Engedelmesen húzom ki a kezem az alsójából, egész testemben beleborzongva mélyrõl jövõ, csalódott morgásába.
- Rendben… - suttogom, nem bízva saját hangom erejében.  – Akkor én most…
Nekem is vágytól ég a testem, és ködösek a gondolataim, de azért fészkelõdni kezdek, próbálok kimászni alóla. Õ azonban nem moccan, ezért kérdõn pillantok fel rá, hogy rögtön az ajkamba harapjak, mikor látom a vadul örvénylõ vágyat a tekintetében.
- Akkor… akkor kiengedsz? – lehelem, és igyekszem nem a testét figyelni, mely teljes szépségében magasodik fölém.

- Nagyon sok energiámba kerül nem letámadni téged, Aden – dörmög vágytól mély hangon, két fújtatás közepette. – Nem bírlak elengedni csak így… De ha hozzám érsz, elborul az agyam…
- Akkor… akkor mi legyen? – suttogom értetlenül, és nem tudom tovább türtõztetni magam, elkalandozik a pillantásom. – Cs-csak nézni szeretnél… engem?
Elõször nem felel, csak lassan hátrahúzódik, egészen az ágy végéig, és ott térdelve figyeli minden mozdulatomat. Már magam se tudom, melyikünk vágya izzik bennem olyan szinten, hogy gondolni is alig tudok másra, de nem is érdekel. Elég hallanom nehéz légzését, látnom hevesen emelkedõ és süllyedõ mellkasát, hogy úgy érezzem magam, mint egy préda, aki örömmel várja, hogy a ragadozó rávesse magát.

- Igen – bólintja. Nagyot nyelek, és érzem, hogy még vörösebb leszek, mint eddig.
- J-jó… Ha ezt akarod… - préselem ki magamból, és fejemet a párnákra ejtve, mélységes zavarban hunyom le a szemem, majd tárulkozok ki neki. Csak Dremnek, csak neki, senki másnak... Pihegve kapkodok levegõ után, szinte éget a tekintete, és bár nem akarok róla tudomást venni, saját merevedésem már-már fájdalmasan lüktet a közelségétõl.
- Nézz rám, Aden… - dorombolja halkan, én pedig az ajkaimba harapva engedelmeskedek, el is akad a lélegzetem, mikor teljesen meztelenül pillantom meg az ágy végében elheverve. – Segíts nekem…
Megmarkolja kemény hímtagját, én pedig tétován simítok végig a mellkasomon és hasamon, de zavaromban képtelen vagyok tovább menni.
- Ez az… - sziszegi. – Folytasd!

Égõ arccal, nyögdécselve nyúlok magamhoz, szinte tükörként utánozva a mozdulatait, folyamatosan õt figyelve. Nem kell sok, és megközelítem a csúcsot, a feltorlódó forróságot érezve, csak a szemére koncentrálok, és egy hangosabb nyögéssel, ívbe feszülõ testtel lendülök át. Levegõ után kapkodok, tompa kábultságomon keresztül hallom vad, elégedett morgását, ahogy õ is elélvez.
Percekig heverünk némán, igyekezvén normalizálni a légzésünk.
- Drem – sóhajtom, megtörve a csendet. Célom azonban nincs, és mondandóm se, csak jólesik a nevét lehelni. Halkan felnevetve harapdálja meg a kis lábujjam, mire felnyikkanok. – Drem!
Az ágyra könyököl, és kifejezetten kéjesen, elégedetten mosolyodik el, magához intve. Kicsit tétován támaszkodok fel, és csúszom közelebb hozzá, nem tudom jó ötlet-e újra felkorbácsolni mindkettõnk vágyát. Ellenállni azonban nem tudok, mosolyogva hajolok egy lágy csókért.

- Drem... – suttogom halkan.
- Hm?
- I-Itt maradhatok éjszakára, melletted? – kérdezem zavartan, és legszívesebben hozzásimulnék, de lassan rájövök, hogy ez talán a maszatosságom miatt se lenne olyan jó ötlet.
- Minden éjjel Aden! Minden éjjel mellettem a helyed! – jelenti ki mosolyogva. – De most talán még ne meztelenül simulj hozzám, bármennyire is szeretném... – teszi hozzá, és mikor köldökig vörösödök, jókedvûen felnevet.
Fel kell az ágyról, és minden pirulás nélkül, ádámkosztümben sétál be a fürdõszobába. Pár pillanat múlva egy törülközõvel tér vissza, és az ágyra térdelve felém nyúl vele, hogy letöröljön. Elakadó lélegzettel hagyom, hogy a hasamat letisztogassa a melegvizes anyaggal, de mikor lejjebb haladna, inkább elkapom a csuklóját, és zavartan átveszem.
Félreérthetetlenül erõsödött mindkettõnk vágya, és ha nem intézném tovább magamnak, ugyan ott kötnénk ki, mint nem rég.

Miután végeztem, visszaadom neki, és míg kiviszi a mosdóba, magamra kapom a pizsamámat. Mikor ezt látja visszatérve, szélesen elmosolyodik, és a földrõl felszedi az alsóját, majd visszahúzza magára õ is. Luke pedig pont ezt a pillanatot választja, hogy éhesen nyöszörögni kezdjen a szomszéd szobában.
- Hozom a tápszert! – jelenti ki Drem, én pedig hálás biccentéssel sétálok át Lukehoz, és kivéve õt a kiságyból, befészkelem magam a fotelbe. Hamarosan Drem is visszatér. A karfára ül, én pedig nekidõlök, és átvéve tõle a cumisüveget, kiszolgálom vele a méltatlankodó kis apróságot.
- Lehet inkább mégis itt kéne aludnom vele? – nézek fel Dremre, de õ csak megingatja a fejét.
- Nyitva hagyjuk az ajtót a két szoba között, bármikor meghalljuk õt, elég éles mindkettõnk hallása – feleli, én pedig igazat adok neki.
- Rendben! – mosolyodom el, egészen az oldalához simulva. Hosszú percekig ülünk csendben, amit csak Luke étkezésének hangja tör meg.

- Szóval, ma már rajzoltál, ugye? – szólal meg hirtelen Drem. Mondtam neki? Jaj, tényleg, mikor kérdezte, hogy milyen napom volt.
- Igen, új mesébe kezdtem! – felelem lelkesen. – Reggel megmutatom, ha érdekel.
- Természetesen érdekel – vágja rá meleg szeretettel, amiben boldogan merülök el. – És örülök, hogy újra kedved van hozzá.
- Én is – biccentek, szinte csak magamnak. Nora halála még mindig keserû és fájdalmas pont, de már képes vagyok igazán boldog lenni, ezt mutatja az alkotáshoz való kedvem visszatérése is.
Luke közben befejezi az evést, és már alszik is. Átadom õt Dremnek, aki megbüfizteti, majd visszateszi a kiságyba.
- Hagyd a cumisüveget holnapra, menjünk aludni! – karol át hátulról. Elégedetten simulok bele az ölelésébe, és beleegyezõen bólintok.
Hamarosan már az ágyában fekszünk, és most tétovázás nélkül simulok hozzá a mellkasához, õ pedig szorosan, birtoklóan húz magához.
- Drem – mormolom a bõrébe. – Pénteken, a bál után... a szállodában... ha te is szeretnéd, én teljesen neked...adom magam!

- Mit csináltatok? – kérdezem, és félig a hátamra fordulok, hogy jobban megbámulhasson, és meg is teszi, és imádom hogy ezt teszi, és hogy ilyen erõs hatással vagyok rá, annyira vonzódik hozzám, mint én hozzá. Vágyának illata édes, mint az orgona.

- Meg-megkaptam a meghívót, Johnnal voltunk... jaj és rajzoltam!

- Ma csak Johnnal? – kérdezem, és nem is rejtem el féltékenységemet. Minden percet, amit más hím társaságában tölt, féltékenyen irigylem. Feltérdelek velem szemben, õ pedig félénken, de vágyakozva felemeli a kezeit és finoman végigsimítja mellkasomat. Forró pillantásomtól egy pillanatra megretten, de azonnal felerõsödik az édeskés illat. A nevemet suttogja, pont úgy, ahogy kell, pont úgy, ahogy mindig is vágytam, az elsõ pertõl kezdve, hogy megismertem õt. Hasamon is végigsimít, és õszintén szólva meglepõdök. Azt gondoltam, a kapcsolatunkban majd nekem kell egyfolytában tekernem, hogy haladjunk az ágy felé, de úgy tûnik feleslegesen aggódtam, és ez örömmel tölt el. Nem támadhatom le, mert akkor visszavonulót fúj, ki kell tartanom, van önuralmam… Nem vagyok egy vadállat…

- Mit szeretnél, Aden? – dorombolom lágyan, a vágytól teljesen elmélyül a hangom.

- Ké-kérlek... érints... egy kicsit... – zihálja kábán, és ajkát megnyalva néz kérlelõn a szemeimbe. Önuralom a francokat. Olyan villámgyorsan teperem le, hogy emberi szemmel követhetetlen lenne. Nyakába szippantok. Olyan finom illata van… Ellenállhatatlanná teszi. Puha és selymes a bõre, szinte fájnak a fogaim azért, hogy rajta hagyjam a jelem.

- Biztos vagy benne, hogy csak egy kicsit? – mormolom a nyakába, kezem a pólója alá csúszik. Meleg és puha mindenhol, a hasán a mellkasán, derekán, testének minden centijén.

