|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Geneviev | 2012. 08. 10. 12:49:55 | #22810 |
 Karakter: Alain de Monforqurt
Megjegyzés: ~ Gazdinak
- Az arab országok varázslatosak. Az étkeik egyszerűen isteniek, különlegesek – hangzik föl egy női hang a tévében, ahogyan ráülve a távirányítóra, bekapcsolódik a tévé. Legalábbis, a fenekembe nyomódó kemény dolog miatt gondolom ezt, ugyanis még véletlenül sem rejtegetek a nappali kanapéjában egy kanos férfit, de még egy műanyag vibrátort sem. Azt a hálószobám éjjeli szerkényének a legfelső fiókjába süllyesztett kis tartókában tartom!
Egy khaki nadrágú, világosbarna fölsőjű, fiatal nő mászkál a képernyőn, ízletesnek tűnő ételekkel a háttérben. Egy nagy bazár sor előtt áll, mellette, mögötte, előtte arab emberek sétálnak, egyesek belenézve a kamerába, másik még pillantásra sem méltatva azt. Bár nem akartam, hiszen fontos dolgom lenne megírnom a következő cikkemet, mivel azt még ma le kellene adnom, hogy holnap már nyomtatásba is kerülhessen, de a laptopom úgy, ahogy van, elfelejtődik az első gusztusos étel megpillantása után. A nő közelebb megy az ételárushoz, és kér valami ínycsiklandozónak tűnő finomságot, amibe jóízűen beleharap, és elnyammog rajta egy darabig.
Kit érdekel az a sokadrangú kis éttermecske, aminek az ételeiben még hajszálakat is találtam, amikor itt vannak ezek a finomságok? Percekig csak csorgó nyállal bámulom a képernyőt, gyomorkorgásom dallamos korgásaitól kísérve. Nagyon jól néznek ki! Vajon mik lehetnek? Hmm… ez nagyon jól néz ki! Vajon mi lehet benne?
Ahogy elnézem, biztos, hogy van benne dió. Mégpedig őrölt dió. Meg méz. Valószínűleg méz is van benne, hiszen, ahogy hallottam, az arabok nagyon szeretnek mézet használni édességeikbe ízesítőként. De hogy mi a többi? Azt nem tudom eldönteni, mivel nem úgy nézek ki, mint a mi érdességeink, hanem olyan… ömlesztettek, nem kidolgozottak. Mégis, valami istenien néznek ki, el is tudom képzelni az illatukat. Tökéletes ízorgiának tűnik.
Muszáj megkóstolnom!
Még jó ideig nézem az ismeretterjesztő kulináris kalauzt, mire megérik bennem az elhatározás – nekem muszáj ide eljutnom! El kell jutnom valamelyik arab országba, nem tehetem meg, hogy hagyom az ottani ízeket veszni hagyni, és nem megkóstolni. És nem ám az itteni olcsó, olajos, íztelen utánzásokat, hanem az eredeti receptből, helyi hozzávalókból készült édességeket.
Hm, arab országok, lássuk… mit is tudok róluk? A hírekből hallottam azt a kifejezést, hogy arab tavasz. Vajon az mit is jelent? Hmm… igen, igen, rémlik valami, de azért utána olvasok, hogy biztosan jól rémlik-e.
Arab tavasz – gépelem be az ember legjobb barátjába a kifejezést. Ahogy kihozza a találatokat, látom, hogy van egy olyan írás, ami egészen jól összefoglalja a dolgokat. Az amerikaiak Egyiptomban demokráciát akartak létrehozni, így támogatták Mubarakot, hogy elnöki posztba kerüljön, ám végül, a férfi ahelyett, hogy demokráciát alakított volna ki, diktátor lett. Mivel turisták nyugodtan mehettek a kordában tartott muszlim szervezetek miatt, így az amerikaiak, a diktátorság nyilvánvaló ténye ellenére tovább támogatták Mubarakot, egészen addig, amíg a nép föl nem lázadt Mubarak ellen, és meg nem haragudott rá mind a két oldal. Mubarak azért, mert érződött, hogy Amerika a felkelőket akarná támogatni, a felkelők meg azért, mert Amerika, bár demokráciát akart az országukba, mégis, egy diktátor mellett állt. Végül nyíltan állást foglaltak az amerikaiak a lázadók oldalán, és elérték, hogy Mubarak elmeneküljön Egyiptomból. A vezetőség maradt ugyanaz, ám a választások alkalmával a Muszlim Testvériség került vezetésbe. – Ami, gondolom én, naiv laikus, nem jó.
Szóval, ezek az országok, Egyiptom, Bahrein, és a többi kizárva. Nem szeretnék ilyen helyekre menni, viszont… Igen, az Egyesült Arab Emírség igazán jó úti cél lehet. Végül is, gazdag egy állam, kimagasló éttermekkel, és mindennel, ami kell. Tökéletes számomra!
