Név: Gurrock Mordecai
Kategória: Fantasy
Feltöltő: ef-chan
Kor: külsőleg 38, valójában már 252
Külső leírás: Elég viharvert. Teste minden szeglete élő történelemkönyve életének. Talán nincs is a olyan testtájéka, ahol ne húzódna sebhely, ne bukkanna fel valami apró sérülésnyom legalább. Ennek ellenére vagy éppen ezért sajátos vonzereje van széles vállainak, kellemesen izmos, de ugyanakkor ruganyosan nyurga termetének, sérült, mégis e tökéletlenség sármjával megáldott arcának, kék szemének, amely szinte világít a sötétben - dacára annak, hogy szinte teljesen vak, csupán foltokat érzékel környezetéből, amelyeket egész ügyesen megtanult már elkülöníteni és felismerni tónusaik alapján - bár jobban szeret szaglására és hallására hagyatkozni. Barna haja épp most rövid fazonú, alul felnyírt, szemöldöke sűrű, busa mégis magabiztos kontúrt rajzol világoskék szemének, kiemelve még inkább. Arca mindig borostás, ugyanakkor mivel az ajka jobb oldalán vágást kiegészítő égésnyom éktelenkedik, szakáll szóba sem jöhetett - nem nőtt volna azon a területen -, bajuszt meg már csak dacból sem növesztett, lássa mindenki “csúfságában” keménységét. Igazából mostanra már annyira része ez a sebhely, hogy alapvetően nem borzaszt el vele már senkit, csak maximum azokat, akik elsőre látják. Fülében három-három platinából készült karika fülbevaló, amelyeken kívül csak egy bilétát hord és egy nikkel karkötőt. Egyébként igyekszik teljesen átlagosan, s ami anyagilag számára fontosabb, olcsón öltözködni, eltűnve a tömegben - mintha arca és élénk szeme miatt lehetne, de próbálkozni lehet.
Jellem: Fiatal korában nagyon vad, konok, makacs, hajlíthatatlan és roppant indulatos volt. Mondhatni a nap 24 órájában úgy viselkedett anyja halála után, mint a sarokba szorított vadállat. A mai napig megmaradt ebből a korai viselkedésnormából, hogy igen nehezen változtatja meg, ha valamit elhatározott, illetve hogy nem szeret magáról beszélni, ilyen szempontból a mai napig távolságtartó, és ha valaki be akar törni a privát szféráiba, ösztönösen átmegy védekezésbe. Épp csak ma már nem támad, hanem inkább kitér. (Igazából belefáradt az állandó küzdelmekbe, és ki is tapasztalta élete során, hogy a konfliktusokkal csak életre szóló haragosokat gyűjt halmozott problémákkal, semmi többet, ami a halhatatlanok furcsa hierarchikus világában nem előnyös olyasvalaki számára, aki olyan alacsonyan áll a ranglétrán, mint ő.) Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bármit eltűrne, megvédi magát, s azt sem szereti, ha valakit igazságtalanul bántanak, s ilyenkor is elég gyakran közbelép, épp csak megvan a józan esze - túl a 200 éven már illik ilyesmit növeszteni -, és meggondolja, kivel kötözködik, ha van rá lehetősége. Kicsit olyan, mint az idős farkasok a természetben, már meggondolják, megéri-e nekimenni a másiknak, küzdeni a zsákmányért. Manapság első ránézésre - persze, ha leszámítjuk a külseje miatti első ijedtséget - közvetlen, olyasvalaki, aki