- Természetesen, de nem kell olyan nagy dolgokra gondolni, Maximum a szárnyuk kinézete ami változhat, esetlegesen a bõrszín. - megnyugodtam.

- S most akkor megmûtenek?

- Igen, meg kell mûtenünk, ha a gyerekek tovább nõnek a méhedben, szétszednek belülrõl. - mi van? De még nem is akkorák, hogy megszülessenek!

- Mit fognak tenni most? A gyerekek nem annyira fejlettek, hogy éljenek még! - szól közbe az apuka, mondjuk én is ezen aggódok, ha nem elég érettek akkor nem élnek egy napot sem meg. Abba én be le halnék.

- Császárral világra hozzuk õket, és azonnal inkubátorba kerülnek, de ahogy nézem már így is elõrehaladtak a picik, 35. hetükben járnak, és nem fordultak meg! - egyszer hideget kapunk utána meleget, mi jöhet még, könyörgöm! - Muszáj lesz megmûteni õket. S ne féljen se apuka és anyuka se, a gyerekek ránézésre makkégésszegesek. - na ez legalább megnyugtató.

- Rendben. Mikor lesz kész a csapat?

- Pár óra alatt összehozom õket, nem kell aggódni. Addig anyuka kap gyógyszert, és morfiumot a fájdalmak ellen. - hamarosan láthatom a kicsikéimet, bár igaz nem így terveztem és nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar megszületnek, de örülök neki. Mark és Avatos át tesznek egy másik ágyra és át is tolnak a mûtõbe, szerelmem végig fogja a kezem ami egy icipicit megnyugtat. Szegény apa, õ is annyira fél mint én, ha nem jobban. Csak õ el tudja titkolni nem úgy mint én.

- Amíg nem szedem össze a csapatot, addig vele maradhat, de a mûtét során kin kell várakoznia.

- Rendben. Köszönöm.

- Félek, nagyon félek Avatosh… - mi van ha még sem úgy lesz ahogy a doki mondta?

- Ne félj itt leszünk melletted és ahogy a doktortól hallottad rendben lesz minden.

- Mi van akkor ha mégsem úgy lesz?

- Ne is gondolj ilyenekre kérlek minden rendben lesz.

- ne gondoljak? Nem te fogod magadból kipréselni a gyerekeket! - oké. Kezdek pánikolni.

- Fiam! A stresszel csak rontasz a helyzeteden! - ez igaz. - Mindjárt kapsz egy gyógyszert és utána nem fog fájni. El is fognak gondolom altatni a mûtét során szóval nyugalom. Ha valami probléma lesz meg fogják oldani. Õ a legjobb orvos is egyben. - igaza van apának, nem engedni egy olyan ember közelébe akibe nem bízik meg. Lassan megnyugszom és a nõvérke is be jön, majd el kezd elõkészíteni. Olyan lassan halad az idõ vagy csak nekem tûnik úgy? Félek de apa szavai azért megnyugtatnak, de azért mégis nyugtalan vagyok egy kicsit. Már majdnem hangot adok az aggodalmamnak amikor ki vágódik a mûtõ ajtaja és Mark jön be rajta egy csomó orvossal együtt. Azt hiszem el jött az ideje anyukának lennem.

- Kérem távozzanak, nõvérke pedig adja be az altatót. Ha végeztünk szólni fogunk.

- Szurkolunk neked Manah! - kösz apa.

- Itt leszünk melletted ne aggódj! - egy utolsó puszit kapok és bátorító kéz szorítást. Mit ki menne nálam elkezd hatni az altató, háromig sem tudok elszámolni mert már alszok.

Álmomban egy nagyon szép patak partján ülök, a madarak szerelmesen csicseregnek egy másnak. A patak partján egy ember ül nekem hátal, de amikor meg szólítanám fel áll és egyenesen felém jön. Nem tudom mért van de egyáltalán nem félek tõle, valahonnan ismerõs.

- Most azon gondolkozol, hogy honnan vagyok ismerõs neked. Elárulom neked, szerény személyem Lucifer vagyis ahogy ti hívtok Luciferi. - azonnal pánikba esek, hogy lehet, hogy õ itt van? De nekem se szabadna ezen ki akadnom, elvileg a gyerekek biztonságban vannak és én nem itt vagyok hanem egy mûtõ asztalon.

- Ne félj, nem bántalak sem téged, sem a piciket. - milyen megnyugtató.

- De te elakarod pusztítani õket ahogy engem is, nem?

- Meglátszik nem apád agyát örökölted. - most meg még sérteget is? - Elmesélek neked valamit, amit még apád sem tud. - de mi lehet ennyire fontos, hogy nem tudja elmondani csak álmon keresztül?

- A történet tíz évvel ezelõtt kezdõdik, pontosban akkor mikor megismerted Eirint. Az anya szeretet engem, de én sosem. A történetekben úgy van, hogy én szeretem a nõt de nem! Egy régi jóslat szerint a ti gyermekeitek valamelyike hozza el nekem az igaz szerelmet. De ezt a tényt valahogy nem volt képes elviselni, megkereste apád is az én alakomba és ki adta a végzetes ítéletet. Apád nem is sejtette, hogy az nem én vagyok, megtette amit kért tõle az a bolond nõ személy és megölte Eirint. Mikor értesültem róla akkora te már eltûntél a szemem elõl és apád is eltûnt. Eltelt azóta tíz év és én mindenhol kerestelek titeket. Aztán egy nap igen ismerõs energiákat éreztem, azóta követlek titeket. Természetesen apád ezt nem tudja, még az kéne nekem! Nagyon félt téged, és az a sárkány is! - he! Most kajakra azt akarja mondani, hogy mindig itt volt a nyakunkban csak mi nem tudtunk róla?

