|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Catgirl | 2013. 10. 17. 15:27:10 | #27684 |
 Karakter: Alexander
Megjegyzés: Emesemnek~Laumnak~
Leszállok a földre épp ideje, hogy ide is ellátogassak. Szárnyaimat eltűntet elindulok, egyik erdő felé ahol van egy elhagyatott birtok. Mindig mondják, ne jöjjek ide, mert egy fél lény lakik ott. De hát nem nagyon mászkál, akkor miért aggódjak? Mosolyogva megyek tovább, mint a naiv gyerek. Szép az erdő a zöldek több színűek hisz itt az ősz igaz még olyan meleg van, néha mintha nyár lenne, de ez mellékes információ. Szétnézek, farkasok szaladgálnak a sötétben. Szép állatok mégis én a nagymacskákért jobban kötődöm. Hmm, mondjuk, ha egy hiúz elém kerülne, és tök egyedül vagyok, sikítoznék, mint egy lány hogy milyen édes. De mégis csak férfi vagyok vagy mi a szösz! Ha többen lennénk, körülöttem biztosan nyugodtan szemlélném az állatot, mint egy tudós utánzat. Megrázom, a fejemet kék tincseim csak úgy röpködnek. Nagyon merész lévén egy fekete atlétában, fekete farmernadrágban és fekete tornacsukában jöttem le hogy ne rikítsak ki a sötétségben. Vidám mosollyal sétálok tovább és egy tisztásra érek, ahol egy patak csordogál és megpillantom a nagy régi házat a még nagyobb birtokkal. Azt a mindenit! Milyen szép kidolgozás, mint egy gyerek fellelkesülök és felcsillannak szemeim. Odaosonok a kapuhoz és megnézem nyitva van-e vagy esetleg nyikorog a szende virágszál. De győzelem! Nyitva is van és még nem is nyikorog. Belépek és szétnézek csodaszép kert tárul elém mire szemeim olyanok, mint akinek begyújtották. No persze nem tűzzel. Visszatérve a tárgyhoz imádom a növényeket, de azok közül is a rózsát és a liliomot. Nem is kell csalódnom, megpillantom az én két kis tüneményemet és odasettenkedek megszagolni őket. Imádom olyan édes és fűszeres illatuk van. Ajkaimon újra mosoly játszik le sem vakarhatnám, magamról túlságosan jó kedvű ember vagyok. Mégis sokan bántanak, mondván csodabogár vagyok a hajam és a szemem miatt a tetoválásról meg inkább ne is beszéljünk. Kék hajammal mindig is kirikítottam a többiek közül. Ehhez pedig még hihetetlenül zöld szemek párosultak. A tetoválást meg már egyáltalán nem tudom, honnan van, de vállamtól kétfelé ágazik. Mellkasomon is található belőle meg hátamon is. Felsóhajtok és elhessegetem a balga gondolatokat. Felnézek és megpillantom a házat. Igaz megfogadtam nem megyek be, de viszket a tenyerem a talpamról nem is beszélve. Odasétálok a súlyos fa ajtóhoz és betolom, hála az égnek ez sem kezd éktelen nagy nyekergésbe az olajhiány miatt. Szétnézek meglepő módon semmi sem poros majd gondolatban homlokon csapom magamat. Jaj de bolond vagyok hisz itt laknak. Csak lehet, nem lenne jó összefutni vele, mert megnyúzna elevenen, ha meglát a felségterületén. Főleg hogy angyal vagyok, na, akkor aztán vedd fel a nyúlcipőt Pista, mert jön, a puska elv jönne érvénybe. Bezárom magam után az ajtót és elindulok felfedezőutamra. Valószínűleg ha hazamegyek, kapok a fejemre barackot, mert megszegtem a parancsot. Gyönyör belül is az épület. Noha szerintem az itt lakó nem nagyon járkál még eme falak között sem olyan elhagyatottként ásít minden. Némi virággal máris szebb lenne a látkép hisz kint milyen csodák tündöklöttek. Morcoskodva megyek, tovább fel a lépcsőn minden helyiségbe bekukkantok. Szép antik bútorok vannak tökéletes állapotban. A tisztaságról már inkább nem is beszélek olyan mintha az egész házat valami tisztító szervizből húzták volna elő. A tisztaság nem baj félreértés ne essék csak ez nekem túl steril. Mint egy műtőterem. Brr… Sétafikálok, tovább egy szép hálószobába érkezvén mire pislogok. Ez valamennyivel barátságosabb, ha mondhatni ezt így egyáltalán. Mosolygok, odasétálok az ablakhoz. Lélegzetelállító látvány tárul elém. Látni az erdőt és a folyót olyan akár egy festmény kár, hogy még nem örökítették meg. Nincs rossz ízlése a férfinak azt meg kell hagyni. Sőt nagyon is kifinomult és steril. Elfintorodom, a steril szónál majd megfordulok mire nyikorgást hallok. Még a szívverésem is elakad a lélegzetemet meg inkább ne is említsük. Lassan settenkedek az ajtóhoz, hogy megtudjam, mi vagy ki járkál a folyosón. Reménykedvén benne hogy nem a ház ura fog ízekre szedni mondván gyere, szépen ki a hóra megmutatom, mitől döglik a légy. Kinyitom az ajtót centről centire és lám mit látok. A nagy semmi helyett egy magas férfit fekete ruhában. Iiiiii vedd fel a cipőt Gazsi, mert jön a rendőr! Elbűvölő mosolyt erőltetek, ajkaimra mire méregetni kezd és felém lép egyet én pedig hátrálok egyet. Jó kis játék.
- Ki a fene vagy te? – kérdezi totálisan nyugodt hangon mire nagyot nyelek. Azt hiszem naaagyon nagy bajban vagyok.
- Izé… Alexander a nevem véletlenül ide keveredtem és túlzott kíváncsiságom révén betévedtem a birtokra… Meg a házba is… Elnézést kérek, és ha elenged, már itt sem vagyok. –hadarom, de érthetően ejtem ki a szavakat. Emésztgeti, majd kissé gonosz mégis szexi mosolyt kapok válaszul.
- Szóval Alex azt hiszed, elszabadulsz innen? – vigyorodik, el mire pislákolok, és lobbanékonyságomnak köszönhetően kezdem felkapni a vizet, mint a tolvaj a pénzt.
- Igen azt hiszem. Bocsánatot kértem véletlen volt. Elnézést esetleg írásban is benyújtsam? – morranom, nem annyira kedvesen mire megdöbben. Majd vigyorogni kezd gonoszan, ajjaj, azt hiszem felpiszkáltam az úrfi kíváncsiságát.
- Nahát, cica… Milyen nagy a szád pimaszkodni is mersz? –lép közelebb mire kitérek előle, és iszkiri. Irány Surány át a Dunán. Leérek a lépcsőn még egy kicsi az ajtóig, de erre pedig persze hogy most megjelenik a nyakörvem a vörös lánccal. Elkapod, megbánod, komolyan mondom!
- Merek hát! Nem tetszik, panaszt a készítőknél nyújts be! Biztos örülnek majd a plusz melónak. –vigyorgok erre pedig mit a teremtő jó Isten? Elkapta azt a nyomorult, francos, idióta, szerencsétlen vörös láncot! Szépen visszaránt és karjaiba penderedek. Ijedten nézek fel rá. Hű de magas és, hű de helyes. No, moderáld magad épp most kapott el konkrétan a tulajdona vagy. Adok magamnak képzeletbeli sallert.
- Úgy tűnik, csak maradsz cica. Ha jól sejtem, ha ezt elkapom bizony az enyém vagy. Nem is rossz. Másnál is szívesen lehetne alkalmazni. – hajol közelebb hozzám és megnyalja ajkaimat.
