Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

A sötét mágus
Korhatár: 18+
Műfaj: Fantasy
Kategória: Befejezett szerepjátékok
Feltöltő: Moonlight-chan
Feltöltve: 2014. 10. 28. 00:42:24
Módosítva: 2014. 10. 28. 00:45:35
Módosította: Moonlight-chan
Megtekintve: 4217 db
Kritikák: 5 db



Ezt a szórakoztató és mágiában gazdag történetet Honey-val írtuk!



  Daron, az elf mágus, akit ötszáz éve arra kárhoztattak, hogy egy gyűrűbe zárva teljesítse a gazdái minden kívánságát és egy egyszerű, teljesen átlagos emberfiú, Andy, akinek soha semmi nem ment könnyen az életben, mindenért keményen meg kellett dolgoznia. Egyszer csak az ölébe pottyan a lehetőség, hogy bármit megkaphasson, amiről a legtöbben csak álmodhatnak: hírnevet, hatalmat, gazdagságot… és mindez csak egyetlen kívánságba kerülne.
Daron ereje szinte korlátlan, de csak a gazdájához kötve, akit bármennyire is gyűlölne, sosem bánthatna. Szigorú szabályok kötik őt, hogy véletlenül se felejtse el: ez a büntetés a tetteiért. Hozzászokott már a nagyravágyó kívánságok, vágyak, álmok teljesítéshez… mi újat mutathatna neki egy középiskolás fiú? Mi újat mutathatna neki Andy?



                                Daron                                                       Andy Hutchner



Daron

A csend az őrületbe tud kergetni, főleg ha megmozdulni sem tudok. A gyűrűm(kép) obszidiánja nem elég tágas ahhoz, hogy akár csak megmoccanjak és ez azt hiszem így van már tizenöt éve és pár hónapja. Egy üvegvitrinbe zárva a polcon, ahol senki sem érhet a gyűrűhöz, így lehetetlen, hogy bárki is az új gazdám lehessen, aki besétál a boltba. Egy lepukkant régiségboltba.

Néha azzal nyugtatom magam, hogy rosszabb is lehetne, de ahogy az óra délután hármat üt és megjelenik az a vén szipirtyó, már nem biztos, hogy így gondolom.

Ó, könyörgöm csak ezt ne! Kezdődik a kínzás, ami a hétköznap minden napján jelen van. A neve pedig Rosalinda.

Mikor meghallom a főcímdalt, legszívesebben ordítva szedném darabokra azt a vénasszonyt, de nem tudok megmozdulni. Hallgatnom kell, legfeljebb annyit tehetek, hogy behunyom a szemem és nem nézem. Utálom!

Ha akkor jelen vagyok, istenemre mondom halálos átkot küldök arra, aki a telenovellát kitalálta.

A vérnyomás az egekben lehet, ahogy több és több megy le a filmből és még csak egy füldugót sem varázsolhatok elő, mert a gyűrű belsejében nincs mágiám. Csak az kéne, hogy vegyenek ki ebből az átkozott dobozból és egy nézelődő megérintse a követ.

Tizenöt éve volt utoljára gazdám, szerencsétlenségemre elütötte egy autó, a gyűrűmet pedig betették a nagymamája régiségboltjába, ahonnan persze senki sem veszi meg. Egy ilyen gyűrűt mindenki bóvlinak nézne, mert ha ekkora kő van benne, és igazi lenne, akkor inkább ékszerboltban lenne a helye.

Körülnézek a koszos, poros helyiségben, ahol halomban állnak a vackok, a régi órák, angyalkás szobrok, csillárok, lámpák, zene és ékszerdobozok, gramafon… egy csomó kacat.

A tévé és a reklámok legalább arra jók, hogy itt csücsülve ne maradjak vissza a fejlődéssel, így tudom tartani a lépést. Reményeim szerint ez a boszorkány nemsokára meghal, és elvisznek innen valahová, ahol valaki lesz olyan szerencsés és megfogja a gyűrűm.

Megkönnyebbülten sóhajtok mikor vége a filmnek, de nincs olyan szerencsém, hogy megússzam, mert a reklám után jön a másik borzadály: Esmeralda.

Ha tudnék hányni, már megtettem volna és ezt minden hazugság nélkül állítom, végül is nem hazudhatok. Annyira nem őrülten meg, hogy még egyszer elviseljem azt a huszonnégy óráig tartó kínt. Egyszer szegtem meg ezt a szabályt, de többé, ha belegebedek sem hazudok.

Figyelem az öregasszony bicegését, amennyi bogyót szed nem sok időt jósolok már neki. Szívesen meggyorsítanám a haldoklását - ha kiengedne - egy jó kis rontással, ami miatt pár nap alatt elsorvadna, de nem tehetem.

Egy elf varázsló, aki egy gyűrűbe zárva tengeti az életét megfosztva a mágiától. Szánalmas. Ki akarok szabadulni végre.

Unatkozom, itt ebben a porfészekben semmi szórakozásom nincs. Sem emberek, sem finomságok, sem fiúcskák, de még csak levegő sincs. Mit nem adnék egy finom csókért vagy legalább az illatokért! Mert jelenleg még az illatokat sem érzem. Tulajdonképpen csak látok és hallok, de nem tudok mozogni, beszélni… semmit.

És aztán kezdődik a harmadik menet, a harmadik undorító, nyálas, ömlengős sorozat. Izaura, rabszolgasors.

Ennyi kínt még én sem érdemlek! Szétrobban a fejem, ha még egyszer azt mondja valaki, hogy „Nem tudok nélküled élni!”

Ha tényleg valóság lenne az, amit ott előadnak, akkor szépen megmondanám a csajnak, hogy varázsoljon elő a gyűrűből és a pasi a lába nyomát és megnyalja majd. Már ha tudnék beszélni jelenleg.

Aztán ennek is vége. Péntek van, hétvégén pedig zárva a bolt.

Vagyis két napig ülhetek csendben a sötétben…

 

***

Hétfő. Az óra szerint reggel fél tíz. Az a vén szatyor sosem késik.

Most vagy szabadságot vett ki, vagy feldobta a talpát végre, vagy összeszedett valami nyavalyát és az ágyat nyomja.

Az idiótának csak be kéne jönnie, kiengednie innen és azt kívánnia, hogy gyógyítsam meg. Sajnálatos mód a gazdámat nem ölhetem meg, de ha ő kíván, akkor azt én értelmezem.

Én meggyógyítom, ha kéri, de az nem garantálja, hogy nem hal meg mondjuk egy szívrohamban. Technikailag nem én okoznám, de ha egy ilyen idős szervezetet újra fiatalos mozgásba lendítek, az öreg szervek attól még öregek maradnak és ez a tempó túl nagy teher lenne a vénséges szívének és puff.

Vagy ha azt kívánná, hogy legyen örökké egészséges. Egy élő, de nem lélegző viaszszobor, aki soha többé nem szenved semmilyen kórságtól.

De sajnos nem vesz ki a vitrinből soha.

 

***

Csütörtök.

Az üzlet még mindig zárva van, az öregasszony sehol. Kintről viszont szokatlan zajok hallatszanak be, majd pár perc múlva két férfi jelenik meg az ajtóban. Felhúzzák a redőnyöket, a fény elönti a boltot.

- Apám ezt a patkánylyukat egy év lesz kivakarni! - mondja az egyik a helyiségre nézve.

- Akkor lássunk hozzá öreg, mert én még ma végezni akarok itt.

Mi folyik itt? Hozzák a dobozokat és mindent elkezdenek belepakolni, a nagyobb tárgyakat is kiviszik valahová.

- Azon sem csodálkoznék, ha azt a vénasszonyt itt találják meg, miközben oszlik. Honnan a francból szedett össze ennyi kacatot?

Ezek szerint tényleg meghalt. Hála az égnek!

Akkor ezek most a költöztetők lesznek. A bökkenő csak annyi, hogy a vénségnek nem voltak rokonai. Akkor valahová besuvasztják a cuccát… fenébe…

Ahogy pakolnak egyre közelebb érnek a vitrinhez és az egyik pasas ki is szúrja a gyűrűmet a sok közül.

- Hé, nézd már! Akkora kő van benne, mint az ujjam! – odaállnak a vitrin elé és nézegetik.

Csak vedd már ki és érj hozzá!

- Hülye, ezek csak vackok. Értéktelen bóvli és legalább száz éves. Kinek kéne egy ilyen kacat?!

Ötszáz éves, te nyomorult, és többet ér, mint az életed.

- És ha értékes?

- A fenét. Festett üveg. Pakoljunk már!

Folytatják, és sorban kirámolják a vitrineket, majd mikor eljutnak az enyémhez, az érdektelenebb férfi, rácsapja a fedelet a díszdobozra, szóval már látni sem látom. Érzem a koppanást, a mozgást, biztos betettek egy dobozba a többi cuccal.

Pár perc telik így, az autók zúgását hallom, vagy odakint lehetek valami út mellett. Egyszer csak kinyílik a doboz fedele és annak a ronda borostás hapsinak a pofája jelenik meg a résen. Kiemeli a gyűrűt a dobozból és várom, hogy megfogja a követ, de ekkor kirepül a kezéből és nagyokat pattogva a gurulva az úton végzem. Egy levezető nyílás rácsán ami a csatornába vezet. Ó, hogy az a…!

Autók zúgnak el fölöttem, de szerencsémre a kő nagyobb mintsem átférjen a nyíláson, így nem fog a csatornába pottyanni.

 

Azzal telnek az órák, hogy figyelem a felettem elzúgó autókat, buszokat, bicikliket és néhány ember is rám tapos, de mivel egyik sem hajlandó a lába elé nézni, nem látják meg a gyűrűt.

Már komolyan kezd elegem lenni, mikor megváltozik a kép. Nem egy autó parkolt fölöttem, hanem valaki valamit rám ejtett.

Az autók csikorogva fékeznek, dudaszó hangzik és egy másik kis hang a közelemből.

- Sajnálom… bocsánat, egy pillanat és összeszedem!

Éles, sípoló dudaszó. – Mozogj már kölyök, nem érek rá. Nekem még fizetik a munkaidőm! – kiabál egy rekedt hang.

- Bocsánat uram, máris…

Eltűnik az a valami ami eltakart, de még mindig árnyékban vagyok, viszont jelenleg egy szürke anyagot és egy nyakat látok.

Hirtelen emelkedem el a földtől, ha meg tudnék mozdulni most vigyorognék. Ez az! Végre valakinek csak szemet szúrt egy bazinagy gyűrű!

- Hé! Tűnj már az útból kisfiam! – újabb tülkölés, mire elnyel a sötétség.

Egy apró résen át érkezik némi fény és ha jól vettem ki az irányból, ez a valaki zsebre rakott. Pompás, de először megfoghatta volna a követ!

Türelmesen várok, ha már nem tehetek mást, de még egy jó darabig mozgásban van, és mintha megfeledkezett volna rólam. Hahh…

 

Ajtó csapódása, majd egy újabb nyitódik. Zajok, koppanások, nyikorgás, ropogás, majd az az anyag amiben benne vagyok hirtelen nagyon mozogni kezd és már megint koppan a gyűrű a földön.

- Tényleg, erről el is feledkeztem.

Na ne mond…

- Andy, elmentem. A kaja a pulton van! – kiabál egy nő.

- Szia anya és köszi! – kiált vissza az, aki a kezében tartja a gyűrűt.

Végre szembefordít az arcával így láthatom is a leendő gazdám. Bár kissé homályos a kép, nyilván a kosz miatt, ami rám ragadt, de a birtokosom egy fiú. Érdekes kinézete van, a szemei legalább olyan feketék, mint az obszidián kő a gyűrűmön.

Sápadt, kissé gyűrött arc, de egész csinos. Fekete haj, a bőre pedig sápadt. Tetszik.

Ha nem tudnám, hogy az emberek világában nem él vámpír, akkor azt mondanám, hogy ő egy közülük. Érdekes, és feltérképezetlen terület.

Tisztulni látszik a kép, ahogy ráfúj a gyűrűre, majd mikor a kosz nem tűnik el felemeli a kezét és a vékony ujjával törli meg a gyűrűt.

Abban a pillanatba érzem, hogy az energiám kiáramlik a kőből, mint egy forró fuvallat, ami újra életre kelt. Eldobja a gyűrűt, de most ez már nem számít, mert előhívott végre. Átjár az elégedettség, a várakozás, hogy újra érezhetem az élet lüktetését az illatokat…

A lábam a talajt éri ahogy testet öltök és végre magamba szívhatom a levegőt.

- De hiányzott már. – sóhajtom élvetegen, majd körülpillantok, hogy hol a fiú.

A szemei szinte kistányérméretűre kerekednek, ahogy a falhoz lapulva bámul rám. Nem túl magas, nálam mindenképp alacsonyabb és elég vékonyka. Tökéletes… szeretem a vékony és csinos fiúkat.

- Határozottan jobb az előzőnél. – mormogom halvány mosollyal végigpillantva rajta.

A keze a falon tapogatózik a kilincs után, de egy egyszerű csettintéssel ráordítom a nem létező kulcsot.

- Ne siess úgy, még el sem mondtam a szabályokat. Először is semmi közöm nincs a dzsinnekhez, szóval a három kívánságos badarságot el is felejtheted oké? – jobb tisztázni, utálom, ha mesefigurának néznek.

- Te… te…

Igaz is. Már el is felejtettem, hogy mindig így indul a dolog. Bemutatkozás.

- A gyűrű szelleme vagyok, a nevem Daron. – színpadiasan meghajolok, élveteg mosollyal figyelem az arcát. – Parancsolj velem gazdám.

Őt nem olyannak nézem, aki az megparancsolná, hogy elégítsem ki, de lehet, hogy megteszem neki kérés nélkül is.

Még mindig a falhoz lapul. Felsóhajtok és körülnézek a szobában. Kékes falak, kissé kopott bútorok. Nem nagy luxus, de ez általában gyorsan megváltozik, ha én is képbe kerülök.

- Most te jössz gazdám, hogy szólítsalak?

Tátog párat, mialatt a tekintetem az ajkaira villan, ahol van néhány kisebb seb. Harapós csók?

- Én… a nevem Andy. Andy… Hutchner. – böki ki nagy nehezen. – Te… a gyűrűből… jöttél elő?

- Onnan. És megköszönném, ha pár napig nem is próbálnál visszazárni, mert morcos leszek. Végre levegő! – körbejárom a szobát, már csak azt is élvezem, hogy mozoghatok végre. Kinézek az ablakon, de csak egy másik betonfalat látok. Nem túl felemelő.

- Jöhetnek a szabályok? – kérdezem kinyújtózva.

- Szabályok? – kérdez vissza, de legalább már nem úgy bámul rám, mint aki menten összeesik.

- Igen gazdám… nagy hatalmam van, de van néhány dolog, pontosabban öt pont, amit nem tudok megtenni. És egy hatodik kiegészítésképp, amit a közös békénk érdekében nem árt betartani. – a szabályokat el kell mondanom, mert muszáj és kész.

Közelebb megyek hozzá, hogy szemügyre vegyem.

Ismét a falhoz lapul, mikor alig harminc centire megállok előtte.

- Nyugi nem bántalak. – nem is tudnám, mert a gazdám. Fizikai képtelenség, még csak megütni sem tudnám. Ha a gazdámhoz agresszíven közeledem olyan mintha védőburok lenne körülötte. A simogatást viszont nem gátolja…

Odahajolok és egy hajtincsét felemelve beszívom a levegőt. Olyan illata van, mint… egy könyvnek. Nem olyan dohos régi… hanem mint egy frissen nyomtatott könyvnek amit leveszek a polcról. Valami olyan helyen járhatott.

A meleg lehelete pont a nyakamat cirógatja, szinte hallom a heves szívverését…

Ellépek tőle, hogy ne kísértsen meg még jobban már az első találkozáskor, majd később.

- Szóval, a szabályok gazdám: nem támaszthatok fel holtakat, nem vihetlek vissza a múltba és nem is másíthatok rajta, nem kívánhatod, hogy vigyelek a jövőbe, mert nem lehet, nem kérheted, hogy tegyek kárt benned. Tudom, hülye szabály, de ha valakire rájön az öngyilkossági roham… Az ötödik pedig – felveszem a földről a gyűrűmet és felemelve a kezét ráhúzom az ujjára – Ne vedd le ezt a gyűrűt.

Tulajdonképpen senki sem tudja lehúzni az ujjáról, mert olya mintha hozzánőtt volna. Ő le tudja venni, de jobb ha ott van, mert így bárhol megtalálnám ha kell. Nem mintha amúgy ne lennék majd folyton mellette.

- Ó és a béketűrés kedvéért… soha, semmilyen körülmények között ne nézz mexikói sorozatot. Allergiás vagyok rájuk. – mondom halál komoly arccal, de mikor megszeppen a sápadt szépség, inkább előveszem a „szebbik arcom” és rámosolygok.

- Van kérdésed gazdám?

 

 

Andy Hutchner


Felkelek, még anyu előtt, hogy megcsináljam a reggelit. Mindig ilyen a rutin, ő késő estig dolgozik, én korántól délutánig suliban vagyok. Viszont ő pihenhet… Szokásos, megfőzöm a tojásokat, megcsinálom a szendvicseket, a legjobb képességeim szerint. Dünnyögve nézem át reggeli közben a leckém, előkészítem a papírokat… Ma épp ráérek reggel, mielőtt suliba megyek, ma szabadnapom van… megfőzöm a teát, és jókedvvel, kialudva vágok neki a tömegközlekedésnek.

Bár az iskola… összehúzom magam, lehajtott fejjel szorítom a táskám pántját, próbálok eltűnni a tömegben. Valahogy el kéne jutnom a szekrényemig, különösebb feltűnés nélkül.

Addig sikerül is, de tovább nem… ahogy nyitnám ki, valaki becsapja, kis híján az ujjaimra.

- Hello, Hutchner.

- Brody – biccentek, összébb húzva magam. Hogy szúrnak ki mindig?

- Elhoztad, amire szépen megkértelek? – nyújtja a kezét, az ujjait mozgatva. Sietve húzom le a táskám és előásom a szépen összefogatott dolgozatot. – Jaj, király. Csúcs – vigyorog átlapozva, de bele se néz. Pedig reménykedtem, hogy legalább annyira átfutja, hogy tudja, miről van benne szó… - Kösz. Majd találkozunk – kacsint és elmegy, a haverja belém jön vállal, hogy nekicsap a szekrénynek. Fájdalmasan gyúrom meg a vállam.

- Szívesen – sóhajtok és előszedem a cuccaimat, elsompolyogva órára.

Valahogy mindegyik ilyen. Beadom a saját dolgozatom, megírom a röpdolgozatot, beadom. Próbálom tartani a szintet minden ellenére, és csak abban reménykedek, hogy amint kijárom a középiskolát, elmehessek főiskolára. Ott talán a tanárok megbecsülnek majd amiatt, amit tudok. Bár tudom, ez meglehetősen önzően hangzik… megdörzsölöm a homlokom.

Bár annyira vágyom, hogy az osztálytársaim ne csak a hátam mögött nevessenek rajtam, mert tudom, hogy ezt csinálják, de azt nem, hogy miért… Mit árthattam nekik?

Ebédelni se megyek ki, hozok magamnak. Még reggel csináltam, az asztalomnál ülve olvasok, ahogy eszegetek, nyugodtan beosztva. Bár olyan jó lenne, ha valaki mellém állna, hogy figyelj, gyere ebédelni…

Volt ilyenre példa, és nem lett jó vége. Jobb esetben is csak a pulóveremen köt ki a menü… Megrázom a fejem és elpakolok. Amint lehet, sietve futok a buszra, hogy minél hamarabb beérjek a munkába. Nem szeretek késni.

Nem vagyok mérges senkire, minden embernek a saját problémája a legnagyobb. Anélkül is vihetem sokra és segíthetek az embereknek, hogy másokon áttapossak vagy felemésszem magam a haragtól. Bár fáj… nem tudom, mit tettem, hogy ennyire csendben kell lennem.

Talán csak félek odamenni. Ha megpróbálnám, és befogadnának?

És ha nem?

- Jó napot, Mr Boroschewitz – köszönök a főszakácsnak, aki mellett dolgozok. Néha a hamburgereket csinálom mellette, elrendezem a tányéron…

De ki nem viszem. Nem pincér vagyok, csak segéd, de a lényeg, hogy ahhoz képest, hogy 8 órákat dolgozok, jól megfizetik, pedig csak diákfizetést kellene adniuk. Legalább itt szerencsém van.

- Szevasz, öcsém. Kapd össze magad, a sokan vannak – néz ki az XXL szakács a konyhából, hát gyorsan átveszem a pólót, felkötöm a kötényt és a kesztyűket. Mosogatok, rendet tartok, miután zár a hely, én takarítok fel. És nem nyúlok semmihez, ami feltétlenül törékeny vagy forró, mert eleinte próbálkoztam. Nem egy pohár és tányér bánta, és a kezemen több helyen égett, fényes-varas heg maradt, a hüvelykujjam tövében, a felkaromon, a nyakamon pár csepp, ahogy felpattant az olaj. Kellemetlen… de dolgozok, Serényen, zöldséget darabolok. Legalább már odáig jutottam, hogy nem akarom lemetélni az ujjbegyeim.

Késő este már nagyon dörgölöm a fejem, de elégedetten nézek körbe. a csillogó, felnyalt padlón, a rendbetett székeken… minden csillog-villog.

Magamra nézek: megint koszos a köpenyem. Haza kell vinnem kimosni, hogy holnap ne legyen ilyen koszos.

Bezárva a helyet emelem fel a kezem. Szitál az eső, és hiába futok a megállóhoz, épp elmegy a busz, csak villog… sóhajtva próbálok beállni a letörött buszmegállóhoz, hogy azért ne ázzak bőrig… de belém jön egy elfoglalt férfi és kis híján térdre esek. A táskám átborul a fejemen és enged a cipzár, kezdek nagyon elkeseredni, ahogy a füzeteim az egyik pocsolyába toccsannak. Francba, gyorsan, mielőtt minden elázik!

A szél kikapja a köpenyt is a táskából, kiáltva kapok utána, de azt csak viszi a víz, szerencsére a csatorna rácsa megfogja. Na, most már biztos csupa kosz.

Ahogy nyúlnék a könyveimért, éles duda harsan, összeugrok, félrever a szívem.

- Sajnálom – emelem fel a kezem és próbálom sebesebben kikapkodni a könyveim, fél szemmel a kötényt figyelve, nehogy lecsússzon a csatornába.

- Mozogj már kölyök, nem érek rá! Nekem még fizetik a munkaidőm!

- Bocsánat uram, máris! – próbálok mentegetőzni, de összeszorul a torkom. A fenébe, nem akarom, hogy bajba kerüljenek, mert én ügyetlen vagyok… amint tudok, begyűrök mindent a táskámba és sebesen a köpeny után kapok. Csöpög belőle a víz, ezt most hova tegyem, van nálam zacskó vagy valami?

A másik sávon elsuhanó autók fénye megcsillan valamit, ahogy próbálom remegő kézzel kifacsarni a koszos latyakot a ruhámból. A vállamra dobom a vizes ruhát és lehajolok. Ez egy fekete kő… egy gyűrű? Valaki leejtette a gyűrűjét?

Óvatosan emelem ki a rácsok közül, körülnézve, hátha megpillanthatom azt, aki keresi, de ismét rám dudálnak.

- Héé! Tűnj már az útból, kisfiam!

Reflexből a zsebembe gyűröm a gyűrűt. Nem tudom, majd lesz vele valami, és elsietek az útból. Épp jön a másik busz, igaz, ezzel két sarkot kell gyalogolnom, de már mindegy…

XxX

Persze, ahogy kutyagoltam, felverte egy autó a vizet és térdig latyak lettem. Sóhajtva dörgölöm meg a homlokom. Egy forró zuhany, az nagyon jól esne most… kinyitom az ajtót, ledobom a vizes cipőm a radiátor alá, hogy kicsit kiszáradjon. Holnap ha vizes lesz, elég kellemetlen lenne.

- Szia anya – köszönök be. Épp a haját fonja le, hogy el tudjon menni dolgozni, én pedig csöpögve veszem be magam a kicsi szobámba, levéve a kabátom. Ahogy felakasztanám, kiesik a kezemből és valami halk kattogás közepette kiesik belőle.
Ó…

A gyűrű.

- Tényleg, erről el is feledkeztem – dünnyögök, megfogva, felemelem.

- Andy, elmentem – szól be anya és nyom egy puszit a fejemre. Csinos, jól fest – A kaja a pulton van.

- Szia anya, és köszi – szólok utána, és beletúrva a nedves tincseimbe rogyok le a székemre. Le kéne vetkőznöm, mert kezdek fázni…

Összehúzva a szemöldököm nézegetem a gyűrűt. Valaki nagyon keresheti, igazán szép darab. Milyen ódon minta, de a súlya alapján lehet, hogy tiszta ezüst. Az érdekes lenne.
Micsoda kő… fekete?

Picit megfújom, hogy eltűnjön róla a por és a sár, de meg se moccan. A hüvelykemmel megdörzsölgetem, hátha, és milyen szépen csillog… anyának nagyon fog tetszeni, szerintem szívesen hordaná.

El kell kapnom az ujjam, mert annyira forró lesz, hogy megsüt, a gyűrű pattogva gurul le az asztalról. Mintha mellkason vágnának, sötét füst bodorog elő és meglepett kiáltással pattanok fel, a szék hangosan csattan a földön, én pedig kis híján az ágyra esek hátrálás közben.

- De hiányzott már – kattan két cipősarok a vékony szőnyegen, hozzá tartozva egy fekete nadrágos láb, egy mellkas, egy széles váll és egy fej… Elkerekedett szemmel, levegő után kapkodva tapadok a falra, felnézve, Mi a fene folyik itt?! – Határozottan jobb az előzőnél.

Lassan oldalra nyúlok, hogy elkapjam a kilincset és az eső ellenére is kifussak a világból is, amikor kattan. Megdöbbenve kapom el a kezem. Nincs is kulcs a szobámhoz! Retesz sincs benne!

- Ne siess úgy, még el sem mondtam a szabályokat – vigyorog, zsebre dugott kézzel körbefordul. Én… ez mi ez az egész? – Először is semmi közöm a dzsinnekhez, szóval a három kívánságos badarságot el is felejtheted, oké?

- Te… - kapkodok levegő után – te…

- A gyűrű szelleme vagyok, a nevem Daron – széttárja a kezét, színpadiasan meghajol, mint egy ízig-vérig arisztokrata – Parancsolj velem, gazdám.

Tessék…? Csak eltátom a szám, próbálok mondani valamit, de igazából, semmi ötletem. Ez… bizarr. Biztos beütöttem a fejem. Ez… ilyen csak a mesékben van, szellemek, dzsinnek és kívánságok nincsenek. Vagy elaludtam. Jobb, mint az a feltételezés, hogy elütött az autó és kómában vagyok.

- Most te jössz, gazdám, hogy szólítsalak? – noszogat. Egyszerűen… nem jön ki hang a torkomon.

- Én… a nevem Andy. Andy… Hutchner. te… a gyűrűből jöttél elő? – szakad ki belőlem.

- Onnan. És megköszönném, ha pár napig nem is próbálnál visszazárni, mert morcos leszek. Végre levegő! – járkál körbe.

Annyira… elegáns és menő. Megdöbbenve nézem a hosszú füleit, a mellkasán látszó fekete mintát.

- Jöhetnek a szabályok?

- Szabályok? – nyelek egyet. Azt hiszem, csak képzelem az egészet. Biztos elaludtam. Késő van már.

- Igen, gazdám. Nagy hatalmam van, de van néhány dolog, pontosabban öt pont, amit nem tudok megtenni. És egy hatodik kiegészítésképp, amit a közös békénk érdekében nem árt betartani.

Miért jön közelebb, ne jöjjön közelebb! Sikítani tudnék, hogyha a maradék büszkeség nem némítana meg, a torkomra forrasztva a szót.

- Nyugi, nem bántalak – vigyorog, de a kezét felemeli és lassan felém nyúl, én pedig már nem tudok hátrébb nyomódni, a fejem már így is fáj a fal miatt… zihálva akad el a levegőm, pislogni is elfelejtek, úgy figyelem, mit csinál. – Szóval, a szabályok gazdám: nem támaszthatok fel holtakat, nem vihetlek vissza a múltba és nem másíthatok rajta, nem kívánhatok, hogy vigyelek a jövőbe, mert nem lehet. És nem kérheted, hogy tegyek kárt benned. Tudom, hülye szabály – sóhajt drámaian – de ha valakire rájön az öngyilkossági roham… az ötödik pedig – markolja fel a gyűrűt a földről és elkapva a kezem húzza a bal kezem gyűrűsujjára. Megdöbbenve nézem, hogy a gyűrű, amit a tenyeremben tartva nagynak, férfiméretnek tippeltem, rám mindenesetre, biztos túl nagynak, tökéletesen illik az ujjamra, nem szorít. Tökéletes. – ne vedd le ezt a gyűrűt. Ó, és a béketűrés kedvéért… soha, semmilyen körülmények között ne nézz mexikói sorozatot. Allergiás vagyok rájuk. Van kérdésed, gazdám?

Lassan pislogok, rá, aztán a kezemen levő gyűrűre nézek. Ez még mindig túl hihetetlen. Nem akarok megszólalni, butaságot mondanék! Ő annyira… máshogy néz ki. Nem földinek, inkább mint valami gyönyörű modell vagy színész.

- Én… nem is tudom – akad el a hangom. - Ez… ez most komoly? – nézek rá megdöbbenve. Megrántja a vállát.

- Úgy nézek ki, mint aki vicces kedvében van?

- Nem tudom – dünnyögök zavartan. Nem igazán tudom, most mit kellene csinálni. – Sajnálom, de… nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő ember – vörösödök el nyakig zavarban. Még hogy én adjak utasításokat neki? Komolyan? Milyen jogon ugráltatnék bárkit is? Pláne őt, aki sokkal… életrevalóbb, mint bárki, akit láttam.

Nem szeretek az emberek terhére lenni. Zavartan babrálom, megérintve a gyűrűt, de ahogy felnézek, olyan meglepett arcot látok… én is meglepődök, hogy meglepődik.

- Ezt most teljesen komolyan mondod? – döbben meg.

- Mit? – vörösödök el zavaromban.

- Most mondtam, hogy azt kívánsz, amit akarsz. Teljesítem.

- É-értem… csak… Tényleg nem kell fáradnod – próbálok bátortalanul mosolyogni. Ez a szolgadolog olyan kellemetlen. Elneveti magát, de annyira, hogy is ül az íróasztalomhoz a székre, ami halkan megreccsen.

- Ennyire nincs szükséged semmire? – nevet. Kicsit elszontyolodva, zavartan babrálom a gyűrűt, furcsa, hogy az ujjamon van.

- De, lenne… de miért tennéd meg?

Erre azért meghökken. Zavartan nézek rá, halvány mosollyal, félve vállat vonok.

- De… ha nem kívánok, csak… kérem, akkor… kérlek, ne hívj gazdának, jó? Csak… egyszerűen Andy.

Hosszú csend után végigmér, mintha egy komplett idiótát nézne.

- Teljesen át vagy ázva – jegyzi meg. Láthatóan ő se tud mit kezdeni a dologgal, van egy sejtésem, hogy ilyen szituációba még nem került.

- Ó… igen, esik az eső és eláztam. Jesszusom, a cuccaim – ijedek meg, cuppogó farmerszárral kifutok és próbálom kiszedni a könyveim. Jaaaaj… Istenem, mindegyiknek fodros a széle… pedig olyan nehéz volt megvenni őket. Elkámpicsorodva lapozom át őket óvatosan. A füzeteim… szerencsére nem mosódott el benne az írás. Még jó, hogy laptopom nincs. Tévénk sincs, inkább olvasunk. Tanulok… nem is igazán telne rá és semmi hasznos nincs benne.

A lakás kicsi, kopott, de nagyon tiszta. Ketten tartjuk benne… van anyunak egy pici szobája, ami le van választva a nappalinak kinevezett helyiségből, és az én szobám. Próbáltam rávenni többször s, hogy cseréljünk, de mindig lerázza egy homlokcsókkal, hogy én fiú vagyok és sokat kell tanulnom, nekem kell a privát tér… Kanapé, egy nagy, de kicsit kiült párna, ahol én szoktam olvasni, a földön henteregve, és könyvespolcok, szinte minden szekrény más, sok könyvvel. Kiteregetem őket, hogy megszáradjon. Hallom, hogy Daron jön utánam, körülnéz, nyugodtan, minden szemérmesség nélkül kinyitja a konyhaszekrényt, nézelődve.

- Egyedül vagy? – hallom a hangját. Van, aminek tényleg csak a széle lett hullámos… Vajon hova tettem azt a szegény, elázott köpenyt?

- Igen. Anya dolgozni ment… reggelig haza se jön.

- Egész este egyedül leszel?

- Mindig – mosolygok. – Kérsz egy teát? – fordulok felé, mire még jobban elkerekedett aranyszínű szempárral mered rám – Nagyon finom gyümölcstea.

- Okké – biccent lassan. Amíg felteszem a vizet a gázra, kiveszek két poharat, beleszórva a teafüvet, a könyvek fölé lép és beleolvas.

- Apád is dolgozik? – megáll a kezem és szótlanul leveszem a fütyülő teáskannát, leöntöm a teafüvet.

- Nem tudom – dünnyögök. Kezdek dideregni a vizes pólóba. El is felejtettem. – Gondolom.

- Hogy érted?

- Öt éves se voltam, amikor elment – mosolygok, letéve a kisasztalra a csészéjét, az enyémet az ujjaim közé szorítva. – Azóta se hallottunk róla. És te? Hogy kerültél ebbe a… helyzetbe?

 

 

Daron



Nagy szemeivel pislog rám, mint aki éppen emészti a dolgot, de nem siettetem. Időm mint a tenger, mert most végre nem kell a gyűrűben kuksolnom. Azt is megnézegeti, remélem nem akarja levenni, mert nem lenne szerencsés elveszíteni.

- Én… nem is tudom… Ez… ez most komoly? – rám bámul, mintha azt várná elkezdek röhögni és közlöm, hogy kandi kamera, de neeem.

- Úgy nézek ki, mint aki vicces kedvében van? – kérdezem felhúzott szemöldökkel.

- Nem tudom – motyogja. – Sajnálom, de… nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő ember.

Hitetlenkedve bámulok most én rá, főleg mikor egy csapásra elvörösödi, mint a paradicsom és még összébb is húzza magát. Mi az, hogy nem megfelelő ember? Most komolyan el akar utasítani egy szellemet, aki minden kívánságát teljesítené?

- Ezt most teljesen komolyan mondod? – most én nem tudom eldönteni, hogy viccel el. Mint két idióta, akik nem értik egymást.

- Mit? – vörösödik.

- Most mondtam, hogy azt kívánsz, amit akarsz. – mondom lassan, tagoltan, hogy felfogja. - Teljesítem.

Ezért más a lelkét is eladná.

- É-értem… csak… Tényleg nem kell fáradnod – félénken elmosolyodik az arca még mindig piros és ahogy a szemébe nézek rájövök, hogy halálosan komolyan mondja. Kitör belőlem a nevetés, nyolcszáz éves vagyok, de ilyet még nem pipáltam, esküszöm. Ledobom magam egy székre és onnan nézem a megszeppent srácot, még mindig nevetve. Ez volt az évszázad poénja! Még hogy nem akar engem fárasztani!

- Ennyire nincs szükséged semmire? – kérdezem nevetve a kopottas szobát nézegetve. Nem dúskálnak a pénzben. Egy pillanat alatt multimilliomossá tehetném.

- De, lenne… de miért tennéd meg? – a gyűrűt tekergeti az ujján.

Mint aki nagyon nem akarja, hogy itt legyek. Olyan zavarban van… mosolyog és folyton babrál valamit.

- De… ha nem kívánok, csak… kérem, akkor… kérlek, ne hívj gazdának, jó? Csak… egyszerűen Andy.

Egyszerűen Andy mi? Hát ez nem ütközi semmilyen szabályba, szóval nem gond. Fura egy ember.

Végigmérem, hogy alaposabban megnézhessem mi olyan más benne, de jelenleg csak az olcsó rongyokat látom, amik rajta vannak. És azok sem szárazak.

- Teljesen át vagy ázva – világítok rá a dologra, mert úgy tűnik neki eszébe sincs.

- Ó… igen, esik az eső és eláztam. – magyarázza, majd ijedten elkerekednek a szemei - Jesszusom, a cuccaim!

Felpattan és kirohan a szobából. Komótos léptekkel követem, közben a kopott falakat nézve. Ráférne egy festés erre a putrira, de legalább nem koszos. A szőnyegek is kopottak, a szobák kicsik… bérlakás lehet. Andy a nappalinak alig nevezhető lyukban ül és valami táskából pakolja i a könyveit. Szépen eláztak nem mondom…

Körülnézek hátha találok valami érdekeset. A szekrényekben van pár edény, müzli… fúj, ilyen-olyan dolgok, de semmi különös.

- Egyedül vagy?

- Igen. Anya dolgozni ment… reggelig haza se jön.

- Egész este egyedül leszel? – nem is rossz. Talán még szórakozhatom is egy kicsit. Ideje lenne már.

- Mindig – mosolyog, mintha csak tudná mire gondolnék, de ez nem valószínű – Kérsz egy teát? – hogy? – Nagyon finom gyümölcstea.

- Okké – bár nem tudom realizálta-e a helyzetet, de én egy gyűrűből jöttem elő és nincs szükségem táplálékra.

Nézem ahogy felteszi a vizet és illatos teafüvet vesz elő, majd beleszórja. Nem vagyok oda az ilyen löttyökért.

Amíg a poharakkal babrál az elázott cuccaihoz lépek és belelapozok a könyveibe. Középiskolás, legalábbis a borítóból ez derül ki. Akkor mennyi idős is lehet? 17?

Mindegy, a lényeg, hogy már nem gyerek. Az egy cseppet sem lenne érdekes, ha egy gyerek lenne a gazdám.

- Apád is dolgozik? – szólok hátra.

- Nem tudom – válaszol halkan, mire felé fordulok – Gondolom.

- Hogy érted? – nem tudja mit csinál a saját apja? Tulajdonképpen én sem tudom…

- Öt éves se voltam, amikor elment – mosolyog. Határozottan fura ember – Azóta se hallottunk róla. És te? Hogy kerültél ebbe a… helyzetbe?

Válaszoljak? Hazudni nem hazudhatok, de ha az igazat mondom esetleg megijesztem és nem leszünk olyan jóban, mint amennyire terveztem.

- Varázsló vagyok, de túl sok emberre küldtem átkot, vagy rontást, amiért egy mágus elátkozott és bezárt ebbe a gyűrűbe, hogy másokat szolgáljak. – röviden és tömören.

Kétkedve figyel a bögréjét szorongatva, én pedig a mellkasomon összefont karokkal nekidőlök a falnak. Eddig jó, nem sikoltozik, azt nem szeretem.

- Te… öhm szóval olyan gonosz varázsló vagy?

Csak kilyukadtunk ide is. Erre viszont nem tudom hogy válaszolni, mert szerintem nem vagyok gonosz, mert azt kapták amit megérdemeltek. De ha ezt mondom, akkor lehet, hogy hazugság lesz és akkor rohadtul fog fájni.

- Nem dolgozok ingyen oké? Ha nem fizettek meg kellően, akkor elátkoztam őket. – megvonom a vállam – Elf igazságszolgáltatás. Nálunk nincsen magánzárka.

- Te elf vagy? – célzatosan a fülemre mutatok – Óh… bocsánat…

Tétován áll a bögréjébe bámulva és úgy döntök adok egy esélyt annak az izének. Az asztalhoz lépek és felemelem az enyémet, majd először beleszagolok. Gyümölcsös, de nem érzek rajta citromot, se narancsot, vagy esetleg grapefruitot, de még mandarint sem.

- Van citrom?

Megrázza a fejét. – Folyékony citromlé. Kéred? – mutatja a sárga citrom alakú üveget, de csak elhúzom a szám. Az nem citrom.

Mivel sajnos ennivalót nem tudok elővarázsolni magamnak, mert arra nincs szükségem, csak akkor kaphatok ha a gazdám ad. Pedig kész örömmel ellopnám magamnak, de nem tehetem. Fenébe!

Ráfújok a bögrére, mire az lehűl kissé és bele tudok kóstolni. Majdnem kiráz a hideg tőle, borzalmas íze van. Inkább leteszem és leülök arra a kikopott kanapéra.

- Ezzel nem akarsz kezdeni valamit? – bökök az elázott halomra.

- De igen. – sóhajtja bánatosan. Várom, hogy kívánjon, hogy végre megmozgathassam az erőmet is, de nem.

Odasétál a könyvekhez és szépen egymásután felhelyezi őket a radiátorra. Értetlenül figyelem a műveletét, mert nem tudom eldönteni, hogy ennyire gyengeelméjű vagy csak ilyen nehezére is kibökni egy kívánságot, esetleg tiltja a vallása vagy mit tudom én, de nem értem őt.

- Mi a baj? – pillant rám, miközben felemel egy újabb könyvet.

- Miért nem kívánod, hogy hozzam rendbe a cuccodat? – kérdezem értetlenül. Akár újakat is érhetne, tök mindegy.

- Meleg a radiátor, hamar megszáradnak. Nem kell emiatt fáradnod.

Röviden felnevetek, már-már kínomban ezen az ostobaságon.

- Azért vagyok, hogy kívánj tőlem. Ha nem teljesítek kívánságomat, unatkozni fogok, azt meg nem szeretek. Máskép nem tudom használni a varázserőm, csak apróságokat magamon, de az átok nem enged semmi mást. Érted?

- Azt hiszem… rosszul érzed magad, ha nem varázsolhatsz? – kérdez vissza homlokráncolva.

Hát ez így nem teljesen lenne igaz…

- Fizikailag semmi bajom nem lesz tőle, de szeretek varázsolni. – mondom az igazat, végül is azzal szórakoztatom magam, ha éppen nem lehet mással. És addig mással nem nagyon tudok, míg ki nem ismerem.

- Jó… de hogy kérjem?

- Csak kérd azt amit szeretnél. Az „azt kívánom”-nak nem kell ott lennie. – az csak a mesében működik úgy.

Az állhoz emeli az ujjait és elgondolkodik, addig én rajta legeltetem a szemem, bár nem értem mi tart eddig. Ez a póló… valahogy sokkal nagyobbnak néz ki, mint amilyen ő. Legalábbis az ujjai alól kilógó vékony csuklóból ítélve.

- Kérlek, rendbe hoznád a cuccaim? – böki ki végül az én szavaimat használva, de nem számít.

Rögtön érzem, hogy az energia végigáramlik rajtam, a varázserőm kiszabadul az átok fogsága alól és egy szempillantás alatt megteszi amire kért.  Másképp is értelmezhettem volna, ami olykor jó buli, de ezzel a fiúval eddig semmi bajom nincs, még nem szolgált rá az ellenszenvemre.

- Kész. – elégedetten rámosolygok, ő pedig hátrafordul a radiátor irányába és a földön heverő többi felé. A könyvek és a füzetek, de még a táskája is száraz és tiszta, ha a nedvességen kívül volt még valami bajuk akkor az is rendbe jött. Mintha teljesen ujjak lennének.

- Ez tényleg működik… - suttogja maga elé, ahogy felemeli az egyik füzetét. – Köszönöm! – mosolyog rám, én pedig csak biccentek.

Majd megköszönheted máskor, és máshogyan.

Csendben figyelem, ahogy összeszedi a tökéletes állapotú könyveit, néha hátrapillant, mintha csak azt nézné, hogy itt vagyok-e még, de én ugyan nem megyek sehová. Ha jól sejtem holnap úgy is suliba kell mennie szóval kimozdulhatok. Végre!

 

 

Andy Hutchner


Átható, arany szemeivel néz rám, kényelmesen és végtelen eleganciával elnyúlva.

- Varázsló vagyok, de túl sok emberre küldtem átkot vagy rontást, amiért egy mágus elátkozott és bezárt ebbe a gyűrűbe, hogy másokat szolgáljak – mondja vállat vonva. Picit megszorítom a bögrét.

- Te akkor… hmm… szóval, olyan gonosz varázsló vagy?

- Nem dolgozok ingyen, oké? Ha nem fizettek meg kellően, akkor elátkoztam őket. Elf igazságszolgáltatás. Nálunk nincsen magánzárka.

- Te elf vagy? – vonom fel a szemöldököm. Kicsit Gyűrűk Urás. – Ohh… bocsánat – vörösödök el a pillantása alatt.

- Van citrom? – szólal meg hirtelen, de az arca eléggé összefacsarodott. Nagyon kifejező, le lehet olvasni a szemén és az arcát, hogy épp mit érezhet. A gondolatait nem…

- Folyékony citromlé – emelem fel a kis műanyag üveget. – Kéred? – Hát, ez sajnos nem az igazi. De szereti a savanyú gyümölcsöket? Hát, ha hosszabb ideig tényleg mellettem marad, akkor ezt jó megjegyeznem.

- Ezzel nem akarsz kezdeni valamit? – néz a könyveimre. Szegénykék, elázott saláták.

- De igen – húzom a számat elkenődve. Tényleg… óvatosan leteszem a csészém, és megvizsgálom őket. Semmi visszafordíthatatlan… a legjobban átázott példányokat óvatosan szétfejtem és egy kemény kartonra,  lapokkal lefelé, hogy ne csíkosodjon be.

Megérzem a pillantását a hátamba fúródni, kicsit összehúzva magam fordulok meg.

- Mi a baj? – nyomok egy törülközőt a kémiakönyvemhez, hátha felszívja a nagyja vizet…

- Miért nem kívánod, hogy hozzam rendbe a cuccodat? – kérdezi, szinte minden szót külön kihangsúlyozva, mintha nem érteném

- Meleg a radiátor, hamar megszáradnak – mosolygok – Nem kell emiatt fáradnod.

- Azért vagyok, hogy kívánj rólam! Ha nem teljesítek kívánságokat, unatkozni fogok, azt meg nem szeretek. Másképp nem tudom használni a varázserőm, csak apróságokat magamon, de az átok nem enged semmi mást, érted?

- Azt hiszem – sóhajtok. Nem szeretek mások terhére lenni, szívességet kérni, mikor én is el tudom intézni… minek terheljek másokat? – Rosszul érzed magad, ha nem varázsolhatsz?

- Fizikailag semmi bajom nem lesz tőle, de szeretek varázsolni.

- Jó… - biccentek halványan élénk rózsaszínre pirulva. Olyan kínos. Tényleg nem akarok a terhére lenni… - de hogy kérjem?

- Csak kérd azt, amit szeretnél. Az „azt kívánom”-nak nem kell ott lennie.

Csendesen nézek rá, a könyvekre majd ismét Daronra. Ez teljesen komoly…? Most csak így?

- Kérlek… rendbe hoznád a cuccaim?

Még csettintenie kell, csak a szemébe gyúlnak valami hihetetlenül perzselő, szikrázó parázspöttyök, mintha a haján is csillagok gyúlnának… valami hihetetlen látvány, egyszerűen… szép.

- Kész – mosolyodik el olyan szélesen, hogy a hófehér fogai kivillannak. Megfordulok a könyveimhez, a füzeteimhez, de mindegyik szépen hever, egyenes lapokkal, még a szamárfülek is eltűntek… mindig kínosan ügyelek a holmijaimra, nincsenek pacák, foltok, firkálások… de ez most tényleg olyan, még az illata is, mintha most jött volna a könyvesboltból, és közben a jegyzeteim ott vannak.

- Ez… tényleg működik – simítom meg a kemény borítót. Boldogan nézek rá, magamhoz ölelve a füzetem. – Köszönöm!

Összepakolok, nem akarok rendetlenséget magam után hagyni, és néha egy-egy kötetet magamhoz szorítva fordulok felé. Ez… tényleg hihetetlen, egészen hihetetlen. Elgondolkodok, ahogy minden szépen felteszek a polcra, és átfutva a teendőim listáját nézek ismét rá. Nekem most tanulnom kell és aztán… még mindig tocsog rajtam a sötétszürkére ázott pulóver.

- Nekem… nem ártana átöltöznöm – dünnyögök kicsit zavartan. Mindig egyedül vagyok, nem igazán tudom, hogy hogy kell bánni egy hozzá hasonló vendéggel. És mi lesz egyáltalán, velünk fog lakni?

De… hol?

És mi lesz, miközben én iskolában leszek vagy dolgozok?

- Hát nem. Csöpög belőled a víz – vigyorog kényelmesen ledobva magát a kanapéra.

- Igen – nevetek halkan, zavartan – és tanulnom kell, szóval… nem tudom. Érezd magad otthon – mosolygok és átsietek a szobámba. Fogalmam sincs, hogy a személyével mi legyen, kéne neki talán ágy, vagy ruha vagy… nem tudom. Megint elég lenne csak kívánni?

De az megint olyan kényelmetlenül kínos lenne.

Gyorsan beveszem magam a fürdőbe, áthúzva a fejemen a vizes pólót, sóhajtva túrom hátra a tincseim. Kicsavarom belőle a vizet, feldobva a szárítóra; épp lábujjhegyen ügyeskedem szét, hogy ne gyűrötten száradjon ki, amikor megint megérzem a hátam közepén a pillantást és leereszkedve nézek rá.

Néz, az ajtófélfának dőlve csak néz rám. Nem igazán értem hogy mit… zavartan nézek rá.

- Minden rendben?

- Persze – rántja meg a vállát, de olyan áthatóan tud mustrálni, pislogás nélkül, hogy zavarba jövök. – Csak jó sokáig voltam bezárva abba a kőbe. Rohadtul untam magam, elhiheted.

- De hogyhogy? – kérdezem meglepve, egy törülközővel átdörgölöm a hajam.

- Az utolsó gazdám meghalt, én meg egy vénasszony vitrinjében rohadhattam, naphosszat a zsibbasztó spanyol sorozatokat nézve!

Muszáj kuncognom rajta, már maga az elképzelt látvány… leeresztem a törülközőt, próbálom lesimítani a hajam. Ránézek, de elkapom a pillantását, ahogy a tükörbe néz, a tarkómra… aztán a hajam, ahogy kócosan hátrasimul, a hajtövemnél a forradások. Zavartan sütöm le a szemem, lesimítva a tincseim, mintha egy sisakot próbálnék a fejemre húzni. Felmosolygok rá.

- Szeretnék… lezuhanyozni, meg átöltözni – mondom dünnyögve, a törülközőt markolászva.

- Ugyan, ne is zavartasd magad – vigyorog fel, én pedig mélyen elvörösödök.

- Kimennél, kérlek?

Morog, és inkább távozik. Zavartan nézek utána, és becsukva az ajtót állok be a zuhany alá. megengedem a meleg vizet és próbálok gyorsan letusolni, de annyira átfagytak a kezeim…

Nem tudom, anyu mit szólna ehhez az egészhez? Nem hiszem, hogy elhinné, de Daron elég meggyőző jelenség. Felvéve a melegítőnadrágot, amit pizsamának használok mert kellemesen meleg, egy vastag, kapucnis pulóvert megyek ki. Jó nagy, de kényelmes és puha.

Hát igen. Hogy adjam ezt be neki? Vagy elmondjam egyáltalán? És ha tényleg kívánhatok, akkor hogy tudom ezzel könnyebbé tenni az életét…?

És Daron… ha olyan hatalmas mágus volt, na meg ha tényleg jogos volt a büntetés, amit az emberekkel csinált, nem fair, hogy be van zárva.

Vajon van családja, akik hiányolják? Borzalmas lehetett egyedül… főleg bezárva. Lenézek a kezemen levő gyűrűre és finoman megpörgetem az ujjamon. Tökéletes, nem szorít, kényelmes. Igazán varázslatos. Nem is hittem volna, hogy ilyen van.

Rendet teszek magam után, kiballagva ránézek, még mindig kicsit vizes hajjal. A könyveket böngészi, amelyeket lassacskán gyűjtöttünk össze anyával. Egyik sem első kiadás, régi vagy épp sokat érne, de van belőle saját példányunk, és ez pont elég. Sehol egy porszem.

- Daron… lehet, hogy buta kérdés, de ugye… te szoktál enni?

- Nem – fordul felém, egy Vonnegut kötettel a kezében.

- Semmit?

- A citrusféléket imádom – vigyorog végigmérve. – Rettentően ki tudom élvezni… - mosolyogva bólintok.

- És aludni?

- Szintén nem szükséges – rántja meg a vállát. Értem… zavartan vakarom meg a tarkóm.

- Értem… én… nem tudom, hogy anyu hogy fogadná, hogy te… vagy – mondom, leülve nem sokkal mellé. – És mi lesz, ha iskolába vagy dolgozni megyek?

- Veled megyek, természetesen. A gyűrű hozzád köt.

Zavartan nézek rá. Nem lehet mindig mellettem… az iskolában mit mondanék, hogy olyan, amilyen, hogy folyton a nyomomban van…?

- De nem értem mit problémázol, csak pár szavadba kerül, és nem kell tanulnod, nem kell dolgoznod, mert annyi pénzed lehet, hogy el se tudod költeni! Nem olyan nehéz felfogni, hogy ez tényleg olyan, mint egy mese, kölyök. Andy – emeli ki a nevem, ahogy megkértem. – Minden, amit csak kérsz, az lesz. Én meg végre kinyújtózhatok – dől hátra. Zavartan, sápadtan nézek rá, halvány mosollyal, és tétovázva beballagok a szobámba. Én… most nem gondolhatok erre, tényleg, nekem sok a leckém…

A ceruzával zavartan firkálok egy papírra, pedig nem szoktam. Tényleg ennyire egyszerű lenne?

De az nem olyan. Ennek nem ártana egy picit tényleg utána nézni, de az az elsődleges hogy anya…

Anya megint fáradtan fog hazajönni kora reggel.

Kinyitom a tankönyveim és nekiállok megírni a házi dolgozatokat. Nincs számítógép, nincs internet, mobiltelefonom sincs. Ha valami sürgősen van szükségem, úgy kell beosztanom az időm, hogy el tudjak menni a könyvtárba, és ott vannak ingyenesen elérhető számítógépek, internettel. Vagy a sulikönyvtárban.

Alig tudok figyelni, ami még nem igazán esett meg velem, de folyton elkanyarodnak a dolgaim. Anyunak sokkal jobb élete lehetne.

Nem, figyelni kell. Holnapra le kell adnom. Csendesen rovok a kis asztali lámpa fényénél, néha összedörgölve a vastag zokniba bújtatott lábaim, hogy picit megindítsam a vérkeringést, de végül sikerül csak a tennivalóimra gondolni.

Elfelejtek vacsorázni, sőt, az ágyig sem. Észre se veszem, hogy rábillen a fejem a könyvekre. Már nagyon, nagyon késő van, nagyon sokáig dolgoztam és ez egy hosszú, de még annál is bonyolultabb nap van mögöttem, na meg előttem is. Az örökíró kiesik a kezemből, csak egy pillanatra hunyom le a szemem, hogy ne égjen annyira, és észre se veszem, hogy úgy maradok.

XxX

Csörög a vekker, riadtan pattannak fel a szemeim és fel is ülök. Jaj, megfájdul a fejem… olyan nehéz, égnek a szemeim. Szent ég, nem fejeztem be a leckémet! Semmit nem csináltam!

De milyen különös álmom volt… a homlokom dörzsölve ásítok egyet. Ja… jó volt. Szép volt.

A vekkerre nézek. Reggel fél hét… Fel kell kelni, hogy mindennel elkészüljek. Hogy kerültem az ágyamba? Biztos anya tett át… istenem, hazajön fáradtan és még velem kell vesződnie…

Ahogy beletúrok a tincseimbe, valami felsérti a homlokom. Szisszenve kapok oda, a kezemre pillantva, hogy mi karcolt meg, és elkerekedett szemekkel nézek a gyönyörű ezüstgyűrűre. Szent ég, ez… ez lehetetlen.

Ez nem történhetett meg, túl hihetetlen. De ha anyu hazajött és Daron… szent ég! Remélem nem találkoztak!

Kifutok a szobából, benyitva anyuhoz. Alszik, besötétítve… csendesen csukom be az ajtót.

- Daron…? – suttogom csendesen. Komolyan nem csak képzelődtem?

- Hú – búgja a fülembe, én pedig nyikkanva ugrok előre, beütve a könyököm a falba. Sziszegve dörgölöm meg, ránézve. Tényleg itt van. Ez… tényleg?

- Szent ég… megijesztettél – sóhajtok fel, de széles mosollyal és kisietek a konyhába. Nekiállok megcsinálni a reggelit. – Amikor anyu hazajött…

- Ne aggódj, nem tudja, hogy itt vagyok – ül fel a pultra. Rámosolygok hálásan, miközben beleforgatom a kenyeret a tojásba. A serpenyő már melegszik. Szeretjük, ha jó minőségű az étel, ezért inkább kevesebbet veszünk, de piacon vagy épp teljes kiőrlésűt, ami jobban laktat. Próbálunk… egészségesek maradni. Bundáskenyeret csinálok neki, zöldséggel, teával… ritkán kávézik.

- Mi lesz a mai program?

- Ma még nem kell reggel dolgoznom – mondom, de a reggelire figyelek. Kellene még egy negyed óra plusz, hogy be tudjam fejezni az esszét… - Iskola után viszont igen. Daron, nem tudom, hogy jó ötlet-e, ha látnak – nézek rá, miközben kiszedem a serpenyőből a kenyeret és beteszek helyette egy másikat nagyon jó illata van… megcsinálok négyet anyunak, kitálalom, melléteszem a teát. Látom, hogy felvont szemöldökkel nézi, amit csinálok. – Mármint érted. Hogy mindenki más.

- Tudod, hogy csak kívánnod kell – hunyorít. Rámosolygok, elmosogatva a koszosakat és csörömpölés nélkül elpakolok.

- Daron, szeretném, ha rajtam kívül senki se látna téged a mai nap folyamán – Biccent és csettint, én pedig boldogan mosolygok, bekapva a magamnak csinált egy szeletet. Elfutok mosakodni, ez egy hosszú nap lesz.

 

 

Daron



Tétován megáll az összeszedett holmija fölött, mint aki nem tudja mihez kezdjen. Én ugyan nem sürgetem, most még minden szórakoztat, hisz egy gyűrűbe voltam zárva.

- Nekem… nem ártana átöltöznöm – dünnyög rám pillantva. Miért van zavarban?

- Hát nem. Csöpög belőled a víz – hmm és le fog vetőzni. Egyre jobb és jobb lesz ez a nap.

- Igen – nevet, még mindig zavarban – és tanulnom kell, szóval… nem tudom. Érezd magad otthon – mosolyog, majd elsiet.

Ahogy akarod kicsi gazdám. Otthon fogom magam érezni. Felállok és halvány mosollyal utána megyek. A szobája üres, a fürdőből hallani motoszkálást ezért egyenesen bemegyek. Had lássam mit kaptam…

Belököm az ajtót, Andy épp nekem háttal áll és a pulóverét dobja fel a szárítóra. Finom falat, tényleg nagyon vékonyka, de nem baj, annál szebb… minden megfeszülő részét tökéletesen látni, mikor nyújtózkodva eligazítja a pólót, valahogy így nézne ki alattam is, csak sokkal szenvedélyesebb arckifejezéssel. Nyami.

- Minden rendben? – fordul felém zavartan.

- Persze – lehető legnagyobb rendben – Csak jó sokáig voltam bezárva abba a kőbe. Rohadtul untam magam, elhiheted. – és rohadtul ki vagyok éhezve a finom kis testedre. Ölni tudnék egy csókért…

Bár elvehetném amit akarok! De nem lehetek vele erőszakos, mert a gazdám, és sajnos a szexuális zaklatás is bántásnak minősül.

- De hogyhogy? – elkezdi áttörölni magát, mintha direkt ingerelne.

- Az utolsó gazdám meghalt, én meg egy vénasszony vitrinjében rohadhattam, naphosszat a zsibbasztó spanyol sorozatokat nézve! – morgom bosszúsan. Csapjon belém a mennykő, de soha többé nem akarok látni egy sorozatot sem.

A gazdám pedig jól szórakozik ezen, mert még kuncog is…

Vágyakozva sóhajtok fel, ahogy a hajába simít, mintha csak csábítana, hogy én tegyem. Levehetné még a nadrágját és úgy törölhetné át a kívánatos testét.

Egy pillanatra kiszakadok az erotikus gondolatok közül, mert a haja alól előbukkanó heg elvonja a figyelmem. Nem tűnik friss sebnek, de ott van.

A munkakörömhöz tartozik, hogy meg kell védenem. Ilyen nem fordulhat elő többet, akárhogy is szerezte.

Észreveszi, hogy nézem és gyorsan visszasimítja a haját, hogy eltakarja. Aha, takargatni kell?

Megpróbálkozik egy gyengére sikerült mosollyal - Szeretnék… lezuhanyozni, meg átöltözni.

- Ugyan, ne is zavartasd magad – vigyorgok rá elégedetten. Én csak otthon érzem magam, ahogy kérte.

- Kimennél, kérlek?

Ne, már! Most illant el az elégedettség. Morogva kimegyek és becsapom magam mögött az ajtót, majd levetem magam az ágyára. Hiába jöttem ki, mert elég könnyű elképzelnem, ahogy a vékony ujjai a habot simogatják szét a testén és ettől olyan merevedésem lesz öt percen belül, hogy nyögve tornázom fel magam a kényelmetlen matracról és az ablakhoz lépek. A másik betonfal lehangoló látványa talán segít a problémámon. Tévedtem.

Hogy eltereljem a figyelmem a könyvespolchoz lépek és sorban leveszek párat, hogy belelapozzam. Klasszikusok, szakkönyvek, tudományok írások… egy-két kalandregény.

De nincs egyetlen erotikus könyv sem, vagy pornóújság… fura srác. A tapasztalataim szerint – amiből jó sok van – az ő korában a fiúkat egy valami érdekli és az nem az élőlényeg sejtregenerációs képessége. Elhúzom a szám a bonyolult tudományos könyv láttán és inkább visszateszem.

Pár perc múlva nyílik a fürdő ajtaja és kilép belőle nyakig felöltözve, melegítő szettben, de nem az ő mérete. Inkább az enyém.

- Daron… lehet, hogy buta kérdés, de ugye… te szoktál enni? – ezen jártatta a buksiját?

- Nem – visszateszem a könyvet és felé fordulok.

- Semmit?

- A citrusféléket imádom – vigyorgok rá. Igen, azt bármikor… egy édes, lédús narancs felvenné a versenyt egy jó dugással is. – Rettentően ki tudom élvezni…

- És aludni? – kérdez tovább.

- Szintén nem szükséges – néha meditálok picit, de aludni nem kell. Lemerülni csak akkor tudnék, ha non-stop kívánna valamit, de erre nem nagy kilátás van.

- Értem… én… nem tudom, hogy anyu hogy fogadná, hogy te… vagy – leül mellém az ágyra és zavartan rám pillant – És mi lesz, ha iskolába vagy dolgozni megyek?

- Veled megyek, természetesen. A gyűrű hozzád köt. – és nem fogok a négy fal között kuksolni.

Megint az a tétova is tekintete az obszidián szemekből. Pedig még csak nem is azon munkálkodom, hogy zavarba hozzam. És úgy tűnik még mindig nem fogta fel teljesen mit is jelent az az életére nézve, hogy van egy saját szelleme, aki bármit megadhat neki.

- De nem értem mit problémázol, csak pár szavadba kerül, és nem kell tanulnod, nem kell dolgoznod, mert annyi pénzed lehet, hogy el se tudod költeni! – a lakást elnézve nem dúskálnak a jóban - Nem olyan nehéz felfogni, hogy ez tényleg olyan, mint egy mese, kölyök. Andy – javítom ki magam gyorsan, hisz azt kérte a nevén szólítsam – Minden, amit csak kérsz, az lesz. Én meg végre kinyújtózhatok – elégedetten hátradőlök, alig várom már, hogy kimenjünk, újra látni akarok, érezni, hallani, szórakozni…

Az íróasztalához botorkál, majd leül és hozzákezd valamihez, gondolom a lecke. De jó, hogy nekem sosem kell ilyen iskolába járnom. Mint valami börtön, ahonnan estére hazamehetsz.

Míg ő elfoglalja magát, lekapok egy elfogadható kalózregényt a polcról és olvasni kezdem. Nem a kedvenc időtöltésem, de jobb mint némán bámulni Andy hátát.

 

Akkor figyelek fel a lapok közül, mikor koppanást hallok. Kuncogva nézek az asztalra, úgy tűnik a homloka koppant. Én is elaludnék ilyen unalmas dologtól, mint a házi feladat.

Félreteszem a könyvet és odasétálok mellé. Úgy tűnik tényleg alszik.

Leguggolok mellé és nézem az arcát, csinos bár kissé beesett, de azok a nagy fekete szemei…

Sóhajtva lekapom a paplant az ágyról, majd visszamegyek az asztalhoz és felkapom a székről. Sokkal könnyebb, mint amit a nagyméretű ruhái miatt kinéznék belőle. Meg kéne szabadítanom tőlük, de akkor kiakadna és az nem lenne hasznos nekem. Leteszem az ágyra, jól ki lehet ütve, ha meg sem rezzen. Kicsit engedek hát a kísértésnek és a hüvelykujjammal végigsimítok a telt ajkain. Puha, de a felülete érdes, van ahol picit sebes is. Az ideges természetét nézve most már inkább hiszem, hogy ő harapdálta meg és nem egy csók a hibás.

Míg alszik elővarázsolok magamnak egy pakli kártyát, magamban pókerezni nem olyan érdekes, de már olyan régen játszottam, hogy a lapok fogása is jól esik, ahogy a kezembe simulnak.

Később hazajön az anyja is. Figyelem, ő persze nem lát, mert engem csak a gazdám láthat, vagy ha én akarom megmutatni maga, de az nem áll szándékomban. Eszik valamit a konyhában aztán eltűnik. Remek.

 

***

Fél hétkor hallom a vekker csörgését, ami azt jelenti, hogy ideje felkelnie. Szerencsére, mert épp kezdetem unatkozni. Az éjjel az utolsó szegletig feltérképeztem a házat, hogy tudjam mit hol találok, vagy mi az ami nincs. Hát… a technikai berendezések eléggé hiányosak. Se tévé, se hifi, se számítógép vagy videó játék, de még egy mobilt sem láttam sehol.

Vagy ennyire nincs pénzük, vagy valami hibban „zöld család”.

Andy hirtelen kifut a szobájából, egyenese az anyjáéba. Halvány mosollyal felkelek és odasétálok mögé, bár még akkor sem vesz észre, mikor becsukja az ajtót.

- Daron…?

- Hú!

Ugrik egyet, mint egy ijedt kis nyuszi, még a könyökét is beveri. Ennyire azért nem lehetek ijesztő…

- Szent ég… megijesztettél – vettem észre. Bár nem úgy tűnik, mintha zavarná, mert szélesen rám mosolyog. – Amikor anyu hazajött…

- Ne aggódj, nem tudja, hogy itt vagyok – felülök a pultra, onnan figyelem mit kotyvaszt össze. - Mi lesz a mai program?

- Ma még nem kell reggel dolgoznom – reggel? - Iskola után viszont igen. Daron, nem tudom, hogy jó ötlet-e, ha látnak – felvont szemöldökkel nézek rá, hiszen engem nem lát senki más. Nem mondtam volna? – Mármint érted. Hogy mindenki más.

- Tudod, hogy csak kívánnod kell – legalább hozzászokik és én sem hazudtam, csupán nem mondtam el valami.

Elmosolyodik, majd összepakolja a koszos edényhalmot és felém fordul. - Daron, szeretném, ha rajtam kívül senki se látna téged a mai nap folyamán.

Na, ez legalább könnyebben ment, mint az előző kívánsága. A látvány kedvéért csettintek egyet, de ezt kívánság nélkül is teljesítettem volna, most viszont még ha akarnék sem tudnék más előtt mutatkozni. Legalábbis ma nem.

Mosolyogva begyűri a reggelit, majd a szobájába fut.

Enyhe izgatottsággal várom, hogy végre elkészüljön, még a füzetében is ügyköd valamit, majd sóhajtva összezárja és félénken felém fordul.

- Mehetünk.

- Oké. – felkapja a táskát, majd egy vékonyabb kabátot. Tényleg… - Milyen évszak van?

- Ősz… október. – válaszolja és ahogy leérünk a lépcsőházból a földszintre a nyitott ajtóból azonnal megcsap az a finom esőillat. Az utcára lépve körülnézek, végre illatok, érzések… bár a hideg egy kicsit sem tetszik a bőrömön, mert jelenleg egy vékony póló van rajtam.

Gondolataimban visszapörgetek néhány képet a tévében látott divatreklámokhoz, majd egy szempillantás alatt magamra varázsolok egy fekete farmert, egy puha barna gyapjúpulóvert és egy sötétvörös dzsekit.

- Szóval nem kellenek ruhák. – hallom meg a motyogást, mire felé fordulok és látom, hogy nagy szemekkel csodálkozva bámul.

Elvigyorodom. – Nem, bár a te ruháid is jók lennének rám azt hiszem. Miért hordasz sokkal nagyobb méretet? – kérdezem homlokráncolva.

Zavartan elfordul és piszkálni kezdi a táskája kapcsát. – Mert elég vézna vagyok és így kevésbé cikiznek miatta.

Ahha, szóval piszkálják. Ó, de szeretem az ilyet! Úgy is régen átkoztam meg valakit. Túl régen…

Kutatok egy kicsit a gondolataimban majd az arcára pillantok. - Egy szavadba kerül és úgy fogsz kinézni, mint Swarzenegger virágkorában.

Elmosolyodik, majd kuncogni kezd és megingatja a fejét.

- Köszönöm, de inkább nem. Elég furcsán festenék. – mosolyogja, majd egy pillanat alatt elhallgat. – Öhm… Daron? Téged senki nem látnak ugye?

- Nem.

- Akkor meg miért bámulnak? – kérdezi halkan.

Felnevetek, ahogy az úton elhaladva néhányan megnézik maguknak. - Mert ők azt látják, hogy magadban beszélsz.

Elsápad egy picit, amin csak még inkább nevetek, de mikor a buszmegállóba érünk el is csendesedik. Felcsapja a kapucnit a fejébe és egy helyben áll, míg meg nem érkezik a jármű. Kicsit furcsa ugyan, mert tizenöt éve még nem néztek ki így a buszok, de jelenleg jó sok ember van rajta

Andy aggódva pillant rám, nem tudom mi jár a fejecskéjében, mert nem akar bolondot csinálni magából azzal, hogy a levegőnek beszél, de csak rákacsintok. Nem lesz itt gond. Elvégre szellem vagyok, nem nagy dolog, hogy úgy is tegyek, mint egy testetlen lény.

- Nyugi, nem lesz gond. – akárki átmehet rajtam és nem tudják meg, hogy itt vagyok.

Utolsónak szál fel, a busz már tele van így állnia kell. Kényelmesen mellé állok és körülnézek.

- Mikor utoljára buszon voltam, még légkondi sem volt. – jegyzem meg a mennyezetre figyelve, de Andy jelenleg olyan, mint aki be van gubózva.

Már elindul a jármű, mikor hirtelen kivág eléje egy autó és olyat fékez, hogy néhányan még sikítanak is. Én meg sem rezzenek, nem tudnék elesni, mert mondhatni odaragasztottam magam a padlóhoz, de a gazdámat szépen megtartom, hogy el ne essen.

- Na, az ilyet simán megátkoznám. – morgom bosszúsan, de nem szándékozom őt elengedni, mindaddig még zavartan fel nem pillant rám. – Oké, el a kezekkel. – most még…

 

Az út nem tart sokáig, majd mindenki leözönlik egy jókora épület előtt. Fehérre mázolt falak, viszonylag modern épület és hatalmas.

- Nem szoktál eltévedni? – kérdezem az ablakokat számolva, de legalább kétszáz terem.

Nem válaszol és rápillantva látom, hogy olyan feszült az arckifejezése. Persze, a piszkálódók.

Gondolatban összedörzsölöm a tenyerem, már alig várom, hogy megkapják a magukét. Hiába, de a rosszindulatú természetem nem lehet lemosni rólam, de ennyi jár. És még jogos is lesz, ha a gazdámat meg kell védeni, persze a kívánsága nélkül csak csekély varázserőt használhatok, ami nem elég egy rontáshoz, de egy kis leckéztetéshez igen.

A folyosókon egész szép kis tömeg gyűlt össze, mindenki beszélget, a szekrényekben turkálnak, nevetnek… zsong az élet.

Megállunk az egyik szekrénysornál és Andy kinyitja a sajátját, majd kivesz belőle néhány könyvet és visszazárja. Egy alak közeledik a folyosón széles mosollyal egyenesen a gazdám felé. Talán az egyik barátja lesz?

- Á, haver, rég láttalak. – megveregeti a vállát és egy kicsit túl közel áll meg hozzá, mint ahogy az nekem tetszene. – Hogy vagy?

- Én…

Közbevág - Figyelj, az van hogy hétfőre le kéne adnom egy tíz oldalas prezentációt az alaszkai növényvilágról és gondoltam te kisegítesz.

Homlokráncolva figyelek, a srác mosolyog, Andy feszeng. Mi folyik itt? Havernak hívta, de nekem nem úgy tűnik, mintha Andy jóban lenne vele.

- Jó, persze. Hétfőn hozom. – bólint egy halvány mosollyal, a srác pedig egy biccentés után elfordul és elsiet.

Nevetést hallok a hátam mögül ezért megfordulok és látom, hogy egy csapat miniszoknyás csaj sunnyog errefelé bámulva. Kezd összeállni a kép. Sok dolgom lesz...

 

Az osztályában egyedül ül, ezért ledobom magam a mellette lévő székre és egy percig tanulmányozom az arcát. Nyugisnak tűnik.

- Seggbe rúgjam azt a barmot? – kérdezem morogva, mert addig sajnos a kívánsága nélkül nem tehetek vele semmit, míg nem akarja fizikailag bántani.

Elkerekednek a szemei, de csak megrázza kicsit a fejét, hogy ne legyen feltűnő.

- Tényleg megcsinálod neki azt a szart? – bólint – És mi lesz ha mégsem?

Vajon megverné az a barom? Bár csak kísérletet tehet rá, de ő járna rosszabbul.

Andy bizonytalanul pillant rám. Értem. Kíváncsi lenné azt a heget, hogy szerezte, amit tegnap láttam a tarkóján.

Pár perc múlva becsengetnek és beözönlik a jónép. Van itt minden… a ribancos szőkétől a fogszabályozós barnáig és a szemüveges stréberig. A fiúknál szintúgy… a tipikus szépfiú, akik minden szoknya alá be akarnak jutni, a nyakig begombolt jófiú, a bőrnacis motoros csávó és itt vannak még a gazdag sznobok.

Andy-re pillantva látom, hogy az ajkait rágcsálja miközben olvasgat valamit. Én is szívesen rágcsálnám az övét egy fullasztóan jó csók után, de most megelégszem ennyivel. Odanyúlok és finoman meghúzom az állát, hogy az alsó ajka kiszabaduljon a börtönéből. Rám kapja a tekintetét, meglepetten figyel, az a sötét szempár olyan közel van, hogy látom benne magamat.

- Ne idegeskedj kicsi gazdám. Többé senki nem bánthat téged, munkaköri leírás, hogy vigyázok a hátsódra. – vigyorgok rá élvetegen, bár a hátsójára tényleg nagyon kell vigyáznia, mert az csak az enyém.

 

 

Andy Hutchner


Gyorsan át kell néznem, hogy mi az, ami a következő napra még félretolható és mi az, amit be kell fejezni, de úgy látszik, jó munkát végeztem. Mindent bepakolok, megmosakodok és egy fekete pulóvert kapok. fel. Rétegesen kell öltöznöm, mert a kabátom inkább átmeneti időre való, és én nagyon tudok fázni. A cipőm is kiszáradt…

- Mehetünk.

- Oké – vigyorodik el, én pedig alaposan felhúzom a kabátom. – Milyen évszak van?

- Ősz… október – zárom be a lakást alaposan. Esett… nemrég állhatott el, mert halvány ködpára kering mindenhol. Daron hirtelen változik, sokkal elegánsabb és persze jóval vastagabb holmi kerül rá, mintegy természetes velejárójaként a hűvös időnek.

- Szóval… nem kellenek ruhák – dünnyögöm meglepetten.

- Nem – vigyorog. Neki még ez is ad egyfajta különleges sármot, hihetetlen. – Bár a te ruháid is jók lennének rám, azt hiszem. Miért hordasz sokkal nagyobb méretet?

- Mert elég vézna vagyok, és így kevésbé cikiznek miatta – mondom csendesen oldalra fordulva. Kicsi vagyok, a megszokottnál alacsonyabb, ráadásul vékony is, egyáltalán nem férfias. Nem vagyok jó a tornaórákon, anyu kibulizta, hogy ne kelljen tornára járnom… olyankor a könyvtárban vagyok és előre tanulok. Szabadidőm nem igazán van ezen kívül. Jó így. A bő pulóver olyan, amibe el tudok bújni, véd. Biztonságban érzem magam.

- Egy szavadba kerül és úgy fogsz kinézni, mint Schwarzenegger virágkorában.

- Köszönöm, de inkább nem – mosolygok a fejem csóválva – Elég furcsán festenék. – egy idős néni mered rám, elborzadó arccal és lassan odébb áll, mereven előre nézve. Ijedten szorul össze a gyomrom, elsápadva préselem össze az ajkaim. – Daron… téged senki nem láthat, ugye…?

- Nem.

- Akkor meg miért bámulnak? – próbálom behúzni a nyakam a hideg szél és a bámész pillantások elől, mint egy teknősbéka, aki visszakúszik a páncéljába.

- Mert ők azt látják, hogy magadban beszélsz – nevet hangosan, jóízűen.

Te jó ég… milyen kínos. Szinte rosszul leszek, főleg, hogy a buszmegállóban többen is elhúzódnak, összesúgnak, mintha belülről fájdalmasan karcolgatnának. Lehajtom a fejem, hogy eltakarjam az arcom, mélyen lehúzom a csuklyát. Szemereg az eső…

A busz pedig megint tele van. Aggódva nézek fel Daronra, aki rettentően jól érzi magát, vigyorogva és kicsattanó közérzettel forog és nézelődik.

- Nyugi, nem lesz semmi gond – nyugtat. Olyan könnyedén vesz mindent… Még volt üres hely, de gond nélkül engedem át másnak, fent a csőben megkapaszkodva imbolygok. Ez a sofőr mindig a Forma1-ben képzeli magát, vagy valami autóversenyzői nagydíjra, és bár biztos ő is siet, dolga van, de ilyen esőben ilyen felelőtlenül vezetni… - Mikor utoljára buszon voltam, még légkondi se volt – nézelődik Daron, én pedig megengedek egy lopott, halvány mosolyt. Hirtelen satufék, én pedig így is alig érem fel a kapaszkodót, az ujjaim lecsúsznak a hideg csőről és egyenesen Daron kitárt karjai közé zuhanok. Majdnem… és ő még csak nem is kapaszkodik! Hihetetlen.
Erősen és magabiztosan fog, az arca meg se rezdül. – Na az ilyet simán megátkoznám! – morog, én pedig zavartan és döbbenten elkerekedett szemmel nézek rá. Még… mindig fog, pedig már megy tovább a busz… - Oké, el a kezekkel – emeli fel, én pedig zavartan és sápadtan kapaszkodok tovább.

XxX

Az iskola kicsit sötétebb színben látszik, mint egyébként, ez a fojtó köd…

- Nem szoktál eltévedni?

Felnézek az épületre. Szeretem az iskolámat, jók a tanárok, szigorúak, de… többségében igazságosak. Kiváltságos diákok mindig vannak. Nekem sosem volt okom panaszra, mást nem is nagyon tudok csinálni, csak tanulni, így hát ilyen téren problémám még nem volt.
De a középiskola szélsőséges kasztokból áll. Túl szélsőségesek. És hiába próbálok láthatatlan lenni, kiszednek a fekete ellenére is az árnyékból.

Csendesen ballagok a fal mellé húzódva a szekrényemhez, és kivételesen nem torlaszolja el senki háta. Könyvcsere…

- Áá, haver, régen láttalak! – lesüllyed a gyomrom, megdermedve, még jobban elsápadva. Bezárom a szekrényem, a mellkasomhoz fogva a könyveim. Jaj, ne… - Hogy vagy?

- Én…

- Figyelj – tér a tárgya azonnal, letaglózva, elvágva az utam, én pedig lassan bele akarok olvadni a szekrény fémajtajába – az van, hogy hétfőre le kéne adnom egy tíz oldalas prezentációt az alaszkai növényvilágról és gondoltam te kisegítesz.

Egész hétvégén dolgoznom kellene, ilyenkor be tudok vállalni hosszabb műszakokat is… és…

- Jó, persze – mosolyodok el sápadtan. Sportoló, és kiteszik a csapatból, ha nem megfelelő az átlaga. Annyi edzés mellett ez szinte lehetetlen, és az iskolának ő hozza a díjakat, ha így folytatja, ösztöndíjat kap egy egyetemen. – Hétfőre hozom.

Lassan engedem ki a mély levegőt. Akkor azt úgy kell beütemeznem, hogy… lesütöm a szemem és a táskám felkapva sietek el az osztály felé, menekülve a hangok közül. Daronra fel sem merek nézni.

XxX

Csendesen lapozom a könyvet, egy jegyzetfüzetbe előre nekiállok kiírni az aznapi téma érdekességeit. Csak úgy tudok elkészülni mindig mindennel, hogy beosztom az időm, lehetőleg előre dolgozok.

