Név: Steven Wood
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Yoshiko
Kor: 25
Külső leírás: Átlagos magasságú, szálkás izomzatú, kedves arcú fiú, kissé élettelen barnás-zöld szemekkel. Barna haját a háta közepéig növesztette és kékre festette, bele egy világosabb, ezüstös-kékes tincset. Hosszú, egyenes loboncát szereti egy fekete szalaggal összekötni, mint a régi filmekben. Persze régen nem volt ilyen feltűnő hajkoronája, de soha többé nem akarja ugyanazt a frizurát hordani, mint amire kötelezték, így a ruhatára is elég érdekes. Az első fizetése kézhezvétele után megszabadult minden ruhájától, és az egész fizetését új ruhákra költötte. Persze nem figyelt arra, hogy milyeneket vesz, hiszen tudta, hogy egy teljes ruhatár felújítására nem elég a fizetése, de nem volt hajlandó többé azokban a cuccokban járni, amiket az exe választott neki. Ezenkívül már azt sem igazán tudja, hogy mi tetszik neki. Mindenféle ruhája van, a rikító rózsaszíntől kezdve a koptatott farmeron át minden. Arcán általában udvarias vagy zavart mosoly játszik, szemét néha szemceruzával kiemeli, de ez tényleg csak ritkán fordul elő. Ékszereket nem szokott hordani, de elkezdtek neki tetszeni a fülbevalók, de még nem határozta el magát arra, hogy kilyukassza a fülét.
Jellem: Érdekes jellem. Ha nappal találkozik vele valaki, akkor egy félős, félszeg, visszahúzódó, kevés önbizalommal rendelkező srác. A határozottsága sem az igazi, képes órákat gondolkodni, hogy a rengeteg féle és fajta alma vagy joghurt közül melyiket tegye a kosarába. Azt hiszi magáról, hogy nem jó semmire, elviselhetetlen, és ráadásként, ha mindez nem lenne elég, még végtelenül ostoba is. Pedig ez nem igaz, tudja ő is, mert még emlékszik arra, hogy milyen volt középiskolásként a baráti körében, amikor sikerült elfeledkeznie az otthoni helyzetről: hangos, harsány és vagány kis lázadó egészen jó jegyekkel. A közös bandázós fényképeken mindig nevetett, minden buliban benne volt. Sokszor fejjel ment neki a falnak, semmi sem volt képes eltántorítani. De az régen volt, egy másik életben, és hiába mondja a pszichológus és jelenlegi párja is azt, hogy eszes, kedves, szorgalmas, aki bármit elérhet, nem hiszi el. Úgy érzi, hogy nem találja a helyét a világban, hogy csak sodródik az árral, egyszerűen nem tudja eldönteni, hogy mihez kezdjen magával most, hogy mindent szabad. Ezt egyre nehezebben viseli, habár a jelleme lassú, de javuló tendenciát mutat párjának és a pszichológusnak hála. Sokszor kifordul magából, akarattal, piával és mással azért, hogy érezze még tud élni, még képes arra, amit akarnak, amit várnak tőle, hogy hasonló legyen, mint régen. Ilyenkor bulikba jár, mert senki sem tiltja, senki sem veri el, ha mégis és szenvtelenül flörtöl, mint középsuliban a csajokkal, később a srácokkal is, simán leiszik majdnem bárkit a föld alá, és néha kipróbál valami partydrogot, mert egyszerűen megteheti. A párja nem tudja leállítani, mert ugye most már nem parancsolhat neki senki. Másnap meg küzd a másnappal és a kínzó gondolatokkal.
Élettörténet: Élete első éveire szeret a legjobban visszaemlékezni, akkor még minden tökéletes volt. Rengeteg családi programra jártak el, rengeteget nevettek, játszottak és bolondoztak. Olyan hét éves lehetett, amikor apja elvesztette az állását és az otthoni hangulat egyre feszültebbé vált. Gyerekként azt hitte, hogy valami rosszat csinált, hogy minden ami történik a büntetése, a veszekedések, a programok hiánya, a légkör. Aztán apja újra munkába állt, egy iskola igazgatójaként, akkor minimálisan javult a helyzet. Rámosolyogtak, kedvesen beszéltek vele, de egymással már nem, majd felfedezte, hogy a szülei már nem is egy szobában laknak, és ez így folytatódott. Az anyja elkezdett minden miatt idegeskedni, apja pedig egy morcosabbá vált, és míg anyja a mániákus vásárlásba, addig apja a dohányzásra szokott rá. Lassan törődött bele az otthoni helyzetbe. Visszahúzódott a saját kis világába, ahova beengedett pár osztálytársat és havert. Pubertáskorában kezdődtek a gondok, mint mindenkinél. Lázadt, de durván, s mindezt miért? Hogy végre észrevegyék a szülei, és hogy kiélje rajtuk minden elfojtott dühét. Ennek tetejébe tizennégy és tizennyolc éves kora között nagyon utálta a szüleit, mert nem értette őket, hogy miért fojtják meg egymást és őt a saját jelenlétükkel. Hiszen látta ő már kiskorában is, hogy anyja majdnem minden héten más férfival jár el, persze apróbb-cseprőbb ügyekre hivatkozva. Apját már ritkábban látta vagy kapta rajta a félrelépésen, ezért úgymond vele igyekezett normálisabban viselkedni. Tizenhét éves volt, amikor rájött, hogy a másik nem iránt érdeklődik, persze addig is sejtette, de akkor még nem érdekelte annyira, hiszen elsősorban a szüleinek akarta felkelteni a figyelmét. Elég gyorsan bevallotta az apjának