- Én ezt ne értem! Nem te öleted meg Eirint és engem sem akarsz hûvösre tenni?

- Nem tudom, mit nem értesz ezen. Sosem bántanám a szerelmemet és annak anyát. Hatalma van felettem a gyermekednek, de hogy melyiknek azt csak akkor tudjuk meg ha megszületnek. De most ideje egy kicsit vissza változnod az eredeti alakodba, akkor gyorsabban gyógyulsz.

- Nem tudom fel venni az eredeti alakomat, a picik megakadályozzák.

- Már nincsenek benned a kicsik, nem is vetted észre? - hát nem nagyon.

- Akkor segítek egy kicsit, jó?

- Jó! - egyik kezét felemeli és homlokomra teszi. Érzem az energiát ami segít elõ hívni az eredeti alakomat, de az nem sejtem melyik fog a felszínre törni. Pár másodpercig tart az egész és ott ülök hosszú fekete hajjal és hamuszürke szárnyakkal.

- Ideje felékelni csipkerózsika!

Nagyon lassan nyitom ki a szememet, elõször szerelmemet látom meg utána apát. Mind a ketten egy icike-picike csomagot tarnak a kezükbe. Apa nagyon magyaráz neki és a mosoly le sem hervad az arcáról, Avatosh is ugyan ilyen állapotban tartja a másik picit.

- Minden rendben velük? - alig birok megszólalni, a hangon olyan mint ha egész nap csak üvöltöttem volna.

- A legnagyobb rendeb szívem, de nézd csak magad te is. - mind a ketten oda jönnek hozzám és a kezembe adják a piciket. Az egyik pici olyan mint Avatosh, csak a szemük nem egyforma, neki inkább a kettõnk szeme színe van. A másik pici az pont úgy néz ki ahogy mark mondta, a kis szárnyai eleinte pikkelyszerû de a végei fehér pihe tollakból állnak. De várjunk csak! A doki azt mondta, hogy félig démon, akkor még sem az. Egy picike kis angyal sárkány keverék.

- Gyönyörûek mind a ketten! Gondolkoztál neveken? - kérdem szerelmemet.

- Az igazat megvallva igen. A kis sárkánykát hívhatnánk Lohranis és a kis angyalkát pedig Siratnak. Mit szól jók lesznek?

- Tökéletes!

Hat hónappal késõbb!

- Lohranis Alexander! Az összes angyalra, démonra és egyéb varázslatos élõlényre kérlek fejezd be az öcséd piszkálását! - hat hónap telt el a picik születése óta de a két kicsikém már eléggé felnõttek. Apa szerint ez teljesen normális mivel keverék gyerekek. Az iskoláztatással nem bajlódtunk, minek nekik suli az apjuk két lábon járó lexikon.

- De anya! Én nem tehetek róla, hogy ilyen szerencsétlen! Csak segíteni akartam neki kiválasztani a ruhát amiben fogadhatja a pokol urát. Még sem jelenhet meg elõtte egy olyan ruhában mint egy pap. Csak szerettem volna ha egy kicsit ki bújik a csiga házból.

- értem kicsim, de õ ne olyan mint te, Sirath nagyon vissza húzódó te meg pont az ellentéte. Legyél fele türelmes kérlek, és egyébként szerintem Lucnak mindegy miben vagytok a belsõ értékeket fogja nézni.- aprót bólint és már megy az öccséhez, néha nagyon nehéz velük, de most már tudom, hogy biztonságba vannak. Amióta felébredtem a kórházi ágyban, sok minden megváltozott. Elmeséltem az álmomat nekik is és azóta Lucuferi vagy más néven Luc, minden napos vendég nálunk. És ma jött el az a nap amikor ki derül melyik fiam az õ igazi szerelme. Sosem gondoltam volna Lucról, hogy õ is tud érezni a gyûlöleten kívül mást is.

- Mond csak a fiaid mindig ennyit veszekednek? - akkorát sikítok, hogy szerintem még a földszinten is hallották.

- Mond neked mindig ilyen zajtalanul kell közlekedni? Vagy csak egyszerûen nem ismered az ajtót?

- Nem szeretem használni, meg egyébként így sokkal egyszerûbb. Na de most nem ezért jöttem, hol vannak a picik?

- már nem olyan picik, de egyébkét ott vannak a hátad mögött. - Luc megfordul és szerintem az álla a padlót súrolja, megszólalni sem tud. Utoljára még picinek látta õket, de azóta megnõttek. Lohranis és Sirath megkerülve a földbe gyökerezett Lucot mellém állnak. A le fagyott pokol ura csak most eszmél fel, gyorsan rendezi az arcára ki üllõ érzelmeket és oda meg a két fiamhoz. Apa, Avatosh is itt vannak velünk és õk is várják, hogy melyik lesz az a személy aki birtokolhatja a pokol urának szívét. Luc óvatosan nyújtja a kezét a fiuk felé, azt mondta ha valamelyik is a kiválasztott akkor egy igen furcsa és kacifántos jel fog mind a kettejükre rajzolódni. Nem kell sokat várnunk, hatalmas erõk csapnak össze, Luc és a fiuk ereje szinte letaglóz, nagyon nehezen viselem el az erejüket. De szerencsére nem kell sokáig így éreznem mert véget is ért az egész.

