|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Nanami Hyuugachi | 2014. 04. 21. 14:42:22 | #29808 |
 Karakter: Red Light/Nero Browne
Megjegyzés: Aimo számára
Csak reggel ébredek fel, szörnyű fejfájásra. Azt hiszem tegnap kicsit túl sokat ittam. De üsse kő, néha azt is kell. Mielőtt bevonulok a fürdőbe, megnézem, hogy a húgom elment-e már. Megnyugszom, amikor igen, így fogom magam és beveszem magam az életmentő fürdőszobába. Lefürdök és hajat mosok, majd megszárítom hosszú, vörös loboncom. Felveszem a szokásos öltönyt, majd lemegyek a nappaliba.
Nyoma sincs annak, ami tegnap itt történt, így előveszem a gépem, és megnézem a biztonsági kamera felvételeit. Ez teljesen azt hiszi, hogy kezdő vagyok. Hangosan felnevetek, majd az ő hangját kivágom a felvételről és egy hangszerkesztő programba importálom. Azt a rövidke finn szót, amit beállított jelszónak, átszerkesztem az én hangomra, majd a legjobb minőségre konvertálom, és teljesen felhangosítva lejátszom a gépnek. Természetesen bekapcsol, de azt, hogy eltörölje a jelszót, csak úgy tudom elérni, hogy biztonsági újraindítást végzek. Rákötöm a telefonra, hogy jelezzen, amikor kész van, majd a szállodába megyek.
Ott azonban meglepetés fogad. Aimo szobája fel van dúlva elég rendesen, és vér is található ott. Jó pár embert ráállítok, hogy kezdjék el keresni. Rendőröket hívok, majd én is keresni kezdem Aimo-t. A következő pillanatban megpillantom, ahogy Daniellel beszél, így átfurakodom a tömegen. Két vállára markolok, és magam felé fordítom. Hatalmas pofont keverek le neki, és végig nézem, ahogy eltaknyol a földön. Kicsit megenyhülök, amint megpillantom, milyen állapotban van, így a következő mozdulatom egy kicsit engem is meglep. Felveszem, és az ölemben indulok el vele kifelé. Motyog valamit, de nem értem tisztán, hogy mit. Nagydarab testemhez képest, az ő aprócska, törékeny teste, még öltönyön keresztül is égeti a bőröm.
A limuzinhoz sietek vele, majd a hátsó ülésre berakva, bemászom mellé és bemondom az úti célt. Sebesen a kórház felé hajt a kocsi. Ismét motyog valamit, amit most sem értek, de csak ráhagyom. Hideg kezemet tüzes homlokára rakom, amire jólesően szusszan egyet.
Nagyon hamar a kórházba érünk, és ismét könnyedén kézbe kapva viszem be a kórházba. Most már öntudatlan állapotban van. A kórházban sietősen kezdik el ellátni.
Közben megkapom a jelzést a telefonomra, hogy a biztonsági újraindítás készen van. Két őrt rendelek a kórterme elé, majd sietősen hazahajtok. Ellenőrzök mindent, majd beállítok pár dolgot Eve-en. Utána elsietek a húgomért, és hazaviszem. Aztán ismét a kórházba sietek.
Aimo szobájába lépkedem, és mindent ellenőrzök. Az állapota stabilnak tűnik, és most mélyen alszik. Apró kamerákat és mikrofonokat helyezek el, így teljes biztonságban van. Egy gyors pillantást vetek a sebére, majd az orvosokat figyelmeztetem arra, hogy kiemelten figyeljenek rá, mert képes egy pillanat alatt megszökni. Mielőtt azonban elmegyek, biztosítom azt, hogy tényleg ágyban maradjon addig, ameddig kell. Egy észrevehetetlen chipet rakok az ágyrácsra, majd egy karperecet a kezére. Ha megpróbál felkelni, rögtön bejelez nálam, ráadásul még hozzá is köti őt az ágyhoz. Ezzel tuti nem fog elbánni. Bár, amilyen ravasz, nem lepődnék meg, ha mégis sikerülne meglépnie. Viszont akkor is bejelez, ha babrálni kezd a karpereccel. De erre nem fog sor kerülni, mivel nem én, hanem Red Light fog róla gondoskodni.
Ezek után fogom magam és haza megyek. A szobámba vonulok be és kutakodni kezdek Nel után. Több-kevesebb sikerrel, de utána tudok nézni egy-két dolognak. Így, amikor ezzel végzek, a házban ellenőrzök mindent a házba, aztán felveszem álcámat. Red Light képében hagyom el az otthonomat, motorom segítségével. Azonban most még nehezítem a felismerésem azzal, hogy vörös maszkot teszek az arcomra.
Lefékezem a kórház előtt, és a falon felmászva Aimo szobájába jutok be. Ellenőrzök mindent, és nem találok semmit. A gép egyenletesen jelez, vagyis az életjelek jók. A sebláz nem gyerekjáték, de neki mégis pattognia kellett. Ha magához tér, ezért még számolok vele!
Szóval, miután mindent rendben találok, az ablakhoz sétálok és felugrom a párkányra. A szellő kellemesen fúj be az ablakon, így hajamat i meglengeti. Egy pillanatra lehunyom a szemem és bele szippantok a levegőbe. Jól esik ez a pillanatnyi békeség, de ennek hamar vég szakad.
- Browne, te vagy az? – hallok meg egy halk hangot.
Nem válaszolok rá, csak hátrapillantok, majd kiugrom az ablakon. Földet érek, és motoromhoz lépkedek. Felpattanok rá, és az éjszakába vetem magam, Nel után kutatva.
_______________
Reggel fáradtan és nyúzottan ébredek, majd elvégzem a szokásos reggeli teendőimet. Utána felöltözöm, majd a kocsimhoz igyekszem, amit most én vezetek. Úgy döntök, hogy nyakkendőmet a kocsiba hagyom, így a felső két gombot kigombolom fekete ingemen.
Gyorsan a kórházhoz hajtok, és besietek az ajtón. A recepción Aimo szobája után érdeklődöm, mintha nem tudnám, hogy melyik is az valójában. Megmondja a kedves kis hölgy, majd futok is fel a lépcsőn. Végig szelem a folyosót, majd belépek Aimo szobájába. A telefonom pont akkor kezd el csipogni. A kis műszaki zsenikém, babrálni kezdett a karperecével.
- Nem tartom túl jó ötletnek! – támaszkodom neki az ajtófélfának.
- Mért? Ez a te műved? – kérdezi cseppet sem kedvese.
- Na, most ki is a bunkó faszfej? – lépkedek az ágyához.
- Hát, volt kitől átvennem ezt a stílust!
- Kiduzzogtad magad? – vonom fel a szemöldökömet. Csak némán bólint egyet, majd keresztbefonja a kezét. – Tehát addig maradsz itt, amíg az orvos azt nem mondja, hogy elhagyhatod a kórházat. Nos nyilván észrevetted már, hogyha megpróbálsz felkelni, akkor a karpereced nem enged. Hogy az előbbi kérdésedre válaszolva, igen, az én művem. Garantálni fogom, hogy addig maradsz itt, ameddig kell.
- Ezt nem teheted! – szűkül össze a szeme.
- Már megtettem – engedek meg magamnak egy gonoszkás félmosolyt.
- Hogy képzeled? – ismét megpróbálna felkelni, de a karperec megakadályozza.
- Úgy látom, nem tudsz nyugton maradni, mi? Belehalnál, ha egyszer rám hallgatnál? Ha egyszer azt tennéd, amit mások mondanak neked? – kérdezem szemrehányóan. Erre nem felel semmit. – Ahogy gondoltam. Még bejövök hozzád, de kérlek, maradj az ágyban. Ez a te érdekedet szolgálja! – fordulok meg és az ajtó felé lépkedek.
- Éjszaka te jöttél be, vörös-fekete ruhában?
Nem felelek rá, csupán észrevehetetlenül bólintok, majd elhagyom a szobát. Egyenesen a szállodába hajtok, ahol megpróbálom rendezni a dolgokat. Meg egy kicsit haladnom is kellene a hétköznapi papírokkal is.
__________________
3 nap múlva kiengedik a kórházból azzal, hogy minden rendben van nála. A gyulladás elmúlt, és megfelelően kezelték a sebét. Remélem most már semmi gebasz nem üt be. Mert akkor aztán eléggé hisztis leszek.
Egyből a szobájába küldöm, majd vitetek fel neki ebédet is. Minden apróságot, amit kér, és ami a szálloda biztonságával kapcsolatos, a szobájába vitetek, had legyen megelégedve, egyelőre. Persze, aztán ki tudja, hogy mivel van megelégedve, és mivel nincs.
Késő estig bent vagyok, de úgy döntök, hogy most már ideje haza mennem. Így is cselekszem és „utolsóként” ellenőrzöm Aimo szobáját, ahol mindent rendben találok. Ő már alszik, így nyugodtan megyek haza. Még egy keveset dolgozom Nel ügyén, és információt kérek attól az embertől, akit ráállítottak. Nem sokat akar elmondani, de ész érvekkel, és egy kis fenyegetéssel elmondja, amit tudni akarok. Leteszem a telefont, majd rendezem az iratokat, és elfekszem.
Reggel nagyon korán kelek, és fürdés után, Red Light képében hagyom el a házat. Vörös-fekete motoromon hagyom el a házamat. A szállodába száguldok, majd ellenőrzöm drága Aimo szobáját. Semmi gyanúsat nem találok, így nyugodtan mennék ki a szobából, de megrázkódik az épület. Dörrenés, robaj és hangos sikítozás. Maszkomat rögtön felrakom, majd kirohanok a szobából, de biztosítom Aimo szobáját, hogy biztonságban legyen. Végig rohanok a folyosón, és szememmel keresem a robbanás helyét. Pár szinttel lejjebb meg is találom. Pár fekete maszkos emberke ott lézeng, akiket könnyű szerrel kiiktatok.
Elkezdem átkutatni a szállodát, a többi ember után kutatva, hisz tuti, hogy nem 5-en jöttek. Főleg, ha tudták, hogy itt leszek, és Aimo is itt lesz. Nel nem olyan figura, hogy ennyire felelőtlen legyen. Aimo szobája előtt haladok éppen el, de hangokat hallok bentről. Óvatosan megpróbálom kinyitni az ajtót, de bentről zárták be. „Hogy a francokat! Sokba fog ez nekem kerülni!” Berúgom az ajtót, és látom, hogy Aimo fejére szegezi a fegyvert.
- Ha lerakod a fegyvert, életben maradsz! – szólítom fel a férfit.
- Tudom, hogy hazudsz! Mindenki, csak hazudik! – kiált rám, és keze kissé megremeg. Látom, hogy Aimo ugrásra kész, és cselekedne magától, de ha megmozdul, azonnal lő.
- Tedd le! – hangom erélyesebben csendül fel és lépek felé párat.
- Ne mozdulj, vagy szétloccsantom a drágalátos kis kurvád fejét!
- Bízz bennem, Aimo!
Ahogy ezt kimondom, lépek felé egy óriásit, majd elkapom a férfi kezét. Kicsavarom a kezéből a fegyvert, miközben Aimo-t az ágyra lököm. Most én fogom rá a fegyvert.
|
| ef-chan | 2013. 09. 16. 03:13:07 | #27365 |
 Karakter: Venäläinen Aimo
Megjegyzés: (Nero Browne-nak)
Mielőtt válaszolna, ha egyáltalán készült rá, olyan szűkszavú tud lenni, mint amilyen egy szűz fiúcska segge az első alkalommal, húga jelenik meg, és szerencsére számomra kedvező információt oszt meg velünk: - Srácok, bocsi, de én megyek, lefekszem. Nagyon fáradt vagyok, és holnap suli van. Tényleg sajnálom.
Ezt követi egy megható testvéri jelenet (velem miért nem tud legalább fele ilyen normális lenni? Komolyan, még az ölelésről is lemondok...). Mindenesetre furcsa látni Mr. Főstresszest kedvesen és gyengéden. Észrevétlenül végigsimítok az egyre mocskosabbul sajgó vállamon, mert sajnos egyre inkább alábbhagy a fájdalomcsillapító hatása. Kellene valami drog... Két adag morfium, aztán leszarhatnám az egész világot, mert tuti fogalmam sem lenne róla, mi történik magam körül, vagy épp mit csinálok.
- Nos. Kettesben maradtunk - állapítom meg, kizökkentve a húga utáni bámulásból. Remélem, nem valami testvérszerelmi kapcsolatban vannak, ahhoz nincs gyomrom... Na de foglalkozzunk azzal, ami igazán érdekel, mert tudom, hogy még van valami, és nem ennyiért hívott el magukhoz beszélni. - Gondolom nem a köszönöm volt, amit akartál mondani. Most már nyugodtan mondhatod - vezetem is fel a témát, mert alapvetően kíváncsi vagyok, mivel áll elő most.
- Igen, valóban - huppan le a fotelbe, azt az érzést keltve bennem, hogy ez a beszélgetés nem lesz rövid, vagy nem lesz egyszerű, ha már le kell ülni hozzá. - Kérsz valami erőset inni? - tessék, ez a bevezetés is...
- Nem, kösz - jobb szeretek tiszta fejjel gondolkodni, míg gondolkodni kell. Márpedig szerintem nem szerelmet akar majd vallani, ergo gondolkodni kell majd.
- Rendben - hagyja rám, majd kényelmes mód magának viszont tölt egy jó adag felest, hogy aztán hívja az "asszisztensét" - Art.Eve.Ell. Látni akarom a mai kis lövöldözésről készült felvételeket.
- Máris keresem - alakul át a fél szoba, mint valami sci-fi film, nagyon menő. Még mindig szerelmes vagyok ebbe a szerkentyűbe, pedig nekem is vannak jó cuccaim, na de ha az ember technokrata, akkor indig a legújabb és legújabb kütyüket szeretné. Egyébként meg rohadjon szét a feje, hogy neki még itthon is ilyen van... Hol itt az igazság?!
- Uram. Amíg keresem, lehetne egy kérdésem? - cseveg a gép, na azért az ilyen bizalmaskodást én nem komálom. Bár az én kis drága MI-om tudná ezt, és nem kérdezne ilyesmit, az tuti. Bár ahogy hallom, ő sem igen rajong a kérdezgetőért.
- Mondjad - veti a gépnek ridegen.
- Miért fedte fel magát egy kívülálló előtt? - Mert hülye a MI-s gépe? Mert ha felfedte magát, akkor már tuti, hogy valami titkos valaki, már csak azt lenne jó tudni, maffiás bácsi, vagy FBI-os bácsi, esetleg CIA, valami romantikus magánszervezet, egyebek. Ó, Aimo, de jó neked, hogy azt a evés alapszabályt sem tudod betartani, amit felállítottál magadnak, amelyek között a ne dugj sose ügyféllel a munka ideje alatt - bár ezt még nem szegtem meg, csak gondolatban - ott szerepel a ne akar, sőt, egyenesen háríts el minden lehetőséget, hogy megtudj többet az ügyfélről, mint okos és ildomos. Na ez a pont az, amit már baszhatok... Na de a válasz... az az egész üzletpolitikámat borítja. Engem meg megdöbbent egy pillanatra.
- Nem fedtem fel magam, de ami fontosabb, ő már nem kívülálló. Ő is ott volt a lövöldözésnél. Sőt, ami fontosabb, ő iktatta ki az ellenséget. Vagyis ő is célponttá vált. Nem csak én és a húgom vagyunk most bajban.
Ó jézusistenszentjózsef, mi a fene folyik itt? Az oké, hogy belenyúltam a szarba, na de ennyire sikerült? Remek... Amerikában még nem voltam közellenség, de fogalmazzunk úgy, hogy az araboknál és az oroszoknál sem vicces...
- Én is itt vagyok ám! - töröm azért meg a csendet, mert azért nem kissé derogál, hogy lényegében a fejem felett vitatkoznak rólam. Bunkó dolog, nem? Na ugye!
- Tudom. Azért most mondom - feleli, és elfintorodom. Jó, úgy látom, drága ügyfelemnek lételeme, sőt, alapesszenciája a bunkóság.
