Név: Alfons von Wernigg
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Yoshiko
Kor: 19 év
Külső leírás: Eszméletlenül, észvesztően jól néz ki. Dús, félhosszú, selymes szőke haj, egyenes, nemes orr, lágy, kissé feminin arcvonások, amik lágyítják a pofacsontokat, hegyes áll, lapos homlok, telt ajkak, szikrázó smaragd szemek, sűrű szempillák, izmos test, és persze az elengedhetetlen masszív termet és magasság, 193 centiméter, a maga teljes valójában. Ő lenne a katonai reáliskola igazi jelenése, egy nemesi sarj. Hiszen hogyan máshogy nézhetne ki így? Ráadásul van még valami megfoghatatlan egész lényében, ami miatt még a legközönyösebb ember is rajt felejti a pillantását. Valami hihetetlen magabiztosság, erő árad belőle bárhova is megy, bármilyen szituációba is kerül. Görbe háttal még sosem látták, ahogyan csapzottan sem, és mindig büszkén felszegi az állát. S ha még ez sem lenne elég, szemeiből kiolvashatjuk számító, ravasz jellemét is, ajkai somolygásából pedig azt, hogy mindig sántikál valamiben (legtöbb esetben más életének a megkeserítésében). Ennek az egésznek pedig egy áthatolhatatlan jeges aura a következménye. Megjelenése igazi jéghercegé, csak ez a jégherceg fényesre sikált cipőiben, jól kitisztított katonaruhában lépked ruganyosan.
Jellem: Ahogyan már említettem egy igazi kis róka veszett el benne, hiszen ravasz és számító dög, aki élvezi ha más őmiatta kerül bajba. Nagyon okos, vág az esze, mint a borotva, azonnal felméri a helyzetet, és mindig mindent a maga javára fordít. Imádja, hogy rettegnek tőle, hogy úgy parancsol, ahogyan kedve tartja, hogyha ő nem szól bele valamibe, például a szobában elkezdődött új üzletre, akkor az olyan, mintha az engedélyét adta volna rá, amit bármikor visszavonhat. Bármit bárkitől elvehet, bárkivel bármit megtehet, és semmilyen következmény nem jár érte, hiszen az őrmestereknek ő az egyik kedvence, néhányuk pedig tart tőle, bár ezt igyekeznek nem kimutatni (de persze az ő t nem verik át). Ő olyan ellenség, akit vagy jobb nem megismerni, vagy nagyon közel tartani magunkhoz, hogy megpróbálhassuk kiolvasni a gondolatait, ami nem egy egyszerű feladat, hiszen még a beszédét is nehéz megfigyelni, ugyanis nem valami bőbeszédű. Sőt, egyáltalán nem az, és a katonai iskolában az egyszavas vezérparancsokhoz szokott füleknek is némának tűnik Alfons. Legtöbb esetben a tekintetét használja, vagy egy apró mozdulatot, amivel egyik talpnyalóját ugratja, hogy intézze el a nem kívánt idiótákat, pedig ő is remek erőlétnek örvend és kitűnő a közelharcban. De ha nagyon kell akkor kinyitja a száját, de akkor is csak tőmondatokkal társalog. Olyan kár érte! Olyan szépen és ékesszólóan tud beszélni, hogy az ember azt hihetné őt hallgatva, hogy egy költő veszett el benne. Alfonse amellett, hogy érzéketlen zsarnoknak tűnik, aki élvezi, ha beleköthet másba, még valami felsőbbrendűséget is áraszt magából, persze ezen ezek után senki sem lepődik meg. Kerüli a felesleges dolgokat, ahogyan a felesleges mozdulatokat is, hiszen sok energiába kerülnek. Neki ugyanis elég a tekintetét felemelnie valakire ülőhelyzetből, hogy az a valaki felhúzza a nyúlcipőt. Nagyon céltudatos, hatalmas ambíciókkal, álmokkal rendelkezik, bár ezekről soha nem beszél senkinek.
