A változatosság kedvéért egy üveg sört kortyolgatva, bömbölő zene mellett támasztom hátamat az ágynak. Taktikusan a földöm iszom, innen nem lehet lentebb esni. Megfogadtam, hogy ma normálisabb leszek, és egy korty alkoholt sem fogok inni, de Siri csörtető vadkanként gázolt keresztül terveimen. Képtelen vagyok kiverni a fejemből az őszinte dühöt, amit a jégkék szemekben láttam. Nyers és fájdalmas volt. De rohadtul nem értem, hogy miért.

Lehunyt szemekkel ejtem hátra fejem. Megpróbáltam edzéssel levezetni a feszültséget, de nem ment. Cserébe kurvára fáj mindenem. Miért túráztatom magam ennyire ezen az egészen? Máskor magasról teszek rá, ha nem jövök be valakinek, vállat rándítok és megyek is a következő prédára. De Shazamot nem tudom lerázni magamról. Minél jobban próbálom, annál mélyebbre fúrja magát a bőrömben. Rohadtul nem jó ez így. Túl jól nézek ki ahhoz, hogy leharcolt alkoholistaként csesszem el a koncertjeinket, mert az ütőt sem tudom rendesen fogni a piától.

Telefonom csörgése menti meg a helyzetet. Kitapogatom magam mellett a szőnyegen, és néhány pillanatig tartó erős koncentráció után sikerül beazonosítanom a hívót. A tesós chatcsoport videóhívása. Hát persze, hisz én kértem a segítségüket. Komoly bajok vannak, ha már erre sem emlékszem tisztán. Telefonommal kikapcsolom a méretes hangfalakat, és csatlakozom a híváshoz. A többiek már beszélgetnek valamiről, Harrison a kanapéján tesped, ölében ott pihen a világ legjobban élő koromfekete macskája, Becky. Nem zavartatja magát az a szőrös átokfajzat, tudja, hogy most nem vagyunk ott élőben, hogy a lábujjunka haraphasson. Connor az ágyán hasal, valószínűleg olvasott valamit, mert szemüvege a tincsei közé tolva pihen. Vince tűnik a legfrissebbnek, pedig, ha jól számolok, náluk már hajnal kettő körül lehet. Kezében ecsettel, arcán egy elkent kék festékfolttal koncentrál maga elé. Ha tippelnem kéne, csak letámasztotta a telefont, hogy dolgozhasson tovább. Mikor ennyire bele van merülve a munkába, nem sok ember kedvéért szakítja félbe. Kisebb csodának számít az is, hogy felvette a telefont.

- Na mi a vészhelyzet Axe? Elfogyott a zsebpénz, amit apáéktól kaptál a hónapra? – Connor vesz észre elsőként, ajkain széles vigyorral hajol bele a kamerájába.

- Nagy szavak attól, aki még mindig az ő hűtőjüket fosztogatja – válaszom a szokottnál irritáltabbra és az alkoholtól kissé kásásra sikerül, és ez mindenkinek feltűnik. Connor őzike szemei döbbenten csillognak, Harrison összeráncolja szemöldökét, és még Vince is elfordítja tekintetét a készülő festményről. Túl jól ismerjük egymást ahhoz, hogy az ilyesmivel ne foglalkozzunk.

- Mi történt, Axe? – Harrison hűvös kék szemei a tőle megszokott nyugalommal csillognak, de a Becky fülét vakargató ujjak elárulják

- Szarban vagyok – dühös fújtatással kortyolok egyet sörömből, a telefont pedig nekitámasztom a táskának, amiben az úszócuccom szoktam vinni. Így legalább nem fogom falhoz vágni, ha túlságosan felidegesítem magam.

- Keressünk ügyvédet szarban, vagy rejtsünk el minden újságot a szüleink elől szarban? – Vince aggódik, látom azon, ahogy arcát bökdösi az eset végével. Oké, hogy én vagyok a rocksztár a családban, de velem volt a legkevesebb gond. Sosem kellett miattam bírságot fizetni nyilvános vizelésért, sosem kellett a vízimentők központjából részegen és ázottan begyűjteni, és sosem jelentek meg rólam vérgáz fotók, amik a new yorki elit egyik jótékonysági estjén készültek. Ellenben a tesóim listája igencsak színes és hosszú.

- Vágjátok le a tökeimet szarban – sóhajtva rázom meg fejem. Rossz ötlet volt. Most már a világ is forogni kezd körülöttem. Talán nem kéne több sört innom ma.

- Kit döntöttél meg? – Harrison hangja töri meg a néhány pillanatnyi csendet.

- Még senkit – szerencsére nem volt itthon a buli estéjén. Ha olyan állapotban részegen felmegyek hozzá, ki tudja mi történt történik. Valószínűleg minden attól függött volna, hogy mennyire ellenkezik. A mostani viselkedéséből kiindulva valószínűleg egy konyhakést szorított volna a golyóimhoz.

- Kit akarsz megdönteni? – Connor pontosítja a kérdést. Igazából kár titkolóznom, nem hülyék, rájönnének. Inkább megspórolom az időt.

- Sirit – változatosak a reakciók. Vince halkan füttyent, Harrison csak beledermed a macskasimogatásba, Connor pedig változatos spanyol káromkodások egész sorát hadarja el hihetetlen sebességgel. Szerintem még sosem hallottam tőle egyszerre ennyit.

- Ennél rosszabbul nem is választhattál volna.

- Köszi Vince, erre még nem jöttem rá magamtól – gúnyos mosolyt eresztek meg a képernyő felé, és a biztonság kedvéért felbontok még egy sört.

- Ő is benne lenne? – megrázom fejemet, hogy válaszoljak Harry szavaira.

- Jelenleg maximum akkor, ha előtte kiütöm valami erős droggal – bár a tekintete alapján lehet még a drog mámoros homályán túlról is képes lenne leharapni a nyelvem, mikor próbálok a halvány ajkak közé férkőzni. Ahhh, faszom. Néhány kesernyés korttyal próbálom elűzni a képet fejemből.

- Ha megpróbálod, esküszöm, hogy egy töltőtollal döföm át a szívedet. Már ha van olyanod – Connor zaklatott pillantással ül fel az ágyán, állítva kicsit a kamera szögén, hogy továbbra is lássuk.

- Köszi niño, de továbbra sem stílusom erőszakkal elvenni a dolgokat – hol abban az élvezet? Én azt akarom, hogy az a kék szempár vágytól elszürkülve ragyogjon rám, miközben… ismételten a faszom.

- Ha ő nem akar téged, nem értem a gondot – Vince az ecsetet letéve kapja fel telefonját, és sétál át egy viseltes, de hatalmas fotelhez. Az anyagát több helyen is festékfolt borítja, de V teljesen figyelmen kívül hagyja, csak levetődik bele. Ha valaki egyszer azt állítja, hogy a művészek rendszeretők és precízek, összekötöm Vince-el. Maximum három órát adnék neki, mielőtt zokogva könyörögne a szabadságért. – Ha benne lenne, akkor merenghetnénk rajta, hogy vajon mennyire etikus és észszerű házi nyúlra lőni, de így? Lépj tovább, keress mást, ahogy mindig is szoktad – megrántja vállát. Kurva könnyű mondani. Mintha én még nem gondoltam volna erre.

- Köszi vagy, Sherlock, nem is értem, hogy nem jutott még eszembe – fintorogva húzom meg az üveget.

- Nem tudsz tovább lépni – megdermedek és lehunyom szemeim Harrison hangjára. – Mert nem csak megdugni akarod a srácot – persze hogy ő rakja össze leggyorsabban.

- Axe, ne bassz fel, hogy sikerült beleesned a bandád frontemberébe!

- Hogy mi az isten? Fel akarod szedni Sirit?

- Ez egy kurva szar ötlet!

- Ha ezzel teszed gallyra a turnét, rád uszítom az ország legnagyobb fanklubjainak összes tagját!

- Öcsi, szerintem köss csomót a farkadra és pucolj el onnan!

- Eszedbe se jusson lelépni, Axe! A bandának kell egy rohadt jó dobos. Egy dobos, aki nem dug a frontemberrel! Vince, te meg fejezd be a hülye tanácsok osztogatását!

Csukott szemmel hallgatom Connor és V egymást túlharsogó remek tanácsait, és kibontakozó vitájukat. Nem kell sok hozzá, hogy spanyol sértések csapódjanak neki lüktető homlokomnak. Nem én vagyok a célpont, de eleget ittam ahhoz, hogy felhúzzanak vele.

- Befognátok végre? – ingerülten kiáltok rájuk, mire végre mind a ketten becsukják szájukat. Kinyitom szemeim, és rápillantok a képernyőre. – Rohadtul nem tudom, mit akarok Siritől – ez a szín tiszta igazság. Az biztos, hogy nem csak szexet. Azt mástól is megkaphatnám. De a zongora mellett ülő, mosolygós fiúból nincs több. Nincs másik alondra, aki a hangjával tömegeket mozgat meg, és végtelen mennyiségű chilis-limeos chipset tud eltűntetni.

- Ha most is rá gondolsz, akkor az arcod alapján életed első igazán tartós kapcsolatát – fájdalmas sóhajjal fogadom Dr. Harrison felfedezését. Mikor végzett el pszichológia szakot is az egyetemen?

- Így már értelmet nyert a vészhelyzet – Vince lerakja a telefont valahova, így csak a sötét plafont bámulhatjuk helyette.

- Most komolyan abban kell tanácsot adnom, hogy a bátyám hogyan tudná felszedni a legnagyobb celeb crushom? – Connor sóhaja még az enyémnél is fájdalmasabb. Hidd el niño, kurvára nem így terveztem a dolgot.

- Ha gondolod, leléphetsz – ajánlom fel a lehetőséget. Ilyen helyzetben nem gáz dobbantani a vészhelyzeti tanácsból. Igazolom neki a hiányzást.

- Nem. Ha már valakivel össze kell jönnie, akkor inkább te, mint valami random fangörcsben szenvedő liba. Tudtam, hogy nem maradhat örökké a plátói szerelmem – nem javítom ki, hogy Siri maximum bottal piszkálna meg egy csajt. Nem akarom elrontani a róla kialakult bi képet, nehogy rajongókat veszítsen. Azt kénytelen lenne az önimádatával kompenzálni, amit nem biztos, hogy elbírnának a lakás tartógerendái. – De ha valaha megbántod, én ott leszek, hogy megvigasztaljam – végre először a nap folyamán sikerül egy őszinte mosolyt kicsalnia belőlem. Hülyegyerek. Mind jól tudjuk, hogy sokkal jobban érdeklik a csajok, Siri egy kivételes pofi a rajongói táblájára tűzve. Szerintem mindenkinek akad egy-egy ilyen vakvágány, akit sosem kaphat meg, de hajlandó lenne miatta szögre akasztani a hetero kabátot. Harrisonnak például Ryan Gosling az.

- Megjegyzem – a francba, mikor ürült ki ez az üveg is? Arcomat meggyűrve rakom le magam mellé a kiürült bizonyítékot, és egyelőre nem nyúlok a következőért. Szuper teljesítmény, fogadd gratulációmat, Axel.

- Szedd fel az ünnepek előtt, hogy áthívhassuk! – Connor arca egyre lelkesebbé válik, ahogy túlteszi magát az első sokkon. Remek, he bepörög, nem sok mindent tudunk majd kezdeni vele. – És innentől tényleg nem bújhatsz ki a szaftos pletykák átadása alól! Bár az nem izgat, hogy mit csináltok az ágyban és egyéb helyeken, inkább tartsd meg magadnak – hééé az undorodó fintort kikérem magamnak. Kicsit sem lennének gusztustalanok a dolgok, amiket vele tennék. Arcpirítóak talán, de undorítóak nem. Bár bilibe lóg a keze, ha azt hiszi bármit is elárulnék neki. Az a Siri csak nekem jár, más nem érdemli meg, és nem kaphatja meg. Most meg az én kezem lóg a bilibe.

- Ne szaladj úgy előre, még ott tartunk, hogy a srác inkább szúrná tökön Axelt, minthogy ágyba bújjon vele – meglepően pontos megfogalmazás Vincetől, aki újra feltűnik a kamerában, immár festékmentes arccal.

- Mi a gondja veled?

- Ha tudnám, nem veletek tölteném az estémet – fáradtan túrok hajamba. Kéne még egy sör, de már csak a konyhában van. Nem biztos, hogy meg kéne kockáztatni a lépcsőzést ilyen állapotban. A banda agyonverne, ha a turné előtt töröm össze magam. Bár még fél kézzel is jobb lennék, mint Finn volt.

- Nekem lennének ötleteim.

- Kapd be, Vince.

- A tökéletes modorod áll az első helyen a listámon – már készülnék lecseszni, mikor belenyilal valami a fejembe. És kivételesen nem az alkohol. Azt már tudom, hogy Siri nem vevő azokra a dolgokra, amikkel az átlagos csajokat és srácokat megnyerem magamnak. Mert ő nem átlagos. Ő kurvára különleges. De hogy kéne neki kezdenem a dolgoknak, főleg, ha arra sem hajlandó, hogy a próbákon túl egy légtérben tartózkodjon velem? Korábban legalább elviselte a jelenlétem, belém állt, tudtunk vitatkozni, de most… most egy kibaszott szobanövénynek érzem magam mellette, amiről senki sem vesz tudomást. Utálom ezt az érzést.

- Szóval az a nagy kérdés, hogyan nyered meg magadnak a srácot anélkül, hogy romba döntenéd a bandát? – elkínzottan bólintok Harrison szavaira.

- És mi van a szabállyal, hogy banda taggal nem kezdesz? – köszi, hogy emlékeztetsz, Connor. Így sem éreztem még elég pocsékul magam.

- Elévült – pontosan akkor, mikor meghallottam őt énekelni a zongora mellett. Kár, hogy nem fogtam fel azonnal, és a táncosfiú gusztustalanul édes csókja kellett hozzá, hogy rájöjjek az igazságra.

- Az első tanácsom az lenne, hogy a turné végéig pihentesd a dolgot – a többiek egyetértve hümmögnek niño szavai után. Örülök, hogy ilyen rohadt nagy köztük az összhang, de ezzel én még nem jutottam előrébb. – Rohadt kínos lenne úgy utazgatni az országban, hogy a golyóiddal a szádba tömve kell magaddal cipelned – az a szomorú, hogy Siri valóban megtenné. Jelen állapotában biztosan. Csak tudnám, hogy mi a kurva isten baja van velem. A buli előtt minden jól ment, elkezdte ledobni a tüskéit, most meg újra az a szúrós kis erizo akit eddig próbáltam kihámozni a páncéljából. Talán Greg tett valamit vele, amitől ismét bezárkózott? Megfeszülök a gondolattól, és egyre biztosabb vagyok, hogy ha egyszer személyesen is találkozom azzal az élő bankkártyával, be fogok húzni neki egyet.

- A második tanács, hogy próbáld megismerni – Becky felébred Harrison ölében. Elgondolkodva figyelem a lustán nyújtózkodó fekete macskát. Igazuk van. Szart se tudok Siriről, azon kívül, amit az elmúlt hetekben megfigyeltem. De azt hiszem ideje a végső megoldáshoz fordulnom. Wyatt az, aki évek óta mellette van, és talán az egyetlen, aki azt mondhatja, ismeri. Muszáj lesz tőle órákat vennem Siriből, még ha ezzel fel is fedem a rohadtul gázos titkomat. – Akkor talán rájössz, miért nem tud elviselni – csendesen bólintok.

- Tényleg komolyan gondolod, Axe?

- Nem tudom Vince. Kurvára nem tudok mást, csak hogy leszáll a vörös köd a gondolattól, hogy más hozzáér Sirihez – a következő, aki kiejti előttem Greg nevét, lehet egy monoklival fog távozni. Vagy egy dobverővel a seggében. Mindegy, a lényeg, hogy kap tőlem valami szuvenírt. – És hogy rohadtul nincs kedvem mással smárolni, mert nem az ő szemei néznek vissza rám – gratulálok, ez gyomorforgatóan nyálasan hangzott. Mint egy dalszöveg, amit a legelborultabb pillanatomban írnék. Még pár üveg sör, és lehet meg is teszem.

- Akkor komolyan gondolod – ja. Remek. Komolyan ki fogok készülni tőle. Alig várom minden pillanatát.

oOoOo

A napok gyorsan peregnek. Gyorsan, és totálisan változatlanul. Siri t alig látom, csak a próbákon tűnik fel, és akkor is levegőnek néz. Amitől persze rohadt dühös leszek, és bármennyire is próbálkozom, időnként a másik két srácon csapódik le. Pedig esküszöm, hogy igyekszem nem túl seggfej lenni velük. Nem érdemlik meg, de olyan, mintha folyamatosan feszült szikrák pattognának bőrömön, amiket időnként le kell vezetnem, vagy felrobbanok. Ha mindennek vége, majd valahogy kárpótolom őket. Esetleg vezethetik a kocsimat, ha megígérik, hogy nem élveznek bele.

Jobb híján minden nap eljárok úszni, hogy levezessem a feszültség egy részét. Közepesen sikeres megoldás, mert rendszerint kapom azon magam, hogy a lelátót fürkészem egy furcsa napszemüveges, sapkás alak után. De sosem látom. Vagy uszodát váltott, vagy nem hódol a hobbijának, hogy még kisebb eséllyel fussunk össze. Vagy más kikapcsolódás után nézett. Mondjuk egy gazdag faszfejjel.

Ingerülten vágom le törölközőmet az öltözőben lévő padra. Minél inkább próbálok nem gondolni erre az egészre, annál inkább berágja magát az agyamba. Kurvára szar ez az egész helyzet. Általában könnyen megszerzem, amit akarok, most miért nem megy annyira egyszerűen? Mert Siri nem egyszerű. Ha az lenne, nem kellene ennyire.

Egy gyors hideg zuhany segít megnyugodni, így mikor már felöltözve szedem össze a cuccaim, nem akarok semmit sem összetörni. Elkönyvelem sikeresnek a napot. A telefonomra pillantva elkap a déjà vu. Mintha legutóbb is akkor robbant volna fel az internet, mikor én úsztam, Siri pedig a rádióban adott interjút. Egy rakás hír, rengeteg X poszt, és végeláthatatlan üzenethalom. Remélem megvan még a helyem a bandában alondra. Csak nem voltál olyan hülye, hogy elszóld magad, és a turné előtt egy héttel állj neki új dobost keresni. Bár mindegy mit mondtál, én nem fogok sértett hercegnő módjára távozni, mint Finn. Kurvára nem az a típus vagyok.

Csak érzésre nyitom meg a hírfolyamot, hogy átfussak néhány szalagcímet. Abból úgyis kiderül, milyen marhaságot hordott már megint össze kedvenc sünim a rádióstúdióban.

Két biszex egy bandában? Lehetséges ez?

Exkluzív: kompromitáló fotó készült a feltörekvő rockbanda új dobosáról!

Ó, hát ez remek. Megnyitom a második cikket, és a lényeges részhez tekerek. Egy homályos, sötét képhez, ami a vizsgatemető házibulinkon készült. A képhez, amin éppen a cukorszájú sráccal táncolunk önfeledten. Hát ez kurva jó. Noah figyelmeztethetett volna, hogy pénzéhes barmokat is meghívott, akik a saját anyjukat is eladnák néhány dollár reményében. Azért a címek, mint mindig, most is túloznak. Nincs ebben semmi kompromitáló. Sosem titkoltam a nemi identitásom, a világ csak jól jár azzal, hogy mindkét nemből válogatok. Így dupla annyi embert tehet boldoggá a remény, hogy lehet nálam esélye. Kár, hogy az egyetlen, akinek tényleg lenne, egyelőre áthatatlan tüskepáncéllal védekezik ellenem. Az élet tele van kibaszott iróniával.

Következőnek az X-et nyitom meg, hogy átpörgessem a posztokat, amikben megemlítenek. Legalább látom, hogyan fogadják az emberek ezt a hírt. Kétlem, hogy nagyot süllyedne miatta a banda népszerűsége, hisz a cikk szerint Shazam nem erősítette meg a dolgot. Egy újabb pirospont Siri, lassan összegyűlik a tíz. De ha rá is bólintott volna a hírre, akkor is maximum nő a népszerűségünk. Még többen rajonghatnak irántam, nincs ebben semmi rossz.

BLUEBerry @zoeblue · 1 ó

Tuti, hogy a képen @axelmc szerepel!

Ilyen teste nem sok embernek van. 👀

Csak azt bánom, hogy mostmár srácokkal is versenyeznem kell.

#teamaxel #AWAKE

AWAKE fanboy UwU @lucaheart · 1 ó

Most hogy válasszak @sirisinger és @axelmc között?

Ez kegyetlenség 😭

Vajon benne lennének egy hármasban?

Azt a bulit képzeljétek el! 🥵🥵

#teamaxel #teamsiri #AWAKE

Mondjátok, hogy nem csak az én fantáziám indult be👀

Ha @sirisinger és @axelmc is bi, nem kézenfekvő minek kéne történnie?

Képzeljétek el. Csak… képzeljétek… 😱 💞 👨‍❤️‍👨

#teamaxelsiri #AWAKE #rockbl

A rajongókban sosem csalódik az ember. Keserű mosollyal zárom be a posztokat, és térek át az üzeneteimre. Pár döbbent ismerős, akik erről még nem tudtak, pár aggódó haver, akik inkább a bandát féltik semmint engem, és egy idegesítően minden lében kanál kisöccs.

11:03

Axel, te méteres farok 😤

Siri élőben látta a kép pillanatát?

MONDD, HOGY NEM! 🤬🤬

11:42

Gondolom igen,

ha akkor még ott volt a buliban

11:43

Te tényleg ennyire hülye vagy,

vagy csak tetteted? 😠😫

11:44

Tőled tanultam

De most komolyan

Miért akkora gond ez? 🤷🏾‍♂️

11:45

Bár az agyad lenne akkora, mint

az egod 🤦🏾‍♂️ 🤦🏾‍♂️ 🤦🏾‍♂️

11:45

Akarod mondani, mint a farkam

11:46

🤮🤮

Akarod hallani, vagy inkább imádod még magad?

Mert akkor van jobb dolgom 😑

11:47

Ne kímélj

11:48

Emlékszel, hogy azt mondtad rosszul

vagy a gondolattól, hogy valaki

Sirihez ér?

Arra nem gondoltál, hogy NEKI

is ugyanolyan szar lehet? 🥺🥺

Nem sokan szeretik premierben nézni

ahogy a pasi, aki bejön nekik, egy

másik srác manduláit vizslatja 😶😶

Szerinted, hogy esett ez neki? 🤬

Esküszöm, ha nem ismernélek azt mondanám

könyörtelen fasz vagy 🙃🙃🙃

Így maradok annál, hogy csak fasz 🙃

Dermedtem meredek a chatablakra. Nem, ez kurva nagy tévedés. Connor túl sok romantikus drámát nézett, és ezért haluzik ekkora ostobaságokat. Siri full közömbös volt irántam már a buli előtt is. Semmi jelét nem adta, hogy akár egy kicsit is érdekelném. Azon kívül, mikor prostinak nézett, és nyomott egy öltáncot. Egyszer mondjuk azt megismételhetné, néhány extrával.

11:53

Tévedsz niño

Nem érzett semmit irántam

11:55

Rendben, akkor dugd homokba azt a

kurva nagy arcodat 🤷🏾‍♂️🤷🏾‍♂️

Mi van, ha igaza volt? Mi van, ha nem téved? Ha tényleg azzal csesztem szét mindent, hogy a farkam után mentem? Nem. Tuti nem. A farkam mindig jó irányba visz. Tévedhetetlen, nem úgy, mint Connor.

oOoOo

- Üdvözöllek a stúdióban Axel – gondolkodtam, hogy lemondom a francba az egész interjút, de végül mégis csak itt kezdem a hétfőt a kényelmetlenül szűk székben, az idegesítően tenyérbe mászó arcú nővel szemben. Az a vigyor az arcán… a víz kiver tőle. Kevés dolgot láttam az életben, ami ennyire mű lett volna. Talán csak Siri instant levesei.

- Hálás vagyok a meghívásért, Miranda – meg a nagy lószart. Egyszerűen csak úgy éreztem meg kell bosszulnom az aljas kis támadást, amit ellenem próbáltak intézni. Természetesen sikertelenül. Remélem legközelebb háromszor is átgondolják, kibe álljanak bele. – Kíváncsi voltam a helyre, ahol Siri bombát szokott robbantani – idétlen röhögcsélés. Ezt komolyan nap mint nap hallgatja valaki? Már értem miért van annyi halláskárosult az országban.

- A frontemberetek tényleg nagyon ért a pletykákhoz. De mielőtt ide kanyarodnánk, mesélj Axel! Milyen érzés egy sikeres bandához csatlakozni? Gondoltad volna, mikor beléptél, hogy az új album ekkora sikereket fog elérni? – felém fordít néhány statisztikát az új albumunkról. Felesleges, nagyon jól tudom, hogy milyen jól szerepelt a különböző listákon. A hétvégén meglett a három platina minősítés, így gyakorlatilag történelmet írtunk.

- Természetesen tudtam, hogy mennyire sikeres lesz az album – széles vigyorral dőlök hátra a kényelmetlen széken.

- Tudtad? Csak nem jövőbe látó képességeid vannak? – ismét az ostoba nevetés. Esküszöm ezt a tükör előtt gyakorolja otthon. Sőt, lehet fel is veszi magát, hogy visszahallgassa és tökéletesítse.

- Nem igazán. Egyszerűen csak ha négy ennyire jó zenész összeáll, kevés esély van a bukásra – megvonom vállam, bár sajnos ezt a hallgatók nem láthatják.

- Látom átragadt rád Siri önbizalma – a vörös rúzzsal összekent ajkak széles mosolyra húzódnak.

- Nem, ez a sajátom – újabb nevetés és pár szó a hallgatókhoz, amiben engem dicsér. Vagy amivel próbálja menteni a menthetőt. Ne fáradt Miranda, nem zavar, ha megtudják, hogy hatalmas az arcom. Ez is a csomag része, amit imádnak a rajongók. Aki meg nem, azt pont leszarom. Ők majd koslatnak szent Wyatt után.

Ez után egy viszonylag elfogadható, de unalmas blokk következik, ahol megpróbál kifaggatni a zenei utam kezdetéről, a korábbi bandáimról, és persze a családomról. Az első két témában viszonylag sok mindent osztok meg a hallgatókkal és Mirandával, természetesen ügyelve rá, hogy ne járassam le korábbi bandatársaimat. Maximum csak azokat, akik valóban rászolgáltak. Az utolsó témánál viszont falakba ütközik. Hiába próbálkozik, újra és újra lepattan róla, míg meg nem elégelem a dolgot.

- Mondd csak Axel, jól tippeltek a hallgatóink, hogy a neved köthető a luxusautókat értékesítő Campbell cégcsoporthoz? – ez a negédes mosoly fog kísérteni álmaimban. Mintha azt remélné, hogy ha eléggé benyalizza magát nálam, megdobom egy Bentley-vel. Arról a vonatról már régen lemaradt.

- Mi köze ennek a bandához, Miranda? A hallgatók talán azt hiszik, ha gazdag vagyok, az azt jelenti, hogy bevásároltam magam? – apró félmosollyal és végtelen elégedettséggel figyelem az arcára kiülő zavart.

- Dehogy, ilyesmi biztosan meg sem fordult a fejükben! – zavart nevetgéléssel próbálja csökkenteni a feszültséget közöttünk. Vagyis inkább csak azt, ami rajta van.

- Akkor azt hiszem ez a téma nem egy zenei talkshowba tartozik – most először látom őt kiesni a bájos műsorvezető szerepből. Nem tetszik neki a helyzet, és kezd dühössé válni. Összepréseli ajkait, de végül győz a hosszú évek rutija, és visszatér a mosolyának egy halványabb változata. Ügyes.

- Van még egy dolog, amire a hallgatók egész hétvégén próbáltak válasz találni – a tableten behozza a fotót, ami mindenhonnan szembe jött velem az elmúlt napokban. Érdektelenül pillantok rá, közben megőrzöm apró mosolyomat. – Valóban téged látunk a képen egy ismeretlen fiúval? – látom rajta, hogy mennyire éhes az igazságra. És hogy azt hiszi, most zavarba hozott ezzel a kérdéssel.

- Bár nem túl előnyös a kép, nem tagadhatom le – felcsillan tekintete. Keselyű.

- Az interneten megannyi pletyka szárnyra kapott már. Ezek szerint van igazság alapjuk, és biszexuális vagy? – milyen óvatosan és körültekintően feltett kérdés. Ja nem.

- Nem hinném, hogy ez az információ meghatározná, mennyire vagyok jó dobos, de legyen. Szeretnék megnyugtatni minden rajongót, hogy nem a nemek alapján szoktam szűrni a partnereim – kissé elégedetlenül dől hátra, de ettől én csak még elégedettebbé válok.

- Nos, kedves hallgatóink, tisztán hallhatták, hogy senkinek sem kell feladnia a reményt – úgy duruzsol a mikrofonba, mintha valami bensőséges titkot osztana meg. Pár ezer emberrel. – Hacsak a titokzatos fiú nem foglalta már be Axel szívében a helyet, ahová biztosan sokan vágyakoznak – ismét rám emeli a tekintetét.

- Mindenki megnyugodhat, az csak tánc volt – oldalra biccentem fejem. – Ha valaki a valódi magánéletembe törne be egy ennyire pofátlanul tolakodó képpel, akkor az ügyvédem ülne a stúdióban, nem pedig én – Miranda megmerevedik, és néhány pillanatnyi csend után sietve kezd egy könnyed csevegésbe valami ostoba témáról, amire már nem is igazán figyelek. A lényeg, hogy vette a lapot. Hírnév ide vagy oda, én nem adom könnyen magam. Sem azokat, akik fontosak a számomra. Szóval jobb, ha pórázt kötnek a kotnyeles fotósaik nyakába.

oOoOo

Az utolsó napok is gyors ütemben peregnek tovább. Mire észbe kapunk, már mindenki a cuccait cipeli ide-oda, táskákat és bőröndöket csór a másiktól, és málhás szamárként hurcolkodik le az emeletről. Csütörtök estére úgy tűnik mindenki egész sikeresen és kompakt mód össze tudott pakolni. A hangszerek a táskáktól kicsit távolabb sorakoznak, sajnos az én dobszerkóm nélkül. Igazán nem ér, hogy ők a gitárjaikat mindenhová magukkal tudják cipelni. Mondjuk, amit nem tudnak, hogy az egyik táskában a cajonom pihen és várja a nagy leleplezést. Természetesen a nyomába sem érhet a dobfelszerelésemnek, de szeretek szórakozni vele. Tűzoltásnak tökéletes egy részeg zenéléssel tarkított estéhez.

Mivel az elmúlt héten sem teljesen sikerült tartani magam a „ne legyél bunkó paraszt” tervemhez, gondoltam kedveskedek egy kicsit a srácoknak. Mielőtt még rámsütik, hogy pont olyan seggfej vagyok, mint Siri. Lehet, hogy néha megközelítem, de sosem fogok felérni azokba a magasságokba, amiket ő képvisel. Nem vagyok egy nagy könyhatündér, de azt a pár kaját, amit el szoktam készíteni, rohadt jól csinálom. Főleg, ha jó zene szól a főzőcskézés mell. Márpedig az albumunknál kevés jobb zene van jelenleg a piacon. A mai menünek egy gyors, de laktató tejszínes garnélás tésztát választottam. Fogalmam sincs, hogy Shazam hajlandó-e csatlakozni hozzánk, vagy hogy ez a kaja beletartozik-e abba a szűk halmazba, amit hajlandó elfogyasztani, de azért megterítek neki is a pulton. A remény hal meg utoljára.

- Axel, ennek rohadt jó illata van – Noah szinte beleesik a lábosba, annyira lelkesen szaglássza a tartalmát. Esküszöm olyan, mint egy rossz gyerek.

- Lehetőleg ne csorgasd bele a nyálad – vigyorogva nyomom kezébe a szedőkanalat. – Inkább csekkold le, hogy íze is ugyanolyan jó-e – nem kell neki kétszer mondani. Egy hatalmas adag tésztát halmoz a tányérjára, Wy pedig követi a példáját. Értékelem, hogy ennyire bizakodóak a szakácstudományommal kapcsolatban.

- Hol tanultál meg főzni? – Wy érdeklődve szúr fel villájára egy garnélát, és teker fel némi tésztát. Mikor a szájába veszi az első falatot, látom arcán a meglepettséget és a leplezetlen élvezetet. Óvatosan, még szegény Lydia féltékeny lesz.

- Szerinted egy mexikói anya mellett volt esélyem elkerülni a konyhát? – vigyorogva szedek magamnak is egy adagot. Szerencsére bőven főztem annyit, hogy a zabagépek mellett Sirinek is maradjon, ha netalántán megjelenne. Amit kétlek. Szerintem a héten a próbáktól eltekintve talán összesen öt percet töltöttünk egy légtérben. De lehet, hogy sokat mondok.

- Remélem sok mindenre megtanított – és itt is vannak a Noah szájából kirepülő darabkák. Esküszöm, hogy egy plexiüveget fogok húzni kettőnk közé minden alkalommal, amikor evésre adja a fejét.

Már éppen fejteném ki neki, hogy ne is álmodjon hasonlóról, de egy váratlan hang félbeszakít minket. Egy váratlan rohadtul várt hang. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire hiányzik. Énekelni hallom a próbákon, de a beszéde teljesen más. Még ha teljesen kifejezéstelen is. Mintha nem lennének érzései. Pedig tudom, hogy ott vannak alondra, és elő fogom őket ásni a kibaszott tüskék közül

- Az utolsó vacsora? – döbbenten fordulunk felé. Mikor jött meg? És mikor növesztett vattacukrot a haja helyére? Ruganyos léptekkel sétál hozzánk, és vetődik le a mellettem lévő székre. Az az igazság, hogy gyerekrágó színű haj ide-vagy oda, kurva jól néz ki. Mint mindig. A picsába. Az ostoba sapka takarja a teljes összképet, de így is elég sokkoló a látvány. Mindenki kedvenc fagyos sötét nagyura átment cukorkafiúba. Erős váltásnak érzem. De ő még ezt is képes rohadt menőn viselni.

Ahogy elhelyezkedik mellettem, orromba kúszik a fodrászszalonok jellegzetes illata, keveredve Siri parfümével. Azzal a parfümmel, amit már messziről megérzek, mint egy nyomorult kopó a vércseppeket. Ha megpróbálnám, akkor lehet még a mozgását is le tudnám követni a lakásban, csak az illatfelhő alapján. Egyszer, ha unatkozom, lehet kipróbálom. Bármennyire is rohadt idegesítő tud lenni, hiányzott a társasága. A banda mind a négyünktől válik azzá, ami. Ha ő a szobájába zárkózva játssza az elérhetetlent, azt meg fogja sínyleni a teljesítményünk. Remélem idővel majd belátja, és hajlandó lesz visszatérni közénk. Még ha ezzel kockáztatjuk is, hogy egymás torkának esünk.

- Nem hiszem el, hogy tényleg megcsináltad – én mondjuk pont el tudtam képzelni, hogy megcsinálja. Siri tipikus „csakazértis” embernek tűnik, főleg, ha a rajongókról van szó. Ha kihátrál az ostoba ki nem mondott megállapodásból, úgy tűnhet nem ér neki semmit a rajongótábor, akik miatt ennyire sikeresek lettek a számaink. Ez is csak marketing, amiben Shazam rohadt tehetséges.

Szed magának a tésztából, hogy utána elkezdje kiturkálni belőle a garnélákat. Szóval ez is a halmazon kívül esik. Rohadtul a saját kajámmal kéne foglalkoznom, mégsem bírom róla elfordítani a tekintetem. Az edzőterem óta nem voltam hozzá ilyen közel. És akkor is csak még tovább rontottam a dolgokon. Hiába próbálok rájönni mi baja velem, nem találok magyarázatot. Nem voltam paraszt, nem mentem be a szobájába, nem űztem vele béna tréfákat, nem nyúltam le a gagyi zacskós leveseit. Connor feltevése ott motoszkál agyam mélyén, de még élből elutasítom. Ha érzett volna bármit, akkor kimutatta volna, és nem jár kétnaponta megbaszatni magát a pénzeszsákkal.

- Megígértem – végre megválik a rózsaszín lencsés napszemüvegtől is, de sajnos nem néz rám, hogy felkutathassam tekintetét. Mintha az a tányér tészta érdekesebb lenne nálam. Kötve hiszem. Nyelvemmel piercingem végét piszkálom számban, miközben nyugalmat erőltetve magamra figyelem a rózsaszín tincseket előbukkanni. Nem csak festette, vágatott is belőle. Most még több bukkan elő tarkójából. A halvány bőr szinte üvölt azért, hogy végigsimítsak rajta ujjaim hegyével, de inkább csak rámarkolok villámra. Ha hozzáérnék, csak összegömbölyödne, és a tüskéivel védené magát. A fodrász kibaszott jó munkát végzett. Utálom érte. Könnyebb lenne, ha Siri szarul nézne ki. Bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez lehetséges.

- Nem illik hozzád, nem vagy elég cuki ehhez a színhez – a serpientéhez valóban nem illik. A zongoránál ülő fiúhoz, az igazi alondrahoz viszont teljes mértékben passzol. Csak Noah kurvára vak ahhoz, hogy ezt észrevegye.

- A színpadon cuki vagyok, elég ha ott illik hozzám.

- Szerintem jól áll – még azelőtt csúszik ki számon a csendes megjegyzés, mielőtt igazán átgondolhatnám, mit is mondok. Egy vattacukor, amit, ha megkóstolnék, biztosan nem a várt ízt kapnám. Nem lenne émelyítően édes, sokkal inkább csípős. Mint egy elkúrt chilis vattacukor. Képtelen vagyok tovább ellenállni, gyengéden érintek meg egy lehetetlenül puha tincset, és tűröm be füle mögé. Ha már nem néz rám, legalább semmi se takarja előlem az arcát. A mozdulat közben alig érezhetően simítok végig a tökéletes, porcelánszerű bőrön.

- Ne érj hozzám – ellöki kezemet, a röpke pillanatra rám villanó jégkék szemek ugyanazt a közönyt sugallják, mint a hangja. Rohadtul nem jó ez így. Ennél még az is jobb volt, mikor apró, dühös szikrák pattogtak tekintetében. Most olyan, mint valami üresfejű rockbaba. Tompán hallom magam mellől Noah idegtépő röhögését, de a fülemben zúgó lüktetés elnyomja a nagy részét. Már hozzád sem érhetek, alondra? Minden támadási lehetőségtől megfosztasz. Hogy a francba érjem el, hogy ledob a tüskéid, ha nem hallasz meg, nem nézem rám, és meg sem érinthetlek? Talán valami harminchatos szintű mágusnak tűnők, aki telepatikus képességeivel tud rád hatni? Persze csak akkor, ha sikerül tizenkettőt dobnom.

- Axel, Sirihez nem szabad hozzáérni. Eddig nem tűnt fel? Ezt még én is tudom – nem. Kurvára nem tűnt fel. Eddig sosem tett ilyet. Sosem húzódott el az érintésem elől, sosem csapott a kezemre, mintha valami pofátlan kiskölyök lennék. Már az első nap is ő ült az ölembe. Korábban nem tűnt fel, menyire élénken él bennem karcsú derekának és pillekönnyű súlyának az emléke. A picsába. Lehet már ott elcsesződött az egész, csak a borzasztó modora elrettentette a farkam?

- Nem. Eddig nem tűnt fel – hangom száraz és kifejezéstelen. Tekintetem képtelen vagyok levenni a tökéletes profilról, ami minden második tinilány szobájának falára van tűzve. Gyűlölöm mindannyiukat. Hogyan is vehettem volna észre, mikor sosem állt ellen? Beleégett az agyamba bőrünk vadító kontrasztja a rögtönzött doblecke közben. A karcsú karok szoros ölelése, a hozzám simuló test motorozás közben. Az alig látható halvány pír, amit érintésem csalt elő belőle az étteremben. A kurva életbe az egésszel. Akit nem lehet megérinteni, nem így viselkedik. Az a Siri nem küzdött a nyilvánvaló ellen, mint ez az elcseszett muñeco*. Azt hiszi ettől válik majd igazi rocksztárrá? Hogy rohadtul elérhetetlen és úgy tesz, mintha nem lennének érzései? Marha rossz úton jársz, alondra.

- Ki akarom pihenni magamat holnapra – lerakja a villát, anélkül, hogy egyetlen falatot is evett volna. Biztos vagyok benne, hogy a turné közepén össze fog esni. Egyszerűen nem eszik eleget ahhoz, hogy pótolja az ugrálással elégetett kalóriákat. Ezek a több órás koncertek rohadtul megviselik a szervezetet, ő mégis úgy tesz, mintha a fényevés mindent megoldana. Miért érdekel ez engem ennyire? Tuti a banda miatt. Nem. Már nem csak amiatt.

Egyre dühösebben piszkálom piercingjeim végét. Mintha Siri távozásával visszatért volna minden feszültség, amit észrevétlenül elfújt a közelsége. Utálom, hogy ilyen hatással van rám. Utálom, hogy a tesóimnak igazuk volt, és tényleg érzek valamit ez iránt a kékszemű énekesmadár iránt. Amit pedig a legjobban utálok, hogy teljesen tehetetlen vagyok. Nem találok rajta fogást. Nem tudom honnan kezdjek neki. Nem tudom hol csesztem el.

- Szép volt Axel, most elüldözted szegényt – Noah vigyorgó hangja csak még tovább húzza az agyam. Még pár ilyen elmés megjegyzés, és ráborítom az egész tésztástálat.

- Pofa be, Noah – szavaimat megtámogatom egy gyilkos pillantással is. Remélem ennyi elég, hogy érezze, nem vagyok pacsizós kedvemben. Ennyit a békés, kiengesztelésnek szánt utolsó vacsoráról. Tekintetem találkozni Wy barna szemeivel. Neki feltűnt az, ami Noahnak nem. Mert neki van szociális érzéke. Bőven több, mint hármunknak összesen. Remek. Alig várom a nagy beszélgetést. Remélem rendelési időn kívül is fogad, és nem számol fel plusz pénzt a túlóráért. Tuti csődbe mennék.

oOoOo

Végül csak nem végződött annyira szarul a vacsora, hála Wy terelésének, és Noah aranyhalakkal vetekedő értelmi szintjének. Ő hamar túllendült a kiakadásomon, amin Wy nem tudott. Láttam a pillantásokból, amiket időnként felém küldött. Tudom, hogy jól nézek ki, de ha ennyit pislant felém, lehet mindkettőnknek szembe kell néznie Lydia haragjával. Imádom a csajt, a legkedvesebb lény a földön, egészen addig, míg nem próbálkoznak a pasijánál. Láttam már csajokat bőgve elrohanni, miután elbeszélgetett velük. Nem tudom mit mondhatott, de nem is akarom megtudni. Sokszor az ártatlannak tűnő lányok a legnagyobb boszorkányok.

Noah felvonul a szobájába, Wy a csomagok körül matat, én pedig garnélákat szedegetek ki a tésztából. Mint valami elcseszett szitkom. A ráktalan tésztát egy ételhordóba pakolom, legalább akkora adaggal megtöltve, ami a bélpoklos gitárosoknak is elég lenne. Sirit ismerve egész nap max egy zacskó chipset evett. Oké, ha utál, de emiatt ne haljon éhen. És más miatt sem. Ha egyszer véget ér az élete, akkor én akarom belefojtani a medencébe a hülyeségei miatt, nem veheti el tőlem ezt az örömöt.

Lezárom a dobozt, felkapok egy villát, és szándékosan lassított léptekkel megyek fel a hálókhoz. Ha nem koncentrálnék ennyire, akkor lehet, hogy kettesével szedném a lépcsőfokokat. Nem akarok még több okot adni Wynak a gyanakvásra. Így is rosszul áll a szénám.

Kopogok Siri ajtaján, de nincs válasz. Kétlem, hogy már elaludt volna, ha mégis, majd ott hagyom az éjjeliszekrényen a kaját. De az tuti, hogy nem fogok vele visszakullogni a konyhába. Óvatosan nyitok be, hogy ha aludna, akkor ne ébresszem fel. Szerencsére az ágy üres, ahogy maga a szoba is. A lámpák már nem égnek, csak gyenge fényű ledszalagok segítenek a tájékozódásban. Kék fényük tökéletesen illik Siri minimalista ízléséhez, de a legnagyobb kérdés az, hogy lehet vajon változtatni a színüket? Vannak pillanatok, amikor jobban el tudok képzelni egy kis vöröset, vagy sötét lilát. Mondjuk mikor… nem. Ne gondolj erre Axel. Nem hiányzik egy hideg zuhany álló farokkal.

Nem kell sokáig keresnem, hogy ráakadjak karcsú alakjára. A rágógumi színű haj szinte világít az éjszakai sötétségben. Az a selyemköntös van rajta, amit az első találkozásunkkor is viselt. Kibaszott gyönyörű, ahogy a korlátnak támaszkodik, a távolban a város fényeivel. Megengedek magamnak néhány pillanatnyi néma bámészkodást. Ha másról lenne szó, már rég mögé léptem volna, hogy derekát átkarolva együtt figyeljük az alattunk pezsgő életet. De Siri nem más. Ő egyedi. Inkább leteszem az ágyára az ételesdobozt, és közelebb lépek az erkélyajtóhoz. Egyszerre akarom kitárni, hogy újra a közelébe legyek, és várni még néhány percet, hogy kiélvezhessem a csalóka nyugalmat. Na jó. Ez a világ legcreepybb lépése lesz, de nem tudom megállni. Előhalászom telefonomat, és megörökítem a pillanatot. A világ legszexibb énekesét a világ legszexibb városa felett. Szerencsére nincs idebent annyi fény, hogy tükröződjön az üveg. Elégedetten szemlélem a végeredményt, majd visszacsúsztatom zsebembe a telót. Úgy érzem magam, mint valami perverz zaklató, de nem nagyon izgat. Megérte. Amíg nem látja meg, addig pedig nem akar megfojtani és feljelenteni miatta. Ennyire egyszerű a képlet.

Végül sikerül rávennem magam, hogy kinyissam az erkélyajtót. A hangra végre felém fordulnak a jégkék szemek, amik szinte világítanak az éjszakában. Olyan, mintha egy lenne a távoli felhőkarcolók fényeiből. Bárcsak más körülmények között állnánk itt. Tudnék mit kezdeni vele ezen a helyen. Nem úgy, mint most. Most lövésem sincs mit csináljak. Nem ismerem ezt a néma Sirit. Hiányzik a felvágott nyelve, az éles visszaszólásai, a folyamatos tűz a tekintetében. Most túl unalmas és rideg. Túl hamis.

Vállammal az ajtókeretnek dőlve fonom össze karjaimat magam előtt. Nem tudom mire várok, de ahogy látom ő sem. Ez a némaság rossza, mint bármi, ami eddig történt velünk. Nem tudok harcolni egy hangtalan ellenféllel.

- Elmondod végre, hogy mi a fenéért haragszol rám? – ha végre kibökné, sokkal könnyebb lenne minden. Adj valami támpontot alondra. Bármit, ahonnan elindulhatnék. Hogyan húzzalak elő a tüskéid mögül, ha nem engeded, hogy fogást találjak rajtad? Nem bírom az egyhelyben toporgást.

- Nem haragszom rád, Axel – ja persze. Én meg valójában egy szőke kislány vagyok, csak sok spenótot kaptam a nagymamámtól. Ennyi volt. Újra elrejteni előlem tekintetét. Legszívesebben megfognám állát, és követelném, hogy rám nézzen. Hogy mondja a szemembe az igazságot. Kár, hogy ha megpróbálnám, átlökne a korláton, és egy jóképű emberi pocsolyává válnék a betonon. Azt nehéz lenne megmagyarázni a menedzsernek. – Ahhoz éreznem kéne valamit. Az elmúlt hetekben megpróbáltam más lenni, mint aki vagyok, de nem működik. Sajnálom, ha félrevezettelek – most komolyan azt akarja bemagyarázni nekem, hogy ez az igazi Siri? A szürke, érdektelen, mindenkit levegőnek néző srác, aki méteres jégcsapokkal a seggében közlekedik? Meg a nagy lószart. Ezt az állapotot meg lehet játszani, a korábbit viszont nem. Azok őszinte reakciók voltak. Őszinte hangok és szavak a dalban, amit eljátszott nekünk. Nem volt mű és mesterkélt, mint ez az elérhetetlen rocksztár stílus. Nem hiszem el, hogy nincsenek érzései. A megvetés és az utálat is érzések, azt pedig határozottan a legelső pillanattól kezdve közvetítette felém. Most rejtegeti a valódi Sirit. Csak nem tudom megfejteni, hogy miért.

- Nem hiszek neked – nem fog átverni. És nem fog tudni lerázni sem. Ha vége a turnénak, bezárom őt, és addig nem engedem ki, míg el nem mondja az igazat. Ha nem hagy más lehetőséget, komolyan megteszem.

- Majd idővel elhiszed. Most a turné a legfontosabb – nem. Sosem fogom elhinni. De a második felével egyetértek. Nem fogom az ostoba, be nem azonosított érzéseim miatt romba dönteni a turnét. Túl sok múlik rajta. A karrierünk. A jövőnk.

- Ebben egyetértünk – még mielőtt mondhatnék vagy tehetnék bármi mást, amivel elcseszhetném a dolgokat, magára hagyom őt. Még pár perc, és nem biztos, hogy ellen tudok állni egy újabb érintésnek. Törött ujjakkal pedig elég nehéz dobolni.

Wy pont akkor jelenik meg a folyosón, mikor behajtom magam mögött Siri ajtaját. Remek. Rohadt jó időzítése van. Tekintetén látom, hogy ezt mos nem fogom megúszni. Miért ne, pont olyan jó kis beszélgetős kedvemben vagyok. Hívjuk át Noaht is, és csapjunk egy teapartit a plüssállatainkkal.

Halk sóhajjal tárom ki saját ajtómat, és hagyom nyitva magam mögött. Érti a néma utalást, és követ a sötét szobába. Nem akarok villanyt kapcsolni, de nincs is rá igazán szükség. Függönyök és redőny nélkül a város pont elég félhomályt varázsol ahhoz, hogy ne essünk keresztül semmin. A minihűtőhöz sétálva szerzek két doboz hideg sört, és az egyiket Wy kezébe nyomom, mielőtt leülnék a fotelembe.

- Érezd magad otthon – felpattintom a dobozt, és kortyolok párat. Ehhez a beszélgetéshez szükség lesz a piára. Lassan tényleg alkoholistává válok emiatt az ostoba szerencsétlenkedés miatt. Majd Sirinek küldöm a rehabról kapott csekket, végülis az ő hibája az egész.

Wyatt végül az ágyat választja. Kiváló döntés, és még amiatt se kell aggódnia, hogy valami betegséget elkap belőle. Amióta itt lakok, nem hoztam fel senkit. A bulin terveztem, de látjuk mi lett a vége. Egy kurva nagy pofára esés.

- Mi van veled Axe? Az utóbb hetekben többször éreztem, hogy behúznék neked, mint abban az egy évben összesen, mióta ismerlek – lehet jobb lett volna, ha megteszi. Az lehet kicsit helyrerázott volna, és nem érezném ennyire tanácstalan baromnak magam. Még csak fel se róttam volna neki, mert totálisan megérdemeltem volna. Még én is pofán vágtam volna magam néha. – Mintha nem lennél önmagad – keserű vigyorral kortyolok sörömből.

- Pontosan így is értem magam – kár hazudnom neki, a nagy részét már úgyis levágta. Nem is tévedek nagyot. Néhány pillanatnyi csend után jön a leglényegesebb kérdés. Ő sem húzza az időt, és ezt tisztelem benne. Nem lelkizős tinilányok vagyunk.

- Mi van köztetek Sirivel? – én lennék a legboldogabb, ha tudnám.

- Leginkább kurva sok feszültség – bár már ez is elhalni látszik. Lassan olyan, mintha az ég világon semmi sem lenne közöttünk egy szánalomra méltóan béna munkakapcsolaton kívül. Kb annyira foglalkozik velem, mintha én lennék az emeleten lakó srác, akit három havonta egyszer lát a liftben. – Tényleg utálja az érintéseket? – a kérdés csak kiszalad számon. Nem akartam én terelni a témát, egyszerűen túlságosan fúrja az oldalamat. Ha ez igaz, végérvényesen nem tudom hová tenni a viselkedését.

- Amióta ismerem, igen. Se ölelés, se kézfogás, se vállveregetés. Csak nagyon ritkán, nagyon kevés embertől – hát ez kurva jó.

- Akkor nekem miért hagyta? – elkínzottan sóhajtok fel. Komolyan kezd megfájdulni a fejem ettől az egésztől. Remélem Wynak tényleg van egy használati utasítása hozzá, különben nem tudom mihez fogok kezdeni.

- Tessék? – a döbbent kérdés alapján tényleg nem számított erre a fordulatra. Vetek rá egy lapos pillantást, majd inkább hátraejtem fejem, és a sötét plafont kezdem vizsgálni. Valamennyit el kéne árulnom neki, de nem tetszik a gondolat, hogy más is tudjon a dolgainkról. Ha tényleg senki sem érhet hozzá, ezek a pillanatok különlegesnek kell, hogy számítsanak. Csak nekem eddig erről halvány fogalmam se volt.

- Ez volt az első alkalom, hogy ellökte a kezem. Még a rohadt motorra is felült mögém – újra átpörgetem fejemben az elmúlt időszakot. Tényleg nem láttam soha, hogy Noah vagy Wy hozzáértek volna. Kivéve mikor a bevert arcú Noahval készítette a képet, és összeálltunk az enyhén cringo csapatösszeborulásra. Nem. Akkor is csak az én kezemhez ért hozzá. Miért nem vettem ezt észre hamarabb? Mert rohadtul nem gondoltam rá, hogy fontos lehet. Nálunk az érintés természetes, egymás aurájában élünk a születésem óta. Fene se gondolt rá, hogy alondra annyira sérült kismadár, hogy ezt sem képes elviselni. Mert ha valaki már ennyire irtózik tőle, az nem normális. Valaminek valahol nagyon el kellett romlania. Talán abban a rohadt sötét, bárban terjengő cigifüsttől nehéz gyerekkorban csesződött el valami.

Wy nem kommentálja a dolgot, vagy várja a folytatást, de egyelőre ennél többet nem igazán akarok megosztani vele. Talán majd idővel, ha már úgy érzem túlságosan kezdek bekattanni. Végül mégiscsak én töröm meg a csendet.

- Van még ehhez hasonló hasznos infó, amit tudnom kéne róla? – még most szóljanak, ha mondjuk három havonta szüksége van kecskeáldozatra. Vagy évente egyszer szűz rajongók vérében kell megfürdenie, hogy ennyire kibaszott gyönyörű maradjon. Esetleg utálja, ha valaki a zuhany alatt énekel? Vagy van egy eltitkolt ikertestvére, aki időnként átveszi a helyét? Ez mondjuk megmagyarázná, hogy miért különbözik egymástól ennyire az a srác, akire vágyom, és az, akinek most mutatja magát.

- Miért akarod ennyire megismerni? – gyanakodva kérdez rá. Nem kell ránéznem, hogy tudjam, éppen csíkká szűkíti össze a szemeit. Mindig ezt csinálja, ha próbál rájönni a dolgokra. Róla mi a francért tudok mindent, míg Siriről semmit?

- Talán mert együtt élünk és egy bandában zenélünk? – kérdésem kicsit gúnyosabbra sikerül a tervezettél. Francba. Nem vagyok túlságosan formában. Lassan egy nyolc fogással jövök Wy-nak a seggfejkedésemért.

- És valójában? – úgysem fogja elengedni a témát. Halkan felsóhajtok, és lehunyom szemeim. Ujjaim megszorulnak a sörösdobozon, nyelven szűntelen játszadozik a számban lévő apró fémdarabbal.

- Mert rohadtul úgy érzem, hogy szükségem van arra a srácra, aki akkor délután zenélt nekünk. Mindent tudni akarok róla. Olyan, mintha kibérelt volna egy lakást a fejemben, ahonnan nem tudom kilakoltatni.

- Akkor miért nem vitted ágyba a táncos srácot? Ő lehet segített volna kipaterolni Sirit – miért jön mindenki ezzel? Oké, a szex sok mindenre megoldás, és éppenséggel, ha elég segget látsz, az segíthet kitörölni egy régi emlékét, de ez most nem ugyanaz.

- Hidd el Wy, rohadtul próbálkoztam – az ágyon ülő haveromra emelem tekintetemet. Úgy bámul rám, mintha egy kibaszott prédikátor lennék, aki épp a világvégéről szónokol. – De nem ment.

- Mert az a srác nem Siri volt.

- Mert az a srác nem Siri volt – ismétlem meg szavait megerősítés képpen, és egy szusszal lehajtom söröm maradékát. Ellen kell állnom a következő doboz csábításának, nem verhetem szét magam már a turné nulladik napján.

- Mit akarsz tőle pontosan, Axel? – hangja olyan komoly, mintha valami vallatóban ülnénk, és épp az alibim próbálná kideríteni a gyilkosság idején. Kissé frusztráló.  

- Jesszus Wy, mi vagy te, az apja? – nevetésemet inkább már kínlódásom táplálja, semmint tényleges jókedv.

- A legjobb barátja – ott a pont. Ez talán még rossz, mint egy apa. Az apa inkább csak csúnyán néz rá, ha megbántod a fiát, de egy legjobb barát laposra ver.

- Mindenki ezt kérdezi, de nem tudom – hajamba túrok, és ott is felejtem ujjaim. Villámként hasít belém a felismerés, hogy ez mekkora hazugság. Hiszen pontosan tudom, mit akarok. Mintha a válsz eddig is itt pihent volna gondolataim mélyén, de túl nehéz lett volna kimondani. Most viszont szinte előtörnek belőlem a szavak. – Sirit akarom. Az egész kurva csomagot, ami vele jár – ennyire egyszerű. Mindent akarok belőle. Az éles nyelvét, a jeges szikrákat szóró tekintetét, a gúnyos szavait és az édes mosolyát. Bele akarok túrni a vattacukor tincsekbe, magamhoz akarom rántani, hogy teszteljem, tényleg inkább sós-e a csókja, mint édes. Hallani akarom az őszinte nevetését, és a szobám faláról visszaverődő halk sikolyait. Kell az összes szar, amit magával cipel, és minden hülyeség, amivel az agyamra mehet. Azt akarom, hogy teljesen az enyém legyen, maximum pár tízezer rajongóval kelljen rajta osztoznom. Meg kéne rémültöm attól, mennyre akarom őt? Talán. De sosem voltam az az ijedős fajta. Sem a könnyen feladós.

- Axe, szerintem ez nem a legjobb ötlet. Siri nem egyszerű eset – hol van az örök optimista Wyatt, amikor szükség lenne rá? Most tettem életem felfedezését, igazán illene, hogy támogasson benne.

- Leszarom. Én sem vagyok az – kettőnk személyisége olyan, mint az olaj és a gyufa. Hatalmas, gyönyörű lángokat hozhat létre, amik vagy mindent elpusztítanak, vagy meleget és boldogságot adnak a körülöttük levőknek. Majd elválik, hogy mi melyik csoportba fogunk tartozni.

- Ezzel az egész bandát szétcseszhetitek – próbál továbbra is hatni rám, de esélye sincs. Ezt már eldöntöttem. A turné ideje alatt visszafogom magam, de előbb-utóbb újra elő fogom csalni azt a Sirit, aki észrevétlenül kedveltette meg magát velem.

- Tudom. De megéri kockáztatni – ha nem próbálkozom, akkor is szétcsesződik az egész. Nem hiszem, hogy hosszú távon Siri mellett tudnék maradni, ha folytatja a levegőnek néző hadjáratát, és random milliárdosokkal baszatja meg magát. Én akarok lenni az egyetlen milliárdos, aki lefeküdhet vele. A többiek vegyenek maguknak luxuskurvákat inkább. Ha hagyom a fenébe az egészet, akkor rövid úton kilépek a bandából. Ha elcseszem, akkor is. Tulajdonképpen nincs mit veszítenünk. – És most mondj el róla mindent, amit tudsz. Kell egy kicseszett használati útmutató, hogy megértsem őt.

Néhány percnyi nem túl romantikus egymás szemébe bámulás után kelletlenül mesélni kezd. Remek. Legalább végre van honnan elindulnom. Ha pofára esés is lesz a vége, legalább megpróbáltam. Egyszer úgyis el kell kezdeni szakítós számokat írni.

oOoOo

Már bőven éjfél múlt, mire Wy lelépett, hogy aludjon a holnap reggeli indulás előtt. A végére egészen feloldódott a hangulat, bár lehet, hogy csak az előkerülő újabb sör volt az oka. Nem tudom eldönteni, hogy ő most a kapcsolatunk ellen, vagy mellett dolgozik. Talán még ő maga sem találta ki, hogy melyik oldalra álljon. Mindenesetre szorgosan jegyzeteltem fejben, minden apró szart megjegyeztem Siriről, amit csak elmesélt. Sajnos a múltjáról, és arról, hogy miért lehet ennyire elcseszett szegény srác, ő sem tudott nagyon semmit. Ez egy olyan rejtély, amit nekem kell majd valahogy felderítenem.

Egy gyors zuhany után vetődöm be az ágyba, és alvás előtt még utoljára csekkolom telefontom, amit elhanyagoltam az elmúlt órákban. Igazából csak Connor küldött pár üzit, amit még átfutok. Kurvára rossz ötlet volt.

23:01

Nézd meg ezt a videót, most találtam 😭😭😭

Tuti Siri van rajta, a bulitok estéjén😔😔

Ha ezután is azt mondod, hogy nem érez semmit,

meg is érdemled, hogy öregen és magányosan halj meg🖕🏾

Dermedten bámulom a felvételt, amit Connor küldött. A képminőség elég szar, ráadásul próbálta minél jobban elrejteni külsőjét. De a hangját nem tudta. Ez minden kétséget kizárólag Siri. Senki más nem lenne képes ennyire zseniálisan énekelni és kísérni magát. De a dalok nem a sajátjai. Ezek nem AWAKE slágerek. Ezek olyan számok, amik tele vannak fájdalommal. Fájdalommal, amit én okoztam.

A kurva kibaszott életbe.

Tehát nem Greghez mert akkor este. Csak el akart menekülni innen, hogy kiadhassa valahol az érzéseit. A picsába. A bűntudatom teljesen megújult friss erővel tör elő lezárt ajtaja mögül. Rég éreztem már ekkora szemétládának magam. Pedig esküszöm nem volt szándékos. Honnan kellett volna tudnom?! Wytól. Hamarabb kellett volna beszélnem vele. Ha nem vagyok akkora önimádó pöcs, hogy azt higgyem mindenhez és mindenkihez értek, talán rájöhettem volna, mit jelent az engedékenysége. Hogy megérinthettem. Hogy fel mert mögém ülni. Kétszer is. Connornak igaza van. Egy farok vagyok.

Lehajítom magam mellé telefonomat, és arcomba nyomok egy párnát, hogy tompítsam az előtörő spanyol szitokáradatot. Kurva jó éjszaka lesz ez így.

oOoOo

Természetesen lószart sem aludtam. Az agyam egyre csak pörgött, ha el is bóbiskoltam, szinte azonnal felriadtam. Ehhez mérten vagyok rettentő nyúzott, nyűgös, és seggfej, mikor reggel beindul az őrültek háza. Az első állomás Washington, ami nincs ugyan messze, de időben kell indulnunk. A turnék elején még nem mennek olyan olajozottan a dolgok, mint a tizenhatodik koncert után. A kora délutáni soundcheck-re már készen kell állnunk mindennel, és még a lakókocsik elfoglalása is hátra van.