Azért, csak nézzünk körül a Wiki nénin, hátha találunk valamit, ami az oda utazásom ellen szólna, de csak nem lesz ilyen. Olajban gazdag állam, bár a hivatalos nyelv az arab, mégis, beszélnek angolul, és remélhetőleg franciául is azért. Pár szót azért megnézek, mint például az igen, a nem, a köszönöm, a jó reggelt, jó napot, jó estét, illetve a kérem. Ezek egy nyelv legfontosabb szavai. Ha valaki ezeket tudja, már meg tudja értetni magát az adott nyelven, legalábbis úgy gondolom. Legvégső esetben az egyik fordító programot használom majd…
Kurzorom közben önállósítja magát, és a billentyűzetem is magától pötyögi be a keresőbe, hogy arab édességek, nekem meg már nincs más dolgom, csak figyelni és nyáladzani. Hát igen… az Egyesült Arab Emírség biztosan nagyon szép, és érdekes, a kultúrája meg izgalmas, illetve érdekes történelemmel rendelkezik, de valamiért egyik sem tudja lekötni a figyelmemet. Azok engem egyáltalán nem érdekelnek. Az édességeik? Na, azok már igen! Meg úgy az összes gyomorkorgató ételük.
Pár órányi képnézegetés után végül, a kurzorom ismét átveszi az irányítást, és egy repülőjegy foglaló honlapon kötök ki. Csodálkozva nézem a képernyőt, és el sem hiszem, mekkora hihetetlen nagy szerencsém van. Pont van egy jegy a legközelebbi Dubaiba tartó repülő első osztályára, ami pontosan egy hónap múlva lesz. Gondolkozás nélkül nyomok a lefoglal gombra, és üdvözült mosollyal figyelem, ahogyan megérkezik a visszaigazolás, hogy az enyém a jegy.
Nos, Alain… kezdhetsz készülni a nagy utazásodra!
---*---*---*---
Öt perc. Ennyit mondott a pilóta, hogy mikor fogunk leszállni. Az emberek már kezdenek mozgolódni, mindenki becsatolja az övét, leteszi az eddig iszogatott italát, míg a légiutas-kísérők meg már intézik az ilyen szokásos dolgokat.
Én meg ülök a fotelnek is elmenő, kényelmes székben az első osztályon, és izgalmamban csak az övem tart a helyemen, mert különben már rég föl-le rohangásznék a repülőn, hogy mikor érünk már oda, mert minél hamarabb meg szeretném már kóstolni az itteni ételeket. Így viszont csak kitekintek az ablakon, és figyelem, hogyan közeledünk a világ egyik leggazdagabb helyére. Innen látni a Dubait jelképező épületet, a 6 csillagos szállodát, és minden mást. Jó kis helynek ígérkezik!
Három… kettő… egy… Leszálltuuuuunk! Végre!
Gyorsan fölpattanok a székből, és… vagyis csak pattannék föl, ha nem rántana valami vissza a fotel ölelő karjaiba. Meglepetten pillantok le, hogy mégis ki, vagy mi lökött vissza, és akkor veszem észre: hupszi… nem kötöttem ki magam!
Ügyetlenségemen csak sóhajtok egyet, és kinyomom a biztonsági öv kapcsolóját. Immár szabadon pattanok föl, és rohannék ki a friss levegőre, ha a többi ember nem ezt a pillanatot választotta volna arra, hogy ők is fölállnak szépen, és kifelé tolakodnak. Hát a pofátlan mindenüket! Én akarok a leginkább kiérni!
Egyre morcosabban figyelem az előttem elhaladó embereket, és mikor már a sokadik ember tolakszik elém, nem bírok magammal, és épp, hogy nem lököm föl az előttem elmenő embert, aki elé besorolok, mert most már elég! Én is ki akarok szállni!
Végül sikeresen leérek a repülőről, és hagyom magam sodorni az árral. Így legalább nem kell keresgetnem a kijáratot, mert mindenki ugyanarra megy – ki a repülőtérről. Ahogy sétálok, egyszer csak elfogy a lábam alatt a talaj. Vagyis… nem fogy el, csak átalakul, és kicsit megbillenek, ahogyan ki akar mászni alólam. Ja, hogy mozgó járdára léptem?
Csodálkozva emelem föl a tekintetemet a járdáról, és nézek körbe. Jé! Itt még a repülőtéren belül is vannak pálmafák! De furcsa! De tök jól néz ki. Kíváncsi leszek, hogy mégis milyen lesz ez kívülről.
Juppy! Az arab országok egyikében vagyok!
Széles mosollyal lépek ki a reptérről a szabadba, ahol egyből megcsap a dög meleg. Ehh, erre nem igazán számítottam, de nem gond. Majd megszokom… Még szerencse, hogy annyira nem érinti rosszul a szervezetemet a meleg, mert nagyjából hozzá vagyok már szokva az utazásaim során. De azért ez még nekem is meleg! Kifulladva bontom ki nyakkendőmet, és gombolom ki rövid ujjú ingem felső három gombját, hogy aztán rájöjjek, hogy miért is érzem úgy, hogy megvakulok – mert az ingembe volt tűzve a napszemüvegem, nem pedig a fejemre téve, így most éppen a lábaim előtt hever széttörött lencsékkel. Ó, a francba!
