- Nem szeretnék veled aludni, csupán megnéztelek, hogy jól vagy-e. – Aham, persze, persze.

 Végignéz rajtam, hogy megbizonyosodjon errõl.

- Gonosz vagy – suttogom és hátamra fordulok. Arcát kezdem cirógatni, õ meg behunyt szemmel tûri.

- Tudom, megszokhattad volna már – érvel és mély levegõt vesz. – Arany élete lesz annak a pasinak, akihez hozzákötöd az életedet. – Szúrósan nézek rá, de õ állja.

- Jelenleg ez nem érdekel, hiszen nem miattam vagyunk itt, hanem miattad és az új menyasszonyjelölted miatt.

- Holnap estére szervezi a bált a nénikénk, hát érdekesen fog alakulni szerintem – ráncolja össze homlokát, én meg felnevetek ezen. – Mi ilyen vices, kedves húgom? – kérdi kacéran, s elkezdi kigombolni ruhám felsõ gombjait, majd minden gombot, amibe ütközik. Ekkor kopognak, én meg gyorsan visszagombolom a ruhám. Betty néni az.

- Nincsen kedvetek lejönni teázni? – kérdi.

- Mindketten fáradtak vagyunk, majd vacsoránál találkozunk.

 Nénikénk mosolyogva biccent, majd távozik és becsukja az ajtót.

- Gonosz vagy vele – jelentem ki. Felülve igazítom meg a ruhámat.

- Nem is, fáradtak vagyunk, nem?

 Vállat vonok, õ meg inkább kimegy. Most, ha nem lenne gyerekes, csapnék egy hisztit, hogy feküdjön vissza mellém.

***

 Este, vacsoránál nem is látjuk, valószínûleg lustálkodik a szobájában, de meg tudom érteni. Szívesen mennék és odabújnék mellé én is. Aztán, mikor már lassan elkészültem az esti bálra, megigazítom kicsit még a hajam és átmegyek az õ szobájába. Az ingét veszi fel épp. Tekintete egybõl engem keres.

- Csinos vagy, remélem, ma akad egy bátor férfi, aki csapni fogja neked a szelet. – Ajj, ezt most minek kellett mondja. Fintorogva ízlelgetem minden szavát.

 Felveszi a felsõ ruházatját is, s a kezét nyújtja felém, amit elfogadok. Kivezet a szobából, egyenesen a nagy tömegbe. Néniként bukkan fel egy lánnyal, de meg sem várom, hogy nekem is bemutassa. Hagyom nekik ezt a pillanatot és úgy teszek, mint akit felderít a látvány, ahogy bátyám kezet csókol a lánynak.

 Egy gróf jön oda hozzám, elõször fel sem fogom szavait, aztán már vele együtt nevetek, hisz remek társaság. Felkér táncolni, mire lelkesen tartok vele. Magabiztosan tartja derekam karjával, de tenyere olykor elég kényes helyekre téved. Megszólítani meg nem merem, mert nem akarok rosszban lenni senkivel.

 Látom, ahogy bátyám közeledik táncoló párosunkhoz, s megkocogtatja a gróf vállát.

- Ha jót akar, ne merészelje taperolni a húgomat, mert megjárja – fenyegeti meg a férfit, mire az el is megy.

- Köszönöm – ölelem magamhoz bátyám, aki odavezet egy lányhoz, aki...

- Natalie? – kérdem meglepetten, majd mindketten felsikkantva öleljük meg egymást. De hisz õ az egyik unokatestvérünk.

- Elizabeth, nem is tudom, mikor láttalak utoljára – mosolyog rám, mikor elenged.

- Nem is tudtam, hogy te leszel a bátyám... – elcsuklik hangom. Agyamban, mint a méhek a kas körül, úgy zsongnak a gondolatok.

- Igen. Legalábbis, reménykedem benne, hogy én leszek a választottja – kacsint rám, én meg megeresztek egy félmosolyt.

- Én örülnék neki – nyögöm ki, mire furcsán néz rám, de elmosolyodva megölel.

- Annyi mesélnivalóm van neked – karol belém, de mivel sosem voltam az a nagy társasági lény, segélykérõen nézek Harryre.

- Épp táncolni készültünk – sóhajtja megadva magát.

- Ah, persze, persze – mosolyog a lány, s már röppen is a karjaiba.

 Kilépek inkább a balkonnak szánt hatalmas kinti térre. Mélyet szippantok a friss levegõbõl, kissé megborzongat a szél, ahogy végigsimít a felkaromon.

- Hol hagytad a bátyád? – hallok egy ismerõs hangot, s egy kabát terül a vállamra, szinte rámnehezedik a súllya. Enyhe illata van, mint az erdõben lévõ fáknak.

- A menyasszonyjelöltjével táncol – mondom aztán a gróf felé fordulva.

- Elég szépen kifejezte, hogy maradjak távol tõled – vigyorodik aztán el.

- De nem elég hatásosan – konstatálom, mire bólint.

- Nincs kedved sétálni? – bök fejével a kinti csodás kertre. Hátrapillantok vállam felett a táncoló, mosolygó párra.