A liftet taktikusan megtöltjük a csomagokkal, és csak Noah megy le velük első körben, hogy a staffosokat irányítva felügyelje a pakolást. Ha vannak emberek, akik kényesek a cuccaikara, akkor azok a zenészek. A gitárjaikat nem is bízzák senki másra magukon kívül. A következő adag csomagot Siri kíséri le, a maradékot meg együtt Wy-al. Egész jó időt futunk, Ben csak közepesen tépi a haját, mire mi is leérünk. Nem értem mit van úgy oda, simán belekalkuláltuk a menetrendbe a késést is. Valaki nem vette be a reggeli fél xanaxját. Bár az orvosa lehet egészet írt fel neki a turné idejére.

Az utcán már kint áll a hatalmas lakóbusz, kisebb torlódást okozva a szűk new yorki utcákon. A hangos dudaszó és az üvöltöző sofőrök energiával töltenek el. Máris úgy érzem, mintha aludtam volna egy keveset. Ez hiányozni fog. A város pezsgése. Már most várom, hogy visszaérjünk ide a turnézáróval.

A mi járgányunk mögött parkol egy kisebb is, a gazdája pedig széles mosollyal közelít felénk. Hosszú sötétbarna haját szoros lófarokba fogta, napszemüvege fejére tolva pihen, így nem rejti el a csillogó zöld szemeket. Tipikusan az a lány, akire nem tudsz mást mondani, csak hogy kellemes látvány.

- Lydia, rég láttalak – vigyorogva ölelem magamhoz. – Mostanában nem jöttök bulizni.

- Mert valaki nagypapa üzemmódba kapcsolt, és alig lehet kimozdítani – mosolyogva lép Wy-hoz, és gyors csókot nyom ajkaira. Mindig is szerettem bennük, hogy nem enyelegnek mindenki előtt. Ízlésesen csinálják, ahogy egy ennyire tökéletes párhoz illik. De mindemellett süt róluk, hogy mennyire imádják egymást.

- Hé! Mintha te annyira kapálóznál a programok után – Wy méltatlankodva tárja szét karjait. Annyira béna fejet vág, hogy muszáj felnevetnem.

- Majd most bepótlunk mindent – felém kacsint, mire csak bólintok.

- Jó, hogy velünk tartotok – tényleg jót fog tenni főleg Waynak, de az egész bandának is. Lydiának van egy bájos varázsa, ami miatt jókedvre derül az ember. Főleg, ha amúgy egy lélegző jégcsappal kellene utaznia.

- Ha akarnátok se tudnátok minket otthagyni valahol – felnevetve lép barátnője mellé. Szerintem már találkoztam ezzel a lánnyal. Elgondolkodva nézek végig rajta, emlékeimben kutatva a neve után. Valamennyivel alacsonyabb nála, de hasonlóan sötét haja, és barna szemei vannak. Na meg kedves mosolya. Sosem vennéd észre egy tömegben, de ha egyedül van, magával ragad a szépsége egyszerűsége. Meg sem lep, hogy az ilyen lányok valahogy mindig összeakadnak. Valószínűleg akaratlanul is egymás mellé sodródnak, miközben próbálják elkerülni a sok ostoba libát.

- Emily? – egy elbűvölő mosollyal próbálkozom be, úgy tűnik sikerrel. A telt ajkak széles mosolyra húzódnak. Tényleg szép ez a lány. Noahnak inkább a hozzá hasonlóknál kéne próbálkoznia a világi nagy ribancok helyett.

- Tehát emlékszel – csípőből válaszolnám, hogy egy ilyen arcot nehéz elfelejteni, de szemem sarkából látom a csomagokkal vacakoló rózsaszín hajkoronát. Mintha folyamatosan érezném a jelenlétét magam mellett. Nyelvemre harapva állítom meg magam, nehogy Siri olyat halljon, amit megint félreérthet. Próbálom észben tartani, amiket az utóbbi napokban mindenki tanácsolt nekem. Kurva nehéz elnyomni a reflexszerű flörtölést. Mintha megpróbálnám tőből kitépni az egyik karom. De alondra kedvéért még ezzel is megpróbálkozom.

- Egész jó a memóriám – órámra pillantok, majd a környező kocsikat kezdem vizslatni. – Lányok, lenne számotokra egy feladatom. A koncertek alatt tudnátok figyelni az én drága öcsémre? Félek, hogy leáll a szíve, ha meglátja a bandát a színpadon – felnevetnek, pedig nem viccnek szántam. Connor tuti, hogy közel fog kerülni a halálhoz minden egyes koncerten, amire el tud majd jutni. Mondtam neki, hogy próbáljon indulás előtt ideérni a VIP belépőjéért, és hogy letudjuk a kötelező köröket. Most még van idő arra, hogy körberajongja a bandatagokat, de a helyszínre érve már senkit sem akarok az ő fangörcseivel fárasztani. Most is elég kínos lesz a dolog.

A lányok pont kapóra jönnek, egyidősek Connorral, és talán sikerül őt vállalható keretek között tartaniuk. Vagy legalábbis elérni, hogy ne kószáljon el mindenfelé, mint egy kíváncsi kisgyerek. Végszóra meg is érkezik, kissé zihálva, kócosan, de végtelen lelkesedéssel az arcán.

- Axel! Bocsi, de csak messzebb tudtam leparkolni, legalább három háztömböt befagyasztottatok a hombár buszotokkal – térdén megtámaszkodva fújja ki magát mellettem. Szemüvege kissé félrecsúszott, de nem ez a legrosszabb rajta. Halkan felnyögök a végtelen cikis AWAKE pólón, ami az új albumunkkal együtt jelent meg. Mármint nem a póló a cikis, hanem hogy a tulajdon öcsém feszít ebben. Igazán felhízhatott volna egy pulcsit, míg oda nem érünk a koncertre. Bár, ha tippelnem kéne, még a pulcsiján is valamelyik bandatag képe feszít. Ha az enyém, akkor esküszöm kitagadom őt a családból. Vagy én változtatok nevet. Mind a két ötlet tetszik.

- Semmi gond, niño. Még épp időben estél be – őt is magamhoz ölelem, majd a várakozó hármas felé fordítom.

- Mindenki, ő Connor. Connor, ők Emily, Lydia, és…

- Wyatt! – Dios mío, kezdődik. Fájdalmas fintorral forgatom meg szemeimet a rajongással teli hangra. Azt hiszem nem gondoltam át ezt teljesen. – Úristen, el sem hiszem, hogy végre találkozunk!

- Na jó, én segítek pakolni, jobb a gyomromnak, ha nem hallgatja végig ez. Szólj, ha már körbenyaltad Wy lábnyomát is – még hallom magam mögött a spanyol sértegetést, de lepereg rólam. A kis taknyos. Inkább lenne hálás, amiért hála nekem, végre találkozhat az isteneivel. Csak anyánk meg ne tudja, hogy vallást váltott.

A csomagok nagy része már a helyén van, gyorsan és hatékonyan dolgozott a staff. Noah meglepően jó abban, hogy lerendezze az ilyen helyzeteket. Ha választani kéne valakit, hogy ki a legjobb szervező közülünk, tuti őt mondanám. Ha nem született volna ennyire tehetséges gitárosnak, akkor tuti rendezvényszervező lett volna. Vagy porondmester. Ezt a két állást tudom elképzelni neki.

A lakókocsi elég fullos belülről, Ben nem spórolt semmivel. Mondjuk nem is lett volna túl praktikus azzal menteni a pénzt, ami közel két hónapig lesz az otthonunk. Kell a hely, hogy mindannyiunk egoja elférjen, és ne roppantsa össze egymást idő előtt. A kezemben lévő két sporttáskát ledobom a kanapéra a többi mellé. Majd kiválogatjuk, ha elindultunk. Egyelőre az a lényeg, hogy minden bekerüljön, ráérünk még Sims-eset játszani.

Mire ismét kiérek, Connor már a busz mellett toporog, vágyakozva pislogva Siri és Noah kettőségre. Most jön az igazán fájdalmas rész. Intek neki fejemmel, hogy kövessen, és odasétálok a két bandataghoz, akik épp a gitárokról vitatkoznak valamin. Persze csak halkan, mert Siri már óvja a hangszálait estére. Mondjuk részemről ez nem nagy változás, pont ugyanúgy nem szól hozzám, ahogy eddig sem tette. Jöttünkre viszont mind a ketten elhallgatnak, és érdeklődve mérik végig a mellettem álló srácot.

- Fiúk, ő az öcsém, Connor – a korábbi fangörccsel ellentétben most csak egy zavart intésre telik a szemüveges szerencsecsomagtól. Hát persze. A celebcrush.

- Axe, titeket mivel etetnek otthon? – Noah kérdése kissé oldja a hangulatot, és mindannyian felnevetünk. Kivéve persze Mr. Menő rocksztár vagyokot. Most nincs rajta se napszemcsi, se sapka. Nem készült úgy, hogy rajongókkal találkozzon, és ez látszik is arcán. Bocsi Shazam, te akartad a sztárok életét élni.

- A nyers marhaszív és a friss chili teszi – meg egy kis genetika. Vigyorogva rántom meg vállam. Pedig Connor a legkisebb mindannyiunk közül. Ő csak százkilencvenet veri alulról, és túl lusta ahhoz, hogy valaha felemeljen egy vaskos könyvnél nehezebb dolgot. Pedig neki is kijutott az alkatból, amiből mindannyiunknak. Nem kéne túlságosan megerőltetnie magát, hogy kinézzen valahogy, de ő inkább megmarad az aktakukac külsőnél. Ha neki így jó, szíve joga.

- Szivatsz.

- Hát peresze Noah – széles mosollyal forgatom meg szemeim.

- Örülök a találkozásnak, Connor! – kezet nyújt, amire Connor csak bambán bámul. Istenem, ha már most szívrohamot kap, nem adom neki oda a belépőt. Anya kicsinál, ha miattam patkol el a kedvenc fiacskája. Na jó, mind tudjuk, hogy az én vagyok.

- Niño, ilyenkor kell megfogni és köszönni – mint aki álomból ébredt, zavart mosollyal fogadja el Noah üdvözlését. Remek, ha minden igaz, most jön a még kínosabb rész. Ismét le kéne lépnem, de most képtelen vagyok. Aggódva fürkészem Siri arcát, amin semmitmondó mosoly pihen. Remélem nem tervez faroknak lenni Connorral csak azért, mert az öcsém. Ha összetöri szegény srác szívét, a saját kék selyemsáljai egyikével fogom megfojtani. Neki sem sikerült teljesen az a pihenés, mert halvány karikák húzódnak szeme alatt. Talán lámpaláz alondra?

- Bocsánat! Nagyon örülök, hogy végre élőben láthatlak titeket! Mármint voltam már több koncerteteken is, de értitek. Ennyire közelről még sosem… én még nem… - zavartan harapja el a mondatot, és vesz egy mély levegőt, hogy lenyugtassa magát. – Hatalmas rajongótok vagyok a kezdetek óta. El sem hiszem, hogy végre beszélhetünk – esküszöm elpirult. Egyszerre szórakoztató és kínos ilyennek látni őt. Kéne csinálnom egy videófelvételt, hogy elküldhessem a többieknek. Meglenne a hálaadási és karácsonyi cikizések alapja.

- Jó tudni, hogy valakinek legalább van ízlése a családotokból – Siri negédes mosollyal biccent öcsém felé, de ha tippelnem kéne, nekem szólnak a szavai. Ujjaim ökölbe szorulnak, de nem mozdulok. Megérdemlem. Kurvára megérdemlem. Connor pedig szinte nem is fogja fel, hogy mit mondanak neki, már attól elolvad, hogy Siri hozzászól. Érdekes látni, mennyire lefagynak az emberek, ha szembe kerülnek a rajongásuk tárgyával.

Mielőtt folytathatnák, Ben hangja szeli át a levegőt.

- Mindenki vonszolja be a seggét a járművébe, indulunk!

oOoOo

Szinte nem is érezni a sebességet ebben a hombár buszban. Olyan, mint egy guruló luxuslakást. Egyszer voltunk hasonlóval családi körutazáson, de akkor még mindannyian kicsik voltunk, nem sok mindenre emlékszem. Csak arra, hogy Harrison végighányta az egész utat, Vince pedig remekül szórakozott ezen. Egészen addig, míg az egyik adag nem az ő ágyába végezte. Remélem a srácok közül senki sem az a tengeribeteg típus.

- Stip-stop fenti ágy! – Noah feldobja táskáját az egyik függönnyel leválasztható matracra. Szerencsére elég szélesek ezek a hálókabinok, így nem csak a Siri méretű apróságok férnek el bennük. Nekem aztán mindegy hol alszom. Kérőn pillantok a többiekre, de Wy szintén csak megrándítja vállát.

- Én is fent alszok. Nem vágyom rá, hogy valamelyik godzilla alatt leszakadjon az ágy, és halálra lapítson – Siri fintorogva dobja fel cuccát a másik fenti ágyra, és rögtön utána is mászik. Nincs túl kommunikatív hangulatában, sőt túl szociálisban sem. Még látom, ahogy felkapja fejhallgatóját, majd magára rántja a függönyt is. Buligyilkos. Bár meg tudom érteni, lehet nekem sem ártana egy kis alvás, ha már éjszaka kimaradt.

- Akkor ez eldőlt. Szerintem mindenki pihenjen, ma délután beindul a daráló – Wy mindenki apukája megmondja a tutit. Még az örökmozgó Noah is bólint és felmászik matracára. Azt hiszem tényleg mindenkinek elkél a mentális felkészülés.

Befoglalom a Siri alatti ágyat, és sötétbe burkolom magam a nehéz, szürke függöny elhúzásával. Elgondolkodva bámulom a plafont, aminek túloldalán ott fekszik álmatlanságom oka. Bár keresztül nyúlhatnék mindenen, és leránthatnám magamhoz. Biztosan megpróbálná kikaparni a szemem, de megérné a kockázatot. Nem tudom hogyan kezdjek neki az előcsalogatásának. Nem figyel rám, nem hallgat meg, folyton csak levegőnek néz, vagy a telefonját bámulja, ha egy szobában vagyunk. Hát persze! Egy kibaszott zseni vagy, Axel!

Telómat előkapva nyitom meg alig használt messenger beszélgetésünket. Oké, és most hogyan tovább? Írjak neki szerelmeslevelet? Kérjek bocsánatot? Könyörögjek a figyelméért? Nem. Egyik sem én vagyok. Elgondolkodva piszkálom piercingem végét, működő megoldás után kutatva. Kevés közös van bennünk, de van egy dolog, amiben mindig egyetértünk. A zene. Ez lehetne a közös nyelvünk. Vagy beválik, vagy letilt. Veszteni már úgysem veszthetek semmit.

09:47

A következő parkos koncertedre kérnék számot:

https://www.youtube.com/watch?v=HzR2QOCRszg

*baba

Elfintorodva húzódok távolabb Noah fülsüketítő üdvrivalgásától. Csak akkor jövök rá, hogy megint Axelen felejtettem a pillantásomat, mikor a szemeim tükörképei felém fordulnak. Túl sokszor játszom ezt el mostanában, pedig eszem ágában sincs tovább növelni az ömimádatát. Látom az összerezzenő szemöldökein, hogy nem csak nekem szakad szét a fejem Noah ujjongásától. Mondanám, hogy túl korán van ehhez, de már elmúlt dél is. Én már túl vagyok tizenöt kilométeren is.

- A partiszervező cég kb két óra múlva itt lesz, hogy gatyába rázza a helyet – átkényszerítem a pillantásomat a százon pörgő Noah-ra, pedig Axel még hullafáradtan is vonzóbb látványt nyújtott. Van egy olyan érzésem, hogy hatalmas csendespihenők lesznek itt délután Wy és Axel részéről. Csak nehogy átaludják a partit.

- Gondolom a lépcsőt lezárjuk – okos ez a srác. Mi nem voltunk ilyen élelmesek, mikor beköltöztünk. Sajnos a nehéz és drága úton tanultuk meg, hogy le kell zárni a felső szinteket. Biztos segítségére van, ha tényleg mocsokgazdag családból származik, nekünk nem volt tapasztalatunk orbitális házibulik megszervezésében. Akkor még.

- Persze. Nem hiányzik, hogy bárki részegen nekiálljon a gitárjaim tapogatni odafent – most még ezt mondja, de tavaly is elég volt pár sör, és már habzó szájjal vitt fel minden fruskát, hogy a gitárjaival meg a stúdiónkkal menőzzön nekik. – De természetesen bárkit felvihettek, ha másféle tapogatásról van szó – hogy lehet valaki ennyire gátlástalanul ostoba? Remélem, hogy nem nekem szánta azt a vigyort, tudhatná, hogy túl vagyok ezen a korszakomon. Valahogy mindig csak azok az információk maradnak meg az apró kis agyacskájában, amiknek nem kéne. Igazából régebben sem hasonló bulikban szereztem a pasiimat, inkább a rajongóim közül.

- Nem gondolod, hogy túl nagy reményekkel futsz neki ennek a bulinak? – újra a megszólaló Axel felé fordulok, és most döbbenek rá, hogy nem csak nekem szólt Noah előző célozgatása, hanem neki is. A gondolattól, hogy Axel felcsíphet ma valakit a buliban, kiráz a hideg. Mintha éles tüskék állnának a bőrömbe. Ha tényleg süni vagyok, most ellenem fordultak a fegyvereim. Nem kéne ezen aggódnom. Reméljük neki is olyan sikerrátája van, mint Noahnak. Kár, hogy ezt kurva nehéz elképzelni.

- Seggfej.

- Ne bókolj, nem engem akarsz majd felszedni – szinte csak kínomban nevetek fel. Egy kibaszott kellemetlen előérzet telepszik rám, mint egy levakarhatatlan vérszívó pióca. Lehet, hogy elhamarkodott döntés volt, hogy lejövök?

Ha bármit is jelentett neki a vacsi, amire ő maga kényszerített, akkor úgysem fog random szoknyák után szaladgálni. Ha pedig csak játssza velem az agyát, jobb, ha időben kiábrándulok. Akkor csak le kell tépnem ezeket a felesleges érzéseket, mint egy elnyűtt ragtapaszt.

***

Sosem szoktam igazán sokat foglalkozni az öltözködéssel. Felesleges, mert minden ruhámban kurva jól nézek ki. Most mégis azon kapom magamat, hogy a gardróbomban toporgok, mintha egy bálra készülő szűz tinédzser lennék. Tekintettel arra, hogy sokan jönnek a zenei világból, illene rockosabbra venni a figurát, de azért még szeretnék a saját stílusom vonalán maradni. Nemsokára úgyis elkezdődik a turné, és akkor hétköznapi Sirit felváltja a rocker Siri, aki nem hord giccses aranyfülbevalókat és John Lenonos, kerek, aranykeretes napszemüvegeket. Legyen ez az este egy búcsú az aranytól. Túl sok színt nem vegyítek a ruhatáramba, de a fekete hosszú ujjú garbómhoz egy szürke farmert húzok a szokásos fekete helyett. Sokáig bámulom a karfán lógó, szexi, fekete bőr ujjatlanomat, ami az egyik tavalyi koncerten nőtt hozzám, de végül elhúzott szájjal mondok le róla. Kit akarok lenyűgözni? Mit akarok bizonyítani? Baromság az egész. Amúgy is, van egy olyan érzésem, hogy ma este több védelemre lesz szüksége a lelkemnek, mint amennyit az a mindent kilógatós darab nyújtani tud. Nem egy tömött bulira találták ki, hanem a színpadra, ahol egy egész világ csak az enyém, és senki nem jöhet a közelembe. Úgy hiányzik.

Nem sietem el az érkezést, de így is még csak Noaht találom az újraértelmezett nappalinkban. Stílusos. Vagy mi. Azért remélem nem tartjuk meg ezt a berendezést. Csendesen osonok a fal mellett álló nasis pulthoz, hogy megrohamozzam a csípős csipszeket, mielőtt a vendégek pillanatok alatt kifosztják. Bár az ilyen partiszervező cégeket ismerve van még ott, ahonnan ezek jöttek.

- Remélem nem nekem kell majd a másik kettőt kirángatni az ágyból – Noah hangja felé fordulok, és még pont látom, ahogy fáradt nyújtózással elfekszik a kanapén. Ezek szerint az ő energiatartalékainak is vannak korlátai.

- Ha nincsenek itt, több csajnál van esélyed – unottan sétálok a kanapé másik végébe. A szoba átrendezés következményeként a fotelek arrébb lettek mozgatva, és annyira még én sem vagyok antiszociális, hogy a szoba túloldalára üljek le. Jelenleg épp. Egy rosszabb pillanatomban talán.

- Kapd be te is. Axellel leszállhattok a magas lóról, nem mindenki születik olyan arccal, hogy mindenkit megkap – hah. Ha tudná, mekkorát téved. Mondanám, hogy az egyetlen ember, aki valaha érdekelt, észre sem vesz, de ez nem lenne igaz. Észrevesz, csak fogalmam sincs, hova soroljam a sajátos érdeklődését.

- Nem az arcoddal van baj, hanem a hozzáállásoddal – és azzal, hogy ha kiszúrja a szemét sem veszi észre, hogy melyik csajnak jön be, és melyiknek nem. Én sem vagyok egy szociális pillangó, de azért azt látni szoktam, hogy kik nyáladzanak utánam, és kik nem. Általában. Kivételt képez egy önelégült tuskó, lagúna-kék szemekkel, akin képtelenség kiigazodni.

- Na majd pont tőled fogok kapcsolati tanácsokat elfogadni – lassú, gonosz mosolyra húzódnak az ajkaim. Én csak segíteni próbáltam, de ha inkább szópárbajozni szeretne, állok elébe.

- Tovább megtartottam Greget, mint te bármelyik csajodat – vonom meg a vállamat. Noah idegesen pattan fel, és felviharzik a lépcsőn. Most fogadok lerángatja Wyt, hogy ne velem kelljen beérnie. Jó döntés, kezdtem megunni a beszélgetést. Délután óta beragadt a fejembe egy dalszöveg darab egy fülbemászó dallammal, de nem találom hozzá a jó folytatást. Tudom, hogy többet segítene, ha kicsit elengedném, és kikapcsolnék helyette, de ezt könnyebb mondani, mint csinálni.

Nemsokára tényleg megjelenik a két jómadár, egyelőre a harmadik nélkül. Nem nagyon figyelek a társalgásukra, kiélvezem, hogy végre hangtalanul a háttérbe olvadhatok a saját gondolataim birodalmában. Esténként azért még nincs olyan meleg, a nyitott, dupla szárnyas teraszajtón beszökő szél kellemesen borzol bele a hajamba. Ha megtelik a szoba, előbb utóbb úgyis száz fok lesz idebent. Csak megkésve döbbenek rá, hogy egy harmadik hang vegyül a megszokottak közé. Irritáltan ignorálom a felgyorsuló szívverésemet. Felnézek a felém nyújtott pohárra. Elveszem, és kényszerítem magamat, hogy ne ragadjon a tekintetem megint Axelen, pedig minden okom meglenne rá, hogy pofátlanul megbámuljam. Úgy látszik, hogy velem ellentétben ő a szexi irányt választotta ezzel a pólóval. Bár azt aláírom, hogy bűn lenne mindig bő pólók alá rejteni az izmait, gondolom nem kevés munka van bennük. Soha nem jöttek be a túlságosan izmos pasik, most mégis azon kapom magamat, hogy elképzelem, milyen lehet arra a mellkasra támaszkodni, miközben…

Nem.

Elvágom a veszélyes vizekre kalandozó gondolatot, inkább a többiekhez hasonlóan én is megemelem egy kicsit a poharamat, és belekortyolok a jéghideg, kesernyés folyadékba. Szinte égeti a torkomat, de baromi jól esik. Nem tudom, honnan jött az előző gondolatom. Nem is használom azt a pózt, ami bevillant. Egyszer-kétszer kipróbáltam az elején, mikor még kísérletezgettem azzal, hogy hátha van, ami jobban beválik, de határozottan nem jött be. De talán ha egy halványkék szempár nézne fel rám az ágyról. El sem tudom képzelni Axelről, hogy hajlandó lenne átadni az irányítást annyira, hogy valaki alá befeküdjön. Inkább annak a fajtának képzelem, aki szenvedélyesen a falhoz nyomja vagy dominánsan az ágyba döngöli a partnereit. A picsába. Kurvára nem kéne felizgatnia ennek. Főleg itt és most.

Szerencsére az újratöltődő poharam képe elvonja a figyelmemet a megállíthatatlan gondolatokról. Mi a fene történik velem? Átragadt rám Noah kanossága? Elég szerencsétlen fordulat lenne. Azt sem tudom, ki hörpintette fel az első whiskeymet, mert nincs emlékem, hogy tényleg én lettem volna.

***

A szoba már kismilliószor átrendeződött, mióta elkezdtünk inni a srácokkal, de én egészen biztonságban érzem magamat Axel és Wy között a kanapén. Noah már rég a vendégek körül legyeskedik. Ha tudná, hogy milyen jól áll neki a magabiztos, pörgős házigazda szerep, sokkal nagyobb önbizalma lehetne. Ami egyenes út a sikerhez a csajoknál. Ezek a szoknyás libák véreb módjára megérzik a félelmeidet és a gyengeségeidet. Engem is ezért imádnak ennyire. Mert én tudom, hogy kibaszott jó vagyok, és ha ez önmagában véletlenül nem lenne elég, még le is szarom őket. Egy csaj semmire nem izgul jobban, mint arra, ha leszarják. Főleg a művészek és zenészek, akikbe általában alapjáraton bele van kódolva a megfelelési kényszer. Mostanában eszembe jutott, hogy illene lenne legalább egy-két kiszivárgott csajozós sztorit alkotnom, hogy biztonságban legyen a biszex álcám, de őszintén semmi kedvem hozzá. Ha nagyobb segg lennék, elkezdhetném a küldetést Noah „szívszerelmével”, de ennyire még én sem vagyok fasz.

- Megjött Sarah – emlegetett szamár. Épp kérni akartam, hogy valami kirobbanthasson a két ember közül, akiknek a közelségétől nem viszket a bőröm, hogy jópofizhassak egy üresfejű porcelánbabával.

- Próbáld ne lenyúlni szegény srác elől – tudom, hogy csak azért hajolt közelebb, hogy túl tudja harsogni az üvöltő zenét, de váratlanul jól esik, hogy a lehelete a fülemhez ér. Életemben először kívánom azt, hogy bárcsak szabadon lenne a nyakam, hogy ott is érezhessem. Nem tudom eldönteni, hogy parfüm van e rajta, vagy a tusfürdője illatát érzem. Talán a pillanatnyi zavarom az, ami szokatlanul őszinte választ csikar ki belőlem. Valamiért azt akarom, hogy tudja, hogy a folyton rám tapadó csajok semmit nem jelentenek számomra. Nem mintha magyarázattal tartoznék neki.

- Pont egyel kevesebb farka van ahhoz, hogy kicsit is érdekeljen – amúgy sem lesz nehéz elérni, hogy néhány szóváltás után inkább Noah kedves, bugyuta természetére vágyjon helyettem. Elég lesz önmagamnak lenni hozzá.

- Akkor alaposan törd össze a szívét, hogy Noah összeragaszthassa – fúj. Komolyan nem tudom, mit eszik Noah a felém közelítő vöröskén. Még csak szépnek sem mondanám, és a kedves pillantása mögött is számítás van. Tudom, hogy frontemberként azt hiszi, hogy csak egy másik frontember elég jó hozzá, szinte süt róla ez a gondoloat. Bezzeg a társaságában szégyenlősen kullogó, hosszú, fekete hajú lány igazi érdeklődéssel néz Noahra. Nem emlékszem pontosan, de le merném fogadni, hogy ő a gitárosuk. Bárki, aki kicsit is ért a gitárokhoz, tudja Noah értékét. Nekem mégis ezt a felületes vöröst kell valahogy hozzá terelgetnem? Agyrém. Ha elég bunkó vagyok hozzá, hátha elmegy a kedve az egész bandánktól.

Miért érdekel egyáltalán ez az egész? Nem szokásom belefolyni ezekbe a felesleges szappanoperákba. És most hallgathatom ezt a csajt arról áradozni, hogy milyen brutáljó volt a közös koncertünk. Kijavíthatnám, hogy nem közös koncert volt, hanem a mi koncertünk, ők csak felszopták a közönséget, de nem teszem, inkább bájmosollyal hallgatom a túl hosszúra szőtt monológot. Hálát adok az egeknek, hogy melegnek születtem, és nem kell nőkkel bajlódnom. Komolyan. Mikor végre-valahára befejezi az önajnározást, őszintén színlelt érdeklődéssel kezdem el arról faggatni, hogy a gitárosuknak van e barátja, mert szívesen megismerkednék vele. A néma felháborodását szinte harapni lehet a levegőben, remegő ajkakkal válaszolja, hogy van neki. Tuti, hogy hazugság, mert a lány úgy nézi Noaht, hogy szinte kiesnek a szemei. Ezt minden bizonnyal a sértett vöröske is tudja, mert úgy csapódik vissza Noah oldalára, mintha hirtelen ő vált volna a legjobb kapássá a szobában. A kicsinyes emberek bosszújára mindig lehet számítani. Ha a saját kiszemeltje a barátnőjére vágyik, akkor bosszúból elhorgássza a barátnő kiszemeltjét. Küldetés teljesítve. Mégis kesernyés ízt hagy a számban a hadművelet. Főleg azért, mert szívesebben löktem volna inkább Noaht a másik csajhoz. Hogy lehet ilyen pocsék Noah ízlése? A vöröske tippre egész este a sebeit nyalogattatja majd vele, aztán faképnél hagyja, ha megunta. Komolyan, egyáltalán mióta érdekelnek az ilyen dolgok? Hányok ettől az egésztől.

- Itt az ideje követnem Noah példáját. – Axel felpattan mellőlem, védtelenül hagyva a jobbomat. Szinte látom, ahogy mindjárt keselyűként lecsap valaki a felszabadult helyre mellettem. Faszom. Követni Noah példáját? Ez a mondat semmilyen szövegkörnyezetben nem hangzik jól. Vajon arra gondol, hogy ő is meghozza az este legpocsékabb döntését vagy arra hogy ő is táncolni megy? Lehet, hogy mindkettő. – Wy?

- Passzolom, Lydia letépi a tökeim ha kikerül egy videó, amin valamelyik bögyös szőke dörgölődzik hozzám – érthető módon. Wy tényleg túl szent, hogy igaz legyen. Kevés lányról mondanám, hogy megérdemlik, de Lydia pont köztük van.

- Shazam? – egy „remélem ezt nem gondoltad komolyan” pillantással, megrökönyödve mosolygok fel rá. Ha tényleg létezik hét bugyra a pokolnak, az egyikben biztosan egy gagyi diszkózenére táncoló, izzadt tömegben kell vonaglani. Egy másik bugyor pedig egy egész estés vacsi az iménti vöröskével.

- Nem ismertem fel a számot, próbálkozz újra később – lemondóan rázza meg a fejét, és csak a válla felett szól vissza hozzánk.

- Akkor jó bingó partit nagypapák – összeszorított ajkakkal figyelem, ahogy a tánctér tumultusába veti magát, de nincs az a tömeg, ami elnyelhetné a mindenhonnan kitűnő alakját. Én pedig szép csendben szétszakadok belülről. Egy részem utána menne, hogy megakadályozza abban, hogy megint csalódást okozzon, egy másik részem viszont kíváncsi rá, hogy meddig megy el. Végül ez a rész nyer, már csak azért is, mert nem fogom eldobni önmagamat valakiért, akit nem érdeklek eléggé. Legalább megtudom, hogy csupán önző unaloműzésből akart e közel kerülni hozzám. Szóval mozdulatlanul, az örökké lappangó szorongásom börtönében hagyom rá a kapcsolatunk jövőjét.

- Úgy nézel ki, mint aki a saját kivégzésére készül, mi bajod? – rajtakapottan fordulok egy pillanatra Wy felé.

- Semmi, csak üres a poharam, de lusta vagyok felkelni – gyenge kifogás. Látom, hogy még Wy, a bizalom örök hírnöke sem dől be neki. Nem bírom tovább, visszanézek Axel felé. Most már nincs egyedül. Az egymáshoz simuló, dörgölőző testek látványától szinte a hányinger kerülget. Gyűlölöm, hogy a táncos hímringyó, aki mostanra az ölében kéjeleg, minden szempontból jobban illik hozzá, mint én. Magasabb, izmosabb és láthatóan nem gyűlöli a tömegnyomor minden pillanatát. Vonzóbbnak nem mondanám, ebben az egyben túl magasra raktam a lécet. Nem mintha sokra mennék vele.

- Hé Siri – nem nézek rá. Nem tudok elfordulni a tánctól, ami lassan inkább hasonlít egy gusztustalan nyilvános pettingeléshez. – Siri! – megrezzenve, szinte egy bűvöletből felriadva nézek Wy-ra érzelemmentes, üveges tekintettel. – Minden rendben? Figyelj, Axel így bulizik, oké? Akarod, hogy felmenjek veled? – újra őket nézem. Nem tartozik nekem semmivel, szóval nincs jogom dühösnek lenni. Egy randinak sem nagyon mondható vacsora után aligha várhatok tőle bármit is. Félreértettem. Ő már az első pillanatban közölte, hogy soha nem lesz közöttünk semmi, én mégis félreértettem. Szánalmas vagyok. Azt, hogy miért próbált a képzeletbeli tüskéim mögé férkőzni, nem tudom, de nyilvánvalóvá vált, hogy nem ezért. Igaza volt. Tényleg soha nem lesz közöttünk semmi. Eddig valahol mélyen azt hittem, hogy ez is sikerülni fog, mint minden más, amit a fejembe veszek. Tévedtem. És nem csak ebben. Azt hittem, hogy csalódott leszek, de helyette nem érzek semmit, és ez jobban megrémít, mintha sírni vagy dühöngeni akarnék. Ennyi lett volna ez az egész? Ilyen könnyen eltiporta az első érzelmeimet? Ilyen felszínesek lettek volna?

Két éve nem éreztem ilyen mélységes ürességet. Mióta elköltöztem otthonról. Ez a gondolat az első, ami igazán mellkason vág. Megfulladok.

- Nem kell Wy – felkelek a kanapéról, és ledöntöm a poharam tartalmát. Nem tudom, mikor került bele pia, az előbb még üres volt. – Jól vagyok, tényleg. Annyira, hogy megjött a kedvem meglátogatni Greget. Persze mi négy fal között fogjuk csinálni, nem egy táncparketten – Wy még mond valamit, de már nem látom és nem hallom a reakcióját. Felmegyek a szobámba, mert nem vagyok elég részeg, hogy kabát nélkül vágjak neki az éjszakának. Meg elég ostoba sem, mindjárt kezdődik a turnénk, soha nem bocsátanám meg magamnak, ha egy ilyen kicsinyes dolog miatt megbetegednék egy ilyen fontos időszakban. Kulcsra zárom magam mögött az ajtót.

Tompán, de még mindig hallom a buli felszűrődő hangjait, a morajló csend és a villódzó fények hiánya valóságosabbá teszik a pillanatot, ami eddig csak egy rossz álomnak tűnt. Most először kezdem nem úgy érezni magamat, mintha egy érdektelen kívülállóként néztem volna végig az iménti jelenetet. Nem engedhetem, hogy elharapóddzon rajtam ez az érzés. Előveszem a telefonomat, hogy írjak Gregnek, de csak meredten bambulok a chat képernyőjére. Nem fog menni. Ez nem fog menni.

Ledobálok minden feltűnést keltő ékszert, felkapom a fekete, túlméretezett szövetkabátomat, egy nyárra bőven túl meleg, égszínkék kötött sálat, és a fekete baseball sapimat. Kész is az éjszakai inkognitó üzemmód. Mielőtt szélvészként tovább viharozhatnék, megtorpanok a gardróbban lévő széles tükör előtt. Egy fakó, élettelen szempár néz vissza rám. Az ujjaim végigsimítják a tükörképem lehetetlenül szabályos, gyönyörű vonásait. Tudom, hogy ez az arc segít a csúcsra törni. Nincsenek olyan illúzióim ebben a felszínes, képmutató világban, hogy csak a hangom és a tehetségem visznek előre. De vajon könnyebb életem lett volna, ha átlagosnak születek? Tudnék sírni, mikor összetörik a szívemet? És ha lenne lehetőségem, elcserélném a sikert a boldogságra? Nem hiszem. Ez megnyugtat.

Lekapcsolom a villanyt a gardróbban, de néhány tétova másodpercig még állok a sötétben, mielőtt kimegyek. Leemelem a sarokban lévő állványáról az akusztikus gitáromat, és elindulok lefelé. A buli pont ugyanúgy tombol, ahogy itt hagytam. Tudom, hogy meg fogom bánni, de a tekintetem akaratlanul is felkeresi Axelt a táncparketten, hogy lopjak egy utolsó pillantást, mielőtt belevetem magamat az éjszakába. Kár volt. Csókolóznak.

Megrándulnak az ajkaim. Én tudnék egyáltalán csókolózni vele? Vele talán tudtam volna. Késve, de megérkezik a fájdalom, ami után olyan kétségbeesetten sóvárogtam. Éles késként hasít az eddigi ürességbe, hogy még azt is elvegye tőlem. A lift még soha nem tűnt ilyen lassúnak. Messzire. El kell tűnnöm innen, messzire.

A taxiban elhadarom, hogy vigyen a Lincoln parkba. Szeretem azt a helyet, nem olyan zsúfolt, mint a Central Park és a Washington Square Park, de elég népszerű, hogy az ember ne féljen attól, hogy rátámadnak a sötétben. Egész úton élettelen zombiként meredek a város éjszakai fényeire. Ez a város soha nem alszik. Pláne nem, mikor beköszönt ez a kora nyárias idő. A kocsiút után a lábaim maguktól visznek el a kedvenc helyemre a városban. Egy önkéntes tűzoltóknak állított emlékmű az, de nem ez fogott meg benne, hanem a hatalmas Bátorság felirat a tetején. Rettenetesen klisés, de egy olyan pillanatomban sodort először erre a sors, mikor a csillagok által küldött üzenetként tudtam értelmezni ezt a tömör szavacskát. Most is ugyanazzal az eleganciával magasodik fölém az utcalámpák éles fényében, mint mindig. Leülök a felirat alá, a hátamat nekidöntöm az emlékmű táblájának, és mélyet szívok a friss levegő hűvös tavaszillatából. Enyhe szellő fújdogál, épp elég, hogy belekapjon a hangomba, de nem túl erős, hogy zavarja a torkomat. Régen is a szabadban éneklés volt az utolsó mentsváram. Van valami varázslatos a gondolatban, hogy vajon milyen messzire fújja a hangomat a szél. Mikor gyerek voltam, arról ábrándoztam, hogy talán egy nap majd mindenki hallhat. Így lett.

Ez az a szerelem, ami soha nem árulhat el.

Lehunyt szemmel keresem meg a dalt az emlékeim között, amire a lelkem vágyik. Most nem próbálok saját számot komponálni, nem vagyok abban az érzelmi- és türelmi állapotban, hogy ezt megtegyem. Most csak énekelni szeretnék.

Hurt

Lehunyt szemmel hallgatom elrepülni az utolsó szavaimat. Mintha könnyebbé váltam volna minden elénekelt sorral. Halk, tétova tapsra nyitom ki a szemeimet. Két tucat ember álldogál és ücsörög körülöttem. Némelyikük turistának tűnik, de köztük van az öreg párocska is, akiket láttam már párszor erre sétálni esténként. Őszinte, bizonytalan mosollyal biccentek a váratlan közönségnek. A zene mindig összehozza az embereket. Túl rég volt a legutóbbi koncertünk, hogy emlékezzek erre a felemelő érzésre. Nincs szükségem másra, csak erre. A felesleges érzelmek, amiket Axel iránt véltem érezni csak visszatartanának. Szinte azelőtt kezdek bele a második dalba, hogy észrevenném.

My body is a cage

Egy kisebb csoportosulás mindig nagyobb csoportosulást, majd tömeget szül. Ez az emberek működésének az egyik alapelve. Ha valahol összegyűlt húsz ember, annak oka van. Ha ötven, akkor is meg kell nézni, mi történik, ha siet az ember. Ha még több, akkor videózni is kell. Soha nem gondoltam volna, hogy egy rögtönzött utcakoncert a legjobb gyógyír a szív fájdalmaira. Vagy az éneklés. Vagy együtt.

***

Egy áténekelt éjszaka varázsában könnyű volt azt gondolni, hogy nincs szükségem másra, csak a hangomra és a közönségemre. Egészen más téma, mikor mindennapos próbákon vagyok összezárva minden gondom eredetével. De tartom magamat, eddig nem hullott le a maszkom, még akkor sem, ha visszatértem abba az állapotba, hogy irritálnak a saját elnyomott érzelmeim. Azt hittem, sikeresen kigyilkolta őket az az este. Naiv voltam. De minden nap egyre könnyebb. Szépen, lassan, de úgy érzem, hogy elindultam a gyógyulás útján. Kurva nehéz lesz úgy gyógyulni, hogy egész nyáron össze leszünk zárva egy lakókocsiban, ami még nézeteltérések nélkül is túl szűkös az egónknak. Még szerencse, hogy kurva jó vagyok. Majd a koncertek megmentenek. Mint mindig.

Úgy kell viselkednem, mint Axel előtt. Magamba fordulva, érzelemmentesen. Mi sem egyszerűbb. Nem muszáj annak az embernek lennem, aki elénekli a titkos, félkész dalait és együtt nevet a többiekkel. Végig csak egy vakvágány volt.

Leszállok a futógépről, és mikor meglátom az ajtóban Axelt, a pillantásom meg sem torpan rajta, közönyösen teszem tovább a dolgom. A szívem is a futástól dübörög még mindig a torkomban, nem a váratlan vendégtől.

- Maradhatsz edzeni, nem zavarsz – oh, hogy te milyen kibaszott kedves vagy, hogy megengeded. Nem. Nyugi Siri. Ne legyél felbőszített vadkan, mint az elején. Nem tehet róla.

- Nem vágyom a társaságodra – annyira arra koncentráltam, hogy a hangomból kiöljem a haragot, hogy a szavak jelentésében ott felejtettem. A fenébe. Elég lett volna egy „kösz, de már végeztem” is. Hülye, hülye, hülye. Mindegy, szarok az egészbe.

Kisétálnék mellette, de megállít. A váratlan érintése a csuklómon olaj az elfojtott harag örökké pislákoló parazsára.

- Siri, mégis mi a fene bajod van? – te. Vágom a fejéhez magamban, de szerencsére bennem reked a túl őszinte válasz. Még mindig nem az ő hibája. Én értettem félre. Nem érdeklem ezt az embert. De akkor miért? Akkor miért szorít úgy, mintha nem akarna elengedni? Kivételesen még a nevemet is sikerült eltalálnia. Összezavar.

- Eressz el! – Most már hiába próbálom elrejteni a dühömet. Elegem van az unaloműző játékaiból. Nem eresztem le újra a védelmi falaimat, ha neki kevesebbet jelent, mint nekem. Alapból is átgondolatlan, hülye döntés volt.

***

A szemeimet lehunyva nyúlok el az ágyamon, és az albumunkat hallgatom. Nem mintha nem hallottam volna már kismilliószor, de más érzés spotifyról visszahallani. Tegnap volt a release, és nem várt sikerrel robbantunk be a digitális zene streaming platformok összes létező toplistájára. Na jó, azért a siker nem teljesen váratlan, én végig tudtam, hogy kibaszott jó lett, de a miénkhez hasonló, rockosabb hangvételű számok ritkán jutnak el Miley Cyrus-os magasságokig. Az eddigi adatok alapján lehet, hogy azon kevés rockalbum közé emelkedünk, aminek három slágerdala is lesz. Elég menő lenne.

Az üvöltő zene mellett nem is hallottam, hogy társaságom van. Arra nyitom ki a szemeimet, hogy megsüllyed a matracom. Egykedvűen húzom le a fejemről a zajszűrős fülest. Wy ül mellettem. Nyilván. Ki más döntene úgy önkényesen, hogy a piszkos seggét a takarómra helyezi.

- Mit akarsz, Wy? – most nem ellenséges a hangom, inkább unott.

- Csak dumálni – kérdőn húzom fel az egyik szemöldökömet. Csak akkor szoktunk dumálni, ha konkrét téma ötlete van. – Axelről – nem rezzen meg az arcom. A szerencsétlen konditermes találkozásunk óta csak a próbákon láttam. Két napja. Tényleg minden nap egyre könnyebb érzelmek nélkül reagálni rá.

A próbák amúgy gördülékenyebben mennek, mint valaha. Így, hogy képes vagyok ignorálni őt a régi kényszeres kötözködések helyett, tökéletes harmóniában el tudunk élni egymás mellett. Végig ezt kellett volna csinálnunk.

- Mi van vele?

- Minden oké köztetek? Axel totálisan idegbeteg a buli óta – összeszűkülnek a szemeim. Idegbeteg lenne? Nekem a szokásosnak tűnt, bár szándékosan nem figyeltem a megnyilvánulásaira, szóval akár idegbeteg is lehetett.

- Mi az, hogy köztünk? Nincs olyan, hogy köztünk, Wy. Ha baja is van, nem én vagyok a forrása – tudom, hogy általában én vagyok a bajok forrása, de azért kicsit udvariatlan egyből ezt feltételezni. Most hozzá sem szóltam. Konkrétan. Lehet, hogy nem volt olyan jó az ágyban a táncos ribanc, mint Axel remélte. Pedig azt hittem, hogy azért volt bezárkózva a buli utáni napon, mert még mindig vele szórakozott. Megmagyarázta volna az üvöltő zenét is. Na mindegy, ez már tényleg nem az én dolgom.

Wy hosszasan, gyanakodva emésztgeti a szavaimat, de végül kelletlenül bólint.

- Hol voltál a buli éjszakán? Reggel jöttél haza. Sosem szoktál ott aludni Gregnél.

- Jesszus Wy, ki vagy te, az anyám?

- Bocs, hogy törődök veled, seggfej – halk sóhajjal ülök fel, és Wy vállára teszem a kezemet. Nem tudom, melyikünket lepi meg jobban a tőlem szokatlan gesztus.

- Nem kell aggódnod értem. Túl vagyok Axelen. Komolyan. Szárnyal az albumunk, és mindjárt kezdődik életünk turnéja. Előre nézz, ne hátra – felsóhajtva borzolja össze a vállig érő sötétszőke haját.

- Igazad van. Tényleg nagypapa lettem – halovány mosollyal dőlök vissza a párnára.

- Végül jön Lydia a turnéra? Rég láttam, rejtegeted előlünk? – rajtakapottan nevet fel. Mondjuk megértem, a helyében lehet, hogy én is rejtegetném. Régebben néha elrángattak egy-egy hármas vacsira, hogy kicsit kimozduljak. Őszintén kedvelem azt a lányt, ami kibaszott ritka nálam.

- Igen. Képzeld egy barátnőjével bérelnek saját lakókocsit – fülig érő vigyorral adja elő. Le merném fogadni, hogy ő ültette a bogarat a fülükbe. A tavalyi turnén is szenvedett, hogy ritkán látta, és mivel úgysem lesz egyetem, Lydiának sem lenne jobb dolga, mint velünk tartani. Helyes. Legalább Wy nem lesz depis. Amilyen sikeresen indult az új album, akár bandaköltségből is utaztathatnánk őket. Ezután a turné után nem hiszem, hogy valaha még téma lesz a pénz az életünkben.

***

Péntek reggel. Újra itt. Már-már megkedveltem ezt a rádióstúdiót, ezzel az idegesítő nevetéssel megáldott riporterrel együtt. Itt valahogy mindig sorsdöntő fordulatokat sikerül alkotni, kíváncsi vagyok, hogy ma mit tartogat számomra Miranda. Wy csak azzal engedett el otthonról, hogy megígértem, hogy egy bandatagról sem mondok rosszakat. Utálom, mikor hazugságra kényszerítenek, de nagy nehezen azért rábólintottam.

Az első néhány sablonos bevezető után rá is tér a szokásos, kényes téma pedzegetésére, amit úgy „imádok” benne.

- Most, hogy kicsit bemelegedtünk, Siri, jöhetnek a nehezebb kérdések?

- Tudod, hogy nem tudok neked nemet mondani, drágám – egy bájos mosolyt küldök a nálam tíz-tizenöt évvel idősebb nő, és a pár ezer néző felé, akik nézik a rádiófelvétel megosztott facebook live showját. Már megint ez a nevetés.

- Jaj Siri, mindig zavarba hozol. Szóval. A kezünk ügyébe került ez a kép, és felkeltette a hallgatóink figyelmét – elém csúsztat egy képet, amin Axel a múlt csütörtöki bulinkon dörgölőzik a táncos hímringyóhoz. Nem engedem, hogy az irritáltságom megcsillanjon a szemeimben. Úgy látszik, Axel első kézből ismerheti meg a híres bandába tartozás hátrányait. Miközben Miranda ad nekem egy kis időt szemügyre venni a képet, elhadarja, hogy természetesen a képet megtekinthetik a hallgatók is a facebook oldalukon. Nem az én dolgom, hogy coming outoljak Axel nevében, de fogalmam sincs, hogy fogom megúszni.

- Nagyon sötét a kép, kik ezek az emberek Miranda? – a szemöldökömet ráncolva, hunyorogva teszem a hülyét. Ez eddig mindig bejött.

- A hallgatóink szerint a képen az új dobosotok, Axel szerepel, egy ismeretlen fiúval – megjátszott megvilágosodással bólintok.

- Hmmm. Meglehet. Nekem nem rémlik ilyesmi, de nem vagyunk összenőve. Miért nem kérdezed meg őt? Ha jól tudom, hétfőn ő lesz a vendéged – ő rosszabbul leplezi az irritáltságát, mint én. Nem tetszik neki, hogy tovább passzoltam a témát. Tudom, hogy hova akar kilyukadni ezzel az egésszel, és nem tetszik.

- Mint mindig, most is jól informált vagy – muszáj, különben szétszednek, mint egy cafat húst a hiénák. – Pedig abban reménykedtünk, hogy mint a banda másik biszex tagja, lesz információd nekünk Axel érdeklődési köreiről – kényszerítem magamat, hogy ne forgassam meg a szemeimet, inkább tenyérbemászóan elmosolyodok. Ebben a háborúban nem nyerhetsz, én gyerekkorom óta játszom.

- Hát hogyne, drágám. Mi, biszex emberek egy nagy kollektív tudaton osztozunk – zavartan kuncog fel. Ha tovább köti az ebet a karóhoz, hatalmas lgbtq hadjárat elé nézhet.

- Tudod, hogy nem így értettem – újabb kuncogás, majd egy száznyolcvan fokos témaváltás. Én is így gondoltam. Majd Axel kezeli a szart, amibe keverte magát. Miranda most már az albumunk pozitív fogadtatásáról áradozik. – Szóval Siri. Hétfőn jelent meg az új albumotok, és ha jól tudom, egy szám máris elérte a platina minősítést, és másik kettő is közeleg hozzá. Ha jövő hétfőig elérik, ti lesztek a harmadik rockbanda az egész világon, akiknek egy héten belül három dala is elérte ezt egy albumról. Mivel ösztönöznéd a hallgatóinkat, hogy segítsenek bejuttatni titeket a rocktörténelembe? – adok magamnak egy pillanatnyi gondolkodási időt.

- Semmivel. Egy jó album reklámozza önmagát – látom rajta, hogy ez a válasz sem a kedvence, de ehhez sikerül jó arcot vágnia.

- Milyen igaz! De mégis, a hallgatókkal összedugtuk a fejünket, és nézd, milyen mókás kis fogadásokkal álltak elő – felém fordít egy tabletet, amin egy facebook szavazás top eredményei sorakoznak. Összesen tizenötezer szavazat. Jézusom. Ha ezek mind inkább az albumunkat hallgatnák, akkor már rég platina lenne az egész. Túl sok ideje van az embereknek ilyen szarságokra.

Ha a REMAKE album három száma is eléri a platina fokozatot az első héten…
1. (6744 szavazat) Siri fesse rózsaszínre a haját a nyári turnéra.
2. (4988 szavazat) Siri csináljon egy egy órás facebook élő bejelentkezést, amiben bemutatja a banda penthouseát.
3. (3631 szavazat) Siri tetováltassa a platina számok címeit a derekára.

Pfff. Az első három után a többit olvasásra sem méltatom. Nehány válaszban megvillan Axel, de még Finn neve is. Nem tudom, melyik a legröhejesebb. Azt sem tudom, hogy hogyan kell élő bejelentkezést csinálni facebookon, még az instámat is más menedzseli helyettem. A ribancrendszám tetkók pedig nem az eseteim. Viszont ha valamelyik szám később gyémánttá növi magát, az lehet, hogy kap egy kis gyémántjelet a csuklómra. Persze ezt nem itt és most fogom bejelenteni, még aludni szeretnék rá egyet.

- Igazán kreatív hallgatóitok vannak, Miranda – okosan felnevet. Ha nem megyek bele a játékba, unalmasnak bélyegeznek, ha pedig igen, akkor hagytam, hogy egy adag arctalan és névtelen ember bábként irányítson. Bájos. A showbiznisz varázsa. Néha egy kicsit köztulajdonná kell válni. Még szerencse, hogy tök mindegy, mit csinálok magammal, kurva jól nézek ki. Végülis, egy kis plusz marketing sosem árt az albumnak. – Tudjátok, mindig kíváncsi voltam, hogy jól állna e a rózsaszín. Úgy látszik, hogy ha tényleg történelmet írunk a hétvégén, választ kapok rá.

A reggeli talkshow facebook oldala szinte felrobban a záporozó kommentektől. Fogadok, holnap a híroldalak is tele lesznek a nyilatkozattal. Úgy érzem, megint megástam a síromat. Na mindegy. Amúgy is szomjazok egy kis változásra.

***

Finoman lököm be magam mögött az ajtót a lábammal. Már elég meleg van ahhoz, hogy csak egy fekete, ujjatlan kapucnis póló legyen rajtam. Még csak késő délután van, szóval a kint lévő huszonnyolc fokban eltekintettem a sáltól is. Azért a fekete baseball sapiról és a rózsaszín lencsés napszemüvegről nem mondtam le. Csütörtök van. Holnap este lesz a turnénk első koncertje. A nappali most inkább tűnik egy háborús övezetnek, mint egy banda otthonának. Mindenhol telecuccolt sporttáskák és becsomagolt hangszerek sorakoznak. A koncertfelszereléseket ugyan nem mi csomagoljuk, de próbálj meg mániákus zenészekkel elindulni egy két hónapos körútra kismillió hangszer nélkül. Wy, Noah és én is ragaszkodtunk a gitárunkhoz, és Noah még az ukuleléjét is hozzácsapta a kupachoz. Sajnos Axelnek le kellett mondania a dobszerkóról, mint ahogy én sem tudtam szerezni egy Bessie méretű táskát. Szerezhettem volna valami hordozhatóbb elektromos zongorát vagy szintit, de amúgy sem lesz sok időnk zenélgetni a koncertek között.

A banda többi tagja a pult körül ücsörög, háttérzeneként az új albumunk szól közepes hangerőn. Látom nekik sem kell a szomszédba menni egy kis önimádatért. Le merném fogadni, hogy kinek az ötlete volt ezt berakni. Mikor közelebb érek, látom, hogy kajálnak. Mindenki előtt van egy telepakolt tányér, középen pedig valami nagy tésztás bödön.

- Az utolsó vacsora? – eddig valószínűleg nem hallottak meg, mert egy emberként fordulnak felém. A néma döbbenetük kíséretében sétálok én is a pulthoz. Noah és Wy ülnek egymás mellett, így kénytelen vagyok Axel mellé telepedni, hogy ne törjem meg a szimmetriát. Ha nem velem szemben ül, legalább nem kell küzdenem, hogy kerüljem a tekintetemmel. Jé, itt egy üres tányér. Vajon engem vártak, vagy most foglaltam be Axel ribancának a helyét? Igazából nem érdekel melyik, éhen halok.

Mint mindig, most is Noah töri meg először a döbbent csendet.

- Nem hiszem el, hogy tényleg megcsináltad – felpillantok rá, miközben szedek a középen lévő tésztából. Megvonom a vállam. Valamiféle tejszínes tésztának tűnik, garnélával feldobva. Azt mondjuk pont utálom, ezért el is kezdem kitúrni őket a tányérom szélére.

- Megígértem – lerakom magam mellé a napszemüvegemet. Most nincs kedvem rózsaszínben látni a világot. Még a baseball sapit is leveszem, csak hogy tovább növeljem a megbotránkozásukat. Úgy néznek rám, mintha még nem láttak volna rózsaszín hajú rockert. Eszem megáll. Ha már eljutottam a stylistünk által ajánlott mesterfodrászhoz, vágattam is egy kicsit a hajamból, mert mostanra mindenhol ott volt. Egészen felfrissítő érzés, hogy már nem csikizi a nyakamat és a vállaimat. Olyan vagyok, mint egy ostoba tinilány. Elmegyek hajat vágatni az első szerelmi csalódás után, ami szembejön. Kész röhej. Azt hittem, hogy a festéktől rosszabb lesz a tapintása, de valami mágikus festéket használhatott a pasi, mert szinte selymesebb lett, mint valaha. Elégedett vagyok vele.

Úgy látszik, Wy már túl is tette magát a dolgon, és eszik tovább, Axelről fogalmam sincs mit csinál, de Noah nem tudja elengedni a dolgot. A pultra könyökölve bámul. Tudom, hogy kurva szép vagyok, de ha így folytatja, kiszámlázom. Végül elhúzza a száját.

- Nem illik hozzád, nem vagy elég cuki ehhez a színhez – jaj ne, most mi lesz. Noah szerint nem illik hozzám. Mindjárt elsírom magamat. Közömbösen tekerek fel egy adag tejszínes spagettit a villámra.

- A színpadon cuki vagyok, elég ha ott illik hozzám – hallgatás beleegyezés. Ugye? Én is így gondoltam.

- Szerintem jól áll – nem fordulok Axel hangjának az irányába. Tartogassa a bókjait azoknak, akikre hatással van velük. Mindannyian láttunk már rájuk példákat is. Sőt, már az internet népe is látott példát, hála egy bunkó fotósnak. Jobban meg kell válogatnia Noahnak, kiket enged be a partiinkra. Ledermedek, mikor finom érintést érzek a bőrömön. Axel gyengéden tűr a fülem mögé egyet a homlokomba omló, idegesítővé váló tincsek közül. Ösztönös legyintéssel csapom el a kezét, egy kicsit több erővel, mint feltétlenül szükséges lett volna.

- Ne érj hozzám – a hangom halk és tárgyilagos. Csak futólag, a meglepettségem röpke pillanatában méltattam a pillantásommal. Ismét az unott apátiába süllyedve eszek még egy falatot, mintha mi sem történt volna. Noah fennhangon felröhög. Az első hónapjainkban ő is kapott egy tucat ehhez hasonló figyelmeztetést. Most már egész ügyesen tartja a szabályt, bár még mindig hajlamos az arcomba mászni, legalább a bőrkontaktust kerüli.

- Axel, Sirihez nem szabad hozzáérni. Eddig nem tűnt fel? Ezt még én is tudom – jár a jutalomfalat, mindjárt dobok neki egy garnélát a tányérom széléről. A hosszúra nyúló csend csak nekem árulkodik Axel döbbenetéről. Összeszűkül a torkom. Pontosan tudom, hogy miért nem tűnt fel neki.

- Nem. Eddig nem tűnt fel – semmit nem tudok kiolvasni a hangjából, rá nézni viszont nincs bátorságom. Noah megint röhög, látványosan élvezi, hogy végre nem ő a hülye. Fogalma sincs róla, hogy igazából most is ő az. Wy összevont szemöldökkel figyeli a kettősünket. Ő is a sötétben tapogatózik, de neki talán egy minimális képe van róla, hogy mi történik. Elment az étvágyam. Megint.

- Ki akarom pihenni magamat holnapra – felállok, és a cuccaimat összeszedve magam mögött hagyom a társaságot.

***

Az erkély korlátjára támaszkodva élvezem az esti szellőt az arcomon. Már lefürödtem, a köntösömbe bújva jöttem ki gyönyörködni kicsit a város éjszakai fényeiben elalvás előtt. Jó lenne a csillagos égboltot fürkészni, de New York fényszennyezése ezt teljes mértékben ellehetetleníti. Többek között emiatt is várom a turnét, ott mindig vannak csendesebb, eldugottabb helyeken töltött éjszakák. Nem tudnék élni a városi nyüzsgés nélkül, de néha jó elszökni a természet nyújtotta csendbe is.

Kinyílik mögöttem a behajtott erkélyajtó. Először azt hiszem, hogy Wy fog kijönni a sajátján, de helyette Axel bukkan fel az én szobámból. Az ujjaim enyhén megszorulnak a korláton, de semmi más jelét nem adom annak, hogy zavarna a jelenléte. Nem fordulok felé testtel, csak a vállam fölött pillantok hátra rá kérdőn. Arra nem is pazarlok szavakat, hogy mi a fenét keres megint a szobámban. Gondolom kopogott, és a válasz hiányát meghívásnak tekintette. Tipikus.

Nem szólal meg egyből, talán ő is arra vár, hogy ráförmedek e. Mikor egyértelművé válik, hogy nem teszem, összevonja a kezét a mellkasa előtt, és fél vállal az ajtókeretnek dől, mintha hosszú beszélgetésre készítené fel magát. Remélem nem így van, én már most a végét várom.

- Elmondod végre, hogy mi a fenéért haragszol rám? – számonkérő a hangja. Hát persze, hogy az. Ő a mindenki fölött álló, domináns, űberkirály csodadobos, aki nem szokta meg, hogy valami nem úgy megy, ahogy ő azt elképzeli. Bár azt nem tudom, hogy most pontosan milyen elképzelésekkel áll előttem. Többé már nem tudok az a fiú lenni, akivel ő játszadozni akar. Megpróbáltam, de túlságosan fáj.

- Nem haragszom rád, Axel – visszafordítom a pillantásomat a város fényárjai felé. Itt az idő, hogy nagyjából tiszta vizet öntsünk a pohárba. Még akkor is, ha ezzel elárulok egy olyan titkot neki, amit eddig el próbáltam rejteni. Ha elhiszi, mindkettőnknek könnyebb lesz ez a nyár. – Ahhoz éreznem kéne valamit. Az elmúlt hetekben megpróbáltam más lenni, mint aki vagyok, de nem működik. Sajnálom, ha félrevezettelek – a csendben egy pillanatra az is eszembe jut, hogy lehet, hogy már itt sincs.

- Nem hiszek neked – a hangtalan sóhajomat elviszi a szél. Életemben először az én hitem is megingott, pedig most fontosabb szem előtt tartani az igazi céljainkat, mint eddig bármikor.

- Majd idővel elhiszed. Most a turné a legfontosabb.

- Ebben egyet értünk – mire legközelebb hátranézek, újra egyedül vagyok. Vége. Most már tényleg vége. Végre lezárhatom magamban.

Megmagyarázhatatlanul nehéz szívvel sétálok be a szobámba. Izgatottnak kéne lennem a holnap miatt, de nem érzek mást, csak fáradtságot és ürességet. Megállok az ágyam mellett, és élettelenül nézem a takarómra rakott ételesdobozt, ami meg van tömve tejszínes szószos tésztával. Garnéla nélkül. Remegnek az ujjaim, amik a doboz tetejére fektetett villáért nyúlnak. A szemeim mintha égnének. Pislognom kell, hogy eltüntessem belőlük a fájó, mardosó érzést. Nincs vége. Talán soha nem lesz teljesen. Gyűlölöm, hogy nem tudom gyűlölni azért, amiért ezt teszi velem.