Morgolódva keresek szemeimmel valami árust, ahol lehet napszemcsit venni, vagy legalább egy taxist, aki elvisz olyan helyre, ahol lehet napszemcsit venni, de nincsen sehol senki. Vagyis… De!
Háhá! Pár méterrel arrébb pont van egy férfi, akinél sok-sok napszemüveg van, így arra veszem az irányt.
- Excusez-moi – szólítom meg a férfit, aki csak bámul rám szótlanul. Bár nem vagyok benne biztos, hogy rám tekint, mert a fekete szemüvegén át nem látom szemeit, de mivel felém pillant a hangomra, így gondolom, engem néz. Na jó, talán nem érti a franciát. – Excuse me – próbálkozok angolul, és leteszem a kezemben tartott bőröndömet, mert előre érzem, ez eltart majd egy ideig. Még mindig semmi.
Nagyot sóhajtva mutatok a napszemüvegre, aztán mutatok egy egyest a hüvelykujjammal, végül pedig a szememre mutatok, hátha így megérti. De nem, mert még mindig semmi, de semmi reakció. Umm... Áhá! Tudom már, hogy mit csinálok!
Előveszem az okostelefonomat, és beütöm a fordító alkalmazásba, hogy „Egy napszemüveget szeretnék!” A kiejtést sajnos nem tudom, de megpróbálkozok vele. Valamit elgagyogok, mert bár fonetikusan van leírva, nem biztos, hogy a kiejtésem jó, de ezzel már kicsalok belőle egy reakciót. Kicsit lehajtja a fejét, és a napszemcsije fölött komoran rám néz. Kicsit feszengek pásztázó pillantásától, de mikor bólint megkönnyebbülés szalad végig rajtam. Hála az égnek, megértette!
Viszont… miért int, hogy szálljak be a kocsijába, egy nagy, fekete behemótba? Kíváncsian pillantok rá, hogy most mi van, de mikor rámutat a napszemüvegekre, megértem. Áhá, szóval most szépen elvisz, és egy olyan helyre megyünk, ahol nagyobb a választék napszemüvegek terén. Értem!
Nem is gondoltam volna, hogy az arabok ilyen kedvesek… De úgy tűnik, mivel ez egy ilyen luxus hely, biztosan kellenek az ilyen szolgáltatások is. De tök jó, hogy én egy ilyen helyre jöttem! Még a kocsi is luxus kocsi, amivel a boltba visznek. Kényelmes, vajszínű bőr ülések, óriási terek, sőt, még egy-egy kis tévé is van az első ülések fejtámlájában. Nagyon jól néz ki a kocsi, és az egész hely is. Ahogy kitekintek az ablakon, mindenfelé különféle ruhákba öltözött emberek, drága portékáikat áruló kofák, és minden, ami kell egy jó kis luxus nyaraláshoz. Pálmafa, tenger, csillogó szállodák, és sok-sok pénz mindenütt. Ráadásul a hűs kocsiba beáramló étel illatok sem utolsóak. Mrr, amint megvettem a napszemcsimet, azonnal betámadok egy étel árust!
Meglepő módon, szótlanul nézegelődök, hiszen ez egy új világ számomra, teljesen ismeretlen. Lehet, jó hatással volt rám, és a beszélőkémre a repülő út, mivel most képes vagyok arra, hogy csöndben vagyok, és nem idegesítem kérdéseimmel a sofőrt, csak hagyom, hogy vigyen, amerre kell. Nem tudom, mennyit kocsikáztunk, de egy nagy, mindentől elkerített birtok kapujában állunk meg a kocsival. Kis idegesség fut végig rajtam, hogy mégis miért egy ilyen helyre jöttünk boltba, de ahogy kinyitják a kaput, és föltárul előttem a kastélynak is beillő ház, kimegy a fejemből minden ép gondolat. Ez meseszép!
Gondolkozás nélkül szállok ki a csomagjaimmal a kocsiból, és tátott szájjal csodálom tovább az épületet. Ez fantasztikusan, csodálatosan meseszép! Vajon milyen lehet egy ilyen helyen lakni? Biztosan egy vagyonba kerülhet, meglepő, hogy valaki ilyen jól megélhet abból, hogy napszemüvegeket ad el. De, végül is, ez Dubai… Itt biztosan nagyon drága minden, még szerencse, hogy van pénzem megfizetni ezeket. De remélem, azért megérik ezek a napszemüvegek majd a pénzt, amit az egyikre fogok költeni, és remélem, majd a sofőr elvisz engem a szállásra… Ha már idehozott, vigyen is vissza, nem igaz?
