|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Barack | 2013. 08. 03. 10:17:44 | #26661 |
 Karakter: Rebeca Slicer
Megjegyzés: ~Angelnek~
A kisfiú nem bírja a vereséget, ennek hangot is ad, ami engem kifejezetten nem tud érdekelni, mégis ügyes volt be kell valljam. Amikor puffogva elmegy jót nevetek magamban, mert néha célszerű az ilyen előnyöket kihasználni. A sportnapnak hamarosan vége van, a nap is nagyon melegen tűzött ma egész nap és még mindig lelki szemeim előtt látom az arcát, amikor a melleimet figyelte és veszített. Az eredmény kihírdetés után mindenkit hazaengedünk, ám nekünk tanároknak itt kell maradni összepakolni a sok szemetet. Szemem sarkából megpillantom a veszíteni nem tudó pasit. Ide érzem, hogy finomat eszik, erre én is megéhezem, végül nem bírom tovább a követését, megállok és felé fordulok, kérdő szemekkel figyelem.
- Mit akarsz? – Kérdezem nem túl kedvesen, mert nem szeretek pakolni.
- Örök életet, ingyen sört és világbékét… - Ilyet nem tudok biztosítani – Ja, meg hogy a tanárnő kedves ne csalással nyerjen ellenem! – Még hazugnak is próbálsz nevezni…
- Nem csaltam. Tanulj meg veszíteni. – Felelek, majd tovább megyek a dolgomra.
- Na, ne szórakozzon már velem! – Mordul rám, utánam sétálva. – Szánt szándékkal terelte el a figyelmem, hogy ne veszítsen még ebben is ellenem, a többiek előtt! Ez aljas dolog egy tanártól. Ilyen példát mutat a fiataloknak? – Na jólvan…
- Arról nem én tehetek, hogy ilyen könnyű elterelni a figyelmed. – Ez ilyen egyszerű.
- Ha nem tűnt volna fel, férfiból vagyok. Ez miatt pedig nem szeretnék bebuzulni, ha nem gond. – Megcsóválom a fejemet.
- Menj inkább haza. – Megfordulok és tovább szedem a szemetet, majd beledobom a kukába.
- Vagy, azt is meg lehet játszani, hogy a tanárnő lefizetett, hogy veszítsek. – Erre kikerekednek a szemeim.
- Tényleg zsarolni próbálsz? – kezdek bepöccenni rá.
- Ezt nem én mondtam. – Emeli fel a kezeit.
- Ha Hétfőn találkozunk az órán, olyan házi dolgozat hegyeket fogsz nekem írni, hogy vért fogsz pisilni a végén. – Ezt nem kellett volna mondanom, mert lehet a tanári pályámnak annyi.
- Ne fenyegessen tanárnő. – mondja hangosabban, hogy mások is meghallják.
- Én meg, örülnék, ha nem kiabálnál, az a szándékod, hogy kirúgass? – Innentől kezdve nem érdekel ez a kis nyighaj gyerek.
Amilyen jól néz ki, olyan bunkó, kár volt az ilyennek megszületnie, vagy ha meg is született akkor nehezen bújt ki az anyjából.
- Meglehet. – Megcsóválom a fejemet és elviharzok tőle, mert szívem szerint fel tudnék robbanni.
Sietősen összepakolom a cuccaimat, majd elindulok haza, egész úton azon fortyogok, hogy milyen szemtelen egy gárda ez, minden megengednek maguknak. Ha az anyja lennék, már rég felpofoztam volna, hogy velem így nem beszélhet. Néha furcsán is néznek rám az emberek, mert lehet a morgásom kelti fel a figyelmet, a buszon. Le is kell szállnom, már csak séta van hátra. Bemegyek a kisboltba venni valami zöldséget, mert megéheztem rettenetesen.
~*~
Másnap kicsit jobb a kedvem, mert bevettem a leszarom tablettát és nem érdekel a kis ficsúr pattogása, hogy állítólag csaltam. Mára is hatalmas hőséget mondanak, fogom magam és délelőtt lemegyek a legközelebbi strandra. A szokásos helyem felé megyek, lepakolom a cuccaimat, és bekenem magamat naptejjel, nem szeretnék leégni. A napozóágyon fekszem, amikor ismerős hangokra leszek figyelmes, amikor kinyitom a szememet, pont mellettem sétál el az a kis köcsög gyerek. Szúrós szemeket meresztek rá, hiszen itt sincsen nyugtom tőle? Felállok és bemászok a medencébe, úszok egy pár hosszt, majd visszafekszem, legnagyobb sajnálatomra ekkor észre is vesz. Könyvet a kezembe veszek és olvasni kezdek, mint aki nem vett észre semmit.
- Nocsak, nocsak. – szólal, meg ekkor leteszem a könyvet.
- Már itt sincsen nyugtom tőled? – kérdezem komoly arccal.
- Ezek szerint. – Vonja meg a vállát és fölém áll, majd ahaverjaival megfogják a kezemet és a lábamat és a medence felé visznek.
- Engedjetek el. – ordítom el magam, sajnos sikerül bedobniuk a vízbe. – Ezt még meg fogod bánni. – morgom, amikor őket figyelem.
|
| Barack | 2013. 04. 04. 19:43:02 | #25532 |
Karakter: Rebeca Slicer
Megjegyzés: ~Laughing Angel-nek~
Névsorolvasás közben nagyon segítőkészek a diákok, hogy ki kicsoda, meg ki nincs itt, egy x-et teszek azok neve mellé, akik nincsenek itt, mert úgyis tudnom kell majd az osztályfőnökükkel. Elérek ahhoz a srácnak a nevéhez, aki szimpatikus volt nekem.
- Jelen, törzsőrmester asszony! – Már a megszólítása nem tetszik.
A többiek jót nevetnek ezen, hiszen azt hiszik, az ilyes fajta beszólás buli. Igyekszem elengedni a fülem mellett, hiszen nem szeretném, ha már most felidegesítene ez a kis segdugasz. Az egyik diák késve érkezik, és a beszólása nem tetszik.
- Ki ez a bige? – Nem kicsit vagyok felháborodva ezen, miszerint nem tudja ki vagyok. - Nem ezt nyomtuk múlt hét kedden partyba, Gab? – Nyomtátok, ez felér egy kicsapással.
- Nem! Ez a következő hét keddjén lesz! – Most komolyan erről beszélnek előttem?
- Ezt hogy képzeled?! – Adok szót a nemtetszésemnek.
- Bocsánat, tanárnő! Elfelejtettem, hogy magácska nyilván túl elfoglalt. Természetesen áttehetjük másik napra is, ha a kedd nem megfelelő. – Igyekszem nyugodtságot erőltetni az arcomra, de nehéz.
- Mondták már, hogy vicces vagy? – Kérdezem nyugodtan.
- Öh, igen. – Feleli önelégülten.
- Hát akkor elég durván átbasztak! – Látom rajta, hogy teljesen meglepődik. - Megtaláltad a hozzád legideálisabb tanárnőt, Gaby! – Úgy látom vele eléggé nehéz lesz szót érteni, amikor ismét beszól, válaszolok neki.
- Tudta, hogy a szopás süketít? – Anyád kis köcsög.
- Honnan tudod, próbáltad már? – Vágok vissza.
- Nem. Csak láttam az imént a tanárnő példáját. – A szavai nagyon rosszul esnek, még így nem aláztak meg egy osztály előtt.
Az igazgató nő pont elsétál mellettünk, aki eléggé szúrósan néz rám, a végén még engem fog kihozni hibásnak, amiért hagytam magam. Utasítok mindenkit, hogy menjen a kezdőcélhoz. A lányoknak adok egy táblát, amin rajta van, hogy hova kell menniük és hány pontot kapnak majd. A fiúkhoz is odamegyek, az egyik normális gyerekre bízom, aki készségesen elveszi. A férfi tesi tanár mellé állok, akinél most az ideiglenes osztályom van, meg kell hagyni a felsőtestüket figyelve elolvadok, mert szépen lehet látni a kockáikat. Észreveszem, hogy Gabriel csal az egyik feladatnál, nem csak én, hanem a tanár úr is. Azonnal 0 pontot kapnak, amin jót mosolygok, természetesen ki vannak akadva, hogy miért kapnak ennyit, mert elsők szerettek volna lenni. Átmegyek a lányokhoz, akik nagyon jól alakulnak, mert eddig a maximális pontot megkapták mind a két feladatra. Az a baj, hogy még mindig nagyon fájnak a szavak attól a sráctól. Szívem szerint hazamennék, mert nekem semmi kedvem tovább maradni, ezt észre is veszi az egyik pedagógus, aki az ételeknél segédkezik.
- Rebeca mi a baj, nagyon lehangolt vagy. – kérdezi és egy teát nyom a kezembe.
- Csak az egyik srác megalázott az osztály előtt eléggé durván. – Megcsóválja a fejét.
- Ne foglalkozz vele, hiszen kamaszok és nem tudnak lakatot tenni a szájukra és a hormonjaikra. – Ebben igaza van.
- Ez igaz, megnézem, hogy állnak. – Kortyolgatva megyek a fiúkhoz, akiknek dekázniuk kell, ahogy látom nagyon könnyű ez nekik.
- Tanárnő, nehezítsünk a feladaton. – Rám emeli tekintetét és érdeklődve figyel. – kapaszkodjanak egymásba és úgy dekázzanak tovább. – Persze, máris kiakadnak, így máris nem sikerül olyan sok pontot teljesíteni.
Következő feladatnál nekem is be kell szállnom, mert ping pongozni kell ellenem, amikor én nyerek a diákok öt pontot visznek tovább, ha nyernek ellenem, maximális pontot kapnak. Elkezdek játszani az egyik elsős osztály egyik srácával, akit megverek, a másodikosoknál egy erősebb srác legyőz, majd a lányok is kipróbálják magukat, természetesen vannak vesztesek és győztesek. Az én osztályom következik, akik közül pont az a sráccal fogok játszani megalázott.
