A harmadik év a gimnáziumban. Még csak most kezdõdött meg egy pár hete, de már minden tanár a továbbtanulással nyaggat minket. Ki tudnának ûzni vele a világból, egyszerûen görcsbe rándul a gyomrom a témától. Elvárások, bizonytalan jövõkép, magas ponthatárok az egyetemeken... Még több kihívás, amikkel meg kell birkóznom.

Szerencsére közel lakok az iskolámhoz – ami egyébként egy lányiskola -, így a tanítás kezdete elõtt körülbelül húsz perccel indulok el otthonról, így kényelmesen be tudok érni, nem kell sietnem. Ám ez ma reggel máshogy történik, eltotojáztam az idõt, így sebesebben kapkodom a lábaimat, miközben az egyenruhám szoknyáját próbálom a helyén tartani, ugyanis az az átkozott ruhadarab minden mozdulatomra feljebb csúszik. Nem lefelé, ugyan már... Abban túl sok lenne a logika.
A gimi kapujához érek, pont elõttem megy be valaki, aki észrevéve, hogy jönnek mögötte, megtartja nekem a széles ajtót.
- Köszönöm! – suhanok be gyorsan. – Jó reggelt!
Az új matektanárom, Mr. McChensey az „úriember”. Idén kaptuk õt meg, ugyanis Mrs. Davis szülési szabadságra ment. Még sosem volt férfi tanárunk, pláne nem ilyen fiatal. Bár... annyira azért nem fiatal, olyan harminc körül tippelném a korát. Magas és jóképû férfi, ébenfekete hajjal és szemekkel. Olvadozást kéne kiváltania a népségbõl, mégis körüllengi egyfajta... rémisztõ aura. A kisugárzása valamiért veszélyt sugall. Valahányszor csak ránézek, a gyomrom is összerándul. Vagy talán csak szokatlan egy ilyen korú férfi jelenléte, nem tudom...
- Jó reggelt, Miss. Nem fog elkésni? – kérdezi hidegen; mély baritonjától az égnek állnak a pihék a tarkómon. Rögtön a kérdése után felharsan a becsengõ. Mosolyogva vonom meg a vállam.
- Ki van számolva az ide-út... Percre pontosan – válaszolom talán egy kicsit tõlem nem megszokott, huncut stílusban, majd biccentek felé, és sietve indulok el a történelemórára, már nem is foglalkozva az idegesítõ szoknyámmal.

~*~

A negyedik óránk matek. Faarccal másolom a trigonometrikus egyenleteket a tábláról, miközben azon töprengek, hogy mikor is lesz igazán szükségem az életben erre a hülyeségre. Naná, majd biztos így fogom kikérni a kenyeret a boltból.
- A következõ egyenleteknél tilos számológépet használni! – jelenti be Mr. McChensey. – A nevezetes szögek szögfüggvényeit úgyis mindenki tudja fejbõl.
Persze, álmaiban.
Unott grimaszt vágok, miközben a következõ feladatot másolom. A tanár úr magyarázni kezd, én azonban megpróbálok egyedül nekiugrani a füzetemben gúnyosan rám vigyorgó rondaságnak.
Teljesen belemerülök - küszködök vele, miközben szidom azt a régen halott hülyét, aki ezt az egészet kitalálta -, csak nevem elhangzása térít vissza a valóságba.
- Miss Brandon! – Felkapom a fejem. Az ébenfekete szemek engem kémlelnek. – Talán ön fel tudna minket világosítani a hatvan fok szinuszáról.
Egy pillanatra lefagyok. A fejemben összekeveredik a sok szám.
- Ööö... – habozok, de aztán szerencsére bevillan. – Gyök három per kettõ.
Mr. McChensey bólint, majd megfordul, és tovább firkál a táblára. Ahogy elnézem így hátulról magas alakját, testére simuló fehér ingét, ezer és egy gondolat robban a fejemben
Hallottam egyet s mást errõl a férfiról. Persze, egy lányiskola bõvelkedik a pletykákban. Ha a földszinten megvágtad magad, két perc múlva a másodikon már azt híresztelik, hogy elvéreztél. A sok kis ribizli érdeklõdését felkeltette az újonnan jött tanár bácsi, és meg is kezdõdtek a kavarások. A legutóbb olyasmit hallottam, hogy jelenleg egy volt diákjával van együtt, és hogy a mostani elõtt még egy másikkal is volt viszonya. Nem tudom, mit gondoljak... Még ha azt pletykálnák róla, hogy kikezd egy-egy lánnyal, talán elhinném, na de hogy komoly kapcsolatot kezdene egy diákkal? Egy velünk egykorú kis csitrivel? Minek?

Hirtelen hátrafordul, egyenesen felém néz, én pedig rajtakapottan térek vissza az egyenlethez. Mégis mi a fenéért agyalok én ilyeneken? Kit érdekel a szerelmi élete?
Érzem, hogy forróság önti el az arcomat, bár az okát nem értem. Megköszörülöm a torkom, készen állok tovább szenvedni a feladattal, de ekkor váratlanul megszólal egy telefon.
A padban.
Az enyémben.

Egy pillanatra még a vér is meghûl bennem, hiszen ugyanaz a csengõhangja, mint nekem. Ám beugrik, hogy a sajátomat lenémítottam, na meg az is végképp meggyõz, hogy a padtársam lesápadva, rémülten hajol le a padhoz. Hamar elhallgattatja a készüléket, majd ijedten pillant fel Chase tanár úrra.
- E-elnézést! Elfelejtettem lenémítani... – szabadkozik Mary. Szegény, együtt érzek vele. Amilyen szigorú ez a fickó, már ennyi miatt is büntetésbe küldi az ember lányát.
- Ezek szerint a házirendet is elfelejtette – pillant a férfi hûvösen a mellettem ülõre. – Tegye ki az asztalra. Még eldöntöm, hogy óra után vagy a nap végén kapja vissza.
Mary nagyot nyelve áll fel, félénken lépked ki s teszi a tanári asztalra a mobilt, majd még mindig sápadtan tér vissza. Nem fogom fel, miért kell ekkora felhajtást csinálni ebbõl. Bárkivel elõfordulhat, minek ez a terror?

~*~

Az utolsó óra után fáradtan nyújtózom egyet a padban. A képzeletbeli sebváltóm még mindig a nyári, üres fokozatban van. Vissza kell még szokni a hajtáshoz.
- És még különóra is lesz – ásítok egy hatalmasat. Nem lehetne végig aludni rajta?
- Nekem meg büntetõóra – közli szomorúan Mary. – Mindez amiatt a fafejû Byron miatt. Hogy jut eszébe órán felhívni?
Igen, a pasija tényleg nem az eszérõl híres, de hát nem is amiatt van vele együtt. A srác karatézik, és olyan izmai vannak, hogy huhh...
- Kellõ lelki erõt – veregetem meg a vállát. – Majd a kapuban megvárlak, és együtt megyünk haza, jó? – mosolygok rá. Õ viszonozza, majd bólint.

Negyvenöt perc múlva ígéretemhez híven a bejáratnál várom barátnõmet, de ekkor bevillan, hogy a tolltartómat a teremben hagytam, úgyhogy visszaindulok. Hamar megtalálom, de visszafelé menet a folyosó sarkánál halk, fenyegetõ suttogások csapják meg a fülem.
- Nem ajánlom, hogy bárkinek is beszélj arról, ami történt. Biztosíthatlak, hogy kettõnk közül te fogsz rosszabbul járni. Elérem, hogy kitegyenek az iskolából. - Mi a jó...? Mr. McChensey hangja. – Úgyhogy azt javaslom, legközelebb tartsd magad a házirendhez... Már persze ha nem akarsz több ilyen büntetést. – A szavai gúnytól csöpögnek, és olyan megalázó stílusban mondja, hogy még én rándulok össze. S bár semmit nem értek, egy valamit azért felfogok... A barátnõmmel beszél ilyen hangnemben a szemét.
Gondolok egy merészet, és befordulok a sarkon. Mindketten meglepetten pillantanak rám.
- Hát itt vagy! Már vártalak – címzem a mondandómat Mary-nek, úgy téve, mintha semmit nem hallottam volna, majd lassan átpillantok Mr. McChensey-re, aki még mindig kissé döbbenten pillant rám. – Tanár úr – biccentek felé.
- Ms. Brandon – kúszik egy apró mosoly a szája szélére. Szemem se rebben. Ne hidd, hogy biztonságban vagy...
- Bocsánat, hogy megvárattalak, Cora! Menjünk! – ragad hirtelen karon Mary, majd szabályszerûen elrángat. Esélyem sincs rákérdezni útközben a történtekre, ugyanis be nem áll a szája, mindenfélérõl csacsog, én pedig tettetem a hülyét, holott látom, mennyire rémült és milyen zavarban van. Mit mûvelt vele az a pasi? Miért fenyegette meg? A fenébe is, tudni akarom, de ha csak úgy rákérdezek, nem érek el semmit. Talán jobb lenne aludni rá egyet, és majd akkor megkérdezni, ha egyáltalán nem számít rá...

