Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Tony és Axl - A szerelem kortalan
Korhatár: 16+
Műfaj: Romantikus
Kategória: Befejezett szerepjátékok
Feltöltő: Rauko
Feltöltve: 2013. 10. 21. 08:07:00
Módosítva: 2013. 10. 21. 08:08:22
Módosította: Rauko
Megtekintve: 4738 db
Kritikák: 7 db
Laurenttel elkövetett szösszenet. VIllámocska, imádtam. Köszönöm ezt a csodás kis játékot, kedves Lau, istentelenül élveztem. :)
Együtt az első, nekem a sokadik, de az egyik legkedvencebb befejezett. Epekedve várom a többit! *__*

Egy idős férfi belezúg egy fiatal srácba. Ilyenkor...? A srácot zavarja-e a többi, mint húsz éves korkülönbség, vagy megvannak egymás melltt szerelemben, békességben?
A véleményünket Laurenttel kifejtettük,  olvassátok.

Egy ideig Tony Markként szerepel, ez lehet szimbolikus is, de akár be is vallhatom, hogy elb_szcsiztam, és nem volt kedvem mindent javítani.
Szóval igen, szimbolikus.



Karakterek:

Tony (Laurent)


Axl (Rauko)



Íme a játék.

Alx:

- Basszus, már ennyi az idő? - pillant a faliórára Mark.

- Jó társaságban elszalad - mosolygok rá. - Hazaviszlek. Csomagoljak a pizzából?

- Ja, egy szeletet, reggelire megmelegítem - mondja, és elkezdi venni a felsőjét. ÉN gyorsan beledobok egy szeletet egy ételesbe és kiviszem neki.

- Mindened van? Tej, kenyér…

- Apa, ne stresszelj, nagyfiú vagyok - kacsint rám. - Gyere, menjünk.

Sóhajtok, majd mosolyogva rázom meg a fejem, de kapom a kabátot, a kulcsot és a tárcámat, majd megyek utána. Bezárogatok gondosan mindent, és beülök.

Alig fél óra és ott állunk Mark háza előtt.

- Mikor jössz át legközelebb? - kérdezem. - Josh szeretne a hétvégén egy kanbulit. Te, ő meg én, grillezünk, ilyesmi. Benne vagy?

- Ja, szombat jó lenne - mosolyog rám, majd áthajol és kapok egy puszit. Már nem gyerek, de puszit mindig ad. - Jó le…

Megszólal a rádió. Tudja, hogy ilyenkor elhajol, én kapok, és szólok is vissza.

- Itt Henderson nyomozó, a közelben vagyok. Negyed óra és ott vagyok - mondom.

- Vettem, vége. - Megszűnik az adás, hiszen a kódból tudom: egy védett tanút kell összeszedni.

- Akkor sicc, majd hívlak reggel. Vigyázz magadra. - Rám mosolyog az én szép, nagy fiam, és már száll is ki.

Én meg indítok. Ahogy egyedül vagyok, bejelentkezek.

- Mi a gáz, Henderson nyomozó? - szól bele a fiatal diszpécser srác.

- Pontosan miről is van szó, miért nem járőrt küldenek a tanúért? - kérdezem.

- Mert lövöldözés volt két plázában is, egy időben, minden járőr ott van, gondoltam, valaki más hátha ráér.

- Vettem, vége.

 

Nem gondolkodok semmin, volt már dolgom védett tanúval. A környék nem túl szegény, nem is túl gazdag, elég vegyesen élnek erre fiatalabbak és idősebbek is. Leparkolok és elindulok a lakáshoz.

Felérve kopogok és bentről hallok is egy kellemes, fiatalos hangot.

- Azonnal megyek!

- Henderson nyomozó vagyok, nyissa ki nyugodtan. - Hallom a lépteket, nyílik az ajtó és egy pillanatra meglep amit látok.

Egy kifejezetten szép, és nagyon fiatal férfi áll velem szemben.

- Értem jött, igaz? - Bólintok.

Mennyire szép… és mennyire fiatal.

El is hessegetek minden gondolatot és megvárom, amíg összeszed mindent.

- Mondták, hogy minden fontosat hozzak - mondja, és látom, hogy egy nagy táskája, egy kis laptoptáska és egy macskaszállító vacak van nála. A nagy táskát és a laptopot elveszem.

- Mit látott ön, ami miatt már vinnem is kell… - jegyzem meg, és elindulok lefelé, mikor ő is. Ahogy előttem halad, teste hullámzását figyelem. Csinos, elegáns. Vékony… fiatal.

 

Ahogy leérünk és nyitom neki az autót, hogy pakoljon el a macskáját az anyósülésre teszi, a nagy táska és a laptop a hátsó ülésre megy.

- Üljön be, beadom a cicát - mosolygok rá.

Mintha… elpirult?

- Rendben, köszönöm - motyogja. A cica már nálam,  ő épp ül be, mikor hatalmas robbanást hallunk, közvetlenül mögöttem. Automatikusan ölelem magamhoz, ahogy tanuljuk az iskolában is, kezemből ki sem engedve a macskát.

Pillanatok, de fülsértő a zaj, ő pedig ijedtében sikít. Ahogy elmúlik minden, felpillantok. A lakása lángokban áll.

És ez a kisebbik baj.

- Igyekezzen, üljön be, kérem - lökök rajta egyet nagyon finoman, az ölébe dobom a cicát és rohanok a másik oldalra. Ha robbantottak, itt vannak, akik elöl el kell bújtatni. De ha a rádióban szólok be, akkor baj lehet.

- Mi… mi… - Odanézek, és látom, hogy szép szemeiből könnyek szöknek még szebb arcára. Kedvem lenne lesimogatni őket… lecsókolni. De fiatal. Tilos.

- Azok voltak, akik elöl el kell bújtatni, ezért elviszem magammal valahova, Veszélyes lenne rádiózni és még veszélyesebb elmenni egy olyan nyílt helyre, mint a rendőrőrs. De ne féljen, bízzon bennem. A kocsiban nincs semmi, ami alapján bemérhetnek. A mobilja?

- Ni… nincs ná… nálam. A lakásban maradt - szipogja.

- Rendben, nyugodjon meg - mosolygok rá. - Mindent megoldunk, ne féljen.

Egy ilyen fiatal férfivel zárom össze magam a nyaralónkban…?

 

Mark

 

Oké, laptop megvan, és Mr Bull is már a kis dobozban nyávog. Utál ilyen kicsi helyre bezárva lenni, de nincs mit tenni, nem akarom a rendőr érkeztekor összevadászni. kicsi CD-ket, USB-ket és egyéb adathordozókat nyomok a táskámba, szükséges holmikat csomagolok, a legfontosabb kütyüket és kábeleket gyömöszölöm. Nevetséges, hogy a holmik ellepik a lakásomat, mégis minden szükséges elfér két táskában. A gépeimről egy távoli tárhelyre mentek mindent, hogy bárhonnan elérjem, és az utolsó simításokkal végezve körbenézek. Mit kell még eltennem?

Csomagolok kaját a kis macseknak és magamnak, majd némi gondolkodás után plusz szendvicset pakolok a felvigyázómra. Csekkolok pár dolgot még neten, majd a kopogáskor lecsapom a pultra, kiszólva egy kis türelemért, és megyek is ajtót nyitni.

 

    - Henderson nyomozó vagyok, nyissa ki nyugodtan.

 

Kellemes, megnyugtatóan mély hang a túloldalról, talán nem valami bunkó, arrogáns macsóval kellesz az időmet együtt töltenem. Tekintetem végigsöpör a lakáson. Sokkal nagyobb a rend, mint bármikor ideköltözésem óta, igaz beavatatlan szemnek ez elég nagy... felfordulásnak tűnhet. Lenyomom a kilincset, nyílik az ajtó, és egy hosszú pillanatra odafagyok a lábtörlőmre.

Olyan kék szemek, amiket csak a Pshotoshopban lehetne kikeverni talán. Talán nem is evilági! Nyugodtak, és nem bántóan jegesek, inkább mint egy hűsítő koktél a tikkasztó melegben. Sőt, nem is kékek, inkább szürkék, vagy ezüstösek... még nem találtam rá jó szót, de majd lesz rá időm, és eskü találok. Mielőtt elvörösödnék, vagy végigstírölném, hogy ki is lesz a bébicsőszöm, remélhetőleg normális hangon szólalok meg.

- Értem jött, igaz? - csak bólint, nekem elég is egyelőre. - Mondták, hogy minden fontosat hozzak.

Márhogy azt nem, hogy kinek fontosat, így bepakoltam mindent, amire mondjuk egy hét alatt szükségem lehet. Utánanéztem, ez volt a legrövidebb idő, amit egy tanú rejtőzve töltött. Remélem, hogy az enyém is ilyen lesz. A suliból kimaradni nem túl jó ötlet. A halasztás meg sok vacakkal jár.

Olyan alak lép be a lakásomba, amilyenről én még álmodni sem merek. Hát, ő tuti nem a gép előtt, vagy az asztal mögött tölti napjait... irigykedve mustrálom a karjait, a hátát, amíg felkapja a dögnehéz táskát, meg ezt-azt...

- Mit látott ön, ami miatt már vinnem is kell…

 

    Nem szólalok meg, fogalmam sincs, hogy mennyire beszélhetek miről kinek. Letangózok a lépcsőn, lecsekkolom még a postaládát, majd a nagy autó előtt állunk meg. Szépen segít bepakolni, udvarias és segítőkész... Talán mégsem lesz olyan szörnyű ez a pár nap.

 

    - Üljön be, beadom a cicát. - és atyaég ez a mosoly! A szemei melegen néznek rám, és tuti hogy amolyan gyerek-szerepben tetszelgek most előtte, de...

 

    - Rendben, köszönöm.

    Ideje lenne a földre szállni, és a vattapamacsokat kitúrni a fejemből. Tuti van családja, vagy valami. Ilyen alkattal, és ilyen borzongató tökéletességgel... vagy minimum egy háreme. Amíg csodálkozok, hogy mit durcizok ezen, addig becsüccsenek, és már csak annyit fogok fel, hogy tüdőmig megremegtet valami nagy robaj, szinte a csontvelőm is koktéllá rázódik bennem...

 

    Én pedig megkövülten bámulom a lángoló lakásomat, és csa remélem, hogy ezt az iszonytató aláfestő sikoltást nem én produkálom. Az sem tud megnyugtatni, hogy erős karok bölcsője fonódik körém, és markáns, sőt részegítő illat tölti be érzékszerveim. Remegve lapulok az üléshez, ahogy magamra maradok, és igyekszek a valóságba találni. Ez csak egy rossz álom. Összegzem, mi mehetett kárba, míg távolról hallom a nyomozó hangját, és markolom Mr Bullshit ketrecét. Fogaim kocognak, és a világ is körhintát játszik.

 

    - Azok voltak, akik elöl el kell bújtatni, ezért elviszem magammal valahova, Veszélyes lenne rádiózni és még veszélyesebb elmenni egy olyan nyílt helyre, mint a rendőrőrs. De ne féljen, bízzon bennem. A kocsiban nincs semmi, ami alapján bemérhetnek. A mobilja? - gyors feljszámolás, és emlékszem, ahogy ajtónyitás előtt a pultra tettem...

    - Ni… nincs ná… nálam. A lakásban maradt – hüppögök, hiszen annyi más is ott maradt, ami örökre elveszett...

    - Rendben, nyugodjon meg. Mindent megoldunk, ne féljen.

    Segítségkérőn nézek rá, ő pedig bólintva mosolyog. Ez tuti az apuka mosolya, amivel a lányát nyugtatja, ha éjjel pókot látott szaladni a paplanon. Megpróbálom bekötni magam, de remegek, akár egy kocsonya, erős kezek kapják ki ügyetlenkedő mancsomból a csatot, és bekötnek. Mr Bull kutya csöndben gubbaszt a ketrecben.

 

    Egész úton csak előre nézek, próbálok csak oda figyelni, a házakat meg az elmenő autókat számolom, a rendszámokat nézem, és azonosítom az autókat, házszámokat, furcsa utcaneveket figyelek, és nagyon rajta vagyok, hogy ne gondoljak arra, ami most zajlik. Vagy ez előtt, után, közben.

 

    Zavartan veszem el a felém nyújtott papírzsepit, és míg a cipőim lerúgva magam alá húzom a lábaim, még ha be is zsebelek érte egy csúnya pillantást, és a szemüvegem hajráfként hátratolva törlöm meg a pofimat. Feltűnik, hogy cakkban meg cikkben megyünk.

 

    - Minden rendben? - érkezik a kérdés az előre figyelő nyomozótól.

 

    - Azt hiszem. - hangom nyugodtabb, én sem érzem, hogy el készülök ájulni, szívverésem normális, élek, meg ilyesmi. Lopva a sofőr profilját mustrálom. - Hová megyünk? - így van, csak tovább, előre, meg ilyesmi.

 

    - Biztonságba, ahol nem találják meg. Amíg szükséges, addig ön mellett maradok.

 

    Nyugodt, egyenletes, mély hangjától lassan lecsillapodok szellemileg is, és nem készülök talán hajat sem tépkedni. Muszáj másra figyelni. Ő velem lesz. Azt mondta, nem lesz semmi baj. Lopva mély levegőt veszek, kifújom, majd a macskámra pillantok. Elszundított. Halkan duruzsol a kocsi, mi meg a sztrádáról lekanyarodunk.

 

    - Hívjon Marknak. Így szoktak a többiek is. - és hívnának az igaz barátaim, ha lennének... - A magázástól úgy érzem, valami rosszat tettem. A Wininek sem engedem, hogy magázzon, pedig igen jól be volt programozva... - csattanással csukom be a szám, talán mégsem higgadtam még le, ha így csacsogok.

    - Rendben, Mark. Az én nevem...

 

    - Henderson nyomozó, igen. Hallottam, emlékszem. Ismerős a név valahonnan, talán újságban láttam... Volt egy film is, amiben így hívták... - újabb csattanás, és zavartan a kócos fürtök közé túrok. - Szóval igen. De csak van keresztneve is? Mert ugye tegezhetem? Nem kell magáznom, akár egy csoporttársam testvérét... igaz? - oldalra billentett fejjel tanulmányozom a férfit a vilánnál, aki egy pillanatra rámvillantja kékeit.

 

    - Axl. - a szájából olyan jól hangzik, mégis tátva marad a szám.

 

    - Komolyan? De gondolom, kevesen hívják így a környezetében.

 

    - Miért is? - emelkednek meg a szemöldökök.

 

    - Mert tiszteletet parancsolóbb a megjelenése. Nem tudom elképzelni, hogy a diszpécser vagy a kollégája le Axl-ozza reggelente egy kávé társaságában. - furcsa kimondani a nevét, mégis rááll a nyelvem. Tetszik. - Gondolod, megmaradt valami a lakásomból?

 

    Hangom ugyan olyan a kérdés elején, mint az eddigi figyelem elterelés alatt, csak a végére halkul és vékonyodik el. Most már az utat nézem, a táblákat, fákat, kombájnokat, a gödröket...

 

    - Mindent meg fogunk tenni, hogy ami megmenthető, azt eltegyük neked. - hangzik a megnyugtató válasz. Kezdem érteni, miért ő jött értem.

    - Köszönöm. Akárki intézte, hogy te gyere, tartozom neki. - reszketeg sóhajjal döntöm hátra a fejem, és lehunyom egy kissé a szemem. - Mesélj, hol az a valahol, ahová megyünk? A táblák alapján el a városból, okés, értem. A tárgyalás azonban úgy rémlik a másik irányban lesz. Szóval azért megyünk erre, meeeert...

 

    - Változott a terv. Vagy neked mondtak mást, hogy a rosszfiúk ne fülelhessenek le. - szól a bariton.

 

    - Öhö. - bólogatok okosan, igazgatva a szemöldökömet. - De még mindig nem tudom, hogy merre az arra.

 

    - Megtudod, ha ott leszünk.

    Befogom hát a számat, mert egyelőre nem mintha nem lennének kérdéseim, de nem akarom, hogy máris elege legyen belőlem. Elvackolom hát magam az ülésen, ujjammal amennyit elérek a gombócomból, megsimogatom, majd nagyokat lélegezve lehunyom a szemem, és igyekszek gyors amnéziát kapni, mielőtt visszavitetem magam, hogy megnézzem, mi maradt életben a kicsikéim közül. 

Axl

Látom, nagyon közel van az összeomláshoz. És nagyon sok mindenre van most szükségem, de egy idegösszeroppant tanú, akit meg akarnak ölni ismeretlenek és egy, a nyakamba szakadó macska egyáltalán nincs közte. Próbálok vele kedves lenni úgy, hogy hagyom picit a saját világában összerakni a dolgait, és nem zavarom. Egészen addig, amíg észre nem veszem, a papír zsebkendő hiányát.

Nyújtok is neki egyet, el is veszi.

Ahogy felnyomja szemüvegét a hajára és elkezdi törölgetni az arcát egy rövid pillanatra olyan nagyon elvarázsol, hogy félrehúzom a kormányt is.

Hogy lehet valaki ennyire fiatalon ennyire vonzó egy annyira öreg férfinak, mint én?

- Minden rendben? - kérdezem, mikor végzett.

- Azt hiszem. - Érezhetően jobban van. - Hová megyünk? - Ez a kérdés is ezt támasztja alá. Már érdekli az, hogy hova viszem, nem köti le minden gondolatát a robbanás és a történtek.

- Biztonságba, ahol nem találják meg. Amíg szükséges, addig ön mellett maradok.

- Hívjon Marknak. Így szoktak a többiek is. A magázástól úgy érzem, valami rosszat tettem. A Wininek sem engedem, hogy magázzon, pedig igen jól be volt programozva... - Az utolsó mondat értelmét nem teljesen sikerül felfognom, de nem merem ezt említeni sem, mert ha rádöbben, hogy mennyire nem egy világban élünk, elkezd emiatt is feszengeni.

- Rendben, Mark. Az én nevem... - Félbeszakít és ez nem tetszik. De figyelembe véve, hogy egy táskányi cuccon és egy kosárnyi macskán kívül mindene felrobbant, nem most fogom elkezdeni nevelni.

- Henderson nyomozó, igen. Hallottam, emlékszem. Ismerős a név valahonnan, talán újságban láttam... Volt egy film is, amiben így hívták... Szóval igen. De csak van keresztneve is? Mert ugye tegezhetem? Nem kell magáznom, akár egy csoporttársam testvérét... igaz?

- Axl. - Nem titok ez.

- Komolyan? De gondolom, kevesen hívják így a környezetében.

- Miért is? - kérdezem meglepetten, felvont szemöldökkel.

- Mert tiszteletet parancsolóbb a megjelenése. Nem tudom elképzelni, hogy a diszpécser vagy a kollégája le Axl-ozza reggelente egy kávé társaságában. Gondolod, megmaradt valami a lakásomból?

Vissza a kezdetekhez…

- Mindent meg fogunk tenni, hogy ami megmenthető, azt eltegyük neked - mondom megnyugtatóan. Gyanítom, pár bútor és hasonlók. A tűzoltók már biztosan ott vannak és mentik a menthetőt.

- Köszönöm. Akárki intézte, hogy te gyere, tartozom neki. Mesélj, hol az a valahol, ahová megyünk? A táblák alapján el a városból, okés, értem. A tárgyalás azonban úgy rémlik a másik irányban lesz. Szóval azért megyünk erre, meeeert...

- Változott a terv. Vagy neked mondtak mást, hogy a rosszfiúk ne fülelhessenek le.

- Öhö. De még mindig nem tudom, hogy merre az arra.

- Megtudod, ha ott leszünk.

Elaludt.

Sóhajtok egyet, majd egy fél pillanatra lehúzódok az út szélére. Hátulról előreveszem a takarót, ami azért van a kocsiban, mert Mark is előszeretettel szundít el mellettem. Azt mondta egyszer azért, mert nyugodtan vezetek. Josh is ezt mondta. Hogy nem fél tőlem, nincs oka aggódni, mert annyira nyugodtan és türelmesen vezetek, hogy nem jelenthet rám semmi sem veszélyt. Ha meg ők mondják… többet ülnek mellettem, mint én… mellettem.

 

A nyaraló olyan távolságban van, amennyire lennie kell. Nem ő az első, akit így kell kimentenem. Valahogy mindig engem érnek utol az ilyen helyzetek, már három embert kellett elhoznom ide, vagy megölik.

Mire odaérünk, bőven hajnalodik.

Ő még mindig alszik, a macska is csak egyszer nyaffant fel, de ahogy megtalálta a szállítójában Mark ujját, megnyugodott ismét. Örülök, nem keltette fel. Ebben a helyzetben az a legjobb, ha alszik. Addig sem elmélkedik azon, hogy mi lesz az életével.

Azonban ahogy odaérünk, már muszáj felkeltenem. Nincs szívem, de fel kell, nem aludhat így elgémberedve tovább. Bele sem akarok gondolni, hogy hány sereg hangya indul el a  testében ha felkel…

- Hé, ébredj - kérem halkan, nem akarom hirtelen felverni, de a válasz csak egy túlságosan is édes nyüsszenés és egy még édesebb arcdörzsölés az ülésnek.

Milyen érzés lenne ezt mondjuk a mellkasomon érezni…?

Nem.

Fiatal. A gondolat is bolondság, csak nevetne rajtam, ha hallaná.

Mégis elindulnak a kezeim és lágyan simítok arcára, így ösztökélve felkelésre.

- Ébredj, itt vagyunk - mondom ismét, mire kinyitja csodálatos szemeit, és egyenesen az enyémekbe néz. Egy röpke pillanatig rajta felejtem az arcán a tenyerem, ő pedig az álom mámorából felverve még a tenyeremet is részesíti egy kis édes dörzsölődésben.

Szerencsére hamar észreveszem magam és elveszem a kezem.

- Itt vagyunk, gyere - mosolygok rá és kiszállok, ő pedig követ, majd elámul, ami engem mély büszkeséggel tölt el.

A házhoz hosszú lépcsősor vezet. A ház alatt van a garázs, ahova be fogok állni az autóval. Maga a ház fából készült, legalábbis kívülről úgy látszik, de csak a burkolása fa. Földszintes, szép zöldövezetben, hiszen amerre a szem ellát, erdők, mezők és völgyek. Igazi, csodaszép vidék.

- Csak a laptop miatt mondom, van internet is - jegyzem meg, mire rám pillant, elmosolyodik, de nem szólal meg, tovább kémleli a tájat.

Mielőtt még felmegyünk, begurulok a garázsba a kocsival, majd zárom a kapukat és elindulunk a házhoz.

- Fent van egy kis kertecske. A szomszédba szokott látogatni egy idős bácsi, ő gondozza nekünk, de a miénk. Ha szeretnéd, később megnézheted. - Közben felérünk, nyitok és megyünk is be. Természetesen előre is engedem, ami láthatóan kicsit meglepi, de elfogadja a nekem ösztönös gesztust.

- Konyha, egy fürdő, egy háló két egyszemélyes ággyal, egy nappali és egy terasz, ami a hegyoldalra néz - foglalom össze. - Szóval egy szobában fogunk aludni, remélem nem baj. De ha nem készültél így, vidékre, nem gond, a méreteid körülbelül hasonlók, mint az öcsémé és a fiamé, tudok ruhát adni.

- De a… feleségedet nem zavarja, hogy szó nélkül leléptél miattam? - kérdezi, de mintha izgatott lenne, hogy mit felelek. Vagy csak beképzelem... mert szeretném. De lehetetlen.

- Ha lenne, akkor is tudnám értesíteni, van műholdas telefon - mosolygok rá és leteszem a táskáját. - De nincs senki ilyesmi az életemben. Hozok egy tálat a macskádnak és megnézem,  milyen kajáink vannak, ha kell, hozatok - kacsintok rá vidáman. Szeretek itt lenni. Nyugodt… vidék… A konyhából kiabálok még neki vissza, miközben innen látom, az ablakban áll és nézelődik. Izgulhatnék is, de olyan utakon jöttem, ahol nem tudnak követni. Nem vagyok kezdő, könnyedén leráztam mindenkit, aki kicsit is követőnek tűnt. Egyedül vagyunk, és a spajzot meg a hűtőt, elnézve úgy is maradunk amíg csak kell. Majd a kapitányt felhívom, benne teljesen megbízom. Sokszor mentette már meg az életem… - És neked nincs kedvesed, akit értesíteni kell? - Miért érzek izgalmat a válasz miatt?!


Mark


 Távoli hang ébresztget, biztos angyal. A rokonság kidurrantott az ágyból, a gépeim meg sivalkodnak... Ez viszont lágy, kellemes és olyan, akár egy piskóta. Finom. Kelletlenül, de megmoccanok, és próbálok az édes tudatlanságba süllyedni vissza, hasztalan. Egy meleg kéz simít arcomra. Sosem keltettek még így, akaratlanul is hozzádörgölöm az arcom, csak picit érezni akarom a meleget még, mielőtt újra eltűnik.

- Ébredj, itt vagyunk.

Hol ez az itt, hogy máris ébredjek? Felnyitom szemeim, és úgy döntök ez még egy álom. Túl angyali alak ez itt... Hozzábújok, amíg el nem veszi a kezét, és csak az után fontolom meg, hogy ébren vagyok, és ez a férfi valamiért itt van... velem...

-Itt vagyunk, gyere.

Kiszáll a kocsiból, én meg követem, mert hát ki tudja, hogy hol vagyunk, nem akarok eltévedni. De ahogy kiszállok, megfordul a fejemben, hogy mégis álmodok. Zöld! Sehol a betonszörnyek, vagy a műanyaghegyek... Idilli, nyugodt, és pillanatok alatt minden gondom a múlté. A ház is afféle mézeskalács-házikó. Érzem az édességet is a levegőben....

Csak a laptop miatt mondom, van internet is. - halovány mosolyra húzom ajkaim, de a táj kivételesen jobban leköt a hőn imádott gépeimnél. Amíg bámulok, ő motoszkál, én a tájat nézem, és iszom magamba a békés látványt. - Fent van egy kis kertecske. A szomszédba szokott látogatni egy idős bácsi, ő gondozza nekünk, de a miénk. Ha szeretnéd, később megnézheted. - áll az ajtóban, engem enged előre, én pedig úgy érzem magam, mint valami igen fontos személy. - - Konyha, egy fürdő, egy háló két egyszemélyes ággyal, egy nappali és egy terasz, ami a hegyoldalra néz. Szóval egy szobában fogunk aludni, remélem nem baj. De ha nem készültél így, vidékre, nem gond, a méreteid körülbelül hasonlók, mint az öcsémé és a fiamé, tudok ruhát adni.

- De a… feleségedet nem zavarja, hogy szó nélkül leléptél miattam? - lélegzet-visszafojtva várom válaszát, fel sem tűnik, hogy megkövültem álltamban.

- Ha lenne, akkor is tudnám értesíteni, van műholdas telefon. - újabb mosolyt kapok, míg lepakol - De nincs senki ilyesmi az életemben. Hozok egy tálat a macskádnak és megnézem, milyen kajáink vannak, ha kell, hozatok - kacsint és eltűnik, így észrevétlen pirulhatok kedvemre. Van fia, hallottam ám, tehát tuti nős volt. Ilyen a szerencsém. - És neked nincs kedvesed, akit értesíteni kell?

Hallom a molyolását a konyhából, de az ablakhoz kövülve állok. Életet lehelek magamba, majd lassan megfordulok, egy pillantást vetve a konyha felé olyan ,,ugyanmár” stílusban. De aranyos... kedves... hát, nem volt, és ha így folytatom, nem is lesz. Kiveszem a ketrecből Mr Bullt, és magamhoz ölelem finoman, ujjaimmal a füle tövét vakarva. Dorombolva hunyja le borostyán szemeit, míg én újra kipillantok az ablakon.

- Senki sem fog hiányolni.

Egyenletes és halk hangom van, tisztában vagyok vele, hogy a családomnak elég gondja van nélkülem is. Nem hiányolnak majd annyira. Szemüvegem feltolva a hajamra végigdörgölöm az arcomat, majd Bullt leteszem. Persze már rójja a kanyarokat a lábamnál, dörgölőzik, olykor felágasodva a körmeit belém mélyeszti. Megsimogatom, majd a táskámból a készített és betett kajákat veszem elő, és amíg ő eszik, körbenézek, és a szobában a kanapéra zuttyanok a saját szendvicsem rágva.

- Kérsz te is? - nyújtom felé az egyszerű szendvicseket. Nem vagyok szakács, kifújok a rántottánál meg a pirítósnál, de hála a mirelitnek, már bármit ehetek. - Szóval ez a hely a tiéd? Mármint ide a családoddal jársz, vagy a magamféle bajbajutottakat?

Mereven távol tartom magam attól, hogy amíg ennek a minden bizonnyal sikeres férfinek több háza is lehet, nekem az egyetlen pár órája robbant semmivé.

- A nyaralóm.

Ül le velem szemben, kezében poharak, meg tányérok. Bocsánatkérőn húzok egy tányért a szendvicsem alá, míg lábaim magam alá hajtom. Közben a laposom veszem elő, a számból lógó kajával, és felnyitva bepötyögöm a biztonsági kódot, ujjlenyomat meg hasonlók. Nem mintha titkos lenne a gépem, csak egy haladó kutató észrevehetné, merre mindenhová dugdostam az orromat. Inteerneeeet... aha... kód nem is kell, egy magamfajtának akár a CIA vagy az egyéb rövidítés is állíthatna akadályt, az csak max fél nap lenne megoldani. A feleslegessé vált tányért félreteszem, majd levédem magam, hogy ne tudjanak lenyomozni a gépem miatt, meglesem a kötelező köröket, és a közben ölembe mászó, jóllakott Mr Bullt gyömöszkélem, míg fut az analízis.

- Úgy vélem egy ilyen kütyüd miatt vagy most itt. - meglepve pillantok fel az engem figyelő férfire a fotelban.

- Nos, igen. És mert oda dugtam az orromat, ahová egyesek szerint nem kellett volna. Remélem, a kollégáid nem tudják, hogy te vigyázol rám. - Nem akarok neked is gondot okozni. - vonok vállat, míg az eredményeket futom át, és a hajamba túrva agyalok gyors megoldáson. - Többek között igen kíváncsi vagyok. Kérdezz, és megtudom neked legfeljebb egy napon belül. Mit evett ma az elnök? Mikor szül a kedvenc sorozatod sztárja? Nem gond. - szemem sarkából felpillantok rá. - Tudod, Wini... - bökök a gépem felé. - … és én régóta toljuk. Nincs előttem olyan gép vagy mappa, amit ne tudnék megtalálni, főleg ha két gépen is megnyitották már.

- Tehát kerestél, és olyat találtál, amit nem kellett volna. - kortyol poharába, én meg kicsit meggyömöszölöm a macskámat.

-Kereste a halál. Egy projekthez kellett friss adat, és közben vettem észre, hogy a rendszerben valami nem okés. A rendőrség technikusának írtam egy programot, afféle üzenetként, és itt vagyok. - a képernyőre pillantok. - Nem vár senki engem haza sosem Mr Bullshiten és a kütyüimen kívül.

-Hát a családod? - oldalra billen a fej, de nem nézek fel, elmélyülten pötyögök egy blablasort a gépemen.

-Túl nagy, hogy egy magamféle egérrel foglalkozzanak. Hé a fürdő merre?

Megkapom az irányt, és Bull már az előtt leugrik, hogy megmozdulnék. Megcirógatom, majd kimegyek a mosdóba. Arcomat megmosva túrok hajamba, majd a zakómat levéve kilépek a fürdőből. Kioldom a nyakkendőmet, és felkapva a ,,kis” táskámat kiszedem a ketyeréim belőle, és beszerelem a gépemet.

-Szóval, egyéb kérdés, nyomozó?

Csintalan mosolyt villantok rá, alulról fölfelé pillantva rá, a szemüvegem felett.


Axl

- Senki sem fog hiányolni - jegyzi meg, a macskával a kezében. Meglep, hogy egy ennyire fiatal, és ennyire szép srácnak senkije nincs. Se nő, se férfi. Kizártnak tartom, hogy csak szerintem szép.

Mire visszaérek, már a kanapén morzsál egy elég érdekes kinézetű szendviccsel, de gyorsan elkap egy tányért, így nem kell szólnom.

- Kérsz te is? - kérdezi, de persze, hogy nem.  - Szóval ez a hely a tiéd? Mármint ide a családoddal jársz, vagy a magamféle bajbajutottakat?

- A nyaralóm.

Az lenne a helyes, hogy Josh-al a kettőnkké, és pár éve már Marké is. De valahogy jól esik kicsit… menőnek tettetni magam. De aztán azonnal rájövök, hogy hülyeség. Neki feltehetően egy lakása volt, az is a szeme láttára robbant fel.

- Úgy vélem egy ilyen kütyüd miatt vagy most itt - jegyzem meg, miközben ő a laptopján szórakozik.

- Nos, igen. És mert oda dugtam az orromat, ahová egyesek szerint nem kellett volna. Remélem, a kollégáid nem tudják, hogy te vigyázol rám. Nem akarok neked is gondot okozni. - Milyen kedves. Biztos minden emberrel ennyire aranyos.  - Többek között igen kíváncsi vagyok. Kérdezz, és megtudom neked legfeljebb egy napon belül. Mit evett ma az elnök? Mikor szül a kedvenc sorozatod sztárja? Nem gond. Tudod, Wini... - Ja, értem! - … és én régóta toljuk. Nincs előttem olyan gép vagy mappa, amit ne tudnék megtalálni, főleg ha két gépen is megnyitották már.

- Tehát kerestél, és olyat találtál, amit nem kellett volna. - Kortyolok egyet az ásványvizemből.

- Kereste a halál. Egy projekthez kellett friss adat, és közben vettem észre, hogy a rendszerben valami nem okés. A rendőrség technikusának írtam egy programot, afféle üzenetként, és itt vagyok. Nem vár senki engem haza sosem Mr Bullshiten és a kütyüimen kívül. - Hm. Mindenképp szólnom kell a főnöknek. Ő is sejtette már, hogy vannak árulóink…

- Hát a családod? - kérdezem. Neki nem kell tudni,  hogy ha az őrsre vittem volna, már halott lenne ő is, feltételezhetően én is.

- Túl nagy, hogy egy magamféle egérrel foglalkozzanak. Hé, a fürdő merre?

Intek neki, hogy merre van, ő kitotyog. Ahogy visszajön, beletúr a hatalmasabbik táskába, de ekkor már csak egy ing van rajta. Nem tesz jót a gondolataimnak, hogy átsejlik a testének vonala az ingen…

- Szóval, egyéb kérdés, nyomozó?  - kérdezi csintalanul.

 

- Mit szeretnél reggelizni? - kérdezem én is elmosolyodva.

- Nekem mindegy - jegyzi meg, és visszakanyarodik a laptophoz.

- Akkor párolok zöldséget wokban. Körülbelül egy hétre elég ellátmányunk van. Ha valamire szükséged van, nekem szólj és én szólok valakinek, de ne rendelj semmit sehonnan. - Okosan bólint, én meg felkapom a kisszekrényről a telefont és miközben előkészítem a kaját, telefonálok.

- Itt Hawk rendőrfőnök - morog bele.

- Henderson. Rejtett vonal kellene. - Egy pittyenés, majd még egy, és tudom, rejtett vonal. - Velem van Tony Markson.

- Szokásos helyen? - Igennel felelek. - Vigyázz rá. A robbantáskor utánanéztem, láttam, te mentél érte, sejtettem, hogy veled van. A helyzet az, hogy elég komoly embereket fordított maga ellen. Egy hét körülbelül, viszont van egy kis baj. Itt ül velem szemben Mark és Josh. - Megáll bennem az ütő, kiejtem a kezemből a wokot, ami hatalmas csattanással ér földet. Édes kísérőm azonnal megjelenik az ajtóban, aggódva.

- Mi… miért? Mi történt velük? - kérdezem idegességtől remegve.

- Joshra reggel rálőttek, de nem találták el, Markot követték. Küldöm őket. - Leokézom.

- Eléjük menjek?

- Ne! Josh megoldja. GPS nélküli kocsival mennek, mobil nélkül. - Ismét okézom, és leteszem. Ledobom a pultra a telefont.

- Mi történt? - kérdezi Mark.

- Rálőttek az öcsémre és a fiamra. Komoly embereket haragítottál magadra, ha még az én családom is veszélyben van - jegyzem meg, és elkezdem összeszedni a földre esett dolgokat. Ő egy ideig csendben áll, majd megszólal.

- Sajnálom - motyogja remegő hangon. Ahogy felnézek látom, ismét összeroppanás-közeli állapotban van, a könnyei is potyognak. Felállok, elé lépek és álla alá csúsztatom a jobb mutatóujjamat, hogy a szemembe nézzen.

- Nem a te hibád. Megoldunk mindent. De nem szeretném, ha ezen a szép arcon még többször látnék ilyen szomorúságot - jegyzem meg. - Sokkal jobban áll a mosoly. - Vigasztalni próbálom, de a helyzet intimitása gyorsan magával sodor.

