Név: Loch L. Ness (Nessy)
Kategória: Fantasy
Feltöltő: Yoshiko
Kor: több száz év
Külső leírás: Különleges jelenség a vörös hajú, szeplős skótok körében, de csak nagyon ritkán engedi láttatni magát. Illetve már egyre többször jelen meg köztük, mivel a skótok hozzászokva az idegenekhez már az ő külseje sem éri őket meglepetésként. Pedig sötét jelenléte ragyogó nappal igencsak szembetűnő, ahogyan élő árnyként közlekedik. Ében fekete hajához, sápadt, éjszaka sötét, szürkés bőr párosul, ami mindig kissé olyannak hat, mintha nedves lenne. Előszeretettel választ sötét ruhákat, leginkább méregzöldet, sötétkéket és feketét. Bár néha, nagyon néha, piros betűs ünnepeken megszállja valami és vesz egy világoskék vagy zöld (természetesen csak a víz színek közül válogatva) felsőt, amit aztán pár évig nem fog hordani. Megjelenésének elengedhetetlen kelléke saját készítésű fülbevalója, ami egy ma már nem létező halfaj egyik példányának a feketére festett foga (még az ó időkből). Átlag magasságához és termetéhez imád hosszú, térdig érő, fekete kabátot húzni, ami elvárásával ellentétben kicsit sem nyújtja meg az alakját. Szintén fekete, de hihetetlenül puha sálát egészen az orráig fel szokta húzni, hogy ne lássák, hogy éppen min mosolyog, illetve min nem, pedig szép, vonzó ajkakkal és gyönyörű, gyöngysorhoz hasonlító fogakkal áldotta meg a természet. Kesztyű nélkül sem látta még senki, ami szintén fekete, ugye ezt már meg sem kell említeni. De még ha látszódnak is szép, puha kezei, gyönyörű, hosszú, művészi, csontos ujjaival, akkor is van rajta kesztyű, csak éppenséggel olyan, ami ujjai felét szabadon hagyják. Amúgy körmeit, jobb szereti elrejteni, mert mindig megbámulják, pedig ő lelkiismeretesen ápolja és vágja, de alig egy napon belül hosszú, hegyes, kissé karomszerű körmei visszanőnek. Ráadásul körmei beteges zöld színűek, amiket feketére fest, hogy elrejtse, ahogy az ujjai közt húzódó vékony úszóhártyát is a kesztyűvel. Egyenes hajával imád szórakozni, ezért mindig máshogy fésüli vagy vágja. Most éppen hátul rövidre hagyta, míg elől hosszúra, amit jobb oldalt elválaszt, és úgy fésüli, hogy egyik csillogó szemére függönyként boruljon. Kissé mongolid szemekkel büszkélkedhet, amiket alul félig szeret tussal kihúzni, és persze gyönyörűséges fekete íriszekkel, amiken úgy csillan a fény, mint az éjszakai tó vízén a hold ezüstös uszálya. Tekintetéből azonnal észrevehetjük, hogy nem ma született és, hogy egymilliárd olyan eseményt élt át, amiket mi nem is sejthetünk, hogy olyan titkok tudója, amihez száz év tanulás is kevés. Emiatt már-már akvarellfestmény szépségű szemeibe egyfajta varázsos, csintalan csillogás vegyül, hogy megfejthetetlen lényét még titokzatosabbá tegye.