- Nos, tanárnő készen áll a vereségre? – kérdezi gúnyosan én meg felhúzom az orromat.
- Sok a duma öcsi. – Jót nevetnek a többiek mögötte meg mögöttem.
Ő kezdi a szervát, amiket ügyesen fogadok és ütöm vissza, már tíz perce játszunk, amikor lehúzom a felsőmet, mert melegem van, ezzel el is tudtam vonni a figyelmét, így legyőzöm.
- Ez nem volt fer. – Kiáltja el magát idegesen.
- De igen, szóval ki is vesztett? – kérdezem gúnyosan és komoly arccal.
Fejcsóválva megy tovább, én meg jót mosolygok rajta mégis akaratlanul is végignézem gyönyörű felsőtestét.
|
| Barack | 2013. 03. 18. 18:27:51 | #25394 |
Karakter: Rebeca Slicer
Megjegyzés: ~Laughing Angel-nek~
Az egész iskola lázban ég, mert napok múlva, inkább órák múlva kezdetét veszi a hagyományos, minden évben megrendezett Sport nap. Tuti, hogy sokan lógni fognak, köztük lettem volna én is, de mint tanár, ott kell lennem, ahogy mondani szokták az öregebbek „csapat morál”. Egész nap erről a napról beszél mindenki, mert végre nem kell a suli négy fala között lenni, és lehet élvezni a jó időt. Nekem is lesz feladatom, arra kell majd figyelnem, hogy a diákok épségben átjutassák a tojást a másik oldalra, vagy valami ilyesmi. Még annyira nem kiforrott a dolog, de ma délután úgyis megtudok mindent. Mert szokásunkhoz híven megbeszélések lesznek, sőt holnap korán oda kell érnem a nagy sport pályára, hiszen be kell rendeznünk magunknak. Ma a diákok is el vannak engedve hamarabb, a legnagyobb sajnálatomra, pedig úgy imádom őket figyelni, ha meg is érinthetném, lángolni kezdek. Összepakolom a cuccaimat és szépen hazamegyek, mert a holnapi napom eléggé húzós lesz.
Másnap jó nagy adag undorral kelek fel, mert ez lesz életem legrosszabb napja, alapból bal lábbal is kelek fel, úgyhogy vigyázat! Felveszem a kedvenc sport szettemet, egy fekete és rózsaszín csíkos tapadós nadrág, hozzá egy póló, majd rá egy ugyanolyan színű és anyagú pulóver. Sport táskámba teszek pár szendvicset, a táblázatot, amit minden tanárnak adtak. Nekem kicsit tovább tart az utazás, mint kellene, mert a város másik végéből kell eljutnom a sportpályára. Majdnem egy óra alatt meg is teszem meg ezt a távot, de az utasokkal a púpom tele van, mert fütyülnek és beszólogatnak, ráadásul, nem idei barnulásos emberkék, akiket utálok, ha vissza mernék szólni nekik, tuti megvernének. Na ilyenkor sajnálom, hogy nincs mellettem senki, aki megvédhetne. Leszállok a megfelelő megállónál és sétálni kezdek, útközben találkozok pár diákkal, akik lelkesen mesélnek nekem, hogy mit terveznek a hétvégére, kicsit irigykedem, mert az egyik lánynak, randija lesz valami sráccal, és nagyon várja. Aztán szóba kerülök én is, én meg őszintén elmondom, hogy nincsen senkim és várok a nagy Ő-re. Amikor megérkezünk, segítenem kell a szendvicsek elkészítésében, a kávé, tea osztogatásnál is. Megcsinálom a saját kis pályámat ahol lesz a kis vetélkedő, kiteszek pár bóját, amikor odajön az Igazgató nő hozzám.
- Rebeca, a végzős osztálynál Cathrin, nem tudott eljönni, így neked kellene őt helyettesíteni. – Ezen nagyot nézek.
- Miből gondolod, hogy pont rám fognak hallgatni a diákok? – kérdezem, miközben kiteszem az utolsó tojást is.
- Hallgatni fognak, meg szerintem örülni fognak, ha ma te leszel az osztályfőnökük. – Azzal magamra is hagy, kicsit morogva teszek a helyére mindent.
Hamarosan elindulok megkeresni az osztályt, akinél ma én leszek a diktátor. Nagy nehezen megtalálom a kis létszámú csapatot, ahogy elnézem csomóan lógnak, majd megkapják a büntetésüket.
- Sziasztok, ma én leszek az osztályfőnökötök erre az egy napra, így örülnék, ha nem keserítenénk meg egymás napját ma. – mondom kedvesen, erre mindenki mosolyog és röhög.
Ekkor tartok egy kis névsor olvasást és megakad a szemem egy aranyos pasin, aki egyből meg is tetszik. A nevét is megtudom, Gabriel Smith.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szerkesztve Barack által @ 2013. 03. 18. 18:28:08
|
| oosakinana | 2011. 09. 06. 19:12:30 | #16569 |
 Karakter: Nana Hojo
Megjegyzés: (Egyetlenemnek)
Érzem, hogy ő is csak rám vágyik, ahogy én is rá. Ajkaival simogat és csókolgat, ahol ér. Nyakamat, majd pólómat levéve melleimet és hasamat is. Közben én sem vagyok rest, mert izmos hasfalát simogatom, de ennyi nem elég jobban akarom érezni még ettől is. Érintéseire egyre jobban fokozódik a vágyam iránta és sóhajok hagyják el ajkaimat.
Nem sokára már ruha nélkül fekszünk egymáson és úgy járja be meztelen testemet, amíg el nem ér ágyékomhoz. Barackomra tapadva kezdi el izgatni, amire nyögések szakadnak fel belőlem, majd ujjait is használva kezdi el tágításomat, hogy minél élvezetesebb legyen mindenki számára.
Nem is kell sokat ügyködnie és elérem a csúcsot, mire én is ráfogok vágyára, amire vággyal teli hangon sóhajtozza a nevemet. Végül nem is kell sok, és kicsim rám néz, amire bólintok. Tudom mit akar kérdezni, de nem kell, hiszen gyógyszert szedek. Egyből belém hatol, amire felnyögünk mindketten, mert annyira jó érzés érezni őt megint.
Szorosan ölelem magamhoz és nem akarom, hogy elengedjen. Vadul csókolom, mert nem bírok magammal. Érezni akarom, ahogy mozog bennem, és ahogy elrepít a boldogság kapujáig, de velem együtt magát is. Lassan kihúzódik, majd vissza.
Egyszerre nyögünk egymás szájába az érzéstől, miközben vadabbul csókoljuk egymást. Mozgásán is gyorsít, amivel egyre jobban taszít a boldogság felé, ami mindkettőnket boldoggá tesz. Nem is kell sok és hangosan felsikítva élvezek el.
Egésztestemmel megremegek, majd kicsit kihúzódik belőlem és a hasamra élvez el, amire kicsit meglepődök, hogy miért, de jó érzés, hogy ennyire vigyáz rám. Mosolyogva néz rám, amit én is viszonozok, majd ajkaimhoz hajolva invitál egy csodálatos csókra, amit viszonzok.
- Elnézést hölgyem. – suttogja ajkaimra halkan, miközben zsepivel végig törli a hasamat, hogy eltüntesse élvezete nyomait. - Megengedi, hogy kivigyem a fürdőbe, és jóvátegyem a művem?
Kuncogva húzom vissza magamhoz egy csókra, majd biccentek. Kicsim feláll és a szoba melletti fürdőbe lép vizet engedni, amíg meg kér, hogy maradjak az ágyon, mert ő akar kihozni.
Ám nem bírok feküdni így felülök, de szinte könyörögve néz rám, hogy ne lessek be, mert meglepetést szeretne nekem csinálni, amin elmosolyodok, de jól esik, és eleget teszek kérésének, amit egy bólintással meg is pecsételek. Kíváncsian várom, hogy mit fog csinálni és mivel szeretne meglepni.
- Itt vagyok. – kilép és egyből a karjaiba vesz. - Remélem hiányoztam.
- Már azt hittem – kapaszkodok a nyakába mosolyogva. - Hogy nem is akarod, itt legyek veled. – állapítom meg viccesen, de látom, ez neki annyira nem tetszik.
- Ezzel ne tréfálj. – kéri meg halvány mosollyal. - Épp azon gondolkodtam, hogy hogyan követhetnélek a szüleid tudta nélkül mondjuk, ha autóval, vagy repülővel mentek. Mert nem akarlak elveszíteni.
- Én se. – bújok még jobban hozzá amennyire csak tudok. - Mi is a meglepetés? – adok egy csókot a nyakára.
- De kis kíváncsi valaki… - elindul velem végre a fürdő felé, hogy megnézzem mit alkotott.
Ahogy bevisz a karjaiba elmosolyodok a látványon, de jól esik, hogy ennyire kedveskedik és próbálja oldani a feszültséget is.
- Kicsim. Ez gyönyörű. – állapítom meg csillogó szemekkel, majd a szemébe nézek és megcsókolom, szenvedélyesen, amit örömmel viszonoz.
- Ez a tiéd. – néz a szemembe, majd velem együtt száll be a vízbe, ahol az ölébe ültetve kezd el finoman simogatni. Neki dőlök teljesen és még az sem érdekel, ha a hajam vizes lesz, mert csak annyit tudok, hogy vele akarok lenni örökre.
- Köszönöm. – suttogom, majd fejemet a vállára hajtva hunyom le a szememet és élvezem a fürdőt, miközben a mellkasát simogatom.
- Nana szeretlek és nem akarom, hogy távol légy tőlem. – szólal meg egyszer kincsem, mire kinyitom a szememet és az övéibe nézek felülve.
- Én is szeretlek Hiro. – simogatom meg az arcát, majd odahajolva hozzá adok édes csókot ajkaira, miközben szorosan megölelem és a hajába is beletúrok.