Elégedett mosollyal figyelem a halványbarna tincsek közé kúszó kecses ujjakat. Rájöttél végre, erizo? Nincs se sapka, se napszemüveg, se egy halom karácsonyfadísz, amit magadra aggathattál volna. Sokkal jobban tetszik természetesen, minden cicoma nélkül. Tudom, hogy a nagyon menő, elérhetetlen énekes alapfelszerelés részei, de azt hiszem ez lesz az új kedvenc sportom. Megszabadítani őt tőlük. Kíváncsi lennék, hogy mit szólna, ha egy nap teljesen véletlenül eltűnne az összes ostoba sapka és szemüveg a gardróbjából. Lehet rám gyújtaná a lakást. Még átgondolom, hogy megéri-e a kockázatot.

- Nem izgat, hogy most épp milyen állatnevet aggatsz rám egy nyelven, amit amúgy sem értek – persze, ahogy az sem izgat, hogy éppen hány követőd van Instagrammon, vagy hány rajongói levelet kapsz egy hónapban. Annyira hihető a hangod, hogy maximum Noah venné be a dumádat. Tudom jól, hogy érdekli. Ő maga vallotta be. Ha leszarná a dolgot, akkor nem kezdett volna ellentámadásba, pont, mint egy veszett kutya. Tekintete ide-oda rebben, mintha kiutat keresne, de itt nem fog találni. Sarokba szorítottam, ezt kénytelen lesz elfogadni. Talán, ha nem lát lehetőséget a menekülésre, akkor végre megadja magát. Ez a taktika eddig minden alkalommal működött. Siri sem lehet annyival másabb, mint a többi srác, aki eleinte kéreti magát. Végül a fakókék szemek visszatalálnak párjukhoz. Az enyémekhez. Elégedett vigyorral dőlök hátra.

- Valóban? Pedig azt mondtad, hogy a kígyó rosszul esett – azt hiszem beletrafáltam. Az apró undorodó fintor alapján biztosan. Ennyire azért nem kell hálásnak lenni, alondra. Más legalább egy sunyi mosdóbéli szopással hálálná meg, hogy ennyire figyelek rá. Örülhetne, hogy minden szavára emlékszem, amit valaha hozzám intézett. Csak tudnám mi a francért maradtak meg ennyire.

Tekintete kissé elhomályosul, mintha elveszne az emlékei között. Fogai apró fehér gyöngyökként mélyednek a halvány ajkakba. Máskor csak a szemeimet forgatnám egy ennyire megjátszott fanservice mozdulatra, de ez most túl őszinte. Most nincs benne semmi mesterkélt és ettől még szexibb az egész. Már megint a luxuspornó. Kibaszottul szükségem lenne már arra a bulira.

- Az más volt – és újra itt vagyunk. Elfojtom irritált sóhajomat, mikor összekulcsolja karjait mellkasán, és hátra dőlve használ ki minden egyes milliméter távolságot, amit még megenged a zsúfolt étterem. Bassza meg, miért kell megint átkapcsolnia sündisznó üzemmódba? Még a szemkontaktust is megszakítja, hogy inkább saját tükörképét bámulja a hatalmas ablakban. Megértem, nem rossz látvány. Tuti, hogy az éjjeliszekrénye fiókjában a síkosító mellett egy albumot találnék tele fotókkal saját magáról.

- Mert akkor őszinte voltál? – igazán befejezhetné végre, hogy folyton kamuzik és rejtegeti, hogy ki is ő valójában. Miért lenne akkora hatalmas világvégi katasztrófa, ha egyszer lefolytatnánk egy hosszú, őszinte beszélgetést, ami alatt nem akarjuk vajazókéssel kivájni a másik szemét?

- Mondhatjuk így is – nocsak, talán még is jutunk valamire. Legalább elismeri, hogy akkor ott a sötétben minden kicsit más volt. Kicsit nyugodtabb, kicsit valódibb. Kevesebb tüske, több puha bunda. Na és belehalt? Nem. Akkor nem értem miért kell újra és újra összegömbölyödnie.

- És hogy lehet elérni ezt az állapotot? – most semmi gúny nincs a szavaimban. Egyszerűen csak tudni akarom, hogy lehet előcsalni azt a Sirit, akit nem akarok megfojtani egy kis kanál vízben fél percnyi társalgás után. Az a srác esküszöm egy másik ember. Lehet, hogy tudathasadása van, és akkor nem is vele beszéltem, hanem valami kicseszett alteregóval, aki a fejében él és időnként átveszi az irányítást? Nagyon béna pszicho thriller lenne.

- Kurvára nem így – arca kifejezéstelen, de hangjában most először érzek valami igazit a dühön kívül, mióta itt vagyunk. Csalódottság? Mi a franc jár a fejedben, alondra? És ha nem vagy vevő az ilyesmire, akkor mégis mit vársz? Várjalak minden alkalommal a sötét nappaliban egy gőzölgő zacskóslevessel? Vagy hívjam fel a pénzzel kitömött dugópajtid, hogy alaposan rakjon meg mielőtt beszélgetni támadna kedvem veled? Ujjaim megrezdülnek a gondolatra, legszívesebben ökölbe szorítanám kezem a képtől, ahogy valami díszbuzi alatt vonaglik. Mi a faszért zavar ez engem ennyire? Nagyfiú, azzal fekszik le, akivel akar. – Vajon kapunk még ma egy étlapot? – hálás vagyok, amiért türelmetlen szavai elhessegetik a dühítően élénk és részletes szexvideót gondolataim közül.

- Ne aggódj, Esteban tudja, hogy mit kérünk – tényleg profi a pasi. Most adtam ugyan neki néhány támpontot, mert Siri nem egyszerű eset, de nem egyszer teszeltük már az elméletet a tesóimmal. Volt, hogy nem rendeltünk semmit, egyszerűen Estebanra bíztuk a választást. Esküszöm, hogy azok voltak a legjobb vacsoráink, mindig ráérez, hogy épp mire van szükségünk. Úgy tűnik, hogy kedves vacsorapartneremnek nem annyira tetszik ez a dolog. Tekintetét újra felém fordítja, de a bennük dúló jeges viharnak az ég egy adta világon semmi hatása nincs rám. Nem tudnak megsebezni a jégszilánkok, túl jól ismerem őket. Előre dől székében, kezei az asztalon támaszkodnak meg. Szinte várom, hogy megfagyjon a terítő ujjai alatt. Egyszerre idegesítő és szexi a dühe.

- Mondd csak, mások erre izgulnak? Hogy minden lépésben megfosztod őket a döntéseiktől? – egy pillanatra elgondolkodom szavain. Ezt tettem volna? Én egyszerűen csak meg akartam neki könnyíteni a mexikói gasztronómia földjén tett utazását. Korábban senkinek se volt baja vele, ha elvittem valahova és rendeltem neki. Inkább apró pocsolyává folyt a gyönyörtől, hogy egy határozott pasi ennyi mindent megtesz érte. Nem értem, miért kell ezen ennyire kiakadni és játszani a független, elérhetetlen rocksztárt. Kurvára nem halna bele, ha egyszer megpróbálna élvezni egy kis figyelmességet.

- Nem szoktak panaszkodni – sokat sejtető mosollyal, szemöldökömet felhúzva figyelem elsötétedő tekintetét. Példát vehetnél róluk te is, alondra. Dőlj hátra, és próbáld élvezni az ötcsillagos szolgáltatást, amit nyújtani tudok.

- Akkor pocsék az ízlésed – hangjából kiérzek egy kis undort, de ennyi. Semmi több. A picsába. Megint bezárt. Feszült szusszanással túrók összefogott tincsimbe. Nincs egy kibaszott használati utasítás hozzád, alondra? Egy kézikönyv, vagy egy kínai nyelven írt fecni, nekem mindegy, csak legyen már valami. Tehetetlenül figyelem, ahogy kapucnija rejtekénben böngészi telefonját. Arca csak még sápadtabbnak tűnik a kijelző fényétől. Mit kellett volna másképp csinálnom? Miért nem tud megnyugodni, és élvezni a helyzetet? Folyton úgy fürkészte az éttermet, mintha bármelyik pillanatban orvgyilkosok ugorhatnának elő a kaspókból.

Lehunyom szemeim, és próbálom átpörgetni az uszoda óta eltelt időt. Nem látok hibát, mindent úgy tettem, ahogy máskor is csináltam volna. Pont így nyűgöztem volna le bármilyen másik csajt vagy srácot, hogy elnyerjem a figyelmét. Nem először nyúltam ilyen aljas módszerekhez, de eddig nem volt rájuk panasz, mindig bejöttek. De akkor miért nem működnek Sirinél?

Lábam idegesen jár az asztal alatt, mintha csak egy lábgéppel próbálnék előcsalni hangokat a dobból. De most elmarad a megnyugtató ütem, ami segít koncentrálni. Tehát alondra nem vevő rá, hogy ajtóstól rontsak a házba. Ennyire ragaszkodna a függetlenségéhez? Egy fél órára se tudná megengedni magának, hogy egy sérülékeny srác legyen? Valószínűleg nem. És bármennyire is felidegesít, még ez is tetszik benne. Makacs fasz vagy, erizo.

Szemeim döbbenten nyílnak fel. Hát persze. Azt hiszem rájöttem, hogyan tudnék segíteni neki. A tétova mozdulatok, amikkel újra és újra a fantomsapkához nyúlt, az orrvakarásnak álcázott rezzenés, amivel napszemüvegét akarta a helyére tolni. Én élveztem, hogy végre lecsupaszítva gyönyörködhettem benne, de ő nem tudott elrejtőzni. Ezért támadott. Mert már nem voltak tüskéi, amíg megvédhették volna. Elfuserált egy ember vagy, alondra.

Felállok az asztaltól, és hosszú léptekkel lavírozok keresztül a székek és asztalok útvesztőjében. Mindenki jókedvűen beszélget és hangosan nevetgél. Csak a mi helyünk olyan, mintha egy kibaszott fagyasztóládában ülnénk. Ideges és… csalódott leszek attól, hogy nekünk nem megy ennyire könnyen. Inkább ideges. Meg kell kérnem Wy-t, hogy készítsen egy YouTube tutorialt ehhez a sráchoz. Szükségem lesz rá, ha nem akarok rövid úton agyvérzést kapni.

Az éjszakai levegő szinte már hidegnek érződik az étterem zsúfoltsága után. Veszek egy mély levegőt, és kiélvezem a város jellegzetes hangjait. Szirénák, autódudák, részeg hajléktalanok artikulálatlan üvöltése. Imádom New Yorkot. Motorom csomagtartójából előkotrom Siri szemüvegét és sapiját, majd visszazárom bele a bukósisakját is. Még mindig nem tetszik a gondolat, hogy visszahúzza magára ezeket a hülyeségeket, de azt hiszem nincs más választásom. Vagy ez, vagy egész este a telefonját fogja bámulni, és egy kukkot se szól majd.

Mire visszaérek, már még inkább hasonlít egy sünire, aki nem kér a külvilágból. Szinte összegömbölyödött a széken, térdeit mellkasához ölelve bámulja továbbra is azt az ostoba telefont. Ha jól látom épp valami taxis appot böngészik. Hát persze, már menekülne. A picsába. Ki bántott téged ennyire, alondra? Letámasztom mellette hátsómat, de még erre sem reagál semmit. Totál kizárt mindent és mindenkit. Egy rövid pillanatra még a ritkán érzett bűntudat kutakodó ujjait is megérzem, de rávágom az ajtót. Csak tudnám, hogy akkor miért érzem még mindig pocsékul magam.

Magától sosem nézne rám, így kénytelen vagyok ismét helyette cselekedni, bármennyire is utálja. Ujjaim állára csúsznak, hogy gyengéd erőszakkal fordítsam el arcát az ostoba telefonról. Olyan törékenynek és aprónak tűnik, hogy félek összeroppanna egy erősebb szorítástól. Mennyivel másabb most, mikor nem jártatja a száját. Mennyivel kellemesebb. Talán, ha egyszer rájövök a működésére, jobban ki fogunk jönni egymással. Legyen elég türelmem hozzá. Megrezzen, mikor megérzi érintésem, de nem ellenkezik. Tekintete rémült, akár egy kismadárnak, aki karvaly karmai közé került. Mégis mit gondolsz, mire lennék képes, alondra? Nem vagyok akkora szemétláda, mint amekkorának hiszel.

Utálom, hogy ezt kell tennem, de felcsúsztatom arcára a napszemüveget, elrejtve a ragyogóan kék szemeket. Nem tudom megállni, hogy közben vég ne simítsak arcán. Túl puha a bőre, túl kontrasztos az enyémhez képest. Érzem a remegést, amit kivált belőle a gyengéd érintés. Tehát nem vagy jégből, alondra. Vajon mindenhol ennyire érzékeny? Mennyire kéne megerőltetnem magam, hogy egy halk sóhajt előcsaljak csábító ajkai közül? Bűncselekmény ez a srác. Kezdem érteni, miért vannak belezúgva annyian. Engedek a csábításnak, és megismétlem a mozdulatot. Miért akarom egyáltalán hallani a sóhaját? Hiszen csak a csigaházból próbálom előcsalni, nem megdönteni akarom. A buli. Kell az a buli.

- Mit művelsz? – hangja szinte belevész az étterem zajába. Kurva jó kérdés, alondra. Én magam sem tudom, hogy mi a francot csinálok, összezavar a bőröd puhasága, és a sebezhetőség a jégkék szemeidben. Talán jobb is, hogy a helyére került a szemüveg. Fejére húzom a béna sapkát, és visszaülök székemre.

- Visszahoztam a tüskéidet, erizo. Hátha így kényelmesebb – az eredeti célom ez volt. Sejtem, hogy nem teljesen erre volt kíváncsi, de érje be most ennyivel. Itt a hülye szemüveg és a hülye sapka, most már megnyugodhat. Van mivel védekeznie a világ ellen. Nem mintha rajtam kívül bárki felfigyelt volna rád ezen a helyen. Apró mosollyal figyelem, ahogy eligazgatja sapkáját. Igaz, hogy a fél arcát kitakarja így, de legalább a testtartása is megváltozott. Nem olyan, mint egy gazella, aki bármelyik pillanatban kész kiugrani és menekülőre fogni.

- Kényelmesebb – szívesen. Elégedetten dőlök hátra, törékeny alkatát figyelve. Még mindig úgy koporog a széken, mint valami szerencsecsomag. Kíváncsi vagyok, mikor kap észbe, hogy nem a legelegánsabb pózban üldögél jelenleg. Csak megoldom én ezt a helyzetet használati utasítás nélkül is. Még lehet Wy-t se kell megkérnem az oktató videó miatt. Még sem annyira nehezen kezelhető ez a helyet. Vagyok elég jó hozzá, hogy megoldjam.

Néhány percnyi csend után végre újra rám néz. Tekintetét elrejtik a fekete lencsék, de legalább nem vicsorog, mint egy veszett kutya. Azt hiszem elkönyvelhetjük sikerként ezt a napot. Még a telefonját is leteszi az asztalra, képernyővel lefelé. Csak rájött, hogy én érdekesebb vagyok, mint az X posztok böngészése.

- Nem kérdezed meg, hogy mit jelent? – tudom, hogy fúrja az oldalát. A kígyónak is utána nézett, így biztosan ezt is tudni akarja. Lehet a cuki pizsi mellé egy spanyol zsebszótárt is kap majd tőlem karácsonyra. De most nem teszek semmi megbotránkoztató megjegyzést. Most csak próbálom kiélvezni, hogy végre nyugodtabb, és nem akarja letépni a tökeim. Ilyenkor sokkal jobb társaság.

- Amúgy is elmondod, nem? – de. Kezdesz kiismerni Shazam, büszke vagyok rád. Ne vádoljanak azzal, hogy tudatlanul hagyom a kedves fiúcskákat. A fiúcskákat, akik ismét inkább saját nadrágjuk roppant érdekes szabásával vannak elfoglalva. Nem divatbemutatón vagyunk, igazán figyelhetne inkább rám.

- Süni – bingó. Végre felemeli a fejét. Még ha nem is látom tekintetét, elégedettséggel tölt el. Imádom, ha csak rám figyel. – Remélem egyszer megmutatod, mi van a tüskék mögött – tényleg nagyon szeretném. Az a fiú érdekel, aki a zongora mellett ült, és a zenéjében hajlandó volt megnyílni nekünk. Most újra azt érzem, hogy sínen vagyok felé. Hogy ha nem cseszem el, akkor sikerülhet előcsalnom, és még lisztkukacot sem kell vennem hozzá. Nagy szerencse, mert gusztustalan kis lények.

Megérkezik a pincér, és lerakja elénk a tányérokat. Az időzítés nem a legjobb, de megbocsátom neki az ételből áradó illatok miatt. Esteban egy kibaszott zseni. Az enchiladam túlmutat a tökéletességen, és a Siri előtt gőzölgő levest is teli találatnak érzem. Tényleg ráérzett az öreg arra, hogy mire van szüksége a vendégének. Csípős, sajtos, lehet hozzá nachost tömni, és tele van kalóriával. Siri is boldog lehet, és én sem fogok azon aggódni, hogy a menetszél lesodorja mögülem a motorról, mint egy súlytalan tollpihét. Komolyan figyelnie kéne rá, hogy a sok kardiózással elégetett energiát visszapótolja, mielőtt leborulna a színpadról, és a rajongók apró cafatokra tépnék az ájult testét.

Megkérem a pincért, hogy adja át köszönetemet Estebannak a tökéletes választásért, majd visszafordítom figyelmemet Siri felé. Úgy méregeti a tányért, mintha valami misztikus dologgal lenne megtöltve. Vajon járt már korábban mexikói étteremben, vagy a tudása az ételeinkről kimerül a taconál? Ha tippelnem kéne, akkor inkább a második. Egész aranyos, ez a tétova bizalmatlanság. És az is, hogy végre leengedi lábait. Jól van, kezdj csak el kinyílni megint. Látod, nem harapom le a fejed, ha elődugod.

- Mexikói sajtkrémleves – segítem ki széles vigyorral. – Pedig én csak annyit mondtam neki, hogy ne legyen benne hús és sok zöldség, a többi az ő ötlete volt – nem szoktam mások elől learatni a babérokat, így jobb tisztázni, kinek az ötlete volt ez a finomság.

- Honnan tudtad? – ostoba szemüveg. Bárcsak láthatnám a tekintetét. Gondolom nem lenne túl jó döntés letépni róla, és kihajítani egy kukába.

- Én mindent tudok – ajkai pengevékonnyá válnak, olyan erővel szorítja őket össze. Fogadd el Siri, ez a szomorú igazság. Vagyis féligazság. Azokról tudok mindent, akik igazán érdekelnek. Ő pedig valahogy igazán előkelő helyre csúszott ezen a listán.

- Mindent? Akkor mondd el, hogy mit nem eszik meg Noah – na ő rohadtul nincs rajta azon a listán. Vagy legalábbis nagyon a végén lehet valahol, amíg nem is szoktam elolvasni. Tetszik a hangjában lévő harciasság. Ez most nem az értelmetlen acsarkodás, hanem valami szórakoztatóbb. Ez az a fajta konokság, amit szeretek a leendő partnereimben. Kár, hogy Siri sosem lesz az. Mert bandatag. Ezt nem szabad elfelejtenem.

- Noah? Azokat a falatokat, amiket beszéd közben kiköpköd – egy ügyes manőverrel kerülöm ki kérdését. Sajnálom alondra, síkos vagyok, mint egy angolna, nem tudsz rajtam fogást találni. Felröhög válaszomon, amitől csak tovább nő mellkasomban a meleg elégedettség. Elbűvölve figyelem, ahol magától hajlandó levenni szemüvegét, és az után sem teszi vissza, hogy letörölte a nevetés okozta könnyeket. Inkább küld felém egy szórakozottan csillogó pillantást. Most úgy szikrázik a tekintete, mint egy jégmező a napsütésben. El sem hiszem. Magától dobja le a tüskét. Talán tényleg másképp kell őt megközelítenem, mint korábban bárkit. Ha túl nyomulós vagyok, összegömbölyödik, de ha eléggé türelmes leszek, talán hamarosan már a hasát simogathatom, miközben boldogan nyújtózkodik. Furcsán működik, ez a srác.

Kíváncsian figyelem, ahogy ismét szemügyre veszi a levest. Ha túl sokáig gyönyörködik benne, akkor ki fog hűlni. Legszívesebben noszogatnám, hogy álljon már neki végre, de tuti azzal is csak azt érném el, hogy a torkomnak ugorjon. Türelem Axel, türelem. Mikor végre hajlandó betömni magába egy hatalmas falatot, minden az arcára van írva. Azért ide ne élvezz nekem, nem tartok váltás gatyát a motoromban. Én megmondtam, hogy bíznia kell Estebanban, kiválóan érti a dolgát. Ahogyan én is.

- Finom? – nem elég látnom az arcán, azt akarom, hogy ki is mondja. Válasz előtt még egy falatot beletöm szájába. Bah, ez az ostoba időhúzás kikészít.

- Isteni – ezt már szeretem. Elégedett vigyorral dőlök hátra, és látok neki saját kajámnak. Az első falattól szinte felnyögök. Esteban egy kibaszott zseni.

oOoOo

Valami hideg és ragacsos érzés ránt ki felületes álmomból. Egy ideig még érzékeltem a körülöttem mozgolódó Wy-t, de végül győzött a hetek óta tartó kimerültség. Reméltem, hogy hagynak aludni az esti buliig, de úgy tűnik hiú ábránd volt. Mi a szar ez a trutyi a kezemen? Ha valamelyikük rám verte míg aludtam, esküszöm, hogy mindegyikük tökét letépem. Ahogy tisztulnak gondolataim, sikerül beazonosítanom a hangot. A flakonos tejszínhab jellegzetes szörcsögése. Nagyon eredeti, és biztosan Noahtól származó ötlet. Viszont még nem mozdulok, nem akarom elrontani a szórakozásukat. Csak egy kicsit csavarok rajta.

Már érzem is az orromat csiklandozó valamit. Ha már ilyen szépen kéred, tessék. Résnyire nyitom szemeim, hogy biztosan jó helyre érkezzen a találtom. Egyenesen Noah vigyorgó arcába. A tejszínhab visszanyal. Az igazat megvallva még jól is esett képen törölni a srácot. Mindannyian vágytunk már erre legalább egyszer. Hetente.

A felhangzó röhögés jelzi, hogy közönségünk is akadt. Remek, így legalább mindenki rájön, hogy nem érdemes szórakozni velem. Három tesóm van, szerintem minden csínyt láttam már, ami csak az eszükbe juthat. Ha elég okosak, akkor nem próbálkoznak többször. Ha nem azok, akkor fel kell csapnom a nagykönyvet, és megtalálni a tökéletes bosszút.

- Azt hitted nem ébredek fel rá, hogy telenyomod a kezem azzal a hideg szarral? – ahh most vakarhatom le a kezemről ezt a rangadós műhabot. Nem is értem, hogy tudja Noah tele nyomni vele a kávéját. Ő is becsatlakozik a nevető kórusba, jelezve, hogy nincs harag. Reméltem is. Ha valakinek lenne oka haragudni, az csak én lehetnék. Engem nézett fagyikehelynek ez a baromarcú.

Felülök és gyorsan csekkolom, hogy is állunk. Nem sokat aludhattam, mert Wy még mindig nem fejezte be a kávéját, pedig esküszöm a kávéfőző halk zúgására szenderedtem el. Vagy már a sokadik bögrét fogyasztja? Az sem lepne meg. Noah túl kipihent, ő valószínűleg már túl van egy alváson a reggeli vizsgája óta. Igazán lehetne benne annyi bajtársiasság, hogy ezt tőlem sem sajnálja.

De az igazi lényeg a konyhapultnál álldogáló Siri. Haja nedves, nyakában törülköző pihen, a combjaira meg úgy tapad a rövid edzőnadrág, mint egy második bőr. Elidőzök az előbukkanó sápadt lábakon. Vékony, de formás. Határeset, de még belefér. Alig láttam őt az elmúlt héten. A vacsi végül nem fulladt asztalborogatásba és tányér dobálásba, sőt… kifejezetten szórakoztató volt. Mintha két teljesen normális ember kajált volna együtt. Még arra is hajlandó volt, hogy elárulja az uszodás kukkolás hátterében álló szokását. Érdekes, de érthető. Ha engem kikapcsol mikor csinálom, miért ne kapcsolhatná ki azt is, aki nézi? Ha szeretné, még el is viszem magammal néha, hogy gyönyörködhessen bennem.

- Jó-jó, tudjuk, hogy kibaszott menő vagy Axel – kösz, hogy kimondod a nyilvánvalót Noah. – Ugye senki nem felejtette el az esti házibulit? – hogy lehetne azt elfelejteni? Hetek óta csak arra várok, hogy levezessem a feszültséget. Lassan ott tartok, hogy egy mosdószivacsra feláll a farkam, szóval ideje lenne kerítenem valakit. Nem vagyok az egyéjszakások híve, de azt hiszem ma tehetek egy kis kivételt. A turné miatt nem lenne időm hetekre megtartani valakit, túl sok lesz az előkészület és a próba. Meg az igazat megvallva most nem is nagyon van hozzá kedvem. Sőt, valamiért az egyéjszakás gondolatától sem kezd úgy pezsegni a vérem, mint korábban. Biztosan csak a fáradtság.

- Mi? Itt lesz a buli? – hoppá. Lehet, hogy Mr. Buligyilkosnak senki sem szólt erről a tervről? Látod Siri, ezért kéne neked is az egyetemi vizsgákkal szopnod, az összehozza az embereket. Olyan, mint a munkahelyi dohányzás. Ha te nem csinálod, akkor minden nagy ötletből kimaradsz, ami aközben születik.

- Persze, tavaly is itt volt a vizsgazáró buli, már hagyomány. Kibaszott sokan visszajeleztek, hogy jönnek – meg se mertem kérdezni, hogy mit jelent ez a szám. Noahra hagytuk a vendéglista összeállítását, ő mindenkit is ismer. Magyarázott bandákról, táncosokról, és egy csomó más emberről, akit innen-onnan ismer. Én egyedül Isaac meginvitálásán gondolkodtam, de végül elvetettem az ötletet. Magam sem tudom megmondani miért. Inkább majd a turné után dobok neki egy üzit, mikor több időm lesz a hozzá hasonló finom falatokra.

- Csak most ne öntsetek jagert a medencébe. Végre jó idő van, és lehetne használni – ezt a sztorit is hallanom kell. Vajon ugyanakkor született, mint Noah tetőről lehugyozós története? Ha igen, akkor tényleg tudnak bulizni a srácok, és izgalmas estének nézünk az elébe.

- De lejössz te is, ugye Siri? – halott ügy, Noah. Sok ember, hangos zene, rengeteg pia. Eddigi tapasztalataim alapján Siri inkább szúrná tökön magát, mint hogy önként reszt vegyen bármi hasonlón. Bár bevallom, érdekelne milyen, ha kissé ittasan beveszi magát a vonagló tömegbe. Mondjuk valami tapadós naciban az egyik ujjatlan garbójával. Biztos ő lenne a legcsinosabb segg mindközül.

- Nem, végre jól megy az írás, két számot is írtam, amíg nyugtom volt tőletek. Lehetne mindig vizsgaidőszak – talán már elfelejtetted, hogy pont nekem köszönheted a harmadik számot, amit megírtál, alondra? Húzd ki a fejed a saját seggedből, és vedd észre, hogy egy bandában nem csak te létezel. – Ki vele. Miért akarod, hogy jöjjek? – ő is gond nélkül kiszagolja a hátsó szándékot, amitől Noah egyenesen bűzlik. A kivert kiskutya szemek sem segítenek, amivel Sirit bámulja. Hol van a tartás és az önbecsülés?

Ráveszem magam, hogy felüljek a kanapén, pedig a puha párnák könyörögnek, hogy dőljek vissza közéjük. Hamarosan, srácok. Kihúzok néhány zsepit a dohányzóasztalon lévő dobozból, és elkezdem letörölni a tejszínhabot kezemről. Igazából ez csak tűzoltás, tuti szükségem lesz egy zuhanyra, hogy eltüntessem magamról az érzést. A tejszínhab általában nem rajtam szokott lenni és nem ilyen helyzetben. Hmmm… lehet estére kölcsön kéne kérnem Noahtól ezt a flakont.

- Emlékszel a Wild Styles nevű előzenekarunkra? Az énekest hónapok óta próbálom befűzni, de azt mondta, hogy csak akkor jön el ma, ha te is itt leszel – a nemes célok nemes eszközöket kívánnak meg. Kár, hogy ez a cél maximum a közepesen szánalmas szintet üti meg. Mi a francért fut Noah egy olyan csaj után, akit sosem fog megkapni, ahelyett, hogy átcsoportosítaná erőit egy elérhető felé? Ha valaki csak a haverod miatt jön el egy buliba, akkor az gigantikus red flag. Az a csaj csak arra vár, hogy a seggét rázhassa Sirinek. Veszett fejsze nyele. Noahnak és a csajnak is.

Felkelek a kanapéról, és elvonszolom magam a konyhapultig. Ennyi szánalom elviseléséhez már szükségem van egy kávéra. Terveztem, hogy alszok még egyet a buli előtt, de amilyen állapotban vagyok, ezt kávéval az ereimben is tudom teljesíteni. Mikor leroskadok a székre, Siri feláll a pult másik oldalán lévő sajátjáról. Most meg mi van? Kicsit korai menekülni, mikor még semmit sem tettem. Ja, hogy csak kávéért megy. Azt lehet. Most jövök rá a tervem hibájára. Nem látom azt a pontot az idővonalon, mikor én felállok erről a helyről, hogy szerezzek magamnak kávét. Ahhoz, hogy elég erőm legyen ilyen mutatványhoz, kávé kellene. Ez egy kibaszott zsákutca.

- Miért akarsz egy csajt, aki csak miattam jön el egy buliba? – kivételesen igazat adok Shazamnak. Ő legalább látja mennyire gázos ez az egész helyzet. Noah nem lehet annyira ostoba, hogy az ő szemét ne verje ki. Kétlem, hogy pótolhatatlan az a csaj, majd talál helyette valaki mást.

Legnagyobb döbbenetemre egy bögre isteni illatú kávé és egy doboz tej landol előttem a pulton. Mi a franc? Mikor lettem egy kibaszott jedi? Felpillantok a váratlan ajándékról, hogy tekintetem találkozzon élő tükörképével. Tuti még alszom. Siri magától, kedvességből, hátsó szándék nélkül kávét adott nekem? Ide a gyűrűvel, esküszöm elveszem a srácot.

- Csak mert pocsékul nézel ki – visszavonom, így max csak randizni viszem el. Szemforgatva küldök neki egy hálás mosolyt, és feltöltöm a bögrét tejjel. Inkább kávés tejet szoktam inni, semmint tejeskávét. A cukrot megvetem benne, de tej nélkül konkrétan ihatatlan.

- Lydiának holnap még vizsgája van, szóval unatkozni fogok, ha nem jössz – Wy beveti a végső fegyvert. Noah könyörgései viszonylag könnyen lepattannak Shazam kemény titánium borításáról, de Wy könnyen beeszi magát a burkolat alá. Neki kevésbé tud nemet mondani, talán mert túl jó srác. Amikor először találkoztunk az egyetemen, éppen egy csapat szerencsétlenkedő lánynak segített megtalálnia termeiket, pedig nem is a mi szakunkra jártak. Plot twist, az egyik Lydia volt. Kibaszott szent ez az ember.

- Rendben, egy kicsit lenézek – talált, süllyedt. Elég gyorsan vesztettél, Shazam. Valójában vagy tényleg akart jönni, vagy csak kezd ennyire megpuhulni. Igazából egyiket se bánom. Minél kevesebb a tüske, annál elérhetőbb a zongorista srác, aki igazán érdekel.

Noah fülsértően hangos üdvrivalgásban tör ki, amit alváshiányos testem kissé nehezen tolerál. Nagy a kísértés, hogy hozzávágjam a bögrém, de akkor odalenne a kávém. Túl nagy áldozat. Inkább felkutatom Siri jégkék tekintetét. Esküszöm már hiányzott.

- A partiszervező cég kb két óra múlva itt lesz, hogy gatyába rázza a helyet – Noah a mikró órájára pillantva kezd bele a haditerv vázolásába. Okos húzás volt megbízni valakit a rendezkedéssel és a cuccok beszerzésével. Jelenleg egyikünk sincs olyan állapotban, hogy bevásárlókocsikat tologasson, miközben ő a legjobb ízesítésű chipszeket válogatja. Ha már van pénzünk, miért ne élhetnénk kényelmesen? Ők megszervezik, mi kiélvezzük, egy másik cég pedig kitakarít utána. Biztosan nem fogok hányást törölgetni a lakás minden pontjában.

- Gondolom a lépcsőt lezárjuk – kortyolok egyet kávémból. Na ez az. Csak azért hiszek istenben, mert emberi kéz nem képes ilyen csodát alkotni. Noah rám pillant, közben folytatja a több rétegnyi tejszínhab eltüntetését az arcáról. Kár, pedig biztos jót tesz a bőrnek.

- Persze. Nem hiányzik, hogy bárki részegen nekiálljon a gitárjaim tapogatni odafent – fintorogva rázza meg fejét. Okos gondolat. A hangszerterem és a stúdió túl kényes hely mindannyiunk számára. Ahogyan a hálók is. – De természetesen bárkit felvihettek, ha másféle tapogatásról van szó – ezt már Sirihez és hozzám intézi, egy sokat sejtető vigyorral. Attól tartok én, hogy a jégcsapherceg összeszed valakit. Az is csoda lesz, ha hajlandó felemelni a seggét a kanapéról, és rajtunk kívül beszélni bárkivel. Nehezen tudom elképzelni róla, hogy bárokban vagy partikon szed fel valakit.

- Nem gondolod, hogy túl nagy reményekkel futsz neki ennek a bulinak? – vigyorogva öntök magamba még két hatalmas korty kávét. Mióta velük lakok, nem sok sikeres zsákolása volt Noahnak. Talán a koncertek utáni bulikban könnyebb, mert olyankor ő a sztár, de a puszta hétköznapokban valamit nagyon elcseszhet. Pedig amúgy nem rossz srác, csak át kéne gondolnia ezeket az egy éjszakás kalandokat. A csajok pletykálnak, és ha elterjed róla ez a nem túl jó szokás, tényleg csak őrült, elvakultan rajongó bigéket tud majd megdönteni. Ők pedig nem mindig a legjobb eresztés.

- Seggfej.

- Ne bókolj, nem engem akarsz majd felszedni – halk röhögés a másik két tagtól, amiben hamarosan mi is becsatlakozunk. Nagy szükségünk volt már erre. Egy kis pia, egy kis tánc, egy kis élvezet. Ugyan mi sülhetne el rosszul?

oOoOo

Szép munkát végzett a cég, Noah jól választott. A tágas nappali egy kis átrendezés után még nagyobbnak tűnik, még egy rögtönzött táncteret is sikerült felszabadítaniuk. A zenét profi hatalmas hangszórók szolgáltatják, és egy profi DJ, aki keveri majd nekünk a dalokat. Az egyik fal mellett végtelen piával és kajával megpakolt asztal várja, hogy a vendégek éhező, szomjazó sáskarajként lelegeljék. Még egy kis hangulatvilágítás is kapott a hely, kisebb lámpák, és enyhén pornós ledcsíkok. Remélem van rajtuk vörös, hogy igazán úgy érezhessem magam, mint sztripklubban. Szinte hiányolom a mobil rudakat, amin alulöltözött csajok vonaglanak. Azt hiszem nem akarom tudni, hogy mennyibe került ez az egész. Több pénze van a bandának, mint korábban gondoltam.

- Igazán visszafogott és ízléses lett a hely – mire emberi formát öltök és levánszorgok a lépcsőn, a másik három majom már teljes harcidíszben terpeszkedik a kanapén. Nem vittem túlzásba, egy tapadós fekete póló és egy fekete farmer. A megszokott fülbevalókon és piercingeken kívül nem aggattam magamra plusz dolgokat. Nincs szükségem giccsre, anélkül és elégen bámulnak meg. Ezzel szemben Siri teljes harci díszben jelent meg. Egy kibaszott karácsonyfa a srác. Egy kibaszott szexi karácsonyfa.

- Wy lebeszélt a táncrudakról – úgy tudtam. – Pedig jönnek a táncosok, akik a legutóbbi klipünk buli jelenetében szerepeltek. Ők igazán sokoldalúak – szóval bármire rávehető félkurvák. Noah ízlésének való társaság.

- Azért szerettem volna, ha a jóízlés határain belül mozgunk – halkan felhorkantok Wy válaszán, míg az italokkal megrakott asztalhoz lépek. Ha már minannyian itt vagyunk, itt az ideje megkezdeni a bulit. Alapozzunk, hogy meglegyen a hangulat a vendégek érkezésére. Húsz perc alatt el lehet tüntetni néhány kört. Rövid keresgélés után rá is akadok egy üveg whiskyre és négy pohárra. Tökéletes. Egy kis tálkányi jeget is felnyalábolok, és az egésszel visszaegyensúlyozok a kanapéhoz.

- Uraim, ideje begyújtani a rakétákat – átadom a poharakat, kitöltöm az elsőkört, és már kezdődhet is az igaz szórakozás.

oOoOo

Mire befutnak az első emberek, Noah már a szokásosnál is pörgősebbre itta magát, Wy vigyorog, mint a tejbetök, és mintha még Siri arca is egy kicsit ellazultabb lenne a szokásosnál. Többször kéne beszállnia az ilyen csapat piálásokba. Jót tenne a tüskétlenítési folyamatnak.

Noah üdvözöl mindenkit, mi pedig csak sodródunk az árral. Vannak, akik mellén telepednek egy welcome drinkre és egy kis beszélgetésre, vannak, akik rögtön a tánctér felé veszik az irányt. Mindenki máshogy melegít be és oldódik fel, ez már csak ilyen.

- Megjött Sarah – Noha izgatott tacskó módjára bámulja az ajtón belépő lánytársaságot. Az élükön egy csinos vörös csaj, ránézésre sem éppen az a szende és szűzies kislány. Mondjuk, aki csajbandát akar vezetni, az ne is legyen az. Nagy mellek, sok smink, de kedves szemek. Igazából meg sem lep, hogy ez a típus jön be Noahnak. Én sosem buktam a vörösökre, van bennük valami, amitől elindul a vészriadóm. V szerint biztosan gyerekkori trauma, amit a sok templomba járás okozott. Persze, az ördög menyasszonyai meg még a jó ég tudja micsoda baromságok. Maradjunk annál, hogy nem szimpatikusak. – Várjatok, idehívom – és már ki is lőtt a csajok irányába. A farka tuti iránytűként viszi arra.

- Próbáld ne lenyúlni szegény srác elől – vigyorogva pillantok Sirire. Az arcán megjelenő fintor mindent elárul. Mind tudjuk, hogy miatta van itt a csaj, és mind tudjuk, hogy rohadt nagyot fog koppanni szegény.

- Pont egyel kevesebb farka van ahhoz, hogy kicsit is érdekeljen – szóval ő nem játszik két kapura. Érthető miért nem verik ezt nagydobra, túl sok tinilány szíve hullana darabokra. Mondjuk akkor kéne átállnunk a szakítós, szerelmi csalódásos dalokra, tutira berobbannánk a listák élére.

- Akkor alaposan törd össze a szívét, hogy Noah összeragaszthassa – végülis nem rossz stratégia. Egy igazi szárnysegéd bejátszaná, hogy legalább a haverjának jó estéje legyen. Ha már ő úgysem akarja felemelni a seggét a kanapéról.

Mielőtt válaszolhatna, befut a vöröske, a lehető legkínosabb lazának akarok mutatkozni, de közben odáig vagyok érted monológot letolva. Csak fél füllel hallgatom, félek, hogy a bővített kiadástól kiégne a crige relém. Inkább a táncoló tömeget kezdem pásztázni. Már rohadt nagy a tömeg, ami azt jelenti, hogy rohadt nagy a választék is. Eddig élveztem a bandatagok és a hozzánk csapódó random alakok társaságát, de ideje a tettek mezejére lépnem. Le kell vezetnem a feszültséget, és erősen kétlem, hogy hármuk közül bárki is boldogan tolná ki nekem a seggét. Bár igazából csak az egyiküké érdekelne.

Vetek egy oldalpillantást Sirire, aki egy hányinger keltően mű mosollyal hallgatja Sarah dumáját. Utálom, hogy ennyire jól néz ki ez a srác. És utálom, hogy egy kicsit is érdekel, kivel dumál éppen. Azt pedig kifejezetten gyűlölöm, hogy megkönnyebbülök a távozó Noah és vöröske látványától. Azt hiszem ez a végső jel.

- Itt az ideje követnem Noah példáját. – legurítom maradék italomat, a poharat lerakom az asztalra majd föltápászkodom Siri mellől. – Wy? – sejtem a választ, de azért megpróbálom kimozdítani ebből a zen állapotól. Egy kis tánc még nem jelenti azt, hogy bárkit is taperolnia kéne. Amúgy is hűséget fogadsz egy kapcsolatban, nem vakságot.

- Passzolom, Lydia letépi a tökeim ha kikerül egy videó, amin valamelyik bögyös szőke dörgölődzik hozzám – már tudom hol tartja a tökeit. Egy csinos masnival átkötött befőttesüvegben Lydia lakásán. Veszett ügy.

- Shazam? – kérdő tekintettel kutatom fel a jégkék szempárt, de csak egy gúnyos pillantást, és a hozzá illő mosolyt kapom. Legalább stílusosan szettben jár a dolog.

- Nem ismertem fel a számot, próbálkozz újra később – felnevetve csóválom meg fejem. Reménytelen bagázs. Tudtam én már az első nap, hogy Noah lesz az egyetlen esélyem az igazán ereszd el a hajam bulikra. Az egyik túl papucs, a másik túl karótnyelt ahhoz, hogy megpróbálja jól érezni magát.

- Akkor jó bingó partit nagypapák – vigyorogva intek nekik, és megteszem a pár lépést, ami elválaszt minket a ritmikusan mozgó testek tengerétől. Na ezt már szeretem.

Elégedetten hunyom le szemem egy pillanatra, mikor megérzem hátamon az első tétova érintést. Széles vigyorral fordulok meg, és nem kell csalódnom. Ügyes fiú, vette a lapot. Egy helyes barna srác, akit már egy ideje szuggerálok a kanapéról. Őt sem hagyta hidegen a dolog, már attól kipirult, hogy időnként találkozott a tekintetünk. Ha tippelnem kéne, ő is a táncosok csapatát erősíti, mert a mozgása nem evilági. Valahogy így képzelem el a háremfiúk csípőmozgását egy távolkeleti országban. Lehet oda kéne költöznöm.

Derekára csúsztatom kezeim, ő pedig készségesen simul hozzám, ösztönösen mozogva a zene ütemére. Karcsú de izmos, tökéletesen illik a tenyerem alá. Ezt már szeretem. Nem vagyok nagy táncos, de ez nem is igazán erről szól. Hanem az összesimuló testekről, a felfedezőútra induló kezekről, és az egyre szűkösebbé váló nadrágokról. Karjai nyakam köré fonódnak, türelmetlenül húzva le magához. Nyugalom lindo*, előttünk az egész éjszaka. Megpördítem, még mielőtt megkaphatná, amit akar. Elvigyorodom elégedetlenkedő szusszanása hallatán.

- Ne kapkodj, élvezd ki – lehajolok füléhez, halkan suttogom bele a szavakat, amiktől érzem megborzongani testét. Milyen érzékeny. Kíváncsian veszem ajkaim közé az apró fülcimpát, hasonló eredménnyel. Azt hiszem, kedvelni fogjuk egymást. Végre magára talál ebben a helyzetben is, és feszes seggét hozzám dörgölve kezd ismét mozogni az ütemre. Ügyes fiú.

Nem tudom meddig tart az őrületes tánc, nem tudom mikor került kezem a pólója alá, egyedül abban vagyok biztos, hogy kurva ügyes a srác. Feszes hasát simogatva csókolok nyakába, előcsalva néhány halk nyögést, amiket elnyel a dübörgő basszus. Orromat elárasztja émelyítően édes illata. Alaposan le kell majd izzasztanom, hogy elnyomjuk ennek a vacaknak a szagát.

A levegő egyre fülledtebbé válik, farkam fájdalmasan feszül neki farmeromnak. Már átkozom magam a szűk gatya ötlet miatt. Ő is hasonlóképp érezhet, mert a következő csípőmozdulata igazán világosan tudtomra adja, mire vágyik. Halkan felmordulva fordítom ismét magam felé. Azonnal hozzám simul, mintha azt tervezné, hogy összeforrasztja a testünket. Én nem leszek semmi rossznak az elrontója. Izmos hátsója tökéletesen illik tenyerembe, merevedése combomnak simul, ahogy lábai közé lököm sajátomat. Legszívesebben itt helyben a falnak támasztanám karcsú testét, de még kitartok. imádom elhúzni a dolgokat.

Egyik kezemmel végigsimíok hátán, egészen fel a sötétbarna tincsekig. Ismét felnyög, mikor hajába markolok, és gyengéden hátra rántom fejét. Ajkai elnyílnak, rózsaszín kis nyelve kurva csábítóan szalad végig rajtuk. Pontosan tudja mit csinál. És én ezt rohadtul imádom benne. Lecsapok ajkaira, egy fullasztó, kicsit sem türelmes csókba vonva őket. Az émelyítóen édes íz elárasztja a számat is. Valami nem jó. Valami kurvára nem jó. Elrántom fejem, és zihálva, értetlenül pillantok le rá. Pedig minden tökéletes. Ajkai duzzadtak a csóktól, arca kipirult, jégkék szemeiben ott csillognak a vágy szikrái. Nem kék, barna. Kibaszottul barna. Nem jó a szín. A rohadt életbe.

- A picsába – felszisszenve lököm el magamtól, mintha égetne az érintése. A felismerés végigcikázik gerincemen, fájdalmas igazságot hagyva hátra.

- Most meg mi van? – zavar csillan a tekintetben, aminek kurvára nem kéne barnának lennie. Vagyis inkább kurvára nem kéne, hogy érdekeljen, milyen színű. Pedig rohadtul csak erre tudok gondolni. Hogy ez nem a fakókék szempár, amire vágyok. Azt hittem csak egy buli kell, hogy eltereljem róla a gondolataim, de beette magát a fejembe, mint egy szemét kis agyrágó féreg. Nincs jó íze a csóknak. Nem érzem helyesnek, mert közben nem próbálja leharapni a nyelvem egy acsarkodó veszett kutya.

- Bocsi lindo, ez nem fog menni – nem is foglalkozom vele többet, hanem rögtön a piás asztal felé fordulok. Kell valami erős. Valami kurva erős. Kezem megremeg, miközben próbálom letekerni a kupakot a vodkásüvegről. Utálom ezt a szart, de most kell valami, ami lemossa nyelvemről a gusztustalanul édes ízt. Az ízt, ami tuti nem Sirié. Tőle nem fordulna fel a gyomrom.

Fintorogva húzom le az első felest, és rögtön egy duplával töltöm újra poharamat. A kurva életbe. Ez biztosan csak valami elcseszett mellékvágány, amire a farkam terelt. Nincs az az isten, hogy beléd essek, alondra. Lehunyom szemeim, de csak az irritálóan aranyos mosolyt, és a szenvedélyesen csillogó halványkék pillantást látom a sötétben. Pedig kurvára úgy tűnik, hogy berágta magát a bőröm alá.

Legurítom a duplát is, még egyszer újra töltöm a poharat, majd kicsit megingó léptekkel fordulok vissza a kanapé felé. Le kell tesztelnem ezt az elméletet. Tuti átbasz az agyam. Ez nem lehet igaz. Viszont egyedül Wy üldögél eredeti helyünkön, mellette már nyoma sincs Shazamnak.

- Hol van Siri? – meglepő mód, nyelvem nem akad össze, bár érezhetően lassabban forog. Valószínűleg Wy is kiszúrja, mert összeszűkülnek szemei.

- Azt mondta elég volt neki a buliból, és lelépett – a francba. A lépcső felé fordítom fejem, és bár valahol mélyen tudom, hogy nem ez életem ötlete, a lábaimat már az elfogyasztott alkohol irányítja. Kurvára meg kell tudnom, hogy mi ez az egész.

- Axe, mit művelsz? – Wyatt éles hangja állítja meg lépteimet. Bátor. Én nem próbálnám megállítani a részeg önmagamat, hacsak nem akarok egy monoklit a szemem alá. Legalább lenne bennük valamiközös Noahval.

- Felmegyek hozzá.

- Részeg vagy – irritál ez a kioktató hang.

- Te pedig kurvára idegesítő – szabad kezem ökölbe szorul, de a inkább iszok még egy kortyot a gusztustalan vodkából. Inkább ez, mint hogy behúzzak egyet Wy-nak. Ő a haverom, nem szabad elfelejtenem.

- Siri lelépett. Nincs a lakásban – ó. Dermedten bámulom a poharamban lévő színtelen löttyöt. Hát ez kurva jó. Megunta az ücsörgést, ezért inkább elment, és csap magának egy saját bulit. Egy kibaszott pénzeszsák alatt. Ismét viszketni kezdek a pasi gondolatától. A képtől pedig, ahogy Sirit dugja… Édes faszom. Kiürítem a poharat, és levetődöm Wy mellé a kanapéra.

- Tudod hol találkozik Greggel? – irritáltan szűröm ki fogaim közt a kérdést, miközben lehunyt szemekkel ejtem fejemet a kanapé háttámlájára. Forog az egész rohadt nappali.

- Lövésem sincs – elhiszem neki.

- Szerencse – ha tudnám hol van, lehet utána mennék. Hogy megcsókoljam, és kiderítsem mi ez az egész. És utána letépjem Greg farkát, amiért olyan helyre rakta, ami már másé. Mert ha igazam van, és ez nem csak az agyam ostoba szórakozása, akkor Siri az enyém lesz.

Ha bele döglök is, bejutok a tüskék mögé.  

oOoOo

Lábam ideges mozgása diktálja a lábdob ütemét. A fejem kettészakad, de pont leszarom. Szükség van a zenére, hogy összeszedjem magam. Wy nem firtatta a dolgokat, de legalább gondoskodott róla, hogy a poharam folyamatosan újra töltődjön. Varázslatos volt.

Kezeim is becsatlakoznak egy gyors ritmusba. Most, hogy kijózanodtam, látom a hibát, amit majdnem elkövettem. Ha részegen letámadom Sirit, sosem sikerül elérnem, hogy leeressze a tüskéit. Nála nem sokra megyek a nyomulással. De akkor mi az, ami működik? Vegyek neki egy raklapnyi zacskóslevest, némelyikbe pedig rejtsek nyálas szerelmesleveleket? Nem. Ettől maximum elhányná magát, ahogyan én is. Rohadtul nem tudom, mit kéne csinálnom. És ez dühít. Én nem szoktam tapasztalatlan elsőbálozóként toporogni a lányok háza előtt, várva a csodára.

Dühösen kapcsolok még gyorsabb ütemre. Egyáltalán szabad nekem erre gondolnom? Hiszen ő bandatag, ezzel megszegném az egyik legfontosabb szabályomat. Talán csak le kéne feküdnöm pár sráccal, és egy idő után kiesne a fejemből Siri képe. Lehet ez valami elcseszett pszichológia. Túl sokáig irányult rá a visszatartott szexuális feszültség, ezért az agyam azt hiszi, hogy eleve ő váltotta ki az egészet. Pedig kurvára nem. Legalábbis azt hiszem. Mikor csesződött el minden ennyire?

Amikor zongorázott. Amikor megmutatta, hogy nem egy jégcsap szívű luxusprosti.

- A rohadt életbe! – dühösen vágom hozzá dobverőim a szemközti falhoz. Halkan zihálok az embertelen sebességű dobolás miatt, de még ez sem tudta kiverni fejemből alondra hangját. Az apró mosolyának emlékét. Minden kibaszott mozdulatának a lenyomatát.

- Axe… - az ajtóban ott álldogál Wy. Gondolom gyakorolni jött. Remek, remélem végig mozizta az egészet. Irritáltan túrok kiengedett hajamba, és otthagyom a francba a dobfelszerelést. Most ezt sem segített. Rohadt nagy szarban vagyok, ha már a zene sem nyújt megoldást. – Minden rendben? – legszívesebben felröhögnék. Ja, pont így néz ki az, akivel minden oké. Gratulálok Wy, egy kibaszott zseni vagy.

- Nem. Rohadtul semmi sincs rendben – egy fanyar mosollyal lépek ki mellette az ajtón. Most nincs kedvem lelkizni. Vajon korai lenne folytatni az ivást? Egy próbát megér.

oOoOo

Nem vagyok büszke az elmúlt három napra. A buli másnapján ismét berúgtam, de taktikusan csak együl és a csak a szobámban. Bömböltettem a zenét, és merengtem az élet értelmén. Arra jutottam, hogy rohadtul nincs neki. Viszont azt legalább sikerült letisztáznom magammal, hogy valószínűleg nem szexet akarok Siritől. Vagyis nem csak azt. Tényleg a fiút akarom, akit a zongora mellett láttam. Az igazi alondra kell, akit a tüskék rejtenek. A tüskék, amik újra feldúsultak, és több lett belőlük, mit valaha.

A buli óta két próbánk volt, és ez a pár óra jelentette az összes alkalmat, mikor láttam Sirit. Mintha szándékosan kerülne. Kerülne, és levegőnek nézne. Semmi beszólás, semmi gyűlölködő pillantás, egyszerűen mintha ott sem lennék. És ez talán jobban idegesít, mint bármi. A frusztrációm célpontja pedig természetesen szerencsétlen Wy és Noah. Csodálom, hogy még nem szúrtak szemen a dobverőimmel. Láttam rajtuk, hogy néha már nagyon vágytak rá. Igazi hősök, bár Siri mellett volt idejük megszokni a taplóságot. Abban ő az igazi király.

Viszont új nap, új lehetőségek. Megfogadtam, hogy most nem leszek paraszt velük. Sem Sirivel. Fogalmam sincs, miért viselkedik úgy, mint az elején, de ki fogom deríteni. Ha kell, feldugok egy kiskamerát a seggébe, hogy kihalásszam onnan a méteres karót. Nem várhatja, hogy újra a tojáshéjon járkálós időszakban vergődjünk. Ezen már túljutottunk, nincs kedvem újrázni.

Törülközővel nyakamban nyitok be a konditerembe, ahol Siri éppen haját törölgetve lép el a futógéptől. Bő pólója itt-ott izzadtan tapad testéhez, futónadrágja pedig nem sok mindent bíz a fantáziára. Egy kibaszott merénylet ez a srác a józanságom ellen. De végül is vehetem isteni jelnek a jelenlétét.

- Maradhatsz edzeni, nem zavarsz – a lehető legkedvesebb mosolyt varázsolom magamra, amire ilyen állapotban képes vagyok. Rám sem pillant, csak magához veszi telóját ami eddig a földön pihent, és elindul az ajtó felé. Vagyis felém.

- Nem vágyom a társaságodra – három napja ezek az első szavai hozzám. Kifejezéstelenek és üresek. Még a megszokott undor is hiányzik belőlük. Mi a szar baja van velem? Előbb cselekszem, mint gondolkodom. Nem engedem, hogy ellépjen mellettem, ujjaim csuklójára fonva állítom meg.

- Siri, mégis mi a fene bajod van? – megrezzen, és végre hajlandó rám nézni. A halványkék szemek tele vannak kavargó érzelmekkel, de van egy, ami bőven lenyomja a többit. Harag.

- Eressz el! – most tényleg úgy sziszeg, mint a kígyó, aminek korábban gondoltam. A picsába. Elengedem vékony kezét, és hagyom, hogy szinte kirohanjon a szobából. Remek. Most még jobban elkúrtam. Esküszöm könnyebb lenne, ha egy valódi sündisznóról lenne szó. Csak egy kis lisztkukac, és máris megnyertem magamnak. De nem. Ehelyett keríthetek valahonnan használati útmutatót pacsirtákhoz. Biztos tele van vele az ebay.

8:13 - Ingyenélő utcazenész 🎵 🤘🏽

Este vészhelyzeti kupaktanács

El sem hiszem, de azt hiszem szükségem van a tesóim tanácsára. Túl sok ez a szar, egyedül nem biztos, hogy el tudom lapátolni. Sőt, lehet még Wy-al is lelkiznem kell majd. De az az utolsó utáni vészterv. Jobb, ha nem tud még erről.

Fáradt sóhajjal indítom el kedvenc edzős számomat. Bár azt hiszem ideje leváltanom.

Ajkaim keserű mosolyra húzódnak. Nagy szarban vagyok.

https://www.youtube.com/watch?v=JWeJHN5P-E8

*aranyos

Fogalmam sincs a felhajtásra ekörül a verda körül. Nem mintha érdekelnének a kocsik, részemről ha kényelmes az ülés, és van elég hely a lábaimnak, már átment a vizsgán. Ezt a kettőt szerencsére hozza ez a méregdrága vasdarab is, és még csak nem is olyan alacsony a teteje, hogy összenyomva érezzem magamat, szóval már legyőzte Greg sportkocsiját. Mondjuk ott legalább nem volt jelen egy izgatottan lihegő Noah az anyósülésen. Axel kibaszott pipa lesz, ha összenyáladza a műszerfalat.

Elindulunk. Unottan, a fejemet megtámasztva figyelem az elsuhanó háztömbrengetegeket. Ősszel, ha véget ér a koncertszezon, nekem is szereznem kéne egy jogsit. Florida kertvárosaiban a legtöbb embert már tinédzser korában elrugdossák a szülei vizsgázni, már gimi végén is fehér hollónak számítottam azzal, hogy nem vezettem. Szerencsére New Yorkban kicsit más a felfogás, itt az elkényelmesedett seggű sznobokból van kevesebb. Többek között a folyamatos dugók miatt, mint például amibe most is belefutunk. Ennyit a suhanó házakról.

Noah hangja áttöri az álmos gondolataimat.

- Hány sminkes csaj számát kaptad meg végül? – A hirtelen témaváltástól akaratlanul is megfeszülök a flancos bőrülésen. Jobban tetszett, amíg a kocsi számomra kínainak hangzó műszaki adatait firtatták. Újra eszembe jutnak a lányok flörtölős vihogásai és Axel irritálóan bájgúnár mosolya. Semmi kedvem nem volt felidézni ezt a pillanatot, kösz Noah. Egyáltalán mit eszik azokon a mű, könnyűvérű cafkákon? Felfoghatatlan. Valószínűleg megérteném, ha bármennyire is buknék a csöcsökre, de nem így van.

- Kettő. Plusz a fotós asszisztense – remek. Tényleg Noah vérmérsékletével van megáldva. Egy infó, amit nem kívántam tudni.

Érzem magamon Wy aggodalmas tekintetét. Összeszorított ajkakkal kényszerítem magamat, hogy ne nézzek rá, mintha a mellettünk araszoló utca népe olyan kibaszott izgalmas látványt nyújtana. Kurvára semmi kedvem a szánalmához. Felőlem Axel végigdughatja a fél várost is. Az elejétől kezdve tudtam, hogy a kukában végzik majd ezek a felesleges érzelmek, akkor meg nem mindegy, hogy mit csinál a másik fél? Jobb is így. Könnyebb lesz kiábrándulni belőle.

- Az a szöszi srác? – Lehullik az arcomra kényszerített érdektelen maszk. A döbbent pillantásom végigfut az elöl ülő, vigyorgó srácokon, hogy végül megpihenjen Wyatt kevésbé meglepett, feszült vonásain. Tudta. Hát persze, hogy tudta. És nem mondta el. Okkal. Még csak hibáztatni sem tudom. A picsába. – Két kapu?

Csak egy pillanatra törik meg az örökké fent tartott álcám. Egy másodperc múlva már ismét teljesen ép a hűvös maszk.

- Minden lehetőséget kihasználok – dübörög a fülem, és nem csak az autó, a bőröm is szűkebbnek tűnik a kényelmesnél. – De nyugi, nem vagy az esetem, nem kell eltorlaszolnod az erkélyajtód.

Nevetést hallok a távolból. Újra az utcát nézem, kétségbeesetten keresek valamit, ami megragadná a tekintetemet. Ez semmin nem változtat. A nemünknél sokkal nagyobb akadályok állnak köztünk. A banda, a személyiségünk, a rövid, de annál viharosabb múltunk. Ez semmin nem kéne, hogy változtasson. Valami mégis más lett. Azt le tudtam szarni, hogy nőkkel kavar, de a gondolattól, ahogy az a szőke, talpnyaló, erőltetetten aranyos srác vergődik alatta, kiráz a hideg.

Hányingerem van. A picsába. Nem segítené az amúgy sem túl zökkenőmentes viszonyunkat, ha a luxusjárgányába üríteném a reggeli pirítóst.

***

Kivételesen jól esett a délelőtti dob órán szénné püfölni mindent. A tanárom meg is jegyezte, hogy sokkal elevenebb és lendületesebb lett a játékom az új dobverőkkel. Fogalma sincs, hogy az igazi ok a dobverők forrása. A tegnapi nap megmagyarázhatatlan feszültséget hagyott bennem, és ezen nem segített az sem, hogy ma mindhárom jómadár vizsgázott valamiből, így az otthoni alaphangulat is borzalmas volt egész este. Képtelen vagyok kiverni a fejemből a szőke srác és Axel képét. Este írni akartam, de az ihletszegény gyötrelmemben inkább addig futottam, amíg eléggé le nem fáradtam ahhoz, hogy egy gyors zuhany után ájultan dőljek be az ágyba.

Már nem is emlékszem, hogy hova indultam. Talán ebédelni. A lábaim maguktól hoztak helyette a komfort menedékhelyemre, az uszodába. Szinte lerogyok a kilátó egyik felsőbb sorában lévő gagyi műanyag székre, a térdeim még mindig remegnek a tegnapi edzéstől. Megint túlzásba estem. Huszonhárom kilométert futottam. Szép lassan kúszik felfelé az állóképességem, már csak nem kéne ennyire fájnia a következő napon. Hazafelé tuti, hogy taxival megyek.

Hosszút pislogva, megkönnyebbülve fújom ki az összes levegőt a tüdőmből. Mintha tegnap óta először sikerülne teljesen leereszteni. Engedem, hogy a mindent átható klórszag és a zárt uszoda sajátos, nyugodt hangulata magával ragadjanak. Sok ideig csak befelé figyelek, a lelassuló légzésemet hallgatom ellazuló izmokkal. Megígértem Wynak, hogy megtanulom kezelni ezeket az érzéseket. Azt hittem, hogy sikerrel jártam, mikor le tudtam győzni a folytonos irritáltságot és menekülési kényszert, amit az elején a közelében éreztem. Fogalmam sem volt, hogy azután jön a neheze, hogy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz. Találnom kell egy állapotot, amiben tudok egyensúlyozni. De olyan ez a kapcsolat, mint egy tábortűz a hideg éjszakában. Nem menekülhetek a közeléből, mert megfagyok, viszont ha túl közel merészkedek hozzá, megéget. Csak fogalmam sincs, hogy tartsam elég távol magamtól. Ha végre elkezdődne a turné, minden olyan egyszerű lenne. Ott nem lesz időnk ilyen kis semmiségeken lovagolni. Talán végre ismét magamra találhatok a rajongóim szenvedélyében. Már csak pár hetet kell kibírnom. Nem fogom feláldozni a siker lehetőségét ilyen kicsinyes érzelmek miatt.

Talán újra meg kéne látogatnom Greget.

Nem. Még mindig kiráz a hideg az érintése gondolatától is.

