Lábujjhegyen sietek el bátyám szobája elõtt, nehogy felzavarjam. Tudom, hogy nagyon nehezen alszik el a fájdalmai miatt, vagy ha el is alszik, a magas láz miatt rémálmok gyötrik. Sokszor ültem mellette, hogy hidegborogatással, lágy simogatásokkal nyugtassam le, de most úgy hallom minden rendben.

Azért megtorpanok egy pillanatra, és fülelek, de csak nyugodt szuszogást hallok, így megkönnyebbülve, felvidulva sétálok ki a kerten át az istállókhoz.

Próbálom elhitetni magammal, hogy megmaradt lovaink miatt teszem meg ezt az utat naponta többször is, de amint meglátom Jaket, a lovászfiút, már magamnak se hinnék.

Most is, ahogy rám mosolyog lovam csutakolása közben, önkéntelenül pirulok el, és kapom félre a tekintetem.
- Fleur kisasszony, ma már másodszorra jön ki a lovához, Artemisz igazán megtisztelve érezheti magát – nevet fel a fiú jókedvûen, én pedig heves szívveréssel lépek közelebb az említett jószághoz, hogy kezemet puha orrára simíthassam.
- Vendégünk jön délután, nem hiszem, hogy ma még kijöhetek hozzá – felelem csendesen, lopva pislogva át a ló háta felett Jake-re. Még egy darabig beszélgetünk az idõjárásról, lovaink állapotáról, megérdeklõdi, hogy van a bátyám, de nekem hamarosan mennem kell.

Elbúcsúzom tõle, majd visszasietek a házba, hogy lefürödhessek és átöltözhessek mielõtt megjön a vendég.  Szokatlan mostanában, hogy vendéget hívunk, de nem akartam édesapámat faggatni, eléggé izgatottnak tûnt.

Azt hittem azért, mert tegnap megint el kellet adnunk egy lovunkat, így már csak három maradt. Az enyém, és két bátyámé. Az övékén édesapám semmiképp se adna túl, a fiaihoz kötik õk is.
- Fleur, kislányom, elkészültél? – kopog be édesanyám, majd be is lép, és rosszallóan rázza meg a fejét, kibomlott hajamat látva. – Mindjárt itt van a vendég, ne most álmodozz kicsim!
- Mama, kérlek szépen csináld meg a hajam – pillantok rá kérlelõen, mire megadóan felsóhajt, és kivéve a fésût a kezembõl, pillanatok alatt összefogja tincseimet, egy-egy rakoncátlan kivétellel.
- Most pedig nyomás, és köszöntsd illendõen! – paskolja meg az arcomat, majd igazít egy utolsót a ruhámon, és utamra enged.

Könnyû léptekkel sietek át a folyosókon, egyenesen a bejárati ajtóhoz. Óvatosan nyitom ki kissé, és kukucskálok az udvarra, de apám széles hétén kívül, nem sokat látok.
- Üdvözlöm a házamban, Lord Milborrow. – A hangját hallva még kíváncsibb leszek, ugyan kit fogad ilyen jókedvûen.

- Hálásan köszönöm a megtiszteltetést, Lord Millway, de csak az apám volt Lord, én nem érdemeltem még ki a címet. – férfias, mélyen zengõ hang felel, engem pedig kiûz a kíváncsiság, de maradok apám mögött. Óvatosan lesek ki mögüle és elragadtatva csodálom meg a nagyon jó kiállású, bár kissé félelmetes férfit.

- Ugyan fiam – feleli apám meglepõen barátságosan, de rögtön elfelejtek rájuk figyelni, mikor Jake megszólal, akaratlanul is felhívva magára a figyelmem. Kihúzódok édesapám mögül, és csillogó szemekkel figyelem, ahogy elvezeti vendégünk lovát.

- Bemutatom a leányomat. Fleur. – Apám hangja kizökkent álmodozásomból, és mikor megszeppenve felkapom a fejem, vendégünk már elõttünk áll.

- Üdvözletem a szépséges hölgynek – helyezi mellkasára kesztyûs kezét, és biccent felém. Lehúzza kezérõl a takaró anyagot, és miután övébe tûzte, kezet csókol. Nagyon udvarias, és ami manapság szokatlan, a régi etikettet követi. Zavartan fordulok el mély tekintetétõl, és pirulva húzom vissza a kezem, ahogy az udvariassági formulák engedik.
- Kerüljön beljebb – invitálja apám, én pedig azonnal pördülök, hogy vezethessem õket a folyosókon. Régen az egész ház sokkal díszesebb és gazdagabb volt, de mióta egyik balszerencse követi a másikat, a pompa már a múlté.
Minden pénzt arra kell fordítani, hogy bátyám meggyógyulhasson, és ne adósodjunk el még jobban. Ezekkel én mind tökéletesen tisztában vagyok, bár közvetlenül sose tárgyalják velem.