~*~

Nos, olyan jót „aludtam rá” a dologra, hogy másnap reggel késõn ébredtem, így szaladnom kellett a suliba. Sajnos most a jó idõzítésem cserben hagy, és mire beérek, az aula már csendes, így nyilván becsöngettek. Sebes léptekkel közelítem meg a termünket, bekopogok, majd pihegve nyitok be a sok futástól.
- Elnézést a késésért! – szabadkozok, ám ekkor meglátom, hogy kivel is van óránk... Feldúltan pillantok az éjfekete szemekbe.

- Hova mész? – a hangom meglehetõsen álmosan cseng.  Carly felém fordul, szemeivel gyorsan végigmér.

- Azt hiszem a vendégszobába, mert itt nincs helyem. – mikor felfogom a mondat jelentését, sok, ellentétes érzelem fut át rajtam egyszerre. Megkönnyebbülés, mert nem rágott be rám. Csalódás, mert meg akar fosztani saját magától. Düh, mert nem érti a szándékaim, és a tetteim mögötti okokat.

- Miért ne lenne? Csak feküdj vissza. – mutatok hanyagul az ágyra.

- Amíg azt hiszed, hogy megcsalnálak, és amíg nem fogadod el, hogy segíteni szeretnék, mert itt én valahogy sokkal jobban ismerem az embereket, addig nincs. – mondja halkan. Megint halk.

Annyira nem szeretem, mikor halkan beszél, mert olyankor mindig szomorú. Jobb szeretem, ha ordibál velem, olyankor a legszenvedélyesebb.

- Carly kérlek, ne csináld már ezt. – pattanok fel, mint a kelj fel Jancsi. – Még is mit vártál, hogy fogok reagálni a történtek után? – arcomra kiül a düh, s hangomban is felüti a fejét,  hiába próbálom leplezni elõtte.

- Charle-t gyerekkorom óta ismerem. Szinte vele nõttem fel. Mindig vigyázott rám és olyan mintha a bátyám lenne. Jó valóban lefeküdtem vele, de nem azóta, hogy ismerlek és udvarolsz nekem.  De te ahelyett, hogy meghallgattál volna, elmentél. Itt hagytál egyedül. Nem tudtam merre vagy és mit csinálsz.

- Most mit pattogsz? Örülj, hogy nem hoztam haza mást. – Vetem oda neki, azonban már meg is bántam.

- Szóval neked csak ennyit jelentek? Simán lefeküdnél mással és megcsalnál? Hát rendben, akkor azt hiszem nekem itt tényleg nincs helyem. – ezzel hátat fordít, miközben fortyog a dühtõl, könnyes szemekkel.

- Carly… - Próbálnék békülni, bocsánatot kérni, de nem hagy szóhoz jutni.

- Mindegy. Ha én járok valakivel, nem tudnám megcsalni, de nem tudom akkor most már, hogy nálad mit gondoljak. – kimegy a szobából, én pedig azonnal követem. A vendégszobában sikerül rátalálnom, miközben a bõröndjébe pakolja a cuccait.

Belépek a szobájába, mire felemeli a kezét, hogy megtörölje az arcát. Valószínûleg sír. Sõt, biztos.

Nagy levegõt veszek, s belevágok a mondandómba:

- Ne haragudj, kérlek. Csak dühös vagyok, hogy Charle-val ennyire jóba vagy és szeretitek egymást.

- De miért nem érted meg, hogy õ nekem olyan, mint a bátyám? – kérdez vissza Carly értetlenül. – Õ nem egy vadidegen, akirõl azt sem tudom, hogy kicsoda. Ismerem az életének minden egyes szegletét és csak akkor voltunk együtt, amikor még nem volt neki barátnõje, de már õ is megtalálta az igazit, azt a nõt, akit el akar venni. – Ezzel leül az ágy mellé, lábait felhúzva. Nekem pedig kedvem támad mosolyogni egyet a bajszom alatt, akkor is, ha a helyzet nem épp rózsás. Carly-gombóc.

Odalépek elé, s leguggolva ráteszem a kezeimet Carlyéra.

- Ne haragudj tényleg hülye voltam az elõbb. – tartok egy pillanatny szünetet – De hidd el, hogy meg tudom védeni magamat és nem kell másnak a segítsége és téged is meg tudlak védeni. –mondandóm közben óvatosan símogatom a kezét, s õszintén megkönnyebbülök, mikor nem húzza el õket.

– Kérlek, érts meg te is. – szipog párat, majd felemelve a fejét rámnéz.

Bennem pedig megpendül egy húr. Azt hiszem, még sosem láttam ilyen gyönyörûnek.

- Soha többet ne hagyj egyedül este. Vagy szólj, hogy merre mész. – kénytelen vagyok elfojtani egy mosolyt.

- Nem foglak magadra hagyni és szólni fogok. – ígértemre elengedi az eddig szorosan ölelt lábait, s karjait a nyakam köré fonva ölel meg. Én visszaölelek, miközben felállok, így Carlyt is húzom magammal.Ha lehet, még jobban hozzámsimul, én pedig a hátát, derekát, fenekét símogatom

– Visszajössz most már pihenni? – bólint párat, én pedig a kezét fogva húzom magam után a szobánkba. Megkönnyebbülten, meglepõen fáradtan dobom magam az ágyra, majd Szépségem is elhelyezkediik mellettem. Azonban túl távol van, így egy mozdulattal ölelem át és húzom magamhoz.

Pár pillanatig csak fekszünk összebújva, én pedig küzdök az elalvás ellen, több-kevesebb sikerrel.

Carly felemeli a fejét, a szemembe néz, ajka megérinti az enyémet, én pedig örömest mélyítem el a csókunkat.

Aztán belép az egyik szobalány. Pont az, aki az elsõ napon ébresztett, aztán pedig mérhetetlenül zavarba jött, mikor ruha nélkül pillantott meg.

- Elnézést a zavarásért, de Hideko úrfit a szülei keresik, a nappaliban várják önt. –  sokk.

A szemem sarkából veszem csak észre, hogy Carly rám pillant. Azonban most nem tudok neki magyarázatot adni, ahhoz túl sok gondolat cikázik a fejemben.

Tuti, hogy apámék körbekamerázták az egész kéglit, kizárt, hogy mindig a legrosszabbkor jelenjenek meg!  …. Szent ég, hova rejtsem Carlyt?!

Nagy levegõt veszek, majd kipattanok az ágyból, magammal húzva Carly-t. Majd amikor már stabilan áll, megfogom a felkarját, és mélyen a szemébe nézek:

-          Figyelj, a szekrényben el tudsz bújni, a cipõkkel ne is törõdj! – kimeredt szemekkel néz, de nem érek rá foglalkozni vele, folytatom tovább – Lehet, hogy bejönnek, de ne gyere elõ, oké? Ha elmentek, majd szólok…

-          Nem fogok elbújni, Hide! Ennél jobban ismerhetnél. Vagy szégyelsz a szüleid elõtt? Errõl van szó? – fûzi össze a karjait mellkasa elõtt, világoskék szemei dühösen, kissé megsértõdve szugerálnak, ajkait durcásan összecsücsöríti.

Nagy levegõt veszek, elengedem a karját, majd sóhajtva túrok bele a hajamba, arcomra pedig az ûzött vad arckifejezése ülhet ki. Gondolom én.

-          Carly, szerelmem, errõl szó sincs! Legszívesebben az egész világnak mutogatálak,  de hidd el nekem, a szüleimre nem vagy felkészülve… - a hangom elhal a mondat közepén, mikor szembetalálom magam Carly arckifejezésével. Dac. Remek, csak ez kellett nekem, de tényleg. A nyakam rá, hogy Carly dobni fog, ha két pecet tölt  szüleimmel, mint ahogy az a pár lány, akiket bemutattam nekik. Jó ég, hát vége….

