|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Onichi | 2012. 10. 30. 13:32:05 | #23948 |
 Karakter: Piet Kjaerulff
Megjegyzés: ~ Timcsinek
Piet:
- Nem, de... - ajjj, már megint keresi itt a kifogásokat. Úgy tűnik még nem ivott eleget ahhoz, hogy minden gátlását legyőzze. Vagy csak lehet, hogy nem a megfelelő alkoholt adagoltuk neki? Talán még egy kis pezsgő kellett volna. De félek, hogy az kiütné. Marad a saját bájam. Én is elég kábító vagyok, rá tudom venni arra, amiről azt hiszi, hogy nem akarja. - Akkor… inkább a szobád… - hangja már annyira erotikus, mintha évek óta ezt gyakorolná. Élvezkedve simogatom merevedését a nadrágon keresztül,miközben elvigyorodok. Sajnálom drágám, az a hajó már rég elment. Sokkal jobb dolgokat találtam ki.
- A-a - fejemet ingatva, ajkaimat csücsörítve nézek szigorúan arcába. - most már a medence az ajánlatom - és semmi más. Azt akarom, hogy mindenki végignézzen minket. Azt akarom, hogy lássák mennyire élvezetes velem a szex, és hogy mindenki tisztában legyen vele, hogy velem nem lehet szórakozni. Ez a mamusz addig az enyém, míg vadállatként viselkedik. Amint csődörből újra kiscsikó lesz, szívesen átpasszolom másnak.
Csuklóimat megfogva, erősen tartva rántja el nadrágjától, én pedig csak bambán pislogva figyelem. Hoppáhoppáhoppá. Mikre nem vagy képes drága Jorg. Magához ránt, szinte rázuhannom testére, a vállain támaszkodom meg. Nem a legjobb hely, ő sokkal jobbat talált. Tökéletes támasz a fenekem, ugye? Én mondtam, hogy a Te kezeidbe teremtették. Arra való, hogy markolászd csak kedvedre és ne kímélj.
- A szobában akarom - micsoda utasítás. Ajkai olyan közel vannak, hangja fullasztó, a közelsége egyszerűen elképesztően jól esik. Az alkoholtól csak még jobban kívánom. Akarom. És egy ilyen utasításnak nem lehet ellent mondani. Az ágyban a helyünk, nincs mese. Örülök, hogy ilyen kis határozott lett. Elvigyorodva, lelkesen csillogó szemekkel ragadom meg csuklóját.
- Hát jó, ha ennyire szeretnéd - és már húzom is magam után. Most kifejezetten zavar ez a sok ember, mert baromi lassan tudunk miattuk haladni. Ha netalántán Jorg meggondolja magát mire fölérünk, akkor itt csúnya dolgok fognak történni. Horror filmbe illő véget ér ez a buli, ha nem kapom meg a szexadagomat. Piet bosszúja eléggé véres és kegyetlen, erről biztosítok mindenkit.
Borzalmasan hosszúnak tűnő idő után azonban végre felérünk. Kinyitom a zárat, majd berántom Jorgot a koromsötét szobába. Ajtó visszacsuk, bezárni már nincs lélekjelenlétem, csak arra a formás hátsóra tudok gondolni, ami arra vár, hogy jól megharapdáljam. Az ajtónak passzírozva esek neki ajkainak, de nem problémázik, csak viszonozza. És nem is akárhogy. Született tehetség, ha a smárolásról van szó. Meg sem mondaná az ember, hogy szinte még sosem csinálta. Bár ki tudja mennyit gyakorolt Kócossal. A többire majd én megtanítom.
Kezei hátamat simogatják, majd fenekembe markolnak. Elég gyakran teszi ezt, szóval tuti bejön neki a dolog. Csak nyugodtan. A hátsóm a tiéd, csak rád vár. Jelenleg legalábbis. Szóval igyekezzünk. Türelmetlenül szabadítom meg ingétől, majd a sajátom is követ a sötétségbe. Az évek és a rutin, hogy nem verek le velük semmit. És az is, hogy vígan smárolhatok vele, miközben az ágyam felé húzom. Szép, hatalmas darab, hogy tökéletesen ki tudjam élvezni a partnereim. És néhány játékom igencsak helyigényes. Egyszer talán majd Jorg is megtapasztalja. De előbb egy kis bemelegítés. Kioldom övét, és mire elé térdelek, addigra már nadrágja is a bokái környékén jár. Hát nem szép az élet? Ráadásul olyan szépségesen merev, pedig még semmit sem csináltunk szinte. Úgy tűnik tényleg nagy hatással vagyok rá.De nem bánom. Tökéletes fenék, méretes szerszám, szexi hang és fincsi ajkak. Ilyen pasiknak bármikor szívesen tetszenék. Persze csak ha nem mamuszok. Vagyis nem józan mamuszok.
- Neh - halk, tiltakozó nyögés. Ejnye, én nem ilyeneket akarok hallani. Nem túl határozott, de akkor is. Felejtsd már el az ostoba kétségeket, és engedd át magad annak az örömnek amit okozni tudok, drágám.
- Miért ne? Talán nem szereted? - kuncogva kérdem, miközben vágyát simogatom. Éppen csak annyira, hogy egyre izgatottabb legyen. Hogy ne tudjon másra gondolni, csak arra, hogy még többet akart. Hazudna magának, ha nem így gondolná.
- De… már álmodtam is erről, de annyira kívánlak, hogy mindjárt elmegyek - jajjj hogy ez mennyire jólesik. Remekül tud hízelegni. Szóval rólam szokott álmodni, tudtam én. Vajon milyen piszkos dolgokat művelhetünk akkor? Egyszer nagyon szívesen meghallgatnám, hogy mikre gondolhat. Biztos nem olyan perverzekre, mint az a valóságban vár rá. Erről biztosíthatom. Nem hazudik az tuti, látom rajta, hogy közeledik a véghez. De ez ellen tehetünk. Nagyon jól tudom, hogyan orvosolhatjuk az ilyen problémákat. De csak végszükség esetében. Addig játszunk még egy kicsit.
- Vagy úgy, azt nem szeretnénk, ugye? - susogva nyalok végig farkán. Borzasztó fincsi, és ahogy nyög hozzá... Ha nem lenne ennyire szégyenlős még a pornóiparba is beállhatna, neki legalább ösztönösen jön, nem úgy mint a legtöbb szörnyű színésznek. Ráadásul olyan kis édes, ahogy tompítani próbálja, pedig úgyis csak én hallom. Ha pedig véletlen más is kiszúrná, hát ez van. Szerintem egyáltalán nem érdekelné őket, tekintve hogy minden sarokban párocskák kamatyolnak. – Gyerünk Jorg, ne élvezz el - gyakorlott mozdulatokkal kezdem kényeztetni, közben arcát figyelem. Baromi jól áll neki az élvezet. Ha velem marad, akkor garantálom, hogy gyakran lesz ebben része. - Ha elélvezel, szomorú leszek - duruzsolom halkan, és megadom a kegyelemdöfést. Lassan csúsztatom ajkaim közé, egy pillanatra lehunyt szemekkel élvezem lüktetését, majd ismét bevetem a gyakorlatom. Kíváncsi vagyok meddig húzza.
- Istenem - a hangos nyögés fincsi kis simogatás a lelkemnek. Isten eléggé unhatja már, hogy minden partnerem őt szólítgatja, de sajnálom, ez van. Ha nem tetszik neki, nem adott volna ilyen képességeket. Bár nem a legjobb a szög, azért igyekszem figyelni arcát. Nagyon szenved már. Látni az apró ráncokat, ahogy próbálja visszafogni magát, ahogy igyekszik elterelni a figyelmét. De úgyis elbukik. Tudom. Erősebben megszívom a végét, mire kirántja magát a számból, fölkap a földről és hatalmas lendülettel az ágyra hajít.
- Ez az - vígan felnevetve kezdek megszabadulni utolsó ruhadarabomtól. Egy gond van a bőrnacival, hogy nehezen válik meg a viselőjétől. De szerencsére Jorg a segítségemre siet. Nem is tudom melyikünk kapkod jobban. Bár szerintem ő. Egészen addig, míg végig nem pillant rajtam. Most, hogy semmi sem takar el, úgy tűnik kicsit elbizonytalanodott. Pedig rajtad sincs több ruha drágám. De nem hagyhatom, hogy megfutamodjon. Dugni akarok, méghozzá vele, és nem engedem meg neki. Lábaimat széttárva, egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében dőlök hátra, és ujjammal hívogatom magamhoz. Tekintete azonnal elsötétül, és már rám is mászik. Ügyes, gyors, hatékony.
Fullasztó csókban rántom magamra, bőrünk összesimul, a levegő végre kezd fülledté válni körülöttünk. Ez az, erre vágytam, hogy végre előbújjon a vadállat. Élvezkedve tépek hajába, amire egy halk morgás a válasz. Ha harapna egy kicsit a csókban az lenne a legjobb... egy kis fájdalom... de egyszer ennek is eljön az ideje. Egy idő után elválik ajkaimtól, de csak azért, hogy elinduljon lefelé. Óóóó igen. Szuszogva, levegő után kapkodva feszítem hátra fejem, hogy könnyebben nyakamhoz férhessen. Ajkai apró parázsló nyomot hagynak amerre járnak. Élvezkedve szántom végig körmeimmel hátát, amire legnagyobb meglepetésemre, válaszol. Fogai belemélyednek vállamba, olyan erővel, hogy annak valószínűleg nyoma marad. Ó mami, végre! A fájdalom fűszerezte élvezettel teli nyögés szakad föl torkomból, és innen megállíthatatlanul követi a többi. Minden porcikámat végigsimítja, csókolja, egyre fokozva az élvezetet, de... de nekem ez lassú. Túlságosan. Testem izzik, többet akar. Vágyik rá. Ő pedig csak ráérősen élvezkedik.
- Na mi lesz? Gyerünk már! - türelmetlenül kezdek mocorogni, már nyúlnék kezeihez, hogy a lényeghez irányítsam őket, de megint meglep. Csuklóimat fejem fölé feszíti, ránehezedik, hogy mozdítani se tudjam őket. Szóval Te akarsz irányítani? Végre rájöttél, hogy mit várok? Megtapasztaltad, hogy milyen ha hatalmad van mások fölött? Örülök hogy így tetszik, és remélem gyakran fogod kihasználni. - Végre - jegyzem meg elégedetten és élvezkedve lazítom el karjaimat. Így nem fog annyira fájni holnap. Tapasztalat.
Egy gyors csók után ismét elölről kezdi az egészet. Ó anyám, ki fog készíteni ha ezt akarja végig csinálni. Az én türelmem is véges, főleg, ha vágyam már így lüktet. Nem is értem hogy bírja. Már rég rám kellett volna vetnie magát és jól az ágyba döngölnie, ő azonban csak vígan rágcsálja mellbimbóm. Oké, nem mintha nem élvezném, de be fogok rekedni ennyi gyögdécseléstől... és a végén még elsülök korábban, ami azért gáz lenne.
Ösztönösen tárom szét lábaim, ahogy fenekembe markol. Végre a lényegre tér. Végigsimít farkamon, majd finoman igyekszik ellazítani, felkészíteni. Istenem, nem kell ezzel ennyit tökölni. Tudom, hogy fájna, ha csak belém vágná magát, de most pont leszarom. Őt akarom, nem pedig az ujjait. Már attól is hatalmasat nyögök, mikor belém csúsznak. Ő persze ezt úgy veszi, hogy fáj, és rögtön lelassít. A fenébe az aggodalmas mindenével! A fenébe!
- Ahh ne csináld már, ne kínozz - nyögöm halkan, igyekszem lökni csípőmmel, de pont úgy támaszkodik, hogy ezt nem tudom megtenni.
- Nem élvezed? - tekintetünk találkozik. Annyi vágy izzik benne, ami még engem is megdöbbent.
- De, csak…
- Akkor fogd be - döbbenten figyelem ahogy visszahajol mellkasomra és folytatja ahol abbahagyta. Ez... ez most komolyan Jorg? Komolyan ő mondott ilyet? Komolyan csúnyán beszél, és pont velem? Istenem... végre... végre megvan az áttörés. Ismét fölnyögök, ahogy végre sóvárgó farkincámra fonja ujjait. Igen... kérlek... – Azt akarom, hogy többször élvezz - már szavai is felérnek egy puszta orgazmussal, hát amit még kezeivel művel. Lassan kezdem elveszteni a fejem. Túl sok az inger és túlságosan vágyom rá. Már baromira nincs kedvem szórakozni. Már csak őt akarom. Őt akarom magamban, ahogy elhajszol az élvezethez. Nem a kezeit, nem az ajkait, hanem a farkát. A fenébe, miért olyan nagy kérés ez? Lábaimat köré csavarom, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Dörgölőzök és nyöszörgök, mint egy rossz kismacska, aki simogatást vár.
- Jorg, kérlek… kérlek gyere belém, érezni akarlak. Gyere, gyere… - nyöszörgök vágyakozva, de mintha nem is figyelne rám. Vergődök, fuldoklok a vágyban ahogy egyre gyorsabban mozgatja kezét. Ajkaival mellkasomon játszik, testem megfeszül a közelgő élvezettől. Képtelen vagyok már ellenállni. Apró nyögéseim összeolvadnak egyetlen hatalmassá, mikor kitör belőlem a vágy. Az orgazmus végigszánkázik testemen, minden porcikám beleremeg. Hallom ahogy Jorg is követ. Mély, férfias, nyögéssel, amitől csak még intenzívebbnek tűnik saját élvezetem. Szívem a torkomban dobog, a fülemben érzem zúgását. Lehunyt szemekkel kapkodok levegőért. A fene... ez nem volt semmi. Utálom mikor ennyire kiéheztet valaki. Oké hogy sokkal intenzívebb az egész, de akkor is. Én többet akartam. Én őt akarom. Még mindig. Nem hagyom ilyen könnyen magam.
Mosolyogva nyitom föl szemeim, oldalra fordítom fejem, és fölnevetek a látványtól. Ez bealudt... tényleg bealudt. Kiütötte magát. Istenem, ezt el sem hiszem... Jorg... de röhejes vagy drága Jorg...
oOoOo
Izgatottan nyalok végig ajkaimon, ahogy az alattam elterülő gyönyörűséges testet veszem szemügyre. Tegnap a sötétben nem volt alkalmam ilyen alaposan felmérni, de most... most tökéletes. Bár egy kis fejfájás befigyel, de ettől szerintem könnyedén elvonatkoztathatok, ez számomra nem újdonság. Arra leszek kíváncsi, ő mennyire fogja magát borzasztóan érezni, ha egyszer végre felébred. Nagyon kiütöttük tegnap este a sok piával, de nem bánom. Persze arra azért nem számítottam, hogy azelőtt bekómál, mielőtt a lényegre térnénk, de jól esett végre egy kis határozottságot, férfiasságot, és talán még egy aprócska agressziót is felfedezni a viselkedésében. Végre láthattam azt az oldalát, ami engem igazán érdekel. Már csak azt kéne kitalálnom, hogyan hozom elő belőle ezt az állatot úgy, hogy nem költök egy kisebb vagyont az italaira. Mert kétség sem fér hozzá, hogy akarom. Ha így viselkedik, ha ezeket csinálja, akkor biztos, hogy egy jó ideig nem válok meg tőle. Imádom, ha a jó kisfiúkból lesznek a főgonoszok a dolgok. Kicsit sem bánom, hogy újra összejöttünk... vagy legalábbis valami hasonló. Csak addig maradok vele, amíg meg nem unom, vagy amíg újra el nem kezd papucskodni. Addig csak és kizárólag az én finom húsos kis falatkám. Amivel azt teszek, amit csak akarok. És ez jelen esetben még inkább igaz. Annyira ki van ütve, hogy még arra sem tért magához, hogy kezeit az ágy tetejéhez kötöztem egy vastag, erős szalaggal. Jól bejáratott darab, így tudom, hogy nem fog elszakadni. Van akiknek régi ruhák, társasjátékok vannak a szekrényei aljában, nekem apró kis... kellékek. Nem tudom hogyan fogja viselni ezt az én drága kis mamuszom, de ki tudja, lehet pont ez fogja meghozni a kedvét és a férfiasságát. Ki tudja mi kelti föl igazán az érdeklődését.
Vigyorogva simítok végig mellkasán. Lassan viszont magához térhetne, mert itt fogom halálra unni magam. Oké, persze nem mondom, hogy nem kényelmes a csípőjén üldögélni, de... de azért úgy hiányzik a mozgás. Egy kis lovaglás, incselkedés, vagy bármi. Egyszerűen csak szeretném tudni, hogy mire emlékszik tegnapról. Szeretném látni az arcát a lassú felismerést, ahogy szépen lassan felderengenek előtte a dolgok. Nincs szebb a megvilágosodás pillanatainál. Mikor az ember rájön, hogy mekkora barom volt, hogy mekkorákat hibázott... óóóó istenkém, látni akarom az arcát.
Türelmetlenül csúsztatom kezemet farkára, és nem is kell sok idő, hogy okos kis férfiasság módjára kezdjen megkeményedni markomban. Gyerünk Jorg, ébredezz te is olyan kis jól idomítottan, mint bizonyos testrészeid. Látni akarom azokat a kába, rémült szemeket. Ahogy a fekete íriszekben megcsillan az "úr isten mit tettem" felirat.
- Gyerünk nagyfiú, kapard végre össze magad - susogom ajkaira, majd vadul nekik esek. Egy ideig elég elkeseredetten próbálkozom, de egy idő után reménytelennek érzem, így elhajolok tőle... illetve hajolnék, ha nem kelne hirtelen életre nyelve, és nem támadná meg az enyémet. Óóóó igen... Vigyorogva élvezem a csatát, miközben mocorogni kezd alattam. Jól van, fölébredt az alvó oroszlán... vagy kiscica, ezt majd meglátjuk. Bár csókjából ítélve azért nem csak alkoholtól homályos elmével tudja mit kell tennie.
Zihálva rántom el fejem és egyenesedem föl. Igen, valóban fölébredt. Kábán pislog rám, még eléggé a csók hatása alatt van, és ahogy elnézem a fejfájása sem lehet utolsó. Hát így jár az, aki túl sok piát önt magába túl kevés idő alatt, és ráadásul még hozzá sincsen szokva a dolgokhoz. De nem gond, én nem siettetem. Széles ragadozó vigyorral, türelmesen várom, hogy magához térjen. Szép lassan kalandozik végig rajtam tekintete, ami inkább hasonlít egy elcsigázott függőéhez, mint életerős fiatal srácéhoz, de mint említettem nem csodálom. Ha majd eszébe jutnak a dolgok, ő sem fogja megbánni, hogy ennyire feloldódott. Nem fogom neki hagyni hogy megbánja, hiszen úgysem tud nekem ellenállni. Esélytelen. Eddig senkinek sem sikerült, huzamosabb ideig meg végképp nem.
Mikor tudatosul benne, hogy meztelen, hogy rajta csücsülök, és hogy rajtam is kb annyi ruha van, mint Ádámon a kora időkben, azonnal kitisztul tekintete, és ülne is fel, ám ez sem jön neki össze. Szinte nevethetnékem támad attól, ahogy a felismeréssorozatot nézem. Kamerára kellett volna vennem. Döbbenten kezdi cibálni karjait, de a szalag nem enged. Úgy tűnik nem túl gyakran volt ilyen helyzetben, mert mintha még némi rémületet is látnék arcán. Óóóó nem kell ennyire aggódni, nem harap a bácsi. Maximum egy kicsit, és kizárólag olyan helyeken, ahol csak én láthatom utána. Ha esetleg a kis kócosnak is megmutogatná őket, azt személyes sértésnek venném. Bár kétlem hogy meg fogja, hiszen úúúgy fogja szégyellni magát, mintha tök pucéran nyitott volna be a meglepi szülinapi bulijára. Ahogy ismerem, még évek múltán is elszégyelli magát, ha ez eszébe jut. De nem kell aggódnia, ennél már csak zavarba ejtőbb dolgokra fogom rávennie. Egészen addig, míg már ő maga akarja őket. Egy igazi oroszlánt fogok varázsolni a cicusból.
- Piet... mi ez? Mit csinálsz? Mire jó ez az egész? - végre összeszedi valahonnan a hangját, bár vicces... rekedt és mély, mintha évek óta bagózna és piálna. Lehet hogy ki kellett volna készítenem neki egy kevéske vizet, de ki a fene gondol ilyesmire, mikor egy helyes pucér srác fekszik az ágyában. Hajrá jelentkezzen. Senki? Gondoltam.
- Csak a tegnapi folytatása kedves Jorg. Emlékszel rá? - széles mosollyal figyelem ahogy homlokán megjelennek a ráncok, arca egészen furcsa, vicces kis grimaszt ölt ahogy próbálja felidézni a dolgokat. Hajrá, hajrá.
- Én... pontosan nem mindenre... - kissé aggódva pislog rám, ami csak még jobban feléleszti a bennem bujkáló kis ördögöt. Óóóó hát pont erre a válaszra számítottam. El sem tudod képzelni, mennyire a kezem alá dolgozol kedves...
- Akkor segítek egy kicsit, hátha beugrik... - susogom miközben ujjaimat ismét ráfonom félig merev farkára. Fojtottan felnyög, szemei kikerekednek, és azonnal megjelenik arcán egy kis pír. Elképesztően jól áll neki, még ha nem is túl férfias. Ismét megrántja kezét, gondolom azzal a céllal, hogy leállítson de nem megy neki.
