- Nem, persze hogy nem! Ha van róla fogalmam, hogy soha nem védekeztél és nem is tudsz errõl, akkor eszembe sem jut így szexelni veled. – Hogy lehet ilyen nyugodt? – Ez az egész engem is épp annyira felzaklat, mint téged.

- Én nem épp így látom! – mormogom, mire felvonja szemöldökét.

- Mi lenne, ha másra is gondolnál? Szerinted én így terveztem? Kis idõre akartam csak a királyságba jönni, megbújni és nem én másztam be az ágyadba, hanem te az enyémbe. És mivel egy férfi vagyok, rabság után, természetesen nem dobtalak ki az ágyamból. Nekem is épp olyan nehéz ez a helyzet. Ha Ademar megtudja, hogy terhes vagy, az engem nem érdekel, mit tesz vele, de veled mit fog? És a kicsivel? Gondoltál már rá? Annyira feldühödik, hogy mondjuk elveszi tõled?

- NEM! – vágom rá azonnal, s akaratlanul is kezem a hasamra teszem.

- Akkor nincs más választásunk. Annyit tehetünk, hogy amíg lehet, titokban tartjuk... Addig kitaláljuk, hogy-hogy legyen.

- Én... nem tudom... Akarom is ezt a gyereket... meg nem is... – motyogom inkább magamnak, mint neki.

-  Akarod?

- Úgy értem.. Képtelen lennék megválni tõle, hisz... mégis csak egy ártatlan élet... Õ nem tehet arról, hogy... megfogant... – felsóhajtok. – De nem akarom, hogy bárki elvegye tõlem...

- Mi ezt sosem hagynánk. Én, Riwand, Nancy, Hope, Keir...

- Tudom, csak ijesztõ...

- Én is félek – vallja be, mire meglepetten pislogok rá. – Félek, hogy mi lesz veled, a gyerekkel... Eddigi életem alatt soha nem gondoltam, arra, hogy legyen egy gyerekem. De nem fogok megfutamodni a felelõsség elõl. Én vagyok az apja... Melletted maradok.

- Épp a gyerek miatt?

- Miattatok. – Tudom, hogy ezt a kis „csapatunkra” érti.

- A gyerekem, Aleu... Meddig leszek rosszul? – jut hirtelen eszembe a kérdés.

- Nem tudom, de hamarosan el fog múlni. Nekem anyám azt mondta, amikor engem várt, hogy lefagyott a hasa és bundába kellett burkolóznia, hol meg tüzelt, hogy hûtötte.

 Akkor talán ezért érzek melegséget a mellkasomban, mikor vele beszélek? A gyerek miatt?

- Szerinted elképzelhetõ, hogy nekem és a kicsinek el kell innen mennünk?

- Nem, itt vagytok a legnagyobb biztonságban – dönti oldalra a fejét. – Tehát meghoztad a döntést és megtartod...

- Legalábbis, megpróbálom... De az biztos, hogy ha fájdalmaim lesznek, megnyúzlak alatta, hogy könnyebbé tegyem.

 Felnevet.

- Ha akarod még ütögethetsz is. – Ezen meg én nevetek fel, s vállára csapok játékosan.

- Apám el fog ájulni – túrok bele hajamba kissé riadtan.

- Majd a tanácsosok kikapják – kuncog fel Aleu, mire én is elmosolyodom.

 Nem tudom, mikor aludtam el, de máris utálom magam érte, mert olyan érzésre ébredtem, amit senkinek em kívánok. Kiszökök az ágyból, s egybõl becélzom a mosdót, hogy köszöntsem azt a kis ételt, amit reggel megettem. Komolyan elgondolkozom azon, hogy érdemes lenne-e ideköltözni. Aztán elvetem az öltetet. Az ágyban mégiscsak melegebb van és kényelmesebb is.

 Kiöblítem a szám és kicsit megmosom az arcom. Úgy nézek ki, mint, aki évekkel ezelõtt fésülködött, ezért próbálom elrendezni tincseim, de végül úgy döntök, jó úgy, ahogy van, és nem kínlódom vele.

 Mikor bemegyek a hálóba, kicsit meglep, hogy ott találom Aleut.

- Hát te? Itt aludtál? – kérdem meglepetten, mert fogalmam nincs.

- Nem engedtél el – emeli fel a kezét védekezõen, míg visszamászom mellé.

- Le kéne mennem a trónterembe, hanem apám fog feljönni – dörgölömhozzá fejem felkarjához. – Meleg vagy – motyogom, mire felnevet.

- Igen, az vagyok. Öltözz át és menj, én is lemegyek a konyhába.

