Lassan ülök fel, miközben a tulajdonosa nevét próbálom kielyteni szédölögve
- Gi.. Gidion?-  Mikor észre vettem, hogy mennyire nedves az arcom rögtön törölgetni kezdtem. Fel akar állni, de vissza fogom. Nem akarom hogy itthagyjon. Mind inkább magamhoz húzom, hogy teljes súlyommal tudjam tartani.
Belefúrom arcomat a pólójába és élvezem ezt a számomra már békét jelentõ illatot.

- Sajnálom... – nem tudok más mondani sajnálom õt, a helyzetet, a lányt, hogy gondot okoztam... mindent.

- Idióta vagy.. na, de.. aludj. – Mondja csendesen, majd nagy meglepetésemre ajkaimra puszit ad. Kipirultan figyelem õt, szívem a torkomban dobog, mint egy míg vissza nem alszok. Mutató ujját ajkamon tartja, s én mint egy bolond mosolyogok. Miközben õ öltözik szemérmesen beletúrom a fejem az ágyba, bár igaz, hogy néha kilesek. És nem mondom hogy nem tetszik az amit néha látok félálomba, vagy hogy esetleg már azt is csak képzelem, hát jó kérdés. De túl szép ez álomnak, mint inkább, hogy ez valaha is valóságos lehetne.

¤*¤*¤*¤

Mire felkelek már csend van. Csend ?
- Gidion?...GIDION!!!!!! 
Ilyedten nézek körbe, és szinte már futkosok, a szobák között, mikor csak megtalálom azt a nyamvadt levelet.

Remegõ kezzekkel próbálom kivenni a sírásomtól elködösült tekintetem mögül az értelmes szavakat.

„ Köszönöm, hogy vigyáztál rám, de úgy látom, hogy belém szerettél, és egy alakváltó meg ember között nem lehet kapcsolat. Vigyázz magadra törpicsek. Ég veled!” 

Sírba kívánnám most ez egész életem, bár máshogy lett volna.
Ajkamat tapogatom, és az ott hagyott zõld felsõt markolászom.


Úgy érzem, hogy itt a világomnak a vége... nélküle...Semmit nem érek...

¤*¤*¤*¤

Egy hete, hogy nincs ittt, hogy minden pillanat fáj, hogy minden mozdulat hiábavaló nélküle.
Nincsen semmi a mi felvidítana.
a barátaim is ehagytak. 
De nem számít... csak õ lenne it.

Egy kis levegõ lenne jó változásnak, de már itt is csak a lábam visz.
Még csak egy pillanat, és már minden  a feje tetejére nem áll.
Szorosan bezárom a szemem, s csak akkor esik le, hogy majdnem elütöttek, mikor meghallok egy ismerõs hangot. Én csak bújok hozzá, fel se nézek rá csak az illata az ami a szívembe mar. Sóhajt és fejbe vág.

- Hogy lehetsz ekkora hülye? Mi van egy hete hagytalak magadra és már öngyilkos akarsz lenni? –  Szemeimbe néz miközben én csak pislogok. Nem hiszem el, hogy ez tényleg lehet e a valóság.
Õ csak nevet... tényleg itt van és tényleg õ az !!!

- Gi… te… miért.. ? –csodálkozom miközben már el is felejtettem mindent, tán még a nevem se tudnám megmondani.

- Ha nem tudsz beszélni, akkor meg se szólalj! - Igen... ez õ – Szóóval mire ez a nagy öngyilkossági kísérlet?

- Cs-csak figyelmetlen voltam… sajnálom. – mondom, miközben átölelem nyakát. Már mióta elment azóta nem aludtam, és az a biztonság érzet azonnal  elaltat.

Mire felkelek már otthon vagyok. Sõt már mindenem a helyén van.. ha lehetne ezt mondani...
Laassan tántorgok fel, mire a csobogást hallva bemegyek e fürdõszobámba.

Még álmodom... még õ ittvan... MÉG HAD ÉLVEZZEM.

- Nem jössz mellém? Hiányoztál… nagyon… - Ha már álmodok akkor már mindent megteszek, amit csat tudok, vagy lehet - Miért hagytál el? – Teszek felé egy lépést, mire õ hátrál.  – Gidion.. – Lépdelünk, miközben õ falnak ütközik.
Elérem s kézen megfogom. Az ágyhozvezetem, és ott mellém fektetem. Már dõlök is mellkasára.
Olyan jó .. és kényelmes, hogy hamar el is alszok.
Mikor végre felkelek és szemébe nézek, õ elfordul felõlem.
ha ez csak az én álmom, akkor... akkor...
Felnyomom magam, hogy fejünk egy szinten legyen, és lassan közelhajolva összeérintem ajkaink.
Mire fejbe koppint.

- Ha legközelebb megsérted a csodás ajkam, elõtte szólj, hogy majd utána fogat tudja mosni. –

- Hahaha - gunyorgok rajta -  ... lécci... mond ... ugye most nem csak álmodok? - Bújok hozzá közelebb. -  Ugye mire felébredek nem fogsz megint eltûnni? Ígérd meg !-
Õ csak néz és pislog... csak csönben hallgat perceken keresztül. Míg végül fejenpaskol. 
Érzem ahogy a keze rám nehezedik, és ahogy keze a derekamat éri.
- De majd az lessz az elsõ ! - Hirtelen ülök föl, és kételkedve nézek rá, mire õ csak újra nevet, és visszahúz magára. - Csak vicceltem ne félj. -

- Ne viccelj ilyennel! Még a végén... felébredek. -

- Hülye! Ha nem esett volna még le, nem álmodsz. Vagy tán már olyan sokszor álmodtál velem, hogy már fel se tûnik. -
Vigyorodik el gunyorosan, mire igazat adva neki elpirulok, és újra ráfekszem
 mellkasára. Élvezettel hallgatom szívverését. Olyan erõs, és kieyensúlyozott. 
- Meddig maradsz most? - Talán ez volt már az utolsó húzásom, mert igen mérgesen néz rám.
Hirtelen elszégyenlem magam. 
Bár egy pár pillanat és már is alatta kötök ki, mire egyet is tudnék nyikkantani már is rajtam van és kicsit sincs jó hangulatába.

Hiába próbálkozik, most nem fog sikerülnie kikergetni a vízbõl. most inkább egyedül lennék, és nem szólnék senkihez, de ez a nõ csak beszél és beszél. Mikor végre az ágyra fekszik, nyugtom van legalább addig, míg alszik. Látom, hogy remeg, ebbõl levonom, hogy sír, és sóhajtok, de a vízbõl nem vagyok hajlandó kiszállni, és nem vagyok hajlandó bárkivel is megosztanom az érzelmeim. Õ nem az a lány. És csak most döbbenek rá a véres igazságra, hogy el kell hagynom õt, már nagyon ragaszkodik hozzám, és én is kezdek, de nem lehet. Utolsó napon, próbálok vele kedvesen bánni, így mikor meglátom, hogy tagjai elernyednek, s szeme még mindig könnyes, a vízbõl kiszállok, és mellé ülve törlöm le a könnyet szeme sarkából. A hülye olyan hirtelen kíván felkelni, hogy visszaszédül, de ha ez nem lenne elég, majdnem lefejel. Mikor végre kitisztul látása, döbbent pillantásával találom szembe magam. Remek, még ijesztõ is vagyok, kösz.

- Gi.. Gidion?- dadog, ez az ismét nem tud beszélni, remek, most mi legyen, megtanítsam szépen beszélni ezt a lányt, vagy hagyjam? Csak ülök és nézem a könny áztatta arcát. Ez búcsúzásként azt hiszem elég is. Fel akarnék állni, de a lány vissza fog, s nem elég, hogy karom fogja, még maga mellé is dönt, és a felsõmet bántalmazza, úgy szorítja szegény pólót, hogy az már zöld a levegõ hiányától. Igen kivételesen egy zöld póló figyel rajtam az emberekre.