- Egy... kicsit... kérlek... – zihálja, miközben csókolom és nyalogatom a nyakát. Lehúzom róla a pólóját, és visszahanyatlik az ágyra. Istenem… Beleremegek a vágyba, és nem is bírom abbahagyni a reszketést, így mélyesztem fogaimat a nyakának és vállának hajlatába mélyesztem. Bizsereg az erõm, és õ reagál rám, érzem benne is mélyen a mágiát, a különleges rezgést. Igazi jelet visel. Megjelöltem. Az enyém. Csak az enyém… A társam.

- Drem... – sóhajtja õrjítõen, miközben remegve és zihálva cibálom le róla a pizsamanadrágját. Reszketõ ujjaim végigsimítják hasát, felemelem a fejemet és a szemeibe nézek. Látom rajta, hogy vágyik rám, érzem az illatán is, de a szemei bizonytalanul csillognak, ajkait rágcsálja tétován. Nem, még nem áll készen a párzásunkra, de ha már itt fekszik elõttem meztelenül, nyakán a jelemmel, egyszerûen fogalmam sincs, hogyan fordíthatnám vissza az események láncsorozatát, hogy képes legyek itt leállítani magam. A szörnyem hörögve vájná karmait a társába, hogy maga alá teperje és megtegye…

- Most csak... most csak így... – nyöszörgi Aden, keze pedig a boxer alsómba bújik, ujjai farkamra kulcsolódnak. Torkomból mély hörgés szakad fel, behunyt szemekkel lehajtom a fejem. A társam keze a merevedésemen… Hihetetlenül jó érzés… – Re-rendben?

- Nem, nincs rendben – fújtatom. – Túl erõs a vágyam, nekem nem elég ennyi. Várnunk kell még, amíg készen nem állsz rá, és amíg megfelelõek nem lesznek a körülmények.

Elernyednek ujjai a farkamon, és csalódott morranással veszem tudomásul a visszahúzódását.

- Rendben… - suttogja aranyosan. – Akkor én most…

Fészkelõdni kezd, hogy kimásszon alólam, de meg sem moccanok, ezért kérdõen felnéz rám. A szemeimben vadul örvénylõ vágyat látva ajkába harap.

- Akkor… akkor kiengedsz? – leheli.

- Nagyon sok energiámba kerül nem letámadni téged, Aden – dörmögöm vágytól mély hangomon, hangosan fújtatva veszem a levegõt. – Nem bírlak elengedni csak így… De ha hozzám érsz, elborul az agyam…

- Akkor… akkor mi legyen? – suttogja, ajkai nedvesen csillognak, szemei testemen kalandoznak, úgy méregetve engem, hogy csupán ennyitõl el tudnék durranni. – Cs-csak nézni szeretnél… engem?

Lassan hátrahúzódom az ágyam végéig, és térdelve nézem õt. Mellkasom úgy emelkedik és süllyed, mint egy vad szivattyú, ugrásra készen várok, mintha prédámat lesném. Nézni õt? Igen, egész nap csak õt bámulnám, de most aztán ki nem teheti a lábait innen, amíg nem enyhít a kínjaimon. Lassan bólintok.

- Igen.

- J-jó… Ha ezt akarod…

Olyan piros, olyan zavart, de mégis fejét a párnákra ejti, és széttárulkozva hagyja, hogy csodáljam meztelen testét. Kitágulnak orrcimpáim, mélyen magamba szívom izgató illatát, amely az enyémmel keveredik. Halkan pihegve, behunyt szemekkel vár, kemény farka meg-meg rezzen, mintha érezné a pillantásaimat.

- Nézz rám, Aden… - dorombolom halkan, és kényelmesen elheverek az ágy végében, teljesen meztelenül, ahogy õ is. – Segíts nekem…

Megmarkolom a hímtagomat, és õ tétován végigsimít a mellkasán és hasán. Úristen, mennyire érzéki!

- Ez az… - sziszegem. – Folytasd!

Nézem ahogy halkan nyögdécselve, mélységes zavarában vörös arccal és fülekkel õ is maszturbálni kezd. Amikor közeledik a csúcsra, már csak a szemeimet nézi, és abban a pillanatban, hogy halovány teste ívbe feszül a kéjtõl, vad morgással követem én is. Remegve heverünk, zihálásunkon kívül semmi mást nem hallani.

- Drem – sóhajtja percek múltán, és én halkan nevetve elkapom a bokáját és megharapdálom kis lábujjait. – Drem! – nyikkan aranyosan.

Az ágyra könyökölök, és kéjesen jóllakott mosollyal emelem fel egyik kezem, mutatóujjam hívogatóan begörbítem. Tétován támaszkodik fel, és közel csúszik egy csókért. Mosolyog, és ilyenkor olyan édes.

- Tényleg? Juj köszönöm! – ugrok a nyakába, megfeledkezve magamról, de valószínûleg nem bánja, mert õ volt az, aki a karját tárta nekem. Lágy csókkal pecsételjük le az egyezséget, de aztán finoman eltol magától.
- Büdös vagyok és koszos. Letusolok és jövök vissza, rendben?
- Jó, addig… visszamegyek Luke-hoz – felelem, mert hirtelenjében azt se tudom, mit kezdjek magammal. Csak a meghívót akartam megmutatni, aztán hagyni pihenni, de úgy tûnik, még van ereje hozzám, amit szívem szerint kihasználnék.
A fürdõszoba ajtajában megtorpan, én pedig kérdõn nézek rá, mielõtt még indulnék Lukehoz.

- Megmosod a hátam? – kacsint rám, én pedig érzem, hogy elvörösödöm.
- Ha-ha sze-szeretnéd…
- Csak vicceltem.
- Ó… értem… - dadogom, ha ez egyáltalán lehetséges, még inkább zavarba jövök. Amint eltûnik a mosdóban, átspurizok a szobámba. Legszívesebben bebújnék a takaró alá zavaromban, de nem vagyok valamiféle tinilány, igyekszem inkább összeszedni magam. Az már csak természetes, hogy gondolataim viszont elkalandoznak Drem felé, hisz vágyom rá, eszembe se jutna tagadni.
Leellenõrzöm, hogy Lukeal minden rendben van-e, majd némi hezitálás után, visszaóvakodok Drem szobájába. Még nem jött ki a fürdõbõl, ezért úgy döntök, az ágyán ücsörögve várom meg.

Hamarosan meg is jelenik, de nem ám akárhogy. Elnyíló szájjal, megfeledkezve az illemrõl, nagy szemekkel mérem végig, ahogy egy száll törülközõvel lép a szekrényéhez. Soha nem láttam még olyan gyönyörû férfit, mint amilyen õ. Mikor ledobja a törülközõt, hogy felhúzza az alsóját, zavaromtól kissé magamhoz térek, és felnyekkenve kapom félre a tekintetem. Érzem, ahogy szívverésem egészen felgyorsul, vágyam pedig felhorgad bennem.
Minden az arcomra lehet írva, mert halk nevetése töri meg a számomra kínos csendet, aztán hirtelen besüpped mellettem a méretes ágy, ahogy elfekszik rajta.
 - Mesélj, milyen napotok volt? – érdeklõdik mély, borzongató hangján, és oldalra fordulva könyököl fel, hogy rám nézhessen.

Csak egy egyszerû, tök általános kérdést tett fel, de olyan hangon, hogy attól képtelen vagyok tisztán gondolkodni.
- Mi-milyen na-napunk? – motyogom, és kiszáradt szájjal, zavartan fürkészem az arcát. Lassan sikerül feldolgoznom a mondat értelmét. A fejemet megrázva igyekszem kijózanodni a vágytól ködös kábultságomból. – Jó... jó volt a nap!
- Mit csináltatok?
Oh... mit is? Komolyan nehézséget okoz a koncentráció, és már tudom, hogy direkt csinálja ezt, a tekintete azt is elárulja, hogy kifejezetten élvezi.
- Meg-megkaptam a meghívót, Johnnal voltunk... jaj és rajzoltam! – Egészen büszke vagyok, hisz sikerült egy értelmes, egybefüggõ mondatot alkotnom.

- Ma csak Johnnal? – faggat tovább, de mikor feltérdel elõttem, csak bólintásra futja. Ösztönösen emelem a kezem, és futtatom végig mellkasán ujjaimat. Érzem, ahogy érintésem nyomán megfeszülnek bõre alatt az izmok, és mikor felnézek a szemébe, halkan felnyekkenek a szemében izzó intenzív érzésektõl.
- Drem... – suttogom, sõt, inkább lehelem, köldöke fölött állva le a simítással. Lepillant a kezemre, majd fel kipirult arcomra. Sóvárgok az érintéséért, zavart vagyok, kába, vággyal teli... Mikor kezét arcomhoz emeli, lehunyt szemmel simulok a tenyerébe, és közvetlen elé csúszom.
- Mit szeretnél, Aden? – Egész testemben megborzongok elmélyült hangjától, és végül nagyot nyelve, szaporán verdesõ szívvel nyitom ki a szemeim, és kérlelõen nézek az õ aranysárga íriszeibe.
- Ké-kérlek... érints... egy kicsit... – pihegem. Hirtelen sötétedik el a tekintete a vágytól, a következõ pillanatban pedig alatta, az ágyra döntve találom magam.

