- Noah, ha még egyszer megsimogatsz a lábaddal, azt már muszáj lesz elmondanom Lydiának – vigyorogva nyitom résnyire tekintetem, hogy a kibontakozó romantikus jelenet szemtanúja lehessek. Bármennyire is túl szokta tolni a dolgokat Noah, ez a wellness most élete ötlete volt. Sajnos ez a koncertek közötti szünet nem volt olyan pihentető, mint eredetileg terveztük. Nem mintha bánnám bármelyik pillanatát is. A tegnap este Sirivel egy olyan mérföldkő volt, amit meg kellett ugranunk mindkettőnk épelméjűsége és a turné sikere érdekében. Aludni máskor is lehet, csillagok alatt éneklő Siriben gyönyörködni csak ritkán. Túlságosan ritkán. Most a meleg vízben punnyadás valamennyit segít a kialvatlanságomon, de lehet, hogy ma este meg kéne támogatnom a testemet egy hosszabb, kiadósabb alvással. Nem tudom mennyi fog belőle megvalósulni, ha Siri megint nálam tölti az éjszakát.

Szemem sarkából pillantok a mellettem ülő, büntetendően szexi süni felé, aki lehunyt szemekkel, kifejezetten békés arccal engedi át magát a pihenésnek. Bevallom én is elgondolkodtam néhány kósza érintésen, hiszen ki tudna ellenállni karcsú, izmos combjainak és tökéletes márvány bőrének. Sajnos azonban hiába zavaros a víz, ezek nem láthatatlanná tévő buborékok. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne a helyzetünk. Főleg az enyém. Egy két lábon járó csábítás a srác. Szerencsémre a teste nagy része most takarásban van, de a tarkójára tapadó nedves, sötétpink tincsek pont elegek ahhoz, hogy beindítsák a fantáziám. Vajon, ha eléggé megizzasztom, ugyanezt az árnyalatot veszik fel? Mindenképp ki kell próbálnom. Inkább visszafordítom tekintetem a többiek irányába, mielőtt egy sokkal nagyobb és kényesebb problémával kéne szembenéznem.

- Hé! Nem az én hibám, hogy Axellel mindenhova odalógtok. Inkább a te irányodba lebegek, mert ha Sirihez érek hozzá véletlenül, élve kibelez – ha nem ő, akkor én. Komolyan gondoltam, hogy más nem érhet Sirihez. Főleg nem egy alulöltözött, nedves Sirihez. Talán a bandatagokkal kivételt tudok majd tenni, de csak akkor, ha alondra fel van öltözve. Wy és Noah soha semmilyen körülmények között nem mozdulna rá Sirire, de még túl friss minden. Az irreális féltékenykedés majd idővel enyhülni fog, legalábbis remélem. Máskülönben nagy szarban leszünk.

Látom, ahogy Siri a biztonság kedvéért változtat pozícióján és magához húzza a lábait. Még mindig végtelen elégedettséggel tölt el, hogy másokkal ellentétben én bármikor hozzáérhetek. Vagyis érhetnék, ha nem kéne titkolnunk az egész rohadt kapcsolatot. Ha nem tudnám mennyire jó választás vagyok, még a végén azt hinném, hogy szégyell. Igazán felvállalhatna végre, hogy Noah orra alá dörgölhessem.

- Te szervezted nagy lelkesen ezt a romantikus kolbászpartit – csak húzni tervezem Noah agyát, de a felgyülemlett feszültségtől talán egy kicsit kegyetlenebbé válik, mint elsőre szántam. Túl sok befejezetlen ügyünk van Sirivel, túl sokszor kellett félbeszakítani a dolgokat, és túl sokszor kell ellenállnom a kísértésnek, mikor vele vagyok. Ezek kikezdik az idegeim, még ha próbálom is tagadni. Sajnos most Noah-n csattan frusztrációm. Wy és Siri reakciója alapján még a határon belül maradtam, de Noah feje nem tűnik túl boldognak. Mi ez az érzékenység hirtelen? Teherbe esett, vagy éppen csak menstruál?

- Bocs, hogy akartam egy elcseszett csapatprogramot ahelyett, amit ellustultatok tegnap – ahhh ebbe ne kezdjünk bele. Ha most kitalálja, hogy olyan drámakirálynővé válik, mint a korábbi bandám tagjai, kénytelen leszek lelépni, még mielőtt igazán beindulhatna a karrierünk. Hosszú távon nehezen bírom a hisztis férfiakat. Meg a nőket is. De a férfiakat főleg. Oké, Noah eddig sem volt egyszerű eset, de most kifejezetten pocséknak tűnik a mentális állapota. Azért venni szokta a poénokat, de talán kiégett egy reléje. Nem tudom mi lehet vele, de nincs teljesen rendben. Talán rajta így jön ki a turné fáradtsága? Vagy csak szimplán piszkálja valami a csőrét, amit nem oszt meg velünk. Elismerem, ideje lenne több figyelmet fordítanom a banda többi tagjára is, nem csak Sirire. Az utóbbi hetekben túlságosan belemerültem ebbe az egy projektbe. Ezen is változtatnom kell.

- Nem értem, miért pörögsz ezeken ennyit, szerintem erőltetett programok nélkül is szuper csapat vagyunk – mi a picsa? Siriből most egy kedves, őszinte mondat csúszott ki mindenki előtt? Az oké, hogy kettesben hallok tőle ilyeneket, de nagyközönség előtt felvállalni, hogy érez mást is végtelen önimádaton kívül… még a végén elhiszem, hogy nem maradsz örökké süni, alondra. Ráadásul ismét kidobta a kukába a „koncertek közt nem beszélek, mert túlságosan csodálatos és értékes vagyok” szabályát. A srácok arckifejezéséből korábban nem gyakran tett ilyet. Hát persze hogy nem, mert ezzel elkerülhetett minden felesleges és számára szükségtelennek érzett szociális interakciót. Örülök, hogy kicsit változol, alondra. Még pár év, és mások szemében sem leszel egy beképzelt, elviselhetetlen fasz.

- Na persze, nincs is jobb, mint összezárva lenni két antiszoccal meg egy párocskával – két párocskával. De valami tényleg el lehet csesződve a fejében, ha engem is antiszocnak gondol. Aranyhal memóriája lehet, ha elfelejtette, hogy ki felesezett vele egy péntek este az imádott karaoke bárjában. Bár amennyi pia elfogyott ott, lehet tényleg nem sok mindenre emlékszik belőle. Azt hiszem ideje emlékeztetnem rá, hogy nem vagyok egy begyepesedett öregember, mint ő gondolja, egyszerűen csak más irányba terelődött mostanában a figyelmem. Talán a következő hosszabb pihenő alkalmával el kéne vele mennem bulizni, hogy kicsit helyre rázódjon és visszanőjön a farka. Nem tetszik a nőként nyenyergő Noah. Már csak az a kérdés, hogyan bulizzak úgy, hogy elkerüljem a tolakodó érdeklőket. Az talán még Noahnak is feltűnne, hogy nem vadászom csinos seggekre a tánctéren. A korábbi partnereim velem tartottak a bulikba, így nem volt kérdés, kivel táncolok. Siri viszont előbb harapná seggen saját magát, mint hogy eljöjjön egy csomó ismeretlen, izzadtan vonagló testekkel teli szórakozóhelyre. Pedig megnézném, hogy mire képes, a ritmusérzéke megvan hozzá, hogy őrülten szexis ringatózással… nem. Erre most kurvára nem gondolhatok.

- Elfelejted Emilyt – helyben vagyunk. Wy szerencsére menti a helyzetet, a lehető legjobb témaválasztással. Még mindig hihetetlen érzéke van hozzá. Lassan tényleg illene meghálálnom neki, hogy menti a seggem, még ha nem is tud róla. Lehet a végleges megoldás is ez lenne. Ha sikerülne összeboronálni őket, akkor végre Noah se lenne kiéhezve a társaságunkra a turné alatt. Ha van egy csaj, akit körbe rajonghat, akkor nem nekünk fog romantikus programokat szerezni. Legalábbis nagyon remélem. Előre szólok, a giccses páros randikat vétózom, legalább addig, míg tisztességesen meg nem kaptam Sirit. Ha sikerült lehűteni a vágyaim és lefárasztani a farkam, akkor oda megyek a többiekkel, ahová csak akarják.

- Hát lehet, hogy legközelebb őt hívom wellnessezni. Kellemesebb társaság lenne – bár megtenné. Mindannyian sokkal boldogabbak lennénk. Remélem nem felejti el ezt a kijelentést a következő szállodáig. Wy ugyanúgy küzd elégedett vigyorával, mint én, de sikerül visszafognunk magunkat legalább addig, míg a sértett primadonna odébb nem áll. Ha jól látom az úszómedence felé vette az irányt, ami nem is olyan rossz gondolat. Ha már edzeni nem nagyon van idő és energia a turné alatt, akkor egy kis úszással levezethetném a feszültséget. Jobb, mint azon merengeni, hogy elveszítem-e a kontrollt, ha még egyszer megpillantom Siri vízből előbukkanó halványrózsaszín mellbimbóit. A hűvös levegőtől levegőtől csábítóan megkeményednek, könyörögnek, hogy ajkaim közé véve… na jó. Bassza meg. Szóval megyek úszni.

- Én is úszom egyet, hátha Noah sem fullad bele a dühébe, ha ott vagyok – egy vigyor mögé rejtem frusztráltságom, és hátra sem pillantva célzom be a hosszú medencét. Hisztis gitárosunk már az egyik rajtkőnél operálja fel magára a kötelező úszósapkát. Szerzek én is egyet a falnál szobrozó srácoktól, és elfoglalom a Noah melletti posztot. Nem is tudtam, hogy szokott úszni, bár gondolom nem olyan rendszerességgel és intenzitással, mint én. Nagyon remélem, hogy nem élete első hosszaira készül, mert nincs kedvem baywatch-osat játszva kirángatni őt a vízből.

Tekintete rám villan, még mindig ott van benne a sértettség. Komolyan, mint egy érzékeny gyerek. Lehet neki is csak egy kiadós szex kéne, hogy helyreálljanak a hormonjai. Ha túl idegesítő lesz, akkor Wy stratégiáját fogom követni, és összezárom őt Emilyvel egy szobába. Talán akkor venné a lapot. Vagy nem, mert róla van szó. Esetleg, ha Emilyn nincs ruha, akkor hamarabb leesne neki a dolog. Fel kéne vetnem az ötletet, de lehet túl sok pofont kapnék érte. Igazán olyan lenne, mint egy mexikói szappanopera.

- Azért jöttél, hogy itt is hangoztathasd mennyire feleslegesek és szarok az ötleteim? – elfojtok egy irritált sóhajt, megőrizve félmosolyomat. Megérdemelné, hogy taszítsak rajta egyet, és belezuhanjon a hideg vízbe. Akkor talán észhez térne, és elhagyná ezt a sértett királylány viselkedést. Rohadtul nem áll jól neki.

- Nincs baj az ötleteiddel. A wellness is rohadt jó, mindenki élvezi – nem szokásom mások farkának körbeszopkodása, hogy jobb kedve legyen, kivéve, ha várhatok ellenszolgáltatást, vagy igazán finom falatról van szó, de Noahval most kivételt teszek. Általában hamar legnyugszik miután kiszellőztette a fejét, de 0-24-ben összezárva nehéz olyan pillanatot találnod, mikor rendbe rakhatod a gondolataid. Ha pedig ez a tüske benne marad, akkor elkúrhatja az egész koncertet, amire senkinek semmi szüksége. – Egyszerűen csak néha jobb egyedül pihenni – megvonom vállaim, és a kölcsönzött úszószemüveget is felveszem. – Te nem szoktál időnként ráunni a hülye fejünkre? – csak elvigyorodik ő is végül, miközben lemásolja a mozdulataimat.

- Már akkor ráuntam, mikor elindultunk, de sajnos nincs más társaság – akkor tanuld meg egyedül elszórakoztatni magad, barom. Az epés választ inkább lenyelem, mert tudom, hogy ezt is csak a Siri miatti feszültség mondatná velem. Noah tényleg szociálisabb mindannyiunknál, maximum hírből ismeri a csendes lazítás kifejezést, de így kell elfogadnunk. Pont ezért ő a banda egyik legfontosabb összetartóereje. De a határokat lassan meg kell tanulnia. – Mit szólsz egy versenyhez?

- Csak ha készen állsz veszíteni – felröhögve rázza meg fejét, és helyezkedik el a rajthoz. Hát legyen. Ha csúnyán ki akar kapni, én örömmel döngölöm őt a földbe.

oOoOo

Frissen zuhanyozva, megszárított hajjal, egy egyszerű fekete melegítőt és fekte Nickelback-es pólót magamra húzva lépek ki szobámból. A közös helységben csend és béke honol, jelezve, hogy Noah messze jár, Siri pedig antiszockodik. Végül csak sikerült elérnünk egy békés, beszélgetős állapotot a wellnessben, csak az kellett, hogy métereket verjen Noahra legalább három különböző úszásnemben. Nem rossz a srác, de esélye se volt. Viszont a feszültséget elűzte. Legalábbis belőle. Én visszakaptam mindent, amint újra megpillantottam a szaunából kilépő Sirit. Az összes kis izzadtságcseppet, ami ragyogásba vonta bőrét, egyenként akartam lenyalni róla. Főleg azt, ami nyakától indulva tette meg csábító útját a fürdőnadrág vonaláig. Azt hiszem ott dőlt el, hogy ma még lopok magunknak egy kis időt kettesben, és addig nem engedem el, míg be nem fejeztük a reggel elmaradt dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy soha többé nem verem ki magamnak, ha ez a csábító, szexis kis manó húsz méteren belül tartózkodik. Azt hittem tudok jó fiú lenni és racionálisan gondolkodni a végtelenségig, de buktam. Többet nem fogunk kielégítetlenül elválni, elegem van a frusztrációból. Csessze szét annak az életét, aki jobban ráér az ilyenekre.

Szerencsére a világ kivételesen mellénk állt. Lehet tényleg elmegyek legalább egy karácsonyi misére anyával. Wy lelépett a lányokhoz, hogy teletömje magát süteménnyel, Siri pedig dobbantott, hogy megírhasson egy dalt, ami ott kavarog a fejében. Noah persze ettől megint egy túlérett citrom savanyúságát vette fel, de kitaláltam a tökéletes megoldást. Egy békítő, megnyugtató masszázs. Ami távol tartja a lakosztályunktól legalább két órán át, és közben helyre billenti a kapcsolatunkat is. Zseni vagyok, vagy zseni vagyok? Még Harrison is értékelné ezt az alattomos, de roppant elmés lépést.

Kopogás nélkül nyitom ki szobájának ajtaját, és lépek be a birodalmába. Tökéletes másolata az enyémnek, kényelmes és praktikus. Annyi eltérés van, hogy itt egy rózsaszín hajú sündisznó gubbaszt a földön egy szál fürdőköntösben, körülötte teleírt és üres kottalapokkal. A rohadt életbe. Már megint a zenészeknek készült privát luxuspornó. Ujjaim megszorulnak a kilincsen, ahogy visszacsukom magam mögött az ajtót, és a biztonság kedvéért kulcsra zárom. Szegény Noah megállna a fejlődésben, ha véletlen ránk nyitna akció közben. Rádöbbenne, hogy mennyivel jobb pasi vagyok nála. Már ha eddig még ezt nem sikerült megszülnie. Ja és persze tuti biztos, hogy péppé verném, amiért megint elcseszte a pillanatot. Ezt most senki sem fogja elrontani nekünk. Most ki fogom deríteni, hogy a jégkék tekintet felragyog, vagy éppen hogy elsötétedik a mindent elsöprő orgazmus pillanatában.

Mire visszafordulok felé, már befejezte a kuporgást, helyette térdel. Tökéletes magasságban ahhoz, hogy tincseibe markolva irányíthassam fejét a megfelelő helyre. A francba. Úgy terveztem, nem zavarom meg az alkotásban, de kezdem úgy érezni, sosem volt esélyem rá. Túl tökéletes. Tincseit nem rendezte el a zuhanyzás után, így még kuszák és kócosak, kezeit és arcát sötét tintafoltok borítják. Imádom, hogy annyira belemerül az alkotásba, hogy megfeledkezik a mindig tökéletes külsőjéről. Ha tippelnem kéne, az öltözködéssel sem bajlódott, bár a józanságunk érdekében remélem, hogy legalább egy alsónadrág van rajta.

- Kész vagy? – remélem, hogy befejezte azt a rohadt dalt. Nem biztos, hogy képes leszek itt ülni, és figyelni ahogy dolgozik, anélkül, hogy az ölembe rántanám egy forró csókra. Jelen pillanatban marhára nem érdekel az új albumunk, csak karcsú kis testété akarom magam alatt érezni. A zene másodlagossá válik, ha helyette halk nyögéseit és sikolyait hallgathatom. Tekintetem elkalandozik a köntösből előbukkanó fakó mellkasára. Félre akarom seperni azt az ostoba ruhadarabot, és bejárni ajkaimmal a korábban látott kis csepp útját. Látni akarom őt végre teljesen, zavaró fürdőnadrágok, alsók és köntösök nélkül.

- Mire? – ez most komoly, alondra? Hatalmasra nyílt babakék szemeiből, halvány pírral színezett arcából, és szaporán emelkedő mellkasából ítélve igen. Szóval ő sem tud másra gondolni, csak az elmaradt érintésekre és kihagyott lehetőségekre. Hízelgő, hogy nem tudsz kiverni a fejedből alondra. Elégedettség forrón áramlik szét testemben. Sokan néztek már rám vágyakozva, de az, hogy ő ennyire akar engem, valami egészen más. A többiek nyáladzó kis pincsikutyák voltak, ő viszont tökéletes. Éhségem megszelídül, ahogy látom végig futni testén az enyhe remegést. Hogy lehet még mindig ennyire ártatlan, ha igaz, hogy a fél város megvolt neki? Kezdem azt hinni, hogy azért, mert azok semmit sem számítottak. Hogy tényleg most először képes magán kívül mást is kedvelni. Elfogadom. Végtelenségig bámulhat rám ezekkel a szemekkel, mert rohadtul beléjük habarodtam.

- A dallal, Siri – bár én is pont ugyanarra vágyom, amire ő, megkönyörülök rajta. Vagy csak szeretném látni azt a zavart, ami eluralkodik vonásain. Csak ismételni tudom magam: rohadt aranyos. Gyengéd mosollyal figyelem az arcán átfutó érzelmeket. Döbbenet, felismerés, szégyen. Ugyan alondra, nincs szükség rá, hogy fenéken akard rúgni magad. Teljesen normális, hogy így reagálsz rám. Ha nem róla lenne szó, lehet tényleg arra gondoltam volna, amire ő. Hogy készen áll-e élete legfullasztóbb, legcsodálatosabb szeretkezésére. Nem gondoltam volna, hogy egyszer az én gondolataim forognak majd kevesebbet a szex körül. Tesztelnünk kéne, ki vágyik jobban a másikra. Kár, hogy se kedvem, se türelmem ilyen játszadozáshoz.

 Elfordítja rólam tekintetét, és zavartan kezdi rendezgetni a teleírt kottalapokat. Még egy torokköszörülést is kapok, amivel lehet leplezni akarja a gondolatait, de csak még jobban felhívja rájuk a figyelmemet. Édes, hogy nem tud mit kezdeni a vágyaival. Pedig én azt sem bánnám, ha szó nélkül rám vetné magát. Kár, hogy az nem illene egy öntelt sünihez. Van még ideje bátorságot gyűjteni az ilyesmihez. Az elcseszett kapcsolataiban talán nem hagyták eléggé kibontakozni, de én nem fogom lenyesni a szárnyait. Nincs olyan szemérmetlen dolgo, amit ne kérhetne tőlem. Na jó, talán a koncert közepén nem csinálnám vele sok ezer ember előtt, de az amúgy sem tűnik az ő stílusának. Nem mintha bármit tudnék a stílusáról.

- Nem, még csak a dobsávot írtam le – na nem Siri. Ezt nem. Ezt rohadtul nem. Homlokomat ráncolva hallgatom a szavakat, amikben semmi érzelem nincs. Így csak akkor szól hozzám, ha mások is vannak körülöttünk. Azt hittem azon már túl vagyunk, hogy a tüskéi mögé rejtse magát, ha ketten vagyunk. Nem fogom engedni, hogy ismét szúrós kis labdává gömbölyödjön csak azért, mert félreértett valamit. Tényleg nem kell szégyenkeznie, megérthetné végre ő is. Remek. Kezdődhet újra a süni előcsalogató hadművelet.

Lesüllyedek a birodalmába, ismét megpróbálom magam kényelmes pozícióba hajtogatni a szőnyegen. Míg ő visszakuporodott eredeti pozíciójába, tőlem csak annyi telik, hogy lábaimat terpeszben nyújtom ki körülötte. Ha megpróbálkoznék azokkal a pózokkal, amikbe ő csavarja magát, valószínűleg azonnal kettétörnék. De ha elő akarom csalni, akkor a saját terepén kell csinálnom, ahol biztonságban érzi magát. Így engem sem tekint majd akkora fenyegetésnek.

Tekintete irritáltan csillog, mikor felnéz rám az üres kottalapokból. Lehet, hogy megzavartam a basszus vagy a gitár megalkotásában, de teszek rá magasról. Ha most hagyom belesüppedni, akkor olyan, mintha visszalépnénk legalább három mezőt a kis játékterünkön. Ha engem akar, akkor meg is fog kapni. Már úgyis teljesen az övé vagyok, nem kell szarakodnunk és kerülgetnünk a dolgokat. Nem fogom kivárni, míg magában puffogva újabb tüskéket növeszt, inkább újra engedek az vágynak, ami fájdalmas erővel húz az irányába. A legjobb módszer rá, hogy előcsalogassam, ha megmutatom neki, mit veszít, ha megint megpróbál elüldözni maga mellől.

- Nem szeretnéd később befejezni? – meg sem próbálom többé leplezni a fojtogató szükséget, amit reggel óta érzek. Ostoba volta, hogy azt hittem tudok várni. Már akkor megmozdult bennem a forró vágyakozás, mikor megpillantottam őt a földön. Rohadtul kívánom őt. Az érintéseit, a csókját, remegő testét a karjaim között.

- Miért? – ő is megérzi a hangomban lévő ígéreteket. Bár tekintete bizalmatlan és rideg, arcán ismét megjelenik a halvány pír. Az agya még ellenkezik, de a teste reagál rám. Felkészül az elkerülhetetlenre. Hogy hamarosan olyan gyönyört fog átélni, amiben még sosem volt része.

- Az volt a tervem, hogy átnézem a dobsávot, amíg befejezed, de nincs elég türelmem – félreteszem a kottalapokat, hogy nyomatékot adjak szavaimnak. Ezekkel majd ráér akkor foglalkozni, ha mindketten megkaptuk, amit akartunk, és az agya is képes lesz újra működni. Azt se bánom, ha izzadtan, meztelenül heverészve folytatja, legalább én sem fogok unatkozni közben.

Nem igazán tetszik neki ténykedésem, de legalább azt elérem, hogy felemelkedjen a kuporgásból. Kezdetnek megteszi. Hiába néz rám ezzel a tekintettel, hiába próbál pillantásával hegyes tőröket döfni belém, minden lepattan rólam. Nem alondra. Most nem fog egyikünk sem elmenekülni, vége a kergetőzésnek.

- Nem tudom, mire gondolsz – valóban? Szerintem csak megint játszod a rohadtul elérhetetlent. Kár, hogy rajtam ez a színjáték sem fog. Túl jól ismerlek már, kis pacsirtám. Tekintetét elfordítja, hogy tovább ellen tudjon állni nekem, de ezzel csak az időt húzza. A teste reakciói régen elárulták, a markomban van. Elegem van a szórakozásból.

Megragadom derekát, és mielőtt még ellenkezhetne, combjaimra húzom könnyű kis testét. Meg se kottyan a súlya, alig érzek mást, mint a bőréből áradó forróságot. A forróságot, amire úgy érzem mindennél jobban szükségem van. Samponja illata azonnal az orromba kúszik, elsöpörve minden utolsó kis kétséget. Kurvára az enyém mindene. A remegő teste, az elnyílt ajkai, a meglepetten csillogó kék tekintete. Végig akarom kóstolni minden részét, úgy akarom ismerni, mint még senki korábban. Többé nem tűröm el a tüskéit. Már a puha bőrére van szükségem. Rá van szükségem.

- Akkor megmutatom – bármennyire is hajt a kényszer, hogy mindent elvegyek, képtelen vagyok vad és erőszakos lenni vele. Puha ajkai érintése eszembe juttatja, hogy mennyire kiszolgáltatott, mennyire sérülékeny ezen a téren. Nem hagyhatom, hogy azt higgye, csak szexre kell, mint a többi baromnak, aki előttem hozzá mert érni. Én nem csak a testét akarom, az csak másodlagos. Nekem mindene kell. Én mindenekelőtt azt a fiút akarom, akit a zongora mellett láttam azon a napon, mikor végleg az ujjai köré csavart.

Meg sem próbál ellenkezni, jóleső sóhajomat elnyelik ajkai. Ujjai éppen csak érintése karomon megborzongatja testem, puha érintése tincseim között maga a tökéletesség. Sosem fogom levágatni őket, csak hogy örökké érezhessem a beléjük markoló karcsú ujjakat. Tenyerem türelmesen simogatja hátát, időnként felkúszva tarkója finom, puha bőrére. Egy apró sóhaj elég, hogy az ajkai közt nyíló forró résbe csúsztathassam nyelvem. Hűséges szeretőként fogadja érkezésem, egyre bátrabban és gyakorlottabban veszi fel a ritmust. Gyorsan tanulsz, alondra. A csókod pont olyan tökéletes, mint te magad. Az íze teljesen elkábít, többet és többet akarok belőle. Már nem elegek az ajkai, nem elegek a halk sóhajok. Hallani akarom őt, azt akarom, hogy átadja magát a szenvedélynek, és ne fogja vissza többé a hangját. Egy sikolyókból és nyögésekből álló koncertet akarok, amit soha senki más nem hallhat majd rajtam kívül. Mert ő csak az enyém.

Élveteg mosollyal billentem finoman oldalra fejét, hogy forró arcára leheljem fojtogató érzelmeim. Ajkaim hamar ráakadnak fülére, lágy csókot hintek az apró ezüst ékszerekre, mielőtt minden figyelmemet fülcimpájára fordítom. Egy pillanatra megdermed, ujjai pezsdítő fájdalmat okozva feszülnek meg tincseim között, de a várva várt vágyakozó nyöszörgés elmarad. Hmmm, pedig reggel úgy tűnt, ennek igazán nehezen tud ellenállni.

- Várj, mit művelsz? Noah itt lézeng valahol – szavai szinte belevesznek ziháló légvételeibe. Ajkaimra elégedett kis vigyor kúszik, miközben tovább indulok felfedezőutamra. Nyaka csodálatosan töményen árasztja magából sajátos illatát, amihez legszívesebben hozzádörgölném arcomat. Pulzusa hevesen ver ajkaim alatt, bizonyítékként, hogy igenis volt hatása kalandozásomnak. Egyszerűen csak aggódik, hogy lebukunk. Bezzeg reggel nem nagyon izgatta volna, ha Wy és Lydia meghall minket a papírvékonyságú falakon keresztül. Most azonban nem kell finomkodnod, alondra. Csak én fogom hallani a nyögéseket, amiktől elviselhetetlen fájdalommal lüktet merevedésem.

Megváratom a válasszal, inkább kiélvezem puha illatos bőrét. A lágy csókok közé szívesen beszúrnék egy-egy erősebb érintést, hogy rajta hagyjam nyomaim kulcscsontján, de valószínűleg kitépné a nyelvem érte, hogy utána feldughassa a seggembe. Kár, pedig tökéletesen mutatna fakó bőrén néhány sötétebb folt, ami jelzi a világnak, hogy ő csak az enyém. Talán, ha vége a turnénak, kevésbé kell óvatosnak lennem. Ajkaim a köntös durva anyagába ütköznek, ahogy elérem vállcsúcsát. Csak eddig csúszott le ez az átkozott anyag. Nem is értem, miért van még rajta. Talán, hogy nyugodt és türelmes tudjak maradni.

- Nincs itt. Vettem neki egy kétórás masszázst, hogy kárpótoljam a tegnap kihagyott buliért – felpillantok arcára, hogy láthassam a tekintetében megjelenő néma csodálatot. Tudom, hogy zseni vagyok alondra, nem kell kimondanod. Hamarosan azonban felváltja egy megrovó kék csillogás. Kár, hogy nem igazán komolyan vehető a korholása. Vagy ha mégis meg akar büntetni aljas húzásomért, állok elébe. Ígérem megpróbálom majd nem élvezni.

- Sunyi vagy – mosolya elárulja, hogy ezt is imádja bennem. Ha nem lennék ennyire dörzsölt, sosem lennének nyugodt pillanataink kettesben. Amíg nem hajlandó elmondani a többieknek, addig kénytelenek vagyunk ilyen módszerekhez nyúlni. Még jó, hogy találékony vagyok. – Kitalálom, a családban öröklődő üzleti érzék. – ügyes. Jobban figyelt rám, mint gondoltam. Elégedett, büszke mosollyal figyelem gyönyörű, kipirult arcát. Csak ő képes rá, hogy értelmes beszélgetéseket csaljon ki belőlem egy vágytól fűtött pillanat közepén. Miatta akkor is megállnék, ha farkam vége már bejáratának nyomódna. De akkor már úgysem akarna megállítani. Túlságosan akarná, pont úgy, mint én.

- Kiismertél. Fogalmad sincs, mi mindenre képes egy Campbell a párjáért – látom a döbbenetet, majd a tiszta boldogságot megjelenni tekintetében. Ha képes lennék rá, most biztosan elégedetten dorombolnék. Örülök, hogy tetszik neki, ha a páromnak hívom. Azt hiszem végre ő is elfogadta, hogy ami közöttünk van, az bizony kapcsolat. A tegnap este után ne is merjen nekem mást mondani. Annak, akit gyűlölsz, nem vizsgálod órákon át a manduláját a nyelveddel. Ő már az enyém, ahogyan én az övé. Nevetésétől egy pillanatra le kell hunynom szemem, hogy ki tudjam élvezni a kellemes forróságot, ami átjár. Boldog. Siri boldog, és ez mindennél fontosabb. Mert ha boldog, akkor gyönyörűbb és szexibb, mint valaha. Ajkai lágy fuvallatként simítanak végig enyémeken, tekintete ragyogva láncolja magához enyémet.

- Kérlek avass be – mosolyát ajkaimon érzem, a tekintetében kavargó érzelmek pontos másai az enyémeknek. Imádom őt. Rohadtul imádom. – Képes például továbblépni a csókolózásnál? – ó a kibaszott kurva életbe. Megjátszott, rohadtul szexi ártatlansága az utolsó csepp a pohárban. Már nem is próbálom visszafogni a vágyat, ami forrón égeti bőrömet. Ezt a forróságot csak az ő csókjai és érintései enyhíthetik. Akarom őt. Most. Nem várok tovább, elég volt.

Combjaiba markolva emelem fel a földről súlytalan testét. Lábai készségesen fonódnak körém, ujjai még mindig tincseim közt keresnek támaszt. Ellenállok a kísértésnek, hogy a falhoz nyomva csókoljam őt kifulladásig, hogy türelmetlenül rúgjam le magamról melegítőmet, hogy azonnal belecsúszhassak forró testébe. Mert rajta nincs alsó. Csak a kurva köntös áll közénk. Lüktető merevedése közénk szorul, ahogy két hosszú lépéssel az ágy mellett termek. Még nem dughatom meg őt a falnak döntve. Még nincs itt az ideje. Meg fogom tenni, de nem most. Most megadok neki minden gyengédséget, amitől a faszkalapok megfosztották őt.

- Gyorsan tanulsz, türelmetlen pacsirtám – hangom rekedt a vágyakozástól, nem látok már semmit, csak az ágyon elnyúló karcsú testet, és a vágytól csillogó tengerkék tekintetet. A köntös már felgyűrődött és az egyik combja köré csavarodott, de még így is túl sokat takar belőle. De már nem sokáig. Hamarosan kicsomagolhatom az ajándékom.

Felé mászva csúsztatom lábam combjai közé. Nem merek ránehezedni, félek, hogy összetörném őt súlyommal. Vékony alakja szinte elveszik alattam, de a jelenlétét mindenhol magamon érzem. Combjai szétnyílnak, mintha csak némán invitálnának meg maguk közé. Tökéletes. Minden reakciója tökéletes. Merevedése combomnak simul, teste megfeszül a váratlan érintéstől. Szemei ragyognak, akár két tökéletesre csiszolt zafír, arcát eltorzítja a néma gyönyör. Pedig ez csak egy apró érintés volt alondra. Fogalmad sincs, mit adhatok még neked.

Széttárt lábai közé helyezkedem, ujjaim végig simítanak oldalán. Még a vastag anyagon keresztül is érzem forró remegését. Értem remeg. Ki vagyok én, hogy megvárakoztassam? Csípőjét megemelve simítom össze ágyékunkat. Halk morranással figyelem arcát, minden érzékem a reakcióira van kiélezve. Visszafogja magát. A vágy uralkodik vonásain, de nem ad hangot adnak, amire vágyik. Halvány ajkaiba harapva foszt meg csodálatos hangjától. Kegyetlen vagy, alondra. Érezni akarlak. Hallani akarlak. Téged akarlak.

Tekintete könyörögve kutatja fel enyémet, vékony karjai hívogatóan nyúlnak felém. Nem kell kimondania mire vágyik, pontosan tudom. Arra, amire én. Forró, fullasztó csókra, gyengéd érintésekre, amik még tovább szítják a bennünk tomboló vágyakat. Gyengéd lökésekkel dörzsölöm össze ágyékunk, ajkaink elnyelik a másik sóhaját. Nem gyorsítok a tempón, nem tépem le magunkról a ruhákat, bármennyire is vágyom rá, hogy meztelen testünk egymáshoz simulhasson. Meg akarok neki mutatni mindent. Azt akarom, hogy megértse, ez nem csak szex. Ez több annál. Ez rólunk szól. Az érzéseinkről, amiket egymás iránt érzünk. Olyan dolgokról, amiket egyikünk sem áll még készen kimondani. A szükségről, a gyönyör utáni közös hajszáról. El akarom nyújtani, ki akarom élvezni minden pillanatát. Most van időnk. Most nem fogok kapkodni.

- Várj, állj meg – megfoszt ajkai puhaságától, elfordítja arcát, így már nem látok mást, mint könnyektől nedves profilját. Mellkasom összeszorul, fejem azonnal kitisztul megszoruló ujjai érintésétől. Nem mozdulok, csupán szorosan tartom remegő testét. A picsába. Éreztem könnyeit korábban, de azt hittem a boldogság és a gyönyör csalta elő őket. Most kezdek kételkedni ebben. Ha bármi olyat tettem vele, ami nem tetszett neki, a saját farkam fogom letépni és húsdarálóba hajítani.

- Mi a baj? – nyugtató puszikat hintek arcára, felitatva a kicsorduló kristálycseppeket. Nem kell félned alondra. Bármi is rejtőzik az elcseszett múltadban, nem fog megismétlődni. Én vigyázok rád, mellettem biztonságban vagy. És ezt ő is megérti. Eltűnik testéből a feszültség, lassan lazul el karcsú alakja. Jól van. Minden rendben lesz.

- Nincs baj, csak… ha ezt csinálod, el fogok menni – ó édes, ártatlan alondra. Hogy lehetsz ennyire rohadtul érzéki és aranyos? Hiszen az egész lényege az, hogy átadd magad a gyönyörnek. Nincs mit szégyenkezni azon, ha a testedben ennyire feszíti a vágy. Én boldogan fogadtam volna, ha elsodornak az érzelmeid. Talán még nekem is elég lett volna csupán annyi, hogy látom ívbe szülni testét, és hallom halk, elnyújtott nyögését.

- Ennyitől? – ki hitte volna, hogy ennyire érzékeny és rohadtul tökéletes? Imádom őt. Annyira imádom. Érzelmektől nehéz mosolyomat halántékára simítom, orrom lágyan érinti meg puha tincseit. Mellkasom szinte szétrobban mindattól, amit iránta érzek. Már nem is tudom felidézni milyen volt, mikor csak gyűlöletet keltett bennem a látványa. Már nem tudom mikor fordult át mindez forró szeretetté. – Még soha senki nem élvezett el a csókomtól – és soha nem akartam ennyire látni, hogy valaki megteszi. Ismét hintek egy lágy csókot fülére, előcsalva imádott remegését. Imádom, hogy ennyire érzéki és tökéletes. Mint egy különleges hangszer, ami a világ legszebb zenéjével ajándékoz meg, ha megtanulsz játszani rajta.

Nem hagyom tovább bizonytalankodni, újra ellopom magamnak ajkai puhaságát. Lágyan simogatom ajkait, de mikor bebocsátást kérek közéjük, elutasítást kapok. Apró tenyereit mellkasomra fektetve növeli köztünk a távolságot. Nem értem miért vonja meg mindkettőnktől azt, amit a tekintete sugall. Ami után mindketten pokolian sóvárgunk. Ujjaim a takaró puha anyagába mélyednek, mikor megérzem magamon tapogatózó érintését. A picsába. Megreszketek ismerkedő simításától merevedésemen. Minden önuralmamra szükség van, hogy ne lökjem magam közelebb érintéséhez. Kínoz. Szándékosan kínoz.

- Látni szeretnélek – nem tudok ellenállni kérésének. Hangja nehéz és remegő a vágytól, amit már nem is próbál leplezni. Imádom, hogy végre kimondja, amit akar. Imádom azt a Sirit, aki kiköveteli, ami az övé. Óvatosan visszaengedem őt a matracra, és kimászom lábai közül, bár nem érzem helyesnek. Ott akarok maradni. Közel remegő testéhez, puha ajkaihoz. Nem is húznám sokáig a vetkőzést, ha imádott pacsirtám nem nézne rám ilyen tekintettel. Csak miatta lassítok, hogy tovább érezhessem magamon vágyakozó tekintetét. Imádom, ha imád.

Megválok a pólótól, és pár pillanat múlva követi melegítőm is. A légkondi hűvös levegője végigsimít bőrömön, de alondra forró tekintete azonnal elűzi a hideget. Élvezd ki a látványt, mert hamarosan semmit sem fogsz látni a vágy okozta apró csillagokon kívül. Ajkai széles vigyorra húzódnak, amit nem igazán tudok hova tenni. Sok reakciót kiváltott már másokból a valós méreteim látványa, de mosolyogni nem nagyon szoktak. Helyénvalóbb lenne, ha ajkai elnyílnának, vagy zavartan harapna beléjük apró fogaival. De Siri nem hétköznapi srác. Neki minden reakciója különleges, és egyedi.

- Tudtam! Tudtam, hogy valamelyik ruhadarabnak hiányoznia kell. Az alsónadrág volt – ez most komoly? Tényleg csak az érdekli, hogy nem volt rajtam alsó, nem pedig az, amit elrejtett volna előle? Nem vártam ódákat az adottságaimról, de jobban értékelném, ha nem a ruháimat dicsérné. Szép lassan ő is rájön erre. Látom a pillanatot, mikor rádöbben, hogy többé semmi sem takar előle. Hogy gátlástalanul gyönyörködhet abban, ami az övé. És meg is teszi. Csillogó tekintettel mér végig mindent, nem kapkodja el, kiélvezi a helyzetet. Bármennyire is rá akartam vetni magam, most türelmesen várom, hogy elteljen a látványommal. Megfogadtam, minden elsőt kiélvezünk. Elégedett mosolyra húzódnak ajkaim, ami még inkább kiszélesedik, mikor rádöbben mit is csinál percek óta. Hogy a világ legbeképzeltebb énekese épp mást imád, nem pedig saját magát. Felhúzza orrát, tekintetében megcsillan a dac, amit imádok. Amit remélem, hogy időnként szeretkezés közben is láthatok majd. Kibaszott szexi, mikor így néz rám. Szexi, és aranyos.

Nevetve térdelek vissza az ágyra. Furcsa lehet, hogy magán kívül mást is imádhat, de majd megszokja. Nekem úgysem tud sokáig ellenállni. Duzzoghat, de már a közelségem is elég, hogy visszavarázsolja a halvány rózsákat arcára. Imádom, hogy ennyire érzékeny, és ennyire elveszíti a kontrollt, ha velem van. Ez egy teljesen más Siri, mint akit a világnak mutat. Ő az én Sirim.

- Meglepően nagy tökfej vagy – gyengéd mosollyal kúszom fölé, visszakényszerítve fekvő helyzetbe. Tökéletes. Most már ott van, ahol lennie kell. Alattam, vágyakozó pillantással, és elnyílt ajkakkal. Már csak a vastag köntös áll összesimuló bőrünk közé, de az sem sokáig, ha rajtam múlik. Ismét megérzem bizonytalan érintését. Ujjai hűvösek felhevült bőrömhöz képest, mégis csodálatosan tökéletes az érintésük.

- Te pedig… meglepően… - a mindig éles eszű, frappáns válaszokkal előrukkoló erizo nem találja a szavakat. Elégedett macskaként élvezem simogató érintéseit. Szinte széttép a vágy, de nem sürgetem. Haladjon csak a saját tempójában. Ha már most ilyen bátor, később igazi bestia válhat belőle az ágyban. Pont olyan heves és szenvedélyes lesz, mint a színpadon. Ha pedig ilyen ártatlan marad, akkor is tökéletesen elégedett leszek. Mindenhogyan imádom őt. - … nagy – ujjai rátalálnak merevedésemre. Végre nem csak ruhákon érezhetem puha érintését. Ha csak egy kicsivel is erősebben fogna rá, már képtelen lennék ilyen nyugodt maradni. Így is vaskos láncokkal tartom féken magam. Mégis, szavai előcsalnak belőlem egy elégedett nevetést. Tudtam én, hogy túlszárnyalom az eddigi kalandjait ilyen téren is. Piruló arcát, kusza tekintetét fürkészve élvezem ki érintését. Próbálok minél többet elraktározni ebből a pillanatból. Egy újabb első. Az első érintés, amit önszántából, vágyaitól hajtva hagy egy igencsak érzékeny részen. Rózsaszín tincsei szétterülnek a fehér párnán, a köntöse öve kilazult, már éppen csak eltakarja előlem a tökéletes látványt.

- Hogy lehetsz ilyen aranyos? – és képes még tovább fokozni. Azúrkék szemei zavartan tágulnak ki, hogy aztán a hófehér ujjak rejtekébe vonuljanak. Íme a világ egyik legmenőbb rockénekese, aki zavarba jön egy ártatlan, elsuttogott bóktól. Imádom, hogy csak én láthatom ilyennek. Imádom, hogy ez az ártatlan, édes Siri csak az enyém. Nyithat a világ felé, de ezt az arcát soha senkinek sem mutathatja meg. Nem osztozom rajta. Rohadtul nem.

- Megharaplak, ha még egyszer ezt mondod – ezt most elrettentésnek, vagy csábító ajánlatnak szántad, alondra? Szívesen kipróbálnám milyen, mikor belém mélyeszti apró fogacskáit. Most már tudom, hogy nincs méregfoga, így nincs mitől tartanom. Az enyhe fájdalommal pedig nincs gondom, csak megfűszerezi az élvezetet.

- Vállalom a kockázatot – halkan mormogva hintek puszikat kezeire, hátha elő tudom csalogatni mögülük az imádott ajkakat. Ha máskor is elérhetem nála ezt a végtelen cuki zavart, akkor megéri. Néhány fognyom belefér egy édesen piruló Siri emlékéért cserébe.

- Furcsa fétiseid vannak – szemrehányó suttogása csak még szélesebb mosolyt vált ki belőlem. Egyelőre reménytelennek tűnik arca előcsalogatása, így kénytelen vagyok más módszerekhez folyamodni. Ha kapaszkodnia kell kezeivel az elsöprő vágy alatt, akkor nem lesz ideje takargatni magát. Tökéletes stratégia, amiből mindenképpen győztesként jövök ki.

- És a legtöbbet még csak nem is sejted – rengeteg időnk van egymást kiismerni ilyen téren is. Minden tudni akarok róla, az összes kis sötét titkát és titkos vágyálmait. Hogy valóra válthassam őket. Mindent meg fogok adni neki. Lágy cirógatással simítom szét még jobban a köntöst mellkasán. Ujjaim beleütköznek az egyik halványrózsaszín mellbimbóba, kiváltva egy csodálatos remegést testéből. Tényleg egy hangszer, amin most tanulok játszani. Ajkaimmal kulcscsontjára hintek csókokat, magamba szívva tömény illatát. Csodálatos. Mindene csodálatos. – Alig várom, hogy a tieid is megismerjem, alondra – nedves csókjaim mellkasán folytatják útjukat. Egyre hevesebben veszi a levegőt, szíve őrült ritmust diktál, hallom tombolását. Miattam. Én váltom ki ezt belőle. Elégedett mosollyal simítom ajkaimat a felszabadított mellbimbóra. Végre meghallok egy elfojtott sóhajt. Jól van, alondra, már csak meg kéne tanulnod, hogy ne fogd vissza magad. Hogy engedj utat a gyönyör hangjainak. Nyelvemmel nedves köröket rajzolok az apró kis gyöngyre, végül ajkaim közé véve szívom meg gyengéden. Teste megfeszül, nyögése borzongató erővel simít végig bőrömön. Szóval itt is érzékeny vagy kis pacsirtám. Ideje, hogy énekelj nekem.

Lassan szinte már gyötrelmesen lágyan kényeztetem megkeményedett mellbimbóját. Ujjai megtalálják az utat tincseim közé, kapaszkodót keresnek az időnként felszakadó halk sóhajok és nyögések között. Még mindig visszafogja magát, de egyre nehezebben. Én pedig pontosan ezt akartam elérni. Farkam fájdalmasan feszül alhasamnak, de még nem engedek a vágynak. Siri most sokkal fontosabb.

Könnyű mozdulattal oldom ki a köntös övét, ami még utolsó védvonalként távol tartotta tőlem a tökéletes szépség látványát. Ideje kicsomagolnom az ajándékomat. Egyetlen pillanatát sem szeretném kihagyni, ezért búcsúcsókot lehelek a sötétpinkké vált kis gyöngyre, és feltérdelek fölötte. A látványtól felszakad mellkasomból egy elégedett morranás. Tincsei kócosak, arca kipirult, ajkai elnyíltak. Mellkasa halk pihegése ritmusára mozog, fakó bőre szinte egybeolvad a köntös fehérségével. A köntösével, ami még mindig útban van. Tenyeremet mellkasáról lapos hasa felé simítva tűröm félre az átkozott anyagot. Szám egyre jobban kiszárad, az előbukkanó tökéletes test látványától. Karcsú, izmos és kibaszottul hibátlan. Mintha úgy alkották volna meg, hogy a világ összes férfiját bűnre csábítsa. Bárki, aki így látná őt, megkérdőjelezné a beállítottságát. Képtelenség ellenállni neki.

Háta alá csúsztatom kezeim, hogy megemelhessem testét. Készségesen bújik ki a köntös ujjából, amit így végleg félreseperhetek. Vége a rejtőzködésnek. Bőre forró és puha, nem szívesen válok meg értintésétől, de muszáj újra felegyenesednem, hogy lássam őt. Karcsú lábai terpeszben pihennek körülöttem, combjai izmosak a rengeteg futástól, de csábítóan puhának tűnnek, mint amiket arra teremtettek, hogy beléjük markoljanak. Érezni akarom őket magam körül, a szorításukat, a remegésüket, miközben hevesen merülök bele testébe újra és újra. A picsába. Egy pillanatra le kell hunyom szemeim, hogy meg tudjak nyugodni. Cukkoltam, hogy a csókjaim miatt fog elmenni, erre szégyenszemre én már csak a látványától és kósza gondolatképektől el tudnék sülni. Szánalmasnak érzem magam. De nem tehetek róla, rohadtul vágyom rá.

- Axel? – bizonytalan, halk hangja döbbent rá, hogy túl rég óta térdelhetek felette lehunyt szemekkel. A francba. Remélem eléggé imádja magát ahhoz, hogy emiatt most ne csökkenjen az önbizalma. Egy pillanatig sem akarom, hogy azt higgye, nem tetszik, amit látok. Pont az a baj, hogy túlságosan is imádom.

Felnyitom szemeim, és felkutatom a ragyogó zafír szemeket. Ajkaim érzelmes mosolyra húzódnak a tökéletes, imádnivaló arc láttán. Kezdem úgy érezni, nem is vagyok képes máshogy nézni rá.

