|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Corpse | 2013. 11. 01. 11:32:24 | #28015 |
 Karakter: Carmella Conrad
Megjegyzés: linkának, Adamnek~
- Megfelel - válaszolja, majd ceruzát és lapot a kezembe adja, mire én gyorsan ráfirkantom a telefonszámunkat. Mikor kész vagyok visszaadom neki, mire ő a papírt a zsebébe süllyeszti. - Köszönöm szépen.
- Te vagy eddig az egyetlen barátom - gondolkodom hangosan, és még mielőtt teljesen tudatosulna bennem mit is mondtam az előbb érzékelem, hogy szemeivel az arcom figyeli.
- Ennek örülök - mondja és az égre emeli azokat az égkék szemeit. Kissé ledöbbenve nézek rá. Őszintén szólva cseppet sem egy ilyen reakcióra számítottam. Eddigi tapasztalatom szerint nem sokan gondolnak arra pozitívan ha valaki már tizenhat éves, és sosem volt még egyetlen barátja sem, nem tartozott semmilyen baráti körbe.
- Hogy mondod? - kérdezek vissza vidám hangnemben.
- Nem úgy értem. Én csak örülök, hogy a barátodnak tartasz engem - magyarázza egy szuszra, hadarva. Felnevetek, mire ő is elmosolyodik. Olyan édesen tud mosolyogni ez az ember...
- Különös ez egy kicsit.
- Mégis mi?
- Hát, hogy pont most ismerkedtünk meg - mondom. Miért nem ismerhettem volna meg olyan két évvel ezelőtt? Azzal, hogy most ismertem nem csak magamnak de neki is fájdalmat fogok okozni, amit nem szeretnék. Miért kell mindennek így alakulnia? Miért pont most?
- Ezt hogy érted? - teszi fel a rettegett kérdést. Nem akarok erről beszélni, nem akarok erre a kérdésre válaszolni!
- Megérkeztünk - jelentem ki. Hála a jó istenkének a mennyben most megmenekültem attól, hogy válaszolnom kelljen a kérdésére.
- Itt laksz? - int a ház felé. Bólintok. Érzem hosszú ujjait a hajamon, amitől csak újra vörösebb árnyalatot vesz fel az arcom. Felnevet, amitől csak még jobban nő a zavarom. - Akkor majd hívlak. Szia - köszön el tőlem mosolyogva.
Mosolyogva integetek neki, aztán amikor látom eltűnni az alakját belépek a házba. Leveszem azokat a zavaró cipőket, majd nagyot sóhajtva eltolom lábam mellett nyávogó cicámat az útból, és elindulok a konyha felé. Ideje ennem valamit aztán nekikezdeni takarítani. Belépve a konyhába Apát pillantom meg ahogy a konyhaasztalt tisztogatja. Igazán meglepő látvány, hiszen én szoktam takarítani.
- Hogy van az, hogy a nagylányomat egy suhanc fiú kíséri haza, és én nem tudok róla? -kérdezi szinte rögtön, hogy beléptem a konyhába.
- Neked is szia, ó igen csodálatosan vagyok - mondom odalépve a hűtőhöz, és szedek elő belőle egy kevés felvágottat. A kenyértartóból előbányászok egy szelet kenyeret, és nekiállok szendvicset gyártani.
- Ne tereld a dolgot! Mi az hogy egy apa nem tud a lánya fiú-ügyeiről? - kérdezi felháborodottan.
- Milyen fiú-ügyekről beszélsz te? Már az is baj, ha beszélgetek egy másik emberi lénnyel rajtad kívül? - kérdem, miközben tányérra helyezem már kész szendvicsemet, és leülök vele az asztalhoz.
- Nem mondtam, hogy baj... - kezd el zsémbelni magában.
Gyorsan elpusztítom a szendvicsemet, aztán kiscicámnak is adok valami ennivalót. Mivel unalmamban nem tudok mást csinálni, leülök a tévé elé, de nem bírok egyhelyben maradni. Nincs mit csinálnom, semmi feladatot nem kell levégeznem így, hogy Apa kitakarított. Valami szappanopera megy a tévében, de őszintén megmondom, fogalmam sincs miről szólhat, számomra érthetetlenek ezek a sorozatok. Ja, és élvezhetetlenek is. Kismacskám ölembe telepszik és panaszos nyávogással kér arra, hogy játszak vele egy kicsit.
Estére, már tele van az ujjam kis karmolásokkal, amiket az a kis csöppség okozott játék közben. Apa közben újra elment itthonról, hamarosan úgy is haza fog jönni. Amikor fiatalabb voltam, mindig féltem, hogy kimegy azon az ajtón és soha többet nem jön vissza, csak úgy ott hagy valahol. Ez az érzés főleg Anya halála után nem hagyott nyugodni, de most már csak nevetek ezen, hiszen tudom, hogy Apa nem hagyna itt. Ki akarja használni az időt.
Hirtelen megcsörren a telefon, én pedig úgy pattanok fel, mintha ágyúból lőttek volna ki. A készülék előtt megállok egy pillanatra, mély levegőt veszek, és csak úgy veszem fel.
- Halló? - szólok bele kissé bizonytalan hangon. Nem szoktam telefonálgatni senkinek ezért ez elég új számomra.
- Halló, itt Adam - szól bele a vonal másik végén, mire dobban egyet a szívem. - Bocsánat, hogy este zavarlak, de csak most jutott időm erre.
- Ugyan semmi gond - mondom mosolyogva, bár ő ezt nem láthatja. - Na, megálmodtad az időpontot? - kérdezem vidáman.
- Mi szólnál a holnaphoz? Ráérsz akkor? - kérdezi kedvesen.
- Akkor szombat lesz, igaz? Hát eddig nincs semmi programom, szóval rá - mondom még mindig mosolyogva.
- Rendben. Délután háromkor annál a parknál, ahol ma találkoztunk?
- Oké. - mondom lelkesen. - Akkor szombaton találkozunk. Szia! - köszönök el, megvárom amíg elköszön, aztán leteszem a telefont.
oOo
Éjjel borzasztóan vagyok. Arra ébredek, hogy nehezen kapok levegőt, és ez az érzés csak növekszik. Mintha egy vasmarok szorítaná a torkomat, és meg akarna fojtani. Nem ez az első, hogy erre ébredek, ez a betegségemmel jár, néha egy-két hetente ilyen rohamaim vannak. Valamikor fuldoklom, máskor egész éjjel a vécé felett állok, mert úgy érzem hánynom kell, valamikor meg egyszerűen nem tudom mozgatni valamimet. Ez a legfélelmetesebb, mikor például a jobb karom lebénul néhány órára.
Reggel úgy érzem magam, mint a mosogatórongy, őszintén szólva úgy is nézek ki. Szinte ugrottam egyet, amikor megpillantottam a saját tükörképem. Szemeim alatt fekete karikák, nyakamon piros foltok, az ujjaim nyoma. Nagyot sóhajtva mosom meg az arcom, és próbálok valami emberi színt ráerőltetni, nem sok sikerrel. Veszek egy meleg zuhanyt, aztán elindulok a konyhába valami reggelit keresni. A kis szőrgombóc, már ott lent vár, és panaszosan nyávogva követeli a reggelijét. Mosolyogva megsimogatom a buksiját, majd gyengéden arrébb lökve utat török magamnak a hűtő felé.
Gyűlölök egyedül lenni. Talán Apa éppen ezért vett nekem egy cicát, mert ő alig van itthon. Napközben lefoglalom magam tanulással, olvasással, bekapcsolom a tévét, hogy ne legyen néma a lakás. Gyakran szoktam kvízműsorokat és vetélkedő showkat, figyelem az emberek reakcióit. Imádom nézne ahogy örömükben visonganak ha jól válaszolnak, vagy komoran összeborulnak ha nem találják el a helyes megfejtést. Szeretem elemezni az embereket.
Kifésült hajjal, lila garbóban és egy fekete farmerben indulok útnak a park felé. Fúj a szél, látszik, hogy kezd beköszönteni az ősz. Hangosan trappolok zsebrevágott kézzel, ami tőlem már megszokott az utcán. Hagytam egy üzenetet Apának, hogy elmentem majd jövök. Gondolom eléggé meg fog lepődni. Az ő lány elmegy valahová önként, ami nem kórház? Ilyen nincs! Ha előttem ér haza, hallgathatom a szentbeszédet és a kérdéseit, hogy hol jártam és kivel. Szuper lesz, érzem... A parkhoz érve már távolról megpillantom Adamet, így integetni kezdek neki.
|
| linka | 2013. 10. 31. 16:32:39 | #28004 |
Karakter: Adam
Megjegyzés: Carmella-nak
Ásítva lépek be a meleg házba, holott odakint sincs olyan borzalmas hideg.
- Adam te vagy az? – jön a kérdés, lelkesen megyek be a konyhába, ahol anya éppen valami ételt készít. Belekukkantok a sütőbe, ha jól látom rakott krumpli lesz. Pont a kedvencem. – Merre jártál?
- Csak beszélgettem egy lánnyal – válaszolom kivéve a hűtőből a sajtot és levágva egy darabkát a számba gyömöszölöm.
- Mégis kivel?
- Carmella – válaszolom teli szájjal, remélhetőleg megértette így is és nem kell elismételnem a nevet. Na nem mintha amúgy olyan nagy fáradság lenne részemről.
- Ismerem őt. Aranyos lányka, csak sajnos nagyon sokat jár orvoshoz.
- Miért?
