Mikor gyõz a valósággal mely rendíthetetlenül felébreszt nagyot nyújtózva szusszanok. Lágyan vörös hajzuhatagomba túrok mely kócosan terül szét párnámon akár egy legyezõ. Mosoly kúszik, ajkaimra mely lágyabbá varázsolja arcomat. Lassan egy éve hogy nem lakom otthon. Nem igazán baj, hogy független lettem csak hiányoznak az otthoniak. Lassan felülök és kikászálódom az ágyból hisz ideje egy kiadós sétának. Becsoszogom a fürdõbe és megengedem a vizet, közben leveszem hálóingemet, ami a kõre hullik, végül belepakolom a szennyes kosárba. Beállok a víz alá és mosoly játszik ajkaimon mai nap jól kezdõdik. Elmegyek, szokásos sétámra a parkban ahol imádok énekelni. Valahogy mindig megfeledkezem magamról és ez sokszor zavarba ejtõ. Mégis ha a másik oldalát nézzük hihetetlen nagy büszkeséggel tölt, hogy az embereknek tetszik az, ahogyan énekelek. Mosolyogva kezdem el mosni testemet. Sokan hibbantnak néznének, amiért korán reggel lezuhanyozom, de nekem ez üdítõ így ébredek fel. Sokkal jobb, mint a kávé vagy energiaital azt garantálhatom. Megmosom gyorsan a hajamat is, ami néha már zavar hisz hosszú egy szénakazal ez. Végre kijutok a zuhany alól így elzárom a vizet és gyorsan megtörülközöm. Végül kiperdülök a szobába és egyenesen megrohamozom a szekrényemet. Kutakodni kezdek, hogy ugyan mit is vehetnék, fel magam sem tudom eldönteni valami vidámabbat vagy feketét. Kinézvén az ablakon hét ágra süt a nap így nem kéne a fekete színnel begyászosítani ezt a szép napot. Belebújok elsõnek is egy szép csipkés vörös francia bugyiba és a hozzá illõ melltartóba majd elõveszem kedvenc vörös felsõmet. Végül is csak egy cicanadrág kell még és egy szép kis magas sarkú bár így is elég égimeszelõ vagyok legalábbis én mércémmel. Végre megtalálom a megfelelõ cicanadrágot a felsõhöz és a tökéletes cipellõ is elõkerül. Tökéletes így magamra kapom a fekete nadrágot, ami úgy felszül lábaimra akár egy második bõr. Következik a felsõ, ami szintén második bõrként tapad testemre és belebújok a magas sarkúba. Kényelmes így nem fognak fájni a lábaim. Megpördülök a tükörben majd egy csettintéssel megszárítom hajamat, ami lágy fürtökben omlik hátamra. Mosolygok, majd felkapom táskámat, amibe tökéletesen elfér a lakás kulcs az irataim a telefonom és a pénztárcám. Kicsi, de praktikus így nem kell egy agy bõröndöt cipelnem magammal.  Becsukom lakásom ajtaját és lesétálok, amikor barátnõmbe botlok bele. Kimberly rögtön a nyakamba ugrok, mire elnevetem magamat.

- Szia, hát te mit keresel, erre felé mond? – nézek, rá kérdõn mire elvigyorodik. Na vajon mi történt ezzel, hogy ilyen jó kedve van. Biztos betépett vagy már korán reggel be van rúgva.

- Szia! Képzeld össze jöttünk Rickel! Annyira boldog vagyok. – csicsergi, jó kedvûen mire szelíden elmosolyodom. Valahogy gondolhattam volna, hogy ez áll a dolgok mögött.

- Gratulálok Kim! Végre te is boldog leszel. – kuncogok, és kacsintok, mire bólint majd érdeklõdve néz, rám mire felvonom szemöldökömet.

- Köszönöm Mer! No és merre indultál? Csak nem a parkban pár férfiszívet, a földbe döngölni? – vigyorok huncutul akár egy ötéves kislány. Mi tagadás néha lehet, tényleg annak a szintjén van.

- De igen kifejezetten azért indultam. – mondom, hogy érezze a helyzet eme nagy súlyát. Na persze én hogy ott pasit fogjak körülbelül annyi az esélye… mennyi is? Semmi! – Talán te is velem tartasz? – nézek rá érdeklõdve.

- Na, mondom én, hogy azért indultál oda. – nevet fel mire csak megrázom fejemet. – Köszi, nem csak gondoltam elújságolom, a hírt már röppenek a kis szõkeségemhez. – kacsint és megölel, majd hercegnõsen köszön nekem. – Akkor, viszlát vöröske. Aztán mond meg nekem kit sikerül felszedni! – nevet és megy is az útjára.

- Neked is, szia! – kiáltom, utána majd megrázom fejemet. Nem is értem hogyan juthatott olyan az eszébe, hogy pont én a parkba megyek pasizni.

