|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Vadmacska | 2015. 07. 07. 20:21:03 | #33146 |
 Karakter: Cissy Maund
- Visszavágót! Dupla vagy semmi! – Mielőtt vissza tudnám utasítani a tömeg már hangosan skandálja hogy visszavágó. Belém fojtják, a szót, mivel nincs más lehetőségem bele megyek és hagyom hogy kezdjen.
- Kislány most megmutatom, hogy kell ezt játszani. – Rám mosolyog és legnagyobb döbbenetemre egy hibátlan sorozatott csinál. A kis mocsok, ilyen profi, szóval csak szórakozót az előbb. A dákóra támaszkodok és úgy figyelem. Mindenki neki gratulál, ám amint nem mi vagyunk a közép pontban a közönség szépen lassan feloszlik. Oda sétál hozzám és egy sört nyom a kezembe.
- Szóval, mit akarsz? – A durcást játszva pillantok rá, közbe bele kortyolok az italba.
- Habos lett az ajkad. Várjál, segítek. – Mielőtt észbe kapnék, lehajol és megcsókol. Jó pár pillanatig csak dermedten állok a meglepettségtől, aztán szabad karommal a nyakát átkarolom és viszonzom a csókját. Ő a derekamat karolja át, azért a sörökre vigyázunk. A hab már rég eltűnt, mire elhúzódunk egymástól. Hmmm szóval ilyesmire megy ki a játék, hát végül is miért ne mennék bele. Jóképű és jól csókol.
- És mi a másik kívánságod? – Ismét kortyolok a sörbe, továbbra is átkarolom a nyakát. Ajkaimról a habot most már szánt szándékkal úgy nyalom le hogy húzzam a fiú agyát.
- Mit szólnál egy randihoz, velem? – Hát nem tétovázik, egyből a lényegre tér.
- Beszélhetünk róla. – Mosolygok rá, félre rakom a sörömet. Kiszabadulok a karjából és kézen fogva a táncolok közé húzom. Már a zenegép megy, de jó zenék mennek rajta. Sokáig táncolunk, az este hamar eltelik. Nekem is csak onnan tűnik fel, hogy a tömeg kezd fogyatkozni, szépen lassan mindenki haza szállingózik. Olyan 11 körül mi is elindulunk, kilépünk és a tér vége felé indulunk. A hidegtől valamennyire józanodok, de így is sokkal többet ittam a kelleténél. A térnél Jesse átkarol és magához húz, karjaimat a nyaka köré fonom, lehajol és csókolózunk. Hm igen egyértelmű hogy sokat ittam, józanul nem biztos, hogy hagynám hogy csak így megcsókoljon, bár ki tudja.
- Lenne kedved nálam aludni? – A kérdése meglep.
- Nem randiról volt szó? – Pillantok fel rá, egy apró mosollyal az arcomon.
- Azt már megejtettük a pubban nem? – Vissza mosolyog és újra megcsókol. Annak ellenére hogy nem adtam neki választ mégis elindulok vele. Lesz ami lesz. Útközben megállunk egy gyors étteremnél. Én veszek két kebab-ot, ha jól bele gondolok, nem sokat ettem. Szépen el is eszegetem mind a kettőt. Nem kell sokáig menni és egy házhoz érkezünk, az ablakok sötétek. Gondolom mindenki alszik már, de ennek ellenére halkan megyünk be. A lépcső a mumus, hol négykézláb szerencsétlenkedünk, hol két lábbon. Igen mind a ketten sokat ittunk és a kaja nem sokat segítet, se a kis üveg vodka amit még utána vetünk. Jó mondjuk én kevesebbet ittam de hát ez nem segít a dolgon. Vihorászunk magunkhon, hogy mekkora szerencsétlenek vagyunk. Kész szerencse hogy a szülei alszanak, nem tudom mit szólnának, ha meglátnának minket így.
- Psssz! – Pisszeg le mire csak vigyorgok és kuncogni kezdek. Szerencsére egyben megérkezünk a szobába. Egyből megpillantok pár terráriumot.
- Fúú, ezek de gusztustalanok! – Oda lépek és egy picit megkocogtatom az üveget, mire az a ronda szörnyeteg felágaskodik és rám sziszeg. Ha ki jön akkor biztos hogy agyon csapom. - Hány ilyen izéd van? – nézek rá reménykedve, hogy csak egy.
- Három madárpók, két skorpió meg egy nyílméregbéka. – Komolyan kész arzenál ezekből a kis szörnyekből, így riogatja a csajokat vagy mi? Végül elhúzz onnan, hátra lépek és elnyúlok az ágyon őt meg magammal húzom. Egy pillanatra elbizonytalanodok, ő is láthatta, mert azon nyomban megcsókol. Kis agyafúrt tudja mivel kell eloszlatni a kételyeimet. Teljesen elveszek a csókjában, karjaimat a nyaka köré fonom. Lassan elszakadunk egymástól, nyújtózkodok egyet alatta és egy nagyot ásítok.
- Adok valamit amiben tudsz aludni. – Lemászik rólam, a szekrényből kikap egy pólót és oda adja. Aztán ki megy, se baj addig át tudok öltözni. Ledobálom a ruháimat a sarokba és felkapom a pólót, ami majdnem a combom közepéig ér. Körbe nézek a szobába, a kis szörnyetegeken kívül egész otthonos. De az látszik hogy ő sem egy rend mániás. Aztán megakad a szemem egy basszus gitáron. Szép darab, nem lehetet olcsó. Felveszem törökülésbe az ágyra telepedek és elkezdem pengetni, Rick megtanított játszani rajta.
Jesse kis idő elteltével vissza tér valami gyógyszerel meg vízzel. Remélem hat és nem leszek tőle más napos. Ő is lekapja magáról a fölsőt és nadrágot, hmmmm egész jó a látvány. Elpirulva inkább egy dallamot kezdek el játszani, ő meg a nagy vilany helyet egy picit kapcsol fel.
- Tudsz is rajta játszani, vagy csak dísznek van? – Mire felnézek már magára kapott egy rövidnadrágot.
- Nem igazán, egy két dallamot tudok csak pengetni rajta, szóval jah, dísznek van. – Az ágyon át nyúlva vissza rakom a helyére majd alaposabban végig mérem. Csak ekkor tűnek fel a lila foltok.
– Hát azok a lila foltok?
- Áh semmi, reggel edzésem volt a rugby csapattal. Bele is építettek a gyepbe rendesen. Ótvarul ment. – Kicsit féltem, hogy azt mondja verekedet. Elmosolyodva, mérem végig.
- Nézd, mutatok valamit, de ne röhögj ki, meg ne mond el senkinek! Rendben? – A mosoly egy pillanat alatt eltűnt, nos ha tekintettel fel lehetne valaki nyársalni…Mhh akkor szegény fiú már nem élne. Komolyan ennyire perverz?
- Na-na nem arra gondoltam! – Mentegetőzik és az ágy alól ki húz egy fémdobozt, felteszi az író asztalra és egy szaxofont vesz elő. - A fateré volt régen, szerette volna, ha megtanulok rajta játszani.
- Csak azt ne mond, hogy tudsz is rajta, mert nem nagyon hiszem el.
- Akkor csak figyelj! – Óh máris fel húztam, aranyos most már tudom mi az egyik gyengéje. Felkapja a szíjat a vállára, egyet-kettőt fúj próba képen. Persze közben kétkedő tekintettel nézek rá, nem hiszem el, hogy tud rajta játszani. Bele kezd egy dalba, felvonom a szemöldökömet, jól játszik nagyon is jól. Oké tényleg meglepet. Lassan vége a számnak és egy másikba kezd bele. Én elnyúlok az ágyon. Egy ideig hallgatom, de a pia és a fáradtság meg teszi a hatását és elnyom az álom.
Valamikor felébredek az éjszaka közepén. Kicsit kómás vagyok, a sötétben bele telik egy két percbe mire észreveszem a fiút. Oda kúszok gyengéden átkarolom a nyakát és egy csókot lehelek a nyakára majd az ajkára.
- Nem bújsz be…? – Kérdezem tőle suttogva. Szegénynek nagyon álmos képe van mégis elmosolyodik.
- Beszélhetünk róla…- Odébb kúszok így ő bebújik mellém. A derekamnál fogva magához húz, nem ellenkezek szorosan hozzá bújok. A hátamat cirógatja, én a mellkasára hajtom a fejem. Mindkettőnket hamar elnyomja az álom…
Másnap reggel valami mocorgásra ébredek. Álmosan fordulok meg és Jessevel találom szembe magam. Elpirulva nézek rá, ő egy tincset kisimít az arcomból.
-Hozzá tudnék szokni ilyen ébresztéshez. – Mormogom nyújtózkodva. Sunyin mosolyogva átkarol magához húz és megcsókol.
– Hogy érzed magad?
-Mint egy mosogató rongy, nem iszok egy darabig. – Mosolyodom el. – De legalább a fejem nem fáj. És te?
-Nagyjából én is, csak még éhes is vagyok. Mit szólnál ha csinálnánk valami reggelit. A szüleim már elmentek és csak késő este jönnek haza szóval egész nap miénk a ház.
-Rendben van. – Lemászok róla, lesétálunk a konyhába. Persze azért most a lépcső nem okoz gondot, de ahogy vissza gondolok az éjszakára elnevetem magam. Jesse értetlenkedve néz rám, végül kibököm, hogy mumus lépcső mire ő is elkezd nevetni. Hosszas tanakodás után, a reggeli készítésből az lett hogy én álltam neki palacsintát sütni. Mind a ketten szeretjük és ha többet sütök akkor még később is tudunk belőle enni.
-Nem lesz ennyi tészta sok? – Karol át hátulról.
-Legalább ebédre is marad. egyébként annak a hülye házi dolinak is neki kéne állni. Egyáltalán milyen témát kaptunk…
-A témát mi választjuk ki, amiatt ne aggódj. – A nyakamba csókol, érzem, hogy fülig pirulok. Azért lehet, hogy tisztázni kéne, hogy most akkor mi is van köztünk mert tegnap egyikünk se volt éppen józan állapotba. Megfordulok és felnézek rá.
- Jesse figyelj, tegnap egyikünk se volt éppen józan. Az hogy az ágyadba kötöttem ki az alkoholnak köszönhető. Nem tudom volt-e hátsó szándékod, de azt köszönöm, hogy nem éltél vissza a helyzettel. – Elmosolyodva egy csókot lehelek az ajkára. Látom, hogy meglepődik de viszonozza a csókot.
- Talán jobb is, hogy nem történt semmi, de azt nem bánom hogy nálam kötöttél ki. – vigyorodik el.
- Hmmm tényleg vissza vágott akartál tegnap este, vagy azt csak akkor találtad ki? – Közben vissza fordulok a palacsintához nehogy megégjen.
- Is-is. – Ő neki áll kávét főzni. Csak mosolygok, a palacsinta kicsit sokára lett kész viszont sok lett így ami megmaradt azt félre raktuk, hogy majd ebédre meg eszük. Reggeli után vissza megyünk a szobába és a doli témáján kezdünk agyalni.
- Áhhh semmi ötlet nem jut az eszembe. – Csapom be a könyvet és elnyúlok az ágyon. Jesse lehuppan mellém és ő is lapozgatni kezdi a könyvet.
- Radioaktivitás vagy a pH jelentősége az élővilágban, lehet válogatni. Legyen ez a ph-s talán könnyebb róla anyagot gyűjteni. – Felsóhajtva felültem és neki álltunk annak az átkozott házi dolgozatnak. Meglepő módon egész jól haladunk és bő három óra alatt befejezzük, még egy két kép kell hozzá de maga a szöveget sikerült össze rittyentenünk.
- Begolyózok ettől a sok adattól. – Nyújtózkodok, Jesse sunyin elkap és ledönt az ágyra. – Na hé, kis gonosz vagy.
- Baj talán? – Csókol meg, viszonzom a csókját és a hajába túrok.
– Milyen színű eredetileg? – Az arca picit elkomorodott.