Elpirul, majd hagyja, hogy finoman az arcára simítsak. Egy pillanatra lehunyja a szemeit. Ujjbegyeimmel kényeztetem édes bőrét, talán órák is eltelnek, amíg nézem, ő is engem, néha lehunyt szemekkel szusszan fel, aztán amikor kidugja a nyelvét, hogy megnedvesítse cserepes ajkit, bennem pedig majdnem elpattan valami és csókolni kezdem, gyorsan elengedem.

- Sajnálom - lépek hátrébb. - Tartozom annyival, hogy tudd, vonzanak a férfiak is, de esküszöm, nem lesz többé ilyen, nem kell félned. Nem fogom kinevettetni magam, távol tartom magam tőled- mosolygok rá kényszeredetten és vad eltökéltséggel kezdem a reggelit csinálni. Rá sem nézek inkább. Biztosan mosolyog, mert milyen szánalmas, vén buzi vagyok… - A nappaliban alszom majd, ti aludhattok a szobában, Markék elférnek egy ágyban, a másik a tiéd - motyogom zavartan.  Miért kell nekem ilyen idióta helyzetekbe keverednem?! - Amint ennek vége soha többé nem találkozunk, ne aggódj. A főnököm gyorsan megoldja majd a helyzetet.

Szánalmas vagyok… egy idióta, vén hülye!

 

Mark


- Mit szeretnél reggelizni? - a kérdés meglepő, de arca láttán megnyugszom. Komoly és mégis kedves, és mellette nem túl kíváncsi... ha megkóstolnám, tuti visszaharapna...

- Nekem mindegy – motyogok, a gépemet szuggerálva, hátha a gondolataim értelmét ott megtalálom.

- Akkor párolok zöldséget wokban. Körülbelül egy hétre elég ellátmányunk van. Ha valamire szükséged van, nekem szólj és én szólok valakinek, de ne rendelj semmit sehonnan. - biccentek, és ő eltűnik a konyhában.

Segélykérőn nézem Mr Bullt, és arcom a puha bundájához dörgölöm, és tekintetemmel a műholdas képeket nézem arról, ami a lakomból maradt. Mocorgás van ott nonstop, de tudom, hogy onnan már sokat nem mentenek meg. A biztosítónál is futok egy kört a rendszerben, de félreütök, ahogy a lábas hangosan csörömpöl a földön valahol... Ja igen, nyaraló meg nyomozó...

- Mi… miért? Mi történt velük? - rettentő sápadt zsaruka mered a semmibe, sejtem, hogy valami nagy baj lehet, és ez engem is aggasztani kezd. - Eléjük menjek? - tehát gyarapodunk, mert szerettei, gondolom miattam, bajban vannak.

- Mi történt? - halkan kérdezem, félve a választól.

- Rálőttek az öcsémre és a fiamra. Komoly embereket haragítottál magadra, ha még az én családom is veszélyben van - nem néz rám, tuti engem okol... csak pakolászik, mintha mi sem történt volna...

- Sajnálom. - dünnyögöm, de a torok-gombócomtól valahogy furán idegen a hangom. Bőgőmasina lettem... Mégis előttem terem a kékszemű angyal, és arcom felemeli, hogy a szemembe nézhessen.

- Nem a te hibád. Megoldunk mindent. De nem szeretném, ha ezen a szép arcon még többször látnék ilyen szomorúságot. Sokkal jobban áll a mosoly.

A szavak igen lassan nyernek értelmet, valahogy az adatátvitel közben zavar támadhatott, csak ezért zümmöghet valami a fejemben. Arcom felmelegszik, s puha ujjak simítanak végig arcomon. Lehunyom a szemem, mielőtt ajkait stírölném, majd visszapillantok azokba a mély kavicsokba. Pupillája tágul, írisze csillog... Csillapodni próbálok, hasztalan... Éhesen nyalok ajkamra, és egy pislantás idejére azokat a csókolni vágyott ajkakat az enyémen érzem. A szoba hőmérséklete felszökik, vagy mi kerültünk észrevétlen a sütőbe talán... érzem szívem is kerepelni, most már tuti, hogy egy őskori számítógép túlmelegedett processzorával vetekszem. Elevennek, sőt valódinak érzem magam. Illata az orromban, és minden hozzám érő részétől bizseregni kezdek alatta.

Aztán ellép, és úgy érzem, hogy a mirelit közé csaptak lehűlni. Megborzongva simítom álmatagon ajkamra ujjaim, míg hallom, hogy valamit nagyon mond... Nagyot nyelve lépek előre, hogy elárvultságomat megszüntessem egy újabb pillanatra, és a szeletelő-pucoló karra simítom a kezemet. Megszűnnek újra a hangok. A tekintetét vágyom, és értetlenkedő kékjei rámvillannak. Nem tudom, milyen lehet az arcom, csak tudom, hogy zúg a fülem, a szívem gőzgépként kalapál, és kell az az elektrosokk-szerű akármi, amit az előbb okozott.

Tudni akarom, hogy mi volt ez, és hogy ilyen-e ez mindig. Eddig miért nem hallottam ilyenről? Hol rejtegették ezt előttem? Azt hittem, bármit megtudok, amire csak vágyom. Hát ez most olyan új volt, hogy... Magyarán a képembe robbant. Még!

Beszűkül a világ, míg én hipnotizált lepkeként hajolok hozzá, és még mindig szemeibe veszve ajkaimat az övére simítom. Szemeim parancsra zárulnak le, már-már csattannak, remegve veszek mély levegőt, hogy érezzem még az illatát... Mit használhat? Tuti nem valami ,,Amazon férfi” nevű pacsulit.

Megmoccannak az ajkai, de a betűi nyelvén halnak el, ahogy az enyémet szájába csúsztatom. A kalapáló szívemet már biztosan ő is érzi a sejtjeiben. Felém fordul, egy pillanatra vállaimra markol, nem fájdalmasan, de férfiasan keményen, és halk nyögésem már a levegőt cirógatja. Árva szám duzzadtra csókolva várja a folytatást, ami nem jön. Újabb mély hangözön érkezik, én közben az ajkamat végignyalom, ottmaradt ízét még onnan lelopva, és beharapom.

 

Csak a száját látom, amíg meg nem fordít, és kissé kitaszigál a konyhából. Pilledten telepedek le a kanapéra, kigombolva kissé ingemet. Úgy tűnik hőségriadó van... a kanapé karjára hajtom fejem, a hozzám gömbölyödő macsekot gépiesen simogatom, míg hallgatom a konyhából szűrődő zajokat. Ugye ez azt jelenti, hogy... amicsodátis?

Nemsokára felkábulok, lecsillapodok, legalábbis már nem akar a gyomrom a szobában keringőzni a zsigereim helyére költözött rejtélyes hangyarajjal, és levegőt is normális ütemben kapok. Felpillantok a belépő nyomozóra, aki gőzölgő tányéron hozza a reggelit. Arca zárkózott, amíg tálal, leül, eszik. Felkelve én is tányért ragadok, majd hümmögve honorálom a kaját. Ez valami mennyei, pedig nem vagyok nagy egészséges táplálkozó, lévén gasztronómiai tudásom a mikrónál kimerül. Boldogan nyammogok ültömben, olykor krumplival etetve a tolakodó és méltatlankodó sötét árnyékomat, és újra végigmérem az előttem ülőt. Mit rejtegethet még? Miben lehet ilyen tökéle... oh... uh! Mikor is jönnek a rokonai? Talán ők készségesebben válaszolnak majd...


Alx


Mintha nem is mondanék neki semmit, eltökélten lép előre. Már csak azt érzékelem, hogy a karomra simít.

Mit akarhat?

Ahogy ránézek, szinte süt belőle valami… olyan vágy él a szemeiben, mintha évek óta nem elégítették volna ki. Az viszont lehetetlen. Egy ilyen szépséget biztosan szeretett már valaki. Éjszakákon keresztül… forrón… annyira, hogy sikoltozva élvezzen el újra és újra, miközben végigcsókolom a testét, kezeimmel kényeztetem, majd lágyan hatolok testébe. Először csak az ujjaimmal… finoman, de így is fájdalmas könnyek szöknek ki csodaszép szemeiből. Odahajolva nyalom le a sós cseppeket. Hamarosan elérkezik az idő. Lábait széttárja nekem, és én kínzó lassúsággal merülhetek el teste szoros forráságában. Nyögve, sóhajtva, csókolva, ahol csak érem.

Mint az ajkát most… ahogy felém hajol. Tagom már fájón lüktet korábbi álomképem miatt, és közelsége sincs rám nyugtató hatással most. Csend. Vágni lehet a csendet. Szólnék, próbálnék, hogy nem szabad, de ajkaim elnyílását gonoszul kihasználja, és kis nyelve lándzsaként hatol számba. Az érzésre olyan forró lesz minden, mintha égne a kis ház.

Egy másodperc alatt józanodok ki, ahogy combja férfiasságomhoz ér. Túl édes… túl jó, és nekem nem lesz erőm visszakozni, pedig tilos. Nem… nem lehet.

Szinte fizikailag fáj, ahogy eltolom és a konyhából is kitessékelem.

- Ezt nem szabad. Én öreg vagyok… - suttogom, majd visszamegyek konyhai magányomba. Késztem a reggelit és lenyugszom. Ajkaimon érzem az ízét, férfiasságomon combja érintését… szinte fáj. De nem szabad. Öreg vagyok, ő fiatal, ez tilos. Hogy nézne ki…? Még ha akarná is. Talán az apja is lehetnék.  Nekem kell józannak maradnom, ő egy hormonoktól fűtött, ezek szerint minimum biszex fiatal fiú. Én vagyok az öregebb. Nekem kell eltolnom, ha ismét rátörne. De nem fog…

Kiviszem a kész reggelit, és nem is nézek inkább rá. Nehezebb lenne úgy.

Mikor végzünk az evéssel, kénytelen vagyok ránézni, hiszen hozzá akarok beszélni.

- Kimegyek a kertbe, muszáj edzenem, ma reggel nem futottam. Nem gond?

- Nem, menj csak - mosolyog most ő rám, aggasztóan mélyre gombolt inggel. Mellkasa olyan nagyon vonz, mint bogarat a méz, de nem szabad.

Elindulok hát a kert felé. A teraszról pont idelátni, és ahogy elkezdem, tíz perc múlva már kint ül, biztos élvezi a kellemes napsütést. Jó idő van.

Én csak edzek. Mozgok, ahogy tudok, egészen le is izzadok. Amikor megunom, hogy a pólóm akadályoz a mozgásban, eldobom. Egész elfelejtem, hogy ő is itt van, csak élvezem az izzadt mellkasomat simogató, langymeleg szellőt. Az erre a célra itt hagyott, öreg, de masszív fatörzset ütögetem, kitöltve rajta minden dühömet.

 

Fogalmam sincs, mennyi idő telik el, hogy pontosan mióta edzek idekint, de amikor már fáradok, és szuszogni kezdek, hirtelen megint rossz irányba futnak a gondolataim.

Ott, azon a kis füves részen… eldugva mindentől. Oda vinném ki. Szeretném… egész nap csak simogatnám, csókolnám, újra és újra kényeztetném…

 

Ismét keményebben kell folytatnom, ahogy visszazökkenek, és megint elkezdett felizgatni a gondolat.

Eddig olyan jól elvoltam így, minden nélkül, szex nélkül, felálló hímtag nélkül. Erre jön ő, és elemi erővel robbantja szét a gátat, amit olyan gondosan építettem.

Amikor végre elég higgadtnak érzem magam, már majdnem dél van. Felkapom a pólómat a földről, végigtörlöm magam, majd felpillantok a teraszra. Még mindig ott ül és engem figyel.

- Ebéd? - kiabálok fel.

- Igen, már fél kettő van - feleli. Hm, elszaladt az idő. Mosolyogva indulok felfelé. Nyugodt vagyok. Minden rendben.

- Előtte bemegyek zuhanyozni - kiabálok ki neki, de meglepetten látom, hogy már a nappaliban van. Hm, gyorsan költözik.

- Oké.

- Van a fagyasztóban egy piros zacskó. Ha megkérlek, kivennéd olvadni Csirkemell filé van benne. Csinálok neked tejszínes csirkét, az a specialitásom - mosolygok rá. Ezt is okézza, én meg indulok zuhanyozni.

Ahogy belépek és meglátom a zuhanykabint, rögtön az jut eszembe, hogy milyen lenne nekidönteni a falának, belülről, miközben ránk zúdulna meleg víz, szeretni, magam körül érezni forróságát…

Szinte dühöngve dobálom le magamról a ruháimat, és megnyitom a vizet. A rádiót bekapcsolom, szóljon valami, ne hallja odakint, amit készülök tenni.

 

Ahogy testemre folyik a víz, kezemben lüktet tagom, elszégyellem magam, de még ez az érzés sem tudja elmulasztani…

Gyorsan csinálom, igyekszem nem sokáig hőzni vele az időt.

Percekkel később sóhajtva élvezek el és azonnal hagyom is a víznek, hogy lemossa rólam a mocskomat. Tekintetem az ajtó felé siklik.

Azonnal eszembe jut: Josh jelezte, hogy nem zár rendesen.

Atyaisten! Ugye nem hallott vagy látott semmit?! Ennél nem tudok komolyabb szégyenbe kerülni… be kell ezt fejeznem. Ha ideérnek Joshék, Mark visszahúzó erő lesz. Ez biztos. A fiam mindig észhez térít, hiszen van egy olyan idős gyermekem. Nem akarhatok semmit egy körülbelül vele egykorú sráctól. 


Mark


Evés után a drága jó zsarukám felvezeti a programot és úgy lőn. Legeltethetem a szemeimet a ragyogó időben nem csak a mezőn-tájon, bogarantyún, hanem Rajta is. Lekerül a póló, és kis híjján szörnyethalok, amíg próbálom a létfontosságú szerveimet rendeltetésszerű használatra bírni. Hogy lehet valaki ilyen... ilyen izmos? Hol rejtegette ezt eddig? Vajon a combja milyen? Egy picikét fordulj ide, csak a kedveméé... Nyööhh....

Ha most szűkölve alá vetem magam, az előbbiekből kiindulva újra elbukna a parancsfájl. Nem jól van ez bekódolva. A helyes programozáshoz este el kell kérnem a kézikönyv megfelelő oldalait. Az erkölcse és az önmegtartóztatása nem csak nagy, de kemény is. Kemény... ohh... nenene. Error, hibaüzenet! Stop!

Inkább kihozom a kütyümet, és azt nyomkodom ürügyként, persze végig azt lesem, mit csinál. Nyúlnak az izmok a bőr alatt. Ősz hajából ítélve korát magasra taksálnám, de bőre alig ráncos, szinte 40 sem... Energetikus mozdulatok, amik kissé félre kanyarítják a gondolataimat, és a gerincem mentén végigbizserget... Vajon kukkolónak számítok? Döng a föld és a fa ahogy hozzáér. Könnyedén eltörhetne... és ugyanakkor megtarthatna, ha zuhannék.

Szemeim dörgölve próbálom a rózsaszín képernyőt a reálisra váltani, hasztalan. Biztos volt felesége, ha van fia, nem? Valaha biztosan szeretett, és egész volt... Mi a büdös routert keresnék én nála? Egy tojáshéjas kis csibének tart, a télapós mosolyát villogtatja felém... ami megtörtént, gondolom csak valami... napszúrás. Így van. Van egy fia. Jó karriere van. Marha jól néz ki. És hogy nem várják, nem jelenti, hogy nincs kiszemeltje, akit kedvel. Akivel éjjelente...

Fordul felém, fel se tűnt, hogy már mennyi az idő. Hogy lehet elpocsékolni vagy 4 órát csak azzal, hogy bámulok egy férfit! Mert én egy kisfiú vagyok, ő meg egy érett férfi, aki nem packázik, vagy bizonytalankodik. Látom ám rajta, hogy ő az a komoly típus, aki ha lecsap, akkor a 3D-ből matrica lesz. Védelmező, aggódó, hiszen a konyhai telefonja alatt...

- Ebéd? - hangja kirebbent a szaladgáló gondolataimból.

- Igen, már fél kettő van – mosollyal indul felém. Egy pillanatig felrémlik bennem, hogy imádnám, ha naponta ezt csinálhatnám. Nézni, ahogy edzik, aztán idejönne és talán csókolgatna utána...

- Előtte bemegyek zuhanyozni – feltápászkodva mászok a házba, megnyomorgatva még Bullt, és közben a kedvenc csokiszeletemet nyammogom.

- Oké. - szerencsére nem úgy tűnik, mintha meghallotta volna a róla szóló zuhanyzós fej-filmemet. A retinámon vetítik széles vásznon, és szárad a szám tőle... inni kell.

- Van a fagyasztóban egy piros zacskó. Ha megkérlek, kivennéd olvadni Csirkemell filé van benne. Csinálok neked tejszínes csirkét, az a specialitásom.

Azzal a mosolyával, ami bizonyosan egy Hawaii szörfösről lett lelopva, bevonul, és én csak igenezni tudok utána. Hallom a kattanást, majd a rádiót... sóhajtva dőlök az ajtófélfának. Csak elég lenne odamenni, és azt kiabálni, hogy valamit láttam odakint. Meztelenül rontana ki, és... Fuldokló, csuklásszerű nyögést hallatva temetem magam a fagyasztóba derékig. Aztán mélyeket lélegzek és ventilálok, hogy kapjak levegőt.

- Megvan?

Megrezzenve egyenesednék fel, persze beverem a fejem. Halkan dörmögök valamit a settenkedő macskákról, míg egyik szemem leszorítva – és nem a könnyeket vissza -, durcásan csücsörítve kihátrálok fenékkel a fagyasztóból, és a hajam borzolva dörgölöm a fejem tetejét. Arcom tuti olyan vörös, mint a kifelé jövet alibiként felkapott piros zacsi. Marhára remélem, hogy hús van benne, nem mondjuk eper... oh, eper...

- Tessék...

Remegő hangon, vérvörösen nyomom a meghökkent kezébe az ujjaim lefagyasztó csirkét, és kihajózok a konyhából. Ki a verandára. Aztán pár perc csillapodás után remélhetőleg elég higgadtan kanyarodok a fürdőbe, meglesni az új púpomat. De a fürdőben pofán csak a kellemes pára, és a tömény Axl illat. A küszöbről tolatok vissza, és a hátam a csukott ajtónak vetem, lehunyt szemmel mélyeket lélegezve, de késő. Érzem az illatát akkor is.

- Minden rendben?

Bulltól ellesett igen ártatlan képet vágva hevesen bólogatom a tincseim az arcomba. De közben úgy sóhajtozok, mint a sztetoszkópos vizsgálatkor az orvosnál. Csak akkor lassulok le, amikor eltűnik az ajtóból, és csak remélem, hogy nem figyel. Állok percekig az ajtóban, szorongatva a kilincset, míg rá nem szánom magam, és a kanapéra kucorodva bele nem temetem magam a gépembe. Az reális, logikus, és kiszámítható. Kedvenc ismerősömmel játszok egy kört a hack-világban, s miután az orrára koppintottam megint, csak ülök a gép előtt, hallgatva a megnyugtató zúgást, és a fülembe duruzsoló zenét. Megnyugtató. Nem kell semmi másra sem gondolnom.

Finom illatok rántanak a való világba, így a konyhába somfordálok, és a sülő husikat veszem szemügyre, közelebb hajolva, és szippantva a finom illatukból. Bekíváncsiskodok a fedők alá, köretet, meg ilyesmit találva. Mosolyom kiszélesedik. Igen régen nem ettem már házi kaját. Mert ugye a saját kis kokszom, amit jobb híjján tükörtojásnak hívok, az nem ilyen. Sőt. Megkordul a gyomrom.

- Teríts meg amíg tálalok.

Buzgón startolok, pakolok, s az elém kerülő tányér tartalmát szinte lefolyva a székemről fogyasztom el. Jóllakottan paskolgatom a pocakomat, szélesen mosolyogva a nyomozómra.

- Ez nem csak frenetius volt, hanem tökéletes. Gondolkoztál már, hogy felhagy a rendőrösdivel, és beállsz, mondjuk hozzám szakácsnak? - nyalogatom a szám szélét.

- Még nem, de majd megfontolom. - játékos mosolyából tudom, csak blöfföl. Lebiggyed a szám.

- Kár. - szusszanva nézek körbe. - Segítsek elpakolni? Mosogatni azért még tudok. - oldalra billentem a fejem, míg a tányérom és az evőeszközöket összepakolom.

- Nem. - ej, ez de gyors volt. - Majd én elpakolok. Nemsokára úgyis jönnek az öcsémék.

Hát persze. A család. Akik bizonyosan szeretik őt és viszont. Hiszen olyan... Úgy beszél róluk! És gondolom, mindenki a saját házából jön... megreped a mosolyom, így inkább ásítást imitálok. Megvárom, míg felém fordul, én meg egy sokkal... kisebb, mondhatni alig látható mosollyal nézek rá.

 

- Én addig lepihenek. Nem szeretek ülve aludni...

Azzal hónom alá csapom a ketyeréimet, és mielőtt a konyhából visszatérne a másik forduló edényért, mögöttem porfelhő, én meg a hálóféle ajtajának dőlve nyeldekelem a könnyeimet. Szipogva pakolok le, majd leveszem az ingemet a székre terítve lazán, a nadrágot is, és a paplan alá gömbölyödök, fal felé fordulva. Fene... nem akarok aludni. Görbítve ölelem magamhoz a párnát a paplan alatt, és elsiratom az életem elveszett és sosevolt dolgait. 


Alx

- Megvan? - lépek mögé. Nem fogok rákérdezni, hogy látott, hallott-e valamit. Úgyis észreveszem, ha igen.

A jelekből ítélve beverte a fejét. Hm. Megijedt valamitől a fagyasztóban…? - Tessék...

A kezembe nyomja, majd kiront. Veranda, majd fürdő sorrendben cikkázik a lakásban. Miért viselkedik ilyen furán?

- Minden rendben?

Hatalmas, édesen ártatlan, szinte megrontanivaló szemekkel pislog fel rám.

Én a konyhában keresek valamit, hogy ne kelljen nézni, mert ha nézem, kívánom. Ha kívánom, feláll a f… ha feláll, meglátja, ha meglátja, kiröhög, ha kiröhög… najó. Elég.

 

Hamarosan elkészül minden, ő pedig ekkor bukkan fel szaglászni.

- Teríts meg, amíg tálalok.

Már megy is, és olyan idilli kezd lenni, hogy kedvem lenne valami rosszat csinálni, vagy valami gonoszat mondani, hogy rontsak a hangulaton. De nem teszek semmit. Csak… eszek. - Ez nem csak frenetikus volt, hanem tökéletes. Gondolkoztál már, hogy felhagy a rendőrösdivel, és beállsz, mondjuk hozzám szakácsnak? - kérdezi jóllakottan.

- Még nem, de majd megfontolom. - Vigyort villantok. Nem gondolja ő sem komolyan. Csak kedves.

- Kár. Segítsek elpakolni? Mosogatni azért még tudok. - MI?! Az kéne még, meg egy talicska kölyökmacska!

- Nem. - Hogy még közben is a közelemben legyen? Nem szenvedek így is eléggé…? - Majd én elpakolok. Nemsokára úgyis jönnek az öcsémék. 

- Én addig lepihenek. Nem szeretek ülve aludni...

Már hussan is.

Sóhajtok, és nem zavarom, minden zajt igyekszek kiiktatni. Nem akarom felkelteni, jót tesz neki az alvás. 

 

 

 

Halkan mosogatok, és mivel nem tudok jobbat, késztek négy nagyadag pohárkrémet, minden van hozzá. Mire felkel, és Markék ideérnek, addigra elkészül e is, összeáll a hűtőben.

Mikor elkészülök, lekészülök a nappaliban, és annyira kényelmesnek érzem most a kanapét, hogy elszunyókálok én magam is.

 

Arra kelek, hogy megáll egy autó. Biztos, ami biztos, pisztollyal a kezemben megyek ki, de azonnal el is teszem, mikor kiszáll Josh és Mark.

- Ahh, végre, elültem a seggem - morog Josh. - Még a tiédet is, Mark.

- Végignyafogtad az utat, most menj szépen és sírj a testvérednek, én addig élvezem a csendet - morog vissza Mark. Mosolygok. Mintha semmi sem történt volna. Mondjuk már voltunk hasonló helyzetben, Josh-t egyszer hason is lőtték régebben.

Felérnek, én pedig megölelem őket.

- De jó egyben látni titeket - sóhajtok fel.

- És hol a kis bajkeverő? - kérdezi Mark.

- A hálóban, ebédeltünk, ő lefeküdt. Ti ettetek? Vagy van maradék… - mondom, miközben befelé megyünk.

- Vettünk még otthon kaját, azt ettük út közben - jegyzi meg Josh. - És ő ki? - bök a macskára.

- Öhm, a nevét teljesen elfelejtettem. De Mark macskája - jegyzem meg. - Így hívják a tanút is.

 

Csendben ülünk és beszélgetünk a teraszon, amikor meglátom, hogy szemét törölgetve előbukkan. Épp beszéd közben vagyok, de gondolkodás nélkül fejezem be, és rohanok be. Csak nincs baj?

- Mi történt? - lépek elé.

- Ah, jó reggelt - mosolyog fel rám. Mosolya és elaludt, kócos haja,párnától gyűrött arca automatikusan mosolyt csalnak az arcomra, és már nyúlnék, de nem teszem. Ő meglepve néz rám. Nem szabad, hogy rájöjjön, meg akartam simogatni.

- Egy… bogár volt - füllentem.

- Uhm, oké. - Az arcát törölgetve indul a mosdó felé, én meg vissza a teraszra, ahol Josh és Mark is meglepve néznek rám.

- Ez meg mi volt? - kérdezi Mark.

- Mi? - kérdezek vissza. Fene, észrevettel valamit?

- Majdnem megsimogattad - kotyog bele Josh. - Csak nem bejön a srác? - vigyorog rám. Zavarban vagyok…

- Csak aggódom érte! Nem aggódhatok anélkül, hogy bármit beleképzelj?! - Eszembe jut minden. A csókja, az íze… uramisten. Nekem bejön a srác…

Szótlanul indulok be a konyhába. Közben majdnem nekem szalad Mark, így mégis visszafordulok, és kikísérve bemutatom.

- Tony Markson, ő itt az öcsém, Josh Henderson, és a fiam, Mark Henderson. Beszélgessetek, hozok egy kis desszertet - jelentem be és még mindig zavartan rontok a konyhába.

Tenyerembe temetem az arcom.

Hogy lehetek ennyire idióta?! Komolyan…

Tíz perc, mire összeszedem magam, további öt, mire mindent összekészítek, és egy nagy tálcára pakolva viszek ki mindent, üdítőt, poharakat és a pohárkrémeket is, tejszínhabbal, eperből és banánból készült díszítéssel, hiszen benne is ezek vannak.

- Wow apa, ez nagyon jól néz ki - csillannak fel Mark szemei.

- Ja, és képzeld, a kis vendégeddel tök jól el lehet dumálni - szólal meg Josh. - A tejszínes csirkéd például elvarázsolta - vigyorogja. Mi… miért érzem kétértelműnek?

- Inkább egyél - morgok rá. - Kis hülye - teszem még hozzá szimpla szeretetből, mire felnevet mindenki, én magam is. Megint túl idilli minden.  Pláne, mikor a tekintetem Tonyra… Markra téved, és olyan erotikusan nyalogatja le az epret, hogy… menten elcseppenek. Pláne mikor a szemembe néz és elmosolyodik…

Atyaúristen. Bele fogok ebbe bolondulni.

De nem szabad! Túl fiatal, és amúgy is megfogadtam, hogy tilos.


Mark


Hangokra riadok fel a saját kis sebnyalogatásomból, és álmomból. Ergo elaludtam önsajnáltatás közben. És nem a közelből jönnek, így valószínűleg nem a szobába rontottak be. Tehát megjöttek a vendégek. Vagyis a lakók... mert akiknek van háza, azok lakók. Én mit csinálok?

Hülye gondolataim elhagyva mászok ki az ágyból. A szemüvegem levadászom, és kifelé támolyogva a szobából megnyomorgatva a macsekomat kilépek a teraszra. Hárman ülnek ott, mégis a tekintetem egy szempár vonzza, aki már siet is felém, fura fénnyel villogtatva lélektükreit.

- Mi történt? - és előttem áll, érzem az illatát, vágyom csókját... oóóó!

- Ah, jó reggelt.

Mosolyommal próbálom a vörös szemeim ellensúlyozni, nem akarok kripli benyomást kelteni. És lám, az ajkai ellágyulnak, keze felém nyúl, de gyorsan abba is hagyja. Pislogva nézek rá, szuggerálva, hogy fejezze be a mozdulatot. Jóreggelt puszit vagy valami...

- Egy… bogár volt.

- Uhm, oké.

Értetlenül vetek még egy pillantást a vendége... izé, a fiúkra, majd eltűnök a mosdóban. Realizálnom kell, hogy ez egy másik világ. Mosolyra fel, és igyekezzünk ne defektesnek tűnni. Kifelé engem amúgy összeszed a nyomozókám, … merthogy most rám vigyáz, és így az enyém vagy mi.. és követve őt a teraszra megyünk bemutatkozásra.

- Tony Markson, ő itt az öcsém, Josh Henderson, és a fiam, Mark Henderson. Beszélgessetek, hozok egy kis desszertet.

Gyors bemutatás, és eltűnik a kékszemű szörfös a konyha tájékán, én meg pislogva fordulok meg két igen kíváncsi szempárba ütközve. Az egyiknek barna a szeme, a másiknak meg olyan kék, mint Axlé.

- Öhm... heló. Hívjatok csak Marknak. - pislogok, mire elég hasonló mosolyra húzódik a szájuk. Miért van nekem rossz előérzetem?

- Inkább Tony. Merthogy ez a név az összeesküvők körében már foglalt. - felkúszik a szemöldököm. - Csüccs. - és úgy lőn. - Szóval bejön Axl?

-Énöhánemcsakegykicsitnemistudomtalánmertolyan...- vörösen darálom, mielőtt csattan az állkapcsom. Ebből nem fognak érteni, máskülönben meg ők a kézikönyvecskéim Axlhez.... - Hát fogalmam sincs...

-Ó tényleg?

És kérdések záporát kapom a nyakamba, aminek a végén elégedetten dőlünk hátra, egy kicsivel ugyanis beljebb vagyunk. Nem tudtam meg sokat Róla, ők sem rólam, s mégis... vagy csak én beszéltem eleget magam helyet... öh... másról, ami kimerült a kék szemekben és a karokban, meg a jellemben, amit kifürkésztem... És még nem tudom, hogy érdekeink közösek-e, merthogy az oké, hogy az én zsarukám csak fiúkra bukik, és láthatóan tényleg nem az a csapongó alak, aki komolytalan dolgokba harapdál ide-oda. De kellek neki? Bizonytalanul pillantok a kilépő Axlre.

- Wow apa, ez nagyon jól néz ki. - irigylem a családot így elnézve.

- Ja, és képzeld, a kis vendégeddel tök jól el lehet dumálni – próbálok nem elvörösödni, és közben a finomságba bújni, mire bokán rúgnak az asztal alatt. - A tejszínes csirkéd például elvarázsolta.

- Inkább egyél. Kis hülye.

Játékos ugratás, és nevetnek... Nálunk ilyen miért nem volt sosem? Bátorító hunyorgatásokat kapok az asztal túloldaláról, így igyekszem egyszerre enni is... ,,édesen” és közben meg mosolyogni meg mitis. Legalább tudom, hogy mi lehet a legnagyobb gondja a mögött az okos homlok mögött. Semmitmondó beszélgetés kezdődik, én pedig csak hátradőlve figyelem őket. Repkednek a viccek, saját szóhasználat, és kódolás, félmondatokból rakom össze a kép hiányzó darabkáit.

- Na és milyen a te családod, Tony? - egy pillanatig nem tűnik fel, hogy engem kérdeznek, csak hogy mindenki engem bámul, így felrezzenek... ja, Tony, az én vagyok. Pislogok.

- Ööö... nagy... ? - kérdéssé alakul a kijelentés, mert nem igazán tudom, hogy mennyit meséljek. Nem túl kedvenc téma.

- Szülők, tesók, rokonság... - harap Mark egy nagy gyümölcsbe, majd a tejszínhabot lekanyarítja a szájáról.

- Van. - biccentek, kissé megszeppenten, amíg a házból kiszökött Mr Bull meg nem ment. - Ő itt Mr Bullshit. A macsekom. A családom. - vonok vállat, mert hát tényleg így van. - Túl sokan vagyunk, hogy mindenkire jusson idő, így én a kütyüimmel nőttem fel, házasodtam, és éltem. Most már nem, mert nincs házam, de majd valamelyik tesómnál...

- Hány tesód van? Mert én meg egyke vagyok... - kérdez Josh, én pedig egy pillanat múlva válaszolok.

- Azt hiszem... Vagyis nem hiszem, hanem tudom... Heten vagyunk. Én vagyok a legkisebb.

- Ó, akire mindenki vigyáz, mi? - barátságos Mark mosolya, mégsem mosolygok vissza, hanem a kedvenc, megnyugtató kékeimet keresem.

- Gondolom. -felállok hirtelen - Elpakolok...

Azzal választ sem várva felkapom a tálcát, és eltűnök a konyhában az üres edényekkel, és mosogatni kezdek. Alaposan, egymás után mindent, amíg a kavargó gondolataimat rendszerezni tudom. Olyan meghittek így együtt, odakint...

- Segítek.

Mély hang szól mellőlem, meglepetten pillantok fel a szemüvegem kerete felett, és a térdremegtető kékekbe botlok. Visszakapom a tekintetem a pohárra, de késő, ripityomra törik a mosdóban. Felsóhajtva szedem ki a nagyobb cserepeket, elhessegetve a segíteni nyúló kezet, és a vérző ujjamat lenyalintom, majd a számba kapom. Nem mulasztom el észrevenni a minden mozdulatot követő íriszeket. Sietve fordulnak, és tűnnek el valamerre a mosollyal együtt, én meg egy kesztyűt ragadva szedem ki a többi cserepet, és kidobom, majd leáztatom a kezemet. Még mindig szúr.

- Gyere ide.

Csüccsen le zsarukám a székre, én meg odaállok. Kezem a meleg tenyerébe veszi, és egy tűvel nekiáll kibányászni a szilánkot, amíg én az orrom ráncolom. Fáj. Végén kapok rá egy fertőtlenítést, egy ragtapaszt, és egy puszit. Én pedig elmosolyodva pillatok le a kezem eleresztő, és sietősen pakoló Axlre.

- Köszönöm.

- Szívesen.

Válaszolja ide sem nézve, rám se fütyülve, amíg le nem hajolok, és egy gyors puszit nem nyomok ajkaira. Szendén mosolygok rá, majd elfordulva megyek törölgetni, hogy a nagy mosolyom ne buktasson le. 


Axl


- Na és milyen a te családod, Tony? - kérdezi Mark kedvesen, mikor megunják a poénkodást.

- Ööö... nagy... ? - Ahh, még így is milyen édes…

- Szülők, tesók, rokonság... - fejti ki Mark.

- Van. - Megjelenik a macska. - Ő itt Mr Bullshit. A macsekom. A családom. Túl sokan vagyunk, hogy mindenkire jusson idő, így én a kütyüimmel nőttem fel, házasodtam, és éltem. Most már nem, mert nincs házam, de majd valamelyik tesómnál... - Kicsit megszakad a szívem, ahogy hallgatom. Borzalmas lehet ennyire egyedül lenni.

- Hány tesód van? Mert én meg egyke vagyok... - kérdezi Josh.

- Azt hiszem... Vagyis nem hiszem, hanem tudom... Heten vagyunk. Én vagyok a legkisebb.

- Ó, akire mindenki vigyáz, mi?

- Gondolom. Elpakolok...

És már bent is van.

- Na, hogy akarsz vele összejönni? - kérdezi Josh.

- MI?!

- Apa, ne nézz senkit hülyének. Rá vagy zakkanva, ő meg láthatóan rád.

 Erről beszélni is felesleges. Én öreg vagyok, hogy nézn ki? Az apja lehetnék. Nem akarok erről többet hallani. - És már megyek is utána.

- Segítek.

A hangomra valamiért megrezzen és elejt egy poharat, ami elvágja az ujját. Már fordulok is ki a fürdőbe, hogy behozzam a sebtapaszt, majd leülök a székre. 

- Gyere ide - kérem, és meg is teszi.

Tűvel szedem ki a benne maradt üvegdarabot, majd beragasztom, és valami önkéntelen reflex miatt adok egy puszit is neki. Mikor ez leesik, gyorsan elengedem és sietve pakolni kezdek. Bár nem tudom, mit remélek… hogy mem veszi észre?

- Köszönöm.

- Szívesen.

Hirtelen lehajol és a számra puszil.

 

Teljesen lefagyva figyelem. Egészen addig, amíg nem áll vissza a mosogatóhoz.

- Hagyd. Majd én befejezem, ülj ki a fiúkhoz.

Bólint és már megy is, nekem pedig van időm gondolkodni.

