Mikor leosonok hozzá, beenged, majd becsukja utánam az akjtót.

- Válaszokat akarok – fordulok egybõl felé.

 Végignéz rajtam. Hmm... tetszik a látvány?

- Hol kezdjem?

- Miért feküdtél le Riwanddal?

- Féltékeny vagy?

- Felelj – sétálok fel-alá.

- Olyasmit ajánlott, amit nem tudtam nem elfogadni.

- Szóval, csak mert kedves volt veled, megdugtad.

- Nem való hozzám.

- Hogyhogy? – kérdem meglepetten.

- Riwand nem való hozzám. Tulságosan jó. Elpusztítanám.

- És engem nem? – lépek hozzá közelebb. Lábfejemet végigsimítom vádliján.

- Te erõs vagy és eléggé... huncut. – Fenekemre csúszik keze, amibe azonnal belemarkol.

- Add meg nekem, amit megérdemlek...

- Hmm... Attól függ, mit érdemelsz.

 Szó szerint ráugrok. Lábaimat derekára kulcsolom, õ pedig a falhoz nyom. Nyakamnak esik, azt szívogatja.

- Agg! Neh! Ne hagyj nyomot! – nyögdécselem.

- Bocsi – leheli bõrömre és az ágyra dob.

 Hasra ránt és hálóruhám feltûri hátamhoz. Ujjai végigcirógatják combjaim, majd csókokat hint el rajtuk, fenekemen, csípõmön. Simogatja és rá is csak fenekemre. Felnyögve emelem felé csípõm. Ujjai olyan helyt járnak, ahol az eszem vesztem, s mikor nyelve is odatalál, megremeg testem, felsikkantok. Ahogy nyelve mozog, úgy próbálom ringatni csípõm is, hogy többet érezzek belõle. Ujjait használja tágításomra, s mikor megelégeli, kihúzza õket, s megszabadul nadrágjától. Férfiassága már lüktetve feszül alhasának, õ meg azonnal megadja neki a kegyelmet. Szinte tövig hatol testembe, s erõteljesen mozogni kezd. Elvesztem a fejem. Párszor fenekemre is csap, de nem fáj, sokkal jobban élvezem inkább. Nem sokáig tevénykedik, mert mindketten elérjük a beteljesülést alig pár perc alatt. Kis ideig rámborul, s nyakamba csókol, majdkihúzza magát. Hátamra fordít, én meg készségesen tárom szét elõtte lábaim. Ajkain végignyal, majd már csak azt érzem, hogy szája farkam köré zárul. Nem tudom visszafogni a hangom, gátlástalanul töltöm be a helyiséget nyögésekkel. Sikoltva élvezek ajkai közé. Õfelül, s magával húz. Ölébe ülök, miközben magambafogadom még mindig kemény tagját. Ahm, ezt nem lehet megunni!

- Mozogj, szépségem! – súg fülembe, s belenyal.

 Azonnal gyors iramot veszek fel, s vadul adjuk meg egymásnak azt, amire vágyik. Nem tudom hányszor egyesül testünk, s olvad el. Szinte már nem érzem a hátsóm, de akkor is folytatjuk.

 Végül elterülünk egymás mellett. Pihegve próbálom visszafogni azt, hogy szívem kiugorjon a helyérõl. Õ hamar rendezi légzését.

- Te utolsó...

- Igen? – pillant rám vigyorral az ajkán.

- Ne merj mással összefeküdni... – nyögöm ki végül.

- Miért, neked bezzeg szabad? – A vállára ütök.

- Kötekedõ!

- Bitang! – fordul fölém, s megcsókol. Hmmm... ez fincsi, azonnal viszonzom.

- Ahh, ne megint... El se hiszem, hogy ezt mondom, de ha megint megdugsz, elájulok, apám meg, ha nem talál reggel a szobámban...

- Ne is mondj többet. – Bólint, s kienged karjaiból.

 Nagy nehézségek árán sikerül felszednem magamra hálóruhám.