Nagyon jól esik ez a kis meghitt együtt lét, minden féle gondok nélkül. Csak ő meg én és a szerelmünk. Ez mindennél többet jelent nekem. Nagyon szeretem és ez ellen semmit nem tudok tenni, bár nem mintha akarnék is bármit tenni. Csak élvezni akarom, hogy velem van és minden rendben van közöttünk.
Sokáig ülünk a kádba, de végül még is csak ki kell mászni. Visszasétálunk a szobába, ahol felveszem a pizsamámat és fáradtan dőlünk egy ágyba, de szorosan egymáshoz bújva, hogy még véletlenül se választhassanak szét minket.
~*~
Másnap reggel felébredek, de szerelmem nincs mellettem. Kicsit megijedek, és magamhoz ölelve a takarót felülök, hogy szétnézzek, de a szobába sincs. Vajon mi lehet a baj nem értem. Felállok, majd felveszem a ruháimat és úgy indulok el kicsim keresésére, hogy megtudjam, miért is hagyott egyedül és miért kellett nélküle felkelnem.
Leérek a konyhába és édes illatokat érzek, amire mosoly jelenik meg az arcomon. Ahogy belépek meg is látom a keresett személyt.
- Jó reggelt. – köszönök neki, mire felém fordul mosolyogva.
- Neked is szerelmem. – magához ölelve ad olyan szenvedélyes csókot, amilyenben eddig még nem sűrűn volt részem. – Jól aludtál? – simogatja meg az arcomat, amin csak elmosolyodok.
- Igen nagyon jól, de rossz volt nélküled felkelni. – teszek szomorú arcot, amin csak elmosolyodik.
- Csak reggelivel akartalak meglepni. – jegyzi meg.
- Érzem, de azért remélem olyan is lesz, hogy veled fogok felkelni. – mondom neki, majd megölelem, és megnézem mit csinál. Meglepetésem nagyon finom rántottának néz ki.
Nem is kell sokat várnom, hogy leüljünk és elfogyasszuk, amit szerelmem csinál. Mondjuk, kicsit mozgatja a fantáziámat, hogy vajon, miért ennyire kedves velem most és miért próbál ennyire a kedvemben járni, pedig nem tettem semmit, amivel ezt érdemelném ki.
Amint megreggeliztünk már megyünk is a suliba összekulcsolt kezekkel és boldog mosollyal az ajkainkon, ami olyan felemelő érzés. Tényleg szerelmes vagyok belé és ez mindennél többet jelent nekem. Soha nem fogom elhagyni, ha kell elszökök vele oda, ahova csak akarja.
Beérkezve mindenki csak furcsán néz minket, de kit érdekel, engem csak annyi érdekel, hogy szerelmem velem legyen, és ne bántsa senki, meg ne akarják rossz útra téríteni most, hogy végre minden rendben van.
Ahogy sétálunk az igazgató sétál velünk szembe vigyorogva.
- Látom, jó kedvetek van. – jegyzi meg. – Ne felejtsétek el, hogy ma próba van három órától. – mondja még mindig önelégült mosollyal, amire csak nagyot sóhajtok és kicsit az ütő is meg áll bennem, hiszen nem is gyakoroltunk pedig kellett volna. A francba ezt nem hiszem el, hogy így megjárjuk egy hülye darab miatt.
Szerelmem felé fordulok, amint az igazgató elmegy.
- Ma azt hiszem, nem megyünk órákra. – állapítom meg. – Gyakorolnunk kell és a fejedbe kell vernem a darabot. – jegyzem meg, majd megfogom a kezét a szekrényemhez húzva veszem ki a forgatókönyvet, végül egyenesen a tetőn kötünk ki, ahol nem tudnak minket zavarni és nyugodtan eltudjuk próbálni a darbot.
|
| yoshizawa | 2011. 09. 04. 19:39:22 | #16535 |
Karakter: Zeshin Hiroto
Megjegyzés: (Nanámnak)
Elmosolyodik, amikor felsőben lát, hozzám lépve tapasztja édes ajkait az enyémekre, és invitál egy finom lágy csókra, mintha csak megjutalmazna.
Nem vagyok rest viszonozni, imádom. Olyannyira, hogy ezért talán máskor is testemen hagyom az irritáló pólókat.
- Akkor indulhatunk hercegnőm? – kérdem, amikor pihegve elszakadunk egymástól.
Mosolyogva bólint hülyülésemre, ezért összekulcsolva ujjaink megyünk a vihar elébe. Mert… Habár próbálom nyugtatni, mindketten idegesek vagyunk, félünk attól, nem tudunk ügyezni szüleivel, elszakítanak minket egymástól.
Akkor mosolyodik csak el, amikor kijelentem neki, legvégső esetben én csatlakozom hozzájuk, és kísérem el őket.
Szülei gyorsan dolgoznak, már alig van olyan holmi, ami nincs egy dobozban, vagy doboz mellett.
- Hahó. Megjöttünk. – jelzi kincsem érkezésünk, amire anyja már elénk is siet.
- Szia kicsim. - puszilja meg az én Nanámat, majd mielőtt megjegyezhetném neki, legközelebb az ilyet ne előttem tegye, mert féltékeny leszek rá, rám is rámköszön.
–Ne haragudj a felfordulásért, de gondolom, Nana szólt, hogy költözni fogunk. - folytatja, szúrós szemekkel kincsemre nézve közben – Mehetnél is a szobádba pakolni meg segíthetnél nekünk. – cehh… Nem.
- Anya én nem megyek. – jelenti ki életem édesen, anyja elég rendesen le is döbbent tőle.
- Hogy hogy nem jössz? – hagyom, hogy megszorítsa a kezem, erőt merítsen közelemből, mielőtt folytatná:
- Nem akarok menni. Itt akarok maradni. Szeretem Hiro-t és nem akarom elhagyni. Mellette akarok maradni örökre. - ahogy én is mellette. Amíg a halál el nem választ tőle.
- Kincsem nem gondolod, hogy ez egy kicsit korai kijelentés, hogy örökre? Ne feledd, hogy Matt-tel is szétmentél. – nem tudom, hogy ki volt, de nála tuti 1000-szer jobb vagyok, ha nem 10.000-szer.
- Vele is ti szakítottatok szét, mert elköltöztünk. Akkor még nem tudtam harcolni, de most már harcolok. Nem fogok elmenni innen. – héé… Én ennek csak örülök… Még az kellett volna, hogy amiatt a kis pöcsmácsik miatt ne ismerjem meg.
- Kérem asszonyom, had maradjon itt Nana. Nálunk eltud lakni. Fizetnénk neki mindent, csak kérem, hagyják, hogy itt maradjon. - lépek akcióba, ahogy ő nem tette, és hagyott egy ilyen gyönyörű kis ékszert kicsusszanni a kezei közül.
- Kislányom ezt apáddal kell megbeszélned. – hárít máris kincsem édesanyja, érzem, ez a mondat nagyon nem is tetszett az én Nanámnak.
Nekem se tetszik, hogy apja nem engedi velem maradjon, ezért amikor könnyes szemmel sétál ki mellettem, már eldöntöm, mindenképp vele tartok.
A szobájában ezt közlöm is a kicsikével, miközben szorosan ölelem magamhoz, hagyom neki, hogy hozzám bújjon, kisírja magát.
- Veletek megyek akkor. Követlek amerre mentek. - nem fogom hagyni, hogy elszakítsanak tőle, bár ő tényleg innen se akar elmenni.
Nem tudom megvigasztalni, vele lenni se tudok, mert szülei arra hivatkozva, hogy pihennie kell, elküldenek, elszakítanak tőle.
Vagyis csak próbálnak… Ahogy hazaérek már pakolok is egy kisebb bőröndbe, célom velük tartani, ezt szüleimmel is tisztázom, meg is értik.
Egy valami szakít félbe, mégpedig az, hogy valaki sürgősen be akar hozzánk törni, kíváncsian nyitok ajtót.
- Nana. Hogy került ide? – nézek döbbenten a belépőre. Tudhatnak vajon arról a szülei, hogy hol van???
- Nem fogok elmenni. Megszöktem, hogy veled legyek. – súgja, miközben átölel, és meg is csókol.
Hmm… Annyira jól esik… Magamhoz húzva testét mélyítem el még jobban, húzom be magamhoz, még az ajtót is rázárva, hogy senki ne jöhessen be érte.
De… Azért attól nagyon félek, hogy megbánja döntését.
- Biztos, hogy ez így jó lesz? - határozottan bólint, úgyhogy felkapom, és az emeletre, szobámba, ágyamba viszem, cuccát az ajtó mellé pakolom közben fél mozdulattal, hogy az ágyamon hiányát pótolva mászhassak felé, csókolhassam, amíg ő ölel, húz magához.
Vágyam már csak érte ég, kiszáradt szájjal, simogatom, csókolom tovább ahol érem nyakát, pólóját levéve formás kebleit, lapos hasát…
Ő mindeközben, izmos hasfalam, hátam cirógatja, amitől csak még a mostaninál jobban is érezni akarom.
Egyszerűen nem bírok betelni édes testével, érintésével, ő is egyre jobban vágyik rám, édes hangon sóhajtozik, amivel még tovább hevít, forrósít.
Szerencsére hamarosan már izzasztó ruháim nélkül járhatom be meztelen testét, finom, puha bőrét ujjaimmal, nyelvemmel, illatos barackját is kényeztetve, tágítással segítve őt egy hatalmas orgazmus felé.
Hála ügyességemnek hamar eléri a csúcsot. És… Ahogy rámarkol büszkeségemre, azért, hogy… Vággyal telt hangon sóhajtom a nevét, majd hatolok testébe, amikor bólint fel nem tett kérdésemre.
Nem húzok gumit most se, már gyógyszerezi magát, elvileg nem lehet gond.
Neki sincs ideje ilyesmikkel törődni, jobban lefoglalja a védekezésnél, hogy szűk forróságában vagyok, ismét hátamba markolva ölel magához, szorít testéhez annyira szorosan, amennyire szorosan csak tud, tapad ajkaimra egy újabb forró csókra, miközben lassan kijjebb húzódok belőle, majd ugyanennyire lassan vissza.