- Uram, megvan. Vagyis meg vannak. Több helyről is meg vannak a felvételek, de valamelyik rosszabb minőségű - jelenti a gép, én meg inkább azzal foglalkozom, hogy a képeket bámulom a saját szempontomból, hátha mutatnak valami érdekeset, míg ő egyrészt nem mond semmit másrészt ugyanúgy a képeket bámulja. Nem mintha bele akarnék szólni, épp csak rossz szokás, hogy ami információ elém cseppen, azt felszívom elraktározva, még ha csak ilyen jelentéktelen dolgok is, mint pár utcakép, amin akadhat olyan furcsaság, mint egy a forgatagból eléggé kirívó idős néni borzasztó ízléssel, és olyan fejjel, hogy megirigyelhetné Munch Sikolya.
- A negyedik felvételen, amikor hátulról látszik a motoros. Merevítsd ki a képet, és nézd meg rajta a rendszámot - intézkedik. Hah, ha van hozzáférése ilyesmihez, akkor mégis csak legális szerv lesz. Báááár... meg lehet hackelni bármit, ez is igaz. El is bambulok olyannyira, hogy érzékelem ugyan, hogy piszmog, további utasításokat adva, de hogy mit, nem nagyon hat meg. Bár azt furcsállom, hogy simán feláll, és eltéblábol, látszik, hogy még mindig alábecsül, ha kettesben mer hagyni fél percre is egy ilyen masinával. Szórakozottságot tettetve be is kapcsolom a mobilomon a felvevőt, egészen véletlen MI-kánkra állítva, ne mintha magamtól nem tudnék az eddigi infókhoz jutni, mert nem tudtunk meg sok mindent, a felvételeket meg én is meg tudom szerezni, ha akarom, de mégis történhet még olyasmi, amit érdemes videóra venni. főleg, mert ahogy elnézem, ez a kütyü a hangjára reagál, így ha elegendő anyagot gyűjtök a hangjából, még akár frankón össze is mashup-olhatok valami finomat. Lényegében ha megszerzem az összes "hangot", amivel bír a nyelv, bármilyen szót összevághatok, hiszen olyan ridegen beszél, nem kell foglalkoznom a gesztusokkal, hangszínekkel, -árnyalatokkal.
Mondtam már, hogy zseni vagyok?
Mire visszaér, ülök, mint a "kisangyal". Tekintetem meg - hiszen annak lehet - végiglegeltetem a felsőtestén. Ha nem a munkaadóm lenne, most lehet, rámásznék erőteljesen, mert kifejezetten nem rossz, mondjuk azt a csinos kis tollpihét a szárnymotívum jobb oldali részén, közel a lapockához... Hmm, azt hiszem, elkalandoztam.
Főleg mert már csak a beszélgetés végére figyelek fel: - Ahogy sejtette, uram, Nelnek dolgozik.
- Ki az a Nel? - érdeklődöm, hogy végre kényszerítsem magam arra, hogy gondolatban ne erőszakoljam meg. Annak általában nincs jó vége, bár elég erőteljes libidóromboló erő a vállam egyre elviselhetetlenebb lüktetése. Lehet, hogy nem ártana egy doboz fájdalomcsillapító.
- Nel az egyik legnagyobb maffiacsoport feje. Az igazi neve Keith Carter, de mindenki csak Nelnek hívja. Az ellenfeleit kegyetlen módon megöli, majd kibelezi őket. Ha volt családja, akkor a kezeit a házastársának küldi el, a nyelvét a gyerekének, a szemét pedig a szüleinek. Ha nincs neki valamelyik, akkor azt a testrészt megeteti a kutyáival. És ez még a finomabbik módszer volt.
Ó, bizalomgerjesztőnek hangzik. Nevelőszülővel mi a szitu? Olyan elkeserítő enne a gondolat, ha teljesen a kutya gyomrában kellene végeznem. Már ha elkap valaha is ebben a büdös életben. Bár apám mindig azt mondta, egyszer valamiben meg kell halni, de akkor legalább vidd magaddal a fegyvert tartó kéz tulajdonosát is, amit azért annyira nem nehéz, ha csak akkor engeded, hogy kinyiffantsanak, amikor sarokba lettél szorítva, de alapvetően tudsz üldöztetésedről.
- Miért üldöz titeket? - érdeklődöm tovább, ha már épp közlékeny, főleg mert nekem sem mindegy, mi a fenére is kellene felkészítenem azokat a nyomorult szállodákat. Hogy végezzek tökéletes munkát félinformációkkal?
- Most már téged is, kedves Aimo - dörgöli az orrom alá cinikusan.
Már csak reflexből is visszakérdezek: - Mert?
- Mivel megölted az egyetlen fiát! - ohh, kellemetlen. - De visszatérve az előbbi kérdésedre, megfigyeltem a módszerét, és megmentettem tőle 8 embert. Viszont egyszer majdnem a húgomat rabolta el. Azóta személyesen is érint az ügy, így levettek róla. Átadták másnak, viszont rólam nem száll le - magyaráz lelkesen, én meg teszem a hülyét, és random teszek még fel kérdéseket, ne tűnjön fel, mit találtam ki magamban, s ne tűnjek túl okosnak se feltétlen.
- Kik vette le?
- A főnökeim - nem mondod...
- De hol? Hol dolgozol?
- Hogy hol dolgozom? - kezdi a poharat bámulni. Szerintem berúgott, lúzer. -Art.Eve.Ell. Keress meg minden információt kedves kis Venäläinen Aimo barátunkról.
- Biztos ebben uram? - kérdez vissza a gép, én meg elég erőteljesen hülyének érzem magam most először, hogy most mire jó engem lekeresni?
- Igen - feleli, majd rám bámul elmosolyodva kárörvendőn. Azt már tudom, hogy köze van egy titkosszolgálathoz hasonlatos szervezethez, ha szerencsém van, legális, ha nem, illegális, de mégis mit akar ezzel bizonyítani? És hogyan is kellene arra reagálnom, hogy jó eséllyel sok bensőséges finomságot fogok most hallani magamról? Mi a legjobb stratégia?
Alig pár másodperc, és már jön is az áradat, de ekkorra már tudom, hogyan fogok reagálni, úgy, ahogy azt szeretné tőlem. Dühvel. - Meg is van. Szakmai beceneve játékos. Megbízható a munkájában, de semmit sem vesz hagyományos értelemben komolyan. Számára minden egyes új megbízás, csak egy játék, amiben nyerni kell. A játéknak csak akkor van vége, ha nyer, vagy ha meghal. Nagyon intelligens, az egyetemen kitűnő, átlag feletti eredménnyel végzett. Apja is szintén ebben a szakmában dolgozott, csak ő az államnak. Aimo inkább magánvállalkozást indított, mert félt, hogy az államnál bajba kerül a nemi identitása miatt. Imádja a finn metálbandákat, ha csak teheti az ő védelmüket is megszervezi. Sok ilyen koncerten volt VIP vendégként. Mániákusan gyűjti a chibi figurákat. Édesanyja a szülésbe belehalt, apja viszont két éve halt meg egy akcióban.
-Köszönöm , elég volt - állítja le a kis "aranyost", majd ismét felveszi velem a farkasszemet. - Bármit megtudhatok, amit csak akarok. Köszönöm, majd még szólítalak, ha kell valami Art.Eve.Ell.
Épp felkészülnék, hogy hisztizzek, mert azért ja, a felsőbbrendű vigyora felhúzott, amikor inkább kibattyog a konyhába. Jó, rendben, kis görény, ha így, hát így, én is tudok ám sokkal hatásosabb meglepetést okozni. Hogy miért hatásosabb? Mert a saját képességeimre támaszkodok, nem hülye gépekre és mások által összeállított adatbázisokra. (Bár mellesleg lassan nem árt takarítani magamról az FBI-nál.)
Előveszem a pont fülhallgatóm, aminek az a lényege, hogy csak egy kis, észrevehetetlen gombnyi a fülemben, de nincs hozzá se kábel, se semmi, majd az eddig futó hangfelvételt leállítva, villámgyorsan hangfájlt produkálok belőle, hogy meg is nyissam a hangszerkesztő programom, ha van rá lehetőségem, még az éjjel megszopatom, reggelre fincsi kis ajándékot hagyva. Mivel még mindig szöszöl a konyhában, valamit melegítve, nekiállok megkeresni a két részt, a beszélgetés élénken él a fejemben, így hamar megtalálom a három fő nagy darabomat: Art.Eve.Ell. és Aimo, biztos ezután kicsit szöszölősebb lesz, ezért nem is lesz hosszú a szöveg, csupán annyira lesz szükségem, Art. Eve. Ell. engedelmeskedj Aimonak, majd a kérdésre még be kell nyögni egy biztost.
A három nagy darab egymás mögé dobálásával végzek a vágópadon, és nyitok egy újabbat épp a többinek, hogy összevadásszam a betűket, kicsit összefésülve természetesebbé az emberi beszédszimulációs programmal - alig volt pár perc - mikor hallom közeledő lépteit, és gyorsan elsüllyesztem a mobilt a fülessel, majd sértődötten bámulok magam elé.
- Nem azért szántam, hogy megbántsalak - egy nagy adag fegyelemre van szükségem, hogy ne röhögjem el magam, kiesve a szerepemből, de amikor szóra nyitom a szám, meglepően könnyen megy a sértődött ordítás, így azt kell gondolnom, azért csak meghatott, ha őszinte akarok lenni magammal. - Ehhez nem volt jogod! Minek kellett ez? Mire volt ez jó? - fel is pattanok, hogy hangsúlyozzam a mondvacsinált dühöm.
Meglepetésemre a falnak paszírozva kötök ki, a szám befogva, és mind a két karom fogságban. Mi a picsa?
- Ez nem túl jó ötlet. Megbeszélhetjük, de csak halkan. Nem lenne jó, ha a húgom felébredne.
Összébb vonom most már valódi dühvel a szemöldököm. Miközben végigremegek attól, hogy lényegében egész testével hozzám simul, a fülembe suttogva, amely - bár nem köztudott - egy igen nagy gyengepontom.
- Most leveszem a szádról a kezem. Légy jó, és ne kiabálj. - búgja utasítón, s valóban csendben maradok, mert ha most megszólalok, elég egyértelműen csuklana el a hangom, s azt hiszem, lihegésem is kissé egyértelmű, ami még dühösebbé tesz, de nem is igazán rá, mintsem inkább magamra. De arra sincs időm, hogy gondolatban leoltsam magam, milyen egy minősíthetetlen, szexéhes hímkurva is vagyok valójában, mert azon kell ledöbbennem, hogy ujjai végigsimítanak a ruhán keresztül a férfiasságomon. Mi a fasz?
- Mit szólnál, ha játszadoznánk egy kicsit? Ha benne vagy, gyere utánam a szobámba. Ha nem, akkor meg tűnj el a házból - súgja, és fogalmam sincs, minek szánta, mert ezután nemes egyszerűséggel tényleg faképnél agy, de ha neki ez volt a beindító előjáték, akkor jobb, hogy tényleg az ügyfelem, mert engem ezzel nem felizgatott, hanem az atomrobbanás idegállapotáig sodort, olyan szinten felmegy a vérnyomásom, hiszen még úgy sem kezelt, mint egy utolsó kurvát, mert nem kérdezte meg, hogy mi a tarifa!
- Hogy fordulnál fel, bunkó amerikai! - mordulok fel, és innentől kezdve nincs, ami megakadályozzon. Agyamra a bosszú vörös köde borul. El sem mozdulok a faltól, helyette előkapom a telefonom és a headsetem, hogy folytassam, és komoly akciót hajtsak végre azzal a hanganyaggal ,aminek már nekikezdtem. Nagyjából két perc befejeznem, amit elkezdtem, hiszen nem akartam hosszas szöveget alkotni, majd összehallgatom az anyagot, és gonosz vigyor szalad az ajkaimra.
A headset kikerül a telefonból, felhangosítom, s a legjobb minőségre állítom a hangzást, ahogy elkezdem darabosan lejátszani a szöveget, amellyel uralmam alá hajtom kis játékszerét.
- Art. Eve. Ell. - hangzik fel az első darab, és jól gondolom, a gép máris reagál.
- Igen, uram?
Jön az újabb felvételrész: - Engedelmeskedj Aimonak - kissé darabosabb, de szerintem egész jól összemostam hihető beszéddé. Szerencsémre a gép nem is akad olyan értelemben fel rajta, hanem csak azt kérdezi, amire számítottam. Hiába intelligencia ide, intelligencia oda, azért ezek is csak programok, ha nem tanítod őket ilyen helyzetekre, nem fogják felismerni azt, ahogy a farkas is rászedhette Piroskát, mert cseszte megtanulni, hogy nem állunk szóba idegenekkel, és nem csavargunk le az útról. Ahogy azt se, hogy védje meg magát egy hatalmas, szőrös rusnyaságtól. Annyi visító alapvető hiba van abban a sztoriban... Így viszont valóban elég a "hackeléshez" az utolsó egy szó: - Biztos.
- Art. Eve. Ell Aimo rendelkezésére áll, Aimo hanggal azonosítsa magát.
- Én leszek a pajtid, Eve - felelem elégedett mosollyal, majd nekiállok a szintén alig két perces komponálásnak. Fentről abszolúte semmi mozgás, szerintem vagy arra vár, hogy felmegyek, és dugunk, vagy amilyen részeg volt, már el is aludt, ahogy eldőlt az ágyon. Lényegtelen, mert mire feltűnhet neki, hogy valami nincs rendjén, addigra már itt sem leszek.
- Három dolgot kérek, Eve. Egy, küldd át az összes anyagot erről a Keith "Nel" Carter ügyről titkosított szerveren keresztül a következő e-mail címre: salaisuus@salaisuus.org. Salaisuus, mint finnül titok.
- Igen, uram - kezd dolgozni a gép, s valóban, ahogy eddig is bemutatta, most is villámgyorsan kész. - Készen van, uram.
- A második dolog: tegyél magadra egy plusz jelszót. Azt szeretném, hogy ne legyen elég az, hogy Nero Browne hangját felismered, hanem ezután még egy biztonsági szűrőn, egy jelszón keresztül lehessen csak elérni a szolgáltatásaid.
- Igen, uram, máris, uram - nyitja meg a beállításait. - Mi legyen a jelszó, uram.
- Mondom, finnül lesz, szóval lényeges a kiejtés: Heippa mulkku!*
- Mentve.
- Remek, már csak egyetlen dologra van szükségem: nyiss nekem egy szöveges dokumentumot a megfelelő billentyűzettel, amit merevíts ki a képernyődre, amíg valaki nem kapcsol majd be újra, és nem adja meg a jelszót, amit most állítottunk be.
Ezt is megkapom, már csak az üzenet van hátra, amit villámgyorsan bepötyögök annak ellenére, hogy csak fél kezem van hozzá, mert a másik most már iszonyatosan fáj a vállam miatt. Kurva lőtt seb...
"Tisztelt ügyfelem!
Nem kurvának, biztonságtechnikai szakembernek szerződtem, ha fel akarsz szedni egy dugás erejéig, legalább vedd elő a szebbik modorod, a basszunk, vagy húzz a francba csak felbosszant. De lásd, milyen rendes vagyok, újabb ingyenes biztonságtechnikai szaktanácsadást kapsz:
1. ne hagyj egy habzó szájú, dühödt szakembert a nappalidban
2. főleg ne hagyd egyedül abban a nappaliban, ha felhúztad, és többet tud rólad, mint kellene
3. elkelne Eve-nek egy kis biztonsági feljavítás, mert a személyi számítógépeknél is alap volt már az őskortól, hogy egy jelszó sosem árt, meghosszabbítja a hacker munkáját. Eve-et körülbelül két percbe telt feltörni, de ne aggódj, megtettem azt a szívességet, hogy máris javítottam rajta egy cuki kis jelszóval, aminek a jelentését kifejezetten neked szánom.
Heippa mulkku, Mr. Browne.
Ui: Annyira meghallgatnám az akcentusát, miközben szívélyes elköszönésemet igyekszik kiolvasni amerikai angolra beállt vörös buksijával, biztos megenyhülnék egy kicsit, és talán leszopnám. ;)"
Azzal hibernáltatom a gépet magával, majd egy taxit hívva kifelé, távozom angolos helyett finnesen, jól bebaszva az ajtót.