- No azért hátrább a lóerővel. Ne repessz 120-al, ha elég oda 80-an is. Egy igen sajnos a tulajdonod vagyok. Kettő, de ez nem jelenti azt, hogy nyulkapiszka meg smárolás van. – mondom, harciasan mire megvillannak szemei.
- Oh, nocsak-nocsak, igazi vadmacskával van dolgom. Ne félj, cica fogsz alattam nyögni és új bújni, mint egy házmacska. –vigyorodik el. Felnyüsszenek ez a démoni oldala! Kiszimatolja a fajtámat nemigen nyögni, hanem sikítani fogok…
- Álmodj királyfi. A hátsóm tabu mindenkinek. –mocorgok, hogy szabaduljak a szorításból mire szorosabban ölel magához.
- Mondja ezt egy angyal a félig ördögnek… Jól el leszünk, ne aggódj. Élvezni fogod. –duruzsolja, a fülembe mire megborzongok és nagyot nyelek. Mi a francért reagál rá így a testem? Mint egy tüzelő szuka olyan vagyok.
- Lesheted! Engedj el hagy menjek vissza… Nincs szükséged egy magamfajtára. – próbálkozom újra hátha hatást is elérek vele. Sikertelen, mert komolyan néz a szemeimbe.
- Nagyon tévedsz… Nagyon is nagy szükségem van egy magadfajtára. –lágyulnak el a vonásai. Figyelem, na vajon mi jön? Vagy ez csak a vihar előtti eposzi csend?
Szerkesztve Catgirl által @ 2013. 10. 17. 15:28:47
|
| Ichi-nii | 2012. 02. 11. 15:55:22 | #19130 |
 Karakter: Danoy Ranest
Megjegyzés: ~ Anatenak
Nem sokat veszek észre a dolgokból, csak, hogy még mindig veszettül fáj a kezem, meg hírtelen annyit, hogy a férfi mellkasán egy vörös penge szúródik át. A csaj lesz az, érzem az illatát, meg azért elég intenzíven bambulom a kardot és kicsit belelóg a látótérbe ő is. De basszus, ilyen hidegvérrel megölt egy embert? Most mi van ha engem is kicsinál? A pasiból már szinte ömlik a vér, kihúzza belőle a kardot és rám szegezi a tekintetét. Ömm... ez most sír?
- Hé… - szólnék hozzá, de elfut. Jól van, király. A kezem már tiszta vér, a pasi meg már meghalt itt előttem a fánál. Lépteket hallok, a hang irányába fordítom a fejem, és apát látom, ahogy ledöbbenten engem néz. Mi a baja?
- Danoy... – nyögi ki tágra nyílt szemekkel – Mit... mit csináltál?! – kiabál kicsit rémülten. Hö?
- Nem csináltam semmit. – válaszolok értetlenül.
- Mit tettél azzal az emberrel? – kiabál, kicsit hátrál is. Ó basszameg, ez most totál úgy jön ki, hogy én csináltam ki? Csak mert véres a kezem és itt fekszik előttem?
- Nem csináltam semmit, már megmondam!
- Nem érdekel, többet vissza ne merj jönni, nem hittem, hogy tényleg egy démon vagy. – ledöbbenek. A saját apám démonnak nevezett? Miért... mégis mi a faszomért?! Most meg hót nyugodtan elsétál. A picsába! Belerúgok valamibe ami éppen a lábam ügyébe kerül, és a lány után megyek. Már az se számít ha megdöglök, legalább valami hasznosat tegyek még ebben az életben. A folyónál találom meg, ahogy hátrapillant rám, arca még mindig tiszta könny. Odasétálok mellé és lehuppanok, megmosom a kezem a vízben, aztán rá nézek. Értetlenül pislog, én meg kicsit morcosan nézek rá.
- Miért sírsz? Azért mert megölted azt a pasast? – kérdezem semleges hangnemben.
- Talán. – törli le a könnyeit, de még mindig sírhatnéka van.
- Ő is ki akart csinálni téged. – próbálom megnyugtatni, de nem igazán sikerül. Ó, király vagyok. És még Josht is meg kéne nézni, na meg ha elmegyek valahova akkor őt is magammal viszem, az már biztos. Még a végén baja esne, amit nem akarok.
- Nem kell veszélybe sodornod magad csak miattam. – hallom meg hosszas idő után a hangját.
- Hát pedig veszélybe fogom sodorni magam. – válaszolok makacsul, na nehogy már – Szóval induljunk Hercegnő? – próbálok jópofizni, ahogy látom tetszik neki ez a megszólítás. Bólint egyet és feláll, én meg elindulok Josh kis búvóhelye felé.
- Hé, nem a másik irányba kell menni?
- Teszünk egy kis kitérőt. – magyarázom a dolgokat, néha megroppan a lábunk alatt a hó, ami kicsit zavaró. Elég hamar odaérünk a „kis” kutyámhoz, aki szokásához híven rámugrik ahogy meglát. Nina eléggé ledöbben ahogy meglátja, én elnevetem magam, mivel már Josh is összenyalta a pofám, ami eléggé csikiz.
- E...ee-ezmeg mi? – dadogja a félelemtől mosolyogva.
- Nyugi, csak a kutyám, kiskora óta titokban nevelem. Josh a neve, gyere, barátközz vele. – már fel is álltam, Josh hátát simogatva vigyorgok a lányra. Kicsit ugyan lassan de idejön, bár nem tudja mit csináljon.
- És most?
- Nyújtsd neki a tenyered. – nézek a szemeibe. Meg is csinálja, Josh azonnal szagolgatni kezdi a kezét, amire a cicafülei kicsit lelapulnak – Na, nyugi. Nem fog bántani. - mikor abbahagyja, ugat párat és ráveti magát Ninára, majd neki is az arconnyalogatással kedveskedik.
- Hé, kutyus, elég lesz. – próbálja kinyögni a nevetés közben. Megfogom a srácom és leemelem róla.
- Na, tetszik? – mosolygok rá.
- Aranyos. – törli meg az arcát – Hogyhogy nem utál a füleim miatt?
- Pff, neki tök mindegy, hogy nézel ki. Tudja kit kell szeretni. – lefekszek vele a földre és simogatni kezdem, ahogy szoktuk – Kipróbálod?
- Inkább nem. – vágja rá gyorsan.
- Oké. – és már folytatjuk is a játékot. Amikor mindketten elég havasak lettünk már lehuppanok Nina mellé a földre, és kidőlök. Néha rá téved a tekintetem, de csak szomorú arcot vágva bambul maga elé. Nem tudom mi lehet a baja, hisz itt vagyok és segítek neki, aztán nem tudom mihez kezdek majd, ha sikerülnek a dolgok. Hiszen egy démon csak nem lakhat a királyi udvarban. Főleg nem csak úgy a semmiért. Hmm...
- Induljunk? – kérdezi halkan és bátortalanul. Felülök, csak úgy ahogy Josh is.
- Ha szeretnél. – porolom le a fejem, aztán felállunk. Elindulunk vissza a folyóhoz, aztán nagy nehezen átmegyünk rajta.
Amikor már órák óta gyalogolunk látom, hogy ő is elfáradt, keresni kéne valami házat, vagy hasonlót, ahol nem döglünk meg este.
- Nincs másik falu a közelben. – motyogom tarkóra tett kezekkel, de nem nagyon hatódik meg a kijelentésemtől.
- Az nem is gond. – sóhajtok egyet – Ki mondta, hogy aludni is fogunk?
- Mivan?! – állok meg és azonnal le is kapom a kezeimet.
- Hát, ha netalántán ránk találna még egy olyan ember akkor álmunkban akadály nélkül leszrhatna. – most miért néz úgy, mintha nekem ezt születésemtől kezdve tudnomkéne?
- És most három napig folyamatosan menni akarsz?
- Hát, ha jobban belegondolok... Igen.
