Azt hiszi a kutyája vagyok és egy egyszerû ujj legyintésére a lábához szaladok és a bokáját kezdem el nyalogatni. Hát veszet nagyot tévedett, már megint. Kiröhögöm, csak hogy érezze a törõdést. Na most már tudom mihez hasonlítani a házi sárkány fogalmát, szinte lángokat fúj az orrlyukain keresztül, és repül is a dühe szárnyain egyenesen hozzám. Félrefordítom a fejem úgy nézek rá kissé félvállról véve õt. Közben azért szemmel tartom Sam-et is.

- Nem akarsz mondani valamit? – próbálkozik a kontrollált testbeszéddel és  hangszínnel, de nem túlzottan megy neki. Szikrákat szór a tekintete, és én meg rühellem ha számon kérnek, tõle meg aztán felettébb nem tûröm el, fõleg ennyi ideije tartó ismeretség után.

- Nem igazán – vállat is rántok hozzá, csak, hogy ténylegesen érezze, hogy nem érdekel a hisztije.

- Esetleg mesélhetnél a barátnõdrõl – és csak kinyögi, szóval Sam megint hódít, és az õ szeme is megakad rajta. Értetlenül nézek rá, hogy akkor mégis mi a francért engem kérdez róla, menjen és tudja meg, amit akar tõle.

- Ö.. oké. Már kiskorom óra ismerem, mindig is nagyon jóban voltunk és.. – kezdem el az általános mesét hátha ebbõl ért. Ekkor viszont tarkón vág a felismerés, hogy mire is megy ki a játék. Szélesen elmosolyodok, a nagy csajmágnes, a szívtipró gimisztár féltékeny? Ez a nap mégis rámkacsint.

- Te azt hiszed.. féltékeny vagy? – kérdõn és felettébb vidáman nézek rá, és meg is kapom a választ pír formájában. Érzem, hogy kezd a jókedvem egyre nagyobb lenni, akkor most én jövök Csajszibarack.

- Hogy én? Már miért lennék? Jobb vagyok nála – mosolyog és kihúzza magát, mintha ezzel leplezni tudná magát.

- Cöh. Álmodban – vetem oda neki és mellé egy jó nagyot nevetek is túlzóan nagy önbizalmán. Majd segítek én neki, hogy visszataláljon a realitások talajára.

- Szóval?

- Szóval – válaszolok bugyuta kérdésére, és egyszerûen nem tudom levakarni a vigyort a képemrõl, túl jól szórakozok.

- Mi van köztetek?

- Nem a te dolgod – levegõ, ruha, értelem, tudod, amit úgysem érthetsz igazán.

- De az én dolgom is! – és hisztizik tovább, elkényeztetett nagy gyerek.

- A legkevésbé sem – és itt szakad át az a bizonyos tûréshatára, rohan is keresni egy hiszti sarkot, hogy egyem meg a kis szívét, egy csipet sóval ízesítve. Várok fél percet és utána megyek, de nem fedem fel az ott létem, még nem, kíváncsi vagyok meddig spilázza még magát árnyékokra vetõdve. Mint egy álmából felzavart dúvad úgy járkál fel és alá és fujtat is. Igazat megvallva elég mulatságos látvány a jégkirálynõt így látni. És hogy egy ilyen kis apróság miatt? Na de én sem vagyok annyira nagyon szadista, csak egy kicsit, így elég idõt adva neki megkegyelmezek.

- Hé! Nem kéne így felkapnod a vizet – vetem oda neki, felém pördül és rám meregeti a szép, de értelmetlen gondolatokkal teleszórt buksiját.

- Dehogyisnem! Te oktattál ki arról, hogy ne csapjam a szelet másnak, amíg van valakim – förmed rám.

- Nem kéne féltékenynek lenned – még mindig jól szórakozva, de nyugodt hangon közlöm vele.

- De kell! – vágja rá gondolkodás nélkül. Diadalittasan kezdek mosolyogni. Megvagy kis dölyfös, elárultad magad. Erre gyorsan rájön, hátrál fél lépést és maga elé mered. Valakinek nagyon nem tetszik, hogy megkavarták. És jön a régi beidegzõdése, következõ pillanatban már a falhoz is vagyok szorítva.

- Hátrább az agarakkal – tolom el magamtól, bár az tény és való, hogy egy kis részemnek tetszik a helyzet, és ezáltal nem adom bele csak a fél erõm. Ezt mintha megérezné és bátorításnak venné simít végig az arcomon lassan, majd megfogja az állam és úgy irányítja a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Mit tudsz te, amit a többi lány nem? – suttogja egészen közel. Szóra nyitom a szám, de hang nem jön ki, ez a helyzet hirtelen túl intimre sikeredett. Pillanatnyi habozásom kihasználja, egyre közelebb és közelebb merészkedik, már majdnem sikerül megcsókolnia, mikor kivágódik mellettünk a szobaajtónk. Sam a legjobb pillanatot választotta, hálás vagyok neki, holnap majd meg is köszönöm neki. Látom õ már elérte, hogy igazán jó éjszakája legyen. Szélesen vigyorog ránk, miközben rajta lóg az egyik húdevagány csávó.

- Hééé! Itt a szerelmes pár! Jó szórakozást estére, nekem mindenképp jó lesz! – és már botorkálnak is tovább. Vicces látni, hogy mennyire elképed Amy, és hogy Sam, ahogy mindig is hozza a formáját. Rám emeli a feketeség a tekintetét, amelyben mély zavarodottságot vélek felfedezni. Vigyorogva kibújok a karjai közül.

- Ez most mi volt?

- Aminek látszott. Sam úgyis csak holnapig marad, lesz egy jó estélye – válaszolok egyszerûen.

- De téged nem zavar? – még mindig akad szegényke.

- Miért zavarna? A legjobb barátnõm. Azt csinál, amit akar – dobom oda az igazságot, ami eddig is az orra elõtt volt. Ide hallom, hogy mekkorát koppan benne a felismerés. Tetszik a reakciója, ahogy próbálja összeszedni magát. Most úgy igazán keményen találkozott azzal a bizonyos fallal.

- Akkor jó – ennél vérszegényebb mondatot még sosem hallottam tõle. Csak azért nem nevetek fel hangosan, mert egy napra ennyi rugdosás elég lesz neki. Igyekszem visszafogni a vigyorom, de nem túl nagy sikerrel. Belép a szobánkba és bontja a hangulatot. Villanyt kapcsol, kizavar mindenkit, kitakarítja a terepet. Ennek én csak örülni tudok, és mulattat, hogy ebben próbálja kiélni a frusztrációját és hitegetni magát, hogy õ irányít mindent.

- Végre! Azt hittem, sose küldöd el õket.

- Már korábban is el akartam, csak még.. dolgom volt.

- Már vágyom egy jó, forró fürdõre – hagyom had diskuráljanak, én addig összeszedem a cuccaim.

- Én megyek elsõnek – jelentem be, válaszokra nem várva már be is foglalom a helyet. Tudom, hogy most jön a mese része, így kényelmesen lecsutakolom magam. A szobába visszaérve nem igazán foglalkozok velük, elmerülök inkább a saját kis világomban. De azért érzem Amy pillantásait magamon, de azért sem veszem figyelembe. Inkább elbújok az ágyamba és elõhalászom az egyik könyvem. A fõnökasszony nélkül csendes a szoba, bár nem olyan sokáig míg szeretném. Kopogtatás, majd az egyik nevelõ és a nem olyan rég hiányolt negyedik lép be. Chelsi fogja a cuccait és szó nélkül lelép. Dana diskurál a felnõttel, majd miután elmennek vigyorogva ül az ágyán. Elég egyértelmû a helyzet, ezért nem is kérdezek tõle semmit. A jégkirálynõ is hamarosan megtudja a dolgok állását, eléggé meglepte a dolog. Én inkább próbálok a könyvemre figyelni, de ezek mellett csak félig tudok.

