Név: Oshiwara Hideki
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Akira_chan
Kor: 26
Külső leírás: Félhosszú, vállait cirógató tincseit minden hónapban kedvenc fodrásza szakértelmére bízza, ehhez mérten kipróbálta már a hajdivat színe-javát, és a színt itt teljesen szó szerint kell érteni! Eredetileg hétköznapi, barna tincseit állandóan festette, és a legkülönfélébb variációkkal sokkolta a környezetét, míg be nem nőtt a feje lágya, azaz, nagybátyja parancsára fel nem hagyott az idétlenkedéssel. Jelenlegi hajszíne már kevésbé vérlázító, de a halványzöldes-barnás tincsek látványára még így is sokan megbámulják az utcán. Tengerzöld íriszei különlegessé teszik arcának finom vonásait, és kellemes összhangban állnak selymes, halványbarna bőrének színével. Finoman metszett ajkain ál-mosoly pihen, megtanulta, hogy egyszerűbb mosolyogni az emberekre, mint válaszolni arra, hogy mi baja. Kicsit magasabb az átlagnál, de ez csak előny számára, szeret átlátni a tömegen, szereti, ha felfigyelnek rá, és utóbbiból sosem szenvedett hiányt. Termete nyurga, kellően izmos, hogy elkápráztassa aktuális partnerét, mégsem lehet kimondottan sportosnak nevezni. Inkább úgy lehetne megfogalmazni, hogy szerencsés géneket örökölt, és nem kell semmit tennie azért, hogy jól nézzen ki. Öltözködése változatos, szabadidejében főleg színes, egyedi kompozíciókat visel, tükrözve művészi énjét, de, ha a kötelező köröket kell futnia az egyetemen, hajlandó egészen hétköznapi cuccokat magára erőltetni. Imádja a kiegészítőket, főleg a nyakláncokat és gyűrűket, utóbbiak nagyon elegánsan mutatnak hosszú, finom ujjain.
Jellem: Csendes, megfontolt és kicsit pesszimista. Neveléséből adódóan végtelen tisztelettel viseltetik a családjával és tanáraival szemben, de az idegenekkel nem sokat bajlódik. Egyszerűen átnéz rajtuk, bizalmát elnyerni nehéz és hosszadalmas feladat, épp emiatt kevés barátja van. Nem mintha ez zavarná. Szeret egyedül lenni, elvonulni a gondolataival és fantáziája határait feszegetve alkotni. A festészet a mindene, még ha a „szakma” csúnyán el is bánt vele anno. Már csak magának és néha az ismerőseinek készít képeket, esetleg rendelésre portrékat, ha anyagilag megszorul, de nagy álmával, hogy híres legyen, már rég szakított. Az elutasítás, és a tény, miszerint nem állja meg a helyét az európai festők között, teljesen átformálta tinédzserkori jellemét, és nem tudva mit kezdeni a nem feltétlenül negatív, mégis bíráló kritikákkal a „nagyoktól”, magába roskadt és meghalt benne valami. Valami, ami minden nagy művészben ott él, az elhivatottság, a vágy és a szenvedély a festészet iránt… Hideki mindezt elnyomta magában, és mégsem tudott teljes mértékben szakítani ezekkel a dolgokkal. Állandó harcban áll önmagával, miközben próbál helyt állni a világban, a családjában és a tanulmányaiban is. Összetett és sokszor kiszámíthatatlan jelleme elriasztja az embereket, és természetesen neki is megvannak a maga művészi hóbortjai, amiket elég nehéz elviselni…
Élettörténet: Viszonylag kései gyermek. Szülei már bőven negyvenfelé jártak, mikor kiderült, hogy úton van. Édesanyját meddőnek hitték az orvosok, és a pár úgy-ahogy, de beletörődött ebbe a ténybe. Ehhez mérten nem is csoda, ha Hideki érkezése alaposan felforgatta az állóvizet, és valóságos égi csodának könyvelték el a csöppséget. Elkényeztették, megkapott mindent, amit csak szeretett volna, szavára ugrott a cselédlányok hada, és természetesen a szülei is, akik a pénzen és anyagiakon túl természetesen szeretetükkel és gondoskodásukkal is elhalmozták. Pont emiatt vált végül egy beképzelt, önmagát Istennek tartó ifjúvá, aki hajlamos volt lenézni és kigúnyolni másokat, akik kevésbé voltak szépek, okosak és tehetségesek. Művészi hajlamait apjától örökölte, aki Japán szerte elismerésnek örvendő festő volt, és aki azóta próbálta terelgetni a művészetek