- Sajnálom... – hajtogatja állandóan, addig, amíg meg nem unom, és sóhajtva ülök fel.

- Idióta vagy.. na, de.. aludj. – ajkaira puszit adok, tudom, hogy szerelmes belém, tudom, hogy tetszem neki. Ez a kis ajándék a búcsú ajándékom. Kipirultan figyel engem, míg vissza nem alszik. Mutató ujja ajkán, s mosolyogva pihen. Az ingem és a farmerom átveszem és a zöld pólót mellé teszem. Nem érzek iránta semmit, az én szívem körül fal van, és amúgy sem szeretnék bele egy emberbe, akik lenézik az alakváltókat, akik csak kínoznak minket és nem tudnak titkot tartani.

Felöltözöm és hagyok neki egy levelet az asztalon. „ Köszönöm, hogy vigyáztál rám, de úgy látom, hogy belém szerettél, és egy alakváltó meg ember között nem lehet kapcsolat. Vigyázz magadra törpicsek. Ég veled!” Majd indulok is az utamra. vizet most nem viszek magammal, csak az állatkereskedésig megyek, és ott majd jól elleszek. De Shinat mar rég el kellett volna hagynom, hagytam, hogy ez történjen, szégyen. Mikor nekem jön, egy fiú leosztom szép szavakkal és megyek tovább. Az üzletbe nem jutok be, mert zárva, így a parkba megyek, ott van egy kis patak, bár halak nincsenek benne, de reggelig ott kihúzom majd valahogy. De ahogy megyek, egy lány szobájába nyerek egy bepillantást és egy akváriumot is észreveszek csomó hallal, beugrom az ablakon és helyet foglalok az akváriumba, és ott a többi hallal elvagyok.

¤*¤*¤*¤

Egy hete, hogy eljöttem tõle, nem tudom, miért, de egész egyszerûen nem megy ki az a lány a fejembõl. Bár csak az emléke nem, ha maga a lány lenne benne, na, az fájna nagyon is. De már egy hete azon rágom magam, hogy elfelejtsem, de nem megy. Csak õ jár a fejemben. Át akarok mindig változni, mikor az új gazdám mindig mosolyogva jön az akváriumhoz és köszön nekünk. Mikor iskolába megy a vörike én kijövök a vízbõl, s végre sétálok egyet, kinyújtóztatom végtagjaim. Az a nõszemély beteg volt ezen a héten, állandóan a halakkal lógott, nem is tudtam átváltozni.

 Az utcán sétálok, a nap legjobb szakaszát fogtam ki, nem süt a nap, nem égeti a bõröm, így a víz sem olyan fontos most, akár kibírom, 1-2 napig. Bár a nap az égbolton virít, de mégis hideg van, így az új gazdám apjától egy kapucnis pulcsit, természetesen a kapucni fejemen és arcom takarom. Nem akarom, hogy bárki felismerjen. De mikor dudára leszek figyelmes, és fékcsikorgásra, azonnal felnézek. A drága szöszim épp most akarja a betont közelrõl megismerni. Hozzá rohanok, és épp idõben húzom, el a hülyét az autó elöl. Seggre ülök, ölemben a drága, aki közeli kapcsolatot szeretett volna létesíteni egy vörös kocsival és a betonnal. Õ csak bújik hozzám, fel se néz rám, azt sem tudja, hogy ki mentette meg. Sóhajtok és fejbe vágom.

- Hogy lehetsz ekkora hülye? Mi van egy hete hagytalak magadra és már öngyilkos akarsz lenni? – nézek rá. Szemembe néz és azokat a tányérnagyságú szemekkel, amikkel rám bambul, elkap a röhögõ görcs, de inkább maradok a gonosz és komoly bácsika.

- Gi… te… miért.. ? – ismét nem tud beszélni. Rendben eldöntöttem megtanítom beszélni.

- Ha nem tudsz beszélni, akkor meg se szólalj! - mondom és õ ismét sír. Remek.. azt hiszem már tudom, hogy miért nem tudom elfelejteni. Õ az, aki a legtöbbet sírt rajtam, és aki eláztatja állandóan az ingem. – Szóóval mire ez a nagy öngyilkossági kísérlet?

- Cs-csak figyelmetlen voltam… sajnálom. – mondja, s mikor rádöbben, hogy ki is vagyok, átöleli nyakam. Ha megcsókol, esküszöm, hogy megverem, és, és, és nem! Gratuláljunk neki. Ölel, és nem enged el, majd végtagjai lazulnak, és az ölembe pottyan. Remek ennél még a csók is jobb. Elalszik rajtam, méghozzá mosolyogva. Anyám lõjetek, fejbe könyörgöm, ha kell pisztolyt is adok. Vagy csak vegyétek le ezt az izét rólam és dobjátok ki valamelyik konténerbe, majd hagyjátok ott aludni.

 Na, valaki?

 Valaki?

Senki?

Kár.

Felemelem és haza viszem. Még emlékszem az útra, hogy, hogy néz ki a ház, igaz, hogy hal vagyok, de ember is. Így aki lemer cukkolni azt, kifilézem. Heh, halas szóviccek, esküszöm, hogy írok egy könyvet tele halas szóviccekkel. mikor a ház elé érünk, a lány táskájából elõveszem a kulcsot, nos, igen, közben egy cápa és egy tekén harap meg a táskában, de nem zavartatom magam. A nõi táska rejtélyei, hm… kíváncsi vagyok, mi van benne. Majd bent megnézem. Bemegyek, bezárom az ajtót és az idegesítõ nõszemélyt az ágyra teszem, majd leveszem róla a kabátját és a fotelba dobom, majd a cipõjét is leveszem. Jaj, csak ne szagoljak bele, elájulok. Az ágyra teszem és betakarom. Bébiszitterállást vállalok, óránként, mondjuk százezer forintért. Mikor mindennel kész vagyok, a vörös táskáját megfogom és kinyitom. Bele kukkantok, s ami elõször a szemem elé tárul az egy csomag zsepi, majd ahogy azt kiszedem, jön egy flakon víz, majd egy kis táska. A táskában táska? Érdekes. Kinyitom a kis táskát, s amint bele nézek, azonnal a szoba sarkában landol.

FÚJ!

Ezt nem akartam látni, tényleg nem. Betét, tampon. Minden, amit a nõ maga alá rak. A nagy táskát is félre dobom és a fürdõbe megyek, majd a vizet megengedem a csapból és megmosom a szemem, bár nem szappannal. mikor ezzel a mûvelettel kész vagyok, a tükörbe nézek, s sóhajtva állapítom meg, hogy én már ide tartozom. Bár még nem engedem közel hátha õ is olyan, mint õ. Egy alakváltó nem bízhat egy emberbe sem.

- Nem jössz mellém? Hiányoztál… nagyon… Miért hagytál el? – megfordulok, és a szöszivel találom szembe magam. Álmosan a szemét dörzsöli.  Tesz felém egy lépést, s én hátra. Nem közelít, rossz kutya, nagyon rossz kutya. – Gidion.. – mondja ki nevem, s valamit felszabadít bennem. Lép, s én egyet hátra, majd falnak ütközöm. a lány elér s kezem megfogja, majd az ágyhoz vezet, ahová le kellene feküdnöm. Nem vagyok hajlandó mellé feküdni. De ismételten ledönt lábamról, és ahogy az ágyra érek, õ már dõl is mellkasomra, s amilyen gyorsan felkelt, olyan gyorsan alszik el. Pár óra múlva végre kiszabadulok alóla, s az alvó lányt nézem. Homlokunk összeér, keze hasamon, a másik pedig feje alatt. Mint egy szerelmes pár komolyan, ez a lány nagyon belém szerethetett.