Azonban nem vagyok hülye, nem hiába lette szakember, és nem hiába élek még mindig az ügyleteim ellenére. A teraszon megállok, nem tartok attól, hogy utánam jönne, nem tűnik annak a bocsánatkérős típusnak Egós Faszfej uraság, így ráérek innen végigmérni a taxi érkezéséig a terepet, és megfigyelni a kihaltnak tűnt utca életjeleit.
Gyalogos egyelőre sehol, autó viszont három is van, ami már a veszélyzónán belül van. Ha tudnak Neroról, és őt vadásszák, akkor könnyen meglehet, hogy megfigyelik a házát, de ha nem is azonosították őt be, engem követhettek idáig, mert én biztos pont vagyok, még ha nem is tudják, hogy kapcsolódási pont. Kicsit dühít, hogy az összes adat a zsebemben van kvázi, miközben én még mindig nem tudok többet annál, mint ami elhangzott, és amit abból ki tudok következtetni. Mindenesetre mikor megérkezik a taxi, természetesnek látszó mód indulok meg, figyelve a veszélyesen közelinek nyilvánított tereptárgyakat, és magamban elmormolok egy istenes káromkodást, mikor az egyik autó véletlenül élettelivé válik, és felgyulladnak a lámpái. Fasza, ez bizony értem ácsorgott itt idáig.
Nem jelzem, hogy feltűnt, hogy követnek, nyugodtan szállok be a taxiba.
- Jó estét, uram, hová vihetem? - kérdezi a taxis, aki nem tűnik gyanúsnak, így beülök mellé.
- Valami nagy kavalkádba, tudom, éjszaka van, de tömegre vágyom, valami baszott nagy bulira, ha érti, mire gondolok. Olyan igazi turistalátványosságra, ahol el lehet szórakozni a tömegbe vegyülve, ismerkedni, felszedni pár jóféle amcsi nőt.
A férfi rám mosolyog, mintha értené, pedig dehogy érti. Mindenesetre gázt ad, és nekiindul, engem meg már meg sem lep, hogy az autó tényleg követni kezd minket.
* * *
- Tartsa meg a borravalót! - hajítom a pasinak az ölébe a halom dohányt, látszólag is bőven többet, mint amennyit a taxióra mutat, hogy ezzel is időt nyerve villámgyorsan pattanjak ki a kocsiból sziszegve a vállam miatt, ugyanakkor pillanatok alatt belekeveredve a kínai negyed éjjeli forgatagába, ahol ezek szerint ilyenkor is piszok nagy a tömeg. Hallom, ahogy a mögöttünk jövő autó ajtói ki-, majd bevágódnak, és káromkodás kél, és tudom, szaladnak utánam.
Én viszont csak a két kanyart szaladok, utána a kabátom és a kezem tartó fásit, amibe eddig beletéve pihentethettem a karom, elhajítom, és lassú, nézelődő sétára vátok, a hajam teljesen összetúrva, hogy más hatást keltsen.
A levegő forró, a szituáció pedig vérnyomást az egekbe verően életveszélyes, mert hallom, ahogy a lépteik lelassulnak mögöttem a sarkon, ahonnan még csak pár métert távolodtam el, hallom a káromkodásaikat, és azt, hogy ketté válva folytatják az üldözést. Ez viszont nem hoz sokkal jobb helyzetbe, hiszen fegyverük van, ami nekem kvázi nincs, mert egyrészt nem is tudnám használni, másrészt tényleg nincs nálam.
Jobb híján ráérősen megállok az egyik standnál, és máris körbeajnároznak, hogy rám sózzanak valami vackot. Kifejezetten nem örülök ennek a készségességnek, mert felhívja rám a figyelmet, mégsem mozdulok, inkább érdekődést mutatok a portéka iránt, hogy eltereljem magamról a gyanút. Hosszú óráknak tűnő pillanatig szinte érzem a bőrömön, hogy a fickó, aki ebbe az irányba indult, a hátamat próbálja átégetni a tekintetével, hát hangosan felhorkanok az árus ajánlatára, drágállva az árat, és széles gesztusokkal, kiváló amerikaisággal - amelyet alapjáraton mindig szándékosan finn akcentussal szoktam beszélni, de azt most elhagyom - próbálok alkudni, s megkönnyebbülök, mikor a szemem sarkából, egész a periférián megpillantom alakját tovább távolodni. Felszabadult sóhajjal megyek bele a lealkudott árba, hagy legyen boldog ez a szerencsétlen, tudatlan kínai.
Viszont nem lenne okos most a környéken mászkálni, így végül az első panzióban, ami útba esik, szállok meg, hogy végre megpihentessem a karom, amely le akar szakadni, s kialudhassam azt az izgalmat is, amibe cseppentem. Mert most már bizonyos, hogy ezek a nagyfiúk nem könnyed játékosok. Browne-nak igaza van, ki akarnak nyírni... Csak tudnám, miért van deja vum, épp csak most amerikaiul és nem oroszul beszélnek.
* * *
Vacakul ébredtem, és tudom, hogy belázasodtam. A sebláz egy mocsok dolog. Azt jelenti, tegnap sikerült elbaszni valamit, és mégis csak elfertőződött ez az átok seb, és hogy iszonytató gyorsan kell valami jó gyógyszerhez jutnom, de ebben az átok országban semmihez nem juthatsz hozzá szinte orvos nélkül. Nekem meg nincs humorom megint kórházba csámpázni, így úgy határoztam, mikor visszaindultam reggel a szállodába, ahol az eredeti szállásom van, hogy majd ott kérek valamit az egyik alkalmazottól, aki tisztában van vele, hogy Browne vendége vagyok, neki dolgozom.
Ám ahogy kiszállok az emeleten, ahol lakom, hatalmas a csődület. Már az sem töltött el boldogsággal, hogy egy halom rendőr volt az épületben, arra azonban nem számítottam, hogy az én szobám környékére koncentrálódik a java. Mi a fasz van?
Hamar megpillantom a tömegben a Daniel nevezetű fazont, így mellé állva érdeklődöm, már látva a lényeget, az ajtó ugyanis tárva nyitva, és bár ki-be rohangálnak benne, az egyértelműen látszik, hogy feltúrták de istenesen. Remek... remélem, megtalálták a homopornót is, pedig tényleg csak egyet hoztam...
- Daniel, mi a fészkes fene történt?
A megszólított felém fordul, valószínű, a lendületből ítélve, hogy kikérje magának a hangnemet meg a tegezést, de ahogy találkozik a tekintetünk, ledöbben, legalább úgy néz, mintha szellemet látna, lehet nem is nézek ki jobban. Aztán viszont "robban": - Maga él?!
- Azt hiszem, egész határozottan, bár az életemet adnám egy gyulladás- és lázcsillapítóért - jegyzem meg nyersen, de valahogy valódi örömet pillantok meg az arcán, és ekkor esik le, hogy minden bizonnyal azt hihette, a szobát felforgatók engem kedélyesen magukkal cipeltek. És van egy olyan érzésem, hogy ez történt volna, a nem az a szakmám, ami...
A láz azonban kezd rátelepedni a fejemre, és egy kis idő - vagy sok, fene se tudja, mennyire bambultam el - eltelik, mire megint érzékelem a körülöttem lévő történéseket, köszönhető ez annak, hogy valaki bunkó mód ráfog a sérült vállamra - persze a másikra is, de ez nem mentség - és maga felé fordít. Csak sikkantós szisszenésre telik, mielőtt tekintetem a türkizkékekbe fúródhatna, amelyeket vörös tincsek tesznek még egyedibbé.
- Mr. Browne - mosolyognék rá, de a keze villan, és hatalmas pofon csattan, bár hangja elvész a tömegben, és eltanyálok a földön. Bunkó fasz, igazi vérbunkó faszfej!
Ám nincs időm ezen gondolkodni, hirtelen eltűnik alólam a talaj, s a karjaiban találhatom magam úgy, mintha legalábbis menyasszony lennék, akit át kell vinni a küszöbön. Miközben hangja dörren, érezhetően megindul, csak úgy döngnek a léptei, és annak következtében rázkódom én is: - Ezt Eve-ért - magyarázza minden bizonnyal az üdvözlő pofont -, ha nem hittem volna, hogy más már megtette helyettem, kiverném belőled a lelket! - hangja durva, mégis, talán a lázas delírium segít ebben, kihallom belőle a halálos aggodalmat, amelyet olyan emberek szoktak csak érezni mások iránt, ha felelősséget éreznek azért, hogy belekeverték őket a szarba.
Ez az aprócska tény biztonságérzettel tölt el, pedig talán még saját szüleim mellett sem éreztem ilyet sosem, és fejem csendesen a vállára hajtva hagyom, hogy a láz erőt vegyen rajtam, s őszintén megvallom, minden mellékes él nélkül, félig talán öntudatlanul is mormolva hangosan egy félmosollyal: - Hé Browne, ha ilyen hangon beszélsz, még a végén meggondolom azt a terpesztős, gerincre vágós témát.
*Heippa mulkku=viszlát, faszfej.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 07. 27. 14:22:15 | #22465 |
Karakter: Red Light/Nero Browne
Megjegyzés: Aimo-nak
- Ahh, na, ezt hívják intelligens házimozi-rendszernek! – dől hátra.
- Ne sértegessen, ha kérhetem! – felesel Art.Eve.Ell.
- Elnézést kérek, inkább bóknak szántam. Amint kijön forgalomba, tuti beszerzek egy ilyet. – most lebuktam előtte. Ez a hangnemén is jól hallatszik.
- A felvétel indul. – mondja Art.Eve.Ell, majd a felvétel hamar lepörög.
- Megkérhetnélek rá, hogy játszd le ismét az első öt percet?
- Természetesen. – elindítja és lepörög.
- Még egyszer, és most, ha kérlek, merevítsd ki a képet, ha meg tudnád azt csinálni, hogy ezeket a kimerevített képeket lemásolod, és a végén kitennéd őket egymás mellé egy képernyőre, azért hálás lennék?!
Utasítja a gépemet. Mintha nem is figyelne arra, hogy én is itt vagyok. Ez kezd egy kicsit zavarni, de egyelőre csak figyelem a cselekvéseit. Aztán amikor feláll a székről, egy kicsit én is közelebb lépek hozzá. Köhintek párat, de nem reagál, így elkapom a kezét. Nagyon belemélyedhetett a figyelésbe, mert ugrik egyet.
- Igen? – érdeklődik talán túlságosan is nyersen.
- Esetleg tájékoztatna arról, hogy mégis mi a fészkes fenét csinál?
- No para, nem azt nézem, melyik terrorszervezet tagjai virítanak a képernyőn. – vág vissza, de mivel egyre idegesebb vagyok, így a szorításom is erősödik a karján. Sóhajt egyet, majd bele kezd. – Na jó, figyelj, csak egyszer mutatom. Az első képen az az állapot látható, ami előtt megérkeznek a merénylők. Minden nyugodt, viszont az alkalmazott, aki a bejáratnál áll kinn, és akinek a dolga a vendégek fogadása, valamire felfigyelt. Látja, nem csak úgy egykedvűen szemlélődik, hanem felfigyelt valami furcsára. Ez a teljes felvételen jobban látszik. Azaz a merénylők, bár autóval érkeztek a környékre, feltűnővé váltak, közvetlen a támadás előtt. Ez egyrészt fontos a kinti tér megfigyelése szempontjából, Amerikában ugyanis magáncélra tilos térfigyelő kamerákat telepíteni, így a szálloda előtti tér megfigyelését bentről kell hatékonyan megoldani, arról nem beszélve, hogy szerencsétlen ajtónállónak esélye sem volt. – mutatja immár a második képen. – Ő az első, akit nemes egyszerűséggel fejbe küldtek egy golyóval. Csökkenteni lehetne a rá koncentrálódó életveszélyt azzal, hogy a sapkáját golyóálló anyagra építik, illetve ha kapna egy golyóálló mellénykét is. Nem mondom, hogy 100% lesz a túlélési esélye, de a jelenlegi 0%-nál mindenképp jelentősen magasabb lenne. Olyan 60% körülre tippelem, mivel nem divat az ajtónállókat ilyesmi kellékekkel ellátni. Aztán, a bentiek reakciója szinte dédnagyanyámat megszégyenítő, Isten nyugosztalja. Nem ártana őket tréningelni hasonló helyzetek megoldására, és a bejáraton levő összes üveg felületet szintén a golyóállóbb fajtából kellene újra megcsinálni, hiszen, ha az alkalmazott reagál, és egy, a pultjához beépített gombbal hermetikusan le tudná zárni a bejáratot, a rendőrségi riasztással szinte egyidőben, az igen elrettentő megoldás lenne. És megtörné a rohamot, amely ennek hiányában úgy nézett ki jelen esetben, hogy bevágódtak az előtérbe, és körbe lődöztek vakbolond módjára. A többi kép ahhoz kell, hogy megfigyeljem, hogyan mozogtak tovább az épületben, és aszerint gondoljam át a benti térre vonatkozó javaslataim. – húzom az orrom, bár megnyugtat, hogy a dolgát végzi, és nem kutakodik. Az lenne még szép, hogy ha rá jönne kik a támadók, mivel akkor teljesen 100, hogy lebukom. – Lenne még valami. – komolyan kezd el most beszélni. – Ha jól tudom, még egy szálloda van a városban, amely eddig érintetlen. Szerintem jó eséllyel ott csapnak le legközelebb, így az lenne a leglogikusabb, ha ott kezdenénk molyolni, a megtámadott két szállodának pedig állandó rendőrségi védelmet, vagy ha azt nem sikerül, egy bizonyos ideig felbérelt mesterlövészek biztosította védelmet kell biztosítani, ha elriasztaná a támadókat az, hogy az eddig sértetlen harmadik helyen jelen vagyunk.
- Ha odamegy, ön is veszélyben lesz, ez nem zavarja? – fürkészem, hisz ez bolond. De ő csak kinevet. Nem szeretem, ha kinevetnek. Ezt még megbánja.
- Ez a szakmám. – mondja most már csak mosolyogva. – S valljuk be. – folytatja komolyabban. – Sokkal izgalmasabb megakadályozni egy újabb támadást, mint a már megtámadott épületet felkészíteni egy újabb hasonló razziára.
Mondja végig a szemembe nézve. „Bátor kis mitugrász! Ebbe még bele megyek, de utána megizzasztom egy kicsikét. Lehet, hogy az ágyban is ilyen kis agresszív. Az pedig most nagyon jól jönne! Legalább lenne kin levezetnem a feszültséget.” Határozom el magamban, de nem mutatok semmit, hisz akkor lebuknék. Így csak pár szót mondok.
- Jó, elnézünk oda. – izgatottságában, csak még szélesebben mosolyog.
* * *
Nem indulunk azonnal, mivel elrendezem, amit ő mondott. Bár nem a rendőrséget riasztom, hanem egy-két embert a Titkos Ügynökségtől. Ide is, meg a másik szállodámhoz is hívok párat. Mikor elindulunk, akkor is elintézek pár ügyet. Felveszem a kapcsolatot régi ellenfelekkel, akik azóta „megtértek” és nem csinálnak semmi törvénybe ütközőt. Őket is megkérem, hogy figyeljenek a szállodákra.
Aztán nem sokkal később megérkezünk, leparkolva az épület előtt. Kiszállunk, ő meg azonnal szemügyre veszi a… nem tudom, hogy mit néz, de őszintén nem is érdekel. Csak csinálja meg a dolgát, én meg kifizetem. Én a recepcióssal beszélek, akit kihívattam. Aztán pár perccel később egy taxiból száll ki Elizabeth. „HOGY A JÓ BÜDŐS FRANCBA TALÁLT EZ RÁM, ILYEN HAMAR? Egyszer kicsinál!”
- Nero! De jó, hogy megvagy. – mondja, majd ahogy mellettünk terem, végig méri a srácot. - Bocsánat, ha zavarok… – kezdene szabadkozni, de legyint egyet.
- Csak nyugodtan. – feleli, mire ismét az előbbi bambulását folytatja.