Végül megrántva vállamat elindulok a csodás kis park felé, ami alig van egy utcányira a lakásomtól. Sok férfi utánam néz, pedig nem láthatnak semmit hisz a felsõm combközépig ér bár csípõm igen csak ingerlõen ring, de mégsem kurvásan. Elgondolkodok talán még sem jó a parkba menni hisz délután mehetek a nõgyógyászhoz köszönhetõen a nõi örömöknek amit Freya vagy az emberek nyelvén Éva ragasztott ránk. Majd magamban gondolkodok, hogy mit is kellene nekem énekelni ezen a szép napon. Felpillantok, az égre majd befordulok, a park utcájába szétnézek a zebránál és áthaladok az úttesten. Tökéletes itt is vagyok, alsóajkamba harapok. Remélem, itt van, a gitáros srác ma kölcsön szeretném kérni tõle a híres hangszerét hisz a dalhoz pont passzolna. Lassan haladok megszokott helyem felé ahhoz képest, hogy énekes vagyok, úgy mozgok akár egy közember bár ezt nem is bánom. Mikor megérkezik, meglátom Digorit aminek nagyon örülök, oda sietek hozzá.

- Szia Digori! Lenne, egy hatalmas kérésem feléd tudom, nem szívesen válsz meg a hangszeredtõl, de mára kölcsönadnád, ameddig elénekelem a dalt? – nézek, rá kérdõn mire felnéz rá és mosolyra húzódnak ajkai.

- Szia, Mer! Szívesen oda adom, már vártam végre mikor kérsz meg rá. – kuncog és kacsint egyet. Majd oda nyújtja, a gitárt mire csillogó szemekkel rá nézek akár egy kislány, aki most kapott valami ajándék félét.

- Köszönöööm! – vigyorgok, megölelem, majd beállok a fa alá a megszokott helyemre. Majd ha nem bírom, maximum leülök úgy is csak pár lépést kell megtennem. Lassan elõkotorászom a telefont és elindítom a karaoke verzióját a dalnak és gitározni kezdek.

Bekapcsolódom és énekelni kezdem a szöveget, ami szinte rögtön magával ragad. Hangom tisztán cseng szinte olyan akár egy angyalé simogat és nyugodtságot áraszt az emberek szívébe. Bennem is különbözõ érzelmeket kelt eme dallam. Szerettet azok iránt, akiket a szívembe és a lelkembe õrzök, szomorúságot azok felé, akik megbántottak és lelkembe tiportak szánt szándékkal. Megbocsájtást hisz örökké nem haragudhat, az ember mégis távolságot tarthat. Nyitottságot azok iránt, akik még az életembe léphetne, soha sem tudhatom, mikor lehetek boldog. Erre a gondolatra ajkaimon mosoly játszik éneklés körbe lehunyom szemeimet és keresztem hangomat és vele együtt szívemet valamint lelkemet is. Ezt ajándékozhatom az embereknek: Magamat! Ki hogy dönt, aki szeretne úgy is elfogad, olyannak amilyen vagyok, aki pedig ezt nem képes elfogadni sajnos nem az én emberem. Teljesen belemélyülök az éneklésbe és jó pár számot leénekelek szinte szünetet sem hagyva. Néha körbepillantok, igen csak szép tömeg gyûlt körém mégis úgy érzem, figyel valaki igen csak kitartóan. Arra pillantok, majd egy hideg kék szempárral találkozom. Ez a tekintet szinte az enyémbe vájódik, és nem tudom, róla levenni szemeimet olyan mintha elvigyorodna vagy csak az én képzeletem ûz csúfot velem? Mikor abbahagyom, nagy tapsvihar kerekedik, amibe bele is pirulok, kicsit meghajolok, majd visszaadom Digorinak a gitárt.

- Köszönöm még egyszer, hogy ide adtad. Remélem szép kis összeget sikerült neked összeénekelnem – kacsintok, mire elvigyorodik és felnéz rám.

- Igen! Nagyon köszönöm! Ami pedig a gitárt illeti szívesen máskor is oda adom. – mosolyog, rá mire bólintok és kacsintok. Felegyenesedve megfordulok, de bizony egy szép magas emberrel találom szembe magamat. Pontosabban a hideg kékszemû szempár tulajdonosával. Mielõtt megszólalhatnék lágya elbûvölõ hangon szól hozzám.

- Megtudhatom mi a neve annak a hölgynek, aki ilyen szép hanggal áldott meg a sors? – mosolyog, rám szinte ellágyulok tõle. Miért van fura érzésem emellett a fickó mellet? Szemeibe nézek és állom tekintetét.

- Ha már ilyen szépen kérdi meg is mondhatom nyugodtan. – mosolyodom el huncutul és kicsit félre döntöm fejemet. – Mercanna a nevem örvendek. – nyújtom kezemet a férfi felé.