- Biztos vagy benne, hogy csak egy kicsit? – mormolja nyakam bõrébe, forró leheletével csiklandozva. Legszívesebben azt mondanám, hogy érintsen örökké, az övé vagyok teljesen, mindenestül, de valahol még egy kis józan részem figyelmeztet, hogy Luke a szomszéd szobában alszik, hamarosan éhes is lehet...
- Egy... kicsit... kérlek... – préselem ki magamból szuszogva, miközben kezei már az alvós pólóm alatt kalandoznak. Erre már nem felel, csak nyakamat csókolgatva, lassan lehámozza rólam a felsõmet. Félig csukott szemekkel, levegõ után kapkodva heverek alatta, mikor egy pillanatra elhajol, és lenéz rám. Megremeg a teste, a vágya átáramlik belém, kiegészíti a sajátomat, még inkább elveszi az eszemet.

Részben élvezetes, részben kissé fájdalmas nyögéssel fogadom a hirtelen rohamot, melyet vállam ellen indított, belemélyesztve valamelyest a fogait. Tudom, mit jelent ez a fajtánknál, így örömmel veszek belõle bármennyit, felõlem annyiszor jelöl meg sajátjaként, ahányszor akar. Minden kétséget kizáróan, az övé vagyok!
- Drem... – suttogom, mikor már a lenge pizsamanadrágot hámozza le rólam, és érzem, hogy egyre vadabb. Máskor nem érdekelne, de most Luke... Itt és most, nem mehetünk végig...
Felemeli a fejét, hogy a szemeimbe nézhessen. Látom rajta, hogy nehézkesen kontrollálja magát, de hálás vagyok érte, hogy mégis megteszi.
- Most csak... most csak így... – Felemelem reszketõ kezem, és zavartan, de eltökélten csúsztatom be az alsójába. Azonnal megtalálom kemény merevedését, és mikor rákulcsolom ujjaimat, elkerekednek a szemei, mélyrõl jövõen felmorran, és lehajtja a fejét.  – Re-rendben?

Késõn érkezem haza, a vacsora már véget ért. Ilyen esetekben Peter félretesz nekem a konyhában, így egyenesen oda megyek, közben beköszönök a nappaliban tévézõ fiataloknak, majd megmelegítem vacsorámat a mikro-sütõben.

Nem sokkal késõbb fáradtan de jóllakottan lépek be a lakosztályom ajtaján. Épp a kabátomat hajítom a fotelba, amikor kopognak, mégpedig Aden szobáját és az enyémet összekötõ ajtón. Ezek szerint még nem feküdt le aludni.

- Gyere be!

Amikor belép, máris jobban érzem magam, mintha csupán a látványa gyógyhatással volna rám. Talán így is van. Mosolyogva lépek hozzá, és õ máris ad nekem egy üdvözlõ puszit, ami azonnal elõhozza a bennem szunnyadó ragadozó ösztönöket, elmarom a derekát, magamhoz ölelem és mohóságomat elfojtva megcsókolom. Amikor elfogy a levegõnk, elengedem, de nem egészen.

- Ne haragudj, hogy eddig tartott – dörmögöm. – Minden rendben volt?

- Persze, és semmi baj, megértem, hogy szükségük van rád. – Egy borítékot nyújt felém, beszéd közben hadonászni kezd vele, és zavartan hadarni. – Ha esetleg ráérsz majd, eljönnél velem? Persze ha más dolgod van, vagy nem szereted az ilyesmit, megértem. Én se vagyok oda értük, csak gondoltam érdekes lenne veled, és van mellé egy éjszakára szoba is... Anna ma is mondta, hogy vigyáznak addig Lukera, bár nem tudom ez nem korai-e még, annyi idõre még nem hagytam magára, de talán már belefér, csak...

Csicsergõ szájára teszem a mutatóujjam, hogy elhallgattassam. Nagyon édes, de most kissé fáradt vagyok, és nehezen követem.

- Nyugodj meg Aden, mert semmit nem értettem, a lapot pedig úgy rázod, hogy egy szót se tudok elolvasni – mondom vidáman, amitõl bájosan elpirul. Kezembe adja a lapot, végre elolvashatom. Nocsak. Tudtam, hogy Aden tehetséges rajzoló és meséket ír, amiket illusztrál is, és a nõstények meg a kölykök mind ismerik, így nem meglepõ, hogy díjakat is nyer. Meleg büszkeséggel nézek fel a papírból a szép zöld szemeibe.

- Gratulálok a díjadhoz.

- Még mindig nem tudom, miféle díj az, mert a szerkesztõm csak elhadarta, nagy gratulációk közepette, de nem is gondoltam, hogy gyerekkönyveket díjaznak. E-eljössz velem?

Lenézek ismét a lapra a dátumért. Fejben végigfuttatom a programjaimat. Ez egy pénteki nap délutánja és estéje lesz, amelyen nincs semmi halaszthatatlan dolgom, így csupán szervezés kérdése az egész.

- Igen, szívesen elmegyek veled, ha ezt szeretnéd.

- Tényleg? Juj köszönöm! – széttárom a karjaimat, és azonnal a nyakamba röppen. Újabb csókkal pecsételjük meg az egyezséget, majd finoman eltolom magamtól.

- Büdös vagyok és koszos. Letusolok és jövök vissza, rendben?

- Jó, addig… visszamegyek Luke-hoz.

A fürdõszoba ajtajában még visszanézek rá.

- Megmosod a hátam? – kacsintok rá, és õ édesen elpirul.

- Ha-ha sze-szeretnéd…

- Csak vicceltem.

- Ó… értem…

Magára hagyom a fantáziáival.

Amikor kilépek a fürdõbõl egy törülközõvel a derekamon, õt az ágyamon üldögélve találom. Elnyíló ajkakkal bámul engem, miközben a komódból egy fekete boxeralsót elõhúzok. Elfojtom a magabiztos vigyort, hiszen nagyon jól tudom, hogy nem vagyok éppen hétköznapi látvány, és õszinte örömmel tölt el, hogy ilyen hatással vagyok rá. Amikor ledobom a törülközõt, a szemem sarkából látom, hogy halk nyikkanással gyorsan elfordul ültében. Halkan nevetek, hiszen ez iszonyúan édes reakció volt. Levetem magam az ágyra, és kényelmesen kinyújtózom, akár egy macska.

- Mesélj, milyen napotok volt? – dorombolom mély hangomon, és oldalra fordulva felkönyökölök, és fejemet a kezemen megtámasztva, mondhatni szándékosan csábítóan nézek fel rá. 

- Gyere kisember, most téged is felöltöztetünk szépen, aztán megyünk reggelizni – mosolygok le a csöppségre, és felvéve az ágyról, a pelenkázóhoz sétálok vele. Végig beszélek és gügyögök hozzá, míg tisztába teszem, és felöltöztetem. Már éppen emelném fel, mikor csodás dolog történik. Ahogy rámosolygok, egyszer csak viszonozza azt. Hirtelen le is fagyok a mozdulatban, majd boldogsághullám árad szét bennem. – Luke! Nézzenek oda apróság! – nevetek fel halkan, majd ölbe kapva, sietve indulok meg lefelé, arról érzem Drem jelenlétét. Nagyon örülök, hogy nem ment még el, ezt neki is látnia kell!

A konyhában találok rá, Susannal és a fiaival. Utóbbiak rohannak is hozzám, vidáman érdeklõdnek, mikor sütünk újra finomságokat, vagy olvasok fel nekik. Miután megígérem nekik, hogy hamarosan, és az anyjuk is befejezte az uzsonnáik elpakolását, rohannak cipõt húzni. Susan mosolyogva nyom egy puszit az arcomra, mikor követve õket, ellép mellettem, de utána hármasban maradunk. Felkapom a cumisüveget, amit valószínûleg Susan készített oda, az asztalról, és Luke rögtön megnyugszik, amint eléri.
 - Szia – suttogja Drem halkan a fülembe, ahogy hátulról átölel, arcát az enyémhez simítva. Jólesõen megborzongok közelségére, és beledõlök az ölelésébe.
- Szia…
- Jól viselkedett a kis rosszaság?
- Igen, és képzeld… - kezdeném elújságolni, de aztán úgy döntök, inkább megmutatom majd neki, ha Luke végzett az evéssel.
- Hm?
- Ha majd befejezte az evést, megmutatom, mert ezt látnod kell.
- Oké. Amíg õ eszik, készítek magunknak reggelit, jó?

Hamarosan már szállnak is a finom illatok, és mivel közben a kis csöppség jóllakottan felbüffen, be tudom tenni a kosarába, és segítek teríteni. Látva, hogy mennyi ételt készít, több emberre teszem ki a tányérokat, poharakat, evõeszközöket. Mire az étel is az asztalra kerül, megjelenik Peter a feleségével, és John is. Még inkább megtelik élettel a konyha, és vidám hangulatban állunk neki az étkezésnek.
- Mit akartál mutatni nekem? – fordul felém Drem, de szeretném, ha õ lenne az elsõ, aki látja, aztán majd a többiek.
- Majd késõbb… - súgom vissza, õ pedig bólint.
Reggeli után átmegyünk a társalgóba, és leülünk a kanapéra. Látom Dremen, hogy kíváncsi, és én is izgulok, nagyon remélem, hogy nem egyszeri szeszély volt Luke részérõl a reggeli mutatvány. Átnyújtom neki a fiát, õ pedig ölbe veszi.
 - Szóval?
- Mosolyogj a fiadra, Drem…

Lenéz a csöppségre, és rámosolyog. Izgatottan csusszanok közelebb, még a levegõt is visszatartom, majd megkönnyebbülten fújom ki, mikor Luke pici szája is felfelé görbül, aranyszín tekintetét le se véve az apjáról.

