- Annyira édes vagy, hogy fel tudnálak falni – morog a fülembe halkan, nekem pedig mintha olvadó jég csordogálna le a csontjaim mentén, mégis éget… a mellkasomra nyomás nehezedik, alig kapok levegõt. – Ne menekülj, kicsi gazdám, csak élvezd.

- M-mit csinálsz? – kapok levegõ után, amikor már fáj. Égnek a szemeim – Miért?

- Mert jó. Mert isteni finom vagy és meg akarlak kóstolni még jobban.

- H-hogy?

- Úgy bizony – hallom a hangjában a vibrálást, hogy õ ezt élvezi, ez tetszik neki, valahol úgy érzem, kinevet, szórakozik azon, hogy én nem tudom, mit tegyek. – Csak képzeld el, milyen érzés lenne ez… valahogy máshol a testeden – simít végig, perzsel az ujja, görcsbe rándul minden izmom az érintésére. Ne csinálja, ez… - mondjuk… itt? – simít végig a bordáimon, egyre lejjebb a hasamon, én pedig ijedten rándulok meg.

- Nem! Ezt nem – zihálok.

- Mit szólnál ehhez? – simít lejjebb, de a levegõ nem jön ki a torkomon, egyszerûen perzsel, vigyázban áll minden idegszálam. Olvad a gerincem, és ettõl az érzéstõl megijedek. Hogy valahol, talán, mélyen, tetszik amit csinál, ez jó érzés…

De akkor miért félek tõle ennyire? Nem akarok félni, nem akarom, nem merek ránézni és nem… ennek nem ilyennek kéne lennie, ennek nem is kéne lennie!

Miért lenne jó érzés, nem tettem semmit, hogy ilyet érdemelnék! Nem akarom, ne nyúljon hozzám… Nem is hallom, amit mond, mégis beszivárognak a tudatomba…

Vágynék…? valakire, aki rám figyel, aki… kényeztet?

Nem érdemlem meg, miért vágynék rá? Nem tettem semmit, amivel kiérdemeltem volna…

- Nem! Hagyd abba! – kérlelem remegve, de mégsem merem megmozdulni, ahogy rám fonja a karjait.

Belém villan az az emlék, amikor utoljára így fogtak le, de akkor megütöttek. Azt megérdemeltem.

- Csókolj meg, csak egy kicsit – suttogja a fülembe. A lehelete végiggördül rajtam, a szívem ki akar esni a mellkasomból. Nem nem nem… kérlek, engedj el, kérlek, nem tettem semmit, én igyekszem… - Csak egy kicsit…

- Nem… én nem tudom! – suttogom kiszáradt szájjal és összeszorítom a szemem. Engedjen el, ez… kiszolgáltatott, és… mit tudnék én neki adni? Mire lennék én Neki jó?

Õ minden téren sokkal többet érdemel, mint ami az egész én vagyok… és ez a tudat megdermeszt. Mit is akarnék, hol vagyok én ahhoz, hogy… semmit nem tudnék neki adni, amit szeretne, lehetetlenség…

Levegõért kapva nyitom ki a szemeim, amikor felemeli a fejem. Izzik a tekintete, én pedig szinte vibrálok a szorításába. Hirtelen felkiáltva lök elõre, ahogy õ maga hátralép, a mellkasom a támlának szorul és sajogni kezd, levegõért kapkodva, rémülten nézek rá, ahogy elsápadva torzul el az arca, mintha fájdalma lenne. Mit tettem, mi fáj? Szent ég… Ez miattam van?

Ledermedve kapkodok levegõ után, de alig jut el a torkomig, dobol a vér a fülemben.

Nem tudom elfordítani a fejem, de szinte vörös árnyalatú a szeme. Mérges… csalódott, lenézõ és undorodik, tudom…

- Oké, felfogtam! – kap levegõ után, még látom, hogy az izmai feszesek a fájdalomtól. Bántottam? De én… én nem akartam, én sajnálom… - Ha ennyire undorodsz az érintésemtõl és nem akarod, hogy próbálkozzak, akkor hozzád sem érek… - megrándulok a szavaira, mintha végigvágott volna rajtam. – Ezt akarod, gazdám? – durr, még egy. – Andy…?

- Sajnálom – cikáznak a szemeim, hangtalanul formáják az ajkaim a szavakat. Remegõ kézzel rántom le magamról a takarót, egyszerûen csak nem akarom, hogy így nézzen rám, szinte süt a belõle áradó csalódottság, a lenézést…

Kiesik egy-két pillanat, hallom az ajtócsapódást magam mögött, a vastag, bõ pulóver alá becsusszanó hideg, esõillatú levegõtõl megborzongok.

Felemelem a fejem. Már majdnem sötét van, most gyulladnak fel az utcai lámpák. remegve dörgölöm meg a karjaim, hogy picit átmelegedjek, az edzõcipõmbe beszivárog a víz.

Nem akarom, hogy bárki utánam jöjjön, csak egy kicsit… Sétálni akarok.

Ahogy kiejtette… hogy gazdám…

Hogy lehetnék én neki a gazdája, hogy jövök én ahhoz, hogy irányítsam, hogy kívánjak bármit is, amikor nem dolgozok meg érte? Õ nem ehhez van szokva, hanem jó élethez, izgalmakhoz…

Jobb híján itt vagyok… én. Ennél rosszabbat el sem lehet képzelni.

A kezemre nézek, a gyûrûre, és remegve törlöm meg az arcom. Ez csak az esõ, biztos, de égnek a szemeim. Csak taposom a járdát magam elõtt… soha életemben nem vágytam jobban arra, hogy megfeleljek valakinek. Próbálok segíteni, próbálom… elérni, hogy amiért megdolgozzak, büszkévé tegyen, fel tudjak valamit mutatni…

Talán órák óta rovom az utakat, de ahogy a testem, úgy az agyam is teljesen átfagy és lelassul. Már nem is fázom, nem kocognak a fogaim, az ujjaim vége viszont lassan elkékül, annyira hideg van. Rossz a vérellátásom… Keserûen szorítom össze a szám. Erre is… képtelen vagyok. Egy csõd az egész. Ez az egész… ami én vagyok.

Mintha valaki a nyakamba sóhajtott volna, rémülten rándulok össze és megfordulok. Daron…? Bocsánatot kell kérnem tõle, utálatosan viselkedhettem, mit gondolhat rólam… borzalmas.

És anyu? Sokkal jobbat érdemelne. Mit tudnék tenni értük?

Daron… Daron ennek az egésznek a királya lehetne, megvan hozzá a képessége, irányító, vezéregyéniség, kedves, jóképû… Én meg…

Belenézek az egyik kirakatba. A hajam nedves, hiába tettem fel a csuklyát, a homlokomra tapad, lázasan villannak ki a szemeim. Ilyen fehér szín nincs is.

Még színem sincs. Színtelen. megnézem az ujjbegyeim, de ég a tarkóm, mintha figyelnének Legszívesebben haza se mennék, gyáva vagyok, utálatos, hogy menekülök, pedig az én hibám. Õ tényleg csak… kedves akart lenni, végre elmondta volna, hogy mit akar, én pedig önzõ és ostoba módon csak elfutottam. Mindig én kérdezem, mivel tehetném boldoggá, de amikor elmondja, én vagyok a legszemetebb ember, hogy erre se vagyok képes és elfutok!

Õ már annyit tett értem, de én..

Nem tudom, mennyit csatangolok, fel se nézek. Szörcsög a lábujjaim alatt a hideg víz, kilátszik a lélegzetem.

Mintha puha ujjak simítanék végig a tarkóm, rémülten forgolódok, de nem… nem Daron. Szeretném, ha itt lenne velem, jó, amikor megölelt, meleg volt a teste és puha, biztonságos, és õ… azt is megkérdezi, hogy Én mit szeretnék. Ez sosem érdekelt senkit.

De neki ez a kötelessége, emiatt a buta átok miatt, ez a gyûrû…

Felnézek.

Valami… hol vagyok?

Nézem az üzlet cégérét, lassan hunyorítok. Ez…

Értetlenül fordulok meg. Egy mellékutca. Ott a fõút, de nem emlékeztem, hogy itt van egy ilyen zsákutca… lett volna? Mindig erre járok gyalog, önkéntelenül róttam a kilométereket, de erre isten bizony, nem emlékszem.

De annyira át vagyok fagyva, csak egy öt percre… átmelegedni, aztán hazamegyek. Muszáj. Nem lehetek gyáva, bocsánatot kell kérnem. Daron annyi mindenben segített…

Megakad a szemem valamin, bent, az egyik polcon, és gondolatok nélkül nyitok be. Felettem megcsendül a szélcsengõ, egy kis por is leszáll. Arcon csak a doh és a nyálkás érzés, de mégis melegebb van, mint kint. Idegesen szorítja a gyûrû az ujjam.

- Hahó… e-elnézést… - próbálok köszönni, de rekedt a hangom és ki van száradva a szám. Most kezdenek el vacogni a fogaim.

Nincs itt senki? Tényleg?

Lassan és óvatosan lépek beljebb, a kezeim dörgölve, hogy kicsit átmelegedjen, lehúzom az átázott csuklyát a fejemrõl. Lassan, de ahhoz a polchoz megyek, ahol megakadt valamin a szemem… Sok kacat. Ez ijesztõ… a polc poros, kis tégelyek, bennük egy-egy kisállat vagy valami, amirõl nem is akarom tudni, hogy micsoda, poros bársonyfüggönyök, és egy szintén poros, talán kétöklömnyi kis doboz. Összeszorítom az ujjaim, körülnézve.

- Hahó! Elnézést… - nézek körbe, de sehol senki.

Poros, de látom, alatta lakkozott és mintás. óvatosan nyújtom ki az ujjaim, de félek, hogy leverek valamit és eltöröm, de egyszerûen csak… tudni akarom, hogy mi van benne. Biztos csak kikopott vörös bársony. Ékszerdoboz lenne?

Óvatosan kattan, ahogy a tetõ elhagyja az alsó ívet, mintha egy jólesõ sóhaj áramlana ki belõle. Két ujjal emelem fel, ezzel együtt egy kis színpad is kiemelkedik. Hallom a rugók kattogását, a pöckök forognak, halk csendülés, ahogy eléri a szintet, és az egész kis gépezet precízen munkába áll.

Halk kattanások. De ez már a zene. Elvarázsolva figyelem, picit oldalra dõlt fejjel, ahogy a tetején levõ kis fekete alak körbejár, megszólal… a dal…

Meglepve húzom picit hátra a fejem, de közelebb hajolok. A zenedobozok többnyire csak dallamot játszanak, nem…?

Nem dalt…

Nem…

Lassan nem teszek fel kérdést, két ujjal fogva a kis doboz tetején ürülnek ki a szemeim, a gondolataim, csak közelebb hajolok, mintha valami meleget sugározna.

Mintha a vörös bársony alján valami fekete fortyognak, hullámozna, mint a kátrány, a tökéletes olaj…

Apró kis csápok, fekete, folyékony tûkként merednek fel, rácsavarodva az ujjaimra, a bõröm alá furakova, egyenesen felfelé tartva.

Le se veszem a tekintetem a kis alakról.

Olyan… megnyugtató. Tényleg, nincs semmi baj…

Ahogy veszem a levegõt, a fekete, olajosan fényes, mégis füstszerû anyag felemelkedik, a levegõvel együtt, és csak…

Durr.

Rémülten csapom le a dobozka tetejét és lekapva a polcról magamhoz szorítom.

Nem fázok, nem félek, egyszerûen csak a mellkasomhoz fogva tépem fel a bolt ajtaját és kiszaladok, mögöttem erõszakosan csörömpöl a csengõ.

XxX

Hihetetlen nyugalom tölt el, ahogy hazafelé sietek. Fürgébben és gyorsan szedem a lábam, szinte nevethetnékem van. Lenézek a bõ pulóver ujjai között csillogó kis dobozra, letörölgettem róla a port, csodálatos… sötét, talán tikfa? Arany mintával, csodálatos, és az enyém. Szükségem van rá.

Egy útkeresztezõdésnél megállok, a kezemre pillantva.

A fekete köves gyûrû… felemelem a kezem, és egy pillanatra elégedett mosollyal csodálom.

Milyen… fehér hozzá a bõröm. Illik.

Szóval… Daron. Ettõl még ugranék is egyet. Elégedettnek érzem magam, és valamiért… izgatottnak.

Ajtó, kulcs, kinyitom. Lerúgva a cipõm cuppogok a nappaliba, lerogyva a kis asztalhoz, és kiteszem a kis dobozt, végigsimítva. Még egyszer… felnyitom…

Valami arcon vág, végigégeti a légcsövem, a tüdõm, elsötétíti a pillantásom.

- Andy!! – lecsapódok a zenedoboz teteje, agresszívan vége a zenének.

Megroppantom a nyakam, a bõ felsõ redõi közé rejtve a zenedobozt. Ez annyira… Fantasztikus érzés. Végre! Csak megrebben a fejem a hangra, a kezemre nézek, a gyûrûre.

Szóval…

Halvány mosollyal fordulok meg, épp csak a fejemmel.

- Hol voltál?! Azt hittem… - anya. Aha.

- Semmi bajom. Minden rendben – hagyom, hogy megölelgessen, megtapogassa a homlokom…

- Istenem, mi volt ez az egész? – nem kell kiakadni.

- Csak friss levegõre vágytam.

- Épp hívni akartam a munkába, hogy nem megyek…

- Menj csak – vágok a szavába. Most csak egyedül akarok lenni. – Minden rendben.

- Egész biztos?

- Igen – biccentek még mindig mosolyogva. Hallgatni az aggodalmas kárálást, de aztán még egy ölelkezõs roham után végre elmegy.

Az egyik oldalsó szobából kisompolyog egy hatalmas, elegáns fekete macska. Csendesen nézek rá, nekidõlve a pultnak, és amint kattan kint a zár, õ azonnal felemelkedik, közelebb lépve hozzám, de ezek a szemek…

- Andy, az ég szerelmére, merre jártál? – ragadja meg a vállam, végignézve. Mintha bármi bajom eshetett volna.

- Semmi bajom. Csak… ki kellett mennem levegõzni.

- Betegen? – vonja fel a szemöldökét. Elmerengve vizsgálom a mellkasán kilátszó mintákat.

- Bocsi. Le kell tusolnom – mosolygok felnézve rá.

- Jó… - mondja lassan és hagyja, hogy elmenjek mellette. Annyira… remekül érzem magam. – Andy…?

- Igen? – kérdezem, miközben lehúzom magamról a felsõt. Annyira bõ és… igénytelen. Komolyan? Ennyi?

- Ami a délután történt… - jön be a szobába, de megtorpan. Félmeztelenül állok elõtte, felegyenesedve nézek rá, kérdõn oldalra biccentve a fejem.

Délután… délután…

Kotrok az emlékek között. Jaaa.

- Nem történt semmi – nézek rá szélesebb, de még halvány mosollyal. – Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, nem akartam… - csak néz rám. Végignézek magamon, aztán vissza a szemeibe, és picit szélesebb a mosolyom. – Nagyon hideg volt kint. Mindjárt letusolok.

Becsukódik mögöttem a fürdõ ajtaja és azonnal megengedem a forró vizet csapot. Pillanatokon belül mindnet elönt a pára, közben ledobálom a többi ruhát és hátrasimítom a tincseket.

A tükör elé lépek, egy mozdulattal letörölve a párát, és belemosolygok.

- Hello – suttogom, megtámaszkodva a mosdó szélén.

Bent a kicsi, ziháló Én. A nagy fekete szemekkel, miközben a tükrözõdés elégedetten mosolyog. A szeme fehérje sárga, a belseje pedig mint a kén, fekete foltokkal. Remegõ kézzel és sápadtan dörömböl a tükör másik felén, de az épp csak megrebben. Muszáj mosolyognom. Végre, végre!

- Tudod, szar volt abban a dobozban. Ne aggódj. Daron jó kezekben lesz.

- Észre fogja venni – remeg a hangja. – Ki fog szabadítani! Daron!!

- Nem fogja. Nem arra fog figyelni. Nem hall téged, ostoba! És tartsd a szád.

- Daron! – sikolt fel, de én csak hátrébb lépek, végigmérve magam a tükörbe. Kicsi, törékeny, de van annyi potenciál, hogy ne legyek megkötve. És egész helyes. Tetszik. És hogy Daron teljesíti a parancsaim, csak a hab a tortán. Hmm…

- Elég legyen – intek a kezemmel, mire a tükör hangos roppanással megannyi pici szilánkra robban és a kopott csempére potyog.

- Andy? Minden rendben? – kopog be Daron, és én végiggázolva a cserepeken lassan süllyedek mélyre a forró, gõzölgõ vízben.

- Minden. Minden a legnagyobb rendben – mosolygok, és teljesen lemerülök a víz alá. Milyen remek érzés, abszolút lebecsülök a forró fürdõ gyönyöreit. – Daron?

- Igen?

- Tüntess el minden tükröt a házból, mire kimegyek – dörgölöm végig magam a habbal, hátraöblítve a hajam. Mennyivel másabb így az arcom, eszméletlen… de Daron erõs, és érzem magamban a kölyök mozgolódását. Egy test, két tudatnak, túl kevés, sajnálom. De abszolút ráérek, mire teljesen eltûnik. Nem árt, ha addig az a dzsinné avanzsált elf nem jön rá a dolgokra. Még pihennem kell, hogy újra olyan legyek, mint régen. Csend kintrõl, szinte érezhetõ a meghökkenése. – Mondjuk a nagytükör a szekrényben, az maradhat, még kelleni fog.

- Rendben – jön kintrõl a kissé értetlen válasz, én pedig elvigyorodok. A zenedoboz elrejtve, tökéletes helyen. Nem lenne jó dolog megtalálni, mindjárt az elején.

Emlékszem, régen nagyon is jó mulatság volt egy tükrön keresztül figyelni a partnert, miközben épp elélvez… a plafonra szerelve figyelni, mint egy külsõ szemlélõ a kéjenccé tett testbõl.

Kicsit feljavítjuk a dolgokat. Izgalmas lesz.

Vannak emberek akik kurva jól tudnak idõzíteni, de nem bántam volna, ha körülbelül öt perccel késõbb nyomja a kulcsot a zárba. Így pedig ahelyett, hogy ezzel a szépséggel enyelegnék, most talpig bundásan kell végighallgatnom az aggódó szülõ blablát.

Ráadásul még a simogató kezektõl is megfosztana, de tisztán és érthetõen fújtatva a tudtára adom, hogy semmi kedvem mozdulni. Megy a halál!

Felugrok a kopott kanapé karfájára, hogy ez a nõszemély hozzám se érjen, onnan hallgatom a beszélgetést.

- Lehet olyan répás-zellerkrémlevest?

Mikor az anyja a konyhába indul én visszamászom Andy ölébe. Érdeklõdve figyelem az egyre terjedõ vörösséget az arcán, de az átmelegedett mancsai mégis simogatón járnak fel-alá a hátamon.

Miért nem jön zavarba ilyenkor és miért igen, ha ember alakban nyúl hozzám?! Úgy is elviselnék egy kis kényeztetést, fõleg lent délen.

- Lehet. Vettem hozzá mindent. Hoztam narancsot, meg citromot, meg találtam grapefruitot is… kell a c-vitamin.

Erre már én is felkapom a fejem…

- De jó! – mosolyog vidáman – Ide tudnál dobni egyet?