Egyszerre nyögünk egymás szájába az érzéstől, kezdjük el egymás ajkait hevesebben, vadabban falni, mozgásunk üteme, amivel a beteljesedést űzzük is egyre gyorsabb, egészen addig, míg végül egy hatalmas sikítással, éri el a csúcsot.
Egész testében megfeszül, össze is szorít, éppen emiatt húzódom ki testéből, és élvezek hasára fél pillanattal később.
Nem sokon múlt, de sikerült… És… Így talán tényleg nem lesz gond, mosolyogva hajolok újra hozzá, csórok rózsás ajkairól egy újabb csókot.
- Elnézést hölgyem. - suttogom ajkaira, a csók miatt halkan, miközben végigsimítok hasán egy papírzsepivel, letörölve vele élvezetem egy részét. - Megengedi, hogy kivigyem a fürdőbe, és jóvátegyem a művem?
Kuncogva húz vissza egy csókra, majd biccent, úgyhogy felállok és a szoba melletti fürdőszobába lépek, vizet engedni. Addig persze megkérem, hogy maradjon itt az ágyon. Én akarom kihozni.
Majd… Pár pillanattal később, amikor besandítva a szobába azt látom, hogy felkel az ágyról, azért is könyörgök neki, ne lessen, mert tényleg meglepetést szeretnék csinálni neki.
Bólint, de azért csak akkor engedem a kádat teli forró vízzel, öntök bele rózsaolajat, és gyújtok meg pár gyertyát is a kád szélén, miután bezárom a fürdő ajtaját.
Jól fel vagyok készülve a csajokra, még szárított rózsaszirmot is találok a szekrényemben.
- Itt vagyok. - lépek ki, és kapom ölbe. - Remélem hiányoztam.
- Már azt hittem - kapaszkodik a nyakamba somolyogva. - Hogy nem is akarod, itt legyek veled. - hehh… Ez még viccnek is rossz.
- Ezzel ne tréfálj. - kérem halovány mosollyal. - Épp azon gondolkodtam, hogy hogyan követhetnélek a szüleid tudta nélkül mondjuk ha autóval, vagy repülővel mentek. Mert nem akarlak elveszíteni.
- Én se. - fúrja testét még jobban hozzám. - Mi is a meglepetés? - lehel egy forró csókot nyakamra.
- De kis kíváncsi valaki… - indulok el vele, nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki a művem. Egy biztos. Én minden szeretetem beleadtam az elkészítésébe köszönetképp azért, hogy képes volt elszökni szüleitől csak azért, velem maradhasson.
Egyszerűen túl jó hozzám, nem is érdemlem meg szeretetét.
Bár… Az az egy biztos már, hogy lemondani róla semmi miatt, senki kedvéért nem fogok. Szeretem, teljes szivemből.
|
| oosakinana | 2011. 07. 13. 07:21:18 | #15032 |
Karakter: Nana Hojo
Megjegyzés: (Egyetlenemnek)
- Hoy Hiro mit csinálsz? – hallok meg egy kétségbe esett kérdést, majd egy döbbenést, mire felállok és meglátom, hogy mit csinál szerelmem.
- Elment az eszed?! Engedd már el, mielőtt megölöd. – ordítják neki és remélem, hogy tudnak ellene tenni valamit, de ahogy látom nem nagyon. A szenvedőt nézi, akinek meg már torzul a feje. Nem akarom, hogy marhaságot csináljon és elveszítsem.
- Engem nevezhettek elpuhultnak, gyávának, vagy akárminek, de őt hagyd békén. Érthető?! – nagyon rosszul fest a srác, de kinyög egy igent és bólint is, viszont kicsim még mindig nem engedi el.
Próbálják leszedni róla, de hatástalan. Félre rugdossa őket. Miért csinálja ezt? Értem? Pedig elég lett volna, ha csak leordítja a fejét. Nem kell megölnie. A fiúk feladják, de ekkor jövök én.
Odaállok, és egy pofonnal próbálom meg észhez téríteni. Megdöbbenve néz rám és elengedi a srácot is, aki köhögve és levegőért kapkodva próbál észhez térni.
Látom a szemén, hogy össze van zavarodva és nem érti, hogy mi történt, de majd elmagyarázom neki. Hátrál kicsit, miközben elkezd hadoválni, hogy miért bántotta a srácot, de a könnyeim elindulnak és csendben marad.
Visszalép hozzám, majd letörli a könnyeimet az arcomról, ölel magához, még azt is felvállalva, hogy túl közel merészkedve még egyet lekeverjek neki.
- Idióta! Ezt most miért kellett?! – bokszolok mellkasába, amire nem roskad meg, pedig nem volt a leggyengébb ütésem. Helyette inkább vigyorogva válaszol.
- Mert sértegette a legmenőbb csajt, akit ismerek. – annyira bolond, de még is annyira szeretem, meg nem jó hogy így kiakad. És mi lesz, ha rondábbakat is fognak rólam mondani?
- De ez egyáltalán nem ok arra, hogy… - ordítanám le, de lepisszeg, és szorosan magához ölel, ami annyira jól esik.
- Most már nincs baj, megmentetted. És nem is fogom többet bántani, ha okos lesz, és még szóval se fogja azt a személyt sértegetni, akinél nincs fontosabb számomra a világon. – könnyeim is elfelejtenek folyni kicsim szavaira. Nevét suttogom, miközben tovább ölelem én is. - Mindent megteszek azért, hogy ha szeretnél még együtt lenni egy olyan idiótával, mint én, - mondja szelíd mosollyal. - akkor itt maradhass. Van elég szoba a házunkban, elférnél nálunk, még az iskolád is fizetnénk. Ha kell, elmegyek veled hozzátok, és megügyezem én az apáddal mindezt. – szavai nagyon jól esnek. Körülöttünk, mindenki hallja és pusmogás veszi kezdetét, de nem érdekel. Egyedül szerelmem az, akivel most lenni akarok és foglalkozni is.
Sokáig nem szólalok meg, csak szorosabban ölelem magamhoz. Annyira jó érzés így tartani magamhoz, hogy soha nem akarom elengedni. Látom ő is boldog, de akkor a legboldogabb, amikor elmesélem, hogy miért is kerestem meg, hogy maradni akarok vele és beszélni akarok a szüleimmel.
- Akkor iskola után egyből? – suttogja ajkaimra, majd édes csókot kapok tőle.
Eleinte meglepődök, de amikor tincseimbe simítja kezét, egyből elkezdem viszonozni édes csókját és ízlelem ajkait meg nyelvét, ahogy az enyémet hívja egy kellemes táncra. Szeretem, nagyon szeretem ezt a mamlaszt.
- Rendben van. – sóhajtom kábán, amint elszakadunk egymástól. - A szokott helyen találkozhatunk. – látom elégedett arcát, amin én is elmosolyodok. Visszamegyek a saját termembe, de az ajtóból még visszafordulva integetek neki és még hozzá teszek egy dolgot, amit szeretnék, ha megtenne. - És Hiro légy szíves, ne vesd le a pólódat, mire kiérek. Nem szeretném, ha úgy jönnél el hozzánk bemutatkozni. – látom rajta, hogy nem tetszik a kérésem, de nem akarom, hogy emiatt balhézzanak a szüleim, meg amúgy is, mi van akkor, ha egyszer rajta marad? Ha azt akarja, hogy maradjak, akkor most maradjon rajta.
~*~
Suli végeztével sétálok a kapuhoz, hogy szerelmemmel eltudjunk menni hozzánk. Remélem minden rendben fog menni és megfogják engedni a szüleim, hogy itt maradjak, mert annyira szeretném főleg Hiro miatt. Képtelen vagyok itt hagyni. Egyszerűen szükségem van rá, hogy boldog legyek.
Kicsim már ott van és kérésemnek eleget téve van rajta a felső, amin elmosolyodok. Ezért jutalmat fog kapni. Odamegyek hozzá és megcsókolom, amit egyből viszonoz.
- Akkor indulhatunk hercegnőm? – érdeklődik, amire bólintok mosolyogva és alig várom, hogy végre megint vele lehessem.
Összekulcsolt kezekkel megyünk hozzánk, hogy végre mindent megbeszéljünk a szüleimmel és maradhassak.
Amint megérkezünk, nagyon izgulok, de kicsim próbál nyugtatni, hogy minden rendben lesz és tényleg nem fog elengedni, vagy ha még is mennem kell, akkor velem jön. Erre a kijelentésére elmosolyodok. Belépünk a házba, ahol már kicsi felfordulás van, hiszen a szüleim pakolnak összefele.
- Hahó. Megjöttünk. – kiáltom el magam, mire anya egyből előjön.
- Szia kicsim. – kapok egy puszit, majd kicsimre néz. – Szia Hiro. Ne haragudj a felfordulásért, de gondolom, Nana szólt, hogy költözni fogunk. – néz rám anyu. – Mehetnél is a szobádba pakolni meg segíthetnél nekünk. – kezdene anyu belelkesedni.
- Anya én nem megyek. – mondom ki, mire meglepődve néz a szemembe.
- Hogy hogy nem jössz? – megszorítom kicsim kezét, majd mélye levegőt veszek.
- Nem akarok menni. – mondom megint. – Itt akarok maradni. Szeretem Hiro-t és nem akarom elhagyni. Mellette akarok maradni örökre.
- Kincsem nem gondolod, hogy ez egy kicsit korai kijelentés, hogy örökre? Ne feledd, hogy Matt-tel is szétmentél. – emlékeztet.
- Vele is ti szakítottatok szét, mert elköltöztünk. Akkor még nem tudtam harcolni, de most már harcolok. Nem fogok elmenni innen. – nézek komolyan anyámra.
- Kérem asszonyom, had maradjon itt Nana. Nálunk eltud lakni. Fizetnénk neki mindent, csak kérem, hagyják, hogy itt maradjon. – szólal meg kicsim is, majd derekamnál ölel magához, ami nagyon jól esik.