- Ilyen nincs! - Luc hangja egy kicsit mint ha kétségbe lenne esve! De az lehetetlen.

- Mért mi történt?

- Konkrétan azt történt, hogy mind a két fiatok kiválasztott. - ekkor arrább áll és láthatom mirõl is beszélt. Mind a hármukon egy igen furcsa jel van. A homlokukon kezdõdik és egészem a nyakukig tart, de a két fiamé egy picit másabb. Nekik az egy egész fele jutott, míg Lucon az egész ott van.

- Ez nem véletlen. - szólal meg Sirath. - Mivel ketten egyek vagyunk, a lelkünk két testben van nem egyben. Így ezáltal nem együnk a kiválasztott hanem mind a ketten.
- Ez érdekes menet lesz. - ilyen hang hordozást sem sûrûn hallok Sirath-tól. - Azért lesz érdekes mert én teljes szívembõl gyûlölöm Luc-ot, nem úgy mint az idióta bátyám.

- Na és most mi lesz? - kérdi apa.

- Fogalmam sincs. - marha jó. - Olyan nagy az erejük, és még ráadásul saját tudatuk is van.

- Akkor mihez kezdjünk? - kérdezem aggódva, nem szeretnék meg egyszer ilyet átélni.

- De eléggé furcsa. Csak most mutatkozott meg az erejük? Kétlem, Manah ne ijedj meg. - mért kéne? Azt hiszem a válasz hamarabb érkezik mint vártam, egy tûz labda közelit felém!! Kerek szemekkel figyelem, most miért csinálja? Mielõtt elérne védekezõen felemelem a kezem de a melegség amit vártam egyszeriben eltûnt. Mi a franc?

- Érdekes…- nekem mondod? - Szóval ha veszélyben van anyuci akkor a védekezõmechanizmus bekapcsolódik. Istenem! Mikre nem lehet rá jönni! - megnyúzom, ki tesz ilyenemnek hogy örüljön a feje. Ki be szerettem bele!

- Mirõl beszélsz te?

- Amikor a kicsik veszélyben érzik magukat vagy téged, akkor ezek szerint védekeznek, és valószínû emiatt támadtak. - még jobb, mi jöhet még?

- Remek! S hogy állítod most már õt ha lekötni nem tudod? - kérdi apa, azt én is szeretném tudni.

- Talán ha az álmait kötöm le, és nem álmodik semmirõl az is jobb a semminél, nem?

- De akkor én nem fogok semmirõl se álmodni soha? - én szeretek álmodni fõleg ha az jó.

- helyesbítek, csak addig nem, míg a varázslatot le nem szedem rólad. Ezt a gyerekek nem fogják támadásnak venni, vagy veszélynek szóval, még megtehetem. Az elmédre fog hatni, s nem a testedre. - biztos, ha õ mondja. Igaz a felét sem értettem de mindegy. Avatosh tudja mit csinál és sosem bántana engem vagy a kicsiket.

- Na jó most mit akarsz tenni? -érdi apa

- Lecsendesítem. - na ez új.

- Tessék? De akkor varázs ereje se lesz neki. - kissé mérgesebb apa mint szokott lenni.

- Na ez már túl sok! Úgy beszéltek rólam mintha tárgy lennék. - franc essen ebbe a kettõbe, mikor fogják már fel, nem vagyok egy elveszett lélek. De fõképp nem tárgy aki felett csak úgy elbeszélgetnek.

- Bocsáss meg nem akartam. - persze én meg most jöttem le a falvédõrõl.

- Mindegyikõtök hatalommániás!

- Kikérem magamnak! - kérjed, de te sem vagy most jobb apánál. - Ha annyira a hatalom érdekelne mint ahogy mondod, szerinted itt ülnék és beszélgetnék hogyan lehetne neked jobb? - jól van, egy kicsit túlzásba estem.

- Szóval hiányolod a szavak kifejtését?-kérdezi apa.- Miért nem szóltál akkor elõbb? Te pedig mondhatnád érthetõbben is.- és kap egy kis fejmosást Avatosh is.

-Rendben.- Nos mit szeretnél tudni? - mondjuk úgy mindent?

-Mi az hogy lecsendesítés? - ez ami inkább a legjobban foglalkoztat.

- Amikor elmédet „megfosztjuk” az álmok világától. Ilyenkor nem tudsz a másvilággal kapcsolatot teremteni, ezért nem álmodsz. Habár érzelmileg nem leszel ilyen heves mint akkor, hiszen ki tud álmok nélkül élni? Persze nem olyan tragikus mint amennyire hallatszik, de azt be kell vallanom nyugodtabb leszel mint most, mivel nem hatnak annyira az ingerek mint most. - akkor teljesen megfosztanak az érzéseimtõl?

- Szóval nem fogok semmit érezni?

- De fogsz, csak nem olyannyira hevesen mint most. Nyugodtabb leszel tõle, kiegyensúlyozottabb. A kicsinek csak hasznos lesz.

-Vagy csak neked lesz hasznos hogy nem hisztizik annyit. - ez is igaz lehet, de apa sem bírja ki, hogy nem piszkálja Avatosht

- Apa! - kiáltok rá. Ez mégis csak egy kicsit durva volt.