- Szőke…De ez jobban tetszik…- Mormogja közben orrával végig súrolja az arcomat, majd a nyakamat. Felsóhajtok átölelem, végig simítok a hátán. Érzem, hogy nem akar erről beszélni így nem erőltetem a témát. Egyik keze végig siklik az arcomon, derekamon. Sajnos mielőtt jobban bele melegedhetünk volna a dolgokba lentről hangok szűrődtek fel. Nem kicsit meglepődünk mind a ketten, úgy volt hogy a szülei csak este jönnek meg, de hát ezek szerint előbb jöttek meg. Jesse azonnal fel pattant, magára kapott egy felsőt, intett, hogy maradjak csendben és lesietett. Én hangtalanul magamra kapkodom a ruháimat, ha netalán a szülök elé kell állni mégse a fiúk pólójába tegyem azt. A tükörhöz lépek, az arcom tűz piros. Meddig mentünk volna el, ha nem zavarnak meg minket…Megrázom a fejemet és még jobban elvörösödik az arcom. Össze kapkodom a maradék cuccomat. Nyílik az ajtó.
- Nyugi semmi gond. – Elég rémült képet vághatok, mert szemmel láthatólag jót mulat. –Azt mondtam tanultunk. Ami lényegébe véve igaz is.
- Aha azt ki hagytad hogy együtt aludtunk, és ha egy órával később jönnek meg akkor már a bioszt gyakoroltuk volna. –Jesse elneveti magát és oda sétál hozzám.
- Gyere elmegyünk sétálni, meg kajálni. – Egy puszit nyom a fejem búbjára, próbálok morcos képet vágni de nem sikerül. A szemeivel teljesen megbabonáz. A házból sikerül úgy ki jutni, hogy nem futunk bele a szülőkbe. Felpattanunk a motora és már száguldunk is.
A belvárosban áll meg, a sétáló negyed szélénél. Kézen fogva indulunk el. Beszélgetünk, nevetgélünk, olyanok vagyunk mint egy pár. egy hangszer üzletnél megállok, a kirakatban levő gitárt nézem. Gyönyörű darab, de hát az ára kevésbé az. Felsóhajtva elfordulok és az utca túlsó felére nézek. Teljesen ledöbbenek. Az édesanyám egy másik férfival kézen fogva.
-Cissy mi a baj? – Jesse követi a tekintetemet. – A szüleid? – Nehézkesen bólintok. – Oda menjünk? – Megrázom a fejem, elfordulok és a másik irányba indulok el. Nem, nem hiszem el…Anyám hazudott és ráadásul egy másik férfival van. Neki sem kellek…
- Cissy állj már mi a baj? – Jesse megfogja a kezemet gyengéden vissza húz magához. Felnézek rá, egy könnycsepp folyik végig az arcomon. Letörli és végig simít az arcomon. Szórósan hozzá bújok a mellkasába fúrom az arcomat. – Gyere veszünk valamit enni. - Bólintok és ott veszünk kaját ahol előző este is. Én megint kettőt veszek, az egyik asztalhoz telepedünk le. Egy ideig szótlanul majszolok majd csak ki bukik belőlem.
- A nő az édesanyám…A férfit soha nem láttam…gondolom a szeretője. Azt mondta fontos dolga van, ezért nem tud hétvégén velünk lenni. – Keserűen elmosolyodom. – Úgy látszik az a férfi fontosabb neki. Az apám alkoholista…anya a munkába menekült és ezért sokat utazik. Nagyon ritkán van otthon. – Rá zúdítok szegényre mindent, jobb ha tudja hogy nem éppen egy minta családban élek.
|
| Xebol | 2015. 02. 14. 23:53:03 | #32476 |
 Karakter: Jesse Matthews
Ahogy kirakom Cissy-t haza is hajtok. Lerakom a garázsban a motort, a konyhában még ég a lámpa, remek, még fent vannak. Bemegyek, és hát jön a letolás, szerintem hamarabb tudták meg a dilitől, mint, hogy nekem elmondta volna. Ez van, meg az ajtócsapkodás és a szokásos körök. Késő este mikor már fejemet a párnák közé fúrva próbálok aludni, anyám bejön és nyugodtabb hangnemben megbeszéljük a dolgokat, már mint Ő beszél én meg hallgatok. Most mit mondjak, hogy igaza volt? Jah, az volt, fene..
Másnap, szombat és hála az égnek nincs iskola. Mégis ez azon kevés napok egyike mikor korán és magamtól felkelek. Már reggel 8 kor kint vagyok a pályán, a rugby csapat edzésén. Néha úgy érzem, ez olyan lehet nekem, mint egy unatkozó hörcsögnek a kerék, itt letudom vezetni a fölösleges energiákat. Talán az egyetlen egy dolog volt eddig amit Dan-nek, a mostoha-faternak köszönhetek.
Délután kettő mire véget ér az edzés, én meg mint a mosott sz@r érek haza. Be is esek az ágyamba az ebéd után és alszok egy jót. Késő dél után összekapom magam, itt az ideje kicsit kirúgni a hámból! Este lesz valami koncert a pubban, meg egy két haver is elmegy, szóval szinte kötelező a részvétel. Egy kocsmával arrébb találkozok a többiekkel, kicsit alapozunk, majd átvonulunk testületileg.
Már az utcán hallani a pubban dübörgő zenét, meg ahogy a helységben összezsúfolódott tömeg skandálja egy két fel-átdolgozás szövegét. Mindezt olyan vehemenciával, hogy az ablakok beleremegnek. Nagy nehezen befurakodok a tömegbe, a többieket elvesztettem, de most inkább az aggaszt, hogy jutok közelebb a gólvonalig. A kocsmapult szinte elérhetetlen mégis oly közel, jaj anyám! De átverekszem magam és jutalomként meghívom magam egy nagy korsó hideg barna sörre. A pultnak dőlve, mivel nem merem otthagyni, pillantok a színpad felé és akkor megpillantom Cissy-t ahogy a dobokat püföli. Nagyon jól játszik és habár engem nem szokott magával ragadni ez az ordibálós hangulat most mégis azon kapom magam, hogy én is „éneklem” a dalok szövegét. A „koncert” nagy részét sikerült elkapnom, ahogy pedig a tömeg felhígul, a haverok is megtalálnak és leülünk egy asztalhoz.
Ahogy haladunk az estében a barátok haza szállingóznak, és ahogy az utolsó ismerős is távozik, megpillantom a pultnál Cissy-t. Éppen végzett a biliárddal és az énekesükkel beszélget. Felállok és odasétálok hozzá.
- Remélem nem ittál még túl sokat. Játszunk egyet! – Bökök a biliárdasztalra. Most egy picit meg fogom izzasztani, mosolygok magamban.
- Jesse én csak tétben játszok, és mivel voltál olyan aranyos és tegnap fizetet az italomat, nem akarlak ma lehúzni. – Hát ez a mosoly az arcomra is kiült, legalábbis ezt látom a tekintetében..
- Ha nyersz, fizetek, nem probléma.
- És ha te nyersz? –Kérdezi tőlem.
- Azt majd megtudod akkor, nos benne vagy? –Mosolygok tovább, de egy kis habozást követően belemegy a játékba.
Ahogy az asztalhoz megyünk barátok, ismerősök és idegenek állnak körbe minket. Ehh, micsoda közönséget kaptunk. Ő kezd, de el is rontja már az elején. Felsóhajtok és átveszem a helyét és lökök. Érzem, ahogy engem figyel, de most inkább arra próbálok koncentrálni, hogy ne menjen túl jól. Ő is ügyes, de azért ez nem olyan, mint a dobokat püfölni. A közönségünk persze tombol, bele a fülembe! Eh fene nem lehet így „rendesen játszani”. Szorosra jön ki a meccs, túl sokat is engedtem és hibáztam, de szerencsére az utolsó lökést elrontja én meg megnyerem a partit.
- Jól van nyertél, mit szeretnél? – Pillant rám, miközben a hátunk mögött gazdát cserélnek a tétek.
- Visszavágót! Dupla vagy semmi! – és mi előtt vissza tudná utasítani a kihívást a fennhangon elmondott mondat kezdi skandálni a tömeg. Szegénybe belefojtják a szót. Nincs más lehetősége elfogadja. Most én kezdek.
- Kislány most megmutatom, hogy kell ezt játszani. – rámosolygok és egy teljes hibátlan sorozattal küldöm padlóra. Szegényke csak a dákóra támaszkodva figyel. Kicsit megsajnálom, miközben mindenki nekem gratulál ám a közönség lelkesedése, ahogy fellángolt olyan gyorsan kialszik. Mikor már nem mi vagyunk a középpontban, odasétálok hozzá, kezébe nyomva egy pohár sört.
- Szóval, mit akarsz? – néz rám kérdőn, miközben a durcást játszva kortyol a langyos, barna frissítőbe.
- Habos lett az ajkad. Várjál, segítek. – mondom neki, majd lehajolok hozzá és megcsókolom. Jó hosszan, habár az első másodpercekben lefagyva áll előttem, aztán szabad karjával a nyakamba csimpaszkodik és viszonozza a csókot. Átkarolom a derekánál az én szabad kezemmel és a sörökre vigyázva, egymásba kapaszkodva vívunk nyelvpárbaj. Habár a hab már rég eltűnt, mire elhúzódok tőle, hogy levegőt kapjak már inkább faltuk egymás ajkait.
- és mi a másik kívánságod? – kortyol ismét a poharába továbbra is rajtam csimpaszkodva, de most már akkurátusan lenyalva ajkairól a habot.
- Mit szólnál egy randihoz, velem? – kérdezem tőle. Ez elég könnyen ment, hála annak a piamennyiségnek, amit eddig magamba döntöttem.
- Beszélhetünk róla. – rám mosolyog, majd félre rakja a sörét. Kiszabadul a karomból és a kezemet megragadva behúz a táncoló tömegbe. Már zenegép nyomja a dallamokat, de hosszan eltáncolunk rá. A kérésem pedig teljesen elfelejtődik, maga az este pedig egy szempillantás alatt eltelik. Éjjel 11 kor végül mi is lelépünk, ahogy pedig kilépünk a pubból és a tér végére érünk, átkarolom és magamhoz húzom. Karjaival a nyakamba csimpaszkodik, lehajolok, hosszan és könnyedén megcsókolom. Kicsit eláztam, mármint az alkoholtól, de a friss levegő valamennyire kitisztítja a gondolataimat. Cissy viszont rendesen a pohár fenekére nézett. Nah, mersz és nyersz kis barátom!
- Lenne kedved nálam aludni? – kérdezem tőle, ahogy elhúzódok.
- Nem randiról volt szó? – kérdőn, mosollyal a szája sarkában néz fel rám.
- Azt már megejtettük a pubban nem? – visszamosolygok rá, és újra megcsókolom. Habár se igen, se nem választ nem kapok, azért elindulunk hozzám. Út közben még megkajálunk valahol. Ahhoz képest, hogy mekkora úgy tolja be a két kebab-ot, mint aki már egy hete csak koplalt volna. Lassan megérkezünk hozzánk. Lopva megyünk be, fél sikerrel, mert a lépcsőn hol négykézláb mászunk fel, hol két lábon. Bakker a kaja nem segített, meg az a kis üveg vodka sem amit még benyakaltunk. Mondjuk a nagy részét én döntöttem magamba, csak hogy megmutassam, mekkora legény vagyok a gáton. Kicsit vihorászunk magunkon, szerencsére az ősök már alszanak. Mondjuk pont anyám mondta, hogy miért nem hívom át tanulni és akár még Ő is segít nekünk a feladatok egy részében. Hát tessék, most itt van és velem együtt négykézláb mászik fel a lépcsőn… fu bakker ha ezt látná!
- Psssz! – pisszentem le mire elvigyorodik és elkezd kuncogni, ahogy egymásba kapaszkodva a szobám felé haladunk. Szerencse, hogy a szülői háló az emelet másik végében van, így nem kell az ajtajuk előtt elosonni. A vesszőfutásunk véget is ér ahogy bemegyünk a szobámba. Szerencsére jól szigetelt, szóval lehet röhögcsélni, hangoskodni meg… khm.
- Fúú, ezek de gusztustalanok! – rögtön ki is szúrja a hat darab terráriumot, ami a könyvespolc/fal közepébe van beépítve. Odalép és elkezdi kopogtatni az újával az üveget mire a kis aranyos tarantulám, felágaskodik és halható hangon rá”sziszeg”. - Hány ilyen izéd van? – néz rám kérdőn.