Nyugtalanul szimatolva bámulom a narancssárga mennyországot míg gyorsan megszabadítja a héjától. Amint megvan rögtön az orrom alá dugja a gerezdet én meg lenyomom a kanapéra, hogy kényelmesem megehessem. Még jó, hogy a macskák fogai élesek.

- Kell a C-vitamin, hallottad – mosolyog rám.

Dorombolni kezdek jutalmul.

Betermelem a narancsot, majd elégedetten elheveredem a pokrócba bugyolált gazdám mellett. Belenyomnak pár gyógyszer és szerencsére ismét kettesben maradunk, mert az anyja eltûnik a saját szobájában. Hallom, hogy nem sokkal késõbb a fürdõ ajtaja is csukódik, így tuti bent lesz egy darabig. Visszaveszem hát az emberi alakom.

- Olyan jó az illata – sóhajt fel mellettem.

- Fura – zöldséges, fûszeres illat. Nem a kedvencem, de nem is borzasztó.

Andy úgy csinál mint egy kisgyerek, aki a csokira van. A kanapé támlájára támaszkodva bámulja a fazekat, mintha az varázsütésre megfõzné a levest.

Nos, elméletileg lehetséges lenne, ha kívánná, de mivel olyan makacs…

- Kiskoromban, ha beteg voltam, vagy ha jó jegyet hoztam, anyu mindig ilyet készített. Fûszeres és krémes. Két tányér után nem is voltam beteg. – magyarázza hátrapillantva rám.

Hm… én is tudok valamit, amitõl egykettõre kiizzadná a betegséget. Csak rá kéne venni valahogy, különösebb kényszer nélkül.

- Akkor mindjárt ezzel kellett volna tegnap kezdeni, nem? – mondom halkan, közben ügyesen a háta mögé fordulok, elzárva ezzel a menekülés lehetõségét. Játszani akarok még egy kicsit. Túl korán megzavartak az imént.

Hátrafordítja a fejét, zavartan néz közelrõl a szemembe, miközben én a hátához simulok. Teljesen át van forrósodva, a vékony kis teste csak úgy ontja a hõt magából.

- Lehet. – még jobban hozzá simulok, mire szabályosan megdermed - Daron…?

Jaj ne már! Csak egy kicsit lehetne lazább!

- Tudod, mindig azt kérdezed, hogy mi nem jó nekem abba, hogy a gyûrûhöz vagyok láncolva – mormogom, hogy minden szó szinte simogassa a bõrét a nyaka kecses ívén.

Fészkelõdik egy picit, de nem sokat. Nem tud meglépni.

- I-igen…

Egyre vörösebb lesz ahogy hozzá törleszkedem és elõveszem azt a macskás dorombolást, amit szeret. Tulajdonképpen nem is rossz, fõleg mikor így megremeg tõle.

- Nem kérdezel rá?

- De már kérdeztem… vagyis…

Elkapom a tekintetét és nem is hagyom, hogy elforduljon, pedig semmi különöset nem teszek, csak minden figyelmem rá fordítom. Észrevettem már ezt. Tetszenek neki a szemeim. Ezt akár ki is használhatom alkalomadtán.

Mint aki teljesen transzba esett, úgy bámul rám, szerintem észre sem veszi, hogy szaporábban szedi a levegõt, a teste még forróbb, ha ez lehetséges, pedig már a pokróc nagy része a combjaira csúszott. A kezemet az övéire csúsztatom, hogy ne vegye el a támláról, mert így tökéletes. Még tökéletesebb lenne, ha nem lenne rajta ruha, de így sem olyan rossz.

- Mit… tehetek érted…?

- Óóó… lenne pár ötletem. – mondjuk kölcsönadhatná a puha kis kezeit pár percre és máris napfényesebbnek látnám a világot.

- I-igen…? – cincogja édesen.

- Ó, igen.

- És…? M-mit…?

- Hát, mondjuk, folytathatnánk a délutánit. – az nem lenne rossz…

- A mit? – az arca már tüzel, ahogy mindene és ellenkezni kezd, ficánkolna.

Ez naaagyon rossz húzás, ha tényleg szabadulni akar.

Dorombolva nyugtázom, hogy bizony éppen az álló farkamnak dörgölõzik, de sajnos abbahagyja. Ahh…

Ajkaimat a nyakára tapasztom, a forró bõre majdhogynem éget, de olyan jó is végre egy testhez érnem, méghozzá egy ilyen szexi, vékony testhez, hogy már attól el tudnék menni, hogy csókolgatom. Kibaszottul akarom már!

- Ezt folytathatod – suttogom a fülébe rekedt hangon, a nyelvemet finoman végighúzom a pici kagylón, majd a füle alatti gödröcskébe csókolok. Összerándul és behúzza a nyakát.

Kuncogva kalandozok tovább a tarkója felé.

- Annyira édes vagy, hogy fel tudnálak falni. – mormogom, minden szót egy csókkal erõsítve meg, míg el nem jutok a másik füléig amibe finoman beleharapok.

Nyüszítve simul a kanapéhoz, el tõlem, amennyire csak lehet, de azonnal ismét hozzá simulok. Még van valamennyi idõnk a fürdõben most engedték meg a zuhanyt.

- Ne menekülj kicsi gazdám, csak élvezd.

- Mit-mit csinálsz? Miért? – motyogja pihegve.

- Mert jó. Mert isteni finom vagy és meg akarlak kóstolni még jobban. – morgom elmélyült hangon. Minden szó, képekben jelenik meg a fejemben, ahol mindben Andy a fõszereplõ.

- Ho-hogy…?

- Úgy bizony… csak képzel el milyen érzés lenne ez… - a leheletemmel végigsimítom a tarkója felsõ részét. Megreszket a teste. - … valahol máshol a testeden. Mondjuk… - elveszem az egyik kezem az övérõl és becsúsztatom a pólója alá, egy ujjammal körberajzolom a köldökét. - … itt? Képzel el…

- Ne-nem! Ezt nem… - nyöszörgi a fojtottan.

Hát jó. Akkor… - Mit szólnál ehhez? – ismét megnyalintom a füle alatti pici mélyedés, mire az egész teste a kanapéhoz feszül és felsóhajt. Igen… - Mondjuk… itt? – elõre nyúlok és a combja belsõ részén húzom feljebb a kezem, egyre feljebb… de mielõtt az ágyékához érnék elhúzom a kezem és visszafelé haladok a combján.

- A te tested is vágyik rá ugye? Egy kis kényeztetésre valakitõl?

- Nem! Ha-hagyd abba! – nyöszörgi, de már egész testében remeg.

Annyira csábító tud lenni…

- Csókolj meg, csak egy kicsit. – kérem halkan, csalogatón.

Egy pillanatra megdermed, majd rázni kezdi a fejét. A haja az arcomat súrolja. Beszívom az illatát, de nem tágítok ilyen könnyen.

– Csak egy kicsit…

- Nem… én nem tudom!

- Megtanítalak, és nem csak a sima csókra. – dorombolom, közben elveszem a másik kezem is az övérõl és magamhoz szorítom. Imádom, hogy ilyen vékony és a karjaim teljesen körbe fonhatják!

Magamhoz szorítom és elõre nyúlva finoman az álla alá simítom az ujjaim és gyengéden hátrafordítom a fejét.

Abban a másodpercben dermedek meg a mozdulat közben, hogy meglátom a könnyes szemeit. Csak értetlenül bámulok rá, majd egy pillanat múlva az a régen nem tapasztalt, maró, égetõ érzés kezd terjedni a mellkasomban egyre erõsebb hullámokban. Mintha savat nyeltem volna, ami belülrõl akar feloldani. Égeti mindenemet.

Ez a büntetésem, mert bántottam, és egy szellem sosem bánthatja a gazdáját, vagy nagyon megjárja. Felpattanok a kanapéról, elrántom a kezeimet tõle. Picit hátratántorodom, ahogy az égõ csípés végigszáguld a lábaimon is és szétterjed a testem minden pontját, majd vissza a mellkasomhoz.

- Oké, felfogtam! – nyögöm ki Andy felé fordulva, aki engem bámul nagyra nyílt szemekkel. Mély levegõt veszek és kifújom, ahogy a fájdalom enyhül. Szerencsére nem vittem túlzásba. Nagyon. – Ha ennyire undorodsz az érintésemtõl és nem akarod, hogy próbálkozzak, akkor hozzád sem érek. Ezt akarod gazdám… Andy?

Hideg víz alá állok, és csak engedem, folyatom magamra, nem érdekel. De észbe kapok – nagy lesz a vízszámla… a víz szárítja a szemem, így félig vakon tapogatózok a sampon után. Tapadok az izzadtságtól, ami a víz párája miatt még jobban érezhetõ. Nem merek gondolkodni. Nem tudom mit tegyek vagy hogy mit tehetnék.

Le is verem a flakont, ijedten kiáltva próbálok utána kapni. Egy tömeg szerencsétlenség vagyok…

- Minden oké? – kopogtatja meg az ajtót Daron.

- I-igen, csak a sampon volt – szólok vissza. Ez így… nem jó, mit csinálok?

Nem tudom, mit vár tõlem. Mi ez az egész. Miért kedves? Be volt zárva a gyûrûbe, most pedig elmehetne, én igazán nem tartóztatom... a gyûrûre pillantok, megsimogatva a párától ködös követ. Olyan nagy baj, ha nem akarom, hogy elmenjen? Végre van valaki, akinek úgy érzem, számítok, kihasználás nélkül… De szabad nekem ez?

Hiába tapogatózok, csak egy törülközõt találok. Olyan zavarban voltam, hogy nem hoztam be magammal váltóruhát… szent ég. Majd gyorsan öltözök, hogy ne csajon meg  huzat.

- Teremtõm – nyög fel Daron, én pedig zavartan nézek rá, hátrasimítva a hajam, mert csöpög a szemembe a víz tõle. – Miért csinálod ezt?

- Öhm… e-elfelejtettem bevinni ruhát – dünnyögök és sietek kitúrni valami meleg és kevésbé kellemetlen ruhát, ami takar. Feltételezem, nincs oda a látványért, én se szeretem nézni magam. Alacsony vagyok, vékony, kilátszanak a kulcscsontjaim, a csípõmrõl minden leesik… Amikor megfordulok, a mellkasomhoz fogva a puha és még illatos holmikat, meglátom, hogy tényleg minden ki lett teregetve, szárad… szellõzik a szoba. Nincs betegségillata. Megcsinálta…? Csak úgy? Nagyon unatkozhat mellettem, amitõl még egy nagyot szúr a mellkasom.

- Köszönöm… nem kellett volna megcsinálnod…

- Semmiség – köszörüli meg a torkát. Idegesen nézek rá, közelebb lépve, a másik kezemmel a törülközõt markolom meg, mert érzem, hogy útnak eredet a föld felé.

- Ugye nem tudlak megfertõzni téged?

- Nem tudok beteg lenni – fordítja el a fejét, én pedig még kisebbre próbálom összehúzni magam. – Kurva kemény az élet, Andy. Jobb lesz, ha felöltözöl, mielõtt még jobban megfázol. Sipirc! – hajt el, én pedig halvány mosollyal megyek vissza a fürdõbe, de ott valami mély keserûséggel magamban nézek bele a tükörbe. A kezem élével lehúzom a párát… fehér vagyok, szinte látszanak az erek, alig látszik a szemöldököm, a szemem pedig karikás. Nem csodálom, hogy… nem csinálhatok többet ilyet, hogy kimegyek egy törülközõbe, összevetve magam Daron külsejével sehol se vagyok. Nem vagyok szép látvány… nem nehéz észrevenni, hogy ezt õ is így gondolja. Ostoba voltam, felelõtlen, nem csinálhatok többet ilyet.

XxX

Kis fészekben ülök, mint egy hernyó, bebugyolálva a lábaim, ha hátrahajtanám a fejem, még csuklyát is tudnék csinálnia z egyik pokróc szélébõl. Finom puha és meleg… két redõ között dugtam ki az ujjaim, forgatva a lapokat a felsõ ujjperccemmel. A harmadik gyõzelem zsinórban.
Nem lenne szabad, de hát nem csalok!

- Meg kell ígérned, hogy egyszer még elvihetlek Vegasba – morog, miközben egy intéssel a tenyerébe igézi a lapokat. Elbûvölve figyelem.

- Hogy mennék én Vegasba? Ez butaság…

- De szórakoztató – vigyorog rám.

- Nem illek én oda.

- Csak egy szmoking kéne és kész – vág a szavamba. Lesütött pillák alól figyelem az izzó, parázsló aranyszínû tekintetet, és hogy a félig kigombolt ing alól elõvillannak a testén a jelek. Mit jelenthetnek? Mindig ott voltak?

Hol lehetnek még…? Vajon az egész teste tele van velük…?

- Ha hátrafésülnéd a hajad, olyan lennék, mint James Bond és jöhetnek a piros ruhás macák – vigyorog, de én csak idegesen kopogtatom a körmeimmel a bögre szélét. Mit kezdenék velük?
Sose gondoltam magamra úgy, mint egy párkapcsolat egyik feleként. Mit tudnék én adni bárkinek is?

- Olyan gondolataid vannak néha… - szabadkozok.

- Mi a baj a gondolataimmal? Eddig úgy tudtam, hogy felettébb szórakoztató vagyok! – cukkol, én pedig elmosolyogva nézem. Ha látnák õt az emberek, az egész világ a lábai elõtt heverne. Nagyon jóképû, matematikailag tökéletesen arányos az arca. Kész szakdolgozat-anyag!

- Az is… - mosolygok – de nekem furcsa. Nem kéne zavarnia, hogy egy gyûrûhöz van zárva? Nem szoktál, szomorú lenni?

- Miért számít neked, hogy mi van velem? – kérdezi némi szünet után, miközben az ujjai keverik a kártyákat. Idegesen pillantok félre, a belsõ ajkam harapdálva. Mert… nem tudom. Folyton utasítgatják, hiába akarna mást, egy olyan remek személyiségnek, mint õ, ekkora életvággyal… körülnézek a lakásba és még rosszabbul érzem magam.

- Te is élõlény vagy, és sokat segítettél nekem is – suttogom – Nem akarlak kihasználni, ha neked rossz így.

Hiszen õ csak azt akarta, hogy becsüljék meg a munkáját, nem ingyen dolgozni akárkinek, mert ez nem kötelesség, ez az õ ereje, az õ ideje, az õ munkája, miért csinálná ingyen?

Belém hasít a gondolat, hogy de én is ugyanezt csinálom. Borzalmas vagyok.

- Volt egy nagyon okos ember, aki azt mondta: Carpe diem!

Ragadd meg a napot. Élj a mának, kinek hogy tetszik és érthetõbb.

- Horatius mondta – biccentek.

Nem gyakran adok igazat egy embernek, de az öreg tudott valamit. Ha pedig azt kérdezed, szomorú vagyok-e? Nem. Nincs értelme – vonja meg a vállát. – És megmondtam már, hogy nem hozol kényelmetlen helyzetbe. Sajnos csak a kívánságok révén használhatom az erõmet és jó érzés, amikor végigbizserget a mágia. Nagyjából olyan, mint egy forró habfürdõ megspékelve egy kis masszázzsal.

Halványan mosolygok az érzésre. Olyan képekkel tud dolgozni, de tényleg… Neki királynak kéne lennie, nem szolgának nálam.

A gyûrûre nézek. Vajon tudnék segíteni valahogy?

Felriadok a gondolataimból, a megannyi cikázó teóriából, hogy mit tudnék tenni érte, hiszen õ már annyit segített, amikor megérzem az ujjait a hajamba túrni. Felnézek rá, már a tincseim kerete nélkül. Nem szeretem az arcom mutogatni – Eltûntek a hegek – suttogok.
Nem tudom, hogyan és mikor csinálta, de nem találtam a megannyi sebhelyet és emléket, amiket mások okoztak.

- Tényleg? – dorombol. Muszáj mosolyognom, olyan, mint macska formájában.

- Tudom, hogy te voltál…

- Így sokkal szebb a bõröd – cikáznak az ujjai lassan, bizsergõ csíkot húzva maguk után – Hibátlan és finom puha.

Lassan a fülemig vörösödök, megrebbenõ pillákkal. Miért mond ilyeneket?

Megdermedek, még a levegõ is bennszorul, amikor hirtelen megérzem a hûvös ujjait az oldalamon. Pont az egyik bordám ívénél… ráadásul a pulóverem alatt! Hogy kerül oda az Õ keze?! És egyébként meg mit keres ott??

- Daron…?

- Hmm…? – jön közelebb az arca is, és csak a haja csiklandozza az arcom. Megdermedve ülök, összezavarodva, csak a mellkasomat akarja feltépni a szívdobogásom, mint egy Alien-filmben. A mellkasa a mellkasomhoz ér, még így, pokrócon keresztül is, szinte kihámoz.
Én pedig meg se tudok mozdulni, pedig csak rá kéne szólnom, hogy szálljon le rólam, ne csináljon többet ilyet, az eszébe se jusson! És nem tehetne mást, engedelmeskedne…

De nem szólalok meg.

- M-mit csinálsz…?

- Érintelek… csak egy kicsit másképp, mint eddig – suttogja a fülembe, érzem a leheletét, az ajkai mozgását és kiráz a libabõr. Az ujjaim megszorulnak a csuklóján. Nem akarok gondolkodni, rajta, nem akarok érezni semmit, nem akarom, hogy ebben bármi jót is felfedezzek, mert ilyet nem szabad!

- M-miért csinálod ezt velem…?

- Talán nem tetszik, Andy? – ejti ki úgy a nevem, mintha valami különlegesen finom csokoládé volna. Egy pillanatra belezsibbad minden tagom. – Nyisd ki a szemed, kicsi gazdám, tudod, hogy nem bántanálak.

Pontokként égetnek az ujjai, fel az arcomra, elveszve a tenyerében. Nem akarom, nem akarom, csak fejezze be… lassan nyitom ki a szemem, de a tekintete olyan közel van, hogy szinte fel tudom fedezni a vörös izzást, amit mindig oda képzelek. Mint egy kohóban, ahol sárgán izzik a parázs, és olvadt színekben hullámzik az arany, benne a pupillája apró, fekete gömbje.

Hullámzik, forog, mint egy örvény, az ajkaim kiszáradva kapnak egy kósza levegõ után, amíg le nem hunyja a szemeit, de a fejem még mindig lángol, az agyam lezsibbadt. Mint egy forró, párás lélegzet.

Akaratlanul is tudatosítom, milyen kellemetlen és zavarba ejtõ a helyzet, mennyire közel van hozzám, a kezei még mindig a derekamon, a csupasz bõrömön… reflexbõl a számat kezdem harapni, mint mindig, szinte véresre.

Megdöbbenve csúszok még mélyebbre a párnában a súlyától, ahogy vadászó mozdulattal hajol elõre. Reflexbõl összeszorítom a szemeim, ez a… szája a számon…

Most megcs… cs…

Rágondolni sem tudok.

Csak forró, puha, fûszeres. Halkan, de megdöbbenve nyögök fel elsõ meglepetésemben, de mielõtt bármire is tudnék érdemileg reagálni, hallom az ajtó csapódását. A kilincs mindig odacsapódik a külsõ falnak…

Riadtan nyitom ki a szemem, de eltûntek a kezek, az arc, a száj, az íz, csak a négy kis tappancs ugrik az ölembe, elõre nézve. Elfelejtek levegõt venni, csak ülök, mint akit odatettek.