- Kislányom ezt apáddal kell megbeszélned. – Ezt a mondatod nem akartam hallani, de nagyon. Bemegyünk apámhoz szerelmemmel. Vele is elkezdjük beszélni, hogy mit akarunk. Apám persze nem enged, és azt akarja, hogy velük tartsak, de nem fogok. Még szerencse, hogy az összes ruhám Hiro-nál van. Könnyes szemekkel lépek ki a szobából, mert apám pontosan a tudtomra adta, hogy nem lehet.
Felmegyünk a szobámba, ahol kettesben lehetünk. Kicsim szorosan magához ölel én meg bújok hozzá, ahogy csak tudok.
- Veletek megyek akkor. Követlek amerre mentek. – mondja kicsim, de én itt akarok maradni.
Teljesen magam alatt vagyok, de csak azért, mert elküldik kicsimet szüleim, hogy biztosra ki tudjam pihenni magam, de így csak még nagyobb kárt tesznek, mint gondolják. nem alszok egész este. Felöltözve egy táskába összepakolva a legszükségesebb holmiaimat kimászok az ablakomon. Hagytam hátra egy levelet a szüleimnek, hogy akkor sem fognak itt tartani és a szerelmemmel maradok.
Mikor megérkezek, kicsimhez elkezdek csengetni és kopogtatni felváltva, mire legnagyobb meglepetésemre kicsim nyit ajtót azt hittem, hogy a szülei fognak.
- Nana. Hogy került ide? – kérdezi meglepődve kicsim, mire inkább megölelem szorosan.
- Nem fogok elmenni. Megszöktem, hogy veled legyek. – suttogom és szenvedélyesen megcsókolom, amit magához ölelve mélyít el rendesen. Behúz a házba és az ajtót is bezárja.
- Biztos, hogy ez így jó lesz? – néz a szemembe, de csak határozottan bólintok.
Felkap az ölébe és egyenesen az emeletre visz. Büszke vagyok rá, hogy még sem nyúlt az italhoz, pedig egy kicsit kételkedtem benne ekkora stressz után, hogy fog, de úgy néz ki megálltam. Vagy csak bízott abban, hogy úgy is itt fogok kikötni vele és mellette.
Ahogy a hálóba visz, lefektet az ágyra, a cuccomat leteszi még az ajtó mellé. Felém mászva kezd el szenvedélyesen csókolni, amit magamhoz húzva viszonzom. Vágyok rá, nagyon vágyok, és csak őt akarom. Senki mást nem látok, csak Hiro-t és tudom, hogy ez így is fog maradni.
|
| yoshizawa | 2011. 07. 12. 21:38:03 | #15027 |
Karakter: Zeshin Hiroto
Megjegyzés: (Nanámnak)
- Hiro… - kezdi el zavartan, de nem folytatja:
- Mindegy. Fürödj meg, utána megyünk a suliba. – közli inkább és távozik. Le sem tagadhatja, hogy valami bántja, ha végeztem, ki kell derítenem, mi.
Hamar lemosom testem, és követem a hálóba, de nem találok alkalmat a kérdezésre. Pakol, talán az lehetett a gond, honvágya van, emiatt alkalmatlankodás helyett inkább nem is nyaggatom, nehéz szívvel segítek neki. Ha nem lenne, már én se lennék, de biztos van más személy is az életében, aki fontos neki. Például a szülei.
- Ma haza kell, majd ugranom egy kicsit a szüleimhez beszélnem kell velük. – sejtettem. Bár akkor se értem, miért ilyen hirtelen.
- Miért? Történt valami baj? – azzal folytatnám, megbántottam-e valamivel most is akár tudtomon kívül is, de megelőz:
- Nincs semmi baj, csak haza kell most már lassacskán cuccolnom, meg visszaköltözni, hiszen rendben vagy remélem és most már minden így is lesz. – mosolyogva ölelem magamhoz finom illatú testét. Amíg itt van velem minden rendben, de ha elmegy a közelemből… Annyira fáj a szívem…
- Kérlek, maradj még párnapot legalább. – könyörgöm neki, bár tisztában vagyok azzal, hogy nem téríthetem el attól, amit egyszer elhatározott, soha nem is fogom tudni. Erős akaratú lány, talán épp emiatt nem szerettem még senkit sem annyira, mint most őt.
- Tudod, hogy haza kell költöznöm előbb vagy utóbb. Addig lettem átengedve, amíg rendbe nem jössz. – elvetem azt az ötletem, hogy megzsarolom azzal, újra piához nyúlok, ha azzal itt tudom tartani. Ez irtó nagy önzőség lenne a részemről. Főleg mindazok után, amiket tett értem.
De… Egyszerűen nem megy az elhagyása.
- Nem akarod nélküled lenni. – súgom bőrére, miközben puha csókokkal halmozom el, és hasát is cirógatom, olyan szorosan húzva magamhoz közben forró testét, amennyire csak tudom.
- Tudom és én sem. – válaszol csendesen, akaratával ellentétben mégis megállítja a kezem, és csöndesen kijelentve mennünk kell ki is szakítja magát karjaim közül, hogy felvéve táskáját távozzon az emeletről.
Sóhajtva öltözök fel én is, megyek utána.
- Mi történt? – kérdezem végigcirógatva az arcát, amikor utolérem. Túl régóta él ahhoz velem, hogy tudjam, valami nyomasztja. Lehet, jól hallottam a telefonja csörgését, és akkor valami rossz hírt kaphatott.
- El fogunk költözni. – szavai hidegzuhanyként érintenek. Teljesen ledermedek, még arcát simogató kezem is kőként zuhan testem mellé. Elköltözik…
- Még is mikor és hova mentek? – ha csak a közelbe, akkor talán nincs minden elveszve, kitalálok valamit azért, hogy lássam.
- Egy hét múlva már egy másik államban leszek. Sajnálom. - jelenti ki, és futásnak ered, elszalad előlem, hogy ne lássam hulló könnyeit. Pedig távozásával úgy érzem, most kitépte, és magával vitte a szívemet.
Másik ország…
De még így is lenne megoldás… Lennie kell… Utána kiabálok, meg akarom beszélni vele, szükségem van rá, ezt mindenképp el kellene rendeznünk.
Sajnos azonban vagy nem hallja, vagy nem akarja hallani a hangomat, nem áll meg, fut tovább. Haja csak úgy leng körülötte, úgy viszik el tőlem messzire karcsú lábai.
Nagyot sóhajtva megyek vissza a házba, kapom fel táskám, elhatározásom erős. Itt kell tartanom magamnál.
***
Még a srácok sem tudnak eltéríteni attól, hogy a piától kissé berozsdásodott agysejtjeim erőltessem, pedig miután elmeséltem nekik, Nana talán itt fog hagyni, egyből elkezdtek osztani arról, mennyivel jobb lesz így nekem. Nem akarják megérteni, ha elmegy mellőlem abba beleőrülök.
- Ugyan már haver. - kezdi ismét az egyik marha - Nehogy már egy hülye kis liba mondja meg neked mit csinálj. Mindig is azt tetted, amit te akartál. Most jött ez a kis csaj, aki ráadásul párnapon belül itt hagy. Gyere, igyál velünk. Új gyógyszerünk is van. Azt hittem a saját magad ura vagy. Egy hülye kis cafka nem változtathat meg ennyire. Menjünk, szedj fel egy csajt és dugd meg te is boldogabb leszel. Nem kell az elérhetetlen után kajtatnod úgy is csak egy idióta nem tenné szét a lábát neked. – idióta? Ő ??? Nem…
- Hoy Hiro mit csinálsz? – szalad ki másik barátomból a kétségbeesett kérdés, amikor meglátja, feldolgozva Shini szavait, torkánál fogva nyomom a szemközti falhoz a nyomorultat.
- Elment az eszed?! Engedd már el, mielőtt megölöd. - hallom ordítják többen is, viszont innentől kezdve semmit.
Semmi más nem is érdekel, csak a kezeim közt szenvedő, dühtől eltorzult arccal fordítom felé minden figyelmem:
- Engem nevezhettek elpuhultnak, gyávának, vagy akárminek, de őt hagyd békén. Érthető?! - kékül az arca, viszont ennek ellenére halkan kinyög egy igent, és biccent is, bár ez még nem nyugtat meg. Azt akarom, szívja vissza, amit mondott.
Többi haverom próbálja róla lefeszegetni a kezem, azt elfelejtve én vagyok köztük a legerősebb. Arrébb is rugdozom, lököm őket ezt megtanulják végre… Az a nyomorult akit tartok pedig, ha nem elég erős, és kér bocsánatot azért, mert Nanát leidiótázta pedig majd halála után, új életében fogja tudni.
Egy pofon csattan arcomon, térít magamhoz, megdöbbenve nézek arra, aki adta, miközben határozott hangon azt mondta elég volt, engedjem el.
Majd… Ki is esik kezeim közül áldozatom, hogy köhögve kapkodhasson levegő után.
Nana…
Mióta lehetett itt??? Összezavarodottan hátrálok el, kezdek el arról hadoválni miért bántottak, akkor hagyom abba, amikor elerednek a könnyei.
Inkább visszalépve hozzá húzom magamhoz, törlöm le az apró bánatcseppeket porcelán bőréről, felvállalva még egy esetleges újabb ütést is.
- Idióta! Ezt most miért kellett?! - boxol ütés helyett mellkasomba. Kibaszottul fáj, de mivel csak haverjaim mentek ki a teremből, nem mutathatom gyengének magam, fogam szívva vigyorodok el, válaszolok:
- Mert sértegette a legmenőbb csajt akit ismerek. - annyira hiányzott már az illata…
- De ez egyáltalán nem ok arra, hogy… - ordítana újra rám, viszont a szavába vágva pisszegem le, szorítom magamhoz.