Mielõtt asztalhoz ülnénk a kertben, édesanyám is bemutatkozik a vendégünknek. Még mindig nem ismerem látogatásának okát, de ha nem közölték velem, valószínûleg nem az én gondom. Nekem csak annyi a dolgom, hogy úgy viselkedem, ahogy tanították.

- Édes lányom.

- Igen papa? – fordulok apám felé szólítására, elszakítva tekintetem az epres süteményrõl.

- Kérlek, ismerd meg jobban a võlegényedet.
Hirtelen el se akarom hinni, de nincs rá esély, hogy rosszul hallottam. Egyszerûen nem tudom… vagy inkább nem akarom elhinni.
A villa kihullik kezembõl, és csörömpölve érkezik a tányérra. Még ez se tud egészen magamhoz téríteni. Szívem riadt madárkaként verdes mellkasomban, de képtelen vagyok tiltakozó szavakra.

Nem tehetem meg, hogy ellenkezek, mert így már minden világos. Ha Milborrow elvesz, és családjaink egyesülnek, segíteni fog a bátyámon. Nem lehet egy elégedetlen szavam se, még ha borzasztóan fáj is az áruba bocsátásom.
- Kislányom, minden rendben? – kérdezi apám, hangjában õszinte aggodalom, és kérés is. Mély levegõt véve igyekszem megállítani ajkaim remegését, és visszaszorítani az égetõ könnyeket.
- Igen… természetesen – préselem ki, majd erõt véve magamon, halványan rámosolygok Milborrow úrra. – Ez hatalmas megtiszteltetés számomra, hálásan köszönöm.
Némán fürkészi az arcom pár pillanatig, és minden erõmre szükségem van, hogy álljam a pillantását, és ne adjak szabad utat fájdalmamnak.
Örülnöm kéne, hisz Milborrow úr minden bizonnyal kitûnõ parti, és a legtöbb lány kezét törné, hogy a felesége lehessen. Vonzó, jó kiállású, és valószínûleg vagyonos is.
Mégis van valami a kisugárzásában, amitõl legszívesebben riadtan menekülnék egy másik szobába és ennek semmi köze a megkérdezésem nélküli eljegyzéshez.

- Két nap múlva estélyt adok a birtokomon. Ott hivatalossá tesszük az eljegyzést, és bejelentjük – szólal meg végre, szavait leginkább apámnak intézve, de tekintetével továbbra is engem figyelve. Alsóajkam megrezzen, de sikerül könnyeimet észrevétlenül tartanom.
Azonban nem tudom, erre meddig leszek képes, így jobbnak látom a magánykeresést.
- Elnézést kérek mindenkitõl, de elfáradtam. Ledõlök, ha megbocsátanak… - kérek engedélyt a távozásra. Apám biccent, és a férfiak felállnak, ahogy távozom az asztaltól.
Határozott léptekkel, nyugodtan sétálok be a házba, de ahogy láthatatlanná válok a kint ülõk számára, tartásom köddé válik.
Remegõ lábaimmal alig jutok el a szobámig, és miután záródik mögöttem az ajtóm, az ágyra dõlök. Könnyeim megerednek, vállamat rázza a hangtalan zokogás.
Tudom, hogy apámnak nincs más választása, de nem hittem volna, hogy a megkérdezésem, vagy legalább a figyelmeztetésem nélkül ilyen lépésre szánja rá magát.
Hozzáad egy vadidegenhez… Semmit nem tudok róla, és apám felszólítása ellenére, most nem is tudtam jobban megismerni.
Én pedig… én pedig Jaket szeretem! Sose tudnám elmondani ezt senkinek, de a szívem heves reszketéssel tiltakozik az ellen, hogy másnak adjam a kezem. Sajnálatos, hogy a kezem az eszemre fog hallgatni, és nem a szívemre…
Nem hagyhatom cserben a családom!
Hozzámegyek Brewster Milborrowhoz, engedelmes és jó feleség leszek, mindent megteszek majd, hogy boldog legyen. Ezzel megmenthetem a bátyámat…

~oOo~

Az estély hamarabb eljött, mint hittem, és így visszagondolva, az elmúlt két napban, egészen elfogadtam a helyzetem. Nem is volt más választásom, és ha örülni továbbra se tudok, lelkem zokogása pedig nem csillapodik, ellenkezni nem fogok.