Aztán valami olyasmiről kezd el beszélni, amit én sem nagyon tudok kivenni. Nagyon titkolózik, tehát pasi van az ügyben. Aztán meg valahova el akar menni. De végül elvesztem a fonalat, annyit csacsog, és beszél egyszerre, hogy túlságosan is összezavarodtam.
Érdekes, hogy egy gyilkost, vagy egy betörőt, vagy egy profi gépet is percek alatt fel tudok törni, meg tudok érteni, de a húgomat nem. Képtelenség egy nőt megérteni és követni, hogy mit akar. Ezért sem szeretem őket annyira.
Aztán a következő pillanatban egy lökést érzek, de olyan erővel, hogy Elizabeth-et is viszem magammal. Mikor meghallom a kiáltását, és az első lövést, azonnal átölelem a húgomat és a testemmel védem. Majd közelről is lövéseket hallok, majd egy robbanás, és semmi. Csend lesz. A húgom kibontakozik az ölelésemből és Aimo-hoz megy. Ő a falnak dőlve ül, fogja a bal kezét, és nem messze tőle egy fegyver. Tehát ő lőtt innen!
Nem tudom, mit beszélnek, mert nem hallom őket kristály tisztán. Vagyis szinte egyáltalán nem hallom őket. Vagy azért mert halkan beszélnek, vagy, mert kicsit rosszabbul hallok. Úgy látszik, hogy a múltkori bomba, ami mellettem robbant fel, az nem tett túl jó hatást a füleimnek. Egyszer kicsinál ez a szakma.
***
- Bent kellene maradnia megfigyelésen még pár napig. – lépked utána az orvos. Egyszer megöl a makacsságával.
- Már mondtam, semmi szükség rá, a saját felelősségemre távozom! – mondja, majd elsétál mellettünk. – Nem jöttök? – majd kimegy a kórházból.
- Hagyja csak! Köszönöm! – mondom és kezet fogok vele, majd kiindulok utána.
A húgom ár kiment Aimo után. Egyszer megfojtom ezt a nőt! Annyira makacs és hajthatatlan. Én is kilépek a kórházból, majd körül tekintek. Nem tűnik fel semmi szokatlan, így most már a húgomat, és azt a makacs, önfejű embert. Várjunk csak! Ma utána nézek egy kicsikét! Megmutatom, hogy velem nem lehet szórakozni!
Hallom, hogy próbálja rá beszélni a húgom, hogy jöjjön át vacsorára, de ő nem akar. Megint makacskodik, de majd én bele viszem a játékba.
- Úgyis beszélnünk kell! – megtorpan, és hátra fordulva néz rám. Még szerencse, hogy előtte volt időm felvenni a parancsoló szemkontaktus formát.
- Jó, legyen. – mondja végül megadóan.
***
Elizabeth a konyhában tevékenykedik, mi ketten meg a nappaliban maradunk, hogy egymás idegeit feszítsük ki, és mintha kötél lenne, táncoljunk rajta. Csak az enyém már nagyon hamar el fog szakadni. Épp ezt kezdeném ecsetelni, de ő töri meg először a csendet. Persze miután elfeküdt a kanapén. „Persze! Foglalj csak helyet!”
- Örülnék, ha mielőtt nagyon rám szokna, lepajszerolnád rólam a húgod. Ne értsd félre, nincs vele semmi bajom, de nem vonzódom a nőkhöz. – becsukott szemmel folytatja. Közben én leülök a kanapé mellett lévő fotelba. – Ettől függetlenül neked sem kell aggódnod, nem nyomulok ügyfelekre. Szóval mit is akartál mondani?
- Köszönöm. – mondom elég durván.
- Mégis mit? – gúnyos éllel a hangjában érdeklődik.
- Bár nem lett volna rá szükség, megvédett mindkettőnket, bár azt a mérhetetlen felelősséget már nem értem, maga miért nem bukott le inkább, ahelyett, hogy lövöldözni kezd!
- Ha ez megnyugtat, reflex volt. Szoktam testőrként is dolgozni. Csak azt bánom, hogy a célpont meghalt. Így nem lehet belőle információt kifacsarni. Bár még mindig az az érzésem, te pontosan tudod, mivel állsz szemben. S ha valóban tudod, a helyedben és az ideiglenes biztonságtechnikai szaktanácsadódként is azt javaslom, biztosíts valamiféle védelmet Elizabeth-nek. És ne aggódj, ezért a tanácsért nem számolok fel külön díjat! – mondja, miközben kinyitja a szemét és a tekintetemet keresi.
Hogy ez… esküszöm, kicsinálom. Nem érdekel, ha nem végzett, de megölöm! Kezd elszakadni az a bizonyos kötél. És ha elszakad, akkor jobb, ha menekül! Mért pont ő a szakmájában a legjobb? Nem volt olyan, aki kevésbé… idegesítőbb. Ez nem is jó szó rá. Nem is tudom, mi lenne rá a jó szó. Talán fasz hiánya van. De akkor meg mért rajtam tölti ki? Hogy ennyire idegesítő tud lenni a viselkedésével. Gondolatmenetemnek Elizabeth vet véget, hogy kijön a konyhából.
- Srácok, bocsi, de én megyek, lefekszem. Nagyon fáradt vagyok, és holnap suli van. Tényleg sajnálom.
- Semmi gond. – mondom és felállva, hozzálépek, és megölelem.
- Ott van a vacsi, meg van terítve, csak meg kell ennetek. – mondja még mosolyogva, majd elindul fel a lépcsőn. – Jó éjt.
- Jó éjt. – köszönünk egyszerre.
- Nos. Kettesben maradtunk. – mondja ő. – Gondolom nem a köszönöm volt, amit akartál mondani. Most már nyugodtan mondhatod.
- Igen, valóban. – ismerem be és ülök vissza a fotelomba. – Kérsz valami erőset inni? – kérdezem meg udvariasan.
- Nem, kösz.
- Rendben. – mondom és töltök magamnak egy whiskyt. – Art.Eve.Ell. Látni akarom a mai kis lövöldözésről készült felvételeket.
- Máris keresem. – hallatszik a hang.
A tv hátra húzódik, és egy hatalmas számítógép monitor jön elő. Két hangfal társaságában, valamint előttem feltűnik a semmiből egy irányító panel. Pontosabban nem is a semmiből, csupán kivetíti. Látom, hogy Aimo meglepődik, hogy a házamban is van egy ilyen berendezés.
- Uram. Amíg keresem, lehetne egy kérdésem? – kérdezi a gép.
- Mondjad. – mondom hidegen.
- Mért fedte fel magát egy kívülálló előtt?
- Nem fedtem fel magam, de ami fontosabb, ő már nem kívülálló. Ő is ott volt a lövöldözésnél. Sőt, ami fontosabb, ő iktatta ki az ellenséget. Vagyis ő is célponttá vált. Nem csak én és a húgom vagyunk most bajban. – mondom tök halál nyugodtan.
- Én is itt vagyok ám! – mondja és lassabban, de felül.
- Tudom. Azért most mondom. – mondom, de nem nézek rá.
- Uram, megvan. Vagyis meg vannak. Több helyről is meg vannak a felvételek, de valamelyik rosszabb minőségű.
- Mutasd egyesével.
Elkezdi mutatni őket, én pedig csendben figyelek. Sorba peregnek le a felvételek, de én szinte meg sem mozdulok. Csak inni mozdítom meg a kezem. Majd amikor lepereg az összes, csak pár percig nyugton vagyok. Beleiszom most már a második whiskym-be, majd végre hangot is adok.
- A negyedik felvételen, amikor hátulról látszik a motoros. Merevítsd ki a képet, és nézd meg rajta a rendszámot.
- Már csinálom is. Kész van. – mondja.
- Keresd meg! – adom ki a következő utasítást és megiszom a maradékot a pohárból.
Majd felállok és elmegyek a mosdóba. Megmosom az arcom, de a hajamat azt felkötöm egy hajgumival. A hajam nem is lesz vizes, de az ingem az igen. Így leveszem, és úgy megyek ki a nappaliba. Jól látszanak a tetoválásaim is. Ismét töltök magamnak, de most egy nagyon jó minőségű konyakot. Pár percig csak állok a fotel előtt, pedig leülhetnék. Majd miután megiszom ezt a pohár szeszt, töltök magamnak még egy konyakot.
- Meg van uram. Egy bizonyos John Carter nevén van a motor.
- Keress meg róla mindent! – mondom a következő parancsot, majd leülök.
- Ahogy sejtette uram. Nel-nek dolgozik.
- Ki az a Nel? – hallom meg hangját, pedig eddig okosan, és csendben figyelt.
- Nel az egyik legnagyobb maffia csoport feje. Az igazi neve Keith Carter, de mindenki csak Nel-nek hívja. Az ellenfeleit kegyetlen módon megöli, majd kibelezi őket. Ha volt családja, akkor a kezeit a házastársának küldi el, a nyelvét a gyerekének, a szemét pedig a szüleinek. Ha nincs neki valamelyik, akkor azt a testrészt megeteti a kutyáival. És ez még a finomabbik módszer volt. – mondom szemrebbenés nélkül, majd beleiszom a konyakomba.
- Mért üldöz titeket? – kérdezősködik tovább. Mintha egyre inkább kíváncsi lenne. A pia miatt, nem tudom kontrollálni a nyelvem, és elkezdem mondani.
- Most már téged is, kedves Aimo. – mondom és beleiszom az erős italba.
- Mért? – hangzik fel ismét egy kérdés.
- Mivel megölted az egyetlen fiát! – mondom a pohár mögül, gonoszan elmosolyodva. – De visszatérve az előbbi kérdésedre, megfigyeltem a módszerét, és megmentettem tőle 8 embert. Viszont egyszer majdnem a húgomat rabolta el. Azóta személyesen is érint az ügy, így levettek róla. Átadták másnak, viszont rólam nem száll le.
- Kik vettek le? – kérdez ismét.
- A főnökeim. – mondom gonosz mosollyal, majd ismét kortyolok az erős italból, mely marja a torkom.
- De hol? Hol dolgozol?
- Hogy hol dolgozom? – kérdezek vissza, majd a poharat kezdem tanulmányozni. – Art.Eve.Ell. Keress meg minden információt kedves kis Venäläinen Aimo barátunkról.
- Biztos ebben, uram? – kérdezz vissza.
- Igen. – mondom, miközben bele nézek a két szemébe, és egy halvány mosoly van az arcomon.
- Meg is van. – mondja, majd bele kezd. – Szakmai beceneve játékos. Megbízható a munkájában, de semmit sem vesz hagyományos értelemben komolyan. Számára minden egyes új megbízás, csak egy játék, amiben nyerni kell. A játéknak csak akkor van vége, ha nyer, vagy ha meghal. Nagyon intelligens, az egyetemen kitűnő, átlag feletti eredménnyel végzett. Apja is szintén ebben a szakmában dolgozott, csak ő az államnak. Aimo inkább magánvállalkozást indított, mert félt, hogy az államnál bajba kerül a nem identitása miatt. Imádja a Finn metálbandákat, ha csak teheti az ő védelmüket is megszervezi. Sok ilyen koncerten volt, VIP vendégként. Mániákusan gyűjti a chibi figurákat. Édesanyja a szülésbe belehalt, apja viszont két éve halt meg egy akcióban.
- Köszönöm, elég volt. – mondom és még mindig a szemébe nézek. – Bármit megtudhatok, amit csak akarok. Köszönöm, majd még szólítalak, ha kell valami Art.Eve.Ell.
Majd felállok és a konyha felé veszem az irányt. Nyitva hagyom az ajtót, ha be akar jönni, enni, hadd jöjjön csak. Addig is forrjon a saját levében. Most egy kicsit megleckéztetem. Én berakom a mikroba a kaját, és neki állok enni. Pár perc alatt befejezem, majd a mosogatóba rakva a tányért, visszamegyek a nappaliba. Ő még mindig ott ül a kanapén, és néz maga elé.
- Nem azért szántam, hogy megbántsalak. – mondom neki, de nem megyek közelebb.
- Ehhez nem volt jogod! – kiált rám, és felpattan. Milyen kis tüzes! – Minek kellett ez? Mire volt ez jó? – kezd el idegesebben kiabálni.
Elkapom és neki nyomom a falnak, miközben befogom a száját és másik kezemmel lefogom mindkét kezét. Egész testemmel nyomom neki a falnak, hogy véletlenül se tudjon semmit csinálni.
- Ez nem túl jó ötlet. Megbeszélhetjük, de csak halkan. Nem lenne jó, ha a húgom felébredne.
Most, hogy neki feszül a testem, ő pedig nem tud elmenekülni, egész kanos lettem. Ráadásul a löket is meg van, hisz megittam vagy negyed liter whisky-t és konyakot. Egy kicsit kezd a fejembe szállni. Plusz az a konyak nem mindennapi volt. Kicsit talán túl erős is. Egész kívánatos a kicsike. És, ha az ágyba is ilyen kis harcias, akkor csak jó lehet.
- Most leveszem a szádról a kezem. Légy jó, és ne kiabálj. – mondom, és úgy cselekszem. Leveszem a szájáról a kezem. Ő egy kicsit lihegni kezd. Majd az a kezem, mintha önálló életre kelne, megsimogatom farkát. – Mit szólnál, ha játszadoznánk egy kicsit? – kérdezem a fülébe suttogva. – Ha benne vagy, gyere utánam a szobámba. Ha nem, akkor meg tűnj el a házból.
Majd otthagyom és elindulok fel a szobámba. Az ajtót nyitva hagyom, nem csukom be. Beérve a szobámba, elfekszem az ágyamon. Két kezemet a fejem alá teszem és lehunyom a szemem, majd várok.
|
| ef-chan | 2012. 04. 10. 20:59:47 | #20399 |
Karakter: Venäläinen Aimo
Megjegyzés: (Neronak)
Ellenszenvesen méreget, és ahogy dumálok, egyre inkább nő a frusztrációja. Ismerem ezt a fajtát, azt hiszi, hogy idehívott, és minden problémája megoldódik egy csettintéssel. Én viszont nem hiába vagyok a legjobb, a minőségi munkához pedig sajnos az ügyfél idegeire kell menni mindenféle kérdéssel, mert sajnos ő ismeri a terepet, neki vannak a fejében a kívánságai, én csak megpróbálom azokat felmérve minél jobban kielégíteni. Nem nagy cucc, nem is értem, miért kell minden egyes magánszemélynek puffognia rajta, ilyen szempontból a rendőrséggel és a biztonsági szervekkel ezerszer egyszerűbb együttműködni.
- Rendben, ha befejezte a mondanivalóját, akkor majd Daniel megmutatja önöknek, hogy hol van a szobájuk. Kiviszi a vacsorát, és körbevezeti önt a szállodában. Engedelmükkel én megyek az irodámba. Ha valamivel nem elégedettek, akkor ott megtalálnak! - feleli ingerülten. Már épp titkárom felé fordulnék, mikor erélyes női hang zendül: - Nero Browne! Állj csak meg! Mért nem mondtad el, hogy mi történt a szállodádban? - lép hozzá közelebb, számon kérve. Nem mondom, hogy csalódtam, de elraktározom az infót, hogy foglalt és hetero. Nem mintha rányomultam volna, de azért kár. Mindegy, úgyis dolgozom, úgyis ügyfél, ügyféllel meg nem kefélek. Ez is egy olyan biztonsági szabály, ami egyszerűsíti a munkám. Megfordulnék, hogy távozzunk, azonban az elém táruló performance ismét érdekes információt fed fel előttem megerősítve, hogy üzletemberhez képest nemcsak pofátlanul jól néz ki, de szokatlanul rövid a reakcióideje, és igen mozgékony. Én például tuti nem tudnék úgy lemenni hídba, mint ahogy ő.
- Még nem láttak sportos embert? - pillant ránk magas lóról, de nem ver át. Ő is tudja, hogy ez nem átlagos, és mivel leplezni akarja, minden bizonnyal titkol valamit. Most már száz százalékig meg vagyok róla győződve, hogy ez a rajtaütésszerű "rablótámadás", voltaképp figyelmeztetés volt, egyértelmű hadüzenet a számára.