- Három madárpók, két skorpió meg egy nyílméregbéka. – inkább elhúzom onnan. Nem őt féltem, hanem a picikéket. A végén még lecsapja nekem valamelyiket, vagy megeszi. Ahogy hátra lép, eldől az ágyon és magával húz. Fölé támaszkodok, egy pillanatra mintha kétkedést pillantanék meg a szemeiben, de ezt gyorsan eloszlatom egy hosszú, nyálas és mohó csókkal. Az egész egy hosszú örökkévalóságnak tűnik, karjai szorosan átkulcsolja a nyakam körül. Lassan, szinte elszakadok ajkaitól, nyújtózik egyet alattam és akkorát ásít, hogy jó hogy nem kapja be a fejemet.
- Adok valamit amiben tudsz aludni. – lemászok róla és az én agyamon is érzem, most nem ártana egy kiadós alvás. Kikapok neki egy nagyobb pólót, majd lemegyek a konyhába és hozok fel vizet meg valami bogyót másnaposság ellen. Anyám mindig gondol mindenre, hála az égnek. Ahogy mennék vissza a szobámba Dan-al futok össze a fenti folyosón, hogy rohadna meg…
- Te meg mit csinálsz..? Hajnali egy van, merre jártál? – félálomban kérdezi, miközben a szemeit dörzsöli. Hát ilyen gyorsan még sosem józanodtam ki, pedig a bogyót be sem vettem.
- Ő izé.. Frankékkel voltam bulizni.. és.. – végig fut álmos arcán a felismerés, ahogy a szobámból basszusgitár szóló hallatszik. Basszus.. és most szó szerint, megtalálta a gitárt, az ajtót meg résnyire nyitva hagytam. Én hülye!
- Ah szóval vendéged van. – mosolyodik el, az én arcom, legalábbis, ahogy érzem vörösen világíthat. Sosem hoztam még haza senkit, hát ez így.. ciki. Ahogy elmegy a mosdóba meglapogatja a vállam. – Hajrá és gumit használjatok! – azzal magamra hagy. Istenem… nagyot sóhajtok és visszamegyek a szobámba. Cissy meg már az ágyamon törökülésben ülve pengeti a basszert. A nadrágját, pólóját meg a .. melltartóját bedobta a sarokba. Hát, legalább már azt is tudom, hogy nem csak én állok hadilábon a renddel. Benyomjuk a tabikat meg az ásványvizet, elkerülve ezzel a komoly másnaposságot. Miközben lekapom a pólómat meg a nadrágomat, elkezd valamilyen dallamot játszani a hangszeren. Én meg a nagyvillany helyett a kicsit kapcsolom fel.. kiég a szemem így este.
- Tudsz is rajta játszani, vagy csak dísznek van? – mire felnéz már magamra kaptam egy rövidnadrágot.
- Nem igazán, egy két dallamot tudok csak pengetni rajta, szóval jah, dísznek van. – hát igen, a gitár nem az én műfajom, de jól mutat a sarokban. Közben az ágyon átnyújtózva visszarakja a gitárt az állványra, majd engem kezd fixírozni a tekintetével. – Hát azok a lila foltok?
- Áh semmi, reggel edzésem volt a rugby csapattal. Bele is építettek a gyepbe rendesen. Ótvarul ment. – jah, többet volt a pofám a földbe nyomva, mint amennyit a térdemnél feljebb töltött a levegőben. Aztán..? Kínos csend, hát igen…
- Nézd, mutatok valamit de ne röhögj ki, meg ne mond el senkinek! Rendben? – Hát az a felnyársaló tekintet. Egy pillanatra feláll a hátamon a szőr. Ezt kurva jól megfogalmaztam, bakker.
- Na-na nem arra gondoltam! – gyorsan ki is húzok egy fémtokot az ágy alól, felrakom az íróasztalra, majd kiveszek belőle a szakszofon-t.
- A fateré volt régen, szerette volna, ha megtanulok rajta játszani.
- Csak azt ne mond, hogy tudsz is rajta, mert nem nagyon hiszem el.
- Akkor csak figyelj! – szívom fel magam. Sosem szerettem mások előtt játszani rajta, egyszer mert személyes dolog, másodszor mert ciki és anyám odavan érte. De tessék, ha nem hiszel nekem! Felkapom a szíjat a vállamra, egy két próbafújás, hangolás, miközben kétkedő tekintetekkel figyel engem a térdeire támaszkodva. Had szóljon! Bele kezdek az első számba, ami ilyen kótyagos fejjel eszembe jut. Közben néha felpillantok. Felvont szemöldökkel figyel engem, miközben tovább játszok. Nah csak sikerült meglepnem. Lassan végére érek a számnak, mire eszembe jut egy másik és kis átmenettel, azzal folytatom tovább.
Közben elnyúlt az ágy vége felé, párnát dobva a könyöke alá és engem figyel. Mondjuk, ebből nem sok jön át, próbálok figyelni a játékomra. Rég volt a kezemben és kicsit megkoptak a kerekek. De a második szám végére újra visszajönnek az emlékek és nekiállok dzsemmelni, folytatva a lassú, melodikus dallamokat.
Kissé belefeledkezek a dologba és mire abba hagyom már a fejét a párnára hajtva szuszog. Hát, betudom annak, hogy fáradt volt és nem az én zeném altatta el. Elrakom a cuccot, betakarom Cissy-t és lekapcsolom a lámpát, elég lesz ide az erkély ablakain bevilágító holdfény. Az ágy végébe dobok egy babzsákot és belefekszek. Szinte azonnal elnyom az állom
Karjainak ölelésére ébredek, ahogy átfonja őket a nyakam körül mögöttem elnyúlva az ágyon. Ajkai finom csókot lehelnek az arcomra majd a számra.
- Nem bújsz be…? – kérdezi tőlem suttogó hangon. Én meg álmosan pislogok rá és fáradt mosoly ül ki az arcomra.
- Beszélhetünk róla…
Szerkesztve Xebol által @ 2015. 02. 15. 00:16:00
|
| Vadmacska | 2015. 02. 11. 15:31:02 | #32459 |
Karakter: Cissy Maund
A fiú is vissza ér és lehuppan mellém.
- Jessy nagyon remélem, hogy komolyan fogod venni ezt a feladatot és rendesen megfogod írni azt a húsz oldalt. – Néz rá a tanár szúrós szemekkel.
- Mész a kurva anyádba a húsz oldallal! – Motyogja mire próbálom elfojtani a nevetést.
- Mit mondtál Jessy? Nem halottam?
- Csak annyit tanárnő, hogy már készül a húsz oldal! – Felveszi a húszon négy karátos mosolyt. A banya megnyugszik és tovább körmöl a táblára. Én majd megfulladok az elfojtott evetéstől. Kész ez a srác.
Látom, hogy ahogy vége az órának eltűnik. Sajnos én ezt most nem tudom megtenni. Végig szenvedem az órákat, de próbálok normálisan viselkedni, és még egy kétszer oda is figyelek. Hosszú nagyon hosszú idő mire vége az egész napnak, mikor az utolsó órának is vége kisétálunk az udvara. Pár lánnyal beszélgetek az osztályból amikor oda lép Jesse.
- Szia! Beszélnünk kéne. – Felpillantok rá, jó egy fejel magasabb nálam.
- Szia! Hát igen. Kellene… jó nagy szarba kerültünk. – Jegyzem meg, ő erre elmosolyodik. Fura egy alak.
- Nézd, lenne kedved ezt megdumálni egy sör mellet? Már viszket a talpam, hogy itt kell állnom.
- Hát ha meghívsz. – Elmosolyodom, válasz képen biccent. – Gyere! – A motorjához sétálunk, ő már fel is száll.
- Ezzel akarunk menni? – Nézek rá kérdőn, közben felszállok mögé. A kezembe nyomja a sisakot.
- Igen, vagy inkább gyalogolnál? – Kérdőn pillant rám, a táskáját felcsatolja a tankra.
- Francokat! Nah, indulsz már? – Vigyorgok, ő felbőgeti a motort és már száguldunk is.
Kicsit meghajtja, óh szóval rám akar ijeszteni. Hmm hát ahhoz korában kell felkelnie. Még biztatom is hogy gyorsítson. Meglepetésemre, arra a pubba visz ahol a bandámmal fel szoktunk lépni. Jó pár korsóval megiszunk, úgy tűnik ő is egész jól bírja a piát. Az elején még a suliban történtekről beszélünk. A project végül is még rá és az év végére kell, a hülye dolgozat most a fontos meg a bál. Az a nagy falat. A tavalyiak nagyon kitettek magukért, még két hónap múlva is arról beszéltek. Persze az is felmerül milyen zenekar játsszon a bálon. A helyi rezesbandától kezdve egészen a metal zenekarig minden eszünkbe jut. Bár kétlem hogy az igazgató örülne neki ha egy ilyen banda lépne fel. Egyre vadabb ötletek merülnek fel, igaz mind a ketten kicsit becsíptünk már. Jól érezzük magunkat és fel se tűnik mennyire eltelt az idő. Egyszer csak az órámra pillantok. Fél kilenc, te jó ég, apa ki fog nyírni.
- A picsába, nekem már otthon kéne lennem! – Pattanok fel idegesen, és már kapkodom is össze a cuccaimat.
- Haza dobjalak? – Kérdőn néz rám, fel áll és kifizeti az italokat.
- Így is eltudsz, vinni? Lenyomtál vagy négy korsóval. – Nem igazán szeretném, ha valahol egy árokba kötne ki miattam.
- Jah, tuti! Volt ideje felszívódnia. – Vigyorog, felpattanunk mind a ketten, bukót felvesszem és már megyünk is. Mikor ki tesz még gyorsan elkéri a számomat majd el is hajtott. Mély levegőt veszek és a házra pillantok. A nappaliban levő lámpa ég, szóval apa még fent van. Akkor az ablakon mászok be. Könnyedén felmászok, jó pár éve így közlekedek. Megtanultam már hogy, ha apa iszik akkor jobb elkerülni. Halkan a szobámba lépek, az ablakot becsukom magam mögött. Úgy tűnik mégsem voltam elég halk, mert pár perc múlva már dörömböl is az ajtómon.
- Mégis hol a francba voltál ennyi ideig? Megint abban a rohadt kocsmában lógtál! - Ivott, méghozzá nem keveset. A kiabálásával nem foglalkozok, csak ledobálom a cuccaimat. A ruháimat is ledobálom, felkapom a kinyúlt pólót amiben alszok és bebújok az ágyba. Apám tovább ordítozik és szitkozódik. Fülhallgatott elő kapom és már nyomom is be hangosan a zenét. Szerencsére a szobámba nem tud bejönni, mindig záróm, és amióta többet iszik egy riglit is felszereltem a biztonság kedvéért. Egy idő után a dörömbölés abba marad, én meg nyakig betakarózok és lassan el alszok.
Másnap szerencsére nincsen iskola így rá érek tovább aludni. Kivételesen a cica se abajgat, hanem az ablakban ücsörög és az utcát lesi. Fel kellek és kinyitom neki az ablakot. Hát igen ú is itt közlekedik. Én tanultam el tőle, vagy ő tőlem ki tudja. A fürdőmbe megyek, gyorsan rendbe szedem magam. Magamra kapok egy kinyúlt fekete nadrágot, egy újatlant.
A pub felé menet beugrottam még pár újságot venni. Talán sikerül valami ihlettet nyerni belőlük. A pubban a pulthoz telepedek.
-Colát kérsz vagy esetleg valami mást? – Ty jelent meg. Angyalina rá mosolygok.
-A cola jó lesz köszönöm. –Kitölti nekem az italt. – Befészkelhetem maga az egyik bokszba, amíg a többiek nem jönnek?
- Kislány érezd otthon maga. – Rám vigyorgott én meg behuppantam az egyik helyre. Ty minid is rendes volt velem, bár amikor 15 évesen először jöttem ide ki akart dobni. Aznap apa többet ivott a kelleténél és megvert, én meg elszöktem otthonról. Ty látta a sérüléseket és megkérdezte mi történt, én csak hallgattam. A kezembe nyomot egy pohár narancs levet és azt mondta addig maradok ameddig akarok. Csak hetek múlva böktem ki végül mi is történt….
Elő veszem az újságokat majd egy üres füzetet. Sokáig csak lapozgatok majd végül is elkezdem felirkálni amik tetszenek. Egy két vázlatot is oda firkálok. Jó óráig el vagyok vele, akkora érkeznek meg a többiek és neki állunk próbálni mivel este fellépünk.