- Seggbe rúgjam azt a barmot? – dobja le magát mellém, én pedig csak halvány mosollyal finoman megcsóválom a fejem. Olyan… jó érzés, hogy vele lehet beszélgetni, bár… nem igazán merek. Bolondnak hinne, de mégis. Anyán kívül szinte csak ilyen eszmecserében van részem, mint az előbb, és az most fura, új, de jól esik. – Tényleg megcsinálod neki azt a szart? – biccentek egy picit, aláhúzva egy dolgot. Természetesen, hiszen megkért. Szüksége van rá, és én szívesen segítek. – És mi lesz, ha mégsem?

Olyan pontosan rá tud tapintani arra, amire nem kéne… kicsit összerándulok, felpillantva rá.

Hirtelen telik mega terem, én csendesen az ablak melletti padsor majdnem közepén ülök, kicsit előrébb, hogy tudjak figyelni a tanárra. Itt is megvan a hierarchia a padok között, többször gondolkodtam már rajta. Mivel nem vagyok a része, kívülről sokkal áttekinthetőbben tudom megfigyelni őket. Lehajolok a könyvbe temetkezve és aggódva rágom az alsó ajkam, mint mindig. Túl gyakran szakad fel, pláne ha ezt csinálom, mégsem tudok róla leszokni…

Pedig szakadt már fel párszor és nem miattam.

Listát írok a teendőkről percre pontosan beosztva. Ha megtervezem, hogy mikor mire mennyi időm van, nincs lehetőség ellógni az időt.

Megérzem a forró ujjat az ajkamon, meglepve engedek a húzásnak. Milyen forró a bőre, mindigennyire meleg? De olyan jó érzés, főleg ebben a hideg időben. Olyan közel van hozzám, szinte érzem az illatát is, ami ég furcsább, kellemesen, keletiesen fűszeres. Elakad a lélegzetem…

- Ne idegeskedj, kicsi gazdám. Többé senki nem bánthat téged, munkaköri leírás, hogy vigyázok a hátsódra – vigyorog.

Halványan elmosolyodok, biccentve egyet.

- Majd igyekszem nem útban lenni – dünnyögöm halkan, és zavartan kivonva magam az ujjai közül visszafordulok a listám felé.

Szóval az iskolában leszek négyig… Negyed ötre munkába kell érnem, de ha el tudok menni két perccel hamarabb, elérem a buszom.

Bejön a tanár átcsoportosítom a figyelmem, de fél szemmel Daront figyelem, ahogy unja magát, szenved, feláll, leül, nézelődik… mindig furcsa, hogy a többiek nem látják, de többször mosolyogva nézem, ahogy néha kommentálja a tanárt. Főleg történelemből.

XxX

Az ebédet szintén hoztam magammal, de az ebédlőben mindig a sarokba ülök, már ha bejövök egyáltalán… Itt nem figyelnek rám, így elbújva.

- Egy pillanat – mosolygok Daronra, aki kényelmesen leül és figyelmesen nézi a diákokat. Csak felemeli a kezét, tudom, hogy szemmel tart. A pulthoz megyek, ahol azok, akik úgy vannak, minden nap kiválogatják a többféle menüből az ebédet, gyümölcsök, sütemények, igazi svédasztal.

Gyümölcsök… veszek két nagy, szép narancssárga, érett narancsot és visszaballagok, felé nyújtva. Nagyobbak, mint az öklöm. Daron meglepve pillant rám, én pedig könnyen a kezébe ejtem a gyümölcsöket.

- Kösz – néz rám, én pedig leülök vele szemben. Én mindig hozom magammal az ebédet, így egyszerűbb és lényegesen olcsóbb. Lassan és kiélvezve fejti meg, szinte látom, mennyire kiélvezi minden pillanatát, én pedig mosolyogva érzem, hogy bár nem vigyorog, az a lassú, elégedett mosoly, mint amikor egy macska fülét vakargatják és az úgy dorombol, hogy az ember bele tud süketülni. Idáig érezni a narancsok illatát.

- Daron…? – nézek fel rá, ahogy lenyelem a falatot – Mondd csak… alakot is tudsz váltani? – kíváncsiskodok.

- Persze – rántja meg a vállát. Kifejti a narancsot, de még mindig nem eszi meg, pedig szinte csorog rá a nyála. Hogy meg tudja magát türtőztetni… - Miért? – teszi ki egymás mellé a gerezdeket, mosolyogva nézem.

- Mert pont olyan vagy, mint egy elégedett macska – kuncogok elvörösödve, hogy ilyet mondok neki. De nem úgy látom, hogy aggasztaná vagy megsértődne, épp nekilátott sorban a narancsnak, én pedig csak halvány mosollyal nézem, ahogy finoman megrándul az orra, halkan morog ahogy lassan megeszi. Kiélvezi minden cseppjét, és ez valahogy… olyan jó érzés.

A délutáni órák gond nélkül telnek el, szépen összepakolok mindent amikor a többiek összeszedik magukat, hogy a testnevelésre menjenek, és letérek némán és észrevehetetlenül.

- Hova megyünk? – néz rám. Ez az utolsó óra, talán nem lesz gond ha pár perccel hamarabb megyek el.

- A könyvtárba – mondom csendesen – Én fel vagyok mentve a testnevelés alól. Ilyenkor előre tudok tanulni és leckét írni munka előtt? – egyedül vagyok, így az üres folyosókon senkinek se tűnik fel, ha motyogok.

- Munka előtt?

- Igen – biccentek és benyitok. – Jó napot, Miss Moss – nézek rá. A nevét meghazudtolva nem hasonlít a német topmodellre, mondjuk mert kétszer annyit nyom, mint Kate Moss, és mert olyan a bőre, mint a friss tejeskávé. De nagyon kedvelem, mindig karamellillata van.

- Szervusz, Andy – mosolyog. Lepakolom a visszahozott könyveket ő pedig listába veszi.

- Miss Moss, elmehetek pár perccel hamarabb? Nagyon esik az eső, és szeretném elérni a buszt.

- Persze drágám, csak ne mondd el senkinek – nevet. Mosolyogva vetem be magam a sorok közé, és elgondolkodva bogarászom le a könyveket. Biológia… és kell irodalomra három kötelező…

- Mondtam, hogy nem kéne dolgoznod – ül le velem szemben és feldobja a lábait az asztalra, kényelmesen nyújtózva. – Basszus, de jó!

Halkan kuncogok rajta, kinyitva a tartalomjegyzéknél. Mellettem egy asztalnál van számítógép is, azt is segítségbe szoktam venni, ha nyomtatni kell gyorsan. Sietnem kell.

- Ez nem olyan egyszerű – mosolygok rá csendesen suttogva. Ez egy könyvtár, tiszteljük meg.

- Pedig de – néz rám, mintha hülyének nézne. Csak rámosolygok, és nekiállok jegyzetelni, odafigyelve.

XxX

- Szia Andy – néz ki a séf a konyhából, én pedig rámosolygok, lerakva a kis helységbe a táskám és a kabátom. Jaj, megint mennyire esik, de nem szeretem ezt. Én szeretem a parkot, rugdosni a leveleket… így borzalmas reggelente felkelni és újságot hordani. Az ember didereg, a csontjaiig átfázik…

- Jó napot, Mr Boroschewitz – köszönök mosolyogva és sebtében felkötöm a kötényem. Daron arckifejezéséről egészen lerí, hogy bolondnak néz, de csak mosolyogva legyintek, hogy foglalja el magát nyugodtan.

- Kérsz valamit? – kérdezem. Szoktunk csinálni gyümölcskelyheket, biztos van valami finom…

- Majd – mondja és körülnéz. Szegény, nem lehetek neki izgalmas társaság a hosszú, bezárt évek után. – Folyton ezt csinálod? Idejössz és késő estig gályázol?

- Igen – mosolygok – Én segítek a szakácsnak.

- Tessék? – néz be az említett, én pedig elvörösödve rázom meg a fejem. Jaj, el is felejtettem, annyira… természetesnek tűnik, hogy Daron mellettem van, de ha nem lenne a gyűrű az ujjamon, folyton arra jutnék, hogy csak képzelődök. Jó érzés beszélgetni valakivel… serényen dolgozok, könnyedén metélem a zöldségeket, töltöm a tálakat és amint a pincér behozza a tányérokat, mosogatok. Kesztyű van nálam, de így is gyakorta metélem el a késekkel vagy a leejtett tányérok csorba szélével a kezem. Most is megcsúszik és végigmetéli a mutatóujjam begyét, szisszenve kapom ki a mosogatószeres vízből és a hideg víz alá dugom. Jaj ne…

 

 

Daron



Halvány kis mosollyal biccent, de a következő mondatából azt szűröm le, hogy nem vette olyan komolyan, amit mondtam.

- Majd igyekszem nem útban lenni – elhúzza a fejét, hogy ne érjek hozzá, én pedig a szememet forgatva nézek előre mikor a tanár is megjelenik.

Még hogy nem lesz útban… jól meg kéne rázni, hogy felfogja amit mondok.

Az órák unalmasak. Egy-kettőt leszámítva, mert például a töri egész szórakoztató. Ennyi hülyeséget még egy kabaréban sem hallani, de oké. Ha ezt tanítják meg az embereknek, nekem mindegy. Hülyüljenek még jobban.

Nem tehetek róla, de néha már a véleményem sem bírom magamban tartani és nem kerüli el a figyelmem, hogy Andy is mosolyog, amikor kijavítom a tanárt, bár ezt csak ő hallja. De legalább tudja mennyi marhasággal tömik a fejüket.

 

***

Ebédszünetben végre fellélegezhetek és elejét vehetem a kezdődő migrénnek. Követem a gazdámat a lehangolóan unalmas ebédlőbe, valami undorító szagok terjengnek, mintha minden szemét, amit megesznek olajtengerben fürdött volna. És csodálkoznak, hogy már harminc évesen infarktust kapnak.

- Egy pillanat…

Leülök oda ahová mutatta és figyelem ahogy elsiet az ételek felé. Remélem nem akarja azt megenni, de nem szólhatok bele. Sajnos.

Hamar vissza is ér, nem is figyeltem mit választott csupán mikor két hatalmas narancsot nyújt felém. Ezt most nekem hozta?

Felpillantok rá, mire a kezembe nyomja mind a kettőt.

- Kösz – magamtól nem vehettem volna el, még ha látom is, hogy ott vannak, csak ha ő adja nekem.

Tizenöt éve nem ettem narancsot, de az illata pont olyan mennyei, mint emlékszem. Meg kell hámozni, de még a héját is sajnálom kidobni, olyan finom illatú viszont borzasztó keserű. Legszívesebben az egészet magamba tömném egy pillanat alatt, ehelyett azonban szépen lassan meghámozom, kiélvezem az illatát, szépen egyesével gerezdekre bontom és felpakolom az asztalra.

Andy pont olyan helyet választott, ahová nem igazán látnak be és nem tűnik úgy, mintha a narancsdarabkák lebegnének.

- Daron…? – rápillantok – Mondd csak… alakot is tudsz váltani?

- Persze – nem nagy dolog, akár még úgy is nézhetek ki ahogy ő, ha akarok - Miért?

Mosolyogva figyeli ahogy pakolgatom a gerezdeket. Vajon ő is szereti?

- Mert pont olyan vagy, mint egy elégedett macska – kuncogja, majd édesen elvörösödik, mint aki saját magát hozta zavarba.

Hm, én inkább úgy mondanám, egy majdnem elégedett macska. Akkor lennék maximálisan elégedett, ha ezeket a gerezdeket az ő meztelen testére pakolgatnám, hogy aztán onnan fogyasszam el. Ínycsiklandó lenne…

Az első falat hatása így is majdnem hogy letaglózó, mintha színes tűzijáték lenne a szemem előtt, az ízlelőbimbóim kéjesen megremegnek az édes citrusos, már-már lehetetlenül lédús finomságtól. Mint maga az ambrózia, vagy még annál is jobb…

Ezzel most Andy gazda egy hatalmas jó pontot szerzett nálam, és talán emiatt kevésbé fogom majd elereszteni a rosszabbik oldalam, főleg ha gyakrabban meglep valami ilyesmivel.

 

Már az sem zavart igazán, hogy vissza kell ülnöm az órákra. Pillanatnyilag jóllakottan, száz százalékos hangulatban ülök mellette, míg egyik szünetben pakolgatni nem kezd. Vége a napnak?

- Hova megyünk?

- A könyvtárba – suttogja, hogy csak én halljam – Én fel vagyok mentve a testnevelés alól. Ilyenkor előre tudok tanulni és leckét írni munka előtt.

- Munka előtt? – ezek szerint suli után megy melózni. De könyörgöm… minek?!

Csak kívánjon egy vaskos bankszámlát és nem kell többet melózni.

- Igen – benyit a könyvtárba – Jó napot, Miss Moss – köszön a körülbelül egy tonnát nyomó nőnek. Van benne anyag annyi szent.

Hallgatom a bájcsevejt, közben körbenézek. Voltam már könyvtárban, de nem túl sokszor. Azok akik megkaparintották a gyűrűmet, gyakrabban megfordultak egy Mercedes boltban, mint könyvtárban.

A kinézete ellenére ez a nő egész normálisan beszél Andy-vel, tuti ismerik már egymást. Hát, nem úgy tűnt mintha a kölyöknek sok haverja lenne vagy ilyesmi. Még furcsa is volt, hogy egy ember sem jött oda hozzá, kivéve azt a seggfejet, akit minél hamarább el akarok átkozni, de amúgy senki. Nem lehet az a haverkodó típus, és nem úgy néz ki, hogy lenne valakije. Se csaj, se pasi. Ez rendben is van így. Ő úgy is az enyém.

- Mondtam, hogy nem kéne dolgoznod – mondom, az előbbi témára visszatérve, majd ledobom magam a nagy bőrkanapéra – Basszus, de jó! – miért nincs ilyen a gyűrűmben?

Andy pedig kuncog. Nem tudom mi szórakoztatja ennyire, de nem baj. A szórakozás jó dolog.

- Ez nem olyan egyszerű – mosolyog túlságosan felnőttes pillantással. Van egy kifejezés azt hiszem koravén. Nagyjából Andy is ilyennek hat. Nem öregnek, hanem inkább egy fiatal testbe zárt felnőtt lélek. Fura srác.

- Pedig de – nem kéne dolgoznia, sem plusz melót elvállalni olyanoknak, akik nem érdemlik meg. Ha baszakodnak vele úgy is megjárják és kész.

 

***

A munkahelye egy étteremben van. Nem mondhatnám, hogy szívderítő látvány a sok gyorskaja, de kibírom. Volt már rosszabb is.

- Jó napot, Mr. Boroschewitz – köszön Andy vidáman a kövér séfnek és felköti a kötényt. Miért boldog, hogy dolgoznia kell?

- Kérsz valamit? – kérdi suttogva, mikor kettesben maradunk.

- Majd – valahogy nincs étvágyam. Sajnálom a narancsokat, amik ezen a helyen végzik be – Folyton ezt csinálod? Idejössz és késő estig gályázol?

- Igen. Én segítek a szakácsnak.

Vagyis csicskás…

- Tessék? – bepillant az említett ürge, mire Andy zavartan vörösödve megrázza a fejét.

Elmosolyodom és a pult szabad részére ülve figyelem, ahogy gyorsan szeleteli a zöldségeket. Itt dolgozhat már egy ideje ha ilyen precízen megy neki.

Alig fejezem be a gondolatot megcsúszik a kés a paprikán és a penge beleszalad az ujjába. Sziszegve rántja el és teszi a csapból folyó hideg víz alá, én pedig lepattanva a pultról elhúzom onnan.

- A víztől nem áll el a vérzés. – rápillantok, majd megvizsgálom a sérült részt. Nem túl mély, de azért rossz érzés lenne ezzel dolgozni.

Még mindig a kezét tartom, de meg sem mukkan.

- Na, mi lesz már! Kérd, hogy gyógyítsalak meg. – sóhajtom kissé sürgetőn.

Pici mosollyal visszahúzná a kezét, de nem engedem.

- Volt már ilyen, nem nagy ügy. Leragasztom és…

- … hamar átázik és minden csípni fog. – bólintok, befejezve a mondatát – Most komolyan ezen fogunk vitatkozni? Tudod, ha nem kívánsz, akkor olyan mintha fölösleges lennék itt.

Elkerekednek a szemei és picit megszeppenve rázza meg a fejét. A haja a homlokát söpri közben, örömmel félrehúznám a tincseket, hogy hogy nézni úgy ki.

- Nem vagy fölösleges. – motyogja. Tudom én, hogy nem vagyok, én csak azt mondom olyan a látszat. – Meggyógyítanál, kérlek?

Elvigyorodom, majd hogy elmúljon a sápadt színe és kapjak valami izgalmasabban, lassan a számhoz emelem az ujját, majd finoman az ajkaim közé veszem és a nyelvemmel végigsimítok a seben. A vér édeskés, fémes íze egyáltalán nem zavar, ellenben neki még az a szép kis szája is nyitva marad, az arca a várt színt ölti fel. A mágiámat eleresztve egy pillanat alatt gyógyítom be a vágást, hogy semmit se érezzen közben, de nem csak ezt. Azért akartam, hogy kimondja, hogy a többit is eltüntethessem. Például azt a heget a tarkóján és ma láttam egy másikat is a halántéka környékén. Akárhol is volt rajta bármilyen heg, most mind eltűnt. Egyébként teljesen egészséges, mert mást nem kellett rendbe hozni.

- Kész is. – felé fordítom az ujját, a többiről nem szólok egy szót sem.

Elhúzza előlem és zavartam a háta mögé húzza a másikkal együtt. Vigyorogva figyelem, most tényleg olyan, mint egy szégyenlős kisfiú. Bizsereg a szám, hogy megcsókoljam és megtudjam milyen ízű...

- Köszönöm. – dünnyögi az orra alatt mikor végre előrehúzza a kezét és megnézi.

- Örömmel Andy. – rákacsintok, a többi extra gyógyítás pedig jutalom a narancsokért.

Visszaülök a pultra és onnan figyelem, ahogy újra munkába áll, a salátánál citromot is szeletel és meglátja hogy figyelem. Megfog egy vastagabb darabot és felém nyújtja.

- Levágnád a héját? – mosolygok rá, majd mikor megteszi újra felém nyújtja és elveszem. – Kösz.

Na, ez már sokkal savanyúbb, mint a narancs, de akkor is finom. Imádom az illatát és az ízét…

- Hogy tudod megenni? Nagyon savanyú. – fintorog.

- Nem tudom, én csak azt érzem, hogy isteni. – megrántom a vállam – Szeretem a savanyút. – rámosolygok, az ajkaira pillantok. Érzékien teltek, és most hogy meggyógyítottam már harapásmentesek is. – De az édeset még jobban. – mormogom, elképzelem milyen lehet őt csókolni.

Mit csinálna? Sikítana? Ellökne? Viszonozná? Esetleg elfutna vagy elküldene?

- Én is. – nem értem mire céloz, úgy elgondolkodtam, de láthatja is rajtam – Én is jobban szeretem az édes dolgokat.

Élveteg vigyort varázsolok az ajkaimra. – Azt hiszem akkor nagyon jól meg fogjuk érteni egymást. – súgom, picit az arcára simítva, de gyorsan elveszem a kezem mielőtt még túlzott zavarba hoznám.

Megjelenik a séf is és egyenesen oda pakol egy nagy rakás tálcát, ahol ülök. Szépen keresztülteszi rajtam. Bosszús sóhajjal szállok le a helyemről és odébb megyek.

- Jó kis tömeg van odakint. Ez a szép a péntek estékben. – mondja a séf Andy-nek.

Átmegyek az ajtón, hogy szétnézzek és valóban. Az az érzésem itt leszünk egy darabig.

 

***

Megkönnyebbülök, mikor végre szabadulunk és olajmentes levegőt szívhatok be. Már csak a szagtól az egekben lenne a koleszterin szintem, már ha lenne olyanom.

- Sajnálom, hogy ennyit unatkoztál. – mondja halkan.

- Ez van. De még mindig azt mondom, hogy nem kell a meló. Ha nem lenne, nem kéne az a kis időbeosztás sem amit ma reggel firkáltál.

Megvonja a vállát. – Mr. Boroschewitz számít rám, kell neki a segítség.

Sóhajtva közelebb lépek és átkarolom a vállát. Semmi szexuális jellegű, csak ahogy a haverok szokták. Láttam, hogy fázik. – Elég így?

Félénken felpillant, nem értem mi a gond, még csak nem is a derekát fogtam át és nem is tapiztam. Vékony srác, simán átérem a vállait a karommal.

- Öhm… igen. Mint egy termo kabát. – dünnyögi.

Felnevetek rajta. – Sok mindent mondtak már rám, de hogy olyan vagyok, mint egy termo kabát, azt még nem. – nevetem jókedvűen.

- Nem úgy értettem…

- Tudom, semmi gond. – mosolygok rá. Élvezem, hogy a teste hozzám simul, csak ne lenne ennyi ruha közöttünk. – Szabályozhatom a testhőmérsékletemet, szóval ha fázol, lazán bújj hozzám.

Végighúzom a kezem a karján, ha nem láttam volna felső nélkül, akkor is tudnám, hogy semmi izom nincs rajta. Az meg kifejezetten tetszik, hogy alig ér a vállamig. Neki biztos nem tetszik ennyire, mert a legtöbb fiú az ő korában veri a száznyolcvan centit. Egy vékony, alacsony, okos srác nem éppen a pom pom ribik kedvence.

 

***

Hazaérve az anyja éppen a konyhában van, ezért csendben maradok, mert úgy sem beszélhet hozzám. Eltűntetem magamról a kabátot és a cipőt, idebent kellemes langyos levegő van, arra sincs szükség, hogy magamat fűtsem.

- Szia anya! – odamegy hozzá, a nő pedig megöleli és ad egy puszit a fejére. Különös látvány.

- Szia Andy! Milyen napod volt?

- Egész jó, sok volt a munka, ezért jöttem…

Ott hagyom őket dumálni, nem igazán nekem való az ilyen anya-fiú kapcsolat kihallgatása. Nem tesz jót az agysejtjeimnek. Bemegyek a szobájába és előveszem a tegnap elkezdett kalózos könyvet, de elkalandozik a figyelmem.

Andy eddig a legfiatalabb gazdám. Hozzám képest szinte még csak egy kölyök. Pedig már nem az. Láthatóan jó a viszonya az anyjával… ő vajon tud arról, hogy szekálják a suliban? És hogy a fia helyettük dolgozik, mert elgyepálják?

Az az érzésem hogy nem…

Hirtelen benyit az ajtón és egyből rám villan a tekintete. Felsóhajt.

- Azt hittem eltűntél valahová.

- Igen, nem bírom az ilyen családi ölelkezős izét, bocsi. – összezárom a könyvet, de nem teszem félre, mert ha megy tanulni, el kell foglalnom magam.

- Neked nincs családod?

- De van. Még tizennégy évesen elszöktem otthonról. – sóhajtom egy grimasszal.

- Miért? – kérdezi homlokráncolva.

- Mert elegem lett, hogy arra használjam az erőmet, hogy akárkinek segítsek, mert tudod az elfek általában ezt teszik. – leülök az ágyra – Békés népek, varázserővel, de csak gyógyítanak meg az erdőre vigyáznak. Nekem pedig elegem lett abból, hogy ingyen dolgozzak. Szerintem úgy korrekt, ha megfizetik a gyógyítást. Ha pedig nem tudják, akkor menjenek a következő jótét lélekig.

 

 

Andy Hutchner


- A víztől nem áll el a vérzés – mondja nyugodtan, meglepve pillantok rá. Elhúzza a kezem, megvizsgálva a mély, vörös sebszájat. Meghökkenve és elnémultan bámulok rá, olyan forró a keze… - Na, mi lesz már? Kérd, hogy gyógyítsalak meg – szól rám. Kizökkenve vörösödök el, próbálom visszaszerezni a kezem. Nem hagyja, szorosabban fog és még közelebb hajol, nekem pedig egyre jobban lángol az arcom…

- Volt már ilyen, nem nagy úgy, leragasztom, és… - próbálok mentegetőzni. – Hamar átázik és minden csípni fog – vonja fel a szemöldökét. Van benne valami különös magabiztosság, aminek nem lehet ellenállni. – Most komolyan ezen fogunk vitatkozni? Tudod, ha nem kívánsz, akkor olyan, mintha felesleges lennék itt!

Nem akarom hogy így érezze magát.. Hogy feleslegesnek, olyannak, aki nem kell, nem az borzalmas…

- Nem vagy felesleges – suttogom bocsánatkérően – Meggyógyítanál, kérlek?

Arra számítok, hogy egyszerűen összezárul a seb és elmúlik az a csípő érzés, de amikor felemeli a kezem és a sebes ujjam a szájába veszi… ez… forró és… te jó ég, mit csinál?! Megdermedve figyelem, az… az a nyelve….?

Mintha áram futna végig az ujjamon, minden idegvégződésem vigyázzba vágja magát és csak nézni tudom, amit csinál…

- Kész is – megrezzenek kizökkenve. Kiszáradt a szám… megköszörülöm a torkom zavartan.

 – Köszönöm… - lepillantok a kezemre, még a régi hegek is eltűntek, amelyeket akkor szereztem, amikor valami forróhoz nyúltam, felhorzsoltam a bőrt… megforgatom a kezem. Hihetetlen.

- Örömmel, Andy… - vigyorog és feldobja magát ismét a pultra. Zavartan nekiállok megcsinálni a rendelésen leadott salátát, citromkarikákkal… levágok egy vastag szeletet és felé nyújtom.

- Levágnád a héját? Kösz – vigyorog, amikor héjtalanítva adom neki vissza.

- Hogy tudod megenni? Nagyon savanyú!

- Nem tudom, én csak azt érzem, hogy isteni, szeretem a savanyút – vonja meg a vállát, elnyammogva. – De az édeset még jobban – néz rám. Halványan mosolyogva csinálom a dolgom, elrendezve mindent és kiadom a tálakat a szakácsnak, tálcára pakolok…

- Én is – mondom csendesen. Rápillantok, de szinte átható, rezzenéstelen tekintettel mered rám – Én is jobban szeretem az édes dolgokat.

- Azt hiszem, akkor nagyon jól meg fogjuk érteni egymást – nyújtja ki a kezét és lassan végighúzza az arcomon, én pedig zavartan hunyom le a szemeim.

Bejön a szakács és megdöbbenve nézem, ahogy átdug Daronon egy csomó tálcát, gond nélkül belenyúlva a mellkasába. Te jó ég.

- Jó kis tömeg van odakint. Ez a szép a péntek estékben – nevet rám, én pedig csak egyetértően tudok bólogatni.

XxX

- Sajnálom, hogy ennyit unatkoztál – dünnyögök bocsánatkérően, ahogy sétálunk a buszmegálló felé. Sötét van és nagyon késő este…

- Ez van. De még mindig azt mondom, hogy nem kell a meló. Ha nem lenne, nem kéne az a kis időbeosztás sem, amit ma reggel firkáltál.

- Mr Boroschewitz számít rám, kell neki a segítség – mosolygok rá. Megdörgölöm a karjaim. Hiába, nagyon átható, nyirkos-nyálkás idő van, szitáló esővel, a kabátom pedig nem vízhatlan, hiába a réteges öltözködés… de a karja süt, melegít, egy pillanatra olyan kellemes érzés, mint amikor az ember egy hideg nap után egy kád meleg vízbe ereszkedik.

- Elég így? - néz le rám. Fel kell pillantanom, hogy az arany szemeibe nézhessek…

- Öhm, igen… mint egy termo kabát – dünnyögök, egyszerűen csak kicsúszik az ajkaim közül. Azonnal el is szégyellem magam, pláne, amikor elneveti magát, összébb húzom magam, lehajtva a fejem.

Daron mindenhez ért. Csendesen ballagok mellette, a buszról leszállva hazáig. Csendesen forgatom a gondolataim, az oldalam és a vállam kellemesen melegíti a karja. Olyan meleg, békés és megnyugtató, ugyanakkor… zavarba ejt. De miért, csak segít, ahogy mondta.

XxX

Otthon leveszem a kabátot és a radiátor fölé akasztom, hogy megszáradjon. Borzalmas…

- Szia anya – mosolygok. Minden rendben van, anyu viszont fáradt, nyúzott és sápadt, de mosolyog rám. Néha arra gondolok, hogy ő is ugyanúgy próbál védeni engem az ő problémáitól, mint én őt… Szóval… hazudunk egymásnak, hogy elviselhetőbb legyen.

- Szia Andy, milyen napod volt? – mosolyog rám, de látom az árkokat a szeme alatt. Bár tudnék segíteni…

- Egész jó, sok volt a munka, ezért jöttem ilyen későn – mosolygok rá, leülve.

- Az remek – mosolyog. Épp levest főz, érzem az illatát, zöldségleves, borsóval… az egyik kedvencem.

- Anya, nagyon fáradtnak tűnsz… minden rendben? – nézek rá. Remeg a kezében a fakanál, de mosolyog. Jaj, ne… annyira nem szeretem őt ilyennek látni, megint történt valami…

Anyu nagyon kedves, szép asszony, de egyszerűen nyomot hagyott rajta, amit évek óta csinálunk. Most először fordul meg a fejemben, hogy Daron tényleg tudna segíteni, de egyszerűen nem akarom őt kihasználni…

Anyu szép, magas, karcsú. Izmos karral és lábbal a sok pincérkedéstől, a futkosástól. Hosszú, fekete haja van, hasonló, mint nekem, de neki nevető, barna szempárral, amelyben pici zöld foltocskák táncolnak.

Mégis, sokkal öregebbnek érződik, mint ami… együtt szoktuk átnézni a számlákat, együtt takarítunk és próbálunk egymásra is időt szakítani, de olyan nehéz, főleg ha a rossz dolgokat nem akarjuk egymásnak elmondani. Így is olyan nehéz…

Anyu szép nő, még a problémák ellenére is. És amiatt is szoktak adódni problémák. Olyan helyeken dolgozik, hogy bár pincérkedik éttermekben és kedves, mindenkivel olyan kedves, ki akarják használni… Megáll és a kézfejével megtörli a homlokát, ami igazából a szeme. Megölelem, magamhoz szorítom a vékony, törékeny derekát… szorosan átkarol.

- Annyira sajnálom kicsim, én annyira próbálkozom, de… - kap levegő után. felmosolygok rá, biztatóan. Nem lesz semmi baj…

- Minden rendben, eddig is minden megoldódott! – mosolygok megszorítva a kezét – Én nemsokára megkapom a fizetéseim, ne félj!

Bár elmondhatnám anyának, hogy Daron van… de nem, valami azt súgja, hogy nem jó ötlet. Nem akarom elmondani neki…

- Olyan nehéz lesz új munkát találni – rogy le a székre, könnyes szemmel – Ez közel volt, jól is fizetett… ahhoz képest… mi lesz velünk? Sajnálom, kicsim…

- Ugyan. Menj, vegyél egy forró fürdőt… végre kipihenheted magad holnap – nézek rá mosolyogva. Halványan, vértelen ajkakkal mosolyog rám. Évek óta ezt csináljuk, hazudunk egymásnak. De így könnyebb.

Csendesen és elgondolkodva megyek át a szobámba a tekintetemmel Daront keresem. Nem volt kint a konyhában, egyszerűen csak eltűnt a szemem elől… Anyának csináltam egy teát és mondtam, hogy én befejezem a vacsorát, dőljön el pihenni. Nem is tudom, mikor ettünk együtt utoljára.

- Azt hittem, eltűntél valahova – sóhajtok fel halvány megkönnyebbüléssel.

- Igen, nem bírom az ilyen családi ölelkezős izét, bocsi – néz rám, a mellkasára engedve a könyvet amit olvas. Nagyon unatkozhat mellettem… borzalmas. Nem vagyok én erre kitalálva.

- Neked nincs családod? – ülök le mellé.

- De van. Még tizennégy évesen elszöktem otthonról.

- Miért?

- Mert elegem lett, hogy arra használjam az erőmet, hogy akárkinek segítsek, mert tudod, az elfek általában ezt teszik. Békés népek, varázserővel, de csak gyógyítanak meg az erdőre vigyáznak. Nekem pedig elegem lett abból, hogy ingyen dolgozzak. Szerintem úgy korrekt, ha megfizetik a gyógyítást, ha pedig nem tudják, akkor menjenek a következő jótét lélekig.

Csendesen hallgatom. Nem akart segíteni önszántából régen azoknak az embereknek, akiknek pedig szüksége volt, rá, akkor most is csak a gyűrű kényszere miatt segítene nekem… mert kívánok… de ő nem akarja. Ez így… zavartan forgatom a gyűrűt az ujjamon, lesütve a fejem.

- Mi a gond? Mi történt? – húzza össze a szemöldökét. Zavartan nézek fel rá.

- Anyát kirúgták… vagy felmondott, a lényeg ugyanaz – sóhajtok szomorúan – Mindig ez van, olyan nehéz meg… megtartani – szorítom össze az ajkaim, összekulcsolva az ujjaim. – Rettentően megviseli… Ő egyszerűen nem ezt érdemli. Annyira próbálkozik…

- Andy – néz rám, megcsippentve az állam, hogy felnézzek rá. Még mindig milyen forró, zavartan próbálok hátrahúzódni, hogy ne lássa, mennyire rossz és nyomasztó érzés. – Már mennyiszer rágtam a szádba?

- Hogy csak kívánnom kell? – szipogok zavartan, nyelve egyet és halványan rámosolygok, megérintve a csuklóját – Daron, az előbb mondtad, hogy inkább elhagytad a családod, csak hogy ne kelljen ingyen segítened az embereknek, viszonzás nélkül… én csak… nem akarlak kényszeríteni arra, amit nem akarsz csinálni. Csak mert a gyűrű kényszerít rá és megteszed, az akkor sem az, amit te akarsz…

Megdöbbenten néz rám, én pedig sápadtan vonom ki az állam az ujjai közül. Rettentően rosszul érzem magam, tudom, hogy Daron maga egy lehetőség, amit főleg egy magamfajtának meg kellene ragadnom, hogy az életem egy csettintésre olyan legyen, mint amilyenre mindenki vágy.

De vele mi lenne? Daronnal? Ő akarja ezt az egészet, vele ki törődik? Csak egy kérés lenne és ő teljesíti, de Ő akarja ezt?

- Bocsánat, én csak… nagyon fáradt vagyok – suttogom. Fáradt vagyok, nagyon fáradt. Késő este van… a szemem dörgölve és nyakig ülve a zavarban és a szégyenben öltözök át a pizsamának kinevezett vastag melegítőbe és bebújok a paplanom és a pokrócom alá.

- Nagyon régóta csinálom ezt – ül le a lábamhoz az ágyra és kinyújtva a lábait felpakolja a székre. Álmosan pislogok rá, figyelve – Tényleg régóta, és sok ember sok fura és sablon kívánságát teljesítettem. De ilyet még nem mondtak – néz rám. Lassan lecsukom a szemem, a fülemig húzva a takarót. Álmosan pillantok rá, halvány, szomorú mosollyal.

- Nem volt fair, amit veled tettek. Biztos nagyon hiányzik a családod – suttogom álmosan, de észre se veszem, hogy a mondat közepén alszok el.  

xXxX

Másnap, amikor felkelek, még nagyon korán van, álmosan megyek ki a konyhába. Lefőzöm a teákat és nekiállok megcsinálni a reggelit, pedig még nagyon-nagyon korán van. Még sötét.

- Nincs egy kicsit korán a reggelihez? – hallom Daron hangját, én pedig csak elmosolyodva nézek rá. Nagyon szégyellem magam a tegnapi viselkedésem miatt.

- Anyunak csinálom – mondom csendesen – Had pihenje ki magát, ráfér egy-két nap pihenő, mielőtt megint nekiáll munkát keresni.

- Milyen munkára gondoltál? – lóbálja mellette a lábát. Hogy jutott át a pultra… mosolyogva veszek elő egy narancsot a hűtőből és neki adom. Anyu vette tegnap.

- Nem tudom. Jó lenne valami, amit élvez – gondolkodok, miközben a tojást habarom, ő pedig élvezettel veti rá magát a narancsra. – Többnyire pincérkedik, de igazából… nem tudom, hogy élvezi-e. Szegény mindig olyan nyúzott… fáradt, kikészül a lába, a háta… Szeretném, ha boldogan mehetne munkába reggelente – mosolygok fel rá, de kicsit zavarodottan nézek arra a széles vigyorra, amivel végigmér és közelebb hajol hozzám. Lassan kerekednek el a szemeim, ő pedig teljes mértékben elégedetten néz a szemembe.

- Ahogy parancsolod – vigyorog. Hogy tessék? Hogy mit csinált?

 

 

Daron



Hallgatagon figyel miközben azon bosszankodom ami régen volt, de nem szól közbe. Most már más a helyzet, egyrészt az átok miatt, másrészt pedig ez egy másik világ és más idők járnak, mint akkor. Tulajdonképpen ez itt jobban tetszik, mert az embereknél természetes, hogy fizetnek a szolgáltatásokért, az orvosoktól a szerelőkig mindenkinek.

- Mi a gond? Mi történt? – olyan furcsa arcot vág, mintha elütötték volna a kutyáját. Talán azzal rémisztettem meg amit mondtam? Én sosem állítottam, hogy szent vagyok, szívem szerint csak annak segítenék aki szerintem megérdemli.

- Anyát kirúgták… vagy felmondott, a lényeg ugyanaz – sóhajtja. Így már értem. – Mindig ez van, olyan nehéz meg… megtartani. Rettentően megviseli… Ő egyszerűen nem ezt érdemli. Annyira próbálkozik…

Már majdnem sír, és az nem lenne jó, mert nem szeretem. Vigasztalni még tudok a magam módján, de a könnyeket nem kedvelem. És ez az egész ami miatt bánkódik… fölösleges, de akárhányszor mondom neki, mintha elsuhanna a füle mellett.

- Andy – feljebb biccentem a fejét, hogy a szemembe nézzen, és nem is hagyom elhúzódni – Már mennyiszer rágtam a szádba?

- Hogy csak kívánnom kell? – szipogja visszafogva a sírást. Vékony ujjait a csuklómhoz érinti, az apró érintés okozta bizsergést a gerincemen érzem. Régen volt már…

– Daron, az előbb mondtad, hogy inkább elhagytad a családod, csak hogy ne kelljen ingyen segítened az embereknek, viszonzás nélkül… én csak… nem akarlak kényszeríteni arra, amit nem akarsz csinálni. Csak mert a gyűrű kényszerít rá és megteszed, az akkor sem az, amit te akarsz…

Hát… ööö… oké. Mikor is volt utoljára, hogy nem tudtam mit mondjak? Ez a kölyök belefagyassza a szót egy örökdumás szellembe is.

Akkor is nehéz felfogni, hogy ilyesmin jártatja az agyát. Nehéz helyzetben vannak és bármit kívánhatna. Nem is ismert… mármint semmi személyes meg ilyesmi, akkor meg miért érdekli, hogy nekem mi a jó?

- Bocsánat, én csak… nagyon fáradt vagyok – suttogja, miközben elhúzódik tőlem és megdörzsöli a kissé kipirosodott szemeit. Lehet, hogy tényleg ez lesz a baja, elég sokat robotolt. A probléma viszont reggel is meglesz, amivel kezdeni kell valamit.

Onnan tudom, hogy tényleg nagyon, nagyon ki van ütve, hogy nem is foglalkozik a jelenlétemmel és előttem öltözik át. Alsóra vetkőzve alaposan megnézem, a bőre teljesen hibátlan mindenhol, hisz délután meggyógyítottam. Egy egyszerű sötétkék alsó van rajta, semmi extra, még csak rá sem feszül. Egyszerű, mint minden ebben a házban.

Élveteg mosollyal nézem, ahogy felhúzza a nadrágot azokra a vékony combokra. Látni, hogy semmit sem sportol, egy gramm izom sincs rajta, teljes mértékben filigrán alkata van.

Mikor kész van bebújik az ágyba és nyakig magára rántja a takarót.

- Nagyon régóta csinálom ezt – mondom elgondolkozva – Tényleg régóta, és sok ember sok fura és sablon kívánságát teljesítettem. De ilyet még nem mondtak – eddig senki nem gondolt úgy rám, mintha én is akarnék valamit. Nem is zavart, mert nem szoktam személyeskedni, hisz rövid úton minden gazdám elpatkolt, ha az idegeimre megy, esetleg szerencsétlen helyzetbe hozza magát a nagyravágyó kívánságaival. Andy viszont más. Furcsa…

Álmosan lecsukja a szemeit és szomorúan elmosolyodik. Vidámabbak azok a szemek, ha rendesen mosolyog. Mikor szomorú, olyannak tűnnek, mint egy fekete örvény, ami elnyel.

- Nem volt fair, amit veled tettek. Biztos nagyon hiányzik a családod – suttogja, majd mielőtt válaszolnék, simán elalszik.

Sóhajtva dőlök hátra és megingatom a fejem. Ez a kölyök kikészít…

 

***

Éjjel kimegyek a nappaliba, a kanapéra ülve kezdek magamban pókerezni és közben gondolkodom, hogy mit csináljak. Nyilvánvaló, hogy nem fog egy egymilliárd dolláros bankszámlát kérni, ha eddig sem vitte rá a lélek. Tipikus jófiú, aki másoknak mindent, de magának semmit. Jól ellett volna az elfek között, csak az a nagy helyzet, hogy a jóság nem kifizetődő és pénz nélkül nem lehet élni.

Különösebben egyáltalán zavart eddig, hogy kívántak tőlem ezt-azt, nem úgy fogom fel, mint kihasználást. Olyan mint egy munka. Pénzt nem kapok érte, de ha okosan játszom, akkor jól szórakozhatok legalább. És most is szándékomban áll szórakozni, főleg Andy-vel, de vele nem olyan egyszerű. Nem támadhatom le, mert nem bánthatom, szóval türelemrózsát kell bontanom és szép lassan becserkészni magamnak.

 

Még javában egy parti közepén vagyok, mikor meghallom a közeledő lépteket. Meglepetésemre felöltözve botorkál elő, azt hittem, hogy szombaton tovább fog aludni és amilyen nyúzott volt tegnap nem számítottam rá tíz óra előtt. Most pedig csak fél hat van.

Felkapcsolja a lámpát, ezért eloltom azt a kicsi fénygömböt, amit magamnak varázsoltam elő, hogy lássak is valamit.

- Nincs egy kicsit korán a reggelihez? – kérdezem halkan.

- Anyunak csinálom – mosolyog rám és előszed pár hozzávalót – Had pihenje ki magát, ráfér egy-két nap pihenő, mielőtt megint nekiáll munkát keresni.

Míg elfordul, szépen átsétálok a kanapén és felülök mellé a pultra. Valahogy meg kell oldani ezt a dolgot, mert az nekem sem szórakozás, ha itthon olyan a hangulat, mint a siralomházban. És addig ő sem fog felengedni, míg az anyja miatt stresszel.

- Milyen munkára gondoltál? – kérdezem érdeklődve, mert a lehetőségek tárháza hatalmas.

Rátesz a hangulatomra azzal, hogy valahonnan előkerít egy narancsot és nekem adja.

Ejha… ha ennyire édes lesz, akkor valóban nagyon, nagyon jóban leszünk.

- Nem tudom. Jó lenne valami, amit élvez – motyogja, míg én kiszabadítom a gerezdeket a héjukból – Többnyire pincérkedik, de igazából… nem tudom, hogy élvezi-e. Szegény mindig olyan nyúzott… fáradt, kikészül a lába, a háta… Szeretném, ha boldogan mehetne munkába reggelente.

Megakadok a mozdulat közben, a „szeretném”szóra, mert éppen most kívánt valamit. Ő tehet róla, mert először azt kérte, hogy ne keljen parancsolnia, hanem csak megkérhessen valamire és most meg is tette.

Elvigyorodom, az erőm máris kiáramlik, hogy elvégezze a dolgát. Könnyen kibabrálhatnék vele most, ha utálnám, de éppen most adott egy mennyei C vitamin löketet, ami pezsdítően hatott a kedvemre.

Közelebb hajolok az értetlen kis archoz, meg akarom csókolni, de még nem lehet… Ahh, hülye türelem…!

- Ahogy parancsolod – mosolygok elégedetten.

Olyan értetlen, döbbent arcot vág, hogy nevetnem kell rajta.

- Most… most mit csináltál? – kérdezi nagyra nyílt szemekkel.

- Teljesítettem a kívánságod, kicsi gazdám. – a hajába simítok, az enyhén hullámos fürtök az ujjaimra tekerednek. Finom puha, de nem tartom ott sokáig.

- De én nem is… - megakad, majd egy picit elsápadva pislog fel rám - … sajnálom, nem akartam!

Teremtőm, adj erőt, hogy ne másszak a falra!

- Andy. – sóhajtom tettetett fáradsággal – Szellem vagyok, ez a dolgom, és szeretem csinálni.

- Azt mondtad, nem szeretsz segíteni másokon. – motyogja, szégyenlősen lesütött szemekkel.

- Fizetség nélkül. – teszem hozzá – Ha kapok is érte valamik, akkor nincs gondom a segítségnyújtásban.

- Én nem fizettem neked. – néz rám homlokráncolva.

A szememet forgatva az orra alá dugom a félig meghámozott narancsot. Mikor még mindig kissé értetlenül néz, ki is fejtem.

- Ez a kedvencem és tizenöt évig poshadtam abban az átkozott gyűrűben. Ez épp elég fizetség pár kívánságért. Ha pedig nem elég, van még egy dolog, amire nagyon vágyom és csak te adhatod meg. – rámosolygok, gondolatban kezet rázok magammal, hogy milyen jó ötlet volt most az egyszer segíteni.

- Mi az?

- Az érintés. – halvány mosollyal megfogom a kezét és végigsimítok az ujjain. – Az hiányzott a legjobban, hogy megérintsek valakit. – enyhén szólva - Most megtehetem végre, de csak téged, szóval mit szólnál hozzá, ha üzletet kötnénk?

Összefonom magam előtt a karjaim, mikor elhúzza a kezét. Zavarban van, látom rajta, mert picit elpirul és kapkodó a tekintete.

- Milyen üzletet? – kérdezi halkan.

- Én bármikor hozzád érhetek, te pedig bármikor kívánsz ha akarsz, vagy szükséged van rá. Az érintés a fizetségem. – na meg a szórakozásom és az élvezetem. Az érintés egy nagyon tág fogalom.

- Akkor sem akarlak kihasználni… biztos rossz volt abban a gyűrűben bezárva. – odafordul a pulthoz és kicsomagolja a kenyeret.

- Hidd már el, hogy nem használsz ki. Élvezem, ha használhatom az erőmet. – sóhajtom elkínzottan. – Áll az alku?

Nem válaszol rögtön, nyilván magában tépelődi, mert az ajkait kezdi rágcsálni és babrálja a kenyeres zacskót. Nem siettetem, szépen befejezem a narancsom hámozását, majd úgy mint a sulijában, gerezdekre bontva felpakolom a pult tetejére.

- Jó. – böki ki végül zavartan – De csak akkor, ha biztos nem bánod és nem zavar téged.

Elvigyorodom. – Azért hogy hozzád érhetek, semmi sem zavarna. – óh igen, ez egy tökéletes alku.

Elvörösödik és elfordul, én pedig elégedetten mosolyogva megeszegetem a narancsot, míg ő reggelit készít. Pirítós, vajjal és lekvárral megkenve, és egy kancsó gyümölcstea. Szépen kipakol mindent a pultra, majd ő is megreggelizik.

Nem eszik valami sokat, bár nem is néztem ki belőle, de a korabeli fiúk egy kamionnyi kaját belapátolnának. Viszont Andy még alacsony is, nem is menne belé több.

- Szoktál valahová szórakozni menni? Bulik, játékterem, ilyesmik…?

Úgy pillant rám mintha nagyon nagy ostobaságot kérdeztem volna.

- Nem szeretek olyan helyekre menni. – motyogja belekortyolva a teába – A parkban szoktam sétálni néha, de most esik az eső. Miért?

- Csak próbállak megismerni. – elmosolyodom – Van barátnőd?

Érzem mi a válasz, de kíváncsi vagyok, hogyan reagál. Először is zavarba jön, majd lehajtja a fejét és alig felpillantva megrázza. Oké… de csak a hecc kedvéért…

- Esetleg barátod?

Elkerekednek a szeme és még inkább rázza a fejét és zavartan a bögréjébe bámul.

Kuncogva nézem, hogy mennyire zavarba jött ettől a témától. Nagyon édes srác, kíváncsi vagyok volt-e már barátnője, vagy mindig ilyen könyvmoly volt.

- Nyugi, nem kínozlak tovább. – a narancshéjat a kukába söpröm, majd visszatelepszem a kanapéra és előveszem a pakli kártyát.

Pár percig csak forgatom a lapokat, összekeverem, hogy minél nehezebb dolgom legyen. Közben Andy is utánam settenkedik és leülve a kanapén csendben figyelni kezdi a műveletet. Mutatok pár trükkös forgatást a paklival, amit mosolyogva figyel. A lábait felhúzva a kanapé sarkába kucorodik.

- Kártyáztál már?

- Régen, mikor még kisebb voltam. – mondja mosolyogva.

- Tudsz pókerezni?

Kuncogni kezd, mire felvont szemöldökkel nézek rá. Valami vicceset kérdeztem?

- Az óvodásokat nem tanítják pókerezni. Az már felnőtt szerencsejátéknak számít. – magyarázza mosolyogva.

- Ahha, pedig nem tudják mit hagyna ki. – sóhajtom lemondóan intve. – Akkor mond mit tudsz, rég játszottam valakivel. – megforgatom a paklit az ujjaim között.

- A Jolly-t ismerem, de már régen játszottam és nem biztos, hogy minden szabályra emlékszem. – gondolkodik hangosan.

- Oké. Nos, tizennégy lappal indítunk. A cél, hogy sorokat vagy csoportokat rakj össze, amit kiteszel középre, hogy látható legyen. Minden kiterített lap pontokat ér, de ezekhez bármikor tehetsz, ha akarsz. Eddig megvan?

- Igen, nagyjából még emlékeztem rá. Ha pedig megvan a kellő pont akkor a játék véget ér? Ugye? – kérdezi a lapokat figyelve.

- Pontosan, vagy ha közben kifogysz a lapokból, akkor is. – összedörzsölöm a kezeim, imádok kártyázni és olyan, mintha évezredek óta nem játszottam volna. – Mehet?

 

 

Andy Hutchner


- Most… most mit csináltál? – nézek rá megdöbbenve.

- Teljesítettem a kívánságod, kicsi gazdám.

- De én nem is… - akad el a szavam. Jaj, ne én tényleg nem akartam, hogy… - Sajnálom, nem akartam!

- Andy – néz rám, de olyan átható pillantással, hogy egy megvert és leszidott kutyának érzem magam. – Szellem vagyok, ez a dolgom és szeretem csinálni.

- Azt mondtad, nem szeretsz segíteni másokon – dugom el a remegő ujjaim.

- Fizetség nélkül. Ha kapok érte is valamit, akkor nincs gondolom a segítségnyújtással.

- Én nem fizettem neked – nézek rá összezavarodva. Meglepve kerekedik el a szemem, amikor szinte a számba nyomja a narancsot.

- Ez a kedvencem, és 15 évig poshadtam abban az átkozott gyűrűben. Ez épp elég fizetség pár kívánságért. Ha pedig nem elég van még egy dolog, amire nagyon vágyom és csak te adhatod meg.

Zavarodottan nézek rá. Mit tudnék neki én adni?

- Mi az?

- Az érintés – fogja meg a kezem, én pedig megdöbbenve kapom az arcára a tekintetem. Mit csinál…? – Az hiányzott a legjobban, hogy megérintsek valakit. Most megtehetem végre, de csak téged, szóval mit szólnál hozzá, ha üzletet kötnénk?

Lassan húzom ki az ujjai közül a kezem. Milyen üzletet…? Még mindig éget az érintése, mintha megannyi kis szikrázó pont vibrálna a bőröm alatt.

- Milyen üzletet…?

- Én bármikor hozzád érhetek, te pedig bármikor kívánsz, ha akarsz, vagy szükséged van rá. Az érintés a fizetségem.

- Akkor sem akarlak kihasználni… biztos rossz volt abban a gyűrűben bezárva – dadogok mindenféle bolondságot. Hogyhogy meg akar érinteni, ez olyan… zavarba ejtő…

- Hidd már el, hogy nem használsz ki! Élvezem ha használhatom az erőmet – forgatja meg a szemeit, én pedig el akarok tűnni a padló egyik repedésében. – Áll az alku?

Az ajkamra harapok, elgondolkodva meredek egy pontra. ez tényleg ennyire egyszerű lenne, tényleg csak annyit akar, hogy néha megérinthesse az arcom vagy a kezem? Ennyi? És ha valami olyat kívánok, hogy kérhet csak ennyit cserébe?

- Jó – nyögök fel. – De csak akkor, ha biztos nem bánod és nem zavar téged.

- Azért, hogy hozzád érhetek, semmi sem zavarna – vigyorog rám. Vörösen sütöm le a szemeim, elfordulva. Megcsinálom anyunak a pirítósokat, a kedvencét, csinálok egy nagy bögre gyümölcsteát és beviszem neki az éjjeliszekrényre, hogy ez legyen az első, amit észrevesz… aztán finoman elropogtatom a kenyér megpirított csücskét. Lassan csócsálom, elgondolkodok. Ma ilyen… pihenős a nap, ma kivételesen nem kell bemennem, ilyenkor végig szoktam tanulni. Főzök magamnak egy vödör teát és beveszem magam a könyveim közé…

- Szoktál valahová szórakozni menni? Bulik, játékterem, ilyesmik?

­- Nem szeretek olyan helyekre menni – dünnyögök – A parkban szoktam sétálni néha, de most esik az eső. Miért?

- Csak próbállak megismerni – néz rám. – Van barátnőd? – kérdez rá hirtelen, én pedig beleprüszkölök a teámba. Tessék? Elsápadva, mégis hatalmas vörös foltoktól égő arccal rázom meg a fejem. – Esetleg barátod?

Hogy tessék?!

- Nyugi, nem kínozlak tovább – nevet fel, én pedig vörösen meredek a teába. Zavartan nézek rá. Ez számára normális, ilyet kérdezni? Lassan felállok és mellé ülök, még mindig zavartan és figyelem a kezeit. A hosszú, kecses ujjai között finoman forgatja a kártyalapokat, szinte nem is tudom követni, mi mikor fordul meg.

- Kártyáztál már?

- Régen, mikor még kisebb voltam – nézek rá.

- Tudsz pókerezni? – elmosolyodok. Kitalálhattam volna, annyira illik hozzá.

- Az óvodásokat nem tanítják pókerezni. Az már felnőtt szerencsejátéknak számít.

- Ahha, pedig nem tudják, mit hagynak ki – sóhajt. – Akkor mondd, mit tudsz, rég játszottan valakivel.

- A Jollyt ismerem, de már régen játszottan és nem biztos, hogy minden szabályra emlékszem.

- Oké – biccent, és dióhéjba foglalja a szabályokat. Biccentek, eddig ismerem… igen. Röminek vagy Zsolinak is hívják, menni fog… ő oszt, én pedig vele szembe fordulok és leteszem oldalra a bögrém. felveszem az osztott lapokat és fürgén szétteszem. Rendesen a sort, érték alapján… elgondolkodva rágom a szám szélét, ahogy pakolom a kezemben a lapokat, fellesek rá. Ő már ki is tett egy sort, zavartan rágom a szám szélét, dobok és húzok. Csak figyelem a lapokat, néha rendezgetem őket a kezemben, dobok és húzok… felmosolygok rá, neki már csak pár lap van a kezében.

- Nem megy? – vigyorog rám. Felvonom a szemöldököm halvány mosollyal és a következő körben mindent kipakolok, szétszórva: a sajátom, az ő lapjaihoz tűzöm és az utolsóval zárok.

- De. Győztem! – mosolyodok el szélesen. Felvont szemöldökkel nézi át a lapokat és kidobja a kezéből a sajátjait.

- Ez nagyon-nagyon régen történt meg velem – méltatlankodik. Ártatlanul mosolygok rá.

- Hogy nem játszok, nem azt jelenti, hogy nem is tudok – villanyozódok fel, de aztán elvörösödve engedem le az ujjaim a párnákra. ez nem jó, nem jó. – Én… nagyon sok könyvet olvasok. Mindenről.

- Szóval számoltad a lapokat – vigyorog szélesen, én pedig még jobban elvörösödök.

- Én nem! Az… az csalás – dünnyögök. – Azt nem szabad…

- Egy vagyont kereshetnél vele!

- De nem szabad! Egyébként is csalás, meg… illegális, és… nem, nem – szedem össze a lapokat.

- És ezt csak úgy tanultad meg, hogy olvastál? – vörösen nézek rá, biccentve egyet félszegen. – Kifoszthattad volna Vegast!

Halkan nevetem el magam, a keverés közben rázom a fejem finoman.

- Dehogy, Vegasba… Jártál ott? – nézek fel rá, miközben fürgén kiosztom a lapokat.

- Ó, igen – vigyorog – Szenzációs volt! – és mesél. A fényekről, az emberekről, a felvágásról… mosolyogva hallgatom, miközben húzok és dobok, figyelem ahogy ő rám néz, pakolja a kártyákat… Hallom a motoszkálást, és Daron leteszi a lapokat a kezéből. Én mosolyogva lepakolok mindent és zárok, Ő pedig méltatlankodva néz rám.

Anyu botorkál ki. Nagyon eljátszottuk az időd…

- Jó reggelt, kincsem –nyom egy csókot a fejemre. Olyan jó kedve van. Olyan… kipihentnek tűnik, szinte ragyog. Daronra nézek, aki elégedetten dől hátra. – Mit csinálsz? Kártyázol…?

- Igen – mosolyogok fel rá – Szórakozunk. Jól nézel ki.

- Hihetetlen, de olyan… remekül aludtam! És az a reggeli! – nevet, öntve magának még teát. – Isteni volt.

Boldogan nézek rá, jó látni, hogy ilyen boldog… hálásan nézek Daronra, széles és nagyon, rettentően hálás mosollyal.

XxX

Anyu elment munkát hajtani, azt mondta, úgy érzi, mintha ki tudná fordítani a világot a sarkából… A szép kosztümjét vette fel, és olyan remekül nézett ki! Ma az én dolgom a rendrakás és a főzés. Elvégre ha itthon vagyok… utána nekiállok az esszéknek.

- Egész nap itthon leszünk?

- Igen – biccentek – Nem hiszem, hogy anyu esténél korábban hazaérjen. Daron… - nézek rá – Nagyon szépen köszönöm, amit tettél érte.

- Ugyan, te kívántad – vigyorog rám és kinyújtja a kezét. Igaz, a kívánságért alkudtunk, hogy megérinthet, de bármit megtennék, hogy Daron is elégedett legyen mellettem. Mosolyogva fogom meg a kezét, megszorítva az ujjait. Meglepve nézek rá, ahogy végigcsúsztatja az ujjbegyeit az arcomon, a hajamig, belefuttatva az ujjait. Meglepve hagyom, a kezem még mindig a csuklóján tartom. Van valami… különös a szemében, de nem merem magam elhúzni, elvégre megígértem neki. Én is azt szeretném, ha neki jó lenne, ha ő is boldog lenne.

- Daron…? – nézek rá fel, de hagyom, hogy az ujjait lehúzza a tarkómhoz, de aztán a nyelve hegyével megérinti a szája sarkát, megnyalva a száját és elenged. Vörösen fordítom el a fejem, nekiállok szeletelni a zöldséget.

- Igen? – néz rám, én pedig összezavarodok. Én… nem is tudom, nem akartam semmit… Az ártatlan répára nézek, amit felszeletelni szándékoztam. Leves lesz és sajtos zöldség…

- Én… csak van még narancs, kérsz? – meredek magam elé vörösen. Ahol hozzám ér, olyan vörös vagyok… olyan forró a keze, nem tudom, mit csinál, de egyszerűen éget és bizsereg minden porcikám, ahol megérintett. Érzem, hogy vigyorog, és tudom, hogy olvadt aranyként izzik a szeme, de nem merek felnézni.

- Jöhet!

xXx

Megfőzök, kitakarítok, de életemben először a lecke helyett visszaülök, és kártyázunk. Nevetve térünk át a pókerre, persze, többször nyer ő, mert nem számolom a lapokat csak próbálok szerencsés lenni… de annál nagyobb szerencse nem is történhet az emberrel, mint hogy Daron velem lehet.

Nem kell kívánnom semmi mást, minden olyan… könnyű. Tényleg. Sosem éreztem még ennyire jól és gondtalanul magam.

Néha megdörgölöm a szemeim, forgatva a lapokat, de aztán csak oldalra biccen a fejem. Nem aludtam eleget, biztos, néha elnyomok egy ásítást, és csak azon kapom magam, hogy lassan előre dőlök. Vagyok annyira magamnál, hogy ne le essek, de annyi már nincs, hogy fel is üljek. Egyszerűen csak előre dőlök, rá Daron mellkasára… ő pedig nem tol el. Olyan békés és meleg, csak elalszom, a mellkasára dőlve.

 

 

Daron



Kiosztom a lapokat és elé teszem. Alaposan összekevertem, nem lesz egyszerű dolgunk. Félreteszi a teás poharát és felveszi a lapokat, legyezőszerűen szétterítve, hogy mindent jól lásson. Igazán édes mikor koncentrál. Ráncolja a homlokát, mintha borzasztó nehéz feladat előtt állni, az ajkait pedig alig érintve kaparássza a fogaival.

Belepillantok a lapjaimba, sok az összevissza, amikből nem lehet kirakni semmit, de három nyolcas így is egybe vág. Egymás mellé rakom őket, majd kiteszem a kanapéra.

Andy felpillant, zavartan néz a lapjaiba, majd a kiterített nyolcasokra és húz.

A játék izgalmas, őt nézve még érdekesebb, mert minden lapnál megjelenik egyfajta lemondó kifejezés az arcán, mielőtt eldobná. Még semmit sem pakolt ki és folyton felém pillantgat.

- Nem megy? – vigyorgok rá, iszonyú jól szórakozva rajta.

A vékony fekete szemöldöke fölszalad, az ajkain egy halvány sejtelmes mosoly jelenik meg, majd egy röpke gondolkodás után kipakol.

- De. Győztem!

Olyan széles lesz a mosolya, amilyet még nem láttam tőle ezelőtt, diadalmas, mert tudja hogy legyőzött. De ezt meg hogy a francba csinálta?

A lapjaira pillantok, a tökéletes sorokra és ászokra, a két Joker-lappal egyetemben mind a helyükön vannak. Ez nem igaz!

Ledobom a lapjaimat és vizslató tekintetet vetek a vigyorgó gazdámra.

- Ez nagyon-nagyon régen történt meg velem – mondom még mindig hitetlenkedve. Ennyire berozsdásodtam volna?

- Hogy nem játszok, nem azt jelenti, hogy nem is tudok – vágja rá büszke mosollyal, majd hirtelen zavarba jön és elvörösödik – Én… nagyon sok könyvet olvasok. Mindenről.

Óh, ne már! Most mi a baj azzal, hogy henceg?! De legalább a könyvek is jók valamire…

- Szóval számoltad a lapokat – vigyorgok rá. Ő az első ember aki jobban kártyázik, mint én, és a gazdám.

- Én nem! Az… az csalás. Azt nem szabad…

- Egy vagyont kereshetnél vele! – csalás nem csalás, attól még ügyesen csinálja a kicsike. Igazi pókerarca van, semmit nem láttam rajta, végig olyan szerencsétlen arcot vágott, mintha a végét járná.

- De nem szabad! Egyébként is csalás, meg… illegális, és… nem, nem – összekapkodja a lapokat.

- És ezt csak úgy tanultad meg, hogy olvastál? – miféle könyvet olvasott? – Kifoszthattad volna Vegast! – nem is kéne neki kívánnia, hogy gazdag legyen.

Édes nevetése cseng a fejemben, míg összekeveri a paklit.

- Dehogy, Vegasban… Jártál ott? – oszt.

- Ó, igen – vigyorgok rá – Szenzációs volt!

Las Vegas 1990-ben, a tobzódás, a romlottság, a kaszinók… maga a paradicsom volt. Az édes semmittevés, a szórakozás, miközben a gazdám vén rókákat fosztott meg a drága játékaiktól, a fények, amik sosem alszanak ki, az épületek… a szexi pincérfiúk… ahh maga a mennyország!

Andy halvány mosollyal hallgatja amit mesélek neki, élvezem ezt a figyelmet – bár a szexi pincérfiúkat nem említem – ő pedig közben fürgén kiosztja  alapokat. Még egy menet rendel.

Úgy fél órával később hihetetlen módon megint kikapok. Majdnem kétszáz éve kártyázom és megver egy tinédzser srác. Lehidalok!

A következő partit kezdjük, hogy visszavágjak a kis simlisnek, de a parti felénél mozgást hallok oldalról. Eszembe jut, hogy nem vagyunk kettesben és nyilván az anyja ébredt fel.

Kár. Jól érzem magam vele.

Leteszem a kártyát, és magamra öltöm a szellem alakom, vagy is nem látnak és nem is érhetnek hozzám.

Előkerül az anyja, sokkal kisimultabban néz ki, de azért örülök, hogy nem kell hozzá érnem. Volt pár évem, amikor végleg megutáltam a női nemet és főleg ha hozzám is kell érniük. Undorító.

- Jó reggelt, kincsem – köszönti és egy puszit nyom a fejére. Andy rám pillant, látom a szemében a csillogást és tudom, hogy boldog. Elégedetten hátradőlve figyelem őket – Mit csinálsz? Kártyázol…?

- Igen – mosolyog – Szórakozunk. Jól nézel ki.

Hoppá… többes számot használt, de az anyja nem figyelt fel rá. Érdekes is lenne, ha megkérdezné, hogy kivel is szórakozik?

- Hihetetlen, de olyan… remekül aludtam! És az a reggeli! Isteni volt.

Andy szinte ragyog és ahogy rám pillant, már tudom is hogy ezért jár a jutalmam. Apró mosolyok egyenlőre, amit érintések követnek majd, míg az egész kívánatos teste az enyém nem lesz…

 

***

Az anyja viszonylag hamar lelép munkát keresni így mi megint édes kettesben maradunk itthon. Andy már most is fel van villanyozva, mintha a hangulata az anyjáéval lenne összekötve, de inkább azért, mert egy jó nagy csomag leesett válláról. Akkor pedig csak még jobb hangulatban lesz, ha a kedves mama hazaér és állása is lesz. A kívánsága teljesül természetesen, szóval garantáltan kap valami kedvező munkát.

- Egész nap itthon leszünk? – kérdezem, mert még nem ismerem annyira a szokásait.

- Igen. Nem hiszem, hogy anyu esténél korábban hazaérjen. Daron… Nagyon szépen köszönöm, amit tettél érte.

- Ugyan, te kívántad – vigyorgok rá és bezsebelem a jutalmam egy részét is. Kinyújtom a kezem, hogy közelebb húzzam, de megfogja a kezem.

Hm… ez jó, talán nincs is annyira ellenére egy kis simogatás. Közelebb vonom magamhoz és lágyan az arcára csúsztatom az ujjaim. A bőre meleg és puha, az arccsontja szépen kirajzolódik, amit végig is követek. Az ajkaimmal akarom ezt tenni, de még nem, még egy kis türelem. A szénfekete hajfürtök puhán simulnak az ujjaim közé, ő pedig hagyja. Csak azok az ártatlan szemek tanúskodnak a meglepetésről, amit ezzel a bizalmas érintéssel okozok.

Annyira finom. Akarom őt a testem minden porcikájával, a bőrömön akarom érezni a bőrét, magamba szívni az illatát, kiélvezni a kéjt, amit az érintése okozna.

- Daron…?

És ez a hosszú kecses nyak… a nyelvemmel akarom végigsimogatni ezt a gyönyörű ívet.

- Igen? – suttogom a gondolataimból feleszmélve, hisz az előbb a nevemen szólított. Az arca szinte lángol az érintésemről, még ez a kis simogatás is zavarba hozta.

Mi tenne ha mindazt kérném, amire most annyira vágyom?

Ő azonban elhúzódik és nekilát összevissza szeletelgetni a pulton, mindent sietve egymás után, szigorúan a vágódeszkát stírölve.

- Én… csak van még narancs, kérsz? – mindkét pofija vörösben úszik.

De jó lesz eltűntetni ezt a szégyenlősséget!

- Jöhet!

 

***

Egész nap körülötte téblábolok miközben főz, kitakarítja a lerobbant lakást, mint egy igazi háziasszony. Aztán visszaül hozzám kártyázni, ami már sokkal jobban tetszik, mert nem unatkozom.

Na de most nézzük a valódi szerencsejátékot!

Szépen beavatom a póker titkaiba és az első pár kört meg is nyerem, míg ismerkedik a játékkal. Nem tudom ennél is beveti-e a könyvéből tanult cselt, de lehet, hogy ideje sem lesz rá. Egyre gyakrabban dörzsölgeti a szemét, a szemhéja egyre lentebb van, míg egy perccel később előre nem bukik. Egyenesen a mellkasomnak dől, rá a lapokra, mint akit kiütöttek. Nem tolom el, de nem ám. Rajtam bármikor feküdhet amikor jólesik. Kuncogva félredobom a lapokat, hogy valami normális pózba fektessem, mert előre billenve elég kényelmetlen.

Elhelyezkedem vele együtt, el nem engedem, mert ha már egyszer ő maga dőlt a karjaimba, miért ne használnám ki az alkalmat?

Még mindig a mellkasomon fekszik, de a hátára fordítottam, hogy normális helyzetben legyen. Tökéletes, de az arca ingerlően közel került az enyémhez, ami nem a legjobb helyzet, de ez az édes kínzás mégis izgató.

- Alig várom, hogy az enyém légy. – suttogom farkas mosollyal, miközben alig érintve megsimogatom az arcát.

Elővarázsolok egy puha pokrócot, majd az asztalról elveszem a könyvemet, amit tegnap egy itt hagytam. Egy jó darabig úgysem megyek sehová.

Belelapozok a regénybe, valahol a felénél tartottam…

 

Pár órával később már a vége felé járok mikor megmozdul. Mocorog egy keveset, a puha bőre megfeszül a kezem alatt, amit a mellkasán pihentetek a póló alatt. Nem bírtam ki, muszáj volt hozzáérnem, egy kicsit többet kapnom belőle. Ideje is már, hogy felkel, késő délután van, az anyja bármikor visszaérhet és elég érdekes látvány lenne neki, hogy a fia a kanapé felett lebeg, mert engem ugye nem látna.

Lágyan megcirógatom a bőrét, mosolyogva körberajzolom a köldökét. Az érzésre megrezzen és egy sóhajjal a másik oldalra fordulna, ha hagynám neki. De most ébresztő van.

- Andy…

Megrezzen, de nem ébred fel, ezért vigyorogva a nyakába csókolok.

Te jó ég milyen eszméletlenül puha a bőre!  Nem tehetek róla, hogy felizgat, egyszerűen kell nekem…

Újra a nyakába csókolok, cirógatom a mellkasát, vágyakozva végigsimítok a nadrágja vonala fölött… de nagy a kísértés! Főleg mikor nyöszörögve megmozdul, pont a kőkemény farkamon.

Felszisszenek, mégsem tolom el, hanem felsimítok a mellkasán és vissza, mikor is hirtelen kipattannak a szemei és felülne, de mivel átkaroltam nem tud.

- Jól aludtál kicsi gazdám? – mosolyogva nézem a döbbent kis arcocskát, ahogy hátrapillant rám.

Tulajdonképpen az ölemben ül, csak kicsit fekvő helyzetben, az egyik kezem a feltűrt póló alatt, a másik eddig a csípőjén nyugodott. Ahogy lenéz magára az arca a normális színből átmegy édes rózsaszínbe majd fokozatosan egyre vörösebb lesz, míg már a tulipán színével vetekedik az összkép. Hihetetlenül édes! Mint egy finom kis narancsos süti.

- M-mit csinálsz? – nyögi ki hátrapislogva rám.

- Érintelek. – mosolygok elégedetten, végigsimítva a bordáig. Mindegyik érezhető az ujjaim alatt, de azért nem betegesen sovány. Olyan pont ideális a számomra.

A simításra megmerevedik a teste, kuncogva csókolok a nyakába mikor behúzza a hasát. – Nem tetszik?

- N-em… vagyis… én, én most már ébren vagyok…

- Tudom. – kuncogom a nyakába. Nagyon összezavartam. – Finom illatod van. Milyen tusfürdőt használsz? – kérdezem, míg élvezettel magamba szívom az illatát.

Megremeg picit, majd hirtelen lerúgja a takarót és zavarában felnyög, látva, hogy a pólója felcsúszva, a kezem pedig a csupasz hasán kalandozik.

A kérdésemre nem válaszol, hanem felpattan, még éppen elkapom mielőtt elesne, mert megbotlott az egyik párnában a földön. Amint elengedem sietve eltűnik, és már csak a fürdőszoba ajtó csapódását hallom.

Sóhajtva simítok a hajamba, de a vigyorom letörölhetetlen a fájó merevedésem ellenére is. Vajon észrevette?

Azt sosem mondtam, hogy olyan szükségleteim nincsenek Andy pedig nagyon is a kedvemre való.

A nadrágomra nézek, de ezzel most nem igazán tudok semmit sem kezdeni. Sosem szerettem a saját kezemmel intézni, szóval inkább kivárom míg beadja a derekát és ő gondoskodik rólam. Elnézve az előbbi pirulásos jelenetet, el fog tartani egy darabig…

 

Nem sokkal később hallom, hogy előjön a fürdőből, de nem jön ki a szobájából én pedig nem megyek be. Biztos nekiállt tanulni ezért fogom a könyvet és befejezem. A végére egész jó lett, tetszenek benne ezek a fura mondások, mint a „Problémák jöhetnek, jönnek, de megoldom.”, vagy „A jövő elég kiszámíthatatlan, ha én is benne vagyok.”.

Mindkettő igaz lenne rám is, nem csak erre az eszement kalózra.

Kulcscsörgésre kapom fel a fejem, gyorsan eltüntetem a pokrócot a kanapéról, a kalózkönyvet leteszem az asztalra, majd magamat is a szellem testbe helyezem, hogy mire nyílik az ajtó, minden normális legyen.

- Andy! Andy! Itthon vagy?! – kiabál az anyja széles mosollyal.

Na, megint kezdődik… akkor talán jobb lesz, ha lelépek. Ahogy kifelé megyek a nappaliból Andy szalad ki a szobából kissé rémült arccal, de csak rákacsintok.

- Nyugi, nincs baj. Csak menj és add az ártatlant. – végül is úgy is tudja mi történt.

Bemegyek a szobájába és kényelmesen a radiátornak dőlve hallgatom a beszűrődő hangokat.

Talált munkát, azért visong így. Egy wellness hotel ügyfélszolgálatán recepciós.

Hm… pedig még ahhoz a sztriptíz táncos ajánlathoz is lett volna alakja. Az is elég jól fizető meló. Ha úgy vesszük csak táncolni kell és mire lejár a munkaidő tele a tangája dollárokkal.

Mikor eleget hallottam, az ömlengős rész már nem nagyon smakkol nekem, bezárom az ajtót és feltúrom a könyvespolcot valami izgalmasért. Mit nem adnék egy jó forróregényért, de olyan egy sincs. Majd rákérdezek később, úgyis jó lesz a hangulat.

Mire találok valami jót és elolvasom a tartalmát ki is repül a kezemből mikor egy vékony kis test nekem csapódik.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! – a vékony karjaival úgy magához szorít, hogy szinte kipréseli belőlem a levegőt is. – Anyu annyira boldog!

- Remek. De magadnak köszönd, ne nekem. Te kívántad! – vállat vonok és a hajába túrok az ujjaimmal. Irtó szexi, mikor szanaszét állnak.

Rám mosolyog, majd egy lépést hátrál, hogy kényelmesen felnézhessen rám. – Azt mondta kapott néhány fura ajánlatot is telefonon, de öt állás közül is válogathatott! Egy wellness hotelben fog dolgozni és nagyon örül neki!

Nem mondom, hogy hallottam, had mondja csak el, ha jól esi neki, engem nem zavar, mert szeretem ha beszélgetnek velem. Ültem már eleget kukán a gyűrűben.

- Szuper. Akkor most már nem leszel olyan szomorú, mint tegnap este?

Megrázza a fejét, majd kotor valamit az iskolatáskájában, míg elő nem kerül a pénztárcája.

- Hová megyünk?

- Bevásárolni. Anyu annyira sietett haza, hogy elfelejtett bemenni a boltba.

- Oké. – megyek lefelé utána, majd magamra röppentek egy dzsekit. Tudom ugyan szabályozni a hőmérsékletem, de az folyamatos energiapazarlás. Egy kabát kevésbé fárasztó.

Felkapja a cetlit a pultról, majd felöltözik és megyünk.

- Gyalog megyünk? – kérdezem, mikor elmellőzzük a buszmegállót.

- Igen. Körülbelül tizenöt perc innen. – suttogja oldalra.

Az úton nem nagyon beszélgetünk, tanult a múltkori esetből és csendben van, mert a sok ember könnyen bolondnak nézheti, ha magában beszél. Ezért is lenne praktikus egy mobil telefon, ha a füléhez teszi, azt hihetnék, hogy telefonál és nem egy számukra láthatatlan szellemmel beszélget.

 

***

A bevásárlóközpont baromi nagy. Ilyenben még nem voltam, mert tizenöt éve éppen hogy csak elkezdték a szupermarketek építését, de a tévék reklámjaiban már láttam párat.

Itt aztán minden van az elektronikától a bútorig, de mi az élelmiszerrészleg felé megyünk. Míg ő bepakol pár darab zöldséget én átsétálok a mellette lévő részlegre, ami tele van könyvekkel és zene cd-kkel.

Hm… sokat változott azóta. Mikor utoljára cd-t hallgattam, még javában ment 50 cent láz, de most még egy olyan albumot sem látni. Helyes. Sosem tetszett.

Átpillantok Andy-re, hogy ott van-e még. Éppen a paradicsomokat válogatja, ezért feljebb megyek a könyvekhez is.

Nos, a kínálat itt igen csak sokszínű és homlokegyenest eltér Andy polcától. Klasszikust szinte nem is látni, mindenhol olyan regények, amiknek már a borítójáról lerí, hogy az én ízlésem és ha arról nem, az a szép nagy 18-as karika elég egyértelmű.

Gyorsan körbemegyek, de mihelyt látom, hogy tovább indult átsétálok hozzá.

- Milyen zenét szeretsz? – kérdezem őt figyelve.

- Ritkán hallgatok zenét, de a klasszikusok tetszenek és… néha egy kicsit a lajtosabb rock is. – biccentek, bár a lajtosabb rock nem sokat mond, viszont a klasszikus annál inkább.

- A jó öreg Beethoven cimborával mi a helyzet? – eleget hallottam annak idején, nem volt olyan rossz.

- Cimbora? Ismerted? – néz rám hatalmas szemekkel, majd megáll egy polcnál.

Vigyorogva biccentek, jó idők voltak. – Szerinted, hogy tudott volna siketen komponálni? - megvonja a vállát. – Úgy, hogy volt egy szelleme, aki meggyógyította. Csak erről a közvélemény nem tudott, mert mindenki siketnek hitte miután az orvos ezt állapította meg. Ő meg nem javította ki őket, mert miért is, ha zseninek hihetik, aki még siketen is alkotni tud. Simlis vén róka volt az tuti.

Rámosolygok Andy-re, aki a fejét ingatva tovább halad. Mindenből rettentő sok van itt, hatalmas a választék. Ezek az emberek el sem tudták volna képzelni mit meg nem ettek a középkorban. Most meg minden be van zacskózva, antibakteriális törlőkendő… kész horror néha, mintha lassan egy burában akarnának élni. Mi lesz száz év múlva? Intravénásan kapják majd a kaját, hogy még a szájukat se kelljen bepiszkolni?

- Andy? – rám pillant – Nem tartasz otthon véletlenül egy-két erotikus regényt? A polcodon csak klasszikust és tudományosat találtam?

- N-nem. Én nem olvasok olyasmit. – dünnyögi a kosarába pillantva.

- Nincs eldugva néhány szám play boy magazin? – felhúzom a szemöldököm. Még régebben is dugdosták a pornót az ilyen korú srácok és csajok.

Elvörösödik és megrázza a fejét.

Homlokráncolva nézek rá, most már tényleg nagyon furának tűnik. Nem tart otthon semmit ami élénkíti a fantáziáját, nincs barátnője… - Akkor mire szoktad kiverni? – gondolkodom hangosan - Pornót nem nagyon nézhetsz, ha nincs tévé?

 

 

Andy Hutchner


Olyan jólesik így… puha, meleg… valami finoman és megnyugtató ritmusban dobog a kezem alatt, szinte a kezemen át a vibrálást, egészen a mellkasomig. Kellemesen meleg és puha. Megnyugtató, békés… biztonságos. Olyan jó így feküdni, csak még egy kicsit… nem is emlékszem, mikor tudtam ennyire kipihenni magam. Mert ez puha, kellemes és teljesen megnyugtató, valódi pihenés.

- Andy… - valahonnan a tudatom széléről. Nem akarok, kérlek, olyan jó így pihenni, csak egy kicsit!
Egy puha, még annál is forróbb folt a nyakamnál, mégis kiráz tőle a libabőr. És még egyszer, valami… ez más, ez lejjebb van… összerándulok, a tudatom lassan elhessenti a kellemes, langyos-puha felhőcskéket.

Ez… a meleg a mellkasomon, ez… nem az én kezem…
Még lassabban kapcsol be teljesen a világ. Ez… ezt nem értem, ez mi? Ez…

Nyom.

Ott lent, ez nyom, ez… mi ez?!