A sofőr int, hogy kövessem, én meg megyek is utána, magam mögött húzva kicsiny kis bőröndömet. Nem vagyok nő, még egy hónapos nyaralásra sem viszek magammal sok mindent, csak a legfontosabbakat. Enni jöttem ide, nem divatbemutatózni…
Olyan nagy, tágas szobákon vezet át az utunk, hogy azok már-már majdnem csarnoknak mondhatóak. Szépen, ízlésesen vannak földíszítve, de senki nincs bennük. Mégis miért nincsen itt senki? Vevők, eladó, vagy akár egy kutya?
Há-há-há-hápci!
Kellett nekem megemlítenem magamban… Vajon van itt valamilyen állat, vagy pedig csak a gondolatbeli említésükre reagáltam így? Remélem, az utóbbi, különben napszemüveg nélkül, gyalog távozom, de olyan gyorsan, hogy még a leggyorsabb kocsikat is lehagynám.
Egy kényelmes, dolgozószobának kinéző szobába kísér be a férfi, ahol aztán szó nélkül itt hagy. Úgy tűnik, egyedül vagyok, de mikor a nekem háttal levő szék kicsit megbillen, majd fordulni kezd, rájövök, hogy nem csak én vagyok ebben a szobában. De vajon a napszemüvegek merre vannak? Már kezdek nagyon éhes lenni…
Mikor megpillantom a férfit – A FÉRFIT, így, nagy betűkkel –, elámulok, és még a gyomorkorgásomról is megfeledkezek. Nem is barna bőre a leghihetetlenebb a férfiban, mert az itt természetes, hanem izmos alakjából sugárzó erő és férfiasság. Azonnal a hatása alá kerülök, és csak torokköszörülésére térek magamhoz. Istenem, ez egy nagyon tuti pasi! Szerencsés lehet az a nő, akié ez a férfi, mert nem hinném, hogy egy ilyen csődör, domináns hím, a saját nemét szeretné. A francba…
- Jó-jó napot! – köszönök nem túlzottan magabiztosan. Sajna, egy ilyen fickó előtt még én is elveszítem az önbizalmamat, hiszen… ő A Férfi. Minden nő, és minden homokos férfi álma, vágya, ideálja megtestesülése. Még nekem is. – Hol vannak a napszemüvegek? – terelem el saját figyelmem A Férfiról, aki értetlenül pillant rám, felhúzott szemöldöke mögül.
- Milyen napszemüvegek? – kérdezi meglepődve. Hogyhogy milyen napszemüvegek?!
- Hát, amiért idehoztak engem! – kiáltok föl, és a rossz érzés bennem tovább erősödik. Itt vagyok, egy nagy házban, egy tuti pasival egy szobában… Dubaiban. Ó, a francba, lehet, hogy a Vigyázat! feliratú részt is el kellett volna olvasnom az arab országokról szóló olvasmányban?
- Nem napszemüvegekért hoztak ide téged – ad választ ki nem mondott kérdésemre, amitől megszédülök. Nenenene, haza akarok jutni! Ez nem történhet meg velem. Én tényleg a napszemüvegek miatt jöttem ide. De ha nem azért hoztak engem… akkor mégis miért? – Te eladtad magad… Nekem – jön a válasz. A Férfi föláll a székéből, nekem viszont elgyengülő lábaim föladják a szolgálatot, és formás popoikámra ejtenek le, amit egy vastag, puha szőnyeg véd meg a földtől.
Eladtam magam… neki?
- MI?! – kiáltok föl, és kétségbeesetten ránézek. Ugye ez valami vicc?
Én kurvára nem így képzeltem el a nyaralásomat!
|
| Rauko | 2011. 08. 09. 13:46:48 | #15688 |
Karakter: Christian Castarro
Megjegyzés: ~ Arinak
- Steve, akkor merülök - szólok bele a rádióba, mikor a hajót már elhagytuk. Sosem szabad nagyobb hajóval a halak közé úszni oda, ahol merülni akarunk. A hajócsavarok elriasztják a többséget, viszont a kisebb motorcsónakok még nem keltenek olyan zavart.
- Vigyázz magadra Chris, nem látunk túl jól titeket - figyelmeztet, hiszen éjszaka van. De nem is tehettünk volna mást. Ma a zebracápákat szeretném megfigyelni.
Ezek a csodaszép állatok még ugyan nem veszélyeztetettek annyira, mint mondjuk az angyalcápák, de amiatt, hogy a fogságot egyik legjobban tűrő cápafajta, és méretei sem olyan különösebben hatalmasak - hiszen az átlagos hímek 2.5, az átlagos nőstények 2 m hosszra nőnek -, az emberek előszeretettel halásszák őket multimilliomos köcsögök és tropikáriumok számára.
Alapjában véve egy nagyon kedves faj a cápák között, aranyos, nem veszélyes emberre sem. De nappal az biztos, hogy az életbe nem találja meg a búvár, így hát marad ez a része a dolognak.