- Ha ha vettem a poént humorzsák, de azért legközelebb valami normálisabbat találj ki.

- Most ennyire futotta bocs! - von vállat apa.

- Szóval akkor vállalod Manah? - ha nem vállalom félõ, hogy megint bántani fogok mindenkit és én azt nem szeretném. De mi van akkor, ha nem sikerül? Akkor ugyan ott leszünk mint most. Nagy levegõt veszek, majd megadom a válaszom

- Jó csináljuk. - sokat nem vesztünk vele.

- Biztos vagy benne?- kérdezi apa.

- Igen, legyünk túl rajta. - minél hamarabb annál jobb.

- Csukd be a szemed, kérlek.

- Vegyél mély levegõt, és ne gondolj semmire. Lazulj el élvezd a semmittevést. - jó, nagy levegõ be és csak koncentrálnom kell a nagy semmire.

- Mit is csinálsz pontosan? - jaj apa, ha folyton megzavar még a végén nem lesz semmi belõle.

- Most meditál, ilyenkor a lélek a legintenzívebb státuszába van. - vagyis csak próbálnék de apa folyton beszél, de gy idõ után kizárom õt is. Teljesen el lazulok, mindent és mindenkit ki zárok az elmémbõl és csak koncentrálok a teljes lelki békémre. Egy kis idõ múlva érzem, hogy minden rendben, annyira békés és nyugalmad, de egyben furcsa is.

- Na milyen érzés.

- Olyan... nyugalmas és furcsa.

- Rendben akkor már jól leszel.

- Biztos? Olyan furcsán érzem magam, de nem idegeskedek rajta. - és tényleg, nem idegeskedek.

- Biztos. Nem egyszer alkalmaztam már ezt a mágiát.

- Akkor most hogy véghezvitted és a gyerekek nem szóltak közbe akkor elmegyünk megnézni azt a vagyont?

- ha már nem mehetek veletek, akkor azt mondjátok meg mennyi idõre is leszek magamra hagyva? - valahogy ezt nem közölték velem.

- Ha rendesen akarunk menni akkor a repülõ út és a többivel talán egy vagy két hét, de az attól is függ, hogy most hol van az a hegy. Azt tudom, hogy Ázsiában de pontosan hol, azt még én sem.

- Szerintem az lesz a legjobb mindenkinek ha Manah mellé hívatok valakit, aki vigyázz rá és a két unokámra. És mielõtt ki kelsz magadból Avatosh, tudom, hogy a gyerekek védik õt, de mi van akkor ha elkábítják? Akkor jó ha van vele valaki, nem gondolod? - megint egy újabb ok a veszekedésre, de most ez sem tud meghatni. Inkább megeszek egy kis fagyit ha van. Amíg õk ketten eszme cserét folytatnak addig én megkeresem a fagyit, szerencsére a fagyasztóban van egy kicsi. Pont a kedvencem, epres joghurtos, gyorsan keresek egy jó nagy kanalat és szépen be temetem magamba. Eirinnel ettem utoljára ilyet, azóta rá se tudtam nézni a fagyira de most muszáj. Már majdnem megettem az egészet, kelet volna hagyni a többieknek is. Biztosan nem fognak megharagudni rám, vagyis reméljük. Na de ennyi nem volt elég, kell még valami. Nézzünk csak meg a hûtõt, van egy kis szalámi meg sajt, tojás és vaj, meg gyümölcs lé. De az amit szeretnék pont nincs, na sebaj majd apát le küldjük a boltba egy kis cetlivel.

Megyek megnézem a két jó madarat,de amikor be megyek a nappaliba hihetetlen látvány fogad. Ezek ketten nagyban tervezgetik az utukat és nem veszekednek. Csak kezdenek meg békélni egymással, oda sétálok szerelmemhez majd hátulról megölelem. Annyira imádom az illatát, édes mégis kesernyés, nem tudom milyen tûs fürdött használ de tetszik. Orrommal elkezdem egy kicsit csiklandozni de annyira le van foglalva, hogy rám se figyel. Várjál csak! Mindjárt fogsz te figyelni, apró puszikkal kezdem majd egy kicsit meg is szívom a bõr és legvégére hagyom a fogaimat. Picikéket harapok nyakába majd egyre erõsebbeket.

- Manah szívem, szerintem most kéne abba hagynod. Nem akarja apád látni, hogy mit mûvelünk a szobában ugye?

- Jól van befejeztem, de ha nem bánjátok elmegyek lefeküdni a fagyi megfeküdte a gyomromat.

- Menjél, ha bármi van sikíts. - kapok egy kis csókot és már megyek is a szobánkba. Nagyon fáradt vagyok, úgy ahogy vagyok le fekszem.

*

A gyomrom csak nem akarja abba hagyni, émelygek és azt hiszem hányingerem is van. Fekszek még egy kicsit hátha az elmulassza. Olyan tíz percet feküdhetek amikor ténylegesen elindul a róka felfedezõ útra. Gyorsan ki szaladok a fürdõbe és ki is ürítem a gyomrom, undorító egy látvány. Amint végeztem megyek ki öblítem a számat, már a fogkeféhez nyúlnék amikor újra rám tör a hányás. Csak tudnám most mit hányok ki? Amikor ennek is annyi húznám le a vécét de megrökönyödök, az egész vécé kagyló csupa vér.