- Inkább lepihennék, most érzem, hogy mennyire nem volt kedvem ehhez a bálhoz – mosolygok rá keserûn.

- Elkísérlek – nyújtja karját.

- Köszönöm – fogadom el, s ahogy belépünk, leveszi vállamról a kabátját. Biccentve jelzem, hogy azonnal jövök, s a táncoló pár felé haladok.

 Arcon csókolom mindkettõt, s jó éjt kívánok nekik, majd visszasietek a grófhoz.

- Elég hamar felmegyünk – mondja. Nem zavar tegezése, viszont a „mi” szócska, ami ott lebeg mondtataiban, annál inkább.

- Ne haragudj – mosolygok rá.

- Nem haragszom – tûr félre egy tincset arcomból, s végigsimít államon. Brr... de hideg a keze. – Nos, örülök, hogy megismerhettelek – néz rám mosolygó szemekkel. Igazán jóképû.

- Szintúgy – mosolygok én is rá, majd felkuncogok, ahogy egy apró csókot hint arcomra. – Jó éjszakát, szépségem! – mosolyog, majd távozik, én meg látom, hogy épp feljöttek bátyámék is.

- Hát, ti? Nem táncoltok? – kérdem meglepetten.

- Csak sétálunk – von vállat a bátyám, de Natalie odajön és belémkarol, majd bizalmasan elkuncogja:

- Igazából, azon aggódott, hogy mit csinál az a gróf veled.

 Elvigyorodva nézek bátyámra.

- Nahát, mik ki nem derülnek – mosolygok rá. – Viszont én visszavonluk. Majd reggel szólj indulás elõtt – mondom még Harrynek és végigsimitok bíztatóan felkarján. – Oh, igen, hogyan döntöttél? Megfelel Natalie az elvárásaidnak? – nézek rá pimaszul mosolyogva, s csak magamban könnyezem meg azt, hogy ilyen hamar sikerült új feleséget találnia.

- Oké, abban igazas van, hogy sokat köszönhetünk neki, és tényleg segített nekünk meg anyáéknak, de most jelenleg nincs kedvem elmenni olyan messzire, több nap mire odaérünk – mondja sóhajtozva.

- Harry, tudom, hogy eleged van a bálokból, ígérem, hogy ha erre eljössz a következõre nem kell.

- Az esküvõmön se lesz nagy lagzi, szépen csendben zajlik majd le és nem lesz bál – emeli fel ujját.

- Természetesen, nem kell mindenkinek tudnia, hogy újranõsülsz.

 Közelebb lépek hozzá, õ meg magához ölel.

- Meg nem kellene, hogy egy szobába tegyen minket, a reggel után – suttog a fülembe.

- Engem nem zavarna, hiszen, tudom, hogy nem tennél semmi olyat, amivel ártanál nekem – mondom kedvesen.

- Biztos vagy benne? – kérdi mosolyogva, mire határozottan bólintok. – Rendben, akkor küldök neki eu válaszlevelet, hogy számíthat ránk a bálon. – Bólogatok, de õ csak megforgatja a szemeit.

- Ne forgasd a szemeidet. – Karolok belé, s úgy sétálunk vissza a palotába. – Úgy tûnik idén nagyon forró nyarunk lesz – mondom, õ meg felnyög.

- Ne is mondd – sóhajt. – Viszont, majd kellene a tanácsod, mert van három menyasszony jelöltem és nem tudok dönteni, meg kellene nézed õket. – Felcsillan erre a szemem.

- Boldogan, menjünk.

 Elõreszaladok. Fáj a szívem, hogy ezt teszem, de tudom, hogy, amit én akarok, annak nem lehet jövõje. Mindent el kell kövessek, hogy a legjobb feleséget találjuk neki. Megérdemli.

 Amíg én olvasgatom a leveleket, válogatok az ajánlatok közt, addig õ is kormányzási iratokat intéz.

- Na, áttanulmányoztam õket – szólok aztán.

- Jutottál valamire? – kérdi, miközben egy pecsétet nyom az egyik borítékra.

- Igen, nos, én elsõ helyre Nataliet tenném, aki tényleg hozzád illene, iskolázott, vallásos családból való és ígéri az apja, hogy fiút fog szülni neked. – Rámnéz.

- Folytasd – int, mire jobban a levélre koncentrálok.

- Nagyon sok mindenhez ért, lovaglás, íjászkodás, szeret olvasni, ami legfontosabb, nem egy bálozós stílusú hölgy. – Azonnal felcsillan a szeme, s elveszi tõlem a levelet.

- Õ jó lenne, akkor õ lesz, a másik jelöltet visszautasítom. – Elõ is vesz egy levelet, hogy írjon.

- Egy baj van vele – hajolok közelebb. – Alig múlt 18 éves. – Vállat von.

- Majd felnõ, te meg segítesz neki. – Szívembe, mintha tõrt forgatna. Ahogy megsimogatja arcom, csak kissé hideg ujjait érzem.