- Eres hermosa, alondra – lágyan suttogom a szavakat, amik reggel is ajkaimra kívánkoztak. Nem tudom, mennyire emlékszik a jelentésükre, de próbálom tiszteletben tartani a kérését. Úgyis eljön az a pont, mikor már nem leszek képes befolyásolni, milyen nyelven suttogok a fülébe – Gyönyörű vagy – ellopom magamnak halvány pírral festett arcának látványát, és folytatom a félbe maradt gyönyörködést. Mellkasa fehérségét csak az apró, rózsaszín halmok törik meg, amik most is csábítva invitálnak magukhoz. Mindene tökéletes. A bőre alatt kirajzolódó bordák árnya, a lapos, izmos hasa, és a hozzá feszülő merevedése. Néhány árnyalattal sötétebb bőrénél, tökéletesen arányos a testével, és időnként megrándul, mintha csak érezné tekintetem érintését. Hamarosan, alondra. Lustán végig mérem újra, kiélvezve minden pillanatot. Karcsú, izmos és tökéletes. Félek, hogy ha folytatja a fényevést, akkor idővel el fog tűnni, így is azt érzem, hogy könnyedén összezúzhatom, ha magam alá teperem. Óvatosnak kell lennem. – Perfecto* - nincs szükség rá, hogy ezt is lefordítsam, látom vonásain, hogy megérti. Magamhoz láncolom jégkék tekintetét, miközben lassan visszadőlök fölé. Ennyi bámészkodás elég volt, most már érintéseket akarok. Csókokat akarok. A bőre melegét akarom. Őt akarom.

Gyengéd csókba vonom ajkait, de fogytán a türelmem. Túlságosan hiányzott íze, így néhány simítás után ellenállás nélkül török ajkai közé. Forrósága körbe ölel, de én többet akarok. Még többet. Könyökeimre támaszkodva simítom össze testünk. Nem tudom, melyikünk nyögése a hangosabb, ajkaink elnyelik a heves reakciót. Végre. Végre érezhetem, ahogy egymáshoz ér bőrünk, ahogy teste újra és újra beleremeg a heves csókba. Merevedése időnkén közénk szorul, kemény forrósága tökéletesen nyomódik neki hasamnak. Mintha csak érezné mit kell tennie, fentebb húzza egyik lábát, hogy farkam combjának feszülhessen. Testem megremeg, csípőm öntudatlanul mozdul, hogy hozzá dörgölőzhessen. A picsába. Zihálva tépem el magam duzzadt ajkaitól. Nyugalom. Maradj nyugodt. Fogalmam sincs hogyan, de rohadtul maradj nyugodt.

Fél kézre támaszkodom, hogy a másik szabadon barangolhassa be testét. Legnagyobb elégedettségemre ő pontosan ugyanígy tesz. Szinte minden érintése egy újabb, kínzó rándulást okoz farkamban. El akartam húzni a dolgokat, de ha így megy tovább, akkor későbbre kell halasztanom a lassú ismerkedést. Már túl nagy a forróság a bőröm alatt, túlságosan vágyom az orgazmus hűsítő hullámainak megváltására.

Kezeim végre elérik a várva vált célt. Bársonyosan puha merevedése megrándul érintésem alatt, feje a párnának nyomul elnyújtott nyögése közben. Éhes mosollyal figyelem altorzuló vonásait, a lehunyt szeme sarkában megjelenő ragyogó könnycseppeket. Gyönyörű. Érzéki és kibaszott gyönyörű. Rávetem magam feltárulkozó nyakára, nyelvemet végig futtatom lüktető ütőerén, ami vágyai ritmusát játssza el nekem. Teste remeg, izmai pattanásig feszülnek alig néhány érintéstől. Közel van a vége, nem kell sok, hogy átlökjem őt a gyönyör kapuján. Látni akarom közben. Látni akarom a vonásait, mikor magával ragadja az élvezet.

- Ne… - kétségeesett kérést suttogva ragadja meg csuklómat, én pedig azonnal megállítom a gyengéd érintéseket. Miért állított le? Miért tagadja meg magától, amire egész teste kétségbeesetten vágyik? Felemelem fejem, tekintetemmel arcát kutatom. Eltart egy ideig, míg képes felnyitni ragyogó szemeit. Beleveszek a végtelen tavak mélységébe. Ragyognak. Nem elsötétülnek a vágytól, hanem ragyognak, mint két milliárdokat érő ékkő. Gyönyörű. Lehetetlenül gyönyörű. – Együtt… - hangja rekedt és elfúló. Remélem holnapra rendbe jön, különben életem végéig hallgathatom, hogy miattam nem volt hangja egy koncerten, és mindent elcsesztem. Őszintén szólva megéri. Simán beáldozok egy koncertet ezért a pillanatért. A pillanatért, mikor az önző, arrogáns serpiente egy odaadó, gondoskodó szeretővé válik. A forró szeretet szétáramlik mellkasomban, képtelen vagyok visszautasítani kérését. Apró bólintással csúsztatom lentebb kezemet, mosolygós csókot lehelve ajkaira.

- Tiéd a színpad, alondra – halk suttogással simulnak egymásnak ajkaink, egy gyengéd, érzelmektől terhes csókra hívva egymást. Ujjai folytatják útjukat bőrömön, mintha minden porcikámat meg akarnák ismerni. Pont úgy, ahogyan én is rágyom rá, hogy minden puha hajlatot, minden megfeszülő izmot, minden a fehérséget megtörő kis anyajegyet ismerjek. Hamarosan. Hamarosan eljön az idő, mikor jobban ismerhetem a testét, mint a sajátomat.

Végtelen időnek tűnik, mire keze ismét rátalál merevedésemre, karcsú ujjai kíváncsian futnak rajta végig. A picsába. Nyakába sóhajtva markolok puha combjába. Túl jó érzés. Rohadtul jó érzés. Néhány ismerkedő érintés után szorítása erősebbé válik, keze gyakorlatlanul mozdul meg körülöttem. Már képtelen vagyok kontrollálni remegésem, nyaka puha bőrére sóhajtott kétségbeesett csókjaimmal próbálom visszafogni magam. Az érintése tökéletes, halk zihálása elnyomja szívem dübörgését, valami mégis hiányzik. Valami nem az igazi. Látni akarom őt. Látni akarom, ahogy hófehér ujjai az én sötét bőrömre simulnak. Lehet magamat kínzom ezzel, de látnom kell.

Megragadom csípőjét, és döbbent nyekkenése kíséretében fordítok helyzetünkön. Formás hátsója combjaimhoz simul, ahogy rájuk ültetem. Arca zavart, de nem tudom, hogy ettől, vagy a vágytól pirult-e ki annyira. Mindenesetre gyönyörű. Elégedett morranással pillantok végig rajta. Sosem szerettem igazán alul lenni, de a karcsú, hófehér hada** ezt felülírja. Ő bármikor maga alá gyűrhet. Végre láthatom a bűnre csábító kontrasztot, amit bőrünk okoz. Amire az első pillanatban rákattantam, még ha nem is tudtam róla. Muszáj húznom valamivel az időt, mert ha most azonnal folytatja, félő, hogy azonnal elsülnék a látványtól.

- Még sosem csináltad másnak, ugye? – ajkaim féloldalas mosolyra húzódnak, miközben arcát figyelem. Tekintetében újra megjelenik a dacos fény, amit annyira imádok. Tudom, hogy legszívesebben letagadná, és elküldene a picsába. Az arcára van írva, mégsem teszi. Mintha íratlan szabály lenne közöttünk, hogy az ágyban nem hazudunk egymásnak. Inkább elfordítja rólam tekintetét, és inkább hasam bámulásába kezd.

- Ennyire érződik? – halk mormogása és ujjai futó érintése hasizmaimon jóleső borzongást, és egy még szélesebb mosolyt vált ki belőlem. Fogalma sincs róla, hogy mennyire aranyos ilyenkor.

- Nincs baj, alondra. Kibaszott izgató, hogy én lehetek az első – feltámaszkodok, egyik tenyeremet arcára simítva csalogatom vissza magamra a jégkristályok pillantását. Azt akarom, hogy ne legyenek kétségei, hogy mellettem bármit megtehet, bármit kipróbálhat, nem fogom megállítani. Annyit hibázik mellettem, amennyit csak akar, imádom, hogy részese lehetek a tanulásnak. Minden olyat kipróbálhat velem, amihez a korábbi faszfejek nem voltak elég jók. – Akkor gyakorolsz rajtam, amikor csak akarsz – egy gyengéd csókkal pecsételem meg ígéretemet. Ujjai ismét rátalálnak farkamra, belesóhajtok csókunkba, majd elszakítom magam ajkaitól, hogy hátra dőlve gyönyörködhessek a látványban. Karcsú, hófehér ujjai elütnek merevedésemtől, de pusztán a látványuktól fájdalmasan rándul meg farkam. Ha valaki hetekkel ezelőtt az mondja, hogy Siri a combjaimon ülve, elnyílt ajkakkal és ragyogó szemekkel fogja kiverni nekem, valószínűleg orvost hívok hozzá. Ez a pillanat viszont kibaszottul csodálatos, és kibaszottul valóságos. Imádom őt.

Próbálom húzni, próbálom combjaiba markolva visszatartani magam, de mikor ujjai hüvelykujja apró köröket kezd rajzolni makkomra, elszakad a cérna. Vége. Eddig bírtam. Hangos morranással fordítok ismét helyzetünkön, és mielőtt bármit is szólhatna, rátapadok ajkaira. Próbálok gyengéd lenni, de egyre nehezebben megy. A forróság túl nagy erővel tépi a bőröm, túlságosan nagy erővel kényszerít Sirihez. Akarom őt. Akarom, még ha úgy nem is kaphatom most meg. Egyik kezemet feneke alá csúsztatva emelem meg csípőjét, hogy ismét összesimíthassam ágyékunkat. Háta megfeszül, halk sikolya ajkaimba fullad. Végre nincsenek zavaró ruhák, csak egymásnak simuló, lüktető merevedésünk. Csípőmet ringatva, egyre gyorsabb tempót diktálva hajszolom magunkat a gyönyör felé. Izzadt testünk összesimul, remegésünk eggyé válik. A levegő bántóan forró körülöttünk, sóhajaink visszaverődnek a szoba faláról. Már nincs sok. Már nem kell sok. Karcsú teste megrándul alattam, és épp időben tépem el ajkaimat az övétől, hogy láthassam a gyönyörtől megfeszülő vonásait. Ajkai néma sikolyra nyílnak, szemei ragyognak, mint egy napfényben fürdő jégpáncél. Gyönyörű. Annyira gyönyörű.

A látvány engem is magával ránt, mély nyögéssel üdvözlöm a testemen végig rohanó orgazmust. A megkönnyebbülés hűs hullámai elcsitítják a tomboló forróságot, újra elviselhetővé téve a létezést. Visszaejtem remegő testét az ágyra, és elgyengült karokkal rogyok rá én is. Agyam kásás, képtelen vagyok mást felfogni, mint az alattam ziháló fiú forróságát, az összekeveredett magunktól ragacsos pontot, ahol bőrünk egymásnak simul. Így sem nehezedem rá teljes súllyal, hiszen összeroppantanám. Mellé gördülhetnék, de inkább még tartom magam, hogy közelebb érezhessem testét magamhoz. Sejtettem, hogy jó lesz Sirivel, de nem gondoltam volna, hogy ennyire kibaszottul jó. Nem hiszem el, hogy ez a srác még ebben is ennyire tehetséges.

Beletelik néhány percbe, mire összeszedem magam annyira, hogy képes legyek felemelkedni elgyötört pacsirtámról. Feltérdelve pillantok le rá, Halkan szuszog, szemei lehunyva, arcán a legbékésebb, legártatlanabb kifejezés, amit valaha láttam. Amit csak a teljes kielégülés varázsolhat oda. Bassza meg. Most már biztos, hogy minden üres pillanatunkban a gyönyörig akarom hajszolni, hogy láthassam ezt az arcát. Kibaszott gyönyörű.

Az éjjeliszekrényen lévő tartóból szerzek néhány zsebkendőt, amivel tisztára törölhetem mindkettőnket. Mikor bőréhez érek, halkan felsóhajt, és résnyire nyitott pillái alól bámul fel rám. A picsába. Hogy lehet valaki ennyire szexi? Ha lenne időnk még egy menetre, már biztosan felette lennék, de nem akarok kockáztatni. Ha Wy vagy Noah meghallja ezeket a hangokat az ajtó túloldaláról, akkor nincs az a magyarázat, amivel elő tudnánk állni.

A koszos zsepiket stílusosan a földre dobálom, majd visszaheveredek karcsú pacsirtám mellé. Kérnem sem kell, már simul is hozzám, arcát mellkasomra fektetve. Elégedetten szusszanva túrok puha tincsei közé, amik még nedvesek korábbi akciónktól. El sem hiszem, hogy eddig húztuk ezt a dolgot. Hogy képes voltam kiverni magamnak a zuhany alatt ahelyett, hogy ezt csináltuk volna már reggel is. Mekkora barom vagyok. Innentől az sem érdekel, ha bárki rajtakap minket, de be fogom hajtani Siritől, ami jár.

- Még mindig úgy gondolod, hogy a szex az csak szex? – lusta mosollyal simogatom tincseit, kiélvezve a testem oldalához simuló izmos testet. Nem akarom elengedni őt innen. Túl tökéletes ez a békés, nyugodt pillanat. Mintha egy rövid időre tényleg csak mi léteznénk, és nem lenne a banda, nem lenne a turné, és nem lenne a több ezer rajongó, aki elől rejtőzködnünk kell.

- Gyakorlatilag még nem volt szex – kerüli ki a választ, de hallom hangján, hogy mosolyog. Hát persze, fájna elismernie, hogy tévedett. De ha már a szex ízelítőjét ennyire élvezte, akkor a tényleges pillanat után kénytelen lesz bevallani, hogy igazam volt. A tekintetében kavargó érzelmek nem éppen azt mutatták, hogy fapofával tudná tűrni, míg megdugom.

- Még megoldható, ha holnap szeretnél nehezített körülmények közt koncertezni – nem csak a tökéletes első alkalom terve miatt választottam ma az egyszerű pettinget. Megvolt a gyakorlati oka is. A méretkülönbségek miatt nem biztos, hogy Siri annyira tudná élvezni az első pár alkalmat, mint szeretném. Ha mégis, akkor másnap egy mocskos szájú, kamionsofőröket megszégyenítő repertoárral rendelkező Sirivel kéne megvívnom. Máskor talán benne lennék egy ilyen harcban, de nem akarom elcseszni a turnét. Túl sok munkánk van benne ahhoz, hogy tönkre vágjuk.

- Megtisztelő ajánlat, de inkább passzolnám – kiszélesedő mosollyal nyomok egy puszit tincsei közé. Egyikünknek sincs sok kedve megmozdulni, inkább csak próbáljuk kiélvezni a nyugalmat és egymás közelségét. Az alváshoz egyikünk sem elég fáradt, de egy kis csendes pihenő mindkettőnknek jól esik. Holnap kezdődik elölről az őrültek háza, napokig nem nagyon lesz lehetőségünk rá, hogy zavartalanul összebújhassunk. Nem akarok gondolni rá, hogy mekkora szenvedés lesz csak nézni őt, de nem megérinteni. Ha Nora megint valami szexis bőrszerkót aggat rá, akkor kénytelen leszek beszélni vele. Nem biztos, hogy több bőrgatyába bújtatott Siri hátsót át tudnék vészelni ép ésszel és ernyedt farokkal.

Csak néhány halk szóváltás töri meg a csendet, többnyire a holnapi koncertről és a tervekről az új albummal kapcsolatban. Úgy tűnik Siri fejében már több dal is kering többnyire félkész állapotban. Ha túl leszünk a turnén, akkor mindenképpen besegítek majd neki az alkotásban, feltéve, ha engedni. Azért el tudnám képzelni, hogy szex után békésen heverészve írogatja a kottákat a selyemköntösében. Vagy pucéran. Nekem mindenhogy megfelel.

A békés nyugalomnak egy hangos kopogás vet véget. Mindketten felkapjuk fejünket, és a mozduló kilincs látványára elmormolok egy fohászt, hogy korábban bezártam az ajtót.

- Hé Siri! Nem tudod merre lehet Axel? – persze, hogy Noah az. Ki más lenne képes darabokra zúzni a nyugalmunkat. Mikor telt el két óra? Miért telik ennyire rohadt gyorsan az az idő, amit Sirivel tölthetek? Persze mikor nem lehetünk együtt, vánszorognak a napok. Esküszöm, hogy vele valamilyen alternatív univerzumba kerülök.

Tekintetünk találkozik, kérdő pillantására csak megvonom vállaim. Nekem aztán mindegy mit talál ki. Okos fiú, csak elő tud állni valami megoldással. Én nem vagyok antiszoc mint ő, simán leléphettem megkeresni Wyt, vagy bármi hasonló.

- Az anyjának, vagy a bébiszitterének nézel? – kis híján felnevetek a rideg válaszon, amit az ajtó felé küld. Vajon gyakran vitázik úgy az ajtó túloldalán lévőkkel, hogy közben meztelenül heverészik az ágyában? Remélem nem. Igazából még az is irritál, hogy falakon keresztül kommunikál valakivel ruhák nélkül. A pucér Siri az enyém, nem csak a látványa, a hangja is.

- Jelenleg inkább egy bunkó fasznak – ott a pont. Bár Noah szemében Siri az esetek 85 százalékában bunkó fasz, szóval ez nem szokatlan viselkedés. Imádom, hogy ennyire hűvös tud maradni, miközben testünk forrón simul egymáshoz. – Mindegy, lemegyek a bárba, hátha alapozik az esti vacsira – még megvárjuk, míg hallatszik a lakosztály bejárati ajtajának csukódása, és csak ezután fordulnak felém a kérdésekkel teli, szúrósan kék szemek.

- Megígértem neki, hogy ma bepótoljuk a banda kajálást. Ennyivel lógunk neki – lehet, hogy ezt elfelejtettem mondani neki, de esélyem se volt. Ki a franc tud kedélyesen társalogni, ha helyette felfalhat egy édes, imádnivalóan szexi pacsirtát? Senki. Aki azt állítja, hogy mégis, az kamuzik. Vagy még nem találkozott Sirivel.

- Nem lógunk neki semmivel – morgolódva ül föl mellettem. Végig pillantok hófehér hátán, gerince kirajzolódó ívén, és formás hátsója előbukkanó részén. Annyira belefeledkezek a látványba, hogy még válaszolni is elfelejtek. Akkor kapcsolok, mikor egy párna csapódik az arcomba. Halkan felnevetve ülök fel én is, és próbálok kissé dühös pillantására koncentrálni. Tudom, hogy inkább maradna itthon, de nem pattinthatjuk le folyton szegény Noaht. Nincs kedvem az állandó hisztit hallgatni. A vacsiig még simán be tudja fejezni a dalírást, ez sem lehet kifogás.

- Ne legyél ennyire tüskés, erizo – a szokott mozdulattal tűröm el az arcába hulló rózsaszín tincseket, közben gyengéden végig simítva homlokán. – Amúgy sem árt, ha rendesen vacsorázol. Holnap koncert, és ma elég sok energiát elégettél – vigyorogva figyelem, ahogy lassan leesik neki a szavaimban rejlő utalás. Tekintete elnyílik, arca kipirul, ajkai megremegnek. Most vagy csókot akar, vagy elküldeni a picsába.

- Önelégült fasz – a második tipp nyert. Nevetve figyelem ahogy elegánsan kimászik az ágyból, és selyemköntösét felkapva vágja be maga után a fürdő ajtaját. Imádom ezt a srácot. Imádom, hogy ilyen heves és ártatlanul aranyos egyszerre. Imádom minden kis szurkálódását, és megbotránkozó pillantását. Úgy érzem, mellette sosem fogok unatkozni. Wy azt mondta gondoljam át, mert nem egyszerű eset. Én átgondoltam. Kurvára akarom őt minden szarral együtt, amit magával cipel.

* Tökéletes

**Tündér

Egy telefon idegesítő csilingelése szakít ki kegyetlenül a forró, sötét, álomtalan pihenésből. Úgy aludtam el, mintha leütöttek volna, szinte képtelenség felidézni az utolsó perceket. Egy pillanatra elönt a pánik, mert fogalmam sincs, hol vagyok, de azonnal el is illan, mikor rádöbbenek, hogy kinek a kezét ölelem. Még soha nem vett körbe ilyen töményen az illata. Az ágyában vagyunk. Most már emlékszem az éjszakánkra is, ami már inkább hajnal volt. Emlékszem a csókunkra, amiben megannyi ígéret bujkált. És én elaludtam. Annyira próbálkoztam, de elaludtam amíg zuhanyzott. A fenébe. Megfosztottam magamat az érzéstől, hogy a mellkasához bújva aludjak el. Nem is beszélve azokról a dolgokról, amik megelőzhették volna azt az elalvást. A picsába.

Az ébredés utáni első zavart szívdobogtató izgatottság váltja fel. Ahogy szépen lassan az összes érzékem feléled, már nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyire közel vagyunk egymáshoz. Hogy szinte a karjaiba olvadok, ahogy magához szorít a kezével, amit cserébe szorosan átölelek. A mellkasa és a hasa betonkeménysége forrón simul a hátamhoz. Annyira csodálatos. Életemben először ébredek valakivel az oldalamon, és hihetetlenül csodálatos. Soha nem gondoltam volna, hogy eljön ez a nap. Én, aki képtelen vagyok nyitott ajtónál aludni. Emlékszem, a tavalyi turnén hatalmas háborút vívtam önmagammal, mire elfogadtam, hogy egy buszban fogok aludni a többiekkel. Az ágyakat takaró függöny édeskevésnek tűnt ahhoz, hogy megvédjen az éjszaka sötétjében. És most önként és dalolva egy olyan srác karjaiban aludtam, aki szíve szerint megtenné azt, amitől mindig féltem. A különbség annyi, hogy ő az egyetlen, aki akár meg is tehetné. Az ég szerelmére, elég volt elképzelnem, és tetőtől talpig felforrósodott a testem.

A kimondatlan pajzán gondolatokat a hajamba lehelt, lágy puszival jutalmazza. A szívem összeszorul az érzelmektől, amiket ez a gyengéd, titkos puszi hordoz magában. Minden, amit az elmúlt napokban tett, azt sejteti, hogy sokkal fontosabb vagyok számára, mint eleinte képzeltem. Az akarok lenni. Lemondok a világ összes többi emberének a rajongásáról, ha az övét megtarthatom magamnak. Még egy kicsit. Csak egy kicsit még hagy legyen az enyém.

Egy ismerős spanyol köszöntést suttog a tincseim közé, és nem tudom, hogy a lehelete forró cirógatásától, vagy a halk szavak intim hangzásától borsódzik végig a hátam. Ha így adja elő, még gyűlölni sem tudom a folytonos spanyolozásért. Bár franciázni jobb lenne vele. Az ujjaim maguktól viszonozzák a szóbeli simogatást, megmozdulnak az alkarja selymes bőrén. Sajnos sötét van a szobában, pedig szívesen megismerkednék ennek a kezének a tetoválásaival is közelebbről.

- Ideje indulnod, vagy a szolgálók ránk találnak, és az apád a kutyád elé vet. – A váratlan indítás előcsalogat belőlem egy halk, önkéntelen horkanást. Mindig meg tud lepni az agymenéseivel. Néha úgy érzem, hogy még Noahnál is képes randomabb lenni, ami igazán nagy szó. Szívesen húztam volna még a ránk telepedett, félálomban billegő harmóniát, de sajnos tudom, hogy igaza van. Noahból kinézem, hogy annyira kipihente magát a buszban idefelé, hogy egy túltolt éjszaka után is kidobja tízkor az ágy. Nagyon nehéz lenne megmagyarázni, miért vánszorgok ki gyűrötten és álmosan Axel szobájából, mikor elvileg ősi ellenségek vagyunk a többiek szemében. Wyt mondjuk már amúgy sem tudjuk átverni, nincsenek is ilyen illúzióim. Tippre csak egy ítélkező fejrázást kapnánk tőle, ha látná.

- Komolyan? Valami elcseszett Rómeó és Júlia feldolgozásban érzed magad? – Nem tudom nem mosolyogva feltenni a gúnyos kérdést. Tudom, hogy én ragaszkodom a titkolózáshoz, de azért nem kell ilyen színpadiasan dramatikusra venni a figurát, mindjárt elkezdek aggódni, hogy máglyán leszünk elégetve az aberráltságunkért. És még hogy én vagyok a drámakirálynő.

- Ilyen főszereplőkkel biztosan kasszasiker lenne – pffff. Egoista bolond. De nem téved. Ennyi, már nevetek is. Két idióta mondat és egy idegesítő spanyol köszönés, ennyi kellett, hogy olyan könnyedén megalapozza a jókedvemet, mintha egy normális ember lennék. Furcsa, de a mindent elfeledtető ölelésében életemben most először annak is érzem magamat. Egy átlagos fiúnak, aki élvezi a rózsaszín ködbe vesző közös ébredést az újdonsült barátjával. Megint rémisztően egy húron pendülünk, mert a csepegős gondolataimmal egy időben húz feljebb, hogy bűnbe csábító dolgokat művelhessen az ajkaival. Nincs más választásom, mint megadni magamat neki. Soha nem is volt. Megint víz alá nyomja a tudatomat, de imádom minden pillanatát. A borzongató csókját a nyakam érzékeny bőrén és a szája puha érintéseit az állam vonalán. Az összeset imádom. Mindent, amit csak adni tud. Elnyílnak az ajkaim, a halk pihegésem visszhangzik a füleimben. Kicsit még feljebb húzom a lábaimat a magzatpózban kuporgó pozíciómban, mintha ezzel elcsitíthatnám, börtönbe zárhatnám a középtájt összpontosuló forróságot, pedig csak elrejteni tudom. De nem érdekel, meghalok, ha most abbahagyja. A fülemre kalandozó érintéstől szinte elveszítem a csatát az önuralmam ellen, de egy hangtalan sóhajba tudom fojtani a követelőző nyögést, ami kikívánkozott belőlem.

Úgy érzem magamat, mint egy gitár, amin egész életében dobolni próbáltak, és valaki végre megpengette. Hogy a fenébe engedhettem azt a sok hideg, üres, jelentés nélküli érintést, mikor létezik ilyen is?

Lehet, hogy megint elolvadnék a karjaiban, ha nem rontaná el a túlfűtött pillanatot egy undorító, mély nyalással a fülembe. El tudom képzelni, hogy máshogy kivitelezve izgató lehetne, de a szándékosan ellazított nyelve most inkább hasonlít egy betolakodó, nyálkás meztelencsigára, mintsem egy szexuális felfedezőutat folytató testrészre. Ösztönösen tudom, hogy szándékosan csinálta. Ezzel jelzi, hogy ne éljem bele magamat a folytatásba, mert nem lesz. Legközelebb egyszerűen önthetne hideg vizet a nyakamba, ha ki akar zökkenteni. Seggfej. Kevésbé nyálas és kevésbé undorító megoldás.

- Gusztustalan barom – morgom rekedtesen, miközben kitörlöm a fülemből a vastag nyálréteget. Azok után, hogy tegnap milyen lelkes odaadással nyammogtam a nyelvén, nem gondoltam volna, hogy tud még olyat tenni velem, amitől undorodni fogok, de úgy látszik tévedtem. Lesz még valaha száraz a hallójáratom? Kétlem. Szinte érzem a vigyorát a bőrömön, mikor búcsúcsókot lehel a nyakamra. Baromira nem vicces. Főleg azért nem, mert a testem még ezután is rémisztően vágyik a folytatásra, amit nem fog megkapni. Szinte látom az elkerülhetetlen jövőt, amiben már megint magamnak kell megoldanom a dolgokat.

Egy leplezetlen fintorral az arcomon kászálódok a hátamra, hogy jól megszurkálhassam az irritált tekintetemmel. Szinte azonnal megbánom, hogy végigmérem a takaróból kilógó, fedetlen felsőtestét. Hibátlan. Kibaszottul hibátlan. Mintha tényleg egy életre kelt, kreolszínre festett görög márványszobor lenne. Meg akarom érinteni. A picsába. Már megint felizgat, majd önkényesen lekoppint. Mindezt kora reggel. Ha ilyen érzés átlagos fiúnak lenni, inkább visszamegyek ellenséges sünibe. Ez a bosszú a tegnapi elalvásomért, igaz?

Ellágyul az élveteg mosoly, amivel eddig a néma puffogásomon szórakozott. Ha így néz rám, képtelen vagyok tovább haragudni rá. Elrabolja tőlem a bosszús gondolatokat, és nem hagy ott semmit, csak róla szóló ábrándokat és vágyakat. Csalás. Ha így néz rám, az csalás. Az elmormogott spanyol szavakat még elválasztani sem tudom egymástól, egyedül az új kedvenc becenevemet ismerem fel a végén. A mögöttük rejlő érzelmek mégis megérintenek. Nem tudok elmenekülni előlük. Egyszerre érzek szürreális izgatottságot a misztikus szavak simogató érintésétől és újraébredő haragot, hogy megfoszt a jelentésüktől. Fölém mászik, mintha tudná, hogy most kell lekenyereznie, különben megsértődök.

- Ne beszélj folyton spanyolul – dünnyögöm az utolsó dacos ellenállásomba kapaszkodva. Túl közel van. Olyan közel, hogy a kibontott tincsei előre hullva csikizik az arcomat. Imádom. Imádom ezt a pillanatot. Azt akarom, hogy soha többé ne lássa senki ezzel a kibontott, ágytól kócos hajjal, csak én. Meg akarom tartani magamnak ezt az ébredés utáni, bensőséges pillanatot. Az ajka futón végigcirógatja az enyémet, mintha csak egy véletlen találkozás lenne. Többet akarok belőle.

- Talán nem tetszik? – Nem bírom tovább. Lehunyt szemekkel, enyhén elnyílt ajkakkal várom, hogy megtegye, amire készül. A hiánya fojtogató őrület. Nem teszi meg. Válaszra vár. Előbb-utóbb tényleg megütöm, ha még sokáig szórakozik velem, de egyelőre célratörőbb megoldásnak tűnik egyszerűen csak megadni, amire vár. A választ.

- Egyszerűen csak nem értem – felelem őszintén. Miért olyan nehéz elképzelni, hogy szeretném érteni a szavakat, amiket az intim pillanatainkban suttog a fülembe? Sokan próbálkoztak már szép szavakkal és bókokkal magukra terelni a figyelmemet, de ő az első, akinek ténylegesen megérintenek a szavai. Egészen ironikus, hogy pont ő rejti egy idegen nyelv köntösébe minden második elismerését. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer olyan srác leszek, aki elérzékenyül néhány jól megfogalmazott, elsusmogott szótól. Úgy látszik, ehhez is csak a tökéletes partnert kellett megtalálni.

- Gyönyörű vagy, pacsirta. – Az ajkai végre rátalálnak az enyémekre, és minden a helyére billen. Az első néhány, engedélykérő kóstolgatás után mohó szenvedéllyel tör az ajkaim közé. Fogalmam sincs, melyikünknek van nagyobb szüksége a másikra. Reszketve engedem, hogy a tömény íze átjárja mindenemet, hogy a nyelve puha, hihetetlenül izgató forrósága bebarangolja a számat, hogy felcsigázzon, hogy elbódítson, hogy szép lassan kifordítson önmagamból. Imádom. Soha nem fogom megunni a csókjait. A kezeim maguktól találnak kapaszkodót a nyakában, az ujjaim bizseregnek, hogy beletúrjak a rám zuhanó, cirógatóan selymes tincseibe, de mire a tettek mezejére léphetnék, elhajol tőlem, és a homlokát az enyémre simítja. Nem bírom. Szétszakadok, annyira vágyom rá, hogy megérintsen olyan helyeken, ahol még soha életemben nem vágytam érintésre. Eddig. Tőle mindent meg akarok kapni, amit egy szerető adni tud.

De most látom a tekintete mélyén az elutasító elszántságot. Vége.

- Menned kell, alondra. – Már megint ez a fránya lovagiasság. Ki a faszt érdekel, ha felkelnek a többiek? Majd elbújok a fürdőjében, amíg ő el nem csalja őket reggelizni. Engem úgysem keresne senki, híresen antiszoc vagyok. Az üres szobám láttán egyszerűen csak elfogadnák, hogy elszöktem különcködni. Annyi módon megoldhatnánk, de neki ezt az istenverte lovagiasságot kell választania.

- És ha még nem akarok? – kérdezem növekvő makacssággal, pedig az önérzetemet most is piszkálja a tény, hogy megint én vagyok a kétségbeesettebb kettőnk közül. Ennek nem így kéne lennie. Neki kéne futnia utánam, nem pedig fordítva. A francba az egésszel.

- Akkor be kell vállalnod, hogy lebukunk, mert ezzel… – a csuklómra simulnak az ujjai, elkerekednek a szemeim, mikor rádöbbenek, hogy hova húzza a kezemet. A szívem kis híján kiugrik a mellkasomból, nem hallok semmit, csak a heves dübörgés szédítő visszhangját a fülem mélyén. Az ujjaim alá simuló forró keménység érintése tökéletesebb, mint ami valaha elképzelhettem volna. Újabb bizonyítéka az elbaszott szexuális életemnek, hogy most először tartom a kezemben valaki másnak a merevedését. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen kibaszott jó érzés megfogni. A pulzusa kemény lüktetése az ujjaim alatt, és a megrezzenő arckifejezése rémisztő hatással vannak rám. – ...ezzel nem végeznénk elég gyorsan. – Mikor halkan felmorran az apró, kísérletező szorításomtól, tétován húzom vissza a kezeimet. Már megint azt érzem, hogy túl sok ez az egész. Belefulladok. Lehet, hogy nem is lennék képes eléggé ellazulni, hogy átadjam magamat neki.

Legördül rólam, és háton fekve temeti a kezeibe az arcát. Nem tudok nem végignézni a feltárulkozó, majdnem teljesen meztelen testén. A megfeszülő hasizmain, a boxere alatt feszülő hosszú, kemény vonulaton, ami próbál kitörni a ruha börtönéből, a hosszú, izmos, kreolszínű combjain, amiken egész napokat el tudnék tölteni. Menekülök. Nem tudom, miért, de megint menekülök. Talán azért, mert ő is menekül. Nehéz szívvel kászálódok ki az ágyból, és magamra húzom a tegnap ledobott kék köntösömet. Már nem merem őt nézni. Nem hiszem, hogy már megint kielégületlenül válunk el. Kínzás ez az egész. Ennél még az üres szexek is jobbak voltak, azoknak legalább orgazmus volt a vége. Na jó, ezt én sem gondolom komolyan, csak a csalódottság és a sértettség beszél belőlem.

Mikor meghallom a mocorgását az ágyról, visszanézek rá, de szigorúan az arcára korlátozom a pillantásomat. Vigyorog, mint valami elcseszett tejbetök, pedig biztosan tudom, hogy neki is legalább olyan fájdalmasan merev a farka, mint nekem.

- Most meg mit vigyorogsz? – A kelleténél egy leheletnyivel több ingerültség vegyül a hangomba, de nem úgy néz ki, mint aki észreveszi ezt a részletet. Vagy ha igen, akkor nem változik tőle a buta vigyora.

- A pólómat nem vetted le – duruzsolja leplezetlen elégedettséggel. Döbbenten nézek végig magamon. Annyira kényelmesen ölel körbe Axel tömény illatával a ruhadarab, hogy észre sem vettem a létezését. Komolyan ebben aludtam? Nincsenek emlékeim, hogy mikor került rám. Összeszorított ajkakkal nyúlok az övemért, hogy visszaszolgáltassam a kis híján ellopott textilt, de megállít. – Hagyd, legalább lesz valami, amivel aludhatsz, ha nem tudunk átlógni egymáshoz. – Bizonytalan mosolyt csábítanak az ajkaimra a szavai. Nem is éreztem, mennyire nem akaródzik levenni, amíg engedélyt nem kaptam a megtartására. Ez a póló most már az enyém. Legalábbis addig, amíg tartja Axel illatát, utána visszakaphatja, hogy feltöltse.

Észre sem vettem, mikor került elém a gondolataim örökös középpontjában álló öntelt mexikói, a búcsúcsókja már sodor is magával a világba, amit ő mutatott meg nekem. A világba, aminek még csak a felszínébe engedett bekukkantást, a többi részét még megtagadja tőlem. Ha most felemelne, és egyszerűen csak belém hatolna, képtelen lennék megállítani. Összeszűköl a gyomrom a vágyakozástól, amit ez a gondolat hoz magával. Még soha nem éreztem ezt a furcsa ürességérzetet ott, ahol belém hatolhatna. Akarom őt. Érezni a forróságát. Az egész testem bizsereg. Az övé vagyok.

Tényleg az övé vagyok.

***

Morcosan húzom a fejemre a párnát, mikor Wy és Noah ébrenlétének a túlságosan egyértelmű bizonyítéka betör a szobám csendjébe. Már az előbb hallottam Axel és Wy halk, alig hallható murmurját az ajtó túloldaláról, de mióta Noah is csatlakozott a párosukhoz, eszkalálódtak a dolgok. Ki gondolta volna. Nem mintha előtte tudtam volna aludni, szerintem Axel örökre elrontotta nekem az alvást. Nem kifejezetten azért, mert nincs itt, hogy átöleljen a forró, erős karjaival, hanem inkább azért, mert csak rá tudok gondolni, és kibaszottul kívánom. Reggel, mikor mereven és vágyakozva visszazuhantam a szobám biztonságába, nyilván könnyítettem magamon, miközben az arcomat mélyen Axel összegyűrt pólójába temettem, és a kezembe feszülő, forró merevedésére gondoltam, de ez semmire nem volt elég. Az ő érintésére vágyom, nem a sajátomra. Azóta kétségbeesett forgolódással próbálok lopni még egy kis alvást, de hiába. Gondoltam rá, hogy még egyszer kiverem, a hangulat meg is volt, de azt hiszem, az már egy láthatatlan határ túllépése lett volna. Már így sem tudom, hogy fogok a szemeibe nézni azután, hogy arra használtam a kölcsön pólóját, amire. Mi történik velem? Soha nem voltam ennyire a vágyaim rabja. A kurva életbe, eddig még vágyaim sem voltak, most pedig megjelennek a semmiből, és azonnal felülkerekednek rajtam? Kibaszottul szánalmasnak érzem magamat. Bezzeg Axel kint jópofizik érintetlenül, mintha mi sem történt volna. Neki biztosan van már gyakorlata az ilyesmiben. Ő eddig sem élt olyan elbaszott életet, mint én. Neki valószínűleg semmi extra nincs abban, hogy együtt ébredtünk, és befejezetlen, izgató csókokkal váltunk el. Tippre minden második egyéjszakás kalandja utáni reggel így játszódik le.

Nem engedem, hogy a féltékenység karmai túl mélyre mártsák magukat a szívemben, inkább ingerülten kimászom a takaró alól. Nincs rajtam ruha, de a bőröm így is forró az elűzhetetlen hangulatomtól. Majd a többiek társasága lenyugtat. Szükségem van egy kis valóságra, túl sokáig léteztem a privát kis álmunkban.

Egyszerű ruhákat kapok magamra, majd elkomorulva sétálok ki az ajtón. A rám szegeződő tekintetek láttán tényleg csak egy álomnak tűnik minden, ami tegnap este óta történt. Itt minden normális, még mindig hűvös, távolságtartó Siriként néznek rám. Mintha nem fordult volna fel az egész életem tegnap óta.

- Jobban van a gyomrod? – Hangtalanul bólintok, de nem nézek Wy túl sokat sejtő pillantásába. Így is épp eléggé érzem az arcomon a súlyát. Annyi dolog történt, hogy el is felejtettem az aprócska füllentésemet tegnap óta. Némán telepszek le egy fotelba, ami a lehető legtávolabb van tőlük, de még elérem az asztalon lévő kajákat. Magamhoz veszek egy sajtos pogácsát. Rákívántam a gőzölgő kakaóra is, de ha a tegnapi rossz gyomromra kakaót iszok, akár a homlokomra is írhatom, hogy hazudtam. Nem mintha számítana, valószínűleg így is sejtik. Legalábbis Wy. Noah valószínűleg jelenleg akkor sem látna tovább a wellnesses tervein, ha Axellel privát showba kezdenénk a kanapén, amin trónol. Oké, hogy lyukadtak ki megint ilyen váratlanul itt a gondolataim? Röhej.

Néhány szóval én is belefolyok a tervezésbe, alig várom, hogy a kiüríthessem a fejemet a szauna forróságában, és hogy a jakuzziban bugyogjak. Hátha jót fog tenni ez a kis figyelemelterelés. Remélem Noah is képes lesz lazítani, és nem fog végig százon pörögni. És azt is, hogy Wyattel nem kell kettesben maradnom, mert akkor biztos lesz néhány jól irányzott kérdése. Bár ki tudja, talán van esze nem megböködni a végre elszunnyadt oroszlánt. Most kívülről egész jó arcot mutatunk Axellel a világnak, ezzel neki is elégedettnek kell lennie. Egy kis idő után elmerülök a telefonomban, miközben minden erőmmel próbálok nem arra gondolni, milyen lenne bemászni Axellel az otthoni, titkos kis jakuzzimba kettesben. Ruha nélkül.

Nem. Ez nagyon-nagyon rossz irányba vezet. Azért jöttem ki, hogy másra gondoljak, a fenébe is, de percről percre csak dühösebb leszek rá, hogy csak egy ízelítőt kaptam belőle. Még az is megfordul a fejemben, hogy lemondom a wellnesst, ami az előbb még tök jó figyelemelterelésnek tűnt. Még az hiányzik, hogy fürdőnadrágban töltsem vele a napot. Csapongok.

A telefonom hangtalanul rezzen meg a kezemben, és a képernyő tetején azonnal fel is ugrik az üzenet, ami okozta. Axel neve láttán megint kihagy egy ütemet a szívem. Nem tudom megszokni, hogy írogatunk egymásnak.

11:43

Van speciális igényed síkosító terén?

Nem tudom, hogy a segged is olyan finnyás-e, mint a gyomrod

Hálát adok az égnek, hogy már megettem a pogácsámat, mert tuti, hogy most félrenyelném. Az összes színészi képességemre szükségem van, hogy ne nyekkenjek fel a vérlázító kérdés láttán. Összeszorulnak a fogaim. Ezt most komolyan faarccal legépelte, miközben félvállról Noahnak válaszolgatott? Beteg állat. Arrogáns pöcs. Bezzeg mikor kimondatlan könyörgéssel remegek alatta folytatásért, megáll. Éééés megint erre gondolok. Megint oda lyukadtam ki, hogy hülye, hülye, hülye Axel. Seggfej.

11:45

Ez most komoly?

11:45

Reggel találkozhattál az igazággal 🍆

Tudnod kéne, hogy szükség lesz rá

11:46

Nagyra vagy magaddal

11:47

Most a szemembe mondtad, hogy kicsi a farkam?🥺

Egy mosoly majdnem áttöri a védelmi vonalaimat, de megállítom. Túl mérges vagyok rá, hogy mosolyogjak a hülyeségein, de így visszatekintve, igaza van, hogy nem lett volna olyan könnyű ténylegesen egymásnak esnünk, mint ahogy elképzeltem. Idegesítő. Utálom, mikor igaza van. Utálom, mikor hirtelen kevésbé érzem jogosnak a haragomat. A végén még ezt is elveszi tőlem, mint a farkát. A szenvedélyében fuldokolva olyan egyszerű ötletnek tűnt a dolog, de a testem tényleg megbánta volna. A holnapi koncert előtt aligha engedhetek meg magamnak egy vad szexet az ő méreteivel. Még az hiányzik, hogy úgy totyogjak a színpadon utána, mint egy összekötött lábú pingvin.

Megint minden önuralmamra szükségem van, hogy elűzzem az ujjaimról a keménysége emlékét, inkább megszorítom a telefonom hideg keretét. Gyűlölöm a gondolatot, hogy valószínűleg őt sok év tapasztalata állította meg ott, ahol én képtelen lettem volna megállni. Nem akarok arra gondolni, mennyi emberrel volt előttem. Nem is kéne, hogy érdekeljen, főleg, hogy sajnos van rá esély, hogy a szám meg sem közelíti az enyémet. De az más, az én esetemben ég és föld az, amit az ex partnereimmel és amit Axellel műveltem. De ő mindenkivel pont ilyen szenvedélyes és pont ilyen figyelmes volt. Pontosan ugyanilyen tökéletes. Nem csak én ismerem az elmormogott spanyol semmiségeket. És ezért is neheztelek rá. Nem realisztikus, de kezdem úgy érezni, hogy semmi sem az, ami hozzá kötődik. Az indokolatlan düh irányítja az ujjaimat, mikor válaszolok neki.

11:49

Le foglak tiltani, ha ilyenekkel spammelsz

11:50

Nem fogsz, túlságosan imádod, mikor húzom az agyad

Megint megrándul az ajkam, és egy röpke tétovázás után írom be neki a választ az eredeti kérdésére. Nem mintha tudnám, hogy milyen síkosítót akarok, még soha nem használtam. Mindig szerettem a kezdeti feszítő fájdalmat, ami a szexszel járt, valóságosabbá és elviselhetőbbé tette az egészet. Talán azért, mert soha nem akartam igazán élvezni. Undorodtam tőle, és pont emiatt illett hozzá az a kijózanító fájdalom. De tudom, hogy vele más lesz. Vele minden más.

11:51

Epreset vegyél

***

Úgy látszik, a fiúk komolyan vették, hogy ez most egy csapatépítő bandaprogram lesz, mert együtt lebegünk a nagy, kör alakú jakuzziban. Szerencsére rajtunk kívül teljesen üres a wellness részleg, pedig nincs kibérelve számunkra, egyszerűen csak kedd kora délután van, és ez a méregdrága, sznob hotel inkább a wellness részleget leszaró üzletemberek központja, nem pedig a nyaraló turistáké, akik ráérnek egy munkanapon is a seggüket áztatni. Itt egy lélek sincs, de fogadok, hogy a modern konferenciateremben hatalmas az élet. Kész pazarlás, hogy ilyen kiépített medence és szaunaparkja van egy konferenciákra és üzleti utakra specializálódott hotelnek. Bár lefogadom, hogy hétvégén és esténként azért be-betéved egy megfáradt üzletember. Nem irigylem az életüket.

- Noah, ha még egyszer megsimogatsz a lábaddal, azt már muszáj lesz elmondanom Lydiának – Wy vigyorogva rúg egyet a víz alatt, elfintorodok néhány felfröccsenő, kósza, meleg vízcsepptől, ami az én arcomat is eléri.

- Hé! Nem az én hibám, hogy Axellel mindenhova odalógtok. Inkább a te irányodba lebegek, mert ha Sirihez érek hozzá véletlenül, élve kibelez. – Ki sem nyitom a szemeimet, de egy elégedett, hűvös, kegyetlen mosolyra húzódnak az ajkaim, ami többet felel minden szónál. Jól mondja. Ha egy gusztustalan lábujjával is hozzám ér, letépem az alig használt tökeit. A női rocker társadalom végre-valahára biztonságban lehetne. Azért biztos, ami biztos törökülésbe húzom a lábaimat, egy víz alatti nedves, creepy érintés nem tartozik a kellemes csapatépítő tevékenységeim közé. Legalábbis nem Noahval.

Megállítom ezt a gondolatot, mielőtt tovább kalandozhatna. Már vagy fél órája sikeresen nem gondolok Axelre, nem most fogom elcseszni. Még az is sikerült, hogy ne bambuljam meg fürdőgatyában, annyi a trükk, hogy valahogy mindig úgy kell helyezkedni, hogy a hátam mögött legyen. Persze most, hogy mellettem ül a jakuzziban, ez egészen nehéz feladat lenne, szóval inkább lehunyt szemmel élvezem a buborékozó habokat. Legalább nem kell látnom Noah víz alatti flörtölgetéseit sem.

- Te szervezted nagy lelkesen ezt a romantikus kolbászpartit – adja meg a kegyelemdöfést Axel, Wy halkan felhorkant, és nekem is kiszélesedik a szórakozott vigyorom. Már most látom, hogy ebből dráma lesz. Pontosan ilyen egy jó csapatleépítés.

- Bocs, hogy akartam egy elcseszett csapatprogramot ahelyett, amit ellustultatok tegnap – dünnyögi sértetten, és kivételesen megesik rajta a szívem. Tudom, hogy Noah mennyire szociális lény, New Yorkban végtelen baráti körrel jár össze, ezért valószínűleg neki a legnehezebb a mi kis négyesünkkel, illetve jelen esetben hatosunkkal, összezárva tölteni a nyarat. Bocs, hogy nem vagyunk elég változatos társaság. Még egy kicsi bűntudat szerűséget is érzek, hogy tegnap teljesen önös érdekből lógtunk el a társaságuk elől, de Noahnak is meg kell tanulnia önmagával is eltölteni egy kis időt. Talán a lelkiismeret furdalás mondatja velem a szokatlanul lágy szavakat egy velős beszólás helyett.