***
Megmondtam én, hogy ez nem lesz jó ötlet. Még csak egy éjszakát gyalogoltunk át, de már most mindjárt hasra esek és olyan szinten bevágom a szunyát, hogy egy vulkánkitörés se keltene fel. Az első mélyebb folyónál rögtön elfog a vágy, hogy beleugorjak, amit Josh szívesen elősegít, szóval lekapom magamról a kabátom és az alatta lévő felsőt is, amin Nina eléggé kiakad, hiszen mondhatni tél van. Engem nem ráz meg a dolog, sőt, egész jól esik.
- Te nem jössz? – mosolyodok el kicsit gonoszan.
- Persze, hogy nem!
- Oké, te tudod. – és folytatom a játékot a nagyra nőtt mamlasszal.
Úgy fél órát töltünk a vízben, aztán visszaveszem a cuccaim, és várom, hogy történjen valami.
|
| Ichi-nii | 2011. 12. 26. 16:00:39 | #18257 |
Karakter: Danoy Ranest
Megjegyzés: ~ Anatenak
Úgy utálom, hogy tavasszal ilyen hideg van. Bár még csak most kezdenek zöldülni a fák, most ébredbek fel az állatok téli álmukból, olyan mintha még tél lenne. Azt is kifejezetten utálom, hogy a nővéremre ennyit kell várni. Már vagy tíz perce csak állok az ajtóban, kabátban várva, hogy végre ide méltóztasson jönni. Még ugyan ennyi várakozás, és végre kifárad a szobájából, majd elhalad mellettem.
- Gyere. – vágja hozzám, majd elkapja a hajam. Tudja, hogy utálom, ha a hajamat basztatja valaki, de ő annyira szereti és élvezi ezt csinálni.
- Na! – kiabálok rá, amire elengedi fejem egy kacagás kíséretében, én pedig durcásan a hajamat igazítgatom. Hamarosan odaérünk a bolthoz, ahol vagy tíz doboznyi áru van. Á, szóval ezért hívott ide. Kedves, mondhatom.
- Hajrá, de figyelj, mert ha baja esik valaminek is ami ezekben van kicsinállak. – beviharzik a boltba, és rendbe teszi a helyet valamennyire. A pakolás közben beszélgetek néha azérkező emberekkel, hiszen akivel szoktam azt úgy is ismerem. De egyszer csak, mikor felkapok egy dobozt az utca végében megpillantok valakit, akit még sose láttam. Gyönyörű, szinte fehér, de mégis lila árnyalatú haja szemet szúr a mögötte lévő komor tájhoz képest. Alakja gyönyörű, amit összetett ruhája emel ki. Nem tudom levenni róla a szemem, valakit hirtelen megszólít aki vele szembe megy. Pár szót váltanak, az öreg pedig a bolt felé mutat, amire gyorsan elkapom a fejem és úgy teszek, mintha még mindig csak pakolnék. A lány gyorsan a bolthoz fut, és bellülről az ajtón álló üvegen keresztül látom, hogy itt áll meg, és nem nagyon szándékozik elmenni. De hé, ennek a lánynak macska fülei vannak?... Nincs sok időm gondolkozni, hirtelen nővérem lép mellém, és vállamra teszi a kezét.
- Csajozunk Dan? – kérdezi nevetve.
- Persze, mert nincs elég bajom. – fordulok el megint durcásan.
- Akkor legalább pakolj tovább, van még bőven áru. – kicsit előre lök vállamnál fogva, amire meglódulok kicsit, de az ajtót nehézkesen nyitom ki. Ha tagadni is akarnám, ez a lány egyszerűen gyönyörű. Valahogy csak kiesek az ajtón, szó szerint. Gyorsan helyre rázom magam, mert majdnem seggeltem egyet, és kellemetlenül a lányra mosolygok, de megint a fülei kötnek le. Mondjuk mit csodálkozok rajta, nekem farkam van. Felkapok egy dobozt, és már indulnék el, de egy kedves és lágy hang szólt meg.
- Izé... Lehet egy kérdésem? – mikor megfordulok, őt látom kicsit félős arcal, ahogy engem bámul. Szemébe nézek, csak most veszem észre, hogy vörös szinű. Hehe, az enyém meg pont kék.
- Mond csak. – mosolygok rá, közben kicsit feljebb lökdösöm a dobozt ami a kezemben van, mert már majdnem leesett.
- Merre kell elindulnom, hogy a királyság fővárosába érjek?
- Csak elindulsz arra, és pár nap múlva ott is vagy a város egyik falánál. – ekkor fejemmel biccentek egyet arra, amerre el kell indulnia - Onnan csak annyi a dolog, hogy megkeresed a kaput és megmutatod az engedélyed.
- Engedély? – néz rám kérdően.
- Látogatni mész oda, nem? – én is értetlen pillantást vetek rá – Vagy ott laksz? Dehát akkor miért kérdezed, hogy merre kell menni? Áh nem értem... – ha most szabad lenne a két kezem, a fejemet fognám. Ez valahogy meghaladja az én jelenlegi inteligenciám.
- Nem éppen, csak... a királyhoz megyek. – amikor meghallom, hogy a királyhoz rögtön komorabb hangulatba kerülök. Utálom azt a pusztulatot, ha lehetne a két saját kezemmel folytanám meg a dögöt.
- Sok sikert. – ezzel megfordulok és beviszem a boltba a dobozt. Amikor kimegyek a lány már nincs itt, és a környéken sem látom. Behordom még a maradék cuccot, majd lelépek a nővéremtől, egyenesen haza, hiszen apával vadászni megyünk, mivel – bár nem látszik – tavasz van, ezért az állatok most bújnak elő. Megkapom a kardomat, az öreg pedig a puskájával jön, mint mindig. Az erdőben szoktunk vadászni, ezért most is odamegyünk.
- Csak én látom úgy, hogy itt nincs semmi az ég világon? – kérdezem apától.
- Akkor menj el arra, én pedig folytatom itt. – utasít apám, én pedig beletörődök, és elindulok amerre mondta. Egy idő után zörgésre leszek figyelmes, szóval azonnal követem a hangot, ami ahogy közeledek egyre gyorsabb és gyorsabb. Végül sprintelek, ráugrok és sikerül elkapnom.
- Háh, előlem nem mene... – vigyorgok, de ahogy valami puhát érzek a kezeim közt, és eléggé elképedek amikor megáltom, hogy éppen mit is fogdosok. Annak a lánynak a melleit sikerült elkapnom, aki nemrég kérte az útbaigazítást. Gyorsan ellök megától, és feláll.
- Bocsánat, ez az én hibám volt. – dadogja, és megigaztja magán a ruhát, hiszen rendesen elszúrtam neki.
- Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem. – megvakarom a fejem, és észre se veszem, hogy a farkam sikerült elővarázsolni a nagy vetődésben, és most is akarva-akaratlanul fel és alá lengetem.
- A.. az mi? – kérdezi a fekete pamacsos farkamra mutatva.
- És neked mi az a fejeden? – mosolygok büszkén, hogy sikerült visszavágnom.
- Macskafülek. Ezekkel születtem, sajnos... – halkul el.
- Szerintem aranyosak. – mosolygok, és közelebb lépek hozzá, majd megsimogatom a fejét.
- Szóval, mi az? – kérdezi megint. Csak úgy leülök a földre, és elkezdem magyarázni a dolgot, de valahogy próbálom úgy mesélni, hogy ne egy vadállatnak lásson utána. Végül csak egymásra nézünk, amikor befejezem a mondókát, és látom, hogy meglepődött.
- Tényleg, te miért keresed a királyt? – kérdezem meg miközben felállok és leporolom magam.
- Csak egy kis elintézni valóm van vele. – mosolyog kellemetlenül.
- És mi?
- Nem fontos... annyira.
- Na, mond már el! Én is elmeséltem az egész hülyeségem. - végül is beadja a derekát, és tudatomra adja, hogy ő Triay örököse, és erről kell beszélnie anyám "gyilkosával". Megint közelebb lépek hozzá, és megfogom egyik kezét.