 Konyha. Étel. Blee.. nem kell. Úgy is kihányom.

- Mi bajod van a ruhámmal? – nézek végig magamon.

- Semmi – kuncog fel.

 Mikor kimegy, be is lép az egyik õr, hogy kísérjen le. Apa megölelget, mint akit évek ótanem látott. Egy darabig maradok lenn, segítek neki „kormányozni” az országot. Mikor megunom, kerülné ki a konyhát, de bácsikám lazán átveti a karját a vállamon, s lefele terelget. Szúrósan nézek rá. Hát, nem érti meg, hogy nem kell étel? Sajnos nem tudom lerázni egyikõjüket sem, így sikerül lenyeletni velem pár falatot. A végére már úgy eszem, mintha hetek óta éheznék.

- Eldöntötted már, mit csinálsz a babával? – kérdi Hope a tûzhely mellõl. Kíváncsi szemek merednek rám.

- Amíg lehet, addig titkolni fogom – bólogatok magamnak.

- Tehát megtartod.

- Meg.

 Nem hiszem, hogy megváltoztatnám ezt a döntésem. Mégis csak az én gyerekem. Vajon mit érezne Aleu, ha tudná, hogy a gyermekét elvetetném? Valószínûleg õ sincs oda az ötletért. Bármennyire is rosszul esik bácsikám fintorgó arcára nézni, akkor sem fogok ezen változtatni. Ez a baba az enyém. És senki nem veheti el tõlem!

- Ez így nem lesz jó, enned kéne valamit – hallom Nancyt.

- Nem kell étel – megrázza a fejét és a falnak dõl, támaszték gyanánt. – Aludni akarok – mondja.

 Hope nem nyugszik, pár falatot és egy kis levest akkor is beleerõltet Dracoba én pedig díjazom ezt.  

- Legalább lett egy kis színe az arcodnak – mondja Hope, Draco pedig egy fokkal jobban néz ki.

 Ahogy feláll, Riwand és Keir talpra pattannak, hogy felkísérjék, de csak morog.

- Terhes vagyok, nem béna.  Most már tényleg megyek. Veled még van beszélnivalóm – bök felém. Sejtem, hogy ez egy nagyon nehéz beszélgetés lesz.

 Az egyik õr szól, hogy menjek fel a drágához, én végig az árnyékok közt mozogva megyek fölfelé, egyenesen Draco szobájába. Még ott van az orvos, de amint meglát, távozik.  

- Ülj le, beszélnünk kell – mondja, én pedig leülök, ahogy kéri.

- Megtartod? – kérdezem pár perc néma csönd után. Én az egészrõl nem tudom, mit gondoljak.

- Még nem tudom – hajtja arcát tenyerébe. – Nem tudom, hogy képes lennék-e úgy élni, hogy a gyermekem másnak kell mondjam, mint aki – nyögi.

- Keirnek igaza van… - bólintok magamnak, de azonnal felcsattan.

- Dehogy van! Inkább most rögtön vegyék ki belõlem, minthogy azt mondjam, hogy attól a féregtõl fogant! – sziszegi dühösen.

- Hé, nyugodj meg – elkapom finoman a karját, de elrántja.

- Nem nyugszom! Te talán ezt akartad, bassza meg!?

- Nem, persze, hogy nem! Ha van róla fogalmam, hogy soha nem védekeztél és nem is tudsz errõl, akkor eszembe sem jut így szexelni veled. – nyugalmat erõltetek a hangomba. – Ez az egész engem is épp annyira felzaklat, mint téged.

- Én nem épp így látom! – morog, de felvonom a szemöldököm.

- Mi lenne, ha másra is gondolnál? Szerinted és így terveztem? Kis idõre akartam csak a királyságba jönni, megbújni és nem én másztam be az ágyadba, hanem te az enyémbe. És mivel egy férfi vagyok, rabság után, természetesen nem dobtalak ki az ágyamból. Nekem is épp olyan nehéz ez a helyzet. Ha Ademar megtudja, hogy terhes vagy, az engem nem érdekel, mit tesz velem, de VELED mit fog? És a kicsivel? – teszem hozzá. – Gondoltál már rá? Annyira feldühödik, hogy mondjuk elveszi tõled?

- NEM! – csattan fel és már reflexbõl a kezét a hasára teszi. De aranyos…

- Akkor nincs más választásunk. Annyit tehetünk, hogy amíg lehet, titokban tartjuk… Addig kitaláljuk, hogy-hogy legyen.

- Te… te tényleg azt hiszed, hogy elvenné tõlem…?