Tetszem neki? De mi tetszik neki rajtam? Öreg vagyok… mit akarhat tőlem, egyáltalán nem értem. Tény, hogy annyira tudnám szeretni, mint soha senkit. Mint előtte senki mást… Minden pillanatban kényeztetném… de nem szabad. Megfogadtam, hogy soha nem lesz már senki. Hiába jött most és forgatott fel mindent, nem szabad. Fogadalmat tettem, és ha nem így lenne, akkor is negyvenkilenc éves vagyok. Sokkal fiatalabb. Hogy néznénk ki együtt? Én őszülök, ha a genetika jól jár akkor hat év múlva elkezdek ráncosodni. Ő akkor talán még harminc sem lesz. Akármennyire szeretném, halva született ötlet. Rövid úton rájönne, hogy nem vagyok neki elég, még ha eleinte boldogok is lennénk. Félrekacsintana, ami neki kellemetlen lenne, nekem meg fájdalmas. Job ez így, azt hiszem.

- Hülyeségekre gondolsz, apa - szólal meg mögöttem Mark.

- Mi? Honnan… - kérdezném, de leint.

- Ismerlek már, tudom, hogy mit gondolsz. De hidd el, Tony jó srác, és egyedül van, mint a kisujjam. Miért félsz? - lép közelebb.

- Nem félek, csak… nem akarom. Öreg vagyok, Mark. A fiam lehetne. Hogy néznék ki mellette?  Mint az apja. Kellene a kellemetlenség, hogy rákérdezzenek, hogy az apukád mitől változott meg ennyire, ha együtt sétálunk? Mi van, ha elkezdek ráncosodni, és… - Egyik ujjával beragasztja a szám.

- Te akkor is rohadtul dögös leszel - kacsint rám. - Na, megyek vissza, csak gondoltam megnézlek.

 

És már megint egyedül maradok. Mielőtt kimegyek hozzájuk, összerakom magamnak a nappalit, de ahogy kilépek, Josh szólal meg.

- Te alszol a szobában. Mi alszunk a nappaliban. Jobb lesz így. Figyelj rá te.-. Meglepve nézek rá, majd Tonyra.

- De…de megígértem neki, hogy nem leszek  a közelében… - jegyzem meg.

MI a fene folyik itt?!



Mark


- Hagyd. Majd én befejezem, ülj ki a fiúkhoz.

Kimászok a teraszra, és a ,,fiúk” megajnározzák a bibimet, tervezek szőnek, és én meg vörösen ülök a széken, és mélyen hallgatok. Én még csak egy lánnyal voltam, én... ehhez nem értek! De hallgatok, mielőtt újabb okot szolgáltatok itt a Henderson családnak a... nem is tudom mire. Én csak magamnak is akarok egy ilyen családot. Olyan nagy kérés? Nézem, ahogy apjához hasonló ruganyos léptekkel megy Mark az apjához, Josh meg anekdotázik a család legszebb pillanataiból, így nevetve kényelmesedek el, Bullt simogatva az ölemben.

Szóba kerül a család, habár én keveset nyilatkozok, és a gépeim, amiről órákat, sőt napokat tudnék megállás nélkül mesélni. Beleéléssel ecsetelem a legújabb programokat, és együtt szidjuk a lefagyós gépeket.

Hármasban várjuk meg a kilépő Axl nyomozót, és még le se ül, Josh máris ahogy ő hívja, a Terv A-t lépteti életbe.

- Te alszol a szobában. Mi Tony-val alszunk a nappaliban. Jobb lesz így. Figyelj rá te.- a kékek rámsiklanak, igyekszek semmilyen arcot vágni.

- De…de megígértem neki, hogy nem leszek a közelében…

- Engem nem zavar. - vonok vállat, nemtörődöm kortyolva a poharamba, és tovább cirógatva Bullt.

- De...

- Nagyobb biztonságban érzem magam, ha a közelben vagy.

Nem törődök Axl mögött fellendülő hüvelykujjak csoportjára, hiszen ez így igaz. A többieket nem ismerem, de az ő illata képes lecsillapítani.

- Apa, csak törődj bele. Te vigyázol rá, maradj is vele.

- Rendben. - Dörmögi a nyomozóm morogva eltűnve a házban újra. Aggódva nézek utána.

- Nyugi, csak parázik, olyan, mint egy kort tévesztett lovag. - mosolyog felém Mark, én pedig felállok biccentve.

- Megyek zuhanyozni, addig ágyazzatok meg vagy ilyesmi.

Látok két tekintetet összevillanni, de nem foglalkozok vele. Eltűnök a fürdőben. Előbb a hűs vizet nyitom meg, hogy a közös szobában alvó gondolatokat elhajtsam, majd kellemesen melegre állítom. A gőz felcsap, én pedig hajat mosok, és háttal az ajtónak állva élvezem a vízpermetet.

Visszaidézem a csókját, az illatát, habár orgona tömény illata terjeng a fürdőben. Mégis, érzem a férfias, és jellegzetes illatot, hallom a döngő lépteit, már-már látom a kékjeit villanni, vágytól tányérnyi pupillákkal, duzzadt ajkakkal...

- A rózsaszínt?

Mély hang valóban szól mögöttem, és a vállam felett hátrapillantok. Kissé homályos, de a fehér haj, és a görög szobrokat lepipáló test nem Marké. Fókuszálnom sem kell, tudom, hogy ő az. Megfagy a pillanat, kívánom, bár látnám az arcát. Biztosan zavarban van... A gondolat egy mosolyt csal számra.

 

- Ellenőrzöl, vagy csatlakozol, Axl?

Kissé felé fordulok, oldalra billentve a fejem, és a vizes tincseket kisöpörve arcomból, és kívánom, bár közelebb jönne, hogy lássam az arcát.  


Axl


- Engem nem zavar. - Mi ez, már komolyan?! Miért nem zavarja?! Jó, ne zavarja, de legalább érdekelje!

- De...

- Nagyobb biztonságban érzem magam, ha a közelben vagy.

De én ezt… miért nincs beleszólásom?!

- Apa, csak törődj bele. Te vigyázol rá, maradj is vele - okít ki Mark.

- Rendben - morgom és bemegyek a szobába, átpakolva a cuccaimat a hálóba.

Pakolászok, amikor bejön Mark.

- Apus, nincs kedved kihozni nekem a testápolót? - kérdezi, de már indulok is.

- Melyiket?

- A rózsásat - szól vissza.

- Milyen rózsásat… - morgom magamban és benyitok. - A rózsaszínt?

Mi… miért folyik a…

Mit keres itt Tony?!

- Ellenőrzöl, vagy csatlakozol, Axl?

 

Ahogy hátrapillant, minden gondolat kiröppen an fejemből. Csak nézem, hogy mennyire félelmetesen szexis így. Hogy mennyire vonz, hogy mennyire akarom.

Ruhástól lépek be a kabinba mellé, és egy mozdulattal, de a lehető legfinomabban nyomom neki a csempének.

- Axl… - suttogja, de nincs ideje mondani semmit. Állatokat megszégyenítő vadsággal tapadok ajkaira, nem foglalkozva most semmivel. Most csak testek vagyunk. Egymásra nagyon vágyó testek.

Csókolom, simogatom, ahol csak érem, amíg kezembe nem akad férfiassága. Nem törődök semmivel, semmi megszégyenülési érzet nincs bennem, térdre ereszkedem és az ajkaim közé fogadom.

Lassan szeretném, de nem tudom. Nem vagyok képes rá, hogy most visszafogjam magam. Túl jó… túl igazi minden.

Akármennyire tagadtam eddig, én magam is ember vagyok. Vannak vágyaim, szükségleteim és az, hogy eddig nem ébredt fel csak azt volt, mert Tony nem volt.

A hajamba túr, a nevem nyögi, de ahogy a számba élvez, megremegek én magam is. Ilyen földön túli ízt soha nem éreztem még...

 

Hirtelen józanodok ki ismét. Ahogy felnézek rá… a csodálatosan fiatal arc… a mennyei test…

- Ezt nem szabad, Tony - suttogom. Lépnék ki, de megragadj a kezem.

- Magyarázd el, miért nem - kér, szinte könyörög.

- Öreg vagyok, Tony. AZ apád lehetnék, ne mond, hogy ez téged nem zavar. Fehér a hajam, éveken belül tele leszek ráncokkal, és ki tudja, meddig mersz majd velem mutatkozni. Te szép vagy, fiatal…

Kirántom kezem az övéből és kirohanok. A nappaliban ülő Josh és Mark egy szót sem szólnak, miközben én a hálóba megyek és gyorsan átöltözöm.

Férfiasságom remegve lüktet megváltásra várva, de ahogy belegondolok, hogy most mennyire undorodhat tőlem Tony, el is kezd lohadni.

Felsóhajtok, majd úgy döntök, mára nekem ennyi elég volt.

Lekapcsolom a villanyt és lefekszem.

Látni sem akarom, hogy mit gondol rólam Tony. Hogy tehettem ezt?! Miért vesztettem el ennyire a fejem?!

 

Nem tudok elaludni. Akárhogy próbálom, csak az ízét érzem a számban, az ujjait a hajamban… nem tudom elfelejteni. Akarom, mert neki jobb lenne, de nem megy.

Képtelen vagyok rá.

Kilépek a nappaliba, ott ülnek mindhárman. Susmorognak valamit. Nem hívom ki, nem vagyunk tinik.

- Tony, sajnálom, ami történt. Nem akartalak bántani. Ha szeretnéd, aludhatsz a fiúkkal, én tudok figyelni másik szobából is rád. Nem lesz baj. Az ügyedet végigviszem, aztán nem kell találkoznunk többé, nem foglak zaklatni, esküszöm - mosolygok rá szomorúan.


Mark


Előző életemben jó lehettem. Vagy létezik egy felsőbb hatalom. Nem tudom. Csak hogy kívánságom teljesül. Idelép, és ölel, testem a hideg csempén, míg az ő forró bőre fűt... nevét nyögöm tehetetlenül, bár tudnám, hogy mivel köthetném magamhoz most!

Úgy falja ajkaim, mintha nem lenne holnap, kezei barangolnak, én meg öngyulladok karjai között. Érezni akarom én is őt, de mielőtt szólhatnék, ott... Kiröppennek a fejemből a gondolatok, ahogy a péniszemet a szájába veszi, és mohón kényeztetni kezd. Kapaszkodok a csempében, magamban, hajában, és igyekszek nem elájulni. A szenvedély lángokban áll, érzem ahogy szikrázik a levegő.

Ölemben egyre inkább gyűlnek az apró csillagok, mantraként nyögöm a nevét, kérem, hogy siessen, csináljon valamit, mert ez az ismeretlen kéj szétszakít.... Kérem, hogy hagyja abba, mert akarom, hogy ő is élvezze, hogy...

Mint a villám, úgy sújt le a gyönyör. De milyen! Euforikus, szinte látom az angyalokat hárfázni a felhőkön. Úgy érzem, évek kellenek, amíg visszatalálok a Földre, mégis kevesebb lehet, hisz a hangja visszarángat.

- Ezt nem szabad, Tony – menne, kétségbeesetten nyúlok érte, állítom meg, és kívánom, hogy bár az élet ez a fürdő lenne...

- Magyarázd el, miért nem.

- Öreg vagyok, Tony. AZ apád lehetnék, ne mond, hogy ez téged nem zavar. Fehér a hajam, éveken belül tele leszek ráncokkal, és ki tudja, meddig mersz majd velem mutatkozni. Te szép vagy, fiatal…

Elhaló hangom már nem hallja. Az előbbi gyönyör után hogy tudja a tőrt így forgatni bennem? Kapkodva szállok ki a zuhany alól, indulva Axl után, de a nappali lakói infóra éhesen támadnak le, leültetnek, és hajrá meg ünnepi italokat nyomnak a kezembe. Egyet a másik után.

És közben a nyelvem pereg, fura, sosem kimondott szavakat pakolok egymás után. Nem vagyok becsípve sem, csak egy pici folyékony bátorság, egy mini figyelem... Titkos adatokat árulok el. És egyre a siralmasan, elkeserítően zárt hálóajtót lesem, hátha kinyílik.

Közben ezek hüledeznek, és a problémámra keresnek gyors megoldást, mielőtt a zsarukám még megrontónak bélyegzi magát, és puff.

Fejem a háttámlának döntve szuggerálom az ajtót amíg az ki nem nyílik, akkor szavaira éhesen nézek rá száradó tincseim alól. De arca túl... komor és végleges. Nem akarom hallani! Be akarom a fülem fogni.

- Tony, sajnálom, ami történt. Nem akartalak bántani. Ha szeretnéd, aludhatsz a fiúkkal, én tudok figyelni másik szobából is rád. Nem lesz baj. Az ügyedet végigviszem, aztán nem kell találkoznunk többé, nem foglak zaklatni, esküszöm.

Hogy mi? Hogy MI? De... Elkerekedő szemekkel meredek rá, várom, hogy április elsejét kiáltson, hasztalan. A második, még mindig teli poharam lecsapom, és felállva nézek a gyönyörű két szemébe. Miért nem ért meg? Mert nem mondom ki hogy elég lenne megölelnie, és meggyulladnék attól, hogy hozzámér? Hogy a testem hangszerként muzsikál ujjainak? Hogy csak a csókjától... És az előbb a fürdő...

- Kár. Mert én nem sajnálom. - válaszolok neki vállat vonva. Látom, szólna, de csak leintem. - Azt hittem, hogy nem játszol velem. Azt hittem, komolyan gondolod, minden szavadat. Azt reméltem, hogy legalább egy picikét vágysz rám annyira, mint én rád. Mert tudom, hogy nézek ki, oké? Egy pálcikaember, aki folyton a gép előtt gubbaszt, és nincs barátja. Vettem. Neked sem kellek. Nem kell többet bizonygatnod. Aludj a családoddal, én is alszom majd a sajátommal. 'éjt.

Sikerült vérkomolyan kimondanom, igaz a keserű csalódás a hangomon penget. Felkapom Mr Bullt, és mielőtt a döbbent csend megtörne, becsukom a hálót magam mögött, és az ágyamba kukacolok. A macsek megnyugszik, ahogy lefekszek, a paplan alá bújik dorombolva.

- Jó éjt neked is, perecicc.

De úgysem alszok el. Órák, lehet évek telnek. El is feledkeztek rólam, hiszen egy senki vagyok. Meg egy drámakirálynő. Miért kellett kinyitnom a számat? Durcásan boxolom a párnámat, hátha ettől álmosabb leszek, alszok, és gyorsabban véget ér a nap. Még 6 ilyen! Arcom végigdörgölöm, és a megsértett sárga szempárt próbálom az ágyra csalni hasztalan.

- Akkor aludj egyedül.

Fújok rá, morcosan nézve az ablakpárkányra gömbölyödő alakot. Kintről beszélgetés szűrődik, motoszkálás... Gondolom Axl tényleg ott fog aludni. Mozdulatlanul virrasztom végig a ritkuló szöszölést, majd az elcsendesedést. Az elsötétülést. Azt hiszem titkon reméltem, hogy utánam jön. De nem vettem figyelembe, hogy milyen konok. És elérte, amit akart.

Csend van. Nesz nélkül osonok az ajtóig, majd szívdobogva várok. Talán valami isteni jelre. Mennyi lehet az idő? Alszanak már?

Moccan a kilincs, én pedig úgy izgulok, mintha a Télapót vagy a Fogtündért lesném éppen. A kilincs nagyon lassan mozog, önkénytelenül átölelem magam, ahogy megborzongok. És lám, az ajtó résnyire, a sötétben mégis ragyog az égkék szempár. Eltéveszthetetlen illata azonban elmarad, így felszalad a szemöldököm.

Egy kisebb kéz ragadja meg az enyémet, én pedig értetlenül hagyom, hogy húzzon. Érzem, a szobába egy másik árny szökik. Tehát inkább engem küld ki. Nyilván az ágyban akar aludni... Ám amikor a két összeesküvő kituszakol a hálóból és eltűnnek, majd némi alig hallható neszezés után fülsüketítő csend lesz, már kezdem sejteni.

A halk szuszogást követve közelítek a kanapéhoz. És itt van az én nyomozóm. Illata körbelengi, szemei csukva. Szemüveg nélkül nem sokat látok, ám a paplant meglelem, és a kihúzott kanapén könnyedén siklok az üres helyre. A kékek felnyílnak, én közelebb araszolok.

-Tony... Mit keresel...?

Nem ér rá befejezni a kérdést. Egy szemérmes, és talán bocsánat kérő puszit nyomok szájára, és odakukacolok hozzá. Teste meleg, enyémhez képest óriási. Amilyen közel merek, annyira közel bújok, és egy elégedett szusszanással lehunyom a szemem. Bár szívem úgy ver mint egy... mint egy szív. Őrülten. Tuti hallja a kusza tamtamot. Beszívom illatát, és az előttem lévő mellkasára is nyomok egy puszit. Amolyan jóéjt-félét.


Axl

- Kár. Mert én nem sajnálom. - Feláll, egy szuszra húzza le a whisky-t. - Azt hittem, hogy nem játszol velem. Azt hittem, komolyan gondolod, minden szavadat. Azt reméltem, hogy legalább egy picikét vágysz rám annyira, mint én rád. Mert tudom, hogy nézek ki, oké? Egy pálcikaember, aki folyton a gép előtt gubbaszt, és nincs barátja. Vettem. Neked sem kellek. Nem kell többet bizonygatnod. Aludj a családoddal, én is alszom majd a sajátommal.

És már itt sincs…

- Te mekkora egy fasz vagy - sóhajt fel Josh.

- Sértegetsz? - morranok rá idegesen.

- Bocs apa, de igaza van - mondja Mark. - Mi bajod ezzel a sráccal? Fülig, oda meg vissza van érted. Ha már magadba bolondítottad, vállalnod kellene a felelősséget. Vagy csak arra kell, hogy megfektesd? Mert ha igen, mond el, hogy legalább tudjuk majd megvigasztalni - mondja nyugodtan, de én a feltételezéstől is ideges leszek.

- Ha nem szégyellném megütni a fiamat, most a fal adná a másikat, Mark Henderson! Hogy feltételezhetsz rólam ilyesmit?! - sziszegem.

- Akkor miért nem vagy vele őszinte? - kérdezi Josh.

- Az vagyok, végig az voltam. - A tenyerembe temet az arcom. - Mindennél jobban vágyom rá. De… de…

- Öreg vagy, ja, ezt már mondtad - sóhajt fel Mark, de Josh átveszi a szót.

- Kit érdekel, mennyi idős vagy és hogy ő mennyi, ha őt sem érdekli? Hallottad. Veled akar lenni. Miért tiltakozol ennyire a boldogság ellen, Alx? - Sóhajtok. Remeg a sóhaj is. Sírni akarok…

- Figyelj. Feküdj most le, oké? - kér Mark. - Reggelre minden megoldódik, meglásd. Alszol egyet te is, ő is, meg tudjátok majd beszélni, hogy hogyan tovább.

Bólintok és lefekszem.

Mintha senki nem értene meg.

Én akarom őt. Nagyon is… de… de… Miért nem érdekel senkit, hogy idősebb vagyok? Őt miért nem érdekli? Miért vonzódik egy ilyen idős férfihoz, mikor szebbet, fiatalabbat kapna ezret, ha akarna?

 

Gondolatok ezreivel a fejemben alszom el. Nem is tudom igazán meddig, amikor megérzem, hogy valaki mellém bújik, de az illt nem a fiamé és nem is az öcsémé.

-Tony... Mit keresel...?

Befejezni sem tudom, mellém kukacol, kapok egy puszit, és hozzám bújik. Mozdulatlanul tűröm helyezkedését. Félmeztelen mellkasomra hajtja édes buksiját és lassan megnyugszik. Még kapok a mellkasomra is egy puszit, majd ismét csend ereszkedik a szobára.

Ledermedve fogom fel, hogy mi történt, és… és ezt akarom. Eszembe jutnak a fiúk szavai és nem tudok mit tenni. Magamhoz ölelem.

Akarom. Akármennyire fiatal, akármi lesz a vége, kell nekem. Szükségem van rá. Akármit fogadtam meg, kell nekem…

Puszit hintek a hajába, mire egy nyugodt szusszanást hallat, majd hallani vélem egyenletes lélegzetvételeit, amik engem is megnyugtatnak.

Végre… végre.

 

* * *

 

Reggel én kelek elsőnek, mint mindig. Valamivel jobban összegabalyodtunk az éjjel, rám pakolta az egyik lábát is, és így konkrétan félig rajtam fekszik. Elmosolyodom.

- Hé, álomszuszék, engedj ki - suttogom a fülébe, és lágy puszit hintek mögé. Kuncog, majd még jobban megölel. Igen… így akarom… minden reggelt így akarok.

- Ha nem engedsz ki nem lesz reggeli - suttogom, mire morog egy picit, de pont annyi helyet hagy, hogy kicsusszanjak.

Nyújtózom egyet, majd a konyhába megyek. Tea, kávé, mert én teázom reggel, a többiek kávéznak, őt nem tudom, és már készítem is a rántottát.

Mire elkezd mozgolódni a tagság, már meg van terítve.

- Hm, de jó illat van - ül fel Tony.

- Szerintem finom is lesz - mondom, mire felnéz rám. Elmosolyodik. Én is... - Reggeli után lesz mit megbeszélnünk - mondom, mire bólint. Ekkor lépnek ki a többiek.

- Nézd már Josh, csinált kaját. Imádom a reggelijeit…

- És milyen jó illata van. Csak nem Alx mennyei rántottája? - udvarolnak körbe.

- Hiába minden, veletek is beszédem lesz - morgom, de mosolygok. Megvárom, míg leülnek, Tonynak a széket is kihúzom, amit pirulva köszön meg.

 

A reggeli nyugodtan telik. Picit úgy érzem magam, mint egy tini fiú. Ha ránézek, elmosolyodom, annyira… megkönnyebbültem. Minden rendben. Már ami a kettőnk ügyét illeti. Őt még mindig meg akarják ölni.

Reggeli után kézen fogom, és kihúzom a kertbe. Leülök, ő szorosan mellém.

Elmosolyodom, ahogy Joshék azt hiszik, nem veszem észre, hogy az erkélyen sunnyognak. Kíváncsi népség.

- Tudod, én elég régimódi vagyok - mondom neki. Elkapom a kezét, megszorítom és nyomok rá egy csókot. - Problémás is vagyok, sok rigolyám van. De tényleg vágyom a közelségedre. Rád… mindent meg fogunk oldani a támadásokkal kapcsolatban is, de előtte tudni szeretném, hogy tényleg tudnál-e rám várni? Tudod, én udvarlós típus vagyok. Mivel itt nem sok lehetőségem van, szeretnék veled egy ágyban aludni, de a testedet csak akkor szeretném legközelebb, ha már békés minden, és nem kell bujkálni. De addig is… szeretnék veled lenni. - Közelebb húzom, az ölembe. - Szeretem az illatodat… a tested melegét, az ízedet… mindent, ami te vagy, Tony. Nagyon szeretném, ah tényleg működne ez a dolog, de én csak hosszú távra tervezek.

Várakozóan nézek rá. Olyan… hah. Annyira nagyon szép.


Mark


Elégedett vagyok. Meleg van, amikor ébredezek, és nem azért, mert a fűtést feltekertem. Elvégre nincs is lakásom, ahol...

- Hé, álomszuszék, engedj ki - fülemben a hangjával kele, puszit kapok, amitől libabőrös leszek, én meg bújok hozzá, mintha kullancs lennék.

- Ha nem engedsz ki nem lesz reggeli.

Dünnyögök, hogy kit érdekel, de végül is... Éhes vagyok. És Axl jól főz. Kelletlenül odébbmászok, amíg felkel, majd a helyére hemperedek, és az illatával szundikálok még egy kicsit. Az illatok aztán kiverik az álmot a szememből. Felülve szimatolok a levegőbe, és fázósan a takaró alól kibújva felnézek.

- Hm, de jó illat van.

- Szerintem finom is lesz – mosolyt váltunk. - Reggeli után lesz mit megbeszélnünk – reménykedőn bólintok, és a többieket figyelem, ahogy a szobából sorjáznak kifelé.

- Nézd már Josh, csinált kaját. Imádom a reggelijeit…

- És milyen jó illata van. Csak nem Alx mennyei rántottája? - mosolyra húzom a szám. Meg tudnám szokni, hogy reggelente ilyen jó legyen a hagulat.

- Hiába minden, veletek is beszédem lesz.

És szék húzódik előttem, mint azokban a régi filmekben... a pillangóim egy pillanatra elverik éhem. Amíg meg nem kapom a tányérom. Hümmögve eszek, és teát iszok, mivel a kávé szagát sem kedvelem igazán. Nem mulasztom el, hogy Axl is csak azt iszik. Bakfisként fixírozzuk a másikat, és mosolygunk, de olyan... Megfoghatatlan és hihetetlen. Tényleg megtörténik? Pirulok, ha Josh vagy Mark a feltűnő szemezésről köhint halkan mellettem, de örömöm tartósnak bizonyul.

Aztán jóllakottan lebegek Axl mellett, kézen fogva valamerre. A pokolba is utána mennék. A szívem kalapál, mint az első csók előtt. Mellé ülök, félve, hogy megint a korral jön, vagy az akadályokkal,keményítem a szívem, de égkékjeit nézve megnyugszok. Ezt a meccset egyelőre megnyertem.

- Tudod, én elég régimódi vagyok – kezem szorongatva cuppant rá egyet, én pedig dobogó szível várom mondanivalóját. - Problémás is vagyok, sok rigolyám van. De tényleg vágyom a közelségedre. Rád… mindent meg fogunk oldani a támadásokkal kapcsolatban is, de előtte tudni szeretném, hogy tényleg tudnál-e rám várni? Tudod, én udvarlós típus vagyok. Mivel itt nem sok lehetőségem van, szeretnék veled egy ágyban aludni, de a testedet csak akkor szeretném legközelebb, ha már békés minden, és nem kell bujkálni. De addig is… szeretnék veled lenni. - ölébe húz, én pedig csüggök a szavain, hitetlenkedve, remélve. - Szeretem az illatodat… a tested melegét, az ízedet… mindent, ami te vagy, Tony. Nagyon szeretném, ah tényleg működne ez a dolog, de én csak hosszú távra tervezek.

A kerepelőm meghalt. Szóra nyitom a számat, de nem jutok szóhoz. Megnyalom ajkaim, de nem jönnek a betűcsókok. Két kezem ujjait a hajába fúrom, szemeit fürkészve, óhajtva, bár olvasna gondolatot. Homlokom az övének döntöm, lehunyt szemmel, mély levegőt véve, amíg ő a derekam szorongatja, válaszomat várva türelmesen. Cicaként bújok a nyakához, megborzongva, ahogy végigsimít, én pedig végre megtalálom a hangomat.

- Csak... Csak ne lökj el. Vigyázz rám. Szeretni azt jelenti, hogy a szívem sajog, és a belsődben csordák csárdáznak fel-alá? Vágyni a másik illatára, szavára, figyelmére? Olvadni pár pillantástól, vagy epedni egy csóktól? Úgy zsong mindenem... Hallom amit mondasz, és torkomra forr a szó. Fészekből kiesett fiókának érzem magam. Legyél a macska aki elvisz és felfal. - rekedten nyelek, és hozzápréselem magam. - Ne dobj el dolgod végeztével, ne hagyj el az út szélén, inkább legyek gombostűre fűzve gyűjteményedben. - aprócska puszit nyomok vörös fejjel nyakára, majd nyelve kissé elhátrálok. - Esküszöl, hogy itt leszel nekem? Hogy akármit mondok, nem dobsz ki az öledből?

- Megígérem, hogy itt leszek neked, amíg te is szeretnéd. - félmosollyal piszéz az orromra, de aggódó arcom láttán szemöldökráncol. Most vagy soha...

-Axl... - megrágom a szavakat és a számat. - Én még csak lánnyal voltam.

Olyan halkan súgom, félő nem hallja, amit mondok, de a kerekedő szemén látom ám, hogy vette az adást. Arcát tenyereim bölcsőjébe veszem, és ijedten a következő reakciótól sietve hadarni kezdek.

-De az régen volt, és azért egyszer, mert nem tetszett. Egy icipicit sem hasonlított arra a csodára, ami tegnap a fürdőben... És azóta tudom, hogy a lányok nem vonzanak, de fiúval még sosem voltam. És jöttél te, lehengerlő, tapasztalt, és nem egy bizonytalankodó. Egy kikötő a háborús vízen, a kapaszkodóm, míg fuldoklok. Te olyan szilárd vagy, hogy melletted nem félek attól hogy nincs lakásom, hogy lehet meghalhatok, vagy hogy megint egyedül maradok. Mert nem, ugye? - száraz ajkaim újra nedvesítem. - Nem vagy habókos, vagy szeleburdi, még én az vagyok, de nem fogok elmenni amíg el nem küldesz. - Hangom elvékonyodik, ahogy válaszát várom. De ő csak puha csókot nyom ajkaimra, és lám a gyomorgörcs volt-nincs.

-Akkor tényleg nem kell sietni. - dünnyögi mosolygó ajkaimra.

-Minden időm a tiéd. Csak akartam, hogy tudd, hogy ne legyen váratlan... Fogalmam sincs, hogy mi és hogy, de utánanézek eskü, és majd utolérlek, nem leszek tudatlan...

-Csss... - ajkaival elhallgattat. Ez tetszik. - Ne merészeld. Bízd rám magad.

Kár, hogy nem tudok dorombolni, míg a szuszt is kicsókolja belőlem, amíg meg nem nyugszok teljesen. Nem hagy el. Itt marad. Kellek neki. Figyel rám. Reszketegen sóhajtok a nyakára, s nyakát ölelgetve szorongatom. Bár lehet meg sem érzi...


Axl


Nem szól. Próbál, de nem, ehelyett két kezét hajamba vezeti, majd homlokát az enyémnek dönti és csak lassna szólal meg.

- Csak... Csak ne lökj el. Vigyázz rám. Szeretni azt jelenti, hogy a szívem sajog, és a belsődben csordák csárdáznak fel-alá? Vágyni a másik illatára, szavára, figyelmére? Olvadni pár pillantástól, vagy epedni egy csóktól? Úgy zsong mindenem... Hallom amit mondasz, és torkomra forr a szó. Fészekből kiesett fiókának érzem magam. Legyél a macska aki elvisz és felfal. Ne dobj el dolgod végeztével, ne hagyj el az út szélén, inkább legyek gombostűre fűzve gyűjteményedben. - Pici puszit kapok a nyakamra. - Esküszöl, hogy itt leszel nekem? Hogy akármit mondok, nem dobsz ki az öledből?

- Megígérem, hogy itt leszek neked, amíg te is szeretnéd. - Piszézek vele. Soha nem tettem, de mindig akartam…

-Axl... Én még csak lánnyal voltam.

Mi… mi… MI?! Csak… akkor mégsem… de akkor engem miért?! Lehetetlen, hogy nem tetszik a korabelieknek. Csodaszép… akkor…

- De az régen volt, és azért egyszer, mert nem tetszett. Egy icipicit sem hasonlított arra a csodára, ami tegnap a fürdőben... És azóta tudom, hogy a lányok nem vonzanak, de fiúval még sosem voltam. És jöttél te, lehengerlő, tapasztalt, és nem egy bizonytalankodó. Egy kikötő a háborús vízen, a kapaszkodóm, míg fuldoklok. Te olyan szilárd vagy, hogy melletted nem félek attól hogy nincs lakásom, hogy lehet meghalhatok, vagy hogy megint egyedül maradok. Mert nem, ugye? Nem vagy habókos, vagy szeleburdi, még én az vagyok, de nem fogok elmenni amíg el nem küldesz. - Csak mondja és mondja és mondja, így inkább megcsókolom.

Hatásos módszernek ígérkezik.

- Akkor tényleg nem kell sietni - suttogom neki.

- Minden időm a tiéd. Csak akartam, hogy tudd, hogy ne legyen váratlan... Fogalmam sincs, hogy mi és hogy, de utánanézek eskü, és majd utolérlek, nem leszek tudatlan...

-Csss... - Csók, és fecsegés volt, nincs. Jó ezt már most tudni. - Ne merészeld. Bízd rám magad.

Igen, azt akarom, hogy mellettem tanuljon meg mindent és örökké csak engem szolgáljon vele. Én is csak neki szentelek mindent… hiszen önző vagyok. Megkóstoltam, igazán megkóstoltam, most már kell. Akarom. Muszáj.

 

Csak ölelem, ringatom és ölelem. Aztán hirtelen eszembe jut valami.

- Uhm, mennem kellene edzeni - mondom halkan. - Felmész ahhoz a két vénasszonyhoz, vagy maradsz itt, és innen nézed? - kérdezem, picit eltolva.

- Vénasszony az apád feneke - morog le Josh. Tony édesen felnevet, majd még szorosabban bújik.

- Maradok, figyellek innen - mosolyog rám. Bólintok, majd egy gyorsnak induló csók után szeretném elengedni, de nem teszem.

Lassan csókolom, majd szorosabban ölelem, és hirtelen hátradöntöm. Meglepettségében belenyög a csókba, de ahogy tudatosul benne, hogy felette támaszkodok, és így csókolom, felnyúl, átkarol és élvezkedik. Én meg élvezem, hogy neki jó.

Mikor kifullad, elenged, és csillogó szemekkel néz rám.

- Húzd fel picit a lábad - kérem halkan. Meg is teszi, én meg kihasználva, hogy hozzám képest picike, gond nélkül kezdek felette fekvőtámaszozni. Eleinte mintha meglepné, de gyorsan elkezdi élvezni, és minden leérkezéskor kapok egy lepkepuszit, majd valahol ötven körül megszólal.

- Le kellene venned a felsődet - mondja.

- Mert? - kérdezem felvont szemöldökkel, megállva egy pillanatra.

- Kisebb a légellenállás - mosolyog rám halálian, a korábbi ártatlan szemeket villantva. Felnevetek, majd felülök és ledobom a felsőmet. Kellemes reggeli idő van úgyis.

Felsóhajt, majd a puszik közben elkezdi simogatni a felsőtestem, a karom, ahol éri. 

- Csak figyelem, hogy minden izom dolgozik - motyogja, és eltökélten adja a puszikat és figyeli az izmaimat.

Én meg hagyom, mert veszettül élvezem. Sosem volt még ennyire jó reggeli edzésem. Bár hiányzik a futás kicsit…

Amikor megunom a fekvőtámaszt, felülök, a hátamra fekszek és intek neki. Ő tudja a dolgát, már ül is a combjaimra. Csak tapintatból nem említem, hogy érzem: tetszett neki a simogatás. Csak mert nekem is. De ő sem említi. Mintha túl jó lenne ez a reggel egy ilyenhez…

Ami szintén jó, de ez most jobb.

Sorban csinálom a felüléseket, majd amikor azzal is végzek, felülök, és megcsókolom. Ismét. Mert szabad.

- Megyek, lezuhanyozok - suttogom ajkaira. - Gyere fel te is.

Nem veszem fel a felsőt, csak lehajolok érte, amikor feláll, és én is.

Olyan idilli minden… mintha nem kellene semmitől félni…


Mark


Tart, amíg én Gondolat földén keringőzök. Lehunyt szemmel, és békésen, ahogy tán tudatlan csecsemőként tehettem rég. Amíg támaszom és bölcsőm meg nem szólal.

- Uhm, mennem kellene edzeni - s fejem máris tele az edzéstől izzadt képekkel... - Felmész ahhoz a két vénasszonyhoz, vagy maradsz itt, és innen nézed?

- Vénasszony az apád feneke – szól egy hang a veranda felől, én meg nevetve bújok Axlhez.

- Maradok, figyellek innen.

Búcsúízű csókja elnyúlik, majd pördül a világ, én meg nyögve alkalmazkodom. Magamhoz húzom, éhező ujjaim legeltetem testén. Bámulom őt kifulladva, és imádom hangtalan. Teste felettem, sőt őt érzem mindenütt, szédülök, és a vér... nem tudom hol van, szívem gondolom ezért kalimpál üresben.

- Húzd fel picit a lábad - nem értem, de húzom, s ő nekiáll fekvőtámaszozni. Látom a helyzet minden előnyét, ajkaim bevetem, szüntelen rajta tartom, ám valami zavarja a képet... megvan!

- Le kellene venned a felsődet.

- Mert? - úgy néz rám... Talán még nem érti?

- Kisebb a légellenállás - hát, angyali mosolyra fel, glória bekapcs,és megbabonázva figyelem, ahogy nevet rajtam és nekem. De vetkőzik! Én pedig számmal csókolom, kézzel barangolom, ahol érem. - Csak figyelem, hogy minden izom dolgozik.

Súgom áhítattal. Ilyenek nekem úgyse lesznek sose, hát had álmodozzak! Élvezem közelségét, figyelmét, illatát, égő tekintetét, még ha égek is azért, hogy megint feltüzeljen. Nem kell érintenie sem, érzem, ahogy a vérem dél felé csordogál.

Zsarukám pózt vált, hívására röppenek rá, és figyelem, ahogy hasizmai feszülnek. Most nem molesztálom, közönségünk, akár a garde dame had, lesnek, én pedig ennél tovább nem merek így menni. De majd ha ketten maradunk... Gondolataim elkalandoznak, így letaglóz, hogy mámoros csókban részesít.