- Nem tudom – válaszolja szomorkásan, aztán rápillant a sütőben lévő ételre. Rosszallóan mered a sütőre, mintha valami hihetetlenül nagy hibát vétett volna. – Mész még valamerre?
- Kinézek a parkba szerintem.
- Rajz? – vonja fel fél szemöldökét vidáman.
- Rajz.
- Menj, de siess haza.
- Mikor lesz kész? – intek fejemmel a sütőben levő étel felé.
- Még sokára. De azért ne maradj sokáig.
- Igyekszem – mondom felkapva a mappámat és néhány ceruzát. Kilépek az ajtón és a park felé, indulok. Kellemes idő van, nem túl meleg de nem is túl hideg. Valahol pont a kettő között. Jó néhány percig csak cél nélkül kóborlok végül valóban a parkba, megyek. Frissítő szellő suhan át a fák lombjai között, elmosolyodom a szép időre. Az emberek vidáman, beszélgetve haladnak el mellettem. Ez az élet. Mélyet szippantok a friss levegőbe, aztán megakadok az egyik padnál. Ismerős alak pihen rajta, Carmella. Még ha ismeretlen is volna számomra a lány, akkor is megálltam volna előtte. Annyira, lenyűgöző, ahogyan alszik. Mosolyogva nyitom ki a mappát és elővéve belőle ez lapot a kemény fedélre, teszem, és rajzolni kezdek. HB-s ceruzát használok, azzal tökéletes felvinni a vázlatszerű vonalakat, utána, pedig majd finomítgatok. Sűrű szempillája árnyékot vet arcára, ajkait finom mosolyra húzta. Kényelmesen elhelyezkedet a padon, lábait szétvetve, lazán. Mosolyogva maszatolom el a rajzot, halványítva a vonalakon. Felpillantok rá és két ragyogó szempárral, találom szembe magam. Talán túl hangos voltam és felkeltettem őt. Meglepődve egyenesedik ki és ül fel. Zavarától én is zavarba jövök és elvörösödik az arcom. Hát ezt megint jól összehoztam. A mappámon pihenő rajzra pillant, aztán felteszi a látottak után a legésszerűbb kérdést.
- A-az én leszek? – kérdi hangosan, szinte már majdnem kiabálva. Talán most megijesztettem őt. Pedig nem állt szándékomban.
- Igen – motyogom kerülve a tekintetét. – Sajnálom, azt hiszem én most elmegyek – nagyon halkan beszélek, de azért úgy hogy hallja amit mondok neki. Elindulok de kezem után kap és visszatart.
- N-nincs ezzel semmi baj, csak eléggé megleptél – mondja szemeimbe nézve. Sötét szemeibe nézek, arcán még mindig látható a halvány pír. – Legközelebb inkább egy megbeszélt időpontban kezdj el rajzolni, oké? Rengeteg félreértést lehet elkerülni ezzel a módszerrel – mondja mosolyogva. Meglepődve pislogok rá. Nos sok mindenre számítottam, de erre biztosan nem. Az emberek általában nem így reagálnak arra, ha tudtuk nélkül lerajzolják őket. Kíváncsi vagyok milyen is ő, de nem akarok olvasni benne. Most az egyszer úgy érzem, hogy az nem volna helyes. Nem kutathatok a tudatalattijában miértekért.
- Rendben, azt hiszem igazad van – mosolyodom el én is.
- Engedelmeddel én elindulok haza – mondja felállva a padról.
- Merre felé laksz?
- A főtértől nem messze, az általános iskola mellett – mondja nagyot nyújtózva. Testének vonala elragadó, és újra rajzolásra késztet de ezúttal visszafogom magam. Nem rajzolhatok mindig mindent le.
- Egy ideig elkísérlek – mondom, szavaimra újra elpirul. Ennyire zavarba ejtő lennék?
- Adam, amúgy te hány éves vagy? Nem nézel ki sokkal idősebbnek nálam.
- Tizennyolc – válaszolom egyszerűen. – Te mennyi idős vagy?
- Tizenhat. Idén télen fogom betölteni a tizenhetet – mondja kezeit zsebeinek mélyére süllyesztve. Hangjából különös szomorúság csendül ki. Rövid ideig egyikünk sem szól semmit. Jártatom agyam kerekeit, hogy most mit is tegyek. Tisztában vagyok vele, hogy nincs jogom ahhoz, hogy akarata ellenére belelássak a fejébe. De érdekel miért is ilyen letört a születésnapjával kapcsolatban. Hiszen azt általában az emberek örömmel várják, boldogan. Lehajtott fejjel sétál mellettem, talán a járdára mered ennyire figyelmesen?
- Valami baj van?
- Nem, dehogy! Csak elbambultam! Tényleg – első mondatánál talán még hittem volna neki, de így hogy ennyire megpróbál győzni az igazáról. Nem tudom, mit gondoljak vele kapcsolatban. Ajkaira megpróbál egy mosolyt erőltetni, ami ugyanolyan mű mint azokon a babákon.
- Mikor tudnálak lerajzolni? – kérdem terelve a témát. – Már ha te is szeretnéd.
- Igazándiból nekem bármikor jó. Magántanuló vagyok, szóval napközben is ráérek, de ha szeretnéd, meg tudom adni neked a telefonunk számát, azon el tudsz érni. Sajnos nincs mobiltelefonom, szóval matávos számot tudok megadni – mondja kedvesen.
- Megfelel – válaszolom, aztán elővéve a ceruzát odaadom neki és még egy lapot is, kap, amire gyorsan lefirkanthatja a számokat. Miután végez, visszaadja a ceruzát és a papírt én, pedig zsebembe süllyesztem. – Köszönöm szépen.
- Te vagy eddig az egyetlen barátom – motyogja halkan, rá kapom a fejem és kíváncsian figyelem szomorkás arcát.
- Ennek örülök – mondom az égre nézve, érzem magamon döbbent tekintetét. Belegondolva az imént kiejtett szavaimba elvörösödök és lehajtom a fejem.
- Hogy mondod? – kérdi vidámabban.
- Nem úgy értem. Én csak örülök, hogy a barátodnak tartasz engem – magyarázom gyorsan szinte saját szavamba vágva. Zavaros hadarásomtól felnevet, amitől én is elmosolyodom és megnyugszom.
- Különös ez egy kicsit – szólal meg merengve.
- Mégis mi?
- Hát, hogy pont most ismerkedtünk meg – szavai mögül újra kicsendül az a különös szorongás.
- Ezt hogy érted? – kérdem kedvesen.
- Megérkeztünk – jelenti ki felém fordulva. Nos, hősiesen kijelenthetem elveszítettem a fonalat. Mindig, amikor már úgy érezném, hogy valamivel kapcsolatban megnyílik nekem, nem teszi. Helyette még jobban bezárkózik.
- Itt laksz? – kérdem kezemmel a ház felé intve. Bólint. Mosolyogva simogatom meg a fejét, érintésemtől újra elpirul. Halkan felnevetek ezen, nevetésemtől arca még vörösebb árnyalatot vesz fel. – Akkor majd hívlak. Szia – köszönök el tőle tovább mosolyogva.
|
| Corpse | 2013. 10. 30. 22:33:56 | #27990 |
Karakter: Carmella Conrad
Megjegyzés: linkának, Adamnek~
Már majdnem egy hónapja dekkolunk ebben a városban, és ahogy elnézem, még egy-két hónapig maradunk. Ahogy apát ismerem egy városban sem bírja tovább négy hónapnál tovább, leszámítva azt a három borzalmas évet anyu halála után. Én is és Apa totál készen voltunk idegileg abban az időben. Az igazat megvallva nem is nagyon bánom, hogy nem telepszünk le sehová, hiszen világ életemben egyedül voltam, egy kezemen megtudom számolni hány barátom volt eddig, és ez a szám nagyon erősen a nullánál van. De legalább ha nincsenek emberek akikhez kötődhetsz nem lesz nehéz a költözés sem. Talán egyetlen hely hiányzik és az London. Imádom azt a várost teljes szívemből, megmondtam apának ha meghalok azt szeretném, hogy Londonban temessen el. Erre ő persze csak azt vágja rá, hogy :" Beszélsz itt hülyéségeket! Inkább foglalkozz valami normális dologgal!" Apu nagyon nehezen fogadta el, hogy beteg vagyok, és hogy hatalmas valószínűséggel előtte fogok elhalálozni.
Az emberek mindig felteszik a gyermeküknek a kérdést, hogy mit szeretnének az élettől. A legtöbb gyerek és kamasz ilyenkor rávágja, hogy itt meg ott szeretne majd tanulni, ilyen meg olyan egyetemre járni, jól menő munkahelyen dolgozni, családot alapítani. Én ebben is mást szeretnék. Nem kérek semmi mást csak egy kis időt, hogy élvezhessem az életem, időt, hogy megtehessek még egy-két dolgot, időt hogy felkészülhessek. Bár, ha jobban belegondolok a halálra soha nem lehet teljesen felkészülni, igaz?
Hasamra fordulok az ágyamon, és beletemetem arcomat a párnámba. Elég már ezekből a sötét gondolatokból! Érzem, ahogy cicám mancsával hozzáér a fejemhez, és panaszosan nyávogni kezd, hogy éhes. Lassan megrázom a fejem, aztán egy gyors mozdulattal valahogy ülésbe tornászom magam. Beletúrok kócós tincseimbe, és nagyot ásítva felállok, majd futólépésben megyek a konyhába. Hatalmas a kupleráj, hiszen már három napja sem Apa sem én nem szánta rá magát, hogy valami emberi rendet csináljon. De rendetlenséget profin tudunk csinálni. Előkaparom a cuccok alatt rejtőző macskakaját, majd lapátolok belőle egy leveset csöppségem tálkájába, mire a szőrgombós enni kezd.