Mikor végre felkel és szemembe néz, én azonnal megfordulok és a csodaszép fehér falat nézem. Jé, egy piszok, talán oda megyek és megkérdezem, hogy mióta piszkálódik a fallal. Na, jó ezt én sem gondoltam komolyan.  Egy kezet érzek, meg hátamon végig simul s mellkasomon tér nyugalomra. Hátra fordítom a fejem és mérgesen néznék rá, az õ nem épp a szám magánszféráját sértené meg. Nem tudok mit csinálni, Óriás kerek szemekkel vizslatom, az erõszakolom, és mikor elenged, egy hajszál választ el engem, hogy pofon vágja, de a fejbe koppintást választom.

- Ha legközelebb megsérted a csodás ajkam, elõtte szólj, hogy majd utána fogat tudja mosni. – gúnyolódom.

 – Hé! Kislány itt van a keresett személy. 
Megváltásnak tûnnal az elhangzott szavak, mikor rájövök, hogy honnan is jött...
.
.
.
De már túl késõn

- Hé! Ki vagy te? Mit keresel itt? – Szólrám valaki igen erélyesen, én meg hirtelen, csak hebegni, meg habogni tudok... nagyszerû

- Én… csak… izé. – Éppen venném elõ az elkobzott hamis igazolványt, mikor úgy megkapja a kezem, hogy elejtem, és hiába minden próbálkozás, nagyon tudtomraadja, hogy nem hiszi el... – Ne… Kérem, Gidion hozzám tartozik! Õ az én halacskám!  - Végül csak kinyögöm, mire csak nagyobbakat ránt rajtam...

- Kérem, távozzon errõl a területrõl a barátaival együtt. –

De én szokásomhoz híven csupán makacsságom követem, minek hamar meg is lesz az eredménye egy jókora pofonnal. Nem igazán hat meg, hisz a pllanat töredéke alatt zajlik le, ám csengtõlle a fülem, és meg is tátorodok, de hogy csak ne tudjak tovább kapálózni beadnak valamit ami kicsit enyhíti fájdalmam.
Majd már csak arra leszek figyelmes, hogy reggelvan, és nem tudok mozogni...

¤*¤*¤*¤

Mind hárman itt vagyunk.. Tehát nekik sem sikerült elmenekülni... basszus ha jobb ötletem lett volna!


Basszus!
Bár csak én lennék itt egyedül!

Csak kellett erre gondolnom!

Én marha!
Félelemmel teli szemünk találkozik, és próbálunk mocorogni, de képtelenség innen szabadulni!
Hirtelen egy ablak nyílik elõttünk. Ami elénk tárul az nagyon iszonyatos dolog. Gidion és egy lány, egy hálószoba szerûségben!!!
Perverz állatok! 
Köpném a szemükbe, de igen csak lefoglal, hogy ne gondolja arra, hogy mit is kellhetett nekik kiállni.

Borzasztó õket ígylátni... Mint a kalickában vergõdõ madarak, mint hal víz nélkül...
Nem értem, hogy mirõl makognak, de az látszik a vörös kis tündérkén, hogy igen nyomja a szívét...

De nem... egymozdulata után már szinte én állok síráshatáron.
Egy gyengéd érintés Gidion részérõl...

Az ágyra vezeti és elkezdenek belejönni a játékba.
Õ körbenéz, miközben a lányon matat és mikor találkozik a szemünk, akkor jövök rá igazán, hogy nála.. soha nem lesz esélyem, fõleg ezek után.

HA eddig szerette ha megbánthat... hát most elérte a célját. 

Látom, hogy hogyan mosódnak el a formák, és minden összefolyik, majd érzem ahogy a forró cseppecskék végigfolynak az arcomon.

Csak pár puffanásra leszek figyelmes, mire azt hiszem, hogy legalább felébredtem, de a rémálom még csak most kezdõdött...

Már elszáradt a szemembõl minden könny a féltékenység miatt, mikor láttam, hogy hogyan ölelik egymást. És ekkor érezhettem, és tisztán hallottam, hogy valami elszakadt bennem.

Nem szól hozzám, és én sem teszek kérdéseket neki. Csupán kezem nyújtom, hogy a béklyókat végre leszereljék rólam.

¤*¤*¤*¤

Egy hét telik el azóta, hogy már mindenki tudja a dolgokat. Lerendeztük a endõrséget, akik pedig felszámolták a helyet.
Mindenki megmenekült. Csak én érzem magam úgy mintha kötélen lógnák....
Együtt vannak, és Gidiont még soha nem láttam ennyire vidámnak, vagy indulatosnak, ha védelemrõl volt szó... vagy is pontosítva... Ha Kyrõl volt szó

Harmad nap már odáig fajult a dolog, hogy a fiúkat magamnak kellett elválasztani.

- Ne szekálj! Nem állítottad le, és kurvára idegesített, hogy az üveget kocogtatta! – mondja a szokottnál velem szemben hetykébben.
De már belefáradtam ebbe a szívemet markolászó fájdalomba.

- Gidion… Most mihez kezdesz? ... El fogsz menni? – Persze idegesít, és nagyon irritál, dehát csak szeretem! Persze, hogy azt akarom hogy ne menjen el, és hogy velem maradjon... akár Kyvel vagy nélküle

Persze nélküle jobb lenne.

- Nem tudom. – von vállat. –Te mit akarsz Kyssa? – Kiugrik a sellõhercegnõ és már is minden férfi a lábai elõtt hever... szívesen cserélnék vele helyet.. de én egy valaki szívéért..

- Nem tudom… szerintem elmegyek, nagyon köszönöm, hogy elláttatok, és segítettek nekem. Viszont én tovább állok, keresek magamnak valami jó kis helyet. Itt is egész jó, egész otthonos, de nem akarok a terhetekre lenni..- Már épp szavatkoznék, hogy nem lenne az / na jó, de /  – Gi, köszönöm, hogy megmentettél. – ez a nõ esküszöm hogy sportotûz abból, hogy hányszor képes összetõrni a szívem.. most pl egy búcsúcsókkal.

- Látlak még? – Felesleges Gi kérdése, hisz már ki is libbent a lányka, hült helyét pedig még szemem elõtt még mindig tartom 

- Gidion… - sóhajtok fáratagon, bár kicsit meg is könnyebbültem...

 Nincsen kedvem a többiekhez, így csupán kiengedem õket és sietek vissza, hiszen tudom, hogy milyen rossz valakit elveszteni, akivel hirtelen lettél nagyon közeli kapcsolatba... bárcsak ne engedtem volna el kyssát .. Bár cska marasztltam volna... Bárcsakok sora lesz számomra halllható tudatomban, mikor rájövök, hogy Gidion is nagyon megsebezhetõ lelkileg...

Újra felmegyek, de már csak az üresnek láttatott üveggömböt találom.

Tehát csak rosszulesett neki.

Tehát ha  gyengeségrõl van szó  érzelmek terén, még Gidiont is meg lehet sérteni...

róbálkozok szavakkal a lekléig hatni, hogy lessz ez majd másképp is, meg hogy jbblessz majd minden... de semmi hatása.
Semmi nem hat rá.

Ez így megy több órán keresztül, míg csak  bele  nem fáradok és le nem fekszem az ágyára. Eddig õt vígasztaltam, és csak dühös tudtam lennirá, de most rájöttem, hogy mekkora hibákat is követtem el.
Rám tört a sírhatnék, és némán rászkódva az erõm is elhagyott, hogy még a szobából sem tudtam kimenni.
Átkaroltam a párnát, és úgy hagytam, hogy follyanak önvádlásom könnyei, míg el nem nyomott az álom.

