|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| timcsiikee | 2012. 02. 17. 12:21:30 | #19265 |
 Karakter: Hakushi Michinori
Megjegyzés: ~ Senseiemnek
Michi:
- Tényleg ezt szeretnéd? – kérdez vissza kíváncsian, s haját igazítja meg közben. Nos… igen, azért mondtam, mert komolyan gondolom. Hálás vagyok neki, és úgy érzem tartozom ennyivel. De mivel nem ismerem nem tudom, hogy mit szeret vagy mit nem így nem szeretném elszúrni, így a biztos.
- Igen – válaszolok végül bólogatva - Szeretném meghálálni valamivel. Hála neked az elkövetkezendő hetekben is nagyon sok munkánk lesz, és szereztünk sok új vendéget. – ha csak erre gondolok mosolyognom kell. Munka-munka, de legalább lesz elég ügyfél, és bevétel és még sorolhatnám. Vehetek majd különleges olajokat és füstölőket! Túlságosan előre gondolkodom?
Arrébb állunk míg kolléganőm elkezd egy újabb bemutatót. Hopp, észre sem vettem. Olyan jó, hogy mindenre figyel!
- Nos, akkor… gyere el velem vacsorázni – válaszol végül.
- Persze szíve... mi? – a mondat közepén esik le, hogy mit is mondott, de még így sem fogom fel azonnal… Lehet csak rosszul hallottam, sőt biztos vagyok benne.
- Vacsorázni. Este. Persze csak ha itt végeztem. A kiállításnak 7-kor van vége, de 9-ig lerendezünk szerintem mindent. – nem, nem hallottam rosszul, és ami még súlyosabb, hogy tényleg komolyan is gondolja. Juj… most mit tegyek? Megígértem, hogy amit kér megteszem ha tudom, és… ráadásul ez nem is olyan nehéz feladat, de… egy… egy vacsora vele. Olyan hihetetlen számomra.
- Izé… én… - nem tudom, hogy ez jó dolog-e a végén még többet képzelek bele mint kéne, pedig lehet csak unatkozik és szeretne egy estét valaki társaságában tölteni. De miért pont én? Én csak egy uncsi kis masszőr vagyok az uncsi kis életemmel és más nem is nagyon foglalkoztat ezen kívül,
- Te ajánlottad fel. – emlékeztet rá, miközben felnevet. Jó-jó, igaza van.
- Igen – adom tudtára, hogy jól tudom de… de én nem erre számítottam, hanem, mondjuk tényleg kap egy ingyen masszázst, vagy valami ajándék… de ez. De… mégis mi bajom lehet belőle? Egy vacsora, ami kellemes, nem fogok belehalni… remélem. Hisz ha egy biztonsági emberről beszélünk, a védelem tuti nem igaz? - Persze. Szívesen elmegyek veled. Csak, az jutott eszembe hogy nem illő hogy te hívsz meg, ha egyszer én akarom megköszönni. – még ha úgy mondja, hogy hívjam meg úgy arra gondolok, hogy… ebédelni vagy akármi, és akkor megvan a kárpótlás. De nem így történt, hanem Ő hívott el engem. Újabb nevetés, de semmi gúnyt nem érzek benne, inkább csak jó kedvet. Tetszik a hangja.
- Ezzel ne törődj. Én akarom így. – így csak én jövök ki a legjobban. De ha Ő így szeretné, nem illene ellentmondanom. Rendben. Egy bólintással reagálom le.
- Akkor 9 után a főbejáratnál? Kirara-chan visszaviszi a kocsijával az eszközeinket a szalonba, úgyhogy nekem igazából más dolgom nincsen. – csak segítek majd bepakolni a kocsiba, de ennyi.
- Remek, akkor később találkozunk.
~*~
A standot összeszedjük, a cuccokat belepakoljuk egy dobozba, ráadásul mindent el kel törölgetni mielőtt a kocsiba pakoljuk, mert Kirara-chan nem szeretné összeolajozni vagy krémezni a kocsiját. Megértem. Megfogok egy tubusokkal teli dobozt, Kirara-chan barátja a masszázságyat húzza maga után, majd mindent elrendezünk a kocsiban.
- Elvigyünk? – kérdi kedvesen, mire megrázom a fejem. A meglepett pillantását sajnos nem tudom elkerülni.
- Nem, köszönöm még dolgom van – válaszolok kedvesen, megigazítom szemüvegem, majd észbe kapok. – Bent hagytam a kabátom! Még vissza kell mennem. Sziasztok! – intek és rohanok is, magamra kapom a vékony anyagot, a főbejárathoz loholok gyorsan, közben telefonomon nézem meg az órát.
Te jó ég már ennyi az idő? Azt hittem hamar fogunk végezni!
Kirohanok az épületből, a lépcső tetején megtorpanok, de… nem látom sehol.
Elment volna? Vagy el is felejtette? Lehet dolga volt? Vagy… vagy csak szórakozott volna? Nem, az nem lehet, akkor biztos…
Hirtelen kipattan szembe egy kocsi ajtaja, meglátom oldalra dőlő alakját az üléseken.
- Pattanj be! – szól felém hangosan, s megkönnyebbült sóhajjal trappolok le a lépcsőn, végül bepattanok mellé. Hű, micsoda kocsi! Szerintem ilyet még nem is láttam közelről, nemhogy benne ülni.
Miközben bekötöm magam Ő elindul és magyarázkodásom lelkes meséléssé fajul.
- … és még a zárás előtt 5 perccel is kígyózó sor állt, Kirara-chan nem győzte a lapokat osztogatni...
- Akkor teljes siker?
- Igen. Öhmm… Köszönöm.
- Ne nekem köszönd. A te illetve… a ti érdemetek. – nem vitatkozom. Neki is és nekem is igaza van, így inkább örülök a bókjának. Sőt mi több kiélvezem. A kocsi illata olyan egyedi, érezni benne a különlegességet és az ő férfias illatát. Teljesen ellazulok tőle, kicsi szívem mégis izgatott lesz.
- Na és hova megyünk?
- Mit szeretnél enni? Japánt? Kínait? Vagy talán olaszt? Franciát?
- Hmm… talán inkább japánt. – döntöm el, majd oldalra nézve várom, hogy neki vajon tetszik-e az ötlet. Ha nem szívesen eszek inkább olyat, amit Ő szeretne. De nem szól semmit, és mint akiben épp tervek szövődnek elmosolyodik, s csak csendben kormányozza a csodajárgányt.
~*~
A hangulatos kis étterem számomra teljesen otthonosnak tűnik. Nagyon kedves tőle, hogy elhozott ide, és ahogy észrevettem nem először jár itt. Még a beszélgetés is kellemes vele. Én teljesen feszült voltam az elején, hisz nem hittem volna, hogy ennyire felszabadultan tudok majd vele társalogni, de amit mesél teljes mértékben érdekes és izgalmas, csendben, csodálattal hallgatom, ő meg nyugodtan, érdeklődve figyel míg én ecsetelem régi történeteimet az egyetemről és hogy hogyan jutottam el eddig.
- Igazán örömteli dolog, ha valakinek valóra válnak az álmai… - mondja végül a mondat végén. Olyan… furcsa él van a hangjában. Talán Ő nem azt csinálja amit szeretne?
Megérkezik a desszert és élvezettel esek neki a fincsi fagyinak.
Amíg a kanálra rendezgetem a falatokat, addig beszélek.
- … meg szereztem egy feszesítő krémet, habár nincs rá szükséged, de szerintem nagyon jót tenne a bőrödnek, ráadásul frissít, ha szeretnéd legközelebb kipróbálom rajtad. – épp bekapok egy kanálnyi nagy falatot, s ebben a pillanatban csipogni kezd valami. Ismerős, de fura hang.
Sóhajt egyet, majd kedvetlenül elhúzva száját szebénől elővesz egy kicsi kütyüt.
- Baj van? – kérdem aggódva. Csak nem történt valami a kiállítás után?
- A lakásom riasztója. – juj az még rosszabb - A héten már ez a harmadik. – kikerekednek szemeim, és érzem ahogy elhűlök. A héten… a harmadik? De miért?
- Betörtek hozzád?
- Áh, biztosan csak valaki szórakozik – hihetetlen, hogy mennyire nyugodt tud lenni, én szerintem azonnal rohannék haza, ha tudnám. Sőt… hívnám a rendőrséget is. Lehet hogy a végén kiderülne csak egy macska, de akkor is… én nem lennék képes ennyit mondani rá. Vagy nem szeretné, ha meglátnám azt az arcát? Ez butaság!
- Ez veszélyes. Meg kellene néznünk… nehogy valami baj legyen – szólok rá határozottan. Nem hagyhatom hogy miattam csak úgy könnyedén kirabolják!
- Hazaviszlek – közli egy megadó sóhajjal, de… ez nem elég.
- Előbb menj haza. Majd megvárlak a kocsiban. – ez sokkal fontosabb, minthogy én előbb hazakerüljek!
- Na jó – adja meg magát végül, és a kocsiba ülve rögtön hozzá hajtunk.
A kocsiban várom, amíg Ő bemegy. Észveszejtő, ahogy fegyverrel megy be. Kicsit megijedtem, de olyan jól áll a kezében… a… pisztoly. Kicsit úgy érzem magam, mint a filmekben. Eltűnik a hatalmas épületben, én pedig izgatottan várom.
Pár perc telik csak el, talán még annyi sem, hirtelen meglátom ahogy egy férfi összeesik az út közepén. Úristen, a végén még elüti valaki. Azonnal kipattanok a kocsiból, felé rohanok, hogy legalább a járdára húzzam, amikor hirtelen megragadja a csuklómat, és vigyorogva áll fel, majd vonszol maga után.
- Ne! Eresszen el! Segítség! – durván markolja csuklóm, próbálom lekarmolni magamról, de kesztyűben van. Már az úton vonszol át, de nem vagyok másra képes, mint hogy rúgjak felé és a lehető legjobban próbáljam kiszabadítani magam feszengéssel, de túl erős… fáj… nem bírom.
Hirtelen egy nagy test suhan el előttem akár egy árny, a szorítás eltűnik, ők pedig a földön terülnek el.
Ez Ő!
- Michi! A telefon! A kocsiban. Hívd a zsarukat. – dörren felém és azonnal rohanok a kocsi felé előkeresve valamelyik telefont, de nem találom a sötétben. - A kesztyűtartóban! Kiált utánam, de mondata vége nyögésbe fullad, ekkor megtalálom a telefont, azonnal tárcsázom, megpróbálok lehiggadni, mindent tisztán elmondok a nőnek aki felveszi a kagylót és szól máris küld ki egy egységet.
A telefont az ülésre ejtem, visszarohanok felé, addigra a pasi már ájultan fekszik a földön. Arcán fájdalom suhan át de jól takarja.
- Felhívtam, mindjárt jönnek! – szólok, letérdelek hozzá, hogy lássam megsérült-e, amikor hirtelen magához ránt. Szívverésem mellkasomat kopogtatja veszettül, illata orromba kúszik és kiszabadult hosszú haja vállamat beterítve melegít fel. Vagy az nem a haja?