-          Rendben, öltözz fel, bemutatom õket neked, de ígérd meg, hogy nem fogsz nagyopn kibukni és dobni!

-          Ugyan, ki van csukva, hogy dobjalak! Annyira biztos nem gázak.

Hátat fordítok, majd a ruháikm keresésének szentelem a figyelmem, s csak az orrom alatt dünnyögöm el a véleményemet.

Mire felöltözök, Carly már az ajtóban áll.

Szerintem hozzá kéne szoknom, hogy Carly gyorsabban öltözködik, mint én.

Odalépek hozzá, átölelelem a derekát, adok egy futó puszit a  homlokára, majd totálisan szemnvedõ arckifejezéssel bemegyek vele a nappaliba.

A szüleim persze azonnal hozzák  a formájukat.

-          Jaj, Kicsim, õ a barátnõd? Igazán aranyos, de azt hittem a szerényebb lányokat jobban szereted. De Anyuci büszke rád, Kicsim! Õ az eddigi legszebb szeretõd, akikkel találkoztam, nem, Papa? – fordul Anyám kérdõen Apám felé, és szerencsétlenségemre õ sem marad adósa.

-          Bizony, Drágám, szebb, mint az a szõke, akivel felcsaltam a repülõgépre. – helyesel apám bólogatva, én pedig elképzelem, hogy láthatja Carly a családomat.

Anyám szinte átesik a kanapé háttámláján, ahogy felénk hajol, világosbarna haja kiengedve, arca alapján egy idegen legfeljebb 27-nek tippelné, holott nemsokára betölti a negyvenet. Apám a kanapénak támaszkodik, és legalább olyan „hajolj meg elõttem és teljesítsd minden kívánságomat” kisugárzása van, mint amilyen „gyere ide, és ha megfelelsz számomra, életed legszebb élményében részesítelek az éjszaka” benyomásom van nekem.

Gondolom totálisan le van sokkolva. Édes Istenem…

-          Anya, Apa, õ itt a szerelmem, Carly Corelly. – hangsúlyozom ki a „szerelmem” szót, hogy tisztában legyenek a helyzettel. Bejelentésemet pillanatny csed követi, Anyám összehúzott szemekkel pillant végig rajta, majd elmosolyodik. Erre megnyugszom, valamennyire, legalábbis. Ha Anyám kedveli, akkor minden rendben van – Én most hozok nektek valami innivalót, addig beszélgessetek – ezzel elengedem Cary derekát, majd a konyha felé veszem az irányt, ám mikor elmegyek a szüleim elõtt, még megszólalok – Legyetek hozzá kedvesek, kérlek.

Kimegyek, és csak reménykedni tudok, hogy Carly nem haragszik, amiért odavetettem a „farkasok” elé.

A szüeleim két óra múlva távoznak, mi pedig Carlyval pakolászunk a konyhában, a szüleimrõl beszélgetve. Szerencsére Carly csak kicsit találta furcsának a szüleimet, sõt, határozottan viccesnek tartja õket.

-          Tudod, a szüleim már akkor is megszerettek, mikor megláttak.

-          Hát, ennek szintén örülök.

-          Kérdezhetek valamit, Carly? – nézek a szemem sarkából rá.

-          Persze, nyugodtan!

-          Beszóltál nekik valamit, mikor magatokra hagytalak titeket, vagy kiabáltál velük?

Carly elejti a kezében tartott mûanyag tálat, majd elpirulva hajol le érte. Én szélesen elvigyorodok, amint elhúzott szájjal rám néz, és kis híján belekezd a mentegetõzésbe, de megelõzöm:

-          Gratulálok, ezzel biztosított helyed van a szívükben. Saját kézbõl tudom, hogy néha baromira ijesztõek tudnak lenni, plána, ha elõtte ezt az édi-bédi oldalukat mutatják.

Carly sóhajt egyet, majd felül a pultra mellettem:

-          Hála Istennek, már azt hittem velem van bajuk.

Felnevetek. Mindig meg tud lepni, hogy valaki nem ismeri úgy a szüleiemt, mint a tenyerét.

-          Dehogy, sõt! Szerintem már most az esküvõnket tervezgetik. Már ahogy õket ismerem.

Leteszem a kezemben tartott poharat, odalépek Carly-hoz és hirtelen megcsókolom, majd a karjaimba kapom és beviszem a szobánkba.

Lefektetem az ágyra, kezeimmel a válla két oldalán támaszkodok meg, fejemben pedig olyan gondolatok és tervek követik egymást, amiket már a találkozásunk óta tervezgetek.

Ugyanígy fekszik alattam, csak ruha nélkül, barna haja szétterül körülötte, pár tincs nedvesen simul az arcára, nyakára.  Türkizkék szemei behunyva, kipirulva várja, hogy beléhatoljak…

Szorosan összezárom a szemem, megrázom a fejem, majd odadõlök Carly mellé, derekánál átölelve húzom magamhoz.

-          Mi….. – nem várom meg, hogy befejezze.

-          Aludjunk, holnap tényleg suliba kéne mennünk, ha már ma ellógtuk.

Carly levegõ után kap, szája elé kapja a kezét:

-          Minden elõzetes bejelentés nélkül ellógtam a suliból!

Még jobban magamhoz húzom, végignyalok a nyaka ívén, mire megborzong, majd adok egy puszit az állára:

-          Egészen elzüllesz mellettem, Kedvesem.

 Nem válaszol semmit, így elalszok.

Nohát, a gonosz és elérhetetlen Carly ennyire… feldúlt és tanácstalan is tud lenni?  Bájos…

- Ennyire kiakasztott a látvány? – hangomra összerezzen, és felém kapja a fejét, a gyors mozdulat után pár pillanatig tincsei még a levegõben szállnak.

- Hogy találtál rám? – nem válaszol a kérdésemre, tereli a témát.  De egy ennyire egyértelmû kérdéssel!?

- Követtelek. Nem akartalak egyedül hagyni. – válaszolok neki, miközben odamegyek a sziklájához és lehuppanok rögvest mellé. – Miért akaszt ki ennyire a dolog? – lehet, hogy csak számomra általános dolog? Jobban belegondolva, egy csomó csajom végezte leszbikusként. Furcsa.. Talán féltenem kéne Carly-t? Egy ilyen bombanõ kész pazarlás lenne leszbiként.

- Nem tudom egyszerûen csak, mint nõ nem szeretek két nõt együtt látni. Olyan hátborzongató. – azt hiszem, ebben nem tudok egyet érteni vele. Szerintem jó.. Kivéve, ha férfigyûlölõek. Ha nem, akkor az kész fõnyeremény.

- És mi van, ha kibékültök Cloe miatt?

- Az csak a tündés mesékben lehetséges. Közutálat tárgya vagyok Ellie szemébe. Ki nem állhat, mióta felkerültünk közép suliba. Csak Cloe-t tûrte el maga mellett, de most már tudom miért. – a hangja a mondat vége felé folyamatosan halkul, a vége már szinte suttogás, és ahogy a fejét az állára hajtja, úgy érzem, meg kell, hogy vigasztaljam.

- Ugyan már. – sóhajtok egyet, majd puhatolózva átkarolom a vállát. Aztán meresztek nagy szemeket, mikor bánatosan nekem dõl, akár egy magára hagyott kiskutyus. Amitõl hirtelen szarul kezdem magam érezni, de nagyon. Carly éppenséggel tapicskol a lelki válságában, nekem pedig virul a fejem, hogy már annyit haladtam az ügyünkben, hogy átkarolhatom a vállát.

- Most csak egy kis nyugi kell, na meg Cloe távolsága. Nem akarok most egy ideig vele lenni. Otthon simán meg tudom csinálni, de azt hiszem most már a suliba is. – felhívás keringõre, azt hiszem. A megoldás épp, hogy nem lejt táncot elõttünk, rikító neonokkal körülvéve, cuki fûszoknyában. Nekem éppenséggel vagy egy négyhálós kéglim  a belvárosban, kisszívem.

- És mi lenne, ha pár napra átköltöznél hozzám? –meglepõdve kapja felém a fejét, tudatlanul újra elõadva azt a feledhetetlen látványt, ahogy a tincsei lágyan rásimulnak a nyakára, arcára…

- Nem akarok zavarni, meg neked is biztos van jobb dolgod, meg más csajok, akikkel foglalkozni szeretnél. – még mindig halk. Túl halkan beszél. Amúgy meg éppenséggel úgy gondolom ebben a pillanatban, hogy nincs senki, akit hirtelenjében fellelhetnék, és ilyen elképesztõen tudná ide-oda kapdosni a fejét..

