A füstbe burkolózó város sejtelmes arcát mutatja a pánikoló embertömegnek. Ahogy az épületeket nyaldossák a lángok, a még izzó perje csapódik a bõrömnek. A szemeimbõl visszatükrözõdõ látkép elégedett mosolyra húzza a szám. Tekintetemmel még követem a menekülõ kocsiját, kicsi egérke, fuss csak míg teheted. A lenti hangyaboly fejét vesztett csirkeként rohangál, hol egymásnak, hol a kordonoknak, hol pedig a falnak. De a szánalmas jajveszékelésük még a csizmám talpáig sem ér fel. A vörösre festett horizontot az üvegkalickák mindenfelé megsokszorozzák, mintegy hírvivõként, hogy készüljenek.

Nesztelen léptekkel haladok egyik tetõrõl a másikra. Nem sietek sehova, kényelmes tempóban falom a métereket. Hagyom kicsit fõni a levében az új játékom, majd bekeményedik nemsokára, errõl gondoskodom. Leülök az egyik peremre és lelógatom a lábaim. Élvezem, ahogy a szél a hajamba kap és végigcirógatja a bõröm. A nap egyre kevesebb sugarát engedi szabadon, lassan szürke kabát borul az amúgy sem épp színes városra. Felpattanok és szaladni kezdek, ahogy csak a lábam bírja. Közben átugrálom az akadályokat, csúszok az ereszeken, mászok a téglákon, majd lepördülök kecsesen a mocskos utcakövekre. A sikátorok csendjét csak a mûvészetem sziszegõ hangja zavarja meg, de hamar elnyomja a patkányok cupákos csámcsogása. Pár percnél sehol nem idõzök többet, árnyékként kúszok egyik üzlettõl a másikig. Semmi tõlem megszokott grandiózus cselekedet, csak az új névjegyem, vagyis névjegyünk vásznai. Kis ékszerészetek, családi ételárusítók, pikáns játékszerek polcos falai kapják a megtiszteltetést. De a várttól eltérõen semmi zúzás, semmi robbanás, csak a néma jelek, apró elrejtett ajándékok.

A csatornákból feltörõ bûzös gõzön megtörõ éjjeli lámpák fénye mintegy megkomponált színmû egyszerre vágódnak az utcákon még fellelhetõ botor lelkekre. Számomra is néma intelem, ideje visszavonulni. Bakancsom talpa alatt megnyikordul a retkes valóság, visszhangozzák elveszett csatájukat. A rejtekhelyre érve epekedõ és büszke tekintetek vetülnek rám. Csettintek és máris hoznak szõlõvel és gyümölcsökkel megrakott tálat. Lehuppanok a fotelembe és az ölembe veszem a csemegét. Az ujjaim a billentyûzeten úgy járnak, mint a zongoristának a hangversenyén. Keresés közben a szõlõszemek ropogása adja az aláfestõ zenét. Mindenki rácuppant a legújabb botrányra, nevesítve a kis tejcsokimra és rám. A körözési top 10-be is bekerült, gyorsan megy a berkeken belüli ügyintézés. Igaz, még csak a lista végén kullog, de velem szárnyalni fog, és teszek róla, hogy mellém kerüljön a képe. A net sötét élettelen rémei már szaftosan zabálják és csámcsogják a sztorit. Még az én hajam is égnek áll pár eszement ötlet láttán, de azt meg kell hagyni, hogy tetszik ez a káosz. Pár helyre én is belepiszkálok, újabb koncot dobva a média és a fenevadak elé. Pár óra telik csak el ezzel a ténykedésemmel, a csatornák minden lehetõ mûsorában rólunk van szó.

Ezzel végezve felpattanok és megropogtatom kissé elgémberedett tagjaim. Összecsapom a tenyereim és szélesen elmosolyodom.

- Kezdõdjön a banzáj! - az eddig a kabátomban rejtegetett kis piros gombok hadseregét szabadjára engedem, mindenkinek dobok egyet, majd bólintással jelzem, hogy nyomhatjuk. Az élõ adásos híradó a hatalmas kijelzõn rémült riporterek arcával telik meg. A házakat robbanások zaja és ereje rázza meg. A város több pontján egyszerre hangzanak fel a fémes bomlasztások. Száguldó riporterek lepik el a helyeket, gyorsabbak, mint eddig bármelyik rendõr. A szalagcímek pillanatok alatt megváltoznak, az új jelkép merevedik ki, megtalálják mindenhol a remekmûveim, és mellé rögtön be is vágják a formás mellkast, az elsõ és eredeti példányát. Újabb tornádó erejû lökést kap a hírünk. Ebbõl már a jóisten sem mossa ki a zsarucsajszit. Kicsit várok, hogy a por elüljön, és a felszín felé veszem az irányt. De most nem random helyszínre, hanem a kis cserfes fészkéhez. Az édes ki riporterecském melóból fáradtan megtérve rohangál a lakásában. Tisztán látom a szomszéd bérház tetejérõl, jobban mondva a takarásban lévõ fél emeleti vékony párkányon ülve szemlélõdve. Beleolvadok a szürke masszába, innen teljes rálátásom van mindenre a környéken. A hold teli arccal figyel és cinkosan kacsint rám, amikor hajnalban megérkezik a várt prédám. Ügyesen csinálja azt meg kell hagyni, profi módon oson és rejtõzik, kevesen vennék észre idõ elõtt. Nem teszek semmit még, nem fogom elkapkodni, az amúgy sem az én szokásom. Hagyom, hogy bemenjen a lakásba, sõt azt is, hogy a falra kenje a nála egy fejjel alacsonyabb nagyszájú bábot, a köztudatban a leghíresebb bulvár újságírót, az én személyes talpnyalóm és híreim rikkancsát. Látom, ahogy az ér dagad a nyakán az idegtõl a zsernyákomnak. Nem hagyhatom, hogy még agyvérzést kapjon, segítek neki lenyugodni. Egyenesen a nyakán végigfutó verõerébe küldök egy jeges mélyreható csípést halk puffanás kíséretében. Nyakához kap, és látom a tekintetében, hogy felismeri a módszerem, és, hogy én voltam. Kapkodva keres hol lehetek, de nem talál. Egyre lassuló mozgással próbál eltávolodni az ablaktól és az immár újra a földön álló riportertõl. Nem is váratom tovább, pár mozdulattal már az õt rejtõ bérházban futok és nyitok be az ajtaján. Az utolsó, amit lát a szuperbige én vagyok, a karjaimba omlik szó szerint.

- Óh, édesem... - nyújtom el a hangom, mint egy szerelmes tini, megcirógatom az arcát, és a karjaimba veszem, mint a friss házasoknál.

- Nehéz nap volt a mai, de remekül csináltuk, miénk a város, és a szerelmünk megállíthatatlan - szándékosan úgy beszélek, hogy minden szót jól halljon a média pitbull. Könnyedén kisétálok vele a nyirkos káoszba. Ernyedten lógó teste a karjaimban egy pillanatra megállásra késztet. Alaposan megnézem, elsõ osztályú, nagyon jól néz ki, és az ajkai is csókolni valóak, a teste pedig kidolgozott és ruganyos, ahogy szeretem. Nem lököm mégse a kutyák elé, nem, az enyém lesz teljesen. Csendes és zavartalan helyre viszem. A plafonról lelógatott láncokhoz bilincselem, lábait a talajhoz láncolom. A sötét raktárt keresztülszúrják a éámpák fénycsóvái, egy ilyen csóvába állítom én is a kis foglyom. Elsõnek arra gondoltam megvárom, míg magától felébred, de Csipkerózsika nagyon is jól érzi magát az álomvilágban, én pedig türelmetlen vagyok. Játszani akarok, és az csak úgy izgi, ha látom a tekintetében az érzelmeket. Az orra alatt elpattintom a kis fiolát, pillanatokon belül ébred is a madárka. Felkapja a fejét rögtön, bár látom, hogy megingott vele a világ. Gyorsan összepontosít ennek ellenére és lángoló tekintettel fixíroz.

- Engedj el, te õrült ribanc! - dörgi is. De mocskos szája van valakinek. Már venné is a levegõt a következõ szitkozódáshoz, de megelõzöm. Hajánál fogva hátrafeszítem a fejét és közel, egészen közel hajolok hozzá és a fülébe búgok.

- Hiába vergõdsz, csak akkor szabadulsz, ha én is akarom. Ilyen szavakkal csak feldühítesz, és azt te sem szeretnéd.. - hangom nyugodt, mély és rekedtes.

- Baszd meg! - ellenkezik tovább.

- Ne türelmetlenkedj.. - nyalok végig lassan a fülétõl indulva az arcán egészen az alsó ajkán keresztül. Tetszik, ahogy belefagy a mozdulatba.

- Mit akarsz tõlem? - megtalálja a hangját, ahogy távolabb kerülök tõle. Nem válaszolok neki rögtön, ragadozó mosolyra váltok és az elõtte lévõ asztal lapjára támaszkodom. Kínzóan lassú pillantásokkal, szinte centirõl centire levetkõztetve a szemeimmel nézek végig rajta, majd a lélektükreibe fúrom az enyémeket.

- Játszani - nyel egy nagyobbat, szinte hallom, ahogy a szívverése magasabb fokozatra kapcsol. Láncait csörgetni kezdi, mintha lenne esélye szabadulni, kis naiv.

- Álmodozz csak.. nem leszek sohasem a játékszered! - tetszik ez a hadakozás, még ha tudja is, hogy balgaság, amit mond. Elrugaszkodom az asztaltól és közelebb megyek hozzá. A háta mögé lépek, figyelve, hogy egy kis trükköt se tudjon bevetni, ismerem az összes módszert. Passzos nadrágjába bújtatott hívogatóan formás lábain lassan és érzékien végigsimogatok, de ügyelek, hogy a lüktetõ kincsét ne érintsem, csak a határát. A blúza alá becsúsztatom a kezeim, a teste elárulja, ujjaim nyomán forróság gyúl és libabõr uralkodik a puha bõrén. A meleg leheletem végigszántja a nyakát, mikor megfogom tenyereimbe ponotosan passzoló melleit. Légzése szakadozóvá válik, de még mindig ellenáll. Játszadozni kezdek a bimbóival, miközben ajkaim közé veszem cimpáját.