- Nem esett bajod? Hogy jutott eszedbe egy ilyen alaknak kinyitni az ajtót? – lihegi szinte a fülembe.
- Nem… én… csak segíteni akartam. Összeesett az úton. Illetve, ezek szerint csak tettette. – olyan buta vagyok, hogy bedőltem ennek. De… de nem tehetek róla, én ilyen vagyok.
- Michi… - olyan rekedten sóhajtja, hogy megáll benem az ütő, kipirul az arcom, de ahogy megrezzen, érzem hogy nincs jól.
- Jól vagy? Megsérült a lábad… - Te jó ég, ömlik belőle a vér!
- Túlélem. Inkább én..sajnálom hogy belekeveredtél. Ez az alak rám várt. – de… de miért? Miért akarják őt bántani? De nem faggatom. Lehet, hogy nem szeretné elmondani, ezért nem akarom zargatni vele, inkább felállok és a kocsihoz sietve előveszem az elsősegély dobozt, hogy elláthassam. Elszorítom a sebet, fertőtlenítem és bekötöm, de amikor felajánlom, hogy felkísérem a lakására, visszautasítja és közli, hogy előbb hazavisz mert biztonságban szeretne tudni. Nos ha legalább fele akkora erőm lenne mint neki, talán tiltakoznék, de meg sem közelítem. Aggódóm a sebe miatt, de teljesen hajthatatlan.
Gondolataimból a kocsi fékezése és hangja szakít ki.
- Megérkeztünk. Ez az a cím. – hangja elég feszült. Bólintok felé hajolva vállára teszem kezemet a megfelelő pontra, egy benntartott levegőt lassan kifúj lehunyt szemmel, majd elernyednek izmai. Jól van…
- Megnyugodtál? – mosolygok fel rá, de amikor rám néz a szemében látom a csillanó feszültséget.
- Nem. De sokkal jobb. Kösz – hálálja meg a maga dörmögős módján, és ettől csak kiszélesedik mosolyom. Legalább őszinte, és ez tetszik benne.
A táskát a vállamra veszem, a kocsi kilincséhez nyúlok, hogy kiszálljak, de meghúzza pulcsimat, ami maradásra késztet. Mi a baj?
- Sajnálom hogy elrontottam az estét. Talán valamikor megismételhetnénk… - arcán tisztán látható a bűntudat, pedig nem is tehet semmiről. Én is sajnálom pedig olyan jó este volt. Élveztem a társaságát, hihetetlenül kedves volt. Ki sem nézné belőle az ember. Szégyellem de első ránézésre én sem hittem volna, hogy Ő ilyen. A kellemes csalódásokat mindig is szerettem. Halványan mosolyodok el mozdulatlanul őt figyelve.
- Pénteken szabadtéri rendezvényünk lesz a Kioto parkban. Ha van kedved, gyere el.
- Szabadtéri rendezvény?
- Piknik, és bemutató. A nagy sikerre való tekintettel… a lányokkal ezt terveztük. – bólintása felér egy válasszal, elenged végre, így kiszállok a kocsiból elköszönve, de a kapuból még visszanézek a kocsira. Tényleg megvárja míg bemegyek. Ennyire aggódna? Bár… én is ezt tenném. Sőt ezt is fogom tenni, mert nem tudom mi várhat rá otthon ezek után.
- Köszönöm az estét.
Tátog valami választ, de csak mosolyogva figyelem ajkai mozgását. Már épp fordulnék vissza, hogy bemenjek, de eszembe jut valami, és visszafordulok gyorsan, míg el nem indul.
- Jah és… a kimonó kötelező. – kacsintok felé, majd egy utolsó intés kíséretében előre fordulok és belépek a házba.
~*~
Szerencsére csodálatos időt fogtunk ki péntekre, aminek mérhetetlenül örülök. Tiszta kék ég, virágok illata és élénk, kellemes napsütés. Igazából én csak azért jöttem ki, hogy mind itt legyünk mert beszélni biztosan nem tudnék ennyi ember előtt, én csak a masszírozáshoz értek, de azt nem csinálunk a szabadban. A parkban nagy területet foglalunk el, mert elég sokan jöttek el a bemutatónkra. Főleg az idősek szeretik az ilyen összeröffenéseket, ahol nem csak megnézhetik a bemutatót, hanem egymással is beszélgethetnek. Kirara-chan most is csodálatosan szónokol, hogy úgy mondjam, még én is érdeklődve figyelem mindaddig, míg a távolban ismerős alakot meg nem látok. Azonnal kitűnik a tömegből, mert magas, izmos és nem utolsó sorban fiatalnak mondható férfi a sok néni között.
Kicsit feljebb húzom zöld, levél mintás kimonóm szélét, hogy felé futhassak, de papucsban nem is olyan egyszerű, mint cipőben. Ennek ellenére esés nélkül sikerül elé érnem, picit lihegve.
- Szia! Örülök, hogy eljöttél! – pihegem mosolyogva, és kedves arcát látva egyre jobb kedvem lesz. Féltem, hogy nem fog eljönni.
- Kíváncsi voltam erre a… szabadtéri rendezvényre. – sötét szemeivel végigmér, megpróbálom nem észrevenni így inkább az ő sötétkék, fekete foltmintás kimonóján fut végig tekintetem.
- Nagyon jól áll rajtad – mutatok felé még szélesebb mosollyal, mire magán néz végig.
- Kicsit furán érzem magam benne, még sosem hordtam ilyet. Szerintem neked jobban áll.
- Köszönöm – mosolygok rá, majd vállam fölött hátranézek. Nagyban folyik még a bemutató és még fog is, így az előzőleg kiszemelt helyemre nézek, szerencsére nem foglalta be senki – Gyere! – megfogom csuklóját és viszonylag lassan húzom magam után, mert kerülgetni kell az embereket. Mielőtt odaérnénk eleresztem mert már nincsenek az utunkban és… így is túl sokáig fogtam a kezét. Ha tovább hagyom ott ujjaimat, tuti belepirulok és észreveszi. Kirara-chan kocsijából előhozok egy kék plédet és kiterítem a fa tövébe az árnyékhoz.
- Hogy van a lábad? – jut eszembe miután leterítettem a plédet, és mutatom, hogy üljön le rá. A fa törzsébe kapaszkodik és ennek segítségével ül le, majd hátát a fának dönti.
- Pál öltéssel összevarrták, de nem komoly. Ügyesen elláttad – egy mosollyal ülök le mellé, eligazítva a kimonómat. Megigazítom szemüvegemet is, amivel megpróbálom zavaromat leplezni.
- Megnézhetem? – talán hirtelen éri ez a furcsa kérdés, de végül csak bólint, és oldalra simítja a finom anyagot. Szerencsére nem a lábikrájánál kapta a döfést, hanem combjának közepe táján. Szerencséje volt. Alig három vagy négy öltés, ha jól látom. Megbűvölve hajolok előre, ujjamat végighúzom óvatosan a seb mellett. Félek hozzáérni, de tudnom kell mennyire sérült meg.
Felegyenesedek és hagyom, hogy visszarendezze a ruhát.
- Egy kemény csík fog a helyén maradni, de… azt hiszem egy ideig a combodat nem fogom tudni masszírozni.
- Annyi baj legyen - mosolyog vissza, majd karba teszi kezeit, s fehér bőre eltűnik a sötét anyagban. A nyaka így sokkal jobban kilétszik, a mellkasára is rálátást nyerek, sőt most esik le, hogy egészen a combjáig láttam a lábát. Nem kéne zavarnia, hisz nap mint nap találkozom sőt foglalkozom félmeztelen emberekkel, szó szerint gyurmázok rajtuk. Őt is megérintettem már. Mégis különös érzéssel tölt el. Ficánkol valami a hasamban miatta.
Arcára nézek, hogy ne kalandozzanak el gondolataim, és ahogy hirtelen előre néz arcát keménynek talán gondterheltnek látom.
- A rendőrökkel sikerült kideríteni miért törtek be hozzád? – most felém néz –azt hiszem megint- de arca sajnos nem változik, s először válaszkánt csak megcsóválja fejét. Ha nem lenne hátul egy laza copfban összefogva a haja, most tuti arca körül repkednének s tincsek. Pár így is elkószált.
- Még nem vallott semmit, és ügyvédje van. Azon kívül, hogy a riasztóm megszólalt mással még nem tudjuk bizonyítani hogy járt a lakásban, mert rád is kint támadt.
- Értem. Ez nem jó hír – picit elkámpicsorodok miatta. Megmentett engem és ezért sebesült meg. Szerencsére nekem nem lett bajom de mégis… ha ilyen gyakran törnek be hozzá a rendőrség miért nem iparkodik? Olyan kusza az egész. – Feszültnek tűnsz… na fordíts csak nekem hátat! – intek neki kezemmel jelezve merre forduljon, s mosollyal próbálom feloldani a levegőben felgyűlt feszültséget. Én feltérdelek mögötte, térdem pont még a fenekét éri és combom háta egy részét, így épp hogy elérem kezeimmel vállát, de mivel egy buckára térdeltem így könnyebb.
A laza copfot átsimítom a vállán át előre, hogy ne legyen nagyon útban, bár legjobb az lenne ha feltűzném, viszont emberek között szerintem túl vicces látvány lenne.
Nyakánál nagyon kemények az izmok, talán még görcsös is, de ruhán keresztül nem tudom olyan tisztán kiérezni, mintha csak a bőrét érinteném.
Mintha belelátna a fejembe, óvatosan néz hátra.
- Lecsúsztassam a vállamról? – kérdezi érdeklődve.
- Nem szükséges, de ha úgy neked kényelmesebb, akkor lehet.
- Csak nyugodtan – válaszol és visszafordul előre. Hát jó. először csak jobb oldalt lesimítom válláról a selymes anyagot, s két markommal felváltva gyűrögetem, puhítom az izmokat. Jólesőn sóhajt egy nagyot, megreszketnek vállai, majd visszahúzom a ruhát és áttérek a másik oldalra ugyan így. A fejét előre nyomom és megadóan dönti előre, majd a nyakát is kezelésbe veszem, ééés kész is.
- Köszönöm, tényleg jólesett.
- Egy jó masszázs mindenre jó – mosolygok rá büszkén. – Készítettem pár szendvicset meg sütit, ha kérsz, mert ugye piknik. Viszont arra gondoltam, hogy a rendezvény után elmehetnénk egy teázóba. Az pont illik a ruháinkhoz.
Lágy mosollyal reagálja le mérhetetlen jókedvemet.
- Jól hangzik – remek, ennek igazán örülök.
- De! – mutatom felé ujjamat, komoly arcot öltve, de nem tudom sokáig fenntartani ezt az álcát. – Most én hívlak meg téged rendben? – mosolya kiszélesedik, és végre szemében is látok valami önfeledt nyugalmat ami boldoggá tesz.
- Értettem – már csak szalutálnia kéne, és biztos, hogy elnevetném magam.