- Most már nincs baj, megmentetted. És nem is fogom többet bántani, ha okos lesz, és még szóval se fogja azt a személyt sértegetni, akinél nincs fontosabb számomra a világon. - még könnyei árja is elakad, miközben szemeimbe néz, és a nevem suttogja.
- Mindent megteszek azért, hogy ha szeretnél még együtt lenni egy olyan idiótával, mint én, - teszem hozzá szelíd vigyorral - akkor itt maradhass. Van elég szoba a házunkban, elférnél nálunk, még az iskolád is fizetnénk. Ha kell, elmegyek veled hozzátok, és megügyezem én az apáddal mindezt. - körülöttünk pusmogás, viszont nem fordítom el a fejem az én kis ékkövemtől csak azért, hogy a körülöttünk állókra figyelhessek. Csak őt akarom látni, hallani.
Sokáig nem szólal meg azonban, bár az is nagyon, de nagyon jól esik az, szorosabban ölel magához. A mennyekben érzem magam kezeinek szorításától.
Mondjuk… Nem gondoltam volna, hogy kis híján tényleg felrepülök boldogságtól, amikor halovány mosollyal az arcán kijelenti, azért akart megkeresni, elmondja, maradni akar, és mindenképp beszél a szüleivel.
- Akkor iskola után egyből? - suttogom ajkaira, mielőtt lágyan megcsókolnám.
Persze először megilletődik, de amikor közelebb húzva magamhoz tincseibe simítok, egyből viszonozza, hogy ne csak ajkainak érintését élvezhessem ki teljesen, hanem nyelvének édes játékát is. Imádom.
- Rendben van. - sóhajtja kábán, amikor elszakítom tőle ajkaim. - A szokott helyen találkozhatunk. - elégedetten könyvelem el válaszát magamban, integetek utána, amikor elindul kifele, de drága szívem még az ajtóból visszaszól, mintegy megbüntetve kérésével, hogy azután, majdnem megfojtottam valakit, még véletlen se legyen sokáig teljes az örömöm:
- És Hiro légy szíves, ne vesd le a pólódat, mire kiérek. Nem szeretném, ha úgy jönnél el hozzánk bemutatkozni. - grr… Igen, tudom, a szülők nem szeretik a póló nélküli fiatalok, viszont a kedvükért, nameg a lányukért is most fog előfordulni először, és utoljára, hogy teljesítek egy ilyen kaliberű kérést.
|
| oosakinana | 2011. 04. 10. 13:31:56 | #12896 |
Karakter: Nana Hojo
Megjegyzés: (Hiromnak)
Mikor összeszedem magam kicsit, bár könnyes szemekkel megyek le a konyhába és készítek egy kis enni valót neki, hogy ne halljon éhen és valami ehetőt is egyen. Több óra múlva leszek csak kész, majd felmegyek. Bemegyek és közömbösen vörös szemekkel kezdem el mondani, hogy itt a kaja. Leteszem és elindulok kifele.
Ahogy kifelé haladok, egyszer csak rám kiált, hogy maradjak és a kezemet is megfogja, ami miatt felé fordulok, de egyáltalán nem mosolygok. Most valahogy képtelen vagyok és túlságosan is fáj minden. Amint meglát el is engedi a kezemet, amit magamhoz kapok és megfogom a kezemet. Nem tudom miért, de most minden érintése fáj, de remélem, ahogy minden rendben lesz jobb lesz minden és visszatér a régi kerékvágásba az ivászaton kívül.
- Nana én annyira sajnálom, hogy nincs erőm… És hogy bántalak… Kérlek bocsáss meg… - suttogja és a leguggol, majd kezeit az arcára teszi. Gondolom rájött mit csinált és szégyelli magát. Én erőltetem ezt az egészet, de csak az ő érdekében.
- Hiro… - szólítom meg, leguggolva hozzá. Megsimítom a kezét elvenni nem is próbálkozok. Nem akarom jobban összetörni. – Hidd el, még ha nehéz is, hamar túl leszünk rajta. Én vállaltam, hogy segítek. És nekem van erőm, végigcsináljuk. Úgyhogy csak bízd rám magad. Rendben?
- De nem akarlak bántani… Nagyon nem… - nagyot sóhajtok. Megkérem, hogy egyen és bízzon rám mindent, majd én rendbe teszek mindent.
Biccent, de nem mozdul. Felállok, és távozok a szobából, hogy megtudjon nyugodni és minden rendben legyen. Lemegyek addig a konyhába és minden italt eltüntetek, hogy még véletlenül se essen kétségbe. Bezárom őket egy szobába, aminek a kulcsát a szülőknek adom oda.
Amíg itt vagyok velük is összeismerkedtem és örülnek, hogy rendbe szedem a fiúk életét és nagyon hálásak érte, bár tudják milyen nagy kockázatot vállaltam vele, de ők már nem tudtak vele mit csinálni.
***
Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. Egyszer még szerelmem megölni is próbálta magát, de szerencsére pont jókor léptem be a szobába és le tudtam állítani. Azóta állandóan vele alszok. Érzem, hogy fél és én is félek, de megbízok benne, hogy nem fog többet bántani.
Azóta már egy kicsit a suliba is bemerészkedtünk és sokkal nyugodtabb, mint volt. Már nem zárom be és mivel állandóan vele vagyok, ezért a piát sem keresi, bár ha keresné, se találná, mert jól elzártam.
Ma reggel is frissen ébredek fel kicsim mellett és ránézek.
- Jó reggelt Hiro… - köszönök mosolyogva. Mióta jobban sokkal többet tudok megint mosolyogni és visszatért belém is az élet.
- Neked is édes őrangyalom. – vigyorog rám. Nyújtózik egyet, majd ahogy kioson, a szobából elnevetem magam. Annyira aranyos és hízelgő, hogy csak a jelenlétemmel fel tudom húzni, de nem akarom már sokáig kínozni, csak még bizonyítania kell egy kicsit.
Felállok és utána megyek. Közlöm vele, hogy az igazgató látni akarj a színdarabot, amit még addig meg kell tanulnunk, de minden meg lesz ha rajtam múlik. Tudom, hogy inspiráljam.
- Arra gondolsz, amibe azóta, hogy hátöö.. Izé… Elvettem a szüzességed bele sem néztünk??? – biccentek és meg próbálom nyugtatni, hogy minden rendben lesz.
- De azért… - kezdem bátortalanul. – A próbáig még majd gyakoroljuk jó? – mosolyogva bólint és szalutál felém.
- Megértettem asszonyom. – elkezdek nevetni rajta. - Nincs kedve csatlakozni? – kérdezi a tus alatt állva, amire megkomolyodok.
- Hiro… - kezdek bele, de inkább nem mondok semmit. -… mindegy. Fürödj meg, utána megyünk a suliba. – mondom neki, majd távozok a fürdőből inkább.
Bemegyek a hálóba és felöltözök. Szinte az összes ruhám itt van, mintha már ide is költöztem volna, de tudom, ha ennek vége lesz, akkor vissza kell költöznöm a szüleimhez és akkor nem lesz minden ilyen fényes és jó. Összepakolom cuccait és az enyémeket is. Mikor elkészül, rá nézek.
- Ma haza kell, majd ugranom egy kicsit a szüleimhez beszélnem kell velük. – mondom neki, mire rám néz.
- Miért történt valami baj? – kérdezi, és mintha aggódna, hogy valami rosszat csinált.
- Nincs semmi baj, csak haza kell most már lassacskán cuccolnom, meg visszaköltözni, hiszen rendben vagy remélem és most már minden így is lesz. – mondom halkan, mire megérzem a hátam mögött és megölel.
- Kérlek, maradj még párnapot legalább. – kérlel, de tudja, hogy nem lehet. Kezemet a kezére teszem és nagyot sóhajtok.
- Tudod, hogy haza kell költöznöm előbb vagy utóbb. Addig lettem átengedve, amíg rendbe nem jössz. – válaszolom halkan. Nyakamra kapok csókot és a felsőm alatt kezdi el simogatni a hasamat. Jól esik a minden mozdulata, hiszen kaptam már ilyeneket és már nagyon vágyok az ilyesfajta együtt létre, de most nem lehet.
- Nem akarod nélküled lenni. – suttogja és tovább ostoroz csókjaival és simogatásaival, miközben egyre szorosabban ölel magához.
- Tudom és én sem. – mondom halkan, majd megállítom a kezét. – Hiro. Mennünk kell. – suttogom, majd szomorúan, de kibontakozok az öleléséből, pedig olyan jó volt ott lenni.
Inkább felveszem gyorsan a táskámat és lemegyek, hogy ne vegye észre szomorúságomat. Annyira hozzá szoktam, hogy itt vagyok vele. Egyszer csak megcsörren a telefonom. Felveszem és apám keres.
- Szia, apa. – köszönök neki.
- Szia, kicsim. Van egy rossz hírem. – mondja, amitől a szívem egyből elkezd hevesen verni.
- Történt valami? Kérlek, mond el. – mondom neki és aggódok.
- El kell költöznünk. Egy hét múlva már másik országba fogok dolgozni és oda kell mennünk. – szavaira ledöbbenek. Ezt Hiro nem tudhatja meg. Teljesen összetörne, és nem akarom, hogy visszaessen, ha már ennyit megtettünk érte. Felveszem a cipőmet, de nem akarom, hogy észrevegye.
Mikor megjelenik, megpróbálok mosolyogni, de lerí rólam, hogy álmosoly. Oda is jön és megsimítja az arcomat, amire behunyom a szememet.
- Mi történt? – kérdezi. Nem tudok, neki hazudni képtelen vagyok rá. Egyszerűen annyira beleszerettem, hogy képtelen vagyok.
- El fogunk költözni. – mondom halkan. Érzem, megdermed és elveszi a kezét arcomról.
- Még is mikor és hova mentek? – kérdezi, amikor magához tér.
- Egy hét múlva már egy másik államban leszek. – válaszolom őszintén, amire könnybe lábad a szemem. – Sajnálom. – mondom, majd elszaladok egyenesen az iskolába.