- Aster. Nem bánod, ha megszárítom a hajam? – oldalra fordítom a fejem, hogy lássam a hang tulajdonosát.

- Csak nyugodtan – zárom le a csevegést, és fordulok is vissza a könyvemhez. Ez a monoton zaj pont jó háttérnek ehhez a könyvhöz.

Fura kusza álmok kergetnek, még hajnal is éppen elkezdi hasítani a fekete leplet, mikor a telefonom rezegni kezd. Egy üzenet, ilyenkor.. remek. Bár csak egy valakitõl jöhetett, így az elsõ gondolatommal ellentétesen nem fordulok a másik oldalamra, hanem a takaróm alá húzom a telefonom és ott olvasom el a szöveget. Nem akarok senkit sem ilyenkor felverni a hirtelen fénnyel. Sam üzent, hogy itt van az ajtó elõtt. Jó hamar ébredt, bár neki is sulija van, így nem is csodálom, valahogy be is kéne érni emberi idõben. Gyorsan kimászok az ágyból, felkapom a ruháim és már rohanok is. A cipõm már ajtón kívül rángatom magamra.

- Na? – érdeklõdik frissen és üdén. Semmi nem látszik rajta, hogy tegnap berúgott. Az évek és a gyakorlat ugyebár.

- Mi na? Nem történt semmi. Ennyire nem vagyok ám könnyû préda. Dolgozzon meg érte rendesen, ha akar tõlem valamit – mosolygok rá miközben elérjük a koli fõbejáratát.

- Amilyen elkényeztetett pökhendi kis ribancnak néz ki.. jobban meggondolva jól teszed, ha megszívatod kicsit mielõtt engedsz, persze, ha erre hajlandó leszel. Mert azért lássuk be, egy kincs vagy, akit ki kell érdemelni. És ezt ennek a szoknyapecérnek is meg kell tanulnia, vagy én veszem kezelésbe – néz komolyan, már szinte úgy, hogy én is elgondolkodok hogy viselkedem magammal. Nem szeretnék az ellensége lenni az már egyszer biztos.

- És milyen volt a srác? – váltok gyorsan témát mielõtt még belelovallja magát. Az a ragadozómosoly mindent elárul.

- Egész jó játékszer, bár azt hiszem belém zúgott, szerencsétlen. A szívem már úgyis a tiéd, hiába kapálózik – nevet fel és játékosan vállon bokszol, mire én is hangosan felnevetek.

- Most viszont rohanok, mindjárt indul a buszom. Hajrá a jeges démonnal, csak ügyesen – vigyorog, majd szorosan átölel, amit viszonzok is. Hiányozni fog ez a lüke. Végignézem míg eltûnik a megálló felé, aztán visszaslattyogok a szobába. Mindenki mélyen alszik még, a félhomályban leülök az ágyam szélére. Tudom, hogy még van pár óra míg kelni kéne, de túlzottan felébredtem. Nem is tétlenkedek tovább, elõszedem a rajzcuccaim és a füzetem. Kitépek az egyik lapból egy cetlire valót és elkezdek írni rá.

„ Amikor magad adod, birtoklási vágy és önteltség nélkül nem csak emberibb, de sokkal szebb is vagy. „

Amy ágya mellé lépek csendben és a párnájára rakom a fecnit. Egy pillanatig elidõzök az arcát nézve, és csodálva, hogy egy ember, hogy lehet ennyire gyönyörû, mégis a sok ocsmányság mögé temetve. De nem tart sokáig a mélázásom, sarkon fordulok és kimegyek a helyiségbõl. A folyosó végén lévõ eldugottabb teraszra megyek, ide nem szokott senki sem jönni, mert félnek, hogy a hülye babonájuk beteljesül, miszerint átkozott a hely, aki odamegy elönti a mélabú és öngyilkos lesz. Kapóra jön ez az ostobaság, így van egy nyugodt sarkom, ahol nem zargatnak. A terasz széléhez megyek, hogy ne is lehessen a közlekedõbõl látni, felrakom a lábaim, a füzetem az ölembe rakom és elkezdek rajzolni. Teljesen belefeledkezek, a táj, az érzések rabul ejtenek. Észre sem veszem, hogy valaki kijött, csak mikor szinte az orrom alá nyomja a teli kávéval gõzölgõ bögrém. Ijedtemben felugrok a székrõl és leverem az összes rajzom. Felismervén a gaz támadót sóhajtok egy nagyobbat.

- Ne ijedezz, csak én vagyok Szépségem – hallom meg Amy hangját. Gyilkos pillantást vetek rá, de nem azért, mert halálra rémisztett, hanem a becézés miatt. Békítõleg széles mosoly kíséretében nyújtja felém a fekete levest. Még mindig komoly képpel elveszem tõle, és összekulcsolom az ujjaim az edény körül. Élvezem a melegét és mélyen beszívom a felszálló illatokat.

- Kössz – mormogom az orrom alatt miközben belekortyolok. Egész tûrhetõre sikeredett, bár én még raknék bele vagy négy kanál cukrot. Visszaülök és elkezdem felszedegetni a szétszóródott cuccaim. Nem tart sokáig, hisz csak a ceruzám és a füzetem akart megszökni, más nem is volt nálam.

- Egyedi a kézírásod – néz rám vigyorogva. Szóval megtalálta az üzenetet. Halvány félmosolyra húzódnak ajkaim.

- Hétvégén elviszlek randizni és akkor kiengesztellek – köpi oda büszkén. Látom megint elszaladtak azok a bizonyos pacik nála.

- Ki kell ábrándítsalak Csipkerózsika, nem megyek veled sehova hétvégén – mintha arcon ütöttem volna, látom, hogy nem erre számított és kezd dühös is lenni.

- Mégis mit képhmpf.. miért nem? – néz rám kérdõm, mint tegnap este. Na errõl nagyon gyorsan le kell szoktatni.

- Miért nem? Igazán tudhatnád, nem vagy te olyan hülye, mint amilyennek tetteted magad – szigorúan nézek rá. – Elsõnek is nem vagyok a talpnyalód, tanuld meg, hogy kérni kell ha szeretnél valamit. Másrész pedig dolgom van – zárom le a témát és elindulok az ajtó felé. Sandán visszapillantok rá, látom, hogy a düh és az értetlenség harcol benne. Ezt a pillanatnyi kihagyását kihasználva visszamegyek a szobánkba készülõdni. Felkapom a sulis cuccaim és perdülök is kifelé. Nem akarok most a Jégkirálynõvel beszélni.

Az elsõ óra után pörögnek a monoton tantárgyak, jegyzetelek, de csak egyik felem figyel oda, másik kissé kalandozik. Nem számítottam ilyen kalandos elsõ hétre. Jó lesz végre hazamenni és kikapcsolódni. Ebben a két napban el is fogom kerülni a társaságát amennyire csak tudom. Túl gyorsan akar haladni, és ez nekem nem tetszik. Még egy hete sem ismerjük egymást.

Végre eljött a grafika óra, kiélhetem magam. A zsúfolásig telt folyosókon haladva a tanteremig megpillantom Amy – t, ahogy engem néz szigorúan. Nem tudom komolyan venni ezt a fancsali ábrázatát és dölyfös tekintetét. Elmosolyodok és intek neki diszkréten, miközben a szemeibe nézek. Jólesõ érzés fut végig rajtam, ahogy megváltozik az ábrázata, dühösbõl felhõtlenebbé. De ennél tovább nem idõzök, haladok is tovább a célom felé.