- A párbajunkat megismételhetnénk valamikor – vigyorog, mint a tejbetök.

- Igen, jó volna bemelegíteni a szexmaraton elõtt.

- Szexmaraton? – húzza fel szemöldökét. Szexi~

- Ha apám elmegy vadászni.

- Vadászni? Mire?

- Farkasokra – mosolyodom el. – Napokra elmegy.

 Felosonok a szobámba, s hagyom, hogy az egyik õröm leráncigálja rólam a hálóruhát és a fürdõ felé lökjön. Fáradt vagyok én a fürdéshez, de ez õt nem hatja meg. Végül lemosom magamról az este bizonyítkéait, s úgy dõlök az ágyba, hogy nem is éri a fejem a pánát, de már alszom, mire odaér.

 A szobámban reggelizek, bár inkább ebédelek, de lényegtelen. Apa szerint jótt tett az a kis edzés, hogy ennyire kivirultam tõle. Úgy elszégyelltem magam. De nem mondhatom el neki. Riwand nem jön jelenteni nekem, amit most nem is bánok. Nem akarom õt látni jelen pillanatban.

 Délután kászálódok ki az ágyból, azt is azért, hogy tudjak sütit lopni a konyhából. Egész jó hanhulat van lenn, mint minmdig. Bácsikám az egyik szolgálólánynak csapja a szelet, s az egész konyha szegény lány piruló arcán nevet. Aleu is megérkezik, Hope meg mintha csak az anyja lenne, rendbeszedi a ruháját, ugyanis elgombolta az ingjét. Kap egy taslit is azért, mert közben bambán nézett.

- Úrfi, az apja nemsokára indul – jön be végül Riwand is. Ott ment el a kedvem mindentõl. Biccentek, s inkább azonnal indulok.

 Apa persze nyaggat, hogy miért nem megyek vele én is, mert örökké kihagyom, de pár szóval lerendezem. A fõtanácsos természetesen nagyon vigyorog, mert tudja, hogy ha apa nincs itthon, akkor õ irányít. Jó ember, nincs baj vele, talán egy kicsit hataloméhes.

 Nagyon ott vagyok már, hogy lemennék Aleuhoz, csakhogy három nap múlva kelljek ki az ágyából, de sajnos azt nem tehetem meg. Ellenben valami kis örömöt érzek az iránt, hogy végre nem kell kisietnem reggel mellõle, hanem maradhatok vele.

 Visszamegyek a konyhába, de már nincs olyan jó hangulat. Tudják, hogy a fõtanácsos szigorúbb a hangoskodásra, mint apám. Azért kis hangulatot csinálok, csakhogy mosolyogjanak. Egy almát eszek, de megtikkadok, ahogy Riwand is belép. Inkább felmegyek a szobámba.

 Az ágyamon ülve gondolkozom el. Ez így nem jó, hogyha meglátom õt azonnal elfog valami rossz érzés. Nem akarok a közelében maradni. Nem haragszom rá, amiért Aleuval volt, vagy mégis? Nem, az butaság lenne, miért haragudnék rá, hisz nekem Aleu csak egy férfi a többi közül. Ha megunok, akkor bemászok más ágyába. Az az egyetlen baj, hogy nem unok rá soha, egyszerûen hihetetlen élvezeteket okoz. Sosem éreztem másnál, hogy többet akarnék, ha mégis, akkor gyorsan kivertem a fejembõl a gondolatot és érzés nélkül végeztem vele.

 Végülis, most amúgy sincs itt apa, szóval lemehetek hozzá. Ahm, és milyen készséges fogadást kapok. Levegõt azt már nem hagy venni. Mikor mégis megszakítsa a csókot, szinte karjaiba szédülök a levegõhiánytól.

- Ennyire sürgõs? – kérdem pihegve.

 Csak vigyorogva von vállat. Addig édesget, míg ágyba nem juttat, s kezeim a fejem fölött fogja össze.

- Féltékeny vagy Riwandra? – áll le hirtelen, s szemembe néz. Értetlenül nézek rá.