Lustán kinyitom a szemeimet, mielőtt valaki más érintésének az emlékére terelődnének a gondolataim. Három távoli alak rója a hosszokat a medencében, a víz monoton csobogása szinte megbabonáz. Imádom az uszoda hangjait, és jelenleg sokkal jobb ezt hallgatni, mint a saját gondolataimat. Általában írni szoktam idejönni, de most nincs nálam a jegyzetfüzetem. Nem is baj, mert valószínűleg a múzsám hosszú, de remélem legalább pihentető szabadságra ment. Egyetlen dolog – illetve személy – uralja a gondolataimat, semmi és senki más. Biztosan a képzelődésig jutottam, mert már a medencéből kimászó úszóban is őt látom. Túl hosszú időbe kerül rádöbbennem, hogy nem a képzeletem játszik velem. Ellenállok az első, ösztönös késztetésnek, hogy a földre vetve magamat bújjak el az előttem lévő széksor takarásában. Ha azt észreveszi, életem végéig hallgatni fogom a sztorit. Ehelyett inkább mozdulatlanná dermedve reménykedek benne, hogy nem tűnik fel neki a magányos alakom a háttérben. Feláll a medence széléről, és szinte észre sem veszem, hogy az ajkamra harapva figyelem a testén végigcsordogáló vízcseppeket. Messze van és a fényviszonyok sem túl jók, de még így is látok minden tökéletesen faragott izmot, minden izgalmas tetoválást és a sötét bőrén feszülő fekete úszónadrág tapadós domborulatait.

A kurva életbe.

Megtöröm a mozdulatlanságomat, hogy elforduljak tőle. Nem bírom a látványát.

Csak akkor fordulok vissza, mikor már felszívódott. Vajon észrevett? Kétlem, hogy kibírta volna anélkül, hogy feljöjjön ide valami elmés, arrogáns megjegyzéssel arról, hogy kukkolom, szóval jó eséllyel megúsztam.

Hah. Faszom. Így utólag döbbenek rá a helyzet iróniájára. Idejövök, hogy elmeneküljek a körülötte forgó gondolataim elől, erre neki is itt kell lennie. Komolyan, mint egy rossz vírus, mindenhová beeszi magát. Márpedig nem fogok új uszodát keresni magamnak, ez már a szívemhez nőtt. Azon már meg sem lepődök, hogy az egyetlen olyan sport a szenvedélye, amit imádok nézni. Bár egy alkalomból nem kell általánosítani. Hátha szerencsém van, és csak hirtelen fellángolás volt neki a mai úszás.

Teljesen gyanútlanul túrom elő a zsebemből a rezgő telefonomat, ezért szinte pofán csap a zárolt képernyőn felugró üzenet. Tőle.

18:12

Ha befejezted a creepy leskelődést, eldoblak 🔭

Tágra nyílt szemekkel, elfintorodva bámulok az egysoros üzenetre. A picsába. Miért is lenne olyan szerencsém, hogy ne lásson meg. Kezdem úgy érezni, hogy ezen az emberen tényleg nem lehet fogást találni. Azért tegyük helyre a dolgokat, mielőtt őfelsége tényleg elhiszi magáról, hogy olyan csodálatos, hogy idáig követtem. Bár őt ismerve már elkéstem, valószínűleg ez volt az első feltételezése.

18:14

Rohadtul nem rád voltam kíváncsi 🖕🏻

18:15

Várlak a bejáratnál

Hogy menne el hidegebb éghajlatra ezzel az idegtépő önteltséggel. Nem is mondtam, hogy megyek veled, te barom. Ezek után inkább itt maradok még egy órát, miközben abban reménykedek, hogy odakint vár rám, és fődögél a saját levében. Kár, hogy nem várna, hanem gondolkodás nélkül elhajtana két perc után. Vajon most komolyan azt hiszi, hogy utána leskelődtem? Már csak azért megérné odamenni, hogy ezt a részletet tisztázzuk. Ráadásul amúgy is taxizni akartam. Felfoghatnám úgy, hogy ő a taxim. De vajon ér ez annyit, hogy utána egy tíz perces kocsiútig el kelljen viselnem a társaságát? Nem. Egyértelműen nem. Fogalmam sincs, hogy voltam képes beleesni valakibe, aki ennyire elmondhatatlanul idegesít.

Makacs ellenállással fordulok vissza a medence felé. Azóta jött valaki, szóval ismét három folt mozog a világoskék csempék által megszínezett hullámok között. A vízcsobogás hangja nem változott, és a klórszag kellemesen bódító aromája is ugyanaz maradt. Mégis elillant a nyugalom, elillant a varázs. Az ő jelenléte elűzött mindent, amit eddig szerettem ezen a helyen. Az utolsó csepp a pohárban a gyomrom hangos, fájdalmas kordulása. Nem ebédeltem. Már megint. Faszom. Néha magam sem értem, hogy vagyok még életben.

Mielőtt észrevehetném, mit is teszek, már kifelé megyek. Még nem győztem meg magamat, hogy vele menjek, de abban teljesen biztos vagyok, hogy itt maradni felesleges. Itt már nem fogom megtalálni azt, amiért jöttem. Talán legközelebb.

Megállok az uszoda előtt, és lassan körbenézek. Kurva nehéz beismerni, de tagadhatatlan csalódottságot érzek, mikor sehol nem látom Axel túlárazott vasdarabját. Sokáig vívódtam odabent. Túl sokáig. Fogadok, már lelépett. Talán még a tippelt két percet sem várta meg. Hamarabb ki kellett volna jönnöm, de azt sem tudtam, hogy kedvem van vele lenni, amíg el nem úszott a lehetőség. Utálom ezt az érzést. Nem is szabadna akarnom vele lenni. Jobb ez így. Őrület az egész. Taszít és vonz.

De legalább már étvágyam sincs, egy gonddal kevesebb.

Épp halásznám elő a telefonomat, hogy idegesítően nehéz szívvel, de visszatérjek az eredeti terveimhez, és hívjak egy taxit, mikor egy eltéveszthetetlen alak áll meg előttem. Motorral. Ha a kisugárzása és a ritka hatalmas testalkata nem lenne elég, hogy felismerjem, a nyakánál kivillanó kreol bőrfelület akkor is elárulná. Felhajtja a szemvédőjét, és a pillantásom sápadtkék tükörképe néz vissza rám.

- Eldobjalak?

Ez most valami rossz vicc?

Haragudnom kéne, hogy félrevezetett, de a testem elárul, és nem érez mást, csak alig leplezhető izgatottságot. Mikor nagy kegyesen felajánlotta, hogy hazavisz, megemlíthette volna ezt az apró részletet is. Faszkalap.

- Nem autóval vagy – tartózkodón méregetem az előttem lévő hatalmas motort. Vajon egyénre gyártott, túlméretezett példányt vett, hogy ne nézzen ki úgy rajta, mint egy óriás? Akarom én kockáztatni az életemet itt, a siker kapujában? Mondjuk a siker akkor is ugrik, ha Axel egyedül hal meg. Ha egy ilyen balhés dobos csere után váratlanul kinyiffan az új dobosunk, teljesen biztos, hogy elátkozott bandának leszünk kikiáltva. Le kéne tiltani Axelt erről a veszélyes járgányról.

- Gratulálok, ügyes megfigyelő vagy. – Te meg egy bunkó seggfej. Melyik a jobb? – Szóval jössz, vagy nem? – Nem tudom, hogy a gúnyolódás vagy a hangjába rejtett kihívó él lök bele életem legfelelőtlenebb döntésébe. Komolyan azért húzattam minden létező szexpartneremre gumit, hogy utána megdögöljek egy motorbalesetben? Ennyi erővel szifiliszes is lehettem volna, az legalább lassan visz el. Az agyam még harcol, de a szívem már döntött. Szegény közel húsz éve elnyomásban él, most minden létező alkalmat kihasznál, hogy hülyeségekre sarkalljon. Sajnos túlságosan sikeresen.

- Van másik sisakod? – Ez a kérdés az utolsó mentsváram. Szinte reménykedek benne, hogy nincs neki, de a remény fürge pillangóként rebben el, mikor hátranyúl, és előveszi a pót sisakot. Remek. Nagyon jó. Van neki. Hát persze, hogy van neki. Hogy is ne lenne Mr Tökéletesnek pót sisakja. Csodás hír. Felülhetek a motorra. Felülök egy motorra. Miért is ülök fel egy motorra? – A sapit és a szemüveget dobd be a tárolóba – robotikus mozdulatokkal teljesítem az utasítást, miközben azt mantrázom magamban, hogy túl szép vagyok az utcai balesetekben szerezhető csúfnál csúfabb sérülésekhez. Szerencsére a sisak elég masszívnak tűnik, szóval az arcom talán biztonságban van. Kevés jó tulajdonságom van, és az arcom az egyik.

Az ujja puha érintése az állam alatt olyan váratlanul szakít ki a néma pánikrohamomból, hogy összerezzenek tőle, és csak most döbbenek rá a hibás döntésem valódi következményére. Arra, hogy szorosan mögé kell ülnöm azon a fránya, egyre kisebbnek tűnő ülésen. A picsába. Késő elfutni?

- Oké, most már felszállhatsz.

Igen. Késő elfutni.

Egy rövid tétovázás után ezt az utasítást is követem, az egyik lábamat átvetem a motor felett, és elhelyezkedek az ülésnek kialakított rész legesleghátsó peremén. Így most kibaszottul kényelmetlen, de legalább nem simulok hozzá. Azt még nem tudom, hogy mi fogja megállítani, hogy lerepüljek. De nézzük a dolgok jó oldalát. Motorozás közben legalább beszélgetnem nem kell vele.

- Kurvára vehettél volna egy kényelmesebb motort – a nevetésétől megremegnek a vállak, amik jelenleg az egész látóteremet kitöltik. A hang egész kellemes és jóleső is lehetne, ha nem a nyomoromon kacarászna épp. Eddig még talán sosem hallottam tőle ilyen őszinte nevetést.

- Csússz közelebb, és akkor jobb lesz – Oké, ezt sajnos muszáj teljesítenem, mert ugyan kisebb becsben tartom a családi ékszereket, mint egy átlagos hetero férfi, de azért nem szeretnék idő előtt impotenssé válni, ha nem muszáj. Bár egy csomó kínos, kellemetlen éjszakát megspórolhatnék vele. – Javaslom, hogy szorosan kapaszkodj, ha nem akarsz lerepülni – kibaszott hasznos információ, kösz a semmit.

- Hol a francba kéne kapaszkodnom? – Már megint nevet. Utálom ezt a nevetést, de mégis egy áruló mosolyt csal az ajkaimra.

- A derekam, Siri. – Összeszorítom az ajkaimat a hangjába csempészett váratlan gyengédségtől. A sok gúnyos becenév után a lágyan, szinte kedvesen kiejtett nevem övön aluli támadás. Kegyetlen vagy, Axel. A szívem a torkomba költözik. A fenébe. Tényleg megástam a saját síromat. Már nem is tűnik annyira rossz ötletnek az az impotencia, legalább nem kéne attól rettegnem, hogy az út során melyik pillanatban dönt úgy a testem, hogy minden titkomat elárulja neki.

Vonakodva csúsztatom az oldalára a kezeimet, hálát adok a vastag bőrdzsekijének, ami elválaszt minket egymástól. Belegondolni sem merek, milyen érzés lenne mindez a dzseki nélkül. Érezném az ujjaim alatt a bőre melegét, és az izmai kemény domborulatait. Biztos tusfürdő illata lenne. Ah. Kurvára nem kéne most erre gondolnom, mert csak egyre mélyebbre és mélyebbre ásom magamat. Visszatérek inkább a mérgelődéshez, az biztonságosabb.

Milyen egy elbaszott konstrukció ez. Fizetsz egy rahedli pénzt egy motorért, és egy fogantyút sem képesek rakni az utasod segge mögé, vagy valahova. Finoman megrándul alattunk a hatalmas járgány, és a testem váratlan lendülettel indul meg hátrafelé. Ösztönösen kapaszkodok még erősebben az egyetlen stabil dologba a kezeim ügyében: Axel kibaszott derekába. Ha ezt túlélem, soha az életben nem ülök fel egy motorra sem. Még egy apró kis robogóra se. Semmire, aminek két kereke van.

- Kapaszkodj. – Az első pár percben fel sem fogom, mi történik, csak erre a parancsra koncentrálok minden idegszálammal. Mikor szép lassan elkezdem megszokni a motor mozgásának a dinamikáját, a kíváncsiságom felülkerekedik rajtam. Felemelem a fejemet Axel dzsekijéről, és néma ámulattal figyelem, ahogy leelőzzük a zsúfolt utakon araszoló kocsikat. Megvan az előnye is a motornak, az egyszer biztos.

Az egész sokkal gyorsabban és sokkal könnyebben véget ér, mint vártam. Szinte még el sem indultunk, már megállunk. Az egyetlen probléma csak az, hogy fogalmam sincs, hol. Rossz előérzetem van. Remélem nem most ugranak elő az emberrablók. Na jó, akkor valószínűleg egy elhagyatottabb helyre vitt volna.

- Ez nem a lakásunk – szinte csak magamnak hozom meg az egyértelmű következtetést. Arra számítottam, hogy a teremgarázsunkban fog leparkolni, de ez még csak nem is a környékünk. Azt hiszem. Kicsit elvesztem a sok kanyargás közepette, és jelenleg belőni sem tudom, melyik részén vagyunk a városnak.

- Ma tényleg sziporkázol – leveszi a sisakját, én pedig egy hosszúra nyúló másodpercig a vizesen kunkorodó, hófehér hajtincseken felejtem a pillantásomat. Kényszerítem magamat, hogy visszaforduljak a mexikói étterem felé, ami előtt állunk. – Gondoltam vacsizunk valami normális kaját, mielőtt hazamennénk. – A gyomrom fájó kordulással lelkesedik az ötletért, de a testem ismételten áruló reakciója csak még jobban feldühít.

- Ez már emberrablásnak számít – tudtam, hogy faképnél kéne hagynom. Már rég otthon lehetnék. Vele valahogy soha semmi nem az, aminek látszik. Semmi nem úgy megy, ahogy eltervezem, vagy ahogy egy normális emberrel menne.

- Felőlem haza taxizhatsz, nem foglak megállítani – megrántja a vállát, és a mozdulattól döbbenek rá, hogy még mindig olyan odaadóan simulok hozzá, mintha egy lennék a felszínes, könnyűvérű ribancai közül. Úgy távolodok el tőle, mintha égetne az érintése. Akármit csinálok, vele valahogy mindig megégetem magamat.

Most bezzeg már hazataxizhatok? Kösz, hogy megengeded, seggfej. Mondhattad volna azelőtt, hogy felültettél erre a kényelmetlen öngyilkossággépre, és arra kényszerítettél, hogy hozzád bújjak mint egy elbaszott fangirl. Faszkalap.

- Te egy igazi pöcs vagy – dühösen veszem elő a telefonomat, hogy hívjak egy taxit, de a gyomrom újabb figyelmeztetése megállít a lendületben. Otthon nincs semmi kaja. Ha eltekintünk a borzalmas módszertől, amivel csapdába csalt, ez nem egy rossz ötlet. Összeszorított fogakkal figyelem, ahogy Axel a bejárathoz sétál. A picsába. Gyűlölni fogom magamat ezért a döntésért. Is. Miért táncolok mindig úgy, ahogyan ő fütyül? Ő az egyetlen ember a világon, aki ellen nem tudok nyerni. Semmilyen értelemben.

- Ezt túl sokszor hallottam, légy kreatívabb – persze előállhatnék én is egy tenyérbemászó spanyol becenévvel, de az sokkal elcsépeltebb és gázabb, mint egyszerűen kimondani az igazságot, hogy egy pöcs.

Néhány hosszú, kapkodó lépéssel érem utol, de azonnal meg is tántorodok az illattengertől, ami az ajtó másik oldalán fogad. Mintha már a levegőből fűszerek százai tapadnának a nyelvemre, összefut a számban a nyál az ízüktől. Éhen halok. Konkrétan. Körbenézek, a tömött étterem hangos nyüzsgése zavaróan mászik a bőröm alá. Elfintorodok. Gyűlölöm az ilyen helyeket. Legszívesebben sarkon fordulnék, de az illatok már rabul ejtették az üres gyomromat.

Fél füllel hallgatom, ahogy a pincér és Axel régi barátokként üdvözlik egymást. A fontoskodása alapján az is lehet, hogy menedzser vagy tulaj a faszi, az ilyen kicsi éttermekben összefolynak ezek a szerepek. Axel törzsvendég lenne? Nem is tudtam, hogy eredetileg is new yorki, valamiért azt feltételeztem, hogy ő is csak egyetemre költözött ide, mint Wyatt. Nem mintha bármit is tudnék a múltjáról.

És nem mintha érdekelne.

Gyűlölöm, de egy kicsit érdekel.

A saját érzéseimtől megrémülve, dühösen magamba zárkózva követem őket egy ablak melletti, kicsit elszigeteltebb üres asztalkához, és leülök arra a helyre, ami háttal van a zsibongó tömegnek. A pincér és Axel már spanyolul beszélgetnek, de nem izgat túlságosan, legalább addig sem rám figyelnek. A körmeimmel a farmeremen kopogva próbálok rájönni, hogy mi is történik éppen. Még soha nem voltam igazi randin, durva, de eddig ez áll a legközelebb hozzá. Pont vele ilyen helyzetbe kerülni tényleg a sors kegyetlen játéka kell, hogy legyen. Nem értem, mit keresünk itt. Tegnap arról áradozott, hogy mennyi telefonszámot szerzett a tegnapelőtti fotózáson, faszért nem hozta el helyettem az egyik kapható pinát. Vagy segget.

- Azért ennyire nem szükséges hálásnak lenni, amiért meghívtalak vacsorázni – kurvára nincs kedvem ehhez a gúnyos bájcsevejhez, tartogassa annak, aki ezen a színvonalon van. Inkább felteszem a kérdést, ami azóta visszhangzik bennem, mióta leparkolt a motorral, és nyilvánvalóvá vált, hogy mi a terve. Már csak a célját nem értem.

- Miért?

- Mit miért? – Most komolyan tettetni fogod a hülyét? Jó, akkor elbetűzöm a kérdést, hogy felfogja a te elefántagyad is. Mindenki tudja, hogy nem vagyunk puszipajtások, nem kell erőltetni a barátkozást. Egyszerűen csak el kell viselnünk egymást, ami jó úton haladt. Egészen eddig.

- Miért hoztál ide?

- Gondoltam éhes lehetsz, sosem eszel semmit – megakadok a néma fortyogásban, egy pillanatra még a szavakat is elrabolja a nyelvemről. A nem várt figyelmessége annyira mellkason üt, hogy alig kapok levegőt tőle. Ennyire feltűnően csinálom? Wy is mindig ezzel nyaggat. De az ő aggodalma mégsem zavar, mert tudom, hogy a barátságunk és Wy idegesítő önzetlensége az alapja. Axel nem a barátom, és még annyira sem mondanám önzetlennek. Neki valami más, ismeretlen hátsó szándéka van, és bosszant, hogy nem tudom kideríteni, mi az.

- És valójában? – Még mindig tartom a pillantását, de ahelyett, hogy oldódna valamennyire a köztünk szikrázó feszültség, mintha egyre kiélezettebb lenne. Nincs is kedvem ehhez a vacsorához. Csak egyedül szeretnék lenni a szobám nyugalmában, az ajtó biztonságos oldalán.

- Hogy kiraboljalak, kivágjam a veséidet, és új motort vegyek az árukból – kurva vicces, mindjárt lefordulok a székről a röhögéstől. Tényleg. Amúgy a hangszálaim többet érnek, mint a veséim, szóval még béna üzlet is lenne. – Mekkora egy makacs fasz vagy – na most ki az ügyes megfigyelő?

Az elsóhajtott szavaival párhuzamosan lehunyja a szemeit, mintha pillanatnyi visszavonulót fújna a háborúnkból. Az apró, győzelemnek aligha nevezhető sikerélmény elvisz egy kicsi darabot a testemben zúgolódó ingerültségből. Sajnos még így is több marad, mint amennyit kezelni tudok.

- Mondj újat.

- Rájöttem, hogy nem serpiente vagy, sokkal inkább egy erizo. – Összeszűkülnek a szemeim, irritáltan nézek az újra rám pislogó kék tekintetbe. Próbálom nem észrevenni a mosolyát. Már megint egy érthetetlen, jó eséllyel udvariatlan és bántó spanyol becenév. Ez hiányzott az estémből. Legszívesebben visszatámadnék egy kérdéssel, hogy a felszínes ribancainak bejön e ez a stílus, de nem akarom visszalökdösni magunkat a kapcsolatunk kezdeti állapotába. Akármennyire is küzd érte, hogy kiprovokálja. Inkább újra és újra elismételgetem magamban Wy utasítását. Ne viselkedj felbőszített vadkanként. Fújd ki a levegőt. Engedd el. Ha nem lennék ilyen kurva éhes, lehet, hogy felállnék, és egyszerűen faképnél hagynám, az megoldana minden problémát.

Már képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a mosolyt, ami mostanra a szemeiben is ott csillog, elfordulok tőle. Az ujjaim zavartan nyúlnak fel, hogy lejjebb húzzam a baseball sapimat, de a levegőbe markolok. Oh. A picsába. Egy hajigazgatással terelem el a figyelmet a röhejes mozdulatról, miközben némán átkozom az ostobaságomat, hogy a sapit és a szemüveget a csomagtartóban hagytam. Mivel az utam csak egy gyors ebédnek indult, nem vettem fel ékszereket sem, szóval most fájdalmasan pucérnak és kitárulkozottnak érzem magamat ebben a zsúfolt helyiségben. Igazából nem is a tömött étterem az oka. Inkább az, ahogy ő rám néz. Melegem van tőle, de tuti, hogy nem veszem le a túlméretezett vászondzsekimet, mert csak egy tapadós, rövid ujjú garbó van alatta. Úgy érzem, hogy védekeznem kell ellene valahogy. Akárhogy.

- Nem izgat, hogy most épp milyen állatnevet aggatsz rám egy nyelven, amit amúgy sem értek – a világ összes érdektelenségét belekényszerítem a hangomba, de még így is csak közepesen hihetőre sikerül. Az étlapokat még mindig nem hozták ki, pedig szuper lenne elbújni mögé néhány perc hamis nyugalomért. Ha ilyen sebességgel halad a kiszolgálás, egész éjszaka itt fogunk szenvedni. Nincs semmi, amin megpihentethetném a tekintetemet, ezért jobb híján visszanézek a kiszélesedő vigyorára. Rossz döntés.

- Valóban? Pedig azt mondtad, hogy a kígyó rosszul esett – elfintorodom. Fasza. Már megint fegyverként használják ellenem az elgyengült őszinte pillanataimat. Le kéne szoknom róluk. Az ajkamra harapva emlékszem vissza a vacsink meghitt hangulatára, ami a mai napig kísért néha. Akkor és ott gyűlöltem Noaht, hogy túlságosan rövidre zárta, de így visszatekintve hálás vagyok neki. Vajon azt hitte, hogy ha kényszerrel ide ráncigál, ugyanolyan lesz a hangulat? És ha igen, azzal mi lett volna a célja? Mit akar kiszedni belőlem, amihez az őszinteségem kell? Ha el akarja adni a titkaimat a paparazzinak, akkor megfojtom.

- Az más volt – védekezőn kulcsolom össze a mellkasom előtt a kezemet, és hátradőlök a széken, hogy minél messzebb kerüljek tőle. Bizseregnek az ujjaim, hogy felhúzzam a kabátom kapucniját, de nem akarok hülyét csinálni magamból. Kinéznék az ablakon, de a kinti sötét és a benti fényár miatt csak a rosszkedvű tükörképem néz vissza rám.

- Mert akkor őszinte voltál? – Ah, faszom. Rendben, akkor ne kerülgessük tovább a forró kását.

- Mondhatjuk így is. – Ő úgy fogalmaz, hogy őszinte, én úgy, hogy teljesen felesleges információkat kikotyogó, ostoba és meggondolatlan. Noahtól is hónapok óta hallgathatom a Greges megjegyzéseket, mert egyszer néhány feles után túl sokat meséltem neki róla. Ki a fasznak kell ez az életébe.

- És hogy lehet elérni ezt az állapotot? – Komolyan nem értem, hogy mi a célja ezzel az egésszel. Nem nézek rá, a rezzenéstelen maszkká dermedő arcvonásaimat figyelem az ablak homályos tükrében. Bárcsak itt lenne a napszemüvegem és a sapkám. Pihentető és kényelmes lenne visszamenekülni a takarásukba.

- Kurvára nem így – a keserű válasz azelőtt csúszik ki a számon, hogy megállíthatnám. Ha kicsit is több időt szántam volna az átgondolására, talán inkább elgúnyolódtam volna valahogy a kérdést. Honnan tudjam, hogy hogy lehet elérni? Ha tudnám, már rég megakadályoztam volna, hogy előforduljanak ezek a pillanatok. Egy türelmetlenné váló témaváltással folytatom. – Vajon kapunk még ma egy étlapot?

- Ne aggódj, Esteban tudja, hogy mit kérünk – azt hiszem ez az, amit úgy neveznek, hogy az utolsó csepp. Gúnyosan felhorkanva kapom vissza rá a tekintetemet, és dühösen dőlök előrébb a székben. Már azt is leszarom, ha visszasüllyedünk az egymásra vicsorgás szintjére. Amúgy is ki a fasz akarna bármi mást ettől a baromtól. Nem elég, hogy kérdezés nélkül ide ráncigál, még a kajámat is ő rendeli meg? Esetleg megenni nem akarja helyettem? Fogadok mindjárt kihoznak valami zsírban tocsogó zöldséges húst. Csak azért várom meg, hogy tányérostul a képébe vághassam.

- Mondd csak, mások erre izgulnak? Hogy minden lépésben megfosztod őket a döntéseiktől? – mi lesz a következő? Berángat a barlangjába és megerőszakol? Faszom. Nem mintha ez megtörténhetne, mert már rég pökhendin kijelentette, hogy nem vagyok az esete és hogy nem kezd bandatagokkal. Csak azt nem értem, hogy akkor mi a faszért raboljuk itt egymás idejét.

Azt hittem, legalább a mosolyt sikerül levakarnom a képéről, de helyette csak egy kihívóan felhúzott szemöldököt és egy kaján vigyort kapok. Nem segít a dühöm csillapításában.

- Nem szoktak panaszkodni – ez elég sok mindent elmond a választottjairól.

- Akkor pocsék az ízlésed – részemről ennyi volt ez a beszélgetés. Vége. Nem állok tovább ellent a késztetésnek, felhúzom a kabátom kapucniját, és tüntetőlegesen a telefonomba bújok. Összeszorul a torkom egy furcsa érzéstől, amit nem tudok, hova tenni. Tudtam, hogy haza kellett volna mennem. Ennyi idő alatt már a rendelt kaja is kiért volna, és ott még választási lehetőségemet sem vette volna el senki. Faszkalap. Öntelt bunkó. Seggfej. Utálom, hogy utálok csalódni benne. Örülnöm kéne, hogy gyökér. Ha ilyen érzés úgy igazán mérgesnek lenni, akkor kérem szépen vissza a régi robot életemet. A picsába. Amúgy is kérem vissza. Olyan könnyű volt semmire nem gondolni, csak a munkára és a céljaimra. Miért lett minden ilyen kibaszott komplikált.

Megnyikordul a széke, ahogy feláll. Megfeszülök, de csak akkor engedem meg magamnak, hogy felnézzek, mikor hallom a távolodó lépteit a tömeg zsivajába olvadni. Elmegy. Hah. Itt hagy. Hát persze. Szinte nevetni tudnék a helyzet elbaszott iróniáján. Egyszerűen nem vagyok kompatibilis ezzel az emberrel. Mindketten túl erősen ragaszkodunk az irányításhoz és az akaratunk érvényesítéséhez, ezért akarva-akaratlanul minden interakciónk egy elkerülhetetlen katasztrófába torkollik. A picsába. Remélem nem lesz gáz találkozni a próbákon ezután a cirkusz után. Most, hogy már senkinek nem kell étterem kompatibilis pózt villogtatni, a lábaimat a mellkasomhoz húzva kuporodok fel a székre. El akarok tűnni.

Rohadtul elment az étvágyam, ezért a taxis appot böngészve nézem a közeli autókat. Csütörtök lévén alig van szabad kocsi, mert ez a kolis egyetemisták kispéntekje. Remek. Mindegy, most már legalább azt tudom, hogy merre vagyok a térképen. Ha más nem, a metró hazavisz. Ha felhívnám Greget, biztosan elhajítana mindent, és eljönne értem.

Olyan jól esne valami biztonságos. Valami kiszámítható. Valami unalmas.

Jól esne egy érintés, ami nem forgatja fel a világomat.

Egy érintés, ami emlékeztet arra, hogy ki vagyok. Hogy milyen érzés nem érezni.

Összerezzenek az államhoz érő meleg ujjaktól, és azonnal tudom, hogy ez most nem az a fajta érintés lesz. Ez felforgat bennem mindent. Ezt nem csak a bőrömön fogom érezni. Tágra nyílt szemekkel, szinte riadtan engedem, hogy Axel maga felé fordítsa az arcomat. Az asztalnak támasztott fenékkel, félig ülő helyzetben magasodik fölém. Nem tudom értelmezni a számomra semmitmondónak tűnő kifejezést az arcán, de valamiért mégis kellemes melegséggel tölt el. Rémisztő. Összezavar. A szabad kezével hátratolja a kapucnimat, majd elenged, de így sem vagyok képes elfordulni tőle. A szívem a torkomban dübörög. Lassú mozdulattal adja fel rám a kint felejtett napszemüvegemet, az ujjai végigcirógatják közben az arcom vonalát, parázsló érzést hagyva maguk mögött. Tudom, hogy direkt csinálta, de nem tudok haragudni érte. Túl jó. Hosszút pislogva borzongok bele a gerincemig futó, forró szikrák finom csipkelődésébe. Tudni akarom, hogy milyen érzés lenne, ha veszélyesebb, érzékenyebb helyeken érne hozzám. Rettegek tőle, de tudni akarom, ha beledöglök is. Utálom, hogy ennyire a bőröm alá mászott.

Mintha meghallotta volna a tiltott gondolatokat, elgondolkodóan ismétli meg az arcom végigcirógatását a hüvelykujjával, de ez a megkésett folytatás csak magamhoz térít.

- Mit művelsz? – A hangom szinte csak halk sóhaj a lármás étteremben. A következő mozdulataként a fejembe nyomja a baseball sapimat is, majd visszaül a helyére. Őszinte értetlenséggel pislogok rá. Ez most azt jelenti, hogy mégsem hagy faképnél?

- Visszahoztam a tüskéidet, erizo. Hátha így kényelmesebb. – a spanyol szó kiérdemel egy futó fintort, de a zavarodottságom nem szűnik meg. Tüske? Én inkább védelmi vonalnak mondanám, de tüskének sem rossz. Ösztönösen húzom kicsit lejjebb a sapkám karimáját, egy mozdulat, amit az este folyamán szerintem legalább háromszor próbáltam véghez vinni sapka nélkül. Egészen megnyugtató érzés kivételesen nem a levegőt markolni.

- Kényelmesebb – halkan dünnyögök az orrom alá, miközben élvezem, ahogy a komfort zónából kirángatottság feszültségének jelentős része szépen lassan kiáramlik a testemből. Valószínűleg az előző apró felcsattanás is segített, hogy helyre rakjam ezt a sok bosszúságot. Nem tehetek róla, valakinek ideje volt közölni Axellel, hogy a módszerei hagynak némi kívánnivalót maguk után. Nem kéne ilyen trükkökhöz folyamodnia, ki tudja, ha a nagykönyv szerint elhívott volna vacsorázni, mint egy úriember, lehet, hogy igent mondok. Nem valószínű, de lehet.

Érzem magamon a mosolyát, de nem akarok odanézni. Nem akarok, de nem bírom megállni.

- Nem kérdezed meg, hogy mit jelent? – Egy pillanatra ráreppen a pillantásom a napszemüveg mögül. A kezén megtámasztott fejét egészen aranyosan oldalra billentve vizslat, mintha egy trükkre készülő kisállat lennék. Talán felháborítónak tartanám, ha nem lenne ilyen vállalhatatlanul jóképű mindeközben. Jól áll neki ez a gúny- és arroganciamentes mosoly. Megrezzen az ajkam, de az én mosolyom nem jut át. Még nem.

Az előbb komolyan azt gondoltam egy két méteres, egoista behemótról, hogy aranyos?

- Amúgy is elmondod, nem? – Elgondolkodva piszkálok egy rojtocskát a tépett farmeremen.

- Süni. – Nem válaszolok neki, de visszaemelem rá a tekintetemet a gatyám szakadásairól. A kígyó találóbb volt. A sünik aranyosak. De legalább most már értem az előző tüskés megjegyzését. – Remélem egyszer megmutatod, mi van a tüskék mögött.

A megdermedt pillanatunkat a pincér érkezése szakítja félbe, és még soha nem örültem ennyire egy figyelemelterelésnek sem. A lefagyott gondolataim egyetlen kérdést üvöltenek, de túlságosan félek a választól, hogy feltegyem. „Miért?”

Miért viselkedik ilyen félreérthetően? Vagy csak képzelődök? Lehet, hogy ez csak sima barátkozás? Sosem érdekeltek a normális pasizási szokások, fogalmam sincs, hogy kell felszedni valakit, de laikusként amit most csinál, az eléggé annak tűnik. Még azt sem tudom eldönteni, hogy amit érzek az remény, izgatottság vagy félelem. Az is lehet, hogy csak ezzel bosszulja meg, hogy lekurváztam az első találkozásunkkor. Ki tudja. Valószínűleg csak paranoiás vagyok, és igazából egyszerűen csak éhes volt. Erről jut eszembe.

Az elém kerülő sárga, gőzölgő leves magára tereli a kavargó figyelmemet. Fél füllel hallom, ahogy Axel és a középkorú faszi váltanak néhány spanyol szót, majd újra magunkra maradunk. A pincér jelenléte eszembe juttatja, hogy illene visszarendezni magamat a széken kuporgó, úgy felejtett pozíciómból.

- Mexikói sajtkrémleves – hallom a hangján, hogy vigyorog, de nem adom meg neki az elégtételt, hogy ránézzek. Oké, a levessel nagyon mellé nem lőhetett. Ezt a pontot most megadom neki, szerencséje volt. – Pedig én csak annyit mondtam neki, hogy ne legyen benne hús és sok zöldség, a többi az ő ötlete volt. – Ez viszont már kikényszeríti a kérdő pillantásomat. Nem rémlik, hogy megosztottam volna vele az étkezési preferenciáimat.

- Honnan tudtad?

- Én mindent tudok – összeszorított ajkakkal, szúrós pillantással méregetem. Ennél Axelesebb választ nem hordott magán a földkerekség. Kajáltunk már párszor együtt, de meglep, hogy ilyesmire figyelt. Szerintem Noah két év után sem tudná megmondani, hogy nem nagyon eszek húst.

- Mindent? Akkor mondd el, hogy mit nem eszik meg Noah. – A kérdést kihívóan tálalom, de titkon tényleg érdekel, hogy mindenkire ilyen aprólékos figyelmet fordít e, vagy ez csak a gyűlölt ősellensége kiváltsága.

- Noah? Azokat a falatokat, amiket beszéd közben kiköpköd. – Egy cseppet sem elegáns röhögés szalad ki a számon, mielőtt észrevehetném magamat. Ez a válasz most teljesen váratlanul ért. A tányérom mellé teszem a napszemüvegemet, hogy elmorzsoljam a szemem sarkába gyűlt könnycseppeket, miközben egy „hülye vagy” pillantást dobok Axel felé. A jókedvű vigyora most először engem is magával ragad. Kijavíthatnám, hogy igazából az a helyes válasz, hogy a csípős dolgokat nem bírja, de túlságosan tetszik az ábránd, hogy talán csak én érdemeltem ki a figyelmét.

Fogalmam sincs mikor, hogyan és mivel bontotta le a falat, ami közöttünk magasodott, mikor leültünk ide. A pillantásom az asztalon fekvő napszemüvegre siklik. Talán akkor történt, mikor tett egy lépést a hülyeségeim felé, és visszaadta a tüskéimet.

Ezt a levest mondjuk megérte napszemüveg nélkül is szemügyre venni. Kurva jól néznek ki az élénksárga levesben lebegő zöld jalapeno szeletek. Már majdnem nincs szívem belekóstolni. Majdnem. A kezembe veszem a kanalat, és betolok egy hatalmas, jalapenos falatot egy nachossal. Legszívesebben felsírnék a gyönyörtől, mikor megérzem a fűszerek tökéletes harmóniáját. Valószínűleg az arcom elárult, mert egy számonkérő „én megmondtam”, „istencsászár vagyok”, „mindig igazam van” érzelmeket vegyítő pillantás szúródik belém az asztal túloldaláról.

- Finom? – Elhúzom a számat, és válasz helyett először inkább eszek még egy falatot, hogy az íze elvegye a beismerés keserűségét.

- Isteni.

Nem sokat beszélgetünk kaja közben, de azért szóba kerül Axel sikeres vizsgája, a családja kapcsolata ezzel az étteremmel, és nem utolsósorban valahogy még az én különös uszodába járási szokásaimról is sikerül kifaggatnia. Az egész annyira bizarrul normális. Annyira természetes, mintha két másik ember között zajlana le, nem pedig közöttünk. Az este végén még azt a fogadalmamat is sikerül megszegetnie velem, hogy soha többé nem ülök motorra. De csak azért, mert nincs taxi. Csak azért.

***

Nyújtózkodva, az edzős törölközőmmel a nyakamban sétálok ki a konditeremből. Már túl meleg van, hogy a hosszú melegítőmben fussak, most csak egy rövid futónadrág és egy bőpóló van rajtam. Mint mindig, most is nagyon hirtelen köszöntött be a nyár, csak hogy megnehezítse a vizsgázó egyetemisták utolsó napjait. Az elmúlt hét egy szempillantás alatt elillant, szinte semmi nem történt a dobórákon, a futáson és a dalíráson kívül. Még a próbákat is szüneteltettük, hogy a srácok sikeresen le tudják tolni az utolsó vizsgáikat. Ha minden igaz, mindhármuknak ma volt. Ma vagy hatalmas partit fognak csapni, vagy kidőlnek, mint egy elkorhadt fa.

A nappaliban uralkodó állapotok láttán a másodikra gyanakszom. Wy a konyhapulton fetrengve dönt magába egy kávét, Axel pedig a kanapén elnyúlva alussza az igazak álmát. Mikor bementem futni, még nem voltak itthon. Kényszerítem magamat, hogy ne álljak meg bámészkodni a védtelen, elnyúlt alakjára, de a tekintetem azért megpihen a felgyűrődött pólója alól kilógó kreolszínű izmokon. Hogy lehet valakinek még álmában is ilyen kockás a hasa? Illegális.

A pont egy hete történt vacsink óta szinte nem is láttam, a héten két vizsgájuk is volt Wyattel, szóval önkéntes száműzetésbe vonultak. Mint mindig, most sem tudom, hogy hányadán állunk, de ekkora kihagyás után már attól idegesítően izgatott vagyok, hogy egy szobában vagyunk. Totál bekattantam.

- Siker? – Unottságot színlelve sétálok én is a konyhába, és öntök magamnak egy bögrével a lefőzött kávéval. Feketén iszom, szeretem a keserű dolgokat.

- Aha. – Gondoltam. Ha bármelyiküket meghúzták volna, nem lenne ilyen álomszaga a nappalinak, hanem idegesen pattogna az illető. A lépcsőről egy szokásához híven egy túlságosan energikus Noah vánszorog le közénk, aki már reggel túl volt az utolsó szóbelijén. Mikor meglátja az alvó Axelt, egy olyan csillogás jelenik meg a tekintetében, amit több mint egy éve nem láttam. Ahh, ez mókás lesz. Halkan settenkedik a hűtőhöz, előveszi a nyomós műtejszínhabot, amivel a kávéját szokta teletolni, és már indul is az alvó áldozathoz. Ha bárki más aludna, lehet, hogy lelőném a poént, de őszintén szólva szeretném látni Axel reakcióját. Na meg a tejszínhabos képét.

Noah széles vigyorral nyom tejszínhabot Axel tenyerébe, majd lehajol, és egy papírzsepivel megcirógatja az orrát. Bamm. Axel tejszínhabos keze Noah képén csattan, Wyattel pedig egy emberként röhögünk fel a konyhában. Még soha nem nevettem annyira, hogy fájni kezdett a gyomorszájam. Eddig.

- Azt hitted nem ébredek fel rá, hogy telenyomod a kezem azzal a hideg szarral? – Félig morcosan, félig a sikeres bosszú elégedettségével a hangjában ül fel, és körbenéz a szobában. Mostanra Noah is röhög, és a tejszínhabot nyalogatja a képéről.

- Jó-jó, tudjuk hogy kibaszott menő vagy Axel. – Vigyorogva dünnyög, de már csapódik is tovább a következő témára. – Ugye senki nem felejtette el az esti házibulit? –Mivan? Hogy tudnék elfelejteni valamit, amiről nem is tudtam?

- Mi? Itt lesz a buli? – Nem szoktam beleszólni az ilyesmibe, legrosszabb esetben bezárkózok, de azért egy figyelmeztetőt, hogy szerezzek be hideg élelmet a szobámba, szeretek kapni. Csak én tűnök meglepettnek, szóval valószínűleg a tanulás egyik mélységes bugyrában szülték meg hárman az ötletet.

- Persze, tavaly is itt volt a vizsgazáró buli, már hagyomány. Kibaszott sokan visszajeleztek, hogy jönnek – fasza. Zárkózhatok be a szobámba a sok részeg idióta elől.

- Csak most ne öntsetek jagert a medencébe. Végre jó idő van, és lehetne használni. – Wy széles vigyorral emlékszik vissza az ominózus pillanatra. Azt hiszem az ő ötlete volt, hogy ki kéne deríteni, mennyi jagert kell beleönteni, hogy elszíneződjön. Túl sok pénzünk van.

- De lejössz te is, ugye Siri? – Noah mostanra alig tejszínhabos arca szinte a képembe mászik, fintorogva hátrébb hajolok, hogy eltávolítsam az aurámból.

- Nem, végre jól megy az írás, két számot is írtam, amíg nyugtom volt tőletek. Lehetne mindig vizsgaidőszak. – Az elkámpicsorodott képe gyanakvással tölt el. Általában kurvára leszarja, hogy a világ legnagyobb buligyilkosa méltóztatik e megjelenni a buliján. – Ki vele. Miért akarod, hogy jöjjek?

- Emlékszel a Wild Styles nevű előzenekarunkra? – Szemforgatva kortyolok egyet a kávémból, miközben bólintok. Gyűlölöm az irányt, ahova ez tart. Emlékszem rájuk, full csaj banda, egész jól nyomták. Persze nem olyan jól, mint mi, de ezért csak előzenekarok. – Az énekest hónapok óta próbálom befűzni, de azt mondta, hogy csak akkor jön el ma, ha te is itt leszel.

A szemem sarkából látom, hogy közben Axel is megtörölgette a kezét, lassan feltápászkodik a kanapéról, és célba veszi a hozzá legközelebbi bárszéket a pult másik oldalán. Pont velem szemben. Fogalmam sincs, hogy mi késztet arra, hogy felálljak, átlépjek a kávéfőzőhöz, és félig töltsek egy bögrét kávéval.

- Miért akarsz egy csajt, aki csak miattam jön el egy buliba? – Fáradtan, nyűgösen teszem fel a kérdések kérdését. Nem értem az embereket. Tényleg folyton csak ártunk egymásnak. Mindenki mást akar, mint akit megkaphat, és ha egészen véletlenül két ember egymást akarja, az egyikük rövid úton meggondolja magát. Szopás az egész. Az egyetlen kivétel Wy és Lydia, de ők mindketten a mennyekből szálltak le közénk, szóval nyilván jól elvannak egymással. Megfordulok, és a pultra támaszkodó Axel elé tolom a kávét és a tejet. Nem bírom elviselni az értetlen pillantását, ezért hozzá is intézek pár szót. – Csak mert pocsékul nézel ki. – Egy „kösz szépen” mosolyt és egy szemforgatást kapok válaszul, de már ennyi kis találkozás is elég, hogy izgatottabb legyek, mint az elmúlt héten bármikor. Én is pont olyan vagyok, mint mindenki más. Az egyetlen olyan emberbe estem bele, aki a hozzám intézett második mondatában közölte, hogy soha nem lesz semmi közöttünk. Kurvára nincs jogom Noah kioktatni.

- Lydiának holnap még vizsgája van, szóval unatkozni fogok, ha nem jössz. – Wy is bekapcsolódik a győzködésbe egy udvarias füllentéssel. Nincsenek olyan tévképzeteim, hogy Wynak szüksége lenne az emelkedett társaságomra egy iszunk-hányunk-belefekszünk bulin.

Lehet, hogy nem is lenne olyan rossz egy kis kikapcsolódás. Biztosan ő is itt lesz. Az egyetlen ember, aki nem győzköd teljes gázzal, hogy jöjjek. Biztosan megőrültem, hogy pont miatta jönnék. A következő szavaim újra a balomon csápoló Noahhoz szólnak.

- Rendben, egy kicsit lenézek.

A kocsi oldalának dőlve pörgetem középső és hüvelykujjam közt mobilomat. Nem értem a saját türelmetlenségemet. Nem vagyok az a típus, aki tűkön ülve várja a válasz üzeneteket, most mégis reménykedtem, hogy alondra hamar reagál. Pedig biztosan várhatok még rá, mert éppen a pénzeszsák alatt nyögdécsel, akit indokolatlanul sokszor látogatott meg az elmúlt hetekben. Egy újabb dolog, amit felvehetek a „mi a faszért figyeltem én erre?” listámra.

 - Bonsoir mon cher frère!* - egy eltéveszthetetlen hang ránt vissza a valóságba.

- Még egy szó ezen a gyomorforgató nyelven, és taxizhatsz hazáig – telómat a zsebembe csúsztatom, és széles mosollyal fordulok Vince felé. Egyszerű, kényelmes ruhák vannak rajta, a hosszú repülőút miatt, de hatalmas bőröndje árulkodik la, hogy bőven van nála választék. Mindig is több ruhája volt, mint hármunknak összesen.

- Az amerikai csajok buknak a franciára – széttárja kezeit, sötétbarna szemei szórakozottan csillognak. Fekete tincsei most kb ugyanolyan hosszúak, mint az enyémek, csak ő sokkal többet foglalkozik a tökéletes elrendezéssel. Ha másokat kérdezel, akkor művész, ha engem, akkor pojáca. Kár, hogy ő az a testvérem, akit sehogy sem tudnék letagadni.

- És mondd csak, látsz itt jó csajokat? – felvont szemöldökkel billentem oldalra fejem.

- Nem, csak egy idióta, kötekedő faszt.

- Te is hiányoztál – nevetve ölelem magamhoz, mielőtt bedobnánk csomagjait a kocsiba.

oOoOo

- Mi hijo!** - éppen csak belépek a hatalmas ház ajtaján, már ölelnek is át a karcsú karok. A családunk legnagyobb talánya, hogy egy apró, törékeny nőből hogyan születhetett négy ekkora mamlasz. Hogy a nagyszüleimet idézzem.

- Hola mamá*** - viszonzom ölelését, és széles mosollyal hunyom le a szemeim egy rövid pillanatra. Mindig megvan a varázsa a hazaérkezésnek. Lehet szentimentális fasznak nevezni, de a családdal töltött időt szinte minden elé helyezném. Talán még a bandát is parkolópályára tenném miatta.

- Ez a hajszín még mindig… furcsa – hátra lépve mér végig fekete szemeivel. Sosem próbált lebeszélni a tetoválásokról, a piercingekről, a hajfestésről, de tudom, hogy nem éppen a kedvencei. Ennek ellenére ugyanúgy szeret, és ezért végtelen hálás vagyok neki.

- Lehet, hogy hamarosan visszaváltok feketére, és megnyugodhatsz – elégedett mosollyal bólint. – Apa és Harrison? – mögé pillantok, de gyanúsan nagy a csend. Nem csak ők ketten hiányoznak

- Apádnak még alá kellett írnia néhány papírt, Connor pedig ragaszkodott hozzá, hogy elmehessen a bátyádért – hát persze. A kis taknyos élvezi, hogy végre egyedül is száguldozhat. Azért remélem nem fogja elveszíteni a jogsiját néhány héten belül.

- Anya, te rendeltél külföldről csomagot? – emlegetett szamár. Illetve szamarak. Harry és Connor jelennek meg az ajtóban, arcukon azzal a vigyorral, amit anya már jól ismer. Homlokát ráncolva, pillant végig mindhármunkon, pont mikor gyerekkorunkban próbálta kideríteni, hogy éppen milyen típusú vajat kentünk a fülünk mögé. – Mert ha nem, akkor szerintem ezt vissza kéne küldeni – félrelépnek, hogy láthatóvá váljon a hétvége igazi sztárja. Az, aki miatt mi nem is gazán próbálkoztunk ajándékot venni. Minek vergődjünk feleslegesen.

- Enrique! – boldog kiáltással veti magát Vince nyakába. Legalább egy kis elégtétel ezzel a borzalmas spanyol névvel. Átvitázott éjszakák és hosszúra nyúló szavazás után megállapodtunk, hogy övé a leggázabb. Persze ezt sosem mondtuk el anyának, nehogy összetörjön a szíve. A könnyes összeborulás után hagyjuk, hogy betereljen minket a tágas nappaliba. Olajozott gépezetként működünk, mindenki ledobja csomagjait a fal mellé, és elfoglalja kedvenc helyét. Rohadt jó végre itthon lenni.

oOoOo

- Na szóval, ki kezdi? – Harry kinyitja az üveg bourbont, amit csomagjából halászott elő, és letelepszik a hatalmas fotelbe, természetesen csak miután arrébb dobott néhány használt pólót. Ez a mi kis hagyományunk. Ha van rá alkalmunk, este összeülünk Connor szobájában, átbeszélni azokat a dolgokat, amikről jobb, ha a szüleink nem tudnak. Természetesen egy üveg pia társaságában.

- Nálad van az üveg – Vince megvonja a vállát, és hátradől a bevetett ágyon. Jólesően sóhajt, miközben végigsimít hasán. Nagy teljesítményt nyújtott, sikerült többet ennie mindannyiunknál. – Na ez hiányzik Európában. Ne akarjátok megtudni, hogy ott mit neveznek mexikói kajának – fintorogva ereszt meg még néhány nem túl úriemberhez méltó spanyol kifejezést.

- Senki sem mondta, hogy utazz oda csigát zabálni – Connor félreteszi jegyzeteit, és felénk fordul guruló székében. Ő is el van havazva a vizsgákkal, akár csak én. Minden pillanatot megpróbál kihasználni, de kinyílt az üveg, innentől komoly szabályok uralkodnak. Se internet, se tanulás.

- Csak azért mondod, mert hiányzom.

- Álmaidban, te gyenge Picasso utánzat – már repül is az első toll. Igazán nem kellett rá sokat várni. – Inkább mesélj Harry! Hogy van Becky?

- Jól, csak mostanában egyre többször kívánja a halat, ami rohadt büdös – kortyol egyet az üvegből, majd tovább passzolja nekem.

- Ugye tudod, hogy mit jelet, ha egy csaj kívánóssá válik? – Vince tenyérbe mászó mosolyától még én is érzem a késztetést, hogy felpofozzam. Hogy tud ez a srác minden nőt az ujjai köré csavarni?

- Gyökér. Tudod jól, hogy ivartalanítva van – egy lesújtó pillantás az enyémekhez megszólalásig hasonló világoskék szemekkel. Íme az USA egyik legértékesebb cégének kemény kezű örököse, aki otthon hercegnőként dédelgeti az utcáról mentett macskáját. – Milyen az új banda Axe? Nem sokat mesélsz róluk.

- Na ez engem is érdekel! Mindent is tudni akarok! Pletykákkal kéne ellátnod, de te csak hallgatsz – Connor előre dől a székben, tekintete izgatottan csillog a vékony keretes szemüveg mögött. Komolyan azt hitte, hogy ki fogok neki tálalni a tagok hülye szokásairól? Vagy küldök neki hetente naptárat mindenki beosztásáról, hogy creepy rajongóként tudja őket követni? Akkor nagyon el van tévedve.

- Bocsi, még nem tudtam neked kideríteni Siri alsógatya méretét – az első korty ital jólesően marja végig torkomat. – Várj még vele, hogy rányomtasd az arcodat egyre, és elpostázd neki – bár azt hiszem felesleges vesződés lenne. Ő maximum olyat venne fel, amin a saját arca van rajta.

- Seggfej – elengedem fülem mellett a sértegetést. Ez van. Nem fogok köpni sem Noah vérgáz rózsaszín párducos mamuszáról, sem Shazam furcsa vonzalmáról a tartósítószerekkel megpakolt zacskósleves iránt. Vajon megtalálta már az ajándékot, vagy inkább benzint locsolt az ágyára, és felgyújtotta, mert a közelébe mentem? Egyáltalán mi a szarért érdekel ez engem ennyire.

- A banda rohadt jó, úgy érzem végre nem botfülű idiótákkal vagyok összezárva. Tehetségesek a srácok, és igazán van esélyünk feltörni – egy újabb korty után átadom az üveget Connornak. Talán tényleg ők jelentik a lehetőséget a nagy áttörésre. Egyetlen feladatunk van közben: nem megölni egymást. De azt hiszem, már jó úton haladunk.

oOoOo

Soha többet nem iszom. Ha legközelebb alkoholt veszek a kezembe, száradjanak el az ujjaim. Kétszer. A kilencre állított ébresztőm úgy vágódik az arcomba, mint egy méretes acélbetétes bakancs. A fejem ketté akar szakadni, a számnak borzasztó íze van, és csak egy alsógatya van rajtam. Tehát jó volt a tegnap este.

Nyögve fordulok hátamra, kitapogatom magam mellett mobilomat, és hunyorogva próbálom kinyomni az idegesítő dallamot. Sose állíts ébresztőnek olyan számot, amit szeretsz, mert hamar a süllyesztőbe kerül.

Mi a fasz történt itt éjszaka? A banda chatcsoportja rogyásig van üzenetekkel, képekkel, gifekkel és minden földi jóval. Tuti megint bepiáltak, és nem bírták megállni az állandó pofázást. Példát vehetnének rólam… én legalább elzárom a telefont, ha részeg estét tervezek. Sok hülyeségtől mentett már meg ez. Felgörgetek a beszélgetés tetejére, ahol a mindent elindító kép fogad. A rohadt életbe. Tudtam, hogy Noah tud ostobaságokba keveredni, de azért ez erősen benne van a top tíz legszarabb döntésben. Az arcára nagyítva tanulmányozom át a zúzódásokat, amiket sikerült bezsebelnie az este. Bárki is volt az ellenfele, alaposan bezúzta az arcát. Már csak azt remélem, hogy a másik srác sem távozott jobb állapotban. Innentől nem lenne szabad egyedül elengedni illi ezt a barmot. Legalább a fotózások előtt nem.

Fogalmam sincs mikor került át a kinagyított kép fókusza a Noah mellett vigyorgó arcra. És azt sem tudom, hogy mióta bámulom megbabonázva a mosolyra húzódó lágyan ívelt ajkakat. Picsába. El kell mennem bulizni.

Arcomat meggyűrve kezdem végigpörgetni az üzeneteket. A sok gyökérkedés közül annyit sikerül kihámoznom, hogy Finnel akadtak össze egy bárban. Tudtam, hogy egy valódi tahó a srác, de azért ez erősen a határokat feszegeti. Legyél férfi és viseld el, ha nem kérnek belőled. Egy hisztis picsa szintjén állsz, ha nem tudsz veszíteni. Remélem találkozunk egyszer, hogy ezt a szemedbe is mondhassam.

Közel tíz percembe kerül mire végigrágom magam Wy és Noah hülyeségein, és közben legalább harminc agysejtem halt kínhalált. Esküszöm, hogy másnaposan fárasztóbbak. De legalább most már megnyithatom a másik üzenetet is, ami kedvenc pacsirtámtól érkezett.

20:29

*kép*

Kösz a vacsit, de levest nem tudok pálcikával enni.🤯

Vigyorogva csóválom meg a fejemet a kép láttán. Hát persze hogy azonnal rárobbant a levesre. Nem is ő lenne, ha nem azzal a szennyel koronázná meg az estéjét. Ha jól látom, ez még Noah jelenése előtt érkezett. Legalább volt egy kis nyugta, mikor kiélvezhette az ajándékát. Remélem azért másra is használta azokat a dobverőket.

9:11

🙄 kipróbáltad őket?

Azért értékelem, hogy humorizálni próbált. Nem is olyan savanyú ez a srác. Jót tesz a kapcsolatunknak ez a néhány kilométer távolság. Mivel nem válaszol azonnal, féreteszem telefonom és bevonszolom magam a fürdőbe. Egy gyors zuhany, fogmosás, és máris új ember vagyok. Vagyis inkább csak kevésbé használt. Pontosan ezért nem szoktam vizsgaidőszakban inni. Ez az alkalom kivétel volt, meg kellett ünnepelnünk, hogy mindannyian itt vagyunk. Hivatalosan már csak Connor lakik a szüleinkkel, de egyikünk szobájához sem nyúltak hozzá, mióta elköltöztünk. Apró jelzés, hogy ide bármikor visszatérhetünk. Legalább tudom, hogy hol bujkáljak Siri ügyvédjei elől, ha egyszer tényleg megütném.

Jegyzeteimet magamhoz véve telepszem vissza az ágyba. Csak az ebéd lesz ismét közös, addig mindenki foglalkozhat a saját dolgaival. Mielőtt még elmerülnék az unalmas definíciók világában, utoljára rápillantok telefonomra. 

12:33

igen. teljesülni fog a vágyad, hogy kevesebb bénázást hallj, nyugi

12:34

nem kell megköszönni 😒

12:34

akkor jó, mert nem is akartam

Arcomon egy levakarhatatlan mosollyal kezdek neki az első adag papírnak.

Örülök, hogy tetszett az ajándék, alondra.

oOoOo

Hétfő késő délelőtt érek vissza a közös lakásba. Vince marad még egy hetet a szüleinknél, így őt nem kellett kidobnom a reptérre. Imádtam ezt a két és fél nap majdnem kikapcsolódást, de ideje visszazuhanni a mókuskerékbe. Azért, ha meg tudom oldani, valamelyik délután még átugrom a szüleimhez, hogy elbúcsúzhassak ettől a marhától. Legközelebb csak ősszel fog hazautazni hálaadásra, addig ott kell maradnia Franciaországban, hogy haladhasson a diplomamunkájával. Irigylem, hogy hamarosan végez, igazán elvégezhetné helyettem is.

Ebéd után Wy is beesik, így összeülünk a szobámban, kibogozni ki meddig jutott a hétvégén. Szerencsére tudtunk hasonló ütemben haladni, így másfél óra alatt sikerül összefésülni a dolgokat. Együtt jobb szentségelni és szidni minden létező istent és tanárt. Már csak két hét és három vizsga. Mi az nekünk? Utána esküszöm, hogy el kell mennünk az év legnagyobb, legszétesősebb bulijára.

A tanulást csak egy rövid uzsonna idejére függesztjük fel, amit a szintén magoló Noahval töltünk. Tényleg elég ramatyul fest a srác, bár lényegesen jobb, mint a péntek esti fotókon. Most már nem frissen gázolt mosómedvére hasonlít, hanem egy pár napos félig szikkadt változatára. Ezért ez előrelépés, ha engem kérdez. A teljes sztorit végig hallgatva még inkább megerősödik bennem az elmélet, hogy Finn egy igazi méteres fasz, aki mindenképpen bele akar állni valakibe. De azért jól esik, hogy Noah az én oldalamra állt. Végül csak belátta ő is, hogy szar zenész és még szarabb ember volt a haverja. Majd veszek valami zúzódásokra való krémet, hogy kifejezzem neki a hálámat.

A vacsorát kihagyjuk, mert rohadtul el vagyunk maradva. A szemem előtt már összemosódnak a sorok, legszívesebben felgyújtanék minden papírt. Kell egy kis levegőváltozás, ezért a szobámból kiköltözünk a hálók szintjén lévő társalgóba. Egyetlen baj van a babzsák fotelekkel, hogy még könnyebb bennük elaludni. De ki kell tartanom. A kedd nagy része ki fog esni az albumfotózás miatt, csütörtök reggel pedig már vizsga. Alig két nap több száz oldal feleslegesen száraz baromságra. Esküszöm, hogy az egyetemen tanult dolgok nyolcvan százaléka teljesen felesleges, csak azért találták ki őket, hogy kikészítsék a hallgatók idegeit.

- Zavar titeket a zongora? Noah befoglalta a hangszertermet – heh? Kimerülten pillantok fel kedvenc frontemberünkre, aki idegesítően kipihentnek és rendezettnek tűnik hozzánk képest. Bassza meg, mennyire gyűlölöm most azért, mert ő tud rendesen aludni. Még ahhoz is fáradt vagyok, hogy meglepődjek figyelmességén. Azt hittem annyira csak magával szokott foglalkozni, hogy gond nélkül kezdene gyakorlásba, akár felcsesz vele minket, akár nem. Sokkal több rétegből állsz, mint eddig gondoltam, Shazam.

Én csak megrázom fejem, mert nem biztos, hogy képes lennék szavakat formálni. Esküszöm, a nyelvem már alszik, míg a többi részem gürizik. Felőlem aztán pucéran is táncolhatna a folyosón, max odadobnék néhány százast neki, és folytatnám a tanulást. Jelenleg nem sok minden tudna kirángatni ebből a nyakig érő szartengerből, amit tananyagnak csúfolnak.

- Nem. Sőt, rég hallottam Bessie hangját, nyitva is hagyhatnád az ajtót – Bessie? Mint valami öreg házvezetőnő… vagy a legidősebb tehén a csordában. Ki a fene ad ilyen nevet egy zongorának? Oké, nem kell ribancos becenevet ráaggatni, az inkább gitárokhoz illik, de Bessie? Micsoda ízlésficam.

- Már megmondtam, hogy ne nevezd el önkényesen másnak a zongoráját, Wy – ja, hogy Wyatt volt. Így már kicsit érthetőbb. Az ő agya totál zárlatosan működik néha. Alondra csak sóhajt egyet, kapunk egy dedikált példányt a „hűvös és menő” vagyok pillantásából, majd bevonul a szobájába. Tekintetem apró alakján felejtem, amit egy túlméretezett pulcsiba csomagolt, de még így is félelmetesen jól néz ki. Visszavonom, amíg nem vezettem le a felesleges energiákat egy bulin, nem vállalom a pucér táncát.

- Kérlek mondd, hogy jól zongorázik – láttam a szobájában álló darabot, de nem igazán vettem szemügyre. Ha azon is csak gyakorolni fog, és elrontott dallamokat kell hallgatnunk órákon keresztül, akkor felkötöm magam. Vagy őt. Egy zongorahúrral. Nem vagyok éppenséggel türelmes kedvemben.

- Még annál is jobban – Wy megnyugtató mosolya segít ellazulni, és visszatérni a jegyzetekhez. Jólvan, a zenei aláfestést szeretem a tanuláshoz. Nem is kell sokat várni rá, hogy felhangozzanak az első dallamok. Az első kissé hamiskás dallamok. Homlokráncolva pillantok fel a nyitott ajtó irányába. Siri valóban jól játszik, de miért nem hallja, hogy a zongora jó néhány helyen el van hangolódva? Ha én kiszúrom, akkor neki ordító igazságként kéne észrevennie. Ritmusérzékben verem, de a zenei hallásával nem versenyeznék. Abban ő még mindig rohadt jó.

Mikor belekezd a második darabba, kérdő pillantást küldök Wy felé. Érti ő ennyiből is, de csak megvonja a vállát.

- Hidd el, ő is hallja, de Bessie nem mai hölgy. Nála megszokott az ilyen – akkor meg miért nem cseréli le? Mi értelme egy folyamatosan elhangolódó zongorán játszani, ha simán megengedhetsz magadnak egy drágábbat? Néha úgy érzem ebben a lakásban mindenki kissé kattant. Mondjuk melyik művész nem az? Bólintva temetkezem vissza a jegyzetekbe, és még ez a hamiskás zongoraszó is kellemes megnyugvást jelent zabkása állagúvá vált agyamnak. Legszívesebben csak lehunynám a szemem, és hallgatnám a gyakorlott ujjak játékát. Nem is értem, miért nincs több billentyűs rész a számaikban, ha Siri ebben is ilyen mocskosul tehetséges.