megbízható, és könnyen, szívesen teremt vele kapcsolatot az ember. Szeret beszélgetni, azt a tudást, amit élete során felhalmozott, mind-mind beszélgetéssel szívta magába, mivel olvasni nem tud szeme miatt, s hangoskönyv még most is elég kevés jut el hozzá, meg igazából nem is köti le az egyoldalú információáramlás. Épp ezért kellemes vitapartner lehet, és nem szégyelli, ha valamiről nem tud, érdeklődő és sokat kérdez. Baráti, bensőségesebb beszélgetésre viszont senki ne számítson tőle. Meghallgatni még szívesen meghallgat másokat, csak ne kelljen tanácsot adni, de magáról egyáltalán nem beszél, az ilyen szituációkat elmismásolja valami idézettel, verssel, dalszövegrészlettel, vagy csak szimpla témaváltással - vagy legalább visszatereli a dolgot a beszédpartnerére, nála mi hogy van, ha már ezt kérdezi tőle. Elég szabadszellemű, bár igen korlátolt korba született, a világ változása magával ragadta, nem ítéli el a különböző felekezeteket - maga ateista lett, felesleges jóban lennie a jó Istennel, úgyis a pokolra jut, ha van túlvilág -, nem ítéli el a másságot, maga is élt hasonló kapcsolatban, még ha nem is tartja magát homoszexuálisnak, a mai trendek szerint talán pánszexuális lehetne, de nem foglalkozik ezzel a dologgal, főleg mert igazán szerelmes szerinte sosem volt, mindig csak pusztán a szex mozgatta olyan jellegű kapcsolataiban, s “atyja-társán” kívül nem is volt tartós, állandó párja, igazából mindenkit elfogad olyannak, amilyen, ha nem sérti a privát zónáját. Alapvetően kellemes társaságkedvelőnek tűnő természete ellenére - vagy épp azért, mert igazából nem ilyen, ez csak a látszat - kevés haverja, még kevesebb barátja van, senkit nem enged magánál aludni, és kifejezetten igényli, hogy legalább egy-két órát a napból teljesen egyedül töltsön saját magával, kizárva az egész világot, s aki megzavarja ezt az időszakot, szembetalálhatja magát a fiatal Mikével jellemben, mert iszonyat ordenáré agresszív és barátságtalan fogadtatásban lesz része. Veron halála óta ráadásul rosszul alszik, azt is többnyire nappal, s bár elég murisan néz ki, de egy méretes plüssmackó társaságában, mert az nagyjából felidézi benne azt, mikor a férfival összebújva pihentek. (Mert előtte semmi ilyesmit nem igényelt, de 100 év elég idő, hogy az “ember” hozzászokjon ilyesmihez, és ne akarjon teljesen leszokni róla). Ebből kitalálható, hogy a "reggelek" (ébredések) sem az ő időszakai, rosszabb, mint egy pokróc. Sok tekintetben régivágású. Nincs sok holmija, de azokhoz ragaszkodik, roppant udvarias a hölgyekkel szemben, rossz szokása a számára unszimpatikus emberektől - különösen ha gazdagok - elcsenni értékeiket, aztán szétosztja a belőlük szerzett pénzt, karban tartva ezzel rég megtanult készségeit, szereti a csend hangjait, sosem hallgat rádiót, zenét, csak annyit, amennyi máshonnan átszüremlik. Utálja a plázákat, jobban szereti a piacokat, a kézművesektől vásárolt ruhákat, épp csak mivel drágábbak, sajnos megfizethetetlenebbek számára.