- Ha gondolod, akkor segíthetek a dologban, mostanában úgy sincs semmi dolgom, és ez izgalmasnak hangzik. – mosolygok rá, de ekkor meghallok valamit. A hang irányába nézek, ami a mögöttem lévő fa teteje felől érkezett. Gyorsan kezembe veszem a kardom, és néhányat előre lépek. Pár percig csak így állunk, majd végül a fáról egy szempillantás alatt leugrik valaki, és mellém kerül. Épp csak felé fordítom a fejem, de már megforgatja a tőrjét, és szúrásra lendíti: de nem én vagyok a célpont. A mögöttem álló az, aki meg se mozdul, ezért reflexből a tőr elé teszem a tenyerem, ezért azt szúrja át. Ahogy tolja a fekete ruhás, maszkos férfi a fegyvert, én úgy tolom előre a tenyeremet.
- Csinálj már valamit! – kiabálok a lánynak, hiszen már rohadtul fáj a dolog. Nagyon remélem, hogy tud valami varázslatot, vagy bármit amivel leszerelheti ezt a fickót.
|
| Rauko | 2011. 08. 23. 20:54:33 | #16204 |
Karakter: Coral Treebalt
Megjegyzés: ~ Arinak
- Na, szépen vagyunk. Miért is nem mész és szaladsz most rögtön hozzá, hogy rád vetettem magam, és meg akartalak erőszakolni az engedélyed nélkül, és a tóban is én csábítgattalak bizonyára, meg egész úton ez idáig. Tudod, túlzásba viszed, de nagyon is… Vagy miért nem ölsz meg itt most rögtön? Most itt, senki sem vonna kérdőre, nem? Hát akkor? Mire vársz? – Látom, mennyire ideges, de nem tartom jogosnak. Felajánlottam magam, többször is. Elsőre nem foglalkozik vele, utána meg, ha kedve van rám, akkor bemászik mellém?! Ez nem így működik! Még akkor sem, ha ennyire feldühítettem.
- Csak szedd össze a sátrat és menjünk – szólalok meg néhány perc csend és egymás utánra bámulás után.
- Ez esetben, a bocsánatát kérem. – A szolgák stílusában beszél és gesztikulál, ami nekem most furcsa, de próbálom nem mutatni. – Mindez többé nem fog megtörténni. Utunk legyen szerencsés és nyugodt…
Hihetetlen, hogy még neki áll feljebb lés még ő van megsértődve! Hát, komolyan... sosem értettem a sötét elfeket, és soha nem is fogom.
***
Órák telnek el néma csendben. Én nem szólok, néha szusszanok csak fel, ha valami új illatot érzek, vagy ha megcsap Eran ereje. Már itt is érezni. De azt hiszem...
- Éhes vagyok… - jelentem meg, mire megáll. Nem néz rám, ez a szerencséje! Ha rám merne pillantani, megölném, annyira ideges vagyok még mindig. Pedig Eran közelsége mindiig megnyugtat.
- Rendben, itt megállunk egy kis pihenőre, a Zeronnak is pihenni kell. – Kiköti a lovat, de nem segítene leszállni. Én meg bizony meg nem kérem!
Közben tűzifát szed, és örömmel figyelem, ahogy megcsillannak a nap sugarai a hasfalán lefolyó izzadságcseppeken. Szép látvány... de már csak fel sem izgat a dolog. Már nem. Részemről mindent megtettem, ő nem volt hajlandóü együtt lenni velem, elcsábítani sem tudtam. Nem fogok több erőt fecsérelni rá.
***
Mire visszaér egy őzzel, én már meggyújtottam a tüzet. Leteszi az állatot elém, és feláll. Közben összeakad a tekintetőnk, de nem foglalkozom vele.
Szó nélkül indul el, ahogy gondolom, fürdeni. Én a pillanatot kihasználva lépek az őz testéhez.
Muszáj vért szereznem az urnámba, mert tönkre fog menni.
Végigsimítok az állat testén. Nincs rajta seb, csak a nyaka tört. Ez nekem tökéletes, tekintve, hogy nekem az első pár csepp vér kell, akármilyen állattó. Eranhoz érni már csak egy fél nap lehet, addig ez is megteszi. De ha nincs valamim, ami visszafogjon és az urnához kösse az erőm, kárt teszek akármiben, akárkiben. És akármennyire haragszom most Tanavarra, megölni mégsem akarom.
Simogatom az állat testét, hogy megtaláljam azt a bizonyos pontot, amit a legjobban átjárt a természet ereje. Még akkor is ezzel foglalatoskodom, mikor visszaér.
- Mit csinálsz? - kérdezi, és megáll mellettem.
- Meg kell keresnem egy pontot a testén - kezdek neki mesélni. - Tudod, a jóskő köti meg az erőmet, vagy szükség esetén szabadítja fel - magyarázom, miközben még mindig keresem a jó pontot. - Az én szövetségesem Eran, tehát a sárkányvér a legjobb erre a célra, de most meg vagyok szorulva, íg ez is megteszi - mondom, majd hirtelen megérzem. A testembe szökő forróság mutatja, hogy az őz bal hátsó lába alatt kell próbálkoznom. - Elkérhetem a tőrödet?- nézek fel rá. Szó nélkül kapom meg, és egy határozott mozdulattal nyomom a megfelelő pontba a pengét. A kihulló vér beszennyezi a hajam, a ruháimat, de sikerül felfognom belőle. Ezért rossz ilyen állatot kivéreztetni. Nem sokkal a haláluk után ebből a pontból még spriccel a vér.
- Köszönöm - mondom halkan, majd felállok. - Elmegyek megfürdeni, lemosom a tőrt - lépek el mellette. Nem szól, nem néz rám, ahogy én sem szólítom, ha nem muszáj vagy ha nem kérdez.
***
Mikor visszaérek, még vizesek a ruháim és a hajam is, pedig még szárítgattam is, de nem fecsérelhetem el az erőmet. De ekkorra már áll a sátor, és az őz is feldarabolva sül a tűz felett.
- Itt a tőr - szólítom meg. Megfordul, és végignéz rajtam. A ruháim vizesen tapadnak a testemre, pedig most nem is direkt csináltam. Mindenhol, mindent megmutat a testemre tapadt anyag.
- Sajnálom, nem akartalak csábítgatni. - Visszalépek. - Befekszem a sátorba, amíg megszáradok, éjszaka majd eszem egy keveset - mosolygok rá, és visszalépek a sátorhoz, majd tényleg be is megyek.
Nem akarok még több bajt, így is utál, vagy legalábbis minimum egy nimfomániás elf látónak gondol. Pedig csak törődésre vágyom... semmi másra. Csak, hogy valaki megöleljen, a fülembe suttogjon és valaki illata és testének melege öleljen körbe. Aki nem a király... aki tényleg szeret engem.
És tényleg én vagyok fontos neki és nem az erőm.
***
Éjfél lehet, amikor felkelek. Rengeteget haladtunk, így hát nem csoda, hogy elfáradtam én is, ő is és a ló is. Ahogy kilépek a sátorból, meglátom, hogy a tűz mellett fekszik, a földön.
Nem aludhat itt.
- Tanavar - lépek mellé és szólítom meg, de tők fáradt lehet. - Tanavar, kelj fel - guggolok le mellé. - Meg fogsz fázni - hajolok fölé, de még mindig nem ébredt fel. Túl fáradt lehet, de valahogy be kell juttatnom a sátorba.
Közelebb hajolok, és az ajkaira csókolok. Ettől fel kell ébrednie.
Épp alsóajktá szívom, és harapom meg kissé, amikor nyög egyet, majd hirtelen kipattannak a szemei. Nem hagyom megszólalni, csak ellépek mellette.