Csak egy pillanatnak tûnt, míg az álomvilágban voltam, ám egy hideg érintésre ébredtem .

Hirtelen ültem fel rá, mi miatt megszédülve estem vissza, s csak pár pillanatnyi szemezés után döbbentem rá, hogy Gidion ül elõttem, és az ujjáról az én könnyeim csepegve nedvesítik be paplanját.

- Gi..Gidion?

Nézek rá, de semmi válasz, csupán némán néz és semmit nem tesz.. Csupán ül félig felém dõlve.
Hirtelen felállna, de én megfogom a karlyát.
Nem kell neki semmit mondanom csak húzom magam felé, míg mellém nem dõl.
Nem teszek semmit, és õ sem.. csupán belekapaszkodok felsõjébe, és mellkesának támasztott fejjel, csak egy szót hajtogatok:

-Sajnálom...

- Gidion, nem téged keres az a kislány? – szól Ky ahogy a cellához megy. – Hé! Kislány itt van a keresett személy. – szól neki Ky, s a homlokomra csapok. Egek!

- Hé! Ki vagy te? Mit keresel itt? – hallom a folyósról.

- Én… csak… izé. – ismételten a dadogás, bár tõle mire számítottam, a saját hülyeségének köszönheti azt, hogy lebukott. Minek jött ide egyáltalán? – Ne… Kérem, Gidion hozzám tartozik! Õ az én halacskám!  - kiabál a szöszike. Még hogy az övé, még hogy hozzá tartozom, nevetséges.

- Kérem, távozzon errõl a területrõl a barátaival együtt. – mondja a faszi.

- Hú, Gi, téged nagyon szeret valaki. – csodálkozik Ky. – ha engem is így szeretnének, nagyon boldog lennék.

Már nem hallom a veszekedést, biztos elvitték Shinat és a társait. A terem lecsendesül, már csak a nagy csend van. A palackból kiiszom az összes vizet. Nagyon szomjas vagyok, de az összes víz elfogyott, és csak holnap vagy este fogok kapni, ezek kínoznak minket. A mellettünk lévõ cellában gyermeksírást hallok, mintha egy csecsemõ lenne itt. Ky mellé ülök és szemébe nézek, valami nagyon zavarja.

- Mi ez a gyereksírás? – kérdezem végül, mire a szemembe néz ijedten.

- Gi… ebben az épületben a fajokat tenyésztik… A gyermek sírás a mellettünk lévõ sas alakváltók gyermeke. Itt ha van nõstény és hím, egy-egy alakváltóból akkor azoknak kötelességük új alakváltót nemzeni… Elvisznek egy helyre és ott kötelesek egymással lefeküdni, ha akarják ha nem. Én még megúsztam, de most, hogy itt vagy… - kezd el sírni. Átölelem, a saját fajommal persze, hogy kedves vagyok.

- Nem fogom megtenni veled, nem is ismerlek annyira, és nekem még nem kell gyerek! Fiatal vagyok még… ha el is visznek, nem érek hozzád. – ígérem a lánynak és elengedem, majd visszafekszek az ágyra és elalszok.

¤*¤*¤*¤

Reggel arra kelek, hogy egy palack vizet dobnak rám, amit most meg kell igyak. Majd a bilincs kattan. Tökre úgy érzem itt magam, mint egy börtönben. Azonban nem csak engem visznek, Ky nagy kiabálással szegül ellen, õ tudja, hogy hova megyünk, de nekem halványlila gõzöm sincs, hogy mi a tervük. Mikor egy szobába visznek két õrféleség zárja be mögöttünk az ajtót és megállnak, minket néznek. Velünk szemben egy doki, s mellettünk egy ágy. Na, elmennek a jó nevelt anyjukba, ezt nem gondolják komolyan ugye?

- Hol van Shina? – kérdezem mérgesen

- Az a szõke cicabomba? – kérdezi a doki flegmán. Még jobban felmérgesít. – Õt bezártuk, hogy ne akarjon még egyszer kimenteni téged. Éppen ott vannak, nézd. – nyílik a fal, s egy ablak van elõttünk. Ami elénk tárul az nagyon iszonyatos dolog. A két lány és a srác megkötözve egy ágyféleséghez, s pont erre néznek – Õk is belátnak ide, és ti is látjátok õket. Nem igen akarunk ilyenhez folyamodni, de a rendõrséghez mentek volna és az nekünk nagy gondot okozna.

- Mit akartok velük? – nézek Shina szemébe, nem hiszem el az a hülye lány.

- Csak ott vannak, és most újra eltüntetjük õket, majd mikor ti ketten végeztetek, megmutatjuk nekik az igazi alakotokat, hogy ne akarjanak a rendõrségre menni. Ha azután is el akarnak menni, akkor itt tartjuk örökre õket, ahogy majd titeket is. – a szavai nagyon határozottak, komolyan is gondolja, az arca is nagyon komoly, semmi bizonytalanság sincs az arcár írva.

- Mit kell csinálnunk? – kérdezem, s a falat elhúzzák, látom, hogy Shina kiabál, de nem értem, nem hallom, hogy mit mond. A doki leül az asztalhoz és tárgyilagosan néz ránk.

- A kis csajszi, tudja. – Kyre nézek aki, a sírás határán van. Megfogom Ky kezét és állánál felemelem a fejét. Látom a szemében, nem kell neki semmit mondani. Füléhez hajolok, mintha nyakába csókolnák, õ összerezzen.

- Megmondtam, hogy nem fogom megtenni. – nyugtatom, és elhajolok fülétõl. – Csak tedd azt, amit mondok. -  a lány bólint, s engedi, hogy azt tegyem vele, amit akarok. Az ágyra vezetem, s leültetem, majd eldöntöm, Rámászok, és ismét füléhez hajolok. – Ha szólok, változz át, gyors leszek, ígérem, nem fogsz meghalni. – súgom halkan, hogy csak õ hallja. Aprót bólint, oldalra nézek, felmérem a terepet, de addig is pólója alá nyúlok, hogy azt higgyék, hogy csinálunk valamit. Érzem, hogy a lány apró törékeny teste megremeg alattam. Az õrök ide-oda lépkednek, a doki pedig már az asztal alatt nyúlkál. Itt az idõ. – most. – mondom, s Ky átalakul, a meghagyott flakon vízbe teszem, hogy ne haljon meg.  Gyorsan cselekszem, az õröket leverem, és a doki megnyom, egy-két gombot az egyikkel a falat húzza el, gondolom félre nyomott. A másikkal beriassza az egész házat. A hangos riasztó a fülemet bántja. De a dokihoz sietek, õ meg felém jön, majd bever egyet nekem, de én többszörösen adom vissza. Három hatalmas  krapek hozza be a három megmentõmet.  Ky visszaváltozik, és az ágyon ül.

- Gi, óvatosan, õk nagyon erõsek. – mondja, és én vállat vonok.

- Bántottak titeket, és ezt nem bocsájtom meg! – mondom és a három izomagyúnak megyek, azonban õk a megmentõimet elengedik és eldõlnek. Na, kidõltek, megijedtek tõlem és inkább kiájultak magától.

Amint eldõl a három izomagy hátuk mögött öt alakváltó van. Akik ugrálnak boldogságukban. Átölelik egymást, s mosolyognak. Ky is hozzám fut, s átölel. Mosolyogva ölel engem.