Mosolyogva hagyom ott a macsekot, és elmegyek letusolni. Kikészítek magamnak ruhát - egyszerű farmer, narancssárga pólóval - aztán öltözködés után megpróbálom valami tűrhetőre varázsolni a hajam. Istenem le kellene vágnom már ezt a loboncot, csak a baj van vele! Mikor ezzel is végzek- nagy nehezen... - zsebembe süllyesztem személyim, és egy kevés pénzt, úgy indulok el otthonról. Mielőtt felveném a cipőmet még megsimizem cicám fejét, aztán bezárom a lakást és hangsúlyós léptekkel elindulok az utcán. Utálok kórházba járni, bár ez most csak egy rutin vizsgálat lesz, esetleg megböknek egy tűvel nem nagy dolog, maga a vizsgálat. Az ered,énytől már félek eléggé. Vajon mi lesz ha azt mondja a doki, hogy romlott az állapotom? Ha be kell feküdnöm, és többet nem jöhetek haza? Ha....Basszus mit keres egy kéz a vállamon?!
- Ki vagy te? - kérdezem minden erőmet összegyűjtve. Remélem nem remeg a hangom, mert egyenlőre nem hallom vadul dobogó szívem miatt. Jajj kicsi szívem...
- Nagyon sajnálom, hogy megijesztettelek. Adam vagyok - mutatkozik be, miközben beletúr barna tincseibe. Oké, eddig a félelemtől dobogott ilyen hevesen a szívem, most pedig a félelemtől és ettől a sráctól. Hogy valaki annyira helyes?
- Carmella Conrad - mutatkozom be én is. Na álljunk meg egy okos szóra! Ennek a srácnak aki full idegen számomra mi oka lenne beszélni velem? - Miért szaladtál utánam?
- Láttalak már erre téged. - hát sajnos nem ritka amikor erre járok... - És meg szeretném kérdezni, hpgy esetleg lerajzolhatnálak.
- Lerajzolni? - kérdezek vissza. Miért? Miért? Miért? - Miért akarsz lerajzolni engem? - kérdezem értetlen fejjel.
- Mert úgy gondolom szép vagy - feleli egyszerűen, mire én menten elpirulok. Ilyet se mondott nekem még senki... Jó, eddig egy helyes sráccal sembeszéltem életemben, de akkor is! Lepillantok a kezében lévő, ránézésre már sokat használt mappára. Megköszörüli a torkát, és elfordítja azokat a kék szemeit egy másik irányba.
- A rajzaid vannak benne? - nem szólal meg, egy bólintással adja tudtomra, hogy ráhibáztam. Közelebb lépek hozzá. - Megmutatod őket?
- Persze. - nyújtja felém, én meg rögtön kikapom a kezéből, mint egy gyerek, aki megkapta az új játékát.
Kinyitom,majd vizslató tekintettel néezegetem a rajzokat, amik teljesen lenyűgöznek. Hihetetlen mennyire meg tudja ragadni egy-egy tárgynak vagy témának a jellegzetességét. Le a kalappal előtte! Ha én így tudnék rajzolni... Aztán kezembe akad egy rajz, amitől csak még jobban zavarban vagyok. Hiszen engem ábrázol, bár olyan mintha valami homályos emlékből rajzolta volna. Én vagyok, látom, de mégsem. Vagy csak én tévedek?
- Ez én vagyok? - kérdezem kicsit hangosabban, mint a beszédhangom. Fene, rossz szokás!
- Igen - motyogja mintha szégyenkezne. Pedig nem tudom miért szégyenkezik, hiszen csodálatos művet alkotott. Nem bírom elhinni hogy tényleg szépnek talál és le akar rajzolni. Hirtelen észbekapok és rápislantok az órára, ami rögtön a tudtomra adja, hogy ha nem indulok el MOST akkor nagyon el fogok késni.
- Nagyon sanálom, de nekem sietnem kell.
- Nem semmi baj, én tartottalak fel téged - válaszolja kedvesen. Milyen aranyos srác...
Elköszönök, majd futólépésben megyek a kórház felé tovább. Már így is épp eleget játszottam a doki idegeivel az utóbbi két hétben. Bocsánatkérően megyek be hozzá, és megcsapja az orrom a nagyon de tényleg nagyon erős fertőtlenítő szag. Az egész kórházban ott lebeg ez a szag, de a dokinál mintha koncentrálva lenne. Engedelmesen leülök a helyemre, és várom jó kislány módjára, hogy neki álljon megvizsgálni engem.
A vizsgálatok körülbelül fél óráig szoktak tartani plussz tíz perc, mire a doki összeegyezteti az előző vizsgálat eredményeivel. Ezt a rész utálom a legjobban. Most is rettegek, és szinte elszorítom a vért bal kezemben annyira szorítom a ballal. Célomnak tartom hogy ezt az évet is végigcsináljam, megérjem a tizenhetedik születésnapom. Viszont sajnos ezek nem rajtam múlnak.
- Nos Miss Conrad - szólal meg a doki mély, érdes hangján - nem történt drasztikus változás. Viszont le kellene szoknia a koffeines italokról, valamint kevesebb sót kellene a szervezetébe juttatnia. Ha lehet szokjon rá arra, hogy nem sózza meg az ételt, és akkor minden rendben lesz egy ideig. Jövő hét kedden várom! - mondja és halványan rám mosolyog.
El nem tudom mondani mekkora kő esik le a szívemről, mikor végre kilépek a kórházból. Kinek kell a koffein és a só? Minden rendben, stabil az állapotom! Ennél boldogabb nem is lehetnék! Legszívesebben sikítoznék, és köröket futkosnék, de akkor mindenki őrültnek nézne, bár ez lenne most a legkisebb bajom. Bárgyú vigyorral az arcomon elindulok a park melletti kis park felé, és ott sétálgatok egy darabig, majd lábáfájás végett leülök az egyik padra. A szél kellemesen fúj, a napocska láttatja magát a kék égen. Mélyeket lélegzem, és érzem hogy az álmosság kezd eluralkodni rajtam. Csak egy kicsit....
Borsódzik a hátam érzem, hogy valaki bámul engem. Lassan kinyitom a szemem és egy hihetetlenül ismerős kék szemmel találom szembe magam. Meglepődve, ijedten és zavartan ülök fel rendesen, és zárom össze a lábaimat, amik szokásos módon szétvetve voltak. Ő is elpirul halványan. Rápillantok a mappáját pihenő rajzlapra, és egy vázlatot pillantok meg, magamról.
- A-az én leszek? -célzok a válaszra, és hangerőm az egekbe szökik, mire belül elkezdem korholni magam.
- Igen - motyogja, és nem néz rám. - Sajnálom, azt hiszem én most elmegyek - mondja még mindig nagyon halkan, aztán ahogy elindulna elkapom a kezét.
- N-nincs ezzel semmi baj, csak eléggé megleptél - mondom és belenézek kék szemeibe. Érzem, hogy arcomon még mindig ott virít a vörös pír. - Legközelebb inkább egy megbeszélt időpontban kezdj el rajzolni, oké? Rengeteg félreértést lehet elkerülni ezzel a módszerrel - mosolygok bíztatóan. Látom meglepődik, úgy tűnik legkevésbé sem erre a reakcióra számított.
- Rendben , azt hiszem igazad van - mosolyodik el. Jajj kicsi szívem.
- Engedelmeddel én elindulok haza - mondom és felállok a padról.
- Merre felé laksz? -kérdezi kíváncsian.
- A főtértől nem messze, az általános iskola mellett - mondom, miközben kínyújtóztatom tagjaimat.
- Egy ideig elkísérlek - mondja, mire újra halvány pír önti el az arcomat.
- Adam, amúgy te hány éves vagy? Nem nézel ki sokkal idősebbnek nálam - kérdezem, nem sokkal azután, hogy elindultunk.
- Tizennyolc - feleli egyszerűen. - Te mennyi idős vagy? - kérdez vissza kedvesen.
- Tizenhat. Idén télen fogom betölteni a tizenhetet - mondom, miközben zsebrevágom a kezem. A hangom szomorúan cseng. Igazából fogalmam sincs be fogom e tölteni a tizenhetet, csak reményeim vannak. Egy ideig némán sétálunk egymás mellett, én a járdarepedéseit nézem. Az agyamban cikáznak a gondolatok, amiket nem tudok szavakba önteni.
- Valami baj van? - kérdezi pár perc után.
- Nem, dehogy! Csak elbambultam! Tényleg! - bizonygatom, neki mosolyt erőltetve az arcomra.
- Mikor tudnálak lerajzolni? - kérdezi - Már ha te is szeretnéd! - teszi hozzá gyorsan.