Jó kis társaság verõdött össze, hamar megtaláljuk a közös hangot. Suli után el is hívnak fagyizni. Eldumáljuk szinte késõ estig az idõt, a festõk, írók, mûvészek világa elragad minket, kiszakít a valós világból. Nem is bánom túlzottan, hogy így alakul, holnap úgyis rövid nap lesz és megyek haza. Tíz óra felé azért csak elindul mindenki az ágyát rejtõ házak felé, így én is becélzom a kollégiumot. Remélem már mindenki alszik. Mindenesetre csendes a folyosó, ami már jónak ígérkezik, buli legalább nincs. Halkan benyitok, nem akarok zajongani. Viszont a szerencsém elpártol tõle, egyikük sem alszik még. Amy mikor meglát felháborodottan néz rám.

- Merre jártál Hófehérke? – és megint visszalépünk a kezdeti állapotra, nagyszerû.

- Nem igazán a te dolgod, Amy, de ha már ennyire tudni akarod, nyalni – a nevét kihangsúlyozva gúnyosan ejtem a szavakat. Ledobom a nálam lévõ dolgokat az ágyra, felmarkolom a pizsamám és elvonulok fürödni. Nem kapkodom el a dolgot, õk már úgyis fürödtek, ahogy láttam. Csak fohászkodni tudok, hogy sötét legyen, mire végzek.

Mégis rám mosolyognak a fentiek, mindenki a maga ágyában, mikor kilépek a gõz áztatta szobából. Beslisszolok a takaróm alá, és hátat fordítok mindenkinek. Bár érzem a súlyos pillantását Amynek, nem foglalkozok vele.

Nagyon szép helyen van ez az iskola, szinte elveszek a zöldben, a fák sokaságában, a parkok csendességében. Azért figyelem az órám, és csak fél órát engedélyezek magamnak a felderítésre. A maradék 30 percben a suliban kéne megtalálnom, hogy hova is kell mennem. Az egyre dagadó embertömegbe olvadva haladok a bejárat felé. Beérve egy pillanatra elnyílik a szám, tudtam, hogy az egyik legjobb suli ez, de nem gondoltam, hogy ennyire impozáns kinézetû is. Elõkotrom a zsebembõl az osztály számát és elhelyezkedését mutató cetlim. Hát eskü könnyebben találnék meg egy elrejtett kincset, mint hogy ezen eligazodjak. Na de nem adom ám fel ilyen könnyen, a to-n csak segítenek, és útba is irányítanak, ahogy gondoltam. A mûvészeti szárny jobbra, a gazdasági balra. De jó lesz ez, nem is értem, miért akarok két szakos gimis lenni, én sem vagyok normális az tuti. Na, de annyi baj legyen, hisz elsõdlegesen a grafika az én mentsváram, és anyáék is megengedték, ha bírom az agrárszak mellett. Na meg persze az ösztöndíj sem volt mellékes. De most nincs idõm a merengésre, rohannom kell, két percem van a becsöngetésig. És az Istenek velem vannak, mikor megszólal az a hangos csörömpölõ már teszem be magam mögött asz ajtót. Mindenki rám néz, én meg az üres helyre megyek az ablak mellett kicsit hátrébb. Az új gyereknek mindig ez a sorsa, ezen is túl kell lenni. Szerencsémre a mûvészlelkek jófejek, az osztályfõnök is egész normálisnak tûnik, bár rettent unalmas amikrõl beszél. Lediktál mindent, ami a kezdéshez kell, majd bemutatkozok, és elmondok pár szót magamról, aztán jöhetnek a többiek nyári élményei. Gyorsan végzünk, igaz kb 15 ember nem is tudja órákig elhúzni a dolgot. Amint végezünk el is vagyunk bocsájtva, fél órával hamarabb, mint bárki más. A néma folyosó árulkodóan visszhangozza a lépteim, de engem mégis jóérzéssel tölt el. Fejforgatva megyek végig és igyekszem feldolgozni az összes új infót. Kiérve a koliba megyek, épp ebédidõ lesz, jól fog esni valami finom meleg kaja. Kíváncsi leszek erre a híres rendszerre, amivel hozzák az ételt. Így azért barátságosabb ez a hely, hogy szinte senki sincs itt, fõleg a szoba sokkal jobb helynek néz ki. Épp hogy lecuccolok már hozzák is az ebédet, tényleg minden úgy mûködik, ahogy mondták, behalok. Elveszem az adagokat és beviszem a szobába. Elõkotrom az evõeszközeim, majd letelepedek az asztalomhoz. Kinyitom a dobozt és a finom illatra nagyot kordul a hasam. Kézbe veszem a könyvem és belemerülve elkezdek falatozni. Hallom, ahogy megjönnek a többiek is, de nem foglalkozom velük.

- Jó étvágyat! – hallom meg Amy hangját. Egyszer csak feladja, hogy akarjon tõlem bármit is.

- Kösz – válaszolom azért, mert mindenki megérdemli az alap illemet, még õ is. De több figyelmet nem szentelek nekik, nehogy ezt is bátorításnak vegye. Attól még, hogy nem rájuk figyelek hallom a sustorgást, majd, hogy egyikük elhagyja a szobát, vagyis Amy maradt.

- Neked is jó étvágyat – mondom neki miközben a könyvem elbillentem oldalra, hogy rá is tudjak nézni. Gyönyörû ezt meg kell hagyni, fõleg mikor épp nem akar senkire rámászni. És ennyi figyelem pont elég is volt neki, visszamászok a könyv sorai közé.

- Köszönöm – válaszolja kisvártatva, majd köhögni kezd. Megállok a betûfalással és hallgatom, hogy vajon megnyeri-e a csatát a rizzsel. Szerencsére igen, így nem kell mentõset játszanom. Nyugiban folytatom a könyvem és közben befejezem a falatozást.

- Hol tartasz? – naiv voltam, hogy azt hittem ez tovább is maradhat így, nem csak addig míg be van tömve a szája. Félrebiccentem a fejem és oldalra tartom a könyvet, hogy rá tudjak nézni.

- Úgy értem a könyvben – magyarázkodik.

- Most kezdtem, de újra – válaszolok, de nem lelkesít, hogy nem olvashatok tovább.

- Én is olvastam már, szóval mondhatsz konkrét helyzetet is – na ezt sem néztem volna ki belõle, hogy egy ilyen könyvet olvasott.

- Te? Cöh – adok is hangot a kétkedésemnek, majd elkezdek nevetni a gondolatra, hogy értelmezõ szótárral ül a könyv felett, ez nem az õ megszokott közege.

- Miért ilyen meglepõ? – látom megsértettem az önérzetét, még szinte morog is, ez egyre jobban mulattat.

- Mert egy elkényeztetett kis sznob lotyónak tûnsz – ha már kérdezte megkapja a választ, de rá sem nézek, még a végén kinevetném mégjobban.

- Bátor vagy – szúrós szemekkel néz rám, amit nem vagyok rest viszonozni. Na lássuk akkor mennyire vagy akkora ász, mint tartod magad.

- De kíváncsi lennék... Hogy ezt mégis mibõl szûrted le? Bontsd le nekem, kérlek – és mégsem kap dührohamot, mint gondoltam, de azért közelebb könyököl fél kézzel az asztalra dõlve.

- Örömmel – veszem fel én is a testtartását tükörként.

- Sznob vagy, mert azt gondolod, mindent te irányíthatsz és mindenki ugrik neked, ha fütyülsz.

- Nos. Elõször is a sznob nem teljesen ezt jelenti, másodszor pedig, nem kell fütyülnöm senkinek. Anélkül is, azt teszik amit akarok – kioktat és még nevet is. Hát nagyon mellérúgtál most ezzel.

- Cöh, hát tõlem erre ne számíts – tisztázzuk azért már elõre, mielõtt a nagy egója félreértelmezné a nemet.

- Nem állt szándékomban – na ezt sem hiszem, és az elõzõért még dühös vagyok ám.