- Ne aggodalmaskodj ennyire. Szedd a cuccod és gyere. – felkészülök arra, hogy még jó ideig gyõzködnöm kell, ezért meglep, hogy azonnal bólint.

~*~

Este van, a vasárnap esti ügyeletes filmet nézzük, miközben a kanapén tespedve tömjük magunkba a kukoricát.

- Figyi holnap hétvége van. Nincs kedved elmenni valamerre? – kérdezem, de most nem kapja felém a fejét, így elmarad a repülõs tincses mutatvány.

- Még is mire gondolsz? – visszafordul a tévé felé, miközben bekap pár falatot.

- Mondjuk állatkertbe vagy vidámparkba, esetleg csak le a partra fürdeni egyet. –ötlet özön, én pedig feszülten várakozok, hogy meg felel-e számra bármelyik program is.

- Akkor mondjuk, legyen az állatkert, utána meg egy kis tengerpart. – szerencsére már mosolyog. Válaszát csupán egy bólintással könyvelem el, majd folytatjuk a filmet.  Már bõven a stáblista megy, mire elindulunk a szobáinkba. Én az enyémbe, õ pedig övébe.  Becsukom magam mögött az ajtót, majd nekitámaszkodom.  Carly, mikor fogsz már az én szobámban éjszakázni?

Reggel a folyosón futunk össze, egyszerre nyitjuk ki az ajtókat.  Carly korán kelõ típus lehet, amit rólam nem lehet elmondani.  A lány már felöltözve, elkészülve áll velem szemben. De még hogy!  A szoknyája túl rövid, a felsõjére pedig valószínûleg nem volt elég anyag.  Nehezen sikerül csak megállnom, hogy visszaküldjem felöltözni.  Ne nézze senki azt, aki hozzám tartozik.

Mindenesetre a csilli-villi Carly-val ellentétben én csak egy extra kócos frizurát és egy bokszert tudok felmutatni.

- Jó reggelt. – köszön rám, ha jól látom, kissé elpirulva, de még túl kómás vagyok ahhoz, hogy tutira megállapítsam.

- Az egyszer már biztos, hogy jó reggel. Észveszejtõen dögös vagy.

- Köszönöm, de öltözz, és akkor menjünk, mert hosszú nap vár ránk. – szól rám, mint anyukám tízéves koromban. De azért bevetem magam a fürdõbe, hogy valaki olyat alkossak a jelenlegi állapotomból, aki megállja a helyét Carly oldalán.  Vagyis magamat.

Állatkert. Kisgyerekes családok, béna kamasz srácok iskolai csoporttal, vagyis az általános összetétel.  Kiegészítve velem. Aki ugyebár, nem más, mint a hímek kiemelkedõ példánya. Illetve egy tekintetvonzó, dögös szépség. 

Carly kezébõl nem lehet kiszedni a fényképezõgépet, kivéve, ha õt fotózom. Szóval készül róla egy albumnyi kép. Rólam is, és kettõnkrõl is.

A hangulat meglepõen jó, a furább állatokon sokat nevetünk, a majmoknál elolvadunk, annyira cukik, a Carly-t megszemlélõ pasikon röhögünk, az engem megbámuló csajokon szintúgy.  Néha, egy-egy pillanatra még egymás kezét is megfogjuk, ami jó. De általában ezek a lopott érintések túl rövid ideig tartanak.

Carly láthatóan oda van az állatokért. El kell õt vinnem a világ legjobb állatkertjeibe. Egy londoni hétvége, mondjuk… Vagy Japán. Ott enyém a hazai terep elõnye.

A parton hamar lepakoljuk a cuccainkat, kiterítjük a törölközõket, majd ledobjuk magunkról a felesleges ruhadarabokat.

Carly is. Mikor ott áll elõttem egy szál bikiniben, a háta mögött lévõ nap körbevonja az alakját..

- Jól vagy? – próbálja felhívni magára a figyelmem, teljes sikerrel.

- Persze… csak nagyon gyönyörû vagy. – válaszolok, majd lekapom magamról a pólómat.

- Köszönöm, de azért neked sincs okod a panaszra. –bókol kuncogva, bennem pedig felcsap az elégedettség. Bejövök neki.  – Ki ér hamarabb a vízbe? – felnevet, és már rohan is, meg sem várva.

- Nem ér csaltál. – szólok utána, de gyorsabb vagyok nála, és már a karjaim közt van.  Élvezem a hátát, a puha combjait, ahol hozzáérhetek.  Lehúzom magammal a víz alá. Majd fel is emelem.

A legtöbb csaj itt szokott elkezdeni sápítozni, hogy a haja, meg a sminkje, meg a mittudom én mi…

De Carly csak mosolyog, és átkarolja a nyakam.

- Bolond vagy. – közli a nyilvánvaló tényt nevetve, mosolyogva. Te vagy az oka.

- Miattad. – halkan mondom, mire Carly abbahagyja a nevetést, a szemembe néz, és még jobban hozzám hajol. Lehunyja a szemeit, s pár milliméter választ el attól, amit annyira, de annyira akarok.

- Hideko. – hallom a nevem a partról, mire önkéntelenül is odakapom a fejem. Hát baromira nem kellett volna. Négy-öt srác néz minket, méghozzá nem is akárkik. Carly sulijában láttam õket, azt hiszem.  Vagy nem. Nem tudom. Mindenesetre a kisugárzásukból nem azt szûröm le, hogy új öribarit keresnek maguknak.

- Jövök mindjárt. –  Carly szó nélkül elenged.

- Intézd nyugodtan. Hazamegyek. – halkan mondja, azonnal meg is fordul és sétál ki a vízbõl, de nem engedem. Elkapom a világ legszebb derekát, majd visszahúzom õt magamhoz és rátapasztom ajkaimat az övéire. Csak hogy egyértelmû legyen, hogy hozzám tartozik. Meglepetésemre Carly nem húzódik el, sõt!  Átkarol, még közelebb lép hozzám, és egy olyan 18+os csókban részesít. Hosszan folytatjuk, szinte levegõt sem veszünk.

A mellettünk álló srácok ciccegésére és fütyülésére válunk csak el egymástól.  Nagyon remélem, hogy mihamarabb folytatni fogjuk még ezt..

Carly odamegy a cuccainkhoz, felkapja a felsõjét és a szoknyáját és elreppen a parkoló felé.  Megvárom, míg eltûnik a szemem elõl, s csak ekkor fordulok oda a fiúk felé:

-          Mi a halál faszomat akartok, ami annyira fontos, hogy meg mertek zavarni minket?

Jól gondoltam, tényleg Carly sulijába jártak. Szerencsétlenségemre rossz néven vették, hogy kisajátítottam magamnak a lányt. Mikor közöltem velük, hogy undorítónak tartom, hogy úgy beszélnek és gondolkodnak egy lányról, mintha tárgy lenne. Nem vették jó néven, nagyon nem.

Totál kómásan próbálok beletalálni a kulccsal a zárba, s felötlik bennem a kérdés, hogy adtam-e Carly-nak kulcsot? Remélem igen..

Mikor sikerül beengedni magamat a lakásba, elõször a falon függõ kulcstartóra nézek, ahol egy kulcsot sem látok. Pedig, ha jól látom, a nappaliban ég a villany. Mikor beljebb megyek, megnyugszom, mivel Carly ül a kanapén, és a tévét nézi. A helyi híreket, arcán feszült figyelemmel.

- Szia. Hogy-hogy még nem feküdtél le? Késõ van, holnap pedig suliba kell menned és..

Nem tudom befejezni a mondókámat, mivel Carly felpattan a helyérõl, elém lép és összehúzza a szemöldökét:

- Veled meg mi történt, Hide? Vérzik a szád…

Nem vár választ, megragadja a kezem és elkezd a legközelebbi fürdõszoba felé húzni. Leültet a kád szélére, míg az elsõsegély csomagot keresi.  Mikor megtalálja, leül velem szemben és elkezdi fertõtleníteni a szám szélét.  Egy szót sem szól egyikünk sem, míg be nem fejezi, de jól látom az arcán, hogy majd szétdurran, annyira tudni akarja, mi történt.