- Igazándiból nekem bármikor jó. Magántanuló vagyok, szóval napközben is ráérek, de ha szeretnéd meg tudom adni neked a telefonunk számát, azon el tudsz érni - mondom kedvesen. - Sajnos nincs mobiltelefonom, szóval matávos számot tudok megadni.
|
| linka | 2013. 10. 30. 18:11:38 | #27984 |
Karakter: Adam
Megjegyzés: Carmella-nak ( Corpse)
Harag, szeretet, szerelem, vágyódás akár egy személy iránt, vagy akár egyszerűen csak egy hely iránt. Ez mind csak érzelem. Vannak emberek, akikre azt mondják, hogy olyanok akár egy nyitott könyv. Ezzel nem a tudást dicsérik, sőt még az olvasáshoz sincs sok köze. Ez azt jelenti ahogy azoknak az embereknek könnyedén meglátszanak az érzelmeik a tekintetükön, az arcukon vagy akár az egész lényükön. Ez egy remek tulajdonság, ugyanakkor veszélyes is. Az ember alapvető vele született tulajdonságaihoz tartozik az irigység, kegyetlenség, kapzsiság, szeretetre való hajlam és az önzés. Persze ez még nem jelenti azt, hogy minden ember ilyen. Ez csak a nagyon ösztönszerű lényekre vonatkozik. Az én életemet leginkább csak béke, hófehér papírok és ceruzák jellemzik. Sok ember nem is sejti mennyire sokatmondó tekintete van. Tekintet, ami engem szinte azonnal rabul ejt. Általában úgy rajzolom le az embereket, hogy ők azt észre sem veszik. Kevesen ragadják meg az élet apróbb szépségeit, legtöbben átlépnek felettük, mintha nem is léteznének. Én nem ezt teszem. Lerajzolok minden apróságot amiben akár egy icipici szépség is van.
- Adam hol vagy már? Reggeli aztán segítened kell apádnak – hallom édesanyám halk hangját a tölgyfa ajtón keresztül átszűrődni. Most iskolába kellene lennem nekem is, de ezt nem engedhetjük meg magunknak. Nem a pénzhiány miatt, hanem mert szükség van rám az itthoni teendőkben. Hogy a város egyetlen parókiájában továbbra is rendíthetetlenül fogadhassuk a híveket. Félreteszem legújabb művemet és megtörölve maszatos kezemet lerobogok a lépcsőn.
- Mi lesz a mai napi program? – kérdem kezeimmel a pohár narancslevet lögybölgetve. Anya összevont szemöldökkel mered rám, még mielőtt megdorgálhatna amiatt hogy feleslegesen húzom az időt felhajtom gyorsan a pohár tartalmát aztán mosolyogva intek neki.
- Adam vidd a mappádat is. Nehogy megint vissza kelljen jönnöd érte – kiált utánam, fejemhez csapva fordulok meg és felkapva a mappát újra rohanni kezdek. Apám már biztosan vár engem. Szorosabban fogom a mappát, ujjaim nyomásától meghajlik az egyik sarka. Nem foglalkozom vele olyan sokat, hiszen már nagyon régóta ezt a mappát használom. Eléggé forgalmas környéken lakom, a korház nem messze van tőlünk ahová sokszor járkálnak az emberek. A parókiához érve lassabb tempóra kapcsolok és ügyesen besurranok az ajtón. Apa éppen a padokat fényezi, felkapok egy seprűt és nekiállok én is a takarításnak. A templom belseje egyszerű és letisztúlt, ugyanakkor szép is.
- Adam merre jártál? – fordul felém apa kezében a ronggyal.
- Nagyon elkéstem igaz? – kérdem cipőm orrával az egyik padot rugdosva. Az öreg rám néz aztán kedvesen, elmosolyodik és megcsóválja a fejét.
- Ne aggódj, biztosan lenne jobb elfoglaltságod, is mint hogy eljöjj ide, és nekem segíts, de te mégis itt vagy.
- Tudod, hogy szívesen teszem – mondom halványan elmosolyodva. Újra megfogom a seprűnek a nyelét aztán folytatom a sepregetést. Bő 30 perc múlva minden tiszta és fényes. Úgy terveztem, hogy még lesz időm készíteni egy gyors rajzot de láthatóan keresztbe lettek húzva a számításaim. Dobozzal a kezembe lépek ki az ajtón és indulok el a házunk felé. Apa még maradt egy kicsit. Maradt bőven munka annak ellenére hogy ma egész jól haladtunk. Belépek az előszobába a dobozt pedig a fal mellé teszem le, nehogy bárki is orra essen benne.
- Anya megjöttem – kiáltom de választ nem kapok, biztosan valahol hátul van. Fejemet csóválva fordulok meg, hogy bezárjam az ajtót, amikor a házunk előtt ugyan az a lány halad el mint akit már láttam többször is a korház felé menni. Elfeledkezve mindenről utána szaladok, nem tudom ki ő. Úgyhogy a nevén nem szólíthatom. Sikerül utolérnem, kezemet a lány vállára teszem. A nem várt mozdulattól megugrik egy picit aztán rémülten fordul meg.
- Ki vagy te?
- Nagyon sajnálom, hogy megijesztettelek. Adam vagyok – mutatkozok be neki tincseim közé túrva.
- Carmella Conrad – feleli halványan elmosolyodva, amitől fellelkesülök. Nos, ha eddig nem tartott idiótának engem, akkor ez egy határozottan jó jel. – Miért szaladtál utánam?
- Láttalak már erre téged. És meg szeretném kérdezni, hogy esetleg lerajzolhatlak-e?
- Lerajzolni? – kérdi tűnődve, a lány értetlensége hamar kiül az arcára. – Miért akarsz lerajzolni engem?
- Mert úgy gondolom szép vagy – adom meg az egyszerű választ, arcát halvány pír önti el. Szemeit a kezemben tartott mappára vezeti, észre sem vettem hogy magammal hoztam. Torkomat köszörülve nézek félre, nem igazán szoktam másoknak mutogatni az alkotásaimat. Leginkább elteszem őket a szekrényem mélyére.
- A rajzaid vannak benne? – bólintok, szemei felcsillannak és közelebb lép hozzám. – Megmutatod őket?
- Persze – adom át neki a mappát. Őróla is készítettem már rajzokat, habár azok leginkább vázlatszerűek, soha sem sikerült úgy elkapnom az arcát, hogy tökéletes legyen a végeredmény. Elveszi tőlem, és kinyitva belekukkant. Remélem azért, tetszeni fog neki. Néhány percig vizsgálgatja és lapozgatja őket aztán az egyiket kivéve belőle felém nyújtja. Felesleges rá néznem, tudom melyiket mutatja éppen. Azt amelyik őt ábrázolja. Mint ahogy már említettem eddig egyszer sem sikerült lerajzolnom őt úgy ahogy én szerettem volna. A rajzon amit felém nyújt arca sötét tincseinek a takarásában van. Mégis felismerhetően ő van rajta.
- Ez én vagyok? - kérdi kicsivel hangosabban mint ahogyan eddig beszélt. Újra bólintok, na most én vagyok zavarban. Hogyan tudnám ezt úgy kimagyarázni, hogy ne nézzen engem valami perverz alaknak.
- Igen - motyogom egészen halkan. Ezt nem tudom hogyan szépíteni. Félve sandítok a lány arcára, de nem úgy néz ki mint aki fél tőlem. Inkább kíváncsi. Karján lévő órájára pillant aztán döbbenten néz körbe végül tekintete rajtam állapodik meg.
- Nagyon sajnálom, de nekem sietnem kell.
- Nem semmi baj, én tartottalak fel téged - válaszolom kedvesen aztán elköszönök tőle és én is a házam felé veszem az utam.
|
| Nauki | 2013. 04. 02. 16:11:29 | #25520 |
 Karakter: Nichol Greagreen
Megjegyzés: jamesnek
Miután James elment utána meg Yuuki mindenki csendben ült vagy éppen állt egy darabig. Nem igaz, hogy ilyen szarkedvűnek kell lenni, azt hittem egy kicsit party hangulatom lesz.
- Jaj már srácok! Nem igaz, hogy ők ketten leléptek és máris búskomorak vagytok. Yuuki elintézi, a dolgokat lenyugtatja Jamest és visszajönnek. Mi meg addig elfoglaljuk magunkat! –nevettem
Úgy felugrottam h elakadt a lábam az egyik kábelben mire, majdnem hanyatt vágódtam. De Axel hamar kapcsolt, gyorsan odanyomta a gitárját Ed kezébe ő maga pedig odaugrott és elkapott. De ennek a kísérletnek az lett az eredménye, hogy ő alul én pedig a hasán ülve érkeztem. egymásra néztünk a fiúk pedig egy pillanatra néma csendbe néztek minket, majd elkapta őket a röhögő görcs. A nagy nevetésre James is feljött, olyan sunyi vigyor volt az arcán, hogy az el nem mondható. Amint meglátott minket egy kissé elkomorult.
- Mi a fene történt? Miért ül Nichol Axelen? –kérdezte furcsán.
- Hát Nichol kitalálta, amíg nem jöttök vissza Yuukival csináljunk valamit – törölgette a szemét a röhögéstől Toya. James érdekes szemekkel mért minket végig. Felpattantam Axelről de ennek csak az lett a következménye h elhasaltam, mire a két fiú még jobban elkezdett röhögni. Mögöttem Axel felült és a fejét vakargatta, feketém odalépett kezet nyújtott, amit el is fogadtam. Mikor újra talpon voltam észrevettem, hogy a szemüvegemnek annyi. Odaléptem és felvettem, a szárai letörtek.
- Ilyen nincs –mondtam majd zsebre tettem. Holnap be kell ugranom a Punk Barbiba körül nézni van-e ilyen szemüveg még. Meg akkor vehetnék még pár cuccot.
- Bocsi –mondta aranyos képet vágva Axel.
- Nem a te hibád –mosolyogtam.
- Te James hol van Yuuki? –kérdezte Toya. most, hogy mondja nem láttam visszajönni.