- Piet... Pieth neh csináld... neh... - préseli ki magából, miközben tehetetlenül vergődik alattam. Nem vagyok egy hatalmas súllyal megáldott ember, de tökéletesen megtanultam úgy elhelyezkedni valakin, hogy abból ne legyen szabadulás. És már nem is akarsz majd sokáig szabadulni, erről biztosítlak.
- Miért ne? Kezdenek talán derengeni a dolgok? - kérdem élvezkedő kis vigyorral, és kicsit lassítok a tempón. Nem szeretném, ha idő előtt elsülne... most szeretnék bepótolni mindent, ami a tegnap estéből kimaradt.
- Én... ighen... igen, emlékszem! - nagy levegőt véve próbálja összeszedni magát. Egészen aranyos, ahogy így próbálkozik.
- Ó és pontosan mire? Csak hogy biztos legyek benne, hogy jó munkát végeztem - leállok mindennel, és csak kíváncsi mosollyal figyelem, ahogy szépen igyekszik helyrerakni gondolatait. Azt akarom, hogy ő mondja ki. Úgy lehetek a legbiztosabb abban, hogy mennyire sikerült levetkőznie ezt a papucslétet.
- A szobádban voltunk, és... és majdnem... kis híjján... - látom hogy mennyire szégyelli magát, de azért megnyugtató, hogy emlékszik. Még a részeg emberekben is erős nyomot tudok hagyni. Mosolyogva hajolok előre, mellkasán támaszkodom meg, hogy kényelmesen érinthessem össze ajkainkat egy apró pillanat erejéig.
- Majdnem micsoda? Mondd ki szépen Jorg - beszéd közben ajkaim végigsimítanak az övéin. Hallom ahogy hatalmasan nyel, és lesüti szemeit. Ejjj de szégyelli magát valaki.
- Lefeküdtünk... - suttogja alig hallhatóan. Milyen kis aranyos, szinte már sajnálom, hogy egy férfias szexpartnert akarok faragni belőle. Jobban örültem volna, ha valami csúnyább szót használ, de tőle azt hiszem már ez is nagy előrelépés.
- Pontosan. De miért szégyelled ezt ennyire? Talán megbántad, és már nem is akarsz velem lenni? - szomorú arccal pislogok rá, folytatva a tökéletes kis játékot. Imádok szórakozni vele, alig várom, hogy újra olyan legyen mint tegnap este. Határozott és baromira szexi.
- Dehogy is, egyáltalán nem! Eszedbe se jusson ilyen! - azonnal összeszedi magát, és aggódva pislog szomorú arcomra. - Semmit sem bántam meg, csak... csak szokatlan volt - halványan elmosolyodik, mire én is engedélyezek magamnak egy apró mosolyt. Láthatólag ez megnyugtatja. - Most pedig... most nem szeretnél eloldozni? - kissé zavartan rántja meg ismét kezeit, láthatólag még mindig nem tudja mire vélni a dolgot. Nemsokára mindent elmagyarázok, nem kell aggódnod.
- Nem - közlöm azonnal, mire teljesen elbizonytalanodik. Kapd össze magad Jorg, nem akarok csalódni benned. - Nem szeretném, ha megpróbálnál meglógni - ismét fölegyenesedek. Kezdődjön a legjobb része az egésznek.
- Mi elől akarnék elmenekülni? - értetlenül pislog rám, de én csak durcás arcot öltve fonom karjaimat össze mellkasom előtt.
- Természetesen azért, mert tegnap elaludtál, mielőtt megtörténhetett volna, amit megígértél, és ezért ki kell engesztelned - közlöm ellentmondást nem tűrő hangon. Neki viszont nem jön be annyira az ötlet, mint nekem.
- Miféle... engesztelés?
- Természetesen ott kell folytatnod, ahol abbahagytad - közlöm nyugodtan, mire akaratlanul is férfiasságomra vándorol tekintete, de szinte azonnal el is kapja róla, vöröslő arccal. Ideje tényleg felébresztenem azt a ragadozót, mert ez így nem állapot.
- Piet ezt... ezt nem csinálhatjuk. Én... szóval... - nem érdekelnek a kifogásai. Zavartan nyalja végig ajkait, ahelyett, hogy inkább engem nyalogatna. Micsoda ostoba egy választás ez.
- Ha te nem, akkor majd én. Jól figyelj, mert többször nem mutatom meg mit akarok - és borzalmasan csalódott leszek, ha ez sem fogja fölkelteni az érdeklődésedet.
Értetlen tekintetétől kísérve fonom ujjaimat saját farkincámra, kicsit fészkelődök, hogy igazán kényelmesen elhelyezkedjek rajta, majd lehunyom szemeimet, és belekezdek a műsorba. Halkan nyögdécselve, nevét sóhajtozva mozgatom csuklómat. Valamiért mindig jobban élveztem az ilyesmit, ha néztek közben. Talán mert látom, hogy milyen hatással vagyok rájuk. Félig lehunyt pilláim alól figyelem Jorg reakcióit. Először oda sem akar nézni, de szép lassan mégiscsak kiütközik hogy meleg, hogy pasi, hogy kanos, és hogy baromira bejövök neki. A végére már le se tudja venni rólam a szemét. Persze kicsit rájátszok a dologra, hiszen eszem ágában sincs már most elélvezni, de így lehet a leghamarabb az ujjaim... vagy a farkam... köré csavarni. Tekintete egyre jobban elsötétül, egyre nehezebben veszi a levegőt, és vágya is erősen éledezik. És mindez az én művem, hát nem csodálatos az élet? Nevetnék, ha nem élvezettel teli nyögéseket kéne produkálnom.
- Kérlek... oldozz ki...
- Nhem... - nyöszörgöm halkan, és folytatom magánelőadásomat. Még hogy csak a nők lehetnek jó színészek ilyen téren. Némán, egyre inkább izzó szemekkel figyel, valószínűleg nem vágyik másra, csak arra, hogy megérintsen. Ebben egészen biztos vagyok.
- Oldozz ki! Most! - közli halkan, hangjától egy pillanatra tényleg közel kerülök a véghez, így megállok. Zihálva, csillogó szemekkel nézem a határozott, ellentmondást nem tűrő arcot. Óóóó igen... azt hiszem ez az, amire vártam.
Végtelenül lassan hajolok kezeihez, és oldom ki a csomót. Szinte azonnal megragadnak karjai és magához ránt egy csókra. Kiéhezett szörnyetegként esik ajkaimnak, kezei fenekembe markolnak. Semmi finomkodás, semmi bájolgás, csak a vágy. Na végre Jorg... Erre vártam. A csók végére már alatta vagyok, jóleső sóhajjal élvezem ahogy zihálva tapad nyakamra. Testem azonnal föléled, és ez már nem a korábbi színjáték. Baromira vágyok rá, szóval remélem, hogy nem fogja túl sokáig húzni.
- A picsába, komolyan most akartok baszni? Piet, baromi gyorsan húzd ki a seggedet az ágyból! - hideg zuhanyként ér a hang. Jorg azonnal magához tér, és az ajtó felé kapja a fejét, mire én csak bosszúsan fújok egyet.
- A fenébe öcsi, nem látod, hogy éppen kurvára elfoglalt vagyok? Hogy lehet ennyire szar időzítésed? - dühös pillantást küldök felé, mert sikerült elszúrnia mindent. Jorg túl szégyenlős, hogy ezek után folytassa. Én lazán csinálnám az öcsém előtt, de ő meg a gátlásai... a picsába.
- Közös buli, közös pakolás. Vonszold le magad, és állj neki segíteni, különben a drága barátod farka helyett egy vaskos seprűnyél fogja a seggedben végezni - ajtócsapódás, és már itt sincs. Elég Jorg arcára néznem, hogy lássam, nincs remény. Ennyit az én oroszlánomról... legalább másfél percig újra élvezhettem a társaságát. Helyette ismét van egy papucsom.
Jorg már az ágy szélén ül, így könnyedén fölkászálódhatok és magamra kaphatok egy kényelmes, bő gatyót. Ő persze egy szót sem szól. Olyan, mint egy halálra rémített, leszedált, bedrogozott, részeg őzgida. Remek.
- Jog... két lehetőséged van. Ha komolyan gondolod a kettőnk újra együtt dolgot, akkor dolgozd föl, hogy én erre vágyom. Ha akarsz megvárhatsz, ha akarsz leléphetsz. Rád bízom - vállat vonva lépek az ajtóhoz, visszanézve még találkozik tekintetünk, majd becsukom magam mögött a titkok kapuját. Éljen a felfordulás és pokol. Kíváncsi leszek, hogy dönt. Bár több mint valószínű, hogy le fog lépni. Tutira szégyelli, hogy ilyen könnyen sikerül elcsábítanom. Tuti megint magát fogja hibáztatni valami szarság miatt, és hallgathatom a hosszú bocsánatkéréseit. A francba az öcsémmel... a francba...
|
| timcsiikee | 2012. 06. 21. 12:12:59 | #21625 |
 Karakter: Jorgen Lindberg
Megjegyzés: ~ Onyimnak
Jorg:
Egy ilyen szörnyű hét után… nem hittem volna, hogy újra összejöhetek Piettel. Komolyan… Lehet mégis jót tett az a durva csók ott a klubban? Ha ettől kaptam még egy esélyt valóban erről van szó, és meg kell erőltetnem magam, hogy olyan legyek amilyet Ő szeretne. Hatalmas szerencsémre Poul pont nincs itt, mert hazautazott. Épp ezért mertem neki elmondani, hogy Piet újra adott nekem egy esélyt. Azt persze… nem mondtam el, hogy ma este hova megyek. Így is elég csalódott volt az arca mikor az előző hírt közöltem. Tudom, hogy szerinte Piet nem nekem való, de ezt nem értheti. Én még tényleg mindig szeretem. Eléggé ahhoz, hogy megváltozzak érte.
Még egyszer átfésülöm a hajamat, majd a tükörben végigmérem magam. Jó lesz ez. Hogy is mondta Poul? Ne csak mellette menjek, és ne is a kezét fogjam, hanem… a derekát.
Magam mellé teszem a kezem, mintha itt állna mellettem. Poullal már elgyakoroltam. Igaz próbálta néha kicsit lejjebb is tolni a kezem, de az nem nagyon ment. Lehet csak azért mert róla volt szó? Nem… szerintem ez még Pietnél se menne… nyilvánosan. Nagy levegőt veszek, leülök az ágy szélére és lehunyt szemmel emlékezem vissza amikor leült mellém a padra és azt mondta próbáljuk meg megint. Láttam mennyire meglepte hogy meg is csókoltam helyben. Persze, mivel senki nem volt a környéken. Amíg nem látok senkit addig… addig minden oké. Viszont nem hiszem hogy megint tudnék olyan… olyan letámadós lenni, mint akkor. Ittas voltam, dühös voltam és meg akartam mutatni hogy megy. Na ja azt hittem, hogy ezek után többször nem is kell majd, és ezért kerültem el a héten. De mégis mikor odajött mellém és azt mondta még egy esély, valahogy minden gondolat elszállt a fejemből. Az órára pillantok és látom hogy idő van sőt… pár percre elkalandoztam így kicsit kések. A francba.
Lebaktatok a lépcsőn, mert a lifttel pont most megy valaki, lent a portásnak odaadom a kulcsot és ki is megyek, de már látom is, hogy itt áll, remélem nem várt sokat.
- Hali – köszön jó kedélyűen, és ahogy közelebb lépek hozzá meglátom miben van. Uh… ez…. ez most komoly? Még múltkor sem vett fel ilyen cuccot. Vagy csak nem vettem észre? Nem, ezt tuti észrevettem volna. Vajon… direkt vette fel? Azt már tényleg nem tudnám elképzelni, hogy gyakran járjon ilyenekbe.
- Jól nézel ki – préselem ki magamból a szavakat, mélyebb hangon. Na nem azért, mert hazugságot mondtam, vagy olyan rosszat, sőt… ahogy végig mérem egyre nehezebb levennem róla a szemem, és pont ezért kell kierőltetni a hangokat. Hogy meg tudjak szólalni. Akkor most jöjjön aminek jönnie kell. Mivel most megint együtt vagyunk… elméletileg így közvetlen elé lépek, ajkaira nyomok egy üdvözlő puszit, majd a derekára csúsztatom a kezemet. Milyen jó érinteni, és az illata… - Indulhatunk? – kérdezem halkan, mire biccent.
- Persze – mivel én is tudom az utat így nem kell nagyon az ő vezetésére hagyatkoznom, így kellemesen mégis valamilyen gyorsabb tempóban sétálva jutunk el a házukig. Örülök, hogy tudok vele beszélgetni, hogy mi volt míg… nos míg nem beszéltünk úgy igazából. Mindig is szerettem őt hallgatni, ez most sincs máshogy, de nekem is beszélnem kell. Amikor elcsúszna a kezem mindig visszaigazítja, sőt egy időre rányomja a kezem. Fülledtebbnek érzem a levegőt, mert míg én csak a derekát karolom, addig ő a farzsebembe nyúlva egész úton a… fenekemet markolja. Nagyon-nagyon el kell terelnem a gondolataimat ahhoz, nehogy… nehogy a gatyámból sátor legyen. Mikor az utcájukba érünk, már hallom az ütemesen pulzáló zenét, és nyelnem kell egyet, megint. Meglök a csípőjével így megint az Övé teljes figyelmem.
- Ne aggódj, jó lesz ez!
- Nem aggódok, már alig várom! – válaszolom és ebbe már vegyül egy kis füllentés. Igazából jobban szerettem volna kettesben tölteni az időt, mint általában is, de megfogadtam, hogy azt teszem, amit Ő szeretne. Poul azt mondta, hogy ha ezt is teszem lehet talán észhez térek majd. Nem igazán tudom mire gondolt, vagyis… sejtem. De nem hiszem, hogy egy házibuli elrettentene attól, hogy Piettel legyek.
Amikor kinyílik az ajtó, szó szerint arcon csap a buli. A hőség még hagyján, de a zene, a tömeg és úgy az egész. Mindent piaszag tölt be az emberek mellett. Hű…
Átvonszol a lakáson majdnem egészen a hátsó kertig, majd megáll és közel hajol, hogy érthessem amit mond. Ilyenkor még erősebben kúszik orromba finom illata.
- Figyel Jorg, egy pillanat és itt vagyok, addig találd föl magad – vigyor, majd huss és már nem is látom. Pár pillanatnyi pislogásra futja csak tőlem, és már páran le is támadnak.
- Jé, neked üres a kezed! Ezen gyorsan javítanunk kell – mondja egy lány, és a kezembe nyom egy poharat, majd a sajátját is felém nyújtja. – A bulira – a műanyagpoharát az enyémhez koccintja, majd ledönti, és szemével int, hogy kövessem. O igaz is. Ahogy ő, leküldöm ezt az erős valamit. Jajj… mi a fene volt ez? De mielőtt ezt hangosan is megkérdezhetném a lánytól, már nem is látom sehol, helyette egy srác fogja a csuklómat, közben másik kezével tölt a poharamba. Rázom a fejem, hogy jelezzem nem kérek, vagy hogy elég, vagy hogy valami, válaszul Ő is csak rázza a fejét.
- Itt pohár üresen nem maradhat! – jelenti ki, majd ő is koccint velem, ami azt jelenti legalább bele kell innom. Na jó.
Ő ledönti, én csak belenyalok kábé olyan kicsit kortyolok, mire int, hogy igyak bele rendesen. Míg jobban belekortyolok ujjal kicsit megdönti a poharam így addig nem is tudom elemelni, míg meg nem ittam, de mire visszaemelem a fejem és szorosan becsukott szemem kinyitom, már Ő sincs sehol. Nem is ismernek és így itat mindenki? Ráadásul olyan közvetlenek. Piet az ilyen társaságot szereti? Mondjuk kedvesnek kedvesek, de nekem kissé… túl erőszakosak. Még két ilyen támadás ér, ráadásul mindenki más piával állított ide ami úgy megkeveredett bennem, hogy erőlködnöm kell, nehogy keresztbe álljon a szemem. Te jó ég… ezek hogy bírják ezt a sok mindent?
Megint a legelső lány kerül elő, és most kicsit kedvesebben csevegve, még egy rövidet megitat velem, de ezt már annyira nem kell erőltetni. Úgy látszik minél többet iszom, annál jobb íze van.
- Hoztam egy kis pezsgőt – csilingel mellettem egy ismerős hang, és a kezembe tol egy új poharat egy csinos kis kéz. Ajaj… ez már sok lesz, érzem… a gyomrom is így vélekedik. Óvatosan megrázom a fejem, hogy ne szédüljek el.
- Nem kéne... már így is túl sokat ittam. Mindenki kínálgat, és...
- ... és mindenkitől elfogadod, csak tőlem nem? – vág közbe, majd szemébe nézek. Ah… ezzel mindig meg tudna nyerni… bármikor… akármikor. Olyan édesek a szemei.
- Piet, ne haragudj, hát persze, hogy pezsgőzöm veled – Közelebb húzom magamhoz, és átkarolom. Olyan forró a testen, és az enyém is. Annyira jó érzés szabadon érinteni.
- Akkor az újrakezdésre!
- Az újrakezdésre. – koccintok vele is, majd megiszom vele együtt a pezsgőt. Ami úgy beüt, mintha épp fejbe kólintottak volna egy bottal. Még valamit megiszok vele, csak mert már szomjas kezdek lenni, viszont ez a látásomra is elég komoly hatással van. A tömeg már csak egy izgő-mozgó paca, és egyedül Pietet látom tisztán, már ha ezt tisztának lehet nevezni. Elkezd húzni magával, csak mosolyogva – azt hiszem – követem, de mikor észreveszem, hogy a táncoló tömegbe akar bevonszoli némi ellenállást igyekszek tanúsítani, megspékelve egy kis fejrázással. Ami csak jobban összekutyulja a fejemet. Közel hajolok hozzá, egyenesen a füléhez, hogy jól halljon közben átkarolom.
- Figyelmeztetlek, nem vagyok a legjobb táncos – tenyerem fenekére siklik. Olyan puha és feszes és formás egyben. Pont a tenyerembe illik.
- Ugyan... az alkohol tánctudást is ad – válaszol, majd a nyakamba csókol, a lábaim pár pillanatra gyenge kocsányokká válnak, és megadom magam, de amint magával ránt, újra képes vagyok járni. Előző kijelentése egy idő után agyamba annyira beférkőzik, hogy a végén még el is hiszem és végig csípőjén tartva a kezemet igyekszem nem elsodródni mellőle, na meg kiélvezni teljes közelségét. Számomra a tánc, kezd lassan átalakulni teljesen, és a mozgása annyira izgatóvá válik, hogy a fülledt levegő az nem kifejezés arra, ami körülvesz. Fullasztó csókban kötünk ki, egyik karjával nyakamba kapaszkodik, másikat felsőtestemen érzem kutakodni, így az én kezem sem rest. Az ízét nem tudta teljesen elnyomni az a töménytelen alkohol, felajz, ahogy teljesen karjaimba olvad, és elevenen simul hozzám. Megfordítom, hogy nekem háttal legyen, válaszul fenekét kitolja és amikor hátra fordul rá borulva csókolom meg ismét.
- Ahhh… - hajol el hirtelen, keze csuklómon, kezem pedig a nadrágjában matat. Mikor nyúltam én oda? Amikor megérzem a forró, kemény vágyát, nyelnem kell egy hatalmasat. – Részeg vagy – jegyzi meg nevetve. Még ha így is van, a mosolya az agyam legutolsó ép morzsáit is teljesen megrészegíti.
- Te meg elképesztően szexi – válaszolom fülébe morogva – Unom a táncot – unom a tömeget, és unom a zajt. Egy falnál kötünk ki végül, ahol újra nekieshetek ajkainak. Óvatosan préselem testemmel a falnak, közben mélyen és éhesen falom fel, kiélvezve minden pillanatot. Hirtelen belém csimpaszkodik, és ajkamra harap. Áhhsssz… Most már totális zsibbadást érzek.
- Felmegyünk a szobámba? – Piet szobája… most hogy belegondolok a házukban sem jártam még csak most. De… ott már tényleg teljesen kettesben lennénk, és… az arcára nézve, főleg szemeibe nem azt olvasom ki, hogy annyira fáradt lenne. Bár részletesebb elemzést nem hagy feldolgozni, nem mintha amúgy ment volna a z agyamnak, de ajkai puhasága, ahogy hozzám simulva kapaszkodik belém és érzem minden centijét, visszataszít a kábaságba. Lábaira áll megint így foglalkozhatok saját testem megtartásával, viszont amikor ujjai nadrágomba csúsznak és a lényegre tapintva masszírozni kezd, majdnem összerogynak térdeim. Istenkém…
- Túl... meleg van... A medencében... ott folytassuk – hirtelen enged el, megszűnik minden ami kellemes és csak ekkor jövök rá, nem sok kellett már ahhoz, hogy elsüljek, de így rohamosan visszaesik a libidóm, hogy csak a nadrágom tapad rám. - Ott kiverem neked, sőt... akár többet is kaphatsz. – sóhajtozza olyan kéjesen, mintha épp egy vágyálmomba csöppentem volna. Most vagy tényleg álmodom, vagy annyira berúgtam, hogy félrehallok… vagy… szimplán csak látom végre az igazi Pietet.