- Lotyó vagy, mert mindenkivel kikezdesz, pedig barátnõd van és..

- Állj, állj! – szakít félbe, nem csak szavakkal, de kézjellel is.

- Hogy mim van? – értetlenkedik mintha meg tudna téveszteni. Elég egyértelmûek voltak, még éjszaka is.

- Barátnõd – fejemmel Chelsa ágya felé bökök. Mintha õszintén kikerekednének a szemei, de a fene sem tudja, hogy mennyire jó színész.

- Ooooh, isten ments! Õ egy kétszínû némber, aki ténylegesen megvolt az egész iskolának, én ilyenekkel nem kezdeményezek kapcsolatot! – tiltakozik nagy vehemenciával, amivel meglep, de nem gyõz meg.

- De akkor is kikezdesz mindenkivel – ezt nem tudja tagadni, ez tény.

- Hát.. most mit mondjak erre. Nagyok a testi vágyaim, mondjuk úgy – elnéz oldalra, és közben elpirul. Ilyen õszinte reakciót sem nagyon láttam még tõle. Aztán rám pillant mire én jövök kicsit zavarba, de lelkem forrongása nem hagy teret az ilyen képtelenségeknek.

- Elkényeztetett vagy. Azt hiszed, hogy mindent megkaphatsz, amire csak ránézel, vagy igényt tartasz és semmiért se kell megküzdened – dühösen mondom neki, és fel is állok, mert egyre mérgesebb leszek rá. Megcélzom a kijáratot, de nem enged, elém lép, és mélyen a szemeimbe néz.

- Azt elismerem, hogy mindent megkapok, amit akarok, ehhez vagyok szokva, de igenis voltak és vannak dolgok, amikért megküzdök még én is.

- Oh, egek, csak egyet mondj! – veszekszünk, egyikünk hevessége sem marad el a másikétól.

- Te! – vágja rá gondolkodás nélkül. Na most sikerült neki belém fojtania a szót. A szoba némasága fájóan üvölt. Lesütöm a szemem, nem tudok ezzel most mit kezdeni, és nem is értem, hogy ez engem miért is érdekel, és miért ver hevesebben a szívem. Ezt nem vagyok halandó végigasszisztálni, hogy trófeának tekintsen, és a célja elérése után rögtön mást kergessen.. Ezek a gondolatok megrémisztenek, miért is akarnám, hogy csak utánam fusson, és más ne érdekelje?! Kihasználom, hogy oldalra pislog és kirohanok a szobából. Hallom, ahogy a nevem kiálltja, de nem érdekel, rohanok, ahogy csak bírok. Egy eldugott fához megyek az erdõs részen, remélem itt nem talál meg. Miért és hogyan váltotta ezt ki belõlem?! Biztos megbolondultam, lehet a fájdalmat sem érzem. Már épp beleütnék a fa törzsébe, hogy ellenõrizzem ezt a teóriám, mikor elkapja a kezem. A fülembe doboló vértõl nem hallottam, hogy rám talált.

- Ne légy bolond! Szétvágod a kezed, ha abba beleütsz! – szorítja meg a csuklóm és ránt maga felé. Ez kevés lesz, ha le akarsz fegyverezni, két báttyal nõttem fel, te oktondi. És még õ néz rám dühösen, na ne nevettessen már!

- Engedj el! – ellenkezek és húznám ki a kezem a markából, de ráfog a másik kezemre is. Mi van már ezzel a csajjal?! Ennyire nem bírja, hogy nem az van amit õ akar?!

- Nézd Aster..

- Nem érdekelsz!

- Hallgass meg! – próbálok szabadulni, de nem hagy.

- Nem! – ha erõvel nem megy akkor mentálisan zárom ki. Becsukom a szemeim és elfordítom a fejem, hogy ne is lássam.

- Csak adj egy esélyt! – szinte rám kiabál. Nem vagyok süket csak nem érdekel a mondandód! Vagyis mit mondtál? Én? Rákapom a tekintetem és érzem, ahogy vörösödni kezdek. Na még csak ez hiányzott. De az õ arcát is elönti a vörösség, ami meglep. Sosem láttam még így elpirulni. Komolyan nem tudom most már, hogy mit akar valójában, és tényleg õszinte – e. Lazít a szorításon és leengedi a kezünk, de a sokktól nem mozdulok, csak a szemeit nézem. Hisz nekem azt tanították, hogy a szem a lélek tükre, hát ott keresem a válaszokat. Komolyan néz rám, és egy pislantás erejéig sem töri meg a szemkontaktust.

- Bizonyíts! Ha esélyt akarsz azt ki kell érdemelni. Bizonyítsd, hogy megéri esélyt adnom neked – nézek rá komolyan.

- Rendben – bólint és lágy mosoly kerül ajkaira.

- És érd el, hogy változzon a véleményem rólad és a dolgaidról, ami nem lesz egyszerû.. – kihúzom a kezeibõl az enyémeket.

- Sok szerencsét – szarkasztikus hangnemet ütök meg, amit igazából nem akarok, de így sikerül. Sarkon fordulok és visszakocogok a szobánkba. Hagyom mérlegelni és gondolkozni. Ha komolyan gondolja tényleg akkor nagy erõfeszítéseket kell tennie az ügy érdekében. Egy kis hang legbelül mégis neki szurkol, amit nem is értek, hogy miért teszi, de gyorsan elcsendesítni, nem akarok hiú ábrándokat kergetni.

- Szia – köszönök Dana-nak, mikor belépek a szobába és szembe találom vele magam.

- Szia! Nem láttad Amy-t? – néz rám kérdõn és olyan fura sejtelmes mosollyal.

- De láttam, utoljára kint a parkban, gondolom lassan jön.. – és meg is jelenik az ajtóban tõle szokatlan komoly és merengõ arckifejezéssel. Elõszedem a füzetem és a kedvenc grafitceruzám, és már indulnék, mikor betoppan az utolsó szobatárs is.

- Aaaaaaamyyyy! – ugrik szinte az ölébe és kezdi csókolgatni a nyakát a megszólítottnak.

- Szállj le rólam! – hangzik a felkiáltás, de nem nagyon hatja meg Chelsa-t.

- Tartozol nekem, és most behajtom.. tudom, hogy te is akarod, érzem rajtad.. – szégyentelenül mászik rá Amy-re, nem zavarja, hogy mi is ott vagyunk. A kék szempárral összefonódik az enyém, de nem tart sokáig. Lemondóan megcsóválom a fejem, nem fog menni neki a bizonyítás, túlzottan élvezi a jelenlegi helyzetét. Felkapom a rajzfüzetem és már az ajtónál is vagyok. Ekkor egy sikoly üti meg a fülem, amire csak visszafordulok. Chelsa a földön, Amy pedig nem is értem hogyan, de tõlem alig fél méternyire áll.

- Bizonyítok – nem mond se többet se kevesebbet, majd végigsimít gyengéden az arcomon. Nagyon jó érzés, ahogy hozzámér, de elhúzódok. Még nem bizonyított. Bólintok egyet majd fordulok is ki a folyosóra. Meg sem állok míg ki nem érek az épületbõl. Nagyot szusszanok a friss levegõn, komolyan nem értem magam, ennyire nem lehet rám hatással, pont õ nem. Az erdõbe megyek, nem nézem merre, amerre épp a lábam visz, miközben a gondolataim cikáznak. Egy kis tónál lyukadok ki, apró tisztással körbevéve, gyönyörû látvány. Rabul ejt a tisztasága és a csendessége. Nem sokan ismerhetik ezt a helyet, mert konkrétan egy megveszekedett lélek sincs itt. Leülök és rajzolni kezdek. A tájat, a fûszálakat, az eget. Azt a szempárt, azt az arcot, azokat az ajkakat. Érszre sem veszem és már Amy vonásait örökítem meg. Mikor sötétedni kezd kapok észbe, hogy én még mindig kint vagyok. Összecsapom a füzetem és elindulok visszafelé. Holnap már korán kell kelni, rendes idõben kezdõdik a suli, és össze is kéne rakodni, ami kelleni fog. A szobába érve viszont nem épp nyugalom fogad, újra egy rakat ismeretlen ember bulizik, beszélget és iszik nálunk. Becsukom magam mögött az ajtót, szerencsére nem nagyon figyelnek fel rám, és Amy-t sem látom, biztosan az egyik játékszerével enyeleg valahol. Fordulok a fürdõszoba felé, de nem jutok épp be, mert összeütközök az elõbb említett személlyel. Kiesik a kezembõl a rajzmappám, amit õ persze készségesen felvesz mielõtt én mozdulni tudnék. Rajzaim láttán széles mosolyra húzódnak ajkai.