- Szakítottam vele –mondta tárgyilagosan és zsebre dugott kézzel beült a helyemre a dobok mögé.
Toyával elkezdtek Yuukiról meg róla beszélgetni, hogy a szakítás milyen rossz ötlet hisz régóta együtt vannak, meg mennyi mindenen keresztülmentek. Ed meg rákontrázott, hogy ő nem bírta annyira Yuukit de akkor se kellett volna. Láttam, hogy Jamesnak nincs ínyére a beszélgetés, meg az, hogy én végig hallgatom mivel végig engem nézett, míg a fiúk neki beszéltek. Így kicsit megunva, hogy nem tudok semmihez se hozzá szólni, lementem a kis lakomba. előkotortam a Skull Candy-s kék fülhallgatómat rákapcsoltam a telómra, majd bemásztam a függő ágyba. A plafont kezdtem el fixírozni, majd a falat. Nagyon üres és silány a kis lakom. Nem is kéne nagyon kidekorálnom szerintem, úgyis repülök valószínűleg a mai akcióm után. Ahogy így feküdtem maxon bömböl a Slipknot a fülembe. Kezdett melegem lenni, így kilazítottam a nyakkendőt, ami a nyakamba volt. csak azért vettem fel, mert szeretem a nyakkendőket, meg, mert elég mély a kivágása ennek az ingemnek így meg nem látszik. Mikor váltott a zene az Asking Alexandria – Not The American average következett mire a lábammal az ütemre kezdtem dobolni a szemközti falon. Csukott szemmel elkezdtem énekelni a szöveget, észre se vettem, hogy valaki időközben figyel és bejön. Arra lettem figyelmes h valaki erősen meglök, mire kipattannak a szemeim és sikeresen a lendülettől vezérelve majdnem kiestem a padlóra. De az a valaki elkapott, feltekintettem és james szemeivel találkozott a tekintetem. Vagy öt percig néztük egymást mire leesett, hogy még mindig a kezébe vagyok.
- Öhm, köszi, hogy elkaptál de… letennél? –kérdeztem zavaromba.
- Persze de előtte egy kérdés. Neked szokásod minden órában leesni, elesni vagy éppen elborulni valahol? –mosolygott miközben letett.
- Szerencsétlen egy ember vagyok –vakargattam a tarkóm. A gitár a hátán volt kíváncsi voltam vajon miért.
- Ugye a gitárodnak nem lett baja? –kérdeztem és háta mögé léptem, végig simítottam a kezem a húrokon.
- Szeretnél meg tanulni játszani rajta? –kérdezte sunyi vigyorral.
- Ja, nem azért csak… - hebegtem ő meg csak nevetett – Mindig is meg akartam tanulni gitározni, de mikor elkezdtem dobolni minden megváltozott bennem. A dobolás az életem nem cserélném le – meséltem átszellemülten. agyam az emlékek között cikázott, emlékszem az első dob órámra eszméletlen béna voltam.
- Értem, pár dolgot el akartam magyarázni csak azért jöttem –mért végig, majd a nyakam tájékán elidőzőt a tekintete. Észbe kaptam, hogy levettem a nyakkendőm, elfordultam és a táskámhoz léptem elkezdtem kutakodni benne.
- Öhm, kimész, míg átöltözöm, nagyon meleg van itt –mondtam neki vörös fejjel, oda se néztem, de biztos voltam benne, hogy mosolyog.
- Engem nem zavar, ha itt öltözöl, nem vagyok szégyenlős –mondta pimaszul.
Ó hát így játszunk? Akkor játszunk így. Elővettem a cigimet és az öngyújtómat, az egyik kedvenc fekete rövid szaggatott aljú farmeromat, hozzá élénk kék feltűzhető kantárt, és egy kék toppot, aminek az elején egy fekete fülhallgatós koponya díszelgett. A cigit leraktam az asztalra a ruhákat pedig ledobtam a babzsák fotelbe, időközben a másiakt James foglalta el és követte minden mozdulatomat.
- Hát, ha nem zavarok –mondtam és elkezdtem kigombolni az ingem.
Láttam az arcán a meglepődöttséget, lábával folyamatosan dobolt. Ami az idegesség jele. Élveztem, hogy kínozhatom kicsit. Mikor hátat fordítottam neki és elkezdtem levenni az ingem, hallottam pár léptet aztán már sehol se volt. Hát igen jól tudok kínozni az biztos, kuncogtam elégedetten. Átöltöztem, majd fogtam a cigim és elindultam kifele. Középen a fiúk ültek a megszokott helyükön. Éppen Jamest faggatták miért olyan vörös a feje. Láttam, hogy Toya is bent gyújtott rá így kinéztem magamnak egy helyet. Három fa doboz volt felpakolva egymásra, felmásztam és törökülésben leültem, majd rágyújtottam.
- Nem tudtam, hogy cigizel –lepődött meg Axel.
- Már rég óta –mondtam.
- Mesélj kicsit magadról, alig tudunk rólad valamit –kérlelt Ed csillogó szemekkel.
- Nem szeretek a múltamról beszélni legyen ennyi elég –leugrottam a dobozokról és kiviharoztam az épület elé.
Nekidőltem a falnak és lassan lecsúsztam mellé. Hát igen, a múltam tabu. Utálom… utálom azokat az embereket, akik megkeserítették a gyerekkorom. Anyám, a vérszerinti apám, anyám eredeti élettársát. Mindegyikőjüket mélységesen megvetem.
Ahogy ezeken a dolgokon gondolkoztam önkénytelenül is könnyek gyűltek a szememben és sírni kezdtem, a következő percben eleredt az eső. Nem keltem fel, nem futottam el. Árnyékot tartottam a cigimre szabad kezemmel nehogy elaludjon. Így ültem kint sötétedésig.
|
| Nauki | 2012. 12. 26. 14:14:32 | #24646 |
Karakter: Nichol Greagreen
Megjegyzés: Jamesnek...
Reggel idegesen keltem fel. Lebattyogtam kávét főzni, anyuval össze is akadtam út közben és le is szólítottam.
- Anyu… -szóltam hozzá félénken. Valamiért mindig féltem bármit is kérni, hisz így is megmentették az életem.
- Mond csak kincsem? –kérdezte csilingelő hangján és bátorítóan rám mosolygott.
- Anya tegnap meséltem a bandáról ugye? –kérdeztem mire bólintott – Megkérdezték nincs e kedvem a bandalakban aludni mert péntek este mindig ott alszanak próba után… - pirultam el. Mosolyogva megfogta a kezem és megszorította.
- Az a fiú is ott lesz igaz?
- Milyen fiú? –kérdeztem rák vörösen szerintem a hajamnál is élénkebben pompázott.
- Aki tegnap hazakísért… tudod, mit nem faggatlak! Elmondod, ha szeretnéd és menj csak. Csak ne tévedj, elkérlek. Amúgy tárgyalásom lesz délután, tudod nem áll meg az élet a marketingben és apád sem lesz itthon a bátyád viszi focimeccsre a kedvenc csapata játszik nem akarja kihagyni.
- Rendben akkor rendelek majd pizzát –mosolyogtam odahajoltam és puszit nyomtam az arcára –Köszönöm szépen! –azzal fel is rohantam a szobámba és nekiálltam a kedvenc Con Verse oldaltáskámba pakolni pár cuccom. Délben rendeltem pizzát és írtam facen Jamesnek, hogy nem e tudna lejönni elém. Mivel sok lett a cuccom.
kimentem a ház elé bezártam még éppen az utolsó szelet pizzát rágcsáltam mikor a kutyám kikapta a kezemből. Remek nem zártam be a kutyás kert részbe. Hátravittem és bezártam a Labrador mellé. Visszamentem a cuccomhoz majd, James meg is érkezett.
- Ugye tudod, hogy csak egy éjszaka lesz? –nézet döbbenten a csomagomra.
- tudom –pirultam el majd beszálltam a kocsimba.
- Csak szólok, a barátnőm Yuuki is jön, mert meg akar ismerni.
- Oh… remek! –mosolyogtam rá. ez kellet nekem, remek…
Az út hátralévő részében egyikünk se szólt. Megérkezve kivette a táskám és mondta, hogy majd ő cipeli. Bementünk a lakba és egyből ott voltak előttem a fiúk és egy lány valószínű Yuuki. Döbbent fejet vágott.
- Öhm elfelejtettem megnézni a banda oldalt nem is mondtátok, hogy csaj a tag! –háborodott fel mire elment a kedvem az egésztől. Ezt látva a szőke azt hiszem Axel a segítségemre sietett és átvette a táskám Jamestől.
- Gyere, megmutatom, hol fogsz aludni! –mosolygott rám. Én pedig rá vissza, legalább már egy emberrel jóba vagyok.
- Köszönöm –mondtam halkan mikor megállt egy kisebb beugró előtt, ami kékbe pompázott egy nagy függűágy volt az egyik sarokba pár babzsákfotel és egy asztal görgős székkel meg pár üres képkeret.
- Ez a te lakod, rendezkedj be hosszú távra, jah és itt ez a gardróbba pakolj csak be pár cuccot, amit nem sajnálsz itt hagyni. Ha bármi van én Bal oldalt ott abba a sarokba vagyok –mutatott az említett irányra – Toya pedig abba ott ni –mutatott a mellettem lévő beugróra.
- Köszi, de most nem pakolok ki nincs kedvem, nincs kedved egyet játszani? –néztem a lépcső tetejére ahol tegnap felvételiztem.
- De lenne csak mit játszunk? –kérdezi mosolyogva – De amúgy csak akkor, ha énekelsz is! –alkudozott.