- Nem értem, miért pörögsz ezeken ennyit, szerintem erőltetett programok nélkül is szuper csapat vagyunk. – Ha minden apró turnészünetben kényszerítjük, hogy a kötelezőnél is több időt töltsünk egymás légterében, csak lefelé vezet az út, nem felfelé. De ezt inkább nem fűzöm hozzá.

A meglepett csend sem elég, hogy kinyittassa velem a szemeimet. Most mit vannak úgy meglepődve, ugyanezt már elmondtam a turnényitó koncertet követően is. Ők az egyetlen banda, akik ilyen minőségben életre tudják kelteni a dalokat, amiket írok. Persze az is lehet, hogy az lepte meg őket, hogy egyáltalán megszólaltam, normál esetben már pihentetném a hangomat a holnap esti koncertre. Valami tényleg megváltozott bennem, mert lépten-nyomon elfelejtem az apróságot, ami köré a tavalyi turnénk egész önvédelmét építettem. Pedig sokkal egyszerűbb és gondtalanabb volt nem beszélni.

- Na persze, nincs is jobb, mint összezárva lenni két antiszoccal meg egy párocskával. – Pfhhh. Nem kellett sok, hogy elkönyvelje Axelt is antiszociálisnak. Egy lemondott este. Ha tudná, hogy igazából két párocskával van összezárva, valószínűleg kitérne a hitéből.

- Elfelejted Emilyt – fűzi hozzá Wy sunyi mosollyal. Na szép, a kerítő énje megint felszínre tör. Bezzeg Axelt és engem minden létező lépésben óvva intett egymástól. Jó, tudom, hogy bandatagok között kicsit más a felállás. Mindent megnehezít. Viszont Lydiával valószínűleg már kusza terveket szövögetnek, hogy valahogy összetereljék azt a két szerencsétlent.

- Hát lehet, hogy legközelebb őt hívom wellnessezni. Kellemesebb társaság lenne. – Még mindig le vannak hunyva a szemeim, de az elfojtott vigyorokat szinte érezni lehet a levegőben. Ezzel a végszóval Noah ki is mászik, és vizes léptekkel átcsattog az aula másik végében lévő úszómedencéhez. Tipikus Noah, másnaposan, kimerülten is képes egy kis sportot vegyíteni a pihenésbe.

- Én is úszom egyet, hátha Noah sem fullad bele a dühébe, ha ott vagyok – vigyorogja Axel, majd követi a feldúlt gitárosunkat. Ezen a ponton hibázok egy hatalmasat. A szavai magára csábítják a tekintetemet, és az elmémbe ég a lassított felvétel szerű képsorozat, ahogy végigsétál a félhomályban úszó termen. Hogy a fenébe tud valaki egyszerre ilyen laza és ilyen tekintélyt parancsoló lenni? Minden áldott léptéből sugárzik az arrogancia, ami miatt az első perctől kezdve felképeltem volna, most viszont izgatott görcsbe rántja a gyomromat. Kibaszottul tökéletes. Kibaszottul az enyém. A picsába. Újra lehunyom a szemeimet, de a bőrömet simogató buborékok túl érzékivé és túl kellemessé válnak. Nem jó. Nem képzelhetem el a nedvesen csillogó teste érintését magam körül. Itt és most nem.

- Szauna? – szakít ki Wy a hangtalan, kétségbeesett vergődésemből. Soha nem tudom meg, hogy szándékosan tette e, de hálás vagyok érte. Válasz nélkül bólintok, és követem. Beülünk a pirosas sötétségben úszó finn szaunába, és elégedetten engedem, hogy a bőrömet már-már kellemetlenül perzselő forróság elmossa az ő melegének az ott ragadt emlékét. Igazam volt, Wyattnek szerencsére van annyi esze, hogy nem firtatja a kapcsolatunkat Axellel, még arra sem kérdez rá, hogy tegnap együtt voltunk e. Egy szó sem hangzik el kettőnk között, csak élvezzük a ránk ereszkedő ritka, békés csendet. Valószínűleg Lydiával és Emilyvel a nyakában neki is szüksége volt erre a kis nyugalomra, ő nem olyan örökmozgó, mint Noah, valószínűleg kimeríti a huszonnégy órás műszak.

Napok óta először van lehetőségem elmerülni a gondolataimban, és rátalálok egy dalra, aminek a szövege már megvan egy ideje, de a zenei aláfestés most kezd körvonalazódni bennem. Ezért szeretem a csendet. Mert lehetőséget ad rá, hogy alkossak. Lehetőséget ad, hogy a saját kis nyugodt, biztonságos világomba vonuljak. Vajon képes leszek még írni, ha magával ragad a kapcsolatunk Axellel? Néha rettegek, hogy ha elveszítem a régi önmagamat, a tehetsége egy részéről is le kell mondanom. Lehet, hogy csak egy sebzett, törött szárnyú pacsirta költhet olyan dalokat, amik elérik a közönséget. Lehet, hogy ha átlagossá válok érzelmek terén, zeneileg is az leszek majd. Feladnám érte az álmaimat? Rémisztő, de most úgy érzem, hogy igen. Ha egyszer rám un, úgyis sebzettebb leszek, mint valaha. Majd akkor visszatérek. Életemben először, most egy kicsit élvezni akarom az életet.

***

Egy szempillantás alatt elreppent három óra, a koradélután désődélutánba billent. Először Wy lépett le, mert írt neki Lydia, hogy találtak egy eszméletlenül jó cukrászdát, és ha sütiről van szó, Wyattet nem lehet megállítani. Ez a legtitkosabb szenvedélye. Még hármasban beültünk a termál medencébe ázni egy kicsit, mint a kimerült nyugdíjasok, de hamarosan én is elszöktem, mert véglegesítettem a fejemben a dalt, és bizseregtek az ujjaim, hogy végre lekörmölhessem. Ezt az indokot még Noahnak is el kellett fogadnia. Nem állítom, hogy ha nem írom le gyorsan, akkor elfelejteném, erre szerintem fizikailag képtelen vagyok, de ettől függetlenül nem szoktam halogatni a dolgot, túlságosan szeretek végignézni minden egyes elkészült kottalapon. Mint például most. Ezzel az utolsó lappal végre elkészült a dob sáv. Ez volt az első, amit leírtam, mert mint mostanában mindig, most is ez tölti ki leginkább az elmémet. A szöveget lusta voltam külön lapra írni, egyszerűen a dob kotta sorai alá vetettem az odaillő sorokat. Mindjárt elkezdem a gitárt, csak pihentetem egy kicsit a görcsölő csuklómat. Megint túlságosan kapkodtam. És megint csupa tinta vagyok. Ha Wy látna, tuti most is kiröhögne, mint legutóbb tette. Kár volt lezuhanyozni, mikor feljöttem, de nem bírtam elviselni magamon a klór és a termálvíz szagát.

Kopogás nélkül nyílik az ajtóm, és szinte várom Wy barnás hajkoronájának a látványát, de kivételesen nem ő az. Apró mosoly szökik az ajkaimra a rádöbbenéstől, hogy már nem csak Wy trappolhat be hozzám hívatlan vendégként. Van valaki, aki mostanra nála is több jogot szerzett hozzá. Meg is lepődtem volna, ha ilyen hamar visszaér, azt hittem legalább két-három órára elveszítettük, ha tényleg olyan fenomenális az a cukrászda, mint amilyennek a lányok leírták. Aztán az is lehet, hogy csak titkos kupaktanácsot tartanak Noah becserkészésére. Sok sikert hozzá, ha nőkről van szó, az a srác vaksibb, mint egy igazi vakond.

Axel szó nélkül invitálja be magát a szobámba, és becsukja maga mögött az ajtót. Kulcsra. Axel soha nem szokta kulcsra zárni az ajtókat. Soha. A zár kattanása visszhangzik a fülemben. Elég ennyi, hogy izgatott romokba döntsön. Tényleg a függője lettem. Felgyulladó arccal egyenesedek fel a földön kuporgó, térdelve előre könyöklő pozíciómból egyszerű térdelésbe. Most már nagyon bánom, hogy annyira kapkodtam, hogy a zuhany után törölközés helyett csak belebújtam a törölköző anyagú, combközépig érő fürdőköntösbe, hogy megszárítson. Azóta sem jutottam el a táskám alsónadrágos rekeszéig. Most hiába érzem magam körül a fürdőköntös durva anyagát, nem tudok nem azon gondolkodni, hogy vajon kilátszik e valami. Biztos nem. Érzem a combomon is a köntös anyagát. Eltakar. Nem adom meg neki az elégtételt, hogy szégyellős ruharendezgetésbe kezdek a jelenléte miatt. Vajon most is azért jött, hogy húzza az agyamat, majd lelépjen? Sötétben már nem elég neki, fényes nappal is meg akarja tenni? Miért zárta be az ajtót? Noah gyanakodni fog.

- Kész vagy? – A pillantása mintha akaratlanul simítaná végig a testemet. Szinte égeti a bőrömet, még a vastag köntös alatt is. A szavai éles tőrként fúródnak az elmémbe, felhasítanak minden ott lakozó békés gondolatot. A kérdése olyan váratlanul ér, hogy köpni nyelni nem tudok tőle. Kész? Ma reggel kész voltam mindenre, de ha csak így beszambázik a szobámba, és rákérdez a semmiből, akkor nem vagyok olyan biztos a válaszban. Kurvára remélem, hogy nem érti félre, hogy előtte térdelek. Ellenállok a késztetésnek, hogy felálljak a földről, és ezzel csökkentsem a botrányosan hatalmas méretkülönbségünket.

- Mire? – Elkerekedett, értetlen szemekkel pislogok fel rá, a lehetséges válaszai szinte felperzselik az arcomat. Lehet, hogy végre eljött az ideje annak, amit délelőtt a messengeres beszélgetésünk közben a forró pillantásával ígért. Lehet, hogy már a síkosítót is beszerezte hozzá. Őt ismerve még úgyis megoldaná valahogy, hogy közben egész nap egy medencében ül velünk. Hogy mondom meg neki, hogy a koncert előtti napon nem akarom megkockáztatni a szexet vele? Képes lennék egyáltalán megállítani vagy magával ragadna a szenvedélye?

Az engem fürkésző pillantása ellágyul a zavarom láttán, a szelíd mosolyában van valami különös érzelem, amitől fájdalmasan nehézzé válik minden lélegzetvétel. Úgy néz rám, mintha butaságot kérdeztem volna, pedig ő az, aki még mindig nem mondta el, miért van itt fényes nappal.

- A dallal, Siri – oh.

Oh.

A dallal. Hát persze, hogy a dallal.

A nevem borzongatóan gyengéd lejtése az ajkain visszahívja a már jól ismert pillangókat a gyomromba. Hogy én mekkora egy ostoba fasz vagyok. A dal. Abban a pillanatban, hogy belépett, és vérlázító nyugalommal kulcsra zárta az ajtót, elfeledkeztem mindenről azon kívül, hogy mi mindent kezdhetnénk egymással zárt ajtók mögött. Már megint csak én ragadtattam el magamat, ő pedig csak arról érdeklődik, hogy halad ez a kurva dal. A picsába.

Kényszerrel tépem ki magamat a tekintete fogságából, és zavartan gyűjtöm egy kupacba a száradó dobkottákat. Megköszörülöm a torkomat, hogy elüldözzem belőle az ott lüktető gombócot, és képes legyek kicsikarni magamból egy emberi választ. Erről a félreértésről soha többé nem akarok egy szót sem hallani. Most legszívesebben magamra mondanám, hogy hülye, hülye, hülye Siri.

- Nem, még csak a dob sávot írtam le – válaszolom érzelemmentesen, miközben oldalra rakom a megírt kották kupacát, és magam elé húzok néhány üres kottalapot. Visszakuporodok a kezdeti állapotomba, hogy nekiálljak a gitársávnak, miközben minden energiámmal azon dolgozok, hogy hátraszorítsam a tudatomban az üvöltő jelenlétét.

Nem segít a próbálkozásban, hogy letelepszik elém a földre, és kinyújtja a két oldalamon a kontinens hosszú lábait. Épphogy csak nem sodorja el a combjával az előttem lévő üres kottaköteget. Ha nem lenne ilyen kibaszott szexi minden mozdulata, lehet, hogy elküldeném melegebb éghajlatra. Ki van bontva a haja. Mintha egy kimondatlan ígéret lenne, hogy ez most egy intim pillanat lesz. Egy pillanat, ami csak a miénk. Talán ezt is csak képzelem. Régen senki nem mert volna megzavarni írás közben, de Axel sportot űz abból, hogy felrúgja a szabályaimat. Valószínűleg ő az egyetlen, aki tudja azt is, hogy ha egy szám egyszer a fejemben volt, örökre ott marad, hiszen az ő zenei tehetsége talán megközelíti az enyémet.

Már a második alkalom, hogy a földön kuporog értem, és bár ő pólóban és melegítőben van, a közelsége olyan hatással van rám, mintha nem csak nekem lenne hiányos az öltözékem. Egészen furcsa, hogy most minden alapruhadarabból talált egyet a táskájában. Kész csoda. De azért remélem nem vár dicséretet.

- Nem szeretnéd később befejezni? – A rekedtes hangja félreérthetetlen dolgokat sugall, de már nem bízom az ítélőképességemben. Még akkor sem, ha ez a párnák közé illő, halk mormogás elég, hogy forróságot ébresszen a testemben.

- Miért? – Gyanakodva, még mindig az előző botlásom miatti zárkózottságban pislogok fel rá, de az előre dőlt kuporgásomból most nem emelkedek fel. Túl kellemes a védelem, amit nyújt. Most tényleg egy összegömbölyödött süni vagyok, és nem adom meg neki az örömöt, hogy megint hülyére vegyen.

- Az volt a tervem, hogy átnézem a dobsávot, amíg befejezed, de nincs elég türelmem. – A szavaival egy időben fogja meg az előttem lévő üres lapokat, és mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, félreteszi őket. Mi a…

Felháborodottan nyomom fel magamat a földről, a szemeim irritált, ellenséges villanása találkozik az ő tüzesen kihívó, jégvihart rejtő tekintetével. Azonnal felismerem benne azt a pillantást, ami az első heteinkben kikergetett a világomból, és rájövök, hogy mint akkor, most sem nyerhetek. Nem fogja engedni, hogy újra elzárkózzak előle. Már nem. De a csapdájába akkor sem sétálok bele.

- Nem tudom, mire gondolsz – jelentem ki, miközben a tekintetemet a mellettünk lévő, megírt dobkottákra siklatom, mintha az ott sorakozó hangjegyek mindennél érdekesebbek lennének. Mintha nem én magam vetettem volna papírra őket alig húsz perce.

Olyan könnyedén emel az ölébe, mintha a gravitáció megszűnt volna létezni a kedvéért egy pillanatra. Ha valakiről, róla el tudnám képzelni, hogy még ezt is elintézi valahogy. Nem sokáig van időm folytatni ezt a gondolatmenetet, mert a döbbenten rá rebbenő pillantásom rémisztően közelről találkozik a veszedelmesebb tükörképével. Elakad a lélegzetem, mikor az ajkai az enyémekbe suttognak.

- Akkor megmutatom. – Most nem játszadozik, nem húzódik el, nem várat. A csókja lassú, és a baljós szavaival ellentétben szédítően türelmes. Lomha eltökéltséggel zúzza porrá a mogorva hangulatom által felhúzott vékony porcelánfalakat. Még nem is járt a nyelve az ajkaim között, már az övé vagyok. Az ujjaim végigrohannak a fedetlen karján, hogy a nyakához érve végre beletúrhassanak a kibontott tincsekbe, amik már hozzám tartoznak. Soha többé nem akarom, hogy bárki így lássa őt. Csak én láthatom ebben a zuhanyzás utáni, illatos, kibontott hajú frissességében.

Nem tudom, melyik mozdulatomat vette meghívásnak, a nyelve végre betör az ajkaim közé, hogy megtöltse a bódítóan csábító, forró ízzel, ami hozzá tartozik. Még a sóhajaink is összefolynak. Fogalmam sincs, mennyi ideig tart, de minden perce csodálatos. Már nem is emlékszem a komor, befelé forduló hangulatra, ami a hatalmába kerített egy semmis kis félreértés miatt. Csak ez a pillanat, és a mindenhol ott lévő ajkai léteznek. Az ajkak, amik ismét megtalálják a fülcimpám émelyítő érzékenységét. Némán kapok levegőért, az ujjaim megszorulnak a vastag szálú tincsei között.

- Várj, mit művelsz? Noah itt lézeng valahol – suttogom ziháló szavakkal, amikhez minden erőmre szükségem volt. A nyakam mélyéről felpislogó, ravasz rókamosollyal vigyorgó szempár elárulja, hogy tud valamit, amit én nem. Ráérős puszikkal vándorol végig a vállam vonaláig, egészen addig, amíg az enyhén lecsúszott fürdőköntös meg nem állítja a felfedezőútjában. A gondolat, hogy semmi más nincs rajtam, ismét arcon csap, de most már majdhogynem jó értelemben. Ebben a csóktól fülledt, szexuális feszültségtől terhes pillanatban semmire nem vágyok jobban, mint arra, hogy végre akadály nélkül összesimulhasson a bőrünk.

- Nincs itt. Vettem neki egy két órás masszázst, hogy kárpótoljam a tegnap kihagyott buliért. – Elkerekednek a szemeim a terv tökéletes eleganciáján. Hogy távolítsd el a minden lében kanál idiótát néhány órára úgy, hogy még hálás is legyen érte. Egyszerű, de zseniális. Képtelen vagyok megállítani a gunyoros felhorkanásomat, és egy mélyről jövő, elismerő, de kicsit azért rosszalló pillantást.

- Sunyi vagy. – Lehet, hogy jelentőségteljesebb lenne a megrovás, ha nem vigyorognék közben. Lehet. De képtelen vagyok megállítani magamat, túlságosan örülök a bizonyítéknak, hogy nem csak én vágytam foggal-körömmel a folytatásra. Ő is azon agyalt, hogy hogy tudnánk elpaterolni a többieket egy kis időre. – Kitalálom, a családban öröklődő üzleti érzék. – Ezt az apró, féloldalasan büszke mosolyt már ismerem a kis tópartunkról. Imádom a gondolatot, hogy napról napra egyre több mosolyát és titkát ismerhetem meg.

- Kiismertél. Fogalmad sincs, mi mindenre képes egy Campbell a párjáért. – Csak egy pillanatra lep meg a nyílt megnevezés, rá kell jönnöm, hogy lélekben már éjszaka elfogadtam, hogy a párja vagyok. Ő pedig az enyém. Szinte észre sem vettem, de talán már én magam is ilyen minőségben gondolok rá tegnap óta. A párom. Az enyém. A vallomás derűs kedélyállapota magával ragad engem is. Halkan felnevetve lehelek futó puszit az ajkakra, amik bátran felvállalták a szót, amin én simán gyötörtem volna magamat még hetekig.

A hangosan kimondott tények visszaadnak egy hatalmas darabot az örökös magabiztosságomból, amit a tapasztalatlanságom és az ismeretlen terep szakítottak el tőlem.

- Kérlek avass be – suttogom apró mosollyal a nedves szájára. – Képes például továbblépni a csókolózásnál? – Ártatlanul az ajkamra harapva pislogok fel a jeges tűzként lobbanó szempár örvényeibe, az ujjai érzéki erővel mélyednek a combomba. Fogalmam sincs, mikor állt fel a földről, a lábaim ösztönösen fonódtak a dereka köré, hogy megtartsam magamat az ölében.

- Gyorsan tanulsz, türelmetlen pacsirtám. – A testem hangtalanul puffan a puha paplanon, mikor finoman a matracra ejt, és azonnal fölém mászik. A szívem vadul kalimpálva örvendezik, mikor végre érezhetem rám nehezedni a teste izgató súlyát. Tökéletes. Nem tudok betelni vele, hogy mindene ilyen hatalmas hozzám képest. Körbevesz, magába olvaszt, megvéd. Örökre a melege védelmében akarok maradni. Az egyik lába az ösztönösen szétnyíló lábaim közé fészkeli magát, némán kapok levegőért, mikor a ruháinkon keresztül a combja megdörzsöli a merevedésemet. A váratlan gyönyörtől tágra nyílt szemekkel kutatom fel a most sötét, vágyakozó fényben úszó óceánszemek örökké figyelmes pillantását. Tudom, hogy most is minden apró rezzenésemet nyitott könyvként olvassa, és valamit jól csináltam, mert a másik lába is megtalálja a helyét az első mellett. Finoman emeli fel az ágyról a csípőmet, egészen addig, amíg az ágyékunk egy szinten nem lesz, hogy hozzá tudja dörgölni a nadrágján lévő hatalmas sátrat az én köntösbe bújtatott merevedésemhez. Az ajkamra harapva nyelek le egy izgatott nyögést, néma zihálással, könyörgő pillantással nyújtom fel a kezeimet, hogy az ölelésembe hívjam, és nem kell kétszer kérni. Előre hajol a lábaim között, a mozdulattól pedig még szorosabban simul össze az ágyékunk fájdalmassá váló lüktetése. Az ajkai azonnal rátalálnak az enyémekre. Azt hittem, hogy a csókja heves lesz és szenvedélyes, de helyette türelmes, és szívszorítóan gyengéd. Pont olyan, mint a lágy, békés hullámzás, amivel a testünket ringatja édes gyönyörbe. Hogy lehet ennyire jó még három réteg ruhán keresztül is?

Nem tudom, honnan jönnek az arcomat végigszántó, forró könnycseppek. Talán a rám szakadó érzelmek hozták magukkal, talán a tudat, hogy majdnem örökre megfosztottam magamat ettől a csodától. Minden lassú, ringató mozdulat elszakít bennem egy gátat. Egyet a végtelen védvonalból, amiknek soha nem szabadott volna létezniük. Szépen lassan elhiteti velem, hogy nincs szükségem rájuk. Már nincs.

- Várj, állj meg – suttogom rekedtesen, remegő kezekkel szorítom meg a csípőmet tartó kezét, és halk, kapkodó lélegzetvételekkel fordulok el az ajkaim érzékenységét becézgető ajkaitól. Nem bírom tovább. Túl sok. Túl forró.

- Mi a baj? – Az ajkai lecsókolnak egyet a kicsordult a könnycseppek közül. És még egyet. Megborzongva, hosszút pislogva gyengülök el a karjaiban. Alig emlékszem, hogy mit akartam mondani. Hogy miért állítottam meg.

- Nincs baj, csak… – az ajkai elérik a szemem sarkát, finom nyalintással tünteti el az utolsó könnycseppek nyomait – ha ezt csinálod, el fogok menni – fejezem be a mondatot megsemmisülten. Hozzám sem ér, de képes lennék elmenni. Ennyire csodálatosan élem meg azt, amit velem művel. A bőre forróságát ott, ahol elérem, a kezeit, amik könnyed erővel tartják a testemet, az érzelmes törődését, a figyelmét, a gyengédségét. Nem értem, mi történik, de soha nem akarom, hogy vége legyen. Mintha belülről jönne a gyönyör, amit ad.

- Ennyitől? – Érzem a mosolyát a halántékomhoz simulni. Talán egy másik pillanatban képes lennék őszintén haragudni rá, de ez a pillanat nem most van. Most minden túl érzelmes, túl erotikus és túl gyengéd. – Még soha senki nem élvezett el a csókomtól – dörmögi a fülembe, a hangja lázas borzongást küld végig a gerincem vonalán. Nincs időm válaszolni, mert az ajkai megint birtokba veszik az enyémeket. A nyelve nedvesen szalad végig a kiszáradt számon, de mielőtt újra elkábíthatna, kicsit eltolom magamtól. Szinte szétszakadok a hiányától, de nem így akarom. Nem nélküle. Mi értelme, hogy rádöbbenek az együttlét gyönyöreire, ha utána egyedül jutok el a csúcsra. Egyedül már voltam ott párszor, most vele szeretnék menni.

A testemben zsongó izgatottságtól reszkető ujjakkal nyúlok közénk, hogy végigsimíthassam a merevedése kőkemény hosszát a nadrágja alatt.

- Látni szeretnélek – sóhajtom vágyakozva. Talán még soha életemben nem voltam ennyire őszinte. Jelen pillanatban semmire nem vágyom jobban, mint hogy végre láthassam őt teljes valójában, értem forrongó vágyban égve. Mintha egy másik ember lennék, mint tegnap ilyenkor, de nem érdekel. Soha többé nem megyek vissza.

Axel visszaejti az ágyra a fenekemet, és feláll. Reszketeg mozdulatokkal támaszkodom fel én is a fekvő helyzetemből, hogy minden mozdulatát láthassam. Nem próbál meg túljátszott erotikus műsort adni, de minden rezzenése olyan mélyről jövő önbizalmat sugároz, ami egyenesen az ágyékomban lüktető forróságot táplálja. A földre kerül a fekete póló, és azonnal követi a laza melegítőnadrág is. Nincs rajta alsó, és ezen a ponton képtelen vagyok elfojtani egy derűs vigyort. Ennyit arról, hogy sikerült minden ruhadarabból felvennie egyet. Imádom.

- Tudtam! Tudtam, hogy valamelyik ruhadarabnak hiányoznia kell. Az alsónadrág volt – csak addig tart a szórakozott mosolyom, amíg a pillantásom nem találkozik Axel arrogáns, kihívó tekintetével. Ebben a pillanatban rémisztő hévvel tudatosul bennem, hogy jelenleg nem a boxer hiányára kéne koncentrálnom, hanem az előttem tornyosuló, anyaszült meztelen óriásra. Az arcom szinte felgyullad a tökéletessége látványától, a kreol bőre bűnbe csábító árnyalatáról, a kezeit díszítő, szexi tetoválásoktól, a hasizma szabályos kockáitól, és a csípőjén végigívelő V-vonaltól, ami egészen a merevedéséig vezet.

Kiszáradó ajkakkal iszom magamba a látványát, és mikor rádöbbenek, hogy valószínűleg túl sok ideje bámulom, rajtakapottan rebben fel a pillantásom az engem figyelő szemek mélységeibe. Tetszik neki a reakcióm, látom rajta. Úgy néz rám, mint egy elégedett nagymacska, aki imádja, ha imádják. Aki elvárja, hogy imádják. Feléleszti bennem az ellenállás dacos érzését, és már bánom, hogy ilyen feltűnően nyáladzottam. Lehet, hogy meglátja a durcás fintoromat, mert halkan felnevet.

A matrac besüpped a térde alatt, én pedig szoborrá feszülve döbbenek rá a pillanat valóságosságára. Amíg mindketten ruhában voltunk, minden olyan biztonságosnak tűnt. Most már csak egy túlságosan rövid fürdőköntös áll közénk.

- Meglepően nagy tökfej vagy – a gyengéd mosolya pont ugyanannak a másolata, amivel legutóbb is letökfejezett a hotel előtt. Tudja jól, hogy pontosan ezzel a mosollyal tud megfosztani minden fegyveremtől. Felém hajol, én pedig mintha egy láthatatlan erő lökne el a közeledésére, visszafekszem az ágyra, hogy újra fölém mászhasson. Eddig bírtam ellenállni a késztetésnek, az ujjaim bátortalanul érintik meg az oldalán hullámzó izmok bársonyos keménységét. Imádom, hogy megfeszül az érintésem alatt.

- Te pedig… meglepően… – el-elakad a hangom, és mire eljutok a mondat végéig, már nem vagyok benne biztos, hogy mivel akartam befejezni. Riadt pillangókként rebbennek szét a gondolataim. A bizonytalanul vándorló ujjaim megtalálják azt, aminek az érintése után a reggel kapott ízelítő óta sóvárognak. A nehéz, forró merevedését. Annyira más a tapintása, mint a sajátomé. Annyira selymes, és annyira – ...nagy – sóhajtom öntudatlanul az elmémben megfoganó befejezést.

Csak Axel halk, elégedett nevetése döbbent rá, hogy hangosan kimondtam ezt a gondolatot. A picsába. Hányszor is fogadtam meg, hogy nem növelem tovább az egóját? Körülbelül nyolcvanszor. A lüktető keménysége mintha egy kicsit még nagyobbra nőne az érintésem alatt. Remélem az egója és a farka mérete nem egyenesen arányos, mert akkor nagyon nagy bajban leszek.

- Hogy lehetsz ilyen aranyos? – Halk, mosolygó hanggal duruzsolva hajol közelebb hozzám, de én nem bírom tovább a tekintete perzselő súlyát, az arcomat a tenyereimbe temetve rejtőzök el előle. Hogy lehet ennyire jó hangulata egy együttlétnek? Hogy tud úgy nézni rám, hogy hatalmas tócsává olvadjak, és ilyen gondtalanul nevetni és beszélgetni, miközben őt is láthatóan gyötri a vágy. Eddig mindig azt vártam, hogy vége legyen, most pedig nem tudom eldönteni, hogy a közös orgazmusunkat szeretném jobban, vagy azt, hogy örökre így maradjunk. Nem bírom tovább. Annyira jó, hogy muszáj védekeznem ellene.

- Megharaplak, ha még egyszer ezt mondod – dünnyögöm a kezeim védelméből.

És nem olyan helyen, ahol élvezné.

Nem tudok betelni vele.

Az íze, az illata, ismerkedő ujjai arcomon. Minden kibaszottul tökéletes benne. Szorosabbra vonom ölelésem, bár alig érzem őt a vastag ruharétegek alatt. Mégis a tudat, hogy végre a karjaimba tarthatom, felülír mindent. Mintha a csupasz mellkasunk simulna össze. Fogalmam sincs, hogyan fogom kibírni addig, míg valóban megtörténik. Karcsú ujjai tincseim közé kúsznak, érintése forrón bizsergeti bőrömet. Végre. Végre nem fél megérinteni engem. Újabb fékevesztett táncra hívom nyelvét, és ő készségesen elfogadja. Az íze túl tömény, szinte megrészegülök tőle. Soha többé nem akarok kijózanodni.

Zihálásunk összefonódik, a heves érzelmektől terhes tekintet mélyen az enyémekbe fúródik. Érzem forró légvételeit, látom pillantásán, hogy még mindig nem elég neki. Izzó vágyakozás és makacsság. Ez egy olyan fiú tekintete, aki pontosan tudja mit akar, és meg is fogja szerezni. Én semmi jónak nem vagyok elrontója, alondra. Mielőtt lehajolhatnék hozzá, hogy újra megízleljem a heves csókoktól sötétlő ajkakat, magához ragadja a kezdőlépést. És ezért rohadtul imádom. Farkam fájdalmasan rándul meg az izmos combok szorítására magam körül. Látni akarom, ahogy ezek az izmos lábak megfeszülnek, miközben rajtam lovagol. Ujjaimat a fakó, ruganyos bőrbe akarom mélyeszteni, és addig szorítani, míg halvány nyomokat nem hagynak maguk után. Csak magamat gyötröm ezekkel a gondolatokkal. Ez még nem az az idő és hely. Még mással kell beérnem. Kezeimet feneke alá csúsztatom, hogy ne kelljen tartania az egész súlyát. Tökéletesen illenek a tenyerembe. Túl tökéletesen. A bőröm alatti forróság már kínzóan ki akar törni. De még nem lehet. Lentebb csúsztatom tenyerem, hogy félig a combjai alatt legyen, így csökkentve a veszélyt, hogy helyben letépem róla ezt a rohadt farmert.

Arca kipirult a heves csókoktól, tekintetében bűnre csábító csillogással ragyog a körülöttünk lévő fáklyák fénye. Vágyom az ízére, heves zihálására számban, de csak egy futó érintést kapok. Ajkaink alig simulnak össze, már rebben is tovább. Már piercingemen érzem lágy csókjait, mikor megvilágosodom. Most ő ismerkedik. Felfedezi a tulajdonát, és én egy cseppet sem bánom. De a türelmem nem biztos, hogy elegendő. Sőt. Ha ehhez hasonlókat művel, biztosan nem elegendő. Nyelve forró és nedves kört rajzol az apró fémtüske köré, eltépve önfegyelmem utolsó gyenge láncait is. Hogy lehet valaki ennyire kibaszottul erotikus? Halk morranással markolok combjaiba, még jobban magamba olvasztva testét. Nem látok mást, csak zafírként csillogó tekintetét, és a duzzadt ajkakat. Az ajkakat, amikre éhezőként vetem rá magam. Majd máskor ismerkedik, most többre vágyom. Mindent akarok tőle. Mindent akarok belőle.

A forróság lassan elviselhetetlenné válik. A fejem zsong, szívem őrületes ritmust diktál, a nadrágom pedig minimum három számmal kisebb a kelleténél. De nem számít. Semmi sem számít a karjaim közt remegő, pacsirtán kívül. Mindent megadok neki, amire csak vágyik. Időnként megpróbálok elhúzódni, de újra és újra folytatást követel. Aggódtam, hogy talán sok lesz neki, hiszen a csók is érintés, de úgy tűnik ez kivétel. Mint minden más, amit tőlem kap. Imádom, hogy ennyire heves, hogy ennyire követelőző, hogy nem tud betelni velem, ahogyan én sem az ő ízével. Már nem érzek mást rajta kívül, de nem elég. Sosem lesz elég.

Karjaival nyakamba kapaszkodva, egész testében reszketve kapkod levegő után, mikor megszakad csókunk. Mosolya szebb, mint bármi, amit eddig láttam ezen az elcseszett világon. Elégedett, boldog, ragyog. Mindig ilyennek kéne lennie. Bár akkor még nehezebben tudnám megállni, hogy minden pillanatban őt ízlelgessem. Forró lélegzete arcomat simogatja, a pirosló arcból áradó melegség szinte éget. Órákig tudnék gyönyörködni csillagokat tükröző tekintetében, mosolyra húzódó csóktól duzzadt ajkaiban, és vágytól kipirult bőrében. Érzéki és rohadtul csábító.

- Hogy lehet valami ennyire jó? – hangja csak halk suttogás, egy kiszökött gondolatfoszlány, mégis elégedett forróság árad szét mellkasomban tőle. Rohadtul nem számít, hányan voltak előttem, ezek a reakciók megmutatják, hogy mindenkire köröket vertem. Pár hét, és arra sem fog emlékezni, hogy valaha kavart volna másokkal. Kisöprök mindenkit abból a csinos fejéből. Tekintete ajkaimra rebben, elárulva őt. Még nem is rendeződött a lélegzete, még kába az elmúlt percek rohamától, de máris a folytatásra vágyik. Függővé válsz, alondra.

- Úgy, hogy mi nem tudunk rosszat csinálni, alondra – végre nem csak a gondolataimban nevezhetem így. A kígyó pacsirtává vált. Egy gyönyörű, tökéletes, követelőző kismadárrá. Nevetése a legszebb dal, amit valaha hallottam. Ha lehetne, végtelen lejátszásra állítanám, és soha többé nem hallgatnék mást. Egészen közelről gyönyörködöm a szeme sarkában elmélyülő kis ráncokban. Igazi. Most minden, amit tesz, igazi.

- Nem vagy egy kicsit egoista? – vigyora kiszélesedik, tekintetében megcsillan a játékos civakodás. Ugyan, mindketten tudjuk, hogy nem kicsit vagyok az. Bőven szorult belém önbizalomból, ahogyan belé is. Pontosan ezért alkotunk ezen a téren is tökéletes párt. Túl nagy az arcom, ahhoz, hogy bármi sérülést okozzon rajta a szavaival. Próbálkozhat, de le fog pattanni. Ahogyan már az első pillanattól tette.

- Tudom, hogy imádod – Siri elevenen felfalna egy finom lelkű nebántsvirágot. Neki az kell, hogy valaki az idegeire menjen, kizökkentse a megszokott dolgokból, és ráébressze, hogy a világ nem úgy működik, ahogyan ő fütyül. Én pedig lelkesen jelentkezem erre a feladatra. Ahogy arra is, hogy teljesítsem a köztünk vibráló kimondatlan kérést. Újabb csókba vonom ajkait, magamba szívva tökéletes ízét. Teljesen alá csúsztatom egyik karom, hogy meg tudjam tartani fél kézzel testét, így másik visszatalálhat puha tincsei közé.

- Imádom – sosem tudom meg, hogy az érintést, a csókot, vagy az egómat imádja-e, de ha tippelnem kéne, akkor mindet. Szinte küzd, hogy minél többet kaphasson. Lábai remegnek körülöttem, zihálva kortyolja a levegőt, miközben újra és újra magammal rántom egy fullasztó csókba. A rövid beszélgetés alatt visszatért önuralmam vékony szálai ismét a szakadáshoz közelednek. Nem tudom hol van a határ, ahonnan még vissza tudok lépni. Ahol még meg tudom akadályozni, hogy leszorítsam a plédre és kihámozzam őt a végtelen ruhák halmából. Közel. Sajnos rohadt közel.

Puha ujjai kutakodva simítanak pólóm alá, pillanatnyi filmszakadást okozva. Józan gondolataim teljesen kikapcsolnak, utat engedve a pusztító szenvedélynek. Többet akarok belőle. Csak egy kicsivel többet. Lentebb húzom a zavaró sálat, hogy ajkaimmal vehessem át a helyét. Nyakához fúrom magam, bőre szinte égeti arcom, illatát érzem orromban és nyelvemen. Bele fogok fulladni, de gyönyörű halál lesz. Halk sóhaja csak tovább taszít. Félig már átléptem azt a bizonyos határt. Egyetlen kis lökésre van szükség, hogy ne legyen visszaút. hogy teljesen az enyém legyen itt és most. Készségesen nyújtja nekem tökéletes, puha bőrét, én pedig könnyű csókkal jutalmazom ezért. Ajkaim alatt érzem szíve vad ritmusát. Csak nekem zenél. Tökéletes. Tökéletes, mint bármi, amit tesz.

Combjai szorítása lazul körülöttem, súlya jobban érezhetővé válik karjaimban, hogy megadja magát a szenvedélynek. Felengedett. Már csak hátravetett fejjel kell élveznie mindent, amit adni tudok neki. Teste megremeg, de nem a csókjaimtól. Ez teljesen más fajta reszketés. Azonnal visszaránt a peremről és kitisztítja gondolataim. Itt nem folytathatjuk.

- Joder… - halk szitkozódással igazítom vissza sálját, hogy megóvjam őt a hűvös tóparti széltől. Izmaim pattanásig feszültek az elfojtott vágytól, bőröm ég, és félő, hogy egy óvatlan mozdulat miatt a nadrághoz dörzsölődve fogok elélvezni, mint egy önuralom nélküli kanos tinédzser. Dühösnek és frusztráltnak kéne lennem az elmaradt folytatás miatt, de most valamiért elmarad. Ezt is csak Siri tudja elérni nálam.

Óvatosan engedem őt vissza a plédre, hogy kívül kerüljenek ajkai a veszélyzónán. Ha az enyémek közelében maradtak volna, biztosan újra elcsábulok. Az egész srác egy kibaszott érzéki kísértés. Az arca kipirult, tincsei kócosak, ajkai pedig duzzadtak a ki tudja mennyi ideje tartó csókok rohamától. Szexi és aranyos. Pont az a típus, ami könnyedén kizökkent nyugalmamból. Az pedig, hogy ő Siri, csak rá tesz még egy hatalmas lapáttal.

- Ha így folytatjuk, tényleg csak egy jetskizés után leszek olyan állapotban, hogy hazavigyelek – hangom elárul, szemérmetlenül jelzi Sirinek, hogy mire is vágyom igazán. Már ha eddig nem jött volna rá magától. Torkom kiszárad a forróságtól, ami nem akar csillapodni testemben. Vezettem már motort álló fasszal, hála egy lelkes hölgy odaadó érdeklődésének magam mögött. Szerintem nem volt vele tisztában, hogy a kis felfedezőúttal, amit keze tett, mekkora veszélybe sodort mindkettőnket. Nehéz az útra koncentrálni, ha nincs semmi vér az agyadban. De Sirit rohadtul nem akarom veszélybe sodorni, így ki kell találnom valamit. Lehet el kéne sajátítanom néhány meditációs technikát, amivel pillanatok alatt lejuthatok zenbe. Van egy olyan érzésem, hogy ezen a turnén sokszor lesz rá szükségem.

Arcomat dörzsölve próbálok kitalálni valamit, amire gondolhatok. Bármit, ami nem az előttem ülő szexi, kipirult arcú, rózsaszín hajú Siri. Kár, hogy az íze még mindig ott van ajkaimon, az illata pedig beleitta magát a bőrömbe. Esküszöm, hogy fontolgatom a tóba ugrás gondolatát. Ha úsznék egy kicsit, az biztosan segítene összekapnom magamat.

- Tudtam, hogy a hotelben kéne maradnunk – érthető, de ostoba döntés lett volna. Engem arra tanítottak, hogy mindig ragadjam meg a lehetőségeket, és hozzam ki belőlük a legjobbat. Jelen esetben pedig kevés tökéletesebb pillanatot tudnék elképzelni ennél. Talán csak azt, ha lenne itt valami kis faház egy kényelmes ággyal, amin végre ájulásig szerethetném mogorva pacsirtámat. Lábai hatalmas hiányérzetet hagynak maguk után. Megszoktam gyengéd szorításukat magam körül, most megrabolva érzem magam. Pedig tudom, hogy ez volt a legokosabb döntés. Minél távolabb kerül tőlem, annál nagyobb esélyünk van egyben hazajutni. Kár, hogy az arcán rejtőző csalódottság túl aranyossá teszi ahhoz, hogy ellenálljak. Meg akarom őt érinteni. Ismét.

Ujjaim végig simítanak puha arcán, és ismét tincsei között találnak pihenőt maguknak. Imádom, hogy meg sem próbálja titkolni, mennyire vágyik a folytatásra. Vajon, ha a hotelben maradunk, hányszor élvezett volna már el a karjaim között? Látni akarom az arcát közben. Tudni akarom, milyen, mikor átadja magát a gyönyörnek. Veszélyes kérés, hisz könnyen a függőjévé vállhatok, de tudni akarom. Maximum megbeszélem Bennel, hogy közös öltözőt utaljon ki nekünk, így miután órákon át flörtölt több ezer emberrel, begyűjthetem a sikolyokat, amik csak nekem szólnak.

- Akkor nem láttalak volna énekelni a csillagok alatt – örökre belém égett ez a tökéletes pillanat. Ahogy a kopott gitárral, ül a fénypöttyökkel telefestett sötét égbolt alatt, és hangja beragyogja a komor éjszakát. Tökéletesen választott dalt, de ő nem is tudott volna másképp dönteni. Bármihez nyúl, azt képtelen elrontani. Igazán hagyhatott volna némi tehetséget a világ többi részének is. Lehet vele bármilyen jó a szex, nem cseréltem volna el ezt az estét egy fülledt, izzadt menetre a hotelszobában. Azt később is megkaphatom. De ezt a pillanatot tökéletesnek akartam. Pont olyannak, amilyen ő. Mosolyogva süllyedek bele a jégkék óceánba, ami érzelmekkel telve bámul fel rám.

Elhúznám kezem, mielőtt újra belekeveredünk valamibe, de megállít. Apró kezei közé fogja enyémet, végül összefűzi ujjainkat. Elmélyült mosollyal, végtelen imádattal figyelem az aranyos gesztust. Egyre jobban és jobban beleesek ebbe a srácba. Ki hitte volna, hogy a jégpáncélba burkolódzó lelketlen rockénekes egy ennyire édes fiú. Csak ki kellett bontani a saját magára kényszerített jelmezből.

- Ha ilyeneket mondasz, megint meg akarlak csókolni – én nem foglak benne megállítani, alondra. Imádom, hogy ennyire őszinte, hogy nem játssza a szégyenlős szűzlányt. Rohadt szexi, ahogy szégyentelenül, újra és újra szavakba önti, milyen hatással vagyok rá. Megérdemli a jutalmat. Egy kóstolót a legjobb dobosból. Előre hajolva simítom össze ajkaink, éppen csak egy röpke pillanatra.

- Megfelel? – elégedett vigyorral figyelem zavartan csillogó tekintetét. Többre számítottál, alondra? Hidd el, minden vágyam ezt megadni neked, de nem lenne jó vége. Nem akarom, hogy meggyűlölj, amiért egy tüdőgyulladás keresztbe húzta a turnénkat. Belemegy a játékba, mint mindig. Mosolyogva forgatja meg szemeit, miközben elégedetlenül dobol ujjaival a combján.

- Aligha – duzzogva motyogja szavait, mintha mélységesen a lelkébe gázoltam volna. Mellkasom összeszorul a forró érzelmektől, amik eltöltenek mosolya láttán. Ez az. Ezt a fiút akartam előhúzni a tüskék mögül. El sem hiszem, hogy sikerült, és végre itt van velem. Vagyis csak volt. Darabos mozdulatokkal tápászkodik fel a földről, mintha nehezére esne a mozgás. És azt hiszem tudom is, hogy miért. Ha nem takarná ki pulcsim, biztos vagyok benne, hogy látnék a nadrágján egy kísértetiesen ismerős dudort.

- Hová mész? – kétlem, hogy igazándiból megsértődött volna, és mosolya sem éppen erről árulkodik. Azt azonban kétlem, hogy esti fürdőre vágyna a tóban. Bármikor vevő vagyok egy kis pucér fürdőzésre, főleg, ha vele lehetek kettesben, de továbbra sem vágyom a nép haragjára, ami egy beteg Siri miatt sújtana le rám.

- Jetskizni – na ne röhögtess. Felhorkanva támaszkodom meg magam mögött a pléden, hogy kényelmesen hátra dőlve nézhessek fel vigyorgó arcába. Tökéletes hátteret fest neki a Hold sápadt fénye. Legszívesebben ezt is megörökíteném, hogy tovább bővítsem a „kibaszott szép képek Siriről” gyűjteményemet. – Sétálni a partra. Tökfej – széles mosollyal figyelem távolodó alakját. Bármennyire is gyönyörű látvány, jobban csábít, hogy ott legyek mellette. Nem szabad elvesztegetni a kettesben töltött idő egyetlen másodpercét sem. Fájdalmas fintorral kelek fel a földről, óvatosan próbálom megigazítani nadrágom, hogy javítsak valamennyit a szorult helyzeten. Talán tényleg nem olyan rossz ötlet ez a séta, legalább eltereli a figyelmemet.

Néhány hosszú lépéssel könnyedén utolérem, és kezét magamhoz húzva fűzöm össze ujjainkat ezalkalommal én magam. Keze annyira apró és törékeny az enyémhez képest, mégis tökéletesen illik kecsessége az én durvaságomhoz. Talán giccses és nyálasan romantikus kéz a kézben andalogni egy csillagfényes tóparton, de pont leszarom ki mit gondol. Ezt úgysem fogja soha senki megtudni. Ez a pillanat csak a miénk, senkivel sem fogok osztozni még az emlékén sem. Ha Connor éveken át tartó nyaggatását is kell hallanom, akkor sem fogom az orrára kötni. Erizo végre ledobta a tüskéit, és megadta magát nekem. Túl intim pillanat ahhoz, hogy a sok barom ezen csámcsogjon.

- Nem vagyok elég cuki, hogy tökfejnek hívj – rosszalló pillantása jelzi, hogy vette a burkolt utalást. Én nem vagyok elég cuki, de ő igen. Őt jogosan hívhatom így, mert rohadt aranyos. Nem vagyok az édes dolgok rajongója, de Sirit életem végéig képes lennék kóstolgatni. Ő kivétel ez alól a szabály alól. Bármennyire is nem tetszik neki, ez az igazság.

- Én sem – hát persze, alondra. Mosolyogva hagyom rá, nincs kedvem értelmetlen vitába szállni vele. Ő nem látja azt, amit én. Nem látja magát az én szememmel. Nincs szó semmilyen rózsaszín ködről, tudom jól, hogy vannak dolgai, amiktől a falnak fogok menni, és sokszor akarom majd belefojtani valamelyik sáljába, egyszerűen csak tudom, hogy a kép, amit magáról mutat a világnak, hamis. Ő sokkal aranyosabb és érzelmesebb, mint bárki gondolná. Ha nem lennének érzései, nem tudott volna úgy énekelni akkor a parkban, és most itt a parton. De hagyom, hagy hazudjon magának még egy ideig.

Túl rövid ideig tart a kis sétánk. Nyugodt, békés és legfőképp hatásos. Mire a kerítéshez érünk, már képes vagyok kellemetlen feszülő érzés nélkül létezni. Legszívesebben örökké nyújtanám ezt a pillanatot kettesben, de Siri ásítása ráébreszt, hogy már így is túl sokáig húztuk. Pihenésre van szüksége, ha túl akarja élni ezt a turnét. És a pihenés alatt most ténylegesen alvást értek.