Vajon a számaikból gondolkodott már zongora változatokon? Mostanában nagyon felkapott az ilyesmi, akár albumon kiadva, akár mondjuk a banda youtube csatornájára feltöltve. Ezzel is simán dobhatnánk az ismertségünkön. Lehet, hogy a következő csapat kupaktanácson fel is vetem az ötletem. Noah is csinálhatna akusztikus verziókat néhány dalból, tuti nagy sikere lenne. Hmm… Egyre jobban tetszenek az ötleteim.

- Bessie megint elhangolódott, Oz – észre sem veszem, hogy még egy darabnak vége. Nem, nem a tanulásba merültem bele, hanem a „hogyan lehetne még sikeresebb a banda” haditerv szövögetésébe. Azt hiszem lassan elérjük azt a pontot, amikor már muszáj szünetet tartanunk, vagy azt is elfelejtjük, amit eddig a koponyánkba préseltünk.

- Ha nem tetszik, nem kell hallgatni – ennek ellenére már bele is kezd a következő dallamba. De ez már nem hangzik klasszikusnak. Ez valami egészen más. Mintha egyszerre rántanának fel miket Wyattel a babzsákokról, és egy apró drótkötéllel húznának a zene forrása felé. Az ajtóhoz érve már a halk dúdolást is halljuk. Jól sejtettem, ez saját szerzemény lehet. Méghozzá nem is akármilyen. Míg Wy beinvitálja magát a szobába, én megállom az ajtófélfának támaszkodva. Kivételesen nem akarom őt megzavarni, nem vágyom rá, hogy csöpögő méregfogakkal essen a nyakamnak. Vagy inkább a bokámnak, mert csak azt éri fel. Túlságosan magával ragadó a játéka, a hangja, az átszellemült nyugalom, ami vonásait uralja. Mintha a zongora előtt ülő fiú, és a veszett kutyaként acsargó énekes két külön személy lennének. Előbbit még akár meg is tudnám kedvelni.

Most valahogy a halványkék szemek sem izzanak olyan heves gyűlölettel, mint korábban. Szinte már ábrándos, ahogy rajtam felejti őket. Ejnye, alondra, még a végén azt fogom hinni, hogy kedvelsz. Bár nem lepne meg. A legtöbb ember vagy kedvel, vagy rajong értem. Aki meg nem, azt általában leszarom.

- Elénekled? – ismét Wy töri meg a zene utáni csendet. Furcsa mennyi mindent megenged magának Siri mellett. Vagyis inkább az a furcsa, hogy Shazam nem tépi le mindezért a tökeit. Hívhatja a valódi nevén, fetrenghet az ágyán, bármikor kérhet tőle dolgokat… igazi nemesi kiváltságok. Egyszer majd ki kell róla faggatnom, hogyan érte el mindezt. Jutalomfalatok? Ostor? Elektromos nyakörv? Érdekelnének a nevelési módszerei.

- Nincs szövege – tekintetét rajtakapottan szegezi inkább a billentyűkre. Kár, egészen élveztem a nyugodt arc látványát. Tuti kamuzik. Ennél jobban szokott hazudni, most túlságosan látszik rajta, hogy létezik aza szöveg, csak nem akarja elárulni nekünk. Mikor lettél ilyen szégyenlős, alondra?

Tuti az is csak terelés, hogy feláll a székről, és szinte egész felsőtestével eltűnik a zongora teteje alatt. Remek, legalább már nem lesz hamis. Néhány pillanatig kiélvezem a nyújtózkodás miatt pulcsija alól előbukkanó sápadt bőrt, de végül győz a kíváncsiság. Eddig tudtam okos és ügyes kiskutya lenni, aki a küszöbön várja a gazdáját. Belépek a szobába, és közelebb megyek az idős hangszerhez, hogy láthassam Siri ténykedését. Még sosem láttam zongora hangolást, de meglepően érdekesnek tűnik. Olyan, mint egy rendezett káosz, amin csak a szakavatottak képesek kiigazodni. Egy kicsivel jobban csodálom most Shazamot, hogy képes rá. De ezt sem fogom az orrára kötni.

- Nem versz át, tudom, hogy mindig szöveghez írsz zenét – annyira belemerül a hangolásba, és a Wy-al való vitatkozásba, hogy fel sem tűnik neki a közelségem. Legalább van lehetőségem a zongorát is szemügyre venni. Valóban nem tűnik túl fiatalnak, és túl jó állapotban lévőnek. Nem gondolnám, hogy Siri harcolta le ennyire, inkább olyan, mintha egy megviselt élet utáni boldog nyugdíjat töltene ebben a szobában. A lakk itt-ott felpattogzott, és néhány helyen poharak nyomai díszítik. Sőt, egy ponton olyan, mintha cigarettát is elnyomtak volna rajta. Szinte sajnálom mindazért, amin át kellett mennie. Abban igazat adok Wyattnek, hogy minden hangszernek saját lelke van.

- Nem kell hallanotok, ennek a dalnak csak zongorakísérete van és nem fog albumra kerülni – és vissza is tértünk az eredeti kérdéshez. Miért ne kerülhetne kiadatásra, ha csak zongora van hozzá írva? Igazán elrugaszkodhatna kicsit a megszokott dolgoktól. Rá kell majd vennem valahogy, egy kis nyitottságra. Mondjuk lekötözöm és lejátszok neki párat a neten keringő feldolgozások közül. Nem kerestem még, de biztosan léteznek.

Olyan hirtelen ereszkedik vissza talpára, és fordul ki a zongoratető alól, hogy szinte nekiütközik mellkasomnak. Még szerencse, hogy jók a reflexeim, és idejében hátra tudok lépni egyet. Igazán csipoghatna, vagy valami, mikor hirtelen vált irányt. És igazán megtanulhatná, hogy az indulatait ne egy hangszeren vezesse le. Kivéve a dobon. Azt szabad püfölni. Természetesen ezért az a legjobb hangszer.

- Miért van egy roskadozó bárzongora a szobádban? – csak egy tipp, de annak elég erős. Ilyen állapotba csak egy öreg, túlhasznált hangszer kerülhet. Azon csodálkozom, hogy nem ömlik belőle az olcsó cigaretta orrfacsaró bűze. Gyengéden simítok végig rajta, így még több apró egyenetlenséget fedezve föl.

Siri olyan fejjel ül vissza a székére, ami nem sok jót sejtett. Gyerünk serpiente, elő azokkal a méregfogakkal. Szemem sarkából figyelem mozdulatait, hogy hátra ugorhassak, ha nekem akarna esni. Bár lehet kicsit hagynám, biztosan nagyon szórakoztató lenne, ahogy próbálkozik.

- Ez volt az első zongora, amin játszottam, szóval megvettem – azta. Nem számítottam ennyire értelmes válaszra. Kicsit olyan, mint az első és egyetlen romantikus, gyertyafényes közös vacsoránkon. Ami minden volt, csak romantikus és gyertyafényes nem. De a hangulata mindenképpen egyedi volt, azt nem tagadom. De ha Connor pletykái igazak, és az anyja valóban énekes volt, máris értelmet nyer egy bárzongora is. Szinte magam előtt látom az apró kissrácot, aki nyitás előtt egy félhomályos koszfészekben kezdi kibontani zenész szárnyait, miközben tömi magába az olcsó zacskóslevest. Kurva szar gyerekkornak hangzik. Már egészen meg is sajnáltam érte. Bár sejtem mennyire vágyik ő mások sajnálatára. – Biztos te is megtartottad az első dobverőidet, vagy ilyesmi – dobverőket és dobszerkókat egyaránt. Az első saját gyerekdob felszerelésem szépen becsomagolva pihen a családunk egyik raktárában. Egyszer előkéne keresnem, hogy kipróbáljam. Röhejesen apró lehet a mostani méreteimhez.

Apró biccentéssel fogadom el magyarázatát, és az érzékeny témák felhánytorgatása helyett inkább körbe nézek végre a szobájában. Eddig nem nagyon bámészkodtam, nem akartam akkora farok lenni, mint amekkorának képzel engem, de ha már itt vagyok és nem dobott ki másfél percen belül, kihasználom a lehetőséget. Bár túl sok mindent nem tudok meg róla. Az egész háló olyan… steril. Minden a zenéről és az alvásról szól, semmi személyes. Se egy családi fotó, se egy szülinapi üdvözlőkártya, de még egy földre dobott használt aló sem. Nem tudom eldönteni, hogy ez most rohadt szomorú, vagy rohadt unalmas. Pedig reméltem, hogy megtalálhatom az alsógatya méretét. Connor igazán boldog lenne.

Mennyivel másabb ez a hely, mint Noah szobája, ahol a falakat még mindig poszterek borítják, mint egy tinilány hálóját. De még abból is megtudhatsz dolgokat a szoba tulajáról. Siri max annyit árul el magáról, hogy kurvára nem akarja senkinek megmutatni a valódi énjét. Már ha van neki olyan, és nem az a lelketlen robot, aminek a legtöbbször mutatkozik.

Letelepszem az ablak előtti padokra. Már értem miért rakta ezt ide. Rohadt szép a kilátás és nappal rengeteg fény esik erre a pontra. Tuti itt szokott melegedni, mint egy hüllő. Tudtam, hogy nem lőttem nagyon mellé, serpiente.

- Ha a kígyótojásokat keresitek, azokat a gardróbban tartom. Nem szeretik a fényt – roppant elmés, de értékelem a humort. Még ha valójában egy burkolt „hagy abba a bámészkodást te fasz” felszólítás is. Igazából most csak még jobban csábít, hogy abban a bizonyos gardróbban is körbe nézzek. Vajon van ott más is feketén és kéken kívül? Mondjuk egy édes rózsaszín csipkés pizsi? Lehet inkább ezt adom majd neki karácsonyra. Csak hogy lássam az arcát, amikor kinyitja. Vigyorogva tartom fogva tekintetem tükörképét, és végül ő az, aki hamarabb megfutamodik. Kezd elgyengülni, mondtam, hogy nem lehet engem sokáig utálni. Ha nem lennék ennyire rohadt fáradt, akkor lehet meg is jegyezném mennyire szégyenlőssé vált. Vagy nem, mert törekszem rá, hogy ne legyen vele akkora seggfej. Nem tudom, még át kell gondolnom, hogy melyik számlájára írom. – Nem tanulnotok kéne? – édes, hogy így aggódik a jegyeinkért. Bár inkább csak nem akarja kockáztatni, hogy emiatt csússzon a turné. Igazából nagyon érdekel a szám, amit korábban dúdolgatott, szóval Wy mellé állok. Addig nem megyünk el, míg nem halljuk. Max, ha ránk hívja a zsarukat.

- Kell egy kis pihenés az agynak – durva, hogy ez a két mondat mennyire lefárasztott. A beszéd összetettebb feladat, mint vártam. Alig tudom nyitva tartani szemeim, de Siri zongorázás közbeni arcáért megéri. Az a srác pont az a típus, akit hosszú ideig magam mellett tudnék tartani, nem csak egy gyors szopás lenne valamilyen bár mosdójában. Nagyszájú, tehetséges és vannak emberi érzései. Kár, hogy Siriből az utolsó általában hiányzik. Vajon honnan jön neki ez a kettősség? A szar gyerekkor, vagy a szar személyiség? Vagy valami más is van mögötte, ami miatt ennyire tüskés lett? Ez több kérdés, mint ami a vizsgáimon elhangzik bassza meg. Túl fáradt vagyok ehhez.

- Naaa, Oz. Szükségünk van a csodás hangodra – ezaz Wy, nyávogj még egy kicsit, hogy ketté menjen tőled a fejem. Ha még egyszer használja ezt a hangszínt, esküszöm, hogy a zoknimat fogom a szájába tömni. Vagy Noahét, az büdösebb.

- Az ég szerelmére, százszor megmondtam, hogy ne hívj így – félig lehunyt szempilláim alól kilesve látom, hogy minden morgolódása ellenére újra feltűri a túlméretezett pulcsiujjakat. – Ha eléneklem, utána kitakarodtok innen? – ha már ilyen szépen kéred. Elvigyorodva bólintok, de mielőtt az igazi műsor kezdődhetne, Noah is befut. Végül csak összejön a csapat buli.

- Itt meg mi folyik?

- Ülj le arra a székre és kussolj – Noah pedig leül és kussol. Ezt a trükköt is meg kell majd tanítania nekem. Siri lehunyja szemeit, arcán elsimulnak a korábbi indulat szülte ráncok, és ismét belekezd a korábbi dalba. Vagyis annak egy riasztóan jó változatába. Eddig is tudtam, hogy rohadt jó hangja van, de ez most máshogy hangzik. Tisztább és őszintébb. A dallam, a szöveg, minden olyan, mintha bepillantást engedne a szúrós páncél mögé, amivel folyamatosan távol tart bennünket. Felélénkülve dőlök előre, megtámaszkodom térdeimen, és minden figyelmemet neki szentelem. A lágy hangnak, a mosolynak, ami ott rejtőzik ajkain minden alkalommal, mikor a zongorái a főszerep. Ezzel a dallal elmond mindent, amit nem tud kifejezni másképp. Azt hiszem most már értem, miért maradt mellette Wy annyi éven keresztül. Siri egy seggfej, de egy mélyen érző seggfej. Valaki van a habzó szájjal acsarkodó eb álcája mögött. Valaki, akit kurvára meg akarok ismerni.

Mikor véget ér a szám, fullasztó csend marad vissza. Sokkal súlyosabb, mint általában. Mind éreztük, hogy ez most más volt. Én nem ismerem túlrég óta a srácokat, de Wyatt és Noah arca túl döbbentnek tűnik ahhoz, hogy ez egy mindennapos dolog legyen. Ha jól sejtem, Siri nem túl sokszor tett ilyet korábban. Már ha csinált valaha hasonlót.

- Ez a szám… rólunk szól? – köszi Noah, hogy rákérdeztél helyettem. Én még keresem az állam és az ide illő arrogáns megjegyzéseim. Úgy tűnik alondra még mindig zavarban van, mert kitartóan méregeti a kopott billentyűket. Neki sem lehetett egyszerű ennyire megnyílni. Egészen csodálom, amiért meg merte tenni. De végül is ez a zene igazi lényege. Adni magadból másoknak.

- Igen. Rólam és rólatok – hiányzik az él a hangjából, most egészen… sebezhető? Nem. Ha támadnék, azonnal rám rontana, hogy védje magát. Őt sosem nevezném sebezhetőnek. – Rólunk – ki hitte volna, hogy ilyen érzelgős lesz ez az este. Mint egy spanyol szappanopera. Remélem mindjárt beront az ajtón Noah terhes felesége, aki Siri gyerekét várja. Úgy lenne az igazi a buli.

- Ez kurva jó lett. Meg sem tervezted mutatni nekünk? – Wy felháborodása jogos. Egy ilyen számot kár bedobni a fiók mélyére porosodni. Lehet, hogy nem igazán illik az AWAKE eddigi profiljához, de sosem késő változni. Lehet pont ez jelentené az ugródeszkát. Minden bandának vannak érzelgősebb dalai, amin a tinilányok tudnak sírni.

Siri vállrándítása után Wy felpattan, és szinte várom, hogy odalépjen hozzá, jól megrázza és közölje, hogy igenis kiadjuk ezt a dalt. De helyette csak előre nyújtja a tenyerét.

- Az egekig? - Dios mío****. Wy, mondd, hogy ez nem az, aminek gondolom. Legszívesebben fájdalmasan felnyögnék a roppant kínosnak ígérkező nyálas csapat összeborulástól, de tartom magam. Ez most a bandáért van. Majd veszek egy forró zuhanyt, hogy lemossam magamról a cikis utóérzetet.

Noah feláll, és ráteszi tenyerét Wyattéra, szóval nekem sincs nagyon más választásom. Nehogy elkezdjék kiutáni a mexikói újfiút.

- És tovább – ha már gáz, akkor legyen űber gáz. Ráteszem kezem a kupacra, és csatlakozom kedvenc frontemberünk bámulásához. Gyerünk alondra, add meg magad te is. Csak egy pillanatig fog fájni, aztán vége is.

- Tudjátok, most először úgy érzem, hogy sikerülhet – megrándul arcom, de most ellenállok az elégedett vigyornak. Ezt most nem akarom elrontani. Köszönöm, alondra. A jegeskék szemekben csillogó kimondatlan igazságtól szinte elérzékenyülök. Könnyeket nem fogok hullajtani, de értékelem az őszinteségét. Én ugyanolyan hálás vagyok az épkézláb bandáért, mint ők egy épkézláb dobosért. Kihúztuk egymást a középszerűség mocsarából, hogy együtt feltörjünk. Siri fakó bőre erősen elüt az enyémtől, mikor végre kezemre fekteti tenyerét. Puha érintése kellemes borzongást indít végig karomon. Kell az a buli.

- Most nem fogjuk hangosan azt üvölteni, hogy awake, ugye? – próbálom elterelni gondolataimat alondra érintéséről, a lehető legkínosabb dologgal, ami eszembe jut. Ha megtesszük, esküszöm a sarokba vágom a dobverőim és kiköltözöm. Értik a célzást, mert felnevetnek, és elhúzzák kezeiket. Na azért. Az érzelgőségnek is vannak észszerű határai. Maradjunk azokon belül.

- Na most húzzatok vissza tanulni. Elhasználtátok az összes vendégszeretetemet erre a hónapra – meggyűri arcát, és ezzel vissza is ölti magára azt a szúrós páncélt, amit már mindannyian jól ismerünk. Kár érte, kiváló ügynök volt.

- Most komolyan el kellett basznod a pillanatot?! – kibaszott vicces, ahogy három hústornyot terelget kifelé maga előtt. Mint egy apró pásztorkutya, aki bikákkal próbálkozik. Már megint ez a rohadt fáradtság, pedig úgy megosztanám vele is.

- Kifelé. Nem akarok rinyát hallgatni a nyáron, mert valakinek félévet kell ismételnie jövőre – gyűlölöm, hogy igaza van. Ez a kis közjáték lehet kellett a bandának és az agyunknak is, de nagyon meg fogjuk bánni. Remélem jó sminkesekkel fogunk dolgozni holnap, mert nem csak Noah arcának lesz szüksége nyolc réteg vakolatra.

- Mi is szeretünk téged, Siri – Wy azért még benyom egy igazán hozzá illő beszólást, mielőtt az arcába vágódik az ajtó. Ennek a srácnak még mindig elég sajátos szeretetnyelve van. Kifaggatnám erről az egyetlen embert, aki évek óta elviseli őt, de most nincs rá időnk. Talán a vizsgák után. Egy sör mellett. Vagy egy karton mellett.

oOoOo

- Axel, megtennéd, hogy felém fordulsz kicsit? – nem. Inkább nézném tovább Sirit, aki a fotósoknak pózol az eddigi legszexibb szettben, amit rajta láttam. De persze nincs mit tenni, meg kell felelni a rajongóimnak. Egy lusta mosollyal fordulok vissza a barna hajú, dús ajkú leányzóhoz, aki két másik sminkes csajjal versenyez azért, hogy újabb és újabb alapozó réteget vigyenek fel fejemre. Legalábbis én így érzem, annyit nyüzsögnek körülöttem.

- Bocsáss meg Cindy. Olyan profin csinálod, hogy azt hittem már el is készültél vele – halkan kuncog a még szerintem is bénán sikerült bókra. Bah, ma nem vagyok túlzottan elememben. Szerencse, hogy nem nagy a szint, amit meg kell ugrani. Túl könnyű prédák ezek a csajok, már csak az hiányzik, hogy itt helyben letolják a bugyijukat és felpattanjanak az egyik sminkasztara. Unalmas. De talán lefoglal, míg nem jutok el bulizni.

Szerencsére a választól megment a fotós hívó szava. Bocs csajok, vége a menetnek, váltsátok meg a jegyeteket a következő körre. Egy oldalmosoly kíséretében átlépek a reflektorok, derítők és díszletek világába. Nem igazán szeretem a fotózásokat, túl mű az egész. Az az igazság, hogy sokszor még kényelmetlenül is érzem magam, de igyekszem egy végtelen szexis mosoly mögé rejteni. Úgy tűnik rám mosolygott a szerencse. A fotós mellett ott álldogál az asszisztense, egy édes kis szőke srác, hatalmas zöld szemekkel. Na ez már jobban tetszik. Kinézem magamnak, és az összes ostoba „flörtölj a kamerával” utasítás után őt veszem célba. Sokkal igazibb a képeken is a mosoly, ha valós embernek szánod őket. A kissrác megkönnyíti a dolgomat, főleg a zavart pírral, ami hófehér arcán jelenik meg. Ő másképp könnyű préda, mint a sminkes csajok. Az ilyesmit jobban szeretem.

Mikor végre valahára letudjuk a sokadik teljesen természetes hatást keltő, kicsit sem beállított pózt, megszabadulok a reflektorfénytől. Legalább addig, míg Noah és Wy köre lemegy. Sajnos azonban Chalie angyalai úgy gondolják, szükségem van még egy kis smink igazításra. Nem akarják végre feldugni maguknak ezeket a sminket ecseteket? Vagy egymásnak, nekem tök mindegy. Akkor talán mindenki boldog lehetne végre.

Pár ostoba vihogás, néhány bezsebelt bók után végre nekikezdenek Wy sminkelésének is. Hála istennek. Máskor jól esik ez a figyelem, de most hiába próbáltam élvezni, kivert tőle a víz. Csak azért nem hajtottam el őket, hátha a vége jobb lesz. Nem lett. Mi a fasz baj van velem?

Levetődöm Wy megüresedett helyére a fejhallgatós Siri mellett, és magamhoz veszem jegyzeteimet. Jégcsapherceg nincs beszélgetős hangulatában, akkor pedig inkább töltöm hasznosan az időt. Fogalmam sincs, hogy próbáljam előcsalogatni a tüskepáncél mögül. Olyan, mint mikor először próbálkoztam homárt enni… lövésem se volt, hogy szedjem ki a páncélból a húst. Kár, hogy Sirihez nincsen semmiféle youtube tutorial. Mindegy, ezzel majd a vizsgák után foglalkozom.

Már éppen sikerül felvennem a reggel letett fonalat, mikor Shazam úgy pattan fel mellettem, mintha rosszat álmodott volna. Mi a helyzet alondra? Seggen csípett egy medúza? Tekintete rám rebben, és egy pillanatig nem tudja takargatni a döbbenetét. Persze gyorsan rendezivonásait, és felölti a tökéletesen semleges, szarok a világra arckifejezését. Ezt ismerem, nekem is nagy kedvencem.

- Azt hittem még Wy van itt – csak egyik füléről húzza le a fejest, finoman jelezve, hogy nem tervezi hosszúra ezt a beszélgetést.

- Már egy ideje nem, de nekem is elmondhatod – kap egyet az őszintén kedves, flörtölős mosolyaim közül, csak hogy még jobban kiborítsam. Fogalmam sincs miért, de szórakoztat a gondolat, hogy ne csak seggfejkedéssel bosszantsam. Bár már abban sem vagyok biztos, hogy ez volt a célom. Igazából tényleg nem bánnám, ha elmondaná, ami a fejébe villant. De a szemforgatásából ítélve ez csak Wyatt kiváltsága. Hát jó, legyen. Eljön még a mi romantikus együtt sütizős, hajfonogatós partink ideje, alondra.

A csoportfotókig tanulunk Wy-al, aki a saját képei után becsatlakozik. Siri nem adja jelét, hogy észrevette volna az érkezését, és szeretné pótolni a kimaradt beszélgetést. Én nem fogok üzenetrögzítőt játszani közöttük, majd intézik, ahogy akarják.

Igazából egész gyorsan pörögnek a fotók, a közös képeket is hamar letudjuk. Hála istennek. Már kezd túl sok lenni ez az egész. Az egyetlen dolog, amiért megéri, az a full szettbe öltöztetett Siri, és a könnyen zavarba jövő asszisztens srác. Akit észrevétlenül le is vadászok, míg a többiek a cuccaikat szedegetik.

- Van egy perced? – halvány mosollyal bólint, és leteszi a kezében lévő mindenféle számomra ismeretlen kütyüvel teli dobozt.

- Axel ugye? – a hangja is kellemes. Nem remeg, nincs teljesen berezelve a közelemben, egyszerűen csak ilyen könnyen pirulós lehet. – Isaac vagyok.

- Nagyon örülök Isaac – széles vigyorral ízlelgetem nevét. Előkapom mobilom, és egy üres névjegyet megnyitva nyújtom felé. – Mit szólnál, ha később felhívnálak? – egy újabb aranyos mosollyal veszi át a mobilt, gyorsan beírja a számát, majd visszanyomja tenyerembe.

- Örültem – nem tolja túl, nem promózza magát, nem vihog idegesítően. Mennyivel jobb ez így. Megengedek magamnak még egy rövid pillantást távolodó hátsója felé, majd visszaindulok a többi bandataghoz, mielőtt elkezdenének hiányozni. Senki sem bírja túl sokáig nélkülem.

oOoOo

Reggel vállaltam, hogy elhozom magunkat a stúdióba, mert egy: szeretek vezetni, és kettő: gyűlölök taxizni. Noah és Wy kapva kapott az alkalmon, hogy egy luxuskocsiban fuvarozzák a seggüket, Siri pedig csak sodródott az árral. Most is a teljes érdektelenség látszatával bámul ki az ablakon Wy mellett a hátsó ülésen. Noah azonnal bevetődött az anyósülésre. Azért nála jobb srácokhoz vagyok szokva magam mellett.

- Hány sminkes csaj számát kaptad meg végül? – széles vigyorral kérdezi, miközben telefonját pörgeti a tökéletes utazózene megtalálásához. Láttam, hogy ő is próbálta fűzni a csajokat, de a panda képével maximum a szánalmukat nyerhette el. Pedig hozzá jobban illettek volna ezek a díszribancok.

- Kettő. Plusz a fotós asszisztense – homlokán összefutnak a ráncok, ahogy próbálja felidézni kiről is van szó. Nem csodálom, hogy nem emlékszik rá azonnal. Noah csak a nagy melleket és a túlsminkelt pofikat jegyzi meg.

- Az a szöszi srác? – nocsak. Vagy jó megfigyelő, vagy nem teljesen hetero. Inkább az előbbire tennék. Nehéz lenne elképzelni Noaht egy sráccal. Valószínűleg hamarabb fogadna teljes cölibátust. – Két kapu? – egészen meglepettnek tűnik. Mint általában mindenkit. Mondjuk még tényleg nem jött szóba egyetlen sörözés közben sem, együtt pedig még nem volt lehetőségünk kimozdulni.

- Minden lehetőséget kihasználok – vigyorogva pillantok rá. – De nyugi, nem vagy az esetem, nem kell eltorlaszolnod az erkélyajtód – felröhögve rázza meg a fejét és elindít egy lejátszási listát, ami mindannyiunk zene ízlésének tökéletesen megfelel. Remek, megtartjuk DJ Noah-t.

oOoOo

Zihálva ülök a medence szélén, úszósapkám már mellettem hever a szemüveggel együtt. Muszáj volt kimozdulnom végre, vagy tuti begolyózok. Túl sok volt a le nem vezetett energia, és a bemagolandó jegyzet. A kettő pedig egy gyomorforgatóan undorító kombináció. A vizsga után azonnal ide jöttem, és azóta ki sem szálltam a medencéből. Ez egy új hely, közelebb a közös lakáshoz, és tökéletesen kielégíti minden igényemet.

Egy pillanatra lehunyom szemeim, és élvezem a bizsergést, ami szétárad testemben. Esküszöm, hogy ez néha jobban esik, mint a szex. Vagy legalábbis egészen tűrhető pótlékja, míg nem találok megfelelő partnert a célra. Az is megfordult a fejemben, hogy felhívom Isaac-et egy vacsoraajánlattal, de még nem jutottam dűlőre. Lehet nem férne most bele ilyesmi az időmbe. A vizsgák után nem sokkal kezdődik a koncert turné, és azt sem akarom, hogy szegény srác belebetegedjen a hiányomba. Annyira nem vagyok szemétláda, hogy egy éjszaka után hónapokra lelépjek. Bármennyire is sokan kinézik ezt belőlem. Mindegy, ezt zuhanyzás közben még eldöntöm.

Összeszedem cuccaim, és felállva pillantok a lelátók felé. Ez is a hely előnye. Nagyobb lelátó, több potenciális rajongó, akit lenyűgözhetek.

Nocsak.

Hunyorogva csekkolom le még egyszer, de nem tévedek. Az ott minden kétséget kizárva Shazam, a napszemüvege és sapkája mögé bújva. Roppant jól sikerült beolvadnod a környezetedbe, gratulálok alondra. Tüntetőleg nem néz az irányomba, de valószínűleg csak a büszkesége állítja meg abban, hogy elmeneküljön. Vajon mióta van itt? És mikor fedezte fel, hogy én is itt vagyok? Egyáltalán mi a francot keres egy uszodában az elkúrt titkosügynök szerelésében? Ha ennyire velem akarta tölteni a délutánt, csak szólnia kellett volna.

Széles vigyorral célzom meg az öltözőt, és kotrom elő telefonomat a szekrényből.

18:12

Ha befejezted a creepy leskelődést, eldoblak 🔭

18:14

Rohadtul nem rád voltam kíváncsi 🖕🏻

18:15

Várlak a bejáratnál

Visszadobom a szekrénybe a telót, majd egy gyors zuhany és öltözés után indulok el a garázs felé. Válaszolni természetesen nem válaszolt. Kíváncsi vagyok, hogy dönt. Ha most lelép, cinkes helyzetbe hozza magát, mert tényleg olyan szaga lesz a dolgoknak, mintha utánam leskelődött volna. Azok után elég kínos lesz kerülgetni egymást a lakásban. Ha marad, akkor viszont élveznie kell a társaságomat, amit annyira imád. Most biztos azon töpreng melyik kezébe is harapjon bele. Válassz gyorsan, alondra.

Felhúzom a bukósisakot és a kesztyűket, majd jóleső sóhajjal pörgetem fel a motort. Az egész garázs ennek a dögnek a hangját veri vissza. Imádom. Bocsi, ha valakinek halláskárosodást okozok, de most kellett. Nem, nem a farkam akartam vele növelni, arra nincs szükségem. A lelkemnek kellett már.

Megkerülöm az épületet, és a bejárat előtt fékezek le. Pontosan ott, ahol Siri álldogál. Vajon még a taxit várja, vagy végül beadta a derekát? Egy perc, és kiderül. Megtámaszkodom a földön, leállítom a motort, és felhajtom napellenzőmet. Mindezt az ő, napszemüveg mögé rejtett pillantásától kísérve. Még szerencse, hogy az arca többi része elárulja a döbbenetét. Nem teljes az álca, alondra.

- Eldobjalak? – hangom egy részét felfogja a sisak, de még így is remekül kell, hogy hallja.

- Nem autóval vagy – hangjában érzem a zavart, valószínűleg nem erre készítette fel magát lélekben az elmúlt percekben. Azt ne mondd, hogy félsz egy kis motorozástól.

- Gratulálok, ügyes megfigyelő vagy – ez a kis gúnyolódás kizökkenti, és ha nem takarnák azok az ostoba sötét lencsék a tekintetét, most biztosan láthatnám a dühösen szikrázó jégkék szemeket. Vajon megharagszik, ha földhöz vágom azt a szart, és áthajtok rajta? Majd tolatva is, a biztonság kedvéért. – Szóval jössz, vagy nem?

- Van másik sisakod? – ne legyél ennyire bizalmatlan. Ha már felültetek magam mögé valakit, akkor vigyázok a csinos pofijára. Nem azért fektetek bele annyi energiát, hogy aztán összetörjem. Hátra nyúlva bányászom elő a másik sisakot tartójából, majd felé nyújtom.

- A sapit és a szemüveget dobd be a tárolóba – kivételesen nem kötözködik, csak teszi, amit mondok. Máris jobban tetszik. Gyakrabban lehetne ennyire kezesbárány. Bár akkor lehet, hogy hamar ráunnék a beszélgetéseinkre. Elégedetten pillantok végig az előbukkanó fakóbarna tincseken, és az enyémhez annyira hasonló szemeken. Bűn elrejteni ezt a látványt. Most is csak néhány rövid pillanatig élvezhetem, már húzza is fejébe a bukósisakot. Lehúzom kesztyűim, hogy ellenőrizhessem, megfelelően csatolta-e be. Egy pillanatra megfeszül, mikor hozzáérek az álla alatti puha bőrhöz, de nem teszi szóvá a dolgot. A nyelvedet a medenceparton hagytad talán? – Oké, most már felszállhatsz – visszaveszem kesztyűim, és némi habozás után látom, ahogy felkecmereg mögém. Bár belelátnék most a fejedbe alondra. Talán tanulnék néhány új, cifra szitkozódást.

- Kurvára vehettél volna egy kényelmesebb motort – halkan felnevetek halk dünnyögésétől.

- Csússz közelebb, és akkor jobb lesz – vonakodva, de teljesíti ezt is. Hozzám képest apró és karcsú teste jólesően simul hátamhoz. El is felejtettem, mennyire imádom ezt a motorozásban. Kár, hogy keveseknek adódik meg, hogy elvigyem őket egy körre. – Javaslom, hogy szorosan kapaszkodj, ha nem akarsz lerepülni – beindítom a motort, de most nem kezdem pörgetem fel. Szegény alondra valószínűleg így is a végét járja már.

- Hol a francba kéne kapaszkodnom? – muszáj megint felnevetnem.

- A derekam, Siri – a lehető legkedvesebb és türelmesebb hangom veszem elő, mire végre megérzem karjait magam körül. Istenem, ez így örökké fog tartani. Adok egy kis gázt, ami eléggé megrémíti ahhoz, hogy végre tisztességesen átöleljen. Na erről van szó. – Kapaszkodj – széles vigyorral lódulok neki a zsúfolt utcáknak.

Imádom a sebességet, de most visszaveszek. Nem akarom teljesen kikészíteni az ideget. Sem hányást nem akarok a nyakamba, sem pedig a motorról sikoltva levetődő utast. Remélem azért valamennyire élvezi, és nem lesznek rémálmai tőle. Maximum átlóg Wyatthez, és bebújik mellé az ágyba, ha fél. Szórakoztató lenne Wy arca. Főleg, ha a barátnője is ott van.

Már túl vagyunk a délutáni csúcsforgalmon, de ez a város sosem alszik. Mindig tele vannak az utak taxikkal, kajafutárokkal, és ideges üzletemberekkel. Imádom a pezsgését, a lüktetést, aminek ritmusát állandóan magamban érzem. New York mindig egy olyan löketet ad, amit semmi másra nem cserélnék le.

Ahogyan az éttermet sem, ami előtt leparkolok egy rövid kis út után.

- Ez nem a lakásunk – Siri értetlenül bámul a teljesen átlagos kis kajáldára, amin egy giccses, neon sombrero díszeleg.

- Ma tényleg sziporkázol – vigyorogva húzom le kezemről a kesztyűket, és csatolom ki sisakomat. Siri kezei még mindig engem ölelnek, úgy tűnik, ott felejtette őket a nagy bámészkodásban. – Gondoltam vacsizunk valami normális kaját, mielőtt hazamennénk – én rohadtul megéheztem az úszástól, ő pedig tuti, hogy ma nem evett mást három napsugáron, és egy csomag levesen kívül. Azon pedig nem lehet örökké eléldegélni.

- Ez már emberrablásnak számít – nem kell a túlzott felháborodás, puffancs.

- Felőlem haza taxizhatsz, nem foglak megállítani – megrántom vállaim, és úgy tűnik végre kapcsol. Úgy ereszt el, mintha egy forró lábas lennék, amit kesztyű nélkül próbált lehúzni a tűhelyről. Nem kell ennyire bókolni, még a végén elbízom magam. Le is csúszik a motorról, a sisakot pedig bedobja a dobozába. Szerencsére a sapi és napszemüveg is ott maradnak, így nem takarják el őt. Imádom a dühös és felháborodott arcát.

- Te egy igazi pöcs vagy – ismét megrántom vállam, lezárom a motort, és kezemben a sisakommal indulok el az étterem ajtaja felé.

- Ezt túl sokszor hallottam, légy kreatívabb – esküszöm ez a csodák napja. Néhány pillanatnyi néma puffogás után követ, és szorosan mögöttem lép be az étterembe. Azonnal megcsap a rengeteg illat, ami a gyerekkoromat jelenti. Sok mexikóinak csúfolt hely van a városban, de ez… ez a tökéletesség. Még anya is hajlandó itt enni, ha nincs ideje főzni. A testvéreimmel pedig kifejezetten sokszor rendezünk itt közös vacsorákat. Már ha éppen Vince hazatolja az arcát.

- Señor Campbell! – széles mosollyal fordulok az érkező alacsony férfi felé. Milliószor kértem már, hogy szólítson a keresztnevemen, hiszen szinte itt élek, de túlságosan udvarias.

- Esteban – elfogadom a felém nyújtott kezet. – Van egy asztalod számunkra?

- Természetesen – bár a hely tömve van, mégis kerít nekünk egy kis két személyes asztalt az egyik ablaknál. Lassan tényleg ideje lenne egy nagyobb helyet vásárolnia, de nem tudjuk rábeszélni. Mindig azt mondja, hogy úgy már nem lenne az igazi. Nem lenne elég családias. Talán igaza is van. Elveszene az, ami miatt annyira szeretjük. Mielőtt távozna, gyorsan figyelmeztetem spanyolul, hogy Sirinek valami hús és zöldségmentes ételt készítsenek. Mosolyogva bólint, majd távozik, kettesben hagyva a szikrázó szemű Appstore szökevénnyel.

- Azért ennyire nem szükséges hálásnak lenni, amiért meghívtalak vacsorázni – vigyorogva dőlök hátra székemen.

- Miért? – szinte csak foghegyről veti oda nekem a kérdést. Félrebillentem a fejem, és elgondolkodva fürkészem arcát.

- Mit miért?

- Miért hoztál ide? – tekintete az enyémbe fúródik, mintha próbálná belőle kiolvasni a válaszokat. Nem fog az olyan könnyen menni, alondra.

- Gondoltam éhes lehetsz, sosem eszel semmit – ismét megvonom a vállam. Esküszöm levédetem ezt a mozdulatot.

- És valójában? – hah, de bizalmatlan ma valaki. Ma is.

- Hogy kiraboljalak, kivágjam a veséidet, és új motort vegyek az árukból – megforgatom szemeim, de úgy tűnik most nincs túl humoros kedvében. Olyan, mint egy pattanásig feszített íj. Ami egyenesen rám céloz. – Mekkora egy makacs fasz vagy – sóhajtva hunyom le szemeim, és elgondolkodok néhány másodpercre. Miért is hoztam őt ide valójában? Mert meg akarom ismerni azt a srácot, akit a zongora mellett láttam. Ki akarom húzni a tüskepáncél mögül, hogy elbeszélgethessek vele. Úgy, ahogy a rohadt egészségtelen zacskóslevese illatfelhőjében vergődve tettük. De ez kicsit nyers lenne így elsőre.

- Mondj újat – ajkam megrándul. Nem ér a saját szavaim használni ellenem.

- Rájöttem, hogy nem serpiente vagy – szeme villanásán látom, hogy még mindig nem tetszik neki ez a név, de legalább az érdeklődését felkeltettem. – Sokkal inkább egy erizo***** - halványan elmosolyodom, kivételesen semmi gúnnyal. Ez tökéletesen illik rá. A tüskéivel védi meg a puha, sérülékeny testét. Bárki is közeledik hozzá, azonnal összegombolyodik, és elzárja magát a külvilágtól.

Remélem, ha elég ideig bökdöslek, egyszer majd kinyílsz. Ha nem, akkor előcsalogatlak liszkukaccal.   

*Jó estét kedves testvérem!

** Fiam!

*** Szia anyu

**** Istenem

*****sündisznó

Egész életemben büszke voltam rá, hogy a fejemben azonnal hallok minden kottát, amit elolvasok, de Axel játéka könnyedén megszégyeníti a fejemben élő verziót. Egyszerre gyűlölöm és imádom érte. A lendülete annyira magával ragad, hogy szinte észre sem veszem, hogy automatikusan lapozom neki a kottát, mint valami kiscseléd, csak hogy zökkenőmentes lehessen a rögtönzött előadás. Szinte látom az arca rezzenésein, hogy melyik részeken tervez még változtatni, és arra kell rádöbbennem, hogy bennem is pont ugyanezek a részek keltik a legnagyobb hiányérzetet. Rémisztő, hogy mennyire egy húron pendülünk. Persze kizárólag csak akkor, ha zenéről van szó.

Mire véget ér a csodás dob előadás, úgy érzem, mintha lebegnék. Több mint egy hete csámcsogok ezen az istenverte számon, sosem gondoltam volna, hogy a semmiből fog fejbe vágni a tökéletes ritmus hozzá. Illetve nem a semmiből, hanem egy idegesítően tehetséges dobos képzeletéből. Hihetetlen, hogy pillanatok alatt mivé gyúrtunk egy pár másodperces, unalomból ismételgetett dallamon.

- Bassza meg, tényleg sikerült. Írtatok egy kurva jó számot. – Wy felé kapom a pillantásomat. Totál elfelejtettem, hogy ő is itt van, de ezt nem áll szándékomban az orrára kötni. Általában beszólnék, és azt mondanám, hogy „én írtam, Axel csak módosított benne néhány részletet”, de mivel az ő alapötlete ihlette az egészet, kivételesen nem érzem jogosnak ezt a kijelentést. Ha a főnök mellett az írói szerepemre is pályázik, akkor nagyon rosszban leszünk. – A basszusról van már elképzelésed? – Mintha egyáltalán nem is ismerne. Hát persze, hogy van. Hangtalan bólintással telepszem le a földre, hogy papírra vessem a basszus és a gitár sávokat is. Ez kurva sokáig fog tartani, de előre imádom minden percét.

Tényleg sokáig tart. Két helyezkedéssel, és két kéz görccsel később feltápászkodok a földről. Ritkán kapok ehhez hasonló, nulláról mindent megalkotó ihletet, szóval nem vagyok hozzászokva, hogy egymásután, pihenés és megállás nélkül lekörmöljek mindent. Még csak a basszus van kész, de muszáj egy kicsit nyújtózkodnom, mielőtt nekilátok a gitárnak is.

Apropó gitár. Mikor került ide ez a csácsogó idióta? Ha leköpködi a frissen megírt kottalapokat, elevenen megnyúzom, és a következő verziót a bőrébe vésem bele.

- Te mikor kerültél ide? – Azonnal rájövök a hibámra. Nem szabad kérdéseket feltenni az épp zabáló Noahnak. Már szinte látom válaszra nyílni a tojással teletömött száját, de mielőtt az egész tartalmát kiüríthetné egy ostoba válasz kíséretében, Axel megelőzi. Van egy olyan érzésem, hogy pontosan ezért. Jé. Olyat is ritkán látni, hogy valaki Noahba fojtja bele a szót. Na ezt meg tudnám szokni.

- Amikor transzba esve dolgoztál az új számon – ezzel nem fogok vitatkozni. – Elkészült?

- A basszus igen – sorba rendezve gyűjtöm a lapokat egy kupacba a másik mellé. Nem lepődök meg, hogy Axellel ellentétben Wy nem javasolt változásokat. Egyrészt jobban ismer, és tudja, hogy a frász kerülget a dologtól, másrészt ő szinte soha nem szokott, pláne nem ilyen gyorsan. Noah véleményére még kíváncsi leszek, ha sikerül papírra vetnem a gitár sávot is. Eddig ő volt az egyetlen, aki valamennyire belefolyt az írásba rajtam kívül. Eddig.

- Egyél, mielőtt nekilátsz a többinek – összeszűkült szemekkel, a mellkasomban lángra kapó irritáltsággal nézek a dobosra, akit pár perce még meg tudtam volna ölelni, hogy ihletet adott ehhez a dalhoz. Minél tovább nézek a hidegkék szemekbe, annál távolabbinak tűnik ez az érzés. Fogalmam sincs, hogy a parancsolgatása üti ki a biztosítékot vagy ez a kellemetlen, görcsös szorítás a gyomromban, amit a kéretlen figyelmessége okoz.

- Nem vagy az anyám. – Most már nem csak a banda önjelölt főnöke, de az egészségügyi menedzserünk is akar lenni? Eljön majd a pont, hogy edzéstervet is kapok tőle? Vagy napirendet? Komolyan, eszem megáll. Felnőtt ember vagyok, majd eszek, ha éhes leszek.

Mintha a testem gúnyt űzne a lázongó gondolataimból, a gyomrom néma zörejjel kordul egyet. Jó, ez egy kicsit lehet, hogy gyerekes volt. Most, hogy a vitatkozás kedvéért kizökkentem az írói transzból, arra is rá kell döbbennem, hogy egy kicsit szédülök. Ahhh. Pontosan ezért szeretek egyedül írni. Pontosan ezért. Ha nem zökkentenek ki ezek a nyomorult seggfejek, simán leírtam volna még a gitár sávot is.

- Nem. És szívesen végignézném, ahogy a szemedbe áll egy toll, mikor beleájulsz írás közben, de még szükségünk van rád sajnos. – Nyájas, mosolyszerű fintorral jutalmazom a gúnyos megjegyzést, miközben szedek magamnak egy átlagos embernyi adagot a hatalmas tál rántottából, amiből tippre tíz normális méretű ember jól lakna. Törökülésben telepszek le a dohányzóasztal mellé a földre és rákönyökölök, miközben lassan elkezdem majszolni a meglepően finomra sikerült tojást. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy Axel csak utánam szed magának. Apró falatokat hosszasan megcsócsálva merengek el, hogy vajon miért. Ha már úgyis kiszakítottak az írásból, nem kapkodok, kiélvezem a reggelit, és kipihentetem a begörcsölt kezemet.

Sokáig szemezek a zöldségekkel, mire rá tudom venni magamat, hogy egy szelet paprikát bevállaljak. Utálok minden zöldséget. Ez hatalmas hiba volt. Pocsék ez a paprika, de most már csak azért is megeszem, különben tuti, hogy valaki szóvá teszi az egészségtelen étkezésemet.

 - Most viszont én leszek a buligyilkos. – Minden tekintet Wy felé fordul. – Reggeli után folytatnunk kell a tanulást. – Bahh. Nem is baj. Legalább folytathatom az írást a saját stílusomban.

Egyedül.

***

Egyre idegesítőbb a napok monotonitása. Igazán elkezdődhetne már a koncertszezon, az legalább egy kicsit másabb jellegű egyhangúságot nyújt. Nagyon hiányzik a színpad hangulata. Mint minden hosszabb, koncertmentes időszakban, most is alig várom, hogy visszatérhessek a rivaldafénybe. Az évek alatt rá kellett döbbennem, hogy ez az egyetlen mód, amivel képes vagyok más emberekkel kapcsolódni. A színpadon minden más. Én is más vagyok.

Nyújtózkodva iszom magamba a hatalmas ablakokon betörő reggeli fényárt, miközben a frissen mosott hajamból próbálom kitörölgetni a vizet. Már elég meleg van ahhoz, hogy megússzam a hajszárítást. Még van egy órám a dobtanár érkezéséig, és ugyan tegnap délután is gyakoroltam, át kéne vennem még 1-2-szer a számokat, amiket múlt órán tanultunk. Bár őszintén bevallom, a legutóbbi közös írós reggelünk óta kicsit alább hagyott a dobolás iránti lelkesedésem. Kezdem úgy érezni, hogy mindegy mennyi órát veszek, soha nem fogok tudni olyan dobsávot írni, amivel kielégíthetem őfelségét. Talán könnyebb lenne egyszerűen elengedni, és ráhagyni az egészet. Annak biztosan örülne a hatalmas, öntelt képe.

Mikor régebben elzárkóztam a tanácsok és a változtatások elől, Wy mindig azt sulykolta belém, hogy egy banda vagyunk, és nem kell mindent egyedül csinálnom. Utálom beismerni, de Axel az első, akire jó szívvel bíznék egy ekkora felelősséget. A picsába. Gyűlölöm érte a hülye pofáját. Még Noaht is szívesebben dicsérgetném, mint őt, ami kurvára nagy szó. Miért mindig a legtehetségesebb emberek a legelviselhetetlenebbek? És ezt teljes öniróniával kérdezem. Csodálom, hogy a három fiú testvére nem vert bele egy kis alázatot az évek alatt.

Na, meg is jött a kedvem a doboláshoz. Csak azt kell képzelnem, hogy a dobtestek és a cinek az ő különböző testrészei. Apró mosollyal ülök a dobhoz, és magamhoz veszem a dobverőket. Nem szeretem ezt a hangszert. Ehhez van a legkevesebb tehetségem az összes közül. Miért nem lehet minden olyan egyszerű és kézenfekvő, mint a zongorázás? Az mintha a lelkemből szólna.

A második szám végén szakít félbe egy váratlan betolakodó.

- Nem a legjobb a technikád. – Összerezzenek, a tekintetemet az ajtóban álló alakra kapom. Sajnos nem a dobtanárom jött egy órácskával korábban, mint kellett volna. Dühös fintorra húzódnak az ajkaim, mikor meglátom, hogy ki tört rám gyakorlás közben. Az utolsó ember, aki előtt valaha dobolni szerettem volna. Hogy ez mekkora egy erkölcstelen faszkalap. A magánszféra fogalma az nem létező fogalom számára? Vagy a tudtomon kívül kiraktam egy „publikus helyiség” táblát a szobám ajtajára? A wc-mbe esetleg nem akar beleszarni, ha már itt van?

- Mi a faszt keresel a szobámban? – Minden ingerültségemet belegyúrom az ellenséges förmedésbe. Rá kell szoknom, hogy napközben is zárom az ajtómat, vagy mi a fasz? Ah, gyerünk, essünk túl az elkerülhetetlen körökön. Told a képembe gúnyosan, hogy milyen szar vagyok, aztán takarodj innen a picsába.

- Gondoltam kiderítem mennyi időm van még, mielőtt kiraksz a bandából. – A szememet forgatva előzöm meg, mielőtt folytathatná valami olyasmivel, hogy „de megnyugodtam, mert fényévekre vagy a szintemtől”.

- Gondolkodás nélkül megtenném – ha lenne nálad jobb. De nincs az az isten, hogy ezt hangosan kimondjam. A vigyorán látom, hogy így is hallotta a kimondatlanul maradt befejezést. Idegesít. Bárcsak le tudnám vakarni azt a mosolyt a képéről. Akárhogy. Akármivel. – És most vonszold ki az önimádó segged innen. – Legközelebb én hallgatom meg azt, ahogy ő énekel, és utána felőlem beszélgethetünk.

- Nem vagy rá kíváncsi, hogyan lehetnél jobb? – Minden pillanatban egyre kevésbé. – Tényleg segíteni jöttem.

Mintha végtelen sokáig tartana a bennem dúló háború. Üvölteni tudnék tőle. Legszívesebben elzavarnám, hogy látnom se kelljen ezt az önelégült mosolyt, de a maximalista énem soha nem bocsájtana meg egy elhalasztott fejlődési lehetőséget. Faszomat. Nem pont azért fizetek egy méregdrága magántanárt, hogy jó technikával tanítson dobolni? És most idejön egy húsz éves, felvágott nyelvű idióta, és azt mondja, hogy szar az egész? Kinek higgyek egyáltalán? Nem ismerek Axelnél jobb dobost, de az, hogy valaki jól tudja csinálni, kurvára nem jelenti azt, hogy tanítani is jól tudja. Miért kéne tőle tanácsot várnom a tanárom helyett? Teljesen logikus lenne elküldeni a fenébe. Még győzködöm magamat, pedig tudom, hogy már döntöttem.

A picsába.

- Mi a baj a technikámmal? – A fogaim között szűröm a szavakat. Meghallgatom, mit mond, aztán eldöntöm, hogy érdemes lenne e hallgatni rá.

Ah ne. Miért indult el errefelé?! Miért jön ide? Senki nem hívta ide, maradjon csak a küszöbön, tisztes távolságban. Vagy meg akarja mutatni?

Már épp felpattannék, hogy átadjam neki a helyemet, mikor hátulról hozzám hajolva akadályozza meg ezt a tervet. A döbbenettől lebénulva, tágra nyílt szemekkel engedem, hogy a kezeit az enyémekre simítva igazítsa meg a fogásomat a dobverőn. A bőre annyira forró az enyémen, hogy az egész testem felmelegszik tőle. Ég az arcom, mintha lázas lennék. A felháborodástól, azt hiszem. Attól kéne. Fel kéne háborodnom. De hol van a düh érzése? Hol marad a szokásos undor, hogy valaki hozzám ér?

- A te stílusodhoz kicsit máshogy kell fognod a dobverőket. – Halkan magyarázza meg a mozdulatait, az ujjai finoman igazgatják az enyémeket. Fogalmam sincs, hogy tud ilyen nagy kézzel ilyen gyengéden hozzám érni. Az ajkaimat összeszorítva nézem a bőrünk bűnre csábító kontrasztját. Nem kéne. Nem szabadna így néznem rá. Mikor végzett, olyan váratlanul húzódik el tőlem, mint ahogy érkezett. Kár, hogy a bőrömön ott maradt az érintésének az emléke, pont, mint mikor a derekamra fonódtak az ujjai az első találkozásunk napján. Ez a semmihez sem fogható, kellemesen meleg bizsergés.

- Most próbáld megint az előző dalt – túl sok idő kell, hogy felfogjam a szavait, de összekapom magamat. Még az hiányzik, hogy a béna dobolásom mellett még egy titkomra fény derüljön. Egy sokkal kellemetlenebb és problémásabb titokra.

Lejátszom az első pár ütemet, és tényleg kényelmesebb ez a fogás. Sokkal folyékonyabb lett a játékom tőle. Ki kell basznom a dobtanáromat.

A vállamra teszi a kezét, hogy megállítson, az érintése ismét lebénít. Nem tudom megszokni az érzést, amit kelt bennem. Tényleg képtelen tiszteletben tartani a személyes tér fogalmát, legyen az az ember szobája vagy az aurája. Ez a közvetlen fogdosódás a sírba fog vinni. Ezt is a mexikói vér hozza? Igazán visszavehetne belőle. Nincs merszem ránézni, mert fogalmam sincs, mit váltana ki belőlem a látványa. Nem is beszélve arról, hogy vajon milyen fejet vághatok épp.

- Sokkal jobb volt. A helyemért azért nem kezdek el aggódni, de gyakorolj tovább szorgosan – kedvem lenne utána baszni a – most már – helyesen tartott dobverőimet, de megállítom magamat. Baromira irritál, de nem az ő hibája, hogy így érzek. Nem szabadna így éreznem. Ő azt sem tudja, hogy gyűlölöm, ha megérintenek. Illetve, hogy általában gyűlölöm. Lehet, hogy kivételesen tényleg csak segíteni akart.

Halkan, erőtlenül köszönöm meg a tanácsot, de igazából abban reménykedek, hogy nem hallja meg. A végén még azt hiszi, hogy szívesen látom máskor is. Mikor becsukódik mögötte az ajtó, kiengedem a levegőt, amit szerintem az első érintése óta bent tartottam. Ha valami csoda folytán mégsem jön be a zenei karrier, elmegyek búvárnak. Leteszem a dobverőket, a remegő ujjaimat végigfuttatom az alkarjaimon, ahol hozzám ért a bőre. Egészen a gerincemig szaladnak a kellemes szikrák. Lehunyt szemmel, elnyíló ajkakkal sóhajtok fel, előre görnyedve próbálom elcsitítani a fájdalmassá keményedő merevedésemet. Soha nem voltam az a könnyen felizgulós fajta. A rosszabb napjaimon csak szex közben csatlakozik a farkam is a buliba. Hogyan? Hogyan lehetséges ez?

A fürdő ajtót kulcsra zárom magam mögött, majd türelmetlenül rogyok le a wc ülőke lehajtott fedelére. Nem bírom. Nagyon fáj. Muszáj megérintenem. Az egyik kezemet a nadrágomba csúsztatom, a másikat pedig a számra. Nem akarom hallani az izgatott zihálásomat, de képtelen vagyok csendben maradni. Elég néhány apró simítás és a bőrünk kontrasztjának a bevillanó emlékképe, hogy a saját tenyerembe élvezzek.

A gyors, de meglepően kielégítő orgazmus utóremegésével, tágra nyílt, üveges szemekkel meredek a fürdő plafonjára.

Kibaszott nagy bajban vagyok.

***

Semmi kedvem az egészhez. Péntek van. Ha jól tudom, mindenki lelép ma. Axel és Wyatt mindketten hazautaznak a hétvégére, Noah pedig szokásához híven partizással ünnepli a két sikeres vizsgáját. Azt hittem, hogy jó ötlet lesz találkát megbeszélni Greggel, de most, hogy megérkezett a taxi a hotelhez, rádöbbentem, hogy hányingerem van a gondolatától is.

- Megérkeztünk. – A taxis úgy néz hátra, mintha agyalágyult lennék, hogy nem pattanok ki abban a másodpercben, hogy őkegyelme lefékezett. Egy gyilkos pillantással viszonzom a gesztust. Jé, hirtelen kuss lett.

Megpittyen a telefonom, és egy égi jelben reménykedve kapom elő. Lehet, hogy kigyulladt a ház, és haza kell mennem. Gyűlölöm a tényt, hogy kihagy egy ütemet a szívem, mikor meglátom a képernyőn felugró nevet és üzenetet. Nem nyitom meg, csak a zárolt képernyőn olvasom el a rövid kis sort.

19:53 - Axel

Hagytam egy meglepit a párnád alatt. 🕊️

Levágom magam mellé a telefont, mintha égetné az ujjaimat. Idegesen dobolok a farmeremen az ujjaimmal. Eddig sem volt kedvem ehhez az estéhez, de ez az utolsó csepp. A taxis gyanakodva pislog hátra a válla fölött, mostanra egész jogosan. Úgy nézhetek ki, mint aki épp bombát készül robbantani egy közeli plázában. Nyugi, nem fogom itt tölteni az egész éjszakát, annyira nem vagy jó pasi, seggarcú.

- Vissza tudna vinni oda, ahol felvett? – Motyog valami félig bunkó beleegyezést, amivel ugrott is a borravalója. Ahelyett, hogy örülne a könnyű fuvarduplázásnak. Péntek este van, fuvarozhatna épp részeg idiótákat is, akik a lábtörlőjére okádnak. Például Noaht. Ostoba.

Visszaveszem a telefont, de csak hogy küldjek egy üzenetet Gregnek, amiben lemondom a mai találkozót. Három perccel a találkozás időpontja előtt. Ez akkora pöcs húzás, hogy még én is rosszul érzem magamat tőle. Szinte látom, hogy már törölközővel a derekán, az ágy melletti fotelben vár. A picsába. Viszont tuti, hogy nem fogok szánalomból szexelni vele egyet, nem az én stílusom.

19:57

Szia! Bocs, de mégsem tudok menni ma.

19:58

Semmi gond, majd legközelebb.

Jesszus Greg, szerezz már egy gerincet valahonnan. Legalább egy kicsit legyél felháborodva. A picsába. Régen pont azt kedveltem benne, hogy ilyen kibaszott szolgalelkű, most miért idegesít ugyanez? Ha elkezdene problémázni egy ilyenen, akkor gondolkodás nélkül kidobnám a szűrét. Semmi nem jó. Valahogy ha rá gondolok, most úgy érzem, hogy semmi nem jó, amit csinál.

Az ölembe dobom a napszemüvegemet, és fáradtan dörzsölöm meg a szemeimet. Eszembe jut egy dobos, aki távolabb nem is lehetne a szolgalelkűségtől. Az egyetlen ember a világon, aki mintha elvből fel akarná rúgni minden szabályomat. Ha lenne is esély rá, hogy bármi legyen közöttünk, soha nem működne. Előbb fojtanánk meg egymást, mint hogy eljussunk egy ágyig. Mégis inkább őt akarom látni abban az ágy melletti fotelben. A picsába. A picsába. A picsába. Egyszerűen azért haragszom Gregre, mert nem ő az.

Újra felkapom a telefonomat, és megnyitom az üzenetet, amit az előbb pánikolva elhajítottam. Eddig a tartalmát szinte fel sem fogtam, annyira meglepett a tény, hogy rám írt. Miféle meglepiről beszél? Ez azt jelenti, hogy megint a szobámban mászkált? Tényleg semmi tisztelet nincs benne mások területe iránt. De milyen meglepi? Remélem nem valami gusztustalan csíny. Mikor először összeköltöztünk a srácokkal, Finn és Noah egy ideig sportot űztek abból, hogy megvicceljék egymást, és néha sajnos minket is Wyattel. Voltak csúnya dolgok. A záptojás szagú bűzbombát a mai napig nem sikerült teljesen kihevernem. Remélem nem kaptunk még egy ilyen mókamestert Axel személyében. Bár talán sikerülne kiábrándulnom belőle. Az lehet, hogy ez megérne egy bűzbombát.

Nyújtózkodva sétálok be a sötét, kihalt lakásba. Elálmosodtam a sok taxizástól. Általában szeretek egyedül lenni, de most semmi kedvem nem volt hozzá, nem véletlenül szerveztem találkozót helyette. De ha már így alakult, lehet, hogy tolok egy éjszakai edzést, délután amúgy is kimaradt a szokásos tíz kilométerem. Villanykapcsolás nélkül, a sötétben sétálok fel a szobámhoz, szándékosan elnyomom a tagadhatatlan izgatottságot, amit érzek. Remélem nem egy levágott lófejet hagyott ott, mint a keresztapában, az tényleg kicsinálna. A szobában már azért kapcsolok egy villanyt, és az ágyam mellett megtorpanva veszem szemügyre az átlátszó csomagolásba burkolt dobverőket, és a mellé betuszkolt instantlevest.

Nem tudok ellenállni az arcomra mászó mosoly váratlan támadásának. Leülök az ágy szélére, és kibontom a zacskót. A levest elmerengve, kiszélesedő vigyorral veszem szemügyre. Emlékezett. Jópár nap eltelt a rövidre zárt éjszakai randink óta, de nem csak a típust, még az ízesítést is eltalálta. Valószínűleg látta már, hogy milyen zacsikkal szoktam teletömni a polcot, szóval ez nem kéne, hogy nagy szó legyen, valamiért mégis vigyorgásra késztet a tény, hogy emlékezett. Nem tudom abbahagyni, pedig már sajognak a ritkán használt arcizmaim. Még szerencse, hogy az interjúk és a koncertek valamennyire azért megedzették a mosolyizmokat is. Bár ez a mosoly most más. Nem tudom, miért, de más.

Lerakom magam mellé a levest, és a kezembe veszem a meglepi valódi részét. Dobverők. Vékony és kecses dobverők. Meglepően tetszetősek a kopott, vaskos monstrumokhoz képest, amit Finn hagyott hátra. A tanárom is mondta, hogy vegyek a kezembe jobban illő dobverőket, de még nem jutottam el odáig. Nem gondoltam, hogy igazán sokat számítana, ő pedig nem erőltette a témát.

Izgatottan ülök be a dobszerkó mögé, hogy azonnal ki is próbáljam az ajándékot. Nem is a vastagság, de a súlykülönbség hatalmas változást hoz magával. Mintha még a súlypontja is máshol lenne, de lehet, hogy ezt már csak képzelem. Ez kényelmesebb, és kellemesebb minden téren. De honnan tudta? Ennyi idő alatt el tudta dönteni nem csak azt, hogy rossz a technikám, de azt is, hogy milyen dobverő illene a kezeimbe?

Tényleg idegesítően jó a srác.