- Nincs kizárva. – sóhajtok és fájón nézek rá. – Sajnálom, nem hittem volna, hogy ez lesz. Nem akartalak szenvedni látni, fõleg nem azt, hogy bajod legyen.

- Én… nem tudom… Akarom is ezt a gyereket… meg nem is… - motyogja.

- Akarod?

- Úgy értem… Képtelen lennék megválni tõle, hisz… mégis csak egy ártatlan élet… Õ nem tehet arról, hogy… megfogant… - sóhajt. – De nem akarom, hogy bárki elvegye tõlem…

- Mi ezt sosem hagynánk. Én, Riwand, Nancy, Hope, Keir…

- Tudom, csak ijesztõ…

- Én is félek. – vallom be, mire rám pillant meglepve. Fura módon lecsillapodott valamelyest. – Félek, hogy mi lesz veled, a gyerekkel… Eddigi életem alatt soha nem gondoltam arra, hogy legyen egy gyerekem. De nem fogok megfutamodni a felelõsség elõl. Én vagyok az apja… Melletted maradok.

- Épp a gyerek miatt?

- Miattatok. – mindenkire értettem, aki ez alatt az idõ alatt a barátom lett.

- A gyerekem, Aleu… Meddig leszek rosszul?

- Nem tudom, de hamarosan el fog múlni. Nekem anyám azt mondta, amikor engem várt, hol lefagyott a hasa és bundába kellett burkolóznia, hol meg tüzelt, hogy hûtötte.

Kis csönd állt be, majd Draco törte meg.

- Szerinted elképzelhetõ, hogy nekem és a kicsinek el kell innen mennünk?

- Nem, itt vagytok a legnagyobb biztonságban. – oldalra döntöttem a fejem. – Tehát meghoztad a döntést és megtartod…

- Legalábbis megpróbálom… De az biztos, hogy a fájdalmaim lesznek, megnyúzlak alatta, hogy könnyebbé tegyem.

Ezen felnevettem.

 Nem ellenkezik, talán ez dühít benne a legjobban. De mégis job, hogy kiadhatom magamból.

- A fenébe… - hallom bácsikámat.

- Kicsikém, tényleg igaz? – szól Hope is, s magához húz, csitítgat.

- És most mi lesz? – kérdi bácsikám. – Megtartod a babát?

- Bassza meg, már mindenki tudja?! – kiabálom, de lecsitítanak.

- Dehogy, csak mi, öten – mondja.

- És nem tudom… Nem tudom… Nem lehetek terhes… De mégis… - nyögöm, s szó szerint leroskadok a székre. Hope a kezembe nyom egy bögre teat.

- Aleu, hogy zajlik nálatok a terhesség? – kérdi bácsikám.

- A tûzdémonoknál? Nagyjából úgy, mint a fenti világban… Talán annyi külömbséggel, hogy erõsebbek a tünetek és hamarabb jelentkeznek… Hamar jelentkeznek a tünetek, a reggeli rosszullét, hogy a test megtisztuljon. Mondjuk, maga a test a magzatot ki is akarja lökni, de százból kilencven megmarad – modnja. Cska elkeseredetten pillantok rá. – De ugyanúgy kilenc hónap és ugyanígy növekszik a magzat… És nálatok?

- Hát… Nálunk is fentihez hasonlít. Mondjuk itt tíz hónap és lassabban fejlõdik kicsit a baba… - válaszol neki Hope.

- Én nem akarok gyereket… - motyogom magamnak.

- Sajnálom… - Hát, sajnálhatod! Szó szerint elbasztad a dolgokat!

 Végül bácsikám az, aki megtöri az idõközben beálló csendet.

- Na, gondolkodjunk reálisan! Draco terhes, egyértelmû, Aleu az apa… Nem tesljesen egyértelmû, de ha tüsszentésnél tüzet fúj, az lesz – mondja, mire Aleu felmorran.

- Mi? – nézek értetlenül.

- Az anya, ha terhes, átveszi a magzata képességeit. Ilyenkor olyan erõvel is rendelkezik, amivel a kicsi, de csak amíg meg nem születik – mondja Aleu.

- Szuper… - mormogom. – Akkor kilenc hónap… vagy nyolc és fél… és… és gyerekem lesz… De ez nem lehet… Ha apám megtudja, megöl!

- Inkább azt fogja hinni, hogy a tanácsos az apja… - mondja bácsikám.

- Akkor mi lesz Aleuval? – kérdez rá Riwand.

- Ademar csak nem fogja bántani… - morog mostmár bácsikám is. – De ha kiderül, akkor job lenne a fõtanácsosra fogni.

- De Aleu az APJA! – szól bele Nency is.