- Visszamenjünk a hotelbe? – nem fogom ráerőszakolni, ha nem akarja. Világosan tudtomra adta, hogy nem kedveli a rá erőszakolt döntéseket. Bízom benne, hogy nem ostoba, és tudja mire van szüksége.

- Lehet, késő van – okos kis pacsirta. Egy részem csalódott, hogy itt kell hagynunk ezt a nyugodt helyet, tudva, hogy talán napokig nem lesz alkalmunk rá, hogy kettesben legyünk, de most ez az értelmes döntés. Nem vagyunk a farkunk és hormonjaink által vezérelt tinédzserek, tudunk gondolkodni. Hellyel közzel, ha éppen jó helyen van a vér nagy része.

- Rendben. Nem akarom, hogy elaludj és lepottyanj mögülem a motorról – így sem merek majd túl gyorsan vezetni. Miahamarabb melegbe és puha ágyba akarom juttatni törékeny kis testét, de nem vagyok vakmerő. Az én reakcióidőm sem olyan jó ilyen későn. Na meg persze minél tovább tart az út, annál tovább érezhetem magam körül ölelő karjait. Tiszta haszon az egész.

oOoOo

Elgondolkodva figyelem a bukósisakot méregető Siri elmélyülő ráncokkal szántott arcát. Úgy nézi azt a sisakot, mintha félne, hogy felvéve kopaszra rágja a fejét. Nem értem mi a problémája, ugyan az, amit idefele is viselt. Időm se lett volna teleszórni tetvekkel vagy viszkető porral, nem kell aggódnia. Az már feltűnt, hogy a motorozás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé, de ha most kitalálja, hogy a kényes kis seggét nem teszi fel rá, akkor esküszöm itt hagyom. Majd hívok neki egy taxit, ami visszahozza a hotelhez.

Végül leteszi a sisakot, de nem kezd végtelen panaszkodásba, inkább elém lép, és belemarkol bőrdzsekimbe. Meglepődni sincs időm, már ajkaimon érzem puha, nedves forróságát. Lágy cirógatás, apró kedveskedés, amit egyikünk sem mélyít el. Pedig rohadtul akarom. Abban a pillanatban többet akartam, mikor újra megéreztem ízét. Kész kínzás ennyivel elengedni őt, de ha most újra szabadon eresztem vágyaimat, tényleg nem fogunk hazajutni. Nem kezdhetjük újra. Most nem. Kár, hogy a türelmem ott maradt valahol azon a rohadt pléden.

- Csak mert a hotelben nem biztos, hogy lesz rá lehetőségünk – lesüti szemeit, hangját majdhogynem elnyeli az éjszaka. Igaza van. Ezek az utolsó pillanataink kettesben, ki tudja meddig. Olyasmit kell adnom neki, amit napokig nem felejt el. Egy olyan csókot, amit bármikor felidézhet, ha hiányzom neki. Szinte rosszul érzem magam, hogy ez csak neki jutott eszébe. Hamarabb kellett volna kapcsolnom.

- Igazad van – halkan suttogom ajkaira, és visszarántom magamhoz egy fullasztó, heves csókra. Akadály nélkül csusszan be szájába nyelvem, hogy szenvedélyes táncra invitálja az övét. Érzem tenyereit vállamon, ahogy kapaszkodót keres. Ujjaim megszorulnak derekán, és még közelebb húzom karcsú testét. Teste megremeg a vad csóktól, szinte könyörögve a folytatásért. Amit most nem adhatok meg neki. Zihálva tépem el tőle ajkaim, homlokomat az övének támasztva várom, hogy újra levegőhöz jussunk. Egy szent vagyok, hogy meg tudtam állni. Egy kibaszott szent.

Hagyom, hogy visszaereszkedjen a földre, kényszerítem magam, hogy elengedjem még a rengeteg réteg ruha alatt is karcsú derekát, és inkább gyorsan felveszem sisakom. Hátha a fizikális akadály könnyebbé teszi az ellenállást. Az a gond, hogy amíg őt bámulom, semmi sem lesz könnyebb. A zavaró forróság ismét elkezd gyülekezni ágyékomban, ahogy aggodalomtól csillogó szemekkel, óvatosan megérinti saját ajkát. Ennyit arról, hogy nem játssza a szende szüzet. Kibaszott izgató, hogy úgy reagál, mint egy kissrác, aki élete első csókját kapta egy buli alatt a mosdóban.

- Beduzzadt az alsó ajkam. Ez elmúlik, ugye? – tekintete választ várva kutat az enyém után, de minden, amit mondani akarok, bennem reked. Elsőre húzni akartam az agyát, a szemeiben csillogó ártatlanság lefagyaszt. Ezt nem gondolhatja komolyan. Tuti, hogy adja a szőke nőt… vagyis a rózsaszín srácot. Kicsúszik nevetésem, de leginkább csak azért, mert nem tudom mi mást kezdhetnék ezzel a helyzettel. Ha ez a kérdés most teljesen valós, akkor élete legbénább csókjaiban lehetett része az elmúlt években. Ha egyáltalán megcsókolták valaha. Felsejlik kezdeti zavara és ügyetlenkedése, amit akkor saját agyam játékának tudtam be. De mi van, ha…? Tuti nem. Ha mégis, elkezdek hinni a szeplőtelen fogantatásban.

- Úgy beszélsz, mintha még soha nem csókolóztál volna – nem tudom hogyan kérdezhetnék rá erre anélkül, hogy visszaüldözném tüskéi közé. Az arcán látom a zavart és talán egy apró kis szégyent is. Azt hittem a hideg levegő csípte arcát pirosra, de lehet tévedek. Mi az isten történik ebben a világban? Sirit megdöntötte fél New York, de most kiderül, hogy sosem csókolózott? Milyen kitekeredett alternatív univerzum ez? Lehet átcsókoltuk magunkat egy másik téridő síkra? Esküszöm nem vágom, hogy most mi van.

- Én… - látom rajta, hogy kínlódik. A bukósisak rögzítőjét babrálva kerüli pillantásomat. Ki sem kell mondania a folytatást, a tettei elárulják. - … eddig még nem – totál elvesztem. Eddig azt hittem, hogy egy szenvedélyes srác, aki imádja, ha imádják és ha megdugják. Erre most kitalálja, hogy még sosem csókolózott? Mi a picsa? Úgy nem lehet szexelni, hogy nem csókolózol. Akkor most jön az a rész, hogy még szűz és az egész duma a szeretők hadáról csak egy ügyes terelés volt? Az egyik felem boldog lenne ettől az információtól, a másik keresőosztagot bérelne, hogy megtalálja az állát, amit valahol elhagyott. Leveszem sisakom, mert ez nem egy olyan beszélgetés, amit takarásban szeretnék lefolytatni vele. Tisztában voltam vele, hogy vannak titkai, amikkel talán még évek múlva is meg tud majd lepni, de azért ez elég nagy vödör jeges víz volt a nyakamba. – Nem vagyok szűz. Csak nem engedtem senkinek, hogy megcsókoljon – megválaszolja ki nem mondott kérdésemet, de csak újabbakat gyárt helyette. Oké, nem szűz, de hogy a francba tudott úgy lefeküdni bárkivel, hogy meg sem csókolta? A csók kell ahhoz, hogy kitapasztald, van-e bármi kémia köztetek. Kell az előjátékhoz, az összehangolódáshoz, a hangulat megteremtéséhez. Hogy a bánatba dugott eddig a pénzeszsákkal és a többiekkel? Lefeküdt az ágyra, szétdobta a lábait, és bámulta a plafont, miközben meghúzták? Mint valami bizarr horrorpornóban? Nem értem ezt az egészet.

- Miért nem? – tudni akarom, hogy mi történt, ami miatt ennyire defektessé vált. Az egy dolog, hogy az érintéseket elutasítja, hogy mindenkit elmar maga mellől, de hogy még a csókoktól is megfosztotta magát… Tuti van valami, ami ilyenné tette. Bevillan az első koncert soundcheck-jén énekelt száma, amitől már akkor is viszketett a bőröm. Most még kevésbé tetszik, és még inkább tudni akarom, hogy mi késztette a megírására. Újra bevillan a kérdés, amit korábban már feltettem neki gondolatban. Ki bántott, alondra? Remélem egyszer lesz bátorságod megosztani velem.

- Mert a csók túlságosan intim. A szex, az csak szex – gúnyos horkantásomat elnyomja az eddiginél is nagyobb megrökönyödés. Hogy a viharba lehetne egy csók intimebb a szexnél? Okkal szoktam a bulikban csak flörtölni és smárolni. Az nem sokat jelent, csak tapogatózás a sötétben, és szórakozás. De ha lefekszel valakivel, az már több. Én nem tudnék bárkit csak úgy berángatni egy szűk sikátorba és a falnak döntve megdugni. A szex érzelmekkel az igazi, anélkül nem vagyunk jobbak hormonok hajtotta állatoknál. Nem vagyok álszent, egy-két alkalommal én is belecsúsztam egyéjszakásokba, de sosem élveztem igazán. Akkor inkább egy gyors, érzelemmentes szopás és intsünk búcsút egymásnak. De Siri fejében valami nagyon el van cseszve. Kurvára nem akarom, hogy ami köztünk lesz, arra csak szexként gondoljon. Én nem fogom csókok nélkül megdugni. Nem leszek olyan állat, mint azok, akikkel korábban csinálta. Tényleg teljesen le kell nulláznom az ezzel kapcsolatos emlékeit, hogy csak azok maradjanak, amiket tőlem kap.

Elé lépek, tenyeremet arcára simítom, hogy magamra csalogassam tekintetét. Szinte elveszettnek tűnik most. Keveset látok abból a harcias, ellentmondást nem tűrő, egoista Siriből, akivel hetekig kerülgettük egymást. Nem tetszik, hogy valaki ennyire tönkrevágta őt. Sokkal elcseszettebb belül, mint gondoltam. Ennek talán meg kéne rémítenie. Talán ez volt az, amitől Wy is próbált óva inteni. Ha valakiben ennyire torzult kép él a kapcsolatokról, nem egyszerű egy jól működő, értelmes verziót kialakítani vele. De pont leszarom mennyi ideig fog tartani, mennyi munkát kell belefektetnem, akkor sem mondok le róla. Én bármit megoldok, és ez most sem lesz másképp.

- Mi alondra – fogalmam sincs mikor hajoltam ennyire közel hozzá, belefeledkeztem tekintetébe. Ismét ajkaimon érzem minden lélegzetét, megint belekerültem a bűvkörébe, ahonnan nehéz a menekvés. Főleg, ha nem is akarok. – Eddig rossz embereket választottál, ha így gondolod – meg fogom neki mutatni, hogy milyen az igazi szex. Nem. Mi szeretkezni fogunk. Érzelmekkel, érintésekkel, forró pillantásokkal. Élete legkülönlegesebb pillanatát fogom megadni neki, ami elnyomja az összes elcseszett expartner emlékét. Újra és újra el fogom hajszolni őt a gyönyörig, míg már semmi másra sem képes, csak hogy nevemet ismételgesse. Elő fogom csalni sikolyait, a vágy szikráit a tekintetében, és nem csak csókokkal. Megmutatom, milyen intim is az, ha a farkam lágy ritmusban merül el forró testében. Kurvára be fogom bizonyítani neki, hogy téved. És ezt ő is tudja. Látom elnyíló szemein, a pupillája mellett megjelenő mélykék árnyalaton.

- Tudom. Most már tudom – helyes. És még ennél is biztosabb leszel benne, miután megmutattam, mit nem voltak képesek megadni neked azok a kisfaszú szerencsétlenségek. El sem hiszem, hogy eddig veszni hagyták a benned lévő szenvedélyt. Hogy nem tudták előcsalni azt a heves fiút, aki csókot követelve rántott magához. Bár lehet, hogy te magad nem engedted nekik. De most másképp lesz. Egy új világot nyitok majd meg előtted.

Gyengéden simítom össze újra ajkaink, halk szusszanással szívom magamba ízét, ami már most veszettül hiányzott. Az ízét, amit senki más nem kóstolhatott még rajtam kívül. Nem mélyítem el a csókot, csak becézgetem és dédelgetem érzékeny ajkait. Az ajkakat, amik csak az enyémek. És soha nem is lesznek másé. A világ kurvára lecsúszott Siriről, őt már csak én ízlelhetem meg. A mellkasomban forró elégedettség árad szét. A féltékeny, birtokló énem széles vigyorral nyújtózkodik elmém mélyén.

- Gyere, pacsirtám, induljunk – boldog mosollyal simítok végig utoljára puha arcán, és kényszerítem magam, hogy motoromhoz lépjek, magam mögött hagyva reszkető alakját. Már végképp nem akarom őt feldobni a motorra és ott megdugni. Már a világ legkülönlegesebb szeretkezését akarom megadni neki. Csak ki kell találnom, hogyan valósítsam meg. Szerencse, hogy bármit meg tudok oldani.

oOoOo

Fáradt sóhajjal vetem le magam a kényelmes fotelbe. Jelenleg sem erőm, sem kedvem nincs még átöltözni és lezuhanyozni, túl sok volt az elmúlt néhány óra. Inkább gyorsan elintéztem a part és a motor foglalásának utólagos kötelezettségeit. Imádom a modern világot, hogy mindent el lehet intézni otthonról pár kattintással. Azt viszont kevésbé imádom benne, hogy bárki megtalálhat bármilyen hülyeségével. Mondjuk a tesóim.

Megnyitom a csoportos beszélgetésünket, és az elmúlt néhány óra több száz üzenetének átnyálazásába fogok bele. Megint rájuk jött a szófosás. Van néhány reakció a videókra, amiket Connor az utolsó koncertünkről töltött fel. Harry el akart jönni, de végül közbejött egy sürgős tárgyalás valami európai üzlettárssal, ezért nem tudta kisakkozni. Így neki is maradtak a minőségi videók a legmenőbb testvérről, akit csak el tud képzelni magának. Bár nem ezeket a szavakat használta, tudom, hogy pontosan így gondolja.

Ez után következik egy hosszas értekezés arról, hogy újév után vissza kéne utaznunk V-vel Franciaországba, kihasználva, hogy se egyetem, se turné. Harrison meg majd apával lemeccseli a helyettesítést. Rohadt jól esne egy kis kikapcsolódás, és már régen jártam Európában. Vajon Sirit rá tudnám valahogy venni, hogy velünk tartson? Jól állna neki az az ország. Kibaszott gyönyörű lenne a kivilágított Eiffel-toronnyal a háttérben.

Mintha csak meghallaná, hogy megint ő jár a fejemben, felvillan egy tőle érkező üzenet.

02:39

Már alszol?

02:40

Nem

A tesóim telehányták a groupchatet, azt olvasom mióta megjöttünk 🤦🏽‍♂️

Mi az a nagy kíváncsiskodás, alondra? Rájöttél, hogy képtelen vagy nélkülem elaludni? Igazán hízelgő. Az üzenete viszont rádöbbent valamire. Vagyis inkább két dologra. Az egyik, hogy tudunk beszélni akkor is, ha éppen az összes bandatag, staffos, és minden lélegző ember körülöttünk van. Ismételten örök hála a technológiának. A másik, hogy rohadtul úgy akarok elaludni, hogy közben magamhoz ölelem karcsú kis testét. Most arra vár, hogy áthívjam? Vagy az üzenete egy burkolt meghívás akart volna lenni? Sosem voltak erősségeim az ilyen játszmák. Mondja meg nyíltan, hogy mit akar, és én megteszem. Ennyire egyszerű.

Az elmélkedésből ajtóm csapódása ránt ki. Meglepetten pillantok fel, és mérem végig a kék selyemköntösbe burkolt, alig láthatóan ziháló Sirit, aki éppen a zárat fordítja el ajtómon. Tenyerét a falapra fekteti, és bár arcát nem látom, biztos vagyok benne, hogy éppen halálra rémült. Elvigyorodva csóválom meg fejemet. Vajon mióta szobrozott az ajtóm előtt? Most az egyszer hálás vagyok idegesítő bandatársainknak, hogy megzavartak minket. Ha nem kergetik be hozzám Sirit, lehet megfutamodik, és inkább visszamegy a saját szobájába. Így viszont majdnem önként lépett be arra a helyre, ahol lennie kell. Alig várom, hogy fel merjen vállalni, és közös szobába cuccolhassunk be minden hotelben. Majd a feleslegessé válót Emilynek ajándékozzuk, ha addigra nem fekszik össze Noahval.

Felém fordul, és végig méri a szobát Tekintete először átsiklik rajtam, mintha még mindig valami veszélyt keresne. Röhejes. Röhejesen aranyos. Olyan, mint akit fanatikus rajongók kergettek végig a városon, akik bármit megtettek volna, hogy megkaparintsanak egy tincset rózsaszín fürtjeiből. Tuti biztos, hogy léteznek ilyenek. Csak remélni tudom, hogy az öcsém nem tartozik közéjük. Másodjára viszont észrevesz, és bár csak az ágy melletti olvasólámpák égnek, tökéletesen látom ragyogó tekintetét. Eddig ragaszkodtam hozzá, hogy az enyém a szebb iker, de kezdem meggondolni magam. Siri kibaszott gyönyörű.

Halk nevetésétől libabőrössé válik karom, és az éledő forróság miatt elkezdem bánni, hogy nem cseréltem le farmeremet.

- Hazajöttek a többiek – és féltél, hogy rád törik az ajtót, lekötöznek és spanyol szappanoperák bámulására köteleznek? Eredeti nyelven.

- Sosem találtam volna ki – gúnyolódó mosollyal figyelem karcsú alakját. Ez a köntös pont ugyanannyira luxuspornóssá teszi megjelenését, mint a legelső alkalommal. Lehet kellene neki egy rózsaszín, ami illik a jelenlegi hajához, bár ez jobban kiemeli a szemét. Basszus, mikor válltam valami kicseszett stílustanácsadóvá?

Úgy sétál felém, mint az első alkalommal. Határozottan, egy olyan srác tekintetével, aki pontosan tudja mit akar. Szám kiszárad, nadrágom pedig egyre szűkösebbé válik. Sosem voltam az a típus, aki hagyja, hogy uralkodjanak rajta, de abban biztos vagyok, hogy rohadtul élvezném, ha ezzel a tekintettel lökne hátra az ágyon, és pillantana le rám, miközben a farkamon lovagol. A picsába.

Kezem derekára csúszik, akárcsak korábban, mikor az ölembe ült. Akkor kicsinyes játéknak találtam, és másra sem vágytam, csak hogy belelépjek az önimádó, seggfej arcába. Most azonban más. Most imádom könnyű súlyát combjaimon, és nem akarom, hogy valaha elkerüljön innen. Belevetem magam ragyogó tengerkék tekintetébe. Hiába van félhomály, ezek beragyogják a szobát.

- Rájöttem, hogy tudni akarom, milyen érzés három pulcsi és két kabát nélkül csókolózni veled – hangja halk, és már nem akad el, érzem remegésén, hogy nem annyira magabiztos, mint tettével sugallani akarta. Nem kell aggódni alondra, most eszem ágában sincs elutasítani téged. Akkor azért tettem, mert egy igazi pöcs voltál. Már tudom, hogy az igazi Siri végig a háttérben rejtőzött. És azt a Sirit rohadtul akarom. Hogy megnyugtassam, nem fogom levetni magamról, derekánál fogva emelem meg és vonom magamhoz még közelebb. Csak egy póló és a vékony köntös áll közénk, így végre érezhetem a testéből áradó melegséget, mellkasa süllyedését és emelkedését a sajátomon. Maradj nyugodt Axel. Csak csókolózni akar. Azt megadhatom neki, de rövid pórázon kell tartanom magam. Korábban simán befejeztem volna, amint a parton elkezdtünk, de most, hogy tudom a véleményét a szexről… így nem fogom megtenni. Nem itt, nem most, és nem így. De a helyzetből még kihozhatjuk a legjobbat.

- Megmutatom, egy feltétellel – a családom a kiváló üzletkötési képességei miatt lett ennyire gazdag, Sirinek is meg kell tanulnia, hogy velem nem könnyű alkudozni. Általában megszerzem, amit akarok. Arcán átsuhan valamilyen komorság, de túl rövid időre tűnik fel ahhoz, hogy igazán megfigyelhessem. Már megint valami elcseszett emlék, alondra?

- Éspedig? – még fintorog is. Valami rohadtul nincs rendben, csak azt nem tudom, hogy micsoda. Talán azt hiszi, hogy olyat kérnék tőle, amit ő maga nem akar? Anyám saját kezűleg tépné le a tökeimet érte. Ő úriembereket nevelt, nem vadállatokat.

- Ha itt alszol ma velem – gyengéd, szeretetteljes mosollyal hajolok közelebb tincseihez, hogy lophassak illatukból. Biztosan lezuhanyzott, mert szinte belefulladok a tömény, csodálatos citrusos aromába. Remélem így megérti, hogy nem akarok semmi mást, csak a közelségét. Nem tudom, mikor ölelhetem újra magamhoz, így ki kell használnom minden pillanatot.

- Na jó, de csak mert túl kockázatos lenne visszaosonni – hát persze, alondra. Finoman megemelem testét, ő pedig készségesen segíti a tökéletes pozíció elérését. Mosolyomat ajkaira simítom, mielőtt szenvedélyes csókba vonnám őket. Hiányzott az íze. Kibaszottul hiányzott. Halk sóhaja csak olaj a tűzre. Próbálom visszafogni magam, de képtelen vagyok ellenállni a csábításnak, és becsúsztatom nyelvemet puha ajkai közé. Ujjai vállamba kapaszkodnak, az enyémek pedig megszorulnak karcsú derekán. Félek, hogy összeroppantom törékeny kis testét, de muszáj megérintenem őt. Muszáj többet és többet lopnom a forróságából. Érzem remegését, ahogy gyengéden végig simítom hátát. Ujjamat végig húzom gerince ívén, sóhaját elnyelik ajkaim. Fel akarom gyűrni ezt az ostoba köntöst. Bele akarok markolni izmos combjaiba és tökéletes fenekébe. De nem lehet. Még nem. Akkor nem biztosan képtelen lennék megállítani magamat. Már így is szentnek érzem magam. Egy kibaszott nagy szentnek.

Eltépem magam ajkaitól, amíg még képes vagyok rá. Arcára vörös rózsákat fest a vágy, máskor halvány ajkai kipirultak a heves csóktól. Tekintete kába, de boldog elégedettségtől csillog. Imádom, hogy ilyen hatással vagyok rá. Annyiszor teszem boldoggá, ahányszor csak akarja.

- Lezuhanyzom én is, aztán kitaláljuk, mit csináljunk ezekkel – muszáj egy hideg zuhany, vagy itt helyben, ebben a fotelben fogom a farkamra húzni őt. Ha a szexnek még nincs is itt az ideje, egy kis ízelítőt adhatok neki belőle. Bár talán arra sem hajnal három a legjobb időpont.  Inkább csak az agyát húzom, hogy láthassam arcán megjelenni ezt a zavart pírt. Nem kell szégyelleni, hogy felizgultál, alondra. Éreztem hasamon a csókunk közben, de nem mehettem el mellette szó nélkül. Túlságosan aranyos és szórakoztató mikor zavarban van. Pirulva bólint, én pedig fordítok magunkon és leültetem őt a fotelbe. – Megvársz? – remélem nem gondolta meg magát. Azt mondta marad, de Sirinél sosem lehet tudni. Bármikor elszállhat a bátorsága, és visszamenekülhet a tüskéi mögé. Azt a világot szokta meg, ezek a természetes cselekedetek számára. Most azonban bólint, bár tekintetét látva már nem nagyon van velem. Nem a falai mögé húzódott, egyszerűen lassan győz rajta a kimerültség. Egy lassabban, egyre laposabbakat pislog, míg pakolászok mellette. Ledobom mellé pólómat, táskámból előszedek egy tiszta alsót, majd nadrágomat is ott hagyom az ágy végében. Kíváncsian sandítok rá, de nem adja jelét, hogy észrevenné a showt. Így parádézzon neki bárki egy szál alsóban. Valószínűleg már félig alszik, különben tenne valami megjegyzést a szemérmetlenségemre. Bár ő az, aki az én szobámban parádézik egy szál köntösben. Vagyis köntösben és alsóban. Csekkoltam egy kósza érintéssel, hogy mennyire van biztonságban tőlem. Talán ez is segített abban, hogy ne teperjem le azonnal.

Megnyitom a vizet, és lehunyt szemmel folyatom arcomra percekig a langyos cseppeket. Ki kéne verni. Biztosan aludni fog, mire visszaérek, így tőle nem számíthatok semmiféle megváltásra. Mégsem visz rá a lélek. Siri túl közel van ahhoz, hogy élvezzem a randit a jobb kezemmel. Pazarlásnak érzem, amikor őt is megkaphatnám.

Szerencsére a zuhany hasznosnak tűnik, és lassacskán helyreáll a rend odalent is. Lemosom magamról az illatát, az ízét, forró érintéseit, és máris könnyebbnek tűnik a légzés. Könnyebbnek, de nem kellemesebbnek. Imádom mindenhol magamon érezni őt, de most rangsorolni kell a dolgokat. Az én élvezetem az övé után. A turné mindkettőnké előtt.

Nem kapkodok, már biztosan nincs ébren. Őt talán még jobban kimerítette ez az érintésekkel és érzelmekkel teli nap. Ha nincs hozzászokva az ilyesmihez, akkor olyan lehet most, mint egy benyomott drogos. Úszik a mámorban, élvezi a gondtalan lebegést a felhőkön. Élvezd csak alondra, nem foglak megzavarni benne.

Megszárítom hajam, és tiszta alsómban sétálok vissza a szobába. Bingó. Hát persze, hogy még mindig a fotelben gubbaszt, de a lapos pislantásokat békés szuszogás váltotta fel. Mellkasom összeszorul a forró érzelmektől, ajkaim lágy mosolyra húzódnak, ahogy apró, összegömbölyödött alakját figyelem. A köntös már nincs rajta, helyette a pólómba csomagolta bele magát. Hatalmas rá, mégis tökéletesen illik hozzá. Mert az enyém. Ahogyan Siri is. Legszívesebben nem is engedném másban az utcára, csak hogy mindenkivel tudassam, ez a srác hozzám tartozik. Óvatosan csúsztatom karjaimat háta és térdei alá, hogy átemelhessem őt az ágyra. Arca éppen csak megrezzen, de nem ébred fel mély álmából. Mennyivel nyugodtabb ilyenkor. Nem gondolnád róla, hogy ha felébred, egy fél mondattal képes a porba tiporni minden önbizalmad. Kivéve az enyémet, azon sosem talált fogást.

Ismét összegömbölyödik a puha ágynemű között. Élesen szívom be a levegőt elővillanó combjai látványától. Hófehérek, karcsúak, és rohadt szexik. A póló felgyűrődött, így alsója szélét is látom előtűnni. Csábító. Sikít érte, hogy megérintsem. Hogy lehúzzam róla. Hogy végre láthassam mindenét. Ehelyett mit csinálok? Visszaigazítom a pólót, és lekapcsolom a lámpákat. Ekkora egy barmot, mint én. Tényleg egy kibaszott szent vagyok.

Gyors fejszámolást végzek, és találomra állítok egy ébresztőt telefonomon. Ha eleget ittak a vacsora alatt, akkor ezzel az ébresztővel meg tudjuk előzni őket, és Siri még időben visszakerülhet a saját szobájába. Csábít a gondolat, hogy korábbra állítsam, és legyen még egy kis időnk ismerkedni reggel, de győz a józan ész. Már hajnal négy van, és némi pettingnél fontosabb, hogy a lehető legjobban kipihenjük magunkat. Ha eleget mondogatom, talán el is fogom hinni. Sóhajtva rakom le az éjjeliszekrényre, és végre elfoglalom a helyemet Siri mögött. Magunkra rántom a takarót, csigává tekeredett testét pedig mellkasomhoz húzom. Elégedett sóhajjal lélegzek mélyet tincsei egyedi illatából, egyik kezem saját fejem alá hajtom, a másikkal pedig őt ölelem szorosan. Kicsit ficereg, mintha közelebb akarná magát fúrni a meleghez, ujjai pedig karomba kapaszkodnak, mintha valami ölelhető plüssállatot kapott volna. Imádom ezt a srácot.

Gyengéd mosollyal hintek csókot rózsaszín tincsei közé, majd én is átengedem magam életem legjobbnak ígérkező alvásának.

oOoOo

Gyűlölöm az ébresztőket. nem egy telefonom esett már áldozatul egy rosszul időzített csengetésnek. Most mégis a szokottnál nyugodtabban és kipihentebben nyúlok érte, hogy kikapcsolhassam. Egy pillanatig eltart, mire rájövök, hogy ennek a karjaim közt szuszogó vattacukormanó az oka. Vajon mennyire akarna laposra verni, ha átállítanám erre a nevét a banda chatben? Lehet megérne egy kísérletet.

Széles, de fáradt mosollyal hajolok tincseihez, hogy ismét puha csókot hintsek közéjük. Szinte semmi sem változott a tegnap esti pozíciónkhoz képest, talán csak annyi, hogy kevésbé szoros a csiga, amibe tekerte magát. Karom, amit még mindig magához ölel, kezd elzsibbadni, de tökéletesen megéri a szenvedést. Kezdem azt hinni, hogy minden reggel rohadtul tökéletessé vállhat, ha ő itt van a karjaimban.

- Buenos días, alondra* – halkan suttogom a szavakat fejbúbjának. Nem tudom mennyire ébredt fel az ébresztőre, egyelőre nem adta jelét, hogy hallotta volna. Bármennyire is imádom így tartani őt, ha nem akar lebukni, már nem sokáig maradhat. Végre megmoccannak ujjai, lassú simogatásba kezdve karomon. Vajon álmában műveli, vagy csak nem akarja megtörni a békés csendet? – Ideje indulnod, vagy a szolgálónk ránk találnak, és az apád a kutyád elé vet – végre sikerül előcsalnom belőle egy halk horkantást. Tudtam én, hogy már régen ébren van, csak játszadozik. Minden rajtad múlik, alondra. Csak fel kell vállalnod az érzéseidet mások előtt is, addig maradsz velem, amíg csak akarsz. Kíváncsi leszek, mikor látod ezt be te is.

- Komolyan? Valami elcseszett Rómeó és Júlia feldolgozásban érzed magad? – hallom hangján a mosolyát, amit sajnos még nem láthatok. Halk, fáradt, de boldognak tűnik ez alapján a pár szó alapján. Tehát nem bánta meg, hogy itt maradt velem. Megkönnyebbülten szívom be a levegőt. Eddig fel sem tűnt, mennyire aggódtam az ébredés utáni reakciója miatt. Feleslegesen. Ki bánna meg egy éjszakát velem?

- Ilyen főszereplőkkel biztosan kasszasiker lenne – halk nevetése a legcsodálatosabb dolog, amit egy kényszerébresztő után hallhat az ember. Úgy érzem magam, mint egy tinédzser, aki életében először aludt együtt valakivel. Mintha még sosem ébredtem volna más mellett. Pedig előfordult párszor. De sosem ébredtem még Siri mellett. És ez a pillanat ettől vált tökéletessé. Gyengéden fentebb húzom testét, hogy ne csak tincseihez férjek hozzá. Túlságosan vonz a többi része is. Például puha nyaka, amibe így már akadálytalanul belecsókolhatok. Megremeg karjaimban, de nem állít meg. Apró csókokkal simítom végig állának vonalát, élvezve a felforrósodó bőr érzését ajkaim alatt. Légzése felgyorsul, simogató ujjai már csak kapaszkodnak karomba. Ajkai közül halk sóhaj szakad ki, mikor óvatosan megszívom fülcimpáját. Szóval itt ennyire érzékeny vagy, alondra? Ezt az információt elraktározom későbbre, ma sajnos nincs elég időnk kihasználni. Alattomos mosollyal nyalok bele fülébe, amivel rögtön elnyerek egy felháborodott, undorodó nyögést.

- Gusztustalan barom – ahh, a mocskosabb szájú Sirit is pont annyira imádom, mint a kedvesen mosolygót. Nevetve nyomok búcsúcsókot nyakába, mielőtt elhúzódnék, és felülnék mellette. Innen már látom az arcán húzódó fintort, miközben meggyötört fülét dörzsölgeti. Rohadt aranyos. A hátára gördül, és szinte már durcás tekintettel pislog fel rám. Nehéz eldönteni, hogy a nyalakodásért, vagy a félbe marad kényeztetésért neheztel jobban. Rózsaszín tincsei kócosak, arcán ott virít a párna összes gyűrődése, mégis, azt hiszem most szebb, mint valaha. Vigyorom mosollyá szelídül, ahogy érzelmeim lassan átveszik az irányítást. Teljesen az ujjai köré csavart ez a mogorva sündisznó.

- Eres hermosa, alondra** – gyengéden ejtem ki a szavakat, amiket nem érthet ugyan, de a bennük rejlő érzelmek rá is hatással vannak. Zafírkék szemei kikerekednek, ajkai elnyílnak, nedves csillogással csábítva magukhoz. Ki vagyok én, hogy ellenálljak neki? Fölé gördülök, de hagyom, hogy a takaró közénk gyűrődjön. Ennyi védelem kell, hogy ne veszítsem el teljesen a fejemet. Ha megérezném forró testét magamhoz simulni, akkor magasról tennék rá, hogy ki hall vagy lát meg minket. De ennek Siri nem örülne. És nekem az ő kényelme a legfontosabb.

- Ne beszélj folyton spanyolul – arca kipirul, de tekintetében még ott a dac, amit annyira imádok benne. Nem adja meg magát rögtön, tartja magát az utolsó erejével is. Egészen közel hajolok arcához, ajkaink megérintik egymást a válsz közben.

- Talán nem tetszik? – lehunyja szemeit, de a csók, amire vár, elmarad. Húzom amíg tudom. Azt akarom, hogy minél jobban vágyjon rám, hogy ne akarjon semmi mást az érintéseimen és csókjaimon kívül. Ahogyan én sem akarok rajta kívül semmit. Végül rájön, hogy még nem kapja meg, amit akar, így újra felnyílnak jégkék szemei.

- Egyszerűen csak nem értem – suttogja, tekintete minden szó végén ajkaimra rebben. Tévedtem alondra, nem fogsz a csókjaim függőjévé válni, hiszen már az vagy.

- Gyönyörű vagy, pacsirta – a halk becézés végét már elnyelik ajkai. Néhány gyengéd simogatás után türelmetlenül török be ajkai közé. Most nincs idő a lassú ismerkedésre. Most ki kell használnunk azt a kis időt, amink még van. Végig simítok nyelvén a sajátommal, és ő készségesen csatlakozik a tánchoz. Ahhoz képest, hogy még sosem csókolózott, ügyes. A hiányosságait lelkesedéssel és végtelen szenvedéllyel pótolja. Imádom érte. Imádom, de így sem húzhatom sokáig. Karjait valamikor kiszabadíthatta a takaró alól, mert már nyakam körül érzem őket. Ez így nem lesz jó. Vagyis pont, hogy túl jó lesz.

Eltépem tőle ajkaim, és homlokomat az övének támasztva hunyom le szemeim. Rövid volt, de pont elég ahhoz, hogy mindketten kapkodjunk a levegő után, és farkam fájdalmasan feszülve dörzsölődjön alsómnak. A büdös francba.

- Menned kell, alondra – mindkettőnk érdekében. Vagyis inkább csak a sajátjában. Ha ebbe most belekezdünk, nem végzünk a többiek ébredéséig. Nehezen tudnánk kimagyarázni, hogy miért szambázik ki az én szobámból, imádott selyemköntösében. Ha hozott volna ruhát, még talán elő tudnánk állni valami magyarázattal, de így… így még Noah is levágná a dolgokat.

- És ha még nem akarok? – ahh már megint ez a sértett, akaratos hang, amitől a gatyámba tudnék élvezni. Hogy lehet ennyire erotikus, bármit is csinál? Nagy gondban leszek, ha így kell léteznem mellette. Hízelgő, hogy ennyire akar, de nem gondolkodik reálisan. Valószínűleg neki sem éppen az agyában van a vére.

- Akkor be kell vállalnod, hogy lebukunk, mert ezzel… - fél kézre támaszkodom, hogy másikkal megfoghassam csuklóját. Elhúzom nyakamból, és tenyerét alsómra simítom, hogy kitapinthassa a félreérthetetlen keménységet. Halkan felmorranok érintésétől. Farkam lüktetve rándul meg karcsú ujjai alatt - … ezzel nem végeznénk elég gyorsan – igazából nem kizárt, hogy néhány érintésétől simán elélveznék. Egy rapid kiverés talán beleférne, de nem akarok rohanni. Most még nem. Talán később a koncertek közt az öltözők egy eldugott részében igen, de most ki akarok élvezni minden elsőt vele. Mert már abban se vagyok biztos, hogy a konkrét szexen kívül próbált-e bármit.

Elhúzza kezét, én pedig mellé gördülve temetem arcomat a tenyereimbe. Lehet mégiscsak szükség lesz a jobb kezem szolgálatára, ha magamra maradok. Ennek már nem hiszem, hogy elég egy hideg zuhany. Vajon milyen hosszú ideig kell tartania egy merevedésnek ahhoz, hogy veszélyessé váljon? Hallom, ahogy kikászálódik mellettem a takaró alól, de még nem nézek rá. Tartok a hófehér combok, vagy a pólómból előbukkanó alsónadrágba bújtatott formás seggének látványától. Akkor biztosan elveszteném híresen gyenge önuralmamat. Mellette lenni és nem hozzáérni felér egy tréninggel. Ezek után egy buddhista szerzetes sem érhet a nyomomba.

Tippre elég időt adtam neki, így kisandítok ujjaim közül. Még éppen látom, ahogy összefogja maga előtt a köntöst, és rögzíti az övvel. Ajkaimra elégedett mosoly kúszik, miközben feltornászom magam ülő helyzetbe. Valószínűleg meghallja a mozgolódást, mert rám villan tekintete.

- Most meg mit vigyorogsz? – értetlenül kutatja arcomat. Észre sem vette? Imádom, hogy ennyire hamar természetessé vált a számára.

- A pólómat nem vetted le – kaján vigyorral figyelem az arcára kiülő döbbenetet és zavart. Lepillant magára, és már nyúlna az övért, mikor megállítom szavaimmal. – Hagyd, legalább lesz valami, amivel aludhatsz, ha nem tudunk átlógni egymáshoz – a zavart mosoly, ami megjelenik arcán, túl aranyos ahhoz, hogy ellenálljak neki. Ismételten a francba az egésszel. Felkelve lépek elé, hogy egy utolsó csókba vonhassam ajkait. Ujjaim a puha tincsek közé csúsznak, próbálom magamba inni ízét, amennyire csak lehet. Imádni fogom az egész napos wellnesst úgy, hogy nem érhetek hozzá. De most nem gondolok erre. Most csak az édes ajkakra koncentrálok, amik néhány percig még az egész világot jelentik számomra.

oOoOo

Kávémat kortyolgatva gubbasztok a társalgó egyik foteljában. A reggelit már felkérettem a szobánkba, néhány perce hozták meg. Ha tippelnem kéne, a kaja illat hamarosan kicsalogat mindenkit a szobájából. Mondjuk ideje lenne, mert tizenegy múlt. És én még azon aggódtam, hogy nem keltünk fel elég korán. Simán lett volna még időnk egy kis… nem. Kurvára nem gondolhatok erre. Nincs kedvem megint a zuhany alatt állva, a Siriről készített mentális albumomat lapozgatva kiverni. Elég abból napi egy alkalom.

Lottóznom kéne. Wy nyújtózkodva, enyhén gyűrött arccal mászik elő a szobájából, meglepő mód egyedül. Levetődik egy másik fotelbe, és addig nem is szólal meg, míg ki nem tölt magának egy adag forró kávét. Úgy tűnik nagy bulit csaptak az éjjel. A nyakán lévő szívásnyomok is erről árulkodnak. A sminkes csajok odáig lesznek, hogy még ezeket is el kell tüntetniük a koncert előtt.

- Lydia? – kérdő tekintetemre a szobaajtó felé bök fejével. Szóval ő még nem tért magához, vagy nem sikerült olyan állapotba hoznia a külsejét, hogy meg merjen mutatkozni előttünk. Tippre addig nem is fogjuk látni őt, amíg el nem húzunk a welllnessbe. Igazából ő csinálja jól.

- Majd Emily hoz fel neki cuccokat a lakókocsiból, de tippre még ő is alszik – csór magának egy kétszersültet, és azt kezdi ropogtatni a kávé mellé.

- Szóval Noah-nak nem sikerült befűznie – megrázza fejét, de viszonylag gyorsan abba is hagyja egy fájdalmas fintor társaságában. Imádom a másnapos Wyattet, nagyon szórakoztató a szenvedése. Egyszer eljött egy olyan buliba is, amit a barátaimmal tartottunk, majd a lakásomon csövelt plusz egy napot, míg képes volt olyan állapotba kerülni, hogy hányás nélkül hazajusson. Sajnálom a taxist, aki este fuvarozta őket.

- Esküszöm, hogy az a srác be van oltva a normális csajok ellen – mielőtt kommentálhatnám, az emlegetett szamár meg is érkezik közénk. Legalább olyan szarul néz ki, mint Wy, de neki több gyakorlata van a másnapos talpon maradásban. Tulajdonképpen nekünk hasznos, hogy így szétcsapták magukat. Ez azt jelenti, hogy ma talán hamar lefeküdnek, és hamarabb osonhatunk át egymáshoz Sirivel. Azért nem lóg bilibe a kezem, ezek az állatok bármire képesek.

- Axel, sajnálhatod, hogy kihagytad ezt a bulit – Noah a kanapéra veti le magát, természetesen teljesen elnyúlva rajta, hogy befoglalja az egészet. – A bár tele volt jó nőkkel, és mindegyik bukott a rockzenészekre.

- Akkor te miért aludtál egyedül? – felhúzom szemöldököm, de csak egy kiadós káromkodás, és egy középső ujj a jutalmam. Na meg némi röhögés Wy részéről.

Noah belekezd valami sztoriba egy hatalmas csöcsökkel rendelkező szexi barna lányról, de nem igazán tudok rá figyelni. Tekintetem időről időre Siri ajtajára siklik. Nem hiszem, hogy alszik, Noah és Wy túl hangosak, szerintem még a szomszéd szoba lakói is felébrednének rájuk. Mégis legalább tíz perc, mire elődugja az orrát. Pont olyan tökéles és szexi, mint mindig. A látványa elég hozzá, hogy megnyugodjak, és képes legyen kajáért nyúlni. Igen, aggódtam, hogy megint bezárkózik-e. Sosem tudom eldönteni, mikor cseszem el a dolgokat. A búcsúcsók csodálatos volt, egyikünk sem akart igazán véget vetni neki, de ki tudja. Lehet besértődik azon, hogy kirakom a szobából, vagy lehet nem tetszik neki a reggeli kócos hajam. Siri túl szeszélyes.

- Jobban van a gyomrod? – bólintva válaszol Wy kérdésére, és ő is letelepszik az egyik üres fotelbe. Elszakítom róla tekintetemet, de talán így is túl sokáig bámultam. Szinte érzem, ahogy Wy tekintete karcolja a bőrömet. Remek, remélem még ítélkezni is fog felettünk.

Most, hogy teljes a csapat, Noah végre nekiláthat ecsetelni a délutáni nagy terveket. A lányok shoppingolni terveznek, így abszolút fiúbulivá válik a wellness. Ben kitett magáért, sikerült olyan helyet választania, ahol mindannyiunk van kedvére való részleg. Még Siri is hajlandó beszállni a tervezgetésbe, legalábbis egy ideig. Aztán elfogy az érdeklődése, és inkább a telefonját kezdi pörgetni. Egy másik társaság talán felróná ezt neki, de mi már túl jól ismerjük. Az egy órán belül felhasználható szociális interakcióinak a végére ért. kell egy kis idő, hogy feltöltse őket, utána talán visszatér. Vagy nem. Az is benne van, hogy a nap további részében le fog szarni minket, de most tartozik Wynak és Noahnak. Lepasszolta a bandaprogramot, amit annyira imádnak.

Elgondolkodva figyelem Sirit, mikor bevillan egy tökéletes gondolat. Hát persze, a technológia, hogy felejthettem el. Az, hogy nem kettesben vagyunk, még nem akadálya annak, hogy váltsunk néhány szót. Pár üzenet még Wynak se fog feltűnni. Ha mégis, pont nem izgat. Mintha ő nem üzengetne folyton Lydiával egy-egy csapatépítő alatt. Magamhoz veszem mobilom, megnyitom beszélgetésünket, és csak néhány pillanatig kell gondolkodnom a tökéletes üzeneten, amivel talán kizökkenthetem a „szarok a világra” állapotából.

11:43

Van speciális igényed síkosító terén?

Nem tudom, hogy a segged is olyan finnyás-e,

mint a gyomrod

Visszafogom széles vigyoromat, csak egy apró félmosollyal figyelem ahogy tekintete a felvillanó üzenetre siklik. Abszolút dicséretre méltóak a színészi képességei, mert csupán egyetlen pillanatra rebben rám zavart tekintete, és még a pír is elmarad. Kár, szeretem mikor ad egy kis színt a sápadt arcnak. Vonásai tökéletes érzelemmentességgel bámulják tovább mobilja képernyőjét, mintha mi sem történt volna. Nem akar lebukni a többiek előtt, ahogy én sem, de képtelen voltam megállni. Legnagyobb meglepetésemre karcsú ujjait sebesen mozgatva pötyögi be a választ.

11:45

Ez most komoly?

11:45

Reggel találkozhattál az igazággal 🍆

Tudnod kéne, hogy szükség lesz rá

11:46

Nagyra vagy magaddal

11:47

Most a szemembe mondtad, hogy kicsi a farkam? 🥺

Felpillantva látom, hogy ajkai széle megrándul, de ez az egyetlen reakció, ami átsejlik a pajzson. Sebaj, nekem már ennyi is elég. Legalább tudom, hogy úgy is szórakoztathatom, ha közben Noah marhaságait kell hallgatnunk. Most is magyaráz valamit a tegnap estéről, amit teljes mértékben ignorálok.

11:49

Le foglak tiltani, ha ilyenekkel spammelsz

11:50

Nem fogsz, túlságosan imádod, mikor húzom az agyad

11:51

Epreset vegyél

Félreteszem a telefont, és elégedett vigyoromat nem is leplezve veszem fel ismét a beszélgetés fonalát. Talán nem is lesz olyan elviselhetetlen ez a nap. Valahogy csak túlélem estig. Max küldök néhány dickpic-et Sirinek, hogy ne unatkozzon. Azok után biztosan letiltana.

Tekintetünk csupán egy pillanatra találkozik, de ebben a pillanatban minden kimondatlan ígéret ott van. Már nem sokáig tudunk megállni a csókoknál.

*Jó reggelt, pacsirta

**Gyönyörű vagy, pacsirta

- Gondoltam maradok felügyelni a pótolhatatlan énekesünket, nehogy belefulladjon a saját hányásába – vigyorogja gunyorosan. Mindketten tudjuk, hogy kamu a válasza, mint ahogy a rosszullétem is nyilvánvaló kitaláció volt. Már csak az a kérdés, hogy miért nem tudta szép csendben elfogadni a füllentést, mint a többiek. Ha kettőnknek akartam volna időt lopni, akkor bevontam volna őt is a tervbe. Muszáj egy kicsit egyedül lennem, hogy kitisztítsam magamból a folytonos befolyását a testemre és az érzelmeimre. Valahol mélyen ott van még bennem az a Siri, aki Axelen kívül más dolgokra is tudott gondolni, csak elő kell ásni. Vissza kell találnom hozzá, különben életem végéig csak érzelmes dalszövegeket fogok hányni magamból. A rajongóim ki fognak ábrándulni.

Összefonom a kezeimet a mellkasom előtt, egy öntudatlan próbálkozás arra, hogy legalább egy kicsit elrejtőzzek előle. Egy vallató komor mozdulatlanságával ül a fotelben, a tekintete jobban égeti a bőrömet, mint a legerősebb déli napsugarak. Nem tudok védekezni ellene.

- A fotelben ülve kurva sokat tehettél volna értem – jegyzem meg szarkasztikusan, pedig egy percig sem gondolom komolyan az előző gúnyos kijelentését. Alig várom, hogy egyszer véletlenül tényleg rosszul legyek, és senki ne higgyen nekem, mert túl sokszor kiáltottam farkast. Még szerencse, hogy nem szokásom betegeskedni.

