Név: Minase Kiichiro
Kategória: Yaoi
Feltöltő: ef-chan
Kor: 28
Külső leírás: Igazi modell, maga a megtestesült tökéletesség - Kiichiro legalább is ezt képzeli magáról. Tény, nem egy elhanyagolható darab, de azért neki is akad hibája is épp elég. Például, hogy 39 ½-es a lábmérete, és az istennek sem kap normális cipőt a tappancsára, ami kifejezetten bosszantó. Neki egyenesen világkatasztrófa. Szőke, vállig érő haja is olyan semmilyenül áll, így kénytelen egy halom lakkot tolni rá, és jobbára, csak hogy ne húzza fel magát azon, hogy még törik is, copfban hordja. Szereti a frufruját - ebbe az egy dologba szerelmes a hajában -, mert olyan vagány külsőt kölcsönöz szerinte az arcának, amelyet szintén nem kedvel annyira, mert szerinte túlontúl lányos, de a klikk, amihez tartozik, lebeszélte arról, hogy bármivel is elcsúfítsa, pedig minden vágya volt valami piercing vagy tetkó, így maradt a fülbevaló. Kék szemei két véglet között mozognak, vagy gyilkosan metszőek és jegesek, főleg, ha egyenesen valakire néz, vagy pedig ködösen felhősek, elgondolkodón távlatokat kutatók, ha csak bámul bele a vakvilágba. Termetre nem egy óriás, picinek sem mondható, ennek ellenére minimálisan kisebbségi komplexusa van, ezért ellensúlyozásképp szépen kidolgozta izomzatát, amely igazán határozottá és szerinte fenyegetővé teszi megjelenését. Ruháiban igen szeszélyes, a fő célja a botránkoztatás, így bármit felvesz, ami egyrészt nem takarja el szerinte igen férfiasra formált idomait, másrészt lehetőleg a legkevésbé illenek össze, ennek ellenére összhatásában mindig ügyel arra, hogy valamiért ne mondhassa rá az ember, hogy ízléstelen, sőt, egyszerűen ne tudjanak elmenni mellette anélkül, hogy meg ne kellene jegyezniük magukban, hogy nem is rossz. Hogy ez miért fontos? Mert egyszerűen nem tudná elviselni, ha szürke, láthatatlan és semmibevett ember lenne.
Jellem: Vad, beképzelt, pimasz, egoista, lekezelő, nagyszájú és tiszteletet nem ismerő. Maga a zsarnok, az elkényeztetett kisherceg, aki már azért képes más gyomrába gyalogolni rezzenéstelen arccal, mert szerinte nem megfelelően pillantott rá. Erőszakos, öntörvényű, és zabolázhatatlan. Nem fél bosszút állni bárkin, aki azt hiszi, hatalma lehet felette. Viselkedésével nem véletlen ért fel egy anarchisra csoport megbecsülés és vagányság övezte ranglétrájának tetejére. Nem kisfőnök, az anarchisták nem ismernek főnökséget, hatalmat, rangokat, egyszerűen csak számíthatnak rá a többiek ha nyakig bele kell mászni valamibe. Közeli barátja, sőt, barátnak nevezhető ismerőse azonban nincs, olyan megfejthetetlen, és feltörhetetlen, s épp olyan nyers is, mint a legkeményebb gyémánt csiszolás előtt. Egykori tanárai minden bizonnyal csóválnák a fejük, hiszen mindig is jó tanuló volt anélkül, hogy komolyabban megerőltette volna magát. Egója már korán megmutatkozott, sokszor flegmán lekezelve felelt le ötösre annál a tanárnál, aki csak szimplán meg akarta szívatni, amiért nem tudott viselkedni. Tehetségét azonban hagyja kifolyni a kezei közül, s inkább illegális utakon jut pénzhez vagy egyéb javakhoz, és éli az életét, tojva a társadalomra és ócska szabályaira. Látszólag maga a megingathatatlanság, a külső szemlélő úgy érezheti, annyira odavan magával, hogy más már nem is fér az életébe és a gondolataiba, pedig csak a frusztrációi és az élet tették ilyenné. Igaz, ahhoz, hogy talán - mert biztosra semmi nem vehető - egy picit is megváltozzon, iszonyat sokat és keményen kellene dolgozni a személyiségén, így senki nem vállalkozott rá már gyerekkorában sem, mostanra pedig már a társadalom szemében nem több, mint egy javíthatatlan lázadó, az utca olyan szennye, amely bepiszkítja az ember cipőjét, de hiába próbálják meg feltakarítani, mindig felbukkan újra. Nem számít neki senki, mert ő sem számít senkinek, nem érdekli semmi, mert ő sem érdekel senkit, ahogy a társadalom, az emberek eltaszították maguktól, úgy taszítja el ő is magától a társadalmat minden korlátjával. Hogy marad-e benne valami, ami megszelidíthetővé teszi, kérdéses, már idős, kinőtte azt a kort, amikor még igazán lehetett volna alakítani, mégis, talán tényleg nem reménytelen,mert mindig vágyik valakire, akivel megmérkőzhet, aki felveszi vele a kesztyűt, és talán még az elismerését is megszerzi, egy olyan vetélytársra, aki képes borsot törni az orra alá, s bár maga azt mondja erre, mert úgy izgalmasabb delikvensnek lenni, hogy van tétje, talán mélyen legbelül, még magának sem bevallva, olyasvalakire vár, aki megfékezi a benne tomboló és egyre nagyobbra növő fenevadat, olyasvalakire, aki visszahúzza a földre magához láncolva, és azt mondja neki: “Nekem kellesz, maradj mellettem örökre!”