- És szerinted Ademar mit fog tenni vele, ha kiderül, hogy Aleu ejtette teherbe imádott fiacskáját? – kérdi bácsikám. Nekem nagyon nem tetszik ez a vita. A gyomrom is kavarog tõle. Ja, nem, az nem azért kavarog…

- Azt hiszem, hányni fogok… - nyögök fel, mire egyszerre ugornak egy tálért, s én szolidan magam elé kapva öklendezek, mert már nincs, ami kijöjjön belõlem. Hope mellém állva súrolni kezdi a hátam, s a hajam tûrögeti az arcomból. Eldobom a tálat, ami tomba puffanással ér a földre.

- Ez így nem lesz jó, enned kéne valamit – elfintorodom. Nancy kijelentésétõl falra mászom.

- Nem kell étel – rázom meg a fejem, ami szerencsére a fal felé dõl kissé. Úgy látszik nehéz a fejem. Ott is maradok. Homlokom a falnak támasztva. – Aludni akarok – mondom inkább.

 Azonban a tervem nem volt valami sikeres, mivel belémerõltetnek úgy is pár falatot. Bár, hogy mit, azt már meg sem tudom mondani, majd reggel amúgy is viszontlátom. Fúúj!

 Amint megettem, úgy érzem újjá születtem.

- Legalább lett egy kis színe az arcodnak – mondja Hope, majd elpakol.

 Mikor állok fel, hogy menjek, rögtön Riwand és bácsikám szólnak egyszerre, hogy õk majd felkísérnek.

- Terhes vagyok, nem béna – morranok rájuk, de magam is összerezzenek. – Mostmár tényleg megyek. Veled még van beszélnivalóm – bökök ujjammal Aleura.

 Édes mennyei szamócák, pokoli virágok, meg mit tudom én mik. Sose voltam jó a vallásban, meg démon lévén nem is igen szeretem a témát, de most hálát adok minden szentnek és asztalosnak, hogy van egy kényelmes ágyam, amiben elterülhetek. Nemrég keltem, de még aludnék, elõtte még azonban beszélni akarok Aleuval. Szólok is az egyik õrnek, hogy valahogy hivassa már ide úgy, hogy apám ne neszelje meg a dolgot. Kopognak. Felülök. De nem az jön, akt vártam. Ki hívta ide az orvost? Megölöm!

 Míg “vizsgál” megérkezik Aleu is. Úgy érzem magam, mint egy két napos hulla, akit épp most boncolnak. Már nagyon elegem van ebbõl a férfiból, amit szerintem õ is lát rajtam, mert hamar távozik.

- Ülj le, beszélnünk kell – mondom, mire mellém ül.

- Megtartod? – kérdez pár perc némaság után.

- Még nem tudom – hajtom fejem két tenyerembe. –Nem tudom, hogy képes lennék-e úgy élni, hogy a gyermekem másnak kell mondjam, mint aki – nyögöm ki.

- Keirnek igaza van – bólogat magának. Felcsattanok.

- Dehogy van! Inkább most rögtön vegyék ki belõlem, minthogy azt mondjam, hogy attól a féregtõl fogant! – sziszegem mérgesen.

- Hé, nyugodj meg – kapja el karom, de elrántom.

- Nem nyugszom! Te talán ezt akartad, bassza meg!?

 Úgy érzem magam, mint aki egy hete nem aludt. Ráadásul arra kelek fel, hogy elfog a hányinger, úgyhogy kiadom magamból az a kicsit is, amit reggel megettem. Ritkaszarul vagyok. Szinte beleszédülök az ágyba, fáradt vagyok, pedig most aludtam. Olyan jó meleg van az egész palotában, szinte ott vagyok, hogy a padlóra feküdnék, nem az ágyra.

 Riwand szólt, hogy apa megkegyelmezett Aleunak és kiengedte. Legalább elgondolkozik, azon, amit mondok. Viszont mivel látja, hogy elég rosszul vagyok, nem enged ki az ágyból, sõt, azt sem, hogy egyedül menjek fürdeni. Két nap múlva már tényleg jobban érzem magam, kipihentnek és... kanosnak. Úgyhogy meggyõzöm apámot, hogy tényleg jól vagyok, s mikor már alszik a palota, leszököm Aleuhoz.

- Már azon tanakodtam, hogy belopakodok hozzád – fogad rögtön egy szenvedélyes csókkal. Hmm... ezt meg tudnám szokni.

 Odasimulok karjaiba, s tudom, hogy érzi vágyam.

- Elhiheted, alig vártam, hogy lejöhessek, de apám ágyban tartott, arra hivatkozva, hogy sok minden történt velem, rövid idõ alatt, és pihennem kell. De halálra untam magam!