- De... nincs fürdőgatyám... – motyogom halkan, mire édesen kuncog fel, és közel hajol fülemhez, hogy csak suttoghasson.
- És ez komolyan gond? Egy ilyen apróság miatt mondanál le rólam? – most a ruhán keresztül simít meg, majd óvatosan markol, mire halkan nyögök fel.
- Nem, de… - még homályos gondolataim alatt is visong a tudat, hogy a medencében és környékén sokan vannak. Nyelnem kell egy nagyot, hogy a következő szavakat tisztán kimondhassam. Szerencsémre annyit ittam már, hogy a hányinger és a túlfűtöttség szinte beszéltet, így még akaratlanul is kimondom amire gondolok.
- Akkor… inkább a szobád… - morgom halkan, miközben nadrágon keresztül simogatja ismét lüktető ágyékomat.
- A-a – ingatja a fejét – most már a medence az ajánlatom. – Jól van Jorg… ahogy tanultad… Légy meggyőzőbb, légy merészebb, mert nem egy papucsot akar Piet…
Lefogom a kezét, leemelem magamról, meglepetten néz rám, de ahelyett, hogy eltolnám magamtól, magamra rántom, rám esik teljes testével, a kezét vállamra húzom, majd mindkét kezem megtalálja tökéletes helyét a fenekén. Ajkára hajolok. Hihetetlen, hogy részegen annyira élvezem, hogy bárhol érinthetem.
- A szobában akarom – nézek mélyen a szemébe, ajkam csak súrolja az övét beszéd közben, de érzem hogy elvigyorodik, ráadásul szemei is vadul felcsillannak.
- Hát jó, ha ennyire szeretnéd – most ő fogja meg a csuklómat és vonszol maga után, én pedig hatalmasakat manőverezek mögötte. Több szempontból is. Először is el kell rejtenem a magánsátramat, másrészt elgyengült lábaimmal úgy kell lépnem hogy tudjam követni és állva tudjak maradni.
Ahogy az emelet felé haladunk többen érdekesen néznek ránk. Őszintén szóval azért mondom érdekesnek, mert nem tudnám megállapítani, hogy valójában hogyan is néznek, de ha nincsenek is sokan akik néznek, számomra érdekes az, hogy néznek… éljen a szókincs, úgy látszik ha a részegség tánctudást az, a szavaimat elveszi.
Egy sötét szobába kerülünk. Huhh… Piet szobája… azt hiszem. Keresném a kapcsolót, de letámad, a bezárt ajtónak préselődöm és élvezem ahogy belém csimpaszkodva csókol. Igyekszem viszonozni, átkarolom a kigombolt ing alatt, megszorongatom feszes fenekét. A bőr érintése majdnem olyan, mintha a sajátja lenne. Lemarcangolja rólam az inget, de hogy ne szakítsa le hagyom magam, majd magáról is letépi. Nyakamba akaszkodva húz maga után, megáll az ágy mellett neki háttal, majd letérdel elém és kioldja a nadrágomat, le is tolja, majd tágra nyílt szemekkel nézek le.
- Neh – nyögöm halkan, felnéz rám, a szemem már kezd hozzászokni a sötéthez így nem csak a sziluettjét látom.
- Miért ne? Talán nem szereted? – kuncog halkan, közben pőre tagom simogatja és nyelnem kell egy nagyot.
- De… már álmodtam is erről, de annyira kívánlak, hogy mindjárt elmegyek. – morgom a hangokat, egy pillanatnyi csend, majd újabb kuncogás.
- Vagy úgy – markába veszi farkamat – azt nem szeretnénk ugye? – egyszer végignyal rajta és meg hangosan nyögök fel, fél kezemet a számra tapasztom, de mikor meghallom a tompa zenét rájövök, hogy senki nem hallhat. – Gyerünk Jorg, ne élvezz el – ütemesen, lassan kezdi masszírozni tagomat – Ha elélvezel, szomorú leszek – dorombolja halkan, majd teljesen a szájába vesz.
- Istenem – hátra vetem fejemet, felnyögök halkan, ahogy megérzem száját magam körül. Te jó isten. Ez sokkal… ahh… sokkal jobb mint álmomban. Viszont ha így csinálja, tényleg nem kell sok. Igyekszem olyan dolgokra gondolni, ami teljesen elveszi a kedvem mindentől, így próbálom visszafogni magam, de amikor megszív visszazuhanok az általa okozott élvezetbe. Ez… ez így nem fog menni. Nem hagyhatom…
Hirtelen kihúzom magam szájából, előre hajolok, hogy felemeljem, és az ágyára dobjam.
- Ez az – nevet fel, és elkezdi letolni a passzos nadrágot, hogy ezzel is segítsen nekem. Lehúzom róla a rácuppant göncöt, majd visszatérdelek felé, végigcsodálom meztelen testét. Újra nyelek egy nagyot, bár eléggé kiszáradt a torkom, de ez most nem számít. Biztos, hogy akarom én ezt?
Az arcomat kémleli, mintha tudná mire gondolok. széttárja lábait és ujjával hívogat magához. Ennek képtelenség ellenállni. Felé mászom, ajkaira hajolok és forrón csókolni kezdem, megint nyakam köré fonja karjait és leránt magához így összegabalyodik testünk és mindenemmel hozzásimulok. Ah anyám, ez hihetetlenül jó érzés. Legszívesebben egész éjszaka így ölelném, és végigcsókolnám a testét. De most hogy belegondolok, ezt meg is tehetem. Elhajolok tőle, hogy nyakát kóstolhassam végig, és mikor a hátamba karmol, megharapom a vállát. Nyögésére minden porcikám megremeg. Borzongatóan kéjes hangokat tud kiadni. Egyik kezemmel támaszkodok, a másikkal végigsimítom testét, közben csókolgatom bőrét nyakától lefelé haladva. Végignyalom a kulcscsontot, majd folytatom utamat, mellbimbóinál időzöm el, kicsit megkóstolom az oldalát is. Combját simogatom kívül és lassacskán belül is, nyögései kezdenek fullasztóvá válni.
- Na mi lesz? Gyerünk már – mocorogni kezd alattam, kezei megmozdulnak és felém kapna, hogy magához irányítson, viszont felegyenesedek, megfogom csuklóit és a feje felé feszítem őket, arcán színtiszta élvezet jelenik meg nagy vigyorral – Végre.
Nem szólok, ismét csak csókot kap, majd újra kezdem a vándorutat, mire felsóhajt. Most kicsit jobban időzök el a mellbimbókon, kicsit meg is rágcsálom őket, válaszként halkan nyöszörög. Szabad kezemmel combját simítom, fenekébe markolok, majd belső combjára térek és annyira beterpeszt, hogy teljesen feltárol előttem feneke. Bárcsak láthatnám. Bár lehet, akkor elbizonytalanodnék. Cirógató érintéssel simítom hasának feszülő farkát, majd a puha zacskók alá nyúlva két ujjal bejáratát kezdem dörzsölni körkörösen. Erre megfeszül, így lassan igyekszem felkészíteni. Annyira belevörösödök a gondolatba, hogy ha eddig nem lett volna fullasztó a levegő, most azzá vált volna, de ez így még csak ráadás. Két ponton tudom egyszerre csak kényeztetni, mert egyik kezemet lefoglalja, hogy csuklóira támaszkodjak. Remélem nem fáj így neki, bár még nem jelezte hogy kellemetlen volna. Egy ujjammal lassan próbálok belemélyedni, de nem tolom sokáig, mert ahogy felnyög megijedek, hogy ha gyorsan csinálnám, fájdalmat okoznék.
- Ahh ne csináld már, ne kínozz – felemelem fejemet mellkasáról.
- Nem élvezed? – kérdem halkan, mélyen a szemembe néz.
- De, csak…
- Akkor fogd be - visszahajolok mellkasára mellbimbóit csócsálni. Na ezzel még magamat is megleptem, viszont mén akarom irányítani… Kihúzom ujjamat, lüktető farkincájára markolok, majd nyalogatásom közben arcára nézek. – Azt akarom, hogy többször élvezz – morgom bőrébe, majd masszírozni kezdem, magamhoz képest gyakorlott mozdulatokkal. Felváltva csókolgatom mellbimbóit, ezzel is fokozva ugyanakkor elhúzva az élvezetet… Mindig is azt tanultam, a lassú élvezet tartósabb, így biztosan erre is igaz. Ha mindent azonnal megkapnék, az nem lenne annyira élvezetes, minthogy hosszan sóvárgok utána.
Csuklóm gyorsan mozog, kicsit kezdek fáradni, de kitartok. Néha érzem, mennyire kitörne, de mielőtt elélvez lelassítok, megszorítom és visszatartom, hogy tovább folytathassam még. Nem, nem csak a csuklóm fárad, sőt… inkább a térdeim, a karjaim, az egész testem, de ahogy megfeszülök felette ezt még alig érzem. Saját erekcióm annyira feszül, szinte kiált azért, hogy Ő is érezhessen valami jót, de most nem… még nem…
Rám csavarja lábait, és nyöszörögve kérlel.
- Jorg, kérlek… kérlek gyere belém, érezni akarlak. Gyere, gyere… - annyira csábító, altájam visítva tenne eleget kívánságának, de most erős akarattal kell rendelkeznem, nem engedhetek mindennek, amit csak szeretnék. Kába fejem még ilyen részeg, vággyal fűtött is kitart… valamennyire.
Nem szólok semmit, még jobban megszívom egyik mellbimbóját, majd a másikra térek, mire hátra csapja fejét. Teljes testem izzad, pedig nem is mozgok igazán, viszont most már tényleg fáradok. Gyorsítom csuklómat, nyelvem hegyével nyalogatom mellkasán az érzékeny pontot, először akadozva aprókat nyög, pár pillanatra elnémul, megfeszül teste, majd hangos nyögésben tör ki, szinte vele együtt élvezek el a látványra és a hangra, ahogy az orgazmustól remeg alattam. Olyan erősen fröccsen ki magja, hogy még az államra, nyakamra is jut belőle, de nem zavar a forró lé. Ahogy látom lassan testét elernyedni, mennyei boldogsággal lágyulok el annyira szép… annyira gyönyörű ez az arc… mintha csak ezer éve álmodnék arról, hogy így láthassam és végre megkapom.
Piet annyira szép vagy. – mondanám, de csak tátogásra meg valami morgás félére futja, hogy ne nyomjam össze ziháló teste mellé zuhanok az ágyon, egyik karom rajta pihen, majd boldog mosollyal nyel magába a forró sötétség. Totális KO.
|
| Onichi | 2012. 06. 19. 15:13:00 | #21594 |
Karakter: Piet Kjaerulff
Megjegyzés: ~ Timcsimnek
Piet:
Ágyamon elkényelmesedve hunyom le szemeimet, közben a fejhallgatóból kedvenc együttesem üvölt. Nincs is ennél szebb kikapcsolódás. Az az igazság, hogy nagyon rég nem volt ilyen napom. Már csak egy tökéletes befejezést kell neki kitalálnom. Jorg úgy tűnik lemondott a követésemről. Tudtam én, hogy valami nagyon látványosat kell bevetnem ennek érdekében, de megérte. Minden tekintetben. Már csak arra kell vigyáznom, nehogy visszaessen. A következő akciómat erősen veszélyeztetné kócos. Ha elég élelmes, akkor távol tartja tőlem, ha nem, akkor Jorg rosszul jár, én meg ki leszek lapítva. Szerintem ez senkinek sem túl jövedelmező, így talán kompromisszumra tudunk jutni. Szeretem mikor valami jól sül el. A srácok is azt mondták, hogy olyan, mintha újjászülettem volna. Hát igen, ha nem veszi el minden erőmet az, hogy a romantikába fulladás ellen küzdjek, akkor tényleg tudok sziporkázni. Ez is mutatja, hogy nem valóak nekem ezek a hős szerelmes típusok, akik már akkor tudják az egész közös életünket, mikor megpillantanak. Erre találták ki a nőket, és a finom lelkű ukékat. Nekem a kegyetlenség való.
Azt azonban el kell ismerni, hogy nem ellenkezett túlságosan. Tetszett neki amit csináltam, még ha nem is fogja senkinek se bevallani. A kis kócostól biztos nem kapott még ilyet. Lehet hogy besegítek majd, ha erről van szó. A romantika kócosé, az erotika Pieté. Tetszenek ezek az arányok, csak azt hiszem nem értékelnék, ha felvetném nekik. Pedig a természetét leszámítva nem is olyan borzalmas pasi. Na mindegy, találok én sokkal jobbakat is ha arról van szó. Óóó igen, azt hiszem már meg is van az esti programom...
oOoOo
- Jöhet a következő kör? - kissé összecsúszott szemekkel, de legalább irtó jó kedvvel pislogok az előttem ülő srácra. Nem a legjobb, de bőven megteszi. Sok pénze van, és akar tőlem valamit, így nem fukarkodik a piával. Erre van most szükségem. Öcsém kissé nehezményezte, hogy megint nélküle megyek bulizni, de kivételesen egy meleg bárba kellett jönnöm. Ritkábban járok ide, mert nem olyan nagy a kihívás, de ilyen kiéhezett állapotban már nem szabad finnyáskodni. És itt legalább nem fogok összefutni Jorggal. Elég távol van az egyetemtől, ráadásul amilyen kis szemérmes, tuti már attól sírva fakadna, ha bekukkantana a nyitott ajtón. Bár azt megfogadtam, hogyha a részeg kócossal találkozom, akkor tuti lekapom. megmozgatta a fantáziámat a srác, hiába van annyira belebuzdulva a jó öreg Jorgba. Őt pont olyannak nézem, aki eljár ilyen helyekre, hogy gyűjtsön egy kis ihletet a verseihez. De míg rá várok, ne hagyjuk unatkozni kedves, jómódú barátomat.
- Csak nem le akarsz itatni? - halkan dorombolva, kacér kis mosollyal mászok ölébe, hogy jobban halljon, lásson, érezzen, satöbbi, satöbbi...
- Olyan nagy gond lenne? - keze még két gombot old ki ingemen, így azt már csak a két legalsó túlélő tarja egyben. Nem is emlékszem pontosan mikor vetkőztet le ennyire, de nem számít. Lehet hogy ez a vetkőzős póker egy ivós formája. Igazán szimpatikus.
- Ó dehogy, csak vigyázz, mert ha leiszlak az asztal alá, akkor nem lesz móka ma este - vihogva huppanok vissza székemre, és már ott is terem előttem az újabb vodka. No igen, csak tisztán, ez így a tökéletes. A szüleim mindig valami távoli orosz ősre hivatkoznak, mikor látják mennyi vodkát tűntetek el. De hát ha ez így az igazi.
Cuppogva rakom le az üres poharat, jóleső sóhajjal élvezem ahogy az ital végigmarja torkomat. Ó igen, nincs is ennél jobb érzés. Illetve van, de azt nem tudod palackban megvásárolni. Pedig mennyire nagyon jó lenne. Palackozott orgazmus... tuti keresek majd valami feltalálót, hogy ezt összehozza nekem.
- Ne gyere tigris, elég volt a piából - nevetve rántom föl, és kissé imbolyogva vetem magam a táncparkettre. Na igen, az egyetlen baj azzal, ha sokat iszom az, hogy állandóan vihogok, mint egy idióta. Mondjuk még pár feles, és túljutok ezen az állapoton, de akkor következik a filmszakadás. Az pedig nem túl jó, nekem elhiheti mindenki. Azt csak akkor lehet bejátszani, ha van aki hazavisz.
Szerencsémre neki sincs ellenére a dolog, így a zene dübörgő ritmusára simulhatok hozzá. A részeg tánc csak akkor jó, ha valaki egyenesben tart. Úgy tűnik van gyakorlata benne, mert szorosan tartja csípőm, mégsem korlátozza a mozgásban, közben pedig élvetegen morog, mint egy kiéhezett vadmacska. Huhhh... ez a srác nem egy kispályás versenyző. Szerencsém van.
Élvezkedve ringok a zenére, közben egy pillanatra oldalra pillantok. Na neeee... ezt nem mondod komolyan. Beletettek valamit a piámba és most képzelődöm? Tuti csak az lehet... ilyen nincs... ő itt nem lehet!
Szinte röhöghetnékem támad a látványtól, bár azt hiszem ez nem meglepő. Jorg itt, ráadásul kócossal. Ez a gyerek tényleg nagyon rámenős, ha ide is le tudta rángatni Mr. Konzervatívot. Hát mindjárt megzabálom őket. Bár azt hiszem egy ilyen pasi mellett nehezen fog menni. Egy kis tipi tapi, és már újra az övé minden figyelmem. Kit érdekel, hogy ők is itt vannak? Legalább lát egy kis normális emberi viselkedést is drága Jorg. Egy normális fiatal így éli életét, nem pedig egy illatosítótól füstös szobában próbál verseket írogatni elérhetetlen szerelméhez.
Egy idő után látok szemem sarkából elsiklani egy alakot a mosdók felé. Ohóóó, talán itt az ideje az utolsó koporsószög beverésének. Még véletlenül se maradjon kedve hozzám.
- Mit szólnál, ha rátérnénk a lényegre? - fölpipiskedve súgom fülébe, közben feszülő nadrágjára siklik kezem. Látom őt sem hagyta hidegen ez a kis tánci tánci. Élvezkedve markol fenekembe, majd lassan el is kezd tolni a mosdók irányába.
- Már alig vártam, hogy megkérdezd. Remélem felkészültél - élveteg vigyorral esik neki ajkaimnak, közben belöki az ajtót. Szépen lassan be is jutunk a mosdóba, legalábbis a hangokból ítélve... vagyis inkább abból, hogy mennyire jól visszhangzik a cuppogás. Olyan vadul ostromolja ajkaim, hogy levegőhöz is alig jutok. Hátamat a hideg falnak nyomja, közben mellkasomon kalandozik kezével. Remélem figyelsz Jorg... így kell ezt csinálni. Élvezem még egy darabig durva rohamait, majd sóhajtva rántom el fejemet. Kissé kótyagos tekintettel pillantok körbe, és bingó. Tényleg itt volt drága Jogom. Széles vigyorral jutalmazom zaklatott pillantásait, közben hangosan szuszogok a nyakamat csókolgató srácnak hála. A nevére nem nagyon emlékszem... már ha elmondta.
- Oh, hello Jorg… Úgy néz ki dupla randizunk - látom nem nagyon tetszik neki a dolog. Kicsit talán sajnálom is, de olyan lassan tanul, hogy képtelenség más módszert bevetni. Vagy ez, vagy felbérelek valakit, hogy erőszakolja meg, és így örökre elmegy a kedve a pasiktól. - Nincs kedved beszállni? - élveteg vigyorral mérem végig. Kifejezetten jól néz ki, főleg a tömör alkoholgőz mögött. Ahogy ujjai a csapra feszülnek, ahogy arcáról süt a düh... ahhh... Bárcsak mindig ilyen helyes lenne. Ezt a kis hevességet lazán megőrizhetné, és akkor akár az ágyig is eljuthattunk volna.
- Hé, nem erről volt szó - dörgölőzik arcomhoz, úgy dorombolva, mint egy kanos macska. Mert az is, az ilyesmihez jó érzékem van. Finoman füle után kapok fogaimmal, de vigyorogva elrántja fejét. Kéreti itt magát, pedig tuti neki se lenne ellenére a hármas... bár lehet, hogy Jorg kicsit túl dominánsnak tűnik neki... pedig ha tudná.
Nevetve figyelem, ahogy dühösen szinte kirohan a mosdóból. Jól van, menekülj csak, pedig tényleg jót tett volna neked ha látod hogyan csinálják ezt a gyakorlott emberek. És ha már a gyakorlott emberekről van szó... élvezzük ki a dolgokat...
Letörölhetetlen vigyorral, sétálok vissza a tánctérre. Kedves kandúrom még a ruháját igazgatta mikor otthagytam. Nem semmi volt a srác, de azért annyit nem ért, hogy keféljünk is egyet. Minden más megvolt, de akár zavarja akár nem, most nem folytattuk. Bár szerintem nem lehet oka panaszra. Még soha, senkinek sem volt panasza rám. Túl jó vagyok. Lehet hogy ma este le kéne vadásznom még valakit? Nem is tudom... élveznék még egy ilyen kis tipitapit, de lusta lennék újra becserkészni egy szépfiút. Talán jobb is lenne, ha elindulnék haza, amíg megy az egyenesen járás. Legközelebb drága öcsikémet is el kéne hoznom magammal, hogy olyan matt részegre ihassam magam, amilyet már rég nem látott a testem. De jól is hangzik.
Hirtelen valaki elállja az utam. Ohh, hát akadt még egy jelentkező mára? Fölpislogok, mire mosolyom még inkább kiszélesedik. Hát nem Jorg az, elszánt arckifejezéssel, csillogó sötét szemekkel? Hajjjj... az alkohol csak jót tesz neki. Ő is helyesebb tőle, és én is sokkal helyesebbnek látom.
- Meggondoltad magad? - kicsit meg kell emelnem a hangomat, hogy biztosan meghallja a dübörgő zenén keresztül is. Ha szerencsém van, ez az utolsó csapás, és végre teljesen megszabadulok tőle. - Már késő, lemaradtál a lehetőségről - vigyorogva közlöm vele, de... semmi. Ugyanolyan komor elszántsággal bámul rám. Nem fut el, nem fakad sírva, semmi. Nem értem. Ez kezd kicsit furcsává válni. Mi a fenére vár most?