Élettörténet: Szegény családba született a gettóba. Apja börtönről börtönre jár, Kiichiro már maga sem tudja, épp szabadlábon van-e vagy megint valami börtönben, mivel egyáltalán nem tartja vele a kapcsolatot. Ahogy alkoholista anyjával sem, aki valamikor, mikor még vele lakott, egy mosodában dolgozott a betevőért. Már kisiskolásként sokat csavargott az utcán, megverték, vagy ha szerencséje volt, ő vert meg másokat. Az iskolában frusztrált gyermek volt, bár tanult, mert még ekkor felvillanyozta, ha egy-egy tanár megdicsérte, diáktársai részéről sok támadást kapott, csúfolták állandóan szakadt, koszos ruhái miatt, mert kicsi, mert védtelen, vagy épp csak azért, mert létezik, és senki, de senki nem siet a segítségére, így tökéletes célpont arra, hogy mások kiélhessék rajta félelmeiket, dühüket egyéb nyavalyájukat. Azonban egy nap mindenkinél betelik a pohár, Kiichiro sem volt másképp. Kést vitt az iskolába, és amikor ismét piszkálni kezdték, gondolkodás nélkül szúrta le az egyik osztálytársát, és többeket is megsebesített. Végül nem lett senkinek komolyabb baja, de őt javítóintézetbe zárták és pszichiátriai kezelésre is kötelezték. Nem volt buta gyerek, így hamar elhitette, hogy teljesen megbánta, amit tett. Az ekkor még ki-kibukó önmaga utolsó segélykiáltásait hallatta a nagyvilág felé, amely annyival jutalmazta, hogy nevelőotthonba zárta. Hiába próbálta betartani a szabályokat, amelyekkel korábban az iskolában legalább a tanárok figyelmét és felületes szeretetét elnyerte, csak megaláztatás és bántalmazás jutott osztályrészéül, így még inkább megdőlt benne a szabályokba vetett hit. Végül egy gazdag család fogadta örökbe, látva tanulmányi eredményeit. A középiskolát így teljesen új lappal kezdhette eredeti lakhelyétől messze, egy hatalmas házban lakva, lényegében milliomosként. Örökbefogadója a maffia tagja, igaz, maga nem hozható kapcsolatba semmilyen ügyükkel, hiszen ő biztosítja a szervezet számára a tiszta háttért, viszont Kiichiro így szinte kötelezően megismerkedett a harcművészetekkel. A középiskolában - bár bizalmatlan volt mindenkivel szemben - próbált valamiféle olyan identitást találni, amely az iskola közegében olyan státuszt biztosít neki, hogy ha nem is törődnek vele, de legalább békénhagyják. Az élet azonban nem ennyire egyszerű. Egy nagymenő végzős belekötött, mondván, ha gazdag, tejeljen neki védelmi pénzt, és akkor nem eshet bántódása, de mindenki legnagyobb meglepetésére Kiichiro könnyedén látta el a baját köszönhetően a képzésnek, amelyre ráment az egész nyara. Ez a pletyka, s egyébként is magának való viselkedése hírnevet hozott a számára, s azok, akik eddig a felsős klikkjét alkották, hirtelen rá tekintettek főnökként. Ő persze nem foglalkozott velük túlzottan, de megértette az előnyt, amelyet jelenlétük jelent számára. S e felfedezés következtében egyre inkább elvadult, arra azonban gondosan ügyelt, hogy semmit ne lehessen rábizonyítani. Legalább is azután különösen ügyelt erre, hogy egy verekedés után az igazgató a nevelőapját is behívatta az iskolába. Otthon ugyanis a nevelőapja gondos leckét adott abból, hogy miért nem érdemes szégyent hoznia rá: egy hetet töltött a pincében válogatott, látható, fizikális nyomot nem hagyó kínzásnak kitéve. Ennek hatására még inkább bezárkózott, s követve a példát, hiszen szemtanúja lehetett nem egyszer annak, hogy a nevelőapja mi mindent megtehet, mert van hatalma és pénze, nekiállt kijátszani a