Mikor belépek újra a házba, hogy közöljem az elhatározásomat a srácokkal, miszerint inkább hazamegyek, edzek és kiverem egy dögös bögyös libben el elõttem. haját hátrasimítja, tekintetével hívogat a táncparkett felé, ahová õ is készül. Teszek pár lépést, azonban mikor elkezdi magát eszméletlenül izgatóan rázni jobbnak látom egyhelyben maradni és csak nézni. Ki kell élvezni eme szolgáltatást, aztán biztosra megyek. Remélem az ágyban is ilyen hajlékony a drága, szeretem az extrém dogokat. Erre elégedett mosoly kúszik az ajkaimra, s csak figyelem tovább, nem egyszer szemeibe is belenézek.

Ez megy addig, míg egy szerencsétlen állat a képbe nem jön. S nagyon nem tetszik. Láthatóan szóváltásba keverednek, fekete bögyöske pedig nem épp boldogan válaszol neki, így megindulok feléjük. Más nem táncolok még, de ha esetleg kellenék…

- Nem érdekel, hogy mit gondolsz és mit mondasz. Húzz el. – Kapom el a leányzó válaszát, amibõl rögtön leszûröm, hogy biza ide kell egy kis férfias segítség.

- Húzz el innen, mert a csaj velem van –lépek oda hozzá,s  átkarolom a vállát. A srác arca eltorzul a dühtõl, azt hiszem nem így tervezte a dolgot. Azonban a szépség elégedett s hálás mosolya kárpótol. Azt se bánom, ha kicsit verekednem kell.

- Igen? És rá van írva a neved? – köpi a szavakat a töpszli.

- Igen bunkókám képzeld el, rám van írva a neve, csak éppen olyan helyen, ahol más nem láthatja. – Meglepetten nézek le a lányra, aki egyszerûen leoltotta a srácot seperc alatt. Atyaég, micsoda vadmacska! Mondjad drágám, hogy az ágyban és karmolsz s harapsz, mert az kifejezetten imádom.  

- Hülye liba. – Megindulnék utána, s megkérdezném tõle, hogy az anyja mire tanította otthon, de meggondolom magam. Jobb itt nekem, az állítólagos tulajdonommal.

- Tényleg rád van írva a nevem? – érdeklõdõm mosolyogva. – Akkor megtudod mondani, hogy miként hívnak engem? – incselkedem, mire õ válaszul édesen felnevet. Meg szeretném zabálni. Azonnal.

- Nem tudom megmondani, csak nem akartam, hogy tovább piszkálódjon a srác – néz fel rám, míg szemei huncut fénnyel csillognak. – Amúgy Denielnek hívnak – mutatkozik be. Deniel. Hmm… Tetszik. Denny.

- Így már akkor mindent értek és gondolom nem bánod, hogy közbe avatkoztam. –Szerencsére tagadóan rázza a fejét, hogy nem bánja. – Az én nevem Ben.

- Egy táncban benne vagy Ben? – pislog rám csábosan, míg kezemre simít, s húzni kezd a táncparkett felé. Bár megyek én magamtól is, csak foghassam s két kezem között tarthassam, s ki vagyok én, hogy egy ilyen bigének nemet mondjak?

Széles vigyorral a képemen lépdelek utána, majd amint szembefordul velem mélyen a szemeibe nézek. Hozzám simulva kezd bele újra a táncba. én is rötyögök kicsit, csak hogy még izgatóbb legyen, ahogy csípõje az enyémhez ér. Párszor közelebb hajolok hozzá, de egyedül azt engedi, hogy orrommal orrára simítsak. Elhúzódik pimasz mosollyal, ha többel próbálkozom. Játszik és kibaszottul tetszik.

- Tényleg nincs rám írva a neved – kuncogja, mikor átkarolom a derekát egy lassabbacska számnál, s nem törõdve a még mindig táncoló tömeggel, gyengéden odavonom magamhoz. – S nem, nem nézheted meg.

- Egyelõre nem terveztem – suttogom a fülébe, míg átkarolja a nyakamat.

- Egyelõre?

- Jó, lehet megfordult a fejemben – dünnyögöm, mire elmosolyodik. – De ne aggódj, semmi durvulás.

- Szóval nem akarsz nyomulni? – piszkálja a nyakamnál a hajam végét, míg az arcomat nézegeti.

- Nyomulni nem. Udvarolni – kacsintok rá, mire felnevet.

- Atyaég! Udvarolni! Lovag is vagy?