- Visszamosolyog rám! Aden… Ez hihetetlen… - Drem boldogsága tisztán leolvasható az arcáról, kiérzõdik a hangjából, és még inkább szaporítja az én örömöm.
- Igen, ma reggel kezdte. pedig csak két hónaposan kezdik, és neki még van egy hete addig. Hát nem csodálatos?
Luke ezúttal felém fordul, én is kapok a mosolyból, amit lehetetlen nem viszonozni. Drem magához ölel, és mikor felpillantok rá, kapok egy gyors csókot a számra, amit örömmel fogadok, és mikor mindketten visszanézünk Lukera, közelebb csúszok hozzá, egészen az oldalához bújva.

Még jó darabig ücsörgünk így, csendben beszélgetve, és igyekszünk minél többet mosolyogtatni Lukeot, de aztán elalszik, Dremnek pedig mennie kell a dolgára.
- Igyekszem minél korábban hazajönni! – ígéri, megsimogatva az arcom, és mikor bólintok, lágyan megcsókol. Elpirulva húzódom hátrébb, miután elváltunk, és búcsút intve figyelem, ahogy távozik. Sóhajtva viszem fel Lukeot a kiságyába, majd megtorpanok a rajzasztalom elõtt.
Nora halála óta nem rajzoltam, és nem is írtam, de most úgy érzem, már menne. Le is ülök, kezembe véve egy ceruzát, de sokáig csak bámulom a fehér lapot. Mikor azonban magam elé képzelem Dremet és Lukeot, valamint a falkát, halvány mosollyal állok neki a vázlatok gyártásának. A legközelebbi mesém lesz az eddigi legvidámabb!

- Hé, Aden! – John dugja be a fejét az ajtón pár órával késõbb, mikor már Luke is ébren van, és teli pocakkal csapkodja a mózeskosár fölé lógatott plüssöket. – Levelet kaptál a kiadódtól, egy elég puccos borítékban!
- Puccos borítékban? – nézek fel a rajzolásból kérdõn. Általában nem is kapok levelet, csak e-mailt, de ha valamit küldenek, azt is sima fehérben. John bólint, majd beljebb lép, megsimogatja Lukeot, majd megáll mellettem. Kezei a háta mögött vannak, gondolom a borítékkal, de egyelõre a nagy fehér lapra felrajzolt figurákat szemléli, majd halkan felhorkan, mikor ráismer párra a jellegzetességeik, vagy mozdulatuk miatt.
- Nem vagyok meglepve, hogy Drem maradt farkas, de én miért lettem kiskutya? – kérdezi megrovón, mire zavart pirulással fordulok félre.
- Sa-sajnálom...bár várj, nem mondtam, hogy ezek ti vagytok! – motyogom, vidám nevetést váltva ki belõle.

- Nem mondták még soha, hogy kisugárzása van a rajzaidnak? – szólal meg végül, nekem pedig eszembe jut, miért hagytam abba a portrékészítést.
- De, említették már...
- Ne aggódj, nem sértõdök meg a kutya miatt – nyugtat meg, és mikor hálásan rámosolygok, most õ pirul el valamiért. – Jaj, és itt a boríték!
Átveszem tõle a tényleg eléggé díszes, A5-ös méretû borítékot, és kíváncsian kinyitom. Egy meghívót találok benne a kiadóm által szervezett bálra. Ráadásul valamiféle díjazott mesekönyvemrõl is írnak, ami eléggé új nekem.
- Azta, gratulálok! – szólal meg John, miután õ is elolvasta. – Ez viszont már most hétvégén, két nap múlva lesz. Elég lassan ért ide a meghívó.
Izgatottan bólintok, valószínûleg a költözés miatt, de gondolataim már az esemény körül forognak. Nem szeretem az ilyesmit, nem is mennék el, ha nem írták volna, hogy kísérõt is vihetek. Így azonban rögtön Drem jut eszembe, bár kicsit zavarba jövök, mikor a hotel szobára gondolok, amit minden vendég kap egy éjszakára.

~oOo~

Izgatottan ücsörgöm az ágyamon, már megfürödve, Lukeot is lefektetve. Sajnos Drem nem tudott korán hazaérni, már kilenc is elmúlt. Délután visszajött egy kicsit, de akkor nem tudtam neki mesélni a bálról, sietett át a C házba. A többiek szerint már jobb ott a helyzet, sokkal jobb, mint teliholdkor, de azért 12 újszülöttel még mindig nagyon nehéz bánni. Még nem is találkoztam azzal, aki Dremen kívül felelõs értük.
Mikor megérzem Drem jelenlétét a szomszéd szobában, felpattanva sietek az ajtóhoz. Némi hezitálás után, bekopogok.
- Gyere – érkezik az engedély, én pedig óvatosan lépek át a két szobát elválasztó ajtón. Különös, de õ sose ezt használja, mindig kintrõl jön be. Éppen a kabátját dobja le egy székre, de felém fordul, és kissé fáradtan ugyan, de boldogan elmosolyodik.

Már egyáltalán nem ritka látvány a mosolya, és nagyon örülök, hogy elengedi magát a jelenlétemben, rögtön viszonzom is a gesztust, majd elé lépve, lábujjhegyre állva csókot nyomok a szájára. Felszusszanva ölel magához, és elmélyíti azt, míg a levegõ hiány véget nem vet neki.
- Ne haragudj, hogy eddig tartott – súgja, miután elváltunk. – Minden rendben volt?
- Persze, és semmi baj, megértem, hogy szükségük van rád – felelem, majd elé tartom a kezemben szorongatott meghívót. – Ha esetleg ráérsz majd, eljönnél velem? Persze ha más dolgod van, vagy nem szereted az ilyesmit, megértem. Én se vagyok oda értük, csak gondoltam érdekes lenne veled, és van mellé egy éjszakára szoba is... Anna ma is mondta, hogy vigyáznak addig Lukera, bár nem tudom ez nem korai-e még, annyi idõre még nem hagytam magára, de talán már belefér, csak...
Mutatóujját a számra téve fojtja belém értelmetlen hadarásom folytatását, és szelíd mosollyal simítja arcát az enyémhez.
- Nyugodj meg Aden, mert semmit nem értettem, a lapot pedig úgy rázod, hogy egy szót se tudok elolvasni – mondja halk nevetéssel. Elpirulva engedem át a kezébe a meghívót, és csendben várom, hogy elolvassa.

- Gratulálok a díjadhoz! – pillant fel rám elismerõen, de csak zavartan legyintek.
- Még mindig nem tudom, miféle díj az, mert a szerkesztõm csak elhadarta, nagy gratulációk közepette, de nem is gondoltam, hogy gyerekkönyveket díjaznak – gondolkodok hangosan, majd áttérek az engem jobban érdeklõ kérdésre. – E-eljössz velem?

- Olyan voltál, mint egy szomorú kutyus – pihegi, ujjaim hasának puha bõrén kalandoznak.

- Kutyus? – Oda a rólam alkotott macsó kép… Nyakába fúrom arcomat, és csókokkal borítom mindenhol, illatától és ízétõl megrészegülve suttogom a nevét újra és újra… és ekkor hangosan megkordul a gyomra. Megelepetten felemelem a fejem, és pirulós zavarát látva nevetnem kell. Szörnyen édes így! Felülök, és felsegítem õt is.

- Bo-bocsánat – dünnyögi aranyosan. Ujjaim hátoldalával megsimogatom az arcát.

- Inkább te ne haragudj, megint elvesztettem a fejem. Vacsorázni jöttünk, és amúgy se ez a legmegfelelõbb hely. Bízom benne, hogy a falka tiszteletben tartja az elsõ randimat Adennel, és nem leskelõdnek utánunk.

- A-akkor, együnk...

Sok témánk van, végre kedvemre kérdezhetem bármirõl, amirõl csak szeretném, és nem érzem tolakodónak magam, mert már… összetartozunk.

Vacsora után elém ül, hátát a mellkasomnak támasztva hagyja, hogy átöleljem. Együtt kémleljük a csillagos eget. Olyan jó érzés így együtt vele… Ezt meg tudnám szokni.

Késõre jár már, a levegõ épp eléggé lehûlt ahhoz, hoyg Aden fázni kezdjen, így bármennyire sem szeretném, én töröm meg a meghitt csendet. Megpuszilom a tarkóját.

- Ideje lenne bemenni, kezd hideg lenni.

- Nem érzem, te jó meleg vagy. De igazad van, ideje bemenni, Luke már biztos hiányol minket.

Összepakolunk, és kéz a kézben sétálunk vissza a házba. A konyhában Aden összekanalazza a fiamat, én meg kipakolom a kosarat a pultra, a szennyes edényeket pedig a mosogatógépbe.

- Jól viselkedett? – kérdezi Aden a többiektõl.

- Teljes mértékben – feleli Jazmine. – Szívesen vigyázunk rá bármikor, a kölykök is végig nyüzsögtek körülötte, mikor nem aludt.