- Már az vagy.. - súgom neki, beleharapok a nyakába, olyan kéjesen érzékenyen. Kezeim közben lecsúsztatom a csípõjéhez és lassan befurakszom a nadrágjába.

- Nem törsz meg.. hm.. nem vagy elég jó hozzá - próbálkozik, de csak üres szavak. Kigombolom a nadrágját és lassan lehúzom róla. Fészkelõdik és igyekszik nehezíteni a dolgom, de nem jár sikerrel, lekerül róla. Elé állok és egy erõteljes mozdulattal letépem a blúzát.

- Nézzél csak, nemsokára a börtönben fogsz megrohadni.. - sziszegi. Késem kipattintom és két laza mozdulattal a melltartójától is elválasztom. Põre gyönyörûségében áll elõttem, mire kissé megnyalom az alsó ajkam és ráharapok. Mégiscsak jobb lesz ez a játék, mint elsõre hittem. A falapra dobom a cuccait, leveszem a kabátom és a kesztyûm.

- Már tudom, hogy hol a rejtekhelyed, és hol keresselek, hiba volt idehoznod - húzza az idõt, de látom a vágyat lobogni a szemeiben.

- A legjobb rendõr, többszörösen kitüntetett, gonosztevõk rettegett fekete angyala, és még ez a helyet sem ismered fel? Ha te vagy a legjobb már értem miért hasonlít egy csapat lassú és hájas disznóhoz a többi rendõr - mögé lépek ismételten és a másik fülébe beszélek.

- A legnagyobb bizonyítékraktáratokban vagy - a szavak által okozott apró szünetet kihasználva a lábai közé nyúlok, ujjaimmal az immár jócskán nedves szemérméhez. Az elsõ adag kéjnövelõt csak kivülrõl mutatom meg neki, körkörösen izgatva. Aztán eltávolodok és elé lépek, hogy lássa mi következik. A fehér port ujjaimra öntöm, arcán páni félelem suhan át, de mielõtt ellenkezhetne már a lüktetõ és remegõ ajkai közé csusszanok. Összepréseli a száját és lehajtja a fejét. Mozogni kezdek benne, növelve a vágyát, és idõt hagyva a szernek, hogy kifejtse a hatását. Szabad kezemmel hajánál fogva hátrafeszítem a fejét és megcsókolom szenvedélyesen.

- Nem érek rá, akárki vagy! - mondom fel sem nézve a papírjaimból.

- Akármi is a dolga, ön részére hoztam egy csomagot! - válaszolja, mire felkapom a fejem. Mi van ha… Szélsebes rohanással tépem fel az ajtót és kapom ki a futár kezébõl a csomagot. Felfokozott állapotban vizsgálom szemlélem, még azt is meghallgatom, hogy nem ketyeg e. Ki tudja, hogy nem e akarja rám robbantani a rendõrséget. De hiszen, ha akarta már megtehette volna. De nem tette eddig. Emellett számtalan lehetõsége lett volna már megölni, de persze ez lehet az „altatás” része is. Elhessegetem a futárt, majd az íróasztalomon kibontom a csomag tartalmát. Amit benne találok, arra azt mondom, hogy inkább lett volna mégis bomba. Magamat és Jinxet láttam, ahogy szokták mondani félre érthetõ helyzetbe. Na most itt félreértésrõl nem beszélhetünk. Mert persze lássuk be, hogy ezeknek az amúgy is csõlátású húgyagyúaknak nehéz lenne lenyomni a torkukon, hogy én éppen nem voltam magamnál itt. A tetoválásról meg már nem is beszélve. Rögtön a riporternõ kérdése villan be, aki megállított az ajtónál. Úgy vélem nem kevés köze van a dologhoz, és Jinxhez is. Õ elvezethetne gyorsan hozzá és gyorsan tisztázni is tudnám magam. De önszántából tuti nem segítene, de erre is megvannak a módszereim. Maradásom nincs itt az irodában, de az egész cégnél se most, úgyhogy gyorsan összeszedek mindent, amit most mozdítani tudok és távozok az irodából. Persze miután kellõképpen kikáromkodtam magamat. Elsõként arra a helyszínre hajtok ki, ahol Jinx a következõ támadására készül. Meg kell minden áron akadályoznom és ha elkapom akkor rögtön tisztázhatom magam. Kitépem az ajtót, majd rohanok át a folyosón. A körülményekbõl úgy veszem észre, hogy a képek még vélhetõleg csak hozzám jutottak el. Figyelve szaladok tovább. De nem eléggé figyelve, mert egy saroknál elfordulva gyönyörû kanyarcsúcsos támadásos kigyorsításos futás után frontálisan ütközök egy csini szõke hajú kolleginával. Akinek ezen kívül még az a képessége, hogy rosszkor van rossz helyen és borzasztóan szerencsétlen. Az ember nem is értené, hogy vették fel az akadémiára is már egyáltalán. Én persze tudom. Az egyi okot úgy hívják, hogy protekció. A második pedig megsüthetné a protekcióját, ha nem lenne sütnivalója. Rengeteg dologban lepipált engem elméleti dolgokban. És kiváló megfigyelõ. Csak most nem figyel, aminek eredményeképpen komolyabb lendületvesztés nélkül sikerül a földre vinnem õt, miközben a kezében lévõ papírok a szélrózsa minden irányába szétrepülnek.

- Bo-bo-bocsánat - mondja vörös arccal.

- Nem tudsz odafigyelni az orrod elé, bazdmeg? - sziszegem dühösen, majd villámgyorsan felállok és rohanok tovább. Szerencsére nem ütközök akadályba az autómig, ahol idegességembe elejtem a kulcsot. Persze, essél ki most a kezembõl. De hamar felkapom és miután életre keltem az SRT8 Charger motorját, mely tekintélyt parancsoló morajjal tölti meg a garázs eddig gyászos csendjét. Kezdõdhet az élõ Need for Speed. Akárcsak a játékba. Ki a rejtekhelyrõl, ami ez esetben a rendõrségi garázs, és szlalomozzunk a tempómhoz képest állónak tûnõ forgalmomban résztvevõ jármûvek között. Annyi elõnyöm van, hogy az épület, amit Jinx történelemmé kíván nyilvánítani csak pár saroknyira van. Van azonban egy ennél is nagyobb akadályom, amint megérkezek. Kiszállva a kocsimból hatalmas embertömegen kell átverekednem magam, ami csak még idegesebbé tesz. Próbálom az embereket elhessegetni az épület közelébõl. A horizotomban egy foltnak látszó valami zavar meg, de jobbra fordítva a fejem ezen „folt” irányába rögtön világossá válig, hogy megelõztek. Az épületen ott van a rajza. Közelebb megyek hozzá. „Már itt van” - mondom magamban és szinte érzem a jelenlétét. Éget a tekintete és most szórakozik rajtam. Engem nézhet most és jól szórakozik biztosan. Egy fehér rózsa hullik az orrom elé. Felemelve a tekintetem nem más, mint Jinx néz le. Egy csókot dob, amibõl már tudom mi lesz a következõ lépése és minél messzebb vetõdök. El kell tûnnöm, mielõtt megérkeznek az embereim - azaz már csak volt embereim. Nincs maradásom, amint meglátják a képeket, engem azonnal új lakosztályba helyeznek, és nem épp egy wellness szállodába. Akkor már inkább az irodámat választanám, de hosszú távon az sem tenne jót az egészségemnek. Nem maradt más, mint azonnal átfésülnöm a terepet, hátha valahol Jinx nyomára bukkanok. Milyen játékot akar velem vajon ûzni? Ki akar rekeszteni engem, ahogy õ is ki van rekesztve, mert egy hulladék? Azért ne mást okoljon. Nem csak mindig a körülmények hibásak, ha valaki kretén. Márpedig Jinxet határozottan ilyen embernek képzelem el. Saját hibáit másra és a többi emberre vetíti ki, és már nem tudja mi a valós és mi a képzelet. Vélt sérelmeket próbál megtorolni. De azt meg kell hagyni, hogy nagyon csavaros elmévé faragta ki magát. Persze a zseni és az õrült között, mint tudjuk, nagyon vékony a választóvonal. Meg engem se választ el sok attól, hogy agyérgörcsöt kapjak. Mindenhol csak tömbök, idióta vigyorok, utcák, lámpák. Pedig én csak egyetlen egy dolgot keresek, egyetlen egy embert, Jinxet. De lám, a kitartó munka mindig meghozza gyümölcsét. Lankad a figyelmünk, kicsinyem? Kiszállok a kocsiból és óvatosan mögé lopozok, majd egy mozdulattal a falnak nyomom és a kezemet nekinyomom a torkának keresztbe, majd a fegyvert a szájába nyomom.

- Na halljam, miért akartál tönkre tenni?

De amint egy kicsit tisztábban látok a düh okozta vakságból láthatom, hogy ez a lány csak hátulról hasonlított nagyon rá. Hogy lehetek ilyen hülye? Életemben nem követtem el ilyen hibát. Egy rémült sápadt arc reszketõ ajkakkal pillant rám halálra váltan.

- Elnézést - mondom nyersen, majd elveszem a kezem, persze azonnal futásnak ered kiáltozva, hogy segítség egy õrült. Újra eszembe jut Jinx arca. Ha nem lenne ilyen szemétláda, akkor még lehet, hogy másként is tudnék rá tekinteni. Bár most is játszadozok a gondolattal. Kár, hogy ilyen tetû. Visszaérek a kocsimhoz és mérgesen mindkét öklömmel fentrõl lefelé csapkodva ütni kezdem a tetejét folyton egyetlen szót ismételgetve: nem. De aztán váratlanul fegyverkattanást hallok és érzem is a hideg fémet, amely barátságtalan csókot nyom a tarkómra.