- Köszönöm, Gi, nagyon köszönöm. – köszöni meg és elenged, majd a többi alakváltót is kiengedjük. Azonban ahogy levesszük a bilincseket magunkról és társainkról alakulunk is át az állatformánkba. Én veszem le utoljára a bilincset s a földön kötök ki hal alakban, mellettem pedig Ky, a földön ugrálunk. Mint mindig Shina ment meg, de most nem csak engem, hanem Kyt is.

¤*¤*¤*¤

Egy hét telik el azóta, hogy Shina barátai is megtudták a titkom. szóltunk a rendõröknek, hogy mi folyik abban az épületben, azóta senkit nem láttunk semmit. Az alakváltók elmenekültek különbözõ helyre, amint kiszabadultak. Ismét azt teszem, amit akkor, mikor Shina tudta meg a titkom, csak most a házamban ketten vagyunk, amit nem bánok, mert Ky nem közönséges hal. Flin állandóan zaklat minket, hogy mikor változunk át, de Shina mindig rászól, hogy hagyjon minket békén. Ez megy két napon keresztül.

Harmad nap már megunom, s mikor megkocogtatja, az akváriumot átalakulok, és a falnak lököm. Ha Shina nem jön be a szobába és állít le engem, a kölyköt agyonverem. Shina az ágyra lök és mérgesen néz rám.

- Ne szekálj! Nem állítottad le, és kurvára idegesített, hogy az üveget kocogtatta! – mondom és eldõlök az ágyra.

- Gidion… Most mihez kezdesz? – ez egy jó kérdés, nem tudom, hogy mihez tudnék kezdeni, Kynek is vannak érzelmei, lehet, hogy õ nem akar itt lenni, de lehet, hogy igen is jó itt neki. Én meg… én meg, nem tudom, hogy mihez kezdjek. Elmenjek? Ne menjek?  - El fogsz menni? – néz rám aggódva a szöszi.

- Nem tudom. – vonok vállat. –Te mit akarsz Kyssa? – nézek az akváriumra, majd Ky kijön és mellém ül. A hosszú vörös haja a vörös szeme, egész egyszerûen gyönyörû nõ. A mosolya megbabonáz.

- Nem tudom… szerintem elmegyek, nagyon köszönöm, hogy elláttatok, és segítettek nekem. Viszont én tovább állok, keresek magamnak valami jó kis helyet. Itt is egész jó, egész otthonos, de nem akarok a terhetekre lenni. – feláll és az ajtó felé megy. Azonban elkapom a kezét, még én sem tudom, hogy miért teszem. – Gi, köszönöm, hogy megmentettél. – ad számra egy puszit, és int, majd elmegy.

- Látlak még? – kérdezem, de már csak az ajtó figyel vissza rám. Shinara nézek, aki mintha féltékeny lenne, úgy néz elõre. Nem értem ezt a lányt. – még maradok hal alakban. – térek vissza az akváriumba és az akváriumban lévõ házba megyek, s ott vagyok.

- Gidion… - sóhajt a szöszi.

A barátai elmennek, s õ kikíséri õket, majd visszajön a szobába, az ágyamra fekve néz engem, vagyis a házat, amiben elrejtõztem. Ky felszabadította a szívem, amit nem tudom, hogy, hogy csinálta, de vissza kell építenem a falat a szívem köré.

Szombat reggel van. A szöszike bejön a szobába és megfogja a vörös kis házamat. Elindul valahova. Merem remélni, hogy nem valami lányhalat akar bemutatni nekem, hogy majd az lesz a társam. Na nem, ez az én házam és senki másé.

- ne less! – hallom vidám hangját. ez valami vicc ugye?

Kiviszem a szobámból és a mellettem lévõ ajtóhoz állok

- Ha nem tetszik, át lehet alakítani. Nem tudtam, hogy mivel szereted elütni az idõt így mindenre gondoltam. – na, tessék, mindjárt ide ad egy számító gépet, hogy írjak neki kis mesét, vagy mi?

Mikor végre lerak, akkor nézek körbe. Kék falak, Ezernyi könyv, és amit még egy fiú szobájába meg lehet találni. S ami pont nem tetszik nekem. Na, de legalább van szobám, ágyam és…. áááh van szobám!

- Saját fürdõ, és saját hûtõ. Ha nem szeretnél kijönni, nem kell. Ha ezek után is el szeretnél menni, akkor nyugodtan. De tudd, hogy én mindig tárt karokkal várlak majd. De-de ha kedved lenne maradni... Akkor nyugodtan... Én-én örülnék neki. – na, a kis magányos. De most komolyan. Ha tudok, megszökök, de addig is játszom a hálás kishalat, majd azután leszek Nemo, aki csak úgy eltûnik, elrabolnak a csúnya bácsik. Csak éppenséggel nem rabolnak el, én megyek el. - Ha bármire szükséged van, a szobámban leszek. ... Nyugodtan szólj, ha bármit akarsz.

Amint kilép a szobából, alakulok át emberré és felkutatom a szoba minden egyes kis zugát, mint egy öt éves, aki bújócskát játszik. Majd a fürdõbe nézek be. Teljesen új cuccok. Minden megvan, ami kell. A tusfürdõt megszagolom. Kellemes illata van, így úgy döntök, hogy ezzel most itt lezuhanyozok. Bár hal vagyok az emberi formámat is tisztán kell tartanom. Fürdés után a fiókhoz megyek és látom, hogy tele van ruhával. Na, jó ki ez az ufó honnan tudja a méreteim? Nem emlékszem rá, hogy megadtam volna neki, és kérem az agyam nem olyan, mint egy halé, bár az vagyok, de nem olyan. Nekem van agyam méghozzá sok, csak remekül rejtegetem. Alsót magamra húzom, s mivel nagyon süt, a nap több ruhadarabot nem öltök magamra. Az ágyra fekszek, puha és kényelmes, már most be tudnék aludni, viszont nagyon éhes vagyok, így lemegyek a szöszihez, hátha van már kaja.

Leviharzok a lépcsõn és az édes illatot mélyen belélegzem, hogy minden egyes molekuláját megjegyezzem. Isteni illat van a konyhában, ilyet még nem tapasztaltam, bár nagyon sok család hala voltam már.

- Remélem, szereted a Brownit, van vaníliás, ét, és sima csokis is, ja meg mogyorós is. Tíz perc és készen lesz. Kérsz hozzá esetleg fagyit, vaaaaagy esetleg pudingot hozzá? Vagy juharszirupot?

Hátra pillant, s akkor döbben csak rá, hogy milyen közel is vagyok hozzá. Az illat csalt ide, éhesebb lettem, mint voltam. A sütõt figyelem, hogy mikor lesz kész, a csaj egyáltalán nem érdekel. Hm.. ha már kérdezi…

- Étet, vanília fagyival.

Csak három szó, de már látszik a csajon, hogy olvadozik. Te jó isten szamara, csak az kéne, hogy belém szeressen. Páros lábbal úgy basznám ki a házból. Vagyis én mennék el, mivel ez az õ háza, és nekem újgazdát kell, találjak. Na, majd ha eljön a pillanat.

Ahogy megkapom, megyek is fel a szobába és ott eszek, nem vagyok hajlandó ezzel a nyál gépel együtt lenni egy légtérben, a végén még megsérti a szám magánszféráját, és azt meg nem vagyok hajlandó elfogadni és tûrni. Mikor beérek, a szobába leülök az ágyra és a falnak dõlve eszek. A tévét bekapcsolom, és azt kezdem lapozgatni.  Az emberek manapság a tévében is hülyét csinálnak magukból, nem csak élõben, ezt nagyon bírom. Az egyik csatornán a kedvenc mûsorom megy, mindig kiröhögöm õket, nem igaz, hogy az emberek olyan fogyatékosak, hogy ilyet kitalálnak. A jóban-rosszban az egy olyan mûsor, hogy mire megnézed, az agyi szinted lecsökken nullára, és kezdheted, elõröl a beszéd-, írás-, és egyéb tanulásokat.  Ahogy meghallom a nõ sipákolását, azonnal kikapcsolom a tévét és inkább csendben eszek. Mikor megettem a Brownit, a tányért az asztalra rakom, s én a becses helyemet elfoglalom ismét az ágyon. Függönyt behúzom, hogy ne érjen a nap, majd próbálok elaludni, de õnagysága rám nyit.

