|
|
Karakter megtekintése
| Kép |
|
| Tulajdonságok |
Név: Jonathan Hill (Heramael)
Kategória: Fantasy
Feltöltő: Moonchild
Kor: Egy idős a teremtéssel
Külső leírás: Egyesek szerint a belső szépíti, meg igazán az egyént, viszont senki sem gondol másra, kizárólag az emberekre. Mi a helyzet más fajokkal? Mondjuk az angyalokkal? A tiszta, fényszerű lényekkel, akik csak különleges esetben öltenek emberi valót, hogy urukat szolgálhassák küldetéseik során. Ha megegyezhetünk abban, hogy az angyalok gyönyörűek s Uruktól kapták fenséges ajándékukat, akkor mi a helyzet a bukottakkal? A letaszítottatok, kegyvesztettek meg lettek fosztva ettől az adománytól? Nos, az igazság az, kezdetben nem, ám elkorcsosult lelkük eltorzította külsejüket. A klisé igaznak bizonyult: a szépség valóban belülről fakad. Heramael egyike volt a kitaszítottaknak, de társaival ellentétben az idő nem fogott rajta, jelleme nem rothasztotta el. Bőre hamvas, vékony, erei átsejlenek alatta. Fogai szűz hóként fehérlenek, ajkai teltek, sötétlőek. Mandulavágású szemei mélyen ülnek, kialvatlanság miatt gyakran sötétlenek alatta karikák. Arca csontos, orra és álla határozott ívű, karakteres. Vékony testalkatú, magas férfi. Tartása méltóságteljes, dicsőséget és erőt sugároz, reményt ad. Sötét reverendát visel, szerzetesként járja a világot, hirdetve szeretett Istene könyörületét. A sötét, durva posztó megannyi sérülésre borít jótékony leplet. Ismertetőjegye a majdhogynem fehér haj és szinte világító kék szemek. Bal szemének sarkában anyajegynek tűnő sötét folt található, az avatott szem viszont kiszűri hamar: igazából egy pecsét, apró felirattal körülvéve. Kezdetben a hálátlan jelölés szinte befedte fél arcát ám az idő múlásával és tehetségének köszönhetően sikerült majdnem eltüntetnie azt.
Jellem: Erős kisugárzása reménnyel tölt el bármely halandót, aki fizikai közelségbe kerül hozzá. Az évezredek nem keserítették meg, az úrba vetett hite és szeretete megingathatatlan. Személyisége kettős, pontosan ez teszi rettegetté sajátjai között. Vadászik az övéire, a korcsokra, démonokra. Ambivalens érzelmeket táplál bukott társai iránt. Lelkének egy része sajnálja és szereti őket, ezért próbálja rávenni azokat, hogy bűnbocsánatért esedezzenek, bevallják hibáikat és megbocsátást nyerjenek, visszafogadják őket a mennyek országába. Lényének sötét oldala kegyetlen dolgokra képes. Ha haragja elhatalmasodik rajta pusztító erő szabadul fel, elemi gyűlölet, mit a korcsok, démonok és kitaszítottak ellen fordít. Nem tűri az ellentmondást, szeretett Urának ócsárlását. Ilyenkor mintha épp elméje előtt gátat emelne, tekintete és lelke elsötétedik, áldozatát pedig változatos tortúrának alávetve kínozza, míg az önként alá nem száll a pokolba. Dolga végeztével mintha felszállna a nyomasztó köd szeme elől, gyakran nem emlékszik tettére. Amennyiben felsejlenek előtte rémséges cselekedetei vezeklést hajt végre és imádkozik a Teremtő bocsánatáért.