- Miért lennék? – kérdem, de hangom mintha egy oktával magasabb lenne.

- Féltkény vagy – jelenti ki vigyorogva.

- Tévedsz – feszülök neki karjainak, s le akarom lökni magamról, de õ mégjobban rámnehezedik. Érzem, ahogy arcom kissé kipirul. Basszus, lehet, hogy tényleg féltékeny lennék? Elveszetten nézek fel kritálykék szemeibe.

 Fogalmam sincs merrefele járhat az idõ. Apám szólt rám, hogy ideje lenne gyakorolnom és, hogy nagybátyám épp most képez ki egy új katonát, talán segíthetnék neki.

 Amint meglátom, hogy az úh katona nem más, mint Aleu, kissé elbizonytalanodom, azonban egy pillanat alatt kerekedik ki bennem az az érzés, hogy harcolni akarok vele, érezni akarom az erejét.

- Küzdj meg velem! – állok meg elõtte. Kardom a kezemben van már, s szinte alig bírok magammal.

- Biztos vagy te ebben? – kérdi. Hmm... ez ismerõs.

- Apa szerint gyakorolnom kell.

 Bácsikám dob neki egy kardot. Azonnal támadok, a pengék egymáshozfeszülnek, majd furcsa táncba kezdnek, s mi ösztönösen tartjuk õket féken, míg õk halálos keringõt járnak. Egyszerre perzsel fel és fagyaszt meg az ereje. Lenyûgözõ. Úgy érzem elolvadok, mégis csípi a hideg a bõröm. Egy pillanatra nem figyel rám, amit gyorsan lereagálva, mégjobban nekifeszülök kardjának sajátommal, s próbálom hátralökni. Innentõl már csak az energiáink vívnak harcot, pengéink összesimulva ragaszkodnak egymáshoz. Azonban úgy tûnik, hogy az én fagyos szelem gyenge az õ perzselõ lángjaival szemben. A jégbõl víz lesz, s a tûzet szinte azonnal eloltsa.

 Nem tudom, hogy mikor esett ki a kard a kezünkbõl. Azt sem, hogy melyikünk mozdult elõször a másik felé. Annyit érzek, hogy ajkai szenvedélyes csókkal perzselik ajkam, s én nem restellem viszonozni ezt az érést. Eerõs karja derekamra fonódik, ahogy az enyéim nyakára, s úgy szorítjuk egymást.

 Aztán egy fájdalmas hang szakítja félbe a csókunk. Azonnal elugrunk egymástól, szinte méterek vannak köztünk. Azonban nem tõlem, se nem tõle érkezett a hang. Megfordulok. Riwand...

 Nem nagyon értem mi történik, azt látom, hogy Riwand elfut és Aleu utána. Én meg kissé meggyengülten zuhanok térdre. Túl sok volt ez az összecsapás. Az állóképességem pedig mindig is gyenge volt.

 Szerencsére senki olyan személy nem látta a Nagy Jelenetet, hogy most apámnak is beköpne. Azt hiszem szerencsém van bácsikámmal, õ úgy is diszkréten intézné el.

 Mikor a szobámba érek és levetem magamról minden ruhám, akkor érzem csak, hogy milyen jó meleg van idebenn, mintha csak a nap sütne. A fürdõvizem is jó meleg.

 Míg bármit is gondolnék, az jut eszembe, hogy mostmár van indokom leosonni hozzá éjjel.

 Forró a bõre, ajkaimmal azonnal nyakára is tapadok, s kezeim a ruháktól próbálják megszabadítani õt. Vétek egy ilyen kidolgozott testet elfedni bármivel is.

- Áll le.

- Nem.

- Állj. Le.

 Nem hagyom abba, de hirtelen lelök magáról, s én a földön puffanok fenékre.

- Mit csinálsz, Te állat?! – ugrok fel, s már megbánom, hogy nem hoztam magammal a tõröm. Érzem, ahogy a démon felülkerekedik bennem, s látom, hogy az õt tekintete is felparázslik.