- Michinori-san! Segítene nekem? – kiált felém Kirara-chan és felé fordulok, majd vissza Claude-ra. Ajh…
- Mennem kell, de mindjárt jövök. Abban a kis dobozban van a szendvics, vegyél nyugodtan – bólint, és felállok, és sietek az emberek elé. Vajon mi lehet a baj?
- Tessék, itt vagyok – mondom halkan, finoman megfogja vállamat, és a tömeg felé fordít.
- Ő itt Hakushi Michinori-san, a legjobb masszőrünk, és rajta fogom bemutatni a fontosabb pontokat a testen.
- Mi? – riadok fel, pár idős néni felnevet, néhányan pedig kuncognak.
- Sajnálom, egyik néző sem vállalta el… kérlek – súgja felém, és megadó sóhajjal egyezem bele. Na jó.
Hátat fordítok mindenkinek, velem szemben csak egy üres parkrész és bokrok meg fák terülnek el. De mindhiába tudom, hogy rengeteg ember tekintete fog a hátamba fúródni. Meglazítom a kimonót, egyszerre csúsztatom le mindjét vállamról, kezemben tartom a könnyű anyagot, és egészen a derekamig csúsztatom le, így csupasz hátam terül eléjük.
Ez olyan kínos… miért pont én?
Puha ujja és kicsit hosszú körme belém nyomódik, de nem fájdalmasan, csak érzem. Érdekesen és lelkesen magyaráz de nem tudok odafigyelni, csak azt várom mikor vehetem ismét magamra a ruhát, majd picit kocogtat vállamon, mikor végzett. Huh…
- És a lábon – hirtelen felrántja a kimonó alját, fojtottan sikkantok fel.
- Kirara-chan – erőteljesen suttogok, mire csak nyugodtan mosolyog.
- Nyugalom, csak a comb feléig emeltem fel. – suttog vissza, majd bőrömet megint pontokon nyomkodva magyarázni kezd. Miért nem szereztem még be egy babát ezért? Akkor nem rajtam kéne mutogatnia. Ez olyan ciki, most fél kerületnyi ember látott meg… kicsit úgy érzem magam mint egy akt modell. Na jó távol állok tőle de…
Hihetetlenül zavarba ejtő.
|
| Darky | 2011. 08. 30. 14:24:11 | #16407 |
 Karakter: Claude Scar
Megjegyzés: (padavannak TD2)
Már a nyitás előtt 4 órával a csarnokban dolgozom az embereimmel.
Kamerák, biztonsági kapuk, beléptető rendszer, mindennek rendesen kell működnie mire megjönnek a kiállítók, és a lehető legtökéletesebben mire megjönnek a vendégek.
A lótuszvirág alakú csarnok 7 szirmában egy-egy nagyobb cég helyezkedik el, jobbára kozmetikumokat forgalmazó, vagy wellness szállodákat üzemeltető vállalkozások.
Aztán a "virág" belseje felé haladva jönnek a kisebb cégek, végül középen egy hatalmas aranyhalas tó szolgál hangulatkeltő gyanánt, mellette színpad, ahol ajándéksorsolás és mindenféle bemutatók lesznek majd.
Igazán színvonalas kiállítás, lenne... ha nem kéne dolgoznom, de nekem ugyebár, ez munka.
Ritkán szoktam kijárni terepre egy ehhez hasonló rendezvénynél, jobbára csak a sötétebb hátterű ügyleteknél veszek én is részt az akciókban, de most, nem kevés hátsó szándékkal jöttem el. És ha már itt vagyok, legalább irányíthatom az embereim, és megnézhetem hogyan dolgoznak.
***
Mikor megjönnek a vendégek már minden készen áll, a tömegbe embereim a profik ügyességével olvadnak be, én pedig elindulok hogy körbejárjam a helyet, lehetséges veszélyforrások után kutatva.
Egy zsebtolvaj, egy rongáló, egy kissé nyomulós rajongó aki egy kiállító cég fiatal lány alkalmazottjának kegyeit kívánja elnyerni.
Gyorsan leállítom őket, vagy ha úgy ítélem hogy nem vészes a helyzet, a nadrágomra csíptetett adóvevőn keresztül szólok az egyik emberemnek hogy tartsa szemmel a "gyanús elemet".
Nyugodtan sétálgatok, sokaknak talán úgy tűnhet hogy: né má a nagy melák milyen bután bámul ki a fejéből? - holott igazából gondolkozom, méghozzá nagyon is fontos, és lényeges dolgokon.
Nem igazán szoktam fennakadni az ehhez hasonló sztereotípiákon, már megszoktam őket.
***
Aztán egyszer csak elém kerül, mintha csak a földből pattant volna ki előttem.
Nahát.. Michi..
- Áh, Claude... - örül meg rögtön nekem, amin kissé csodálkozom, de gyorsan napirendre térek a dolog felett.
- Szia… Csak nem a kiállításra jöttél? - kérdezem meg a nyilvánvalót, de azért azt mégse illene benyögnöm hogy: hú de jó bejött amit terveztem.
- Hát… úgy is lehet mondani. Igazából mi is kiállítani jöttünk. - mondja, nevetgélve, mint aki nagyon zavarban van.
Aranyos. - jut először eszembe, ami engem is meglep.
- Tényleg, azt hiszem láttam is a tervek között. - lódítom, persze ő észre sem veszi.
- Most, hogy mondod, láttam, hogy ki felel a biztonságért, és azonnal eszembe jutottál. - kontráz rá, ami jóleső érzéssel tölt el. Belül a ragadozó kinyújtóztatja tagjait. Mmmmrr..
Elpirult.
Hát ez igazán aranyos.
– Sok… sok munkád van? - kérdezi halkan, felpillantva rám lesütött szemei alól.
Most azért örülök hogy már nem egy szál törölköző választ el tőle, mert kedvem támadt leteperni olyan édesen rezegteti a pilláit. Bár valószínűleg észre sem veszi mit csinál és hogy ez mennyire feltüzel másokat. Azaz másokat nem tudom mennyire, de engem igen.
- Most éppen nincs, minden nyugodt. - felelem kedvesnek tűnő mosollyal.
Mintha felcsillanna a szeme a szavaimra, felém lép és megragadja a kezem, ami kicsit meglep, de nem teszek semmit, hagyom hogy előadja amit szeretne.
- Tudom, hogy… még így is köszönettel tartozom neked, de… de kérhetnék egy szívességet? - kérdezi rögtön, kissé bizonytalan, el-elcsukló hangon.
- Miről lenne szó? - kérdezem kíváncsian.
A szeme sem áll jól, ennek a fiúnak, persze nem rossz értelemben. Valahogy belőle nem tudnék semmi rosszat sem kinézni.
Ami engem illet, az már más tészta.
- Az illető, akit… akit masszíroztam volna, a kiállítás részeként, nem tudott eljönni, ha ráérsz kérlek elvállalnád?
Olyan gyorsan hadarja el a kérdést, hogy alig értem, de mikor végre felfogom miről van szó, mégjobban elcsodálkozom.
Nahát. Engem akar? Pont engem?
Mondjuk, lehet hogy nem is ismer mást, egy ilyen helyen.
- Hát.. - vakarom meg a fejem. - .. nem is tudom..
Nem kellene..
De a fiúk úgyis elvannak egyedül. Baj nem lehet belőle.
- Jól van, de csak egy rövidet. - adom be a derekamat végül.
Sokat nyom a latban az, hogy újra magamon érezhessem könnyed kis ujjainak érintését. Mmmm...
Mondjuk, emberek előtt...
Hmm..de legalább nem lesz alkalmam rá hogy bármit is tegyek.
A tömeg jelenléte elég visszatartó tényező.
***
Valahogy megnyugtat az érintése.
Észre sem veszem hogy figyelnek, megszoktam már, elvégre az én múltamban, sok ilyen mozzanat volt, amikor tömegek bámultak, feszült figyelemmel.
Amíg harcoltam a ketrecekben...
Máig emlékszem azokra a mohó, pénzsóvár tekintetekre, a hangos, őrjöngő buzdításra, a kifacsarodott végtagok reccsenésére...
Michi mosolygó arca úszik be a látóterembe, és úgy érzem a rossz emlékeket mintha elfújta volna a szél.
Nézzenek csak agyatlan meláknak. Nem érdekel. Amíg annak néznek, legalább nem nézik ki belőlem, hogy képes vagyok a fizikai erőszakon kívül bármire. Márpedig nagyon is képes vagyok.
***
Csak úgy gyűlnek az emberek a standjuk köré.
Úgy látom elég sok érdeklődőt vonz a szolgáltatásuk, mert a lánykának aki vele jött, sok dolga akad.
Egy füzetbe irogat dátumokat, gondolom a masszázsra előjegyzés folyik éppen, a következő hetekre.
Elhúz egy függönyt mikor befejezi, és egy papírtörlőből darabokat tépve kezdi el törölgetni a hátamról és a lapockámról az olajat.
- Sajnálom, most itt nincs zuhanyzó.. - dünnyögi halkan közben.
Finom fűszeres illata van az olajnak amivel, úgy érzem mindenhol bizsergek tőle.
- Semmi gond, inkább én köszönöm az ingyen masszázst. - felelem mosolyogva, jót derülve azon ahogy zavartan elfordul hogy felöltözhessek.
Pillanatok alatt magamra öltöm a cuccaimat, és már csak a felszerelésem helyrepakolásán dolgozom (adóvevő, mobiltelefon, pisztolytáska) amikor hirtelen elém lép, elállva az utat, mintha meg akarná akadályozni hogy gyorsan elrohanjak.
Hmm.. pedig nem is volt szándékomban. De nagyon kis rámenős, azt meg kell hagyni.
- Igazából én tartozom köszönettel. Sőt, most már igazán tartozom neked, mert kimentettél a bajból. - mondja kissé zavartan.
- Ugyan.. - legyintenék, de elkapja a kezem, és fogva tartja egy pillanatra, hogy csak rá figyeljek.
Oké, tündérbogár, a tied vagyok..
Nézem a vékony kis ujjacskákat a csuklómon, ami akkora hogy át sem éri a kis kezével.
- De, tényleg így van. Cserébe kérhetsz tőlem „bármit”. Persze… csak olyat, amit tudok teljesíteni. Mondjuk még egy ingyen masszázst… hehe… - nevet fel idegesen, majd a hajába túrva igyekszik enyhíteni a zavarát.
Hmmm.. ez igazán.. érdekesen hangzik.
- Tényleg ezt szeretnéd? - nézek rá magamban mosolyogva, átvetve hosszú hajamat a vállam fölött.
- Igen. - bólogat hevesen. - Szeretném meghálálni valamivel. Hála neked az elkövetkezendő hetekben is nagyon sok munkánk lesz, és szereztünk sok új vendéget. - mosolyog olyan szívből jövően hogy meg kell zabálni.
Kicsit arrébb húzom, hogy társnője a masszázs ágy funkcióit magyarázhassa a közönségnek és ne legyünk útban nekik, illetve hallótávolságon is kívül essünk.