Hallom, ahogy utánam kiált, de képtelen vagyok rá. Nem tudom nézni, ahogy megint visszaesik. Egyszerűen nem és kész.
Egész nap csak gondolkozok, hogy mit kéne tennem. Már nagyon hiányzik. Képtelen vagyok itt hagyni. Meg fogom mondani a szüleimnek, hogy itt maradok. Fizetni fogok mindent, amit csak kell dolgozni is fogok, ha azt kell csinálnom, de nem fogom elhagyni Hiro-t képtelen vagyok rá menthetetlenül belé szerettem és ezen változtatni nem tudok.
Éppen keresem, hogy elmondjam neki mire jutottam, mire meglátom, hogy a haverjaival beszélget. Nem vett észre, mert hátal, van nekem én meg kicsit el is bújok, hogy hallgatózzak.
- Ugyan már haver. Nehogy már egy hülye kis liba mondja meg neked mit csinálj. Mindig is azt tetted, amit te akartál. Most jött ez a kis csaj, aki ráadásul párnapon belül itt hagy. Gyere, igyál velünk. Új gyógyszerünk is van. – csábítgatják Hirot. – Azt hittem a saját magad ura vagy. Egy hülye kis cafka nem változtathat meg ennyire. Menjünk, szedj fel egy csajt és dugd meg te is boldogabb leszel. Nem kell az elérhetetlen után kajtatnod úgy is csak egy idióta nem tenné szét a lábát neked. – sértegetnek tovább. Igazuk van. Nem teszek meg mindent érte nincs is értelme maradnom. A falnak dőlve ülök le a földre és várom, hogy Hiro mit fog mondani, bár azt hiszem, tudom a válaszát.
|
| yoshizawa | 2011. 04. 10. 08:37:51 | #12886 |
Karakter: Zeshin Hiroto
Megjegyzés: (Nanámnak)
- Mit fogsz tenni? – kérdem viszont csendesen, rejtett aggódással hangomban. Válasza most valahogy még az életemnél is jobban érdekel. Úgy érzem, mielőtt megismertem igazából csak léteztem.
- Az attól függ. – nők… Próbálnak sejtelmesek lenni, de amikor ennyire nem fogalmaznak világosan inkább idegesítőek.
- Mitől? – puhatolózok újból.
- Hogy mennyire leszel hajlandó betartani a szabályaimat. – jujj… Nananéni szigorúan akar legalább beszabályozni ostorral?
Vigyorogva kérdezek rá, elkezdhetek-e félni azoktól a szabályoktól, és tudom, hogy ha azt mondja, igen, félj, mert megverlek, ha nem leszel jó fiú elkezdek röhögni is.
Azonban várakozásaimmal ellentétben nem nevet, mérgesen áll fel, és oktat ki:
- Ez nem vicc Hiro. Ha te így akarod csinálni, akkor én most szépen kimegyek azon az ajtón és soha többet nem fogsz látni. – nem… Ezt nem akarom…
Megkomolyodva, csöndesen kérek tőle elnézést, és hagyom, hogy elmagyarázza, mit is szeretne.
- Először is le fogsz szokni a gyógyszerre való ivászatról és csak akkor ihatsz alkoholt, ha én is látom. – na ja… Ennyire azért nem vagyok függő könyörgöm… - Ha meglátom egyetlen egyszer is, hogy gyógyszerre iszol, fogom a cuccomat és eltűnök az életedből. Addig, amíg jobban nem leszel meg odaköltözök hozzád és vigyázni fogok rád. – az csak akkor jó ötlet, ha az ágyam is melegíted…
- Biztos, hogy erre szükség van? – nem vagyok beteg… Csak az én kis Nanám, nameg az ital hiányától. Vízzel, szex nélkül az ökrök élnek…
- Végig kell csinálnod. A többi barátnőid lehet hagyták, hogy azt csináld, amit akarsz és ezt nálam is megteheted, de azt ne kérd tőlem, hogy végignézzem, hogy teszed tönkre magad, miközben a halál felé közelítesz. Hát köszi, ebben én nem vagyok benne. – a maci faszát közelítek a halál felé… Ő közeledett felém, de megrémült tőled, és mielőtt elvitt volna elszelelt.
- Rendben megpróbálom, de nem ígérek semmit. – válaszolom viszont inkább sóhajtva, amikor belenézek szemeibe. Nem tetszik ez az egész helyzet.
Nem tudom mit akar se most, se mindezek után, mégse akarom elküldeni. Ha elmenne, a világ összes boros és gyógyszeresüvege kevés lenne bánatom eltüntetéséhez.
- Hiro én nem vicceltem. A feltételeimet komolyan gondolom. – nézem, és még mindig nem bírom őt megérteni. Olyan, mintha a testébe egy őrangyalt, valamint egy kegyetlen, és szadista démont kényszerítettek volna egyszerre bele. De… Egyre biztosabb vagyok abban, hogy akarom őt, még a feltételeivel is, bólintok, hogy megértettem, komoly leszek.
***
Hála a kisasszonynak már egy hete nem ittam mást, csak ragacsos, trutyis üdítők, dzsúzok, vízfajták, amik nem károsítják a szervezetem. Amikor haverjaim meglátogattak, ki is röhögtek, mielőtt közölték volna, látják az asszony rövid pórázon tart.
Grr… Az asszony… Egyre idegesebb vagyok rá, az üdítőjére, még a mosolyától is be tudok pöccenni. Ugyanakkor mégis valami mást, valami megmagyarázhatatlant is érzek iránta a hála mellett.
- Engedj ki az istenit. – csak pisálni akarok. Nem gondolhatja, hogy a Wc-n is a szeszt keresném…
- Nem végig fogod csinálni ha, tetszik, ha nem. – a faszt pofázol:
- Te hülye ribanc engedj ki.
- Szidhatsz, amennyire akarsz. – nekem csipog?! Elkapom a karját, fel is szisszen, pedig nem szorítom erősen. Gyenge… És van pofája sakkban tartani, ahelyett, hogy a kívánságaim lesné, mint elődei.
- Engedj vagy megbánod.
- Majd ha meggyógyultál és nem piáért akarsz menni.
- Képmutató cafka. – húzom magam alá. Ha nem adsz inni, máshogy csillapítom vágyaim. - akkor ezért az enyém leszel. – Ruháit is letépném, ha remegő kezeimmel sikerülne azelőtt, mielőtt szállj le rólam felkiáltással lelökne magáról a kis kurva…
Olyan pofont kap, a kezem is belesajdul…
Csak ekkor, vagyis amikor hatalmas szomorú szemeivel rám néz ugrik be az, mit is tettem, valamint az, hogy kivel, könyörgéssel próbálom visszatartani, de kimegy, bezár…
Próbálkozok még a könyörgéssel, de aztán a pia hiánya miatt, nameg húgyhólyagom telítettsége miatt járkálni kezdek, és gondolkodni azon, hogy kéretőzzek ki, ha a könyörgés, vagy a fenyegetőzés nem használ.
Végül nem tudok mást tenni, a szobából nyíló zuhanyzóban végzem el a dolgom, és le is fürdök, ha már itt vagyok. Napok óta nem tettem, de nem is értem miért. Tényleg ennyire függő lennék, és a pia érdekelne???
És Nana??? Őt vajon mennyire ijesztettem el magamtól hülyeségemmel? Visszajön még valaha hozzám vagy itthagy étlen, szomjan meghalni?
Bár… Ha belegondolok, azzal csak jót tenne a világnak, és magának is.
Elvégre nem elég, hogy egy hülyével kevesebb lesz, ő is megmenekül attól az egyéntől, akivel ha nem áll össze, nem szenved annyit, mint amennyit most szenved…
Hosszú órák elteltével jön csak vissza a szobába szívemnek kedves Nanája, egy tányérral a kezében, hogy fásultan közölhesse behozta a vacsorám, mielőtt jó étvágyat is kívánva hozzá, újra sarkon fordulna, hogy távozzon.
A szemei vörösek…
Minden bizonnyal a sok sírástól… - Villan belém hirtelen egy felismerés tekintetétől, aminek köszönhetően felállok az ágy mellől, ahol eddig szedegettem párnámból a tollakat, és rákiáltva, hogy várj Nana ragadom meg a kezét.
A szívem hevesebben kezd verni, amikor megáll, és felém fordul, ugyanakkor össze is facsarodik, annyira, hogy le kell karjairól vennem kezem. Szörnyű, amit vele tettem.
Máskor oly vidám mosolya most sehol, az arca sápadt, a szemei élettelenek, kisírtak.
- Nana én annyira sajnálom, hogy nincs erőm… És hogy bántalak… Kérlek bocsáss meg… - suttogom a földre kuporodva, kezeimmel is eltakarva arcom, hogy ne lássa könnyeim. Azért büszkeségem még mindig van.
- Hiro… - szólít meg türelmesen leguggolva elém, majd simít végig tétován kezemen. Levenni meg se próbálja őket onnan, talán érzi, azzal csak ártana nekem. – Hidd el, még ha nehéz is, hamar túl leszünk rajta. Én vállaltam, hogy segítek. És nekem van erőm, végigcsináljuk. Úgyhogy csak bízd rám magad. Rendben?
Bízzam rá magam?
- De nem akarlak bántani… Nagyon nem… - erre már nem mond semmit, csak nagyot sóhajtva kér meg arra, egyek, majd ő tényleg mindent megold.
Biccentek, viszont addig, amíg nem távozik, nem kelek fel még enni se.
Akkor is csak pár falatot bírok. Nagyon finom, biztos ő főzte. Ami megint azt jelenti, hogy nem érdemlem meg, ugyanúgy, ahogy Nanát se.
***
Kínkeserves időszakon vagyunk túl, egyszer olyan mély depresszióba is kerültem, hogy ha Nana nem nyit rám, megölöm magam.
Azóta persze mindig velem alszik, de ennek egyre jobban nem örülök. Félek önmagamtól, félek attól, hogy bántom, habár már jobban tudom erőm kontrollálni, és már suliba is nyugisan el tudunk járni, nem kell bezárnia.
