Név: Soleim
Kategória: Fantasy
Feltöltő: ef-chan
Kor: ismeretlen
Külső leírás: Jelenleg egy valamikori manó testében él, emiatt - bár valamennyire formálja a gazdatestét, miután a lelket kiűzte belőle - viszonylag alacsony, csupán 156 centi, s ehhez mérten vékonyka is, így igen törékeny létformának tűnik. Ami nem baj, mert max olyan lények kötnek bele, akik lebecsülve általában csak ki akarják használni, és nem törnek kifejezetten az életére, így könnyedén tudja őket, a lelküket mérgezve, alakítva, befolyásolni, és akár a saját védelmére felhasználni erejüket, míg ha valaki mégis megöli a kis játékszerét, hát, el tudja adni neki, hogy ő csak fogoly volt, és egy kis ártatlan és jelentéktelen senki. Nagyon kevesen vannak tisztában igazi erejével ugyanis, mivel egyetlen tényből ismerhető fel tényleges faji hovatartozása, szemszínének változásából, de sokan ezzel abszolút nincsenek tisztában. Haja világosszőke, szeme alapjáraton világítósan világoskék, de a szemszínek - halandó és természetfeletti szemszíneket is hozzászámítva - minden skáláját képes magára ölteni. Szereti körmét hosszan megnöveszteni és egész karomszerűre hegyezni, imádja az ékszereket, közöttük is a fülbevalókat és a karkötőket, de nem veti meg a különböző, intimebb helyekre helyezett piercingeket se. A nyakában hordott nyaklánc leginkább egy nyakörvhöz hasonlít, amelyről lánc lóg alá, ezt első “gazdájától” (valójában ebben a testében töltött időszak első játékszerétől) kapta ajándékba, s mivel tetszett neki, sosem erőlködött azon, hogy leszedesse, mivel nem az a könnyen megszabadulhatna tőle fajta.
Jellem: Soleim más, rövidebb életű életformák számára közömbösnek, kétszínűnek, kiszámíthatatlannak, megbízhatatlannak és persze logikátlannak tűnik. Talán az ő szemszögükből igazuk is van. Nem az a típus, aki érdeklődést mutatna dolgok iránt, miért tenné, mikor a gesztikuláció komoly energiákat követel tőle, mivel minden testhez át kell hangolódnia, és mivel önálló entitás a testen belül, nem úgy, mint a többi lélek, amely a testtel összeolvadva születik, és vele együtt tartja magát önmagának, ő külön kezeli magát a testektől, így neki meg kell tanulnia azt irányítani, s minek szenvedne az apró gesztikulációk kialakításával, ha nem muszáj. Ha muszáj, akkor emlékképekből táplálkozik, amelyet másoktól szerez úgynevezett léleksimogatás útján, mikor valakivel szexuális kapcsolatba kerülve kinyúlhat testéből az orgazmus pillanatában, és megérintve a másik lelkét, mélyebben beleláthat például a gesztuskészletébe is. (ezen emlékképek felhasználásáról lásd: extrák) Az életet is másképp kezeli, mint mások, mivel ő lélekként majdnem halhatatlan, s rengeteg időt élt már, nem tudja mások “kicsinyes” felfogását magáévá tenni, ő az életet, az egyes életek célját nagyobb komplexitásban látja, s a másikban látott potenciálok segítségével még azt is tudja nagyjából, az adott illető mire lett “teremtve”. Persze nem isten, nem is hisz istenek létezésében olyan értelemben, mint a vallások hívői, ő erősebb és gyengébb lelkekben hisz, halhatatlanokban és halandókban, tudja, hogy az utóbbiak az előbbiek játékszerei, és ezen sem felháborodni, sem fellelkesedni nem tud. Szerinte mindennek célja van, és akármilyen kegyetlen is, a zsákmány célja, hogy a ragadozót jóllakassa saját magával előbb vagy utóbb. Nem gondolkodik az igazságon, a tisztességesen, a gonoszon vagy más értékeken, számára felesleges ideológiák, amellyel az értelmes lények igyekeznek magyarázni saját és mások tetteit. Hosszú élete során egy dolog maradt, amely érdekli: saját maga unalma és annak elűzése, amelyhez mindig olyan “játékszereket” választ magának, amelyeket izgalmasnak tart, amelyekben olyan potenciált lát, amely még rá nézve is jelenthet veszélyt, és kihívás szép lassan felmorzsolni őket, kihozva belőlük a legjobbat, mégis sivárrá varázsolva a lelküket téve őket roncsokká, céljaikat vesztett élő halottakká. Kegyetlen, szívtelen, aljas? Ugyan. Csak játék. Játék, amelyben akár az életét is vesztheti, amely felforralja a vérét annak ellenére, hogy természetes magabiztossága, és az eddigi statisztikái is azt mutatják, végül ő kerül ki győztesen.