Estére majdnem telt ház van, utolsó simítások és kezdődhet is koncert. Nagy sikerünk van és ennek örülök. Majdnem egész este játszunk, mikor vége jöhet a másik nagy kedvencem a biliárd. A doboláson kívül ez a másik amiért oda vagyok. Szegény Ty megint meg fogom kopasztani a vendégeit.
-Na Cissy a szokásos tétben játszunk? – Lép hozzám Rick az énekesünk. Sunyin elmosolyodok.
-Rick eddig kétszer megvertelek. Azt akarod, hogy harmadszor is megrövidítselek 20 dolcsival. Nem azért ilyen gonosz nem vagyok.
- Egy játék, ha kikapok, többet nem játszom veled. – Végül is bele megyek. De ahogy megjósoltam Rick húzza a rövidebbet én pedig gyarapítom a zsebpénzem. Persze Rick nem haragszik rám, helyette a pulthoz telepszünk és meghívom egy italra. Nevetgélünk és jó pár ital van már bennem amikor valaki a vállamhoz ér. Megfordulok, Jesse az.
- Remélem nem ittál még túl sokat. Játszunk egyet! – Bök a biliárdasztalra. Felvonom a szemöldökömet.
- Jesse én csak tétben játszok, és mivel voltál olyan aranyos és tegnap fizetet az italomat, nem akarlak ma lehúzni. – Mintha sunyin elmosolyodna.
- Ha nyersz fizetek, nem probléma.
- És ha te nyersz? – Teszem fel a kérdést.
- Azt majd megtudod akkor, nos benne vagy? – Nem tudom a kihívás vagy az ital miatt de bele megyek.
Az asztalnál körbe állnak bennünket, ki Jessenek szúkról ki nekem. Én kezdem a bontás, pechemre nem ment be semmi, se baj. Félre állok és átengedem a fiúnak a terepet. Figyelem ahogyan lök, túl jól csinálja. Kapásból belöki az egyik csikósat. A meccs a vége felé szórós, lesz talán túl szoros is. Persze a közönség meg őrjöng, igazi kocsma hangulat. Ha jól látom Tynál már ránk is elkezdtek fogadni. Jó neki is lesz egy kis plusz bevétele. Már csak az a nyamvadt fekete van az asztalon, ha most belököm akkor nyertem, de mellé megy akkor ő fogja belökni. Koncentrálok. és lökök. Magamba már elkezdeném az öröm táncot, de a hülye golyó épp hogy de mellé megy. A közönség felhördül. Jesse jön, látom rajta, hogy ő is koncentrál. A fekete golyó a lyuk szélénél áll meg. Kezdek örülni, de egy két pillanat múlva mégis begurul és ezzel ő nyeri meg a mecset.
-Jól van nyertél, mit szeretnél? – Pillantok rá.
|
| Xebol | 2015. 02. 05. 17:57:22 | #32413 |
Karakter: Jesse Matthews
Megjegyzés: ~bűntársamnak
A telefonom csörgésére ébredek fel. De nem az ébresztő, hanem az egyik haver hív, hogy hol a francba vagyok már?! Bakker, megint lekéstem a buszt! Remek, nekiállok és összekapom magam. Fekete, oldalzsebes nadrág, együtteses póló meg egy semmilyen színű kopott kapucnis pulcsi. Hála az égnek anyám meg a pasija, Dave már korán reggel elhúztak dolgozni így nem kell kapkodnom. Táska fel, kulcskeresés majd irány a garázs. Kigurítom a motoromat, kulcs és a fülhallgató be, bukó fel és már megyek is a suli felé. Mivel késésben vagyok, kicsit levágom az utat, áthajtva a városka egyik parkján. Szerencsére reggelente a kutya se jár erre, szóval nem lesz gond belőle. Legalábbis mélyen remélem. Ahogy átérek már spóroltam 5 percet.
Befordulok a következő sarkon és behajtok az iskola udvarára. Motort lerakom a biciklik mellé. Nézzük mi is az első óra ma? Áhh, picsába… kémia. Felsóhajtok, befele sétálva még kicsit beszélgetek a portás sráccal. A bukósisakomat bedobom a szekrényembe, majd az osztályterem felé veszem az irányt. Benyitok és az első ami fogad, az a tanárnő szúrós pillantása. A táblára pillantok. Pff, ezt az anyagot már átvettem egyszer kétszer. Jópofa dolog a kémia csak szarul tanítja. De nem veszek róla tudomást, lekapom a hátamról a táskámat, majd lepattanok a leghátsó padba. A fülesemben még mindig szól a zene, közben nekiállok a pad alatt chatelni a haverral, aki valahol oldalt üldögél a sarokban.
Hallom a háttérben, hogy röhögcsélnek mikor, kapok egy üzenetet a havertól. – A tanár téged kérdez haver, Van der Waals-kötés!.- Természetesen jól lerövidítve. Kiveszem a fülest, majd kellemes és kurvára unott hangon elmondom a definíciót. Felsorolom a három kötésfajtát a másodlagos nevükkel együtt. Hát öröm nézni a szipirtyó fejét, de ez nem hat meg.. éppen várok a fogadási eredményekre. Baromira remélem, hogy nyer a Notts mert különben buktam 150 fontot.
Felpillantok és látom, hogy a kiscsaj aki mellettem ült kisétál a teremből. Úgy viharzik ki mint valami tornádó. Ekkor látom, hogy mindenki engem fixál, a tanár meg céklavörös fejjel mered rám. Kiveszem újra a fülest és kérdőn pillantok rá.
- Igen tanárnő?
- Jesse takarodj fel az igazgatóiba! Emellet kapsz még két hetet egy tíz oldalas dolgozatra és egy project munkát, hogy ne unatkozz!
- Hát miért? – kérdezem kissé pofátlanul, mire a tanárnő újra rámförmed.
- Most takarodj fel, mert istenemre esküszöm kicsapatlak az iskolából!
Felsóhajtok, felkapom a táskámat, egy pacsi a havernak majd felbattyogok az igazgatóiba. Ahogy felérek látom, hogy a kiscsaj már ott üldögél az egyik fotelban. Fú, hogy is hívják? Cat..? Áhh, ki a francot érdekel? Leülök vele szembe és várok, miközben tovább olvasom a „híreket”.
Majd negyed óra telik el semmittevéssel, mire az egyik elsős jön k a dilitől. Hallom, ahogy a nevünkön szólítva behív minket. Cissy, tényleg! Fogadni azért nem mertem volna rá. Bemegyek és türelemmel hallgatom végig a dilit. Ha már ismeri anyámat... nah bazd, ezt tuti nem fogom megúszni. De ami következik, arra nem lehet felkészülni…
- A két jó madár… Komolyan mihez kezdjek veletek... Üljetek le! A tanárotok megüzente mit csináltatok. Nem értelek titeket, mind a kettőtöknek van esze, de hagyjátok kárba veszni. Jesse te remek sportoló vagy, de a tanulmányaid rosszabbak mint tavaly voltak. Cissy te jó zenész vagy, de a tanulmányilag és magatartásilag még rosszabb vagy Jessenél. Megtettem eddig mindent amit, lehetett. De ez most az utolsó esélyetek. Még egy húzás és repültök mind a ketten a suliból. A büntetésem pedig az, hogy nektek kell megszervezni a szüreti bált. Nem érdekel, hogy oldjátok meg, de ha elszúrjátok, akkor is repültök. Plusz a tanárotok büntetését megemelem 20 oldalra és együtt kell csinálnotok mind a házi dolgozatot mind a projekt munkát. Remélem világos voltam, nos most pedig mars vissza az órára.
Hát, erre azért nem számítottam. Ennél nagyobb kibaszást! Jobb lett volna egy fegyelmi vagy bármi más. De ahogy látom a kiscsaj sem erre számított. Este meg majd hallgathatom megint: Jaj Jessy, mit csináltál megint… és … még bent ölve rezeg egyet a mobilom. Valaki írt, de majd kint megnézem. Kibattyogok a folyosóra, ahogy megkapjuk a letolást.
- Hát akkor nincs mit tenni, vissza kell menni a szipirtyó órájára.
A kis csajnak megcsörren a mobilja, én meg a sajátomat kezdem buzerálni akkor. Wow, nyert a Notts! Máris 600 font boldog tulajdonosa vagyok. Ezt meg is fogom ünnepelni kémia óra után. Fél füllel közben hallom, ahogy Cissy valakivel trécsel telón, de már csak azt látom, hogy elviharzik.
Utána nézek, majd lassan elindulok vissza a terembe. Közben megnézem az órarendet. Irodalom, irodalom, majd egy kis történelem. Rohadt társadalomtudomány tárgyak. Rühellem őket. Szerencsére egyik tanár sem szívleli ha bent vagyok és inkább beír csak ne mennyek be. Nah szuper, elég feladatott kaptam már így is!
Mikor visszaérek a terembe, oda battyogok a helyemre. Cissy már a helyén ül, én is visszaülnék a helyemre, mikor megszólal a tanár.
- Jessy nagyon remélem, hogy komolyan fogod venni ezt a feladatot és rendesen megfogod írni azt a húsz oldalt.
- Mész a kurva anyádba a húsz oldallal! – Motyogom magam elé, mire Cissy elfojtott hangon felröhög mellettem.
- Mit mondtál Jessy? Nem halottam? – néz rám, szúrós, kérdő pillantással.
- Csak annyit tanárnő, hogy már készül a húsz oldal! – kedves mosollyal az arcomon ülök le. A tanárnő megnyugszik és folytatja a táblára írást és a magyarázkodást. Cissy meg közben majdnem megfullad, de magában tartja a röhögő görcsöt. Hát, én viszont most nem tudok még mosolyogni sem.
Ahogy vége az órának gyorsan megpattanok az utca végében lévő pub-ba. Már jól ismernek itt. Lenyomok egy pohár italt, majd még egyet. Beszélgetek az ismerősökkel és dobálok egy kis dartsot. Ahogy vége van az utolsó órámnak, visszamegyek a sulihoz.
Kiszedem a sisakom a szekrényemből. Ideje lenne haza húzni. Letudni gyorsan a kötelező kört. Mikor már az udvaron járok, megpillantom Cissy-t, ahogy éppen elköszön pár csajtól. Bassza meg, még vele is beszélnem kell. Nah, essünk rajta túl hamar. Kezdem unni ezt a napot. Oda is sétálok hozzá.
- Szia! Beszélnünk kéne. - lépek oda hozzá, kezemben a sisakkal.
- Szia! Hát igen. Kellene… jó nagy szarba kerültünk. – erre elmosolyodok, hát volt már rosszabb helyzet is.
- Nézd, lenne kedved ezt megdumálni egy sör mellet? Már viszket a talpam, hogy itt kell álnom.
- Hát ha meghívsz. – Nézem, ahogy elmosolyodik, majd biccentek viszonozva mosolyát. – Gyere! – Mondom neki, majd a motorhoz sétálok és felszállok.
- Ezzel akarunk menni? – néz rám kérdőn, miközben felszáll mögém, én meg oda adom neki a sisakom.
Igen, vagy inkább gyalogolnál? – Nézek rá kérdőn, hátra pillantva miközben felcsatolom a táskámat a tankra, hogy belém tudjon karolni.
- Francokat! Nah, indulsz már? – Elvigyorodok, majd felbőgetem a motort és kilövök az egyik kedvenc pubom felé.
Kicsit meghajtom, hagy féljen a lányka, de nem úgy érzem mint aki görcsösen kapaszkodna belém. Még egy „..toljad neki jobban..” is elhangzik… mondjuk egy kanyarban nem biztos, hogy jó ötlet. A pubban természetesen a vendégem. Le is nyomunk pár kancsóval, miközben rohadt gyorsan eltelik az idő. Az elején persze még a büntetés a téma, hogy a project rá ér mert az év végén kell csak, a húsz oldalas dolgozat a legfontosabb, no meg utána a szüreti bál, ami kb másfél hónap múlva esedékes. De aztán ezen gyorsan túllépünk, ahogy szóba kerül a bálon játszott zene. Kezdve a helyi rezesbandával, majd az egyik, mint kiderült közös zenészismerős metal zenekarán át, majd jönnek a nagy nevek: Slipknot, Cannibal Corpse.. GWAR? Egyre vadabb ötletek hangoznak el, mi meg már kissé becsípve röhögcsélünk az asztalunknál. Fu bakker.. de elment az idő.. este fél kilenc, remek! Sóhajtok fel, mikor Cissy is az órájára pillant.