Élettörténet: Gurrock, eredeti nevén Mike (ejtsd: Mike) az 1700-as évek végi Angliában látta meg a napvilágot fattyúként. Anyja egyszerű szolgálólány volt egy középnemesi családnál, apja pedig e család fiatal ura, aki sohasem ismerte el magáénak a fiút. Anyját száműzték a birtokról, s egy kis erdei faluban húzta meg magát, varrásból és kemény alkalmi munkákból igyekezett eltartani kettejüket. Később, mikor Mike 6 éves lett, egy távolabbi nagyvárosba költöztek. Anyja, ahogy ő is egy újonnan alapított gyárban kezdtek dolgozni betanított munkásként embertelen körülmények között éhbérért. A gyárban a csoportvezetője nem bánt vele kesztyűs kézzel, mivel nem volt apja, még többet kapott, mint a többi szegény csavargó gyereke, nem egy botozás, ostorcsapás nyoma halványan ma is látszik combjain, hátán. Maga a munka sem volt leányálom, a tüdeje egész kikészült, asztmás lett és folyamatosan köhögött, fulladt a kemény, sokszor akár 14-16 órás műszak alatt. 4 keserves éven keresztül éltek így, miközben az anyja fokozatosan elsorvadt. A szervezete még annyira sem bírta a megpróbáltatásokat, mint fiáé, a tüdeje teljesen tönkrement a sok belélegzett koromtól, szénportól, amire utolsó télen egy komoly tüdőgyulladást is kapott. Soha nem épült már fel ebből, tavasz végére Mike, aki alig múlt 10, végignézhette egyetlen támasza, édesanyja temetését. A gyásztól megzavarodott, dacosan ott hagyta a várost, és egy ideig vándorolt vidéken, többnyire éhezve, fázva, egyedül róva az utakat, igyekezve némi élelmet gyűjteni az erdőben, vagy néhanapján alkalmi munkákat vállalva egy-egy jobb lelkű falusinál, aki megszánta, és megetette a kákabél fiút. Fél év után összehozta a sors egy csapat vándorló életmódot élő haramiával, akiknek megtetszett a fiú - a tekintete akár a maró acél -, és maguk közé fogadták. Mondhatni, egy fokkal jobb sora lett. Bár a férfiakból álló társaság ugratta, szivatta, néha rajta töltötte ki a mérgét, de meg is tanították a lopás, surranás, csalás, életben maradás minden csínjára, és még meleg étel is jutott számára minden nap, különösen miután maga is elkezdett zsebmetszőként pénzt termelni. Sok verekedésbe belekeveredett, amik mind nyomot hagytak a testén, és mivel a korábbi “szénkúrára” pipázgatni is kezdett, a tüdeje is egyre ramatyabb állapotba került. 38 éves korára már komoly nehézségeket okozott számára a tüdőleépülés, már egy rövidebb távú sprintbe is kis híján belehalt, nem csoda, ha elkapták a hatóságok. Börtönbe került. Itt szerezte az ajkát csúfító vágást és égési sérülést a benn jellemző hatalmi harcok során, ahol nem úszta meg a szexuális erőszakot se, s végül a maihoz hasonló, csak szűkebb és egészségtelen magánzárkába került, a napfényt se látva hónapokig. A börtön nyirkos, sötét cellái és egy csinos kis fertőzés lerontotta a látását, s még inkább kikészítette tüdejét, igazából csak meghalni engedték ki egy évvel később, amikor is ispotályba került. Itt hozta össze a sors “atyjával”, azzal a férfival, aki végül átváltoztatta. Igazából hálás is meg nem is a férfinak ezért, akkoriban még élni akart, túl fiatal volt a halálhoz, de mostanra, a rengeteg élettapasztalat után már érzi az átok súlyát a vállán. Ennek ellenére élete legszebb korszakát köszönheti társának. Nem azért, mert képes lett volna olyan mélyen és őszintén viszonozni az érzelmeit, hanem mert élete ezen szakaszában először mondhatta magát maradéktalanul boldognak, s mondhatni kicsit elkényeztetve életében először lehetett nyugodt, biztonságban van. A maga módján szerette a magát Veron néven nevező férfit, kis túlzással függött tőle, szeretett vele lenni, nem bánta, hogy a férfi szexuális értelemben is igényelte a társaságát, mert türelmesnek és gyengédnek bizonyult, s gondját viselte a teste mellett lelkének is (neki köszönheti, hogy javarészt lenyugodott, és agresszívabb hajlamait inkább