Kiugrok a csónakból, és merülni kezdek. Ahogy sejtettük, körülöttem egy csapat zebracápa, kisebb halak és néhány dajkacápa. Szeretem ezt a területet, hiszen itt rengetegen vannak, viszonylag békében élnek és nem kell rettegnem, hogy mikor fedezek fel egy újabb tetemet a halpiacon. Bár az engedélyem szerint a helyi felügyeletet is vezetem, így mindig ki is szabok tetemes büntetéseket, így a helyi halászok már tudják, hogy nem éri meg cápahúst árulni, feketén sem.
- Chris, gyertek fel - szól bele Steve, mire megrémülök kicsit.
- Mi történt? - kérdezem azonnal.
- Ne izgulj, nincs baj csak itt vannak a cápavadászok és szeretnének megjelölni pár egyedet - darálja a tényeket, így elkezdek felfelé úszni de legnagyobb megdöbbenésemre egy kicsi, talán egy méter hosszú zebracápa a nyomomba ered. Láthatóan nem akar bántani, csak követ, amit nem tudok mire vélni, hiszen ilyet még sosem láttam.
- Ott vannak feletted, vigyázz - mondja Steve. Na, igen, az ő hajójuk speckó, simán beúszhatnak delfinek közé is, nem zavarnak meg senkit. Bár a hajócsavarral így sem szeretnék összekeveredni, így nagyobb ívben kerülök, és szerencsére a kis cápa is követ.
Ahogy kibukkanok a víz alól, lekapom a búvársisakot.
- Készítsétek a cuccot, egy kicsi követett, hozzá csali sem kell - mondom azonnal, mire látom, hogy ketten előkészítik a darut, felém pedig egy kéz nyúlik. Felpillantok és bárcsak ne tettem volna...
Hosszú, szőke haj, a lámpafénynél izgatóan barna, izmos test, amit most csak egy alsó takar, hiszen meleg van. Hah, ilyenkor örülök, hogy jó testem van, a gumicuccban nehéz lenne elrejteni a felesleget.
- Vannak lent? - kérdezi, miközben felhúz.
- Úgy tíz zebra meg vagy három dajka, amit láttam - mondom, és fellépek a fedélzetre. - Christian - nyújtom felé a kezem.
- Tamir - mutatkozik be ő is. - Gyere, nézd nyugodtan - invitál, hiszen a kis dögöt közben kiemelték a vízből, és már zajlik a vizsgálat. Sokat köszönhetek nekik, rengeteg beteg egyedet kiszűrtek. Bár ennek a Tamirnak még csak a jelentéseivel találkoztam, és simán nem ilyennek képzeltem el.
Mikor végeznek a vizsgálattal és felhelyezik a jeladót, a kicsit meg visszadobják a vízbe, már lei s lép. Én leülök, és Tamir lép elém egy üveg vízzel.
- Kösz - mosolygok rá, és szabad kezemmel beletúrok a hajamba.
- Visszaviszünk a hajóhoz, ha gondolod - mondja kedvesen.
- Nem, kösz, odaúszom, egyébként is ez volt betervezve - kacsintok rá. - Mire mentek legközelebb? - kérdezem és iszok egy kortyot.
- Angyalcápa kellene - sóhajt fel.
- Kaptam pár jelentést búvároktól egy kolóniáról nem messze - pillantok fel rá. - Holnap úszom ki, de nem expedíció lesz, csak megnézem. - Hm... remélem veszi a célzást. - Úgyis áthozza valaki reggel a jelentést, ha gondolod, üzenj majd, hogy van-e kedved velem jönni majd, olyan öt körül fogok merülni - mosolygok rá, majd felállok, visszaadom a kezébe az üveget, közben végigsimítva a kezén. - Köszi mindent - kacsintok rá, majd felveszem a cuccot és merülök is vissza.
Tamir... szexi cápavadász. Hm.
|
| Rauko | 2011. 02. 06. 14:13:06 | #11139 |
Karakter: Jaden Lash Golden
Megjegyzés: ~ Mollih-nak
Azt hiszem, a mai nap lesz eddig életem legizgalmasabbika! Végre beért az ügy, amin már lassan tíz éve dolgozik az osztály egy része. Pontosabban egy beépített ügynök van már azt hiszem, nyolc éve a dologban. Én egy éve vettem át. Kényes a dolog… ezért is fordítunk rá ekkora figyelmet.