- Sir Benjamin, szolgálatára – húzom ki magam, míg õ újra felnevet.

- Szüzeket mentesz, ellenszolgáltatás fejében? Rossz ajtón kopogtatsz, srác – suttogja ajkaimra csábosan, míg én vigyorogva mordulva ajkai után kapok. Gyengéden kapom be alsó ajkát, kicsit megrágcsálom majd elengedem. Félig lehunyt pillákkal hagyja ténykedésemet, majd mikor elengedem elindul kezeivel a nyakamtól le egészen a vállamon keresztül a hátamra. Végigzongorázza minden izmomat, s nem áll meg a seggemig, ahol nagy döbbenetemre belemarkol. Azt a kurva…!

- Mondom, hogy rossz ajtón kopogtatsz – kuncogja meglepett fejem látva. – Bár nem mondom, hogy nem engedlek be.

- Ezt jó hallani – bólintok aprót, majd derekánál fogva közelebb húzom magamhoz. – Minden srácot ilyen lelkesen próbálod magadról lerázni? – érdeklõdöm.

- Szerinted ha megfogtam a seggedet, le akarlak rázni? – kérdez vissza, míg a nyakamban lógó dögcédulát megtalálva mutatóujjával simogatja. – Katona vagy?

- Mondhatjuk – vigyorgom. – Családi hagyomány katonának lenni, szóval azt hiszem az leszek. Az akarok lenni.

- Annak kell lenned – jegyzi meg halkan, majd a komoly hang ellenére pajkos tekintettel néz szemeimbe. – De még nem vagy az, szóval… katona vagy? – incselkedik, mire én szememet forgatva felsóhajtok.

- Nem, nem vagyok katona. Csak dögcédulám van, ha egy ilyen csinos leányzó összetörné a szívemet, tudják a halottasak kit keressenek a hullámmal.
 

Átlagosan kezdõdik a nap, de behívnak munkába, mert az egyik magángépen szolgáló stewardess lebetegedett. Ennyit a szabadnapról, de koránt sem zavar, mert szeretek és imádok repülni, bár talán pilótaként jobb lenne, viszont akkor nem ismerkedhetnék meg kedves emberekkel. Már egyenruhában vagyok, a repülõgépnél mikor megkapom az utas listát és látom, hogy Honjo család utazik velünk a cég finanszírozásából.

- Üdvözöljük a fedélzeten Mr. Honjo, Mrs Honjo, Miss Honjo. – hajolok meg utasaink elõtt és a lány arcán látom a döbbenetet, hogy nem hölgyemény vagyok hanem nagyon is férfi.

- Köszönjük fiatalember. – köszön apja, a család hölgy tagjai pedig csak finoman meghajolnak. – Nem rég kezdett el dolgozni vállalatnál? – érdeklõdik az úr kedvesen. Mosolyom nem lankad arcomról.

- Nem régóta dolgozom itt. – válaszolom kedvesen és a fiatal lány be is meg mellettem a repülõbe én pedig csak utána nézek. Látom, hogy helyet foglal és telefonját és a fülhallgatót halássza elõ és bedugja a fülét.

Én amásik két utasommal foglalkozom, de egy idõ után nem tudom megállni, hogy ne menjek oda az ifjú lányhoz, bár láthatóan nem sok hangulata van beszélgetni. Finoman érintem meg vállát amire kinyitja a szemeit és kiveszi a fülhallgatót a fülébõl és úgy néz rám vissza.

- Igen? – érdeklõdik felhúzott szemöldökkel.

- Zeak vagyok és érdeklõdök, hogy kényelmesen ülsz-e? Esetleg hozhatok neked valamit? – kérdezem meg tõle kedvesen, bízom benne, hogy kicsit sikerül megpuhítanom és esetleg beszélgetnénk, ha már csak mi vagyunk itt fiatalok, de csak egy sóhajt kapok.

- Köszi, de semmire nincs szükségem. – mondja kimérten. – Szimplán csak egy kise nyugalomra. – jegyzi meg ridegen és vissza is dugja a fülest és felém se néz. Hát jó… ennyit az ismerkedésrõl.

Felegyenesedve kénytelen vagyok arrébb menni és jól jelezte, hogy nem szándékszik velem beszélgetni. Hát jó nem kötelezõ. Könnyedén ellátom a feladataim és nagyon nagy a nyugalom, ami koránt sem zavarna, ha lenne beszélgetõ társam.