- Oké, akkor megyek pakolni az utunkra. – Távozom is. Bármit, csak ne kelljen itt ülnöm vele és az új menyasszonyáról beszélnünk.

***

 A bálra Nataliet és édesapját meghívta Harry, szóval, ez remek lehetõség, hogy megismerkedjenek egymással. A szívem szakad bele, ahogy látom magam elõtt õket. De nem tehetek semmit.

 Már minden szükséges holmi bõröndben van, s mikor én is leérkezek a hintóhoz, addigra már bátyám ott van lenn. Magamraerõltetek egy boldog mosolyt. Végülis, most nem szabad szomorú legyek, bármennyire is nem várom ezt a bált.

 Nem nagyon beszélgetünk az úton, így elunom kissé magam. Átülök vele szembe, leveszem a cipõm és az ölébe teszem a lábam, míg õ kíváncsian figyel, s elkezdi a talpam masszírozni. Kifele bámul. Jól esik ez, kisebb erõvel folytom vissza sóhajom.

- Ez nagyon jól esik, a cipõim mindig feltörik a lábaimat – nyöszörgöm neki.

- Ez van, viseld el, mi lesz, ha majd szülni fogsz, az is fájdalmakkal jár. – Rámnéz, és elmosolyodik.

 Egy szúrós pillantást vetek rá, majd megborzongok.

- Bele sem akarok ebbe gondolni egyelõre. – Bólogattam magamnak, mire picit felnevetett.

- Ugye tudod, hogy mostmár ideje lenne kérõt választanod magadnak. – Csak vállat vonok, s tüntetõleg elhúzom a lábam, visszaveszem a cipõm. Amíg nem járok benne, addig nincs bajom vele. – Nem értelek, húgom. Miért nem választassz már valakit? – ingatja meg a fejét.

- Lehet, hogy hülyeség, de én majd szerelemben akarok házasodni, nem érzések nélkül – mondom, s kissé lehajtom a fejem. – Bocsánat – suttogom aztán.

 Felsóhajt. Felkönyököl térdére, de kifelé néz.

- Végülis, igazad van. Hülye szabályok, amiket be kell tartani. De ugye, nem akarsz életed végéig egyedülálló maradni?

- Hülye. Persze, hogy nem. Ajh, ezt majd én eldöntöm, jó? Ha úgy gondolod, hogy a nyakatokon maradok, akkor majd beadhatsz egy monostorba.

- Sosem tennék ilyet – nyúlt a kezemért, s maga mellé húzott. Hüvelykujja finoman simogatta kézfejem.

 Vállára hajtottam a fejem, s csak reménykedtem benne, hogy nem lesznek nagyobb kõvel kirakott utak, azokat ugyanis utálom, fõleg a hintóban.

***

 Betty néni mindkettõnket a keblére vont, s elkezdte mesélni, hogy mennyire megnõttünk, hogy mennyire jóképû férfi lett Harrybõl és a többit, és a többit. Lényegében csak az asztal mellett kaptunk mi is néhány szót. Külön terítettek nekünk, s még magunkra hagytak pár órát, hogy pihenjük ki az utazás fáradalmait. Mikor Betty néni megemlítette a régi szobát, amiben ha itt vagyunk, akkor álltalában abban szállásolnak el, Harry mondta, hogy szeretne külön szobát. Nénikénk furcsán nézett, de nem volt ellenére. Fél órája pihentem le, mikor kinyílt az ajtó, s egy test suppant mellém az ágyon.

- Ha velem akarsz aludni, miért kértél külön szobát? – nyitottam ki résnyire szemeim.

 Nem szólt, csak magáhozölelt, s a nyakamba fúrta az arcát. Fejére hajtottam a fejem és megpusziltam homlokát. Végülis, a bálig még van két óra. Addig pihenhetünk egymás karjaiban.

 Végre méltóztatik felnyitni gyönyörû szemeit. Amint meglát, mosolyogva húz le maga mellé, s ölel magához. Ilyent sem csinált már rég óta. Felkuncogok gyerekességén, ahogy fejét a mellkasomra hajtja-

- Ezt így meg tudnám szokni, minden reggel – motyog, miközben haját simogatom.

- Ne haragudj a tegnapi miatt rám – mondom halkan, mire feltekint rám.

- Csak néha ne szólj bele a dolgaimba – mosolyod rám és kapok egy puszit a szám szélére.

- Én is csak a te javadat nézem – kezdem el simogatni.

 Amikor már fülét cirógatom, akkor õ is nekilát hasmat becézni ujjaival.

- Kérlek, ne simogasd a fülemet – mondja kissé akadozva.

-  Miért, nem esik jól? – szomorodom el kissé.

- Túlságosan is jólesik.

 Felkönyököl mellém, de hasam cirógatását nem hagyja abba.

- Mi az, hogy túlságosan is jólesik, ezt nem érem – nézek rá értetlenül.

 Mosolyogva fordul fölém. Vajon mit akarhat? Lábaim közés fészkeli magát, s felhajtja kicsit szoknyám.Majd hozzámsimul. Bennem reked a levegõ, mélyeket kell lélegeznem. Sûrûn pislogva nézek rá.