Egyre bizonytalanabbul bámulok rá, már épp megkérdezném mi van, mikor vállamnál fogva a falhoz penderít, hogy még a levegő is bennem reked. Mi a... hirtelen esik ajkaimnak, követelőzve szedi ki belőlem a csókot, mintha már régóta tartoznék vele neki. Kétszeresen mi a fasz?! Hát én beszarok. Most... most komolyan egy nyilvános helyen kapott le? Ó anyám, hová kerültem?
Belenyögök a csókba, ahogy még közelebb simul hozzám, most vagy az ő ágyéka, vagy az enyém lüktet ennyire, már dúsztom sincs, de rohadt jó érzés. Na látod, erre vártam. Kezei nyakamon, fenekemen kalandoznak, közben egyre csak durvul csókja, ahogy belemelegszik. Végre... végre előbújt belőle a dominancia. Egy kis alkohol, egy kis düh, és már kész is a tökéletes Jorg. Bár azt hiszem ez nem kis alkohol volt. Semmi mást nem érzek rajta, csak tömény piát. Mennyit ihatott vajon? Áhhh... leszarom, ha ilyen jól csinálja, akkor tőlem aztán egész életét lehúzhatja részegen.
Zihálva válik el tőlem, szinte elveszek kavargó tekintetében. Fülemben csak saját szívverésem ütemét hallom, mintha a zene már sehol sem lenne. Egyikünk sem szól, mert valljuk be elérte, hogy köpni nyelni ne tudjak. Ez... ez nem volt semmi. Ilyeneket szeretnék én tőle látni minden alkalommal. Egy rohadt szexis mozdulattal törli le a szája szélén kicsorduló nyálat, majd hátat fordít nekem és elviharzik. Na ez furcsa volt. Döbbenten bámulok utána, kicsit nehéz napirendre térni a dolgok fölött. Az ilyen domináns, durva rohamok, főleg egy helyes pasitól mindig mély nyomot hagynak rajtam. Vigyorogva pillantok dudorodó nadrágomra, majd megvonom a vállam. Majd lelohad, vagy... vagy megkérem kócóskát, hogy verje ki nekem, ha már úgyis a barátjának is én kellek.
Nevetgélve indulok el az ajtó felé siető Poul után, és az utcán már utol is érem. Neki is jól áll, hogy részeg vagyok.
- Hé, kócóska! - hangomra hátra fordul, arcára azonnal valami dühös és undorodó fintor közötti kifejezés kerül. Azért ennyire nem kell engem szeretni, még a végén rád mászok.
- Mi a szart akarsz? Nem volt elég, hogy már megint kiborítottad Jorgot? - úgy ugrik nekem, mint egy éhező kutya a tábla szalonnának. Ejjj de mérges valaki. Kezeimet fölemelve hátrálok egy lépést.
- Nyugi kócos, nem akarok rosszat. Ráadásul most tényleg nem aláztam meg. Ő támadott le, szóval...
- Azért tette, mert provokáltad! -hát ez tényleg nagyon ki van borulva. Még a végén nekem esik itt az utca közepén. Félrebillentett fejjel veszem jobban szemügyre. Ahhoz képest, hogy sugárzik róla a düh, egészen jó pasi. Tuti ő is inkább passzív szeret lenni, csak épp rosszul választott magának. Szegény hős szerelmes. - Ha nem harcolod ki, hogy rád másszon, akkor...
- Akkor sem lett volna nála több esélyed. - nyugodtan, halvány mosollyal fejezem be mondatát. Végre benne reked a szó, és csak dühösen pislog rám. Ha tekintettel ölni lehetne, már szegény szüleim zokognának a kihűlt holttestem fölött. - Mi óta vagy beleesve? - érdeklődve figyelem ahogy dacosan elfordítja a fejét. Bingó. Nem hiába lóg mindig vele. Belezúgott, de esélye sincs. Szinte már sajnálom szegény kócost.
- Mi közöd van hozzá? - chhh... az ember csak udvariasan érdeklődik, de még ezt sem tudják értékelni. Hajjj... ez a mai világ. Megrándítom vállam, közben elmosolyodom. Legyek gonosz vele, vagy ne? Bár ő már utál, szóval... nem is tudom.
- Legalább elmondtad már neki? - ismét felém pillant azokkal a szúrós szemeivel, de most legalább megrázza a fejét. Haladunk.
- Felesleges lenne, hiszen annyira beléd van esve, hogy mást képtelen észrevenni. Nem értem miért szeret téged. Egy aljas, gerinctelen...
- Kérlek ne folytasd, mert még elpirulok - vihogva szakítom félbe. Hupsz, már megint az alkohol hatásai. Ördögi énecském meg még inkább az alkoholnak engedelmeskedik. Na jó, egy kis piszkálódásból még nem lehet gond. - De figyelj, egyezzünk meg. Ha kellőképpen tönkretettem és megaláztam ahhoz, hogy végre leszálljon rólam, ajánlani foglak neki. Írhatok egymásnak versikét, és összeragasztgathatod a szívét amit saaajnos nekem szét kellett törnöm - beszéd közben már hátrálok, majd amint végzek futásnak eredek. Hallom dühös kiáltásait, de szavat nem értem. Igazán vicces, ez a rengeteg hősszerelmes. És az még viccesebb, hogy minden szál rajtam fut keresztül. Tejhatalom mások érzései fölött... túl sok nyűggel jár. Bárcsak már túl lenne rajtam és zokogva keresne vigaszt kis Poulnál. Na mindegy, ebben tudok neki segíteni.
oOoOo
Az elkövetkezendő napok nyugodtan telnek. Nem nagyon látom Jorgot, esetleg csak futólag, de akkor rohan is tovább. Most vagy szégyelli magát, vagy valami még nagyobb durranásra készül. Azt erősen kétlem, hogy túltette magát rajtam. Talán csak azért nem mer lépni, mert Poul minden lépésnél ott van a hátsójában. Nem igaz, hogy ennyire nem veszi észre, hogy a kócos bármit megtenne érte. Bár részemről hízelgő, hogy ennyire csőlátásban csak én létezek neki. Mindig tudtam, hogy különleges vonzerőm van, de az ilyenek adnak egy kis pluszt. Viszont... van egy dolog ami még ezeknél is furcsább, és ráadásul rohadtul zavaró is. Nem tudom kiverni a fejemből azt a csókot! Néha ha elbambulok órán azon kapom magam, hogy ismét a fülledt tánctéren vagyok és zihálva élvezem vad rohamait. Ezek után pedig persze irány a mosdó, hogy könnyítsek magamon. Egészen gáz, hogy egy ilyen apróságot nem bírok kiverni a fejemből. Talán a meglepetés, és a részegség volt az oka, de... de újra akarom. Csak hogy lássam, minden ilyen jó e vele részegen. Talán ha ennél komolyabbra vesszük a dolgot, akkor végre elrémítem. Mégiscsak riasztó lehet egy olyan helyen ébredni, ahol bárki láthatta mit csináltatok részegen. Igen, ez többszörösen is jól hangzik. Én élveznék végre egy estét, hisz olyan rég volt már alkalmam egy heves kis baszásra. Ő pedig miután felébred, végre rájönne, hogy nem egy életbiztosítás velem járnia, és hogy jobban teszi, ha mást keres magának. És erre a hétvégén lesz is egy tökéletes alkalom. A szüleink elutaznak házassági évfordulót ünnepelni, és ilyenkor jön az éves hatalmas bulink öcsémmel. Pia, zene, medence, haverok és hangulat. Az év legjobb napja a karácsonyt is beleszámolva. Ott aztán leitathatom Jorgot, és bárhol bármit megtehetek vele. A hazai pálya előnye. Ráadásul kócoska sem lesz ott, hogy gardedámként sasolja minden lépésünket. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hívom meg anélkül, hogy az a kis mindenlében kanál meghallja. Még a végén megpróbálná teletömni Jorg naiv kis buksiját mindenfélével, és aztán úszott a legjobb esélyem a lepattintásra.
Hazafelé direkt a kollégium felé sétálok, hátha szerencsém lesz. Sokszor ül ki az aprócska parkba olvasni, verseket gyártani, vagy egyéb romantikus szarságokkal tölteni az időt, de talán ma hasznomra válnak ezek a hóbortjai. Ma úgyis hamarabb végzett mint én. Ilyenkor mindig az előadó ajtaja előtt várta, hogy kilépjek rajta, és szinte ódákat zengve üdvözölt. Még csodálkszik bárki, hogy otthagytam? Túl sok nyál ez nekem egyszerre, és még úszni sem tudok.
Úgy tűnik tényleg rám mosolygott a szerencsét osztogató kicsi zöld manóka, mert ott találom Jorgot egyedül, egy padon üldögélve. Épp elmélyülten olvas, így csak akkor vesz észre, mikor mellé vetődöm. Döbbenten pillant rám, szinte kiesik kezéből a könyv, úgy kell utána kapnia. Rápillantok a borítójára, de azonnal meg is bánom. Valami romantikus klasszikus. Remek, mostmár legalább tudod honnan meríti az a sok ostoba ötletét. Be kéne tiltatni az összes ilyen könyvet. Bár... ezek nélkül egy csomó kis szerencsétlen sosem tudná meg hogyan is lesz pontosan a baba. Hehh...
- Piet... - olyan lágyan ejti ki a nevem, hogy szinte kedvem támad elrobogni egy hivatalba, és az egészet megváltoztatni. Nem szívlelem ezt a finomkodást... a fenéért ilyen szánni valóan romantikus.
- Remek meglátás. Megzavartalak valami fontosban? - mosolyogva pillantok könyvére. Most kedves leszek, ezt megfogadtam. Azt akarom, hogy eljöjjön, és ezért akár a türelmes, kedves, figyelmes Pietet is előhozom sötét zárkájából.
- Nem, dehogyis! - gyorsan lerakja maga mellé a könyvet, és zavartan pislog rám. Persze tekintetében ott van a rajongás és a csöpögő szerelem meg minden olyasmi, amitől én irtózok. - Miért, mit szeretnél? - sötét szemeiben ott csillog egy aprócska kis remény. Mint egy kölyökkutya aki azt reméli, hogy végre őt választják testvérei helyett. Ha sokáig néz így, még a végén szemétnek fogom érezni magam.
- Hát... gondolkodtam egy kicsit, és arra jutottam, talán adnom kéne neked még egy esélyt - arca felragyog, mintha kb azt jelentette volna be, hogy mégsem fog belezuhanni egy hatalmas aszteroida a Földbe. - Péntek este lesz egy kis buli nálunk, gondoltam lehetne az az új első randink. Mit gondolsz?
- Piet, ez nagyszerű! Köszönöm, és ígérem megpróbálok megváltozni! - olyan lelkes, mint egy kisiskolás az első napján a suliban. Szinte várom, hogy pattogjon ültében, vagy hogy arca ragyogása elvakítson egy erre járó szerencsétlent.
- Majd meglátjuk. Kérlek ne szólj róla Poulnak, se senki másnak. Pénteken hatkor várlak majd a kollégium előtt, ha neked is megfelel - mosolyogva állok föl, ő pedig követ. Úgy sugárzik, mint valami radioaktív izotóp. Tényleg sajnálni fogom mikor koppan.
- Persze, ha ezt szeretnéd, akkor egy szót sem fogok szólni - bólogat, mint valami hűséges kutyus. Radioaktív hűséges öleb. Furcsa egy szerzet. - Köszönöm Piet... - teszi hozzá halkan, majd körbepillant, derekamat átkarolva húz magához, és kapok egy csókot. Rövid, nem túl vad, de nem is az a romantikus izé, amit első alkalommal adott. Még túl sem tettem magam a döbbeneten, már el szakad tőlem, és szuszogva temeti arcát a hajamba. Mi a fene? Mindezt nyílt utcán? Ki ez, mit csinált az igazi Joggal? Talán kiszállt belőle a szentlélek, vagy mi a fene?
- Jó, oké, szívesen, de azért túlzásokba ne ess - hajamat igazgatva szabadítom ki magam az öleléséből, és mosolyt erőltetve magamra intek búcsúzóul. Akkor pénteken hatkor - még ő is elbúcsúzik, de azt már csak a hátamnak intézi. Ennyi mosolygás bővel elég volt. Most jöhet inkább a döbbenet. Nagyon komoly, hogy képes volt így lekapni a nyílt utcán. Hát komolyan lemegyek hídba. Lehet hogy megivott egy felet, mielőtt kijött olvasni? Már semmin sem lepődnék meg. Na de majd péntek este minden kiderül. Olyan buliban lesz része, amit sosem fog elfelejteni. Vagy amire sosem fog emlékezni... hehh...
oOoOo
Péntek este hat előtt kicsivel érkezem a kollégium elé. Otthon már javában állt a buli, mikor leléptem, de nem ittam egy kortyot se. Nehogy már előbb lerészegedjek, mint Jorg. Elég nagy nehézség lesz úgy itatni őt egész este, hogy én még tudjak majd magamról a végére. Bár lebeszéltem pár másik vendéggel, hogy szívesen segítenek. Ha ivásról van szó, akkor furcsamód hamar talál barátokat magának az ember.
Vetek magamra egy pillantást, mikor elhaladok egy kirakat előtt. Felül jó pár gombot kigomboltam ingemen, bőrnadrágom meg úgy feszül rajtam, mintha tényleg a második bőröm lenne. Ennek tuti Jorg se tud majd ellenállni. Annak meg végképp nem, ha meglát fürdőgatyában... vagy a nélkül. Vigyorogva bámulok a kolesz bejáratát, és hamarosan meg is jelenik szerelmes lovagom, hála az égnek egyedül. Kicsit tényleg aggódtam, hogy még ide is elhozza kócoskát, de nem. Azonnal küldtem is volna őket vissza a szobájukba, hogy játszanak magukkal, ha ennyire össze vannak nőve.
Egészen jól néz, ki nem olyan kis mamusz, mint általában. Jót tenne neki valami tökösebb uke, aki képes helyrerakni, vagy elviselni a romantikus hülyeségeit. Akkor talán embert lehetne belőle faragni. Bár nézzük a jó oldalát, most nincs nála rózsa. Akkor lehet itt hagytam volna a fenébe.
- Hali - mosolyogva intek, ő pedig viszonozza, miközben végigmér. Látom hogy egy hatalmasat nyel. Szuper, tudtam, hogy nagy hatással leszek rá. Én vagyok a villanykörte, ő pedig a szerencsétlen kis molylepke. Imádok ekkora hatással lenni az emberekre.
- Jól nézel ki - jegyzi meg, és mintha kicsit még mélyebb is lenne a hangja. Kicsit tétovázik, majd közelebb lép, kapok egy apró puszit számra, és... most figyeljen mindenki nagyon, nagyon!... átkarolja a derekamat! Kicsit mintha remegne, kicsit mintha zavarban lenne, de legalább átkarolt. Kész csoda. - Indulhatunk?
- Persze - bólintva indulok el, közben farzsebébe csúsztatom kezem. Nagyot szusszan, arca elvörösödik, de nem szól semmit. Okos fiú, egészen tanulékony. Séta közben teljesen átlagos dolgokról dumálunk, főleg a suliról és hogy mik történtek vele, míg nem találkoztunk. Totális zavarban van, néha elbátortalanodik, olyankor elhúzza kezét derekamról, de szabad kezemmel határozottan visszairányítom. Így most egészen meghazudtolja papucs énjét. Ráadásul a fenekét szeretem a legjobban, így szabadon pihentethetem rajta a kezemet. az egész emberben ez ér a legtöbbet. Most legalább képet kap arról, hogy hogyan kellett volna már az első alkalommal sétálnunk az utcán. A jajjIstenemmegfogtamakezed pillanat pedig nem is számít lépcsőfoknak, maximum ha kisiskolás az ember. Felnőttek vagyunk kérem szépen.
Már az utcánkra érve hallani a dübörgő zenét, a házunk előtt pedig már csípőm is mozgásba lendül. Sosem tudtam ellenállni egy kis táncnak.
- Ne aggódj, jó lesz ez! - jegyzem meg, mikor meglátom bizonytalan arcát. Azonnal összekapja magát és rám mosolyog, miközben kinyitom az ajtót.
- Nem aggódok, már alig várom! - hát várjad is drágaságom. Kezét megragadva húzom be a házba, ahol már szinte mozdulni sem lehet a tömegtől. Erősen kapaszkodik belém, és igazán jól is teszi, mert ha itt egyszer elhagy engem, akkor lehet szétszedik. Elég vad társaság ez, kicsit talán túlságosan is. Hosszú takarítás vár ránk a hétvégén.
A táncteret a medence mellett jelöltük ki a hátsóudvaron. Már meg is látom akiket eddig kerestem. Észrevétlenül intek nekik, ők pedig bólintanak. Na akkor kezdődjön a mulatság.
- Figyel Jorg, egy pillanat és itt vagyok, addig találd föl magad - belevigyorogok arcába, majd gyorsan lelépek mielőtt tiltakozhatna. Olyan elveszettnek tűnik szegény, mint egy teve az óceán közepén. Remélem azért kárpótolják majd a haverjaim. Ha minden igaz, mire visszaérek, már minimum négy röviden, és ki tudja még min túl kell lennie.
Jókedvűen húzok le én is egy felest amit valaki az arcomba tol, majd mikor megpillantom öcsémet, odaverekedem magam hozzá. Éppen egy csinos kis csaj manduláit vizsgálgatja a rá jellemző alapossággal, de mikor észrevesz, abbahagyja a dolgot.
- Sikerült? - kiáltja oda nekem, mire bólintok.
- Van még pia, vagy ugorjon el valaki venni?
- Az még van bőven... egész évben erre az alkoholmennyiségre gyűjtök, szóval ne aggódj! - vigyorogva pacsizunk egyet, majd elindulok vissza az udvarra. Útközben még egy feles, egy kis táncolás pár sráccal, sőt még egy lánnyal is, majd már kint is vagyok. Magamhoz veszek két - természetesen műanyag - pohár pezsgőt, majd Jorg keresésére indulok. A pezsgő igazán jót fog neki tenni. A sok bubi úgy fölküldi az alkoholt az agyba, hogy már bármit bevállal majd. Alig várom.
Mikor meglátom épp ki tudja hanyadik felesét húzza le hála Gvennek. Fejemmel finoman intek, hogy lépjen le, és már sehol sincs. Édes kettes, és még pár másik ember.
- Hoztam egy kis pezsgőt - zenét túlharsogva nyomom a kezébe, mire megrázza a fejét.
- Nem kéne... már így is túl sokat ittam. Mindenki kínálgat, és...
- ... és mindenkitől elfogadod, csak tőlem nem? - megbántott arccal, lebiggyesztett ajkakkal fordulok el tőle, és nem is marad el a várt hatás.
- Piet, ne haragudj, hát persze, hogy pezsgőzöm veled - szabad kezemet megragadva húz vissza, maga felé fordít, majd ismét átkarolva derekam szorít magához. Na, most már határozottabb. Kezd befigyelni az a sok alkohol. Még ez a pezsgő, talán utána egy feles, és már tökéletesen kész is lesz.
- Akkor az újrakezdésre! - fölemelem a poharam, ő pedig boldog mosollyal koccint velem.
- Az újrakezdésre.
Eltüntetjük a pezsgőt, majd a biztonság kedvéért még kikapok két feles vodkát Faen kezéből, aki éppen, véletlen, teljesen megszervezetlenül arra jár. Ezt is könnyedén megitatom vele, de most már csak óvatosan szabad, mert érzem, hogy rám is hatással van. Nehogy én üssem ki magam előbb, mert úgy elmarad az élvezet. Inkább magammal rángatom táncolni, amit először vonakodva fogad, de ugyan ki tudna nekem ellenállni.
- Figyelmeztetlek, nem vagyok a legjobb táncos - dörmögi fülembe, miközben fenekemre csusszan keze. Hoppááá... már nem is olyan visszafogott.
- Ugyan... az alkohol tánctudást is ad - nevetve csókolok nyakába, mire összerezzen. Kezdődjön az igazi buli.
Fölveszem a zene ütemét, néha néha még éneklek is. Imádom. Lassan érzem ahogy Jorg is megmozdul. Kezei ösztönösen csípőmre csúsznak megakadályozva hogy elsodródjak, de így még közelebb simulhatok hozzá. Minden porcikámat átjárja a ritmus, már nem tudok leállni. Karjaimat a nyaka köré fonva, tapadok ajkaira, de pár pillanat múlva már ő irányt. Keze ingem alá csúszik, közben szinte belefulladok vad csókjába. Óóó igen, ez az... vadulj csak. Fél kézzel kezdem kigombolni ingét, másikkal továbbra is nyakába kapaszkodok. Ahogy feltárul előttem mellkasa, finoman végigkarmolok rajta. Kell egy kis fájdalom. A zene, a hőség, a köröttünk álló emberek, az alkohol csak egyre jobban fokozza a vágyam. A fenébe is, akarom ezt a papucsot, mert kurvára fel tud tüzelni.
Eltép ajkát tőlem, megpenderít, hogy hátamnak tudjon simulni. Ütemesen dörzsölöm fenekemet dudorodó nadrágjához. A fene... az én ingemet mikor bontotta ki? Áhhh, fenét se érdekli. Amennyire csak tudom hátra fordítom fejem, és már meg is kapom a csókomat. Forró bőrömön szinte hűsítve indulnak útnak az apró izzadtságcseppek. Már nem is tudom hanyadik számot táncoljuk végig, de egyre kevésbé bírom. Ahogy fenekemnél érzem, ezzel ő is így van.