Mikor leszállunk japánban az ajtónál vagyok, és mosolyogva kedvesen köszönök el. Aranyos lány csak nagyon mogorva. Lehetne kicsit nyitottabb a dolgokra. Nem azt mondom, hogy feküdjön meg minden pasinak. Én se olyan lennék, csak hát nah… azért egy beszélgetésbe nem halt volna bele.

Mivel addig nem repülök vissza a magán géppel, Míg a Honjo család itt van így elmegyek a kibérelt szállodai szobámba és hívom haverokat, hogy menjünk el bulizni. Le is megyek a törzs helyünkre. Jól el szórakozunk, mikor meg látom Nanát a repülõgéprõl és látom egy srác igen csak tolakodik, így közelebb menve hallom a beszélgetésüket. Pontosabban egy részét.

- Ha jövök, hogy csak a bolondjárt járattad velem és csak azért szakítottál, hogy mással tedd meg azt, amiért én félévig könyörögtem neked, akkor nagyon meg fogod járni. –sziszegi Nanának a srác ami cseppet sem tetszik, így egybõl közbe lépek és finoman karolom át Nanát óvón.

- Valami bajod van öregem? – kérdezem fél várról és a haverok is felzárkóznak mellém.

- Még is ki vagy te és minek szólsz bele? – kérdezi a srác, Nana viszont lesepri a kezem a válláról.

- Egy srác, akinek a védelme alatt áll Nana. – jegyzem meg. – ja és hozzá teszem, hogy így a haverjaim védelme alatt is áll. – a srác szerencsére elszelel fülét farkát behúzva. Féloldalasan vigyorodom el, majd felém fordul.

- Köszi, hogy megmentettél, de nem volt rá szükség egyáltalán. – jelenti ki, felvonom a szemöldököm és ez cseppet sem tetszik. – Õ az ex barátom volt és csak kiakadt, de tudom kezelni. – jegyzi meg, majd megfordulva indul el kifelé a discoból. Utána sietek.

Odakint érem utol és finoman fogom meg a karját.

- Ne rohanj el kérlek Nana. –Mondom kedvesen mire meg áll és felém fordul.

- Te követsz engem? –kérdi kicsit felháborodva. –Köszönöm, de nem volt szükségem a védelemre. –mondja dacosan és nagyot sóhajtok.

- Bocsánat, hogy nem akartam, hogy bajod essen egy hülye miatt. –Mondom szemeibe nézve. –Nem… jössz vissza szórakozni? –kérdem kedvesen invitálva látom rajta a tétovázást. –Ugyan már Nana ha már kijöttél szórakozni, akkor élvezd ki. –Mondom és végre bele egyezik. Visszamegyünk a discoba és a srácokhoz menve mutatom be.

- Nana õ itt Moriyama az egyik jó barátom itt Japánban. Együtt jártunk közép iskolában Amerikában. –Mutatom be neki a legfontosabb haveromat, majd a többieket.

- Mi szél hozott ide a törzs helyünkre? –kérdezem érdeklõdõn.

- Az, hogy régen ez az én törzshelyem is volt a barátokkal. –Mondja és nagyot sóhajt lemondóan.

- Sokat repülgettek? –kérdezem érdeklõdve és közben kikértem az italát is és oda adom neki. –Parancsolj.

- Általában apa munkája miatt repülünk. Köszönöm. –veszi el az italát amit kért, majd tovább beszélgetünk.

Furcsa mód egész jól el beszélgetünk és még Biliárdozni is leállunk, bár igazából eleinte Nana nem szál be. Rá jövök, azért mert még nem játszott.

- Szeretnéd megtanulni? –kérdem kedvesen.

- Hát elég érdekesnek tûnik. –Mondja és oda lépkedve hozzám kérdezi meg a szabályokat.

Elmagyarázom neki az alapokat, majd külön megyünk a srácoktól egy másik asztalhoz és kezébe adva a dákót segítek neki beállni a kezdõ lökéshez és mögé állva hajolok be vele egy eléggé érdekes testhelyzetet felvéve. Csípõje az ágyékomhoz nyomódik és kezét végig simítva igazítom meg, hogy jól fogja.

- Nyugi. Nem szándékozom semmi rosszat tenni. –Suttogom füleibe és segítek neki ellõni az elsõ fehér golyóját. Érzem, eléggé zavarban van közelségem miatt, bár én is eléggé zavarba jövök, de a tanításához ez kell. Felegyenesedve kedvesen simítok végig hátán. –Ügyes voltál! Van tehetséged hozzá. –Mondom elismerõen kedvesen.