- Jól aludtál, kicsi gazdám? – duruzsol a hang a fülemnél. Daron… Daron, mit művelsz, mit csinálsz?! Zavartan kapom felé a fejem, de olyan lelki nyugalom ül az arcán, és… az a keze, de a bőrömön, feltűrve a vékony, bő pólóm is.

- M-mit csinálsz?

- Érintelek – mosolyog ártatlanul. – Nem tetszik?

Az ott… a kezem, a hatalmas, erős tenyere a bordáimon, a hasamon… Nyakig vörösen moccannék meg, de szinte összeszorul a gyomrom, amikor… megérzem azt… ott!

- N-nem… vagyis… én, én most már ébren vagyok! – próbálok kifészkelődni, de nem merek megmoccanni.

- Tudom. Finom illatod van, milyen tusfürdőt használsz? – cirógat tovább, én pedig rémülten nyikkanva pattanok ki az öléből, amikor az orrát lassan végighúzza a nyakam ívén. Szinte minden szőrszálam felmered, olyan erős libabőr fut végig rajtam, azzal a zsibbadással karöltve… Nem tudom, hogy jutok ki, de a torkomban dobogó szívvel csapom be magam mögött a fürdő ajtaját. Nem, nem nem nem! Szó se lehet, nem… rázom a fejem, az ujjam közé szorítva és levegőért kapkodva markolom, eltorzult arccal remegek. Nem szabad, nem akarom…

Senki nem akarná, hogy ilyen… érjen hozzá, mint én, nem… Nem. Nem!

XxX

Oldalra teszem az összefűzött esszét. A harmadikat írom, a vastag pulóverekbe bugyolálva magam, mégis kicsit didergek. Jól esne egy erős, forró tea, de szégyellek kimenni. Megcsináltam azt, amit kértek tőlem, a leckéim… dolgozzak előre irodalomra?

- Andy! Andy itthon vagy? – felkapom a fejem és leteszem a tollam. Anyu? Történt valami?

Csak nem, Daron… szent ég, nem is merek a szeme elé kerülni, mit gondolhat rólam? Amint kilépek a szobából, megtorpanva nézek rá, lesápadva.

- Nyugi, nincs baj. Csak menj és add az ártatlant – lép a szobámba könnyed mosollyal.

Anyu… annyira boldog, szinte hallom, ahogy leesik a súly egy hatalmas része a mellkasáról, boldog, nem kell este dolgozni egy kis étteremben, ahol molesztálja őt a főnök, hanem lehetőségek nyílnak előtte! Annyira csodálatos…

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – Sikkantok fel, mikor anyu eldől, hogy lefürdik és hogy majd csinál vacsorát, de… mindezt Daronnak köszönhetem, ő intézte el! El se tudja képzelni, mennyire hálás vagyok neki ezért. – Anyu annyira boldog!

- Remek, de magadnak köszönd, ne nekem. Te kívántad! – túr a hajamba, megborzolva.

- Azt mondta, kapott néhány fura ajánlatot is telefonon, de öt állás közül is válogathatott! Egy wellness hotelben dolgozni, és nagyon örül neki!

- Szuper. Akkor most már nem leszek olyan szomorú, mint tegnap este? – vigyorog rám. Csak zavartan pirulva rázom meg a fejem és felveszek egy vastagabb pulóvert. Előásom a pénztárcám.

- Hová megyünk?

- Bevásárolni. Anyu annyira sietett haza, hogy elfelejtett bemenni a boltba – mosolyogok rá hátra és a fejemre húzom a sötét csuklyát.

- Oké. Gyalog megyünk?

- Igen. Körülbelül tizenöt perc innen.

Csendesen mélyedek a gondolataimba, ahogy összehúzom magamon a kabátot. Nagyon hideg van, érzem, hogy a csontjaimig hatol, szinte kocognak a fogai, de nem szólok. Mindjárt úgyis ott vagyunk. Daron mindig annyira elegáns, bár csak én látom, de mégis. A kiállása, a beszéde, a viselkedése, az az egyszerű mozdulat, amivel felvonja a szemöldökét. Lejjebb hajtom a fejem, előle is takarva az arcom.

XxX

Zöldség, zöldség. Néha megállok egy pillanatra, a kezem a friss almán, a zelleren tartom és lassan szívom be az illatukat, élvezve minden molekulát. Annyira kellemes illatuk van, olyan megnyugtató.

A szemem sarkából figyelek Daronra, de magas, könnyedén kilátszik a pultok között, bár tudom, csak én látom. Könyvek, zenék?

Vegyünk felvágottat? Csináljak estére carbonara spagettit?

Vagy legyen Bolognai? Spagetti tészta még van a kosaramban.

- Milyen zenét szeretsz? – lép mellém, ahogy átmegyek a másik osztályra.

- Ritkán hallagtok zenét, de a klasszikusok tetszenek és… néha egy kis lightosabb rock is – nézek fel rá.

- A jó öreg Beethoven cimborával mi a helyzet?

- Cimbora? Ismerted? – ámulok el. Hát persze, mit is gondoltam, alig néz ki 25-nek, de ő már nagyon régóta csinálja ezt…

- Szerinted hogy tudott volna siketen komponálni? Úgy, hogy volt egy szelleme – mutat magára – aki meggyógyította. Csak erről a közvélemény nem tudott, mert mindenki siketnek hitte, miután az orvos ezt állapította meg. Ő meg nem javította ki őket, mert miért is? Ha zseninek hihetik, aki még siketen is alkotni tud… simlis vén róka volt, az tuti.

Halkan kuncogva megyek és keresem meg a tejszínt, a tejet… a natúr zabpelyhet keresgélem, túrót, sajtot a süteményekbe. Hihetetlen, annyi mindent tudna még mesélni, ami annyira érdekel!

- Andy? – felnézek rá, ahogy leveszek egy árut. – Nem tartasz otthon véletlenül egy-két erotikus regényt? A polcodon csak klasszikust és tudományosat találtam.

Kimeredt szemmel vörösödök el és lesütöm a fejem, elfordulva megyek tovább, inkább az első cuccot téve a kosárba.

- N-nem. Én nem olvasok olyasmit.

- Nincs eldugva néhány szám playboy magazin?

Komolyan, miért kérdezget ilyeneket?! Miért lenne nekem ilyenem? Én… én még Arra se akarok gondol, ami délután volt, nem, nem akarok, miért érdekli őt ennyire? Zavarba hoz, nekem ez az egész beszélgetés most nem tetszik. Kínos. Nem akarok rágondolni sem.

- Akkor mire szoktad kiverni? Pornót nem nagyon nézhetsz, ha nincs tévé…

Kiesik a tejszín a kezemből és a papírdoboz halk pukkanással enged, beterítve a fehérrel a cipőm és a nadrágom szárát, majd a vékony anyagon keresztül érzem, hogy a lábujjaim közé szivárog. Szent ég, jaj ne!

- Én… csak nem akarok erről beszélni – hunyom le a szemeim szenvedve és bőszen elnézést kérek a kiérkező elárusítótól. Leveszek egy másikat a pultról, de természetesen a tönkretettet is ki kell majd fizetni, sápadtan és összepréselt ajkakkal megyek a pénztárhoz.

- Mi az hogy nem akarsz róla beszélni? Ugyan már, a korodbeli srácok eszébe nem jár semmi más a szexen kívül, vagy hogy ki hazudjon nagyobbat erről – vigyorog és közel hajol, de én csak fizetek csendesen és elnézést kérve távozunk. – A szex jó dolog, kis gazdám, nagyon is – dorombol a végére a hangja, én pedig a fejem búbjáig égek a vörösségtől, felhajtom a csuklyát a fejemre.

- Ugyan – mondom csendesen. Felnézek, de megint szitál az eső… az a finom, porszerű, de alattomos eső, ami elnehezíti a ruhát. A cipőmben érzem, hogy egyre hidegebb a beszivárgott tejszín. A csontjaim is dideregnek, és mielőtt hazaérek, már érzem, hogy szinte zsibbadok a hidegtől, nagyon fázok. Kapar a torkom – Még ha… lenne is valakim, nem vagyok olyan helyzetben, hogy bármit nyújtani tudnék, amit megérdemelne – nézek fel rá. A másik, a teste, számomra kínos és kissé mocskos részére nem akarok gondolni. Alacsony vagyok, vékony… és alsóban azzal cukkoltak a fiúk, hogy lányruhát húztak rám, a hajam tépték, mint egy lánynak.

Szeretném, ha jobb lenne a világ, békésebb és minden fájdalom nélkül, mások eltaposása nélkül tudhassak valami olyat a magaménak, amiért megdolgoztam. Azzal szeretnék segíteni másoknak. Zavartan nézek fel Daronra, picit elgondolkodva.

- Ne haragudj… - nézek rá, óvatosan megérintve a kabátja ujját, de csak az anyagot – Tudom, hogy biztos kellemetlen, amit most kérek, de nekem annyira… kellemetlen, hogy anyu nem lát téged. Olyan bizarr – dadogok zavartan, elvörösödve.

- Azt akarod, hogy lásson? – vonja fel a szemöldökét. Megrázom a fejem, nem. Nem így teljes valójában, nem venné jó néven.

A fejem hátsó sarkában megszólal az a hang, amit mindig elnyomok, mélyen taposok és sok földdel, mély pincébe zárom, kivilágítatlan helységek sötét peremére… ami azt sikítja és felhallatszik, hogy egyszerűen önző vagyok, és senkivel se akarok osztozni Daronon.

Tényleg ilyen önző lennék? Ki akarom sajátítani?

- Nem… - mondom lassan és még annál is lassabban egyre vörösebb leszek. A hideg kézfejem nyomom az arcomnak, hogy kicsit lehűtsem. – Én… arra gondoltam, hogy… valami olyan alakban, ami nem ilyen… feltűnő, mint te – nyögök fel. Lehajolva szinte egy vonalba ér az arcunk, de még így is fel kell néznem rá. Érzem a szantálos illatát, érzem belőle a meleget, ami olyan, mintha egy kád forró vízbe ereszkednék és citerázik az idegeimen, lassan lenyugtatva. Mintha a szeme olvasna a gondolataim között.

- Mint mondjuk? – érzem a leheletét, levegőért kapok, de olyan nehezen jön ki a hang a torkomon, csak párszor tanácstalanul és fülig zavarban tátogok, mint egy fuldokló, még kevésbé vonzó döglődő hal.

- Macska – fut ki a számon. Még ő is meglepődik, de Annnnnyira hasonlít egy elégedett macskára, és a szemei is olyanok… felvonja a szemöldökét, de biccent.

- Ahogy kívánod – csippenti meg az állam, az ujjbegyeivel megcirógatva. Zavartan keresgélem a kulcsaim, a másik kezemben a zacskókkal és amint nyitom az ajtót és átlépem a küszöböt egy termetes, de gyönyörű pofájú fekete cica surran be a lábaim között. Istenem, milyen szép!

- Megjöttem! – szólok anyunak és lepakolok a fürdőben.

- Szia, drágám. Ő ki? – néz a kandúrra, aki elégedetten nyalja meg rózsaszín nyelvecskéjével a száját, a mellkasán halványan, de fehér foltok, mint Daron mellkasán. A szemei pont olyan, mint a forró arany…

- Hazáig jött velem – mondom letéve. – Nem baj? – mosolygok anyára, de most elég boldog ahhoz, hogy ne találjon ellene sok kifogást. Pláne mivel biztosítom, hogy ne aggódjon, bármi kell, majd én elintézem.

- Mi a Neve? – kérdezi, a kandúr pedig büszke, kecses léptekkel surran át a szobám, a fekete farka zászlóként mered fel és eltűnik a szobámban.

- Daron. – mosolygok utána.

XxX

Amikor a szobámba megyek, viszem magammal a teát és egy narancsot Daronnak, de teljes lelki nyugalommal hever az ágyamon a kandúr, összegömbölyödve. Imádom az állatokat és így annyira gyönyörű!

- Milyen szép vagy – simogatom meg a füle mögött, mire a buksiját a tenyerembe nyomja és hangosan dorombolni kezd. Lányként tudnék sikítani, hogy milyen gyönyörű cica! Kedveskedve vakargatom meg a fülénél és cirógatom a hátát. Olyan puha, dús fekete bundája van…

- Gondoltam nem vennéd jó éven a tejet, úgyhogy narancsot hoztam. Megpucoltam – teszem elé a tányérom.

- Azért nem kell teljesen állatként kezelned – dünnyög dorombolós hangon, én pedig csodálva és egyszerűen rajongva nézek rá. Hihetetlen, tényleg. Le vagyok nyűgözve. Imádom! Nekiesik a narancsgerezdeknek, néha kivillannak a hegyes fogai.

Így töltjük aztán az estét, én eldőlök az ágyon, olvasom az irodalomra kiutalt kötelező olvasmányom, ő pedig elnyúlva a mellkasomon pihen és dorombol, miközben és finoman cirógatom a bundáját. Kellemes és megnyugtat, régen mennyit könyörögtem anyának, hogy had legyen egy kisállatom… erre szinte egy fekete tigrist kapok! Puhán kényeztetem, simogatom, végig a fülei tövénél, a puha, foltos mellényét…

Amikor pedig végre leojtom a lámpát és eldőlök aludni, akkor is a fejem mellé telepszik a párnán. Anyu is elment már aludni, egyszerűen csendesen némul el a kis lakás. Hallom a motoszkálást, hogy a négy tappancs végigmegy a hátamon, de már benne vagyok annyira a kábulatban, hogy nem mozdulok miatta. látom, hogy nő, visszaalakul, halvány mosollyal hagyom, hogy teljesen elaludjak.

 

 

Daron



A kérdésem teljesen logikus, még csak nem is azért mondtam, hogy zavarba hozzam, végül is egy ilyen korú srácnál az önkielégítés természetes, ha éppen nem szexel minden nap.

Andy arca viszont már-már cékla színű és a kipottyan a kezében tartott papírdoboz, mire mindent eláraszt az a fehér színű lötty.

- Én… csak nem akarok erről beszélni – összeszorítja a szemeit, de amikor megjelenik egy elárusító felé fordul és jó sokszor bocsánatot kér.

A pénztárgép felé sétálva nagyon feszült és sápadt, mintha bármelyik percben összeesni. Én pedig szeretem feszíteni a húrt.

- Mi az hogy nem akarsz róla beszélni? Ugyan már, a korodbeli srácok eszébe nem jár semmi más a szexen kívül, vagy hogy ki hazudjon nagyobbat erről – vigyorgok rá, de tudomást sem vesz rólam – A szex jó dolog, kis gazdám, nagyon is – súgom a fülébe és ezt legalább meghalja, mert nyakig vörösödik.

- Ugyan. Még ha… lenne is valakim, nem vagyok olyan helyzetben, hogy bármit nyújtani tudnék, amit megérdemelne – zavartan felpillant, majd vissza bele a kosarába, így már nem látja, hogy ráncba szalad a homlokom.

Miért ilyen önbizalom hiányos? Oké, nem az a „dugjunk meg minden szemben jövőt ” típus, de azért durva, hogy azt hiszi nem tudna kielégíteni egy csajt. Már az is nagyon ritka ha egy srác tizennyolc évesen még szűz, de ha fel sem áll az érdekes lenne. Talán pont az a baja, hogy ilyen negatív önmagával szemben is. Ha nem tud teljesen ellazulni és nem érzi magát kényelmesen, valamilyen szinten biztonságban akkor úgy nehéz. Főleg egy ilyen szenzibilis embereknek.

Kár… ebből kiindulva nem a jövő héten lesz, mikor enged nekem. Vagy fog egyáltalán? Akarata ellenére nem tehetek vele semmit, de nem húzom sokáig, ha nem kapok egy kis kényeztetést.

 

Már az utcájukban járunk, mikor először rám mer nézni a bolt óta, picikét talán más szemmel nézem, most hogy tudom mi a helyzet az önbizalom kérdésében, de sosem voltam az a típus, aki hagyja elúszni a halacskát.

- Ne haragudj… - az ujjai közé csippenti a kabátom – Tudom, hogy biztos kellemetlen, amit most kérek, de nekem annyira… kellemetlen, hogy anyu nem lát téged. Olyan bizarr.

Elvörösödik, megint nem értem miért. Már miért lenne kínos nekem? 

- Azt akarod, hogy lásson? – én megteszem ha kéri, de a legjobb lenne, ha csak ő tudna rólam.

- Nem… - a piros szín fokozatosan árad szét a fején mint valami gáznemű festék. Jesszusom, mi van már?! – Én… arra gondoltam, hogy… valami olyan alakban, ami nem ilyen… feltűnő, mint te.

A feltűnő nagyon is jó dolog, de tény, hogy sokan frászt kapnának tőlem. A fülemet még csak-csak kimagyaráznám, mert most van elég eszement barom testmódosító, akik tündefület akarnak, de a szememet már nehéz lenne. Embernek nincs ilyen szeme.

Lehajolok Andy-hez, hogy lássam az arcát amit igyekszi elbújtatni előlem.

- Mint mondjuk? – mit szeretne?

Beletelik egy percbe míg meg tud szólalni, annyira zavarban van tőlem, pedig hozzá se értem és nem is mondtam semmit. Akkor meg miért?

- Macska – nyögi ki végül, mire felszalad a szemöldököm.

Szóval egy szőrös nyávogó gépet akar, akit majd mindenki megsimizne? Mindenki…? Hm…

- Ahogy kívánod – finoman megfogom az állát és megsimogatom.

Míg kikotorja a kulcsait, gyorsan átpörgetem az emlékeimet, hogy milyen macskát is láttam már életemben, majd kiválasztok egy normálist. Egy szép nagy fekete kandúrt.

Csak olyan alakot ölthetek, amit már láttam, ezt a cicust valahonnan elraktároztam magamban.

Mikor nyitja az ajtót besuhanok a lábai között, nem szeretném ha elázna bundám, mert nyalogatni tuti hogy nem fogom magam!

- Megjöttem!

- Szia, drágám. Ő ki?

Rám pillantanak, türelmesen hagyom, hogy nézegessenek elvégre egy fejedelmi macska lettem. Fekete bundával szép éles karmokkal és fogakkal, a szemeim ugyanolyan aranyszínűek, de a macskánál annyira nem feltűnő, legfeljebb különös sárga árnyalatnak nézik. Bár a bajusz fura…

- Hazáig jött velem. Nem baj? – kérdezi mosolyogva én pedig szép szemeket meresztek a kedves anyukára. Az árva cicus esetnek senki sem tud ellenállni.

Most is így van ez, főleg miután Andy megígéri, hogy minden gondot és bajt ő vállal, vigyáz rám meg minden.

- Mi a Neve?

Mivel már megvolt a mustra fogom magam és a szobájába vonulok, majd kényelmesen az ágyra telepedem. A macskának érzékenyebb a szaglása így csak még jobban érzem Andy illatát a paplanon. Még mindig olyan illata van, mint egy vadonatúj könyvnek, de kezdem megszokni. Kicsit furcsa, de nem rossz. Olyan andys.

 

Mikor befárad a szobába én még mindig az ágyon heverészek. Van annak előnye, hogy sokkal kisebb vagyok, mert nagyobb helyem van.

Még csak az ajtóban jár mikor megérzem a narancsillatot és azonnal felkapom a fejem.

- Milyen szép vagy – suttogja mosolyogva és megsimogatja a füleim.

Lehidalok. Simogat! Talán elfelejtette, hogy Én vagyok az?

De ha már kényeztet adok egy kis extrát a szerepemhez és dorombolok is neki. Ember alakban is szívesen dorombolnék, ha megsimogatna itt-ott.

Élvezem ahogy a hosszú ujjaival a bundámba túr, minden idegvégződésem izgatottan bizsereg az érintésétől. És ez az arckifejezés, mintha nyomban elolvadna a látványomtól… tetszenek ezek a csillogós szemek.

- Gondoltam nem vennéd jó néven a tejet, úgyhogy narancsot hoztam. Megpucoltam – elém teszi a tányért, amin szépen meg vannak pucolva a gerezdek. 

- Azért nem kell teljesen állatként kezelned – szólalok meg meglepve ezzel őt. Figyelmes kis gazda, kéz nélkül nehéz lenne narancsot hámozni, de akármikor visszaváltozhatom.

Az íriszei úgy ragyognak, mint két fényes csillag mikor figyel. Nagyon aranyos így, egy igazi ennivaló cukorfalat, ahogy mondani szokás. Ahelyett viszont, hogy őt kóstolnám meg odahajolok a tányérhoz és megeszem a narancsot. Istenien édes és tökéletes.

Míg én eszegetek ő olvasni kezd valami könyvet, de amint elfogy a finomság egy gyorsan jött ötlettől vezérelte a mellkasára mászom és odafekszem.

Nem dob le, sőt még meg is simít olykor. A fejem alatt érzem a lassú egyenletes légvételeit, a szívverését és ez a kettős ütem szinte elzsongít. A szemeim is lecsukódnak pedig nem kell aludnom, de most így olyan jó. Dorombolva élvezem a cirógatását, nincs is kedvem felkelni innen és láthatóan őt sem zavarja, hogy engem simogat.

 

Este miután végez a fürdőszobában lefekszik aludni. A feje mellé vackolom magam a párnához dőlve, éles látásommal figyelem az arcát, ahogy teljesen rászáll a nyugalom és a légzése is lelassul. Mikor már úgy gondolom, hogy elaludt, puha mancsokkal végigsétálok a hátán, rá a kívánatos fenekére és le az ágy mellé.

Az anyja is alszik, így visszaveszem az eredeti alakomat. Macskaként nem nagyon tudnám elfoglalni magam, mert ujjak híján nem lapozhatom a könyvet és a paklit sem forgathatom.

 

***

Másnap az első mocorgásra visszavedlem macskává és, hogy az anyjának ne jusson eszébe babusgatni visszamegyek Andy-hez. Még javában alszik, vasárnap van és biztos fáradt volt ezért nem is zavarom meg. Puha léptekkel felsétálok az ágyra és a hasához gömbölyödve szívom magamba a testéből áradó forróságot.

 

Mikor ébredezik közelebb húzódom hozzá és amint kinyitja a szemét a nyakához fúrom a fejem. Úgy tűnik kedveli a macskákat, mert a tipikusan cicusra valló gesztusok megnevettetik.

Nyöszörögve, de mosolyogva ébredezik és kipislogja a szemeiből az álmot, rám pillant én pedig hirtelen ötlettől vezérelve megnyalom az orrát.

- Daron…! – feddőn néz, de tudom hogy nem haragszik, főleg mert kuncog. Végigsimít a bundámon, majd a hátára fordulva nyújtózkodik.

Mosolyogva néz ahogy felsétálok rá, egészen a mellkasa felső részéig míg szinte összeér az orrunk.

- Mit akarsz hm? – felemeli a kezét és a fülemet kezdi cirógat, majd a nyakam bundájába süllyeszti az ujjait. Hangos dorombolásba kezdek, majd abban a pillanatban mikor felnevet visszaváltozom a valódi alakomba.

A térdeim a csípője mellett a kezeim pedig a vállánál, de szinte ugyanott maradtam. Annyira közel, hogy az arcomon érzem a légvételeit. A keze pedig még mindig a nyakamon van, szinte perzsel az érintése, annyira finom.

- Jó reggelt Andy! – súgom az ajkaira, beszéd közben súrolom is az övét az enyémmel, de nem többet.

Úgy kapja el rólam a kezét, mintha megégettem volt a mellkasán összefogva pislog rám, vérvörös arcocskával.

- Jó-jó reggelt Daron… - dadogja zavartan, alig bír a szemembe nézni, mert közel vagyok hozzá.

Egy tipikus macskás mozdulattal az arcához simítom az enyémet. Levegő után kapkodva pillant körbe, ezért távolabb húzódom tőle.

Hahh! Miért nincs könnyebb dolgom?

- Mi a baj Andy? – gyengéden az arcára simítok. Félénken megrázza a fejét. – Ugye nem félsz tőlem? – felhúzom a szemöldököm, tudom, hogy nem ez a helyzet, mert azt látnám rajta, de beszéltetni akarom.

- N-nem. – az ajkai szélét kezdi rágcsálni, de ahogy hátrébb húzódtam legalább szemembe mer nézni egy picit. – Csak olyan furcsa dolgokat teszel néha… - dünnyögi a takarót babrálva.

Sóhajtva biccentek egyet, nem könnyű eset az hétszentség, de nem lehetetlen. Lemászom róla és az ágy szélére ülök, viszont mikor felállnék megfogja a csuklómat. Hátrapillantok.

- Most haragszol rám?

- Miért haragudnék? – engem piszok nehezen haragítana magára. Valószínűleg egy bántó szót sem mondott még senkinek.

- Mert megígértem, hogy… me-megérinthetsz. – elpirul és félrenéz.

Vigyorogva visszafordítom magam felé az arcát és az ajkait figyelve közelebb hajolok. Nem sokon múlik, hogy megadjam magam, de látom az arckifejezését és nem teszem. Mielőtt a szám az övéhez érne, visszaváltozom macskává és a mellkasára ülve nézek rá.

Zavarban van ahogy figyel, de úgy tűnik az állat látványa inkább megnyugtatja. Óvatosa megfog és leemel magáról, majd felkel és a fürdőszobába megy.

Az ágyon megvárom míg végez, majd felöltözve előlép. Megint egy bő melegítő felsőben és egy szintén bővebb sötétbarna bársonynadrág.

Halvány mosollyal pillant rám és elindul a konyha felé. Az anyja már felébredt, éppen reggelit készít.

- Jó reggelt anya! – odamegy és meg is öleli.

Az asszony rám pillant Andy válla fölött, én pedig csak adom az édes árva cicát.

- Készül a reggeli. Palacsinta jó lesz?

- Persze, de megcsináltam volna, nem kellene neked fáradnod. – mondja miközben leül egy székre ahová az anyja mutatott és elé pakolják a tányért.

- Egész héten te főztél drágám, most csak ülj és reggelizz. – mosolyog rá és odatesz egy bögre teát is.

Andy mellé sétálok és felugrok az egyik szabad székre.

- Ugye nem piszkított be éjszaka?

Megrándul az arcom, még macska alakban is és összehúzott szemmel pillantok az anyjára. Megalázóbb dolgot már nem is kérdezhetett volna? Még hogy bepiszkítani… nincs is gyomorműködésem, köszönöm szépen! Hogy hová tűnik a narancs arról fogalmam sincs, de kiválasztó funkcióim nincsenek.

Andy-re pillantok, aki kicsit sápadtan néz rám.

- N-nem, Daron jó cica. – mondja sietve és beletemetkezik a reggelibe.

- Akkor jó. – hozza a reggelijét, de abban a pillanatban, hogy felém nyúlna, kimeresztem a karmaim és fújok rá egy nagyot.

Na, azt már nem! Engem egy nő sem fog taperolni! A gondolattól az összes szőrszál felfelé mered rajtam, jelenleg inkább hasonlítok egy hosszúszőrű perzsára.

- Hoppá, azt hiszem a cica nem akarja a simogatást.

De még mennyire hogy akarja! Csak nem tőled!

Átugrom Andy ölébe és ő rám helyezi az egyik kezét, hogy lesimogassa a felborzolódott bundámat. Jó hangosan dorombolni kezdek, míg nem mosolyog újra. Nem is rossz macskabőrben lenni, bár úgy is csak itthon lehet, mert a suliba láthatatlanul kell követnem. A buszra fel sem engednének egy macskát.

- Kandúr úrnak ellened nincs kifogása. – hallom az anyja hangját, de az asztaltól nem látom. – Úgy látszik szeret téged.

De még mennyire, főleg mikor simogat azokkal a hosszú ujjaival.

 

A nap további részében főleg tanul, nem is zavarom, de az már egy cseppet sem tetszik, hogy annak az idióta szteroid zabáló bunkónak megcsinálta a prezentációt. Most komolyan!

Azzal tölti az idejét, hogy másnak dolgozik ingyen! Jól meg kéne mondania annak a majomnak, hogy menjen a fenébe, nem engedelmeskedni neki.

Örömmel szétkapnám azt a tíz oldalt a körmeimmel, de akkor vagy megharagudna rám, vagy ami rosszabb, megcsinálná még egyszer.

Este bepakol a suliba, kikészíti a cuccait és hosszan fürdőzik.

Az ajtó előtt ülve vacillálok, gondolkodom: nem jön zavarba, ha macskaalakban bújok hozzá, vagy dörgölőzöm. Sőt még simogat is.

Kiakadna, ha a cicája csatlakozna hozzá a kádban? Végül is, a macskáknak is kell fürödni…

 

 

Andy Hutchner


Álmosan fordulok meg, a fejem nehéz és olyan kimerültnek érzem magam minden ellenére is… álmosan nyitogatom ki a szemem, érzem a mellkasomon a hirtelen jött súlyt. Az első pillantásom a hatalmas, aranysárga szemekre esik, melyek szinte nem is látszódnak a nagy pupillái miatt. Igazi tigrisszerű… dorombolva törleszkedik, ahogy simogatom domborít, a nyakamhoz búj.

- Daron! – kuncogok fel, megsimogatom, megvakargatom az álla alatt, a fülénél. Lehunyt szemmel emeli fel a fejét. – Mit akarsz, hm? – duruzsolom, ahogy előre hajol, és hirtelen megnyúlik a kép. Az orra még mindig az orromhoz ér, de az illata sokkal férfiasabb, a fejem mellett támaszkodik. Kikerekedett szemmel nézek rá, elakadó lélegzettel és meg sem merek mozdulni. Ám az ujjaim még mindig a hajában, szinte markolom…

- Jó reggelt, Andy… - duruzsol, érzem a bőrének finom érintését a számon, döbbenten próbálom minél kisebbre összehúzni magam.

- J-Jó reggelt, Daron – sápadok el. Szinte dorombolva hajol le, végighúzza az arcát az arcomon, mint az előbb, de ez most más… - Ugye nem félsz tőlem? – vonja fel a szemöldökét.

Nem szeretem ha valaki ennyire közel van hozzám, nem akarom hogy érezzenek vagy lássanak engem, pedig pont ez minden vágyam, hogy végre valaki tudja, hogy én is vagyok… bele fogok őrülni! Alig kapok levegőt, idegesen harapdálom az alsó ajkam, hiába fáj.

- N-nem… Csak olyan furcsa dolgokat teszel néha – nyögök. Összehúzza a szemeit és könnyedén átlendülve felettem ül le az ágy szélére, én pedig még mindig mereven, mintha egy koporsóban feküdnék, nem merek megmoccanni. Zavartan pillantok rá, és megfogom a csuklóját Érzem a húzást…

- Most haragszol rám? – kérdezem csendesen.

- Miért haragudnék?

- Mert megígértem, hogy me-megérinthetsz.

Megsimítja az arcom lassan, először az ujjbegyeivel, majd az egész tenyerével. Annyira közel van, nehezen kapok levegő után, de nem húzódok el. Megígértem…

Zavartan pislogok egyet és megint a hatalmas, fekete macska ül rajtam. Reszketegen szakad ki belőlem a sóhaj, elmosolyodva simogatom meg és finoman leteszem magamról. Hideg vizet akarok, meg akarok mosakodni.

Vasárnap van, reggel. Ma lesz vasárnapi ebéd, húsleves… rám fog férni. Veszek egy forró zuhanyt, reménykedek, hogy a nehéz nyelést és a még nehezebb fejem sikerül kipárolnom… Vastagon öltözök.

Egyébként is folyton fázok… nincs étvágyam. De a leves jól fog esni. Ahogy nyelek, mintha karmokkal karistolnák a torkom, megdörzsölöm a szemeim. Vastagon felöltözök, rétegesen, magamra húzom a pulóverem és kiballagok a reggelihez.

- Jó reggelt, anyu – ölelem meg, kapok egy puszit és érzem hogy ráles Daronra, aki jön mögöttem.

- Készül a reggeli. Palacsinta jó lesz?

- Persze, de megcsináltam volna, nem kellene neked fáradnod – ülök le. Mintha szorulna össze a torkom, nincs étvágyam… fáradt vagyok. Nem érzem jól magam.

- Egész héten te főztél drágám, most csak ülj és reggelizz. Ugye… nem piszkított be éjszaka? - néz rá Daronra, ahogy leteszi mellém a teám. Megdöbbenve nézek rá, aztán Daronra, aki meglehetősen ellenségesen méregeti anyut. Ez…

- Nem! Daron jó cica – vágok le egy falatot, de szinte csak forgatom a számban. Égnek a szemeim.

- Akkor jó – mosolyodik el és nyúlna, hogy megsimogassa a cica fejét, de az felmeredt szőrrel nyávog fel és ellenségesen fújva mászik át hozzám. Meglepve simogatom meg. – Hoppá – lepődik meg anyu, elhúzva a kezét. Pedig ő is szereti az állatokat… szomorkásan simogatom Daront. – Azt hiszem, a cica nem akarja a simogatást.

Ahogy megvakargatom az álla alatt, elégedetten és némi elégtétellel pislant anyura, majd olyan hangosan kezd dorombolni, mint egy varrógép… Olyan jó meleg a teste. Próbálom megnyugtatni…

- Kandúr úrnak ellened nincs kifogása – mosolyog rám anyu, és leül ő is reggelizni. – Úgy látszik, szeret téged.

XxX

Hiába fáj a fejem és alig tudok koncentrálni, rovom a sorokat, keresem a könyveket, lapozom a jegyzeteket… körül vagyok véve papírokkal, de már a harmadik beadandó esszét írom. Folyton mellettem gőzölög egy bögre mézes tea, de egyre nehezebbnek érzem minden tagom. Mintha izomláz gyötörne. Daron békésen és összegömbölyödve hever a párnámon, néha felemeli a fejét, halkan dorombol… egy-egy pillanatra felé fordulok, mosolyogva. Mintha muszáj lenne megbizonyosodnom róla, hogy tényleg itt van, csak alszik.

Aztán vacsorára a forró leves… mintha hájjal kenegetnének, nagyon jól esik, bár odafigyelve kell fognom a kanalat. Csak nagyon fáradt vagyok, veszek egy forró fürdőt…

Mindenhol áll a pára, próbálok lassan lélegezni, hogy mindenhol kipucoljon a kellemes, mentolos gőz. Tettem pár csepp mentaolajat a vízbe, amitől mégis úgy érzem, mintha rázna a hideg. Ma hamar lefekszek aludni, minden el is van intézve.

Csepeg a víz a csapból, nyakig süllyedek a tompa, fehéres vízben. Mintha fojtogatnák a mellkasom, felköhögök, ami égeti a torkom.

Halkan nyílik az ajtó, és kicsit felemelkedek, így a mellkasom közepéig takar a zavaros, fürdősós és mentás víz. Egy bolyhos, fekete zászlós farok libeg be, puha, hangtalan léptekkel és könnyedén felugrik a kád vastag szélére. Most örülök, hogy zavaros a víz…

- Daron? – ülök fel, picit összébb húzva magam, átdőlve, felkönyökölök a kád peremére. Kinyújtom a kezem, megsimogatom a fejét, az álla alatt mosolyogva. – Bocsánat, vizes volt a kezem.

- Semmi gáz – dörgöli meg a mancsával az orrát és kecsesen átszökken a kád peremére, a vékony, fehér részen egyensúlyozva gond nélkül. Vizet merítek a kezembe és átmosom az arcom, olyan hidegnek érzem a bőröm, mégis mintha égne a fejem. Felköhögök, rettentően fáj, mélyről jön.

- Andy? – áll meg a kád szélén Daron cica, megrebbentve a füleit. Nem tudom abbahagyni, kivörösödve kapok levegő után. Basszus…

- Persze – mosolyogok rá, hátrasimítom a hajam és visszadőlök. – Azt hiszem, csak félrenyeltem

Daron cica… a víz pedig teljesen átláthatatlan, tejszerűen fehér a fürdősótól és az olajtól. Nyakig merülök, lassan… lehunyva a szemem egészen a víz alá, amíg fel nem kell emelni a térdeim, hogy le tudjak feküdni az aljára. Nem nyitom ki a szemem, de a víz és a fém kád, minden hangot felerősít. hiába meleg, a lábaim elkezdenek fázni… valami piszkálja, próbálom lejjebb húzni. Nagyon fáradt vagyok… kibújok a víz alól, hátrasimítva a hajam, sápadtan rámosolygok.

Daron velem szemben áll, kaján mosollyal szemlélődve, nekidől a csempének. Zavartan nézek rá, még jobban összehúzva magam, megszólalni se merek. Csak ülök, derékig a vízben…

- Kezd kihűlni a víz, nem? – vigyorog.

- De – dünnyögök. – Kezdek fázni.

- Akkor ki kéne szállnod, nem?

- De… - vörösödök el, a hajamba túrok, hátrasimogatva.

- Csak nyugodtan, ne zavartasd magad! – kezdenek el parázslani a szemei, én pedig lassan hátrébb csusszanok.

- Adnál… - nyúlok ki oldalra, hogy esetleg odaad egy törülközőt… - felvennék valamit…

Teljes lelki nyugalommal oldalra nyúl és odaadja a papucsaim, leteszi a kád szélére és továbbra is halál nyugodtan néz rám.

Lassan meredek rá, elképedve, a papucsra nézve, aztán rá. Ezt most komolyan?

Ő csak áll, felvonja a szemöldökét és várakozóan néz rám.

Ideadta a papucsaim…? Tényleg?

XxX

Vastagon beöltözök, az ágyba vonszolom magam. Olyan nehéz a fejem, alig bírom magam betakarni. A párnába fordítom a fejem, levegőért kapva felköhögök és a nyakamig húzom a pokrócot, amíg még elővettem és a takaróra terítettem. Mindent megcsináltam, amit csak lehetett…

Daron ismét macskaalakban telepedik az oldalamhoz, mosolyogva simogatom meg az oldalát, a fejét, Olyan jó meleg…

- Szép álmokat, Daron – terítem rá is a felső pokrócot mosolyogva.

Nem alszom jól. Nehezen lélegzem, folyton fázom és picire próbálom összehúzni magam. Alszom, de közben mégsem érzem, hogy egy kicsit is pihennék, mintha csak kábán és mozdulatlanul feküdnék egész éjjel… Forrót érzem a nyakamnál, jólesően sóhajtok fel, picit megkönnyebbülve.

Meleg a nyakamnál, meleg, ami végigsimít a mellkasomon. Valahol még érzem, hogy felemelem és beletúrok a puhába, ami olyan, mint Daron bundája, de sokkalta puhább és egyszer csak vége van… kábán, álmosan és hideg kézzel érintem meg.

Daron…?

Hiába nézek rá nyitott szemmel, az egész olyan éles, kontúros, hogy biztosra veszem, csak álmodom.

Daron arca… Daron térdel fölöttem, az arca a nyakamban, az olyan forró…

- Forró a homlokod – néz rám, belesimít a hajamba.

- Jó meleg a kezed – suttogom vissza. Csak álmodok… oldalra fordítom a fejem, az arcához bújva a kezére fonva az ujjaim. Olyan jó, puha… olyan jó érzés.

Ahogy megérint, megsimít. Szép álmok, hogy ő itt van nekem, és nem kér semmit, csak hogy néha megérintsen… Megremegek, de vissza tudom nyomni a köhögést, és amikor megérzem forró pontként, ahogy a… nyakamba csókol, csak felsóhajtok. Meleg… hozzábújva süllyedek sokkal mélyebb alvásba, ahol már nem álmodok sem ilyen szépeket, se csúnyákat.

 

 

Daron



Végül eldől a dilemma, egy szemvillantással kinyitom az ajtót, mert macska alakban nem érném el a kilincset. Szépen lassan besompolygok és felugrok a kád szélére.

Enyhe csalódottság suhan át rajtam, a víz egyáltalán nem átlátszó, ahogy reméltem, olyan, mintha tejet öntött volna bele. Mintha tudta volna, hogy bejövök…

- Daron?

Felül a vízben a mellkasa kijjebb csúszik a takarásból, vékonyka karjait felém nyújtja majd megsimogat. Hmm… ez jó, nem fog kizavarni, király!

– Bocsánat, vizes volt a kezem. – mormolja mosolyogva.

El van nézve. Ha épp meztelenül simogat, akkor a világért sem zavar egy kis nedvesség.

- Semmi gáz – mondom elővéve hangomat is.

Kecsesen végigsétálok a kád csúszós peremén, hátha valamilyen szögből többet lehet látni belőle, de az a vacak fürdősó úgy összezavarta a vizet, hogy semmi átláthatóság nincs. Reménytelen.

Rákapom a tekintetem mikor köhögni kezd, egy cseppet sem tetszik ez a hang. Nem csak egy szimpla torokköszörülés, hanem mint egy rozsdás motor.

- Andy? Minden oké? - még mindig köhög és a levegőt kapkodja. Most hogy megnézem az arca is piros.

- Persze – mosolyog - Azt hiszem, csak félrenyeltem.

Rendben… nem vagyok doki, majd kiderül, ha valami nem kóser.

Visszadől majdnem fekvő helyzetbe, én meg csak járkálok körülötte vagy éppen leülök és bámulom a nyakáról leszambázó vízcseppeket. Izgató… és még ez is enyhe kifejezés, mikor felhúzza a lábait, a térdei sejtelmesen kikandikálnak a magas vízből, de belátást nem engednek.

Ez a kisember igen jól ért egy macska kínzásához.

Mereven figyelem, minden mozdulatát, a csendben csak a vízcseppek csobbanása hallatszik, vagy az ő testének mozgása a kádban. Mintha aludna, olyan nyugodt az arca, a párától elnehezült tincsei a homlokára tapadnak, de egy könnyed mozdulattal hátrasimítja őket.

Szép arca van, nem is értem miért rejtegeti. Szép magas arccsont, egyenletes orr és azok a harapnivaló ajkai… pár szexi gönc kéne neki és simán hódítana. Már ha félretenné ezt a félénkséget.

Egy gonosz gondolattól vezérelve, hangtalanul leugrom a kádról és felveszem az eredeti a alakomat. Így már sokkal jobb és kíváncsi vagyok mit lép. Nem sokáig van időm a szemlélődésre, mert rám pillant, de a várt kitörés helyett egy édes mosolyt kapok.

Nocsak, a végén nem is lesz olyan nehéz dolgom?

Még mosolyog is rá, de persze rögtön zavarba jön és a mellkasához húzza a térdeit. Elvörösödik.

- Kezd kihűlni a víz, nem? – vigyorgok rá elégedetten. Már rég bent van.

- De. Kezdek fázni. – motyogja.

Szívesen felmelegíteném, de előbb… - Akkor ki kéne szállnod, nem?

- De…

- Csak nyugodtan, ne zavartasd magad! – látni akarom. Márpedig kimenni nem fogok, legfeljebb visszaváltozom macskává.

- Adnál… - a törölköző felé nyúl, én pedig csak értetlenül nézek rá. Nem kapja meg. - Felvennék valamit…

Valamit? Hm… ez jó lesz.

Elnyúlok az ajtó mellett heverő papucsáért és lepottyantom a kád mellé.

 

 

 

 

Andy nagy szemmel pislog a papucsra majd rám, de nem engedek. Most látni akarom ami az enyém.

 

Végül csak kiügyeskedte, hogy a lehető legkevesebbet lássak. Gyorsan kinyúlt a kádból és elkapta a törölközőt, de nekem sajnálatára elég éles a szemem, így már elégedetten heverek macska alakban az ágyán. Nem akadt ki annyira mint vártam, persze piros volt, mint a paradicsom.

A későbbre tervezett mókát viszont halasztom, mert most már biztos, hogy valami nincs rendben vele. A fürdőben, még a forró víznek tulajdonítottam, hogy ilyen pirosak az orcái – és ez most nem az én hatásom. A köhögés pedig még inkább növeli a gyanúmat, hogy Andy összeszedett valami betegséget.

Bevackolja magát a paplanba, még engem is betakar maga mellett. A bundám elég meleg és az ő testéből is csak úgy süt a hő.

- Szép álmokat, Daron – megsimogat, még mosolyog is, de nagyon bágyadtra sikerült.

A lélegzete lassan elnehezül, de cseppet sem fekszi olyan nyugodtan, mint szokott. Forgolódik, mocorog, még álmában is följebb rángatja a takarót, amit egy pokróccal egészített ki, mégis olyan, mint aki fázik.

Visszaváltozom ember alakba, az ágy egyszemélyes, de elférünk ketten is. Finoman, hogy fel ne ébresszem magamhoz húzom. A teste forró, ahogy az ajkaimat végighúzom a homlokán, érzem, hogy arra sem jobb a helyzet.

Oké, ez így nem lesz jó.

Apró csókokat szórok a nyakára, a mellkasára simítva ébresztgetem, de ahelyett, hogy felkelne, felém fordul és szinte belém bújik. Még a kezével is átkarol és a hajamba túr.

Elmosolyodom, ezen a reakción, kár, hogy egészségesen nem tenné ezt és sajnos nem használhatom ki a helyzetet.

Kinyitja végre a szemeit, a sötétben csillognak a fekete íriszek, mint két obszidián kő.

- Forró a homlokod – súgom közelebb hajolva. Hátrasimítom a nyirkos tincseket.

- Jó meleg a kezed – suttog vissza mosolyogva.

Ráncba szalad a homlokom, hozzám törleszkedik, mint egy macska, a nyakamba fúrja az arcát és ő maga is teljesen rám fonódik. Nem mondom, hogy kellemetlen, mert nem az, élvezem, de jelenleg csak annyit engedhetek magamnak, hogy simogatom. Végig a hátán le a formás kis fenekére, majd vissza fel. Már azt hiszem, hogy újra elaludt, mikor jön egy durva köhögő roham. Elég csúnya hangja van ennek.

Tovább simogatom és próbálom magához téríteni, de nem sok sikerrel. Rám néz, a vége pedig megint hozzám bújik és visszaalszik.

- Nagyon pipa leszel, ha levetkőztetlek és beteszlek egy kád hideg vízbe? – kérdezem halkan, mikor rám pillant.

- Fázom… - mormogja.

- Asszem lázad van. – hátrasimítom a haját és újra a nyakamhoz simul.

- Hé, ne aludj vissza! – belecsípek a fenekébe, de csak még inkább hozzám simul. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer lehámozom magamról, de most muszáj. A hátára fordítom és finoman megpaskolom az arcát, míg fel nem nyílnak a szemei. – Kívánd azt, hogy gyógyítsalak meg.

- Jól vagyok. – morogja a hajába simítva, de nem nagyon megy neki.

- Egy fenét! Gyerünk kívánj már!

- Csak fázom. Hozok még egy pokrócot. – fel akar állni.

- Hé, hé hé! Te maradj a seggeden, majd én hozom. – az kell még, hogy megszédüljön és betörje azt a kemény fejét. Csak kívánnia kéne! Mi ebben olyan megerőltető?!

Felkelek és előkotrom a szekrényből a pokrócot, de mikor odaviszem, már megint csukva vannak a szemei. Ráterítem, közben már azon agyalok, hogy mit csináljak vele. Nem hagyhatom, hogy baja essen és ha olyan keményfejű, hogy nem hajlandó kívánni…

Átvedlek macska alakba, majd megcélzom a lenti mini hálót, ahol az anyja alszik. Az ajtót kinyitom a varázserőmmel és besétálok. Mivel elég fura lenne ha megszólalnék, használom a jó öreg karmaimat és belemélyesztem a takaróba. Miközben lehúzogatom róla veszett nyávogásba kezdek, amire még a holtak is felébrednének és a kedves anyuka is felpattan.

- Te jó ég, a frászt hoztad rám! – sóhajtja a mellkasára simítva.

Nem hagyom abba a nyavajgást, az ajtóig megyek és onnan visszanézek rá.

- Mi baj cicus? Éhes vagy?

A nagy francot! Emeld már fel a segged és gyere!

Végre kimászik az ágyból és elindul kifelé, de a nappali középen jó hangosan, fájdalmasan felvisítok, hogy figyeljen rám, majd Andy szobája felé futok.

- Kérlek, ugye nem ki kell menned? – sóhajtja fáradtan, de utánam jön.

Előtte surranok, hogy véletlenül se forduljon vissza, majd felugrok Andy mellé az ágyba és nyávogni kezdek.

Leszűrheti a pokrócokból, hogy gáz van, mert félretéve az elemlámpát felkattintja az éjjelit.

- Andy! Drágám jól vagy? – leül mellé és megsimítja a homlokát. – Csupa forró vagy.

Megrázogatja a vállát, mire felébred és bágyadt szemekkel pislog fel, már-már értetlenül az anyjára.

- Baj van anya?

Még a hangja is rekedt.

- Ülj fel, máris hozom a lázcsillapítót és a teát. – segít neki felülni és gyorsan el is tűnik.

Andy rám pillant, én pedig csak nézek rá, majd a kezéhez simulok, mikor megsimít. Most nincs duma, mert az anyja bármikor visszajöhet.

- Miért nem szóltál, hogy beteg vagy?

- Nem volt olyan rossz, mikor lefeküdtem. – mondja halkan és elveszi a gyógyszert.

Majd meg kell jegyeznem a címkét, hogy elő tudjam varázsolni ha kell.

Lenyeli a pirulát és lassan megiszogatja a teát is, míg az anyja behoz még egy vastag takarót. Az ágynemű lassan többet nyom mint ő maga.

- Menj csak vissza aludni anya, fáradt leszel holnap.

- Biztos? – hátrasimítja a haját, aggódva nézi a kipirult arcocskát.

- Persze, Daron majd itt marad vele. – a fejemre simít, ezért helyeslően dorombolni kezdek.

Felnevet. – Igen. Mintha megérezte volna, hogy valami nincs rendben veled. Lerángatta rólam a paplant és idecsalt.

- Tényleg? – rám pillant, de semmit sem teszek, csak élvezem a simogatást.

- Igen. – feláll – Próbálj aludni, holnap nem mész suliba, de ha lázad lesz irány az orvos.

- De jól vagyok és nem hagyhatom ki a sulit. – mondja, a hangja olyan rekedt, hogy egy hatévest sem győzne meg.

- Szinte sosem hiányzol, semmi baj nem lesz, ha kihagysz egy-két napot. Reggel felhívom az osztályfőnököd, hogy beteg vagy. – rámosolyog, majd becsukja az ajtót.

Az éles hallásommal tisztán hallom, mikor bezárja maga mögött a háló ajtaját és akkor visszaváltozom emberi alakba. Pont elférek így, Andy mellett könyökölve az ágyon. Az a baj, hogy most már fura lenne, ha meggyógyítanám és holnapra makk egészséges lenne.

- Komolyan felkeltetted anyát? – kérdezi halvány mosollyal, kicsit odébb húzódva.

- Persze. Csoda, hogy be nem rekedtem én is attól a koncerttől amit lenyávogtam neki. – megvonom a vállam, de a vicc nem volt jó ötlet, mert a kuncogás, köhögésbe megy át.

Kiveszem a kezéből a poharat, nehogy magára öntse, majd visszaadom.

- Köszönöm.

Biccentek és elheveredem mellette, féloldalasan, hogy lássam is őt. Megiszogatja a teát, de nem fekszik rögtön vissza. Szédelegve kitámolyog a fürdőbe, pár perc múlva pedig nedves arccal sétál vissza, valamivel éberebben.

Megáll az ágy mellett és zavartan pillant rám.

- Te is itt fogsz feküdni?

Rámosolygok. – Aha. Úgy vettem észre szeretsz hozzám bújni, én meg régen bújtam össze bárkivel, szóval jól esik. – a finom kis testét ölelgetni egész éjjel. – Ne nézz így, Daron jó cica, emlékszel?

Elmosolyodik, de visszafészkeli magát a takaró halom alá. Egészen az ágy szélén maradt, ezért a derekánál fogva közelebb vonom a testét.

- Nem harapok.

- De ez így… olyan kínos. – nyöszörgi felpislogva rám.

- Miért? – felvonom a szemöldököm.

- Fiú vagyok. – mutat rá a nyilvánvalóra.

- Méghozzá nagyon szexi, de jelenleg lázas fiú, szóval melegen kell tartani. – vigyorgok rá – Nem emlékszel, hogy aludtunk mielőtt felkeltettek?

Picit gondolkodik, majd nemet int.

- Rám voltál fonódva mint egy kis inda. – vigyorgok, élvezettel figyelve a reakcióját.

Elvörösödik, pedig amúgy sem volt éppen sápadt, de nem foglalkozom vele, átölelem és magamhoz húzom.

- De Daron…

- Talán nem jó így? – kérdezem a fülébe súgva, majd finoman a nyakába is csókolok. Eszméletlenül puha bőre van.

Beletörődve a helyzetbe a mellkasomnak dönti a homlokát. Elégedetten simogatom a hátát.

- Én nem vagyok macska. – mormolja alig hallhatóan.

- Attól még élvezheted a simogatást Andy. – nem is hagyom abba, lassú, lusta mozdulatokkal simítom a hátát, mikor érzem, hogy elaludt, már lejjebb is elkalandozik a kezem, de ma este tényleg jó leszek. Majd felírom a tartozást a kislistámra.

 

Reggel villámgyorsan kell macskává változnom, mikor az anyja benéz. Megtapogatja  Andy homlokát, majd kimegy és pár perc múlva visszajön egy ezüst színű termosszal és a tablettákkal. Egy kis cetlit is hagy mellettük, majd visszazárja az ajtót. Hamarosan elmegy melózni Andy pedig még alszik.

Éjjel lement a láza, már nyugodtabban aludt, ezért hajnal felé kimásztam az ágyból, mert már zsibbadt a karom.

A nappaliban ütöm el az időt, míg fel nem ébred, ma akkor egész nap itthon fogunk dőzsölni kettesben.

Egy órával később előtámolyog a szobából, ahogy megpillant a kanapén elmosolyodik.

- Szia!

- Ajjaj, ez a szia elég betegen hangzott. Könnyebb lett volna, meggyógyíttattad volna magad. – sóhajtom fáradtan.

Beletúr a hajába, minden felé állnak a hullámok.

- Anya már nincs itthon ugye?

- Nincs. Bevitte neked a cuccokat a szekrényre. Az a bogyó legalább tényleg segített. Nem kellett volna felkeltenem, ha tudom a nevét. De abban a sok szar reklámban többször volt szó az ob csavartbordáról, mint a lázcsillapítóról. – összerázkódom még a gondolatra is, hogy azokat a hülye izéket kellett néznem.

Andy elmosolyodik, a hűtőhöz lépve kikap belőle egy narancsot és odaadja.

- Hmm… máris te vagy az eddigi kedvenc gazdám. – mormogom elégedetten, miközben villámgyorsan megpucolom a finomságot.

Mosolyogva néz, ahogy egyesével szétveszem a gerezdeket, de az egyiket az ő ajkai elé tartom.

- Nem kérek, köszönöm. Csípné a torkom. – elhúzza a száját és inkább a poharába kortyol. Nehéz sóhajjal hátradől, abban a vastag pulcsiban szinte elveszik a vékony kis teste.

- Mi ez a sóhajtozás hm? Ennyire szar ha fáj a torkod? – én még sosem voltam beteg, nem lehetek, de nagyon fancsali képet vág.

- Csak nem szerettem volna hiányozni a suliból. – sóhajtja – Lemaradok és nehéz beszerezni az anyagot, de majd megoldom.

- Nincsen senki aki kölcsönadja az jegyzeteit vagy ilyesmi? – úgy szoktak pótolni nem?

Megvonja a vállát és nem válaszol, ebből nagyjából magam is leszűröm. Nem.

- Csak kérned kell. – jegyzem meg a térdére simítva a kezem. – Ha akarod, hogy a lejegyzetelt anyag bekerüljön a füzetedbe a saját írásoddal, csak kérd. Annyi lesz a dolgot, hogy megtanuld és kész.

 

 

Andy Hutchner


Kellemesebb így aludni, amíg vissza nem tér a kába, mégsem létező, ellenben nagyon is valós hidegrázás, még jobban összehúzom magam. Csak annyi marad meg, hogy fázom, nagyon fázom, néha motyogok valamit, de miért nem hagynak végre aludni, ha így folytatják, lerázzák a fejemet a helyéről… Fázom, fázom…

- Fázom…

Lassan kapcsol be a tudatom, de erőteljesen küzdök ellene.

- Kívánd azt, hogy gyógyítsalak meg! – néz rám a fényben tükröződő aranyszínű szempár. Daron…

- Jól vagyok – kapar minden szó, kiszáradt a szám…

- Egy fenét! Gyerünk, kívánj már! – érzem a szorítását a vállamon.

- Csak fázom – húzom össze magam. Az ujjaiból csak úgy árad a hő. – Hozok még egy pokrócot.

- Héhéhé!! Te csak maradj a seggeden, majd én hozom – tol vissza, én pedig amint visszateszem a fejem, vissza is alszok. Összekuporodok, minden tagom fémesen elnehezült és lángol a világ, miközben ráz a libabőr. De legalább alszom, és ha lecsukom a szemem, nem fognak kiugrani… Kiugranak a szemgolyóim, kopogva gurulnak végig a padlómon és elbújnak az asztalom alatt, onnan pislogva ki. A sikoly a torkomba tolul, egyre ijesztőbben néznek… néznek engem a szemeim, kiesnek a szemeim! Daron, fogd meg őket mert én nem tudom és elgurulnak, kérlek, jaaaaj… leesnek a lefolyóba, mihez fogok kezdeni, ha nem lesznek nálam, már úgy megszoktam őket! Segítsen valaki, kérem, a pokróc fogva tart, kérlek! Segítsen valaki…

Ijedten vópattannak fel a szemeim, és anyu kócos fonatára nézek zihálva.

- Andy! Drágám, jól vagy? – simogatja meg a csapzott, vizes fejem. Most érzem, mennyire megizzadtam, hozzám tapad a pulóverem, remegnek az ujjaim.

- Baj van, anya? – köhögök fel.

- Ülj fel, máris hozom a lázcsillapítót és a teát – húz fel és feltámasztja a hátam, én pedig megtörlöm a homlokom. Daron macskaként ül mellettem, én pedig bágyadtan megsimogatom. Lehunyt szemmel nyomja a tenyerembe a fejecskéjét, de csak puhán simogatom. Szinte lecsukódik a szemem, olyan kellemesen puha és meleg a bundája, de anyu visszatérésére ismét felriadok.

- Miért nem szóltál, hogy beteg vagy?

- Nem volt olyan rossz, amikor lefeküdtem – nyelek engedelmesen, de végigmarja a torkom. Kapok még egy vastag tollpaplant, érzem a súlyát, de hogy azonnal sokkal melegebb is… az ujjaim égeti a b9gre, ráhúzom a pulóverem ujját, így próbálom cseppenként lenyomni. Minden csepp egy pici megkönnyebbülés… - Menj csak aludni, anyu, fáradt leszel holnap.

- Biztos? – simogat meg, hűvös, citromillatú kezét a homlokomon tartja. Milyen kellemes…

- Persze, Daron itt marad velem – mosolygok rá, megsimogatva. Elégedett és büszke dorombolással ül mellettem, mint egy szfinx.

- Igen – nevet halkan, igazgatva a párnám. – Mintha megérezte volna, hogy valami nincs rendben veled, lerángatta rólam a paplant és idecsalt.

- Tényleg? – nézek rá.

- Igen. Próbálj aludni, holnap nem mész suliba, de ha lázad lesz, irány az orvos.

- De jól vagyok, és nem hagyhatom ki a sulit! – ellenkezek letéve a teát. Nem csinálhatom meg, hogy hiányozzak! Miért a legrosszabbkor jön ez a kis nátha?

- Szinte sosem hiányzol, semmi baj nem lesz, ha kihagysz egy-két napot. Reggel felhívom az osztályfőnököd, hogy beteg vagy – igazít meg megint mindent, még egyszer aztán kimegy. Beletörődő, de nyúzott sóhajjal kortyolom el a maradék teát, Daronra pillantva.

Most már emberi alakban hever, mint valami PlayGirl modell, feltámasztott fej, félmosoly.

- Komolyan felkeltetted anyát? – rekedek.

- Persze. Csoda, hogy be nem rekedtem én is attól a koncerttől, amit lenyávogtam neki. – vigyorog, én pedig elkezdek köhögni. Épp sikerül kikapnia a bögrét a kezemből, én pedig belekönnyezek, majd újra nyújtom az ujjaim a mézes teámért. Legalább ilyenkor tisztán kapok levegőt…

- Köszönöm…

Nem bírom, mintha csak tocsognék a vízben, óvatosan kitámolygok. Azonnal megcsap a hideg, a takarók melege után szinte didergek, amíg megmosom az arcom és a nyakam, ruhát váltok... ezt most csak a kád oldalára terítem, mert nem kockáztatom meg, hogy egyensúlyozzak a szárítónál. Alig várom, hogy visszategyem a duplájára dagadt fejem a párnára.

- Te is itt fogsz feküdni…? – kockáztatom meg óvatosan a kérdést.

- Aha – vigyorog – Úgy vettem észre, szeretsz hozzám bújni, én meg régen bújtam össze bárkivel, szóval jól esik. Ne nézz így – szélesedik a mosolya – Daron jó cica, emlékszel?

Halvány mosollyal fészkelődök be a súlyos huzathalom alá, de látom, valami nem tetszik neki.

- Nem harapok – karolja át a derekam, szinte beleborzongok, ahogy egyetlen mozdulattal húz a melegen vibráló mellkasához. Megdöbbenve kapok levegő után, de nem is a mozdulattól: a könnyed erőtől, és hogy ez… tényleg jó. Nem szabadna, hogy ennyire jó legyen.

- De ez így… olyan kínos – lesek fel rá elvörösödve, és nem a láztól.

- Miért?

Hogy miért? Mert ő abszolút más… kategória. Jól néz ki, tehetséges, hatalma van, az övé lehetne a világ, én meg…

Én meg vagy vagyok. És… ő egy rendkívül sármos, jól kinéző, érett férfi, én meg…

- Fiú vagyok.

- Méghozzá nagyon szexi, de jelenleg lázas fiú, szóval melegen kell tartani – vigyorog, hatalmas tenyerével megsimogatva az oldalam. – Nem emlékszel, hogy aludtunk, mielőtt felkeltettek? – megrázom a fejem, félig az oldalalom, félig a hátamon fekve, így pont látom a sötétben is vibráló, gyönyörű szemeit. Olyan szép. – Rám voltál fonódva, mint egy kis inda…

Szorosabban ölel és eldőlve mellettem teszi le a fejét.

- De Daron…

- Talán nem jó így? – suttogja a fülembe, hogy még a forróság ellenére is érzem a leheletét, és… az ajkait a nyakamon. Ennek nem szabadna így lennie, ez nem lehetne ilyen kellemes érzés! Nem szabad! Miért csinálja, miért akarja, hogy kényelmetlen helyzetbe hozzon, miért akarja, hogy beleéljem magam abba, hogy ő van nekem, megölel és kedves velem, hogy utána elmenjen, itt hagyjon és csak még rosszabb legyen…

- Én nem vagyok macska – suttogom, de elcsuklik a hangom, összepréselem a szám. Talán önzőség, ha egy picit élvezem, hogy ez így jó? Legalább amíg tart.

- Attól még élvezheted a simogatást, Andy… - hallom a hangját. Meleg és kellemes az illata, mint valami egzotikus tea… Én pedig a hideg, merev kanál vagyok, aki belemerül a Daron-illatú, forró teába.

XxX

Nem tudom, mikor térek magamhoz, de legalább a fejem nem olyan nehéz. Mintha minden tagom huzalokkal lennének a törzsemhez fogatva. Átváltom az átizzadt felsőmet és kicsámpázok a már üres poharammal.

- Szia – hörgök kevésbé kellemes hangon.

- Ajjaj, ez a szia elég betegesen hangzott – néz fel – Könnyebb lett volna, meggyógyíttattad volna magad – sóhajt. Lelkifurdalásom lesz, hogy ennyi bajt okozok neki, problémát…

- Anya már nincs itthon, ugye? – próbálom lesimogatni a hajam.

- Nincs. Bevitte neked a cuccokat a szekrényre. Az a sok bogyó legalább tényleg segített. Nem kellett volna felkeltenem, ha tudom a nevét, de abban a sok szar reklámban többször volt szó az ob csavartbordáról, mint a lázcsillapítóról – borzong meg, én pedig erőtlen mosollyal még mindig brutálisan szarul érzem magam, most eltekintve a betegségtől. A hűtőből előveszek egy narancsot és neki adom. Bár ez semmi ahhoz képest, amit értem tett, de egyszerűen nem tudom, mivel tudnám neki meghálálni… egyszerűen hasznavehetetlen vagyok… - Hmm… máris te vagy az eddigi kedvenc gazdám – mormolja elégedetten, mintha macska formában dorombolna. Egy gerezdet a szám elé tart, de csak zavartan megrázom a fejem.

- Nem kérek, köszönöm – suttogom rekedten – Csípné a torkom.

- Mi ez a sóhajtozás, hmm? – Ennyire szar, ha fáj a torkod? – néz rám, miközben és a tea köré fonom magam. Arra gondoltam, hogy kihozom a takarókat, hogy az ágyam addig száradjon-szellőzzön…

- Csak nem szerettem volna hiányozni a suliból. Lemaradok és nehéz beszerezni az anyagot… de majd megoldom – dünnyögök csendesen.

- Nincs senki, aki kölcsön adja a jegyzeteit vagy ilyesmi? – tapint rá a lényegre, én pedig még összébb húzom magam. Annyira bele tud találni a közepébe, ilyenkor egy porcikám se kívánja a választ. Csak kelletlen mosollyal vonom meg a vállam…

Nagyon ritkán kell hiányoznom, eleinte… még régen próbáltam odamenni az emberekhez, elkérni a jegyzeteket, de mindig volt valami kifogás. Kell, tanul belőle, kölcsön adta, nem adja, bocs.

Aztán amikor láttam, hogy az a diák, aki azt mondta, hogy úúúú, sajnálja de épp otthon maradt… Közben a keze mellett, a rádobott füzet alól láttam a jegyzetlapokat. Azóta inkább… elmegyek a tanár után, elkérem a könyvben a megfelelő fejezeteket, rá szokott menni pár órám, de kikeresek mindent magam.

- Csak kérned kell – érzem a meleg kezét a lábamon, és az ujjaiból kiszűrődő meleg valahogy megrémiszt és megnyugtat egyszerre. – Ha akarod, hogy a lejegyzetelt anyag bekerüljön a füzetedbe a saját írásoddal, csak kérd. Annyi lesz a dolgod, hogy megtanuld és kész.

Halvány mosollyal nézek rá, de nem mondok rá semmit. Talán úgy érzem magam, mintha kihasználnám… köhögve takarom el a szám, és leteszem a bögrét az asztalra.

- Kártyázunk? – nézek fel rá sápadtan – Egy kicsit… csak előtte le akarok fürdeni, mert fázok. – bosszúsan sóhajt, hogy elhajtom a lehetőséget, ismét, hogy ő segítsen, de nem erőlteti. Ezért nagyon hálás vagyok…

- Oké. De az ágyadban, mert itt fázni fogsz, aztán lóghatsz még egy napot – szorítja meg a térdem fölött. Az előbb nem a térdemen volt? Mintha minden simítással egyre feljebb araszolnának az ujjai.

 - Gondoltam, kihozom ide a paplant, addig a szobám kiszellőzik… - teszem le a bögrét és zavartan nézek le a kezére. Így kicsit… tanácstalan vagyok, hogy most csak úgy, szemtelenül álljak fel?

Még jobban elvörösödök, amikor látja, hogy mennyire zavarba hoz. Óvatosan fészkelődnék odébb, de csak az ujjai csúsznak… felállok és zavartan imbolygok kicsit arrébb.

- Sietek… csak letusolok – dünnyögök halkan köhögve. Kinyitom a szobám ablakát, hogy egy kicsit kimenjen a fülledt betegség-szag, előveszek egy váltás tiszta és vastag ruhát. Megint esik… szeretem az esőt, de most már kicsit… mintha mindig mindenem nedves lenne. Sóhajtva élvezem egy picit a hűs levegőt, óvatosan kiterítem a vastag paplant, de remegnek a tagjaim, csak hogy a székre tudjam teríteni szellőzni.

- Már megint kínlódsz! Egyszer betöröd a fejed – veszi ki a kezemből és megigazítja. – A végén nem engedlek egyedül zuhanyozni – vigyorog rám. Meglepve nézek fel rá, hátratúrva a hajam.

- Tudok egyedül zuhanyozni - dünnyögök elvörösödve és összeszedem a váltóruhám, de ő mögém lép; érzem a testéből szivárgó hőt, ami mindig megnyugtat és bárki történik, felmelegít.

És ahogy a kezeit lassan simítja végig a hátamon, át a derekamon és átkarolja a mellkasom, a mellkasához húzva, belém szorul a levegő. A tenyere lassan simít végig a hasamon, majdnem a pulóver alá csúszva.

- Ó, tudom én azt – duruzsolja a fülembe, érzem az ajkai mozgását a nyakamon. Bizarr módon nem az jut eszembe, hogy úristen, mit csinál, miért csinálja (bár ez nem érv), hanem hogy én most izzadt vagyok, büdös lehetek, alig állok a lábamon!

Bár lehet, hogy ez a nyakamba doromboló hangja miatt lehet.

Zavartan fogom meg a csuklóját, de nem merek moccanni, nem merek semmit mondani. Olyan közel van…

- Csak nem tudom, meg merjem e kockáztatni, hogy rosszul legyél a forró gőztől, megszédülj… hmm, szerintem be kéne mennem. Megmoshatom a hátad, vagy fürödhetünk együtt is.

Majdnem félreköhögök, nyakig vörösödve. de szinte remegek a karjai között. Ez… ezt… nem akarok belegondolni, nem nem… nem.

- É-én… menni fog még egyedül is – nyögök fel, de hiába szorítom nyakig zavarban a karját, de nem akar elengedni. Nem tudom, miért csinálja, miért vannak ilyen mozdulatai, ennek nem lenne szabad, hogy jól essen… Lehunyom a szemem és összepréselve az ajkaimmal szusszanok, és lassan nekidőlök a mellkasának. Hallom, ahogy lassan szusszant, még mindig magához ölelve, nekem pedig ismét lassan égni kezd a fejem, a szemeim… Ha megölel, olyan kellemes érzés, olyan megnyugtató. És az illata is.

A keze megint a homlokomra téved, miközben a fülem alatt simogat a szája.

- Mintha megint lázad lenne. A végére mégiscsak közös pancsolás lesz belőle – dorombol a hangja.

Némán finoman ingatom meg a fejem, akaratlanul is elmosolyodva. Önző vagyok és utálatos, hogy egyáltalán élvezem és jól esik.

Hogy ő is férfi, és egyáltalán élvezem, hogy ilyen kedves vele, hogy szeretem ha mosolyog és velem foglalkozik, csak velem…

- L-le kell zuhanyoznom – remeg a szám, ahogy kiráz a hideg. Még mindig fogom a kezét és nem is akarom, nem is merem elengedni, de ránézni nem tudok. Mardos belül valami, hogy nem lehetek ilyen, nem tehetem vele ezt, ennyire kisajátítani, ráadásul még örülök is neki!

Becsapom magam mögött a fürdő ajtaját.

Undorító vagyok.

 

 

Daron



Szerintem irtó jó ötlet, főleg ha nem tudja máshonnan beszerezni, legalábbis nem könnyen. Miért ne tennék neki szívességet, ha ilyen jól vagyok tartva? Nem hív vissza gyűrűmbe, nem zár be, nem parancsolgat – amit egyébként rühellek -, nem kér hülyeségeket, minden nap kapok narancsot és kedvemre tapizhatom fizetség címszó alatt. Már csak egy eszméletlenül nagy, forró szex kéne és ez lenne az Aranyélet.

A kérdésemre nem válaszol, ugyanaz a csendes, sejtelmes kis mosoly játszik az ajkain, ami mindig, ha az egyet nem értését akarja elboronálni. Komolyan mondom, ha nem lenne betegállományban megfognám és jól megráznám!

Beletörne a nyelve annyit kimondani, hogy „Szeretném ha a leckém bekerülne a nyavalyás füzetembe”?

- Kártyázunk? Egy kicsit… csak előtte le akarok fürdeni, mert fázok.

Bosszúsan sóhajtok fel, kedvem lenne kiabálni, de csak nyugi. Olyan sápadt, mint aki a végét járja és szinte nekem fáj az a durva köhögő roham ami elkapja.

Ha tegnap éjjel nem akadékoskodik, most semmi baja nem lenne…

- Oké. De az ágyadban, mert itt fázni fogsz, aztán lóghatsz még egy napot – nem mintha bánnám. Az a suli kész börtön.

Elmélázva simogatom tovább a térdét, észrevétlenül feljebb araszolva picit. A nadrágon keresztül is süt belőle a forróság, mint egy hősugárzó. Sajna ez csak a láznak köszönhető.

Ő tehet róla, de még betegen is csábító.

- Gondoltam, kihozom ide a paplant, addig a szobám kiszellőzik… - leteszi a teás poharát és menni készül. Menne is, ha a kezem nem pihenne a combján. Úgy bámulja a cirógató ujjaimat, mintha valami idegen test lenne. Várnám, hogy megfogja és lepakolja, vagy szimplán csak elhúzódik, de egyik sem talált. Ehelyett csak meredten ül és egyre nagyobb zavarban néz lefelé. Végül addig fészkelődik oldalra, míg a kezem le nem csúszik róla és nehézkesen mozogva fel nem áll.

- Sietek… csak letusolok.

Úgy öt percig nézek utána, nem tudok magammal mit kezdeni, így végül felpattanok és utána megyek. Éppen akkor lépek be, mikor a vastag tollpaplant az ablakkeretre teríti szellőzni. A karjai remegnek, ahogy ő maga is. Nem csoda, az a paplan nagyjából vele azonos súlyú és most még beteg is. Ráadásul magára nyitja az ablakot, holott lázas.

Eddig úgy viselkedett mit egy felelősségteljes felnőtt, most meg visszasüllyed ovis módba?

- Már megint kínlódsz! Egyszer betöröd a fejed – szólok rá morogva, mikor előre billen – A végén nem engedlek egyedül zuhanyozni – vigyorgok fenyegetőn, ha ez használ.

Be is váltom, ha továbbra is rossz kisfiú lesz.

- Tudok egyedül zuhanyozni – motyogja vörös pofival.

Kaján vigyorral élvezem a zavarát, majd mögé lépve karolom magamhoz. Forró a teste, de a ruhái nyirkosak és a nyitott ablakon beáramló hűvös, párás levegőtől csak még rosszabb lesz. Szinte didereg, még a kézfeje is libabőrös.

Lassan simítom végig a hátát egy kis extra meleget juttatva neki, majd a vállait, a karcsú derekát és végül a lapos hasán át a mellkasán. A pólója alatt annyira finom a bőre, hogy egyszer még muszáj lesz végigkóstolnom.

- Ó, tudom én azt – mormogom neki, kicsi mélyebb hangon. Megrészegít ez a test, olyan erős kívánást vált ki előlem, hogy majd belepusztulok a szükségbe.

Az ajkaimmal végigsimítom a nyakát, alig érintve a pulzusa mégis hihetetlen sebességgel pumpálja a vért. Nem hagyja hidegen az érintésem, mégis folyton zavarba jön és tiltakozik.

- Csak nem tudom, meg merjem e kockáztatni, hogy rosszul legyél a forró gőztől, megszédülj… hmm, szerintem be kéne mennem. Megmoshatom a hátad, vagy fürödhetünk együtt is. – ajánlom doromboló, kéjes hangon. Mint egy pajzán ígéret arra, hogy biztos élvezni fogja.

Érzem a hirtelen jött remegését, mosolyogva konstatálom, hogy mennyire vörösek a fülei, de ez a remegés…

Miattam, vagy az alakból jövő hűvös szellő miatt?

- É-én… menni fog még egyedül is – nyögi vékony, rekedt hangon.

Ugyan az ajánlatom pusztán szórakozás volt, de nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem lenne szüksége valami kapaszkodóra.

Meglepve szorítom magamhoz még inkább mikor jóleső szusszanással a mellkasomhoz simul. Eddig vasakarattal kitartott, nem lazult el a karjaimban, most viszont igen. Éppen ezért kételkedem benne, hogy ez a megadása jele lenne. Sokkal inkább az állapota tehet a gyengeségéről.

Finoman a homlokra simítok, a rátapadt nedves hajtincsek alatt a bőre forró és ez nem a zavartól van.

- Mintha megint lázad lenne. A végére mégiscsak közös pancsolás lesz belőle – suttogom a fülébe halkan, de részemről komolyan gondoltam. Mi van ha megszédül?

Gyengén megrázza fejét, sóhajtva fogadom az újabb visszautasítást, mintha már ez lenne az új módi. Bár igaz, ami igaz, nem lenne újdonság. Volt olyan, mikor egy gazdám szolgálata közben több évtizedig nem volt részem szexben. Jó a tűrőképességem, de úgy tűnik Andy ezek fölött áll.

Őt nem mulasztanám el semmiképp, csak még azt kell kiötölnöm, hogy hogyan vezessem rá a dolog lényegére. Az élet élvezetesebb oldalára.

- L-le kell zuhanyoznom!

Eltolja a kezeimet, a fürdőszobaajtó egy pillanat múlva csapódik mögötte én meg megint hoppon maradok álló farokkal.

- Miért ilyen kegyetlen az élet? – morgom fájdalmas fintorral megigazítva a nadrágon, majd az ablak elé állva próbálom lehűteni a kedélyeket.

Nem mozdulok innen csak mikor már megindul a zuhany odabent. Akkor ellépek az ablaktól ledobálom az ágyáról a többi pokrócot. Nem kéne ezt csinálnom, nem vagyok a csicskása, de mégis mivel foglaljam el magam?

Már itt vagyok pár napja. Az eddigi gazdáim ilyenkor már régen a világot járták egy lemeríthetetlen bankszámlával egy rakás jó nővel – vagy épp jó pasival -, pia, after party, bál, hajóút, kaszinó… ehhez képest olyan, mintha Andynek nem kéne semmi.

Pedig neki kéne csak a lóvé. De mit csináljak vele? Nem parancsolhatok rá, hogy kívánjon, ha nem akar, akkor sem ha szeretek varázsolni. Magamtól úgy sem tehetek többet, minthogy macskává alakulok ha kéri, vagy előteremtek apróbb dolgokat, mint a kártya vagy egy kurva pokróc.

- Minden oké? – ugrok az ajtóhoz, mikor zörrenést hallok. Ha tényleg lefejeli a csempét az csúcs lesz…

- Igen, csak a sampon volt! – kiáltja erőtlen hangon.

Oké.

Kényelembe helyezem magam a székén, a lábam feldobom az íróasztalra. Ebben a házban még egy normális kanapé sincs, csak az a kiült vacak a nappaliban.

Pár perc nyitott szemmel relaxálás után hallom, hogy elzárja a vizet, egy ideig csend, nyilván öltözködik vagy törölközik.

Majdnem hanyatt esek a székkel, mikor előkerül a csípőjére csavart törölközőben. A hajából a víz cseppekben hullik a nyakára, ahonnan az átlátszó gyöngyöcskék szépen végigsuhannak a mellkasán le a törölközőig, izgató csíkot hagyva a makulátlan bőrén.

- Teremtőm… - nyögöm ki elkínzottan bámulva az egyre rózsaszínesebbé váló bőrt, ahogy a zavar szétterül az arcán. – Miért csinálod ezt?

- Öhm… e-elfelejtettem bevinni ruhát. – motyogja a szekrényéhez settenkedve.

Alaposan megmustrálom hátulról is, nem mintha nem láttam volna még, de nem tudom levenni a szemem arról az egyenletesen sima, hibátlan bőrről. Mint egy porcelánfiú…

Kikotor egy újabb túlméretezett szettet, szintén egy lehangoló színű darabot és már indulna is vissza – hála a magasságosnak - mikor kiszúrja az ágyat.

- Köszönöm. Nem kellett volna megcsinálnod. – mosolyog hálásan a szétteregetett pokrócokra pillantva.

- Semmiség. – krákogom, majd megköszörülöm a torkom.

- Ugye nem tudlak megfertőzni téged? – kerekednek el a szemei, megszorítja a derekán a fehér törölközőt.

Azt hiszi azért megy el a hangom hamarosan, mert beteg leszek? Chh… ha sokáig álldogál itt előttem és azt kell néznem, hogy a hideg levegőtől hogyan keményednek meg azok a pici kis mellbimbói, megmutatom, hogy mért vagyok berekedve.

- Nem tudok beteg lenni. Csak kurva KEMÉNY az élet Andy. – mosolygok rá sóhajtva. Ilyet se mondanék máskor, de most… - Jobb lesz ha felöltözöl mielőtt még jobban megfázol. Sipirc befelé!

Mosolyogva visszamegy, amint bezárul az ajtó megengedem magamnak egy sor káromkodás. Ha félmeztelenül flangál előttem mikor csak egy rohadt fehér törölköző takarja, a testem lenyugtatására tett kísérlet Sziszüphoszi munka.

 

A délutánt elkártyázzuk a kanapén, a kis cselesnek tényleg hihetetlen pókerarca van. A szánalomra méltó gyenge beteg, és lazán kikapok tőle. A széles mosolya legalább megmaradt, ez a kis szórakozás elfeledteti vele, hogy rossz passzban van. Idehozott néhány pokrócot, kialakítva magnak egy fészket ami melegen tartja, a nappali kis asztalán két kancsó forró tea gőzölög, már mindent elárasztott az a gyümölcsös illat. Kezdek hozzászokni, pedig nem nagyon szeretem.

- Meg kéll ígérned, hogy egyszer még elvihetlek Vegasba! – mondom a lapjait figyelve egy újabb szégyenteljes vereség után.

- Hogy mennék én Vegasban? Ez butaság… - mormolja az orráig húzva a takarót.

- De szórakoztató.

- Nem illek én oda.

A lapokat piszkálja, nem akarom, hogy már megint elmenjen a kedve. Basszus ezt a srácot nagyobb erőfeszítés jó hangulatban tartani, mint bárki mást.