- Drágám, már megint belázasodtál? Borzasztóan piros az arcod…

Nem reagálok, csak meredek magam elé… megérinti az arcom, kintrõl jött, a keze hideg és köd-illatú. Megrándulok és zavartan nézek fel rá.

- Tessék?

- Lázas vagy, drágám? – próbálja elhessenteni Daront az ölembõl, aki felborzolva a bundáját fúj egyet, és feljebb sétál, pont a fejem fölé, a támlára. – Én nem érzem, nagyon átfagytak a kezeim…

- Nem, jól vagyok – próbálok valami nyugtató mosolyt varázsolni az arcomra.

- Biztos? Fõzök neked levest.

- Lehet olyan répás-zellerkrémlevest? – ülök fel. Daron visszahuppan az ölembe, és hátrafordulva néz rám. Zavartan, csak a sárga pillantásától elvörösödve emelem fel a kezem, és megsimogatom a fejét. Mégis elmosolyodok, olyan puha a bundája, jólesõen süllyesztem bele az ujjaim.

- Lehet. Vettem hozzá mindent. Hoztam narancsot, meg citromot, meg találtam grapefruitot is… kell a c-vitamin.

- De jó! – mosolygok felülve – Ide tudnál dobni egyet?

Gyorsan hámozom meg, és szétszedve a gerezdeket nyújtok egyet Daron felé. Az egyik mancsocskájával lenyomja a kezem, hogy rendesen hozzáférjen… kuncogva nézek rá.

- Kell a C-vitamin, hallottad – mosolygok rá, megvakargatva a füle tövét. Dorombol, és szinte izzik a tekintete.

Anyu bead még egy aszpirint, kapok egy teát és õ megy intézkedni a papírokhoz. Mosolyogva integetek neki és megtámaszkodva a kanapé támláján szimatolok a még rotyogó leves felé.

- Olyan jó az illata – sóhajtok fel.

- Fura – érzem, hogy lejjebb süllyed a kanapé másik fele, kényelmesen keresztbe dobja a lábait, már az eredeti alakjában. Így kissé… zavarba ejtõbb, mint macskaként. Csak odasandítok, aztán visszafektetem a fejem a karomra, térdelve a támla elõtt.

- Kiskoromban, ha beteg voltam vagy ha jó jegyet hoztam, anyu mindig ilyet készített. Fûszeres és krémes. Két tányér után nem is voltam beteg.

- Akkor mindjárt ezzel kellett volna tegnap kezdeni, nem? – hallom megint a hangját a nyakam mellõl, ijedten húzom be a nyakam és óvatosan lesek hátra. A két kezével mellettem támaszkodik, az állát a vállamra fektetve. Zavartan nézek megint magam elé, hogy így csapdába ejtett, mindkét oldalon a karja, mögöttem a mellkasa…

- Lehet – dünnyögök. Most már csak vissza se tudok ülni, mert akkor szinte az ölébe huppannék… de hiába nem moccanok, megérzem a hátát a mellkasomnak simulni. Megdermedve nyikkanok fel, zavartan hátranézve rá.

Teljesen körbezárt.

- Daron…?

- Tudod, mindig azt kérdezed, hogy mi nem jó nekem abba, hogy a gyûrûhöz vagyok láncolva – duruzsolja a nyakamba. A mellkasom szinte a kanapé támlájának nyomódok, Õ pedig a hátamnak. Szinte ívbe hajlik a hátam, elvörösödve nyüsszenek fel. Ez a póz annyira… zavarba ejtõ. de nem nagyon merek megmoccanni, mégis kissé fészkelõdve fordulok felé, vörös arccal.

- I-igen… - nézek rá kicsit zavarban. Még forróbbnak érzem az arcom, pláne, ahogy az álla ívét végighúzza a vállamon, a nyakam hajlatába dorombol.

- Nem kérdezel rá?

- De már kérdeztem… vagyis… - pislogok zavartan, meghökkenve pislogok fel rá. Mélyen a szemembe néz, szinte látom a parázs szikráit. Ne csinálja, ezektõl a tekintetektõl minden porcikám lángra akar kapni, és ezt nem értem, nem tudom…

Ezt most… élvezni kéne? Mert a zavaron kívül most… Felvonja a szemöldökét, a kezeit a kezeimre simítva tartja ott. Mit csinál? Zavartan próbálom elhúzni, de teljesen a támla huzatára nyomja. Szóval most… itt térdelek, lefogva, mögöttem õ, és a hangom valahol negyedúton elveszett.

Szívrohamot fogok kapni. Ez olyan… kiszolgáltatott. Idegesen összeszorítom a szám, felnézve rá. Levegõ után kapkodok, elvörösödve.

- Mit… tehetek érted…?

- Óóó… - villannak fel a szemei – lenne pár ötletem.

- I-igen…?

- Ó, igen.

- És…? M-mit…? – kívánjam hogy… azt tehessen amit akar? Mint a szabad akarat…? Azt csináljon, amit akar…

- Hát, mondjuk, folytathatnánk a délutánit.

- A mit? – borul lángba az arcom, és bár reflexbõl csak egy kicsit ficánkolok, megdermedve akadnak össze a szemeim, megérezve, hogy szinte hozzá dörgölõzök.

És ahogy feldorombol… Felnyüsszentek, amikor morogva a nyakamba csókol.

- Ezt folytathatod – suttogja a fülembe. Kiszárad a szám, összeszorítva a szemeim. Micsoda?

Szerintem irtó jó ötlet, fõleg ha nem tudja máshonnan beszerezni, legalábbis nem könnyen. Miért ne tennék neki szívességet, ha ilyen jól vagyok tartva? Nem hív vissza gyûrûmbe, nem zár be, nem parancsolgat – amit egyébként rühellek -, nem kér hülyeségeket, minden nap kapok narancsot és kedvemre tapizhatom fizetség címszó alatt. Már csak egy eszméletlenül nagy, forró szex kéne és ez lenne az Aranyélet.

A kérdésemre nem válaszol, ugyanaz a csendes, sejtelmes kis mosoly játszik az ajkain, ami mindig, ha az egyet nem értését akarja elboronálni. Komolyan mondom, ha nem lenne betegállományban megfognám és jól megráznám!

Beletörne a nyelve annyit kimondani, hogy „Szeretném ha a leckém bekerülne a nyavalyás füzetembe”?

- Kártyázunk? Egy kicsit… csak elõtte le akarok fürdeni, mert fázok.

Bosszúsan sóhajtok fel, kedvem lenne kiabálni, de csak nyugi. Olyan sápadt, mint aki a végét járja és szinte nekem fáj az a durva köhögõ roham ami elkapja.

Ha tegnap éjjel nem akadékoskodik, most semmi baja nem lenne…

- Oké. De az ágyadban, mert itt fázni fogsz, aztán lóghatsz még egy napot – nem mintha bánnám. Az a suli kész börtön.

Elmélázva simogatom tovább a térdét, észrevétlenül feljebb araszolva picit. A nadrágon keresztül is süt belõle a forróság, mint egy hõsugárzó. Sajna ez csak a láznak köszönhetõ.

Õ tehet róla, de még betegen is csábító.

- Gondoltam, kihozom ide a paplant, addig a szobám kiszellõzik… - leteszi a teás poharát és menni készül. Menne is, ha a kezem nem pihenne a combján. Úgy bámulja a cirógató ujjaimat, mintha valami idegen test lenne. Várnám, hogy megfogja és lepakolja, vagy szimplán csak elhúzódik, de egyik sem talált. Ehelyett csak meredten ül és egyre nagyobb zavarban néz lefelé. Végül addig fészkelõdik oldalra, míg a kezem le nem csúszik róla és nehézkesen mozogva fel nem áll.

- Sietek… csak letusolok.

Úgy öt percig nézek utána, nem tudok magammal mit kezdeni, így végül felpattanok és utána megyek. Éppen akkor lépek be, mikor a vastag tollpaplant az ablakkeretre teríti szellõzni. A karjai remegnek, ahogy õ maga is. Nem csoda, az a paplan nagyjából vele azonos súlyú és most még beteg is. Ráadásul magára nyitja az ablakot, holott lázas.

Eddig úgy viselkedett mit egy felelõsségteljes felnõtt, most meg visszasüllyed ovis módba?

- Már megint kínlódsz! Egyszer betöröd a fejed – szólok rá morogva, mikor elõre billen – A végén nem engedlek egyedül zuhanyozni – vigyorgok fenyegetõn, ha ez használ.

Be is váltom, ha továbbra is rossz kisfiú lesz.

- Tudok egyedül zuhanyozni – motyogja vörös pofival.

Kaján vigyorral élvezem a zavarát, majd mögé lépve karolom magamhoz. Forró a teste, de a ruhái nyirkosak és a nyitott ablakon beáramló hûvös, párás levegõtõl csak még rosszabb lesz. Szinte didereg, még a kézfeje is libabõrös.

Lassan simítom végig a hátát egy kis extra meleget juttatva neki, majd a vállait, a karcsú derekát és végül a lapos hasán át a mellkasán. A pólója alatt annyira finom a bõre, hogy egyszer még muszáj lesz végigkóstolnom.

- Ó, tudom én azt – mormogom neki, kicsi mélyebb hangon. Megrészegít ez a test, olyan erõs kívánást vált ki elõlem, hogy majd belepusztulok a szükségbe.

Az ajkaimmal végigsimítom a nyakát, alig érintve a pulzusa mégis hihetetlen sebességgel pumpálja a vért. Nem hagyja hidegen az érintésem, mégis folyton zavarba jön és tiltakozik.

- Csak nem tudom, meg merjem e kockáztatni, hogy rosszul legyél a forró gõztõl, megszédülj… hmm, szerintem be kéne mennem. Megmoshatom a hátad, vagy fürödhetünk együtt is. – ajánlom doromboló, kéjes hangon. Mint egy pajzán ígéret arra, hogy biztos élvezni fogja.

Érzem a hirtelen jött remegését, mosolyogva konstatálom, hogy mennyire vörösek a fülei, de ez a remegés…

Miattam, vagy az alakból jövõ hûvös szellõ miatt?

- É-én… menni fog még egyedül is – nyögi vékony, rekedt hangon.

Ugyan az ajánlatom pusztán szórakozás volt, de nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem lenne szüksége valami kapaszkodóra.

Meglepve szorítom magamhoz még inkább mikor jólesõ szusszanással a mellkasomhoz simul. Eddig vasakarattal kitartott, nem lazult el a karjaimban, most viszont igen. Éppen ezért kételkedem benne, hogy ez a megadása jele lenne. Sokkal inkább az állapota tehet a gyengeségérõl.

Finoman a homlokra simítok, a rátapadt nedves hajtincsek alatt a bõre forró és ez nem a zavartól van.

- Mintha megint lázad lenne. A végére mégiscsak közös pancsolás lesz belõle – suttogom a fülébe halkan, de részemrõl komolyan gondoltam. Mi van ha megszédül?

Gyengén megrázza fejét, sóhajtva fogadom az újabb visszautasítást, mintha már ez lenne az új módi. Bár igaz, ami igaz, nem lenne újdonság. Volt olyan, mikor egy gazdám szolgálata közben több évtizedig nem volt részem szexben. Jó a tûrõképességem, de úgy tûnik Andy ezek fölött áll.

Õt nem mulasztanám el semmiképp, csak még azt kell kiötölnöm, hogy hogyan vezessem rá a dolog lényegére. Az élet élvezetesebb oldalára.

- L-le kell zuhanyoznom!

Eltolja a kezeimet, a fürdõszobaajtó egy pillanat múlva csapódik mögötte én meg megint hoppon maradok álló farokkal.

- Miért ilyen kegyetlen az élet? – morgom fájdalmas fintorral megigazítva a nadrágon, majd az ablak elé állva próbálom lehûteni a kedélyeket.

Nem mozdulok innen csak mikor már megindul a zuhany odabent. Akkor ellépek az ablaktól ledobálom az ágyáról a többi pokrócot. Nem kéne ezt csinálnom, nem vagyok a csicskása, de mégis mivel foglaljam el magam?

Már itt vagyok pár napja. Az eddigi gazdáim ilyenkor már régen a világot járták egy lemeríthetetlen bankszámlával egy rakás jó nõvel – vagy épp jó pasival -, pia, after party, bál, hajóút, kaszinó… ehhez képest olyan, mintha Andynek nem kéne semmi.

Pedig neki kéne csak a lóvé. De mit csináljak vele? Nem parancsolhatok rá, hogy kívánjon, ha nem akar, akkor sem ha szeretek varázsolni. Magamtól úgy sem tehetek többet, minthogy macskává alakulok ha kéri, vagy elõteremtek apróbb dolgokat, mint a kártya vagy egy kurva pokróc.

- Minden oké? – ugrok az ajtóhoz, mikor zörrenést hallok. Ha tényleg lefejeli a csempét az csúcs lesz…

- Igen, csak a sampon volt! – kiáltja erõtlen hangon.

Oké.

Kényelembe helyezem magam a székén, a lábam feldobom az íróasztalra. Ebben a házban még egy normális kanapé sincs, csak az a kiült vacak a nappaliban.

Pár perc nyitott szemmel relaxálás után hallom, hogy elzárja a vizet, egy ideig csend, nyilván öltözködik vagy törölközik.

Majdnem hanyatt esek a székkel, mikor elõkerül a csípõjére csavart törölközõben. A hajából a víz cseppekben hullik a nyakára, ahonnan az átlátszó gyöngyöcskék szépen végigsuhannak a mellkasán le a törölközõig, izgató csíkot hagyva a makulátlan bõrén.

- Teremtõm… - nyögöm ki elkínzottan bámulva az egyre rózsaszínesebbé váló bõrt, ahogy a zavar szétterül az arcán. – Miért csinálod ezt?

- Öhm… e-elfelejtettem bevinni ruhát. – motyogja a szekrényéhez settenkedve.

Alaposan megmustrálom hátulról is, nem mintha nem láttam volna még, de nem tudom levenni a szemem arról az egyenletesen sima, hibátlan bõrrõl. Mint egy porcelánfiú…

Kikotor egy újabb túlméretezett szettet, szintén egy lehangoló színû darabot és már indulna is vissza – hála a magasságosnak - mikor kiszúrja az ágyat.

- Köszönöm. Nem kellett volna megcsinálnod. – mosolyog hálásan a szétteregetett pokrócokra pillantva.

- Semmiség. – krákogom, majd megköszörülöm a torkom.

- Ugye nem tudlak megfertõzni téged? – kerekednek el a szemei, megszorítja a derekán a fehér törölközõt.

Azt hiszi azért megy el a hangom hamarosan, mert beteg leszek? Chh… ha sokáig álldogál itt elõttem és azt kell néznem, hogy a hideg levegõtõl hogyan keményednek meg azok a pici kis mellbimbói, megmutatom, hogy mért vagyok berekedve.

- Nem tudok beteg lenni. Csak kurva KEMÉNY az élet Andy. – mosolygok rá sóhajtva. Ilyet se mondanék máskor, de most… - Jobb lesz ha felöltözöl mielõtt még jobban megfázol. Sipirc befelé!

Mosolyogva visszamegy, amint bezárul az ajtó megengedem magamnak egy sor káromkodás. Ha félmeztelenül flangál elõttem mikor csak egy rohadt fehér törölközõ takarja, a testem lenyugtatására tett kísérlet Sziszüphoszi munka.

A délutánt elkártyázzuk a kanapén, a kis cselesnek tényleg hihetetlen pókerarca van. A szánalomra méltó gyenge beteg, és lazán kikapok tõle. A széles mosolya legalább megmaradt, ez a kis szórakozás elfeledteti vele, hogy rossz passzban van. Idehozott néhány pokrócot, kialakítva magnak egy fészket ami melegen tartja, a nappali kis asztalán két kancsó forró tea gõzölög, már mindent elárasztott az a gyümölcsös illat. Kezdek hozzászokni, pedig nem nagyon szeretem.

- Meg kéll ígérned, hogy egyszer még elvihetlek Vegasba! – mondom a lapjait figyelve egy újabb szégyenteljes vereség után.

- Hogy mennék én Vegasban? Ez butaság… - mormolja az orráig húzva a takarót.

- De szórakoztató.

- Nem illek én oda.

A lapokat piszkálja, nem akarom, hogy már megint elmenjen a kedve. Basszus ezt a srácot nagyobb erõfeszítés jó hangulatban tartani, mint bárki mást.

- Csak egy szmoking kéne és kész. Ha hátrafésülnéd a hajat olyan lennél, mint James Bond és jöhetnek a piros ruhás macák. – rákacsintok, õ pedig mosolyog és elpirul egyszerre, miközben megcsóválja a fejét.

- Olyan gondolataid vannak néha… - motyogja az orra alatt, de hallom ám.

- Mi a baj a gondolataimmal? Eddig úgy tudtam, hogy felettébb szórakoztató vagyok?

Tudom én hogy értette, de ha nem kérdezgetném magától alig szólalna meg.

Mosolyogva pillant rám a pohara fölött, én meg kiosztom a következõ menet lapjait.

- Az is… de nekem furcsa. – lesüti a szemeit – Nem kéne zavarnia, hogy egy gyûrûbe vagy zárva? Nem szoktál… szomorú lenni?

Meghökkenve pislogok párat, valahogy mindig ki tud zökkenteni. Furcsa ez a kölyök. Folyton olyasmit kérdez, amit elõtte még senki. Miért érdekli?

- Miért számít neked, hogy mi van velem? – zavar a gondolat, hogy nem tudok rájönni mi ezzel a szándéka.

- Hát mert te is élõlény vagy és s-sokat segítettél nekem is. – dünnyögi. – Nem akarlak kihasználni, ha neked rossz így.

Elhallgat, a pohara után nyúlva elrejtõzik benne, mint mindig.

- Volt egy nagyon okos ember, aki azt mondta Carpe diem! – mondom komoly hangon, ha már elõszedi ezeket a túlságosan komoly témákat és nem hazudhatok neki.

- Horatius mondta.

- Nem gyakran adok igazat egy embernek, de az öreg tudott valamit. Ha pedig azt kérdezed szomorú vagyok-e? Nem. Nincs értelme. – ha érzek valamit, akkor az a kibaszott düh az iránt a nyomorult szentéletû varázsló iránt aki megátkozott. – És megmondtam már, hogy nem hozol kényelmetlen helyzetbe. Sajnos csak a kívánságok révén használhatom az erõmet és jó érzés mikor végigbizserget a mágia. Nagyjából olyan, mint egy forró habfürdõ megspékelve egy kis masszázzsal.

Rávigyorgok elképzelve az érzést. Régen nagyon gyakran éreztem, mert szinte mindig varázsoltam. Most pedig nagyon-nagyon ritkán.

Andy édesen mosolyog, abban a bolyhos pokrócban olyan, mint egy kis erdei manó, mert csak a feje látszik ki.

Fogalmam sincs mi olyan erotikus ebben a srácba, hogy rögtön perverz gondolataim támadnak, de akkor is ez a helyzet. Átnyúlok a kiterített lapok közözz és lazán a hajába simítok hátratúrva a homlokába lógó tincseket. Így még hangsúlyosabbak azok a gyönyörû fekete szemei.

Halványan elpirul az érintésemre, de nem húzza el a fejét.