- Ahhh... - fölnyögve rántom el fejem a csókból, és keze után kapok. Ujjai már becsúsztak a bőrnaci alá, és alsó hiányában akaratlanul is farkamhoz értek. - Részeg vagy... - jegyzem meg vihogva. Oké tudom, hogy ezt ő is tudja, de gondoltam megosztom vele. Józanon sosem nyúlt volna még csak a nadrágomhoz se, nemhogy az alsómba.
- Te meg elképesztően szexi - morogja fülembe. Hangja annyira hihetetlenül mély és erotikus, hogy szinte képes lennék itt helyben elélvezni tőle. - Unom a táncot... - kihúz a ráncparkettről, majd a ház falának dönt, és újra ajkaimnak esik. Annyira vad, mégsem okoz fájdalmat. Oltári nagy kérdőjel hogy csinálja. De akkor majd én gondoskodok a fájdalomról. Lábaimat derekára fonom, nyakába kapaszkodva csimpaszkodok rá, közben ajkaiba harapok. Halkan felszisszen, én pedig megérzem vérének enyhén sós ízét. Most még ez is bevadít. Istenem, hogy én mióta vágytam egy ilyen pasira.
- Felmegyünk a szobámba? - dorombolom halkan fülébe, mire egy pillanatra mintha kitisztulna a feje, és elbizonytalanodna. A francba. Ismét ajkainak esek, hogy újra jótékony kis homály boruljon elméjére, közben dörgölőzöm hozzá, mint egy ügyes kis kiscica, aki kényeztetésre vágyik. Azt is akarok. Vad, fájdalmas kényeztetést. Elengedem lábaimmal derekát, majd a köztünk lévő minimális helyre becsúsztatom kezemet, egyenesen az alsójába. Most rajta a sor, hogy felhördüljön, mikor forrón lüktető farkára fonom ujjaim. Neki is jól esne egy kis hűsölés. Már tudom is hol... - Túl... meleg van... - lihegem fülébe, közben egy pillanatra sem állítom le kezem mozgását. Élvezd csak, úgysem tudsz ellenállni. - A medencében... ott folytassuk - az utolsó pillanatban rántom ki kezem, mire egy csalódott nyögés, és kába szemek a válasz. Istenem de jól néz ki így. - Ott kiverem neked, sőt... akár többet is kaphatsz - finoman megszívom vérző ajkait. Egyre jobban imádom a részeg Jorgot.
- De... nincs fürdőgatyám... - felnevetve hajolok ismét füléhez.
- És ez komolyan gond? Egy ilyen apróság miatt mondanál le rólam? - kuncogva simítok végig nadrágján. Úúúúgyis az enyém vagy Jorg, úúúúgyis.
|
| timcsiikee | 2012. 05. 29. 00:37:04 | #21215 |
Karakter: Jorgen Lindberg
Megjegyzés: ~ Onyimnak
Jorg:
Reggel óta, amikor csak lehetőségem volt követtem a csoportját. Teát hoztam magammal inni, így Poulnak azt tudtam hazudni, hogy csak wc-re megyek ki minden alkalommal. Lehet, hogy tudja, hogy hova jövök, de ezt nem tudhatom, úgy sem szeretnék rákérdezni. Most is ide vezetett azonnal utam, mert a mai napról kb. megjegyeztem, hogy mikor hol van órájuk, hisz múlthéten ilyenkor majdnem az egész napot együtt töltöttük. Sanyargató emlékek.
Most viszont nem látom sehol. A csoportja tagjai épp az előttük lévő csoportra várnak, hogy kijöjjenek, és elfoglalhassák a helyüket, Piet viszont nincs köztük. Lehet észrevett, és hazament inkább? Remélem nem így van. Már csak az, ha messziről láthatom néha egy kicsit jól esik. Nem tudom miért. Vagyis… tudom. Még mindig szeretem, és szeretném látni, remélve hogy megtörik a jég és talán újra vele lehetnék.
Viszont hatodszori átfésülése a tömegnek sem eredményez találatot, így feladom. Legalább most igaz az, hogy a mosdóba jöttem el, mert tényleg kell. Lassan elkezdődi ka következő óra, hallom ahogy az emberek ki és be vonulnak a másik teremnél, de már háttal vagyok nekik. Egy piszoárnál el is végzem a dolgom. Azt hiszem ha visszamegyek, meghívom Poult egy kávéra a tegnapi italért cserébe. Megérdemli, és talán elmondja azt, amit tegnap este akart, csak fáradt volt hozzá. Már nagyon érdekelne.
- Szervusz Jorg... – visszhangzik egy számomra kedves hang, de nem csak a fejemben. A csempe veri vissza a hullámokat. Épp hogy eligazítottam gatyámat, ijedten perdülök meg, és meglátom a bejáratnál álldogáló alakot.
- Piet… Te… - mégis itt van. Hogy-hogy nem vettem észre? Az lehetetlen. Lehet, hogy kint volt? Vagy rosszul emlékeztem és most jött ki a teremből? Az nem lehet… a csoporttársai egy részére is emlékszem így biztos, hogy nem most volt itt órája.
- Igen én, és ne tettesd itt a döbbent áldozatot. Láttam, hogy egész nap figyeltél. Az, hogy úgy lihegsz a nyomomban, mint egy kölyökkutya, azt mutatja, hogy még mindig nem értetted meg, amit tegnap próbáltam elmagyarázni – mégis észrevett. Ettől felforrósodok a pólóm alatt. Nem… nem az izgatottságtól, inkább az idegességtől. Nem akartam felbosszantani, tényleg nem.
- Nem követtelek... én csak... csak látni akartalak... egy pillanatra – tudom, hogy nem fogja elhinni, de… de én az igazat mondom. Sosem hazudnék neki. Na jó lehet ami neki követés, nekem nem az. Tisztázni kéne a fogalmakat. Közeledik felém, az aurája pedig hihetetlenül félelmetes. A külseje nem… gyönyörű mint mindig, legszívesebben megsimítanám az arcát, de amit a tekintetében látok, az megrémít.
- Most láthatsz, remélem boldog vagy – rájövök hogy egy fülkébe hátráltam, és már épp elzárja előlem a menekülési utat. - Ugyan, ne légy már ennyire megilletődve, foglalj helyet nyugodtan – szó szerint a wc-re taszít így fájdalmasan huppanok le a kemény felületre. Legalább a fedele le van hajtva… biztos nem rég takarították.
- Piet… - próbálok hangot találni gondolataimnak, de elég nehéz, ha ő van a közelemben. Ilyenkor a fejem hihetetlenül kusza, és csak őt akarom látni. Most viszont egyszerre érzem ezt is és az ellenkezőjét. Menekülnék a tekintete és a túlságos közvetlensége elől. Épp hogy kiejtem nevét megcsókol, riadtan meredek lehunyt szemeire. Annyira hihetetlenül szép még így is. Lassan lehunyom szemem és engedek ennek a csábításának. Érezhetem az ajkait, és az illatát… Istenem, olyan mintha álmodnék, bár számomra túl heves a csókja.
- Nem is vagy annyira szánalmasan mamusz, mint hittem – nyakamra tér, belesuttog, megharapja finoman, amitől előtör hangom. Észre sem veszem elsőre, hogy ujjaival nadrágom zárjánál matat. Ne… Neh… - Bár reméltem, hogy az első kis demonstráció elég lesz, de úgy tűnik nem értetted meg, milyen is vagyok valójában. De ezt orvosolhatjuk – Ne Piet… ne tedd ezt. Ne csináld…
Megszívja nyakam, ujjai becsúsznak a szövet alá, és ráharapok ajkaimra miután meghallottam saját hangomat visszacsapódni a falról. Ez rémes… ez mocskos… itt a wécén ülve… Istenem… mégis olyan jól esik az érintése, ugyanakkor megrémít a közvetlenség. Én nem ilyennek képzeltem.
- Phiet... ne... . próbálom eltolni, semmiképp sem tudnám bántani, még egy kicsit sem. Soha nem akarnék neki fájdalmat okozni, viszont a tiltakozó szavaim, az, hogy próbálom eltolni nem jár sok sikerrel.
- Miért ne? Hiszen ezt akartad nem? Te is szeretnéd, ha a számba vennélek? – ég az arcom szemérmetlen szavaira. Ő… ő tényleg ilyen. Ha nem ilyen lenne nem mondaná ki. Viszont ezt álmaimban sem hittem volna. - Azt mondtad, hogy megváltozol, hogy teljesíted, amit csak szeretnék. Nos én ezt szeretném... engedd, hogy leszopjalak, miközben mindenki minket néz... – mindenki? Kipattannak szemeim. Hogy érti azt, hogy mindenki? Fojtottan nyögök fel.
- Tűnés onnan! – hangosan zeng Poul, hangját eltorzítja a kiabálás. Piet csak felé néz, közben engem masszíroz. Én… én ezt nem bírom. Szerencsére Poul hangja segített abban, hogy ne élvezzek ilyen gyorsan. Piet keze hihetetlenül puha és meleg és… ahh…
- Poul... ahh...
- Ohhh, szóval Poul, örülök a találkozásnak. Mondd csak, lenne kedved csatlakozni? Vagy csak nézelődni jöttél? – nem látom Poult a faltól, viszont hatalmas szemeket meresztek Pietre. Ugye csak viccel? A látóterembe kerül Poul nekem háttal, Pietet pedig elrángatja rólam. Egyszerre megkönnyebbülés eszemnek, testemnek viszont hatalmas kín, hogy nem érezhetem az érintését. - Ezt azt hiszem vehetem nemnek...
- Szállj le végre Jorgról! Egyáltalán semmi vicces nincs abban, amit csinálsz!
- Nem viccnek szánom. Inkább vedd rá, hogy ne kövessen. Te a vagy a pasija, úgyhogy nem lenne hátrány, ha téged szeretne, nem pedig engem. De azért szurkolok nektek. Szerintem nyugodtan folytathatod onnan, ahol abbahagytam. Jognak már úgysem kell sok – már csak távolodó lépteit hallom meg. testem összecsúszik, kezemmel viszont magamat igyekszem takarni főleg akkor, amikor Poul felém fordul.
- Jorg…
- Menj ki… - suttogom halkan, de mikor nem mozdul könnyfátyolos tekintettel nézek fel rá – Kérlek – mondom hasonló hangerővel, mire megmozdul, rám zárja az ajtót, és hallom, hogy kimegy. Kintről pusmogás szűrődik be egy pillanatra. Ez a kis közjáték elég is volt ahhoz, hogy lelankadjak. Szerencsére vagy sem… egy biztos, hogy valamilyen módon fáj az egész. A szívem, az ölem, a nyakam, még az arcom is. Visszarendezem ruházatomat. Egyetlen szipogással vissza is szívtam a könnyeket. Remek… Sóhajtok párat, még szerencse hogy itt mindig rendszeresen és jól takarítanak, így a tisztító illatát érzem, majd lenyugszom és kimegyek. Kint csak pár ember van az aulában, Poul pedig az ajtó mellett várt engem a táskámat fogva. Odalépek hozzá, fájdalmas mosollyal.
- Kösz – elveszem tőle, és azonnal el is múlik az a gyenge kis mosoly is. Nincs kedvem a következő órához, habár nem most fog kezdődni. – Menjünk egy büféhez – ajánlom fel, amire Poul csak biccent, és követ.
Meghívom egy kávéra, és leülünk egy szélre eső asztalhoz. Sokáig nem szólalunk meg, én csak meredek a kávémra és kevergetem. Nincs kedvem semmihez. Végig Piet jár a fejemben és az, hogy mit is tehetnék. Lassan már azt sem tudom, hogy mit akar.
- Jorg… tudom, hogy nem akarod ezt hallani, de Piet gonosz veled. Most nagyon durván viselkedett. Még ezek után is őt szeretnéd?
- Honnan tudod, hogy én nem akartam? – csak a mondat végén nézek rá. Állom tekintetét.
- Mert én nem ilyennek ismerlek – most viszont oldalra nézek. Való igaz. De az akkor is tagadhatatlan tény, hogy élveztem. Ha közben el is süllyedtem volna szégyenemben, elmenekültem volna, de mégis élveztem. Mocskos vagyok. – Még ezek után is követni fogod? Tényleg vele akarsz lenni? Pedig láthatod, hogy Ő nem szeretne.
- Tudom, hogy csak el akart riasztani, pont ezzel. Még túlzott is.
- Honnan tudod biztosan, hogy nem túlzott? – vág vissza. Összeszorulnak ujjaim a kanálon.
- Nem… Azt egyszerűen nem gondolhatta komolyan. Ő nem olyan, hogy… hogy egyszerre többen… - be sem tudom fejezni a mondatot, mert érzem, hogy mindjárt leég az arcom. Poul csak sóhajt.
- Menthetetlen vagy. – mikor ránézek csak keserűen mosolyog. Vagy csalódottan? – még mindig szeretnéd, hogy segítsek?
- Tényleg tudnál? – először egy vállrándítással reagálja le a kérdésemet.
- Nem olyan nehéz. Olvastam már mocskos verseket perverz költőktől is régebben. Kíváncsiságból sokat olvasgattam ilyenek után – elvirulva vigyorodik el. Édes.
- És ez nekem hogyan segítene?
- Csak azt mondom, hogy nem nehéz rájönni mire vágynak az effélék – homlokráncolva nézek rá az utolsó szó miatt, és mikor megérti lesüti a szemét – Bocsánat, de ezzel a mostani akciójával teljesen elásta magát előttem a kis szerelmed.
- Nem hibáztatlak, de akkor se mondj ilyet kérlek… legalább előttem ne.
- Rendben. – belekortyol a kávéba, majd kicsit közelebb hajol – Nos… nem szoktál… fantáziálgatni? Tudod… - szemével furán jelez, amit először nem értek, csak értetlenül meredek rá, majd mikor leesik kipirultan hajolok el tőle, hátamat a háttámlának feszítve.
- Nem én… - vágom rá hirtelen, majd cseppnyi gondolkodás után meggondolom magam – Talán… motyogom halkan.
- Akkor először ezzel tudsz gyakorolni. Fantáziálsz, rá gondolsz és szoktatod magad ahhoz, hogy ilyeneket tehess vele – végig suttog, hisz nyilvános helyen vagyunk akkor is, ha szinte senki nincs itt rajtunk kívül. Egyik tenyeremmel eltakarom számat, sőt így szinte a fél arcomat és csak ide-oda kapom tekintetemet zavaromban. Most… most komolyan arra utal, hogy azt csináljam? Ráadásul buzdít rá, hogy gyakrabban. Pont a szobatársam te jó ég…
- Poul te olyan hülye vagy – nevetek halkan tenyerembe, majd zavart nevetéssel folytatva kevergetem meg a kávémat.
- Holnap este meg elviszlek majd valahová, a következő lépéshez. – sandán nézek rá, de nem szólok semmit. Végül is én kértem, hogy segítsen.
~*~
Este, sőt éjjel felébredek, lázasabb, izzadtan forgolódva az ágyban. Az emberek általában a rémálmokból kelnek így, az én álmom viszont sokkal másabb volt ennél. Pietről álmodtam és arról amit ma csinált velem… csak ott folytatta. Édes istenem. A sötétben kikukucskálok a takaróm alól Poul felé nézve, aki halkan, egyenletesen szuszog mozdulatlanul. Lenyúlok és persze megérzem vágyamat. Totális zavar.
Azt mondta csiáljam… ettől több önbizalmam lesz. De ez annyira hülyén hangzik, ráadásul nem vagyok egyedül a szobában.
A nadrágomba csúsztatom a kezem, és rámarkolok. Már ettől is sóhajtanom kell, de erősen ráharapok alsó ajkamra, nehogy felébresszem. Az lenne csak az igazán ciki.
Lehunyom a szemem, lassan masszírozni kezdem magam, közben visszaidézem vágyálmom képeit. Nem a mosdóban ültem, hanem egy kanapén egymás mellett voltunk a tévét nézve, talán valami romantikus film volt, nem emlékszem. Néha felém sandított, elkezdett simítani, én meg csak hagytam. Hagytam azt is, hogy kikússzon az ölelésemből, hogy elém térdeljen, simogasson, csókolgasson, végül hogy a szájába vegyen. Oh istenem…
Piet… Piet… Piet… Piet… Vagy ezerszer elismételem magamban nevét, egyre jobban beleélve magam a képzeletembe, míg végül nem a tenyerembe élvezek, és jólesően sóhajtok fel. Istenem… istenem… mi a fenét művelek? Úristen… De mégis, így sokkal könnyebb. Ez a kellemes érzés, ami eláraszt, annyira megnyugtat, hogy szinte azonnal visszaalszok.
~*~
Poul fogja a csuklómat, vonszol maga után én pedig egyre bizonytalanabbul megyek utána, lassan kezdem visszahúzni.
- Biztos, hogy ide akarsz te jönni?
- Igen, ismerem a helyet.
- Ismered? – állok meg ezzel őt is visszarántva – De hát ez egy melegbár!
- Jorg… - megáll velem szemben, nem eresztve a csuklómat – Tudom, hogy nem tűnt fel, de nem véletlen, hogy olyan könnyen elfogadtam, hogy te is meleg vagy. – nagy szemekkel nézek rá. Ezt tényleg nehezen hiszem el. Fel sem fogtam, hogy valóban e miatt lehet ennyire kedves velem.
Kihasználva bambaságom tovább vonszol és már csak akkor kapok észbe, amikor bérünk, és leülünk a sarokban lévő boxba.
- De… miért pont egy melegbár? – kérdezem miközben az itallapot fixírozza.
- Egy sima bárban egyszerre vannak heterók és melegek. Általában több a heteró. Itt viszont csak melegek vannak, akik előtt nem kell szégyellni azt, hogy más vagy mert olyanok mint te.
- Van benne valami – közelebb csúszok hozzá, hogy vele együtt nézhessem az itallapot, mert egy asztalnál csak egy van.
- Fogd meg a kezem – mondja hirtelen, mire elhajolok tőle.
- Tessék?
- Szokj hozzá a gondolathoz. Fogd meg a kezem sőt a combom jobb lenne. Engem nem feszélyez a dolog. A kedvedért szívesen vállalom a próbaalanyt. – felnéz az itallapból, komolyan. – Én egy vodka-narancsot iszok. És te?
- Nekem is jó lesz – mondom halkan, és már el is hussan, az asztalra dobva az itallapot.
Még nem fizettünk, majd a végén. Az asztal számláját úgyis jegyzik. Két vodkanarancs után jött egy tequila, ami után már sokkal könnyebben fogdosom Poul combját. Egész formás, kemény és nem is vastag. Persze rajta minden ilyen. Feljebb tolja a kezét a combján, ujjai hegyével véletlenül megérintem ágyékát így kicsit visszahúzom a kezem, de ráteszi a sajátját.
- Csak nyugodtan, ne fogd vissza magad – mondja kicsit halkan az előző témát félbeszakítva. Miről is volt szó? Nagyon közel ülök hozzá, figyelek is, hallom is, de annyit ittam már, hogy a fejembe szállt.
- Talán csak azért megy most így mert részeg vagyok. Lehet mindig annak kéne lennem? – vigyorodok el majd halkan felnevetek, sokáig, mintha valami jó viccet mondam volna, de mikor könnyeimet törölgetem le meglátom a tánctéren Pietet. Nem… ez nem lehet. Mióta lehet itt? Vajon észrevett? Nagyon rá van nőve valakire. Istenem miért kell ezt látnom? Egy pillanatra mintha felém nézne, de a másik fazon szinte nem is hagyja, hogy rajta kívül másra figyeljen.
- Piet – mondom halkan, már fel is állnék lendületből, mikor Poul a csuklómnál fogva visszaránt.
- Jorg, ne figyelj rá. Ha megint követed vagy leszólítod, csak meg fog alázni. – komolyan néz a szemembe, én fájdalmasan meredek rá, és amikor lassan visszafordulnék hogy lássam újra kivel táncol, Poul két keze közé fogja az arcomat, és visszafordít maga felé. – Ne nézz rá Jorg.
- De… - megszólalni sem hagy, megcsókol, de elég hevesen, és talán az alkohol a bűnös azért, hogy hamar viszonozni kezdem, átkarolom, elmélyíti a csókot és követem, de mikor eszembe ötlik, hogy ez nem az az íz, ez nem Piet íze, elkapom tőle magam, pár pillanatig csak közelről nézem arcát, majd kitépem magam az ölelésekből és kirohanok a mosdóba.
Miért csinálta ezt? Még mindig csak arról lenne szó, hogy segít nekem? Ilyen messzire menne? A mosdóban most nincs senki… azt hiszem. Legalábbis nem hallok öhm… gyanús hangokat. Arcomat lelocsolom hideg vízzel, hogy kicsit észhez térjek, de a pia nem akar olyan gyorsan kiszállni a fejemből, ahogyan én akarom. Chh… többé nem iszom ennyit.