Miután végez és elpakolja az eszközeit, visszahuppan mellém. Szó nélkül kezdek mesélni:

- Hát, a srácok a partról… nem épp öribarit kerestek maguknak. Valószínû a te sulidba járnak. Bökte a csõrüket, hogy nem közülük szemezgetsz unalmas estéiden, hanem kisajátítottalak magamnak. Beszóltam nekik, hogy egy hozzád hasonló lány észre sem venné õket, egyébként is, ne beszéljenek rólad úgy, mint egy tárgyról.  Mondanom sem kell, ez sem tetszett nekik. Az egyiknek eltörtem az orrát, azt hiszem. A másiknak a kezét csavartam ki, elég erõsen, szóval nem fogja egy-két nap alatt elfelejteni. Az legmagasabb srác – tudod, azzal a rikító kék hajjal és bõrdzsekivel – azt sikoltozta, hogy menjünk el a partról. A mólóról hajítottam be a vízbe. Gondolom nem tudott úszni.  A negyedikkel nem tudom, mi van, mert elhúzta a csíkot. Én minden komolyabb sérülés nélkül kerültem ki a dologból. Csak felszakadt az alsó ajkam. Plusz mínuszt pár véraláfutás. Igazán semmiség.

A szemem sarkából rásandítok Carly-ra. Tágra nyílt szemekkel bámul rám. Aztán összehúzza a szemeit. Dühös. Hirtelen felpattan a kád szélérõl és átkozódva rohan ki a nappaliba.

Mikor utolérem, már a telefonnal a fülén támaszkodik a konyhapultnak.

-  Figyelj, találd meg õket. Valami kék hajú srácról meg a bandájáról van szó. Kérdezz meg minden gyanús  alakot, hogy hol töltötte a vasárnap délutánját és estéjét.  – ezzel leteszi a telefont és egy csöppnyi gondolkodás után dönt úgy, hogy nem vágja a falhoz a készüléket.

Odalépek mellé, felemelem és felrakom a pultra. Nem tiltakozik.  Belépek a lábai közé:

- Így aggódsz miattam? – a vigyoromat látva gyorsan megváltoztatja a mondandóját:

- Nem! Tönkretették a vasárnapomat, ezért haragszom. Ez bosszúért kiált! – nekitámasztom a homlokom az övének, közvetlen közelrõl nézek a szemeibe.

- Kit hívtál fel?

- Charle-t .

A szemeim összeszûkülnek a haragtól.

-  Azt a srácot, akivel lekoptattál az elsõ nap, mikor bementem a suliba? – nem válaszol, csak hallgatagon néz. Ellépek tõle, megfordulok és vissza sem nézve indulok az ajtóhoz.

- Bassza meg. Én itt töröm magam, te meg még mindig másokkal szórakozol. A kurva életbe, Carly…

Az ajtó hangosan dördül mögöttem.

Dél körül, rikító napfényben tántorgok haza, alkoholtól és dohánytól bûzölögve. Félmeztelenül, mivel a pólóm valahogyan lekerült rólam valamelyik bárban, ahol jártam.  Csak reménykedni tudok, hogy Carly nincs a lakásomban és nem vár rám dühöngve. Õt ismerve, szinte biztos, hogy morcos lesz.

Az ajtóm elõtt állva habozok egy kicsit, de végül nagy levegõt veszek és lenyomom a kilincset. Az ajtó minden erõlködés nélkül tárul ki. Nyitva hagyta volna, mikor elhúzott? Talán reménykedett benne, hogy valami betörõ pont most jár erre és megszabadít a cuccaimtól.

Az utam elõször a konyhába vezet, majd miután ittam pár pohár vizet, úgy döntök, elmegyek zuhanyozni.  Azonban az ajtóban megmerevedek.  A kanapén Carly alszik, ettõl pedig hirtelen iszonyatos lelkiismeret furdalásom lesz. Létezik….. Rám várt volna?

A legkevesebb zajjal elsurranok a fürdõbe, gyorsan lezuhanyozok, fogat mosok, majd egy alsóban kimegyek a nappaliba, hogy bevigyem Carly-t a szobájába.

Dehogy. Az enyémbe viszem, akkor is, ha elõre tudom, mennyire ki fogja csapni miatta a balhét, ha felkel. Mikor a karjaimba emelem, megrezdül, morog valamit az orra alatt, de nem értem.

A szobámba érve gyengéden lerakom az ágyra, majd én is odafészkelem magam mellé, és betakarom magunkat.  Eleinte forgolódik egy kicsit, de aztán megnyugszik. Felém fordulva fekszik, egyik lábát átvetve az enyémeken, a karom pedig a derekán pihen. Pár percig még nézem az arcát, majd engem is elnyom az álom.

- Nos? El tudod dönteni, kivel jársz együtt? –kérdezi egyikük gyilkosan vádoló hangsúllyal. Kezeiket katonásan egyszerre támasztják ki csípõjükön.

 - Hát… öhm…  kezdem mondani, miközben erõsen átkozom magam. Nyaklánc nélkül a halál sem tudja megkülönböztetni õket. Egyforma ruhában vannak, a hajuk is egyforma. Még a pillantásuk is lesújtó, talán kissé feszülten várakozó. Nagy levegõt veszek magamban, majd találomra rámutatok egyikükre.  

– Veled. – a gonosz mosoly, amit a lány megenged magának, biztosít róla, hogy rossz a válaszom. De ha úgy tette volna fel a kérdést, hogy melyikükkel akarok járni, akkor jó választ hallottak volna.

- Látod megmondtam. Sose éld magad bele egy pasiba, mert csalódni fogsz. –néz a másik lány felé, aki felém fordul, szemeiben pedig már csillognak a könnyek.

Hát, Hide, ezt rendesen elbasztad….

- Idióta pasi. Gyûlöllek. – a méregdrága titánium nyaklánc irritálóan csapódik a mellkasomnak. Ezzel elég rendesen felidegesített. Holmi hozzá hasonló könnyûvérû nõcske nem engedheti meg magának, hogy elutasítsa az ajándékom!

- Kit érdekelsz? Nekem úgy is a tesód kell. –üvöltöm az elfutó lány után, mire Carly metszõen dühös szemöldökráncolással jutalmaz.

- Ne ide figyelj az én testvérem és a szüleinket is tudjuk befolyásolni. Csak egy kis könyörgésbe fog beletelni, hogy ne indítsanak üzletet a szüleiddel. Szerinted mennyire örülnének neki? – a kérdésébe egy pillanatra ledermedek. Kétségtelen, hogy ez a munka rengeteg pénzt hozna, szóval ha elbaltázom a dolgot, akkor valószínûleg nem leszek az õ kicsi fiacskájuk egy ideig.  Viszont van elég pénz és társadalmi rang otthon.

Bár, azért nem árt óvatosnak lenni.

- Csak blöffölsz.

- Szerinted blöffölök? Hát rendben, majd rájössz. –ezzel elfordul tõlem. De azért a válla fölött hátra vet nekem pár szót, akár valami megalázó alamizsnát. . – Ha egy héten belül nem fogod rendbe hozni a dolgokat Cloe-val, hogy ne sírjon, nem beszélek anyuékkal, de utána nem lesz menekvés és mehetsz vissza, oda ahonnan jöttél.

Ezzel elvonul, akár valami kicseszett királynõ.

Szóval adsz nekem egy hetet? Hét átkozott napot, hogy kifésüljem a hazugságaim kusza hálóját, csupán azért, hogy a lelki roncs ikrecskéd mosolyogjon?

Szám sarkába halvány, alig észrevehetõ kunkor kúszik.

Hát legyen, Carly, ahogy akarod. Lesz ez még fordítva is….

O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O

Unalmas reggel, még szinte a jó meleg ágyban érzem magam, e helyett a tetves suli helyett. A fejembe némi miheztartási ponthalmazt ad a gondolat, hogy Carly az enyém lehet. Kell. Akár Cloe-val egyszerre is.

Fessd falra az ördögöt, illetve az angyalt, a két hölgyemény már be is libben a látóterembe, s egyiküknek máris sírásra áll a szája. Remek, ez biztos Cloe. Ha így járkálnak egész nap, könnyû lesz õket megkülönböztetni. A vidámabbnak, illetve a kevésbé szomorúnak tûnõ Carly odahúzza hozzám a vonakodó testvérét.

- Nem érdekel, mit fogsz vele csinálni, de hozd rendben, amit elcsesztél. – közli velem a nem épp pontos teendõim listáját, mire elkeskenyedett ikre elkerekedõ szemekkel bámul rá.