- Csak egy szmoking kéne és kész. Ha hátrafésülnéd a hajat olyan lennél, mint James Bond és jöhetnek a piros ruhás macák. – rákacsintok, ő pedig mosolyog és elpirul egyszerre, miközben megcsóválja a fejét.

- Olyan gondolataid vannak néha… - motyogja az orra alatt, de hallom ám.

- Mi a baj a gondolataimmal? Eddig úgy tudtam, hogy felettébb szórakoztató vagyok?

Tudom én hogy értette, de ha nem kérdezgetném magától alig szólalna meg.

Mosolyogva pillant rám a pohara fölött, én meg kiosztom a következő menet lapjait.

- Az is… de nekem furcsa. – lesüti a szemeit – Nem kéne zavarnia, hogy egy gyűrűbe vagy zárva? Nem szoktál… szomorú lenni?

Meghökkenve pislogok párat, valahogy mindig ki tud zökkenteni. Furcsa ez a kölyök. Folyton olyasmit kérdez, amit előtte még senki. Miért érdekli?

- Miért számít neked, hogy mi van velem? – zavar a gondolat, hogy nem tudok rájönni mi ezzel a szándéka.

- Hát mert te is élőlény vagy és s-sokat segítettél nekem is. – dünnyögi. – Nem akarlak kihasználni, ha neked rossz így.

Elhallgat, a pohara után nyúlva elrejtőzik benne, mint mindig.

- Volt egy nagyon okos ember, aki azt mondta Carpe diem! – mondom komoly hangon, ha már előszedi ezeket a túlságosan komoly témákat és nem hazudhatok neki.

- Horatius mondta.

- Nem gyakran adok igazat egy embernek, de az öreg tudott valamit. Ha pedig azt kérdezed szomorú vagyok-e? Nem. Nincs értelme. – ha érzek valamit, akkor az a kibaszott düh az iránt a nyomorult szentéletű varázsló iránt aki megátkozott. – És megmondtam már, hogy nem hozol kényelmetlen helyzetbe. Sajnos csak a kívánságok révén használhatom az erőmet és jó érzés mikor végigbizserget a mágia. Nagyjából olyan, mint egy forró habfürdő megspékelve egy kis masszázzsal.

Rávigyorgok elképzelve az érzést. Régen nagyon gyakran éreztem, mert szinte mindig varázsoltam. Most pedig nagyon-nagyon ritkán.

Andy édesen mosolyog, abban a bolyhos pokrócban olyan, mint egy kis erdei manó, mert csak a feje látszik ki.

Fogalmam sincs mi olyan erotikus ebben a srácba, hogy rögtön perverz gondolataim támadnak, de akkor is ez a helyzet. Átnyúlok a kiterített lapok közözz és lazán a hajába simítok hátratúrva a homlokába lógó tincseket. Így még hangsúlyosabbak azok a gyönyörű fekete szemei.

Halványan elpirul az érintésemre, de nem húzza el a fejét.

- Onnan is eltűntek a hegek. – mondja halkan.

Átcsúszom mellé, egészen közel ülve, de egyszerűen nem bírok nyugtom maradni. Sürgető kényszert érzek, hogy megérintsem, beszívjam azt a különös csak rá jellemző illatot.

- Tényleg?

- Tudom, hogy te voltál. – dünnyögi. Nem vádlón, csupán mint egy megállapítást.

- Így sokkal szebb a bőröd. – végighúzom az ujjaim a halántékán, ahol egy varas folt éktelenkedett, mielőtt meggyógyítottam. – Hibátlan és finom puha.

Nagy szemekkel mered rám, ilyen közelről, a sötét szemei olyanok, mint két tükör. Közelebb hajolok hozzá az orrommal végigsimítva a bársonyos bőrén. Az arca rózsaszín és forró, most a megszokott illat helyett gyümölcsös aromát érzek a kezében gőzölgő teától, amit egész nap kortyolgatott. Túl nagy a kísértés…

A kezeimet besimítom a pokrócok köz és megkeresem a testét. A bőre itt is szinte éget, a karcsú teste úgy vonz magához mint méhet az édesség. Akkor is kell…

- Daron…

- Hm…? – apró csókokat hintek a nyakára, a keze a karomra szorul, mintha el akarná tolni, kihúzni a pulóvere alól, mégsem teszi. Csak ott tartja az enyémen.

- M-mit csinálsz? – a hangja alig hallható, csupán egy elhaló sóhaj, mikor végighaladok a füle alatti apró mélyedésen. Érzékeny…

- Érintelek… csak egy kicsit másképp, mint eddig. – duruzsolom, alig egy milliméterre a bőrétől, az ajkaim minden szónál súrolják a bőrét. Érzem, hogy beleborzong, a keze még jobban az enyémre szorul.

- Mi-miért csinálod e-ezt velem? – nyögi ki, felsandítva látom, hogy összeszorítja a szemeit.

- Talán nem tetszik Andy? – a teste élvezi, a szíve majd kiugrik, a bőre kipirul és megborzong a gyengéd érintésre. – Nyisd ki a szemed kicsi gazdám. Tudod, hogy nem bántanálak.

Meg sem modulok, csupán az arcát figyelem, azt az édes pirulást, a hosszú szempillái halk rebbenését mindig, mikor megkísérli kinyitni a szemeit, de meggondolja magát.

Lágyan az arcára simítom a kezem, a hüvelykujjammal apró köröket írva le, míg ki nem nyitja a szemeit és zavart tekintete az én aranyamba nem mélyed. Nem néz félre, mintha megbabonázták volna, holott ilyen képességem sajnos nincsen és nem is volt. Akkor tér csak maghoz, mikor kényszerűen pislantok egyet.

Olyan szép és ártatlan. Bárcsak ne kéne fékeznem magam és akkor olyan gyönyörben részesíteném, amilyet még nem érzett.

Alig bírom visszafogni magam és Andy a legrosszabb dolgot teszi, ami ebben a helyzetben csak lehetséges: harapdálni kezdi az ajkait.

Vége. Ennyi volt. Az önuralmam is megkapta a kegyelemdöfést.

Az ajkaimat egy pillanat alatt az övéhez nyomom, hogy addig csókoljam, míg már nem kap levegőt sem. A telt ajkak édesek a mézes teától és puhák…

Kulcscsörgés.

Átkozva a kurva jó időzítés hirtelen bundát növesztek és macska alakban huppanok Andy ölébe. Egy pillanattal később pedig benyit az anyja egy nagy mosollyal, ami menten lehervad, ahogy a fiára néz.

- Drágám már megint belázasodtál? Borzasztóan piros az arcod…

 

 

Andy Hutchner


Hideg víz alá állok, és csak engedem, folyatom magamra, nem érdekel. De észbe kapok – nagy lesz a vízszámla… a víz szárítja a szemem, így félig vakon tapogatózok a sampon után. Tapadok az izzadtságtól, ami a víz párája miatt még jobban érezhető. Nem merek gondolkodni. Nem tudom mit tegyek vagy hogy mit tehetnék.

Le is verem a flakont, ijedten kiáltva próbálok utána kapni. Egy tömeg szerencsétlenség vagyok…

- Minden oké? – kopogtatja meg az ajtót Daron.

- I-igen, csak a sampon volt – szólok vissza. Ez így… nem jó, mit csinálok?

Nem tudom, mit vár tőlem. Mi ez az egész. Miért kedves? Be volt zárva a gyűrűbe, most pedig elmehetne, én igazán nem tartóztatom... a gyűrűre pillantok, megsimogatva a párától ködös követ. Olyan nagy baj, ha nem akarom, hogy elmenjen? Végre van valaki, akinek úgy érzem, számítok, kihasználás nélkül… De szabad nekem ez?

Hiába tapogatózok, csak egy törülközőt találok. Olyan zavarban voltam, hogy nem hoztam be magammal váltóruhát… szent ég. Majd gyorsan öltözök, hogy ne csajon meg  huzat.

- Teremtőm – nyög fel Daron, én pedig zavartan nézek rá, hátrasimítva a hajam, mert csöpög a szemembe a víz tőle. – Miért csinálod ezt?

- Öhm… e-elfelejtettem bevinni ruhát – dünnyögök és sietek kitúrni valami meleg és kevésbé kellemetlen ruhát, ami takar. Feltételezem, nincs oda a látványért, én se szeretem nézni magam. Alacsony vagyok, vékony, kilátszanak a kulcscsontjaim, a csípőmről minden leesik… Amikor megfordulok, a mellkasomhoz fogva a puha és még illatos holmikat, meglátom, hogy tényleg minden ki lett teregetve, szárad… szellőzik a szoba. Nincs betegségillata. Megcsinálta…? Csak úgy? Nagyon unatkozhat mellettem, amitől még egy nagyot szúr a mellkasom.

- Köszönöm… nem kellett volna megcsinálnod…

- Semmiség – köszörüli meg a torkát. Idegesen nézek rá, közelebb lépve, a másik kezemmel a törülközőt markolom meg, mert érzem, hogy útnak eredet a föld felé.

- Ugye nem tudlak megfertőzni téged?

- Nem tudok beteg lenni – fordítja el a fejét, én pedig még kisebbre próbálom összehúzni magam. – Kurva kemény az élet, Andy. Jobb lesz, ha felöltözöl, mielőtt még jobban megfázol. Sipirc! – hajt el, én pedig halvány mosollyal megyek vissza a fürdőbe, de ott valami mély keserűséggel magamban nézek bele a tükörbe. A kezem élével lehúzom a párát… fehér vagyok, szinte látszanak az erek, alig látszik a szemöldököm, a szemem pedig karikás. Nem csodálom, hogy… nem csinálhatok többet ilyet, hogy kimegyek egy törülközőbe, összevetve magam Daron külsejével sehol se vagyok. Nem vagyok szép látvány… nem nehéz észrevenni, hogy ezt ő is így gondolja. Ostoba voltam, felelőtlen, nem csinálhatok többet ilyet.

XxX

Kis fészekben ülök, mint egy hernyó, bebugyolálva a lábaim, ha hátrahajtanám a fejem, még csuklyát is tudnék csinálnia z egyik pokróc széléből. Finom puha és meleg… két redő között dugtam ki az ujjaim, forgatva a lapokat a felső ujjperccemmel. A harmadik győzelem zsinórban.
Nem lenne szabad, de hát nem csalok!

- Meg kell ígérned, hogy egyszer még elvihetlek Vegasba – morog, miközben egy intéssel a tenyerébe igézi a lapokat. Elbűvölve figyelem.

- Hogy mennék én Vegasba? Ez butaság…

- De szórakoztató – vigyorog rám.

- Nem illek én oda.

- Csak egy szmoking kéne és kész – vág a szavamba. Lesütött pillák alól figyelem az izzó, parázsló aranyszínű tekintetet, és hogy a félig kigombolt ing alól elővillannak a testén a jelek. Mit jelenthetnek? Mindig ott voltak?

Hol lehetnek még…? Vajon az egész teste tele van velük…?

- Ha hátrafésülnéd a hajad, olyan lennék, mint James Bond és jöhetnek a piros ruhás macák – vigyorog, de én csak idegesen kopogtatom a körmeimmel a bögre szélét. Mit kezdenék velük?
Sose gondoltam magamra úgy, mint egy párkapcsolat egyik feleként. Mit tudnék én adni bárkinek is?

- Olyan gondolataid vannak néha… - szabadkozok.

- Mi a baj a gondolataimmal? Eddig úgy tudtam, hogy felettébb szórakoztató vagyok! – cukkol, én pedig elmosolyogva nézem. Ha látnák őt az emberek, az egész világ a lábai előtt heverne. Nagyon jóképű, matematikailag tökéletesen arányos az arca. Kész szakdolgozat-anyag!

- Az is… - mosolygok – de nekem furcsa. Nem kéne zavarnia, hogy egy gyűrűhöz van zárva? Nem szoktál, szomorú lenni?

- Miért számít neked, hogy mi van velem? – kérdezi némi szünet után, miközben az ujjai keverik a kártyákat. Idegesen pillantok félre, a belső ajkam harapdálva. Mert… nem tudom. Folyton utasítgatják, hiába akarna mást, egy olyan remek személyiségnek, mint ő, ekkora életvággyal… körülnézek a lakásba és még rosszabbul érzem magam.

- Te is élőlény vagy, és sokat segítettél nekem is – suttogom – Nem akarlak kihasználni, ha neked rossz így.

Hiszen ő csak azt akarta, hogy becsüljék meg a munkáját, nem ingyen dolgozni akárkinek, mert ez nem kötelesség, ez az ő ereje, az ő ideje, az ő munkája, miért csinálná ingyen?

Belém hasít a gondolat, hogy de én is ugyanezt csinálom. Borzalmas vagyok.

- Volt egy nagyon okos ember, aki azt mondta: Carpe diem!

Ragadd meg a napot. Élj a mának, kinek hogy tetszik és érthetőbb.

- Horatius mondta – biccentek.

Nem gyakran adok igazat egy embernek, de az öreg tudott valamit. Ha pedig azt kérdezed, szomorú vagyok-e? Nem. Nincs értelme – vonja meg a vállát. – És megmondtam már, hogy nem hozol kényelmetlen helyzetbe. Sajnos csak a kívánságok révén használhatom az erőmet és jó érzés, amikor végigbizserget a mágia. Nagyjából olyan, mint egy forró habfürdő megspékelve egy kis masszázzsal.

Halványan mosolygok az érzésre. Olyan képekkel tud dolgozni, de tényleg… Neki királynak kéne lennie, nem szolgának nálam.

A gyűrűre nézek. Vajon tudnék segíteni valahogy?

Felriadok a gondolataimból, a megannyi cikázó teóriából, hogy mit tudnék tenni érte, hiszen ő már annyit segített, amikor megérzem az ujjait a hajamba túrni. Felnézek rá, már a tincseim kerete nélkül. Nem szeretem az arcom mutogatni – Eltűntek a hegek – suttogok.
Nem tudom, hogyan és mikor csinálta, de nem találtam a megannyi sebhelyet és emléket, amiket mások okoztak.

- Tényleg? – dorombol. Muszáj mosolyognom, olyan, mint macska formájában.

- Tudom, hogy te voltál…

- Így sokkal szebb a bőröd – cikáznak az ujjai lassan, bizsergő csíkot húzva maguk után – Hibátlan és finom puha.

Lassan a fülemig vörösödök, megrebbenő pillákkal. Miért mond ilyeneket?

Megdermedek, még a levegő is bennszorul, amikor hirtelen megérzem a hűvös ujjait az oldalamon. Pont az egyik bordám ívénél… ráadásul a pulóverem alatt! Hogy kerül oda az Ő keze?! És egyébként meg mit keres ott??

- Daron…?

- Hmm…? – jön közelebb az arca is, és csak a haja csiklandozza az arcom. Megdermedve ülök, összezavarodva, csak a mellkasomat akarja feltépni a szívdobogásom, mint egy Alien-filmben. A mellkasa a mellkasomhoz ér, még így, pokrócon keresztül is, szinte kihámoz.
Én pedig meg se tudok mozdulni, pedig csak rá kéne szólnom, hogy szálljon le rólam, ne csináljon többet ilyet, az eszébe se jusson! És nem tehetne mást, engedelmeskedne…

De nem szólalok meg.

- M-mit csinálsz…?

- Érintelek… csak egy kicsit másképp, mint eddig – suttogja a fülembe, érzem a leheletét, az ajkai mozgását és kiráz a libabőr. Az ujjaim megszorulnak a csuklóján. Nem akarok gondolkodni, rajta, nem akarok érezni semmit, nem akarom, hogy ebben bármi jót is felfedezzek, mert ilyet nem szabad!

- M-miért csinálod ezt velem…?

- Talán nem tetszik, Andy? – ejti ki úgy a nevem, mintha valami különlegesen finom csokoládé volna. Egy pillanatra belezsibbad minden tagom. – Nyisd ki a szemed, kicsi gazdám, tudod, hogy nem bántanálak.

Pontokként égetnek az ujjai, fel az arcomra, elveszve a tenyerében. Nem akarom, nem akarom, csak fejezze be… lassan nyitom ki a szemem, de a tekintete olyan közel van, hogy szinte fel tudom fedezni a vörös izzást, amit mindig oda képzelek. Mint egy kohóban, ahol sárgán izzik a parázs, és olvadt színekben hullámzik az arany, benne a pupillája apró, fekete gömbje.

Hullámzik, forog, mint egy örvény, az ajkaim kiszáradva kapnak egy kósza levegő után, amíg le nem hunyja a szemeit, de a fejem még mindig lángol, az agyam lezsibbadt. Mint egy forró, párás lélegzet.

Akaratlanul is tudatosítom, milyen kellemetlen és zavarba ejtő a helyzet, mennyire közel van hozzám, a kezei még mindig a derekamon, a csupasz bőrömön… reflexből a számat kezdem harapni, mint mindig, szinte véresre.

Megdöbbenve csúszok még mélyebbre a párnában a súlyától, ahogy vadászó mozdulattal hajol előre. Reflexből összeszorítom a szemeim, ez a… szája a számon…

Most megcs… cs…

Rágondolni sem tudok.

Csak forró, puha, fűszeres. Halkan, de megdöbbenve nyögök fel első meglepetésemben, de mielőtt bármire is tudnék érdemileg reagálni, hallom az ajtó csapódását. A kilincs mindig odacsapódik a külső falnak…

Riadtan nyitom ki a szemem, de eltűntek a kezek, az arc, a száj, az íz, csak a négy kis tappancs ugrik az ölembe, előre nézve. Elfelejtek levegőt venni, csak ülök, mint akit odatettek.

- Drágám, már megint belázasodtál? Borzasztóan piros az arcod…

Nem reagálok, csak meredek magam elé… megérinti az arcom, kintről jött, a keze hideg és köd-illatú. Megrándulok és zavartan nézek fel rá.

- Tessék?

- Lázas vagy, drágám? – próbálja elhessenteni Daront az ölemből, aki felborzolva a bundáját fúj egyet, és feljebb sétál, pont a fejem fölé, a támlára. – Én nem érzem, nagyon átfagytak a kezeim…

- Nem, jól vagyok – próbálok valami nyugtató mosolyt varázsolni az arcomra.

- Biztos? Főzök neked levest.

- Lehet olyan répás-zellerkrémlevest? – ülök fel. Daron visszahuppan az ölembe, és hátrafordulva néz rám. Zavartan, csak a sárga pillantásától elvörösödve emelem fel a kezem, és megsimogatom a fejét. Mégis elmosolyodok, olyan puha a bundája, jólesően süllyesztem bele az ujjaim.

- Lehet. Vettem hozzá mindent. Hoztam narancsot, meg citromot, meg találtam grapefruitot is… kell a c-vitamin.

- De jó! – mosolygok felülve – Ide tudnál dobni egyet?

Gyorsan hámozom meg, és szétszedve a gerezdeket nyújtok egyet Daron felé. Az egyik mancsocskájával lenyomja a kezem, hogy rendesen hozzáférjen… kuncogva nézek rá.

- Kell a C-vitamin, hallottad – mosolygok rá, megvakargatva a füle tövét. Dorombol, és szinte izzik a tekintete.

Anyu bead még egy aszpirint, kapok egy teát és ő megy intézkedni a papírokhoz. Mosolyogva integetek neki és megtámaszkodva a kanapé támláján szimatolok a még rotyogó leves felé.

- Olyan jó az illata – sóhajtok fel.

- Fura – érzem, hogy lejjebb süllyed a kanapé másik fele, kényelmesen keresztbe dobja a lábait, már az eredeti alakjában. Így kissé… zavarba ejtőbb, mint macskaként. Csak odasandítok, aztán visszafektetem a fejem a karomra, térdelve a támla előtt.

- Kiskoromban, ha beteg voltam vagy ha jó jegyet hoztam, anyu mindig ilyet készített. Fűszeres és krémes. Két tányér után nem is voltam beteg.

- Akkor mindjárt ezzel kellett volna tegnap kezdeni, nem? – hallom megint a hangját a nyakam mellől, ijedten húzom be a nyakam és óvatosan lesek hátra. A két kezével mellettem támaszkodik, az állát a vállamra fektetve. Zavartan nézek megint magam elé, hogy így csapdába ejtett, mindkét oldalon a karja, mögöttem a mellkasa…

- Lehet – dünnyögök. Most már csak vissza se tudok ülni, mert akkor szinte az ölébe huppannék… de hiába nem moccanok, megérzem a hátát a mellkasomnak simulni. Megdermedve nyikkanok fel, zavartan hátranézve rá.

Teljesen körbezárt.

- Daron…?

- Tudod, mindig azt kérdezed, hogy mi nem jó nekem abba, hogy a gyűrűhöz vagyok láncolva – duruzsolja a nyakamba. A mellkasom szinte a kanapé támlájának nyomódok, Ő pedig a hátamnak. Szinte ívbe hajlik a hátam, elvörösödve nyüsszenek fel. Ez a póz annyira… zavarba ejtő. de nem nagyon merek megmoccanni, mégis kissé fészkelődve fordulok felé, vörös arccal.

- I-igen… - nézek rá kicsit zavarban. Még forróbbnak érzem az arcom, pláne, ahogy az álla ívét végighúzza a vállamon, a nyakam hajlatába dorombol.

- Nem kérdezel rá?

- De már kérdeztem… vagyis… - pislogok zavartan, meghökkenve pislogok fel rá. Mélyen a szemembe néz, szinte látom a parázs szikráit. Ne csinálja, ezektől a tekintetektől minden porcikám lángra akar kapni, és ezt nem értem, nem tudom…

Ezt most… élvezni kéne? Mert a zavaron kívül most… Felvonja a szemöldökét, a kezeit a kezeimre simítva tartja ott. Mit csinál? Zavartan próbálom elhúzni, de teljesen a támla huzatára nyomja. Szóval most… itt térdelek, lefogva, mögöttem ő, és a hangom valahol negyedúton elveszett.

Szívrohamot fogok kapni. Ez olyan… kiszolgáltatott. Idegesen összeszorítom a szám, felnézve rá. Levegő után kapkodok, elvörösödve.

- Mit… tehetek érted…?

- Óóó… - villannak fel a szemei – lenne pár ötletem.

- I-igen…?

- Ó, igen.

- És…? M-mit…? – kívánjam hogy… azt tehessen amit akar? Mint a szabad akarat…? Azt csináljon, amit akar…

- Hát, mondjuk, folytathatnánk a délutánit.

- A mit? – borul lángba az arcom, és bár reflexből csak egy kicsit ficánkolok, megdermedve akadnak össze a szemeim, megérezve, hogy szinte hozzá dörgölőzök.

És ahogy feldorombol… Felnyüsszentek, amikor morogva a nyakamba csókol.

- Ezt folytathatod – suttogja a fülembe. Kiszárad a szám, összeszorítva a szemeim. Micsoda?

 

 

Daron



Vannak emberek akik kurva jól tudnak időzíteni, de nem bántam volna, ha körülbelül öt perccel később nyomja a kulcsot a zárba. Így pedig ahelyett, hogy ezzel a szépséggel enyelegnék, most talpig bundásan kell végighallgatnom az aggódó szülő blablát.

Ráadásul még a simogató kezektől is megfosztana, de tisztán és érthetően fújtatva a tudtára adom, hogy semmi kedvem mozdulni. Megy a halál!

Felugrok a kopott kanapé karfájára, hogy ez a nőszemély hozzám se érjen, onnan hallgatom a beszélgetést.

- Lehet olyan répás-zellerkrémlevest?

Mikor az anyja a konyhába indul én visszamászom Andy ölébe. Érdeklődve figyelem az egyre terjedő vörösséget az arcán, de az átmelegedett mancsai mégis simogatón járnak fel-alá a hátamon.

Miért nem jön zavarba ilyenkor és miért igen, ha ember alakban nyúl hozzám?! Úgy is elviselnék egy kis kényeztetést, főleg lent délen.

- Lehet. Vettem hozzá mindent. Hoztam narancsot, meg citromot, meg találtam grapefruitot is… kell a c-vitamin.

Erre már én is felkapom a fejem…

- De jó! – mosolyog vidáman – Ide tudnál dobni egyet?

Nyugtalanul szimatolva bámulom a narancssárga mennyországot míg gyorsan megszabadítja a héjától. Amint megvan rögtön az orrom alá dugja a gerezdet én meg lenyomom a kanapéra, hogy kényelmesem megehessem. Még jó, hogy a macskák fogai élesek.

- Kell a C-vitamin, hallottad – mosolyog rám.

Dorombolni kezdek jutalmul.

Betermelem a narancsot, majd elégedetten elheveredem a pokrócba bugyolált gazdám mellett. Belenyomnak pár gyógyszer és szerencsére ismét kettesben maradunk, mert az anyja eltűnik a saját szobájában. Hallom, hogy nem sokkal később a fürdő ajtaja is csukódik, így tuti bent lesz egy darabig. Visszaveszem hát az emberi alakom.

- Olyan jó az illata – sóhajt fel mellettem.

- Fura – zöldséges, fűszeres illat. Nem a kedvencem, de nem is borzasztó.

Andy úgy csinál mint egy kisgyerek, aki a csokira van. A kanapé támlájára támaszkodva bámulja a fazekat, mintha az varázsütésre megfőzné a levest.

Nos, elméletileg lehetséges lenne, ha kívánná, de mivel olyan makacs…

- Kiskoromban, ha beteg voltam, vagy ha jó jegyet hoztam, anyu mindig ilyet készített. Fűszeres és krémes. Két tányér után nem is voltam beteg. – magyarázza hátrapillantva rám.

Hm… én is tudok valamit, amitől egykettőre kiizzadná a betegséget. Csak rá kéne venni valahogy, különösebb kényszer nélkül.

- Akkor mindjárt ezzel kellett volna tegnap kezdeni, nem? – mondom halkan, közben ügyesen a háta mögé fordulok, elzárva ezzel a menekülés lehetőségét. Játszani akarok még egy kicsit. Túl korán megzavartak az imént.

Hátrafordítja a fejét, zavartan néz közelről a szemembe, miközben én a hátához simulok. Teljesen át van forrósodva, a vékony kis teste csak úgy ontja a hőt magából.

- Lehet. – még jobban hozzá simulok, mire szabályosan megdermed - Daron…?

Jaj ne már! Csak egy kicsit lehetne lazább!

- Tudod, mindig azt kérdezed, hogy mi nem jó nekem abba, hogy a gyűrűhöz vagyok láncolva – mormogom, hogy minden szó szinte simogassa a bőrét a nyaka kecses ívén.

Fészkelődik egy picit, de nem sokat. Nem tud meglépni.

- I-igen…

Egyre vörösebb lesz ahogy hozzá törleszkedem és előveszem azt a macskás dorombolást, amit szeret. Tulajdonképpen nem is rossz, főleg mikor így megremeg tőle.

- Nem kérdezel rá?

- De már kérdeztem… vagyis…

Elkapom a tekintetét és nem is hagyom, hogy elforduljon, pedig semmi különöset nem teszek, csak minden figyelmem rá fordítom. Észrevettem már ezt. Tetszenek neki a szemeim. Ezt akár ki is használhatom alkalomadtán.

Mint aki teljesen transzba esett, úgy bámul rám, szerintem észre sem veszi, hogy szaporábban szedi a levegőt, a teste még forróbb, ha ez lehetséges, pedig már a pokróc nagy része a combjaira csúszott. A kezemet az övéire csúsztatom, hogy ne vegye el a támláról, mert így tökéletes. Még tökéletesebb lenne, ha nem lenne rajta ruha, de így sem olyan rossz.

- Mit… tehetek érted…?

- Óóó… lenne pár ötletem. – mondjuk kölcsönadhatná a puha kis kezeit pár percre és máris napfényesebbnek látnám a világot.

- I-igen…? – cincogja édesen.

- Ó, igen.

- És…? M-mit…?

- Hát, mondjuk, folytathatnánk a délutánit. – az nem lenne rossz…

- A mit? – az arca már tüzel, ahogy mindene és ellenkezni kezd, ficánkolna.

Ez naaagyon rossz húzás, ha tényleg szabadulni akar.

Dorombolva nyugtázom, hogy bizony éppen az álló farkamnak dörgölőzik, de sajnos abbahagyja. Ahh…

Ajkaimat a nyakára tapasztom, a forró bőre majdhogynem éget, de olyan jó is végre egy testhez érnem, méghozzá egy ilyen szexi, vékony testhez, hogy már attól el tudnék menni, hogy csókolgatom. Kibaszottul akarom már!

- Ezt folytathatod – suttogom a fülébe rekedt hangon, a nyelvemet finoman végighúzom a pici kagylón, majd a füle alatti gödröcskébe csókolok. Összerándul és behúzza a nyakát.

Kuncogva kalandozok tovább a tarkója felé.

- Annyira édes vagy, hogy fel tudnálak falni. – mormogom, minden szót egy csókkal erősítve meg, míg el nem jutok a másik füléig amibe finoman beleharapok.

Nyüszítve simul a kanapéhoz, el tőlem, amennyire csak lehet, de azonnal ismét hozzá simulok. Még van valamennyi időnk a fürdőben most engedték meg a zuhanyt.

- Ne menekülj kicsi gazdám, csak élvezd.

- Mit-mit csinálsz? Miért? – motyogja pihegve.

- Mert jó. Mert isteni finom vagy és meg akarlak kóstolni még jobban. – morgom elmélyült hangon. Minden szó, képekben jelenik meg a fejemben, ahol mindben Andy a főszereplő.

- Ho-hogy…?

- Úgy bizony… csak képzel el milyen érzés lenne ez… - a leheletemmel végigsimítom a tarkója felső részét. Megreszket a teste. - … valahol máshol a testeden. Mondjuk… - elveszem az egyik kezem az övéről és becsúsztatom a pólója alá, egy ujjammal körberajzolom a köldökét. - … itt? Képzel el…

- Ne-nem! Ezt nem… - nyöszörgi a fojtottan.

Hát jó. Akkor… - Mit szólnál ehhez? – ismét megnyalintom a füle alatti pici mélyedés, mire az egész teste a kanapéhoz feszül és felsóhajt. Igen… - Mondjuk… itt? – előre nyúlok és a combja belső részén húzom feljebb a kezem, egyre feljebb… de mielőtt az ágyékához érnék elhúzom a kezem és visszafelé haladok a combján.

- A te tested is vágyik rá ugye? Egy kis kényeztetésre valakitől?

- Nem! Ha-hagyd abba! – nyöszörgi, de már egész testében remeg.

Annyira csábító tud lenni…

- Csókolj meg, csak egy kicsit. – kérem halkan, csalogatón.

Egy pillanatra megdermed, majd rázni kezdi a fejét. A haja az arcomat súrolja. Beszívom az illatát, de nem tágítok ilyen könnyen.

– Csak egy kicsit…

- Nem… én nem tudom!

- Megtanítalak, és nem csak a sima csókra. – dorombolom, közben elveszem a másik kezem is az övéről és magamhoz szorítom. Imádom, hogy ilyen vékony és a karjaim teljesen körbe fonhatják!

Magamhoz szorítom és előre nyúlva finoman az álla alá simítom az ujjaim és gyengéden hátrafordítom a fejét.

Abban a másodpercben dermedek meg a mozdulat közben, hogy meglátom a könnyes szemeit. Csak értetlenül bámulok rá, majd egy pillanat múlva az a régen nem tapasztalt, maró, égető érzés kezd terjedni a mellkasomban egyre erősebb hullámokban. Mintha savat nyeltem volna, ami belülről akar feloldani. Égeti mindenemet.

Ez a büntetésem, mert bántottam, és egy szellem sosem bánthatja a gazdáját, vagy nagyon megjárja. Felpattanok a kanapéról, elrántom a kezeimet tőle. Picit hátratántorodom, ahogy az égő csípés végigszáguld a lábaimon is és szétterjed a testem minden pontját, majd vissza a mellkasomhoz.

- Oké, felfogtam! – nyögöm ki Andy felé fordulva, aki engem bámul nagyra nyílt szemekkel. Mély levegőt veszek és kifújom, ahogy a fájdalom enyhül. Szerencsére nem vittem túlzásba. Nagyon. – Ha ennyire undorodsz az érintésemtől és nem akarod, hogy próbálkozzak, akkor hozzád sem érek. Ezt akarod gazdám… Andy?

 

 

Andy Hutchner


- Annyira édes vagy, hogy fel tudnálak falni – morog a fülembe halkan, nekem pedig mintha olvadó jég csordogálna le a csontjaim mentén, mégis éget… a mellkasomra nyomás nehezedik, alig kapok levegőt. – Ne menekülj, kicsi gazdám, csak élvezd.

- M-mit csinálsz? – kapok levegő után, amikor már fáj. Égnek a szemeim – Miért?

- Mert jó. Mert isteni finom vagy és meg akarlak kóstolni még jobban.

- H-hogy?

- Úgy bizony – hallom a hangjában a vibrálást, hogy ő ezt élvezi, ez tetszik neki, valahol úgy érzem, kinevet, szórakozik azon, hogy én nem tudom, mit tegyek. – Csak képzeld el, milyen érzés lenne ez… valahogy máshol a testeden – simít végig, perzsel az ujja, görcsbe rándul minden izmom az érintésére. Ne csinálja, ez… - mondjuk… itt? – simít végig a bordáimon, egyre lejjebb a hasamon, én pedig ijedten rándulok meg.

- Nem! Ezt nem – zihálok.

- Mit szólnál ehhez? – simít lejjebb, de a levegő nem jön ki a torkomon, egyszerűen perzsel, vigyázban áll minden idegszálam. Olvad a gerincem, és ettől az érzéstől megijedek. Hogy valahol, talán, mélyen, tetszik amit csinál, ez jó érzés…

De akkor miért félek tőle ennyire? Nem akarok félni, nem akarom, nem merek ránézni és nem… ennek nem ilyennek kéne lennie, ennek nem is kéne lennie!

Miért lenne jó érzés, nem tettem semmit, hogy ilyet érdemelnék! Nem akarom, ne nyúljon hozzám… Nem is hallom, amit mond, mégis beszivárognak a tudatomba…

Vágynék…? valakire, aki rám figyel, aki… kényeztet?

Nem érdemlem meg, miért vágynék rá? Nem tettem semmit, amivel kiérdemeltem volna…

- Nem! Hagyd abba! – kérlelem remegve, de mégsem merem megmozdulni, ahogy rám fonja a karjait.

Belém villan az az emlék, amikor utoljára így fogtak le, de akkor megütöttek. Azt megérdemeltem.

- Csókolj meg, csak egy kicsit – suttogja a fülembe. A lehelete végiggördül rajtam, a szívem ki akar esni a mellkasomból. Nem nem nem… kérlek, engedj el, kérlek, nem tettem semmit, én igyekszem… - Csak egy kicsit…

- Nem… én nem tudom! – suttogom kiszáradt szájjal és összeszorítom a szemem. Engedjen el, ez… kiszolgáltatott, és… mit tudnék én neki adni? Mire lennék én Neki jó?

Ő minden téren sokkal többet érdemel, mint ami az egész én vagyok… és ez a tudat megdermeszt. Mit is akarnék, hol vagyok én ahhoz, hogy… semmit nem tudnék neki adni, amit szeretne, lehetetlenség…

Levegőért kapva nyitom ki a szemeim, amikor felemeli a fejem. Izzik a tekintete, én pedig szinte vibrálok a szorításába. Hirtelen felkiáltva lök előre, ahogy ő maga hátralép, a mellkasom a támlának szorul és sajogni kezd, levegőért kapkodva, rémülten nézek rá, ahogy elsápadva torzul el az arca, mintha fájdalma lenne. Mit tettem, mi fáj? Szent ég… Ez miattam van?

Ledermedve kapkodok levegő után, de alig jut el a torkomig, dobol a vér a fülemben.

Nem tudom elfordítani a fejem, de szinte vörös árnyalatú a szeme. Mérges… csalódott, lenéző és undorodik, tudom…

- Oké, felfogtam! – kap levegő után, még látom, hogy az izmai feszesek a fájdalomtól. Bántottam? De én… én nem akartam, én sajnálom… - Ha ennyire undorodsz az érintésemtől és nem akarod, hogy próbálkozzak, akkor hozzád sem érek… - megrándulok a szavaira, mintha végigvágott volna rajtam. – Ezt akarod, gazdám? – durr, még egy. – Andy…?

- Sajnálom – cikáznak a szemeim, hangtalanul formáják az ajkaim a szavakat. Remegő kézzel rántom le magamról a takarót, egyszerűen csak nem akarom, hogy így nézzen rám, szinte süt a belőle áradó csalódottság, a lenézést…

Kiesik egy-két pillanat, hallom az ajtócsapódást magam mögött, a vastag, bő pulóver alá becsusszanó hideg, esőillatú levegőtől megborzongok.

Felemelem a fejem. Már majdnem sötét van, most gyulladnak fel az utcai lámpák. remegve dörgölöm meg a karjaim, hogy picit átmelegedjek, az edzőcipőmbe beszivárog a víz.

Nem akarom, hogy bárki utánam jöjjön, csak egy kicsit… Sétálni akarok.

Ahogy kiejtette… hogy gazdám…

Hogy lehetnék én neki a gazdája, hogy jövök én ahhoz, hogy irányítsam, hogy kívánjak bármit is, amikor nem dolgozok meg érte? Ő nem ehhez van szokva, hanem jó élethez, izgalmakhoz…

Jobb híján itt vagyok… én. Ennél rosszabbat el sem lehet képzelni.

A kezemre nézek, a gyűrűre, és remegve törlöm meg az arcom. Ez csak az eső, biztos, de égnek a szemeim. Csak taposom a járdát magam előtt… soha életemben nem vágytam jobban arra, hogy megfeleljek valakinek. Próbálok segíteni, próbálom… elérni, hogy amiért megdolgozzak, büszkévé tegyen, fel tudjak valamit mutatni…

Talán órák óta rovom az utakat, de ahogy a testem, úgy az agyam is teljesen átfagy és lelassul. Már nem is fázom, nem kocognak a fogaim, az ujjaim vége viszont lassan elkékül, annyira hideg van. Rossz a vérellátásom… Keserűen szorítom össze a szám. Erre is… képtelen vagyok. Egy csőd az egész. Ez az egész… ami én vagyok.

Mintha valaki a nyakamba sóhajtott volna, rémülten rándulok össze és megfordulok. Daron…? Bocsánatot kell kérnem tőle, utálatosan viselkedhettem, mit gondolhat rólam… borzalmas.

És anyu? Sokkal jobbat érdemelne. Mit tudnék tenni értük?

Daron… Daron ennek az egésznek a királya lehetne, megvan hozzá a képessége, irányító, vezéregyéniség, kedves, jóképű… Én meg…

Belenézek az egyik kirakatba. A hajam nedves, hiába tettem fel a csuklyát, a homlokomra tapad, lázasan villannak ki a szemeim. Ilyen fehér szín nincs is.

Még színem sincs. Színtelen. megnézem az ujjbegyeim, de ég a tarkóm, mintha figyelnének Legszívesebben haza se mennék, gyáva vagyok, utálatos, hogy menekülök, pedig az én hibám. Ő tényleg csak… kedves akart lenni, végre elmondta volna, hogy mit akar, én pedig önző és ostoba módon csak elfutottam. Mindig én kérdezem, mivel tehetném boldoggá, de amikor elmondja, én vagyok a legszemetebb ember, hogy erre se vagyok képes és elfutok!

Ő már annyit tett értem, de én..

Nem tudom, mennyit csatangolok, fel se nézek. Szörcsög a lábujjaim alatt a hideg víz, kilátszik a lélegzetem.

Mintha puha ujjak simítanék végig a tarkóm, rémülten forgolódok, de nem… nem Daron. Szeretném, ha itt lenne velem, jó, amikor megölelt, meleg volt a teste és puha, biztonságos, és ő… azt is megkérdezi, hogy Én mit szeretnék. Ez sosem érdekelt senkit.

De neki ez a kötelessége, emiatt a buta átok miatt, ez a gyűrű…

Felnézek.

Valami… hol vagyok?

Nézem az üzlet cégérét, lassan hunyorítok. Ez…

Értetlenül fordulok meg. Egy mellékutca. Ott a főút, de nem emlékeztem, hogy itt van egy ilyen zsákutca… lett volna? Mindig erre járok gyalog, önkéntelenül róttam a kilométereket, de erre isten bizony, nem emlékszem.

De annyira át vagyok fagyva, csak egy öt percre… átmelegedni, aztán hazamegyek. Muszáj. Nem lehetek gyáva, bocsánatot kell kérnem. Daron annyi mindenben segített…

Megakad a szemem valamin, bent, az egyik polcon, és gondolatok nélkül nyitok be. Felettem megcsendül a szélcsengő, egy kis por is leszáll. Arcon csak a doh és a nyálkás érzés, de mégis melegebb van, mint kint. Idegesen szorítja a gyűrű az ujjam.

- Hahó… e-elnézést… - próbálok köszönni, de rekedt a hangom és ki van száradva a szám. Most kezdenek el vacogni a fogaim.

Nincs itt senki? Tényleg?

Lassan és óvatosan lépek beljebb, a kezeim dörgölve, hogy kicsit átmelegedjen, lehúzom az átázott csuklyát a fejemről. Lassan, de ahhoz a polchoz megyek, ahol megakadt valamin a szemem… Sok kacat. Ez ijesztő… a polc poros, kis tégelyek, bennük egy-egy kisállat vagy valami, amiről nem is akarom tudni, hogy micsoda, poros bársonyfüggönyök, és egy szintén poros, talán kétöklömnyi kis doboz. Összeszorítom az ujjaim, körülnézve.

- Hahó! Elnézést… - nézek körbe, de sehol senki.

Poros, de látom, alatta lakkozott és mintás. óvatosan nyújtom ki az ujjaim, de félek, hogy leverek valamit és eltöröm, de egyszerűen csak… tudni akarom, hogy mi van benne. Biztos csak kikopott vörös bársony. Ékszerdoboz lenne?

Óvatosan kattan, ahogy a tető elhagyja az alsó ívet, mintha egy jóleső sóhaj áramlana ki belőle. Két ujjal emelem fel, ezzel együtt egy kis színpad is kiemelkedik. Hallom a rugók kattogását, a pöckök forognak, halk csendülés, ahogy eléri a szintet, és az egész kis gépezet precízen munkába áll.

Halk kattanások. De ez már a zene. Elvarázsolva figyelem, picit oldalra dőlt fejjel, ahogy a tetején levő kis fekete alak körbejár, megszólal… a dal…

Meglepve húzom picit hátra a fejem, de közelebb hajolok. A zenedobozok többnyire csak dallamot játszanak, nem…?

Nem dalt…

Nem…

Lassan nem teszek fel kérdést, két ujjal fogva a kis doboz tetején ürülnek ki a szemeim, a gondolataim, csak közelebb hajolok, mintha valami meleget sugározna.

Mintha a vörös bársony alján valami fekete fortyognak, hullámozna, mint a kátrány, a tökéletes olaj…

Apró kis csápok, fekete, folyékony tűkként merednek fel, rácsavarodva az ujjaimra, a bőröm alá furakova, egyenesen felfelé tartva.

Le se veszem a tekintetem a kis alakról.

Olyan… megnyugtató. Tényleg, nincs semmi baj…

Ahogy veszem a levegőt, a fekete, olajosan fényes, mégis füstszerű anyag felemelkedik, a levegővel együtt, és csak…

Durr.

Rémülten csapom le a dobozka tetejét és lekapva a polcról magamhoz szorítom.

Nem fázok, nem félek, egyszerűen csak a mellkasomhoz fogva tépem fel a bolt ajtaját és kiszaladok, mögöttem erőszakosan csörömpöl a csengő.

XxX

Hihetetlen nyugalom tölt el, ahogy hazafelé sietek. Fürgébben és gyorsan szedem a lábam, szinte nevethetnékem van. Lenézek a bő pulóver ujjai között csillogó kis dobozra, letörölgettem róla a port, csodálatos… sötét, talán tikfa? Arany mintával, csodálatos, és az enyém. Szükségem van rá.

Egy útkereszteződésnél megállok, a kezemre pillantva.

A fekete köves gyűrű… felemelem a kezem, és egy pillanatra elégedett mosollyal csodálom.

Milyen… fehér hozzá a bőröm. Illik.

Szóval… Daron. Ettől még ugranék is egyet. Elégedettnek érzem magam, és valamiért… izgatottnak.

Ajtó, kulcs, kinyitom. Lerúgva a cipőm cuppogok a nappaliba, lerogyva a kis asztalhoz, és kiteszem a kis dobozt, végigsimítva. Még egyszer… felnyitom…

Valami arcon vág, végigégeti a légcsövem, a tüdőm, elsötétíti a pillantásom.

- Andy!! – lecsapódok a zenedoboz teteje, agresszívan vége a zenének.

Megroppantom a nyakam, a bő felső redői közé rejtve a zenedobozt. Ez annyira… Fantasztikus érzés. Végre! Csak megrebben a fejem a hangra, a kezemre nézek, a gyűrűre.

Szóval…

Halvány mosollyal fordulok meg, épp csak a fejemmel.

- Hol voltál?! Azt hittem… - anya. Aha.

- Semmi bajom. Minden rendben – hagyom, hogy megölelgessen, megtapogassa a homlokom…

- Istenem, mi volt ez az egész? – nem kell kiakadni.

- Csak friss levegőre vágytam.

- Épp hívni akartam a munkába, hogy nem megyek…

- Menj csak – vágok a szavába. Most csak egyedül akarok lenni. – Minden rendben.

- Egész biztos?

- Igen – biccentek még mindig mosolyogva. Hallgatni az aggodalmas kárálást, de aztán még egy ölelkezős roham után végre elmegy.

Az egyik oldalsó szobából kisompolyog egy hatalmas, elegáns fekete macska. Csendesen nézek rá, nekidőlve a pultnak, és amint kattan kint a zár, ő azonnal felemelkedik, közelebb lépve hozzám, de ezek a szemek…

- Andy, az ég szerelmére, merre jártál? – ragadja meg a vállam, végignézve. Mintha bármi bajom eshetett volna.

- Semmi bajom. Csak… ki kellett mennem levegőzni.

- Betegen? – vonja fel a szemöldökét. Elmerengve vizsgálom a mellkasán kilátszó mintákat.

- Bocsi. Le kell tusolnom – mosolygok felnézve rá.

- Jó… - mondja lassan és hagyja, hogy elmenjek mellette. Annyira… remekül érzem magam. – Andy…?

- Igen? – kérdezem, miközben lehúzom magamról a felsőt. Annyira bő és… igénytelen. Komolyan? Ennyi?

- Ami a délután történt… - jön be a szobába, de megtorpan. Félmeztelenül állok előtte, felegyenesedve nézek rá, kérdőn oldalra biccentve a fejem.

Délután… délután…

Kotrok az emlékek között. Jaaa.

- Nem történt semmi – nézek rá szélesebb, de még halvány mosollyal. – Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, nem akartam… - csak néz rám. Végignézek magamon, aztán vissza a szemeibe, és picit szélesebb a mosolyom. – Nagyon hideg volt kint. Mindjárt letusolok.

Becsukódik mögöttem a fürdő ajtaja és azonnal megengedem a forró vizet csapot. Pillanatokon belül mindnet elönt a pára, közben ledobálom a többi ruhát és hátrasimítom a tincseket.

A tükör elé lépek, egy mozdulattal letörölve a párát, és belemosolygok.

- Hello – suttogom, megtámaszkodva a mosdó szélén.

Bent a kicsi, ziháló Én. A nagy fekete szemekkel, miközben a tükröződés elégedetten mosolyog. A szeme fehérje sárga, a belseje pedig mint a kén, fekete foltokkal. Remegő kézzel és sápadtan dörömböl a tükör másik felén, de az épp csak megrebben. Muszáj mosolyognom. Végre, végre!

- Tudod, szar volt abban a dobozban. Ne aggódj. Daron jó kezekben lesz.

- Észre fogja venni – remeg a hangja. – Ki fog szabadítani! Daron!!

- Nem fogja. Nem arra fog figyelni. Nem hall téged, ostoba! És tartsd a szád.

- Daron! – sikolt fel, de én csak hátrébb lépek, végigmérve magam a tükörbe. Kicsi, törékeny, de van annyi potenciál, hogy ne legyek megkötve. És egész helyes. Tetszik. És hogy Daron teljesíti a parancsaim, csak a hab a tortán. Hmm…

- Elég legyen – intek a kezemmel, mire a tükör hangos roppanással megannyi pici szilánkra robban és a kopott csempére potyog.

- Andy? Minden rendben? – kopog be Daron, és én végiggázolva a cserepeken lassan süllyedek mélyre a forró, gőzölgő vízben.

- Minden. Minden a legnagyobb rendben – mosolygok, és teljesen lemerülök a víz alá. Milyen remek érzés, abszolút lebecsülök a forró fürdő gyönyöreit. – Daron?

- Igen?

- Tüntess el minden tükröt a házból, mire kimegyek – dörgölöm végig magam a habbal, hátraöblítve a hajam. Mennyivel másabb így az arcom, eszméletlen… de Daron erős, és érzem magamban a kölyök mozgolódását. Egy test, két tudatnak, túl kevés, sajnálom. De abszolút ráérek, mire teljesen eltűnik. Nem árt, ha addig az a dzsinné avanzsált elf nem jön rá a dolgokra. Még pihennem kell, hogy újra olyan legyek, mint régen. Csend kintről, szinte érezhető a meghökkenése. – Mondjuk a nagytükör a szekrényben, az maradhat, még kelleni fog.

- Rendben – jön kintről a kissé értetlen válasz, én pedig elvigyorodok. A zenedoboz elrejtve, tökéletes helyen. Nem lenne jó dolog megtalálni, mindjárt az elején.

Emlékszem, régen nagyon is jó mulatság volt egy tükrön keresztül figyelni a partnert, miközben épp elélvez… a plafonra szerelve figyelni, mint egy külső szemlélő a kéjenccé tett testből.

Kicsit feljavítjuk a dolgokat. Izgalmas lesz.

 

 

Daron



Hirtelen fordul felém teljesen, a pokróc lehullik róla ahogy lábra kecmereg.

- Sajnálom… sajnálom…

Egyre halkabban, mintegy mantraként ismétli a szót, a végén már csak az ajkai mozognak. A bűntudat csak úgy süt az arcáról, a szemei ismét bekönnyesednek és egy kövér csepp ki is csordul.

Fura, az előbb nem nagyon sajnálta és őszintén szólva nem tudok kiigazodni rajta. Most azt sajnálja, hogy már megint visszautasított, vagy azt hogy nem érhetek többé hozzá? Egyik sem tetszik jobban a másiknál, volt egy egyességünk és oké, ha most túlzásba vittem… most meg hová a francba megy?!

- Andy! Andy!

Meg sem hallja. Csapódik utána az ajtó, szinte beleremeg a ház is. Reflexből lépnék utána, de ekkor hallom, hogy nyílik a fürdő ajtaja. Bassza meg!

Felveszem a macska alakom és leülök az ajtó elé. Az anyja nedves hajjal felöltözve kerül elő, tanácstalanul néz a földön heverő pokrócot és az üres kanapét.

- Andy! Drágám, odabent vagy?! – kiabál a szobája fel fordulva, de mikor nem válaszol felém fordul. – Hová tűnt a gazdi cicus?

Elhúzott és jó lenne tudni hová ment az az ostoba. Odakint szakad az eső, rajta pedig csak egy póló volt, ráadásul lázas és náthás! Hol járhatott egyáltalán az esze?! Ennyire nem akaszthatta ki egy kis nyomulás… vagy mégis?

Francba!

Oké! Jó! Lehet, hogy sok voltam, de hogy a büdös életbe fogjam vissza magam, egy ilyen szexi és észvesztően csábító husika mellett, mikor tizenöt éve nem szexeltem senkivel? Ha valaki válaszol erre a kérdésre, az Nobel-díjat kap tőlem!

 

Az anyja a konyhában folytatja a kajakészítést, én meg türelmetlenül hol leülve, hol felállva strázsálok az ajtó előtt, de mikor másfél órával később sem kerül elő, egyre idegesebb vagyok.

Hová mehetett? Remélem nem lett semmi baja…

Igaz, hogy nem volt kellemes az a kis bünti, amit a zaklatásért kaptam, de attól még nem akarom, hogy baja essen. Alapvetően jó gazda, csak a gátlásait kéne kiirtani és kész is lenne, de arra még ráérünk gyúrni. Már ha előkerül még ebben az évszádban, mielőtt még az anyja bejelentené a zsaruknál az eltűnt fiút és lemondaná a mai melót.

 

Körülbelül három órája, hogy elment és még nem jött meg. A szobájában fekszem az ágyon, mert az anyja kezdett az idegeimre menni a járkálásával. Közben el is szendergek kicsit és a zavaros, felületes álomból egy halk dallam szakít ki. Mi a fene ez?

- Andy!! - Hol voltál?! Azt hittem…

Hazajött?

- Semmi bajom. Minden rendben – hallom a hangját.

Remek! Ezek szerint nem esett össze valami sikátorba a láztól és egy autó sem csapta el.

Az anyja természetesen kikérdezi, hogy hol és miért volt ennyi ideig. Andy jól falaz magának, egyedül akart lenni.

Na, ja. Mert a kedvenc kanos szelleme, aki pillanatnyilag macska, kicsit rámászott és kiakasztotta a receptorait. Szép kis monológ lenne!

Mikor abbamarad a szóáradat és a kedves mama eltűnik, előjövök én is. Csendesen beballagok a nappaliba, Andy egy szó nélkül nézi. Az arcán nem látni semmit, őt amúgy is nehéz megfejteni, főleg ha nem is akarja.

Visszavedlek emberi alakba, így mégiscsak könnyebb dumálni, a nyakam sem kap görcsöt, mert nem kell folyamatosan fölfelé néznem.

- Andy, az ég szerelmére, merre jártál? – közelebb lépek, és bár nem terveztem, hogy hozzá érek, mégis automatikusan ragadom meg a vállát és alaposan leellenőrzöm.

- Semmi bajom. Csak… ki kellett mennem levegőzni.

- Betegen? – ez tök jó, komolyan. Át van fagyva, örülhet, ha nem lesz megint negyven fokos láza.

- Bocsi. Le kell tusolnom – mosolyog rám, mintha semmi baj nem lenne.

- Jó… - talán a víztől átmelegszik és észhez is tér. Hiába menekül és hiába utálok komolyan beszélgetni, a délutánik meg kéne tárgyalni - Andy…?

- Igen?

- Ami a délután történt…

Egy pillanatra megakadok a mondanivalóm közben, mert eltereli a figyelmem azzal, hogy lekapja a pólóját. Azt hittem reggel felfogta, hogy ezzel engem kínoz, de úgy tűnik van benne egy kis szadista hajlam is.

- Nem történt semmi – még rám is mosolyog – Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, nem akartam… - Tényleg? Észrevette? – Nagyon hideg volt kint. Mindjárt letusolok.

Talán azelőtt is gondolhatott volna a kurva időjárásra, mielőtt lelép!

Az ágyra ülve fújom ki a levegőt míg rá várok, nem igazán tehetek mást. Most akkor ennyi, nem haragszik és akad ki jobba és akkor nem kell lelkiznem vele? Megúszom a tortúrát?

A folyó víz hangját valami éles csörrenés zavarja meg. Az ajtóhoz lépek és hangosan bekopogok, hogy biztos hallja. - Andy? Minden rendben?

- Minden. Minden a legnagyobb rendben – oké. Visszaülők az ágyra, a karjaimat a tarkóm alatt összefűzve relaxálok, míg ő fürdik. – Daron?

- Igen?

- Tüntess el minden tükröt a házból, mire kimegyek – ráncba szalad a szemöldököm. Ez most egy kívánság volt? Csak mert eddig az volt a módi, hogy kéri, vagy mi. És miért a tükröket? Ennyire még ő sem lehet önbizalom hiányos. Túldramatizálja… a végén azt fogja akarni, hogy teljes arcplasztikát végezzek rajta? Röhejes! – Mondjuk a nagytükör a szekrényben, az maradhat, még kelleni fog.

- Rendben – csak egy pillanatba kerül, annak ellenére, hogy nem tudom hol és mennyi tükör van, de a kívánsága teljesül. Csak a nagytükör marad a szekrényben. Nem mintha eddig annyira nézegette volna benne magát. Sőt… asszem még egyszer sem láttam, hogy megnézné hogy álnak a cuccai vagy ilyesmi. Lehet, hogy ha megteszi talán nem venné fel őket…

 

Mikor végez egy szál törölközővel a derekán sétál elő, a haja nedvesen csillog az izzó sárgás fényében.

Különös… már jó párszor átöltözött előttem, persze, sosem volt teljesen pucér, de ilyenkor mintha kevésbé lenne zavarban, mint mikor megérintem.

- Mi a holnapi program?

Hátrapillant rám, majd a vissza a szekrény felé és elkezdi feltúrni. Mit keres?

- Bemegyek a suliba. Már jól vagyok, jót tett a mai nap… pihenő.

Azt kétlem, hogy a mai nap tett jót neki, inkább a gyógyszerek, de mindegy.

- Oké. Akkor kéred a házit? Mondtam, hogy benne lesz a füzetedben. – ajánlom ismét, amolyan békeajándékként, mert elnézést nem fogok kérni. Nekem jó volt és szívesen húznám még őt, ha nem jönne aztán a belülről elégés.

- Nem kell.

Szemforgatva dőlök hátra, nem is érdemes reménykedni, hogy helyrejön a feje. Ő valami földönkívüli lény, akit addig kéne rázni míg fel nem fogja a dolgokat.

Mikor már az egész szekrényét összetúrta előhalászik egy sötétszürke alsót és egy kockás pizsamanadrágot.

- Tudod… - fordul felém, a kezében a ruháival - … gondolkoztam azon amiket mondtál. Azt hiszen néhány dologba igazad volt.

- Szeretem ezt a mondatot. – vigyorgok rá elégedetten – Na és miben volt igazam kicsi gazdám?

- Hogy ki kéne próbálnom új dolgokat és örülnöm kéne, hogy kívánhatok amit akarok.

Elvigyorodom. Ha az eső ilyen jót tesz neki, legközelebb kipakolom a küszöbre, ha begubózik. Lehet, hogy ez csak egy hirtelen döntésből jött neki, de akkor is érdemes meghallgatni. Jobb mint az üres plafont bámulni.

Egy perc múlva újra előkerül a fürdőből, pizsamanadrág még senkin sem állt ilyen szexisen, mint rajta és nem is leplezem az érdeklődésem. Minek? Délután már úgy is megtudta, hogy mennyire imádom a testét és mit akarok tenni vele.

Vajon erről is gondolkozott?

- Mivel kezdünk? – varázslásra készen összedörzsölöm a tenyerem, míg a haját törölgeti egy kisebb kék törölközővel addig a lehetőségeket latolgatom. Figyelembe véve, hogy mennyire el van zárkózva mindentől, majdnem az összes szórakozás új lehetőséget jelent.

- Még gondolkodom rajta. – sóhajtja, majd mellém ül az ágy szélére – Az iskola miatt kevesebb az idő és még itthon is tanulnom kell.

Ja, ez szar helyzet. Ő pedig tuti nem akar lemaradni a többiektől, mert még attól is lelkiismeret furdalása lenne, ha lógna egy kicsit. De talán megspórolhatok neki egy kis időt…

- Mi lenne ha minden infó, amit aznap vesztek a suliban a fejedbe szállna? Nem kéne itthon gürizni a leckével és helyette kipróbálhatnánk ezt-azt? – óvatosan a vállához érek, az ujjaimmal lassan lépegetve haladok felfelé. Nem fog felsőt felvenni?

- Hmm, ez tetszik. – dünnyögi maga elé pillantva, majd mosolyogva feláll a kezem pedig lehullik a lepedőre.

Ez a tetszik tehát nem ennek szólt? De legalább nem ríkattam meg megint, utálom a könnyeket!

A sulitáskáját szedi szét éppen, míg elő nem húz egy kis táblázatot. Holnap kedd lesz azt hiszem.

- Fél négyig vannak óráim holnap. Utána kitalálok valamit… - visszasüllyeszti a táblázatot és ügyesen beállítja a régi vekkert.

- Ó, majd elfelejtettem. Daron, azt akarom, hogy mindent amit az órákon elmondanak azonnal megjegyezzek. – mondja határozottan.

Még engem is meglep, hogy mennyire komolyan kíván, mikor mindent úgy kellett kierőszakolni és kizsarolni belőle.

Teljesítem amit kért, egy pillanatra üvegessé válik a tekintete, majd mikor újra éber lesz szélesen elmosolyodik.

- Minden megvan. Így rövid úton zseni lehetek.

- Volt már aki azt kérte növeljem meg az IQ-ját, még régebben. – gondolkodok hangosan.

- És bevált? – elhasal az ágyon, a pizsamanadrág rásimul a tökéletes fenekére. Felmordulok, összeszorítom a kezem, hogy ne nyúljak oda. Olyan szexisen formás, szépen belesimulna a tenyerembe…

- Ma is velem alszol? – mosolyog halványan, vidáman lóbálva a lábait, mint akinek fel sem tűnt, hogy az előbb stíröltem. Bár az arca még mindig kicsit rózsaszín, ezt akár a fürdő számlájára is írhatom, de tuti megint elpirult. Egy kicsit fura, hogy nem próbál eltűnni előlem, kíváncsi lennék miről gondolkodott több mint három órát a délután, hogy valamelyest felengedett, de talán majd kiszedem belőle valamikor.

- Akarod? – felhúzom a szemöldököm. Ez érdekes…

Tudtam, hogy élvezi annak ellenére, hogy letagadta. Éjjel úgy bújt hozzám, mint aki belém akar olvadni.

- Ühüm. A tested felmelegíti az enyémet is. – nyújtózkodik, macska módjára kitekeredik, majd elnyújtózik a paplanok között.

Homlokráncolva figyelem, nem mintha nem tetszene de… lázas lenne?

Közelebb lépek és a homlokára simítom a kezem. Nem tűnik olyan forrónak, talán csak egy kicsit, de az még mindig lehet a víztől is.

- Ugye nem piáltál valahol? – kérdezem furcsállva. Én magam sem gondolom így teljesen, de valahogy… felszabadultabb. Mint mikor lázasan motyogott nekem, hogy milyen jó illatom van.

Kuncogni kezd és összegömbölyödik az ágyon. – Nem iszom alkoholt… csak egyszer ittam egy kis pezsgőt, még nagyon régen. Talán majd megkóstolok valamit.

Rámosolygok, elképzelni sem tudom őt spiccesen, valószínűleg olyan édesen bújós lenne. Másképp nem tudok rá gondolni. És talán eléggé kába lesz, hogy másnap ne emlékezzen semmire.

- Ezt az ötletet díjazom. Bemehetnék egy jó kis koktélbárba végigkóstolni a menüt.

- Még nem tudom, mit szeretnék először. – mormogja álmos mosollyal. – Most aludjunk. Aludni akarok.

Odébb húzódik, helyet adva nekem is mire bemászok melléje a takaró alá. Hátat fordít nekem, kiskifli-nagykifli pózba helyezkedünk, de tétovázok egy picit.

- Hozzád érhetek? – elővigyázatosabbnak kell lennem, mert nem rajongok a következményekért. Szinte el is felejtettem, hogy mennyire tud fájni, pedig a délutáni még csak egy kisebb kihágásnak számított.

- Miért ne? – dörmögi a párnába és a csuklómat megragadva a mellkasához kanyarítja. A csupasz bőre nagy kísértés, a sötét haja alól kivillanó fehér folt szinte könyörög, hogy csókoljam meg.

- Mert ha nem emlékeznél délután sírva rohantál el előlem. – emlékeztetem halkan.

Nem mond semmit, majd egy pillant múlva hátrafordul olyan bűnbánó szemeket vágva, mint délután. – Csak megijedtem, mikor nekiszorítottál a kanapénak. Tudod… egyszer a felsősök majdnem ugyanígy csináltak, de ők megverni akartak. És meg is tették.

Visszafordítja a fejét. Nem mondok semmit, felfogtam az indokot, de a bocsánatkérés nem az erősségem. Inkább kiverném a szart is azokból a görényekből és remélem egyszer még sor kerülhet arra is.

 

***

 

Reggel a vekker csörömpölésére pillantok fel a nappali kanapéjáról. Az anyja tegnap hazahozott egy újságot, tv híján azt csentem el és olvastam ki, hogy tájékozódjak. Nem sok újdonság, ugyanaz megy évről évre. Leváltották ezt meg ezt a minisztert, jön a világvége, pénzhamisítás, hatodszorra is férjhez ment egy színésznő… semmi extra, de komolyan.

Andy a nyitott ablak előtt áll mikor a szobába lépek, tényleg jobban lehet, mert nem tűnik olyan nyúzottnak.

Megpördül mikor a nyitott ajtóra koppintok és elmosolyodik.

- Nocsak, rögtön így reggelre?

- Olyan szépet álmodtam! – sóhajtja az ablakkeretnek támaszkodva. A mellkasa megfeszül a mozdulatban, a vékony, szinte áttetsző bőre izgatóan feszül a csípőcsontjára.

Ettől nekem is szép álmaim lennének! Kár hogy már nem tudok aludni…

- Daron, anya alszik még?

- Aham.

- Akkor… azt akarom, hogy tűntesd el innen az összes ruhámat. – jelenti ki vigyorogva.

Hogy mit? A ruháit… és mostanra már a „kérem” szó kimondása kiment a divatból?

- Most viccelsz, vagy tényleg?

- Csak csináld! Megpróbálok változtatni emlékszel? – közelebb lép hozzám – Te mondtad, hogy nem állnak jól nekem ugye? Akkor tűntess el mindent és adj helyette újakat! Olyanokat, amik passzolnak hozzám, amik jól állnak.

Ezt mondaná egy normális ember. De Andy nem normális! Ő a fura a köbön!

Ahogy most is, de ilyen hajmeresztőt még nem kért és azt hittem nem jutunk el ide, csak max ezer év múlva. Viszont végre megfogadja a tanácsom. Alig várom már hogy valami szexisben és főleg farmerben lássam!

Egy csettintéssel tüntetek el mindent a szekrényből, még a szennyest is. A fejemben ezerrel pörögnek le a tévében, kirakatokban, az embereken látott divatos cuccok és azokat mint belevarázsolom Andy ósdi szekrényébe. Minden a méretében, a legfinomabb legmárkásabb anyagból.

- Parancsolj, kicsi gazdám. – vigyorgok rá, kellemesen ellazulva az erőm megmozgatásától. - Aztán feszüljön az a farmer!

 

 

Andy Hutchner


- Mi a holnapi program?

Lehunyt szemmel veszek egy mély lélegzetet. Fantasztikus érezni az izmok nyúlását, ahogy a hideg, esős levegő végigborzongat. Nem vagyok oda elvakultan az ilyen kis vézna testekért, de a Daron fölötti hatalom kárpótol. Meg egész pofás. De érzem a kölyök hánykolódását…

- Bemegyek a suliba – hányom szét a tökéletes rendbe pakolt ruhákat. Ennyi? Ez eddig nagyon szar, semmi nincs, ami legalább a mérete lenne?! Ez ellen sürgősen tennünk kéne valamit. Lehangoló! – Már jól vagyok, jót tett a mai nap… pihenő.

- Oké. Akkor kéred a házit? – szinte dorombol is mellé, a szekrénybe mosolygok. Hízeleg, imádom… - Mondtam, hogy benne lesz a füzetedben.

- Nem kell – állok fel, a kezemben valami hirtelen talált vacakkal. Estére megteszi, eszemben sincs hagyni, hogy gyanút fogjon. De Daron van annyira narcisztikus és önző, hogy jobban értékelje majd, amit tőlem kap, mint amit ez a kis nebántsvirág nyújtani tudott. – Tudod – nézek rá halvány mosollyal. Végigkarmolnám a mellkasán a mintákat, volt már hozzá szerencsém, de még nem… - Gondolkodtam azon, amiket mondtál. Azt hiszem, néhány dologban igazad volt – mondom halkan, szinte bűnbánó pillantással.

- Szeretem ezt a mondatot – vigyorog. Lankad a gyanú – Na és miben volt igazam, kicsi gazdám?

- Hogy ki kéne próbálnom új dolgokat. És örülnöm kéne, hogy kívánhatok, amit csak akarok! – halvány mosollyal lépek be a fürdőbe, becsukva magam után. A meztelen talpam alatt ropog a tükör minden szilánkja, de fel se veszem. Egy mozdulatomra eltűnik. Nem hagyom, hogy bármi elrontsa a szórakozásom, túl rég óta raboskodtam abban a kis dobozban szórakozás nélkül, és ahogy a test memóriájában látom, Daron is vagy tizenöt éve nélkülöz mindenféle földi finomságot. Istenem, milyen kegyes a sors…

Test nélkül, ingerek nélkül, amíg ez a szerencsétlen, kétségbeesett lélek nem jött arra, az ujján a gyűrűvel, aminek megvolt az a kisugárzása, hogy belé kapaszkodhassak.

Belesimítok a még nedves tincsekbe, élvezem, hogy surran az ujjam alatt, a mozgást, aztán kisétálok. Csak a nadrágban. És még annál is jobban élvezem Daron felvillanó, izzó szemeit és provokálom, hogy vajon mikor szakad el nála a cérna, hogy rám vesse magát.

- Mivel kezdünk? – néz rám.

- Még gondolkodom rajta – játszom a szerepem – Az iskola miatt kevesebb az idő, és még itthon is tanulnom kell.

Andy egy megszállott munkamoralista volt személyiség, stílus és érvek nélkül. Egy kis pondró, aki a régi időkben a rabszolgák rabszolgája volt, mert nincs meg benne az az életösztön, hogy vigye is valamire. Ha ez hirtelen leszarom duhaj életmódba vált, Daron se olyan ostoba, rájön. És nem akarom, azt akarom hogy higgye, hogy Andy lesz olyan kis kéjenc… sokkal élvezetesebb lesz. Pláne ha úgy alakot mindent, hogy a személyiség végignézze, megtörjön, hamarabb feladja.

- Mi lenne, ha minden infó, amit aznap vesztek a suliban, a fejedbe szállna? Nem kéne itthon gürizni a leckével, és helyette kipróbálhatnánk ezt… azt – simít végig az ujjbegyeivel a vállam hajlatán. Akaratlanul is felvillan a szemem, de lesütöm a pillantásom. Folytasd…

- Ez tetszik – sóhajtok jólesően, de aztán felállok. Ne bízd el magad. Andy vak a jelzésekre, ezért nem akarja észrevenni, hogy csak kihasználják. Az iskolát nem hagynám ki semmi pénzért, mulatságos lesz. – Fél négyig vannak óráim – nézem meg – Utána kitalálok valamit… Ó! Majd elfelejtettem – forudlok felé mosolyogva – Daron, azt akarom, hogy mindent, amit az órákon elmondanak, azonnal megjegyezzek.

Felfut a szemöldöke, de egy mozdulattal teljesíti a kívánságot. Tökéletes, szóval még ha idővel rá is jönne mindenre, akkor sem tudna mit tenni. Nem bánthat, nem okozhat fájdalmat és minden parancsom kénytelen teljesíteni… - Minden megvan – pislogok rá – Így rövid úton zseni lehetek.

- Volt már aki azt kérte, növeljem meg az IQ-ját, még régebben – meséli, én pedig eldőlök az ágyon, a puha párnába fúrva az arcom. Mennyei, érzem, ahogy kiroppannak a csontjaim!

- És bevált? – nyújtózok ki, a szemem sarkából figyelve, ahogy megakad a lélegzete és az ujjai ökölbe szorulnak. Gyerünk… érints meg, kellemesen fogsz csalódni. – Ma is velem alszol? – kínzom még egy picit jobban.

- Akarod?

- Ühümm – dünnyögök. – A tested felmelegíti az enyémet is…

Hát ha még tudnád, mennyire! A kezét a homlokomra teszi, lehunyom a szemem macskás mosollyal.

- Ugye nem piáltál valahol? – kérdezi lassan.

- Nem iszom alkoholt – hunyom le a szemeim – Csak egyszer ittam egy kis pezsgőt, még nagyon régen. Talán majd megkóstolok valamit. – mézesmadzag.

- Ezt az ötletet díjazom – kap az ötleten. Le akar itatni, hogy garázdálkodhasson? – Bemehetnénk egy jó kis koktélbárba végigkóstolni a menüt.

- Még nem tudom, mit szeretnék először. Most aludjunk, aludni akarok!

Odébb csúszok, jelezve, hogy ragaszkodom a társaságához, de látom, hogy aggasztják a délután történtek. Csendesen szedem elő a megfelelő emlékeket.

- Hozzád érhetek…?

- Miért ne? – mosolygok magam elé, a szemem sárgán villan fel, ahogy elkapom és magam köré húzom a karját.

- Mert ha nem emlékeznél, délután sírva rohantál el előlem – súgja. Lehunyom a szemem egy hosszú pillanatig, hogy eltűntessem az énem, és előszedem Andy bárgyú bociszemeit, amely meghatják ezt a nagy mamlaszt. Plusz egyébként is érzem, hogy a szemei a gyengéi.

- Csak megijedtem – fordulok felé, előkeresve egy használható régi emléket. – Mikor nekiszorítottál a kanapénak. Tudod… egyszer a felsősök majdnem ugyanígy csinálták, de ők megverni akartak. Meg is tették – fordulok vissza tárgyilagosan.

Ez a kis hülye meg hagyta, sőt, ő érezte magát szarul. Lehunyom a szemem és elégedetten mosolyogva hagyom, hogy immár hosszú idő után először pihentetően aludjak.

XxX

Korán kelek, érzem, hogy félúton Daron kisurran mellőlem, de ráhagyom. Elfekszem az egész ágy felületén, és bár aludtam jobban is, a kezdetnek nem rossz, sőt, üdítő változatosság.

Mire bekoppant, a szekrény nagyját áttúrtam és egy kicsit sem vagyok elégedett. Ezt én nem veszem fel, inkább járok pucéran.

- Nocsak, rögtön így reggelre? – mosolyog rám. A szekrényajtót a nagy tükörrel gondosan bezárva tartom.

- Olyan szépet álmodtam! – nyújtózok ki. – Daron, anya alszik még?

Anya, pff…

- Ahamm. – biccent, nekidőlve az ajtófélfának. Végigmérem az alakját, a vállait, és egy kicsit forgatok a bennem szenvedő lélek kínjain.

- Akkor… azt akarom, hogy tűntesd el innen az összes ruhámat – intek a szekrény felé vigyorogva.

- Most viccelsz, vagy tényleg? – egyenesedik ki.

- Csak csináld. Megpróbálok változtatni, emlékszel? – mosolygok lágyabban – Te mondtad, hogy nem állnak jól nekem, ugye…? Akkor tűntess el mindent, és adj helyette újakat. Olyanokat, amelyek passzolnak hozzám, amik jól állnak.

Figyelem, ahogy egymás után tűnnek el a dolgok, mintha valami hirtelen kór rágná szét őket, és amikor biccent, elégedetten mosolygok rá. Szép munka.

 - Parancsolj, kicsis gazdám – vigyorog rám, és szinte látom, hogy mennyire rá van indulva a témára. Ez hízelgő. – Aztán feszüljön az a farmer.

- Az csak rajtad múlik – mosolygok rá, de aztán rácsukom az ajtót. Ne leskelődjön… kinyitom a szekrényt és farkasszemet nézek a sápadt Andyvel, akinek fekete bogárszeme félve, de mintha némi harcos daccal átitatva remegne.

- Hagyd ezt abba! – figyeli, ahogy átnézem a friss ruhatárat.

- Mert? Eddig csak jót csináltam neked. egészséges vagy, jól fogsz kinézni… - vigyorgok, miközben kiválasztok egy fekete farmert, és egy sötétzöld pulóvert, amely épp annyira passzentos, hogy ne legyen kurvás, viszont kiemeli az alakom és a bőröm. Tetszik ez a modern divat, tényleg.

- Kihasználod Daront! Ő nem egy szolga!

- De, az – mosolygok rá, ahogy áthúzom a fejemen a ruhát és előkeresek egy pár fekete zoknit. Kiválasztok egy fekete, férfiasan elegáns kardigánt és magamra kapom, majd a cipőknél hezitálok. Nem veszek fel tornacipőt, az rettentően ocsmány. – Az a dolga hogy teljesítse a kívánságokat, és ezt is fogja tenni. És ne félj, meg lesz érte jutalmazva – mosolygok rá. A sárga szemek elragyognak az összképtől, bennük a vízszintes, vékony pupillával. Ilyennek képzelték el a sátánt, de éltem már papban is. Nincs nagy különbség. És most engedelmeddel, megyek az iskolába!

Becsukom az ajtót, de előtte még mélyen a ruhák közé túrok, ahová a kis zenedoboz lett száműzve. Ennek mindig a közelemben kell lennie, a mediátor… amihez hozzákötöttek… mint Daronnak a gyűrű. Kellemetlen. Ő gazdára, én gazdatestre vagyok utalva, de most mindketten jól jártunk.

- Kész vagyok! – zárom be a szekrényajtót és vele együtt az akadékoskodó kölyköt, majd picit hátratúrva a hosszabb tincseket lépek ki az ajtón. Halvány mosollyal pillantok Daronra, aki a kanapén ülve felegyenesedik, végigmérve rajtam.

- Szuper – dörmögi mély hangon, én pedig elégedetten mosolygok felvéve egy cuki, macskás pillantást. – Azt a rohadt…

- Örülök, hogy tetszik. Tényleg jó?

- Kurva jól nézel ki – áll elém, én pedig mosolyogva felnézek rá.

- Jó az ízlésed – hunyorítok a szép fekete szemeimmel. – elég feszes? – provokálom nevetve. - Menjünk, mert elkésünk – térek ki a keze alól, ahogy érintene. Játszom vele, és rettentően élvezem… felkapom a táskát, de igazából egy porcikám sem kívánja az iskolát. Ezer és egy sokkal jobb dolgom lenne. De egyelőre tartani kell a szintet…

XxX

Besétálok, Daron mögöttem. Tudom, hogy nem látják, de tetszik, hogy ráérősen, zsebre vágott kézzel és némiképp unottan néz körbe. De Andy jó fiú, szorgalmas, leüljük a sittet. A világ minden ideje a mienk.

- Hutchner! – szól valaki kellemetlenül paprikás hangon, de kell két pillanat hogy regisztráljam, nekem szóltak.

- Igen? – mézek fel rá. Egy srác.

Óóó… neki kellett volna az a lecke a múltkor! Hát rohadtul nem, bocsi. Nem sajnálom.

- Miattad vágott be a tanár egy karót, mert basztál bejönni! Féltél, mi? – ragadja meg a felsőm, de csak felvonom a szemöldököm.

- Legalább élvezted? – hunyorítok. – Vedd le rólam a kezed. Ugráltass mást a hülyeségeiddel – söpröm le a felsőmről a kezét.

- Mégis mit képzelsz… - akad el a lélegzete, de épp becsöngetnek, és a sarkon feltűnt két idősebb kriptaszökevény, és úgy látom, nem akar, nem mer tovább szemtelenkedni. – Délután még számolunk, te kis rohadék…

- Alig várom – integetek el udvarias mosollyal, aztán komoly arccal nézek utána. Gyorsan kiválasztom a kellő könyvet, a többit pedig a szekrénybe szórom.

- Azta – dől az egyik fémajtónak Daron – Ez nem volt semmi.

- Komplexusos idióta – morgok. – Nem fogok többet ugrálni a fajtájának.

- Tényleg jót tett neked az a séta – néz rám, de valami nem tetszik a szemében.

- Nem a séta – mondom, ahogy az osztály felé sietek – Te. De most ccs… - mosolygok rá, és leülök a helyemre.

XxX

Egész idő alatt hallgatom a fejemben visszhangzó kis hülyegyerek sirámait, nagyon megy az agyamra, de egyelőre nem tudok mit tenni ellene. Ott van. Majd eltűnik. Nem is figyelek az órára, csak úgy tessék-lássék leírok valamit, egy kicsit sem izgat.

Se munka… nem. Hatalmas a világ, sokat változott, ki akarom tapasztalni, mulatni egy nagyot!

„El foglak vinni Vegasba…”

Felvonom a szemöldököm és elmosolyodok.

- Andy – szólal meg a tanár, mikor végre kicsöngetnek és én pakolászom össze a cuccokat.

- Igen? – lépek az asztal elé.

- Minden rendben? – mér végig az öreg mókus.

- Igen, uram. Miért?

- Olyan máshogy nézel ki. Sokkal jobban, olyan…

- Köszönöm, örülök, hogy tetszik – mosolygok, oldalra biccent fejjel. – Úgy gondoltam, nem árt egy kis vérfrissítés.

- Nos, a magabiztosságodnak minden esetre jót tett, ennek nagyon örülök – mosolyog rám. – Csak így tovább.

XxX

Hogy ennek a napnak végre vége, hihetetlen, hogy bírják ezt a diákok tömegei?

- Kegyetlenség – morgok, miközben a hátamra vágom a táskát. Daronra pillantok – Menjünk haza, megfájdul a fejem ettől a sok hülyeségtől.

- Hutchner!

- Ez nem igaz – fordulok az ismét megjelenő szőke tesztoszteronhuszár felé. – Igen?

És mögöttem még kettő, hasonló neandervölgyi. Felvonom a szemöldököm. Egyértelmű balhé-szaga van a levegőnek, kérdőn nézek fel Daronra, aki csak vigyorogva megvonja a vállát.

- Nem hagyom, hogy bajod essen. Csak kívánnod kell – elmosolyodok. Nem is figyelek arra, mit ugat a szőke…

- Csak ha nem fáradtság…

Durr. Egy ököl az arcomban landol, de a hátam mögött álló kettő le is fogja a karom. Felszakadt a szám, érzem, elönti a vér és muszáj kiköpnöm. Ez undorító. Daron megfeszül, de csak megrázom a fejem. Ugyan.