- Nem akartam ezt elérni nálad – suttogom. Próbálom leplezni, de érzem, ahogy arcom ég, valószínûleg a pírtól.

- Mégis sikerült – suttogja ugyanúgy. Érzem, ahogy megmozdul, s férfiassága ágyékomnak nyomódik.

- Nee... – nyögöm, de ellenkezés helyett csak az akarás tükrözõdik vissza benne. A fûzõmmel kezd babrálni. – Harry – suttogom és kezét elvenném, de nem tudom, így végül elé tárulnak melleim. Azonnal ráhajol, s végigfuttatja nyelvét rajtuk, mitõl nyöszörgéshez hasonló hang tõr ki belõlem. Érzem, ahogy egyre jobban duzzad és lüktet férfiassága. Az egész testem forrni, bizseregni kezd, s alhasam furcsán zsibbog.

- Úgy megfektetnélek itt és most – szól titokzatosan rekedt hangon, amitõl a gerincemen mintha szikrák pattognának. Ujjai végigfutnak melleimen, hasamon, egészen ágyékomig. Bennem reked a levegõ is. Férfi még nem érintette meztelen bõröm. – Mennyire készen állsz már, arra, hogy valakié legyél. – Simogatni kezd, mirõl hangosabban nyöszörgök fel. Mintha csak a számat akarná befogni, hogy ezt rajta kívül ne hallja más, ráhajol ajkaimra, s szájával fedi le azt. Furcsa, ahogy érzem az ízét a számban, de meglepõen kellemes, mintha természetes lenne. Viszonzom csókját, mást amúgy sem tudnék tenni, túlságosan elködösül minden gondolatom.

 Ujjai oda merészkednek, ahová nagyon nem kéne. Azonnal elszakadok tõle, s el is távolodom.

- Ezt nem szabad. – Felülve gyorsan megigazítom ruhámat, míg õ hanyatt fekszik. Nem merek ránézni.

- Tudom, de nem tudok néha parancsolni magamnak – vallja be.

 Gyorsan távozom, s semerre sem nézve, a szobámba sietek.

***

 Nem bírok nyugton maradni. Azon kapom magam, hogy ebkopogok hozzá pár perc múlva. Hívás nélkül lépek be, s szégyenemben lehajtom fejem. Mit is akarok itt...?

- Mi a baj? – kérdi érdeklõdve, ahogy lassan elésétálok.

- A ma reggel.

 Nem is mondd semmit, csak feláll, s mellém sétál, majd szorosan átölel.Bújok hozzá,fejemet vállának döntöm.

- Sajnálom, hogy elrohantam – suttogom, bár épp az ellenkezõje igaz. Féltem, hogy mi lesz, ha ott maradok.

- Inkább én kéne bocsánatot kérjek. Úgye nem haragszol rám?

 Mikor felnézek szemeibe, nem tudnám azt felelni igen, mégha nem is úgy van. Olyan ártatlan, kisfiús ez a tekintete, azt is elhinném neki, hogy a virágok a felhõkön nõnek, s a Nap ugrókötelezik a Holddal.

 Megingatom a fejem, nemet intve, s mosolyogva adok egy csókot arcára.

 - Megkérdezhetem mit csináltál a feleségeddel? – kérdem pár perc múlva, mikor már megunom a csendet, s felülkerekedik rajtam a kíváncsiság.

- Érvénytelenítettem a házasságunkat. Nincs szükségem egy olyan... nõre, mint õ – mondja, fel sem nézve a levélbõl, amit, ha jól látom, vörös pecsét díszít.

- És gondolkoztál már, hogy kit választassz asszonyodnak? – kérdem csak úgy mellékesen.

 Felkelve elveszek egy könyvet a polcról, s találomra kinyitom egyik oldalra, szemeimmel átfutom a sorokat, már olvastam ezt.

- Most olvasom a harmadik mennyasszonyjelölt apjának levelét – mormog.

- Ezek szerint hamar terjed a pletyka – veszem el tõle a levelet aztán. – Hmm... nem rossz – vigyorgok. Jól tudja, hogy az ilyesmi nem köt le.

- Merlin segítsen, hogyha ilyen asszonyom lenne, mint Vasilisza, fejvesztve rohannék ki a birodalmunkból – nevet fel.

- Annyira azért nem vészes – kuncogok fel. – Pláne, ha vele van az az édes kiskutya is – vékonyítom el a hangom, mint amilyen a szomszéd birodalom hercegnõje.

 Kapok egy csúnya pillantást, mire felnevetek.

- Jó, értem én – mosolyodom végül el.

 Kifele menet összeborzolom haját, amit tudom, hogy nem szeret. Aztán gyorsan kiosonok.

***

- Eliza! Hol vagy? – hallok meg hátam mögül egy igen ismerõs hangot.

- Itt vagyok, bátyó – integetek neki a kert másik végébõl. Az udvarhölgyekkel teszek épp egy apró sétát a kertben. De leragadtam a rózsáknál.