- Kitomboltad magad kicsi lány? - kérdi egy férfi hang mögülem. Ezuttán egy kattanást hallok, és a fegyver csövének fagyos leheletét érzem a tarkómon.

Ezt az utálatos undorító hangot ezer közül is megismerem. Wayne Conroy. Egy igazi szívtelen törtetõ féreg. A kezdetektõl fogva nem kedveltük egymást, és minden lehetõséget megkeresett arra, hogy keresztbe tegyen nekem. Nyílt titok volt, hogy a helyemre pályázik, és hogyhogy nem pont erre veti a sors mint engem. Szemem sarkából figyeltem gúnyos mosolyát, csillogó diadalittas pillantását. Már amikor látom, mert sokszor olyan érzése van az embernek, mintha nem lenne nyitva a szeme. Ádámcsutkájától és hízott pofájától hányni tudnék.

- Vártál már erre a pillanatra igaz?

Stresszhelyzetben villámgyorsan pörög az agyam ezért most állt össze minden. A rossz bilincs - ergo futni hagytam látszólag, a késõn érkezések Jinx tetteinek színhelyére és ráadásul most Jinx megkönnyítve a munkáját a képekkel mind mind arra irányultak, hogy elõbb utóbb nem csak hogy megbuktassanak, de börtönbe is juttassanak. Nos önmagában a gondolat, hogy kinyalnának, mint a hurkás lábast még csábítóan is hangozhat a magamfajtának, de maradjunk a realitás talaján. A sitten messze nem az igényeimnek megfelelõ jelentkezõk akadnának, és pláne nem olyan körülmények között akarom az ilyen dolgokat megélni. Már ameddig hagynának élni, mert nem kétlem, hogy Conroynak az a célja, hogy hûvösre tegyen engem és ennél legálisabban aligha tehetné ezt meg. Én meg hûvösön lennék, õ meg lenne a hõs, aki lecsapott egy korrupt nyomozót és becserkészte Jinxet is. Már ha képes lenne rá, mert ez az ütõdött arra sem képes, hogy egy járókeretes amputált döglött menyétet is elkapjon akár. Kérdésemre válaszul köp egyet.

- Mindig is gyûlöltelek, de most végre oda paterolhatlak, ahová való vagy. Ott jól kiélheted majd a hajlamaidat - utal a leszbikusságomra. - Tedd hátra szépen a kezed - mondja majd hallom a bilincs jellegzetes zörgését. - Tudtam mindig is, hogy egy büdös csilizabálóban sem lehet megbízni.

Itt felforrt a vérem.

Viszolyogtam a gondolattal, hogy hozzámért egy ujjal is, de nyeltem egyet, mert tudom, hogy mindjárt megszabadulok tõle. Egy gyors fordulattal kiütöttem a kezébõl a fegyvert, és sikerült akkorát löknöm rajta, hogy hanyatt esik. Ekkor a nyakára lépek, majd a fegyvert rá fogom. Õ szorítani kezdi a lábam, de persze az én nyomásom erõsebb, és ezért nem nagyon érzem erejét a próbálkozásának.

- Erezd el a lábam, vagy különben szétkenem a velõd itt a kibaszott betonon! - mondtam kimért, rideg hangon.

Jófiú módjára engedelmeskedik. Egyetlen menedéket a város zajától távól lévõ kis csendes külterület nyújtott, ahol van egy tópart melletti kis házam. Senki nem tud errõl a helyrõl Stevenen kívül. Pontosan olyan helyzetre alakítottam ki ezt a házat és ezt a helyet, ahol átvészelhetem a húzósabb helyzeteket. Kis faház otthonosan berendezve. Steven intézett minden mást, szóval van itt kábéltévé és internet is. No persze módjával használni ezeket. Kinézek az ablakon és a tó gyönyörû látványával próbálom nyugtatni magam. Hirtelen úgy érzem mindenem elvesztettem. Imádtam a munkámat, és most egyik pillanatról a másikra nincsen és ráadásul egész országban, de talán világban is engem köröznek, hogy megtaláljanak. Hm, elõnyömre is fordíthatom ezt a helyzetet. Hiszen Jinx is így él. Nem is sejti, hogy mennyire kitolt ezzel magával, hogy kikerültem a látókörébõl, és szépen a saját fegyverével fogok kudarcot mérni rá, és akkor újra mehet minden a régi kerékvágásban. Nem utolsó szempontként szem elõtt tartva, hogy azt a tetû Conroyt is eltávolítsam a cégtõl utána. Bár Jinx is okos. Megpróbálhatnám, hogy magamra vonom a zsarukat és szövetségieket, és õ abban a hiszemben, hogy ûzheti mocskos játékait, újabb támadást akar intézni és én pont odavezetem hozzá õket. De szerintem ezen könnyen átlátna. De persze mi van, hogy azért nem számít arra, mert pont arra számítana? Na itt kezdõdik az igazi elmecsata ráadásul úgy, hogy egyikünk se tud a másik hollétérõl. És még idevehetjük Conroyt is. Most kuncoghatnék magamba, hogy kínlódjon õ vele, de nekem el lett véve a munkámon kívül a becsületem is. Ezt nem hagyhatom megtorlatlanul. Se Jinxen, se Conroyon. Legszívesebben ott helyben kiloccsantottam volna az agyát, de nem hiányzik még nekem egy FBI-os gyilkosság is. Kopogást hallok az ajtómon, amin nagyon meglepõdök. Biztos Stevennek jutott eszébe valami, de azért a fegyvert odaveszem magamhoz, hátha kiszedték szerencsétlenbõl és valaki más az. A meglepetés ekkor jött igazán. Az ajtóban nem más állt, mint Carla a kis ügyetlen szöszi.

- Mit keresel itt? - kérdem döbbenten rá fogva a fegyvert.

- Követtelek Kim - kezdi félõ, erõtlen halk hangon.

- AZONNAL GYERE BE! - rivalltam rá. - És most vetkõzz! - utasítottam.

- Nem vagyok bepoloskázva…

- Mondtam valamit… - szólítottam fel újra rideg kimértséggel.

- Kim… - mondja kipirultan, majd lassan elkezdi ledobni a ruhadarabokat. Ing, szoknya, cipõ, zokni… azért ha õ maga ügyetlen is a sors keze viszont nagyon is gondosan és ügyesen formálta õt. Már csak fehér melltartója és bugyija takarta formás kis testét. Kicsit felszaporodott a pulzusom, de meg kellett õriznem a kimértségem.

- Azokat is - utalok a maradék ruhadarabokra.

- Kim, kérlek…

Szótlan maradok, mire hallgatás-beleegyezés alapon végül leveti a maradék ruhadarabokat is. Majd közel lépek hozzá, és a hajába túrok. Jó, kicsit visszaélek a helyzette. Pláne, annak tükrében, hogy ki tudja mikor lehetek nõvel. Normálisan. Pláne ilyen gyönyörûvel.

- Kim, bízz bennem… én csak aggódom érted, és segíteni akarok.

Miután meggyõzõdtem róla, hogy tényleg csak ezért jött, a fülébe búgok.

- Nem akarom, hogy ebbe te is belekeveredj.

- Jó megfigyelõ vagyok, és az esetlenségem itt most jól jöhet, hiszen nem leszek gyanús így senkinek - magyarázza tovább.

- Carla…

- Bármit megteszek érted… - súgja vágyakozva felémfordulva, majd ajkaim felé közelít, mígnem csók formájában összeérnek. A meglepettségtõl egy pillanatig habozok, de végül viszonzom. Ez felbátorítja õt, és egészen addig kezd el megindulni velem, mígnem a falnak nyom. Vagy az agyam veszítette el az idõérzékét vagy Carla nem is olyan ügyetlen mindenben, de azt vettem észre, hogy a hosszú nadrágomban és melltartóban falom tovább az ajkát, mígnem nem kapom fel az ölembe és az ágyig cipelem. Ott ledobom, majd kezeit a feje mellé szorítva kíméletlenül behatolok a szájába a nyelvemmel. Elveszítem teljesen a fejem. Talán a kiszolgáltatottság talán Carla teste izgatott fel ennyire, talán rég voltam együtt utoljára valakivel. De az ész kell, hogy gyõzzön és erõt véve magamon le kell állnom végül.

- El kell menned innen, mielõtt még gyanút fognak és szaglászni kezdenek utánad!

- Igazad van… - feleli Carla szomorúan és egyben sûrûn kapkodva a levegõt.

Ritkán szoktam félteni valakit De Carla miatt most felébredtek az úgynevezett anyai ösztönök bennem.

- Nem muszáj ezt tenned - fogom meg a vállát, miután felöltözött és kimenne az ajtón.

- De én meg akarom tenni érted - feleli határozottan, majd egy puszit nyom az ajkamra. Az ajtóból addig figyelem, míg teljesen nem tûnik el, majd a nyomokat eltüntetve elterülök az ágyon. Remélem, nem látták meg, bár Carlának ilyen téren csodás képességei vannak. Meg most megtudtam egy olyat is, amirõl az életbe nem gondoltam volna, hogy meg fogom tapasztalni.

Gonosz és teljesen önelégült vigyorral haladok lefelé a lépcsõn. Na most kellõen felbosszantottam az már biztos, egy ilyen húzást egy kopó sem vesz félvállról. Kiderül, hogy mennyire is jó ez a bige, és mennyire hagyja, hogy az érzelmei vezessék. De mindenek elõtt kíváncsi vagyok az elsõ reakciójára a remekmûvemet meglátva. Nem érdekel, hogy faltól falig dülöngélek. Nekimegyek egy tohonya pipogyának, még õ néz csúnyán.. pff.. örülhetne, hogy hozzámérhetett büntetlenül. Ki is csipkézném a fejét és jó modorra tanítanám, ha nem lennék ennyire feldobódva és nem várnám már azt a szép kis reakciót, ami megremegteti a dobhártyám. Érdekes, hogy ez a tahó épp az õ ajtaján megy be, na még a végén figyelemre méltó lesz a helyzet. Az ajtóhoz osonok és a fülem hegyezve figyelek. Szóval sikítós a kicsike, lesznek még sikolyai erre mérget vehet. Fura egy beszélgetést folytatnak. Na nézzenek oda, a rend rendíthetetlen õre nem épp törvényes úton járva akar a nyomomra akadni. Ha koncot akar, hát megkapja, nem érdekel ha a múltamra ácsingózik, vigye, és elemezze, szedje ízekre, úgysem fog megérteni, és megfejteni. Legalább leköti magát. Gyerek még az idõ, nincs kedvem hazamenni, túlzottan fel vagyok pörögve. Egy utcai fülkét célzok be, majd feltörve azt tárcsázok.