- Megyek, lezuhanyozok - beszéd közben szája enyém masszírozza, a halálba is követném tán... - Gyere fel te is.

Olyan, mintha egy angyalt kaptam volna. Mögötte caplatok a lakásba, nem törődve a nem titkolt kuncogásokkal, s ahogy az ajtó bezárul, akár egy kutya, caplatok a nyomában. A fürdőben vetkőzik, elnyíló ajkakkal kapok levegőért. Hosszú combok, és csábító fenék, és... Oh anyám, hogy lehet ilyen nagy a....

Úgy vörösödök el, mintha az életem múlna rajta. Kuncogva lép hozzám, kihámozva a ruhámból, félretéve a szemüvegemet, és puhán csókol meg. Tíz körömmel kapaszkodok nyirkos, széles, izmos mellkasába, nyelvemmel száját kényeztetve, amíg a nyakam nem kezdi harapdálni.

Nem tudom, hogy jutottunk víz alá, vagy a rádió miért szól és honnan, csak azt, hogyha nem fúrta volna combját a lábaim köré, összecsuklanék. Éhesen, égve s enyhülést várva simulok hozzá, ahogy csak tudok, de bőre alá még nem férek. Odalent lüktető farkunk összeér, én meg elhalón nyöszörgök. Ajkai és két keze mindenütt, ölünket egy marokra fogva kényeztet, én pedig nyögök és remegek szüntelen. Harapom, és karmolászom, de a gombócka gyűlik bennem, és már csak az engem figyelő, keskeny gyűrűvé vékonyodott kékjeit látom.

Sikolyom csókja nyeli el, ahogy elérem a mennyet, és reszketve bújok ölelésébe. Érzem forró magját enyémmel folyni köztünk, de nem zavar. Kipirultan, kábán fókuszálva rángatom öntudatom vissza, mélán viszonozva csókját, és élvezve, hogy lecsutakol. Huncut mosollyal térek magamhoz, és én is megfürösztöm őt. Két saját kezemmel imádva a simításkor megrezzenő izmait, olykor egy finomnak tűnő cseppet lenyalva bőréről. Kulcscsontjára nyomok egy puszit, mielőtt dolgom végeztével kitáncolok a víz alól, s törülközőbe tekerem magam.

- Mi lesz ebédre? Éhes vagyok. - figyelem, ahogy öltözik, közben én már készen dőlök az ajtónak, a tusfürdőjét szaglászva. Megvagy!

- Tészta. - borzol hajamba, és eltol az ajtóból.

Lökötten mosolygok utána, majd a konyha helyett a hálóba megyek. Úgyse tudok főzni. A következő tíz percben a jókedvem elszáll, valaki fel akarta törni a mappáim, és a bizonyítékokat megsemmisíteni. Vírust kreálok neki, és kiirtom a rendszerét, majd felpattanva viharzok a konyhába.

-Hívj valaki megbízhatót. De ne rendes számra. Irtóra csekkolnak mindent nálatok. Mondd meg, akinek a gépe meghalt vagy fehér betűket futtat, azt sürgősen csukják le. Épp a bizonyítékaimat irtotta! - Egy pillantást vet rám csupán, majd marokkütyüt ragad. - Addig elintézem, hogy a vonalakat ne csekkolják ezek, de ellenőrzöm, ki hova és mit ír.

Darálom, nem akarván zavarni, ám visszahúz egy puszira, míg vár a hívásra. Rámosolygok, és a szobában lévő kíváncsiakat elégítem ki addig válaszokkal. Még nem találtak meg. Másik nyomozóra kenem az iratokban a védelmemet. Keressenek ott, ahol nem vagyok.

Axl

 

A fürdőben levetkőzöm, ő pedig falja a látványt. Olyan… hízelgő. Sosem találtam magamban semmi különlegeset, de neki láthatóan tetszik, amit lát. Nekem meg az, hogy neki tetszik. Aztán ahogy elkezdem vetkőztetni… már nekem is van min ámulni. Olyan szép, annyira törékeny, mint ahogy számítottam rá. Nem gebe, mégis olyan érzésem van, hogy pont rám… hozzám illik.

Először csókok, élvezem a nyelvének játékát a számban, majd a nyakára térek át. Kényeztetni akarom… képes lennék egész éjszaka szeretni. Végig… megállás nélkül.

Szinte bábként hagyja, hogy csókjaink közben a rádiót is bekapcsoljam és a vizet is megnyissam, majd alá állva a falnak döntöm, combom lábai közé vezetve tartom és kényeztetem egyszerre. Mmm… érezni lágy bőrét, és látni rózsaszín farkát… fiatal, és félelmetesen szexi.

Amikor összeérünk, felnyög. Tudom, hogy kicsit játszani fogok vele most is, hiszen lehet ordítanék, ha most le kellene állni. Nyögései a legszebb zene a fülemnek,  pici körmeivel marja a hátam, de nem zavar. Szeretem az ilyen sebeket.

Igen…

Mikor érzem, hogy teste remegni kezd, csókba fojtom nyögését.

Aztán egy pillanatig élvezem én is a kellemes bágyadtságot, de hamar összeszedem magam és megfürdetem. Majd ő is engem.

- Mi lesz ebédre? Éhes vagyok - jelenti ki, mikor ő már készen áll az ajtóban.

- Tészta - borzolok bele a hajába, majd kilépünk mindketten. Ő a szobába megy, én gyorsan összerakom a szószt, amíg felforr a tésztavíz.

Már le is szűrtem a tésztát, a szószt kavargatom csak, amikor megjelenik. Zaklatott. Mi történhetett?!

- Hívj valaki megbízhatót. De ne rendes számra. Irtóra csekkolnak mindent nálatok. Mondd meg, akinek a gépe meghalt vagy fehér betűket futtat, azt sürgősen csukják le. Épp a bizonyítékaimat irtotta! Addig elintézem, hogy a vonalakat ne csekkolják ezek, de ellenőrzöm, ki hova és mit ír.

Mielőtt elsuhanhatna, adok neki egy puszit, közben már a fülemen zúg a műholdas. Nem tudják szerencsére lekövetni, valahova Szingapúrba vezet azt hiszem.

- Hawk - morran bele a főnök.

- Titkosat. - Két pittyegés és már titkos is. - Valaki lekövette a tanú laptopján az internetet. Vírust küldött rá. Ott van az őrsön. Ha valakinek a gépe most romlott el, vagy fehér betűn cikkáznak rajta, az próbálta feltörni és megsemmisíteni a bizonyítékokat.

Hallom, ahogy feláll, és kinéz.

Na igen. Ilyen, és hasonló esetekre fordíttatott minden monitort az irodája felé.

- Anna az.

- Anna? Milyen Anna? - kérdezek vissza.

- Anna Sherkovich. Egy hónapja van nálunk. - Elzárom a gázt. - Adminisztrátor. Ráküldöm Simont, egy óra múlva lesz vallomás, hívj.

Letette. Én elindulok a háló felé. Mindenki ott van úgyis. Ahogy belépek, Tony épp morog, hogy nem tudja titkosítani a vonalat.

- Műholdas, lekövethetetlen - mondom, és leülök mellé. - Mellesleg Anna Sherkovichnak hívják az emberünket. Egy hónapja adminisztrátor.

- Anna? - kérdez vissza Josh.

- Anna. Mert?

- A baráti társaságban van egy srác, akikkel eljárok bárba. Az egyik mesélte, hogy volt valami exe, egy helyes pasi. Együtt éltek hónapokig, aztán a pasi félekefélt valami csajjal. Annával. Aki admin lett nálatok. Még röhögtünk is, hogy mekkora véletlen. - A kezébe adom a telefont. - Oké.

Amíg Josh telefonál, én megsimogatom Tony combját. Nagyon pötyög, de ahogy odanézek sem értem, hogy mit.

- José Manuel Gratio - darálja Josh.

- Feltörhetem az adatbázisotokat? - kérdezi.

- Igen, majd elviszem a balhét - felelem. Pötyög párat, aztán gépel, vár egy pillanatot és megszólal. - Voltak kisebb stiklijei. Valami gazdag muksó. Itt a képe.

Mindhárman odafordulunk. Nekem nem ismerős.

- Ez lött rám - mondja Josh.

- Ja, és bent ült a kocsiban, amikor követtek engem - kontrázik rá Mark.

Kezem e veszem hát a telefont és hívom Hawk-ot. Mielőtt beleszólna, beleköhögök, így már csak a két pittyenét hallani.

- José Manuel Gratio. A címe… - Lediktálom. - Anna pasija. Vigyétek be őt is. Ő lőtt rá Josh-ra, felismerte, és Mark is. Derítsd ki, hogy őt is csak felbérelték-e vagy ő a központi szál - mondom. - Hívom, ha van még valami. - Okézza, és leteszi.

Sóhajtok, majd Tonyra nézek.

- Kedves, itt lenne az ideje, hogy elmond, mit találtál. Mi volt, ami miatt ekkora bajba kerültél? Ahhoz, hogy segíthessek most, mindent tudnom kell.

Végigsimítok az arcán, bíznia kell bennem. Közel a cél…


Mark


A szobában közben megy a kutakodás, és mégis az, hogy a vállam felett ketten kíváncsiskodnak, kissé... nyugtalanító. Ott a mellékíz, hogy konkrétan az életemért csinálom én ezt. Megborzongok. De ez a hülye kódolás elég nehéz, mert pár állami cuccot is át kéne írni, és meg kell nézni, hogy azok mire jók, és hogy akadályozok-e valamit... Nem szeretem, ha ilyen helyzetekben gátolnak.

-Műholdas, lekövethetetlen - ez még nem nyugtat meg... - Mellesleg Anna Sherkovichnak hívják az emberünket. Egy hónapja adminisztrátor.

- Anna?

- Anna. Mert?

- A baráti társaságban van egy srác, akikkel eljárok bárba. Az egyik mesélte, hogy volt valami exe, egy helyes pasi. Együtt éltek hónapokig, aztán a pasi félekefélt valami csajjal. Annával. Aki admin lett nálatok. Még röhögtünk is, hogy mekkora véletlen. - kis csend, amíg én próbálom az adatbázisokat megkerülni - Oké.

Combomon egy megnyugatató kéz, és a borzolt idegeim máris lecsillapodnak. Az anyagom megvan, nem tudom, mit agyalok. De hogy jutott be a memóriába? Oké, ezt nem védtem annyira, mint a tárhelyet, de... kis híjján törlöm, ahogy irritáltan kalapálok, és félreütök. De megvan a név, és Axlre pillantok kérdőn.

- Feltörhetem az adatbázisotokat?

- Igen, majd elviszem a balhét – kis szúrást érzek a mellkasomban, de ráérek ezzel foglalkozni akkor. - Voltak kisebb stiklijei. Valami gazdag muksó. Itt a képe.

- Ez lött rám - szegény pára... rossz családra tett lovat. Vagy hogy van ez.

- Ja, és bent ült a kocsiban, amikor követtek engem.

Axl már itt sincs, legalábbis szellemileg a telefonhálón csücsül. Hallgatom, mit mond a telefonba, én pedig próbálok rájönni, hogy a telefonja ennek a Josénak milyen lehet. Megtalálom, listát kérek de a számok nem vezetnek sehová. Belemerülnék, de érzem magamon a nagyon kékeket.

- Kedves, itt lenne az ideje, hogy elmond, mit találtál. Mi volt, ami miatt ekkora bajba kerültél? Ahhoz, hogy segíthessek most, mindent tudnom kell.

Arcomra simít, én pedig egy pillanatra lehunyom a szemem, levéve a szemüvegem fáradtan túrok a hajamba, amíg rendszerezem a gondolataimat. Szemüveg nélkül pillantok a most közeli, és kivehető kék szemekbe.

- Anno volt egy csúnya fickó és csapata, akit lekapcsolt a nemzetközi rendőrség. A fia most bosszút akar állni, mert az üldözésben egy rendőr elkapta, holott a rendőrök is korruptak voltak, meg lettek véve, hogy futni hagyják a papát. De az bekrepált, mert ugye lelőtték, hogy ne fusson.

- És te ezt onnan tudod... - emelkedik meg a szemöldök, mire ártatlan szemekkel nézek rá.

- Meeert... Olvastam az újságban. - köhintek. - Is. Szóval a lényeg, hogy a bosszúra vágyó fiú felbérelt egy rendőrökből álló csapatot, hogy azt a bandát, aki a papáját teljesen lekapcsolta, csinálják ki. A körlevelek tűntek fel. Egy címről, csak néhány, s adott típusú gépekre. - visszateszem a szemüvegemet. - Valami K betűs alak volt az a macsó, akit megöltek, és a fia most nagyon teper. Érzi, hogy le fog bukni, legalábbis a sietős, kapkodós és káoszos telefonhasználat és számítógép csapongás ezt jelzi. Hacsak nincs ezzel is célja. - A képernyőre pillantok, de az szépen ráérősen irogatja a legújabb címeket. - Szóval amíg nem megyek tárgyalásra, addig igyekezzetek lekapcsolni mindenkit. A körlevélre vírust tettem, habár kicsi az esélye, hogy mindenkit elkap. Vagy újra elküldik. Nem tudom, nem sikerült kideríteni, hogy kik voltak abban a csapatban. Több mint 5 éve már. Szóóóval... kiderítsem, kik voltak ott?

- Ne. Elég ennyi egyelőre. Kezdem kapisgálni, hogy miről van szó. Mindjárt jövök.

Hajamba csókolva áll fel, én pedig addig nézem őt, amíg el nem tűnik a telefonnal. Várom még egy darabig, mögöttem a másik kettő halkan susmusol, gondolom mi vagyunk a téma. Visszafordulok a gépemhez, de nem tudok mit csinálni. Szórakozottan cakkozok a hálókon, tűzfalat húzva a memóriámhoz, és igyekezve a lyukakat betömködni. Le kell majd ellenőriznem. Bár ezt is csak kevesen tudnák feltörni.

Axl nem tér vissza, Markék meg kimentek talán hogy ebédet segítsenek csinálni. Én meg a számat rágcsálva simogatom Bullt. Kell is lennie valaminek... valami ami nem illik a képbe, mert nem stimmel ez nekem. Valami hiányzik. Persze, a zsaruk dolga kideríteni, de... mintha egy alapvető programozási hibát vétettem volna.

- Tony, gyere, ebéd.

Közvetlen közelről szól a hang, megrezzenve pillantok fel a pár centire lévő kékekbe, és megnyugszom. Lehunyt szemmel dőlök neki, és ő puha, lágy, becézgető csókkal hív vissza a földre. Búcsúpuszit nyomok szája sarkába, majd kiteszem ölemből az álmok macskát, és felállva kézen fog a nyomozókám, és kikísér. Az asztalnál csend van, alig-alig szólunk valamit. Én elégedetten lapátolom a mindenfélét befelé, amíg meg nem szólal a kis bittyegőm. Ismeretlen, ritkán szól, így amikor mindenki engem néz, akkor sietek kissé bukdácsolva a szobába vissza.

- Maark! Drágám, mizujs veled? Régen nem beszéltünk. Mi most itt vagyunk a nővéreddel a...

És ülök az ágyon, fülemen a füles, mert ha bigyózik a ketyere, általában gépről ,,telefonálunk” hiszen anyám ha belekezd, akkor nem áll le. Gondolom, most értem én sorra. Már mindenki másnak beszámolt ezekről.

- Semmi baj. Igen, én is.. hiányzol. - darálom gépiesen. - Jól vagyo... Majd megyek... Add át... Lio? Mi van vele? - oldalra billentett fejjel hallgatom, az ágyon aprócskává gömbölyödve. - Megpróbálok majd szerezni neki, igen. Szinte biztos, hogy menni fog. Nem nagy szám, ő is meg tudná...

Ennyi. Megvolt a beszámoló, gyerekek, jólét, gazdaság, pénzügy, politika, és aztán rátért arra, mi kéne neki tőlem, és ennyi. Térdeim átölelem, amíg a lapos EKG-t nézem. Elmondta, és letette. Ennyire nem számítok, mert nincs családom, nem vagyok beteg, és nem fogok meghalni?

A fülem alatt egy puha puszi csattan, én pedig úgy nézek fel, mint akit hipnotizáltak. Pislogva, és nem tudva, melyik bolygón van. Ujjak hámozzák le a fülhallgatómat, és végre meghallom a hangját is.

- Minden rendben? - bólintok. - Tudok segíteni? - megrázom a fejem, s még mindig Őt figyelem. - Lepihensz egy kicsit? - bólogatok.

És a herkentyűk eltűnnek az útból, engem meg puhán csókol hanyattfekvésig, és aztán betakargat. Ám mielőtt felállna, ingujjára gyűrök, némán nézve fel rá, elanyátlanodva, és megnyugodva araszolok odébb, ahogy mellém fekszik. Mellkasához nyomulok, szívének tamtamján pilledve el, és a simogató kezei alatt ellazulva lassan tényleg sikerül is elaludnom...

 

Axl

- Anno volt egy csúnya fickó és csapata, akit lekapcsolt a nemzetközi rendőrség. A fia most bosszút akar állni, mert az üldözésben egy rendőr elkapta, holott a rendőrök is korruptak voltak, meg lettek véve, hogy futni hagyják a papát. De az bekrepált, mert ugye lelőtték, hogy ne fusson.

- És te ezt onnan tudod... - kérdezem. Az egy, hogy én tudok erről, hogyne tudnék... De ő honnan?

- Meeert... Olvastam az újságban. Is. Szóval a lényeg, hogy a bosszúra vágyó fiú felbérelt egy rendőrökből álló csapatot, hogy azt a bandát, aki a papáját teljesen lekapcsolta, csinálják ki. A körlevelek tűntek fel. Egy címről, csak néhány, s adott típusú gépekre. Valami K betűs alak volt az a macsó, akit megöltek, és a fia most nagyon teper. Érzi, hogy le fog bukni, legalábbis a sietős, kapkodós és káoszos telefonhasználat és számítógép csapongás ezt jelzi. Hacsak nincs ezzel is célja. Szóval, amíg nem megyek tárgyalásra, addig igyekezzetek lekapcsolni mindenkit. A körlevélre vírust tettem, habár kicsi az esélye, hogy mindenkit elkap. Vagy újra elküldik. Nem tudom, nem sikerült kideríteni, hogy kik voltak abban a csapatban. Több mint 5 éve már. Szóóóval... kiderítsem, kik voltak ott?

- Ne. Elég ennyi egyelőre. - Az kéne még! -  Kezdem kapisgálni, hogy miről van szó. Mindjárt jövök. - Belecsókolok a hajába és kimegyek telefonálni.

Elmondom a főnöknek, hogy melyik ügyről van szó és jó lenne kínosan finoman kezelni, mert nem akarok bajt. Megnyugtat, hogy nem lesz baj és lassan kiderül, hogy José is csak báb. Legalábbis ezt mondja Anna is.

 

Mikor végzek, tálalni kezdek. Enni kell…

- Tony, gyere, ebéd - lépek mellé. Sóhajt, majd lágy csókot kap. Szeretem érezni.

Nem beszélgetünk, nincs miről. Egészen addig, amíg el nem suhan a gépéhez.

- Mikor mondod el neki? - kérdezi suttogva Josh.

- Ja, ezért kaptad a kitüntetést, nem? Mert kinyírtad a maffiavezért - szól bele Mark.

- Ha itt lesz az idege, meg fogja tudni. Minél előbb. Mert ezek szerint rosszabbul nem is járhatott volna, minthogy velem van - sóhajtok fel.

- Ne parázz, nem fog haragudni. Inkább örülj magatoknak, a szitu meg megoldódik. Oké? - kérdezi Josh.

- Igen apa. Ezt ne kúrd el - pillant rám szigorúan Mark.

Sóhajtva hagyom ott őket. El kellene mondan…

Mi lehet a baj? Csak ül és bámulja a képernyőt. Közelebb lépek, de észre sem vesz. Mi történt?! 

Mellé érek, a füle mögé simítok. Néma a fülhallgató. Leveszem róla.

- Minden rendben? - Bólint, de nem igaz... Látom. - Tudok segíteni? - Nemet int. Naugye… - Lepihensz egy kicsit? -

Bólint. Elpakolászok az ágyról, és csókkal kényeztetve döntöm hátra.  Betakarom és már mennék ki, hogy ne zavarjam, de elkapja a csuklómat. Úgy néz rám… nincs szívem itt hagyni. Nem csak most, soha. Ahogy mellé fekszem, rám fekszik, hozzám bújik, én meg simogatom.

Egyenletesen szuszog.

 

Ölelem, simogatom, és közben rádöbbenek valamire.

Egyedül van. Senkije nincs a világban, csak a cicája. Mi van, ha én azt akarom, hogy a családom legyen? Ha befogadnám… az baj lenne? Hiba lenne? Elhamarkodott döntés?

De ha csak felajánlom neki, hogy nagy a ház, költözzön hozzám, akkor minden megoldódik, nem? Akkor nem tudja… de. Azt akarom, hogy velem éljen. De nem kellene rögtön ezzel nekiszaladnom. Egyelőre csak feldobom, hogy nagy a ház, költözzön oda, hiszen Mark szobája üres. Az lehetne a szobája. Aludni meg aludhatna az enyémben.

Csak előtte el kell neki mondanom mindent.

 

* * *

 

Én is sikeresen elszundítok. De közben legalább rájövök, hogy mi lesz. Amikor már felébredünk mindketten, és megbizonyosodom róla, hogy a fiúk is jól vannak, visszamegyek, és kettesben maradunk.

- Kicsi, megkérhetlek, hogy nézz meg engem az adatbázisban? - kérem halkan, mellé ülve.

- Miért? - néz fel rám meglepve.

- Mert szeretném, ha megtudnál rólam valamit, csak nem akarom elmondani - harapom be az alsó ajkamat. Hozzám hajol, kapok egy lágy, nyugtató csókot, majd keresni kezd. Ahogy megvan, olvasni kezd.

- Itt az… akció… - kezdi, majd halkul el a hangja, ahogy olvas. - Te voltál? - kérdezi.

- Igen. - Sóhaj. - Tudtunk róla, hogy el kellene engedni. De voltunk páran, akik nem fogadtuk el a pénzt, és nem akartunk ebben részt venni, így tettük a dolgunkat. Ajánlottak rengeteg pénzt, fenyegettek, de nem hittem benne, hogy ennyi idő után is eljöhet a téma - mondom. - Szóval neked az volt a legrosszabb, hogy hozzám kerültél. Mert egy éve meghalt két rendőr, aki az öreg gyilkosainak bandájában volt, de a halálos lövést én adtam le. Nyilvánosan, a többiek előtt lőttem fejbe, mikor nekem esett. Tehát miattam vagy te is bajban - suttogom. - Sajnálom…

El kellett volna fogadni a pénzt? Hagyni kellett volna elszaladni? Mi lesz…? Haragszik…? Miért nem fogadtam el a pénzt? Akkor ez tűnt helyesnek, de most lehet másképp döntenék, ha ezzel Tony biztonságban lenne. De akkor… nem is ismerném…

 

Mark


Lassan térek öntudatra, és álmosakat pislogok a nyomozómra, aki szintén elég kótyagosan kel fel, és mászik a nappaliig. Hallom a hangját. Közben a gépecskémet életre keltem, és elintézem Lionak a papírokat. Nem értem, miért nem megy be a hivatalba elintézni ezeket. Mindig velem csinálja, holott ő is meg tudná csinálni netről. Amolyan titkárnőnek érzem magam...

Aztán visszajön Axl, és lecsüccsen. Szemeitől rossz érzés kerülget.

- Kicsi, megkérhetlek, hogy nézz meg engem az adatbázisban? - tetszik, ahogy becéz, ahogy szól hozzám...

- Miért?

- Mert szeretném, ha megtudnál rólam valamit, csak nem akarom elmondani. - ajkát beharapja, annyira édes így, és önkénytelenül ajkára csókolok, majd kíváncsian pörgetem az ablakokat végig.

- Itt az… akció… - megértés pislákol a fejemben, és már csak nézek, de nem látok. Bedugul a fülem. - Te voltál?

- Igen. Tudtunk róla, hogy el kellene engedni. De voltunk páran, akik nem fogadtuk el a pénzt, és nem akartunk ebben részt venni, így tettük a dolgunkat. Ajánlottak rengeteg pénzt, fenyegettek, de nem hittem benne, hogy ennyi idő után is eljöhet a téma. Szóval neked az volt a legrosszabb, hogy hozzám kerültél. Mert egy éve meghalt két rendőr, aki az öreg gyilkosainak bandájában volt, de a halálos lövést én adtam le. Nyilvánosan, a többiek előtt lőttem fejbe, mikor nekem esett. Tehát miattam vagy te is bajban – hangja halkul, és érzem aggódó tekintetét, de a képernyőn ragadtam. - Sajnálom…

- Tehát... - megköszörülöm a rekedt torkomat. - Te kaptad el a rosszfiút, és nem lettél korrupt zsaru. - összegzek.

- Igen.

- És most célpont vagy, mert pufpuff.

- Igen. - rövid csönd.

- És mivel rájöttem erre időben, lehet, hogy megmentettelek. - halkan súgom, szinte visszafojtott lélegzettel várva a választ.

- Valószínűleg, legalábbis az elejétől. - nem ér még mindig hozzám, lassan pillantok a szemeibe.

- Tudod... -igen halkan súgom neki, így közelebb hajolok hozzá, ajkaira súgva. - Örülök, hogy veszélyben vagy. Mert akkor remélem, hogy ide leszel velem zárva, amíg el nem múlik, és nem lesz semmi baj. - csak most fogott talajt a lábam, nem hagyom, hogy máris kirántsák alóla. - Ettől kissé úgy érzem, hogy jöhet akárki, te lelövöd, elbújsz velem egy lyukba, és vigyázol rám.

Úgy súgom, mintha rájöttem volna a szörnyű titokra, hogy nincs télapó, de így zsarolni tudom a szülőket több ajándékért. A kékei akár a nyári ég, lágyan, melegen néznek rám, arcomat cirógatja velük, és tarkómra simítva von közelebb magához, és csókra hív. Nem várom, hogy elvegye, ami neki kell, önként kínálom neki mindenemet. A hős zsarukám. Az én nyomozóm. Mert igényt tarthatok rá, igaz?

Pólójára markolva húzom egészen közel magamhoz, hagyva, hogy hideg kis szívem melegedjen nála. Nyelvem a szájában, incselkedve készteti, hogy mély hangon morranjon, amitől kocsonyásodnak az izmaim, és a fejemben szétszóródik minden.

Lassan gyulladok fel karjai között, észre sem véve, mikor dönt hanyatt, és a lábaim közé mikor férkőzik. Felnyögve tárom széjjelebb lábaim, és pihegve próbálom a mohó csókjával a lépést tartani. Vajon hívtak tűzoltókat? Lángokban kell állnia már az egész hálónak, ha ilyen meleg van. De Axl biztos érzi, hiszen az ingem gombolódik kicsit, s a mellkasomon érzem száját. Felhördülve emelem csípőmet, hogy közel legyek hozzá, és nyikkanok a kielégületlenségtől.

Derekam alá nyúl, s úgy emel magához, csípője magabiztosan hullámzik rajtam. Biztos vagyok benne, hogy ez nem így működik, valami hiányzik, de nem panaszkodom, hiszen egymás szájából kapkodjuk a levegőt. Keze rajtam barangol, míg az én erőtlen, csúszkáló kezeim kapaszkodót keresne rajta. Micsoda izmok!

Nyögve préselem magam hozzá a csúcson, aprókat zihálva, teljesen kifacsarva zuhanva vissza a párnákra, magammal rántva Axlt. Sietve emelkedne fel rólam, talán mert nehéznek hiszi magát, de tetszik, hogy rajtam van. Érzem őt.

Kézzel-lábbal, kullancsként tapadok rá, és húzom vissza, amíg szusszanva félig rám nem nehezedik. Arcomat a vállgödrébe temetem, és zsongó fejjel várom, hogy újra visszatérjek a valóságba.

- Ez mindig ilyen fantasztikus? - hangom rekedt, mély és ismeretlen.

- Csak jobb lesz.

Fülledt hangja tele ígérettel, vérem újra felpörög, megszorítom, de megnyugtató mély levegőt veszek. Le kell higgadnom. És mosakodnom. Teljesen vörösen hámozom ki magam a karjai közül, és szénaboglya hajamba túrva próbálok nem olyan ,,most elégültem ki” imázst kapni. Sikertelenül. Törülközőt kapok, és igen nagy zavarban, fénysebességgel lövök ki a fürdő felé. Hogy lehet valaki ennyire... férfias, és lehengerlő, és.... Ahh... hideg vizet!


Axl

- Tehát... Te kaptad el a rosszfiút, és nem lettél korrupt zsaru. - Így kimondva kicsit összezavar a tény és a gondolataim…

- Igen.

- És most célpont vagy, mert pufpuff.

- Igen.

- És mivel rájöttem erre időben, lehet, hogy megmentettelek.

- Valószínűleg, legalábbis az elejétől. - Ohh, igen.

- Tudod... - Közelebb hajol, az ajkaimra súg. - Örülök, hogy veszélyben vagy. Mert akkor remélem, hogy ide leszel velem zárva, amíg el nem múlik, és nem lesz semmi baj. Ettől kissé úgy érzem, hogy jöhet akárki, te lelövöd, elbújsz velem egy lyukba, és vigyázol rám.

Suttog, csábít, iszonyatosan vonz… hiszen szép, okos, különleges, és csak az enyém!

Tarkójára simítom hát tenyerem és magamhoz rántom, hogy ezt tudatosítsam ismét. Most sem fogom a magamévá tenni, de magamhoz kötöm. Mert nem tudnám elengedni… ez biztos.

Csókja, közelsége teljesen feltüzel, nem is fogom vissza magam sokáig. Kigombolom picit felsőjét és egyik édes kis mellbimbóját kezdem kényeztetni. Ahogy hozzám löki magát, az emberfelettien jó. Még közelebb akarom érezni, így derekánál markolom meg vékony testét és szinte magamba olvasztom. Érezni akarom. Megint látni akarom, ahogy elélvez. Sokkal szebb, mint bármi amit eddig láttam. Simogatom, ahol csak érem és szinte elvakultan hajszolom a kéj felé.

Mikor eléri a kéjt, le se veszem róla a szemem. Minden pillanat kell… szükségem van rá.

A látvány, az érzés átsegít engem is, és bár első kéjhullámomban ráhanyatlok, mikor le akarok szállni, nem enged.

- Ez mindig ilyen fantasztikus? - kérdezi édesen rekedtes hangon.

- Csak jobb lesz.

Ha egész éjszaka kényeztetem… belülről ostromolom a testét az érzéssel… ah, alig várom.

Törülközőt kapva rohan ki a szobából.

Én elmosolyodom és úgy döntök, elsőnek átöltözöm. Majd később kiviszem a szennyesbe vagy kimosom magamnak. Bár kicsit viccesnek érzem, hogy közel ötven évesen beleélvezek a nadrágomba. Mint egy kisgyerek. Bár abban biztos vagyok, hogy a kisgyerekeknek nincs ilyen szép kedvesük, mint nekem.

Remek, előnyben vagyok egy körülbelül tizenegy-tizenkét évessel szemben.

 

Sóhajtva, átöltözve indulok kifelé.

- Tudod - állít meg Mark hangja -, Tony az imént nekem rohant bentről a fürdőbe menet és láthatóan magára öntötte a joghurtját odabent - pillant rám.

- Igen, így történt.

- És nálad is van egy adag ruha. Te is? - kérdezi Josh felvont szemöldökkel.

- Sok joghurt volt - villantom rájuk tekintetem, és amikor hallom, hogy bent elhallgat a víz és már valószínűleg öltözik, besietek a fürdőbe.

- Mi történt? - kérdezi.

- Semmi, idióta a családom - sóhajtok fel, majd elkezdem bepakolni a ruháit és az enyémeket a mosógépbe, majd indítok is.  Miközben lehajolok, halk kuncogást hallok, majd még lép, hozzám bújik és megölel. Kicsit olyan a helyzet, mintha mega akarna…

- Remélem, fel sem merült benned - pillantok fel a vállam felett vigyorogva.

- Talán igen, talán nem - incselkedik tovább.

Vele valahogy nincs olyan komoly jelentősége a bajoknak. Csak ő fontos, senki más nem érdekel. Az sem fontos, hogy meg akarnak ölni, csak ő számít. Megfordítom, felkapom, és könnyedén ültetem fel a mosógépre, hogy a lábai közé állva ölelhessem és csókolhassam.

Kicsit sem viselkedem ötvenes férfihez méltón, ez teljesen biztos.

De ez sem érdekel.

 

* * *

 

Amikor előmászunk a fürdőből, már pont annyi az idő, hogy hívhatom vissza a főnököt. Bár nem történt bent semmi csókokon kívül, mégis idegesítően nyugodtan érzem magam.

- Hawk.

- Tudom. - Két pittyenés. - Mi a helyzet?

- José ellenállt, le kellett lőniük a kiérkezőknek. Tüzet nyitott rájuk. - Felszisszenek. Francba… - De Anna elárulta, hogy ki az, aki felbérelte őket, és stimmel. Épp lenyomozzák, hogy merre van a pasas. Ha minden jól megy, holnap vissza kellene indulnotok. A bíró a nyakamra jár, hogy holnap délután tárgyalás. Gyorsítani kell mindent, meghaltak elég sokan, nagy port kavart az ügy, tele van vele a média is.

- Oké, meglátom, mit tehetek.

- Nem, Henderson. Vissza kell jönnötök. De cserébe ha ennek vége, kapsz két hét fizetett szabit.

Morranok, majd kinyomom. Mindenki kíváncsian néz rám.

- Josét lelőtték, ellenállt. A főmuftit nyomozzák, de holnap délután kezdődik a tárgyalás a médiafelhajtás miatt, vissza kell mennünk reggel. Legalább nekem és Tonynak - sorolom.

- Ha ti mentek, mi is megyünk - jelenti be Josh.

- Nem, ti itt maradtok. Három emberre nem tudok száz százalékosan figyelni. Tony jön csak, ti akkor, ha az a rohadék be lesz zárva.

 

* * *

 

A délutánra rányomja a bélyegét a félelem, mindannyiunk részéről. Én féltem Tonyt, Tony gondolom engem és magát, a fiúk meg mindkettőnket. Viszont valamiért úgy érzem, még most el kell neki mondanom…

- Tony - pillantok rá. Az ölemben fekszik. - Ha vége ennek… lenne kedved hozzám költözni és velem élni?


Tony


Épp az ingemet gombolom, amikor a nyomozóm, az én isten-testű zsarukám belém az ajtón, és bosszúsan indítja el a programot, míg én kíváncsisgkodokk.

- Mi történt?

- Semmi, idióta a családom. - igen csábító, ahogy lehajolva programozza, még ha csak a mosógépet is, mögé lépve simulok hozzá, habár nulla tapasztalattal... de örömmel. Már csak dorombolni kéne. - Remélem, fel sem merült benned – vigyora elveszi szavai élét, és én visszavigyorgok.

- Talán igen, talán nem.

Szempillantás alatt pakol a mosógépre, és tapad ajkamra. Kellemes a zsongás, és a tudat, hogy tényleg elbír, és még ha a lábaihoz is folyok, akkor is összetakarítana és slusszpassz. Fürdőzök a csókjaiban, és benne. Nem lép tovább, és ez nagy megkönnyebbülést ad nekem, mert még ha tetszik is amit csinál, kissé tartok a többitől. Fájni fog? Ha nem megy, akkor itt hagy? Buta gondolatok, de amíg nincs mi lekössön...

~*~

Axl kisvártatva eltűnik telefonálni, én meg egy darabig még lógázom lábaim a mosógépen, majd jókedvűen pattanok le a mocorgó gépről, s megyek a nappaliba, egy kis vadászatra. Talán egy kis nasi... De Axl arcát látva kissé lelassítok, és a többiekkel együtt kérdőn várom, hogy beszámoljon.

- Josét lelőtték, ellenállt. A főmuftit nyomozzák, de holnap délután kezdődik a tárgyalás a médiafelhajtás miatt, vissza kell mennünk reggel. Legalább nekem és Tonynak – gyomrom icipicire zsugorodik.

- Ha ti mentek, mi is megyünk.

- Nem, ti itt maradtok. Három emberre nem tudok száz százalékosan figyelni. Tony jön csak, ti akkor, ha az a rohadék be lesz zárva.

~*~

Holnap az emberek közé kell visszatérni. Minden rendben lesz? Ki garantálja, hogy élve, és kilyukasztatlanul kapom vissza a nyomozómat? Nem csordogál el belőle itt-ott némi éltető nedv. Gépiesen cirógatom Bullt, miközben a kellemes illatában fürdőzve az ölében fekszek. Valahogy nem akarok a látótávolságából kiesni. Itt akarok lenni vele, hogy lássam, rendben van. Mindene.

Inkább engem lőjjenek le, mint őt. Túl fontos és túl.. túl nemtistudommilyen ahhoz, hogy őt.