- Legyen – nevettem fel – És mondjuk Black Veil Brides- Int he end? Éneklek meg dobolok te meg gitár, amúgy elektronikus, basszus?
- Megegyeztünk és elektronikus –mosolyodott el. Levakaratlan a mosoly az arcáról.
- Felmentünk leültem a dobok mögé megmarkoltam a dobverőket. Beállította nekem kényelmesen a mikrofont és elkezdtük. A szívem a torkomban dobogott, de a hangom mégis határozott és erős volt, Andy arca lebegett a szemem elől, hogy ő hogy énekli és úgy tűnik női verzióhoz képest jól éneklek. A dobokra szegeztem a tekintetem mégis néhány,,lazább,, résznél felálltam és úgy doboltam, olyan táncféle dobolás közbe. Alex meglepően nézett rám, nem ezt várta. A következő pillanatban a lépcsőre tekintettem, lehet nem kellett volna. ott állt a banda maradék töredéke James csajával kiegészülve. Nem érdekelt élveztem a zenét a gombóc eltűnt. Csak énekeltem beleadtam mindent, mindent, amit érzek, minden stresszem és feszültségem. Csak tomboltam, egyszerűen szárnyaltam zenén. A reflénynél mindig megmosolyogtam, mióta is imádom a BVB-t el nem tudom mondani. Régóta egyszóval. Mikor a szám befejeződött Alex felkiáltott, tudomást se vett a többiekről.
- Mos a fallen angel-t! –mondta lelkesen. Csak lelkesen sóhajtottam.
- Legyen –sóhajtottam, de a következő pillanatban a többiek is hangszert ragadtak és beszálltak kiderült a férfi énekes a szintetizátoros Toya néha becsatlakozott az éneklésbe. yuuki pedig végig hol engem, hol James-t nézte. Az a poén, hogy James pedig engem bámult elmélyülten hol pedig a húrokat. Remek még több bonyodalomra számíthatok. Alex rám mosolygott és odakaccsintott, mire vissza én is ugyanezt. Ebben a pillanatban fordult el James és szomorúan a padlót kezdte fixírozni. nagyon gondolkodott valamit 2-szer is rontott hallottam, ahogy elcsúszott egy egy hangot. a többiek talán nem érezték de én mint aki az alap ritmust adja hallottam. de nem szóltam a szám végén.
- eszméletlen voltál James! –lépett oda hozzá Yuuki és megcsókolta. James eltolta magától és gitárját letéve lerobogott a lépcsőn.
- Ennek meg mibaja? –kérdezte Axel toyara pillantva.
- Kiderítem –lépkedett utána Yuuki.
|
| Nauki | 2012. 12. 26. 14:14:32 | #24647 |
Karakter: Nichol Greagreen
Megjegyzés: Jamesnek...
Reggel idegesen keltem fel. Lebattyogtam kávét főzni, anyuval össze is akadtam út közben és le is szólítottam.
- Anyu… -szóltam hozzá félénken. Valamiért mindig féltem bármit is kérni, hisz így is megmentették az életem.
- Mond csak kincsem? –kérdezte csilingelő hangján és bátorítóan rám mosolygott.
- Anya tegnap meséltem a bandáról ugye? –kérdeztem mire bólintott – Megkérdezték nincs e kedvem a bandalakban aludni mert péntek este mindig ott alszanak próba után… - pirultam el. Mosolyogva megfogta a kezem és megszorította.
- Az a fiú is ott lesz igaz?
- Milyen fiú? –kérdeztem rák vörösen szerintem a hajamnál is élénkebben pompázott.
- Aki tegnap hazakísért… tudod, mit nem faggatlak! Elmondod, ha szeretnéd és menj csak. Csak ne tévedj, elkérlek. Amúgy tárgyalásom lesz délután, tudod nem áll meg az élet a marketingben és apád sem lesz itthon a bátyád viszi focimeccsre a kedvenc csapata játszik nem akarja kihagyni.
- Rendben akkor rendelek majd pizzát –mosolyogtam odahajoltam és puszit nyomtam az arcára –Köszönöm szépen! –azzal fel is rohantam a szobámba és nekiálltam a kedvenc Con Verse oldaltáskámba pakolni pár cuccom. Délben rendeltem pizzát és írtam facen Jamesnek, hogy nem e tudna lejönni elém. Mivel sok lett a cuccom.
kimentem a ház elé bezártam még éppen az utolsó szelet pizzát rágcsáltam mikor a kutyám kikapta a kezemből. Remek nem zártam be a kutyás kert részbe. Hátravittem és bezártam a Labrador mellé. Visszamentem a cuccomhoz majd, James meg is érkezett.
- Ugye tudod, hogy csak egy éjszaka lesz? –nézet döbbenten a csomagomra.
- tudom –pirultam el majd beszálltam a kocsimba.
- Csak szólok, a barátnőm Yuuki is jön, mert meg akar ismerni.
- Oh… remek! –mosolyogtam rá. ez kellet nekem, remek…
Az út hátralévő részében egyikünk se szólt. Megérkezve kivette a táskám és mondta, hogy majd ő cipeli. Bementünk a lakba és egyből ott voltak előttem a fiúk és egy lány valószínű Yuuki. Döbbent fejet vágott.
- Öhm elfelejtettem megnézni a banda oldalt nem is mondtátok, hogy csaj a tag! –háborodott fel mire elment a kedvem az egésztől. Ezt látva a szőke azt hiszem Axel a segítségemre sietett és átvette a táskám Jamestől.
- Gyere, megmutatom, hol fogsz aludni! –mosolygott rám. Én pedig rá vissza, legalább már egy emberrel jóba vagyok.
- Köszönöm –mondtam halkan mikor megállt egy kisebb beugró előtt, ami kékbe pompázott egy nagy függűágy volt az egyik sarokba pár babzsákfotel és egy asztal görgős székkel meg pár üres képkeret.
- Ez a te lakod, rendezkedj be hosszú távra, jah és itt ez a gardróbba pakolj csak be pár cuccot, amit nem sajnálsz itt hagyni. Ha bármi van én Bal oldalt ott abba a sarokba vagyok –mutatott az említett irányra – Toya pedig abba ott ni –mutatott a mellettem lévő beugróra.
- Köszi, de most nem pakolok ki nincs kedvem, nincs kedved egyet játszani? –néztem a lépcső tetejére ahol tegnap felvételiztem.
- De lenne csak mit játszunk? –kérdezi mosolyogva – De amúgy csak akkor, ha énekelsz is! –alkudozott.
- Legyen – nevettem fel – És mondjuk Black Veil Brides- Int he end? Éneklek meg dobolok te meg gitár, amúgy elektronikus, basszus?
- Megegyeztünk és elektronikus –mosolyodott el. Levakaratlan a mosoly az arcáról.
- Felmentünk leültem a dobok mögé megmarkoltam a dobverőket. Beállította nekem kényelmesen a mikrofont és elkezdtük. A szívem a torkomban dobogott, de a hangom mégis határozott és erős volt, Andy arca lebegett a szemem elől, hogy ő hogy énekli és úgy tűnik női verzióhoz képest jól éneklek. A dobokra szegeztem a tekintetem mégis néhány,,lazább,, résznél felálltam és úgy doboltam, olyan táncféle dobolás közbe. Alex meglepően nézett rám, nem ezt várta. A következő pillanatban a lépcsőre tekintettem, lehet nem kellett volna. ott állt a banda maradék töredéke James csajával kiegészülve. Nem érdekelt élveztem a zenét a gombóc eltűnt. Csak énekeltem beleadtam mindent, mindent, amit érzek, minden stresszem és feszültségem. Csak tomboltam, egyszerűen szárnyaltam zenén. A reflénynél mindig megmosolyogtam, mióta is imádom a BVB-t el nem tudom mondani. Régóta egyszóval. Mikor a szám befejeződött Alex felkiáltott, tudomást se vett a többiekről.
- Mos a fallen angel-t! –mondta lelkesen. Csak lelkesen sóhajtottam.
- Legyen –sóhajtottam, de a következő pillanatban a többiek is hangszert ragadtak és beszálltak kiderült a férfi énekes a szintetizátoros Toya néha becsatlakozott az éneklésbe. yuuki pedig végig hol engem, hol James-t nézte. Az a poén, hogy James pedig engem bámult elmélyülten hol pedig a húrokat. Remek még több bonyodalomra számíthatok. Alex rám mosolygott és odakaccsintott, mire vissza én is ugyanezt. Ebben a pillanatban fordult el James és szomorúan a padlót kezdte fixírozni. nagyon gondolkodott valamit 2-szer is rontott hallottam, ahogy elcsúszott egy egy hangot. a többiek talán nem érezték de én mint aki az alap ritmust adja hallottam. de nem szóltam a szám végén.
- eszméletlen voltál James! –lépett oda hozzá Yuuki és megcsókolta. James eltolta magától és gitárját letéve lerobogott a lépcsőn.
- Ennek meg mibaja? –kérdezte Axel toyara pillantva.
- Kiderítem –lépkedett utána Yuuki.
|
| Nauki | 2012. 12. 26. 14:14:32 | #24648 |
Karakter: Nichol Greagreen
Megjegyzés: Jamesnek...
Reggel idegesen keltem fel. Lebattyogtam kávét főzni, anyuval össze is akadtam út közben és le is szólítottam.
- Anyu… -szóltam hozzá félénken. Valamiért mindig féltem bármit is kérni, hisz így is megmentették az életem.