- Már vagy fél órája kereslek – mormog, amikor mellém ér.

- Miért? – nézek rá értetlenül. – Elmehettek – pillantok a lányokra, kik biccentve sétálnak el.

- Betty néni bált szervez, szeretné, hogy mi is ott legyünk. Vagyis, legalább te – adja át a meghívókat.

- Na, azt nem, nem húzod ki magad. Ha én megyek, akkor te is – mondom morcosan.

- Egy életre elegem van a bálokból – csattan fel.

- Azt hiszed, nekem nem? De Betty néni egy évben egyszer szervez ilyesmit, annyi jár neki, hogy ott legyünk – oktatom ki. Igen, az idõs asszony sokszor segített, támogatott minket szüleink halála elõtt. Õ anyánk egyik barátnõjének édesanyja, aki szintén királynõ.

 Felsóhajt, s szinte látom, ahogy a fogaskerekek csikorognak az agyában, hogy hogy húzza ki magát. Esélyed sincs, bátyó. Velem jösz. Pont.

Magam sem tudom miért vettem el ezt a nõt, akitõl maximális hûséget vártam volna, én sem csaltam õt meg, pedig nagyon alkalmam lett volna rá, és kijátszott a ribanc. Mennie kell, nincs mese. Most adom ki minden mérget magamból és ordítozom vele, hiába könyörög, hogy ne haragudjak, ezt nem lehet nem megbocsájtani, másnak adta oda magát, és velem kellene családot alapítani. A következõ királynõvel talán boldogabb leszek, az is kétséges, hogy nem lesz feleségem már. Megjelenik Eliza, aki eléggé olyan arcot vág, mintha itt lenne a világ vége, próbál arról meggyõzni, hogy ezht a szobában beszéljük meg és ne mindenki füle hallatára.

- Nem, Eliza! – dörrenek rá – Ennek a nõnek tudnia kéne hol a helye. Királynõként úgy viselkedik, mintha mindent szabadna neki, de ezt erõsen rosszul gondolja. Eddig is tudtam, hogy mással fekszik össze, de legalább nem abban az ágyban tenné, ahová a férje is minden nap nyugovóra hajtja fejét. Te talán eltûrnéd?! – Kérdezem, miközben belül majd felrobbanok.

- Harry! Viselkedj az istenért, mégis mit gondolnak így rólad? Kezeld férfiként a helyzetet. Tudtommal nem azért vetted feleségül ezt a nõt, hogy azt nézd, kivel fekszik össze, hanem azért, hogy gyereket szüljön neked! Menj és tedd a dolgod! – Beljebb lök, amitõl elszakad a cérna nálam. – Apánk forog a sírjában – ezt már halkabban mondja.

- Ha anyánk ilyen lett volna, õ sem tûrte volna el! – Közelebb hajolok hozzá, hiszen mindig meg tudom ijeszteni, bár az utóbbi idõben nem fél tõlem.

- Anyánkat ne említsd egy lapon vele – Bök a feleségem felé, aki kipattan az ágyból, és megütné a húgomat, elkapom a kezét.

- Minél elõbb meg kell válnom ettõl a szajhától – Köpöm fröcskölve a szavakat neki.

- Nem! Neked minél elõbb örököst kell létrehoznod! Miért nem ért.... – könyörgöm Eliza hagyjál már.

- Nem kell ezt folyton elmondani, tudom mi a dolgom! Te is tanuld meg a magadét! – Mindig beleüti az orrát a dolgaimba.

- Jó – magunkra is hagy szerencsére, a feleségemet beljebb lököm, bezárom az ajtót, egyúttal kiadom az útját, mert ezek után semmi keresnivalója itt.

Mág aznap este írok egy levelet a bíboros úrnak, hogy érvénytelenítse a házasságomat ezzel a cafkával, aki házasság törésen kaptam. Elmegy a levél én pedig lemegyek a földszintre, mindenkit magamhoz kéretek. Kicsit nyugodtabban kérek meg mindenkit, hogy egy légy zümmögést sem szeretnék hallani különben mindenkit kidobok az utcára. Nem vagyok hajlandó abba a szobába letenni a fejemet, amiben ez a cafka hempergett, inkább átmegyek a poros szobába, ami jelenleg hidegen hagy, ezért a személyzet is kap, hogy itt nem takarítanak.

***

Lassan arra kelek fel, hogy valaki cirógatja az arcomat, félre is söpröm az illetõ kezét, amikor  a hajamba túrnak, azt kifejezetten nem szeretem, álmosan nyitom ki a szememet, azt hittem a feleségem az, akit elküldtem volna, amint a húgomat pillantom meg, elmosolyodom és magam mellé húzom, mint egy plüss macit. Elkuncogja magát, amikor a fejemet a mellkasára teszem és úgy ölelem magamhoz.

- Ezt így megtudnám szokni, minden reggel. – motyogom, õ pedig a hajamat simogatja.

- Ne haragudj a tegnapi miatt rám. – mondja halkan, amire felnézek rá.