Élettörténet: Érdekes családi háttere van, ami elég sok mindent megmagyaráz. Egy már régen lecsúszott nemesi család tagja. Más szóval dzsentri. Az ősei, ahogyan ő sem, ebbe nem tudtak beletörődni, és a család tele van sikertelen visszatérési történetekkel. Próbálták már érdekházassággal, kapcsolatok kiaknázásával, kölcsönökkel és befektetésekkel, de egyik felmenő sem járt sikerrel. Az ő szülei az iparral próbálkoznak, de épphogy meg tudnak élni, és egy hajszál választja el őket attól, hogy el kelljen adni az őseiktől örökölt családi fészket, ami tele van régi portrékkal, antik tárgyakkal, száz éves könyvekkel, mestermunkák beillő hangszerekkel, és ezek közül nem egy egy kisebb vagyont ér. De a családban bárki előbb halna éhen, vagy kerülne az utcára, minthogy akár egyetlen egy darabtól is megváljon. Hiszen ezek a dolgok adják a reményt, ezek emlékeztetik őket, hogy honnét jöttek, erősítik meg a hitük és az elszántságuk, hogy lehetnek újra olyan hatalmasak, mint egykoron. Meg úgy egyáltalán, ezek a tárgyak mutatják, hogy valakik, és micsoda remek érzés a ritkán látott vendégeket körbekísérni, mindenről mesélni valamit, miközben a házigazda keble dagad a büszkeségtől. Ez a viselkedés azonban elég elkeserítő, ha jobban szemügyre vesszük a megkopott, foltozott, gyűrött ruházatot, a fáradt arcvonásokat, amikre többször ül ki a remény és a múlt árnyéka, mint a jövő szép ígérete. De ők akkor is úriemberek maradnak, hiszen mi különbözteti meg a törtető polgárokat a született nemesektől? Az ízlés, amit nem tanultak, a viselkedés, amit szintén nem kellett tanulniuk, hiszen ezt látták a szüleiktől, a mozdulatok, amikben egy leheletnyi otrombaság, eltúlzott műviesség sincs. Természetből fakad, a jellemből, amit örököltek és már a magzatban magukénak tudhattak. Alfons is ilyen. Fel akar emelkedni, mint a család többi tagja, és konokul hiszi, hogy ő lesz az, akinek sikerülni is fog majd. Ezért is választotta a katonai alreált, mert a legtöbb gyerekkel ellentétben ő megkapta a szabad választás nem túl divatos lehetőségét. Katona lesz, hős, akire felnéznek majd, aki visszaállítja szerzett rangjaival és győztes csatáival családja hírnevét, és a szolgálatért járó bérből képes lesz vissza állítani az anyagi helyzetüket is. Egyszóval vissza írja családja nevét a történelemkönyvekbe. Így már az első évben kitűnt az alreálban (11 évesen), hogy milyen páratlan pontossággal és helyesen hajtja végre a parancsokat, és még a többi tantárgyból is jeles volt. Ez persze sokaknak nem tetszett, és mint mindenki más, ő is megkapta a felsőbb évesektől, akikkel persze közös szobában osztoztak, vagy a saját társaitól azt a kiképzést, amiről a falakon kívül senki sem beszél. Ez egy zárt társadalom, külön nyelvezettel. Ő is megtapasztalta a pokrócozást, azt, hogy elvették a reggelijét, és hasonlókat nap, mint nap. De még így sem félt soha, nem járt leszegett fejjel, nem húzta meg magát. S az, hogy nem tört meg az őrmesterek kiképzésein, gyakorlatain sem az ott dolgozó felnőtteket is zavarta, hiszen az ilyenek veszélyesek a katonaságban. Nem egyszer előfordult, hogy egész napos gyakorlatozás, büntető feladatok végrehajtása után sem volt hajlandó azt mondani, amit az őrmesterek hallani akartak, és ez mind a mai napig nem fordult elő. Hiszen hogy akarjon kitörni, ha meghunyászkodik? S hogy menjen vissza emelt fővel az ősi házba, ha ilyen akár egyetlen egyszer is előfordul? Aztán az első év után, mikor már mindenkit alaposan kiismert, mindent alaposan megfigyelt szerepet váltott. Tudta mivel kit kell zsarolni. Ehhez a fenyegetéshez elég volt egy fél mondat egy tipikus mosoly kíséretében, néhány erődemonstrációt tartott, és még ha vele is akart kekeckedni egy őrmester akkor is elintézte, hogy ne ő, hanem más húzza a rövidebbet. Így sokan, akik biztonságban akarták tudni magukat, elkezdtek a kedvében járni azzal, hogy őt leutánozva okoznak kárt (verés, lopás stb. formájában) annak, akit Alfons kipécézett magának. Igazi kiskirály lett, s annyi mindent tudott, hogy a gyengébb jellemű őrmestereket is egyszerűen tudta befolyásolni. Aztán a következő reáliskolában is megmaradt ez a kiváltságos helyzete. Hiszen eleve úgy került oda, hogy mindenki ment vele. Ismerték, tudták, hogy tőle és a társaságától tartani kell. Persze ez az odajáró felsőbb éveseknek nem tetszett, bökte a csőrüket a kis tizenöt éves, azért összeakasztották nemegyszer a bajszukat. Ez jó lecke volt Alfonsnak, hiszen ott sokkal finomabbak a módszerek, észrevehetetlenebbek és tökéletesebbek, de ugyanolyan hatékonyak, és Alfons remek tanítvány volt, gyorsan tanult. Az első pár vereséget fél év végére már el is felejtette, és megingott trónját visszaállította és megszilárdította, amin azóta is ott csücsül.
Hobby: atlétika, zongorázás (bár ezt titkolja)
Foglalkozás: tanuló
Extrák: *játékot ihlette: Iskola a határon **még az alreálban sem látta soha senki sírni, pedig az elgyepált elsősök előszeretettel rohannának haza anyuhoz***Még ha veszít, azt is emelt fővel, büszkén teszi ***Tudja jól, hogy a szülővárosában élő lányok odáig vannak érte, de ő nem foglalkozik velük, csak annyira, hogy legyezgethesse a hiúságát (ami minden emberben megtalálható, és neki sincs belőle több, mint másnak) ****November negyedikén van a születésnapja ****** Szereti a tejes holmikat ********Van egy zsebórája, ami apáról fiúra száll, mikor a fiú betölti a tizennyolcadik életévét. Amolyan régi, családi ereklye. **********Tud zongorázni. *************** családjáról, annak múltjáról nem bezsél
Képinfo: A kép nem az enyém, nem én csináltam, csupán illusztráció (http://)
| Engedélyezve: |
2013. 10. 06.
|
Módosítva: 2019. 06. 10. 22:04:38
Módosította: Yoshiko
Státusz: Aktív
|