- Menj a sátorba, bajod lesz, ha itt alszol a hidegben - mondom, de nem mozdul. Hátranézek rá. - Nem keltél fel, tudtam, hogy erre fel fogsz - jegyzem meg, ismertetve vele a részleteket.
Nem szól, csak feláll és besétál a sátorba, én pedig mosolygok. Mennyire egyszerű lenne átvenni a hatalmat az elméje felett. Még csak megerőltető sem lenne. De ő valahogy más. Őt nem akarom ilyen módszerekkel megkapni. Azt akarom, hogy a valódi szenvedély tüze égjen a szemeiben, ahogy fölém hajol, és a magáévá tesz.
Ahh, buta ábránd csak. Neki is ha kellene, csak a testem, és én ugyanúgy nem érdekelném, ahogy senkit eddig.
***
- Itt vagyunk - szólal meg, és megáll a barlang előtt. Itt már szinte süt az Eranból származó erő. Viszont nem vagyok nyugodt, hogy bejöhet-e velem.
- Maradj idekint - mondom, ahogy leszerencsétlenkedem magam a lóról.
- Azért jöttem, hogy védelmezzelek - mutat rá a küldetésére, de csak mosolygok.
- Én meg meg szerettelek volna ismerni, de mindketten így jártunk - sóhajtok fel, és mielőtt megszólalhatna, kezem a szemei elé vezetem, és elsuttogom az őself varázslatot, majd, ahogy elveszem a kezem, és látom a mozdulatlanná dermedt testet, rámosolygok.
- Percek kérdése, és itt vagyok - jegyzem meg, és közelebb hajolva lopok egy csókot most, amíg szabad. - Ne aggódj, nem lesz baj - kacsintok rá, majd belépek a sötét, forró barlangba.
Eran üvöltése zeng fel, ahogy meghall engem, és én nem szólok. Minek, hiszen nem értene. Aztán, ahogy hirtelen egy lángcsóva csap el a fejem felett, még közelebb lépek, és ahogy már megérzi az én illatomat, megnyugszik, és közelebb enged.
- Jól van - suttogom, és megsimogatom. A feje hatalmas, egyben le tudna nyelni... még Tanavar sem jelentene neki gondot. Ezért is nem hozhattam magammal.
Eran tudja, mit akarok, így kiöntöm az őz vérét, miközben ő egy sebet tép magán, amiből kicseppen egy adag vér, ami nekem pont elég. Mosolyogva simogatom meg újra, majd hátrálva kilépek a barlangból. Eran nem követ, még ha érzi is Tanavar szagát, nem gondolja, hogy ellenség, ha én itt vagyok.
- Ennyi - lépek elé. - És látod, mennyire könnyen tudnálak irányítani? - kérdezem mosolyogva, majd magamban elmormogva a varázst, megparancsolom a testének, hogy emelje fel a kezét és érintse meg a hajam. - De nem játszom veled - lépek még közelebb, majd leveszem róla az átkot. - Sajnálom, hogy így itt hagytalak, nem akartam, hogy bajod essen - vallom be, majd visszaevickélek a ló hátára és várok.
|
| Rauko | 2011. 07. 25. 14:25:29 | #15369 |
Karakter: Coral Treebalt
Megjegyzés: ~ Arinak
- Nem jössz? - kérdezem. Nehezen hiszem el, hogy nem csábul el. Több katonát elcsábítottam már, sosem voltak nagyon akaratosak és nem ellenkeztek sokáig.
- Nem lehet. - Mi?!
- Ugyan… Gyere… Nem eszlek meg… - csábítom még mindig, de nem tűnik vevőnek rám, és nem is nagyon értem a dolgot.
- Fürödj csak nyugodtan. Én pedig míg le nem megy a Nap teljesen, felállítom a sátrat, gyújtok tüzet, s keresek enni valót. - Ezt nem hiszem el! Mi a fene ő?! Valami szűz? Hah. Nem is érdekel tovább!
Persze ez nem így megy. Túl vonzó, túl erotikus a kisugárzása. Olyan erős, olyan bátor és annyira nemes. Szinte perzseli a vérem a gondolat, hogy ezt a tiszta lelkű lényt megrontsam. Ahogy nézem, miközben pakol, csak erre tudok gondolni.
El fogom csábítani. Hat napom van rá, ha csak Eran meg nem öli végül. Nem fogom megvédeni, ő csak egy elf, nekem meg fontos a sárkányvér, és nem kelhetek versenyre Eran erejével sem.
Mondjuk, neki is az van a lába között, mint a többieknek. Tudom, hogy csábítsam el, és tekintve, hogy makacsabbakat is az ágyamba csaltam már, nem lesz kihívás ő sem.
Esetleg kicsit megizzaszt a próbálkozásaimban, de utána úgyis behajtom a dolgot.
De ügyesen tereli el a gondolataimat még akkor is, ha nem direkt. A nyúl, amit enni hozott, emlékeztet rám, hogy mennyire éhes kezdek lenni.
- Váh, már éhes voltam - jelentem be felsóhajtva.
- Ez a tied lesz. Fogd, és süsd meg, De vigyázz rá… - mondja.
- Hova mész? - kérdezem azonnal, de a vízesés felé megy. Hm...
- Fogok halat. Az a nyúl nem fog mind a kettőnket jól lakatni.
Hallom, de már nem igazán a hangját figyelem, hanem a feltáruló testének látványát. Ez adhatna nekem igazi szabadságot... hiszen biztosan elég nagy ahhoz, hogy fájjon és feszítsen minden mozdulatnál. De miért nem hagyja magát? Talán ennyire a nőket kedveli? Ez sosem volt akadály, hiszen nőies vagyok. De akkor miért nem akarja? Tényleg attól a barom Erol rémisztette meg ennyire? Hah... mennyi bajom van vele. El kellene távoltanom a trónról, és mást ültetni a helyére, de ez most nem erre alkalmas idő.
Figyelem, majd vetkőzni kezdek, és újra belépek a tóba. Mögé úszok és hátulról ölelem át. Ha most is nemet mond, akkor befejezem és elkönyvelem, hogy beteg és nem tud felállni az, aminek fel kellene.
- Oda fog égni a nyúl… - emlékeztet, de nem érdekel, inkább elé úszok. - Egyszer már fürödtél…
- Hát… most nem fürödi jöttem… - nézek rá buja tekintettel, és ahogy közeledek, ő úgy hátrál. Most tényleg beteg?! - Mi az? Ennyire nem kívánsz?... - kérdezem.
- Ez nem ilyen könnyű Coral… Nem lehet, a király megtiltotta, nekem pedig alássan követnem kell minden parancsát, még ha nehezemre is esik. - Érdekes fejlemény, viszont akkor...
- Akkor még is csak kívánsz… - jelentem be, és megnyalom izmos hasfalát, de hirtelen megragadja a karom és ellök magától.
- Azt mondtam, nem! Tényleg gyönyörű vagy, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kívánlak, de nem… Akkor sem szabad, és kérlek, érts meg, de a fajtámat éppen elégszer mocskolták be hazugsággal, mert ugye te is hallottál rólunk?! Ha kiderülne, hogy hozzád értem, bármilyen célból is, a népem kitagadna, a király pedig megöletne… Tán ezt szeretnéd?...
Ha nem látó lennék, lenne hozzá pár keresetlen és ronda szavam, de így csak a vízbe csapok idegesen és kiúszom a partra. Ha akarnám, megölhetnék, odadobhatnám a sárkányomnak! De nem teszem, és miért nem?! Hogy itt legyek egy szexelni képtelen, mégis hihetetlenül izmos és erotikus sötét elffel!
Ez az én keresztem...
És ezt csinálja egész álló este! Megvacsorázunk, és még mindig lenne esélye, hogy velem lehessen, de az utolsót is eljátszotta.
Őself nyelven káromkodom, azt nem érti és akkor meg nem is számít bűnnek az istenek szemében. Tökéletes megoldás.