- Onnan is eltûntek a hegek. – mondja halkan.

Átcsúszom mellé, egészen közel ülve, de egyszerûen nem bírok nyugtom maradni. Sürgetõ kényszert érzek, hogy megérintsem, beszívjam azt a különös csak rá jellemzõ illatot.

- Tényleg?

- Tudom, hogy te voltál. – dünnyögi. Nem vádlón, csupán mint egy megállapítást.

- Így sokkal szebb a bõröd. – végighúzom az ujjaim a halántékán, ahol egy varas folt éktelenkedett, mielõtt meggyógyítottam. – Hibátlan és finom puha.

Nagy szemekkel mered rám, ilyen közelrõl, a sötét szemei olyanok, mint két tükör. Közelebb hajolok hozzá az orrommal végigsimítva a bársonyos bõrén. Az arca rózsaszín és forró, most a megszokott illat helyett gyümölcsös aromát érzek a kezében gõzölgõ teától, amit egész nap kortyolgatott. Túl nagy a kísértés…

A kezeimet besimítom a pokrócok köz és megkeresem a testét. A bõre itt is szinte éget, a karcsú teste úgy vonz magához mint méhet az édesség. Akkor is kell…

- Daron…

- Hm…? – apró csókokat hintek a nyakára, a keze a karomra szorul, mintha el akarná tolni, kihúzni a pulóvere alól, mégsem teszi. Csak ott tartja az enyémen.

- M-mit csinálsz? – a hangja alig hallható, csupán egy elhaló sóhaj, mikor végighaladok a füle alatti apró mélyedésen. Érzékeny…

- Érintelek… csak egy kicsit másképp, mint eddig. – duruzsolom, alig egy milliméterre a bõrétõl, az ajkaim minden szónál súrolják a bõrét. Érzem, hogy beleborzong, a keze még jobban az enyémre szorul.

- Mi-miért csinálod e-ezt velem? – nyögi ki, felsandítva látom, hogy összeszorítja a szemeit.

- Talán nem tetszik Andy? – a teste élvezi, a szíve majd kiugrik, a bõre kipirul és megborzong a gyengéd érintésre. – Nyisd ki a szemed kicsi gazdám. Tudod, hogy nem bántanálak.

Meg sem modulok, csupán az arcát figyelem, azt az édes pirulást, a hosszú szempillái halk rebbenését mindig, mikor megkísérli kinyitni a szemeit, de meggondolja magát.

Lágyan az arcára simítom a kezem, a hüvelykujjammal apró köröket írva le, míg ki nem nyitja a szemeit és zavart tekintete az én aranyamba nem mélyed. Nem néz félre, mintha megbabonázták volna, holott ilyen képességem sajnos nincsen és nem is volt. Akkor tér csak maghoz, mikor kényszerûen pislantok egyet.

Olyan szép és ártatlan. Bárcsak ne kéne fékeznem magam és akkor olyan gyönyörben részesíteném, amilyet még nem érzett.

Alig bírom visszafogni magam és Andy a legrosszabb dolgot teszi, ami ebben a helyzetben csak lehetséges: harapdálni kezdi az ajkait.

Vége. Ennyi volt. Az önuralmam is megkapta a kegyelemdöfést.

Az ajkaimat egy pillanat alatt az övéhez nyomom, hogy addig csókoljam, míg már nem kap levegõt sem. A telt ajkak édesek a mézes teától és puhák…

Kulcscsörgés.

Átkozva a kurva jó idõzítés hirtelen bundát növesztek és macska alakban huppanok Andy ölébe. Egy pillanattal késõbb pedig benyit az anyja egy nagy mosollyal, ami menten lehervad, ahogy a fiára néz.

- Drágám már megint belázasodtál? Borzasztóan piros az arcod…

Kellemesebb így aludni, amíg vissza nem tér a kába, mégsem létezõ, ellenben nagyon is valós hidegrázás, még jobban összehúzom magam. Csak annyi marad meg, hogy fázom, nagyon fázom, néha motyogok valamit, de miért nem hagynak végre aludni, ha így folytatják, lerázzák a fejemet a helyérõl… Fázom, fázom…

- Fázom…

Lassan kapcsol be a tudatom, de erõteljesen küzdök ellene.

- Kívánd azt, hogy gyógyítsalak meg! – néz rám a fényben tükrözõdõ aranyszínû szempár. Daron…

- Jól vagyok – kapar minden szó, kiszáradt a szám…

- Egy fenét! Gyerünk, kívánj már! – érzem a szorítását a vállamon.

- Csak fázom – húzom össze magam. Az ujjaiból csak úgy árad a hõ. – Hozok még egy pokrócot.

- Héhéhé!! Te csak maradj a seggeden, majd én hozom – tol vissza, én pedig amint visszateszem a fejem, vissza is alszok. Összekuporodok, minden tagom fémesen elnehezült és lángol a világ, miközben ráz a libabõr. De legalább alszom, és ha lecsukom a szemem, nem fognak kiugrani… Kiugranak a szemgolyóim, kopogva gurulnak végig a padlómon és elbújnak az asztalom alatt, onnan pislogva ki. A sikoly a torkomba tolul, egyre ijesztõbben néznek… néznek engem a szemeim, kiesnek a szemeim! Daron, fogd meg õket mert én nem tudom és elgurulnak, kérlek, jaaaaj… leesnek a lefolyóba, mihez fogok kezdeni, ha nem lesznek nálam, már úgy megszoktam õket! Segítsen valaki, kérem, a pokróc fogva tart, kérlek! Segítsen valaki…

Ijedten vópattannak fel a szemeim, és anyu kócos fonatára nézek zihálva.

- Andy! Drágám, jól vagy? – simogatja meg a csapzott, vizes fejem. Most érzem, mennyire megizzadtam, hozzám tapad a pulóverem, remegnek az ujjaim.

- Baj van, anya? – köhögök fel.

- Ülj fel, máris hozom a lázcsillapítót és a teát – húz fel és feltámasztja a hátam, én pedig megtörlöm a homlokom. Daron macskaként ül mellettem, én pedig bágyadtan megsimogatom. Lehunyt szemmel nyomja a tenyerembe a fejecskéjét, de csak puhán simogatom. Szinte lecsukódik a szemem, olyan kellemesen puha és meleg a bundája, de anyu visszatérésére ismét felriadok.

- Miért nem szóltál, hogy beteg vagy?

- Nem volt olyan rossz, amikor lefeküdtem – nyelek engedelmesen, de végigmarja a torkom. Kapok még egy vastag tollpaplant, érzem a súlyát, de hogy azonnal sokkal melegebb is… az ujjaim égeti a b9gre, ráhúzom a pulóverem ujját, így próbálom cseppenként lenyomni. Minden csepp egy pici megkönnyebbülés… - Menj csak aludni, anyu, fáradt leszel holnap.

- Biztos? – simogat meg, hûvös, citromillatú kezét a homlokomon tartja. Milyen kellemes…

- Persze, Daron itt marad velem – mosolygok rá, megsimogatva. Elégedett és büszke dorombolással ül mellettem, mint egy szfinx.

- Igen – nevet halkan, igazgatva a párnám. – Mintha megérezte volna, hogy valami nincs rendben veled, lerángatta rólam a paplant és idecsalt.

- Tényleg? – nézek rá.

- Igen. Próbálj aludni, holnap nem mész suliba, de ha lázad lesz, irány az orvos.

- De jól vagyok, és nem hagyhatom ki a sulit! – ellenkezek letéve a teát. Nem csinálhatom meg, hogy hiányozzak! Miért a legrosszabbkor jön ez a kis nátha?

- Szinte sosem hiányzol, semmi baj nem lesz, ha kihagysz egy-két napot. Reggel felhívom az osztályfõnököd, hogy beteg vagy – igazít meg megint mindent, még egyszer aztán kimegy. Beletörõdõ, de nyúzott sóhajjal kortyolom el a maradék teát, Daronra pillantva.

Most már emberi alakban hever, mint valami PlayGirl modell, feltámasztott fej, félmosoly.

- Komolyan felkeltetted anyát? – rekedek.

- Persze. Csoda, hogy be nem rekedtem én is attól a koncerttõl, amit lenyávogtam neki. – vigyorog, én pedig elkezdek köhögni. Épp sikerül kikapnia a bögrét a kezembõl, én pedig belekönnyezek, majd újra nyújtom az ujjaim a mézes teámért. Legalább ilyenkor tisztán kapok levegõt…

- Köszönöm…

Nem bírom, mintha csak tocsognék a vízben, óvatosan kitámolygok. Azonnal megcsap a hideg, a takarók melege után szinte didergek, amíg megmosom az arcom és a nyakam, ruhát váltok... ezt most csak a kád oldalára terítem, mert nem kockáztatom meg, hogy egyensúlyozzak a szárítónál. Alig várom, hogy visszategyem a duplájára dagadt fejem a párnára.

- Te is itt fogsz feküdni…? – kockáztatom meg óvatosan a kérdést.

- Aha – vigyorog – Úgy vettem észre, szeretsz hozzám bújni, én meg régen bújtam össze bárkivel, szóval jól esik. Ne nézz így – szélesedik a mosolya – Daron jó cica, emlékszel?

Halvány mosollyal fészkelõdök be a súlyos huzathalom alá, de látom, valami nem tetszik neki.

- Nem harapok – karolja át a derekam, szinte beleborzongok, ahogy egyetlen mozdulattal húz a melegen vibráló mellkasához. Megdöbbenve kapok levegõ után, de nem is a mozdulattól: a könnyed erõtõl, és hogy ez… tényleg jó. Nem szabadna, hogy ennyire jó legyen.

- De ez így… olyan kínos – lesek fel rá elvörösödve, és nem a láztól.

- Miért?

Hogy miért? Mert õ abszolút más… kategória. Jól néz ki, tehetséges, hatalma van, az övé lehetne a világ, én meg…

Én meg vagy vagyok. És… õ egy rendkívül sármos, jól kinézõ, érett férfi, én meg…

- Fiú vagyok.

- Méghozzá nagyon szexi, de jelenleg lázas fiú, szóval melegen kell tartani – vigyorog, hatalmas tenyerével megsimogatva az oldalam. – Nem emlékszel, hogy aludtunk, mielõtt felkeltettek? – megrázom a fejem, félig az oldalalom, félig a hátamon fekve, így pont látom a sötétben is vibráló, gyönyörû szemeit. Olyan szép. – Rám voltál fonódva, mint egy kis inda…

Szorosabban ölel és eldõlve mellettem teszi le a fejét.

- De Daron…

- Talán nem jó így? – suttogja a fülembe, hogy még a forróság ellenére is érzem a leheletét, és… az ajkait a nyakamon. Ennek nem szabadna így lennie, ez nem lehetne ilyen kellemes érzés! Nem szabad! Miért csinálja, miért akarja, hogy kényelmetlen helyzetbe hozzon, miért akarja, hogy beleéljem magam abba, hogy õ van nekem, megölel és kedves velem, hogy utána elmenjen, itt hagyjon és csak még rosszabb legyen…

- Én nem vagyok macska – suttogom, de elcsuklik a hangom, összepréselem a szám. Talán önzõség, ha egy picit élvezem, hogy ez így jó? Legalább amíg tart.

- Attól még élvezheted a simogatást, Andy… - hallom a hangját. Meleg és kellemes az illata, mint valami egzotikus tea… Én pedig a hideg, merev kanál vagyok, aki belemerül a Daron-illatú, forró teába.

XxX

Nem tudom, mikor térek magamhoz, de legalább a fejem nem olyan nehéz. Mintha minden tagom huzalokkal lennének a törzsemhez fogatva. Átváltom az átizzadt felsõmet és kicsámpázok a már üres poharammal.

- Szia – hörgök kevésbé kellemes hangon.

- Ajjaj, ez a szia elég betegesen hangzott – néz fel – Könnyebb lett volna, meggyógyíttattad volna magad – sóhajt. Lelkifurdalásom lesz, hogy ennyi bajt okozok neki, problémát…

- Anya már nincs itthon, ugye? – próbálom lesimogatni a hajam.

- Nincs. Bevitte neked a cuccokat a szekrényre. Az a sok bogyó legalább tényleg segített. Nem kellett volna felkeltenem, ha tudom a nevét, de abban a sok szar reklámban többször volt szó az ob csavartbordáról, mint a lázcsillapítóról – borzong meg, én pedig erõtlen mosollyal még mindig brutálisan szarul érzem magam, most eltekintve a betegségtõl. A hûtõbõl elõveszek egy narancsot és neki adom. Bár ez semmi ahhoz képest, amit értem tett, de egyszerûen nem tudom, mivel tudnám neki meghálálni… egyszerûen hasznavehetetlen vagyok… - Hmm… máris te vagy az eddigi kedvenc gazdám – mormolja elégedetten, mintha macska formában dorombolna. Egy gerezdet a szám elé tart, de csak zavartan megrázom a fejem.

- Nem kérek, köszönöm – suttogom rekedten – Csípné a torkom.

- Mi ez a sóhajtozás, hmm? – Ennyire szar, ha fáj a torkod? – néz rám, miközben és a tea köré fonom magam. Arra gondoltam, hogy kihozom a takarókat, hogy az ágyam addig száradjon-szellõzzön…

- Csak nem szerettem volna hiányozni a suliból. Lemaradok és nehéz beszerezni az anyagot… de majd megoldom – dünnyögök csendesen.

- Nincs senki, aki kölcsön adja a jegyzeteit vagy ilyesmi? – tapint rá a lényegre, én pedig még összébb húzom magam. Annyira bele tud találni a közepébe, ilyenkor egy porcikám se kívánja a választ. Csak kelletlen mosollyal vonom meg a vállam…

Nagyon ritkán kell hiányoznom, eleinte… még régen próbáltam odamenni az emberekhez, elkérni a jegyzeteket, de mindig volt valami kifogás. Kell, tanul belõle, kölcsön adta, nem adja, bocs.

Aztán amikor láttam, hogy az a diák, aki azt mondta, hogy úúúú, sajnálja de épp otthon maradt… Közben a keze mellett, a rádobott füzet alól láttam a jegyzetlapokat. Azóta inkább… elmegyek a tanár után, elkérem a könyvben a megfelelõ fejezeteket, rá szokott menni pár órám, de kikeresek mindent magam.

- Csak kérned kell – érzem a meleg kezét a lábamon, és az ujjaiból kiszûrõdõ meleg valahogy megrémiszt és megnyugtat egyszerre. – Ha akarod, hogy a lejegyzetelt anyag bekerüljön a füzetedbe a saját írásoddal, csak kérd. Annyi lesz a dolgod, hogy megtanuld és kész.

Halvány mosollyal nézek rá, de nem mondok rá semmit. Talán úgy érzem magam, mintha kihasználnám… köhögve takarom el a szám, és leteszem a bögrét az asztalra.

- Kártyázunk? – nézek fel rá sápadtan – Egy kicsit… csak elõtte le akarok fürdeni, mert fázok. – bosszúsan sóhajt, hogy elhajtom a lehetõséget, ismét, hogy õ segítsen, de nem erõlteti. Ezért nagyon hálás vagyok…

- Oké. De az ágyadban, mert itt fázni fogsz, aztán lóghatsz még egy napot – szorítja meg a térdem fölött. Az elõbb nem a térdemen volt? Mintha minden simítással egyre feljebb araszolnának az ujjai.

 - Gondoltam, kihozom ide a paplant, addig a szobám kiszellõzik… - teszem le a bögrét és zavartan nézek le a kezére. Így kicsit… tanácstalan vagyok, hogy most csak úgy, szemtelenül álljak fel?

Még jobban elvörösödök, amikor látja, hogy mennyire zavarba hoz. Óvatosan fészkelõdnék odébb, de csak az ujjai csúsznak… felállok és zavartan imbolygok kicsit arrébb.

- Sietek… csak letusolok – dünnyögök halkan köhögve. Kinyitom a szobám ablakát, hogy egy kicsit kimenjen a fülledt betegség-szag, elõveszek egy váltás tiszta és vastag ruhát. Megint esik… szeretem az esõt, de most már kicsit… mintha mindig mindenem nedves lenne. Sóhajtva élvezem egy picit a hûs levegõt, óvatosan kiterítem a vastag paplant, de remegnek a tagjaim, csak hogy a székre tudjam teríteni szellõzni.

- Már megint kínlódsz! Egyszer betöröd a fejed – veszi ki a kezembõl és megigazítja. – A végén nem engedlek egyedül zuhanyozni – vigyorog rám. Meglepve nézek fel rá, hátratúrva a hajam.

- Tudok egyedül zuhanyozni - dünnyögök elvörösödve és összeszedem a váltóruhám, de õ mögém lép; érzem a testébõl szivárgó hõt, ami mindig megnyugtat és bárki történik, felmelegít.

És ahogy a kezeit lassan simítja végig a hátamon, át a derekamon és átkarolja a mellkasom, a mellkasához húzva, belém szorul a levegõ. A tenyere lassan simít végig a hasamon, majdnem a pulóver alá csúszva.

- Ó, tudom én azt – duruzsolja a fülembe, érzem az ajkai mozgását a nyakamon. Bizarr módon nem az jut eszembe, hogy úristen, mit csinál, miért csinálja (bár ez nem érv), hanem hogy én most izzadt vagyok, büdös lehetek, alig állok a lábamon!

Bár lehet, hogy ez a nyakamba doromboló hangja miatt lehet.

Zavartan fogom meg a csuklóját, de nem merek moccanni, nem merek semmit mondani. Olyan közel van…

- Csak nem tudom, meg merjem e kockáztatni, hogy rosszul legyél a forró gõztõl, megszédülj… hmm, szerintem be kéne mennem. Megmoshatom a hátad, vagy fürödhetünk együtt is.

Majdnem félreköhögök, nyakig vörösödve. de szinte remegek a karjai között. Ez… ezt… nem akarok belegondolni, nem nem… nem.

- É-én… menni fog még egyedül is – nyögök fel, de hiába szorítom nyakig zavarban a karját, de nem akar elengedni. Nem tudom, miért csinálja, miért vannak ilyen mozdulatai, ennek nem lenne szabad, hogy jól essen… Lehunyom a szemem és összepréselve az ajkaimmal szusszanok, és lassan nekidõlök a mellkasának. Hallom, ahogy lassan szusszant, még mindig magához ölelve, nekem pedig ismét lassan égni kezd a fejem, a szemeim… Ha megölel, olyan kellemes érzés, olyan megnyugtató. És az illata is.

A keze megint a homlokomra téved, miközben a fülem alatt simogat a szája.

- Mintha megint lázad lenne. A végére mégiscsak közös pancsolás lesz belõle – dorombol a hangja.

Némán finoman ingatom meg a fejem, akaratlanul is elmosolyodva. Önzõ vagyok és utálatos, hogy egyáltalán élvezem és jól esik.

Hogy õ is férfi, és egyáltalán élvezem, hogy ilyen kedves vele, hogy szeretem ha mosolyog és velem foglalkozik, csak velem…

- L-le kell zuhanyoznom – remeg a szám, ahogy kiráz a hideg. Még mindig fogom a kezét és nem is akarom, nem is merem elengedni, de ránézni nem tudok. Mardos belül valami, hogy nem lehetek ilyen, nem tehetem vele ezt, ennyire kisajátítani, ráadásul még örülök is neki!

Becsapom magam mögött a fürdõ ajtaját.

Undorító vagyok.