- Csak néha ne szólj bele a dolgaimba. – Elmosolyodom és adok egy puszit a szája szélére, ami nekem is jól esik.

- Én is csak a te javadat nézem. – Simogatni kezd, amit nagyon rég éreztem, azt hiszem akkor, amikor anyánk még élt.

Hamarosan megérzem, hogy a fülemet simogatja, ami az egyik gyenge pontom, én cserébe  a hasát simogatom, érzem, hogy kezd forrni bennem picit a vér, emiatt.

- Kérlek, ne simogasd a fülemet. – mondom akadozva.

- Miért, nem esik jól? – kérdezi szomorúan.

- Túlságosan is jólesik. – Felkönyökölök mellé, de a hasa simogatását nem hagyom abba.

- Mi az, hogy túlságosan is jólesik, ezt nem értem. – Néz rám értetlenül és ártatlanul.

Elmosolyodom, és fordítok a helyzetünkön, fölé kerekedem és a lábai közé fészkelem be magamat, a szoknyáját kicsit felhajtva, érzem a selyem nadrágomon keresztül fehérnemûjét, õ is megérezheti, hogy én hogy értettem, hogy hagyja abba. Sûrûn pislog és mélyen veszi a levegõt.

- Nem akartam ezt elérni nálad. – suttogja és látom az arcán, hogy elpirul.

- Mégis sikerült. – suttogom és megmozgatom ágyékánál férfiasságomat, hiszen most egy hatalmasat szeretkeznék, akár a húgommal is szívesen megtenném, de õ még ártatlan.

- Nee… - nyög egyet, szinte kéjesen, amire kezdek beindulni, elkezdem kioldani a fûzõjét elöl. – Harry. – suttogja, a kezemet elvenné, de nem tudja, így végül elém tárulnak formás mellei, amikre lecsapok és megnyalintom õket, ettõl nyöszörögni kezd, ettõl a farkam már majd szét durran.

- Úgy megfektetnélek itt és most – Vágyakozva mondom, és a kezem is felfedezõ útra indul, melleit gyömöszölöm picit, majd a hasán keresztül egész ágyékáig. – Mennyire készen állsz már, arra, hogy valakié legyél. – Simogatni kezdem, amitõl egyre hangosabban nyöszörög, nem kellene, hogy ezt mindenki meghallja, azonnal ajkára tapadok és csókolni kezdem.

Egybõl viszonozza, amikor megérzi ujjamat bejáratánál, elszakad tõlem, és el is távolodik.

- Ezt nem szabad. – Felül és gyorsan megigazítja a ruháját, én meg hanyatt fekszem álló farokkal.

- Tudom, de nem tudok néha parancsolni magamnak. – Vallom be, és igyekszem lenyugtatni magamat, ami nagyon nehezen megy.

Magamra hagy, nekem meg muszáj felkelnem, elmegyek a fürdõbe, a szolgák engednek nekem vizet, amibe elmerülök és lemosom magamról a port, ami rám ragadt. Amin tiszta és üde vagyok, meg a ruháim is azonnal megparancsolom a szolgáknak, hogy takarítsák ki a szobát, ahol mostantól aludni fogok. Az ebédlõben egyedül eszem, furcsa is, mert mindig volt társaságom, akkor hozzá kell szoknom a magányhoz. Bemegyek abba a helységbe, ahol meg szoktam hozni a legfelsõbb döntéseket, egy levelet pillantok meg amit a bíbros írt, miszerint megfosztja azt a szajhát a királynõi címtõl. Ezen elmosolyodom, kopogtatnak az ajtómon és a húgom az, aki eléggé úgy néz ki, mint aki szégyell valamit.

- Mi a baj? – kérdezem érdeklõdve, szépen lassan elém sétál.

- A ma reggel. – Sejtettem, hogy nem kellett volna.

Felállok, odamegyek és magamhoz ölelem jó szorosan, hogy érezze, nem direkt csináltam, csak elkapott az a hév ami nekem új volt.

- Ilyen nõt kellett volna elvennem, mint amilyen te vagy. – Kijelentésére elkerekedõ szemekkel figyelem.

- Ilyen unalmasat? – Húzom el arcom.

- Nem vagy unalmas, csupán érteni kell hozzád – mondja, kacér mosollyal. Hihetetlen.

- Gonosz vagy – csapok vállára.

- Annyira nem is – mosolyodik el.

- Versenyezzünk egyet – mondom, mire felhúzza szemöldökét.

- Versenyezni? – kérdez rá egybõl.

- Igen, nem hallasz? Ha én nyerek, hazamész és örököst összehoztok – szabom a tétet magabiztosan.

- Ha én nyerek? – Látom érdekli a dolog.

- Bármit kérhetsz tõlem. – Szemeim figyeli.

- Vigyázz, meg ne bánd ezt a „bármit kérhetek” tõled mondatot. – Emeli fel ujját figyelmeztetõen,de nem hat meg vele, lassan gyerekkorunk óta.

- Jól van – vonok vállat.

- Akkor, ha én nyerek – gondolkodik el. – A következõ bálon, végig velem táncolsz és nem vonulsz el. – Nagy szemekkel nézek rá a mondat végére.