 Felugrik, s elkapva engem, a falnak vág. Olyan erõsen szegez a falhoz, hogy haragom és erõm is kitõrni készül.

- Azt mondtam, fejezd ve – mondja ridegen, s én mégjobban feldühödöm.

- Én vagyok a herceg! Itt csak Én parancsolhatok!

- Nem, „angyalom” – mormogja. – Te csak egy elkényeztetett kölyök vagy, aki apuci háta mögött kurvát játszik! Egyszer dugtunk, de benned máros túlteng a féltékenység egy halottra!

- Hogy mersz velem így beszélni? – sziszegem. Méghogy én féltékeny?! Ch...

- Annyit kértem, hagyj békén. Olyan nehéz teljesíteni? Nem leszek az ágymelegítõd, nem amíg fen nem nõsz és befejezed a fekete özvegy alakítását!

 Felpofozom. Azonnal el kell tünnõm innen. A kijáratnál összefutok Riwarddal, de csak egy pillantást vetek rá, aztán inkább felszaladok a szobámba.

 A mellkasomba martak a szavai, s kedvem lenne tõrni-zúzni. Erõmtõl csak pár váza pattan el, s a víz a földre ömlik belõlük, míg a virágok a szélrózsa minden irányába szétröppennek. Még soha nem éreztem ilyen heves dühöt senki iránt. Hogy merészelt kioktatni? Hogy juthattam idáig? Õ miért nem néz rám úgy, mint azok, akiket megöltem?! Miért nem vágyik rám annyira, hogy eszét vesztve ragadjon magához?! Minden Miatta van! Egy kibaszott halandó miatt! Most meg, egy félvér...?! Gratulálok, Draco, haladunk! Csak baszottul rossz irányba!

 Kopognak, a francba! Gyorsan a fürdõbe rohanok, s aztán szólok csak, hogy bejöhet.

- Draco úrfi – hallom Riward hangját. Gyorsan vízbe mártom arcom, s megtörlöm. Pár perc pihegés után már ismét önmagamnak érzem magam. Ez de hülye mondat volt.

- Itt vagyok – lépek elé. – Most nem kell jelentést tenned – nyögöm elkínzottan. Semmi kedvem kihalgatni.

- Úrfi, az a félvér nagyon csúnyán kinevette önt, mikor távozott.

 Megdermedek, s pislogva nézek rá. Mint egy lökés, úgy hatnak rám szavai. Kinevetett? Ennyire féreg lenne?

- Azt mondta, hogy az úrfi megérdemelte, hogy végre kioktassa valaki. Engedelmeddel, megyek aludni – szól még hátra. Csak bólintani tudok.

 Heh, milyen furcsa, valahogy ezt nem hittem volna róla. De majd holnap helyreteszem kicsit. Addig sem kell azt a sopnkodást hallgatnom, amit fogok kapni a vázák miatt.

 Az õröm kísér le hozzá. Némán haladunk, majd mikor nyitnám a kis folyosó ajtaját, szól: - Szerintem nem jó ötlet volt idejönni délben.

- Szerintem meg az nem volt jó ötlet, hogy velem jöttél – buffogom neki, de csak összeborzolja a hajam, hogy mégjobban duzzogni kezdjek neki. Szerintem a konyha és a pince népe már hallja azt, hogy jövök. Utálom, ha a hajam piszkálják, így is ezer felé áll, nem kell neki segítség ebben! – Maradj itt – mordulok aztán rá, mire elfintorodva bólint.

- Most meg mi nem tetszik?

- Riward is mindig ilyenkor jön ide – mondja az orra alatt.

- És? Legalább lesz bizonyítékom – vonok vállat.

 Otthagyom azt az idiótát, s belépek a pincébe. A kazán ajtaja résnyire nyitva. Apró nyögések és sóhajok hallatszódnak ki rajta, majd egy férfias morranás. Ledermedek, s elkerekednek szemeim. Az nem lehet, hogy Riward meg... meg Aleu...