~*~
Mélyen alszom, amikor hirtelen azt érzem, hogy befekszik mellém valaki. Az illata és a kisugárzása Tanavaré, csak ő lehet, így akaratom ellenére, félálomban hajtom a fejem a mellkasára.
- Nem azt mondtad, hogy a fajtád bánja, ha hozzám érsz? - kérdezem gúnyosnak szánt hangon, de ő valahogy nem vevő rá. Olyan kiéhezett szemekkel mér végig, hogy szerintem fogalma sincs semmiről, ami körülötte történik.
Bolond...
- Annak, már úgy is mindegy… - jelenti be, megcáfolva előző gondolataimat, majd annyira leszek figyelmes, hogy hirtelen az ajkaim után kap.
Először meglepődök, majd egy határozott mozdulattal lököm le magamról, és észhez is térek azonnal.
- Mit képzelsz magadról? - kérdezem vészjósló hangon, és egyenesen a szemébe nézve babonázom meg. - Nem vagyok ágyas. Nem játszhatsz velem! - ordítom, majd felkapom a ruháimat és a jóskövet. Ő mozdulna, de visszafordulok, és megint fogva tartom a tekintetét. - Itt maradsz! - üvöltöm, és vérig sértve lépek ki a sátorból.
Nem hiszem el! Miért hiszi, hogy akkor vehet elő, amikor akar?! Megvolt az esélye, de elrontotta, nem kellek neki, akkor ne jöjjön az éjszaka közepén csókért kuncsorogni!
Nem tudok magammal mit kezdeni. Az erőm szinte tombol, szétfeszít, és muszáj kiengednem, de nem tudom, hogyan. Ilyenkor a kastélyban mindig megkínzok egy rabot, egy gyilkost vagy rablót, de itt senki sincs, csak Tanavar, de gyanítom, az erőm olyan löketet adott neki, hogy beletelik pár percébe, mire ki tud lépni a sátorból.
Hirtelen ötlettől vezetve és félve attól, hogy a saját erőm tesz kárt bennem, belépek a tóba, és beleöntöm a sárkányvért a jósgömbből. Ahogy a vörös folyadék a vízhez ér, az erőm szinte kirobban, és fodrozódni kezd körülöttem a víz. Valahogy most léphet ki a sátorból Tanavar, hallom, ahogy a nevemen szólít, de csak felé tartom a kezem, és hátraesik a lökettől, amit az erőm kirobbanása okoz. A szemem hófehér, hiszen muszáj kiengednem, vagy felemészt.
De egyre jobban fáj. A fejemre tapasztom kezeimet, és üvöltve sírok fel, hiszen már nagyon fáj.
De nem kell sokáig elviselnem, a következő pillanatban már megszűnik körülöttem minden, csak a testemet ölelő vizet érzem, amiben még mindig pezseg az erőm.
***
Mi lehet ez? Hallok valamit... mintha valaki a nevemen szólítana.
- Coral.. ébredj... - szólal meg megint, és azt hiszem, ezt a hangot ismerem. Ahogy tudatosul bennem, hogy ki is ez, azonnal ellököm magam attól a ponttól, ahol épp vagyok, és felpattanva nézek egyenesen a szemeibe.
- Mit akarsz? - kérdezem. Csepeg rólam a víz, mellettünk a most üresen álló jósgömb.
- Mit akarok?! - kérdezi idegesen. - Mi történt?
- Semmi közöd hozzá. Szedd a holmid, indulunk - jelentem be, és megfordulok. Felveszem a jóskövet, és merítek bele egy kis vizet a tóból. Nem sárkányvér, de ideiglenesen jó lesz.
- Mond el, mit csináltam rosszul? - lép mögém makacsul.
- Mit csináltál? - fordulok meg idegesen. - Van képed megkérdezni, hogy mit csináltál? - kérdezem valamivel nyugodtabb hangon. Már nincs erőm, nem szabad felidegesítenem magam. - Ágyasnak nézni egy látót olyan vétek, amiért kivégezhetnélek itt, helyben a két kezemmel és senki nem vonna felelősségre - nézek a szemeibe. Most nem félek tőle, pedig félelmetes, ahogy a világos szemek megvillannak a még mindig éjszakai sötétségben.
- Nem tettem semmit - jelenti be.
- Elutasítasz, aztán ha kedvedre való, akkor bemászol hozzám, és rám veted magad? - vonom kérdőre, majd ellépek mellette. - Ha az erőmben a legkisebb kár is keletkezett, megöletlek Erannal - mondom neki még, majd felülök a lóra, most magamtól. Ha ideges vagyok és nem csábítgatom, egészen önmálló vagyok, és már nem fogom csábítani.
|
| Rauko | 2011. 07. 21. 00:19:48 | #15252 |
Karakter: Coral Treebalt
Megjegyzés: ~ Arinak
- A gyűlésnek vége… - szólal meg mellettem.
- Gyere, keressünk egy hűvösebb helyet, most nagyon meleg van… - javaslom, mire követ és leülök egy fához a tó partján, majd intek, hogy kövessen, de végig szótlan. - Mindig ilyen csendes vagy?
- Nem igazán, inkább óvatos. – Azonnal a jelre nézek... hihetetlen. Gyerekes idióta!
- Oh, ez elkenődött. Várj, visszarajzolom. - Nem mondom, nem kérdezem, tudom. De mégis hallani akarom. - Ő volt igaz?
- Nincs okom hazudni neked, hisz egy látónak hogy is lehetne hazudni?
- Néha túlzásba viszi a féltékenykedéseit. Gondolom megfenyegetett…. - nézek rá, de mondania sem kell, viszont ezzel királyunk elintézett egy durva látogatást magának.
- Csak közölt néhány dolgot, de megnyugtattam, hogy míg nem kell megmentenem téged valakitől, vagy valamitől, addig egy újjal sem érek hozzád. Nagyon félt téged…
- Inkább csak attól fél, hogy hatalma megcsappanna ha velem történne valami. Semmi nem lenne, ha én nem lennék… - vallom az őszintét.
- Abban biztos is vagyok. A király sokat köszönhet képességeidnek. De térjünk a tárgyra. Mikor fogunk indulni? – kérdezi.
- Holnap, hajnalban, a kert végében találkozunk, még nap kelte előtt. Viszont arra kérlek, a sárkányt addig ne bántsd, amíg én azt nem mondom! Eran nem bánt senkit akin rajta van a jelem, csak Erol ostoba képzelgése, hogy bármikor megölhet engem, de ami nap azt mondta veszélyesebbre fordult az oda vezető út, és ezért kell mellém egy segítő. Ezért kellesz te…
- Igen, tudok róla. Tájékoztattak minket, hogy most kivételes eset miatt kell idejönnünk. Bár most csoda, hogy ennyit is mondtak nekünk, máskor, csak annyit mondanak, hogy mennünk kell, és kész se több, se kevesebb… De ami igaz, az igaz. Mostanában sokakat ért baleset mikor arra felé mentek fel a hegyre.
- Biztos nem Eran támadta meg őket, ő jó sárkány. – Nem akarom, hogy bántsák. Nem érti a nyelvünket, de sosem bánt ártatlant, aki nem megy a fészkéhez.
- Nyugalom, én nem gyanúsítottam meg, de nem is hiszek a pletykáknak, hogy a sárkányod tette volna. De majd ez úgy is kiderül. Lehet, hogy éppenséggel senki és semmi nem állja el az utunkat, de az is lehet, hogy sok akadályba ütközünk. Azt is tudom, hogy oda több mint három nap az út. Jól mondom?
- Igen, elég hosszú a út. - Minél több idő vele, annál csábítóbb tudok lenni. Szép példány, mindenképp szeretném, ha megölelne és megadná a testemnek az örömet.