- Mond csak kincsem? –kérdezte csilingelő hangján és bátorítóan rám mosolygott.
- Anya tegnap meséltem a bandáról ugye? –kérdeztem mire bólintott – Megkérdezték nincs e kedvem a bandalakban aludni mert péntek este mindig ott alszanak próba után… - pirultam el. Mosolyogva megfogta a kezem és megszorította.
- Az a fiú is ott lesz igaz?
- Milyen fiú? –kérdeztem rák vörösen szerintem a hajamnál is élénkebben pompázott.
- Aki tegnap hazakísért… tudod, mit nem faggatlak! Elmondod, ha szeretnéd és menj csak. Csak ne tévedj, elkérlek. Amúgy tárgyalásom lesz délután, tudod nem áll meg az élet a marketingben és apád sem lesz itthon a bátyád viszi focimeccsre a kedvenc csapata játszik nem akarja kihagyni.
- Rendben akkor rendelek majd pizzát –mosolyogtam odahajoltam és puszit nyomtam az arcára –Köszönöm szépen! –azzal fel is rohantam a szobámba és nekiálltam a kedvenc Con Verse oldaltáskámba pakolni pár cuccom. Délben rendeltem pizzát és írtam facen Jamesnek, hogy nem e tudna lejönni elém. Mivel sok lett a cuccom.
kimentem a ház elé bezártam még éppen az utolsó szelet pizzát rágcsáltam mikor a kutyám kikapta a kezemből. Remek nem zártam be a kutyás kert részbe. Hátravittem és bezártam a Labrador mellé. Visszamentem a cuccomhoz majd, James meg is érkezett.
- Ugye tudod, hogy csak egy éjszaka lesz? –nézet döbbenten a csomagomra.
- tudom –pirultam el majd beszálltam a kocsimba.
- Csak szólok, a barátnőm Yuuki is jön, mert meg akar ismerni.
- Oh… remek! –mosolyogtam rá. ez kellet nekem, remek…
Az út hátralévő részében egyikünk se szólt. Megérkezve kivette a táskám és mondta, hogy majd ő cipeli. Bementünk a lakba és egyből ott voltak előttem a fiúk és egy lány valószínű Yuuki. Döbbent fejet vágott.
- Öhm elfelejtettem megnézni a banda oldalt nem is mondtátok, hogy csaj a tag! –háborodott fel mire elment a kedvem az egésztől. Ezt látva a szőke azt hiszem Axel a segítségemre sietett és átvette a táskám Jamestől.
- Gyere, megmutatom, hol fogsz aludni! –mosolygott rám. Én pedig rá vissza, legalább már egy emberrel jóba vagyok.
- Köszönöm –mondtam halkan mikor megállt egy kisebb beugró előtt, ami kékbe pompázott egy nagy függűágy volt az egyik sarokba pár babzsákfotel és egy asztal görgős székkel meg pár üres képkeret.
- Ez a te lakod, rendezkedj be hosszú távra, jah és itt ez a gardróbba pakolj csak be pár cuccot, amit nem sajnálsz itt hagyni. Ha bármi van én Bal oldalt ott abba a sarokba vagyok –mutatott az említett irányra – Toya pedig abba ott ni –mutatott a mellettem lévő beugróra.
- Köszi, de most nem pakolok ki nincs kedvem, nincs kedved egyet játszani? –néztem a lépcső tetejére ahol tegnap felvételiztem.
- De lenne csak mit játszunk? –kérdezi mosolyogva – De amúgy csak akkor, ha énekelsz is! –alkudozott.
- Legyen – nevettem fel – És mondjuk Black Veil Brides- Int he end? Éneklek meg dobolok te meg gitár, amúgy elektronikus, basszus?
- Megegyeztünk és elektronikus –mosolyodott el. Levakaratlan a mosoly az arcáról.
- Felmentünk leültem a dobok mögé megmarkoltam a dobverőket. Beállította nekem kényelmesen a mikrofont és elkezdtük. A szívem a torkomban dobogott, de a hangom mégis határozott és erős volt, Andy arca lebegett a szemem elől, hogy ő hogy énekli és úgy tűnik női verzióhoz képest jól éneklek. A dobokra szegeztem a tekintetem mégis néhány,,lazább,, résznél felálltam és úgy doboltam, olyan táncféle dobolás közbe. Alex meglepően nézett rám, nem ezt várta. A következő pillanatban a lépcsőre tekintettem, lehet nem kellett volna. ott állt a banda maradék töredéke James csajával kiegészülve. Nem érdekelt élveztem a zenét a gombóc eltűnt. Csak énekeltem beleadtam mindent, mindent, amit érzek, minden stresszem és feszültségem. Csak tomboltam, egyszerűen szárnyaltam zenén. A reflénynél mindig megmosolyogtam, mióta is imádom a BVB-t el nem tudom mondani. Régóta egyszóval. Mikor a szám befejeződött Alex felkiáltott, tudomást se vett a többiekről.
- Mos a fallen angel-t! –mondta lelkesen. Csak lelkesen sóhajtottam.
- Legyen –sóhajtottam, de a következő pillanatban a többiek is hangszert ragadtak és beszálltak kiderült a férfi énekes a szintetizátoros Toya néha becsatlakozott az éneklésbe. yuuki pedig végig hol engem, hol James-t nézte. Az a poén, hogy James pedig engem bámult elmélyülten hol pedig a húrokat. Remek még több bonyodalomra számíthatok. Alex rám mosolygott és odakaccsintott, mire vissza én is ugyanezt. Ebben a pillanatban fordult el James és szomorúan a padlót kezdte fixírozni. nagyon gondolkodott valamit 2-szer is rontott hallottam, ahogy elcsúszott egy egy hangot. a többiek talán nem érezték de én mint aki az alap ritmust adja hallottam. de nem szóltam a szám végén.
- eszméletlen voltál James! –lépett oda hozzá Yuuki és megcsókolta. James eltolta magától és gitárját letéve lerobogott a lépcsőn.
- Ennek meg mibaja? –kérdezte Axel toyara pillantva.
- Kiderítem –lépkedett utána Yuuki.
|
| Nauki | 2012. 12. 26. 14:14:32 | #24649 |
Karakter: Nichol Greagreen
Megjegyzés: Jamesnek...
Reggel idegesen keltem fel. Lebattyogtam kávét főzni, anyuval össze is akadtam út közben és le is szólítottam.
- Anyu… -szóltam hozzá félénken. Valamiért mindig féltem bármit is kérni, hisz így is megmentették az életem.
- Mond csak kincsem? –kérdezte csilingelő hangján és bátorítóan rám mosolygott.
- Anya tegnap meséltem a bandáról ugye? –kérdeztem mire bólintott – Megkérdezték nincs e kedvem a bandalakban aludni mert péntek este mindig ott alszanak próba után… - pirultam el. Mosolyogva megfogta a kezem és megszorította.
- Az a fiú is ott lesz igaz?
- Milyen fiú? –kérdeztem rák vörösen szerintem a hajamnál is élénkebben pompázott.
- Aki tegnap hazakísért… tudod, mit nem faggatlak! Elmondod, ha szeretnéd és menj csak. Csak ne tévedj, elkérlek. Amúgy tárgyalásom lesz délután, tudod nem áll meg az élet a marketingben és apád sem lesz itthon a bátyád viszi focimeccsre a kedvenc csapata játszik nem akarja kihagyni.
- Rendben akkor rendelek majd pizzát –mosolyogtam odahajoltam és puszit nyomtam az arcára –Köszönöm szépen! –azzal fel is rohantam a szobámba és nekiálltam a kedvenc Con Verse oldaltáskámba pakolni pár cuccom. Délben rendeltem pizzát és írtam facen Jamesnek, hogy nem e tudna lejönni elém. Mivel sok lett a cuccom.
kimentem a ház elé bezártam még éppen az utolsó szelet pizzát rágcsáltam mikor a kutyám kikapta a kezemből. Remek nem zártam be a kutyás kert részbe. Hátravittem és bezártam a Labrador mellé. Visszamentem a cuccomhoz majd, James meg is érkezett.
- Ugye tudod, hogy csak egy éjszaka lesz? –nézet döbbenten a csomagomra.
- tudom –pirultam el majd beszálltam a kocsimba.
- Csak szólok, a barátnőm Yuuki is jön, mert meg akar ismerni.
- Oh… remek! –mosolyogtam rá. ez kellet nekem, remek…
Az út hátralévő részében egyikünk se szólt. Megérkezve kivette a táskám és mondta, hogy majd ő cipeli. Bementünk a lakba és egyből ott voltak előttem a fiúk és egy lány valószínű Yuuki. Döbbent fejet vágott.
- Öhm elfelejtettem megnézni a banda oldalt nem is mondtátok, hogy csaj a tag! –háborodott fel mire elment a kedvem az egésztől. Ezt látva a szőke azt hiszem Axel a segítségemre sietett és átvette a táskám Jamestől.
- Gyere, megmutatom, hol fogsz aludni! –mosolygott rám. Én pedig rá vissza, legalább már egy emberrel jóba vagyok.
- Köszönöm –mondtam halkan mikor megállt egy kisebb beugró előtt, ami kékbe pompázott egy nagy függűágy volt az egyik sarokba pár babzsákfotel és egy asztal görgős székkel meg pár üres képkeret.
- Ez a te lakod, rendezkedj be hosszú távra, jah és itt ez a gardróbba pakolj csak be pár cuccot, amit nem sajnálsz itt hagyni. Ha bármi van én Bal oldalt ott abba a sarokba vagyok –mutatott az említett irányra – Toya pedig abba ott ni –mutatott a mellettem lévő beugróra.