- Nos, akkor.. gyere el velem vacsorázni. - döntöm el hirtelen felindulásból ő pedig boldogon mosolyogva vágja rá hogy:
- Persze szíve... mi?
- Vacsorázni. Este. Persze csak ha itt végeztem. A kiállításnak 7-kor van vége, de 9-ig lerendezünk szerintem mindent.
- Izé.. én...
- Te ajánlottad fel. - mutatok rá jóízűen nevetve rajta, hogy hogy zavarba jött tőle.
- Igen. - vágja rá rögtön. - Persze. Szívesen elmegyek veled. Csak, az jutott eszembe hogy nem illő hogy te hívsz meg, ha egyszer én akarom megköszönni. - süti le a szemét zavartan.
Ezen újfent elnevetem magam.
- Ezzel ne törődj. Én akarom így. - felelem mély hangomon, szinte kedvesen.
Bólint.
- Akkor 9 után a főbejáratnál? - kérdezi. - Kirara-chan visszaviszi a kocsijával az eszközeinket a szalonba, úgyhogy nekem igazából más dolgom nincsen.
- Remek, akkor később találkozunk. - intek neki búcsút, és szaporán az embereim keresésére indulok.
***
A továbbiakban igazából említésre méltó dolog nem történik.
Fogunk néhány kisebb tolvajt, akiket a helyszínen lévő rendőrök "kedvesen" a fogdába kísérnek.
Az ilyen nagy rendezvényeken mindig állnak készenlétben páran, és bár eléggé elkényelmesedtek, mert tudják hogy az én csapatom mindig remek munkát végez, azért a "zsákmány" lelakatolása még az ő feladatuk.
Néha-néha mintha megpillantanám egy-egy pillanatra, ahogy éppen egy olajokat és krémeket hirdető standnál ácsorog, vagy éppen hevesen magyaráz valamit egy csoportnak, de közben nekem is sok a dolgom, így nincs időm vele foglalkozni. Kár.
Magamon is meglepődtem hogy ilyen lazán vacsorázni hívtam.
Nem igazán szoktam hozzá hasonlóan édes, ártalalan és naiv kisfiúkkal kezdeni, ahogy a mondás tartja, saját súlycsoportommal volt dolgom inkább, de ebbe annyira belefásultam, hogy az utóbbi fél évben, mondhatni remete életet éltem, csak a munkának és az edzésnek élve.
Üdítő változatosság lesz ez most. Csak el ne rontsam.
Bár megtanítottak volna hogyan kell kedvesen viselkedni. Úgy értem, udvarolni bárkinek is.
De sajnos a verekedésen és az agresszív harcmodoron kívül, a nevelőapám semmit sem tanított azaz inkább vert belém. Megtanultam hogy amit akarsz, vedd el, és ne kérdezz. Hát most elveszem.
Belül valami mégis azt súgja, talán nem így kéne.
***
Zenét hallgatok, és nyugodtan üldögélek a kocsimban, járó motor mellett, míg azt várom hogy megjelenjen végre.
Elvileg a kiállítás 7-kor zár, most 9 óra van, úgylátszik mégsem végzett még, mert sehol sincs.
Jóllehet nem csak ő az egyetlen, a kiállítók közül sokan még a standokat pakolják, és csomagolnak, mivel annyi volt az érdeklődő hogy még az utolsó perceik és előadással és magyarázással, termék bemutatással teltek.
Várakozóan dobolok ujjaimmal a kormányon, a lassan szürkületből sötétségbe forduló égen megjelennek az első csillagok.
Nemsokára meg is érkezik, lélekszakadva rohanva. Megáll a magas lépcsőn, körbenéz mint aki keres valamit, csak akkor kapcsol mikor kinyitom neki a kocsi felé eső ajtaját, és kissé kihajolva szólok oda: - Pattanj be!
Kissé elcsodálkozik, hogy rajtam-e, vagy a soklóerős sötétkék sportjárgányon alattam, azt nem tudom, mindenesetre nem teszi szóvá.
Lihegve mászik be mellém az ülésre, és hirtelen meglódulva kezdi el magyarázni hogy miért késett és hogy mennyire sajnálja.
Megfordítom a kocsit, és kihajtok a parkolóból, közben mosolyogva hallgatok.
-.. és még a zárás előtt 5 perccel is kígyózó sor állt, Kirara-chan nem győzte a lapokat osztogatni...
- Akkor teljes siker? - kérdezem mosolyogva.
- Igen. Öhmm.. - lesüti a szemét. - Köszönöm.
- Ne nekem köszönd. A te illetve.. a ti érdemetek. - felelem mosolyogva, figyelve ahogy bekapcsolja a biztonsági övét, és hátradől az ülésen.
Halványzöld pulóver van rajta, egy sötétszürke nadrág. Rajtam egy sötétkék ing, fekete farmerral. A fegyvertokot és az adóvevőt eltettem a kesztyűtartóba, ingem felső gombjait is kigomboltam, szabad belátást biztosítva ezzel a mellkasomra.
- Na és hova megyünk? - kérdezi kíváncsian, miközben a lassabban közlekedő járműveket kerülgetem. Nem előzök hirtelen, inkább megszokott, laza csuklómozdulattal tekerem a kormányt, és előzök ki, mint aki már évszázadok óta sofőrködik.
- Mit szeretnél enni? Japánt? Kínait? Vagy talán olaszt? Franciát?
- Hmmm.. talán inkább japánt. - mondja, felpillantva rám vizslatja hogy én hogyan reagálok erre.
Elmosolyodom. Nekem végülis mindegy.
***
Az étteremben étlap nélkül rendelem meg az előételt, és az italt, amíg ő a kis könyvecskében böngészik.
Hatalmas adag kaját elpusztítok, nem győzik csodálkozni hogy a termetemhez méltatlanul milyen kecsességgel lapátolom be a fűszeres krémet, levest és társait, de persze nem szól semmit.
A munkájáról beszélgetünk, és az enyémről.
Mesélek neki a kiállításon alkalmazott biztonságtechnikáról, ugyan nem valami részletesen, mert a legtöbb részét úgysem értené.
Aztán ő mesél egy kicsit az egyetemi éveiről, a kórházban töltött gyógymasszőr gyakorlatáról, és megvalósult álmáról, ami a masszázs szalon.
- Igazán örömteli dolog.. ha valakinek valóra válnak az álmai.. - észre sem veszem hogy hangosan kimondtam. Kissé furán néz rám, talán csalódottan csengett a hangom.
Elterelem a figyelmét, és ahogy megérkezik a desszert, másra figyel már, mert olyan hévvel veti rá magát a fagyikehelyre, hogy az megmosolyogtató.
Én gyümölcssalátát eszegetek levezetésképpen. Az edzések mellé igencsak ügyelnem kell a táplálkozásomra, ha nem akarok zsírpacnivá változni. Bár tudom valakinél a kigyúrt állatt kategória se jobb egy fokkal se.
Ujjait figyelem ahogy a kanállal játszanak, miközben hevesen gesztikulálva magyaráz valamit azokról a kencékről amiket szerzett, és hogyha van kedvem kipróbálja rajtam legközelebb ha jövök.
Szónoklatának a személyhívóm csipogása vet véget.
Gondterhelten sóhajtva figyelem a képernyőt.
- Baj van? - kérdezi az arcomat fürkészve.
- A lakásom riasztója. - jegyzem meg sötéten. - A héten már ez a harmadik. - dörmögöm magamban alig hallhatóan káromkodva.
Látom hogy elsápad a gondolatra.
- Betörtek hozzád? - kérdezi ijedten.
- Áh, biztosan csak valaki szórakozik. - teszem el a készüléket.
Erre ráérek később is.
Komoly, mindenre elszánt arccal tekint rám.
- Ez veszélyes. Meg kellene néznünk.. nehogy valami baj legyen. - mondja rögtön, az üres kehelybe pottyantva a kanalát.
- Hazaviszlek. - sóhajtok halkan. Jobb befejezést is el tudtam volna képzelni ennek az estének bakker.
- Előbb menj haza. Majd megvárlak a kocsiban. - nyugtat meg, láthatóan az aggodalom vezérli. Olyan kis önzetlen.
Végül belegyezem, és hazahajtok, őt a kocsiban hagyva ígértetem meg vele, hogy itt vár amíg nem jövök.
A biztonság kedvéért kiveszem a kesztyűtartóból a pisztolyt, és magammal viszem.
***
Semmit sem találok.
Mintha nem is jártak volna ott.
Pedig biztosan jártak.
A legmodernebb, általam tervezett riasztórendszert szereltem a lakásomba.
És ha ez csak figyelemelterelés?
Azonnal kapcsolok, és szédítő sebességgel száguldok le a lépcsőn, nem bírván kivárni míg a lift felvánszorog a huszadikra.
***
Odalent éppen egy férfi cibálja őt keresztül az úttesten.
Rúgkapálva ellenkezik, harap, karmol, üt, mindent csinál.
Épp időben érkezek, egyetlen rántással kiszabadítva őt vetem magam a maszkos férfira, akit aztán 120 kilómmal a földhöz szegezve tartok.
- Michi! A telefon! A kocsiban. Hívd a zsarukat.
Hihetetlen lélekjelenléttel dörzsöli meg kipirosodott csuklóit, és a kocsihoz szalad.
Kerek feneke kilóg az ülésről, ahogy a telefon után kotorászik.
- A kesztyűtartóban. - adom a tippet kiabálva. Egy pillanatra fordítom csak félre a fejem, és a földhöz szegezett férfi azonnal kihasználja ezt.
Ki tudja eddig hol rejtegetett kés villan a kezében, és a pengét a combomba döfi.
Visszakézből lekeverek neki egy akkora pofont, hogy több foga kitörik, elájul, fejéből pedig szivárogni kezd a vér.
Utálkozva rántom ki magamból a bicskát, és elhajítom, jó messzire.
Futva érkezik hozzám, idegesen hadarva hogy útban van a rendőrség.
Letérdel mellém, én pedig magamhoz húzom. Hajam beborítja teljesen.
Így térdelve vagyok kb. egymagas vele. Egyébként jóval fölé magasodom.
- Nem esett bajod? Hogy jutott eszedbe egy ilyen alaknak kinyitni az ajtót? - kérdezem sóhajtva.
- Nem.. én.. csak segíteni akartam. Összeesett az úton. Illetve, ezek szerint csak tettette.
- Michi.. -sóhajtok. Olyan naiv vagy. Bajod is eshetett volna.
- Jól vagy? Megsérült a lábad..
- Túlélem. Inkább én..sajnálom hogy belekeveredtél. Ez az alak rám várt.
Aggódva sandít fel rám, majd a kocsihoz szalad, hogy a csomagtartóból előszedje az elsősegély felszerelést, amíg a rendőrök kiérkeznek.
***
Hevenyészett kötéssel állítja el a vérzést, szinte már nem is érzem, tombol bennem az adrenalin és düh.
Nyugodtságot színlelve fogom a kormányt, de a testem elárul, ujjaim elfehérednek úgy szorítom.
- Megérkeztünk. Ez az a cím. - állítom le a motort.