- A picsába, nekem már otthon kéne lennem! – pattan fel a székéről és szedi össze a cuccait. Kérdőn rá pillantok.
- Haza dobjalak? – kérdezem tőle miközben én is felállok és kifizetem az italokat.
- Így is eltudsz, vinni? Lenyomtál vagy négy korsóval. – kérdezi kifele menet.
- Jah, tuti! Volt ideje felszívódnia. – vigyorodok el, majd motorra pattanok, bukó átad majd hazafuvarozom Cissyt. Mikor kidobom, még elkérem a számát, majd haza indulok. Otthon még vár rám egy jó nagy kör anyámmal. Tucatszor keresett telon… de nem hiányzik ez.
Szerkesztve Xebol által @ 2015. 02. 05. 19:58:02
|
| Vadmacska | 2015. 02. 03. 12:37:37 | #32399 |
Karakter: Cissy Maund
Az a rohad ébresztő óra, álmosan ki nyomom és a fejemre húzom a takarót. Persze nem tudok vissza aludni mert drága cicám addig piszkál még kénytelen vagyok fel kelni.
-Nem hagysz aludni te! – Nézek rá, ő csak ártatlan pofit vág. Fel kellek a fürdőben rendbe szedem magam és átöltözök. A szoba ajtómhoz megyek résnyire kinyitom. Lentről csörömpölés hallatszik, akkor apa már fent van. Minő meglepő az utána amennyit tegnap ivott. Vissza csukom az ajtót felkapom a táskámat, és inkább az ablakon keresztül távozok.
A suli szerencsére nincsen mesze, de hát általában így is az utolsó pillanatban esek be. A kémia az első órák, utálom ahogy a tanárt is. Egy vén szipirtyó aki pikkel rám. A terembe lehuppanok egy hátsó padba, jobba ha nem vagyok szem előtt. Már mindenki bent van, a szipirtyó is meg jön. Nem is foglalkozok azzal amit beszél inkább firkálgatok a füzetembe. Csak akkor pillantok fel amikor nyílik a terem ajtó és egy kék hajú srác lép be rajta. Egyszer kétszer már láttam, lebukott hozzánk, de ahogy tudom most se sűrűn jár órákra. A srác, nem mond semmit csak mellém ledobja magát. Úgy tűnik ő sem akar szem ellőt lenni. Újra a füzetemnek szentelem a figyelmem, nem érdekelnek a hülye ionok meg más baromságok.
-Cissy Maund! – Fel kapom a fejem, a szipirtyó szúrós szemel néz rám. – Nos gondolom nagyon érdekesnek találja az órát. Esetleg tudna válaszolni a kérdésre amit az előbb fel tettem? – Kérdés? Milyen kérdés, nem is kérdezet semmit. Most szívatni akar vagy mi.
-Elnézést tanárnő de a náthám ráment a fülemre és rosszul hallok esetleg megismételné a kérdést? – Angyali mosollyal vigyorgok rá. Többen elfordulnak nehogy hangosan felröhögjenek.
-Persze….akkor talán a szomszédja, nos Jesse maga tudja a választ. – A srác felpillant, a füléből kivesz a fülest. De legnagyobb meglepetésemre tudja a választ, és még jó is. Miután megmondja a választ szépen vissza teszi a fülest és már nem is figyel. A szipirtyó feje olyan lesz akár a főt rák.
-Maguk ketten most felmennek az igazgatóhoz! Plusz két hetet kapnak hogy egy 10 oldalas házi dolgozatott leadjanak és mellé valami projekt munkát is. Most pedig takarodjanak az órámról! – Össze szedem a cuccaimat és már kint is vagyok a folyóson. Szépen felballagok az igazgatóihoz. Ahogy hallom vannak bent így lehuppanok az egyik fotelbe. A srác is pár perc múlva felbukkan ő a másik fotelba huppan le.
10-15 perc múlva nyílik az ajtó egy srác somfordál ki rajta az igazgató pedig mind a kettőnket behívja.
-A két jó madár….Komolyan mihez kezdjek veletek….Üljetek le! A tanárotok megüzente mit csináltatok. Nem értelek titeket, mind a kettőtöknek van esze, de hagyjátok kárba veszni. Jesse te remek sportoló vagy, de a tanulmányaid rosszabbak mint tavaly voltak. Cissy te jó zenész vagy, de a tanulmányilag és magatartásilag még rosszabb vagy Jessenél. Megtettem eddig mindent amit lehetett. De ez most az utolsó esélyetek. Még egy húzás és repültök mind a ketten a suliból. A büntetésem pedig az, hogy nektek kell megszervezni a szüreti bált. Nem érdekel, hogy oldjátok meg, de ha elszúrjátok, akkor is repültök. Plusz a tanárotok büntetését megemelem 20 oldalra és együtt kell csinálnotok mind a házi dolgozatot mind a projekt munkát. Remélem világos voltam, nos most pedig mars vissza az órára.
Teljesen ledöbbenve lépek ki a folyósóra, ki akar rúgni. A srácra pillantok, hát az ő arcára is kiült a döbbenet. Nos akkor nem csak engem sokkolt a hír. Jó végül is megértem az igazgatót, elég sok balhéba keveredtem az elmúlt hónapba. Egy srácnak betörtem az orrát, akkor kitörtem egy ablakot, a tetőn sört ittam és még lehetne sorolni.
-Hát akkor nincs mit tenni vissza kell menni a szipirtyó órájára. – Megcsörren a telefonom, elmosolyodva veszem fel. – Szia anya…..nem minden rendben van. – Azért még sem fogom neki megmondani hogy éppen most fenyegetett meg az igazgató, hogy kirúg. Egy ideig hallgatok. – Persze, neked minden fontosabb annál, hogy egy rohad hétvégét velünk tölts. – Csattanok fel keserűen és azzal a lendülettel kinyomom a telefont. Elviharzok a srác mellett, vissza a terembe, elmotyogok egy bocsánatot a tanárnak és vissza ülök a helyemre.
|
| ookami67sophie | 2014. 01. 01. 20:17:44 | #28751 |
 Karakter: Eileen Lovden
Megjegyzés: Shilla Morgan-nek
A zuhogó eső sötét függönyként ereszkedik a zsúfolt, reggeli forgalomra. Kora ősz van, s már legalább fél nyolc felé jár az idő, mégis szürke minden. Szürke és nyomasztó.
Álmos tekintettel gurulok végig deszkámon az arctalan tömegen. Csak pár sarokra lakom a sulitól, ám így is sikeresen bőrig áztam a rövidke út alatt. Az esernyőm természetesen otthon maradt, mint mindig. „Az eszeddel együtt…”- mondaná Eva. Sebaj. Nem vagyok cukorból. Igazándiból jobban is szeretem az esőt, mint az esernyőket. Gördeszkázni is vicces lenne egy ernyővel a kezemben – lököm meg magam, újabb lendületet véve. Úgy érzem, bármelyik pillanatban visszaaludhatok.
Befordulva a gimi sarkán, egy hatalmas ásítás közepette azonban váratlan akadállyal találom magam szemben. Egy fiú az. Az ütközéstől a földre huppanok, ő pedig fájdalmas nyögéssel jelzi, hogy elég masszív a deszkám, még a cigarettáját is elejteti. Még szerencse, hogy fedél van fejünk felett, így legalább átöltöznöm nem kell a latyak miatt...
- Vak vagy kislány?! – kiált rám dühtől izzó tekintettel.
- Bo… bocsánat! Nem vettelek észre. – szabadkozom.
Valójában alig bírok szóhoz jutni. Legszívesebben elsüllyednék, de valamiért nem érzem, hogy ennek a puszta szégyen az oka. Magas, szinte tökéletes alakja húsvér szoborként magasodik fölém. Hibátlanságát erősíti ezüstös hajával és sötét szemeivel együtt, kifogástalanul megkapó arca. Egy pillantás elég volt, hogy elvesszek tekintetében, s ez megrémít. Nem akarom elhinni, hogy csupán ennyivel majdhogynem levett a lábamról. Van valami furcsa ebben a kisugárzásban. Valami, amivel eddig még nem találkoztam. Szinte már félek tőle, mégis egyre jobban érdekel, ki lehet ez a fiú.
- Észrevettem. – morogja, miközben kialudt cigarettáját próbálja meggyújtani.
- Hé! A suli területén tilos a dohányzás! – motyogom dacosan.
- Itt hátul nem zavar senkit. – babrál tovább bagójával.
- De ettől még tilos…, és engem zavar! – közlöm, mire szépen lassan végigmér, talán inkább felfal szemeivel.
- Engem is, hogy nekem jöttél, bazdmeg. – egyenesedik ki, s egy jókora slukkot szív cigijéből.
- Már mondtam, hogy nagyon sajnálom. – motyogom. Ismét rám emeli tekintetét, s ezúttal a képembe fújja a füstöt. Mekkora egy bunkó! Már bánom, hogy bocsánatot kértem. - Amúgy nem jöttem volna neked, ha nem cigizel éppen a sarokban, ahol amúgy is tilos… - húzom össze szemöldököm, s köhögök egyet.
- Jobb lenne, ha parancsolnál a kurva kis szádnak, ha velem beszélsz! - ragadja meg kabátom nyakrészét, s a falnak dönt – Már nagyon elegem van belőled. Tudod, hogy egyáltalán ki…
Hangját, s a mozdulatsort hirtelen a csengő csilingelése szakítja félbe. Elenged szorításából. Kissé zavartan, de annál gyorsabban kapkodom össze dolgaimat, s indulok befelé. Az ajtón belépve még visszafordulok, s még intézek hozzá egy értetlen pillantást, mire ő szív még egy nagyot cigijéből. Csodálatom félelembe, s undorba fordult. Gyűlölöm az ilyen embereket. Simán belémkötött, pedig jóval kisebb vagyok nála… ráadásul lány. Belegondolni sem merek, mi történt volna, ha nem szólal meg az órára hívó hang.
Gyors léptekkel szekrényem felé indulok, még mindig ő jár a fejemben. Még sohasem láttam eddig. Mondjuk, még csak másodikos vagyok, ráadásul elenyésző azok száma, akikkel egyáltalán köszönőviszonyt ápolok, mégis túlságosan idegennek tűnt alakja. Szinte biztos vagyok benne, hogy még nem találkoztam vele.
Bepakolom könyveimet, s közben próbálom felidézni hol és milyen órám is lesz. Matek, de jó! Gyűlölöm, ráadásul a tanár még csak késni sem szokott.
Kisvártatva az osztályterembe lépek. Sűrű bocsánatkérések közepette huppanok be Garen mellé. Mrs. Vincott szerencsére elnéző. Igazán kedves teremtés, ahhoz képest, hogy matematikát tanít. Biztos vagyok benne, hogy nem lennék stabil háromnegyed, ha nem ő lenne a tanárunk. Ráadásul év végére mindig megkegyelmez, s megadja a négyest.
Garen egy kedves mosollyal az arcán mutatja meg, hol nyissam ki munkafüzetem. Csak ekkor veszem észre, hogy volt házi feladat. Legszívesebben sírva fakadnék, mivel tudom, hogy ezúttal nem úszom meg a jól megérdemelt karót. Idén ez a harmadik alkalom. Rémült tekintetem látva Garen gyorsan kicseréli füzeteinket.
- Mit csinálsz? – suttogom, s a feltűnést kerülve próbálom visszaszerezni füzetemet.
- Nekem még csak egy beírásom van… - hajol közelebb hozzám - ne izgulj, majd a magyar háziddal törlesztheted. – sutyorogja derűs arccal.
- És szerinted én hagyom, hogy a legjobb barátom kapjon helyettem…
- A legjobb barátod így szeretné, mert elszomorítaná, ha karót kapnál. – fogja meg kezem – különben is, Eva mit szólna?! – kérdi komoly ábrázattal.
Beleegyezően bólintok egyet, ám már most szörnyen érzem magam miatta. A tanárnő már majdnem a mi padunknál jár, mikor váratlanul kinyílik az ajtó. Az ezüsthajú srác az.
- Kopogni nem szokás maguknál, fiatalember? – kérdi haragosan Mrs. Vincott.
- Nem akartam kopogással megzavarni az óráját. – Jelenti ki hetykén a fiú.
- Elárulná a becses nevét fiam? – kérdi kissé zaklatottan a tanárnő.