Nagyot nyelve lépek vissza az õröm mellé, aki mindentudóan néz rám. Rápillantok, s megdörzsölöm a homlokom.

- És most hová?

- Apám és a tanárom már biztosan vár – vonom meg a vállam, s elindulok, de õ megállít.

- Számtanórád lesz – közli.

- Tudom.

- Nincs neked lázad, Draco? – simítja homlokomra kezét, de ellököm magamtól. Kicsit hevesen sikerül, mert újabb váza pattan el. A csörömpölésre meg majdnem az egész sereg odacsûdül a konyhából.

- Csak ne érj hozzám – nyögöm aztán, s elbaktatok a tanulószobába.

 Apám még örvendezik is, hogy önszántamból jöttem le, de mikor kimegy azonnal lecsapom a könyveket meg a tollat az asztalra, s inkább kifelé bámulok az ablakon. Túl sok minden jár most a fejemben.

- Errõl nem akarok beszélni – pillant félre.

- Draco, ezt nem kellene... – szól bácsikám, mire Aleu szeme felvillan, hogy hallgasson.

 Felváltva kapokodom tekintetem közte és bácsikám közt.

- Ti ketten ismeritek egymást?

- Már találkoztunk – felei Aleu.

- Valamikor, régen – bólint nagybátyám.

- Akkor mondjátok el, hogy ismerkedtetek meg!

- Nem – vágják rá egyszerre.

- Úgy is meg fogom tudni! – duzzogom, mire a mellettem ülõ felsóhajt.

- Egyszer találkoztunk a harctéren.

- Harcoltatok?!

- Régen – felelik egyszerre ismét.

- Hallottam híreket arról, hogy itt vagy, de nem hittem a szememnek, eddig – szólal fel Keir, a félvér felé fordulva.

- Én sem gondoltam.

- Minden elismerésem, hogy képes voltál megszökni,

- Ez volt az egyetlen esélyem – jelenti ki Aleu, s szinte érzem a feszültséget kettejü közt.

- Hogy kerültél fogságba? – kérdezem aztán, mire rámnéz.

- Szerelmes lettem – ejti ki a szavakat, s azonnal csend lesz. Döbbenten nézek kissé, de azonnal ráakadok szavaira.

- Kibe?

- Egy angyalba.

 Meglepetten nézek rá. Az ellenségbe lett szerelmes? Ez annyira nem reális, mégis érzem szavain, hogy igazat mondd.

- És...?

- A neve Aodhan volt – néz a szemebe.

- Aodhan? Az az angyal, aki...?! – kiáltok fel hirtelen, mire õ bólint.

- Aki elcsábította Lucifer démonját, engem... És ellene fordította.

- Ezért kerültél a ketrecbe...

- Igen.

 Mélyen halgat, látszik rajta, hogy elmereng a múltján, hogy az elkínzottság nagy teherként esik rá. Pár perc múlva elnézést kérve távozik a konyhából.

 Csend van. Ahj, nem bírom a csendet. De úgy látszik bácsikám sem.

- Jobb, ha megyek – áll fel az asztaltól, s vonna karjaiba, de visszanyomom a székre.

- Mesélj még kicsit – nézek rá.

- Ennyit épp elég tudnod, herceg. – Brr... De utálom, mikor így szólítanak.

 Inkább felmegyek a szobámba, miután megköszöntem Hopenak a finom vacsorát.

 Nem lenne jó ötlet, ma este lemenni hozzá. Márcsak azértis, mert túl sok elmléket hozott fel a múltból. Viszont, ha nem megyek le, akkor egyrészt kíváncsiságba fogok belepusztulni, másrészt meg egyedül kell lennem egész este, s semmi kedvem ahhoz.

 Ahogy kiosonok, az egyik õröm elkapja a derekam. Méltatlankodva nézek rá.

- Ma nem mehetsz, apád megduplázta az õrséget, Draco – szól, mire felvonom a szemöldököm.

