|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Nauki | 2014. 07. 24. 18:32:20 | #30752 |
 Karakter: RinRyo Setsuko /Kasumi/
Megjegyzés: Renesmeemnek.
- Tudod Setsu... én is aggódtam miattad. Láttam a jeleid, hogy te többet szeretnél, de te magad sem voltál biztos abban, hogy mit akarsz tőlem- hangja nyugodtan cseng, de valahogy nem tudja elfojtani a bennem tomboló várokozó keserűséget és fájdalmat- és az a nőcske. Kimaradtál egy érdekes sztoriból, amit el akartam neked mesélni, de a csajt nem bírtam levakarni magamról, aztán elmentél. Azért maradtam ott a lánnyal, hogy közöljem vele mi a helyzet, magyarán elküldtem melegebb égtájakra. Utánad jöttem. Utánad jöttem, mert aggódtam mit gondolsz most rólam, féltettelek. Nen tudtam mit gondoljak az után, hogy a fejemhez vágtad; hogy " Úgy látom TE döntöttél " Nem tudtam mit tegyek. Aztán állandóan nekem estél, minden miatt. Mit tehettem volna? Megvárom, míg megnyugszol, mert ha piszkállak, hogy nyugodj meg, akkor nem tennéd azt. Én jól cselekedtem úgy érzem...- mondta halkabban - Kezdtél bennem egyre több vágyat felkelteni. Erre akkor jöttem rá mikor elmentem, hogy reggel beszélünk. Hiányzott a közelséged. Aztán jöttek valami köcsögök, akik szerint buli, ha eladunk, mondjuk embereket a feketepiacon, akiket félálomban a fáról rángatunk le...Nem akartam harcolni. Nem tudtam hányan vannak, kik ezek. Fáradt voltam. Hagytam magam. Igen. Azt hittem ezzel itt lesz a dolgok vége, de jött az a ninnya csaj, és leninnyázott mindenkit- mosolyodott el feszültségoldás céljából- kiszabadított, aztán a nyakamba varrta magát. Nem bírtam megszabadulni tőle és ő kezdett el becézgetni miután megkérdezte a nevem. Én mondtam, hogy James. Csak a csaj volt elmebajos... nem történt semmi közte és köztem esküszöm. Aztán megint összevesztél velem, lesokkoltál ezekkel a képesség dolgaiddal, rájöttem ki vagy, erre hagytalak nyerni a bunyóban, te otthagytál, én káromkodtam, a villám megsütött és a többire egészen idáig nem emlékszem mert kiütött az a párezer wolt...-közben könnyeim elapadtak és felé tekintettem- Mindig utánad jöttem. Nem érdekel a származásod...de tudni akartam mit érzek irántad Setsuko...de most, hogy elmondtad, hogy szeretsz, talán még inkább nem tudom mit érzek. De azt tudom, hogy nem akarom, hogy elmenj mellőlem...- aztán végre felnézett rám és szemeimbe fúrta az övéit. Szemeim ismét megteltek könnyel és nagyokat kellett pislognom, hogy kiűzzem azokat.
- Olyan szép szemed vannak, gyönyörű a mosolyod, imádom ha nevetsz...mindig a te arcodat látom, de aztán mikor verekedtünk olyan utálattal néztél bele szemeimbe, hogy beleégett a pillantásod, az arcod, a haragos szavaid és gondolataid negatív része is tudatomban, hogy már teljesen labilis lettem érzelmileg. Nem tudok semmit. Nem vagyok biztos semmiben sem, mert amikor rád gondolok, nem tudom, mit érzel, mert egyszer ezt mondod, egyszer meg azt...nem tudok rajtad lassan kiigazodni...- mondja halkan és igazat kell neki adjak. Küszködtem még ugyan a fájdalommal, de nem törődtem vele. Szükségem van rá, szükségem van arra, hogy tudassa velem fontos vagyok neki, és, hogy érek valamit. Neki is szüksége van rám és ez megmelengette a szívemet. Hevesen átkaroltam és beleültem az ölébe, óvatosan, hogy ne essen még nagyobb bántódása. Hozzásimultam és megcsókoltam, ahogy ajkai az enyémet érték felpezsdült a vérem és végre éreztem ismét, hogy élek. Tarkójánál szőke tincsei közé túrok és még közelebb húzom magamhoz. Visszacsókol, nyelveink pedig táncba hívják egymást. Felpezsdül ő is érzem az elfojtott vágyat a csókban. A sebei önmaguktól regenerálódni kezdenek és innentől kezdve nem foglalkozik azokkal.
A sekély vízben lovagló ülésbe igazít az ölében és testünk összeforr, egy kéjes sóhaj szakad ki ajkaim közül. Ahogy testünk összeér, elfeledkezünk, arról kik is vagyunk, hova is tartunk, csak én és ő és a pillanat. Ráeszmélek, hogy a kettőnk kalandja még csak most kezdődik.
XxXxXxXxXx
A tűz mellett feküdtünk a vastagabb pokróc alattunk volt, én feküdtem a tűzhöz közelebb, a baloldalamon ő pedig mögöttem. Egyik karjával megtámasztotta mögöttem a fejét, míg másik az oldalamra simult és hasamat cirógatta. Néha egy egy elvétett puszit hintett a buksimra, néha pedig félig a hátamra maga felé rántva gyengéd csókot lehelt ajkaimra. Annyira tökéletes ez a pillanat.
- James- suttogtam az egyik ilyen mozdulata után és kezemet óvatosan arcára fektettem, lehunyta a szemeit és élvezte kezem melegét. Felhúzta ajkaihoz és belecsókolt.
- Mondd csak- nyitotta ki egyik szemét, majd lehunyta.
- Tudod, hogy nagyon szeretlek?- kérdeztem halkan és félve mintha, a kimondott szavak hatására elrohanna- sajnálom, hogy nem voltam veled egyértelmű, csak magamat sem értettem igazán, tudod… soha sem szerettem ennyire senkit- suttogtam és az öröm könnyei lassan végigáztatták arcomat. Mikor megérezte, hogy sírok felpattantak a szemei és csodálkozva rám nézett.
- Mi a baj Setsu?- kérdezte aggódva.
- Csak… nagyon boldog vagyok- bújtam hozzá szorosan. Átkarolt és magához vont, így lepett el minket az álmok kellemes sötétje.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki a nyakamat csókolgatja, nem telt el sok idő mire ráeszméltem ki kelteget ilyen óvatosan. Kinyitottam a szemeimet mire szembe találtam magam a csodálatos szempárral. Felmosolyogtam rá és finom puszit leheltem az ajkaira.
- Ennyivel nem szabadulsz- nevetett föl és szenvedélyes csókcsatába kezdtünk. Miután elváltunk felöltöztünk és összepakoltunk, és nemsokára megindultunk a világnak.
Már egy ideje mentünk mikor parasztok haladtak el mellettünk és a zord királyról beszéltek, aki nyílt kastélyok éjszakáját tart, ahol a nemesség színe java részt vesz egy bál keretében és ezen a bálon üzen hadat az ősi szövetségesünknek. Elképedtem a szavak hallatára.
- Meg kell akadályoznunk James- suttogtam neki, mikor aggódó képemet látva leereszkedett hozzám az égből, ugyanis ő föntről követett.
- Van netalántán valami ötleted?- lett hirtelen dühös- Vagy szimplán odamész és tálcán kínálod magadat nekik, gyertek kapjatok el idejöttem?!- tárta ki a karjait és eljátszotta a jelenetet.
- James, az országom jövője nekem fontosabb az életemnél is- mondtam komolyan, mire szemeiben konokság tükröződött vissza.
- Én meg szarok az országodra, nekem meg te vagy fontos, úgy, hogy nem engedem, hogy odamenj!- kiabált.
- Nem tilthatod meg nekem! Ha ennyire nem akarod, hogy egyedül menjek gyere velem!- kiabáltam vissza, mire elhallgatott és nagyot sóhajtott.
- Ez az utolsó, hogy kisegítelek hallod?!- forgatta a szemeit én pedig elégedetten elmosolyodtam és a főváros felé vettük az irányt. Két napunk van odaérni és felkészülni, Kasumi követőit magam mellé kell állítanom, jobban mondva felfedni magamat. A központban van egy csapat, akik hűen hisznek bennem, ők lesznek azok, akik kisegítenek.
A két nap hamar eltelt, néha megálltunk olyankor pedig James nem hagyott menekülési utat, kihasznált minden percet, amit a pihenésre szántunk és csak velem foglalkozott. A városba érésünket követően a fennálló egy napban felkerestem Kasumi álruhában a fölalatti hálózatokban bujdosó követőket, és egy szép beszéd keretében lehúztam a maszkomat és levettem a csuklyámat. Mindenki üdvrivalgásban tört ki és a nevemet kiabálták, a valódi nevemet. A szervezkedés és az előkészületek egyszerűen mentek. Egy báli ruhát szereztünk, szőkémnek pedig előkelő ruhát. Betoppanunk, majd a bálra.
Az egyik nekünk kinevezett kis szobában feküdtünk egy matracon, a puha ágyneműk között.
- Még mindig úgy gondolom, hogy őrültség!- suttogta szőkém elgyötörten. A plafont bámulta én pedig oldalához kuporodtam.
- Az lehet, de én magam sem vagyok épeszű- kuncogtam mire rám nézett- ki az az épeszű ember, aki fölajánlja magát a Halálnak?- kérdeztem és egy nagy puszit nyomtam az arcára. azzal a kezemmel, ami nem kettőnk között volt, apró köröket írtam le izmos hasfalán és egyre lejjebb és lejjebb haladtam, mire elégedetten morgott egyet.
Szerkesztve Nauki által @ 2014. 07. 24. 20:05:30
|
| Renesmee | 2014. 07. 20. 02:40:46 | #30707 |
 Karakter: James Obscur Sang
Megjegyzés: Naukimnak
Miután a villám belémcsapott és elvesztettem az eszméletemet, minden kiesett. Konkr3tan még gondolataim sem maradtak, nem voltam magamnál... Arra tértem magamhoz, hogy nyúlhús szagát érzem és iszonyúan fáj mindenem. Érzem, hogy valaki ül mellettem és a tűz melege is elér hozzám. Iszonyatosan fáj, de kinyújtva kezem megérintem azt a valakit, karját megforgva. Lassan kinyitom szemeim, de a tűz fénye zavar így elég sűrűn pislogok, amíg hozzá nem szokik szemem a fényhez, közben pedig mocorgni kezdek, ugyanis nincs olyan végtagom, ami ne zsibbadna. Ahogy próbálok mozogni valami lecsúszik rólam, és azt követően fájdalom járja át testem.
Fel akarok ülni, de Setsu visszaigazítja rám a takarót és helyre int.
- Maradj!- szól halkan. Vagy csak én nem tértem még magamhoz?
Aztán finoman visszanyom fekvő helyzetbe. Elfordul a tűz felé, és egy tányér nyúlszagú valószínűleg leveses dolgot odaemel magához visszaülve helyére.
- Hol vagyok?- kérdem körbepillantva, iszonyúan száraz és rekedt torokkal.
Erre ő mielőtt válaszolna könnyed kézmozdulattal vizet emel ki amásik oldalamon lévő kis forrástóból és egy pohárba teszi, amit foggalmam sincs honnan szedett hirtelen, elkapja a poharat a levegőben, majd felém nyújtja. El is fogadom, bár először igen furcsa arckifejezést sikerült vágnom. Lehúzom a vizet néhány nagy korttyal és máris jobb a torkom. Aha. Szóval gyakorolt.
- Egy barlangban a domb alatt közvetlen, ahol beléd vágott a villám. Három napja alszol, már féltem, hogy nem kelsz föl- az utolsó mondatrészén kissé meglepődöm, és inkább csendben maradok.
Segítőkezet nyújtva segít nekem valamelyest felülnöm, hogy tudjak enni talán. Ekkor ért be a barlangba a nagy cica, akit a lány azonnal mögém parancsolt, ő pedig engedelmesen elfeküdt a hátam mögött, hogy neki tudjak támaszkodni. Hát legyen. Nem tudnék mit csinálni. Szóval nekisimultam a puha, fekete fehér csíkos bundásnak, Setsu pedig az ölembe tette a tányér levest.
Amíg én iszonyúan éhesen kezdem kanalazni a finom meleg levest ő kissé odébb ment és kutat valami után.
- Ha fürdeni szeretnél, itt egy ing és egy törölköző, a nadrágodat már kimostam a cipőddel együtt. A hűs víz ne zavarjon, lehet, hogy nagyom hideg lesz, de az égési sérüléseidnek nagyon jót fog tenni. Utána pedig bekenem őket a krémemmel- magyarázza nekem.
Hát miután megettem a levest és ő elmosogatott úgy is teszek, ahogyan mondta. Belemászva, immáron zsibbadás nélkül, egyből nyakig merülök a vízbe. Hiba volt! A testem égni kezdett és a víz savként marta sebeimet. Nagyokat nyeldesve próbálom nem igazán látványosan végigszenvedni a dolgot, de igaza lett, pár perc után sokkal jobb, így kényelmesen leülök a sekély vízbe.
- Gyere be te is!- kérem egy jó ideig tartó, néma ücsörgés után halkan.