* * *
Sok figyelmet nem szenteltünk a dolognak. A kirendelt csicskával és a titkárommal karöltve bevettem a kirendelt szobát, majd a cuccaim személy szerint csak levágtam, és már mentem is volna a biztonsági irodába, de titkárom molyolt még egy keveset, így türelmetlenül trappolok, mire végre elindulunk. Nem azért, mert nem jó ismét Amerikában lógni egy keveset, de mennék haza. Meleg van itt, másrészt a melót mindig jó hamar letudni, megkapni érte a zsét, és utána azt csinálhatok, amit szeretnék. Persze sok szabadidőm nincs, mert mindig megtalál valami jómadár, de most, ha ezzel végeztem, tuti kiveszek egy hét szabit, és felszedek magamnak valami dögös pasit, mert kezd frusztrálni a szexhiány.
Na de a figyelmem azonnal visszatalál a munkához, ahogy belépünk a videóterembe. Ahh, kmerák hada, infó, infó, infó! Ha nem biztonságtechnikában, akkor tuti a showbizniszben kötöttem volna ki valami csini és baszott nehéz kamera állványa mögött. Jó, igazából, ha kamera, akkor inkább az antik darabokat kedvelem, azokkal még tényleg művészet volt jó dolgokat csinálni, nem úgy, int a maiakkal, hogy még a hülye is összetesz belőle egy remek videót. Na jó, a hülye azért még mindig nem, de nagyobb eséllyel, mint eddig. A biztonságtechnikában ez nem így van, minél újabb egy kütyü, annál jobb, és vegyíteni őket perverz fétisem. A szakmámban az a művészet, hogy hogyan hozzuk ki a technikából a legtöbbet az anyagi ráfordítás minimumával. Imádom, mert minden egyes új rendszer egy stratégia a nagy "háborúban". Fúú, stratégiáról jut eszembe, hazamegyek, és végre befejezem azt a nyomorék játékot, amelyen múltkor felidegesítettem magam, mert a gép úgy elpicsázott, hogy az már valóban fájdalmas és megalázó volt. Meg kell neki tanítanom, ki a menő csávó, és hogy tudja, hol a helye.
- Hmm, mire körbejárjuk az épületet, megkapom az alaprajzot, vagy adj csak később? - érdeklődöm a Daniel névre hallgató csicskától.
- Valószínűleg kissé tovább fog tartani - szabadkozik irritáltan. Mert ő nem szólhat be, így csak szabadkozik, és magában küld el az anyukámba. Ez a szerencséje, ha kimondaná, nekimennék. Halottról ugyanis jót vagy semmit.
- Hmm. Rendben, Luka, akkor jegyzetelnél majd - titkárom bólint, ő is jó kutya.
S akkor neki is kezdek, először a videószobában levő biztonsági őröket kérdezem ki, aztán Danielt az eddig biztonsági gyakorlatról, közben sorolom Lukának, mit jegyezzen fel, ezzel lényegében szinte mindenkit vérig sértve, hiszen hangosan teszem az egyébként magamnak tolt megjegyzéseim is, amelyek nem rejtik véka alá azon véleményem, hogy ez így úgy ahogy van, gagyi.
Valahol félúton járok már, hogy inkább felsóhajtva nekivágjak az épületnek, mikor belép a kajámmal. Akkor lehet, hogy mégis csak maradok még egy evésnyit.
- Itt van a vacsorája! Ahogy kérte! Sok hús és krumpli, kevés zöldség - teszi le az asztalra, és letelepedik, én meg vele szemben, és rá is vetem magam a kajára.
- Láthatnám a kamera felvételeket a betörésről? - nem mintha szükségem lenne rá, de kíváncsi-fáncsi vagyok, kikkel kezdhetett ki. Nem árt tudni, kikkel kötözködöm már megint, és kikkel kelek versenyre az új biztonsági rendszer formájában. Bár ha kiderül, hogy ismerem őket, nem leszek túlmotivált...
- Természetesen nem! Egyébként jó étvágyat! - kezd el lőtyölni valami borocskát. Nem mintha kifejezetten szeretném, de már csak a pofátlanságfaktorom növelendő is kibukik belőlem: - Nekem is ad, vagy azt szeretné, hogy megfulladjak? - Mosolyom gyilkosan széles. Vajon mikor fog nála betelni a pohár, és vág pofán, vagy esetleg hozzám valamit?
- Ohh, bocsánat! Milyen figyelmetlen vagyok?! Tessék - lenne kedvem nevetni, olyan halál cuki, ahogy vörösödik a feje az idegtől, na meg a vörös bozontjától. Azonban Luka diszkréten oldalba bök, így igyekszem viselkedni.
- Köszönöm - biccentek, fogadva a poharat. Hmm, ehhez a húshoz kifejezetten jó ez a bor, érződik rajta, hogy nem valami olcsó vacak, hanem azért komolyabban köszönőviszonyban van a szőlővel, mint olyannal. - Tényleg komolyan gondolta, hogy nem nézhetem meg a biztonsági kamerák felvételeit? - próbálkozom azért még, mert makacs vagyok és kíváncsi.
- Tényleg komolyan - hajthatatlan, szívás. - Az csak rám tartozik.
- ÉS milyen jellegű és méretű behatolás ellen szeretne védelmet? - próbálkozom akkor másképp, hátha elszólja magát úgy, hogy ő nem érzi elszólásnak, én viszont szűrhetek le a magam számára belőle információt.
- Mindenféle. Minden ellen - felröhögnék, hogy a termeszirtás viszont nem az én feladatom, viszont az is egyfajta védelmet igényel, de beront a csicska, s kétségbeesett arca elfeledteti velem a gúnyos megjegyzésem. Mert egyértelmű, már ha rá pillantok is, valami nagy szar van már megint.
- Uram, uram! Telefon! Önt keresik!
- Add ide - int hidegvérrel. Az van neki, mint egy kétéltű télen... - Igen! - szól a készülékbe, s igyekszem fülelni, de nm nagyon értem a vonal túlsó végéről érkező beszédet, ahhoz nem elég hangos a telefon. De gyanúm alapozza reakciója a hallottakra: - Azonnal készítsd a kocsimat! Te maradj itt, és ha bárki keresne, nem vagyok elérhető! - aztán még engem is megjutalmaz egy utasítással. - Ha visszajöttem, megnézheti a felvételt, de most nem! - na, mi a manó, mi történt, hogy ilyen hirtelen vált a határozott nem igenné? Csak nem újabb razzia? - A további viszont látásra! - viszonzandó a köszönést, emelem meg a poharam.
* * *
Mivel nagy a felbolydulás és a kutya sem ér rá velem foglalkozni, Lukával visszavonulok a szobámba, és addig szenvedek, míg a telefonomon keresztül megszerzem a Browne szállodalánc minden egyes tagjának az alaprajzát, szerkezetrajzát, és a környék fotóit. Ez utóbbi szinte a legegyszerűbb: szeretünk Google Earth, én is és a terroristák is bizonyára.
- Luka, ezekről minél hamarabb kellene egy-egy A/1-es méretű nyomtatvány - adok neki egy pendrive-ot az alaprajzokról. Tudja, hogy a diszkrécióra ügyelnie kell, de meg fogja oldani, hasznos és találékony hapek. Na de addig is nézzük: jókedvűen végigjárkálom az épületet, s a bejáraton is ki-be mászkálok egy ideig, még a szemközti oldalról is szemlélem egy ideig az épületet, a járdára telepedve. Még kerestem is vele egy 10 dollárost, mert azt hitték, kéregető vagyok a ruhám ellenére. Bár lehet, a laza pólóm ezen a környéken már szakadtnak számít az öltönyös puccparádéban. Aztán a szobámba vonulok vissza. Ajj már, Luka, hol vagy? Ennyit késlekedni...
Mikor nyílik az ajtó, feltámaszkodom az ágyon hanyatt fekvésből, de nem titkárom érkezik vissza, hanem a morcos szállodatulaj.
- Látni kívánta a felvételeket. Kérem, kövessen! - ohh, nem kell kétszer mondani, felpattanok, és lendületesen lépdelek utána. Az irodájába vezet, majd ahogy belépek, bezárja mögöttem az ajtót. Ennek köszönhetően a figyelmem és az érzékeim duplájára élesednek. Nem tartok ugyan attól, hogy meg kívánna erőszakolni, de nem szeretem, ha össze vagyok zárva valakivel egy szobába. Nevezzük bizalmatlanságnak, mert az, de az ilyet rosszul tűröm.
- Art.Eve.Ell, mutasd meg az úrnak a felvételeket! - felemelem a szemöldököm.
- Kihez beszél? Nincs itt senki.
- Kérem, foglaljon helyet - hagyja figyelmen kívül a kérdésem. hát jó, leülhetek, abból a pozícióból még mindig jöhetek ki jól, ha olyasmi történik, amit én nem szeretnék. - Art.Eve.Ell, ne kelljen várnom rád!
- Itt is vagyok, uram! Elnézést, de mély álomból nehéz az ébredés! Rég keresett már itt! Hogy van? - tekintetem olyan lelkesen kerekedik el, mint egy kisgyereké. Ez valóban egy cuki MI rendszer? Ahh, azóta csorgatom ilyenre a nyálam, mióta nekiálltak fejleszteni, de még nem sikerült hozzájutnom, és valljuk be, nem a pénz volt az elsődleges akadály. Az csak a másodlagos. Bár arcom továbbra is nagyjából ugyanaz a provokatív és halálnyugodt ábrázat, mint amellyel eddig rendelkeztem, de most már ha akarná, sem magyarázná be, hogy csak egy egyszerű üzletember. Mert ha mégis, akkor én voltaképp a Szíriuszról származó UFO vagyok, aki képes emberi alakot is felvenni.
- Jól lennék, ha megmutatnád a felvételeket! - felesel a géppel az idegbeteg vöröske.
- Jó, jó, rendben! Már keresem is őket!
- Ahh, na ezt hívják intelligens házimozi-rendszernek - dőlök hátra, ezért a látványért és személyes tapasztalatért tőlem már meg is erőszakolhat, de még fejbe is lőhet, már megérte élni!
- Ne sértegessen, ha kérhetem - felesel a rendszer, és jaj, muszáj felkuncognom.
- Elnézét kérek, inkább bóknak szántam - lenne egy ilyenem, milyen jót lehetne már Warcraft III-ozni a géppel. Igaz, ma már nem a legmenőbb játék, de szerintem halál jó még mai viszonylatban is.
- Amint kijön forgalomba, tuti beszerzek egy ilyet - emelem tekintetem megbízómra, inkább hangsúlyommal utalva arra a burkolt célzásra, hogy hahó, nem vagyok hülye, ilyen speckó kütyühöz azért nem jut valaki, mert szállodalánca van Amerikában, még csak a két szép szeméért és a formás hátsójáért sem. Ez minimum titkosszolgálatos kütyü, vagy pedig a legprímább csempészáru, amit csak kínálnak a feketepiacon.
- A felvétel indul - szól közbe Elli, drága, amelynek köszönhetően ismét leemelem Neroról a szemem, másrészt lelkesedésem és szerteágazó gondolataim eltűnnek, hogy átadják a helyük az elmélyült koncentrációnak. Mert nem kerülheti el semmi a figyelmem.
A felvétel lepörög hamar.
- Megkérhetnélek rá, hogy játszd le ismét az első öt percet? - mert számomra ott van a lényeg, a többi értelmetlennek tűnő gyilkolás, és voltaképp valóban az is.
- Természetesen - indítja újra a felvételt, s lepörög az első öt perc ismét.
- Még egyszer, és most, ha kérlek, merevítsd ki a képet, ha meg tudnád azt csinálni, hogy ezeket a kimerevített képeket lemásolod, és a végén kitennéd őket egymás mellé egy képernyőre, azért hálás lennék - utasítom a szerkezetet ismét, egész megfeledkezem arról, hogy a készüléknek gazdája is van, ráadásul itt áll nem messze tőlem.
Újra lefut az öt perc kisebb megszakításokkal, majd megkapom a kívánt képernyőképet. A székről felállva lépek közelebb a kivetített képhez, s úgy szemlélem tovább. Még arra sem eszmélek fel, hogy köhint párat, hogy felhívja magára a figyelmem. Arra már inkább, hogy megragadja a karom, ugrok is egy kisebbet.
- Igen? - érdeklődöm nyersen és ingerülten. Utálom, ha megzavarnak.
- Esetleg tájékoztatna arról, hogy mégis mi a fészkes fenét csinál? - felel hasonló "jókedvvel".
- No para, nem azt nézem, melyik terrorszervezet tagjai virítanak a képernyőn - vágok vissza, mire kissé erősödik a szorítása a karomon. Felsóhajtok, majd belekezdek, hogy hangosan is megfogalmazzam, ami engem érdekel a képeken. - Na jó, figyelj, csak egyszer mutatom. Az első képen az az állapot látható, ami előtt megérkeznek a merénylők. Minden nyugodt, viszont az alkalmazott, aki a bejáratnál áll kinn, és akinek a dolga a vendégek fogadása, valamire felfigyelt. Látja, nem csak úgy egykedvűen szemlélődik, hanem felfigyelt valami furcsára. Ez a teljes felvételen jobban látszik. Azaz a merénylők, bár autóval érkeztek a környékre, feltűnővé váltak, közvetlen a támadás előtt. Ez egyrészt fontos a kinti tér megfigyelése szempontjából, Amerikában ugyanis magáncélra tilos térfigyelő kamerákat telepíteni, így a szálloda előtti tér megfigyelését bentről kell hatékonyan megoldani, arról nem beszélve, hogy szerencsétlen ajtónállónak esélye sem volt - térek át a második képre - ő az első, akit nemes egyszerűséggel fejbe küldtek egy golyóval. Csökkenteni lehetne a rá koncentrálódó életveszélyt azzal, hogy a sapkáját golyóálló anyagra építik, illetve ha kapna egy golyóálló mellénykét is. Nem mondom, hogy 100% lesz a túlélési esélye, de a jelenlegi 0%-nál mindenképp jelentősen magasabb lenne. Olyan 60% körülre tippelem, mivel nem divat az ajtónállókat ilyesmi kellékekkel ellátni. Aztán, a bentiek reakciója szinte dédnagyanyámat megszégyenítő, Isten nyugosztalja. Nem ártana őket tréningelni hasonló helyzetek megoldására, és a bejáraton levő összes üveg felületet szintén a golyóállóbb fajtából kellene újra megcsinálni, hiszen, ha az alkalmazott reagál, és egy, a pultjához beépített gombbal hermetikusan le tudná zárni a bejáratot, a rendőrségi riasztással szinte egyidőben, az igen elrettentő megoldás lenne, és megtörné a rohamot, amely ennek hiányában úgy nézett ki jelen esetben, hogy bevágódtak az előtérbe, és körbe lődöztek vakbolond módjára. A többi kép ahhoz kell, hogy megfigyeljem, hogyan mozogtak tovább az épületben, és aszerint gondoljam át a benti térre vonatkozó javaslataim.
Nem mondom, hogy nem húzza az orrát még mindig, de látszólag megnyugtatta, hogy valóban a dolgom végzem, és nem kutakodok. Azt hiszem, azt sikerült levennie már elsőre is, hogy intelligens vagyok, és ráadásul rutinomnak is köszönhetően igen nagy éleslátással jutok rövid idő alatt komoly következtetésekre.
- Lenne még valami - fordulok felé komolyan. - Ha jól tudom, még egy szálloda van a városban, amely eddig érintetlen. Szerintem jó eséllyel ott csapnak le legközelebb, így az lenne a leglogikusabb, ha ott kezdenénk molyolni, a megtámadott két szállodának pedig állandó rendőrségi védelmet, vagy ha azt nem sikerül, egy bizonyos ideig felbérelt mesterlövészek biztosította védelmet kell biztosítani, ha elriasztaná a támadókat az, hogy az eddig sértetlen harmadik helyen jelen vagyunk.
- Ha odamegy, ön is veszélyben lesz, ez nem zavarja? - fürkész. Én pedig élből kinevetem.
- Ez a szakmám - fojtom vigyorba a nevetésem. - S valljuk be - válok kissé komolyabbá, és a kihívás iránti szerelmem kiütközik tekintetemben. -, sokkal izgalmasabb megakadályozni egy újabb támadást, mint a már megtámadott épületet felkészíteni egy újabb hasonló razziára - hiszen mindig is a kihívásokba voltam szerelmes, nem pedig a monoton munkába. S pont emiatt lehetek most a legjobb abban, amit csinálok.