Előveszem a telefonomat, hogy valahogy megköszönjem, de nem találom a szavakat. Amúgy is elegem van már, hogy folyton mindent csak köszöngetek neki. Megkérdezhetném, hogy „Miért?”, de tudom, hogy valami felszínes, fennhéjázó választ kapnék, hogy nem akarja sokáig hallgatni a bénázásomat. De vajon mi az igazi indok? Tényleg egyszerűen csak segíteni akart egy bandatagnak? Nem hiszem. Az én dob képességem szinte semmit nem jelent a banda jövőjére nézve. Nem tudok küzdeni a felgyorsuló szívverésem és az arcomra égett mosoly ellen.

Ne gondold túl. Túlgondolod Siri. Ez nem jelent semmit.

Mikor eszembe jut a tökéletes válasz Axelnek, a dobverők és az instant levesem társaságában sétálok le a konyhába, hogy meg is főzzem az egyik ajándékot. Nem a dobverőket, túl hasznosak ahhoz, hogy tönkretegyem őket.

Mikor már előttem van a gőzölgő leves a sötét nappaliban, vigyorogva veszem a kezembe a dobverőket úgy, ahogy a kínai pálcikákat szokás, és a leves fölé tartom, hogy lefotózzam. Elküldöm neki a képet egy bájos üzenet kíséretében.

20:29

*kép*
Kösz a vacsit, de levest nem tudok pálcikával enni.🤯

Nem várok választ. Axel nem olyan, mint Noah, hogy nonstop a telefonján lógjon, és ha jól tudom, most épp a reptéren veszi fel a bátyját. Fogalmam sincs, mikor és kitől szívtam magamba ezt az infót. Wyra gyanakszom, ő szokott mindenkiről tudni mindent, mint egy igazi menedzser. Régen teljesen leszartam, hogy ki mit csinál vagy hol van, most mégis jó érzés tudni. Mintha közöm lenne hozzá, pedig igazából nincs. Azt hiszem, nincs. Nem tudom, hogy működnek a baráti kapcsolatok.

Még akkor is elkísér a vigyorgás, mikor végeztem a vacsival, és felmegyek átöltözni a futáshoz. A sorrendet mondjuk átgondolhattam volna, de muszáj volt egyből felzabálnom a meglepi vacsorát. Jó móka lesz levessel a hasamban futkározni.

***

Izzadtan és sajgó lábakkal vánszorgok ki a konditerem ajtaján, és ahogy a nagy könyvben meg van írva, pont ebben a pillanatban csapódik be egy éjszakai hurrikán személyében Noah is. Most nem idegesít, túl jó kedvem van hozzá. Még talán egy kicsit örülök is a váratlan társaságnak lefekvés előtt, akkor is, ha egy részeg Noahval kell beérnem. Általában olyanok vagyunk mint az olaj és a tűz, de akadtak már jó pillanataink is. Néha. Azokban szoktam elgyengülni, és elárulni valamit magamról, amivel később az agyamra mehet. Ha így folytatom, sikeresen belelovallom magamat egy morcos hangulatba.

Kivételesen én köszönök előre, miközben ő még a cipőjét próbálja lerúgni a lábáról a folyosó szélére rogyva. Mikor jobban szemügyre veszem, azonnal rájövök, hogy most valami más. És mikor végre felnéz rám, arra is, hogy ez nem egy jó pillanat lesz.

- Mi a faszt műveltél?! – A hangom felháborodottabb és támadóbb, mint szerettem volna. A rám visszanéző, belilult szemű, felrepedt ajkú kölyök most fiatalabbnak tűnik, mint én vagyok.

- Verekedtem, minek néz ki? – Óh faszom, na ne? Nem így értettem a kérdést, retardált. Dühösen sétálok mellé, és a jobbomat kinyújtva ráncigálom fel a földről. Annyira nem könnyű feladat, pedig ő nem is akkora monstrum, mint a banda két másik tagja. Hozzájuk minimum egy emelődaru kéne.

Miután eljuttatom valahogy a kanapéig, csenddel büntetem. Tudom, hogy neki ez a gyenge pontja. Még két perc némaság, és mindent elmesél. Végül annyi sem kell. Irritáltan hallgatom a sztorit, miközben viszek egy jeges pakolást a szemére és az öklére. Finnel estek egymásnak. Szinte meg sem lep. Tudtam, hogy nem fog működni a barátságuk. Talán ha Finn jobb, kevésbé kicsinyes ember lenne, működhetett volna, de így nem. Ha minden igaz Noah Axelről áradozott az elmúlt hetekben, Finn pedig kiakadt ezen, és bosszúból befűzte a csajt, akit Noah hónapok óta próbál felszedni. Innentől már csak tömény szappanopera az egész, nem is érdekel igazán. Fogalmam sincs, milyen csaj választja Finnt Noah helyett, pedig nem vagyok egy Noah fangirl. Az tuti, hogy botfülű.

Halk sóhajjal dőlök hátra Noah mellett a kanapén, mikor sikeresen hozzákötöztem a jeges pakolást a kezéhez. Nem tűnik részegnek, de tuti, hogy lusta lenne ott tartani. Elgondolkodva tartom még néhány másodpercig a kezét a kezeim között, majd elengedem. Furcsa. Most nem zavart az érintése. De szerencsére olyan hatással sem volt rám, mint Axelé.

- Mit gondoltál? Neked van a legnagyobb szükséged az ujjaidra a bandában, Noah. – Próbálom nem túl számon kérően, inkább tényközlően előadni a mondandómat. Valószínűleg sikerült, mert kiakadás helyett egy meggyötört nyögés a válasz.

- Tudom. És kibaszottul fáj is.

Felállok, és előveszek egy whiskeyt a bárszekrényből. A fájdalomra pont van megoldás.

- Dupla?

- Csak ha iszol velem. – Szemforgatva veszek elő egy második poharat. Egy rosszabb napomon csak belétolnék egy cataflamot, aztán húznék aludni, de már nagyon ránk fér Noahval egy békítő este. Most, hogy végre ennyire sínen van a banda, nem akarom, hogy a mi ellentétünk a siker útjába állhasson.

Visszasétálok, és átnyújtom neki az indokolatlanul sok whiskeyt és jeget tartalmazó poharat. Egy néma biccentéssel veszi át. Néhány másodpercig némán kortyolgatjuk a kesernyés italt. Tudom, hogy Noah nem bírja a csendet, ezért megtöröm, mielőtt ő alapozná meg az este témáját.

- Sajnálom, Noah – na, azért nem kell úgy nézni rám, mintha zölddé változtam volna. A buta arckifejezését látva inkább folytatom. – Tudom, hogy téged viselt meg a legjobban ez a dolog Finnel. Nem tudtam, hogy ilyen durván fog lecsapódni.

- Ha tudtad volna, nem teszed meg? – A szkeptikus kérdés hallatán akár ki is akadhatnék. Én itt próbálkozom, kéne egy kis közreműködés. Mostanában senki nem akarja megkönnyíteni a dolgomat.

- De. Muszáj volt. – Apró mosollyal sóhajt fel. Jó jel. Még hogy az őszinteség rossz dolog.

- Tudom. – Na, ugye? Akkor túltárgyaltuk. – Tényleg pocsék dobos volt – úgy látszik csak Axel kellett, hogy megmutassa nekik a különbséget – és kezdem azt érezni, hogy pocsék ember is. Ráadásul szerintem azt sem fogadta volna jobban, ha kedvesebben cseréljük le. – Szerintem sem. Sőt. Így legalább lezárásként ki tudta tombolni magát a közönségnek. Ha szép csendben, udvarias körülmények között leváltottuk volna, örökre a saját levében kellett volna fortyognia. Sokkal egyszerűbb valaki felé irányítani ezt a sok haragot. Jelen esetben én akartam lenni ez a valaki, de úgy néz ki, hogy sajnos Noah is kapott belőle.

- Ja. Akkor minden oké… köztünk? – Hű de kibaszott hátborzongató ez a kérdés. Mi a fene ütött belém? Most komolyan lelkizni próbálok? Esküszöm, nem vagyok részeg. Lehet, hogy úgy könnyebb lenne.

- Ja. – Némán, békés csendben kortyolunk egyet a whiskeyből. Az íze nem a legjobb, de kellemes melegséget hozó mézként csordogál végig az ereimen. – Persze az nem oké, hogy kurvára fáj mindenem. – Egy rövid, pár levegővételes nevetéssel nyugtázom a megállapítást. – Te most komolyan nevettél? Mi a fasz. Holnap…

- …piros hó fog esni? Legyél már egy kicsit kreatívabb, Noah. – Faszom kivan, hogy az ember már nem is nevethet nyugodtan. Bezzeg Ő nem szólt be.

- Seggfej. – Hű de találó.

- Agyalágyult. – Újabb korty. Kicsit feljebb ülök, és a kezembe kaparom a telefonomat, ami tőlem egy méterre hever a kanapé karfáján. – Emlékszel, hogy Finnel minden ökörséged után toltatok egy szelfit? – Apró, nosztalgikus vigyorral, lehunyt szemmel bólint, miközben az ép kezével még mindig a jeges pakolást szorítja a szeméhez. Közelebb csúszok hozzá, és feltartom elénk a telefont. – Akkor nézz ide.

Tökéletesen elkapom a pillanatot, mikor leveszi a borogatást, és felvillan a lilára duzzadt szeme és orra. Életünkben először az én vigyorom az őszintébb.

- Ki vagy te? Miért pont most lettél ember, mikor itt nyomorgok? – Érzelemmentesen vonom meg a vállamat, csak hogy tudja, hogy még én vagyok én.

- Lehet, hogy feldob a nyomorod.

- Na ez az a Siri, akit ismerek.

- Amúgy már azelőtt jó kedvem volt, hogy megjöttél volna. Majdnem el is szúrtad, kösz. – Ha képes lenne rá, valószínűleg most forgatná a szemét.

- Mitől? Hátha felvidít engem is. – Bevillannak a dobverők, amik mostanra az ágyamon alusszák az igazak álmát. Túl értékes titok, hogy bárkivel megosszam. – Jesszus, mi volt ez a mosoly? Ha nem rólad lenne szó, azt hinném, hogy végre belezúgtál a milliomosodba.

- Nem. Azt hiszem, Greggel végeztünk. – Kiveszem a kezéből az üres whiskeys poharat, hogy újratöltsem. Hiába kérdezget, nem kap több választ tőlem a témában.

A második dupla whiskey után már egész jó ötletnek tűnik beküldeni a szelfinket a csoportbeszélgetésbe.

A Serpiente új becenevet állított be Noahnak: A pandaszemű

23:11 – A Serpiente

Ne feledjétek, hogy kedden albumfotózásunk lesz

Próbáljatok meg nem úgy kinézni, mint ez az idióta:

*kép*

23:12 – A világmegváltó

😢😢😢 Tudtam hogy nem szabad egyedül hagyni titeket…

Most komolyan, nem te voltál, ugye??

23:13 – A Serpiente

Ezt egyszerre veszem bóknak és sértésnek Wy.

Noah gyanakodva nézi, ahogy telefonozok, miközben az övé hangosan rezeg a zsebében. Na, ezt még talán te is összerakod. Óh igen, veszi is elő. Ez jó lesz.

- Nemár, ezt most muszáj volt? – De már vigyorog is. Imád a középpontban lenni, nem véletlenül játssza mindig a bohócot.

A pandaszemű új becenevet állított be Sirinek: A spicli

Nagyon elmés. De jobban tetszik, mint a kígyó. Határozottan. Már megérte lent maradni jópofizni Noahval.

Egészen üdítő az ajtónak ezen az oldalán maradni.

***

A reggeli ébresztő megbosszulja a négy pohár whiskeyt, ameddig eljutottunk tegnap este. Félálomban nyomom ki, és legközelebb akkor ébredek, mikor már magasan jár a nap az égen. Bakker. Még soha nem aludtam délig. Nem is dél, fél egy. Szétcsúsztam. Baromira remélem, hogy egy estényi jóarcság miatt nem változom Noahvá, mert akkor inkább leszek robot örökre.

Hunyorogva nézek a telefonra. A bandás csopiban annyi ökörködő üzenetet alkotott Wy és Noah, hogy még nincs erőm nekifutni, de Axel üzenetét reflexből megnyitom. Még jó, hogy tegnap este nem vártam a válaszára, mert az összes körmömet lerágtam volna. Mr Elfoglalt napi egyszer néz telefont.

9:11

🙄 kipróbáltad őket?

Na, most kinek nincs humorérzéke? Szerintem jó volt a leveses pálcika poénom.

12:33

igen. teljesülni fog a vágyad, hogy kevesebb bénázást hallj, nyugi

Na, és így kell megúszni egy köszönetnyilvánítást. A végén még elérem, hogy ő köszönje meg nekem. Na jó, ha Axelről van szó, ez lehetetlen.

12:34

nem kell megköszönni 😒

12:34

akkor jó, mert nem is akartam

Ledobom magam mellé a telefont, és hosszút pislogok. A fejem szét akar szakadni, mégis bennem maradt a tegnapi jókedv alapállapota. Még mindig mosolygok. Lehet, hogy ezt a napot kinevezem pihinapnak. Még szerencse, hogy nekem nincsenek vizsgáim. Meghalnék, ha most tanulnom kéne.

***

Hétfő estére újra max létszámon van a lakás, de nem érezni rajta. Noah bevetette magát a zeneterembe, hogy végre kipróbálja az egész hétvégén pihentetett, sérült ujjait. Szerencsére az arcán lévő duzzanatok többsége már nem akkora, mint egy tumor, így holnap a sminkesek és a képszerkesztők talán tudnak kezdeni valamit a képével. Persze mióta hazaesett a két másik barom, megállás nélkül szekálják szerencsétlent. Nem mintha nem szolgált volna rá.

A kötelező dob gyakorlási köröket és az edzést már letudtam délután, ezért vacsora után azzal a céllal sétálok a szobámba, hogy a nap levezetéseképp zongorázok egy kicsit, de megtorpanok a társalgóban fetrengő páros láttán. Axel és Wy a széles kanapé melletti babzsákokba vetődve túrják a jegyzeteiket. Visszavonom azt, hogy nem érezni a max létszámot. Hirtelen fullasztó tömegnek tűnik a hármunk jelenléte ebben a kicsi társalgóban. Ezek ketten eddig szép csendesen elvoltak a saját szobájukban, ahol két ajtó választott volna el minket. Nyilván most kellett előmászniuk az odújukból.

- Zavar titeket a zongora? Noah befoglalta a hangszertermet. – Két fáradt, nyűgös szempár néz fel rám. Már majdnem bűntudatom lett, hogy megzavartam őket. Nem kell ilyen látványosan szenvedni, ti akartátok ezt magatoknak. Amúgy meg ha zavarja őket, bevonulhatnak az egyikük szobájába, ahol nem hallani. Egyáltalán mióta lettem ilyen kibaszott figyelmes?

Axel csak egy fejrázással válaszol, Wy töri meg a némasági fogadalmukat.

- Nem. Sőt, rég hallottam Bessie hangját, nyitva is hagyhatnád az ajtót. – Hogyne, miért nem rendelsz egyből számokat is a tanuláshoz? Tizenkilenc éves koromra elértem, hogy háttérzongoristának nézzenek. Ez is valami.

- Már megmondtam, hogy ne nevezd el önkényesen másnak a zongoráját, Wy. – Egy irritált pillantás után, unottan dünnyögve sétálok be a szobába, de a gondolataimmal ellentétes módon nyitva hagyom magam mögött az ajtót. Túl kedves vagyok. Ma pulcsis hangulatom volt, most feltűröm a túlméretezett ujjait, miközben leülök a zongora elé. Lehunyt szemekkel, apró mosollyal simítom végig a fekete-fehér billentyűzetet. Nem szeretném beismerni, de tetszik hozzá a Bessie név. Wy ezzel nyúz mióta beszereztem, de még nem adtam be a derekamat, hogy hivatalossá tegyük. Elnevezni egy számunkra fontos tárgyat mindig túl nyálasnak tűnt. Ki a fene ad nevet egy élettelen hangszernek? Wy. Mert ő ilyen ember. De én nem vagyok ilyen ember. Azt hiszem.

Bemelegítésként eljátszok egy-két egyszerűbb klasszikust. Lehunyt szemmel élvezem a kellemesen lágy, simogató hangját. Van valami az öreg zongorákban, amit egy vadiúj, méregdrága darab sem tud visszaadni. Mintha saját lelke lenne.

- Bessie megint elhangolódott, Oz. – Mosolyra rezzen a szám, még ez a fél-fél hang különbség sem tud zavarni benne.

- Ha nem tetszik, nem kell hallgatni. – Fogalmam sincs, mikor ébredtek önálló akaratra az ujjaim, már az egyik új számomat zongorázom, a halk dúdolásom automatikusan bekapcsolódik a zongoraszó mellé. Kinyitom a szemeimet, mikor lépteket hallok a szobában, és látom, ahogy Wy elnyúlik a szépen leterített ágyamon. Miért hiszi azt mindenki, hogy a szobám egy klubhelyiség?

Tudom, hogy a zene hibája. Ebben a lakásban a zene olyan, mintha egy egyetemi koliban kiírnád a szobád ajtajára, hogy ingyen sör. Szeretnék haragudni rájuk, de igazából képtelen vagyok. Még Axelt is idecsalta az ismeretlen dallam, de ő meglepően udvariasan ismét megállt a küszöbön. Kinéztem volna belőle, hogy befetreng Wy mellé az ágyamba.

- Elénekled? – Wy kérdése döbbent rá, hogy Axelen felejtettem a pillantásomat. A fekete, tépetten ujjatlan nirvanas pólójában, az ajtófélfának dőlve úgy fest, mintha most lépett volna ki egy rockermagazin címlapjáról. Egy-két köszönésen kívül nem váltottunk szót, mióta visszajött. Fogalmam sincs, hogy kéne viselkednem vele. Valahogy sosem tudom, hogy épp hányadán állunk. Az indokolatlan seggfejkedést nem akarom visszahozni, de félek, hogy ha nem vagyok vele rideg és gyűlölködő, akkor át fogok esni a ló túl oldalára.

- Nincs szövege. – Hazugság. A pillantásomat lesütöm a billentyűzeten megpihenő ujjaimra. Nem bírok egy helyben maradni, ezért hogy kezdjek valamit a mozdulatlanságommal, inkább felállok, és elkezdem behangolni a zongorát. Mostanra pontosan tudom, hogy melyik húrok szoktak kilazulni, ezért lábujjhegyre állva, a zongora tetején pihenő fogóval igazgatok kicsit a szükséges csavarokon.

- Nem versz át, tudom, hogy mindig szöveghez írsz zenét. – Egy gyilkos pillantást küldök Wyatt önelégült vigyora felé. Ha ő is magára veszi Axel nagyzolós, mindentudó stílusát, nagyon rosszban leszünk. Visszafordulok a zongora húrjaihoz.

- Nem kell hallanotok, ennek a dalnak csak zongorakísérete van és nem fog albumra kerülni. – Kimászom a zongora felhajtott, kitámasztott teteje alól, és majdnem beleütközök Axelbe. Úgy néz ki a végén azért sikerült beinvitálnia magát neki is. Ennyire érdekes egy öreg zongora behangolása? A kelleténél erőteljesebben csukom vissza Bessiet. Mármint a zongorát. Nem Bessie. Nem fogom Bessienek hívni magamban. A fenébe.

Miért kell szétesnem csak attól, hogy a közelemben van?

- Miért van egy roskadozó bárzongora a szobádban? – Axel kíváncsi vigyorral futtatja végig az ujjait a lelakkozott fafelületet díszítő sérüléseken és az árulkodó, ezeréves pohárnyomokon. Elhúzom a számat, és a mellkasom előtt összefont karokkal csüccsenek vissza a zongorapadra. Elnyomom az ösztönös védekezési kényszert, hogy úgy igazi jó paraszt módjára közöljem vele, hogy kurvára semmi köze hozzá. Végülis, ezt Wy is tudja, minek titkolni. Ha valamit egy embernél több tud, az már amúgy sem titok.

- Ez volt az első zongora, amin játszottam, szóval megvettem – tényszerűen közlöm. – Biztos te is megtartottad az első dobverőidet, vagy ilyesmi. – Oké, nem ugyanaz a kategória, de gondolom a lényeget érti. Egy pillanatra újra felnézek rá, és látom, ahogy némán biccent egyet. Hálát adok az égnek, hogy nem firtatja a részleteket, például hogy ki a fene kezdi a zongorista karrierjét egy kocsmában. Most nem találom meg a pillantásom tükörképét, elmélyülten néz körbe a majdnem üres szobában. A zongorán, a dobszerkón és a zenei felvételi eszközöktől roskadozó asztalon kívül csak az ágy és az ablak alatt lévő beépített padsor alkotják a szoba berendezését. Ruhásszekrények sincsenek, a ruhákat a gardróbban tartom a fürdő mellett. Legutóbb, mikor rám tört, volt benne annyi tisztelet, hogy nem nézelődött órákat, csak jött és ment, de úgy látszik, hogy Wy otthonossága most őt is megfertőzte. Csodálatos. Remélem mindjárt Noah is csatlakozik, aztán lubickolunk egyet négyen a jakuzzimban. Nem tudhatják meg, hogy létezik, akkor megállás nélkül abban akarnak majd csövezni. A jakuzzimon nem osztozom senkivel. Távol kell tartanom őket a fürdőtől.

Axel még mindig nézelődve ül le a padra. Ő legalább nem az ágyamba fetreng bele. Türelmetlenül dobolok az egyik billentyűn, elég gyengén, hogy ne szólaljon meg, viszont elég erősen, hogy a körmöm halk koppanásai megtörjék a ránk ereszkedett csendet.

- Ha a kígyótojásokat keresitek, azokat a gardróbban tartom. Nem szeretik a fényt. – Nyájas mosollyal célozgatok rá, hogy épp eleget nézelődtek a szobámban, de Wy elereszti a füle mellett a megjegyzést, Axeltől pedig csak egy irritálóan kihívó, féloldalas mosolyt kapok. Múlt héten talán visszaszólt volna valami roppant találót, de most még ehhez is fáradtnak tűnik. A picsába. Valami más lett. Képtelen vagyok tartani a tekintetét. Eddig felkúrt a puszta létezése, de még az is elviselhetőbb volt, mint ez. – Nem tanulnotok kéne?

- Kell egy kis pihenés az agynak. – Nem ér. Ha csak Wy győzködne, azt figyelmen kívül tudnám hagyni, de a tudat, hogy Axel is hallani szeretné, jólesően simogatja az önérzetemet. Főleg, hogy mióta dobolni hallott, szeretném bizonyítani, hogy nem vagyok mindenben ilyen pocsék. Oké, tudom, hogy tudja, együtt próbálunk majdnem minden nap, de a realitás már rég elpártolt a gondolataimtól, ha róla van szó. Axel hosszút pislogva dönti a fejét a mögötte lévő üvegfalnak. A felkapcsolt villany miatt az ablakban most csak a szoba tükröződését látni, pedig biztos csodálatosan mutatna a város távoli fényeivel a háttérben. Ahh. El kell engednem ezeket a gondolatokat.

Képzelem, milyen hétvégéjük lehetett, ha mindketten úgy néznek ki, mint a mosott szar. Pocsék dolog ez az egyetem.

- Naaa, Oz. Szükségünk van a csodás hangodra. – Ez csalás. De sajnos túl szánalmasan festenek, hogy nemet mondjak. Még Mr Máskor-mindig-tökéletes is. Egészen üdítő ezt az oldalát is látni.

- Az ég szerelmére, százszor megmondtam, hogy ne hívj így. – Dühösen dünnyögök, de már tűröm fel a pulcsim ujját. – Ha eléneklem, utána kitakarodtok innen? – Két vigyorgó bólintást kapok válaszul.

Már meg sem lepődök, mikor Noah gyanakvó pillantással dugja be a fejét a nyitott ajtón. Hát persze.

- Itt meg mi folyik?

- Ülj le arra a székre és kussolj. – Lát valamit a rá villanó tekintetemben, amitől szó nélkül engedelmeskedik, és a fülét-farkát behúzva ül le az asztal melletti forgószékre.

/zene/

Döbbent csend követi az elnémuló zongoraszót. Mint mindig, most is Noah szólal meg először.

- Ez a szám… rólunk szól? – Nem válaszolok azonnal, az ujjaimmal még mindig a zongora billentyűin matatok. Léptem már fel standionban is, több ezer ember előtt, de eddig a pillanatig soha nem éreztem lámpalázat. Talán azért, mert soha nem mutattam meg magamból semmi igazit.

- Igen. Rólam és rólatok. – Sokáig, elmerengve ízlelgetem magamban a szót, amit Noah használt. Igaza van. – Rólunk. – Esküszöm, ha Noah bekönnyezik itt nekem, akkor kiugrom az ablakon.

- Ez kurva jó lett. Meg sem tervezted mutatni nekünk? – A megszólaló Wy felé fordulok értetlenül. Nem tudom, mikor ült fel az ágyon, de mint mindenki más, most ő is sokkal élénkebbnek tűnik, mint előtte. Miért terveztem volna? Soha nem lesz publikálva, nem azért írtam. Csak magamnak, amolyan motivációs céllal. Mostanában könnyebben rám találnak az ilyen mélabús témák, mint az album alapanyagok. Sajnos. Kezdek elpuhulni.

Csak egy vállvonással válaszolok a félig-meddig felháborodott kérdésre. Őszintén nem értem, mi ezzel a probléma.

Wy felpattan az ágyról, mintha dinamót dugtak volna a seggébe, és a tenyerét felfordítva nyújtja előre a kezét. Oh, ebből egy nyálas bandaüvöltés lesz? Jaj ne. Kiráz a hideg az ilyen kínosan erőltetett dolgoktól.

- Az egekig? – A vigyorában van valami, ami elviselhetővé teszi a pillanatot. Noah kapcsol először, ő is felkel a székről, és Wy tenyerébe fekteti a kezét. Nem sokkal később Axel is megadja magát, és magához híven egy rákontrázással csatlakozik.

- És tovább. – Három szempár szegeződik a mozdulatlanul ülő alakomra. Képtelen vagyok nem elmosolyodni. Annyi akadály és vihar után, végre teljes a csapatunk. Ők azok. Ők azok, akikkel megtalálhatom a fényesen tündöklő napot, amit keresek. Lassan kelek fel, de még nem lépek el a biztonságot nyújtó zongorám közelségétől.

- Tudjátok, most először úgy érzem, – ideje magam mögött hagyni ezt a hamis komfortzónát, amiben túl sok ideje ülök magányosan – hogy sikerülhet. – A beismerő vallomás közben szándékosan nézek Axel halványkék szemeibe. Tudom, hogy nincs szüksége az elismerésemre, de mégis akarom, hogy tudja, hogy az övé. Megadón fektetem a tenyeremet a kupac tetejére, hogy teljessé tegyem a fogadalmunk bűvkörét. Nem állunk meg a csúcsig.

- Most nem fogjuk hangosan azt üvölteni, hogy awake, ugye? – Axel reménykedő szavaira egy emberként röhögünk fel hárman, és a kezeinket gázos csapatkiáltás nélkül húzzuk vissza magunkhoz. Én heverem ki először az emelkedett hangulat varázsát, az arcomat fáradtan megdörzsölve tűntetem el a vigyoromat, mintha soha nem is létezett volna. Kibaszott kimerítő ilyen jófejnek lenni.

- Na most húzzatok vissza tanulni. Elhasználtátok az összes vendégszeretetemet erre a hónapra.

- Most komolyan el kellett basznod a pillanatot?! – Noah sápítozását figyelmen kívül hagyva terelgetem a hatalmas betolakodó csordát az ajtó felé.

- Kifelé. Nem akarok rinyát hallgatni a nyáron, mert valakinek félévet kell ismételnie jövőre. – Ez az üzenet végre eléri mindhármukat, csak Noah puffog még mindig. Wy vigyorogva néz hátra, mielőtt átlépné a küszöbömet.

- Mi is szeretünk téged, Siri. – Bamm. Az ajtó hangosan csapódik az orrától kb egy milliméterre. Kár. Reméltem, hogy sikerül egyenesen az arcába vágni. Gondolkodás nélkül fordítom el a kulcsot a zárban. Rá kell szoknom, hogy gyakrabban használjam.

Az ajtónak dőlve rázom meg magamat. Idegen ez az egész, mintha valaki másnak a bőrét hordanám, egy kicsit mégis élvezem. A magány békéjében elmerülve találok vissza önmagamhoz, és mosolyodok el újra. A picsába. Kedvelem ezeket az idiótákat. Alig várom, hogy letoljunk egy epikus, ütős, felejthetetlen turnét.

***

Az albumfotózás napja végre kiszakít minket a szokásos monotonitásból. Legalábbis én így élem meg, a többiek még itt is a jegyzeteiket bújják. Frontemberként velem kezdtük a szóló képeket, másodiknak pedig rárepültek az új fiúra a sminkesek. Elég jó viszonyom van a kamerával, szóval rekordidő alatt lepörgettük a kötelező képeket.

A különböző helyszínek makettjeivel és ruhaállványokkal teletömött stúdió szélén telepszek le egy üres székben, amíg a többiek is letudják az egyéni fotókat, utána lesznek a csoportképek. Most épp Axelt fotózzák, Noaht pedig sminkelik. Wy egy adag jegyzetfüzettel az ölében telepszik le mellém, rajta még nincs smink, ő lesz az utolsó. Nem nézek rá, a bambuló tekintetemet fogva tartja a modelleket megszégyenítő srác a kamerák előtt, miközben a mellkasomat apróra összefacsaró érzést próbálom kategorizálni magamban. Irigység lenne? Tudom, hogy én is kurva jól nézek ki, miért kéne irigynek lennem rá? Talán mert egy kicsinyes pöcs vagyok. Oké, ez sok mindent megmagyaráz.

Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy Wy hangja mintha egy másik szobából érne hozzám. Összerezzenve térek magamhoz.

- Mi? – Egy lesújtó pillantást kapok válaszul. Most mivan?

- Azt mondtam, hogy tényleg megtanultad kezelni.

- Tudom. Mondtam, hogy meg fogom. – Apró füllentés. Visszafordítom a tekintetemet Axelre, aki most épp egy lépcsőn ülve támasztja meg a kezeit a térdein, és előre dőlve néz a kamerába.

- És jól vagy? – Összeszűkülő tekintettel nézek ismét az egyetlen ember felé, akit jó szívvel a barátomnak hívnék. Kurvára nem fogok belekezdeni ebbe a beszélgetésbe itt és most. Nem is értem, hogy érti. Miért ne lennék jól, végre sínen van a banda, még heteink vannak felkészülni egy turnéra, amire már most minden készen áll. Hogy ne lennék jól? Ekkora egy ostoba kérdést.

Válasz nélkül hagyom, felveszem a túlméretezett zajszűrős fülesemet, és az üvöltő zene kíséretében hunyom le a szemeimet. Legalább őt is hagyom tanulni, ahelyett, hogy kényszernek érezné, hogy a nem létező lelkemet ápolgassa. Mikor elég idő eltelt, hogy elmélyedjen a jegyzeteiben, újra kinyitom a szemeimet, a tekintetem ösztönösen megkeresi az egyetlen kreolbőrű óriást a teremben. Úgy látszik, hogy most fejezték be ők is, és a sminkes csajok, akik most végeztek Noahval, kapnak az alkalmon, hogy huszadjára is megigazíthassák Axel sminkjét. Fogadok, az égvilágon semmi baj nem volt azzal a sminkkel. A flörtölő bájmosoly, amivel válaszol a nyomulós kacajokkal díszített kérdésekre, annyira idegen, hogy olyan, mintha egy teljesen másik emberhez tartozna. Hányingerem van tőle. Hát persze. Miért is ismernénk Axelnek ezt az oldalát, mikor csak a bandában, három fiúval összezárva találkoztunk vele eddig. Soha nem fogjuk megtudni, hogy viselkedik a lányokkal, akiket fel akar csípni. Soha nem fogom megtudni.

Lehunyom a szemeimet, hogy kizárjam a képét az elmémből, de már késő. Az ujjaim a zenémben püfölt dob pörgős szólójára kopognak a vagány szaggatott farmeren, amit rám adtak. Feszült vagyok. Kurvára. Fogalmam sincs, hány szám megy le, mire a rádöbbenés arcon csap.

Nem vagyok jól.

Igaza volt. Tényleg nem vagyok jól. Ezt az érzést nem tudtam sehova tenni. Ez az.

Mintha egy mély álomból ébrednék, felülök a lecsúszott pozíciómból, és kivágódnak a szemeim, hogy elmondjam Wy-nak, de már nem ő ül mellettem, hanem a néma vergődésem tárgya. A tekintetünk találkozik, de a Wyattnek szánt szavak a torkomon akadnak.

- Azt hittem még Wy van itt. – Az egyik fülemről lehúzom a fülest, hogy megmagyarázzam a hirtelen, röhejes felugrásomat.

- Már egy ideje nem, – vigyorogva teríti ki a jegyzeteit az ölében – de nekem is elmondhatod. – A mosolya majdnem olyan, mint az, ami elindította ezt az egész fortyogást. Majdnem. Idegesít. Kurvára nincs szükségem a lányoknak szánt bájolgására.

Ebben az állapotomban mindketten jobban járunk, ha nem mondok semmit. Szemforgatva húzom vissza a fülest a helyére, és a kezeimet a mellkasom előtt összefonva dőlök vissza a szék háttámlájára. Nem törődök vele, hogy a szívem a torkomban dübörög, és hogy a fülemben lüktető ér túlharsog minden hangerő fokozatot.

- Úgy érted azelőtt, hogy ok nélkül lekígyóztak volna a sötét szoba rejtekéből? Azelőtt egész tűrhető – ó, beletapostam a nemlétező lelkedbe? Nehéz elképzelni, hogy valóban rosszul esett neki ez a becenév, hiszen sosem tette szóvá. Nem olyannak tűnt, aki szó nélkül hagyná a nemtetszését. Vagy lehet pontosan így fejezi ki? Tőle még ezt a fejfájdítóan kitekert gondolatmenetet is el tudom képzelni. Nem egyszerű a srác. De azt igazán nem mondhatja, hogy ok nélkül ragasztottam rá ezt. Nem is tudom melyikünk vetette magát a másik ölébe az első találkozáskor, csak hogy utána a hatalmát fitogtatva fenyegessen meg azzal, hogy nem vesz a felbandába. Anélkül, hogy meghallgatná hogyan játszom. Csak aljas kígyók játszanak ilyen játékokat, rászolgált a névre. Ha meg akar szabadulni tőle, akkor azt is ki kell érdemelnie.

Elgondolkodva rágcsálok egy csirke darabot, élvezve a máz enyhe csípősségét nyelvemen. A félhomályban kirajzolódó alakja a konyhába sétál, majd kutakodni kezd az egyik alsó szekrényben. Csak nem elkapta a szex utáni kajálhatnék? Veszélyes dolog… annál már csak a részegek ételmániája erősebb. Rá kéne szokniuk, hogy van valami a hűtőben, nem pedig csak chipsen és pizzán élnek. alapvető kaják elkészítésébe még ők sem halnának bele. Maximum Noah. Róla el tudom képzelni, hogy magára gyújtja az egész lakást közben. Majd karácsonyra beíratom őket egy főzőtanfolyamra. Bekapok egy újabb falatot, miközben felegyenesedő alakját figyelem. Ha el akarok rejteni előle valami kaját, elég csak a legmagasabb polcokra tennem, sosem érné fel.

- Eddig nem úgy tűnt, mintha érdekelt volna – csak úgy mellékesen vetem neki oda, két falat között. Mondjuk az sem hatott volna meg, ha érdekli. Miért kéne ügyelnem a finom kis érzelmeire, ha ő úgy viselkedik, mint egy beképzelt arrogáns faszkalap? Minden alkalommal úgy ugrott nekem, mint egy veszett kutya, úgyhogy ne várja, hogy simogassam.

- Hát akkor ideje kivenned az arcodat a saját seggedből, mert te is képes vagy tévedni – nocsak. Lehet jobban megbántottam, mint gondoltam. Már majdnem érzek is valami bűntudat félét. Majdnem. Ha ő elkezd normálisan viselkedni, akkor talán látok rá esélyt, hogy én is viszonozzam ezt. Azzal nem tudok mit kezdeni, ha az őszinte szavak beletaposnak az arcába, de a szemétkdésből vissza tudok venni, ha ő is. Talán nyithatnánk újabb tiszta lappal, mert a mostani kártyáink hatalmas faszokkal vannak telerajzolva. Kár, hogy előbb szúrnám tökön magam ezekkel a pálcikákkal, mint hogy bármi ilyesmit felvessek neki. Tuti, hogy még ez is az önbizalmát simogatná.

- Ha olyan hajlékony lennék, egészen másra használnám ezt a tehetséget – amúgy tényleg kipróbálnám. A korábbi partnereim reakciói alapján rohadt jó vagyok benne, akkor miért ne lephetném meg magamat is? Nem fair, hogy csak nekik jut ki a jóból, minden férfinak járna legalább heti egy oltári jó szopás. Lehet ezzel a szlogennel indulok majd az elnökválasztáson.

Akaratlanul is bevillannak a pózok, amikben tegnap fentrengett a hangszer teremben. Az ő hajlékonysága még egy kicsit jobban is érdekel, mint az önkielégítésnek ez a különleges formája. Bár, ha tippelnem kéne, nem nagyon használja ki az ágyban. Inkább csak elveszi, ami kell neki, és lelép a francba. Tuti mindig ő van felül, hisz egy önimádó diktátor.

Hallom a vízforraló jellegzetes hangját, némi zacskócsörgéssel kísért csörömpölést, és néhány pillanat múlva a műanyag kaja jellegzetes szúró illatát. Zacskósleves. Azt hittem ilyet csak csóró egyetemisták tömnek magukba. Ő viszont se nem csóró, se nem egyetemista. Akkor miért vesz önszántából ilyet a szájába? Most már legalább tudom, hogy miért fog korai halált halni. Nem, kivételesen nem miattam.

Letelepszik velem szemben, de már ezzel képes meglepni. Azt hittem a lehető legtávolabbi pontot fogja választani, hogy még a körvonalaim se zavarjanak bele az önimádatába. Szemei csillogását elrejti egy napszemüveg sötét körvonala, tincsei nagy része pedig egy sapka alatt lapul. Mint egy vámpír, aki még a holdfénytől is próbálja védeni magát. Többet nem tudok kivenni belőle, de nem is különösebben izgat.

Milyen csendes tud lenni ez a lakás, ha Noah nem nyomja állandóan a hülyeségeit. Csak a tálhoz verődő kanál, és a város alig beszűrődő zajai törik meg a nyugalmat. Tulajdonképpen, ha nem szólal meg, akkor egész kellemes társaság a srác.

- Minden rendben ment ma a felvételekkel? – azta, egy teljesen hétköznapi kérdés, semmi acsarkodás? Talán tényleg csak egy kiadós szexre van szüksége ahhoz, hogy elfogadható emberi lénnyé váljon, normális modorral.

- Igen, ha holnap is tartjuk ezt a tempót, kész is lehetünk – ma nagyon jól haladtunk, körülbelül az album felét fel tudtuk venni. Gyorsabban is ment volna, ha nem akarok néhány számot újra venni. Nem hibáztam bennük, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy sokkal jobban is el tudom őket játszani. Természetesen igazam volt. Ha nem kellett volna még tanulnom is ma, akkor lehet tovább nyomom, de így nem akartam túlhajtani magam. Csak akkor fogom bírni ezt az egész hajtást, ha megfelelően osztom be az időmet.

- Szuper, a végén még Ben is leállhat a Xanaxszal – ejnye, még humoránál is van. Tényleg jót tett neki ez a kis esti kiruccanás. Egyetértve hümmögök, apró mosollyal az ajkaimon. Látod alondra, ha te nem vagy pöcs, akkor én sem leszek farok. Ennyire egyszerű a képlet. Viszont kétlem, hogy Ben valaha leállna a nyugtatókkal, amíg velünk dolgozik. Túl sok nehéz eset van ebben a bandában. És igen, kivételesen magamat is ide sorolom. Lehet már megbánta párszor, hogy én kerültem Finn helyére. Sebaj, majd vigasztalja az a rengeteg pénz, amit az eladásainkból kap.

Még mindig csak kevergeti azt a levesnek csúfolt műanyag utánzatot. Lehet nem is akar enni belőle, csak azért készítette, hogy engem elkergessen az illatával. Nem rossz stratégia, de ennél jobban kell kitalálnia, ha meg akar szabadulni tőlem. Egyáltalán mit lehet ezen szeretni? Mindegyiknek ugyanolyan az íze, lemarják az arcodat az ízfokozók, a májad pedig belehal a rengeteg cuccbá, amit belenyomnak. Emellett nem is túl tápláló, maximum tűzoltásnak jó. Ha ilyeneken él, akkor csoda, hogy még nem fogyott el. Így is sokszor inkább egy sétáló hurkapálcika emberre hasonlít, főleg, ha velünk mutatkozik. Hogy gyűjt ezekből elég energiát az állandó ugráláshoz?

- Komolyan az lesz a vacsorád? – kivételesen nincs semmi gúny a hangomban, csak puszta kíváncsiság, és némi ellenszenv a levesnek csúfolt élelmiszeripari hulladék iránt. Anyám felgyújtotta volna, ha csak egyetlen darabot is talál a konyhájában. Ő nem igazán tűrte a mű ételeket, mindig ragaszkodott hozzá, hogy ő maga, vagy a kedvenc szakácsa főzzön ránk. Szórakoztató lenne végig hallgattatni Shazammal a kiselőadásait az ilyen kajákról. Lehet egyszer felveszem, és ezzel kínzom, ha az idegeimre megy.

- Mondja, aki rágósra sütött kóbormacskát eszik – touché. Elvigyorodom, miközben jóízűen rágcsálom a kiválóan ízesített szőrös kis háziállatot. Azért nem kell ennyire leírni a kínai kaját. Jó, mindenkinek jobb, ha pontosan nem tudja, hogy miből van, de amíg finom, addig leszarom. Ez az egyetlen szemét, amit szinte bármikor meg tudok enni, és fel tudja dobni a rohadt szar napokat is.

- Legyen akármi, a hús az hús – csak hogy ne legyen rám panasz, igyekszem a leggusztustalanabb módon csámcsogni a választ. Amolyan Noah módon. Esküszöm tőle láttam, őt illeti a dicséret.

- Fúj – aztarohadt. Egy pillanatra még a rágásban is megállok, hogy ellenőrizzem, nem kapott agyvérzést a velem szemben könyöklő srác. Tényleg vevő volt a viccemre, és még nevetett is? Azt hittem ilyesmire csak akkor képes, mikor átharapja az áldozatai torkát. Nem is igazán tudom hová tenni ezt a hangot. Nem a gúnyos kacajai, vagy becsmérlő horkantásai egyike, hanem őszinte kis kuncogás. Ha nem tudnám honnan jött, még azt hinném egy aranyos fiatal srác a gazdája, és felkutatnám a tömegben, hogy rámozdulhassak. Látod alondra, ha így kezded az első napunkat, jutottunk volna valamire. De neked egy igazi pöcsnek kellett lenned. Magadra vess. – Ezeken a leveseken nőttem fel, szerintem már nem tudnék létezni a tartósítószer és az ízfokozó jellegzetes párosa nélkül – hangja egészen ellágyul, szinte álmodozóvá válik. Nem éles, nem bántó, nem egy kígyóhoz illő szavak ezek. Még a végén eléri, hogy rosszul érezzem magam a beceneve miatt. Milyen gyerekkor az, ahol instant levesekkel kell tömned magad? Rá sosem főztem, vagy sosem rendeltek bármi, ami akár egy kis fokkal is ehetőbb ezeknél? Az igazat megvallva nem sok mindent tudok Siriről, de elég szar családban nőhetett fel, ha ez a szenny ennyire az életéhez nőtt. Több élvezet van a hangjában, mikor erről a moslékról beszél, mint bármi másról. Kivéve a banda és a zene. De azok mindannyinknál másik szintet képviselnek.

Talán itt a lehetőség, hogy kicsit megpillantsam azt a Sirit, akit Wy kedvel. Kell lennie egy viszonylag jófej oldalának is, különben a türelem mintaképe is régen vízbe fojtotta volna már. Néhány pillanatig csendesen méregetem alakját, de igazából felesleges halogatni a dolgokat. Rákérdezek, max elhajt a picsába és a kezembe mar, ahogy szokott. Azt a reakciót legalább már tudom hova tenni.

Mielőtt azonban bármit is mondhatnék, bomba robban a lakásban. Az ajtó hangos dörrenéssel csapódik ki, a lámpák szembaszó fénye pedig az arcomba vágódik. Elfolytok magamban egy cifra spanyol káromkodást, és hunyorogva próbálom óvni látásomat. Esküszöm ki fogom herélni ezt a faszt. Kurvára felidegesít ez az „elefánt a porcelánboltban” stílus. Nem csak azért, mert kis híján megvakított, hanem mert megtörte a fegyverszünet szerű békét, ami eddig közöttünk húzódott. Pedig lehet most kötöttük volna meg életre szóló barátságunkat, jóban rosszban és minden hasonló. Faszomba.

Siri nem mozdul, és valószínűleg nem is szenved annyira, mint én, hála a napszemüvegnek, amitől nem volt hajlandó megválni. Hiába takargatod, attól még mindenki tudja, hogy ugyanolyan, mint az enyém. Inkább legyél rá büszke, hogy a gyenge utánzatom lehetsz.

Amint képes vagyok kivenni mást is a vakító fényáron kívül, végre tüzetesebben is szemügyre veszem. A szemüveget és a sapit jól tippeltem meg, de az ékszerek és kiegészítők tömkelege rejtve maradt előttem. Olyan, mintha túltolta volna egy magazín címlapjának fotózását. De bassza meg, neki még ez is jól áll.

- Nem is tudtam, hogy egy karácsonyfával beszélgetek – egy kibaszott szexi karácsonyfával. Én sosem venném magamra ezeket, de hozzá illik. Vétek egy ennyire vonzó külsőt egy ilyen személyiséggel párosítani. Bár, ha jobban végig gondolom, a kígyók többsége is gyönyörű, míg csak messziről csodálod. Nem igazán tudom megmondani miért, de még kedvem sem nagyon van beszólni neki, inkább a megszokás visz előre. Most sokkal több hangulatom lenne átlökni Noaht a terasz korlátján, hogy megszabadulhassak tőle.

- Én pedig azt, hogy egy exhibicionistával – ó ugyan már. Otthon vagyok, miért kéne síruhában mászkálnom? Ha ez ennyire felzaklatja a prűd lelkedet, fogsz még cifrábbat is látni, alondra. Majd kérek neked pár szem nyugtatót Bentől, hogy átvészeld a nehéz napokat.

- Helló srácoook! – helló seggfej. Indokolatlanul idegesít a jelenléte, a vigyorgása, a bőréből áradó piaszag. Nem tudott volna legalább még egy kicsit maradni? Vagy megtenni nekünk azt a szívességet, hogy ájultra issza magát a bárpultnál? Legalább lett volna egy újabb ok, hogy cikkezzenek a bandánkról, és a mi agyunk sem égne ki a hülyeségeitől egy laza vasárnap este.

Levetődik Siri mellé, aki tökéletes ellentétként még a szemeit is éppen csak megmozdítja a sötét lencsék mögött. Ha Noah az energia, Shazam a vámpír, aki az összeset elszívja. Nem is tudom ők miért nem ölték még meg egymást. Talán mert Noah nem olyan balfasz zenész, mint Finn volt. Ha tehetséges az ember, akkor több mindent elnéznek neki.

-Bocs Siri, de mégsem ülhetek a félmeztelen adonisz mellé, úgy néznék ki mellette, mint te mellettem – kösz a bókot, bár nem mondtál semmi újat. Ha nem tudnám, hogy hetero vagy Noah, sajnos akkor se mozdulnék rád, bárhogyan is hízelegsz. Azt azonban vitatnám, hogy Siri mellett ülve van esélye labdába rúgni. A lányok többsége, sőt még néhány férfi is inkább mászna rá Iphone szökevényre, csak mert helyes a pofija, és pont olyan lenyűgöző szemei vannak, mint nekem.

- Kurva jól? – megrándul szám széle, de erről szerencsére elvonja a figyelmet Noah röhögése. Örülök, hogy az önbizalmad a helyén van, alondra. Már csak azt nem értem, hogyan fér el kettőnk arca ennél a pultnál.

- Amúgy tényleg vagányul nézel ki, a gazdag szexrabszolgádnál voltál? – nocsak, szóval tart valaki állandót? Azt hittem csak felkeresi esténként a „Imádlak Siri, dugj velem kérlek!” szekta éppen aktuális ülését, és magával visz onnan egy szerencsés kiválasztottat. Tuti biztos, hogy a rajongói közül válogat, ez a srác imádja, ha imádják, elég csak meghallgatni néhány interjúját. Sajnos az öcsém miatt hallottam eleget belőlük.

- Miért kell mindig azt kiemelned, hogy gazdag? – jogos. Sirit jobban vonzzák az imádattól csillogó tekintetek, mint a pénz. Abból van neki elég. De az elvakult rajongást másoktól kell behajtania. Nehéz elképzelnem, hogy csak azért összefeküdne valakivel, mert hozzá vág néhány százast. Ha szerelmeslevelekkel dobálódzik, az már hihetőbb.

- Azt hittem ezért maradt meg.

- Bocs, hogy rád csak pénzhajhász koncertringyók buknak – hűvös szavakkal áll fel a pulttól, és néhány pillant múlva már csak egy háborgó Noah és egy gőzölgő tányér ízfokozó jelzi, hogy valaha itt járt. Nos, úgy tűnik a kis kígyónk ma igazán szeszélyes volt, és minden a lelkébe gázolt. Bár jobban végigondolva Noah lazán lekurvázta, anélkül, hogy észrevette volna. Szerintem túl ostoba és részeg ahhoz, hogy feltűnjen neki, mit is mondott pontosan. Ennyire fasz még én is csak ritkán vagyok. Legalábbis hangosan.

- Hé! Ez durva volt. Én csak kérdeztem. Bocs, hogy beszélgetni próbál veled az ember, jesszus – felháborodva kiált Shazam után, de közben már húzza is maga elé a magára hagyott levest.

- Néha elég nagy pöcs tudsz lenni, tudsz róla? – számba veszem az utolsó húsdarabot, és türelmesen elrágcsálom, miközben bőrömet lágyan simogatja a Noah tekintetéből áradó megvetés.

- Komolyan az ő oldalára állsz? – nem állok én sehova. Max messzebb tőled, ha megint készülsz elárasztani a szádból kirepülő kaja darabokkal a konyhát. – Hónapok óta csak azzal a pasival fekszik össze. Vagy a vastag farka, vagy a vastag pénztárcája bírta maradásra – megvonja vállát, és nekiáll belapátolni a lopott kajautánzatot. És én még azt hittem Siriből él együtt a szociális készségek teljes hiányával, de kezdem átértékelni a dolgokat. Noah kapcsolatai varázslatosan lehetnek, ha ez alapján az életfilozófia alapján működteti őket. – Te mit mondtál volna a helyemben?

- Semmit. Kussoltam volna, ahogy neked sem ártana néha – nincs kedvem egybites részegekkel vitatkozni. Nem ittam eleget ahhoz, hogy jópofizzak most vele. Általában nem irritálnak ennyire, de most megmagyarázhatatlan irritációt érzek ez iránt a faszkalap iránt.

Olyan gyorsan akar válaszolni, hogy félrenyeli a levest. Míg az életéért küzdve köhög, addig kihajítom kajásdobozomat a kukába, és felsétálok az emeletre. Túléli. Max elnémul egy időre, amivel akár nyerhetünk is. Siri ajtaját csak egy pillantásra máltatom, de így beugrik a gondolat, hogy nem vacsorázott.

Mi a faszért érdekel ez engem?

oOoOo

A napok gyorsan és rohadt fárasztóan peregnek egymás után. A felvételek befejezése után sincs nyugalmam, hiszen az egyetemi órák, a próbák és a végtelen tanulás felemészti minden erőmet és időmet. Egy kibaszott mókuskerék az egész. Legalább már csak ezen a héten vannak óráink, onnantól elég tanulni a vizsgákra. Amivel így is el vagyunk már maradva.

Fáradt sóhajjal dobom könyvemet a szomszédos üres napozóágyra, és lehunyt szemekkel próbálom élvezni a tavaszi napsütés melegét. Wy lelépett, hogy együtt ebédeljen a barátnőjével, így kivételesen egyedül tanulok néhány órát. Nem is árt a magány, néha elegem van, hogy folyton dumál valaki. Valaki Noah. Ezért volt jó teljesen egyedül lakni, és ha nem szolgálná a banda érdekeit, hogy itt legyek, már régen visszaköltöztem volna a lakásomba.

A próbaterem szintjén lévő grillterasz mellett döntöttem, mert a medencében épp Noah áztatja a seggét. A részeg bevonulója óta elástuk a csatabárdot, csak egy közös sörözés kellett hozzá. Igazából nem is volt az balhé, ő egyszerűen egy részeg fasz volt, én meg a fáradtság miatt túlreagáltam az egészet. Biztosan csak azért zavart annyira, hogy megzavarta a kis teadálutánunkat Sirivel.

Azóta vele se sokat találkoztam, mintha nem is egy házban élnénk. A próbákon keresztezzük egymás útját, váltunk pár szót, de ennyi. Még egymás vérét sem szívjuk annyira. Mintha megállapodtunk volna, hogy nem leszünk akkora faszkalapok egymással. Nem gondolom, hogy ez túl sokáig kitartana.

Magamhoz veszem telefonom, és magam sem tudom miért, de dobok öcsémnek egy üzenetet. Napok óta foglalkoztat egy kérdés, amire az internet nem nagyon tudott választ adni, de „Siri fanboy UwU„ tudására talán támaszkodhatok.

13:21

Szükségem van a szakértelmedre

13:25

Nem vállalok jogi tanácsadást

A sittről sem hozlak ki 🖕🏽

És a bowniem recepjét is a sírba viszem

13:27

Kitől tanultad ezt a segítőkészséget?

13:28

A faszkalap bátyáimtól 🥰

Mi kéne?

13:30

Tudsz valamit Siri múltjáról?

Kering valami infó az anonim

rajongói gyűléseiteken?

13:31

Együtt laksz vele, miért nem őt kérdezed? 🤔

13:32

Csak válaszolj már 🤦🏾‍♂️

13:34

Ha szerzel nekem egy dedikált példányt az albumotokból 😍

És elintézed, hogy lőhessek egy képet Sirivel 💙💙

13:35

Legyen csak az album

És esetleg int neked egy koncerten

13:36

Smucig pöcs 😑

Amúgy nem sok mindent tudni róla

Floridában nőtt föl, de az apja valószínűleg valami

egyiptomi pasi

13:39

Erre a nevéből jöttetek rá?

Zsenik vagytok 👏🏾

13:40

Most kell infó, vagy inkább tahóskodsz még? 😑

Nem beszél a családjáról, minden interjúban tabu téma

De kering a neten néhány pletyka, hogy az anyja is

énekes lehetett 👀

Tudod, elejtett fél szavak, meg nem nevezett források, de ennyi

Mivel nevet nem tudunk, nehéz igazolni 🤷🏾‍♂️

Hát ezzel sem jutottam előrébb. Vagy maximum annyival, hogy ha tényleg énekes volt az anyja, akkor sem lehetett túl befutott. A híres emberek terhességeit nehéz titokban tartani, főleg az internet elterjedése óta. Viszont, ha csóró énekes családból származik, az megmagyarázná a végtelen instant leves fogyasztást. Kár, hogy az igazságot már soha nem fogom megtudni, hála faszkalap Noahnak.

Meggyűröm arcom, és véget vetek a zavaró gondolatokkal teli pihenőnek.

oOoOo

- Kész, megtelt az agyam – Wy hangosan nyögve dől hátra a bőrkanapén, ami előtt az asztalon ott hever az összes jegyzetünk és könyvünk. Holnapután kezdődnek a vizsgák, ami azt jelenti, hogy egyre többször, egyre cifrábbakat tudunk káromkodni mindketten. A vizsgák és a turné közötti hetekben én csak aludni, zenélni, úszni, bulizni és motorozni akarok. Esküszöm, hogy egy betűt sem fogok elolvasni szeptemberig.

- Egész jól bírtad. Én tíz perce elvesztem – már akkor otthagytam a francba az egészet, és átültem a dobszerkóm mögé. Tudtam, hogy nem sokkal fog túlszárnyalni engem, ezért türelmesen pörgettem dobverőimet, míg ő is besokall. Ez a rutinná vált mozgás, megnyugtat.

- Kurvára meg fogunk bukni legalább három tárgyból – örök optimista Wyatt. De az a baj, hogy jelenleg osztozom ebben a nézetében.

- Nem fér bele az időnkbe – ha még pihenni is akarunk valamennyit a turné előtt, akkor nem nagyon hibázhatunk. A lábdob egyenletes ütemével próbálom működésre bírni megfáradt agyunkat. A zene mindkettőnknek segít kikapcsolni és összegezni mindazt, amit reggel hét óta a fejünkbe vertünk. Korábbi években is tanultunk már együtt hasonló módszerekkel, csak akkor a lakásomon. Még jó, hogy legalább valakivel meg tudok ütni közös hangot ebben a bandában.

Végtelenítve ismétlem az ütemet, ami évek óta a koncentrációs ritmusommá vált. Sokszor azon kapom magam, hogy tollakkal is próbálom ugyanezt eljátszani, mikor már totálisan zokni az agyam. Egy igazi büdös, sajtszagú zokni. Hasonló a mostani állapothoz. Wy lehunyt szemekkel hallgatja, és ha tippelnem kéne, ugyanúgy rendszerezi a végtelen információt, csak hogy legyen hely a következő adagnak.

Az ajtó nekicsapódik a falnak, de akkora erővel, hogy szinte látom lehullani a festéket. A kilátást azonban hamarosan elzárja egy kék selyemköntösbe bújtatott felsőkategóriás pornósztár, és az ő jegesen csillogó tekintete. Most meg a szar baja van? Azt ne mondja, hogy megzavartuk az alvásban, így hajnal 10 órakor.

- Ez mi? – zenének hívják alondra, örülök, hogy végre találkozol vele. Tudom, Finn mellett ritkán volt hozzá szerencséd. Félrebillentett fejjel figyelem tekintetét, ami most valahogy máshogy csillog. Sokkal élettel telibb, mint korábban. Kicsit olyan, mint egy függőé, aki a kedvenc drogja egy újabb szállítmányát vághatja zsebre.

- Mi? Ez? – újra lejátszom neki a koncentrációs ütememet, és esküdni mernék, hogy még az arca is kipirul izgalmában. Most ki ne találja, hogy a dobolásom felizgatja. Értékelném a bókot, de kurva nagy szarban lennénk egy koncerten. Nehéz lehet álló fasszal énekelni órákon át.

- Ez. Ez miből van? – türelmetlen, mint egy kisgyerek karácsonykor. Azért ne döntsd rám a fát izgatottságodban, Shazam.

- A fejemből. Segít rendszerezni a gondolataimat.

- Használhatom? – nocsak alondra, csak nem ihletet kaptál? Igazán megtisztelő, hogy elismered a dob tehetségemet, de egyetlen zenész sem adja csak úgy oda a műveit. Ez egy banda, ahol a számokat együtt kell megálmodni. Még akkor is, ha túl önelégült vagy ahhoz, hogy mások képességeit is elismerd.

- Csak ha segíthetek megírni – kibaszott tehetséges, de a dob részeket nem adom. Azért akart a bandába, mert jó vagyok, és ez azzal jár, hogy beleszólok a számainkba. Nem akarom, hogy mindent lebutítson egy macskaalom reklámzene szintjére. Látom, hogy megjelenik egy fintor az arcán, de felőlem aztán vághat bármilyen pofát, ebből nem engedek. A választ azonban sosem kapom meg, Wy nevetése zúzza ismét porrá a körülöttünk lévő buborékot. Kezdem úgy érezni, hogy valamelyik bandatag állandóan ott van, mikor kezdenénk emberi kommunikációt folytatni.

- Axe, Siri senkinek nem mutat meg félkész dalt, azt mondta, hogy az olyan, mintha pucéran rohangálna előttünk – felőlem aztán azt is megtehetné, kettőn közül ő a prűd „fúj de nagyon undi vagy félpucéran” királynő.

- Ebben a köntösben is majdnem olyan, mégsem zavarja – látom elővillanni sápadt mellkasát, és hófehér combjait is. Éles kontrasztot alkotnak a selyem kékjével. Kurvára izgató kontrasztot. Tényleg beajánlom majd pornóforgatásra a srácot.

- Mondja, aki félmeztelenül vacsorázik – és újra itt tartunk. Örülök, hogy ilyen mélyen az emlékeidbe égett. Ha ennyire tetszett, csak kérned kell, szívesen ledobom a pólómat. Egy szemforgatáson kívül azonban semmi mást nem kapok. Kár.

Mire felkelek a dobtól, ő már a zongorára hajolva gyártja a fekete hangjegyeket egy üres kottalapra. Teljes transzba esett, észre sem veszi, mikor mellé sétálok. Szinte hallom a toll sercegését a papíron és a feszült légvételeket.

- Hé, csináltam neked itt helyet, komolyan ott fogod lekottázni az egészet? – buktad Wy, ebből az állapotból már nem tudjuk kizökkenteni. Tudom milyen, néha én magam is belezuhanok.

Elcsórok egy piros tollat az asztalon lévők közül, és magam elé húzom az első papírt, amit már tele is rajzolt csinos vonalaival. Homlokráncolva futom végig a felvázolt dal első részleteit. Hmmm. Nem is rossz. Fejemben hallom a papírra vetett hangokat. A picsába, még mindig jó a srác. Néhol ráfér egy kis feljavítás, egy kis igazítás, de nagyon jó. Legalább olyan izgatottan várom az újabb lapokat, mint ahogy ő teleírja őket. Érzem a selyemköntös érintését felkaromon, de most ez a borzasztó anyagdarab érdekel legkevésbé. Engem is magával ránt a lendület és a lelkesedés, amit őt kerítette a hatalmába.

Mire végzünk, már mindenem elzsibbadt, de az agyam felébredt. Már nincs tele teljesen felesleges fogalmakkal, kifejezésekkel, információkkal. Már csak az alkotás kibaszott jó pezsgését érzem. Az utolsó lapon végzem a javításokat, míg ő átnézi az én munkámat. Tökéletes összhangban működünk, mintha sosem akartuk volna kivájni egymás szemét egy tompa kiskanállal.

- Baszki, ti most komolyan írtatok egy dalt? Még soha nem láttam senkit, aki tudta tartani az ütemet Sirivel – én bárkivel tudom tartani az ütemet Wy. Az, hogy ti nem vagytok elég jók alondra mellé, még nem jelenti, hogy nem létezik ilyen ember. Majd küldök neked egy képet magamról, hogy felragaszthasd a szekrényedben.

Siri nem tesz megjegyzést a változtatásokra, csak felém fordítja halvány, mégis ragyogó tekintetét. Még sosem láttam őt ennyire élőnek.

- El tudod játszani? – már a feltételezés is sértő, hogy nem. Ne nézz Finn-nek.

- Viccelsz? – ajkaim mosolyra húzódnak, amiből nem tudom és nem is akarom eltűntetni érzelmeim. Tudom, hogy jó vagyok. És ő is tudják, hogy tudom. Minek játszanám meg magam? Szerénykedni csak az álszent idióták szoktak. – Innen származik – rábökök fejemre, de közben már úton vagyok dobszerkóm felé. Feleslegesen húzzuk itt az időt, jobb, ha mielőbb megmutatjuk ezt Wy-nak is. A teleírt lapokat felteszem a kottatartóra, és játszani kezdek. Siri kérés nélkül cseréli a lapokat, mikor befejezek egy-egy részt. Már megint ez a kibaszottul bosszantó összehang.

A dal alapja rohadt jó, de így lejátszva még hallok benne néhány dolgot, ami nem annyira tetszik. Ezekhez viszont már csak akkor akarok hozzányúlni, ha kész a többi hangszer is, hogy hallhassam őket egyben. Ahogy gyengébb a dob, ott érvényesülhet a gitár, szóval nem is mindig gond az ilyesmi. Az fogja megadni a teljes képet, ha már mindegyik sáv elkészült, és lepróbáljuk legalább egyszer egyben.