- Én már fürödtem reggel- magyarázkodik ismét, talán kissé zavarba jőve, mert eltűrt egy kósza hajtincset füle mögé.
Ránéztem. Tekintetem nem könyörgő. Inkább megtört...ahogyan szemeimbe néz sóhajt egyet és elkezdi kioldani fűzőjét, és levetkőzik. Mindezt oly kecsesen, hogy már szinte fájt néznem finom mozdulatait. Felköti haját, aztán bemászik mellém. Könnyedén leül, úgy néz ki hozzászokott már a hideg vízhez. Hátradől kissé, én pedig alig tudok ránézni.
- Azt mondtad nem akarsz többé látni-kezdtem neki halkan. - Miért jöttél vissza mégis?- kérdem tőle teljesen bizonytalanul, nyelve egyet és ránéztem.
- Nem tudom- mondja a mennyezetet nézegetve, mert hirtelen az olyan érdekes lett neki. Vagy csak nem akar rám nézni.
- De nagyon is jól tudod, látom rajtad- puhatolódzok.
- Lehetséges- suttogja.
- Mondd ki- kérem őt. Én nem tudnám megtenni...
- Mit?- mintha nem tudná miről beszélek.
- Azt, hogy miért fordultál vissza. Mondd ki!- hangom feljebb emelem és határozottan utasítom lassan.
- Nem- makacskodik.
- Nyögd már ki az...- akarom kinyögni én magam, de elharapom a mondat végét, hiszen nem szeretnék "Isten szerelme" miatt újabb három napig kidőlni.
Na most vagy azért lett dühös rám hirtelen, mert nem fejeztem be a mondatot, vagy mert nem mondtam ki a "szerelem" szót. Magam sem tudom.
- Mit mondjak ki? Azt, hogy azért fordultam vissza, mert aggódtam érted? Vagy netalántán azt, hogy mire eldöntöttem végre, hogy bevallom magamnak az igazat és elmondom neked is nem érdekelve a te véleményeddel, de erre te megjelensz egy másik nőcskével? Tudod mennyire fájt?! Rájöttem, hogy szeretlek, erre te meg...- suttogja elhaló hangon, de aztán ismét dühösen esik nekem. - Ha akkor nem megyek el, sose tudom meg az igazat, mert akkor az erőd elnyomta volna azt, ami bennem van, az emlékeimet, és akkor nem jövök rá, hogy abban a kibaszott jelvényben egy emlékező tükör darabja van! Gyűlöltelek mikor megtudtam az igazat! De amikor otthagytalak és meghallottam a villámot és hallottam a hangodat- halkult el hangja.- Egyszerűen leomlott az, amit megfogadtam magamnam és visszasiettem. Nem érdekelt a sorsom, a jövőm, csak az, hogy tudjam jól vagy e. Azért, mert szeretlek te erdei idióta!!!
Kiabál, ahogyan tud, aztán felpattanva hátat fordít nekem. Könnyeivel küzdhet, hiszen maga a szituáció sem kíván mást, de enyhén rángatózik válla. Róla tekintetemet magam elé emelem.
- Tudod Setsu... én is aggódtam miattad. Láttam a jeleid, hogy te többet szeretnél, de te magad sem voltál biztos abban, hogy mit akarsz tőlem- hangom nyugodt, próbálom nem elkapkodni a dolgokat, és igyekszem megnyugodni én magam is. - és az a nőcske. Kimaradtál egy érdekes sztoriból, amit el akartam neked mesélni, de a csajt nem bírtam levakarni magamról, aztán elmentél. Azért maradtam ott a lánnyal, hogy közöljem vele mi a helyzet, magyarán elküldtem melegebb égtájakra. Utánad jöttem. Utánad jöttem, mert aggódtam mit gondolsz most rólam, féltettelek. Nen tudtam mit gondoljak azután, hogy a fejemhez vágtad; hogy " Úgy látom TE döntöttél "- hangom keserű volt és kellemetlen ízt éreztem számban.- Nem tudtam mit tegyek. Aztán állandóan nekem estél, minden miatt. Mit tehettem volna? Megvárom míg megnyugszol, mert ha piszkállak, hogy nyugodj meg, akkor nem tennéd azt. Én jól cselekedtem úgy érzem...- mondtam halkabban.- Kezdtél bennem egyre több vágyat felkelteni. Erre akkor jöttem rá mikor elmentem, hogy reggel beszélünk. Hiányzott a közelséged. Aztán jöttek valami köcsögök, akik szerint buli, ha eladunk mondjuk embereket a fekete piacon, akiket félálomban a fáról rángatunk le...Nem akartam harcolni. Nem tudtam hányan vannak, kik ezek. Fáradt voltam. Hagytam magam. Igen. Azt hittem ezzel itt lesz a dolgok vége, de jött az a ninnya csaj, és leninnyázott mindenkit- igen, direkt ilyen hüjén mondtam most poénból a ninja szót.- , kiszabadított, aztán a nyakamba varrta magát. Nem bírtam megszabadulni tőle és ő kezdett el becézgetni miután megkérdezte a nevem. Én mondtam, hogy James. Csak a csaj volt elmebajos...-nézek továbbra is mereven magam elé.- nem történt semmi közte és köztem esküszöm. Aztán megint összevesztél velem, lesokkoltál ezekkel a képesség dolgaiddal, rájöttem ki vagy, erre hagytalak nyerni a bunyóban, te otthagytál, én káromkodtam, a villág megsütött és a többire egészen idáig nem emlékszem mert kiütött az a párezer wolt...- mondtam és szemem sarkából láttam, hogy már nem könnyezik annyira és felén fordulva figyel rám.- Mindig utánad jöttem. Nem érdekel a származásod...de tudni akartam mit érzek irántad Setsuko...de most, hogy elmondtad, hogy szeretsz, talán meginkább nem tudom mit érzek. De azt tudom, hogy nem akarom, hogy elmenj mellőlem...- aztán végre felnéztem rá, mélyen szemeime pillantottam.
Tekintete könnyes lett ismét, én pedig nem tudtam mit tehetnék, ìgy tovább kezdtem beszélni.
- Olyan szép szemeud vannak, gyönyörű a mosolyod, imádom ha nevetsz...mindig a te arcodat látom, de aztán mikor verekedtünk olyan utálattal néztél bele szemeimbe, hogy beleégett a pillantásod, az arcod, a haragos szavaid és gondolataid negatív része is tudatomban, hogy már teljesen labilis lettem érzelmileg. Nem tudok semmit. Nem vagyok biztos semmiben sem, mert amikor rád gondolok nem tudom mit érzel, mert egyszer ezt mondod, egyszer meg azt...nem tudok rajtad lassan kiigazodni...- mondom halkan.
Végig egymás arcát figyeltük már, aztán annyit veszek észre, hogy könnyeivel küszködve ugyan, de hevesen átkarolva nyakam, hozzámsimul, beleülve ölembe és ajkait enyémre tapasztja. Könnytől nedves ajkait kezdem csókolni, melyek olyan puhák, hogy bűn lenne hozzáérni. Hátulról a tarkómtól hajamba túr és közelebb von magához. Ő csókol, én csókolom. Nyelveink felfedező útra indulnak a másik szájában. Heves mozdulatok. Teste hozzásimul az enyémhez. Bőre kellemes melegről kezd felizzani, de nem zavar, ugyanis bőrömön lévő égési sérüléseim önmaguktól begyógyulnak. A testem regenerálódása helyrejött, így csak kellemes bizsergést éreztem, nem pedig fájdalmat, amikor testünk összeért.
Test a bőrnek
Bőr a testnek,
Ajkak összeforrva,
Nem megyek én veled a Pokolba.
Szeretlek, de nem merek,
Család s régi címerek,
Mik itt tartanak engemet,
Azok üldöznek tégedet.
Az ősi átok újra él
Nem lehet boldog, aki él,
Vagy feloldozva,
Vagy meghurcolva.
Törd meg az átkot,
Ásd ki az árkot,
Vesd bele a vétket,
S a Halál megvédhet.
Karjai közé omolva,
Kérd őt egy óra múlva,
Hogy mondja el neked,
El van felejtve vétked.
|
| Nauki | 2014. 07. 19. 11:30:08 | #30692 |
Karakter: RinRyo Setsuko /Kasumi/
Megjegyzés: Renesmeemnek
Egyszerűen nem tudom megfékezni a belőlem áradó erőt, amit biztos vagyok benne, hogy megérzett. Nem tudom mi történik velem, csak azt tudom, hogy a tudatom maga mögé utasít engem és egy teljesen más személyiségem veszi át a helyemet és csapdába ejt. Nem enged kitörni. A gát, amit felállítottam magamban talán túlságosan jól sikerült. Az eső kellemesen eláztat, a vihar pedig, mintha a részemmé válna.
- Mondhattad volna ki vagy szivem...- mosolyodik el keservesen, mire nem válaszolok. Ezt a mondatot is a gát mögé rejtem, közel a szívemhez. Hisz, ha már nem érzek semmit, akkor ott van a legjobb helye, azt az istenverte bajkeverő szívemet is elzárom, meglesznek azok együtt.
Miért hagyott el? Miért nem maradt velem? Azt hiszi, hogy visszajön, és minden rendben van? Ha nem megy el, sose ébredek tudatomra, mert akkor az ereje megfékezi az emlékezést. A francba is, az egész az ő hibája. Ha nem megy el, akkor nem történt volna meg ez.
Aztán egy hirtelen döntésem miatt, felé csapok, mire a villámok is elkezdenek felé cikázni. Ezt én tettem? Egy pillanatra hátrálok pár lépést, alig észrevehetően. De nincs időm gondolkozni, mert, ahogy felemeli a kezét, hogy megvédje magát, a villámok visszapattannak egyenest rám. Egyik sem talál el és mikor ezt ő is megállapítja megnyugszanak egy kicsikét az arcvonásai.
- Szemét! Szemét! TE SZEMÉT ÁLLAT!!!- kiabálok rá, elborul az agyam és fogalmam sincs mi irányít. Nekiugrok, mire lerántom őt magammal a sziklaperemről.
Birkózunk, de közben a sárossá vált domboldalon csúszunk lefelé. De nem érdekelt, mikor leértünk a domb aljába, megpróbálok felülkerekedni rajta, de érzem rajta a megadást. Csuklóimat elkapja, én viszont ágyékán ülök enyhén mellkasa fölé hajolva. Képek villannak föl a vele eltöltött éjszakáról, de félre is söpröm azokat. Mindketten vizesek vagyunk és eláztunk, de nem utolsó sorban-cafatokban áll rajtunk a sár. Ha nem látnám többé megoldódna a gondom, akkor nem lenne veszélyben, nem kellene attól tartania, hogy kárt teszek az önérzetében, és nem kellene attól tartania, hogy, amit a családom elkezdett én végbe viszem. Jobb lesz ez így.
- Nem akarlak látni többet...- suttogom mély lélegzetet véve és már másodjára hagyom magára.
Felrohanok, a domboldalon odahívom Togurót és úgy, ahogy vagyok, fölpattanok rá. Ég veled Halál, suttogtam elkeseredetten. Nem megy ez nekem, nem tudom őt elzárni, mert ahányszor rá gondolok, mindig feloldódik a gát. Miért történik ez velem? Ahogy haladok, megpillantom, ahogy egy hatalmas villám csap oda, ahol nemrégiben birkóztunk és egy fájdalmas üvöltést is magával hoz a robaj. Nem nem ez nem lehet ő. Toguro megtorpan, megérzi a zavaromat. Szemeibe pillantva bölcsességet látok. Mintha azt üzenné? Ne foglalkozz a sorsoddal, ha szereted, akkor indulj! Így is tettem, nem gondolkoztam, hanem amilyen gyorsan csak lehetett visszarohantunk. A dombtetőn lepattantam tigrisemről és lefutottam a sáros lejtőn, egyszer kétszer felbukva, de lejutottam. James ott feküdt. Egy ekkora csapás már rég végzett volna egy emberre, de ő halhatatlan így csak kínokat okoz neki. Az elmúlt percekben hatalmas lelki változáson mentem át, sőt a mai nap folyamán. Odarohantam hozzá és az utolsó métert-lendületet véve térden csúszva tettem meg. Óvatosan megérintettem egy kósza tincsét és elfogott a rettegés. De mi van, ha meghal? Mit tegyek? Testén több égett folt is húzódik, nagyon csúnyáz.
Az eső elállt, de még mindig vastag felhők borítják az eget. Kétségbeesetten tekintettem le rá. Le kell hűsíteni az égést mielőtt rosszabb lesz. Körülnéztem, a füvön az eső hűs cseppjei csillogtak.