Élettörténet: Soleim élettörténete hosszú, a történelmi emlékezet határain is túlnyúló. Együtt született a föld szellemeivel, s nem tudni, faja minek köszönheti létét, s ennek titkát még a sulis khedvák sem tudják, de tény, nem is kutatják, nem érdekli őket, milyen szerepet játszanak a még nagyobb, még komplexebb egészben, mivel úgy vélik, ha teszik, amihez kedvük van, így is úgy is betöltik majd szerepük, amire hivatottak és amiért a világra jöttek anno, hacsak nem valami véletlen szerencsés túlélői, félresikerült kísérletek melléktermékei. Amit Soleim fontosnak tart magáról, az mindig az adott életének részlete, az adott testének élete voltaképp, a régieket bár számon tartja, hiszen nem tudna nem emlékezni, ahogy fel is használja korábbi emlékeit, amelyeket összegyűjtött. Így most a Soleim névre hallgat, de nem mindig hívták így, sőt, volt idő, mikor nem is volt igazán neve, mert nem volt szüksége rá, hogy néven nevezzék. Jelenlegi teste fiatal, még csak 32 éves, ami egy manónál nem túl sok, így a teste még várhatóan bő két évszázadig szolgálhatja, ha nem jön közbe valami kellemetlen baleset. Eddig három játékszert fogyasztott el, s bár mindegyiket kedvelte, végül az őrületbe kergetve őrölte fel őket. Nem kifejezetten ő döntött erről, egyszerűen abba az irányba voltak hajlíthatóbbak áldozatai, s kíváncsi volt, mi a végső határuk, mi lelkük végső potenciálja abban az irányban, amely irányt választották. Legutolsó játékszere mellett a városban élt, s szerette annak forgatagát, a sokféle élőlényt, akiket elnézhetett, figyelhette fejlődésüket, alakulásukat, lelkük ferdüléseit, csavarodásait, meghasonlásait, kivirágzásait, ám egy szerencsétlen véletlen folytán megtámadták a várost, és a “gazdáját” egy a város falain átrepülő, hatalmas kő lapította pépes húsmasszává. Nem volt különösebben boldog, de érdekelni sem érdekelte annyira a dolog, mint ahogy illett volna. Egy éjszaka sikeresen kiszökött az ostromlott városból egy titkos csatornán keresztül, s azóta a vidéket járva kutat újabb érdekesnek ígérkező játékszer után, akinek erejét kihasználhatja saját védelmére hosszabb távon is.
Hobby: megfigyelés, kifejezetten szeret mások életébe bepillantani, és még mindig szórakoztatja, mire mennek azzal, ami adatott számukra. Mert az élet, szemben a történetek javával, nem sablonos.