- Shinya. Kagami Shinya a becses nevem. – közli büszkén, s helyet foglal a hozzá legközelebb eső szabad padban.
A nap hetedik, egyben utolsó órája a tesi volt. Szeretem ezt az órát, főleg így, a tanítás végén. Nem ciki, ha leizzadok, remekül ellazít, és segít levezetni a feszültséget a hosszú „kínzás” után. Mi kosaraztunk a hátsó kispályán, a fiúk pedig szokás szerint a focipályán kötötték le magukat.
Már az öltözőben vagyok. Villámgyorsan szedem össze ruháimat, s már bújok is beléjük. Szeretnék minél előbb hazaérni. Megígértem Evanak, hogy ma én főzöm a vacsorát, ehhez még be is kell vásárolnom. Nagyon későn végez mostanában, kissé túlzásba viszi a munkát… de ő tudja. Én meg segítek, amiben tudok. Utána még lesz egy kis időm elmenni, deszkázni egy kicsit.
Majdhogynem elsőként lépek ki az öltözőből. Garen szokásához híven kint vár. Lehetetlenség nála gyorsabban felöltözni.
- Indulhatunk? – kapja ki kezemből a tornacuccom, akár egy gavallér.
- Indulhatunk. – jelentem ki halkan, majd gyors léptekkel elhagyjuk az épületet.
Nem szeretem, ha így viselkedik. Elbizonytalanítanak ezek a gesztusai. A legjobb barátom, akire ha akarnék se tudnék férfiként gondolni. Remélem ő se rám nőként, bár egyre jobban félek tőle, hogy ez már nem így van. Attól meg még inkább, hogy, elveszítem. - Ugyan... - hessegetem el fájó gondolataimat - a legjobb barátom, ráadásul még barátnője is van... - nyugtatom meg magam, s már nem óhajtok belegondolni, hogy miért mégis engem kísér haza, és hogy milyen alamuszi módon állok ezekhez a dolgokhoz... most egy egészen eltérő, lényegtelenebb dolog aggaszt. Lényegtelen, én mégis lényegesnek érzem.
Az út alatt folyamatosan beszél hozzám, de szavai nem jutnak el elmém zavaros rengetegébe. Az ezüstfehér hajú fiú jár az eszembe. Még indig kiolthatatlan kíváncsiság és ismeretlen félelem vegyül szívemben, amint dühös arcára gondolok. Milyen ironikus, hogy ő az új osztálytársunk. Egész nap csak közös óráink voltak, mégis úgy tűnik, hogy még csak észre sem vett. Sokkal inkább lefoglalta, a tanárok bosszantása és a cicababák matatása, mint a reggel történtek. Pedig annyira mérgesnek tűnt… épp ezért, örülnöm kellene, hogy megfeledkezett rólam. Mégsem vagyok boldog, de nem merek belegondolni, hogy mégis miért.
Hazaérve elköszönök barátomtól, villámgyorsan lepakolom iskolai cumómat, s már indulok is a boltba, szokásomhoz híven gördeszkával. Sokáig válogatok, imádok vásárolni. Dolgom végesztével hazaindulok. Otthon már csak a vacsora elkészítésével, és a másnapi töridolgozattal óhajtok foglalkozni, na meg az esti deszkázással... akkor végre nem fog már bosszantani sem Garen viselkedése, sem a vele kapcsolatos gyávaságom, sem Shinya. Az sohasem a gondok ideje. Ott csak én leszek, egyedül én és senki más...
Szerkesztve ookami67sophie által @ 2014. 01. 01. 23:05:24
|
| Andro | 2013. 11. 28. 18:09:55 | #28391 |
Karakter: Felicity Morgan
Megjegyzés: (Osamunak) VÉGE
Közös megegyezéssel.
|
| Andro | 2013. 10. 16. 21:12:41 | #27671 |
Karakter: Felicity Morgan
Megjegyzés: (Osamumnak)
Maryvel egész nap Osamut bámuljuk. Nem is értem, miért akarok neki segíteni, mikor nem is érdekel. De megvédett a volt “barátnőimtől”, ami kedves volt tőle. Kedves, de ostoba dolog. Ahogy látom, Barbara ráakaszkodott a tanárunkra, és nem ereszti, de egy hét múlva úgyis lekopik róla. Nem mintha izgatna.
A nap lassan telik, alig várom, hogy végre húzhassak haza, nem mintha bármi is várna otthon. Apa üzleti úton van, anya meg gondolom shoppingol, vagy megint valami nőegyleti ülésen van. Mindig ugyanaz. Tanítás után, mikor az épületből jövünk kifelé, meglátjuk Osamut, amint egy tölgyfa mögött bújkál. Gondolom Barbara elől, aki őt keresi, miközben mézesmázosan hívogatja. A hányinger fog el ettől a nőtől.
- Látom a tanár úr az új áldozat – mondom Osamu háta mögé surranva, mire riadtan fordul meg. De azonnal megnyugszik, mikor látja, hogy csak én vagyok az Maryvel.
- Minden új tanárra ráakaszkodik – magyarázza Mary. – Mániákus férjvadász. – Egy kis piros kocsi áll meg a sarkon, itt van Mary anyukája. - Itt van anya. Jó bujkálást tanár úr! – vigyorog Osamura. – Viszlát holnap! – int nekem, majd elsiet.
- Ne aggódjon. Egy hét után mindenkiről le szokott kopni.
- A próféta szóljon belőled – fohászkodik Osamu.
De ekkor úgy tűnik, Barbara szimatot fog, ám épp jókor gördül be a limunizom a kapu elé. Gondolkodóba esem, majd körbetekintek. Sehol senki, hála az égnek, minket és Barbarát kivéve. De ő túlságosan el van foglalva azzal, hogy az osztályfőnökömet keresi.
- Jöjjön tanár úr, elvisszük egy darabon.
Beleegyezik, bár látom, hogy feszengve ül a limunizban, és mi tagadás, nekem is kellemetlen a dolog. Robert nem szól semmit, és tudom, hogy nem fogja elmondani anyáéknak a dolgot. Úgyis letagadnám, anyáék meg nem feltételezik rólam, hogy képes lennék egy tanárral egy kocsiban utazni. Osamu hátrasimítja a haját, nekem pedig akaratlanul is megakad rajta a szemem. Nem ártana neki egy hajvágás, mert lassan olyan lesz, mint azok az ázsiai lányok kinézetű énekesek, akikért Yolanda rajong. Az én számomra, egy férfi nézzen ki férfiasan, ne úgy, mint egy transzvesztita.
- Tudok egy remek fodrászt a környéken – jegyzem meg, mintegy mellékesen, ahogy a délutáni forgalomban haladunk. – Lassan akár copfot is tudna kötni magának.
- Kíváncsi lennék, hogy más tanároddal is ilyen közvetlen vagy-e.
- Dehogy. Épp erről beszéltem, a megfelelő ruha tekintélyt is kölcsönöz – válaszolom. Talán kissé pimasznak tűnhetek, de az ő megjelenése az én esélyeimet is növeli, ami fontos.
- Ahogy látom, minden áron megpróbálsz divatossá tenni.
- Hát, ha a tanárurat nem érdekli, hogy a munkája múlik rajta – vonok vállat. Tudom én, hogyan kell ezt csinálni.
- Én csak egy-két évig, maradok itt Felicity. Utána vissza fogok menni japánba.
- Ne higgye, hogy egy hónap után nem teszik utcára. Ebbe a gimnáziumba rengeteg befolyásos ember gyereke is jár – világosítom fel. Látom, hogy ez nem tetszik neki, de ilyen az élet. Ez egy elit középiskola.
- Rendben – sóhajt végül egyet. Egy pont nekem. Megint. – De figyelmeztetlek, még nem igen tudom, hogy mi merre van ebben a városban.
- Megígértem, hogy segítek! – vágom rá mosolyogva. Ha rajtam múlik, olyan divatossá teszem, hogy magára sem fog ismerni. De más sem.
- Most nem zavar, hogy megláthatnak minket együtt?
- Nem. A kedvenc üzleteim, a város túlsó felében vannak – válaszolom továbbra is mosolyogva.
- Nem bánom, de csak akkor, ha tényleg nem félsz attól, hogy bajod lesz belőle.
- Dehogy, arra fele senki sem jár a suliból. Túl olcsó az ízlésüknek, pedig nagyon jó holmik vannak ott – magyarázom. Valóban jó dolgok vannak ott, például a ruháim fele olcsóbb boltokból való, pedig márkásak.
- A holnap megfelel?
- Persze – bólintok rá.
- Akkor ezt megbeszéltük. Itt álljunk meg, kérem! – szól Robertnek, aki meg is áll.
Osamu elköszön, kiszáll, majd ott hagy minket. Én meg azon gondolkodom, vajon mi a fenének segítek neki. Nem az én dolgom, és sosem szoktam törődni az emberekkel. Legalábbis nem az elmúlt években, mióta az a dolog történt. Talán, mert ő is segített nekem, és nem tartom rossz embernek. De megbízni nem fogok benne. Nem, nem és nem! Ráadásul… reggel óta olyan fura érzésem van, ha ránézek, vagy rágondolok. Megrázom a fejem.
- Haza, Robert! – mondom határozottan, mire a kocsi elindul.
~*~
Másnap, iskola után megvárjuk, míg az osztálytársaim elmennek, csak azután szállunk be Osamuval a limuzinba. Robert tudja, hogy hová kell mennie, mert már megbeszéltem vele. Felhívtam a butikot is, ahová el szándékozunk menni, az üzletvezető pedig megígérte, hogy korábban zárnak, hogy mi zavartalanul vásárolhassunk.
A fodrászhoz érve kiszállunk, és bemegyünk. Ismerem a tulajt, meg az itt dolgozó két fiút is, mert apa mindig itt vágatja a haját és sokszor el szoktam kísérni, ha itthon van.
- Miss Morgan! – siet elém a tulaj, és kezet fogunk. – Örülök, hogy látom. Ő lenne a delikvens?
- Igen, Oscar – biccentek mosolyogva. – Tanár úr, ő itt Oscar Bent, a fodrászat tulajdonosa. Ők pedig Michael és William, a fodrászok.
- Jó napot! – biccent Osamu. – Osamu Atsushi vagyok.
- Örvendek! – viszonozza Oscar. – Kérem, foglaljon helyet!
Elmagyarázom, hogy milyen frizurát szeretnék, legyen modern, de fiatalos, de ne vágjanak túl sokat a hajából. Michael munkához lát, én közben Williammel dumálok. Kedves fiú, tudom, hogy bejövök neki, de huszonkét éves és nem is az esetem. Viszont havernak kiváló, már ha nekem lehetnek haverjaim. Néha Osamura nézek, aki nem tudom, hogy szenved-e, vagy ez a normális arckifejezése. Pedig Michael remekül dolgozik, és tudom, hogy olyan frizurát fog varázsolni a tanár úrnak, amitől mindenki elájul.
- Nem kér bele egy színes tincset is? – viccelődik Michael, mire Osamu riadtan tiltakozik. Ahhoz képest, hogy huszonöt éves, néha olyan gyerek még. Hiába, pasi.
- Michael! – szólok rá vigyorogva. – Mr. Atsushi tanár, nem holmi közönséges ember. Nem járkálhat holmi zöld csíkokkal a hajában.
- Szerintem jól állna neki – nevet William, de tudom, hogy nem gondolja komolyan.
Mind a hárman felnevetünk, csak szegény tanár úr ül riadtan, míg végül Michael befejezi a munkát. Egy órán belül kész is van, én pedig nem hiszek a szememnek. Osamu remekül néz ki. A haja rövidebb, oldalt és hátul tépett, elöl pedig van egy kis frufruja, ami féloldalasan belelóg a homlokába, de szépen kiemeli a szemét.
- Szerintem nagyon jó let, nem gondolja, tanár úr? – kérdem, és odaállok mellé. – Sokkal fiatalabbnak néz ki, nem úgy, mint aki a negyvenes éveiben jár.
- Kicsit szokatlan – jegyzi meg Osamu. – De tényleg nem rossz.
~*~
A fodrászat után az általam felhívott butikba hajtunk. Osamu ugyan csodálkozik, hogy miért mi vagyunk az egyetlen vevők, de elmagyarázom neki az indokot.