- Avatos, apa! Azonnal gyertek ide! - remélem nincs semmi a kicsikkel.

- Mi a baj szerelmem? - nem tudok megszólalni így csak a vécé felé mutatok, apa ott marad velem míg szerelmem megnézi mi is a baj. - Ummuth. Azonnal vigyük be a kórházba vért hányt.

- Hívom Markot, ti addig készüljetek.

- Félek, nagyon félek. Mi van ha a picikkel van valami, nem akarom elveszíteni õket.

- Ne félj, minden rendbe lesz velük. Ne feled, én egy sárkány vagyok te meg egy nephilin. Nagyon erõsek a gyerekeink.

- Mark elõkészített mindent, gyere ide fiam és te is Avatosh. - apa mind a kettõnket át ölel majd el kezd minket az ereje körbe venni. Azt hiszem tudom mi fog következni így Avatosh fülébe súgom, hogy mi most teleportálunk vagy mi fene. Gyorsan be csukom a szemem, de mikor kinyitom már a jol ismert orvosi szobában vagyunk. Egy kicsit rosszul eset az ide jutás és nem nagyon tudok menni.

- Avatos, hozd ide kérlek Manaht hadd nézem meg a piciket, ha nem találok semmit akkor viszont mást is meg kell majd nézni.

- Még mindig félek.

- Nem kell félni Manah, elég erõsek vagytok mind a ketten, így szerintem a picik is azok. De most már ne húzzuk az idõt nézzük a piciket. - megint nyom rám abból a zselébõl és elkezdi vizsgálni a piciket. Mindent jó alaposan végig mér, kétszer is!!

- Azt hiszem már tudom mi lehet a baj. A picik gyorsabban fejlõdnek mint kéne.

- De az lehetetlen, ma lecsendesítettem õket, ezáltal nem szabadna gyorsan fejlõdniük, sõt pont, hogy lassabban.

- Lehet, hogy le csendesítetted õket de ezt õk nem nagyon díjazzák ezek szerint. A vér sajnos abból lett, hogy az egyik picinek ha jól látom a szárnya átszúrta a méh falat és a vékonybél egy részét is. Sajnos Manah most egy pár napig bent lesz mert meg kell mûtenünk és az õ esetében sajnos egy teljesen más orvosi teamet kell össze szedni. De egy kis örömöt is szerzek nektek, tudom, hogy milyenek lesznek a picik. Az egyikük. - mutat a monitorra . - sárkány lesz és ha jól megnézitek akkor az õ szárnya a ludas. És a másik, ha jól látom akkor félig sárkány és démon. Mielõtt megkérdezitek honnan tudom, az õ szárnyi. - mutat a másik picire. - csak félig pikkelyes a másik fele pedig kis tollakból áll.

Mikor ki lép az ajtón nem megyek utána, nem akarom tudni, hogy mirõl beszélnek. Addig is rendbe szedem a szobát, az ágyat be vetem a szõnyeget ki porszívózom és még sok kisebb dolgok.

- Manaah. - kiált szerelmem.
- Szólítottál? - dugom be a fejem a napaliba, ahol nagyon jól meg vannak ezek ketten egymással szemben.
- Igen kedvesem. Tudod lenne számodra egy nagyon fontos kérdésem.
- Számomra? - szeretném remélni, hogy ez a voltos kérdés tényleg fontos legyen.
- Tudod … régóta ismerjük egymást és az elsõ pillanattól vibrált köztünk a levegõ. - igaz, vibrált de nem úgy ahogy õ gondolja, apa is elmehetne orvoshoz és nem itt terjesztené a bacilust. Most kell neki is torkot köszörülni, Avatosh és én is egyszerre nézünk rá.
- Csak folytasd meg sem szólaltam. - védekezés képen még a kezeit felteszi.
- Szóval. Mikor már elõször találkoztunk már éreztük, hogy egymásnak teremtõdtünk. - le térdel elém, azt hiszem tudom mi folyik itt. - Mindig is te leszel az én bástyám ami örökké állni fog még akkor is mikor már csak egy támpillér választ el az összeomlástól. Te vagy az én alfám és omegám. A végzetem és a kezdetem. Az örök és az elfogyhatatlanság. Benned találtam meg azt az érzést amit szerelemnek hívnak. Te vagy az egyetlen, akit így szerethetek, ezért szeretnék egy fontosan kérdezni tõled. - szemeimet könny leple fedi, nem kell sok, hogy elsírjam magam. Senki sem mondott nekem ilyen szépet.