- Legközelebb akár éjjel is ránk bízhatjátok! – teszi hozzá Anna. Pókerarccal fojtatom a pakolást, tudom, hogy szándékosan provokálnak minket, egyszerûen nem kell vele foglalkozni. Befejezem a pakolást, megfordulok és rámosolygok Annára.

- Köszönjük – válaszolok a piruló Aden helyett. Jól fog még jönni a segítségük, igénybe is fogom venni amilyen gyakran csak megengedi az én kedvesem, azt garantálom. Az említett pedig rákvörösen közli, hogy a fiamnak ideje fürdenie, és csak úgy porzik mögötte a padló, annyira siet.

Kiveszek a hûtõbõl egy ásványvizet, és felhajtom a felét. Amikor leengedem az üveget és körülnézek, mindenki engem bámul. Vigyorognak.

- Mi az? – dörmögöm. Tudom, hogy érzik rajtam Aden illatát, ahogy õrajta is az enyémet, pontosan tudják mit mûveltünk, és ilyenkor nem tûnik olyan jó dolognak a szuper-érzékeny szaglásképesség, ami a vérfarkasoknak van.

- Semmi, csak örülünk – kotyogja Anna. Jazmine bólint, és hozzáteszi:

- Mind megszerettük õt, és amit a búvóhelyen tett a gyerekekért, azt sosem felejtjük el neki. A szubok is teljesen elfogadták, a nõstények még rajongótábort is alakítottak neki, szóval… Jó választás.

Bólintok, próbálom megõrizni a méltóságom és nem elvörösödni.

- Nos, khm… Akkor én most búcsúzom, jó éjt mindenkinek.

Elköszönnek, és szétszéledünk, mindenki megys a saját lakosztályába. Nem zavarom Adent, szerintem egy napra ennyi inger elég volt, ezért inkább letusolok és aludni térek.

***

Álmosan kortyolom a reggeli kávém, hátamat a pultnak támasztom, nem ülök le, félõ hogy ülve elaludnék. Velem szemben a konyhaasztalnál Susan két gyereke reggelizik. Megszeppenten pislognak felém, érzik az erõmet, és mivel ritkán vannak ilyen közel hozzám, kellemetlen nekik. Susan a pultnál csomagolja nekik a tízórait és az uzsonnát, mielõtt elviszi õket iskolába.

Abban a másodpercben megtörik a néma csend, amikor Aden a kicsivel a karjaiban belép. A két fiú azonnal boldogan felpattan, hozzásietnek és megölelgetik a derekánál, vidám csicsergõ hangon faggatják, hogy mikor sütnek együtt megint sütit, és mikor fog nekik megint felolvasni. Susan befejezi a csomagolást, kitereli a kölykeit az ajtón, és elköszön. Aden még cuppanós puszit is kap az arcára az anyjuktól, aki szintén rajongói klubtag. Végre hármasban vagyunk Õ, én és a nyûgös fiam. A tápszer ott virít a pulton, valószínûleg Susan csinálhatta meg. Aden elveszi, és Luka végre elhallgat. Leteszem a csészémet, és átölelem hátulról, arcom az övéhez simítom, beszívom finom illatát.

- Szia - dörmögöm halkan. Nem csak én borzongok, és ez jó… Nagyon jó.

- Szia…

- Jól viselkedett a kis rosszaság?

- Igen, és képzeld…

- Hm?

- Ha majd befejezte az evést, megmutatom, mert ezt látnod kell.

- Oké. Amíg õ eszik, készítek magunknak reggelit, jó?

Térülök és fordulok, finom omlett és sült sonka és friss gyümölcstea illata terjeng kezeim nyomán. Luke lenyeli az utolsó kortyokat is, büfizik egyet, és nézelõdni kezd. A mózeskosárba kerül, Aden pedig megteríti az asztalt evõeszközökkel, tányérokkal, poharakkal. Többet tesz ki, mert látja hogy az étel mennyisége is sok, amit készítek, nem két személyre fõzök.

Az asztal közepére teszek mindent, leülünk, és abban a pillanatban belép az ajtón Peter, mögötte a felesége Vanessa, de röviden csak Vany, és John.

Vidám hangulatú reggelizés kezdõdik, jókedvû csevegéssel, Luke pedig a kezébe adott csörgõvel foglalkozik. Adenhez fordulok.

- Mit akartál mutatni nekem?

- Majd késõbb… - súgja. Bólintok.

Reggeli után követem Adent az üres társalgóba, majd szétvet a kíváncsiság. Kettesben maradunk, és õ mosolyogva leül a kanapéra a fiammal. Leülök melléjük, felém nyújtja õt, így átveszem. Látom Aden arcán, hogy nagyon izgatott, és kezd átragadni rám.

- Szóval?

- Mosolyogj a fiadra, Drem…

Lenézek a karjaimban lévõ kis csomagra, az aranysárga szempár visszanéz rám. Kicsi fiam… Rámosolygok, és amikor õ visszaragyog rám fogatlan kis szájával, boldogság tölt el.

- Visszamosolyog rám! Aden… Ez hihetetlen…

- Igen, ma reggel kezdte. pedig csak két hónaposan kezdik, és neki még van egy hete addig. Hát nem csodálatos?

Luke Aden felé fordítja a fejét, és neki is küld egy aranyos mosolyt. Magamhoz ölelem õt szabad karommal, megcsókolom a száját. Hihetetlenül boldognak érzem most magam…

- Valami baj van? – kérdezem, aggódva, hogy rosszat tettem.
- Igen – dörmögi. – Túl édes vagy, túl kedves vagy, és én egyre jobban beléd zúgok… Amikor így mosolyogsz rám, teljesen kész vagyok.
Zavaromban, és egyben örömömben úgy elvörösödöm, hogy bármely paradicsom megirigyelhetné a színem. Kezeimmel ölemben babrálok, azt se tudva hirtelenjében, mit is mondhatnék erre.
- Bocsi… - motyogom végül, mire felém nyújtja a kezét.
- Gyere ide – kéri szelíd hangon. Remegõ ujjaimat a tenyerébe csúsztatom, õ pedig lágyan és lassan húz magához. Olyan, mintha mindig attól félne, hogy elmenekülök elõle, pedig eszembe se jutna soha. – Ne kérj bocsánatot, nem tehetsz róla, az én hibám. Valahogy kevés az önuralmam, ha rólad van szó…

Nem akarom, hogy azt higgye, ez problémát jelent számomra, így ösztönösen simulok hozzá a lehetõ legközelebb, arcomat a nyakához fúrva. Sokáig ülünk összeölelkezve, a csendet csak a madarak trillázása, és a fákat borzoló szellõ susogás töri meg. Drem és a fû illata keveredve elbódít, végül az ételek aromája térít kissé magamhoz.
- Nem vagy éhes? – motyogom a nyaka bõrébe, élvezve az ezzel kiváltott simítást a hátamon.
- Momentán másfajta éhséggel küszködöm.
Felemelem a fejem, a hangjában rezgõ vágyat hallva, és kipirulva, reflexszerûen nyújtom neki az ajkaimat. Rögtön érti a célzást, és szuszogva szorítja száját az enyémre. Egyszerre hallom szíveink zakatolását, és ahogy szorosabban von magához a mélyülõ csók közben, halk nyöszörgést vált ki belõlem.

Egyre inkább elkábulok a csókjától, és hirtelen arra eszmélek, hogy mélyrõl jövõ morgással teper maga alá. Szenvedélyesen csókol tovább, erejével is teljesen körbefonva, egyre inkább elvéve tõlem a gondolkodás képességét. Ösztöneim is bekapcsolnak, vágyam felerõsödik, ahogy lábaim közé furakodva, ágyékát az enyémhez dörgöli.  Illatunk összefonódik, és nincs más vágyam, mint engedelmeskedni neki. átadni magam, behódolni...
Minden átmenet nélkül, egyszer csak magához tér, és elhajolva nyakamtól, melyen épp végig nyalt, mélyet sóhajtva támasztja homlokát az enyémnek. Levegõ után kapkodok, kicsit kitisztul az én fejem is, bár még mindig kábán pillantok fel rá.
- Ez… hihetetlen volt… - suttogom hosszú percek múlva, még mindig pihegve, és felizgult állapotban.

- Igen – feleli reked hangon. – Ne haragudj, biztos nem így képzelted el az elsõ randevúnkat. Bevallom, én sem így terveztem…
- Nem? – kérdezek vissza elmosolyodva.
- Nem. Enni, sétálni és beszélgetni szerettem volna veled, de az ösztöneim folyamatosan arra késztetnek, hogy… Ezt tegyem.
Nem tehetek róla, felkuncogok. Most egészen úgy néz ki, lehajtott fejjel, kicsit bánkódva, mint egy kutyus, aki rossz fát tett a tûzre. Nevetésemre azonban felemeli a fejét, és értetlenül pillant rám.
- Mi olyan vicces? Hm? – firtatja elmosolyodva, és nem kerüli el a figyelmem a szemében izzó vágyakozás. Nem tagadom, boldogsággal tölt el a tudat, hogy én váltom ki belõle ezeket az érzéseket, ugyan akkor kissé zavarba ejtõ is. Fõleg, hogy már pólóm alatt kalandozó kezével, még mindig kitartóan simogat, remegésre késztetve.