- Akkor eléggé kiéhezett lehetsz – vigyorog, s felkap az ölébe, majd az ágyra dönt.

- Nem is tudod, mennyire!

 Azonnal le is szedi rólam a hálóruhát, s vagy négyszer tesz magáévá, dehát, az ilyesmit nem lehet megunni! Hason fekve pihenek, míg õ a hátam simogatja. Mmm... ez most olyan kellemes.

- Te mivel szoktál védekezni egyébként? – töri meg a csendet Aleu.

- Hmm? – emelem fel a fejem. Nem értem.

- Mondom, mivel védekezel?

- Védekezni? – pislogok értetlenül. Miért ilyen ideges hirtelen?

- Te... te nem védekezel...?

- Én férfi vagyok, nem lehetek terhes, ne légy hülye... – vigyorodom el, de erre mégjobban felkapja a vizet.

- Te félre vagy informálva, hercegecske...

- He?

- A jégdémonok között nem gyakori, hogy a férfi is lehet terhes, pont a faj miatt, van, hogy a nõ meddõ... – vonja fel szemöldökét. – Szerinted, miért akart apád nyugodt szívvel megházasítani? Mert örökölted azt a felépítést, anyádtól, hogy képes vagy egy magzat kihordására... Ezt neked nem mondták még? - Jesszus! Úgy pattanok fel, mintha méh csípett volna. – Még Riwand is védekezik minden alkalommal, ezért biztosan védett a pondró erõszakolásai után is, de... Akkor... Te nem is védekezel...? Ó, nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de... Jesszus Úr Isten! Hát mindjárt elkap engemet az idegsokk!

- Fejezd már be! – kiáltok rá. – Nem! Nem, nem, az nem lehet... Én nem lehetek terhes, én nem... – égni kezd az arcom is.

- Uhh, ha ezt tudom...

- Nekem... nekem most azonnal el kell mennem! – ugrok ki azonnal az ágyból, s elkezdek öltözni.

- Hová mész?! – szól utánam, de már az ajtónál vagyok.

- Megtépem Riwandot és felkeresem a doktort! Nem hittem volna, hogy valaha én is ezt mondom, de adja az ég, hogy ne... – inkább be se fejezem. Azonnal elrohanok.

 A szobám elõtti õrnek azonnal parancsba adom, hogy hívjon egy doktort, aztán a másiknak, hogy hívja Riwandot. Bassza meg! Nem... nem lehet... És még õ ideges?! Nekem bezzeg ezt senki se mondta! Mégis, hogy védekezzek, ha azt se tudom, hogy egyáltalán szükségem van nekem olyasmire?!

- Dra...

- Én esküszöm megöllek! – rontok neki egybõl, de szerencséjére az egyik õr elkapja a derekam. Felszisszenek, mire elereszt. Nem jó ötlet vagy négy kör szex után futkározi. – Miért nem mondtad el?! A francba is! – kiabálom neki.

- Mit is? – néz értetlenül, s én becsukatom az ajtót. Az õrre morranok, hogy menjen ki.

 Mikor elmondom, Riwand halálsápadtan néz rám, s én feszülten rovom a köröket a szobába.

- Fiam, megint rosszul érzed magad? – lép be apa. Oh, bassza meg, na neki nem kéne így látni engem. Azonnal befutok a fürdõbe, s intek Riwandnak, hogy moagyarázzon már ki.

- Elment – szól be, addigra én már tiszta vagyok. Azonban egy kissé sem nyugodtabb.

 Az orvost meglátva úgy döntök, hogy nekem nem is kell vizsgálat. Ez az egész badarság. Nem lehetséges! Nem!

 Bassza meg, de! Mikor kimondja a szavakat én csak pislogok, mint valami elmebajos. Aztán meg sikoltok. De úgy, hogy szerintem még a szomszéd királyság is meghallja. Azt hihetik eleve kezdtek nyúzni.

 Reggelig sikerül visszafognom magam, mert a fáradtság erõt vett rajtam. Az orvos még a palotában van. Adja az ég, hogy ne szóljon senkinek, mert megnyúvasztom! A lelkére kötöttem, hogy ne beszéljen.

 A konyhába megyek kissé álmosan még. Reggeli. Ah, basszus, mégsem. Célbaveszem inkább a mellékhelyiséget, s kiadom magamból azt, ami nincs is bennem. Fogalmam nincs mi jön ki belõlem, vagy két napja nem ettem rendes kaját.

 Mikor túlvagyok a kínzó tortúrán, nem is akarok felállni a kõrõl, amire térdeltem, de megerõltetem magam. Újabb fürdõ. Undorító vagyok.