Felemeltem a karom és éreztem, hogy az ezer meg ezer vízcsepp felemelkedik. Eggyé formáltam őket magam előtt, mikor kinyitottam a szememet ott volt egy hatalmas vízgömb. Ezt apróbb darabokra szétlebegtettem. Néha megingott a koncentrációm és le akartak esni, de nem engedtem. Az égési foltokat körbeöleltem a hűs vízzel és folyamatos körkörös mozgásban tartottam azt. Togurot lehívtam, és a táskámból elővettem egy kenőcsöt. Gyógynövényekből csináltam még nemrég, az égésekre volt. Muszáj volt csinálnom, mert sokszor használtak ellenem fáklyát és azzal mindig pórul jártam. A kenőcsel óvatosan lekentem a foltokat, majd az egyik fehér textilanyagomból csíkokat hasítottam és bekötöttem vele, hogy hadd ivódjon be rendesen. Most el kellene vinnem innen. A domb ezen oldalában is volt egy barlang, így megcéloztam azt. Hóna alatt fogva, nehezen, de fölraktam Toguro hátára, és lassan de biztosan a barlangba kecmeregtünk. Vízcsobogását hallom meg bentről így tovább haladunk. Mikor megérkezik, a lélegzetem is eláll. Egy kis medence volt a kupolaszerű képződmény közepén és a falból lassan csordogált bele a víz. Valahogy sikerült Jamest elfektetnem ne messze a víztől, egy kiterített vastag pokrócra. Megérintettem a homlokát, az pedig tüzelt a forróságtól. Előkerestem egy kendőt a vízhez léptem és átnedvesítettem a hideg életelixírrel azt, majd a szőkeség homlokára helyeztem. Ránéztem, teljesen átázott, meg fog fázni és én is ha nem csinálok valamit.
- Elmegyek fáért, maradj itt vele és vigyázz rá- utasítottam hatalmas cicámat. Bólintott és elfeküdt mellette, ezzel is melegítve őt míg vissza nem érek. Kisiettem a barlangból és kerestem pár nagyobb ágat, meg gallyat. Visszaérve leraktam őket egy kupacba. vizes a fa most mi a szöszt csináljak. Dühösen fel alá kezdtem járkálni, mire Toguro morogni kezdett és fejével a fakupac felé bökött, amiből kellemes hő áradt. Ez meggyulladt! Étetlen fejjel néztem egy darabig, majd Jameshez léptem. A homloka lehűlt, de még nem eléggé. A vízbe nem vihetem be, mivel akkor a kenőcs és a kötés felázik. Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam egy másik kendőt és a vízbe merítettem. A sérült háta alá csúsztattam a kezem és óvatosan megemeltem. letéptem róla azt, ami ingéből maradt rajta, majd elkezdtem finoman áttörölni a testét.
Három nap telt el én pedig egyre jobban kétségbeestem. Nem hiszem el, hogy nem ébred már föl végre. Míg ő pihent és, mikor éppen nem mellette gubbasztottam, vagy kezeltem az erőmet puhatolóztam. Elég sokrétű dologra vagyok képes. A semmiből tüzet gyújtani, tárgyakat lebegtetni, mozgatni, megállítani, szelet kelteni, de visszaemlékezést, amit Debóra magyarázott még nem fedeztem föl, majd idővel. Besétáltam a barlangba, ugyanis éppen vadászni voltam, fogta magamnak nyulat, meg egyet Jamesnek is hátha felébred és éhes lenne. Bár három napja ezt játszom és eddig mindig Toguro lakott jól vele, aki ki szoktam engedni, vadászni magának az itt tartózkodásunk alatt.
Beesteledett már megettem a magam adagját, Toguro inkább elment vadászni. Csöndben ültem a tűz mellett James mellett. Arra eszméltem föl, hogy egy mostanra normál hőmérsékletűvé vált kéz megérinti az enyémet. Meglepetten odakaptam a tekintetemet. James lassan nyitogatta a szemét, ahogy mocorogni kezdett, a rajta lévő pokróc lecsúszott róla, így odanyúltam és megigazítottam. Meglepetten nézett rám és fel akart ülni.
- Maradj!- szóltam rá és gyengéden visszanyomtam. A tűzhöz léptem és elvettem mellőle egy lábost. Oda raktam le a nyuszi levesét, hogy meleg legyen. Fogtam egy kanalat is és visszaültem eredeti helyemre törökülésbe a beteg felé fordulva.
- Hol vagyok?- kérdezte száraz torokkal. Nem volt kedvem felülni és nem érdekelt, hogy zavarja, az erőm használata esetleg vizet lebegtettem oda a tóból, és az egyik fém poharat a fal tövében lévő felszerelések közül. A vizet a pohárba raktam, majd a poharat elvéve a levegőből odanyújtottam a szőkének. Meglepetten vette el tőlem és le is húzta a tartalmát.
- Egy barlangban a domb alatt közvetlen, ahol beléd vágott a villám. Három napja alszol, már féltem, hogy nem kelsz föl- mondtam halkan és szám elé kaptam a kezemet. Az utolsó mondatrészt nem kellett volna. Csöndbe maradt én pedig segítettem neki egy kicsit félig meddig felülni, hogy tudjon enni. Toguro visszatért időközbe és James mögé parancsoltam, hogy meg tudjon támaszkodni. Megadóan simult a szőke tigrisem fehér és fekete csíkos bundájához. Az ölébe raktam az ételt és a kanalat is odaadtam neki. Amíg evett én félrehúzódtam és előkerestem egy férfiinget, amit időközben beszereztem neki, hogy honnan az maradjon titok.
- Ha fürdeni szeretnél, itt egy ing és egy törölköző, a nadrágodat már kimostam a cipőddel együtt. A hűs víz ne zavarjon, lehet, hogy nagyon hideg lesz de az égési sérüléseidnek nagyon jót fog tenni. Utána pedig bekenem őket a krémemmel- magyaráztam neki háttal. Miután megette a levest elmostam a tálat és úgy tett, ahogy mondtam bemászott a vízbe és először nagyokat nyelt, de utána kellemesen leült a sekély vízbe.
- Gyere be te is!- kérte egy idő után halkan.
- Én már fürödtem reggel- magyaráztam neki eltűrve egy kósza tincset az arcomból. De, amint megláttam a tekintetét nagyot sóhajtottam és kioldottam a fűzős toppomat elől, majd levettem a nadrágom és a fehérnemű alsómat is, a csizmámmal együtt. Felkötöttem a hajamat, majd bemásztam mellé. A hideg vízre az elmúlt három napban immunis lettem így leültem mellé és két kezemen megtámaszkodva kicsit hátradőltem.
- Azt mondtad, nem akarsz többé látni- kezdte halkan- Miért jöttél vissza mégis? –tudakolta és nagyot nyelve rám emelte a tekinteté.
- Nem tudom- suttogtam és a mennyezetet kezdtem el szemlélni.
- De nagyon is jól tudod, látom rajtad.
- Lehetséges- suttogtam.
- Mondd ki- kérte.
- Mit?
- Azt, hogy miért fordultál vissza, mondd ki!- kérte egyre határozottabban.
- Nem- erősködtem.
- Nyögd már ki az … - itt elharapta a mondandóját én pedig dühös lettem rá.
- Mit mondjak ki? Azt, hogy azért fordultam vissza, mert aggódtam érted? Vagy netalántán azt, hogy mire eldöntöttem végre, hogy bevallom magamnak az igazat és ezt elmondom neked is nem érdekelve a te véleményeddel, de erre te megjelensz egy másik nőcskével? Tudod mennyire fájt?! Rájöttem, hogy szeretlek erre te meg…- suttogtam, de dühöm újra lángra kapott- Ha, akkor nem megyek el sose tudom meg az igazat, mert akkor az erőd elnyomta volna azt, ami bennem van, az emlékeimet és akkor nem jövök rá, hogy abban a kibaszott jelvényben egy emlékező tükör darabja van! Gyűlöltelek mikor megtudtam az igazat! De, amikor otthagytalak és meghallottam a villámot és hallottam a hangodat- halkultam el- Egyszerűen leomlott, az, amit megfogadtam magamnak és visszasiettem. Nem érdekelt a sorsom, a jövőm csak az, hogy tudjam jól vagy e azért mert szeretlek te erdei idióta!!- kiabáltam és fölpattantam és hátat fordítottam neki. A könnyeim elkezdtek folyni az arcomon és hiába, akartam megfékezni őket nem sikerült.
|
| Renesmee | 2014. 07. 19. 01:28:26 | #30691 |
Karakter: James Obscur Sang
Megjegyzés: Naukimnak
- Ez meg mi volt Setsuko?! Ezt titkoltad előlem, igaz? És én még eljöttem, hogy...- elharapom a mondat végét, mert nem akarom még leghalványabb jelét sem adni végül annak, hogy kedveltem...
Ekkor dacos arcával találom magam szemben, ahogyan haragos tekintettel néz rám. Egy villám csap le köztünk, az eső tovább zuhog, az ég mennydörög.
- Mi történt veled?- kérdezem halkabban.
- Te történtél velem Halál!- kiabálja arcomba rendíthetetlenül.
Ekkor éreztem azt, hogy elegem van. Kezeim, amik zsebemben pihentek, ökölbe szorultak. Nem tettem semmit, amire így kéne reagálnia. Azt a cafkát nem is ismerem! Hirtelen természetfeletti aura csapja meg testem. Setsukoból árad. Ölni tudó pillantással méreget engem, aki csak nyugodtan áll a barlang bejárata mellett, az alacsony hegy oldalán. Egyikünk sem szólt semmit hosszú, fájdalmasnak tűnő percekig. Mindketten bőrig ázva néztüknk a másikkal farkasszemet.
Az az ismerős, felém negatív aura csak úgy hullámzott. Beugrott. A szerződést megszegő királyi család. Akik féltették az életüket és mindenáron a mennybe akartak jutni. Az átok. A Halál ellenségei mindaddig, míg valaki alázatot nem mutat felém...de ha nincs áldozat az átok továbbra is fennmarad és 1000 évenként reinkarnálódik a kiválasztottban, aki vagy maga alá utasít engem, vagy feladja a családja dacát és alárendelkezik akaratomnak.
- Mondhattad volna ki vagy szivem...- mosolyodom el keservesen.
Nem akartam elhinni, hogy ő a következő. Pedig minden olyan egyszerűen indult. Taláb túl egyszerűen is. Gondolhattam volna már a pecsétgyűrűből is. Én marha! Gondolataim ezerrel pörögnek...
Aztán minden olyan hirtelen történt, hogy magam is alig vagyok képes felfogni. A lány villámokat szór rám és kiabál, üvölt a vihart túlordítva engem szidalmazva. Én védekezem kirántva karjaim zsebemből és erőteret létrehozva visszaverem a villámokat felé, de szerencsére nem találja el egyik sem.
- Szemét! Szemét! TE SZEMÉT ÁLLAT!!!- szinte visít, és ahogy levonom a pajzsot nekemront.
- HÉ!- kiáltok rá amikor nyakamba veti magát, lerántva ezzel engem a sziklaperemről.
Nem értem miért ront nekem, de nincs időm ezen agyalni.
Bírkózva próbáljuk lefogni a másikat és felül kerekedni egymáson, miközben legurulunk a sárlavinává váló domboldalon. Percekig bírkózunk, nem bír velem, de én nem akarom őt bántani. Végül inkább hagyom magam és így ő kerül felülre. Csuklóit lefogva tartom, lovagló ülésben ül csípőmön, és félig mellkasomra hajol. Mindketten kissé zihálunk a kimerültségtől. Az eső a nyakunkba zuhog még mindíg, de ez most jólesik. Lehűti izzó testemet.
Fáj az igazság. Ő is most tudta meg, de természetesként veszi a volt, most felszabadult gátat elméjében. Érezte ki is ő valójában. Talán most megkísérel felülkerekedni rajtam, hogy tartsa a családja sorát. Nem kétség, elszigetelte magát tőlem, mert azt hitte eldobom, és akkor szabadultak fel emlékei. Nem akarom elhinni, de ez az igazság. Nem menekülhetek vissza a múltba.
Haragosan bámul szemeimbe. Arca eltorzul szinte a dühtől, és a csalódottságtól. Nedves tincsekké tapadt vörős hajzuhataga arcához simul félig, másik fele arcomba lóg. Az én hajam sem fest jobban, ahogyan homlokomra és tarkómra ragad. Mindketten bőrig áztunk, sárosak vagyunk. Nem tudom eldönteni, hogy azért remeg a lány, mert fázik, vagy a dühtől. Vagy esetleg mindkettő.
A düh, amit én oly alaptalannak tartok. Hiszen nem mondott semmit, én nem kavartam a macával, utánajöttem. Az érzéseink nem változtak, legalábbis az enyémek csak erősödtek az ide tartó úton egészen addig, míg nem láttam, amit láttam. Nade azt csak talán hiszem. Elszigetelt magába valószínűleg. El akar ásni, eldobni, elfelejteni. Hiszen ezt kívánja a neve. Talán feleslegesen tartottam sokra magamban...hiszen már úgy is mindegy...
- Nem akarlak látni többet...- suttogja mélyeket lélegezve, majd kirántja csuklóit megenyhülő szorításomból és felkelve faképnél hagy.
Ott tört bennem össze valami...nem akartam felfogni amit mond...
Felhág a domb tisztábbnak tűnő részén, tigrisének füttyent, aki a barlang szályánál toporgott eddig, úgy ahogy van, tetőtől talpig mocskosan ráül, aztán eltűnik a borongó sötétség homályában pillanatok alatt. Itthagyott. Itthagyott... komolyan gondolja...nem fog önszántából visszajönni...