- Izé… Gidion, ha befejezted a tányért oda adod, hogy el tudjam mosogatni?

- Az asztalon van. – intek, és õ engedelmesen megy az asztalhoz és elveszi. De nem megy ki.

- Gidion.. – na, szuper, megmondtam, hogy az agyi szint eléri a nullát, hogy ha azt a hiperszuper tévé mûsort megnézed, lám egy példány ezek közül. – Eljössz velünk moziba? A barátaimmal megyünk, és gondoltam, ha van kedved, akkor…

- És miért is mennék a csõcselékekkel? – nézek rá unottan, nem igazán értem eme földi teremtmény gondolkodási menetét, de… rég voltam moziba, még Peterrel, felülök, és a szekrényhez megyek. Elõkapok egy pólót és egy gatyát, majd a lány elé állok. – rendben, menjünk. – kíváncsi vagyok, hogy õ hogy viselkedik a bandájával, már ha lehet úgy nevezni.

¤*¤*¤

A banda, ha lehet úgy nevezni õket. A parkban találkozunk, rajtam egy király fekete napszemcsi és egy kapucnis pulcsi, természetesen a kapucni a fejemen, ha észreveszik, hogy ki vagyok, biztos beugrik nekik az átalakulásom. Elindulunk a park felé, a szöszi mesél a filmrõl, meglehetõsen boldognak néz ki, és reménykedem benne, hogy nem miattam. A film egy vígjáték, isten tudja, hogy mirõl szól.

A parkba érve meglátom õket, s ahogy a srác rám néz, elvigyorodom, õt vágtam a flakonnal gyomron. Nem ismernek fel, így kérdezgetnek engem, ami rohadtul idegesítõ.

-… és hogy találkoztatok? Mi is a neved? Mért vagy pulcsiban? – ez a lány soha nem kap szájzárat? Vagy okozzak én neki egyet, na, szívesen megteszem. – Na de a legfontosabb, ki vagy? – mintha nem tette volna már fel ezerszer ezt a kurva kérdést.

- Hagyjátok, kérlek, nem szereti, ha kérdezgetik. –pártol mellém a szöszi. Elvigyorodom, játszunk velük egy kicsit?!

- A nevem Gidion, és.. – a szöszi meglepõdve néz rám. – Shina pasija vagyok. – a szöszi úgy elpirul, a válaszomra, hogy a vörösvérsejtek megirigyelnék õt. A másik kettõ meg csodálkozva néz rám, bár a srác nagyon mérgesnek látszik. – Mi van, csak szívatlak titeket, egy távoli rokona vagyok. – nevetek fel és õk nyugodtan fújják ki a levegõt.

- Nem volt vicces, Gi… - durcázik be a szöszike. Gi? Most komolya, nekem úgy rémlik, hogy nem engedélyeztem azt, hogy becézgessen. Nem szólok, mert akkor lebuknék, viszont istenemre esküszöm, hogy ha haza érünk, úgy megjárja, hogy azt nem teszi zsebre.

¤*¤*¤

A moziban a jegyet a srác veszi meg, mind a négyet, ez az, rám is rám költ! Örülök, mint majom a farkának. Majd bemegyünk s leülünk, bár én nem engedem, hogy a büdös kettes mellém üljön, így én a szélén ülök, és mellettem meg a „gazdám”. A film elkezdõdik, nem nagy szám, de legalább mozi és ne is én költöttem. Egy óra után érzem a vízhiányt, így fogom magam és felállok.

- Hova mész Gidion? – súgja Shina.

- Kell víz. – mondom és kimegyek. A mosdóban leveszem a szemüveget és a kapucnit, majd a csapból inni kezdek, ami eltart öt percig. Majd mikor felegyenesedem, csak arra leszek figyelmes, hogy valaki úgy tarkón vág, hogy a külvilág és én hirtelen szakítjuk meg a kapcsolatot, így lettem egyedülálló, de, hogy mér, állok, azt ne kérdezd. Viccet félre téve, az ipsét nem láttam, de a fájdalom miatt egy fájdalma nyögés jön ki a számon, s onnan se kép se hang.

  Mikor magamhoz térek, egy laborszerû tudom is én be vagyok. Körbe nézek, s csak annyit látok, hogy két pasas áll mellettem és néznek. Hát eljött az idõ, hát tényleg anyámék sorsára jutok én is? Bár így nem kell azon aggódnom, hogy a titkom, hogy õrzöm meg, hogy valaki ragaszkodjon hozzám. Remélem, nem jön senki megmenteni. Itt pompás. Vagy még sem? Egy hideg valamit érzek meg a hasamon. OKÉ én mi a szûz anyámért vagyok meztelen? Ki az a pedofil mókus, aki engem meztelenre vetkõztetett? Nem tolerálom azt, hogy valaki a magánszférámat megsértse, két embernek hagytam eddig, hogy hozzám nyúljon, Peter és a szöszike, akit Shinanak hívnak. Bár az utóbbinak nem engedtem meg. Felnézek, hogy mi a szart nyomnak a hasamba, hogy ilyen hideg.

Bár ne néztem volna oda…

A tû úgy hatol bõröm alá, mint az kés a vajba. A kezem rángatom, de csak akkor tudatosul bennem, hogy le vagyok kötve, mikor érzem, hogy nem tudom elvenni. Bár megnyugodok, mikor látom, hogy vért vesznek csak, azt még tûröm.

- Kész, jó kisfiú. – anyád hogy van?

- Rendben, vissza a cellába, majd a vérkém megmutatja. Régóta kutatjuk ezt a fajt, de most a második túlélõ az ölünkben.. – hallom, de már visznek is el. Mikor megérkezünk, a cellákhoz látom, hogy több ember is van itt, de érzem, hogy õk is alakváltók. Vannak itt rókák, vannak macskák, kutyák, farkasok, madarak, fõnixek. Amit csak az ember el tud képzelni. Bedobnak egy cellába, nem tudok átalakulni. Egy palack vizet dobnak elém.

- Ha kifogy, kapsz még, de tartalékolj, mivel csak óránként nézünk be. – kicsit még kómás vagyok, az ütés nagyon erõs volt. Hátra fordulok, s egy lányt látok meg. Várjunk csak, most kapcsolok, azt mondták, hogy második? Akkor ezek szerint van itt még egy a fajomból? A lány közelebb jön, s engem néz, majd a vizet.

- Nekem nem kell, tiéd lehet.. – adom neki, s mint egy kisgyerek a csokira, úgy csap le a vízre.

- Köszönöm… - mondja, s a felénél megáll. – Kyssa a nevem… alakváltó vagyok…

- Gidion, és szintén.

- milyen alakot tudsz felvenni? – kérdezi lelkesen.

- Most semmit, de amúgy fekete aranyhal. – a lány átölel, az illata ismerõs. Szorosan ölel, öregebb, mint én, talán pár évvel, bár az alakváltók, ha elérik a 20 életévüket, akkor nem változik a külsejük.

- Annyira örülök…. én is én is a te fajod egyike vagyok. – szól, s én most úgy érzem magam, mint aki megnézet egy jóban-rosszban maratón-t. Köpni, nyelni nem tudok most. Ez hirtelen jött. – Hogy hívták az anyukádat?