- Na nem, ezt nem! – emelem fennem hangom.

- Te mondtad, hogy bármit kérhetek tõled – védekezik.

- Az egy dolog, Harry, de itt van a feleséged – mindentudón néz rám.

- Az istenit, a feleségem megcsal engem – morran mérgesen.

 A fenébe, ezt nem kellett volna!

 Mikor mellette vagyok, bûnbánóan nézek csak magam elé.

- Harry... ne haragudj, nem akartalak megbántani.

- Tudom, Eliza, nem haragszom rád egyáltalán, meg rád nem is tudnék, mégis zavar, hogy mással hempereg, valahogyan le kellene buktatnunk...

- Ez nem lenne jó ötlet, ezzel magadat alázod meg.

 Lassan el is feledkezünk a feleségérõl, mint téma, s csak úgy repül az idõ. Azt sem tudom, mikor értünk vissza az istálóba. Lovam úgy néz rám, mint aki tudná, hogy épp etetésre értünk vissza, mire felnevetek.

- Eliza, miért utasítasz vissza megannyi udvarlót? – mondja hirtelen Harry.

- Magam sem tudom, lehet, azért, mert nem nincsen bennük semmi különleges.

- Értem – bólint, majd magamra hagy.

 Ha csak tudná, hogy ki az, akit én legszívesebben férjemként tekintenék, biztosan még a palotából is elkerget. Elvégre õ a király, megteheti.

 Amint visszaérek az elsõ megdöbbentõ dolog, amivel szembemegyek, az a félmeztelen báró. Ledermedek. Mi a...

- Mire véljem ezt? – hallom meg bátyám hangját. Ajajj, nem jelent jót az ilyen hangszín. Mellé lépve nézném, mi az, ami ennyire kiborította, s ahogy mellette kukucsálva meglátom meztelen feleségét egy szétzilál ágyon, egybõl összerakom a képet. Ha meg úgy van, ahogy gondolom, akkor itt nagy balhé lesz.

 Alsóajkamba harapok, még így is, hogy tudom, nem szereti az asszonyát, rosszul érinti. Nagyon rosszul.

 Mintha valami bábszínházat néznék, úgy játszódik le elõttem a jelent, ahogy Harry órdítozik, mint a veszett bika. A felesége pedig könyörög neki, mint egy ártatlan bárányka. Kivéve, hogy már nem ártatlan. Aztán megunom, hogy lassan minden szolga és õr õket – beleértve engem is – bámulja, s közelebb lépek hozzájuk. Próbálom Harry gyõzködni, hogy inkább a szobában beszéljék meg benn a dolgot, ne az ajtaja között.

- Nem, Eliza! – dörren rám, mire csak megdöbbenten nézek. – Ennek a nõnek tudnia kéne hol a helye. Királynõként úgy viselkedik, mintha mindent szabadna neki, de ezt erõsen rosszul gondolja. Eddig is tudtam, hogy mással fekszik össze, de legalább nem abban az ágyban tenné, ahová a férje is minden nap nyugovóra hajtja fejét. Te talán eltûrnéd?! – szûkül el a hangja.

- Harry! Viselkedj az istenért, mégis mit gondolnak így rólad? Kezeld férfiként a helyzetet. Tudtommal nem azért vetted feleségül ezt a nõt, hogy azt nézdd, kivel fekszik össze, hanem azért, hogy gyereket szüljön neked! Menj és tedd a dolgod! – lököm beljebb. – Apánk forog a sírjában – mondom még halkabban.

- Ha anyánk ilyen lett volna, õ sem tûrte volna el! – hajol arcomhoz, mire kicsit meglepõdöm, de nem hat meg különösebben ezzel.

- Anyánkat ne említsd egy lapon vele – bökök felesége felé, aki dühödten forgó szemekkel néz, s látszik, itt szakad el a cérna. Felém nyúl, s én hátrébb lépnék, de nem kell, mert Harry elkapja a kezét.

- Minél elõbb meg kell vállnom ettõl a szajhától – köpi a szavakat felé, de én ezt nem szeretem.

- Nem! Neked minnél elõbb örököst kell létrehoznod! Miért nem ért....

- Nem kell ezt folyton elmondani, tudom mi a dolom! Te is tanuld meg a magadét!

 Döbbenten nézek rá. Elszorul a torkom.

- Jó – nyögöm ki nagy nehezen, s inkább otthagyom õket. Ha már nekem is parancsolgatni akar, akkor nem tudok mit kezdeni. Rendben, hogy dühös a felesége miatt, de nem rajtam kéne köszörülni a nyelvét.

***

 Másnap reggel furcsa csend van a palotában. Más reggeleken minden szolga tesz-vesz, a sürgés hangja vízhangzik mindenhol. Ébredés után rendbeszedem magam, hagyom, hogy rámaggassanak valami bordószín ruhát, amit teljesen furcsának érzek magamon, de a hölgyek szerint jól áll.

- Mi ez a csend? – kérdem aztán az egyik nevelõm, mire az biccent.