- De Carly és akkor ki mellé fogsz ülni? – butus kérdésére Carly csak fejrázással métóztatik válaszolni, s ezt követõen adja szóban is tudtunkra a véleményét.

- Nem mindegy az neked? Légy a szerelmeddel és velem ne foglalkozz. – tanácsolja Cloe-nak. Milyen kis parancsolgatáshoz szokott csajt szemeltem ki magamnak… Szent ég, Hide, a te eseteid mindig is a szende szüzek voltak…

Mindenesetre megköszörülöm a torkom. Ha esetleg megfeledkeztek volna idõközben a becses személyem jelenlétérõl.

– Igen? –egyszerre néz rám mind a két lány. Más szituációban is el tudnám képzelni ezt a tükrös mozgást. Mindenesetre, az ötleteimet megtartom magamnak. Még…

- Engem meg se kérdeztek akarom-e? –Szúrós szemek Carlytól.

- Te mit szeretnél? –Nohát, még érdekel a véleményem, Cloe? Elég könnyû feladatom lesz.

- Veled lenni. –ejnye, Carly, nem biznisz, hogy helyettem válaszolsz! . – Igazam van? – azért szerencsére engem is megkérdez.

- Nincs igazad Carly. Veled akarok lenni .- láthatóan gyökeret ver. Cuki vagy, Carly, ha nem beszélsz. Tudtad?  – Veled akarok lenni. Cloe csak arra kellett, hogy közelebb kerüljek hozzád és végre megtudjalak titeket különöztetni. – pofon, nem valami erõs, de jó nagyot csattan és határozottan figyelmeztet a viselkedésemre.. Cloe, neked most épp nem búskomorságban kéne fetrengened otthon, miközben valami nyálas sorozatot nézel és jégkrémet zabálsz? De most komolyan. Két csaj…. nagyon problémás. Pluszban, még Carly is vigyorog. Valahogy úgy sejtem, ha Cloe nem elõz meg, te kened le nekem ezt a kis taslit, mi?

- Dögölj meg. Soha nem fogod megkapni Carly-t ha rajtam múlik. – mondja Cloe, majd egy csinos lendítéssel messzire elhajítja a nyakörvként használatos nyakláncot. Ezt tegnap nem vágtad már hozzám? Egye fene.

– Dögölj meg. – majd sarkon fordul, felkarolja a háttérbõl gúnyosan szemlélõdõ ikrét, és kecsesen bemasíroznak a terembe.  Eskü, ugyanazt nyomják duóban, amit Carly szólózott tegnap.

Egy sóhajtással vetem a hátam a mögöttem lévõ falnak, és már csak egy sóhajtásra futja.

Jesszusom, ez már nagy falat nekem. Külön-külön még el tudnék velük bánni, de ha együtt vannak… És ha még beszélnek is, akkor kész.

Kopogásra kapom fel a fejem.

Fénylõ, hosszú, fekete haj, világoszöld macskaszemek és mély dekoltázs.

- Szia, Ellie vagyok. Carlyék jó barátja. Segíthetek valamiben?

Szemeiben pedig eltéveszthetetlen pontossággal villan a rosszindulat.

- Nem hiszem, hogy barátok vagytok. De segíthetsz.

Mosolyogva lököm el magam mellõle, és csak a szemem egy intésével jelzem, hogy kövessen.

Fárasztó lámpafény, undorító ízû kávé, valamint egy feltûnõ szépség, velem szemben.

- Szóval magadba akarod bolondítani Carly-t? Az ember azt gondolná, könnyû dolgod lesz, lévén, hogy a csaj könnyen adja magát. Mármint, egy kis flört keretén belül sokat megenged. De eddig nem volt olyan jelentõs pasi az életében.

- Ez valahogy sejthetõ volt. De miért is akarsz segíteni nekem, Ellie?

A lány felkacag, mire a népszerû kávézó majdnem összes vendége vet ránk egy pillantást. Talán mégsem volt jó ötlet õt idehozni.

- Mert jó pasi vagy, Hide. Megérdemled. Meg azért is, mert utálom Carly-t. A múltban sok összetûzésünk volt. Az alfanõstény szerepéért mindig megy a harc. És….

Elhallgat, majd elpirul..

Szóval Carly amolyan falkavezér-szerûség? Mondjuk, azt gondoltam, hogy híres, de valahogy az elsõ találkozásnál nem egészen így szûrtem le. Bár lehet, hogy akkor a szülei miatt moderálta a viselkedését. Igen, csak ez lehet. Már számosszor bebizonyította.

Mindenesetre már zavar a csönd.

- És? Mi motivál még?

Lehajtja a fejét, koromfekete haja pedig arca elé omlik.

- Ez nagyon zavarba ejtõ, meg minden, de…

És megint abbahagyja.

- De mi?

Nagy levegõt vesz, és mikor felpillant, látom, hogy a buja pofija teljesen piros. Ennyire zavarba ejtõ lenne ez a dolog?

- Én a lányokat szeretem! Leszbikus vagyok, és hát Cloe… Cloe nagyon csinos, és azt hiszem beleszerettem. Tudom, hogy most undorítónak tartasz, de..

Félbeszakítom, felhúzott szemöldökkel.

- Nem, egyáltalán nem. Sok leszbikus barátnõm van. De tudod, azt hiszem, hogy nagy segítséggel lehetünk egymásnak.

Elvigyorodok, majd igyekszem röviden kifejteni a tervemet.

- Én lefoglalom és magamba bolondítom Carly-t, míg te ráhajtasz Cloe-ra, jó? Aztán ha gondom akad, besegítesz.

Beleegyezik.

O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O

A másnap reggel már nyomasztóan kezdõdik, mégis, az egész testemen egyfajta izgatott bizsergés lesz úrrá. Õzbarna nadrágom és fehér pólóm nem adnak valami sok meleget, de nem akartam nagyon felöltözni. A jobb oldalamon álló Ellie ugyanilyen szerelésben pompázik, leszámítva, hogy rajta miniszoknya és topp van.

Odanyújtom neki a gõzölgõ kávét, miközben megjegyzem:

- Csinos dekoltázs.

Kortyol egyet, majd fintorog.

- Jesszusom, ez valami borzadály. De kösz. Csábításnál elengedhetetlen.

Megbököm a vállát, mikor látom, hogy az ikrek kocsija befordul a parkolóba.

- Tudod a szereped, kislány! Menj, és foglald le a kiszemeltedet, hogy Carly egyedül jöjjön felém.

Lepacsizunk, majd elmegy.

A suli falához simulva várom, hogy Carly felbukkanjon az oldalamon, lehetõleg egyedül. Bár a rejtõzködésemet némiképp megzavarja a mellettem elmenõ lányok csodáló sóhajtozásai és az el nem haló pusmogás.

Kihajolok a sarok mögül, mire pont az egyik iker jön nekem. Remek.

Mivel a másik nincs a láthatáron, valószínûleg ez Carly.

Elmosolyodok.

- Nohát, nohát, kit látnak szemeim? Az iskola leggyönyörûbb hölgyét, aki sokkal bájosabb, mint az ikertestvére, a házisárkány-természettel megáldott Carly?

Csillogó szemek, pírban fürdõ arc, elkábult sóhaj.

- Jaj, Hide, én mindig is tudtam, hogy engem szeretsz! Ugye csak azért mondtad azt a szörnyûséget, mert összezavartunk Carly-val?

Várakozó arc, telve sajnálattal. Elsõ gondolatom, hogy Ellie elbaszta. Rendesen. Gyanús mosoly-kezdemény gördül a szám sarkára, mikor elképzelem Carly-t, amint épp egy leszbi bomba nõ mászik rá.

De válaszolni is kéne Cloe-nak, nem? Szóval egy nagy adag színészi tehetség, mûmosoly, és hajrá!

- Pontosan, Cloe! Annyira összezavarodtam. Beletapostatok a büszkeségembe, pláne te, én pedig nem tudtam, hogy mit kéne tennem.

Ragyog a boldogságtól, és a nyakamba ugrik. Remek, mire kellett nekem az egy hét? Egy nap alatt sikerült boldoggá tennem Cloe-t. Viszont Elli meg fog ölni, hogy elvettem elõle a csajt.

Mialatt Cloe a karjaim közt boldogan piheg, már ki is gondoltam a következõ lépést.