- Mi van?! – a kellemes búgó nõi hang csak úgy facsarja a kedvességet.

- Így kell köszönteni a legjobb pajtidat? – negédes hangon vigyorgok.

- Jinx.. oh.. rég beszéltünk – szeretem, mikor ilyen hatást gyakorlok az emberekre. A legnagyobb vad is megszelídül a kellõ bánásmód után.

- Doris, Doris.. édes ajkú és finom ízû Doris.. – kéjesen ejtem a nevét, mire visszafojtott sóhaj a válasz.

- Epedésed megértem, ellenállhatatlan vonzerõmnek senki nem tud gátat szabni. Viszont most nem a kielégítõ választékos nyelvi csata leküzdései miatt hívlak. Lenne egy tippem, pont neked való – hallom, ahogy nyel egy nagyobban, de amint megszimatolja, hogy nagy sztori van a dologban, bulvár hír, amiért nagyot kaszál elõtör belõle a nyáladzó riporter.

- Figyelek – hangja komoly, de kicsit halkabb, félvállról véve a kagylót szól, kezeiben már tudom, hogy a toll és papír feszül.

- Reggelre az üdvöske nyomozót meginterjúvolhatod az esti látogatásomról a lakásán.

- Ennyi?! – lemondón és kérdõn felviszi a hangját.

- De telhetetlen valaki, ejj – ejj, ez tetszik. Kürtöld szét az összes léhûtõ marhának, minden médiával foglalkozó személynek ezt az infót, reggel az irodánál lecsaphatnak rá és kérdezgethetik – hatásszünetet tartok, már hallom, hogy kezd frusztrált lenni.

- És ebben nekem mi az üzlet, ha ezt a kis infót is megosztom mindenkivel? – ad is gyorsan hangot a nemtetszésének.

- Ha ezt megteszed kapsz egy mély interjút, képeket a látogatásomról és leközölheted elsõnek és egyedüliként – nem hagyom, hogy válaszolni tudjon, eldobom a kagylót. Pár percen belül a lakásán vagyok, az ajtón zongorázó kopogtatásom hatására engedelmesen kitárul.

Tétovázás nélkül belépek és köszönésként a szájába mászok és döntöm is le a lábáról a csábos riporternõt.

A kellemesen sikamlós beszélgetés után hagyom pihegni az ágyon, ledobom mellé a képeket, és gyorsan lefirkantom a kiszínezett sztorim. Reggelre már frissen nyomva a polcokon, árusoknál lesz, elárasztva az egész várost. A leggyorsabb lap, ami a híreket mindig ropogósan tálalja. Árnyékként kúszok jól végzett dolgom után a rejtekembe.

Reggel az ágyamba fekve csattintom fel a tv-t és figyelem az élõ közvetítést a nagyágyú fõszereplésével. Ideges, de mégis sexy-n kontrollálja, játszik a birkákkal. Egész jól teljesített az emberek harácsolásában Doris. Miközben szemeim isszák a zajládából a villódzó képeket kezem alá csúsztatják az újság egy példányát. Fel is markolom gyorsan és vadul lapozok. Vezércikk lett, nem is vártam mást. A képek jól mutatnak, fõleg az amin épp csókolózunk, õ lenge ruhában nyakamat közrefogva a kezeivel. A tetoválásról is, és még pár pikáns pózban váltva egymást. Szépen keretezik a még tovább mesélt sztorimat. Elolvasva felugrok és hangosan felnevetek. Ez nagyot fog durranni az biztos. Rohanok is az adóvevõmért, amit nemrég rejtettek el a csatlósok a kapitányságon, az ágyam közepére kuporodok vele, a hangerõt feltekerve figyelem a történéseket. Észrevette és a többiek is tudják, hogy feltörtük a rendszerük, oké, unalmas, kiszámítható, fõleg, hogy úgy tesznek mintha hülyék lennének. Ami valójában ténylegesen igaz is, de ez most arcátlan lenézés részérõl. Végtelenül lehangoló, hogy ennyire izgalommentes az egyetlen acélangyaluk is. Már épp levenném a fülesem és hajítanám el, mikor meghallom, hogy motyogni kezdi megvagyok. Na akkor halljuk mit is talált. Nézzenek oda, mégsem olyan reménytelen ez a nõcske, rájött, hogy mi a célom a támadásokkal. Ez egészen érdekes fejlemény. Akkor simizzük meg a kis buksi fejét. Most kell odaérnie a csomagomnak, és igen, jól számoltam ki, kézhez is veszi. Nem tudok nyugodtan ülni, jajj kisanyám nyisd már ki, ne a balfasz futárt baszogasd, hogy ki a feladó, és miért és honnan, ez a rész nem érdekel. Szerencsétlen srác most beszívta és elviszik a bõrébõl is kifordítani, hehe, zsákutca lesz, de szórakozz vele nyugodtan. Na végre kézbe vetted a meglepid, persze csak óvatosan, hogy az a hülye karót nyelt mivoltodat már. Ha meg akarnálak ölni már halott lennél, ennyire ostoba még te sem lehetsz, vár.. zsaru vagy, na mindegy. Dühöngök magamban, néha hangosan szidva ezt a picsát, de azért figyelve az eseményeket. Héj, ne szidd anyám, vagy mi. Látom tetszik az ajándék, és az újság, amibõl a fõnökeid asztalán is landolt. Egész jó a káromkodási szótárad. Na de haladj tovább, van még ott felfedezésre váró dolog. Igen, az lesz az, tudtam, hogy tetszeni fog a szép sárga smile nyugilabda. Elindulok a felszínre.

- Készüljetek – adom ki az ukászt. A mûvem befejezõ helyszínéhez megyek egy talpnyalóval. Nekiállok pingálni, gyors mozdulatokkal, precízen kerül a minta a helyére. Esélyesen már most tudja Kim, hogy itt vagyok így sietnem kell. Pár percnél nem is tart tovább a dolog, fordulok is sarkon az embertömegbe olvadva. A morgó motorzaj kiválik az egységes morajló zümmögésbõl, na mit mondtam, itt is van a kicsike. A szemközti épület tetejérõl figyelem, ahogy nézelõdni kezd, majd elküldi az embereket a festményemtõl. Egy fehér rózsát tartok az orrom elõtt, beleszippantok egy mélyet, majd kinyújtott kezembõl hagyom, hogy egyenesen a nyomozó orra elé essen le. Amint felpillant dobok egy csókot neki, és máris nyomom a gombot, mely nyomán gyönyörû lángoszlopok csapnak ki az épületbõl. Enyhén félrefordított fejjel és széles vigyorra figyelem, ahogy kedvenc zsernyákom a biztonságot rejtõ irányba vetõdik. Hangosan kacagva tûnök el a kavalkádban.

- Hello! – kapom az enyhén karcos hangot.

- Megint zabálsz baszdmeg?  - szólok bele ingerülten a telefonba.

- Amit a test megkíván meg kell neki adni!

- Neked már egy nõt kéne megadnod magadnak! – fogom a fejem. – Na mindegy, figyelj, lenne egy kis kutatási munka és tudom, hogy te ebben jó vagy. Egy nõt kéne felderíteni nekem.

- Felderíteni? Olyan szomorú? – viccelõdik, de én ignorálom a szójátékát, mert mindjárt elérjük az idõt, amikor már lehallgatható a beszélgetés.

- Csak húzd ide a segged, és megbeszéljük a többit. *klikk*

Megnézem gyorsan az idõt, majdnem elértem a bemérési idõt. Nagyot sóhajtok, majd lecsukom a laptopom. Hanyatt fekszek az ágyon és fejem alá teszem a kezemet, majd felhúzom egyik lábam. Egy csípést érzek rajta, aminek pillanatában rögtön agyon is baszom a támadóját.

- Szúnyogok ilyenkor? – morgolódok felülve, hogy megnézzem, mi volt ez, mikor szédülni kezdek.

- Mi a fasz, ennyire megütött a sör? – dünnyögöm, aminek az éhgyomor lehet az alapja, de egy háromnegyed üvegnyitõl még akkor se kéne kidõlnöm, olyan tompa puffanással, amit végül a padlón szól. Álmomban finom csókot érzek az ajkaimon. Egy ismerõs kacajt hallok a távolban. Körülnézek és a saját lakásom szobája tárul elém. Legnagyobb erõfeszítéseim árán sikerül felülnöm. Mi ez az égetõ érzés a mellkasomnál… megmérgeztek? Vagy alighogy magamhoz térek mindjárt ki is múlok? Érzek valami tapadósat magamon. Kimegyek a tükörhöz, és ott sikerül kávé nélkül felébrednem a látványtól. Jinx minket tetovált a mellem fölé, ahogy épp elfenekel engem.

- TE MOCSKOS KURVA!!!!! – ordítok fel és ütök bele a tükörbe. Hiba volt, mert ettõl vérezni kezd a kezem. Gyorsan keresek egy fáslit. Letisztítom magam és bekötözöm olyan gyorsan, amennyire csak lehet. Kopogást hallok közben.

Kinyitom az ajtót. Steve az. Steve Williamson. Alacsony, kicsit köpcös termete és enyhén göndörös fürtös haja jellemzi õt, na meg egyszerû öltözködés. Most se vitte túlzásba egy farmerrel és egy pólóval legalábbis, de õ ilyen. Amennyire nem jó ezekben a dolgokban annál ügyesebb az elektronikus dolgokhoz, valamint ahhoz, hogy kiderítse rövid idõ alatt, ki kicsoda.