- Igen? - könnyes szemmel kérdezem, ezután elõ vesz egy kis aranydobozkát.
- Hozzám jönnél feleségül? - levegõt is elfelejtek venni kérdésétõl. Feleségül nem, de férjül igen.
- Nem... - döbbent fejet vág õ is meg apa is. - Feleségül nem megyek hozzád, de férjül viszont ezer örömmel. - guggolok le, majd fel húzza a gyûrût. Semmi extra egy kis arany gyûrû olyan kis kõvel amilyen az õ szeme színe. Megcsókol, de olyan tüzesen ha lehetne el is égnék csókjától.
- Ez volt az a hatalmas dolog amit szerettél volna vele és vele is megosztani Avatosh? - kérdezi apám tõle mikor fel álltunk és csókunkat is megszakítottuk.
- Igen ez lett volna az egyik a másik, az csak rád tartozik Ummuth vagyis mind a kettõtökre de csak te jöhetsz velem. Van egy barlang, ha az emberek még nem találták meg, Manahnak már mondtam, de õ ragaszkodik ahhoz, hogy velünk jöjjön.
- Milyen messze is kéne menni?
- Hát a hegy mostani tartózkodási helye Ázsia, oda kell elmennünk majd persze a fõlegényem nélkül. - néz rám és meg simogatja arcomat. Veszélyes is lehet, évekkel ezelõtt jártam arra.
- Jól van már, szerintem megértette. -szól közbe apám és terelget be a konyhába minket. Elõ vesz a hûtõbõl egy pezsgõt és poharakat, mindenkinek ki tölt egy kis adagot. Jó hideg és nem is erõs, pont kellemes.
- Sok boldogságot kívánok a fiataloknak és jó sok unokát még.
- De apa, még õk sem születtek meg nem, hogy a többi. Meg egyébként nekem nem kell több gyerek, soha többé nem szeretném átélni azt amit a valamelyik nap.
- Jó, hogy mondod szerelmem. - ölel át Avatosh. - Ha gondolod és úgy érzed akkor leköthetem a gyerekek erejét.
- Elég erõs vagy hozzá? - aggódok, éppen, hogy megmenekült a halál karmaiból és már szeretné a gyerekeke erejét le kötni.
- Minden rendben lesz. - ölel magához. - Sokkal több mindent kibírok mint te azt gondolnád. Ha megittad a pezsgõt akkor majd feküdj le a kanapéra és elvégzem a szertartást, jó? - bólintok, majd lehúzom a maradék pezsgõmet is. Mikor mindannyian megittuk a pezsgõt át megyünk a nappaliba. Úgy teszek ahogy Avatsh kérte, le fekszem a kanapéra.

- És most?
- Szépen be csukod a szemed és a kicsikre koncentrálsz. Ne ijedjél meg ha egy kicsit rosszul reszel, ez természetes a kicsik is aludni fognak egész nap, de ha akarod utána be mehetünk az orvoshoz.
- Rendben. - kapok meg egy puszit is, apa a kanapé egyik végén van Avatosh mellettem. Neki kezd a varázs szavak mormolásához, eddig nem érzek semmit. Már majdnem elalszok amikor megérzek valamit, mondta, hogy rosszul lehetek de ez nem az. A gyerektõl érzek valamilyen energiát, eddig nem is éreztem ilyen, olyan mint ha meg akarna védeni. Apa és Avatosh is észre vette a változásokat.
- Valami baj van a gyerekekkel? - kérdem aggódva.
- Nincs, csak nem engedik, hogy meg kössem az erejüket.

Talán két vagy három órát még sziesztázunk az ágyban mire Avatosh el kezd nyavalyogni a felkelésért, pedig olyan jó volna még feküdni. Vissza csábítom én még az ágyba.

- Talán fel kéne kelni nem gondolod?
- Csak még egy kicsit. - már vetem is be magam.
-Ah, rendben. Ennyire nem lehetsz álmos. - hehe, nem álmos vagyok.
- Nem álmos vagyok de mostanság olyat keveset voltunk kettesben.
- Oh szóval hiányolod a boldog együttlétünket? - naná, hogy hiányolom, minden porcikája hiányzik. Szemöldökét felhúzza,Látom kezded kapiskálni, közelebb megyek hozzá majd úgy csinálok mint egy macska.
- Te kis rosszcsont! - hogy én? Kikérem magamnak, nem vagyok rosszcsont csak kanos!
- Gyerekek kész a reggeli! - apa tudj mikor kell a hangulatot lelombozni.
- Hát akkor nincs mese. Menjünk együnk egyet. - mindig csak a kaja.
- Te és a nagy pókhasad.
- Kikérem magamnak! De valld be jó érzés azt a testet magadénak tudni. - istenem a plafon mindjárt leszakad.
- Jaj ne kezd! - kacagok fel.
- Mit? Dicsértetem a férfiasságom! Tán már az is baj?
- Az apaság dicsõsége a fejedbe szállt. - koppintok a buksijára.
- Jaj kis húsom, de valld be honorálod a férfi részemet.
- Nem is mondtam ilyet.. nagyon is szeretem mikor igazán beveted magadat. - végig simítok hasfalán és egy kicsit lejjebb is.
- Ne játssz a tûzzel. - szólít fel kajánul. - A végén megéget!
- Attól nem tartok, hogy megégek. Viszont a vágy tüze az nagyon is éget. - vezetem kezét ágyékomhoz, ahol már igencsak égek. - Szóval valamit kéne kezdeni fele valamit, nem gondolod? - nézek rá kajánul, majd ajkaira marok. Mivel fekszik az ágyon csípõjére ülök, finoman ringatom csípõmet amivel nagyon is tudom, hogy imád. Apró csókokkal fedem el meztelen mellkasát. A seb amit okoztam nem látszik, de így is tudom, hogy ott volt. Szerencsére nem kell sokáig noszogatnom, hogy végre vesse be magát.

Nem tudom, hogy mennyi idõ telhetett el azóta, hogy apu szólt, de biztos nem tíz perc. Rendedbe hozzuk magunkat majd utána kimegyünk a konyhába.