Babusgatni fogom Cloe-t, és szoros barátságot alakítok ki Ellie-vel. Ezen a ponton majd rábízom a cinkostársamra, hogy vakarja le rólam a kiscsajt, õ úgyis õt akarja. Aztán majd tiszta lappal indulok Carly kegyeiért.

Jó ötlet volt Cloe-tól ez a piknik.

Gyönyörû kilátás, pezsgõ üdítõ a kezemben, fejem oldalra fordítva. Így olyan gyönyörû a táj.

Szinte idilli a pillanat, és ezt szerintem mind a négyen érezzük. Mellettem Cloe boldogságtól ragyogva nevet a vele szemben lévõ padra. Pontosabban a vele szemben ülõ Elli-re. Nem is kellett sokat várni, már három hét alatt elég közel kerültek egymáshoz. Elõttem Carly iszogatja a narancslevét, és duzzogva bámul maga elé.

- Carly, segítesz nekem kidobni az üres üvegeket?

Még mindig magában dúlva-fúlva, de megteszi.  A tenger csodásan terül el, szinte a lábunk alatt, a szirten pedig kellemesen jár a levegõ.

- Én nem akartam eljönni! Lett volna ezer más dolgom, több buliba is hivatalos voltam a mai napon!

Sóhajtva hagyom abba a munkát és támasztom neki a hátam a kuka oldalának.

- Komolyan, Carly! Nem jobb néha csak pihengetni és semmit tenni?

Úgy látszik elgondolkodik a kérdésemen, mert abbahagyja  a dühös csapkodást, és leül mellém. Cloe és Ellie nevetése csak halkan jut el hozzánk.

- Lehet, hogy nem kéne elmondanom, de Cloe mesélte, hogy kezd egyre fontosabbá válni számára Ellie. Bár én nem csípem a csajt, szinte halálos ellenségem, de.. Nem tudom. Kicsit lesokkol, hogy a hugom megcsalja azt a pasit, akit én erõltettem rá, annak egyik legkedvesebb ismerõsével, aki ráadásul lány is.

- Tudom. Hát, mindenesetre azt hiszem, hogy ejtve lettem. Vagy leszek nem sokára. Már megtapasztaltam, hogy leszbikusok közé állni életveszélyes.

Carly felhúzza a szemét.

- Megkérdezném, hogy hogyan, denem vagyok benne biztos, hogy tudni akarom. Ez pedig amúgy is olyan pillanat, mikor az ember helytelennek érzi a vitatkozást. Lehet, hogy csak  a tenger közelsége, vagy valami.

Elmosolyodok, lágyan, fejemet a lány felé fordítom.

- Azt hiszem, nem egészséges, ha most úgy érzek, hogy ezer éve a legjobb barátok vagyunk és meg akarlak csókolni.

Felnevet, hangosan, tömény vidámsággal, széttörve a pillanatot.  Feláll a földrõl, és a kezét nyújtja, hogy segítsen felállni.

- Ha megcsókolsz, sikítok!

Elfogadom a segítségét, és miközben megyünk vissza a lányokhoz, megejtek egy mondatot.

- Azt hiszem, most fegyverszünetet kötöttünk.

Egymásra nézünk, Carly szemei pedig behatárolhatatlan módon csillognak:

- Én is azt hiszem.

Ezzel elõre szalad Cloe-hoz és Ellie-hez, azonban a kanyarban megdermed.

Amint odaérek, tudom is hogy miért.

- Cloe. Igazán figyelhetnél – ezzel a mondattal néz le szexisen domborodó felsõjére, majd konstatálja, hogy a nõvére/húga leöntötte. Szóval az idegesebb típusú lány Cloe. A nyugodtabbnak tûnõ pedig Carly. Bár valószínûleg ez nem lesz elegendõ ahhoz, hogy meg tudjam õket különböztetni.

Cloe arcán egy kis megbánás árnyékát vélem felfedezni, de nem biztos:

- Bocsi Carly. Menjünk a mosdóba.- mondja, majd kézen fogja Carlyt, és már el is robogtak a mosdó felé..

A kissrác felé fordulok, aki összeráncolt szemöldökkel, mûkomoly pillantással néz rám:

- Hát, Hide, rendesen melléfogtál a nõvéreimmel…

Elmosolyodok. A kissrác még sokat segíthet.

- Mibõl gondolod?

- A nõvéreim igazi ribancok. Keresztbe lenyelnek egy hozzád hasonló srácot..

- Ne becsülj engem alá, Chris…. – többre azonban nincs idõ, mivel a lányok már vissza is tértek. A párbeszédünkbõl visszamaradt mosollyal fogadom õket.

Hála az elõbbi incidensnek, Carly felsõjén egy méretes folt díszeleg, segítve a megkülönböztetést.

- Minden rendben van Carly? –kérdezem tõle, mire dögös pofijára egy negyed pillantásra értetlenkedõ arckifejezés ül ki  azonban  hamar kapcsol, és ez láthatóan megnyugtatja egy kicsit.  

- Igen, de Chris-t haza kell vinnem, mert anyáék hívtak, hogy keresi az egyik haverja meg ruhát kell cserélnem. –mondja, miközben az öccsére néz, aki azonnal belesüpped itala fogyasztásába. Szóval gondolom, most jön a „sózzuk rá a kellemetlenkedõ pasit a csini húgocskánkra”  rész.

A kissrác felkapja a fejét és a rám függesztett szemeiben szemet szúróan villan a metakommunikációra való vágyakozás. Meg akarja mondani, mit kéne tennem. Szerinte.

- Tényleg. El is felejtkeztem Brandon jön át ma hozzám. Tényleg Hideko neked nincs kedved eljönni velünk? –kérdésére Carly kiscsillag csak szúrós pillantással válaszol. Nem szeretné.

- Hideko-nak Cloe megmutatja a várost, mert anyuék meg erre kérték meg. – most, hogy mondja, ez igaz.

Végülis Carly, Cloe… Mindkét lány gyönyörû, kiemelkedõ, fantasztikus. Miért kéne a nehezebb prédára tepernem?

…..

Mert férfi vagyok?  A büszkeségem nem engedi, hogy beérjem egy kis semmiséggel. Bár ha Carly-hoz elõbb Cloe-n kell átmennem… Hát akkor végképp nincs ellenvetésem..

És ha mindkét lányt egyszerre fûzném?

- Ugyan már anyuék nektek most egy hónapig nem parancsolnak. –flegmázik vissza Chris. Carly grimaszolgat neki egy kicsit. Édes, bájos, aranyos.

- De kérni megkérhetnek és Cloe örömmel vállalja. Úgy hogy fogd be a szád, és sipirc haza fele. – egyértelmû, hogy ez is igen sántít.

- Veletek akarok menni. – mondom, mire mindenki rám néz.  Azonban A Foltos Lány az ikrére kapja pillantását, majd megragadja az öccse kezét.

- Chris gyere, menjünk. – és már itt sincsenek. Gondolkodás nélkül kirohanok, és utánuk üvöltve próbálok a kissráccal beszélni. Eredménytelenül.

Aztán egy kéz kulcsolódik a csuklóm köré, ami egy fantasztikus, Folttalan Pólós lányban ér véget. Hirtelen ötlettõl vezérelve rámosolygok:

- Akkor elkísérnél ide-oda?

Mosolya máris csöpög a gyõztesek önteltségétõl. Kis aranyos.

- Persze!

Öt óra múlva már gazdagabbak vagyunk két egyforma titánium nyaklánccal, szegényebbek pár ezer dollárral és az összes ruhadarabunkkal. Épp pihengetve fekszünk egymás mellett.

- Akkor ez most egy semmitmondó numera volt? – kérdezi Cloe, arca pedig figyelõ, kicsit talán reménykedõ.

Felé fordulok, és a derekánál fogva magamhoz húzom:

- Számomra sokkal többet jelentett. De ha ez számodra kényelmetlen lenne, akkor nem foglak zaklatni. – hazudom. Nem jelentett számomra semmit. Mert én csak az ikrével érem be. Nekem most csak Carly kell. Míg meg nem szerzem.

Cloe felhajol az arcomhoz, s az ajkaimra suttogja:

- Zaklass, Hide.

Újra megcsókol, és pár perc múlva megint egyek leszünk.

O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O

Hétfõ.

Magányos hétfõ reggel.

Egy kibaszott, enyhén másnapos hétfõ reggel, a tegnapi ágymelegítõm nélkül.

Egy pillanatig nem ugrik be, hogy mi lett a csajjal, de aztán bedereng valami olyasmi, hogy hazakísértem hajnalban.