Felnézek az ég bánatos könnyei közé és hajamba túrok két kézzel. Lehunyom szemeim, felhúzom lábaim, hogy talpaim talajhoz érjenek, aztán teli torokból elordítom magam. A táj zeng, visszhangzik hosszú másodpercekig a fájdalmamtól, aztán kihal minden zaj, és újra csak a zokogó felhőket hallom. Iszonyatos fájdalmat érzek. Valami szúr. Hiányzik valami. Lüktet a mellkasom. Nem bírom kiverni a fejemből azt a boldog, mosolygós arcot...de aztán beugrik az imént látott szempár. Minden varázs oda. Minden ami volt, mostmár egy nagy kupac sár amiben fekszem. Szerettem én őt igazán? Valaha? Valamikor? Úgy??? Nem tudom. De mostmár nem is tudom meg...A fájdalmat a mellkasomban csak ő tölthetné be...
Mélyeket próbálok lélegezni és lenyugodni, de nem bírok. Felkelek és az ég felé nézek. Nem megy. Nyugtalanít az, higy ennek így lett vége. Csak nem lehet ez a vég? Ennyi? Nem akarom! Nem! Nem mehet csak úgy el és hagyhat faképnél! Nem!
- Az Iten bassza meg!!!- üvöltöm el ismét magam, és mivel nekem elvileg "jó" Halál módjára tilos lenne kimondanom Isten nevét, persze, de sosem tartottam be igazán, olyan iszonyatos mennydörgés keletkezett, hogy beleremegtem, aztán a villám belém hasított...
Talán kilóméterekről is hallatszódott és látták a hosszú pillanatig tartó hatalmas villámcsíkot. Nem tudom. De ott, drágalátos Isten barátom megelégelte magát és egy jópár woltot belém küldött. A szív 200 wolt áthaladása után visszafordíthatatlanul megáll, de mivel én halhatatlan vagyok és örök, mint a Halál, csak roncsolódott testem, de nem kis mértékben.
Zuhogó esőben, mocskosan, egy domb aljában, reményvesztve, immár fájdalmak nélkül ájultam el és rogytam össze ott, ahol voltam...
|
| Nauki | 2014. 07. 17. 20:29:43 | #30672 |
Karakter: RinRyo Setsuko /Kasumi/
A háztömbhöz érkezve James még mindig a kezeiben tart és meglepetten tapasztalom, hogy drága házi állatkám sehol sincsen. Ficánkolni kezdek, miért néz, ahelyett, hogy elindulnánk megkeresni. Mikor észreveszi, hogy mocorgok, egyszerűen csak ledob a lábai elé én pedig hatalmasat koppanok a talajon.
- Aucs! Tuskó!- mordulok rá, magam sem értem először, hogy miért. De aztán eszembe jutnak a nemrég történt dolgok és elkap a düh, hogy miért viselkedik velem így, miért dobál egyszerűen.
- Úgy láttam sietnél...Mellesleg a macska szőrén szálán eltűnt- mondja semleges hangon, ami engem kiakaszt, hogy lehet ilyen nyugodt, mikor a társam, aki mindennél fontosabb nekem, aki a családot jelenti számomra eltűnt. Fogom, leveszem magamról a kabátját és egyszerűen a kezébe nyomom.
- Most megint mi rosszat mondtam?-kérdezi és hallom, hogy utánam indul. Miért követ mindig? Miért nem hagy egyszerűen békén? Ha nem követett volna és békén hagyott volna, akkor nem történt volna meg, ami ott abban a szobában és akkor nem lennék ennyire elkeseredve. Ő úgysem tudna szeretni, bennem pedig megindult valami, valami amiről magam sem tudom igazán, hogy mi. Lehet, hogy a vágy vezérel, lehet, hogy most az uralja zavart gondolataimat, nem tudom. Csak azt tudom, hogy kötődöm hozzá és furcsamód hagytam neki, hogy uralkodjon fölöttem. Eddig még sose engedtem meg senkinek. Ez zavar, ha nem zárom le ezt most, akkor elvesztem az eszem. Úgyse szerethet a Halál. A Halál kegyetlen és nem törődik senkivel csak magával… miért mondom ezt? Hisz annyiszor megmentett már. Ekkor pedig eszembe jut, persze, hisz érdekli miért nem fog rajtam az ereje. A dühöm e gondolatra fellobbant.
- Elegem van belőled!- fordulok meg dacosan.
- Mi van? – szemöldökét összevonva tekint rám.
- Jól hallottad szöszi! Elegem. Van. Belőled. Amióta csak megláttam a túlzottam önelégült fejedet a bokorból, azóta csak a bajt hozod rám!- kiabálok. Próbálom takarni az érzéseimet, hogy még csak ne is értse mondandóm mögöttes tartalmát.
- Befejeznéd? Mert megköszönném-, mondja, én itt magyarázok, neki éppen elmondom a gondjaimat, de most sem tud rám figyelni, hisz érdeklem én őt. Első dühömben meglendül a kezem és arcán csattan.
- Kösz. Úgy viselkedsz, mint egy háklis öregasszony. Nem vagyok sem a csicskád, sem a kutyád, hogy így beszélj velem. Elvárok én is egy minimum tiszteletet, ahogyan te is, mint nő, mind pedig volt trónörökös. Én a Halál vagyok. Ezt most mondom el utoljára. Ha nem tudsz, normális hangot megütni nem leszünk jóban, aztán tanít téged a tököm. Nem fogom minden nap megmenteni a seggedet baszott rablók és katonák elől. Sőt. Már lassan eljutok oda is, hogy nem érdekel, miért nem tudok benned olvasni és használni rajtad a képességeim egyikét sem. Most mész és lenyugszol, a dögöd ott van háromsaroknyira, a halpiacon. Összeszeded magad és holnap reggelre eldöntöd, mit akarsz, mert nem vagyok hajlandó a picsogásodat hallgatni arról, hogy miből van és miből nincs eleged! Nem vagy a nőm, hogy ezt el kelljen viselnem! Nekem is kibaszottul sok dolog nyomaszt, idegesít, és rengeteg munkám lenne, de segítettem neked. Ezért az előbbi szexel csak minimálisan egyenlítetted a számlánkat- mélyen szemeimet kezdi fürkészni. Legutolsó mondata felér egy arculcsapással. Szóval ennyit jelentett neki?
- Holnapra döntsd el mihez akarsz kezdeni. Reggel a főtéren várlak- ezzel otthagy.
Legnagyobb szerencsémre magamra hagy. Elindulok a megadott irányba, de tétován és lassan, mint, aki arra vár, hogy megfordul és visszatér. De erre vajmi kevés esélyt látok. Mi történt velem? Mi történt azzal a határozott lánnyal, aki elindult és az eljegyzése elől menekült? Mi történt azzal, aki nem hagyta magát irányítani, aki mindig dacolt az árral és sosem tűrt meg maga mellett senkit. Aki mindig a maga ura volt, öntörvényű és csökönyös… Eddig mindig elzárkóztam és egyedül voltam, most pedig vágyom a társaságra, de legfőképp az övére.
Ezen gondolataimmal foglalatoskodva az egyik ház tövében megláttam Togurot. Ott ült és mikor megérezte a jelenlétemet felpattant és megiramodott. Körülsétált, dorombolt és dörgölőzött. Leguggoltam elé, ő pedig tekintetével az enyémet fürkészte. Egy ideig csak csend honolt, de egyszerűen nem bírtam. Zokogva a tigris nyakába borultam, aki érezve nyugtalanságomat leült és egyik mancsát a hátamra fektette. Nem tudom meddig zokogtam és azt sem tudtam miért, csak éreztem, hogy keservesen fáj a szívem.
Éjszakára bevonultunk egy híd alá és Toguro meleg szőréhez bújva aludtam. Mennyivel másabb, lenne, ha itt lenne, ha ugratna és folyton beszólna, mennyivel izgalmasabb volt úgy. És mennyivel idegesítőbb. Erre a gondolatra elmosolyodtam. Majd rövidesen el is nyomott az álom. Álmomban találkoztam apámmal. Apám mindig is engedékeny volt felém, ő nem akart annyira féken tartani, nagyon apás voltam. Felém nyújtotta a karját és tenyerében ott volt a jelvény, amit mindig magamnál tartottam, hisz tőle kaptam, de mielőtt megtudakolhattam volna, hogy mit akar mondani, a felkelőnap fénye felébresztett. Mocorogni kezdtem és Toguro megérezve ezt felkelt. ott állt előttem, aggódó pillantással vizslatott. Felkeltem a földről és megsimogattam. Csak sétálgattam ezután, és vártam, hogy elérkezzen a megbeszélt időpont.
Mit tegyek?
Kérdeztem magamtól. Szeretném, ha velem maradna, de ő úgyse tudna úgy viszonyulni hozzám, ahogy én azt szeretném. Mélyem magamba merültem. Mi lehet ez az érzés? Ekkor eszembe jutott nevelőm egyik hozzám intézett tanítása.
~
- Debora- húzogattam meg fekete kabátja szélét, ő pedig letekintett rám és karjaiba vett.
- Mondja csak hercegnő- nevetett rám.
- Apa azt mondta anyának, hogy ő teljes szívéből szerelmes belé- ecseteltem- mi az a szerelem?- kérdeztem. Voltam vagy 7 éves.
- A szerelem?- gondolkodott el egy pillanatig- a szerelemet nem lehet megmagyarázni, csak úgy jön. Érezni fogod itt ni- és a szívemre bökött.
- De honnan fogom tudni, hogy az az, amit érzek?- kíváncsiskodtam.
- Folyton csak rá tudsz gondolni, mindig felidézed a vele eltöltött időt. Figyelmen kívül hagyod a szeszélyeit és a hibáit, csak őt látod magad előtt, ha más fiúra tekintesz. Ez az érzés megfog zavarni, de ez nem az a zavar lesz, amit úgy gyűlölnek az emberek, ez kellemes lesz, mert megbizsergeti a testedet és tudni fogod, hogy neked szükséged van rá- mosolygot, majd letett- Na most már sipirc, etikett órád lesz ha jól tudom és tiszta sár vagy!
~
- Köszönöm Debora!- azzal szélsebesen, határozott léptekkel megindultam a tér felé. Igen, ez az az érzés, amit nem tudtam hova tenni. Szükségem van rá! A téren leültem egy padra, mellém a földre pedig Toguro. Dúdolászni kezdtem még egy anyámtól hallott dallamot, mikor kiabálásra eszméltem föl.
- Hé, kislány! Igen, te, ott a bazinagy cicával! Jamie téged keres!- kiabálja valaki távolabb, majd a mondat végét előttem fejezi be. Felpillantok. Mikor rám tekint és végigmér, én is ezt teszem. Szép kék tekintet, gesztenyebarna haj és gyönyörű test, állapítom meg. Mikor feleszmélek, elgondolkodom a férfi becenév eredeti megfelelőjén…. James. Meglepetten körbetekintek és meg is pillantom pár méterre tőlünk. Döbbenet ül ki az arcára, ereimben pedig meghűl a vér. A szívem pedig olyan érzés járja át, mintha karókat döfködnének belé. Keservesen nézek rá, szemeim pedig csillognak az elfojtott fájdalomtól. Figyelmen kívül hagyom a nőt és elé lépkedek, hosszú nyújtott lépésekkel. Torkom ég, de kipréselek magamból egy szívszorító mondatot.
- Úgy látom- kezdem de elakad a szavam és feltekintek szemeibe- TE már döntöttél- suttogom az utolsó részt és füttyentve egyet, magam mellé hívom társamat.
- Örültem, hogy megismerhettelek… Halál- kezemet végigsimítottam a vállán és elléptem tőle.
- Hé kislány el a kezekkel- hallom meg a nő idegesítő hangját.
- Ne aggódj csinibaba- mosolyodtam el keservesen és ezt James is észrevette- a tiéd- emeltem föl magam mögött a kezeimet és hátráltam pár lépést, majd megfordultam és ekkor könnyek folytak le az arcomon. Még egyszer visszafordultam és láttam, hogy engem néz, de a lány közben a nyakába vetette magát. Biztos voltam benne, hogy látta könnyeimet. Láttam, hogy tesz egy lépést felém, de aztán minden figyelmét a lánynak szenteli, és erősen magához húzza. keservesen felugrottam Toguro hátára és szélsebesen eltűntünk a kisvárosból.
- Nem baj Toguro- veregettem meg a vállát menet közben- így már csak a célomra koncentrálhatok.
Itt érkeztem el, ahhoz a ponthoz, hogy úgy döntöttem az érzelmek fölöslegesek, elzártam őket agyam legmélyebb bugyraiba és semleges tekintettel nyargaltunk a déli napsütésben. De a semmiből felhők kerültek az égre, majd egyre sűrűbb lett a sötétség és esni kezdett. Szakadt, mintha az ég is velem sírna, de már nem érdekelt, már nem érzek semmit. Egy villám csapott le mellettünk én pedig összerezzentem egy pillanatra. A mellettünk lévő hegyoldalban megláttam nem messze egy barlangot. Meghúzódtunk ott. Csak néztem az esőt és eszembe jutott apám és az álmom. Előkaptam a címert, hajamból a víz rácsöpögött, majd el is tűnt, amit furcsállottam. Egy rést pillantottam meg az arany címer és a nemes fatábla között. Elővettem az egyik kisebb késemet és elkezdtem feszegetni. Nagy meglepetésemre, meglehetősen könnyen ki is nyílt.