Végül eldõl a dilemma, egy szemvillantással kinyitom az ajtót, mert macska alakban nem érném el a kilincset. Szépen lassan besompolygok és felugrok a kád szélére.

Enyhe csalódottság suhan át rajtam, a víz egyáltalán nem átlátszó, ahogy reméltem, olyan, mintha tejet öntött volna bele. Mintha tudta volna, hogy bejövök…

- Daron?

Felül a vízben a mellkasa kijjebb csúszik a takarásból, vékonyka karjait felém nyújtja majd megsimogat. Hmm… ez jó, nem fog kizavarni, király!

– Bocsánat, vizes volt a kezem. – mormolja mosolyogva.

El van nézve. Ha épp meztelenül simogat, akkor a világért sem zavar egy kis nedvesség.

- Semmi gáz – mondom elõvéve hangomat is.

Kecsesen végigsétálok a kád csúszós peremén, hátha valamilyen szögbõl többet lehet látni belõle, de az a vacak fürdõsó úgy összezavarta a vizet, hogy semmi átláthatóság nincs. Reménytelen.

Rákapom a tekintetem mikor köhögni kezd, egy cseppet sem tetszik ez a hang. Nem csak egy szimpla torokköszörülés, hanem mint egy rozsdás motor.

- Andy? Minden oké? - még mindig köhög és a levegõt kapkodja. Most hogy megnézem az arca is piros.

- Persze – mosolyog - Azt hiszem, csak félrenyeltem.

Rendben… nem vagyok doki, majd kiderül, ha valami nem kóser.

Visszadõl majdnem fekvõ helyzetbe, én meg csak járkálok körülötte vagy éppen leülök és bámulom a nyakáról leszambázó vízcseppeket. Izgató… és még ez is enyhe kifejezés, mikor felhúzza a lábait, a térdei sejtelmesen kikandikálnak a magas vízbõl, de belátást nem engednek.

Ez a kisember igen jól ért egy macska kínzásához.

Mereven figyelem, minden mozdulatát, a csendben csak a vízcseppek csobbanása hallatszik, vagy az õ testének mozgása a kádban. Mintha aludna, olyan nyugodt az arca, a párától elnehezült tincsei a homlokára tapadnak, de egy könnyed mozdulattal hátrasimítja õket.

Szép arca van, nem is értem miért rejtegeti. Szép magas arccsont, egyenletes orr és azok a harapnivaló ajkai… pár szexi gönc kéne neki és simán hódítana. Már ha félretenné ezt a félénkséget.

Egy gonosz gondolattól vezérelve, hangtalanul leugrom a kádról és felveszem az eredeti a alakomat. Így már sokkal jobb és kíváncsi vagyok mit lép. Nem sokáig van idõm a szemlélõdésre, mert rám pillant, de a várt kitörés helyett egy édes mosolyt kapok.

Nocsak, a végén nem is lesz olyan nehéz dolgom?

Még mosolyog is rá, de persze rögtön zavarba jön és a mellkasához húzza a térdeit. Elvörösödik.

- Kezd kihûlni a víz, nem? – vigyorgok rá elégedetten. Már rég bent van.

- De. Kezdek fázni. – motyogja.

Szívesen felmelegíteném, de elõbb… - Akkor ki kéne szállnod, nem?

- De…

- Csak nyugodtan, ne zavartasd magad! – látni akarom. Márpedig kimenni nem fogok, legfeljebb visszaváltozom macskává.

- Adnál… - a törölközõ felé nyúl, én pedig csak értetlenül nézek rá. Nem kapja meg. - Felvennék valamit…

Valamit? Hm… ez jó lesz.

Elnyúlok az ajtó mellett heverõ papucsáért és lepottyantom a kád mellé.

Andy nagy szemmel pislog a papucsra majd rám, de nem engedek. Most látni akarom ami az enyém.

Végül csak kiügyeskedte, hogy a lehetõ legkevesebbet lássak. Gyorsan kinyúlt a kádból és elkapta a törölközõt, de nekem sajnálatára elég éles a szemem, így már elégedetten heverek macska alakban az ágyán. Nem akadt ki annyira mint vártam, persze piros volt, mint a paradicsom.

A késõbbre tervezett mókát viszont halasztom, mert most már biztos, hogy valami nincs rendben vele. A fürdõben, még a forró víznek tulajdonítottam, hogy ilyen pirosak az orcái – és ez most nem az én hatásom. A köhögés pedig még inkább növeli a gyanúmat, hogy Andy összeszedett valami betegséget.

Bevackolja magát a paplanba, még engem is betakar maga mellett. A bundám elég meleg és az õ testébõl is csak úgy süt a hõ.

- Szép álmokat, Daron – megsimogat, még mosolyog is, de nagyon bágyadtra sikerült.

A lélegzete lassan elnehezül, de cseppet sem fekszi olyan nyugodtan, mint szokott. Forgolódik, mocorog, még álmában is följebb rángatja a takarót, amit egy pokróccal egészített ki, mégis olyan, mint aki fázik.

Visszaváltozom ember alakba, az ágy egyszemélyes, de elférünk ketten is. Finoman, hogy fel ne ébresszem magamhoz húzom. A teste forró, ahogy az ajkaimat végighúzom a homlokán, érzem, hogy arra sem jobb a helyzet.

Oké, ez így nem lesz jó.

Apró csókokat szórok a nyakára, a mellkasára simítva ébresztgetem, de ahelyett, hogy felkelne, felém fordul és szinte belém bújik. Még a kezével is átkarol és a hajamba túr.

Elmosolyodom, ezen a reakción, kár, hogy egészségesen nem tenné ezt és sajnos nem használhatom ki a helyzetet.

Kinyitja végre a szemeit, a sötétben csillognak a fekete íriszek, mint két obszidián kõ.

- Forró a homlokod – súgom közelebb hajolva. Hátrasimítom a nyirkos tincseket.

- Jó meleg a kezed – suttog vissza mosolyogva.

Ráncba szalad a homlokom, hozzám törleszkedik, mint egy macska, a nyakamba fúrja az arcát és õ maga is teljesen rám fonódik. Nem mondom, hogy kellemetlen, mert nem az, élvezem, de jelenleg csak annyit engedhetek magamnak, hogy simogatom. Végig a hátán le a formás kis fenekére, majd vissza fel. Már azt hiszem, hogy újra elaludt, mikor jön egy durva köhögõ roham. Elég csúnya hangja van ennek.

Tovább simogatom és próbálom magához téríteni, de nem sok sikerrel. Rám néz, a vége pedig megint hozzám bújik és visszaalszik.

- Nagyon pipa leszel, ha levetkõztetlek és beteszlek egy kád hideg vízbe? – kérdezem halkan, mikor rám pillant.

- Fázom… - mormogja.

- Asszem lázad van. – hátrasimítom a haját és újra a nyakamhoz simul.

- Hé, ne aludj vissza! – belecsípek a fenekébe, de csak még inkább hozzám simul. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer lehámozom magamról, de most muszáj. A hátára fordítom és finoman megpaskolom az arcát, míg fel nem nyílnak a szemei. – Kívánd azt, hogy gyógyítsalak meg.

- Jól vagyok. – morogja a hajába simítva, de nem nagyon megy neki.

- Egy fenét! Gyerünk kívánj már!

- Csak fázom. Hozok még egy pokrócot. – fel akar állni.

- Hé, hé hé! Te maradj a seggeden, majd én hozom. – az kell még, hogy megszédüljön és betörje azt a kemény fejét. Csak kívánnia kéne! Mi ebben olyan megerõltetõ?!

Felkelek és elõkotrom a szekrénybõl a pokrócot, de mikor odaviszem, már megint csukva vannak a szemei. Ráterítem, közben már azon agyalok, hogy mit csináljak vele. Nem hagyhatom, hogy baja essen és ha olyan keményfejû, hogy nem hajlandó kívánni…

Átvedlek macska alakba, majd megcélzom a lenti mini hálót, ahol az anyja alszik. Az ajtót kinyitom a varázserõmmel és besétálok. Mivel elég fura lenne ha megszólalnék, használom a jó öreg karmaimat és belemélyesztem a takaróba. Miközben lehúzogatom róla veszett nyávogásba kezdek, amire még a holtak is felébrednének és a kedves anyuka is felpattan.

- Te jó ég, a frászt hoztad rám! – sóhajtja a mellkasára simítva.

Nem hagyom abba a nyavajgást, az ajtóig megyek és onnan visszanézek rá.

- Mi baj cicus? Éhes vagy?

A nagy francot! Emeld már fel a segged és gyere!

Végre kimászik az ágyból és elindul kifelé, de a nappali középen jó hangosan, fájdalmasan felvisítok, hogy figyeljen rám, majd Andy szobája felé futok.

- Kérlek, ugye nem ki kell menned? – sóhajtja fáradtan, de utánam jön.

Elõtte surranok, hogy véletlenül se forduljon vissza, majd felugrok Andy mellé az ágyba és nyávogni kezdek.

Leszûrheti a pokrócokból, hogy gáz van, mert félretéve az elemlámpát felkattintja az éjjelit.

- Andy! Drágám jól vagy? – leül mellé és megsimítja a homlokát. – Csupa forró vagy.

Megrázogatja a vállát, mire felébred és bágyadt szemekkel pislog fel, már-már értetlenül az anyjára.

- Baj van anya?

Még a hangja is rekedt.

- Ülj fel, máris hozom a lázcsillapítót és a teát. – segít neki felülni és gyorsan el is tûnik.

Andy rám pillant, én pedig csak nézek rá, majd a kezéhez simulok, mikor megsimít. Most nincs duma, mert az anyja bármikor visszajöhet.

- Miért nem szóltál, hogy beteg vagy?

- Nem volt olyan rossz, mikor lefeküdtem. – mondja halkan és elveszi a gyógyszert.

Majd meg kell jegyeznem a címkét, hogy elõ tudjam varázsolni ha kell.

Lenyeli a pirulát és lassan megiszogatja a teát is, míg az anyja behoz még egy vastag takarót. Az ágynemû lassan többet nyom mint õ maga.

- Menj csak vissza aludni anya, fáradt leszel holnap.

- Biztos? – hátrasimítja a haját, aggódva nézi a kipirult arcocskát.

- Persze, Daron majd itt marad vele. – a fejemre simít, ezért helyeslõen dorombolni kezdek.

Felnevet. – Igen. Mintha megérezte volna, hogy valami nincs rendben veled. Lerángatta rólam a paplant és idecsalt.

- Tényleg? – rám pillant, de semmit sem teszek, csak élvezem a simogatást.

- Igen. – feláll – Próbálj aludni, holnap nem mész suliba, de ha lázad lesz irány az orvos.

- De jól vagyok és nem hagyhatom ki a sulit. – mondja, a hangja olyan rekedt, hogy egy hatévest sem gyõzne meg.

- Szinte sosem hiányzol, semmi baj nem lesz, ha kihagysz egy-két napot. Reggel felhívom az osztályfõnököd, hogy beteg vagy. – rámosolyog, majd becsukja az ajtót.

Az éles hallásommal tisztán hallom, mikor bezárja maga mögött a háló ajtaját és akkor visszaváltozom emberi alakba. Pont elférek így, Andy mellett könyökölve az ágyon. Az a baj, hogy most már fura lenne, ha meggyógyítanám és holnapra makk egészséges lenne.

- Komolyan felkeltetted anyát? – kérdezi halvány mosollyal, kicsit odébb húzódva.

- Persze. Csoda, hogy be nem rekedtem én is attól a koncerttõl amit lenyávogtam neki. – megvonom a vállam, de a vicc nem volt jó ötlet, mert a kuncogás, köhögésbe megy át.

Kiveszem a kezébõl a poharat, nehogy magára öntse, majd visszaadom.

- Köszönöm.

Biccentek és elheveredem mellette, féloldalasan, hogy lássam is õt. Megiszogatja a teát, de nem fekszik rögtön vissza. Szédelegve kitámolyog a fürdõbe, pár perc múlva pedig nedves arccal sétál vissza, valamivel éberebben.

Megáll az ágy mellett és zavartan pillant rám.

- Te is itt fogsz feküdni?

Rámosolygok. – Aha. Úgy vettem észre szeretsz hozzám bújni, én meg régen bújtam össze bárkivel, szóval jól esik. – a finom kis testét ölelgetni egész éjjel. – Ne nézz így, Daron jó cica, emlékszel?

Elmosolyodik, de visszafészkeli magát a takaró halom alá. Egészen az ágy szélén maradt, ezért a derekánál fogva közelebb vonom a testét.

- Nem harapok.

- De ez így… olyan kínos. – nyöszörgi felpislogva rám.

- Miért? – felvonom a szemöldököm.

- Fiú vagyok. – mutat rá a nyilvánvalóra.

- Méghozzá nagyon szexi, de jelenleg lázas fiú, szóval melegen kell tartani. – vigyorgok rá – Nem emlékszel, hogy aludtunk mielõtt felkeltettek?

Picit gondolkodik, majd nemet int.

- Rám voltál fonódva mint egy kis inda. – vigyorgok, élvezettel figyelve a reakcióját.

Elvörösödik, pedig amúgy sem volt éppen sápadt, de nem foglalkozom vele, átölelem és magamhoz húzom.

- De Daron…

- Talán nem jó így? – kérdezem a fülébe súgva, majd finoman a nyakába is csókolok. Eszméletlenül puha bõre van.

Beletörõdve a helyzetbe a mellkasomnak dönti a homlokát. Elégedetten simogatom a hátát.

- Én nem vagyok macska. – mormolja alig hallhatóan.

- Attól még élvezheted a simogatást Andy. – nem is hagyom abba, lassú, lusta mozdulatokkal simítom a hátát, mikor érzem, hogy elaludt, már lejjebb is elkalandozik a kezem, de ma este tényleg jó leszek. Majd felírom a tartozást a kislistámra.

Reggel villámgyorsan kell macskává változnom, mikor az anyja benéz. Megtapogatja  Andy homlokát, majd kimegy és pár perc múlva visszajön egy ezüst színû termosszal és a tablettákkal. Egy kis cetlit is hagy mellettük, majd visszazárja az ajtót. Hamarosan elmegy melózni Andy pedig még alszik.

Éjjel lement a láza, már nyugodtabban aludt, ezért hajnal felé kimásztam az ágyból, mert már zsibbadt a karom.

A nappaliban ütöm el az idõt, míg fel nem ébred, ma akkor egész nap itthon fogunk dõzsölni kettesben.

Egy órával késõbb elõtámolyog a szobából, ahogy megpillant a kanapén elmosolyodik.

- Szia!

- Ajjaj, ez a szia elég betegen hangzott. Könnyebb lett volna, meggyógyíttattad volna magad. – sóhajtom fáradtan.

Beletúr a hajába, minden felé állnak a hullámok.

- Anya már nincs itthon ugye?

- Nincs. Bevitte neked a cuccokat a szekrényre. Az a bogyó legalább tényleg segített. Nem kellett volna felkeltenem, ha tudom a nevét. De abban a sok szar reklámban többször volt szó az ob csavartbordáról, mint a lázcsillapítóról. – összerázkódom még a gondolatra is, hogy azokat a hülye izéket kellett néznem.

Andy elmosolyodik, a hûtõhöz lépve kikap belõle egy narancsot és odaadja.

- Hmm… máris te vagy az eddigi kedvenc gazdám. – mormogom elégedetten, miközben villámgyorsan megpucolom a finomságot.

Mosolyogva néz, ahogy egyesével szétveszem a gerezdeket, de az egyiket az õ ajkai elé tartom.

- Nem kérek, köszönöm. Csípné a torkom. – elhúzza a száját és inkább a poharába kortyol. Nehéz sóhajjal hátradõl, abban a vastag pulcsiban szinte elveszik a vékony kis teste.

- Mi ez a sóhajtozás hm? Ennyire szar ha fáj a torkod? – én még sosem voltam beteg, nem lehetek, de nagyon fancsali képet vág.

- Csak nem szerettem volna hiányozni a suliból. – sóhajtja – Lemaradok és nehéz beszerezni az anyagot, de majd megoldom.

- Nincsen senki aki kölcsönadja az jegyzeteit vagy ilyesmi? – úgy szoktak pótolni nem?

Megvonja a vállát és nem válaszol, ebbõl nagyjából magam is leszûröm. Nem.

- Csak kérned kell. – jegyzem meg a térdére simítva a kezem. – Ha akarod, hogy a lejegyzetelt anyag bekerüljön a füzetedbe a saját írásoddal, csak kérd. Annyi lesz a dolgot, hogy megtanuld és kész.

Álmosan fordulok meg, a fejem nehéz és olyan kimerültnek érzem magam minden ellenére is… álmosan nyitogatom ki a szemem, érzem a mellkasomon a hirtelen jött súlyt. Az elsõ pillantásom a hatalmas, aranysárga szemekre esik, melyek szinte nem is látszódnak a nagy pupillái miatt. Igazi tigrisszerû… dorombolva törleszkedik, ahogy simogatom domborít, a nyakamhoz búj.

- Daron! – kuncogok fel, megsimogatom, megvakargatom az álla alatt, a fülénél. Lehunyt szemmel emeli fel a fejét. – Mit akarsz, hm? – duruzsolom, ahogy elõre hajol, és hirtelen megnyúlik a kép. Az orra még mindig az orromhoz ér, de az illata sokkal férfiasabb, a fejem mellett támaszkodik. Kikerekedett szemmel nézek rá, elakadó lélegzettel és meg sem merek mozdulni. Ám az ujjaim még mindig a hajában, szinte markolom…

- Jó reggelt, Andy… - duruzsol, érzem a bõrének finom érintését a számon, döbbenten próbálom minél kisebbre összehúzni magam.

- J-Jó reggelt, Daron – sápadok el. Szinte dorombolva hajol le, végighúzza az arcát az arcomon, mint az elõbb, de ez most más… - Ugye nem félsz tõlem? – vonja fel a szemöldökét.

Nem szeretem ha valaki ennyire közel van hozzám, nem akarom hogy érezzenek vagy lássanak engem, pedig pont ez minden vágyam, hogy végre valaki tudja, hogy én is vagyok… bele fogok õrülni! Alig kapok levegõt, idegesen harapdálom az alsó ajkam, hiába fáj.

- N-nem… Csak olyan furcsa dolgokat teszel néha – nyögök. Összehúzza a szemeit és könnyedén átlendülve felettem ül le az ágy szélére, én pedig még mindig mereven, mintha egy koporsóban feküdnék, nem merek megmoccanni. Zavartan pillantok rá, és megfogom a csuklóját Érzem a húzást…

- Most haragszol rám? – kérdezem csendesen.

- Miért haragudnék?

- Mert megígértem, hogy me-megérinthetsz.

Megsimítja az arcom lassan, elõször az ujjbegyeivel, majd az egész tenyerével. Annyira közel van, nehezen kapok levegõ után, de nem húzódok el. Megígértem…

Zavartan pislogok egyet és megint a hatalmas, fekete macska ül rajtam. Reszketegen szakad ki belõlem a sóhaj, elmosolyodva simogatom meg és finoman leteszem magamról. Hideg vizet akarok, meg akarok mosakodni.

Vasárnap van, reggel. Ma lesz vasárnapi ebéd, húsleves… rám fog férni. Veszek egy forró zuhanyt, reménykedek, hogy a nehéz nyelést és a még nehezebb fejem sikerül kipárolnom… Vastagon öltözök.