- Miért? – kérdem, de vállat von. – Jól van, akkor elkísérsz – mutatok rá mellkasára, mire kicsit elképedve néz rám.

- Miért kell neked mindig ezt csinálni? – morgolódik, mire kicsit meglököm. – Jól van, ezúttal hová megyünk?

- A kazánba – jelentem ki, mire elvigyorodik. – Ne vágj ilyen debil képet – duzzogom.

- Kétszer ugyanabban az ágyban? Ez újdonság – csettint nyelvével.

- Rosszabb vagy, mint egy vénasszony.

- Itt megvárlak – áll meg az ajtó elõtt, ami a konyhát és a pincét elválasztó folyosóra nyílik. Ide általában nem állítanak õrt, de most jól jön, ha fedez valaki.

 Nyitnám a helyiség ajtaját, de nem megy.

- Mi a...? Bezárta? – megforgatom a szemeim. – Hát ez remek.

 Azonban mikor rúgnék egyet az ajtóba, az kinyílik, s így a lendülettõl elõreesem.

- Mit csinálsz itt? – állít fel, én meg hirtelen elveszek kristálykék tekintetében.

- Hideg van – mondom aztán hirtelen, s méltatlankodva nézek rá. – Másrészt meg, tudni akarom, hogy igaz-e, amit a konyhában mondtál?!

- Mibõl gondolod, hogy nem? – csak megvonom a vállam.

- Tényleg szeretted? – kérdem aztán halkan. Bólint. – Láttam róla egy képet, de... szerintem a valóságban szebb lehetett – mondom aztán. Leül, khm... leroskad az ágyára, s innentõl már felkérésnek veszem mozdulatát. Ledöntöm az ágyra, s rámászom. – Én segítek felejteni – suttogom érzékien füléhez hajolva.

- Nem akarok felejteni – morog, mint a veszett kutya.

- Akkorcsak adj még egy kicsit magadból – nézek rá kérlelõ szemekkel, amikben megcsillan a vágy.

- Megérte? – kérdi kacér vigyorral.

- Ó, igen. Még annál is jobban... – válaszolom, miközben hálóruhám után kutatok, majd magamraszedem. – A fenébe! Miért kellett szétszaggatnod?

- Miért kellett incselkedned? – Jogos.

- Egy-egy – mormogom, s õ továbbra is vigyorog, mint a tejbetök.

 Fáradt vagyok, alig állok a lábamon az este után, de muszáj visszamennem a szobámba. Keresem a kérsem, de sehol nem találom.

- Ezt keresed? – forgatja meg ujjai közt a tõrt.

- Add vissza.

- Vedd el – csillanak meg jégkék lélektükrei kihívóan.

 Feltérdelek az ágyra és el akarom venni tõle, de õ csak elhúzza az orrom elõl. Játszik velem. Mikor már átesem rajta, õ inkább fölém kerekedik.

- Nem volt még elég? – döbbenek meg kissé.

- Egy élet is kevés lenne. – Lekászálódik rólam, s visszaadja késem. – Menj, apád megöl, ha megtudja, mit tettünk. És nem csak engem.

 Gondolkodom egy sort. Végülis, egy ilyen este megér egy kis folytatást.

- Ezt meg kell ismételnünk – jelentem ki, úgy tûnik ez õt szórakoztatja, mert elvigyorodik.

- Mit szólna apád, ha megtudná?

- De nem tudja meg. És addig örülj.

- Én örülök – von vállat.

 Halkan lépek inkább ki a kázánhelyiségbõl. Fáj a fenekem, mosdani sem ártana, s még megannyi panaszom van, ahogy visszaosonok a szobámba. Az egyik õr lép be, s már megszokta, hogy kérés nélkül tegye a dolgát. Levetem magamról a széttépett anyagot, s nem zavarva meztelenségem, sem az, hogy combomon megcsillan egy másik férfi élvezete, a fürdõhelyiség felé tartok, ahol kisebb sziszegés után megtisztítom magam mindenhol. Hmm... de jó meleg van. Apám biztos nem fog semmit sem szólni ellene, remekül végzi a dolgát. Hehe, ha tudná, hogy milyen remekül.