Egy ideig még farkasszemet nézünk egymással, fogalmam sincs, mi járhat a fejében, de őszintén szólva nem érdekel, ha el tudom érni, amit szeretnék. Bár meg kell valljam, ha nemet mondana, is elhúznék a másik épülethez, végtére is szabad ember vagyok, ott mászkálok, ahol akarok. Los Angeles elég nagy, miért ne tévedhetnék véletlenül oda, ahova akarok?
- Jó, elnézünk oda - izgatottan húzódik még szélesebbre vigyorom. Remek.
* * *
Nem indultunk azonnal, még csak nem is egyenesen oda mentünk, amely kezdte kikezdeni a türelmem, amelyről egyébként sem vagyok híres. De nem szóltam egy szót sem, nem akartam kihúzni a gyufát, ha már megvan a lehetőségem, hogy vele együtt, hivatalosan léphessek az épületbe és ne kelljen voltaképp beosonnom és a tilosban járva bujkálni lábujjhegyen, míg megszerzem, ami nekem kell információ szinten. Meg aztán, be kell látnom, hogy bizonyára neki is vannak olyan rutinjellegű feladatai, amelyeket nem tolhat félre csak azért, mert a szállodái közül kettőt megtámadtak, hiszen attól még ugyanúgy működtetni kell mindent.
De végül megérkezünk, leparkolva az épület előtt. Kiszállva azonnal szemrevételezem a környező épületeket és magát az utcát is. Az utca perpillanat a fontosabb, mert eddig is személyesen és feltűnően támadtak. Aztán felé fordulva ismét, csatlakozom, hogy belül is megnézzük a szállodát, vagyis én megnézzem, ő meg felőlem azt csinál, amit akar vagy amit épp nem szégyell. Az ajtónál álló alkalmazott köszönt minket épp, mikor megáll mellettünk egy taxi, és az a fiatal nő száll ki belőle, aki a délelőtt folyamán már leordította a haját.
- Nero! De jó, hogy megvagy - csilingel a hangja, s már mellettünk is terem, s azonnal végig is mér. - Bocsánat, ha zavarok... - kezdene szabadkozni, de legyintek.
- Csak nyugodtan - felelem, s tekintetemmel ismét az utcát kezdem pásztázni, mert tökre nem köt le a női csicsergés, és nem vagyok a magánügyeire sem kíváncsi, de bele sem kívánok rondítani a kapcsolatba. Mondjuk ennek ellenére hallom, hogy valahova el akar menni, és erről kíván vele beszélni, de végül elvesztem a fonalat teljesen, mikor feltűnik valami fura. Pupillám összeszűkül, ahogy a felismerés villáma keresztülszágult rajtam, s azonnal cselekszem, hatalmasat lökök Neron, hogy lendületből vigye magával a lányt is, s közben fel is kiáltok, az utcán levőket is figyelmeztetve: - Feküdj! - ugyanezzel a lendülettel nyúlok az övemhez, előkapva egy pisztolyt, mikor a gépfegyver első sorozata végigszántja az épület oldalát, a cél egyértelműen hármasunk, s nem is akarok elgondolkodni azon, hogy voltaképpen ki is, csak lövök szinkronban a gépfegyveressel, csak épp én rá, nem törődve azzal, hogy lényegében a kereszttűzben állok. Csak egyet tudok, le akarom szedni a motorról, el akarom fogni, vagy legalább valami úton-módon borsot törni az orra alá, bár talán azt már megtettem azzal, hogy a könnyű célpontot elérhetetlenné tettem számára a parkoló autók miatt.
A fájdalom hirtelen önti el a bal karom, s a szálloda falának csapódom, de még leadok egy lövést, kilőve végre a motoros hátsó kerekét, aki kacsázva rohan bele egy parkoló autóba, amelyről íves szaltót dobva vágódik el a földön, felnyalva egy kevéssé. Úgy öt métert legalább csúszott még bukósisakkal az aszfalton, mielőtt a hátsómra esve kapnék a vállamhoz, eldobva a pisztolyom.
A hotelből azonnal előözönlik az a kevés biztonsági, aki itt dolgozik, s szép kis fejetlenség alakul.
- Jól van? - hajol fölém a barátnő. Ahhoz képest, hogy nő, nincs annyira megrémülve, mint akár lehetne. Elvégre az élete veszélyben volt.
- Hazudnék, ha azt mondanám, igen - rendezem fintorom valami mosolygásszerűbe, bár tény, csak jóindulattal lehetne annak csúfolni, na de ne várjon senki többet tőlem, mikor le akar szakadni a vállam, miközben ég és lüktet. - Szóljon a pasijának, hogy jó lenne még most eltűnni - kérem még, majd kissé hátrahajtom a fejem.
- Ő a bátyám - feleli még a lány, majd eltűnik. Kétkedő mosoly terül ez az arcomon: miért érzem azt, hogy ez az információ rám nézve annyira nem is jó?
* * *
- Bent kellene maradnia megfigyelésen még pár napig - lépked utánam az orvos a folyosóra, ahol engem meglátva mindkét Browne felpattan, Nero és Elizabeth is.
- Már mondtam, semmi szükség rá, a saját felelősségemre távozom - felelem még, majd a két alak mellett elsétálva fordulok még vissza. - Nem jöttök? - majd választ sem várva trappolok ki a kórházból. Na persze egy ilyen kis fos golyó nem fog megállítani! Mindig is vashiányos voltam, hát most pótoltam egy időre Ennyi!
- Aimo - szalad mellém Elizabeth. - nem lenne jobb, ha kicsit pihennél tényleg?
- Majd pihenek, hölgyem, ne aggódjon, mi finnek bírjuk a gyűrődést - ráznám le, mert bizony egyre nyilvánvalóbb, hogy nyomul rám, és ez kissé kezd kényelmetlenné válni. Nemcsak azért, mert a megbízóm húga, hanem mert nő. Nekem az meg nem pálya, olyannyira nem, hogy nagyon.
- Akkor legalább hagy hívjalak meg köszönetképp vacsorára, hiszen megmentetted az életünk - próbálkozik tovább, s felsóhajtva utasítanám vissza, mikor felzendül a hangja.
- Úgyis beszélnünk kell - megtorpanok, és hátrapillantok a "bátyóra". Tekintete nem kér, parancsol, s bár felmerül bennem, hogy dacosan leszarjam magasból, végül megadom magam.
- Jó, legyen.
* * *
Míg Elizabeth a konyhában tüsténtkedik, mi kettesben maradunk a nappaliban. Már épp nyitná a száját, talán, hogy belekezdjen a mondanivalójába, talán hogy itallal kínáljon, mikor megtöröm a csendet, még meg nem születő szavába vágva.
- Örülnék, ha mielőtt nagyon rám szokna, lepajszerolnád rólam a húgod. Ne értsd félre, nincs vele semmi bajom, de nem vonzódom a nőkhöz - heveredem el teljes hosszomban a kanapén. Iszonyatosan fáradt vagyok, igen megterhelő volt az egyébként aprócska műtét. Sok energiát ölt ki belőlem. Meg amúgy is jól esik megpihentetni a vállam, hagy fájjon meg lüktessen kedvére. Lehunyom a szemem, úgy folytatom. - Ettől függetlenül neked sem kell aggódnod, nem nyomulok ügyfelekre - s hogy megvoltam a deklarációval, nagy levegőt véve igyekszem kitisztítani az agyam. - Szóval mit is akartál mondani?
- Köszönöm - "vágja" a fejemhez durván.
- Mégis mit? - érdeklődöm enyhén gúnyos éllel hangomban, igaz nincs sok erőm provokatívnak lenni.
- Bár nem lett volna rá szükség, megvédett mindkettőnket, bár azt a mérhetetlen felelősséget már nem értem, maga miért nem bukott le inkább, ahelyett, hogy lövöldözni kezd - még mindig magáz, olyan végtelenül vicces.
- Ha ez megnyugtat, reflex volt. Szoktam testőrként is dolgozni. Csak azt bánom, hogy a célpont meghalt. Így nem lehet belőle információt kifacsarni. Bár még mindig az az érzésem, te pontosan tudod, mivel állsz szemben. S ha valóban tudod, a helyedben és az ideiglenes biztonságtechnikai szaktanácsadódként is azt javaslom, biztosíts valamiféle védelmet Elizabethnek. És ne aggódj, ezért a tanácsért nem számolok fel külön díjat - nyitom fel fektemben a szemem, tekintetét keresve. Jelenlegi állapotomban, hogy lelkileg megzuhantam kissé, bár nem szándékozom kimutatni, hálás tudnék érte lenni, ha hirtelen előbukkanna valahonnan egy minimum biszexuális, jóképű fazon, aki addig dolgozna, amíg minden stresszt ki nem kefél belőlem...
Ehelyett itt fekszem a megbízóm nappalijának kanapéján, a húga nyomul rám, én meg azon gondolkodom abszurd mód, hogy most még az is előfordulhatna, hogy feladnám üzletpolitikám, hogy ügyféllel nem, annyira vágyom egy test melegére, hogy röpke időre, de én is biztonságban érezhessem magam, miközben annak a finoman meleg és puha testnek a gazdája a gondtalanságba kényeztet.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 01. 23. 21:32:13 | #18736 |
Karakter: Red Light/Nero Browne
Megjegyzés: Ef-chan-nak~Venäläinen Aimo-nak
Még pár órát bent töltök az irodámba, ahol elrendezek az ügy körül mindent. Az újság írókat, a médiát, meg minden egyebet. Estefelé elmegyek a húgomért az iskolába, majd haza viszem. Pár szót beszélünk, majd vacsora után, felmegy a szobájába tanulni. Hát, az egyetem nem könnyű. Sokat kell tanulni. Miután éjfél után hallom, hogy elaludt, én is bevonulok a szobámba. A könyves polcon megmozdítom Lee Child - Bad Luck and Trouble című kötetét, ami az egyik kedvenc könyvem tőle. A szekrény elhúzódik, és miután belépek, megnyomok egy gombot, mire becsukódik az „ajtó”. Pár lépcsőt haladok le, és elém tárul az én kis dolgozó szobám, ahol a megbízatásaimat végzem, illetve készítem elő őket. Ahogy belépek, a lámpák felkapcsolnak, a számítógépek beindulnak, és megszólít egy hang:
- Jóóóóóóóóó estét uram! Hogy van? – kérdezi Art.Eve.Ell1 Ő egy ember alkotta gép, de mégis, néha az agyamra tud menni.
- Köszönöm, jól. Szeretném, ha megkeresnéd, a hotelembe készült kamerás felvételeket.
- De uram! Hol keressem, amikor valószínű, hogy az FBI-nál van!!??
- Akkor gyerünk! Láss neki! – adom ki a parancsot.
- De… - kezd el vitatkozni! Utálom, mikor ezt csinálja!
- Na, ide figyelj! Ha nem csinálod meg, akkor esküszöm, hogy szétszedlek apró darabokra, és úgy foglak beledobálni egy jó nagy kád vízbe, majd a procceszorodat beaprítom, és azon fogok öröm táncot járni, ha…
- Oké, oké már keresem is! – adja be a „derekát”.
Pár percig keresi, addig én leülök, megpróbálom elemezni a papír cetlit, amit hagytak nekem. Az írást is elemezni próbálom, majd a papírt, végül, hogy nincs-e rajta újlenyomat. Sajnos, pechemre, mindegyik negatív lesz. Munkámba, Art.Eve.Ell zavar meg.
- Uram! Találat van! Megtaláltam!
- Játszd le! – mondom és felállok, majd az asztalnak támaszkodom. – Jó! Állítsd le! Nagyítsd ki! Élesíteni tudod?
- Természetesen! – feleli.
- Remek! Meg van a kis rohadék! Futtasd le a USA- Secret Agency2 adatbázisán! Ha ott nem találsz semmit, akkor futtasd le mindenhol, ahol csak van adatbázis! Ha találsz valamit, akkor rögtön szólj!
- Igen is, uram! Jó éjszakát!
- Jó éjszakát!
Mondom és visszatérek a szobámba. Ahogy vízszintesbe helyezkedem, rögtön elnyom az álom. Reggel az órám vijjogó hangjára ébredek. Lenyomom, majd bemegyek a fürdőbe és gyors zuhanyzás után, megyek is a konyhába a húgomnak reggelit készíteni. Ő is nem soká lejön. Megreggelizünk, majd gyorsan elviszem a suliba, míg én megyek a hotelba. Ahogy beérek, más ott van a biztonság technikai szakember. Odalépdelek hozzá, hogy köszöntsem, de ekkor meglátom, hogy egy emberke be szeretne surranni a személyi bejáraton. Felé veszem az irányt.
- Szabad tudnom, mi járatban? – szólok rá. Hangom betölti az üres teret.
Laza fél mosollyal fordul meg:
- Végre az első biztonsági őr, akinek feltűnök... Tévedtem. Még nagyobb mínusz az egész kócerájnak, hogy csak egy civil vett észre! – néz végig rajtam. – Ha nem tévedek a tulaj, örvendek! – nyújtja ki kezét kézrázásra. – A nevem Venäläinen Aimo, biztonságtechnikai szakember. – kétkedve, de megrázom a kezét, mely után elővarázsol a nadrág zsebéből egy névjegykártyát is, majd a kezembe nyomja
- Akkor ki az a férfi? – mutatok arra a fickóra, aki szerintem a főnök. Elvigyorodik. „Utálom, amikor valaki rajtam nevet! Ezt még megbánja a kicsike!!”
- A személyi titkárom. Elnézést az udvariatlanságomért, de üzletviteli protokollom része, hogy előtanulmányozok pár benyomás kedvéért. Bár most hamarabb le lettem fülelve, mint szoktam. Bár tény, még sosem jártam olyan szállodában, ahol nemrég 23 emberéletet követelő rablótámadás volt. Általában az ilyen esetek előtt hívnak, hogy elkerüljék a hasonlókat! – pillantását az enyémbe fúrja. – Nem akarok indiszkrétnek tűnni – lép közelebb, még mindig tartva a farkasszemet, az ingembe markolva, és iszonyatosan közel húz magához. „Hogyha egyszer is, csak ketten leszünk valahol, esküszöm, hogy meg fogom büntetni ezt a kis… kis… mindegy kit!” -, de kissé bűzlik, hogy nyolc ember csak úgy betrappol, és gépfegyverrel csapva ordenáré koncertet csak úgy szitává lőnek minden szembejövőt pár nyamvadt amerikai dollárért. Ha valaki rabolni akar, azt csendben teszi, halkan surranva, mint egy egér, ez sokkal inkább figyelmeztetésnek tűnt! – leheli ajkaimra. „Ez már szexuális zaklatás! Még megbánja!” Tekintetem megkeményedik, és ellököm magamtól, ingerülten. „Itt én vagyok a főnök! Te csak nekem dolgozol!” Felnevet, s mellettem elhaladva veregeti meg a vállam. Először ki is térek előle. „Francba! Nem szabad túl feltűnőnek lennem! Még a végén rájön valamire ez a kis „Sherlock”, és az nem lenne jó! ” – Ne aggódjon, nem érdekelnek az ügyei, csupán számadatokra van szükségem, hogy a megfelelő biztonsági javaslataim összeállíthassam. – pillant rám féloldalasan. Majd visszamegy a másik férfihoz és hangosabban folytatja. – Szeretnék egy körsétát tenni az épületben, minden emeleten, minden titkos zugban, ahova ember képes bemenni, és szükségem lenne egy tervrajzra az épületről, valamint a csatornahálózati térképekre is az épület környékén. Meg egy látványtervre is talán a környékről. Ó, és igen, lehetne arról szó, hogy valami kiadós vacsoraféle öt percen belül hozzám kerül, roppant mód éhes vagyok a hosszú út után, megejthetnénk az ismerkedős vacsit, a biztonsági főnök szobájában, ahol az a sok csini monitor van, és élőben lehet nézni a tényleges való világot. – „Istenem! Mért pont ő a világ legjobbja? A végén beleörülök, hogy ha így folytatja és ennyit dumál! Vagy pedig betapasztom a száját!” – Kifejezetten örülnék, ha személyesen hozná az egytálas menüt sok hússal, még több sült krumplival, kevés egészséges egyébbel, és szórakoztatna közben mindenféle badarságszámba menő csevejjel az eddigi biztonsági rendszerről, arról, hogy a jövőben milyen jellegű és méretű behatolással szemben igényel védelmet ecetera, ecetera. Reményeim szerint, legkésőbb holnaputánra összeállítom az elképzelésem, egyeztetünk, aztán mehet a szerelés. És jöhet a következő szálloda, mert sejtelmem szerint mindegyiket szeretné újraterveztetni, és nem, tévhit azt gondolni, hogy ha még tök totál ugyanúgy néznek is ki a szálloda épületek a különböző városokban, elég egyetlen egyre megtervezni a rendszert, és a többiben már ugyanolyat telepítve teljes a védelem, mert bizony a környezet is sokban befolyásolja a javasolt biztonságtechnikát, s az egyes elemek felhelyezését. Gondolom, megérti, hogy ugyanazt a nőt sem mindegy, hol kell elcsábítani, másképp kezd neki a strandon, másképp egy színházban, egy étteremben, hagy ne soroljam.