- Olyan voltál, mint egy szomorú kutyus – pihegem, válaszolva a kérdésére, és közben igyekszem nem elveszni teljesen az érintései miatt. Nem olyan egyszerû a dolog, ahogy hasam érzékeny bõrét cirógatja.
- Kutyus? – vonja fel a szemöldökét, válaszomat hallva, de még bólintani sincs erõm, mikor ismét a nyakamhoz hajol, és csókolgatni kezdi. A nevemet suttogja mély, lágy hangon, és azt hiszem pillanatokkal késõbb eldobnék minden józan gondolatot, és átadnám magam neki teljesen, ha hirtelen nem kordulna meg a hasam.
Az illúzióromboló hangra megtorpan, és felemelkedve pillant le vörösen égõ arcomra. Elmosolyodik, és halkan nevetve ül fel, magával húzva engem is. Mindkettõnk vágya egyértelmû, de ahogy kicsit eltávolodik tõlem forrósága, kezdek megnyugodni.

- Bo-bocsánat – motyogom zavartan, legszívesebben elsüllyedve.
- Inkább te ne haragudj, megint elvesztettem a fejem – simít az arcomra mosolyogva. – Vacsorázni jöttünk, és amúgy se ez a legmegfelelõbb hely.
Hát, ezzel mondjuk egyet tudok érteni, mert bár amíg felettem volt, semmi más nem érdekelt, azért mégis csak erre tévedhet bárki ilyenkor.
- A-akkor, együnk... – váltok témát gyorsan, és közelebb húzódom az ételekhez. Követi a példámat, én pedig szépen elé pakolok mindent, és miközben enni kezdünk, feszülten figyelem mit szól hozzájuk.
- Aden, nagyon ízlik, ne aggódj ennyire, és kezdj te is enni! – mosolyog rám, és ekkor veszem észre, hogy miközben nagyban vártam a reakcióját, még hozzá se nyúltam a sajátomhoz. Hasam követelõzik is rendesen, hiszen nem ebédeltem, csak fõzés közben kaptam be ezt-azt. Elpirulva állok neki az evésnek, és szép lassan el is fogyasztunk mindent.

Közben a munkájáról kérdezgetem, õ pedig az új könyvemrõl. Töredelmesen bevallom, hogy Nora halála óta, nem haladtam vele semmit.
- Nem is rajzoltál? – kérdezi aggodalmasan, mire megingatom a fejem.
- Tudod, azért kezdtem el meséket írni, és illusztrálni, mert õ bátorított. Ezért nem is fogom sose abbahagyni, de most kell egy kis idõ, hogy ne mindig a veszteség járjon a fejemben, ha a munkáimra nézek – felelem elmerengve.
- Aden – szólal meg lágyan, és félretéve az üres desszertes tányért, magához húz. Hálásan simulok hátammal a mellkasához, és ölelésének melegében az egyre sötétebb eget kezdem figyelni. Szép lassan majd feljönnek a csillagok, és idõvel a csökkenõ hold is feltûnik majd.
- Semmi baj, tudom, hogy minden rendbe fog jönni! – jelentem ki, hogy ne kelljen aggódnia, és tényleg így is gondolom. – Te és Luke itt vagytok nekem, ahogy a többiek is.

Nem felel, de szorosabban ölel magához. Most azonban nem szabadulnak el az érzelmeink, sokáig ülünk csendben, az eget kémlelve, majd újra elkezdünk beszélgetni. Látom, hogy kerüli a szerinte számomra érzékeny témákat, és hálás vagyok ugyan érte, bár nem tartom szükségesnek. Megtanultam kezelni a veszteségeket és kellemetlen emlékeket.
- Lehet ideje lenne bemenni, kezd hideg lenni – szólal meg hirtelen, kizökkentve gondolataimból.
- Nem érzem, te jó meleg vagy – felelem mosolyogva, még inkább elfészkelõdve az ölelésében. – De igazad van, ideje bemenni, Luke már biztos hiányol minket.
Kelletlenül mászom ki az ölébõl, és kezdek el a segítségével összepakolni. Utána elindulunk befelé, és a konyha felé vesszük az irányt, mert a többiek már befejezték az étkezést, de Lukenak szokása repetázni. Jól is sejtettük, mert ott találjuk Jazminet és Annat vele, valamint Peter, a lánya és John is a nagy asztalnál ücsörög.

- Jól viselkedett? – lépek a csöppséghez, és mosolyogva veszem át, miközben Drem kipakolja a kosárból az edényeket.
- Teljes mértékben – feleli Jazmine mosolyogva, és leteszi az asztalra a kiürült cumisüveget. – Szívesen vigyázunk rá bármikor, a kölykök is végig nyüzsögtek körülötte, mikor nem aludt.
- Legközelebb akár éjjel is ránk bízhatjátok! – vágja rá Anna, mire Peter félrenyeli a teáját, én köldökig vörösödök, Jazmine és Betty felkuncog, John pedig rosszkedvûen rámorran. Drem viszont nyugodtan pakolászik a mosogatónál, és csak lassan fordul felénk.
- Köszönjük – mosolyog rá Annara, aki még mindig remekül szórakozik, fõleg, hogy a kimondatlan „majd igénybe vesszük” folytatásra, még vörösebb leszek.
- E-elviszem fürödni Luke-ot! – jelentem ki, és már spurizok is fel vele a szobánkba. Csak fent jut eszembe, hogy meg akartam kérdezni Dremet, most éjjel is itt alszik-e.

Aranyos, ahogy tervezgetni kezd, kérdezget engem, mit szeretek és mit nem. Én egy meghitt étteremre gondoltam, de ha õ szeretne nekem fõzni, akkor nem rontom el az örömét.

- Drem... – ismerem ezt a pillantását, megint valami komoly dologgal készül elõhozakodni. Luke édesen cuppogva alszik az ölemben, amíg Aden arcát fürkészem. – Elmehetek veled a C házba valamikor a közel jövõben?

- Aden, ezt nem tartom jó ötletnek – rázom a fejem komoran. – Egyáltalán mi okod lenne odamenni?

- Szeretnék beszélni az újszülöttel, aki... tudod, aki megharapott…

- William-el?

- Vele. Már akkor is láttam rajta, hogy gyötrõdik az állapota miatt, és szeretném biztosítani róla, hogy nem haragszom, nem az õ hibája volt, amit tett. Az én volt klánom...

- Az õ átváltozásáért nem az a klán volt a felelõs! – szólok közbe.

- Értem, de akkor is segíthet neki elfogadni önmagát. Úgy sajnálom õket Drem... Azokat, akik nem maguk választják a helyzetüket, és szenvedniük kell miatta!

Szomorú tekintetét látva majdnem ellágyulok, de az elhatározásomhoz keményen tartom magam, nem engedhetem õt veszély közelébe. Próbálom megérteni õt, felelõsnek érzi magát, törõdik másokkal, tele van szeretettel és kedvességgel, de sajnos ez pont nem az a probléma, amiben õ kompetens. Csupán veszélynek teszi ki magát, de nem ér el semmit azzal, hogy meglátogatja az újszülötteket, ráadásul felzaklatná õket.

- Aden, nem engedhetlek oda olyan egyszerûen, és nem is akarlak. Az illatod és a kisugárzásod erõs, mint egy vezetõnek, de nincs ott mögötte az az erõ, ami engedelmességre kényszerítené õket. Az ösztönüktõl hajtva, neked fognak ugrani, és pont olyat váltasz ki belõlük, amitõl óvnád õket. Várd meg, amíg William is jobban kontrollálja magát, aztán beszélhetsz vele, ha nagyon akarsz.

- Értettem – sóhaja aranyosan. Megnyugodva hajolok hozzá, és egy kis puszit adok a szájára, szabad kezemmel megsimogatom arcát.

- Igazán nemes szíved van Aden, de ne vigyen bele veszélyes tettekbe – dörmögöm lágyan.

***

A szökõkút mellett találkozunk, mert az elég távol van a háztól, és a kíváncsi tekintetektõl.

Aden nagyon jól fest a krémszínû kötött pulcsijában és a barna szövetnadrágban. Szõke haja puhán öleli körül csinos arcát, de a mosolya a legszebb. Sosem tudnám megunni a puszta bámulását, és az illatát sem, amit akkor érzek, ha megcsókolom… Puhák az ajkai, finom gyümölcsös az íze.

- Biztos nem fogsz itt fázni? – kérdezem, amikor leteríti a pokrócot a fûre. A késõ délutáni napfény még kellemesen melenget, de utána hûvös lesz, és õ nem vérfarkas. Én akár meztelenül sem fáznék.

- Biztos, de ha mégis, hoztam még takarót – válaszolja lágy hangján. Elpirult… Nem lenne szabad ennyire bámulnom õt, de… – Köszönöm, hogy itt vagy velem! – mosolyog rám kedvesen.

Kétségbeesetten sóhajtok, és a hajamba túrok.

- Valami baj van? – kérdezi azonnal.

- Igen – dörmögöm. – Túl édes vagy, túl kedves vagy, és én egyre jobban beléd zúgok… Amikor így mosolyogsz rám, teljesen kész vagyok.

Paradicsom pirosra vált az arcszíne, és ahogy elõttem térdel, kezecskéivel az ölében babrálva…

- Bocsi… - motyogja. Felé nyújtom a kezem.