Már elsõ látogatásának estéjén, egy kiváló orvos érkezett hozzánk. Én aludtam, miután álomba sírtam magam, de mikor másnap reggel meglátogattam bátyámat, világosan látszott rajta, hogy már sokkal jobban van.
Az elkövetkezõ napokban pedig rohamosan javult az állapota. Még nem árultuk el neki az eljegyzést, anyám biztos benne, hogy túlságosan felizgatná, és az nem tesz még jót neki. Ráadásul pillanatok alatt összekapcsolná gyors gyógyulásával, és tudom, nem örülne neki. Mindig azt mondogatta, hogy én majd választhatok a szívem szerint…

Sóhajtva húzom végig a fésût újra selyem simaságú hajamon, de nem visz rá a lélek, hogy ennél a monoton mozdulatnál többet tegyek. A tükörbõl egy eltökélt szempár néz vissza rám, de a máskor pirospozsgás arc, most valamivel fakóbb.
Gyorsan megrázom a fejem, hogy egy kis színt vigyek az arcomra, és ez be is jön. Hajamat most nem tûzöm fel, csupán vékony ezüstpánttal tûröm el az arcomból, és virágokkal díszítem.
Barackszín ruhámat én varrtam, így kényelmesebb, mint a mai divat.
Vetek még egy fájdalommal telt pillantást tükörképemre, majd eltûntetem eme érzelmet belõle, és eltökélten indulok ki a szobámból.

Az út túl rövidnek tûnik a hintóval, a lépcsõfokok túl kevésnek, ahogy fellépdelek rajtuk, de nem tudom mivel húzni az idõt. Hamarosan már jegyesem elõtt állok, amennyire csak az udvariasság engedi, elbújva fürtjeim mögött.
- Elragadóan néz ki, kisasszony! – csókol ismét kezet.
- Köszönöm – pukedlizek illedelmesen. – Ön is csodásan fest! – teszem hozzá, az igazságnak megfelelõen. Valóban lehengerlõ, elegáns és fenséges, kevés ilyen karizmatikus férfival találkoztam eddig.
Azt viszont sose hittem, hogy ilyen lesz a jövendõbelim…

Ahogy az ágyamon fekszek nem sokkal késõbb lépteket hallok, de gondolom csak öcsi jött haza. Nem foglalkozok vele, ezért befordulok és alszok tovább.

Másnap reggel, mikor felébredek, gondolom, átmegyek hozzá, hogy megnézzem, mi van vele. Bemegyek, de amikor meglátom, Sun-t öcsém mellett eléggé nagyon meglepõdök, és amilyen pózban vannak elég érdekes.

- Emett. – szólok rá, elég mérgesen, majd õt figyelem. Felkel és rám néz.

- Mi van? – kérdezi álmosan.

- Még is mi lenne? Azt mondtam légy vele rendes nem voltam elég egyértelmû? – kérdezem komolyan és dühösen.

- Nem feküdtem le vele, ha arra célzol, pedig ahogy kiütötte magát az éjszaka akár meg is tehettem volna. – mondja elmosolyodva.

- Mit adtál neki? A koktélodat? –kérdezem tõle kicsit hangosabban, mire Sun hangját halljuk meg.

- Halkabban, kérleeek. – mondja nyafogós hangon. Megfogom tesóm karját és kiviszem.

- Ne mert többet leitatni, mert szétverlek. – mondom komolyan.

- Na mi van csak nem szerelmes vagy te is belé? – kérdezi vigyorogva. – Há. Elvettem egy nõt bátyám elõl. – mondja kacagva, majd kijön Sun és öcsém elhallgat.

- Mi történt? – kérdezi még mindig kómásan.

- Kérdezd az öcsémet, hogy miért fáj a fejed. – mondom öcsémre nézve.

- Mi? – néz értetlenül hol rám és az öcsémre.

- Ne is hallgass rá kicsikém, csak féltékeny, mert beléd van hullva. – mondja kegyetlenül, amire szúrós szemekkel nézek rá.