- Passz, nem emlékszem, valami M-betûs volt. – mondom vállat vonva. Õ elenged, és az ágyat mutatja.

-A jobboldali az enyém a bal a tiéd.

- Mégis, hogy… mi mikor… én… - dadogom, mint aki most 

ébredt és még azt hiszi, hogy még álmodik.

- elõször is tanulj meg artikulálni, majd beszélni, vagy fordítva, aztán beszélj.. –  Hát kell ez az oktondiság nekem? Nem hiszem el, hogy mindig ilyennek kell lennie 

– Elég kicsi a melled… - Na jó ez volt az utolsó csepp a pohárban! tanulja meg, hogy nem tehet meg mindent amit csak akar büntetés nélkül. Nem érdekelnek a következmények. Csak hadd tudja meg, hogy nem tehet meg bármit amit akar!

Lehet , hogy nem vagyok túl erõs, még is biztosan meg kellett neki éreznie a pofonom. De  még is csak én hátrálok meg, mikor felül.

- Bunkó vagy! –  Oktatom ki, de még is csak én tántorodok hátra, mikor hirtelen felül

- Megszokhattad volna már. Mindenkivel ilyen vagyok, te sem vagy kivétel. Nem fogok veled jó pofizni, mert megmentettél. – Igaza van. Fáradtan sóhajtva adok neki igazat, és ülök le elé.

- Miért? – Kérdem, Miközben megint csak bunkózni tud! Már válasz nélkül akar itt hagyni, miközben  õ zabál .. ph .. szokásos – Te eszed meg mindig az ennivalót! Te vagy az ételmanó.- na most már tényleg elismervényt kaphatnék a gyerekességemrõl. Ez szánalmas esküszöm...

- Azt a rohadt. Egy pont neked, az ötös lottó fõnyereménye a tiéd. Gratulálok fogyatékoskám. –  Ó te jó ég .. elolvadok a mosolyától. Bár próbálom a mérgem mögé rejteni. De ki tudna rá komolyan haragudni?

- Attól a lánytól mit kértél? ...  vizet? – egyértelmû a mozdulat, bár a tapsot nem akartam volna hallani köszöntem.

- Szóval, kezdjük az elején. Ha bárkinek is elmondod, hogy ki és mi vagyok, megöllek! Ha szekálni mersz, akkor is. Ha az emberi alakomat akarod látni, hát sajnálattal kell közölnöm, hogy nem fogod, ha csak nem szerelsz fel kamerát a házba, vagy ha fönt maradsz este, és megnézed, hogy lopom ki a hûtõd.  Ha vissza akarsz vinni a boltba, csak tessék. Ha el akarsz vinni kivizsgálásra, akkor csak tessék, ha te akarsz kivizsgálni, akkor szólj és megölöm magam, csak te ne érj hozzám.

-  Na ide figyelj, nem vagyok olyan! Nem foglak vissza vinni, nem foglak eladni, és nem foglak megölni. Viszont… - képtelen vagyok befejezni, mikor közelebb lép hozzám. Olyan zavarja ejtõ, hogy az ajkam is elharapom.

- Mond! – Hangja kemény rideg még is a csontjaimig eljut, és beleremegek. Végül egy nagy levegõvétel után már csak képes vagyok kinyögni megszeppenve is, hogy mit is akarok.

- Maradj velem! – 

- Nem! Elmegyek! Nem akarok senkihez sem kötõdni, elég volt egyszer! Nem kell több. – 

NEM! NEM  és NEM! Nem bírnám ki, ha megint egyedül maradnék, belepusztulok... de van e jogom ilyet kérni? Nem akarom, hogy elmenjen, így csak a ruháját merem megfogni, de ezzel talán elértem nála valamit. 

– Szüleid? Még nem láttam õket…

- Meghaltak… miután elköltöztem tõlük… -Még.. még nem mondtam ki ezt eddig. Még csak a saját hangomra esik le, hogy ez mit is jelent valójában. Folynak a könnyeim, és alig tudom visszatartani, de egy gyors törléssel sok mindent meglehet oldani, csak mint sok minden mást is eddig  – mi az igazi neved? Amit én adtam…

- Gidion. –  Ez meglepõ ...  pont illik rá a becenév - A legelsõ gazdám ezt adta nekem. – Elsõ gazda? ... végül is nem lehet rajta mit csodálni. Csak nekem sok minden az elsõ, nem lehet mindenkinek az.

- De én…mi történt vele, ahogy bele gondolok, jóba voltatok nem? –CSak aggódni tudok érte, hiszen tudom milyen ha valaki elveszít mindenkit egy nap alatt.

- semmi közöd hozzá!

- Õ is meghalt? – Nagyon nagyon óvatosan akarom ezt felhozni, de ezek szerint nem voltam eléggé tapintatos, mert fel indul, és utánam ordít.

- MÉG ÉL.  ... Csak nem itt. – Bár úgy vagyok, hogy nem kéne utána mennem, de végül csak utána szaladok, de már késõn ... már átalakult... ennyi ... biztos, hogy örökre megharagudott rám. 

- Nem faggatlak, nem bántalak, csak maradj itt velem, ne hagy egyedül. – 

Most tényleg elrontottam mindent az már biztos! .. Nem fog nekem megbocsátani ... ennyi volt.

Az ágyamra dõlve önsajnálatba borulok...  Csak sírok és sírok, míg végül belealszok.

 Nem jön ki, nem eszik, nem szól hozzám, nem is alakul át.

Faggattam már napok óta, de semmi választ nem kaptam.

Próbáltam már kicsalogatni.

Bocsánatot kértem már tõle többször is a pofon miatt, de semmi.

Sok idõt töltöttem hogy valamit kiagyaljak, míg sok munka és nap után végre elkészültem.

Többször bóbiskoltam el mellette munka közben, mire már csak a reggel ébresztett fel.

- végre kész.- Sóhajtok fel és dõlök kényelmesen hátra a székemben egy pillanat erejéig - remélem, tetszeni fog. 

Megfogtam a kis tartályát,  mintha eltakarnám a szemét, és ügyeskedve felemeltem, nehogy megrázzam szegényt

- ne less! 

Kiviszem a szobámból és a mellettem lévõ ajtóhoz állok

- Ha nem tetszik átlehet alakítani. Nem tudtam hogy mivel szereted elütni az idõt így mindenre gondoltam.-

Sokszor akartam már  átalakítani a használatlan szobákat, bár eddig nem volt hozzá szívem. De most..!

Kinyitom az ajtót és a bátyám szobájára szinte rá sem lehet ismerni 

Kék falak, tölgy letisztult bútorok, millió könyv, film, lemez és cd sorok töltik ki a falakat. Nem beszélve a méretes tvrõl, és a szinte zsúfolásig megrakott  ruhásszekrényekig.

- Saját fürdõ, és saját hûtõ. Ha nem szeretnél kijönni, nem kell. - 

leteszem az akváriumot 

- Ha ezek után is elszeretnél menni, akkor nyugodtan. De tudd, hogy én mindig tárt karokkal várlak majd. De-de ha kedved lenne maradni... Akkor nyugodtan ... én-én örülnék neki. -

Mondom kicsit bizonytalanul, szinte paradicsomként.

- Ha bármire szükséged van a szobámban leszek.   ... Nyugodtan szólj, ha bármit akarsz. -

Mosolyodok el, és hagyom el a szobát, hadd fedezze fel magának.

Lent megint hozzáfogok a dolgomnak  kis takarítás, kis ez kis az, de sajna így is túl gyorsan végzek, és nem tudok magamon uralkodni, hogy ne akarjak felmenni hozzá.... Na jó.. addig csinálok egy kis sütit, legalább nem gondolok a fent csobogó vízre. Bár furcsa hogy egy hal fürdik, de ez most nem túl lényeges per pillanat. De érdekes.