- Köszi, de most nem pakolok ki nincs kedvem, nincs kedved egyet játszani? –néztem a lépcső tetejére ahol tegnap felvételiztem.
- De lenne csak mit játszunk? –kérdezi mosolyogva – De amúgy csak akkor, ha énekelsz is! –alkudozott.
- Legyen – nevettem fel – És mondjuk Black Veil Brides- Int he end? Éneklek meg dobolok te meg gitár, amúgy elektronikus, basszus?
- Megegyeztünk és elektronikus –mosolyodott el. Levakaratlan a mosoly az arcáról.
- Felmentünk leültem a dobok mögé megmarkoltam a dobverőket. Beállította nekem kényelmesen a mikrofont és elkezdtük. A szívem a torkomban dobogott, de a hangom mégis határozott és erős volt, Andy arca lebegett a szemem elől, hogy ő hogy énekli és úgy tűnik női verzióhoz képest jól éneklek. A dobokra szegeztem a tekintetem mégis néhány,,lazább,, résznél felálltam és úgy doboltam, olyan táncféle dobolás közbe. Alex meglepően nézett rám, nem ezt várta. A következő pillanatban a lépcsőre tekintettem, lehet nem kellett volna. ott állt a banda maradék töredéke James csajával kiegészülve. Nem érdekelt élveztem a zenét a gombóc eltűnt. Csak énekeltem beleadtam mindent, mindent, amit érzek, minden stresszem és feszültségem. Csak tomboltam, egyszerűen szárnyaltam zenén. A reflénynél mindig megmosolyogtam, mióta is imádom a BVB-t el nem tudom mondani. Régóta egyszóval. Mikor a szám befejeződött Alex felkiáltott, tudomást se vett a többiekről.
- Mos a fallen angel-t! –mondta lelkesen. Csak lelkesen sóhajtottam.
- Legyen –sóhajtottam, de a következő pillanatban a többiek is hangszert ragadtak és beszálltak kiderült a férfi énekes a szintetizátoros Toya néha becsatlakozott az éneklésbe. yuuki pedig végig hol engem, hol James-t nézte. Az a poén, hogy James pedig engem bámult elmélyülten hol pedig a húrokat. Remek még több bonyodalomra számíthatok. Alex rám mosolygott és odakaccsintott, mire vissza én is ugyanezt. Ebben a pillanatban fordult el James és szomorúan a padlót kezdte fixírozni. nagyon gondolkodott valamit 2-szer is rontott hallottam, ahogy elcsúszott egy egy hangot. a többiek talán nem érezték de én mint aki az alap ritmust adja hallottam. de nem szóltam a szám végén.
- eszméletlen voltál James! –lépett oda hozzá Yuuki és megcsókolta. James eltolta magától és gitárját letéve lerobogott a lépcsőn.
- Ennek meg mibaja? –kérdezte Axel toyara pillantva.
- Kiderítem –lépkedett utána Yuuki.
|
| Nauki | 2012. 12. 26. 14:14:24 | #24645 |
Karakter: Nichol Greagreen
Megjegyzés: Jamesnek...
Reggel idegesen keltem fel. Lebattyogtam kávét főzni, anyuval össze is akadtam út közben és le is szólítottam.
- Anyu… -szóltam hozzá félénken. Valamiért mindig féltem bármit is kérni, hisz így is megmentették az életem.
- Mond csak kincsem? –kérdezte csilingelő hangján és bátorítóan rám mosolygott.
- Anya tegnap meséltem a bandáról ugye? –kérdeztem mire bólintott – Megkérdezték nincs e kedvem a bandalakban aludni mert péntek este mindig ott alszanak próba után… - pirultam el. Mosolyogva megfogta a kezem és megszorította.
- Az a fiú is ott lesz igaz?
- Milyen fiú? –kérdeztem rák vörösen szerintem a hajamnál is élénkebben pompázott.
- Aki tegnap hazakísért… tudod, mit nem faggatlak! Elmondod, ha szeretnéd és menj csak. Csak ne tévedj, elkérlek. Amúgy tárgyalásom lesz délután, tudod nem áll meg az élet a marketingben és apád sem lesz itthon a bátyád viszi focimeccsre a kedvenc csapata játszik nem akarja kihagyni.
- Rendben akkor rendelek majd pizzát –mosolyogtam odahajoltam és puszit nyomtam az arcára –Köszönöm szépen! –azzal fel is rohantam a szobámba és nekiálltam a kedvenc Con Verse oldaltáskámba pakolni pár cuccom. Délben rendeltem pizzát és írtam facen Jamesnek, hogy nem e tudna lejönni elém. Mivel sok lett a cuccom.
kimentem a ház elé bezártam még éppen az utolsó szelet pizzát rágcsáltam mikor a kutyám kikapta a kezemből. Remek nem zártam be a kutyás kert részbe. Hátravittem és bezártam a Labrador mellé. Visszamentem a cuccomhoz majd, James meg is érkezett.
- Ugye tudod, hogy csak egy éjszaka lesz? –nézet döbbenten a csomagomra.
- tudom –pirultam el majd beszálltam a kocsimba.
- Csak szólok, a barátnőm Yuuki is jön, mert meg akar ismerni.
- Oh… remek! –mosolyogtam rá. ez kellet nekem, remek…
Az út hátralévő részében egyikünk se szólt. Megérkezve kivette a táskám és mondta, hogy majd ő cipeli. Bementünk a lakba és egyből ott voltak előttem a fiúk és egy lány valószínű Yuuki. Döbbent fejet vágott.
- Öhm elfelejtettem megnézni a banda oldalt nem is mondtátok, hogy csaj a tag! –háborodott fel mire elment a kedvem az egésztől. Ezt látva a szőke azt hiszem Axel a segítségemre sietett és átvette a táskám Jamestől.
- Gyere, megmutatom, hol fogsz aludni! –mosolygott rám. Én pedig rá vissza, legalább már egy emberrel jóba vagyok.
- Köszönöm –mondtam halkan mikor megállt egy kisebb beugró előtt, ami kékbe pompázott egy nagy függűágy volt az egyik sarokba pár babzsákfotel és egy asztal görgős székkel meg pár üres képkeret.
- Ez a te lakod, rendezkedj be hosszú távra, jah és itt ez a gardróbba pakolj csak be pár cuccot, amit nem sajnálsz itt hagyni. Ha bármi van én Bal oldalt ott abba a sarokba vagyok –mutatott az említett irányra – Toya pedig abba ott ni –mutatott a mellettem lévő beugróra.
- Köszi, de most nem pakolok ki nincs kedvem, nincs kedved egyet játszani? –néztem a lépcső tetejére ahol tegnap felvételiztem.
- De lenne csak mit játszunk? –kérdezi mosolyogva – De amúgy csak akkor, ha énekelsz is! –alkudozott.
- Legyen – nevettem fel – És mondjuk Black Veil Brides- Int he end? Éneklek meg dobolok te meg gitár, amúgy elektronikus, basszus?
- Megegyeztünk és elektronikus –mosolyodott el. Levakaratlan a mosoly az arcáról.
- Felmentünk leültem a dobok mögé megmarkoltam a dobverőket. Beállította nekem kényelmesen a mikrofont és elkezdtük. A szívem a torkomban dobogott, de a hangom mégis határozott és erős volt, Andy arca lebegett a szemem elől, hogy ő hogy énekli és úgy tűnik női verzióhoz képest jól éneklek. A dobokra szegeztem a tekintetem mégis néhány,,lazább,, résznél felálltam és úgy doboltam, olyan táncféle dobolás közbe. Alex meglepően nézett rám, nem ezt várta. A következő pillanatban a lépcsőre tekintettem, lehet nem kellett volna. ott állt a banda maradék töredéke James csajával kiegészülve. Nem érdekelt élveztem a zenét a gombóc eltűnt. Csak énekeltem beleadtam mindent, mindent, amit érzek, minden stresszem és feszültségem. Csak tomboltam, egyszerűen szárnyaltam zenén. A reflénynél mindig megmosolyogtam, mióta is imádom a BVB-t el nem tudom mondani. Régóta egyszóval. Mikor a szám befejeződött Alex felkiáltott, tudomást se vett a többiekről.
- Mos a fallen angel-t! –mondta lelkesen. Csak lelkesen sóhajtottam.
- Legyen –sóhajtottam, de a következő pillanatban a többiek is hangszert ragadtak és beszálltak kiderült a férfi énekes a szintetizátoros Toya néha becsatlakozott az éneklésbe. yuuki pedig végig hol engem, hol James-t nézte. Az a poén, hogy James pedig engem bámult elmélyülten hol pedig a húrokat. Remek még több bonyodalomra számíthatok. Alex rám mosolygott és odakaccsintott, mire vissza én is ugyanezt. Ebben a pillanatban fordult el James és szomorúan a padlót kezdte fixírozni. nagyon gondolkodott valamit 2-szer is rontott hallottam, ahogy elcsúszott egy egy hangot. a többiek talán nem érezték de én mint aki az alap ritmust adja hallottam. de nem szóltam a szám végén.
- eszméletlen voltál James! –lépett oda hozzá Yuuki és megcsókolta. James eltolta magától és gitárját letéve lerobogott a lépcsőn.
- Ennek meg mibaja? –kérdezte Axel toyara pillantva.
- Kiderítem –lépkedett utána Yuuki.
|
|