- Nem kellett volna ezt tennie, Miss Morgan – mondja, és nekem eszembe jut, hogy most hív először a vezetéknevemen. Eddig mindig Miss Felicity voltam. Mi változott így meg egy nap alatt?
- Higgye el, nem akarna tömegben vásárolni. Ez így sokkal biztonságosabb – intem le, majd bemegyünk.
Remek kiszolgálást kapunk, még én is találok magamnak pár holmit, mivel itt nemcsak férfi, hanem női ruhákat is árulnak. Apának is szoktam néha venni ezt-azt itt, és sosem tudja, hogy honnan vannak a cuccai. Én pár sötét színű blúzt, szoknyát, meg egy sálat veszek magamnak. Eközben az eladólányok Osamut öltöztetik. Nagyon jó dolgokat válogatnak neki össze. Márkás és divatos nadrágokat, cipőket, ingeket, nyakkendőket, mellényeket. Még egy őszi kabát is terítékre kerül. Gyönyörű, bézs színe van, és térdi érő. Nem túl meleg, de hűvösebb időben kifejezetten jó lesz.
- Nincs szükségem ennyi mindenre – tiltakozik Osamu, de leintem.
- De igen! – vágom rá dacosan. – Higgye el, én jobban tudom. Angliában én vagyok itthon, nem a tanár úr. Ne nehezítse meg az életemet, ha kérhetem. Az ön megjelenése kihat az én jövőmre is. Egyébként ez egy kis köszönet a múltkoriért – teszem hozzá.
Egy szót sem szól, szerintem pontosan tudja, mire gondolok. De miért is beszélem ezt meg vele? Ő csak egy tanár, nem családtag, nem ismerős, nem barát. Mikor kimegyünk, és Robert beteszi a ruhákat a csomagtartóba, végre megkérdezem azt, ami a szívemet nyomja.
- Mondja, mi változott meg tegnap óta? – kérdem kíváncsian.
- Mire gondola, Miss Morgan? – kérdi.
- Pont erre – mutatok rá, de ő értetlenül bámul rám. – Mikor lettem Miss Felicityből Miss Morgan?
|
| Andro | 2013. 09. 14. 16:44:26 | #27335 |
Karakter: Felicity Morgan
Megjegyzés: (tanár úrnak)
- Hát köszönöm a divat tanácsadást, de én azt az elvet vallom, hogy mindenki azt vegye fel, amiben jól érzi magát. További jó vásárlást! – biccent, majd tovább áll.
Megvonom a vállam. Én csak jó tanáccsal akartam szolgálni, hogy ne szólja meg senki. De ha ennyire tesz a külsejére, az ő baja. Kár érte, mert amúgy igen megnyerő fiatalember, csak nem kéne úgy öltöznie, mintha legalábbis a hetven felé közelítene. Te jó ég, miket képzelek?! Megrázom a fejem, majd az üzletbe lépek, hogy megvegyem a táskát.
~*~
Hála égnek, úgy tűnik, Atsushi tanár úr részben megfogadta a tanácsom, bár az óráján nem néz rám. Mintha ott sem lennék, ami nagyon is megfelel a vágyaimnak. Biztos valami elkényeztetett kis hercegnőnek tart, akinek minden gondolata a divat, de nem érdekel. Gondoljon, amit akar, a fő, hogy leakadjon rólam. Nincs kedvem még őt is a nyakamba venni. Aztán az óra vége felé Mary kérdez valami butaságot. Jó, csak nekem butaság, mert engem nem igazán döbbent meg a dolog.
- Tanár úr lehet egy kérdésem? – jelentkezik Mary. – Olvastam egy regényt, ahol a főszereplő egy nálánál harminc évvel idősebb férfiba szeret bele, ez már nem apa komplexus? – a kérdés kissé butácska és egy kis derültséget is kelt, de a tanár úr válaszol rá. Én az ablakon bámulok kifelé. Előre tudom a választ.
- Régen gyakori volt, hogy nagy korkülönbséggel házasodtak. Akkor a magas kor az érettség jele volt. – hallom Atsushi hangját. Meg azt is, ahogy pár lány utálkozó hangot ad kis. Idióták.
- Akkor a tanár úr már érett – vihog fel Matt.
- Plusz nyolc év és némi élettapasztalat a kérdezőinél remélhetőleg több érettséget kölcsönöz nekem. – Nagy nevetés, majd sutyorgás hallatszik.
Igen, most döbbennek rá, hogy a kedves tanár úr mégcsak huszonhat éves. Engem nem lep meg, hiszen mint mindig, most is utánanéztem az új tanár adatainak, még tegnap este. Otthon. És nem, nem az iskolai hálózaton, hanem egyszerűen rákerestem a neten. Hihetetlen, hogy az emberek néha mennyire óvatlanok abban a tekintetben, mit tesznek fel magukról a világhálóra.
~*~
A sulinak végre vége, és még van időm, míg Robert megérkezik. Úgy döntök, addig sétálgatok egy picit a suli környékén. Robertnek csak háromra kell itt lennie, addig még van egy fél órám. Ám amikor a suli sarkához érek, kellemetlen meglepetéssel találom szemben magam. Christine és a ”barátnői” várnak rám. Angela is ott van velük, és ha elgondolom, hogy annak idején a legjobb barátnőm volt, a hányinger fog el.
– Na mi van, Felicity? – kérdi gúnyosan Christine, miközben a többiekkel körbevesz. – Már nem is köszönsz nekünk?
– Hagyjatok békén! – szólok rájuk dühösen, és el akarok menni, de Mandy, Christine jobbkeze lefog. – Eressz el, te lotyó! – rángatom magam, mire kapok egy pofont. Ledermedek.
– Nagyon felvágták a szád, te kis ribanc! – lök neki Christine a kerítésnek. – De jobb, ha megtanulod, hogy tőlünk nem szabadulsz olyan könnyen, kicsikém! Csak azért, mert felvettek egy ilyen puccos, gazdag kurváknak és selyemfiúknak fenntartott középiskolába, ne hidd, hogy keresztülnézhetsz rajtunk, ringyó!
Löködni kezdenek, gúnyolni, vihognak rajtam, miközben én nem tudok semmit sem tenni. Angela is együtt nevet a többiekkel. Egyforma egyenruhát hordanak, tehát ugyanabba az iskolába járhatnak. Emlékszem, Christine és Angela is felvételiztek ide, de nem vették fel őket. Azóta néha zaklatnak, ha módjuk van rá. Féltékenyek rám, mert én jobb voltam és bejutottam. Igaz, keményen tanultam is érte.
– Szálljatok le rólam! Elég! Hagyjatok! – kiabálok, de csak még jobban rákezdik. Azt hiszem, ez örömet okoz nekik.
– Hé ti ott! – kiálja valaki, mire a lányok megdermednek. Igaz, én is. – Mit csináltok azzal a lánnyal?! – Ez a hang... Atsushi? A lányok felveszik a nyúlcipőt, én meg csak bámulok utánuk. Még meg vagyok ijedve. – Jól vagy? – Egy érintést érzek, mire összerezzenek és riadtan nézek a tanárra. De azonnal össze is szedem magam. Nem láthat így. Nem kell, hogy törődjön velem!
– Semmi bajom. Köszönöm uram! – biccentek, miközben leporolom a ruhámat. Azok a ribancok még visszakapják egyszer.
– Megtudhatom, hogy kik voltak ezek a diákok? – kérdi óvatosan.
– Nem tudom – hazudom szemrebbenés nélkül. Semmi szükség arra, hogy beleártsa magát az én dolgomba.
– Menjen fel az orvosiba! – utasít.
– Nem szükséges – legyintek. – Ez csak egy kis semmiség.
Látom, hogy a fickó még folytatná, de Robert éppen ekkor ér oda. Soha jobbkor, pontos, mint egy svájci óra. Bepattanok a kocsiba, köszönök, majd elhajtunk. Hazafelé megkérem Robertet, hajtson lassabban, hadd sminkeljem le a zúzódást az arcomon. Robert nem kérdez semmit, ez rá vall, bár szerintem tudja, mi történt. De a diszkréció jellemző rá, amiért mérhetetlenül hálás vagyok.
~*~
Eljön a reggel, hűvösebb is van, így egy fekete csizmácskát és hozzáilló kiskabátot is veszek fel a ruhám fölé. Amikor a kapuhoz érek, Osamu már éppen akkor ér oda. Mintha direkt miattam jött volna kicsit korábban. Biztosan a tegnapi érdekli még mindig, de nem érdekel. Csak hagyjon békén, de a tegnapi után erre esélyt sem látok. Majd mondanom kell neki valamit, bár jobban tenné, ha más miatt aggódna. Viszont ma egész rendesen van felöltözve. Sötétkék ing, fekete nadrág, fekete cipő. A haja is rendezettebb, már majdhogynem ember formája van.
Mikor kiszállok a kocsiból, megvárom, míg Robert elhajt, csak azután indulok a kapu felé. Osamu megvár, tehát tényleg miattam jött korábban. Megpillantom Barbarát is, aki ezúttal úgy néz ki, mint egy nagy, lila plüss hógolyó. De már megszoktam.
– Jó reggelt, tanár úr! – mosolygok rá. – Alig ismertem meg. Már kezd egészen emberi formája lenni, tudja? – csevegek élénken. Erősebben sminkeltem le magam ma reggel, bár tegnap, mihelyst hazaértem, hidegvizes borogatást tettem az arcomra.
– Miss Morgan, kegyednek is jó reggelt! – viszonozza Osamu a köszönést. – Jobban van?
– Soha jobban – válaszolom vidáman. – De én inkább a tanár úr miatt aggódnék.
– Miattam? Miért? – kérdi döbbenten.
– Nem is tudja? – nézek rá meglepetten. – Nem szokta nézegetni az iskolai oldalt? Akkor nem tudja – rázom a fejem.
Osamu kérdő tekintettel néz rám, én pedig körülnézek, majd az udvar egy néptelenebb részére vezetem. Itt nyugodtan beszélgethetünk. Megállok a falnál, hátamat a falnak vetve, majd ránézek. Kár érte, szegénykém.
– Tudja – kezdem el -, jó lenne, ha néha nézegetné a honlapot, különös tekintettel a népszerűségi listára.
– A mire? – kérdi értetlenül. – Miféle népszerűségi lista?
– A tanárok népszerűségi listája – világosítom fel komoly tekintettel. – Hogy melyik tanár mennyire közkedvelt a diákok körében. Ide tartozik a külső megjelenés, a viselkedés és természetesen az órák minősége is. És azt kell mondjam, annak ellenére, hogy az órái igen érdekesek, a diákok jó része nem nagyon kedveli Önt. Ez pedig súlyos hiba, mert a népszerűtlen tanárok nagyon hamar repülni szoktak innen.
– A külsőnek mi köze ehhez? – kérdi Osamu. – Hiszen Barbara sem öltözködik elegánsan, őt mégsem róják meg érte.
– Barbara az igazgató úr unokahúga, ráadásul nem is tanár, csak könyvtáros – világosítom fel a férfit. – Rá más szabályok vonatkoznak, ő más rangba tartozik, mint Ön. Tudja, mint az Ön országában, itt is van egy bizonyos hierarchia – magyarázom tovább. – Az igazgató és a helyettesei állnak a rangsor élén, míg a tanárok egyre lejjebb és lejjebb helyezkednek el. Ön, mint új, és nem túl népszerű tanerő, a hierarchia alján foglal helyet. Ezen változtatnia kell.
– És ha nem akarok? – kérdi bosszúsan Osamu. – Mi van, ha nekem ez így jó?
– Kössünk alkut – döntöm félre a fejem, mire mintha a szemei felcsillannának. Aha, tetszik neki az ötlet. – Ha hajlandó megfogadni pár tanácsomat, én is mesélek magának arról, ami úgy érdekli.
Bájosan rámosolygok. Ő egy pár pillanatig vacillál, majd végül rábólint. Nos, az első csatát megnyertem, és talán neki elmondhatok pár dolgot. Persze nem mindent, de néhányat igen. Nem mintha megbíznék benne, vagy kedvelném, de jó tanárnak tartom, és sajnálnám, ha kirúgnák az iskolából.
– Miért akarsz nekem segíteni, Felicity? – kérdi, ezúttal közvetlen hangnemben. – Úgy értem, téged nem érdekel más a divaton kívül?