De fel akarok menni hozzá!!!

hogy..hogy....

Miért is? hogy ne legyek egyedül? Hogy vele tölthessem az idõm?

 ajj azok a vörös szemek ...

Idegesen csapom be a süti mögött a sütõ ajtaját, és elkezdem kinyalni a nyers tésztát a tálból, mikor megcsap az az ismerõs illat a friss tészta forrongató melegével együtt, mikor már a felén túl járok.

- Remélem szereted a brownit , van vaníliás, ét, és sima csokis is, ja meg mogyorós is. Tíz perc és készen lesz. Kérsz hozzá esetleg fagyit, vaaaaagy esetleg pudingot hozzá? Vagy juharszirupot?

Nézek el felé mosolyogva. De azonnal megfagyok, mikor pár centire van mögöttem. Te jó ég, ilyen közelrõl csak még jobban néz ki. 

- Étet, vanília fagyival.

Csak ennyit mond de én már olvadok. fejem még mindig ugyan úgy nézek hátrafelé, miközben õ csak lehuppan az elõttem lévõ székre. Mintha semmi nem is történt volna. Óh te jó ég ha ez így megy tovább én ki fogok készülni... ahw

- Egy béka, egy béka! – Persze, ha rám tapos, kicsinálom, emberré változok és kicsinálom. De elõtte adj vizet, halként is kell a víz, nem csak emberi alakban. Bassza meg, vizet…

Közelebbrõl megvizsgál, és mikor tudatosul benne, hogy ki, vagy mi vagyok.

- Te jóságos ég! – elõvesz egy palackot és körbevágja, majd a vízbe tesz, nem kellemes a víz, de megteszi, legalább van víz. Futni kezd hazáig, ez igen, okos lány, végre van valami haszna. az út folyamán kiabál nekem, hogy tartsak ki, hé, barom nem fogok meghalni, már van víz, bár a levegõ fogy. Mikor a ház elé ér az ajtót úgy rúgja be, mint egy idióta, s majd elesik a gyökér, de akkor is az akváriumba tesz. Majd leül elém és kérdõen néz rám. Kicsi lelke lenyugodott. De baszki az enyém nem! Most már tudják a titkom és elvisznek. - Szívélyesen várom nagy érdeklõdéssel a válaszod! – engem figyel, persze majd a kedvéért átváltozok és kitálalok neki. Na, azt lesheti. Nem fogok úgy ugrálni, ahogy õ fütyül. De végül is megmentett, nem értem ezt a lányt. Nem mozdul semerre. Kiugrok a vízbõl és átalakulva talpra esek és ledõlök az ágyra. Nem szólok, csak a plafont nézem.

- Mégis, hogy… mi mikor… én… - dadog össze vissza.

- elõször is tanulj meg artikulálni, majd beszélni, vagy fordítva, aztán beszélj.. – mondom bunkón. Nem nézek rá. Nem vagyok kíváncsi rá. Igaz is. – Elég kicsi a melled… - röhögök fel, de õ egy pofonnal dicséri meg a beszólásom.

- Bunkó vagy! – ordít le. Megvonom a vállam és felülök.

- Megszokhattad volna már. Mindenkivel ilyen vagyok, te sem vagy kivétel. Nem fogok veled jó pofizni, mert megmentettél. – oltom le és õ elém guggol és szemembe néz.

- Miért? – kérdezi, de csak felállok és leindulok a konyhába. Éhes vagyok, már rég ettem. Önkiszolgálóst játszok, és a hûtõbõl kiveszem a maradék húst, amit még meghagytam, majd leülök és eszek. – Te eszed meg mindig az ennivalót! Te vagy az ételmanó.

- Aszta rohadt. Egy pont neked, az ötös lottó fõnyereménye a tiéd. Gratulálok fogyatékoskám. – mosolygok rá, s eszek tovább. Õ csak figyel engem nagyon mérgesen. Majd mikor befejeztem, felállok és egy poharat elõvéve a csapot megnyitva vizet töltök az elõbb említett eszközbe, majd inni kezdek.

- Attól a lánytól mit kértél? – kérdezi, s felemelem a vízzel teli poharat. – vizet? – leteszem a poharat s megtapsolom. Okos, ügyes. Na, haladunk holnap megtanulja azt is, hogy, hogy kell írni.

- szóval, kezdjük az elején. Ha bárkinek is elmondod, hogy ki és mi vagyok, megöllek! Ha szekálni mersz, akkor is. Ha az emberi alakomat akarod látni, hát sajnálattal kell közölnöm, hogy nem fogod, ha csak nem szerelsz fel kamerát a házba, vagy ha fönt maradsz este, és megnézed, hogy lopom ki a hûtõd.  Ha vissza akarsz vinni a boltba, csak tessék. Ha el akarsz vinni kivizsgálásra, akkor csak tessék, ha te akarsz kivizsgálni, akkor szólj és megölöm magam, csak te ne érj hozzám.

-  Na ide figyelj, nem vagyok olyan! Nem foglak vissza vinni, nem foglak eladni, és nem foglak megölni. Viszont… - elhallgat. elé állok, és álla alá nyúlok, fejét felemelem, és a szemébe nézek.

- Mond! – nézek mélyen a szemébe, bár nagyon haragos vagyok.

- Maradj velem! – kéri, s én elengedem. Hátra lépek és leülök a székre.

- Nem! Elmegyek! Nem akarok senkihez sem kötõdni, elég volt egyszer! Nem kell több. – mondom, de õ megfogja a kezem és szemembe néz. Elmosolyodik, keserû arcát látva sóhajtok. – Szüleid? Még nem láttam õket…

- Meghaltak… miután elköltöztem tõlük… - mondja, s döbbenten nézek rá. Mégis hány éves ez a lány? Mikor újra találkozik szemem az õ kék íriszeivel csodálkozva nézek bele. Most meg mért sír? Nem, na, jó én innen elmegyek. Megtörli a szemét és rám néz. – mi az igazi neved? Amit én adtam….

- Gidion. – mondom, és hátra dõlök a széken. - A legelsõ gazdám ezt adta nekem. – mondom és a lány csodálkozva néz rám.

- De én…mi történt vele, ahogy bele gondolok, jóba voltatok nem? – ül le mellém a székre. Persze most tálaljak ki neki?

- semmi közöd hozzá!

- Õ is meghalt? – kérdezi óvatosan, felidegesített, ennyi volt én most felmegyek és hallá változok, és nem fogok hozzá szólni.

- MÉG ÉL. – ordítok rá. – Csak nem itt. – mondom és felindulok. Nem hallgatom ezt tovább. Felmegyek, s visszamegyek az akváriumba, nyugodt és senki nem mondja meg nekem, hogy mit tegyek. A lány bár utánam jön, de mikor meglátja, hogy ismét hal vagyok, õ elém áll, s átöleli az akváriumot.

- Nem faggatlak, nem bántalak, csak maradj itt velem, ne hagy egyedül. – mondja és leül az ágyra, eldõl, s hamar el is alszik. Nem jövök ki a házikómból, most egy darabig itt maradok. Nem jutok olyan kibaszott szar sorsra, mint a szüleim.

¤~¤~¤ G&S ¤~¤~¤

Napok, hetek telnek el, nem vettem fel az emberi alakom, csak hallként vagyok, de a tápok az étvágyam csökkentésére nem elég, bár a lány hoz nekem rendes kaját is, de nem eszem meg. Még nem akarom felvenni az emberi alakom, ismét kérdezõsködne és én kurvára nem akarok neki kitálalni. Õröljön neki, hogy itt vagyok, és nem mentem el még!