 Ebédre már sikerül az a tervem, hogy lemenjek a konyhába, bár Riwand szerint úgy nézek ki, mint a szobámban a fal. Belépek, mire pattan fel mindenki. Na, azért nem kell így fogadni. Azonban, mikor meglátom Aleut a sarokban, azonnal elhomályosul a tekintem és odarohanva a mellkasának esek ökleimmel.

- Te állat! Meg foglak ölni! Meg foglak ölni! – kiabáltam sírva és ütöttem mellkasát. Nem érdekel, ha hülyének néznek!

 Nem... nem lehetek terhes!

 Nem hiszem el, hogy képes volt ezt tenni! Mi az, hogy áldását adja rám és arra a szerencsétlenre?! Mégcsak nemis jóképû, vagy ilyesmi! Hogy tehette ezt apám?! Hogy tehette ezt az a mocsok?! Életemben ha naponta két mondatot szólunk egymáshoz az is, nemhogy most õ legyen a férjem! Grr…

 Dühösen, elkeseredve, kissé zihálva nyitok be a konyhába. Bácsikám azonnal felugrik ültébõl.

- Draco!

- Mi történt, kicsim? – kérdezi Hope is.

- Darken! – nyögöm ki nagy nehezen.

- Az ki? – pislog a sarokból Aleu, mire bácsikám válaszol.

- A fõtanácsos.

 Bólint, majd megint rámszegezõdik minden tekintet.

- Félrehívott minket apámmal – hadarom. – Megkérte a kezemet, apám pedig az áldását adta! – rándul meg az arcom. Mindjárt sírni fogok.

- Ezt nem hagyom! – morog bácsikám, majd elviharzik a konyhából.

- Nem akarok Darkenhez menni! – hisztizek, mire a konyha népe elkezd vígasztalni.

 Pár órával késõbb úgy döntök lemegyek Aleuhoz kicsit, de meglepõdöm, ahogy épp Riwandot találom a karjaiban. Dermedten nézem, de Aleu int, hogy menjek közelebb.

- Mi történt?

- Darken... – szólal meg Riwand, mire egyszerre sápadok, s pirulok el.

- Mi történt? Mit tett?

- Kiderült, hogy erõszakolta Riwandot – feleli a másik.

- Hogy mi?! – kapom fel azonnal a vizet.

- Semmi baj. Többé nem fog bántani téged, Riwand... Neked pedig már nem fog ártani, Draco – pillant felém Aleu. Rosszat sejtek.

- Mit csináltál vele? – súgom, s ajkaim kissé megremegnek.

 Nem válaszol. Nem is kell. Tudom, hogy mit csinált, de nem értem, miért lepõdtem meg ennyire, mikor magam is öltem már jópárszor.

 Riwand szipogását hallgatva tényleg megsajnálom szegényt. Kibontakozik Aleu karjaiból. A vállára teszem a kezem megértõen. Magammal húzom õt kifelé.

 A szobájában beszélgetünk kicsit, s finoman simogatom a hátát, mikor sír még pár sort. Végül mindketten bedõlünk az ágyba, s elalszunk. Nem volt valami nagy életû az én álmom, mert pár perc múlva felébredek.

 Mivel a szolgák hálója közel van a kazánhoz és a konyhához, hallom, ahogy a sereg beront valahová. Erõltetnem kell magam, hogy halljam, mit mondanak. Lefagyok. Aleut letartóztatták? Dehát...

 Apám parancsára. Tehát valaki nagyon nagy áruló közöttünk. Olyan, aki tudta, hogy Aleu megölte a fõtanácsost. Nincs senki õrségben már ilyenkor, ha mégis, akkor az alszik, s nem törõdik semmivel. Békés királyság vagyunk, nem is értem minek az esti õrség.

 Felmegyek apához, s bekopogok. Mivel gondolom már alszik, ezért belépek.

- Apám! – szólok halkan, s kicsit megrázogatom vállát. Felpattan.

- Draco, mit csinálsz te itt... ilyenkor? – dörgöli meg az arcát.

- Te adtad a parancsot, hogy tartóztassák le a félvért? – kérdem egybõl.

- Igen. Az a szemétláda megölte a fõtanácsosunkat! Nem értem miért folyamodik ilyesmihez, mikor mi szívesen láttuk itt?! – morgolódik. – Ráadásul, most ugrott a házasságkötésetek is! – összerezzenek. – Tudom, fiam, most nehéz ez neked és fáj, de ne aggódj, mostmár rács mögött van az a félvér!

- Mi fáj? – nézek rá értetlenül.