Egyébként is folyton fázok… nincs étvágyam. De a leves jól fog esni. Ahogy nyelek, mintha karmokkal karistolnák a torkom, megdörzsölöm a szemeim. Vastagon felöltözök, rétegesen, magamra húzom a pulóverem és kiballagok a reggelihez.

- Jó reggelt, anyu – ölelem meg, kapok egy puszit és érzem hogy ráles Daronra, aki jön mögöttem.

- Készül a reggeli. Palacsinta jó lesz?

- Persze, de megcsináltam volna, nem kellene neked fáradnod – ülök le. Mintha szorulna össze a torkom, nincs étvágyam… fáradt vagyok. Nem érzem jól magam.

- Egész héten te fõztél drágám, most csak ülj és reggelizz. Ugye… nem piszkított be éjszaka? - néz rá Daronra, ahogy leteszi mellém a teám. Megdöbbenve nézek rá, aztán Daronra, aki meglehetõsen ellenségesen méregeti anyut. Ez…

- Nem! Daron jó cica – vágok le egy falatot, de szinte csak forgatom a számban. Égnek a szemeim.

- Akkor jó – mosolyodik el és nyúlna, hogy megsimogassa a cica fejét, de az felmeredt szõrrel nyávog fel és ellenségesen fújva mászik át hozzám. Meglepve simogatom meg. – Hoppá – lepõdik meg anyu, elhúzva a kezét. Pedig õ is szereti az állatokat… szomorkásan simogatom Daront. – Azt hiszem, a cica nem akarja a simogatást.

Ahogy megvakargatom az álla alatt, elégedetten és némi elégtétellel pislant anyura, majd olyan hangosan kezd dorombolni, mint egy varrógép… Olyan jó meleg a teste. Próbálom megnyugtatni…

- Kandúr úrnak ellened nincs kifogása – mosolyog rám anyu, és leül õ is reggelizni. – Úgy látszik, szeret téged.

XxX

Hiába fáj a fejem és alig tudok koncentrálni, rovom a sorokat, keresem a könyveket, lapozom a jegyzeteket… körül vagyok véve papírokkal, de már a harmadik beadandó esszét írom. Folyton mellettem gõzölög egy bögre mézes tea, de egyre nehezebbnek érzem minden tagom. Mintha izomláz gyötörne. Daron békésen és összegömbölyödve hever a párnámon, néha felemeli a fejét, halkan dorombol… egy-egy pillanatra felé fordulok, mosolyogva. Mintha muszáj lenne megbizonyosodnom róla, hogy tényleg itt van, csak alszik.

Aztán vacsorára a forró leves… mintha hájjal kenegetnének, nagyon jól esik, bár odafigyelve kell fognom a kanalat. Csak nagyon fáradt vagyok, veszek egy forró fürdõt…

Mindenhol áll a pára, próbálok lassan lélegezni, hogy mindenhol kipucoljon a kellemes, mentolos gõz. Tettem pár csepp mentaolajat a vízbe, amitõl mégis úgy érzem, mintha rázna a hideg. Ma hamar lefekszek aludni, minden el is van intézve.

Csepeg a víz a csapból, nyakig süllyedek a tompa, fehéres vízben. Mintha fojtogatnák a mellkasom, felköhögök, ami égeti a torkom.

Halkan nyílik az ajtó, és kicsit felemelkedek, így a mellkasom közepéig takar a zavaros, fürdõsós és mentás víz. Egy bolyhos, fekete zászlós farok libeg be, puha, hangtalan léptekkel és könnyedén felugrik a kád vastag szélére. Most örülök, hogy zavaros a víz…

- Daron? – ülök fel, picit összébb húzva magam, átdõlve, felkönyökölök a kád peremére. Kinyújtom a kezem, megsimogatom a fejét, az álla alatt mosolyogva. – Bocsánat, vizes volt a kezem.

- Semmi gáz – dörgöli meg a mancsával az orrát és kecsesen átszökken a kád peremére, a vékony, fehér részen egyensúlyozva gond nélkül. Vizet merítek a kezembe és átmosom az arcom, olyan hidegnek érzem a bõröm, mégis mintha égne a fejem. Felköhögök, rettentõen fáj, mélyrõl jön.

- Andy? – áll meg a kád szélén Daron cica, megrebbentve a füleit. Nem tudom abbahagyni, kivörösödve kapok levegõ után. Basszus…

- Persze – mosolyogok rá, hátrasimítom a hajam és visszadõlök. – Azt hiszem, csak félrenyeltem

Daron cica… a víz pedig teljesen átláthatatlan, tejszerûen fehér a fürdõsótól és az olajtól. Nyakig merülök, lassan… lehunyva a szemem egészen a víz alá, amíg fel nem kell emelni a térdeim, hogy le tudjak feküdni az aljára. Nem nyitom ki a szemem, de a víz és a fém kád, minden hangot felerõsít. hiába meleg, a lábaim elkezdenek fázni… valami piszkálja, próbálom lejjebb húzni. Nagyon fáradt vagyok… kibújok a víz alól, hátrasimítva a hajam, sápadtan rámosolygok.

Daron velem szemben áll, kaján mosollyal szemlélõdve, nekidõl a csempének. Zavartan nézek rá, még jobban összehúzva magam, megszólalni se merek. Csak ülök, derékig a vízben…

- Kezd kihûlni a víz, nem? – vigyorog.

- De – dünnyögök. – Kezdek fázni.

- Akkor ki kéne szállnod, nem?

- De… - vörösödök el, a hajamba túrok, hátrasimogatva.

- Csak nyugodtan, ne zavartasd magad! – kezdenek el parázslani a szemei, én pedig lassan hátrébb csusszanok.

- Adnál… - nyúlok ki oldalra, hogy esetleg odaad egy törülközõt… - felvennék valamit…

Teljes lelki nyugalommal oldalra nyúl és odaadja a papucsaim, leteszi a kád szélére és továbbra is halál nyugodtan néz rám.

Lassan meredek rá, elképedve, a papucsra nézve, aztán rá. Ezt most komolyan?

Õ csak áll, felvonja a szemöldökét és várakozóan néz rám.

Ideadta a papucsaim…? Tényleg?

XxX

Vastagon beöltözök, az ágyba vonszolom magam. Olyan nehéz a fejem, alig bírom magam betakarni. A párnába fordítom a fejem, levegõért kapva felköhögök és a nyakamig húzom a pokrócot, amíg még elõvettem és a takaróra terítettem. Mindent megcsináltam, amit csak lehetett…

Daron ismét macskaalakban telepedik az oldalamhoz, mosolyogva simogatom meg az oldalát, a fejét, Olyan jó meleg…

- Szép álmokat, Daron – terítem rá is a felsõ pokrócot mosolyogva.

Nem alszom jól. Nehezen lélegzem, folyton fázom és picire próbálom összehúzni magam. Alszom, de közben mégsem érzem, hogy egy kicsit is pihennék, mintha csak kábán és mozdulatlanul feküdnék egész éjjel… Forrót érzem a nyakamnál, jólesõen sóhajtok fel, picit megkönnyebbülve.

Meleg a nyakamnál, meleg, ami végigsimít a mellkasomon. Valahol még érzem, hogy felemelem és beletúrok a puhába, ami olyan, mint Daron bundája, de sokkalta puhább és egyszer csak vége van… kábán, álmosan és hideg kézzel érintem meg.

Daron…?

Hiába nézek rá nyitott szemmel, az egész olyan éles, kontúros, hogy biztosra veszem, csak álmodom.

Daron arca… Daron térdel fölöttem, az arca a nyakamban, az olyan forró…

- Forró a homlokod – néz rám, belesimít a hajamba.

- Jó meleg a kezed – suttogom vissza. Csak álmodok… oldalra fordítom a fejem, az arcához bújva a kezére fonva az ujjaim. Olyan jó, puha… olyan jó érzés.

Ahogy megérint, megsimít. Szép álmok, hogy õ itt van nekem, és nem kér semmit, csak hogy néha megérintsen… Megremegek, de vissza tudom nyomni a köhögést, és amikor megérzem forró pontként, ahogy a… nyakamba csókol, csak felsóhajtok. Meleg… hozzábújva süllyedek sokkal mélyebb alvásba, ahol már nem álmodok sem ilyen szépeket, se csúnyákat.

A kérdésem teljesen logikus, még csak nem is azért mondtam, hogy zavarba hozzam, végül is egy ilyen korú srácnál az önkielégítés természetes, ha éppen nem szexel minden nap.

Andy arca viszont már-már cékla színû és a kipottyan a kezében tartott papírdoboz, mire mindent eláraszt az a fehér színû lötty.

- Én… csak nem akarok errõl beszélni – összeszorítja a szemeit, de amikor megjelenik egy elárusító felé fordul és jó sokszor bocsánatot kér.

A pénztárgép felé sétálva nagyon feszült és sápadt, mintha bármelyik percben összeesni. Én pedig szeretem feszíteni a húrt.

- Mi az hogy nem akarsz róla beszélni? Ugyan már, a korodbeli srácok eszébe nem jár semmi más a szexen kívül, vagy hogy ki hazudjon nagyobbat errõl – vigyorgok rá, de tudomást sem vesz rólam – A szex jó dolog, kis gazdám, nagyon is – súgom a fülébe és ezt legalább meghalja, mert nyakig vörösödik.

- Ugyan. Még ha… lenne is valakim, nem vagyok olyan helyzetben, hogy bármit nyújtani tudnék, amit megérdemelne – zavartan felpillant, majd vissza bele a kosarába, így már nem látja, hogy ráncba szalad a homlokom.

Miért ilyen önbizalom hiányos? Oké, nem az a „dugjunk meg minden szemben jövõt ” típus, de azért durva, hogy azt hiszi nem tudna kielégíteni egy csajt. Már az is nagyon ritka ha egy srác tizennyolc évesen még szûz, de ha fel sem áll az érdekes lenne. Talán pont az a baja, hogy ilyen negatív önmagával szemben is. Ha nem tud teljesen ellazulni és nem érzi magát kényelmesen, valamilyen szinten biztonságban akkor úgy nehéz. Fõleg egy ilyen szenzibilis embereknek.

Kár… ebbõl kiindulva nem a jövõ héten lesz, mikor enged nekem. Vagy fog egyáltalán? Akarata ellenére nem tehetek vele semmit, de nem húzom sokáig, ha nem kapok egy kis kényeztetést.

Már az utcájukban járunk, mikor elõször rám mer nézni a bolt óta, picikét talán más szemmel nézem, most hogy tudom mi a helyzet az önbizalom kérdésében, de sosem voltam az a típus, aki hagyja elúszni a halacskát.

- Ne haragudj… - az ujjai közé csippenti a kabátom – Tudom, hogy biztos kellemetlen, amit most kérek, de nekem annyira… kellemetlen, hogy anyu nem lát téged. Olyan bizarr.

Elvörösödik, megint nem értem miért. Már miért lenne kínos nekem?  

- Azt akarod, hogy lásson? – én megteszem ha kéri, de a legjobb lenne, ha csak õ tudna rólam.

- Nem… - a piros szín fokozatosan árad szét a fején mint valami gáznemû festék. Jesszusom, mi van már?! – Én… arra gondoltam, hogy… valami olyan alakban, ami nem ilyen… feltûnõ, mint te.

A feltûnõ nagyon is jó dolog, de tény, hogy sokan frászt kapnának tõlem. A fülemet még csak-csak kimagyaráznám, mert most van elég eszement barom testmódosító, akik tündefület akarnak, de a szememet már nehéz lenne. Embernek nincs ilyen szeme.

Lehajolok Andy-hez, hogy lássam az arcát amit igyekszi elbújtatni elõlem.

- Mint mondjuk? – mit szeretne?

Beletelik egy percbe míg meg tud szólalni, annyira zavarban van tõlem, pedig hozzá se értem és nem is mondtam semmit. Akkor meg miért?

- Macska – nyögi ki végül, mire felszalad a szemöldököm.

Szóval egy szõrös nyávogó gépet akar, akit majd mindenki megsimizne? Mindenki…? Hm…

- Ahogy kívánod – finoman megfogom az állát és megsimogatom.

Míg kikotorja a kulcsait, gyorsan átpörgetem az emlékeimet, hogy milyen macskát is láttam már életemben, majd kiválasztok egy normálist. Egy szép nagy fekete kandúrt.

Csak olyan alakot ölthetek, amit már láttam, ezt a cicust valahonnan elraktároztam magamban.

Mikor nyitja az ajtót besuhanok a lábai között, nem szeretném ha elázna bundám, mert nyalogatni tuti hogy nem fogom magam!

- Megjöttem!

- Szia, drágám. Õ ki?

Rám pillantanak, türelmesen hagyom, hogy nézegessenek elvégre egy fejedelmi macska lettem. Fekete bundával szép éles karmokkal és fogakkal, a szemeim ugyanolyan aranyszínûek, de a macskánál annyira nem feltûnõ, legfeljebb különös sárga árnyalatnak nézik. Bár a bajusz fura…

- Hazáig jött velem. Nem baj? – kérdezi mosolyogva én pedig szép szemeket meresztek a kedves anyukára. Az árva cicus esetnek senki sem tud ellenállni.

Most is így van ez, fõleg miután Andy megígéri, hogy minden gondot és bajt õ vállal, vigyáz rám meg minden.

- Mi a Neve?

Mivel már megvolt a mustra fogom magam és a szobájába vonulok, majd kényelmesen az ágyra telepedem. A macskának érzékenyebb a szaglása így csak még jobban érzem Andy illatát a paplanon. Még mindig olyan illata van, mint egy vadonatúj könyvnek, de kezdem megszokni. Kicsit furcsa, de nem rossz. Olyan andys.

Mikor befárad a szobába én még mindig az ágyon heverészek. Van annak elõnye, hogy sokkal kisebb vagyok, mert nagyobb helyem van.

Még csak az ajtóban jár mikor megérzem a narancsillatot és azonnal felkapom a fejem.

- Milyen szép vagy – suttogja mosolyogva és megsimogatja a füleim.

Lehidalok. Simogat! Talán elfelejtette, hogy Én vagyok az?

De ha már kényeztet adok egy kis extrát a szerepemhez és dorombolok is neki. Ember alakban is szívesen dorombolnék, ha megsimogatna itt-ott.

Élvezem ahogy a hosszú ujjaival a bundámba túr, minden idegvégzõdésem izgatottan bizsereg az érintésétõl. És ez az arckifejezés, mintha nyomban elolvadna a látványomtól… tetszenek ezek a csillogós szemek.

- Gondoltam nem vennéd jó néven a tejet, úgyhogy narancsot hoztam. Megpucoltam – elém teszi a tányért, amin szépen meg vannak pucolva a gerezdek.  

- Azért nem kell teljesen állatként kezelned – szólalok meg meglepve ezzel õt. Figyelmes kis gazda, kéz nélkül nehéz lenne narancsot hámozni, de akármikor visszaváltozhatom.

Az íriszei úgy ragyognak, mint két fényes csillag mikor figyel. Nagyon aranyos így, egy igazi ennivaló cukorfalat, ahogy mondani szokás. Ahelyett viszont, hogy õt kóstolnám meg odahajolok a tányérhoz és megeszem a narancsot. Istenien édes és tökéletes.

Míg én eszegetek õ olvasni kezd valami könyvet, de amint elfogy a finomság egy gyorsan jött ötlettõl vezérelte a mellkasára mászom és odafekszem.

Nem dob le, sõt még meg is simít olykor. A fejem alatt érzem a lassú egyenletes légvételeit, a szívverését és ez a kettõs ütem szinte elzsongít. A szemeim is lecsukódnak pedig nem kell aludnom, de most így olyan jó. Dorombolva élvezem a cirógatását, nincs is kedvem felkelni innen és láthatóan õt sem zavarja, hogy engem simogat.

Este miután végez a fürdõszobában lefekszik aludni. A feje mellé vackolom magam a párnához dõlve, éles látásommal figyelem az arcát, ahogy teljesen rászáll a nyugalom és a légzése is lelassul. Mikor már úgy gondolom, hogy elaludt, puha mancsokkal végigsétálok a hátán, rá a kívánatos fenekére és le az ágy mellé.

Az anyja is alszik, így visszaveszem az eredeti alakomat. Macskaként nem nagyon tudnám elfoglalni magam, mert ujjak híján nem lapozhatom a könyvet és a paklit sem forgathatom.

***

Másnap az elsõ mocorgásra visszavedlem macskává és, hogy az anyjának ne jusson eszébe babusgatni visszamegyek Andy-hez. Még javában alszik, vasárnap van és biztos fáradt volt ezért nem is zavarom meg. Puha léptekkel felsétálok az ágyra és a hasához gömbölyödve szívom magamba a testébõl áradó forróságot.

Mikor ébredezik közelebb húzódom hozzá és amint kinyitja a szemét a nyakához fúrom a fejem. Úgy tûnik kedveli a macskákat, mert a tipikusan cicusra valló gesztusok megnevettetik.

Nyöszörögve, de mosolyogva ébredezik és kipislogja a szemeibõl az álmot, rám pillant én pedig hirtelen ötlettõl vezérelve megnyalom az orrát.

- Daron…! – feddõn néz, de tudom hogy nem haragszik, fõleg mert kuncog. Végigsimít a bundámon, majd a hátára fordulva nyújtózkodik.

Mosolyogva néz ahogy felsétálok rá, egészen a mellkasa felsõ részéig míg szinte összeér az orrunk.

- Mit akarsz hm? – felemeli a kezét és a fülemet kezdi cirógat, majd a nyakam bundájába süllyeszti az ujjait. Hangos dorombolásba kezdek, majd abban a pillanatban mikor felnevet visszaváltozom a valódi alakomba.

A térdeim a csípõje mellett a kezeim pedig a vállánál, de szinte ugyanott maradtam. Annyira közel, hogy az arcomon érzem a légvételeit. A keze pedig még mindig a nyakamon van, szinte perzsel az érintése, annyira finom.

- Jó reggelt Andy! – súgom az ajkaira, beszéd közben súrolom is az övét az enyémmel, de nem többet.

Úgy kapja el rólam a kezét, mintha megégettem volt a mellkasán összefogva pislog rám, vérvörös arcocskával.

- Jó-jó reggelt Daron… - dadogja zavartan, alig bír a szemembe nézni, mert közel vagyok hozzá.

Egy tipikus macskás mozdulattal az arcához simítom az enyémet. Levegõ után kapkodva pillant körbe, ezért távolabb húzódom tõle.

Hahh! Miért nincs könnyebb dolgom?

- Mi a baj Andy? – gyengéden az arcára simítok. Félénken megrázza a fejét. – Ugye nem félsz tõlem? – felhúzom a szemöldököm, tudom, hogy nem ez a helyzet, mert azt látnám rajta, de beszéltetni akarom.

- N-nem. – az ajkai szélét kezdi rágcsálni, de ahogy hátrébb húzódtam legalább szemembe mer nézni egy picit. – Csak olyan furcsa dolgokat teszel néha… - dünnyögi a takarót babrálva.

Sóhajtva biccentek egyet, nem könnyû eset az hétszentség, de nem lehetetlen. Lemászom róla és az ágy szélére ülök, viszont mikor felállnék megfogja a csuklómat. Hátrapillantok.

- Most haragszol rám?

- Miért haragudnék? – engem piszok nehezen haragítana magára. Valószínûleg egy bántó szót sem mondott még senkinek.