- Hát ti aztán nem aprózzátok el a dolgokat, már egy órája szóltam, hogy kaja van. - mosolyog apa sejtelmesen.
- És Manah, ha lehet legközelebb szóljatok, hogy füldugót azt használjak, mert hangod az van, mint anyádnak.
- Apa! Most ezt muszáj volt. - vörös pofival sikkantok fel, róla teljesen megfeledkeztem.
- De most már gyertek enni. - mint az engedelmes kis kacsák már megyünk enni. Leülünk az asztalhoz és neki látunk a reggelinek. Lekvár egy kis pirítós, fõtt tojás ami már kihûlt, meg az elmaradhatatlan narancslé.
- Képzeld apa, Avatost megtudja akadályozni, hogy meg egyszer ilyesmit csinálja mint a tegnap. - újságolom a híreket, apa szemöldöke felszalad a homlokára.
- És azt hogyan csinálja ha szabad megkérdeznem? Elmormol pár varázsigét vagy mi? - mért kell folyton kételkednie benne, mért nem hisz csak egyszerûen?
- Apa! Mért van az, hogy ti nem bírjátok ki, hogy nem veszekedjetek legalább mikor itt vagyok én is. Kezdjél beletömörödni a dolgokba. Szeretem és õ is szeret legalább egy kicsit bírjátok ki. - nézek mind a kettõre, nem tudom mért van ez. Folyton egymás idegeire mennek arra nem is gondolnak, hogy én mit érezhetek.
- Vissza térve az elõzõ kérdésre, ha vissza tér az erõm akkor a kicsik erejét le tudom korlátozni minimálisra. Manah szervezetnék túl sok ami történik. A piciknek is már most megvan a maga erejük, hogy megvédjék magukat és Manaht. Teljesen nem tudom lekorlátozni csak annyira, hogy ne zavarja õt. A fejlõdésük is egy kicsit lassabban fog megtörténni. Nem hónapok alatt fejlõdnek ki, hanem két év mire elérik azt az idõt, hogy megszülessenek.
- Ez aztán érdekes, de azt tudod Avatosh ha bármi, ismétlem bármi bajuk lesz a kicsiknek vagy Manahnak akkor nincs az a föld rész ahol nem talállak meg. - még nem láttam apát ilyennek, ereje bõrömet perzseli nem engedi ki az egészet csak annyit, hogy Avatosh tudja nem viccel.
- Nem kell félteni õket, tudom nagyon jól, hogy mivel jár ha nem úgy lesz minden. Tudom, hogy mit csinálok, ha pedig ezt nem lehet megérteni akkor nagyon sajnálom. - Avtosh itt hagy minket, most apa a lelkébe gázolt.
- Ezt most mért kellet? Tudod mit nem is érdekel. Ha lenyugodtál kérjél tõle bocsánatot. - ezzel ott is hagyom, hadd fõjön csak a saját levében. Szerelmemet a szobánkban találom, lehorgasztott fejjel ül az ágy szélén. Oda megyek hozzá majd tenyerem közé fogom arcát és megcsókolom, most érezni-e kell, hogy én mindig mellette leszek.

- Szeretlek nagyon, tudod? Az életemet köszönhetem neked, ha te nem lennél én is biztos már végeztem volna magammal. Nem akarlak elveszíteni. - nyakába borulok, azt hiszem most az érzelgõs oldalam is elõ jött. Hangos zokogásba török ki, túl sok ez nekem, apa és Avatosh pufogása egymást ellen.

- Hé, nyugi. Nem ijedtem meg apádtól csak egy kicsit sérti az önérzetemet. De ez nem is érdekel a lényeg, hogy itt vagy velem és remélhetõleg itt is leszel velem.

Avatosh rám nézve várja válaszom, nem tudom mit akarhat így váll rándítással adom meg a választ. Be megyek a konyhába iszok egy pohár kakaót, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mit akarhat apa Avatshtól. Nagyon halkan oda megyek az ajtóhoz, oda bent apa és Avatosh már megint civakodnak.

-Tudnak mindenrõl Avatosh… sajnos tudnak. Az egyik gyereket akarja az már biztos. De minek?
-Nem tudom. Lehet, hogy én vagyok a tudás sárkánya de jövõ nem jósolhatok. Ezernyi kis oka lehet annak miért lehetne egy gyermeket elrabolni. Több részlet kell nem csak egy kis foszlány. Tudni kell mik a szándékai. De az biztos, az én gyerekeimhez nem nyúl. Megérzi majd a sárkányok igazi haragját.
- Ne becsüld alá õt.
- Nem becsülök alá senkit, de engemet se nézzen le. Nem tudja mire vagyok képes.
- Az lehet, de ne vedd kebledre, azt hogy gyenge. Erõs õ is.
- Tudom, de a félelem nem leszek vele kegyes. Ha harcolni kell ellene, meg fog gyûlni velem a baja
- Csak ne így legyen Avatosh, csak ne így…
- Én sem szeretném, de ha nincs más mód.
- Mindig van, de menj vissza kicsi fiamhoz. Már biztos halálra izgulja magát és az ajtón keresztül, hallgatózik, mirõl beszélgetünk.
-Helló. - köszönök félszegen.
-Hallgatózunk hallgatózunk?
-Csak kíváncsi voltam.
-Hamar meg fogsz így öregedni.
- Reméljük ez nem fog bekövetkezni, még szeretném a gyerekeket felnevelni.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én farkas éhes vagyok. Rendelhetnék pizzát vagy valami hasonlót.
- Te kis bélpoklos, azt rendelhetsz amit akarsz, van a konyhában pár szóró lap, nézd át õket, de úgy rendelj, hogy mindenkinek jusson.
- Köszi apu, megpróbálom de nem biztos hogy sikerül. Tudod már nem egyedül vagyok. - simizem meg a pocimat ami még nem olyan nagy.