- Tony - hangjára felpillantok, várva, hogy valami taktikát, vagy valami hasonlót intéz hozzám. - Ha vége ennek… lenne kedved hozzám költözni és velem élni?

Kistányér méretű szemekkel nézek fel, és az aggodalmaim karöltve a félelmemmel kireppennek az ablakon. Tudom, nem szánalomból, vagy otthontalanságom miatt kérdezi. Nem is átgondolatlanul, túl megfontolt ilyesmihez. Ezt már átvette magában, így nekem csak egy egyszerű szóval kell válaszolnom.

Hevesen pislogva ki a homályt a szememből oldalra nézek, de a másik kettő feltűnően lefoglalja magát valamivel. Tudom, hogy ők nem akadályoznák, hisz akkor már tiltakoznának. Nem akarnak befolyásolni sem. Várják a válaszom, és... Nagyot nyelve fordulok Axl felé, leküzdve a torkomból a gombóckát.

- Örömmel.

Hangom mintha egy metál koncertet hörögtem volna tegnap végig. Mosolya kiszélesedik, én meg felnyúlva karolom át nyakát, és felhúzva magam hozzá számat az övére nyomom. Majd hirtelen elhúzódok tőle, és az aggódó szemeimbe értetlenül néző nyomozóra nézek véresen komolyan.

- De csak ha jöhet Mr Bull is. - nem mondom ki, de túl fontos nekem ahhoz, hogy most csak kitegyem akárhová. - És nem bánod, ha kissé... szétszórt vagyok... nem túl rendszerető... és...

Olyan félmosollyal csókol hallgatagra, amitől a szívem félrever, és a szavak elvesznek a semmiben. Ezt igennek veszem. Kissé felülök, hogy a mellkasának támaszkodhassak, és a vállára nyomva egy puszit felpillantok rá.

- Akkor remélem, hogy nem fog összekaparni mindent. - ugrat, hallom a hangján, és én elnevetem magam.

- Ő nem olyan! - védem az épp ránk pislogó, pihenésében megzavart macs.

- Nyugi, apa mindig is akart egy kis háziállatot.

A kijelentésre egy pillanatra csend ül a szobára, aztán ők nevetni kezdenek, Axl szúrósan néz a két gonoszra, én meg nem tudom, hogy rám, vagy a macskámra értette, így inkább csak a vállába mosolygok. Fellélegzek, a légkör is fellazult, így elégedettebben térünk vissza a semmitcsináláshoz.

- Valaki valami nyamit? - tápászkodok fel, elvégre uzsi idő is eltelt, ideje valami finomak.

- Habosat!

- Csokisat!

- Akkor majd én csinálom. -szusszan az én kék szeműm.

Mögötte táncikálok a konyhába, az asztalra ülve, és a parancs szerint a kész gyümölcsöket a poharakba adagolom... már ami még marad.

-Ha megeszed mind, nem fog jutni. - hé, háttal áll nekem, akkor hogy...?

-Nem én eszem meg mind. - játékosan felháborodok, és egy újabb eperszemet csenek el magamnak. De egyszer olyan édes!

-Persze. Ne csodálkozz, ha nem kapsz többet.

-Gonosz vagy.

Ekkor már mögötte állok, és elég egy pillanat, amíg rámpillant, én pedig a szájához hajolva átcuppantok neki is egy szemet, összeesküvőn kacsintva rá.

-Látod, nem csak én eszem.

A felél lendülő konyhatörlő elől nevetve menekülök. Hallom a lépteket mögöttem, és nevetve nyargalok előle a zsebkendőnyi konyhában, kábé még három másodpercig, amikor elkap, és a levegőbe emelve pörget egy pillanatra. Sikongva kapaszkodok belé, és zihálva borulok a nyakába, hallgatva, ahogy halkan nevetgél, és fejcsóválva borzol a hajamba.

-Na, sipirc, menjél játszani, amíg megcsinálom ezt.

-Igenis!

Azzal ellopok még egy epret, és kacagva slisszolok ki a nappaliba, Bull mellé vetődve, és összenyomorgatva szegényt. És nem törődök a vigyorokkal, meg a mindent tudó pillantásokkal körülöttem.

 

Axl


- Örömmel. De csak ha jöhet Mr Bull is. És nem bánod, ha kissé... szétszórt vagyok... nem túl rendszerető... és...

Megcsókolom. Az mindig bevált eddig az elhallgattatására.

- Akkor remélem, hogy nem fog összekaparni mindent - jegyzem meg incselkedve, de Mark nem hagyja ki, hogy bele ne szóljon.

- Ő nem olyan! - védi azonnal, és ekkor Mark…

- Nyugi, apa mindig is akart egy kis háziállatot.

Nevetve hagyják a témát annyiban, a vállamba bújva mosolyodik el.

- Valaki valami nyamit? - ugrik fel kedvesem.

- Habosat!

- Csokisat!

- Akkor majd én csinálom - sóhajtok fel, beletörődve sorsomba.

A konyhába is kijön velem, de mire eljutok a készítésig, addigra benasizza a gyümölcsöt.

- Ha megeszed mind, nem fog jutni - szólok rá kedvesen.

- Nem én eszem meg mind. - Na persze… megint ellop egy szemet.

- Persze. Ne csodálkozz, ha nem kapsz többet.

- Gonosz vagy.

Felém áll, és ahogy hátrapillantok, mire már csókolja is a számba az eperszemet.

- Látod, nem csak én eszem.

Tovább incselkedünk. Olyan idilli minden. Nevetünk, felkapom, megpörgetem, hiszen olyan könnyű kis teste van.

A nyakamba borulva nevet, én is. Szeretek vele lenni…

- Na, sipirc, menjél játszani, amíg megcsinálom ezt.

- Igenis!

 

Sóhajtva csinálom a krémeket. Az egyiket csokis krémmel, mert az volt a parancs.

Amikor elkészülök, felpakolom a poharakat egy tálcára és kiviszem nekik.

Az egész este idilli. Nagyon jól szórakozunk, beszélgetünk, Tony az ölembe ül és mindenki mosolyogva figyel minket. Tényleg annyira jó vele, hogy kimondhatatlan.

Este egy ágyban alszunk. Semmi nem történik, csak ölelkezünk, csókolózunk, de valamiért rossz előérzetem van.

 

* * *

 

Reggel felhívom a főnököt. Megnyugtat, hogy bevitték a fiút is és nem lesz semmi baj. Kilenckor indulunk el, megnyugtatom a fiúkat, hogy hívom őket a műholdason, ha hazaértünk, de ő is csörögjenek mindenképp, hiszen bekapcsolom a mobilomat. Csak miattuk, hogy elérjenek.

- Akkor nem lesz semmi baj? - kérdezi Tony, mikor már közel vagyunk a városhoz.

- Nem lesz semmi gond, ne aggódj, minden illetékes bent van a börtönben, a tárgyalást várva.

 

Ahogy odaérünk, rögtön az őrsre vezetek. Hawk főnök már kint áll és vár minket.

- Uram, ő Tony Markson - mutatom be. A főnök illedelmesen bemutatkozik, de nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy hozzám áll közelebb, látszik, hogy fél és hozzám is bújik picit.

- Nem gondoltam, hogy összemelegszel még valakivel, Alx - jegyzi meg a főnök.

- Nem számítottam rá én sem, hogy elcsavarja a fejem.

A következő pillanatban minden felgyorsul. Megjelenik mögöttünk egy férfi. Arcról felismerem, egy ismert bérgyilkos. Tonyra szegzi a fegyvert, mielőtt reagálhatnék és előkaphatnék az enyémet már húzza is meg a ravaszt. Annyi időm van, hogy Tony elé ugorjak, és felfogjam a golyót. Nem engedhetem, hogy baja legyen.

- Alx! - Már reppen is mögém, hiszen a főnök azonnal lő és egy spéci lövéssel fejbe találja a bérgyilkost.

- Jól vagy, Alx? - térdel le mellém.

- Csak a vállamban van - sziszegem. Hívj mentőt - nézek rá a főnökre.

Már tárcsáz is. Nem ájulok el, Tonyra nézek. Könnyes szemekkel néz.

- Nincs semmi baj, kicsim. Ne félj, nincs semmi baj! Csak egy kis karcolás. Hidd el, semmi baj. - Ép kezemmel végigsimítok az arcán. Öleli a karom, sír. - Szeretlek, kicsim, nincs semmi baj! hidd el, kérlek… ne sírj…


Tony

És itt az édes-krémes, amit úgy nyammogok el, mintha még sosem ette volna ilyet. Fülig ér a szám, és örömmel bújok a nagy macitesthez. És kérni sem kell, karok ölelnek át, puszit kapok... Karácsony van. Igen. Csak erről van szó. Megnyugszom, tudom, hogy mellette semmi bajom nem eshet. Orrommal az övére piszézek, majd elégedetten dőlök el. Jöhet már a tárgyalás. Utána majd Hozzá megyek. Márhogy lakni. És talán megtanulok főzni is...

~*~

Ideges vagyok. Sosem voltam még tárgyaláson, nem is készültem. Mindig azt hittem, aki oda megy, az csak rossz fiú lehet. Persze, kellenek tanúk, filmekben is láttam, de a való világ azért más.

- Akkor nem lesz semmi baj? - csipogok az ülésen, szükségem van rá, hogy tőle halljam.

- Nem lesz semmi gond, ne aggódj, minden illetékes bent van a börtönben, a tárgyalást várva.

Csendben ülök. A szívem kalimpál, és szívesen mennék vissza a nyaralóba. De csak leparkolunk, kiszállunk, és egy igen fontos, jóságos nagypapa mosolyú alakhoz kormányoz.

- Uram, ő Tony Markson. - repülnek a nevek, mint a sólyom, meg minden, de valahogy... szúr a tüdőm. Nem lesz ez jó.

- Nem gondoltam, hogy összemelegszel még valakivel, Alx.

- Nem számítottam rá én sem, hogy elcsavarja a fejem.

Mielőtt eldönthetném, mennyi dorgálás vagy ilyesmi van benne, felkapni sincs időm a fejemet. Két Puff hangzik fel, és én nagyra tágult szemekkel nézem a lassított felvételként ledőlő kékszeműmet. A sikolyom a torkomra forr, a nevén nyögöm fuldokolva. Ugye nem halt meg? Honnan lehet tudni? A szíve?! Újabb sokkot kapok, vér...

- Alx! - bugyogom, igyekszek nem kinyitni a szám, félek sikoltoznék.

- Jól vagy, Alx? - fegyvert eltevő főnök bá is leereszkedik.

- Csak a vállamban van – beszél, él hát! - Hívj mentőt.

Remegő kezekkel maszatolom könnyeim, és nagyon szeretnék segíteni, de félek ha a sebet nagyon elnyomom, akkor a golyót nyomom belé, másképp meg elvérzik. -

- Nincs semmi baj, kicsim. Ne félj, nincs semmi baj! Csak egy kis karcolás. Hidd el, semmi baj. - arcomra simít, én meg a karját ölelem, félve, hogy fájdalmat okozok neki, ha másához érek. - Szeretlek, kicsim, nincs semmi baj! Hidd el, kérlek… ne sírj…

Hangja megnyugtató, nem remeg, keze az enyémre szorít. Megszorongatom az övét, puszit nyomva minden ujjára, bólogatva, de nem tudva abbahagyni a könnypotyogtatást. Hol vannak már?

- Tony, nem lesz semmi baj. Arra kérlek, maradj végig mellettem. - Hawk szól, de csak fél füllel hallgatom. Nem akarok elmenni!

- Hé, kicsi, nyugi. Vegyél egy mély levegőt. - és én veszek, mert Ő mondja nekem, megnyugtató mosolyával. - Hívd fel Markékat. Ez fontos. Rendben? Aztán mire elkezdődik a tárgyalás, én is ott leszek. - bólogatok, könnyeim apadnak, habár nem eresztem. - Ismételd el.

- Itt leszel. Telefon. Tárgyalás. Levegő... visszafele... - nyüszítem halkan, fontossági sorrendben.

- Rendben. - és a hajamba kócol. - Te jól leszel? - biccentek.

- Mennyire fáj? - súgom neki, míg hallom Hawk sürgetését, és távolról a szirénák vinnyogását.

- Még fáj, de itt a segítség. Tony. - komolyan néz a szemembe, pedig már végre majdnem megnyugodtam. - Maradj Hawk mellett. Értetted?

- Igenis. - félmosoly, én pedig remegő ajkaim hason-grimaszra húzom.

- Sietek.

Azzal félrelöknek a mentősök, a kezét kisodorják a szorításomból, és két erős kéz irányít határozottan befelé. A kékeket már nem látom, de tudom, hogy jól lesz. Ő azt mondta, és nem szokott hazudni. Hawk a kezembe nyom egy telefont, én pedig a kattanás után gépiesen darálom a vonal aggódó felébe a válaszokat. Nem mondta, hogy ne jöjjenek, de ha jönnek, nem lesznek ők is... Hát mondom nekik, a tárgyalás végééig maradjanak, aztán induljanak. Ebben maradunk.

Egy nagy irodába tuszkolnak, teát nyomnak a kezembe, csokit a másikba, és Hawk elmondja, miről mesélhetek a bíróságon, miről nem. Mi a fedősztori erre-arra, és úgy egyébként. De én az órát lesem. Mennyi ideig veszik ki a golyót? Utána felkelhet? Nem kellett volna mondanom, hogy inkább pihenjen? Elszégyellem magam, önző vagyok. Egyre tolódik az idő. Már 4 óra, és még mindig semmi. A bíró állítólag dugóban, az ügyészség meg új tanút állít elő. Újabb vádpontok. Bürokrácia.

Idegesen piszkálom a kiürült poharamat, és szememmel követem a főnököt, akire bízva lettem. Nem megy sehová, biztosított, hogy itt biztonságban vagyok már. Lábaim felhúzva átölelem a térdem, és várok. Idegtépő. Remélem, hogy csak akkor jön Axl, ha tényleg kezdődik az egész. Pihenjen. Bár lehet, hogy altatták, akkor nem tud majd jönni.

-Axl nyomozó már a lábadozóban, pihen. El akart jönni, de tájékoztattuk, hogy a tárgyalás késik. Most azt mondják, 5től lesz.

Az egészből csak az elejét meg a közepét fogtam fel. A megkönnyebbülés hullámokban áraszt el, és a kezemben lévő őskori telefonnal már Markékat tájékoztatom. Csendben elszipogom a vonalba az iroda sarkában ülve, hogy miattam volt, megnyugtatnak, hogy jól van, újabb érzelmi hullámvasútról szállok le.

Aztán indulunk. Lopva a kezembe nyomnak egy stukkert, én pedig szó nélkül teszem el. Van engedélyem, gondolom, ők is tudják. Mégis kérdőn nézek fel, de nem kapok válaszokat, csak felfelé néznek, fürkészve a sok embert. Leültetnek, gyűlnek, zsibongás van, de sehol sem látom az én kékjeimet. Mert nem jó felé nézek. Mellettem bukkan fel az összefércelt, de nagyonis élő, és kába nyomozóm. A nyakába borulnék, de csak finoman végigsimítok a karján. Gondolom, nem csak miattam, a tanúskodás miatt is itt van.

Ahogy ülünk egymás mellett, combunk összeér, karunk és vállunk, én lélegzem a kissé kórházas, de alapvetően jellegzetes illatát, és megnyugszok. Kérdő pillantást vet rám, gondolom, érzi a fegyvert az oldalamnál. Picike, de így összesimulva... Lopva kissé rendbe hozom magam, bár fogalmam sincs, hogy nézhetek ki. Mégsem kéne akárhogy kiállni, nem?

~*~

Kifacsarva ülök a padon, egy elég nyúzottnak tűnő nyomozóval mellettem. Húzzák, győzködnek, érvelnek, kérdeznek, és nincs vége... Azt hittem, az én kínzásom is örökké tartott. Pedig állítólag alig volt fél óra. Axl sem néz ki jobban.

-Markék indulnak, ha vége ennek...

Súgom hangtalan magam elé, és egy kicsi biccentést kapok. Szívem szerint ágyba fektetném, de még nem lehet. Meddig tart még ez?


Axl

- Tony, nem lesz semmi baj. Arra kérlek, maradj végig mellettem - kérem. Nem lesz rá mód, nem jöhet velem. De jobb, ha most nem ezzel kezdem.

- Nem lesz semmi baj - szólal meg a főnök.

- Hé, kicsi, nyugi. Vegyél egy mély levegőt. Hívd fel Markékat. Ez fontos. Rendben? Aztán mire elkezdődik a tárgyalás, én is ott leszek - kérem, de sír. - Ismételd el.

- Itt leszel. Telefon. Tárgyalás. Levegő... visszafele... - ismétli engedelmesen. Édes…

- Rendben. Te jól leszel? - bólint.

- Mennyire fáj? - kérdezi halkan.

- Még fáj, de itt a segítség. Tony. - Jó lenne, ha megnyugodna.  - Maradj Hawk mellett. Értetted?

- Igenis. - Próbál visszamosolyogni, de… nehezen megy neki. Aggódik. 

- Sietek.

Minden gyorsan történik. Megjelennek a mentősök, betuszkolnak a mentőbe és már megyünk is. Végig eszméletemnél vagyok, de egyre jobban fáj. Nem baj… minden rendben lesz.

Ahogy beérünk, az orvosok már kezelésbe is vesznek. Altatás jönne, de leintem őket.

- Érzéstelenítő - sziszegem.

- Miért? - vonja fel az orvos a szemöldökét.

- Mrt ez után tárgyalásra kell mennem. - Bólint, és jön a szuri.

Semmit nem érzek, mintha nyaktól lefelé a derekig nem is lennék. Csak látom, hogy matatnak, véres minden. Nem tusom, mennyi id telik el, mikor megszólal a doki.

- Nyomozó, itt a kis gonosz - mutatja fel a kis csipeszben. - Befoltozzuk és mehet is tovább - mondja mosolygós, nyugtató hangon. Aranyos, idős nő. 

 

Ígéretéhez hűen időben érek oda. Majdnem, de a bíró késik. Ahogy beérek, azonnal Tony mellé ülök le. Összesimulunk és hamarosan megérzem a stukkert. Jesszum, mire számítanak ezek? Biztos van ezek szerint fegyvertartartásija.

-Markék indulnak, ha vége ennek... - suttogja maga elé.

- Rendben - súgom vissza.

Mintha érezné a bíró. Elsőnek engem szólít a tanúpadra. Faggatnak, hogyan történt a papa megölése, miért merültek fel a korrupciós vádak, tudom-e, kik voltak a korruptak. Mindenre őszintén felelek.

- És hogy került pont ön a képbe Markson úr kapcsán? - kérdezi a kis geci védője.

- A fiamat vittem haza este, mikor szóltak, hogy menni kellene. A diszpécser, ha jól emlékszem a nevére Scott Thomas jelezte, hogy két lövöldözés is volt, ezért mentem én, és nem egy járőr.

- És ott voltak a robbanáskor? Látták is az ügyfelemet?

- Nem láttunk semmit, már a kocsinál voltunk. Az öcsém Josh Henderson jelenleg még vidéken van, de azonosította a korábban felmerült José Manuel Gratiót, ugyanis rálőttek. A fiamat, Markot követték,  ő is felismerte a férfit.

- És mikor tudjuk meghallgatni a rokonait? - kérdezi gúnyosan.

- A rokonaimat akkor, ha biztos leszek benne, hogy őket nem lövi vállon egy ismert bérgyilkos - jegyzem meg.

Eztán abbamarad a kérdezgetés, Tony kerül a vallatóra. 

Elmond mindent. Szépen, sorban. Okosan válaszolgat, büszke vagyok rá, nem is látszik, hogy félne. Pedig látom a szemén, hogy nem nyugodt, de rám sem néz. Nem merül fel kettőnk kapcsolata, ennek örülök.

 

A tárgyalás végén a bírónő kér egy másik kört is, amikor meghallgatja Josh és Mark vallomását is, de a vádlott előzetes letartóztatásban marad. Egy hét.

Már vezetőláncon viszik kifelé, amikor az ajtónál sikolyokat hallani. Odakapom a fejem.

A fiú kikapja az egyik kísérő övéből a fegyvert és rém szegezi. Már épp elsütné, amikor hirtelen mellőlem, dörrenés.

Tony felé pillantok, félve, kétkedve. Szuszog, de kezében atombiztosan áll a kis fegyver. A fiú összeesik, szaladnak, percekkel később szólal meg a tárgyalótermi orvos.

- Meghalt - jelenti be.

- Markson úr, volt fegyvertartási engedélye, igaz?

Bólint, és hangosan is igennel felel a bíró kérdésére, a főnök meg már adja is a papírt  a jogász kezébe, aki viszi a bírónak. Hümmög, olvas.

- Azt hiszem, az ügyet mégis lezárhatjuk. A felvételek bizonyítják, hogy a vádlott ragadott fegyvert előbb, Tony Markson saját védelmében rántott szintén fegyvert és lőtt.

 

Alig egy óra múlva már a bíróság előtt állunk.

- Csüccs, hazaviszlek titeket. - A főnökre nézek, mosolyog. - NMár nem lesz baj. Itt van a telefon, szólj a testvérednek. Eléjük küldök egy járőrt. - Bólintok.

Beülünk, és indulás haza.

 

Otthon, kétemeletes házam előtt áll meg. Tony kiszáll, kisegít engem  is és nyitok is be.

Tony nézelődik, de egy méteren belül marad folyamatosan.

- Na, körbevezesselek most? - kérdezem mosolyogva. - A megmaradt cuccaidért holnap bemegyünk a bűnjelraktárba, elhozunk mindent, ami maradt - nyugtatom meg. - Jól vagy? Megnyugodtál? - húzom magamhoz, ügyelve a vállamra.


Tony


Kezdődik a tortúra. Axlt állítják a kínpadra, talán csak én látom rajta, mennyire fáradt. Igyekszek szubjektív maradni, nem akarok most a robbanó lakásom emlékével foglalkozni, még ha elég sok jót is hozott a nyakamra.

Aztán én ülök a helyére, még érzem itt az illatát, és ez megnyugtat. Nem nézek felé, megtiltom magamnak, mert félek hogy elgyengülnék, vagy sírva fakadnék. Közeleg a pillanat, hogy az egész elfojtott szar a nyakamba vagy az arcomba robban... Kérdeznek a hackelésről, és hogy miért hogy mikor merre, kinek... igyekszem nem elkalandozni, végiggondolom a választ, és csak a lényeget közlöm. Nem kell senki idejét húzni.

Mégis a halasztásról az jut eszembe, hogy újabb hét körömrágás, ám egy újabb hét... remélhetőleg csak az én nyomozómmal, akit teljesen kiápolok minden bajból. A gondolataim csaponganak, és a fiút nézem, aki képes volt apjáért vendettát esküdni. És ez lett belőle. Túléltük, egyelőre. Apró dolgokra fókuszálok rá. Egy bross az ügyésznél, egy fura hajköltemény, undorító táska, egy pincsi az ölben... fura arcok, ismeretlen szemek... És ennek köszönhetően látom a mozdulatot.

Tágra nyílt szemmel figyelem, ahogy a fiú lökdösődik, oroz, és őrült szemeivel célpontot néz a csöve elé. A szívem másodjára áll meg, ahogy a tekintete a kék szemekre lebben. Gondolkodás nélkül lövök, mellkast középen. Nagy hely, de nagy a szív is. Nem hagyom, hogy azt vegye el, amire rátaláltam. Megvédem, ami az enyém! Csak mikor kattan a kakas, amikor eldől a fiú... akkor nyugszom meg. Nem eshet baja. Senkinek.

- Meghalt... - zúg a fülem... mi?

- Markson úr, volt fegyvertartási engedélye, igaz?

- Igen. - bólintok, és igyekszek erősnek tűnni. Öltem... visszhangzok.

És elmosódik pár dolog. A testet nézem, amit zsákolnak és visznek valamerre. Vajon mi lesz vele? Amíg intéznek, meg papíroznak, én csak azt forgatom a fejemben, hogy bumm és taccs. Most én puff. Milyen könnyű. Csak egy mozdulat, és az élet motorjába homokszem került. Vajon szólt a lelke, ha volt, mikor távozott?

Arra ocsúdok, hogy megállunk. Hatalmas ház, és Axl meleg tekintetéből ítélve itt lakik... Én is itt lakom. Újra csúsznak a gondolataim egyet. Kisegítem a kocsiból a napom hősét, és megvárom, míg benyit. Mindennek olyan... Ő jellege van. Az illata kering mindenütt, és olyan, mintha szüntelen ölelne. Meleg a mellkasomban.

- Na, körbevezesselek most? A megmaradt cuccaidért holnap bemegyünk a bűnjelraktárba, elhozunk mindent, ami maradt. Jól vagy? Megnyugodtál?

Ölelésébe húz, én pedig elrejtőzök a világ elől a maciölelésben. Óvatosan hajolok hozzá, reszketegen, mélyet sóhajtva. Vége. Ennyi. Hihetetlen, hogy egy kis ügy ennyi port kavart. Puha puszit nyomok a sebére.

- Megmentettél ma. Én is lehetnék a helyedben, de most biztosan a paplanom alatt vergődnék... Nem fáj? - zagyva gondolataim buknak ki a számon, ellenőrizetlenül. - Bullt hozzák Markék? Érzi-e majd, hogy öltem? Megváltozok majd tőle? Mi fog változni?

- Sss... gyere. Gyere, kicsi.

Finoman húz magával, leültet a konyhába. Én pedig felesleges megállapításokat teszek. Beszélnem kell. Amikor meg a teámba kortyolok, görbítve csüccsenek át Axl ölébe, vigyázva rá, de vágyva a közelére. Elhüppögöm, mennyire féltem, és hogy kattog a fejemben, amikor engem meg amikor őt vették lőtáblának. Hogy azt hittem, meg sem találtam igazán a boldogságot, és már vége. Csillapodva, de nem kevésbé zavarosan mesélgetek. Aztán már csak egy három szótagos szó bukik ki belőlem. A kékjeinek mondom, amik nyugodtan tűrnek, várnak, vigasztalnak, és hallgatnak.

Sosem figyeltek még ennyit rám.

Összesen ennyimet nem hallgatták meg. Elnyifogom neki gyerekkorom legnagyobb bajait, hogy a család nyaralni ment, én meg a nagyiékhoz mentem nővéremmel, hogy ne legyen egyedül itthon. És csacskaságokat, amíg a hangom apró kis sutymuruttyá nem szelídül. Talán vége a körnek. Puszikat nyomok arcára, faggatom, jól van-e, fáj-e, van-e, és ő mosolyogva simítja le utolsó könnyeimet.

Vallok neki róla és rólam, bizonyítok puha csókkal, majd végleg lecsillapodva elpihenek az ép vállán. És ő ölel, talán beszél is, vagy csak én hallom már álmomban hogy szól hozzám. Álmomban a házam felrobban, és ezernyi kék szempár-buborékká válik, akik körbeölelnek.

~*~

Lassan ébredek. Kellemes meleg van, napsütés, és Axl mindenütt. Felé fordulok, és a nyugalom, meg a béke hullámain lovagolva hajolok hozzá csókra. Körbeimádom ajkait, amíg alszik, bibijét simogatom, és lágyan, nem keltve barangolok testén. Nem tudom, mikor és hogy kerültünk ágyba.

Mosolyogva kelek ki az ágyból, és a konyhába lépek. Vajon itt vannak Joshék? Teát főzök, hisz az csak víz meg fű, nem? Nem csinálok csak pirítóst, elvégre nem megölni akarom a nyomozómat. Némi gondolkodás után gyümölcsöt szeletelek és nyamit teszek tálcára, majd halkan a szobába lépek. Puhán, lágyan ébresztem az én hősömet. Gondolom, este nem evett semmit.

- Jó reggelt, Axl. - súgom moccanó ajkára. - Egyél egy kicsit, és aludhatsz tovább.

És a kékek felnyílnak, és új nap kezdődik. Pazar mosolyommal fogadom, könyökölve mellette.

- Mi ez az öröm? - álmos a hangja, én pedig visszamosolygok rá.

- Szeretlek. - kalimpálok lábaimmal a levegőbe. Tegnap már mondtam neki, de tudni akarom, hogy nem csak zagyva szókupacnak értette...


Axl


- Megmentettél ma. Én is lehetnék a helyedben, de most biztosan a paplanom alatt vergődnék... Nem fáj? - Hiába volt olyan nyugodt az előző puszi a sebemre, kezd benne felszakadni minden. - Bullt hozzák Markék? Érzi-e majd, hogy öltem? Megváltozok majd tőle? Mi fog változni?

- Sss... gyere. Gyere, kicsi. - A konyhába húzom. Teát adok, leül, de aztán inkább az ölembe csüccsen és csicseregni kezd. Lassan szakad fel belőle minden szenny és ki is jön minden, haladzsablabla formájában.

Kimondja, hogy szeret. A szívem hevesen ver, ölelem, csókolom, de lassan elálmosodik. Sok volt ez neki. Életében először ölt embert. Persze, hogy nagyon fáradt. Amikor kérem, hogy menjünk a hálóba, már szinte álmában jár.

 

* * *

Reggel keresem, de sehol. Morogni kezdenék, de hirtelen meghallom.

- Jó reggelt, Axl - suttogja ajkaimra. - Egyél egy kicsit, és aludhatsz tovább.

Mmmm, minden reggelt ilyennek vagy hasonlónak akarok. Vele. CSAK vele.

- Mi ez az öröm? - kérdezem álmosan, mosolyogva.

- Szeretlek - jelenti be boldogan. Elmosolyodom, mozdítom ép karom és az arcára simítok.

- Én is szeretlek téged - súgom. Már hajol is, ajkait nyitva engedi nyelvem szájába, de nem fajul semmi semerre. Rajtam nem múlna. De ő ésszel él.

- Nem kockáztatjuk a sebedet - mondja szigorúan. - A fiúk?

- Gyanítom a földszinti szobájukban - mondom. - Lemenjünk?

- Előbb együnk, ha felkelnek, csak feljönnek, ne… - Hirtelen a lépcsőről nyávogás. Felcsillannak a szemei, szinte repül, és az ölében Bullal tér vissza. - Szóval lent vannak. Hát hol vannak a fiúk? Alszanak? - kérdezi gügyögve. Édesek, még a macska is dorombolva nyávog vissza. - Felfedezted az új lakást? - mosolyog a macskára, majd rám.

- Ha szeretnéd, az első emeleten vannak az edzős cuccaim, ott vagy itt csinálhatunk neki ilyen játszós izés sarkat. Árulnak olyan macskakaparós házakat. - Fejben már tervezek, mondom is. - Itt maradna a lakótér a másodikon, az elsőn lenne a technikai részed meg az én edzős cuccaim, a földszint a fiúk rezidenciája. Van kulcsuk is…

- Szóval bármikor bejöhetnek? - kérdezi, a macskát simogatva.

- Ne izgulj, nem fognak zavarni, sosem jönnek fel, csak ha szólnak. Csak szeretnek itt bandázni. Josh szomszédai bunkók. Mark meg nem lakik messze, de mindig itt gyűlünk össze. Később megmutatom a kertet és a teraszt is - darálom. Darálnám, de közelebb hajol és az ajkaimra csókol. Mmm, szeretem a csókjait. A testét, az ízét, a remegését, mikor elélvez, a nyögéseit… ahm.

- Amint meggyógyul a vállam, nem szabadulsz - súgom. Elmosolyodik.

- Alig várom. - Az ajkaira nyal. Olyan hah. Félelmetesen erotikus.

 

Fél óra telik el, a maccs felfedezi a felső szintet is, mi ölelkezünk, csókolózunk, szerelmet vallunk egymásnak. Tetszik ez az egész. Még kicsit a bombáért, a lövésért is hálás vagyok.

Aztán hallom, hogy lentről eszeveszett dübörgés.

- Hát ez? - kérdezi felvont szemöldökkel.

- Jönnek fel. Így közlekednek, hogy észrevegyem - mosolygok rá és végigsimítok az arcán. Az éjjeliszekrényről elveszi a szemüvegét és felveszi.

- Hát ezt szerintem Kínában is hallják - mosolyodik el.

 

Felérnek.

- Kezeket a takar felé - szól be Josh, majd amikor látja, hogy minden rendben, repülnek. Ölelnek engem, puszilgatnak, de Tonyt meglepi, hogy őt is. Ölelgetik, örülnek neki, körbeforgatják, Mark elrebegi rajongását Bull iránt, hogy mennyire veszettül édes macsek, milyen szófogadó, és hogy imádja. Miközben rajong, Josh szólal meg.

- Hé, Tony… - Odapillantok, és kincsem szemében könnyeket látok, de mosolyog.

- Semmi baj, csak… - Sóhaj. - Csak jó így.

- Kis hülye - borzol bele a hajába Josh. - De akkor a hétvégi grillparti áll, skacok? Inni kéne - hümmögi.

- Ja, áll hát. Holnap péntek, jövünk. Hatkor felszedsz, jövünk, ma bepácoljuk a húst. - Rám néz. - Apus, elmegyünk bevásárolni, veszek ki pénzt a medvéből - mondja és int. Okézva kiabálok utána.

Kicsim még mindig könnyezik, de boldog mosollyal bújik hozzám.

- Hidd el, ennél csak jobb lesz - mondom. Tudom, a családom miatt. - Ez már a tiéd is. Minden ünnepet együtt fogunk tölteni és ehetsz majd Mark borzalmas húsleveséből. Vagy elsózza vagy íztelen - jegyzem meg. - De mivel örökre az enyém leszel, örökre a családom része maradsz, kicsim. Te is és Bull is - csókolok bele a hajába.


Tony

 

- Én is szeretlek téged.

Simogat, én meg csókjáért hajolok. Hogy lehet ennyire tökéletes minden? Időben elhajolok tőle, még az kell, hogy felszakadjanak a sebeit. Pedig a szívem repes, ahogy ajka enyémen, nyelve vágyat ébreszt, de...

- Nem kockáztatjuk a sebedet. A fiúk?

- Gyanítom a földszinti szobájukban. Lemenjünk?

- Előbb együnk, ha felkelnek, csak feljönnek, ne… - akarom mondani, hogy ma nem eresztem az ágyból, de miú szakít ki innen, és szaladok a cicámhoz. Hogy és mikor? - Szóval lent vannak. Hát hol vannak a fiúk? Alszanak? - szívem megreped, képtelen vagyok ennyi szépet befogadni. - Felfedezted az új lakást? - és ontom a mosolyom.

- Ha szeretnéd, az első emeleten vannak az edzős cuccaim, ott vagy itt csinálhatunk neki ilyen játszós izés sarkat. Árulnak olyan macskakaparós házakat. - látom lelki szemeimmel, de hogy ő mondja, szeretve érzem magam. - Itt maradna a lakótér a másodikon, az elsőn lenne a technikai részed meg az én edzős cuccaim, a földszint a fiúk rezidenciája. Van kulcsuk is…

- Szóval bármikor bejöhetnek? - ERROR gondolatok cirkálnak bennem.

- Ne izgulj, nem fognak zavarni, sosem jönnek fel, csak ha szólnak. Csak szeretnek itt bandázni. Josh szomszédai bunkók. Mark meg nem lakik messze, de mindig itt gyűlünk össze. Később megmutatom a kertet és a teraszt is – tervek és szavak, mielőtt újra elszédülök, csókkal hallgattatom el. Nálam bejön.

- Amint meggyógyul a vállam, nem szabadulsz – incselkedve, vágyva görbítek felé.

- Alig várom. - szemei a nyelvem figyelik, megjegyzem.

~*~

magányos joghurt helyett közös reggeli, szürke gép helyett meleg ölelés. Nem tudok betelni. Álom lehet ez az egész.

- Hát ez? - kérdezek a nagy dübörgésre.

- Jönnek fel. Így közlekednek, hogy észrevegyem – simit kapok, meg szemüveget, míg válaszul dünnyögök.

- Hát ezt szerintem Kínában is hallják.

- Kezeket a takar felé.

Elnevetem magam, és figyelem, ahogy Axl köré zsonganak, de mielőtt kirekesztettnek érezhetném magam, én is ott találom magam. Szavak röpködnek, és szórnak mindent, mintha semmiség lenne. Neee... Tisztára bőgőmasina lett belőlem! Mosolygok, de a szökni vágyókat nyelem vissza. Persze, lebukok.

- Hé, Tony…

- Semmi baj, csak… Csak jó így.

- Kis hülye - és ő is a hajamba borzol. Szemem sarkából nézek rá, de az arca... inkább lesütöm a szemem. - De akkor a hétvégi grillparti áll, skacok? Inni kéne.

- Ja, áll hát. Holnap péntek, jövünk. Hatkor felszedsz, jövünk, ma bepácoljuk a húst. - terelődik a figyelem, hálás vagyok, közben könnyeim tüntetem el. - Apus, elmegyünk bevásárolni, veszek ki pénzt a medvéből – és ahogy jöttek, úgy mennek is. Én pedig zsongva bújok csillapodni az én nyomozómhoz.