alkotótevékenységbe ölte, megtanulva például a faragás, szobrászat alapjait, és jó pár műalkotást is létrehozott kettejüknek), de mindketten tudták, hogy bár úgy viselkednek, nem igazi társai egymásnak, sosem szeretett bele igazán. A közel 100 év alatt, amit együtt töltöttek, megtanult együttélni a vérfarkas léttel, kitanulta eme új világ szabályait. Társa zsoldosként dolgozott, előnyt kovácsolva vérfarkas léte miatti fizikai erőfölényéből. Azonban hiába volt tapasztalt és kiváló munkájában, végül egy küldetésen életét vesztette, amikor belefutott pár beolvasztott ezüst golyóba. Mike számára, aki ekkor már Dom néven élt kettős hatással volt Veron halála. Egyrészt ismét bezárkózott és “elvadult”, hogy megszűnt a Veron nyújtotta biztonság, s emiatt lakhelyet és nevet váltott - ekkor lett Gurrock, ahogy ma is nevezteti magát -, másrészt viszont, s ezért kicsit szégyelli is magát a mai napig, felszabadult. Úgy érezte, végre teljesen szabad, miközben a világ társadalmi rendje is átalakulóban volt. Magányos farkas típussá vált, nem kerülte az emberek társaságát, de minden más lényt igyekezett kerülni. Rengeteget utazott, két lábon bejárta Európát, Amerikát, Afrikát, s Ázsia nagy részét. Kezdetben menekült, menekült maga elől, a többi éjlény elől, kereste a saját helyét, de aztán fokozatosan lenyugodott, kialakította a saját elképzeléseit, szabályait, biztonsági magatartásformáit, és bár a mai napig sem túl nyitott, de megtanult kapcsolatot teremteni, s a Veronnal töltött idő tapasztalatait felhasználva kifejezetten szociális életet kezdett élni, csupán arra figyel, hogy magáról ne mondjon semmit, higgyék csak valami viszonylag újonnan született farkaskának. Hogy gondja se legyen különösebben, hűséget fogadott egy helyi, szimpatikus falka vezetőjének, aki elfogadta, hogy szeretne kimaradni a balhékból, de elismeri fennhatóságát, és pénzben adózik számára, s azóta viszonylagosan nyugalomban él, letelepedve ismét. Manapság abból tartja fenn magát, amit mondhatni élete elején megtanult, asztalosmunkákat végez, farag, fúr, barkácsol, kézműves árukat készít - aminek újabban megint nagy divatja van szerencséjére, így nem kell ráfanyalodnia ismét a lopásra, bár nem szégyelli akár ezt is alkalmazni, ha valakit móresre akar tanítani például. Egy kisebb alkotóműhelyben dolgozik, igaz, csak alkalmazott, de élvezi az alkotást, és hogy kötetlenebb a munkaideje, és nem néznek rá furán a műhelyben, hogy éjszaka jobban szeret dolgozni, mint nappal.
Hobby: nem klasszikusan ennek számít, de szereti hallgatni az eső hangját
Foglalkozás: alkalmi munkák (életszakaszaitól függően változó, perpillanat kézművesnek nevezhető)
Extrák: A mellkasán viselt biléta egykori vérfarkas társáé volt. Érzelmileg még mindig kötődik a férfihoz, a bilétát még az életénél is többre becsülve őrzi. * az átváltozás után ugyan egészségügyi szempontból a tüdeje helyrejött, mivel a vérfarkas vérnek köszönhetően le tudta küzdeni a betegséget, s volt ideje a szervének kitisztulni, igaz, új élete elejének nagy részét igénybe vette, látása nem tért vissza, mivel a fertőzés bár elmúlt, magát a szem idegeit hegesítette, rongálta, s a begyógyult sérülések már nem gyógyulnak meg. Alapjáraton csak nagyon elmosódott foltokat lát, amelyeket körülbelülre el tud választani korábbi látástapasztalatai alapján egymástól, de inkább hallására, szaglására, tapintására, és egész kifejlődött hatodik érzékére hagyatkozik - na meg persze saját józan paraszti eszére, mert nem egy túlképzett valaki, az biztos. Szintén nem tűntek el korábbi sérülései hegei, így az arcán húzódó sebhely is * Kis érdekesség, hogy Veronnal szemben mindig is szubmisszív volt, de azóta futó kapcsolataiban minden alkalommal ő volt az aktív fél. * senpai Gunnar nevű karaktere mellé
Képinfo: Estookin munkája (http://)
| Engedélyezve: |
2017. 07. 24.
2017. 07. 24.
|
Státusz: Aktív
|