Yakuza-ügy. Nem buktathatjuk le őket, hiszen ez előtt jó pár évvel kötötték azt az ügyesen eltitkolt, idióta egyezményt. Mi, azaz az állam nem baszogatjuk őket, ők meg nem csinálnak semmit feleslegesen. Mármint nem ölnek, nem csempésznek, csak ha muszáj. Szánalmasnak tartom, hogy az állam leveszi a kezét a legnagyobb ismert bűnszervezetről. Ez most olyan, mintha fegyvert adnánk a gyilkosok kezébe, olyan kikötéssel, hogy önvédelemre… ch…
Na, de mindenestre Tsutaya Shinji lesz az álnevem. Végülis magamat kell eljátszanom, annyi a különbség, hogy a nyolc éve beépült ügynök lesz az apám. Az ő fiaként ismertem meg az Inuzuma-famíliát. Ott vannak még zűrök, basszus. A fiú, akit még soha nem láttam, nem hajlandó átvenni a vezetést. Inuzuma-san meg öregszik, és lassan biztos embert akar tudni a családja élén. Én meg jöttem, láttam, elbűvöltem, és ma találkozom a fiával, akinek most jelenti be, hogy én, Tsutaya Shinji leszek a család feje. Képzelem, hogy ez mennyire nem fog tetszeni a kölyöknek. De hát ő baszta el. Ha nem hisztizne és csendben átvenni, az apja halála után úgyis azt csinál, amit akar. Ha meg Inuzuma-san átadja neki a vezetést, bármikor érheti az öreget egy csúnya baleset. Elesik és a hátába áll a kés… igen. Hatszor, és? Ki vonná kérdőre az egyik legjelentősebb család vezetőjét? Senki!
A kölyök inkább ad nekem további tíz évre melót, hogy tuti ne unatkozzak valami unalmas ügyön. Azt hiszem, Ryuuu a srác neve. Huszonhat éves a drága, és ha igazak a pletykák, vannak fura dolgai. Mondjuk képet nem tudtak nekem szerezni, és ez kicsit zavaró. De ’apu’ körülírta, hogy hogy néz ki, és az elmondások alapján kedvemre való a drága. Magas, fekete haj, aranybarna szemek, telt ajkak, fülbevaló mindkét fülében, jó test. Nyami… Fiatalabb és magasabb, mint én. Izgalmas lesz. Pláne, ha annyira fogjuk ölni egymást, ahogy gondolom. Remélem, ha nem is meleg, de meggyőzhető… bár eddig senki sem mondott nemet, ha látta a combjaimat.
***
A megbeszélt időpontra oda is érek. Pöpec kéró, itt először vagyok. Mindig nálunk találkoztam az öreggel eddig. Impozáns, baszottnagy házikó, és engem egy cseléd vezet a nagyfőnök irodájába. De ő épp nincs bent. A cseléd meghagyja, hogy várjak, Inuzuma-san mindjárt jön, én meg így is teszek. leülök az íróasztallal szembeni fotelba, de csak pár percet kell várnom.
- Shinji-kun - hallom meg az öreget. - Elegáns vagy, mint mindig - néz végig elismerően rajtam, pedig szimpla öltönyben vagyok. Nem való nekem a kimonó… szarul áll.
- Köszönöm, Inuzuma-san - hajolok meg. - Ryuu-kun merre van? - kérdezem, de ahogy kimondom, már nyílik is az ajtó.
Észrevétlenül nyalom meg ajkaimat, miközben felé fordulok. És nem is csalódom. Pont kedvemre való fiú. Kár, hogy két perc múlva én leszek a főellensége… szívesen elszórakoztattam volna unalmas, hosszú éjszakáin.
- Fiam, szeretném neked bemutatni Tsutaya Shinjit -jelenti be az öreg, és olyan vigyorral néz a fiára, hogy nekem is kinyílik a bicska a zsebemben. – Mivel te nem akarod elfoglalni a halálom után hátra hagyott posztot, ezért őt nevezem meg legfőbb örökösömnek.
- MI? – Nem csodálom, hogy a srác kiakadt. Inuzuma-san azt mondta, hogy beszéltek már a dologról, azóta mérgesedett el a viszonyuk is. De gondolom a srác nem hitt benne, hogy egy idegen lép majd a helyébe.
- Jól hallottad. - Az öreg sem szívbajos. Ez a srác úgy néz rá, hogy mindjárt megöli, erre letudja egy ilyen flegma válasszal… ch…
- Ezt nem teheted. És velem mi lesz? Rám mit fogsz hagyni? Mégis hogy dönthetsz te úgy arról, hogy meg sem kérdezel? – Jogos a két pont. Eleve mondjuk nem tények elé kellett volna állítani szegény srácot. Bár ki vagyok én, hogy beleszóljak? Ez el volt már döntve. Én csak belecsöppentem, és játszhatom a bűnbak szerepét.
- Vedd lejjebb a hangod, fiacskám. És ne rendezz jelenetet a vendégünk előtt. - Uhh, észrevettek.
- Leszarom a vendéget – ordítja Ryuu. Egyre jobban tetszik ez a temperamentum. El kellene csábítanom. – Akkor sem teheted ezt. Még csak nem ismered ezt az embert, az is lehet, hogy egy kém… - Hidegvér Jared. Betonbiztos az alap, és te vagy a legjobb. Nem buktat le egy hisztis, ultraszexi yakuzza-fióka.