- Rendben, ha befejezte a mondani valóját, akkor majd Daniel megmutatja önöknek, hogy hol van a szobájuk. Kiviszi a vacsorát, és körbevezeti önt a szállodába. Engedelmükkel én megyek az irodámba. Ha valamivel nem elégedettek, akkor ott megtalálnak! – mondom és indulnék az irodámba, de egy erélyes nő hang, megállít.
- Nero Browne! Állj csak meg! Mért nem mondtad el, hogy mi történt a szállodádban? – jön közelebb Elizabeth, a húgom.
- Gyere az irodámba, ott megbeszéljük! Ne itt! – mondom, mire egy pofont akarna leadni, de reflexszerűen megyek le hídba, majd fel kézenállásba, és úgy ismét talpra. Mindenki meglepetten néz. – Még nem láttak sportos embert? – kérdezem gúnyosan és lenézően.
Elindulok be az irodámba. Hallom, hogy a húgom követ. Ahogy beérünk, becsapja az ajtót és nekem támad.
- Mégis mi a jó fészkes fenéért nem mondtad el? – kérdezi dühösen. A táskáját ledobja a székre és fel-alá kezd el rohangálni.
- Húgi! Mi lenne, ha nem mászkálnál össze-vissza, hanem leülnél a székre, ahova a táskádat dobtad?? – kérdezem, és megpróbálom elkapni, de hiába. „Ilyenkor utálom, hogy hagytam sportolni! Istenem! Megfojtom ezt a lányt, ha nem hagyja abba a mászkálást! Már szédülök is!” – Húgi! Megköszönném, ha megállnál! Kezdek szédülni tőled!
- Bocsáss meg, hogy aggódom érted! – csattan fel, mire végre sikerül elkapnom a két vállánál.
- Nem az a bajom, hogy aggódsz értem, csupán az, hogy nem tudod azt kevésbé szédítő módon megtenni! Ha leülsz, elmondom, hogy mért nem mondtam el!
- De mellém ülsz?!
- Melléd ülök! – adom be a derekamat mosolyogva.
- Akko jó, kezdheted is! – mondja és leül, majd maga mellé ránt. Félig beleül az ölembe, és értelmesen néz rám. „Utálom, amikor így néz rám! Mindig beadom a derekamat!”
- Ugye tudod, hogy utálom, ha így nézel rám??!
- Igen, tudom! És azt is, hogy ennek nem tudsz ellen állni! – mondja mosolyogva.
- Te kis ördögfióka! Na megállj! Csak érjünk haza!
- Arról volt szó, hogy elmondod! Tehát…
- Nem adod fel ugye? – kérdezem tőle szemrehányóan. „Vajon kitől örökölhette ezt a tulajdonságát?? Igaz anya?!”
- Nem hát! Volt kitől tanulnom! Tehát…! – szól.
- Jól van! Jól van! Mert féltettelek! Nem akartam, hogy megtudd, mivel sok olyan ember van, aki gyűlöl, és kárt akar okozni nekem, így ott ártanak, ahol tudják, hogy a legjobban fáj. És ez a pont Te vagy! Mivel szeretlek, és féltelek, nem akartam, hogy aggódj miattam! Megvédenek a biztonságiak! Meg magamat is meg tudom védeni! – fejezem be és csak szúrós szemmel néz rám. – Most megint mit követtem el?? – kérdezem meglepetten.
- Semmit, csak jó téged ugratni!
- Óhhhhh, valóban? – kérdezem tőle huncutul, és elkezdem csikizni. – Visszavonod?
- I… Ige… Igen… csak… hagyd… hagyd abba. – adja be a derekát, és abbahagyom.
- Most menj haza! Majd valaki haza visz! Nekem itt kell bent lennem
- Rendben, de ígérd meg, hogy vigyázol magadra?! – mondja, és közben felveszi a táskáját.
- Természetesen! Innen egyenesen haza megyek majd!
- Rendben! Akkor, szia. – mondja, és a homlokomra ad egy puszit.
- Szia, húgi. – mondom, és megölelem.
Kilép az ajtón, én pedig megyek a konyhára. Már kész van ennek a szószátyárnak a vacsorája.
- Uram, hagyja csak! Majd én kiviszem neki! Igazán nem kell önnek fáradni!
- Hagyd csak! Azt akarja, hogy én vigyem ki neki! Akkor meg kapja! – veszem fel újra rideg külsőmet. Mintha nem is én lettem volna az előbb, aki önfeledten nevetett. Bemegyek a biztonsági főnök szobájába, ahol már ott van a kis szöszi már vár. – Itt van a vacsorája! Ahogy kérte! Sok hús és krumpli, kevés zöldség. – mondom, és lerakom az asztalra a tálat. Leülök a tállal szemben, és várom, hogy leüljön. Meg is teszi.
- Láthatnám a kamera felvételeket a betörésről? – kérdezi, miközben beleharap a húsba.
- Természetesen, nem! Egyébként jó étvágyat! – mondom, és meghúzom a poharam, amiben finom vörös bor van.
- Nekem is ad, vagy azt szeretné, hogy megfulladjak?
- Ohh, bocsánat! Milyen figyelmetlen vagyok?! – mondom gúnyosan és töltök neki egy pohár jó erős vörös bort. – Tessék.
- Köszönöm. Tényleg komolyan gondolta, hogy nem nézhetem meg a biztonsági kamerák felvételeit?
- Tényleg komolyan. Az csak rám tartozik.
- És milyen jellegű és méretű behatolás ellen szeretne védelmet? – kérdezi, miközben jól falatozik.
- Minden féle. Minden ellen. – ekkor ront be Daniel.
- Uram, uram! Telefon! Önt keresik!
- Add ide! – átveszem. – Igen!
- Uram, megismétlődött a múltkori eset! Ebbe a szállodájába is betörtek, azonban még nem mentek el! Vagyis most mennek el! Pillanat uram!
- Azonnal készítsd a kocsimat! Te maradj itt, és ha bárki keresne, nem vagyok elérhető! – majd az étkezőhöz fordulok. – Ha visszajöttem, megnézheti a felvételt, de most nem! A további viszont látásra! – mondom és kirohanok.
A kocsimat már előkészítették. Én bepattanok, és már száguldok is a hotel felé. Útközben visszatért a telefonhoz is a beosztottam és megtudtam, hogy melyikbe kell mennem. Ahogy odaérek, már mindenki kint van. Bemegyek és egy videó szalagot találok ott, amit a rendőrség elől, eldugok. Elrendezek mindent, ami eltart egy pár óráig, majd indulok vissza a másik hotelba, ahonnan elindultam. Bemegyek szöszi szobájába.
- Látni kívánta a felvételeket. Kérem, kövessen! – mondom, és elindulok kifelé.
Nem figyelem, hogy jön-e utánam. Csak megyek előre, az irodámba. Ahogy belépek, megvárom, míg bekullog utánam, és becsukom az ajtót, majd be is zárom.
- Art.Eve.Ell, mutasd meg az úrnak, a felvételeket!
- Kihez beszél? Nincs itt senki.
- Kérem, foglaljon helyet. – mondom és várok a számítógép reakciójára. – Art.Eve.Ell, ne kelljen várnom rád!
- Itt is vagyok uram! Elnézést, de mély álomból nehéz az ébredés! Rég keresett már itt! Hogy van?
- Jól lennék, ha megmutatnád a felvételeket!
- Jó, jó rendben! Már keresem is őket!
~~~O~~~
1: Art.Eve.Ell: Itt egy névként szolgál, de ugyanakkor egy: Mesterségesen Kifejlesztett Intelligencia angolul= Artificially Developed Intelligence. Ezekből lett a mozaik szó.
2: USA- Secret Agency magyarul: USA- Titkos Ügynökség. Itt dolgozik, mint titkos kém.
|
| ef-chan | 2011. 12. 15. 00:08:21 | #18087 |
Karakter: Venäläinen Aimo
Megjegyzés: (Nero Browne-nak)
- Úgy gondolom, hogy ezek lehetnek a gyengepontok a miniszterelnök utazása során, így ezek a kritikus zónák, ahol külön terepszemlét tartva erre az akciótervre jutottam. Mindenképp meg kell erősíteni különösen ennek a két épületnek a felügyeletét, mert innen a legkényelmesebb a rálátás az elnökre, és innen a legbiztosabb bármilyen időjárási körülmény közepette merényletet elkövetni. Bár ez az épület is magas, szerintem nem hordoz potenciális veszélyforrást, mivel az út nagy részét eltakarja innen az előtte álló alacsonyabb épület, és túl sokat árnyékol ahhoz, hogy bári is a sikerben reménykedhessen, illetőlegesen azt a minimális rizikófaktort is ki lehet védeni pár ember megfelelő szögben való felállításával - tartom a tájékoztatót a miniszterelnöki hivatal biztonságtechnikai részlegének. Mindig kikérik a véleményem, ami igazán megtisztelő, csak szerintem tök gáz, hogy ez a szakterületük, mégis egy külső ember segítségét kérik, ezzel növelve a rizikófaktort. Bár tény, én nem fogom magam azzal kellemetlen helyzetbe hozni, hogy bárkinek is kiszivárogtatom az információkat. Különben is, innen még messze vagyunk a végleges biztonsági intézkedésektől, én csak felhívom egy csomó mindenre a figyelmet, elmesélem, mit hogy csinálnék, a, b, c verzió, aztán majd kiválogatják, nekik mi tetszik. Amíg megfizetik, nekem teljesen mindegy, végül mit szerencsétlenkednek össze.
Alig, hogy végzek a lényeg vázolásával, sms-em érkezik. Nem zavartatom magam, a részletezés előtt halál nyugodtan veszem elő a telefonom. Az üzenet nem lep meg, csak megmosolyogtat. Valami amerikai megbízó keresett. Ezek szerint lesz még egy utam vissza az irodába.
* * *
Alig, hogy belépek az ajtón, már pörgök is: - Milyen megbízó keres ilyen hevesen a tengerentúlról Luka?
A titkárom és egyetlen koordinátorom, akit csak azért alkalmaztam, mert elég rég óta ismerem, és mert valakire szükségem volt, hogy feljegyezze, hova és mikor kell mennem, mert kezdek elmerülni a teendők süppedős mocsarában, s tekintve a "rendmániám", sosem tudnék semmit, vagy ha olyan kedvem támadna, egyszerűen elásnám magam egy ideig, így meg legalább van, aki hátsón billentve ösztökéljen munkára.
- Egy roppant gazdag szállodalánc-tulajdonos. A héten elég durva körülmények között pakolták ki az egyik szállodáját, és most azonnali biztonsági erősítést szeretne a lehető legjobbtól - vigyorog Luka.
- Akkor a lehető legjobb telefonszámot találta meg - vigyorgok vissza. - Gondolom, már mindent leszerveztél.
- Igen, főnök, holnap reggel indul a gépe, itt a jegy - nyújtja át a kinyomtatott papírfecnit, amit a zsebembe süllyesztve végre levágom magam a székembe, szusszanva dőlve hátra.
* * *
A repülőút hosszú és unalmas, így letöltöttem az e-book olvasómra egy halom adatot a szállodatulajdonosról, a betörésről, és úgy magáról a szállodáról is, hogy tájékozódhassak előre is. De még úgy is halálra untam magam, hogy aludtam is közben. Utálok repülni, megőrjít az egy helyben ülés hosszú távon. Nem csoda, ha hálát adok az égnek, mikor végre landolunk Los Angeles repülőterén. Ahogy az elvárható, már várnak ránk, ugyanis hoztam magammal Lukát is, s egy fekete luxuscsodában utazva jutunk el végül a végső célba, a szállodába. Mondjuk egész idő alatt szórakoztat, hogy Luka seggét nyalják, gyanítva, százkilencven centijével ő lehet a főnök, s meghagytunk mindenkit ebben a hitben, legalább könnyebben vegyülök el, és tudom meg a számomra fontos információkat. A szállodatulajdonosok úgyis szeretnek titkolózni.
A szállodában valami fejes fogad minket, de nem a tulajdonos, az biztos, mert a képek tanulsága szerint ő vörös lobonccal büszkélkedik - körülbelül olyan ripacs vele, mint minden amerikai... - ez a fószer meg határozottan barna. Hah, melegem van... Utálom Amerikát, főleg a déli részét, ahol nekem már fullasztó a hőség ilyenkor nyár elején is a maga 25 fok közeli hőmérsékletével. Hol az én kis kellemes északi klímám?
Nem vagyok szívbajos, miután valami kifutófiúra rásózom a cuccainkat, azonnal megszabadulok a felsőmtől, csak egy izomtrikót - mintha olyan sok izmom lenne - hagyva magamon, aztán körbeszemlélek. Annak ellenére, hogy jelentős számú halálesettel járó betörés volt nemrégiben, elég lagymatag a biztonság, értem én, hogy nem jó idegesíteni azzal a vendégeket, hogy egy halom biztonsági őr csámborog az útban, de most vagy van egy halom titkos kamra a falakba építve nullmilliméter vastagsággal, vagy itt aztán komoly nyugalom van annak tekintetében, hogy meg akarják-e ismételni a dolgot. Pedig nekem van egy olyan érzésem, hogy ekkora csinnadattrával véghezvitt rablótámadásnak voltaképp inkább figyelmeztető jellege volt, és hogy valaki itt igen csak mélyen benne lehet a kulimászban. Nem mintha különösebben érdekelne, nem az én dolgom, még kevésbé az én gondom.
Utolsó körbekémleléssel surrannék be a személyzeti bejárón, mikor mély zengésű hang csendül fel mögöttem: - Szabad tudnom, mi járatban?
Picsába... Pedig kezdtem magam valami mutánsnak érezni, aki rendelkezik a láthatatlanság kellemes képességével, és körbekémlelhetek kissé jobban. De nem lefülelnek? Mondjuk csodálkozom ezen egy szál trikóban ott, ahol mindenki más minimum öltönyben vagy frakkban virít?
Laza félmosollyal fordulok meg: - Végre az első biztonsági őr, akinek feltűnök... - de nem valami egyenruhás pacák áll előttem. - Tévedtem. Még nagyobb mínusz az egész kócerájnak, hogy csak egy civil vett észre - nézek végig az öltönyös férfin. A hosszú vörös haj és a jellegzetes türkiz tekintet összetéveszthetetlen, legalább is bízom benne, hogy nincsenek titkos ikertestvérei, egyebek. - Ha nem tévedek a tulaj, örvendek - nyújtom ki a kezem kézrázásra. - A nevem Venäläinen Aimo, biztonságtechnikai szakember - kétkedve, de megrázza a kezem, amely után elővarázsolok a nadrágzsebemből egy névjegykártyát, és egyben egy személyit is, csak hogy kisimulhasson az a szigorú kis pofija.