- Nagyon jól rajzolsz, és jól választod meg a modelled is – vigyorog magabiztosan, én pedig kitépem a kezébõl a papírhalmazt.

- Kidobandó vázlat – morgom az orrom alá és próbálnék eltávolodni, hogy bejussak a fürdõbe. Ekkor választja az idõpontot a mobilom, hogy a kedvenc számom kezdje el üvölteni és tépni a húrokat. Kiveszem a zsebembõl és elmosolyodom, ahogy meglátom a nevet a kijelzõn. Már nem is érdekel a fürdõszoba, sarkon fordulok és a fülemhez emelem a telefont.

- Szia kicsi.. – köszönök bele, de a többit már kint a folyosón folytatom. Legjobb barátnõm nagy meglepetésemre itt van lent a koli bejáratánál, és csak rám vár. Lerohanok hozzá, és a nyakamba veti magát. Pár napja nem láttuk csak egymást, de olyan mintha már ezer éve lett volna, kellõen hiányzott már a lökött feje.

- Na mesélj mi a helyzet itt a nagybetûs suliban és milyen a felhozatal? – kezd is le rögön faggatni. Egy pad felé terelem, ami távolabb esik mindentõl és leültetem, majd én is lehuppanok.

- A suli eszméletlen, hatalmas és a mûvészeti rész nagyon ott van. És.. – belém fojtja a további áradozásom az iskoláról, tudom, hogy ez nem érdekli. De a másik kérdésérõl viszont nem akarok beszélni.

- Oké, ez szép és jó, de mesélj mi a helyzet a másik fronton? – enyhén elpirulok Amy gondolatára, de megrázom a fejem.

- Semmi, nem érdekel senki – vetem oda félvállról, de Sam túlzottan jól ismer.

- Ahha.. szóval már szemet is vetettek rád! Ezt nem is csodálom, cuki kis pofikád van – fogja meg az arcom és nyomorgat rajta egy kicsit.

- Ne már! – lököm el a kezeit, de csak nevetünk.

- És milyen? – néz rám komolyan és feladom a hadakozást. Ellene úgysem lenne értelme.

- Gyönyörû, okos és egy igazi elkényeztetett seggfej – összegzem Amy leírását. Ezt hallva felnevet és már talpon is van.

- Messze lakik tõled? Kolis vagy csak a suliban ostromol? – ennél izgatottabb alig lehetne, remek.

- Szobatársam.. és a kaptár királynõje – dünnyögöm az orrom alatt és kelletlenül felállok én is. Mint mikor beengednek egy gyereket az édességboltba, úgy csillog a szeme, hogy az ûrbõl is tuti látni.

- Még jó, hogy csak holnap megyek vissza, lazulhatunk – táskáját a vállára penderíti és már indul is az épület felé. Csak ezt éljem túl.

- Buli van a szobában – közlöm, mikor elindulunk a lépcsõn felfelé.

- Annál jobb, legalább nemhiába hoztam azt a két üveg piát – vidul tovább, én pedig egyre kisebbnek érzem magam. Nincs túl jó elõérzetem, de nem tudok mit csinálni. Nem is kell mondanom merre menjen, remek érzékkel találja meg a bulikat. Benyit és már be is táncol, nem várja meg, hogy bemutassam, megteszi saját maga, és már a buli közepében is van a poharakat töltögetve. Igazi party démon, fekete hosszú hajú, kreolosabb bõrû vékony rockeres kinézetû csajszi, akinek nem tudnak ellenállni. Az én igazi ellentétem, hangos és végtelenül nyitott személyiség. Megáll a szívem egy dobbanásnyira, mikor Amy kezét fogja miközben bemutatkoznak.  Az a szúrós kék pillantás egyszerre nyársalja fel õt és engem is. De konokul visszanézek rá, nem tartozom neki elszámolni valóval. Az ágyamra telepedek, onnan nézem a nyüzsgõ tömeget. San sem tétlenkedik, odavágódik mellém egy üveg piával és húz belõle egy nagyot aztán a kezembe nyomja.

- Te is be tudtál választani kisanyám, bár jól csinálod, a legjobbat érdemled. Bár igaz, ami igaz, találó volt a leírásod róla – nevet fel hangosan mire húzok egy jó nagyot az üvegbõl. Rezzenéstelen arccal tûröm az alkohol ízét, pedig igazából pocsék egy valamit hozott, éget, mar és undorító íze van. Átölel és ad egy puszit az arcomra Sam, majd a fülembe suttog meghitten és félreérthetõen.

- De aztán ne add magad könnyen, had dolgozzon meg érted – és még egy cuppanóst nyom a fülem mögé, aztán feláll és a bulizók közé megy. Érzem a súlyos pillantásokat, amiket Amy lövell felém.

- Hé sápadtka! – szól hozzám az egyik ismeretlen fiú. Csak nem tudok normálisan csöndben kipakolni.

- Minek neveztél? – dühösen vonom kérdõre. Nem értem mi ez a hülye becézési áradat. Találhatnának valami értelmes hobbit is.

- Jól hallottad. Amy köszönt, illene visszaköszönni – na remek, egy magát hõsnek képzelõ nyikhaj, aki általam akar bejutni Amy bugyijába. Na én ebben nem leszek partner, küzdj meg érte magad öcskös, bár nem hiszem, hogy sok esélye lenne, túl jó csaj neked.

- Majd köszönök, ha akarok – nem veszek tovább tudomást róla, fordulok a táskám felé és venném is ki a pulcsijaim, hogy a szekrénybe rakjam, mikor szemem sarkából érzékelem, hogy mozdul a srác. De meglepõ módon Amy is mozdul vele egyszerre, majd elkapja a csuklóját és mond neki valamit, miközben halkan felszisszen a marha.

- Azt hiszem, ideje, hogy lépjetek. Mára vége a bulinak! – kicsit meglep, hogy kidob mindenkit. De szó nélkül hagyom és pakolok tovább elmélyülten, mint aki nem figyelt fel az elõbbiekre.

- Bocs! Max már csak ilyen buzi, de egy jó tanács. Ha a fiúk bent vannak, ne pakold a rucijaid, fõleg ne a fehérnemûket, mert rossz vége lehet – mosolyog felém fordulva.

- Oké – rápillantok, de nem szentelek neki sok figyelmet. Leginkább most az érdekel, hogy végre kipakolhassak és rendbe legyen mindenem. Szerencsémre elfoglalják maguk az egymással való csevegésben, és sikerül mindent szépen elrendeznem, mindennek helyet találok. Megkönnyebbülten nézek végig a mûvemen. Azt nem tagadhatom, hogy próbálkoznak bevonni a beszélgetésbe, de valahogy most nincs kedvem hozzájuk. Elég lesz nekem túlélni mellettük. Fõleg, hogy ahogy elnézem ez a szoba lesz a kolesz lelke. És Amy is biztos fog még bosszantani, vagy épp az õt becserkészni készülõk hada. Hmpf.. na nem vaj, majd alakul ez, és hát ami nem öl meg az ugyebár erõsít. Az ágyon fekve olvasom a könyvem, elmerülve a másik világ nyújtotta színes és izgalmas kavalkádban.