Jellem: Külsejéhez hű jellemmel büszkélkedhet, más szóval olyan, mint az árnyék, ami titkon kúszik végig a tájon, míg mások a napfényével vannak elfoglalva. Ő is ilyen. a háttérben sétálgat, nézelődik, szépen, kényelmesen, nem siet sehova, és remekül szórakozik a sok marhán, akik egymás hátán, nyakán tolonganak. Ő meg a nagy szemlélődésben észrevesz egy másik utat, és azon szépen elindul, miközben a sok ostoba még mindig egymással van elfoglalva. Így éri el látatlanul a céljait, ami miatt mások azonnal a torkának ugranának, de ez sosem történt még meg, mivel annyira észrevétlen, hogy még ez sem szúrja ki a legtöbb ember szemét. ebből adódóan remek megfigyelő, ami tárgyakra, emberekre, hangulatokra, szóval mindenre egyaránt vonatkozik. Mivel természeti lény, különösen fogékony az időjárásra, és mivel aprócska browniekkal, hobokkal, billy-blindokkal, boggartokkal, oakmenekkel (manófélék) nőtt fel és megannyi más varázslénnyel, ezért a csínytevésekre hajlamos, sőt, igénye van rájuk. Hiszen mi sem szebb dolog, mint az ostoba emberek hétköznapjait pár idióta heccel feldobni? Ugyanakkor ezektől az emberektől sokszor retteg, mert még emlékszik a múltra, azokra a napokra, mikor szörnyű fegyverekkel kergették, és akarták megölni. De erre már csupán ritkán felbukkanó rémálmai emlékeztetik. Mikor visszaálmodja a múltat, akkor pár napig még a saját árnyékától is megijed, de leginkább csak szorong a tó mélyén, és egyedül pityereg, mivel nincs kihez hozzábújnia, nincs kitől vigaszt remélnie. Azonban más napokon a magánnyal remekül kijön, általában nem hiányzik neki semmi, és eléggé önálló teremtés. Ha elmegy valahová, soha nem szól senkinek, még ha társaságban is van, csak úgy egy szó nélkül felkel és eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Az ember azt hihetné, hogy ezért mindenki megsértődik rá, de nem így van. Kicsit szótlan, fekete alakjának a hiányát sokan nem veszik észre, vagy egyszerűen nem törődnek vele. A nagyhangú, beképzelt, díszbuzi személyiségek elkönyvelik egy szürke és unalmas személyiségnek, mivel nincs rajta minimum ezer szín, pedig ha tudnák, hogy mekkorát tévednek. Nincs olyan dolog, amihez Nessy ne értene, nincs olyan, amiről csak hallomásból ne tudna, nincs olyan csíny, amitől visszariadna, és nincs olyan ember a Földön, aki ismerné a titkait. Ő lenne hát szürke kisegér, aki csupán azért nem rí ki a tömegből, mert fél, hogy akkor ketrecben mutogatnák, rosszabb esetben kísérleteket végeznének el rajta? Micsoda ostobaság! Kapcsolatai sosem tartottak egy fél évnél tovább (mivel csak nagy ritkán bukkant fel a városban, és szabad, önálló életéhez nem illettek az ilyen kötöttségek), és elmondásai alapján, ameddig van elég whiskey a kocsmában, víz a tóban, addig ő nem fog senkibe szerelmes lenni.
Élettörténet: Családjára nem emlékszik, gyerekkorára sem, arra sem, hogy mi történt vele. Első emlékképe valahol a középkor eleji Grönlandon játszódik, ahol nyugodtan úszkál másik alakjában, mikor izmos, páncélos emberek üldözni kezdik. Nem mondanám, hogy akkor még gyerek volt, de az bizonyos, hogy nem rendelkezett elég tudással, tapasztalattal és ismeretekkel ahhoz, hogy megértse, hogy minden ember ilyen. Ezért még pár üldözésben része volt külseje miatt. Folyamatosan vándorolt, az összes tengert és óceánt bejárta a földön, minden nagy tavat, ennek következtében minden nép mitológiájában, meséiben felüti fejét egy nagy és félelmetes, néha kedves és segítő vízi szörnyecske, aki nem más, mint Nessy. Ezek persze szörnyen régi mondák, és ő még csak nem is hallott róluk, mivel mindenhonnan elüldözték. Aztán amikor megtanulta, hogy emberi alakjában nem bántják őt annyira az emberek, elkezdte felkutatni a szárazföldet is. Legnagyobb megdöbbenésére a szárazföldön