- Csá! – köszön rám, miközben végigmér. Baszki elfelejtettem felöltözni. – Ööö… figyelj… - kezdene bele, mire csak berángatom.

- Gyere már be te szerencsétlen!

- Hóhóóhóóóó! Lassíts szivi… - mondja nekem poénból, de én csak szúrósan nézek rá, mire õ el is hallgat. Majd érzem hogy furcsán néz, és sejtem az okát.

- Ó, te ilyen durván szereted? – utal az új kéretlen szerzeményemre…

- Kussolsz…

- Nos, ki akarsz elõvakarni? – kérdi tárgyilagosan.

- Na, ezt már szeretem, mikor ilyen vagy. Mosolyodok el. Ilyenkor, ha pinád lenne, kinyalnálak esküszöm…

Mielõtt bármit is reagálna, egy képet mutatok neki Jinxrõl.

- Õróla kéne kideríteni annyi mindent, amennyit csak tudsz. Milyen volt a gyerekkora, hogy  hívják hány éves, milyet szarik, milyen bugyit hord, nem érdekel, csak bármi ami értékelhetõ vele kapcsolatba!!!

Steve arca meglepetté válik.

- Te figyelj már ez a picsa épp most jött nekem nemrég a lépcsõházban!

- HOGY?????! És ezt csak így mondod?!

- Ja… még gyanús is volt nekem, hogy ez nem lehet õ! Mi van, baszdmeg, kurogattok a legkeresettebb bûnõzõvel?

- Te leszel szájba kurva, ha nem azt csinálod, amit mondok… - pillantok rá szikrázva.

- Jól van, nyugi nem lesz gond. Hamar elõkerítem… - von vállat, mire galléron ragadva a falhoz nyomom.

- Ide figyelj baszdmeg!!! Kurvára vedd komolyan, világos??? Láthatod, mit mûvelt velem!!!

- Figyelj, nem kell szégyellned, ha titkos vágyaid vannak! – mondja nekem levegõ után kapkodva.

- Voltál már szomorú fûzfa alatt vidáman picsán rúgva? – Dörrenek rá, majd az ágyhoz vágom le egyetlen kézzel. Majd egy kicsit nyugodtabb hangnemben folytatom. Kezembe temetem az arcomat, majd elnyûtten Steve-re nézek.

- Komolyan szedd össze magadat. Tudom, hogy ez most kemény fa lesz, de most ebben a helyzetben csak rád számíthatok. Mire legális úton a nyomára akadnék, ha eljutnék addig egyáltalán, akkor majdnem biztos, hogy a föld alatt  végezném. Nos, most a te érdekedben is jobb, ha nem tartózkodsz itt tovább. Minden eddigi adatot megtalálsz az aktáink között.

- Naná, lebukástól ne félts, olyan lábujjhegyen közlekedek, mint a kurvaélet!

- Légy óvatos attól még.

Elbúcsúzunk egymástól, majd hanyatt fekszek az ágyon. Még mindig nem hagy nyugodni, mit tett Jinx. Most kurva menõnek érzi magát, hogy rálelt a címemre, de ezt a helyet csak munkára használom. Van még ezen kívül három címem, ebbõl egyetlen egy publikus csak. Nem tétovázhatok, összegyûjtöm a nyomokat, amiket itt hagyott, ezekrõl még egyenlõre nem akarok bõvebb információt adni most. Fáradt vagyok hozzá. Néhány csapdát állítok a biztonság kedvéért elalvás elõtt. Másnap reggel az iroda épülete elõtt újságírók tömkelege rohan le. Mindenki a vezetéknevem kiabálja alig tudok átférkõzni az újságírók tömkelegén. Ezt is fogadjunk, hogy Jinx hívta rám. Na mi van kicsi lány? Ennyire  hiányzik az arcom? Nem tudom már, mire megy ki a játék. Most biztos az arcomat akarja látni, úgyhogy minden tudásomat be kell vetnem, hogy leplezzem a dühömet. Nem futamodhatok meg egészen az irodáig, mert akkor azonnal lebuktatom magam vele, és csak jobban elbízza magát.

- Mondja, igaz, hogy önnél járt a tettes? – kérdi egy random barna hajú törtetõ.

- Semmilyen információt nem adok ki a nyomozás jelen állapotáról. De hamarosan a markomban lesz, az ilyen gyáva férgek, mind egy kaptafára mennek – mosolyodom el könnyedén. Megy ez neked Kim. Te voltál az egyetlen aki átverte a pszihológust és a hazugságvizsgálót is. – Most pedig ha megengedik – nyitom szét a sort könnyedén, majd az irodámba vonulok. Dühösen az asztalra vágok.

- A büdös picsába! – túrok idegesen a hajamba. Tudom, hogy betörtek a rendszerbe, de úgy teszek, mintha mi sem történt volna, és tovább pötyögök a számítógépen. Figyelmeztetem a többieket is, hogy mi a helyzet, de egyelõre tegyenek úgy, mintha nem történt volna semmi.

Gondolkozz Kim… újra és újra áttanulmányozom a támadások helyszíneit, és hirtelen egy nagyon furcsa összefüggés csap belém. Egy papírt veszek magam elé és vaktérkép szerûen rajzolni kezdem a helységeket és ha összekötöm a dolgokat, pontosan egy mosolyjel jön ki, és a szájnak az utolsó darab hiányzik már csak. A kérdés már csak a mikor. Annyit tudok biztosan, hogy egy hétnél több nem telt el a két támadás között. Mindeközben kérek egy listát a többiekrõl azokról az emberekrõl, akik lebuktak bármilyen hekkertámadásban. Ugyanis úgy vélem, hogy többen is dolgozhatnak alá. A képére pillantok. Ha nem lenne ekkora féreg, én is alá dolgoznék. Eddig te játszadoztál Jinx, most az én szabályaim következnek. Most megtudod, milyen az én csókom.

A sikátorok csendje ölel körbe, ahogy elhagyom a tett színhelyét. Szívem szokásos ütemben dobolja monoton szólóját. A mai balhé is olyan, mint a többi, csak pár percig szórakoztat. Bár azt nem tudom tagadni, hogy az a rendõr bige elég jó színfolt volt. Kicsit a fantáziámban ragad, egész jól el lehetne vele játszani. Hm.. nem is rossz gondolat, ha csak pár órára is, de jó szórakozást nyújtana. Hisz az a lemondó és túl beképzelt arc sejtet valamit. Lehet, hogy valami nagyobbacska ágyú lehet, esélyesen õ az új balfék, akit a nyomomba küldtek. Csak a csatornafedél helyére visszacsusszanó hangja visszahangozza otthagyott lenyomatom. A Fészekbe érve a kedvenc hármasomhoz lépek. Igazi kockák, a gépeiken kívüli világ nem létezik számukra, a monitortól csak pár földi szükségletek végett szakadnak el és az én becses személyem iránti rajongásuk miatt. Rajtuk kívül még ketten vannak itt, akik tudnak ennek a helynek a létezésérõl egyáltalán. De õk is csak részinfókkal vannak ellátva. Solip, a legnagyobb kocka arcán, közel az arcához csattan ajkaimról harmatosan gyengéd, de annál igézõbb csókom. Egybõl vörösödõ arccal találom szemben magam és üvegesen rajongó szemekkel. Ajkai résnyire nyílnak az érzelmi hatástól, aminek hatására kislányos, mégis ragadozóan gyönyörû félmosolyra váltok.

- Drágám, megkeresnél nekem valakit és az összes fellelhetõ infót róla? – a füle mögé göndörödõ fürttel játszom, miközben halkan a fülébe suttogok.

- Neked bármit életem – egy nagyobbat nyelve, enyhén gyöngyözõ homlokkal ejti a szavakat. Nem is vártam mást, nincs olyan, aki nekem ellen tudna állni. Hagyok neki idõt elõkeríteni az infókat, a lakosztályomba megyek, ahol vár a pezsgõ, homár, és minden amit csak megkívánhatok. Szeretem, hogy így figyelnek a részletekre. Belecsipegetek mindenbe, majd elvetõdöm az ágyon és a plafont kezdem el bámulni. Unatkozom, ez a város unalmas, semmi móka, csak fancsali pofák. Veszélyes vigyorba fordulnak ajkaim, már eszembe is jutott egy jó kis szórakozás. Felállok az ágyra egy elkezdek ugrálni, meg szaltózni, nem érdekel hány rugó törik el, élvezem ragyogó elmém újabb kreálmányát. Szaltóval leugrom az ágyról, kecsesen a gyümölcstálhoz lépek és kiveszek egy fürt szõlõt. Lassan visszaindulok a központi részbe, Solip mellé szambázok, majd az egyik combjára ülve óvatosan végighúzom az alsó ajkamon a nagyobbacska szõlõszemet, majd félig bekapom, enyhén ráharapok, de aztán kiveszem a számból, megnyalom, kacéran nézek a férfi vágytól égõ arcára. Odanyújtom neki, eljátszok a szemmel az ajkain, majd ahogy résnyire nyílik a szája óvatosan becsúsztatom a szájába, egészen aprón az ujjam is, majd visszahúzva bekapom és lenyalom az ujjam.

- Életem, találtál valami használhatót? – negédes hangom az arcát cirógatva kérdezem.

- Iiiigen! – kihúzza büszkén magát.

- Figyelek – bíztatom, miközben tovább tapizom óvatosan.

- Megvan a lakása címe, az önéletrajza, feltörtem a rendõrség adatbázisát, megvan róla minden amit csak akarsz – egy nagy cuppantóst nyomok a szájára megfogva az arcát magamhoz húzva, majd elengedve visszalökve a székébe, amit ezek után megforgatok.

