Név: Sharrkan
Kategória: Egyéb Anime
Feltöltő: ef-chan
Kor: 21
Külső leírás: 180 centi magas, mondhatni szép szál legény, bár egyes társai mögött lényegesen elmarad azok származása miatt. Bőre kreolosan napbarnított, amelyet még inkább kiemel fehér, félhosszú haja,s zöld (a promóképeken viszont aranyszín) szemei. Ruhája a Sindriában általános hivatali ruha, épp csak a fejre való kaffija hiányzik, valamint magát a bistet elég lezseren, mondhatni trehányul - vagy épp vagány igénytelenséggel - a könyökéig enged lecsúszni, így jól láthatóvá válik az alsó hosszú ing is, amely saját országának jellegzetessége. Egyik fülében fülbevalót, a másikban pedig annak az aranyláncnak az egyik szemét viseli, amely a nyakában tekereg. Arany négyzetekből álló öve is országa viseletei közé tartozik, ahogy a fehér szandálszerű, a térdéig felérő lábbelije. Ezen kívül ismeretlen okból hord kiegészítőként egy fém golyót, szintén láncra erősítve, amely leginkább a rabok béklyójára erősített golyóra emlékeztet. Állandó társa még kardja, amelyet mondhatni istenít, és sosem tenne le, ha nekiindul, majdnem hogy az ágyában is azzal alszik.
Jellem: Gondtalan és a mókát kedvelő személyiség. Állandóan mosolyog, és élvezi az élet minden pillanatát. Állítólag korábban igen komoly volt, s csak azóta lett ilyen, hogy Sinbaddal találkozva igyekszik utánozni a személyiségét. Szenvedélyes, ha a kardvívásról van szó, számára az szent és sérthetetlen, na és természetesen eme tudásában még nem talált párra, aki megszorongathatta volna úgy igazán. Kifejezetten forrófejűvé és agresszívvé válik, ha valaki becsmérli a vívást, így igen komoly vitákat tud rendezni Yamraiha-val, aki azt állítja, a varázslat sokkal hasznosabb, mint a kardvívás, míg Sharrkan ennek tökéletesen az ellentétét vallja. Amúgy szerethető, életvidám fickó, aki szívesen beszél, még szívesebben szórakoztat, de a legszívesebben a kardvívó tudományával villog bárkinek.
Élettörténet: SPOILER (bár minimálisan)!! Heliohaptban született, a királyi családba. Nem tudni pontosan, mikor és hogyan, de Sinbaddal találkozva bízni kezdett a fiatalemberben, és elhagyta otthonát, hogy Sinbadhoz csatlakozva Sindria nyolc tábornokának egyike legyen Sinbad udvartartásának egyik tagjaként. Spartossal együtt részt vett a Kou Birodalommal való tárgyalásokban Balbadd ügyében. Majd Alibaba tanára lesz, s feladatául kapja, hogy kikupálja kardvívásból a fiút, s segítsen neki megtanulni, hogyan forgathatja Amon kardját a leghatékonyabban. Közben persze magával cipeli ifjú tanítványát inni és kiélvezni a szórakozóhelyek hostjainak kegyeit. A Zagan-saga során részt vesz Sindria védelmében, és fémedénye segítségével végez az Al-Thamen szervezethez tartozó ellenfelével, igaz, szerez egy vágást a hátára, de ez nem okoz komolyabb gondot, mondatni számára csak egy karcolás.
Hobby: kardvívás - ez a szerelme, a hobbija, minden, ezen kívül szeret szórakozni, gyakran jár inni és csajozni
Foglalkozás: Szinbád nyolc tábornokának egyike
Extrák: Szinbád udvartartásának tagja, fémedénye a Foraz Saika - két kardja - amellyel pár másodpercre a kardját képes befolyásolni, pengéjét meghosszabbítva, amelyet akaratával képes irányítani. Mivel nincs túl sok magoija, ezt csak pár percig képes alkalmazni egy nap. * Kiváló kardforgató, s eme tudományára igen büszke, és ez az alapja a magabiztosságának is. Nem csoda, hiszen csupán tudományával képes legyőzni Alibaba dzsinn fegyverét is. * Imádja a bulikat * Korábban némelyest anthropofóbiás volt, amely miatt megkísérelt beszélni a kígyókkal, amely egy ízben ismét előjön nála * Vékony, szép ecsetvonásokkal ír. * Amennyiben később derülnek még ki dolgok, az adatlapot majd bővítem. * Anime/manga: Magi - The Labyrinth of Magic
Képinfo: animét promotáló kép (http://)
Engedélyezve: |
2013. 04. 29.
2023. 01. 29.
|
Módosítva: 2023. 01. 29. 14:34:48
Módosította: ef-chan
Státusz: Aktív
|