Egy tükör darab volt benne, ahogy felé nyúltam szemeimre rátelepedett a fényesség. Fájt, de egy idő után a fehérség helyét villanó képek vették át. A gyerekkoromból, olyan képek, melyekre nem emlékeztem.
~
A szobában körülöttem tárgyak lebegtek, apám berontott és aggódó képpel meredt anyámra.
- Ő is olyan, mint a bátyja!- kiálltotta apám.
- Az nem lehet, azt hittem, hogy az elsőszülött örökli az erőt, minden eltelt 100 évben- suttogta anyám.
- Az lehet, de a bátyja meghalt a születése előtt te is tudod- motyogta öregem.
- Az erő pedig újjá éledt a következő gyermekben- suttogta rémülten anyám- ilyenre még nem volt példa, szólni kell Agemetornak.
XXXXXXXXXXXXXXXXX
A következő képen egy fekete köpenybe burkolózott alak ölében ülök és apámmal beszélgetnek.
- Le tudom zárni az emlékeit, ha használja, az erejét azonnal elfelejti, de te is tudod, hogy nagy dolgokra hivatott!- motyogta az öreg.
- Engem az nem érdekel, az érdekel, hogy normális legyen!- kelt ki magából apám.
- Ez a te családod átka király! TE tehetsz róla, ha az ősöd nem köt szövetséget a halállal több ezer éve, nem kerültél volna ilyen helyzetbe- kiabál vissza az öreg. A kép pedig szertefoszlik.
XXXXXXXXXXXX
Debóra arca rajzolódik ki előttem a tekintet most másképpen hat.
- Kicsi Setsuko! El fogod felejteni ezt is tudom, de kérlek, emlékezz rá, ha szükséged lesz ilyesfajta tudásra! Az erő benned van, mindig is ott volt! Képes vagy mozgatni a tárgyakat, megállítani, elindítani azokat, képes vagy vissza emlékezni az előző énjeid emlékeire, képes vagy mindenre. A szövetség megvéd a haláltól! Az elődeid is képesek voltak rá, ha találkozol, a halállal tudd, hogy képes vagy irányítani!– a látásom homályosult- Jaj kicsi Setsuko, ne még ne, még egy kis időt, még mondani akarok valamit!- de késő volt, a kicsi lány összecsuklott és mire magához tért már nem emlékezett semmire. Deodóra hiába próbálta, lebukott és apám elhurcolta, gondolatban vele szárnyaltam. Egy kötést kapott, hogy többé ilyenről ne tudjon nekem beszélni.
~
Az emlékek elfogytak és már tudtam ki is vagyok valójában, tudom, az okát miért nem tudja használni az erejét. Kifutottam a barlangból és kitárt karokkal az ég felé emeltem a tekintetemet. Éreztem, hogy az erő szétárad a testemben és az esőcseppek megálltak a levegőben. Majd mikor letettem a kezeimet, azok újra hullani kezdtem.
- Ez meg mi volt Setsuko?!- hallottam meg magam mögött James hangját- Ezt titkoltad előlem igaz? És én még eljöttem, hogy… - elharapta a mondat végét, szemében pedig harag izzott. Komor tekintettel meredtem rá. Ő pedig ezt látva megrendült.
- Mi történt veled?- kérdezte.
- Te történtél velem Halál!- kiabáltam és dühöm ereje miatt egy villám csapott le közöttünk. Arcomra az érzelemmentesség ült ki, szívemen megkeményítettem, a köré épített gát, már áttörhetetlen. Sajnálom, hogy szeretlek. Ezekkel a gondolatokkal zártam be a vár hatalmas kapuját.
|
| Renesmee | 2014. 07. 17. 18:25:38 | #30669 |
Karakter: James Obscur Sang
Megjegyzés: Naukimnak
A tőr előbukkan a kezemben ahogyan megjelenek a haramia háta mögött. Egy pillanat múlva pedig már elmetszett nyakkal fekszik a földön. Setsu színe kezd a fal fehérre hasonlítani. Miután közlni, hogy az ablakon át menjünk levetem kabátom és vállaira terítve felkapom őt. Az ablakhoz lépek kitárva azt, majd kiugrom. Az ugrás közben démonszárnyaim megjelennek és szélre kapnak. Nem tudtam merre megyünk, vagy mi lesz az utunkkal.
Gondolkodóba esvén néhány háztömb után padlót fogunk. Itt hagytuk a túlmérerezett macskáját. De a tigris sehol sincs. Setsuko körbepillant, aztán türelmetlenül finánckolni kezd karjaimban, mire egyszerűen ledobom a lábam elé.
- Aucs! Tuskó!- morog rám talán érthető okok miatt, de nem izgat.
- Úgy láttam sietnél...Mellesleg a macska szőrén szálán eltűnt- mondom higgadtan, mire már csak azt veszem észre, hogy a lány dühösen a képembe nyomja a kabátomat és elindul mormogva. - Most megint mi rosszat mondtam?- forgatom meg szemeim utána indulva.
- Elegem van belőled!- fordul meg dacos lépteiből hirtelen, így ahogyan mentem utána jól belé is ütközöm.
- Mi van? - vonom össze szemöldökeim.
- Jól hallottad szöszi! Elegem. Van. Belőled. Amióta csak megláttam a túlzottam önelégült fejedet a bokorból, azóta csak a bajt hozod rám!- emeli fel hangját.
Káromkodik egy sort, elmondja, hogy mindenről én tehetek...blablabla...kezdem unni.
- Befejeznéd? Mert megköszönném- válasz helyett arcon csap.- Kösz. Úgy viselkedsz, mint egy háklis öregasszony. Nem vagyok sem a csicskád, sem a kutyád, hogy így beszélj velem. Elvárok én is egy minimum tiszteletet, ahogyan te is, mint nő, mind pedig volt trónörökös. Én a Halál vagyok. Ezt most mondom el utoljára. Ha nem tudsz normális hangot megütni nem leszünk jóban, aztán tanít téged a tököm. Nem fogom minden nap megmenteni a seggedet baszott rablók és katonák elől. Sőt. Már lassan eljutok oda is, hogy nem érdekel miért nem tudok benned olvasni és használni rajtad a képességeim egyikét sem!- eddig nyugodt próbáltam maradni, de a hülyesége az agyamra megy! - Most mész és lenyugszol, a dögöd ott van három saroknyira, a halpiacon. Összeszeded magad és holnap reggelre eldöntöd mit akarsz, mert nem vagyok hajlandó a picsogásodat hallgatni arról, hogy miből van és miből nincs eleged! Nem vagy a nőm, hogy ezt el kelljen viselnem! Nekem is kibaszottul sok dolog nyomaszt, idegesít, és rengeteg munkám lenne, de segítettem neked. Ezért az előbbi szexel csak minimálisan egyenlítetted a számlánkat- mélyen szemeit nézem, fürkészem komor, de ideges tekintettel arcát. Némi meghökkenés és önfejűség visszatükröződik, de látszik, hogy valami megbántotta. - Holnapra dőntsd el mihez akarsz kezdeni. Reggel a főtéren várlak- ezzel otthagyom minden további szó nélkül és hátat fordítva neki elmegyek.
Nem tudom mi baja van. Nem akarom hallgatni megint azt, hogy "minden a te hibád, te tehetsz erről is!". Elégszer hallottam ezt olyanoktól, akik igen sokat jelenrettek nekem. Azóta nem láttam őket. Ökölbe szorulnak kezeim miközben megyek az egyre lemenő nap fényében a felélénkülő főutca felé. Gondolataim tengerére hajózom fejben, miközben próbálok kikecmeregni a városból az emberek kavalkádja közt.
Miután kijutottam egy erdő kezdetéhez érek. Egy jókora tölgyfa tornyosul elém, így megfelelőnek konstatálva egy pillanat alatt az egyik ágán termek. Hátam a törzsének döntöm és elnyúlok. Fejemet próbálom kitisztítani, de a veszekedés után szörnyű emlékek kezdenek bennem feltörni. Egy előző kapcsolatomról. Nem akarok emlékezni! Lehunyom szemeim és kiürítve a fejem meditálni kezdek...
Az éjszakám azzal telt, hogy síri csendben ültem lehunyt szemekkel a fa ágai közt és elmélyülten hallgattam az igen közel lévő városka éjjszakai zsibaját. Most pirkad. Hajnali 6 körül lehet az idő. Lehunyt szemeimen keresztül érzem a gyenge nap halvány erölködését. Narancssárgás színekben látom most a világot...aztán a kellemes pillanat oly hirtelen törik meg, mint a tiszta üveg, ha berúgják. Valaki leránt a fáról és akkorát húz be nekem, hogy időm se volt reagálni a fájdalomra. Szemeim felpattannak és támadóm arcát egy pillanatig látom. Időm sincs felmérni a helyzetem, sen cselekedni. Szememet bekötik és ezzel egyidőben a karjaim hátracsavarták, és úgy feszítették rá a kötelet.
Ez nem igaz! Sosem fordult elő igazán velem hasonló. Meg sem hallottam őket, pedig legalább hárman vannak. A számba tömnek valami koszos rongyot, aztán vonszolnak egy darabig, majd feldobnak ketten egy, vélhetőleg, ló hátára, majd valamit rámdobnak még. A hátas megindul, én pedig elengedem magam és nem küzdök. Értelmetlen lenne, ha a Sors így tervezte el nem baszom szét a dolgokat. Talán itt kell, hogy Setsuval útjaink szétváljanak??
Hallom néhány perc múlva a kisváros zajait. Onnan ahonnan jöttem. Remek. Valószínűleg letakarták a lovat, mint málhacipelőt, ìgy nem látszódhatok. Hallom, a lovak lépteit a fejem mellett, a városlakók beszédét. Susmorognak. Sötét alakokról beszélnek, és ahogyan közeledik egy-egy hang, azonnal elhallgat. Banditák. Az erdő zsiványai. Akkor ők támadtak rám. Remek. Valami igen szimpatikus emberek lehetnek.
Némán próbálok mélyet lélegezni, de tüdöm nehezen tágul, hiszen mellkasomon fekszem. Mivel be van kötve szemem úgy döntök, hogy pihenek. Nincs kedvem vadidegenekkel verekedni. Most a parádézáshoz sincs nagy hangulatom. Mi bajom van? Szédülök és hasogat a fejem. Annyira mardosnak a Setsukonak mondott dolgok, és régi emlékeim is kezdenek feltörni ismét. Itt a dolgok vége? Talán. De akkor miért találkoztam vele? Miért nem tudtam benne olvasni? Nem értek én már semmit. Nem fogok agyalni...
Az elmúló hosszú percek számomra tétlenül teltek. Aztán hirtelen megáll a ló, valami reccsen, nyerítés. Vér szagát érzem. A csuklóm és bokám meglazul. A kötelek leesnek végtagjaimról és lerántanak a rémült hátasról. Felnyögve próbálok felkelni és lehúzom szemeimről a kendőt. Egy kéz nyúl felém és egy ismeretlen női arcot látok magam előtt. Gesztenyebarna, hullámos haja keretezi fehér bőrét. Tengerkék szemei engem vizslatnak. A kezet elfogadom és felsegít egy erős rántással.
- Kinek köszönhetem a segítséget?- egyenesedek fel és arckifejezésem nem változik, amint végigmérem a nőt.
Méretes keblek, formás, vékony test. Modell alkat, majdnem egymagas velem.
- Rachel. Te viszont nem tűnsz egy segítségre szoruló kisfiúnak- mosolyog rám.
- Pihentem, hajnalodott, lesből támadtak. Nem volt kedvem megverni őket- vonok vállat zsebre dugva kezeim, majd elindulok valamerre. Ő pedig követ.
- Aha, értem. Merre mész?- kérdezi könnyedén mellém szökelve hosszú lábain, amit egy apró short takar csak, ezen kívül egy topp van rajta. Az övén rengeteg fegyver díszeleg, dobókések, csillagok, pisztoly, kis szütyők, oldalán dupla aranymarkolatos kardpár kap helyet, hátán pedig egy tegez és egy díszes íj feszül.
- Talàlkozóm van. Így is késésben vagyok. Kösz, hogy segítettél, de sietek- mondom nyugodtan és tempósan haladok az erdei úton visszafelé.
- Elkísérlek- kissé nyomulós.
- Nem- közlöm tovább igyekezve.
- Miért?- lép elém hirtelen.- A szőke herceg félti a becsületét? Baj, hogy egy lány kisegítette? Hmmm?- rakja keresztbe melle alatt karjait, én pedig megállok és lenézek rá.
- Figyelj... dolgom van. A becsületemmel semmi baj, de találkozóm van egy lánnyal- sóhajtok, próbálván megnyugtatni magam, hogy ne boruljak ki a hülyeségén a csajnak.
- Ahhh...szóval egy csaj...- gúnyos mosolyra húzza telt ajkait, majd elindul megfordulva. - Érdekel ez a lány. Menjünk- ott helyben kellett volna pofon vágnom, de ehelyett mormogva utána indulok. - Mi a neved szépfiú?
- Hívj csak Jamesnek...- mondom Rachel mellett sétálva.
- Jamie...- suttog magában mosolyogva.