- Ez esetben szerzünk két lovat, és addig megyünk velük, ameddig csak tudunk és viszünk magunknak elegendő ételt, meg minden féle eszközt amivel lesátorozhatunk majd valahova.
- Felkészültebb és óvatosabb vagy mint egy tünde… - mosolygok rá kedvesen.
- Erre valók a sötét elfek. Sok mindent nem tudsz még rólam… - Egyelőre.
- Hát… most elég időnk lesz megismerni egymást… - De hirtelen felpattan.
- Akkor majd hajnalban, a kert végében, most mennem kell, elő kell készüljek az útra, te is tedd azt, Coral… - Kicsi a tűréshatára. Édes...
***
- Mit mondtam neked a féltékenykedésről? - lépek be a hálójába.
- Nem tudom, miről beszélsz - veti oda félvállról. Nem kell sokat erőlködnöm, hogy az agyába lássak, mire ő görcsbe rándulva zuhan a földre. Közelebb lépek, és a mellkasára teszem a lábam.
- És ez csak a kezdet volt, Erol - sziszegem. - Csak egy kellemes fenék vagyok, emlékszel? - hajolok le. - Ha a boldogságom útjába állsz, megöllek, és senki nem jön rá, hogy én voltam, te is tudod.
- Mit akarsz egy sötét elftől? - kérdezi remegő hangon.
- A testét biztosan - vallom be. - És talán a lelkét. És ha megakadályozol benne, vagy csak az egyik ujjad ráemeled emiatt, vagy a népének baja lesz ebből, esküszöm neked, te fogod a halálod előtt, a saját kezeddel leírni, hogy mindenedet ráhagyod, és teljes uralmat adsz a népének is - nézek le rá. Tudja, hogy komolyan gondolom, és tudja, hogy nem ellenkezhet velem. Millió eszközöm van, amivel térre kényszeríthetem, ráerőltethetem az akaratomat, vagy a saját kezével okozok neki fájdalmat úgy, hogy moccannom sem kell.
- Nem tennéd - sziszegi. Ránézek, egyenesen a szemébe. Megvillan a tekintetem, de már nem tudja elrántani a fejét.
- Harapj rá a bal középső ujjadra- szólítom fel, mire remegő testtel teljesíti. - Harapd véresre. - Felnyög, de megteszi, nem tud mást tenni. - Vésd az eszedbe, te csak a király vagy - nézek rá, és a szobában hagyom. Felüvölt. Tudom, hogy retteg tőlem, és a szíve szerint csak magának tartana meg. De tudhatná: a testem nem veheti meg. A lelkemet pláne.
***
Másnap reggel, hajnalban inkább... az előre megbeszélt helyen vagyok. Ő már ott van, mellette egy hatalmas, éjfekete ló.
- Jó reggelt… - köszön illedelmesen meghajolva.
- Neked is… - mosolygok rá, majd a szép, de félelmetes ménre pillantok. – Csak egy lovunk van?
- Igen… Zeron erős ló… - mondja, majd felvesz egy csuklyát, és felül a lóra. De aztán felém nyújtja a kezét. - Gyere, segítek.
- Eléd üljek? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Ha mögém ülsz, ki sem látsz majd - mondja, mire be kell látnom, hogy igaza van. Bólintok, majd erősebben fogom a jóskövet, és hagyom, hogy felrántson. - Kényelmes? - kérdezi.
- Igen, de hozzám kell érned - mosolygok rá a vállam felett. Látom, hogy szólna, de nem mond semmit. Nem is kell, én sem mondok egyelőre egy szót sem.
Indulunk, és a kapunál meg is állunk. Erol ott áll, és ahogy meglát minket, elsötétül a tekintete. Csak ránézek, és megszólalok.
- Ne feledd az éjszakát, királyom - szegem fel a fejem. - Megtartom az ígéretem, ha te nem is - jelentem be, majd elfordítva a fejem jelzem, hogy mehetünk.
Ahogy kicsit kiérünk, Tanavar megszólal mögöttem.
- A király egyik ujja be volt kötve - jegyzi meg.
- Volt egy kis nézetletérésünk az éjjel - mondom, de nem szólok többet. Még nem.
- Te bántottad?
- Ő bántotta magát - vigyorgok magamban, de rájövök, hogy álmos vagyok. - Hozzád bújhatnék? Hűvös a hajnal és álmos is vagyok még - kérem, és a vállam fölött nézek rá.
- A király nem örülne - sóhajt fel.
- A király nem tehet semmit - jelentem be, és hozzábújva döntöm erős mellkasának a hátam, és picit el is fordulok.
- Pihenj - suttogja még, de többet nem hallok. Tényleg álmos vagyok, és a közelsége is megnyugtató. Biztonságban érzem magam tőle.
Nem tudom, mikor ébredek, de lágy szellőt érzek, és egy kedves tenyér siklik a kezemre.
- Ébredj, ezt látnod kell - suttogja, mire kinyitom a szemem. Álmosan nézek rá, kicsit szokva még a napfényt.
- Mi a baj? - kérdezem én is suttogva, de ő csak mosolyog, majd előre mutat. Ekkor döbbenek rá, hogy egy sziklaszirten állunk. Ezt még sosem figyeltem meg, de a táj innen csodaszép. Szinte elkábulva figyelem az alattunk fekvő völgyet, a dús erőt és a nem messze levő, fél napi járásnyira, egy szikláról leomló vízesést.
- Ott táborozunk majd le - mondja előre mutatva. Inkább az ujjait nézem, mint a mutatott irányt, és nyelek egyet. Mennyei istenek, ha ezek az ujjak a testemmel játszanának... - Miért az ujjaimat nézed? - szakít ki édes gondolataimból.
- Mert vonzóak az ujjaid - jegyzem meg szinte mellékesen, mire valami morgásszerű hangot hallat.
- Menjünk - motyogja, és indulunk megint. Gonoszul elmosolyodom. Csak kicsit fájna neki, ha átvenném a teste felett az irányítást és úgy lennénk együtt, de azt akarom, hogy ő is akarjon engem. És el is fogom érni.
Egész nap lovagolunk. Nem állunk meg, és igaza is, van, haladnunk kell. Mert bár a szirtről már látni lehetett Eran hegyét, valóban messze van még. És nem is biztos, hogy a ló is bírja végig. Ha kantáron kell vezetni, lassabbak leszünk, és akkor nem három nap lesz az út.
- Elgondolkodtál - szólal meg, miközben vágtázik.
- Csak néhány butaság - mondom neki. - Ne aggódj - simítok végig a karján. A vérrel festett pecsét miatt feljebb hajtom a csuklyát, és megnézem. Lekopott... ez így nem jó. Ha nem viseli három napig folyamatosan, Erannal bajok lesznek. Hm...
- Itt is vagyunk - szólal meg. - Szállj le. - Követve az utasítást, nehézkesen, de lekecmergek a magas lóról, és várom, hogy leszálljon. Végig őt bámulom, így idő közben megfordul. - Baj van? Furcsa vagy...
- A pecséted lekopott - mutatok rá. - De van egy megoldása a dolognak - mosolygok rá, és előveszek a tarisznyából egy tőrt, megforgatom ujjaim között és rápillantok. - Vállalod?
- Mi lesz, ha nem? - kérdezi.
- Eran nem érti a nyelvünket. Ha nem lesz rajtad a pecsétje, akkor megöl téged - nézek rá szomorkásan. - És nem tudsz elmenekülni vagy megölni őt. Eran ősöreg, nincs fegyver vagy mód, hogy elpusztíthasd.
- Rajtad is van jel? - kérdezi, mire elmosolyodom. Leteszek mindent a földre, és kioldom az övemet, majd megfordulok, és egy mozdulattal dobom le, majd tolom le kissé az alsómat is.
A hátamon egy olyan jel, mint az ő karján, csak nagyobban, és alatta egy karom nyoma.