világában, hogy először ecsetet fogott az aprócska kezei közé. Hamar a művészvilág színes forgatagába került, és imádta az érzést, a kalandot és az áhítatot, amit itt tapasztalt. Szorgalmas és különc diákként nőtt fel, iskoláinak számos díjat és elismerést nyerve műveivel. Imádott festeni, olyankor elszabadulhatott a fantáziája, teljesen kizárta maga körül a külvilágot, csak mázolt és mosolygott, mert számára ez volt az élet. Apja egy személyben volt a barátja, kritikusa és mentora is, mikor elkészült egy-egy képpel, büszkeségtől dagadó mellel hallgatta végig az örege észrevételeit, és meg is fogadta tanácsait. Tizenhét évesen azonban megkapta az első pofonját az élettől. Édesapja tüdőrákban elhunyt, távozása hatalmas űrt hagyott életében. Magára maradt az édesanyjával, és a nagybátyjával, aki megpróbálta összetartani az érzelmileg széthullott családot. Hideki megváltozott. Ha lehet, még több időt töltött a műteremben, kezei alól sorra kerültek elő a festmények, mintha csak futószalagon gyártaná őket. A bizonyítás vágya űzte, és amint befejezte a középiskolai tanulmányait, hóna alá csapta a palettáit és meg sem állt Európáig. A művészeti egyetemre nem sikerült bejutnia, de nem is bánta különösebben. Bérelt egy lakást, és ismét festeni kezdett. Be akarta bizonyítani magának, hogy jó, hogy méltó apja nevére, és bizonyítani akart apja emléke előtt is, megmutatni, hogy mire képes még a hazájától távol is. Több híres-hírhedt ismerősre is szert tett, és Párizsba utazva, végül sikerült összehoznia egy bemutatót a képeiből. A siker és a hírnév azonban elmaradt, a neves művészek és kritikusok ízekre szedték alkotásait, és megpróbálták jó tanácsokkal ellátni, de főleg az iskolapadba visszaküldeni a kiábrándult fiút. A csalódást, miszerint „kinevették” képtelen volt feldolgozni, minden hite, amit önmagába és a munkáiba fektetett, összetört, és az elkényeztetett kölyök nem volt képes reálisan megélni a kapott kritikákat. Elbukott és szégyent hozott az apjára. Ennyi volt, amit sikerült megfogalmaznia, és úgy utazott haza Japánba, mint egy vesztes. Félretette az ecsetet, és sok idő kellett, míg újra képes volt alkotni. Az álmairól azonban végérvényesen lemondott, és egy évvel később beiratkozott a tanárképzőbe. Nagybátyja végig támogatta, közbenjárt az érdekében, és megpróbált apja helyett apja lenni, több-kevesebb sikerrel. Az utolsó év végeztével ő volt az is, aki beajánlotta az iskolába, ahol tanított, mint gyakornokot, így Hideki szeptembertől már ott kezdhet, mint rajztanár, és átadhatja tapasztalatait az ifjabbaknak. A csalódások, amiket átélt, azonban ennyi idő múltán sem halványodtak el benne, és miután úgy érezte, csalódást okozott mindenkinek, szégyenében teljesen bezárkózott az önmaga kreálta kis világába, és a külvilág felé csak egy érdektelen, önző ember álarcát mutatja.
Hobby: Festészet, zenehallgatás, és bizsugyűjtés
Foglalkozás: Rajztanár - gyakornok
Extrák: Apja tüdőrákban halt meg, - nagy valószínűséggel a mindennapi mértéktelen dohányzásnak köszönhetően - így Hideki mélyen elítéli ezt a fajta függőséget. Alkoholt iszik, de csak módjával. *** Van egy macskája, Bubu, aki egy igazi elkényeztetett szoba-kandúr, és akivel beszélgetni szokott, ha nagyon egyedül érzi már magát. *** Egyedül él a városszéli albérletében, aminek emeleti részét galériává alakította át. *** Gyakran elfelejtkezik magáról, és jár-kel a környéken festékfoltos, elnyűtt ruhákban, nem is csoda, ha az összes szomszédja tudja, mivel foglalkozik szabadidejében. Ez azonban őt nem zavarja, az egyénisége része az ilyesfajta viselet is. *** Se testékszere, se tetoválása nincs, bár már régóta kacérkodik az ötlettel, hogy mi lenne, ha… *** Yoshiko imádnivaló pillangójához készült *-*
Képinfo: A kép nem az enyém, csak illusztrációként szolgál! (http://)
| Engedélyezve: |
2013. 10. 27.
|
Státusz: Aktív
|