Hazahoztam, mert nem akartam hogy egyedül menjen haza ezek után.
Bólint, de nem száll ki a kocsiból.
Közelebb hajol, kezét a vállamra ejti, majd egy óvatos mozdulattal söpri félre a hajamat.
Ujjainak gyengéd érintésétől feloldódni látszik a görcs bennem, behunyom a szemem és lassan kifújom a levegőt.
- Megnyugodtál? - kérdezi pár perc múlva.
Mosolyog, ami mindennél szívmelengetőbb látvány.
- Nem. - ismerem be őszintén, majd mosolyogva hozzáteszem. - De sokkal jobb. Kösz.
Felkapja a táskáját, és a kilincsért nyúl, de elkapom a pulcsija ujját.
- Sajnálom hogy elrontottam az estét. Talán valamikor megismételhetnénk..
Olyan maflának érzem magam.
Inkább szépen a falhoz kellett volna kennem és..
Viszont úgy látszik a bűnbánó arckifejezés meghozza gyümölcsét mert...
- Pénteken szabadtéri rendezvényünk lesz a Kioto parkban. Ha van kedved, gyere el. - ajánlja fel.
Szabadtéri rendezvény? - ráncolom a homlokomat.
- Piknik, és bemutató. A nagy sikerre való tekintettel.. a lányokkal ezt terveztük.
Bólintok.
Kiszáll a kocsiból, de a kapuból még visszanéz.
- Köszönöm az estét. - mosolyog.
Szívesen. -teszem hozzá csak magamnak, mivel úgy sem hallaná.
Pár lépés után megint visszafordul, mint aki elfelejtett valamit.
- Jah és.. a kimonó kötelező. - kacsint rám pajkosan, azzal eltűnik a kapu mögött.
Hmm.. vajon lehet olyat kapni az én méretemben?
|
| timcsiikee | 2011. 08. 25. 00:30:23 | #16241 |
Karakter: Hakushi Michinori
Megjegyzés: ~ senseiemnek
Michi:
- Te mire tippelsz? – dobja vissza a labdát, gondolom hogy elhúzza a válaszadást, vagy kikerülje… de lehet, hogy csak tényleg arra kíváncsi mit gondolok róla?
- Hát… biztosan izgalmas munkája van. – jobb ötletem nincs, és rosszat sem akarok mondani. Feleletemre mély, halk, öblös kuncogást hallat, egy pillanatra forrón megrezzenek a hangjától. Olyan… borzongató.
- Ez diplomatikus válasz volt. – csak elmosolyodom, ahogyan Ő is… na igen, megedződtem már az évek alatt - Egyébként tegezz nyugodtan.
- Rendben . megkönnyebbülve masszírozom tovább. Örülök, hogy a zord külső, egy ilyen barátságos és jó modorú pasast rejt, imádom a kellemes c csalódásokat.
- Első látásra a legtöbb ember nem jut tovább a kidobó vagy pankrátor vonalon. – azért ez már kicsit durva sztereotípia… szerintem. Ez olyan, mintha belőlem meg… valami balett táncost néznének ki, vagy nem is tudom… inkább jobb, ha nem gondolok bele mások fejébe. - El se hinnéd hogy egész délelőtt egy irodában görnyedtem. – hát azt tényleg nem hittem volna, bár sok ilyen irodista van, aki szeret adni a külsejére, férfiasan is.
- Elhiszem. – válaszolom kedvesen. Volt szerencsém együgyű és szűk látókörű emberekhez, így megértem - Nagyon merevek az izmai… izé… izmaid. – azt hiszem a tegezés még soha nem ment nekem elsőre, bár nagyon ritka az is, hogy… valaki felajánlja nekem.
- Mi a neved? – dörmögi halkan a kérdést, és meglepetten pislogok párat, de kezeim nem állnak meg a munkában.
- Ööö… Hakushi Michinori... de...
- Tudom, bemutatkoztál a telefonban. De én arra voltam kíváncsi hogy szólítanak. Michinori? – oh… már azt hittem ilyen rövid ídő alatt elfelejtette, bár azon sem lepődnék meg, ráadásul… őszinte. Meglep a kiegészítés, így csak elvörösödve adom meg kedves kérdésére a választ.
- Csak Michi – újabb adag kis olajcseppekkel dúsítom hátán a csúszós krémet.
- Szóval Michi.. okos fiúnak tűnsz. Első látásra, te sem tűnsz annak ami vagy.
- Lehet – sőt biztosra veszem, hogy ő sem hitte volna mikor belépett, hogy én leszek a masszőr.
- Hogy a kérdésedre is válaszoljak, hallottál már a Kiken-sei (jelentése: veszély) Security-ről? – valahonnan ismerős.
- Ha jól tudom ők biztosították a legutóbb a császár védelmét a Hanami alatt. A te céged? – azt hiszem a híradóban hallottam, de lehet hogy nem jól emlékszem, majd mindjárt kiderül.
- Igen. – oh, akkor mégis jól emlékeztem. Hű… ilyen menő cégnél dolgozik? Akkor biztos nagyon jó csapatuk lehet.
- Akkor tényleg izgalmas munkád lehet. – bár ha irodista… viszont a színfalak mögött is lehet izgalmas az élet, ha például Ő irányítja őket és veszélyes helyzetekben rá hagyatkoznak, az Ő utasításait követik. Ebbe még nem is gondoltam bele igazán, igaz lehetőségem sem volt rá, hogy valaki errefelé terelje a gondolataimat.
Derekát masszírozom, amikor mocorogni kezd kissé.
- Nem zavar ha a kuncsaftjaid néznek miközben dolgozol? – ekkor veszem csak észre, hogy a tükörből figyel, csak egy pillanatra kapcsolódik össze tekintetünk, de már ennyitől zavarba jövök. Olyan… olyan mélyre hatóak a szemei… nem is tudom láttam-e már ilyet. Mintha a fejembe látna.
- Nem minden szobában van tükör, de van aki kéri. Nem tudom miért, talán azt hiszik csak úgy dolgozunk jól ha néznek. – próbálom minél jobban ellepve zavaromat, értelmesen hebegni a szavakat, de sajnos nem hallom magamon, hogy ez mennyire sikerül, én minden esetre nagyon igyekeztem. Az már más tészta, hogy látja az arcom, és az a legnagyobb árulkodó jel, hogy rózsaszín kis foltok, még fehérítővel sem szedhetőek ki bőrömből, úgy beleégette az élénk mégis halovány színt. Forró… forró az arcom már csak annyitól, hogy néz, és halkan dörmögve hozzám beszél. Egy apró kis nevetéssel leplezem tovább zavaromat már ha lehetséges.
- Tipikus gyöpös nyugati vonás. – na igen, ez találó volt. Hehe…
Amikor teljesen lepotyog az egész rúd füstölő akkor meggyújtok egy újat, szerencsére ő sem bánja, én is imádom az illatát.
Huh... ez nehezebb, mint gondoltam. Még csak a derekánál tartok, de már elkezdtem kicsit fáradni. Rengeteg erős izma van és az én kis gyönge kezeim aligha meg tudják eléggé masszírozni. Lehet, hogy sokkal erősebbhez van szokva. Félek, hogy nem fog tetszeni neki a munkám, vagy nem tartja majd elég jónak. Mindig is féltem a rossz reklámtól, és most sincs másképp.
- Zsúfolt napod lesz ma? Sokan járnak ide? – zavaros gondolataimból kérdései rángatnak ki, és odaadóan, minden szóra figyelve.
- Hát nem panaszkodom. – az elhasznált gyufát a többihez teszem, majd visszalépek hozzá, hogy folytassam masszírozását. Szó mi szó, néha örülnék, ha kevesebb vendég lenne, viszont akkor nem igazán van pénz, így nem éri meg. Eddig szerencsére semmi baj nem volt, így nekem teljesen megfelel. - Elég sokan vannak ma, de vannak nyugisabb napok is. Az emberek főként a nyugalom miatt járnak ide, mert ez nem olyan mint a szállodákban meg a konditermekben ahol sajnos a legtöbb helyen futószalagon csinálják a masszázsokat.
Voltam már tanúja, és egyáltalán nem tetszett. Sőt meséltek is már róla, vendégek is, és olyankor mindig örömmel hallgatom, hogy sokkal jobb nálunk a kiszolgálás, mint az olyan helyeken.
- Igen, tudom mire gondolsz – sejtettem, hogy nem most járt először masszőrnél, de… remélem mégis elnyerem a tetszését… a… munkámmal persze. - Ennek a helynek valahogy nagyon kellemes a hangulata. – mondja tovább, és csak mosolyogva hallgatom. Igen, sokan ezt is megjegyzik. Mindig igyekeztem a legjobbra formálni a helyet, és úgy néz ki sikerült. Boldog vagyok.
- Örülök hogy így látod. – azt hiszem lassan sikerül belegyakorolnom a tegezésbe. Ha már ezt kérte, kihasználom, és persze mindent a vendégért.
Míg megfordítja magát az ágyon addig elfordulok, most szerencsére jól takarja magára a törülközőt, így nem kell megigazítanom. Most már csak kellemes, nyugtató masszázzsal kényeztetem, s amikor le van hunyva a szeme, lopva pillantom végig alakját. Milyen kidolgozott és formás és…
- Biztosan sok izmos embert látsz a munkád során. – szólal meg hirtelen, és ijedten tépem el tekintetem mellkasáról. Látta… meglátta, hogy figyelem, és hogy végigmérem. Ujjaimat figyelem most már, csak azt a kis területet, amit éppen masszírozok.
- Vannak olyanok is. De ritkábban. A gyógymasszázst inkább az idősek és nők veszik igénybe. A fogyasztó masszázst a középkorú férfiak és nők, a frissítőt pedig szintén inkább a középkorúak. – a nagyon izmosakat, mint például ő, inkább kondiban lévő masszőrök gyöntölik és nem én. Annyira nem is bánom, mert ahogy perpillanat nála is tapasztalom, ez nem egyszerű… nem is tudom mennyit bírnék egy nap alatt megcsinálni.
Már csak az arca van hátra, kellemes kifejezést látok rajta, hisz lehunyva szemeit, minden izom mozdítása nélkül szinte mosolyog, s mikor már majdnem ott tartana, hogy lassacskán elalszik, befejezem.
- Kész is van… - halántékánál egy utolsó, nyomatékosabb mozdulat, és végeztem is.
- Tényleg csodát tettél… köszönöm… Azt hiszem szereztél magadnak egy visszajáró vendéget. – ezazz! Sikerült!
- Az ilyennek mindig nagyon örülök. – mosolyodom el szélesen, és megpróbálok végig az arcára figyelni - Arra lezuhanyozhat. – mutatok a függöny felé, majd egy bólintással válaszolna elindul felé, ahogyan én is a kijárat felé, hogy kifújjam magam. Valamiért nagyon meleg lett itt a levegő. A füstölő rekedt volna bent?
- Michi – megtorpanok meg nevem hallatán, s a mély hangtól borzongás fut végig gerincemen. - Hm, semmi… - csak elbambulva bólitok és kimegyek. Mi… mi volt ez?