- Te vagy az Isten! – szélesen mosolygok rá büszkén. Meg van, amit elsõ körben akartam. A többi sallang, múltja, jelenje, és a többi sallang nem érdekel, majd elolvasom és kirészletezem, ha épp úgy tartja a kedvem. Most szórakozni akarok. Összecsapom a tenyerem, majd a telefonomért nyúlok, és felhívom azt a balféket.

- Ott találkozunk, és ne késs, mert morcos leszek – nem részletezem, megadom a címet és ennyi. Felkapom a kabátom, és a tervemhez szükséges kellékeket és már kúszok is a falakon sötét árnyként a csatornában. A címhez elég hamar odaérek, szerencséjére a majom is ott van, de nem vesz észre. És én ilyeneket hozok magammal, akik ennyire vaksik, hmpf.. ma a célnak meg fog felelni.

- Menj fel a szemközti tetõre, ha jelzek tudod a dolgod – Látom el utasítással és már faképnél is hagyom. Leveszem a hátizsákom, majd kiveszem belõle a mászó felszerelést. Akkor indulhat a buli. Visszakapom a táskám a hátamra és nekiveselkedek a bérház oldalának. Csendesen falom az emeleteket míg el nem érem a megfelelõt. Oldalról belesek és a látvány, ami fogad széles mosolyra késztet. Meg is van, akkor indulhat a móka. Óvatosan és csendesen kivágok egy kis körcikket az ablakból, ami az ablaknyitó fölött van, de pont kellõen jó szögben.

- Mehet – suttogom. Szinte ki sem mondom még teljesen a szót és már süvít is az apró kis mocsadék. Felhúzott combja põre bõrén ér célba és egyesül vele. Odakap és még bele is dörzsöli akaratlanul a neki szánt ajándékot.

- Szúnyog? Itt és ilyenkor? Ez meg hogy?! – hallom a hangját, amint zsörtölõdik. Bekukucskálok és látom, hogy bizonytalanodnak a mozdulatai, majd lecsúszik az ágya mellé. Ez az, megvagy pökhendi. Magabiztosan nyúlok be a vágott résen és tárom ki az ablakon. Behuppanok, ledobom a felszerelésem, nem érdekel, hogy mit hagyok magam után. Egyenesen az eszméletlen testhez sétálok, megcirógatom az arcát és végighúzom ajkain az ujjam, Igen kívánatos jelenség. Megemelem, megtámasztom, majd felpakolom az ágyra. Fölé hajolok és végignyalom az ajkait, még mindig tetszetõs. Leveszem a hátizsákom és elõveszem belõle a tetováló gépet és a tintákat. Enyhe õrült fény csillog a szemeimben. Fertõtlenítem a bõrét, szépen megtisztítom a felületet és nekiállok a munkának. A jelem akár csukott szemmel is bármikor fel tudnám vésni, de ez most egyedi lesz. A szokásos figurák helyett megszemélyesítem az alakokat. Fénykép minõségben varrom fel rá saját magát, mint elfenekeltet és magam, mint fenekelõt. Szépen díszítve is a környezetüket. Igazán jó munkát végzek, ezt meg kell hagyni. Elégedett vagyok, szépen le is kezelem a felületet, nyugtató krémmel és gyulladáscsökkentõvel, majd bekötözöm. Érzem, hogy kezd kimenni az altató hatása, és kótyagosan ébredezik. Összekapom a cuccaim, és még mindig szellemképes tudatába éppen eljutó infókén óvatosan csókot lehellek az ajkaira. Kacarászva hagyom el a tett színhelyét, és a tudattal, hogy teljes ébredése után szíve feletti és feszes mellének valamennyi részén fájó emlékkel fogja keresni a választ, hogy vajon mi is történhetett lépek ki bejárati ajtaján.

-         Robbantás történt a központi bankban! – rivall rám egy fiatal szövetségi társam.

Felcsillan a szemem. Ez csak õ lehet! Érzem… tudjátok van nálunk kopóknál ez a szimat dolog. Na hát most megcsapott milyen hülyegyerek tarkóját a hajóhinta. Nos, röviden vázoljuk fel magunkban az esetet. Nos aki ennyire szereti a rettegést és a káosz, az biztos, hogy nem sarcol el azonnal a helyszínrõl, hanem elsõ sorból élvezi munkájának gyümölcsét és a hirtelen forgatagban kereket old. Na de ezúttal más lesz. Mire ezek a nyomoroncok kiérnek, én már rég rács mögé dugom az eszelõs kis pofiját. Na majd ott megmutathatja, milyen nagy leány õ. Felveszem a bõrkabátomat és már be is pattanok a kocsimba. A helyszínen nem ér nagy meglepetés. Minden lángokban pompázik és természetesen öten szaladnak nyolc fele. Az elsõ dolog ami átvillan a fejemen, az a jel keresése. Nos, az valami olyasmibõl áll, hogy egy szõke rendõrnõt fenekel egy fekete csaj és körülöttük meg lángokban minden. Hmm, elég gyerekes valami menõbbet is kitalálhatott volna. Úgy néz ki, keresztülhúztam a számításait, ugyanis a kis mûvét még nem fejezte be. A röhögés kerülget, ez túl egyszerû. De most komolyan tényleg ez a világ legkeresettebb bûnözõje? Aki még arra sem képes, hogy idõben elhúzza a helyszínrõl a picsáját? Na mindegy, egy szemétládával kevesebb. A többi már rutinmunka azt vagy ki kell nyuvasztanom vagy nem.

- Fel a kezekkel! Csak semmi hirtelen mozdulat! - veszem elõ a legközönyösebb hangom. Meglepettnek tûnik.

- De kis heves valaki! Mondd csak az ágyban is szeretsz a bilinccsel játszani? -  Szeretnéd tudni, mi? Jól van, mulasd csak ki magad, késõbb úgysem lesz ekkora pofád. Szerencsétlen. Határozottságomból nem engedek.

- Pofa be! Minden, amit mond, felhasználható Ön ellen a bíróságon!

A provokálást továbbra sem fejezi be. Ugyanolyan besavanyodott lúzernek titulál engem is, mint a többi hasonló cipõben járó társam. Olyan közel lép hozzám, hogy a fegyveremnek nekiér a mellkasa. Kicsit kérdõn szalad fel a bal szemöldököm, de hadd „póverkedjen”. Sokáig úgysem teheti. Jobb kezével végigsimítja az arcom, majd a bal kezével matat valamit. Na mivan, bejövök? Na ahova kerülsz, ott nõkbõl nem lesz hiány. Bár inkább lesz az a poklok pokla, minthogy élveznéd majd.

- Most legyen nagy a pofád! És még ez lenne a legkeresettebb bûnözõ.. szánalmas!

Taszigálom az autó felé. Kicsit csalódott vagyok, hogy ez ennyire könnyen ment, de hát ez van. Ez a legkeresettebb bûnözõ.

- Aki könnyen nyer, az könnyen veszít… - gyorsan kiforog a kezembõl, majd egy csókot lop tõlem, amitõl meglepõdök egy pillanatra. Egy gyors csókot lop tõlem, amitõl meglepõdök teljesen. Nagyon jól csókol. Valamit aktivál, amitõl három másodperccel késõbb teljesen elvakulok. Hörögve és köhögve próbálok levegõhöz jutni. Még egy kacajt hallok, amit felváltanak a rendõrök érkezése.

Néhány hivatalos beszélgetést, jelentem, hogy Jinx elszökött a karmaimból, majd utána természetesen jött a nyomok felvétele. Ahogy sejtettem, nem egyedül követte el ezt, hanem volt egy társa is. Azt nem lesz nehéz megtalálni. Néhány vizsgálat, és meglesz a tag.

- Kerítsétek elõ a társát a föld alól is! - utasítom az embereimet. Néhány használható dolgot biztos ki lehet majd szedni belõle, de tudom, hogy õ csak egy báb. De figyelem elterelésnek tökéletes lesz, hogy a társát keressük nagy erõkkel. Így elhiszi, hogy nyugodtan készülhet a kis akciójára. Mindent lefényképezek, ami nyomra vezethet feltételezésem szerint. Még a jelet is. Ezt a jelet sokáig nézem elgondolkodva, majd belsõ zsebembe teszem a telefont és visszabaktatok a kocsimhoz. Még mindig érzem a csókjának az ízét. És az illata. Vadító volt a parfümje. Na de ez édeskevés ahhoz, hogy elnézzem a bûneidet. És Kim néni hamarosan meg fog büntetni. Visszamegyek a központba természetesen. A fõnököm nem túl boldog. Idegesen nyomja el a cigijét, amint az irodájába lépek.

- Hogy követhetsz el ekkora hibát, áruld el! Ott volt már a markodban.

- Alábecsültem - nézek elgondolkodva magam elé.

- Te vagy a legjobb! Nem engedhetsz meg ilyen hibát magadnak! Tudsz valami bíztatót is mondani?

- Nos, azt észre vettem, hogy olyan helyeket szeret a legjobban, ahol sok ember van, szóval forgalmas helyeket. Vasútállomás, bankok, reptér, és még sorolhatnám. Van egy listám ezekrõl a helyekrõl. Arra gondoltam, hogy figyelni kéne nagy erõkkel három-négy komplexum kivételével.

Azt kevésbé nagy erõkkel figyelnénk és ezekre biztosan lecsap õ is.

- Nincs ennyi emberünk!

- De a rendõrséggel együtt van!

- Kim, és ki fog járõrözni az utcákon?

- Gondolkozok még alternatívákon folyamatosan.

Fáradtnak érzem magam, ezért hazamegyek. Levetkõzöm amíg már csak az alsónemûm meg a melltartóm lesz rajtam, majd hanyatt fekszek az ágyamon. Újra a telefont veszem elõ és a háttérképet nézem.

- Hamarosan újra találkozunk… - mondom mosolyogva. - Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd.