Ezután a kisvárosig meg sem szólaltunk. A főtérre igyekeztem. Felpillantok az égre. Még időben vagyok, de egyből kiszúrom a pad mellett fekvő tigrist és a mellette ülő Setsut. Maga elé néz és gondolkodik. Megállok. Nem vett észre. Egészen addig, amí Rachel el nem siet mellettem és integetve kiabálni nem kezd, ugyanis feltűnt neki hogy őt figyelem.
- Hé, kislány! Igen, te, ott a bazinagy cicával! Jamie téged keres!- kiabálja át a főteret és már ott is van Setsuko előtt.
Én pedig lemerevedve ottmaradtam úgy 8 méterre tőlük. Setsuko rámnéz, de ledöbbent arcomon kívül nem láthat semmit, hang pedig nem jön ki hirtelen torkomon. Jézusom. Mi lessz itt?
|
| Nauki | 2014. 07. 15. 22:53:56 | #30657 |
Karakter: RinRyo Setsuko /Kasumi/
Percek múltán minden tiltakozásom romba dől és átadom magam a Halálnak. Lassan csókolja végig a nyakam, közben keze a fűzőmmel matat, ajkaim felé vándorol, és követelőzően birtoklóan csókol. Furcsa mód élvezem. Imádok ellenszegülni mások akaratának, de most engedem hadd irányítson ő, eddig sose engedtem meg senkinek. A józan eszem eltompul és a kéjes vágy átveszi felettem az uralmat. Mikor leoldja a fűzőmet egy erős, de annál határozottabb mozdulattal az ágyra taszít.
- Nade James!- szinte kiáltom a szavakat, mikor erőteljesen rám veti magát, mint ragadozó a prédára.
Elkezdi vadul tépni rólam a ruhákat, halkan nyöszörögni kezdek, még sosem éreztem ilyen vágyat. Ügyetlenül elkezdek a nadrágjával babrálni, de szerintem nem elég gyorsan mivel egy könnyed mozdulattal szabadít meg minket a maradék ruhánktól. Megborzongok érintése nyomán, felperzsel az a vágy, ami őt is uralja. Félek, ez az igazság, nagyon félek. Libabőrös leszek, ahogy hozzám ér. finoman csókolgatni kezd, a nyakamtól, a dekoltázsomon át és egyre lejjebb és lejjebb haladt, mire arcomat elöntötte a forróság, ha lehet még jobban. Mikor leér nőiességemhez, akkor ujjait finoman véighúzza a szeméremajkaimon, majd szétnyitja azokat és finoman belecsókol, mire egy erős és kéjes nyögés szalad ki a számon. A lepedőbe markolok, sosem éreztem még ehhez foghatót azelőtt.
-Megpróbálok finom lenni… Csak nyugi… Élvezni fogod. Azt garantálom.- valami érdekes tartalmat hordoz a hangja, valami rossz előérzetem támad, de nem foglalkozok vele. Ahol hozzám ér a bőröm még forróbbá válik, mint eddig. Finoman ingerelni kezdi a csiklómat, amitől nekem elbódul az agyam. Kéjesen nevét kiálltom.
- James!!
Ujjai elhagyják a vaginám tájékát, majd fölém csúszik, és türelmetlenül birtokba veszi ajkaimat. Kezével megemeli a lábamat és egy erőteljes rántással belém csúszik. Halkan felsikkantok. Először fájdalmat érzek, ami kiül az arcomra is egy rövid időre, de aztán a vágy és az élvezet veszi át a helyét. Nyögni kezdek és mocorogni is. Megfeszül az egész altestem a kéjtől és a vágytól, amit irányába tanúsítók, eddig sosem éltem át hasonlót, félelmem eltűnik és a felhőtlen élvezet foglalja el megérdemelt helyét.
- Ahhww...- nyögöm kicsit hangosabban, elszakadva ajkaimtól morogni kezd. Elfordítom róla a tekintetemet. Annyira zavarban vagyok, nem akarok a szemébe nézni, nem akarom, hogy lássa zavaromat, most nem.
A következő pillanatban érzem , hogy nyakamhoz hajol csókolgatni és szívni kezdi érzékeny bőrömetl, kemény férfiassága könnyedén csúszkál benne, úgy, hogy egy pillanatra sem szakad el tőlem. Olykor feszít a tempón, de aztán hirtelen lassít, majd finom köröket ír le bennem utána erőteljesen belémhatol, mire elégedetten felsikkantok.
Aztán ezek után lábaimat csípőjére húzza, kicsit megemel ezzel, pedig teljesen elmerül bennem. Megpróbálom felvenni a ritmusát és felmorran erre a tettemre.
Felbátorodok, és egyre együttműködőbb leszek. Felveszem a tempót és rásegítek, majd valami megtörik bennem. A szűzies viselkedésemen felülkerekedik a szokásos uralkodó énem és csípőjénél fogva visszarántom függőlegesbe, mire meglepetten egy pillanatra megdermed, de csibészes mosollyal az arcán lecsap a nyakamra. Úgy döntök fordítok a helyzeten és a következő pillanatban ő van alul én pedig lovagló ülésben felette. Zavartan tekintek le rá, de ő valahogy elégedettséggel néz fel rám és folytatást vár, mintha kíváncsi lenne mit is akarok. Tapogatózva a lehetőségek között, finoman ringatni kezdem a csípőmet előre és hátra, úgy, hogy végig tövig bennem van. Megragadja a csípőmet és belemarkol a fenekembe nem sokkal utána. Egy idő után a ringatást gyorsabb tempó veszi át, majd néha finoman megemelem, magam majd teljesen ráülök férfiasságára. Elégedetten morogni kezd, majd ő is egyre erősebb tempóban kezd el bekapcsolódni. Bizsergető érzés árad szét bennem. Mikor fönn vagyok, letol magáról, úgy hogy férfiassága alhasamnak feszül, majd egyszerre nyögünk föl a kéjtől és az élvezettől. Végigsöpör rajtam az, ami a hasamban koncentrálódott és a testem ellepi a kellemes zsibbadtság. Spermája a testemre spriccel és a meleg ondó végigfolyik a melleimen. Megbabonázva nézi a sűrű cseppek útját.
- Azt hiszem- kezdem halkan elfulló hangon- lezuhanyozok- azzal felpattantam és berohantam a zuhanyzóba, majd megnyitottam a vizet. A következő pillanatban egy testet éreztem meg magam mögött.
- Fordulj meg- parancsolt rám és eleget tettem a kérésének. A következő pillanatban a földön térdeltem velem szemben férfiassága meredezett. Sejtettem mire gondol és további kérés nélkül masszírozni kezdtem, mire két kezével megtámaszkodott a falon. Aztán a számba vettem és nyalogatni, szopogatni és szívogatni kezdtem. Hol kivettem a számból és oldalt végignyaltam hol pedig teljesen a tövéig a számba vettem. Egészen addig folytattam a műveletet míg éreztem, hogy már majdnem megvan, kiakartam venni a számból de ő erőszakosan rányomta a fejemet, minek következtében a sűrű tejszerű folyadék a száma folyt. miután vége volt ott térdeltem. Nem szólt egyikünk sem, csönd honolt. Ezt követően megtörte a csendet, elkapta a kezemet és felrántott, a szemembe nézett és megcsókolt.
- Az enyém vagy ezt jegyezd meg!- azzal elhagyta a fürdőt. Lezuhanyoztam, majd a szobába érve ruháimat keresve felöltöztem, és igyekeztem visszagondolni eredeti célunkra. James ruháival együtt már eltűnt a szobából. Az ajtón kopogtattak, pont mire elkészültem. Ajtót nyitottam és a haramia állt az ajtóban.
- Hallottam milyen odaadó vagy, már lent is megtetszettél, de elhappoltak, jöttem szórakozni- azzal félresöpört és belépett. Nem telt sok időbe, egy árny tűnt föl mögötte és nyissz, a nyakából vér fröcskölt. James állt mögötte.
- Egy gonddal kevesebb- szólt majd elvette a tarisznyáját a földre borította a tartalmát és a gyűrűm benne volt, felkaptam és ránéztem.
- Az ablakon át menjünk- kértem. Végigmért, majd levette a kabátját és rám adta. Aztán fölkapott és kiugrott velem az ablakon. Ezek után mi lesz velünk?
|
| Renesmee | 2014. 07. 14. 23:20:54 | #30642 |
Karakter: James Obscur Sang
Megjegyzés: Naukimnak
És kezdődjék a haditerv. Belépek egy sármos mosollyal az arcomon a bordélyházba. Gyorsan felmérem a helyzetet, a környezetemben lévőket, aztán pillantásom Setsukora esik, aki a bárnál lébecol. Szélesebbre húzva mosolyom, rákacsintok, aztán egy szabad kanapét kiszúrva odasétálok. Hanyagul ledobom magam, majd egy mélyebb levegőt veszek, beszívva a hely pállott alkohol, cigi és emberi nedvek szagától bűzös levegőjét. Undorító, de hozzá vagyok szokva. Lazán figyelem szemem sarkából Setsut, aki megindul felém két kis pohárral a kezében. Úgy érzem ez az este sem lesz unalmas. Egyikünk számára sem.
- Jóestét szépfiú. Nincs kedved meginni velem valamit?- wow. Jól játssza a szerepét. Egészen hihető. Csak úgy duruzsol...
- Miért is ne.- felelem mosolyogva, mire ő átslisszol a dohányzóasztal mellett és leveti magát mellém. A kezembe nyomja a rumot, amit egyből felismerek a szagáról, és ezt követőn egyszerre csiriót mondva le is húzzuk.
- Egy ilyen csinos lány mit keres egy ilyen helyen?- kérdezem ráemelve tekintetem, de végérvényben a mellét kezdtem bámulni nem túl feltűnően. Az a fűző nagyon szorosan van rajta...
- Hát...- kezdi, majd rátéve egy lapáttal a dolgokra átveti az egyik lábát a combomon, belemarkol az ingembe és máris az ölemben ült. Kihúzza magát. Így magasabb nálam, és pillantásom lazán a melleire tudom emelni.- a maga fajta férfiakat...-mosolya csábító.
Micsoda domborulatok! Az ember ilyenkor legszívesebben letépné a nőről a felsőjét és végignyalva a melleit jól megmarkolászná őket.
Na, jó, én is csak férfiből vagyok! Istenem, egy bordélyházban vagyunk, és én rohadtul kanos lettem. Kapjunk az alkalmon... Széles mosoly terül szét arcomon, majd szemébe nézek.
- Oh, valóban?- lehelem közelebb hajolva hozzá.
- Igen, valóban.-továbbra is szinte kuncsorog azért a szerepe szerint, hogy a kuncsaftja legyek. Miért is imádom én a szerepjátékokat? Jah, igen, már megvan...
- Ez esetben fáradjunk az irodámba.- közli egy mosollyal, mire felkapom és rákérdezek a szobára. A 39-es számot kapom válaszul.
Felmentem egy hátsó lépcsősoron az emeletre, ahol a jobb oldali fekete, vörös mintákkal díszített falon volt a 39-es kis tábla az egyik ajtón. A fülemben végig nők tucatjainak a sóhajtozása és nyögdösése visszhangzik, ahogy a férfiakkal éppen dugnak valahol. Talán épp orgazmust tettetnek, hogy fizessen majd nekik egy-egy pacák, vagy tényleg élvezik. Ki tudja kit rángattak fel erőszakkal egyik-másik szobába, és éppen akaratuk ellenére van a testükben egy férfi nemi szerv... Mennyei hangok áriája. Még jobban felizgatnak ezek a sóhajtozások, egyszerűen már áll a farkam.
Szabályosan berúgom az előttem lévő ajtót, majd az ágyhoz lépve ledobom a lányt. Visszasétálva a kulcshoz nyúlok. Aztán kattan a zár. Megfordulva az ágyhoz megyek.
- Oké James, koncentráljunk a feladatra.- mondja megtörve a kéjnők hangjait, akik szinte szellemekként susognak mindenfelé. Felkel az ágyról és próbál nyugodt maradni. Mintha érezné, hogy átlépte a határt. Amit jól érez.
- Érzem, hogy te is akarod!- közlöm hűvösebbre véve hangom, majd egészen közel lépek hozzá, de elhátrál.
- Rosszul érzed!- védekezőleg kissé felemeli a hangját. Próbál menekülni a helyzetből, de ez lehetetlen számára.
- Ez lenne a minimum a múltkori után!- hangom szinte követelőző, és egyre jobban érzem, hogy begerjedek rá.
- De nem így akarom visszafizetni!- mintha egy pillanatra megremegne. Hátrébb lép.
- Miért is ne?- mulattat a helyzet. Tőlem szokásos, iszonyatosan sexy, féloldalas, fogkivillantós mosolyom kerül a felszínre. Elkapom csuklóit és a falhoz taszítom testét. Csuklóira szorítva kezeim a feje mellé emelem őket és a falnak támaszkodok. A saját testem nekifeszül az övének és mellkasom melleihez nyomom.
- Egy dolgot jegyezz meg- súgom és odahajolok lassan a nyakához- A Halálnak nem érdemes ilyesfajta bosszút kitalálni, mert ő nem fog megállni!- búgom, aztán ajkaim nyakához préselem, megcsókolom és végignyalva bőrén elkezdem erőteljesen kiszívni azt...