- Ne becsülj alá, simán rád rúgtam volna az ajtót. – Ebben mondjuk nem kételkedem, a magányomat és biztonságomat oltalmazó képzeletbeli ajtó már rég totálkárossá vált miatta. Túl sokszor csörtetett át rajta illemet és gátlást nem ismerve. A pillantása végre abbahagyja a felfedezőutat a kiszolgáltatott bőrfelületeimen, némán engedem ki a levegőt, amiről észre sem vettem, hogy bent tartottam. Legszívesebben megdörzsölném a mellkasomat és a hasamat ott, ahol a tekintete a bőrömön felejtette az emlékét, hogy levakarjam magamról ezt a furcsán kellemes, zavarba ejtő érzést.

- Abban úgyis nagyon jó vagy – halkan, szinte sértettem rovom fel neki a bűnt, amiről valószínűleg azt sem tudja, hogy elkövette. A tekintete elárulja, hogy valóban nem érti a ködös célzást. Nem fogom önként elárulni neki, hogy már most mennyire mélyre jutott a védelmem mögött, ezért csak megrázom a fejemet a kimondatlan kérdésre. – Más oka is volt, hogy maradtál, ugye? – Valószínűleg tudni akarja, hogy előle menekülök e épp. Hogy azért lógtam e el az esti vacsiról, hogy őt elkerüljem. Igen is és nem is. Inkább fogalmaznék úgy, hogy a régi önmagamhoz menekülök, nem pedig úgy, hogy előle. Az már mellékes, hogy az ő társaságában ez egy lehetetlen feladat. A szobám biztonságos magányában jó ötletnek tűnt elvonulni, de minél tovább állunk itt kettesben, annál jobban örülök neki, hogy ezt a csatánkat is megnyerte. Már elfogadtam, hogy hogy érzek iránta, előbb utóbb kénytelen leszek elfogadni a változásokat is, amiket ezek az érzések hozni fognak bennem és az életemben.

- Nem volt kedvem gyertyatartót játszani a párocskáknak – jelenti ki. A válasza totálisan kizökkent az eddigi, körénk szövődő gondolatmenetek közül. Mostanában annyira ő van minden gondolatom központjában, hogy a fellépéseken kívül hajlamos vagyok elfelejteni, hogy nem csak mi ketten létezünk a világon, hanem van körülöttünk egy banda is, akik elvileg a barátaink, és ugyanúgy van életük és problémáik, mint nekünk. Csak kár, hogy ebből az életből még a szokásosnál is jobban kivontam magamat az utóbbi napokban. Süket voltam mindenre és mindenkire a saját éledező érzéseimen kívül. Hoppá. – Emilynek bejön Noah – fűzi hozzá, gondolom az értetlen pillantásom miatt. Oh. Emily. Tehát így hívják. Most megpróbálom megjegyezni a nevét. Általában feltűnik az ilyesmi, igaz, nem vagyok az érzelmek mestere, de az emberek magatartását és céljait valahogy mindig jól tudtam olvasni. Kár, hogy Noah valószínűleg átnéz rajta, mert nincsenek eléggé kilógatva a pushup melltartó által a nyakába tolt csöcsei.

- Ha jól sejtem, sajnos nem elég nagy ribi Noah ízlésének. – Axel bólintása mindent elmond. Szegény lány, neki is biztos kellemes éjszakái vannak, miután látja, hogy Noah minden afteren más csajjal enyeleg. És már megint itt vagyunk. Régen egy ilyen témát eltemettem volna annyival, hogy megérdemli, hiszen ő az ostoba, hogy ilyen selejtes faszira vet szemet, most viszont feléled bennem az újonnan szerzett empátiám, és egészen sajnálom szerencsétlent. Remélem sikerül fejbe kólintania Noaht. Mindkettőjüknek jót tenne.

Akaratlanul is eszembe jut az éjszaka, ami igazán rádöbbentett az érzéseim komolyságára. Akkor Axel is pontosan ugyanazt csinálta, amit Noah szokott az aftereket. Fogalmam sincs, hogy élném túl, ha ezt kéne néznem minden bulin, nagyon hálás vagyok Axelnek, hogy nem így van. És mivel hálálom meg? Hogy lelépek az orra elől. Remek, mindjárt bűntudatom is lesz.
- Nem, de hátha végre meghozza élete első értelmes döntését a nők terén. – Alig láthatóan bólintok, pedig van egy olyan sejtésem, hogy korántsem ez a maradásának az igazi oka. Vagy megint csak az önközpontúság beszél belőlem? Nem, ha tényleg Noah és Emily miatt maradt volna, semmi oka nem lett volna a sötétben ülve várnia, hogy gengszter módjára leleplezhesse a szökésemet. – Ugye nem azért maradtál, mert újra kerülni akarsz? – bukik ki belőle az igazi kérdés. Rajtakapottan sütöm le a pillantásomat, pedig valahol mélyen számítottam rá, hogy sejti. Sajnos már volt alkalmam kitapasztalni, hogy az illegálisan vonzó pofihoz veszélyesen éles ész társul. Ha nem így lenne, nem tudott volna ilyen könnyedén rabul ejteni, és most nem állnánk itt, ebben az elcseszett patthelyzetben. Ha csak egy jóképű, üresfejű, tehetséges dobos lenne, akkor talán még mindig lehetnék az az ember, aki voltam. Aki már egyedül ülne a szaunában, mert őt nem melegítenék belülről ezek a felkavaró érzelmek.

- Egyszerűen csak ki akartam szellőztetni a fejem. Egyedül – jelentem ki, pedig már nem is emlékszem, hogy miért akartam egyedül lenni. Megvan. A folyamatosan veszélyes vizekre kalandozó gondolataim miatt, na meg mert rémisztően élveztem a társaságát. Túlságosan. Nem csak azt, mikor egymáshoz érünk, kezdem megszeretni a hülye hobbiit, azt, hogy derogál neki teljesen felöltözni, és azt is, hogy valahogy mindig tudja, milyen ajándékkal rukkoljon elő, amivel a legboldogabbá tehet. Ez az. Kezd boldoggá tenni. Nem tudtam, hogy képes lehetek ilyesmire, de úgy látszik, hogy ezt a normámat is földbe tiporja. Három nap. Ennyi kellett neki, hogy ledöntse minden falamat. Azt hittem, egy kis magánnyal visszaépíthetem őket, de most már látom, hogy lehetetlen. Nem akarok visszabújni a falak mögé.

Most pedig már csak arra tudok gondolni, hogy mennyivel jobb lenne az ő testéből áradó melegben megizzadni az unalmas és magányos szauna helyett. Váratlanul esik le a tény, hogy kettesben vagyunk egy üres hotelszobában. Hatalmasat koppan, a szívemmel együtt. Most senki nem hallana minket és senki nem zavarna meg minket. Nem törne ránk egy majdnem behugyozó Noah vagy egy mindentudó tekintetű, némán bíráskodó Wy. A levegő forróbbá válik, hatalmas erőfeszítésekbe telik akarattal lelassítani a felgyorsulni vágyó légvételeimet.

- Rendben – kizökkenek a meglepő válasza hallatán. Annyira elmerültem az ismételten veszedelmessé váló gondolatok között, hogy szükségem van egy másodpercre, hogy felidézzem, mibe is egyezik bele épp. Elenged. Egy részem már csak reflexből is megkönnyebbül, hogy mehet tovább az este úgy, ahogy eredetileg elterveztem. Biztonságosan. Egyedül. – Másfél órát kapsz, utána elrabollak – fűzi hozzá váratlanul. Zavarodottan, összehúzott szemöldökkel pislogok rá. Valószínűleg ismét csak a megszokás teszi, hogy dacos ellenállás ébred bennem. Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki ilyen ellentmondást nem tűrő hangnemben kijelenti, hogy mit fogok csinálni. Oké, hogy alakul valami köztünk, de ha már a pasim lenne, akkor sem ugrálnék úgy, ahogy fütyül. Még akkor sem, ha izgatott görcsbe ugrik a gyomrom attól, ahogy rám néz, miközben tényként vázolja a jövőnket.

- Ha előre bejelented, nem túl hatásos – dünnyögöm sértetten. Egyáltalán mit jelent az, hogy elrabol? Ezt úgy kell érteni, ahogy az ősemberek a vállukra kapták a kiszemeltjüket, és egy szimpatikus barlangig meg sem álltak velük? Meg kéne botránkoztatnia ennek a gondolatnak, de jelenleg úgy érzem, hogy még az sem zavarna, ha tényleg a vállára kapna. Amekkora válla van, lehet, hogy még kényelmes is lenne utazni rajta.

- Legalább fel tudsz készülni – válaszolja hanyagul. Még nem kérdezek vissza, hátha önként is szíveskedik megosztani még valami részletet az elrablás pontos lefolyásáról, de csalódnom kell. – Most menj, áztasd magad és töltődj. – Nem mozdulok. Nem szándékosan, egyszerűen még képtelen vagyok rá. Nem tudom, hogy most egy fordított pszichológiára épített stratégiába kezdett e, de ha igen, akkor botrányosan jól működik. Utálom, hogy ennyire jól. A gondolat, hogy nélküle kisétáljak azon az ajtón, egyre kevésbé szimpatikus. El kéne hívni magammal. Nem. Itt kéne maradni vele.

Teljesen megbolondultam. Az egész este célja az volt, hogy kicsit lehűthessem ezeket az érzéseket, erre ilyenek járnak a fejemben. Csak ki kéne használnom, hogy elenged, és hagyni, hogy főjön a levében, ha tényleg csak az elbaszott fordított pszichológiára épített. Igen, ezt kéne tennem. De nem tudok dönteni. Az érzések, amiket le akartam hűteni, már túlhevültek, félek, hogy innen már nincs visszaút. Kurvára nem szoktam döntésképtelen lenni, általában pontosan tudom, hogy mit akarok, és semmi nem állíthat meg, hogy megszerezzem. Most a saját ellenségemmé váltam. A picsába.

- Erizo, ha túl sokáig parádézol előttem fürdőgatyában, nem garantálom, hogy jófiú tudok maradni – nem a szavai segítenek átbillenteni a mérlek nyelvét, hanem a hangjában megbújó, elfojtott vágyakozás. Rávilágít, hogy pontosan ugyanezt érzem én is. Még soha nem akartam ennyire szexelni, és kivételesen nem csak az orgazmus okozta megkönnyebbülés iránti vágy hajt, hanem egy sokkal megfoghatatlanabb, ellenállhatatlan kényszer. Tényleg semmi esélyünk nem volt, hogy szeptemberig húzzuk. Mit is gondoltam?

Szinte most először nézek rá igazán, a mosolya töretlen, de a tekintete mélyén sötét, elhallgatott ígéretek rejlenek. Hogy tud egy szép szavak köntösébe bujtatott fenyegetés ennyire kibaszottul izgató lenni? Hogy tud egy gátlástalanul vetkőztető tekintet megérinteni olyan helyeken, amiket még soha nem is látott? Már nem akarom kiszellőztetni magamból, pont az ellenkezőjére vágyom. Ki akarom deríteni a választ a sok elábrándozó kérdésre, amik az elmúlt hetekben kísértettek. Hogy vajon milyen érzés, ha máshol nyúl hozzám. Hogy képes lennék e megcsókolni őt. Hogy az ő ölelésében el tudnék e lazulni úgy, ahogy még senkiében nem sikerült. Vajon végre érezhetek forróságot a jeges undor helyett?

Eldöntöttem. Ha választanom kell Axel és a régi önmagam közül, a válasz egyértelmű.

- És ha nem is várom el, hogy az maradj? – Még átgondolni sincs időm a vakmerő kérdést, ami kicsusszan az ajkaim közül, már előttem áll. A gyomrom hatalmas bukfencet vet a váratlan közelségétől. Már nem tudom elfojtani a mellkasomat rázó hangtalan pihegést, minden figyelmemet felhasználja az, hogy ne lépjek hátra egyet. Annyira közel van, hogy a fedetlen mellkasomon szinte érzem a bőre melegét. Csodálatos érzés. Hozzá akarok bújni, és engedni, hogy addig öleljen, amíg szinte eggyé olvadunk. Mintha meghallaná a gondolataimat, gyengéden simít végig az utána sóvárgó csupasz bőrfelületeken. Az ujjai forró kis szikrákat indítanak útjukra a testemben, én pedig megborzongva engedem, hogy elszédítsenek. Én is libabőrössé válok, pont, mint ahogy Axel tette, mikor a kezét cirógattam. Vajon ő is ezt érezte akkor? Neki is fájdalmasan forró vágyakozásként összpontosultak ezek a szikrák az ágyékában? Már megint az történik, mint a rögtönzött dobleckénknél. Megtöri az eddigi biológiám összes szabályát, és ennyivel felizgat. Őt nem érdekli az sem, hogy ennek nem kéne normálisnak lennie. Többet akarok.

Képtelen vagyok elfordulni tőle, úgy tartja a tekintetemet, mintha egy feltörhetetlen bilincs lenne a mély szemkontaktusunk. Nem csak a tekintetemet, mindenemet. Most, hogy ilyen közelről nézek fel az óceánkék szemek fullasztó örvényeibe, rá kell döbbennem a magasságkülönbségünk mértékére. Fölém tornyosul, és ezzel a köztünk lévő erő és súlykülönbség is rémisztően egyértelművé válik. A józan eszem azt mondja, hogy meg kéne rémülnöm ettől, ehelyett a gondolat, hogy milyen könnyedén emelne fel, hogy szenvedélyesen a falhoz nyomjon, furcsa dolgokat művel a gyomrommal. Már megint azok az átkozott pillangók repdesnek benne. A srácok, akiket én választottam eddigi ágypartnereimnek, átlagos testalkatúak voltak. Félig-meddig tudat alatt, de mindig úgy választottam, hogy ha önzőn meggondolom magamat félúton, ne tudjanak megállítani a menekülésben. Axelt nem én választottam, legalábbis nem önként. Ő könnyedén meg tudna állítani, de ez most valamiért mégsem zavar. Most tudom, hogy eszem ágában sem lenne menekülni. Előle nem. Már nem.

Az ujjai lomhán csúsznak le a mellkasomról a hasamra, és ezen a ponton már az sem érdekel, ha láthatóvá válik az éledező vágyam bizonyítéka a nadrágomon, de ekkor olyat tesz, amit soha nem jósoltam volna meg, és amire nincs magyarázatom. Összehúzza a köntösömet. Megrökönyödve, tágra nyílt szemekkel dermedek le. A tekintete nem árul el semmit. Ismét megborzongok, mikor hozzám hajol, hogy magába szívja a hajam illatát. Nem értem. Mi történik? Miért távolodik el?

- Szellőztesd ki a fejed, és ha azután is így gondolod, visszatérünk erre. – Mire összekaparok elég gondolatot, hogy értelmes választ szüljek, már egyedül vagyok a hatalmas lakosztályban. Csak én, és az asztali lámpa tompa, meleg fénye. Elment. Itt hagyott. Életemben először nem én menekülök. De miért? Azt hittem, ezt akarta elérni. Most megkaphatna, és mégsem kellek neki?

Az első dolog, ami rám tör, az a harag. Komolyan volt pofája heves pillantásokkal és gyengéd érintésekkel felizgatni, aztán egyszerűen csak faképnél hagyni?

A második az arcomon csattanó elbaszott önirónia. Én akartam, hogy jófiú legyen, hát kurvára megkaptam. A picsába. Csak az a kár, hogy jobb fiú lett, mint én. Azt hittem elég, ha szavakkal feloldozom az ígérete alól, de úgy látszik, hogy még ennél is látványosabban kell felkínálkoznom neki, hogy legyen valami a dologból. Hát, ezek után azt várhatja. A fenébe. Hülye Axel. Hülye, hülye, hülye.

Instabil léptekkel botorkálok vissza a szobámba, becsapom magam mögött az ajtót, majd a hátamat nekivetve csúszok le a földre. A köntösömet összehúzta ugyan a mellkasomon, de az érintése emlékét nem tudta eltüntetni a bőrömről, pont, mint ahogy a sátort sem a nadrágomról. Így nem mehetek le a wellness részlegbe. Már kedvem sincs. A bőröm túl érzékennyé vált, mintha minden hozzáérő ruhadarab Axel ott hagyott simogatása lenne. Simogatás, amit most akár érezhetnék is, ha egy kicsit kevésbé lenne figyelmes. Kár, hogy ha kevésbé lenne figyelmes, nem akarnám ennyire. Mennyire elbaszott az egész.

Ah. Nem hiszem el, hogy már megint ilyen szűzies érintések emlékére fogom kiverni.

***

A telefonom pittyegésére ébredek. Nyúzottan rúgom le magamról a túlságosan melegnek bizonyuló takarót, miközben félálomban véletlenül felidézem, amit az elszunyókálás előtt műveltem. Remek. Most még forróbbnak érzem mindenemet, pedig még mindig csak a fürdőköntös melegíti a testemet. Nem hiszem el, hogy megint ezt csináltam. Igazából sokkal jobb érzés Axelre gondolva simogatni magamat, mint idegenek undorító érintését elviselve szexelni, csak hogy könnyítsek magamon. Nem is tudom, miért erőltettem évekig a dolgot. Talán azért, mert eddig nem volt Axel, akire gondolhattam volna.

Félig kinyitott szemmel nyúlok a telefonomért. Ha Noah újabb meme áradata miatt ébredtem fel, akkor minden létező csoportot lenémítok, amiben benne van. Mikor meglátom a telefonom zárolt képernyőjén felugró nevet, kihagy egy ütemet a szívem. Axel. Hunyorogva olvasom el az üzeneteit. A szálloda előtt vár. Basszus. Ennyit aludtam volna? Tíz percnek tűnt. Amúgy meg nem azt mondta, hogy elrabol? Aligha nevezhető elrablásnak, ha a saját lábaimon kell lesétálnom hozzá. Halk sóhajjal dobom vissza a telefont a matracra, a hátamra hemperedek, majd az ablakon beszűrődő utcalámpák fényében kezdem el bámulni a plafont. Újra felébred bennem a sértettség, amit a távozása okozott bennem. Nem vagyok hozzászokva, hogy bárki nemet mondd a közeledésemre, tőle pedig pláne nem számítottam rá. Várjon csak a hotel előtt, én már megadtam magamnak azt, amit tőle vártam volna.

Az oldalamra fordulva kuporodok össze, és hosszú percekig tartom magamat az ok nélküli duzzogáshoz. Kit akarok becsapni? Ha csak szexet akarnék Axeltől, sokkal egyszerűbb lenne az életünk. De én mindenét akarom. Birtokolni az összes egoista mosolyát, minden öntelt pillantását, minden gyengéd érintését, de még a kimondatlan gondolatait is. A szívem mélyén pontosan tudom, hogy biztos valami lovagias berögződés miatt utasított vissza, hisz eleinte én magam kértem tőle időt. Igazán olvashatna a sorok között, és láthatná, hogy most már mást akarok. Fogalmam sem volt, hogy ilyen könnyedén ránt ilyen mélyre.

Újabb percek repülnek el, mire elfogadom, hogy úgysem tudok ellenállni a kísértésnek. A puszta társasága úgy vonzz magához, mint lepkét a fény. Ha le kell nyelnem a büszkeségemen ejtett apró sebeket, hogy vele lehessek, akkor életemben először még erre is képes leszek. Legalább kicsinyes elégtételt veszek azzal, hogy jól megváratom. Remélem legalább izgul. Ha pedig megunta a várakozást, és már nem lesz ott, akkor legalább lesz okom ténylegesen haragudni rá.

Még egyetlen hotel egyetlen liftje sem tűnt ennyire kibaszottul lassúnak. Minden emeleten meg kell állni, és az emberek úgy szállnak ki és be, mintha a világ összes ideje az övék lenne. Hétfő este van, siethetnének inkább aludni. Szabályosan fellélegzem a puha sál mögött, mikor végre az aulát szelik át a lépteim. Próbálok nem arra a szemet szúró tényre koncentrálni, hogy minden lépéssel egyre gyorsabban dobog a szívem, arról nem is beszélve, hogy mekkora kő esik le róla, mikor a hotelből kilépve megpillantom őt. Eddig fel sem fogtam, hogy mennyire féltem, hogy nem lesz itt.

Nem tart sokáig a megkönnyebbülésem. Egészen addig, amíg meg nem pillantom a motort. Komolyan? Már megint felültet erre a két keréken száguldó borzadályra? Az élveteg mosolya alapján pontosan ez a terve. Kezdem azt érezni, hogy titkon van egy szadista hajlama, hogy mindig erre kényszerít.

- Te komolyan elhoztad a motorod? – teszem fel a kérdést morogva. Akárhova is akar menni, biztos vagyok benne, hogy a hotelszobában jobban éreznénk magunkat. Mi lesz a „soha többé nem ülök motorra” fogadalmammal? Vagy ez is egy olyan dolog, amit meg kell szoknom ha Axel pasija szeretnék lenni?

Összeszűkül a torkom a gondolattól. A picsába. A pasija szeretnék lenni. És nem szeptemberben. Nem tudok addig várni.

- Ti hoztatok gitárokat, nekem csak ez marad. – Látványos megrökönyödéssel mérem végig újra a járművet, mintha minél tovább nézném, annál több kedvem lenne ráülni. Sajnos nem így van. Furcsa, egyáltalán nem emlékszem, hogy a pakolászás reggelén becsúsztatott volna valahova egy gigantikus motort. – Béreltem, tökfej. Teljesen más típus, mint az enyém. – Oh. Hát ez sokkal logikusabb. De ezt honnan a faszomból kellett volna kitalálnom? Csak a derűs vigyora és a nevetésre álló, csodálatos szemei miatt bocsátom meg neki, hogy letökfejezett.

- Úgy nézek ki, mint aki titkon motoros poszterekkel plakátolja ki a szobáját? – dünnyögöm ingerülten, miközben próbálok ellenállni a rám ragadó jókedvének. Nem vetem fel neki, hogy ha már járművet bérelt, az igazán lehetett volna egy autó is. – Sosem volt rá szükségem, hogy hatalmas járművekkel kompenzáljak – fűzöm hozzá egy sunyi, alattomos mosollyal. Eszembe jut, mikor azon töprengtem, hogy vajon a mérhetetlen arroganciája tükrözi e a méreteit odalent, vagy pont, hogy túlkompenzál egy picurka szerszámot. Ma megtudhattam volna a választ, de neki el kellett rontania.

Nem sikerül kizökkentenem, az idegesítő magabiztosságát szinte tapintani lehet a levegőben. Oldalra billenti a fejét, és sokatmondó pillantást küld a nadrágom felé. Nem engedem, hogy ennyivel zavarba hozzon, még akkor sem, ha a szívem a torkomba költözik a kutakodó tekintete súlyától.

- Hidd el, nekem sincs mit kompenzálni – jelenti ki olyan bizonyossággal, hogy kezdem elvetni a lehetőséget, hogy a kicsi farka miatt gyúr ennyit. Amúgy sem gondoltam komolyan soha, egyszerűen nem illik a lényéhez. Nem hiszem el, hogy megállás nélkül ekörül forognak a gondolataim. Egyáltalán mit számít, hogy mekkora? Mikor lettem ilyen perverz? Mi a fenét művelünk az utca közepén? Ha sokáig néz még így rám, akkor tényleg visszacsalogatom magammal a hotelszobába, akármilyen eszközöket is kell bevetnem hozzá.

Elveszítem a csatát, megszakítom a túl forróvá váló szemkontaktust, és elbújok a tőle kapott sál selymes anyaga mögé. Ebben a játékban még túl gyakorlatlan vagyok, hogy esélyem legyen ellene. A következő pillanatban a kezembe nyom egy bukósisakot, és látom a perifériámból, hogy elém lép. Minden érzékem kiéleződik rá, és hiába tudom előre, hogy meg fog érinteni, jólesőn összerezzenek, mikor tényleg megtörténik. Finoman húzza le a kapucnimat, hogy kiszabadíthassa a rózsaszín tincseimet a rejtekükből. Nem bírom elviselni az elégedett pillantása súlyát, inkább felveszem a sorsomat megpecsételő bukósisakot. Nem hiszem el, hogy megint úgy ugrálok, ahogy ő fütyül. A végén még megszokja. Gyűlölöm, hogy a halk nevetése és a bukósisak fűzőjén matató ujjai még ezt az opciót is elviselhetővé teszik. Lopok egy pillantást a vidám, törődő tekintet gyönyörű csillogásáról. Úgy néz rám, mintha értékes lennék. Összeszorul tőle a mellkasom. Megborzongva pislogok egyet, mikor a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan most is hozzáér az állam alatti érzékeny bőrfelülethez. Bárcsak szándékosan tenné, nem csak azért, hogy rögzítse ezt az átkozott sisakot.

Felül a motorra, én pedig tétován csusszanok mögé. Most sokkal könnyebb rávenni magamat, hogy átkaroljam a derekát, de a köztünk feszülő ruharétegeknek még mindig hálás vagyok.

- Óvatosan vezess, túl jóképű vagyok a halálhoz. – Még mindig az elégedetlenségem szavakba öntésével próbálom meg oldani kicsit a feszültséget, amit a motorozás okoz bennem. Na meg az, hogy hozzá kell simulnom az egyetlen emberhez, aki egy nézéssel fel tud izgatni. Nem segíti a helyzetemet a gyengéd érintés, amivel végigcirógatja a kézfejemet. Megreszketve ölelem át még szorosabban, a nevetése újabb bukfencre kényszeríti a gyomromat. Lassan ehhez az érzéshez is hozzá kell szoknom mellette. Vajon ha kicsit felemelkednék az ülésben, és befurakodnék a válla és a sisakja közé, hogy gyengéd puszit leheljek a fedetlen nyakára, az meggyőzné, hogy jobb ötlet a hotelszobában töltenünk az éjszakát?

- Ebben egyetértünk – válaszolja széles vigyorral, mielőtt felbőgne a motor. Elkéstem. Nem maradt más, csak a kétségbeesett csimpaszkodás.

***

Megállunk egy sötétségbe burkolózó, kihalt erdei útszakasz végén. Az utunkat elálló vastag kerítés és a zömök, rácsos ajtó nem túl bizalomgerjesztő látvány.

- Mi ez a hely? – kérdezem hosszas gyanakvó szemlélődés után. Axel is pontosan tudja, hogy sokkal több a piaci értékem élve, mint halottan lenne, de ez nem zárja ki azt, hogy valami pszichopata boncolós szex fétisét készül épp kiélni rajtam itt, az isten háta mögött két utcával. Neki amúgy sincs szüksége pénzre, gazdag a családja meg minden. Jobban belegondolva, ismerem egyáltalán elég ideje, hogy ilyen helyekre jöjjek vele? Na jó, ezeket én sem gondolom komolyan. De a kérdésem akkor is helytálló. Hol a fenébe vagyunk, és mi a fenét akar csinálni itt? Nem vagyok jó kiscserkész, a természetet csak képekről ismerem.

- Egy bérelhető privát partszakasz. – Némán bólintok, és az új információ fényében ismét szemrevételezem az előttünk magasló kerítést. Annyira vészesen nem is rémisztő, és mikor halkan pittyen az ajtó elektromos zárja, még nyugodtabbá válok. Ha valami elhagyatott, kísértet járta temetőbe rángatna épp, akkor egy nagy, rozsdás, ósdi rézkulcs nyitotta volna az ajtót, nem egy QR kód egy app-ból. Remélem. – Találnom kellett valamit, ahol senki sem láthat, és zavarhat meg minket. Így neked sem kell félned a lebukástól. – Még mindig a motor mellett szobrozva nézem, ahogy visszalép hozzám, a mosolya beleolvad az éjszakába, de a gyengédsége még így is megérint. Pont, mint ahogy az érintésé is, amivel hátrasimít néhányat a szél által előrekuszált tincseim közül. Őszintén fontolgatom, hogy hajpánt hordásba kezdek, annyira kikészít ez a frizura. Bár be kell vallanom, hogy azt szeretem, hogy előcsalja Axel apró, figyelmes érintéseit. Komolyan miattam tervelte ki ezt az egészet? Mert tudja, hogy nem akarom, hogy a srácok megsejtsék, hogy mi alakul köztünk. Kibérelt egy elhagyatott, világvégi kis partszakaszt, csak hogy velem lehessen, mikor napi huszonnégy órában össze vagyunk zárva? De az más. Ez itt csak a miénk.

- Ezt mind másfél óra alatt intézted? – kérdezem rosszul leplezett csodálattal. Két órája tökéletesen megelégedtem volna vele, ha beráncigál az egyikünk szobájába, és magunkra csukjuk az ajtót, de neki soha nem elég, ha valami egyszerűen csak jó. Ezt már a próbákon is láttam. Mikor próbáltam gyűlölni őt, ezt már akkor is tiszteltem benne. Soha nem gondoltam volna, hogy találok valakit, akinek a maximalizmusa túlszárnyalja az enyémet is. És soha nem gondoltam volna, hogy egyszer elég fontossá válok Axelnek, hogy a velem töltött időből is ki akarja hozni azt, amit minden másból, amihez hozzáér: a maximumot. Hihetem, hogy ezért teszi? Mert fontos vagyok? Vagy csak a vadászat minőségét próbálja szinten tartani? Nem, ennél többről van szó. Már eldöntöttem, hogy bízni akarok benne. Ha csak egy újabb préda lennék, megkaphatott volna a hotelben.

- Vannak kapcsolataim, és nem csak a bátyámba szorult a családunkra jellemző üzleti érzékből – az apró mosolya, és a flegmának tűnő vállrándítása azt sugallják, hogy sokkal büszkébb arra, hogy mindezt összerittyentette, mint amennyire mutatja. Rá kell jönnöm, hogy tetszik, mikor a családjáról beszél. Ilyenkor mindig van valami a tekintetében, amit nem tudok körülírni, de jó érzéseket kelt bennem.

Ahogy sétálunk a kerítésen túli földúton, egyre hűvösebb szellők szöknek be a lenge bőrdzsekim alá. Még szerencse, hogy legalább a sálam vastag, áthatolhatatlan öleléssel védi a legfontosabb részemet, a torkomat. Igaz, már beköszöntött a nyár, az éjszakák még mindig nagyon le tudnak hűlni. Még várni kell pár hetet, hogy kényelmesen lehessen kint ücsörögni. Nem is beszélve arról, hogy városi kölyökként nem számítottam rá, hogy egy szeles vízpart közelségére készüljek.

Meghökkenve kapom el a felém repülő ruhadarabot.

- Vedd fel, a srácok engem fognak kiherélni, ha megfázol. – Lepillantok a kezeim között landoló óriási, fekete, vastagon bélelt pulcsira, amiből az ő öblítőjének az illata árad. Ellen kell állnom a késztetésnek, hogy ösztönösen beletemessem az arcomat, és mélyet szippantsak az ismerőssé váló illatból.

Kezdek komolyan aggódni, hogy valamilyen módon olvas a gondolataimban. Ja és ha megfázok, akkor én magam leszek az, aki kiheréli, ebben biztos lehet. Épp megszegem érte a „nem csinálok semmi meggondolatlanságot turné alatt” alapszabályomat. Már önmagában az, hogy engedem, hogy ilyen hatással legyen rám, megszegi ezt a szabályt, az, hogy mindezt egy hideg, veszélyesen elhagyatott tóparton teszem, csak hab a tortán.

- Komolyan két pulcsival mászkálsz? – kérdezem, pedig a szívem mélyén tudom a választ. Nekem hozta. Tudom, hogy csak egy egyszerű ruhadarabról van szó, mégis van valami borzasztóan intim abban a gondolatban, hogy a pulcsijában fogok ücsörögni. Ez olyan dolog, amit a párok szoktak csinálni. Az igazi párok. Nem azok, akik tétován kerülgetik egymást, és nem tudnak dönteni, hogy mi a fenét kezdjenek a kapcsolatukkal.

- Nem, de számítottam rá, hogy kelleni fog. A motorozás lehűt, ez vízpart, te pedig negyven fokos napsütésben is képes vagy sálat és pulcsit hordani. – Belebújok a túlméretezett ruhadarabba, csak egy pillanatig pánikolok be félúton, hogy örökre eltévedek odabent. Eszem megáll, egy egész áltsulis osztály hetekig elkempingezne ebben a sátorban. Hogy lehet valaki ekkora? Most először jut eszembe teljesen új szemszögből a vissza-visszatérő kérdés, hogy vajon odalent is ekkora e. Semmi kedvem kettészakadni. Lehet, hogy mégsem áll olyan fényes szexuális élet előttünk, mint amit a gyengéd érintései sejtetnek. Mindegy, ezt a nem is biztos, hogy létező akadályt majd átugorjuk, ha odajutunk. Jelenleg inkább arra koncentrálok, hogy kiüldözzem a fejemből az oda nem illő meztelen Axel képeket, és helyette eligazgassam a kabátom felett röhejesen buggyosodó, térdig érő pulcsit. Nem is rossz, legalább a fenekem alatt is két réteg ruha lesz.

- Köszönöm – mormogom a sál mélyébe, miközben precízen felhajtogatom a pulcsija ujjait, hogy a kézfejeim ismét szabadok lehessenek. Kellemes volt a benti meleg, de látom Axel kezében a chipeseket, és eszem ágában sincs a hosszú pulcsiujjak miatt kimaradni a nassolásból. – Mit fogunk itt csinálni? – Tágra nyílt szemekkel, földbe gyökerezett lábakkal veszem szemügyre a tagadhatatlanul romantikus berendezést. A vörös plédet, a körülötte lobogó fáklyákat és az előttünk elterülő, hullámzó vízfelszínen tükröződő csillagtengereket. Tényleg gyönyörű, de ha azt hiszi, hogy eljöttem vele a meleg, tiszta hotelszobák puha matracairól egy hideg, kemény plédre szexelni, akkor hatalmasat téved. Nincs az az isten, hogy levegyem a ruháimat ebben a szélben. Már csak a gondolattól is negatív méretűvé válik a farkam.

- Beszélgetni, fogócskázni, egymás haját fonogatni, vagy csak csendben üldögélni és pihenni. Amihez kedved van. – Oh. Ennyi? Pihenni? Csak az én ostoba képzeletemben ragadt ott egy elüldözhetetlen rögeszmeként a pillanat, amit a hotelben éltünk át? Mikor úgy termett előttem, mintha bármelyik pillanatban elveszíthetné a kontrollt és leteperhetne. A rekedtes hangja, és a vasakarattal gyengéddé kényszerített, remegő érintése a hasamon. Azt hittem, hogy azt akarja folytatni, amit félbehagytunk a menekülésével. Azt, amit nélküle fejeztem be a szobám magányában.

Megfogja a csuklómat, és a plédhez húz. Az ajkamra harapva figyelem, ahogy letelepszik a földre. Nem illik oda. Túl nagydarab, és üvölt róla, hogy nem találja a helyét. Mosolyognom kell a fészkelődése láttán, de a sál mögé bújtatom a mosolyt, ami úgy érzem, túl sok érzelmemet árulná el. Miattam választotta ezt a helyet, ő sokkal inkább illene egy luxusétterem kényelmes különtermébe, ami pont ugyanilyen eldugott közeget biztosíthatna. De én imádom az éjszaka fényeit, a földön kuporgást és a chilis-limeos csipszet, és ezt ő is tudja. Hogy lehet valaki ennyire figyelmes? Ennyire tökéletes? Megrémít. Lehet, hogy hajnalig tudnám nézni a pléden elhelyezkedett alakját, a végtelen hosszú, kinyújtott lábait, a fáklyák tüzének a narancsos fényét a hófehér tincsein, a rám mosolygó égszínkék szemeket, és a bennük rejlő meghívást, de a hangja kizökkent a néma ámulatomból.

- De azt hiszem jetski is van, ha valami vadabbat szeretnél. – Érzelmesből derűssé szélesedik a mosolyom. Bolond. Még az hiányzik, hogy a motorozás után a vízi motorozást is kipróbáljam. Képzelem milyen jó érzés lenne a felcsapódó hideg víz a nyakunkba. Na meg utána vizesen hazamotorozni. Kösz, nem.

- Komolyan ki akarsz nyírni? – kérdezem, miközben elfogadom a pillantásában megbúvó csalogatást, és helyet csinálok magamnak a lábai között, hogy élő fotelnek használhassam a testét. Ha már a hidegben töltjük az éjszakát, lopok egy kicsit a melegéből. Csak emiatt bújok hozzá. Semmi más oka nincs. Csak a meleg. És a körém fonódó kezek erős, óvatos ölelése, amibe képes lennék örökre beleolvadni. Lehunyt szemekkel élvezem ki a közelségét, és most először kicsit neheztelek a milliónyi réteg ruhára, ami elválaszt minket egymástól. Megérzem a hajamban az ajkai puha érintését, egy alig hallható puszit lehel a tincseim közé. Összeszorul a szívem egy fájdalmasan ránehezedő érzéstől. Mit kell tennem, hogy valóság lehessen ez az egész? Tényleg valóság lehet belőle? Tényleg megtarthatom őt magamnak?

Kinyitom a szemeimet, és elmerülök az előttünk elterülő éjszakai táj szépségében. Mintha a csillagok választ adhatnának a kimondatlan kérdéseimre. Nem, az egyetlen, aki választ adhat, itt ül mögöttem, de nem merem megkérdezni. Helyette úgy döntök, hogy megkérdezek minden mást. Nem csak azért, mert tényleg érdekel, hanem azért is, mert imádom a hangjában csendülő lelkesedést, mikor róluk mesél. Megnyugtató tudni, hogy léteznek ilyen otthonok is. A hallottak alapján nekem valószínűleg öt perc alatt merítenék le a szociális elemeimet, de Axelen úgy látom, hogy imádja a családja pörgését. Most már kicsit azt is megértem, hogy miért olyan egyértelmű neki csak úgy benyitogatni más emberek szobájába. Őrültekháza lehet, ami náluk van.

Néha nyugodt, pihentető csend ereszkedik ránk, és csak hallgatjuk a tücskök énekét és a víz hullámzását, néha a banda vagy a családja a téma. Ő nem erőlteti a kérdezősködést, amiért rettentő hálás vagyok. Isten a tanúm, próbálkozok elejteni egy-két információt a gyerekkorom boldogabb időszakából, mikor még csak kettesben voltunk anyámmal, de minden történet ötszavassá kurtul, amint kihagyom belőle a szánalomraméltó részeket. Nem akarom, hogy arról szóljon az este, hogy szegények voltunk, vagy hogy anyám mindig csak magával és az aktuális pénztárcának használt pasijával törődött. Ezek nem is számítanak, mert így vagy úgy, de mindig megtaláltam a helyemet abban az életben, amit kaptam. Ha a saját anyám nem is, mindig volt valaki, aki törődött velem, legyen az egy nyugdíj közeli jazz zongorista a lepukkant bárban mellettünk vagy egy középkorú, egyedülálló pincérnő, aki bennem talált rá a gyerekre, ami soha nem jött össze neki. A világ tele van magányos emberekkel, akik jobban alszanak azután, hogy szeretetszolgálatot játszanak egy angyalarcú, magára hagyott kisfiúnak. Néha elgondolkozom, hogy alakult volna az életem, ha nem születek ilyen szépnek és ilyen tehetségesnek. Valószínűleg szomorúan.

Néma sóhajjal, lehunyt szemekkel engedem el az emlékeket, amik képesek úgy is elszomorítani, hogy szavakba sem öntöttem őket. Axel megint ráérez, hogy mikor nyúlt túlságosan hosszúra a csend, ami körbevesz minket.

- Nem játszanál nekem valamit? – Kinyitom a szemeimet, a pillantásom magától kalandozik a pokrócon pihenő gitártokra, amit eddig érintetlenül hagytunk. Nem tudok versenybe szállni Axellel, mindig tudja, hogy mivel juthat át a védelmi vonalaimon. Játszani akarok neki. Azt akarom, hogy csak engem nézzenek azok a jégkék szemek, most és mindig. Ki akarom tölteni minden gondolatát, és azt sem bánom, ha a hangomat kell fegyverül használnom ehhez. Amúgy is ez az egyetlen jó tulajdonságom. Mégis visszatart valami. Úgy érzem, hogy többről szól ez a kérdés, mint egy dalról.

- Pihentetnem kellene a hangomat – suttogom egy gyenge próbálkozásként. Félek most énekelni neki. Legkevésbé sem a hangom pihentetése, hanem az érzelmi kiszolgáltatottságom miatt. Tudom, hogy most csak egy olyan dalt tudnék előadni neki, ami akaratlanul is továbbtereli a kapcsolatunkat egy olyan állapotba, amit nem ismerek. A hotelben kész lettem volna lefeküdni vele, de az csak szex lett volna. Az elmúlt óra rádöbbentett, hogy Axel ennél sokkal-sokkal többet követel tőlem. Olyan dolgokat, amiket nem biztos, hogy meg tudok adni neki. Nem azért, mert nem szeretném, hanem azért, mert képtelen vagyok rá.

- Csak egyetlen szám. Utána némaságba burkolózhatsz, amíg csak akarsz. – Összeszorított ajkakkal, a sálamba bújva vívom meg magamban a háborút, amit már rég le kellett volna zárnom. Sosem voltam gyáva, mégis rémülten menekülök a szívem elől attól a pillanattól kezdve, hogy dobogni kezdett. Azóta, hogy először megpillantottam a lélekbelátó, fantomkék szemeit, és a kihívó mosolyát. Azóta, hogy először kiszáradtak az ajkaim és izzadtak a tenyereim a közelségétől. Próbáltam foggal-körömmel küzdeni ellene, próbáltam elfutni előle, próbáltam halogatni az elkerülhetetlent. Egyetlen dolgot nem próbáltam eddig. Elfogadni. Lehet, hogy lesznek dolgok, amiket nem tudok megadni neki, de ez még nem olyan.

Kimászok az öléből, és kibontom a barna gitártokot. Nem egy mai darab, de egy szám erejéig jó lesz. Apró mosollyal veszem a kezembe a biztonságot nyújtó hangszert. Ha máshol nem is, a zene világában születésem óta otthon vagyok. Ismerkedőn simítom végig a húrokat, a gitár pendülése túlharsogja a tücskök elhaló zenéjét. Hirtelen síri csend lesz, mintha minden állat, de még a szél és a víz csobogása is lélegzetvisszafojtva várnák a folytatást.

Kiélvezem a kellemes feszültséggel átitatott pillanatot, miközben zenét keresek az elmém végtelen kottatárában, de hiába próbálok ráhangolódni bármire, a fülemben ott ragadt dallam még mindig nem adja át a helyét senkinek. Talán soha nem is volt választásom. Sem abban, hogy mit éneklek neki, sem abban, hogy az övé leszek e.

Az első felzendülő akkordokba belekap a szél, mintha csak azért támadna fel, hogy még messzebbre vihesse a hangomat. Fogalmam sincs, mikor nyitottam ki a lehunyt szemeimet. Fogalmam sincs, mikor ejtett rabul a döbbent, érzelmektől csillogó pillantása. Mert ez az, ebben nem tévedhetek. Ezek érzelmek. Nem csak engem szaggatnak darabokra. Még a csalóka holdfény sem képes ilyen kegyetlen illúzióra. Ha képzelődnék, nem lenne ilyen forró. Nem lenne ilyen követelőző. És nem lenne ilyen rémisztően csodálatos.

Még soha nem volt ilyen nehéz végigénekelni egy számot. Soha nem volt ilyen nehéz lenyelni a torkomat összeszorító gombócot. Soha nem volt ilyen nehéz figyelni a sorok közötti helyes légzésre. Nem csak a helyes légzésre, a légzés önmagában is nehézséget jelent. A szám végére úgy kifulladok, mintha egy egész koncertet lenyomtam volna. Remegek, némán zihálok, és a szívem végleg elfoglalja a hangom helyét a torkomban.

Amint elporladnak az utolsó dallamok a csillagoktól fényes éjszakában, megtöri a csendet. Nem ad időt, hogy összeszedjem magamat. Talán jobb is. Ha lenne erőm, lehet, hogy megint csak elfutnék. Túl sok. Túl ijesztő.

- Mire vársz? Kérdezd meg! – Elnyílnak az ajkaim, de még nem jönnek ki rajta hangok. Elhasználtam az összeset. Nem kell gondolkodnom, hogy mire gondol. Pontosan tudom, hogy mi az a kérdés, amivel tartozom neki. A kérdés, ami minden megváltoztat. Már nem érdekel. Változtasson. Akarom őt. Még többet akarok ezekből a fullasztó érzésekből, amik maguk alá tepernek. – Hívhatsz faszfejnek, szemétládának, vagy aminek csak akarsz, de rohadtul nem fogom kibírni szeptemberig. Kérdezd meg!

Eszembe jut a kérdés, amit feltettem magamnak, mikor idehozott, és az ölébe bújtam.

„Mit kell tennem, hogy valóság legyen ez az egész?”

Ezt. Ezt kell tennem. Csak meg kell kérdeznem. Csak abba kell hagynom a futást és a halogatást. Ilyen egyszerű. Csak el kell fogadnom őt, és legfőképpen a saját, iránta érzett érzéseimet. El kell fogadnom, hogy én sem fogom kibírni szeptemberig. A gitárba kapaszkodok, mintha egyszerre védene pajzsként a saját szavaimtól, és adna erőt, hogy végleg magam mögött hagyjam a biztonságos, örökös magányt, amiről azt hittem, hogy életem végéig kísér majd.

- Mire jöttél rá a bulin? Kit akarsz a táncos ribanc helyett? – Utálok visszaemlékezni arra a napra. Utálom, hogy az a seggrázó faszfej hozzáért Axelhez. Axel az enyém. Már akkor is az enyém volt, csak még nem tudtunk róla. Most, hogy elfogadtam, soha többé nem adom őt senkinek. Mostantól csak engem tarthat a karjaiban, csak hozzám simulhat, és senki mást nem érinthetnek az ajkai. Azt még átgondolom, hogy ránézhet e akárkire. Olyan pillantással, ahogy most néz rám, semmiképp. Ez csak az enyém.

Elveszi tőlem a gitárt, mintha ösztönösen tudná, hogy ezzel megfoszt az utolsó kis pajzsomtól is, de már az sem zavarna, ha meztelenül állnék előtte. Ő lesz az új páncélom a tüskéim helyett. Az új békés komfortzónám a magány helyett. És a boldogság, amit eddig csak a zenében találtam meg.

Lehet, hogy ismét meghallja a kimondatlan vallomásomat, mert magához ránt. Nincs több lehetőségem elfutni. A szívem olyan őrült tempóban dübörög, hogy szédülök tőle. Hirtelen mindenhol ott van körülöttem, a mellkasa a mellkasomon, a karja a derekamon és a tarkómon. A világ legtermészetesebb dolga szorosan köré fonni a lábaimat, hogy még közelebb lehessek hozzá. Közelebb, közelebb, közelebb. Gyűlölöm ezeket a vastag ruhákat. Érezni akarom a bőrét a bőrömön. Az ajkai teljesítik a kérésemet. Puha cirógatással érnek az enyémhez, hogy rásuttoghassa a várva várt választ. Elakad a lélegzetem a testemen végigcikázó váratlan forróságtól, pedig szinte még meg sem érintett. Lehetetlen.

- Téged. Kibaszottul csak téged, alondra. – A szavai helyét végleg átveszik az ajkai az enyémeken. Még soha az életben nem volt ilyen egyszerű lemondani a kontrollról. Ellazulva, remegve engedem, hogy lassú, gyengéd mozdulatokkal masszírozza meg az ajkaimat az övéivel. Hihetetlenül puha, nedves és forró. Annyira gyengéd. Annyira tökéletes. A testem rémisztő hévvel reagál rá. Mintha teljesen más, intimebb helyeken is megérintenének az ismerkedő ajkai. Melegem van. Nem számítottam rá, hogy ilyen csodálatos íze lesz. Nem számítottam rá, hogy elrabol majd minden gondolatot és gátlást. Felsóhajtok, ahogy a mostanra nedvessé vált ajkaink borzongatóan simítják végig egymást. Még. Nem elég. Többet akarok. Mintha meghívásnak tekinteté a hangtalan sóhajomat, a nyelvét becsúsztatja a számba. Ha tudnék hangokat formálni, lehet, hogy felnyögnék a váratlan gyönyörtől, amit a nyelve érintése okoz az enyémen. Remegve markolom a kabátját kapaszkodóul, miközben engedem neki, hogy feldúlja mindenemet. Kifordít önmagamból. De még mindig nem elég. Örökre érezni akarom őt az ajkaimon. Az ízét a számban, a nyelve puhaságát, és a piercingjei karcoló érintéseit néha az ajkaimon, néha pedig az államon, mikor kicsit jobban elmélyül a csókunk.

Elereszt, és én levegőért kapva, zihálva nézek fel rá könyörgőn. Nem hagyhatja abba itt. Én még nem végeztem. Az elsötétült, csillogó szemei elárulják, hogy megértette. Ő mindig megérti.