Vízcsobogás ránt vissza a valóságba. Felpillantok a sorok közül. Amy vetkõzik épp, már csak a fehérnemû fedi a testét. Tagadhatatlanul jó teste van, és az arca is nagyon szép. De ettõl függetlenül még megtartom tõle a tisztes távolságot. A gyönyörû külsõ egy igazán furcsa belsõt takar, amit nem feltétlen szeretnék közelebbrõl is megismerni. Ahogy törölközõ csavarodik a teste köré úgy siklik vissza a pillantásom a betûk rengetegébe. Iszonyú mázlim van, hogy olyan koleszt kaptam ki, ahol szobánként ját egy fürdõ, így nem kell az egész emelettel megharcolnom azért, hogy tiszta lehessek. Viszont eléggé nyûgös és fáradt vagyok ahhoz, hogy fél órát várjak a fürdésre. Négyen vagyunk, igaz lányok, de nem kellene ilyen sokáig tartania egy egyszerû zuhanyzásnak. Felkapom a törölközõm, pizsamám és a tusfürdõm, majd az ajtó elé caplatok.

- Haladj már! Én is fürdeni akarok még ma! – dörömbölök be erélyesen az ajtón. Ennyire nem lehet vízi szörny, hogy ilyen sokáig pancsoljon. Az ajtó kivágódik és meglepetésemre egy dühös Chelsa viharzik ki mellettem. Enyhén elkerekednek a szemeim, észre sem vettem, hogy õ is bement. Gyilkos tekintetét nem értem, de ahogy meglátom a nyakán a nagy vörös foltot összeáll a kép. Banyek.. megzavartam valamit, vagyis hát akkor õk.. és tekintetem az ajtón túlra siklik. Egyenesen Amy põre bõrére. Gyorsan elkapom a pillantásom, nem akarom bámulni, meg hát amúgy sem érdekel. Magára kapja a törölközõjét, összeszedi a cuccait és elindul kifelé átadva nekem a helyet. De csak nem bírja ki szó nélkül, és még visszafordul miután belépek.

- Ne mossam meg a hátadat, édes? – kajánul vigyorog rám, mire csak szúrós tekintettel felelek, majd az orra elõtt becsukom az ajtót. Kifújom az eddig észre sem vett bennrekedt levegõm és elkezdem ledobálni a cuccaim. A zuhany alá állva élvezem, ahogy a forró vízsugár cirógatja a bõröm és kimossa belõlem a nap eseményeit. Fejem elõrehajtom és hagyom, hogy a tincseimet szétbontva zúduljon le a víz. Érdekes lesz ez a tanév így, na de azért sem hagyom magam. Na meg majd letöröm én a fene nagy magabiztosságát Amynek. Döntöm el és immár illatosan zárom el a csapot és lépek ki a fülkébõl. Gyorsan megtörölközöm és kapkodom magamra a fekete shortom és egy trikót, amiket alváshoz szoktam használni. Megtörlöm a hajam, beletúrok, de különösebben nem foglalkozom vele, majd beáll, a kapucni alatt meg úgysem érdekes hogy áll. Már sötét a szoba mire kilépek az ajtón. Tökéletes, legalább nem kell bajlódnom a kétes és haragos pillantásokkal. Az ágyamhoz botorkálok, majd a takarom felhajtva gyorsan kúszok is befelé a rétegek közé. Oldalra fordulok és begubózom, nyakig húzva a takarót. Eléggé elfáradtam így egészen gyorsan elalszom. Még javában tombol a sötétség, mikor fura sustorgásra leszek figyelmes. Kinyitom a szemeim és óvatosan lehajtom a paplanom szélét így rálátásom nyílik a szoba nagyobb felére. Ami igazából nem is rejt semmi érdekeset, már épp csuknám vissza a pilláim, mikor meglátom, hogy Chelsa mászik be éppen Amy ágyába, vagyis éppen pontosan Amyre. Gyorsan pislogok párat, majd a fejemre húzom a takaróm és elfordulok. Ez az õ magánügyük, hogy mit csinálnak, amíg engem kihagynak belõle nem érdekel, érezzék jól maguk egymással. De valahogyan nem jön álom a szememre, bárhogy is próbálom. Az éjjeli szekrényemre pakolt lejátszómért nyúlok csendesen, ahogy markomba kerül húzom is be a melegbe, bedugaszolom a füleim és ellazulok a dübörgõ zenére.

Egy szemtelen fénysugár zaklat, vakítja ki az álmot a szemembõl. Próbálom elhessegetni eredménytelenül. Ekkor tudatosul benne, hogy fogalmam sincs, hogy hány óra is lehet. Felülök az ágyban, mintha rugók húznának, a gitárt nyúzó zenészek még mindig tépik hangszereiket a fülemben, ami a hirtelen mozdulatra kiesik onnan, a telefonom kijelzõjét villantom fel, hét óra 30 perc.

- Hogy borulna rá az ég.. – kiáltok fel. Az elsõ napon elkések, szép mondhatom. Ledobom magamról a takarót, úgy ugrom ki az ágyból, mintha forró ólomból lenne. Nem figyelem, hogy ki van a szobában, vagy ki nincs elkezdem ledobálni magamról a cuccaim, majd a szekrényben kutatva igyekszem minél gyorsabban kihalászni valami használhatót. Egy szál bugyiban állok félig a szekrénybe épülve, mikor megérzem, hogy néz valaki igencsak kitartóan. Megrázom a fejem, nem érdekel, most nincs idõm ilyenekre, nézzen ha akar és jólesik neki, legalább tudja, hogy ez az amit sosem fog megkapni. Bár van párja, legalábbis gondolom én, ha már ilyen intim viszonyban vannak. Nem vacakolok most melltartóval, egy fekete pólót, majd hasonszín pulcsit húzok magamra, aztán jöhet a farmerom és a zokni, amit már az ágyra ülve erõszakolok magamra.

- Jó reggelt Hófehérke! – vigyorog rám, de csak egy pillantást szentelek neki, míg a cipõm megkötöm, majd viharzok is az ajtó felé a táskámat felkapva.

- Jobbat.. – morgom az orrom alatt elhaladva mellette, mert azért nem vagyok annyira bunkó és neveltetésem sem engedi, hogy ne viszonozzam a köszönést. A lépcsõn már nagy sebességgel rohanok lefelé, egyenesen a suliba, ami meglepõ mód nagyon is közel van. De ami igazából felcseszi az agyam, hogy elfelejtettem 9-re kell csak bejönni. Nagyot fújok, és elindulok kifelé, van még egy órám a kezdésig.

Ez az év egy igazi fordulópont. Kellõen tartok is tõle milyen élmény lesz. De legalább nagy elõnnyel indul, hogy nem kell ingáznom. El sem tudom képzelni, hogy akár 7-ig is alhatok. Elmosolyodom, ahogy kiszállok a kocsiból. Nyüzsgõ embertömeg fogad, ismeretlen arcok, lányoké, fiúké vegyesen nézelõdik, beszélget és szórakozik. Hirtelen sok az ember, nem szoktam hozzá ekkora lüktetõ tömeghez. Egy erõs, súlyos tenyér nehezedik a vállamra, de az érintése biztonságot nyújt. Felpillantva Seth halványan mosolygó arcára bámulok. Egy hasonló vigyorral felel miközben kezére rakom a sajátom, majd sóhajtok egyet.

- Harcra fel! - lépek elõre magabiztosan, hagyom, hogy vállamról lecsússzon bátyám keze. Megragadom az utazom és a hátizsákom, de Mack kiveszi a kezembõl.

