Név: Shea Eireen O’Sullivan
Kategória: Yaoi
Feltöltő: vicii
Kor: 16
Külső leírás: Shea olyan férfi, akiről ezt véletlenül sem mondaná meg senki elsőre. Másodikra sem. Semmi férfiasság nincs benne, teljesen nőies az arca, erre tesz rá egy lapáttal, hogy az anyja nem engedi levágatni a haját sem, mert túl szép. A nő mindig kislányt akart volna, kettejük kis titka ma is, hogy néha női ruhákban járatta. Szerintük titok, de Shea apja, és a testvére, Aidan is tudtak róla. Ez viszont nem lázította, sőt, kifejezetten élvezte anyja kitüntető figyelmét, sokszor rájátszott, később akaratlanul is beszövődtek ezek a tulajdonságok a megjelenésébe. Imádja a színes cuccokat, kifejezetten utálja az egyszínű darabokat. Megjelenésén az sem segít, hogy 150 centi magas és alig éri el a 41 kilót. Bárki nagyobb nála, egy közepesen fejlett általános iskolás is. Állandóan nagy táska van nála, sokszor van mappa a hóna alatt, a haja viszont mindig ápolt, maximum össze szokta fogni. Nem szereti a túlságosan nőies vonalat, semmi smink és körömlakk, semmi konty. De nem véletlen, hogy a bátyja, Aidan kislánynak csúfolja állandóan. Csillogó, zöld tekintete már gyerekként is sokak figyelmét felkeltette. Neki magának soha nem tűnik fel, hogy az őt piszkálók nagy része egyszerűen csak gyermeki lelkével vonzódik iránta, tűzszínű hajához, törékeny testéhez és finom kisugárzásához.
Jellem: Furcsa srác. Finom, a beszéde inkább hasonlít egy felnőtt, idősebb, udvarias férfiéhez, mint egy tiniéhez. Ennek elsődleges oka, hogy borzalmasan sokat olvas, és szinte falja a régi könyveket. Visszahúzódó, a sarokban békésen üldögélő, halk fiú. Utálja, ha észreveszik, utálja, ha a társaság közepe. A konfliktusokból nemhogy kimenekül, ha csak érzi a feszültség szelét, már próbál is menekülni. Nem tud, nem szeret veszekedni, ha valaki vitázik mellette, akár nem is vele, odébb áll. Emiatt nagyon kevés barátja van, a lányok előtt szégyellős, nem szereti a társaságukat sem. Minden hibája ellenére viszont a szó klasszikus és szoros értelmében zseni. Fotografikus a memóriája, mindent megjegyez, amit egyszer elolvas, így kiváló tanuló, kifejezetten nagy reményeket fűz hozzá a családja. Kifejezetten érdekli a biológia, az orvostudomány, a gyógyszerek. 12 éves korára már fújta az anatómiát, 14 éves korára a gyógyszerek többségét megjegyezte, mire mi való, ekkorra kiválóan megtanulta a sebek varrását, apja összeköttetésének hála már boncoláson és műtéten is vett részt. Mindenhez ért egy kicsit, valamennyire mindenből jó, de a biológia, az emberek tanulmányozása, az orvostudomány a kedvence. Enyhe autisztikus tüneteket mutat, pszichológushoz is jár.
Élettörténet: Gazdag család legkisebb gyermeke. Egy testvére van, Aidan, aki a szöges ellentéte Sheának. Rosszul tanul, partizik, izmos, igazi menő pasi. Anyja háztartásbeli, de néha megjelentet egy-egy könyvet, kedvenc témája a brit királyság története, a királyi család elismert tudósa, már találkozott is Vilmos herceggel. Apja neves idegsebész, specialitása a sziámi ikrek szétválasztása, emiatt gyakran vesz részt orvosi teamekben a világ elmaradottabb pontjain. Ennyiből is látszik: mocskosul gazdag család. Apja és anyja imádják egymást a mai napig, és a fiaikat is, a gond Aidan és Shea kapcsolatával van. Shea biztos benne, hogy a testvére rettenetesen utálja. Ennek ellenére Shea felnéz rá és szereti őt. Irigyli, hogy bátyja izmos, erős, akár katona is lehetne. Ő maga sosem lenne az, de elismeri a katonák testi erejét. Régi vágya tanulmányozni az izmokat működés közben, de amikor ezt az anyjáénak említette, ő megkérte, hogy ezt egyelőre tartsa titokban. Kora ellenére utolsó évét tapossa a középiskolában, már felvették egyetemre is, orvostudományira megy. Ezen belül nem tudja még, hogy mi szeretne lenni. Vonzódik apja idegsebészi munkájához, de a boncolások nagyon megfogták. Nagyon valószínű, hogy patológus lesz belőle, de egyelőre nem biztos semmiben. Egyszer szeretne szerezni diplomát az angol irodalomból is, amit anyjának hála nagyin behatóan ismer és szeret is. Folyékonyan beszél óangol nyelven, spanyolul, franciául és ismeri a jelnyelvet is.
Hobby: Olvasás, tanulás
Foglalkozás: Tanuló
Extrák: Vicii-é. * Uke. * Azért jár pszichológushoz, mert tökéletesen ismeri az emberi test minden pontját, fél, hogy ha egyszer elveszti a kontrollt, bántana valakit – hatásosan. * Sosem beszél róla, de rettenetesen szorong amiatt, mert nőies és mindenki ezzel cukkolja. Soha nem mondta el senkinek, de homoszexuális, emiatt zavarja ennyire a téma. Beszélni persze fél róla.
Képinfo: A kép nem az én tulajdonom, csupán illusztráció. (http://)
Engedélyezve: |
2015. 11. 24.
2022. 10. 27.
|
Módosítva: 2023. 10. 14. 15:42:32
Módosította: Onichi
Státusz: Aktív
|