- Ugyan, elõttem nem kell tagadnod – mosolyog szélesen.

- Mit?

- Tudom, hogy már rég szeretõk voltatok. Annyira sajnálom, hogy ez történt – ölel magához, én meg csak pislogok.

- Szeretõk? Kivel?

- Darkennel. – Mit akit pofon vágtak, úgy ért a hír.

- Ki mondta ezt??

- A fivérem – bólogat magának, nekem meg végre leesik. Bácsikám ezzel magyarázta meg apámnak az éjszakai járkálásomat.

- Ah, hát persze – csettintek nyelvemmel. – Nyugi, már így is elegem volt belõle – mosolygok rá, mire döbbenten néz. – Nem voltunk olyan jóban, mint hiszed. Igazából köszönetet is mondhatnál Aleunak, hogy megszabadított minket tõle. Szõrnyû dolgot tett! – magyarázom nagy hévvel.

- Nem értelek, Draco. Miért akartad a szeretõd halálát? – megingatom fejem.

- Ne törd ezen magad, apám, legyen elég annyi, hogy én inkább köszönetet mondtam volna Aleunak, mint letartóztattam volna... – ölelem meg. – Gondolkozz ezen – biccentek felé, s kimegyek.

 Jobb ágyba tennem magam. Amúgy is fáj a fejem ettõl az egésztõl. Nem érzem valami jól magam.

- Nem, te bizony féltékeny vagy. De nincs mire – ül csípõmön, s elengedi a kezeim. – El kell neked mondanom valamit.

- És pedig? – engedem le karjaimat, s érdeklõdve nézek rá.

- Az apám, tûzdémon volt, anyám ugye jég...

- Igen, tudom, ismerem a story-t.

- Akkor azt is tudonod kell, hogy apám elhagyott mindket. Anyám pedig egy ribanc lett. – Szemeim kissé kikerekednek. – Számomra olyan ez, mint neked. Ha rám unsz, átmész egy másik valaki ágyába... Én nem tudok és nem is akarok újra szerelmes lenni, hogy lehorgonyozzak valaki mellett. Amikor Aodhant megismertem, Õ volt a világ nekem. Mindent megadtam neki, az életemet is feláldoztam volna érte és végül elvesztettem. Akkor jöttem rá, hogy baromság, a szerelem nem mindenható. – Látom, ahogy fájdalom villan a szemében. – De amíg vele voltam, senki mással... Csak õ létezett. Én nem szerethetlek téged, Draco, mert te sem fogsz szeretni soha. Ez számodra csak élvezet, szereted a farkam, és azr, amit az ágyban tudok nyújtani, de semmi több.

 Csak félrepillantok. Tudom, hogy minden szava igaz.

- Riwand csak a barátom. Kedves és nem ítélkezik felettem. De nem Õt láttam, hanem Aodhant – vallja be. – Gonosz és kegyetlen tõlem, tudom, de ahogy Riwanddal bántam, azt azért tettem, mert Aodhant láttam viszont benne, ha csak egy röpke óráig is.

- Ezért dugtad meg?

- Igen. És már bocsánatot kértem tõle. De veled nem Õt látom. Te Draco vagy és ez az egész úgy hangzik, mint egy elcseszett kurva drámában, de értsd meg végre. Én nem szeretek senkit, én csak használom õket. Te vagy, aki ezt a leginkább megértheti.

 Zavar, amit mondd, de nem szólok közbe.

- Én megadom neked azt, amire a testednek szüksége van, ez csak szex.

- Aleu, én kezdek összezavarodni – mondom, majd szemeim megcsillannak. – Gyere belém, úgy folytassuk.

- Majd együtt kitalálunk valamit. – Széttárom neki lábaim, s õ közéjük helyezkedik. Megemelem a csípõm, míg õ lassan elmerül bennem. Sóhajtva simítom vállamra a kezem. Nem mozdul, csak bennem van.

- Volt valaki, egy ember. Elvesztettem vele a szüzességem – kezdek bele. – Én ezt nem tudtam, hogy Õ egy ember. És amikor megtudtam, megöltem. Nem akartam azt, hogy egy ember legyen a szeretõm, elvett tõlem valamit, amit nem lett volna szabad.

- Ezért keresel pótlékokat? Mert hiányzik?

- A szüzességemet már nem kaphatom vissza. Helyette szeretem az élvezeteket. De akihez kötõdni kezdek, azt megölöm.

 Aprót lök csípõjével, s én felsóhajtva vetem hátra fejem, hogy ajkai csókkal borítsák el azt.

- De most te jösz – mondom.

- Nem szeretem ezt a helyzetet, Draco. Csak addog maradok, amíg talpra nem állok.