- Mégis mit gondoltál, pontosan tudod, hogy mi lesz a vége, ha nem vagy velünk jóban – dörgöli az öklét. – Nem kértem olyan sokat!

Nem válaszolok, csak rámosolygok, és hátrarázom a hajam, megfeszítve a kezeim. Olyna könnyedén eltiporhatnám, féreggé változathatnám, hogy aztán az olasz bőrcipő sarka alatt roppanjon szét, és még csak szívfájdalmat sem éreznék miatta, de…

Daronra pillantok.

- Előjönnél, kérlek?

Megdöbbenve néz rám, de szépen kértem, és a hirtelen felbukkanásától a három idióta megdöbbenve hőköl hátra. Lerázom magamról a gorillák érintéseit és a kézfejemmel megtörlöm a szám. Kellemetlenül fáj.

- Tudod, elegem volt belőled. És most megvan a lehetőségem, hogy véget vessek ennek a siralmas sorozatnak, amit miattatok kellett elszenvedni. Bemutatom Daront – mosolygok fel rá és finoman megtapintom a karját – Ő lesz a vendéglátótok. Azt teszel velük, amit akarsz. Csak ne haljanak bele – fordulok el, undorodva nézek a három fiúra, akiknek csak a szájuk nagy és a kisebbekkel szemben gondosan fitogtatják az erejüket…

- Bármit? – vigyorodik el a szellemem, én pedig rámosolygok.

- Ne fogd vissza a fantáziád.

Nem kell sok idő, és undorodva nézem ami a három nyüszítő szarkupacból maradt. Előveszem a táskámból a kész dolgozatot, amit Andy csinált ennek a majomnak, és fölé tartva rászórom a pedáns, gyönyörűen írt lapokat a képekkel, hogy beborítsák.

- Itt a leckéd. Ne mondd, hogy én nem tartottam be a szavam – mosolygok. Kifelé indulok, hallom Daron cipőjének koppanását, de mielőtt bármit mondana, felpillantok rá. – Köszönöm…

- Mit? – vonja fel a szemöldökét. Ő gonosz, önző és arrogáns, élvezte, amit tett, bármekkora fájdalmat is okozott, minden pillanata kéjes érzéssel töltötte el, akármennyire is akarja tagadni. Megállít és az ujjával megsimítja a vérfoltos állam, a felszakadt ajkam.

- Hogy ott voltál. Nélküled nem lettem volna ilyen bátor – sütöm le a szemeim, némi zavart pírt is sikerül varázsolnom az arcomra. – És megvédtél…

- Ahogy kívántad – nem veszi el a kezét, halvány mosollyal nézek fel, de ahogy húzódik a seb, túlzóan fájdalmas fintorral nézek rá. Meg se érzem, de kell a színjáték.

- Ha nem kívántam volna, nem is segítesz? – hunyorítok jókedvűen, megérintve a csuklójánál.

- De! – nevet fel, letörölgetve a frissen szivárgó vért – Nagyon fáj?

- Fáj – biccentek.

- Csak kérned kell – emlékeztet. Nem kell folyton felhoznod, de Andy van annyira analfabéta, hogy inkább mártírként szenved… igen. Mártír.

- Gyógyítsd meg – nézek a szemébe – Kérlek – lehelem csendesen, megszorítva a csuklóját – De nem akarom csak úgy… úgy érezném, megint csak kihasznállak…

- Ezt már megbeszéltük párszor – nyög fel szenvedve, de halvány mosollyal pillantok fel rá.

- Gyógypuszit akarok – mondom, mire meghökkenten akad belé a szó. Jókedvűen nézek rá – Elvégre ezt kérted te is tegnap, nem? Ez a legkevesebb…

 

 

Daron



- Az csak rajtad múlik – mosolygok rám, de bezárja az orrom előtt az ajtót. Pedig nem bántam volna, ha előttem próbálgat.

A nappaliban ülve várok rá, míg egy negyedóra múlva elő nem kerül. Végignézek rajta, a változás… eszméletlen, mintha nem is ő lenne… vagyis még mindig ő azokkal a szép szemeivel, de egy sokkal szexibb, huszonegyedik századi kiadásban.

- Szuper – a nadrág isteni. Felül a combjára simul, majd egyenes szárral lefelé és amikor megfordul…  – Azt a rohadt…

Egyszerűen markolnivaló feneke van!

- Örülök, hogy tetszik. Tényleg jó? – kérdezi körbefordulva.

- Kurva jól nézel ki – lépek elé, ő pedig elmosolyodik.

- Jó az ízlésed – tudom – Elég feszes? – még meg is fordul, szinte könyörög a hátsója, hogy érjek hozzá, de ha egyszer megteszem, nem biztos, hogy egyhamar eleresztem.

- Menjünk, mert elkésünk – kitér a kezem elől.

Ha nem akarja, hogy hozzá érjek, akkor nem kéne mutogatni! Lehet, hogy jobb választás volt a lógó nadrág. A farkamat figyelembe véve mindenképp.

 

***

 

A suliban lévő nyüzsgés kicsit idegesítő, de azon legalább jól szórakozom, hogy sokan megbámulják Andy-t. Lehet, hogy meg sem ismerik, ha pedig mégis akkor azon agyalnak, hogy mi a fene történt ezzel.

- Hutchner!

Ó, ó, ó. De ismerős ez az irritáló hang.

- Igen? – néz hátra Andy, velem együtt.

Ez az a hülye köcsög, aki nem tudja magának elkészíteni a leckét.

- Miattad vágott be a tanár egy karót, mert basztál bejönni! Féltél, mi? – megragadja a felsőjét és a szekrényhez nyomja, ha bedurvul ellátom a kis görény baját.

- Legalább élvezted? – hunyorít rá, nekem meg felszalad a szemöldököm – Vedd le rólam a kezed. Ugráltass mást a hülyeségeiddel!

Egyszerűen lerázza magáról a srác kezét, én meg csak bámulok. Mi. A. Franc.

A múltkor rá sem mert nézni erre a lúzerre most meg elküldi a sunyiba?

- Mégis mit képzelsz… - már épp felmenne a pumpa mikor megjelennek a tanárok. – Délután még számolunk, te kis rohadék…

- Alig várom – integet mosolyogva.

Nem kicsit meglepve dőlök neki a kopott fémszekrénynek. Leplezetlenül bámulva a gazdámat, aki hogy is mondjam… nem teljesen önmaga. De jó értelemben?

 - Azta. Ez nem volt semmi.

- Komplexusos idióta – mormog maga elé. – Nem fogok többet ugrálni a fajtájának.

Fajtájának? … Nemrég még nem ez volt a véleménye…

- Tényleg jót tett neked az a séta. – jegyzem meg, most már kicsit furcsállva a helyzetet.

- Nem a séta – siet az osztály felé – Te. De most ccs…

Nos, az tény, hogy én egy igazi jótevő vagyok meg minden, de ez akkor is fura. Mitől lett hirtelen ilyen önbizalma? Általában egy motivációs beszédkúra hat ilyen pezsdítőn az emberekre, de ő még csak a közelében sem volt ilyesminek…

 

***

 

Az órákat nagy unalomban végigülöm, magamban kommentálom a törit. A matekból egy szót sem értek. Ha számolni akar az ember, mi a francnak kell betűkkel helyettesíteni a számokat? Fel nem foghatom, de komolyan. És csodálkoznak, hogy ez után a sok szar után a tinédzsernek számológép kell, hogy kiszámolja a napi fogyasztására szánt pénzt.

Andy is valamin jártatja a buksiját, nem ír semmit a füzetébe, de nem is kell, hisz a kívánsága miatt mindent azonnal megtanul, ami elhangzik. Mint egy intelligens tudatalatti.

 

Kicsöngetnek végre az utolsó óráról is, éppen a cuccait pakolja össze, mikor ideszól az egyik tanár.

- Andy?

- Igen?

- Minden rendben? – kérdezi, furcsállón végigmérve a gazdám.

Végre, minden rendben. Ezt kellene mondania, mert kezd helyreállni az ízlésficama.

- Igen, uram. Miért?

- Olyan máshogy nézel ki. Sokkal jobban, olyan…

- Köszönöm, örülök, hogy tetszik. Úgy gondoltam, nem árt egy kis vérfrissítés. – mosolyog az öregre.

- Nos, a magabiztosságodnak minden esetre jót tett, ennek nagyon örülök. Csak így tovább.

Na, igen. Nem mondom, hogy nekem nem fura ez a hirtelen váltás, de majd meglátjuk mi sül ki belőle. Végül is erre akartam rádumálni mióta itt vagyok és végre hallgatott rám. Halleluja!

Mire elmegy a tanár és összeszedi a cuccát megint meghallom annak az idiótának a hangját.

- Ez nem igaz – fordul a srác… vagyis srácok felé – Igen?

Úgy tűnik jöttek keménykedni. A kis pöcs biztos úgy érezte egyedül nem bír el egy vékony, ötven kilós kölyökkel és hozta a két másik hülye haverját. Legfeljebb hármat porolok ki egy helyett. A több jobb, mint a kevesebb…

- Nem hagyom, hogy bajod essen. Csak kívánnod kell – mosolygok Andy-re, hogy el ne felejtse.

- Csak ha nem fáradtság…

A mondat közepén hirtelen lendül az ököl, ami eltalálja az arcát. A feje oldalra fordul, elhúzódni nem tud, mert a két idióta lefogja.

Ezt kurvára nem kellett volna!

Mikor közbe lépnék, Andy nem engedi. Remélem nem akarja hagyni hogy laposra verjék, valami olyan hülye dumával magyarázva, hogy az ő hibája volt, mert nem hozta el amit megígért.

- Mégis mit gondoltál, pontosan tudod, hogy mi lesz a vége, ha nem vagy velünk jóban. Nem kértem olyan sokat!

Vérző alsó ajka mögül rájuk mosolyog, mintha semmi sem történt volna. Biztos megszokta már, de azért nem kéne ennyire örülnie…

Rám pillant, már várom az engedélyt, de teljesen mást kapok. - Előjönnél, kérlek?

Meglepetten pillantok rá, hogy komolyan gondolta-e. Nem utasítás volt, hanem kérte ahogy korábban is, vagyis ezt is meg kell tennem.

A szellemalakot ledobva öltök testet a három idióta legnagyobb riadalmára. Elégedetten vigyorogva bámulok rájuk, a szerencsétlenek hátrálva araszolnak elfelé, egymásba botladozva esnek el.

- Tudod, elegem volt belőled. És most megvan a lehetőségem, hogy véget vessek ennek a siralmas sorozatnak, amit miattatok kellett elszenvedni. Bemutatom Daront – mosolyog rám, majd a karomra simít – Ő lesz a vendéglátótok. Azt teszel velük, amit akarsz. Csak ne haljanak bele.

- Bármit? – ez nagyon jól hangzik!

- Ne fogd vissza a fantáziád.

 

Úgy is teszek. Az idióták nyüszítve fetrengnek a földön pedig fizikailag hozzájuk sem értem. Egy kis energiát használva a fejükbe másztam, előszedve az összes olyan jelenetet, amikor megvertek valakit, köztük Andy-t is és a verések összes fájdalmát egyszerre zúdítottam rájuk. Had élvezzék ki ők is a művüket! A végén pedig mikor már alig mozogtak a sokktól, egy jó kis rontást raktam rájuk: Az első köcsögnek elkezd kihullani a foga, ha másokat terrorizál. Minden alkalom egy fogába kerül majd. A másiknak a haja kezd kihullani, a harmadik pedig eltöri valamelyik csontját, ha megüt egy embert.

Érdekes lenne kivárni a végét, de őket ismerve… hasznos kis rontások lesznek ezek!

- Itt a leckéd. – szórja rá Andy az elkészített nyomtatványokat. - Ne mondd, hogy én nem tartottam be a szavam.

Egyszerűen ott hagyjuk őket a francba, nem is érdekel mi lesz velük, végül is nem tettem semmi rosszat. Kiérdemelték amit kaptak.

Ezzel láthatóan Andy is megkönnyebbült, többé nem fogják szekálni és megverni, nem kell más leckéjével bajlódnia. Remélem kitart ez az önbizalom!

– Köszönöm… - mondja amint a folyosóra értünk.

- Mit? – inkább nekem kéne megköszönnöm, hogy végre használhattam a tudományom.

Mielőtt még kiérnénk a suliból megállítom őt és gyengéden az ajkaira simítok. Még mindig vérzik egy picit, meg kéne gyógyítani.

- Hogy ott voltál. Nélküled nem lettem volna ilyen bátor – süti le a szemeit szégyenlősen, megcsillantva ezzel a tegnapelőtti tartózkodó Andy-t is – És megvédtél…

- Ahogy kívántad.

Elmosolyodik, de a sebe húzódásától fintorba rándul az arca.

- Ha nem kívántam volna, nem is segítesz?

- De! – akkor is élveztem volna, hogy láthatatlanul ütöm meg őket. Letörlöm a kiserkent vért, hogy láthassam a sebet. Szerencsére nem olyan csúnya. – Nagyon fáj?

- Fáj…

- Csak kérned kell – nem akarok neki könyörögni érte, kezd lassan belejönni.

- Gyógyítsd meg. Kérlek – suttogja, vékony ujjait a csuklómra fonja – De nem akarom csak úgy… úgy érezném, megint csak kihasznállak…

- Ezt már megbeszéltük párszor – nyögök fel fáradtan.

Ne már! Most megint kezdhetjük elölről?!

- Gyógypuszit akarok – jelenti ki, a döbbenetemet nem is rejtem véka alá, még akkor sem ha jót mosolyog ezen – Elvégre ezt kérted te is tegnap, nem? Ez a legkevesebb…

Van benne valami. Mivel tegnaptól alig értem hozzá és ugye volt az a kis egyezségünk, hogy az érintést a kívánságokért.

- Ki ne akarná ellopni az első csókodat? – mosolygok rá. A múltkori csak puszinak nevezhető, hála anyucinak.

Lehajolok hozzá, az ajkaimat puhán érintve a sebes részhez gyógyítom meg, s mikor már eltűnt a pici szakadás ténylegesen is megcsókolom. Lassan ízlelgetem őt, finom és gyümölcsös pedig most nem is teázott, mint a múltkor. Sokkal jobb, mint képzeltem… nem is érezni, hogy most csinálja először. Ügyesen csókol vissza, a karjai a tarkómra fonódnak ahogy magához húz és előre lépve ösztönöz, hogy én hátra lépjek. Addig hátrálok, míg a szekrény meg nem állít, akkor azonban fordítok a helyzeten és őt nyomom oda.

A nyelvem lágy simítással kér engedélyt a behatolásra, egy sóhajjal enged is nekem, majd finom puha mozdulatokkal simítja végig az övével. Nem tudom ösztönösem teszi-e, de jól csókol. Túl jól egy kezdőhöz képes.

Az egyik kezemmel lejjebb settenkedek a derekánál, birtokló mordulok fel mikor a feneke félgömbjébe markolok, erősem a tenyerembe szorítva az izgató domborulatot. A farkam már kőkeményen feszül a farmerem cipzárjához, követelve, hogy vele is foglalkozzanak, de Andy egy pillanat múlva pihegve elhúzódik.

Az ajkai enyhén nyitva, az arca édesen kipirul.

- Mi a gond kicsi gazdám? – kérdezem, miután kicsit rendeztem a légzésem.

- Az iskolában vagyunk. Meglátnak. – motyogja és elhúzódik tőlem.

- Ne már! Az előbb verettél meg velem három görényt és most ezen agyalsz. Egyszer még az őrületbe kergetsz! – morgom feszülten. Nem haragszom igazán, de a kielégítetlenség kezd sok lenni. Csak gyűlik és gyűlik a feszültség, hogy egy atombombához hasonlóan kirobbanjon majd.

Halvány mosollyal elfordul és elindul kifelé, én meg nagyot fújva követem. Nem megyünk a buszmegálló felé, nyilván más tervei vannak a kicsikének, de jelenleg egyáltalán nem bánom, hogy a fenekét stírölhetem, csak mikor szemben jön az első öreg néni, aki halálra váltan bámul, akkor kapcsolok.

- Andy, engem még mindig látnak. – állok le a járdán.

- Nem akarom, hogy eltűnj. Inkább… azt szeretném, hogy lássanak téged embernek! – mosolyog rám.

Teljesítem is a kérést, így nekem is praktikusabb, mert nem kell végig kukán sétálnom mellette. Az emberek így egy borostyánszínű szemet és egy normális formájú fület látnak majd, a többi marad ugyanaz. A jeleket sem tűntetem el, azok úgy is tetkónak néznek ki.

- Hová is megyünk?

- Előbb haza… aztán menjünk egy étterembe. Éhes vagyok. – gondolkodik hangosan.

- Nincs kedved főzőcskézni? – eddig mindig magának főzött.

- Még sosem voltam igazi étteremben. – hajtja le a fejét és megvonja a vállát.

Tényleg? Azért az nem olyan extrém hely. Azt még meg is értem, hogy sztriptíz bárban, vagy night klubban nem volt, na de étteremben?

- Szóval én fizetek? – vigyorgok rá, hogy újra jókedvre derítsem. Olyan könnyen le tud lombozódni, mint Londonban az időjárás.

- Igaz, pénzre is szükség lesz, ha szórakozunk. – bólint, az ujjaival megütögeti az ajkait, amiről rögtön a csók jut eszembe. Jól csókol…

- Mennyi legyen az annyi?

- Szerinted mennyi kellene? – kérdezi mosolyogva, közben befordulunk az ő utcájukba is.

- Amennyi befér a tárcádba. Vagy egy American Express, de az éttermekben ugye jobb a készpénz.

- Akkor kezdetnek kérek ötezer dollárt egy új pénztárcával, mert az enyém kicsit lerongyolódott már. – mosolyog és ki is halássza az igen csak viseltes fekete pénztárcát és miután kivette a személyijét belőle, kidobja az első kukába.

Körülnézek, de nem lát senki. A kezembe gyűlik a fényes energia, s mikor eloszlik az aranyszínű köd, egy vadonatúj fekete bőrpénztárca pihen benne, dugig megrakva ropogós zöldhasúval.

 

Az ajtóban azon vagyok, hogy fölvegyem a szokásos kandúr alakomat, de mikor meglátja mire készülök, megállít. Először nem értem a dolgot, de mikor röviden megmagyarázza, hogy így nem kell bujkálnom, nem vitázom. Most az anyja is embernek lát, szóval oké.

Amint belépünk azonnal találkozik is a tekintetem a szennyes kosarat tartó anyucival, de mikor végigméri Andy-t is homlokráncolva leteszi.

- Sziasztok… - mondja lassan és tétován.

- Örvendek Ms. Hutchner, Devon vagyok, Andy barátja. – mondom határozottam, de kéznyújtás helyett csak biccentek.

Nem fogom fogdosni…

- Öhm én is örülök…

Láthatón még mindig zavarban van a fiáról rám, majd rólam Andy-re pillant.

- Devon… megbocsátasz nekünk egy pillanatra?

Ó, ó, kezdődik a buli? – Hogyne. – Andyre pillantok – A szobádban megvárlak.

Tökéletesen ismerve a járást elsietek, de az ajtót nem zárom be magam mögött. Kíváncsi vagyok mi lesz a téma.

- Andy ki ez a fiú, még sosem meséltél róla?

Fiú? Hétszáznyolcvanöt éve nem hívtak fiúnak! Lehet, hogy most örülnöm kéne a fiatalos fizimiskának, de azért lefiúzni sértő…

- Az étteremben találkoztunk ahol dolgozom és összebarátkoztunk. Talán baj?

- Nem, nem. Örülök, hogy végre van egy barátod. De… összefutottam ma az újságszállítóval és azt mondta reggel nem mentél kihordani. És honnan vannak ezek a ruhák?

 

 

Andy Hutchner


- Ki ne akarná ellopni az első csókodat? – terül szét széles vigyor az arcán, és teljesen elém lépve hajol le. Teljes nyugalommal várom, lehunyt szemmel élvezem a puha simítást, és a bizsergést, ahogy összeforr a repedés az ajkamon, de aztán még közelebb, még jobban hozzám simul, igazán megcsókolva.

Hallom magamban a kölyök megdöbbent sikoltását, a remegést. Energiával tölt fel a zavara, a félelme és a fájdalma, egyszerűen túltengő elégedettséggel karolom át a nyakát, lejjebb húzva magamhoz, visszacsókolva.

Pár lépés után a hátam egy merev szekrényajtónak nyomódik, de visszafogom a kaján kis énem, hogy itt nyíltan orgiázzunk, nem éppen Andy stílusa, de Daron annyira jól csókol, sőt, mást még jobban tud, de szenvedjen addig! Nem lehet elfelejteni azt a teljesítményt…

Az ajkába harapok, amikor a seggembe markol és még közelebb von az öléhez, érzem, nagyon is feszültek lent a dolgok de…

- Mi a gond, kicsi gazdám? – nyalja meg az ajkait, miután finoman eltolom. A-a…

- Az iskolában vagyunk, megláthatnak – játszom a kis zavart, erényes fiút, akinek már az hihetetlen mocsokság, hogy egy férfi megcsókolta… Ez a kölyök egyedül halt volna meg egy csomó macskával.

- Ne már! Az előbb verettél meg velem három görényt és most ezen agyalsz? Egyszer még az őrületbe kergetsz – túr a hajába, de én csak elmosolygok rajta. Bizony, alig várom, hogy szétrobbanj és leteperj.

Felkapom a táskát és nyugodt, ruganyos léptekkel ballagok hazafelé. Nem szállok buszra, fuj. Ebben a városban sem akarok maradni, a világ túl sokat változott ahhoz, hogy a seggemen üljek.

- Andy… engem még mindig látnak – torpan meg, felé fordulok.

- Nem akarom, hogy eltűnt. Inkább… azt szeretném, hogy lássanak téged az emberek – mosolygok. Figyelem, hogy az annyira jellegzetes vonásai kicsit visszafogottabbá szelídülnek. Kár.

- Hová is megyünk? – sétálunk tovább.

- Előbb haza – vonok vállat. – aztán megyünk egy étterembe. Éhes vagyok.

Kívánom a luxust, a minőséget. Annak idején is csak a legjobbal elégedtem meg, és most sem lesz másként, csak most Daron a ráadás. És pláne így, lepillantok a gyűrűre.

- Nincs kedved főzőcskézni? – lepődik meg.

- Még sosem voltam igazi étteremben – vonok vállat. Ez legalább igaz, ez a kölyök annyira spórolt mindenen…

- Szóval én fizetek? – vigyorog.

- Igaz, pénzre is szükség lesz, ha szórakozunk – gondolkodok el.

- Mennyi legyen az annyi?

- Szerinted mennyi kellene? – minek a pénz, jesszus, idióta, egyszerűen csettintéssel rendezni lehet a számlát.

- Amennyi befér a tárcádba. Vagy egy American Express, de az éttermekben ugye jobb a készpénz.

- Akkor kezdetnek kérek ötezer dollárt egy új pénztárcával, mert az enyém kicsit lerongyolódott már. – ásom elő és kiveszem az iratokat. Nem fáj a szívem semmiért.

Figyelem, ahogy Daron végre aktivizálja magát, és a megjelenő olasz bőr pénztárcát elégedetten forgatom. Tökéletes.

XxX

Amikor hazaérünk, szenved valamit, de eszemben sincs, hogy megint átalakuljon valami rühes macskává. Ugyan, dehogy, nevetséges, úgysem maradunk itt sokáig.

Kulcs, leteszem a helyére, felnézek. Aha. Anya.

- Sziasztok… - mér végig tartózkodóan. Mivan, semmi puszi? Milyen szomorú. Bent megint ficánkolni kezd a kis seggfej. Elég lerongyolódott spiné, nem ártana neki valami kis vérfrissítés. Egy jó fodrász, mondjuk.

- Örvendek, Ms Hutchner, Devon vagyok, Andy barátja – ez hülye név lett, édes.

- Öhm, én is örülök… - méri végig Daront, aztán megint engem. Abszolút nyugalmasan állom a pillantását. – Devon… megbocsátasz nekünk egy pillanatra?

- Hogyne – biccent, én pedig csak rámosolygok. Azzal a megszokott, üres, kifejezéstelen mosollyal, amiből úgysem lehet semmit kiolvasni, de megnyugtatja az embereket. – A szobádban megvárlak.

- Andy…? – néz rám a nő, én pedig még mindig mosolyogva nézek rá – KI ez a fiú, még sosem meséltél róla…

- Az étteremben találkoztunk, ahol dolgozom – dolgoztam, eszem ágában sincs ilyen hülyeségekre fecsérelni a megkapott időt – és összebarátkoztunk – vonok vállat – Talán baj?

- Nem, nem… örülök, hogy végre van egy barátod. De… összefutottam ma az újságszállítóval, és at mondta, reggel nem mentél kihordani… és honnan vannak ezek a ruhák?

Sok a kérdés, nő a pánik.

- Ne aggódj, minden rendben van – mosolygok rá, de látszik nem nyugtatja meg. Tartja a két lépés távolságot, viszont sejtem, Daron hallgatózik, nem akarok balhét. – Nem érte meg a munka, ennyi.

- Andy…?

- Nyugalom – lépek hirtelen elé, hogy hátrálni se tudjon, és az ujjam a homlokára nyomom. A szemem felvillan, bennem Andy rémülten és dühösen ordít fel, de épp csak megfeszülnek az izmaim az ellenállására. Sárga szemmel figyelem a nőt, ahogy lassan feladja az ellenállást és a kételyeit – Minden rendben, anya, hiszen ismersz, nem?

- De – sóhajt üveges szemmel. Mosolyogva engedem el és segítek neki leülni a kanapéra.

- Elmegyünk „Devonnal” – állok fel mellőle, de nyomok egy puszit az arcára. Szeretem a női testeket, kényelmesebben érzem magam bennük, mint egy férfiében, de jelenleg jobbat nem is kívánhatnék Andyénél. – Pihenj le, sokat dolgozol. Megerőlteted magad…

- Igazad van – dünnyög – Érezzétek jól magatokat.

- Meglesz – mosolygok és bemegyek a szobába. Át akarok öltözni, nem fogok pulóverben étterembe menni. Daron a falat támasztja, amíg én leveszem a fedő rétegetek. A nadrág maradhat, az fekete.

- Fura – néz ki, de csak a folyosóra láthat. Megvonom a vállam, miközben leveszem a pulóvert és csupasz felsőtesttel állok neki egy inget keresni.

- Túlhajszolja magát. Kéne neki egy hosszú wellness kényeztetés, nem kéne ennyit aggódnia.

- Ezt vegyem kívánságnak? – vigyorog, de előveszek egy fekete inget és magamra kapom.

- Még nem – mosolygok, ahogy gombolkozom – Majd választok neki valamit. Na, jó leszek? – tűröm be az inget és elé lépek. Hátratúrom a hajam, irritál, hogy a szemembe lóg.

- Kurva jó – csippenti fel az állam.

- Látod, jó hatással vagy rám – mosolygok.

- Az ízlésedre mindenképp – nevet fel. Mosolyogva kapom vissza magamra a fekete kabátot, ellenőrzöm a pénzt és kisétálunk.

- Elmentünk, anya.

- Rendben – mosolyog, még mindig kicsit kába mosollyal, a kanapén ülve. – Jó mulatást, fiúk.

- Neked is – sietek ki a házból Frusztrál és fojt ez a környezet, stílusra vágyom. Daronra nézek, rámosolyogva.

- Anyád rosszul festett – néz vissza, miközben sétálunk. Megrántom a vállam.

- Csak túl sokat dolgozik, folyton kattog és aggódik, nem csodálom, hogy kimerült. Kipiheni magát.

- Ahha… - néz rám. Meglököm a vállammal szélesen mosolyogva.

- Na, Hova menjünk enni?

XxX

A konyha az egyik legjobb dolog az életben. Imádom a finom kajákat, és ez az étterem is tetszik. Még Daron is eszik velem együtt, nem keltünk feltűnést. A ruha teszi az embert, ez mindig is nyilvánvaló volt. Egy üveg bort szopogatva nevetek a meséin, amit a régi gazdáiról és „csínyeiről” mesélt, egyszerűen csak kellemesen eltöltjük az időt. Semmi másra nem figyelünk, a mindenhatók nihil nyugalmával éljük a pillanatot.

- Még sosem voltál a városon kívül? – néz rám. Egy narancsszeletet csócsál, direkt citrusos húst kért, csak hogy mindenki jól járjon. Megmondtam neki, hogy egyedül nem eszek.

- Nem ám – rázom meg a fejem mosolyogva – Viszont… te a múltkor felajánlottad, hogy elutazhatnánk.

- Igen. Amilyen balta arccal aláztál meg a kártyában, neved Vegasban a helyed.

- Akkor menjünk el Vegasba – nézek rá a vörösbor fölött. Meglepve teszi a narancshéjat és belekortyol a borba.

- Komolyan mondod?

- Persze – biccentek – Eddig csak jókat meséltél róla, kíváncsi vagyok rá.

- És az iskola…? – vonja fel a szemöldökét. Sóhajtva teszem le a poharam.

- Ha nem, hát nem, csak egy ötlet volt – varázsolok magamra egy kissé letört arckifejezést, némi csalódottsággal fűszerezve – Hülye gondolat volt, felejtsd el…

- Dehogy! Menjünk – vigyorog közelebb hajolva. Halvány mosollyal nézek rá.

- Komolyan mondod?

- Persze. Mikor induljunk?

- Akár most, vacsora után!

Mi állhatna az utunkba? Felé nyújtom a borospoharat, és elégedett mosollyal koccintunk. Minden remekül alakul. – A mi kis kirándulásunkra – mosolygok, tósztot mondva.

- Már alig várom – villannak fel az aranyszín, izzó szemei, én pedig felhajtom a bort. Remek lesz.

- Hogy is van az a mondás? – nézek fel rá halvány mosollyal, mégis sokat ígérő, decensen csábító szemekkel – Ami Vegasban történik, az Vegasban marad.

 

 

Daron



Azt nem tudom, hogy mennyire profi hazudozó, azt tippelném, hogy még sosem füllentett.

Átverné az anyját? Vagy az már sok lenne a jóból?

- Ne aggódj, minden rendben van. Nem érte meg a munka, ennyi. – hárítja el az aggodalmat, úgy, hogy közben igazat is mond. Ügyes.

A további kérdéseket, kételyeket is ügyesen kezeli, míg végül megnyugtatja az aggódó anyucik. Király! Remélem már nem lesz vele gond.

Ha további extrém kívánságai lesznek ami szembetűnik majd, mondhatja esetleg, hogy nyert a lottón vagy valami ilyesmit.

Mikor a szobába ér, röviden rám pillant, majd a szekrényéhez lép.

- Fura – jegyzem meg, de én magam sem tudom, hogy ezt most rá értem-e vagy arra, hogy az anyja ilyen könnyen bevette a dolgot.

Végül is nem volt olyan nagy dolog emberi szemmel nézve, de ha Andy-hez viszonyítunk, aki szürke sátorban járt mindenhová, nuku barát és agyonhajszolta magát fityingekért… nos igen, elég nagy változás alig húsz óra alatt. És mindezt az váltotta ki, hogy kicsit erőszakosan próbáltam megcsókolni?

Min zakatolhatott az agyacskája az esőben?

Ilyenkor kívánom azt, hogy bár elszakadhatnék ettől a rohadt gyűrűtől és simán a fejébe olvashatnék.

Ledobja a zöld gyapjúpólós és nekiáll válogatni a vállfán lógó jól szabott darabok közül. Átnézi őket és kiemel egy fekete inget és magára veszi. Talpig feketében, fekete hajjal olyan rosszfiús és szexi lett, hogy az nem kifejezés. Simán bemehetne így egy exkluzív bárba is.

- Túlhajszolja magát. – tér vissza az előző témához - Kéne neki egy hosszú wellness kényeztetés, nem kéne ennyit aggódnia.

- Ezt vegyem kívánságnak? – vigyorgok rá, mert akkor szabadon járhatnék a lakásban és nem is lenne nehéz teljesíteni a dolgot, hiszen az anyja amúgy is egy wellness hotelben dolgozik.

- Még nem – mosolyog - Majd választok neki valamit. Na, jó leszek? – elém lét, a karjait eltartva megfordul előttem.

- Kurva jó – a seggét be kéne kereteztetni ebben a nadrágban!

- Látod, jó hatással vagy rám – mosolyog hízelgőn.

Ez tetszik. Lehet, hogy csak megjátssza és egy idő után bűntudata lesz és hagyja az egészet, de egyenlőre kiélvezem minden percét annak, hogy szórakozhatom.

- Az ízlésedre mindenképp – nevetek rá jókedvűen, abszolút fel vagyok dobva.

Felkapja a cuccait, vagyis csak a vadiúj tárcáját és már lépünk is.

- Elmentünk, anya.

- Rendben. Jó mulatást, fiúk.

- Neked is – szól vissza Andy, de az anyja akár a Hullarablók filmben is szerepelhetne ezzel a külsővel.

- Anyád rosszul festett.

Megrántja a vállát, valahogy túl érdektelen pedig mikor nem volt melója még hozzám jött bőgni, mert annyira sajnálta.

- Csak túl sokat dolgozik, folyton kattog és aggódik, nem csodálom, hogy kimerült. Kipiheni magát.

- Ahha… - és ha már itt vagyok, nem akarja elintézni neki a pihenést?

Megböki a vállam mikor látja, hogy elgondolkodta, mosolyogva figyel rám. - Na, hová menjünk enni?

Oké, majd máskor gondolkodom. Most vár egy jó kis este…

 

***

 

Egy menő étteremre esett a választás, keményített hófehér asztalterítőkkel, vörös szalvétákkal és illatos gyertyával. Szeretem a vöröset, a szenvedély színe és ez a hely is elég hangulatos.

Először nem nagyon akaródzik rendeli, de mikor meglátom a narancsos csirkét az étlapon meggondolom magam. Ma még nem kaptam tőle narancsot és már szinte hozzászokta, hogy mindig ad.

A kajára várva borral ütjük el az időt, közben elregélek neki néhány sztorit régről és ő mindent érdeklődéssel hallgat.

- Még sosem voltál a városon kívül?

- Nem ám – rázza meg a fejét – Viszont… te a múltkor felajánlottad, hogy elutazhatnánk.

Nocsak… akkor elhessegette az ötletem.

- Igen. Amilyen balta arccal aláztál meg a kártyában, neked Vegasban a helyed. – el tudom képzelni a szitut, ahogy a vén rókákat lealázza egy kölyök a pókerasztalnál!

- Akkor menjünk el Vegasba.

Leteszem a narancshéjat és várom a poént, de nem jön. Ez most komoly? - Komolyan mondod?

- Persze. Eddig csak jókat meséltél róla, kíváncsi vagyok rá.

Ja, Vegasban minden jó, kivéve a sok kurvát az út mellett, de rájuk nem kell majd figyelnie.

- És az iskola…? – belegondolt azért, hogy mit kér? Mert ha utána megint depressziós lesz, mert az ötletem miatt elcseszte az életét, akkor én is elég morcos leszek!

- Ha nem, hát nem, csak egy ötlet volt – szontyolodik el hirtelen – Hülye gondolat volt, felejtsd el…

Hó, hó, hó! - Dehogy! Menjünk!

Nehogy már pont én legyek az erkölcscsősz! Felőlem a suli elsüllyedhet a legmélyebb mocsárban, míg én egy kaszinóban szórakozom.

- Komolyan mondod?

- Persze. Mikor induljunk?

- Akár most, vacsora után!

Mosolyog ezer wattosan, felém tartja a borospoharat és picit összekoccintjuk. – A mi kis kirándulásunkra.

- Már alig várom – remélem a bűnök városa őt is a legjobb hangulatba hozza.

- Hogy is van az a mondás? – mosolyog hízelkedőn, mintha nem is Andy lenne – Ami Vegasban történik, az Vegasban marad.

- Úgy bizony! – kacsintok rá és felhajtom a poharamban maradt édes vörösbort. – És mennyi időre? Vegas kifogyhatatlan a látnivalókból, az élvezetek tárháza pedig még nagyobb.

- Hmm, remekül hangzik! Maradunk ameddig jólesik.

Jó hangulatban betermeljük a maradék vacsit, fejben összeállítok egy listát, hogy hová akarom majd elvinni. Biztos lesz egy csomó új hely és a régiekből is megszűnhetett már egy pár, de a hangulat a lényeg. Az az, ami sosem változik.

Vegasban mindenkit elragad a kapzsiság, a féktelenség, a gazdagság varázsa. Mintha kábítószer hatása alatt állnának azok, akik a kisvárosi életből belecsöppennek a lármás és fényűző világba.

 

A pincér kihozza a számlát, a fizetés után nem is időzünk ott tovább. Már besötétedett, a levegő párás és hűvös a tegnapi esőzéstől.

Andy az oldalamhoz simul, a válla helyett most a derekát karolom át. Ha a csóktól nem akadt ki, akkor ezen sem fog.

- Gyerünk oda, ott nem szúr ki senki. – bökök az étterem melletti zsákutcára.

- Inkább csináld itt. – fintorog a sikátorra pillantva – Nem akarom összekoszolni a cipőm.

- Mióta vagy ilyen finnyás?

- Ez egy drága cipő, és nem szeretném tönkretenni. – hozzám simul, biztos fázik abban az ingben.

- Oké, akkor kívánj!

- Azt akarom, hogy most rögtön Las Vegasban legyünk a legjobb hotel előtt!

A kis kiegészítés nem tesz semmit, de az ilyen utazás kicsit szédítő. A testünk súlytalanná válik, s mintha csak fénysebességgel történne, átrepüljük a fél kontinenst egy másodperc alatt.

Az érkezés nem zökkenőment, a környezet jelenleg olyan, mintha kaleidoszkópba néztem volna. A betonnak támaszkodva fújom ki magam, fél karommal tartva a megtántorodó gazdámat.

Na, ja. Nem volt a legjobb ötlet evés után.

A tüdőmbe tóduló meleg levegő tejesen más, mint az öt perccel ezelőtti klíma. Át kell majd öltöznöm.

Mikor egyenesben állok Andy még mindig nyugtatón lélegzik. Így nem nagyon megyünk sehová és éppen egy másik sikátorban állunk a pocsolya közepén.

- Gyerünk hercegnő, ideje szobát foglalni! – a karomba kapom, éppen úgy ahogy a hercegnőket szokás, hogy ne sajnálja annyira az elázó cipőjét, de alig megyünk két lépést, erősen a vállamra csap azzal a csontos mancsával.

- Tegyél le! – kiálltja, de mintha azt sem tudná hol a fent és a lent.

- Hát hogyne, hogy aztán elhasalj itt nekem.

- Tegyél már le, émelygek, így rosszabb! – sipítja élesen, de a szavaival ellentétben pont a nyakamba kapaszkodik. Ha leteszem a szemeteszsákok között végzi.

- Ne kiabálja, mindjárt kiérünk és leteszlek. – a sikátor végéből már látni is a színes izzókkal megvilágított táblát, ami az ötcsillagos hotelt hirdeti.

- Azt mondtam, hogy most tegyél le te idióta! Azt akarom, hogy tegyél le! – kiáltja erőteljesebb hangon, de a hangsúly az, amire megmerevedem.

Hogy mondta?!

A kényszer a „kérése” miatt azonnal érvénybe lép és le is pakolom. Ami azt illeti most valahogy örömmel ledobnám a pocsolyába, de végül nem teszem.

Mi a franc baja van?!  El sem hiszem, hogy idiótának nevezett!

Ha nem Andy lenne, és nem a gazdám lenne, megfognám és bevágnám ebbe a bűzlő zöld szemetes konténerbe és vígan röhögve rácsapnám a fedelét!

Összefont karokkal támaszkodom a falnak, villámokat szóró szemmel bámulom a hátát. Nem hittem volna, hogy egyszer így fog beszélni velem azok után, hogy minden kívánságát akadálytalanul teljesítettem és soha nem okoztam galibát, pedig nagyon szeretek!

Pár perc után amit azzal töltött, hogy ne rókázzon kiegyenesedik és rám pillant.

- Mehetünk.

Utána baktatok, a hangulatom nem éppen szórakozáshoz való, de megyek vele. A hotel neve nem ismerős, de az épület igen.

Míg Andy intézi a szobát körülnézek a hallban. A pultról felmarkolok pár turista kalauzt, azokról könnyen meg lehet tudni mi az ami megvan még. Bár ezek után nem hiszem, hogy el akarom őt vinni a kedvenc helyeimre. Most semmiképp.

 

A szobánkban egy kicsit sem javul a helyzet, mikor rólam tudomást sem véve körbejár mindent, kinyitja az ablakot, majd a hűtött bárszekrénybe is belenéz és csak aztán méltóztatik felém fordulni.

- Szeretnék egy Vegashoz megfelelő teljes ruhatárat!

Leesne az állam, ha nem lenne összeszorítva mind az összes fogam. Pontosan tudom mi kell Vegasba és kénytelen vagyok meg is adni neki, de itt akkor sincs rendben valami.

- Megmondanád mi a fasz bajod van? – kérdezem egy vele eddig még nem használt hangon.

Dühös vagyok, mert megsértett.

- Semmi. Jól érzem magam. – mosolyog a szekrényajtó mögül az új ruhatárát pörgetve.

- Egyetlen egyszer sem hallottalak káromkodni, de még csak emelt hangon beszélni sem. Már bocs, de szerintem nem volt semmi, ami a történt!

Mocorog, pakol, majd kidugja a fejét.

- Nem tudom mit mondtam Daron. Azt hittem még a múlthónapi ebéd is kijön. Ne haragudj miatta, ne pont most legyél morcos mikor itt vagyunk. – mosolyog, majd közelebb sasszézva a mellkasomra simít. – Szereted Vegast nem?

Ki akar engesztelni? Ahhoz azért több kell, mint két perc és egy kis simogatás, ami ruhán keresztül történik.

Magamhoz rántom, hogy moccanni se tudjon, de még ne fájjon neki és közel hajolva az ajkaihoz nézek a szemeibe. A feketeség szinte magába szippant, a kezem lecsúszik a fenekére és annál fogva tartom magamnál. – Úgy van, imádom Vegast, de mivel veled együtt akarom imádni és ez addig nem megy, míg ki nem szellőzik a pipa, lenne egy kérdésem: kicsikém, te mennyire szeretsz engem?

 

 

Andy Hutchner


- Úgy bizony – egyre jobban terjed az izgatott mosoly az arcán – És mennyi időre? Vegas kifogyhatatlan a látnivalókból, az élvezetek tárháza pedig még nagyobb.

- Hmm – gondolkodok, az ujjaim között forgatva a borospoharat – remekül hangzik. Maradunk, ameddig jólesik.

 

Kellemes volt a vacsora, ízlett, egyszerűen csak beleteszem a számlára való pénzt a kis tartóba, amibe elegánsan és diszkréten hozzák ki a számlát, persze felfelé kerekítem az árat. A pénz nem számít, sosem számított. Csak annyi az értéke, amennyit az emberek tulajdonítanak neki.  

Elgondolkodva nézem Daron arcát. Ő nem változott az évek során, már pedig a mi ismeretségünk nagyon-nagyon régi. És ha nincs az a kellemetlen kis incidens, most én lennék a gazdája hosszú-hosszú ideje, hiszen a test lecserélhető. Öröklődne testenként, örökké az én szolgám lehetne. Hmm…

- Gyerünk oda – vezetne oldalra. Kint kellemesen hűvös az idő, de én jobban szeretem a meleget. Mindig is a trópusokon szerettem tanyázni. Azok a heves vérű fiatalok…! – Ott nem szúr ki senki.

De ez a latyak, ezek az esőzések… undorító.

- Inkább csináld itt – figyelem a sikátort. Én oda nem megyek undorító. Meg minek is? Mitől fél? Nevetséges! Nem akarom összekoszolni a cipőm.

- Mióta vagy ilyen finnyás? – néz rám. Összehúzom a szemeim. Mennyit tud akadékoskodni, te jó ég, hol tanulta?

- Ez egy drága cipő, és nem szeretném tönkretenni – simulok lassan az oldalának, hogy ne figyeljen semmi másra, ez pont elég figyelemelterelés.

- Oké, akkor kívánj.

- Azt akarom, hogy most rögtön Las Vegasban legyünk, a legjobb hotel előtt!

Mintha megrántottak volna, kitépnék a gerincem és a fejem lassan a köldökömbe csúszna. Ilyen hirtelen mágikus erősokktól szinte érzem, hogy a bennem elnyomott személyiség sikoltva próbál kitörni… az élményt nagyjából úgy lehet elképzelni, mint amikor kifut a tej. Nehéz visszatuszkolni, hörögve próbálok metaforikusan, de visszataposni a mélyen elzárt részekbe. A rohadt… Daron ráadásul megint feleslegesen produkálja magát!

- Tegyél le! – szűröm a fogaim között, mintha Andy a torkomban kaparászna. Az energia még vibrál és szikrázik a sejtjeimben, és mivel nem az enyém, a kölyök bele tud kapaszkodni…

- Hát hogyne, hogy aztán elhasalj nekem – próbálok obni magamon egyet és szorosan lehunyom a szemeim, mert érzem, hogy ez most nem az, amit mutatni akarok magamból. Túl hamar lebukni egyszerűen katasztrofális lenne!

„Nem! Neeeem, engedj… ki!” erőlködik a kölyök, mintha ujjak karmolásznák a torkom, ráadásul ez a benga, szerencsétlen idióta még rángat is! Ha kifut egy szó is a számon, ami elárulhat, letarolom az egész kibaszott várost!

Nem látok semmit, mert a szemem ég, és egy pillanatra rémület tolakszik fel a torkomon, amikor a kezeim Daron nyaka köré fonódnak – mert ezt nem én csinálom. Hogy nem tűntél már el?!

- Azt mondtam, hogy most tegyél le, te idióta! – sikoltok fel és kétségbeesetten próbálom visszatuszkolni a hülye kiskölyök lelkét. – Azt akarom, hogy tegyél le!

Végre talaj van a lábam alatt és a falnak támaszkodva leküzdöm a sikoltozó Andyt.

Mintha megakadt volna a torkomon, de ahogy elpárolok a Daron által használt energia, úgy csúszik egyre könnyebben vissza a tudat hátsó részébe. Vizuálisan, mintha egy bőröndbe nem férnének bele a ruhák, és az ember ugrál rajta, de aztán csak be lehet zárni… megkönnyebbülten nyögök fel, felegyenesedve túrom hátra a hajam, zihálva megigazítom az ingem. A rohadt életbe ez… nehéz volt. Nem számítottam rá, hogy ez a test ennyire érzékenyen reagál a kívülről érkező mágikus energiákra. Mint valami undorító kis pióca.

- Mehetünk – vetem át a vállam fölött és elindulok a Ceasar’s Palace felé. Las Vegas legnagyobb és legelitebb szállodája. Nem nézek Daronra, nem kockáztatom, hogy bármit is észrevegyen. Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen kis szerencsétlen hülye, mint Andy, elrontsa a szórakozásom. De ezért a kis menekülési mutatványért majd megleckéztetem. Van rá időm.

Elintézve a szobát forgatom a szobakulcsot az ujjamon, ami immár egy mágneskártya. Hogy mik vannak… Elképesztő.

Lakosztály. Egy kész lakás, tökéletes, hatalmas plafon-padló ablakok, pult, feltöltött alkoholkészlet, az ágy hatalmas és fekete, a fürdő… az a kád a vörös márványcsempe közepén, tökéletes. Ameddig itt tartózkodunk és nem találok esetleg jobbat, ez megfelel.

- Szeretnék egy Las Vegashoz megfelelő teljes ruhatárat – pillantok Daronra. Hm, kicsit morcos a drága. Mi az, csak nem megszokta hogy Andy olyan érzékeny kis lélek, még a kedvében is akart járni, talán nem felel meg valami a méltóságos úrnak? Hajlamos elfelejteni, hogy hol a helye. És hogy mi a dolga.

Tökéletes, elégedetten lapozok az elegáns, drága ingek között. Hmm, mi is legyen rajtam…

- Megmondanád, hogy mi a fasz bajod van?! – lassan fordulok felé. Nem tetszik a tónus.

- Semmi. Jól érzem magam – mosolygok rá. Akármennyire is megvan a késztetés, hogy egy intésemre a földre rogyjon, minek vágnám magam alatt a fát? Mulatni akarok. Egy kis hízelgés, egosimogatás, bár így is fenenagy egója van. Ezek szerint az évek alatt egy Igazi gazdája sem volt. Ártatlan mosollyal fordulok felé. Miért is ne, ha jó éjszakát akarok, semmi kedvem egy sértett elfet cincálni. Vöröset vegyek fel, vagy feketét?

- Egyetlen egyszer sem hallottalak káromkodni, de még csak emelt hangon beszélni sem! Már bocs, de szerintem nem volt semmi, ami történt – néz rám. A-a, nem jó megfogalmazás. Azt akartad mondani, hogy te halandó kis féreg, mit képzelsz, hogy ilyen hangon beszélsz velem?!

- Nem tudom, mit mondtam, Daron – veszek ki két inget. Majd ő eldönti. Mosolyogva nézek fel rá, bevetem a legszebb fekete pillantásom – Azt hittem, hogy még a múlthavi ebéd is kijön… ne haragudj miatta – lépek elé, kicsi kezem a mellkasára simítva és felnézek rá bocsánatkérő mosollyal, nagyon ártatlan, szép és megrontanivaló pofival. – Ne haragudj miatta – vetem be a vonzó hangszínt is – Ne pont most legyél morcos, mikor itt vagyunk. Szereted Vegast, nem…? – szempillarebegtetés.

Morranva ránt magához, én pedig szívem szerint felnevetnék. Ennyi. Több vér kell a farkadba, Daron, az idők kezdetétől sem változtál. Ennyi kell csak neked, ostoba.

- Úgy van, imádom Vegast – néz mélyen a szemembe, de Andy a fájdalomtól meggyötörten csendben a sötétben pusztul. Daron keze a fenekemre siklik, belemarkolva. Folytassssd… - De mivel veled együtt akarom imádni és ez addig nem megy, míg ki nem szellőzik a pipa, lenne egy kérdésem. – felvonom a szemöldököm, oldalra biccentve a fejem – Kicsikém, te mennyire szeretsz engem?

Mennyire mániája a seggem taperolni… csak azért is csinálhatja, mert tudom, hogy jó benne. Lassan elmosolyodok a szemébe nézve és lassan átfonom a nyakát, a mellkasának simulva.

- Nagyon – mondom csendesen, halk, enyhén szemérmes hangon – Ne haragudj rám… te vagy a legjobb dolog, ami az életben történt velem… - simulok egy picit még közelebb, és szinte érzem, ahogy megakad a torkában a levegő, a keze még jobban megfeszül a seggemen.

- Nem érzem az elhivatottságot – morog.

- Pedig nagyon sajnálom, ahogy beszéltem veled, te nem ezt érdemled… - dünnyögök, az ujjaimmal belesimítva a hajába. – Ki tudlak engesztelni valahogy? Hogy aztán… élvezhessük Vegast?

- Próbáld meg. Hátha.

- Biztos? Nem haragszol olyan nagyon?

- Jóó – morog, megforgatva a szemeit, de már bujkál a mosoly a szája sarkában. Már csak egy kis puhítás, és végre mehetünk a kaszinóba… - Egyre kevésbé.

Mosolyogva hajolok fel, puhán megcsókolva. Halkan nyüsszentek fel, ő pedig lecsap, mohóbban csókol, magához rántva. Imádom, amikor durvul. Szorosabban karolom át a nyakát, forróbban csókolva, finoman az ajkába harapok. Kaján mosollyal húzom hátra a fejem, még mindig a nyakát átkarolva.

- Na, kiengeszteltelek? – mosolygok rá.

- Fogjuk rá – vigyorog rám, az ing alá simítva a tenyerét. Nevetve túrok a hajába.

- Szuper. Most engedj el, át akarok öltözni – vetem rá szép szemeim. – Elvégre jól kell mutatnom melletted…

- Fürdünk? – vigyorodik el, de végre elenged.

- Most csak tusolok. Aztán segíthetsz kiválasztani, hogy mi legyen rajtam – mosolygok, és elvonulok a fürdőbe.

- Semmi – morog. Magamban nevetve vetkőzöm le és állok be a masszázstusolóba, megengedve a forró vizet. A kín és a hét fő bűn sem konkurálhat ezzel… Mondjuk el tudom képzelni a hatványozását, mondjuk ha Daron is itt lenne mellettem, de az talán megint megpiszkálna az aggodalmát. Lemosakszok, és egy vörös törülközőt fogva a derekamra ballagok ki, a hajam dörgölve. Felnézek a bepárásodott tükörbe, ahol a kis incidense után Nem fogok hagyni, hogy ez a lobonc a szemembe lógjon.

- Szerinted jó lenne hátrasimítva? – kérdezem, de nem állok a tükör elé, csak kiszólok a fürdőből. Elmosolyodva figyelem a jócskán megtépázott Andyt… Zihál, és sokkal beesettebbek a szemei. Na, már ennyi is elég hozzá? – Nem fogod kibírni az egy hónapot sem, kicsikém – hunyorítok rá jókedvűen, és egy kézmozdulattal elvakítom a türköt. Majd legfeljebb lemegyek panaszkodni, hogy mennyi pénz, de a tükör vak. Milyen szemtelenség. Hiába kiabálna, a torkára forr a szó, én pedig egy szál törülközőben kiballagok. Előveszek egy elegáns fekete nadrágot és a kanapé támlájára dobom, csak a vörös rongyban elé állok, oldalra biccentett csípővel.

- Jó lenne… - fordul felém, és végigmér, látom, ahogy az arcán megfeszülnek az izmok. Angyalian mosolygok rá, és magam elé fogom a fekete inget, aztán a vöröset. – Hmmm…

- Fekete? – váltok – Vagy vörös?

- De kicsíped magad – lép közelebb, és hátratúrom a hajam.

- Tudod, tetszeni akarok. Ki akarlak engesztelni.

- Ahhoz nem kéne egy ruha sem – simít végig a nyakamon, én pedig halkan kuncogva hajtom hátra a fejem.

- Erre majd visszatérünk, de egyelőre az ing színe – mosolygok, és meg se várva felkapom a feketét, összefogva magamon két gombot. – Menj, tusolj le – noszogatom.

- Nem mosod meg a hátam? – vigyorog szemtelenül, ahogy megszabadul az ingtől. Tudom, hogy nem kéne tusolnia, de egy picit magam akarok lenni, még mélyebbre taposva a kölyköt.

- Legközelebb, Daron – mosolygok. Ez a haj... bevonul a fürdőbe, én pedig alsót és nadrágot veszek, de a fekete, drága inget még nem gombolom össze magamon. Andy borzalmasan fest, a tükör sarkában ül, kuporog. – Nem volt jó ötlet kikezdeni velem, ugye kicsikém? Szar ügy.

- Daronnak fel fog tűnni. – néz fel rám. – Ki fog szabadítani…

- Hidd el… - guggolok le hozzá, és mosolyogva végighúzom a körmöm a tükör felületén, ahol az arca van – A mai este után le se fog szarni.

- Mit akarsz tenni vele…? – kapkod levegő után, a kezét a tükör felületére tapasztva kétségbeesetten, de én csak elmosolyodok.

- Kielégítem. Te csak ne aggódj – csukom be a tükrös ajtaját. Hátrasimítom a hajam és elérem, hogy úgy is maradjon, szépen a tarkóm felé simítva, mégis puha maradjon és markolnivaló, de kiemelje az arcvonásaimat. Nem is olyan rossz ez a test. Talán megtartom, amíg tönkre nem megy. – Á, kész vagy – mosolygok rá – Remek. Alig várom, amit mutatni akarsz a városból – mosolygok rá és begombolom az inget, rámosolyogva.

- Kurva dögös vagy – lép közelebb, érzem a testéből kiáramló hőt, csak a nadrág van rajta. Vörös inget vegyen fel, az kiemeli a szemeit és rém dögös. Lehajol, én pedig nem dőlök el előle, mohón viszonzom ahogy megcsókol, és meghagyom neki a várakozás reményét, hogy nem csak ennyi lesz még lefekvés előtt.

- Köszi – marok az alsó ajkába – Öltözz, már nagyon izgatott vagyok.

- Ne aggódj, élvezni fogod – villan rám a szeme. Nevetve karolom át a nyakát, a mellkasának simulva, és a válla fölött elégedett hunyorítással nézem a tükörfelületű órában tükröződő Andy kétségbeesett szemeit. Egy mozdulattal oldalra húzom Daront, hogy véletlenül se oda figyeljen, és felkapom a szobakulcsot meg a teli pénztárcát.

- Menjünk rulettezni – mosolygok rá csábosan. Imádom. Csupasz szerencse… ahogy a kocka is. – Mindig is ki akartam próbálni.

 

 

Daron



Lassan elmosolyodva simul hozzám, most ő hasonlít egy kiscicára.

- Nagyon. – pislog, majd lesüti a szemeit - Ne haragudj rám… te vagy a legjobb dolog, ami az életben történt velem… - még közelebb simul hozzám és ez nagyon tetszik. Ezt el tudnám viselni és még kicsit többet is.

- Nem érzem az elhivatottságot.

- Pedig nagyon sajnálom, ahogy beszéltem veled, te nem ezt érdemled… - megérzem a hajamban az ujjait, az apró érintéstől borzongás fut végig a hátamon – Ki tudlak engesztelni valahogy? Hogy aztán… élvezhessük Vegast?

- Próbáld meg. Hátha. – kíváncsi vagyok, mit forgat a fejében.

- Biztos? Nem haragszol olyan nagyon?

- Jóó… Egyre kevésbé.

Halvány mosollyal hajol közelebb és megcsókol. Nem mutatom ki, mert van annál jobb dolgom is, de meglepett ezzel a tőle merész lépéssel. Nem gondoltam volna, hogy ilyet is tud, vagy megtenne. De ha már itt tartunk… Szorosan magamhoz rántom és erősebben csókolom meg, a kezem mindenhol végigsiklik rajta közben, mígnem az ajkaimba harap és el kell húzódnom tőle. Pedig olyan közel van az ágy…

- Na, kiengeszteltelek? – mosolyog rám.

- Fogjuk rá – elviseltem volna még egy kis engesztelést, de egyenlőre ez van.

- Szuper. Most engedj el, át akarok öltözni. Elvégre jól kell mutatnom melletted…

Tehát készülődni akar? Akkor… - Fürdünk?

- Most csak tusolok. Aztán segíthetsz kiválasztani, hogy mi legyen rajtam.

Míg ő a fürdőben pepecsel, a kitárt ablakhoz sétálok és kihajolok rajta. A város most sokkal fényesebbnek tűnik, mint húsz éve, pedig már akkor is mánia volt a színes izzó. Kíváncsi vagyok Andy-nek hogy tetszik majd a hely. A kaszinókban tuti lesz egy csomó olyan játék, amit azóta újítottak be, hogy utoljára itt jártam. Jó sok idő eltelt már azóta mióta a Félkarú rabló volt a sláger.

Ahogy az utcát bámulom máris kiszúrom az egyetlen dolgot amit nem szeretek: a rózsaszín bőrszoknyában strichelő ribancot. Ez a város az ő melegágyuk a sok pénzes ürge miatt és Las Vegas a call girl hazája is. A népesség felét legalább a prostik teszik ki.

- Szerinted jó lenne hátrasimítva? – kiabál ki a fürdőből, mire az ajtó felé fordulok. Mielőtt még megnézhetném, belém reked a szó, ahogy kisétál a csípőjén alacsonyan függő törölközőben, ami ráadásul vörös.

Szinte még sosem láttam színeket rajta, mindig csak szürkét viselt, de ez a vörös nagyon jól illik a sápadt bőréhez.

A szekrényből előkotor néhány ruhát és a kanapéra pakolja őket. Mindig mikor lehajol a törölköző – ami nem a legnagyobb méretű – feljebb csúszik a combjain…

- Jó lenne… - maga elé tart egy vörös inget és felém fordul. – Hmmm…

- Fekete? Vagy vörös?

- De kicsíped magad – jegyzem meg közelebb lépve. Még sosem láttam ennyit készülődni.

- Tudod, tetszeni akarok. Ki akarlak engesztelni. – simul hozzám.

Ezt már szeretem. Tetszik, hogy a kedvemben akar járni, viszont ahhoz elég lenne kinyúlnom és lerántanom a törölközőt.

- Ahhoz nem kéne egy ruha sem – simítok végig a nyakán a szemébe pillantva.

Mosolyogva hátrahajtja a fejét, nem tudom ezzel nagyobb teret akar-e adni a felfedezéshez, vagy elhúzódni.

 - Erre majd visszatérünk, de egyelőre az ing színe – mosolyos és cselesen kitér előlem – Menj, tusolj le. – biccent a fürdő felé.

Nem egészen értem miért most, talán egyedül akar lenni, vagy mi a szösz? Tudja, hogy nem kéne fürödnöm, eleve nem tudok koszos lenni, mert valamilyen szinten nem vagyok fizikai lény… de ez bonyolult. A fürdő alapjáraton nem rossz. Kényelmes és finom meleg, de még jobb, ha nem egyedül élvezi az ember.

- Nem mosod meg a hátam? – vigyorgok rá, majd a fürdő felé menet megszabadulok az ingemtől. Nekem is kell majd egy flancos cucc.

- Legközelebb, Daron. – mosolyog édesen.

A szavadon foglak…

Én sem a kádat használom, hanem inkább a zuhanyzót. A masszázs funkció isteni jó az erősen spriccelő vízsugarak minden izmomat ellazítja, a bőröm kellemesen bizsereg a pattogó vízcseppektől. Mennyei…

Régebben ezek a zuhanyozók olyan luxusnak számítottak, amit az emberek többsége nem is ismert. Nem tudom pontosan hol találták fel, de emlékszem annak idején az ezernyolcszáznegyvenes években, mikor az akkori gazdám megvásárolta magának. A cselédek azt sem tudták mi az és persze nem így nézett ki. Rengeteg cső, amikben zörögve áromlott felfelé a víz – akkoriban még a vízvezeték is luxusnak számított. Körülbelül tíz-tizenöt percig volt meleg víz. Itt pedig… korlátlan!

Végül mégis kiűz innen az izgalom, hogy kiszabaduljak a szállodai szobából – nem mintha nem lenne fényűző – és körbejárjam a legnagyobb kaszinókat, kártyázzam, szórakozzam… Andy pedig „fosztogathat”.

 

– Á, kész vagy – fordul felém mosolyogva, mikor nadrágban előlépek a fürdőből. Felsőt nem varázsoltam magamra, mert előbb tudnom kell ő mit fog viselni – Remek. Alig várom, amit mutatni akarsz a városból.

Mintha ismét csak provokálni akarna – újabban elég gyakran érzem ezt – előttem kezdi el gombolgatni az ingjét. Egyre több tűnik el a sápadt felsőtestéből és ez felébreszti a vágyat bennem, hogy odalépjek és letépjem róla azt a selyeminget.

- Kurva dögös vagy – dicsérem meg miközben két lépéssel átszelem közöttünk a távolságot. Nem húzódik el a csók elől, sőt viszonozza is, közben a nyakamat is átkarolja és hagyja hogy magamhoz húzzam.

- Köszi – harap az alsó ajkamba – Öltözz, már nagyon izgatott vagyok.

- Ne aggódj, élvezni fogod.

Ismét hozzám simul, a fülembe súgja, hogy vöröset vegyek fel. Olyan, mint egy igazi kis csábító. Mintha az ő testéből, az ő hangján egy másik, sokkal bujább személy beszélne.

- Menjünk rulettezni. Mindig is ki akartam próbálni. – mosolyog izgatottan, s mikor elhúzza rólam a karjait magamra varázsolok egy mélyvörös inget, hozzá illő, jól szabott fekete zakót.

Andy is felkapja a saját zakóját. Fekete, enyhén fényes, de nem annyira, hogy túlzónak hasson. Ezzel az öltözékkel, a menő frizurával és a jó sok pénzel – ami majd kell a zsetonokhoz – senki sem nézné őt ki innen.

 

***

 

A hotel előtt parkoló bérelhető limuzin éppen szabad volt, így azonnal le is stoppoltuk. A kivilágított utastér a félkörívben elhelyezett kényelmes ülések, és a behűtött pezsgő mind része ennek a kis kirándulásnak. Egy kisvárosa lakos el sem tudná képzelni mi mindenben lehetne itt része, ha ki tudná fizetni.

- Arra, hogy jól mulassunk és kifosszuk az összes kaszinót!

Összeütjük a poharunkat, az ütemes zene nem hagyja, hogy lankadjon a hangulat egészen addig a rövid időig, míg a Bellagio kaszinóhoz nem érünk. Ez az egyik legnagyobb és legtöbb pénzt hozzó szerencsejáték-barlang, ami csak létezik.

- Na, ezt nevezem! – sóhajtja elégedett mosollyal, amikor kiszállva felnéz a hatalmas, a fényektől aranyszínben úszó épületre.

A kaszinó a teljes alapterületet elfoglalja, a felsőbb szinteken hotel, éttermek és miden ami kell. Csak azért nem rögtön ide jöttünk, mert ezeknél a foglalásokat egy hónappal előre kell elintézni, vagy nem lesz hely.

- Az ám. Menjünk, söpörjünk ki mindent!

Bólint egyet és el is indul befelé.

Odabent minden a jól ismert arany és krémszínekben tündököl. Zene, ital, nevetés… a gurítókockák dobogása, a rulett pörgésének surrogó hangja… ez mind hiányzott már, mégis leginkább a pókerasztal.

- Akkor rulett? – kérdezem az előcsarnokba lépve.

- Igen… kezdetnek. – mosolyog rám – De nem kell végig mellettem szobroznod, egy ideig úgy is itt leszünk.

- Tényleg? És akkor ki vigyáz a hátsódra? – felhúzom a szemöldököm.

Nincs zavarban, nem is tűnik annyira izgatottnak. Inkább azt mondanám, hogy végre élvezni akarja és nem agyalni semmi máson.

- Rajtad kívül eddig senki sem akart fogdosni. – feleli, az ujjáról lesöpri azt az apró hajszálat, ami rátapadt.

- Oké. A pókerszobában leszek. – egyezek bele, mert oda vinne a lában. Egy rövid csókot nyomok az ajkaira búcsúzóul és éppen megfordulnék és mennék, de elkapja a csuklóm.

Visszafordulok.

- Kérek kétezer dollár értékű zsetont!

Ó, tényleg, ezt majdnem elfelejtettük. Egy pillanat alatt a zsebébe varázsolom a zsetonokat, több féle címletűeket, mintha a váltóból kapta volna.

- Ötszáz a minimum beugró. Biztos nem akarsz többet? – kérdezem még egyszer végigsimítva az arcán. Olyan finom puha a bőre…

- Se perc alatt megtízszerezem, ne aggódj. – vigyorog és megpaskolja az enyhén púpozott zsebét.

- Utána nem akarsz kártyázni? – megnézném ahogy leveri a törzsvendégeket.

- Nem hiszem. – húzza el a száját – A rulett szórakoztatóbb, mint egy pakli festett papírt bámulni. Akkor majd hívlak ha kellesz.

Egy kis félmosollyal hátat fordít nekem és elindul a rulett asztalok felé. Kisebb tömeg áll az asztalok körül, sokféle különös és csillogó öltözetben, de nem ezért bámulok még mindig arrafelé.

Megmutattam én neki, hogy hogyan tud hívni? Nem emlékszem rá…

Valamikor biztos mondtam ezek szerint, de azt nem magyaráztam el, hogy hogyan hívhat ha távol van tőlem. Csak meg kell dörzsölnie a gyűrűmön a követ és rám gondolnia, de ezt száz százalékig tudom, hogy nem mondtam. Nem akartam, hogy tudja, hogy távolról is elérhet, mert azt reméltem ha azt hiszi mindig a közelébe kell lennem, akkor hamarább befűzhetem.

De akkor… honnan tudja?

- Hé haver! Nem akarsz jegyet venni a Venetian…

- Kösz nem. – vetem oda a jegyárusnak.

Nem kell ezzel bajlódni. Ha valahová be akarok menni, akkor úgyis szerzek jegyet.

Az előbbi furcsaságot kicsit megkerülöm és ahelyett, hogy azon agyalnék a pókerterembe megyek.

Itt azért csendesebb minden, mint a kaszinó pörgősebb részein. A díszes arannyal gravírozott pókerasztalok és a körülötte helyet foglaló vén rókák látványára elvigyorodom.

- Hello mindenkinek!

Az egyik asztalhoz csapódom, ahol van szabad hely. A velem szemben ülő ősz hajú Bush hasonmás szigorú pillantása, csak még inkább feldob. Biztos azt gondolja magában ”Na, itt van még egy idióta, aki királynak képzeli magát”.

Vicces, főleg, hogy a pénz fial a zsebemben és nem tudnék annyit játszani, hogy elfogyjon. Még akkor sem, ha esetleg veszítek párszor.

- Tegyék meg tétjeiket!

A zsebemből előveszem a zsetonokat és ezer dollárnak megfelelőt középre tolok.

Valójában pénzt nem tudnék magamnak varázsolni, de ez az eset azért is kivétel, mert a gazdám akart elvegyülni és ő kért arra, hogy tegyek úgy, mintha ember lennék. Az embereknek pedig pénzt kell használniuk.

Íme egy újabb kiskapu a gyűrű korlátai alól, hála egy kis furfangos gondolkodásnak.

Az osztó fürgén elénk dobálja a lapokat, felemelve végignézem őket. Jó drága pakli lehet, kézzel festett figurákkal…

„A rulett szórakoztatóbb, mint egy pakli festett papírt bámulni.”

Tényleg ezt mondta? – rémlik fel hirtelen. Mikor a kanapén kártyáztunk, úgy tűnt nagyon élvezi…

Az osztó hangja térít vissza a jelenbe. Jó lenne figyelnem is ha tényleg játszani akarok, de egy furcsa gondolat mégis befészkeli magát a tudatom egy hátsó zugába és azt suttogja onnan, hogy valami nincs rendben.

 

Legalább tíz körrel később szép kis zseton halom van már mellettem, az asztalunknál többen is meresztik a szemüket. A közelebb bújó cicuskákat egy morcos pillantással elhessegettem és csak a pezsgőt nyúltam le tőlük.

A legtöbb játékos már becsődölt és sorban kihullottan, míg végül csak én és az öreg maradtunk, akinek fapofája van mindenhez. Pókerarc.

Tízből háromszor meg is vert, ami nem kis eredmény, lévén hogy kevés szerencsésnek sikerült. Andy a szigorú kivétel, de a lényeg ugyanaz.

A parti végén viszont én is kiszállok és hagyom, hogy a bankárunk egy fekete fémes hatású tartóba pakolja a kupacnyi zsetonomat. A tartó olyan, mint egy mini aktatáska könnyen szállítható. Elviszem, de nem valószínű, hogy beváltom majd. Fölösleges lenne.

A rulett asztalok felé indulok, már eltelt pár óra mióta szétváltunk és nem láttam, nem is hívott. Furcsa, de kezdek aggódni érte, pedig nem mondhatni el rólam, hogy egy tyúkanyó lennék. Mostanában sosem volt két méternél távolabb tőlem biztos csak ezért érzem aggodalomnak a hiányát.

Ahogy közelebb kerülök a célhoz, egyre nagyobb a hangzavar és egyre sűrűsödik az emberek tömege. Teljesen eltakarják a rulettet, már látni sem lehet mi folyik az asztalon. Megkerülöm őket, majd leeset állal szobrozok le a másik végén.

- Ezt nem hiszem el…

Az a két plasztikázott ribanc szinte teljesen hozzá bújt már és Andy ezt hagyja?! Egyáltalán hogy nem menekült még el előlük?

Elveszi az egyik felé nyújtott pezsgőt és egy hajtásra kiissza a felét.

- Most én! Hadd válasszak én! – nyűszögi az egyik koktélruhás a vállára simítva azokat a vörös karomszerű körmöket.

- Nem, nem. Ez az én köröm Reneé. – mosolyog, majd a bankárhoz fordulva mond valamit, de a sikongatásoktól nem hallom.

Mi a fene folyik itt? Ha lenne egy ikertestvére, vagy egy hasonmása, azt mondanám hogy ez… és megint a pezsgőért nyúl!

Részeg? Oh, hát persze, hogy részeg!

Ha valaki olyan mint ő – aki eddig absztinens életet élt – megiszik egy két pohárkával és máris a feje tetejére áll a világ!

Nála ez együtt járhat azzal, hogy kifordul önmagából. Oké, még el is nézem neki, szórakozzon. De annak a rohadt kurvának miért hagyja, hogy taperolja?!

Ő az enyém és nagyon nem szeretek osztozni! Ha valaki kihasználja a pia hatását az én vagyok, de nem fogom átengedni egy undorító nőnek sem! Ha kell a vállamra kapom és elviszem, max a csajnak is kiverem a fogát ha lejjebb nyúlkál a mancsával!

- És a piros hetes! Megint nyert a fiatalúr! – kiáltja a bankár.

Remek, épp vége a körnek. Akkor nem lesz gond ha diszkréten elrángatom onnan…

 

 

Andy Hutchner


Nevetve ugrok be a fekete limóba és felpillantok. Tetőablak… Daron kipukkaszt egy pezsgőt és mosolyogva veszem el a poharat.

- Arra, hogy jól mulassunk és kifosszuk az összes kaszinót – imádom ezt a tósztot. Nem is tudom, mikor voltam itt utoljára, de kellően régen volt ahhoz, hogy rendesen megfigyelhessem azt a csillámló pazarlást, ami itt a sivatag közepén zajlik.

- Na ezt nevezem – nézek fel a vakító táblára, ami a kaszinót hirdeti. A mi helyünk is öt csillagos, de ez se semmi. Nekem nagyon tetszik a jelenlegi lakosztályunk, esténként sacc 2000 dollárért.

- Az ám – vigyorog elégedetten – Menjünk, söpörjünk ki mindent!

Helyes. Elégedetten sétálok be mellette és lassan egy mélyet lélegzek. Mennyi ember életenergiája… a kétségbeesés, pénzszórás, kész agymosás a hely. Tökéletes.
Surran a valaha vastag volt, puha szőnyeg letaposott rostjai a talpam alatt, érzem a benne vibráló energiát. Mennyi ember, mennyi energia… Lassan elmosolyodok, belül pedig tomboló, elégedetten hisztérikus kacajjal nevetek.

- Akkor rulett?

- Igen. Kezdetnek – görgetem a szavakat a nyelvemen. – De… nem kell végig mellettem szobroznod, egy ideig úgyis itt leszünk.

- Tényleg? És akkor ki vigyáz a hátsódra? – néz rám. Lassan nedvesítem be az ajkaim, megnyalva a szám szélét.

- Rajtad kívül eddig senki sem akart fogdosni – vonom fel a szemöldököm. Eddig. De majd meglátom, akad-e valami remeg ajánlat. Bár… én csak nyerni akarok. Az adrenalint, az elégtételt ezen a sok idiótán. Daron meg, ez a marha…

- Oké. A pókerszobában leszek – cirógatja meg az ujjbegyeivel az arcom, lehajolva lop egy futó csókot. Ez elég gyenge. Ne veszítsd el mindjárt az elején az érdeklődésem.

- Kérek kétezer dollár értékű zsetont! – kapom el a kabátujjat, és visszahúzom. Azt hiszi, hogy csak így a saját zsebből akarok játszani? Dehogy, egész este járni fogunk, akár egy kaszinóm belül, és bankot robbantok… és Ó… felcsillan a szemem az egyik pincérlányt végigmérve. Pezsgő. Akkor csak van más is.

- Ötszáz a minimum beugró. Biztos nem akarsz többet? – szemmel már meg is dugott. De erre még várnia kell egy kicsit. Sőt, meg akar, ha most elkapnám a gallérját, és berántanám a mosdóba, gond nélkül benne lenne.

- Seperc alatt megtízszerezem, ne aggódj.

- Utána nem akarsz kártyázni?

- Nem hiszem – fogom vissza egy igencsak kifejező fintort. Nevetséges, semmi köze a szerencséhez, csak meredni, sőt, abszolút ki lehet számítani a lépéseket… de a rulett, a kocka… szerencse. Olyan szerencse, ami mindent ember életét befolyásolhatja… ami engem pont Daron kicsi gazdájának a kezei közé vezetett és maga Daron alávetett szerepe ebben az egészben. Ennyi erővel egy érmét is feldobhatnék. – A rulett szórakoztatóbb, mint egy pakli festett papírt bámulni. Majd hívlak, ha kellesz – hessentem el.

Bizony, már volt szerencsém Daronhoz, nosztalgiázom áttörve az embertömegen, mégis, szinte nyílik előttem a függöny. Az enyém lesz Vegas.
Régen egész jó volt a kapcsolatunk… sőt, mondhatni… mielőtt egy későbbi gazdája elundorította volna a feszes, dögös női testektől, több ízben is nagyon jól elszórakoztunk. Istenem, nem is akárhogy…

Leülök a rulettasztalhoz és kényelmesen keresztbe dobom a lábam.

- Tegyék meg tétjeiket – szólal meg a krupié. Fél kézzel támaszkodok és előredobom az érméket. Ezer dollár előre.

- Fekete négyesre – nézek rá. Megfagy egy kissé a levegő, hogy ki ez a taknyos hülye, aki mindjárt mindent egy színre és számra… de csak mosolygok.

És begurul… összehúzom a szemem mosolyogva és megvonom a vállam, figyelve a zsetonhalmot. Ilyen estben a legnagyobb a nyeremény. Hülye lennék kisebben fogadni.

- A kezdők szerencsére – hunyorítok jókedvűen. De még két-három ilyen eset, és a kezembe kerül egy pohár pezsgő, még két menet után pedig egymás után szivárognak mellém a nők.

Pedig ez csak egy kölyök… de a test mindegy. Ha pénz van…

Végigmérem őket. Nem rossz, első pillanatra még impozáns is a testük, de egyáltalán nem tetszik, hogy van benne, ami nem természetes. Régen bezzeg… imádom a karcsú, vékony, kis mellű női testeket, amelyek izmosak. Igen… és így nőiesek. Nem kell hozzá két tőgy.

Bár nem árt ha kellően nagy és formás. Ezek… nem valódiak. Kiábrándító. De mivel csak Daron közeledését élvezhetem, pláne ez a test olyannyira kiéhezett az érintésre, én pedig a figyelemre, hogy ez a két kurva is tökéletesen megteszi. Megadják azt a figyelmet, amit régen és most is elvárok.

Gurítás, megsimogatom őket. Pontosan tudják, érzik, ki a főnök. Megadják a tiszteletet és meghunyászkodva lesik a szavaim, ez tetszik. Tökéletes.

Az egyik mellettem van, a kezem a derekán, a másik hozzám bújik, két kicsi kezével a vállamon, hogy a feje majdnem az enyémnek simul. Elegáns és drága ruha van rajta, nem tűnnek olcsónak.

Előttem meg már 75 ezer dollárnyi zseton magaslik.

És kapom a pezsgőt, de a tekintetem szinte szikrázik, megittam már… nem is tudom mennyi pohárral Ez a test nem bírná, Andy kimondottan csendben kuksol bennem, de az én tudatom tiszta. Imádom az ízét.

De hmm, odahajol a szőke tündérhez, hogy legközelebb hozzon nekem egy dupla whiskeyt, jég nélkül…

Figyelem a forgó golyót, és az erőmmel halvány mosollyal irányítom, hogy pont oda essen, ahova én akarom. Felemelem mindkét kezem és a krupiéra nevetek. Duplázás.

140 ezer.

- Most én! – bújik a tündérke – Had válasszak én!

- Nem nem – csippentem meg az állát, és elveszem a pezsgőt. Hol van már a Whiskeym? – Ez az én köröm Reneé.

Ismét intek, hogy vigyen el egy adag zsetont és elgondolkodva meredek a táblára. Mi legyen a következő?

Mennyi pénz… elégedetten forgatok egy nagyobb címletű zsetont az ujjaim között. Elégedetten mosolygok, amikor végre kiér a whiskeym, és megforgatom az ujjaim között. Belekortyolok… tökéletes. Igazán jó.

- Andy…? – megfordulok és elmosolyodok. Az alkohol felnyomta az én vérem is, bár a fejem tiszta.

- Daron! Na, jól mulattál? Látom, ügyes voltál.

- Látom, te is. – méri végig a zsetonhegyeket előttem.

- Bizony… - fordulok oda elégedetten – Akarsz még menni valahova?

- Mindegy – válaszol, én pedig visszafordulok a tábla felé. épp pörög a golyó, elégedetten nézem. Forogj csak.

- Én már kezdem megunni. Még ezt megvárom és mehetünk.

- Mész is? – fonja át az egyik karom az egyik csajszi, én pedig mosolyogva csippentem meg.

- Megyünk. Jobb dolgom is van, mint itt ülni – suttogom mosolyogva édesen.

- És a piros hetes! Megint nyert a fiatalúr! – sápad el szerencsétlen krupié. Duplázás. Oké, elegem volt, kinyúlva fogom meg Daron kezét és közelebb húzom magunkhoz.

- Látod? Szerencsém volt – nézem elégedetten a kis hegyecskét. Mellettem a csaj ellenségesen meregeti kék szemecskéit Daronra, ő pedig visszameregeti arany szemecskéit. Hm, micsoda szikrák… a csaj a jattját félti, egyértelmű, ezen ne múljon.

- Azt látom. Mehetünk? – szinte fúj a nőre.

- Mindjárt – kiiszom a maradék whiskeym és intek a bankárnak, hogy pakolja össze a zsetonokat.

Ötezer dollárnyit kiszedek és a csaj dekoltázsába dobom, ő pedig megdöbbenve kap utánuk. Nekik ez sok pénz.