- Lesúlyozva nehezebb beszélni - vigyorog rám mire hamiskás vigyort és pillantást vetek rá.

- Cöh - nem méltatom hosszabb válaszra, inkább az elõttem álló feladatra koncentrálok. Hagyom, hogy átvegyék a cuccaim, csak a hátitatyóm marad nálam. A recepcióra megyek és elintézem a papírmunkát, meg végre megvan a szobaszámom is. Zsebembe gyûröm a cetliket majd intek a családomnak, hogy kövessenek. Belépve az épületbe még nagyobb a káosz, mindenki rohangál egyik szobából a másikba, vagy épp a folyosón ugrálnak, mint a bolondok.

- Neked való hely lesz ez.. - röhög fel Mack, mire szúrósan nézek rá. Felcaplatunk, a fejem forgatva keresem a megfelelõ ajtót. Végre megvan, el sem hiszem. Olyan ez a hely, mint egy elrontott labirintus. Ellenõrzöm még egyszer a számot a cetlin szereplõvel, de még mindig egyezik. Hát akkor nincs más hátra, mint elõre. Kopogás nélkül nyitok be, ha már úgyis ez lesz a szobám. Belépve viszont megtorpanok, nem számítottam rá, hogy van már itt valaki.

- Szia! - hangja kizökkent a kábulatomból, gyorsan összeszedem magam, legalább már az elsõ szobatársammal megismerkedek.

- Szia. Ez a 22 - es szoba? - tekintetem rászegezem és nyugodt magabiztossággal kérdezek, majd várok a válaszára.

- Igen, ez az. Ide vagy berakva? - kérdése várható volt, de az a mosoly, ami az ajkain játszik óvatosságra int. A szép külsõ mögött vajon barát vagy ellenség rejtõzik. Egyenlõre inkább tartom tõle a tisztes távolságot, úgy lesz a legjobb.

- Igen.. - bentebb lépek, körbepillantva egész jó kis szobának néz ki. Egy ágy foglalt, marad három lehetséges. Az övével szembeni megfelelõ lesz, így szemmel tudom tartani. A többiek is beözönlenek, lepakoljuk a cuccaim, végre ez is megvan, jöhetnek a nevelõk, a házirend és a felesleges illem körök. Kilépek az ajtón kikerülve egy ismeretlen lányt, igazából jelenleg nem is érdekel, majd ha kell úgyis megismerkedünk. A nevelõk bájosan mosolyogva ecsetelik a szabályokat, a házirendet a kezembe nyomják, bemutatkoznak, amit mi is megteszünk. Érzem, hogy zsibbad az agyam ettõl, de ki kell bírni, legalább tudom kiket kell elkerülni. Ahogy a kötelezõ köröknek vége egyikük körbevezet és mindent megmutat nekünk. Mindent megjegyzek, nagyon nem szeretnék itt eltévedni. Ahogy vége a túrának mintha a falba olvadna tûnik el pillanatok alatt. Pislogok kettõt, apa hangja vonja magára a figyelmem.

- Akkor mi most magadra is hagyunk, hogy szépen ki tudj mindent pakolni - és már indulnak is. A kocsinál jól megölelgetem õket, tudom, hogy nemsokára megint látom õket, de mégis olyan fura.

- Aztán szépen játssz a többi gyerekkel és csak a nagyon szemteleneknek verd be az arcát - nyom egy barackot Mack a fejemre és felkapva átölel, majd mikor a földre kerülök újból Seth is átölel szendvicssonkának nézve.

- Fiúk, még megfojtjátok - anya hangjára megint levegõ jut a tüdõmbe, elengedem én is õket. Nagy hülye mamlaszok, de én szeretem õket. Beszállnak, a kocsi egyre távolodó alakját figyelem. Oké, akkor induljunk és pakoljunk ki. De nincs hozzá kedvem.. A szoba felé tartva egy vörös hajú lány tart velem. Nem túlzottan veszem figyelembe, hisz ki tudja, hogy hova is tarthat. Mikor viszont belép velem máris tudom, hogy õ lesz a negyedik a szobában. Elég érdekes társaság lesz ez így. A cuccaimhoz lépek, túl hangos ez az üdvrivalgás. Csak én vagyok az új, remek, összeszokott emberek, de nem baj, így talán nem fognak túlzottan figyelni rám.

- És téged hogy hívnak? - na ennyit errõl az elméletemrõl. - Engem? - azért a biztonság kedvéért megkérdezem, hátha nem gondola komolyan, de a bólintása egyértelmûsíti a helyzetet. - Aster vagyok - ha már ennyire kíváncsi megmondom neki, úgyse hívhatjuk egymást kötõszókkal.

- Én Amy vagyok! - lép elém mosolyogva, és elõrenyújtott kézzel. Megfogom és megrázom, ahogy ugyebár az illem megkívánja. - A vöröske, akivel most jöttél, Chelsa, a barna pedig Dana. Örülök, hogy megismerhetünk! - a bemutatás alatt a pillantásom a megnevezettekre esik.

- Sziasztok! - köszönök egységesen, majd fordulnék is vissza a teendõimhez.

- Segítsek kipakolni? - Amy kérdését csípõbõl hárítom, a fejrázásom szavakkal is megtoldva, hogy biztos ne essék félreértés.

- Nem kell, köszönöm - és már kotorászok is.

- Nekem segíthetsz!

- Hagyjál, te feléred a magasabb polcokat is, viszont a Hófehérke nem! - nem érdekel a kialakult csetepaté, de azért megüti a fülem a rám utaló szó. Felemelem a pillantásom a kettõsre, de egyenlõre szó nélkül hagyom és kivárok.

- Hófehérke? Máris adtál neki becenevet? Nem mondod komolyan, hogy a kis fogpiszkáló jobban izgat, mint én?

- Az én dolgom, hogy - hogy hívom, és ne hívd fogpiszkálónak, szép alakja van, és legalább nem tûnik olcsó lotyónak, mint te!

- Úgy öltözködök, ahogy akarok, nekem van mit mutogatnom, vele ellentétben!

- Nincs jogod leszólni egy olyannak a külsejét, aki ezerszer szebb nálad!

- Most már hagyjátok abba! - eddig bírtam és nem tovább. Felemelem a hangom, amivel célt is érek, végre elhallgatnak és rám figyelnek.

- Nem érdekel milyen problémátok és kapcsolatotok van egymással, de engem hagyjatok ki belõle. Egyikõtök véleménye sem érdekel, gondoljatok, amit akartok, de engem ne zavarjatok ezzel - egyikrõl a másikra nézek, majd Amy szemeibe nézek dühösen. - Van nevem hívj úgy, ne aggass rám hülye becézéseket! - pár pillanatot még kivárok, majd elfordulok vissza a csomagomhoz, behúzom a cipzárt, arrébb dobom kicsit a cuccokat, hogy ne akadályozzon senkit, majd a fülembe nyomom a fülest és kisétálok az ajtón. Órámra pillantok, van még bõven idõm takarodóig, legalább felderítem a környéket. Kimegyek a fõbejáraton, még mindig elég sokan érkeznek. Fejemre húzom a kapucnim és találomra elindulok az egyik irányba. Dübörög a füleimben a zene, a táj pedig érdekesen változik, egyre kevesebb az ember és ez megnyugtatóan hat rám. Leülök egy félreesõ helyen és nézek magam elé gondolataimban elmerülve. Ez az év is jól indul, ilyen szobatársakkal élmény lesz itt lakni. Na de sebaj, majd legfeljebb csak aludni járok be a koleszbe, és itt kint fogok tanulni. Meg elég sok dolgom is lesz, jól kell teljesítenem, sokat számít a tanulás, azt akarom, hogy az otthoniak büszkék legyenek rám. Nem tudom meddig bolyonghatok ezután, de már sötét van mire visszaérek. Látszólag minden csendes, de biztos vagyok benne, hogy a hangyaboly nagyon is lüktetve nyüzsög bent. Remélem lefárasztották egymást és nem akarnak nyúzni ma már a szobatársaim. Felsunnyogok az emeletemre, halkan nyitom az ajtót, de ezt kár volt, bent hangos nevetés fogad. Sok idegen arc, fiúk, lányok vegyesen. Érdeklõdve pislognak rám, Amy viszont barátságosan mosolyogva fogad. Közömbös arccal nézek rájuk, Amy - t figyelembe sem véve lépek az ágyamhoz. Van társaságuk, ami leköti õket akkor én nyugisan ki tudok pakolni, aminek neki is állok szépen nyugodtan nem törõdve senkivel.