 Behívatom Riwandot magamhoz, tudom, hogy õt bízta meg apa Aleu felügyeletével, így elõre letisztázok vele mindent, mielõtt még jelentené apámnak. Amikor visszajön, lejelenti a dolgokat, majd megbeszéljük, hogy ezek közül mit mondd apának is el, s még szólok, hogy az ágyamba kérem az ebédem, majd távozik.

 Fáradtabb vagyok, mint gondoltam. Ahogy a párnához ér a fejem, máris aludhatnékom lesz, de nem kéretem magam.

 Pár perc múlva arra ébredek, hogy egy tálca landol mellettem, s finoman rázogatja valaki a vállam. Az õröm az. El is küldöm azonnal.

 Mitán megebédeltem és felöltöztem, megyek le apámhoz, aki mellett már ott áll az egyik tanárom. Kiráz tõle a hideg. Vékony mint a kisújjam és úgy öltözik, mint egy bohóc. Biccentek felé, õ meg mosolyogva viszonozza. Azonban nemcsak õ van a teremben, hanem Aleu is. Megölöm Riwandot, miért nem szólt errõl?!

- Apám – köszöntöm, majd a félvér felé is biccentek.

- Draco, mivel Nielle folyton panaszkodik, mert ellógod az óráját, úgy döntöttem, hogy Aleu fog felügyelni rád – mutat rá.

- Nem kell pesztra, atyám – duzzogok neki pár sort, hogy így meg úgy, de nem hagy fel tervével.

- Nos, jó tanulást – lép ki az ajtón. Grr...

- Úgy látom, hercegem, ezúttal nem ússza meg az órát – kuncog a markába Nielle.

 Ah, nincs is unalmasabb, mint a földrajz, meg a történelem. Egyben tanulom a kettõt, mert úgy sokkal jobban meg lehet érteni a törcit is, azonban unom~

 Mikor meguntam a felolvasást a tanárnak, becsukom a könyvet.

- Riwand jól végzi a dolgát? – fordulok Aleu felé, mire kapok Nielletõl egy jeges pillantást. Mindjárt sírok, vagy nevetek. Egyik sem lenne most jó ötlet.

- Egész jól – vigyorodik el, s ebbõl már tudom, hogy õ kérte, ne beszéljen nekem errõl.

 Aztán belenézek kristálykék tekintetébe, s nem bírom ki, hogy én is ne kuncogjak fel.

- Légy egy kicsit hasznos, ha már itt vagy – szólok aztán huncutan csillogó szemekkel. – Olvassd fel ezt nekem! – nyomom a kezébe a könyvet.

 Vacsorázni a konyhába megyek, ahol egy cuppanós puszival jutalmazom a szakácsnõnket, köszönetként a finom ebédért. Aztán elcsenek egy sütit. Nevetve térek ki a fakanál útja elõl, s megpörgetem az egyik szolgálólányt is.

- Mi ez a nagy jókedv, mit ünneplünk? – lép be bácsikám a konyhaajtón, s odarohanok õt is megölelni.

- Gyere, Hope sütije ma remek lett – húzom be õt is, s leülünk az asztal mellé enni.

- Apádhoz jöttem, hogy van az öreg? – kérdezi, s mosolyogva felelek.

 Ekkor belép Aleu is, kissé csodálkozik, hogy két személlyel is bõvült a konyha, de megpaskolom magam mellett a széket, jelezve, hogy nyugodtan üljön le.

 Folytatom a beszélgetést bácsikámmal, mibe néha a szakácsnõ és acselédség is beleszól. Nem nagyon zavar, szeretem a nyüzsgést magam körül.

 Mikor kissé kezdem ezt megunni, rácsapok Aleu combjára, majd megmarkolom azt. Felcsuklik, mire mindenki nevetni kezd.

- Mesélj valamit magadról – nézek rá kérlelõen, s mindenki kíváncsian figyel minket.