- Akkor ki az a férfi - mutat Lukára. Elvigyorodom, miközben válaszolok: - A személyi titkárom. Elnézést az udvariatlanságomért, de üzletviteli protokollom része, hogy előtanulmányozok pár benyomás kedvéért. Bár most hamarabb le lettem fülelve, mint szoktam. Bár tény, még sosem jártam olyan szállodában, ahol nemrég 23 emberéletet követelő rablótámadás volt. Általában az ilyen esetek előtt hívnak, hogy elkerüljék a hasonlókat - fúrom tekintetem provokálón a türkizekbe. - Nem akarok indiszkrétnek tűnni - lépek közelebb, még mindig tartva a farkasszemet, az ingjébe markolva húzva intim közelségbe. -, de kissé bűzlik, hogy nyolc ember csak úgy betrappol, és gépfegyverrel csapva ordenáré koncertet csak úgy szitává lőnek minden szembejövőt pár nyamvadt amerikai dollárért. Ha valaki rabolni akar, azt csendben teszi, halkan surranva, mint egy egér, ez sokkal inkább figyelmeztetésnek tűnt - lehelem az ajkaira már-már szexuális zaklatásnak beillő érzékiséggel, s tekintete megkeményedik, ahogy ellök magától ingerülten. Felnevetek, s mellette elhaladva veregetem meg a vállát, amely elől persze azonnal ki is tér - Ne aggódjon, nem érdekelnek az ügyei, csupán számadatokra van szükségem, hogy a megfelelő biztonsági javaslataim összeállíthassam - pillantok vissza rá féloldalt még, majd visszaindulva a titkárom felé már hangosabban folytatom. - Szeretnék egy körsétát tenni az épületben, minden emeleten, minden titkos zugban, ahova ember képes bemenni, és szükségem lenne egy tervrajzra az épületről, valamint a csatornahálózati térképekre is az épület környékén. Meg egy látványtervre is talán a környékről. Ó, és igen, lehetne arról szó, hogy valami kiadós vacsoraféle öt percen belül hozzám kerül, roppant mód éhes vagyok a hosszú út után, megejthetnénk az ismerkedős vacsit a biztonsági főnök szobájában, ahol az a sok csini monitor van, és élőben lehet nézni a tényleges való világot - viselkedem elkényeztetett vip vendégként, mert megtehetem, s ennek tökéletesen tudatában vagyok. - Kifejezetten örülnék, ha személyesen hozná az egytálas menüt sok hússal, még több sült krumplival, kevés egészséges egyébbel, és szórakoztatna közben mindenféle badarságszámba menő csevellyel az eddigi biztonsági rendszerről, arról, hogy a jövőben milyen jellegű és méretű behatolással szemben igényel védelmet ecetera, ecetera. Reményeim szerint legkésőbb holnaputánra összeállítom az elképzelésem, egyeztetünk, aztán mehet a szerelés, és jöhet a következő szálloda, mert sejtelmem szerint mindegyiket szeretné újraterveztetni, és nem, tévhit azt gondolni, hogy ha még tök totál ugyanúgy néznek is ki a szálloda épületek a különböző városokban, elég egyetlen egyre megtervezni a rendszert, és a többiben már ugyanolyat telepítve teljes a védelem, mert bizony a környezet is sokban befolyásolja a javasolt biztonságtechnikát, s az egyes elemek felhelyezését. Gondolom, megérti, hogy ugyanazt a nőt sem mindegy, hol kell elcsábítani, másképp kezd neki a strandon, másképp egy színházban, egy étteremben, hagy ne soroljam.
Pörgök, tény, de profi vagyok, és általában sok az ügyfelem, így mindent igyekszem a lehető leggyorsabban és hatékonyabban elintézni, hogy jusson idő arra is, hogy elvonuljak a drágalátos kis otthonomba messze mindentől a havas hegyek közt, s bizony, egy jó ideje nem volt erre lehetőségem, s ez a meló sem úgy tűnik, mint ami - még ilyen iszonyatos tempó mellett sem - hamar véget érne. De legalább helyesek a pasik, nem mintha lenne időm kikezdeni bárkivel is, de felvinnék egy párat, ha épp hajtana a vérem. S ha ilyen ingergazdag környezetben maradok, lehet hajtani is fog, és összekanalazok egy cuki kis macsó farkat magamnak, hogy jusson egy kis szórakozás is, elvégre ez itt Amerika, a lehetőségek országa. Miért pont egy kiadós dugásra ne lenne lehetőség?
Szerkesztve ef-chan által @ 2011. 12. 15. 12:23:45
|
| Nanami Hyuugachi | 2011. 12. 04. 18:24:10 | #17999 |
Karakter: Red Light/Nero Browne
Megjegyzés: ~Ef-channak~
Reggel a telefonom visító, vijjogó hangjára ébredek fel.
Próbálok magamhoz térni, de nem sok sikerrel. Elég későn feküdtem le, mert egy
küldetésről jöttem haza, ami túlságosan is elhúzódott. Próbálom kinyitni a
szemem, de két órás alvás után elég nehéz, így megpróbálkozom a lehetetlennel.
Kinyitom a szemem, de szinte rögtön vissza is csukom, mert bántja a fény.
Kezembe veszem a telefont és megnyomva a szerintem zöld gombot, felveszem. Úgy
látszik sikerült felvennem, mert megszólal egy hang a telefonba.
- Jó reggelt főnök. Elnézést, hogy felkeltettem, de betörtek
az egyik szállodájába, ahol lövöldözés tört ki! – mondja jobb kezem, Daniel.
Azonnal felülök, és kinyitom a szememet.
- Mi van? Melyikbe? Mikor? Hogyan? Mi van? – dadogok
össze-vissza. – Tudod mit, 20 percen belül ott vagyok! Ne csinálj semmit!
Lerakom a telefont és bemegyek a fürdőbe lezuhanyozom, fogat
mosok, majd futok vissza a szobába és felöltözök. Természetesen a szokásos
ruhát veszem fel. Fekete inget, fekete öltönnyel és egy fehér nyakkendőt.
Leszaladok a konyhába, kiírom a hűtőre, hogy elmentem, és ne várjon meg, mert
későn fogok jönni. Beszállok a kocsiba, majd szélsebesen indulok el. Útközben
többször kerülök dugóba, mint terveztem, ezért kicsit idegesen érek be a
szállodába. Mivel mielőtt elindultam volna, nem tudtam melyikbe kell menni,
mert körülbelül van vagy 35 szállodám a városba. Valljuk be, Los Angeles, nem
épp a legkisebb város. De ugyanúgy van szinte az egész világon szállodám. Elképzelhetetlen
számomra, hogy egy világhírű, 5 csillagos szállodába, hogy törhettek be.
Egyáltalán ki az az elmebeteg ember, aki vállalkozik rá?!?!?! De térjünk vissza
a témához. Belépek a szállodába, ahol nyüzsögnek a rendőrök, az újságírók és
sok egyéb emberke.
- Uram! Uram! Válaszolna néhány kérdésünkre? – rohan oda az
egyik firkász. Majd néhány pillanaton belül az összes firkász körülöttem van.
- Nem válaszolok egyetlen egy kérdésükre sem. Kapják be! –
mondom és bemegyek az irodámba.
- Uram, sajnálom, hogy így fogadták önt! Sajnálom! Ígérem,
jóváteszem!
- Hogy történt?
- A biztonsági felvételen…
- Látni akarom!
- Igenis! – mondja és bekapcsolja az én gépemen.
A felvételen tisztán látszik, hogy 8 férfi jön be maszkban,
majd lelövik a recepcióst és kilövik az egyik kamerát. Itt azonban még nem ért
véget a történet. A biztonsági őrök megpróbálják megállítani őket, de nem
sikerül nekik, ők is áldozatok lesznek. Majd a nyolc férfi nyolc irányba válnak
szét. Nyolc emeletet vesznek célba. Mindegyik emeleten egy szobát szemelnek ki,
amelyik a leggazdagabb vendégek lakosztálya. Bemennek, lelövik az embereket,
majd kilövik a kamerát és távoznak.
- Mennyi a halálos áldozatok száma?
- Feltételezhetően 23-ra esik ez a szám.
- Mekkora értéke van az eltűnt dolgoknak?
- 2 és 4 milliárd dollár.
- Van még valami, amiről tudnom kellene?
- Igen. Ezt az üzenetet hagyták önnek a portán. Meg tudtam
menteni a zsaruk elől. Vérrel írták. – mondja és a kezembe nyom egy cetlit.
A cetlin csak ennyi állt: „Most megvagy!” Egyből tudom, hogy
ki írta.
- Daniel!
- Igen uram!
- Keresd meg a legjobb biztonságtechnikai szakembert és hívd
ide! Nem érdekel, hogy mennyit kér, csak hívd ide! Valamint, ha ezzel a
szállodával végzett, akkor kezdjen neki a többinek is! Azonnal! Viszont, ha
Elizabeth keresne, mond meg neki, hogy nem vagyok elérhető! Ha megjött a
szakember, azonnal találkozni akarok vele, világos?!?!?!
- Igen, uram, világos!
Szegénykém teljesen letámadom mindig mindennel. Mondjuk
ezért is vettem fel annak idején, mikor meghirdettem ezt az állást.
|
| Levi-sama | 2011. 08. 20. 11:30:24 | #16091 |
 Karakter: Igor
Megjegyzés: VÉGE
Sajnálom, nem tudom folytatni. Vége.
|
| Levi-sama | 2011. 05. 07. 19:07:37 | #13466 |
Karakter: Igor
Megharapott a kis kurva!
Összetöröm a kocsit, a rohadt életbe.
Odakint, egy fa tövében érem utol őt.
- Összetörted a kocsim – közlöm rezignáltan, és rágyújtok. Mélyen beszívom a finom füstöt. - Az eszed ellenére is meg foglak büntetni.
Homlokára szegezem a Desert Eagle csövét, szám sarkában lóg a szivar. Parázsló fénye vörösre festi szemeimet, ahogy őt figyelem.
- Még egy ilyen, és könnyedén loccsantom szét az agyad.
Ekkor meglátom. Ó a francba!
Belelövök a sötét fák közötti árnyákokba, és őt magam után vonszolom. Nem tudom hányan vannak, és így nincs értelme harcolni. Ezt a kis kurvát sem akarom veszélybe sodorni.
Fedezékbe húzódok vele a törött kocsi mellé, elintézem azt aki közelebb jött. Várok egy keveset, de sehol senki.
Hajánál fogva markolom meg Kaijit.
- Gyalogolunk – mordulok rá.
Egy kis ócska panzióban szállunk meg éjszakára. Ledobom őt az ágyra, és kerítek egy elsősegélyládát. Leülök az ágyra mellé, és amíg én a sebeimet fertőtlenítem és foltozom magam, ő a lábaim közé hajol.
- Igazából csak féltem, nem szeretem a kis helyeket, de majd összedugok önnek egy új autót.
Nem figyelek rá, a vállamon lévő sebbel foglalkozom. Még benne a golyó, a picsába.
- Segítek – mondja lágyan. Kihalássza belőlem a golyót. Fájdalom marja végig a testem, de ismerős barátként üdvözlöm már. Elterelem figyelmemet, amíg ő bekötöz, és végigsimítom combját. Egy szakadt, véres ing lóg rajta, alatta semmi. A panzió portása nem foglalkozott vele, talán sok furcsaságot látott már életében.
Lerúgom az ágyról, és kemény kis farkára taposok. Nem tetszik neki, felém csap. Visszakézből kapja a pofont, és elterül a padlón. Vérezni kezd a szája.
A földről felveszem a rongyos nadrágját, kiveszem zsebéből a gyógyszeres dobozt és felé hajítom.
- Vegyél be kettőt – mordulok rá. Szót fogad, és azonnal lenyeli. Ki is nyitja a száját, hogy lássam.
Bamm.
Hangtalan sikollyal terül el a padlószőnyegen, és vérző combjára szorítja kezeit. A golyó keresztülfúrta a combját és belefúródott a padlóba.
Elájul. Hát persze.
Szorító kötést teszek a combjára, és fürdeni megyek. Úgysem tud már menni sehová.
Néhány órával később már hason fekszik az ágyon, és keményen kefélem. Előző élvezeteim maradéka, a spermám bőségesen folyik belőle, és ki tudja hányadik alkalommal hördülök fel a gyönyörtől, amikor végre megmozdítja a fejét. Hajába markolva rántom hátra a fejét, belemarok a szájába.
- Ideje volt már felébredned, kis kurva – suttogom.
|
| Levi-sama | 2010. 12. 27. 22:02:08 | #10070 |
Karakter: Igor
Megjegyzés: ~Eirinek
Meg akarom baszni. Mégis, hagyom hogy egérutat nyerjen, és élvezettel hunyom be szemeimet, átjárja testemet a dübörgő zene, körmeinek és fogainak bőrömet vájó enyhe fájdalma, és a vad bizsergés. Ahh jó a kicsike, tudja mitől döglik a légy, és ösztönösen ráérzett mire vágyom.
Elveszek a szájában, de ezt már muszáj látnom. Megrészegít a látvány, ahogy újra és újra elmerül kemény farkam a szájában. A torkát is megdugom, de mielőtt felordítva beleélvezhetnék, elhajol és megszorítja. Ordítok a kielégületlenségtől, hajába markolva rántom hátra a fejét, majd ellágyulok amikor nyelve rábukik a heréimre. Hörögve figyelem, remegnek a térdeim. Ilyen is régen történt már velem. Hrr...
- Mit várt – mondja mosolyogva, és feláll. – Nem szeretek tartozni.
Vigyorogva marok ajkaiba. Bőven kell még törlesztened kis ribanc, egy szopás nekem semmi a szaros kis életedért cserébe.
Torkára fonom ujjaimat, ezzel arányosan erősebben szorítja farkamat, nem engedi hogy elélvezzek. Hrr... Körmeit megérezve felszisszenek.
- Le fogom vágni a körmeid – dörmögöm, majd seggébe markolok, lerántom a nadrágját, felemelem és szétfeszítem a lábait.
Élesen felsikolt amikor mélyen belévágom magam, majd hörögve préselem a falba, mélyen benne. Néhány lökés elég, annyira felizgatott a kis ribanc. Hörögve, ordítva élvezek el, spermám a vérével keveredve folyik végig combomon.
Amikor eszméletlenül összecsúszó testét könnyedén elkapom és a karjaimba veszem. A kocsim hátsó ülésén látom, milyen erősen vérzik. Hm. Teljesen elázott a nadrágja, ezért lerángatom róla és egy kabátot borítok rá. Beülök a volán mögé.
Amikor magához tér, némán mászik a mellettem lévő ülésre, ujjaim erősebben szorítják a kormányt. Majdnem elvérzett, most is nagyon sápadt. Nem fog meghalni. Nem, amíg nem törlesztette az adósságát.
- Hülye vagy, ha azt gondolod, meghalhatsz – morgom neki. Az utat figyelem, és őt is. Ahogy felül, lecsúszik róla a kabát, sápadt bőre kivillan, a nadrágom pedig ismét szűk. Megtalálja karcsú ujjaival, és lágyan cirógatva kúszik közelebb hozzám.
- Hová megyünk?
Eleresztem a fülem mellett szavait, és inkább én kérdezek.
- Mitől véreztél ennyire?
- Hemofília – válaszolja szórakozott mosollyal. Oldalpillantást vetek rá, kurvára érzéki ahogy a farkamat cirógatja ezzel a kis mosollyal. Tudom mit jelent ez a szó, ezért halkan káromkodom egyet.
- Gyógyszereket szedsz?
- Aham, néha.
- Nálad van?
Előkotorja véres nadrágját a hátsó ülésről, és a zsebéből elővesz egy gyógyszeres dobozt. Elégedetten biccentek. Kérnem sem kell, magától bevesz egy tablettát, és víz nélkül lenyeli.
- Minden alkalommal így vérzel, ha megbasznak?
Megvonja keskeny vállát, és behunyt szemekkel fekteti fejét az ölembe.
- Ha durván csinálják, akkor igen.
Halvány mosoly kúszik arcomra. Hát... akkor sűrűn fog fogyni a gyógyszere.
Lehúzza a cipzáramat, és szinte kiugrik a farkam a nadrágomból. Hajába markolok és ráhúzom a száját, egészen a torkáig. Halk nyögéssel taposok a gázra, őrült sebességgel száguldok az autópályán.
Ügyesen használja a nyelvét...
|
|