Meg sem várom szerelmemet úgy szaladok be a konyhába, mért nem vettem én észre az elõbb. Gyorsan kiválasztom a tetszetõs szórólapot majd leadom a rendelést. A hölgy azt mondta fél óra és itt lesz.

Fél órával késõbb a portás szól fel, hogy meg jött a futár. Felengedi én meg már az ajtóban várom. Amint a kezeim közé kaparintom a kaját, száguldok is be az étkezõbe, tányérokért és evõ eszközért.

- Vacsora, gyertek míg van! Vagy különben megeszem az egészet egyedül.
- Megyünk már, csak mi nem vagyunk ilyen éhesek, szóval csak nyugi szerelmem.

Miután elfogyasztottuk a vacsit, én elvonulok fürdeni, apunál még a fürdõ is hatalmas nem mint nálam. A hatalmas kádat teli engedem, teszek bele egy kis nyugtató aromájú fürdõ sót is. Gyorsan le dobálom magamról a felesleges ruhákat majd nyakig ülök a fürdõ kádban. A meleg víz és a fürdõ só megteszi hatását, egyre laposabbakat pislogok. Engedek a csábításnak és elalszok a kádban.

” Avatos, hol vannak a gyerekek? Mit csinált velük Lucifer, válaszolj már! - üvöltõk rá, csak most veszem észre, hogy mindene véres. Apámat sem látom, mi történ itt?

- Most pedig te jössz Manah, te vagy csak az utolsó akadály a gyerekeidhez. Ha önként átadod akkor nem ölöm meg azokat akiket szeretsz. - undorító az egész lénye, fenyegetõzik itt nekem, apa itt van valahol érzem.
- Sosem lesznek a tieid, megöllek, ha bele is halok.
- Ez a válaszod?
- Ez!! - ekkor egy testet emel fel, akiben felismerem az apámat.
- Akkor apád lesz az elsõ!
- Fuss Manah, mentsd meg a gyereke.. - Lucifer egy kéz lendítéssel kitépi a szívét, Apám élettelen testét messze elhajítja.
- Apa! Te alávaló féreg.
- Most pedig te jössz. - pislogni sincs idõm már itt van elõttem, ugyan ugy mozdul mikor apát megölte. Várom a fájdalmat a vér izét a számban de nem ez történik. Avatosh a saját testével fogta fel az ellenem indult támadást.
- Neked élned kell! Megígérted, hogy felneveled a gyerekeket. Szeretlek szerelmem. - ezek az utolsó mondatai hozzám.
- Mindenkit megölsz akit szeretek? Te sem érdemelsz kegyes halált! - fogalmam sincs, hogy-hogyan oldottam fel apám pecsétét, de érzem, hogy erõm teljes. Neki iramodok, kapok párat de és sem maradok alul. Mikor a két erõmet használom kiütöm, fölé hajolva engedem ki a karmaimat majd mellkasába fájom õket. A vér látvány csak még jobban elveszi az eszem, úgy végzek vele ahogy õ végzet Avatossal és apámmal,”

- Fiam, ébred! Ébredj vagy megölöd Avatosht. - apa hangja mint a hideg zuhany úgy hat rám, szemeim azonnal kipattannak. A látvány ami fogad szörnyû, Avatos mellkasában fagyok csuklóig. Érzem, ahogy szíve egyre lassabban ver.
- Nem, nem, nem ez nem lehetséges. - kezemet óvatosan húzom ki belõle, remélem nem okoztam nagy kárt, õ egy sárkány, nem halhat meg!
- Nyugi... nincs... semmi... baj, túl.. túl fogom.. élni. - arcomra simítja kezét mikor mondja az utolsó szavait már csak suttogja, Amint be fejezi mondatát már nem ver a szíve. Õt nem veszíthetem el, ez mind az én hibám.

Élettelen testét ölembe fektetem, angyali erõmet megpróbálom elõ hívni de semmi. Mikor már végképp feladom elkezdek zokogni. Minden egyes könnycseppem Avatosh véres mellkasára csöppenek. Heves zokogásomból egy nagyon erõs fehér fény szakít ki, Avatosh mellkasára pottyanó könnyeim elkezdtek fehéren izzani. Apámra nézve veszem észre fehér szárnyimat. Az erõm csak addig tart míg szerelmem rendben nem jön, igaz a szíve nagyon gyengén ver, de legalább ver.
- Manah, most már nyugodj meg, öltözz fel addig én beviszem Avatosht a szobátokba. - bólintok, majd arrébb állok. Amint kimennek felöltözök és sietek Avatoshoz.
- Maradj, majd én össze takarítok.
- Oké.
- Kérlek szerelmem, maradj velem. - fogom meg a kezét, majd mell fekszem. A kimerültséget csak most érzem meg. Amint a párnán van a fejem elalszok.

Reggel, egy nagyon gyenge simogatásra kelek fel. Avatosra nézek, aki nyitott szemmel figyel.

- Jó reggelt szerelmem. - sikerült. Hatalmas kövek zúdulnak le szívemrõl.