Név: Ethan Cartwright
Kategória: Fantasy
Feltöltő: makeme_real
Kor: 22
Külső leírás: Kétségtelenül kasztjának egyik legkülönlegesebb és legszebb tagja. Talán furcsa dolog őt az utóbbi jelzővel illetni, hiszen bárminek is született, a nemét tekintve mégiscsak egy férfiről beszélünk, és normális esetben a férfiak jóképűek, a szépek pedig a nők, mégis... Rá bátran mondhatjuk, hogy szép, hiszen tényleg az – és abban a pillanatban, hogy valaki rápillant, nem is fogja ezt megkérdőjelezni. Az arca szoborszépségű, olyan, mintha egy művész faragta volna ki, kizárólag azzal a céllal, hogy mindenkinek elálljon a lélegzete, aki csak ránéz. Na és persze, ha már itt tartunk, a testéről is hasonló dolgokat mondhatunk el... Teljesen átlagos magasságához igencsak szemrevaló testalkat dukál, ami mentes minden feleslegtől, viszont annál szembetűnőbb szálkás izomzat díszíti. Nem túl sok és nem is túl kevés, éppen arra elég, hogy magabiztosan állhasson a lábán – szerinte, bár valójában mindezt a génjeinek köszönheti, amiknek kizárólagos célja az, hogy a jövendőbeli Alfája mindennel elégedett lehessen. Világos bőre hihetetlenül puha, tapintása akár a selyem, és tökéletesen makulátlan, nem csúfítja egyetlen ránc vagy régi sebhely sem. Finom vonású, ébenfekete tincsekkel keretezett arcának két koronája is van: az igéző, mélyzöld szempár, és a természetesen cseresznyepiros, csókra termett ajkak. Öltözködése az átlagos felé hajlik, de itt már megmutatkozik egy kicsi a lázadásából is. Míg más Omegák – akik elfogadták a sorsukat – előszeretettel viselnek kihívóbb, vagy csak szimplán feltűnőbb, jobban a testükre tapadó ruhákat, addig ő ebben is lázad, és semmiért nem mondana le a kényelmes farmerjairól és bakancsairól. Talán ha valaki megígérné neki, hogy az Alfája soha nem fog rá igényt tartani… talán azért még ezen a szokásán is változtatna.
Jellem: Egy minden lében kanál, pimasz, makacs kis lázadó, aki bármit megtenne azért, hogy megváltoztathassa a sorsát. Persze mindezt csak csendben, az ellenkezőjének akár kivégzés is lehetne a vége, és meghalni azért nem akar, amíg nem muszáj... Soha nem tudta elfogadni, hogy ő behódolásra született, mert az egyszerűen ellentétes a jellemével. Ő nem alázkodik meg, képtelen rá, őt nem lehet birtokolni, ahhoz ő túl szabadlelkű. Megrögzötten menekül a végzete elől, és mindeközben szentül hiszi, hogy megúszhatja. A remény, hogy az ő Alfája már régen kiválasztott magának egy másik Omegát, vagy csak a világ másik felén él és soha nem fog vele találkozni, netalántán meghalt, sosem huny ki benne. Csalfa és vak remény, de akkor is dédelgetve őriz minden eshetőséget. Ritkán mer csak belegondolni, hogy mi lenne, ha... Egy dologban azonban biztos: az Alfa is jobban járna, ha nem tartana igényt rá, ő ugyanis foggal-körömmel fog küzdeni ellene – talán szó szerint is. Meg merne rá esküdni, hogy őt soha, de soha nem fogják betörni. Igen, betörni, hiszen arról szó sem lehet, hogy ő saját maga adja be a derekát, és szánalomra méltó módon behódoljon. Nem. Ő ha beledöglik sem fog megalázkodni még a saját Alfájának sem. Soha. És bár ebből a szempontból olyan, mint egy szörnyen makacs öszvér, aki leginkább saját magára jelent veszélyt nézeteivel, valójában nem ejtették a fejére. Nagyon is helyén van az esze, intelligens és ravasz, mégis... emiatt a mentalitás miatt szinte csak fél életet él, ez okozza a bizalmatlanságát és zárkózottságát a világgal szemben. Egy barátját leszámítva jóformán nem is kommunikál a szükséges tiszteletköröknél többet az emberekkel, és az az egy barát is csak azért barát, mert Semleges és megbízható.