a titkát, alig egy év kellett hozzá. Az egészben a legmeglepőbb az volt, hogy az apjáról kiderült, hogy biszexuális. Erre rá következett be szülei válópere és az anyjához ítélték, mert miért ítélnék egy biszex apához? Persze ez egy újabb magába fordulós időszakot jelentett a számára, de összeismerkedett egy sráccal, aki támogatta, aki meghallgatta, aki éreztette vele, hogy szereti. Teljesen belehabarodott, csak ő létezett a számára, mert mellette újra szépnek láthatta a világot. Az a srác úgy törődött és figyelt rá, ahogyan eddig senki más. Segített neki eldönteni, hogy melyik frizurát válassza, közölte vele, hogy bizony meg kell reformálnia a ruhatárát, hiszen úgy sokkal jobban fog majd kinézni, hogy a saját érdekében hagyja el azt és azt a barátját, mert csak lehúzzák őt az olyan emberek, és így tovább. Végül összeköltöztek két-három hónap után. Először minden szép és jó volt, Steve lázasan készült az érettségijére, párja segítette, mindemellett próbált megtanulni főzni, hogy párja kedvében járjon. Aztán szépen, lassan elkezdődött az rémálom. Egyre többször hallotta, hogy nem ért semmihez, hogy nem jó semmiben, hogy becsülje meg őt, hogy egyáltalán kibírja mellette és minden hibája ellenére szereti, ráadásul párja még az egyetemről is lebeszélte, munkát sem tudott vállalni, mert a párja lemondta az ő nevében a jelentkezését, természetesen Steven tudta nélkül. Kis idő után elkezdett féltékenykedni, nem örült, ha az engedélye nélkül mozdult ki, lebeszélte a megmaradt barátaival való találkozásról, családi összejövetelekre is csak úgy mehetett el, hogy ő kísérte, és még a mobilját, facebookját és a meglátogatott internetes portálokat is ellenőrizte. Végül kapcsolatuk elérkezett abba a stádiumba, mikor a párja folyamatosan megalázta Steve-et. Apró dolgokért is azonnal kiabálni kezdett vele, semmi sem volt jó neki és néha, amikor nagyon dühös volt, vagy/és ivott megverte, megvonta tőle a szeretetét, vagy éppen arra kényszerítette, hogy szeresse. Steve pedig próbált a kapcsolatuk elejére gondolni, arra, hogy megváltozik, próbált a régi szerelmére gondolni, és nem arra, hogy retteg a párjától, hogy az ő hibája, hogy idáig jutottak. Gondolt arra, hogy kilépjen, de rájött, hogy senkihez sem tudna fordulni. Az anyjával majdnem teljesen megszakadt a kapcsolata, az apja új, tartósabb kapcsolatba lépett, a barátai eltűntek mellőle, egyedül meg… nem végezte el az egyetemet, nem volt munkája, tapasztalata, anyagi tartaléka sem, és tudta, hogy úgysem találna munkát, hiszen sehova sem vették fel soha. A megmentő egy új szomszéd képében érkezett hozzá, aki hallotta a veszekedéseket, a tányértöréseket, látta Steve-en, hogy mennyire fél vele szóba állni, hogy menyire nem mer semmit sem csinálni önállóan és egy-egy szép zúzódás sem kerülte el a figyelmét. Így elkezdett vele titokban beszélgetni, áthívogatta magához, próbált Stevenbe önbizalmat és erőt önteni, próbálta elhitetni vele, hogy bármikor bizalommal fordulhat hozzá, és persze azt, hogy a párja sosem fog megváltozni. Szép lassan sikerült valami változást elérnie nála, ami persze nem tetszett az akkori párjának és meg is kapta érte a büntetését. Párja alaposan elverte és bezárta szobájukba. A szomszéd, mikor a pasas lelépett dolgozni, „átlátogatott” Steve-ékhez, és megmentette a fiút, továbbá ő beszélte rá egy pszichológusra is. Viszont így gyökerestül megváltozott az egész élete, amit nem visel túl jól, hiába jött össze a megmentőjével, egyszerűen érzi, hogy valami hiányzik.
Hobby: olvasás, főzés, sütés (régen úszott, és rendszeresen eljárt biliárdozni a haverjaival pár korsó sör társaságában)
Foglalkozás: raktáros
Extrák: * Pszichológushoz jár. ** Még mindig nem sikerült újraépítenie a lerombolt önbizalmát és énképét. *** Mások noszogatására végre elkezdte beteljesíteni az álmát és jelentkezett az egyetemre, fel is vették és most teljesen kétségbeesve várja az első napot. **** Amióta véget ért a kapcsolata, azóta nem tudja mit akar, hogy ki ő és hol vannak a határok. Próbálja betölteni az űrt a lelkében, próbálja összetartani magát, de nem sikerül neki, hiába tudja, hogy van valaki, aki úgy szereti, ahogyan megérdemli. Többek között ezért is bűntudata van, és csak pusztítja magát. ***** Szeretne táncolni tanulni. ******* Tudja, hogy a jelenlegi kapcsolata miatta van halálra ítélve és, hogyha párja nem féltené annyira, akkor már régen szakítottak volna. Ő nem képes kimondani, hogy vége, kell neki valaki, még akkor is, ha valami hiányzik a kapcsolatból. ******* Retteg attól, hogy egyszer valahol összefut volt párjával, mert tudja, hogy a férfi képes lenne elvonszolni őt valahova, vagy követni.
Képinfo: anndr - deviantart (http://)
| Engedélyezve: |
2018. 01. 24.
|
Módosítva: 2019. 06. 10. 22:19:37
Módosította: Yoshiko
Státusz: Aktív
|