Percek múltán már nem tiltakozik annyira. Lassan csókolom végig nyakát, és elkezdem jobb kezemmel kioldani a fűzőjét. Lazítok egy kicsit a szorításomon,majd felemelve fejem ajkaim az övére tapasztom. Ha akarja, ha nem. Akaratosan csókolom, követelőzve, nyelvem áttolva szájába, hogy felfedező útra induljon.
Néhány hosszabb pillanat után, miután leoldottam a fűzőjének szalagjait, elrántom a faltól és az ágyhoz taszítva leteperem.
- Nade James!- szinte visítja a szavakat, ahogyan landolok rajta, de többet nem jut szóhoz, mert szájába tolom ismét nyelvemet.
Vágyaimnak engedve -és persze férfiasságomnak- már el is kezdem vadul letépni róla megmaradt ruháit. Nemnagyon ellenkezik, csak egy halk nyöszörgést hallatva hátraszorítja fejét a matracnak. Ajkainkat zorosan összepréselve tartom és nyelvem újabb vándorútra indul, majd letolom torkába, miközben saját magamról néhány egyszerű mozzanattal lerántom az inget. Segédkezet nyújt számomra, és máris nadrágom övét birizgálja, de túl lassan. Érezhető rajta a szűzies viselkedés. Néhány egyszerű mozzanattal megszabadítom magam mindennemű ruhától, azután pedig az ő testét is felszabadítom.
Könnyed borzongás fut végig bőrén és enyhe libabőr futkorászik rajta. Finoman végigcsókolom dekoltázsát, aztán lassan haladok lejjebb. Lejjebb, és lejjebb, és lejjebb, és lejjebb… míg nem elérek fanszőrzetéhez. Jobb kezemmel végigsimítom puha combjait, majd lehúzom magamhoz kezemet. Csókolom tovább hajlatait, közben pedig mutató és középső ujjam lecsúszik szeméremajkaihoz, amiket finoman széthúzok. Apró nyögés hallatszik ajkaiból és összerezzen egymaga. Kacér mosolyra hajlik ajkam és felpillantok rá.
-Megpróbálok finom lenni… Csak nyugi… Élvezni fogod. Azt garantálom.- valami baljós sejtelem hallatszik hangomban, amitől hirtelen égetően forróvá válik bőrének minden egyes négyzetcentimétere, amihez éppen hozzáérek.
Nem szól semmit, de jobb ökle finoman megmarkolja a paplant, ami szinte csak bűzlik az izzadságszagtól és az egyéb testnedvektől. Finoman apró mozzanatokkal simogatom, aztán ujjaim felcsúsztatom csiklójához. Kissé odanyomva ujjbegyeim ingerelni kezdem. Erőteljes nyögés hagyja el ajkát és izmai megfeszülnek.
- James!!- durván rámszól, de valami vad élvezet lapul hangjában...
Ujjaim elhagyják vaginája környékét és inkább visszacsúszok rá, majd mellkasára dőlve megtámadom ismételten ajkait. Harapdálni kezdem a puha húst, s míg ezzel van ő is elfoglalva jobb kezem csípőjére csúsztatom és feljebb biccentve széthúzom lábait... Aztán már csak egy halk sikítás hallatszik, a szoba eddigi néma csendjében. Teljesen merev cerkám egy erősebb lökéssel belécsúsztam, átszakítva szűzhártyáját. Nyögdécsel, sikongat, mocorog alattam. Mellei és alhasa megfeszül, ahogyan hozzásimulva akaratosan csókolom és férfiasságom mozgatni kezdem nedves hüvelyében.
- Ahhww...- nyögi elég hangosan, mire halkan rámorranok elszakadva ajkaitót. Elforditja fejét. Talán nem akar a szemembe nézni.
Nem tudom, de ezzel a mozzanatával utat engedett nyaka finom bőrének, aminek nekiesve nyalogatni, szivogatni kezdem azt, miközben farkam elég erőteljes tempóban jár fel s alá benne, úgy, hogy sosem jövök ki belőle. Olykor élvezi, olykor fájdalmas arccal felnyög. Keményen tartom a gyors tempót. Iszonyúan merev és kemény farkam könnyedén csúszkál teljesen átnedvesedett pumcijában. Olykor a feszített tempót megtörve hirtelen lelassítok és néhàny másodpercig kis köröket leírva dugom fel teljesen neki farkamat. Ilyenkor elégedettnek mondható hangon felsikongat, vagy nyög egyet.
Aztán habnak a tortára csípőmre húzom lábait és alkarjaimra feltámaszkodva följebb csúszok rajta, így most már minden csípőmozzanatomnál férfiasságom tökig belémélyesztem. Élvezetesen egyszerre nyögünk egyet, majd érzem, hogy kezd beszállni a dologba, mert csípője kezdi felvenni ritmusomat.
|
| Nauki | 2013. 08. 19. 09:12:39 | #26971 |
Karakter: RinRyo Setsuko /Kasumi/
Csendben sétálunk a délelőtti napfényben. Furcsa mód ez a csend nem kínos, hanem kellemes. Sose volt utazótársam, persze Toguron kívül. Valahogy, sose volt rá szükségem. Barátaim se igen voltak, talán csak akkor mikor a palotában éltem, de azokat se nevezném barátoknak. Most meg itt van ez a srác aki alig pár nap alatt kiérdemelte a bizalmamat, tudja a titkomat, többször megmentette az életemet és most felajánlotta, hogy tanít harcolni, amiben nagyon régen volt részem, és szükségét is érzem. Néha kedves, néha egy hatalmas erdei tuskó, néha rám hagyja a dolgokat, néha leáll fölösleges dolgokon velem vitatkozni. Nem tudok rajta kiigazodni. Egy hirtelen elhatározásból tart velem, csak rá akar jönni miért ne fog rajtam az ereje, hisz ő, ő a halál. Számtalan módon megölhetne, de nem teszi, nem bántott eddig egyszer sem, sőt… és puff. Elterültem a földön, sikeresen elbotoltam egy kisebb sziklában, ami az út közepén díszelgett. James kérdőn és mosollyal az arcán rám emeli tekintetét. Én villámsebességgel tápászkodok föl.
- Élek- jelentem ki és indulunk is tovább. Kijelentésemre elröhögi magát.
- Nagyon ügyetlen vagy!- sóhajt fel mellettem.
- Tudom –sóhajtok én is. Ezek után több szó nem esik köztünk. A következő pillanatban lovak nyerítését lehet hallani és gyors dobogó lépteket. Toguroval behúzódunk az egyik bokorba, csak sajnos nem olyan gyorsan, mint szeretnénk. A lovasok észrevesznek minket, erdei zsiványok. Meg se állnak úgy vesznek körül minket.
- Ide az értékeitekkel!- kiállt az egyik.
- Felelőtlen kijelentés-mondja James. Jól is mondja. Ktanáimat elő rántva, hátamat Jamesnek vetve állunk a kör közepén. A zsiványok csak felröhögnek. Kardjaikkal vagdosnak, nem teszünk semmit. De a megfelelő pillanatban James és én is leszúrjuk az előttünk elhaladót, az előbbi vágások rajta már nem is látszódnak. Vagy őt nem is vágták meg? A haramiák leugranak a lovaikról és harcba bocsátkoznak velünk. Azok, akik velünk akarnak szórakozni nem, járnak jól.
A harc végeztével egy haramia megszökik. Az oldalamon lévő sebbe fájdalom nyilall, pedig már gyógyulófélben van. Az arcom oldalára is kaptam egy kis vágást. Toguro hátára felpattanva folytatjuk utunkat. Már dél felé járhat az idő, mikor eddigi erős hiányérzetemre magyarázatot találok. A gyűrű eltűnt a kezemről!
- James!- kiálltok oda a levegőben repülőnek, mire ő leszáll mellém és karba tett kézzel eltünteti szárnyait.
- mI van már megint?- boszankodik.
- Eltűnt a gyűrűm! Megint te szórakozol ugye?- kérdezem dühösen. Értetlen fejjel néz rám.
- Már megint elhagytad azt a vackot?- kérdezi dühösen.
- Nem elhagytam a menekülő haramia…- csapok a homlokomra- ő húzta le a kezemről. Emlékszel mikor elkapta a kezemet miközben menekült, mikor elengedte lehúzta az ujjamról a gyűrűt! Hogy nem tűnt fel eddig!- csapkodom a homlokomat. James csak felsóhajt.
- Mit óhajtasz tenni?- kérdezi színpadiasan meghajolva.
- Megkeresem a haramiát és visszaveszem, tudom, hol van az ő úgymond főhadiszállásuk. Nagy írük van nekik manapság- mondom ördögi mosollyal az arcomon.
- Na és hol?- kíváncsiskodik.
- A közeli falu, nem átlagos falu. A haramiák falvának is nevezik. Az ottani Vörös Sátán nevű bordélyházban tanyáznak, odamegyünk, megöljük, elhozzuk a gyűrűm és irány tovább- vázolom komoly képpel a tervet.
- Na idefigyelj- kezdi- Az egy dolog, hogy én csak úgy besétálok, én férfi vagyok, de, hogy fogsz TE besétálni, mikor te nő vagy?-kérdezi.
- Ebben van valami, akkor –nézek rá bociszemekkel.
- Nem! Nem-nem!- vigyorog, ördögien- te is bejössz, sőt te szerzed, meg a gyűrűt én nem segítek, csak baj esetén segítek. Beépülsz-, kacag fel. Mire leesik, nekem mire gondol, elvörösödöm és mérges, villámló tekintettel meredek rá. De aztán átsuhan valami az agyamon. Visszavágok neki, elmosolyodom. A legjobb módszerrel fogok neki kínszenvedést okozni.
- Nem rossz ötlet- forgatom meg a szemeimet- Rendben, ez a terv tényleg jobb- kuncogok.
- Mert én egy zseni vagyok-, mosolyodik el.
- Na de oda így nem mehetek be, ebbe a ruhába- mutatok végig magamon- Fél pillanat, már tudom, mit csinálok- azzal a Toguron lévő táskák egyikéhez lépek és kikapok belőle egy fekete csipkés tangát. Ezt még attól a testőrnőmtől kaptam, akitől a bőr ruhákat, de sose volt rá szükségem, utáltam a tangákat. Továbbá előkaptam a térdig érő fűzős csizmámat és egy kis sminket, amit szintén nem szoktam használni, valamint egy tükröt. Eközben James kutakodó tekintettel méregetett.
- Itt várj!- adtam ki neki az utasítást és eltűntem egy hatalmas mogyoró bokor mögött. Átöltöztem. A csizmát felvettem, valamint a tangát is és felül maradt a fűzős felső, amit kissé felhúztam, így a köldököm fölé ért. A tükörben megcsináltam a sminkemet, a szemem fekete szénceruzával kihúztam, az ajkaimat vérvörösre festettem és kész is voltam. Mikor kiléptem a bokorból James nekem háttal állt, amint megfordult a várt hatás nem maradt el. Ajkai kissé szétnyíltak és szemei csak úgy falták a látványt. Itt a bosszú ideje.
- Induljunk- szálltam föl állatkámra. estére a haramiák városába értünk. Jamesel megbeszéltük, hogy én előre megyek, majd kint várakozik. belépve, megcsapott a dohány és a pia jellegzetes elegye. Mindenhonnan sikolyokat lehetett hallani és örömlányokat mindenhol, bár kissé keveslem a számukat. Az egyik kicicomázott feketeség odalép hozzám.
- te meg ki vagy?-kérdezi minden előzetes nélkül
-Szeretnék itt dolgozni- mondom neki és csípőre vágom a kezem. Végigmér, amjd mosolyogva rám néz.
- Üdv nálunk, az alakod megfelelő és vörös nő még nem dolgozik itt. Én vagyok a vezető Amabell- nyújt kezet, amit elfogadok. Ez nagyon simán ment.
- Köszönöm- válaszolom- Rin vagyok-+ válaszolok én is nyájasan.
- Egy szabad szoba még van, az utolsó pillanatban jöttél teljesen tele vagyunk örömlányokkal, a te szobád a 39-es lesz. Oda vidd a férfiakat. Itt mi magunk választjuk ki az áldozatainkat, szóval válogass nyugodtan. A napi keresleted negyedét nekem kell adnod a szoba, és az étkezetésért- mosolyog tökéletes fogsorával. Én csak mosolyogva bólintok, és a pulthoz sétálok, ott támaszkodva szemlélem az embereket. A haramiám még nem pillantom meg, mikor James belép. Sármos mosollyal rám néz és ördögien elvigyorodik, majd egy üres kanapén helyet foglal. Indul a bosszúm. Rendelek két rumot és az emberek közt lavírozva elé lépek.
- Jó estét, szépfiú!- búgom- Nincs kedve meginni velem valamit?- kérdezem lesütött szempillákkal.
- Miért is ne- mosolya még szélesebbre vált. A dohányzó asztalt kikerülve, szorosan mellé ülök le, kezébe adom a rumot, amit egyből felhúzunk.
- Egy iylen csinos lány mit keres egy ilyen helyen?-kérdezi tökéletesen alakítva a még nem ismerjük egymást szerepet.
- Hát…- rakom rajta keresztbe egyik lábamat, majd bal kezemmel az ingjébe kapok a nyaka alatt és úgy ülök bele az ölébe. Így magasabb vagyok nála, felnéz rám, feje pont két mellem között foglal helyet- A maga fajta férfiakat- kijelentésemre ördögi mosoly terül szét rajta,sőt nem csak ördögi, sátáni! Mint aki lebukott fújnék visszavonulót, de egyrészt meggondolom magam, nem ilyen fából faragtak, másrészt viszont James erősen tart a derekamnál.