– De igen, sok minden érdekel, viszont én felsőbb körökben mozgok, tudom mi kell ahhoz, hogy valaki igazán jó benyomást keltsen. És higgy el, az embere először a külső alapján ítélnek – mondom komolyan. – Másfelől, maga még diákszemmel is nézve igazán kellemes jelenség. Kár lenne, ha úgy nézne ki, mint egy vénember. Erre akkor jöttem rá, amikor tegnap a többiek megdöbbentek azon, hogy Ön milyen fiatal. Ha fiatalosan öltözne, nem döbbennének meg ennyire. Amikor pedig a múltkor azokat mondtam a ruházatára, mindössze jó tanáccsal akartam szolgálni, nem állt szándékomban megsérteni Önt. Ha ezt tettem volna, nagyon sajnálom, és kérem, bocsásson meg nekem!
Mintha elpirulna, és még nekem is egy kissé melegem van. Pedig a szél feltámad és az idő is hűvös. Összefogom magamon a kabátomat, és elsietek az épület felé. De félúton még megállok, és visszanézek. Osamu engem bámul, nekem pedig olyan furcsa érzésem van. Szinte menekülök befelé az épületbe, mert nem akarom, hogy valami olyasmi történjen, ami visszafordíthatatlan. Azt hiszem, így is túl sokat mondtam most. A végén félreértené a szándékaimat, pedig nem ez a célom. Egyáltalán nem ez.
|
| Andro | 2013. 08. 24. 11:56:44 | #27034 |
Karakter: Felicity Morgan
Megjegyzés: (tanár úrnak)
– Te ott! – mutat rá a tanár Yolandára. Szerencsétlen, mindig valahogy sikerül magára terelnie a figyelmet, de az ő hibája. – Látom viccesnek tartod a nevemet. Mutatkozz be kérlek!
Yolanda elvörösödve áll fel, a fiúk meg majdnem megpukkadnak a nevetéstől. Yolanda nevén állandóan röhögnek, pedig nem is ő tehet róla, hogy így hívják.
- Egg. Yolanda Egg – válaszolja, mire kitör a röhögés.
- Elég legyen! – pirít rájuk Osamu. Ez igen, határozott tanerőnek látszik, bár engem cseppet sem érdekel. A végén úgyis bőgve fogja elhagyni a termet egy nap. Legfeljebb egy hónapot jósolok neki. – Csak az nevethet, aki a születése után saját magának választhatott nevet. Akitől még egy kuncogást hallok, az a következő órára írhat egy eszét a Háború és békéből, de részletesen. Ötven oldal háború. Ötven oldal béke. Üljön le Miss. Egg! – mondja, és most már vágni lehet a csendet. Űgy tűnik, Osamunak van némi tekintélye. Legalábbis, most még. – Mivel ez az első óra, nem szeretném túlterhelni a még a vakációból ébredező agysejtjeiteket. Szépen bemutatkoztok nekem, lediktálom, hogy mit kell majd elolvasnotok ebben a félévben és utána beszélgethetünk egy kicsit – jelenti ki. A háziolvasmány nem mindenkinek tetszik, de nem tehetnek semmit. Engem tök hidegen hagy a dolog, hiszen mindig a legjobb osztályzatokat kapom anélkül is, hogy egyáltalán sokat tanulnék.
Mindenki bemutatkozik, míg végül rám kerül a sor. Azt már az óra elején észrevettem, hogy a pasas nagyon stíröl engem, de nem zavar. Egyáltalán nem, hiszen megszoktam már az ilyesmit. Végül engem szólít fel. Mikor felszólít, egyből felkapom az álarcom, és mosolygok.
- Felicity Morgan vagyok – mutatkozom be, majd leülök, és újra a gondolataimba mélyedek.
Fél füllel azért hallgatom, hogy a többiek miket kérdeznek. Elég nagy butaságokat kérdeznek a tanárunktól. Akkorákat, hogy ha a dolog érdekelne, már hangosan hahotáznék. De így csak bámulok ki az ablakon, és az elkövetkezendő órákon gondolkodom. Azt veszem észre, hogy kicsengetnek, és Osamu egy kérdést intéz a diákokhoz. Erre én is felé fordulok, hogy ne tűnjön úgy, mintha nem érdekelne a dolog, pedig valójában halálosan unatkozom.
– Meg tudná nekem valamelyiktök mutatni, hogy merre akadok rá a suli könyvtárra? – kérdi, mire Mary azonnal oldalba bök. Ezek szerint nekem kell elkísérnem a hapekot. Frankó!
- Majd Felicity megmutatja tanár úr, ő nagyon segítőkész – vihogja.
- Nem szép dolog valakire így rákényszeríteni valamit Miss. Mary.
- Semmi baj uram – állok fel. - Szívesen segítek. Erre jöjjön! – mondom, majd elvezetem a könyvtárhoz.
A könyvtár egy külön épületben van, amely éppen átellenben van az iskola épületével, nem messze a tornateremtől, és az uszodától. Az elit iskoláknak saját uszodájuk van, és ebben a mi londoni iskolánk sem kivétel. Viszont az egyetlen jó, hogy a többi angol iskolától eltérően, nekünk nem kell valami unalmas egyenruhát hordanunk. Susan, a könyvtárosnő lelkesen üdvözöl, és a keresztnevemen szólít. Való igaz, üres óráimban gyakran fordulok meg itt, mivel szeretek olvasni.
– Szeretsz olvasni? – fordul hozzám Osamu.
- Igen. Eléggé – válaszolok kurtán. – Elnézést tanár úr, de nekem vissza kell mennem az órára.
- Persze, menj csak. Köszönöm a segítséget – mosolyog rám.
Biccentek, aztán indulok is. Nem szeretnék túl közel kerülni egy emberhez sem. Eléggé megégettem már magam ahhoz, hogy bízni kezdjek bárkiben is. Még Mary sem tudja, hogy valójában csak azért vagyok vele, hogy ne tűnjek különcnek. Persze, valamilyen módon kötődöm hozzá, de nem vagyunk igazi barátok, csak ő hiszi ezt.
~*~
A következő óra is eseménytelenül telik el. Matek, de igazából a tanárnő szabadfoglalkozást hagy nekünk, meg beszélgetünk a nyári élményeinkről. De Mr. Brown, a töritanár tuti nem lesz ilyen elnéző. Nála még sosem volt szabadfoglalkozás, és úgy érzem, a saját tárgyát minden tantárgynál fontosabbnak tartja. Bár azt hiszem, ezzel minden tanár így van. Matekon gondolatban már a délutánomat tervezem. Egy kis vásárlást fogok beiktatni, persze csak egyedül. Ma nincs kedvem a társasághoz.
Matek után a törikönyvemet kezdem olvasgatni. Világháború, ráadásul a második, meg egy rakás olyan dolog, amiről már eleget tudok, hiszen sokat olvasok. Szeretem a történelmi dolgokat.
- Sikerült megtalálni a könyvtárat uram? – hallom meg Mary hangját.
- Igen. – Ez Osamu. Én a falnak dőlve olvasom a könyvet, amikor valaki megérinti a vállam. - Mit olvas Miss Felicity? – kérdi, mire felnézek. Az arcom érzelemmentes, de egy pillanattal később már mosolygok. Őrizzük meg a látszatot.
- Ez csak a történelemkönyvem, uram – válaszolom. Nem értem, miért érdekli, és mit akar tőlem. Minden japán ilyen kíváncsi? Engem mindenesetre egy kissé idegesít ez a túlzott közvetlenség, főleg egy oktató részéről.
A csengő hála égnek megment, és besurranhatok az osztályba. Nem tudom, mi van velem, de valahogy ez a pasas idegesít. Foglalkozzon a többi tanárral, ne velem. Egyébként is, nem szeretném, ha bárki félreértené a dolgot. Nem szeretnék egy esetleges pletyka részese lenni. Abból már éppen eléggé kijutott nekem. Szeretnék nyugodtan leérettségizni és egyetemre menni.
~*~
A nap ezek után eseménytelenül telik. Osamut nem látom túl gyakran, vagy ha mégis, igyekszem kitérni előle. Végre eljön a három óra, amikor is véget ér az utolsó órám is mára. Megkönnyebbülten búcsúzom el Marytől, mivel a kocsim már vár rám. Robert olyan pontos, hogy utána lehetne igazítani az órát.
- Jó napot, Miss! – hajol meg, majd nyitja nekem az ajtót. – Kellemes napja volt?
- Fogjuk rá – biccentek, mialatt beszállok a kocsiba. – Nem megyünk haza. Szükségem van egy kis kikapcsolódásra.
- Akkor irány a belváros, igaz? – kérdi Robert. – A szokásos helyre kéri?
- Igen – válaszolok kurtán.
Nem telik bele sok idő, mire a belvárosba érünk. Hála égnek, most még nem túl nagy a forgalom. Egy órával később már a legmenőbb butikok egyikében próbálgatom a legújabb divatú ruhákat. Szeretek egyedül vásárolgatni, mert így nem vagyok senkihez sem kötve, és nem kell másokhoz igazodnom. Elégedett vagyok a butik választékával, és mivel gyakran járok ide, az eladók már tudják, mire számíthatnak tőlem, illetve milyen stílusú ruhákat ajánljanak nekem. Törzsvendég vagyok immáron negyedik éve.
Jó másfél órás próbálgatás után három szoknyával, két blúzzal és egy ruhával távozom. Már csak hozzájuk való cipőt, övet és táskát kell vennem, aztán kész is a kollekcióm. Persze minden ruhám sötét színű, hiszen utálom a világos színeket. Ráadásul a sötétebb színek jobban kiemelik a szemem, a bőröm és a hajam színét is.
Éppen az egyik kedvenc táskaboltom kirakatát nézegetem, amikor valaki megszólít. A hang ismerős, és mikor felkapom a fejem, Osamu áll előttem.
- Nahát, tanár úr! – mondom meglepetten, ajkaimra apró mosoly kúszik. – Mit keres maga itt? Ez a részleg igazán nem a férfiaknak való. – Ez valóban igaz, hiszen ezen az emeleten kizárólag női holmikat árulnak.
- Megláttalak egy szinttel feljebb – mutat a felettünk levő emeletre -, és gondoltam megkérdezem, mit keresel itt. Látom, vásárolgatsz.
- Amint látja – válaszolom. Mégis mi a fenét csinálnék itt, ha nem vásárolok? A férfiak néha olyan ostobák tudnak lenni, bár ezt nem mondom ki hangosan.
- Nem zavar, ha veled tartok? – kérdi, mire sóhajtok egyet. Még tolakodik is. Ez már igazán kellemetlen.
- Nézze, Mr. Atsushi! – mondom komolyan. – Nem akarok bunkónak tűnni, de engem itt elég sokan ismernek. A szüleim befolyásos emberek, és nem szeretném, ha esetleg az a pletyka kezdene keringeni rólam, hogy együtt láttak egy idősebb férfival. Ez egyikünknek sem lenne jó. Sem nekem, sem Önnek, hiszen ha megtudják, hogy Ön a tanárom, a végén esetleg elbocsátják Önt. Ön valószínűleg nem tud róla, a Brighton Gimnázium London legelitebb középiskolája, ahol sokat adnak a hírnévre és a jó megjelenésre.
- Ezt hogy érti? – kérdi Osamu, mire a ruhájára mutatok.
- Ha meg akar melegedni az iskolában, először is ne hordjon ilyen divatjamúlt ruhákat. A kockás ingek, és az ilyen szabású nadrágok már húsz éve kimentek a divatból – mondom. – Cserélje le a ruhatárát, ha azt akarja, hogy a diákok, és a kollégái komolyan vegyék. Csak azért, mert ma nem szóltak vissza magának, ne higgye, hogy nem nevetnek magán a háta mögött. Jól szabott zakók, öltönynadrágok és divatos ingek, valamint nyakkendő. És valami normális cipő, ha kérhetem.
Látom, hogy elég döbbenten néz rám. De nem tehetek róla, hiszen egy elit iskolában a tanárok sem nézhetnek ki úgy, mint akik a múlt évezredből csöppentek ide. Csoda, hogy még nem szóltak a megjelenésére se semmit. Nálam jobban pedig ki ismerhenté a divatot? De nem figyelek rá tovább, hanem végre újra a táskákra függesztem a tekintetem. Különösen egy kis fekete táskára, aminek ezüstszínű csatja van. Nem is olyan drága, bár földi halandó nem engedhetné meg magának.
|
|
