Név: Aven Alistir
Kategória: Fantasy
Feltöltő: Aya-chan
Kor: 22
Külső leírás: Élettelen megjelenés. Ez az, ami az első perctől látszik rajta. Unott arc, mintha a mimikáját teljesen elfelejtette volna használni. Mintha egyáltalán nem is lenne neki… arca helyett sokkal inkább beszédesebb fakóbarna tekintete. Mondják a szem a lélek tükre. És milyen igaz, főleg Avennél. Szemeiben mindaz visszatükröződik, ami lelke legmélyén készül szétszaggatni, mint hurrikán az apró házakat vagy épp felperzselni, akár a Nap a sivatag lankáit. Bármi, ami éppen benne tombol, harag, gyűlölet, szeretet, bánat mindaz kiül a szemeibe s várja, hátha valaki észreveszi. De az emberek már nem olvasnak a szemből, s mivel arca soha nem mutat semmit, így mindenki számára csak egy közömbös ember. Bőre egészségesen fényes, kellemes színű. Tincsei azonban feltűnést keltenek. Volt egy időszaka mikor kékre festette a haját, ezzel akarta kifejezni, hogy az ő lelke kék, mint a tenger, mely nyugodt s haragos is tud lenni, de mivel ez senkinek nem jött le – amin utólag nem is csodálkozott – és csak feltűnést keltett vele, kezdi lenöveszteni. Eredeti haja fekete volt, a hajfesték miatt ugyan most szürkésre kopott egy kis idő után már az is a régi lesz.
Testalkata nem robosztus, éppen 175 cm. Nincs kisportolva, a hízásra nem hajlamos így nem is látja értelmét, bár néha lejár futni, hogy edzésben tartsa magát. Ujjai azonban hosszúkásak, s igen csak hajlamos az ínhüvelygyulladásra a sok csellótól. Ruházatában pedig tényleg nincs semmi érdekes, hordja, ami megtetszik neki, főként pasztell és szürkés színeket. A trikókat ki nem állhatja, az sosincs rajta, inget azonban sokat hord, illetve a pólót is kedveli.
Jellem: Sosem volt az a, hű de feltűnő ember. Inkább szeretett beolvadni a közösségbe, épp ahogy mindenki más. Nem egy akart lenni a sok közül, ő az a „sok” akart lenni. Bár 14 éves koráig majd’ kicsattant a boldogságtól, falta az életet igen csak méretes kanalakkal. Tele volt kalandvággyal, merészséggel, ami tanára halála után teljesen kiveszett belőle. De erről majd az élettörténetben. Ez esemény után jelleme teljesen, szinte gyökeresen megváltozott. Kiveszett belőle az életkedv a nevetés és minden, ami a valóságot széppé, boldogabbá, értelmessé teszi… virágot bontó fából egy száraz elnyüvesedett kóró lett belőle, akinek minden mindegy, csak hagyják már békén, nem kell hozzá szólni, elég neki a kotta és a hangszer, majd az beszél mindenki helyett. Mostani életében szinte csak akkor szól, mikor hozzá is beszélnek, így eléggé csendes típus lett. Humora annyira kevés van, hogy szinte nincs is neki, mivel mikor lehet, otthon üldögél és olvas, gyakorol vagy teázgat. Ha beszélni nem is, elmélkedni azt sokkal inkább szeret. Saját magában válaszolja meg saját kérdéseit, de persze semmi elmebaja nincsen.
S bár legbelül arra vágyik, hogy valaki észrevegye és beszéljen vele, hallgassa, meg mit érez, mégsem nyílik meg senkinek, akkor, sem ha lehetősége lenne rá. Mivel néma gyereknek anyja sem érti a szavát, így őt se nagyon érti meg senki, pedig csak egy kézre vágyik, ami kihúzza a mocsárból és megmutatja neki, hogy nem csak az álomvilága lehet gyönyörű, hanem az élet is.
Élettörténet: Aven Írországban, azon belül a festői Sligoban született. Édesanyja krimi regényeket ír, melyek nagy sikerrel futnak, az apja pedig karmester. Mondhatni az egész család elvont egyénekből áll, a művészi véna senkiből sem hiányzik. Szülei érdekes találkozásra tekintenek vissza… mikor Margaret, Aven édesanyja első regényének dedikálását vezette alig volt 10-15 ember jelen az eseményen. Apja Edmund, ekkor még csak tanuló volt az akadémián és éppen vendégségbe siettet, de eltévedt, így belebotolva Margaretbe. Hétköznapi találkozás, de éppen ez teszi különlegessé. Itt kezdődött meg a nagy szerelem. Egymásból nyertek ihletet, sokat utaztak az országban, végül Sligoban telepedtek le, ahol össze is házasodtak, s nem sokkal később Av is megérkezett. Igazi szerelemgyerek volt. Mindketten egyre sikeresebbek lettek, imádták egymást. Hamar kiderült, hogy a gyermeknek, ahogy apjának is a zene a szenvedélye, azon belül is a cselló, így tanárhoz adták, mivel Edmund nem tudott rá elég figyelmet szentelni saját munkája miatt. Az öreg Mester bohókás volt, szeretetteljes és megértő. Rögtön észrevette a bujkáló tehetséget a fiú hosszú ujjaiban s tanítani kezdte. Csodálatos 14 év következett… Aven minden tudást magába szívott, mint szivacs a vizet. A kottákat hamar megtanulta, a hallása páratlanul jó volt. Elméje egy külön világot nyitott meg, ahol ő volt az úr, jobban mondva ő és a zene. Tanára azonban már akkor nagyon idős volt, mikor tanítani kezdte, így 84 évesen érte utol a vég. Avenre hagyta a saját csellóját, ezzel ott tartva a fiúban minden emlékét. A kötelék mely kettejük között létrejött rettenetes pusztulásba kezdett. Aven magába fordult, nem beszélt senkivel, semmi nem érdekelt, csak a rá hagyott hangszer. Kevesebbet nevetett, kevesebbet élt… a zenekarból kilépett, hogy egyedül lehessen Mestere tökéletes hangszerével és, hogy alkothasson. Hogy megírhassa a tökéletes művet tanítója tiszteletére és aztán elmerülhessen a sötétségben. Régóta tervezi már halálát, de a tökéletes cselló művet még nem tudta megírni, ezért van még életben.
Egy kis eldugott könyvtárban dolgozik, ahova örülnek, ha hetente bejön két ember, így sok ideje van csellózni, ez tartja csak benne a lelket.
Hobby: Csellózás
Foglalkozás: Könyvtáros
Extrák: ***Fél a sötétben, mindig lámpánál alszik*** Allergiás a mandulára és a dióra***Foglalt***
Képinfo: A képet nem én rajzoltam, nem az én tulajdonom (http://)
| Engedélyezve: |
2012. 06. 16.
|
Módosítva: 2012. 12. 15. 12:58:42
Módosította: timcsiikee
Státusz: Aktív
|