- Az úrfi a másik szobában van és azt parancsolta, hogy egy pisszenést sem akar hallani.

 A tulsó szobában? Abban a poros, koszos... Hjajj...

 Úgy döntök, hogy meglepem, mint ahogy kiskoromban is párszor. Bemegyek a másik szobába. Ahogy sejtettem. Nem törõdve azzal, hogy csupa kosz itt minden, a poros ágynemûn hever és hortyog. Ennél már az lenne megalázóbb, ha lélegzetétõl a por felfele szállna a lvegõbe. Mondjuk, lehet így van. Közelebblépek hozzá és megsimógatom arcát. Elfintorodik, mire felkuncogok. Beleborzolok hajába, mert azt tudom, hogy nem szereti. Remélem erre felébred, s akkor talán kibékülünk, mert én nagyon szeretném, ha nem lennénk haragban.

 Egy újabb bál. Ez már lassan a harmadik ebben a hónapban, s még csak a közepén vagyunk. Mindenki jól érzi magát, csevegnek, táncolnak, pletykálnak. Nem igazán szeretek a középpontban lenni, inkább az ablakpárkánynál állva utasítom vissza a körülbelül huszadik férfit, aki táncolni kér fel. Valahogy nincs kedvem az egészhez. Mióta Harry megnõsült, sokkal többet járt idegen a palotánkban, mint ismerõs. Annyi bál volt már, hogy más királyság megelégedne a felével.

- Unatkozól, húgom? Nem kellett volna a bárót is visszautasítanod – lép mellém Harry. Elmosolyodok és felkarjára simítom kezem.

- Azt hiszem visszavonulok a szobámba – mondom neki, majd indulnék el, de megragadja a kezem.

- Ugyan már, Eliza. Táncoljunk – vigyorog, mint a tejbetök. Mikor fog már felnõni?

- De én nem aka...

- Csitt! Én a bátyád vagyok, legalább engem ne utasíts el.

 A kezét nyújtja, ahogy a táncoló közösség közepére érünk. Sóhajtva csúsztatom ujjaim az övé közé és hagyom, hogy megpördítve a derekamra kulcsolja kezeit.

 Alig lesz vége a keringõnek, s csókol kezet, máris ott terem felesége. Nyávogásából kiértek annyit, hogy táncolni akar férjével. Biccentek, hogy akkor én most távoznék, de pár szó után ismét bátyámmal forgunk az egyik kedvenc keringõmre.

***

 Másnap délben az istálók fele sétálok, mikor meghallok magam mögött egy hangot. Az egyik szolgáló az, aki a nyári napfény ellenére is egy kendõt terít vállamra, hogy nehogy megfázzak. Kicsit túlaggódják a dolgot. Szerintem még estére is marad ebbõl a jó meleg idõbõl.

 Amint az istálóhoz érek, kicsit meglepõdöm.

- Csak nem elszöksz? Tudtommal a feleséged mellett lenne a helyed – mosolygok Harryre, ahogy meglátom lova pátyolgatása közben.

- Szívesebben szöknék meg, ebben igazad lehet – kuncog fel. – Nem volt szép, ahogy este otthagytál – morgolódik aztán.

- Maradtam volna? – kérdem meglepetten.

- Tudod, hogy nem vagyok oda a táncért, sem a bálokért.

- De a feleséged igen, tehát neked is el kell viselned – néze rá csúnyán. Én vagyok a kisebb, de ez nem azt jelenti, hogy nem oktathatom ki. – Ha továbbra is velem foglalkoztál volna, a nép úgy venné, hogy nem érdekel a asszonyod különöseben, faképnél hagynád. Nem akarom, hogy arról kezdjenek pletykálni, hogy elhidegülsz a feleségedtõl. Mellesleg, nem gonoltatok az örökös...

- Eliza, kérlek, õ is folyton ezzel nyúz. Emmiatt is jöttem ki a levegõre egy kicsit.

 Bocsánatkérõen nézek rá. Nem akartam elvetni a súlykot. Viszont jó, hogyha tudja mi a kötelessége.

- Merre tartotok? – kérdem, mikor már az én lovam is készen áll, s feülve rá megpaskolom a nyakát.

- Csak a folyon lefele. Velem tartasz? – ül fel õ is lovára.

 Biccentek, majd leoldom a hajam és vágtázni kezdünk bátyám után. Szeretem, ahogy a szél belekap tincseim közé, meg simogatja a vállam. Hopp, a kendõ.

- Harry! – kiáltok utána, mire visszafordul és épp, hogy kinyújtja a kezét és elkapja a kendõt. Megáll, mire felzárkózok mellé és hagyom, hogy a lován ülve a derekamra kösse a kendõt. Nem ott lenne a helye, de nem bánom.

- Minek kellett ezt is magaddal hozni? – mormog, amin jót mosolygok.

- Hogy bemutasd, mennyire gyorsan reagálsz – nézek rá ártatlanul. Megingatja a fejét és megcirógatja arcom, mire mosolyogva simítom arcom tenyerébe.