- Az ott - sóhajtja és közelebb lép.
- Hozzáérhetsz - mosolygok rá a vállam felett, előre szedve a hajam, hogy jobban lássa. - Tüzes vassal égettettem a bőrömbe, a karom pedig az előzőleges könnyelműségem jele. Csak a jóskő védett meg, hiszen a sárkányok a látókat nem bántják - jegyzem meg. Megfordulok, az alsóm még félig letolva, a hajam hátradobom. - Tetszik, amit látsz, Tanavar? - kérdezem, és ő éhes tekintettel mér végig, de nem szól. - A szemeid beszélnek - kuncogom, és közelebb lépek hozzá. - A király nincs itt - suttogom a fülébe, majd letolom teljesen az alsómat, és végig rá nézve, tehát a víznek háttal belépek a tóba, és így megyek a vízesés alá is, onnan nézem, hogy mit fog most tenni.
|
| Rauko | 2011. 07. 20. 11:31:43 | #15212 |
Karakter: Coral Treebalt
Megjegyzés: ~ Arinak
- Nyögj még, édes Coral... csak nekem... - suttogja egy mézes-mázos hang a fülembe édes szavait, és a füleim hegyét csókolgatja. Beleremegek... ott van testem egyik gyengepontja, üvölteni tudnék a vágytól, ha hozzáérnek a fülemhez.
- Sosem nyögök, uram - suttogom halkan, mire még mélyebben löki magát a testembe. A méretes hímtag feszít, szinte fáj, és ha nem tudnám magam gyógyítani, rég nem hagynám neki, hogy a magáévá tegyen. De az ő méreteit nehezen bírja akárki is. Széles, és hosszú, sokan a látványra is nyelnek egyet, de nekem évek óta kijut a kegy, hogy alkalmanként érezzem.
- Holnap jönnek ide a sötét elfek - susogja a fülembe.
- Ha le akarod lombozni a vágyam, beszélj csak róluk - sóhajtok fel, mire megragadja a két karomat, a fejem fölé irányítja, visszanyom a hasamra és újra a tarkómba harap.
- Szokd csak a gondolatukat. Ha legközelebb mész Eranhoz, nem engedem, hogy egyedül indulj el - jelenti be, majd eszeveszett hajszába kezd, minden lökése édes gyönyört hoz, és ahogy egyik keze végül rátalál férfiasságomra, néhány rántás után a lepedőre élvezve hanyatlok az ágyra. Kifáradtam.
- Eran jó sárkány, nem bántana - jegyzem meg.
- Nem tőle tartok. Az oda vezető út egyre veszélyesebb, ha elvesztenélek, a birodalmam látná a kárát - morogja, és felkel, majd maga köré teker egy köntös-félét. Hát persze... a birodalom látná a kárát. Ágymelegítő akadna még száz.
Felkelek én is.
- Hova indulsz ? - lép mögém.
- A hálómba. - Egy mozdulattal lépek ki karjai közül. - Minden bizonnyal van jobb dolgod is, mint engem szeretgetni - nézek rá a vállam felett. Megint mögém lép, és a másik vállamra csókol.
- Tudod, hogy te is csak egy vagy a sokból, Coral - sóhajtja. - Sosem leszel a szememben több, mint a legjobb látó és egy kellemes fenék, kedvesem - kuncog halkan, mire elindulok, de megragad. Visszafordulok, és ellököm magam tőle.
- Sosem fenyegettelek még meg, de ha nem engedsz most el, bajod lesz belőle - villannak fel a szemeim. Ő is tudja: Eran egy szavamra lerombol akár birodalmakat is.
- Menj - lép el tőlem végre. - De ha holnap nem jössz át éjszaka, neked lesz bajod belőle - néz rám sötét szemeivel. Tőlem idősebb, de nem vén elf. A haja már itt-ott őszülő, az arca kissé ráncos.
- Nélkülem semmi vagy - pillantok rá dacosan, majd felemelem a jóskövemet a polcról és elindulok kifelé. Hallom, ahogy morog, talán az ajtóhoz is csapott valamit, ha jól hallottam.
De nem érdekel.
Már nem.
Eddig talán figyelhettem volna rá, de nem fogok. Az utóbbi napokban túl sokszor emlékeztetett rá, hogy az ágyban pótolható vagyok, mégis minden este térden állva könyörög nekem és a lábam csókolja. Úgy vélem, kezd meghibálni az agya a sok harctól és elmélkedéstől. Előszeretettel villog ugyanis a sötét elf hadak élén, dicsekedve azokkal a sikerekkel, amiket az éjnek ezen fura teremtményei érnek el.
Mert nincs bajom velük, csupán tartok tőlük. Sosem láttam, találkoztam még kedves tagjával furcsa társadalmuknak, és a fejemben élénken él a kép, hogy milyen mulatságokat tudnak űzni. Mocskos, vérfertőző néhány tag, és bár súlyos dolog, de azok alapján ítélem el a többit, akik a saját vértestvérükkel töltik el az éjszakát. Bár Elor, a királyunk megígérte, hogy bemutat olyanoknak, akik nemes, bátor harcosok. Ők jönnek holnap.
***
A szokásos gúnyámban lépek a trónterembe Erol küldetett értem, hogy menjek, mert itt vannak a sötét elfek.
Remegő lábaimat próbálva palástolni, a trónterem felé haladok, kezemben a jóskövemmel. A sárkányvér kezd romlani benne, de a szaga sosem lesz kellemetlen, hiszen Eran vére még romlott állapotban is kellemes, szinte bátorságot sugárzó.
- Coral Treebalt - hajolnak meg az őrök, és kitárják az ajtót. Az enyhe huzattól a fejemről lehull a lepel, vissza, a vállaimra, és meglibben a hajam is. Minden szempár rám szegeződik, minden félelmetesen szép szempár. Elindulok egyenesen előre, a terem közepén, és még mindig néznek engem. Némán.
- Uraim - szólal meg Erol. - Ő itt a mi szépségesen fiatal és hihetetlenül tehetséges látónk, Coral Treebalt - mutat be, mire előre érek, és a társaság felé fordulva meghajolok.
Ekkor akad meg a tekintetem valakin.
Egy macska szemeivel néz rám, és az egész teste olyan fekete, akár csak a haja. Sosem láttam még ennyire sötét színt. Elkábulva nézem, hol a szemébe pillantva, hol a testét méregetve.
Nem törődve senkivel közelebb lépek hozzá. Ujjamat a sárkányvérbe mártom, és egy jelet rajzolok a karjára. Régi, tünde rúna.
- Mi a neved? - nézek fel rá. Sokkal magasabb, mint én, pedig most ül.
- Tanavar - jelenti ki, és a hangja is simogatóan lágy, mégis velőtrázóan mély.
- Szép neved van, Tanavar - suttogom, és a füléhez hajolok. - Ez a jel védeni fog téged a sárkányhoz vezető úton - mosolygok rá, majd ellépek tőle.
- Mi történt? - kérdezi Erol.
- Kiválasztottam a kísérőmet az öt napos útra, és a bőrére festettem a jelet, hogy Eran ne ölje meg azonnal - jelentem be. - Tanavar lesz Coral kísérője - mondom, és újra a macskszemekbe nézek. Istenien szép és módfelett izgató látvány minden porcikája, ami kivillan a testéből. Mint egy fekete, félelmetes párduc. Minden tekintetben felkeltette az érdeklődésemet és már az útra sem mondhat nemet. A sárkányvér mérgező, ha nem értő elf használja, és ha becsap, abból is csak a baja lehet.
Még egyszer hátradobom a hajam, és elindulok kifelé. Tanavar mellett megállok.
- Gyere a gyűlés után a kertbe, beszélnünk kell az útról - mosolygok rá, és az engem kísérő tekintetekkel nem foglalkozva, alig észrevehetően simítok végig karján, és kilépek a teremből.
|
|