- Mi alondra – suttogja, mielőtt újra rátapad az ajkaimra. Egy részem tudni akarja, mit suttogott, viszont egy nagyobb részemet nem érdeklik a szavak, csak a tettek. A csókja, az egyre szoruló ölelése a derekamon, és a fejemet finom erőszakkal irányító keze a tarkómon. Nem bírom tovább. A kezeim, amik eddig a kabátját markolták, az arcára simulnak, majd lassan a hajába túrnak. Hozzá akarok érni, érezni a bőre melegét és a hófehér tincsek selymességét az ujjaim alatt. Hozzá akarok érni mindenhol. Semmit sem akarok kihagyni. Idegesítő, viszkető klausztrofóbiát érzek a végtelen ruhatenger alatt.

Újra elszakadunk egymástól, de nem távolodunk el, egymás ziháló lélegzetvételeit szívjuk magunkba. A halványkéken világító szemek szinte beszippantanak. Most én vagyok a türelmetlenebb. Nem várom meg, míg újra lehajol hozzám, a combjaimat a derekára szorítva nyomom feljebb magamat, és végigsimítom a számmal az övét. Még nem csókolom meg, csak engedem, hogy a szája érzékeny bőre finoman cirógassa az enyémet, émelyítő borzongást küldve a gerincem vonalán. Az ajkaim a piercingjeire kalandoznak, először kíváncsian simogatom meg, hogy érezzem a kellemesen karcoló érzést, majd finoman teszek egy felfedezőkört az egyik körül a nyelvemmel. A halk, mély torokhang, ami feltör Axelből egyenesen a szűk nadrágba szorított merevedésemig hasít. Szinte fáj. Fogalmam sincs, mikor csúsztak alám a kezei, hogy segítsen megtartani a súlyomat, de az ujjai most kicsit megszorulnak a combom és a fenekem határvonalán. Közelebb húz magához, de még így sem hiszem, hogy a szűk farmer és a végtelen pulcsiözön alatt érezné, mennyire vágyom a folytatásra. Átkozom magamat a farmerválasztásért, minden apró érintés egyre nagyobb kínokat okoz odalent. Bárcsak melegebb lenne. Bárcsak ledobhatnánk ezeket a göncöket. Mielőtt lenne esélyem a másik piercingjét is felfedezni a nyelvemmel, újra birtokba veszi az ajkaimat. Nem tudunk betelni egymással. Tökéletes. Hogy lehet valami ennyire jó? Hogy maradhatott ez eddig ki az életemből. Majdnem örökre lemondtam róla. Ha nem keresztezték volna Axellel egymást az útjaink, soha nem ismertem volna meg ezt az érzést.

Fogalmam sincs, mennyi ideig kóstolgatjuk egymás ajkait. Fogalmam sincs, hány táncot lejtenek végig a nyelveink. Mikor már szinte kellemetlen a túlérzékennyé vált ajkaimon az újabb érintés, némán zihálva engedem, hogy megszakítsa a hosszú-hosszú percek óta tartó csókjainkat. Nem tudok nem mosolyogni az érzéstől, ahogy a heves légvételei csikizik a nedves, érzékennyé vált bőrömet. Még nem enged le, és én is szorosan csimpaszkodok a nyakán, hogy egy vonalban maradhasson az arcunk. Olyan közelről nézek a mosolyomat tükröző élénk szemekbe, hogy látom a hófehér kis kristályokat, amik megtörik a jégkék írisz egységét.

- Hogy lehet valami ennyire jó? – suttogom öntudatlanul. Az orrunk hegye összeér egy pillanatra. A tekintetem lesiklik a vigyorra húzódó ajkaira. Mindenem bizsereg az újabb csókjáért. Annyira vonzóak az ajkai. Hiányzik az ízük.

- Úgy, hogy mi nem tudunk rosszat csinálni, alondra. – Könnyű szívvel nevetek fel a tökéletesen hozzánk illő, arrogáns válasz hallatán. Ennél találóbban nem is fogalmazhatott volna. Biztos vagyok benne, hogy senki mással nem lenne ilyen jó. Nem véletlenül nem vitt rá a lélek eddig, ösztönösen tudtam, hogy meg kell várnom őt, különben ettől is csak elmegy a kedvem, mint minden más szexuális interakciótól. Most még jobban szeretném tudni, milyen lenne vele szexelni. Nem. Hogy milyen lesz vele szexelni. A testem újra átforrósodik az elkerülhetetlen pillanat közeledésétől.

- Nem vagy egy kicsit egoista? – kérdezem még mindig vidám, kihívó vigyorral. Imádom ezt a hangulatot. Mintha tényleg megrészegített volna, csak most nem jön hozzá a tompaság és a rosszullét. A pillantásában csillanó játékos fénytől ismét kiszakadni készül a szívem a mellkasomból. Vajon megszokom valaha, hogy így néz rám? Nem hiszem.

- Tudom, hogy imádod – fogalmam sincs, melyikünk szája talál rá a másikéra újra. Mintha érezni akarnánk az ajkaink között a másik mosolyának is az ízét. Még talán az eddiginél is sokkal bódítóbb. Már nem érezni a chips ízét, csak az övét. Egyedül Axel mindent átható, férfiasan kellemes ízét. Nem lehet körülírni, de érezni akarom mindenhol.

- Imádom – zihálom a szájába két összefolyó csók között. Már nem is tudom, mire mondom ezt. Mindenét imádom. Ezt a pillanatot, a csókjait, az érintéseit. Őt. Beleőrülök. Még soha életemben nem voltam ennyire felizgulva, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Kétségbeesetten csúsztatom lejjebb az ujjaimat Axel tarkójáról a pólója alá, hogy lopjak néhány érintést a háta megfeszülő izmairól. Válaszul halkan felmorranva szakítja meg a csókunkat, és a sálamat lejjebb húzva fúrja be az arcát a nyakam felhevült bőréhez. Halk sóhajjal döntöm oldalra a fejemet, hogy helyet adjak neki. Mindenem elgyengül a nyakamra lehelt csókjától. Nem hiszem el, hogy ez tényleg megtörténik. Ha nem tartana, most tócsaként folynék szét az ölében.

Sajnos a résen nemcsak Axel, hanem a hideg éjszakai szél is bejut. Összerezzenve borzongok meg, mikor megérinti a nedves nyakamat. Elrabolja tőlem a túlhevült vágyaim egy részét. Axelt is kizökkenti a futó vacogásom, egy alig hallható, spanyol szitkozódással rendezi vissza a sálamat. Finoman csúsztat le a testén, és huppant vissza a plédre a lábai közé. Nem tudok ellenállni a kíváncsiságnak, muszáj lesütnöm a pillantásomat, hogy sunyin szemügyre vehessem a nadrágján feszülő, kényelmetlennek tűnő dudort. Az arcom szinte felgyullad a látványától. A picsába. Látni akarom ruha nélkül. Vissza akarok mászni az ölébe.

- Ha így folytatjuk, tényleg csak egy jetskizés után leszek olyan állapotban, hogy hazavigyelek – sóhajtja rekedtesen. Gondterhelten dörzsöli meg az arcát a kezeivel. Elmosolyodok a képtől, ahogy Axel álló farokkal jetskizik, hogy a nyakába csapó jeges víz kicsit lenyugtathassa. De sajnos tudom, hogy igaza van abban, hogy ez itt most nem a megfelelő hely és idő, hogy ezeket műveljük. Valahogy le kell nyugodnom.

- Tudtam, hogy a hotelben kéne maradnunk – dünnyögöm halkan, miközben visszahúzom törökülésbe a lábaimat a teste köré vetett pozíciójukból. Még a motorra sem kellett volna felülnöm, és már pucérak lehetnénk. De tudom, hogy valami hiányzott volna az estéből. Talán az a romantika, amiről sosem gondoltam volna, hogy szükségem van rá. Ez a törődés. A gyengéd mosolyának a meleg érintése az arcomon visszacsalja rá a pillantásomat. Az egyik kezét lágyan simítja az arcomra, és a tőle szokásossá vált mozdulattal eltűr egyet a szél által összekócolt tincseim közül. Ez. Ez hiányzott volna az estéből.

- Akkor nem láttalak volna énekelni a csillagok alatt. – Újra elnehezedik a mellkasom a szavai által rejtett érzelmektől. Mielőtt elhúzhatná a kezét, megfogom, és összefonom az ujjainkat. Egy ilyen ártalmatlan kis érintésnek bele kell férnie. Még nem akarok elbúcsúzni tőle.

- Ha ilyeneket mondasz, megint meg akarlak csókolni. – Még magamat is meglepem a szókimondó vallomással, felnézek rá, a mosolygó szemei nappali égboltként tükrözik vissza a csillagok hófehér fényét. Előre hajol, az ajkai egy pilleszárny gyengédségével érintik az enyémeket. Mire felfoghatnám, hogy mi történt, már újra felegyenesedve ül előttem.

- Megfelel? – Már megint ez az öntelt vigyor. Biztosan nagyon élvezi, hogy ilyen hatással van rám. Nem baj, mert én is. A szememet forgatva másolom le a mosolyát. Csalás ilyen szexinek lenni aközben, hogy épp a bolondját járatja velem.

- Aligha – dünnyögöm megjátszott sértettséggel, majd bizonytalan mozdulatokkal kászálódok fel a földről. Szerencsére már csak félig kemény a farkam, ezért nem szorít annyira a farmerem. Ha egész este itt ülök az ölében, soha nem fog távozni belőlem ez a felgyülemlett szexuális feszültség. Ha már szexelni hideg van, legalább megpróbálhatnánk lemozogni.

- Hova mész? – kérdezi leplezetlen kíváncsisággal.

- Jetskizni – vetem hátra a vállam felett vigyorogva. A gúnyos horkantása elárulja, hogy mennyire volt hihető a válaszom. – Sétálni a partra. Tökfej. – A gúnynév, amit a hotel előtt aggatott rám, a legkevésbé sem illik hozzá. Axel túl nagydarab ahhoz, hogy csak úgy letökfejezzék. Látnom sem kell az arcát, hogy tudjam, ezt ő is így gondolja.

Csak egy pillanatra torpanok meg, mikor mellém ér, és összefűzi az ujjainkat. Így sétálunk tovább, mint egy friss szerelmes párocska. Összefűzött ujjakkal a csillagok és a félhold romantikus fényeiben.

- Nem vagyok elég cuki, hogy tökfejnek hívj – önti szavakba a nyilvánvaló véleményét. Összeszűkült szemekkel sandítok fel rá. Ahogy egyre távolabb érünk a fáklyák fényétől, egyre kevésbé látom a mosolya árnyalatait, de le merném fogadni, hogy most épp szándékosan heccel.

- Én sem. – A ránk telepedő derűs csend válaszol helyette, és kivételesen én sem kötöm az ebet a karóhoz. Léteznek rosszabb dolgok a világon, mint lecukizva lenni Axel által. Magam sem tudom, mi késztet folyamatos mosolygásra a sálam rejteke mögött. Néha váltunk néhány szót a felhőtlen éjszakáról, a szél erősségéről, a mellettünk csapódó hullámokról vagy éppen a cipőnk talpa alatt morzsolódó homokról. Egyszerű, jelentőség nélküli semmiségekről, amik most mégis többet jelentenek mindennél. Mikor meglátjuk a kis elkerített partszakaszunk végét, visszafordulunk. Meg mernék rá esküdni, hogy némán ásítottam, de ő még ezt is észreveszi.

- Visszamenjünk a hotelbe? – A hangja halk és gyengéd, alig zavarja meg az éjszaka nyugalmát. Most már a tücskök is elhallgattak, a víz morajlása az egyetlen, ami megtöri a fülsüketítő csendet. Úgy érzem, hogy állva el tudnék aludni, pedig majdnem egész nap aludtam.

- Lehet, késő van. – Pedig még úgy maradnék. El tudnék vele itt sétálgatni hajnalig, de most pont arra kellene koncentrálnunk, hogy kipihenjük magunkat. Nem is beszélve arról, hogy lassan a három réteg ruhán is áteszi magát az éjszaka hidege. Vajon ő nem fázik? Mondjuk ha neki megy el a hangja, azt senki nem fogja hiányolni a koncerteken.

- Rendben. Nem akarom, hogy elaludj és lepottyanj mögülem a motorról. – Egy sálba rejtett fintorral döbbenek rá, hogy vissza kell ülnöm a motorra. Nem kötöm Axel orrára, hogy nincs az az isten, hogy elaludjak azon a hangosan búgó adrenalinbombán, mert a végén még pozitívumként könyveli el.

***

Megint itt vagyunk. Rezignáltan nézek le a kezembe nyomott bukósisakra a motor lámpája által szolgáltatott tompa fényben. Felkészítettem magamat lelkileg, hogy ha ide motorral jöttünk, vissza is azzal megyünk, de a valóságos pillanat elérkezése mindig nehezebb. Nem is beszélve arról, hogy még el kell intéznünk valamit, mielőtt visszamegyünk oda, ahol még a falnak is szemei és fülei vannak. Axel kíváncsian, oldalra billentett fejjel fürkészi az arcvonásaimat a félhomályban. Valószínűleg azt hiszi, hogy a bukósisakkal vívok néma háborút, pedig igazából az újonnan visszatérő gátlásaimmal. Pedig azt hittem, hogy ott hagytam az összeset a pléden, ahol fél órán keresztül csak Axel szájából vettem a levegőt. Mikor végre összeszedem magamat, lerakom a bukósisakot, Axel elé lépek, és a kabátjába markolva húzom le magamhoz finoman. Még így is lábujjhegyre kell állnom, hogy az ajkaimmal elérjem a száját. Gyengéden válaszol az ajkaim érintésére, de egyikünk sem nyújtja el a csókot. Próbálom leplezni a csalódottságot, amit a nyelve puha érintésének a hiánya okoz.

- Csak mert a hotelben nem biztos, hogy lesz rá lehetőségünk – suttogom, miután elváltunk egymástól. Ki tudja, milyen állapotok fognak várni minket. Ha szerencsénk van, a többi jómadár még mindig egy étteremben lézeng, de azt is kinézem belőlük, hogy mostanra a hotelszobánk közös helyiségében fosztogatják a bárszekrényt. Ebben az esetben elég nehéz lenne megmagyarázni már azt is, hogy honnan esünk vissza ilyen későn kettesben, nem hogy egy búcsúcsókot.

- Igazad van – leheli, és határozottan visszahúz magához. Ő nem áll meg ott, ahol én tettem, mintha ismét a gondolataimban olvasott volna. A nyelve az ajkaim közé simul, az íze megint megtölti minden érzékemet. A puha nedvessége most is émelyítően csodálatos érzés. Elgyengülve, a vállaiba kapaszkodva csókolom kifulladásig. Most hamarabb abbahagyja, mint a tóparton tette, gondolom ő sem akarja, hogy olyan állapotban végezzük, mint akkor.

Megszédülök, mikor elereszt, a szemeim sarkából látom, hogy felveszi a saját bukósisakját. Az ujjaim tétován csúsznak a kidörzsölt ajkaimra, amik az első hosszú, kimerítő csóközönünk óta túlságosan érzékenyek maradtak. Mintha duzzadtabbak is lennének, mint máskor.

- Beduzzadt az alsó ajkam – dünnyögöm az aggodalmaimba merülve. Remélem nem marad így a szerdai koncertig, mert semmi kedvem ahhoz, hogy felálljon a farkam, csak mert a mikrofon hozzáért az érzékeny ajkaimhoz. – Ez elmúlik, ugye?

Egy szívdobbanásnyi döbbent csend, majd egy megrökönyödött nevetés követi a kérdésemet, és azonnal rájövök, hogy mit sejtet a naiv kérdésem. Az igazságot.

- Úgy beszélsz, mintha még soha nem csókolóztál volna. – Hallom a hangjában a rosszul elrejtett kíváncsiságot, a szavai mögött pedig a kimondatlan kérdést. Gyűlölöm, hogy a bukósisak elrejti előlem az arcát, csak a kristályként tündöklő kék szempárt látom rám szegeződni. Nem terveztem hirdetőtáblára írni a bizarr valóságot, de hazudni nem fogok neki. Annyit nem ér. Vajon örülni fog neki, hogy ő az első? Vagy creepynek fogja gondolni az egész szitut? Tudom, hogy nem túl mindennapi évekkel az első szex után megejteni az első csókot.

- Én… – elakad a hangom, fejben könnyűnek tűnt a beismerés, de kimondani nehezebb. Úgy érzem kezdenem kell valamit a kezeimmel ezért újra felemelem a bukósisakot, és a fűzőjét kezdem piszkálni – …eddig még nem. – Axel zavarodottan veszi le a bukósisakot, mintha hosszú, érdekfeszítő beszélgetésre készülne. Nem tudom, mit akar ezen megvitatni, de nem is igazán akarom megtudni. Mielőtt elkezdhetné megfogalmazni a kérdést, amit az arckifejezése rejt, megválaszolom neki, hogy megkönnyítsem a dolgát. Elhiszem, hogy valaki, aki olyan szenvedélyes életet élt mint ő, elképzelni sem tudja a szexet csók nélkül, pedig létezik. – Nem vagyok szűz. Csak nem engedtem senkinek, hogy megcsókoljon.

- Miért nem? – Hallom a hangján, hogy nem egy elfogadható magyarázatot vár a gázos furcsaságomra, egyszerűen csak meg akarja ismerni a múltam kibogozhatatlan titkait. Sajnos még nem állok rá készen, hogy a teljes indokot elmondjam neki. Talán soha nem fogok, jobb lenne, ha azok az éjszakák örökre ott maradnának abban a kulcsra zárt gyerekszobában.

- Mert a csók túlságosan intim. A szex, az csak szex. – Mintha minden válaszom csak egyre több kérdést szülne benne, pedig azok után, amiket ma műveltünk azon a pléden, fokozottan tartom az állításom valóságalapját. Egy csók százszor intimebb, mint bármilyen szex lehet. A szexet az emberek orgazmusért csinálják, önös érdekből. Nem akarok vulgáris lenni, de az, hogy ki mit csinál a seggemmel, sokkal kevésbé érdekel, mint az, hogy ki mit csinál a számmal. Pláne énekesként.

Elém lép, és lehajol hozzám, hogy közelről, komoly, elmélyülő pillantással ejthesse rabul a tekintetemet. Gyűlölöm az aggodalom árnyait a jégkék szemekben. A keze az arcomra csúszik, a hüvelykujja meleg érintése megdörzsöli a szél által lehűtött arcbőrömet.

- Mi alondra – halkan suttogja az ajkaimra a spanyol becenevet, ami a szenvedélyes, végtelen hosszú csókunk emlékét idézi. Az emlék is elég, hogy jóleső borzongás fusson végig rajtam. – Eddig rossz embereket választottál, ha így gondolod. – Elkerekedő szemekkel nézek fel rá, mert tudom, hogy ez most nem csak egy tényközlés, hanem egyben egy ígéret is volt. Szinte látom a szemeiben az igazi mondandóját. Majd én megmutatom. Nagyon várom.

A felforrósodó arcomon még hidegebbnek érződik az éjszakai szellő. Tudom. Tudom, hogy rossz embereket választottam.

- Tudom – mondom ki hangosan is az elmémben visszhangzó választ. – Most már tudom.

Most, hogy tudja az igazságot, az ajkai mintha még gyengédebben kóstolnák meg az enyémeket, mint eddig bármikor. Megreszketek a rám szakadó érzelmek súlyától, mert a finom, óvatos csókjában most ott rejlik a válasz a kérdésre, amitől titkon féltem. Örül neki.

Örül neki, hogy ő az első. Nem tudom honnan, de tudom. Érzem rajta.

- Gyere, pacsirtám, induljunk – suttogja az ajkaimra, és ugyan nem látom, de meg mernék esküdni, hogy a hangjában egy érzelmes mosolyt hallok megbújni.

Pacsirtám.

Nem kell rákérdeznem, a hanglejtéséből, a szemei fényéből ösztönösen tudom, hogy hívott már így párszor.

***

A szobám puha plüssfoteljében kuporogva rémisztően távolinak és irreálisnak tűnik az éjszakai kiruccanásunk emléke. Mintha most ébredtem volna egy hosszú, kellemes lázálomból, ami szívfájdítóan valóságos volt. Mikor hazaérkeztünk, üres volt a lakosztályunk, de az nem derült ki, hogy még nem értek haza vagy már alszanak a többiek. Nem kockáztattunk, egy elköszönés után mindketten a saját szobánkba mentünk be, és én egyből bevetődtem a zuhany alá. Azóta a fotelben ülök a köntösömben és egy alsónadrágban, és azon merengek, hogy vajon képzeltem e az egészet. Ha nem érezném még mindig a csókjai ostromát az ajkaimon, biztos lennék benne, hogy nem volt valóság. Túl szép volt ahhoz. Túlságosan tökéletes.

Az ágyra sandítok, amiben kényelmesen szundítottam egyet indulás előtt, most mégis üresnek, hidegnek és idegennek tűnik. Borzasztóan nehéz beismerni magamnak, hogy vele akarok lenni. Vele akarok aludni. Be akarom hajtani az ígéretet, amit meggondolatlanul tett nekem. Még a gyűlölt spanyol hablatyolását is hallani szeretném. A fenébe, már nem is gyűlölöm. Sőt, ha felidézek egy-egy kifejezést, a testem ösztönösen reagál rá, mint valami elcseszett pavlovi reflex.

Mielőtt rádöbbenhetnék, hogy mit is teszek, megnyitom a gyér előzményű messenger beszélgetésünket, és gépelni kezdek.

02:39

Már alszol?

02:40

Nem

A tesóim telehányták a groupchatet, azt olvasom mióta megjöttünk 🤦

Meglepően gyors válasz Axelhez képest. Mondjuk ha épp telefonozott, érthető. Csak egy pillanatig tétovázok, mielőtt felkelek a fotelből, még a mobilomat is ott hagyom a karfán. Ha írt is bármi mást, azt már nem látom. Hangtalanul nyitom ki az ajtót, és alaposan körbenézek a félhomályban úszó lakosztály ürességén, mielőtt elindulnék Axel szobája felé.

Megtorpanok az ajtó előtt, és meredten bambulok a díszes kilincsre. Eddig soha nem állított meg semmi, hogy bármilyen módon, de megszerezzem, amit akarok. Már elfogadtam, hogy őt akarom, és valami csoda folytán ő is akar engem. Minden okom megvan, hogy bekopogjak. Lehet, hogy még örülne is. De az is lehet, hogy csak pihenésre vágyik, és nyűg lenne neki ez az egész. A fél éjszakát már így is együtt töltöttük. Lehet, hogy ostobaság lenne.

Hangos röhögés szűrődik be a folyosóról, és alig néhány másodperc múlva valaki hevesen lenyomja a bejáratunk kilincsét. Nem nyílik. Zárva van. Ez az egyetlen szerencsém. Ha csak a zár kattanását hallottam volna, nem lett volna elég időm. Kopogás nélkül, kapkodva nyitom ki Axel ajtaját, besurranok, majd szinte bevágom magam mögött, és kulcsra zárom. Csak utólag jövök rá, hogy a második nagy szerencsém az volt, hogy Axel nem ismeri a saját privát szférájának a fogalmát se, ezért nyitva volt az ajtaja. Ezen majd változtatunk, ha több éjszakát töltünk egy szobában.

Miután túllendülök a majdnem lebukás okozta adrenalinlöketen, meglátom a fotelben tespedő, nagy szemekkel rám meredő Axelt. A vigyora elárulja, hogy összerakta a történteket. Halkan nevetek fel, ahogy a pánik szépen lassan elpárolog belőlem.

- Hazajöttek a többiek – öntöm szavakba a nyilvánvalót, pedig tudom, hogy az itt létem valószínűleg több magyarázatot igényelne.

- Sosem találtam volna ki. – A szarkazmussal átitatott, öntelt vigyorú válasz miatt régebben képes lettem volna belefojtani egy kiskanál vízbe, most kifejezetten tetszik az örökös huzavonánk természetes folytatása. Talán ez ad elég bátorságot, hogy ne bátortalan toporgásba kezdjek, hanem hozzá sétáljak, mintha én birtokolnám az egész szobát. Az első találkozásunkat idézve mászom az ölébe lovaglóülésben, még az a rész is stimmel, hogy rajta még farmer és póló van, rajtam pedig már csak a köntösöm és egy alsónadrág. Fogalmam sincs, mikor rakta le a mellettünk lévő asztalra a telefont, ami az érkezésemkor még nála volt, de most már mindkét keze szabad, hogy belemenjen a játékba, és az első alkalomhoz hasonlóan, a derekamra simítsa az ujjait. Az egyetlen különbség, hogy most kellemesen bizsereg a bőröm a ruha alatt ott, ahol érzem az érintése melegét. A régi énem nem ismert ilyen melegséget.

- Rájöttem, hogy tudni akarom, milyen érzés három pulcsi és két kabát nélkül csókolózni veled – magyarázom végül. A hangom halk, és egy leheletnyivel bizonytalanabb, mint szerettem volna. A kezei finoman emelnek még közelebb magához, egészen addig, amíg a testem a hasához és a mellkasához nem simul. Ez már közel sincs ahhoz a távolságtartó műpózhoz, amivel anno elhelyezkedtem rajta. Az a Siri semmilyen alattomos csel vagy terv érdekében nem ült volna így valakinek az ölébe. Még számomra is felfoghatatlan, hogy ennyire élvezem.

- Megmutatom, egy feltétellel.

- Éspedig? – Akaratlanul is elfintorodok. Nem szeretem a feltételeket. Egy darabig rosszat sejtet a pillantása, de hamar kiderül, hogy csak játszik velem. Valahol mélyen mindvégig tudtam, hogy csak hülyéskedik. Talán ezért nem kaptam gyomorgörcsöt a tőle szokatlan kijelentéstől, ami rémisztően felidézi a mindennek ára van elvemet.

- Ha itt alszol ma velem – válaszolja ellágyuló mosollyal. Tudat alatt mindvégig ez volt a tervem. A kíváncsiságom kielégítésének a lehetőségével győztem meg magamat, hogy idejöjjek, de valahol mindvégig tudtam, hogy túl fáradtak leszünk egymásnak esni. Nem is tudom, hogy tényleg arra vágyom e igazán. Hogy érdekel e, milyen a szenvedélyes, figyelmes Axel az ágyban? Rettenetesen. Hogy készen állok e, hogy értelmesen reagáljak rá? Nem hiszem. Most csak érezni szeretném a teste melegét és a csókjai közelségét. Önző vagyok? Lehet, de soha nem rejtettem véka alá.

- Na jó, de csak mert túl kockázatos lenne visszaosonni – dünnyögöm túljátszott megadással, ami ki is érdemel egy halk nevetést Axel csodálatos ajkai közül. Fogalmam sincs, mikor kerültek ilyen közel hozzám. Azt sem tudom, hogy én térdeltem fel, vagy ő húzott feljebb, hogy beválthassa az ígéretét. Megreszketek, mikor végre újra érezhetem az ízét. Lehunyt szemekkel, halk sóhajjal adom át magamat a nyelve ismerőssé váló puhaságának, és az ajkai gyengéden masszírozó, lassú mozdulatainak. Érzem rajta, hogy visszafogja magát, de nem eléggé. Így is túl sok. Így is túlságosan felizgat, szerintem képtelenség lenne úgy csókolóznunk, hogy ne gyengüljek haszontalan rongybabává. Nem tudom, hogy nem tudja, vagy nem akarja megállítani a kezei mohó barangolását a hátamon, néha elidőznek a fenekem felett, mintha kényszerrel tartaná távol magát a kényes területektől. Lehet, hogy pont ezért hagy bennem lüktető hiányérzetet. Most már sehol nincs a fáradtság, ami az iménti gondolataimat alapozta meg, most csak ő van, az izgató csókjai és a forró érintései.

Zihálva kapunk levegőért, mikor elszakadnak egymástól az ajkaink, erőtlenül ülök vissza a megfeszülő combjai kőszikláira. Nem tudom, melyikünk kapkodja hangosabban a levegőt.

- Lezuhanyzom én is, aztán kitaláljuk, mit csináljunk ezekkel – vigyorogja. Felgyulladó arccal és testtel követem a tekintetét az öleink felé. Az én kék selyemköntösöm nem hagy túl sok mindent a képzeletre, és az ő farmerén is ott van a dudor, amivel már megismerkedtem a parton is. Tétova bólintással engedem, hogy felálljon velem együtt, majd visszaejtsen a puha fotelbe. – Megvársz? – Újabb bólintással válaszolok. Attól fél, hogy megint elfutok? Megértem. Csábító gondolat visszafutni a szobámba, és a már ismert biztonságos magányommal körbevéve elrendezni ezt a merevedést is. De már megfogadtam, hogy nem menekülök többé.

Mire kizökkenek a fáradt bambulásból, már egyedül vagyok. Nyújtózkodva kuporodok egészen apróra a hatalmas fotelben, és mikor észreveszem a karfára terített pólót, elmosolyodva húzom magamhoz, hogy beletemethessem az arcomat. Axel illata. Még meleg. Ez volt most rajta? De mikor terítette ide? Hosszabbakat pislogtam, mint hittem.

Annyira jól esik a hiányzó illata és a melege a bőrömön, hogy lecsúsztatom a köntöst magamról, és belebújok helyette Axel túlméretezett pólójába, ami még hálóingnek is óriási rajtam. De most nem érdekel semmi, csak az ölelése pótléka. A fejemet a karfára döntve fókuszálok a testemben még mindig ott bizsergő, forró vágyakozásra, hogy ébren tartsam magamat. Meghallom a zuhany monoton hangját a távolból. Egyre távolabbról és távolabbról.

Csak egy pillanatra csukom be a szemeimet.

Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, mikor végre megmoccan. Észre sem vettem, hogy eddig bent tartottam. Mint mikor egy vadállatot figyelsz meg. Lélegezni is elfelejtesz, csak hogy ne riaszd el magadtól. A trükk Sirinél is működik, mert elhúzza maga után a harmonika ajtót, és elindul végre felém. Csak egy sima póló és melegítő van rajta, semmi extra, mégis szexibb benne, mint sok más srác a teljes péntek esti giccsben. Mert ez a magabiztosságából és a lényéből árad. Nincs szüksége rá, hogy magára aggasson minden karácsonyfadísz, ahhoz, hogy mindenki rá figyeljen. Egyszer talán elmondom neki, bár valószínűleg úgyis tudja magáról. Ilyesmiket ismételgethet reggelente a tükör előtt. Bár ott lehetnék mellette, mikor ezt teszi. Csak ülnék a lehajtott vécétetőn, és hallgatnám a hangját, gyönyörködnék a frissen ébredt, gyűrődt arcában és kócos tincseiben. Olyan lennék, mint egy szerelmes tinifiú. Egyszerre szánni való és aranyos.

Újra megszerzi takaróját, és maga köré tekerve telepedik le mellém a kanapéra. Nem tudom eldönteni, hogy a hideg miatt választotta ismét ezt, vagy csak szüksége volt egy páncélra. Olyan ez, mint az ostoba baseball sapi és a napszemüveg? Valószínűleg. De ha erre van szüksége, hogy mellettem tudjon lenni, elfogadom. Egyelőre.

- Mit nézel? – a tévére pillantva próbálja magától megszerezni a választ. Ugyan leállítottam a részt, de szándékosan nem léptem vissza a főoldalra. Neki kijár, hogy tudomást szerezzen az egyik szenvedélyemről. Egyről már úgyis tud. Saját magáról. A képernyő láttán azonban olyan kifejezés ül ki arcára, mintha arcrágó bogarakról szóló dokumentum sorozat lenne elindítva. Bár lehet, hogy még azt is jobban ki tudta nézni belőlem. Mindenkinek vannak sötét foltok az életén alondra, alig várom, hogy fényt derítsek a te bűnös szokásaidra.

- Nem tehetek róla, imádom. Kikapcsol – vigyorogva simítok végig párszor tarkómon, hogy leplezzem a minimális szégyent, ami rám tör. Általában leszarom mások véleményét, de Siri felülírja ezt a szabályt. Le nem szoknék miatta ezekről a sorozatokról, de lehet, hogy hajlandó lennék mást nézni a jelenlétében.

Az elmúlt napok hajtása, a minimális alvással átvészelt koncertek most ütköznek vissza. Hiába aludtam át a délelőtt nagy részét, hiába keltett fel a szervezetem megszokásból, most jelzi, hogy hibázott. Meg sem próbálom elnyomni fáradt ásításomat, inkább egy nyújtózással támogatom meg. Szemem sarkából látom, hogy Siri rajtam felejti azokat a háborgó kék tekinteteket. Jól van, gyönyörködj amennyit csak akarsz, alondra, tudom, hogy nem mindennapi látvány.

- Ez a gagyi sminkműsor? – héé, ez most egy kicsit tényleg fájt. Vannak gagyik köztük, de ez pont tényleg nem rossz. Egész király sminkeket raknak benne össze, bár én sosem engedném, hogy a legtöbbet a fejemre kenjék. Valószínűleg nem is tudnék annyit egyhelyben ülni. De ezekben a sorozatokban sosem igazán a téma a lényeg. Oké, az is számít, a Forged in Fire például az emberiség egyik legtökéletesebben megalkotott, legnagyszerűbb alkotása. Vagy ha arról van szó, minimális idő alatt képes vagyok ledarálni az Ink Master legújabb évadát, de ezek kivételek, amik erősítik a szabályt. Ha tippelnem kéne, Sirit úgysem tudnám meggyőzni erről. Az arcára van írva a véleménye az ilyen műsorokról, de ki tudja, még ő is elcsábulhat. Könnyen beszippantja az embert.

- Nem a smink a lényeg, hanem a versengés – felém fordulva, oldalasan helyezkedik el a kanapén, és végre megjelenik ajkán az a mosoly, ami szexiből kibaszottul aranyosan szexivé teszi őt. Ez a kedvenc Sirim, ha lehet választani belőlük.

- Ki gondolná, hogy sok tesód van – most jön a pszichológiai szöveg arról, hogy ha valaki sok testvérrel nő fel, akkor a vérében van a versengés a figyelemért, elismerésért és minden hasonlóért? Az a baj, nem tudnám teljesen megcáfolni. A tesóimmal tényleg mindenből versenyt csináltunk. Nem volt olyan dolog, amiben ne mértük volna össze a tudásunkat, vagy adottságainkat. Igen, azt is le kellett csekkolnunk, kinek mekkora a farka. Sajnálatos módon ebben Vince aratott győzelmet, de a két milliméter az két milliméter, a tényekkel nem vitatkozhattam. Anya nem rajongott ezekért, főleg mikor azt próbáltuk kideríteni, ki tud egyszerre minél több szöcskét megenni. Sajtos sosem derült fény a válaszra, mert a hosszas, kemény munkával összegyűjtött áldozataink elszabadultak a sorsdöntő küzdelem előtt. Hetekig a ház különböző pontjairól kellett összevadásznunk őket. Azt hittük, örökké szobafogságban leszünk ezért a tettünkért.

- Neked van? – megragadom a lehetőséget, hogy megtudjak valamit a múltjáról, amit olyan kitartóan védelmez. Látom arcán, hogy elsőre nem esik le neki a dolog, ezért kicsit pontosítok. – Tesód? – mintha ledobtam volna az atombombát. Megdermed, mosolya üressé, tekintete fagyossá és kifejezéstelenné válik. Mintha újra az a jégbe fagyott, távoli srác lenne, aki első találkozásunkkor volt. A picsába. Ezt lehet elcsesztem. Próbálom törni a fejem, hogyan terelhetném olyan vizekre a témát, ami könnyebb neki, de ekkor meglepő dolgot tesz. Talán az sem lehetne váratlanabb, ha felpattanna, és sztepptánc előadásba kezdene. Válaszol. Nem harap, nem támad, hanem őszintén válaszol. Ha most nem hallotta az állam koppanását, akkor soha nem is fogja.

- Van egy féltestvérem, de nem ismerem – rohadtul belenyúltam valami szarságba. Ha a saját tesóját nem ismeri, akkor nagy gázok lehetnek a családjában. Nehéz elképzelnem, hogy valaki úgy él, hogy megszakít minden kapcsolatot azokkal, akiknek pont, hogy mindig mellette kéne állnia. Tudom, hogy ilyen tekintetben piszok nagy szerencsém volt, és a legtöbb család elcseszett. Alkoholista apa, egy szülő, aki lelépett, gyerekkort megkeserítő mostohaanya, mostohatesók, akik bokszzsáknak használnak, és lenyúlják az uzsipénzed. Millió és egy forgatókönyv lehet, már csak az a kérdés, hogy Sirinek melyik jutott ezekből. De annál több eszem van, hogy erre rákérdezzek. A fakó hangszín és a kifejezéstelen arc félreérthetetlen egyetemes jele a „kurvára nem akarok erről beszélni” hangulatnak. Egyelőre beérem ennyivel, ez is haladás. Több, mint amit valaha megosztott a világgal, legalábbis Connor szerint. Amit pedig ő nem tud Siriről, az tuti államtitok.

Még tekintetét is elfordítja rólam, hogy szótlanul bámulhassa a takarót. Bárhol is jár éppen, rohadtul nem kéne ott lennie. Ezek a lopott percek a mieink, nem fogom hagyni, hogy valami elcseszett múltbéli emlék ellopja tőlem, és magába szippantsa. Gyengéden simítom arcára ujjaim, hogy visszacsalogathassam a jégkék tekintetet magamra. Helyes, figyelj csak rám, nem kell most mással foglalkoznod. Arca egészen hűvös, mintha tényleg az a hófehér márvány lenne, amire a színe alapján számítasz.

- Majd elmeséled, ha szeretnéd – én nem fogom siettetni. Ilyen téren biztosan nem. Búcsúzóul füle mögé simítok egy végtelenül puha rózsaszín tincset, majd elhúzom kezemet tőle. Muszáj, különben olyat teszek, amire még nem áll készen. Rohadtul fogalmam sincs, hogyan fogom szeptemberig kibírni. Leginkább sehogy, de húzom amíg csak bírom. Kibaszott nehéz, mikor ennyire aranyosan pislog rád a világ legszexibb kék szempárjával. Elismerem, az ő tekintete még az enyémnél is lehengerlőbb. Ezt a tekintetet akarom látni minden ébredés után. Látni akarom ahogy gúnyosan csillog minden szócsatánk után. És legfőképp látni akarom, ahogy megváltozik az érintéseim és csókjaim miatt. Vajon csillogna a vágytól, vagy pont, hogy elhomályosulna a rá boruló forró ködtől? Kurvára ki akarom deríteni. Mikor válltam ennyire a megszállottjává?

A kezemhez simuló karcsú ujjak rántanak vissza a fullasztó képzelgésekből. Szerencsére, különben még a bő melegítő is szűkössé tudott volna válni. Bár, ha a két apró, hozzám képest szinte törékeny kézre pillantok, ez a veszély még mindig fennáll. Megint magától ért hozzám. Ugyanúgy nem tud ellenállni a késztetésnek, mint én. Mintha mágnesek lennének a bőrünk alatt, amik kérlelhetetlenül vonzzák egymást. Nem bánom, ha megszegjük a szeptemberig semmi szabályunkat alondra. Az öltözőben is láttam, hogy beadnád a derekad, de több megerősítésre van szükségem, hogy biztosan ne csesszem el. Mondjuk néhány ehhez hasonló érintésre. Úgy futtatja végig rajtam ujját, mintha minden apró részletet meg akarna örökíteni. Elégedett, boldog mosollyal figyelem ártatlan ténykedését. Mint egy kíváncsi gyerek. Nem, inkább egy fiatal srác, aki most ébred rá, mi mindentől fosztotta meg eddig magát. Noah és Wy szerint Siri fél New Yorkkal ágyba bújt már, de ahogy figyelem ismerkedő érintéseit, ebben egyre jobban kételkedem. Hogy a picsába lehet valaki ennyire aranyos? Egy hozzá hasonló mindenkivel megdugatom magam sztárnak nem kéne cukinak lennie. Én mégis imádom érte. És azt is, hogy kiherélne, ha cukinak merném hívni. Egyszer azért majd rápróbálok.

Lehunyom szemeim, és próbálom kiélvezni a ki tudja meddig tartó kellemes érintéseket. A sötétben szárnyalhat a fantáziám. Elképzelhetem, ahogy a karcsú ujjak úgy siklanak végig mellkasomon, mint a zongora billentyűin. Szinte érzem, ahogy vállamon támaszkodva lendül ölembe, hogy még jobban hozzám férhessen. Emlékszem a pillekönnyű súlyára, törékeny derekára tenyerem alatt. Most tuti, hogy nem pakolnám odább. Inkább fenekére csúsztatnám kezem, és a formás félgömbökbe markolva rántanám még közelebb magamhoz.

Bassza meg.

Okosabb taktikának tűnik nyitott szemmel figyelni ténykedését. Így az aranyossága elvesz a szexissége éléből. Kezelhetővé teszi, és nem válok azonnal betonkeménnyé.

- Soha nem fogok akarni erről beszélni – a suttogóhangját átszövő szomorúság arcon csap, és rohadtul feldühít. Hallottam már őt dühösnek, vidámnak, lekezelőnek, gyűlölködőnek, kétségbeesettnek, de szomorúnak sosem. Ez az érzelem nem is illik hozzá, jobb volt, míg hiányzott a palettájáról. Viszont innentől biztosra veheti, hogy mindent megteszek, a lehető legritkábban tárjen ez vissza. Ahogyan azt is, hogy ha egyszer kiderítem mitől vagy kitől vált ilyenné, jobban teszi az az alak, ha nem kerül a szemem elé. Én mindig megvédem, ami az enyém, bármibe is kerül. Siri pedig rohadtul csak az enyém.

- Soha ne mondd, hogy soha – egyszer meg fog nyílni. Lehet, hogy hetek, lehet hónapok, de akár évek múltán is, de meg fog. Mert örökre nem cipelhet minden szart magával. Én ki fogom várni, és segítek ellapátolni a mocskot, ami előtör belőle. Egy apró mosollyal próbálok erőt önteni belé, és elűzni a tekintetét fogva tartó szomorúságot. Siker, mint mindig. Mekkora szerencse, hogy csak kevés dolgot szoktam elcseszni.

Végre visszatér mosolya, és vele együtt felfedezőkedve is. A puha ujjaik alig érezhetően simítanak végig alkaromon, mégis hatalmas erővel hatnak rám. Végigfut karomon a jóleső borzongás, és csak a lélekjelenlétemnek köszönhető, hogy nem csúszik ki számon egy elégedett morranás. Imádom, hogy ennyire gyengéd, ennyire kíváncsi, és ennyire kibaszott aranyos. A tüskék nélküli Siri egy csodálatos srác, akit nem akarsz minden szava miatt belefojtani egy kanál vízbe. Cserébe minden megmozdulása arra késztet, hogy magamhoz rántsam, és rásimítsam ajkaim arra a ritkán látott mosolyra. Fogalmam sincs, mikor tekert ennyire az ujjai köré. Sosem voltam az egyéjszakások híve, de általában éreztem, hogy néhány hétnél nem fog tovább kitartani a vonzalom. Sirivel más. Ő elemi erővel húz magához. Úgy érzem, minden nap tud valami újat mutatni, és sosem fogok ráunni. Mert ő kibaszott különleges.

Legnagyobb csalódottságomra az apró libabőrök elüldözik érintését. Tekintete szinte riadtan rebben arcomra, majd onnan tovább a tv képernyőjére. Kezei eltűnnek a takaró alatt, jelezve, hogy ennyi volt a meghitt ismerkedés. Tudom, hogy nem kívánhatok tőle sokat egyszerre, ha Wy igazat mondott, akkor talán még senkit sem érintett meg ennyire hosszú ideig. Fogalma sincs, mennyire hálás vagyok ezért, na meg hogy mekkora elégedettséggel tölt el a helyzet. Rábaszott a világ, a legszexibb rockéneked, de lehet, hogy a legszexibb srác a földön az enyém. Csorgassák csak utána a nyálukat, remélem hasra is esnek a saját lógó nyelvükben. Bármit csinálnak, ő az enyém marad.

Zavartan harap ajkaiba, és ez az a pont, ahol érzem, el kell fordítanom róla a tekintetem. Ha még tovább bámulom az apró fehér gyöngyöket, én magam akarok majd a rózsaszín ajkakra marni. Pont olyan erővel, hogy előcsalhassak belőle néhány nyögést. Hallani akarom őket. Mindennél jobban. Remek, megint arra gondolok, amire nem szabad. De egyszerűen, ha túl sokáig nézem őt, előtörnek egy fülledt szex részletei. Úgy peregnek a fejemben, mint egy rohadt Oscar-díjas remekművet néznék. Ha létezne legjobb pornófilm kategória, biztosan ez nyerné.

- Igazából a szabályaim szerint jelenleg semmit nem szabadna mondanom – tényleg, a béna „nem beszélek koncertek között, mert árt a tökéletes hangszálaimnak” szabály. Oké, tényleg szüksége van a pihenésre, de ez nem jelent teljes némaságot. Amúgy is, ha zenét hallgat, tévét néz, TikTok videókat pörget, vagy bármi hasonló, akkor ugyanúgy terheli a hangszálait. Én nem veszem be, tuti, hogy csak így akarta megúszni az interakciót a többi bandataggal.

- Miattam nehogy megterheld a gyémánttorkodat – enyhén gúnyolódva idézem fel egy korábbi beszélgetésünket. Akkor még azt hittem lefagy a farkam, ha a közelébe kerülök, de az utóbbi napokban már többször megcáfolta ezt az elméletet.

- Amúgy is aludnom kéne – ásítással ad nyomatékot szavainak, fejét fáradtan ejti a kanapéra. Laposakat pislog, tényleg nem tűnik túl kipihentnek. Összehúzott szemekkel fürkészem nyúzott arcát. Őt jobban megviselik a koncertek, mint engem, többet is kéne aludnia. Fel kell tölteni az energiaraktárait. Ebben az egy dologban példát vehetne Noah-ról.

- Miért keltél fel, ha még fáradt vagy? – mire észbe kapok, ismét a kóbor tincseit tűröm hátra. Kezdem úgy érezni magam, mint egy élő hajpánt. Egész nap nem csinálok mást, csak a rózsaszín szálakat tartom távol a tinilányokat és fiúkat rabul ejtő vonásoktól. Imádom, hogy újra elmosolyodik ezektől a gyengéd simításoktól. Bárcsak beledörgölhetném Noah arcába, hogy megszívta, félreismerte Sirit, igenis meg lehet érinteni. Csak és kizárólag nekem. Ha ő próbálkozna, akkor ugyanazokba a tüskékbe ütközne, mint mindenki más. Elégedett mosollyal nyugtázom, hogy erizo képes megvédeni magát, nem nekem kell elüldöznöm a személyes terébe pofátlankodókat. Remélem tudja, hogy amúgy megtenném.

- Mert hallottam, hogy hátrajössz – helyben vagyunk. Mosolyom kiszélesedik, fejemet oldalra fordítom, hogy minél tökéletesebben passzoljon tekintetünk. Tartja magát, és nem menekül, nem zárkózik el, sőt… ugyanúgy vadászik ezekre a kettesben töltött pillanatokra, mint én. Egy újabb megerősítés. Egy újabb bizonyíték arra, hogy nem állítana meg. Készen állsz megszegni a saját szabályaidat, alondra? Remélem igen, és nem tervezed már túl sokáig húzni.

- Miattam jöttél ide? – egyre hosszabban, egyre laposabbakat pislog. Hamarosan el fogom veszteni őt. Tényleg alvásra van szüksége, bármennyire pazarlásnak érzem, hogy azzal tölti az időt, amit inkább velem is tölthetne. De nem vagyok hülye, a turné az első mindkettőnknek. Az pedig csak úgy lehet sikeres, ha a frontemberünk nem bukik arcra ájultan a koncert közepén.

- Mindenki követ el hibákat – muszáj halkan felnevetnem a tökéletes, Sirihez illő megjegyzés hallatán. Hiányzik belőle az él, ami hetekkel ezelőtt még ott volt, de cserébe rengeteg más dolog rejtőzik benne. Olyan érzelmek, amiket talán még ő sem vesz észre. Már nem tud elriasztani a fogcsattogtatással, tudom, hogy képtelen lenne belém harapni. Remélem azért más helyzetben majd megpróbálja. Imádnám, ha az apró fehér gyöngyöket vállamba mélyesztené, miközben próbálja elfojtani sikolyait. Éééés újra itt. Meddig is tartott? Öt percig? Új személyes csúcs.

Végül megadja magát a fáradtságnak, és lassú fészkelődésbe kezd. Elfekszik a kanapén, és fejét combomra ejtve kuporodik össze a lehető legkisebbre. Döbbenetem alig néhány másodperc után vált elégedettségbe. Ebből nyugodtan csinálhatna szokást is. Imádom a rózsaszín tincsek kontrasztját fekete melegítőmön, imádom könnyű súlyát, és a macska szerű mozdulatokat, mivel arcán combomhoz dörgöli. Ilyen az, ha engedsz az érzelmeidnek és az ösztöneidnek, alondra. Ne gondold túl a dolgokat, csak élvezz ki mindent, amit megkaphatsz.