~*~
Kiállítás… mennyire vártam ezt a napot. Elég nehéz volt a helyet megszerezni, de Claude-nak hála, és annak a rengeteg borravalónak amit adott, sikerült egy nagyon jó helyet lefoglalnunk. Azóta nem láttam így nem volt alkalmam megköszönni, viszont mikor megtudtam, hogy az Ő cége szolgáltatja a biztonságot, megörültem. Még ha irodista is, talán… talán eljön, és akkor megköszönhetem.
Épp a többi kiállító üzlet mellett sétálok el, felmérve a terepet. Mivel szombat van a legtöbb ilyen vállalkozás úgyis zárva szokott lenni, vagy ha nem is, akkor gondolom nem mindenki jön el kiállítani. Ahogy tőlünk se. Csak én vagyok ma itt és Kiara-chan.
- Michi! – kiált utánam, pont a gondolataimban emlegetett személy. Kissé gondterheltnek és izgatottnak tűnik a hangja, így szaporázva lépteimet visszasietek saját kis „standunkhoz”.
- Mi a baj Kiara-chan? – kérdezem kíváncsian, kissé aggódva, mire alsó ajkára harapva néz rám, bűnbánó szemekkel. Valami nagy baj van.
- A barátom, aki jött volna alanynak, beteg és nem tud jönni… nincs helyette senki. – elkerekednek szemeim, majd mikor végre leesik, hogy mi is a helyzet, bosszúsan hajamba túrok.
- Ez… ez most komoly? – csak félve bólogat és csak egy nagy sóhajra futja tőlem. Tudtam… tudtam, hogy nem mehet minden ilyen simán, tudtam, hogy valami történni fog. Most hogy szerezzek alig fél óra alatt egy személyt, aki a kezeim alá feküdne? – Maradj itt, majd kitalálok valamit – próbálom kedvesen mondani, hogy megnyugodjon, bár ahhoz előbb magamat kéne megnyugtatni. – Csak készítsd elő az asztalt, mindjárt jövök.
Mit csinálhatnék? Keresek valakit. Kár, hogy nem vagyok sem a szavak embere, sem a magabiztos megszólalásé. Azt hiszem ez nem lesz egyszerű.
Alig egy óra nézelődés után addig jutottam, hogy elhatároztam magamban, most tényleg leszólítok valakit, aki potenciális alany lehetne, de… de olyan gyorsak! Alig jutok el a köztünk lévő távolság feléig, már illan is tovább az én lábaim pedig a földbe gyökereznek.
- Michi! – nevemet hallom valahonnan messziről, pördülök egyet magam körül, majd mikor ismerős körvonalat pillantok meg, megpróbálok fókuszálni, de már előttem is van. Elmosolyodom arca láttán.
- Áh, Claude – azt hiszem kicsit hülyén ejtettem a nevét, ezért elpirulva, zavart mosollyal túrok hajamba.
- Szia… Csak nem a kiállításra jöttél?
- Hát… úgy is lehet mondani. Igazából mi is kiállítani jöttünk – zavart nevetés társul mosolyomhoz, és amikor arcára nézek, ez csak mélyül, mosolyát látva.
- Tényleg, azt hiszem láttam is a tervek között. – kicsit felszabadultabbá válok, el is felejtem, hogy miért álltam itt.
- Most, hogy mondod, láttam, hogy ki felel a biztonságért, és azonnal eszembe jutottál – amikor rájövök mi is csúszott ki a számon, elfordítom tekintetem, de azt hiszem az arcomon elterülő vörösséget nem tudom elfedni előle. – Sok… sok munkád van? – igazság szerint reménykedtem, hogy fogom ma látni, de nem hittem benne igazán, hogy ez tényleg bekövetkezhet, és most itt van és… és furcsa. De kellemes találkozás.
- Most éppen nincs, minden nyugodt – a farzsebétől hallom, hogy recseg valami, gondolom egy adóvevő. Felcsillan a szemem, persze nem a kütyü hallatán, hanem amikor felfogom válaszát. Teljesen elborul elmém, kikapcsol minden, és a lehetőséget meglátva ösztönösen mozdulok. Épp oldalra néz, talán egy alak után, de ahogy megfogom egyik kezét újra csak engem figyel, kissé meglepetten. Ha lenne rá időm most én is meglepődnék saját magamon.
- Tudom, hogy… még így is köszönettel tartozom neked, de… de kérhetnék egy szívességet? – hangom kissé remeg, de megpróbálok a lehető leg magabiztosabb lenni. Végre, sikerült legalább megszólalnom az ügy érdekében.
- Miről lenne szó? – kérdez vissza kíváncsian, és nyelnem kell egyet, hogy újult erővel vághassak a további magyarázkodásba.
- Az illető, akit… akit masszíroztam volna, a kiállítás részeként, nem tudott eljönni, ha ráérsz kérlek elvállalnád? – láthatóan még jobban meglepődik, csak ekkor veszem észre, hogy még mindig a kezét fogom két kézzel, ijedten elengedem, majd magam előtt összefonom ujjaimat, kérlelve nézve fel rá.
- Hát… nem tudom… - most rajta a zavar sora, megvakargatja tarkóját, majd visszanéz rám.
- Kérlek! Fontos lenne – még nagyobb cicaszemeket meresztek rá, végül egy sóhajjal megadja magát. Ez az!
- Jól van, de csak egy rövidet – elmosolyodik, de kifejezetten csak örülni tudok, boldog mosollyal nézek fel rá.
- Köszönöm – hajlongok párat, majd magam után intem, hogy kövessen.
~*~
Egy szinte rendesen berendezett tér, a négy falból az egyik üvegből van, és az érdeklődők figyelhetik, ahogy éppen masszírozom. Akit komolyabban is érdekel még, Kiara-chan elé leül egy egyszerű székre, és egy kellemes arcmasszázst kapnak, egy kis asztalról pedig folyamatosan fogynak a szórólapok. Ennél boldogabb nem is lehetnék. Nem mi osztogatjuk a lapokat így nem áll fenn a veszélye hogy csak úgy kidobja valaki, hanem ha maguktól veszik el, valóban érdekelheti őket.
Mosolyogva masszírozom az előttem fekvő hatalmas testet, a félretett ruhái között néha megreccsen az adóvevő készülék, de mindig megnyugtat, hogy semmi gond, ez csak a szokásos. Gondolom én majd úgy is szólni fog ha valami baj van, ha más nem észreveszem ahogy elrohan. Vicces is lenne… Hihi…
Alig bírom megállni kisebb kuncogás nélkül, oldalra fordítja fejét, hogy felém nézzen, de addigra már újra csak mosoly honol arcomon. Persze ha ez tényleg megtörténne nem nevetnék, de így belegondolva… valóban vicces.
Egyre több az érdeklődő így a teljes körű masszázst rövidebbre kell fognom mint hittem, gyorsan be is fejezem, majd elhúzok egy függönyt.
- Sajnálom, most itt nincs zuhanyzó, de mindjárt letöröllek – halk, nyugodt hangon állok fel a székemről, felkapom a papírtörlős tekercset, majd óvatosan kezdem el átdörgölni a hátát, nyakát és ahol bekrémeztem.
- Semmi gond, inkább én köszönöm az ingyen masszázst – felül én pedig elfordítom fejemet, hogy felkaphassa a ruháit. Kicsit el is takarom fél arcomat. Miért mozog ilyen könnyen? Bár el tudom képzelni, hogy ilyen testtel nem az a félős, avagy szégyenlős típus.
- Igazából én tartozom köszönettel – mikor már hallom, hogy az adóvevőt pattintja vissza a nadrágjára, felállok és elé lépek, szinte közvetlen közel, hogy ne hagyjam gyorsan elmenni. – Sőt, most már tartozom neked, mert kimentettél a bajból.
- Ugyan – legyint de alkarjára simítom kezem, hogy rám nézzen és lássa, hogy komolyan gondolom.
- De, tényleg így van. Cserébe kérhetsz tőlem „bármit”. Persze… csak olyat, amit tudok teljesíteni. Mondjuk még egy ingyen masszázst… hehe… - újra zavart nevetéssel borzolok tarkómnál hajamba. Igazából nem tudom mi az amit adhatnék neki, mert ugye pénzem nem igazán van, és a masszázson kívül máshoz nem igazán van tehetségem. De csak megegyezünk majd valahogy.
|
| Darky | 2011. 07. 18. 14:24:06 | #15160 |
Karakter: Claude Scar
Megjegyzés: (padavannak)
Megint csörög a telefon.
Akkorát csapok az asztalra, hogy megreccsen a feketére pácolt fa.
Hú de elegem van.
Egy perc nyugtom sincsen, mióta a titkárnő szabadságon van. Ez az irodázós munka valahogy nem nekem való. Azért is tartok titkárnőt.
Leszólok a munkaügyesnek, hogy kerül amibe kerül, kerítsen nekem egy helyettest. Most!
Idegesen masszírozom a fejemet, miközben a telefon megint csöng, én pedig úgy nézek rá, mintha időzített bomba volna.
Zsibbadtnak érzem magam, pedig ahogy minden nap, ma is edzőteremben kezdtem a napot. Annyira hozzászokott már a testem, hogy két hét alatt lekvár lenne belőlem, ha kihagynám. Máskülönben, szeretem is.
Viszont az edzőteremben szabadságon van a masszőrnő, úgyhogy keresnem kell egy másikat, vagy az új szalont.
Mindenki szabadságon van ilyenkor????
Lehet hogy azért is vagyok ingerültebb ma a szokásosnál, mert az kimaradt.
Bár lehet hogy a hisztis őrzendő maffiapalánta lányka méginkább ludas ebben. Illetve az extra kérésekkel előrukkoló banktulajdonos, csak hogy kettőt említsek a sokból.
Nemsokára érkezik az új titkárnő, dekoratív darab.
Első feladataként megemlítem neki hogy keressen egy masszázsszalont a közelben.
Kissé csodálkozva néz rám, de nem szól semmit.
***
Kellemes hang szól a kagylóba mikor tárcsázom a kapott számot.
Lefoglalok egy időpontot délutánra, és immár sokkal elégedettebben nyújtózom el a székben.
Az előtérben a helyettes titkárnőcske kopácsol a laptopján.
Remek. Minden remek.
Megint csöng a telefon.
Felmordulva vágom keresztül a szobán.
Azaz, csak lesz minden remek.
***
Kellemes, nyugtató zene fogad, ahogy belépek az ajtón.
A kis masszázs szalon egy nyugodt utcácskában van, forgalmas helyen, mégis olyan kereszt-úton, ahol nincs óriási forgalom. Elsőre meg sem találom, csak második próbálkozásra.
Egy kis szélharang szólal meg ahogy belépek, nem túl hangosan, hogy ne zavarja a vendégeket, de mégis figyelemfelkeltően, hogy az itt dolgozók hallják, érdekezett valaki.
Egy fiatal lány áll egy pult mellett, ahol törölközőket hajtogat éppen, a nevemet kérdezi, de mielőtt válaszolhatnék, feltűnik a folyosón egy fiú, aki rögtön hozzám lép.