- Még találkozunk. Oké, mehetünk – mosolygok Daronra és elegánsan leszállok, fogva a kis táskát és kiballagok, fél kezem a zsebembe dugva. Andy ébredezni kezd, főleg miattam. Piszkálom. Azt akarom, hogy ennél fent legyen.

- Ezt szépen beváltjuk – mosolygok rá és lezser eleganciával, szinte mellőzve megyek beváltani a pénzt és figyelem, hogy bepakolják. Tökéletes…

- Mennyit ittál? – faggat mogorván, miközben kifelé sétálunk. Ohh, Daron, ha tudnád…

- Pár pezsgőt. Whiskeyt. Nagyon finom volt – megnyalom az ajkaim és mire kiérünk, már kint volt a limó, amivel érkeztünk.

- Részeg vagy? – becsapódik az ajtó.

- Jobb lenne, ha az lennék? – mosolygok rá.

- Nem. Bár…

- Nem tetszett, hogy ott voltak azok a nők, igaz? – simulok az oldalának.

- Hát nem.

- De tudod, nem lenne mentség rá, hogy részeg vagyok. Mondjuk azt, hogy más terveim voltak, és bátorságot gyűjtöttem – nézek fel rá és oldalra teszem az aktatáskát.

- És mégis mire? – duzzog. Mosolyogva nézek rá és felemelve a kezem lesimogatom a zakója gallérját.

- Jól áll neked a vörös… - suttogom közelebb hajolva és lerántom magamhoz, forrón megcsókolva.

Mennyi év is telhetett el?

Nála vagy 15 év, jól emlékszem, és az ő libidójával… a jó dolgokat szereti az ember… forrón, mohón csókolom, fél kézzel átkarolva. A sofőr leválasztva rólunk, semmit se láthat… morogva szinte harap, én pedig az ajkaira mosolyogva nyomom feljebb magam, fél lábbal átsimulom a combjain és az ölébe ülök, így komolyabban át tudom karolni a karjaimmal, a hátánál besimítok az ing alá, a körmeimmel végigkarmolva a gerince mentén.

Mert azt nagyon szereti… ha az ember kicsit durvább.

Imádom, ahogy csókol.

- Siessünk haza. Nem akarom, hogy haragudj rám – kuncogok a fülébe, még átkarolva a nyakát. Bizony. ki akarom engesztelni, nem is akárhogy… - Egy kicsit se haragudj – csókolok a nyakába.

 

 

Daron



Még mindig hitetlenkedve és bosszúsan igyekszem hozzá, mikor a pincér a kezébe ad egy whiskys poharat. Nem ivott már eleget?

A részegséggel semmi bajom nincsen ameddig nem két – vélhetően luxus prosti – csajjal akar lelépni, ő maga sem tudja hová.

- Andy…? – szólítom meg mikor mellé lépek.

Mosolyogva fordul felém, a szemében valami furcsa mámoros csillogás, de nem tűnik kótyagosnak. Mennyit ihatott?

- Daron! Na, jól mulattál? Látom, ügyes voltál. – pillant a zsetonokat tartalmazó táskára.

- Látom, te is. – mérem végig az előtte magasló kupacot. Hamar belejött a rulettbe, vagy ehhez is volt egy trükkje?

- Bizony… Akarsz még menni valahova?

- Mindegy – csak el innen, mert ha ez a lotyó megint hozzányúl egyenként roppantom el a csontos barnítózott ujjait.

- Én már kezdem megunni. Még ezt megvárom és mehetünk. – mondja, majd visszafordul a rulett felé, a köré gyűlt cicuskák meg máris nyavalyogni kezdenek.

Naná hogy… Arra mennek, hogy az ügyfelet úgy leitassák, hogy azt se tudja majd mennyit fizetett nekik és jól megkopasszák. Hülye lotyót…

A golyó ismét megáll az egyik helyen és Andy megint nyer, de már nem érdekel. Morcos vagyok, elment a kedvem a kaszinótól, a szerencsejátéktól, meg amúgy mindentől.

- Látod? Szerencsém volt – vigyorog elégedetten és a karomat megragadva közelebb von magához, amit hagyok is neki.

Végignézek a hozzá legközelebb álló nőn és ha nem lennék a gyűrűbe zárva szemmel elátkoznám az biztos. - Azt látom. Mehetünk?

- Mindjárt – egy hajtásra kiissza az italát, pedig a whisky nem éppen gyenge és még csak nem is köhög utána. Furcsa… hát még az mikor minden vörösödés nélkül a csaj melltartójába töm egy marék zsetont. Nem zavartatja magát, hogy nyilvánosan taperol egy nála idősebb nőt, pedig ő sosem tenne ilyet. Józanul biztosan nem…

- Még találkozunk. – mondja a csajnak, majd rám pillant - Oké, mehetünk - mosolyog rám elégedetten.

Ch… majd főhet a feje holnap ha magához tér olyan másnaposan, mint aki haldoklik, és még boldog lehet, ha nem emlékszik majd erre.

 - Ezt szépen beváltjuk – sétál az üveggel elválasztott rész felé, majd a kihagyott résen becsúsztatja a zsetonjainkat a férfinak.

Csendben tanulmányozom őt míg beváltják a pénzt. Úgy tűnik mintha totál ki lenne ütve, de mégis egyenesen áll, a színe is normális és nem is beszél összevissza hülyeségeket.

- Mennyit ittál? – szegezem neki a kérdést, mikor már kifelé tartunk a parkolóba.

- Pár pezsgőt. Whiskeyt. Nagyon finom volt.

Megnyalja az ajkait, a bejárat előtt a járda szélénél már ott áll a limuzin amit béreltünk. A sofőr kinyitja az ajtót még beszállunk és odavakkantom neki a hotel nevét hová avinnie kell.

- Részeg vagy?

- Jobb lenne, ha az lennék? – mosolyog fesztelenül.

- Nem. – mert akkor még jobban rámászott volna a ribancokra - Bár… - ha azt nem bánta, hogy tapizták, akkor talán nem haragszik meg ha lopok egy kis kóstolót belőle. Csak ameddig nem tiltakozik és nem minősül bántásnak.

- Nem tetszett, hogy ott voltak azok a nők, igaz? – simul hozzám, mintha csak provokálna.

- Hát nem.

- De tudod, nem lenne mentség rá, hogy részeg vagyok. Mondjuk azt, hogy más terveim voltak, és bátorságot gyűjtöttem – oldalra teszi az aktatáskát, ami dugig van zöldhasúval.

- És mégis mire? – mi olyan kurva nehéz, hogy ez kellett bemelegítésnek?!

Döbbenten nézek a szemébe mikor a kezei a zakóm alá vándorolnak majd végig a hajtókáján föl a nyakamig. Mi a franc ez?

- Jól áll neked a vörös… - suttogja érzékien rekedtes hangon, s mielőtt akár megszólalhatnék vékony kis kezeivel magához ránt és máris csókol. Vadul mégis szenvedélyesen csavarja a nyelvét az enyém körül, az ajkainak édeskés pezsgő íze van, de a whiskyt is érezni rajta. Az alkohol teljesen elnyomja a saját illatát, meg talán az a parfüm is, ami rajta van.

Pedig sosem használ parfümöt…

Itt meg is szakad a gondolataim fonala, mert a kezecskéi tovább kalandozik már az ingemen is. Halk morranással harapom meg a puha ajkait, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen merész lesz majd. Ha ez mind egy kis piától van, gyakrabban adok majd neki…

Ahogy ismét megcsókolom, Andy az ölembe mászik. Az a kevéske súlya a combjaimon és a köztünk lévő alig fél centi távolság mélyen felcsigáz, a testemen jóleső borzongás fut végig mikor az ingem alá simít… az egész testem megfeszül a gyönyörtől mikor végighúzza rajtam a körmeit. Belemorgok a szájába, a tarkójára simítom a kezem, hogy ne húzódhasson el tőlem, de a levegőhiány sajnos közbeszól.

- Siessünk haza. – pihegi az ajkaimra - Nem akarom, hogy haragudj rám – közelebb húzódik - Egy kicsit se haragudj…

Mint a szirén az ősi mitológiákban, de talán még náluk is csábítóbb. Már el is felejtettem miért kellene haragudnom, csak az apró érintésekre koncentrálok a nyakamnál, amit a szájával csinál. Nem akarom, hogy abbahagyja és főleg nem akarok addig várni míg a hotelbe nem érünk…!

- Nem haragszom… de nem akarok várni. Most rögtön akarlak Andy… - belesimítok a hajába és közelebb vonva az ajkaira marok, de hamar megérzem a tapogatózó kezei és elhúzódom.

- Kevés az idő… ahhoz több kell amit ki akarok próbálni. – duruzsolja a nyakamat simogatva.

- Akkor pláne nem akarok várni!

Felemelem az egyik karom, a kocsi irányító paneljén a mikrofon gombot megnyomva előreszólok a sofőrnek, hogy mennyen egy hatalmas kört Las Vegas-ban, ami legalább egy óráig eltart. Városnézés első osztályon.

Az sofőr készségesen letudja egy „Igen Uram-mal”, így már van kerek egy óránk.

- Elég lesz kicsikém? – mosolygok rá, az arcéra simítva.

A tenyeremhez törleszkedik, mint egy kiscica, de a tekintete most nem egy szelíd állatkára hasonlít, hanem egy vadmacskára.

- Hmm… igen…

- Na, és mit akarsz kipróbálni?

- Majd meglátod, meglepetés. – vigyorog szélesen, majd lecsökkenti a távolságot és újra megcsókol. Most lassan, de nem kevesebb érzékiséggel, még a csípője is mozdul a nyelvével egy ütemben. Hihetetlen… hol a frászban szerzett hirtelen ennyi önbizalmat?

Az ingem gombja egyesével vállnak szét, az ujjai fürgén dolgoznak rajta, de észre sem vettem mikor simította le rólam a zakót. Úgy el tudja venni az eszem, mintha csak ő létezne és ez a csodás, kívánatos teste, ami az ölemben díszeleg. Bár ruha nélkül lenne és a farkamon mozogna, úgy ahogy most teszi!

Az élvezet egyik pillanatról a másikra vált át döbbenetté amikor megérzem a nadrágomnál matató kezét és. Elhúzódom egy kicsit, a tekintetét keresem, de ő a mellkasomat fixírozza, majd lejjebb és lejjebb miközben az övem és a gombok kioldódnak, zizzen a cipzár.

- Kicsikém… mégis mit akarsz? – kérdezem rekedten a vágytól, ha elképzelem mi mindent kezdenék vele.

A kocsi elég tágas több fél pózhoz alkalmas, a bőrülés kényelmes és puha, valamint a behűtött pezsgőkészlet is kitart egy darabig. Az átláthatatlan elválasztónak és a sötétített üvegeknek köszönhetően teljesen egyedül vagyunk, mintha egy külön világban lennénk, ahol bármi megtörténhet és senki és semmi nem zavarhat meg benne.

- Csss… ne beszélj…

Halvány mosollyal elcsendesedem és figyelem mit csinál. Az ujjai végigsiklanak a mellkasomon, ami szaporán emelkedik és süllyed, nem tudom már egyenletes lassúsággal szedni a levegőt, mikor a kibontott nadrágomnál tökéletes látható, hogy mennyire felizgatott ez szexi kis ittas Andy.

Közelebb hajol, de nem megcsókol, legalábbis nem a számat, hanem a mellkasomat kezdi el beborítani, apró bizsergető csókocskákkal.

Úgy csinálja mintha pontosan tudná mit szeretek és hogyan, szinte nincs olyan érzékeny rész amit kihagyott volt, én pedig a csípőjét szorongatva, hátravetett fejjel élvezem a kínzást, bár tudom, hogy utána rohadtul fog fájni a kielégítetlenség.

A csókjai egyre lejjebb kalandoznak, a hasamnál járhat valahol mikor lecsusszan az ölemből és a lábaim közé térdel. A forró nyelve még lejjebb kalandozva nedves csíkot von maga után ahogy végigköveti a mágikus jeleket, minden egyes darabot egészen a csípőcsontomig, amibe lágyan belemélyeszti a fogait. Ott megáll a kalandozásban, hatalmas fekete szemeivel felpillant rám, mintha csak megerősítésre várna.

Lustán lemosolygok rá, a kezemmel a hajába túrok, vágytól elnehezült szemhéjaim alól pillantok rá.

- Hihetetlen vagy, kicsi gazdám… úgy tűnik egy őstehetség veszett el benned!

Elsőre ilyet produkálni…

- Lesz ez még jobb is. – mosolyog rám kéjesen a következő mozdulatával pedig majdnem végleg kiveri a biztosítok.

Elkerekedett szemekkel bámulok, ahogy benyúl az alsómba és a farkamra markol. Az egész testem megfeszül, felkiáltva emelkedik el a bőrüléstől az ujjai szorítására.

- Basszus… Andy…!

Ez kurva jó, de nem sokon múlt! Majdnem elmentem csak attól, hogy hozzám ért, az előbbi kis játékával teljesen felizgatott.

- Jó?

- Francba… persze, hogy jó, csak mozdítsd meg a kezed végre! – zihálom, ha elkezdte fejezze is be vagy teszek a következményekre és most rögtön megdugom…

- Nem a kezemmel akarom…

- Mi…? – olyan nehéz koncentrálni így, hogy a hőhullámok frontálisan érkeznek.

A ködös agyamnak csak akkor kezd derengeni miről is beszélt, mikor kiszabadít az alsóból és rám hajol az ajkaival.

Nagyot nyögve markolok a kocsi ajtajába, magamban a teremtőhöz imádkozva, hogy bírjam még valameddig, mert ez biztosan egy álom… egy kibaszott erotikus álom amiből nem akarok felébredni.

Kinyitom az összeszorított szemeim és lenézek Andy-re, halvány csábító mosollyal figyel, majd továbbra sem eresztve a tekintetem az ajkai közé veszi a makkom és mintha csak valami fagyi lenne, körbenyalogatja.

Ilyen nincs… ez nem Andy… nem létezik…

- Basszah… megh…!

Alig bírok egyhelyben maradni, ahogy engem néz miközben ilyen mocskosul jól csinálja pedig száz százalék, hogy még nem szopott le senkit.

Egyre tovább és tovább merészkedik, az ajkai lejjebb csúsznak a hosszomon… a forróság szinte eléget, a nyelve simogatásától majd megőrülök. Az öntudatlanság határán döfök előre a csípőmmel még mélyebbre nyomva magam és csak utána jövök rá mit is csináltam, de nem gondolkodhatok sokáig…

Fel és le mozgatja a fejét rajtam, végig a szemembe néz, mintha látni akarná mit szeretek, de ez minden…

- Honnan… tudsz… te… ilyet? – nyögöm ki akadozva.

Egy profi se csinálhatná jobban, nem hogy egy kezdő, aki a „kiverni” szótól is majdnem agyvérzést kapott.

Tudom, hogy válaszolni nem tud, de a tekintetében még a vágyfelhőkön keresztül is meglátom az elégedettség szikráit, a kezei az oldalamon simítanak végig, a nadrágon keresztül karmol végig a combjaimon, mire az összes izom megfeszül bennem, a farkam szinte pulzálni kezd a feszítéstől.

- Andyh… ehzt ne… csináld, vagy… Ahhh!

Félig nyögés, félig kiáltás, egy meghatározhatatlan hangra futja csak mikor a gyönyör elsöpri az összes kimondani készült szót.

Az utolsó ami eszembe jut, hogy direkt csinálta… a kis dög… de honnan tudta, hogy ez tetszik?

Amikor szándékosan nyelt egyet, a torka valósággal összeszorult a farkam körül, úgy szorított mintha nem a szájában lettem volna, hanem valami sokkal szűkebb helyen és ez kirobbanó!

Lehunyt szemeim előtt lilás-sárgás foltok táncolnak, meg sem tudok szólalni, egyenlőre csak levegőt akarok kapni.

Érzem a combomra nehezedő súlyt, majd az apró csókokat az arcomon, egy másikat az ajkaimon, de alig viszonzom csak.

Lassan újra visszatér a valóság, és meglátom az ölemben trónoló szépséget, aki az ajkait rágcsálva figyel engem.

- Imádom a szádat kicsikém…

Kuncogva simul közelebb, a vállamnak dőlve bújik belém amennyire lehet.

- Te pedig finom vagy. – suttogja merészen.

Ha nem tudnám, hogy nem álmodhatok, azt hinném ez életem legszebb álma!

- Tényleg? Bármikor megkóstolhatsz, ha kedved van hozzá. – mormogom kielégülten, majd az állánál fog magam felé fordítom és mélyen megcsókolom őt, magamba szívom az ízét, ami a sajátommal keveredik. A viszonzás viszont nem várathat magára.

- Most én is meg akarlak kóstolni szépségem...

 

 

Andy Hutchner


- Nem haragszom… de nem akarok várni – hörög a nyakamban, nekem pedig elégedetten siklanak végig az ujjaim a mellkasán. – Most rögtön akarlak, Andy…

- Kevés az idő – karmolom végig a mellkasán az izmok domborulatait. – Ahhoz több kell, amit ki akarok próbálni.

- Akkor pláne nem akarok várni!

Elégedetten vigyorgok, magamban nevetve. Daron gyenge pontja a farka, plusz a vér, ami elhagyja a fejét. Amennyire Andyre vágyik, szent ég, ez a legkevesebb, amit megkap tőlem! Nem csak neki vannak igényei, és bár nem rajongok a férfi testekért, szerintem most elnézem. A lyuk az lyuk.

Figyelem ahogy utasítgatja a sofőrt, intézkedik, már várom, hogy mikor szaggatja le rólam a ruhát, de igaz is, nem bánthat, egy ujját sem emelheti fel, ami nekem nem tetszik, mert az nagyon-nagyon fájna neki…

Régen is jó volt vele, nem hiszem, hogy a kis szünet rontott volna a teljesítményén.

- Na és mit akarsz kipróbálni?

- Majd meglátod, meglepetés – mosolygok rá, végigcirógatva az arcát. Hiányoztál, édes… lassan csókolom meg, de fél karral forrón és szorosan átkarolom, ám elég egy gondolat, egy mozdulat, hogy érezzem, mennyire begerjedt. És lassan patt-patt a gombok, hozzá sem kell érnem, elég ha gondolom.

Látni akarom, mi jár a fejében csak ezt a satnya kis testet megívánva. Hogy tetszhet neki…

Végigsimítom a mellkasát, kirajzolva az izmait, a mintákat a felsőtestén. Itt nagyon érzékeny… az oldala… a bordáinál… a csípőjénél finoman kidudorodó izmainál.

- Kicsikém – kerekednek el a szemei, szinte vibrál az arany szempár. – mégis mit akarsz…?

A szeme körülvillan a kocsiba, és már látom, hogy lelki szemei előtt milyen mocsok dolgok zajlanak, ami ellen nekem soha egy perc fennakadásom se volt, de azért kicsit rá kell játszani szende-Andy imidzsére… Mondjuk, nem sokáig fogom fent tartani, nem bírnám ki, az tuti.

- Cssss. – csókolok a nyakába puhán – ne beszélj…

Imádom, hogy még mindig így megremeg az ujjaim alatt, hogy nem változott semmit, pedig már nagyon rég volt… De Daron maradt ugyanolyan. Ez megunhatatlan. Édes, kiszámítható, szerencsétlen Daron… A fogaimmal karcolva, az ajkaimmal épp csak érintésnyire cirógatva haladok le minden olyan ponton, amit tudok, hogy vigyázzban állnak tőle az idegei és agyhalálban halna meg, ha meg tudna… a mellkasán, a bőrén, körbenyalva a mintákat a kidolgozott izmain. Megunhatatlan…

Lejjebb csúszok, finoman letérdelve a tisztára porszívózott szőnyegre, a talpam beleütődik a pénzzel teli táskákba. A nadrág slicce már rég szétmered, pláne az alsó nyomás miatt, csodálom, hogy az alsója nem fakad szét… ez egy hülye találmány.

- Hihetetlen vagy, kicsi gazdám – dorombol a lelkem. Mondd még! Gazdám… - úgy tűnik, egy őstehetség veszett el benned!

- Lesz még jobb is – húzom végig a körmeim az ágyéka fölött.

Minden pénzt megér az az arc, amit vág, amikor a vékony, fehér ujjak eltűnnek az alsója anyaga alatt, rámarkolva a farkára, pont a tövénél. Szinte ugrik egyet, két kezével megtámasztva magát, mintha befékelt volna a sofőr.

- Basszus, Andy! – hörög. És ez itt mind az enyém… finoman lazítom és erősítem a szorítást, még jobban hergelve.

- Jó…?

- Francba, persze, hogy jó! Csak mozdítsd meg a kezed végre! – zihál, rángatózik a mellkasa. Hm, ha csak ennyi lenne… ezzel mást is tudnék kezdeni, kismacskásan megnyalom az ajkaim.

- Nem a kezemmel akarom.

- Mi? – mélyen a szemébe nézek, érzem, hogy Andy fent van, kínjában és megalázottságában kaparja a belső doboza falát, mindent érez, első osztályon kapja, hogy milyen Jót tenni valakivel, önzetlenül… De fekete szemekkel nézek Daron lassan vörösen parázsló aranyaiba és kinyújtva a nyelvem hegyével nyalom lassan végig a férfiasságát.

Mint valami hatalmas, ízletes édességkülönlegesség. Az ujjai alatt hallom, ahogy roppan a műanyag kapaszkodó… ez hízelgő.

Lassú kört leírva a gyöngyöző makknál még mindig tartva a vadító szemkontaktust, lejjebb engedem a fejem, az ajkaim köré engedve.

Nem tudom, mennyire lehet ezt szépen és költőien mondani, egyszerű és lényegre törő: úgy leszoptam, hogy keresztbe álltak a szemei, és ez nem csak a hosszú és kényszeres cölibátusnak betudható.

A nyelvére harapva dönti hátra a fejét, én pedig még mélyebbre engedem a fejem, mire mintha megcsípték volna, megfeszül minden izma. Elégedett vagyok és engem is begerjeszt ahogy nézem, mennyire élvezi.

Kimeresztem a körmeim, csak egy kis erő kell, hogy még egy-két millit nőjön, hogy jobban érezze…

Szereti a vadságot, a csíkokat, amikor sikítva karmolják össze a hátát, széttépik a paplant.

és most mégis úgy nyög, mint valami édes szűzfiú, ahogy Andynek kéne alatta. Ettől valahogy mégis kárörvendően elmosolyodnék, ha nem érezném, hogy mennyire megkívántam. Még mindig olyan sok év után, imádom a testét, imádom az arcát, miközben élvezi a dolgokat. És Így soha nem akar majd elengedni, Andy lesz az ő kis kedvenc gazdája, teszek róla…

Felmordulva engedem egészen torokra, összeszorítva aztán csak hagyom, hogy minden eltűnjön. Nem kell nyom. Morogva nyalogatom meg az ajkaim, visszamászva az ölébe, lovaglóülésben a combjaira ülve. Ne üsd ki magad, én még nem vagyok kész.

Nem kedvelem, ha férfi testben vagyok, de egy ideig meg fogja tenni, a cél úgyis ugyanaz. Térj magadhoz, Daron, gyerünk… puhán csókolom a száját, a füle alatt, a kezeimmel végigsimítom a finoman csillogó mellkasát.

- Imádom a szádat, kicsikém – morog rekedt hangon az ajkaimra. Elégedetten kuncogok, ujjaim végigfuttatva a derekán karolom át.

- Te pedig finom vagy…

- Tényleg? Bármikor megkóstolhatsz, ha kedved van hozzá…

Hirtelen adott is pár ötletet. Szaván fogom… mohón tapad a számra, én pedig ugyanolyan vadsággal karolom át.

És ezt holnap mint arra a kis alkoholra fogja fogni… de én nem. Meglepetés. – Most én is meg akarlak kóstolni, szépségem…

A körmeim a hátába mélyesztem, pucsítva simítom hozzá a mellkasom, a még mindig szabadon levő férfiasságához simulva.

Nem akarom. Taszít a férfi test, amibe zárva vagyok, bár elég feminin, mégsem annyira, mint én szeretem. Nem… Most csak szexet akarok, Daron minden cseppjét, hogy az energia az enyém lehessen, amit generálunk. A szex, a vágy hihetetlen erőket képes felszabadítani, és csak figyelni kell, hogy elnyelhessem.

Nincs kedvem többet játszadozni.

- Tényleg…? – simítok végig a hátán, leszegve a fejem alulról pillantok rá, a pilláim alól. Lassan végighúzom a kezem az ingen, az ujjaim alatt egyenként kibontva a gombokat, amíg elő nem villan a fehér mellkasom, aztán lassan megfogva csúsztatom le egészen könyékig, úgy mosolyogva fel rá. – Biztos?

- Nézőpont kérdése – morog, a derekamnál fogva ránt magához és a nyakamra tapad. Sóhajtva hunyom le a szemem halk nevetéssel, oldalra döntöm a fejem, hogy jobban hozzáférjen. Folytasd.

- Én nem vagyok semmi rossznak elrontója – simítok végig a karján, élvezve a hullámzó ujjaim az izmain. Bicepsz… tricepsz… Nevetve taposom vissza Andyt a mélybe. – De tudom, hogy van jobb ötleted… - simítok végig a mellkasán, ami ismét megremeg az ujjaim alatt.

Nevetve csókolom meg, a hajába markolva, ahogy a keze lecsúszik a hátamon, a fenekembe markolva. Előre lököm a csípőm, ismét neki dörgölőzve, egy mozdulattal sem ellenkezek semmi ellen, amit csinál.

Bár autóban még nem csináltam, az biztos. megszoktam az ágyat… az erdőt, a matracokat, bármi, de autóban, hogy még mozog is, dőlünk, belé kell kapaszkodni… így még nem. Ez új.

Morranva csókolom meg, türelmetlenül. Kurvára semmi szükségem az ilyen babázásra, egy kiadós és kielégítő kefélésre vágyom, nem kell pátyolgatni!

Ja, hogy Andy édes kis lelke… Nos, pláne nem izgat. Nézze végig, érezze, és szörnyedjen el még jobban, hogy amit ilyen mocskosnak tart, milyen… fantasztikus érzés.

Pár mozdulat elég, hogy elérjem Daront kifordulni önmagából. Hogy eszét vegye a vágy és a kiéhezettség. Hogy ne törődjön az elvekkel, az óvatossággal, csak azzal a hévvel, hogy neki magának jó legyen, és én pont ezt élvezem a legjobban… ebből generálódik az a mágikus energia, ami felszabadul, és ami mindennél finomabb, mert pezseg, szikrázik.

Le a nadrág, egy mozdulattal a térde alá tolom, de hiába emelkedek térdre, végigsimít a mellkasomon a tenyerével. A szemébe nézek, mosolyogva gombolom ki a nadrágom, lejjebb tolva.

Gyerünk, nagyfiú…

- El se tudod képzelni, milyen régóta kínoz ez a gondolat… - morog a nyakamba, ahogy a keze végigsimítva a csípőmön simul le, be az anyagok alá a csupasz bőrbe markolva.

- El tudom – suttogom, a két tenyerembe fogva az arcát. Morranva csókolom meg forrón, hogy még vadabbra fordítsuk, amíg zötyög alattunk a kocsi, csak hajtom magam a keze alatt, felnevetek, amikor az álla megcsiklandozza a nyakam, forrón csókolom és feljebb húzva a lábaim engedem, hogy teljesen magára húzzon…

Kéjesen sóhajtok fel, lassan, a vállába mélyesztve a körmeim csúszok rá, hátrahajtva a fejem.

- Daron…- sóhajtok elégedett mosollyal és előre hajolva csókolom meg, mozdulva rajta. Az ing már valahol a vállaim alatt lötyög, a kocsi minden zökkenőnél még jobban belesegít a mi ritmusunkba.

Lejjebb csúszik, széjjelebb tolva a lábaim a mellkasán támaszkodom meg, lehajolva marok az ajkait, a körmeim vékony csíkokat hagynak a vállán.

Teljesen kifordulva magunkból… ő pedig még annál is jobban beleélve magát csókol, harapja a nyakam. Nyugodtan, ha késsel vésne a testbe bármit, átnyomom szegény kicsi Andyre. Rajtam nyoma se marad majd, így hát kéjesen felnyögve hagyom, hogy harapjon, a nyakamba szívja a foltokat…

Nem kell neki sok, hogy az ujjait a fenekembe vájva élvezzen el, élvezem… érzem magamban, ahogy minden porcikája lüktet. És bennem is… ebből az erőből ebből a levegőből szinte fuldoklóként kortyolok és érzem, hogy eltelít, már-már jóllakok. Zihálva rogyok a mellkasára, elégedetten dorombolva, átfonva a nyakát és belecsókolva.

Verdes a mellkasom alatt a szíve, kellemesen bizsereg minden tagom. Nyögve ülök fel, mire ismét felhördül, körülnézek magunk körül.

- Ideje visszamennünk a szobánkba – csókolom meg szavanként., aztán elégedett sóhajjal átdobom a lábam és lehuppanok mellé. Hmm…

- Máris? – néz rám, de még ő is ki van vörösödve. Felnevetek, pár pillanaton belül visszarántom magamra a nadrágot.

- Igen. Megéheztem – nyúlok át felette macskásan, homorítva, csábosan rápillantva. – És ha nem jutok valami normális ételhez, kénytelen leszek téged felfalni.

 

 

Daron



A körmeit érzem a hátam bőrébe mélyedni, biztos nyomot is hagyna, közben hozzám simul, törleszkedik, amennyire csak lehet. Hogy honnan ez a hirtelen merészség nem tudom, de piszok jó!

Akár egész éjszaka bírnám, hogy csak vele játszadozzam… hiába, de most ütközik ki a gyűrűbeli másfél évtized hiányérzete.

- Tényleg…? – simul hozzám, incselkedve simogat, kezét az ingjére simítja és lassú, precíz mozdulatokkal kigombolja.

Vágyakozón pillantok végig rajta, a sápadt bőr és a lapos feszes mellkas a legfinomabb édességeket juttatja eszembe. Például édes karamellába mártott cukrozott narancsdarabkákat rajta felsorakoztatva, aztán egyesével megeszegetném és mikor elfogy, őt is felfalhatnám.

Ez már akkor eszembe jutott mikor először kaptam tőle narancsot…

A fekete selyeming lejjebb csúszik rajta, a könyökhajlatában megakadva libeg körülötte, mintegy könnyű kis hátteret biztosítva a látványnak, ami így is baromi izgató.

– Biztos?

- Nézőpont kérdése – bármi mást is csinálhatunk, de ő akkor is az enyém kell hogy legyen.

Hirtelen magamhoz rántom és harapásokkal, csókokkal szórom tele a nyakát, ami hallhatóan érzékeny terület nála a sóhajaiból ítélve.

- Én nem vagyok semmi rossznak elrontója – simogat - De tudom, hogy van jobb ötleted… - cirógat tovább, játszadozik kedvére.

Persze, hogy van, nem is egy! A kezeimet lejjebb vezetem a szexi kis seggére és erősen a markomba szorítom, mire dörgölőzni és mozogni kezd, bár az autó is rásegít a melóra.

Ha nem tudnám, hogy ivott… nem is tudom mit gondolnék. Elképzelni sem tudtam őt ilyennek, de ez ellen semmi kifogásom, akkor sem ha holnap rajtam veri el a port. Ha pedig már úgy is tilosban járok, akkor miért ne mehetnék még messzebbre?

A követkőző csók után, mintha kívülről néznem ami történik, mintha egy film lenne és nem a valóság. Minden túl valószerűtlenné válik, elmosódik…

A vad, már-már erőszakos csók közben repülnek a ruhák lefelé. Andy ingje, majd a nadrágomat is tovább tuszkolja és térden állva gombolja a sajátját is. Mosolyog, egyáltalán nincs zavarban, egy tapasztalt szerető praktikáival teszi még vonzóbbá, kihívóbba a pillanatot…

- El se tudod képzelni, milyen régóta kínoz ez a gondolat… - Andy meztelenül, felizgultan, az ölemben ülve… ilyen nincs a valóságban!

Végigsimítok a csípőjén, hogy komolyan elhiggyem, de itt van teljes valójában és elképesztően csábító! Minden fantáziát és képzeletet felülmúl…

- El tudom – suttogja a fülembe, s innentől szinte teljesen összefolyik minden.

Ahogy rám ereszkedik és mozogni kezd elszáll a valós világ és egy másik jelenik meg ahol mindent szabad, nincsenek gátlások, csak az élvezet és mi ketten. A teste szorítása és a kocsi rázkódásai adnak hozzá egy nagyon nagy pluszt, de Andy… hihetetlen!

Alaposan feltérképeztem már a nyakát, nem kevés helyen nyomot is hagyva rajta, miközben féktelenül vonaglik rajtam. A teste, mint egy gyenge kis faág a szélben ami bármikor elroppanhat, éppen ezért olyan izgató, törékeny, és mégsem…

- Daron…

Felmordulok, a combjára markolok és még jobban magamra húzom, széjjelebb simítom a lábait, hogy mélyebben hozzáférhessen, ő pedig hagyja… sőt! Mindent elégedett sóhajokkal fogad, lehunyja a szemét, a fejét hátrahajtva szívja be a párássá vált levegőt.

Már az ablakokat is ködszerű réteg fedi a kocsiban lévő hőtől, a zene csak egy elmosódott háttérzaj a kettőnk hangjain kívül.

Harap, karmol, csikar… rajtam hagyja a nyomait az enyhe csípő érzéssel együtt. A bőrébe mélyesztem az ujjaim, szinte lyukat fúrva a bőre alá olvasztanám magamba, ha tehetném.

A kirobbanó gyönyör pillanatában magamra rántom és szorosan egyhelyben is tartom. Majdnem egyszerre élvezünk el, jól összekenve magunkat és egy kicsit a drága bőrülést is, de most nem tud igazán érdekelni.

Egyikünknek sincs kedve megmozdulni, Andy sem mászik le rólam, fáradtan a nyakamba borul és apró csókot nyom a bőrömre.

Átkarolom őt, imádom, hogy teljesen körbe tudom fonni a vékony kis testét. Kicsit össze is tapadtunk már a halvány izzadságrétegtől ami a nem éppen nyugodt hajsza eredménye.

Végül nehézkesen feltornázza magát, a fejemet az ülésre döntve elégedett mosollyal pillantok rá. Ennél jobban nem is lehetnék. Végre szex!

Te jó ég, el sem hiszem, hogy kibírtam e-nélkül másfél évtizedet!

- Ideje visszamennünk a szobánkba – csókolgat, majd elhúzódva lecsapódik mellém.

- Máris? – még nem akarok sehová menni. Kipróbálhatnánk inkább más helyzetekben is. Ha már úgyis bemelegítettünk.

- Igen. Megéheztem – nyújtózkodik az ingjéért – És ha nem jutok valami normális ételhez, kénytelen leszek téged felfalni.

Elvigyorodom, hátrasimítom a kissé nyirkos tincseit, hogy ne lógjanak a szemébe.

- Nem biztos, hogy annyira ellenkeznék.

Kuncogva szedi össze a többi ruháját is és az ülésre dobja.

- Nem, nem. Hagyni akarok belőled máskorra is és most olyan éhes vagyok, hogy bekebeleznélek. – felhúzza a nadrágját, alsó nélkül, a fölöslegessé vált darabbal pedig letörölgeti magát.

A sofőr szép kis borravalót érdemel, azért, hogy egy szó nélkül hallgatta az élő pornót és még csak le sem állította a kocsit.

- Ezek szerint tervezhetünk máskorra is egy kis előételt? – kérdezem a derekánál fogva magamhoz húzva és lassan begombolom az ingjét. Ez legalább tiszta maradt.

- Előételt és desszertet. – bólint az ajkin végignyalva.

- Ez a beszéd! – mosolygok rá.

Ha ilyen lesz az egész kis nyaralásunk, haza se akarok menni. Sajnos azonban biztos nem örökre szól, mert otthon van az anyja… aki már tuti jelentette, hogy eltűnt a drága kisfia, méghozzá nyom nélkül.

 

Az idő szinte repül amikor valaki jól érzi magát, így alig szedtük össze a ruháinkat és minden egyebet, a kocsi megáll. Letörlöm a bepárásodott ablakot, kinézve a Ceasar’s Palace bejáratát látom. Megérkeztünk.

- Daron, fizesd ki a limuzint, én előre megyek. – fogja a pénzzel megpakolt aktatáskát és elindul befelé.

A sofőrnek elég érdekes arckifejezés van, mikor kiszáll a vezető ülésből. A szemembe sem nézve közli, hogy hétezer dollár lesz az egész estés szolgáltatás egyben. A zsebembe nyúlva elővarázsolom a kért összeget egy kis borravalót hozzácsapva, amiért nem zavart semmiben. Igazán jó munkát végzett.

 

A szobánkba érve Andy-t a telefonon csüngve találom, ahogy elgondolkodva hallgatja a szobapincér ajánlását a vacsorára nézve, majd rendel néhány ínyenc étel. A több száz dolláros vacsoramenü nem gond, megengedheti magának, de biztos nem evett még olyan ételeket, amilyeneket hozatott. Sajnos narancs nélkül.

Már hiányzik az íze…

- Megyek zuhanyozni, ne akarsz jönni? – kérdezi, máris a fürdő felé haladva és sorban dobálja le magáról a ruháit.

- Ma tényleg nagyon engedékeny vagy. Mennyi is volt az a néhány pezsgő?

Természetesen utána megyek, de azért még érdekelne mennyit termelt be, mielőtt rajtakaptam. Már csak azért is, hogy milyen mennyiségű legyen majd a másnapos paradicsomkoktél.

- Nem számoltam. – mosolyog hátra a válla fölött. – És máskor is voltál már velem mikor fürödtem.

- Aha, csakhogy semmit nem láttam belőled attól, amit a vízbe öntöttél. – ledobálom a ruhákat a földre, ennyi erővel fel sem kellett volna vennem őket, majd belépek mellé a zuhany alá.

A testem még mindig kellemesen zsong a két orgazmustól, Andy csuromvizes meztelensége igazán… édes. A haja kisimul a víztől és a vállaira tapad a vége, a csillogó fekete színe teljesen elüt a bőrétől. Kurva szép és szexis…

Én végzek hamarább, most az egyszer megtartom a kezeimet magamnak – ritka alkalmak egyike – mert érzem a testem kimerültségét. Ma sokkal több kívánságát teljesítettem, mint eddig összesen és kimerültem tőle. Plusz még ehhez jön a kocsiban töltött észvesztő egy óra és most már egy ceruzát sincs kedvem megemelni.

- Az az én törölközőm!

Hátranézek, morcosan pillant a törölközőre.

- Bocs, kicsi gazdám, aki kapja marja. – mosolygok rá, majd a fürdőszoba egyik sarkában álló szekrényre mutatok. – Abban van a tartalék. Megnézheted a nyakadat is, hogy eltüntessem-e a foltokat. Legalább a szekrényben van egy normális talpig tükör, ha már ez itt selejtes.

Nem tudom mi a franccal moshatják itt a tükröket, de a falon lógó olyan mint egy füstüveg.

- Tükör?

- Ja, szép nagy. Ha jön a szobapincér lecseréltethetnénk ezt a vackot. – koppintok a lógó haszontalanságra – Dobjak egy törölközőt?

Úgy áll a zuhanykabin szélén, mint aki nem mer kijönni

- Ne! Ott is van egy… azt add ide! - mutogat a másik oldalra.

Homlokráncolva fordulok az vécé felé, és tényleg. A tartáján egy félig széthajtott törölköző, eddig észre sem vettem, hogy ott van.

Odadobom neki, s miután gyorsan áttörlöm a testem egy alsót varázsolok magamra.

 

Mire végzünk a szobapincér diszkréten behordja az ennivalót, még egy kisebb kerek étkezőasztalt is felállítanak és megterítenek. Minden ízléses és drága. Imádom…

Andy elég jó étvágyú, mindent meg is kóstol, de attól a tengeri herkentyűkből álló hidegtáltól engem is a hideg ráz ki. Azok az apró polipcsápok a szívókorongjaikkal…brrr…

- Ha nem bánod, akkor én most kiütöm magam holnapig. Lemerültem. – sóhajtom az ágyra vetve magam.

- Ennyi elég volt hozzá? – pislog rám ártatlanul.

- Ha két napig folyamatosan kefélnénk, az lenne elég. – vigyorgok rá – De az ideutazás sok mágiát igényel és lemerültem. Olyan tíz óráig nem tudsz majd felébreszteni.

- Rendben, most egyébként sincs szükségem rád.

- Azért ne értékelj túl. – morgom felé, de nem érkezik válasz, így csak elhelyezkedem és kikapcsolok…

 

***

 

A meditációból olyan visszatérni, mintha egy mély álomból ébrednék és egyre a valós világ felszíne felé sodródnék. A fekete semmiből, a színekig, majd fokozatosan egyre több fény jut el hozzám, míg végül ki nem nyitom a szemem és körül nem nézek a napfényes hotelszobában. Délelőtt lehet valamikor és hála a pihentető meditációnak teljesen feltöltődtem.

Oldalra pillantok a méretes ágyban, Andy a hátán fekszik még békésen szuszogva, összevissza göndörödő tincsei az arcát simogatják.

Úgy nézem egy pillanatig, hogy nem is gondolok semmire, csak csodálom a látványt. Szinte ragyog a bőre a napfényben, annyira sápadt, hogy nem sok kellene ahhoz, hogy világítson.

A felsőtestén nem visel semmit, pedig sosem aludt félmeztelenül, mindig azokban a sátor méretű pizsamákban vackolta el magát, amibe még én is simán beleférnék, ő pedig háromszor és nyakig magára húzta a takarót. De most csak egy alsó van rajta, ami semmit nem hagy a képzeletre.

Sokat változott… mennyi is? Két nap alatt?

Körülbelül…

Lehet, hogy tegnap túlságosan lemerültem ahhoz, hogy komolyan ezen filózzak, vagy csak túl régen mulattam egy jót és nem akartam megszakítani, de most tiszta a fejem. Tökéletesen átlátni a szitut, annak ellenére, hogy még mindig nem értem mi folyik itt, de valami határozottan megváltozott az biztos.

Ami tegnap történt a kocsiban… úgy emlékszem az egészre mintha egy kábulat lett volna. Olyan érzés, ahogy az emberek leírják azt mikor betépnek. Szállsz a magasban, élvezed amit kapsz és nem gondolkozol semmi rosszon, de másnap kitisztul a fejed és még egy adagot akarsz.

Nálam nincs ez a kényszer – nem mintha nem élveztem volna, mégis hiányzik valami. Valami nem úgy van, ahogy lennie kéne és ez zavar. Így hogy most nem kell másra koncentrálnom az a furcsa érzés megint visszatér, mint amikor egyedül hagytam Andy-t a kaszinóban, most azonban itt van mellettem, mégis érzem.

Tényleg részeg lett volna tegnap? Megtette volna azt Andy részegen? Mert józanul nem valószínű…

Emlékszem mikor csak annyit tettem, hogy túl közel hajoltam hozzá, hogy magamhoz szorítsam, vagy megsimogassam az arcát és máris vörösben virított. Abból amit a Vegas-ba érkezésünk óta csinált semmit nem tett volna meg pár nappal ezelőtt.

Nem játszott volna a kaszinóban, nem hozott volna el egy táska pénzt, nem flörtölt volna nőkkel, mert azt sem tudja hogyan kell.

Vannak furcsa dolgok ebben a hirtelen változásban és nincs rá magyarázat, mert ő még mindig Andy. Tegnap este is említette mikor macska alakban besettenkedtem hozzá fürdéskor… ő az, de mégsem.

Ő nem ivott volna, és még attól is bűntudata lett volna, hogy kétszáz dolláros vacsorát rendel magának. És főleg nem szopott volna le egy limóban és nem dugatta volna meg magát ugyanott, még ugyanabban az órában.

…Francba!... Miért nem jutott ez eszembe tegnap??!

 

 

Andy Hutchner


- Nem biztos, hogy annyira ellenkeznék.  

Nevetve húzom vissza az inget a vállaimra, megmozgatom a tagjaim. Minden tagom kellemesen vibrál, dúskálok az energiában, egyszerűen mennék tovább még, vegyük be Vegast, igázzuk le a világot… vagy csak dugjunk még egyet.

- Nem-nem, hagyni akarok belőled máskorra is, és most ilyen éhes vagyok, hogy bekebeleznélek.

Annyira undorító a férfitest, mi ez a sok gané, fujj… undorító. Fuj. Ha nem belőlem jött volna, nincs vele semmi bajom, de ezzel a tudattal még undorítóbb.

- Ezek szerint tervezhetünk máskorra is egy kis előételt? – ránt magához, visszaülök a combjaira és hagyom, hogy kényeztessen.

- Előételt és desszertet – búgom.

- Ez a beszéd!

XxX

Elgondolkodok, amíg keresztbe dobom a lábam és kinézek a limó ablakán. Mindjárt ott is vagyunk.

Nem aggódom semmi miatt, Daron teljesen a markomban van, semmi mással nem törődik, csak hogy meglegyen a napi betevője, kielégült legyen, kajával, kényeztetéssel… Elégedetten mosolygok és kiszállok a limuzinból.

- Daron, fizesd ki a limuzint, én előre megyek – veszem ki a pénzzel teli táskát. Felmegyek a szobába és elégedetten nyalom végig az ajkaim. Éhes vagyok, enni akarok. Valami finomat, különlegeset, édeset. Imádom az édességet.

- Szobaszolgálat, miben segíthetek? – szól bele a finom recepciósnéni-hang.

- Vacsorát szeretnék rendelni.

- Már nincs nyitva a konyha, uram.

- Nem izgat – villannak fel a szemeim, átváltva – Elmondaná kérem, mi van a menün?

- Azonnal – tompul be picit a hangja, és nekiáll darálni. Ha én ezt mondom, akkor küldessék fel a kaját és egyébként meg milyen dolog az már, hogy Vegasban, ami sohasem alszik, nincs éjjeli konyha?

Legyen.

Hmm, osztriga… meg sült… meg… édesség. Trüffel. Csokoládés? Jöhet. Imádom. – Megyek zuhanyozni, nem akarsz jönni? – nyújtózok ki, gátlástalanul ledobálva a ruháim. Nyomjunk egy menetet a zuhany alatt? Hmm…

- Ma tényleg nagyon engedékeny vagy – vigyorog – Mennyi is volt az a néhány pezsgő?

- Nem számoltam – nevetek fel, hunyorítva és megengedem a forró vizet. Lemosom magamról ezt a mocskot, fuj, a ruha pedig mehet a szemétbe. Csupa gané. – És máskor is voltál már velem, amikor fürödtem.

- Aha, csakhogy semmit sem láttam belőled attól, amit a vízbe öntöttél – lép mögém. Már hiányolom, hogy átkaroljon, semmi indítványt nem látok, hogy most is nyomjunk egy kört, így hát a forró vízsugár felé tartom az arcom, átdörgölve magam a tusfürdővel.

Kisurran mellőlem és elégedetten bazsalygok. Kimerült… Helyes. Bennem viszont dúl az energia, nem fogom ennyiben hagyni a dolgokat.

De na…

- Hé! – fordulok felé méltatlankodva – Az az én törülközőm!

- Bocsi, kis gazdám, de aki kapja-marja. Abban van a tartalék – bök az egyik szekrény felé.

Lassan összehúzom a szemeim. Mi a…

- Megnézheted a nyakadat is, hogy eltűntessem-e a foltokat. Legalább a szekrényben van egy normális talpig tükör, ha már ez itt selejtes – bök az oldalsóra.

Bent maradok a kabin takarásában. Daronon nyoma sincs a részeges kábulatnak, hiába kimerült. Talán gyanít valamit?

Nem hiszem. Ahhoz túlságosan is… amatőr? Gyenge? Proli. Nem érdekelné, ha neki jó.
De mégis, csak nem provokál?

- Tükör…? – húzom össze a szemeim. Ez egyáltalán nem tetszik!

- Ja, szép nagy – direkt csinálja. Szórakozik velem. – Ha jön a szobapincér, lecseréltethetnénk ezt a vackot. Dobjak egy törülközőt?

- Ne. Ott is van egy… azt add ide – intek oldalra, sebesen körbefuttatva a szemeim. Meglepődik, erre felvonom a szemöldököm. Ezek szerint nem direkt csinálja?

Nem tud semmiről. A marha.

Felveszek egy alsót, a hajam törölgetve megyek ki és elégedetten végigmérem a terülj-asztalkámat. Tökéletes… ínyencként lassan, két ujjal eszek, nem érdekel a villa. nem elegáns, nem tartja a kapcsolatot.

Osztriga…

És csokoládé!

- Ha nem bánod, akkor én most kiütöm magam holnapig. Lemerültem – néz rám.

- Ennyi elég volt hozzá? – mosolygok, lenyalva az ajkaim.

- Ha két napig folyamatosan kefélnénk, az lenne elég – vigyorog – De az ideutazás sok mágiát igényel és lemerültem. Olyan tíz óráig nem tudsz majd felébreszteni.

Elhúzom a szám. Akarok még egy-két menetet, erre kifekszik? Komolyan? Ez azért elég gyermeteg.

- Rendben – rántom meg a vállam – most egyébként sincs szükségem rád.

- Azért ne értékelj túl.

Bekapok egy bonbont, és figyelem, ahogy lemegy alfába. felállva nyalom le az ujjaim és az ágy széléhez állva döntöm oldalra a csípőm, kitárva az egyik szekrényajtót.

Végigmérem a testet.

 - Kicsi és pondrószerű – nézek le Andyra. De rajtam egy karmolás, egy ujjnyom, egy szívásfolt nincs, viszont a kicsi Andy, ahogy lent ül a tükörkép szoba tükör-asztalának dőlve, rajta minden folt, karmolás, a szeme beesett és felhúzta a lábait. – Egyáltalán nem tetszik. Szarul nézel ki.

- Mit akarsz csinálni? – néz rám. – Daron… Daron! – szorítja a kezeit az üvegre, de kijjebb hajtom a szárnyat, hogy a tükrön át is lássa fekvő elfet.

- Meg sem fog mozdulni – mosolygok rá édesen, és előveszek egy inget.

- Daron… - fullad a hangja.

- Na, nem élvezted az estét? – nevetek vele, Daron fölé mászva megsimítom az arcát. – Pedig nagyon elégedett volt… igaz, kijött a formából, de ne aggódj, majd belejön.

- Kérlek…

Megigazítom az inget, zakót veszek és hátrasimítom a hajam.

- Most… most mit csinálsz, hova mész? – mászik át a másik oldalra, dörömbölve a tükrön – Daron… Daron!

- Szórakozok. Nyitva hagyom az ablakot, hogy nézelődj. Majd jövök, megyek mulatni – kacsintok, felkapva egy köteg stekszet, és a zsebembe gyűröm. A szemem sárgán villan, ahogy becsapódik mögöttem az ajtó.

XxX

Vegas egészen az enyém. Bárokba megyek, italt rendelek, beszélgetek, cigivel kínálnak, rágyújtok. Kellemesen zsibbassza el az agyam a dolog, szivarra váltok.

Villannak a fények, én kényelmesen elnyúlva füstölök a fotelben, figyelem a rúd körül ringatózó lányt. Nevetve nyújtok felé egy százast, ő hátrahajolva a szájával veszi ki a pénzt. Elnyomom a csikket, hátratúrva a hajam. Elég volt, vissza kell érnem, mielőtt Daron magához tér.

Lehajtom az italom és veszek még két dobozzal az ánizsos szivarból. Kellemes, vékony és nőies. Irigykedve figyelem a pulton vonagló, formás női testeket. Nekem is ilyen volt. Ilyen lesz! Amint Andy eltűnik, Daron nem tehet mást, a gyűrűhöz van láncolva, a gyűrű meg az enyém…

Intek egy taxinak, ismét rágyújtva. Talpig feketében, elégedetten.

XxX

A szállóban ismét letusolok, fogat mosok és pár javában pirkad, amikor eldőlök mellett az ágyon. Fölé hajolva nyomok egy csókot az ajkaira, persze nem reagál.

- Szép álmokat, Daron – nyalintom meg az ajkait aztán elégedetten eldőlök mellette. Egy kézlegyintésemre becsukódik a szekrényajtó, benne a tükör elfeketedik.

XxX

Nem tudom, meddig alszok, kényelmesen nyújtózok, a hasamra fordulva.

Daron nincs mellettem, felülök a hajamba túrva.

- Daron? – nézek körül. Hm, éhes vagyok. Rendelni akarok egy édes palacsintát, sziruppal, csokiöntettel és friss gyümölcsökkel. Eperrel!

- Jó reggelt - ül le mellém alsóban az ágy szélére, a fürdőben volt. Elégedetten elmosolyodok és visszadőlök a hátamra. – Hogy aludtál?

- Pihentetően. Reggelizzünk!

- Nem vagy másnapos?

- Már miért lennék? – vonom fel a szemöldököm. Ha tudná, hogy az általa látott piánk kívül vagy lenyomtam még egy üveggel… szegény kicsi Andy totál merevrészegen hevert a földön, összekuporodva. Gyengül. Nem kell neki sok idő.

- Mindegy.

- Nem kapok jó-reggelt-csókot? – mosolygok rá, lejjebb intve az ujjaimmal és mosolyogva nyomok csókot a szájára, majd átkarolva a nyakát húzom le magamhoz, mohón csókolva. – Majdnem olyan jó, mint a reggeli lesz.

A telefonért nyúlok és tárcsázva a recepciót a hasamra fordulok, megrendelve a reggeli gyümölcsöket. Elégedetten dorombolok, ahogy belecsókol a nyakamba, végig a hátamon…

- Hm, előétel? – dorombolok, letéve a kagylót. Kezd belejönni, ez tetszik – Kipihented magad?

- Nagyon – néz rám szikrázó arany szemekkel.

- És? mi legyen a mai program, hova menjünk? Azt mondtad, meg akarod mutatni a kedvenc helyeidet a városban – nézek rá az oldalán végigsimítva, az ujjbegyeimmel zongorázok az izmainál, csábos mosollyal. El tudok képzelni ezt-azt reggeli előtt… közben… után.

 

 

Daron



Az emlékek néha nagyon hasznosak tudnak lenni. Most már értem a szenilitás súlyosságát és hála a teremtőnek nálam nem áll fenn ennek a veszélye. Mind a nyolcszáz évemre pontosan emlékszem, minden gazdámra, minden városra ahol jártam…

A teraszon langyos szellő simogatja a testem, mégis minden porcikám feszült, fáj a fejem – pedig nem hittem, hogy lehetséges -, de az is lehet, hogy hipochonder leszek, ha tovább lélekbúvárkodom.

Ahhh! Miért ilyen bonyolult ez a kurva élet?!

A kezeim ökölbe szorulnak, a korlát fekete fém csöve csikorog a markomban. Összenyomom, a kezem csupa kosz lesz a lepergett fekete festéktől, de örülhetnek a parkolóban álló kocsik tulajdonosai, ha nem lesz egy kültéri kanapé a Mercedes tetején!

Járkálok egy darabig, majd eltüntetem a koszt a kezemről. Gondolkodom, járkálok, gondolkodom, leülök, felállok, járkálok, megőrülök… gondolkodom…

Oké, nyugalom! Gondolj a zhen-re! A kibaszott Buddhára, vagy a tibeti lebegő szerzetesre!

 

Úgy fél óra múlva zárom magam mögött az erkélyajtót és egy hosszú pillantást vetek az ágyon alvó Andy-re miközben a fürdőbe megyek.

Még mindig olyan, mint egy ártatlan angyalka, a nagy bámulós fekete lélektükreivel, meg a pirulós arcával együtt. Direkt alszik felső nélkül, vagy csak újabban így szereti?

Nem, nem! Csak nyugi!

Eltűntetem magamról a ruhákat és beállok a zuhanyfülkébe, megeresztem a hideget. A fogaim között szűrve a levegőt, vacogva, de tisztább fejjel tűröm. Jó lesz ez így. Minden egyben marad, kezdve az eddig szétrobbanni készült agyammal!

Akkor szállok ki mikor kis híján a farkam is ellilul a jeges zuhatagtól, egy törölközővel megtörlöm a testem és kinyitva a fürdőszobai szekrényt eligazítom a hajam a tükörben.

Magamat ugyanúgy hegyes füllel, aranyló szemmel látom, csak az emberek szemében vagyok normális.

De nem vagyok az, és a környezetem megváltozott az évek alatt. Új lehetőségeket adott, ugyanakkor még mindig van valami, ami elfeledetten, de a város része.

- Daron?

A tükörbe pillantok, végre felébredt, már azt hittem nem is méltóztatik felkelni, csak délután. Magamra varázsolok egy fekete alsót és egy mosolyt, majd kilépek a fürdőből.

Andy az ágyon ül, édesen és kócoson. Annyira csábító, mint egy finom tejszínhabos édesség.

- Jó reggelt – leülök mellé, ő pedig mosolyogva dől vissza az ágyba – Hogy aludtál?

- Pihentetően. – sóhajtja, a hullámos tincsei minden mozdulatnál rúgóznak az arca körül - Reggelizzünk!

- Nem vagy másnapos? – kérdezem alaposan megfigyelve.

Semmi nyoma, hogy tegnap ivott volna. Pedig aki először ivott, annak a minimum lenne, hogy fáj a feje másnak.

- Már miért lennék? – vonja fel a szemöldökék.

Nocsak… nem rémlik a tegnap este kicsikém? - Mindegy.

- Nem kapok jó-reggelt-csókot? – mosolyog incselkedőn, az ujjaival hívogat magához és ki vagyok én, hogy ellenálljak?

Hagyom, hogy megcsókoljon, úgy ahogy neki tetszik és magára húzva el is mélyíti a kísértést.

– Majdnem olyan jó, mint a reggeli lesz.

Oldalra gördül, a telefont felkapva tárcsázza a szobaszolgálatot. A kis alsó második bőrként feszül a fenekére, a háta hibátlan bőre, a kecses nyaka vonzza az ajkaimat. Belecsókolok a nyakába és végig a hátán egészen az alsója gumis derekáig.

- Hm, előétel? – teszi le a kagylót, macskás mosollyal pillant hátra – Kipihented magad?

- Nagyon…

- És? Mi legyen a mai program, hova menjünk? Azt mondtad, meg akarod mutatni a kedvenc helyeidet a városban.

- Igen azt is fogom tenni… - csókolgatom lejjebb a combjain - … megmutatom a legbűnösebb, legjobb helyeket. Életed legjobb napja lesz, megígérem.

Visszahajolok fölé és megcsókolom, a kezemet a nyakára fonva tartom, az ujjaim görcsösen igyekeznek szorosabbra zárulni a nyakacskája körül, de fegyelmet erőltetek rájuk.

- Mmm ez jól hangzik… - vigyorog elégedetten, a csípőjét enyhén megemeli, mikor lehúzom róla az alsót.

- Előbb kérem az előételt… - duruzsolom a bőrébe a vállaitól lejjebb haladva - … aztán te bekebelezed a főételt, én pedig a desszertemet. – a fenekébe harapok, mire sikkantva rándul meg és kuncogni kezd. Teljes nyugalomban elterül alattam, a fejét a kézfejeire fektetve néz rám.

- Tökéletes… és aztán?

- Aztán… hogy kipihenjük az ebédet elviszlek egy erotikus moziba, egy vérpezsdítően perverz filmre… - besimítok a combjai közé - … utána a V bárban(kép) megkóstolhatod a híres ezerdolláros koktéljukat. A bár tulaja régen ópiumot terjesztett… - megsimogatom az oldalát, majd széjjelebb lassan húzom a lábait - … megvacsorázunk a királyi Joel Robuchon étteremben(kép), csokoládékülönlegességek első osztályon… - megszabadulok az alsómtól a perzselő tekintet végigkísér, ahogy ismét fölé mászom és most már hozzá is simulok. Pont elérem az ajkait, hogy forrón megcsókolhassam, ezzel egy időben a farkamat is a helyére igazítom és már benne is vagyok. Felnyögök a gyönyörtől, Andy felsóhajt, elszakadva tőlem pihegve visszafekteti a fejét a karjaira, a válla fölött néz engem, miközben megmozdulok benne.

- Ah… ahztán?

- Aztán… benézünk a Playboy klubba(kép). Rulett… póker… szerencsekerék… black jack. – mondom, minden szót egy lökéssel erősítve meg, a teste izgatón hullámzik alattam, az ajkai nyitva, de szeme résnyire nyílva figyelnek.

Kihúzódom belőle, a combjait elkapva fordítom meg, hogy a hátán feküdjön. Kuncogva, az ajkit harapdálva engedi, hogy csináljam amit akarok… A nyakamba csimpaszkodva húz magához, de előbb még az egyik vékony lábát a vállamra dobom, hogy mélyebben hozzáférhessek a szexi, szűk fenekéhez.

Mindketten felnyögünk mikor újra belé nyomulok, gyorsabb, nyersebb tempót diktálva, a csuklóit is leszorítom a párnára.

- És… uh-utána?

- Utána… XS nightclub(kép). – lihegem mélyen belé nyomulva - Las Vegas elitje… együtt egy medencés bárban… elvarázsolunk mindenkit… és ott foglak megdugni… a DJ pulton… százötven ember szeme láttára… - duruzsolom rekedtesen a fülébe, az utolsó szóra felfelé döfök egy erőset, eltalálva így a legérzékenyebb pontját. Hangosan felkiáltva elélvez, az észvesztő szorítás magával ránt engem is…

Tartom magam, nem nehezedem rá, de nem is mászom le róla. Meg sem mozdulok, csak várom, hogy rám nézzen és mélyeket lélegezve nyugtatom magam. Tiszta fej.

- Ezt… mikor találtad ki? – kérdezi feljebb emelve a fejét az ajkaimba harap.

- Míg te húztad a lóbőrt. – viszonzom a harapást – És a végére jön a nagy meglepetés. Egy különleges hely, amit meg akarok mutatni. Imádni fogod…

- Már alig várom! – vigyorog, gyenge húzására elengedem a kezeit és legördülök róla.

Fintorogva pillant a mellkasára fröccsent spermájára, az ágytakarót felmarkolja törli le. A másik szobában már ott a zsúrkocsi, megrakva tejszínhabos csokoládés gyümölcsös tállal, háromféle szirupos öntettel. Ez legalább három kiló gyümölcs, és itt aztán minden van!

Felmarkolom az ezüsttálcát, egyik tenyeremre egyensúlyozva visszamegyek a hálóba és Andy elé pakolom.

- Parancsoljon Uram!

Végighengeredik az ágyon, nevetve nyújtózkodik majd felül, én pedig felé nyújtom az első falat epret, belga csokoládéba mártom és megtartom magamnak a vágyat, hogy lenyomjam a torkán a gyümölcsszeletelő kés.

- Mmm finom… imádom a csokit! – nyalja körbe az ajkait – De… valami hiányzik.

- Micsoda?

- Nem tetszik a tálalás… - piszkálja az üvegtálat, majd hirtelen mielőtt még reagálhatnék, elkapja az ágyon támaszkodó karomat és kirántja. Az hátamra esem, de megszólalni sincs időm, mert az üvegtál tartalma lassú folyamként csorog végig a mellkasomon, nyaktól csípőig csupa belga csokoládéval borítva be, ami elég forró ahhoz, hogy ne sűrűsödjön be, így elég forró ahhoz is hogy égessen.

Megölöm! Megölöm a ribancot, csak győzzem kivárni!

Elvigyorodom, felhúzva az egyik lábam támasztom magam kényelmesebb helyzetbe. – A végén még igazi szado-mazo kiscica lesz belőled, bár a csoki jobb, mint a vörös viasz…

 

 

Andy Hutchner


Kényelmesen pillantok rá, hátratúrva a hajam. Tudom, hogy tetszik neki, nem lehet nem észrevenni. És ahogy alulról felles rám, mint egy vadászó nagymacska… hogy tetszhet neki ez girhes, minden vonalat és finomságot nélkülöző test?!

- Igen, azt is fogom tenni – dorombol, sóhajtva hunyom le a szemeim. Ne hagyd abba – megmutatom a legbűnösebb, legjobb helyeket. Életed legjobb napja lesz, ígérem…

Mohón belém fojtja a szavakat a csókkal, én pedig mohón felnyögve csókolom vissza, belemosolyogva és finoman az ajkaira harapok. Micsoda étvágygerjesztő ágytorna lesz itt mindjárt, hajaj.

- Ez jól hangzik – dorombolok macskásan, finoman még pucsítva is hozzá, ahogy az erős tenyere végigsimít. Gátlástalan, szexéhes, vad és szenvedélyes, ugyanolyan élvhajhász, mint én…

- Előbb kérem az előételt… aztán te bekebelezed a főételt, én pedig a desszertemet.

Megvadít, de nyugodtan hagyom, hogy garázdálkodjon, Kényeztessen, elvégre én vagyok az ura, a gazdája… az úrnője!

- Tökéletes – megtervezte a napi programot… tökéletes az életem – És aztán?

- Aztán… hogy kipihenjük az ebédet, elviszlek egy erotikus moziba, egy vérpezsdítően perverz filmre… - csúsztatja fel a tenyerét a vékony combokon. Finoman az ajkamba marok. Ez az… - Utána a V bárban megkóstolhatod a híres ezer dolláros koktéljukat. A bár tulaja régen ópiumot terjesztett… - húzza széjjelebb a lábaimat, én pedig átteszem a testsúlyom a térdeimre és finoman kijjebb nyomom a fenekem, hogy teljesen hozzá tudjak dörgölőzni. A pilláim alól elégedett mosollyal figyelem.  – Megvacsorázunk a királyi Joel Robuchon étteremben… csokoládékülönlegességek első osztályon – suttogja a fülembe, az ajkai mozgása és a forró lehelettel kísérve végigfut rajtam a libabőr. Imádom, csináld még, most! Az ajkaimra tapad, mohón megcsókolva, szinte beszívja az ajkaim és megérzem, hogy a csípőnek nekem simul. Feljebb nyomom a fenekem finoman, hogy pont lyukra essen, viszont ne nagyon kelljen megerőltetnem magam, és az ajkaimba harapva egyetlen mozdulattal belém csúszik. Felnyögve rántom meg a takarót, ökölbe szorított kézzel, de élveteg mosollyal hunyom le a szemem, még jobban ringatva magam alatta. Minden mozgásnál rekedt hangon felhördül, és így a szavai még borzongatóbbak. Zihálva tolom feljebb magam, ívbe hajlítva a testem és hátrapillantok rá. Jól csinálod…

- Aztán? – lehelem.

- Aztán… benézünk a Playboy klubba… - mozgatja a csípőjét, az izzadt bőrünk surranva csattan, kéjesen lehunyom a szemem, az ujjaim alatt recseg az anyag, a puha lepedő. Igen… - Rulett – döf mélyen – Póker – csatt – szerencsekerék – ahhh… - black jack – hörög, a csípőmre szorulnak az ujjai erősen. Úgyis Andyn lesz nyoma, én tökéletes vagyok. Kéjes nevetéssel zihálok, nyelve egyet és megnyalom kiszáradt ajkaim, finoman ellentétesem mozogva a lökéseivel.

Csalódottan nyitom ki a szemeim, de egy vad mozdulattal fordít meg, ettől pedig majdnem elmegyek. Imádom, amikor vad és tényleg, Férfi… mosolyogva nézek, végigkarmolva a karjait, megemeli a lábam és pedig feljebb a csípőm. Gyere már vissza, megöl a kielégítetlenség!

Csak egy mozdulat, megfeszül a hátam élvezve felnevetek. Lefog, érzem az erejét, zihálva mozgok vele együtt. Nyers fizikai erő…

- És… uhtána? – nyögöm két lökés között, halkan felsikkantva. Ott, ott jó!

- Utána… XS nigthclub – morran még egy erőset lökve, felszisszanak elhaló hangon. Mennyei! – Las Vegas elitje… együtt egy medencés bárban – mozog, lehajtva a fejét, a mellkasa csillog az izzadtságtól. Elvarázsolva figyelem – Elvarázsolunk mindenkit… és ott foglak megdugni – sziszegi a fülembe – A DJ pulton… százötven ember szeme láttára! – döf erőset, én pedig sikoltva feszülök meg, minden izmom elégedetten, kimerülten rebeg, mintha elpattant volna bennem a húr.

Zihálva ernyedek el, megnyalva az ajkaim és rápillantok elégedett, halvány mosollyal. Ő is zihál, a haja csapzottan lóg a homlokába, még érzem, ahogy bennem lüktet. Mmmh… Levegőért kapkodva vigyorodok el. Azta. És ez csak az előétel?

- Ezt… mikor találtad ki? – csókolgatom meg a száját.

- Míg te húztad a lóbőrt – rázza mega fejét – És a végére jön a nagy meglepetés. Egy különleges hely, amit meg akarok mutatni. Imádni fogod.

- Már alig várom- feszítem meg a karom figyelmeztetően, de elégedetten figyelem, ahogy azonnal elenged és felül.

Ez a test ANNNYIRA UNDORÍTÓ! Hogy tudnak a férfiak ennyire undorítóak lenni?!

Hmm… édes, krémes csokoládéillat! Letörölgetve magam kapom vissza az elorzott alsót és hátratúrva a hajam, hátrasimítva a homlokomból ülök fel az összetúrt ágyon.

- Parancsoljon, Uram – tartja mellém, leülve az ágyra. Isteni, édes istenem, mennyet! Az életem tökéletes. Kitalálni se lehetne jobbat. Felé mászva tátom a szám, bekapva egy falat édes csokoládé mártott epret, megnyalogatva a szám.

- Hmm, finom – sóhajtok fel, négykézláb állva előtte. Egy pucér elf szolgálja fel az édességem és megetet… ezt szabályba iktatjuk. Tökéletes. – De valami… hiányzik – húzom össze finoman az ajkaim.

- Micsoda?

- Nem tetszik a tálalás – kopogtatom meg a tálat a körmeimmel, és egy mozdulattal kirántom Daron alól a támasztó kezét. Meglepve dől el, a tál meging és a krémes, sűrű csokoládé végigfolyik a mellkasától, lassan csordogálva. Hm, ha lejjebb is jutna, onnan is leszopogatnám. Felvont szemöldökkel mérem végig. Így már tökéletes. Ízlésesebb tálalást el se tudnék képzelni.

- A végén még igazi szado-mazo kiscica lesz belőle, bár a csoki jobb, mint a vörös viasz – vigyorog. Tudom, hogy tetszik neked, te perverz állat. Imádod.

- Hiszen jól áll neked a vörös – hunyorítok és felveszem egy epret, lassan végighúzva a mellkasán a csokiban és elégedett mosollyal elroppantom. – Igen, Így sokkal jobb – nevetek fel. Kényelmesen falatozom, ó, gyümölcstál. a fogaim közé kapok egy csokiba forgatott narancsot és lehajolok hozzá, megcsókolva, miközben a fogaival szétroppantja. Tudom, hogy imádod a narancsot… belemosolygok a csókba, mohón szusszanva húzódok hozzá, elégedett mosollyal.

- Tényleg finom – mar az ajkaimba.

- Mondtam – ülök le kényelmesen mellé. – Nem árulod el, mi a meglepetés? – nyalom meg az ajkaimat, lehajolva végignyalom a mellkasát begerjedt nyögéssel, lenyalva róla a csokit egy vastag csíkban. Mennyei! Az emberek tényleg képesek valami jóra is!

- Nem. Azért meglepetés – fog ő is egy narancsot, de csak úgy magában eszegeti a gerezdeket a hátán fekve.

- Sebaj, majd meglepődök – csókolom meg, aztán összeütöm a kezeim. Kiettem az összes epret, nekem csak az kell – Jóllaktam. Mehetünk is, szedd magad rendbe, csokifiú – hunyorítok jókedvűen és felállva veszek elő egy tiszta törülközőt. Nem kockáztatok, beviszem magammal. – Letusolok.

- Ne mossam meg a hátad? – ül fel.

- Nem kell – rántom meg a vállam. Valami dögöset akarok felvenni, hogy egész idő alatt meredjen a farka, annyira kívánjon. – Mindjárt jövök. Majd este… de akkor kipróbáljuk a nagy kádat, mit szólsz? – húzok a mellkasára még egy csíkot a csokiban, és a szemébe nézve lenyalom az ujjam. Megunhatatlan. nevetve csukom be magam mögött a fürdő ajtaját és engedem meg a forró vizet.

Gyorsan letusolok és a derekamra csavarva egy vörös törülközőt kinyitom a tartószekrényt, benne a nagy tükörrel.

Végigmérem a padlón heverő, kifacsarodott Andyt. A ma reggeli menet, a tegnap, a tegnap éjféli dőzs, az alkohol, a drog… a karja foltos, a szeme szinte vibrál. Sárga szemekkel mosolygok, hátratúrva a hajam és közelebb lépve nyomok egy csókot a tükörre.

- Ne félj, már nem fáj sokáig.

XxX

Imádom… ezt a várost. Itt karok maradni, kivéve, ha nem mutat jobbat. A minek lehet a világ… mosolyogva dőlök neki Daron oldalának, a karja alá simulva, mosolyogva nézek ki az ablakon. Egy kezem a mellkasán, néha megmozdítom, megsimítva az erős mellkast az ing alatt. Vörös. Imádom rajta a vöröset.

Rajtam fekete van. Egy boszorkány hordjon normális ruhát. Feketét.

Egyre erősebb vagyok, ahogy Andy gyengül… nagyon maximum, ha szívós a kicsike, egy hetet adok neki. Daron tempóját nem bírják ilyen kis törékeny virágszálak. Ilyenek nem is valók a világba. nem kár érte.

- Ne menjünk moziba – nézek fel rá, az álla élére nyomva egy csókot – Nincs kedvem a sok rejszolót hallgatni. Majd csinálunk otthon mozit – nevetem el magam.

- Benne vagyok – simogatja meg az oldalam, és felhúz magához egy csókra. Mosolyogva szusszanok fel, megsimítva az arcát. Olyan régen volt. Tudom, hogy neki én kellek, én vagyok számára a tökéletes. Meg tudok adni neki mindent, amire csak az életben vágyott, megvan a tempó, a hév, a lendület… és ha ezt belátja – miután Andy végképp eltűnt – mienk lesz a világ. Ki akadályozna meg? Előre hajol, hogy lenyomja a gombot, hogy beszélhessen a sofőrrel, megadja neki a V bár címét. Izgatottan mosolygok, kényelmesen visszafészkelve magam az oldalának, nekidöntve a hátam, hogy a keze a derekamon pihen. A zakózsebemben kitapintom az egyik szivarosdobozt, elégedetten pöccintem ki egy vékony, barna rudacskát és puhán az ajkaim közé veszem.

- Adj tüzet – pillantok rá és figyelem, ahogy sercenve meggyullad a szivar vége, én pedig lassan beleszívok, kényelmesen keresztbe dobva a lábaimat. Elegáns. Imádom az eleganciát. Kellemes illat, a picit füstös ánizs és dohányszag tölti be a kocsit. Lassan szívom meg, hátrapillantva rá és leintem magamhoz, puhán megcsókolva, átfújva a füstöt a szájába finoman, aztán megnyalom az ajkait, megcsippentve az állát.

- Megjöttünk – szól hátra a sofőr, én pedig elegánsan kiszállok, ahogy kinyitják az ajtót.

Micsoda hely.

- Azta – taposom el a csikket. – Micsoda hely!

- Megmondtam – lép mellém, zsebre vágva a kezeit. Felmosolygok rá, hunyorítva és megnyalom az ajkaim.

- Szóval koktél. Ezer dollár? Mi van benne?

- Meglátod – teszi a derekamra a kezét és besétálunk. Elgondolkodva foglalok helyet.

- Azt mondtad, hogy a tulaj ópiumot terjesztett? – fonom össze az ujjaim. – Ez a tulaj?

- Igen. Miért? – ül le. Oldalra pillantok, megpattintva a fogaimmal a körmöm.

- Ha még csinálja, vonuljunk el egy kicsit, csak kettesben – simítom meg a mellkasát csillogó szemmel.

 

 

Daron



- Hiszen jól áll neked a vörös – hunyorog rám miközben kéjesen mosolyogva a végighúz egy újabb epret a mellkasomon, alaposan becsokizva azt – Igen, Így sokkal jobb.

Bár a torkodon akadna!

Mosolyogva figyelem őt, incselkedőn nyalogatja a csokit az ajkairól, körbeszopogatja az epret és erről azonnal beugrik a kép mikor a farkamat nyalogatta azokkal az ártatlan szemeivel pillogva.

Az ujjai közé csippent egy gerezd narancsot, alaposan becsokizza, majd az ajkai közép fogva a felét kínálja nekem, én pedig mohón veszem a fogaim közé rögtön azután pedig az ajkait is. Finom belga csokis Andy, selyemlepedőn tálalva…

- Tényleg finom.

- Mondtam – ül fel mellém - Nem árulod el, mi a meglepetés? – puhatolózik, majd lehajolva hozzám kéjesen végignyalja a mellkasom, az érzésre megfeszül a testem, bizseregni kezd az ágyékom.

Csak szeretnéd ribanc!

- Nem. Azért meglepetés – bekapok pár narancsot míg ő falatozik, semmi mást nem eszik meg az epren kívül. Andy nem ilyen…

- Sebaj, majd meglepődök – csókolgat és végre befejezi, mikor már a csoki is rám hűlt és odaragadt – Jóllaktam. Mehetünk is, szedd magad rendbe, csokifiú – vigyorog, majd a törölközőt felkapva a fürdőbe libben – Letusolok.

- Ne mossam meg a hátad? – mondjuk szögesdróttal?

- Nem kell – kiált hátra a csípőjét ringatva a fürdő felé – Mindjárt jövök. Majd este… de akkor kipróbáljuk a nagy kádat, mit szólsz?

Mielőtt válaszolhatnék eltűnik és becsukja az ajtót. Fáradt sóhajjal túrok a hajamba, undorodva pillantok a mellkasomra és egy szemvillanás múlva ismét tiszta vagyok, egy rövid gondolkodás után pedig már fel is öltözök. Vörös inget veszek a fekete zakó alá, had élvezkedjen még a lotyó az utolsó éjszakáján!

 

***

 

A limóban ülve, egymáshoz simulva élvezzük a panorámát. Andy az ingen keresztül cirógat, az ujjai érintése csiklandoz, de mosolygok rajta. A feje a vállamra dől, a frissen mosott hajából enyhe ánizsos illat árad, amit még a víz sem mosott ki. Mindig is utáltam ezt az illatot, éppen ezért nem felejtettem el sosem. Olyan ez, mint mikor a nikotin allergiás arcába fújják a füstöt, csak én nem köhögök tőle és nem is fuldoklom, ahelyett inkább elképzelem, hogy őt fojtogatom élvezettel, míg az élet utolsó szikrája is távozik belőle.

Jó is lenne, ha már ott tartanánk…

- Ne menjünk moziba – nyöszörgi kérlelőn egy csókot nyomva a számra – Nincs kedvem a sok rejszolót hallgatni. Majd csinálunk otthon mozit – neveti.

- Benne vagyok – nekem teljesen mindegy.

Megsimogatom az oldalát, majd könnyedén magamhoz emelem egy csókra. Fürgén veszem birtokba az ő adakozó ajkait, közben a hátára simítva hajtom közelebb, hogy a törékeny kis teste az enyémhez íveljen. Olyan könnyen összeroppanthatnám… de azzal nem lenne vége.

Elhajolok tőle, lenyomom a mikrofont és megadom a sofőrnek a V bár címét. Megnéztem a turistatérképen, pont ott áll ahol annak idején a Barlang is, amit sokan csak ópiumbarlangként emlegettek, míg a hatóságok rá nem jöttek a vörös szobában történtekre és be nem záratták. A tulaj persze megúszta és diszkréten újrakezdte a bulit.

Mire elintézzük a címet a gazdám kezében ott díszeleg a vékony fekete cigaretta. Régen még füstölőt használt mielőtt feltalálták volna a sodort dohányt, de az illatuk ugyanaz.

- Adj tüzet – pillant rám, és már meg is gyújtom neki.

Elégedetten pöfékel egy darabig, majd hirtelen közelebb hajol és megcsókolva egy adag émelyítő szagú füstöt fúj a számba.

Ha tudnék hányni már megtettem volna…

- Megjöttünk.

Hála a teremtőnek!

- Azta! Micsoda hely!

- Megmondtam – itt aztán lehet lazulni és arra most nekem is nagy szükségem van, hogy ne robbanjon fel a fejem és legyen minden csupa Daron a’la agyvelő.

- Szóval koktél. Ezer dollár? Mi van benne?

- Meglátod – teszem a derekára a kezem és bevezetem az elegáns bárba, ahol rajtunk kívül még csak egy vendég van a korai időpont miatt. Itt este kilenc után kezdődik az élet.

- Azt mondtad, hogy a tulaj ópiumot terjesztett? – kérdezi miután leültünk – Ez a tulaj? – int a belépő alakra, s ahogy ránézek azonnal felismerem Danny-t, akin igen csak meglátszik az a tizenöt év.

Pedig csinos fiúcska volt, de most inkább… nyúzott… kiöregedett.

- Igen. Miért?

- Ha még csinálja, vonuljunk el egy kicsit, csak kettesben – simít a mellkasomra követelőzőn.

Elvigyorodom és elkapom a kezét, majd egy csókot nyomok a tenyerébe.

- Oké, akkor én elintézem, míg te megkóstolod a specialitás. Mit szólsz?

- Rendben. – mosolyog az ujjait a tarkómra simítva – A legjobbat.

- Danny azt adja amit akarsz, ha jól megfizeted. – állok fel, várva az engedélyt.

- Ó hát adj neki amennyit kér. – legyint, majd a pincérfiúhoz fordul mikor az elé teszi a híres ezerdolláros csodakoktélt.

