Ma nem kell bennem a suliba csak dolgoznom kell menni kora délutánra. 10 után ébredek. Szülõk dolgoznak a húgom suliba így egyedül vagyok az állatokat leszámítva. Csinálok reggelit magamnak a nappaliba fogyasztom el közben mesét nézzek. Nem tudom õket megunni. Amíg élek szeretni fogom. Reggeli után még pihizek és mesézek, majd rendet teszek és felöltözve kimegyek az állatokhoz. Kicsit játszom a cicukkal és persze a kutyuskámmal is. Szerencsére jól kijönnek csak féltékenyek egymásra, de mindegyiket ugyanúgy szeretem. Lassan mennem kell dolgozni így bemegyek majd elkészülve elindulok. Mivel jó idõ van és tõlünk olyan 20 percre, van így gyalog megyek. Már kicsiként is anyum mellett sündörögtem a konyhába és én voltam a kis kuktája. Szépen lassan ellestem a dolgokat és gimisként már sokszor én fõztem – sütöttem, de mindig is sütiket imádtam csinálni így hamar elterveztem, hogy cukrász leszek. Szerencsére a cukrászdába már gyerekkorom óta ismernek így el is tudtam ott helyezkedni már lassan másfél éve, de már elõtte is nyáron is párszor besegítettem. Már most sokat tanultam és mindenki nagyon jófej. Ez nekem nem csak munka, hanem a hobbim az életem. Szeretnék egyszer majd egy saját cukrászdát és elismert cukrász lenni szakmailag. Nem a pénz miatt, sõt még a hírnév miatt se, mert ezek sosem érdekeltek csupán szeretnék az embereknek örömet okozni, és mindenkinek jól esik, ha elismerik a munkáját. Lassan beérek. Köszönök mindenkinek majd átölözve a pultba megyek ma itt leszek.

Nem történik semmi érdekfeszítõ, amíg be nem lép egy igen elegáns férfi. Meleg vagyok így persze, hogy megnézem. Nem láttam még itt. Micsoda férfi. Biztos üzletember, vagyis annak tûnik.

- Jó napot kívánok. – köszönök édes mosoly kíséretében. 

- Magának is. – pillant rám ridegen, mégis van ebben a tekintetben, ami nagyon megfog.

- Segíthetek? – kérdezem kedvesen.

- Elõször is kérnék egy jó erõs feketét, és valami fanyarkás mondjuk citromos sütit, ha van. – a vonásai annyira kemények, de nagyon jóképû.

- Rendben van. Foglaljon helyet, majd kiveszem. – mosolygók még mindig én már csak ilyen vagyok.

- Köszönöm. – helyet foglal és elõveszi a laptopját. Gyorsan felrakom a kávét és kiválasztom neki a süteményt. Kávé mellé kap egy pohár ásványvizet is. Mindent egy tálcára pakolok majd kiveszem és lepakolok. – Parancsoljon. Remélem ízleni fog. – mondom édesen.

Ismét megköszöni majd tovább dolgozik. Visszamegyek a pult mögé és teszem a dolgom. Még nincsenek sokan a legtöbb ember még suliba, és munkába van. Pár órával késõbb szokott beindulni a forgalom. Amíg nincs munka, addig olvasgatom az egyik tételem, amikor egyszer csak megérzem magamon a tekintetét. Rápillantok.

- Hozhatok valamit? – kérdezem, de csak megrázza a fejét és ismét a laptopjába merül. Még csak hozzá se nyúlt a fincsiséghez csak a kávéjához.

Tovább olvasok, de ismét érzem, hogy figyel. Vajon miért? Van rajtam valami? Lenézzek magamra, de semmit nem látok. Mindig ez a elsõ gondolatom, ha valaki figyel, hogy tuti van rajtam valami, de nem. A tekintete teljesen zavarba hozz, de magam se értem miért. Néha félénken felpillantok, akkor õ mélyen a szemembe nézz, de annyira mintha belém látna majd ismét a gépet nézi. Semmit nem értek. Lehet ismer valahonnan? Nem, az kizárt. Talán tetszem neki? Az meg fõleg kizárt. Nem volt soha önbizalmam, de abban biztos vagyok, hogy egy ilyen komoly férfinak, aki még jól is nézz ki, akin látszik, hogy van tekintélye biztos, nem akar tõlem semmit.