Foglalkozás: -
Extrák: Faja: Sulis Khedva, azaz léleklátó.* A Suli Khedvák voltaképp csupán “lelkek”, olyan entitások, amelyek külön léteznek, de szükségük van lelkekre. Ők a mondák megszálló démonainak egy része, akik más testekbe eszik magukat. Csak ők, a mendemondákkal ellentétben már csecsemőkorban elfoglalják a testet, elsorvasztva annak eredeti tulajdonosát - vagyis csak annak lelkét - magukba olvasztva, és ezzel pótolva ki a testvadászat közbeni meghasonlott állapotukban elszenvedett erőveszteségük. Ezért is tudnak csak gyenge lelkeket kitúrni a testből, mert test hiányában fokozatosan gyengülnek, s bizonyos idő után meg is halnának.* A Sulis Khedva onnantól kezdve, hogy megszállta a testet, fokozatosan tanulja meg használni, így első játékszere mindig a gazdatest anyja, rosszabb esetben nevelőszülője, de igyekeznek rendes családot találni, míg kiszolgáltatottságuk miatt rászorulnak a szánalomra, ez az egy olyan időszak a Sulis Khedvák életében, amikor el lehet tenni őket láb alól, mert az új test birtokba vétele komoly erőket követel tőlük, s nem bírnának ki rövid időn belül egy újabb költözést. * A fajra jellemző, hogy képes mélyen a lélekbe látni, de nem a gondolatokat olvassák ki onnan, hanem a lélekben rejlő potenciált. Olyan, mintha képesek lennének előre látni, mivé fejleszthető bizonyos irányokban a lélek, és segíthetik vagy gátolhatják annak alakulását. Emiatt azt is látják, mi az, ami a lélek számára a legfontosabb, még ha az agy mást is súgna, mást is hinne (s tudjuk, a szív és a megérzés a végső döntőbíró minden esetben, nem az ész, hiába szereti mindenki az ellenkezőjét hajtogatni), így ezen lények kiválóan képesek másokat kényük-kedvük szerint manipulálni* A Sulis Khedvák lelkek, így nincs szükségük tényleges beszédre, telepatikusan kommunikálnak egymással, ami furcsa lenne a gazdatestben, így mikor ténylegesen meg akarnak szólalni, emlékfoszlányokra kell támaszkodniuk, amelyeket más lényektől szereznek, amelyek mivel összeforrtak saját testükkel, természetesen képesek a gesztusokra, a hang kialakítására, s mikor ezeket a szövegeket, akár szavanként kölcsönözve mástól, összeteszik, szemük állandóan az adott másolandó illető szemszínére vált, és gesztuskészletük is emiatt túlzott, kissé őrültté teszi őket látszólag, mintha nem lennének teljesen százasok, mikor megnyilvánulnak. Egyébként ez a legegyértelműbb, amiről meg lehet őket ismerni. A másik pedig a, hogy szemszínük bármilyen is legyen, mindig olyan hatást kelt, mintha világítana, de mivel ez más fajok sajátja is, ennyiből csak tapasztaltabbak ismerhetik meg őket. Illetve olyanok is felismerhetik őket, akik képessége a lélekkel kapcsolatos, mert akkor meg lehet érezni valódi kilétüket. * “Fülük” is érzékenyebb, mint más lényeké, nekik nem kell folyamatosan figyelniük a sorok közé kukkantva, ők eleve kihallják, suttogó mellékzöngekét, amelyet érzékeik képesek elválasztani a fő mondanivalótól, mindkettőt megértve, így nehéz őket becsapni, ennek ellenére szeretik elhitetni másokkal, hogy sikerült, hogy uralhatják őket, hogy megnyerjék őket védnöküknek* “táplálkozni” mások vágyainak erősségéből képesek, ezért is szokták manipulálni játékszereiket, mert az ha elindul a potenciálja felé vezető úton, tele lesz vágyakkal, reményekkel,amelyek kifejezetten táplálóak a Sulis Khedvák számára, amelyhez érintkezés útján jutnak (ölelés, kézfogás, simogatás, csók, szex), minél aktívabb és hosszantartóbb egy-egy érintkezés, annál biztosabban laknak jól.* A Sulis Khedvákra hatástalan minden, a hagyományos lelkekkel szemben hatásos manipuláció, varázslat, szertartás, nem lehet őket beolvasztani más lelkekbe, mert sokkal magasabb szinten vannak tudatában lélek mivoltuknak, és lelkük határainak, hogy ha egy másik lélek meg is próbálja őket kebelezni, és sikerrel jár, akkor is képesek könnyedén elválasztaniuk magukat a másik lélektől, olyan állapotba taszítva a gazdalelket, mintha skizofrén lenne, és ebben az esetben előfordulhat, hogy ha a gazdatest lelke nem követ el valami végzetes baromságot, addig sorvasztják, őrületbe kergetve, hogy végül átvehetik a test felett az uralmat, itt azonban nehéz és kényes az egyensúlyt megtartani, mert közben a gazdatest vágyait is táplálniuk kell, hogy maguk ne vesszenek éhen, legyengülve, és átadva magukat a gazdatest lelkének élete végéig. Egy-egy ilyen épp ezért élet-halál harc mindkét fél számára, s talán emiatt a Sulis Khedvák kihasználják, hogy láthatják a másik lélek eme ambícióit, és előbb lelépnek, minthogy bajba keverednének. *háremesbe
Képinfo: anikakinka (deviantart) (http://)
| Engedélyezve: |
2013. 01. 27.
2023. 01. 29.
|
Módosítva: 2023. 01. 29. 15:18:12
Módosította: ef-chan
Státusz: Aktív
|