Hirtelen kivágódik az ajtó, ijedten kapom oda a tekintetem, kissé dulakodó hangokkal kezdődik, majd két alak jön be egymásba kapaszkodva, falva a másikat. Csak pár pillanat kell, hogy rájöjjek ki az egyik fél. A másik az számomra teljesen ismeretlen, viszont sokkal helyesebb, mint a múltkori hapsi. Az ajtó mellett a falnál állapodnak meg, még pár hosszú pillanatig zavartalanul smárolnak, végül sóhajtva elhajol Piet, és mint aki eddig nem vett volna észre eljátssza magát.
- Oh, hello Jorg… Úgy néz ki dupla randizunk. – miközben engem néz és hozzám beszél, a pasas a nyakát csókolgatja. Ujjaim a csapra feszülnek. Ha erősebb lennék, vagy a ragasztás lenne gyenge, félő hogy letörném. – Nincs kedved beszállni? – vigyorodik el, mikre a pasi felhajol róla, és sunyim mosolyogva dörgöli orrát az arcához.
- Hé, nem erről volt szó – dörmögi mély hangon, másik kezem ökölbe szorul. Fáj… iszonyatosan fáj…
Nem szólok semmit, csak kicsörtetek mellettük, nevetéssel övezve. Látom neki is túl jó a kedve. Biztos ő is ivott már eleget.
Nem az asztalhoz megyek vissza, ahol Poul ül, hanem a bárpulthoz, kérem az én részemet a számlából, valamint kérek még két tepiulát. A sót és a citromot félreteszem, egymás után ürítem ki a két feles poharat, de nem is bánom a só hiányát, az egyik citromot már visszasírom, és gyorsan bele is harapok. Még jó, hogy nem dobtam el. A düh elnyomja a hányingerem. Direkt csinálta. Tudom… eddig is így akart elrettenteni a többi próbálkozása mellett, de nem elég. Pedig most tényleg nem követtem. Nem is láttam a tegnapi incidens óta, csak az álmomban.
Kóvályog a fejem.
Meredten figyelek a mosdóajtók felé. Elég hamar kijön egyedül. Csak nem máris végeztek? Vagy én hagytam el az időérzékemet?
- Jorg. – Hallom meg mellettem Poult, és csak egy fél pillanatra szentelek neki figyelmet.
- Most ne – tolom el magamtól, felállok és Piet felé lépek komoran. Hamar állítom meg. Teljesen jó kedélyűen néz felém.
- Meggondoltad magad? – kiabálja át a zenét – már késő, lemaradtál a lehetőségről – szavai késként vájódnak szívembe és forognak párat, de tudom hogy pontosan ezért csinálja. Nem mondok semmit, mire csillapodik mosolya.
Vállánál fogva nekicsapom a falnak épp annyira hogy ne legyek durva, ajkaira hajolok és az alkoholtól mámorosan, magamhoz képest durván csókolni kezdem. Sajnálom, hogy nem érezhetem az ízét, mert az ital totál kimarta a számat. Egész testemmel a falhoz préselem, hogy érezze minden centiméteremet, Egyik kezem nyakára simul, a másik fenekére, nyelvemet szinte ledugom a torkán a csók közben, majd hangosan lihegve válok el tőle hirtelen, meglepett tekintetébe meredve.
Kicsit még ég bennem a düh, de ugyanakkor a vágy is felé, viszont rájövök, csak a pia teszi ezt velem. Nem szólok semmit, ahogy ő sem, ruhaujjammal letörlöm a számat, sarkon fordulok és a hátam mögött hagyom Pietet, Poult, sőt az egész bárt, és egy taxihoz csörtetek, hogy vigyen vissza a kollégiumba. A friss levegő segít valamennyit kijózanodni, a lehúzott ablak is a kocsiban… majd a koliban kidobhatom a taccsot.
|
| Onichi | 2012. 05. 28. 21:54:06 | #21208 |
Karakter: Piet Kjaerulff
Megjegyzés: ~ Timcsimnek
Piet:
Mikor belépek az ajtón, szinte mellbe vág a zene. A levegő fülledt a rengeteg embertől, az alkoholtól, és még ki tudja mitől. Szeretem ezt. Az én helyem itt van, főleg egy ilyen kimerítő hét után. Drága jó testvérem nem akart elkísérni, így most egyedül kell keresnem valami harapni valót. Ez az egyik legforgalmasabb hely, tekintve, hogy közel van az egyetemhez. Itt biztosan talál az ember olyat, aki eleget tesz az elvárásainak. Nekem jelenleg csak egy nagy, zabolátlan, helyes pasira van szükségem, aki kiment abból a nyáltengerből, amibe kerültem. Egy fincsi kis úszómesterre lenne szükségem. Remélem összejön.
Könnyedén siklok át az emberek között a pultig. Az évek és a rutin, a tömegben csak így lehet közlekedni. Ha sokat gyakorolja az ember, akkor hamar ráérez a dologra. A pultra könyökölve, testemmel alig láthatóan követve a ritmust kezdem mustrálni a tömeget. Már egészen könnyen ki tudom szúrni, hogy ki vonzódik a srácokhoz, és ki az, akit inkább egy mély dekoltázs csavar az ujja köré.
Nem is kell sokáig várni, megjelennek az első portyázók. Elég csinos pofim van ahhoz, hogy vonzzam az embereket... sajnos az idiótákat is. Ismét a rutin mutatkozik meg, ahogy szépen lekoptatom őket. Szerencsére értenek az első szóból. Van itt még rengeteg részeg fiúcska, aki annyit se tud magáról, mint egy vőlegény a legénybúcsúján. Szépen fölcsípik, és szegény kölyök másnap azt se fogja tudni miért fáj annyira a hátsója. Az én igényeim azért ennél nagyobbak. Helyes arca, rámenős duma, és izgalmas éjszakát ígérő tekintet. Persze nehogy bárki azt higgye, hogy valami olcsó kis ribanc vagyok... ilyenkor még nem jutok el az ágyig senkivel! Sőt... a legtöbbjükkel sose jutok el addig. Nekem más is igazán elegendő egy kiváló estéhez.
- Meghívhatlak egy italra kiscsillag? - kis híján fölhorkantok a megszólításra. Na ne már... komolyan nem tellett ennél többre? Még álmomból fölkeltve, félig elrothadt aggyal is jobbat találok ki ennél. Negédes mosollyal fordulok a mögöttem álló felé. Hmm... nem olyan rossz, bár az ízlésemnek túl karakteres az arca. Ráadásul itt érzem a szájából áradó alkohol és bagószagot. Nem szeretem a dohányosokat, borzasztó velük smárolni.
- Bocsi, de éppen ivásmentes napot tarok - hátamat a pultnak támasztva figyelem ahogy tovább vigyorog. Ha én ittam volna meg azt a pia mennyiséget, amit ma már ő elfogyasztott, akkor talán még lehetne is valami, de így... elég esélytelen a dolog.
- Akkor mi lenne, ha valami másra hívnálak meg? - úgy tűnik tetszik neki amit mond, mert vigyorogva kortyol egyet az italából. Igen... részegen mind azt hiszik, hogy nagyon frappánsak, pedig egyáltalán nem. A sok barom...
A megfelelő lekoptatáson merengve pillantok oldalra, és egy pillanatra ki is kerekedik szemem. Na ne már. Mr. Konzervatív egy ilyen helyen? És még itt is engem bámul? Istenem... ez kellett nekem. Ha akar valamit jöjjön ide, ne üldögéljen, mint egy rakat kaki. Nincs szükségem plátói imádóra.
Szemforgatva fordulok vissza a kissé ittas sráchoz, már éppen gorombán küldeném el, mikor támad egy ötletem. Talán ha látja, hogy én túlléptem a dolgon, akkor végre ő is lemond az ilyen megfigyelő akciókról. Igen... az elrettentésnél nincs is szebb.
- Nekem jobb ötletem van... - jól idomított kiscica módjára simulok a sráchoz, igyekezve kizárni a belőle áradó bagószagot. - Mit szólnál, ha inkább segítenél nekem egy kicsit? - végigfuttatom mellkasán kezeimet. Egye fene... legalább izmos. Rosszabbul is járhattam volna. Arcán látom, hogy felkeltette érdeklődését a dolog. Derekamat átkarolva von még közelebb magához, közben lehajol, hogy jól halhassuk egymást
- Miben kéne segíteni? - ohh hát nem egészen abban, amire te gondolsz. Abból, hogy máris a fenekemen jár a keze nem nehéz kitalálni, hogy mit tervez. Sajnálom nagyfiú, de tuti, hogy ma nem. Velem legalábbis biztosan nem. Oldalra pillantok, hogy ellenőrizzem, figyel e kedvenc mamuszom, de a látványtól egy pillanatra még a szám is tátva marad. Valami ismeretlen srác hajol hozzá olyan közel, mintha épp lekapni készülne. Innen csak kócos világosbarna hajat látok belőle, és azt, hogy nagyjából egy magas Jorggal. Na jó... ez furcsa... és ami még érthetetlenebb, hogy ha éppen van valaki,aki ennyire rajong érte, akkor ő miért engem néz. Nem értem én ezt a pasast. Állom a tekintetét, megvárom, míg ő fordul el tőlem, majd újra segítőm felé fordítom a figyelmemet. Egy kicsit még eljópofizok vele, végül kihívom. Nem is kell sokáig győzködni, jön a csodálatos éjszaka reményében. Olyan, mint egy ostoba kis tehén, akit lehet terelgetni. Ha már a megvezethető élőlényeknél tartunk, remélem Jorg követ majd minket. Ahogy a hős szerelmes énjét ismerem, le sem lehet majd vakarni a nyomunkból.
Szerencsére semmit nem kell mondanom, még részegen is tudja a dolgát. Amint kiérünk a kellemesen hűvös utcára, már nekem is esik. Óóó igen, ez már hiányzott. Csak ne lenne ennyire borzalmas íze. Pfúújj... de ha nincs más, azt kell élvezni. Kis idő múlva már hallom is a beszélgetést, majd a sietősen távolodó lépteket. Kétségem sincs afelől, hogy ki volt ez, így nincs miért folytatnom. Zihálva tépem el magam tőle, majd hátrálok egy lépést.
- Köszi a segítséget, további jó vadászást... - bájos kis kacsintás, amire csak egy elégedett vigyort kapok. Nem érinti túl érzékenyen, hogy lerázom. Ő is tudja, hogy hosszú még az éjszaka.
- Bármikor... és ha esetleg folytatásra vágynál, itt megtalálsz - vigyorogva int, majd enyhén bizonytalan léptekkel elindul vissza a bárba. Remélem szerencséje lesz. nekem mára elment a kedvem az ilyesmitől.
Kezeimet zsebre vágva indulok el hazafalé, de amikor meglátom az engem figyelő alakot, egy pillanatra megtorpanok. Hunyorognom kell, hogy fölismerjem, de... de igen. Ez a srác odabentről, akit Jorggal láttam. Így egészében felmérve... nem is olyan rossz. Legalább Jorgnak is lesznek szép napjai. De mi a fenéért hagyta ott azért, hogy utánam kémkedjen? Idióta költői lélek... Remélem most már megírja az epilógust.
oOoOo
Ásítva cammogok egyik előadóból a másikba. Ezért rossz ötlet hét közben szórakozni járni. Az embermindig úgy fog kinézni, mint egy rongy, amit egy egész csapatnyi kecske próbált elfogyasztani. És még az sem segített rajtam, hogy aludtam az első órán. Mi lesz itt még... bár csak addig kell túlélnem, mag aláírom a jelenlétit, és minden szuper lesz.
Kíváncsiságból magam mögé pislantok, és nem kell csalódnom. Jorg messze, amennyire csak lehet úgy, hogy még lát, követ engem. Ma szinte minden óránk közös épületben van, és ez már reggel tudatosult bennem, mikor megláttam. Elég letaglózó viszont, hogy a tegnapi kis bemutatóm sem rettentette el. Pedig még ráadást is kapott az este. Sőt neki ott van az a kócos srác, akinek nyugodt szívvel felolvashatná a verseit, és áradozhatna neki a szinesztéziák csodálatos világáról. Erre mit csinál? Engem követ, és azt hiszi, hogy nem veszem észre. Bár egészen tehetséges, hiszen a kis barátját sikerült leráznia. Talán majd gratulálok neki, amint ünnepélyesen bejelenti, és megfogadja, hogy soha többet nem követ, nem néz rám, és nem próbálkozik semmiféle dologgal, amiben az a szó szerepel, hogy "mi". Onnantól lenne csak igazán szép az élet.
Egészen addig a nyomomban van, míg be nem megyek az előadóba, és be nem vetem magam az egyik hátsó helyre. A többiek körém gyűlnek, úgy helyezkedve, hogy ne legyen feltűnő, mikor szunyókálok. Ilyenek az igazán jó haverok.
Szépen, kényelmesen elhelyezkedve hunyom le szemeimet. Muszáj kitalálnom valamit Jorgnak. Ez így nem túl jó. Olyan, mintha valami kutyát idomítanék. Most jön az a rész, mikor megpróbálom leszoktatni valami rossz szokásáról. Kár, hogy sosem volt kutyám, így csak a megfélemlítős módszert ismerem. Nincs más lehetőség, el kell vennem a kedvét tőlem. Nézzük a jó oldalát... az ilyesmi legalább nekem élvezet.
Az óra végére már meg is álmodtam a megfelelő módszert. Most a visszájára fordítom a dolgot. Megvárom míg bemegy a mosdóba, hiszen oda még neki is járnia kell, és ott majd szépen elintézem a dolgot. Ha lesznek ott mások, akkor sem változtatok a terven. Nekem csak jó, ha van nézőközönség, ha meg nekik nem tetszik a műsor, akkor majd kimennek. Nem olyan nagy dolog ez.
Már jóval élénkebben, kíváncsian fürkészem a folyosókat, és meg is találom. Most én eredek a nyomába, persze jóval tehetségesebben, mint ahogyan korábban ő tette. Látom, ahogy kíváncsian fürkészi a csoportomat, és mikor nem lát engem köztük, elbizonytalanodik. Egy ideig még figyel, majd csalódottan odébb áll. Mint egy kivert kutyakölyök... lassan komolyan megsajnálom.
Egészen sokáig követem, mire végre bemegy a mosdóba. Elég későre jár, az előadások pillanatokon belül kezdődnek. Talán neki most nincs semmi. Éljenek a napközbeni lyukasok. Néma árnyként követem, mikor belépek, épp nadrágját igazítja vissza. Felesleges munka... nemsoká úgyis újra szétzilálom a dolgokat.
- Szervusz Jorg... - mosolyogva, lassú léptekkel indulok felé. Ő döbbent kiáltással fordul meg, és úgy néz rám, mintha három fejem nőtt volna. Hát igen... korábban már kifejtettem milyen jó is lenne ez a dolog.
- Piet... Te... - olyan zavarban van, mint egy kisiskolás lány, ha az egész osztály szeme láttára húzza föl valamelyik kissrác a szoknyáját, és mindenki láthatja a bugyiját. Hmmm... ahhoz képest, hogy semmi közöm az irodalomhoz, ez a hasonlat tetszik.
- Igen én, és ne tettesd itt a döbbent áldozatot. Láttam, hogy egész nap figyeltél. Az, hogy úgy lihegsz a nyomomban, mint egy kölyökkutya, azt mutatja, hogy még mindig nem értetted meg, amit tegnap próbáltam elmagyarázni - beszéd közben folyamatosan sétálok felé, ő pedig hátrál. Szinte hallom ahogy nyel egy hatalmasat. Igen. gondolom, hogy elég ijesztő lehetek... pedig szinte még semmit sem láttál belőlem.
- Nem követtelek... én csak... csak látni akartalak... egy pillanatra - végül sikeresen behátrál egy fülkébe, de szerintem ő észre sem veszi. Hopp, ketrecben a cica... innen már nincs kiút.
- Most láthatsz, remélem boldog vagy - széttárom karjaim, majd belépek mellé a fülkébe. Lassan tudatosul benne, hogy hová is kerültünk, és hogy mennyire közel vagyok hozzá. Mellkasa egyre gyorsabban emelkedik és süllyed. Mint egy szerencsétlen sarokba szorított vad. Még a végén sajnálni fogom. - Ugyan, ne légy már ennyire megilletődve, foglalj helyet nyugodtan - vigyorogva lökök rajta egyet, mire egyensúlyát vesztve huppan a lehajtott wc ülőkére. Így egy kicsivel még magasabb is vagyok nála. Ez a helyzet is egész jó, de mennyivel jobban örültem volna, ha egyszer ő támad le így engem egy mosdóban.
- Piet... - csak a nevemig jut, már tapadok is ajkaira. Természetesen nem viszonozza, csak döbbent nyögést kapok. Mintha legutóbb is ugyanez történt volna. A fene essen belé, hogy semmiből se tanul. Hát így akart megváltozni? Már épp hajolnék el, hogy a képébe vágjam, mikor végre megmozdul nyelve. Hoppáhoppáhoppá. Persze még mindig én uralom a csókot, de kezdetnek már ez sem rossz.
- Nem is vagy annyira szánalmasan mamusz, mint hittem - dünnyögöm nyakát harapdálva, miközben ujjaim fürgén oldják ki nadrágját. - Bár reméltem, hogy az első kis demonstráció elég lesz, de úgy tűnik nem értetted meg, milyen is vagyok valójában. De ezt orvosolhatjuk - ajkaimat nyakára tapasztom, nem finomkodom, úgy szívom meg, hogy nyomot hagyjon. Legalább a kis kócos is rájön, hogy kaki van a palacsintában. Hangos, mély nyögése szinte visszhangzik az üres mosdóban, és be kell vallanom, hogy engem sem hagy hidegen a dolog. Nadrágom kezd kényelmetlenül szűkössé válni, de most nem rajtam van a hangsúly. Ha végeztem vele, akkor majd esetleg könnyítek magamon is. Talán ha végignézetném vele... hmm... ez nem is rossz... az talán mélyen szántaná finom lelkét.
- Phiet... ne... - finoman próbál eltolni, ahogy alsója alá csusszan kezem, de nem túl erős az ellenállás. Szemei egészen elsötétültek a vágytól, hiszen még egy mamusznak is vannak szükségletei.
- Miért ne? Hiszen ezt akartad nem? Te is szeretnéd, ha a számba vennélek? - ismét felnyög, ahogy ujjaim lüktető férfiasságára fonom. Úgy tűnik nincs sokra szüksége, hogy feléledjen... ráadásul nem is kell szégyenkeznie a méretet illetően. Kár hogy mamusz szegény... - Azt mondtad, hogy megváltozol, hogy teljesíted, amit csak szeretnék. Nos én ezt szeretném... engedd, hogy leszopjalak, miközben mindenki minket néz... - szinte rémülten pillant le rám, de én csak vigyorgok. Óóó igen, sajnálom, de ha nem futamodsz most meg, akkor tényleg ilyesmi fog következni....
- Tűnés onnan! - hoppá... vendégünk akadt. Kíváncsian fordulok hátra, de nem igazán zavartatom magam. Továbbra is vígan masszírozom Jorgot. De hisz a kis kócos. Pont az talált ránk, akit szerettem volna. Hát ez tuti a szerencsenapom. Kár hogy olyan morcosan néz rám. Nem is értem mi a baja.
- Poul... ahh... - jön a döbbent, zavart kiáltás, de ahogy rászorítok férfiasságára, ez is csak nyögésbe fullad. Látom ahogy egyre dühösebb fintorba rendeződnek arcvonásai. Bájos.
- Ohhh, szóval Poul, örülök a találkozásnak. Mondd csak, lenne kedved csatlakozni? Vagy csak nézelődni jöttél? - kedves kis mosollyal kérdem, de ő dühösen ragadja meg vállaim, elránt Jorgtól, és úgy forgat, hogy kettőnk közé kerüljön. - Ezt azt hiszem vehetem nemnek... - vállat vonva lépek hátra, hogy ne érjen el. Sajnos magasabb, és erősebb is nálam. Nem hiányzik egy kék folt egyik testrészemről sem.
- Szállj le végre Jorgról! Egyáltalán semmi vicces nincs abban, amit csinálsz! - sziszegi halkan, de a mosolyomat nem tudja letörölni. Milyen aranyosan védi. Ez belé van esve, mint vak öregasszony a csatornába. Igazán édi.
- Nem viccnek szánom. Inkább vedd rá, hogy ne kövessen. Te a vagy a pasija, úgyhogy nem lenne hátrány, ha téged szeretne, nem pedig engem. De azért szurkolok nektek. Szerintem nyugodtan folytathatod onnan, ahol abbahagytam. Jognak már úgysem kell sok - kacsintva intek nekik, majd mielőtt még meg találna ütni, kisietek a mosdóból. Hehhh.. ez viccesebben alakult, mint hittem. Szuper... szeretem az ilyen kis szerelmi háromszögeket... kivéve, ha én vagyok a szenvedő alanya. De hát... majdcsak megoldom nem? Meg ha szerencsém van, akkor ez végre felnyitotta Jorg szemét... minket nem egymásnak teremtett az ég.
Szerkesztve Onichi által @ 2012. 05. 28. 22:22:56
|
| timcsiikee | 2012. 05. 27. 22:48:17 | #21196 |
Karakter: Jorgen Lindberg
Megjegyzés: ~ Onimnak
Jorg:
Kitudakolom, hogy hol van a törisek mai előadása. Kicsit várnom kell, sőt ha nem jártam volna már erre akkor eltévedtem volna az épület ezen részén, de sikerül megtalálnom a megfelelő termet. Megállok a bejárat előtt, és veszek egy mély levegőt. Nyugi Jorg… menni fog. Lehet, hogy csak így próbél meg tesztelni, hogy valóban komolyan gondolom-e. Hát ha erről van szó, akkor megmutatom, hogy tényleg komolyan gondolom.