Újra arra a pillanatra gondolok, amikor megcsókolt. Kellemes melegség járta át a testemet. Mivel érhette el ezt? Hipnózis? Létezhet ilyen valóban? Felvillanyzottan ülök fel és veszem ölembe a laptopom, hogy errõl keressek dolgokat, de nem sokkal jutottam közelebb a megoldáshoz. Jobban kell koncentrálnom. Világossá vált, hogy nem véletlenül a legkeresettebb bûnözõ. Csakhogy én elõlem még senki nem lógott el eddig. A csatát megnyerheted, de a háborút már nem fogod.

- Igen. – mondom halkan, de mikor közelebb lép én hátrébb. Nem tehetek róla nem akarok a közelébe lenni. Nem akarom, hogy ugyan az legyen

- Akkor kérem, üljön le oda abba a karosszékbe.

Egy pillanatig habozik, majd engedelmesen leül a székbe de fogalma sincs mit szeretnék tõle. Lehajolok hozzá és a kezemet a hasára teszem. Nem vagyok benne biztos, hogy így is érezni fogom-e de ha nem muszáj nem kérem arra hogy vetkõzzön le. Fõleg nem azok után ami vele történt. Gyenge energiahullámokat kezdek érzékelni a kezembõl, annak ellenére is hogy Haina teljes testében reszket attól, hogy ilyen közel vagyok hozzá. Amint megbizonyosodtam, ellépek tõle.

Egy pillanatig habozom megtenni a kérését, de utána megteszem, bár nem tudom, hogy mit szeretne. Mikor lehajol hozzám és hasamra teszi a kezét behunyva szemem egész testemben remegni kezdek. Irtózom önmagamtól és az érintéstõl is. Nem tudom, mit szeretne, de csendben tûröm.

- A feltevésünk igaz. Érzékelem a testében a másik életet. Haina ön gyermeket vár. – mikor kimondja, nem bírom tovább és eszméletem vesztem a hír hallatán.

Késõbb a szobámba térek magamhoz és egy másik szolgáló lány van mellettem és közli az urunk kérését, amit én parancsnak értelmezvén meg teszek. Ágyban maradok. Oldalamra fordulva könnyeim peregni kezdenek. Ajkamba harapva próbálom feldolgozni a hallottakat. Hasamra téve kezem, sírom magam állomba. Sok minden megfordult a fejembe például, hogy hogyan is tudnám esetleg elvetetni a picit.

Másnap viszont visszaállok munkába és nem kímélve magam dolgozok egész nap. Nem akarok egy perc gondolkodási idõt is hagyni magamnak, mert egybõl a pici jut az eszembe és az, ahogy megfogant és annak az arca akitõl. Egészen estig nem találkozom a ház urával.

A szobájába megyek be és balszerencsémre bent van. Az ajtóba állok meg és kezdenék a szabadkozásba, de õ megelõz.

- Jobban érzi magát?

- Igen. –válaszolom halovány hangon és könnyeim kezdenek el peregni. Lassan nézek fel a ház urára. – Kérem uram, ne küldjön vissza az elõzõ gazdámhoz. – mondom ki legnagyobb félelmemet.

- Nem szándékoztam ilyet tenni. Úgy gondolom az a legjobb, ha továbbra is nálunk marad. Ne aggódjon a gyermeke miatt. Majd találunk önnek olyan munkát, ami nem veszélyezteti a babát.

- Köszönöm. – térdelek le elõtte és a kezét kezdem el csókolgatni hálásan. – Nem érdemlem meg a jóságát.

- Ne beszéljen butaságokat. –felhúz magához és átölel. Mikor ennyire közel kerülök valakihez, automatikusan remegni kezdek.

- Tudom, hogy egy terhes vagy gyermekes szolgáló minden házban csak teher. – suttogom, de nem húzódom el és könnyeimmel küszködöm.

- Ez nem olyan ház, mint ahol ezelõtt szolgált Haina. – mondja lágy kellemes nyugtató hangon.

Szemeim behunyva kapaszkodom meg uram ruhájába és zokogni kezdek. Akaratlanul is kitör belõlem a sírás és már a sírás miatt remegek. Nem tudom elapasztani könnyeimet. Nem tudom, meddig állhatunk így, de egy idõ után már nem tudok sírni.

- Uram… nem… nem lenne rá mód, hogy ne szülessen meg a baba? –Kérdezem meg, amire hirtelen tol kicsit hátrébb magától annyira, hogy szemembe nézhessen. Mélyen õszintén és nyugodtan néz a szemeimbe.

- Haina! Az a gyermek egy új élet. Õ nem tehet arról, hogy az elõzõ gazdája ostoba volt és undorító dolgot tett magával. Ne a kicsit büntesse, azért amit más követett el. –mondja mélyen szemeimbe nézve.

- De ha a kicsi megszületik és rá fog hasonlítani? Hogy nézhetnék minden nap arra az arcra aki bántott? –teszem fel a kérdést mélyen szemeibe nézve.

- Haina a neko vér sokkal erõsebb, mint az embereké. Biztos vagyok benne, hogy a maga szépségét fogja örökölni. –mondja õszintén nyugtató kellemes hangon.

Még elégé sokáig beszélgetünk, pontosabban nyugtat és gyõzköd, hogy tartsam meg a kicsit, amit hozzá kell tennem sikerül neki. Sikerül meggyõznie arról, hogy megtartsam a babát, és hogy boldog leszek a kicsivel, hogy innen nem kell többet elmennünk. Hiszek neki és sikerül teljesen megnyugtatnia és már nem félek tõle. Látom õ más, mint az elõzõ gazdáim. Õ segít és megért. Nem akar tõlem semmi olyat, amit én ne szeretnék.

Másnapra szabad napot kapok, és a vizsgálatra elkísér a fõkomornyik. Minden rendben zajlik a vizsgálaton, majd mikor visszaérünk, elõször megyek fel a zeneszobába és leülve a zongora mellé, amire engedélyt kaptam simítom meg a billentyûzetet. Lassan kezdek el játszani. A lágy dallam még gyermekkoromból idézõdik fel és édes lágy hangjai kikúszva a zeneszobából szinte az egész kastélyt belengi. Magával ragad a dallam, így észre se veszem mikor Jake belép a terembe. Csak akkor mikor vége és tapsolni kezd.

- Gyönyörûen zongorázik Haina. –Mondja kedves lágy hangon én pedig felé fordulva haloványan mosolyodok el.

- Köszönöm uram. Esetleg… szeretné, ha játszanék önnek? –Teszem fel a kérdést kicsit félénken.

- Szívesen hallgatom a játékát. –mondja mosolyogva és a kis kanapéra ül le ami oda lett rakva, hogy ha vendég van és valaki hangszeren játszik oda kényelmesen le lehessen ülni.

Visszafordulok a zongorához és egy másik dalt kezdek el játszani. Nem ütök félre egy hangot sem és rendkívül jó érzés fog el, ahogy játszom, úgy érzem, a felhõk között vagyok szabadon. Nagyon szeretem a zenét és nem bántam meg sose, hogy meg tanultam zongorázni. A farkam az egyenletes ritmusra jár, és szívbõl õszintén mosolygok.

- Hol tanult meg ilyen szépen játszani? –kérdi kedvesen, én pedig visszafordulva nézek gazdámra.

- Az árva házban tanultam meg zongorázni uram. –Mondom ránézve kedvesen. –Ön esetleg tud valamely hangszeren játszani? –Érdeklõdöm kedvesen.

-          Én… nem félek uram. –válaszolja de a hangja reszket.

-          Látom önön, hogy fél. Elõttem nem kell titkolnia.

-          Nem… szeretnék róla beszélni. –motyogja és azonnal visszafordul a feladatához.

-          Köze van a csuklódon lévõ horzsolásokhoz?

-          Kész az ágya uram. Elnézését kérem a késlekedésért és szép álmokat. – és már menekülne is a szobából. Biztosan megerõszakolták, ha nem is mer velem egy légtérben maradni.

-          Haina… kérdeztem valamit. – szólalok meg maradásra bírva õt.

-          Igen uram… Szép álmokat. – rám sem nézve elsiet. Hagyom elmenni. Valószínû még túl friss benne a seb.

Másnap megmondom Georgenak hogy figyeljen oda rá is ne csak a munkájára, lehetõleg tudja meg tõle a dolgokat.

Két hét múlva hazaérkezik apám és nekem megint nincs szinte semmi dolgom. Nikivel gyakorolok és a falubeli barátaimat látogatom. Haina viszont nagyon feltûnõen elkerül engem és George elmondása alapján minden férfi szolgálót is, bár a nõkkel sem beszél túl sokat. Csak dolgozik és a szabadnapján elmegy.

Már 4 hét telt el amikor George végre információval tud szolgálni. Hainaval együtt érkezik a dolgozószobámba.

-          Uram… sikerült megtudnom, hogy Hainat az elõzõ gazdája megerõszakolta és alapos gyanúnk van arra, hogy…- kezd bele miután belépnek.

-          Ne kérem!  Nem szeretném, ha bárki más tudná! – kiált fel kétségbeesett hangon Haina.

-          George… mondja el a dolgot, ugyanis tudnom kell róla.

-          Sajnálom Haina, de az urunknak tudna kell, és joga van tudnia róla. – próbálja hiába nyugtatni a lányt. - Uram… Mr. Gereton volt az elõzõ „gazdája” Hainanak és megerõszakolta. Elmondása szerint egy hete minden reggel hányingerrel ébred, okom van feltételezni, hogy állapotos lett Mr. Geretontól.

Én felsóhajtok, Haina némán sírni kezd. Felállok és hozzá lépek, amire õ ijedten hátrál egy lépést.

-          Ne féljen tõlem Haina. – mondom nyugodtan. – Csak szeretném tudni, hogy igaz-e a feltételezés. Gondolom ezzel ön is szeretne tisztában lenni.

-          Igen. – mondja halkan, de láthatólag még mindig fél tõlem.

-          Akkor kérem üljön le oda abba a karosszékbe.