- Ez nem zavar? – hangja már csak kásás dünnyögés, abban sem vagyok biztos, hogy képes lenne felemelni fejét, ha el akarnám zavarni. Még jó, hogy sosem tennék ilyet. Az ő érintése sosem zavar. Hogy is zavarhatna, ha eleve az volt a célom, hogy előcsaljam a tüskék mögül? Mosolyogva simítom ujjaim tincsei közé, most először teljes bűntudat nélkül. Ezzel a kis mozzanatával végleg biztossá tette, hogy az egyességünk felbomlott. Már nincsenek szabályok, amiket be kell tartanom, hogy magam mellett tudjam. Most jön az az idő, mikor okosan kell kijátszanom a kártyáim, hogy minél hamarabb megkapjam, amit akarok. Egy meztelen, kibaszottul erotikusan nyögdécselő Sirit magam alatt, és egy éles nyelvű, pimasz, időnként bunkó, de emellett rohadt aranyos Sirit az oldalamon.

- Nem, pihenj csak – érzem bólintását, és egyre mélyebbé váló légvételeit. Nem kell neki sok, elég néhány pillanat, hogy álomba zuhanjon. Elindítom ugyan a műsort, de úgy érzem többet bámulom az ölemben pihenő rózsaszín manót. Nem izgat, a sorozatot bármikor megismételhetem. Ezt a nyugodt pillanatot nem.

oOoOo

Egy idő után már egészen sikeresen tudok koncentrálni a Glow Up új részeire. Ügyesek a sminkesek, de a bírák most is ellenem dolgoznak. Ha nem lenne egy alvó Sirim, akit gyengéd simogatással kell az álmok világában tartanom, már hangosan szitkozódva dobálnám a képernyőt. Elérte a célját, tökéletesen kikapcsol. Alondra jelenléte pedig csak hab a tortán. Így vélt tökéletessé ez az ostoba szokás.

A harmadik epizód elején vagyok túl, mikor először érzem meg matató ujjait. Nem tudom eldönteni, hogy álmában csinálja, vagy a kába ébredezés közbeni álmodozás eredménye, de bármit odaadnék, hogy belelássak most a fejébe. Imádom, ahogy apró mozdulatokkal simogatja oldalam. Próbálom megosztani figyelmem a sorozat és Siri érintései között, de egyre nehezebben megy. Az agyam tudja, hogy ez nem szándékos ingerlés, de a farkamat igen nehéz meggyőzni erről. Neki saját elképzelései vannak, amiket hamarosan tettekre fog váltani. Érzem a koncentrálódó forróságot, aminek hamarosan nem lesz túl jó vége. Arra nem építenék, hogy Siri készségesen kiverné nekem, ha szembe találkozna a merev valósággal, zuhany alatti randihoz a bal kezemmel pedig nincs hangulatom. Sajnos úgy néz ki, hamarosan szükség lesz rá, túl rég óta tagadom meg szegénytől azt, ami járna neki. Végül feladom a próbálkozást, és leplezetlen vigyorral próbálom felébreszteni kába pacsirtámat.

- Ha ezt csinálod, nem ígérem, hogy nem böklek meg – legközelebb jobban jár, ha szemvédőt húz az ilyen alvásához, nehogy félszemű kalózként kelljen leélnie a hátralevő életét. Kár lenne azokért a tekintetekért. Bár lehet, hogy nem bánná a dolgot. Egyelőre csak a kezét húzza el, nem úgy tűnik, mint aki gyors menekülőre fogná. Korábban zavarba jött attól, hogy lebukott a bámulásommal, most pedig simán felvállalja, hogy olyan helyeken simogatott, ahol jófiúknak nem szokása. Vagy ebben a megállapodásban csak nekem kellett volna a jófiút játszanom? Ezt a részletet nem tisztáztuk.

Az idillnek egy ajtócsapódás vet véget. Távoli, Siri mégis úgy reagál rá, mintha pisztolyt sütöttek volna el a füle mellett. Felpattan, vagyis csak pattanna, mert úgy tűnik imádott takarója ellene fordul. Youtube videóba illő bukást mutat be, és csinos kis seggével előre zuhan a padlószőnyegre. Jégkék szemei elnyílnak, hatalmas pislantásokkal bámul fel rám, míg szinte egyszerre ki nem tör belőlünk a nevetés. Túlságosan szánalmas látványt nyújt a szürke takaróba csomagolva, kócos tincsekkel, és döbbent arccal. Szánalmas, de rohadt aranyos. Azt hiszem ezzel beigazolódott, hogy ő még nem áll készen felvállalni a többiek előtt ezt az egészet. Mondjuk nem is tudom mit kéne felvállalnunk. Hivatalosan nincs is közöttünk még semmi.

- Ugye tudod, hogy engem nem zavarna, ha lebuknánk? – széles mosollyal hajolok közelebb hozzá, hogy szavaimat ne hallhassa meg az esetlegesen közelben ólálkodó Noah. Plusz az sem hátrány, hogy így közelebb kerülhettem a mosolyához, ami annyira ritka és különleges. Arcán sokféle érzelem suhan át, és nincs kétségem afelől, mi lesz a válasza. Kíváncsi vagyok, mikor jön el az idő, amikor már nem lesz tabu. Alig várom, hogy mindenki orra alá dörgölhessem, hogy ő az enyém. Vajon hány tinilány és srác fogja álomba sírni magát ennek a hírnek a hallatán? Valószínűleg milliók, de leszarom. Ha a hallgatottságunk emiatt esik vissza, majd kárpótoljuk Bent. Kap egy-két olyan kis mellék projektet tőlünk, ami visszahozza a kiesett pénzt.

- Fuh srácok, majdnem nem értem el a wc-ig, nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire kelljen hugyozni – Noah végül valóban ránk töri az ajtót. Az arca hatalmas megkönnyebbülést tükröz, csak egy rövid pillantásra méltatja a földön gubbasztó Sirit, majd el is indul felénk. Valószínűleg hozzászokott, hogy alondra a legbizarrabb pozíciókban fetreng. Ez még istenes azokhoz képest, amiket a rögtönzött kis koncertem közben művelt.

Életem legnehezebben elővarázsolt vigyorával vonom meg a vállam Noah szavaira. Nem, nem a húgyozás okoz problémát, annál cifrább dolgokat is megtárgyaltunk a tesóimmal. Sokkal inkább Noah ittléte vált ki végtelen irritációt belőlem. Ha kicsit tovább alszik, talán sikerült volna elérnem, hogy Siri feloldja az ostoba szabályait. De nem. Áldott volna meg nagyobb hólyaggal az ég, Noah.

- Pedig jó név lett volna belőle a messenger csoportunkba – próbálom poénkodással elütni a feszültséget, mielőtt szemet szúrna neki. Bár ő Noah, akkor se biztos, hogy leesne neki, ha kapna egy jobbegyenest, majd magamhoz rántanám Sirit, és a szeme előtt smárolnék vele.

- Az, aki összehugyozta a turnébuszt? – ostoba vigyorral bólogat, mintha ez lenne a világ legmenőbb beceneve, amit csak kaphat. Bár belőle kiindulva lehet tényleg így gondolja. Tisztes távolságban vetődik le a kanapéra, ha tippelnem kéne, inkább Siri, semmint miattam. Ő már reflexből tartja a távolságot, amiről én még csak nem is tudtam. Mert rám ez a szabály sosem vonatkozott. Ez a gondolat végre halványítja a csalódott irritáltságot, amit Noah megjelenése okozott. – Oh, a Glow up új évada? Én már rég befejeztem, hol tartasz? – nocsak. Meglepett mosollyal mérem végig a kanapén elfolyó gitárosunkat. Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül más is vevő ezekre a sorozatokra. Bár Noaht a dráma élteti, azokból pedig bőven van az ehhez hasonló műsorokban.

- A harmadik rész közepén. De ha spoilerezel, megverlek – az hiányzik még, hogy a magánéletem után a legjobb kikapcsolódásomat is elcsessze. Akkor esküszöm, hogy tényleg behúzok neki. Rányomok a lejátszásra, de percekig kell bámulnom a képernyőt, hogy rájöjjek, miért nem ugyanolyan megnyugtató, mint korábban. Rohadtul hiányoznak ujjaim alól a puha, rózsaszín tincsek.

oOoOo

- Ha Siri nem dugja ki az orrán két percen belül, rá fogom törni az ajtót – Noah úgy járkál fel-alá a lakosztályunk közös terében, mintha minimum a Grammy-díj átadójáról maradnánk le Siri miatt. Ez csak egy vacsora, nem tudom mit kell így rápörögni. Még foglalásunk sincs, úgy terveztük, hogy elindulunk, és beülünk egy szimpatikus helyre, ahol mindenki talán fogára valót. Bár ilyen téren szerintem csak Sirinek vannak fenntartásai. De neki nem is kevés.

Végszóra rezzen meg mindhármunk telefonja. Nekem elő sem kell vennem, Noah arcára van írva minden, amit tudnom kell. Siri nem jön. Nyilván lepattint minket, ahogy mindig is szokta. De most jobban idegesít, mint bármikor korábban. Végre lenne lehetőségünk kikapcsolni, enni egy jót, és ha társaságban is, de együtt lenni. Még talán egy-két asztal alatti kis érintés is befigyelhetett volna. Így viszont lőttek neki. Ahogy az egész kurva estének is.

- Mi az, hogy nincs jól a gyomra? Ezt nem gondolhatja komolyan – morogva válaszol Sirinek, amit három újabb rezgés jelez, de mindannyian tudjuk, hogy teljesen feleslegesen. Wy még a kilincsre is rápróbál kíváncsiságból, de az ajtó nyilván zárva van. Ki hitte volna.

- Ha nem banda program, akkor inkább én is a pihenést választom – felállok a fotelből, és szobám ajtaja felé indulok. Persze azonnal meghallom magam mögül a méltatlankodó pampogást. Valaki igazán lelőhetné néha ezt a srácot.

- Axel, nem lehetsz te is ekkora seggfej! Elég egy antiszoc barom a csapatba, ne hagyd, hogy téged is azzá tegyen! Ha most… - kezem már a kilincsen van, mikor örök békítő Wy hangja félbeszakítja a nagy monológot.

- Hagyd, ha nincs kedve, nem jön. Elleszünk nélkülük is – ő valószínűleg sejti mi lehet a háttérben. Vagyis lehet ötlete, ami teljesen rossz. Bárcsak azért találtuk volna ki ezt a dumát, amiért Wy hiszi. Hogy lopjunk egy kis időt magunknak kettesben. De rohadtul nem, mert engem is csak le akar koptatni.

A továbbiakat már nem hallom, mert magamra zárom az ajtót. Most én megyek át Noahba, és járkálok türelmetlenül a szobában. Túl sokáig tart, mire végre összekaparják magukat, és elmennek. Két lehetőség van. Siri tényleg rosszul érzi magát, és akkor a szobájában fog pihenni, vagy megint megpróbál kiosonni egy esti parkos koncertezésre, hogy rendezze a gondolatait. Ezesetben nem akarom hagyni, hogy elmeneküljön.

Kiosonok a közös előtérbe, és letelepszem korábbi fotelembe. Úgy érzem magam itt a sötétben üldögélve, mint Batman, aki a rosszfiú hazaérkezésére vár. Még kis olvasólámpa is van mellettem, amit a megfelelő pillanatban felkapcsolhatok. És fel is fogok, ha alkalmam lesz rá.

Bingó.

Siri ajtaja kinyílik, léptei hangját elnyeli a vastag szőnyeg, de rózsaszín tincsei még így is szinte világítanak a sötétben. Hangja halk, de pontosan olyan kibaszott gyönyörű, mint minden más alkalommal. Ajkaimra széles vigyor kúszik, mikor felismerem a dalt, amit elmélyülten énekelget. Nocsak alondra, nem gondoltam volna, hogy ilyen mély nyomot hagytak benned a tetoválásaim. Tudok még pár dolgot, ami ugyanilyen felejthetetlen lenne, csak hagynod kéne magad végre.

- Nem tűnsz betegnek – áranyalakja megtorpan, az éneklés abbamarad, és legnagyobb bánatomra még egy rémült kis sikkantást sem sikerül kisajtolnom belőle. Fenébe, pedig reméltem, hogy legalább így hallhatom a sikolyait, ha másra egyelőre nincs esély.

- Baszki neked függőséged másokat halálra rémíteni a sötétben? – tulajdonképpen egész mókás hobbinak hangzik. Felkapcsolom a kis lámpát, hogy láthassam a dühösen, kissé talán riadtan csillogó kék tekintetet. – Te sem tűnsz annak, mit keresel még itt? – a kérdés jogos, bár azért örülhetne egy fokkal jobban annak, hogy végre zavartanul kettesben lehetünk.

- Gondoltam maradok felügyelni a pótolhatatlan énekesünk, nehogy belefulladjon a saját hányásába – és ki akartam deríteni, hogy mennyire kamu a betegsége. Jól sejtettem, csak meg akart tőlünk szabadulni. A nagy kérdés már csupán az, hogy miért. Vajon újra menekülni akar előlem? Megszívta, mert nem fogom hagyni. Túl messzire jutottunk ahhoz, hogy visszavonuljon a tüskéi közé.

A jól összerakott tervem egyetlen buktatója az alulöltözött Siri. Vigyorom nem teljesen őszinte, ahogy végig pillantok sápadt, karcsú testén, amit egyedül egy kék fürdőnadrág, és némileg a wellness részleg köntöse takar. De sajnos nem elégé. Az asztali lámpa fénye nem túl erős, de így is látom, amire most nem állok készen. Amihez jelenleg nem érzek elég önuralmat magamban. Túl sok a márványos bőrfelület, amit rohadtul meg akarok érinteni. Rá kéne ülnöm a kezemre, hogy nyugton tudjak maradni, de nem akarok röhejessé válni. Tekintetemmel végig simítom lapos hasát, egészen a nadrág vonaláig. Nem tetszik, hogy az ostoba ruhadarab megtöri a tökéletességet. Le akarom tépni róla. Feleslegesen van ott, és csak rontja az összképet. Látni akarom őt meztelenül, érezni akarom tökéletes testét magam alatt. Izzadtan és vágytól remegve. Vajon az ágyban is parancsolgató típus? Az a fajta srác, aki ott is imád felül lenni, vagy pont, hogy élvezi, ha végre nem neki kell irányítania? Biztosan nem fogok szeptemberig várni, hogy ezt kiderítsem. Nem is tudom, hogy gondolhattuk komolyan a holnapi közös wellnessezést… fürdőnadrágban nehezebb elrejteni a nyilvánvaló tényeket. Leginkább azt, hogy a farkam már csak a jelenlététől önálló életre kel.

- A fotelben ülve kurva sokat tehettél volna értem – gúnyos fintorral fonja össze kezeit maga előtt, önkéntelenül is segítve ezzel egy keveset a problémámon. Minél kevesebb a szabad bőrfelület, annál több a józan gondolat. Roppant egyszerű matematikai egyenlet ez. Szavai ellenére is biztos vagyok benne, hogy tudja, nem ezért maradtam. Siri okosabb és ravaszabb, mint a legtöbb ember, akit ismerek, esélytelen ilyen átlátszó dumával átverni. Ennek ellenére belemegyek a játékba, és visszakényszerítem pillantásomat a jégkék szemekhez.

- Ne becsülj alá, simán rád rúgtam volna az ajtót – féloldalas mosollyal dőlök hátra a fotelben, karjaimat a háttámlára dobva. A Siritől távolabbi kezem ujjai feszülten dobolnak a puha szöveten, de más nem árulja el frusztrációmat. Nem is tudom eldönteni, hogy a lehetőség, hogy előlem menekül, vagy a rettenetesen alulöltözött Siri jelenléte égeti-e ennyire a bőrömet. Talán a kettő együtt, mindenesetre egyáltalán nem tetszik. Ahogy az sem, hogy csak úgy álldogál ott, ahelyett, hogy az ölembe vetné magát. Az első találkozásunkkor egy pillanatig sem habozott ezt tenni, akkor most mi akadályozza benne? Az, hogy már nem gyűlöl. Nem akar tőlem megszabadulni, és ezzel nem tud mit kezdeni. A picsába, hogy ennyire bonyolult vagy, alondra.

- Abban úgyis nagyon jó vagy – halkan dünnyögi válaszát, de még így is meghallom. Ezt meg hogy érti? Nem is törtem még be hozzá soha. Vagyis igen, de abban nem volt semmiféle ajtórugdosás. Teljesen kulturáltan, érkeztem és távoztam. Nem törtem össze semmit, és szinte minden alkalommal hoztam neki ajándékot. Egy szava sem lehet, én vagyok a legtökéletesebb vendég. Kérdő pillantásomra csak megrázza fejét, és én halk sóhajjal hagyom ennyiben a dolgot. Úgysem fogom tudni kihúzni belőle, ha ő maga nem akar beszélni róla. Továbbra sem vágyom rá, hogy tüskéket húzogassak a bőrömből. – Más oka is volt, hogy maradtál, ugye? – szemeiben megcsillan az a hajthatatlanság, amit egyszerre imádok, és utálok benne. Néha meg tudnám fojtani a makacssága miatt, néha pedig másra se vágyom, mint hogy az ágyban is ilyen legyen. Imádnám ezt a hevességet a tekintetében, miközben magam alá teperem. Komolyan úgy érzem, hogy már nem tudok másra gondolni. Szex Sirivel, csókok Sirivel, majd megint szex Sirivel. Roppant változatos.

- Nem volt kedvem gyertyatartót játszani a párocskáknak – ez legalább félig meddig igaz. Ha Siri nem jön, tényleg rám maradt volna, hogy asszisztáljak nekik. Ha én ott vagyok, az pedig csak rontotta volna Noah esélyeit. Még a végén Emily rájött volna, hogy én sokkal jobb parti vagyok annál a Duracell elemekkel működő gyalogkakukknál. Pedig eszemben sincs akadályozni a románcukat. Pont nem hiányzik egy csaj, aki belém van esve és még le se vakarhatom olyan könnyedén. Siri szemöldökfelhúzása jelzi, hogy nincs teljesen képben. Hát persze, hogyan is lenne. Őt általában senki sem érdekli magán kívül, az érzelmekhez pedig annyi érzéke van, mint kutyának a szobrászathoz. – Emilynek bejön Noah – a rövid és tömör magyarázatot választom.

- Ha jól sejtem, sajnos nem elég nagy ribi Noah ízlésének – bólintok. Sajnos Noah rossz szokása továbbra is megvan. Nem veszi észre, ha tetszik valakinek, cserébe az összes kéretős kurvát megtalálja. Talán most könnyebb lesz, hogy folyamatosan össze leszünk zárva. Ha többet látja Emilyt, idővel megvilágosodhat. Jobb, mint azok az elvakult rajongók, akik csillogó tekintettel verekednek meg azért, hogy melyikük szophassa le őt az egyik eldugott folyosón. Sajnos már megtörtént eset az egyik afteren. Még jó, hogy a fotózkodásra szánt idő után tilos képet vagy videót készíteni a bulin, különben Noah nagy szarban lenne. Jöhetne az újabb netes botrány, aminek elsimítása Benre vár. Biztosan imádná.

- Nem, de hátha végre meghozza élete első értelmes döntését a nők terén – így, hogy nem vagyok ott, megvan rá az esély. Azért szurkolok nekik, ráférne már arra a srácra valaki, aki gatyába rázza és megmutatja neki, milyen egy normális kapcsolat. Siri arcán látom, hogy ez a választ sem győzte meg. Egy fáradt sóhajjal jelzem neki, hogy nyert. Felesleges tovább húznom, semmi bajnem származik belőle, ha megtudja az igazat. Úgyis rájött már, csak meg kell erősítenem. – Ugye nem azért maradtál, mert újra kerülni akarsz? – nem igazán félek ettől a lehetőségtől, inkább csak bosszant, hogy egyáltalán csak eszébe jut ilyesmi. Nem fogom elviselni, hogy ismét levegőnek nézzen. Szerintem már nem is lennék képes rá. A tekintetén zavar suhan át, mielőtt elkezdené a szürke szőnyeget bámulni. Olyan, mint egy kisgyerek, akit éppen sütilopáson kaptak. Tehát vagy eltaláltam, vagy közel járok az igazsághoz. Ne legyél ennyire aranyos, alondra mert a végén még liliomtiprónak fogom érezni magam.

- Egyszerűen csak ki akartam szellőztetni a fejem. Egyedül – az utolsó szót félreérthetetlen hangsúllyal teszi hozzá. Elgondolkodva figyelem alakját a félhomályban. Valószínűleg igazat mond. Hozzá volt szokva, hogy mindig egyedül van. Antiszociális, aki kihúzta magát a közös programok alól, amikor csak lehetősége volt rá. A hozzá hasonló embereknek szüksége van az egyedüllétre, hogy feltöltődhessenek. Az egyetlen, amitől tartok, hogy ha túlszellőzteti azt az ostoba rózsaszín fejét, olyan dolgok fognak az eszébe jutni, amik nettó faszságok. Nem vágyom rá, hogy mindent elölről kezdjek csak azért, mert a szaunagőztől megzápult az agya. De tudom, hogy ezen a pillanaton most sok múlik. Nem akarom, hogy azt érezze, megfolyton. Nem várom el, hogy azonnal megváltozzon és levetkőzze az összes régi szokását. Ő Siri, és minden hülyeségével együtt is az marad. Bíznom kell benne, hogy nem próbál újra falat húzni közénk.

- Rendben – felemeli fejét, tekintete meglepetten csillog. Valószínűleg nem ezt a választ várta. Jobban szeretted volna, ha ellenkezést nem tűrve a vállamra kaplak, és becipellek magammal a szobámba? Egyszer annak is eljön az ideje, nem kell aggódnod. De most még jófiú maradok. Tiszteletben tartom az igényeid, és nem fogok folyton a nyomodban lenni. – Másfél órát kapsz, utána elrabollak – döbbenete pillanatok alatt vált át dacos ellenállásba. Ugyan már Siri, te sem gondolhattad, hogy csak úgy elengedlek. Abban hol az üzlet? Valamit valamiért. Talán még nekem is jót fog tenni, ha rövid időre távol kerülök a bűvkörödtől. De csak annyira, hogy összeszedjem a maradék önuralmam. Utána ki fogom használni, hogy a másik két bandatag nem rontja itt a levegőt. Szükségem van egy kis időre vele, amit senki sem zavar meg. Félek tényleg behúznék annak, aki legközelebb összezúzza egy kettesben töltött pillanatunkat. Túl sokszor történt már meg. Legalább kétszer. Az túl sok.

- Ha előre bejelented, nem túl hatásos – ő panaszkodott, hogy nem hagytam dönteni. Most dönthet úgy, hogy megpróbál lelépni, mielőtt sikeressé válik a rablás. Igazán eldönthetné, hogy akkor pontosan mit is vár tőlem. Bármit teszek, abba csak beleköt. Lehet neki is kéne egy kis szex, hogy ne legyen annyira frusztrált. Ha jól emlékszem, korábban is működött nála, mikor még a faszfej bankautomatával kavart.

- Legalább fel tudsz készülni – vállat vonva, lusta mosollyal pillantok rajta végig búcsúzóul. A kurva életbe. Nem lett kevésbé szexi az elmúlt pár percben. – Most menj, áztasd magad és töltődj – tényleg kérek valami kitüntetést a végtelen önuralmam miatt. Az, hogy most egyszerűen elengedem felér egy világrekord megdöntésével. Fogalma sincs, hogy milyen közel járt ahhoz, hogy megtudja milyen, ha a világ legjobb dobosa belepréseli az ágyba, és őrjítő gyönyörbe hajszolja. Ha tudná, nem lenne még mindig itt. Akkor nem nézne rám ajkaiba harapva, tétován engedve le összefont kezeit. Nem jó ötlet alondra. Ha most meginvitálsz fürdőzni, nem jutunk túl messzire. Kb vissza eddig a fotelig. Vagy ha szerencséd van, valamelyikünk ágyáig. – Erizo, ha túl sokáig parádézol előttem fürdőgatyában, nem garantálom, hogy jófiú tudok maradni – esküszöm egy szent vagyok. Továbbra is megőrzöm mosolyom, pedig legszívesebben a fogaim között szűrném ki ezeket a szavakat. Hangom így is elárul valamennyire, de ez a legtöbb, amit tenni tudok. Nem akarok ráijeszteni, ki tudja mi jár a fejében. Tényleg kéne hozzá egy kibaszott használati utasítás.

Arckifejezése megváltozik, mintha dűlőre jutna magában. Szemeiben megcsillan valami, aminek nevet nem tudok adni, de farkam fájdalmasan megrándul tőle. Bassza meg. Ennek nagyon nem lesz jó vége.

- És ha nem is várom el, hogy az maradj? – szinte végig sem mondja a kérdést, már felpattanok a fotelből, és néhány hosszú lépéssel termek előtte. Mellkasa szaporán emelkedik, szemei hatalmasra nyílnak, de nem most nem lép hátra. Nem próbál menekülni. Képtelen vagyok tovább ellenállni a csábításnak. Ujjaim gyengéden simítják végig mellkasát. Forró és puha. Hibátlan és tökéletes. Megremeg érintésemtől, de kitart. Fogva tartom tekintetét, vagy lehet, hogy ő tartja fogja az enyémet. Nehéz eldönteni. De amíg elmerülhetek a kéken örvénylő, kristályvizű tavakban, nem is igazán érdekel. Hasa libabőrössé válik tenyerem alatt, de még nem adom meg neki, amire vágyik. Lehet, hogy mindkettőnket kínzom, de nem akarom, hogy megbánja. Ő nem csak egy segg, amit meg akarok dugni. Ő sokkal több ennél. Sokkal fontosabb.

Minden elvemmel szembe megy, amit teszek, de összehúzom köntösét, és az övet szorosan megkötve intézem el, hogy a helyén is maradjon. Tincseibe hajolva mélyet lélegzek samponja citrusos illatából. Az eredeti terv az volt, hogy ez majd segíti lenyugtatni dübörgő szívem, de kurvára tévedtem. Most már másra sem vágyom, csak mindenhol magamon érezni ezt az illatot.

- Szellőztesd ki a fejed, és ha azután is így gondolod, visszatérünk erre – hangom rekedtes, ujjaim megszorulnak az ostoba köntös ostoba övén. Kurvára remélem, hogy nem gondolja meg magát. De biztosra kell mennem, hogy nem csak az állandó nyomás miatt adja be a derekát. Nem megtörni akarom őt, hanem meghódítani. Néha nagyon vékony a határ.

Mielőtt válaszolhatna, ellépek tőle, és gyors léptekkel hagyom el a lakosztályt. Nekem is szükségem van egy kis szellőzésre.

oOoOo

20:17

A szálloda előtt várlak

Semmi baseball sapi, semmi napszemcsi,

de bőrdzsekit vegyél

Nem tudom hányadszor pillantok a telefonom képernyőjére. Lejárt a másfél óra, de ő nincs itt. Látta az üzenetemet, az nem tudja letagadni, hála Mark Zuckerbergnek. Áldassék a neve. Vagy éppen kerüljön a pokol legmélyebb bugyrába, mert így még jobban kínozhatja a válaszban reménykedőket.

Motornak támasztott hátsóval, idegesen kezdem pörgetni ujjaim között mobilomat. Most vagy belefulladt a pezsgőfürdőbe, vagy úgy döntött rossz ötlet folytatnunk. Vagy lehet, hogy csak stílusosan késik, ahogy egy hozzá hasonló önimádó kis seggfejhez illik. Talán az utolsó elmélet a legvalószínűbb. Kap még tíz percet, aztán itt hagyom a francba. Ez a másfél óra elég volt arra, hogy el tudjam fogadni, bárhogyan is dönt. Ismétlem, kurvára szent vagyok. Ez persze nem jelenti azt, hogy hosszú távon az is tudnék maradni. Ha eltilt magától, azzal ugyanúgy a koncert sikerességét kockáztatja. Nem, a dobolást nem rontanám el. De lehet felállnék két szám között, és berángatnám őt a backstagebe, hogy lerángassam róla a feszes bőrgatyát. Remek, már megint itt tartunk. Miért cseszek ki folyton magammal?

Kezem megáll a kényszerszerű mozdulatban, mikor végre feltűnik a hotel forgóajtajában. A teljesen fekete szettet csak a tőlem kapott rózsaszín sál töri meg. Sapkát tényleg nem vett, de kapucnit húzott rikító tincseire, hogy elrejtse azokat. Arca nagy részét pedig a sál takarja, így megadva neki a hamis biztonságot, amihez annyira ragaszkodik. Nem rohanok felé, mint egy kétségbeesett hősszerelmes, inkább egy gúnyos kis mosollyal várom, hogy méltóztasson közelebb fáradni. Még megjegyzést sem teszek a késésre, inkább kiélvezem a fintort, ami a motor láttán jelenik meg arcán. Legalábbis szemöldökei alapján fintorra tippelnék. Megsebzed a lelkem, alondra. Először a tequila, most pedig a motorok. Tényleg úgy érzem, komoly gondok lesznek ebben a kapcsolatban.

- Te komolyan elhoztad a motorod? – lentebb húzza a sálat, hogy ne tompítsa el teljese beszédét. Bizalmatlanul méregeti a járművet, mintha egy lepukkant riksával vártam volna. Bár azt lehet szívesebben választaná. Még ostorral is csapkodna, hogy fussak gyorsabban. Amilyen rabszolgahajcsár a próbákon, kinézem belőle.

- Ti hoztatok gitárokat, nekem csak ez marad – kevésen múlik, hogy felnevessek arckifejezése láttán. Imádom, ha szörnyülködik és bosszankodik. Mert már tudom, hogy ezt nem gondolja komolyan, nem a személyemnek szól. – Béreltem, tökfej. Teljesen más típus, mint az enyém – az elmúlt másfél óra arról szólt, hogy kiszellőztessem a fejem, elérjem, hogy farkam végre visszakerüljön alapállapotba, és a lehető leggyorsabban megszervezzek mindent egy olyan estére, amit senki sem kúrhat szét. Aki megpróbálja, azon esküszöm áthajtok a motorral. Akár Noah, akár Connor, de még akkor is, ha a pápa maga az. Marhára nem fog izgatni, túl nagy szükségünk van egy kiskettesben töltött időre.

- Úgy nézek ki, mint aki titkon motoros poszterekkel plakátolja ki a szobáját? – megforgatja jégkék szemeit, és továbbra sem hajlandó közelebb lépni a motorhoz, mintha valami pestist terjesztő tehéntetem lenne. Tényleg meg kell majd valahogy barátkoznia vele, mert ezzel fogom a leggyakrabban fuvarozni a seggét. Szeretem a kocsit is, de New York nem egy autós közlekedés barát hely. Akkora dugók vannak, hogy simán lenyomhatsz egy menetet a pároddal, mielőtt megindulna a sor. Hmmm, ez mondjuk már sokkal csábítóbbá teszi az autózást is. – Sosem volt rá szükségem, hogy hatalmas járművekkel kompenzáljak – igazán mutathatna bizonyítékot is. Apa mindig arra tanított minket, hogy sose higgyünk a kizárólag szavakból álló kijelentéseknek. Az emberek gyakran hazudnak.

Hogy tovább húzzam az agyát, félrebillentett fejjel kezdem tanulmányozni sötét nadrágja elejét. Gyerünk kicsi Siri, éledj fel és mutasd magad. Megidézlek. Hoztam neked zacskós levest is. Vagy nem ez a varázsszó? Igazán érdekelne mire izgul fel. A saját fotóin kívül persze. Hamarosan. Hamarosan eljön az én időm.

- Hidd el, nekem sincs mit kompenzálni – teszem fel a pontot az i-re. Néhány pillanatig tartja még a szemkontaktust, végül visszasüpped sálja rejtekébe. Egy-egy a mai este állása. Készülj fel alondra, mert én sohasem veszítek. Ellököm magam a motortól, az egyik bukósisakot Siri kezébe nyomom, közben lehúzom fejéről a béna kapucnit. Elégedett szusszanással gyönyörködöm a kócos, pink tincsekben, míg egy mogorva mozdulattal fejébe nem húzza a sisakot. Halkan felnevetve segítek neki eligazgatni, becsatolni. Ujjam az álla alatti puha bőrhöz ér, és bár csak egy rövid pillanat, mindkettőnkön végigfut a borzongás. Mintha teljesen túl lennénk töltve, és minden érintéssel szikrák pattannának ki körülöttünk. De ez most a jó fajta feszültség.

Felülök a motorra, és nem sokkal később érzem a karcsú testet mögém csusszanni. Jól van, itt van a helyed alondra. Ezúttal nem kell noszogatni karja derekamra simul, és kicsit még fészkelődve keresi meg a tökéletes pozíciót. A bőrkabátoknak hála alig érzem a testéből áradó meleget, de a jelenléte folyamatosan vibrál gondolataim peremén. Van egy érzésem, hogy már sosem tudom majd kitörölni onnan.

- Óvatosan vezess, túl jóképű vagyok a halálhoz – nevetve csóválom meg fejem, és mielőtt felvenném kesztyűmet, végig simítok kézfején. A hátamhoz simuló lökött kis manó megborzong, én pedig elégedett vigyorral dőlök előre.

- Ebben egyetértünk.

oOoOo

- Mi ez a hely? – bizalmatlanul méregeti a sötét, erdei útszakasz végén lévő vaskos fém kerítést és ajtót. Oké, elismerem, egy kicsit horrorfilmes a hely, út közben még én is elbizonytalanodtam, hogy nem keveredtünk-e valami elkúrt szervkereskedelmes sztoriba. De a vesénk és a májunk még a helyén. Még. Mi baj lehet?

- Egy bérelhető privát partszakasz – amiért szemérmetlenül sok pénzt elkérnek, de cserébe tényleg garantálják, hogy a kutya sem fog zavarni. Plusz bármit előkészítenek neked, amit csak el tudsz képzelni. A listájuk gyakorlatilag végtelen, a leggiccsesebb romantikus film bármelyik jelenetét életre tudják neked kelteni ezen a tóparton, csak a pénztárcád mérete szab határt. Lecsippantom az emailben kapott QR kódot, az ajtó pedig egy halk kattanás után kinyílik. Na, akkor vagy most kell búcsút vennünk minden feláldozható szervünktől, vagy végre tényleg lesz egy kis nyugtunk. – Találnom kellett valamit, ahol senki sem láthat, és zavarhat meg minket. Így neked sem kell félned a lebukástól – visszasétálok hozzá. Idő közben lecsúszott a motorról, megvált a bukósisaktól, de hála istennek a kapucnit nem tette vissza. Tincsei is tekintete kísértetiesen ragyognak az éjszakai fényben. Akár egy végtelen szexi lidérc, aki maga után csábít az ingoványba. Bőven vállalnám érte a ragacsos halált. Hátra tűrök egy tincset homlokából. Úgy tűnik, ez a mozdulat tényleg a védjegyem lett. Apró bizonyíték arra, hogy én hozzáérhetek. Csak én. Senki más.

- Ezt mind másfél óra alatt intézted? – kétkedve pislog rám csillagként ragyogó tekintetével.

- Vannak kapcsolataim, és nem csak a bátyámba szorult a családunkra jellemző üzleti érzékből – mosolyogva vonom meg vállim, majd a motor kormányához lépve kezdem betolni a kerítésen belülre. Kétlem, hogy vadállatokon kívül itt bármi más járna, de isten ments, hogy egy mókus elkösse a bérelt motort. Bár biztos izgalmas cirkuszi mutatvány lenne belőle. Amin közelebb érünk a vízfelszínhez, feltámad a szél. Szinte hallom, hogy Siri fogai összekoccannak mellettem. Lennének ötleteim a felmelegítésére, de azoknak még várnia kell. Remélhetőleg nem sokáig. A motor oldalán lévő táskából előkotrom a gigantikus fekete melegítőt, és hozzá vágom vacogó énekesünkhöz. Megdöbben, de reflexből sikerül elkapnia. – Vedd fel, a srácok engem fognak kiherélni, ha megfázol – és én is tökön rúgnám magam. Nem cseszhetjük el egy ilyen aprósággal a turnét.

- Komolyan két pulcsival mászkálsz? – a sötétben nem látom elég jól arcát, ezért magamhoz veszem a táska további tartalmát, ami két zacskó chilis-limeos chips, és elindulok a parton lévő fényforrások felé. Nesze neked lidércfény.

- Nem, de számítottam rá, hogy kelleni fog. A motorozás lehűt, ez vízpart, te pedig negyven fokos napsütésben is képes vagy sálat és pulcsit hordani – végre beérünk a rovar riasztó fáklyák fényébe, így láthatom, ahogy a pulcsi és bőrdzseki kombóra még ráhúzza az én túlméretezett melegítőmet is. Röhejesen néz ki. Mint egy kis kövér, pufók manó. Röhejes, de egyszerre szexi és aranyos. Micsoda bizarr kombinációk ezek? Kezdek aggódni, hogy valami nagyon furcsa szexuális aberrációm van.

- Köszönöm – halk dünnyögése elmélyíti mosolyomat. Rettenetesen imádom, ahogy a pulcsimban toporog. Még a több réteg ruha ellenére is nagy rá, majdnem a térdéig leér. Istenem, de apró vagy, alondra. Nagyon kell majd figyelnem, hogy ne törjelek össze, miközben újra és újra a gyönyörig hajszollak. – Mit fogunk itt csinálni? – hangja gyanakvó, szemei elnyílnak, ahogy megpillantja a földre terített plédet, a fáklyákat, és gitártokot. Ugyan már, nem kell ennyire megrémülni. A vonósnégyest, a hűtött pezsgőt és a rózsaszirmokat így is visszautasítottam. Nem gondolom, hogy olyan srác lenne, aki túlságosan vevő a nyálas dolgokra, de egyszer talán letesztelem. Most nem akartam, hogy bármi is elcsesződjön.

- Beszélgetni, fogócskázni, egymás haját fonogatni, vagy csak csendben üldögélni és pihenni. Amihez kedved van – csuklóját megragadva húzom a plédhez, ledobom a chipsekez, és én is letelepszem melléjük. Én nem vagyok az a földön ülő fajta, mint Siri, a méreteim egyszerűen nem kompatibilisek az ilyesmivel, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól érezze magát, és ne gömbölyödjön újra össze. – De azt hiszem jetski is van, ha valami vadabbat szeretnél – felmosolygok rá, de ötletemet csak egy szemforgatással jutalmazza. Ha van is ott a mosolyból, amit annyira imádok, elrejti a sál. Kicsit már bánom, hogy megvettem.

- Komolyan ki akarsz nyírni? – kezeivel terpeszbe löki lábaim, hogy közéjük telepedhessen. Háta mellkasomnak simul, fejét halk szusszanással ejti hátra, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Most akkor ki is akarja kinyírni a másikat? Mindenesetre csak egy másodpercig tart döbbent bénulásom, mielőtt karjaimat köré fonva húznám magamhoz apró testét. Végre. El sem hiszem, hogy végre a karjaimban tarthatom. Alig érzem őt a milliónyi réteg ruha alatt, de a tincseiből áradó illat egészen megszédít. Őt ide teremtették. És most senki sem cseszheti el nekünk a pillanatot. Semmi más nem töri meg a csendet, csak az éjszakai rovarok halk ciripelése, és néhány későn fekvő béka fennhéjázó kuruttyolása. Tökéletes ez a pillanat. Csak én se csesszem el.

oOoOo

Siri halkan ropogtatja a chipset, miközben a válaszaimat hallgatja kérdéseire. Meglepően hamar, mindenféle kínos csendek nélkül sikerül felvennünk annak a beszélgetésnek a fonalát, amit korábban az étteremben félbe szakítottunk. Leginkább ő kérdez, mintha mindent tudni akarna rólam, a családomról, az életemről. Talán érdekli, talán ezzel a stratégiával próbálja elkerülni, hogy neki túl sok kérdésre kelljen válaszolnia. Azért egy-két számára jelentéktelen, számomra viszont hatalmas értékkel bíró információt megszerzek. Bárcsak gyakrabban tudnánk ilyen időket lopni magunknak. Míg őt hallgatom és az előttünk elterülő széltől fodrozódó sötét vízfelszínt nézem, egyszer sem gondolok a szexre. Ez új rekord. Ebből is látszik, hogy mennyivel többet jelent másoknál. Még sosem küzdöttem ennyire azért, hogy megismerjem a partnerem. Kedveltem őket, valamennyire érdekeltek is, de tudtam, hogy nem tartanak soká. Siri viszont egy olyan könyv, aminek minden fejezetét meg akarom ismerni. Még ha kódnyelven írták is.

- Nem játszanál nekem valamit? – én töröm meg végül a percek óta tartó csendet. Fejemmel a gitár felé intek, amit nem láthat ugyan, de magától is rájön a dologra. Talán nem olyan minőségi, mint az övé, de erre az egy alaklomra megteszi. Most nem arénakoncertet készül adni, csak a… bármilyét akarja elkápráztatni. Hallani akarom a hangját, látni akarom, ahogy alakját körbe öleli a sötét vízfelszín, és a benne tükröződő halvány csillagok.

- Pihentetnem kellene a hangomat – süket duma. Nem Noah vagyok, aki beveszi az ilyesmit. Tudom, hogy imád szerepelni, nem hagyhat ki egy ilyen lehetőséget.

- Csak egyetlen szám. Utána némaságba burkolózhatsz, amíg csak akarsz – apró puszit hintek a puha tincsek közé. Az elmúlt órában számtalanszor megtettem már ezt a mozdulatot, hogy csillapítsam könyörtelen vágyakozásom. Többet akarok ennél. Sokkal többet. A kérdés, hogy ő mire jutott, miközben a forró vízben áztatta magát. Dönts jól, alondra. Kérlek.

Végül lassan megmozdul. Hagyom, hogy kimásszon karjaimból, és négykézláb induljon a gitárért. Erre nem voltam felkészülve. Egy tökéletesen pucsító Siri, a nehezen visszatartott vágyaimnak. Tuti valami hatalmas pöcsfej voltam előző életemben, hogy most ezt érdemlem. Lehunyom szemeim, és a lehető legkevésbé szexi dologba kezdek. Spanyolul mantrázom magamban az „Üdvözlégy Máriát”. Látod anya? Megérte a sok templomban töltött óra és ima az étkezések előtt. Ennek hála, nem fogom megdugni itt helyben a frontemberünket. Legalábbis nem azonnal. Biztosan büszke lenne, ha a tudomására jutna.

Csak akkor vagyok hajlandó újra kinyitni szemeim, mikor meghallom a gitárhúrok pengését. Furcsán zajosnak hangzik az éjszakában, pedig Siri tényleg gyengéden ért hozzájuk. Az egész gitárt úgy fogja, mintha egy törékeny gyerek lenne. Hihetetlen, hogy ez a méregköpködő óriási faszfej valójában egy ennyire csodálatos, érzékeny fiú. Ezzel fogott meg. Ezzel tudta elérni, hogy másra se tudjak gondolni, csak rá.

Törökülésben helyezkedik el velem szemben. Szemeit lehunyva süllyed bele a zene birodalmába. Ismerem ezt az állapotot. Ilyenkor nincs más, csak az érzések, amik átjárnak a dallam és a szöveg borzongató kettőségétől. Mikor belekezd a dalba, gyomrom hatalmas bukfencet vet, szívem úgy feszül mellkasomnak, mintha ki akarná tépni, és Siri elé vetni magát.

https://www.youtube.com/watch?v=uSLJ7DzHcAw

Hangjának utolsó rezdüléseit visszaveri a tófelszín. Nem tudom mikor nyitotta fel a sötétben ragyogó óceán szemeket, nem tudom mikor vetettt láncokat körém, de képtelen vagyok szabadulni tőle. Az övé vagyok. Rohadtul az övé vagyok.

- Mire vársz? Kérdezd meg! – hangom halk és rekedt az elfojtott érzelmektől. Úgy érzem szétszakadok mind attól, amit magamban érzek. Ahogyan ő is. A tekintete elárulja. A résnyire nyílt halvány ajkak, a halk remegés, ami már most testét rázza. Minden arról árulkodik, hogy mit akar. Hogy rám vágyik. Hogy végre ő is felrúgta az ostoba szabályait. De hallanom kell a végszót. – Hívhatsz faszfejnek, szemétládának, vagy aminek csak akarsz, de rohadtul nem fogom kibírni szeptemberig. Kérdezd meg!

- Mire jöttél rá a bulin? Kit akarsz a táncos ribanc helyett? – ajkaim megrándulnak az a csendes, mégis indulatos kérdés hallatán. Végre beadta a derekát. És vége elismerte, hogy mennyire zavarta az a srác. Sajnálom, hogy ennek kellett történnie alondra. Sajnálom, de nem bánom. Hiszen ez lökött minket egymás karjaiba.

Előre dőlve veszem el tőle a gitárt, lefektetem a takaróra, majd lábait megfogva rántom magamhoz. Döbbenten nyikkan, de kérnem sem kell, hogy terpeszben körém vesse őket. Izmos combja oldalamnak simul, zihálva emelkedő mellkasát a sajátomon érzem. Már nem tudom, melyikünk szívverését hallom. Nem tudom, melyik tekintet melyik. Egyetlen jegesen morajló áramlássá olvad össze.

- Téged. Kibaszottul csak téged, alondra – ajkaira suttogom a szavakat, amiket már régen el akartam mondani neki. Tökéletes. A csókja tökéletes. Ajkai puhák, és kissé csípősek a chipstől. Ez az íz ő. Kitölti minden érzékemet. Egyik karommal derekát kulcsolom át, másik kezem ujjai tarkójánál tartva segítik őt a roham ellen. Nem, ez most nem roham. Gyengéd ismerkedés. Másodpercekkel később megkapom a tétova választ. Elégedetten morranok bele a csókba, lassú táncra hívva ajkait. Gyakorlatlannak tűnik, de lehet, hogy csak az agyam akarja ezt láttatni velem. Hogy elhihessem, én vagyok neki az első. Hogy sosem érintette még más ezt a puha forróságot. Nem tudok betelni vele. Halk sóhaja adja meg a lehetőséget, amire éhezőként csapok le. Befurakszom ajkai közé, mámorítóan tömény íze arcon vág. Tökéletes. Mindene kibaszottul tökéletes.

Percek múltán, a levegő hiánya vet véget fullasztó csókunknak. Arca kipirul, ajkai nedvesen csillognak, csábítva a folytatásra. Követelve, hogy most azonnal adjam meg neki.

- Mi alondra* - ajkaira suttogom a halk becézést, mielőtt újra birtokba veszem, ami az enyém. Ami csak az enyém.

*Pacsirtám

Lihegve, kimerülten esünk be végre a backstage pihenőjébe a második extra dal után. Eredetileg csak egyszer terveztük beadni a derekunkat a hangos vissza-vissza-vissza kántálásnak, de véletlenül kettő lett belőle. Van az a közönség, akiket kibaszott nehéz ott hagyni, ők ma ilyenek voltak. Vagy csak mi voltunk olyan szenzációsak, hogy kihozzuk belőlük a legjobbat. Még mindig érzem a rajongásuk melegét az arcomon. Imádom. A szívem még mindig ki akar ugrani a mellkasomból. Ahhoz képest, hogy reggel még attól féltem, hogy elcseszem az egészet, életem egyik legpörgősebb előadását sikerült letolnom. És igazam lett. Életemben először tényleg elégedetten sétálhattam le a színpadról. Hála Axelnek.

Még mindig behallatszanak a lassan halkuló sikolyok, de a több órás koncert után már ezt a távoli zajt is kellemes csendként fogja fel az agyam. Mintha Noah meghallaná a hálás gondolataimat, megtöri ezt a pihentető állapotot. Tipikus.

- Megcsináltuk! Kurvára megcsináltuk! – nem tudom, ő honnan szedi ezeket az extra energia tartalékokat, de igazán adhatna belőle. Nekem már nem lenne erőm a levegőbe emelni a kezemet. Pláne nem hangosan kurjongatva, abból állt az elmúlt két és fél órám, kösz.