nem csak emberek éltek, hanem más varázslények is. Ezek az apró lények, legtöbbször valamilyen kelta manók, megmutatták neki, hogyan kell az embereket rászedni, és még az árnyékudvar rejtelmeibe és törvényeibe is bevezették a tengeri idegent. Ily módon már sokkal bátrabban és jókedvűbben vándorolgatott, és nem hozva szégyent tanítóira és barátaira rengeteg embert átvert. Így ért el egy lakatlan, vagy alig lakta tóvidékre, és ott kiválasztotta a legszimpatikusabb állóvizet otthonául, ahol azóta is éldegél. Először minden remekül ment, úgy élt, mint hal a vízben egészen addig, ameddig az emberek el nem szaporodtak azon a vidéken is. Egyre óvatosabb lett, gondosan ügyelt, hogy ne vegyék észre ott létét, de hát egy hatalmas úszkáló valamit a tóban nem nehéz kiszúrni, még akkor sem ha rohadt nagy köd van. Az emberek csónakokba szálltak és halászhálóikkal őt keresték, ha valaki eltűnt, vagy vízbefullt, őrá fogták, mások, már későbbi időkben azért keresték fel a tavat, hogy kifogva egy ilyen „őshüllőt” világhírnévre tegyenek szert, aztán voltak fotósok, akik vagy lkapták egy óvatlan pillanatban, vagy képet hamisítottak. De nem csak képet, hanem még valami hasonló masinát is megalkottak az ő képére, hogy még nagyobb tömeget csődítsenek a tóhoz. Nessy az ilyeneket nem szívesen nézte, haragudott rájuk, hogy felbolygatják otthonát, és hogy miattuk kell elhagynia a tavat, hogy pár napig, hétig, hónapig, szóval határozatlan ideig a városban éljen. Ezeket az alakokat gyorsan lebuktatta vagy elüldözte trükkjeivel, amiket a manóktól tanult, de a hírét már nem tudta megállítani. A loch nessi tó köré özönlöttek a turisták, halászok, vadászok, és neki meg kellett szoknia az állandó nyüzsgést, és hogy otthonában nem úszkálhat kényére-kedvére. Alkalmazkodva a helyzethez néha valami állást keres a városban, jelenleg egy loch nessi szörnyből megélő szállodában dolgozgat, ahol külön jól jön, hogy Nessynek hívják. Ezen munkáltatói mindig jót mosolyognak, pedig őt tényleg így hívják, és ő az, akinek a létéből megélnek, aki nélkül senkik lennének, egy lyukas garasuk sem lenne, és aki nem kér semmit cserébe. Bár neki a pénz úgysem jelent semmit…
Hobby: csínytevések
Foglalkozás: egy szállodában szokta azt elvégezni, amit rábíznak (amúgy egy turisztikai látványosság, élő legenda)
Extrák: * Teljes neve: Loch Lamora Ness. Az első kereszt és vezetékneve összeolvasva egy skót tó nevét adja ki. Az egybeesés nem véletlen, hisz Lamora ezeket a neveket csak felvette, mivel neki vagy nem volt, vagy csak nem emlékszik rá. A Lamorában sem biztos, hogy férfiaknak szánták, de ezt a nevet hímezték zsebkendőjébe, ezért jobb ötlet nem lévén ezt kezdte használni, majd mikor letelepedett a lochnessi tóba, akkor lakhelyének nevét formálta a sajátjára. ** nem volt még normális, hosszú kapcsolata, mert nem képes több hónapig szárazföldön élni ***Egy loch nessi szörny figyelőknek fenntartott szállodában végzi el azokat a feladatokat, amiket rábíznak. Ilyen például a kihajókázás a kedves vendégekkel hajnalban a ködfátyollal borított tóra, hogy ott dideregve távcsőval a nyakukban egy Nessy nevű ember társaságában várják a szörny felbukkanását… ami sosem jön el, mivel a „szörny” éppen a szemüket szúrja ki. **** Idegenvezetősködni is szokott. ***** Vegetáriánus ****** Nem emlékszik a teljes múltjára, nem emlékszik a családjára, még a nevére sem. ******* Az emberektől sokszor retteg, leginkább azokon a napokon, amikor rémálmok gyötrik. ********* Van, hogy pár évig is elél az emberek között (természetesen pár hetenként visszatérve a tóba), ilyenkor egy állandó lakást vesz ki, de van olyan, hogy évtizedeken keresztül csak fel-felbukkan a városban.
Képinfo: http://
| Engedélyezve: |
2013. 02. 13.
|
Státusz: Aktív
|