- Miért nem lépsz be a seregünkbe?

- Nem tehetem. Leszámoltam azzal az élettel.

- De újra az lehetnél, aki voltál – mozdítom csípõm, s õ kihúzódik, majd ismét újra belém löki magát. Nyögve karmolom bõrét.

- Az a ki voltam, már halott. Meghaltam és csak egy árny vagyok.

 Már nem nagyon fogom fel szavait. Elbódul az agyam, ahogy érzem õt magamban, másra sem tudok gondolni, csak a kemény, s lüktetõ tagjára, ahogy bennem mozog.

 Megremegek alatta, míg ajkai mellbimbóimra találnak. Hagom ismét betölti a teret. Ez már kínzás, de mégis annyira jó! Kis idõ után gyorsít tempóján, s belémélvez. Kihúzódik, amjd lejjebb siklik testemen, s a szájába vesz. Nyögve élvezem, ahogy ujjait is belémtolja. Megvonaglok, ahogy még egy ujját társítsa a többihez. Már nem kel sok, s a szájába élvezek.

 A hasamra fordítr, s megpaskolja fenekem, közben bele is harap, és morog is. Sikkantva nevetek fel. Harapdál, párszor meg rácsap fenekemre. Aztán már mögém térdel és én majd megveszek, ahogy érzem fenekemnek feszülni vágyát.  Kínoz azzal, hogy csak dörgölõzik és nem hatol belém, de végül megteszi azt, amit mindketten akarunk. Vad vágtában épít bele az ágyba. A párnát harapom, csakhogy ne sikoltsak fel az élvezettõl.

 Egymás mellett pihegünk. Éjfél lehet, vagy már annál is késõbb, már nem tudom.

- Lábra se tudok állni holnap – kunogok fel, ahogy ismét fölém gördül. A combjaimra markol, s felemeli lábam.

- Hogy tudsz te ezeken egyáltalán játni? – vigyorog, s beleharap combomba. Felnyögök. Lábfejemmel meglököm kicsit vállát, mire hátraesik, engedve a gyengéd erõszaknak. Feltápászkodom, s négykézláb mászom fölé.

- Még egy menet? – kérdi.

- De tényleg az utolsó mára – nyögöm ajkaiba, ahogy ráülök vágyára, ami megint kemény. – Meddig bírod? – kérdem aztán.

- A végtelenségig – nevet fel, s belemarkolva a fenekembe mégjobban húz magához. Megcsókolom, amit készségesen viszonoz.

 Reggel nyúzottan ébredek. Csak mocorgok kicsit, mert nem akarom Aleut is felébreszteni. De nem kell én ébresszem, megteszi a becsapódó ajtó. Felugrik. Nekem meg valaki az arcomba dobja a hálóruhám.

- Riwand? – kérdi Aleu, mire nyögök egyet.

- A király mindjárt hazaérkezik, és elsõ útja szerintem Draco úrfihoz fog vezetni – hallom hangját. Oh, bassza meg!

- Ilyen hamar? – ülök fel én is, ami utólag rossz ötletnek minõsül, mert belesajdul a hátsóm. De most nincs idõm nyavajogni.

- Valószínûleg nem akar a szomszéd királlyal együtt vadászni. Õ is ezt az idõpontot választotta.

 Kapom a cuccom gyorsan magamra, s megszenvedem ugyan, de azonnal a szobámba futok.

- A fõtanácsos úr járt a szobájában este – szól az egyik õr.

- Mit keresett itt? – húzom le magamról a hálóinget, s odadobom az õrnek. A fürdõbe megyek.

- Valószínûleg önt értesíteni szerette volna arról, hogy édesapja már reggel érkezik.

- Értem.

 Apa tényleg korábban jött. Mikor kopog, addigra már tisztán, frissen fekszem az ágyamban. Elmeséli, hogy tényleg azért jött korábban, mert a szomszéd király is épp most indult vadászatra. Nem vagyunk olyan jóban a másik királysággal, ezért megértem. Viszont a torkomban dobog a szívem, mikor rákérdez, hogy miért nézek ki ennyire fáradtnak. Azt mondtam este gyakoroltunk Aleuval. Hogy mit gyakoroltunk, az maradjon az én titkom.

 Újra vidám a palota. Ebédre már nagy nehezen én is lemegyek. Apámmal és a fõtanácsossal, valamint pár tanácsossal eszünk, mikor a fõtanácsos, Darken, csak úgy mellesleg megjegyzi, hogy beszélni szeretne apámmal négyszemközt, majd velem is. Ebbõl semmi jó nem sülhet ki.