- Hidd el, ennél csak jobb lesz - honnan tudja mindig, mi jár a fejemben? - Ez már a tiéd is. Minden ünnepet együtt fogunk tölteni és ehetsz majd Mark borzalmas húsleveséből. Vagy elsózza vagy íztelen – próbálom a hüppögő nevetést elfojtani. - De mivel örökre az enyém leszel, örökre a családom része maradsz, kicsim. Te is és Bull is. - puszit kapok, és adok.

- Meg a szörnyű főztöm. - nevetek rá a könnyeimen át. - Az érdekedben remélem, hogy ebédre jó lesz a pizza, mert nem akarlak már az első nap eltenni láb alól.

Gondtalanul nevet rám, én pedig áhítattal nézem egész fogsoros nevetését. Ujjbegyemmel cirógatom arcélét, és szemérmes puszit adok neki. Aztán a halk miúra bocsánatkérő mosollyal állok fel, és megyek a bajba jutott megmentésére.

- Pihenj. - súgom a búcsúcsókkal.

Összevadászom őt, és a cuccaim nézem az előszobában. Alig valami. Sóhajtva nyúlok el a kanapén, ám onnan a szőrös szőnyegre gurulok halk puffanással. Bull persze belegabalyodik, én meg prüszkölve nevetem az ügyetlenkedését. Innentől tuti kerülni fogja, amíg meg nem tanul rajta mászni. Ujjaim a rojtokba fúrom, és hempergek, majd hirtelen ötlettől vezérelve megyek felfedezni. Nyitogatok, szimatolok, de nem kíváncsiskodok be egy szobába sem. Hálózaton jobb turkálni, személytelenebb.

Bejárom a lakást, de csak kikötök a telefonnal, meg a laposommal a nappaliban. A szőnyegen heverészve pizzát rendelek, így talál rám a zsarukám. Nem tudom, mikor jött le, csak a levegőben lóbált talpaim kapja el, mire nevetve húzom vissza. Csikis.

- Tetszik a hely? - kérdezi viccelve, de látom, a válaszom komolyan érdekli.

- Tetszik, hogy itt vagy benne. - mosolyogva mutatok körbe, a földön heverészve. - Olyan mindenfélét rendeltem, mert nem tudom, mit fogsz kérni. - pislogok fel rá hanyatt fekvésből. - Fájsz még? Hozzak bogyót?

- Nem fáj, ne hozz. Csak kiütnek. - csüccsen a kanapéra, én pedig pokcrócot terítek rá.

- És a teának csúfolt borzalmas lötyimből kérsz még, vagy elég mára a gyilokból és inkább vizet? - ördögi vigyorral mászok négykézláb hozzá, lábaira támaszkodva nyújtózok puszira.

- Teát. Nem is olyan szörnyű. Csak ne hagyd benne a filtert. - félmosoly. Olvadok. Csókbahümmögöm.

- Oksi.

Azzal itt sem vagyok. Csinálok teát, és rádiót kapcsolok. Halkan dudorászok, közben cukrot keresek. Reggel itt volt a pulton, most merre? Ja igen, letettem aaa... kellett a tej... Szóval táncikálva veszem ki a cukrot a hűtőből, majd viszem a tálcát befelé.

-Azt hittem, megivott a tea. - dünnyögi zsarukám mosolyogva, kezében a csészével.

-Próbálta, de megegyeztünk. - arrogánsan eltartom a kisujjam is arisztokratikus alakításomban. - Beleszerettünk egymáséiba, így nem ihat meg. Párbajra hívott, de a dolgok állása szerint te állsz győzésre.

Lesem ám az arcát, úgy tűnik nem lett túl szörnyű a tea. Fejcsóválva kuncog, én meg a szőrös szőnyegen hempergek.

-Nem tudom, ez honnan, de isteni találmány. Puha, és meleg, mint egy nagy cica... bár tudnék dorombolni.

Kinyújtózok, és ujjaimmal morzsolom a hosszú rojtokat, arcom az illatos szőrhöz simítva.

 

Axl


- Meg a szörnyű főztöm - nevet rám édesen. - Az érdekedben remélem, hogy ebédre jó lesz a pizza, mert nem akarlak már az első nap eltenni láb alól.

Felnevetek, mire az arcomra simít, majd kapok egy lágy csókot.

- Pihenj - súgja, csók, majd elillan.

Hallgatok rá, lehunyom a szemem, pihenek egy kicsit. Sorra veszek mindent, amit el kell majd még intézni. Tonyt bejelenteni ide, munkát keresni neki, ha kell… bár nem tudom, tanul-e. Milyen kellemetlen, még ezt sem tudom róla. Na majd megkérdezem. Ha tanul, el kell intéztetnem a főnökkel a kimaradását. Bár lehet hogy tudna iskola mellett is dolgozni, hiszen ha tanul is, akkor is egyetem vagy fősuli lehet. Akkor viszont lehet, hogy tényleg tud mellette dolgozni, akkor beajánlom Anna helyére.  Jó munkaerő, több dologban tud segíteni, mint egy sima pötyögő adminkislány. És a közelemben is lenne. Hm... előre tetszik a gondolat.

Mikor megunom a hiányát, megkeresem. Évődünk picit.

- Tetszik a hely? - kérdezem. Érdekel… ha van valami, átalakítjuk, az nem gond.

- Tetszik, hogy itt vagy benne. - Mosolyog… olyan szép. - Olyan mindenfélét rendeltem, mert nem tudom, mit fogsz kérni. - Ja a pizza. Oké. - Fájsz még? Hozzak bogyót?

- Nem fáj, ne hozz. Csak kiütnek - mondom. Ritkán szedek.

- És a teának csúfolt borzalmas lötyimből kérsz még, vagy elég mára a gyilokból és inkább vizet? - Elém mászik, lábaim közt felhajol egy pusziért.

- Teát. Nem is olyan szörnyű. Csak ne hagyd benne a filtert.

- Oksi.

És el is tűnik, legalább tíz percre. Nem is hagyom ki, mikor előkerül…

- Azt hittem, megivott a tea.

- Próbálta, de megegyeztünk. Beleszerettünk egymáséiba, így nem ihat meg. Párbajra hívott, de a dolgok állása szerint te állsz győzésre.

Míg én a teát iszom, ő a szőnyegen bulizik.

- Nem tudom, ez honnan, de isteni találmány. Puha, és meleg, mint egy nagy cica... bár tudnék dorombolni.

Tényleg olyan, mint egy cica. Egy szép, szeretetre éhes kiscica, aki csak az enyém. Kifejezetten tetszik a gondolat az összes perverzitásával együtt.

- Kicsim, most ez így elég hülyén fog kijönni, de… te tanulsz? - Meglepve pislog rám, majd neki is végigfut az agyán, hogy ezt tényleg nem kérdezték a tárgyaláson sem, és nem volt eddig téma.

- Öhm, igen, tanulok még. - Elmeséli, hogy hol és mit, majd, mikor befejezte megszólalok.

- Akkor ezt az időt holnap úgyis megyünk be, majd a főnökkel lerendeztetem. Oké? - Bólint. - És ha gondolod, akkor dolgozhatnál az őrsön részmunkaidőben, suli mellett. Lenne egy kis pénzed neked is, de nem muszáj, csak gondoltam, hátha van kedved.

- Oké, erről majd még beszélünk - mosolyog rám.

- Csak mert akkor ott is mellettem lehetnél - mondom, mire megint elmosolyodik és ugyanúgy, a lábaim között felhajolva kapok egy csókot.

Ami viszont kicsit elvadul… de megint ő  a józan, engem elragadott a gondolat, hogy nemsokára…

- Mikor jön helyre a sebed? - kérdezi szuszogva.

- Teljesen egy hónap. De két hét után ennyire már terhelhető - jegyzem meg, és a fenekére simítom. Milyen kellemes… milyen ahh… - Már csak két hét és minden tekintetben az enyém vagy. - Felsóhajtok a gondolatra, farkam meg már reagál is, így finoman lepaterolom magamról, amit durcázva visel el. - Ha nem akarod, hogy felszakadjon, ne ülj rajtam.

- Oké, de már én is nagyon várom - mondja. Igen. Megértem. Az éjszaka, amikor először megkapom, fantasztikus lesz. Iszonyatosan jó… emlékezetes. Előtte romantikus vacsora, utána közös fürdőzés gyertyák és rózsaszirmok között. Kényeztetni fogom. A végtelenségig, hiszen szeretem. Minden porcikáját és egyre jobban.

- Aztán holnap meglátjuk - terelem gyorsan a témát -, hogy milyen állapotban vannak a dolgaid. Ha valami fontos, akkor megveszem neked, és ha akarod, később, ha lesz fizetésed, megadod - mondom. - De nem kell, ezt jó ha tudod. Szeretnék gondoskodni rólad és elkényeztetni. - Rámosolygok és ép karommal arcára simítok. - Mert nagyon szeretlek - suttogom. - Nagyon nagyon…

Tony



 http://www.youtube.com/watch?v=ba5ucjLbHUA&list=FLzm9bgmxnsqtPXPSzNtumJA

Csak egy kis aláfestő... ^.^

 

- Kicsim, most ez így elég hülyén fog kijönni, de… te tanulsz? - meglepődök, mennyire nem tudunk egymásról még semmi jelentéktelenséget, és mégis mennyire olyan, mintha már évek óta...

- Öhm, igen, tanulok még. - mesélek neki pár sort a viselt dolgaimról, figyelem, ahogy a tekintete merengős lesz.

- Akkor ezt az időt holnap úgyis megyünk be, majd a főnökkel lerendeztetem. Oké? - király. - És ha gondolod, akkor dolgozhatnál az őrsön részmunkaidőben, suli mellett. Lenne egy kis pénzed neked is, de nem muszáj, csak gondoltam, hátha van kedved.

- Oké, erről majd még beszélünk - mellette lehetnék többet, segítenék neki, és még pénzt is kapok. Oké, most már tényleg tudni akarom, hogy hol a csapda, vagy hol a kandikamera. Ez túl tökéletes.

- Csak mert akkor ott is mellettem lehetnél. - és lám, mire felocsúdok, egy igen csábító mezsgyéről botladozunk vissza. Imádok a közelében lenni.

- Mikor jön helyre a sebed? - próbálom a lélegzetem normalizálni.

- Teljesen egy hónap. De két hét után ennyire már terhelhető – forró tenyere a popsimon, és a forróság végigkúszik mindenemen. - Már csak két hét és minden tekintetben az enyém vagy. - sóhajtva rak ki öléből, és bezsebelhet érte egy morci pillantást. - Ha nem akarod, hogy felszakadjon, ne ülj rajtam.

- Oké, de már én is nagyon várom. - kissé vegyes érzésekkel, de bízok benne.

- Aztán holnap meglátjuk, hogy milyen állapotban vannak a dolgaid. Ha valami fontos, akkor megveszem neked, és ha akarod, később, ha lesz fizetésed, megadod – tud az ember szíve boldogságában elrepedni? - De nem kell, ezt jó ha tudod. Szeretnék gondoskodni rólad és elkényeztetni. - simogat tekintetével, és kezével, és megint egy nagyon értékes embernek érzem magam. - Mert nagyon szeretlek. Nagyon nagyon…

Elhomályosuló szemmel nyomok pici puszit az orrára, meg a homlokára, halántékán simítva végig finoman, és nyeldekelem a könnyeket, amik ott csücsülnek a szememben. Az ajtócsengő riaszt meg minket, én pedig torokköszörülve szakítom el magam a közeléből, és szinte ugrálva sietek átvenni a pizzát.

~*~

A délután azzal telik, hogy Axl nyomában járom be a házat, és hallgatva őt látom az átalakításra váró szobákat, úgy, ahogy ő. Az edző szobájában kissé szomorkásan néz befelé, biztos hiányzik neki a mozgás. Végigsimítok a karján, és mosolyogva húzom őt a nappaliba, ahol a laposomon egy filmet indítok el. A pokróc alá vackolom magam mellé, egészen az ép oldalához simulva, és az ölembe kucorodott Mr Bullt simogatom egyik kezemmel, másikkal meg a nyomozókám elérhető részeit.

Kissé elszundikál, amit nem bánok, pihenjen csak, gyógyuljon meg nekem. Hogy ne kelljen felkelnem, a miniketyeréimről tájékozódok a világ dolgairól, és elszórakozok, csorgatom a nyálam a legújabb gépmodellekre, és a saját... a saját szobám berendezéseit keresem. Jó így. Szeretek itt lenni. Szeretek itt lenni Vele. Felpillantok a zsarukámra. Hogy tudnám neki ezt mind meghálálni? Úgy érzem, a világot nyújtja át nekem egy masnis dobozkában, én meg behabzsolom, és ő semmit sem kap. Közelről figyelem a vonásait, az arcát, és őt magát. Sosem tudnám megunni.

- Ijesztő, hogy így bámulsz.

Aprót rezzenek, nem vettem észre, mikor kelt. Álmosan rám pillant, én pedig puszit nyomok a szájára. Ujjammal barangolom be most szabadon arcának ívét, és a hajába borzolok.

- Menjünk, főzzünk vacsorát. - súgom összeesküvőként. - Mert lehet, hogy Mark levese sótlan, de az én mindenem ehetetlen. - vigyorgok rá.

- Azért nem mindened. - és a megvillanó szemeitől érzem arcom égni.

- Azért én nem találnék olyasmit az asztalra. - nyekergem, és elérem, hogy felnevessen.

- Na gyere. Nézzük, mit tudsz.

Kihívásnak veszem, és igyekszek én, de az, hogy nem valami fekete salakot teszünk a tányérra jó sok szivatással, és bolondozással teli idő múlva, az nem az én érdemem. Többször megkaptam, hogy milyen figyelmetlen vagyok, és azt hiszem kezd ő is rájönni, hogy ha tényleg velem fog élni, akkor nem lesz a mindennapja könnyű. Lehetetlen helyekről varázsolja elő azokat, amiket én ,,letettem” valahova. Hogy a mikró nem pukkant egy benne hagyott villa miatt, az sem az én számlámra írható. Fejcsóválva néz, szája sarkában egy pici mosollyal.

-Hogy felejthetted a fűszerek között a fakanalat? - kérdezi két falattal arrébb.

-Nem felejtettem. - nyújtok nyelvet.

-Értem már, hogy miért megy tönkre minden a serpenyődben. - kuncog, én meg egy kis kenyérgolyót pöccintek rá.

-Ezt megbánod.

Azzal magához ránt, és lecsap ajkaimra. Oh, imádom, amikor ilyen tüzes és szenvedélyes! Nyögve ülök lovagló ülésben az ölébe, amíg ő ép kezével végigtaperol. Imádom! Megbolondít és felszabadít.


Axl


Végigjárjuk a házat a pizza után. Mindent megmutatok neki, Josh és Mark lakrészét, az első emeletet, és az edzőtermemben eszembe jut, hogy mennyire hiányzik a mozgás. A futás. Az különösképp! De nem hagy sokáig elmélkedni, a nappaliban betesz egy filmet a laptopján, és elkezdjük nézni. A közelsége, a takaró melege, a macska halk dorombolása… lassan elszundítok.

Arra kelek, hogy valaki bámul. Sosem volt mg ilyen és röhögtem, mikor valaki azt mondta, hogy van, de van! Arra ébredek, hogy valaki felfal a szemeivel. Hm… vajon ki lehet? Hm…

- Ijesztő, hogy így bámulsz - hívom fel a rá a figyelmét. Kapok egy puszit és simogatni kezd.

- Menjünk, főzzünk vacsorát - suttogja. - Mert lehet, hogy Mark levese sótlan, de az én mindenem ehetetlen.

- Azért nem mindened. - Ahogy eszembe jut… remek íze volt , az tuti. 

- Azért én nem találnék olyasmit az asztalra - nyekken fel. Hát, az tuti,hogy egyedi lenne.

- Na gyere. Nézzük, mit tudsz.

A konyhában lassan rájövök, hogy mennyire furcsa is. Mármint édesen furcsa. Szétszórt. Meg tudnám zabálni, ahogy gondolkozik, hogy mit hova tett, ahogy megijed, amikor rájön, hogy egy villát is melegít, hogy a fűszerek közé teszi a fakanalat. Hát, gyanítom, a konyháéban nem lesz kérdés, hogy ki a vezető. Már nem mintha máshol ez kérdéses lenne.

- Hogy felejthetted a fűszerek között a fakanalat? - kérdezem.

- Nem felejtettem.

- Értem már, hogy miért megy tönkre minden a serpenyődben…

- Ezt megbánod.

Ökörködünk, Markék már nem jönnek vissza, de zuhany után alszunk. Semmi sem történik ma sem, olyan romatikus-szerelmes csókok, simogatás és álomba szeretgetjük egymást, lábunk végében a macsekkal, aki nagyon élvezi, hogy az ágy nagy, és elfér a lábunk végén.

 

* * *

 

 

 

Reggel felkelünk, laza kis reggeli és nyakunkba vesszük a várost. Taxival jutunk az őrsre, hiszen nem tudok vezetni most. De szerencsére van a rendőrségtől ilyen vacak kedvezmény, így még olcsóbb.

Beérve persze már a portás is letámad. Kedves, fiatal lány.

- Nahát, nyomozó - üdvözöl. - Hogy van? Hallottam, mi történt.

- Igen, minden rendben - mosolygok rá.

- És ő ki? - bök Tony felé. Bemutatom, majd megfogom a kezét.

- A párom - mondom mosolyogva, mire meglepődik, de ő is tudja, nincs erre semmi törvény, hogy tilos így, itt.

- Haláli, fiatal és cuki - kacsint rám, majd elterelget a lifthez, mert tuti fent is várnak ránk.

Ahogy beszállunk, Tony rám pillant.

- Mire felérünk, a fél osztály tudni fogja, hogy milyen jó nekem, és milyen cuki, fiatal pasim van - vigyorgok rá.

- Mert? - kérdezi meglepetten.

- Mert Sindy pletykás, már megy a telefon fel - kacsintok rá. - De ne félj, büszke vagyok rá, hogy ilyen kedvesem van, mint te. - Elmosolyodik, megszorítja a kezem, és még mindig mosolyog.

Ahogy felérünk, Hawk már előttünk is áll.

- Üdv - mosolyog ránk, majd üdvözli Tonyt is. - Jobban van, fiatalember?

- Igen, köszönöm, uram - feleli illedelmesen.

- Na, akkor bemegyek előre, ti meg jussatok el fél óra alatt az irodámig.

Tony meglepetten néz rám, de én sóhajtok. Igen…

És ahogy haladunk, neki is egyértelmű kezd lenni, ahogy minden asztalnál leállítanak, kifaggatnak, dicsérik, hogy mennyire cuki. Nem hiába, évek, évtizedek óta vagyok itt, mindenki tudja, hogy nagy dolog, hogy kedvesem van és be is hozom bemutatni. Aztán megjelenik a semmiből egy régi rosszakaróm, egy tőlem pár évvel fiatalabb nyomozó. Rám sem bagózik, Tonyhoz fordul.

- Nahát, kölyök, apakomplexus? - vigyorog rá. - Vagy mit keresel egy ilyen vén fasz mellett? Pár év és már meg se tud dugni - fröcsögi nyersen.

Megölöm… ez most már biztos.

 

Tony


Reggeli után taxiban találom magam, és mellettem a nyomozóm eléggé morcosan néz ki a hátsó ülésről. Aranyos. Még akkor is, amikor beérve az őrsre változatlan jókedvvel néz a felénk siető nőre.

- Nahát, nyomozó. Hogy van? Hallottam, mi történt.

- Igen, minden rendben.

- És ő ki? - kézen fog, én pedig mindjárt cseppfolyóssá olvadok.

- A párom - ha kidagad a szívem a mellkasomból, vissza tudja valaki tenni?

- Haláli, fiatal és cuki – pislogok, de hagyom, hogy a liftbe terelve magunkra hagyjon.

- Mire felérünk, a fél osztály tudni fogja, hogy milyen jó nekem, és milyen cuki, fiatal pasim van - vigyorától fiatalodik, én pedig fürdőzök.

- Mert?

- Mert Sindy pletykás, már megy a telefon fel. De ne félj, büszke vagyok rá, hogy ilyen kedvesem van, mint te. - mosolyogva szorongatom kezét, ha már nem engedett el.

Ahogy felérünk, Hawk már előttünk is áll.

- Üdv - terem előttünk Hawk főnök, mosolyog ránk. - Jobban van, fiatalember?

- Igen, köszönöm, uram.

- Na, akkor bemegyek előre, ti meg jussatok el fél óra alatt az irodámig.

Nem értem. Bemegyünk még valahova előtte? Nem említették, hogy.. Oh. Kezdem kapisgálni, amikor a harmadik asztalnál is meg kell állnunk, hogy egy újabb áriát hallgassunk végig. Legalább Axl nem ereszti a kezemet, végig fogja, én pedig olyan büszkének érzem magam, hogy én lehetek itt az oldalán. Amíg meg nem érzem a feszülő izmokat, és egy olyan barnás zöldes szemekkel találom magam szembe, amitől megtorpanok.

- Nahát, kölyök, apakomplexus? Vagy mit keresel egy ilyen vén fasz mellett? Pár év és már meg se tud dugni.

Csak az jár a fejemben, hogy be kéne törni az orrát. Valószínű, a mellettem acélosra feszült férfiben is ej motoszkálhat. Nem ugrálhat, gyógyulóban van. Tehát kesztyűt ragadok. Szemüvegem felett végigmérem, és lefigymálón biggyed ajkam.

- Sajnálja tőle, hogy ő még tudja használni? - pár fuldokló nevetés. - Vagy olyan kicsi, hogy senkinek sem kell? - emelem meg ártatlanul szemöldököm, őszinte érdeklődést imitálva. - Ó, várjon, rájöttem. Maga akkora fasz, hogy mindenki lapátra teszi, igazam van? - bólogatok. - Megértem. És igaza van. A helyében én is irigyelném, hogy a mellettem álló férfi, és sikeres nem csak a karrierben, de a magánéletben is. Maga az ő korában... - gunyoromtól bugyognak szavaim – pelenkába fog vizelni, és a fogait pohárban fogja tartani. - magabiztos mosolyt öltök, és arrogánsan húzódok közelebb a nyomozómhoz. - Ezzel szemben ő még mindig bír annyit, amennyit maga kicsi szobacirkáló korában.

Mintha bomba robbant volna, úgy durran a felharsanó nevetés irodaszerte. A pulykavörös alak morog valami érthetetlent a nagy zaj miatt, és elviharzik, fenyegető pillantásokat lövöldözve. Mire a folyosó végén megáll, hogy hátranézzen, én csintalan mosollyal a képemen, bár őt nézve, de felsőjénél fogva magamhoz húzom a kékszeműmet, és nyelvemmel elegánsan végigcirógatom ajkait, míg egy kiadós csókot nem kapok.

Így nem csoda, hogy kissé vörösen, bár nem tudom, hogy a nyilvánosság elismerő füttyögése miatt, a vágy miatt, vagy az előbbi sértéstől, mászunk végre Hawk irodájába. Mire becsukódik mögöttünk az ajtó, addigra a zsarukám szájának sarkában egy picike mosoly rejtőzik. Megszorongatom a kezét, és lecsüccsenek.

- Örülök, hogy egyben ideértetek.

És a dolgok kissé komolyodnak, ahogy a suli-igazolásra terelődik a szó. A jelentéktelen incidens felejtődik, mire az itteni állásomat tárgyaljuk, és mire a szerződés kerül szóba, csak Axl és az itteni rendszer jár a fejemben. Láttam, milyen állapotban van, és kell nekem egy nap, amikor csak enyém a rendszer és senki sem piszkál rajta, hogy addig rendbe hozzam.

Somolyogva lépek ki az irodából, magukra hagyva a fiúkat, hadd bűnüldözzenek, vagy nosztalgiázzanak, vagy akármi, meg valami papírokat is emlegetett Axl a lakással kapcsolatban... Ráhagytam. Mint lepkét a fény, úgy vonz az irodácska a mindent rejtő hálóval a gépén. Nem telik sokba életre kelteni, jelszó sem kell hozzá. Élvezettel és kíváncsian merülök el a számok között, és igyekszek úgy tájékozódni, hogy mások munkáját ne akadályozzam közben. Otthonról is meg tudok majd pár dolgot csinálni, de ahhoz új modem kell és talán egy tárhely csak ennek. Szemüvegem feljebb tolom, és sebesen kalapálok egy sort még.

- Heló, Andy vagyok. - lép be valaki. - Hawk hívat.

- Jupp...

Végigzongorázok a billentyűzeten, és a gép elkukul. Az irodába nyitok, és körbenézek. Axl nincs itt. Összevonom a szemöldököm, majd kérdőn nézek a leendő főnökre.

-Mindjárt jön. Addig ülj le, és mondd el, mire lesz szükséged az irodádban. - és izgatottságomon elmosolyodva dől hátra.

 

Axl

 

- Sajnálja tőle, hogy ő még tudja használni? - szólal meg kincsem. - Vagy olyan kicsi, hogy senkinek sem kell? - Megremegek. Bitang jól áll neki ez a stílus… - Ó, várjon, rájöttem. Maga akkora fasz, hogy mindenki lapátra teszi, igazam van? Megértem. És igaza van. A helyében én is irigyelném, hogy a mellettem álló férfi, és sikeres nem csak a karrierben, de a magánéletben is. Maga az ő korában... pelenkába fog vizelni, és a fogait pohárban fogja tartani. - Magamhoz képest hamar lenyugszom, ha erről a dögről van szó. Kincsem olyan szépen lekezeli, hogy csak pislogok. És rajongok. - Ezzel szemben ő még mindig bír annyit, amennyit maga kicsi szobacirkáló korában.

Kedves kollégám puffogva elrohan, de amikor visszanéz Tony felé, azért kincsem még üt egyet és végignyalint ajkaimon, amit én csókba vezetek át. Igen. Enyém. Menő… dögös…

- Örülök, hogy egyben ideértetek - köszönt minket Hawk, mikor a röhögéseket hátrahagyva belépünk.

Beszélgetni kezdünk. Tony igazolása, a meló, majd kincsem elrepül a jövendőbeli kuckója felé. Irodának csúfolt kis lyuk, oldalfallal, elszeparálva egy nagy térben. De iroda. Nekem is ilyen van. Csak nekem nincs oldalfala, csak asztala.

- Kedves srác - mondja Hawk.

- Igen, az - mosolygok utána. - És szerencsére sikeresek sült el minden - sóhajtok fel. - De ugye nem lesz baj belőle, hogy együtt vagyunk és itt van? - kérdezem.

- Ha nem szeretgeted meg az egyik kihallgatóban, bekapcsolt kamerával, akkor nem lesz gond. - Tony holmijait elviszitek? - kérdezi.

- Mi maradt? - sóhajtok fel. - Ha semmi, akkor inkább kihazudom, nem akarok neki lelki bajt.

- Hm, szerintem elég sok dolog maradt. A nappali tropa lett az biztos, de a detonátor az ajtóban robbant. Szóval ami a hálóban volt cucc, az megmaradt. Sok kütyü csak koszos lett. Hamus meg kormos - folytatja. - Szóval…

- Oké, akkor összeszedem és lemegyünk.

Még kicsit beszélgetünk, majd megkér, tipegjek el eszeveszett tempóban a kis vörös gyakornok pasihoz, mert megírja a jelentést, ha diktálom. Bólintok és haladok.

 

Lebeszélünk mindent, Alex kedves, a párja terhes. Izgatott. A lelkére kötöm, hogy jöjjön el hozzánk, ad egy telefonszámot, majd lebeszélem Tonyval, hogy mikor jöhet és átszalad. Akkor adok majd címet. Mire visszaérek, Tony is ott van. Valamit nagyon beszélgetnek Hawk-kal.

- De Tony, ennyi el sem fog férni, nem? - kérdezi Hawk egy papírt nézve, gondterhelten.

- Megoldom - ígéri meg kicsim.

- Hozzám is pakolhat - nyitok be. - Nekem nagy az asztal, és úgyis csak egy kis részt használok - rántom meg ép vállam és leülök mellé. A főnök sóhajt.

- Oké, de Tony, muszáj felajánlanom. Ha szeretnél levelezőn diplomát szerezni és mellette teljes munkaidőben dolgozni, támogatjuk a taníttatásod felét, hivatalosan van rá keret. Amíg lementek a raktárba, beszéljétek meg és gondold át - kéri szigorúan. Tony bólint, majd elindulunk.

 

- Édesem, lenne egy gyakornok srác, átjönne diktálás után begépelni a jelentésemet. Mikor jöhetne? - kérdezem.

- Hm, nekem mindegy. Holnap, ma, amikor nektek jó - fogja meg a kezem és mosolyog fel rám.

- Tudod, mekkora kincs vagy? - szorítom meg a kezét. Elpirul, cuki… enyém. - Mellesleg szerintem jó dolog lenne, amit Hawk ajánl. De gondold át.

Leérünk. Hatalmas vasajtón be, azonosítás. Tony papírjait is elkérik, én az igazolványt adom oda.

Ahogy ecsetelen az ügy kódját az idős nőnek, hümmögve közli, hogy merre, és ahogy odaérünk, én is meglepve látom, hogy mennyi minden van itt.

- Me… - Nyel egyet. - Meddig az enyém? - kérdezi.

- Ez a sor végig - felelem.

- Minden? - csillannak fel a szemei.

- Igen. Az ajtó előtt volt a robbanás, csak a nappali ment szét, minden más itt van, ami használható lehet még és minden elvihető, ha szeretnéd - fogom meg a kezét. - De ugye minden rendben?

 

Tony

Szegény Hawk eléggé kikerekedett szemmel nézi a művemet, amit alig pár perc alatt hoztam össze, csak neki exkluzíve. Az egész rendszer egy nagy kutyagumi citromkarikákkal. Én majd felpofozom, hogy még az utódom is napokig fejtegesse, mi merre.

- De Tony, ennyi el sem fog férni, nem?

- Megoldom – kissé zsúfolt lesz, de kényelmes, ez garantált.

- Hozzám is pakolhat - ó, hát itt az én hősöm. - Nekem nagy az asztal, és úgyis csak egy kis részt használok – csüccsen mellém.

- Oké, de Tony, muszáj felajánlanom. Ha szeretnél levelezőn diplomát szerezni és mellette teljes munkaidőben dolgozni, támogatjuk a taníttatásod felét, hivatalosan van rá keret. Amíg lementek a raktárba, beszéljétek meg és gondold át. - Csak bólintok, elvégre van még időm erre.

- Édesem, lenne egy gyakornok srác, átjönne diktálás után begépelni a jelentésemet. Mikor jöhetne?

- Hm, nekem mindegy. Holnap, ma, amikor nektek jó - és komolyan gondolom, nem akarok útban lenni, és nem zavar a vendég...

- Tudod, mekkora kincs vagy? - szorongatja a kezem, én pedig vörösödök, mert hát... - Mellesleg szerintem jó dolog lenne, amit Hawk ajánl. De gondold át.

Azon vagyok. De előtte... visszafojtott lélegzettel figyelem, ahogy a nagy ellenőrzésen átesünk. Ha ilyen lenne a számtech része is, akkor nem lenne bűnözés! Ahogy a nagy sor elé érünk, megszeppenten nézek végig a rengeteg holmin. Ismerősök, mégis egy másik Mark életéből vannak, mert... én már más vagyok.

- Me… - hangom elcsuklik, újrakezdem. - Meddig az enyém?

- Ez a sor végig.

- Minden?

- Igen. Az ajtó előtt volt a robbanás, csak a nappali ment szét, minden más itt van, ami használható lehet még és minden elvihető, ha szeretnéd - kézen fog, és értékelem, mert szükségem van rá. - De ugye minden rendben?

- Ühümm... - bólogatok boldogan. - Csak... Maradj itt, oksi?

- Persze.

És leltárat csinálok fejben. A hálóm részeinek örülök, Axl lakásába a saját szobám tartozékait nem kell újra megvenni. És a kütyüim. Brüncsögve ölelgetem a kis ketyeréimet, és mintha élnének, úgy örülök neki, hogy itt vannak, és jól vannak. Axl nem szól, nem nevet, nem csúfol. Csak itt van, én nagyra értékelem.

Nem tudom, hány órával később egy igen zsúfolt taxival furikázunk haza, és eltart egy darabig, míg Axlt meggyőzöm, hogy menjen főzőcskézni, amíg én kipakolok a taxissal. Nem akarom, hogy erőlködjön. Egyelőre mindent bezsúfolok csak a szobába, majd megyek megkeresni az én séfemet.

A konyhában kavar valamit, amibe kíváncsian dugom bele az orromat. Kékszeműmre pillantok, aki elégedetten néz rám, majd a fenekemre csap, hogy hívjak Markéknak, hogy olyan hat körül jöhetnek. Megvádolom, hogy csak nem akarja, hogy elrontsam az ebédet, ő tagad, én meg csókoltatom. Majd ő csókol engem.

A délutánt végül rendezkedéssel töltjük, az én kis infós szobámat segít rendszerezni. Ő törölgeti a port, én meg pirulva szedem a fura cuccokat elő a dobozokból. Többek között fél pár zoknit, fegyvert, játékkonzolt, macskajátékot, kiskanalat – jé a kedvencem! - meg fésűt. A nyomozóm meg rajtam nevet. Saját birodalmamban végre úgy érzem, a világom helyrebillent, és helyet kaptam a házban. Már kézzel fogható. Már belőni a legújabb, kicsomagolatlan herkentyűimet nincs idő, csöngetnek.

- Megyek!

Kiáltom a zsarumnak meg az ajtónak, s egy gyors puszi után már özönlik Josh meg Mark befelé, rengeteg kajával és rágcsával. Tíz perc múlva már Mark rángat is a hálóba, és Josh gonosz vigyora meg Axl gyanakvó tekintete sem segít. Aztán jön a pokol.

- Gyere ki,Tony! - imádkozik Mark a fürdő ajtó előtt, amit ő csukott be maga után.

- Kizárt! Soha! Add vissza a ruháim! - toporzékolok új szerkómban a mosdónak.

- Gyere érte!

- Majd ha fagy.

- Tony, mutasd meg a fivéremnek, mit vettünk! - morgás kint, majd végre a Hang szól.

- Kicsi, minden rendben? - hangja aggódó, de ugyanakkor... izgatott is?

- Én... inkább itt maradok. Majd küldjetek képeslapot! - könnyed hangom felcsattan. - Nem! Ebben nem vagyok hajlandó...

- Jéé, Tonynak milyen konzola vaaan! - Mark hangja aggasztóan távolról szól, bennem az ütő megáll.

- Ne merészeld! - fenyegetem a fürdőből, ahonnan már öt perce próbálnak kiimádkozni.

- Gyere ki, kicsi.

Vörösen állok, de lassan elfordítom a kulcsot. Axl belép, és a küszöbre fagy. Kékei úgy szaladnak végig rajtam... Rettentő feszülő nadrág, legalább kényelmes, hozzá kivágott póló, rajta afféle bőrmellény, kontaktlencsém van, és nyakörvem. Eddig hülyeségnek tartottam, de azok az égő szemek... Oldalra billentem a fejem, és élénkülő érdeklődéssel nézek Rá.

- Nos?

 

Axl

Nem szólok egy szót sem, csendben figyelem. Ahogy örül mindennek, majd ahogy összepakolja. A taxis nem repked a sok cucctól, de nyugodtan hazavisz minket. Viszont kipakolni nem segíthetek, a főnökúr elzavar főzni inkább. Igaza van, nem kellene most erőlködni. Ha felszakad, plusz egy hét…

Amikor kész van a konyha, lemegyek segíteni, de csak pici dolgokat enged. Látom előre, szépen be fogja lakni a helyet.

- Megyek! - kiabál a csengőre. Joshék itt hagyták a kulcsot? Vagy ki ez?

 

Josh és Mark nem sokkal később a fürdő előtt veszekednek kicsimmel.

- Gyere ki,Tony!

- Kizárt! Soha! Add vissza a ruháim!

- Gyere érte!

- Majd ha fagy.

- Tony, mutasd meg a fivéremnek, mit vettünk!

- Kicsi, minden rendben? - kérdezem. Mi ez már, na?

- Én... inkább itt maradok. Majd küldjetek képeslapot! Nem! Ebben nem vagyok hajlandó...

- Jéé, Tonynak milyen konzola vaaan! - hallom meg Mark hangját lentről.

- Ne merészeld! - No, hatásos? Gyorsan kiismerte.

- Gyere ki, kicsi - kérem.

Ahogy fordul a kulcs, benyitok, és a küszöbre fagyok.

Az én kicsi kincsem most…

 

Kiszárad a szám, kidugom a nyelvem. Nyelek egyet, nincs mit.

Atyaúristen… zárom az ajtót. Kulcsra.

- Mi? - kérdezem, de már lépek is közelebb.

- Azt kérdeztem, hogy mphf… - Az ajkaira hajolok. Kit érdekelnek most a szavak? Csak csókolom, olyan forrón és vadul, int eddig soha. Ő közben nem is ér a rossz vállamhoz, nagyon édes, még most is észben tartja. Sokáig csak csókolom, majd elkezdem hozzálökni magam. Szinte fáj…

- Kicsim… csinálj valamit - kérem, szinte könyörgök, magamhoz hűtlenül. Elmosolyodik, majd lenézve kioldja a nadrágomat, majd a sajátját is. Megteszi, amit én korábban, összefogja a farkát az enyémmel, és masszírozni kezd.