- Mert megígértem, hogy… me-megérinthetsz. – elpirul és félrenéz.

Vigyorogva visszafordítom magam felé az arcát és az ajkait figyelve közelebb hajolok. Nem sokon múlik, hogy megadjam magam, de látom az arckifejezését és nem teszem. Mielõtt a szám az övéhez érne, visszaváltozom macskává és a mellkasára ülve nézek rá.

Zavarban van ahogy figyel, de úgy tûnik az állat látványa inkább megnyugtatja. Óvatosa megfog és leemel magáról, majd felkel és a fürdõszobába megy.

Az ágyon megvárom míg végez, majd felöltözve elõlép. Megint egy bõ melegítõ felsõben és egy szintén bõvebb sötétbarna bársonynadrág.

Halvány mosollyal pillant rám és elindul a konyha felé. Az anyja már felébredt, éppen reggelit készít.

- Jó reggelt anya! – odamegy és meg is öleli.

Az asszony rám pillant Andy válla fölött, én pedig csak adom az édes árva cicát.

- Készül a reggeli. Palacsinta jó lesz?

- Persze, de megcsináltam volna, nem kellene neked fáradnod. – mondja miközben leül egy székre ahová az anyja mutatott és elé pakolják a tányért.

- Egész héten te fõztél drágám, most csak ülj és reggelizz. – mosolyog rá és odatesz egy bögre teát is.

Andy mellé sétálok és felugrok az egyik szabad székre.

- Ugye nem piszkított be éjszaka?

Megrándul az arcom, még macska alakban is és összehúzott szemmel pillantok az anyjára. Megalázóbb dolgot már nem is kérdezhetett volna? Még hogy bepiszkítani… nincs is gyomormûködésem, köszönöm szépen! Hogy hová tûnik a narancs arról fogalmam sincs, de kiválasztó funkcióim nincsenek.

Andy-re pillantok, aki kicsit sápadtan néz rám.

- N-nem, Daron jó cica. – mondja sietve és beletemetkezik a reggelibe.

- Akkor jó. – hozza a reggelijét, de abban a pillanatban, hogy felém nyúlna, kimeresztem a karmaim és fújok rá egy nagyot.

Na, azt már nem! Engem egy nõ sem fog taperolni! A gondolattól az összes szõrszál felfelé mered rajtam, jelenleg inkább hasonlítok egy hosszúszõrû perzsára.

- Hoppá, azt hiszem a cica nem akarja a simogatást.

De még mennyire hogy akarja! Csak nem tõled!

Átugrom Andy ölébe és õ rám helyezi az egyik kezét, hogy lesimogassa a felborzolódott bundámat. Jó hangosan dorombolni kezdek, míg nem mosolyog újra. Nem is rossz macskabõrben lenni, bár úgy is csak itthon lehet, mert a suliba láthatatlanul kell követnem. A buszra fel sem engednének egy macskát.

- Kandúr úrnak ellened nincs kifogása. – hallom az anyja hangját, de az asztaltól nem látom. – Úgy látszik szeret téged.

De még mennyire, fõleg mikor simogat azokkal a hosszú ujjaival.

A nap további részében fõleg tanul, nem is zavarom, de az már egy cseppet sem tetszik, hogy annak az idióta szteroid zabáló bunkónak megcsinálta a prezentációt. Most komolyan!

Azzal tölti az idejét, hogy másnak dolgozik ingyen! Jól meg kéne mondania annak a majomnak, hogy menjen a fenébe, nem engedelmeskedni neki.

Örömmel szétkapnám azt a tíz oldalt a körmeimmel, de akkor vagy megharagudna rám, vagy ami rosszabb, megcsinálná még egyszer.

Este bepakol a suliba, kikészíti a cuccait és hosszan fürdõzik.

Az ajtó elõtt ülve vacillálok, gondolkodom: nem jön zavarba, ha macskaalakban bújok hozzá, vagy dörgölõzöm. Sõt még simogat is.

Kiakadna, ha a cicája csatlakozna hozzá a kádban? Végül is, a macskáknak is kell fürödni…

Olyan jólesik így… puha, meleg… valami finoman és megnyugtató ritmusban dobog a kezem alatt, szinte a kezemen át a vibrálást, egészen a mellkasomig. Kellemesen meleg és puha. Megnyugtató, békés… biztonságos. Olyan jó így feküdni, csak még egy kicsit… nem is emlékszem, mikor tudtam ennyire kipihenni magam. Mert ez puha, kellemes és teljesen megnyugtató, valódi pihenés.

- Andy… - valahonnan a tudatom szélérõl. Nem akarok, kérlek, olyan jó így pihenni, csak egy kicsit!
Egy puha, még annál is forróbb folt a nyakamnál, mégis kiráz tõle a libabõr. És még egyszer, valami… ez más, ez lejjebb van… összerándulok, a tudatom lassan elhessenti a kellemes, langyos-puha felhõcskéket.

Ez… a meleg a mellkasomon, ez… nem az én kezem…
Még lassabban kapcsol be teljesen a világ. Ez… ezt nem értem, ez mi? Ez…

Nyom.

Ott lent, ez nyom, ez… mi ez?!

- Jól aludtál, kicsi gazdám? – duruzsol a hang a fülemnél. Daron… Daron, mit mûvelsz, mit csinálsz?! Zavartan kapom felé a fejem, de olyan lelki nyugalom ül az arcán, és… az a keze, de a bõrömön, feltûrve a vékony, bõ pólóm is.

- M-mit csinálsz?

- Érintelek – mosolyog ártatlanul. – Nem tetszik?

Az ott… a kezem, a hatalmas, erõs tenyere a bordáimon, a hasamon… Nyakig vörösen moccannék meg, de szinte összeszorul a gyomrom, amikor… megérzem azt… ott!

- N-nem… vagyis… én, én most már ébren vagyok! – próbálok kifészkelõdni, de nem merek megmoccanni.

- Tudom. Finom illatod van, milyen tusfürdõt használsz? – cirógat tovább, én pedig rémülten nyikkanva pattanok ki az ölébõl, amikor az orrát lassan végighúzza a nyakam ívén. Szinte minden szõrszálam felmered, olyan erõs libabõr fut végig rajtam, azzal a zsibbadással karöltve… Nem tudom, hogy jutok ki, de a torkomban dobogó szívvel csapom be magam mögött a fürdõ ajtaját. Nem, nem nem nem! Szó se lehet, nem… rázom a fejem, az ujjam közé szorítva és levegõért kapkodva markolom, eltorzult arccal remegek. Nem szabad, nem akarom…

Senki nem akarná, hogy ilyen… érjen hozzá, mint én, nem… Nem. Nem!

XxX

Oldalra teszem az összefûzött esszét. A harmadikat írom, a vastag pulóverekbe bugyolálva magam, mégis kicsit didergek. Jól esne egy erõs, forró tea, de szégyellek kimenni. Megcsináltam azt, amit kértek tõlem, a leckéim… dolgozzak elõre irodalomra?

- Andy! Andy itthon vagy? – felkapom a fejem és leteszem a tollam. Anyu? Történt valami?

Csak nem, Daron… szent ég, nem is merek a szeme elé kerülni, mit gondolhat rólam? Amint kilépek a szobából, megtorpanva nézek rá, lesápadva.

- Nyugi, nincs baj. Csak menj és add az ártatlant – lép a szobámba könnyed mosollyal.

Anyu… annyira boldog, szinte hallom, ahogy leesik a súly egy hatalmas része a mellkasáról, boldog, nem kell este dolgozni egy kis étteremben, ahol molesztálja õt a fõnök, hanem lehetõségek nyílnak elõtte! Annyira csodálatos…

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – Sikkantok fel, mikor anyu eldõl, hogy lefürdik és hogy majd csinál vacsorát, de… mindezt Daronnak köszönhetem, õ intézte el! El se tudja képzelni, mennyire hálás vagyok neki ezért. – Anyu annyira boldog!

- Remek, de magadnak köszönd, ne nekem. Te kívántad! – túr a hajamba, megborzolva.

- Azt mondta, kapott néhány fura ajánlatot is telefonon, de öt állás közül is válogathatott! Egy wellness hotelben dolgozni, és nagyon örül neki!

- Szuper. Akkor most már nem leszek olyan szomorú, mint tegnap este? – vigyorog rám. Csak zavartan pirulva rázom meg a fejem és felveszek egy vastagabb pulóvert. Elõásom a pénztárcám.

- Hová megyünk?

- Bevásárolni. Anyu annyira sietett haza, hogy elfelejtett bemenni a boltba – mosolyogok rá hátra és a fejemre húzom a sötét csuklyát.

- Oké. Gyalog megyünk?

- Igen. Körülbelül tizenöt perc innen.

Csendesen mélyedek a gondolataimba, ahogy összehúzom magamon a kabátot. Nagyon hideg van, érzem, hogy a csontjaimig hatol, szinte kocognak a fogai, de nem szólok. Mindjárt úgyis ott vagyunk. Daron mindig annyira elegáns, bár csak én látom, de mégis. A kiállása, a beszéde, a viselkedése, az az egyszerû mozdulat, amivel felvonja a szemöldökét. Lejjebb hajtom a fejem, elõle is takarva az arcom.

XxX

Zöldség, zöldség. Néha megállok egy pillanatra, a kezem a friss almán, a zelleren tartom és lassan szívom be az illatukat, élvezve minden molekulát. Annyira kellemes illatuk van, olyan megnyugtató.

A szemem sarkából figyelek Daronra, de magas, könnyedén kilátszik a pultok között, bár tudom, csak én látom. Könyvek, zenék?

Vegyünk felvágottat? Csináljak estére carbonara spagettit?

Vagy legyen Bolognai? Spagetti tészta még van a kosaramban.

- Milyen zenét szeretsz? – lép mellém, ahogy átmegyek a másik osztályra.

- Ritkán hallagtok zenét, de a klasszikusok tetszenek és… néha egy kis lightosabb rock is – nézek fel rá.

- A jó öreg Beethoven cimborával mi a helyzet?

- Cimbora? Ismerted? – ámulok el. Hát persze, mit is gondoltam, alig néz ki 25-nek, de õ már nagyon régóta csinálja ezt…

- Szerinted hogy tudott volna siketen komponálni? Úgy, hogy volt egy szelleme – mutat magára – aki meggyógyította. Csak errõl a közvélemény nem tudott, mert mindenki siketnek hitte, miután az orvos ezt állapította meg. Õ meg nem javította ki õket, mert miért is? Ha zseninek hihetik, aki még siketen is alkotni tud… simlis vén róka volt, az tuti.

Halkan kuncogva megyek és keresem meg a tejszínt, a tejet… a natúr zabpelyhet keresgélem, túrót, sajtot a süteményekbe. Hihetetlen, annyi mindent tudna még mesélni, ami annyira érdekel!

- Andy? – felnézek rá, ahogy leveszek egy árut. – Nem tartasz otthon véletlenül egy-két erotikus regényt? A polcodon csak klasszikust és tudományosat találtam.

Kimeredt szemmel vörösödök el és lesütöm a fejem, elfordulva megyek tovább, inkább az elsõ cuccot téve a kosárba.

- N-nem. Én nem olvasok olyasmit.

- Nincs eldugva néhány szám playboy magazin?

Komolyan, miért kérdezget ilyeneket?! Miért lenne nekem ilyenem? Én… én még Arra se akarok gondol, ami délután volt, nem, nem akarok, miért érdekli õt ennyire? Zavarba hoz, nekem ez az egész beszélgetés most nem tetszik. Kínos. Nem akarok rágondolni sem.

- Akkor mire szoktad kiverni? Pornót nem nagyon nézhetsz, ha nincs tévé…

Kiesik a tejszín a kezembõl és a papírdoboz halk pukkanással enged, beterítve a fehérrel a cipõm és a nadrágom szárát, majd a vékony anyagon keresztül érzem, hogy a lábujjaim közé szivárog. Szent ég, jaj ne!

- Én… csak nem akarok errõl beszélni – hunyom le a szemeim szenvedve és bõszen elnézést kérek a kiérkezõ elárusítótól. Leveszek egy másikat a pultról, de természetesen a tönkretettet is ki kell majd fizetni, sápadtan és összepréselt ajkakkal megyek a pénztárhoz.

- Mi az hogy nem akarsz róla beszélni? Ugyan már, a korodbeli srácok eszébe nem jár semmi más a szexen kívül, vagy hogy ki hazudjon nagyobbat errõl – vigyorog és közel hajol, de én csak fizetek csendesen és elnézést kérve távozunk. – A szex jó dolog, kis gazdám, nagyon is – dorombol a végére a hangja, én pedig a fejem búbjáig égek a vörösségtõl, felhajtom a csuklyát a fejemre.

- Ugyan – mondom csendesen. Felnézek, de megint szitál az esõ… az a finom, porszerû, de alattomos esõ, ami elnehezíti a ruhát. A cipõmben érzem, hogy egyre hidegebb a beszivárgott tejszín. A csontjaim is dideregnek, és mielõtt hazaérek, már érzem, hogy szinte zsibbadok a hidegtõl, nagyon fázok. Kapar a torkom – Még ha… lenne is valakim, nem vagyok olyan helyzetben, hogy bármit nyújtani tudnék, amit megérdemelne – nézek fel rá. A másik, a teste, számomra kínos és kissé mocskos részére nem akarok gondolni. Alacsony vagyok, vékony… és alsóban azzal cukkoltak a fiúk, hogy lányruhát húztak rám, a hajam tépték, mint egy lánynak.

Szeretném, ha jobb lenne a világ, békésebb és minden fájdalom nélkül, mások eltaposása nélkül tudhassak valami olyat a magaménak, amiért megdolgoztam. Azzal szeretnék segíteni másoknak. Zavartan nézek fel Daronra, picit elgondolkodva.

- Ne haragudj… - nézek rá, óvatosan megérintve a kabátja ujját, de csak az anyagot – Tudom, hogy biztos kellemetlen, amit most kérek, de nekem annyira… kellemetlen, hogy anyu nem lát téged. Olyan bizarr – dadogok zavartan, elvörösödve.

- Azt akarod, hogy lásson? – vonja fel a szemöldökét. Megrázom a fejem, nem. Nem így teljes valójában, nem venné jó néven.

A fejem hátsó sarkában megszólal az a hang, amit mindig elnyomok, mélyen taposok és sok földdel, mély pincébe zárom, kivilágítatlan helységek sötét peremére… ami azt sikítja és felhallatszik, hogy egyszerûen önzõ vagyok, és senkivel se akarok osztozni Daronon.

Tényleg ilyen önzõ lennék? Ki akarom sajátítani?

- Nem… - mondom lassan és még annál is lassabban egyre vörösebb leszek. A hideg kézfejem nyomom az arcomnak, hogy kicsit lehûtsem. – Én… arra gondoltam, hogy… valami olyan alakban, ami nem ilyen… feltûnõ, mint te – nyögök fel. Lehajolva szinte egy vonalba ér az arcunk, de még így is fel kell néznem rá. Érzem a szantálos illatát, érzem belõle a meleget, ami olyan, mintha egy kád forró vízbe ereszkednék és citerázik az idegeimen, lassan lenyugtatva. Mintha a szeme olvasna a gondolataim között.

- Mint mondjuk? – érzem a leheletét, levegõért kapok, de olyan nehezen jön ki a hang a torkomon, csak párszor tanácstalanul és fülig zavarban tátogok, mint egy fuldokló, még kevésbé vonzó döglõdõ hal.

- Macska – fut ki a számon. Még õ is meglepõdik, de Annnnnyira hasonlít egy elégedett macskára, és a szemei is olyanok… felvonja a szemöldökét, de biccent.

- Ahogy kívánod – csippenti meg az állam, az ujjbegyeivel megcirógatva. Zavartan keresgélem a kulcsaim, a másik kezemben a zacskókkal és amint nyitom az ajtót és átlépem a küszöböt egy termetes, de gyönyörû pofájú fekete cica surran be a lábaim között. Istenem, milyen szép!

- Megjöttem! – szólok anyunak és lepakolok a fürdõben.

- Szia, drágám. Õ ki? – néz a kandúrra, aki elégedetten nyalja meg rózsaszín nyelvecskéjével a száját, a mellkasán halványan, de fehér foltok, mint Daron mellkasán. A szemei pont olyan, mint a forró arany…

- Hazáig jött velem – mondom letéve. – Nem baj? – mosolygok anyára, de most elég boldog ahhoz, hogy ne találjon ellene sok kifogást. Pláne mivel biztosítom, hogy ne aggódjon, bármi kell, majd én elintézem.

- Mi a Neve? – kérdezi, a kandúr pedig büszke, kecses léptekkel surran át a szobám, a fekete farka zászlóként mered fel és eltûnik a szobámban.

- Daron. – mosolygok utána.

XxX

Amikor a szobámba megyek, viszem magammal a teát és egy narancsot Daronnak, de teljes lelki nyugalommal hever az ágyamon a kandúr, összegömbölyödve. Imádom az állatokat és így annyira gyönyörû!

- Milyen szép vagy – simogatom meg a füle mögött, mire a buksiját a tenyerembe nyomja és hangosan dorombolni kezd. Lányként tudnék sikítani, hogy milyen gyönyörû cica! Kedveskedve vakargatom meg a fülénél és cirógatom a hátát. Olyan puha, dús fekete bundája van…

- Gondoltam nem vennéd jó éven a tejet, úgyhogy narancsot hoztam. Megpucoltam – teszem elé a tányérom.

- Azért nem kell teljesen állatként kezelned – dünnyög dorombolós hangon, én pedig csodálva és egyszerûen rajongva nézek rá. Hihetetlen, tényleg. Le vagyok nyûgözve. Imádom! Nekiesik a narancsgerezdeknek, néha kivillannak a hegyes fogai.

Így töltjük aztán az estét, én eldõlök az ágyon, olvasom az irodalomra kiutalt kötelezõ olvasmányom, õ pedig elnyúlva a mellkasomon pihen és dorombol, miközben és finoman cirógatom a bundáját. Kellemes és megnyugtat, régen mennyit könyörögtem anyának, hogy had legyen egy kisállatom… erre szinte egy fekete tigrist kapok! Puhán kényeztetem, simogatom, végig a fülei tövénél, a puha, foltos mellényét…

Amikor pedig végre leojtom a lámpát és eldõlök aludni, akkor is a fejem mellé telepszik a párnán. Anyu is elment már aludni, egyszerûen csendesen némul el a kis lakás. Hallom a motoszkálást, hogy a négy tappancs végigmegy a hátamon, de már benne vagyok annyira a kábulatban, hogy nem mozdulok miatta. látom, hogy nõ, visszaalakul, halvány mosollyal hagyom, hogy teljesen elaludjak.

Kiosztom a lapokat és elé teszem. Alaposan összekevertem, nem lesz egyszerû dolgunk. Félreteszi a teás poharát és felveszi a lapokat, legyezõszerûen szétterítve, hogy mindent jól lásson. Igazán édes mikor koncentrál. Ráncolja a homlokát, mintha borzasztó nehéz feladat elõtt állni, az ajkait pedig alig érintve kaparássza a fogaival.

Belepillantok a lapjaimba, sok az összevissza, amikbõl nem lehet kirakni semmit, de három nyolcas így is egybe vág. Egymás mellé rakom õket, majd kiteszem a kanapéra.

Andy felpillant, zavartan néz a lapjaiba, majd a kiterített nyolcasokra és húz.