- Gyönyörû a neve akár csak a tulajdonosa. – mintha csak dorombolná a szavakat. Vagy én vagyok, paranoiás vagy komolyan fel akar szedni! Felemeli, kezemet én nekem meg szinte kikerekedik szemem és kezet csókol. – Az én nevem Seon. – néz fel egyenesen szemeimbe. – Örvendek, hogy találkozhatok egy ilyen szépséggel, mint ön. Nem bánná, ha tegezõdnénk? Gondolom, nem lehetek annyira idõsebb önnél. – vigyorodik, el újra mire megbizsereg a bõröm. Bár kezemet még mindig fogja és én valamiért nem is nagyon akarom elhúzni.

- Remek ötlet kicsit furcsa a magázódás egy majdnem velem, egykorúval. – mosolyodom, el angyalian majd lassan mégis csak elhúzom kezemet. – Ha megbocsájtasz, most nekem mennem kell hisz dolgom van. – nézek, rá majd elteszem a telefonomat a táskámba.

- Még egyet utoljára hagy kérdezzek. – mondja és hallom, hogy még mindig mosolyog akár egy 230 wattos villanyóra. – Eljönnél velem este egy italra? Találkozhatnánk itt a parkban. – mondja komolyan és olyan mintha végigmérne. Na, jó most már tényleg üldözési mániám lehet.

- Hát… rendben van. – mosolygok, és rá pillantok még egyszer. – Akkor este. – kacsintok, majd elindulok.

- Akkor este! – kiállta utánam mire megrázom fejemet.

Mikor kiérek, a parkból újra szétnézek az úttesten és úgy megyek tovább az utamra. Gondolkodom közben annyira furcsa érzés kapott el a férfi mellett. Vagy lehet, csak tényleg rég volt kapcsolatom ki tudja már azt. Haza érve megyek a kocsihoz és beülök, majd elindulok be a városba. Figyelem az utat, na meg a zebrát nehogy valami önkényes öngyilkos jelölt engem pécézzen ki leendõ gyilkosaként. Bár így is életveszélyes a vezetés hisz sokan lehet libáért vették a jogosítványukat. Gondolataimba újra bekúszik Seon mire felszusszanok, túl sokat agyalok rajta. Csak egy férfi, aki elhívott italra, amire én igent mondtam. Ha esetlegesen túlfûtött lenne a drága, akkor lekoptatom ennyi. Szétnézek, majd beállok az egyik szabad pakolóba. Kiszállok a kocsiból a táskámat felkapva és lezárom a kocsit. Besétálok a magánrendelõbe és oda sétálok a recepcióhoz. Ismerem a nõt még régebbrõl így nem kell feszengenem legalább a recepciós nõvérnél.

- Jó napot Berta itt van már a doktor úr? – nézek rá kérdõn és kedvesen. Kicsit ideges vagyok mindig is utáltam az orvosokat fõleg a nõgyógyászokat.

- Áh, jó napot Mercanna igen már itt van. Már ön következik. – mosolyog, kedvesen a 40 évei felé járó hölgyemény mire nyílik az ajtó. Kijön, a páciens mire én elátkozom a percet, hogy nõnek születtem.

- Köszönöm. – nézek, a nõre majd belépek a váróba, de még leülni sincs idõm, mert a nõ megnézi, a lapot gondolom oda írták fel az idõpontokat.

- Mercanna kérem, jöjjön, ön következik. – mondja rám nézve. Én lesápadok, és szépen beépülhetnék a falba bár vörös hajam ott is kirikítana. Megereszt egy kedves mosolyt. – Ne féljen, jó kezekbe kerül.

- Rendben. Megpróbálok nem félni. – nyelek nagyot majd belépek. Leteszem a táskámat a székre és felszusszanva megsimogatom saját karomat.

- Doktor úr õ a következõ páciense. Mercannának gondok vannak a menstruációjával eléggé rendszertelen. Egy évben egyszer vagy kétszer van, meg ami elég aggasztó. – magyarázza, a nõvér a tüneteket mire egyre kínosabban érzem magamat és bentebb lépek, de még mindig csak nézelõdöm. Sok mûszer, ami számomra ismeretlen.

- Köszönöm Gloria akkor Mercanna kérem, vetkõzzön le, hogy megvizsgálhassam. – rögtön hegyezni kezdem a fülemet. Ez a hang nekem nagyon is merõs.

- Rendben. – mondom, majd rá nézek, a dokira mire teljesen lefagyok. Seon vigyorgó arcával találom szemben magamat mire én köpni, nyelni nem tudok. Mintha a nõvér szólna, hogy fáradjak be a fülkébe, de én csak nagy szemeket meresztek majd felucsódok. – Bocsánat, rendben… - nyögöm ki majd szinte menekülve lépek be a fülkébe.

Most arról van szó, hogy az a pasi fog vizsgálgatni, akivel este elmegyek meginni valamit. Ez kész röhej, hogy lehet ennyire kicsi a világ most komolyan? Szinte parancsolom a végtagjaimnak az öltözés funkciót és mikor kész vagyok, kilépek az öltözõbõl. Ez annyira zavarba ejtõ! Még szavakkal sem tudom leírni, mond uram mi lesz még itt?