Tudom mi van benne, pont ezért hoztam ide. Én utálom azt a koktélt, fő alkotórész az abszint, a legdrágább fajta és hát az abszintba ánizs is kerül a készítéskor így jórészt olyan az ízé is. Abban a koktélban pedig van zöld, fekete és fehér abszint, mentával és citromfűvel. Arról híres ennyire, hogy egyrészt mennyei az emberek szerint, másrészt egy koktéltól úgy beállnak, hogy ha karót dugnának a seggükbe azt sem éreznék már.

Danny-t az irodája előtt érem utol, ahol a biztonsági őre a vállamra nyomja a tenyerét, hogy megállítson.

- Ez magánterület, tilos a vendégeknek. – mondja monotonul.

- Danny-vel tárgyalnék. – az illető kinéz az irodájából, homlokráncolva néz végig rajtam. A mélyen ülő fekete szemei egy cseppet sem olyan vonzóak mint régen, a három színűre festett haja már nem teszi pajkossá, hanem inkább öregíti. Szívás embernek születni…

- Te valahonnan nagyon ismerős vagy. Találkoztunk már? – közelebb jön.

Ha te azt tudnád… - A Barlang törzsvendége voltam – felelem kitérőn – A barátommal a vörös szoba miatt jöttünk.

Méricskélőn néz, tudom hogy most azt latolgatja megéri-e neki? Nem vagyok-e zsaru? Van-e pénzen? De persze lerí rólam a válasz.

- Mennyi?

- Két óráig, a legjobb anyagot és senki se zavarjon. Szóval mennyi?

Kalkulál, majd… - Tizenöt rúgó.

Benyúlok a zsebembe és előhúzok húszezer dolcsit és a kezébe adom. A borravalóra csak néz egyet, aztán int a gorillájának, aki már indul is előttem.

A bárban Andy már a pultnál ül és a pincérfiút bámulja, bárgyú vigyorral az arcán a pincér meg hol rá, hol a kezében tartott pohárra pillant.

- Mehetünk?

- Ó várj, várj! Greg megmutatja, hogy készül! – lelkesedik és áthajolva a pulton a szájába dob egy olívabogyót, ami tuti a martini adaléka, nem pedig előétel.

- Nem érünk rá emlékszel? – megcsókolom, hogy eltereljem a figyelmét, ami félig meddig működik is, míg elé nem kerül a pia.

- Most mehetünk! – a pultra dob kétezer dollárt, majd az italával vígan ballag mellette.

 

A vörös szobában tényleg minden vörös és olyan akár az sejk lakosztálya. A két vízipipaszerű szerkezetek a hatalmas vörös-arany párnák mellett állnak, Danny gorillája fel is tölti őket az ópiummal.

Alig fél óra múlva elfüstöljük, meg nem árt, mert elf vagyok, de az érzés mégis olyan bizsergető, zsibbasztó, hogy egy pillanatra azt a kényelmetlenséget is elfelejtem, hogy aki éppen rám mászik az nem Andy, hanem a múltam egy gyűlölt alakja.

Csak tudnám hová rejtette Andy-t…

Erre a gondolatra elkapom a nyakát, s annál fogva nyomom hátra a hatalmas párnára és vadul az ajkaira marok… A fogaimmal marcangolom, tépem, az egyik helyen meg is sebezve, míg Andy a nadrágomnál matatva szedi szét a cipzárt, addig én az ő nadrágját rántom le, egy diszkrét kis reccsenéssel.

Engednek ruhák, a bőre a kezem alá simul a puhasága, a fehérsége vadító. Szét tudnám tépni…

- Daron… csináld!

Nyöszörgi a számba. Felmordulva ragadom meg a bokáját és hasa rántom, így még inkább hozzáférek a seggéhez, amit az ajkaihoz hasonlóan meggyötrök mielőtt megragadnám a vízipipa szipkáját amit azonnal bele is nyomok a fenekébe.

Megrándul a teste, hátrapillant a válla fölött, s látva, hogy mit történt nevetni kezd, de csak addig, míg nem mozdítom benne a csövet, aminek a végén a fém könnyedén csúszik a nedves fenekében.

- Te perverzebb vagy… mint…

Beljebb nyomom a végét, elhallgat és nevetni-nyögni kezd egyszerre, majd mikor már majdnem elélvez kirántom belőle a csövet és abban a percben belé vágom magam, úgy hogy rögtön megfeszül és el is élvez. Magamat sem hagyom állva, erőseket lökök rajta, a párnába préselem, egyáltalán nem kímélem. Megérdemli a ribanc!

Hátranyúl, a keze először a csípőmön simít, majd lejjebb kalandozva a seggembe markol, a körmeivel szorít és húz magába, közben égő csíkokat hagyva a keze után.

- Andy… - sziszegem a vállába harapva, majd még egy lökéssel benne is maradok és szabadjára engedem a gyönyört…

 

***

 

A Playboy klubban az első amit meglát az ember a nyuszinak öltözött alkalmazottak, az elegáns asztal, a vaxolt fapadló… a méretes bárpult és a falon ékeskedő hatalmas dollárjel, ami azt hirdeti ez a gazdagság színhelye.

Andy rögtön beveti magát a forgatagba, a hely tömve van, a bárpultnál nincs szabad hely, de azért odafurakodok és kérek két Whiskey-t.

A rulett asztalnál érem utol a toroköblítőm után, a tálcáról lekapok egy pezsgőt és a kezébe adom.

- El a kezekkel cicuskám, ő az enyém! – hessentem el a rátapadni készülő nőcit.

Fintorogva odébbáll, Andy mosolyogva dobja ki a pénzt a zsetonokért, majd elkezdődik a kör.

 

A pezsgő érkezik, az üres poharak távoznak, a vendégek tombolnak a klub eddigi legnagyobb veszteségét éli és ha a gazdám így folytatja le is húzhatják a rolót.

- Ééés igen! A fiatalúr duplázik!

- Erre is van egy trükköd? – kérdezem hátulról átkarolva, a kezem bekúszik az ingje alá is.

- Ühüm… képzeld el a győzelmet és a tiéd lesz! – vigyorog elégedettem, a pezsgőt hozó nyuszilány tálcájára dob egy marék zsetont és elveszi az aranyló Dom Perignont.

Hát persze…

- Nem akard elárulni?

- Nem. Majd egyszer megtudod.

Hamarább, mint azt te gondolod…

Már majdnem éjfél felé jár az idő, pár órája itt vagyunk és az az érzésem az asztal lassan le fog billenni, vagy a kaszinó fogy ki a zsetonokból, de a krupiénak már remeg a keze pörgetéskor. Ritka az ilyen szerencsefia, de emberi szemmel tudják, hogy nem csalhat, hozzá sem ért a golyóhoz, vagy a forgatóhoz, de a boszorkány nagyon is könnyen elintézi. Én viszont már elérkezettnek látom az időt, hogy lelépjünk végre innen és közelebb kerüljünk ennek a szarnak a végéhez…

- Csődbe viszed az egész kócerájt, vagy mehetünk egy jó kis medencés partira?

 

 

Andy Hutchner


Elégedetten figyelem, ahogy engedelmes kiskutyaként elballag. Megnyalom az ajkaim és rámosolygok a pincérre, elvéve tőle a hatalmas koktélospoharat.

Az illata jó.

Lassan kortyolok bele, a nyelvemmel megnyalintva a szívószálat és beleszívok.

Azannya! Felrebbennek a szemöldökeim és lassan a számhoz emelem, a szívószálat oldalra bökve. Ez mennyei. Nagyot kortyolok, magamnak megtartom az ízt, a vérpezsdítő kábulatot, a fejemben a finom bizsergést, de mindent, amit veszélyesnek ítélek, szegény kis Andy kap. Mint mondjuk az alkohol hallucinogén utóhatását.

Nem tart sokáig, de ez tényleg minden pénzt megér! Azta! Elégedetten nyalogatom az ajkaim és táncolni támad kedvem. Pörögni, szédülni, hirtelen az ópiumhoz sincs kedvem, esetleg valami gyorsabb… A pulthoz megyek és feldobom magam a székre.

- Hello – mosolygok a srácra angyalian – Keverj nekem még egyet.

- Még… még egyet? Tényleg? – hökken meg.

- Talán kínaiul mondtam? Hogy hívnak, édes?

- Greg – nyögi. Intek egyet az ujjaimmal, meg se kell feszülnöm, az agya egyszerű és szivacsos.

- Greg, édes, csinálj nekem még egyet – lököm felé a pulton a poharat.

Hol van már Daron…?

Andy pedig hihetetlenül csendben van. Persze, épp detoxikál. felnevetek, a fogvájóval felkapva egy darab olivát, és a cukorba mártva nyalogatom le ínyencként. Hol van az én kis talpnyaló kutyuskám?

- Mehetünk? – ó, elő is került.

- Ó, várj, várj! – kuncogok – Greg megmutatja, hogy készül! – lelkendezek. Figyelem, ahogy kever, rázza a shakert, elvarázsolva figyelem a kézmozgását.

- Nem érünk rá, emlékszel? – csókol a nyakamba, aztán az ajkaimra. A számon serceg a cukor, de belemosolygok a csókba, dorombolva törleszkedek. Amint az ujjam az új pohárra fonódik, minden értelmét veszti.

- Most mehetünk! – jelentem ki, lassan felszívva a szívószálon.

Imádom. Gyönyörű. Ilyen szobát akarok, amint végre normális testem lesz. Elegáns, drága és nőies! Imádom ezt a stílust, nagyon régen, talán Marokkóban volt hasonlóm. Hatalmas, tömött párnák, kerevet, két hosszú, aranymintás pipa… kényelmesen dobom fel magam az egyik bársony kerevetre, és az ajkaimhoz emelem, provokatívan beleszívva, a szemem végig a vigyorgó Daronon tartom.

Abszint. Dupla, és hatalmas adag. Ópium. Kellemes, kába, az ujjaimmal bekúszok Daron bőre alá, maximális figyelmet fordítva hogy hullámzik az ujjam a puha bőrön, az izmok vájataiban. Feszítsd meg… Imádom. Tökéletes. Ő már akkor az volt, amikor megpillantottuk egymást, mikor is volt?

Nagyon régen.

Akkor máshogy számoltuk az időt.

De megláttuk egymást, akkor még gyönyörű voltam, kis híján térdig érő, hosszú, göndör szőkésvörös hajjal és hatalmas szemekkel, angyali arccal és ördögi testtel. Imádtam azt a testet. Azt hiszem, az volt az eredeti, vagy az első váltás, nem is tudom. Nem emlékszem. Nagyon régen volt.

Hirtelen fordul a világ és ránt ki az elmélkedésből, magam fölött a ziháló Daront nézem. Megijedek: túltompultam, elhagytam magam! Egy erősebb gondolat kell, hogy kitisztuljon a fejem, vagy legalábbis a nagyobb része szintén száműzetik Andynek. Hiszen még él.

Micsoda csók!

Mohón harapom, tépem, leszaggatom róla az inget, egy pillanatra se szállva ki a szájából. Kéjes sóhajjal nyúlok el a párnán, széles mosollyal hunyom le a szemem.

- Daron… csináld!

Imádom, amikor durva… van benne valami, ami a mai férfiakból kiveszett vagy eltorzult. Begerjedve zihálok, a párnát markolva, a számban szétterjed a vér íze.

Én csak élvezem. Minden, ami kicsit is fájdalmasabb, mint az ízlésem, Andyhez megy, nehogy lemaradjon a jóról. A sebek, a gyötrés, a fájdalom. Én nem leszek sebes, neki meg… mindegy.

Meglepve nyögök fel, kijjebb nyomva a seggem levegőért kapkodva és fél könyökre támaszkodva hátrafordulok. De ez… felnevetek, megringatva a csípőm.

- Te perverzebb vagy, mint… - zihálok. Nevetve nyögök meg minden mozdulatára. Hogy ég, éget és feszít, nem érdekel. Azt Andy érzi, én csak arra koncentrálok, egyre jobban ingerel, az izmaim megfeszülnek és hullámoznak. Lejjebb engedem a hátam, a fenekem feljebb és kéjesen nyüszítek. A legelemibb erő… Annak idején így csábultak el királyok, így kaphattam meg Keresztelő János fejét.

Zihálva nézek hátra, a hajamba túrok, és érzem, hogy most Daron mélyed el… Ez sokkal, sokkal jobb! Nagyobb vastagabb! Fél kézzel a derekamnál támaszkodik, a fejem egészen a párnába fúródik, nekem pedig ívbe hajlik a gerincem, hallom a hörgéseit, a bőr összecsapódását.

Ez az…

XxX

Elégedetten ülök le a díszes kaszinó egyik bárszékére és elmarok egy pezsgőt. Figyelmen kívül hagyva, hogy az előző kis menetünk minden pénzt megért, mégis Daron volt annyira figyelmetlen, hogy kissé eltúlozta a durvaságot, mégis gond nélkül sétálok és leülök.

Az a fájdalom, ami a felrepedéssel járt, Andynél van. Kíváncsi lennék, hogy néz ki a szaros. Majd megnézem a mosdóban. Én elégedetten bizsergek, kielégülten mosolygok, megcsókolva Daront hosszan.

Se harapás, se ujjnyomok. A testem fehér és tökéletes.

Andy viszont elég ramatyul nézhet ki.

Ó, rulett! Leülök és előredobok, mondjuk kezdetnek ötezer dollárt. Indulhat.

Menjünk számonként.

A kedvencem, Salome 16 volt és vörös.

Vörös tizenhat.

Marie Antoinette…

Sokáig játszok, előkerül Daron is, megcsókolom. Hm, whiskey? És nekem nem hozott? A szemem le sem veszem a forgó kis gömbről, előveszek egy szivart és meggyújtom, lassan beleszívok, elegánsan két ujjam között tartva.

- És igen! A fiatalúr duplázik! – elvigyorodok. Pár órája ülök itt, de a krupié már másodszor hozatott egy nagy adag zsetont. Minden előttem van, és így a legjobb. Mindig egy számra teszem meg. Micsoda vakszerencse!

A krupié már a halálán van és egyre több az öltönyös majom. Na mi lesz, felvisztek a főnökhöz, hogy csalok? Kétlem.

- Erre is van egy trükköd? – Daronhoz fordulok. Megborzongok, amikor a tenyere besiklik a hasamhoz, lassan végigsimítja a mellkasom, majd a csípőmnél…

- Ühüm… képzeld el a gyözelmet és a tied lesz – nevetek fel.

- Nem akarod elárulni? – duruzsol a nyakamba. A pezsgőbe kortyolok majd elnyomom a szivar maradékát. Lassan elfogy, pedig igazán remek. Meg aztán, azt csinálok amit akarok, nem sokáig maradok ebben a testben.

- Nem. Majd egyszer megtudod – nyalom meg az ajkait.

- Csődbe viszed az egész kócerájt, vagy mehetünk egy jó kis medencés partira?

Felcsillan a szemem és kényelmesen fészkelődök az ingem alatt garázdálkodó ujjai alatt. Felsóhajtok, hátrahajtva a fejem és kelletlenül csücsörítek. De annyira élveztem viszont a másik oldalon ott van, hogy micsoda menet lenne.

- Oké. Menjünk – iszom ki a maradék pezsgőt és oldalra teszem a poharat, élvezve a halk koccanást és lecsúszok a székről.

- Uram…? – néz utánam megnyúlt arccal a krupié – Befejezi? És a… zsetonok? – megrántom a vállam, belekarolva Daronba.

- Csak játszottam – intek, és felhajolok hozzá. – Menjünk, nagyon kíváncsi vagyok már a meglepidre is.

- Azt én is alig várom – biccent szikrázó szemekkel. Nevetve csókolom meg és gond nélkül kisétálunk.

XxX

Eeeez nem semmi, elismerősen füttyentek. Medence, fent elegáns, nagyon elegáns férfiak és nők, alul gyönyörű fürdőruhás alakok… besápadva az irigységtől figyelem az egyik előttem elsétáló hosszú combú szépséget.

Így vetkőzzek le, ebben a satnya testben? Még ha úgy néznék ki, nézek kedvetlenül az egyik erős, fiatal férfire, azt mondom oké, de ebben? Mint valami gyerek!

Így nem vetkőzöm le, ez szégyen!

- Innom kell valamit – morgok kelletlenül és leülök az egyik barakkba. Daron elballag, hogy hoz valamit, én pedig oldalra nézek.

Ott az a lány. Fiatal, nagyjából… talán 23 lehet, nagyon maximum. Tökéletes évjárat. Micsoda vékony derék, milyen hosszú combok! Az egész bőre halvány barnás, mint az arany a haja különleges szökésbarna és hosszú. Imádom a hosszú hajat. A csípőjéig ér. És ahogy nézem, eredeti!

Se műköröm, se erős festék.

Szuggesztíven nézem a lányt, ahogy nevet, a kezében a martinis pohár, fürdőruha, a hasa nem hurkásodik, ahogy ül és előrehajol, hanem inkább behorpad. Még tökéletesebb, olyan karcsú…

A mellkasom szétveti a düh és a féltékenység, összepréselt ajkakkal figyelem, mozdulatlanul.

Nevet, hátradobja a haját. A karján megfeszülnek az izmok, gömbölyű a válla, mégis kilátszik a kulcscsontja, a mellei feszesen a fémes-kék fürdőruhában, a csípőjén egy kendő.

Csak meredek rá, oldalra fordított fejjel, pislogás nélkül a kissé leeresztet pilláim alól, de kizárom a nevetést, a zenét, a vízcsobogás hangját, a cipők koppanását és az enyhe klórszagot.

Csak nézem.

Kell nekem.

Megérint valaki. de csak felvonom a szemöldököm, elkapom a lány pillantását. Nem izgat, milyen színá a szeme, azon tudok változtatni.

Gyűlölöm azt a lányt, mert olyan, amilyen ez a vézna fiúcska-test sosem lesz és még jobban gyűlölöm Andyt, hogy így néz ki. Az a lány gyönyörű, karcsú.

- Hé, szivi – ül le mellém Daron, de csak felvonom a szemöldököm, nem nézek rá.

- Milyen szép – mondom lassan, pislogás nélkül rajta tartva a szemem. Ő lesz, Ő kell, miután ez a kis senki végre felfordult! Egyszerűen kimehetnék belőle, felmetszve az ereit, a nyakát, átcsúszhatok a lányba, de a gyűrű… Daron túl értékes.

Most szenvedhetek ebben a pondróban.

- Ő? – követi a szemem Daron, elkapva a lányt, aki épp feláll és puha csípőringás közben átsétál a pulthoz. Magassarkú van rajta, a feneke gömbölyű, a vádlija feszes és finoman kilátszik a csípőcsontja. És a combja, istenem, milyen formás és karcsú! Nem válaszolok a nyilvánvaló kérésére, bosszant, csak mogorván eltépem a tekintetem és elveszem tőle az italt, belekortyolva egy hatalmasat.

Irigy vagyok és mérges, gyűlölöm! Hogy ez a féreg még nem fordult fel, még mindig bírja, bármit teszek!

- Ne aggódj – húzza magához Daron az arcom, komor fekete szemekkel mélyedek a pillantásába. – Sokkal dögösebb vagy mint ő valaha is lesz.

- Ennél nagyobb hazugság is csúszott már ki a szádon – préselem össze az ajkaim. Minden porcikám izzik és ki akar törni ebből a börtönből! Undorító! Felhajtom az erős alkoholt és előpöccintek egy szivart, elvéve az asztalra készített gyújtóval szívok bele mélyet. – Haza akarok menni – lököm oldalra a poharat. Bár csábító a pulton való dugás, most nincs rá ihletem. – Vissza a hotelbe.

- És mi lenne a többi programmal? – egyenesedik ki ültében, de megrántom a vállam. Rohadtul nem érdekel.

- Ráér, nem? Holnap is ott lesznek. – rá se nézek, csak mélyet slukkolok a cigiből, fél kezem zsebre vágva. Alkoholt akarok, és esetleg valami erősebb kedélyjavítót. Ennek a testnek már úgyis mindegy, teljesen használhatatlan… semmire se tudom használni! Idegesen forgatom a gyűrűt az ujjamon.

Nem nézek Daronra, leszarom, mit gondol. Idegesen rágom a szűrőt, amikor mögém lép és egyik kezével a derekam, a másikkal a vállam karolja át. Ezzel nem fog a hangulatomon dobni.

- Mi ütött beléd? – csókol a nyakamba, de csak oldalra fordítom a fejem és mereven nézem a lányt. Olyan szép… biztos okos. Imádom, a nők annyival gyönyörűbbek, varázslatosak… a férfiaknál olyan sok minden nevetségesnek hat! De egy nő… mindig provokatív és vonzó… - És mi van a külön meglepetéssel?

- Most rohadtul nem hiszem, hogy bármivel is meg tudnál lepni, Daron – rázom le magamról a kezét, de elkapja a kezem.

- Azért had próbáljuk meg – csókol meg, magához húzva.

Az a szerencsére, hogy ezt még mindig nagyon jól csinálja… felsóhajtok, lassan engedve, kicsit nekidőlök a mellkasának, és mire elenged, halvány mosollyal nézek fel.

- Jó, legyen. Kíváncsi vagyok, mit találtál ki ezek után – biccentek. Az asztalra dobom a pénzt, és kisétálok.

- Gyere – karolja át a derekam és kivezet.

De a lányt megjegyeztem. Amint Andy eltűnik, ő lesz az én tökéletes testem ebben a világban, és minden a lábaim előtt fog heverni.

Daronnal együtt.

 

 

Daron



Fészkelődni kezd a karomban, hívogatón feljebb simítok az ujjaimmal, érzem a lüktető szívét a mellkasában, hamarosan már csak egy darab mozdulatlan hús lesz egy hallott testben.

Hátradönti a fejét és nekem dől. Tűnődve nézek rá egy pillanatig, ahogy felsejlik bennem a gondolat, hogy miért csinálja?

Miért akarja, hogy Andy-nek higgyem?

- Oké. Menjünk – felhörpinti a pezsgőt és lecsusszanva a székről a kijárat felé indulunk.

- Uram…? Befejezi? És a… zsetonok?

Andy belém karol, majd mit sem törődve a krupié meglepett képével vállat von.

- Csak játszottam. – rám pillant - Menjünk, nagyon kíváncsi vagyok már a meglepidre is.

- Azt én is alig várom – végre…

 

***

 

Az XS nightclub méltó a hírnevére, bár abban az időben még nem volt meg mikor legutóbb itt jártam, de a hirdetésük még a hotel halljában is ki volt rakva. A hely bomba jó, mindenki felpörögve, koktélok, saláták, fürdőnacis pasik… a mennyország, ahová az igazi Andy soha be sem tenné a lábát, vagy ha mégis csak megkötözve a vállamra dobva tudnám bevonszolni.

Ez a ribanc meg máris piál, de a hangulata nem olyan jó mint képzeltem. Pedig imádnia kéne ezt a züllött, modern helyet. A maga nemében különleges, nem sok bárban vannak medencék, vagy úszó nappali…

- Innom kell valamit – morogja miközben savanyú arckifejezéssel leül az egyik fehér kanapéra.

Okééé. A bárpulthoz indulok és kérek két Tropic koktélt, s míg a pultos kikeveri, addig távolról figyelem Andy-t. Oldalra bámul, egy másik szórakozó társaságot figyel, pedig nincs ott semmi érdekes. Mi a franc baja lett hirtelen?

- Parancsoljon az italok! – teszi elém.

Gyorsan fizetek, majd megfogom a poharakat és leteszem Andy elé, de ide sem figyel.

Megérintem a vállát, de nem reagál.

- Hé, szivi…

- Milyen szép – mondja lassú, vágyakozó hangon. Ismét oldalra pillant, ahol már csak egy lány van egyedül. Őt nézné?

Olyan mint a többi, semmi extra nincs benne, csak egy csaj. Már itt el van rontva…

- Ő? – nem hoz lázba. Andy teste sokkal csábítóbb a szemei pedig sokkal különlegesebbek mint annak a lánynak. - Ne aggódj – magamhoz húzom és a nyakába csókolok – Sokkal dögösebb vagy mint ő valaha is lesz.

- Ennél nagyobb hazugság is csúszott már ki a szádon – sziszegi, kicsit meg is lep, de nem reagálok rá. Pedig irtó dögös, úgy tűnik a boszorkány nem tudja értékelni ezt a szép testet. Akkor inkább eltakarodhatna innen a picsába és ideadhatná az igazi gazdámat!

Mindketten jól járnánk…

– Haza akarok menni – jelenti ki hirtelen. Félreteszi a poharát és elnyomja a csikket – Vissza a hotelbe.

- És mi lenne a többi programmal?

- Ráér, nem? Holnap is ott lesznek.

Ja, csak én nem akarok holnapig várni arra, hogy végre megdögölj…

- Mi ütött beléd? – próbálkozok a jól bevált módszerrel, apró izgató csókokkal - És mi van a külön meglepetéssel?

- Most rohadtul nem hiszem, hogy bármivel is meg tudnál lepni, Daron – rázza le a kezeimet morcosan.

- Azért had próbáljuk meg. – nem hagyom ilyen könnyen annyiban.

Ha már vette a fáradságot és minden rohadt tükröt hatástalanított, egy olyan helyre kell vinnem, ahol nem tud majd menekülni a tükörképe elől.

Addig csókolgatom, cirógatom a nyakát, mígnem a kényeztetés megteszi a hatását és felenged egy kicsit.

- Jó, legyen. Kíváncsi vagyok, mit találtál ki ezek után.

- Gyere – átkarolom a derekát, s mielőtt még meggondolhatná magát, kivezetem.

 

***

 

Szándékosan kerestem olyan klubot, ami nincs messze a végállomástól. A limuzint hátrahagyva tehát gyalog sétálunk egy sarkot, az elégedetlenségét egy újabb doboz büdös ánizsos dohánnyal oszlatja el, de nekem mindegy, csak fogja be végre!

A régi balett-tanoda még abból az időből maradt itt mikor a színházak is felkapottak lettek. Az én időmben még működött, most viszont már a tábla is leesett a helyéről.

- Miért nem láthatom merre megyünk? – nyavalyog, mikor a kezemet a szemére tapasztom.

- Mert így érdekesebb lesz. – mormogom, a másik szabad kezemmel felmarkolok egy követ az omladozó épület faláról. A gondolataimmal nyitom ki a lakatokat, a lezárt termeket. A koromsötét szobákat hátrahagyva tovább haladunk, egészen addig míg el nem érjük a gyakorlótermeket.

- Ott vagyunk már?

- Igen… egy pillanat. – az erőmet használva apró fénygömbökkel biztosítom a világítást, látnia kell magát a tükörben, nekem pedig őt, hogy megbizonyosodjam róla, valóban ő-e az. Akkor lefoszlik az álcája is végre.

Becsukom az ajtót így a szoba egy 360 fokos tükörteremmé válik, majd elveszem a kezemet a szeméről.

Egy hosszú pillanatig semmi sem történik, majd felnyitja a szemeit.

Undorodva húzom el a számat a sárgás, hüllőszerű szempárt látva. A fényben megcsillanó sárga írisze, a hosszúkás pupillája pont olyan mint egy kígyóé.

Látom a meglepettséget az arcán, de az alakja nem változik.

- Tudtam, hogy te vagy az Roxana. Élvezted a kis játékodat? – kérdezem ridegen mikor felém fordul, de a háttérben is csak magát láthatja.

- Ó, tényleg sikerült meglepned Daron. – mosolyog az ajkait megnyalva. - És most mi lesz?

- Most meghalsz. – hátralendítem a karom, amiben az öklömnyi követ tartom. A szemei a szilánkokra eső tükörre tapadnak, a teste hátratántorodik. Elégedetten figyelem amint sikoltva térdre rogy, majd… semmi.

Mi a fene ez?

Andy teste rázkódni kezd, ahogy felemeli a fejét az arcán hatalmas vigyorral pillant rám, őrült nevetésbe kezd, a falakon a tükrök megremegnek és egyesével lassan szétpattannak. A szobát betöltik az üvegszilánkok míg végül csak egyetlen tükör marad éppen, ami a háta mögött van.

Roxana-ra nézek, aki még mindig teljes elégedettséggel hahotázik, pedig már halottnak kéne lennie.

Hogy a pokolba… a tükörboszorkányokat úgy lehet megölni, hogy összetöröd a tükröt amibe éppen belenéznek. Ezért tartják magukat távol tőlük és ezért tüntetett el ő is minden tükröt Andy otthonából és a szállodai szobánkból.

- Ez igazán édes volt drágám! – neveti – A modorod semmit sem változott az évszázadok alatt és még mindig ugyanolyan jó vagy az ágyban. – mosolyog.

Összeszorítom a számat.

- De míg te maradtál a régi, én bizony erősebb lettem és már nem tudsz megölni engem ilyen könnyen.

- Te mocskos ribanc… hol van Andy?! – elkapom a csuklóit mikor a mellkasomra akar simítani. Semmi kedvem tovább játszadozni vele…

- Hmm pont előtted. – vigyorog.

- Ne játszadozz Roxana, vagy itt helyben megfojtalak! – markolok a nyakára – Hol Van Andy?!

- Daron…

Az alig hallható suttogásra mögé pillantok, a hang forrása felé, de egészen addig nem látok semmit, míg bele nem nézek az egyetlen éppen maradt tükörbe.

Döbbenten kerekednek el a szemeim a látványtól, a tükör mögött mintha egy hófehér szoba lenne, aminek az egyik sarkában ott kuporog Andy. Meztelenül, magzati pózba gömbölyödve, a karjain és csípőjén kékes, feketés foltok, az arca rettentően sápadt és beesett, a szemei kivörösödtek… az ajkai sebesek…

De… hogy került oda?

- Mit csináltál vele te átkozott? – szorítok a nyakára, a kezem remeg a dühtől ami végighullámzik rajtam.

A tükörben kucorgó Andy köhögni kezd, mire odakapom a tekintetem. A nyakát markolja, mintha fuldokolna…

- Én nem csináltam vele semmi… azon kívül, hogy kölcsönvettem a testét. – vigyorog gonoszul. Teljes nyugalomban igazítja meg a haját. – Most is épp te fojtogatod szegényt… szorítsd még egy kicsit a nyakam és érezni fogod a büntetésed… rabszolga.

- Nem… hagyd abba, ne bánts… - suttogja a tükörből.

A fejem szét akar robbanni a sok zavaros gondolattól. A hogyan és a miért egyre csak gyűlik, de ha ez a ribanc képes parancsolni nekem, akkor nekem fog fájni ha bántom. És… Andy-nek is?

Kurva nagy akaraterőbe kerül, de elengedem a torkát.

- Miért bántod őt? Nem ártott neked semmit. – kérdezem dühödten a szemeibe nézve.

- Hallod te magad egyáltalán? – kuncog összefont karokkal – Mikor lettél ilyen szánalmas, ha? Egy koszos kis ember, aki haszontalan. Miért törődnél te vele? Nézz csak rá! Egy kis alkohol… egy kis dugás és máris a halálán van!

Dugás? Miről beszél ez a lotyó? Andy meg én soha… várjunk csak! Lehet hogy…

- Kezd már derengeni valami? – dorombolja a tükörhöz sétálva. Hosszú körmével megsimogatja a felületét. – Mindent érzett amit tettél velem… pontosabban… mindent érzett ami fájt nekem. Ahányszor durva voltál ő sérült meg, amikor megdugtál… mond csak kicsi pondró… – fordul a tükör felé - … nem fáj a csontos kis segged véletlenül?

A tükörbe nézek, de Andy meg sem szólal, csak bámulja a padlót, amin fekszik, bennem meg a düh újult erővel lángol fel.

A ribanc! A nyomorul csaló, pszichopata lotyó! Össze vannak kötve?

- Ezért meg foglak ölni! Odakötözlek egy fához és felgyújtalak te nyomorult kurva, úgy fogsz megdögleni, ahogy a fajtád! – sziszegem felé gyűlölködve, ökölbe szorítom a kezem, hogy ne üssem meg, mert ha elkezdem… addig nem hagyom abba még marad a nyakán valami.

- Látod Andy? Ez az ő igazi természete! Tudod hány embert, elfet meg miegymást pusztított el? Velejéig gonosz, és soha nem érdekelte semmi magán kívül – kocogtatja a tükröt.

Andy felüti a fejét odabent, elgyötörten pillant rám, majd a testét bitorló, kígyószemű boszorkányra, aki mély elégedettséggel mered a látványra.

- Daron… nem gonosz… - suttogja.

Hogy honnan ez a bizonyosság, nem tudom…

- Szedd ki onnan, most rögtön és tűnj el! – mordulok a boszorkányra.

Gúnyos mosollyal fordul felém, ez a kifejezés egyáltalán nem illik az angyali archoz.

- Valamit elfelejtettél Daron. Itt én vagyok az, aki parancsol és te vagy a szolga, aki teljesíti. – sétál közelebb – Andy túl hosszú pórázon tartott téged, de majd én megmutatom mi jár annak, aki ellenszegül.

- Azt hiszed engedelmeskedem neked? Előbb halnék meg minthogy…

- Csa hogy nem tudsz meghalni és nincs más választásod. – kuncog, egyik kezét az arcomra simítja amit legszívesebben tőből elroppantanék – Ugyan, valld be hogy mennyire élvezted hogy velem lehettél. Pont úgy, mint régen.

Elkapom a kezét, de csak annyira szorítom egy hogy ne törjem össze a csontjait.

- Azt élveztem, hogy Andy-vel vagyok! Rá gondoltam, másképp hozzád sem nyúltam volna…

Mielőtt még befejezhetném a mondatot a másik keze csattan az arcomon. A tükörből egy kiáltás hallatszik, de nem figyelek rá. A boszorkányt bámulom gyűlölettől izzó szemekkel, és koncentrálok, hogy ne tegyek semmit vele, ne szaggassam darabokra, pedig de szeretném…

 

 

Andy Hutchner


- Miért nem láthatom, merre megyünk? – kérdezem kelletlenül, mikor befogja a szemem. Már nem is tudom mennyit sétáltunk, pedig itt pont az lenne a lényeg, hogy mindenhova megy taxi meg miténtudom, miért pont sétálunk… elpöccintem a csikket és megyek engedelmesen.

Mire készül?

Az emberben van egy kis hang, ami szól neki, ha valami nem stimmel. Ez a mi fajtánknál duplán, mert ráerősítünk… Öreg vagyok én már, nagyon öreg, még ha remekül is tartom magam. És a hatalmam… összehúzom a szemeim, de engedelmesen megyek.

Valamit tervez, és semmi jót. Hülyének már ne nézzen! Mégis mit gondol? Bár remélem, tényleg csak kellemesen meglepődök, nagy csalódás lenne, mégis izgalmas. Micsoda ellentmondás!

Úgysem árthat nekem, szegénykém.

- Mert így érdekesebb lesz. – Az biztos.

- Ott vagyunk már? – sóhajtom, hallgatva a lépéseim koppanását. Néhol tompább. Porréteg. Levélsurranás ropogó hangja.

Micsoda meglepi lesz.

- Igen… egy pillanat – motoszkál. Lehunyva tartom a szemem, elmosolyodva. De kis édes, hogy töri magát… Halványam mosolygok, megállva, ahogy a kezét a vállamra teszi, a keze még mindig a szememnél. Lassan nyalom meg az ajkaim. Nos?

Elveszi a kezét egy szó nélkül, én pedig felvonom a szemöldököm. Ennyi?
Kérlek, mondd, hogy egy gyertyafényes vacsora lesz, aminek a végén dugunk egy hatalmasat! Jöhet a vörös viasz.

Kinyitom a szemem és farkasszemet nézek önmagammal.

A teljes-sárga szemeimmel, ami nem csak az íriszt festi meg, hanem az egészet, egy egybefüggő, gyönyörű sárga árnyalat, a vékony pupillával… Hát, sajnálatos. Daron mégsem olyan nagyon hülye.

Kéjesen magamra mosolygok. Nemsokára szép leszel, ne aggódj, itt hagyhatod ezt a förtelmes testet.

- Tudtam, hogy te vagy az, Roxana. Élvezted a kis játékot? – De régen hallottam ezt a nevet… ezt viseltem, amikor megismerkedtem ezzel a kis drágával. De voltam én már minden. Akkor ragaszkodjunk ehhez, a név részletkérdés.

- Óóó… tényleg sikerült meglepned, Daron – nyalom meg a felső ajkam lassan és felé fordulok – És most mi lesz?

- Meghalsz – reccsen hirtelen a tükör, megdöbbenve fordulok a hang felé és figyelem, ahogy egy gondolatnyi idő alatt futnak szét a pókhálószerű fonalak a foltos felszínen és berobban, beterítve szilánkkal… Sikkantva hunyom le a szemem és a lökés erejétől lerogyok, reflexből.

Ennyi? Komolyan ennyi? Összetör egy tükröt?

ANNYIRA… pasi. Nem gondolkodik, nem fejlődik. A kis alfa, aki porfogónak van, de el se tudja képzelni, hogy van más az ő elképzelésein kívül! Hogy az ember fejlődik, terjeszkedik… Te szerencsétlen, hülye barom…

Felnevetek, felnézek rá még mindig térdelve és egy mozdulatomra az összes tükör kicsapásszerű robbanással, csilingelve robban be. Lassan felállok és lesöpröm a zakómról a cserepeket.

- Ez igazán édes volt, drágám – nevetek hátratúrva a hajam. Még nem cserélem vissza a szemeim is. minek? Szegényke, annnyira reménykedett! Olyan édes, mint egy kisgyerek, akitől elvették a nyalókát! Istenem, de kis édes, annyira cuki! Megtartom. – A modorod semmit sem változott az évszázadok alatt és még mindig ugyanolyan jó vagy az ágyban – mosolygok elnézően, mint egy anya a rosszcsont kisfiára. Hogy megnyúlt az arca. – De míg te maradtál a régi… én bizony erősebb lettem – kacsintok – Már nem tudsz megölni engem ilyen könnyen.

Összetörni egy tükröt? Könyörgöm. Valahol sértő is, ez  leggyengébb boszorkányoknál esetleg működik.

- Te mocskos ribanc… hol van Andy?! – rángat meg. Felnevetek, hátrahajtva a szemem. Annyira ostoba! Egy kutya. Igen, egészen olyan mint egy kutya, mondjuk egy dán dog. Nagy, engedelmes, támad, ha azt mondom és tökéletesen van idomítva. És kellően ostoba is.

- Pont előtted – dorombolok.

- Ne játszadozz itt, Roxana, vagy itt helyben megfojtalak! – kapja el a nyakam, ráfonva az ujjait – Hol van Andy?!

- Daron… - nyüszít fel egy hang hátul, az egyetlen épen maradt tükörből… Hm. Végül is… megfordulok, ránézve, a nyakam még mindig Daron ujjai között.

Ez még él? Még mindig?

Végigmérem halvány mosollyal. Nem mondhatnám, hogy az előnyére vált a mai nap… Daron van olyan szenvedélyes, hogy fájjon. Nem tudom sajnálni.

- Mit csináltál vele, te átkozott? – rángat és az ujjai szorítani kezdenek. Eleinte még érzem, de aztán csak állok és figyelem, hogy az alkarján megfeszülnek a kemény izmok, és nyugodt légzéssel figyelem az erőlködést. Mögöttem viszont hörögve, a padlót kaparva kezd el vergődni az alak, a semmit markolászva a levegőben, ahogy Daron lassan szorítja… gyerünk, még, oldd meg a problémámat. Öld meg te.

- Én nem csináltam vele semmit – nézek rá, pedig minden erejével a torkom szorítja. Ennek nyoma marad. – Kölcsönvettem a testét. Most is épp te fojtogatod szegényt… szorítsd még egy kicsit a nyakam, és érezni fogod a büntetésed… rabszolga.

- Ne… ne! Hagyd… abba... ne bánts! – hörög, kaparászva, mint egy csapdába került kis zsákmány. Daron rémülten tépi el a kezét, a szeme vibrál. Andy hörögve ernyed el, sípolva kap levegő után. A nyakán már meglátszanak az ujjnyomok, ahogy vörösödnek.

- Miért bántod őt? Nem ártott neked semmit!

- Hallod magad egyáltalán? – mosolygok elnézően. Meglágyultál, kedves – Mikor lettél te ilyen szánalmas? Egy koszos kis ember, aki haszontalan – intek Andy felé, megigazítom az ingem – Miért törődnél te vele? Nézz csak rá! Egy kis alkohol, egy kis dugás – ringatom meg a csípőm – és máris a halálán van.

Istenem, mennyire kis összezavarodott! Na, mikor jön rá, mikor esik le a lényeg? Annyira lassú… és kicsit csalódás, hogy ennyire elpuhult. Ez komoly? Én azt a Daront imádom, ki durva, önző, aki régen volt.

- Kezd már derengeni valami? – nézem az arcát, ami túl lassan világosul meg, megsimítom a tükör felszínét, végigkarmolom. – Mindent érzett, amit velem tettél – világosítom fel, cak hogy tényleg felfogja. Nincs kedvem több félregondolt tézisre, mint az amit csinált. Még hogy összetörni egy tükröt! – Pontosabban, mindent érzett, ami fájt nekem. Ahányszor durva voltál – ő sérült meg – mosolygok – Amikor megdugtál… mondd csak, kicsi pondró – pillantok le a testre, ami már majdnem üres – nem fáj a csontos kis segged véletlenül?

És Daron kifakad, őrjöng, ordít, szitkozódik, de én nyugodtan figyelem. A cipőtalpaim alatt recseg a cserepek és szilánkok tömege… ha lesz egy saját kis budoir-om, tuti nagy tükrökkel lesz tele. Andyra pillantok. Dögölj már meg.

- Látod, Andy? Ez az ő igazi természete… tudod hány elfet, embert pusztított el? Velejéig gonosz – duruzsolom. És mennyire imádtam! – Soha nem érdekelte semmi magán kívül – nézek Daronra. Lásd be.

- Daron… nem gonosz – meglepve pillantok rá. Ez hülye.

- Szedd ki onnan és most rögtön tűnj el! – morog Daron fenyegetően.

- Valamit elfelejtettél, Daron – nézek rá felvont szemöldökkel, mosolyogva. Ne legyél hülyébb mint vagy, drágám, kiábrándító, és ha nem tetszik, amit csinálsz, szar jövőd lesz mellettem. Majd megtanulod. – Itt én vagyok az, aki parancsol, és te vagy a szolga, aki teljesíti – suttogom. – Andy túl hosszú pórázon tartott téged, de majd én megmutatom mi jár annak, aki ellenszegül – csippentem meg az állát.

- Azt hiszed, engedelmeskedem neked? – hördül fel – Előbb halnék meg, minthogy…

- Csak hogy nem tudsz meghalni! – vágok közbe intve egyet türelmetlenül. Micsoda klisé! – És nincs más választásod – villan meg a gyűrű az ujjamon. Mosolyogva simítom meg az arcát, követve az arcvonalát, a szépen metszett állát… - Ugyan. Valld be, mennyire élvezted, hogy velem lehettél. Pont úgy, mint régen – mosolygok gyengéden.

Agresszívan kapja el az alkarom és megszorítja. Kellemetlenül sajog, de erre is csak Andy rándul meg fájdalmasan.

- Azt élveztem, hogy Andyvel vagyok! Rá gondoltam, másképp hozzád se nyúltam volna!

Megrándul az izom a szemem alatt. Ilyet nem mondunk egy nőnek! A negyedét se csinálta volna meg, mint én! Meglendül a kezem és hatalmas pofont kenek le neki, méregtől eltorzult arccal, a szemem csak villog.

- Ezt nagyon megbánod – zihálom, de aztán mély levegőt véve megigazítom a zakót és hátrasimítom a hajam – Szokd a gondolatot. Andy nemsokára meghal. Egy test két léleknek túl kevés, és lássuk be – én vagyok az erősebb – nézek rá fölényesen. – És amint ez a kis senki szétpattan, mint egy buborék, itt hagyom ezt a testet. De megtarthatod, ha már annnnyira odavagy érte. Játszhatsz vele – mosolygok kegyetlenül. – Sőt – elkapom az állát és lerántom. Nem emelhet rám kezet a gyűrű miatt, és ha igen, neki rettentően fog fájni, Andynek pedig meggyorsítja a halálát – Te fogod elhozni az új testem. Már ki is néztem. És ez parancs. Kívánság – lököm el magamtól.

Figyelem a tükröm keresztül hogy tehetetlenül torzul el a méregtől az arca, a keze remeg. Látja a jövőjét: megfelelő testcserékkel örök életem van… a testnélküliségnek is vannak hátrányai. Ez a csere… de csupán meg kell parancsolnom Daronnak, hogy ne tehessen semmit, és kénytelen lesz… ó igen…

- És mindent végignézetek veled – fordulok felé. – Nagyon sokáig fogjuk még élvezni egymás társaságát.

- Egy undorító, alattomos féreg vagy – zihál Daron is.

- Kösz a bókot – mosolygok rá – De Ez van. Én fejlődtem… tanultam. Te megragadtál a saját kis szinteden. ostoba vagy, egy szerencsétlen, hülye barom. Ha azt akarom, egyszerűen tisztára nyalhatod a cipőm, és tudom, hogy ezt te is tudod, drága – mosolygok rá kedvesen. De ez a szempár… rámosolygok. – Ugyan Daron… ne így fogd fel – fordulok meg és Andyra pillantok, aki remegő szemekkel, véres ajkakkal nyomva fel magát, a két tenyerét a tükörre tapasztva nézi Daront, könnyes szemmel. Pfejj… - A mienk lehet a világ. Egyedül én tudtam neked olyan gyönyört adni… ez nem ennek a semmi testnek az érdeme. Én tudlak felizgatni egy mozdulattal, és amíg nem is gyanakodtál, mennyire élvezted… - mosolygok rá.

- Inkább zárjanak vissza a gyűrűbe, akár örökre – áll fel, de nem mozdul, a keze ökölbe szorul. Gyerünk, üss meg, látni akarom az arcod, amikor tudatosítod, hogy Andy hogy sikolt a fájdalomtól. – De egy ujjal se nyúlok hozzád, még ha kényszerítesz is küzdeni fogok ellene… minden percben.

- Így is lehet – villannak fel a szemeim. – De akkor se tehetsz mást.

- Kitalálom, hogy öljelek meg – ragadja meg elöl az ingem nyakát, de csak felvonom a szemöldököm.

- Tusé – rándul meg a szám sarka. – Próbálkozni szabad.

Hátrafordulok, végigmérve Andyt – Nem adok neked sok időt. Még egy két drogos éjszaka, egy kis alkohol… és lassan eltűnsz. Ne aggódj, nem sokáig fog már fájni – simítom meg a tükröt, ahol Andy arca van. – És ne félj, Daronra majd én vigyázok.

- Hagyd őt békén – suttogja rám meredve a fekete szempárral. Fintorogva húzom el a fejem – Engedd el Daront, kérlek…

- Nem kell a tested – nézek a tükörbe, figyelmen kívül hagyom Daront mögöttem. Úgysem tehet ellenem semmit. – Semmit se tudsz adni, és semmi nem is kellene. Tökéletes életem lesz, neked meg már… mindegy. – felállok és angyali mosollyal Daron felé fordulok. A tükörben, bár semleges a háttér a sötétség miatt, szinte vibrál a fehér bőre, de ugyanúgy tükröződik minden… a rengeteg cserép is.

Hirtelen… éles érzés hasít belém, megdöbbenve fordulok meg, lepillantva a fájdalomra… a kezeimre.

- Tűnj el, Tűnj el, TŰNJ EL! – sikoltozik a féreg, és egy szilánkkal, ami felmetszette a tenyerét, a csuklójába vág, de nem széltében, hanem hosszában, a könyökéig felhasítva. Rémülten ordítok fel. Ez hogy… ez hogy csinálta?!

Daron felhördülve lép felém, de Andy ismét lecsap, felhasítva a másik csuklóját is, és az öltönyt, a felsőt és a padlót pillanatokon belül ellepi a vér.

Nem érzem jól magam…

Nem, nem nem! Ha… ha elvérzek, én is a testben halok! Nem! NEM!

- NEEEEM! – sikoltok fel és rémülten próbálom, zihálva a kezemre forni valamit, de rohamosan sötétedik el minden.

Ott a fehér alak, ott van Daron…

Összerogyok.

Nem, nem maradhatok itt…

- Nincs itt semmi, nincs itt semmi… semmi… - kaparászom a padlót rémülten.

Mozogni kezdek a bőre alatt, a sebekből kiömlő vér egyszerűen kitaszít, elfeketít…

XxX

Zihálva hörgök vele után, minden annyira tompa és hideg, zsibbadt.

- Andy! – érzem Daron illatát… Mozog, az ölébe húz, a kezemre fog. Fáj, ne…

- Ne, nem! – sikoltok nyüszítve – Még bennem van, nem segíthetsz!! Szedd ki, Szedd ki! – kaparom magam, minden összekenve vérrel… pedig már nincs olyan sok belőle… - Ne… - zihálok.

Érzem hogy bennem van, hogy mozog, sikolt és kapar de ebben az üres semmiben nincs hova bújjon… test nélkül elpusztulna…

Marad abban, ami van… lassan ernyedek el, a fekete véres pocsolya egyre jobban szétterjed. Zsibbadok, kiszárad a szám. Mindenem fáj, a tükör immár üres. Irányítom magam… végre, megtanultam, hogy a magam ura lehetek… minden folt, a nyomok a nyakamon, a felszakadt ajkam, minden a saját testemen van.

- Ne segíts… ne… ne…

 

 

Daron



Az arcomon érzem a tenyere helyének lüktetését, ami majdnem egy ütemben dobol az agyamba száguldó vérrel. Minden eddiginél nagyobb vágyat érzek arra, hogy széttépjem, hogy megragadjam a tarkóját és a fejét beleverjem a még épen maradt tükörbe, de nem teszem.

- Ezt nagyon megbánod – zihálja, hüllőszerű szemei villognak – Szokd a gondolatot. Andy nemsokára meghal. Egy test két léleknek túl kevés, és lássuk be én vagyok az erősebb. És amint ez a kis senki szétpattan, mint egy buborék, itt hagyom ezt a testet. De megtarthatod, ha már annnnyira odavagy érte. Játszhatsz vele – mosolyog undorító kifejezéssel – Sőt – az államra szorít, de nem mozdulok. A tükörben kuporgó alakra nézek – Te fogod elhozni az új testem. Már ki is néztem. És ez parancs. Kívánság – lök odébb, végre karnyújtásnál messzebbre került tőlem.

Szóval ez volt a terve a lotyónak. Kivárja míg Andy meghal, a teste elpusztul, így a gyűrű és én újra gazdátlanok leszünk. Elhozatja velem az új testét, átköltözik és újra az övé lesz a gyűrűm, ha hozzáér. Nekem pedig engedelmeskednem kell, mert rohadtul nem lesz más választásom.

- És mindent végignézetek veled – folytatja a kis tervei ecsetelését – Nagyon sokáig fogjuk még élvezni egymás társaságát.

- Egy undorító, alattomos féreg vagy – köpöm felé, ha nem Andy élete múlna rajta darabokra szaggatnám és még varázserő se kéne hozzá. Elég lenne egy tükörszilán…

- Kösz a bókot. De Ez van. Én fejlődtem… tanultam. Te megragadtál a saját kis szinteden. Ostoba vagy, egy szerencsétlen, hülye barom. Ha azt akarom, egyszerűen tisztára nyalhatod a cipőm, és tudom, hogy ezt te is tudod, drága – mosolyog, a gyilkos düh szinte elemészt belülről, a harag, hogy tudom megteheti.

– Ugyan Daron… ne így fogd fel – fordul a tükör felé, ahol Andy közelebb mászik, egyik kezét a tükörre tapasztja.

A mellkasomban hatalmas görcs keletkezik erre a látványra, a bűntudat kis szikrája. Azért volntam olyan durva, hogy Roxana-t bántsam. Erre mindent Andy kapott, mindent amit tegnap este műveltünk…

- A mienk lehet a világ. Egyedül én tudtam neked olyan gyönyört adni… ez nem ennek a semmi testnek az érdeme. Én tudlak felizgatni egy mozdulattal, és amíg nem is gyanakodtál, mennyire élvezted… - folytatja zavartalanul. Azt kívánom bár befogná végre!

Ha azt képzeli, hogy az ő csicskása leszek nagyon téved! Ha beledöglök is ellenállok neki! Csak azért ilyen nagy a pofája, mert meg van kötve az erőm. Ha szabad lenne, akkor már csak egy kupac hamu lenne belőle!

- Inkább zárjanak vissza a gyűrűbe, akár örökre – kiáltom dühödten ökölbe szorult kezekkel – De egy ujjal se nyúlok hozzád, még ha kényszerítesz is küzdeni fogok ellene… minden percben.

- Így is lehet. De akkor se tehetsz mást.

- Kitalálom, hogy öljelek meg – rántom magamhoz. Csak egy kis mozdulat lenne, kitörhetném a nyakát és vége lenne, de akkor Andy-nek is…

- Tusé. Próbálkozni szabad.

Nem kéne próbálkoznom, elsőre is sikerülne, de…

Anndy-re pillantok, aki könnyes szemekkel bámul a tükörből, az ajkai csupa seb és harapásnyom… Nem, nem ölhetem meg. Ő nem ártott nekem, soha egy szóval se, és nem ölhetem meg… nem akarom megölni…

– Nem adok neked sok időt. Még egy két drogos éjszaka, egy kis alkohol… és lassan eltűnsz. – pillant Roxana is Andy-re - Ne aggódj, nem sokáig fog már fájni. És ne félj, Daronra majd én vigyázok.

- Hagyd őt békén – suttogja a tükörből, még most sem magára gondol a kis szerencsétlen, mikor úgy néz ki mint… – Engedd el Daront, kérlek…

- Nem kell a tested – válaszolja megvetőn – Semmit se tudsz adni, és semmi nem is kellene. Tökéletes életem lesz, neked meg már… mindegy.

Egy pokol lesz az életed, nem tökéletes! Teszek róla…

Hirtelen a földhöz kap a kezével, döbbenten bámulom, szinte szoborrá merevedve ahogy felkap egy hegyes szilánkot, majd a kezéhez illesztve csuklótól könyékig felmetéli mindkét karját.

- Tűnj el, Tűnj el, TŰNJ EL!

Andy hangja, a tükörből sikoltozik, mégis… hogy tehette? A szemei könnyben úsznak, de olyan elszánt tekintettel mered Roxana-ra amilyet még nem láttam tőle. Az kezei ökölbe szorulnak a tükör belsején, zihálva nézi a földön vergődő alakot.

- NEEEEM!

A vér ami szétterül a teste körül nem vörös, hanem fekete és sűrű, mint a kátrány. Még a szaga is olyan. Soha nem láttam még ehhez hasonlót pedig piszok sok szarhoz volt már szerencsém.

- Nincs itt semmi, nincs itt semmi… semmi…

Szánalmasan a padlót kaparja, mintha a kifolyt feketeségbe kapaszkodna, de egyre csak gyengébb lesz, mígnem elterül és nem mozdul. A tükörre pillantok, de Andy képe már nincs ott, s a földön heverő teste apró rángásokkal mozdul meg újra. Megfeszíti az ujjait, próbál megfordulni, de túl gyenge.

Ez most akkor… Andy? Hogy csinálta…?

- Andy! – odaugrok hozzá és leülve az ölembe húzom. Mikor felpillant, az egyik szeme már normális színű a másik még enyhén sárgás, de egyre fakul és visszatér a saját fekete írisze.

- Ne, nem! Még bennem van, nem segíthetsz!! Szedd ki, Szedd ki! – kiabálja a ruháit tépve. A karján tátongó mély vágásból ömlik a vér, most már vörös színű, de itt-ott még fekete csíkok szennyezik - Ne…

A fenébe is! El fog vérezni, meg kell gyógyítanom!

- Ne segíts… ne… ne…

- Ne ájulj el! – kiáltok rá, a kezeim közé szorítom az arcát – Nézz rám és ne hunyd le a szemed!

Ha elalszik vége van!

- Még itt van…

- Mindjárt… - már alig látni feketeséget a vérében – Gyerünk, kérd, hogy gyógyítsalak meg! Most!

Elbillen a feje, de megrázom a vállánál, bármilyen rossz ötlet is ez most, tök mindegy csak el ne aludjon, mert ha elveszti az eszméletét már az isten se segít rajta.

- Kívánj! – kiáltom, a karjait a mellkasára húzom, hogy lássam, de nincs már nyoma a boszorkánynak.

- Kérleh… gyó… gyógyíts… meh…

Egy pillanatot sem várakozok tovább, amint kimondta a szavakat máris munkára fogom az erőmet. Először a karjain gyógyítom be a sebet, de már eszméletlenül fekszik közben. Az elvesztett vérmennyiség is pótlódik, majd hozzálátok a többi sebéhez is, amit én okoztam neki. Az ajkairól felszívódik a var, újra puha, sápadt ajkacskák lesznek a helyén. A teste minden része meggyógyul, az alkohol, a drogok káros anyagai mind felszívódnak belőle. Csak a szemei alatt éktelenkedő sötét karikákkal nem tehetek semmit, a fáradságot és a kimerültséget nem lehet gyógyítani…

De legalább újra ő az. Nagyon remélem. Roxana pedig… a padlóra pillantok, ahol a szétfolyt szurokszerű anyag van, a ruhám is ragad tőle. Roxana pont oda került, ahová való. Mindig is egy áruló, manipulatív féreg volt, régen is csak azért akaszkodott rám, mert az erőmre fájt a fog. Én persze kihasználtam az alkalmat, akkoriban még másképp álltam a nőkhöz és ő elég dögös volt, de ne terveztem, hogy vele is maradok. Roxana meg persze bepipul és azóta nem találkoztunk. Hát, most legalább már nem tervezgetheti tovább a kis bosszúját.

És… hála ennek a törékeny kis embernek, nem kell egy bosszúszomjas hárpia szolgája lennem…

 

***

 

A hotelbe való visszajutás elég érdekesre sikeredett. A portás nagy szemekkel bámult, ahogy az egész hall is mikor a karomban bevittem.

- Kicsit felöntött a garatra, de majd helyrejön. – vigyorgok a recepciós csajra, majd felviszem a szobánkba.

Az a szerencse, hogy fekete ruha volt rajta és nem látni, hogy véres, mert máskülönben előbb ruhát kellett volna szereznem neki.

A szobánkban egyenesen a fürdőbe viszem, beteszem a kádba és nagy nehezen leoperálom róla az átázott cuccot, ami egyébként teljesen ragad attól a fekete folyadéktól, ami a vérével együtt jött ki. Kuka.

A teste teljesen meggyógyult, mégis nagyon ijesztő látványt nyújt a rengeteg vérrel. Teleengedem a kádat, majd fogom a peremén lévő kamillás tusfürdőt meg sampont és hozzálátok helyrepofozni. Kicsit ügyetlenkedve, magamban bosszankodva próbálom egyhelyben tartani, nem kell senkit eszméletlenül fürdetnem és kurva nehéz meló megtartani őt, hogy ne fulladjon bele a kádba, mert olyan kicsi.

Végül patyolat tisztán kiszedem, megtörölgetem és bepakolom az ágyba. Abból ítélve hogy meg sem mozdult egész végig, jól ki lehet ütve, de az teljesen biztos hogy jól van. A teste mindenképpen…

 

***

 

Két és fél nap semmittevés és unalom után már majd a falra mászom a hálóban. A kitudja hányadik filmet nézem végig. Az emberek fantáziája határtalan ha vámpírokról van szó, de azt hiszem megvolt már az a Karib-tengeres film, aztán az Ocenans eleven részei, ami egész bulis volt, mert pont Las Vegas-ban raboltak, utána jött valami hülye vígjáték amiben három mókus énekelt… és így lesz egy szellem agya zokni hamarosan, míg Csipkerózsika kómázik a hálóban.

Valahol a mókusok és Pearl Harbour között nyöszörgést hallok. Úgy pattanok fel a fotelból, mint akibe áramot vezettek és az ágyhoz rohanok. Mocorog, tekereg, majd lassan pislogva nyitja ki a szemeit. Egy pillanatig maga elé mered, majd felpattan és körbenéz, ijedt szemecskékkel mered rám és a szobára.

- Hé, nyugi. – csitítom halkan, olyan mint egy ijedt kis nyuszi.

- Elment? Mond hogy már nincs itt… nyöszörgi a takarót a nyakáig húzva.

Jó végre az ismerős reakcióit látni. Leülök mellé az ágy szélére.

- Már nem kell aggódnod, elintézted a ribancot. Nagyon bátor voltál, de legközelebb egy kevésbe biztos halált sejtető módszert válassz. – mosolygok rá fanyarul, hisz csak egy hajszálon múlott, hogy nem ájult el a vérveszteségtől és nem halt meg.

Kihúzza a kezeit a takaró alól és maga elé tartja őket, de nincs rajta semmi, teljesen meggyógyultak.

- Fáj valahol? Minden oké?

- Én… jól vagy.

Legalább egy dolog kipipálva a kilométeres listáról. Felállok a helyemről, hogy idehozzam neki a vizet az asztalról, majdnem három napig aludt étel és vízbevitel kell neki, de alig teszek két lépést és a szipogásra megtorpanok.

- Andy…

- Jól vagyok… jól vagyok…

Nem, nincs jól. Baromira nincs. Egyik pillanatról a másikra tör ki belőle a sírás, egy tsunami erejével jönnek a könnyek kifelé.

Mellé ülve simítok a hajába, még le sem ér a seggem az ágyra, de már bújik is hozzám közelebb, szabályosan az ölembe mászik. Átkarolom a kis testét és magamhoz szorítom. Monoton mozdulatokkal simogatom a csupasz hátát, még meleg a bőre a takarótól, mégis remeg. Sok volt neki ez a szar, és ki hibáztathatja ezért?

Az együttérzés nálam nem tartozék, de el tudom képzelni milyen mikor rákényszerítik az akaratát és nem tehet semmit. Mint nekem a gazdáim, csak ők nem a testemben élnek, hanem parancsolgatnak neki.

A nyakamnál a póló nedvesen tapad a bőrömre ahol az arca van, kis keze a vállamat szorongatják, míg én továbbra is csak tartom és simogatom őt. Nagyon lassan nyugszik meg, mikor már a sírás is hüppögéssé szelídül kihúzom az éjjeliszekrény fiókját és kikotrok belőle egy zsepit, majd a kezébe nyomom.

Elhajol tőlem, hogy letörölgethesse az arcán, kifújja az orrá és nagy sokára néz csak rám megint.

- Jobb?

Reszketegen biccent. Körülnéz, húzódna el, de tartom.

- Maradj, nem vagy nehéz nyugi. – mosolygok rá, beletúrok a hullámos tincseibe. Alaposan kimostam belőle azt a füstös ánizs szagot, most már csak a friss kamillát érezni rajta. Sokkal jobban illik hozzá ez a tiszta, természetes aroma, mint a dohány.

- Meztelen vagyok. – cincogja pirosan.

Tényleg ő az…

- Megfürdettelek, hogy kényelmesen szundíthass. – fölösleges lenne azt mondani, hogy már úgyis mindent láttam belőle, mert csak még szarabbul érezné magát. Én sem vagyok a legrózsásabb kedvemben.

Nem mászik tőlem, vívódik, hogy mit tegyen. Igazán nem látok belőle semmit, amit szerinte nem szabad, mert össze van kuporodva, mégis kinyúl és magára húzza a takaró, nyakig belebújik a puha meleg anyagba.

Óvatosan felpislog rám, csak néz azokkal a mélységesen sötét szemeivel. A beszélőkém nem nagyon akar helyrejönni, nem tudom mit mondjak neki. Mert az, hogy „tedd túl magad rajta, a ribanc kinyiffant, bulizzunk” biztos nem lenne jó.

Lelkizni kell ugye? – gondolom. Előre fáj az egész testem minden millimétere már csak a lehetőségtől is, de az érzelmi ronccsá válás elég ijesztő jövőkép.

- Akarsz dumálni róla? – kérdezem végül – Nem vagyok egy Oprah, de azért megpróbálhatom…

 

 

Andy Hutchner


Hallom a hangját, de valahol messziről. Valami nem oké, még tudom, még érzem hogy itt van, hiába folyik hiába fekete… fekete minden.

Mit… mit akar? Nem, nem szabad, mert még itt van. és ha meghalok, legalább ő is, nem érdekel, csak legyen végre, és valami jót is tennék…

- Kívánj! – csattan az arcomban a hangja, mint egy hatalmas pofon.

Valamit motyogok.

Nem akarok meghalni…

XxX

A tüdőm szinte sikolt a levegő után, hörögve szűrődik át a kiszáradt torkomon, minden tagom mintha drótokkal lenne hozzám fogatva. Ez…

Meghaltam? Hol vagyok?

Nem merem kinyitni a szemem. Nem tudom, mit fogok látni… milyen, ha az ember meghal. Sötét, és puha. És nyomja a hátam.

Lassan kinyitom a szemeim és rémülten ülök fel. Ez… hol vagyok? Ez lehetséges? Mi történt…?

- Héé, nyugi – néz rám Daron, halkan beszél, amiért nagyon hálás vagyok. Mintha dörömbölnének a fejemben, és ez soha nem jelent jót…

- Elment? – rekedek – Mondd, hogy már nincs itt…

- Már nem kell aggódnod – mosolyodik el. Ez valahogy mégis megnyugtat… - Elintézted a ribancot. Nagyon bátor voltál, de legközelebb egy kevésbé biztos halált sejtető módszert válassz.

Sápadtan meredek rá aztán oldalra. Igen… emlékszem. Felvágtam a saját ereim. Mégis… még egy karcolás sincs. Mégsem érzem egészen jól magam.

Megmaradnak az emlékek, minden amit a saját szememen keresztül láttam, amit tettem és amit formált a szám, és mégsem én voltam. – Fáj valahol? Minden oké?

- Én… - sóhajtok- Jól vagyok.

Túléltem. Nem lehet okom panaszra, mégis… valamiért Daronra se tudok nézni teljes megkönnyebbüléssel. Emlékszem rá, hogy… mit csinált. Bántott, hogy mire volt képes. Arra a tűzre a szemeiben, amikor fojtogatott, holott nem engem akart, de mégis! Ott volt felettem, meg akart ölni.

Pedig nem én voltam a célpont.

Alig kapok levegőt, mintha fulladnék, összeszorul a torkom. Olyan dolgokat tettem, amiket soha nem akartam, nem lennék rá képes… emlékszem annak a nőnek minden… féltékeny, irigy gondolatára, arra a mérhetetlen, örökös elégedettségre, amivel önmagát szemlélte, valahányszor a tükörbe nézett és mennyire gyűlölt mindenkit, aki szerinte birtokában volt annak, aminek ő sosem.

Valahol mélyen… annyira szomorú, és teljes szívemből sajnáltam.

De mindenre emlékszem… hogy milyen öreg volt… és mi midnent tett csak önmagáért.

- Andy…

- Jól vagyok, Jól vagyok… - hajtogatom halkan hintázva. De az arcom ég a szégyentől, annyi érzés kavarog bennem és a leginkább olyan mélyen, meggyalázottan szomorúnak érzem magam.

Annak a nőnek minden érzése bennem maradt, talán ő maga is, hiába csorgott ki a fekete vér.

Daron csak megölel, nekem pedig… jólesik, hogy érzek valakit magam körül. Bár megrándulok az érintésére, de csak simogat és… muszáj egy kicsit el is mosolyodnom keserűen, nem is próbálkozik. Gonosz gondolat, de felmerül: már mindent megkapott, minek erőltetné magát bármivel is.

Undorító vagyok.

- Jobb? – kérdezi, amikor már normálisan, viszonylag hüppögés nélkül kapom a levegőt. – Maradj, nem vagy nehéz, nyugi – mosolygok rám, amikor kelletlenül végre kimásznék a karjai közül. Neki is kellemetlen lehet a szitu…

- Meztelen vagyok – vörösödök el. De legalább nem tapadok a mocsoktól… eszembe jut az a kép, villanásszerűen, amikor… a saját kezem törölte le a hasamról és a mellkasomról a saját… élvezetem… lesápadok, kifut a vér az arcomból. Meddig marad meg ez az agyamban?

És az a sok információ… rengeteg, rengeteg dolog!

- Megfürdettelek, hogy kényelmesen szundíthass.

Némán meredek magam elé. Az agyam tele van, lassan sajogni kezd a fejem és a nyelvem megdagadt, annyira ki vagyok száradva. Ráadásul irreális módon rettentően éhesnek érzem magam, mint aki már egy hete nem evett. Sóhajtva húzom a fejemre is a puha lepedőt, elkínzott nyögéssel. Édes istenem, legyen már ennek az egésznek vége, csak haza akarok menni…

Megdöbbenve egyenesedek ki, eszembe jut…

Nekem nincs hova hazamennem.

Anyu… Anyu már nem is emlékszik, hogy én vagyok neki! Az a boszorkány amikor… megérintette, egyszerűen… kitörölt a fejéből. Mintha a szívem megállna egy pillanatra.

Most mi lesz velem?

- Akarsz dumálni róla? – megrezzenek Daron hangjára, zihálva nézek fel rá. Ne ijesztgess! – Nem vagyok egy Oprah, de azért megpróbálhatom…

Halványan elmosolyodok. Ez… rendes tőle. Főleg, mivel miattam került ekkora csávába. Csak megrázom a fejem, magam elé meredve.

- Nem akarok – túrok a hajamba –De nem tudom elfelejteni. Minden, ami… benne volt, az itt van a fejemben, minden emléke…

- Értem – szusszant, de azért érzem, hogy megkönnyebbül. Sosem szerettem az érzéseimről beszélni, pláne most hogy nem is tudom, mit érzek. Túl sok mindent. Ő se szeret ilyenről beszélni, bár ő könnyedén át tud lendülni rajta. Irigylem. ez legalább már behatárolhatóan ismerős érzés.

- Mi lesz most, Daron…? – kérdezem csendesen, felnézve rá. A kezembe nyomja a vizet, én pedig lassan forgatom az apró kortyokat. Szinte bántja a torkom.

- Hát… nem tudom. Itt hagyjuk Vegast, és hazamegyünk, gondolom – rántja meg a vállát, de csak még jobban elkenődök.

- Nincs haza… anyu nem is emlékszik rám – suttogok – A boszorkány kitörölt az emlékeiből, az életéből. - Némán meredek a pohárra. – Nem tudom, mit kezdhetnék magammal…

- Az legyen az első, hogy összeszeded magad – emeli fel az állam. Meglepve pillantok rá – Kezdheted azzal, hogy eszel valamit. – sóhajtva biccentek. Ebben igaza van, kilyukad a gyomrom.

- Az jól is esne – mosolygok rá vértelenül. Amíg ő kimegy ebédet rendelni, magam köré csavarom a lepedőt és turkálok a szekrényben… de mind csak olyan ami…
Hát… voltak jó dolgok ebben…?

Egy melegítőalsó vagy valami… ez mind modern és… most csak lazát akarok.

- Daron…? – kérdezem, elővéve egy sötétkék alsót és épp egy fehér pólót húzok át a fejemen – Igazán… nem kell őrködnöd mellettem.

- Miről beszélsz? – kap fel egy narancsot a gyümölcstálból. Zavartan dörgölöm meg a felkarom.

- Vegasban vagyunk, és te szereted ezt a várost. Menj csak, szórakozz nyugodtan.

- Ne menjen el az eszed – nyom a számba egy gerezdet, meglepve harapok rá, felpillantva rá. Nagyon hosszú a hajam… zavartan kutatok, átfutva a fürdőbe, hogy lenne egy hajgumi vagy hajpánt, hogy lássak is valamit… aztán találok egyet. Hajpánt. Na, most már tényleg úgy nézek ki, mint egy lány. Zavartan túrok a hajamba és igazgatom, miközben kisétálok. Meghozták az ebédet, és szégyenszemre szinte csorog a nyálam. – Akkor…? Mire gondolsz, mihez kezdjünk?

- Fogalmam sincs – trancsírozom a krumplipürét a tányér szélén. Lassan eszek, félek, hogy rosszul lennék. De nagyon finom a szaft is hozzá… - Maradjunk Vegasban?

- Akár. De bejárhatjuk a világot is. Ha úgy nézzük – néz rám, de óvatosan fogalmaz, érzem – már nincs semmi, ami kötne.

- Azért szeretném tudni, hogy anyu jól van-e – sóhajtok. – Ideadnád a sót? – nyújtom felé a kezem, mire az a kezembe csúszik – Köszönöm.

- Nem én voltam.

Megdermedek félúton a villával és lassan ránézek.

- Ne hülyéskedj. Ez most…

- Tényleg nem én voltam – vonja fel a szemöldökét rám nézve és lenyalja a kezéről a narancs kicsordult levét, de ő is összepréseli az ajkait. Egyre gyorsabban dobog a szívem, annyira, hogy már fáj. Micsoda…? Nenene, azt hittem, vége ennek a rémálomnak, nem lehet még mindig itt!

- De már nincs bennem, nem érzem… vagy most akkor ha megvannak az emlékei, akkor még mindig… ne ne ne! – kezdek pánikba esni, a villan csattana tányéron.

- Nyugodj meg, ne ess pánikba – Kapja el Daron a karom, de mivel szinte sípolni kezd a légzésem, csak annyit regisztrálok, hogy felkap egy pohár hideg vizet és hogy lenyugtasson, az arcomba löttyinti.

Sikkantva emelem fel a kezem, hogy mégse áztasson el teljesen de… nem jön.

Remegő szemmel nézek fel, és szinte lesüllyed a vérnyomásom, levegőt se tudok venni. A cseppek megálltak a szinte vibráló ujjaim előtt, mintha lefotózták volna… Nyekkenve, hangot se tudok kipréselni magamból, Daronra nézek.

Ez… ez mi? Ezt ő csinálja?

De ő is ugyanúgy meg van döbbenve, ahogy én, egy-két cseppet elken a levegőben az ujjaival.

- Ez… érdekes – néz rám. Amint levegőt veszek, az egész lecsobban a padlóra és a fehér terítőre, felsikkantva húzom fel a lábaim.

Pislogni nem tudok, és nem is merek.

Ez… mi volt?

 

 

Daron



Halványan elmosolyodik, de csak megrázza a fejét.

- Nem akarok – piszkálja a haját –De nem tudom elfelejteni. Minden, ami… benne volt, az itt van a fejemben, minden emléke…

Minden?... Ez… elég érdekes, enyhén szólva is. Roxana körülbelül kilencszáz éves volt és hát, nem voltak éppen virágos emlékei, nyilván.

- Értem – de attól még nem tetszik. Miért vannak az emlékei a fejében? Nem csak annak kéne ott lenni, amit látott?

- Mi lesz most, Daron…? – kérdezi halk, szomorú hangon. Azok a szép szemei is olyan búskomorak.

- Hát… nem tudom. – ezen még nem gondolkodtam, de… - Itt hagyjuk Vegast, és hazamegyünk, gondolom – biztos ezt akarja, és őszintén szólva nekem sem kell most Vegas.

- Nincs haza… anyu nem is emlékszik rám – suttogja, mire homlokráncolva rákapom a tekintetem – A boszorkány kitörölt az emlékeiből, az életéből. – bámul a poharába, amit a kezébe adtam – Nem tudom, mit kezdhetnék magammal…

Még egy lapáttal a kupacra… van még valami, könyörgöm?!

- Az legyen az első, hogy összeszeded magad – emelem fel az állát, hogy a szemembe nézzen – Kezdheted azzal, hogy eszel valamit.

Sóhajtva biccent, remélem tényleg eszik vagy lenyomom a torkán a gyümölcsöstálat.

- Az jól is esne – mosolyog erőtlenül.

Lepakolom az ölemből, óvatosan tartja a takarót, mint egy mentőmellényt, de nem teszek megjegyzést. Majd megdumáljuk ezt a részét is a dolognak, ha már egy kicsit helyrejött az pici lelke.

A szobaszolgálattal rendelek neki ebédet. Jó tápláló ételeket, teát és gyümölcslevet is… majd válogathat. Ha nem kell, vagy nem mehet haza, akkor amúgy sem lesz más választása, mint máshová költözni. Még az elején megmondtam az öt szabályt, a múltban történteket nem tudom visszacsinálni, így az anyja törölt emlékeit sem hozhatom vissza.

- Daron…? – benézek az ajtón, éppen öltözködik – Igazán… nem kell őrködnöd mellettem.

Áthúzza a fején a vékony fehér felsőt, egy fekete melegítővel. Nagyon szexi benne, ez végre a mérete és divatos a szabás, bár a kis ribanc tuti nem vette volna fel, annak csak a selyeming kellett.

- Miről beszélsz? – elcsenek egy narancsot a tálból. Még mindig él a kívánság, hogy viselkedjek emberien, ezért megtehetem.

- Vegasban vagyunk, és te szereted ezt a várost. Menj csak, szórakozz nyugodtan.

Na, ne már! - Ne menjen el az eszed! – morgom és be is tapasztom a száját egy gerezd mennyországgal.

Édesen pislog rám a haja mögül és megrágja, úgy megcsókolnám most, de tuti kiakadna…

Hagyom, hogy menjen amerre akar, a kaja még úgyis gőzölög. Pár perc múlva előbújik a fürdőből a hajában egy barna hajpánttal, ezzel fogta hátra a hosszú tincseit. Az arca végre látható és a szemei is még nagyobbnak tűnnek. Csak ne lenne ilyen kurva szép… úgy megszoktam hogy folyton rajta van a kezem a testén, hogy most figyelmeztetnem kell magam, hogy nem szabad.

A nappaliban leül az asztalhoz a már kipakolt ételek mellé.

– Akkor…? Mire gondolsz, mihez kezdjünk?

- Fogalmam sincs – szöszöl a kajával - Maradjunk Vegasban?

- Akár. – de csak ha ő akarja - De bejárhatjuk a világot is. Ha úgy nézzük már nincs semmi, ami kötne. – mondom lassan, mert nem akarom hogy lássa mennyire tetszik is a gondolat, hogy nem kell egy városba leélnem az örökkévalóságot.

- Azért szeretném tudni, hogy anyu jól van-e – sóhajtja szomorúan. Oké, ez nem gond. Ellátogatunk hozzá, hagyunk neki egy bőrönd pénzt és viszont látásra.

– Ideadnád a sót? – nyújtja a kezét, én meg meredtem bámulok rá mikor a sószóró megmozdul, felemelkedik és szépen a kezébe röppen. Mi.A.Fasz. – Köszönöm.

- Nem én voltam. – nyögöm ki megrökönyödötten. Ugye nem jött vissza… nem, nem. Akkor nem reagálna így, ez itt Andy, normálisan.

Ránéz a kezére, a villára… - Ne hülyéskedj. Ez most…

- Tényleg nem én voltam – innen el se értem volna, ahhoz meg nincs erőm, hogy tárgyakat mozgassak, csak ha kívánta volna.

Kiesik a sózó a kezéből, a villa is koppan a tányéron. Zihálni kezd, mint egy fuldokló, úgy kapkodja a levegőt.

- De már nincs bennem, nem érzem… vagy most akkor ha megvannak az emlékei, akkor még mindig… ne ne ne!

- Nyugodj meg, ne ess pánikba – odaugrok hozzá és megragadom a pánikszerűen csapkodó karjait mielőtt még leveri a poharakat és kárt tesz magában, de nem használ. Teljesen bepánikolt.

Felkapom a pohár vizet mellőle, másképp nem fog lehiggadni, úgyhogy az arcába öntöm… önteném, ha a vízcseppek nem állnának meg előtte a levegőben.

Oké. Ez tényleg kezd elég para lenni. Az a lotyó ott van szétfolyva a padlón a balett-teremben.

Akkor az ereje hogy lehet Andy-ben? Benne felejtette, vagy mi? Az emlékeivel együtt?

Andy rám néz, majd hozzáér az egyik csepphez és odébb löki.

- Ez… érdekes.

Fellélegzik, a víz meg leesik és a padlón köt ki. Andy felrántja a lábait, ijedten pislogva bámul rám.

- Mi történik velem? Miért…

- Nem tudom. – pillantok rá – Belenéztél már egy tükörbe mióta felkeltél?

Megrázza a fejét. – Ne-em.

- Akkor ideje, hogy megtedd. Gyere. – ha benne van a boszorkány, akkor a tükör előtt a szeme olyan lesz, mint a kígyónak.

De Andy meg sem moccan. Halálsápadtan ül és mered rám, a szemében félelem.

- Gyere kicsi gazdám. – simítok az arcára, majd megfogom a kezét és lassan húzom őt magammal a fürdőszobába.

A sarokban, a törölközős szekrény elé állítom, majd kinyitom az ajtaját, ahol a nagy tükörben, mindkettőnk alakja megjelenik. Andy remegve pillant a tükörre, de a szemei maradnak feketék, nem változik semmi.

- Érzel valamit?

- Nem… csukd be. – motyogja és meg is teszem.

Felsóhajtok, ez így nem éppen a legjobb. Mi is van még? Tükör kihúzva. Hüllőszem kihúzva.

- Kívánj valamit. – az energia. Azt még megpróbálhatjuk.

- Miért?

- Roxana magába tudta szívni a természetfölötti lényeg kitörő energiáját és ezt raktározta. Csak próbáljuk ki, hogy mi történne, ha a közeledben varázsolnék. Nem lesz baj, ne félj. – húzom közelebb, a derekánál fogva átkarolom, mire zavartan, de még mindig sápadtan pillant rám.

- Kérek egy… hajgumit. – mondja rövid gondolkodás után.

Felvonom a szemöldököm, de teljesítem amit kért és a pultra varázsolok egy vékony hajgumit.

Azonnal megérzem az apró változást a testtartásában, megfeszül és a karomhoz kap, de a szemei tiszták maradnak.

- Daron…

- Mit érzel? – faggatom rögtön, mert valamit biztosan.

- Olyan furcsa… mintha… mintha megcsípett volna az áram, de ez nem fáj hanem… bizsereg mindenhol. Pattog… olyan furcsa. – nyöszörgi akadozva.