- Jó reggelt Hiro… - mosolyog rám tündérien.
- Neked is édes őrangyalom. – vigyorgok rá, mielőtt egy menőt nyújtóznék, és kislisszolnék a fürdőbe, hogy ne lássa, milyen széép keménységet okozott egyes izmaimban csak azzal, hogy rám mosolyogva szólított meg.
Persze kinevet, majd utánam is jön, hogy közölje, ma mindenképp jó formában kell lennem, mert az igazgató szólt neki, szeretné megnézni jól haladunk-e a színdarabbal.
- Arra gondolsz, amibe azóta, hogy hátöö.. Izé… Elvettem a szüzességed bele sem néztünk??? – biccent, nyugtatni is megpróbál azzal, hogy nem lesz vele gond, menni fog.
- De azért… - teszi hozzá bátortalanul. – A próbáig még majd gyakoroljuk jó? – mosolyogva biccentek, és szalutálok felé:
- Megértettem asszonyom. – persze ezen megint nevetni kezd, bár csak kérdésemig:
- Nincs kedve csatlakozni? – miért komolyodott meg???
|
| oosakinana | 2011. 04. 01. 20:41:23 | #12699 |
Karakter: Nana Hojo
Megjegyzés: (Hiromnak)
Bent vagyunk a kórházban. Ki kellett mosni a gyomrát. Gyógyszereket és töménytelen mennyiségű alkohol volt benne. Szétaggódom magam, miközben mossák a gyomrát. Egyszer csak betolják egy szobába, ahova én is megyek. Nem kifejezetten érdekel, hogy csak háló ruha és köntös van rajtam.
Lassacskán látom, mintha ébredezni kezdene, mert a fejét fogja, és kicsit nyöszörög is.
- Hiro… Jól vagy? Mi történt veled? – kérdezem meg aggódva, majd szemein lévő kezén resztül kukucskál ki és lát meg engem. Rossz bőrben van, ahogy látom.
- Helló szépségem. – suttogja erőtlen hanggal. Rosszabb, mint gondoltam igaz az orvos felkészített rá, de akkor is.
- Azt én is szeretném tudni, mi történt, ha már képes vagy a beszédre. – szólal meg az orvos a háttérből. – Tisztában vagy azzal, hogy az a gyógyszer, és piamennyiség, amit kimostunk a gyomrodból akár meg is ölhetett volna, ha a kishölgy nem hoz be?! – kérdezi a doki kegyetlenül, mire kicsit a szívem szorul össze, ahogy látom összeesni magam előtt. Megpróbál felülni, de visszaesik és csak a fejét fordítja az orvos felé.
- Ő hozatott be? – kérdez vissza, de nem tudja folytatni, mert elkezd köhögni és alig bírja abba hagyni. Töltök neki vizet és a kezébe adom. Feljebb állítom az ágyát, hogy meg tudja inni nyugodtan.
- Még nincs teljesen magánál, ahogy így elnézem nem is emlékszik arra, mi történt vele. – legyint nekem az orvos és távozni készül a szobából. – Majd később visszajövök, hátha akkor jobban ki tudjuk faggatni. – válaszolja és már ki is megy a szobából.
- Köszönöm szépen, hogy megmentettél. – leteszi a poharat és bűnbánó kis kutya szemekkel néz rám, de ezzel most nem fog meglágyítani.
- Te is segítettél nekem. – válaszolom komoran.
Megkérdezem tőle, hogy miért kellett ez csinálnia és tájékoztatom, hogy őszinteségétől fog függni, hogy itt hagyom-e vagy egyáltalán szóba állok-e még vele ezek után.
- Tudod… - kezd bele nehezen. – Én szeretném neked elmondani, de nagyon félek attól, ha megteszem, tényleg nem állsz velem szóba. – halványan elmosolyodok, majd odahajolva hozzá adok neki egy édes csókot.
- Had halljam. Akkora ostobaság nem lehet. – mondom neki és reménykedek igazamban.
Erre csak nagyot sóhajt és elkezdi mesélni, hogy egy náluk megszokás és szórakozási forma, hogy így isznak. Mindig így szoktak inni, de most úgy néz ki messzire mentek. Most viszont a megérzésem megcsalt. Hogy lehet ennyire hülye? Mindjárt szétvet a méreg és az ideig. Felelőtlen hülye kölyök.
- Hát igen. – keverek le neki egy pofont és felállok. – Nem is értem, hogy hogy lehettetek ennyire őrültek.
- Sajnálom… - sóhajt fel, de csak még egy pofonnal jutalmazom hátha észhez tér. Még mindig alig hiszem el, hogy ezt csinálta. Iszonyatosan pipa vagyok rá. Ha ezt tudom, nem engedem el bulizni és felkészülhet, hogy ha nem fog szót fogadni és leszokni erről, akkor elhagyom.
- Marha… Eszement idióta… - szidom nem kicsit, de nem bántom, inkább tovább leülök mellé, de kezeim ökölbe és irtó pipa vagyok. – És ha meghaltál volna?! – nem válaszol kérdésemre, de szerintem neki jobb.
- Mit fogsz tenni? – kérdezi csendben és látom rajta, hogy nagyon kíváncsi a válaszomra és mintha kicsit aggódna is, de majd kiderül.
- Az attól függ. – jelentem ki.
- Mitől? – kérdez vissza.
- Hogy mennyire leszel hajlandó betartani a szabályaimat. – válaszolom komolyan.
- Elkezdhetek félni azoktól a szabályoktól? – érdeklődik, de látom, elhülyéskedi a dolgokat, ami nekem nem tetszik. Felállok és mérgesen nézek rá.
- Ez nem vicc Hiro. – rivallok rá, mire végre megkomolyodik megint. – Ha te így akarod csinálni, akkor én most szépen kimegyek azon az ajtón és soha többet nem fogsz látni. – mondom komolyan és semmi poénkodás, erre már megkomolyodik és mintha félni is kezdene, de nem csak vaktában beszélek.
- Sajnálom. – mondja halkan.
Elmagyarázom neki, hogy mit akarok, és mit várok el tőle. Elöször is le fog szokni a gyógyszerre való ivászatról és csak akkor ihat alkoholt, ha én is látom. Tudom, hogy nehéz lesz az út meg az elvonási tünetek, de akkor is ezeket meg fogja csinálni, ha meg akar tartani és egyáltalán le akar még velem feküdni a közel jövőben. Elmagyarázom neki, hogy ha meglátom egyetlen egyszer is, hogy gyógyszerre iszik, fogom a cuccomat és eltűnök az életéből. Addig, amíg jobban nem lesz meg odaköltözök hozzá és vigyázni fogok rá.
- Biztos, hogy erre szükség van? - érdeklődik és látom most már kicsit jobban elgondolkozott feltételeimen.
- Végig kell csinálnod. A többi barátnőid lehet hagyták, hogy azt csináld, amit akarsz és ezt nálam is megteheted, de azt ne kérd tőlem, hogy végig nézzem hogy teszed tönkre magad, miközben a halál felé közelítesz. Hát köszi ebben én nem vagyok benne. – mondom komolyan.
- Rendben megpróbálom, de nem ígérek semmit. – mondja, mire ránézek.
- Hiro én nem vicceltem. A feltételeimet komolyan gondolom. – mondom neki halál komoly arccal és azt hiszem most kezdte igazán megérteni a dolgokat, amiket magyaráztam neki az előbb, de nem baj. Jobb később, mint soha.
~*~
Már lassan egy hete folytatódik. Egy csepp alkoholt sem ivott és látom rajta, hogy nagyon feszült. Iskolában is kiabál mindenkivel meg idegbeteg. Amikor otthon van, arról ne is beszéljünk. Veszélyes vele nála lenni, de vállaltam, hogy segítek így végig kell csinálnom. Most is éppen a szobájába vagyunk és veszekszünk, mert nem akarom leengedni a konyhába hogy, igyon.
- Engedj ki az istenit. – mondja és nagyon dühös.
- Nem végig fogod csinálni ha, tetszik, ha nem. – mondom komolyan és nem fogom leengedni.
- Te hülye ribanc engedj ki. – üvölt rám. Már lassan kezdek hozzá szokni a hasonló becézgetésekhez, de nem érdekel. Megpróbálom nem felvenni.
- Szidhatsz, amennyire akarsz. – mondom neki, majd odajön és megszorítja a karimat, amire felszisszenek.
- Engedj vagy megbánod. – sziszegi fogai közül és gyilkos pillantással néz rám.
- Majd ha meggyógyultál és nem piáért akarsz menni. – vágom neki vissza.
- Képmutató cafka. – lök az ágyra és felém mászik négy kézláb. – akkor ezért az enyém leszel. – mondja, és már szedné le a ruhát rólam, de nem fogom hagyni. Azt hiszem egy ideig most már nem fog suliba menni. se én.
- Szállj le rólam. – mondom és lelököm magamról, de visszakézből kapok egy pofont. Meglepődve néz ő is. Azt hiszem most jött rá, hogy elfajultak a dolgok és sejti mire vállalkoztam, pedig tudtam és tudom, mi lehet belőle. Felállok és kimegyek a szobából, de visszazárom, hogy ne tudjon kijönni.
- Nana. Kérlek, ne haragudj. Gyere vissza. – kezd el könyörögni, bár nekem a szemeim könnyekkel lesznek tele. Lehet még sem tudtam mire vállalkozok. Fáj így látnom és fáj, hogy minden egyes nap elküld melegebb éghajlatra, de érte van. Miatta csinálom, hogy ne halljon meg és normális életet tudjon élni normális barátokkal és párkapcsolattal, még ha engem el is fog küldeni.
Leülök az ajtó elé és úgy sírok. Kicsit az arcom is feldagad, de nem vészes. Ez az áldozat, amiket én hozok érte. Remélem egyszer hálás lesz érte, csak kérdés mikor…
|
|