Egy pillanatig habozik, majd engedelmesen leül a székbe de fogalma sincs mit szeretnék tõle. Lehajolok hozzá és a kezemet a hasára teszem. Nem vagyok benne biztos, hogy így is érezni fogom-e de ha nem muszáj nem kérem arra hogy vetkõzzön le. Fõleg nem azok után ami vele történt. Gyenge energiahullámokat kezdek érzékelni a kezembõl, annak ellenére is hogy Haina teljes testében reszket attól, hogy ilyen közel vagyok hozzá. Amint megbizonyosodtam, ellépek tõle.

-          A feltevésünk igaz. Érzékelem a testében a másik életet. Haina ön gyermeket vár. – ebben a pillanatban Haina elájul, épp hogy oda tudok ugrani és elkapni, hogy ne essen a karosszékbõl a földre. – George, kérem vigye a kisasszonyt a szobájába. Bizonyosan megdöbbentette a hír. Ma már ne vegyen részt a munkában, mindenképpen pihenjen és ha úgy kívánja adjanak neki különleges szabadnapot, hogy egy orvossal is konzultálni tudjon.

-          Értem uram. – mondja a komornyik és karjára veszi a lányt és távozik vele.

Még csak ez kellett ide, feltétlenül. Egy terhes, megerõszakolt szolgáló. Hallottam már róla, hogy a Gereton kastélyban máshogy megy az élet mint nálunk, de ezt azért nem akartam elhinni. Ráadásul úgy szökött el onnan.

Haina ahogy kértem egész nap ágyban marad és legközelebb csak másnap este találkozom vele. Amikor az ágyamat jön elõkészíteni.

-          Jobban érzi magát? – kérdezem amikor megérkezik.

-          Igen. – válaszolja halovány hangon, aztán olyat tesz amire nem számítottam volna tõle. – Kérem uram, ne küldjön vissza az elõzõ gazdámhoz. – mondja hatalmas könnyes szemeivel könyörögve.

-          Nem szándékoztam ilyet tenni. Úgy gondolom az a legjobb, ha továbbra is nálunk marad. Ne aggódjon a gyermeke miatt. Majd találunk önnek olyan munkát ami nem veszélyezteti a babát.

-          Köszönöm. – esik elõttem térdre és a kezemet kezdi csókolni. – Nem érdemlem meg a jóságát.

-          Ne beszéljen butaságokat. –felhúzom és átölelem, amire megint remegni kezd.

-          Tudom, hogy egy terhes vagy gyermekes szolgáló minden házban csak teher. – suttogja, most nem húzódik el tõlem.

-          Ez nem olyan ház mint ahol ezelõtt szolgált Haina.

- Ö… sajnos igen. – válaszolom halkan, még inkább elszégyellve magam, bár igazából a származásom miatt, nem kellene szégyenkeznem.

- Itt nem kell aggódnia miatta. Elõbb-utóbb találkozni fog majd a palotában más érdekes lényekkel. Nos én nem látom akadályát hogy nálunk dolgozzon. A minden második vasárnap délutánja szabad lesz, ebben az idõben azt tesz, amit szeretne, nyugodtan elhagyhatja a palotát vagy ha kívánja a zeneteremben zongorázhat.

- Köszönöm a kegyességét uram. – mondom õszintén, és engedélye nagyon halovány mosolyt csal az arcomra, és rendkívül jól esik, hogy újra zongorázhatom majd. Ekkor egy csengõt hallok és George lép be a szobába ismét.

- George, a hölgyet én is megfelelõnek találom, így amikor szeretne kezdhet. Engedélyeztem neki, hogy a szabad délutánjain zongorázhasson a kis zeneteremben, legyen szíves és a többit egyeztesse vele ön.

- Igen, uram. És uram édesanyja kérdezi, hogy számíthat-e önre az ebédnél.

- Kérem mondja meg neki hogy mindenképpen ott leszek a szokott idõben. – bólint. – Niki hogy érzi magát?

- Jól, uram. Úgy tûnik már túltette magát a legutóbbi szoba felgyújtásán. – George ezen mondatára megszeppenve kapom fel a fejem, hiszen nem tudom hirtelenjében ezt hova rakni.

- Rendben. Niki képes irányítani a tûzet, többé-kevésbé. – fordul felém a magyarázattal – Nem kell aggódni nem fog kárt tenni önben. Most elmehetnek.

Hangja kedves és bizalomgerjesztõ, de voltak már hozzá hasonló gazdáim, akik kezdetben ugyan ilyen engedékenyek voltak, és a tett kedvezményekért cserébe más szolgáltatás vártak el tõlem. Meghajolva köszönöm meg a kedvességét és a munkát, s utána a fõkomornyikkal tartok.

Már ma kezdtem, így megkapva a ruhám és a szobám, ami egyszerû, de mégis kényelmesebbnek tûnik, mint eddigi kastélyoknál, ahol szolgáltam. Itt egyedül vagyok a szobába, és világos. Könyves polc is található benne. A szoba megtekintése után kapok egy kis gyors eligazítást és megkapom az elsõ feladataim. A vendégszobák kitakarítása. Mivel látta George mennyire riadtan viselkedem a férfitársaságban, fõleg az urunkat illetõleg olyan feladatokat bízott rám, amik távolabb vannak tõle. Becsülettel és nagy szorgalommal végzem a rám kiszabott munkát. Hamar végzek a vendégszobák kitakarításával, de így is elmegy a délután a 3 rám bízott emeletre. Estére viszont Jake Urunk ágyának megágyazását kaptam feladatomul Épp az ágyát ágyazom meg az alváshoz mikor belép.

- Uram. – Meghajolásba ugorva hajtom le elõre a fejem és farkam magam alá húzva próbálok uralkodni magamon, hogy ne legyen annyira nyílván való ijedelmem.

- Haina folytassa csak nyugodtan. – Egyre közelebb jön és én rajtam úgy kezd úrrá lenni a félelmem ajkamba harapva hajolok meg mélyebben.

- Sajnálom, hogy még nem végeztem. – mondom halkan igyekezvén megfékezni hangom remegését, sikertelenül.

- Semmi gond, de miért fél ennyire? – kérdezi egyenesen rám nézve.

- Én… nem félek uram. –Mondom, bár koránt se volt hangom meggyõzõ.

- Látom önön, hogy fél. Elõttem nem kell titkolnia. –Mondja komolyan mégis kedvesen rám nézve. Én lesütve tekintetem és fejem nézek magam elé, majd az ágyhoz fordulva folytatom a megágyazást.

- Nem… szeretnék róla beszélni. –motyogom az orrom alatt és lesütöm a szemem.

- Köze van a csuklódon lévõ horzsolásokhoz? –Kérdi érdeklõdve. Én pedig nem értem miért érdekli ennyire, hisz én csak egy szobalány vagyok. Gyorsan megágyazok és felegyenesedve fordulok felé, de nem nézek fel rá.

- Kész az ágya uram. Elnézését kérem a késlekedésért és szép álmokat. –Mondom halkan és ellépve elõle sietek ki a szobából.

- Haina… kérdeztem valamit. –Szól utánam komolyan. Én pedig hirtelen megtorpanok.

- Igen uram… Szép álmokat. –Mondom ismét és kilépek az ajtón becsukva magam mögött sóhajtok egy nagyot. A szobámba megyek, mert mára nem kaptam több munkát. A szobámba körbenézve nézek be a szekrényekbe is, ahol a szobalány egyenruhák sorakoznak. Más ruhám eddig nem nagyon volt, így nem hoztam magammal semmit, de ezt George fõkomornyiknak is elmondtam.

~*o*~

Már 4 hete itt dolgozom a Summerdale kastélyban és nem sokat találkoztam a kastély urával, amit nem igazán bánok. Az elsõ két szabadnapomon a városba mentem ki, hogy vegyek pár könyvet még a megmaradt fizetésembõl és B6 vitamint is vettem, mert úgy egy hete minden reggel hányingerrel kelek és félek, hogy teherbe estem elsõ gazdámtól a megerõszakolásai alatt, ugyanis késik is az a bizonyos havi baj. Ma reggel nagyon rosszul vagyok, de akkor is megyek és csinálom a munkámat. A konyhán segítek ki mikor George megjelenik és látja rajtam, hogy fal fehér vagyok.

- Mi a baj Haina? Rosszul vagy? Nem nézel ki valami jól. –Mondja aggodalmasan.

- Nem… nincs semmi baj. –Vágom rá mentegetõzõn.

- Kérlek ne hazudj látom rajtad, hogy valami baj van. –Mondja kötve az ebet a karóhoz.

- Mo… mostanában reggelente hányingerem van. –Mondom elszégyellve magam és nagyot sóhajtok.

- Ezt miért nem mondtad hamarabb? –von kérdõre jogosan. –Nem kell titkolóznod elõttünk, nekünk elmondhatod, hogy ha bántott az elõzõ gazdád, mert már urunknak is feltünt, hogy kerülöd. Mi ennek az oka? Kövess kérlek és ezt beszéljük meg. –Mondja határozottan és abba a kis tárgyaló szobába megyünk, ahol az állás interjú is volt.

Hosszan órákon keresztül beszélgetünk, majd velem együtt megy be még ebéd elõtt a kastély urához Jake Mathewhez.

- Uram… sikerült megtudnom, hogy Hainat az elõzõ gazdája megerõszakolta és alapos gyanúnk van arra, hogy…

- Ne kérem!  Nem szeretném, ha bárki más tudná! –Szakítom félbe a fõkomornyikot aggódva, hogy elvesztem a lehetséges állapotom miatt a munkát.

- George… mondja el a dolgot, ugyanis tudnom kell róla. –Mondja komoly feszült arccal, szerintem sejti.

- Sajnálom Haina, de az urunknak tudna kell, és joga van tudnia róla. –Mondja komolyan, majd visszafordul a Kastély Urához. –Uram… Mr. Gereton volt az elõzõ „gazdája” Hainanak és megerõszakolta. Elmondása szerint egy hete minden reggel hányingerrel ébred, okom van feltételezni, hogy állapotos lett Mr. Geretontól. –Mondja ki a dolgot, én pedig teljesen elszégyellve magam sütöm le a fejem. Könnyek szöknek a szemembe.