- Semmiképp sem. Egy jó barátom fia, teljes mértékben megbízom benne. – Jajj, rám néz. Mit akar ez most? Egy vita közepén van a fiával, és szimplán leszarja…? Nem gondoltam, hogy ennyire elmérgesedett a viszonyuk. – Ő itt a fiam, Inazuma Ryuu, kissé agresszív. Elnézést kérek a viselkedéséért. Hiába nevelkedett ilyen jó családban, úgy látszik semmi sem ragadt rá a jó modorból. Ő a családunk szégyen foltja. – Ajjjaj. – Még egyszer elnézést. A szobád az ő szobája mellett lesz, ha bármi segítségre lenne szükséged, csak nyugodtan keresd ezt a mihasznát.
- Rendben, Inazuma-sama – bólintok, és a srácra nézek. Keresni foglak, ne izgulj! Fogunk mi még dühből szexelni. Hehe…
- Nem tűröm, hogy így beszélj velem egy vendég előtt. Akármennyire is szégyellsz, akkor sem fogom átvenni ezt a mocskos üzletet. - A padlóra köp, aztán kiviharzik. Milyen édes…
- Sajnálom, Shinji-kun - sóhajt fel az öreg. - Ryuu modora hagy némi kívánnivalót maga után. - A szemében fura harag van, ha a fiáról beszél.
- Tudom, hogy nem sok közöm, van ehhez a dologhoz, Inuzuma-san, de úgy gondolom, hogy túl keményen bánik a fiával. - Villámokat szóró szemekkel pillant rám. Na, ebbe megint beletenyereltem.
- Úgy vélem, hogy neked ehhez nem sok közöd van. Ha átveszed a család vezetését, akkor dönthetsz, hogy milyen kapcsolatot építesz ki vele. De egyelőre én vagyok a vezető. - Na, basszus, mondom… Bocsánatkérően meghajolok, és hátrálok egy lépést. Ő érti, és sóhajtva közli, hogy nem történt semmi, inkább igyunk valamit.
***
Órák hosszat ülünk, és beszélgetünk az öreggel. Mindent elmond. A terveit, a kilátásokat, mesél a család ügyeiről, amiket lezárt, amik még folyamatban vannak. Fontosabb emberekről ad át egy aktát, akiket mindenképp meg kell idővel ismernem. Érdekes emberek, és egytől-egyig börtönbe való az összes. Csempészek, tolvajok és gyilkosok elit köre ez, amibe én fogtam magam,és felsőbb parancsra belecsöppentem.
Mondjuk bízok benne, hogy baj ne lesz. Huszonkilenc évesen fiatal vagyok ahhoz, hogy fejbe lőjenek egy kikötőben. Nagyon nagyon sok élvezet vár még rám, nem szabad engednem megöletni magam. Bár az nem volt a terv része, hogy máris ide kell költözzek. Valahogy nekem ma este még el kellene lógnom, hogy találkozzak a kapcsolattartómmal. Aki, szerencsére egy fiatal srác. Kezdő zsaru a kicsike, kifejezetten édes és merész. Mióta ilyen szinten beépültem, ő a kurvám, mármint így tudja a nagyérdemű. Csak hogy adjam be az öregnek…
- Mond csak, Shinji-kun - szólít meg pár pillanatnyi csend után. - Igazak a pletykák arról, hogy a férfiakat szereted? - kérdezi tőlem vigyorogva. Azt hiszem, picit el is pirulok. De ez egy tökéletes alkalom!
- Igazak, Inuzuma-san. Remélem, ez semmiben nem akadályozza a kapcsolatunkat - nézek rá komolyan.
- Ugyan, kérlek. Nekem mindegy, hogy a melleket szereted-e vagy a farkakat. - Felnevet, vele együtt meg én is, bár az enyém erőltetett. - És van most valakid?
- Nincs. Állandó partnerem sosem volt még - vigyorgok. - Csak egy fiatal fiú, akivel találkozunk néha - mondom elgondolkodva, mire ő kicsit előre hajol, a poharát az asztalra teszi, és kíváncsian méreget. - Ma is vele találkoznék. - Persze fejben már megvan az ötlet. Valahogy át kell variálnunk ezt a kapcsolattartást. Nem fogok tudni találkozni vele, ha ide kell költöznöm. - Havonta egyszer találkozunk csak, és az pont ma estére esne. De ha gond, lemondhatom - ajánlom fel, de a szemében már látom, hogy nem, lesz baj.
- Nem, semmi baj, menj csak el - mosolyodik el. Ugyan, öreg, engem nem baszol át! Tudom, hogy figyeltetni fogsz. - Előtte talán menj le, és vacsorázz meg.
- Inuzuma-san nem jön? - kérdezem érdeklődve, de ő nemlegesen int a fejével.
Nekem még dolgom van, de te menj csak. Utána az egyik kocsival elvisz valaki a találkozódra és meg is vár. - Na, itt a kutya elásva, apám! Ezek figyelni fogják, ahogy megdugom Micah-chant. Na, nem baj. Dugtunk már kötelességből, és legalább ki lesz elégítve a szexuális éhségem egyik fele. Bár már brutálisan szeretném, ha valaki végre engem dugna és nem fordítva! Imádok passzív lenni, de basszus, mindig fordul a kocka. Ahj…!