- Az õ tegnapi speciális koktéljába meg jobb, ha tõlem tudod, hogy alkohol is szerepel, amirõl nem tudsz. – mondom én is és látom, hogy Sun meg van lepõdve. Gondolom, nem most már nem akar velem megbeszélni semmit. – Elmentem dolgozni. – Mondom, majd sarkon fordulok, felöltözök, végül elmegyek a munkahelyemre, hogy helyezzem gondolataimat, mert nem bírom tovább.

Az egyik kedvenc számomat vesszük fel, ahol mindent ki tudok adni magamból, de ennek a résznek inkább a táncát szeretem, mert nagyon jól ki tudom vele fejezni magam még akkor is, hogy ha csak betanított koreográfia, de szerencsére nekem is van beleszólásom, aminek nagyon örülök, hiszen nem sok elõadósnak adatik meg ez a lehetõség, hogy bele szóljon a dolgokba.

Tánc

Már nem tudom, mióta vesszük, de nekem sosem jó. Mindig új felvételt kérek, és már lassan kezd belõlem elegük, lenni. Egyszer csak szünetet tartunk, amit nem értek végül az ajtóba nézek, ahol meglátom Sun-t és mintha sírna is. Felveszem a felsõmet és odasietek, szinte rohanok hozzá.

- Mi a baj? – kérdezem aggódva, miközben magamhoz ölelem, majd kiviszem a felvétel terembõl az öltözõmbe, ahol kettesben tudunk beszélgetni.

- Ne haragudj. Nem tudtam kihez fordulhatnék. – mondja és eltávolodik kicsit tõlem és megtörli szemeit.

- Nincs semmi baj. Mondtam, hogy hozzám nyugodtan fordulhatsz. - leültetem egy székre, majd hozok neki egy pohár vizet is, hogy nyugodjon meg.

- Köszönöm. – elveszi és elkezdi inni.

- Rendben vagy? – kérdezem aggódva, miközben a kezét simogatom.

- Nem tudom, mit csináljak Emett-tel. – mondja tanácstalanul, amire nagyot sóhajtok. – jaj ne haragudj kérlek. Tudom, hogy te is… - nem befejezi be, aminek nagyon hálás vagyok.

- Nincs semmi gond. Mondtam, hogy bármiben segítek neked. – mondom halvány mosollyal. – egy ideig csend ül közénk. Mindenki gondolataiba van elmélyülve, majd a szemébe nézek.

- Nem tudom, mit érzel az öcsém iránt és nem tudom, hogy mennyire szeretnél vele lenni, de ha ezt a kérdést letisztázod magadba, meg hogy a történtek után mennyire tudsz benne megbízni, akkor még lehet értelme. – mondom neki, de látom a válaszom meglepetté teszi.

- Miért nem azt mondod, hogy hagyjam ott és járjak inkább veled? – kérdezi értetlenül, amire elmosolyodok, és egy puszit adok az arcára.

- Mert azt szeretném, hogy boldog légy, meg nem akarlak semmibe sem belekényszeríteni. A te saját döntésednek kell lennie, hogy melyikünkkel vagy, azok után, hogy tudsz mindkettõnkrõl mindent. Vagyis az érzéseinkrõl. – válaszolom neki õszintén és komolyan.

- Köszönöm, hogy megértesz. – mondja hálásan, amire elmosolyodok.

- Ugyan semmiség. Egyszerû az egész. Nem vagyok az öcsém jellemû. – mondom kedvesen, majd ránézek. – De a koktélját ne idd meg többet, kérlek. – kérem komolyan, mire rám néz, majd bólint egyet.

Bent vagyunk az öltözõmben egy idõ után én is leülök, mert elfáradok az sok állásban, és nagyon jót beszélgetünk egyszerûen fergeteges a hangulat közöttünk, aminek nagyon örülök, és nagyon tetszik.  Végre tudok vele normálisan és egy jót beszélgetni.

Egyszer csak kopognak az ajtómon és az operatõr jön be.

- Bocsi Dav, de folytatjuk a többiek nyûgösek és mennének már haza fele. – nagyot sóhajtok, majd Sunra nézek.

- Meg vársz? – kérdezem tõle, és csak reménykedni tudok.

- Ne haragudj, de találkozok az Emett-tel és megbeszéljük a dolgokat. – válaszolja kicsit kipirulva, amire bólintok, majd felállok.

- Semmi gond. Akkor csak vigyázz vele és ügyesen. – mondom kedvesen, majd odamegyek, és egy puszit adok a homlokára, majd kimegyek az öltözõbõl és visszamegyek dolgozni, bár fájó szívvel, mert nagyon szerettem volna beszélni vele még és jól érezni magunkat.