Név: Wenzel Josef Lvovic
Kategória: Yaoi
Feltöltő: SoftGrunge
Kor: 34
Külső leírás: Vele kapcsolatban az a helyzet, hogy van egy kis pigmenthiánya. Ezt leszámítva persze igazi férfi szépség, romantikus hős, minden lány álma. A rendőrség csukaszürke posztó formaruhájában ne keresd, a pesti szabók valószínűleg rég tönkrementek volna rendelései nélkül. Még úgy is, hogy ruhatára nagy részét még mindig Bécsből hozatja. Egy szó mint száz, ő azaz úr, akinek minden brokát köntöse a legjobb, és szentül hiszi, hogy a gyermekfej nagyságú brossok eleganciát kölcsönöznek viselőjüknek, legyen az férfi vagy nő. Szokatlan öltözködési szokásai és hófehér haja valamint nyomozói képességei tették emblematikus személyiséggé, ezért aztán ő maga nem is bánja ha összesúgnak a háta mögött. Személy szerint odáig van ezért a népszerűségért, és a személye körül kialakult általános érdeklődésnek és miszticitásnak. Éppen ezért nagyon büszke a hajára, férfi létére havonta jár fodrászhoz és ösztönösen játszadozik hófehér tincsivel, ha nagyon elgondolkodik. Ez egyébként egy rettenetesen jellegzetes testhelyzete, a kezével a hajába túr és a fejét egy kicsit oldalra veti, így pisze orra árnyékot vet orcája másik felére. Szemei a narancssárga és a zöld, bizsergetően természetellenes határán mozognak, és hogyha egészen a gondolataiba mélyedve oldalra döntött fejjel csak néz valamit, vagy valakit, ezek a szemek szinte démoni lánggal égnek. Persze nem haragszik ő semmire, főleg arra nem amit éppen néz, mivel súlyosan rövidlátó van, hogy nincs is tisztában vele min időzött el a tekintete, miközben kombinált, elvonatkoztatott és lépésről lépésre akár ötszáz lehetséges esetet is lejátszott a fejében. Kellemetlen tulajdonsága, hogy szintén rövidlátása miatt beszélgetés közben túlságosan közel hajol az emberhez. A parfümjei szerencsére nem ilyen tolakodóak, méz és ánizs illetve kedden és szombaton enyhe rózsavíz a fürdő miatt. Bőre érzékenységére szokott hivatkozni ilyenkor, mely pont olyan mint oroszlánlábas márvány kádja, hófehér és sötétlila erek hálózzák. Úgy feszül idétlenül hosszú üvegcsontjaira, mintha csak egy grafika hegyes szöszke vonalaival rajzolták volna.
Jellem: Teátrális személyiség. Fogalmazzunk így, nem a hisztizős fajta, ő egyszerűen csak nagyon szeret a figyelem középpontjába lenni. Szereti ha elepednek érte a hölgyek és irigylik az urak.
Élettörténet: Cseh nagypolgári család legidősebb gyermeke, aki mostanra már a nemesi rangot is kiharcolta magának, de tíz évvel ezelőtt se mondta volna róla meg senki, hogy nem kifogástalan a pedigreeje. A családja a napóleoni háborúk után költözött Illiriába, ahol először marhakereskedésből halmoztak fel egy nagyobb vagyont, majd az ezüstművességgel növelték gazdagságukat. Wenzel már itt született a Tengermelléken, így fiatal korában remekül elsajátította a horvát nyelvet valamint a németet és a latint. Tiszta szívéből gyűlölte a környéket, számát se tudja mindmáig a kínkeserves napoknak, amikor bent ült a szalonba a kegyetlen napsütés miatt. Ha vasárnap a család a templomba ment, a helyi kölykök gúnyolták esernyője miatt, s mikor mérgesen az árokba hajította azt, a bőre úgy megégett röpke másfél óra alatt, hogy egy hónapig kenték hájjal a szolgálók. Amint lehetősége nyílt rá jelentkezett a bécsi egyetemre orvosnak és örökre maga mögött hagyta Dalmáciát. A szülei azt mondták, hogy ez egy szép polgári foglalkozás és öccse egyébként is fogékonyabbnak bizonyult az iparművességre. Bécs jelentette számára a szellemi kibontakozást, a vizsgáit könnyedén vette, hiszen gyermekkorától lenyűgözték az anatómiai könyvek, melyek szülei szegényes könyvtárában az egyetlen képeskönyvek voltak. De a társaság! Megtanult franciául és magyarul, az éjszakai élet rabul ejtette és mikor délben felébredt, első útja egy kávézóba vezetett. Így történt, hogy egészen véletlenül egy friss májusi estén detektív lett belőle. A kedvenc kávézója a belváros peremén volt, ami alapvetően egész jó környéknek volt mondható és két nagy út kreszteződésében helyezkedett el, ahol egész éjjel égtek az utcai lámpák. A következő történt: két úr elégedetten kezetfogott, majd az egyikük hazaindult, kilépett az ajtón egy pillanatra megtorpant, cigarettára gyújtott, tovább indult volna, de holtan esett össze. A rendőrség hónapokig értetlenül állt az ügy előtt, míg végül egy szerény, de annál lelkesebb levél érkezett Wenzeltől, aki felhívta a figyelmet rá, hogy az úr, aki összeesett egyértelműen balkezes volt, s a sétapálca, amivel távozott szemlátomást jobbik kézbe való. Annak, hogy a rendőrök egyetlen árva pálcát se találtak az volt az oka, hogy a tettes magával vitte mindkettőt. A gyilkos, aki feltehetőleg sétapálca markolatáról az áldozat szájába juttatta a mérget a cigarettán keresztül, majd a tülekedésben egyszerűen magával vitte mindkettőt, a hamvadó cigaretta pedig szintén nem őrizhetett meg semmilyen nyomot. Még egy pontos rajzot is mellékelt az úrról, aki kicserélte a pálcákat. A kép hátoldalára azt is odaírta, hogy a gyilkosság oka épp a sétapálca volt, melynek markolata ezüstsas, szeme két eredeti brilliáns volt. Amikor a rendőrség később kifaggatta, hogy mégis, hogy nem kerülték el a figyelmét ezek a részletek, Wenzel csak ennyit mondott: “Nagyon szép pálca volt, lehet még én is képes lettem volna ölni érte…” Később kiderült, hogy az ezüst sasnak a briliánsokkal eredetileg a császári palotában lett volna a helye, mint karnisdísz. Wenzel végül kisebb nagyobb unszolásra otthagyta az orvosi egyetemet és elszegődött a rendőrséghez, ahol egyre nagyobb karriert futott be. Időközbe még nemesi rangot is kapott jelképesen, a császárnak tett szolgálataiért.
Hobby: Fürdőzés, táncházak
Foglalkozás: Nyomozó
Extrák: Boldog Békeidők krimihez készült // Cigarettázik és visszafogottan italozik // Nem nyíltan, de annál inkább homoszexuális // van egy tacskója.
Képinfo: Not mine. (http://)
| Engedélyezve: |
2017. 12. 22.
|
Státusz: Aktív
|