- Bassza meg, tényleg sikerült. Írtatok egy kurva jó számot – Wyatt előre dőlt a kanapén, végre az ő arcán is látom azt a szenvedélyt, ami minket már korábban megszállt. – A basszusról van már elképzelésed? – ezt a kérdést már Sirinek szegezi, aki bólint és egy újabb halom lappal letelepszik a szőnyegre a korábban látott töröküléses előre hajolós pózában. Fakír Shazam ismét színre lépett. Ráadásul selyemköntösben. Majd javaslom neki, hogy ez legyen a pornós neve.

Most Wyatten a sor, hogy átnézze a kottákat, amiket alondra papírra vet. Jól megy neki ez a pucéran rohangászás, nem is értem, miért nem csinálja gyakrabban. Magukra hagyom őket, és amíg dolgoznak, levonszolom magam a konyhába. Elfelejtettük a reggelit, és gondolom Shazam is oda indulhatott. Vagy divatbemutatót tartott a tükörképének. Ezt a két verziót tudom elképzelni.

Szerencsére a héten vettem némi alapanyagot itthonra, hogy ne csak chipszen és popcornon éljünk. Nincs nagy kedvem főzőcskézni, így maradok a jól bevált rántottánál, három és fél főre. Tuti, hogy az illatok Noaht is elő fogják csalogatni az odújából.

- Túl jó vagy hozzánk, Axel – levetődik a pult másik oldalára, miközben én a zöldségeket darabolom a tojás mellé. Vagyis daraboltam eddig. Átcsúsztatom elé a vágódeszkát, a maradék paradicsomot és uborkát, plusz a kezébe nyomom a kés nyelét

- Dolgozz meg a kajáért – visszafordulok a serpenyő felé. – És próbáld ne levágni az ujjad – méltatlankodó fújtatás, amit a kés és a fa találkozásának jellegzetes hangja követ. Én is így gondoltam.

- Hol vannak a többiek? – egy nagy tálba borítom az elkészült rántottát, előhalászok négy másik tányért és villákat. Legalább nem csak műanyag evőeszközök vannak a lakásban. Bár őszintén az sem lepett volna meg.

- A zeneszobában. Az új dalon dolgozunk – Noah megálla szeletelésben, és rám mered. Jajjj istenem, ne nézz már ennyire bambán.

- Együtt? Mind a hárman? Sirivel?

- Ja. Húzd fel a beled te is, és hozd a zöldségestálat – kivételesen befogja a száját, amiért felírok neki egy pirospontot. Az elsőt, mióta itt lakom. Mérföldkő. Visszamegyünk az emeletre, ahol részben megváltoztak a körülmények. Siri már hasal a földön, körülötte szétszórva kottalapok, a köntöse combközépig felgyűrődve. Mint egy zenészeknek szóló kibaszott fétispornó. A rohadt életbe.

Wy még mindig a kanapén ül, és teleírt kottákat bogarászik. Látod alondra, nem olyan rossz, ha együtt alkotsz másokkal. Még nem haltál bele, szóval remélem szép emléked marad meg róla. Szerencsére a dohányzóasztal már mentes a jegyzeteinktől és könyveinktől, így le tudjuk rakni a kaját.

- Dobossal együtt egy szakácsot is kaptunk? – Wy felpillant a kottákból, és félre is rakja őket, amikor meglátja a kaját. Na ez a legnagyobb különbség közöttünk… én sosem helyezném a munka elé a zabálást.

- A lófaszt, nem leszek az anyukátok – levágódok mellé a kanapéra, ahogy Noah is. – Halad a basszussal? – automatikusan lehalkítom hangom, hogy ne zavarjam meg az alkotásban Sirit. Bár szerintem jelen pillanatban az sem tudná kizökkenteni, ha a fülébe üvöltenék. Teljesen belezuhant a zenébe.

- Ja, bár én feladtam. Túl gyors iramot diktált – mert jó zenész vagy, de nem olyan jó, mint ez a kis minidiktátor. Vagy mint én. De kivételesen megtartom magamnak ezt a véleményt.

- Mivel vettétek rá, hogy megmutassa? – Noah szed magának a kajából, időnként eleresztve egy értetlen pillantást a földön hasaló fiú felé. Kivételesen ő sem beszél hangosan és sokat, ezért neki is jár a pirospont. Milyen ügyes gyerek ma mindenki.

Mielőtt válaszolhatnánk, Siri ledobja a tollat és újra felül a szőnyegen. Még egyszer átfutja a kottát, majd ránk pillant, enyhe meglepetéssel a halványkék szemekben. Nem vagy hozzászokva a nézőközönséghez, Shazam? Akkor elég üres koncertjeitek lehettek az utóbbi időkben.

- Te mikor kerültél ide? – összeszűkült szemekkel bámul Noahra. Esküszöm olyan, mintha most ébredt volna fel valami hipnózisból, vagy eddig alva járt volna. Mondjuk ez megmagyarázna néhány dolgot. Az alvó Sirivel talán jobban ki lehet jönni, mint az éberrel.

- Amikor transzba esve dolgoztál az új számon – nem hagyom, hogy Noah válaszoljon, mert tuti valami orbitális faszság csúszna ki a száján. Most nincs kedvem a vitájukat hallgatni. – Elkészült?

- A basszus igen – bólintva rendezi el a kottákat, és rakja őket maga mellé. A dobrész is ott pihen egy másik kupacban. A rendezett káosz. Kíváncsi lennék, hogy mit írt meg Wyattnek, de úgysem mondana annyira sokat. A dob gond nélkül megy kottából, de más hangszereket hallanom kell ahhoz, hogy igazán átérezzem. Erre a gyengeségemre nem hívnám fel a figyelmét, mert még tovább találna növekedni az egoja, hogy ő viszont képes rá. Így is nehezen férünk már be ebbe a szobába.

- Egyél, mielőtt nekilátsz a többinek – fejemmel a rántotta és a zöldségek felé intek. Szerencséje van, a két zabagép még nem lapátolta be az egészet egy levegővel. Kezd olyan lenni, mint gyerekkoromban. Ha nem vagy elég gyors, nem marad elég kaja. Próbálj három másik óriás sráccal felnőni.

- Nem vagy az anyám – és már megint ellenszenvesen puffog. Még nem olyan rossz a helyzet, de érzem, hogy kezd elpárologni az alkotás nyugalma a szobából. Mi a franc baja van ennek a srácnak? Esküszöm valami drótja érintkezik és ezért időnként zárlatot kap.

- Nem. És szívesen végignézném, ahogy a szemedbe áll egy toll, mikor beleájulsz írás közben – gúnyos mosolyra húzódnak ajkaim. – De még szükségünk van rád sajnos – néhány pillanatig összefonódik jeges tekintetünk. Mintha megpróbálnánk méteres jégcsapokkal felnyársalni a másikat. Az én jégcsapom nagyobb, ne is próbálkozz. Végül mégiscsak szó nélkül hagyja a dolgot, és magához vesz egy tányért. Újabb piros pont.

Majd írok a szülőknek, hogy milyen kibaszott ügyesek voltak ma a csemetéik.

 - Most viszont én leszek a buligyilkos – Wy két falat között szűri ki a szavakat. Legalább ő nem árasztja el az asztalt kajadarabokkal, mint egyesek. – Reggeli után folytatnunk kell a tanulást – ahhh édes faszom. Sajnos igaza van. Annyival szívesebben dolgoztam volna az új dalon. Folytathattuk volna ezt az irtó romantikus közös ötletbörzét. Esküszöm, ha munkáról van szó, még Shazam is viszonylag elviselhető szintet üt meg.

Kár, hogy nem dolgozhatunk mindig.

oOoOo

Hulla fáradtan dob ki magából az ágy. Legszívesebben a falhoz vágnám a kurva telefont, a kurva ébresztőjével együtt. Már csak két hét. Valahogy át kell vészelnem. De még néhány ilyen nap, és kiiratkozom a francba az egyetemről. Rohadt sok volt az elmúlt másfél hét. A vizsgák-próbák-tanulás állandó körforgása kikészített. Strapabíró vagyok, sok tartalékom van, de vannak olyan pillanatok, mikor elérem a határaim. Ez is közéjük tartozik. Valami isteni csoda folytán az első vizsga meglett, talán, ha vége ennek az időszaknak, még egy misére is elnézek. Ha nem gyulladok meg azonnal a templom tíz méteres körzetében.

Nem jutottam el uszodába, buliba, sőt még az istenverte edzőtermet is alig tudtam használni, pedig csak a lépcsőn kellene leimádkozni magam. Kéne valami kikapcsolódás, ami nem zene, de egyszerűen nem látom, hová szúrhatnám be. Péntek este kell összeszednem V-t a reptéren, hogy utána gurulhassunk a szüleinkhez a hétvégére. Lehet addig kellene kivennem pluszba ezt a két napot? Nem, lemaradnék a tanulással. Így is lehet, hogy két falat torta közben a jegyzeteimet kell majd bújnom. Ennyit melózni egy túlértékelt papír miatt. Faszkivan.

Nincs korán, engedtem magamnak egy kis alvást kilencig, de ez sem volt elég. Viszont muszáj folytatnom a magolást a holnapi vizsgára. Wy ezt most a barátnőjénél teszi, így magamra maradtam. A csaj biztosan jobb motivációs eszközökkel rendelkezik, mint én. Remek, mostmár nem csak fáradt, hanem egy kicsit féltékeny és kanos is vagyok. Mondjuk nem kéne, hogy meglepjen. Két hónapja? Három? Idejét sem tudom, mikor szedtem össze valakit legutóbb. Se időm, se kedvem nem volt valaki lelkét tutujgatni, de az egy éjszakás körök nem az én műfajom. Lehet valamelyik este le kéne ugranom a bárba néhány órára. Biztos akadna egy készséges száj odalent. Az is több, mint a semmi. Tűzoltásnak jó lenne.

A hálóból kilépve azonnal megcsap a dobolás jellegzetes hangja. A ritmus már fejemben lüktet, és mire feleszmélek, Siri ajtajának kilincsén van a kezem. Tudtam, hogy dob órákat vesz, néha hallottam is játszani Finn öreg felszerelésén, de eddig ellen tudtam állni. Úgy tűnik tényleg fáradok. Elmerengve nézek néhány pillanatig a falapra, de végül megvonom vállaimat. Mit ér az élet, ha nem kockáztatunk? Dobáljuk meg kövekkel a veszett kutyát, mi baj lehet?

Kinyitom az ajtót, amit a dobolástól meg sem hall. Körbe sem pillantok a szobában, tekintetemet túlságosan vonzza a dobszerkó és a mögötte ülő karcsú fiú. Nem illik oda. Egyszerűen életidegen azon a helyen. Neki a színpad elején a helye, hogy az évek alatt tökéletesre faragott műbájjal lenyűgözze a rajongókat. A mostani helyén valahogy elvész. De legalább van rajta ruha, és nem selyemköntösben dobol. Na az lenne az igazi luxus fétispornó. Lehet le kéne védetnem az ötletet. Egy kis mellékesnek nem jönne rosszul.

Csak annyira lépek be, hogy bentről tudjak nekitámaszkodni az ajtófélfának. Az ajtót visszahajtom, de nem csukom be teljesen, ha esetleg gyorsan kéne menekülnöm. Ki tudja tart-e egy csinos kispisztolyt a combjára szíjazva, mint valami luxusprosti.

Figyelem játék közben, arcán ott ül a koncentráció és a jellegzetes kifejezés, amit a tesóim csak „elveszve a ricsajban” arcnak hívnak. Ha engem kérdeznek, ez inkább a zene szeretetének egyetemes megnyilvánulása. Nem játszik rosszul, de kiemelkedően jól sem. Teljesen átlagos, érezni még rajta a bizonytalanságot, a hibákat, és hogy sosem válik majd belőle profi dobos. Jobban jár, ha az éneklésnél marad, abban legalább rohadt tehetséges. De azért egy amatőrtől ez sem rossz teljesítmény.

- Nem a legjobb a technikád – csak akkor szólalok meg, mikor befejezi a számot. Nem túl bonyolult, gyakorlásra tökéletesen alkalmas sláger, amit a legtöbb dobos megtanul az elején. Valószínűleg neki is a tanára ajánlotta. Összerezzen, és olyan lendülettel fordítja felém fejét, hogy szinte hallom a csigolyák reccsenését. Sajnos nem tört el a nyaka. Nincs ilyen szerencsém.

- Mi a faszt keresel a szobámban? – hát azt pont nem itt keresném. Abban sem vagyok biztos, hogy a farka létező dolog, vagy ott is egy kígyót találnék, ami belém mar. Tekintete jégszikrákat szór, de engem nem tud elriasztani velük. Láttam én már sokkal ijesztőbb dolgokat is.

- Gondoltam kiderítem mennyi időm van még, mielőtt kiraksz a bandából – elvigyorodom dühös arca látványától. Bűnös élvezetet lelek abba, hogy ráébresszem, nem mindenki táncol úgy, ahogyan ő fütyül. A világ nem a te bábszínházad, alondra. Van, aki kurvára leszarja mennyire vagy helyes és mennyire vagy tehetséges. Ugyanolyan ember vagy, mint mi.

- Gondolkodás nélkül megtenném – ha lenne nálam jobb. Nem kell befejeznie, tudom, hogy legszívesebben ezzel fejezné be, de még az ilyen bókokat is sajnálja tőlem. Összetöröd a szívem. – És most vonszold ki az önimádó segged innen – azért kicsit ironikus, hogy pont ő nevez önimádónak. Vetek egy rövid pillantást az ágy felé, de nem látok tükröt függesztve a plafonra. Kár, pedig arra tippeltem, hogy lesz ott egy, amiben nézheti magát szex közben. Az illett volna hozzá.

- Nem vagy rá kíváncsi, hogyan lehetnél jobb? – félrebillentett fejjel figyelem arcát. Vajon mikor fogy el a türelme, és vágja hozzám a dobverőit? – Tényleg segíteni jöttem – bármilyen hihetetlen, tisztelem az elhivatottságát. Ha dobolásról van szó, akkor hajlandó vagyok újraírni néhány szabályt.

Látszik mennyire nem tetszik neki, hogy a szobájában lát. Vívódik magában, valószínűleg a maximalista énje meg akarja hallgatni a mondanivalóm, az antiszociális sündisznó pedig ki akar penderíteni innen. Na gyerünk alondra, mihez kezdesz? Lenyeled, vagy kiköpöd? Végül úgy tűnik a lenyelést választja. Hmmm, pedig azt hittem, ő a másik típusba tartozik. Majd egyszer megkérdezem a milliomos szexpajtiját, ha összefutunk. A szexpajtit, akitől viszket a bőröm, ha csak rá gondolok. A franc tudja, hogy miért.

- Mi a baj a technikámmal? – végül csak kipréseli magából a vonakodó kérdést. Szép. Újabb pirospont saját magad legyőzéséért. Igazából elég sok gond van, de talán kezdjük a legelején. Ellököm magam az ajtófélfától, és lassú léptekkel mögé sétálok. Amúgy is alacsony, de így ülve körülbelül egy hobbit szintjét üti meg hozzám képest. Hogy szorulhatott ennyi rideg ellenszenv egy ekkora srácba?

- A te stílusodhoz kicsit máshogy kell fognod a dobverőket – lehajolok, közel hozzá, és háta mögül csúsztatom kezemet az övére. Ujjai megrezzennek, de nem fordul meg és állítja a szemembe a fadarabot. Ezt elkönyvelem egy kis győzelemnek. Eligazgatom az enyémhez képest apró kézfejet és a karcsú ujjakat. Egészen porcelánbaba szerű az én sötét árnyalatomhoz képest. Pont olyan mozdulatlan is, mint egy baba. Abba sem vagyok biztos, hogy még lélegzik. Ebből a közelségből látom, hogy néhány vékony tincs nedvesen kunkorodva tapad tarkójához, samponjának illata az orromba kúszik. A picsába.

Tényleg el kell mennem bulizni.

- Most próbáld megint az előző dalt – az első néhány ütem után is hallható a lényeges különbség. Remélem érzetre is megvan neki a változás. Idővel majd kialakítja azt, ami a legkényelmesebb neki, de egyelőre ezzel ellesz egy darabig. Vállára teszem a kezem, és ő veszi a lapot. Abbahagyja zenélést, de az istenért se fordulna hátra, hogy rám nézzen. Biztos túl nagy sebet ejtettem az egoján. – Sokkal jobb volt. A helyemért azért nem kezdek el aggódni, de gyakorolj tovább szorgosan – vigyorogva lépek el mellőle, és indulok el az ajtó felé. Már éppen lépnék ki, mikor meghallok egy halk, kelletlenül elmotyogott köszönömöt. Szívesen alondra, de a következő óra már nem lesz ingyen.

oOoOo

Sporttáskámmal a vállamon, kezemben egy apró csomaggal állok ismét Siri ajtaja előtt. Annyi a különbség, hogy most nincs itthon. Kivételesen nem akartam bunkó lenni, és személyesen akartam odaadni a meglepetést, de muszáj elindulnom V-ért a reptérre. Az ajtaja előtt is hagyhatnám, mint egy kibaszott mikulás csomagot, de félek, hogy egy részegen hazaérkező Noah eltaposná a francba. Jobb öltet híján ismét benyitok a csendes szobába, gyorsan ledobom az ágyra a békejobbomat, majd le is lépek. Ne vádoljon azzal, hogy turkálok a cuccai közt. A creepy lakótárs címet Noah viseli, nincs szándékomban lenyúlni tőle.

Igazából nem nagy cucc, egyik délután elugrottam venni neki egy másik dobverőt. Amivel most gyakorol, nem igazán illik a kezéhez. Olyan ez, mint a cipő. Fel tudsz húzni a lábadra olyat, ami 1-2 számmal eltér a méretedtől, de sosem lesz kényelmes. Itt is rengeteg mindenre kell figyelni, és el kell telnie egy kis időnek, míg megtalálod a hozzád illőt. Én most csak gyorsítottam neki a folyamaton, hogy ne kelljen a szükségesnél tovább hallgatnom a bénázását. Sőt, még egy undorító zacskós levest is raktam mellé, ami talán megenyhíti. Így van rá esély, hogy nem gyújtja fel azonnal a dobverőket. Senki sem mondhatja, hogy nem tudok nem seggarcú lenni.

A kocsiban ülve a biztonság kedvéért még kikeresem őt a messenger ismerősök közül, és dobok egy üzenetet, nehogy azt higgye valaki bombát csempészett az ágyára.

19:53

Hagytam egy meglepit a párnád alatt 🕊️

Nincs szükség arra, hogy kimondja a választ, azonnal látom a fakókék szemek mélyén. Na ugye?

- A srácok ki fognak akadni. – Kis híján győzelemittas mosolyra rezzennek az ajkaim, de a váratlan közeledése elvonja a figyelmemet. Jelenleg nem érzem úgy, hogy ez a tízszemélyes óriáskanapé elég lenne kettőnknek, kényelmesebb volt, amíg egy hatalmas dobszerkó magasodott közöttünk. Igazán visszavonszolhatná mind a két méterét oda, ahol a legjobban mutat. Kicsit megfeszülve préselődök a lyukba a kanapé sarok részén, kicsit abban reménykedve, hogy a háttámlák találkozásánál lévő rés magába szippant. Oké, legalább annyi tisztesség volt benne, hogy a kanapé végébe ült, mint egy jó gyerek. Belőle kinéztem volna azt is, hogy a nyakamba mászik, csak hogy kikergessen a világból.

Egy kicsi szünet után ráveszem magamat, hogy visszazökkenjek az iménti beszélgetésbe. A kedvencem a megjegyzésében az, hogy úgy válaszolt, mintha az ő beleegyezése véglegessé is tette volna a dolgot. Mintha az én válaszom lett volna. Ebben a bandában kurvára az én szerepem egyoldalú döntéseket hozni, és legszívesebben ezt most azonnal le is fektetném alapszabályként, de mégsem teszem. Ez a fegyverszünet most túl kényelmes, ráadásul amíg a céljaink megegyeznek, még eszközként is használhatom őt. Meglepően hasonlít a zenéhez fűződő hozzáállásunk, szóval ő lesz a kis apródom. Siri 2. Nem is, legyen inkább Alexa, még a betűk is stimmelnek. Kicsit bénább, kicsit kevésbé népszerű, de ugyanaz a célja. Tökéletes. Ha jól játszom ki a lapjaimat, lehet ő az új maximalista, és még azt a maradék kevés emberi konfrontációt is megúszom, amit eddig nem sikerült.

Már csak az a kérdés, hogy mi fog történni, ha egyszer nem értünk egyet. Azt a csatát majd akkor megvívjuk. Gyűlölöm beismerni, hogy sokkal nagyobbat tévedtem vele kapcsolatban, mint először hittem. Még csak pár napja ismerem, de többször lepett meg, mint bárki más. Aggódtam, hogy vajon elég szorgalmas e megtanulni a dalainkat ilyen rövid idő alatt, erre ő újraírta őket. Azt sem gondoltam volna, hogy ez lehetséges.

Elég ezekből a felesleges gondolatokból. Sosem tudhatja meg, hogy sikerült kivívnia a tiszteletemet. Ha a mostaninál kicsit is nagyobbra nő az arca, akkor nem fog kiférni az ajtón, és újra dobos nélkül maradunk.

- Nagyfiúk, majd feldolgozzák. – Nem mintha sok közük lenne az egészhez. A változás az én dalaimmal történik, és Axel idejét fogja felemészteni a legjobban, szóval elégnek kéne lennie, hogy mi ketten rábólintunk. Úgy érzem, hogy ha ezt hangosan közölném a bandatagokkal, akkor meglincselnének.

- Van valami, amire allergiás vagy?

He?

Mivan?

Meg mernék esküdni, hogy most nem merengtem el annyira a gondolataimban, hogy kihagyjak egy előzményt, ami megmagyarázná ezt a kérdést a semmiből. Brutálisan magas labda, de gondolom a helyes válasz nem az, hogy „rád”. Remélem nem az a célja, hogy parlagfüvet termesszen az erkélyén, mert akkor lehet, hogy átköltözöm egy tüdőgondozóba.

- Tessék? – A zavarodott pillantásom felé fordítja a telefonját, ahol valami kajarendelős app van épp megnyitva. Áh. Allergia. Étel. Értem.

- Oké, hogy pillanatok alatt fel tudod cseszni az agyam, de kinyírni azért nem terveztelek – ezt mondjuk egészen nehéz elhinni. – Bonyolult lenne másik énekest találni – haha. Másik énekest bonyolult, ilyen jót lehetetlen.

Egy taktikai fejrázással szakítom meg a szemkontaktust, ami kezdett túl hosszúra nyúlni. Nem is beszélve az apró, már-már barátságos mosolyról, amivel közölte, hogy nem szeretne kinyiffantani. Az emberek általában nem így érzik, szóval ezzel a váratlan fejleménnyel körülbelül az ötödik legjobb barátomnak nyilváníthatom.

A néma válaszom láttán visszatemetkezik a telefonjába, gondolom, hogy megrendelje a kaját. Én a rajta lévő adidas papucsra bambulva gondolkodom azon, hogy képes lenne e ételt befogadni a gyomrom. Tipikus hústorony húzás, hogy egy kitörőben lévő bandaháború előtt is csak a kajára képes gondolni. Egyáltalán hogy lehet valakinek ekkora lába? Jó mondjuk ha kisebb lábakon kéne két métert egyensúlyoznia, lehet, hogy el is dőlne. Mondjuk az elég komikus lenne, megnézném, ahogy folyton dülöngél. Hogy képes ekkora végtagokkal olyan fürgén dobolni? Nem fér a fejembe.

- Bennel már megosztottad a hajmeresztő ötletedet? – A hangja annyira váratlanul ér, hogy mint egy leleplezett kukkoló, rajtakapottan fordítom vissza a tekintetemet rá. Még azt is elfelejtem, hogy pont ettől a látványtól menekültem pár másodperce. A picsába. Szerencsére a pillantása lemarad a kérdéstől, a kanapén szétterpeszkedve dől hátra, és csak akkor méltóztatik rám nézni, mikor már úgy fest, mint egy pökhendi, exotikus uralkodó a trónján. Látom sikerült kurva gyorsan otthon érezni magad, tapló. Miért nem vakarod meg egyből a tökeidet is?

Lassan fújom ki a levegőt, miközben Wy figyelmeztetését kezdem ismételgetni magamban. Ne viselkedj felbőszített vadkanként. Ne viselkedj felbőszített vadkanként. Nem tehet róla, hogy ekkora pöcs, így született. Vágj jó képet hozzá.

- Megüzentem neki, mikor a kottákért mentél. – Nem titok, hogy már az elején tudtam, hogy jók lesznek. Csak egy süket tenné le a voksát a régi verziók mellett, és én sok minden vagyok, de süket nem. Ez nem azt jelenti, hogy szar dob betéteket írok, egyszerűen Finn képességeire voltam korlátozva. Majd a következő album dalaiban megmutatom ennek a hólyagnak, hogy tudok olyan dobszólót is írni, amitől neki is kettéállnak a fülei. Életcélommá teszem, hogy elismerjen.

- Még a menedzserünk, vagy felmondott? – Oh, aligha fog Ben ennyi miatt felmondani, ha a Finnes interjúm miatt nem pattant, akkor sosem fog. Bár abban igaza van Axelnek, hogy ideje lenne ránéznem a telefonomra. Úgy terveztem, hogy fél óráig engedem, hogy főjön a levében, és utána adok neki életjelet, de a magánkoncert, amit kaptam kisajátította minden figyelmemet. Upsz. Öt hívás, nyolc sms és negyven messenger üzenet. Ki a faszom ír még egyáltalán sms-t 2023-ban? Na mindegy, nem is olyan vészes, rosszabbra számítottam.

Faarccal pörgetem át a pánikolós részeket.

8:10 - Ben

Felmondok

Na jó nem, de nem tehetitek ezt velem

Átpörgetek néhány önsajnáltató részletet.

Még ki sem pihentem a sok melót Finn óta, azóta is a sajtót tisztogatom a hazugságaitól, és sajnos néhány igazságtól is (khm)

Még néhány oldalnyi, soha el nem fogyó üzenet. Még egy sírós gif is befigyel. Hány éves vagy te, faszom? Néha mintha Noahval beszélnék.

Mennyire volt hipotetikus ez a kérdés?

8:23

Ezt a hallgatást úgy veszem, hogy nem volt az. Elkezdem intézni a producerrel.

Alig tíz perc múlva már egy word doksit küldött az előre kalkulált kiadásokkal, és egy S.O.S. menetrenddel a producertől. Helyes. Csak észhez tért a végére.

- Nem kell újat keresnünk helyette. – Szerencsére. Kedvelem, ahogy Ben dolgozik. Ha túllendül a kezdeti színpadias pánikon, brutálisan effektív és célratörő. Valószínűleg már közben is. Egyszer hallottam, ahogy megfenyegeti a producer cég vezetőjét egy sötét titkával, amit fogalmam sincs, honnan halászott elő. Érdekes módon egyik pillanatról a másikra lett egy szabad stúdió, és szabad mérnökök, hogy felvegyünk egy számot az utolsó pillanatban. Akkor és ott tudtam, hogy tökéletes embert választottunk. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mindenkiről lapul e valami szaftos titok a zsebében. Örülök, hogy nekünk dolgozik, nem pedig ellenünk, és szeretném, ha ez így is maradna.

Ha már így a kezembe került a telefon, felhasználom újonnan felemelt védelmi vonalnak, és elmerülök a reggeli hírek kusza tömkelegében. Minél több kommunikációt erőltetünk magunkra ezzel a bunkó melákkal, annál valószínűbb, hogy összeakasztjuk a bajszunkat, ami senkinek sem jó. Tulajdonképpen csak a bandát védem.

Nem menekülök.

A bandát védem.

A perifériámból látom, hogy ő is elmerül a szociális média ragacsos pókhálójában, a ránk ereszkedő csend most meglepően nyugodtnak érződik. Nem kéne felnéznem, hogy lopjak egy pillantást a kócosan összefogott fehér tincsekről, és az ellazult arckifejezésről, amivel a telefonját nézi. Nem kéne.

Nem kellett volna.

A torkomban lévő hatalmas gombóccal nézek vissza a telefonom sötét képernyőjére. Még soha nem éreztem magamat tehetetlennek. Mostanáig. Nem jó érzés. Ezzel a kellemetlen szorítással egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Bosszant. Nem csak bosszant, feldühít. Képes lennék ok nélkül megütni őt, pedig ez most kivételesen nem is az ő hibája.

Nyugalom.

Gondolj a dob szólójára. Gondolj az új számaitokra. Gondolj a bandára. Sikerült kigyomlálnom a gyenge láncszemet a csapatból, és nem áll szándékomban nekem lenni a következőnek.

***

Axel megint meglepett. A kajarendelését egy ártalmatlan ösztöncselekedetnek könyveltem el, de kezd az a gyanúm lenni, hogy egy kibaszott taktikai húzás volt részéről. Most, ahogy nézem a társaimat veszettül tömni a pofájukat, rájövök, hogy milyen egyszerű, és milyen zseniális ötlet. Ezek a beles óriások majdhogynem meg sem hallják a polgárpukkasztó döntést, amit kitálalok nekik két szendvics között. Piros pont Axel. Megint. Kezd idegesítően sok lenni a számládon.

- Ti mi a jó büdös francot szívtatok?! Másfél hónappal a kiadás előtt akartok változtatni? Bármit is nyomtatok, kérek belőle. – Oké, azért úgy látom az infó lényege sajnos átjutott a kajamámoron is. Noah még egy távolba repülő paradicsomot is beáldozott ezért a felesleges lázongásért.

- Igaza van, ez rohadt sok meló, és annál is több pénz. – Mint minden befektetés, nyilván ez is pénz. De minek csináljuk ezt az egész szart, ha nem merjük bevállalni a legkisebb kockázatot sem? Nem mintha számítana a véleményük, már rég megírtam Bennek, hogy végleges a döntés, már le is van fixálva az időpont holnap reggel Axelnek a stúdióban. Persze ezt nem kell idő előtt tudniuk, higgyék csak azt, hogy volt beleszólásuk.

- Amit simán megsokszorozunk majd. – Finn távozásával kilőttük a banda gyenge pontját, Axel változtatásaival ki tudjuk lőni az albumunk gyenge pontját is. Meg kell tennünk, soha többé nem lesz második albumunk, és a második album kibaszott fontos. Minden hirtelen befutott bandának a második albumánál dől el, hogy egyalbumos fellángolás lesznek, vagy a piacot évekig uraló hírességekké nőhetik magukat. Nem hibázhatunk.

- Mégis miért vagy ebben olyan biztos? – Ah istenem Wy, jobban kedvellek mint bárkit a világon, de olyan mafla tudsz lenni néha. Az én számaim, szóval a siker alapból is garantált volt, de így plusz egy réteget be tudunk vonni a rajongói táborunkba.

- Mert rohadt jók a számok.

- Az eredeti számok is rohadt jók voltak, mi a faszért variálnánk? – Nem mindegy, hogy egy szám jó vagy lerakhatatlan. Egy jó dob alap meg tudja adni azt a fűszert, ami miatt rá lehet függeni egy számra. Lehet akármilyen jó az ének és a dallam, az igazi drog a zenében a ritmus és a lendület.

- Mert nem akarunk középszerű bandává válni, akik összedőlés szélén álló bárokban játszanak potom pénzekért – na azért ez a veszély még Finnel sem fenyegetett minket. Amíg a bandában vagyok, addig legalábbis nem. De abban igaza van, hogy ez lehet az, ami felemel minket a TOP 5-ba. Ki ne akarna a csúcsra menni. Ha már csináljuk, csináljuk rendesen.

- Szóval eddig középszerűek voltak a számaink? – Eddig csak nézegettem a kicsi paprikával töltött vegetáriánus szendvicset, amit félig-meddig csak kötelességtudatból vettem magamhoz, de most egy kicsi harapással rejtem el az első mosolyt, ami áttöri a mai védelmeimet. Helyben is vagyunk. ŐT támadják, nem engem. Dolgozz csak Alexa, dolgozz csak. Jó apród vagy.

- Finnel súroltátok a határát – ahhh ez a srác nyitott szájjal megy a faszerdőbe. Teljesen önként. Most már tudom, mit éreznek a hadiurak, akiknek sikerül két ellenségüket egymás torkának uszítaniuk.

- Remek, kaptunk még egy egoista baromarcút Siri mellé, aki azt hiszi gyémántot szarik – még egy apró mosolyrezzenést temetek még egy harapásba. Ha ma nem ájulok el az éhség miatt, azt ennek a beszélgetésnek köszönhetem. Én már az első pillanattól láttam, hogy akkora egoista fasz, mint én vagyok, nektek komolyan ennyi idő kellett? Gyökerek. Szerintetek miért rühellem a képét?

- Ben mit szólt az ötlethez? – És még én vagyok a buligyilkos? Kösz Wy. A legutóbbi koncertünk óta nem szórakoztam ilyen jól. Talán még ott sem, mert felkúrtak Finn folyamatos félreütései. Kíváncsi vagyok, milyen érzés lesz egyszer végre elégedetten lesétálni a színpadról. Valószínűleg kurva jó.

- Kiakadt. De ha mind benne vagyunk, megoldja. – Apró ferdítés. Megoldja ő anélkül is. De úgyis mind benne leszünk, ha meghallják a számokat. Tényleg baszott ütősek lettek az új dob részek.

- És mi van, ha nem vagyunk mind benne? – Bocsi Noah, kétharmad van, és az én szavazatom 66%-ot ér.

- Hallgassunk meg néhány számot, aztán döntünk. – Wy védi ki Noah túljátszott kötekedését. Mint mindig. Jó ötlet, teljesen felesleges itt tépni a szánkat, nemsokára ők is megértik, miről beszélünk.

***

Igazunk volt. Nem mondom, hogy meglep. Az új dob sáv úgy passzol a zenéhez és a stílusunkhoz, mintha nekünk teremtették volna. Végtére így is történt. Axel zenész énje úgy illik a csapatunkba, mint egy előre legyártott kirakós negyedik darabja. Kár, hogy a személyisége ilyen borzalmas. Ha kicsit normálisabb lenne, még azon is elgondolkodnék, hogy kezdek valamit ezzel az irreális vonzalommal, ami fel-felüti a fejét bennem a legrosszabb pillanatokban. Na jó, ezt a hülyeséget csak az mondatja velem, hogy órák óta hallgatom az idegesítően tökéletes dobolását, és rajtam kívül ő az egyetlen, aki még mindig nem hibázott. Ha én robot vagyok, akkor bizony ő is. Nekem is egyre nehezebb koncentrálnom, az eleinte száguldó órák mostanra csak lomhán vánszorognak. Már őszintén bánom, hogy nem fejeztem be azt a szendvicset reggel.

A többiekkel egy emberként dermedünk meg, mikor váratlanul elhallgat a dobszó. Tudom, hogy mit fog mondani, és már előre felkúrja az agyamat. Mi a faszt képzel ez magáról? Most komolyan. Szerintem összekeveri az „új srác” sapkát a „főnök”-kel. Kurvára nem ő fogja eldönteni, hogy mikor végeztünk.

- Mára ennyi elég.

- Mióta mondod meg te, hogy mikor van a próba vége? – Noah kirohanása szinte arcon csap. Az hogy ugyanaz volt az ösztönös, felháborodott reakcióm, mint az övé, olyan, mintha jeges vizet öntöttek volna a tarkómra. Jobb vagyok ennél. Csak ezek a fránya, lappangó érzelmek, még nem tudom értelmesen kezelni őket. Lehet, hogy Noah is emiatt ekkora gyökér? El sem tudom képzelni, milyen érzés lehet, ha sok van ezekből, én még ezzel az eggyel sem tudok mit kezdeni.

Nyugi Siri. Ne legyél felbőszített vadkan. Élvezd, hogy Alexa elvégzi a piszkos munkát, és ő kapja Noah idegesítő fostengerét a nyakába. Azért a tekintélyem védelmében én is beszállok a buliba, mielőtt elfogadnák, hogy új önjelölt főnöke van az AWAKE-nek.

- Igaza van. Egyre többször lemaradsz, Wyatt meg az utóbbi órában legalább háromszor játszott félre. – Semmi értelme tovább húzni. Ha őszinte akarok lenni, csak azért nem lőttem le már negyven perce a próbát, mert makacsul vártam, hogy Ő is hibázzon egyet. Hiába. Kibaszottul kurvára feleslegesen vártam. Pedig ez a seggarcú már túl volt egy egy órás magánkoncerten is reggel. És alig aludt. Miből van, hogy nem fárad el?

- Pontosan. – Most, hogy ez eldöntetett, a szemeimmel már az ajtó menekülési útvonalát szuggerálom. Elfáradtam, és még mindig nem fejeztem be a számot, ami kitöltötte a gondolataimat az elmúlt két napban. Semmire nem vágyom, csak egy zuhanyra, az ágyam puhaságára, és a kottapapírjaimra.

- Remek, már tényleg kettő van belőlük. – Noah megjegyzését már szinte csak a küszöbről hallom. Bizonyám, Siri és Alexa a csúcsra visz minket. Kivéve, ha eljön a pillanat, mikor valamiben nem értünk egyet. Akkor lehet, hogy minden robbanni fog.

A szobám biztonságos magánya szinte átölel, és mivel ma már nem tervezek kimozdulni, reflexszerűen kulcsra zárom az ajtót. Megbízom a bandatagokban, de ez a rossz szokás velem maradt régről. A gondolattól, hogy valaki meglep az éjszaka közepén, kiráz a hideg. Egy nyújtózás kíséretében dobom le a telefonomat az ajtó mellett lévő hatalmas asztalra, amin egy profin felszerelt gép és a minőségei hang- és videofelvételt biztosító eszközök foglalják a legtöbb helyet. Méregdrága kamerától kezdve a legjobb minőségű mikrofonig van itt minden földi jó. Régen voltak olyan ambícióim, hogy indítok egy youtube csatornát azoknak a számoknak, amik kevésbé illenek az AWAKE stílusába, vagy csak nincs kedvem albumra pakolni őket. Végül annyira befutott a banda, hogy erre a projektre se időm, se energiám nem maradt. Szerencsére ezek az eszközök hasznosnak bizonyultak zeneíráshoz is, szóval nem volt teljesen pénzkidobás. Néha úgy a legkönnyebb felfedezni a hibákat egy dalban, ha kívülről hallgatod azt.

Egy gyors zuhany után, egy szál alsónadrágban hempergek be az ágyba. Háton fekve húzom a hasamra a kottaköteget, amin a félkész számom átfirkált verziói szerepelnek. A nagy része megvan, de valami hiányzik. Gyenge a dob. Végre akartam egy számot, amit a dob vezet, és akármit csinálok, túl gyenge benne a dob sáv. Illetve nem kifejezetten gyenge, de nem érzem, hogy ennek a számnak megadná a lelkét. Nem illik hozzá. Több órát kell vennem. Még többet. Fejlődnöm kell. Utol kell érnem őt, különben veszítek.

Mozdulatlanul fekszem az ágyon, de az agyam százon pörög, a plafont bámulva olvasom a szemeim előtt táncoló kottajegyeket. A középső ujjam ritmikus, hangtalan dübörgése a puha takarón az egyetlen jele, hogy nem alszom.

Megtöri a néma munkámat a srácok hangja a társalgóban. A hangok beszűrődnek, de a beszédet nem lehet érteni. Nevetés. Tipikus felharsogó, valaki beszólt valakinek nevetés. Hiába vagyunk ennyire hasonlóak, én az ajtónak ezen az oldalán vagyok, ő pedig képes azon az oldalán maradni. Mit rontok el? Lehet, hogy nem is ők zárnak ki engem, hanem én magamat. Szándékosan kezdtem el csinálni, de már nem is emlékszem, hogy pontosan miért. Megvan. Mert nekem nincs szükségem senkire. Nem is volt.

Hirtelen a társamul szegődött magány ölelése hideg, üres és szomorú.

Félredobom a sokszor átfirkált, hozzám képest meglepően igénytelenre sikerült kottalapokat, és magamhoz veszek egy üres köteget, hogy hiba, átjavítás és gondolkodás nélkül papírra vessek egy egész dalt, ami hirtelen, a semmiből ette magát az elmémbe. Pont az utolsó hangjegyet írom le, mikor a kilincs megmozdul. A kulcsra zárt ajtó természetesen zárva marad. Tudom, ki van a másik oldalán, Wyatten kívül senki más nem próbálna meg csak úgy benyitni. Apró mosollyal hagyom hátra a frissen megírt számot, amit valószínűleg soha senki nem fog hallani. Úgy érzem, hogy átmenetileg sikerült a mellkasomban lévő zavaró pangást egy gombóccá gyúrni, és belecsomagolni ebbe a dalba. Most már kezdem érteni azt a kifejezést, hogy „kiírni magadból egy érzést”. Eddig soha nem volt szükségem rá.

Felkapom a kék köntösömet és kinyitom az ajtót.

- Mit akarsz Wy? – A kezében lévő tányérra, és a rajta lévő sajtosszendvicsre nézek. Nem vagyok kimondottan vegetáriánus, de általában jobban vonzanak a húsmentes kaják. Persze, hogy tudja. Ki más tudná, mint ő. Eddig is ilyen figyelmes volt velem, csak basztam észrevenni? Akkor most miért szúrja ki a szememet? Nem tudom, mi változott.

- Egyél Oz, ha ennél vékonyabb leszel, elpárologsz egy hosszabb koncert alatt. – Egy fintor mögé bújtatott mosollyal veszem el a kaját. Tudja, hogy ha az erőnlétemet támadja, akkor már csak szimpla makacsságból is betolom. Aljas. Nem mintha szándékosan éheztetném magamat, de általában fontosabb dolgok elvonják a figyelmemet. Wy már fordulna is el, de vigyorogva visszanéz rám. – Írtál? Csupa tinta vagy mindenhol. – Lenézek a kezemre és az alkaromra, amik a kapkodva papírra vetett kottajegyek és szavak áldozataivá váltak. Fogadok az ágyneműm is foltos. Hát persze hogy az, innen látom. Valószínűleg az arcom is olyan, de Wy már ismer annyira, hogy tudja, hogy frászt kapnék, ha kotlós mama módjára elkezdené letörölgetni rólam. Nem szeretem az embereket az aurámban.

- Mondhatjuk. – Nem tudom szavakba önteni azt, hogy írtam ugyan, de senkinek nem akarom megmutatni. Na jó, talán Wynak képes lennék. Már épp távozna egy ásítás kíséretében, de egy olyan dolgot teszek, ami még engem is meglep. – Hé Wy. Köszi a kaját, tényleg éhen halok. – Egy pillanatra ledermed, elnyílnak az ajkai, mintha mondani akarna valamit, de meggondolja magát, és inkább egy biccentés és egy mosoly kíséretében távozik. Fogalmam sincs, mi volt ez. Egy hete még csak ráförmedtem volna, hogy ne hívjon a régi, eldobott nevemen.

Kulcsra zárom magam mögött az ajtót, és elgondolkodva meredek a tányéron pihenő szendvicsre. Igazából soha nem is voltam egyedül.

***

Egy közepesen feltűnő, giccses szettben sétálok be az elegáns hotel aulájába. A nagy, kör alakú napszemüveg szinte az egész arcomat kitakarja, és amit nem, azt megteszi a fekete baseball sapim. Elég népszerűek vagyunk, de még nem az a kategória, hogy minden utcasarkon felismerjen valaki, ezért általában nem vesződök sokat az arcom elrejtésével. Még akkor sem, ha épp egy titkos légyottra érkeztem. Amúgy is, ebben a hotelben az lenne feltűnő, ha nem lennék így kiöltözve. Ha ilyen helyre jövök, szeretem megadni a módját.

A szokásos szoba, nevet nem is kérnek a recepción, mert ez az ő szobája. Igazából az egész hotel az övé, ezért is vált ez a törzshelyünkké. Még tavaly ismerkedtünk meg, VIP jeggyel bejutott a backstage-be. Egyik dolog követte a másikat, és bammm, összejárunk néha dugni. Ő imád, nekem pedig tetszik, hogy imád. Ő szeret szót fogadni, én pedig szeretek irányítani. Ő enyhén mazo, én pedig bunkó vagyok. Tökéletes az összhang. Azt hiszem, ez a legőszintébb kapcsolat, ami lehetséges két ember között.

A liftben unottan nézek az órámra.

19:41

Túl korán jöttem, de már nem tudtam otthon ülni. Túl vagyok életem legfárasztóbb, leghosszabb dob óráján, ami az egész délelőttömet felzabálta, de az a fránya dob betét még mindig nem akar megfoganni bennem. Mintha csak a karma akarna látványosan bemutatni nekem azzal, hogy pont az Ő hangszere lesz a gyenge pontom. Picsába. Kurvára nincs kedvem húsz percet várni Gregre. Jó sokáig kell zuhanyoznom, hogy elmenjen valamivel az idő.

Benyitok, és egészen üdítő kellemes meglepetésként fogad a másik férfi látványa az ágy melletti fotelben. Egy szál törölközővel a derekán, laptoppal az ölében ül, de amint belépek a szobába, rám szegeződik a pillantása, és lecsukja a gépet. Vajon mióta vár itt? Mindegy, igazából leszarom.

- Siri! Ma is kurva jól nézel ki. – Szinte adja magát a „Tudom” válasz, de elharapom a nyelvemet. Túl sokszor hallottam mostanában ezt az öntelt visszavágást egy bizonyos személytől, akire most nem kívánok gondolni.

- Korán ideértél. – Azt hinné az ember, hogy egy harminc éves, jóképű milliomos nem dob el mindent, csak mert egy szadista tinédzser füttyent neki.

- Nem akartalak megváratni. – Csenddel nyugtázom a kijelentését, és elkezdem ledobálni a cuccaimat. A hosszú, lógós aranylánc fülbevalókat is kiveszem, csak a pötty és apró karika piercingek maradnak a fülem vonalán. Lebénulok, mikor a kezei hátulról a derekamra csúsznak. Már el is felejtettem, az elején mennyire nehéz megszokni. – Rég hívtál. Tudod, hogy engem nem zavar, ha nem zuhanyzol. – Ellépek tőle, és okos annyira, hogy enged kicsusszanni a nem kívánt érintéséből. Remélem, hogy nem kezd el ragaszkodós matricává válni, mert egész kényelmes ez a kapcsolat, amit kiépítettünk. Sokkal jobb, mint az elején, mikor kétnaponta mással jártam össze. Igazán kár lenne érte.

- De engem igen. – Még szükségem van egy kis időre, hogy összeszedjem magamat.

Tíz perc múlva meztelenül sétálok ki a fürdőszobából. Most már felkészítettem magamat lelkileg a dologra, és mikor újra hozzám simul hátulról, egy apró, gondterhelt sóhajjal engedem be a pajzsaim mögé. Az ajkai érintése a nyakamon egész kellemes.

- A szokásos módon szeretnéd? – A szokásos mód: szigorúan csak gumival, csók nincs, kevés előjáték, kutya póz, nem érhet a farkamhoz, és nem akad ki azon, ha magamat nézem az ágy fejtámláján lévő tükörben. „Csak” ennyi. Nem tudom, melyikünk betegebb, hogy mindketten élvezzük. Valamennyire. Inkább mondjuk úgy, hogy mindketten elélvezünk tőle. Eddig a tökéletes konstrukciónak tűnt, most valami hiányzik az egyenletből. A gond csak az, hogy nem tudom, mi.

- Nem tudom… Nem… Lepj meg valamivel.

- Nahát. –  A keze egyből a még csak félig merev farkamra csúszik, mintha egész életében arra várt volna, hogy eldobhassa ezt a szabályt. Nem tetszik az érintése. Túl személyes. – Csak nem történt valami? Hol van a magabiztos zsarnokom?

- Pofa be, nem beszélgetni jöttem. – Érzem a halántékomon, hogy a bőrömbe vigyorog, a farka forrón feszül a derekamnak.

- Akkor csinálhatom gumi nélkül? – Kurvára remélem, hogy ezt nem gondolta komolyan. Még az hiányzik, hogy összeszedjek valami nemi betegséget tőle.

- Csak ha meg akarsz halni. – A mély, karcos nevetése visszhangzik a fülemben, miközben a hátamra dönt az ágyon.

- Csók? – Kevésbé felháborító, mint az előző kérdése, de a felesleges baktériumcsere sem szerepel a mai programjaim között.

- Nem.

- És ez? – A farkamhoz hajol, a nyelve gyengéden szalad végig az éledező merevedésemen. Soha nem engedtem még senkinek, hogy leszopjon, semmi kedvem random emberek gusztustalan nyálában lubickolni, mikor mindketten sokkal egyszerűbben elérhetjük a végcélunkat. Most mégis tétován bólintok. Az érzés sajnos pont olyan, mint amit vártam tőle. Zavarba ejtő, túlságosan nedves, cuppogós és undorító. Elég hamar észreveszi ő is, hogy mellélőtt az ötlettel, de ha olyan típus lenne, akit ennyivel le lehet rázni, nem találkozgatnánk hónapok óta. A kedvenc epres síkosítóm töményen édes illata már azelőtt kellemesen eltompítja az érzékeimet, hogy megérezném az érintését a fenekem partjai között. Alig pár másodperc múlva már fölöttem van, a farka határozottan nyomul belém. Tartotta magát a kevés előjáték szabályomhoz, ezért a szokásos, enyhén feszítő fájdalom most sem marad el. Szeretem ezt az elillanó fájdalmat, mintha ez lenne az egyetlen valóságos dolog ebben az egészben. Megkönnyebbült sóhajjal vetem hátra a fejemet, de a szemeimet nem merem lehunyni. Életemben először félek, hogy milyen képeket látnék a sötétben. Helyette Greg barna, éhes, rajongással teli pillantásába feledkezve tartom magamat a jelenben. Mikor megmozdul bennem, az ajkaim néma nyögésre nyílnak.

A gerincem mentén szikrázó élvezet kibaszott jó, de nem elég. A szobát az én rekedtes zihálásom, és Greg mély nyögései töltik meg. Hosszúra nyúlik az aktus, látom az izmai feszülésén, hogy már nem bírja sokáig, de én képtelen vagyok átlendülni. Az orgazmus egy karnyújtásnyira van, de mindig kicsusszan az ujjaim közül. Oldalra billen a fejem, a tükörből visszanéző sápadt szemek mintha nem is hozzám tartoznának, hanem egy arrogáns doboshoz. Még egy lélegzetvételnyi ideig ellenállok a képzeletem ostromának, de az éles pillantást piercingekkel díszített ajkak és a dobolás közben meg-megfeszülő, agyontetovált bicepszek látványa követi. Nem kéne, de ez az, ami átlendít az elérhetetlennek tűnő élvezet kapuján egy olyan helyre, ahol néhány áhított másodpercig semmi nem létezik, csak önfeledt kielégülés és béke.

- Kibaszott szexi, mikor magadra nézel orgazmus közben. – Greg hangja egy leheletnyivel korábban rángat vissza, mint szeretném, de nem emiatt térek magamhoz úgy, mintha arcon csaptak volna. Bárcsak magamat néztem volna. Az azt jelentené, hogy minden ugyanolyan, mint eddig. De nem így van. Valami megváltozott bennem. A picsába.

Szó nélkül tolom le magamról a ragacsos testét, és kimászom az ágyból. A fürdőszoba ajtaja hangosan csapódik mögöttem. A tükörben most már nem Őt látom, csak egy összezavarodott, fáradt fiút üveges, jégkék pillantással.

Faszomat ebbe az egészbe.

***

Greg haza akart hozni, de lepattintottam. Sétálni akartam. Helyes döntés volt, a fejem kiszellőztetése kifejezetten jót tett, még akkor is, ha a hazafelé vezető utat felszín alatt fortyogó dührohamok és szánalomra méltó önsajnálat övezték. Mire a lift is megteszi a végtelennek tűnő emeletek átszelését, mintha már minden harag elpárolgott volna belőlem. És akkor mivan, ha rá gondoltam szex közben? Mások pornószínészekre gondolnak, én a kis majdnem-kurvámra. Még akár jól is kijöhetek az egészből. Ha miatta van bennem ez az irritáló szexuális feszültség, mivel vezethetném le jobban, mint azzal, hogy rá gondolok szex közben?

Azzal ha vele szexelsz.

Olyan mélyre tuszkolom magamban ezt a gondolatot, amennyire csak lehetséges. Ezen már átrágtuk magunkat Wyattel is, és nem fog megtörténni.

Mikor kiszállok a liftből egy kicsi előtér fogad egyetlen ajtóval. Beütöm a belépő kódot a modern elektromos zár képernyőjén, halk kattanással nyílik az ajtó. Sötétség fogad. Kellemes meglepetés, semmi kedvem nem volt végigvonulni a hangos, minden lében kanál bandatagokon. Igazából még magához a fényhez sem volt kedvem. Még jó, hogy lezuhanyoztam a hotelben, így egyenesen az ágyamba ájulhatok.

- Ilyenkor kell hazaérni, serpiente? – Megtorpanok a csendet és sötétséget váratlanul átszelő hang hallatán. A szívem a torkomba költözik, pedig nem vagyok az az ijedős típus. – Szép estéd volt?

Ennyit a szerencsémről. Hálát adok, hogy hazafelé kitomboltam magamat, mert mostanra nem maradt bennem semmi, ami tűzzé lobbanthatná az irritációm szikráját. Legszívesebben egyszerűen csak faképnél hagynám, de nem adom meg neki az örömöt, hogy megint magát hozhassa ki erkölcsi győztesként, engem pedig szeszélyes drámakirálynőként. Bár amekkora arca van, akkor sem látná be a saját felesleges bunkóságát, ha kiszúrná azt a két szép szemét.

Megkeresem az alakját a kintről beszűrődő utcalámpák, és az elektromos kütyüink fényszennyeződésének a félhomályában. A konyhában akadok rá, és ez eszembe juttatja, hogy reggeli óta nem ettem. Éjszakai kínos beszélgetés a sötétben vagy éhhalál? Azt mondanám, hogy inkább a második, de a lábaim már visznek is a konyha felé. Nem tudok racionális döntéseket hozni, ha képben van ez az ember.

- Úgy érted azelőtt, hogy ok nélkül lekígyóztak volna a sötét szoba rejtekéből? Azelőtt egész tűrhető. – A teljes érzelemmentesség, ami átjárja a szavakat, még engem is meglep. Kivételesen még csak nem is támadásnak szánom a kérdést, egyszerűen arra vagyok kíváncsi, hogy ha engem elítél a modorom miatt, akkor magát miért nem veszi észre. Én legalább csak okkal és csak néha vagyok céltudatosan seggfej.
Tudom, hogy értelmes kaját nem fogok itthon találni, szóval leguggolok a nasis szekrényemhez, de csak az aszalt gyümölcsös zacskókra akadok rá. A fenébe. Olyan ez a kibaszott lakás, mint az éhezők viadala kiadatlan, negyedik felvonása. Eszem megáll, hogy egy chips nem él túl két napot. Némán siratom meg a lime-chilis chipsemet, de felvirul az arcom, mikor a polc hátsó sarkán, a gyümölcsök rejtekében ráakadok egy utolsó zacskó instant levesre. Egy váratlan túlélő. Tökéletes. Ezentúl mindig egészséges kaja mögé rejtek mindent, úgy látszik ez a trükk.

- Eddig nem úgy tűnt, mintha érdekelt volna. – Remélem mostanra retteg, hogy egy hatalmas konyhai kést kerestem a szekrény mélyén ilyen kitartóan. Bár a halk evéshangok alapján aligha zavartatja magát. Idáig érzem a kínai kaja jellegzetesen orrfacsaró szagát, pedig a pult másik oldalán ül vele.

- Hát akkor ideje kivenned az arcodat a saját seggedből, mert te is képes vagy tévedni. – Halkan dünnyögök szinte csak az orrom alá, miközben vakon, az emlékeimre hagyatkozva töltöm meg a vízforralót. Még a dzseki, a napszemüveg és a baseball sapi levételével sem zavartatom magamat. Én is sokszor vacsizom a sötétben, szeretem a város fényeit, ráadásul a gigantikus nappalinkhoz gigantikus lámpák is tartoznak. Az utolsó, amire lefekvés előtt vágyik az ember, hogy kisüljön az agya a fényártól.

- Ha olyan hajlékony lennék, egészen másra használnám ezt a tehetséget. – Félig undorodva, félig rosszallóan horkantok fel, miközben egy müzlis tálba ürítem a leveses zacsi tartalmát. Megpróbálok nem visszaemlékezni a mai visszataszító élményemre, sajnos egészen kevés sikerrel. Nem hordott a világ még egy ekkora szégyentelen pöcsfejet a hátán. Mondjuk hozzá kell tennem, hogy ő az egyetlen ember, akiből tényleg kinézem, hogy ha tehetné, gondolkodás nélkül leszopná magát. Nem vártam tőle se szabadkozást, se bocsánatkérést a bántó becenév rám aggatása miatt, mégis váratlan csalódottsággal tölt el, hogy ilyen egyszerűen elengedte a füle mellett a dolgot. Tényleg kezdek megbolondulni.

Az iménti megjegyzését válaszra sem méltatva telepszem le vele szemben a széles fekete márványpulton a gőzölgő tányérommal. Kellemes fáradtsággal kezdem el kavargatni. Jól esik ez a titokzatos sötétség, és végre a testem is kezdi felfogni, hogy ki lett elégítve. Szeretem a szex utáni éjszakákat, mindig ilyenkor alszom a legjobbakat. Lehet, hogy még a szokásos reggeli ébresztőmet is kikapcsolom, úgyis csak tízkor lesz dobórám.

A pultra könyökölve támasztom meg a fejemet az egyik kezemen, miközben kitartóan kevergetem a levest a másikkal. Mire ehetővé hűl ez a szar, tuti, hogy bealszom. Hogy ez ne történjen meg, a lehető legtávolabb lépek a kényelmes komfortzónámtól, és önként beszélgetést kezdeményezek az emberrel, aki a puszta létezésével felforgatta az évek óta stabil és megingathatatlan belső egyensúlyomat.

- Minden rendben ment ma a felvételekkel? – Néha úgy érzem, hogy igaza van Noahnak. Tényleg csak a munka érdekel, és semmi más. De mi másról beszélhetnék valakivel, akit nem ismerek és nem különösebben szeretnék megismerni?

- Igen, ha holnap is tartjuk ezt a tempót, kész is lehetünk. – A menetrendben, amit Ben küldött három nap volt a stúdiófelvételekre, de nem lep meg, hogy Axel gyorsabban pörgeti őket, mint bárki várta volna. Idegesítő bevallani, de kurva profi a srác. A nyelvem hegyén van a kérdés, hogy volt e egyáltalán szám, amit nem sikerült első próbálkozásra tökéletesen letolni, de túlságosan félek a választól. Nincs szüksége további ego növelésre.

- Szuper, a végén még Ben is leállhat a Xanaxszal. – A halk, nyugtázó hümmentés mögött, amivel válaszol, mintha egy mosoly bujkálna. Most először kicsit bánom, hogy a sötétben nem tudom kivenni az arcvonásait, a szemei helyén is csak két halovány pötty veri vissza a kintről bejutó fényeket. De talán pont ugyanez a sötétség teszi lehetővé, hogy életemben először normálisan kommunikáljak vele. Könnyebb nem látni. Most kivételesen nem kerültem automatikusan felbőszített vadkan üzemmódba mellette. Remélem Wy csuklik, ha már a szlogenemmé tette ezt a kifejezést.

- Komolyan az lesz a vacsorád? – Ha lenne egy tippem, most épp gyanúsan méregeti a levest, aminek valószínűleg már a felszálló gőzfelhőjében több E-betűs, rákkeltő adalékanyag van, mint az összes többi létező kajában együttvéve. Valamiben meg kell halni. A cigi is milyen káros, mégis mennyien függnek tőle.

- Mondja, aki rágósra sütött kóbormacskát eszik. – Szinte hallom a rágása hangján, hogy elvigyorodott.

- Legyen akármi, a hús az hús. – Tudom, hogy szándékosan félig teli szájjal, félig csámcsogva prezentálta a gusztustalan választ, és az összhatás annyira felháborítóan tökéletes, hogy egy halk nevetés átcsusszan a védelmemen.

- Fúj. – Nem bírom, még egy sikertelenül elfojtott kuncogással vezetem le a mellkasom rázkódását. A mosolyt képtelen vagyok levakarni a képemről. A pillanatnyi csendben szinte várom, hogy jöjjön a kötelező „Miii Siri nevetett? Holnap piros hó fog esni!!!” reakció, amit Noah, de még talán Wy is betolna, de nem jön. Egészen üdítő, hogy senki nem szól be, hogy kiléptem a rám aggatott előítéletek börtönéből. Annyira, hogy akaratlanul is megosztok magamról egy infót, ami nem szokásom. – Ezeken a leveseken nőttem fel, szerintem már nem tudnék létezni a tartósítószer és az ízfokozó jellegzetes párosa nélkül. – Vágyakozva kezdem újra a leves kavargatását. Még mindig tűzforró. Fújni is kéne, de ahhoz már tényleg lusta disznó vagyok.

Sosem tudom meg, hogy mit válaszolt volna az egyik legszemélyesebb információra, amit valaha kiadtam magamról. Egy átlagos embernek valószínűleg ez csak egy apró, elejtett, jelentés nélküli megjegyzésnek tűnik, pedig egy olyan múlthoz köt, amit próbálok magam mögött hagyni. Még Noah is csak a zongorám sztoriját ismeri ebből az időszakból, és azt is csak félig.

A bejárati ajtó úgy csapódik ki, mintha nyers erővel nyitották volna ki a belépőkód helyett, és alig egy másodperc múlva vakító fény árasztja el a nappalit. Már most tudom, hogy Noah lesz az, pedig még a folyosón matat. Elég ha iszik két sört, és úgy jön haza, mintha egy személyben képviselne egy egész elefántcsordát. Egy elefántcsordát, ami most a mi porcelánbirodalmunkat trappolta porrá. Hálát adok az égnek, hogy olyan szintű nemtörődömséggel másztam bele ebbe az éjszakai beszélgetésbe, hogy még a napszemüvegemet és a baseball sapimat sem vettem le, most megvédenek attól, hogy olyan fájdalmasan hunyorogjak, mint a velem szemben ülő – mint kiderült félmeztelen – srác. Véget ért a sötétségbe burkolt, szinte meghitt pillanatunk, és ugyan túl kimerült vagyok felemelkedni a pultra tehénkedő pozíciómból, az izmaim ugrásra készen feszülnek meg. Elfordítom a tekintetemet a kreolszínben úszó, kidolgozott felsőtestről még azelőtt, hogy a tulajdonosa visszanyerné a látását, de a képe már így is az emlékezetembe vésődött. A picsába.

- Nem is tudtam, hogy egy karácsonyfával beszélgetek. – A beszólásából hiányzik az az él, ami máskor ott van, mintha kóstolgatná, hogy maradt e valami az iménti nyugalmunkból. Nem maradt.

- Én pedig azt, hogy egy exhibicionistával. – Unottan, a levesemben forgó örvényt szuggerálva dünnyögök félig-meddig a tenyerembe, amivel még mindig a fejemet támasztom.

- Helló srácoook! – Spicces Noah éjszakai energiabombaként csapódik az eddig álomporban úszó nappaliba, és elsöpör mindent. A koncerteken is mindig ő a legenergikusabb. Idegesítőnek idegesítő, de mintha duracell elemekkel a seggében született volna a csávó. Tud hasznos is lenni, hogy van egy tag, aki nem két lábon járó zombi a koncertszezon végére. Hozzánk sétál, és leül a mellettem lévő székre, túlságosan közel. Négy-négy szék van mindkét oldalon, de neki mellém kellett leülnie. A napszemüvegem lencséje nem takar eléggé, mert valószínűleg észrevette a fáradt, de ingerült pillantást, amit felé küldtem. – Bocs Siri, de mégsem ülhetek a félmeztelen adonisz mellé, úgy néznék ki mellette, mint te mellettem. – Ma este mindenkinek az az első gondolata, hogy belém kössön? Faszomat.