Az étkezőben, a hatalmas asztalnál már ül is valaki. Ahogy közelebb megyek, felfedezem Ryuut. Hm…
Ellépek mögötte, a lehető legközelebb, ő pedig persze, hogy hátrapillant. Ahogy meglát, hirtelen nem tudom, mit fog tenni. Valami irgalmatlanul szexi fény csillan a szemében, és nem tudom, hogy szíve szerint most véresre verne, vagy feldobna az asztalra. Remélem, hogy az utóbbi, de gyanítom, hogy inkább az előbbi. Amikor a konyhában nem találok semmi érdekeset, visszalépek, és mellette hajolok az asztalra, hogy vadásszak egy almát. Az elég, majd Micah-channal eszünk valamit.
Hirtelen belém bújik a kisördög, és nem tudom kihagyni az alkalmat.
- Ne engem gyűlölj, Ryuu-kun - suttogom a fülébe, és ajkammal picit meg is érintem. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, mert így is van, indulok az udvar felé. Mögöttem mintha kicsapódna alóla a szék, de akkor megjelenik Inuzuma-san, és hirtelen megfagy a levegő. Én még mosolygok egyet az öregre és biztosítom, hogy igyekszem, ő pedig arról, hogy addigra áthozzák a holmimat is.
Na igen. Az állam finanszíroz egy luxusvillát, hogy hihetőbb legyen az akció. Tökéletesen le van zsírozva minden, a ház papírjaiból ki nem derül, hogy nyolc éve vette az állam. Mondjuk, tekintve, hogy jól összeszokott csapat vagyunk, lehetetlen rést találni rajtunk, de legalábbis nem könnyű.
***
A szokott helyen találkozunk, és a sofőr ragaszkodik hozzá, hogy felvegyünk Micah-chant. Kíváncsi a drága. Nos, legyen.
Amikor Micah meglátja az előtte megálló, idegen kocsit, és a lehúzott ablak mögött engem, csak egy negyed másodpercre villan át arcán a meglepettség.
- Helló szépségem - kacsintok rá. - Gyere szépen - intek neki, és nyitja is az ajtót.
- Shinji-sama… - suttogja. - Hiányoztál! - És olyan hévvel esik nekem, hogy reagálni is alig van időm. A sofőr pedig diszkréten elhúzza a kis ablakot a fekete üvegfalon, ami a kocsiban a vezetői részt választja el tőlünk. Fasza… most itt kell dugnunk? Ez így nehézkes lesz.
Akadozva halad az információcsere, hiszen közben szexelnünk is kell. Micah kurvákat megszégyenítve lovagol, a fülemhez hajolva szuszogja, hogy mit üzentek nekem. Én utána az ülésre hasaltatom, és rá hajolok. Úgy teszek, mintha rágcsálnám azt az édes nyakát, de közben elmondom neki, hogy többet nem tudunk találkozni, és hogy miért. Annyiban egyezünk meg, hogy apán keresztül tartjuk majd a kapcsolatot.
Majdnem másfél óra alatt rendezzük le egymást. Én kicsit nyugodtabb vagyok, hogy beszéltem vele, és majdnem tökéletesen kielégült. A sofőr is benyalta, legalábbis nem látok kétségeket rajta. Innentől egyenes utam van. Saját, mocskos kis céljaim érdekében meg kellene próbálnom elcsábítani Ryuut. Biztos vagyok benne, hogy segítene nekem a tökéletes kielégülésben. Hm… tuti! Az öreggel el kell hitetnem, hogy maximálisan bízhat bennem, még ennél is jobban. Apával meg tartani kell a kapcsolatot, mert ő lesz az új kapcsolattartóm ezek szerint. Kicsit bánom, hogy elvesztem Micah-nkunt,. de ha ezzel közelebb kerülök, akkor mindegy is.
Az ügynöki cél meg rohadtul egyszerű. Minél többet megtudni. Aztán, ha szorul a hurok, vagy már túl sokat vagyok a rosszfiúk között, kapok új papírokat, és irány valami eldugott, afrikai ország. Úgyis szeretem a meleget.
Visszaérve a villába, egy cseléd vezet a szobámba. Meglepve tapasztalom, hogy szépen el van pakolva minden, szisztematikusan. Felfedezgetek mindent, aztán úgy döntök, hogy zuhanyozni kellene. Előkotrom a törölközőimet, tiszta alsó, amiben aludhatok, és irány be a fürdőbe!
A legteljesebb lelki nyugalomban pancsolok, amikor hallom, hogy valaki belép. Nem tudom, meg merjek-e fordulni… de ahogy megteszem, egy ismerős alak áll az ajtóban. Ryuu? Nem hallotta volna, hogy bent vagyok?
|
|