A játék izgalmas, õt nézve még érdekesebb, mert minden lapnál megjelenik egyfajta lemondó kifejezés az arcán, mielõtt eldobná. Még semmit sem pakolt ki és folyton felém pillantgat.

- Nem megy? – vigyorgok rá, iszonyú jól szórakozva rajta.

A vékony fekete szemöldöke fölszalad, az ajkain egy halvány sejtelmes mosoly jelenik meg, majd egy röpke gondolkodás után kipakol.

- De. Gyõztem!

Olyan széles lesz a mosolya, amilyet még nem láttam tõle ezelõtt, diadalmas, mert tudja hogy legyõzött. De ezt meg hogy a francba csinálta?

A lapjaira pillantok, a tökéletes sorokra és ászokra, a két Joker-lappal egyetemben mind a helyükön vannak. Ez nem igaz!

Ledobom a lapjaimat és vizslató tekintetet vetek a vigyorgó gazdámra.

- Ez nagyon-nagyon régen történt meg velem – mondom még mindig hitetlenkedve. Ennyire berozsdásodtam volna?

- Hogy nem játszok, nem azt jelenti, hogy nem is tudok – vágja rá büszke mosollyal, majd hirtelen zavarba jön és elvörösödik – Én… nagyon sok könyvet olvasok. Mindenrõl.

Óh, ne már! Most mi a baj azzal, hogy henceg?! De legalább a könyvek is jók valamire…

- Szóval számoltad a lapokat – vigyorgok rá. Õ az elsõ ember aki jobban kártyázik, mint én, és a gazdám.

- Én nem! Az… az csalás. Azt nem szabad…

- Egy vagyont kereshetnél vele! – csalás nem csalás, attól még ügyesen csinálja a kicsike. Igazi pókerarca van, semmit nem láttam rajta, végig olyan szerencsétlen arcot vágott, mintha a végét járná.

- De nem szabad! Egyébként is csalás, meg… illegális, és… nem, nem – összekapkodja a lapokat.

- És ezt csak úgy tanultad meg, hogy olvastál? – miféle könyvet olvasott? – Kifoszthattad volna Vegast! – nem is kéne neki kívánnia, hogy gazdag legyen.

Édes nevetése cseng a fejemben, míg összekeveri a paklit.

- Dehogy, Vegasban… Jártál ott? – oszt.

- Ó, igen – vigyorgok rá – Szenzációs volt!

Las Vegas 1990-ben, a tobzódás, a romlottság, a kaszinók… maga a paradicsom volt. Az édes semmittevés, a szórakozás, miközben a gazdám vén rókákat fosztott meg a drága játékaiktól, a fények, amik sosem alszanak ki, az épületek… a szexi pincérfiúk… ahh maga a mennyország!

Andy halvány mosollyal hallgatja amit mesélek neki, élvezem ezt a figyelmet – bár a szexi pincérfiúkat nem említem – õ pedig közben fürgén kiosztja  alapokat. Még egy menet rendel.

Úgy fél órával késõbb hihetetlen módon megint kikapok. Majdnem kétszáz éve kártyázom és megver egy tinédzser srác. Lehidalok!

A következõ partit kezdjük, hogy visszavágjak a kis simlisnek, de a parti felénél mozgást hallok oldalról. Eszembe jut, hogy nem vagyunk kettesben és nyilván az anyja ébredt fel.

Kár. Jól érzem magam vele.

Leteszem a kártyát, és magamra öltöm a szellem alakom, vagy is nem látnak és nem is érhetnek hozzám.

Elõkerül az anyja, sokkal kisimultabban néz ki, de azért örülök, hogy nem kell hozzá érnem. Volt pár évem, amikor végleg megutáltam a nõi nemet és fõleg ha hozzám is kell érniük. Undorító.

- Jó reggelt, kincsem – köszönti és egy puszit nyom a fejére. Andy rám pillant, látom a szemében a csillogást és tudom, hogy boldog. Elégedetten hátradõlve figyelem õket – Mit csinálsz? Kártyázol…?

- Igen – mosolyog – Szórakozunk. Jól nézel ki.

Hoppá… többes számot használt, de az anyja nem figyelt fel rá. Érdekes is lenne, ha megkérdezné, hogy kivel is szórakozik?

- Hihetetlen, de olyan… remekül aludtam! És az a reggeli! Isteni volt.

Andy szinte ragyog és ahogy rám pillant, már tudom is hogy ezért jár a jutalmam. Apró mosolyok egyenlõre, amit érintések követnek majd, míg az egész kívánatos teste az enyém nem lesz…

***

Az anyja viszonylag hamar lelép munkát keresni így mi megint édes kettesben maradunk itthon. Andy már most is fel van villanyozva, mintha a hangulata az anyjáéval lenne összekötve, de inkább azért, mert egy jó nagy csomag leesett válláról. Akkor pedig csak még jobb hangulatban lesz, ha a kedves mama hazaér és állása is lesz. A kívánsága teljesül természetesen, szóval garantáltan kap valami kedvezõ munkát.

- Egész nap itthon leszünk? – kérdezem, mert még nem ismerem annyira a szokásait.

- Igen. Nem hiszem, hogy anyu esténél korábban hazaérjen. Daron… Nagyon szépen köszönöm, amit tettél érte.

- Ugyan, te kívántad – vigyorgok rá és bezsebelem a jutalmam egy részét is. Kinyújtom a kezem, hogy közelebb húzzam, de megfogja a kezem.

Hm… ez jó, talán nincs is annyira ellenére egy kis simogatás. Közelebb vonom magamhoz és lágyan az arcára csúsztatom az ujjaim. A bõre meleg és puha, az arccsontja szépen kirajzolódik, amit végig is követek. Az ajkaimmal akarom ezt tenni, de még nem, még egy kis türelem. A szénfekete hajfürtök puhán simulnak az ujjaim közé, õ pedig hagyja. Csak azok az ártatlan szemek tanúskodnak a meglepetésrõl, amit ezzel a bizalmas érintéssel okozok.

Annyira finom. Akarom õt a testem minden porcikájával, a bõrömön akarom érezni a bõrét, magamba szívni az illatát, kiélvezni a kéjt, amit az érintése okozna.

- Daron…?

És ez a hosszú kecses nyak… a nyelvemmel akarom végigsimogatni ezt a gyönyörû ívet.

- Igen? – suttogom a gondolataimból feleszmélve, hisz az elõbb a nevemen szólított. Az arca szinte lángol az érintésemrõl, még ez a kis simogatás is zavarba hozta.

Mi tenne ha mindazt kérném, amire most annyira vágyom?

Õ azonban elhúzódik és nekilát összevissza szeletelgetni a pulton, mindent sietve egymás után, szigorúan a vágódeszkát stírölve.

- Én… csak van még narancs, kérsz? – mindkét pofija vörösben úszik.

De jó lesz eltûntetni ezt a szégyenlõsséget!

- Jöhet!

***

Egész nap körülötte téblábolok miközben fõz, kitakarítja a lerobbant lakást, mint egy igazi háziasszony. Aztán visszaül hozzám kártyázni, ami már sokkal jobban tetszik, mert nem unatkozom.

Na de most nézzük a valódi szerencsejátékot!

Szépen beavatom a póker titkaiba és az elsõ pár kört meg is nyerem, míg ismerkedik a játékkal. Nem tudom ennél is beveti-e a könyvébõl tanult cselt, de lehet, hogy ideje sem lesz rá. Egyre gyakrabban dörzsölgeti a szemét, a szemhéja egyre lentebb van, míg egy perccel késõbb elõre nem bukik. Egyenesen a mellkasomnak dõl, rá a lapokra, mint akit kiütöttek. Nem tolom el, de nem ám. Rajtam bármikor feküdhet amikor jólesik. Kuncogva félredobom a lapokat, hogy valami normális pózba fektessem, mert elõre billenve elég kényelmetlen.

Elhelyezkedem vele együtt, el nem engedem, mert ha már egyszer õ maga dõlt a karjaimba, miért ne használnám ki az alkalmat?

Még mindig a mellkasomon fekszik, de a hátára fordítottam, hogy normális helyzetben legyen. Tökéletes, de az arca ingerlõen közel került az enyémhez, ami nem a legjobb helyzet, de ez az édes kínzás mégis izgató.

- Alig várom, hogy az enyém légy. – suttogom farkas mosollyal, miközben alig érintve megsimogatom az arcát.

Elõvarázsolok egy puha pokrócot, majd az asztalról elveszem a könyvemet, amit tegnap egy itt hagytam. Egy jó darabig úgysem megyek sehová.

Belelapozok a regénybe, valahol a felénél tartottam…

Pár órával késõbb már a vége felé járok mikor megmozdul. Mocorog egy keveset, a puha bõre megfeszül a kezem alatt, amit a mellkasán pihentetek a póló alatt. Nem bírtam ki, muszáj volt hozzáérnem, egy kicsit többet kapnom belõle. Ideje is már, hogy felkel, késõ délután van, az anyja bármikor visszaérhet és elég érdekes látvány lenne neki, hogy a fia a kanapé felett lebeg, mert engem ugye nem látna.

Lágyan megcirógatom a bõrét, mosolyogva körberajzolom a köldökét. Az érzésre megrezzen és egy sóhajjal a másik oldalra fordulna, ha hagynám neki. De most ébresztõ van.

- Andy…

Megrezzen, de nem ébred fel, ezért vigyorogva a nyakába csókolok.

Te jó ég milyen eszméletlenül puha a bõre!  Nem tehetek róla, hogy felizgat, egyszerûen kell nekem…

Újra a nyakába csókolok, cirógatom a mellkasát, vágyakozva végigsimítok a nadrágja vonala fölött… de nagy a kísértés! Fõleg mikor nyöszörögve megmozdul, pont a kõkemény farkamon.

Felszisszenek, mégsem tolom el, hanem felsimítok a mellkasán és vissza, mikor is hirtelen kipattannak a szemei és felülne, de mivel átkaroltam nem tud.

- Jól aludtál kicsi gazdám? – mosolyogva nézem a döbbent kis arcocskát, ahogy hátrapillant rám.

Tulajdonképpen az ölemben ül, csak kicsit fekvõ helyzetben, az egyik kezem a feltûrt póló alatt, a másik eddig a csípõjén nyugodott. Ahogy lenéz magára az arca a normális színbõl átmegy édes rózsaszínbe majd fokozatosan egyre vörösebb lesz, míg már a tulipán színével vetekedik az összkép. Hihetetlenül édes! Mint egy finom kis narancsos süti.

- M-mit csinálsz? – nyögi ki hátrapislogva rám.

- Érintelek. – mosolygok elégedetten, végigsimítva a bordáig. Mindegyik érezhetõ az ujjaim alatt, de azért nem betegesen sovány. Olyan pont ideális a számomra.

A simításra megmerevedik a teste, kuncogva csókolok a nyakába mikor behúzza a hasát. – Nem tetszik?

- N-em… vagyis… én, én most már ébren vagyok…

- Tudom. – kuncogom a nyakába. Nagyon összezavartam. – Finom illatod van. Milyen tusfürdõt használsz? – kérdezem, míg élvezettel magamba szívom az illatát.

Megremeg picit, majd hirtelen lerúgja a takarót és zavarában felnyög, látva, hogy a pólója felcsúszva, a kezem pedig a csupasz hasán kalandozik.

A kérdésemre nem válaszol, hanem felpattan, még éppen elkapom mielõtt elesne, mert megbotlott az egyik párnában a földön. Amint elengedem sietve eltûnik, és már csak a fürdõszoba ajtó csapódását hallom.

Sóhajtva simítok a hajamba, de a vigyorom letörölhetetlen a fájó merevedésem ellenére is. Vajon észrevette?

Azt sosem mondtam, hogy olyan szükségleteim nincsenek Andy pedig nagyon is a kedvemre való.

A nadrágomra nézek, de ezzel most nem igazán tudok semmit sem kezdeni. Sosem szerettem a saját kezemmel intézni, szóval inkább kivárom míg beadja a derekát és õ gondoskodik rólam. Elnézve az elõbbi pirulásos jelenetet, el fog tartani egy darabig…

Nem sokkal késõbb hallom, hogy elõjön a fürdõbõl, de nem jön ki a szobájából én pedig nem megyek be. Biztos nekiállt tanulni ezért fogom a könyvet és befejezem. A végére egész jó lett, tetszenek benne ezek a fura mondások, mint a „Problémák jöhetnek, jönnek, de megoldom.”, vagy „A jövõ elég kiszámíthatatlan, ha én is benne vagyok.”.

Mindkettõ igaz lenne rám is, nem csak erre az eszement kalózra.

Kulcscsörgésre kapom fel a fejem, gyorsan eltüntetem a pokrócot a kanapéról, a kalózkönyvet leteszem az asztalra, majd magamat is a szellem testbe helyezem, hogy mire nyílik az ajtó, minden normális legyen.

- Andy! Andy! Itthon vagy?! – kiabál az anyja széles mosollyal.

Na, megint kezdõdik… akkor talán jobb lesz, ha lelépek. Ahogy kifelé megyek a nappaliból Andy szalad ki a szobából kissé rémült arccal, de csak rákacsintok.

- Nyugi, nincs baj. Csak menj és add az ártatlant. – végül is úgy is tudja mi történt.

Bemegyek a szobájába és kényelmesen a radiátornak dõlve hallgatom a beszûrõdõ hangokat.

Talált munkát, azért visong így. Egy wellness hotel ügyfélszolgálatán recepciós.

Hm… pedig még ahhoz a sztriptíz táncos ajánlathoz is lett volna alakja. Az is elég jól fizetõ meló. Ha úgy vesszük csak táncolni kell és mire lejár a munkaidõ tele a tangája dollárokkal.

Mikor eleget hallottam, az ömlengõs rész már nem nagyon smakkol nekem, bezárom az ajtót és feltúrom a könyvespolcot valami izgalmasért. Mit nem adnék egy jó forróregényért, de olyan egy sincs. Majd rákérdezek késõbb, úgyis jó lesz a hangulat.

Mire találok valami jót és elolvasom a tartalmát ki is repül a kezembõl mikor egy vékony kis test nekem csapódik.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! – a vékony karjaival úgy magához szorít, hogy szinte kipréseli belõlem a levegõt is. – Anyu annyira boldog!

- Remek. De magadnak köszönd, ne nekem. Te kívántad! – vállat vonok és a hajába túrok az ujjaimmal. Irtó szexi, mikor szanaszét állnak.

Rám mosolyog, majd egy lépést hátrál, hogy kényelmesen felnézhessen rám. – Azt mondta kapott néhány fura ajánlatot is telefonon, de öt állás közül is válogathatott! Egy wellness hotelben fog dolgozni és nagyon örül neki!

Nem mondom, hogy hallottam, had mondja csak el, ha jól esi neki, engem nem zavar, mert szeretem ha beszélgetnek velem. Ültem már eleget kukán a gyûrûben.

- Szuper. Akkor most már nem leszel olyan szomorú, mint tegnap este?

Megrázza a fejét, majd kotor valamit az iskolatáskájában, míg elõ nem kerül a pénztárcája.

- Hová megyünk?

- Bevásárolni. Anyu annyira sietett haza, hogy elfelejtett bemenni a boltba.

- Oké. – megyek lefelé utána, majd magamra röppentek egy dzsekit. Tudom ugyan szabályozni a hõmérsékletem, de az folyamatos energiapazarlás. Egy kabát kevésbé fárasztó.

Felkapja a cetlit a pultról, majd felöltözik és megyünk.

- Gyalog megyünk? – kérdezem, mikor elmellõzzük a buszmegállót.

- Igen. Körülbelül tizenöt perc innen. – suttogja oldalra.

Az úton nem nagyon beszélgetünk, tanult a múltkori esetbõl és csendben van, mert a sok ember könnyen bolondnak nézheti, ha magában beszél. Ezért is lenne praktikus egy mobil telefon, ha a füléhez teszi, azt hihetnék, hogy telefonál és nem egy számukra láthatatlan szellemmel beszélget.

***

A bevásárlóközpont baromi nagy. Ilyenben még nem voltam, mert tizenöt éve éppen hogy csak elkezdték a szupermarketek építését, de a tévék reklámjaiban már láttam párat.

Itt aztán minden van az elektronikától a bútorig, de mi az élelmiszerrészleg felé megyünk. Míg õ bepakol pár darab zöldséget én átsétálok a mellette lévõ részlegre, ami tele van könyvekkel és zene cd-kkel.

Hm… sokat változott azóta. Mikor utoljára cd-t hallgattam, még javában ment 50 cent láz, de most még egy olyan albumot sem látni. Helyes. Sosem tetszett.

Átpillantok Andy-re, hogy ott van-e még. Éppen a paradicsomokat válogatja, ezért feljebb megyek a könyvekhez is.

Nos, a kínálat itt igen csak sokszínû és homlokegyenest eltér Andy polcától. Klasszikust szinte nem is látni, mindenhol olyan regények, amiknek már a borítójáról lerí, hogy az én ízlésem és ha arról nem, az a szép nagy 18-as karika elég egyértelmû.

Gyorsan körbemegyek, de mihelyt látom, hogy tovább indult átsétálok hozzá.

- Milyen zenét szeretsz? – kérdezem õt figyelve.

- Ritkán hallgatok zenét, de a klasszikusok tetszenek és… néha egy kicsit a lajtosabb rock is. – biccentek, bár a lajtosabb rock nem sokat mond, viszont a klasszikus annál inkább.

- A jó öreg Beethoven cimborával mi a helyzet? – eleget hallottam annak idején, nem volt olyan rossz.

- Cimbora? Ismerted? – néz rám hatalmas szemekkel, majd megáll egy polcnál.

Vigyorogva biccentek, jó idõk voltak. – Szerinted, hogy tudott volna siketen komponálni? - megvonja a vállát. – Úgy, hogy volt egy szelleme, aki meggyógyította. Csak errõl a közvélemény nem tudott, mert mindenki siketnek hitte miután az orvos ezt állapította meg. Õ meg nem javította ki õket, mert miért is, ha zseninek hihetik, aki még siketen is alkotni tud. Simlis vén róka volt az tuti.

Rámosolygok Andy-re, aki a fejét ingatva tovább halad. Mindenbõl rettentõ sok van itt, hatalmas a választék. Ezek az emberek el sem tudták volna képzelni mit meg nem ettek a középkorban. Most meg minden be van zacskózva, antibakteriális törlõkendõ… kész horror néha, mintha lassan egy burában akarnának élni. Mi lesz száz év múlva? Intravénásan kapják majd a kaját, hogy még a szájukat se kelljen bepiszkolni?

- Andy? – rám pillant – Nem tartasz otthon véletlenül egy-két erotikus regényt? A polcodon csak klasszikust és tudományosat találtam?

- N-nem. Én nem olvasok olyasmit. – dünnyögi a kosarába pillantva.

- Nincs eldugva néhány szám play boy magazin? – felhúzom a szemöldököm. Még régebben is dugdosták a pornót az ilyen korú srácok és csajok.

Elvörösödik és megrázza a fejét.

Homlokráncolva nézek rá, most már tényleg nagyon furának tûnik. Nem tart otthon semmit ami élénkíti a fantáziáját, nincs barátnõje… - Akkor mire szoktad kiverni? – gondolkodom hangosan - Pornót nem nagyon nézhetsz, ha nincs tévé?