Élettörténet: Lázadása a sorsa ellen mondhatni már abban a pillanatban elkezdett kialakulni, amikor megszületett. Mentalitását minden bizonnyal az édesanyjától örökölte, aki minden hasonló elveket valló Omega példaképévé vált, amikor bátran – vagy inkább vakmerően? – megszökött erőszakos Alfájától. Megszökött, mert már öt hónapos terhes volt, és bár ő valódi anyaként már akkor imádta az egyre cseperedő magzatot, az apa sokkal inkább kedvét lelte abban, hogy még ilyen állapotban is kezet emeljen az Omegájára. Hiszen megtehette, hogy is ne tehette volna, elvégre ő rendelkezett felette és a születendő kicsi felett is, és az édesanyát leszámítva úgy tűnt, senkit nem érdekel igazán, él-e vagy hal az a még meg sem született gyermek. A szökés veszélyes vállalkozás volt és hajszál híján nem is sikerült, de a terhes nő végül mégis szabaddá vált – valamennyire. Az összekötődés miatt az Alfa persze minden percben pontosan tudta, hol van, a bosszú azonban váratott magára. Gondoskodott róla, hogy az Omegáját ne találja meg az igazságszolgáltatás sem, hagyta békében megszületni a gyermeket, és még azután is kivárt néhány évet. Azt akarta, hogy a gyerek is lássa, megértse a történteket, amikor az anyja megkapja méltó büntetését. Ethan így hát lehetőséget kapott a boldogság és a viszonylagos szabadság megízlelésére, mielőtt még igazán értékelhette volna azt. Öt éves volt, amikor az apja eljött értük, és némi segítséggel, erőszakkal visszavitte őket az otthonába. Szeretett édesanyja büntetése egyértelmű halál volt, amit maga az Alfája hajthatott végre – a kisfiú szeme láttára. És Ethan sírt, és Ethan kiabált, és Ethan nem értette... Küzdött az őt lefogó karok ellen gyenge kis kezeivel, az édesanyjához akart jutni, aki még az utolsó pillanatban is őrá nézett és mosolygott végtelen szeretettel. Az Alfát többé nem érdekelte a gyermek, számára az ártatlan kisfiú csak egy örökké az életén éktelenkedő szégyenfoltot jelentett, így egyszerűen egy Omegákat nevelő intézetre bízta a felnevelését. Ethan azóta sem hallott az édesapja felől, bár ez talán jobb is így. Az intézet neveli igyekeztek őt kitanítani a megfelelő affinitásokra és viselkedésmódra, igazi Omegát akartak belőle faragni, de valljuk be, nem jártak sikerrel. Soha nem tudták eltüntetni az öt év szeretet, elfogadás, szabadság és egyenlőség nyomait, és azokat a gondolatokat, amiket a szülei tettei ébresztettek benne. Látta, hogyan áldozott fel érte az édesanyja mindent, és azt is látta, mi lett ennek a következménye. Egy Alfa a szeme előtt ölt meg egy Omegát – legálisan. És ezt ő soha nem tudta sem feldolgozni, sem elfogadni. Mikor 18 évesen kikerült az intézetből, éppen olyan lázadó gondolatok kavarogtak a fejében, mint az édesanyjának a szökéskor, és ezek a gondolatok azóta hozzánőttek, sosem apadnak el. Tudatosan él és bujkál, reménykedik, hogy ő megúszhatja, és mindent megtesz ennek érdekében. Alig-alig jár el, és ha mégis, akkor is kizárólag egyetlen barátjával és mindig elővigyázatosan. Csak alkalmi munkákat vállal, és azt is csak akkor, ha nagyon muszáj, és csak olyan helyeken, ahol biztosan tudja, hogy csak nagyritkán fordulnak meg Alfák. Nem akarja megadni az esélyt az Alfájának a találkozásra, viszont szilárd elhatározása, hogy ha a sorsának mégis be kell következnie, az anyja nyomdokaiba fog lépni – de ő már a kezdetektől.
Hobby: imádja a könyveket, a legtöbb idejét olvasással tölti
Foglalkozás: nincs állandó munkája
Extrák: Alfa-Omega AU, csak és kizárólag Anyunak. *** Az apját azóta nem látta, mióta az beadta őt az intézetbe. Azt sem tudja, él-e még egyáltalán – bár igazából nem is nagyon érdekli.
Képinfo: http://
| Engedélyezve: |
2012. 05. 17.
2013. 01. 06.
|
Módosítva: 2013. 01. 06. 01:56:42
Módosította: makeme_real
Státusz: Aktív
|