Belépek a kitárt bejáraton. Már elkezdtek gyűlni az emberek, de még nincsenek igazán sokan. Szinte azonnal megtalálom amint belépek, mintha ki lennék rá éleződve. Talán így is van.
Felsétálok és bevágódok a sorra, majd a mellette lévő ülőhelyet foglalom el. Újabb mély levegő, gyorsan…
- Piet... ami tegnap történt...
- Az megtörtént, és nem áll szándékomban változtatni rajta. Felesleges próbálkoznod. – kissé fáj, szívemet maróan fáj, de… de nem szabad kimutatnom. Csak valamilyen tesztnek fogom fel ezt is.
- De meg tudnék változni! – ezen sokat gondolkodtam tegnap és még ma reggel is. Poul is segített kicsit tisztábban látni. Nem várhatom el, hogy minden egyes hülyeségemet szeresse, hát ha valami nem tetszik, mondja meg és tudom, hogy érte meg tudnék változni.
- Nézd Jorg, már mondtam, hogy nagyon kedves srác vagy, de az én igényeimnek már túlságosan is. Nem tudnál megváltozni, nem tudnál olyan lenni aki mellett igazán jól tudom érezni magam – lassan kezdem elveszíteni a maradék önbizalmamat és hitemet. Nagyon úgy néz ki, hogy komolyan gondolj az egészet, és ez nem csak egy próbatétel. De nem adom fel. Ilyen könnyen nem fogom feladni.
- Honnan tudod? Biztosan képes lennék rá. Érted - kelletlenséget jelez arcával sóhajtva.
- Szóval azt mondod az én kedvemért megváltoznál? Képes lennél megtenni amire kérlek, mindenre amire igazán szükségem van egy pasiban? – csak kimérten bólintok. Semmi kiskutya feeling. Igen, igen és ezerszer is igen. Megtenném érte, csak nem lehet valami eget rengető dolog. - Igazán bájos vagy, hogy ezt mondod, de... inkább megmutatom mire gondoltam – már épp mondanám, hogy mutassa csak, amikor rám hajol. És… és…
Megcsókol… a tömeg előtt nem törődve azzal, hogy a teremben sokan vannak. Nem csak finoman simít ajkaival, hanem szinte felfal, és ha ez még nem lenne elég, egyik kezével hajamba túr, másikkal pedig egyszerűen rámarkol… rám-markol. Te jó ég.
Ettől pillanatok alatt felgyullad az arcom, ráadásul izgalomba hoz, amitől szégyenkezem. Mi-mindenki előtt, az előadóban ilyenre képes? És tőlem is ezt várná el? Te jó ég.
- Látod, hogy mi kell nekem? Remélem érted, miért nem hiszem, hogy meg tudsz változni. De azért szép volt... – döbbentem meredek előre, ahogy fülembe suttog, közben folyamatosan ölemet simogatja, amitől egyre merevebb leszek. Összehúzom magam, hogy ne érjen el. Végre elhajol így fellélegezhetek. Mintha eddig szauna szerű forró levegőt szívtam volna. - A helyedben most mennék. Mindjárt kezdünk...
Nem is figyelem arcát, azon igyekezek, hogy egyik évfolyamtársával se találkozzon a tekintetem, és azonnal kisietek, magam elé szorítva a kezemet. Jó ég… Jó ég… ezt nem hiszem el… ez képtelenség.
~*~
Poul szeme kigúvad, amikor elmesélem neki az egészet, ami ma történt.
- Komoly? – ő a saját ágyán ül törökülésben, valami kólát iszogatva szívószállal, én pedig vele szemben a másikon. Ketten vagyunk egy szobában, és eddig Poullal jól kijöttem. Megörültem mikor az sem botránkoztatta meg, amikor elmondtam, hogy… milyen is vagyok. Ezért tudok neki mesélni Pietről. Csak előre biccentett fejjel bólintok egyet. Még a szemébe sem tudok nézni ilyen után.
- Ott helyben letepert, és az sem zavarta, hogy ott van egy hatalmas csoport körülötte. – még kimondani is… fura érzés.
- Szerintem nyilvánvaló, hogy mit szeretne.
- Én is tudom – kapom fel a fejem, hogy a szemébe nézzek, majd sajnálkozva fogom vissza magam. Nem akartam rákiabálni, csak… csak kicsit vagyok ingerült a dolog miatt. – Most már én is rájöttem… de nem tudom elhinni. Én nem ilyennek képzeltem, és… és nem ilyennek ismertem meg.
- Vagy csak nem ismered. Eddig azt láttad benne, amit akartál, de most megmutatta, hogy Ő milyen. – erre nem tudok mit mondani. – Biztos, hogy még így is szeretnéd… - nem fejezi be a mondatot, mert megint komor pillantással illetem.
- Én még most is kedvelem… lehet meg is szerettem. Sok jó tulajdonsága van. Nem lehet, hogy csak meg akart félemlíteni?
- Jorg, ne hülyéskedj. Csak a jót akarod látni benne.
- Tudom. De ez olyan nagy baj? – csak sóhajt egy nagyot, majd leteszi a már rég üres poharat.
- Na jó… mit szólnál, ha lemennénk ide a közeli bárba, és meghívlak valamire.
- Nem akarok berúgni – felnézek rá, mert már felállt az ágyról.
- Nem is kell, csak iszogatunk egy kicsit, és emberek között jobb a hangulat. – talán van benne valami.
- Hát, jó… - egyezek bele, majd követem.
~*~
A bár valóban hangulatos, és tele van fiatalokkal, akik korombeliek. Leülünk az egyik éppen felszabaduló asztalhoz a fal mellett, de Poul szinte azonnal fel is áll, hogy hozzon valamit inni. Ezt az egyet elfogadom tőle, de a következő kört úgyis én fizetem. Leül velem szemben, és koccintok vele. Meg is lep, hogy mosolyogva. Tényleg jó a környezet, és jobban érzem magam tőle.
- Ritkán jövök le ide… nem is tudom, mikor voltam itt utoljára.
- A gólyaavatón – vágja rá Poul.
- Tényleg – egy kis nosztalgia. Micsoda év is volt az első. Körbenézek, és egy alakon ragad meg a tekintetem. Sokat átsuhannak előtte, de én csakis őt figyelem meredten. Ez Piet… nem is tudtam, hogy… de miért is lep meg azok után? Lassan kezdem úgy érezni, hogy tényleg nem ismerem igazán. Épp egy sráccal beszélget. Nem tűnik túl helyesnek, de elég közvetlen vele.
Mintha csak megérezné, hogy figyelem, oldalra pillant, és észrevesz. Csak szemforgatva fordul vissza beszélgetőpartneréhez.
- Itt van – mondom halkan, mire Poul közelebb hajol, így rá nézek.
- Tessék?
- Itt van Piet – mondom ismét, ugyan olyan hangerővel, majd a bárpult felé mutatok. Hátra fordul, majd visszanéz rám.
- Jorg, most ne figyelj rá. Azért jöttünk le, hogy kikapcsolódj. Jorg! – csak akkor figyelek rá megint, amikor másodszorra kiáltja már a nevem.
- Bocsánat, csak nehéz nem rá figyelnem.
- Megértem, de próbáld meg. – vállamra simítja kezét, és támad egy ötletem.
- Hajolj ide. – nézek mélyen a szemébe, komolyan.
- Tessék?
- Hajolj az arcomhoz közel. Kérlek.
- Hahh… na jó áthajol és arcom majdnem az arcát éri, egy ideig azt figyelem hogy ne legyen túl közel sem túl távol, de mikor megbizonyosodom róla, hogy pont jó, felnézek ismét rá, és amint találkozik vele a tekintetem újra, meredten figyelem. Mondhatni farkasszemet nézek vele, mégis én vagyok az első, aki megszakítja a szemkontaktust. Megfogom Poul vállát, hogy tudja elhajolhat. – De ugye tudod, hogy ezt nem fogom többet csinálni?
- Tudom – mosolyogva teszem vállára a kezem, mire meglepetten néz rám. Talán az lepi meg, hogy mosolygok, csak próbálok úgy tűnni, mint aki jól érzi magát. Viszont amikor egy pillanatra megint Piet felé téved tekintetem azt látom, hogy az az ocsmány pasi egyre közelebb hajolva flörtöl vele. Ettől homlokomat ráncolom, de amint elfordulok tőlük, keserűség ül az arcomra, és inkább meghúzom az italomat. Egy húzással le is döntöm. Egy picit meg is üti a fejem, de biztosan csak a meleg levegő miatt ilyen gyors a hatása.
Lopva pillantok néha feléjük, és amikor együtt indulnak el kifelé, felállok.
- Mindjárt jövök – elkapja a csuklómat.
- Ne kövesd Őt. Jorg nem éri meg.
- Csak a mosdóba megyek – nyugtatom meg egy mosollyal, majd lesimítom rólam a markát. Még szerencse, hogy a kijárat felé vannak a wécék is. Elég pár lépés, és a tömeg már el is takar, lemaradozva mögöttük figyelem alakjukat, és amikor félig hátra fordul, elbújok egy ember mögött.
Kimennek a helyiségből, utánuk pár hosszú pillanattal lépek ki az ajtón. A kinti friss levegő azonnal megcsapja arcom, és egy pillanat alatt tökéletesen józanná tesz. Pár lépéssel arrébb, pont az utcalámpa erős fénye alatt látom meg őket, ahogy… egymásba karolva épp úgy falja fel Pietet, ahogy ma Ő engem. összeszorulnak ajkaim.
Egy kéz simul hátulról a vállamra, és hirtelen felé fordulok. Már meg sem lep, hogy Poul az. Még jobban összeszorítom a szám, hogy még véletlenül se előtte sírjam el magam. Az kéne még…
- Jorg… - kirántom szorításából a vállamat, majd sarkon fordulva inkább visszaindulok a kollégiumba.
~*~
Ruhástól feküdtem be az ágyba, csak a cipőmet vettem le, és magamra terítettem a takarót is. Talán alig negyed órája fekhetek így összekuporodva, amikor felkapcsolódik a villany. Arcomat azonnal a takaróba dörgölöm.
- Jorg… - hallom, hogy bezárja az ajtót, de én csak a fal felé fordulva fekszem. – Figyelj… - érzem ahogy leül az ágyamra, és besüpped a matrac. – Csak téged akart idegesíteni.
Ettől hirtelen megfordulok az ágyon, és a szemébe nézek, nem is törődve az arcommal.
- Ezt meg hogy érted? – felvonom még a szemöldökömet is.
- Úgy, hogy amikor elrohantál én még ott álltam és láttam, hogy különváltak. A pasi visszament a bárba, Piet meg el valahová. – habár bizonytalan a dolog, mégis megnyugtat.
- Ez igaz? Ugye nem csak azért mondod, hogy megnyugtass?
- Nem hazudnék ilyennel. Feleslegesen nem adnék neked reményt, ha nem lenne igaz. Hidd el. – ez még egy kicsit segít megnyugodni. De csak egy kicsit.
- Kösz… - a hátamra fekszem, és kissé sajnálkozó, de kedves mosolyt villant felém – Viszont teljesen tanácstalan vagyok. Nem tudom, hogyan változhatnék olyanná, mint amilyet ő szeret.
- Majd segítek neked – látom, hogy megpróbál elnyomni egy ásítást, de végül veszít vele szemben, és kézfejét a szája elé tartva adja meg magát. – De majd csak holnap oké? Mára eléggé kifáradtam. – fel is áll az ágyamról, ezzel nyomatékosítva mondatát.
- Köszönöm Poul – mosolyodom el. Leveti a farmert és a dzsekit, majd leoltja a villanyt, és lefekszik. Nagyjából követem példáját, csak én már az ágyban fekve tornázom le magamról a nadrágot, és visszabújok a takaró alá. Valamivel nyugodtabban gubbasztok a fal felé fordulva mint az előbb, hála kedves szobatársamnak. Viszont a tény, hogy holnap milyen nap következik, egyszerre tölt el izgalommal és cseppnyi fájdalommal is.
Holnap szinte az összes óránk egy épületben lesz Piet csoportjával.
|
| Onichi | 2012. 05. 20. 14:20:37 | #21057 |
Karakter: Piet Kjaerulff
Megjegyzés: ~ Timcsimnek
Piet:
Kifejezéstelen arccal, kedvtelenül sétálok az étterem felé. Kb annyi kedvem van most oda menni, mint amennyivel a fogorvost is meg szoktam látogatni. Nem elég, hogy nincs kedvem, még ez a nyomorult szél is ellenem van. El se tudja képzelni, mennyit bajlódtam a hajammal, erre meg... na tessék.
Sóhajtva igazítom meg, közben egyre lassítom lépteim, ahogy közeledek. Nem gondoltam volna, hogy ez ekkora teher lesz. Jorgen. Kikészít az a pasi. Pedig mikor először megláttam, egy hűha volt rá a reakcióm. Nem igazán tűnik ki a tömegből, semmi feltűnő nincs rajta, de ha jobban megnézi az ember, akkor észreveszi, hogy igazán lenyűgöző a saját módján. Annyira figyelt már engem, hogy nem hagyhattam szó nélkül, plusz tetszett az a csodálat és vágyakozás, ami a szemeiben csillogott. Nem okozott túl nagy gondot, hogy szóba elegyedjek vele. Óóó bárcsak ne mentem volna oda hozzá.
Befordulok az utolsó sarkon, már szinte hátrafelé haladva. Életem egyik legrosszabb döntése volt, aminek most véget kell tenni. Nekem túl sok ez a pasi. Eleinte még viccesek voltak a rajongó szövegei, a gyönyörű hasonlatok, hogy milyen csodálatos vagyok, de aztán kezdtem besokallni. Rá kellett jönnöm, hogy ő ezeket halálosan komolyan gondolja. Nekem nincs bajom a romantikus, érzékeny pasikkal, nem utálom őket, csak kerülöm. Nem az én világom ez az este órákat telefonálni, napközben pedig nyálas üzenetekkel bombázni egymást. Az utóbbi napokban már inkább el sem olvastam az SMS-eket, amiket küldött. Kicsit azért sajnálom szegény. Annyira kis finom lelke van, hogy nem tudom hogyan viselné, ha dobom. Ezért is teszem személyesen. Általában egy telefonnal elintézem az ilyeneket, de neki adok még egy lehetőséget a formás hátsója miatt. Hátha ma jön a nagy áttörés, és végre rákapcsol. Egy hét alatt meddig jutottunk el? Ölelés, kézfogás, és egyszer egy puszi az arcomra, ami után még bocsánatot is kért! Egy másik kapcsolatban ez két óra alatt lezajlik. Egy hét alatt pedig már kimerítettük az összes dolgot, ami engem érdekel, és már a következő helyes domináns félre vadászom. Pont ez itt a baj. Néha úgy érzem, én vagyok a dominánsabb fél. Komolyan, kicsit néha késztetést érzek arra, hogy pátyolgassam, mint egy ártatlan, szerencsétlen kiskölyköt.
Hiába húzom a dolgokat, sajnos egyszer meg kell érkeznem. Keresek egy üres asztalt, majd kelletlenül levágom magam a székbe. Mikor újra az asztal felé fordulok, már ott ül velem szemben. Döbbenten pislogok rá, egyszerűen nem tudok hová tenni a dolgot. Na ezt hogy a rákba csinálta? Komolyan dobok egy hátast ettől a pasitól. Bárcsak mindig ilyen titokzatos lenne... akkor sokkal jobban érdekelne.
- Sokat vártál rám? - na igen, ezt a mosolyt, és a hozzá tartozó tekintetet kicsit sajnálni fogom. Mennyivel jobb lenne, ha nem szólalna meg, nekem meg csak bámulnom kéne őt. Minden könnyebb lenne.
- Nem, csak most jöttem - ezzel ő is tisztában van, hiszen látta.
- Ez a tiéd - meglepetten figyelem ahogy előkap egy vörös rózsát és felém nyújtja. Ismét egy kiváló bűvészmutatvány. Kár hogy ez már nem nyűgöz le annyira. Nekem kicsit túlzás ez az egész. Virágot a lányoknak szoktak venni, a nyálas sikerfilmekben. Nehezen tolerálom az ilyesmit, mégis igyekszem, hogy ne nagyon látszódjon a fintor arcomon mikor átveszem.
- Köszönöm.
Csendben iszogatjuk kávénkat, bár ő inkább csak engem bámul. Eleinte még egészen jól esett, de most már kicsit zavar. Nem vagyok én valami kiállítási tárgy, hogy ennyit nézegessen. Egyikünk sem szól semmit, de őt még ez sem zavarja. azt hiszem neki ez valamiféle idilli csend lehet. Pedig de örülnék, majd most áthajolna az asztal fölött, és fülembe súgná mennyire kíván, kirángatna a mosdóba, és ott mászna rám teljesen. És ha még ránk is nyitna valaki... huhh...
- Lassan indulhatunk? Igaz egy óra míg kezdődik, de a jegyeket még nem vettem meg - kiváló gondolat. Úgyis túlságosan elkalandoztam. Majd a hideg levegő lehűt.
- Persze, biztosan sokan lesznek - ha valami nyálas filmre megyünk, akkor nem olyan biztos. Nem mertem megkérdezni, mert féltem, hogy a válasz elrettent ettől a mai naptól. Akkor pedig még tovább húzódott volna ez az egész. Épp kotornám elő pénztárcámat, mikor széles mosollyal pattan föl.
- Én állom - és már el is tűnik. Nos... ezt azért meg tudnám szokni. De ezt az egy dolgot. Fintorogva sandítok a rózsára, majd az asztalon hagyva sétálok az ajtóhoz. Remélem jó napja lesz annak, aki megtalálja. Hátha azt hiszi majd, hogy egy titkos hódolótól van. Már ha nő találja... ha férfia, akkor biztos elviszi a barátnőjének. Ez a rendes módja a virágadásnak.
Mikor visszatér, azonnal észreveszi a virág hiányát, és kissé értetlenül bámul rám. Kérdésére csak visszapillantok az asztalunk felé, megjátszott döbbenettel, mintha csak most vettem volna észre a dolgot.
- Oh, az asztalon hagytam.
- Mindjárt hozom - mosolyogva, mint egy lelkes kiskutya hozza a virágot, és adja újra a kezembe. Most talán valami dicséret, vagy buksi simi kéne? Mindennek van határa.
oOoOo
A film szerencsére egy kellemes csalódás volt. Az egyik új akció filmet néztük meg. Az ilyesmit már szeretem. Csak annyi romantika van benne, amit feltétlenül megkövetel a filmművészet. Hogy megtörjem a csendet, a filmről fecsegek neki. Nem hiszem hogy túlságosan élvezte volna, de azért mosolyogva hallgat. Talán csak szeret hallgatni engem. Nem igazán emlékszem minden üzenetre amit írt nekem. Ráadásul az a sok bonyolult, kacifántos hasonlat... Sosem tudtam igazán értékelni az irodalmat. Az én világom a múlt. Az a rengeteg csoda, ami fönnmaradt, amit tanulhatunk a régiek hibáiból. Nincs is bennünk semmi közös. Nem is értem, hogy jöhettünk össze. A külső igazán csalóka lehet. De legalább tudom, hogy az ilyen pasikat hamar dobni kell, nem halogatni a dolgot napokig. Mindenkinek könnyebb így.
Végre valahára, talán az út felénél már meg is fogja a kezem. Rohamléptékben haladunk előre, mit ne mondjak. Ahogy oldalra pillantok, és meglátom azt a tekintetet, amivel szinte pislogás nélkül engem bámul, hát... kicsit megmozdul a jó énem, de abban a pillanatban rá is tapos a gigantikus rossz. Tudom, hogy sajnálatra méltó, hogy annyira belém van habarodva a kis szerencsétlen, de nem tudok mit tenni. Én képtelen vagyok elviselni ezt a ragaszkodást, és azt a romantikus hősszerelmes viselkedést. Brazil szappanoperákban még elmegy, de itt a valóságban nem. Legalábbis ha rólam van szó, nem.
Néha váltunk pár szót, de amúgy csak a csönd vesz minket körül. Igyekszem mosolyogni valamennyire, hogy legalább az utolsó közös emlékei szépek legyenek. Legalább láthatja, hogy nem vagyok én akkora szemét, mint amilyennek gondolni fog. Ha jól emlékszem barátai se nagyon vannak, szinte mindig egyedül láttam, mikor engem figyelt messziről. Bárcsak kicsit tökösebb lennél Jorg, kár ezért a hátsóért.
Végre véget ér a tortúra, és megérkezünk a házunk elé. Szembe fordít magával, még mindig fogja kezemet, másikban pedig a rózsámmal matatok. Így próbálom levezetni ezt a feszültséget. Olyan sokszor dobtam már ki embereket... akkor ez most miben más? Miért vagyok ennyire zaklatott tőle?
- Jó este volt - jegyzi meg mosolyogva, és látom rajta, hogy valóban így is gondolja. Most mit mondjak? Nem szokásom hazudni, így most is inkább más felől közelítem meg a dolgot.