- Olyan szép vagy… annyira… - suttogom, csókolom, simogatom, lentebb tolom a nadrágját, a fenekére simítok, majd a két partja közé is besimul egy ujjam, mire még közelebb bújik. Azt se tudom, mikor voltam utoljára ennyire felizgulva.

Kétszer veri ki nekem, mire abbahagyom, és lecsillapodok. Szuszogok.

- Uramisten - szusszanok fel. - Legközelebb csak akkor vehetsz fel ilyet, ha nem kell megállnunk - simogatom  a fenekét.

- Rendben. - A lábaim között áll, csókol, én meg őt.

 

Percek telnek el, összeszedjük magunkat és kilépünk. Előttem megy, Markék már kint, a teraszon.

- Honnan a fenéből szedtél ilyen brutálisan szexis lábakat? - morgom és a konyhában a pultnak tolom, és simogatni kezdem a combjait. - Sehova nem vehetsz fel ilyet, csak ha azt akarod, hogy le se szálljak rólad egész éjszaka - suttogom a fülébe és a nyakát csókolgatom.

- Alx… - suttogja.

- Soha nem izgattál fel ennyire, mióta ismerlek. Soha nem kívántam ennyire senkit és semmit, mint most téged! Legszívesebben addig csinálnám, amíg nem kiabálsz a gyönyörtől, és nem karmolod véresre a hátam… - Megint hozzádörgölőzöm. Nem bírom kontrollálni magam.

Megfordul a karomban, és kicsi kezét a nadrágomba vezeti. Csókol, miközben egyik kezemmel mellette támaszkodom, ő a farkam veri. Fekete szabadidő van rajtam, nem érdekel a folt.

 

- Szeretlek… _ suttogom a fülébe.

- Én is téged - feleli, mikor elélvezek. Harmadszor.

- De tünés, vedd le ezt a ruhát, mert nem bírom, a lábaidtól megőrülök… és a feneked… - sóhajtok fel. Elneveti magát, majd a háló felé vesz irányt.

Kiérve a  teraszra persze kapok, hogy miért vetetem le vele és nőjek már fel, de csak lemorgom őket, hogy élvek óta nem ért hozzám senki, ennyi jár nekem, ez a cucc az enyém. Senki nem láthatja ezeket a lábakat…

Aztán kiér Tony is, szabadidőalsóban, és miután lellenőrizte, hogy Josh megfelelő szakértelemmel süti a húst, az ölembe ül, átkarol és megcsókol.

Imádom…

 

Tony

 

 Tanulmányt fogok egyszer írni Axl arcáról, vagyis azokról, amik végigsuhannak rajta, amíg végigmér.

- Mi?

- Azt kérdeztem, hogy mphf…

Csak most értem meg igazán, mi az igazi vágy. Egy pillanat alatt terem előttem, és a számra tapad, kizsákmányolva, én pedig igyekszek úgy kapaszkodni, hogy ne fájjon neki, de ha nem áll meg, akkor én... szűk a naci, hát még ha ilyen... ah... kemény fegyverét nyomja nekem, én pedig kevés híjján hörgök a vágytól.

- Kicsim… csinálj valamit – tetszik ez a helyzet, bár ha kínoznának se vallanám be. Mosolyogva térek át kielégítőbb tevékenységre, Axl pedig láthatóan eszét veszti. - Olyan szép vagy… annyira…

És végigimád, míg én igyekszek összpontosítani, de marha nehéz, ha közben... oholyahn he... helyeken jár. Forró és szikrázó. Egy igazi szexbálvány, árasztja a tesztoszteront magából, én meg nem győzök észhez kapni. Kocsonya vagyok, ő pedig kiskanállal nyalogat el. Fürdök benne, én élvezem, hogy az irányítás nálam, és ennyire a hatásom alatt áll. Hízeleg vele. És beletelik, mire kielégül eléggé, hogy elszakadhasson tőlem. Kár.

- Uramisten. Legközelebb csak akkor vehetsz fel ilyet, ha nem kell megállnunk – forró tenyerében a seggem, így elég nehéz érteni, mit mond.

- Rendben.

Kiszabadulunk a fürdőből, bár ruhám szokatlan és még mindig levenném, azért a hatása... Szinte lebegek a konyháig.

- Honnan a fenéből szedtél ilyen brutálisan szexis lábakat? - forróság kúszik ölembe a hangjától, majd a combomon lévő kezeitől. - Sehova nem vehetsz fel ilyet, csak ha azt akarod, hogy le se szálljak rólad egész éjszaka – szemeim elhomályosulnak, látom magunkat a lelki szemeimmel...

- Alx…

- Soha nem izgattál fel ennyire, mióta ismerlek. Soha nem kívántam ennyire senkit és semmit, mint most téged! Legszívesebben addig csinálnám, amíg nem kiabálsz a gyönyörtől, és nem karmolod véresre a hátam…

És újra harcra kész, ahogy én is, de most Ő az első. Szám kiszáradt, hangom elhagytam, így csak megfordulva a nadrágjába nyúlok, és hatalmas, impozáns péniszét kézbe véve nyilatkozom. Rámtapad, csókol, telhetetlen, de imádom, akarom, tetszik. Méghogy öreg!

- Szeretlek… - búgja, én pedig elájulni készülök.

- Én is téged.

- De tünés, vedd le ezt a ruhát, mert nem bírom, a lábaidtól megőrülök… és a feneked…

Nevetve táncolok a háló felé, markolok ruhát, és a fürdőben könnyítve magamon sietve öltözök, majd a ruhákat féltő gonddal ásom el a szekrénybe, és táncolok ki a méltatlankodó Markékhoz, és ölébe ülök. Ő az én székem, és szerencsére rajta a foglalt címke is.

- Szóval mégis tetszik a ruha? - csúnyán nézek Markra.

- Nem. Nem fogom hordani. Eddig is jók voltak azok, amik vannak. - és igyekszek nem elpirulni, mert a fenekem alatt éledezik valami kemény...

- Ugyan, Tony. Most már nem kéne visszafognod magad. Tegyél ki magadért. - és kacsint.

- Hogy mi? - hápogok, és Axlre kapom a tekintetem, de ő csak egy fullasztó csókra húz le.

- Majd elviszlek vásárolni. - legyint Mark, majd feláll, hogy a kilépő Joshnak segítsen tálalni.

- Minek? Van ruhám! - méltatlankodok, mire kezembe löknek egy poharat.

- Tony, azokban azt sugallod, ,,unalmas vagyok, kocka vagyok”. - pillant rám Josh, én meg tányér méretű szemeket düllesztek.

- Ezzel arra céloztok...

- Nem célozgatunk. Nem állnak jól. - vág közbe Mark. Paff vagyok.

- Én pedig szeretem őket.

- Az sem baj. Akkor majd nélküled veszek, de ha nem fogod hordani őket...

- Jó, rendben! - prüszkölöm dühösen. - Elmegyek veled. Legyél boldog. Megvesszük, és elfelejtjük.

- Tony, még apa is lazábban öltözik.

- Igen, de neki jól is áll. Kilátszik az ohh... - nyekkenve gurítom le a piámat, majd teletömöm a vörös fejem, hogy ne tudjak megszólalni.

- A mim? - kérdezi alattam ülve az említett.

- Hmmfmhmh... - pillogok rá teli szájjal, vállat vonogatva, ártatlanul nézve rá.

- Persze. Erre majd még visszatérünk.

Vádlón nézek a minket vigyorogva bámulókra, és lemondón fejet csóválok. Inkább a likőrt kortyolgatom. Mire rá nem vesznek! Durcásan pillogok a gonoszokra, de egy alkohol ízű csók kiengesztel. Ám legyen. De ha vásárolunk, csak amit én is akarok. Semmi más.

Két pohárral arrébb már jobb a hangulat. Jó, hogy nem rúgtam még be, csak érzem a bizsergést. De vajon miért érzek késztetést arra, hogy folyton felálljak és menjek? Hát mászok is én, macskát keresek, hálóba megyek, teraszra... És miért van ilyen meleg? Kissé inget gombolok, majd úgy döntök a fürdőben, hogy a szemüveggel is pocsékul látok. Amíg szegény vizesen ácsorog a fogkefetartóban, én Axlt keresem. A konyhában pepecsel.

-Azt hiszem becsíptem. - súgom a fülébe, ahogy hozzásimulok hátulról, átkarolva, és a lapockájára nyomok csókot. - Táncolni akarok.

 

Axl

- Szóval mégis tetszik a ruha? - kérdezi tőle Mark vigyorogva.

- Nem. Nem fogom hordani. Eddig is jók voltak azok, amik vannak. - Igen, azokban legalább nem bámulja meg senki, megmarad nekem a látvány.

- Ugyan, Tony. Most már nem kéne visszafognod magad. Tegyél ki magadért.

- Hogy mi?

- Majd elviszlek vásárolni. - Mark ezt komolyan is gondolja… de akkor oda a látványom. Mindenki nézheti majd.

- Minek? Van ruhám!

- Tony, azokban azt sugallod, "unalmas vagyok, kocka vagyok".

- Ezzel arra céloztok...

- Nem célozgatunk. Nem állnak jól.

- Én pedig szeretem őket.

- Az sem baj. Akkor majd nélküled veszek, de ha nem fogod hordani őket...

- Jó, rendben! Elmegyek veled. Legyél boldog. Megvesszük, és elfelejtjük.

- Tony, még apa is lazábban öltözik.

- Igen, de neki jól is áll. Kilátszik az ohh... - He? Mi? Mi látszik ki? Semmi se szokott kilógni sehonnan.

- A mim? - kérdezem kicsimtől is. Érdekes választ kapok. - Persze. Erre majd még visszatérünk.

Kicsi nem sokkal később érezhetően eléggé berúg. Még nem komoly, de már eléggé elferdíti az egyenest közlekedés közben, de azért még cuki.

- Azt hiszem becsíptem - simul nekem hátulról, mikor a konyhában készítek egy kis jeget kivinni. - Táncolni akarok.

 

 

 

Felnevetek, de azonnal le is kell lombozzam.

- Rossz ajtón kopogtatsz kicsim, én ötven éve nem táncolok - jelentem be büszkén. Soha, sehol és senkivel nem táncoltam és hiába adom érte az életem, vele se fogok.

- De velem táncolj! Légyszi! - dorombolja a fülembe, előszeretettel csócsálgatva is azt.

- Nem fogok, kicsim - fordulok meg. - Ne haragudj, de azt soha. És ezt tartom is.

- Tánc? - szólal meg a belépő Josh. - A botlábúakra lenne sértő ezt a mamlaszt is annak titulálni. Ritmusérzéke zéró, bele se merek gondolni a tánctudásába, de gyere, táncolok veled!

A teraszt ellepi a zene és a szúnyogriasztós gyertya, kicsim hol Markot, hol Josh-t fárasztja. Sóhajtva figyelem. Olyan hihetetlen, hogy egy ennyire fiatal fiúnak én kellek. Hogy engem szeret, engem simogat, nem mondjuk a fiamat vagy az öcsémet.

Aztán mielőtt ezen gondolkodhatnék, szerelmem berohan. Már Mark is kellően részeg, ő vihogva röhög. Josh hozzám hasonlóan túl jól bírja a piát.

- Menj nézd meg az angyalkádat, én lefektetem ezt az idiótát - mondja, majd elkezdi leterelgetni Markot a földszintre. Én a fürdőben, a wc felé hajolva találok rá kicsimre.

- Na, mi a helyzet? - dőlök neki az ajtófélfának.

- Ne gyere be! - pillant rám, erőlködéstől könnyes szemekkel.

Felnevetek, majd belépek, és a kézmosó szélére teszek egy új fogkefét.

- Moss fogat ha kész. Keresek neked másik ruhát, meg készítek ki gyógyszert. - Okézza, és már megyek is.

Mire mindennel végzek, megjelenik. Szegény… mellém ér, és fogkrémtől mentaszagúan hozzám bújik.

- Utálom az alkoholt - szuszogja.

- Igen kincsem, na, gyere.

Behúzóm a hálóba, lefektetem, majd mire mellé érnék, már álomföldön is van. Vigyorogva takarom be. Kis hülyém.

 

* * *

 

Reggel én kelek hamarabb. Póló nélkül, egy boxerban haladok kifelé, hogy teát főzzek magunknak, meg a lentieknek kávét. Mikor végzek, épp poharakért nyúlnék, amikor valaki hátulról hozzám simul, reggeli merevedéssel. Elvigyorodom. A végén még komolyan megfordul a fejében, hogy megfektet. Bár lehet, nem tiltakoznék… neki megengedném.

- Jó reggelt álomszuszék. Na, szétmegy már a fejed? - kérdezem vállam fölött pillantva rá hátra.

Váll. Ma dokihoz is menni kellene…

 

Tony

- Rossz ajtón kopogtatsz kicsim, én ötven éve nem táncolok – micsoda férfi, hogy nem táncol!

- De velem táncolj! Légyszi! - megharapdálom a fülét is, de semmi.

- Nem fogok, kicsim - néz rám kékjeivel. - Ne haragudj, de azt soha. És ezt tartom is.

- Tánc? -hátrapillantok a belépő Joshra. - A botlábúakra lenne sértő ezt a mamlaszt is annak titulálni. Ritmusérzéke zéró, bele se merek gondolni a tánctudásába, de gyere, táncolok veled!

És úgy lőn. Mark és Josh váltogatja egymást, én pedig nem tartom vissza magam. Egyik pohár csúszik a másik után, én míg eleinte egész jó buli, az idő haladtával egyre... Furábban érzem magam. Mire ráeszmélek, már a királyi trón előtt hajlongok, és mély tisztelettel ontom a kisrókákat magamból. Fúúj, ezt mikor ittam meg? Ilyet én nem is! Vagy igen?

- Na, mi a helyzet? - neneneeee, ne nézzen rám, undi vagyok!

- Ne gyere be! - könyörögve nézek rá, de szerencsére csak egy fogkefét hoz ide.

- Moss fogat ha kész. Keresek neked másik ruhát, meg készítek ki gyógyszert. - Okézza, és már megyek is.

És eltűnik, mikor ráhagyom. Mire végre a háborgó pocakom abbahagy, fogat mosok, bogyót kapok, vizet iszok, majd kikullogok a fürdőből. Blö, soha többet nem iszok!

- Utálom az alkoholt – hozzábújok a melegbe, mélyet szippantva illatából, csókra vágyva, de félek lehánynám... fúj.

- Igen kincsem, na, gyere.

Azzal lefektet, mint egy gyereket, én pedig zúgó fejjel, ahogy a párnát elérem, már eszméletem is vesztem. Jó néha tombolni, dee...

~*~

Hideg van. Álmomban pedig olyan forróság volt, és hála Axl párnájának az illatától is... várjunk csak! Párna? Álmosan pislogok fel, de tényleg nincs itt senki. A hajamba túrok, majd felülök. Jajjajajj, ez nem jóóó! Fejemre szorítom a kezem, de a harangzúgás nem múlik el. A nagy bimbammozás közben indulok az én zsarukám keresésére. Hehe. Kinyomozom, hogy merre van!

Csak követnek kell a kávé borzalmas szagát. Hogy képes ezt valaki meginni? Háttal áll nekem, de a ruha, ami alig van rajta... ajkam beharapva lépek hozzá, hátulról ölelve, hogy ne akadályozzam munkájában, és orrom a bőréhez nyomom. Máris jobb. Lehet feltalálom a másnaposság elleni parfümöt? De gonosz leszek, nem dobom piacra.

- Jó reggelt álomszuszék. Na, szétmegy már a fejed?

Belemotyogok a lapockájába, puszit nyomva rá, majd hóna alatt átölelem, ujjaimmal szórakozottan cirókálva a mellkasát. Némi matatás után a nyomozó felém fordul, és kékjeivel néz rám, én pedig bár fejfájósan, de elégedetten nézek rá. Tekintetem kissé éhesen siklik végig meztelen felsőtestén amit most ruha sem takar, így szabad a szemle. Megnyalom kiszáradt ajkaim, és a kékekbe pillantva finoman megbillentem csípőm felé. -

-Úgy látom, jól vagy...

Dörmögi félmosollyal, én pedig halkan sóhajtva újra nekilököm magam, nem mulasztva el észrevenni a kiváltott reakciót belőle. Fülledt pillantást vetek rá, majd ráérősen kóstolgatni kezdem a nyakát, vállát, kulcscsontját, szegycsontját, és mellbimbóit. Aztán perdül a világ, és a pulton találom magam, ajkaimon a szexi nyomozómmal. Lábaimmal csípőjét kulcsolom át, s magamhoz húzom, nyakát átkarolva ujjaim a hajába fúrom fejbőrét masszírozva. Imádom.

Fogalmam sincs, hogy mikor ébredünk magunkra. Most ő a józanabb, így elhúzódik, és gyorsan a földre pakol, nem törődve tiltakozó nyögésemmel. Persze hamar választ kapok erre a gyors kipaterolásra.

-Jó reggelt! Ugye bemehetek?

Josh szórakozott hangja szól az ajtóból, én pedig vörösen várom, amíg bejön, majd kioldalazok a konyhából. A merevedésem már akkora, hogy... ahh... a hálóba menekülök, mert a fürdőben Mark csobog, és elnyúlok az ágyon. Mély levegőőő! Gondoljunk valami lohasztóra.

Persze a fejemben kék szemek járnak, dolgozó izmok, csóktól duzzadt ajkak, egy hímvessző, ami pont a kezembe illik... nyögve csúszik végig a kezem a mellkasomon. Sietősen válok meg a felsőtől, meleg van. Fejem ólomnehéz, szemem lehunyva. De hallom, ahogy nyílik az ajtó. Nem kopog, így nem a többiek. Ergo most egy nagyon kék szempár néz engem. Már a gondolattól is rándulok. Kezem éhesen tűnik el a nadrágomban, megkönnyebbülök az érintéstől. Lábaim széjjelebb tárom, és szuszogva igyekszek a csúcs felé. Amíg egy kéz le nem állít. Csalódottan nyögök fel, főleg mikor az oldalamra fordít. Kielégületlen pillantás vetek Axlre. Mögém fekszik, kihámoz a nadrágomból, majd egyik lábam felemeli, és közelebb csúszik. Aprókat pihegve gyürkélem a paplant. Bízok benne, de a szívem a torkomban dobog.

-Micsih... - nyögök fel. - Már...?

Nem jutok tovább. Forró farkát érzem a lábaim közé csúszni, makkja a heréim bökdösi... Felnyögve préselem magam hátra hozzá. Kissé hátra nyúlva marok kicsi körmeimmel a combjára, próbálom őt közelebb húzni. Ajkai a nyakamon, fülemen, vállamon...

-Axl... Szereh...

Elcsuklik a hangom, szavaim nyögésbe fúlnak, én pedig nagyot élvezve rándulok. Forró meleg folyik a combomra, míg én a gondolataimat kapargászom össze. Folyékony halmazállapotban kapar össze az ágyról, és az ölében szállít, teljesen meztelenül a fürdőbe. Persze én a mellkasához bújok. Csak ne jöjjön senki! Érzem a combomon a hűlő spermáját, orromban az illata... Te jó ég, hát ebbő a pasiból tényleg sosem elég?

 

Axl

- Jó reggelt! Ugye bemehetek? - zavarja meg reggeli játékunkat Josh. Még szerencse. Lehet le se sajnáltam volna a vállam és megszeretgetek itt, a konyhapulton.

Kicsim eloldalog, hiszen farka épp annyira áll, mint az enyém, Josh meg nem hülye.

- Oké, kevesebbet jövünk, értettem - vigyorogja. - Na, menj, összeszedem Markot és lelépünk. Hívj majd, hogy mi van a dokinál. - És elmegy.

Benyitok hozzá, és életem legszebbje köszön rám. A világ legdögösebb pasija kényezteti magát. Ah, nem vagyok én ehhez már öreg?

Nem?

Oké.

Mögé fekszem, leveszem a nadrágot, és farkam a fenekéhez simítom, majd lentebb, így kényeztetem, oda és vissza mozogva, amíg el nem élvez, ahogyan én is. Bár motyogott közben, nem értettem semmit, nem figyeltem eléggé. Lekötött, hogy ne csináljak baromságot.

Még.

Feneke ugyanis már most csábító, ha csak rajtam múlna, már benne lüktetnék…

 

 

 

Hogy mit fogok kezdeni ezzel a kis döggel, ha a doki azt mondja, hogy szabad? Elképzelni sem tudom.

Ohh, dehogyisnem. Kezdetnek kikötöm édes kis kezecskéit és ájulásig fogom szopni csini farkincáját. Aztán kényeztetem, ahol csak érem és végül olyan szexet mutatok neki, amit el sem tud képzelni.

Ezek járnak a fejemben, miközben ismét kiverjük egymásnak a zuhany alatt. Sosem elég belőle. Tényleg olyan vagyok, mint valami tini. Állandóan csak érezném. És még bele se kóstoltam a tényleges legjobba.

- Kincsem - nézek rá, miközben a teáját szürcsöli. A kanapé másik végén fekszik, de ahogy megszólítom közelebb mászik, és lovagló ülésben az ölembe ül. Kezem rögtön elkalandozik, és becsúszik vékony alsója alá. Feneke pont a tenyereimbe illik. Simogatom, kényeztetem… hozzádörzsölöm magam, ő nyögve élvezi. Becsúszik egy ujjam és most ténylegesen jobban masszírozom bejáratát. Szűz még, ha jól emlékszem, muszáj hozzászoktatni, hogy hol fogok matatni. Kihúzom a kezem, ujjam a szájához tartom, mire, mintha csak erre született volna, benyálazza. De istenem, még hogy…

Sóhajtva szakítom el tőle ujjam és kalandozom vissza, hogy kissé síkosabban, könnyebben simogathassam. Ujjam picit bedugom, miközben ő hangosan nyög. A nyakamat szívja, harapja, de nem érdekel, lássa csak mindenki, hogy milyen vad cicám van. Nézem őt, ujjam egyre bentebb csúsztatom.

- Vedd le a pólót - utasítom, és ő megteszi. Mellettem támaszkodik és olyan csípőmozgást vezet fel, hogy csak pislogok tőle. Hogy egy fronttal többen izgassam, a mellkasára hajolok és szívni, rágni kezdem az egyik mellbimbóját, majd nyálcsíkot húzva átkalandozok a másikra.

- Ohh istenem… Axl… - nyöszörög folyamatosan, ösztönösen mozog úgy, hogy csak még bentebb csússzak ujjammal. Fogalmam sincs, meddig izgatjuk még egymást, amikor már teljesen benne dolgozik az ujjam. Ki és be, lassan, finoman a szűk forróságban, hiszen felfogtam egy adag előváladékot is, hogy ne fájjon annyira.

Megölöm a dokit, ha nem mondja, hogy este szeretkezhetünk.

Ahogy ujjammal elérek valamit, hatalmasat sikkant.

- Ott volt? - kérdezem rekedtesen. Lenéz, szinte nem is látom a szemeit a tömény vágytól.

- Még… még ott… gyorsan… - mozog tovább. Már remeg, nem sok van neki hátra... mondjuk nekem sem.

- Képzeld el, amikor a farkammal fogom ezt csinálni - suttogom, mire még egyszer rám néz ködös tekintettel, majd hosszút nyög és élvezni kezd. De hogy, istenkém… örökké nézni tudnám…

 

Majdnem tíz perc kell, mire összeszedjük magunkat mindketten.

- Szóval…? - kérdezi mosolyogva.

- Öhm… - Mi is… ja! - Doki. Megyünk, meg kell tudnom, mikor lehetsz az enyém - jelentem be.

 

Tony

És imád a zuhany alatt is. Ha nem fogdos, vagy nem ér hozzám, ha nem engem néz, már olyan érzésem van, mintha egyedül lennék a földön. Függőség. Lám, a kanapén is elég szólnia, én a teám már a múlté, a fejfájásom is a kanapé túlfelén hagyom, hogy az ölébe másszak. Ahogy kúszik rajtam a keze, úgy sötétül el tekintetem. Imádom. Belőle sosem elég. Hivatalosan is függő lettem. Vajon milyen lehet az elvonó? Brr...

Kényeztet, de égő tekintetén látom, hogy most megint lépünk egyet. Tetszik. Tetszik, hogy nem a nyakamba zúdítja, hanem hozzászoktat. Vagy inkább rá? Ujja egyre jobban elkalandozik, én pedig lecsukódó szemmel élvezem. Aprócska kényelmetlen érzés, ami hamar meg is szűnik... Ujját a számhoz tartja, én pedig éhesen kapom be. Nem tudok megszólalni, fejem egy kész káosz, de meg tudom mutatni. A pupillája úgy tágul, mintha parancsba adták volna. Gyönyörűi sötétek, arcán vágy csücsül.

Aztán benedvesített ujja visszatér a bejáratomhoz. Valahogy fura, és kellemetlen, mégis belül azt sikítja valami, hogy mégmégmégmég. Ajkaimmal a finom bőrét majszolom el.

- Vedd le a pólót.

Pillanatok alatt válok meg a felesleges darabtól. Alfelem billegtetem, és élvezem, hogy meleg ujja bennem van, masszíroz, és apró kis csillagokat csihol belém. Aztán ő hajol a bőrömre, és olyan helyekre tapint, hogy csak összefüggéstelen nyögésre vagyok képes. Minden impulzus a farkamba áramlik, ami fáj a kielégületlenségtől. Ujja teljesen bennem, és ő mindenütt. Nem látok. És nem azért, mert nem tudom merre a szemüvegem. Aztán robbannak a pici tüzijátékok, és egész testem vigyázzba áll. Olyan... élőnek érzem magam!

- Ott volt? - mély hangja akár a vágyfokozó, nem mintha nem állnék ígyis önuralmam határán túl. Akarom!

- Még… még ott… gyorsan… - és magam mozdulok, hogy többet kapjak.

- Képzeld el, amikor a farkammal fogom ezt csinálni.

Elég lepillantanom rá. Szemeiben ezernyi ki nem mondott ígéret, én pedig abban a pillanatban robbanok atomjaimra, ahogy ujját újra megmozdítja. Csontok nélkül omlok szerteszét, gurulok a semmiben. Ha valaki most berobbana, hogy kitört a zombikalipszis, akkor sem tudna érdekelni. Az agyam ígyis valahol... messze van...

- Nos? - szólalok meg, amikor már nagyjából a valóságban találom magam.

- Öhm... Doki. Megyünk, meg kell tudnom, mikor lehetsz az enyém. - szemében tömény birtoklási vágy.

- Igenis. - súgom ajkaira. - Én azonban bemegyek az őrsre, meg kell néznem, hogy mit szereztek be. - puszikát kapok. - Aztán elmehetnénk valahová ebédelni.

- Tehát nem jössz velem? - felemeli a szemöldökét.

- Fogjam a kezed a doktor bácsinál? - nézek rá ártatlanul, mire ajkamra harap finoman.

- Lüke. Akkor ha végeztem, összeszedlek.

- Oké.

Kuncogva tápászkodok fel, majd kissé ingatag léptekkel megyek a fürdőbe egy gyors tusra. Mire felöltözök, Axl már készen állva hívja a taxit. Meghúzom a nyakkendőmet, a hajkefével kissé rendbe teszem a teljesen szétborzolt hajamat, reménytelenül. Aztán ő erre, én arra.

Boldogan vetem magam a gépek közé, installálok, dugaszolok és bekötök, rendszert építek, programozok, analizálok, és közben a sok kütyüt halmozom egymásra. Megszűnik a világ, fülhallgatóm miatt nem hallom a telefonom sem csörögni. Ha munkába akarok itt állni, akkor most kell a nagy lefuttatást csinálni, alig páran vannak bent. Sietve lekapcsolom őket a rendszerről, és villám-módra újraindítok, rendszerezek. Remélem, így könnyebb lesz keresni.

- Szia selyemfiú.

Fülhallgatóm eltűnik, és egy undorító nyelv nyálazza be a fülem. A hideg is kiráz. Libabőrösen pattanok fel, picike kis helyemen próbálva elhátrálni, hasztalan. Az a hülye fószer, aki irigyli Axl képességeit. Dühösen törölgetem a fülemet, és gyűröm le a hányingert.

- Baszogassa a felmenőit, ha másnak nem kell. - vágom hozzá.

- A helyedben viselkednék, mert a végén megjárod.

Lendül a kezem, egy gyönyörű tenyérlenyomatot hagyok az arcán. Fenyegesse a nénikéjét, és rohadjon el, csíp a tenyerem. Dühösen nyúl értem, és magához ránt, karom hátracsavarva pördít rajtam, így kimeredt szemekkel nézek magam elé. Ez most itt... Úristen!

- Rohadt kis kurva vagy, de a vén szivar nélkül semmire se mész.

Másik keze nyakamra kúszik, megszorongat, ám amikor a szabad kezemmel az oldalába könyökölök, a másikat még jobban szorongatja. El fogja törni, hé! Abbahagyom a kapálózást, lazul a szorítás.

- Ne akadékoskodj, és nem fog fájni.

- Csak várjon, Axl rájön, és..

- És mi lesz? Jaj de félek... - fojtogató keze már lefelé halad.

- Kezdhetsz is félni. - szól egy nyugodtnak tűnő mély bariton mögülünk.

- Axl!

Én megkönnyebbülten nyögök, a mögöttem álló pedig vékonyan nyikkan. Úgy ereszt el, mintha megégettem volna. Megmasszírozom a zsibbadó karomat, és megpördülve lendületből rúgom tökön. Remélem, hogy sose fogja tudni használni. Késztetést érzek arra, hogy a sebesen hajoló alak arcába is nyomjak valami keményet és rücsköset, de inkább fújtatva lépek az én hősömhöz, aki legalább annyira feldúlt. Átkarolom őt, hozzábújok, magamba szívom illatát, és dühös remegésem csillapodik.

- Menjünk haza. Nem akarom most látni...

Súgom neki, orrommal a nyakán simítva végig, míg megnyugvást szippantok belőle. Hosszú ideig még igen csúnyán nézi azt a férget, talán magában viaskodik, hogy verjen vagy menjen. Hátra sem nézve arra a földön síró alakra finoman tolok egyet az én óriásomon, és kézen fogom.

- Gyere, Axl.

 

Axl

- Igenis. - Olyan jó, ez az egész helyzet annyira jó. - Én azonban bemegyek az őrsre, meg kell néznem, hogy mit szereztek be. Aztán elmehetnénk valahová ebédelni.

- Tehát nem jössz velem? - kérdezem meglepve. Azt hittem, jön velem…

- Fogjam a kezed a doktor bácsinál?

- Lüke - harapom meg a száját. - Akkor, ha végeztem, összeszedlek.

- Oké.

 

Öltözés, indulás, a város két ellentétes oldalára. Ahogy beérek a kórházba, szólok, hogy kit keresek és már irányítanak is, hogy merre rendel. Soron kívül hívbe, egy nővér azonnal beterelget, ahogy odaérek.

- Szép reggelt, nyomozó - köszönt.

- Önnek is. Nos, lássuk - sürgetem. Nem szeretném sokáig egyedül hagyni Tony-t.

Tesz-vesz, kikötöz, megnéz, nyomogat, bekötöz, majd mosolyog.

- Kész is vagyunk. Egy hét és jöhet kontrollra - mondja.

- Lenne itt még valami - jegyzem meg.

- Igen? - vonja fel a szemöldökét.

- Nos, tudja, van párom, és… - Leint.

- Ne is folytassa - kuncog fel. - Akár már ma este, csak ne támaszkodjon rá, rendben?

Elfut a forróság.

- Elvégre a válla sérült meg, nem az ágyéka, jól mondom? - kacsint rám. Már pattanok is, rohanok is. Taxit leinteni, és irány az őrs.

 

Tonynál viszont megáll bennem az ütő.

- Csak várjon, Axl rájön, és… - Kicsim ijedt hangjára megrökönyödök, majd felbukkan a képben Smith is.

- És mi lesz? Jaj de félek... - hörgi.

- Kezdhetsz is félni. - Hangom dörren, ő összerezzen, majd elengedi kincsemet.

- Axl!

Tony fordulatból ágyékon rúgja, majd mellém lép. Átkarol és érzem, ahogy megnyugszik. Nekem ennyi sajnos nem elég.

- Menjünk haza. Nem akarom most látni... Gyere, Axl.

 

Mosolyogva nézek rá. Nem igazi, de mosoly…

- Menj ki egy kicsit kérlek.

- Ne… nem. Gyere te is! - akadékoskodik, de szigorúbban nézek rá.

- Tony, indulj kifelé. Várj meg Hawk irodájában.

Egy percig látom, viaskodik, majd bólint és elindul kifelé, de még visszanéz. Smith, ahogy ketten maradunk, érzékeli a veszélyt és próbálna az asztal alá bújni, de elkapom a haját és kirántom onnan. Az arcához hajolok, és kicsit felpofozom, hogy éberebb legyen. Még tényleg csak kicsit.

- Tudod, hogy mit szeretnék most tenni veled? - kérdezem, és mellé térdelek a földre. Előveszem az övemből a fegyveremet, hiszen nálam van mindig, most is, és a hasára fordítom. Végighúzom a csövet a hátán, majd a seggénél állítom meg.

- Henderson! - hördül fel.

- Én a helyedben csendben maradnék.

- Ne csináld már! Csak vicceltem.

- Megismerem, ha a kedvesem fél, Smith - morgom. - És most félt. De ha még egyszer félni fog a közeledben, Smith… esküszöm neked, könyörögni fogsz, hogy basszalak meg a fegyver csövével inkább - súgom a fülébe. Nem bántom. Tettekkel semmiképp. - Értetted? Ha még egyszer egy méternél közelebb mész, imádkozni fogsz, hogy öljelek meg inkább.

- Ne… nem fogok. Nem fogok - nyögi. - Nem fogok…

- Nem is fogsz. Mert gondolj arra, lehet, vén vagyok, de én már kínzásokat vezettem itt, amikor te anyád csöcsét szoptad, kölyök - paskolom meg ismét az arcét, kicsit erősebben. Felállok, és felhúzom őt is.

- Azt is felejtsd el, hogy merre van ez a hely, értetted?

- Igenis… igenis… - hadarja és elszalad, amennyire fájó ágyékától tud. Megfordulok, Hawk irodájából kicsim és a főnök néznek. Mindenki felém bámul kint is. Bemegyek inkább.

- Megütötted? - kérdezi rögtön kicsim.

- Nem szorulok testi erőszakra - mosolygok rá. - Minden rendben?

Bólint. Hawk elmeséltet mindent tüzetesen. Megígéri, hogy nem lesz többé ilyen, és ki is szalad békítő forró csokiért, mert neki is a fejére olvasom, hogy egy rendőrségen ilyen nem szabad, hogy történjen, és tudja: igazam van. Amíg kettesben vagyunk. kicsimhez fordulok.

Nem haragszol, ugye? - kérdezem.

 

Tony

Nézem őt, de ő most vörös ködben úszik. Félelmetes. És félelmetesen szexi. A mosolya pedig hátborzongató.

- Menj ki egy kicsit kérlek.

- Ne… nem. Gyere te is! - nem akarom, hogy olyat tegyen, amit megbán, de nem tudok ellenállni neki.

- Tony, indulj kifelé. Várj meg Hawk irodájában.

Végigmérem, és bár tudom, hogy nem lenne képes bántani senkit komolyabban, legalábbis nem figyelmeztetés nélkül... Aggódva fordulok az iroda felé, de tekintetem végig ott van, figyelem őket, még ha nem is sokat látok. Percek csigáznak odébb, mire végre belép az irodába. Kisimult, talán le is nyugodott, mégis az előbbi fennséges légkör belengi. Nem tudnék nélküle élni.

- Megütötted? - valahol akarom, hogy bólintson, de tudom, hogy ő nem ilyen.

- Nem szorulok testi erőszakra – mosolya végre igazi görbe. - Minden rendben?

Biccentek. Remélem, hogy örökre kiirtottam az örökítő állományát, és a kedvét elvettem a kufirctól. Hawk kikérdez, én pedig válaszolok. Kisiet az irodából, valami csokit emlegetve, bár szerintem csak kettesben akart hagyni minket. Ahogy kilép, Axl felém fordul.

- Nem haragszol, ugye?

- Nem! - sietek megnyugtatni. - Örülök, hogy jöttél. Egy pillanatra azt hittem... - megborzongok, és ő karjaiba von. - Undorító volt. Csak az járt a fejemben...

- Már vége. - csókkal nyomatékosít. - És ma este garantáltam elfeledtetem veled. - felcsillannak a szemeim.

- A vállad...

- Minden rendben. - és tekintete elsötétül, az alfahím kibújik belőle. - Ma este... - hajol a fülemhez, forrón súgva bele. - az enyém leszel. - Nyögve kapaszkodok belé, hogy a remegő lábaim ne omolhassanak össze alattam.

- Ó igenigen! - nyögöm a vállába. - Csak a tiéd. Krisztusom, Axl, ne csináld ezt, mert álló farokkal fogok végigszambázni az őrsön. - súgom elhalón a felsőjébe, mire megremeg. - Ne nevess, nem vicces.