- Kurva jól? – Lemondóan, a levesemhez visszafordulva sóhajtom a visszaszólást, Noah pedig hangos, elismerő nevetéssel válaszol. Legalább egy kis humorérzék szorult az ostobasága mellé.

- Amúgy tényleg vagányul nézel ki, a gazdag szexrabszolgádnál voltál? – Egyáltalán honnan tudja ezeket? Nem sokszor rúgtam be a bandával, de az összeset bánom. Persze az sem segít, hogy együtt lakunk, és Greg már jópárszor járt itt, mikor épp nem volt időm vagy kedvem elmenni hozzá.

- Miért kell mindig azt kiemelned, hogy gazdag? – Mondhatná, hogy jóképű, mondhatná, hogy sármos, mondhatná, hogy papucs, még azt is elfogadnám, hogy öreg. De nem. Mindig gazdag kell, hogy legyen. Mintha csak azért jött volna, hogy feldühítsen. Ki a faszt érdekel, hogy gazdag e? Ha egy csóró pincér lenne, akkor is képes lenne megdugni. Ha még valahogy rám aggatják a sugarbaby szerepet is, akkor tényleg inkább szóló karrierbe kezdek.

- Azt hittem ezért maradt meg. – Általában lepereg rólam, mikor ezen élcelődik. Az, aki másfél hete voltam, azt is leszarta volna, ha elkönyvelik luxuskurvának. De most valami más. Talán az, hogy Ő is itt van. Együgyű Noah kivételével valószínűleg mindenki összerakta, hogy Axel valószínűleg kőgazdag családból származik. A belépővel, amit a kocsijával tolt, nem kellett sok IQ hozzá. Gazdag család vagy kocsitolvaj. Felemelkedek a pultra dőlt állapotomból, mintha azzal, hogy kihúzom magamat, egy pajzsot tarthatnék fel Noah badarságai ellen.

- Bocs, hogy rád csak pénzhajhász koncertringyók buknak. – Ezzel a kilépővel le is mászom a magas bárszékről, és elindulok felfelé a lépcsőn. Noah felháborodott szavai kísérik a lépéseimet.

- Hé! Ez durva volt. Én csak kérdeztem. Bocs, hogy beszélgetni próbál veled az ember, jesszus.

Hát persze. A nap végére csak sikerült nekem lenni a rosszfiúnak.

Már csak a zárt szobaajtó mögött jut eszembe, hogy a levesről meg is feledkeztem.

***

Nyújtózkodva nyomom ki a harmadik szundit is a telefonomon, pedig még csak nem is vagyok az a szundis típus. Általában kidob az ágy az első apró csörrenés után, de a napok monotonitása annyira nem fárasztja le az agyamat, hogy nehéz pihenni. Hétfőn Axel befejezte az új albumunk stúdiófelvételeit, és azóta minden napunk ugyanarra a kaptafára megy. Felkelünk, ha mindenki végzett az óráival – legyen az egyetem vagy magán – akkor próbálunk, aztán este, amíg a srácok tanulnak a vizsgáikra, vagy el-eljárkálnak, én az új albumot próbálom hegeszteni vagy Gregnél vagyok. Rájöttem, hogy a kielégültség tényleg segít elapasztani a megmagyarázhatatlanul fellángoló hullámokat, amik az idegesség és az izgatottság keverékével gyötörnek. Sokat segít az is, hogy mindenki annyira el van foglalva a saját dolgaival, hogy alig találkozunk. Fogalmam sincs, hogyan haladnék bármit is a következő albummal, ha még egyetemre is járnék. Minden elismerésem a bandatagoké, hogy a zenei sikerkarrier küszöbén sem hanyagolják el a tanulást.

Vasárnap van. Ma nincs semmi órám, és próbát is csak délutánra beszéltünk meg. Általában százon pörgök, de az elmúlt héten nem volt ihletem írni. Kéne egy kis kikapcsolódás. Töltődés. Már megint befeszültem a kötelességek ritmusába, pedig most még csak csúszásban sem vagyok. Még nem.

Az órám hétkor csörgött, de csak fél 9 körül jutok ki az ágyból, és akkor is csak pisilni, és átfeküdni a jakuzziba. Minden introvertált ember álma egy magánjakuzzi, ez volt az egyik első dolog, amit saját pénzből beszereltettem a fürdőmbe. Mire kimászok a meleg, bugyogó habokból, tökéletesen kisimult és kipihent vagyok. Még az sem zavar, hogy vizes a hajam alja. Talán nem is lesz annyira szörnyű ez a nap. Túlságosan elkényelmesedtem a jakuzziban, hogy felöltözzek, ezért csak a kedvenc kis selyemköntösömet veszem magamra. Mikor legutóbb felvettem, a feje tetejére fordult az életem, szóval az elmúlt két hétben inkább az akasztón hagytam, hogy kipihenje a történteket. Pedig előtte sokszor másztam le benne reggelizni. Most is pontosan ez a tervem.

Már az első emeletre vezető lépcsőn meghallom a halk dobszót, és mikor leérek a zeneterem elé, meglátom, hogy résnyire nyitva maradt az ajtó. A kezem a kilincsre csúszik, hogy becsukjam, és megvédjem a délelőtt csendjét, de lefagyok a mozdulatban, mikor meghallok egy unottan ismételgetett ütemet. Ez az.

Szinte feltépem az ajtót, és a beviharzok, meg sem állok a dobszerkóig.

- Mi ez? – Meglepett, jégkék szemek nyílnak fel rám a hatalmas hangszer túloldaláról.

- Mi? Ez? – Újra megismétli a néhány ütést, ami most nem csak hogy kitölti minden gondolatomat, de egy egész szimfóniát indít útnak a fejemben. Ez az. Ezt kerestem. Ez az új számunk lelke.

- Ez. Ez miből van?

- A fejemből. Segít rendszerezni a gondolataimat. – Szinte üvölteni tudnék örömömben, talán még el is mosolyodok. Le kell írnom. Az összes hangszert újra kell írnom. Mindent, a szövegen kívül. A basszus is stimmel néhány helyen. A többi kuka. Miért nincs ilyenkor hat kezem és négy agyam?

- Használhatom? – Összeszűkülnek a sápadt szemek, és azonnal tudom, hogy nem fogok egy egyszerű beleegyezést kapni válaszul. Hát persze, hogy ebben is kibírhatatlannak kell lennie.

- Csak ha segíthetek megírni. – Elfintorodom, és mikor meghallom Wy nevetését, a kanapé felé kapom a fejemet. Eddig észre sem vettem, hogy ő is itt van. A dohányzóasztalon szanaszét heverő könyvek és füzetek alapján tanulni húzódtak be ide.

- Axe, Siri senkinek nem mutat meg félkész dalt, azt mondta, hogy az olyan, mintha pucéran rohangálna előttünk. –  Áruló.

- Ebben a köntösben is majdnem olyan, mégsem zavarja. – Képtelen vagyok igazán felfogni a beszólást, az agyam a belé tóduló zenével van tele. Azért a tudatalattim mégis megteremt egy használható választ.

- Mondja, aki félmeztelenül vacsorázik. – Szemforgatva fordulok el mindkettejüktől, magamhoz veszek néhány kottalapot, és mivel az asztal tele van, a zongorára hajolva kezdek el kapkodva kottázni, mintha az emlék kicsúszhatna az ujjaim közül, ha nem írom le elég gyorsan. Pedig nincs az az isten, hogy ezt elfelejtsem.

Wy hangja töri át a koncentrációm falát egy pillanatra.

- Hé, csináltam neked itt helyet, komolyan ott fogod lekottázni az egészet? – Meg sem állok a hangjegyek papírra vetésében.

- Pszt.

Csak akkor döbbenek rá, hogy a vállamhoz simul az övé, és hogy fáj a derekam, mikor az utolsó kotta is megtelik hangjegyekkel. Mintha egy bűvöletből zökkennék ki, és csak most kapnám vissza az érzékeimet. Most még az sem érdekel, hogy az aurámban van a túlméretezett teste. Leírtam az egész dobsávot, amit Axel dallama szült, és most látom, hogy minden lapot, amit eltoltam magamtól, ő magához húzott. A fekete tintám felett pirossal díszeleg néhány kiegészítés vagy átjavítás. Lenyelem az irracionális haragot, amit érzek amiatt, hogy még nem is hallottam a verziómat, már felül akarja írni, és átfutom a változásokat, amíg ő végez az utolsó lappal.

Gyűlölöm ezt az embert. De még jobb lett.

- Baszki, ti most komolyan írtatok egy dalt? Még soha nem láttam senkit, aki tudta tartani az ütemet Sirivel. – Ah. Már megint ez a felesleges egó növelés. Nem is lett olyan sok a változtatás. Valószínűleg lesznek még további finomítások, ha összerakjuk. A gyermeteg türelmetlenség, amit érzek, semmihez nem fogható. Ezért imádok zenét írni. Emiatt az izgatottság miatt. Mikor először hallasz együtt két különböző, mégis tökéletesen összetartozó és harmonizáló dolgot.

- El tudod játszani?

- Viccelsz? – A szokásos fennhéjázó mosolyával mutat a halántékára, de most valamiért a legkevésbé sem bosszant. – Innen származik. – Kivételesen még ezt is megadom neki.

https://www.youtube.com/watch?v=D1EgR2Vae-I

- Az album többi dalát is „feljavítottad”? – szívesen, te kis pöcs. Belehaltál volna, ha elismered, hogy tényleg jobb lett a szám? Valószínűleg igen. Kevesebb gúny, több elismerés, és akkor talán nem akarnának megütni azonnal, mikor kinyitod a szád. Ezt fogom a születésnapi tortájára íratni.

- Az összeset – és ha nem tetszik neki, akkor felajánlom Noahnak, hogy leszopom. Csak egy botfülű idióta lenne képes azt mondani, hogy a régi számok jobbak voltak. Annyira kicsinyes pedig ő sem lehet, hogy puszta ellenszenvből leszavazza őket. Ha mégis, nem nevezheti frontembernek magát.

- Le vannak kottázva? – miért kérdi? Fel akarja gyújtani az összeset, hogy sose derüljön ki, vagyok olyan jó, mint ő? Sőt, jobb. Bizalmatlanul méregetem kicsinek és ártalmatlannak tűnő alakját. Kár, hogy csak annak tűnik.

- Igen.

- Itt vannak?

- A szobámban.

- Lehozod őket? – ó alondra, nem megy az olyan könnyen. Tudod a játékszabályaim, legyél jófiú, és tartsd is be őket. Úgyis kihúzok belőled némi jómodort, akár akarod, akár nem. Ajkaim apró mosolyra húzódnak, és ő már ennyiből tudja, hogy mire készülök. Tetszik, hogy gyorsan tanul. – Kérlek – még a gúnyos mosoly ellenére is elégedetten állok fel a dob mögül. Gyorsan megadta magát, ez pedig azt jelenti, hogy türelmetlen, és a saját szemével akarja látni, hogy mennyire jó munkát végeztem a kottákkal. Talán mégsem megsemmisíteni akarja őket. Azért majd szemmel tartom.

A hálószobák szintjén még mindig csend honol, a másik két idióta valószínűleg a próba előtt tíz perccel fogja kiásni magát az ágyból. Remélem azért egy zuhanyra majd futja nekik. Vagy legalább egy rágóra és dezodorra. Már ennyivel is beérem, csak ne rohadjon el az orrom a közelükben.

A kottáim egy mappában pihennek az íróasztal egyik fiókjában, amit kizárólag a zenének tartok fent. Itt vannak az AWAKE kottái, és azoknak a számoknak a vázlatai is, amiket én írtam. Amilyen káosz uralja a ruhásszekrényem, annyira allergiás vagyok a sulival és a zenével kapcsolatos dolgokra. Látszik, hogy mi az, ami igazán érdekel. Apropó egyetem. El kell kezdenem tanulni a vizsgákra, és jegyzetet szerezni azokról az órákról, amiket az utóbbi héten kihagytam. Annyira magával vont a dalok feljavítása és begyakorlása, hogy sokszor észre sem vettem mennyi az idő. Még szerencse, hogy a lány csoporttársaink nem tudnak ellenállni elbűvölő mosolyomnak. Bármit megkapnék tőlük, amit csak kérek.

Visszafele menet egy pillanatra megtorpanok Siri ajtaja előtt, de bármennyire is kíváncsi vagyok, milyen a viperafészek, amitől Wy óva intett, még nincs itt az ideje. Sokkal szórakoztatóbb lesz olyankor benyitni és nézelődni, ha Apple szökevény is bent tartózkodik. Szeretek veszélyesen élni.

Mikor visszatérek a hangszerszobába, apró alakja már az ablak előtt kuporog a földön, és a telefonját bámulja. A reggeli napsugarak hátulról világítják meg, így az egész összkép olyan hatást kelt, mint egy kicseszett giccses albumborító. Imádom. Ha lenne nálam telefon, még talán le is kapnám, de azt a dob mellett hagytam, mielőtt felmentem. Pedig ez a ritka pillanatok egyike, mikor a kis serpiente egy igazi ember látszatát kelti. Így kifejezetten békés és kellemes látvány. Kár, hogy egyszer megszólal.

Felé sétálok, de annyira elmerül valamiben, hogy észre sem vesz. Vajon magáról olvas híreket, vagy magáról nézeget képeket? Nehéz kérdés. Kétlem, hogy bármi más képes lenne őt ennyire lekötni. Azonban én igazi úriember vagyok, ezért nem lesek bele telefonjába, csak meglebegtetem előtte a kottákat. Úgy tűnik szagot fogott. Érzi a profizmusom. Végre rám emeli jégkék szemeit. Hmm… tetszik a helyzet. Imádom, mikor a hozzá hasonló srácok így néznek fel rám. Kár, hogy az ő szájában jégcsappá fagyna a farkam. Mielőtt még igazán elkezdhetném élvezni a helyzetet, elveszi a kottákat, és szétpakolja maga körül, beterítve velük a földet. Igaza volt Wyattnek. Buligyilkos.

- Köszi – azta. Egy alternatív univerzum nyílt meg, míg nem voltam itt? Mi ez a kedvesség, alondra? Rád sem ismerek. De örülök, hogy képes vagy értelmes ember módjára viselkedni. Széles vigyorral figyelem, ahogy beletemetkezik a feljavított dalokba. Nem tudom, hogy a póz, a viselkedése vagy a csukott szája-e a legmeglepőbb az egész szituációban. Ez a Siri már egészen az elviselhető kategóriába esik. Kíváncsi vagyok, mikor fogja elrontani.

Tovább csavarja a furcsaság sávot, és könyökeire támaszkodva dől előre ültében. Na én tuti most törtem volna ketté. Szerintem utoljára óvodában tudtam bármi hasonló pózt egyáltalán megközelíteni. Viszont ennek a hajlékonyságnak máshol igazán nagy hasznát veheti. Már majdnem kezdem irigyelni a partnereit. MAJDNEM. Egyáltalán látták őket élve, miután végzett velük, vagy leharapja a fejüket, mint egy kibaszott para imádkozósáska?

- Szeretnéd hallani őket? – most rajta a gyanakvás sora. Látom a tekintetén, hogy keresi a csapdát. Ismerem, hiszen az enyém is pontosan ilyen. Mintha egymás művészi hamisítványai lennének. De bármilyen meglepő, én is tudok rendes srác lenni.

- Könyörögnöm kéne minden számért külön, vagy csak egyszer az elején? – hah, pedig most eszemben sem volt erre kérni, de ha már ilyen szépen felajánlotta.

- Attól függ milyen szépre sikerül az első – csak nem? Az ott tényleg egy kezdődő mosoly lett volna? Vagy csak hánynia kell? Valamiért megmozdultak azok a lágyan ívelt ajkak, engem nem tud átverni. Láss csodát, Jack Frost képes értékelni a humort, és úgy viselkedni, mint egy jó fej srác. Ha nem is leszünk öribarik, még a végén meg tudunk élni egymás mellett, anélkül, hogy valamelyikünkbe beleállna egy konyhakés.

- Kösz nem, tudok olvasni – ebben nem kételkedtem. Bármennyire is égeti minden idegszálam a stílusa, azt el kell ismernem, hogy zeneileg egy zseni a srác. Született tehetség, de ezt sosem kötném az orrára. Felesleges is lenne, hiszen úgyis tudja magáról. Viszont kiérdemelte, hogy ideiglenesen ne legyek vele gigászi seggfej. A zene tényleg összehozza az embereket.

A dob mögé ülve idézem fel a bevezető szám módosított változatát, és felveszem a ritmust. Csak néhány ütem kell, hogy teljesen magával sodorjon a lendület, és végre azt csinálhassam, amit mindennél jobban imádok.

oOoOo

Kurvára elfáradtam, de imádom ezt az érzést. A fülem lüktet, a pólóm nedvesen tapad a hátamra, a karjaim és lábaim zsibbadnak. Rohadtul jól esik. Lenyomtam a teljes albumot az egyszemélyes közönségemnek, szünet nélkül. Nem mondanám túl lelkes rajongónak, sehol egy lelkes sikoltás, egy kis taps vagy melltartó dobálás. Mégis a maga furcsa és szórakoztató módján kellemes hallgatóságnak bizonyult. Azt azonban továbbra sem értem, hogy tud ilyen pózokat felvenni. Mintha egy bementázott macska lenne, aki a lakás összes pontján egyszerre akar döglődni. Vajon, ha a falra vetítek egy lézerpontot, azt is elkezdi kergetni? Gyanúsabb, hogy inkább bokán harap.

Szórakozottan figyelem, ahogy lábát a falon pihentetve fekszik a kanapén. Tincsei kócosak a folyamatos fetrengéstől, alakja szinte elvész a hatalmas bőrkanapén. Viaskodik bennem a késztetés, hogy figyeljem még egy kicsit, vagy inkább vágjam hozzá a dobverőmet, hogy mozgásra bírjam. Azt hiszem azonban, hogy ideiglenesen tűzszünetet köthetünk. Ha a bandáról van szó, közös érdek hajt bennünket. Ki kell tűnnünk a sok feltörekvő, középszerű zenekar közül, és ezt ő is jól tudja. Már csak el kell ismernie.

- Ezek kurva jók – na végre, köszönöm. Vigyorogva figyelem, de ő továbbra sem hajlandó rám pillantani. Ugyan, ennyire nem fájhatott kimondani a nyilvánvaló igazságot.

- Tudom – én tisztában voltam vele, hogy mennyivel jobbá tettem ezeket a számokat, csak az ő egoja nem hagyta, hogy hamarabb megdicsérjen. Nem vártam buksisimit, nem vagyok dicséretért pitiző kölyökkutya, egyszerűen elvárom, hogy elismerje a tehetségem, ha már a bandájában akar látni. – Akkor a turnén játszhatjuk a felpörgetett verziókat – ha tetszenek neki, akkor ezen nem kell vitatkozni. Wy és Noah is bele fognak menni, mert összepróbálni őket a koncert előtt nem sok plusz melót jelent. Amúgy ebben a szobában éltük volna a következő hónap nagy részét, ilyen apróságok már alig számítanak.

- Nem – hogy mi a fasz van? Bugos a legújabb frissítésed Siri? Vagy megfertőzött valami vírus, amitől a világ legnagyobb gyökérségeit hordod össze? Mindjárt írok egy emailt a help desk-nek, hogy kezdjenek veled valamit, különben rohadt ideges leszek.

- Mi az, hogy nem? – egyszerre vagyok dühös és állok értetlenül az egész előtt. Ennyire nem lehet kicsinyes pöcs. Ha rohadt jók a számok és tetszenek neki, akkor miért ne játszhatnánk őket? Ha nem ad rá valami elfogadható magyarázatot, akkor már hívhatja is az urológusát sürgősségi dobverő eltávolítás miatt.

- Az nem elég. A bemutató koncerteken tomboló részeg idióták meg sem hallják a különbséget – ebben mondjuk igaza van. De a koncerteken készült felvételek hamar el fognak terjedni a neten, és ott a józan rajongóknak ki fogja verni a dobhártyáját a különbség. Felesleges ezen ennyire pörögni. – Újra kell vennünk az egész dobsávot – a rohadt életbe. Most már biztos vagyok benne, hogy gyári hibás a srác. Ezt ő sem gondolhatja komolyan. Egy teljes album minden számának dobsávját újra venni a megjelenés előtt másfél hónappal… Nem nevezném lehetetlen küldetésnek, csak kibaszott nagy ostobaságnak. Az idő egy dolog, de ez rengeteg ablakon kidobott pénzt is jelente. Nem rémlik, hogy lenne egy titkos pince, ahol fürdeni tudunk a bankjegyekben. Emellett az összes utómunkálat mehet a kukába.

- Megőrültél? – nem fejtem ki neki részletesen, de gondolom ő is lepörgette fejében az összes lehetőséget. Emiatt akár az album is megcsúszhat, ami a promó rendezvényekre is komoly hatással lehet. Ha ezt elcsesszük, az egész össze fog omlani, mint egy kicseszett kártyavár.

Végre megmozdul, és felvesz egy emberi pozíciót. Hűvös szeme az enyémbe fúródik, és kicsit sem tűnik úgy, hogy viccelne.

- Válaszolj nekem őszintén, Axel. Te kiadnád úgy egy dalodat, hogy tudod, hogy létezik belőle sokkal ütősebb verzió? – persze hogy nem. Én nem érem be valaminek az egyszerűbb, ostobább változatával. Egy maximalista fasz vagyok, hogy másokat idézzek. Nem lep meg, hogy ő is az. Meglep, hogy van bennünk némi hasonlóság, alondra.

Ezt kurvára meg fogom bánni.

- A srácok ki fognak akadni – felállok a dobszerkó mögül, magamhoz veszem telefonom, és a kanapéra telepszek, a tőle legtávolabbi pontra. Addig rendben, hogy másfél órája nem próbáltuk kinyírni egymást, de azt hiszem a távolság segít majd fenntartani ezt a tűzszünetet.

- Nagyfiúk, majd feldolgozzák – megrántja vállait. Tulajdonképpen igaza van, de ezt inkább nem mondom ki. Azért én segítek egy kicsit az elfogadás folyamatában. Megnyitom az egyik kaja rendelős appot a mobilon, és felkutatom benne kedvenc szendvicsezőmet. Az a pár tojás nem igazán volt elég a másnapos gyomromnak, és a két marha is lyukas gyomorral fog ébredni. Siri fogyasztásában nem vagyok biztos, ha tippelnem kéne, ő fanatikus rajongók lelkeivel táplálkozik. Ki tudja.

- Van valami, amire allergiás vagy? – a humorérzéken, a mosolyon és a kedvességen kívül persze.

- Tessék? – egy pillanatra megzavarja a hirtelen témaváltás. Legalább ez is egy újabb érzelem, amit láthatok az arcán. Újabb bizonyíték, hogy nem egy robot. Ha mégis, akkor egy elég szarul programozott darab.

- Oké, hogy pillanatok alatt fel tudod cseszni az agyam, de kinyírni azért nem terveztelek. Bonyolult lenne másik énekest találni – apró vigyorral felé fordítom és meglengetem előtte a telefonom, hogy lássa mire készülök. Még így is gyanakodva húzódnak össze szemei. Túlságosan bizalmatlan vagy, alondra. Végül azért csak megrázza fejét, én pedig kiválasztok egy halom kaját, ami elég lesz négyünknek. Wy tudom, hogy még a szemetet is képes felzabálni, ha másnapos, Noah meg passz. Majd kipiszkálja azt, amit nem ehet, leszarom.

Köszönjük rendelését!

Az étterem már készíti az ételeket.

Várható szállítási idő: 30 perc

Na akkor ez is pipa. Mire a másik kettő kikecmereg az ágyból, meg is érkezik a kaja, szóval némi reggeli és három agyvérzés után majd kezdhetjük is a próbát. Így indul egy tökéletes reggel.

- Bennel már megosztottad a hajmeresztő ötletedet? – hátra dőlök a kanapén, karjaimat felfektetem a háttámlára, és újra felkutatom tekintetem mását. Tetszik ez a hideg kék árnyalat, talán még egy kicsit jobban is, mint magamon. A rajongók odáig lesznek, hogy már kettő van belőle a bandában. Remélem azért Shazam nem lesz szomorú, hogy már nem neki van a legtöbb rajongója. Tervezem lenyomni ilyen téren. Is.

- Megüzentem neki, mikor a kottákért mentél – hah. Szóval már akkor tudtad, hogy jók lesznek a számok, csak az egod nem engedte, hogy ki is mondd. Rajtam nem fogsz ki. Ha észre is vette, hogy elárulta magát, nem adja jelét. Megtartja a rideg tekintetű jégcsap herceg imázst. Vagyok jégkockákat potyogtat a vécében is, vagy szorult bele némi melegség?  

- Még a menedzserünk, vagy felmondott? – elvigyorodom, pedig tudom, jól, hogy nem tenne ilyet. A hozzá hasonlók kiszagolják a dollármilliók lehetőségét… és ez a banda egyenesen bűzlik tőle. Ha nem csesszük el, akkor valóban elérhetünk majd valamit az életben. Bár ehhez lehet meg kéne tiltanunk, hogy Siri valaha is interjút adjon.

Előhalássza zsebéből a telefont, és kifejezéstelen arccal pörgeti át az üzeneteket. Azért érdekelne, mennyire borult ki ettől a tervtől. És mennyire fog kiakadni attól, hogy én rá is bólintottam. Wy és Noha talán ellenkezni fognak, de belátják majd, hogy ez a legjobb megoldás. Nem a legészszerűbb, nem a legolcsóbb, de a legjobb. Rohadt sok meló, főleg nekem, de én bírom a strapán. Maximum lemondok az alvásról, úgyis túlértékelt dolog. Amíg ellátnak kajával és kávéval, addig tudok működni.

- Nem kell újat keresnünk helyette – én megmondtam. A pénz az pénz, mindegy honnan jön. Van az a mennyiség, amiért megéri szívrohamot kapni. Majd fizet egy jó kardiológust magának belőle.

Elmerül a telefonjában, mintha itt sem lennék. Legalább csendben van, ez sem utolsó dolog. Egymás levegőnek nézésében én is király vagyok, még trófeát is kaptam a tesóimtól, miután egy hétig nem vettem róluk tudomást. Életem legnagyobb teljesítménye. Közvetlen az után, hogy kivívtam alondra elismerését. Fel is írom a naptáramba, hogy minden évben meg tudjam majd ünnepelni. Újra előveszem telefonom, és nekilátok átpörgetni a reggeli híreket.

Tetszik ez a vihar előtti csend.

oOoOo

- Ti mi a jó büdös francot szívtatok?! – Noah szájából kirepül egy paradicsomdarab, hogy kecses ívet leírva landoljon a dohányzóasztalon. Kibaszott művészi, festményre illő pillanat. – Másfél hónappal a kiadás előtt akartok változtatni? Bármit is nyomtatok, kérek belőle – egy uborka követi a paradicsomot. Lassan össze lehet állítani egy új szendvicset abból, ami a száját elhagyja.

- Igaza van, ez rohadt sok meló, és annál is több pénz – Wy hangja is feszült, de ő legalább nem áraszt el minket nyálas cafatokkal, miközben kiakad. Számítottam ezekre a reakciókra, mikor Siri ledobja a bombát, ezért nem is a próbaterembe szerveztem a csapatépítő reggelinket. Nem akarok majonéz cseppeket látni a cintányérokon.

- Amit simán megsokszorozunk majd – Siri előre hajol, hogy ő is vegyen magának a kajából. Jó tudni, hogy nem mások életerejéből táplálkozik.

- Mégis miért vagy ebben olyan biztos? – ugyan már Wyatt, nem elég biztosíték, hogy én lettem az új dobosotok? Ha valamihez hozzáérek, az simán kasszasiker lesz. Alondra dalai már így is zseniálisak voltak, én csak biztossá tettem, hogy mindenki imádja őket.

- Mert rohadt jók a számok – óvatosan, még elbízom magam. Vigyorom kiszélesedik a közvetett dicséret hallatán. Egyelőre ennyi elismerést tudok kicsikarni belőle, de kezdetnek megteszi. Eljön majd az az időszak, mikor imába foglalja a nevem.

- Az eredeti számok is rohadt jók voltak, mi a faszért variálnánk? – most, hogy leért a kaja, Noah is kicsit nyugodtabbnak tűnik. Én megmondtam. Két dolog van, amivel egy férfinál enyhítheted a rossz hír hatását. A kaja és a szex. Orgiát nem terveztem szervezni, így maradt a város legjobb szendvicse. Még pár perc, és szinte biztos, hogy nyerünk.

- Mert nem akarunk középszerű bandává válni, akik összedőlés szélén álló bárokban játszanak potom pénzekért – rávilágítok én a valódi okokra. Noah rám bámul, és csodák csodájára türelmesen megrág egy falatot. Úgy tűnik, ez a csodák napja.

- Szóval eddig középszerűek voltak a számaink? – remek, most a helyzet helyett inkább rám kezd haragudni. Ez a srác mindig ekkora drámakirálynő volt? Esküszöm felhívom a mexikói rokonaim és beajánlom őt valami szappanoperába.

- Finnel súroltátok a határát – aprót bólintok, kivételesen teljes komolysággal. Ha fáj az igazság és az őszinte kritika, akkor pályát tévesztettél, faszfej.

- Remek, kaptunk még egy egoista baromarcút Siri mellé, aki azt hiszi gyémántot szarik – idegesen harap bele újra szendvicsébe, és hátraveti magát a kanapén. Nem vagyok egoista, csak tisztában vagyok a képességeimmel. Idővel majd ő is belátja ezt.

- Ben mit szólt az ötlethez? – ismét az örök racionalista Wyatt. Néha már zavaróan nyugodtan tud gondolkodni ilyen helyzetekben.

- Kiakadt. De ha mind benne vagyunk, megoldja – azért ennél hosszabb üzeneteket láttam a telefonján, de ha ő mondja. Gondolom ez a lényeges kivonat a sok szitkozódás és káromkodás közül.

- És mi van, ha nem vagyunk mind benne? – ó édes istenem Noah, ne kelljen már behúznom neked egyet.

- Hallgassunk meg néhány számot, aztán döntünk – ismét Wy a megmentő. Olyan déjà vu érzésem van ezzel kapcsolatban. Mintha már megtörtént volna párszor. Pár százszor. Kezdem úgy érezni magam, mint valami kibaszott hercegnő, akinek folyton menteni kell a seggét. Nem igazán tetszik.

oOoOo

Nyilván bejöttek nekik a számok. Nem is gondoltam másképp. Néhány szendviccsel később pedig már hajlandóak voltak rábólintani a változtatásokra is. Igazából egész büszke vagyok rájuk. Még Noahra is. Mikor a kezébe vette a gitárt, eltűnt a drámakirálynő, csak egy profi zenész maradt helyette. Kár, hogy nem tudja ezt nyújtani a nap minden órájában, de senki sem lehet tökéletes. Még én sem, ezt elismerem.

Annyira belemerülünk a próbába, hogy késő délutánig húzzuk. Még az ebéd is kimarad, de senki sem bánja. Úgy tűnik végül mindenkit elkap az új számok varázsa, és látja, hogy miért annyira különlegesek ezek. A csokrokat és a köszönőleveleket a szobámba küldjétek srácok. Lehetőleg egy üveg whiskey és egy csinos srác társaságában. Vagy csaj. Ezt a részletet már rátok bízom.

Fáradt sóhajjal hagyom abba a dobolást, a szám közepén, és még a cint is megfogom, hogy gyorsabban elhalkuljon. Három értetlen arc fordul felém. Ne bámuljatok már így srácok, egyikőtök sem az esetem. Vagyis egy igen, amíg csukva van a szája.

- Mára ennyi elég – nyújtózkodva dobom dobverőimet a kanapéra. Kiválóan célzok, a tömegben is mindig a legcsinosabb pofiknál landolnak a koncert végén.

- Mióta mondod meg te, hogy mikor van a próba vége? – Noah, ne kezd újra. Ügyet sem vetve rá felállok, a dobszerkó mögül.

- Igaza van. Egyre többször lemaradsz, Wyatt meg az utóbbi órában legalább háromszor játszott félre – na erről beszéltem. Siri egész jól tolmácsolja a gondolataimat. Még a végén tényleg egyet fogunk érteni egy csomó dologban. Nem lep meg, hogy ő is észerevette ezeket az apróságokat. Felesleges tovább gyötörni magunkat, elértük a pontot, ahonnan már csak halmozzuk a hibákat.

- Pontosan – erősítem meg kedvenc virtuális asszisztensem szavait. A tekintetét nem tudom felkutatni, tüntetőleg nem néz rám. Ahogy neked kényelmes, alondra.

- Remek, már tényleg kettő van belőlük.

oOoOo

El sem hiszem, hogy végre csend van a lakásban. Estére mindenki lelépett, így teljes nyugalomban edzhettem és tanulhattam. A gyors zuhany után magamra kaptam egy nadrágot, és póló nélkül vonszoltam ki magam a szobából. Most pedig a jól megérdemelt kínai vacsi a konyhapultnál, hogy holnap kezdődhessen minden elölről. Arany élet, melyik srác vágyna ennél többre?

Még a lámpát is lusta voltam felkapcsolni, így szinte reflektorként csapódik arcomba telefonom felvillanó képernyője. A picsába. Hunyorogva húzom le a fényerőt, és gondolatban elküldöm párszor a picsába Harrisont. Puszta testvéri szeretetből.

22:03

Alszol már?

22:03

Nem, fárasztó napom volt

22:04

Szóval ülsz a sötétben és kínait zabálsz 🥡

22:05

Túl jól ismersz

Mit szeretnél?

22:06

Két hét múlva lesz anya szülinapja,

remélem nem felejtetted el

22:06

Sosem merném

22:07

V hazautazik meglepetésként

Ki tudnál majd menni érte a reptérre?

22:09

Persze

Masnit is kössek a nyakába, hogy

igazán szép ajándék legyen? 🎁

Anya tuti odáig lesz. nem sok mindent lehet venni egy olyan nőnek, akinek gyakorlatilag mindene megvan, neki az a legfontosabb, hogy az egész család együtt legyen ezeken az alkalmakon. Szegény bármennyire is próbált támogató lenni és jó arcot vágni ahhoz, hogy Vince Franciaországban akarja végezni a mesterképzést, mindannyian tudjuk, hogy majdnem beleroppant. Szép húzás V-től, hogy meglepi. És kissé aljas is, mert ezt egyikünk sem tudja majd túlszárnyalni.

Mielőtt azonban olvashatnám a választ, nyílik a bejárati ajtó. Kíváncsian emelem fel fejem, de fény hiányában csak a sziluettből tudok következtetni. Mivel egy hobbit magasságával van megáldva, ez vagy a világ legkisebb betörője, vagy nem túl jómodorú frontemberünk tért haza éjszakai kiruccanásából. Ha kecskevérben ázik a ruhája, akkor esküszöm kilépek a bandából. Vagy meghívom vacsizni a srácot.

Ő sem kapcsol villanyt, elég neki a félhomály, amit a város beszűrődő fényei okoznak. Gyakorlott léptekkel indul el a lépcső felé, de túl csábító a helyzet ahhoz, hogy csak úgy szó nélkül elengedjem.

- Ilyenkor kell hazaérni, serpiente? – megdermed a váratlan hangtól, és jelenleg az összes pénzem odaadnám, hogy láthassam az arcát. Remélem legalább egy kicsit sikerült a frászt hoznom rá. – Szép estéd volt?

- Komolyan? Már megint a meló? Húzd már ki végre a karót a seggedből Siri. – Ennyit a rosszul célzott kérdésemről. Kösz, Noah, hogy ekkora humoros, szószátyár pöcs vagy. Most várni kell holnapig, hogy kiderüljön, hogy a csávó az őstehetségéhez kapott e szorgalmat is, vagy rugdosni kell majd, mint azt a nyomorult Finnt.

- Szerintem nem képes rá. A középső neve tuti a Buligyilkos – mindjárt megsértődök. Nem mintha kedvem lenne itt lenni, és Noah betapaszthatatlan pofáját bámulni egész este. A felesleges szociális elvárások áldozata vagyok. És nem szeretek egyedül áldozat lenni. Noah be nem álló szájáról beszélve, már a mozdulatain látom, hogy ismét hallatni készül azt a fülsértő hangját. Ha nem lenne ennyire kurvajó gitáros, képtelen lennék egy percnél tovább szívni azt a levegőt, amit ő.

- Apropó középső nevek. Mateo? Ezt honnan sikerült megszülnie az őseidnek? – Már előre unom ezt a beszélgetést. Ha már testben itt kell lennem, hogy megússzam Wy holnapi lelki fröccsét a csapatépítés fontosságáról, akár valami hasznosra is felhasználhatnám ezt az időt. Például pontosíthatnám a fejemben a dalszöveget, amit ma délelőtt kezdtem el írni. A reggeli dob órámon vettem a fejembe, hogy írni kéne egy dob központú dalt, és a szöveg szinte a semmiből talált rám. Még egy-két átalakítás és kész is lesz. A dob része sajnos nem megy ennyire könnyen, de még van időm megszülni a semmiből berobbanó dob betétet az elejére. Kár, hogy az edzést követő dehidráltság és az üresen korgó gyomrom miatt már az a pár korty sör is fejbe kólintott, amit az előbb leküldtem. Így nem tudok eléggé arra fókuszálni, hogy kizárjam a zavaró hangokat.

- Az anyám mexikói, ragaszkodott hozzá, hogy ne csak amerikai nevünk legyen. Higgyétek el, négyünk közül én jártam a legjobban.

- Szóval ezek szerint van a világban egy csinos fekete hajú, kék szemű Ms. Carmelita Campbell, akinek bemutathatnál?

- Ha lenne lánytesóm se engednélek a közelébe Noah. Maximum miután levágtam a farkad, és kisütöttem reggelire.

- Ahh pedig hűséges szeretője lennék. – Na ezen a ponton hagyom abba a próbálkozást, hogy kivonjam magamat a párbeszédből. Egy halk, de meglehetősen gúnyos felhorkanással szemléltetem a véleményemet az üvöltő hazugságról, amit el sem hiszem, hogy volt pofája megfogalmazni. Ekkorákat még én sem hazudok, mindjárt ránk szakad a plafon.

- Hűséges? Tartottál már meg bárkit három napnál tovább? – Ők baszogatnak engem, hogy gyakrabban váltogatom a faszikat, mint az ágyneműhuzatot, de én legalább nem baszok át senkit a folyamat során. Nem úgy, mint egyesek. Ja, és amúgy mindenki után lecserélem az ágyneműhuzatot.

- Emma – hah.

- Őt nem számoljuk, mert közben egy másik csajt is húztál – na pont erről beszélek. Nem értem, mire jó ez a csapatépítés dolog, csak megtudjuk egymásról, hogy milyen borzalmas emberek vagyunk. Még egy ilyen sörözésen sem kedveltem meg jobban senkit. Sokkal egyszerűbb lenne ismeretlenként együtt zenélni. Miért kéne barátnak tettetnünk magunkat? Miért akar mindenki másokhoz kötődni, mikor az emberek úgyis csak átbasszák, kihasználják és lehúzzák egymást?

- Nem kell minden rossz döntésemet felhánytorgatnod. – Tekintettel arra, hogy folyton magára tereli a szót, aligha van más választásunk.

- Neked csak rossz döntéseid vannak. – Rekedtesen suttogom a keserű igazságot.

Itt van például Noah. Ha csak a próbákon és a koncerteken találkoznék vele, valószínűleg sokkal jobb véleménnyel lennék róla. A mélázó tekintetem továbbvándorol Wyatt felé. Ő volt az egyetlen ember, akit nem tudtam elrémiszteni magamtól, pedig isten a tanúm, én próbálkoztam. Sajnos túl jó természetű ember volt ahhoz, hogy igazi tuskó legyek vele, és túl kitartó ahhoz, hogy elutasítsam. Sosem felejtem el a napot, mikor tizenöt éves koromban elmondtam neki, hogy szerintem képtelen vagyok normális baráti kötődésre és érzelmekre. Azt hittem, hogy ezzel végre lekoptatom, de valami olyasmit reagált, hogy „akkor majd barátkozom helyetted én”. Szürreális volt. Mintha szükségem lenne a segítségére. Mintha szükségem lenne bárkire.

Mikor kitálalt az ötlettel, hogy alapítsunk bandát, először visszautasítottam azzal a szöveggel, hogy szóló karriert szeretnék, de persze mint mindig, végül valahogy átvitte az akaratát. És még én vagyok a diktátor. Igazából ő is az, csak ő a lassú, tenyérbe mászó módszerek híve. Addig terelgeti a gondolataidat, míg el nem hiszed, hogy igazából te is mindvégig ezt akartad.

Megint Noah artikulálatlan faszságai szakítanak ki a filozofikus hangulatból.

- Hogy te mekkora fasz vagy. Amúgy is csak nekem lenne esélyem Wy ki sem lát Lydia mellei közül, nálad pedig a nagyanyám is több csajt visz fel a lakására. – És akkor mi van? Úgy beszél, mintha lenne egy kimondatlan, leíratlan törvény, hogy minden sikeres rockbandába kell egy tag, aki minden héten más nőt kúr meg. Van egy olyan érzésem, hogy nálunk már kettő ilyen is van. Kinézem a kreolbőrű dzsigolónkból Noah vérmérsékletét.

- Mielőtt ismét belekezdenénk kedvenc „Ki kikkel szexelt?” témánkba, koccintsunk egyet Axelre, aki kihúzott minket a szarból – már megint kezdődik. Wy mindig túltolja. Nem kell ilyen látványosan nyalni a seggét, csak mert egy ingyenjeggyel képes volt ráhuppanni a siker felé száguldó gyorsvonatra. Oké, néha vannak megállók, de lerobbanni nem fogunk. Se vele, se nélküle.

- Nem is voltunk akkora szarban. – Már megmondtam ezeknek a félkegyelműeknek, hogy az interjú nem egy elszólás, hanem egy előre megtervezett és megfontolt döntés volt. Ez volt a legjobb időpont Finn lecserélésére. Tavasszal még volt néhány elvállalt koncertünk, szóval ez a másfél hónapos idősáv volt a legnagyobb lyuk az évünkben.

- Dobos nélkül maradtatok nem sokkal a koncertszezon előtt. Te ezt minek hívnád? – Hát, először is nem hívnám „nem sokkal”-nak a másfél hónapot. Lehet, hogy inkább szereznünk kéne egy tolmácsot, hátha kedves Mateonk spanyolul értelmesebben fogalmazna. Másodszor pedig, nem maradtunk dobos nélkül. A százfős listán, amit Ben küldött, körülbelül 75 észrevehetően jobb dobos volt, mint a mi drága Finnünk, szóval akárkit választunk közülük, fejlődés lett volna. Valószínűleg egyikük sem bánta volna, ha beköltözhet egy luxuspenthouseba végtelen pénzért. Persze arra én sem számítottam, hogy ennyire jó dobost találunk, de ez az apró részlet az én titkom marad.

- Szerencsés véletlennek – Bátraké a szerencse. Ez az életfilozófiám.

Akkor döbbenek rá, hogy már őt nézem, mikor felnevet. Az egyetlen személyt, akit végig kerülni akartam a tekintetemmel. Lehet, hogy valamire mégis jók ezek a csapatépítők. Ha elég sokat kell még hallgatnom a sületlenségeit, egészen biztos, hogy a testem rádöbben a saját borzalmas ítélőképességére, és elengedi ezt a totálisan alaptalan vonzalmat. Mintha már most is kevésbé dúlna fel az a magabiztos mosoly, amit a nevetés felejtett az ajkain. Mintha.

- Hihetetlen vagy, serpiente… - Elengedem a fülem mellett a sértésnek szánt spanyol becenevet, ami Noahnak hála már messengeren is visszakacsint rám. Ezek a fellengzős spanyol beszúrások olyanok, mintha egy elcseszett tízévados szappanoperából emelte volna ki őket. Vajon a felszínes nőket ennyire elbűvöli a latin amerikai vér? Engem csak kiráz a hideg tőle, és kedvet kapok hozzá, hogy angoltanárt hívjak neki.

Most nincs kedvem a pillantása súlyához, de távozás előtt a tekintem véletlenül elidőzik a sört tartó ujjain. Ha ezekbe a fránya kezekbe kicsit kevesebb tehetség szorult volna, most nem kéne elviselnem a jelenlétét. Fogalmam sincs, miért ugrik be egy kép a semmiből arról, ahogy a sörösüveg helyett a bokámra fonódnak azok az ujjak. A picsába. A bőrszínünk éles kontrasztjának a látványa mélyen az elmémbe ég. A picsába.

Most már két tabu is van a testén, amit kerülnöm kell. A jéghideg pillantása és a kezei. Fasza, ezentúl bámulhatok cipőjére.

Jobban beütött a sör, mint eddig hittem. Mi történik velem? Szexelnem kell. Mostanában elment a kedvem az egésztől, kb egy hónapja nem voltam senkivel. Lehet, hogy egyszerűen csak az orgazmus hiánya kezd az agyamra menni. Lehet, hogy az megoldana mindent.

Képtelen vagyok tovább egy helyben ülni, felállok, és az egyik alsó szekrényből kitúrok két zacskó chipset. Az egyiket a dohányzóasztalra dobom a melákoknak, a másikat pedig kisajátítom. Hosszú lesz még az este, és nincs kedvem még ennél is alkoholmámorosabb gondolatokhoz. Van egy olyan érzésem, hogy nem fognak egy 330 ml-es sör után felengedni.

***

Egy fáradt nyújtózás kíséretében nyomom ki a telefonom alig hallható 7:00-ás ébresztőjét. Én a legkisebb zajra is felébredek, szóval nem szokásom felkelteni az egész emeletet egy rikácsoló pittyegéssel. Hálát adok az égnek, hogy tegnap már éjfélkor elsurrantam aludni, bár így is felriadtam, mikor ezek az ökrök hajnalok hajnalán berobbantak a felső emeleti társalgóba lefekvés előtt. Az összes mosott szarként fog kinézni a mai 10-es próbán, ebben biztos vagyok. Egyáltalán mit gondoltak?

Rosszkedvűen pörgetem egy kicsit a híroldalakat, hátha találok valami újabb hírt vagy pletykát, amit Finn szórt a nyakunkba. Bár ha lenne valami említésre méltó, már özönlenének az emailek Bentől. Futólag eszembe jut a tegnap esti kanos kínlódásom, ami csak rosszabb lett, mikor feljöttem a szobába, és magamra maradtam. Nem csoda, hogy ilyen pocsékul aludtam. Orvosolni kéne a problémát, mielőtt elmérgesedik.

7:32 - Siri

Holnap este?

7:32 - Gregory

Tökéletes. Nálad?

7:33 - Siri

Nem, itt most túl nagy a tömeg. A szokásos hotelszoba, 20:00. Ne késs.

7:33 - Gregory

Késtem már valaha?

7:33 - Siri

Akkor nem történne meg ez a beszélgetés.

7:33 - Gregory

Imádom, mikor zsarnok vagy.

Hát, ezzel sajnos egyedül vagy. Mindegy, pont ezért tartalak. Ideje lenne lemászni, és reggelizni valamit. A tegnapi ebéd óta csak egy zacskó chips csúszott le éjszaka, ami aligha segített bepótolni a 20 km futás során felhasznált kalóriákat. Ah tényleg, amiatt van ilyen brutális izomlázam. Ma inkább kihagyom a futást, amúgy is dolgozni akarok a dalon, amit tegnap kezdtem el.

Ráérősen öltözök fel a tegnap esti melegítőnadrágomba, de a pulcsit az akasztón hagyom. Most nincs kedvem színekhez, ezért a fekete pólómhoz egy szintén fekete körsálat veszek fel. Tökéletesen tükrözi a hangulatomat. Ásítva sétálok le a lépcsőn, de az első emeleten a földbe gyökereznek a lábaim. Valami más, de nem tudom elsőre megmondani, hogy mi. Ó, meg is van. A hangszerterem ajtaja nyitva szokott lenni. Általában nyitva hagyjuk, ha nem használja senki, és szinte mindig én kelek a legkorábban a csapatból, szóval a reggeli álmos bandukolásom során talán még soha nem fogadott zárva ez az ajtó. Lehet, hogy csak véletlenül hagyta így a szappanoperahős tegnap, miután összeszerelte a dobját. Gyanakvással teli kíváncsisággal sétálok oda, és nyitok be. A hangos dobszó azonnal megtölti a kihalt folyosó reggeli némaságát. Megsüketülök. Reflexszerű gyorsasággal csusszanok be, és zárom be magam mögött a nehéz hangszigetelő ajtót. Azonnal megbánom a hirtelen döntést, mikor felfogom, hogy kivel zártam össze magamat. Mit keres ez itt? Alig néhány órája még a társalgóban csörömpöltek.

Ennyit az álmosságról, éberebb nem is lehetnék. Nem kell sok idő, hogy mint mindig, most is magával ragadjon a játéka, és mikor elmúlik a kezdeti zavarodottságom, rádöbbenek, hogy mit is játszik. Illetve inkább arra, hogy mit nem. Összeszorított fogakkal próbálom meg elcsitítani a megalapozatlan haragot, ami lobban bennem.

- Ez nem az én dalom volt – még alig hallgatott el a hangszer, már kibuknak belőlem az ellenséges szavak.

- Neked is buenos días – ha meghallok még egy spanyol szót, akkor esküszöm a cintányérjába verem a fejét. Komolyan vonzalom lenne ez az agresszív, megmagyarázhatatlan irritáció, amit érzek? Kétlem. – De, ez pontosan a te dalod volt, egy kicsit feljavított változatban.

- Ki a fasz kért meg rá, hogy átalakítsd? – Ez most már csak felesleges kötekedés. Kifejezetten szeretem, mikor valaki kicsit feljavítja a saját részét a számainkban. Finn persze soha nem tette, örült, hogy le tudja egyáltalán olvasni a kottát. Wy is meglehetősen passzív ilyen téren, Noah viszont mindig remek ötletekkel áll elő az új daloknál. Valószínűleg ez is egy ok a sok közül, hogy képes vagyok elviselni az amúgy felettébb kellemetlen társaságát. A probléma csak az, hogy ez a seggfej túl későn jött a buliba ehhez. Ha idegesítően jobbá teszi a dalokat, amiken már nem tudunk változtatni, akkor nőt csinálok a kedvenc bátyjából. Még Noah is örülhet, hogy lesz kit zaklatnia.

- Te, amikor felvettél a bandába. – Soha nem kértem, hogy alakítsa át a múltbeli számainkat. Az annyit ér, mint halottnak a csók. Annyi extrával, hogy még ideges is leszek tőle. Igazi hullákat felőlem csókolgathat, de a véglegesített számaimtól tartsa távol a mancsait. Kár, hogy az istenverte maximalizmusom felülkerekedik ezen az érzésen. Pontosan EZÉRT nem akartam, hogy feljavítsa ezeket a dalokat. A kurva életbe.

- Játszd el megint – hosszú ideig meredünk némán egymásra.

- Kérd szépen – azt hiszem, ha képes lennék kikelni magamból, ez lenne rá a megfelelő pillanat. Mit képzel magáról ez az öntelt faszarcú? Térdre ne boruljak előtted, te felfuvalkodott hólyag? Gyökér.

- Anyád – azelőtt mondom ki az első szót, ami eszembe jut, hogy megállíthatnám magamat, és a gyerekes válasz azonnal meg is bosszulja önmagát.

- Ő szépen kérné. – Bárcsak levakarhatnám valamivel azt az elégedett mosolyt az arcáról. Mondjuk egy drótkefével. – Nyugi, nem fog fájni, max annyira, mint mikor letépsz egy ragtapaszt.

Gondolj a dobszólójára.

Gondolj a dobszólójára.

Ha meggyilkolod, nem tud játszani.

- Légy szíves. – Úgy szűröm a fogaim között a kérést, amit nem tudom, használtam e már valaha életemben, mintha egy láthatatlan erő rángatná ki belőlem harapófogóval. Még engem is meglepett, hogy sikerült. A fölényes vigyora alapján őt nem. A mellkasom közepébe összecsomósodott gyűlöletgombócot szép lassan oszlatja el az, amikor játszani kezd. Hiába tekinti életcéljának, hogy kikergessen a világból, a tehetsége valahogy mindig elfeledteti velem, hogy aktuálisan miért kéne teljes szívből utálnom. Valószínűleg nem is hozzá vonzódom, hanem a dobolásához. Ez jobban is illene hozzám, mindig tudtam, hogy ha egyszer belezúgok valamibe, akkor az a zene lesz. Mondjuk végig azt hittem, hogy a saját zeném. Néha mindenki téved.

Véget ér a szám, de még nem akaródzik kinyitni a szemeimet. Akkor újra őt látnám, a lekezelő stílusával és a pöffeszkedően kidüllesztett mellkasával, amin valószínűleg mogyorót lehetne törni. Utálom érte. Ezért is. Sokkal jobban tudok létezni mellette, mikor nem látom.

- Nos? – Adok magamnak még néhány másodpercet, mintha egy végzetes csatába készülnék. Mikor kinyitom a szemeimet, kicsit megkönnyebbülve látom, hogy az arca mostanra inkább kifejezéstelen, mint önelégült. Egész ritka látvány. Talán még egy kicsit kíváncsi is, de lehet, hogy ezt már csak odaképzelem. Pedig egészen kielégítő érzést kelt bennem a lehetőség, hogy kíváncsi a véleményemre. Szóval biztosan képzelem, mert eddig soha semmi olyasmit nem csinált, ami pozitív érzést keltett volna bennem.

- Az album többi dalát is „feljavítottad”? – Szándékosan, gúnyosan hangsúlyozva használom az ő szájából ellopott kifejezést arra, amit a dalokkal tett. Az én fejemben valószínűleg most zúzta porrá az egész albumunkat. Az albumot, amit a jelenlegi formájában már nem akarok piacra dobni. Meg fognak ölni a többiek. De remélem egy kicsit őt is.

- Az összeset. – Olyan céltudatos magabiztossággal válaszol a kérdésre, mintha azt hinné, hogy nem tetszett a változtatása, és kész lenne a védelmére kelni. Elmondhatnám neki, hogy nem így van, elmondhatnám neki, hogy túlságosan is imádom ezt a verziót, de a kommunikáció sosem volt az erősségem. Főleg nem vele. A büszkeségem, amibe már így is épp elégszer beletiport ma, egy hurkot köt a nyelvemre.

- Le vannak kottázva?

- Igen.

- Itt vannak?

- A szobámban.

- Lehozod őket? – Rövid csend, elfintorodok az apró mosolytól, ami a szája sajkába költözik. – Kérlek. – Még egy látványosan erőltetett bájmosolyt is előveszek a túlságosan gúnyosra sikeredett szavacskához. Valószínűleg örül eléggé a kimondatlan, de árnyaltan sugallt dicséretnek ahhoz, hogy ne kössön bele az aligha szépre sikerült kérésbe.

Amíg nincs itt, átsétálok a szobán, hogy az egész falat átívelő ablak előtt lekuporodhassak a földre, és dobok egy üzenetet Bennek messengeren. A hivatalos dolgokat általában emailben beszéljük meg vele, de a kisebb ötleteléseket egyszerűbb itt intézni. Erre mondjuk lehet, hogy nem kéne a „kisebb” szót használni.

8:01 - Siri

Szia! Mennyire lenne katasztrófa újravenni az album dobsávját? Kézenfekvő gondolat lenne így, hogy még a kiadás előtt dobost váltottunk.

Megírom az üzenetet, majd gyorsan kikapcsolok minden értesítést a telefonomon. Pánikra, hatszáz üzenetre és harminc telefonhívásra számítok az elkövetkezendő fél órában. Utána le fog nyugodni, és csinálni fog egy részletes kalkulációt arról, hogy pontosan mennyi pénzbeli veszteség lenne, főleg, ha csúszik emiatt az album. Nem fog csúszni, azt nem engedhetjük meg magunknak. A kiadás dátuma így is túl közel van az első koncerthez. Tuti, hogy nem lesz egyszerű menet, de azért fizetünk ennyit az egyik legjobb zenei menedzsernek, hogy megoldja ezeket a helyzeteket a producerrel. Majd százdollárosokkal letörölhetik a könnyeiket. De vajon Axel vállalná? A bandából neki lenne a legnagyobb teher, hiszen kb beköltözhet a stúdióba, amíg nincsenek kész a felvételek, hogy legyen elég ideje a producernek megcsinálni az utómunkálatokat. Nem is beszélve a gyártásról, bár szerencsére 2023-ban elsődlegesen már nem cd-n, hanem digitálisan dobjuk piacra az albumokat. Senkit nem fogok megsiratni, mert felül kell írogatnia néhány fájlt egy mappában. Köszönjük, modern technológia.

Még szerencse, hogy leszavaztuk az előzetes klipgyártást az albumhoz. Vajon kinek az ötlete volt? Az enyém. Vajon miért? Nem mondom, hogy tudtam előre, de egy kicsit tudtam előre. Viszont az album borítóképét és a promó anyagokat újra kéne gyártani. Mindegy, az csak egy nap fotózkodás.

Mire kizökkenek a sötét képernyőjű telefonra bambulásból, már fölöttem tornyosulva nyújt felém egy meglepően kevéssé gyűrött papírköteget. Arra számítottam, hogy egy sporttáska mélyéről halássza ki őket, és úgy néznek majd ki, mintha megjárták volna egy tehén száját. Oké, az előítéleteim általában nem jönnek be, ha róla van szó. Elveszem a felkínált csomagot, és a földön szétterítem magam előtt a lapokat.

- Kösz. – Alig hallhatóan, az orrom alá dünnyögöm a rövid szót, de a vigyora így is kiszélesedik tőle. Kicsit furcsán néz rám, mondjuk elég röhejes látványt nyújthatok, ahogy a hideg ablaknak dőlve, törökülésben kuporgok a földön, főleg a mellettem lévő hatalmas bőr sarokkanapé mellett. Idővel majd ő is megszokja, hogy a legkifacsartabb pózokban szeretek zenén gondolkodni. A többiek már azon lepődnek meg, ha ilyenkor kanapén vagy széken kötök ki valami csoda folytán, olyankor is általában fejjel lefelé, a lábammal a háttámlán.

Előre dőlök, és a földön könyökölve kezdem el átnézni a bevezető szám változásait. Szépen, más színnel vannak melléírva az új részek, szóval könnyű lesz gyorsan haladni. Utálom ezt mondani, de első ránézésre szépen dolgozik.

- Szeretnéd hallani őket? – Újra felnézek rá a lapok közül, összeszűkült, gyanakvó szemekkel. Hol a csapda? Nem mintha szükségem lenne rá, hogy halljam őket, nem csak ő kapott ritka tehetséget a sorstól, azon kevés ember egyike vagyok, aki folyékonyan tud kottát olvasni, és szinte egyből hallja a fejében a leírt zenét. Talán pont ezért megy ilyen könnyen a zeneírás is.

- Könyörögnöm kéne minden számért külön, vagy csak egyszer az elején?

- Attól függ milyen szépre sikerül az első. – Megrezzen a szám, de a kikívánkozó sötét mosoly szerencsére nem jut át az ellenállásomon. Még egy ekkora taplót. Ez az ember akkora fasz, hogy egy ponton elkezdem csodálni ahelyett, hogy gyűlölném. Lehet, hogy engem is ezért tűrnek meg maguk mellett az emberek? Na jó, ha jobban átgondolom azért még mindig inkább gyűlölöm.

- Kösz nem, tudok olvasni. – Érdektelenül temetkezem vissza a kották rengetegébe, és annyira elmerülök az első számban, hogy csak félúton döbbenek rá, hogy nem csak a fejemben hallom, hanem tényleg szól. Felkapom a tekintetemet a dobnál ülő srácra, aki a zene élvezetének az apró mosolyával, félig lehunyt szemmel adja át magát a bevezető ritmusának. Ha nem rántana magával a lendülete a világba, amit csak ő képes megteremteni, talán értékelném ezt a ritkán látott, lágy kifejezést az arcon, aminél vonzóbbat még soha életemben nem láttam. A szemeim maguktól csukódnak le, hogy élvezni tudjam a zenéjét anélkül a furcsa, szorító érzés nélkül a mellkasomban, amit nem tudok megmagyarázni.

Ha egymást nem is fogjuk soha, talán a másik zenéjét képesek leszünk szeretni.

***

Az egy óra, ami az album terjedelme, úgy reppen el, mintha nem is létezett volna. Most épp a sarokkanapé sarkában fekszem háton, a talpaimat a falra simítom a kanapé háttámlája felett. Valamiért szeretem az égbe dobni a lábaimat, lehet, hogy több vér jut az agyamba. Lehet, hogy baromság az egész, de valahogy nekem működik. Általában írni is valamiféle fetrengős fekvő pozícióban szoktam. Elfelejtettem zoknit felvenni, de legalább tudtam a lábujjaimat szuggerálni, amíg az utolsó részleteket hallgattam. Örökmozgó vagyok, körülbelül ötször váltottam pozíciót az egy órás műsor alatt.

Csend ereszkedik a szobára, de most először mintha nem lenne benne feszültség. Talán ezt a kis hangszertermet kikiálthatjuk a béke földjének? Talán. Majd meglátjuk. Valószínűleg amint megszólal az az idióta, megváltozik ez az enyhült vélemény. Veszélyes hatással van rám a dobolása. Tekintettel arra, hogy épp most adott nekem egy egy órás magánkoncertet, úgy, hogy még szépen kérnem sem kellett, én is megengedhetek egy kis kedvességet. Mindig büszke voltam rá, hogy maga vagyok a nyers őszinteség, itt az ideje, hogy tényleg az legyek. A kezeimmel gondterhelten masszírozom meg az arcomat.

- Ezek kurva jók. – Nem nézek rá, továbbra is inkább a falnak beszélek. Jelen esetben szó szerint, mert még mindig a falra tapasztott lábujjaimat fixírozom.

- Tudom. – Jé. És tényleg, máris kevésbé szimpatikus a gyerek. De valószínűleg pont ilyen választ adtam volna én is. A picsába, a végén még kiderül, hogy tényleg azért idegel ki, mert túlságosan hasonlítunk. És ugyanez lehetne az oka az indokolatlan vonzalomnak is. – Akkor a turnén játszhatjuk a felpörgetett verziókat. – Nem kérdés. Kijelentés. Most komolyan? Ez én vagyok egy másik testben? Katasztrófa lesz hosszútávon a kooperációnk. A nem létező kooperációnk.

- Nem. – Erőteljesebb kijelentés, mint az övé.

- Mi az, hogy nem? – Most először mintha tényleg sikerült volna egy kicsit összezavarni, legalábbis a hangjában mintha az elfojtott felháborodás és a megrökönyödés keverékét vélném felfedezni. Oké, ez így tényleg ellentmondásosan hangzott, ezt most elismerem.

- Az nem elég. A bemutató koncerteken tomboló részeg idióták meg sem hallják a különbséget. Újra kell vennünk az egész dobsávot. – A döbbent csend egész hosszúra nyúlik ahhoz képest, hogy általában viszonylag gyorsan rátalál a nyelvére. Sajnos.

- Megőrültél? – Tudom, hogy emögött az egy szó mögött ott van minden kérdés, ami az én agyamon is átfutott. A végtelen meló, kiadás és kockázat, amit a nyakunkba vennénk.

De erre csak egy válaszom van: bátraké a szerencse.

Magamhoz húzom a lábaimat, és normális ülő pózba fészkelem magamat a kanapén, hogy rá tudjak nézni. Elválaszt minket néhány méter és egy hatalmas dobszerkó, mégis kristálytisztán látom a pillantásom hűvös tükörképét.