- Igen, jó film volt - és ez még igaz is. Közelebb lép, így föl kell emelnem fejem, hogy szemébe tudjak nézni. Most kéne? Vagy mikor elbúcsúzunk? Számít még ez a kicsi idő bármit is? Óvatosan, mintha porcelánból lennék, úgy ér hozzám, és simítja hátra egy tincsemet. Arcán annyira ellágyult kifejezés fut át, hogy szinte félek, itt fog elolvadni az orrom előtt.
- Piet - halkan suttogja nevem, mire egy pillanatra megborzongok. Szemeiben elszántságot, és némi félelmet látok megcsillanni. Hopp... csak nem elszánta már végre magát a dologra?
Kíváncsian járatom tekintetem az ajkak és a szemei között. Mind a kettő igazán csábító. Miért nem maradhatna ebben a hitben meg mindenki? Jól néz ki, akkor egy csodálatos éjszakád lesz. Ez most nem jött be Piet. Egy csodálatosan hosszú heted lett.
Egyik kezével tartja államat, közben én lehunyom szemeim. Hátha... hátha most jön az áttörés. Talán... mégsem...
Olyan gyengéden simogatja ajkaim, mint még senki. Elfojtok egy csalódott sóhajt, inkább hagyom, hogy irányítson. Hagy élvezze ki az első és utolsó alkalmat szegény. Amúgy a csók íze egyszerűen tökéletes, de a tálalással van némi probléma. Nem túl lelkesen, de egy kicsit igyekszem viszonozni a dolgot. remélem azért egyszer majd talál olyat, aki értékeli ezt a törődést. Mondjuk egy szeretethiányos, bántalmazott, lelki sérült srác személyében. Róla tökéletesen tudna gondoskodni.
Lassan hajol el tőlem, még egészen közelről hallom szuszogását. Hát... nem változott a véleményem. Mi nem igazán lehetünk boldogok együtt.
- Nagyon kedvellek, Piet - jajjj... istenem.. hát... ez nyálas. Mármint tök cuki, hogy végre kimondta, de istenem... miért kellett erre ennyit várni? És miért pont egy ilyen drámai időpontban? Kicsit már tényleg kezdem sajnálni. Persze ez nem azt jelenti, hogy vele maradok, isten ments, ilyenre soha de sohadesohadesoha nem vetemednénk. Nincs az a pénz.
- Én is, Jorg, de... mondanom kell valamit - na tessék. Miért érzek bűntudatot emiatt? Talán mert annyira szánni valóan édes gyerek, hogy szinte bűn ezt tenni vele. Dehát istenem, akkor csukjanak le miatta, nem tehetek mást.
- Igen?
- Azt hiszem ez nem fog menni - látom ahogy arcára döbbenet ül ki. Úgy pislog rám, mint egy kislány, akitől elvették a nyalókát és jelenleg még föl sem sikerült dolgoznia a dolgot. Ejnye, ne nézz így, mert a végén még tényleg lelkiismeret furdalást kapok.
- De... de.... miért? Mi a baj? - tudtam, hogy rögtön ezt fogja kérdezni. Pedig a legtöbben rögtön levágják a dolgot, vállat vonnak és mosolyogva lelépnek. Esetleg néha fölajánlják, hogy hívjam őket, ha egy kis bulihoz lenne kedvem.
- Nagyon kedves vagy, meg minden, de... - Kezeimet mellkasához húzza, hogy még közelebb legyek hozzá, közben értetlenül, szinte már kétségbeesetten pislog rám. Ajjjistenem... miért kell ilyen kis hősszerelmesnek lennie? Kár hogy nem nagyon tud meghatni. Mennie kell, nincs mese, hiába húzza a dolgokat.
- Piet ne mondj ilyeneket. Mit csináltam rosszul? Túl gyors voltam? - na jó, akár fájni fog neki, akár nem, meg kell tudnia a dolgot. Talán még tanul is belőle a legközelebbi kapcsolata javára.
- Túl gyengéd vagy Jorg... Én ennél többre vágyom - most még nagyobb kérdőjel tűnik föl arcán. Szinte vörös fénnyel villog. Sajnálom, de nekem ennél tényleg több kell. Egy kis szenvedély, egy kis hevesség, váratlan dolgok, egy kis dominancia, és esetleg néha még egy icipici fájdalom is. Ő ezt nem tudja nekem megadni.
- Én... Tehetek ellene. Mit szeretnél? - elmosolyodva, szinte vágyom arra hogy megsimogassam a buksiját Még most is a kívánságaimat lesi. Pedig ha tudnád, szerintem belepirulnál a dolgokba. Nem ismersz Te engem, kedves drága Jorg.
- Erről van szó. Túl figyelmes vagy. Úgy érzem ezért nem fog menni. Sajnálom - kezébe adom a rózsát, ezzel jelképesen is lezárva a dolgot. Megsemmisülten bámul utána, de... de majd kiheveri. Elbúcsúzva lépek be az ajtón, majd vissza sem pillantva csukom be magam után. Remélem nem fog itt éjszakázni, vagy kövekkel dobálni az ablakomat és szerenádozni. Sajnos belőle még azt is kinézném.
Hatalmas, megkönnyebbült sóhajjal fektetem hátamat az ajtónak, meggyűröm arcomat. Végre. Szabadság.
oOoOo
Másnap reggel az asztalnál lapátolom magamba a reggeli műzlit, mikor drága testvérem huppan le mellém. Jól néz ki, mint mindig, bár a nyomomba sem érhet. Ő hódítsa csak a női szívecskéket.
- Reggelt Piet. Hogy ment a tegnap este? Sikerült megszabadulnod Mr. Mamusztól? - érdeklődik közben elhúzza előlem a tálat, kiveszi kezemből a kanalat és nekiáll a reggelimnek. Már föl sem veszem. Mindig is ez ment. Még arra is lusta, hogy kaját készítsen magának.
- Igen, bár van egy olyan érzésem, hogy nem most láttam utoljára. Nem az a fajta, aki könnyen feladja - fintorogva kászálódok föl, és öcsém értelmes hozzászólásait hallgatva kapom magamhoz táskámat. Ez a gyerek is annyit tud beszélni, szerintem még az ágyban se fogja be. Hogy unhatja az a sok csaj. Én sem figyelek rá, sőt azt se hallja meg, hogy köszönök és kilépek a bejáraton. Vajon mikor tűnik föl neki, hogy magában beszél? Hülye gyerek...
Elég kevesen üldögélnek már bent mikor beérek, pedig ez a terem az egyik kisebb előadók közé tartozik. Na mindegy, nem az én felelősségem, hogy bejárjanak.
Keresek egy helyet valahol középen, majd mikor elhelyezkedtem, unottan kezdem olvasgatni jegyzeteim. Remélem hamarosan befutnak a haverok, mert így nem olyan izgi. Főleg, hogy most még új félistent sincs kedvem keresgélni. Ez a beégés egy rövid időre elvette a kedvem a vadászattól. Kísérletezzen a jó halál. Keresnem kéne valakit, aki kideríti nekem, hogy ki a papucs és ki nem. Mert ez így lég ciki volt. Sajnálom szegényt...
Brrr... Piet, kapd össze magad! Mikor volt szokásod sajnálni azokat, akiket dobtál? Ezt a lépést is muszáj volt megtenned, szóval semmi önmarcangolás. Már ha az olyan könnyű lenne.
Az az igazság, hogy csak addig érzem rosszul magam, míg meg nem látom. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy mikor besétál a terembe, és elindul felém, csak egy fintorra telik. Jajjj neee... tudtam, hogy nem fogja föladni, de ez azért túlzás. Legalább egy nap pihit adhatott volna. Ő is nyugiban írhatott volna valami depis verset, és falhatta volna a jégkrémet, ahogy az ilyen finom lelkű kis emberkék teszik a nagy szakítások után.
Leül mellém, olyan tekintettel néz rám, mint egy kiskutya, akit előző éjjel hagytam egy dobozba az út szélén. Csak emellett ott az elszántság is. Hajj szegény, azt hiszi van bármi esélye is. Talán meg kéne hallgatnom. Vagy nem...
- Piet... ami tegnap történt... - egészen határozottan kezd bele, de nem érdekel. Nem nagyon szeretném azt hallgatni, ahogyan próbálja magát visszakönyörögni. Semmi esélye, most már azt sem akarom, hogy reménykedjen. Neki is jobb lesz így, még ha most nem is hiszi el.
- Az megtörtént, és nem áll szándékomban változtatni rajta - kezeimet fölemelve szakítom félbe. - Felesleges próbálkoznod.
- De meg tudnék változni! - olyan kis magabiztosan jelenti ki, hogy ha nem róla lenne szó, még el is hinném. Úgy tűnik nem hisz nekem. Drasztikusabb módszerekhez kell folyamodnom... olyanokhoz, amik kicsit elriasztják tőlem. Menjen keressen magának valakit, aki vevő erre a törődésre.
Tenyerembe támasztom állam, hunyorogva meredek Jorgra. Bárcsak elsőre fölfogta volna.
- Nézd Jorg, már mondtam, hogy nagyon kedves srác vagy, de az én igényeimnek már túlságosan is. Nem tudnál megváltozni, nem tudnál olyan lenni aki mellett igazán jól tudom érezni magam - igyekszem kedvesen, mosolyogva beszélni, mintha csak egy gyerek lenne. Még mindig olyan elszántan bámul rám. Nincsenek rá túl nagy hatással a szavaim. Hát ez remek.
- Honnan tudod? Biztosan képes lennék rá. Érted - sóhajtva forgatom meg szemeimet. Komolyan rosszul vagyok ezektől a dumáktól. Azt várja, hogy könnyezve omoljak a karjaiba? Mert maximum öklendezve rohanok majd a mosdóba.
- Szóval azt mondod az én kedvemért megváltoznál? - hátra dőlve, érdeklődve pislogok rá, mire bólint egyet. - Képes lennél megtenni amire kérlek, mindenre amire igazán szükségem van egy pasiban? - ismét bólint, bár már látom tekintetén a bizonytalanságot. Szemem sarkából körbepillantok. Már egészen sokan vannak itt. Így még jobb. - Igazán bájos vagy, hogy ezt mondod, de... inkább megmutatom mire gondoltam - mér nyitná a száját, hogy belegyezzen, vagy épp tiltakozzon, de nem engedem neki. Előre hajolva kezdeményezek egy csókot, de most nem úgy, ahogyan ő tegnap. Vadul falom ajkait, néha kicsit megrágcsálva őket. Igazán finomak, de... kár, hogy az övéi. Igazán pazarlás.
Döbbent nyögésének hála el tudom mélyíteni a dolgot. Csak hogy teljes képet kapjon. Egyik kezemmel a picit durva tincsek közé túrok, másikat a nadrágjára simítom. Hoppá... itt sem olyan rossz. Csak az a kár, hogy ezt az ő tempójában maximum az esküvő után tudhattam volna meg. Hehhh...
Zihálva szakítom meg a csókot, és füléhez hajolok, közben lassan simítom kezemet nadrágján.
- Látod, hogy mi kell nekem? Remélem érted, miért nem hiszem, hogy meg tudsz változni. De azért szép volt... - vigyorogva harapdálom meg fülcimpáját, majd elhajolok tőle. Úgy pislog rám, mintha hirtelenjében két fejem nőtt volna. Huhh.. mennyi mindent tudnék azzal csinálni. Remélem most már megértette, hogy miért mondtam azt, amit. Ennyire neki sem lehet szelektív felfogása. - A helyedben most mennék. Mindjárt kezdünk... - nem is kell neki kétszer mondani. Föláll, és sietős léptekkel, a csoporttársaim tekintetének kereszttüzében elhagyja a termet. Szuper... most már tényleg nyugi van.
|
| timcsiikee | 2012. 05. 11. 22:59:15 | #20885 |
Karakter: Jorgen Lindberg
Megjegyzés: ~ Onimnak
Jorg:
Habár kedvencem az irodalom, valahogy a költők élete most nem igazán tud lekötni. Nem… teljesen máshol jár az eszem. Már egy hete, hogy először elhívtam Piet-et randizni és igent mondott. Annyira jó volt, de nem akartam elsietni a dolgot. Csak jól éreztük magunkat, a második randin úgy kísértem „hazáig”, és ma megteszem az első lépést ahhoz, hogy komolyan vegyen. Fontos számomra. Nem, nem csak a szépsége fogott meg, egyszerűen a kisugárzása vonz magához, mint méhet a virágpor. Nagyon-nagyon kedvelem, talán azt is meg merném kockáztatni, hogy szeretem. Először csak távolabbról figyeltem, aztán hihetetlenül meglepett mikor leszólított és beszélgetni kezdtünk. Én, aki eddig csak figyelte az elérhetetlennek tűnő csodát, vele beszélgettem és barátkoztam. Talán azért tette, mert észrevett és talán ez adott bátorságot ahhoz, hogy végül tovább lépjek a kezdetleges barátságon. Meglepett, amikor igent mondott, pedig nem is mertem volna remélni. Hihetetlenül boldoggá tett, szerintem nem is tudja, hogy mennyire.
~*~
Ahogy érte megyek hátam mögött feszesen tartok egy rózsát, hogy ne vegye észre. Most vettem a közeli virágosnál, ahogy a kávézó felé tartottam. Ez után jön egy mozi, majd ismét az ajtajáig kísérhetem. Mikor meglátom, hogy éppen leülni készül, megszaporázom lépteimet és gyorsan leülök vele szemben, és mire helyet foglal majd előre néz meglepetten jön rá, hogy nincs egyedül. Lenyelem lihegésem.
- Sokat vártál rám? – kérdem mosolyogva, mire megrázza fejét.
- Nem, csak most jöttem – imádom a hangját. Legközelebb kéne írnom neki egy verset, biztosan örülne neki. Ódákat fogok zengeni róla.
- Ez a tiéd – húzom elő hátam mögül a szép virágot, és felé nyújtom. Kissé meglepetten és egy furcsa kifejezéssel arcán elveszi tőlem.
- Köszönöm – habár arcán inkább meglepettség ül, remélem, örül neki belül. Egy virágnak ki ne örülne? Szépek, illatosak és megihletnek.
Kérünk kávét, hogy a napközbeni órák után is tele legyünk energiával. Egyik karommal az asztalon könyökölök, tenyeremre támasztom arcomat és őt figyelem, ahogy kevergeti a forró frissítőt, ahogy ajkaihoz emeli a csészét és finoman iszik. vajon olyan puhák mint képzelem? Annyira kíváncsi vagyok. De nem szabad elkalandoznom. Annyira őt figyeltem, hogy az én tejszínes kávém lassan már kihűl, így én is iszogatni kezdek. A virág az asztal közepén fekszik keresztbe előttünk.
A karórámra pillantok.
- Lassan indulhatunk? Igaz egy óra míg kezdődik, de a jegyeket még nem vettem meg.
- Persze, biztos sokan lesznek – a zsebe felé nyúlna, de tiltakozóan felemelem kezem, majd én is felállok.
- Én állom – mondom mosolyogva, és besietek, hogy rendezzem a számlát. Mikor kiérek, már felállva vár az asztalsorok végén. – Hol a rózsa? – kérdem megszeppenten, mire hátra fordul egy pillanatra.
- Oh, az asztalon hagytam.
- Mindjárt hozom – mosolygok rá, és visszalépek. Csak pár lépés, oda-vissza és máris mellette vagyok, majd újra a kezébe adom a virágot. Szeretek adni, és ezt a szépséget most kétszer is odaadhattam neki. Egyre jobb a nap.
~*~
A mozi izgalmas volt, bár sok volt az akció dús rész. De mit várok egy autóversenyzős akciós filmtől? Lelkesen hallgatom, ahogy a halál-közeli izgalmas pillanatokról mesél. Igen valóban ijesztő volt mikor a guruló, lángoló kamion feléjük tartott, de gyorsan áthajtottak alatta. Nekem is a torkomban dobogott a szívem. De valamiért a másik pasi szerelmi vallomásai és gesztusai a lány felé jobban meghatottak. De nem panaszkodhatom, mert jó film volt, bér ez a típus nem a kedvencem, de néha jó ilyet nézni.
Félúton megfogom a kezét, mert sétával sokkal lassabban érünk bárhová, így még több időt tölthetek vele. Ujjainkat összefűzöm, végig felé nézek de persze látok én előre is, nem hagyom hogy valami elüssön vagy nekimenjek egy oszlopnak. Egyszer régen elég volt ilyen miatt beégni, azóta figyelmesebb vagyok. Vagy körültekintőbb. Azt hiszem így helyesebb.
Néha a csendet egy közömbös témával elevenítem fel, de leggyakrabban csak az órán tanultak jutnak eszembe. Piet néha szokott a barátairól beszélni, de nekem nincsenek igazán barátaim. A csoporttársaimmal elvagyok, de… az egyedüli barátom Helsa, de folyton csak nem beszélhetek róla. A végén azt hinné mégis a lányokat szeretem és csak szórakozom vele. Nem szeretném, ha ezt hinné.
Hamarosan megérkezünk ajtaja elé és bennem tombol az izgatottság. Igen, most meg fogom tenni.
- Jó este volt – állok meg vele szemben, de a kezét még nem engedem el. Egy futó pillantást vetek a virágra, amit még a mozi előtt adtam neki. Kicsit már szomjasnak tűnik, de azt hiszem, pár percet tud még várni.
- Igen, jó film volt – válaszol halkan, én pedig picit felé magasodok. Ahogy felemeli tekintetét, azonnal rabul ejt. Olyan szépek a szemei. De egy rakoncátlan kis tincs a szemébe hull. Rossz tincs. Eltakarja a kilátást. Felemelem szabad kezem, finoman a füle mögé simítom, óvatosan. Olyan puha a bőre, és annyira vonz. Szemei igézőek.
- Piet - súgom nevét, de nem válaszol semmit, csak állam és szemem között cikázik tekintete. Azt hiszem el felhívás. Ugye?
Torkomban dobog a szívem, felfűt a közelsége és a gondolat, hogy mindjárt érinthetem ott, ahol eddig nem.
Lassan hajolok felé, kezem, ami a haját söpörte hátra most az álla alatt állapodik meg, finoman tartom míg ajkam az övére simul. Lehunyom szemem, lassan puhán kezd mozdulni szám az övén, simogatom. Olyan csodálatos érzés. Teljesen felpezsdít. Végre megcsókoltam!
Ahogy lassan kinyitja nekem ajkait, úgy lassan én is elmélyítem a csókot, halkan szuszogva élvezem a pillanatot és ízét. Szépen, lassan finoman, minden pillanatot a tudatomba égetve. Leírhatatlan.
Finoman fejezem be, még kicsit lehunyt szemmel hajolok el tőle, majd orromon keresztül kicsit mélyebb levegőt véve felnyitom szemem. Nem kipirult az arca, pedig ebben reménykedtem. Valamit rosszul csináltam? Ugye nem? Lehet csak a sötétség miatt nem látom? Lehet, hogy a gyér világítás az oka.
- Nagyon kedvellek, Piet - suttogom halkan hátha ez erősít, de… nem. Felnyitja szemeit, amik eddig le voltak sütve, és semmi kábaságot nem látok benne.
- Én is, Jorg, de… mondanom kell valamit. – kicsit bűnbánónak tűnik az arca. Valamit tuti rosszul csináltam. Túl gyorsan haladtam volna? Azt hittem elég finom vagyok, és vigyáztam arra is, hogy ne legyen neki semmi kellemetlen. Tömeg előtt nem viselkedtem vele Úgy, hogy mindenki minket bámuljon, mint régebben mikor mással voltam. Mit hagyhattam ki?
- Igen? – türelmetlenül kérdezek rá, mert félbehagyta a mondatot.
- Azt hiszem ez nem fog menni. – elhűl az arcom… Hogy… mi?
- De… de… miért? Mi a baj?
- Nagyon kedves vagy, meg minden, de… - hirtelen mind a két kezét megfogom és mellkasomig emelem, majd közelebb hajolok hozzá, hogy tekintetéből olvassak. Ugye csak viccel?
- Piet ne mondj ilyeneket. Mit csináltam rosszul? Gyors voltam?
- Túl gyengéd vagy Jorg… - most őszintén, keményen pillant a szemembe. Nem hazudik… tényleg nem. – Én ennél többre vágyom. – Most már kétségbeesetten merevedek le. Nem… ez nem lehet. Eddig még sosem mondtak nekem ilyet. Túl gyengéd?
- Én… Tehetek ellene. Mit szeretnél? – csak elmosolyodik. De ez nem az egyszerű kedvesség, inkább olyan mosoly ahogyan a gyerekekre néznek, mikor butaságot mondanak, aztán megsimizik a fejüket.
- Erről van szó. Túl figyelmes vagy. Úgy érzem ezért nem fog menni. Sajnálom – kezembe adja a hervadni kezdő virágot, kicsúsztatja kezeim közül ujjait, majd ellibben mellőlem az ajtó felé. Csak összetörten nézek utána. Ezt… ezt nem hiszem el. Miért? – Jó éjt – néz még vissza utoljára, és megszólalni sem vagyok képes. Tátogok valami válaszfélét, de ennyire futja. Becsukódik az ajtó.
Nem hiszem el… tényleg ennyi lenne?
Túl gyengéd…
Zombiként kezdek a kollégiumom felé sétálni.
Túl gyengéd… Túl figyelmes.
Nem hittem volna, hogy valaha ezzel fognak vádolni.
De nem hagyhatom ennyiben az egészet. Holnap megpróbálok majd beszélni vele.
|
|