szabályokat, megfélemlíteni mindenkit, aki körülötte van, s markában tartani. Ő volt a középiskola, majd később az egyetem kiskirálya is. Az egyetemen ráadásul összehozta a sors egy anarchista csoportosulással, amelyhez, csak mert olyan kedve volt, hozzácsapódott. Ekkor merült el még inkább a sikátorok sötét világában. Az már igazán csak a legkisebb, hogy amikor csak lehet, bliccel, vandálkodik, megbotránkoztat, de sokszor csak viccből forgatnak fel boltokat, üzleteket anélkül, hogy elvinnének bármit is. Magánéletében ugyanilyen szertelen, féktelen bulizások, kocsmai verekedések csak előjátékként szolgálnak a féktelen szexuális orgiákhoz, vagy akár a prostitúcióig elhajló, pénzért vállalt perverz játékokig. Hogy érezhesse, mások rettegnek tőle, mások ledöbbennek viselkedésén, vagy egyszerűen csak nem tudnak elmenni mellette, mámoros érzéssel tölti el, mintha ráhatása lenne ezáltal mindenkire, bizonyítva, hogy létezik, hogy valaki, hogy több mint bárki más. Hogy ekkora szabadság jutott neki, abban közrejátszott nevelőapja korai halála, s a tény, a csoportosulás, amely biztosította az öröklését, felülkerekedett, tették ezt azért is, mert Kiichironak nem volt szándékában valóban átvenni az öröklést, és megelégedett azzal, hogy a csoportosulás fejének átadva a valódi hatalmat, arról írásban is lemondva, bizonyos apanázs és az ügyeinek elsimítása fejében.
Hobby: a közmegbotránkoztatás mellett vannak rendes hobbijai is, szeret olvasni, és kifejezetten szeret írni, teljesen elrugaszkodva a valóságtól.
Foglalkozás: -
Extrák: bár eszméletlen jól ír, és lenne tehetsége hozzá, senkinek nem mutatta még meg az írásait, azok olyanok, mintha a lelke darabjait tépné ki magából, és bízná a papírra és a tintára, viseljék tovább azokat a súlyokat, amelyeket ő már nem képes cipelni. Régebben néha-néha rájött az inger, és világgá “ordította” a benne dúló érzelmeket, álnéven, internetkávézókból blogolva. Blogja igen népszerű volt annak ellenére, hogy egy kommentelőjét sem méltatta még válaszra sem. De ez a látszólagos népszerűség is csak fájdalmat okozott számára, mert csak növelte benne azt az érzést, csak azért érdeklődnek iránta vadidegenek, mert nem kell tudniuk róla, ki is valójában, egy-egy írásában pedig csak saját magukat akarják látni, és voltaképp azért kommentelnek, hogy elmondják, ők maguk milyen szerencsétlenek, és igazából senkit nem érdekel, ő, mint blogger, miért írta azt, amit, s emiatt duplán magányosnak, és a társadalomtól elidegenedettnek érezte magát, így ezzel az önkifejezési móddal is felhagyott. Írásai egyébként sötétek, depresszívek, a kitagadott, megnemértett emberek kínlódásairól szóló angstos novellák, versek, néha hosszabb regények, amelyek vége általában a teljes reményvesztettség, és jellemző a karaktereire a beletőrödés, a feladás, és sokszor az öngyilkosság. * Börtönbe még egyszer sem került, egyrészt a mafiához tartozó nevelőapjától örökölt, majd továbbadott cég fejében kötött megállapodás miatt, másrészt mert sokszor olyanokkal fekszik össze, akik a befolyásos réteghez tartoznak, és van elég takargatnivalójuk ahhoz, hogy cserébe azért, hogy kiélhetik szexuális hajlamaikat, ha kell, kirángassák a bajból. Annyira meg megvan a magához való esze, hogy egyértelmű bizonyítékokat ne hagyjon hátra.* Nem veti meg sem a dohányt, sem az alkoholt, sem a drogokat.* Foglalt.
Képinfo: ismeretlen alkotó (http://)
| Engedélyezve: |
2012. 04. 03.
|
Státusz: Aktív
|