- Isten ho…zta.. - nyögi ki nagy nehezen, és feljebb emeli a tekintetét, a mellkasomról az arcomra.
Meghökkentő milyen pici, úgy értem, aprócska, de ő biztosan csak valami eligazító. A konditeremben a masszőrnő van vagy 100 kiló, ő tuti nem lehet az.
Látszólag ő is meg van lepődve a méreteimtől.
- Ön lesz ugye…Mr. Scar ugye? - kérdezi.
- Igen. - bólintok nyugodtan. - Fél kettőre kértem időpontot.
Láthatóan felméri a terepet, ahogy végigpillant rajtam. Fogalmam sincs mi járhat a fejében, mindenesetre hagyom hogy nézzen. Az nem kerül semmibe.
- Üdvözlöm, én leszek a gyógymasszőrje, velem beszélt telefonon. -mondja aztán.
Höh? Nahát.. ezt biztosan nem néztem volna ki belőle.
Valamiért jókedvű leszek ha arra gondolok, magát is jól megmozgatja majd amíg engem átgyömöszöl. Mosoly kúszik az arcomra a gondolattól.
- Köszönöm, hogy tudott ma fogadni, elég elfoglalt vagyok. - teszem aztán hozzá, csak az udvariasság kedvéért.
Bevezet egy szobába.
Az ablakok el vannak sötétítve, a lámpák is letakarva, hogy csak a legszükségesebb fény legyen.
Megkérdezi milyen masszázst szeretnék, én pedig rögtön rávágom hogy lazítót. Gondolom sejti hogy miért, azért nem is kérdez többet, csak megmutatja hogy hol találom a fogast a ruháimnak, és a törölközőt.
Aztán el is tűnik egy ajtó mögött.
Komótosan levetkőzöm, nem sietem el.
A törölközőt lazán átvetem magamon, ahogy kell. Kényelmetlen volna ha szorosan magamra tekerném, másrészről, egyébként sem vagyok szégyenlős.
Nemsokára meg is érkezik, kellemes illat árad be vele együtt a folyosóról. Egy sámlira áll, hogy elérjen, lejebb húzza rajtam a törölközőt, majd lassan végigsimít a gerincemen. Piszok jól esik az érintése, és hát érezni hogy nem először csinálja.
- Először kezdem nyaktól lefelé, majd megfordul, visszafelé, és végül egy arcmasszázs. Így jó lesz? - kérdezi, miközben egy kispolcon keresgél a kencék között maga mellett.
- Maga ért hozzá. - felelem halkan.
Hallhatóan megkönnyebbül kissé szavaim hallatán, talán volt már egy-két problémásabb vendéggel dolga, mindenesetre szinte hallom ahogy elmosolyodik.
- Nagyon kevesen mondanak ilyet - teszi hozzá beigazolva a sejtésemet.
- Milyen illatút szeretne? - kérdezi a kezében egy olajos üvegcsével. - Van kókuszos, aloe verás, vagy mangós esetleg levendulás.
- Melyik a legnyugtatóbb? - kérdezem, miközben hajamat a nyakam mellett áthajtva rám keni a masszázskrémet. Jah igen, azt elfelejtettem összekötni.
Lazítani szeretnék végre, egy ilyen hét után, igazán rám fér. Úgyhogy mindenképpen valami nyugtató illat dukál.
- A levendulás, annak az illata is jó hatású. - feleli rögtön. - A füstölő zavarná? - kérdezi, miközben gyors simító mozdulatokkal, lágyan de mégis erőteljes mozdulatokkal befejezi a krémezést.
- Dehogy, nyugodtan – felelem halkan. Igazából én is szeretek ilyesmit használni. Az illatos pálcákból lassan előkígyózó füst látványa és illata mindig feltétele annak hogy el tudjak lazulni. Valahogy, az illatos fontosak ebben.
Láng sercen, ahogy meggyújtja a rudat, majd elfújja, és a füstölő felparázslik. Ezeregy éjszaka meséit megszégyenítő illat kezd el terjengeni. Mélyet lélegzek belőle.
Két tenyere között dörzsölve melegíti fel az olajat, hogy ne legyen hideg amit a bőrömre cseppent. Nagyon profin csinálja.
Ha macska lennék most biztos dorombolnék, annyira jól esik.
Fáradt izmaim szinte fellélegeznek a szakavatott, erős mozdulatai és ügyes kezei alatt.
Egy ideig csöndben van, majd halkan szólal meg, beszélgetést kezdeményezve.
- Megkérdezhetem mit dolgozik?
Furcsa, legtöbbször nem szoktam beszélni, főként azért hogy erősítsem az emberekben az "izomagyú" és a "no ész" típusú első benyomásokat. Most valahogy mégsem maradok csöndben vagy kérem meg hogy maradjon inkább ő is csöndben.
- Te mire tippelsz? - kérdezek vissza játékosan, majd egy mélyet sóhajtok ahogy a vállaimat kezdi el gyúrni.
Eszméletlen jól esik, ahogy ügyes kis ujjaival rátalál az egyik csomóra az izmok között, és elkezdi kimasszírozni.
- Hát.. biztosan izgalmas munkája van.
Felkuncogok magamban.
- Ez diplomatikus válasz volt. - jegyzem meg elismerően. - Egyébként tegezz nyugodtan.
- Rendben.
- Első látásra a legtöbb ember nem jut tovább a kidobó vagy pankrátor vonalon. - jegyzem kissé fanyarul, de még jókedvűen. - El se hinnéd hogy egész délelőtt egy irodában görnyedtem. - sóhajtok bosszúsan.
- Elhiszem. Nagyon merevek az izmai.. izé.. izmaid.
Elmosolyodom.
- Mi a neved? - kérdezem oldalra fordítva a fejem, amint túljutott a nyaki részen.
- Ööö..Hakushi Michinori... de...
-Tudom, bemutatkoztál a telefonban. De én arra voltam kíváncsi hogy szólítanak. Michinori?
Elmosolyodik.
- Csak Michi. - feleli miközben újabb olajcseppeket pettyez a hátamra, a lapockám alatt.
- Szóval Michi.. okos fiúnak tűnsz. Első látásra, te sem tűnsz annak ami vagy.
- Lehet.
- Hogy a kérdésedre is válaszoljak, hallottál már a Kiken-sei (jelentése: veszély) Security-ről?
- Ha jól tudom ők biztosították a legutóbb a császár védelmét a Hanami alatt. A te céged? - kérdezi kissé meglepve.
Bólintanék, ha nem feküdnék éppen, így csak rávágom: - Igen.
- Akkor tényleg izgalmas munkád lehet. - mondja kellemes hangján.
Fejemet picit elfordítva észreveszem a falon a tükröt, így máris látom az arcát, és a kezeit a derekamon.
- Nem zavar ha a kuncsaftjaid néznek miközben dolgozol? - kérdezem a tükörben az arcát figyelve. El is pirul a tekintetemtől, és lesüti a szemeit, az izmokra koncentrálva inkább.
- Nem minden szobában van tükör, de van aki kéri. Nem tudom miért, talán azt hiszik csak úgy dolgozunk jól ha néznek. - nevet fel zavartan.
- Tipikus gyöpös nyugati vonás. - jegyzem meg sóhajtva.
A füstölőpálcáról közben az utolsó hamu is leesik, és a pálca vége halk koppanással hull a kerámia tartóra.
Feláll, megtörli a kezét, majd meggyújt egy újabbat.
Közben látom hogy megtörli a homlokát egy kendővel, bizonyára nem kis munkát adok neki, tovább tart sem mint gondolta volna.
- Zsúfolt napod lesz ma? Sokan járnak ide? - kérdezem ezúttal magam kezdve a társalgást.
Mikor a füstölő meggyullad, ajkaiból kört formálva fújja el a lángot, amíg fel nem parázslik. Szemeim megvillannak ahogy figyelem.
- Hát nem panaszkodom. - mosolyodik el, és visszasiet hozzám. - Elég sokan vannak ma, de vannak nyugisabb napok is. Az emberek főként a nyugalom miatt járnak ide, mert ez nem olyan mint a szállodákban meg a konditermekben ahol sajnos a legtöbb helyen futószalagon csinálják a masszázsokat.
- Igen, tudom mire gondolsz. - felelem sóhajtva, ahogy ujjai épp a legalsó csigolyáimat nyomkodják. A kellemes levendulaillat egyre jobban felszabadul a kezei alatt, ahogy lassan újra felfelé indul a testemen.
- Ennek a helynek valahogy nagyon kellemes a hangulata. - teszem hozzá mosolyogva.
Kétlem hogy egyik vendégnek sem lettek perverz gondolatai a ténytől hogy egy hozzá hasonlóan karcsú fiú dolgozik az olajoktól síkos testén... mmmm...
Még szerencse hogy van annyi önuralmam hogy ezt ne vegye észre rajtam.
Már most tudom hogy vissza fog csábítani ez az érzés.
És a bájos arca.
Az ő szemei is zöldek, akár az enyémek, csak sokkal lágyabb, természet adta zöld árnyalatban játszanak, nem olyan kígyómarás színűek, mint ahogy rám szokták mondani. Szemüvege elrejtené őket, de még azokon is átcsillognak, ahogy átszellemülten, gyakorlott odafigyeléssel végzi a munkáját. Szinte kisfiús arca van, puha sötétbarna hajjal keretezve, ami mereven elüt a fehér egyenruhától amit visel. Úgy összességében nem nézném 18 évesnél idősebbnek, de persze tudom hogy ahhoz hogy itt dolgozzon idősebbnek kell lennie.
- Örülök hogy így látod. - mondja, felvéve a társalgásunk fonalát. Továbbra is kissé furán szólal meg, amikor tegez. Tudom miért, sokaknak nehezére esik, és nem csak a munkám, inkább a külsőm miatt.
Lassan végez a masszírozással, szemérmesen megvárja amíg átvetem magamon a törölközőt, hogy immár a hátamon fekve az arcomat és a nyakamat simítsa végig.
Ez a masszázs már nem olyan erőteljes, mint az előzőek, inkább nyugtató, levezető jellegű. Behunyt szemmel élvezem, majd mikor kinyitom a szemem, ő rajtakapottan süti le a szemeit.
Jóleső elégtétellel tölt el, hogy titokban rajtam legeltette a szemét.
Megszoktam már, de azért egy hozzá hasonló fiútól.
- Biztosan sok izmos embert látsz a munkád során. - jegyzem meg neki szemtől-szembe, mivel mostmár nem tudna elfordulni tőlem. Viszont nem néz a szemembe, mert az ujjaira figyel, és az alatta futó izmokra.
- Vannak olyanok is. De ritkábban. A gyógymasszázst inkább az idősek és nők veszik igénybe. A fogyasztó masszázst a középkorú férfiak és nők, a frissítőt pedig szintén inkább a középkorúak.
Hm, ez érdekes.
Kár arra gondolni hogy szottyadt testű vén kujonok kéjelegnek arra ahogy tehetséges kis ujjai szinte zongoráznak rajtuk.
