Név: Ulathor
Kategória: Fantasy
Feltöltő: Koneko
Kor: nem tudni
Külső leírás: Fekete, selymes haja arcát finoman öleli körbe, viszont haja bal szemét eltakarja. Soha nem volt gond neki, nagyon nem foglalkozik vele, még így is tökéletesen lát. Vérvörös szeme, akár egy pillantással képes rettegést ébreszteni bárkiben. Íriszei sötétben világítanak. Szeme napfénybe feketében pompázik. Ajkai mindig szárazak, bár egy pohár víz után, vagy valami folyadék bevitele után, megpuhulnak és teltnek tűnik. Becses arcán nem seb, még nem is sima arcfestés van. Még ő sem tudja, hogy mik azok a fekete vonalak, de őt nem zavarja, úgy véli, hogy ez őt vonzóbbá teszi. Nyakában egy fordított keresztet visel, ami egy láncon lóg. Karján egy karperecet visel, ami az erejét fogja vissza. Magas és izmos. Aki hozzá ér az érezheti, hogy nem emberi testhőmérséklettel rendelkezik. Test hője meghaladja a negyvenöt Celsius fokot is.
Jellem: Az ómenek a félelemkeltés mesterei. Vérükben van a ridegség. Utálja a démonokat, Ulathornak megvan a maga véleménye róluk, s ahányszor csak találkozik eggyel, mindig kihívja harcolni. Életcélja az félelemkeltés maga, rettenet és a gyűlölet. Ha napon kell lenni, nagyon mogorva tud lenni. Általában visszafogott, titokzatos jellemmel bír, melyhez alapvetően nem sok kedvesség társul. Bár ha úgy adódik, akkor kedves is tud lenni, de mindenki helyében oda figyelnék rá. Nem szószátyár, de ha úgy van, nagyon sokat tud pofázni. Imádja az embereket ijesztgetni, örömét csak ebben leli. Ha valaki olyannal találkozik, aki erősebbnek lát magánál, azonnal rátámad, hogy saját erejét felmérje. Még egyszer sem győzték le. Nem tudja, hogy a vereség, milyen hatással lesz jellemére, de a győzelem csak bátorítja.
Élettörténet: Életéről csak annyit tud, hogy a démonok alfajába született, Ómenként. Amikor még a démonok között élt, mindig parancsolgattak neki, így elhatározta, hogy elszökik az emberek világába, ami sikerült is neki, minden nap edzett a tűzzel, hogy fejlessze tudását, állóképességét, gyorsaságát, és erejét. Mikor úgy vélte, hogy erősebb és le tudja győzni a démonokat, azaz bosszút tud állni rajtuk, elindult, s különböző városok, faluk, országokban végzett ki démonokat. A sorozatos győzelmei miatt nagy önbizalma lett és egyre erősebb lett. Eddig több ezer démont végzett ki két kezével és a tűzzel. Várja, hogy egy olyan démon álljon ki vele, aki megizzasztja harc közben.
Hobby: Emberek félelembe tartása, ijesztgetése
Foglalkozás: -
Extrák: Ómen (démonok egyik alfaja) *****Sajnos éppen úgy, ahogy a vámpírok, nem viselik jól a fényt, ha el nem is égnek, de bőrük a fényen különös égett szagot áraszt. ***** Különleges képessége: Ha tekintete összeakad bárki máséval, csupán csak egy kis koncentrációra van szükség, hogy pillanatokon belül rémület- és fájdalom érzetet keltsen a másikban. Ha időben elkapja tekintetét, csupán riadttá válik, remegni kezd, mentán menekülőre fogja. Ha pedig tekintetük valami miatt néhány pillanatnál tovább marad összekapcsolódva, az áldozat akár meg is bénulhat, és iszonyatos fájdalom beláthatatlan következményeket okozhat.***** tudja irányítani a tüzet, s a semmiből előteremteni.***** Karmai úgy hatolna az emberi húsba és bőrbe, mint kés a vajba. Csak démoni alakban tudja használni. Szorítás nélkül is nagy kárt tud okozni a csontokban. *****Képes kisebb-nagyobb mértékben befolyásolni a mások által róla alkotott véleményt. Tehát, amilyen lenni igyekszik, olyannak fogják látni. Így vonzerejét, félelmetességét növelheti, valószínűleg könnyen elhiszik neki, hogy nem csak színészkedik. Ez a tulajdonság a vérében van, tehát bármelyik alakjában működik. Nem szükséges szemkontaktus, sem, hogy valamiféle hazugságot ültessen a másik agyába, habár úgy nyilván nagyobb a hatása a színjátéknak.***** Bőre ellen áll a fémnek.****Cigi mániás.
Képinfo: A képet nem én készítettem csupán illúzió (http://)
Engedélyezve: |
2015. 02. 22.
|
Státusz: Aktív
|