Valami tényleg nagyon árváltott benne. Lehetséges, hogy a boszorkány mágiája benne maradjon? És ha igen… mennyi? Milyen erős lehet, vagy mennyi energiát képes magába szívni a környezetéből?

- Ha benned maradt az ereje, akkor nagyon kell vigyáznod mit teszel. Főleg… - felemelem a mindét kezét - … a kezeiddel. Ne hadonássz, ne integess és főleg ne mutogass senkire.

A végén még felrobbant egy embert, azt pedig ő nem viselné el, ha megölne valakit.

Félénken bólogat, egy biztató mosollyal magamhoz húzom és engedek a kísértésnek, hogy egy puha csókot, vagy inkább puszit nyomjak a szájára. Az egész csak egy pillanatig tart, de máris tűzvörös lesz és lesüti a szemeit.

- Ne legyél már ilyen szégyenlős… - sóhajtom kicsit fáradtan.

- Mi lesz most velem akkor? Nem mehetek emberek közé…? – dünnyögi a mellkasomba, de amint feltűnik neki, milyen közel van húzódna is odébb, ha hagynám.

- Csak zsebre tett kézzel. – mosolygok rá – Legalábbis míg meg nem tanulod irányítani, mert ha itt maradt, akkor itt is fog maradni.

Kiszedni biztos nem tudom belőle, de az egyenlőre jó hír, hogy a boszorkány nincs benne. Ez valami következménye lehet annak, hogy elfoglalta a testét és több napon át használta is. Nem tudom még mit gondoljak erről, hogy jó lesz vagy rossz, de ez van. Még akár előnyösen is használhatja, így végül is erőt kapott. Olyan erőt, amiről egy ember csak álmodhat.

- Hogy tudnám irányítani, mikor azt sem tudom mi ez? – kérdezi kétségbeesetten. Kibújik a karomból és a nappaliba megy, majd összegubózik a kanapén a karjait szigorúan a teste mellé szorítva. Utána megyek és leülök az egyik fotelbe. Nem szólok hozzá, hagyom hogy eméssze, közben magam elé húzom a gyümölcsöstálat és megpucolok egy mandarint is. Ezt is imádom és ezt is nagyon régen ettem.

Miután mindet elpusztítottam egy lila szőlőfürtre esik a tekintetem és egy gonoszkás gondolattal forgatom meg.

 Miért is ne… baj nem lehet...

Leszemezek róla pár darabot, óvatosan, hogy szét ne nyomjam őket a markomba veszem és felpillantok.

- Andy… - amint rám néz felé dobom a maréknyi szőlőszemet, ő meg persze reflexből hárítaná a kezével így az összes kis lila szemecske a tenyere előtt lebeg a levegőben az ő legnagyobb ámulatára.

Elvigyorodom, ez tényleg hatékonyan működik, mondjuk ha véletlenül golyózáporba keveredne – amire nem nagyon van esély – jól jönne.

- Ezt miért csináltad? – kérdezi morcosan, a szőlőszemek meg lepottyannak.

- Mert most a legkevésbé sem arra van szükséged, hogy magadba fordulj és meredj előre, mint akin lobotómiát végeztek. – fejtem ki és felkapok a gyümölcsöstálból egy kivit.

Meglendítem picit is lazán felé dobom, de elkapja.

- Te nem tudod milyen volt… amit csinált… és amit… te... – motyogja a kivit kaparászva az ujjaival.

- És? – kérdezem semleges arccal, de azért ott az az idegesítő bűntudat.

- És… ?

- Nem vagy dühös? – nézek rá kutatón. Kibőgte magát, oké. De hogy nem akar róla dumálni és inkább mindent hagy lappangani nem jó megoldás. Néztem elég szappanoperát, ahhoz, hogy tudjam mi lesz ebből. Mikor robban…

- Nem vagyok…

- Pedig kéne. Ne fojts vissza, nem lesz belőle semmi baj, ha egy kicsit kibújsz a csigaházból és változtatsz. Elvégre… megszabadultál egy majdnem ezer éves boszorkánytól a saját erődből, segítség nélkül! – világítok rá, ő meg összehúzza magát. - Azt ne mond hogy egy kicsit sem vagy dühös azért amit tett. Egy rohadt ribanc, gazdatestnek használt téged, olyasmiket csinált, amit te nem tennél! Bepiált, drogozott… megdugatta magát a szellemeddel akihez te hozzá sem akarsz érni! – elkapom a tekintetét, nem engedem el – Én a helyedben kurvára dühös lennék! A minimum lenne, hogy szétverem az egész szobát… Gyerünk, csapd a falhoz azt a szart! – bökök a kezében tartott gyümölcsre – Jó erősen, mintha a boszorkány fejét vernéd a falba!

 

 

Andy Hutchner


Nem eshetek pánikba, nem eshetek pánikba, nem eshetek pánikba!! Vedd a levegőt, gyerünk, orron be… orrom BE!

- Mi történik velem…? Miért…?

- Nem tudom. Belenéztél már a tükörbe, mióta felkeltél? – a testem egy porcikája sem kívánja egy darabig a tükrök közelségét. Egy csepp se.

- Nem – rázom meg a fejem.

- Akkor ideje, hogy megtedd – húz fel – Gyere.

Nem akarok. Nem akarom látni, hogy megint valami mást lássak, Nem nem nem… - Gyere, kicsi gazdám.
Fürdőszoba, tükör. Erre emlékszem. Ebben… néztem önmagam, meghasonlott érzés volt, látni magam és önmagam alul, mintha két tükröt tartanánk egymással szemben, megannyi alagutat kialakítva. – Érzel valamit?

Nézem magam. Sápadt, gizda, alacsony Én. De a szemem… számítottam a legrosszabbra is de… minden normális. Magához képest.

- Nem… csukd be – pillantok félre. Egy darabig nem akarok tükröket látni.

- Kívánj valamit? – megdöbbenve nézek fel. Komolyan, most?

- Miért?

- Roxana magába tudta szívni a természetfölötti lények kitörő energiáját, és ezt raktározta. Csak próbáljuk ki, hogy mi történne, ha a közeledben varázsolnék. Nem lesz baj, ne félj – karolja át a derekam, magához húzva.

- Kérek egy hajgumit – csúszik ki a számon. Zavar ez a hosszú lobonc, komolyan, le kéne vágni… irreális, hogy pont ez jut eszembe egy ilyen pillanatban! Nem vagyok normális.

Oldalt jelenik meg egy sötétzöld darab, de nem arra figyelek. Mintha az ember túltöltődne elektromosan és megcsap, ha hozzáérsz valakihez, szikrázik… Zihálva pillantok rá. Ez meg mi volt?

- Daron!

- Mit érzel?

- Olyan… furcsa – támaszkodok a mellkasán – Mintha megcsípett volna az áram, de ez nem fáj, hanem… bizsereg mindenhol – érzem az izmaimban a zsongást, de nagyon halványan. És ha több energiát érzek, ez erősebb lenne? – Pattog. Furcsa.

- Ha benned maradt az ereje, akkor nagyon kell vigyáznod, mit teszel – néz rám. Még mindig fogja a hátam. Zavarodottan pillantok rá. Bennem maradt az ereje? Hogy érti? Miért lett volna… - Főleg… a kezeiddel – fogja meg a csuklóim – Ne hadonássz, ne integess és főleg ne mutogass senkire.

Elképedve nézek rá. Ahogy felhajolok rápillantva, azonnal lehajol és ismét megérzem azt a finom vibrálást, de most másmilyen… Zavarodottan nézek rá. Megcsókolt? Zavartan vörösödök el. Miért…
Ó. Nehéz úgy hazudni akár magamnak is, ha tudom, miről van szó…

- Ne legyél már ilyen szégyenlős – morog.

- Mi lesz most velem akkor? – terelem a témát nyakig zavarban. – Nem mehetek emberek közé?
Arra még kicsit sem vagyok kész, hogy a szexes témát felhozzuk.

- Csak zsebre tett kézzel – nevet rám. – Legalábbis míg meg nem tanulod irányítani, mert ha itt maradt, akkor itt is fog maradni. – Arra egy cseppet sem vágyom. Nem akarom többször azt látni a tükörben. A tükrökhöz sem ragaszkodok.

- Hogyan tudnám irányítani, amikor azt se tudom, mi ez? – nézek fel rá tanácstalan pánikkal, összefonva a kezeim magam előtt, hogy véletlenül se csinálhassak semmit. Már csak az hiányzik, hogy ráadásként rongáljam a berendezést.
Daron leül mellém, sóhajtva veszi maga elé a gyümölcsöstálat és hámozza a mandarint, narancsot… Sóhajtva gondolkodok.
Mi folyik itt? Ez nem volt… Roxane gondolatai között, így én sem tudok róla, de megdöbbentő módon megannyi különös dolog jut az eszembe, amiről világéletemben fogalmam sem volt. Gyógynövények mágikus funkciói, különös nyelvű igézetek, emlékek… Az emlék, hogy hogy indult ez az egész a testekkel. Elhűlve meredek magam elé.

Az a fájdalom, ami ezzel járt…

- Andy – szól rám Daron, én pedig igazából oda se figyelve fordulok felé, mikor hirtelen megannyi lila szemecske repül felém… meglepve emelem fel a kezem, rápillantva.

Ez szőlő? Komolyan megdobott egy marék szőlővel??! Komolyan?

- Ezt miért csináltad? – morgok. Pont nem érzem viccesnek. Most mindennel dobálózni fog?

- Mert most a legkevésbé sem arra van szükséged, hogy magadba fordulj és meredj előre, mint akin lobotómiát végeztek – dob felém egy kósza kiwit. Szemforgatva kapom el könnyedén. 

- Te nem tudod, milyen volt – vakargatom szegény gyümölcsöt. – Amit csinált… és amit… te… - összeszorítom a szemeim. Nem akarok belegondolni. Nekem… abban semmi jó nem volt. Én csak a fájdalmas és megalázó részét kaptam.

- És?

- És…? – zökkenek ki.

- Nem vagy dühös? – meglepve nézek rá. Dühös? Erre… nem is gondoltam. Nem… össze vagyok zavarodva, meg… de nem, dühösnek nem érzem magam.

- Nem vagyok…

- Pedig kéne – villannak fel a szemei – Ne fojtsd vissza, nem lesz belőle semmi baj, ha egy kicsit kibújsz a csigaházból és változtatsz. Elvégre… megszabadultál egy majdnem ezer éves boszorkánytól a saját erődből, segítség nélkül! – zavartan behúzom a nyakam és oldalra pillantok, tanácstalanul vakarózva. Hagyja abba, nem akarok erről beszélni… - Azt ne mondd, hogy egy kicsit sem vagy dühös azért, amit tett. Egy rohadt ribanc, gazdatestnek használt téged, olyasmiket csinált, amit te nem tennél! Bepiált, drogozott… megdugatta magát a szellemeddel, akihez te hozzá sem akarsz érni! – néz a szemembe, de nekem lassan szivárog ki a vér a fejemből. Ez… ez nem igaz, én nem akarom hogy ne érjen hozzám, ez… én nem… ez bonyolult! – Én a helyedben kurva dühös lennék! A minimum lenne, hogy szétverem a az egész szobát… gyerünk, csapd a falhoz azt a szart! – mutat a kiwire – Jó erősen, mintha a boszorkány fejét vernéd a falba!

Csak nézek rá, aztán halvány mosollyal elkapom a tekintetem és leeresztem a kezeim, sóhajtva.

- Ez nem ilyen egyszerű – mondom letéve a kiwit. Látszik, hogy Daron kezdi felkapni a vizet.

- Mi nem egyszerű benne? Nem hiszem el, hogy semmit nem érzel! Hogy nem vagy dühös, amikor meg akart ölni!

- Sajnálom – mondom, erre pedig elakad a hangja.

- Mivan?

- Sajnálom őt – mondom csendesen. – Te nem hallottad, ami folyton a fejében járt. Ő sem volt mindig… ilyen. Te az az örökös… keserűség, elégedetlenség, ami áthatotta… annyi harag volt benne! – nézek rá – Annyira gyűlölte magát… folyton szebb és tökéletesebb akart lenni, de amint… talált valakit, és… megszállta, mint engem… csakis a hibákat látta rajta. Olyan szomorú volt… én csak sajnálni tudom – mondom csendesen.

Nem merek Daronra nézni, hogy mit gondol, milyen szentimentális hülye vagyok… hallom, hogy mogorván sóhajt, hátradobja magát a kanapén és megdörzsöli az arcát elkínzott nyögéssel.

- Nem tudom eldönteni, hogy ennyire hülye vagy, vagy tényleg ennyire jó a szíved – néz rám villogó szemmel, zavartan megdörzsölöm a tarkóm, még zavartabb mosollyal.

- És nem igaz, hogy nem akarom, hogy megérints – rázom meg a fejem.

- Tényleg? – vigyorodik el. Remeg a szám széle. Bolond vagyok.

- Igen…

- Akkor meg is csókolhatlak, amikor csak akarlak? – provokál, én pedig elvörödösve lököm meg a lábát.

- Aha… - dünnyögök. – Akár… ezt az egészet fel is foghatom úgy, hogy… mégsem lenne teljesen céltalan, hogy mihez kezdjünk. Meg kell tanulnom irányítani… ezt.

- Érthető – sóhajt fel – Mondd csak ki: erőd van. Más mint az enyém… de erő.

- Igen… - dörgölöm meg a karom.

- Már csak azt kéne kitalálni, hogy miért maradt benned?

- Az agyamban is benne volt… nem csak a testemben – kopogtatom meg a halántékom. – Én pedig az övében. Emlékszem a… múltjára, még arra is, hogy hogy találkoztatok – nézek rá. – Ő pedig mindent tudott rólam. Úgy ment ki a… többi testből, hogy… felvágta az ereit – borzongok meg, mire Daron felül és egy mozdulattal az oldalának von. Hálásan nézek fel rá, a vállának döntve a homlokom, lehunyom a szemem. Látom magam előtt, elég visszás gondolat. – De akkor már ott volt a… másik test. De most nem volt ott semmi…

- Ez nem feltétlenül magyarázat arra, hogy miért maradtak vissza az emlékei és az ereje.

- Nem, az nem – sóhajtok fel és felemelem a fejem. A pólója alól kilóg egy minta, egy pillanatig elbambulva nézem, de aztán összehúzom a szemem. Ezt én… Odanyúlok és felemelem a pulóverét, mire megleve kiált fel.

- Mi az istent csinálsz?

- Vedd le, kérlek – lesek alá. ezek a jelek… többször is láttam, és mégis…

- És… miért is…? – vonja fel a szemöldökét, de lekapja a fejéről. Hozzáérintem az ujjaim, végighúzva a mellkasán, mire megrándul az izom.

- Daron…?

- Ez felér egy provokációs előjátékkal – morog.

- Daron! – nézek rá – Én ezt… értem.

- Tessék? – hökken meg.

- El tudom olvasni.

 

 

Daron



Csak bámul rám, majd lassan elmosolyodik, de nem igazán látok benne örömet. Inkább szomorú, elnéző mosolynak mondanám. Felsóhajt és leereszti a gyümölcsöt tartó kezét.

- Ez nem ilyen egyszerű.

Az a baj, hogy nálad semmi sem olyan egyszerű! Minden kibaszott lépés a kvantummechanizmus bonyolultságával ér fel!

- Mi nem egyszerű benne? – kérdezem, mert komolyan nem értem - Nem hiszem el, hogy semmit nem érzel! Hogy nem vagy dühös, amikor meg akart ölni!

- Sajnálom.

- Mi van? – sajnálja?

- Sajnálom őt – mondja halkan – Te nem hallottad, ami folyton a fejében járt. Ő sem volt mindig… ilyen. De az az örökös… keserűség, elégedetlenség, ami áthatotta… annyi harag volt benne! – pillant rám – Annyira gyűlölte magát… folyton szebb és tökéletesebb akart lenni, de amint… talált valakit, és… megszállta, mint engem… csakis a hibákat látta rajta. Olyan szomorú volt… én csak sajnálni tudom.

Én aztán nem tudom sajnálni! Nem tudok tenni a gondolat ellen, hogy örülök annak, hogy a pokolban rohad és nem is akarok. Majdnem kinyírta Andy-t, engem meg talpnyalásra kényszerített volna és csak idő kérdése lett volna, hogy mikor pattan el a húr és mikor fojtom meg nem törődve a következményekkel!

Az ő álláspontja viszont, olyan… Andys. De tehetek én neki szemrehányást azért, mert jószívű? Azért, mert nem olyan, mint a legtöbb ember, akinek romlott a belseje?

Éppen azért… kedvelem, mert nem olyan. Van értékrendje, még engem is meg akart védeni, ami abszurd, hiszen ő volt a gyenge ember és nekem kéne vigyáznom rá.

Hátradőlök a kanapén, fáradtan megdörzsölöm az arcomat. Andy létezése mindent bonyolít, komolyan…

- Nem tudom eldönteni, hogy ennyire hülye vagy, vagy tényleg ennyire jó a szíved – sajnálja a ribancot, aki kis híján kinyírta!

- És nem igaz, hogy nem akarom, hogy megérints.

Erre már én is éberebb leszek. - Tényleg? – vigyorgok rá.

- Igen…

- Akkor meg is csókolhatlak, amikor csak akarlak? – húzom tovább, bár tényleg érdekel a dolog, ő meg elvörösödve lök egyet a lábaimon, nyilván, hogy ne provokáljam tovább.

- Aha… - komolyan? Ezt majd letesztelem… – Akár… ezt az egészet fel is foghatom úgy, hogy… mégsem lenne teljesen céltalan, hogy mihez kezdjünk. Meg kell tanulnom irányítani… ezt.

- Érthető – sóhajtom, mikor eszembe jut mennyi meló lesz megszokni. A varázserőt általában nem kapják, hanem azzal születnek – Mondd csak ki: erőd van. Más, mint az enyém… de erő.

- Igen… - dörgöli a karját, de nem mondja ki.

- Már csak azt kéne kitalálni, hogy miért maradt benned. – ezt még mindig nem értem.

- Az agyamban is benne volt… nem csak a testemben – koppint a fejére – Én pedig az övében. Emlékszem a… múltjára, még arra is, hogy hogy találkoztatok – hoppá… – Ő pedig mindent tudott rólam. Úgy ment ki a… többi testből, hogy… felvágta az ereit – megborzong és szinte látom ahogy elmélyedne az emlékben, de átülök mellé és magamhoz szorítom. A vállamnak dől, szerencsére nem tiltakozik. Egy pillanatra lehunyja a szemét mielőtt folytatná – De akkor már ott volt a… másik test. De most nem volt ott semmi…

- Ez nem feltétlenül magyarázat arra, hogy miért maradtak vissza az emlékei és az ereje.

- Nem, az nem – sóhajtja tanácstalanul, majd hirtelen felkapja a fejét és összehúzott szemmel bámulni kezdi a mellkasom. Már épp megkérdezném a baj, mikor oda is nyúl és felhúzza a pólómat.

Oké… most jön az a rész, mikor teljesen kiakad? Vagy pillanatnyi elmezavar állt be?

- Mi az istent csinálsz?

- Vedd le, kérlek – bámul rám tök ártatlanul.

- És… miért is…? – nézek rá én is értetlenül, de leveszem a pólómat, mert kíváncsi vagyok.

Az ujjai puha kis párnácskáit végighúzza az mellizmomon, jólesőn megrándulok az apró bizsergésre.

- Daron…?

- Ez felér egy provokációs előjátékkal – mormogom mosolyogva.

- Daron! – oké, figyelek – Én ezt… értem. – néz a mellkasomra, vagyis, jobban mondva bámulja a jeleket rajtam.

- Tessék? – az képtelenség. Azt a szart senki nem értem, csupa krix-krax, pont meg vonal, mint valami kódolt üzenet.

- El tudom olvasni.

Valaki lőjön le…

- El tudod olvasni ezt. – mondom lassan és tagoltan, hogy én is felfogjam, ő meg bólogat. – Érted is?

- Nem értem a szavak jelentését, de el tudom olvasni. Elég furcsa…

- Mert ez egy ötezer éves nyelv, azért. – Andy el tudja olvasni. És mit is kezdjek ezzel az információval? Az oké, hogy már van aki érti, de azzal még mindig nem megyek semmire.

- Mi ez Daron? – simítja meg az írásjeleket én meg igyekszem nem megrándulni a puha simogatásra, de tudom, hogy nem azért teszi, mert éppen egy kis pettinghez lenne kedve.

- Mondtam neked, hogy egy mágus átkozott meg ugye? – biccent egyet, ezért folytatom – Nos, a mágusok az elfek birodalmában olyanok, mint az emberi történelemben a druidák, szóval így is felfoghatod. Ért a gyógyító mágiához, a jót képviseli satöbbi. Mivel nem gonosz, nem büntetett meg úgy, hogy ne legyen szabadulási mód és arra az esetre hagyta itt ezt. – mutatok végig magamon.

- Akkor ez azt jelenti, hogy ki tudnálak szabadítani a gyűrűből? – kérdezi izgatott mosollyal, amiért finoman az arcára simítok.

- Akár hiszed akár nem egy szövegértőt volt a könnyebbik része találni, pedig az is ötszáz évbe tellett – borzolok a hajába egy keserű mosollyal.

- Mit kellene még tennünk?

- Neked semmit, kicsi gazdám, nem rajtad múlik. – fújok egyet, hátradöntve a fejem – Mondott valami olyasmit az a vénember, hogy majd akkor hívjam ha tanultam a leckéből. Ha megjavultam, tudod. – mormogom halkan.

A plafont bámulom, valahogy zavar ha erről kell beszélnem vele. Valószínűleg ha tudná miket műveltem szemrebbenés nélkül, mosolyogva… hazáig szalad Vegasból a gyűrűmet meg a tengerbe hajítaná közben.

Megjelenik előttem az arca, felágaskodott, hogy felérjen és igazán édes ezekkel a szigorú szemecskékkel.

- De már tanultál belőle nem? Már nagyon régen volt és tudod, hogy rosszat tettél. – mondja óvatosan, mégis komolyan.

Mégis muszáj lesz lelkizni… ahhh…

- Kicsikém, én már akkor is tudtam, hogy rosszat teszek mikor megtettem. És nem érdekelt.

- Most sem érdekel? – kérdezi, halvány pír lepi el az arcát mikor átkarolom és az ölembe húzom.

- Nincs miatta bűntudatom, szerintem belőlem hiányzik az a gén.

- De már nem tennél újra olyanokat ugye?

- Már nem abban a birodalomban vagyok. Ez egy másik világ, más szabályokkal. Itt pusztán a fizikai erőm elég, hogy elintézzek valakit és ez nagyban megkönnyíti egy elf mágus életét. – mondom, őszintén, bár kicsit talán ködösítve, de nem azért mert nem akarok neki elmondani valamit, hanem mert én sem tudom. Hazudni meg nem hazudhatok.

- Mióta… mióta én ismerlek, nem tettél semmi rosszat. Mármint… a suliban azokkal a fiúkkal igen, de azt a boszorkány kívánta, muszáj volt. – motyogja.

- Andy, egy kis haj és fogkihullás meg sem közelíti azokat az átkokat, amiket használtam!

- Tudom.

- Honnan tud… francba. Roxana fejéből, hát honnan máshonnan?!

Leteszem az ölemből a kanapéra és járkálni kezdek a szobában. Remek! Most már ezt is tudja! Nyilván meg is van a véleménye a kis érző szívének, remek! Komolyan!

- Ha tudod, akkor miért is beszélünk arról, hogy ki akarnál szabadítani? – kérdezem egy perc néma szitkozódás után felé fordulva.

- Szerintem már nem tennéd meg ugyanazt. – mondja, én meg felhúzom a szemöldököm – Ha még most is olyan lennél, akkor… nem törődtél volna velem. – suttogja halkan – Akkor… nem bántad volna, azt amit a boszorkány tett és… akkor is megölted volna, ha azzal engem is. De nem tetted…

Nem mert ő nem ártott nekem soha. Nem is érdemelte meg és nem is akarom, hogy meghalljon. Visszasétálok hozzá, most már kicsit higgadtabban leülök és visszahúzom magamhoz, mintha el sem mentem volna. Elpirul, de ugyanolyan komoly marad.

- Nagyon édes vagy mikor ilyen szigorúan nézel. – simogatom meg az arcát.

Megremeg egy picit, de látom, hogy a kicsike most nagyon koncentrál, mert nem jön zavarba.

- Abból nem lehet baj, ha megpróbáljuk nem?

- Maximum morcos lesz egy kicsit és velem együtt porrá zúzza a gyűrűt, de amúgy semmi. – vonok vállat, de az ijedt kis arcát látva én is elkomolyodom. – Nem tudom Andy, azt mondta, akkor hívjam, ha tanultam belőle. Tanultam én belőle?

- Ha ezen gondolkozol akkor igen. – mosolyog rám – Had segítsek, tudom mennyire gyűlölsz így élni!

Ez nem vitás, de… mindig is úgy voltam vele, hogyha még egyszer meglátom azt a vénembert szétverem a képét, és most hívjuk ide? Nem repesek az ötletért, de a gondolat, hogy nem kell többé mások kénye-kedve szerint ugrálnom, nagyon is csábító.

- Rendben. Csináljuk, rosszabb már nem lehet. – max ha tényleg kinyírna, de akkor már nem fogok ezen gondolkodni.

Elővarázsolok egy papírt és egy tollat majd átnyújtom neki. – Írd le rólam ezeket.

Kiegyenesedem és nyugton maradok, míg átmásolja a papírra, hogy pontosan és egyszerűbben el tudja olvasni a szöveget, ő pedig a tőle elképzelhető precizitással meg is teszi. Mikor már a hasamnál jár és útban van a nadrág is zavartan az ajkai közé veszi a toll végét és rágcsálni kezdi, én meg vigyorogva felállok és a csípőcsontom alá igazítom a nadrágot, ahol vége van a szövegnek, szerencséjére, mert így is alig pillant rám.

- Kész van. – mondja, majd mellém áll és vetek egy pillantást a papírra.

- Oké, akkor még valami. – sóhajtom – Ne akadj ki, de mivel nem száz százalék, hogy nem most fogok kinyiffanni ezt még muszáj bezsebelnem.

Egy mozdulattal karolom át a derekát, húzom magamhoz és csókolom meg a puha ajkait, ahol most már nyoma sincs az ánizs utálatos ízének, csakis a tiszta, virágos édes íz foga, amit úgy imádok. Belenyöszörög a csókba, de nem tol el magától. Finoman masszírozom az ajkait, minden durvaság nélkül, hogy ne legyen jelen semmi rossz emlék, de ez már nagyon kellet.

A fulladásveszélynél engedem csak el, de akkor is a kipirult arcát cirógatom. Nem csókol olyan profin, mint mikor az a lotyó volt a testében, de ez így jó. Ez volt élete első, normális csókja, nem kell profinak lennie, de ha megmaradok, akkor majd lesz ez még jobb is.

- Most már mehet. – mosolygok rá.

Mély levegőt vesz, majd ő is biccent és felemeli a papírt.

Lassan kezdi olvasni, a szavak jelentése előttem is rejtély, a hangzása és a lendülete mégis ismerősek. Nem jó értelemben, inkább pontosan azt juttatják eszembe, mikor bezártak a gyűrűbe.

Elfogy a szöveg és leengedi a papír, mire a szoba levegője hirtelen hűvösebbé válik, egy furcsa szag kezd terjengeni, mint mikor egy régi, dohos szobába lépünk.

- Daron…

- Csss, ne félj, nem fog bántani téged. – de azért egy picit előbbre húzódom, hogy ő félig mögém kerüljön, s mikor egy fekete füstgomolyag jelenik meg, fintorogva konstatálom, Malachai még mindig ugyanolyan ronda a maga ötezer évével. Mint egy rock nagypapa csuklyás köpenyben, vagy mint Gandalf a Gyűrűk urából, csak rondább és feketébb szerkóban.

- Ááá, te még mindig életben vagy?

Tessék?!

- Bocsáss meg ha csalódást okoztam, de igen, még élek. – mosolygok rá, pedig, de szívesen megölném.

- Látom, van ami nem változik. – sóhajtja a fejét ingatva. – Azért elég sokáig tartott. Már meg is feledkeztem rólad.

Megölöm… komolyan megölöm!

- Ha megteszed, ki fog kiszabadítani? – kérdezi, én meg összeszorítom a számat. – Hát ez sem változott sokat, talán jobb lesz ha maradsz úgy…

- Nem, nem, nem! – bújik elő Andy a hátam mögül és elém áll. Mi a fenét akar csinálni? – Várjon kérem, téved, Daron igenis megváltozott! Megmentette az életem és vigyázott rám meg…

- Lassabban fiam, nem vagyok már fiatal!

A vén buzi, még van képe... Abbahagyom a gondolatot, mikor rám villannak a szemei.

- Kérem szépen, törje meg az átkot, ami a gyűrűhöz köti!

- Andy, hagyd ezt, ha nem akarja úgysem…

- Gyere csak ide fiam! – hívja magához a görbe, csontos ujjával.

Andy gondolkodás nélkül előre megy, bár mondtam neki, hogy az öreg nem bántja a jót, de azért egy Hitchcock filmbe beillene.

Ráfonja az ujjai Andy vállára, hosszan néz a szemeibe, de hogy mi a francot csinál azt nem tudom. Közelebb hajolva súg valamit a fülébe, amit nem hallok. Olyan öreg, hogy a gondolatokban úgy olvas, mint enciklopédiában, de ahhoz nem kéne ezt csinálnia…

- Érdekes… még mindig önző vagy, de képes vagy önzetlen cselekedetre is. – néz rám Andy válla fölött. – Meglátjuk… ad ide a gyűrűt fiam.

Megfeszülök. Pont erre számítottam…

- Ne-em…

Andy elhúzódik az öreg elől, aki foghíjas mosollyal figyeli.

- Nem?

- Daron nem fog rosszul viselkedni… kérem, ne bántsa többet!

Az öreg nevetni kezd, én meg komolyan nem tudom mihez kezdjek magammal, így inkább előre lépek és magamhoz rántom Andy-t, mert a végén ez a bolond még vele is művel valamit.

Mikor abbahagyja végre a röhögést egy nem éppen nekem tetsző érzés égeti szét a fejemet, majd le az egész mellkasomat, mintha tüzes piszkavasat nyomnának hozzám. Felkiáltok és odakapok a kezemmel, de attól még csak éget tovább és tovább…

Hallom Andy-t, ahogy kérdezgeti mi bajom és kéri azt a vénembert, hogy hagyja abba, de nem tudok megszólalni a maró érzéstől, előre görnyedek, lepillantva látom, hogy a jelek egyesével, sisteregve tűnnek el rólam, ami vagy azt jelenti, hogy most feloldja az átkot, vagy nincs több lehetőségem és örökre a gyűrű szelleme maradok…

 

 

Andy Hutchner


- El tudod olvasni ezt – néz rám. Biccentek. Magam sem tudom hogyan, és nem is is gazán értem, de mégis, a jelek szavakká állnak a fejemben.

- Érted is?

- Nem értem a szavak jelentését, de el tudom olvasni. Elég furcsa… - húzom a szám.

- Mert ez egy ötezer éves nyelv, azért – morog.

- Mi ez, Daron? – nézek fel rá, a kezem még mindig a mellkasán.

- Mondtam neked, hogy egy mágus átkozott el, ugye? – biccentek, leülve mellé – Nos, a mágusok az elfek birodalmában olyanok, mint az emberi történelemben a druidák, szóval így is felfoghatod. Ért e gyógyító mágiához, a jót képviseli, stb – gesztikulál gúnyosan. – Mivel nem gonosz, nem büntetett meg úgy, hogy ne legyen szabadulási mód és arra az esetre hagyta itt ezt.

- Akkor ez azt jelenti, hogy ki tudnálak szabadítani a gyűrűből?

- Akár hiszed, akár nem – cirógatja meg az arcom – Egy szövegértőt volt a könnyebbik része találni, pedig az is ötszáz évbe tellett.

- Mit kellene még tennünk? – nézek rá. Ez egy hatalmas lehetőség a számára, ő miért nem izgatott? Kiszabadulhatna, a kezünkben a megoldás!

- Neked semmit, kicsi gazdám, nem rajtad múlik. Mondott valami olyasmit az a vénember, hogy majd akkor hívjam, ha tanultam a leckéből. Ha megjavultam, tudod. – morog. Most ő cinikus és kedvetlen, pedig mindig engem vádol ilyennel, meg hogy lassú a felfogásom, könyörgök! Feltérdelek, hogy a szemembe tudjon nézni, és összeráncolom a homlokom.

- De már tanultál belőle, nem? Már nagyon régen volt és tudod, hogy rosszat tettél.

- Kicsikém, én már akkor is tudtam, hogy rosszat teszek, mikor megtettem. És nem érdekel – forgatja a szemeit. Most direkt csinálja? Érzem a bizonytalanságot benne… nem tudom, honnan, de érzem, hogy neki is kedvére lenne a gondolat, hogy végre nincs… senkihez sem kötve.

- Most sem érdekel? – kérdezem, és nyikkanva hagyom, hogy megfogva a derekam áttegyen az ölébe. Zavartan teszem át az egyik lábam a derekán, a combjaira ülve… azért inkább a térdei felé.

- Nincs miatta bűntudatom, szerintem belőlem hiányzik az a gén.

- De már nem tennél újra olyanokat, ugye? – kerülgetem a dolgot. Akár tetszik neki, akár nem… Annyit segített nekem, annyit tett értem, megmentett… ez a legkevesebb, amit tenni tudok érte.

- Már nem abban a birodalomban vagyok. Ez egy másik világ, más szabályokkal. Itt pusztán a fizikai erőm elég, hogy elintézzek valakit és ez nagyban megkönnyíti egy elf mágus életét – vigyorog.

- Mióta… mióta ismerlek, nem tettél semmi rosszat – nézek rá – Mármint… a suliban azokkal a fiúkkal igen, de azt a boszorkány kívánta és muszáj volt…

- Andy, egy kis haj meg fogkihullás meg sem közelíti azokat az átkokat, amiket használtam! – morog.

- Tudom – biccentek. A fejemben megannyi kép kergetőzik, amit Roxane tudott… Amit ő látott, amit Daron tett. Emlékszem rá abban a különös, hosszú köntösű ruhában, talán picit hosszabb hajjal, és élvezte, hogy a szerinte megérdemlők szenvednek, nevetett rajtuk, tetszett neki és gerjesztette. Tudom.
Nagyon sok mindent tudok, amit talán nem akarnék tudni.

- Honnan tud… a francba. Roxana fejéből, hát honnan máshonnan? – akad ki, kitol az öléből én pedig engedelmesen magam alá húzva a lábaim leülök, a párna egyik csücskét birizgálva nézem, hogy fel-alá járkál és morog. – Ha tudod, miért is beszélünk arról, hogy ki akarnál szabadítani?

És még nekem vannak önértékelési problémáim. Komoly.

- Mert szerintem már nem tennéd meg ugyanazt – nézek rá – Ha még most is olyan lennél, akkor… nem törődtél volna velem. Akkor… nem bántad volna azt, amit a boszorkány tett és… akkor is megölted volna, ha azzal engem is. De nem tetted – pillantok fel rá. Komolyan így gondolom, azzal a kósza reménnyel meghintve, hogy azon túl amit… csináltak, esetleg tényleg… a barátom. Meglepve szusszanok fel, amikor visszadől mellém és ismét visszahúz az ölébe, elvörösödve pillantok rá.

- Nagyon édes vagy, amikor ilyen szigorúan nézel – dünnyög.

- Abból nem lehet baj, ha megpróbáljuk, nem? – nem engedem, hogy elterelje a témát. Látom rajta, érzem, hogy ő is… fél tőle. Hogy mi van, ha ott a remény, és mégis lehetetlen.

- Maximum morcos lesz egy kicsit és velem együtt porrá zúzza a gyűrűt, de amúgy semmi.

Ez még viccnek is rossz! Azonnal kifut a vér az arcomból, megmarkolva a karját. Nem… - Nem tudom, Andy – sóhajt – Azt mondta, akkor hívjam, ha tanultam belőle. Tanultam én belőle…?

- Ha ezen gondolkodsz, akkor igen – mosolyodok el – Had segítsek… tudom, mennyire gyűlölsz így élni! – hosszan nézünk egymásra, megül a csend… de aztán biccent, megdörgölve az arcát.

- Rendben. Csináljuk, rosszabb már nem lehet – a kezembe nyom egy papírt, én pedig az agyamban felbukkanó szavakat betűkké fordítsam le. Nagyon alaposnak kell lennem, nehogy valami baja essen… zavart mosollyal pillantok rá. Mégis izgatott vagyok… most varázsolni fogok! Tényleg… én!

Hogy lehet valami ennyire… zavartan nézek rá, mert én… nem biztos hogy le akarom húzni a gatyáját.

- Kész van… - állok fel.

- Oké – sóhajt fel, és érzem, hogy ideges – Akkor… még valami. – meglepve pillantok rá. Még? – Ne akadj ki, de mivel nem száz százalék, hogy nem most fogok kinyiffanni, ezt még muszáj bezsebelnem.

És mégis mi… megdöbbenve kerekednek el a szemeim, ahogy magához ránt és forrón megcsókol, belenyöszörgök a szájába… a vállára teszem a kezem, de… megállítom magam, nem tolom el. Igaza van, kicsit el kell engednem magam… remegve és bátortalanul, de visszacsókolok. Nem durva, nem erőszakos most… nem bánt. Mégis remeg a gyomrom, mert eszembe jut, amikor felhasadt a szám, és hogy mi lett azután, hogy ezt csináltuk…

Zihálva nézek rá, elvörösödve. Megnyalom az ajkaim, zavartan. Ez most…

- Most már mehet – enged el mosolyogva. Lassú és mély levegőt veszek, felemelve a papírt. Most csak… ide kell koncentrálni, hogy mindent jól csináljak… A szemem egyre jobban csak a szavakat követi, utána már nem is nézek oda, csak mondom. Áradni ki a szavak, érzem a hullámokat, a tónust, és... a végén zavartan pillantok fel rá.

Ez a szag… mintha fokokkal hűlt volna le a levegő. Daron…

- Daron… - nézek rá összeszűkült gyomorral. Mi van ha valami rosszat csináltam?

- CSsss, ne félj… nem fog bántani téged – szorítja meg a vállam, magamhoz szorítom a papírt. Ijedten nézem a felbukkanó szivárgó füstöt, mintha lyukas lenne a szőnyeg és szivárogna… Döbbenten nézem a füstgomolyagból összeálló alakot, nyelek egy nagyot. És most…?

- Ááá, te még mindig életben vagy? – méri végig Daront, miután körülnézett a szobában. Sápadtan meredek rájuk.

- Bocsáss meg, ha csalódást okoztam, de igen, még élek – gúnyolódik Daron, megbököm az oldalát. Nem biztos, hogy provokálni kéne, amikor szívességet kérünk.

- Látom, van ami nem változik – vonja fel a szemöldökét a mágus, és észrevesz engem is – Azért elég sokáig tartott, már meg is feledkeztem rólad.

Nem mond igazat. Összehúzom picit a szemeim, végigmérve. Tudom, hogy nem mond igazat, a mágus is… csak gúnyolódik. Komolyan, itt senki sem veszi komolyan a dolgokat? A leghatalmasabb erővel bíró lények semmit se tudnak komolyan venni?

- Ha megteszed, ki fog kiszabadítani? – néz ismét Daronra, én pedig felpillantok rá. Nem is mondott semmit! Bár az arckifejezése elég nyilvánvaló. – Hát ez sem változott sokat, talán jobb lesz, ha maradsz úgy…

- Nem, nem nem!! – kiáltok fel. Ennyi ostobát, komolyan, a büszkeségük miatt csinálják ezt egymással?! – Várjon, kérem! Téved! Daron igenis megváltozott! Megmentette az életem, és vigyázott rám, meg… - próbálom menteni a menthetőt.

- Lassabban fiam, nem vagyok már fiatal - nevet fel. Idegesen tördelem az ujjaim.

- Kérem, szépen, törje meg az átkot, ami a gyűrűhöz köti…

- Andy – morog Daron, zavartan pillantok rá – Hagyd ezt. Ha nem akarja, úgysem…

- Gyere ide, fiam – görbíti be az ujját a mágus. Azonnal odalépek, elszánt vagyok. Daronért bármit megteszek, kívánjon bármit, tényleg… Elé állok, ő pedig a karomszerű ujjait azonnal a vállamra fonja, lassan megszorítva, belém pedig mintha villám vágott volna, elakad a lélegzetem, talán a szívem is megáll, ahogy mélyen a szemembe néz.

Végigfut rajtam minden, amit valaha láttam, az egész életem gondolatnyi pillanatok alatt fut végig a fejemen, mint egy felgyorsított film, mint egy nyomás, amikor túlpörgetik a szalagot… amikor Daron elém áll, segít, macskaként bújik, kártyázunk, esszük a narancsot, ülünk az autóban, átkarolhatom, betakar, beteg vagyok, meggyógyít, magához húz, a boszorkány, a vér, az a sok vér, a sikolyok, a karjában fog és ordítja a nevem kétségbeesve, mikor megcsókol, és önmagamba zuhanásszerűen térek vissza. Zihálva kapok levegő után, remegő szemmel felnézve a mágusra. Érzem a különleges fűszerillatot, ami a ruhájából árad, közelebb hajol, a szakálla megcsiklandozza a nyakam.

- Hatalmas dolgokra leszel képes, fiam – hallom a fejemben a visszhangot, és tudom, az ajka nem mozdul. – Jó a szíved és tiszta a lelked. Jobb helyet nem is tudnék kitalálni… Ritka az ilyen fehér szív, mint a tied.

Zavartan pillantok rá, nem engedve a tekintetét.

- Érdekes – egyenesedik fel még mindig Daronra pillantva. – Még mindig önző vagy, de képes vagy önzetlen cselekedetekre is… meglátjuk. Add ide a gyűrűt, fiam – nyújtja felé a kezét. Ijedten kulcsolom át az ujjaimmal a gyűrűt. Valamiért megijedek, mert nem látok benne rosszindulatot, de mégis… nem akarom, hogy Daronnal bármi baja essen!

- Nem… - suttogok. Bizonyítékot akarok, hogy Daronnak semmi baja nem eshet!

- Nem? – mosolyodik el a mágus.

- Daron nem fog rosszul viselkedni – kérlelem – Kérem, ne bántsa többet!

Felnevet, de olyan jóízűen rekedt hangon, hogy feláll a szőr a hátamon. Megdöbbenve meredek r és ijedten kapom hátra a fejem, amikor Daron fájdalmasan felkiált a mellkasához kapva. A varázsló végig csak nevet, Daron pedig még hangosabban nyög fel, térdre esve kínjában.

- Mi csinál vele? – esek kétségbe rémülten, megragadva a varázsló karját- Hagyja abba! Ez fáj neki! Kérem, Könyörgöm elég már! – engedem el és Daronhoz futok, elkapva a karját térdelek mellé és elhúzom a mellkasáról. – Elég, hagyja abba! – kiabálok én is ijedten. Szent ég, nem ölheti meg, nem! Hirtelen még egy rekedt ordítás hagyja el Daron torkát, aztán zihálva támaszkodik a karjaira, előredőlve, én pedig átkarolom a mellkasát, remegve. Szent ég… istenem, minden rendben? Megsimítom az arcát, hogy nézzen rám… itt van… él…

- Intő példa legyen számodra, Daron – ingatja meg az ujját a mágus – Ne felejtsd el a fájdalmat, és hogy szemmel tartalak.

- Hogy basznád meg – zihál fájdalmasan, én pedig végigsimítom a mellkasát. Kivörösödött és lüktet, duzzadt de a jelek… nem… nem múltak el teljesen van ott még, de nem olyan, mint volt. Mintha a zárt rendszer átrendeződött volna, kinyílt… a gyűrűn hatalmas roppanással törött ketté a kő.

- Te pedig gyakorolj, fiam – koppant a fejemre az ujjával. – Ha segítség kell, csak szólj. Mindig szívesen látok egy tehetséges tanítványt.

Zavartan pillantok fel rá és biccentek.

- Köszönöm – suttogok, nevetve átkarolom Daron nyakát, hozzásimulva. Istenem, rendben vagy, minden rendben… A varázsló felnevet és lassan tompulnak a körvonalai, majd egyszerűen eltűnik, és mintha a szobából kifújták volna a hideget, csak a kellemes gyógynövényes illat maradt utána. nevetve pillantok Daronra és visszabújok az ölelésébe, ő pedig némi fáziskéséssel átfonja a hátam, magához szorítva.

- Semmi bajod! Sikerült – nevetek rá boldogan. Hátrébb húzódva simítom meg a nyitott jeleket. – Most már… szabad vagy. Nem köt senki, azt tehetsz, amit csak szeretnél – nézek rá, de… lassan sokkal halványabb lesz a mosolyom.

- Andy… ez… - néz rám megdöbbenve.

- Akkor most… elmész? – fordítom el a pillantások, elengedve ülök fel a kanapéra. Hiszen ezt akarta mindig is, kötöttségek nélkül… szabad, akkor használja az erejét, amikor csak akarja és arra, amire csak akarja, nem szorul rám… nem kényszeríthetem, hogy mellettem maradjon. Lassan lehúzom a gyűrűt az ujjamról, megvakargatva a repedést a fekete kő közepén.

- Nem tudom – áll fel lassan, én pedig csak halványan bólintok. Hát persze… nem várhatom, hogy mellettem maradjon. Annyi éven keresztül ki volt szolgáltatva mindenki kénye-kedvére… élvezni akarja az életet. Én meg… csak visszahúzom. A magam kis… nem is tudom. De nem ronthatom el neki ezt a pillanatot, nem lehetek ennyire önző! Mosolyt varázsolva az arcomra pillantok fel rá.

- A tied lesz a világ – nézek rá. – Én… nagyon sok mindent köszönhetek neked… de nem akarom, hogy… visszafogva érezd magad. Tényleg – fordítom el a szemem. Nem tudom, mit adhatnék még neki, miért maradna mellettem… nem az ereje, nem a kívánságok miatt szeretek vele lenni, hanem ő… a társasága, ami nekem sosem volt adott. A figyelmessége… - Köszönöm, hogy… voltál…

De nem akarom hogy elmenj. Gyerünk Andy, mondd ki. Ne menj el! Kérd meg, hátha erre vár, hátha ő is csak maradni akar… nem akarom elküldeni, nem akarom hogy elmenjen, nagyobb szükségem van rá, mint valaha gondolta… de nem foghatom vissza, ha nem akar maradni. Szomorúan és aggódva nézek rá, az ajkaim rágva pillantok a szőnyegre. Nem befolyásolhatom.

Kérlek, könyörgök…

 

 

Daron



A csontig hatoló, égő kín, mintha soha nem akarna abbamaradni. Egyre tovább terjed, egyre élesebben érzem a csontjaimban, az izmaimban… Andy karját magam körül, majd hirtelen múlik el minden mintha meg sem történt volna.

Zihálva támaszkodom a karomon, az izmaim meg-megrándulnak, ahogy próbálnak helyreállni a görcsös szorításból.

- Intő példa legyen számodra, Daron. Ne felejtsd el a fájdalmat, és hogy szemmel tartalak.

- Hogy basznád meg – suttogom, alig kapok levegőt, de komolyan… még mindig szívesen megölném a vén faszt!

Érzem, hogy a kötelék sem fog már a gyűrűhöz, a mágiám szabadon áramlik a testemben készen arra, hogy bármikor használjam, amikor csak akarom.

- Te pedig gyakorolj, fiam – címezi Andy-nek - Ha segítség kell, csak szólj. Mindig szívesen látok egy tehetséges tanítványt.

- Köszönöm – suttogja Andy és átkarolva a nyakamat simul hozzám, míg az a rühes varázsló vég nevetve el nem tűnik.

A levegő mindjárt melegebb lesz, csak valami furcsa gyógynövény illata terjeng itt tovább. Andy boldog nevetése a fülem mellett kicsit meghökkent, nem hittem volna, hogy egyhamar ilyet hallok tőle és őszintén szólva azt hiszem még nem is hallottam így nevetni.

Átkarolom a vállát és én is magamhoz húzom… jólesőn fellélegzem, mikor a testem végre rendesen tud mozogni.

- Semmi bajod! Sikerült! – neveti boldogan, a mellkasomra simítva – Most már… szabad vagy. Nem köt senki, azt tehetsz, amit csak szeretnél.

A jelek eltűntek, csak egy furcsa szimbólum maradt hátra, mintha csak azt hirdetné, hogy „az ügy lezárult”.

- Andy… ez…

- Akkor most… elmész? – fordul el, hirtelen sokkal szomorúbb mosollyal. A gyűrűt forgató ujjaira pillantok, most már csak egy sima ékszer, semmi több.

- Nem tudom – válaszolom, miközben lassan felállok. Még el kell gondolkodnom rajta, ami nem fog sokáig tartani, lévén hogy amúgy se szeretek sokáig filózni a dolgokon és nem is az volt a fő célom hogy elmenjek, csak az, hogy a mágiám és én is szabad legyek.

Ahogy rám pillant, hiába próbálja leplezni, látszik rajta, hogy szomorú. Ha térden állva könyörögnének neki, akkor sem mondaná meg soha, hogy Ő mit akar, hogy mit szeretne, mert az ugye hatalmas bűn ha az embernek vannak vágyai… ch…

- A tied lesz a világ. Én… nagyon sok mindent köszönhetek neked… de nem akarom, hogy… visszafogva érezd magad. Tényleg. Köszönöm, hogy… voltál…

Bámulok rá egy ideig, ahogy szövettanilag is megvizsgálja a kanapé díszpárnájának hímzését, de hiába várnék arra, hogy mondjon valamit, ő aztán nem fog. Ha fognám magam és azt mondanám „oké, leléptem”, akkor hagyná. Mert a teremtő óvja meg attól, hogy vágyai legyenek!

- Azért ne temess el rögtön kicsikém. – mondom közelebb lépve, felemelem a fejét, hogy engem nézzen ne azt a kitömött vackot – Ha azt hiszed ilyen könnyen megszabadulsz tőlem, akkor nagyon elszámítottad magad. – mosolygok rá, majd a hajába borzolva leülök mellé.

- Ezt úgy érted hogy… hogy nem akarsz elmenni?

- De, el akarok menni, de nem egyedül. Te is jössz. – vigyorgok rá elégedetten a döbbent pofija láttán. – Nem is örülsz? Most már megmondhatod, hogy nem akarod, hogy itt hagyjalak.

Lassan elmosolyodik a saját édes kis szégyenlős mosolyával, ami sokkal jobban áll neki, mint ha le lenne törve. Halványan bólint egyet, de nem mondja ki. Ahhoz képest, hogy megvédett az öreg előtt néha olyan kis félénk tud lenni.

- Gyere csak ide kicsikém. – húzom az ölembe. Szeretem így tartani, mert olyan vékony és kicsi. – Na, most mondok neked valamit, amit még soha nem mondta senkinek és nem is nagyon fogok… - az arcát látva elnevetem magam és egy apró csókot nyomok a szájára – Nyugi, nem szerelmet fogok vallani csak… Köszönöm! Ha nem lennél néha olyan bosszantóan jószívű, akkor még mindig a gyűrűben kuksolnék.

Finoman a tarkójára simítok, de nem csinálok semmi mást, csak simogatom míg ő emészti a dolgot. Nos, igen általában belebetegednék, ha hálálkodni kéne, de most kellett.

- De te nem azt akartad mindig, hogy szabad lehess? Hogy… azt csinálhass amit akarsz? – dünnyögi és közben szerintem ő sem fogja fel, hogy az ujjaival azt a néhány rajtam maradt jelet rajzolgatja körbe.

- Így is csinálhatok amit akarok – mondom felvont szemöldökkel. Mert miért ne? – Nem vagy te olyan rossz társaság. – húzom magamhoz, finoman a hátára simítva, az ajkaimmal megcirógatva az övéit.

Hallom, hogy elakad a lélegzete, de nem mozdul és ez nagyon tetszik. – Mit szólnál hozzá, ha átruccannánk Costa Rica-ra és meztelenül süttetnénk a hasunkat a tengerparton?

Nagyon, nagyon élvezném és a napozáson kívül mást is csinálhatnánk.

Elvörösödik, mint az érett eprek a gyümölcsöstálban, picit hátrahúzza a fejét, hogy beszélni tudjon.

- Előbb... előbb meg akarom nézni anyát. – motyogja a vállamra támaszkodva, én meg nem restellem közelebb húzni.

Most már nincsen ostoba büntetés, ami megtiltana egy kis finom rábeszélést.

- Jó, és utána? Costa Rica?

- Nekem bárhol jó… még sehol sem voltam. – mondja zavartan.

- Costa Rica-ban még én sem, de most pont jó lesz. Legalább nem fogsz ott senki felrobbantani míg meg ne tanítom hogy irányíts az erődet. – kevés ember, egymástól távol eső házak és a bejárati ajtódtól tíz méterre ott a tenger. Meg Andy, meztelenül, csúszósan a víztől, enyhén napbarnított bőrrel… nyami…

- Daron…

- Hmm?

- Ne csináld ezt… most, még nem… én…

Visszasimítok a hátára, a kezem akaratlanul is elkalandozik rajta és a finom formáin, de hiába tűnik úgy mintha régen lett volna, hiába volt olyan kibaszottul zsúfolt a mai nap és hiába vagyok feldobva, rá éhesen, ő még csak pár órája tért magához a majdnem halálból.

- Nem csinálok semmit kicsikém, ne félj… csak hozzád akarok érni egyenlőre. – simogatom, le a fenekére a combjaira, hogy megszokja az érintésem. – Nem bántanálak… - belecsókolok a nyakába, olyan istenien puha és csábító bőre van, hogy az ajkaim bizseregnek utána.

A szemeibe pillantok, picit zavart és ködös, a félelem enyhe szikrájával. Ott tartom a kezem a feneke domborulatán, mást nem teszek csak lassan, nagyon lassan csókolom a száját, puhatolózva, csábítgatva őt is, míg remegve viszonozza. Apró mozdulatokkal cirógatom, magamban türelemrózsát kell bontanom máskülönben sokkal tovább akarnék menni.

Hála annak a ribancnak - meg nekem is ha úgy vesszük - most csak rossz tapasztalatai vannak, ráadásul amúgy is félénk, szóval a dolog csak annyival lett könnyebb, hogy legalább most már tudja mennyire szeretem a testét és ahogyan kinéz, mert ha közvetetten is, de benne van a fejében.

Elengedem mikor elhúzódik, édesen pihegve néz a szemembe. Most hogy elmúlt a kívánság hatása, már visszatért a normális arany örvénylése amit úgy szeret és a füleim is újra elf-fülek.

- Most mi lesz? – motyogja halkan.

Elgondolkodok egy pillanatra. – Mit szólnál egy utolsó kiruccanáshoz Las Vegas-ban? A saját szemeddel láthatod, holnap pedig benézünk anyádhoz.

- Daron, nem nagyon akarok olyan helyekre menni…

- Nem kell bemennünk sehová. – vonok vállat – Elindulunk és felfedezzük a várost, első kézből kapsz idegenvezetést.

- Neked is jó ez így? – dünnyögi az orra alatt – Nem akarsz szórakozni menni?

- A városnézés is szórakozás, hidd el. Hidd el, a legunalmasabb helyeket is felpörgetem… lássuk csak… tuti nem gondoláztál még. A Venetian színház körül körben gondolázni lehet… vagy ott vannak az utcai pantomimesek, az a sok ezüstre festett idióta… lesz itt szórakozás oké? – vigyorgok rá és végre ő is elmosolyodik.

- Jó, menjünk…

 

Indulás előtt azonban jön a készülődés, mert ugye tréningnadrágban mégis túl feltűnő lenne. Majdnem negyedórába telik ráimádkoznom egy farmert, amit direkt neki varázsoltam elő – mert végre minden erőm visszatért! -, de nagyon tiltakozott ellene. Végül azonban győzött a józanész és felvette. Nem ultra feszülős szabás, de a feneke és a vékony lábai így is istenien szexisek benne, a fehér pólóval pedig nagyon is modern és divatos lett.

Hátra volt még egy nekem nagyon fontos dolog is... Az a nyamvadt gyűrű.

Elégedetten néztem végig, ahogy a fém megolvad az ujjaim között, a kő elporlad… majd a maradékot elnyeli a vécé örvénye és elegánsan mehet oda ahová való!

 

 

Andy Hutchner


- Azért ne temess el rögtön, kicsikém – Vigyorog rám és felemeli a tekintetem. Most akkor… - Ha azt hiszed, ilyen könnyen szabadulsz meg tőlem, akkor nagyon elszámítottad magad.

- Ezt… úgy érted, hogy… hogy nem akarsz elmenni?

- De, el akarok – félrever a szívem – De nem egyedül. Te is jössz. Nem is örülsz? – cirógatja meg az arcom, ahogy nyúlik a képem. Komolyan? Vele…? Vele mehetek? – Most már megmondhatod, hogy nem akarod, hogy itt hagyjalak. Gyere ide, kicsikém. – húz magához, én pedig boldogan somolygok. Ez olyan… jólesik és… annyira féltem, hogy egyedül maradok. Az ölébe húz, vörösen pillantok rá – Na, most mondok neked valamit, amit még soha nem mondtam senkinek, és nem is nagyon fogok - duruzsolja, megcirógatva az állam vonalát. Én pedig még jobban elvörösödök, kimeredt szemmel. M-mit akar mondani…? Akarom hallani? – Nyugi, nem szerelmet fogok vallani – húz le magához, puhán szájon csókolva – Csak… Köszönöm! Ha nem lennél néha olyan bosszantóan jószívű, akkor még mindig a gyűrűben kuksolnék.

- De te nem azt akartad mindig, hogy szabad lehess? Hogy… azt csinálhass, amit akarsz? – kérdezem csendesen, lepillantva a rajta maradt jelekre, lassan végigsimítva. Komolyan, sokat kell tanulnom, biztos gyönyörű jelentése van.

- Így is csinálhatok, amit akarok – felvonja a szemöldökét félmosollyal – Mit szólnál hozzá, ha átruccannánk Costa Rica-ra és meztelenül süttetnénk a hasunkat a tengerparton?

Nyakig vörösödök hirtelen nyikkanva egyet. Ne már, komolyan?

- Előbb… - nyelek egy nagyot – előbb meg akarom nézni anyát.

- Jó, és utána? – húz közelebb – Costa Rica?

- Nekem bárhol jó… még sehol sem voltam – nézek ki a hatalmas ablakokon.

- Costa Rica-ban még én sem, de most pont jó lesz. Legalább nem fogsz ott senkit felrobbantani, míg meg nem tanítanom, hogy irányítsd az erődet.

- Daron…? – nézek rá, és zavaromban nyakig vörösödök. A szeme… most, hogy már nem köti az a kívánság, hogy emberként nézzen ki, a borostyánszínű szem még sokkal kifejezőbb és forróbb, mint az olvasztott arany… És… pontosan tudom, hogy mit akar, látom… valahogy látom és nem akarom látni!

- Hmm…? – mint a nagymacska, ha dorombol.

- Ne csináld ezt… most még nem… én… - dadogok. nem tudom kezelni, én nem vagyok… és csak az jut az eszembe, az a fájdalom, ahogy kapartam a falat, hiába sikoltoztam és a boszorkány mindig felhozott annyira, hogy mindent érezzek, ott legyek. Mégis megsimít, nem enged el, most, hogy nem köti a gyűrű, egyszerűen azt csinálhat, amit akar, még velem is. De Daron… engem nem bántana… Nem okozna fájdalmat. Lassan végigsimít, egész tenyerét végighúzza az alakomon, a combomra, a csípőmre…

- Nem csinálok semmit kicsikém, ne félj… csak hozzád akarok érni… egyelőre. – a nyakamba duruzsol, finoman végigcirógatva az ajkaival – Nem bántanálak…

Tényleg nagyon visszafogja magát, érzem a mozdulatain, így amikor puhán megcsókol, remegve hagyom, nem húzódok el… Lehunyva a szemem szusszantok, visszacsókolva, a kezeim finoman megszorulnak a vállán. Nem tudom, hogy jól csinálom-e, tetszik-e neki egyáltalán. Zavartan pillantok rá, idegesen zihálva, megnyalintom az ajkaim. Olyan… édes.

- Most… mi lesz?

- Mit szólnál egy utolsó kiruccanáshoz Las Vegasban? A saját szemeddel láthatod, holnap pedig benézünk anyádhoz.

- Daron, nem nagyon akarok olyan helyekre menni – ellenkezek csendesen.

- Nem kell bemennünk sehová. Elindulunk és felfedezzük a várost, első kézből kapsz idegenvezetést.

- Neked is jó ez így? – nézek rá aggódva – Nem akarsz szórakozni menni?

- A városnézés is jó szórakozás, hidd el. A legunalmasabb helyeket is felpörgetem… lássuk csak – mozgatja a kezét finoman a hátamon. – Tuti nem gondoláztál még. A Venetian színház körül körben gondolázni lehet… vagy ott vannak az utcai pantomimesek, az a sok ezüstre festett idióta… lesz itt szórakozás, oké? – mosolyog rám. Annyira… boldog.

- Jó. Menjünk – biccentek.

Külön ima volt, mire felöltöztem. Egyáltalán nem akarom felhívni magamra a figyelmet, de szerinte abban semmi figyelemfelkeltő nincs, hogy normális farmert meg inget veszek fel… sóhajtva túrom hátra a hajam, és most csak a pántot teszem bele, mert különben mint valami bolyhos kutya, pisloghatok ki… Épp felvettem egy sötét kabátot hozzá, kilesve Daronra, aki perverz élvezettel figyeli, ahogy forog a víz a mosdóban.

- Most már mehetünk! – szinte várom, hogy szökkenve összeüsse a sarkait örömében. Nevetve várom meg, hogy kimenjünk… Kifelé haladva zavartan karolok belé, az oldalának simulva.

XxX

Köhögve szakítom át a vízfelszínt a fejemmel és köhögve taposom a mélységet magam alatt. Daron a hasát fogja a röhögéstől, ahogy a napágyon fekszik, mogorván simítom hátra a hajam. Ez egyáltalán nem vicces.

- Na, kifelé, és próbáld még egyszer.

- Ez marhaság – duzzogok. Az orromig merülök a vízbe és duzzogva felé csapom a vizet, persze nemhogy addig, de a partig sem ért el.

- Dehogy.

- Csak azért csinálod, mert szórakoztat!

- Aha – vigyorog és belekortyol a piájába.

- Inkább mutatnád meg, hogy mit csinálok rosszul!

- De tök jól fekszek – helyezkedik tovább.

Sóhajtva emelem fel a kezeim, rátéve a vízfelszínre és megtámaszkodok, mintha valami kemény dolog lenne… óvatosan és koncentrálva nyomom ki magam a felszínre, majd még óvatosabban a talpam teszem rá. Egy fehér póló van rajtam, rövidnadrággal, a hajam mint egy ázott kutyának folyton a szemembe lóg… Ingatagon és hadonászva a karjaimmal próbálok stabilan állni a hullámzó vízfelszínen. Nagyjából két hete ezt próbálom megtanulni… elméletileg már futnom kellene, de mi az istenért játsszak én Jézust?

Oké, egy lépés… óvatosan próbálok menni pár lépést, de amikor megy, felbátorodok és kicsit gyorsabban igyekszem kocogni.
Persze elég egy kósza hullám, hogy a futás végére ívesen pofára essek és dobjak egy éles, ívelt hasast, még csattant is…

Köhögve bukkanok fel, zihálok, Daronnak meg már a könnyei csorognak. Mogorván intek felé, és a piája az arcába loccsan, lecsorogva az arcán, a napszemüvegén.

Fehér homok, azúrkék tenger, a gyér, hosszú szárú füves terület horizontján egy világos fából készült ház, nagy ablakokkal, hosszú, fehér függönyökkel… hibiszkuszvirágokkal, sok gyümölccsel, mindig tengerillatú meleg szellővel. Az egész gyönyörű, idilli… Már nekem is van egy kis színem, gyűjthettem kagylókat, homokvárat építettem és Daron tanított, meg kinevetett meg… meg minden más, gondolok bele kicsit elvörösödve.

Leveszi a napszemüvegét, fenyegetően felvonva a szemöldökét.

- Ez rossz ötlet volt, kicsikém – teszi le elegánsan maga mellé a cuccot, én pedig már vigyorgok és kicsit gyorsabban nyomom magam ismét a vízfelszínre, hogy megálljak, készen a menekülésre. Kifeszítem az ujjaim.

Daron azt mondta, hogy az elemekkel a legegyszerűbb kezdeni, és abból is a könnyedebbekkel kezdtünk: víz… aztán levegő, föld… a tűz veszélyes. Nem is merem, nem is vágyok rá.

- Na gyere ide!! - kezd el felém futni, ő bezzeg könnyedén fut végig a vízfelszínen, szinte hozzá sem érve, én pedig sikoltva nevetek fel és próbálok menekülni. Néha bokáig süllyedek, de nevetve menekülök, néha intve egyet magam mögé, hogy esetleg mellkason találva lassítsam – Ha elkaplak…

- Neeeem! – nevetek, de ismét pofára esek, mélyre nyelve a tengervizet. – Neeem, engedj eeeeel! – ficánkolok vihogva, ahogy könnyedén kihúz a vízből, elegánsan megállva. – Nem éri felvágni!

- Bűzlök! – vigyorog rám – Mivel engesztelsz ki?

Orvul alulról felirányítok egy vízsugarat, teljesen lemossa a kritizált alkoholszagot az arcáról, én pedig menekülök a part felé botladozva, de nevetve.

Mellette megtanultam nevetni, felvenni a világosat, a vászonnadrágot, az inget… Kimenni a napra, megbarátkozni az erővel, bátornak lenni… és hogy nem baj, ha akarok valamit. Megmondani a véleményem, vitatkozni.

Bár néha még fáj… egy sima víztükrön keresztül szoktam nézni anyut. Nagyon hiányzik… de ott hagytunk neki Vegasból egy táska pénzt, én magam adtam át, amit nyertem, hogy nyert egy sorsoláson, ez mind az övé…

Azóta talált egy jó férfit. Boldog… csendesen szoktam nézni, ahogy nevet, összebújnak…
De mindig ott van Daron, és nem hagyja, hogy visszazuhanjak önmagamba.

Meg merem csókolni. Meg merem ölelni, bár ha hirtelen kap el, még megrándulok, mégsem húzódok el. Merem provokálni.

Merek élni mellette.

Felsikítok, ahogy elkapja hátulról a derekam és felemel, pedig már majdnem elértem a partot!

- Megvagy! – nevet rám. Kapálózok a lábammal, hátrapillantva markolom a karját.

- Jóó, megvagyok! – nevetek. Csöpög a víz mindenhonnan…

- Most engesztelj ki a koktélom miatt – dob rajtam egyet, mire ismét felvihogok.

- Oké, ne haragudj! – kuncogok.

- Nem érzem az elhivatottságot!

- Nagyon sajnálom! – nyomok egy puszit a szájára, halvány mosollyal, megszorítva a kezét vidáman. Süt a nap, szikrázik, meleg van, fehér a homok és kék a tenger.

Már merek élni.

 

 

Daron



A nap melege kellemesen süti a bőrömet, a napozóágy kényelmesen félig fekvő, félig ülő helyzetéből bámulok az előttem elterülő végtelen vizet. Ez ám az arany élet!

Egy tengerparti ház, minden jóval amit csak akarok, napsütés, homokos tengerpart és finom jeges narancskoktél, egy halom gyümölccsel magam mellett és életem legjobb előadását láthatom éppen.

A röhögéstől alig bírom egyenesben tartani a koktélos poharamat, a kezemet a hasamhoz szorítva görnyedek előre, mikor Andy újra lefejeli a vízfelszínt. Most már nem tudom hányszor próbálta, de sosem unom meg ezeket az eséseket. Mintha szándékosan csinálná, de olyan kis szerencsétlen tud lenni, hogy behalok rajta!

- Na, kifelé, és próbáld még egyszer. – kiáltok oda, vigyorogva.

- Ez marhaság! – kiabál vissza, majd morcosan elsüllyed a vízben.

- Dehogy.

- Csak azért csinálod, mert szórakoztat!

- Aha – imádom, hogy én tanítom őt varázsolni!

- Inkább mutatnád meg, hogy mit csinálok rosszul! – sopánkodik tovább, de neeem…

- De tök jól fekszek – helyezkedem el, vigyorogva figyelem az újabb készülő próbálkozását.

A vízen járás nem nagy kunszt, tulajdonképpen az elemek használata az alap. És hogy mit csinál rosszul? Semmit… csak túlságos sokat agyal, de ez már csak hozzátartozik az Andy-nek nevezett szeretetcsomaghoz.

Egy pillanatra sem bántam meg, hogy nem hagytam ott egyedül és léptem le. Sosem szórakoztam még ilyen jól, és imádom, hogy Andy is itt van. Végre kezd gatyába rázódni és valósággal kivirágzott az elmúlt hetekben.

Már vissza is beszél néha, ami nagy előrelépés és persze mindent idevarázsolok amit csak szeretne. Most hogy nincs az a rohadt gyűrű, a mágiám erősebb, mint valaha. Öt évszázadnyi lekötés után, amikor is csak gyűlt és gyűlt most végre szabadon áramolhat.

Egy hullám közelít a part felé és már előre felkészülök… ééés potty.

Röhögve, a hasamat fogva görnyedek össze mikor újra eltűnik a víz alatt pedig már majdnem ment neki, de túlságosan rákoncentrál… hihetetlenül élvezem…!

Felszisszenve rándulok össze mikor a jeges koktélom a mellkasomnak csapódik, csupa alkoholos narancs lettem még a fürdőnadrágom is. Haláli nyugalommal leveszem a drága Ray Ban napszemüvegemet és leteszem a kisasztalra, majd gonosz mosollyal felállok.

- Ez rossz ötlet volt, kicsikém! – elindulok felé, mire pillanatok alatt nyomja fel magát a víz tetejére, stabilan állva. Ez az… - Na gyere ide!!

Futni kezdek fel a vízen, ő meg nevetve sikoltozva előlem, a kis alattomos még közben is vízzel bombáz.

- Ha elkaplak…

- Neeeem! – nevet, de az erőmmel megtöröm a víztükröt a talpa alatt ő pedig szépen elegánsan pofára esik. Odaugrom mellé és azonnal el is kapom, a rövid ujjú trikója rátapad a testére a víztől, de isten őrizz, hogy levegye! – Neeem, engedj eeeeel! Nem éri felvágni! – ficánkol nevetve, az arca szinte ragyog.

- Bűzlök! – vigyorgok rá, az alkohollal eláztatott önmagamra mutatva – Mivel engesztelsz ki?

Lenne néhány tervem a kicsikémmel, bár csak lassan haladunk még. Nehezen heveri ki azt ami Roxana megszállása közben történt, én meg bármennyire is vágyom a testére, türelmes vagyok. Mindent sorban… de végre már nem húzódik el, nem fél tőlem ha végigsimítok rajta… sőt… gyakran ő maga bújik hozzám és csókol meg, főleg az ágyban. Merthogy mióta csak Costa Rica-ra értünk folyton együtt alszunk és imádom. Iszonyú édes tud lenni reggelente, kócosan, álmos pofival…

Ma estére is vannak terveim, kicsit több mint amit eddig csináltunk, de majd meglátjuk…

Int egyet a kezével, egy vízsugár csapódik a mellkasomnak, lemosva rólam a rám borított italom. Ejnye… ez nem kiengesztelés volt, csak kármentesítés…!

Hátulról elkapom a kis hamist és elemelem a talajtól, fel a levegőbe ő meg boldogan sikít és nevet, az egész sziget az ő hangjától zeng, de kit érdekelnek a többiek?

- Megvagy!

- Jóó, megvagyok!

- Most engesztelj ki a koktélom miatt – dobom a levegőbe, mert addig el nem fogom engedni!

- Oké, ne haragudj! – kuncogja, mintha ezzel mindent elintézne.

Nem, nem. Az a kedvenc narancskoktélom volt, száz százalékos gyümölcskoncentrátummal és Bacardi fehérrummal!

- Nem érzem az elhivatottságot! – csikizem meg az oldalát, gonoszul vigyorogva.

- Nagyon sajnálom! – nyom egy puszit a számra és elhúzódik, de elkapom és alaposan kiveszem a részemet abból, ami nekem jár és visszaengedem a langyos hullámok közé…

 

***

 

- Ne lógasd az orrodat, tudod, hogy jól van. – karolom át hátulról, mikor a fürdőből kilépve megint a kis üvegtálkánál találom, amiben az anyját szokta nézni. A tükrökkel még mindig nincs jóban, de a víz és a levegő elemeit egyre jobban az uralma alá vonja.

- Tudom. – mosolyog szomorkásan.

Miután otthagytuk a kaszinóban nyert lóvét az anyjának, azóta már talált egy Andy szerint is rendes hapsit magának és elköltöztek abból a putriból egy normális házba. Tehát minden oké.

- Gyere ide… - húzom magamhoz, majd felkapom a karomba és finoman megcsókolva az ágyhoz viszem. Már majdnem éjfél van, a nyitott franciaajtókon hűvös tengerillatú levegő áramlik be, mindig nyitva hagyjuk éjszakára.

Furcsa volt ismét megszokni, hogy én is álmos leszek, vagy éhes, de kifejezetten szeretek aludni.

- Mit csinálsz? – motyogja enyhe pírral az arcán mikor a köpenyem kötőjéhez nyúlok, ami alá persze nem vettem semmit.

- Játszunk egy kicsit lefekvés előtt. – vigyorgok rá, majd ledobom a köpenyt, mire egyből tíz árnyalattal vörösebben néz rám.

Óvatosan, hogy meg ne ijesszem az én kis nyuszikámat a pizsama felsőjéhez nyúlok és áthúzom a fejét. Először megszorítja egy kicsit, szerencsére nem fél, tudja, hogy nem tennék semmi olyat amire nem kész, mert én már csak ilyen megértő lettem az utóbbi időben, magam sem tudom hogy történhetett ez.

- Daron! – nyikkan fel édesen mikor az alsójához nyúlnék, ezért azt hagyom.

Halvány mosollyal mászom fölé és a hasától kezdve, apró kényeztető csókokkal borítom be mindenét, hogy az utolsó rossz gondolat, vagy emlék is felszívódjon most a fejéből.

- Mmm isteni finom vagy kicsikém…

- Da-Daron…

Kuncogva nyalom meg a mellbimbóit, picik, rózsaszínűek, kemények és nagyon érzékenyek tudnak lenni. Megfeszül alattam a teste, zihálva markol a vállamba mikor hozzá simulok a testemmel, érezheti mennyire vágyom rá, de semmi erőszakoskodás. Csak lassan…

Az ajkaira csókolok, már az enyéim is bizseregve kívánták az édes ízét, a nemrég elfogyasztott gyümölcsök aromája és a saját szirupos édessége mennyei…

Lassan csúsztatom be a kezem az alsójába mire elszakad tőlem, pihegve, nyöszörögve, vérvörösen néz a szemembe mikor a kemény kis farkára fonom az ujjaim.

- Jó így kicsikém? – kérdezem az arcát, a nyakát csókolgatva.

Felmordulok mikor végigsimít a hátamon, a vékony ujjai érintése olyan mintha forró selyemcsíkokkal kényeztetne. Finom és csak még jobb lesz attól, hogy ő teszi.

- Jóh…

Simogatom tehát tovább le sem véve róla a tekintetem miközben ingerlem. Meg-megfeszül alattam, a mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed. Belecsókolok a mellettünk pihenő tenyerébe majd céltudatosan lefelé vezetem, míg hozzá nem ér a követelőző vágyamhoz, de még abban a percben el is rántja.

- Nem baj, ha nem akarod… - suttogom a fülébe és picit bele is harapok.

- Nehm… nem tudom… hogyan… - nyöszörgi pirosan, édesen ártatlanul.

Elmosolyodom, kis kezét az enyémbe véve újra lefelé vezetem és ráfonom az ujjait a farkamra, majd meg is mozdítom.

- Nem baj… megmutatom, hogy csináld…

A tekintete elmélyed az enyémben, mosolyogva figyelem az arcát, ahogy lassan fokozatosan kiül rajta az élvezet, a kezemet is gyorsabban mozdítom rajta, ő pedig ügyesen utánozza a mozdulataimat.

Tudom, hogy néha eszébe jut, hogy mit tett az a boszorkány, és olyankor elbátortalanodik, vagy elszomorodik, de ez már egyre ritkábban van. Andy bármennyire is gyámoltalannak tűnik, valójában sokkal erősebb és sokkal több mindent elvisel, mint gondoltam volna. Egyre magabiztosabb lesz és ez nekem nagyon is megfelel. Lassan minden sokkal jobb lesz, még akkor is ha eddig nem volt szex… majd jön az is ha úgy érzi és akkor szétszedjük az egész kibaszott házat egy éjszaka alatt…

 

Mikor reggel vagy késő délelőtt kinyitom a szemem a párna már üres mellettem. Sóhajtva nyújtózom ki és ülök fel, körbenézve nem látom Andy-t, de hallom a motoszkálását. Gyorsan helyrerittyentem magam, a ruhatáram mostanság csak rövidnadrágokból áll, de ebben a melegben ki akarna beöltözni?

A konyhában találok rá, elég érdekes látvány és nem az ananászmintás kötény miatt, hanem a körülötte röpködő dolgok miatt.

- Ez most reggeli lesz, vagy csak gyakorolsz? – lépek be és leülök az egyik bárszékre, onnan figyelem amit művészkedik azzal a tojással.

- Szia… reggeli is… talán – mosolyog, majd az erejével a tál széléhez koppantja a tojást, de túl erősre sikerült és szépen kifordult, ami benne volt. – Vagyis nem.

Kuncogva kortyolgatom a narancslevet, míg ő hozzálát a hagyományos módon, egy késsel kezd el paradicsomot szeletelni, de mintha csak ilyen peches napja lenne, odakint csörömpölni kezd valami, ő meg megrándul és belevág az ujjába.

Sziszegve szalad a csaphoz, hogy lemossa, én meg utána, hogy megnézzem milyen kárt csinált.

- Mutasd kicsikém. – elhúzom a víz alól az ujját majd egy pillanat felhúzott szemöldökkel mutatom meg neki.

- Eltűnt a vágás. – felpillant rám – Meggyógyítottad?

- Én bizony nem. – válaszolom tűnődve, apró csókot nyomva közben a kívánatos ajkaira.

Elpirul, de továbbra is a gyógyult ujját fürkészi.

Most kéne felhoznom? Végül is nem halogathatom örökké… most meg már úgy is látta szóval…

- Figyelj Andy… van még itt valami a varázserőddel kapcsolatban. – leülök egy székre és az ölembe húzom.

- Mi?

- Hát… azt hiszem Roxana-ból nem csak az ereje maradt nálad.

Elsápad az arca, a keze megremeg ahogy a vállamra markol. – Neh…

- Nyugalom, nyugalom… ez nem rossz dolog csak még nem voltam biztos benne, ezért nem mondtam. – mély levegő – Valószínű, hogy az életereje is benned maradt. Ezért meggyógyítod saját magad, nem fogsz öregedni… úgy mint én, te is halhatatlan lettél.

Tágra nyílt szemecskékkel mered rám, nem tudja mit mondjon, de most őszintén, kinek ne lenne sok egy ilyen hír? A hajába simítom az ujjaim, puhán cirógatom, míg emészti a hallottakat.

- Ilyen maradok mindig? – suttogja rám pillantva.

Bólintok, megsimogatom az arcát. – Ugyanilyen szép és kívánatos mindig. Rengeteg időnk van… végtelen.

Persze, ha nem vágatja le a fejét, de ezt inkább megtartom magamnak. Remélem jól fogadja majd, vagy legalábbis elfogadja, mert én örülök neki. Nem tudom, de belegondolni, hogy végignézzem, ahogy megöregszik és meghal… az… nem tudom mihez hasonlítani az érzést. Mintha fojtogatnának… de most már nem kell amiatt aggódni.

- Mit szólsz hozzá?

- Hát… öhm… rengeteg időm van megtanulni a vízen járást. – motyogja, tök komolyan nézve rám, én meg elvigyorodom, majd elnevetem magam. – Már megint kinevetsz! – morog a karomra csapva.

Magamhoz rántom és megcsókolom a puha gyümölcsízű ajkait, magamhoz szorítom a testét és finoman a fenekébe markolok.

- Még most is a melóra gondolsz először! Rengeteg időnk van bejárni az egész világ minden kicseszett szegletét és rengeteg időnk van mindre… együtt kicsikém.

Lassan ő is elmosolyodik és közelebb bújva kapok tőle még egy csókot a maga kis pirulós módján, de nem engedem el rögtön, csak miután már pirosra csókoltam, harapdáltam az ajkait.

- Mára felfüggesztjük a gyakorlást kicsikém. – mormogom a szájára – Ma napozni fogsz, méghozzá ruha nélkül, mert a segged még mindig olyan fehér mint hó…

- Ho-honnan tudod te azt?! – nyikkan fel fülig vörösödve, mire gonosz vigyorral az említett területre simítok.

- Mit gondolsz ki fürdetett meg tegnap éjjel miután a összekented magad? – húzom fel a szemöldököm letörölhetetlen vigyorral, bezsebelve tőle egy újabb zavarodott nyögést és pirulásrohamot, amit soha nem lehet megunni.

Ha addig élek is rá fogom beszélni egy kis pucér napfürdőre a homokos part! Andy-t ismerve még az is aggasztaná, hogy a műholdak láthatják, de szerencsére rengeteg időm van és piszok sok módszerem, amivel finoman rábeszélhetem…

 


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).