- Oh, valóban- leheli a szavakat a számra.
- Igen valóban!- incselkedem. A következő pillanatban szám az övére tapad és nyelve vad táncba hívja az enyémet. Teljesen elönt a vágy, a gerincem mentén bizsergés fut végig. Kezei felfedező útra indulnak, mellyel növelik a rám kifejtett hatását.
- Ez esetben fáradjunk az irodámba!- mondom, reszelő hangon mikor elenged. Nem is válaszol, sátáni mosolyával felkap és megkérdezi a szoba számot. Én elsuttogom neki a 39est, és már indul is meg velem föl. Az ajtót szabályosan berúgja, majd az ágyhoz lép és ledob rá. Visszafordul az ajtóhoz és a belül található kulccsal le is zárja azt. Majd megfordul és a ágyhoz lép. Azt hiszem, elvetettem a sulykot.
- Oké James, koncentráljunk a feladatra- kelek fel és rendezem vonásaimat, holott testem az övéért kiállt.
- Érzem, hogy te is akarod!- lép elém szorosan, mire én hátrálok.
- Rosszul érzed!- védekezek és tovább hátrálok.
- Ez lenne a minimum a múltkori után!- juttatja eszembe, hogy jövök, neki egyel. De én nem ilyesformában gondoltam visszafizetni.
- De nem így akarom visszafizetni!- emelem magam elé kezeimet.
- Miért is ne?- kacag fel. Csuklóimat elkapva, hátamat a falhoz préselve, szorítja mellém kezeimet, és teljes testével enyémnek feszül.
-Egy dolgot jegyezz, meg- hajol a nyakamhoz- A Halálnak nem érdemes, ilyesfajta bosszút kitalálni, mert ő nem fog megállni!- azzal belecsókol a nyakamba, és elkezdi durván szívni a bőrt. Ebből szép kis folt lesz. A gerincemen a folytatásért könyörgő bizsergést érzem meg, ami teljesen elbódít. Átadom magam az előttem állónak. Nem így akartam az elsőt, de nem bánom, akarom az előttem állót.
|
| Renesmee | 2013. 08. 06. 18:00:51 | #26736 |
Karakter: James Obscur Sang
Megjegyzés: Vöröskémnek /Nauki/
Miután ott hagytam a fenébe a lányt, az állítólagos Kasumit, visszarepültem teljes nyugodalommal a motel szobájába. Most itt ülök e hatalmas szőrgolyó mellett az ágyon. Farkas szemet nézünk. Az állat hatalmas szőrös bundájára emelem a tekinteten, majd eldőlök az ágyon.
-Hát, te mondtad, hogy Kasumi vagy... Old meg magad...- motyogom mérgesen magamnak.
A plafont mustrálom. A szürke, fekete koszfoltokat méregetem... Tanakodok ezen a Setsuko-Kasumi dolgon. Aztán egy hang megszólal bennem... "Kérlek James! Kérlek! Csak még egyszer segíts nekem!" Felkapom a fejem és reflexből tudom, mit kell tennem. Megint elcseszte. Tudtam előre, hogy nem kellett volna eljönnöm. Tudtam. Felkelek és pár pillanat múlva eltűnök. Már csak hűlt helyem maradt árnyékomul a szobában.
Néma csendben jelenek meg. Tizenöt méter és egy láb távolságra vagyok attól a szemérmetlen férfitól és kis útitársamtól. A tőr, ami most megjelenik a kezemben, egy erős csuklómozdítással hajítom el. Némán suhan célpontja felé a tőr, mérhetetlen pontossággal, majd fúrja bele magát a katona páncélzatán keresztül a hátába, eltalálva a szívét. A csontja halk reccsenése zene a fülemnek, ahogyan a fegyver átvágyta azokat, akár a kés a puha vajat. Lehunyom a szemem és elvigyorodok elégedetten. Eltűnnek szárnyaim, majd sietve, sikeresen elég mérges arckifejezéssel indulok feléjük.
Megtorpanok, kirántok a fegyverem, majd egy rántással lehajítom Setsukoról azt a fazont. Látom, hogy mit akart művelni vele...
- James...- suttogja sírva.
Az eddig a vállamon pihenő köpenyt - amit ő aggatott még rám- most lehúzom és odanyújtom neki. Vállaira teríti és összehúzza magán.
Rövid párbeszéd zajlik le köztünk... Hál égnek, nem késtem el...
- De ebből nem csinálunk rendszert kislány!- közlöm vele vigyorogva.
Az ölemben ült előttem, én meg finoman átölelve próbáltam megnyugtatni még mindig.
- Miből, Mr. Erdei tuskó?- emeli rám tekintetét egy félmosoly kíséretében.
- Abból, hogy kihúzom a segged a szarból! Megtanítalak tökéletesen harcolni!- komolyan közlöm vele az újabb tényt, mire felsóhajt, de beleegyezően bólint.
- Nem szoktam segítséget elfogadni, de az elmúlt napokat eltekintve, szükségem van egy társra. Szóval legyen-, egyezett bele- De ne hidd, hogy ilyen könnyen meg kapsz mindent!- szólt rám éles hangon.
- Ühüm... Csak mentsem meg az ártatlanságodat és a seggedet minden három órában, de ne higgyem azt, hogy taníthatlak és bármit meg is kapok, amit akarok..?- dünnyögöm az orrom alatt olyan némán szinte, hogy magam sem hallom.
Jó ideig ücsörögtem ott a két lábam közt pihengető, majd elszunyókáló Setsukoval. Kezdett nagyon sötétedni, így amikor elég mélyen aludt már felkeltem. Felkapom karjaim közé és el teleportálom magunkat a motelba. A dohos, pállott szagú szobában még mindig émelyítő a szag. A fehér tigrincs ott nyugtalankodik továbbra is, de halk, dorombolásszerű hangot hallat, amikor meglát engem, kezemben a lánnyal.
- Na, mi van öregem? Kezded csipázni a pofámat?- vigyorodok el önelégülten, majd lefektetem az ágyra a lányt és magam is mellé fekszem.
A tigriske éles hangon felmorran és az ágy mellett elheveredik. Én ismét a plafon koszfoltjainak fixírozásával szórakoztatom magam... A lány alszik... Szóval jóóó pár óráig bámulhatom a plafont. Remek. Micsoda elfoglaltság...
Lehunyva szemeim pihenek. Jobbomon fekszik, így könnyed mozdulattal jobb karom fejem alá tudom húzni. Ő nem tudom miért vagy, hogy... De valamelyest felébred, és úgy helyezkedik el, hogy feje az ölemben legyen, és kis gombócként kucorogjon mellettem, félig hozzám simulva. Ismét elvigyorodok...
Áldott legyen a kora hajnali Nap felkelte! Felemelem elgémberedett karomat a fejem alól, majd sikeresen felkelek némán. Besétálok a fürdőszobába...
Talán, ha húsz percig voltam, odabent míg lefürödtem és elrendeztem magam. Kilépek a szobába. Csípőm alá csak egy kis törülköző van tekerve igen lazán.
- Reggelt Setsu!- kiáltom el magam mindenképp elég szórakozottan.
Halk nyöszörgés a válasza, majd lassan kinyitja szemeit.
- Gyerünk cica... Ébredj!- az ablakhoz masírozok és szétrántom a sötétítő függönyöket.
- Na!!! Ezt muszáj volt!?- kérdezi immáron ébren és mindenképp dühösen.
Ránézek. Íriszei igen csak összeszűkültek a hirtelen fénytől, de engem méreget enyhe megszeppenéssel.
- Miért nincs rajtad ruha?- kérdezi halkan.
Szóra nyitom a szám, hogy elmondjam, fürödni voltam, de egy átsuhanó gondolatra elvigyorodom. - Hát nem is emlékszel?
- Mire? – mered rám vádlón, de kíváncsian- Addig emlékszem, hogy megmentettél attól a pasastól... Aztán elaludtam...
- Oh, kár... Pedig élvezetes volt...- vigyorgok, majd lazán vállat rántva a fürdő felé veszem irányom ismét.
- Mégis miről beszé...- itt elakad a hangja egy percre- Ugye nem!?- kitágult szemekkel bámul rám. Akár borjú az új kapura.
- Ugyan, dehogy...- röhögöm el magam végül egy hosszú pillanat után.
- Ez egyáltalán nem vicces James!!- szinte visítja a szavakat dühösen.
- Pedig én röhögök...- nevetek, majd felé fordulok ismét.
Lábai felhúzva mellkasához és ki van vörösödve kissé.
- Ugyan, ugyan...- sétálok az ágyhoz- Mi a baj? Nem láttál még pucér pasit? Ezen segíthetünk...- jobb kezem a törülköző szélére csúsztatom.
Has és mellkas izmaim megfeszülnek, ezzel, még jobban megmutatva kockás hasam és izmos testem minden apró részletét.
- Nem!!!! Ne merészeld!!!!- sikítja és elrántja a fejét.
A behemót szőrgolyó felmordul és az ágyra ugorva Setsuko elé lép, úgy, hogy engem takarjon előle. Kénytelen kelletlen kitör belőlem a röhögés. Megingatom a fejem, majd eltűnök a fürdőben...
Túl vagyunk a nap felén. A falut jártuk, reggeliztünk, dumáltunk a tegnapról, arról, amit ajánlottam neki. Most egy nem túl puccos kávázó teraszán ücsörögtünk az utcán. Meghívtam egy kávéra, és ő nem mondott nemet. Szóval én egy fekete kávé, ő pedig egy habos kapucsínó fölött görnyedünk, a lábunknál a tigriskével.
- És... A tegnapi ajánlatodról szólva. Komolyan gondoltad?- kérdezi kissé óvatosan, a kapucsínójába meredve.
- Setsu, már ha hívhatlak így...- kezdek bele és rá nézek, mire bólint kissé, így folytatom-, Amit én mondok, az úgy van. A szavamat veheted megszeghetetlen törvénynek...Szóval igen. Miért? Máris kezdenél tanulni?
- Nem...- ingatja meg a fejét- Csak érdekelt. Sose szoktak nekem ilyeneket mondani, hogy "Megtanítalak harcolni rendesen!"...
- Ezt most bóknak veszem- jelentetem ki hűvösen és belekortyoltam a forró kávémba, majd hátradőltem a fonott székben.
- Csak azon gondolkodom, hogy miért kellett nekünk összefutnunk...- vallja be végül is.
- Ne elmélkedj ilyeneken. Az élet egy nagy rakás szar. Ha azon agyalsz, hogy mi miért van vagy miért, akkor nem jutsz sehova. A Sors Istennője akarta így, hogy találkozzunk.
- Jogos feltevés... Hallod, nem is vagy olyan nagy seggfej, mint hittem...- mosolyog bele az italába.
- Hm... Kösz. Azt hiszem-, vigyorodok el és ránézek ismét.
Jó ideig elcseverésztünk hasonlókról a kávé mellett. Lehúzom az utolsó kortyomat, majd egy kiáltásra nézek fel. Mellettünk áll egy magas, kigyúrt, nagydarab, sötét bőrű, kopasz férfi. A nevemet mondta.
-James!!- üvölti ismét.
Én meredten rá bámulok és meglepettségemben a számban lévő utolsó korty kávémat ráköpöm. Egy szánalmas pillantással néz le leköpött pulóverére.
- Nade miért?- kérdezi, majd ismételten néz engem.
- Ki a fészkes fene vagy te?- pislogok párat és mereven ülve letörlöm szám szélét bal kézfejemmel.
- Don Mauricius Goldbarg- biccent láthatólag elégedetten- Nem ismersz meg?
- Nem- jelentem ki érthetően, bár jól tudtam ki is áll előttem most már, és szemem sarkából Setsukora nézek.
Mereven ül ugyan úgy, mint én, a szőrpamacs morogva mellette. Értetlenül méreget minket. Tekintetemmel egy "Nyugi, megoldom"-ot sugallok felé, majd felkelek.
- Szóval kicsoda is?- kérdem vissza.
- Don Mauri...- kezdene bele, de közbevágok.
- Nem értelmi fogyatékos vagyok, hanem azt nem tudom ki a faszom vagy te!!- üvöltök rá hirtelen.
Megrökönyödve áll előttem. - James Zolu Sord?- kérdezi halkabban.
- Ki a jó édes anyukám!?- morranok rá, mire megrázza a fejét és elsiet.
- Ez meg..Mi a fészkes fene volt?
Vállat rántok hetykén. - Menjünk... Nem szimpi ez a suttyó falu nekem...- vágom, zsebre kezeim- Elkísérlek, akárhová is mész. Ha normálisan meg akarsz tanulni fegyvert forgatni, és nem örökké valaki segítségére szorulni, jobban teszed, ha engedsz-, hangom hűvösen cseng.
Van benne valami hátborzongató magabiztosság és tisztelet... Setsuko nem ellenkezik. Leteszem a pénzt az asztalra és intek neki, hogy menjen. Elindul nyomában a tigriskével, majd én is mellette.
Hosszú útnak nézünk elébe...
|
|