Feküdnék vissza, de most is a telefon csörgése zavar meg. Eskü, egyszer még kidobom az ablakon azt a vackot!

- Jó reggelt, Fiam! Hallottam már eléggé jól összemelegedtél az egyik Corelly-lánnyal. Melyikükkel is?

Néma csönd. Kell egy pillanat, míg felfogom, hogy Apám van a vonalban, valamint a kérdése is értelmezhetõvé válik.

- Cloe. -  A névvel együtt ejtem vissza a fejem a párnámra. Szerencsémre, vagy pont szerencsétlenségemre Anyám kerül a kagylóhoz:

- Jaj, kisfiam, Mami annyira, de annyira örül, hogy végre találtál magadnak egy rendes barátnõt!

- Anyu, ne reagáld túl! Nem õ az elsõ csajom!

Megint Apám szól:

- De az eddigi legjobb! Már el is intéztük neked, hogy bejárhass Cloe-ék osztályába. Nem oda jársz suliba, de az órákra beülhetsz. Csak hogy többet legyetek együtt.

- Remek – sóhajtva rakom le a telefont és beszuszakolom az egyik párna alá, hogy ha esetleg megint csörögne, ne halljam.

Elalvás elõtt azonban még pár gondolat végigcikázik a fejemben.

Mekkora átlátszó tervei vannak apának. Az üzlet az elsõ, a gyerek meg az eszköz, hogy az elõbbiben sikeresebbek legyünk, mi? Most komolyan, mekkora elõre tervezett dolog ez a kapcsolat Cloe-val. Most már tényleg Carly kell.

Bámuló pillantások. A hátam mögött felhangzó sutyorgás. Már megbántam, hogy bekukkantottam Cloe-hoz. Bár minden Carly-ért van.

Az egyik iker már is repül felém, de csak akkor tudok biztosat mondani, mikor a mellei közt himbálózó nyakláncon megcsillan a fény. Cloe.

Már a nyakamba is ugrik és megcsókol.

- Jaj, Hide, de jó, hogy itt vagy! Eszembe jutott ma reggel, hogy nem is tudom a telefonszámod.

Elõbb levakarom magamról, és csak aztán válaszolok:

- Ja, nekem is eszembe jutott. Szóval most itt vagyok. Miután pedig megadod a számod, közlöm veled, hogy mától élõ árnyékod leszek a nap minden percében. Vagy nem. Majd a helyzet hozza.

Rám néz, szemei értetlenkedõek, és valahogy könnyedén feledhetõek. Az ikre pillantása vajon mennyivel lenne feledhetetlenebb? Õt jobban akarom. Csak azért, mert õ nem akar engem.

- Mi?

- Eh… Hát mostantól bejárhatok hozzád a suliba, meg minden. Tudod, ezek a gazdag és befolyásos család elõnyei.

De a kicsi Cloe nem tudja lereagálni a dumám, mivel egy platina szõke, szilikon-szörny szólítja el tõlem. Õ pedig már rohan is. De azért még kiad egy utasítást:

- Hide, a tornateremben leszek! El tudnád nekem hozni a táskám? Az osztályomban van!

És már porzik a helye.

Remek.

Pár perce már bolyongok a folyosókon, mikor szembe jön velem az egyik iker. Nincs rajta nyaklánc.

Hopp, egy Carly!

Mikor õ is észrevesz, kicsit hitetlenkedik.

- Szia Carly. –üdvözlésemre csak még nagyobbat néz. Ja, hát kérem! Valószínûleg még nem tudja, hogy a tesóját húzogatom. Gondolom, még a nyakláncról se tud.

- Carly a teremben van. – aham-aham. Én pedig a dalai láma, mi, Nyuszi? Ne próbálj meg átverni. Pláne akkor, ha a cinkostársad a tenyerembõl eszik.

Elvigyorodok, és a szekrénynek szorítom. Észre sem vettem eddig, hogy ennyivel alacsonyabb. Vagy csak én lettem magasabb? Fene tudja….

- Az elõbb találkoztam Cloe-val, úgy hogy ne kertelj. – önelégült hangomra csak egy felhúzott szemöldök a jutalom.

- És akkor mi van? Hagyj békén. – ekkor toppan oda hozzánk egy szõke, tipikusan amerikai srác, aki nem tudja, mennyi az egyszeregy, de mentségéül legyen mondva, focizni jól tud. Ez jött le számomra így elsõ látásra.

- Hé. Carly minden rendben van? – kérdezi az ÉN prédámtól. Aki erre mosolyog. El is engedem. Carly azonnal el is lép tõlem és pár lépéssel, majd egy könnyed mozdulattal tapad a srác szájára.

- Nem is tudtam, hogy van barátod. – mosolygok. Én hülye, idióta mosolygok. De lesz ez még így se! Csak találkozzunk össze Carly nélkül, akkor úgy leamortizállak, hogy a nevedet se fogod tudni. Feltéve, ha most tudod. .

- Nem kérdezted, csak bunkómódon rám másztál. Meg amúgy is hajkurászd inkább Cloe-t õ jobban rád van pörögve. Engem kicsit zavarsz. –bunkózik a kisasszony. Ne hord magasan az orrodat, mert ha az eget nézed, kicsi Carly, elõbb-utóbb egy kis, jelentéktelen kavics fogja a bukásodat okozni.

- Lesz ez még máshogy is. – közlöm vele az egyszerû megállapítást.

- Chh. Soha. – veti oda nekem, majd az unszimpatikus szõke karjába kapaszkodva tipeg el a folyosón, majd eltûnik egy sarkon.

Miután megtaláltam a „csajom” táskáját ebben a kibaszott nagy épületben, el is szándékozom juttatni neki. A tornaterem holléte felõl megkérdezek pár embert, akik vörösödve igazítanak útba, az egyik már a nevemen is szólított.

Gyorsan terjednek a hírek, mi?

Gondolataimba merülve ütközik neki valami kemény a vállamnak.

Azonnal felkapom a fejem, majd visszacsinálnám az egészet. Ennek a hülye baromnak a képe bántja a szemem. Viszont megígértem magamnak, hogy elbeszélgetek vele egy kicsit.

- Heló, Carly Pasija! Egyedül vagy?

Összehúzott szemekkel méreget:

- Tudod, veled ellentétben én nem egy védelemre szoruló gazdag kölyök vagyok.

Gúnyosan elvigyorodok:

- Én az lennék? Nekem csak úgy tûnik,  savanyú a szõlõ, baromarcú? Az egyik Corelly-lány az enyém. De hidd el, rövidesen hosszabb távra is lecserélem a másikra.

Fújtat egyet:

- Ne hidd magad nagy arcnak, ember! Carly és Cloe már az egész sulinak megvoltak. Valószínûtlen, hogy rá tudsz mutatni olyan srácra, aki nem fektette volna meg valamelyiküket. – és a szerencsétlen hangjából árad a fájdalom.

- Ha ennyire akarod, neked adhatom Cloe-t, miután Carly a lábaim elõtt hever.

Csillagokat látok egy pillanatig, az állkapcsomba pedig fájdalom hasít.

Ez a faszfej most tényleg bemosott nekem egyet?

Be. Aztán én is neki. Aztán oda-vissza osztogattuk az ütéseket.

Kisebb tömeg gyûlt már körénk, mi pedig már eléggé le vagyunk amortizálva egymás által.

Tud a srác, annyi biztos. Remélem, azért õ a suli legmenõbb arca.

Épp én húznék be a képébe egy öklöset, mikor két kar fonódik a derekamra és az egyik iker áll be elém:

- Hagyjátok abba most rögtön!

A szorítás a derekamon erõsebb lesz egy kicsit:

- Kérlek, Hideko, hagyd abba! Ne is törõdj azzal az állattal!

Gondolom Carly oldalát viszont bökheti a dolog. Ugyanis õ áll elõttem, mivel nincs rajta az én medálomnak a párja.

- Nem is állat! És egyébként is Hideko kezdte!

A két ölelõ kar elenged és a testvére mellé lép.

Én pedig egy pillanatra lesokkolok. Rajta sincs nyaklánc. Viszont a ruháik ugyanazok, más megkülönböztetést viszont nem találok.

Na, most aztán pácban vagy, Hideko! Ha kiderül, hogy gõzöd sincs melyikük melyik, megszívtad. Nagyon…

Remélem, nem kerülök olyan helyzetbe, hogy valamiképp azonosítanom kelljen õket….