Élettörténet: Heramael léte során egyetlen hatalmas hibát követett el: megszerette azt és sóvárgott utána, ami nem volt az övé. Egy volt a megannyi angyal közül, akik Isten dicsőítésére teremtettek. Az angyal szerette ugyan az Atyát, de keze munkájának gyümölcse közelebb állt a szívéhez. Mindig is szimpatizált az emberekkel, rajongott értük. Úgy látta őket, mint apró, szelíd lelkű gyermekeket kik rászorulnak az istápolásra. Így hát említeni sem kell, lelke mélyéig felháborodott mikor bűnbe vitték számára oly kedves emberpárját, de nem csak a gonoszra volt mérges, a jóra is. Mérges volt az emberekre, amiért hagyták magukat befolyásolni. Mérges volt a gonoszra ami megkísértette a jámbor lelkeket, mérges volt a kerubra, ki kihajtotta őket otthonukból, de legfőként mérges volt a teremtőre, ki elfordult teremtményeitől. Szíve már ekkor is nagyobb volt, mint esze. Nem bírta elviselni a szenvedést, s annak látványát így életében először szabályt szegett: testet öltött és alászállt, hogy segítse a halandókat. Igazából soha sem bánta meg tettét igazán és talán ez volt a mérges növénynek magja, mely gyökeret vert tiszta szívében és virágzásával letaszíttatásra került. Az idő elteltével saját feladatait hátrahagyta, hogy szeretett emberei között lehessen, titkokra okítsa és a gyógyításra tanítsa őket. Jót tett, ám mégis rosszat, hisz vétett Isten akarata és törvényei ellen. A nagy lázadás során fényderült titkára melynek ára száműzetés lett. Nem fizetett olyan nagy árat (szerinte), mint társai. Letaszították, megcsonkították, meggyalázták. Teremtője letörte szárnyait, arcának bal oldalára pedig árulásának jegyéül sötét pecsétet égetett. Mivel az ura könyörületes volt gyermekével, így meghagyta neki: bűnbocsánatot nyerhet azzal, ha többi gyermeke arcát sikerül ismét a napfény és dicsőség felé fordítania. Ez annyit tesz: ha az utolsó bukott is megbánja bűnét, Heramael ismét bebocsátást nyer otthonába. Addig azonban szeretett embereivel kell lennie az idők végezetéig és hirdetni Isten kegyességét és irgalmát, hiszen ő rá az élő példa.
Hobby: Imádkozás, fordítás, muzsikálás
Foglalkozás: Hittérítő – démonvadász.
Extrák: Heramael a gyógyítás angyala volt. Az ok amiért letaszíttatott az Öröm országából az önkényes magaviselet és törvényszegés volt. A tiltás ellenére alászállt, szeretett emberei közt elvegyült s azoknak a gyógyítást, azokkal kapcsolatos titkokat és a gyógynövények rejtelmeinek tudását adta át. Testi és lelki bajokat egyaránt tudott orvosolni és meg tudta őrizni a szépséget is ezzel hiúságra, önhittségre sarkallva az embereket. Sötétség nélkül nincs világosság, mondják sokan. Valószínűleg a csapások, fájdalom, nyomorúság nélkül az ember is elfelejtene hozsannát énekelni teremtője irányába. Mivel hősünk bűne nem volt olyan súlyos – hisz végtére jó szándékkal tette.- ezért az Úr ultimátumot adott neki. Visszatérhet birodalmába, ha minden bűnös testvérét sikerül visszafordítania a fényesség felé és a halandóknak hirdeti az Úr irgalmasságát. Társai ezért is sajnálják annyira a bukott angyalt, hisz az elvakultan vágyik haza. Rajta kívül mindenki tudja, hogy soha sem fog eljönni az a pillanat, mikor a letaszítottak bűnbánást tanúsítana és Isten bocsánatáért fognak esedezni. Ha valamilyen csoda folytán ez mégis megtörténne az igazság az, hogy még akkor sem mehetne haza, hisz még mindig marad egy angyal aki nem képes megvallani bűnét az úr színe előtt. Heramaelben soha sem fog tudatosulni az amit a többiek már rég tudnak: mindenkinek saját igaza van és mindenkinek más fogalma van a bűnről: Ő például soha sem vallaná be bűnként azt, hogy annak idején segített az embereknek és enyhítette fájdalmaikat, hiszen hogy lehetne a kegyesség bűn? Társai szánják, a söpredék (démonok, az angyalok fattyai, a démoni teremtmények, stb.) rettegi, de mindkét réteg vadásznak rá, ahogy ő is rájuk. Sokan próbálták jobb belátásra téríteni, de hite és elvakultsága miatt hajthatatlan. Önző, oly annyira szeretne hazatérni, hogy kegyetlen eszközökhöz is képes folyamodni egy-egy bűnbánó gyónás kedvéért. A városokat járja évszázadról évszázadra, hogy hirdesse az Úr irgalmasságát és kegyességét. Testét megannyi seb, heg borítja, de az egyszerű reverenda ezt eltakarja. A legtöbb sérülést saját magának okozza vezeklése során, hajlamos az önbántalmazásra, úgy gondolja ez az egyetlen megoldás amivel elnyerheti ura részleges bocsánatát. Hátán a kisebb sebek mellett található lapockáinál két, hosszanti égésnyomnak tűnő sérülés is, egykoron szárnyai voltak ott. Arcán a pecsét a lelkek megnyerésével lesz egyre kisebb. Az, hogy jelenleg akkora-amekkora rengeteg munkájába került. Gyalogszerrel járja a vidéket, nevét emberöltőnként változtatja.
Képinfo: A képet én készítettem, az én tulajdonomat képezi. Felhasználni, másolni kizárólag az engedélyemmel lehet. (@moonkidink) (http://)
| Engedélyezve: |
2017. 06. 07.
2018. 07. 19.
|
Módosítva: 2018. 07. 18. 00:32:54
Módosította: Moonchild
Státusz: Aktív
|
|