- Az jó. – mosolyodom el.
- Imádom a gyereket van négy testvérem. 3 kisebb nálam szóval már van tapasztalatom.
- Négy testvér? Az szép. Én egyke vagyok.
- Ohh értem és nem rossz annak lenni? Én nem tudnám elképzelni bár ez érthetõ. 
- Nem rossz ezt szoktam meg.
- Ez igaz. Amúgy szerintem tetszeni fog itt. Nekem ez lesz a második évem, ha bármi kérdésed van akkor nyugodtan szólj csak. – mondja kedves hangnemben.
- Oké. Köszi.
- Ugyan semmiség. Am nagyon szépen rajzolsz, na de nem zavarlak közben. Bocsi rossz szokás, hogy be nem áll a szám. – neveti.
- Nem zavarsz és én is beszédes vagyok csak tudod a kezdeti zavar. – nevetek én is – Amúgy köszi imádok rajzolni, de most a fõ hobbim a komponálás és remixek készítése. DJ is vagyok majd, ha gondolod egyszer hallgass meg.
- Ohh naná, hogy elmegyek ez nagyon jól hangzik. – mosolyodik el, ahogy kezdek végre feloldódni.
Pakolászás közben megmutatok neki néhány saját számot, és meg is dicsér. Beszélgetünk egy kicsit, õ sokkal több szót ejt a családjáról, mivel néhány fotót is kirak. Elég jófej csaj, remélem, a jövõben is jól kijövünk majd.
- Végre kész vagyok. – fekszik el az ágyán  – Ja amúgy elõre mondom szokásom, hogy a szobámban persze, ha az idõ úgy engedi egy száll fehérnemûbe vagyok. Remélem nem fog zavarni, mert ha igen akkor nem teszem.
Kicsit zavarba jövök, hiszen annyira gyönyörû, nem tudom, hogy fogom bírni, hiszen efféle kihívással még nem álltam szemben.
- Csak nyugodtan, ahogyan jól esik. Mindenkinek meg van a maga szokása bár tény ilyenrõl még nem hallottam sûrûn. – nevetem el magam.
- Hát nem csodálom. Mit szólnál, ha elmennék sétálni? Van itt nagyon jó fagyizó. Imádom az édességeket is, ha nem mondtam volna még.
- Benne vagyok úgyis szép idõ van. Nem mondtad, de feltûnt. – vetek egy pillantást a polcára, ami szinte roskadozik a nyalánkságotól.
- Ehh na igen. Nyugodtan egyél belõle.
- Oké. Na de akkor menjünk. – összeszedjük magunkat, és el is indulunk.
- Tudod nagyon örülök am neked. Izgultam milyen szobatársam lesz, de nálad jobbat nem is kaphattam volna. -  mondja aranyosan.
- Ez kedves tõled, de mi van ha kiderül egy igazi hárpia vagyok? – vonom fel szemöldököm, mire csak felnevet.
- Az ki van zárva.
- Nem is vagyok az legalábbis nem tudok róla. Én is örülök neked Saya. – mosolyodom el, mire belepirul. De ki van zárva, hogy õ...
- Nagyon szép mosolyod van biztos sok udvarlód van.
- Hát azt éppenséggel nem mondanám. Néha bepróbálkozott egy-két srác a volt munkahelyemen, de letereltem õket mert én... - késõn kaptam észbe. Végülis mégsem mondhatom el neki az igazat!
- Hm?
- Hát én... Csak úgy gondolom, hogy egy munkahely nem a legalkalmasabb arra, hogy összejöjjek valakivel - vágom ki magam, remélem, nem jött rá a dolgokra.
- Végülis igazad van - mosolyog.
Bemegyünk a fagyizóba, meghívom, majd leülünk egy közeli padra. Beszélgetünk a terveinkról, a szokásainkról, kicsit önmagunkról. Miután a fagyink elfogyott, kicsit még sétálgatunk, de kezd hûlni az idõ. Én nem fázom, viszont úgy látom, õ egyre inkább kezd.
- Ne menjünk vissza? Nem fázol? - nézek rá.
- Hát egy kicsit.
- Akkor - legszívesebben felmelegíteném én magam, de ezt mégsem tehetem, vagy éppenséggel mondhatom neki - menjünk - mosolyodom el.
 Mikor vissza érünk, ledobom a cipõmet és elterülök az ágyon. Kicsit elfáradtam, pedig még nem ártana komponálnom.
- Csak nem fáradtál el? - neveti.
- Ami azt illeti, de, egy kicsit igen, pedig lenne még dolgom.
- Akkor hagylak is - mosolyog, én meg nyújtózom egyet, majd letelepszem a gépem elé, felteszem a fülest és neki látok az új számnak.
Telik az idõ, kicsit döcögõsen megy az egész, aminek nagyon nem örülök. Összerezzenek, mikor megérzem Saya kezét a hátamon. Megfordulok, majd lekapom a fülest.
- Tessék?
- Csak elmegyek zuhanyozni - kuncog.
- Ja, rendben, nyugodtan - mosolygok zavartan.
Belépdel a fürdõbe, én áttörlöm arcom, próbálok megnyugodni egy kicsit, de mire észbe kapok, anya hív skype-on. Próbálok emberi külsõt ölteni, majd fogadom a hívást.
- Szia anya!
- Szia kislányom! - Istenem, de gyûlölöm, amikor így hív! - Minden rendben van?
- Persze anya, csak kicsit fáradt vagyok. Tudod, a vonatozás, meg a pakolászás, közben próbálok komponálni, meg rajzolgatni.
- Ennyire ne erõltesd meg magad!
- Ugyan! Ken beköltözött már?
- Félig-meddig. Holnap befejezzük a pakolást szerintem. És megérkezett már a szobatársad?
- Meg - jövök zavarba.
- És milyen? - szinte az arcára van írva, hogy látja rajtam, mennyire tetszik...
- Tök aranyos, meg ilyenek.
- Meg ilyenek? - neveti el magát - Ez azt jelenti, hogy...
Nyílik a fürdõ ajtaja, és rögtön elkap a vörös égés.
- És hogy dolgozol holnap? Akkor majd tudunk beszélni, mit szólsz?
- Délelõttös leszek, délután lesznek óráid?
- Nem hiszem. Majd kereslek, ha végeztem! Szia!
- Szia!
Leteszem a fülest, törölgetem arcom, mire Saya rám néz.
- Minden rendben? Jól vagy?
- Miért ne lennék? - húzok egy halvány mosolyt az arcomra.
- Szinte lángol az arcod - indul meg felém fehérnemûben, mire persze csak még vörösebb leszek.
- De jól vagyok, tényleg, semmi bajom! - ellenkezek, mire kezei közé fogja arcom.
- De hiszen tûzforró vagy! Biztos vagy benne, hogy semmi bajod?
Megállt bennem az ütõ, és erre mindösszesen csak bólogatni tudok, hiszen annyira közel van hozzám.