Hmmm..
- Kész is van.. - mondja mosolyogva, mikor egy utolsó simítással befejezi a mozdulatot.
Elégedetten nyújtózom ki, és most már nem recsegnek ropognak az ízületeim.
- Tényleg csodát tettél.. köszönöm.. - mosolyodom el. - Azt hiszem szereztél magadnak egy visszajáró vendéget.
- Az ilyennek mindig nagyon örülök. - néz rám ő is mosolyogva, igyekezvén az arcomra és nem a testemre fordítani a tekintetét. - Arra lezuhanyozhat. - mutat egy lefüggönyzött ajtó mögé, én pedig bólintok.
- Michi.. - szólok utána mikor éppen kilépne az ajtón. Visszafordul, zöld szemei kíváncsian csillannak. - Hm, semmi.. - rázom meg a fejem.
Végülis nem mondom ki amit akartam.
Most még nem.
Bólint, és eltűnik az ajtó mögött.
Lezuhanyozom, és a recepciós lánynak átnyújtok egy borítékot, amiben a masszázsra szánt pénz van. Kicsit megtoldva.
Számolgatja, majd mikor már épp kilépnék az ajtón utánam szól: - Uram, de ez nagyon sok..
- A többi a borravaló... - mosolygok rezzenéstelenül. - Hm, vagy teára.. - rántom meg a vállam, és halk csengőszó kíséretében kilépek az ajtón.
Igazán felfrissültem.
Az pedig hogy a fiú nemcsak a testem frissítette fel, de a vadászösztönöm is új életre kapott, csak hab a tortán.
Miközben a forgalmas belvárosban vezetek, útban az egyik kedvenc éttermem felé, már azt tervezem hogyan cserkésszem be. Nem lesz egyszerű. A munkája ellenére, igazi ki szemérmes szépség. Hmmm.. elgondolkodtat a dolog.
Végül olyan dolgok kezdenek el aggasztani mint a közelgő fittness-wellness kiállítás biztonsági terve. A kiállítást évek óta megrendezik, a szakma legjobb szolgáltatást nyújtó üzletei, és szépségápolási és egyéb cikkeket fogalmazó cégei. Viszont tavaly is több lopás, verekedés tört ki, ezért aztán ebben az évben már fizetnek is, a biztonságtechnikáért.
E-mailben lekérem a bent gépemről az adatokat.
Hatalmas, lótuszvirág alakú csarnok, egy stadionyi tér, tele kiállítókkal a legújabb kencéktől kezdve a most nyílt wellness centrumokig, minden szerepel. Biztosan tele lesz pénzes pasikkal, és nőkkel. Tényleg nem árt a biztonság.
Sóváran pillantok az udvari medencére, mely most teljesen kivilágítva hívogat. A feszített víztükrön tükröződik a lámpák és lemenő nap fénye.
Hah, azt hiszem ma éjjel is dolgozni fogok...
|
| timcsiikee | 2011. 06. 22. 21:06:18 | #14463 |
Karakter: Hakushi Michinori
Megjegyzés: ~ Senseinek
Michi:
Reggel mire beérek, Yuriko és Kiara-chan már bent vannak, és rendezgetik a helyeket. Négy szobánk van, ahol teljes körű ellátást tudunk biztosítani. Igaz csak hárman vagyunk, de olykor kell egy plusz helyiség.
- Sziasztok – zárom be a csilingelő ajtót, Yuriko kilép a saját terméből, egy törülközővel.
- Szia… hamarosan le kéne menni a mosodába. – közli mosolyogva, miközben bedobja a fehér, frottír anyagot a szennyesbe.
- Vettem… ezek szerint megint rám hárul ugye? – csalódott sóhajomat csorbítja mosolyom.
- Nos… a te vendéged csak délben jön, az enyém pedig húsz perc múlva itt lesz. Kirara pedig már épp felkészíti a saját vendégét – nos igen, a lányokhoz mindig korábban jönnek, az én „pácienseim” viszont délben, vagy csak délután érnek rá. Különös…
Megcsörren a telefon, komótosan sétálok az íróasztalhoz, leülök a székbe, majd felveszem.
- Tessék, Takayuki gyógy masszázsszalon. – Egy férfi az, elég mély hangja van, és határozott. Ahogy elképzelem biztosan valami izmos pasas lehet, bár ki tudja.
Foglal egy időpontot mára, fél kettőre. Nos… a mai napom már eléggé be volt táblázva, viszont első vendég, ahogy hallom a munkája is fontos, így nem szalasztom el a lehetőséget, hogy egy új kuncsaftot szerezzek. Már az elején is feltűnt, hogy akcentussal beszél, most viszont teljesen kiderül – Már csak egy nevet szeretnék kérni – mondom aprócska mosollyal, és a számítógépen pötyögök a naptáramba.
- Claude Scar – valamiért beleborzongott az összes ujjam, nevének beírásakor.
- Köszönöm, örömmel várom – elköszönök tőle, telefon le, monitor ki, és sóhajtva állok fel.
- Úgy hallom megint mozgalmas délutánod lesz – jegyzi meg mosolyogva Yuriko, és épp becsomózza a fekete zsákot, rám pillantva. Tudtam én.
- Igen, de megéri, és a mozgás nekem sem árt – megigazítom nadrágomat, majd elveszem tőle a zsákot. – Fél óra, és itt vagyok.
~*~
A hátsó, személyzeti iroda részen szürcsölgetem kellemesen tejeskávémat a fotelban terpeszkedve, amikor az órámra nézek. Negyed kettő. Nemsokára itt lesz az új vendégem, ideje felkészülnöm rá. Megiszom az italomat, elmosom a csészét, majd megmozgatom csuklóimat. Szerencsére nem ropognak.
Épp hogy kilépek az ajtón, ami a folyosó végén van, hallom a bejárati ajtó csengőjét, és máris megszaporítom lépteimet. Már messziről látom, hogy egy idegen. Megigazítom szemüvegem, kifordulok a folyosóról, és már ott is vagyok.
- Isten ho…zta – nos ahol a szemkontaktust terveztem inkább csak mellkasával találkozom, lassan felvezetem rajta tekintetem, és még épp hogy nem akad ki a nyakam, amikor megpillantom végre az átható zöld szemeket. Nyelnem kell egyet. – Isten hozta – tizenhárom húsz. – Ön lesz ugye… - mi is volt a neve? – Mr. Scar ugye? – azt hiszem így kell mondani.
- Igen – bólint – fél kettőre kértem időpontot – jézusisten… ha ezt tudom akkor nem sűrítem be, hanem szentelek neki egy fél délutánt. De már mindegy, megbirkózom vele… mármint… a feladattal. Megigazítom nyakamnál az állógallért.
- Üdvözlöm, én leszek a gyógy masszőrje, velem beszélt telefonon – eléggé meglepettnek látszik arca, talán hasonló mint az enyén. Én nem gondoltam volna, hogy ekkora, ő nem gondolta, hogy én ekkora. A kölcsönös meglepődés úgy látszik megvan.
- Köszönöm, hogy tudott ma fogadni, elég elfoglalt vagyok.
- Jöjjön kérem – bevezetem az előkészített szobába. Most hogy nem nézek a szemébe, valahogy könnyebb beszélnem. Megkérdezem melyik fajta masszázsra gondolt, mert nyilván szórólapról esetleg internetről nézett utánunk, vagy ha más mesélt neki, nos… akkor adok majd egy listát. Szerencsére válaszol, így tudom mire számítsak. A krémek és olajok már ki vannak készítve, egy teljes testmasszázshoz, sok minden kell.
- Vegye le minden ruháját, fel is akaszthatja vagy leteheti a székre, és itt van ez a törülköző, mindjárt jövök. Feküdjön fel hasra, az asztalra – szól é bólint, hogy értette, majd amíg átöltözik, kimegyek.
Hátamat a falnak támasztom, egyik tenyeremet óvatosan terítem mellkasomra, és kissé szaporán veszem a levegőt. Megtörlöm szemüvegem, mert olyan mintha párás lenne, majd Kirara lép ki a saját szobájából.
- Mi a baj Michi? – ennyire látszik rajtam? Halk, suttogásra fogom magam.
- Nem láttad azt a hegyomlást? Ő a hirtelen jelentkezett ügyfél – még közelebb is hajolok, hogy a fal se hallja meg, ha füle van.
- Oh, mielőtt belépett láttam az üvegen keresztül, kicsit meg is ijedtem. A te vendéged?
- Igen. De végül is kedves pasasnak tűnik.
- Hát… sok szerencsét hozzá – mosolyogva megy tovább.
Hahh… na jó, kezdjünk bele.
Mire visszaérek már az asztalon fekszik, a törülköző csak rá van terítve. lehet járt már ilyen helyen? Nem tudom, majd később rákérdezek, ha egyáltalán szeretne közben beszélgetni, ez majd az elején kiderül.
Kicsit lejjebb húzom rajta, hogy az alsóbb csigolyákat is elérjem majd. Fel kell állnom egy kis műanyag sámliszerűre, hogy kényelmesen érjem el. Hű… micsoda izmos teste van. Csak úgy dagad a bőre alatt.
- Először kezdem nyaktól lefelé, majd megfordul, visszafelé, és végül egy arcmasszázs. Így jó lesz? – kérdem, miközben kezembe veszek egy tubust.
- Maga ért hozzá – hallom lágy búgó hangján, hogy mosolyog. Ez engem is kisebb mosolyra fakaszt. Amíg nem látja, nem baj, bár ő nem szólt be úgy mint pár másik első vendég, aki azt hitte gyerek vagyok még. Talán vele szemben nem kell teljesen komolynak lennem.
- Nagyon kevesen mondanak ilyet – jegyzem meg halkan. Volt pár olyan kuncsaft, aki megmondta, hogy én milyen sorrendben haladjak, mert neki úgy jobb. Sosem bírtam a nehéz eseteket. – Milyen illatút szeretne? Van kókuszos, aloe verás, vagy mangós esetleg levendulás.
- Melyik a legnyugtatóbb? – kérdez vissza, és máris kenem rá az alap krémet. Először nyakára, vállaira majd egész hátára, amíg a törülköző nem fedi.
- A levendulás, annak az illata is jó hatású. A füstölő zavarná? – kezemmel elérem a törülközőt, így megyek, lemosom a kezemről az alap krémet, majd a levendulás tubust veszem magamhoz.
- Dehogy, nyugodtan – nagyon barátságos fickó, nem olyan, mint amilyenre gondoltam volna első látásból. Az ujjaim alatt csak úgy feszülnek az izmok, nyakánál kezdem, csak egy pici olajt használva, hisz az alapkrém így már eléggé csúszóssá tette bőrét. A füstölő kellemes levendulás illata lassan tölti be a termet, persze a pici ablak bukóra van nyitva, hogy frisslevegő is szűrődjön be. Nem utca felőli ablak, így nem jön be semmi zaj.
Nos kezdődjön a feltérképezés kommunikációs kedvével kapcsolatban.
- Megkérdezhetem mit dolgozik?
|
|