- Gyere ide – kérem õt kedves mosollyal. Remegõ ujjacskái a tenyerembe csusszannak. Egy rossz mozdulat, és elmenekülne, ezért finoman és lassan húzom magamhoz. – Ne kérj bocsánatot, nem tehetsz róla, az én hibám. Valahogy kevés az önuralmam, ha rólad van szó…

A karjaimba simul, és a nyakamba fúrja arcát.

A madarak dallama kellemesen cirógatja füleimet, a szél borzolja a fák lombját, a nap pedig melegít minket. A fû fanyar illata elbódít minket. Sokáig ülünk így összeölelkezve, szavak nélkül.

- Nem vagy éhes? – motyogja, ajkai beszéd közben a nyakam bõréhez érnek. Borzongva simítom végig a hátát.

- Momentán másfajta éhséggel küszködöm.

Felemeli a fejét, kipirult arccal néz fel rám, és magától nyújtja ajkait. Visszafogott mohósággal vetem rá magam, szuszogva szorítom számat az övére. Szédülök, a szívem õrülten zakatol a mellkasomban, karjaim megfeszülnek a teste körül.

Megõrjít ezzel a halk nyöszörgésével, amit csók közben kiad magából…

Annyira elkábulok, hogy a fenevad bennem átveszi néhány pillanatra az uralmat. Halk morgás tör fel a torkomból, egészen mélyrõl, és mire feleszmélek, Aden alattam fekszik, és remegve nyögdécsel a szenvedélyes csókjaimba. Széttárt lábai közé ékelõdött testem lassan hullámzik, ágyékommal masszírozom az övét, érzi a vágyamat és reagál rá. Felerõsödik az illatunk. A párzási ösztön olyan, akár a viharban háborgó tenger, a hullámok magasra csapnak, és amikor lassan, kéjesen végignyalom a nyakát és azt fontolgatom hogyan fordítom õt hasra, hogyan mélyesztem fogaimat a nyakába hogy megjelöljem magamnak, nos…  Akkor térek magamhoz.

Mélyet sóhajtva támasztom homlokomat az övéhez. Zihál alattam, õt is elragadták az érzések, nem csak engem.

- Ez… hihetetlen volt… - suttogja hosszú percek múltán, amikor végre szóhoz jut. Merevedésem még mindig az övéhez ér, vágyának egyértelmû jelétõl az enyém hatványozottan fortyog bennem.

- Igen – rekedt a hangom. – Ne haragudj, biztos nem így képzelted el az elsõ randevúnkat. Bevallom, én sem így terveztem…

- Nem?

- Nem. Enni, sétálni és beszélgetni szerettem volna veled, de az ösztöneim folyamatosan arra késztetnek, hogy… Ezt tegyem.

Kuncogni kezd, és ettõl felemelem a fejem. Mosolyogva nézek le rá. Kócos, kipirult, ajkai vörösek és duzzadtak a csókjaimtól, szemei csillognak. Nagyon szép így, örökké képes lennék bámulni õt.

- Mi olyan vicces? Hm? – firtatom mosolyogva, és számat megnyalva, vágyakozóan mérem végig. Észre sem vettem, hogy egyik kezem a pulóvere alatt van, de ha már így alakult, mellkasának meleg és puha bõrét végigsimítom. Megremeg alattam.

Kimászom az ágyból, és a fürdõbe caplatva, veszek egy kellemes, és felettébb ébresztõ hatású zuhanyt, majd rendbe szedem magam, és felöltözve elindulok a konyha felé, ahol sejtem õket. Nem is tévedek, Peter és mások társaságában ott találom Dremet, ölében a békésen szuszogó, de a cumisüveget még mindig szájában tartó csöppséggel.
- Jó reggelt – köszöntöm õket, és lehuppanok egy mellettük lévõ székre.

- Szia – mosolyog rám, én pedig szinte meg se hallva a többieket, viszonzom. Szeretem a mosolyát, és nagyon örülök, hogy egyre gyakrabban láthatom.
- Felébreszthettél volna nyugodtan…
- Szükséged volt a pihenésre – feleli megjegyzésemre, és a cumisüveget az asztalra helyezve, megbüfizteti Lukeot. – Egyél valamit inkább.
Hirtelen leszek figyelmes a többiek rajtunk függõ pillantására, és mikor körbenézek rájuk, alaposan elpirulok. Most konkrétan elkotyogtam, hogy együtt aludtunk... Vajon ez problémát jelent Dremnek? Mármint, mégis csak õ a vezér, és hiába csó-csókolóztunk már egyszer egész sokak elõtt, azért na...

Peter köhintése zökkent ki csapongó gondolkodásomból, és elém tol egy tányért, rajta egy finomnak tûnõ szendviccsel. A látványára meg is kordul a gyomrom, jelezve, hogy nem igen ettem normálisan az elmúlt napokban.
- Kö-köszönöm – motyogom, még mindig zavartan, és gyorsan neki is állok az evésnek. Hamarosan viszont azt veszem észre, hogy mindenki szépen eltûnt a konyhából, egyedül Drem maradt Lukeal.
- Mit fogsz ma csinálni? – kérdezem, megtörve a ránk ereszkedett, békés csöndet.
- Be kell mennem a céghez, lesz egy üzleti ebédem is, délután pedig a C házban kell segítenem – feleli, és kissé elszomorodva pislogok a szendvicsemre. Önzõ dolog tudom, de jó lett volna, ha velünk marad. Persze nem teheti, hiszen õ a falkavezér, így is sok idejét vettem el. – De együtt vacsorázhatnánk, mit szólsz hozzá?

- Az étkezõben? – pislogok fel rá, kicsit értetlenkedve, hisz azt reméltem, hogy vacsorára már hazaér. Haza... igen, ez az otthonom! Ahol õ és Luke vannak, na meg a többiek.
- Kettesben. – Boldog izgatottsággal kezd verdesni a szívem, már csak ettõl a szótól is, de aztán eszembe jut egy igen fontos részlet.
- És Luke?
- Magunkkal vihetjük, de biztos találunk valakit, aki szívesen vigyázna rá egy-két órára. Amilyen kis haspók és álomszuszék, vacsi után végigdurmolja azt az idõt… Szóval?

- Rendben! – vágom rá, bár kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy lepasszoljuk. Mégis, nem tagadhatom, hogy szeretnék némi idõt kettesben is eltölteni Dremmel. – Megkérdezem majd Annat és Jazminet, délután pedig készítek magunknak vacsorát, ha az úgy megfelel. Bár Peter biztos finomabbat tud, de...
Mosolyogva hallgatja a vacsoráról folyó, önmagammal folytatott beszélgetést, válaszolgatva a neki feltett kérdésekre arról, hogy mit szeret és mit nem. Végül rám bízza a döntést, én pedig késõbbre halasztom azt, hogy alaposan átgondolhassam. Pár pillanatra ismét csend ereszkedik ránk, ami alatt befejezem a szendvicsem.
- Drem – szólalok meg halkan, egészen megkomolyodva, ahogy rá pillantok. – Elmehetek veled a C házba valamikor a közel jövõben?
- Aden, ezt nem tartom jó ötletnek! – feleli határozottan, elkomorulva. – Egyáltalán mi okod lenne odamenni?

- Szeretnék beszélni az újszülöttel, aki... tudod, aki megharapott – motyogom.
- William-el? – sötétedik el a tekintete.
- Vele – bólintok, és mielõtt rávághatná megint a nemleges választ, folytatom. – Már akkor is láttam rajta, hogy gyötrõdik az állapota miatt, és szeretném biztosítani róla, hogy nem haragszom, nem az õ hibája volt, amit tett. Az én volt klánom...
- Az õ átváltozásáért nem az a klán volt a felelõs!
- Értem, de akkor is segíthet neki elfogadni önmagát. Úgy sajnálom õket Drem... Azokat, akik nem maguk választják a helyzetüket, és szenvedniük kell miatta! – fejezem be szomorkásan. Talán azért érzem ezt ilyen fontosnak, mert kicsit másképp ugyan, de én is hasonló vagyok.
Némán, elgondolkodva fürkész, valószínûleg azért nem vágja rá kapásból a nemet, mert próbálja megérteni a motivációm.
- Aden, nem engedhetlek oda olyan egyszerûen, és nem is akarlak – szólal meg halkan. – Az illatod és a kisugárzásod erõs, mint egy vezetõnek, de nincs ott mögötte az az erõ, ami engedelmességre kényszerítené õket. Az ösztönüktõl hajtva, neked fognak ugrani, és pont olyat váltasz ki belõlük, amitõl óvnád õket. Várd meg, amíg William is jobban kontrollálja magát, aztán beszélhetsz vele, ha nagyon akarsz.

Elkerekedett szemekkel bámulok rá pár pillanatig, hisz ez a vezetõi kisugárzás izé, eléggé új nekem. Eddig nem tûnt fel, hogy hasonlítanék valamiféle vezetõre... Azt viszont megértem, amit mond. Ha tényleg csak ártanék nekik, jobban teszem, ha nyugton maradok.
- Értettem – sóhajtok végül beletörõdõen. Elmosolyodva hajol közelebb hozzám, és csókot nyomva a számra, átrakja Lukeot az ölembe.
- Igazán nemes szíved van Aden, de ne vigyen bele veszélyes tettekbe! – suttogja lágyan, én pedig jólesõen megborzongok mély hangjától.