Kopogás rebbent szét minket. Vörösen fogadom el Hawktól a csokit, és szigorúan az iroda sarkában ülök egész végig, amíg ők beszélgetnek az orvosi látogatásról, meg valami beígért két hétnyi szabadságról. Mire elszabadulunk, már kilyukadok. A gyomorsavam át készül rágni magát a hasfalamon.

Jókedvűen kapkodom a lábaim Axl mellett, ahogy gyalogosan valami kajálda felé indulunk. Valami olasz étteremnek tűnik, bent hangulatos, tele emberekkel, és isteni illatokkal. Lehunyt szemmel szaglászok.

- Hát, van olyan jó illata, mint annak, amit te szoktál főzni. Remélem, lesz olyan finom is.

Sóvárogva lesem az étlapot, de nem tudok dönteni. Itt minden van, és fogalmam sincs, én mit egyek. Mindet végigkóstolnám, ha tehetném az étlap helyett Axl fixírozásba kezdek, az asztal takarásában lábammal a lábszárán simítok végig. Szemei rámugranak, és ajkai felkunkorodnak.

-Választottál?

-Igen. Téged kérlek főfogásnak egy kis joghurttal. - kuncogok rá vissza. Figyelem ahogy arca mosolyog rám. - Ja, az étlapról? Nem tudom. Válassz valamit, képtelen vagyok dönteni. Minden finomnak tűnik.

Axl magabiztosan rendel a pincértől, és amíg megérkezik az étel, addig Hawk ajánlatát tárgyaljuk ki. Nem maradok le úgyse semmiről, ha levelezős leszek, és dolgozhatok is mellette, nem is akárhol! A megye legjobb rendőrségén. Látom, az én nyomozómnak is tetszik az ötlet. Talán mert azt reméli, szem előtt leszek egész nap, és vigyázhat rám, mellesleg meg nem kell a terepen mászkálnom közben.

Álmodozva, a jövőt tervezgetve nyammogom a lasagnet, amit kihoztak, nevetve a nyúlós sajton. Időnként a szomszédom tányérjából lopkodok, ha a villacsatát megnyerem, és sikerül eloroznom tőle valamit. Boldogan nevetek fel rá, és fejezem be az ebédet. Jóllaktam. Finom volt.

-Rendben, zsarukám. - összekulcsolt kezeimre támasztom államat. - Mi a mai program? - tekintete láttán elvörösödök, és nyelvet nyújtok. - A nyilvánvalón kívül.

 

Axl

 

- Nem! Örülök, hogy jöttél. Egy pillanatra azt hittem... - Erre gondolni sem akarok! - Undorító volt. Csak az járt a fejemben...

- Már vége. És ma este garantáltam elfeledtetem veled. - Rögtön átvált érdeklődőre. Édes…

- A vállad...

- Minden rendben. Ma este... - súgom a fülébe -, az enyém leszel.

- Ó igenigen! Csak a tiéd. Krisztusom, Axl, ne csináld ezt, mert álló farokkal fogok végigszambázni az őrsön. - Felnevetek, vicces lenne.

Amikor Hawk visszatér, megkapom a két hét szabit, amit ígér rég óta, és lebeszélem vele, hogy Tony is csak velem kezd. Mindent elmesélek és megbeszéljük, ha sos kellek, hív.

Az étterembe megyünk, abba a helyes, olasz étterembe, amiben én is voltam már párszor.

- Hát, van olyan jó illata, mint annak, amit te szoktál főzni. Remélem, lesz olyan finom is - szólal meg, mikor odaérünk. Elmosolyodom.

Ő az étlapot bújja, majd megunva a lábával simít végig az enyémen.

- Választottál?

- Igen. Téged kérlek főfogásnak egy kis joghurttal. - Megint elmosolyodom. Lesz olyan is, nem is sokára. - Ja, az étlapról? Nem tudom. Válassz valamit, képtelen vagyok dönteni. Minden finomnak tűnik.

Átbeszéljük, hogy levelezős lesz, és örül a munkának. Jól fog mutatni az önéletrajzában, az biztos! És mellette lehetek, ez sokat jelent.

Végig jól mulatunk, ízlik neki a kaja is.

- Rendben, zsarukám - szólal meg, mikor végzünk. - Mi a mai program? - Hm… perverzségek száza simul végig agyamon, mire nyelvet nyújt. - A nyilvánvalón kívül.

 

- A program? Te elmész Josh-hoz, amíg én megcsinálom a meglepetést estére - jelentem be, és intek a pincérnek, hogy fizetnék.

- MI? De segítek - morcul be rögtön.

- Kicsim - fogom meg a kezét az asztalon. - Ötven éve várok rád. Hadd csináljam meg felejthetetlenre, kérlek - nézek rá. Elvörösödik.

- Nekem feledhetetlen lesz attól, hogy te vagy velem - mondja. - De oké - sóhajt fel -, akkor eltaxizok.

- Köszönöm.

Fizetek, az utcán leintek két taxit, az egyiket kifizetem és bediktálom neki, a másikkal hazamegyek én. Megbeszéljük, hívom, ha jöhet és ha más nem, Josh hazaszalad vele kocsival.

 

Otthon összeszedek mindent. A hús megvan, a krumpli is és az összes többit megvettem hazafelé a boltban. Mécses, virágszirom, a rózsát akkor hozzák, ha hívom őket.

Elkezdek pakolni. Bepácolom a húst, addig a mécsesek egy részével kidíszítem a fürdőt, amint ott végzek, megcsinálom a nappalit és a hálót. Mécsessel és virágszirommal szórom be az utat az ebédlőasztalig és onnan az ágyig. A rózsának kikészítem a vázát, és elkezdek főzni, sütni. Sült hús, krumplipürével, a desszert a pohárkrém, eperrel. Szétnézek a vett holmi között. Síkosító, óvszer, ha akarja, és nem tudom miért, de vettem egy kis üveges masszázsolajat. Ha más nem, későbbre jó lesz. Ezeket a hálóba készítem.

 

Mire mindennel végzek, már ott van az idő, hogy este hét. Sóhajtok, gyors zuhany. Írok egy sms-t Joshnak, hogy küldje be zuhanyozni, majd lassan jöjjenek, de csörgessen, ha indulnak, mert meg kell gyújtani a mécseseket. És hogy ez titok. Okézó választ kapok. Lezuhanyozok a kedvenc illatú tusfürdőmmel, majd felveszek egy fekete nadrágot és egy fehér inget. Közben hívom a virágost, és hozza a módosított rendelést: csokornyi vörös rózsát. Meggyújtok minden mécsest, kivéve a fürdőben, ott majd később…

 

Mikor hallom, hogy megjöttek, kicsim kiszáll, Josh meg már megy is. Életem az ajtóhoz jön, én kinyitom, és hagyom, hogy benézzen. Gyönyörűen megterítve az asztal, csak a mécsesek fénye ad világítást, a kezemben a csokor rózsa. A szája elé kapja a kezét, de hagyom belépni.

- Kicsim… remélem tetszik - mosolygok rá. - Ez a tiéd - adom a kezébe a csokrot. - Szeretlek…

 

Tony

- A program? Te elmész Josh-hoz, amíg én megcsinálom a meglepetést estére - ho... hogy mi???

- MI? De segítek - ott akarok lenni, akadályozni,megenni a hozzávalókat, elterelni a figyelmét... nyáá!

- Kicsim. Ötven éve várok rád. Hadd csináljam meg felejthetetlenre, kérlek - és tessék, pudinggá főzött.

- Nekem feledhetetlen lesz attól, hogy te vagy velem. De oké, akkor eltaxizok.

- Köszönöm.

Beülök hát a taxiba, és morcosan szállok ki a túloldalt. Josh próbál lefoglalni, de csak az este jár a fejemben. Hiábavaló, minden játékban lepipálom a lelkes bébiszitteremet. De bejárom a házát, és ismerkedek az életével. Akkor köt le sikeresen, amikor előveszi a családi fotóalbumot. Innentől másfél órán át mesélni a legfurább családi sztorikat, én meg csüggök minden szón. Ezért fura, amikor hirtelen felugrik, és rámnéz. Mi a fenének menjek zuhanyozni? Morculva megyek el, de mire végzek... azt hiszem mindegy. Csak lennék már Vele!

-Gyere kölyök, az én bátyám már el és kikészült. - Vigyorog, és úgy érzem, mindent tud, mégis..

-Nem bánod, hogy csak én vagyok az? - kérdezem tőle, mikor megérkezünk.

-Nem. Örülök, hogy te vagy az. Elérted, hogy rájöjjön, hogy használja a farkát, hogy éljen... Áldásom rátok. Sipirc.

-Örülök, hogy ilyen testvére van, mint te.

Azzal egy puszit kap tőlem, és már szállok is ki. Mitől lettem ilyen izgatott? Lehet át kellett volna öltöznöm? Nagyot nyelve kopognék, de nyílik ajtó, én pedig falom szemeimmel a látványát. Micsoda illatok! Nagy szipp, de lehunyni nem merem a szemem, félek, felébrednék.

Ing van rajta! Ing! És milyen jól áll neki, még ha elfogult is vagyok. És odabent... most már biztos, álmodok. Ez mind nekem? De hát én nem csináltam semmit... Mielőtt kibuggyanna belőlem valami, számra tapasztom a kezem, hatalmas szemekkel nézve őt.

- Kicsim… remélem tetszik - mosolyog, engem figyel. - Ez a tiéd - még rózsa is! - Szeretlek…

Beharapom ajkamat, és könnyeim elnyelem, mielőtt a pillanatot tönkretennék. Leveszem a kabátot, és beljebb lépek. Szirmok, rózsák, mécsesek, és illatozó vacsora... Axl elé lépek, s vállam esetlenül kissé felhúzva kissé felágasodok, hogy a szájára csókoljam, amit nem tudok elmondani. És ő ért, mert nem szól, csupán az asztalhoz kísér, kihúzza a széket, szed enni, és az ünnepélyes hangulatban kábán fogyasztom el a mennyei vacsorát. Zavartan piszkálom az egyik rózsa fejét, míg ő sistergő izgalommal vált fogást, és elém teszi az édességet.

-Én... - szavakat keresek, de nem igen találok. Megnyugtatón mosolyog rám, arcomon simítva végig puha csókot ad, majd fogja a kanalamat.

-Csak élvezd. Ma este engedd, hogy szeresselek.

És nyújtja a falatot, én pedig sugárzó mosollyal engedem el magam. Szeretem. A mindenét. Nincs olyanja, amit ne imádnék rajta. Mosolyogva kapom be a kanalat, és mikor kihúzza a számból, nyelvemmel incselkedve simítok végig rajta. Mosolya pedig szélesedik a nyomozómnak, a játék folytatódik. Ám hamar megunom, hogy olyan messze ül. Az ölébe csüccsenek lovagló ülésben, ám most minden második falatot átcsókolok a szájába, majd a szája széléről lenyalintom a krémet. Imádom!

-Szeretlek.

Végre ki tudom mondani, mert az érzéseim nem a plafont verdesik. A pohár halkan, üresen csörren az asztalon, ő pedig a hajamba túrva húz le egy csókra. Más, mint az eddigiek. Nem visszafogott, mert lángra lobbant, éget belülről, és alig kapok levegőt tőle, mégis mintha porcelánból lennék. Hogy szerethetem minden pillanatban egyre jobban?

Lassan áll fel velem, átkarolva, és én örömmel tapadok hozzá, míg csókol, kezeimmel karját, óvatosan vállát, mellkasát, hátát simogatom, majd ujjaim gyakorlottan bontják ingén a pici gombokat. Több bőrt akarok! És ujjaim a felszabaduló mellkasrészt, meg a kulcscsontját térképezik föl.

Bódít a virágok illata, az övé, a félhomály, és arra késztet, józan eszem hajítsam el messzire. És azt teszem. Nem fogom vissza magam. Lépked, én pedig a rózsaszőnyegen utána. Eleinte azt hiszem, hogy táncol, és mosolygok, mikor a hálóban kötünk ki. Puha csókokkal lep el, míg karjának bölcsőjében tart, és lassan vetkőztetni kezd. Cirógat végig, lágyan, majd ujjait a szája követi. Ingem árván, feleslegesen hullik a földre nadrágommal.

Hátrébb tol, én meg az ágy szélébe botolva a paplanra omlok. Minden tagom kocsonyás, és reszketeg. Ő is ledobja ingét, majd a nadrágját, én pedig vágytól izzó szemekkel nézek rá. Kékei végigmérnek, bőröm bizsereg a pillantása alatt, felsóhajtva nyújtom érte a kezem. És ő nem várat. Hozzámsimul, míg én lábaim széttárva várom őt. Végigkóstolja a nyakam, a mellkasom a mellbimbókon át, a köldököm, majd lehúzza alsómat, de a figyelmét fájón követelő erekcióm kikerülve halad tovább. Combjaim belső felé kényezteti, közben lehúzza zoknijaim.

-Axl...

-Még nem.

Súgja forrón az ölemre, én pedig fejem a párnákra ejtem. Ujjaimmal az ágyneműt gyűröm, túl sok az inger! De szemeim sietve nyitom fel, látnom kell. Egy pillanatot sem... Ahhmmm...

Vége. Forró szája körbeölel, én pedig elveszek. Hörögve vonaglok, de hiába, nem gyorsít, mindent a saját feje után. Két kezem a hajában, ösztönzöm, hogy többet akarok, követelőzök, könyörgök, kérek, de ahányszor a beteljesülés szélére jutok, elszorít, én pedig nyögök édes kínomban. Kéjgombóc vagyok. Minden porcikám ezerszer érzékenyebb, minden pórusom rá van kiéleződve. Ahol hozzámér, sikítok a gyönyörtől.

-Axl!

Nyögöm kielégületlenül, pattanásig feszülve, teljesen eszemet vesztve. A neve a mantrámmá vált. Ha valaki azt kérdezné, hogy hívnak: Axl. Mennyi az idő? Axl. Milyen nemű vagyok? Axl. Ez a három betű beeszi magát mindenhová, és ezekbe sűrítek mindent, amit érzek. Márpedig ebből most elég sok van.

 

Axl

Kapok egy őszinte, sokatmondó csókot, majd leülünk enni. Nem szól, de mindent látok. A hálát, a szerelmet, mindent.  Desszert előtt szólal meg. Illetve szólalna, de nem akarom, hogy ilyenen gondolkodjon.

- Csak élvezd. Ma este engedd, hogy szeresselek.

Ő pedig hagyja, incselkedve nyalja le a kanálról a krémet, majd átül az ölembe és a számba csókolja az ízeket.

- Szeretlek.

Vadul kezd kalapálni a szívem.

Én is… szavakkal ki sem lehet fejezni, mennyire nagyon. Bármit odaadnék neki és érte. Akármit!

Csók kezdődik, felvezetve csodás éjszakánkat, majd lassan, kényelmesen sétálunk be a hálóba. Vetkőztetem, simogatom, becézgetem, csókolom, ahol csak érem. Ahogy fekszik előttem, ugyanúgy végigcsókolom mindenét, mereven álló, íncsiklandó farkához nem nyúlva.

- Axl...

- Még nem.

Mikor szopni kezdem hosszú kényeztető kínzás után, szinte hörögve élvezi, de nem hagyom elmenni. Elszorítom, máskor akarom csak, hogy elélvezzen. Hogy évek múlva is emlékezzen az első, ennyire intimre.

- Axl! - sikítja, nyögi.

 

 

 

Imádom nézni, ahogy szenved a kielégületlenségtől. Mennyei, hogy miattam remeg, miattam sikít, az én nevemet mondogatja… felfoghatatlanul jó. Túl jó.

- Mit szólsz egy játékhoz? - kérdezem, felfelé haladva csókolgatva hasfalát, a mellkasát, majd a száját.

- Milyen játék? - szuszogja.

- Ugye ismered a hatvankilencet? - kérdezem ismét. Fülig pirul, de bólint, így lefekszem, ő pedig rám.

Az elém táruló látvány elég lenne egy életre, de nekem sokkal, sokkal több jut. Ahogy kerek feneke arcom előtt ring, nem bírom ki, előre hajolva hintek rá csókokat, majd egyik kezemet farkára vezetem és ráérősen, néha meg-megsimogatom, ő közben az én farkamon dolgozik szorgos ajkaival. Nyelvemmel kényeztetem, nyalogatom, ahol csak érem, csókolgatom, majd kinyúlok a síkosítóért, és elkezdem azzal kényeztetni. Hangosan nyög, egyre hangosabban, édes zenét mutatva füleimnek. Ahogy ujjam testébe csúszik, hátracsapja a fejét, de nem élvez el. Elszorítom. Mindjárt, kicsim.

Már szinte hörög, hogy hagyjam elmenni, de még nem.

Egészen addig nem, míg két ujjam van benne, és elkezdem izgatni a prosztatáját. Akkor lágyan simogatva hagyom, hogy hatalmasat élvezzen a hasamra és a sajátjára. Szuszog, de tartja magát…

- Abbahagyjuk? - suttogom előre. Belehalok, ha igent mond, de fontos, hogy akarja és élvezze.

- Eszedbe se jusson - szól vissza, és végignyal teljes hosszomon. Fel kell szusszanjak, nehogy elélvezzek.

Talán órák telnek el, amíg tágítom és kényeztetem, és én folytatnám, de ő szólal meg.

- Már biztosan jó, nem? - Lemászik rólam, és a hátára fekszik. Felhúzza a lábait, majd kacér-ártatlan pillantást vet rám. - Így jó vagyok? - kérdezi.

- Te több vagy, mint jó, kicsim- szuszogom. - Gumival vagy nélküle? - kérdezem.

- Nélküle, nem? - Bízik bennem… pedig sosem volt erről szó, de bízik bennem, így én is benne. Bekenem magam is, és lassan, észvesztően lassan kezdek a testébe hatolni. Nagyon hangosan szuszog, ahogy egyre bentebb vagyok, majd mikor teljes hosszomban, kipattannak az első könnycseppek. Előre hajolva nyalok végig az arcán.

- Gyönyörű vagy, szerelmem - bókolok neki lágyan. - Csodálatos és tűzforró… szinte elolvadok benned…

- Ah… Axl… - nyögi, majd picit mozdul. - Csináldh - kér ködös tekintettel, és én teszem, amit akar. Lassan mozgok, fokozatosan gyorsítva közben simogatva, csókolgatva, hol farkával, hogy mellbimbóival játszva, majd amikor eléggé ellazult minden tekintetben, kihúzódok belőle. Szinte fájdalmas nyögést hallat, de mellé ülök és intek. Ha terhelhető lenne a vállam, emeltem volna, de nem hiányzik a baj.

Magába vezeti férfiasságomat, lassan, gyengéden mozog ő is, mintha csak önmagát akarná szoktatni, majd gyorsít, végül mindketten vad iramot diktálunk. Ő már kétszer elélvez, mire én eljutok a csúcsra, de hangosan nyögök én magam is. Ő szinte sikít, mikor a harmadik is utoléri.

Rám borulva ölel és csókol, majd ahogy kicsúszok belőle, az én combomra is ráfolyik pici a saját magomból.

- Eszméletlenül szeretlek - nyalok végig ajkain. - Szavak sincsenek rá, mennyire köszönöm. Fantasztikus vagy…

Még legalább öt percig szavakkal kényeztetem. Ő szuszog, csókol, majd csak fekszünk csendben. Ő sem alszik és én sem.

- A meglepetéseknek nincs vége, szerelmem - suttogom. - Ha szólok, gyere a fürdőbe.

Bólint, majd felfal a szemeivel, ahogy meztelenül elindulok kifelé.

Meggyújtom a mécseseket, addig engedek vizet, bele fürdősó és a virágszirmok, két pohár, pezsgő, majd mikor minden kész, bekiabálok neki. Meztelenül jön ki, most én falom fel őt.

- Ez csodaszép - suttogja, és elém lép. Közvetlenül elém, összeér a testünk, miközben elveszi a pezsgőt, és lassan kortyolja, ahogy én is.

- Csodaszép meglepetés egy csodaszép férfinak - suttogom vissza. Elpirul…

 

Tony

 

 - Mit szólsz egy játékhoz? - kérdése már a számra érkezik, hosszú napoknak tűnő ,,kínzás” után.

- Milyen játék? - pihegem, kielégületlenül, és bármire készen, ha végre megkönnyebbülhetek.

- Ugye ismered a hatvankilencet?

Ismerni ismerem, de csak így... És ő lefekszik, én pedig mágnesként követem. Fizikailag fáj, ha messze van. És lám, itt van előttem a hatalmas férfiassága. Kemény, és büszke, végignyalintva rajta sós, illata mint a pézsma. És közben odalent... Odalent csoda hogy nem robbantam még szerteszéjjel. Nem bírom. Túúl sok! De igazán sok akkor lesz, amikor ujja gond nélkül siklik bejáratomhoz, majd belémcsusszan. Fura, és kényelmetlen, kissé feszít, de az érzés, amit kivált...

Képtelen vagyok szólni, szájában a farkam, de hogy így kínoz... sikítanom kell, amikor a kicsi pontot eléri bennem, én pedig a világ értelmét fedezem fel a szemem előtt pattogó szikrákban. És végre enged. Átbillenek azon a pici határon, amin eddig egyensúlyoztam. Én pedig sikoltva élvezek el. Hogy lehet valami ennyire... intenzív?

- Abbahagyjuk?

- Eszedbe se jusson. - nyalok végig csalogatón a hosszán, hiszen még... ő még nem is...

- Már biztosan jó, nem? - letápászkodok róla, hanyattfekve felkínálva magam, amikor már úgy érzem, még pár mozdulat, és végem. - Így jó vagyok? - csábítom, vonzom őt, akarom őt, vágyok rá. Nem fáj, nem félek, csak kimondhatatlan vágyat érzek.

- Te több vagy, mint jó, kicsim. Gumival vagy nélküle? - meglepődök, de igaza van...

- Nélküle, nem?

Már az sem érdekel, ha ruhában lenne! Sötét szemekkel figyelem, amíg síkosítózza magát, majd felém magasodik, és lassan belém hatol. Fáj. Fáj, feszít, és úgy érzem, szétszakít, de ugyanakkor olyan megkönnyebbülés árad szét bennem, mintha egy marék felfújt lufit engednék el. Eltünteti könnyeim, és figyel rám.

- Gyönyörű vagy, szerelmem – beszél, én pedig iszom szavait, megnyugszom, igyekszek lazítani. - Csodálatos és tűzforró… szinte elolvadok benned…

- Ah… Axl… - bizonytalanul billentem csípőm, és ahogy szokom őt, már annyira nem fáj... - Csináldh.

Megmozdul. Gyorsít, ahogy a hév elröpíti, de nem bánom. Mindenütt ott van, mint egy varázsló. Amikor kihúzódik belőlem, és felül, mintha magamra hagyna. De csak egy pillanat, és újra kitölt, egésszé tesz, és megőrjít. De sokkal mélyebben érzem most magamban. Felnyársal, és mégis, élvezem. Fejem vesztve pótolom, hogy eddig nem engedett elélvezni. Extázis fokozatain repülök át, amíg csonttalanul borulok rá, kifacsarva és lemeztelenítve. Kihúzódik belőlem, magja folyik kifelé, furcsa érzés.

- Eszméletlenül szeretlek – forró nyelve a számon, de moccanni sem tudok. - Szavak sincsenek rá, mennyire köszönöm. Fantasztikus vagy…

Halkan súgja a csendbe bókjait, én pedig fürdök bennük. Úszok a semmi közepén, belé kapaszkodva.

- A meglepetéseknek nincs vége, szerelmem. Ha szólok, gyere a fürdőbe.

Bólintok. A szerelme vagyok. És fantasztikus. Soha még ennyire fontosnak nem éreztem magam. Próbálom magam összeszedni, így mire szólít, feltápászkodva megyek utána. Itt is szirmok, gyertyák, illatos fürdő...

- Ez csodaszép – súgom hozzá lépve, vágyva érintésére, míg ő pezsgőt nyújt. Koccintunk, és a pillanat olyan... meghitten ünnepi.

- Csodaszép meglepetés egy csodaszép férfinak.

- Köszönöm. Ez az egész... olyan gyönyörű, és... olyan sokat jelent nekem. - súgom neki, és ő fülem mögé fésülve tincsemet puszit ad.

- Tudom. Megérdemled. - most már végem. Zavartan iszom ki a pezsgőmet.

Azzal a fürdőbe segít, és utánam mászik. Mögém fekszik, így én neki dőlhetek, és érezhetem, ahogy a víz alatt simogat, cirógat. Mosolyogva nézek hátra a vállam felett, és felemelve fejem csókért nyújtom szám. Nem is késlekedik. Már kapom is. Tökéletes. Két kezét megfogva átöleltetem magam, és szusszanva hunyom le a szemem.

- Ez életem legszebb napja. - szólalok meg halkan. Nem kell kiabálni, úgyis hallana, ha suttognék. - Most lett igazán kerek az én világom. Mert itt vagy te nekem. Semmi más nem kell, amíg itt vagy mellettem. Elhiszed?

Újra hátrapillantok, és most az ő arcán gyúlnak kicsi pír-rózsák. Finoman fordulok meg, s csókolom meg puhán, lágyan, köszönetet mondva neki mindenért. Aztán cirógatni kezdem. Bár viszonozhatnám neki mindazt, amivel ma este meglepett!

- Szeretlek. - súgom, amíg a homlokára nyomok csókot. - Szeretlek. - csókolom a szeme sarkában az aprócska szarkalábakat. - Szeretlek. - kuncogom a felgörbülő ajkaira. - És persze szeretem a főztödet is.

- Csak azért maradtál, igaz? - kérdezi ironizálva, én meg rávigyorgok.

- Naná. Teli has, elégedett ovis. - felnevetünk. - És tudod... - hangom elmélyül, és alulról pillantok fel rá. - Mit szeretek még?

- Mit? - néz rám érdeklődve, én pedig a farkára simítok.

- Ezt. És amivé ez tesz téged. Ha tehetném, egész nap szeretgetném, csak félek, belehalnék ha folyton fájna a seggem... - és élvezem, ahogy teli szívből felnevet, ám a teste nem halott, ügyes ténykedésemre lassan keményedik, és ágaskodik újra. - Szóval, két lehetőséged maradt az est fényében. Vagy elviseled, hogy piócaként a nyakadon maradtam, - mosolyra húzom a szám. - Vagy elviseled, hogy örökre zaklatni foglak, és nem szabadulsz tőlem.

- Hmm... Nehéz kérdés, majd megfontolom.

- Szólj, ha döntöttél. - súgom szájába, forrón és mohón csókolva, míg egy hirtelen mozdulattal magamba fogadom őt.

- Tony! - Csípőmre szorítva állít meg, nem mintha mozdulhatnék. Kissé... fáj... - Bolond kölyök.

Dörmögi a számra, míg a fájdalomtól merev testem próbálja kicsit lazítani. Alig pár puszi, én már mozdítom is a csípőm. Nem engedem, amíg legalább annyira nem fogja élvezni az egészet, mint én.

 

Axl

 

- Köszönöm. Ez az egész... olyan gyönyörű, és... olyan sokat jelent nekem. - Belesimítok a hajába majd puszit adok neki. Édesem…

- Tudom. Megérdemled.

A vízbe segítem, majd mögé ülök. Itt sem engedem el, itt is folyamatosan mellette, vele vagyok, fogom, simogatom, tisztogatom az illatos, meleg vízben és élvezem, hogy az enyém. Még ennyire fiatalon is csak az enyém, csak én kellek neki.

- Ez életem legszebb napja - mondja halkan. - Most lett igazán kerek az én világom. Mert itt vagy te nekem. Semmi más nem kell, amíg itt vagy mellettem. Elhiszed?

Igen. Emiatt ennyire fontos, mert viszont szeret, csak engem.

- Szeretlek. - Csók a homlokomon. - Szeretlek. - Csók a szemem sarkában. - Szeretlek. - Csók az ajkaimon. - És persze szeretem a főztödet is.

 

- Csak azért maradtál, igaz? - kérdezem incselkedve.

 

- Naná. Teli has, elégedett ovis. És tudod... - Elmélyül a hangja. - Mit szeretek még?

 

- Mit? - kérdésemre válaszként farkamra simít. Istenem…

 

- Ezt. És amivé ez tesz téged. Ha tehetném, egész nap szeretgetném, csak félek, belehalnék, ha folyton fájna a seggem... - Bár én magam nevetek, a testem reagál, szinte énekel neki, érintésére már kemény is vagyok. - Szóval, két lehetőséged maradt az est fényében. Vagy elviseled, hogy piócaként a nyakadon maradtam, vagy elviseled, hogy örökre zaklatni foglak, és nem szabadulsz tőlem.

 

- Hmm... Nehéz kérdés, majd megfontolom.

 

 

 

- Szólj, ha döntöttél - súgja egy csókba, de mire feleszmélek, már az ölemben ül, testébe fogadott, félek, túl hirtelen. - Tony! Bolond kölyök.

A vizet figyelem, nehogy vörös legyen. De nem, és ő lassan ellazul, könnyebben tudok benne mozogni és nem is szorít fájdalmasan.

Lassan ringatózunk, nem sietünk sehova, így édes hullámokban, nyugodt tempóban tör ránk a kéj. Szuszogva ölelem, és mosom még le, majd kiszállok a kádból, és kiszáll ő is. Egy nagy törölközőt adok neki, majd elfújom a gyertyákat.

- A nappaliban is? - kérdezi.

- Igen, nem maradhat égve - felelem. - De menj csak, pillanat és megyek én is.

Nem megy, mosolyogva követ, segít elfújni mindent, majd ablakot nyitok, de csak résnyire, hogy menjen ki a füst és már megyünk is a hálóba.

Ahogy lefekszek, ő is követ, és ép vállamra fekszik, lábát átdobja rajtam, és mivel meztelen, mindenét érzem. És annyira jó.

- Igazad volt - sóhajt fel.

- Mármint?

- Felejthetetlen volt - suttogja, és felhajolva kapok egy csókot. Elmosolyodom.

- Rengeteg ilyen lehet még, szerelmem, hiszen mindenem a tiéd. - Végigsimítok az arcán, majd ahogy lassan lehunyja a szemeit, lehunyom én is.

 

* * *

 

Reggel felkelek ugyan hamarabb, de nem megyek ki. Most nem. Most simogatom, csókolom, éberre szeretgetem, mégsem érek semmi olyan részhez, amit tegnap sokat használt. Ahogy elkezd ébredezni, még jobban hozzám bújik, orrát a nyakamba fúrva.

- Jó reggelt, szerelmem - mondom neki halkan.

- Minden reggel így akarok ébredni - feleli vissza.

- Minden reggel így fogsz, kicsim. - Hirtelen valami plusz súly kerül az ágyra. Macsek…

Durcázva mászik végig mindkettőnkön, majd a hasamnál fekszik le.

- Igazad van, nem is foglalkoztam veled- mondja neki és odafordulva simogatni kezdi, hol a cicát, hol a hasamat a paplanon keresztül.

- Tudod, kicsim, fogalmam sincs, mennyi időm van még, de azt az utolsó pillanatig veled akarom tölteni - szólalok meg. - Veled… veletek… együtt. Örökre…

 

Tony

Eljutunk a csúcsig, és vissza. És amíg én próbálom a józan eszem összeszedni, ő lemosdat, kisegít a kádból, majd egy nagy törülközőbe csavar, és amíg törölközök, ő a gyertyákat fújja el.

- A nappaliban is?

- Igen, nem maradhat égve. De menj csak, pillanat és megyek én is.

Hallgatnék rá, hiszen mindenem érzem, mintha egész nap kemény fizikai munkát végeztem volna. Kellemesen sajgok, és fáradtság uralkodik el minden porcikám. De nem tudok most távol lenni tőle. A törölközőmben követem őt, az est végére egy fújással téve pontot, és sötétbe borítva magunk mögött a szobát. Aztán az ágyban rátapadhatok, mezítelen bőrének minden hajlatát követve enyémmel.

- Igazad volt.

- Mármint?

- Felejthetetlen volt. - susogom, és ajkaira jóéjtcsókot nyomok.

- Rengeteg ilyen lehet még, szerelmem, hiszen mindenem a tiéd.

Fejem lehajtom, és hagyom, hogy mindene átjárjon. Talán ha felkelek, akkor rájövök, hogy igazából meghaltam a robbanáskor a házamban, és most a mennyben vagyok, élvezve a jutalmam. Átölelem Axlt, és mély álomba merülök.

~*~

Életem legszebb, legidillikusabb ébresztését kapom. Mosolyogva tolakszom hozzá közel, kár, hogy nem férek a bőre alá, pedig a jó ég a tanúm rá, ha tudnám, megtenném.

- Jó reggelt, szerelmem – megint az ő szerelmének hív, ez pedig...

- Minden reggel így akarok ébredni. - a jót hamar meg tudnám szokni...

- Minden reggel így fogsz, kicsim.

Hirtelen valami nagy fekete jelenik meg rajtunk, én pedig elmosolyodok. Mr Bullshit elegánsan átvonul rajtunk, majd letelepszik, amolyan ,,most imádhattok” félén.

- Igazad van, nem is foglalkoztam veled - szólok neki, és simogatom, de ha már úgyis ott vagyok...

- Tudod, kicsim, fogalmam sincs, mennyi időm van még, de azt az utolsó pillanatig veled akarom tölteni. Veled… veletek… együtt. Örökre… - őszinte mosollyal nézek rá.

- Én pedig minden egyes pillanatát igyekszem majd feledhetetlenné tenni. - súgom neki ünnepélyesen. - Akár világgá is kiálthatod, mert nem fogsz tőlem szabadulni.

Hogy ez ígéret, vagy fenyegetés, idővel kiderül. Egyelőre csak jó itt feküdni. Amíg meg nem kordul a gyomrom. Összekuncogunk, majd felkelünk. Illetve ő felkel, én meg nyögdécselve hullok az ágyba, majd a felismeréstől kislábujjig elvörösödve rántom a paplant homlokig.

- Azt hiszem én ma itt maradok... - nyögöm. - Ne is törődj velem...

fejemre simít, s úgy látszik, mindenre gondolt, mert vizet, és bogyót kínál. Vörösen, és tettetett morcossággal nyelem le.

- Ha mindig ilyen lesz, akkor cölibátust fogadunk. - erre kinevet. - Nem vicces, nem a te segged fáj. - Fújok rá, majd eltűnök a paplan alatt a macskámmal.

- Nagyon fáj? Hogy segíthetek? - kiengesztelő a hangja, így kikukkantok rejtekemből.

- Éhes vagyok...

És nem szólok többet. Nem tudok felkelni, mert fáj a seggem! Miaú. De kapok egy gyógypuszit, mielőtt zsarukám eltűnik az ajtóban, én pedig elégedetten nyújtózok ki óvatosan. Tetszik, hogy így kényeztet. Könnyű hozzászokni... Nos, hogy is kéne meghálálni, mikor visszajön?

Ördögi mosollyal takarózok ki, és ujjaim a péniszemre kulcsolom. Talán egy kis reggelinek ő is örülne... ahogy én...

~*~

 

Végszó: (két évvel később)

 

- Majd küldöm a pontos koordinátákat, ha megvan. - szólok a belépő alaknak. - A műholdas képeket blokkolja, de tíz perc múlva tudni fogom, hogy állnak.

- Rendben. A többiek már várnak.

- Menj, mentsd meg a világot. - legyintek szórakozottan, fél szemmel a képernyőre pillantva. - De egyben gyere haza, mert még a tésztát szétfőzöm mindig nélküled. - vonok vállat. Saját vicc lett, hogy ilyen apróságokkal búcsúzok tőle.

-Szörnyű is lenne, ha az emberiségre így szabadítanálak rá.

Azzal odalép hozzám, felkapja a kezem, ahogy az elmúlt két hétben szüntelen, és a rajta lévő ígéret-gyűrűre nyom egy csókot. Megegyeztünk. Neki is van. Jelzi, hogy egymáséi vagyunk, és ígéretünk alapja is lehet. Félve húzom rövid csókra, mielőtt a nagymenő ruhájában kimasírozik.

A nevem Tony Markson . A világ legboldogabb embere vagyok közel két éve. Nem azért, mert megtanultam főzni, vagy mert igen menő állásom van a világ legizgibb helyén. Hanem mert szeretek valakit, napról napra egyre mélyebben, és elvakultabban, aki viszontszeret. Aki sosem hazudik nekem, megvéd, és nem felejt el sosem kedveskedni. A nap bármely percében jelenik meg, nem érzem, hogy sok lenne, vagy tolakodó. Cserébe én a támasza vagyok, a füle, ha a rosszul elsült akciókat meséli ki magából. Játszótársa, és a kuktája. Vagy az idióta, akit a fiától hoz haza illuminált állapotban a legújabb PS játék megjelenése után. Jóban, és rosszban.

És senkivel sem cserélnék.

 

 

 

//Köszönöm ezt az élményt, hogy veled játszhattam! <3 //

 

 

* * * Köszönjük, hogy elolvastad. * * *

 


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).