~oOo~

Legalább ötödjére nézem át a kezemben tartott kosarat, hogy minden benne van-e, vidám kuncogást váltva ki ezzel a két nõsténybõl, akik mellettem álldogálnak.
- Felesleges lenne megkérdeznem izgulsz-e, igaz? – vigyorogja Anna, miközben egy plüss kutyussal szórakoztatja a mózeskosárban hadonászó Lukeot.
- Nem izgulok, csak.... csak izgulok... Jó, izgulok! – hadarom. Már teljesen indulásra készen vagyok, és bár én ragaszkodtam az esti piknikhez, hogy fõzhessek rá, kezdem bánni a dolgot. Mi lesz, ha nem fog neki ízleni a sok sült hús? Vagy a krumpli... esetleg a desszertnek csinált epertorta? Bort Peter választott nekem, abban legalább bízhatok...
- Indulnod kéne – bökdös meg Jazmine, egyértelmûen remekül szórakozva. Igazat adok neki, és összeszedve magam, kisétálok a konyhából. A szökõkutat célzom meg, ahol már Drem vár rám, szokásos hosszú kabátjában. Mikor rámosolygok, viszonozza, és puha csókot nyom a számra, ahogy elé érek.
- Biztos nem fogsz itt fázni? – kérdezi aggódva, mikor leülünk a kút erdõ felé esõ oldalára, ahová nem látni el a házból, egy általam kiterített takaróra.
- Biztos, de ha mégis, hoztam még takarót – felelem, és köldökig pirulva elkezdem kipakolni az ételeket. El se hiszem, hogy beadta a derekát egy piknikezéshez, mikor ez biztos nem túl büszke falkavezérhez illõ. – Köszönöm, hogy itt vagy velem! – mosolygok rá, hangot is adva belsõ gondolataimnak.

Húsos ajkait a fogaim között érzem, és nyelvem követi mohóságom. Beljebb csúszik a szájában, éhes sirályként apró körökkel ismerkedem Aden ízével, amelynek hatása a testes óboréhoz fogható… Bódító és különleges. Egész testem felforrósodik, halk mordulással szorítom magamhoz közelebb, a bennem õrjöngõ vágy követeli, hogy a bõrét a bõrömön érezzem, ezért kezem a ruhája alá kúszik, hogy hátának meleg és puha bõrét tenyeremen érezhessem. Aden… Bezsongva markolok a fenekébe, hogy közelebb húzzam sóváran lüktetõ ágyékomhoz. Amikor felnyög, mintha áramütés cikázna végig rajtam a gerincem mentén, a hímtagom pedig fájdalmasan megfeszül.

Elhúzódik tõlem, és nagyon nehezemre esik nem belevájni a körmeimet a bõrébe, hogy visszarántsam magamhoz. Pihegõ kis zsákmányállatként néz fel rám, és a gondolattól, hogy megijesztettem, magamhoz térek.

- Ne haragudj, nem akartalak megrémíteni – rekedt és mély a hangom a vágytól.

- Nem ijedtem meg! É-én szeretlek, és vá-vágyom rád, de három napja alig aludtam, és te is szörnyen festesz miattam. - A baba felé pillant. Szavait hallva felszakad belõlem egy mély sóhaj, és valóban… A megkönnyebbülést követõen rám szakad az ólmos fáradtság. – Pihenjünk…

Édes és kedves mosollyal az ágyhoz lép és lefekszik. Nezézkes és darabos mozdulatai elárulják a fáradtságát. Mögé lépek, de megállok. Nem mondta, hogy együtt…

- Maradj itt velem – kéri lágyan, és ettõl boldogság tölt el. Mellette termek, és ahogy hozzám bújik, átölelem. Mellkasomhoz szorítja az arcát, beszívja a szagomat, ahogy a pároknál szokás, és már ettõl a gondolattól is úgy érzem, madarat lehetne velem fogatni.

- Drem…

- Hm?

- Nora... a nõvérem azért ment el, mert a saját nemedhez vonzódsz, ugye? – kérdezi halkan, mint a tavaszi szélfuvallat.

- Igen, feltételezem ezért. Nem volt mellette senkim, hûséges voltam hozzá, csak... nem tudtam szeretni úgy, ahogy õ azt elvárta. Aden, ha fáj, nem muszáj beszélni a történtekrõl, és róla...

- Fáj, fog is, de sose zárnám el az emlékét csak azért, hogy nekem jobb legyen. És szeretném, ha Luke is tudná, ki volt az anyja...

- Ez természetes – puszilom meg a homlokát. - Ahogy te szeretnéd, ezt a döntést rád bízom.

Hosszú percek múlva halkan kuncogni kezd, félálomban simogatom meg a haját.

- Tudod, ha Luke a nõvérem személyiségét örökölte, vagy keverve a tiéddel, az elég vicces lesz. – Értetlenül nézek le rá. - A te külsõ vonásaid, és Nora jelleme... igen veszélyes párosítás, nem gondolod?

Elképzelem és elmosolyodom. Már látom a korai õszülésem lehetõségét. Ha valóban olyan rosszcsont lesz, kikészülök majd tõle.

- De te ott leszel, hogy megregulázd, igaz? – kérdezem szeretettõl rezgõ mélyhangomon, arcom az övéhez simítom, hogy kifejezzem amit érzek.

- Hm… Nora sose hallgatott rám – motyogja, és szuszogni kezd. Mosolyogva cirógatom puha hajtincseit, és én is átadom magam a kellemes öntudatlanságnak.

***

Kétszer kelek fel Luke fiamhoz. Leviszem a konyhába megetetni, hogy ne ébressze fel a mélyen alvó Adent. Második alkalommal találkozom Peterrel, aki épp egy pohár kávé mellett üldögél. A falióra szerint közeleg a hajnal, majdnem három óra.

- Miért nem alszol? – kérdezem, miközben fél kézzel virtuózként elkészítem a tápszert.

- A lányom gépe hatkor érkezik, kimegyek elé.

Mosolyogva ülök le elé, és a követelõzõn nyöszörgõ fiam mohó szájába helyezem a cumisüveg cumis részét. Hangosan kortyolva iszik, picinyke kezeivel hadonászik közben, és ettõl nagyon édes. Amikor végre el tudom szakítani a szeme az arcocskájáról, Peterre nézek. Õ nagyon szereti a lányát, igazi tragédiaként élte meg, hogy másik állam egyetemére kezdett járni és elköltözött innen. Annyira izgul a hazajövetele miatt, hogy már ilyen korán felkelt. Jó apa, kiváló példakép számomra és minden szülõ számára.

- Hogy van Aden? Megnyugodott már?

- Igen.

- Na és? – hajol közelebb az asztal fölött. – Lett valami következménye annak a csóknak?

Zavartan az asztalra fixálom a tekintetem.

- Sokat pletykálnak a többiek rólunk? – kérdezek vissza válasz helyett.

- Mivel hogy a fél falka elõtt csõröztetek, ez borítékolható volt, Drem. De ne aggódj, Adent mindenki kedveli. Ha diszkrét maradsz, akkor a nõstények nem fognak zúgolódni. Már ha folytatódik köztetek a dolog. Szóval? Folytatódik?

Csak bólintani bírok, rémesen zavarban vagyok, pedig nem szokásom. Aden az elsõ szerelmem, az elsõ igazi kapcsolatom, és még nagyon gyerekcipõben járunk. Gõzöm sincs hogyan tovább…

***

Lent reggelizem Peterrel és a lányával, valamint még négy falkataggal a konyhában, amikor Aden álmosan megjelenik. Frissen zuhanyozott, érzem rajta a tusfürdõje finom illatát. Luke az én karjaimban alszik, miközben ropogtatom a pirítóst.

- Jó reggelt – köszön aranyosan, és lehuppan mellém.

- Szia - rámosolygok és õ visszaragyog rám.

- Felébreszthettél volna nyugodtan…

- Szükséged volt a pihenésre – válaszolom, és leteszem a cumisüveget az asztalra, felemelem a fiamat, hogy a vállamon pihenjen a kicsi feje, mert etetés után kötelezõ a büfiztetés. – Egyél valamit inkább.

Aden körbepillant és zavartan elpirul. Mi az? Szétpukkan a minket körülvevõ burok, ekkor veszem én is észre, hogy a többiek minket figyelnek.

Peter köhint egyet, Aden elé tol egy tányért, rajta egy nagy és jól megpakolt szendvicscsel.

- Kö-köszönöm – motyogja az én kedvesem, még mindig kipirulva. Mire megeszi a felét, az én zavarom is enyhül, arról nem is beszélve, hogy rejtélyes módon kettesben maradtunk, mert mindenkinek hirtelen dolga akadt.

- Mit fogsz ma csinálni? – kérdezi tõlem azon a puha hangján.

- Be kell mennem a céghez, lesz egy üzleti ebédem is, délután pedig a C házban kell segítenem – mondom, és elkedvetlenít, hogy nem tudok vele lenni egész nap. Most hogy már jól van, muszáj visszamennem dolgozni, ez a néhány nap kiesés is komoly problémát jelentett Davidnek és Peternek. Ránézek, látom hogy elszomorodik. – De együtt vacsorázhatnánk, mit szólsz hozzá?

- Az étkezõben? – pislog fel rám édesen, muszáj mosolyognom.

- Kettesben.

- És Luke?

- Magunkkal vihetjük, de biztos találunk valakit, aki szívesen vigyázna rá egy-két órára. Amilyen kis haspók és álomszuszék, vacsi után végigdurmolja azt az idõt… Szóval?