- Rohadt jók voltunk! És a közönség is – Wy is becsatlakozik az ujjongásba, én pedig önkéntelenül a harmadik tagra emelem a pillantásomat, mintha tőle is folytatást várnék. Elég ránéznem a nedvesen a nyakára tapadó, rikítóan fehér tincsekre, és a veszélyesen keveset takaró, világos mellénye kontrasztjára a kreol bőrén, hogy az eddigiektől teljesen eltérő okokból dübörögjön a fülemben a szívem. Az enyém. Hirtelen az is beugrik, amit a koncert küszöbén mondtam neki, és amire sosem fogom megtudni, hogyan reagált volna. A fenébe. Tudni akarom. Ha igazán önmagam lennék, akkor teljes magabiztossággal tudnám, hogy bárki a fellegekbe repülne, ha egy ilyen vallomást kapna tőlem, de Axellel minden más. Látni akartam azt a gyengéd mosolyt, amit eddig csak akkor mutatott meg, mikor kettesben voltunk. Látni akartam a jeges szemek váratlanul forró pillantását.

- Csak azért mondod, mert hozzád vágtak egy melltartót – a vigyorgó, feszültséglevezető beszélgetést tényleg Axel folytatja, és engem is visszazökkent a jelenünkbe. A jelenbe, ahol túl vagyunk egy kibaszottul nagyot szóló, sikeres koncerten. Imádtak minket. Imádom, mikor imádnak.

- Elhozhattad volna Lydiának, lehet pont a mérete – újra felröhögünk, de Wy még mindig nem csatlakozik. Tudom, hogy Lydia elég féltékeny típus, maximum azért lett volna érdemes elhozni az ajándék melltartót, hogy rituálisan megsemmisíthesse a saját kezeivel. Kíváncsi lennék, Axel hogy reagálna, ha én kapnék melltartót az arcomba. Tudja, hogy leszarom a nőket, szóval valószínűleg hidegen hagyná a dolog, a délutáni soundcheckes flörtölésemre sem volt egy rossz pillantása sem. Ultra gáz, de az öltözőben visszanéztem a közönség felvételeit. Nem mintha vártam volna, hogy legyen. Nem mintha ugyanolyan kapcsolat lenne közöttünk, mint Wy és Lydia között. Miért van az, hogy már megint ő minden gondolatom központja? Itt állok a fellépés utáni adrenalinmámorban, és csak rá tudok gondolni.

- Gigantikus fasz vagy – azért egy vigyor már befigyel Wy részéről is, a ránk szakadó emelkedett hangulatnak kurva nehéz ellenállni. Még nekem sem megy, képtelen vagyok levakarni a buta, odaégett vigyort az arcomról, pedig már sajognak az arcizmaim. A mindennapokban a mosolyizmokra nem szoktam valami sokat edzeni.

- Tudom. De a csajoknál nem szokott működni ez a szöveg – újabb hangos röhögés. Most úgy nézhetünk ki, mint egy csapat gimis, akik először szívtak füvet. Nem mintha tudnám, milyen befüvezve lenni, de sajnos jó pár alkalmam volt már megfigyelni a magatartásukat. Pont ilyen.

- Egy ünneplő kör? – Még meg sem kapta a válaszokat, már ott virít a kezében négy pohár. Persze megkésve, de befutnak a bólintásaink is. Én is elfogadom, hátha egy-két feles ad elég löketet, hogy valahogy átszenvedjem magamat a végtelen hosszúnak tűnő afterpartin. Bármit megadnék, hogy az ágyamba ájulhassak, de sajnos a frontember szerep nem ér véget akkor, mikor lesétálok a színpadról.

- Arra, hogy legalább ilyen jól sikerüljön a többi állomás is – Wy kezdi meg a pohárköszöntőt. Mondjuk elég magasra tettük a lécet a mai koncerttel, de én is remélem, hogy még ennél is van feljebb.

- Axelre, hogy csatlakozott, és kirángatott minket a szarból – megrándul az ajkam, de kivételesen nem szólok be Noah elcseszett megfogalmazásának. Nem győzöm elégszer elbetűzni neki, hogy sosem voltunk szarban. Minden egy precízen kiötlött terv része volt. Persze abban egyetértek, hogy Axellel megfogtuk az isten lábát, de azért szarban nem voltunk. Lehet, hogy az album régi verziójából csak egy dal futott volna platinára? Lehet. Lehet, hogy nem indulna a dobosunk „Amerika legszexibb dobosa” címért bizonyos online fórumokon? Lehet. Lehet, hogy kicsit kevesebb lendülettel töltöttük volna meg ezt a stadiont? Lehet. De akkor is léteznénk.

De ezek az érzések nem léteznének bennem. Tegnap ilyenkor bármit megadtam volna, hogy ne létezzenek. Most már nem tudom elképzelni a turnét nélkülük. Az izgatottság nélkül, amit érzek, ahányszor találkozik a tekintetünk. Mint most.

- Sirire, aki megírta ezeket a rohadt jó számokat – tényleg a legnehezebben kiharcolt dicséret a legcsodálatosabb érzés. Világéletemben mindenki látványosan odáig volt a hangomért, a számaimért, de nála mindig egy hatalmas jégfalba ütköztem. Nem tudtam lenyűgözni, irányítani, de még megbántani sem. Kiszélesedik a mosolyom. Remélem, nem csak azért mondja, hogy bejusson a nadrágomba. Nem hiszem. Tényleg kurva jók a számaim. Sokszor megfordult a fejemben, hogy milyen életem lenne, ha nem adtam volna be a derekamat Wyattnek, és szóló karrierbe kezdek. Mindig arra jutok, hogy szomorú és magányos. Mindig elutasítottam a gondolatot, hogy szükségünk van másokra, pedig igenis szükségem van ezekre a srácokra. Ha nem is zeneileg, emberileg biztosan. Ők azok, akik lelket tudnak lehelni a játékunkba helyettem is.

- És a bandára, akik életre keltették a dalokat – ezzel a végszóval lesz teljes a kör, mindenki lehúzza a saját piáját. A tequila kesernyésen égeti végig a megviselt torkomat, de valahogy mégis jól esik az érintése. Ettől függetlenül az íze még mindig pocsék, ennél még a whiskeyt is jobban kedvelem.

- Ez olyan megható volt, Siri – ajj ne már, előre látom, hogy Noah ezt is elbassza. Csak azért mondtam, mert kínos lett volna egyedül kimaradni egymás nyálas körbeszopkodásából. Már azt sem tudom, hogy a fintorom Noahnak szól, vagy még mindig a tequila lassan elpárolgó ízének a számban.

- Esküszöm, hogy emigrálok, ha valamelyik behemót bömbölni kezd – morcosan dünnyögök az orrom alá, a mondat második fele egészen rekedtesre sikerül. Pedig még nem mehet el a hangom, még jópofiznom kell kismillió rajongóval, hogy legközelebb is kifizessenek indokolatlanul sok pénzt, hogy láthassanak a backstageben. Ilyen ez a popszakma. A jó zene csak a kétharmada a sikernek. A maradék egyharmad sajnos igenis a marketing.

Lydiáék érkezése szakítja félbe a banda megható, kötődő pillanatát, és ezt kihasználva párolgok kicsit távolabb, hogy lerogyjak egy roskadozó székbe a fal mellett. Csak egy pillanatra van szükségem. Össze kell kaparnom magamban elég erőt, hogy eljussak az öltözőm zuhanyzójáig. Talán majd a víz felébreszt eléggé, hogy átvészeljem a partit. Most érzem igazán az alvás hiányát, eddig tartott a fellépés adrenalinbombája. Félig lehunyt szemmel, a szempilláim mögül figyelem Axel és az öccse testvéries ölelkezését. Valamiért nem tudom elszakítani a tekintetemet a párosukról. Reggel a legkisebb problémám is nagyobb volt annál, hogy az öcsikével foglalkozzak, de azóta száznyolcvan fokos fordulatot vett a kapcsolatunk Axellel. Talán emiatt, de most kicsit bűntudat gyötör, hogy jóformán leszartam a rajongó monológját. Na mindegy. Ha már ki is fordulok önmagamból, legalább ez hiteles volt.

***

Nem térít magamhoz sem a zuhany, sem a dupla espresso, amit betoltam előtte. Úgy ülök a sminktükör előtti fotelben, mint egy lemerült duracelnyuszi. Ami energia maradt bennem, azt mind felhasználtam arra, hogy valahogy lehámozzam magamról az izzadtságtól rám tapadt bőrnacit. Ha nem állna ilyen kurva jól, már rég megmondtam volna Norának, hogy hordja ő az elcseszett bőrszerkóit, ha ennyire tetszenek neki. Kéne egy külön staffos csak arra, hogy lerángassa rólam a gatyát a nap végén.

Ha én nem, akkor más sem érhet hozzád.

Van valaki, aki kurva ideges lenne ettől a gondolattól. Az ajkaim vidáman megrezzennek a bevillanó emlékképtől, és most először sikerül egy kicsit kipislognom az álomport a szemeimből. Pont jókor, mert meghallom, hogy nyílik az öltöző ajtaja. Megkértem Norat, hogy ha elkezdődik az afterparti, nézzen be, hogy nem e aludtam el, de az ajtóban nem az ő éjfekete hajkoronája kukucskál be. Elkerekednek a szemeim a nem várt látogató láttán. A rám törő irreális pánik nem tudom, hogy a lebukás félelmének szól vagy egyszerűen csak az ő váratlan jelenlétének. Nem készültem fel rá.

- Mit keresel itt? – mögé sandítok, de csak a folyosó sötétsége öleli a besurranó alakját. És már bent is van. Axel az öltözőmben van. Kettesben vagyunk az öltözőmben. Senki nem szokott ok nélkül az öltözőmben lenni.

- Lopok egy kis időt magunknak – a titkos légyottot sejtető szavak felugrasztanak a székemből, pedig pár másodperce még megesküdtem volna rá, hogy ott fogok punnyadni egész éjszaka. Most már tényleg úgy érzem magamat, mintha valami nagyon tiltott, nagyon polgárpukkasztó dologra készülnénk, pedig a józaneszem tudja, hogy nem a világ végét jelenti, ha két bandatag egy öltözőben tartózkodik. – Ne félj, jó fiú leszek – a gyengéd mosolyának, amitől nehézzé válik a mellkasom, még el is hinném a szavait, de a rám szegeződő ragadozó pillantásában bujkáló pajzán fény elárulja a valódi szándékait. A gondolatokat, amik távolabb nem is lehetnének egy jó fiú gondolataitól. A gondolatokat, amik még ismeretlenül is forrón simítják végig a bőrömet a ruhák alatt. Áldom az eget, hogy már nem a hiányos öltözékemben feszítek. A fáradtság úgy reppen ki a testemből, mintha soha nem is lett volna helye ott, nem hagy maga mögött semmit, csak veszélyesen magas pulzusszámot és riadtul csapkodó pillangókat a gyomromban.

- Kötve hiszem – gyanakvóan mérem végig, ha képes lennék rá, eggyé olvadnék a mögöttem lévő asztallal, csak hogy egy kis távolságot nyerhessek tőle. Megrémít, hogy mennyire szeretném, hogy hozzám érjen. Megrémít, hogy csalódok, mikor megáll tőlem fél méterre. Összefonom a kezeimet a mellkasom előtt, mintha ezzel magamba zárhatnám az áruló vágyaimat.

- Köszönöm, amit a koncert előtt mondtál – a szavai védtelenül érnek. Sokféle reakciót el tudtam képzelni a furcsa vallomásra, amit a fejéhez vágtam a koncert előtt, de a köszönetnyilvánítás nem volt köztük. A legelső helyen egy öntelt „Tudom” válasz állt, a másodikon pedig egy kicsit kellemesebb „Én is a tiéd vagyok” beismerés. Azt mondjuk szívesen meghallgattam volna. De a köszönöm sem rossz. Majd máskor kiszedem belőle, hogy ő is az enyém, burkoltan már úgyis beismerte.

- Csak közöltem a nyilvánvalót, mert túl ostoba voltál magadtól rájönni – végre sikerül elszakadnom a jégkék szemek fogságából, lesütöm a tekintetemet. Igazából már délelőtt elmondtam neki. Sőt, az árulkodó tetteim már sokkal-sokkal korábban elmondták neki.

Most, hogy már nem csak a felém közeledő, veszélyes pillantása tölti ki az egész látóteremet, észreveszem a kezében lévő dobozt.

- Olyan különlegesen bókolsz, erizo – a flörtölő, gúnyolódó szavak a közelében sincsenek a régi gúnyos szócsatáinkhoz, lassú, megállíthatatlan mosolyt csalnak az ajkaimra. Pedig esküszöm, küzdöttem ellene. Már megint ez az átkozott spanyol becenév. Fogalmam sincs, mióta késztet mosolygásra irritált fintor helyett. Nem mintha szándékosan próbáltam volna bókolni, minden erőfeszítésemmel azon vagyok, hogy minél hamarabb kipenderítsem az öltözőmből. Azt hiszem. Ez lenne az okos döntés. Elzavarni, még mielőtt már az első koncerten sikerül gyanús helyzetbe kevernünk magunkat.

- Leszokhatnál ezekről a béna spanyol becenevekről – nem tudom távol tartani magamat tőle, újra felkalandozik rá a tekintetem, de azonnal megbánom. Egy eddig ismeretlen tűz néz vissza rám a kék szemek mögül. Egy tűz, ami ilyen távolságból is képes lesz megégetni. A jelenlétében alapállapottá váló izgatottságom megduplázódik.

- Pedig az igazán jókat még nem is hallottad. Azokat későbbre tartogatom – a vállalhatatlanul szexivé elmélyülő hangja, és a perzselő pillantása az sugallja, hogy nem a cuki pillanatainkban tervez újabb édes, gagyi állatneveket rám aggatni, hanem egészen mást. Nem merek belegondolni, mert akkor elveszek. Összeszorított fogakkal, néma szitkozódással űzöm el a mostanában túl sokszor rám törő ábrándokat a meztelen testünk forró összefonódásáról. Ha még mindig a bőrgatya lenne rajtam, ez a gondolat most nagyon fájna.

- De jó nekem – megforgatom a szemeimet, csak hogy kitörhessek a szemkontaktusunk zavarba ejtő intimitásából, de a mosolyt, amit csak ő tud előcsalni belőlem, még mindig nem tudom elüldözni, pont úgy, ahogy a gazdáját sem sikerült soha.

Még az eddiginél is közelebb lép hozzám, hogy letehesse a titokzatos dobozt mellém az asztalra. Ledermedve iszom magamba a teste mindent átható melegét. Még a pulcsimon keresztül is érzem. Most csak egy apró, nulla erőfeszítést igénylő mozdulat lenne, hogy magamhoz húzzam, és ne engedjem kisétálni innen. Nem merek megmozdulni, mert félek, hogy pontosan ezt tenném. Őt ismerve nem ellenkezne túlságosan a kezdeményezéssel. Minden érzékem kiéleződik rá, a frissen zuhanyzott, tusfürdővel átszőtt illata émelyítő drogként ivódik az emlékezetembe, a szívem őrült dübörgése pedig szinte megsüketít. Őt nézem. A mosolya újra az a gyengéd, ártalmatlan mosoly, amitől összeszorul a torkom.

Lassan fogom fel, hogy mi történik. Kinyitja a dobozt, és a benne lévő babarózsaszín sálat finom mozdulatokkal tekeri a nyakam köré. Bénult döbbenettel engedem neki, és mikor végre képes vagyok megmozdulni, elámulva érintem meg a sál végtelenül puha, kellemes anyagát. Tökéletes az árnyalata, mintha összeolvadna a hajam színével. Nora sem választhatott volna hozzám illőbb darabot. Ez… egy ajándék? De miért? Mikor? Hogyan? Hiszen még egy nap sem telt el, mióta átbeszéltük a kapcsolatunkat.

- Rohadt jól nézel ki – a végtelen kérdést elhessegeti a rekedtes bók. Most nem fontosak a válaszok, csak ez a pillanat számít. Vele. – És ezt most próbáld nem elajándékozni üres fejű ribancoknak – a meglepettség társaságában költözik vissza a mosoly az ajkaimra, de ez most kicsit más, mint az eddigiek. Azok Axel puszta jelenlétének szóltak, ez viszont a testemben szétáradó forró boldogságnak. Zavarta. Zavarta, hogy odaajándékoztam a sálamat egy rajongónak. Zavarta a flörtölés, csak ügyesen leplezte. Nem kéne ennyire örülnöm neki, de képtelen vagyok hazudni magamnak. Kibaszottul örülök neki. Röhejes vagyok. Mindkettőnk dolgát megnehezíti, ha féltékenykedni fogunk egymás marketing fogásaira, de leszarom. Azt akarom, hogy ő is féltékeny legyen, pont, ahogy én is utálok minden odaadó, szerelmes pillantást, amit a buta libáktól és srácoktól kap, és fog kapni a jövőben. Persze, hogy biszexnek kell lennie, így az egész világ lehet az ellenségem. Remek. Soha többé nem lesz nyugalmam.

- Szóval te is olyan srác vagy, aki megjelöli, ami az övé? – halkan, letörölhetetlen mosollyal teszem fel a kérdést. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer élvezni fogom, ha valaki szimbolikusan körbepisil, hogy kisajátítson. Mégis, imádom, hogy ez a sál egy kicsit mindig emlékeztetni fog rá, hogy hozzá tartozom. Ő pedig hozzám. Már akkor tudnom kellett volna, hogy szeretni fogom az ilyesmit, mikor elkezdtem a tőle kapott dobverőkkel a párnám alatt aludni.

Az ujjai végigsiklanak az arcomon, de az érintés olyan gyengéd, mintha nem is létezne. Ha nem rémülnék meg a testem forró borzongásától, talán közelebb bújnék hozzá, hogy többet követeljek. Hiba lenne. Hatalmas hiba lenne. Talán már ez is az. Végül a tincseim között pihen meg az ujjai érintése. Többet akarok.

- Probléma, ha igen? – közelebb hajol, mintha meghallaná a követelőző gondolataimat. Csak egy másodpercre rebben a tekintete az ajkaimra, de ez elég, hogy elárulja a terveit. A picsába. Hirtelen minden vágyam, hogy érezzem, milyen érzés a mosolya érintése az enyémen. Olyan ostoba voltam. Komolyan azt hittem, hogy képesek leszünk várni szeptemberig?

- Amíg nem viszed túlzásba, tudom kezelni – szinte csak suttogom a választ, de mostanra olyan közel van az arcunk, hogy tudom, hogy hallja. Semmit nem látok, csak az óceánszemekben csillogó eltökéltség vad hevét. Meg fog csókolni. Életemben először engedni fogom, hogy valaki megcsókoljon. Nem csak engedni fogom, akarom. Annyira elmondhatatlanul akarom. Kiszáradnak az elnyíló ajkaim, de nem merem benedvesíteni őket a nyelvemmel, nehogy kizökkentsem az elhatározásából. Már érzem az ajkaimon a lehelete csábító melegét, mikor egy hangos kopogás rondít bele a pillanatunkba. Teljesen lefagyok, a gyomrom hányingerkeltő bukfencet vet.

Axel szerencsére talpraesettebben reagál, mint én. Szitkozódva ugyan, de azonnal hátralép. Nem tudom, hogy szándékosan takar e ki az érkező elől, de van egy olyan érzésem, hogy igen. Időt nyer nekem. Pánikolva próbálom összeszedni magamat, de képtelen vagyok elűzni az ajkaimról a sóhaja emlékét, mintha egy forró pecsétként ott maradt volna. A szívem ki akar törni a mellkasom börtönéből. Olyan kibaszott nehéz még levegőt venni is. A fenébe. A fenébe.

Hallom, hogy Axel vált néhány rövid szót az érkezővel, aki a hangja alapján Nora, és mire kisétál a szobából, azt hiszem sikerül átmenetileg fapofát varázsolnom magamra. Kettesben maradok a lánnyal, akit én magam kértem meg, hogy törjön rám, de most akaratlanul is gyűlölöm érte szegényt.

- Jé, szupi a sálad. Gondoltam, hogy beújítasz majd egy rózsaszínnel. Az maradhat is, de remélem azért a mackópulcsit ledobod az after előtt – erőltetetten érzelemmentes arccal bólintok, és letekerem magamról a sálat, hogy levehessem a túlméretezett, irtómeleg kapucnis pulcsimat, mielőtt belevetem magamat az éjszakába.

- Köszi az ellenőrzést, de most már nem fogok elaludni, mindjárt megyek – szerencsére veszi a lapot, és készségesen magamra hagy. Mikor becsukódik mögötte az ajtó, azonnal lehullik az arcomról a rideg maszk, és izgatott, ostoba vigyorral, elgyengülő végtagokkal guggolok le, mert jelenleg nem bízok a lábaimban. Fogalmam sincs, mikor vettem a kezeim közé az új sálat, de most a puha anyagába temetem a mindent eláruló arckifejezésemet. Nem hiszem el, hogy majdnem megcsókolt. Még el sem érte az ajkaimat, már jobb érzés volt, mint bármi, amit eddig átéltem. Most pedig úgy érzem magamat, mintha a színpadon állnék, és ezrek üvöltenék a nevemet, viszont valami mégis más. Ez a boldogság most csak az enyém. És remélem egy kicsit az övé is. Csak a miénk.

Hosszú percekig guggolok az új sálamba bújva, mire ráveszem magamat, hogy ideje túlesni a rajongók boldoggá tételén is. Tudom, hogy nem ez volt Axel terve, de megmentette az éjszakámat. Megint. A délelőtti beszélgetésünkkel megmentette a koncertünket, ezzel pedig az aftert. Már nem is emlékszem a fáradtságra, ami az érkezése előtt bénító erővel szegezett a szék puha párnái közé.

***

Alig hallható neszelés szakít ki a félálomban való forgolódásból. Már egy ideje félig-meddig ébren voltam, de még próbálkoztam, hátha vissza tudok süllyedni az alvásba. Az elmúlt napok rettenetesen leszívtak. Sokkal egyszerűbb volt tavaly úgy turnézni, hogy semmi más nem járt az eszemben, csak a koncertek és a rajongók. Bezzeg most folyton azon kapom magamat, hogy rá gondolok. Arra, hogy vajon tudnék e együtt töltött időt lopni valahogy, mint ahogy ő tette az első koncert után. Arra, hogy vajon ő is gyötri e ezen magát. Arra, hogy egyáltalán jó ötlet e ez az egész. Az egyik pillanatban örülök, hogy semmi időnk nincs találkozni, és tudok összpontosítani a fontosabb dolgokra, a következőben az elmaradt csókunkon ábrándozok, mint valami szűz tinilány. Őrület. Még jó, hogy nem jött össze a csók, valószínűleg még nagyobb roncs lennék. Ha elégszer mondogatom ezt magamnak, talán elhiszem.

A halkan távolodó léptek hallatán kikukucskálok, hogy még lássam Axel eltűnő alakját a folyosó végén. Az ismerős izgatottság alattomosan kúszik végig a testemen. Ha okos lennék, visszafeküdnék, és próbálnék tovább aludni, hogy ténylegesen kipihenjem az elmúlt napokat, de legbelül már tudom, hogy ebből már nem lesz alvás. Ráérősen pörgetem kicsit a telefonom a híreket, hogy elolvassam a koncertjeink sikereiről szóló bejegyzéseket, de nem tudom sokáig húzni az időt. Felveszek egy egyszerű pólót és egy melegítőnadrágot, és egy gyors fürdőszobaszünet után hátrasétálok a pihenőbe, ahol minden elkezdődött.

Axel az egyik lábát lazán felhúzva, a másikat hosszan előrenyújtva ül a kanapén, mint valami pihenő görög istenség. Mintha kötelező lenne, hogy valamelyik megszokott ruhadarabot a szerkényében hagyja, most pólót nem méltóztatott magára venni. Túlságosan jól néz ki ahhoz, hogy sokáig nézzem. Hirtelen baromi kevésnek érzem magamon a vékony anyagú pólómat. Tudtam, hogy pulcsit kéne venni.

- Még van hely a kanapén, ha gondolod – valószínűleg nagyon bután festhetek, ahogy a küszöbön szobrozok, ha úgy érezte, hogy szóbeli meghívásra van szükségem, szóval összeszedem magamat, és belépek. Miután becsuktam magam mögött az ajtót, megkeresem a múltkori takarómat, és magam köré terítem, mielőtt leülnék mellé. Gondosan ügyelek rá, hogy legalább egy arasznyi távolság elválasszon minket. Mindvégig érzem magamon a mosolyát, de én még túl ideges vagyok hozzá, hogy feloldódjak. Olyan rég voltunk kettesben, hogy már nem is emlékszem, hogy kell úgy mosolyogni. Megtöröm a csendet, még mielőtt lenne ideje újra előrukkolni egy sünis megjegyzéssel.

- Mit nézel? – a tématerelő kérdéssel párhuzamosan a képernyőre nézek, csak hogy rájöjjek, hogy a netflix a leszünetelt állapotában a képembe vágja a választ. Glow up. Ez most komoly? Ennél még az is kevésbé lepett volna meg, ha pornót látok a képernyőn. Na jó, az Noah lenne, nem Axel. Valószínűleg a második, kimondatlan kérdésem kiült az arcomra is, mert mikor ránézek, Axel szórakozott vigyorral vakargatja meg a fejét.

- Nem tehetek róla, imádom. Kikapcsol – megint ki van bontva a haja, a félhosszú tincsei a vállát cirógatják. Bizseregnek az ujjaim, hogy kifésüljek néhány összekócolódott tincset. Kíváncsi vagyok, olyan puha és selymes e, amilyennek látszik. Azt hiszem, hogy a felkelési rutinjába nem tartozik bele a fésülködés. Biztos elkeveredett a listáról a póló felvétellel együtt. Bezzeg az indokolatlanul szexi, ásítással megspékelt nyújtózkodás nem marad el. El kéne fordulnom, de képtelen levenni róla a szememet.

- Ez a gagyi sminkműsor? – őszinte megrökönyödéssel teszem fel a kérdések kérdését. Nekem már az is bőven túllépi a smink tűréshatáromat, amit koncerteken rám kennek, eszem ágában sem lenne még műsort is nézni róla. Mondjuk ha kikapcsol alatt azt érti, hogy elalszik rajta, akkor látok benne egy kevéske fantáziát. Nem mintha tv show szakértő lennék, azon kívül a néhány énekes versenyző sorozaton, amit anya nézett gyerek koromban, és mozifilmen, amire Wy rángatott el tini korunk óta, soha semmit nem néztem. Időpazarlás. Erről a sminkes műsorról is csak annyit tudok, amennyi kikerülhetetlenül szembejött a szociális médiában. Még tv sincs a szobámban, pedig ha jól tudom Wy-nak és Noahnak is van. Meg persze van egy óriás tv a fenti társalgóban, amin néha mozi esteket tartottak a srácok régebben. Én általában kivontam magamat az ilyesmiből. Most kell rájönnöm, hogy fogalmam sincs, Axel szobájában van e tv. Még soha nem voltam ott. Miért is lettem volna? Gyűlöltük egymást.

- Nem a smink a lényeg, hanem a versengés – a válasz előcsalja belőlem a nap első mosolyát. Jobban belegondolva annyira illik a dolog Axelhez, hogy mosolyognom kell tőle. Szinte látom magam előtt, ahogy spanyolul káromkodik, és a képernyőn keresztül veszekszik a bírókkal, mert kiszavaztak valakit, aki szerinte jó volt. Bár ha tényleg így van, akkor a kikapcsolódás részét nem értem. Aztán lehet, hogy ahonnan ő jön, kikapcsolódni is csak hangosan és szenvedélyesen lehet.

- Ki gondolná, hogy sok tesód van – apró, elfojtott mosollyal döntöm oldalra a fejemet. Nem is vettem észre, hogy mikor fordultam el a kanapén, hogy Axel felé nézzek, és oldalasan dőljek a kanapé háttámlájának. A lábaimat a mellkasomhoz ölelem a takaró alatt, az ujjaimmal a nadrágom alját birizgálom.

- Neked van? – az értetlen pillantásom láttán pontosítja a kérdését – Tesód? – annyira váratlanul ér a személyes kérdés, hogy teljesen lefagyok tőle. Nem csak az apró mozdulataim, még a frissen szerzett mosolyom is. A média kb egy éve, a nehéz úton fogadta el, hogy totálisan tabu téma a családom és a múltam, de ez az idő elég volt, hogy megszokjam ezt a kényelmes állapotot. Nem voltam felkészülve erre. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy jókedvű, mindennapi beszélgetésben visszaköszönhet egy hasonló kérdés. Talán azért, mert soha nem voltak jókedvű, mindennapi beszélgetéseim. Eddig. El fogom cseszni.

Majdnem engedek a csábításnak, és rávágom a hideg logika által diktált választ, hogy nincs. Az olyan egyszerű lenne. Nem von maga után több kérdést. Nem kell megmagyarázni. De nem igaz. Ez eddig sosem zavart, szerintem számtalan interjúban közöltem fapofával, hogy nincs testvérem, és nem nyilatkozom további részletekről. De Axel más.

- Van egy féltestvérem, de nem ismerem – tudom, hogy most jön a lavina. Hogy mi az, hogy nem ismerem, hogy miért nem tartom a kapcsolatot a családommal, hogy a család a legfontosabb, és nem szabad csak úgy lemondani róla.

De nem jön a várt kérdésözön. Csak csend. Az ujjai finoman csúsznak az arcomra, megrezzenve döbbenek rá, hogy már nem őt néztem, hanem a takaróm sötét ráncait. Most, hogy felemeli az államat, újra rátalálok a gyengéd pillantásra, ami hozzá képest szokatlanul komolyan követi végig az ujja nyomát a bőrömön.

- Majd elmeséled, ha szeretnéd – A fülem mögé tűr egy kósza hajtincset, majd visszahúzza magához a kezét. Bárcsak megkérhetném, hogy ne tegye. Megkérhetném. Nem akadályoz meg semmi, csak én magam. Mint mindig, most is én zárkózom el a képzeletbeli ajtóm magányos biztonsága mögé. Nem tudom, hogy az érintése emléke, vagy a szavai melegítik forróvá az arcomat. És talán pont ezek adnak elég bátorságot is, hogy kilépjek a komfortzóna láthatatlan vonala mögül. A kezeim kicsúsznak a takaróm alól, és visszahúzom magamhoz a kezét, amivel az előbb megérintett. Pár napja már tartottam így a kezeim között az övét, de akkor elhúztam magamtól, nem pedig fordítva. Akkor még egy kerülendő bűnnek tűnt az érintése, most tudni szeretném, hogy milyen érzés végigsimítani a váratlan puhaságán. Kíváncsian, elgondolkodón nézek le a kreol bőrszínre az én sápadt fehéremen. Annyira csodálatos színe van, soha az életben nem tudnám megunni. Az egyik ujjam végigszalad a mutatóujján, majd elidőzik a kézfején, apró köröket rajzol a bőre alatt hullámzó bütykök köré. Hogy lehet még a keze is ilyen szép? Látni akarom végigsiklani a meztelen testemen. A fenébe. Nem kéne erre gondolnom, de már nem látok semmi mást, csak ezt a bűnbe csábító képet.

- Soha nem fogok akarni erről beszélni – halkan, szomorúan suttogva vallom be ismét az igazságot. Tényleg nem szeretnék hazudni neki. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy időre van szükségem. Nem időre van szükségem, hanem arra, hogy kivághassam ezt a darabot a múltamból, mintha soha nem is létezett volna.

- Soha ne mondd, hogy soha – hihetetlenül vonzó, lassú félmosolyra húzódnak az ajkai. Ez a válasz is annyira ő. Nem hiteget üres ígéretekkel, hogy az sem baj, ha soha nem mesélem el. Mindketten tudjuk, hogy hosszútávon az lenne. De vajon tényleg megváltozhatok annyira, hogy önként elmeséljem neki? Nem hiszem. De nem is számít. Ez most már a jövőbeli Siri és a jövőbeli Axel problémája, nem a miénk.

Bólintok, majd újra megengedek magamnak egy apró mosolyt. Visszanézek az ölemben pihenő kezére, amit azóta sem eresztettem el. Finoman felfelé fordítom a tenyerét, az ujjam továbbsiklik az alkarját díszítő tetoválás akkordsoraira, amikben azonnal felismerek egy régi klasszikust. What are you waiting for? Tipikus gitároktató dal, az én tanárom is viszonylag hamar lenyomta a torkomon. A szövege egészen ironikusan illik a mostani helyzetünkre, mintha csak azért varratta volna a kezére, hogy hangtalanul is feltehesse ezt a kérdést. Fogalmam sincs mire várok.

A keze libabőrössé válik az ismerkedő, játékos érintésem alatt, a reakció kizökkent a merengő felfedezőutamból. Rajtakapottan kapom vissza a tekintetemet a óceánkék szemek érzelmektől terhes pillantásába. Ha a megszokott tüzet láttam volna ott, tudnám kezelni, de ez a gyengédség összezavar. Megrémiszt, mennyire boldoggá tesz, hogy ilyen hatással tudok lenni rá. Visszahúzom a kezeimet a takaróm védelmébe, és az ajkamra harapva fordulok a tv felé, mintha a mozdulatlan netflix képernyő érdekesebb lehetne, mint a világ legszexibb dobosa. A csend kezd elviselhetetlenné válni. Egy halk torokköszörüléssel tesztelem a fáradt hangomat.

- Igazából a szabályaim szerint jelenleg semmit nem szabadna mondanom – sokkal könnyebb volt tartani a „nem beszélek” turnészabályt, amíg nem volt senki, akivel beszélgetni szerettem volna. Amíg nem vágytam rá, hogy folyton vele lehessek.

- Miattam nehogy megterheld a gyémánttorkodat – hallom a hangján, hogy mosolyog, és az én mosolyom is visszatér az enyhe gúnnyal átitatott múltbéli utalás hallatán. A turné első két-három koncert blokkja viseli meg mindig a legjobban a hangszálaimat, utána megszokják a terhelést. Igazából valószínűleg semmi bajom nem lenne, ha nem pihentetném a hangomat, alapból is csak azért találtam ki ezt a szabályt, hogy életemben először lehessen kifogásom, hogy miért nem beszélgetek senkivel, és békén hagyjon a sok idióta. Persze ez nem azt jelenti, hogy okos döntés lenne végigbeszélgetni a napot.

- Amúgy is aludnom kéne – megkésve, de rám is átragad Axel iménti ásítása. Mikor befejezem, ismét a kanapé háttámlájára billentem a fejemet.

- Miért keltél fel, ha még fáradt vagy? – mintha képtelen lenne távol tartani tőlem a kezeit, hátrasimít az arcomból néhány idegesítő, kusza tincset. Nem tudok nem elmosolyodni a jóleső cirógatástól. Újra eszembe jut az ujjaim kalandozása a bőrén. Még soha senkit nem érintettem meg ilyen módon ezelőtt, de kezdem érteni, hogy miért nem tud ellenállni Axel a kísértésnek. Én is újra érezni akarom. Letesztelni, hogy ismét elő tudnám e csalni azt a libabőrös reakciót belőle. Megnézni, hogy képes lenne e megint úgy nézni rám, ahogy akkor tette. Meg akarom ismerni az összes pillantását. A gyengédtől a hevesig mindent, amit ki tudok váltani belőle. Vajon hogy nézett volna rám az elmaradt csókunk után? Mohó éhséggel vagy felbolygatott érzelmekkel? Gyengéd lett volna a mosolya vagy szenvedélyes?

- Mert hallottam, hogy hátrajössz – azelőtt csusszan ki a kendőzetlen igazság az ajkaimon, hogy kicsit átfogalmazhatnám. Így jár az ember, ha egyszerre próbál beszélgetni, és álmodozni egy meg sem történt csókról. Félig lehunyt szemmel, a szempilláim mögül látom Axel önelégültté szélesedő mosolyát. Remek. Már megint sikerült növelni az egóját. Ő is oldalra billenti a fejét, hogy egy szögben legyen az enyémmel. Lassút pislogok.

- Miattam jöttél ide? – nem kell ezen úgy meglepődni. Már megmondtam neki, hogy én is akarom ezt az egészet. Nem tudom, miért lepődik meg rajta, hogy időt szeretnék tölteni vele. Talán azért, mert soha egy szóval sem adtam a tudtára. Mert tényleg süni vagyok. De sajnos nem a cuki fajta, aki ha kaját adsz neki hátravágja magát, és engedi, hogy megsimogasd, hanem az, aki beleharap az ujjadba, hogy elejtsd, és utána megehesse a földről.

- Mindenki követ el hibákat – a védekezési mechanizmusomhoz most egy pimasz mosoly társul, Axel halkan felnevetve csóválja meg a fejét, de tudom, hogy már átlát rajtam. Már semmit nem ér a védelmem. És nem csak ellene, már én sem hiszem el igazán. Apró fészkelődéssel fekszem el az ágyon, és Axel combjára döntöm a fejemet. Oldalfekvésben összegömbölyödve, az arcomat a nadrágjára simítva szívom magamba a tömény illatát. – Ez nem zavar? – tudom, hogy igazságtalan vagyok. Megkérem, hogy tartsuk a távolságot, aztán az ölébe fekszem. Megkérem, hogy várjon rám, de én magam nem tudok várni. Mondjuk őt sem kell félteni, az ujjai ismét megtalálják az utat a tincseim kuszaságába, de most ott is maradnak. Valamit valamiért.

- Nem, pihenj csak – apró mosollyal bólintok, és teljesen lehunyom az eddig félig nyitva tartott szemeimet. A háttérben újra megszólal a halk tv műsor, de most ez sem tud zavarni, a hajammal játszadozó ujjak gyengéd érintései taszítanak mély, sötét álomba.

***

Axel illatával körbevéve, az ágyékomban alattomosan összpontosuló forróságra ébredek. Sosem voltam az a típus, aki fájdalmas merevedéssel ébred reggelente, ezért még jobban pofán csap, hogy pont most van egy kis élet odalent. Lehet, hogy köze van hozzá, hogy még mindig a tarkómat birizgálják az ujjai, és hogy a csontjaimba ivódott a belőle áradó forróság. Valószínűleg a bő melegítőgatyában sem lenne túl látványos a kis problémám, de azért némán áldást adok a testemet fedő takarónak. Még nem akarom, hogy vége legyen a pillanatnak, a tv halk háttérzaja és Axel intim közelsége túlságosan tökéletessé teszi.

- Ha ezt csinálod, nem ígérem, hogy nem böklek meg – kipattannak a szemeim, hogy megnézzem a hangjában bujkáló pajzán vigyort. A szívem felgyorsuló dübörgésétől szinte megsüketülök. Csak most döbbenek rá, hogy félálomban engedtem a buta kísértésnek, és elkezdtem a fedetlen oldalát cirógatni a nadrágja vonala fölött. Tétován magamhoz húzom az elkalandozó kezemet, de még nem akaródzik felkelni az öléből. Váratlanul, a semmiből döbbenek rá magamban, hogy egyáltalán nem zavarna, ha az arcomhoz simulna a merevedése. Lehet, hogy önmagában már ez is megijesztene eléggé, de pont ugyanebben a pillanatban csapódik egy ajtó a háttérben. Úgy ugrok fel, mintha lőport gyújtottak volna alattam, de beleakadok a körém csavart takaróba, és seggel előre a földre huppanok.

Egy döbbent másodpercig némán nézünk egymásra Axellel, majd egyszerre röhögünk fel a szánalmas menekülésemen. Pedig nem is ez az ajtó dörrent, valószínűleg Noah csörtetett be a wc-be túl sietősen a tizenkét órás alvása után. Megkönnyebbülve nevetem ki magamból a lebukás okozta félelem feszültségét, és próbálok nem arra gondolni, hogy milyen érzés lenne, ha Axel végre tényleg „megbökne”.

- Ugye tudod, hogy engem nem zavarna, ha lebuknánk? – mosolyogva dől előre, hogy közelebbről szemügyre vehesse a földön szétfolyó Siri kupacot. Fogalmam sincs, mikor szüneteltette le a műsort, ami nemrég még szólt a háttérben. Igazából én magam sem tudom, hogy miért nem akarom, hogy tudják. Talán azért, mert ez túl fontos ahhoz, hogy Noah provokatív, vicceskedő megjegyzéseit hallgassam már azelőtt, hogy bármi is történt volna köztem és Axel között. Azt akarom, hogy ez csak a miénk legyen. Egész életemben csak a közönségemtől kölcsönöztem egy kis boldogságot, most, hogy rátaláltam egy saját forrásra, nem akarok közönséget hozzá.

Mielőtt válaszolhatnék, kivágódik az ajtó, és egy fáradt fejű Noah esik be rajta. Egy felületes pillantással néz végig a párosunkon, láthatóan elég hamar elfogadja, hogy a földön kuporgok. Egész életemben erre a pillanatra készültem. Megérte az a sok óra földön fetrengés a hangszerteremben különböző extrém pózokban, csak hogy most ne keltsek gyanút.

- Fuh srácok, majdnem nem értem el a wc-ig, nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire kelljen hugyozni – túl sok információ. Axelen ismét megmutatkozik, hogy három fiú testvére van, őt nem igazán hatja meg a wc-ben történő dolgok nyilvános túlelemzése. Csak vigyorogva vonja meg a vállát. Még az irritáltságát is egész jól leplezi, pedig fejben biztos átkozza Noaht, hogy ismét belerondít a közös időnkbe. Én most kivételesen örülök a betolakodásának. A gondolataim kezdtek egyre veszélyesebb vizekre evezni. Túlságosan veszélyes vizekre. Tényleg a saját síromat ásom azzal, hogy keresem Axel társaságát. Kéne egy kis magányosan eltöltött idő. Majd a hotelben. A hotelben újra felépítem a falaimat.

- Pedig jó név lett volna belőle a messenger csoportunkba – Axel válasza hallatán még én sem tudok ellenállni a vigyorgásnak.

- Az, aki összehugyozta a turnébuszt? – bólogatva megy bele Noah is a játékba. Remélem azért nem tűzi ki célul, hogy a turné alatt még kiérdemelje ezt a nevet. Leül a kanapé távolabbi felére, és ő is megkukkolja, hogy milyen címet vetít az arcába a netflix. – Oh, a glow up új évada? Én már rég befejeztem, hol tartasz? – aranyos, hogy csak Axelnek címezi a kérdést, pontosan tudja, hogy engem taszít a képernyő. Remélem, nem kezd el azon gondolkodni, hogy akkor mit keresek mégis itt. Szerencsére Noahról van szó, szóval van remény.

- A harmadik rész közepén. De ha spoilerezel, megverlek – ezzel a végszóval újra el is indítja a műsort, Noah pedig random felesleges infókkal bombáz minket egyes versenyzők magánéletéről. Ez a srác tényleg túl sok időt tölt az internet mélységes szennybugyraiban.

***

Mozdulatlanul, a hotel túldíszített szobájának a szélén lévő bordó bársonyfotelben trónolva bambulok a telefonom képernyőjére. Délután, mikor megérkeztünk, megbeszéltük a többiekkel, hogy keresünk egy éttermet, és egy vacsorával megünnepeljük az első három sikeres koncertet, de nekem semmi kedvem az egészhez. Most kezdenek gyülekezni a négy szobás lakosztály közös terében, már hallom is a csajok duruzsolását az ajtó túloldaláról. Ha jól tudom, ők nem vettek ki felesleges szobát, hanem az éjszakát a lakókocsiban fogják tölteni. Mondjuk bármire lefogadnám, hogy Lydia Wy karjaiban fog kikötni, de ez már csak részlet kérdése. Hátha a barátnője is rástartolhat egy helyre Noah mellett.

Megnyitom a közös chatünk ablakát, ahol a legutolsó beszélgetés ma délutánról van Wy és Noah főszereplésével. Aki a csaj buszt választja a miénk helyett, az bizony kimarad a közös bandaebédből.

19:03 – A Spicli

Menjetek nélkülem, nincs jól a gyomrom

Apró füllentés. Igazából még mindig tele vagyok a nagy adag ebédtől, amit a negyedik Glow up epizód közben toltunk be Axellel és Noahval. Ma este nem kell órákat ugrálnom egy színpadon, szóval ki akarom élvezni, hogy legalább ebben a két napban nem kell annyit zabálnom, mint egy ikrekkel terhes nőnek.

Ledobom a telefont az ágyra, és leszarom a három halk zizzenést, amit szinte azonnal kapok a lesújtó üzenetre. Még a kilincsem is megmozdul, de volt annyi eszem, hogy elfordítottam a kulcsot a zárban, mikor bejöttem lerakni a cuccaimat. Tudják, hogy antiszociális vagyok, valószínűleg néhány perc múlva elfogadják, és lelépnek, nem először szökök meg egy bandaprogramról. Addig pont van időm nyugiban felvenni a rikító kék, laza fürdőgatyámat. Ha Axel látná, vajon ebből is szerezne egy rózsaszínt? Biztosan. Mosolyognom kell a gondolattól, de a vidámságba egy egészen másik érzés is belekeveredik, mikor elképzelem magamat Axellel egy igazán keveset takaró, combközépig érő fürdőgatyában. Nem kéne most is róla ábrándoznom, pont azért szöktem el a többiek elől, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejemből a hatását. Kezdem úgy érezni, hogy lehetetlen küldetés. Túl mélyre ette magát.

Kb negyed órát teszek-veszek a szobában, és mikor elég nagy a csend és a sötétség az ajtó túloldalán, kimegyek. Fogalmam sincs, mióta énekelgetem halkan a számot, amit pont annyira nem tudok kiverni a fejemből, mint a srácot, akinek a kezére vannak tetoválva a sorai.

„Are you waiting for the perfect night
Are you waiting till the time is right?”

- Nem tűnsz betegnek – összerezzenve torpanok meg, szerintem csak azért nem szökik ki egy röhejes sikoly az ajkaim közül, mert épp levegőt vettem a következő sor elénekléséhez. Ezer közül is felismerném ezt a hangot.

- Baszki neked függőséged másokat halálra rémíteni a sötétben? – vigyorogva kapcsolja fel a fotel melletti asztali lámpát, ami sejtelmes félhomályt varázsol a hatalmas közös helyiség pangó ürességébe. Ő mégis itt van. Miért van itt? Nem kéne itt lennie. Kivételesen az volt a tervem fő célja, hogy ne legyen itt. Most már bánom, hogy lusta voltam összehúzni magamon a hotel egyszerű, fehér fürdőköntösét, viszont a büszkeségem nem engedi, hogy szégyellős szűzlány módjára kezdjem el takargatni magamat. – Te sem tűnsz annak, mit keresel még itt?

Belemegy a játékba.

Széles vigyorral figyelem, ahogy Noah becsatlakozik az éneklésbe. Pont úgy nem ér fel Sirihez, mint Wy hozzám, de azért nem kell szégyenkeznie. Sirihez amúgy sem érne fel senki. Imádom ez a könnyedebb, rugalmasabb oldalát. A színpadon nincsenek tüskék, nincsenek hűvös pillantások. Minden mozdulatában és minden tekintetében ott ég a szenvedélyes láng, ami minden előadó sajátja. Ami éltet minket a közönség előtt. Kibaszott jól áll neki a koncertezés, őt ide teremtették.

Hamarosan már csak Noah tartja a frontot, Siri mikrofonja elrejtőzött valahová. Meglepetten figyelem, ahogy mellénk lép, de nem dobverőért nyúl, mint várom, hanem Wyról próbálja leműteni a basszusgitárt. Mi a franc? Te is képes vagy szórakozott impróra? Imádom, hogy már nincs a seggedben az a karó. Ne is rakd vissza, hagyd meg azt a helyet valami másnak. Hosszú lesz ez a két hónap.

Nehéz röhögve tartani a tökéletes ritmust, de nekem még ez is megy. Noah néha hamiskás, Wy félreüt, Siri pedig közel sem olyan jó a basszusgitárral, mint a zongorával, de imádom az egészet. Ahogyan a közönség is. Meg vannak őrülve, látom az arcukon még ebből a távolból is, és ami a legfontosabb, hallom őket. A visítást, az ünneplést, a bandatok neveit bosszantó fejhangon vinnyogva. Egész életemben erre a pillanatra vártam. Erről álmodtam, mióta először kezdtem botokkal püfölni a homokozóvödrök alját. És most már rohadtul senki sem veheti el tőlem.

A szám végén egy kiadós nevetés után minden hangszer visszakerül a gazdájához. Mindannyian vihogunk, mint a hiénák, a közönség hangosan kiabál, én mégsem hallok mást, csak Sirit. A boldogan, gondtalanul nevető Sirit. Azt az alondra-t, akinek a hétköznapokban is lennie kéne. Nincsenek tűskék, nincsenek jégcsapok. Miért csak a színpadon és zenélés közben látom ezt a csillogást a tekintetében? Hova rejti el minden más alkalommal? És a legfontosabb kérdés, hogy miért?

Mosolya megváltozik, sokkal aljasabbá válik, mikor megszakítja szemkontaktusunk, és mikrofonját elővéve fordul ismét közönségünk felé. Mire készül? Mert hogy valami jár a fejében az tuti. Már a gyerekrágó színű tincsek sem állnak jól.

- Szegény Axel annyira megijedt tőletek, hogy segítségre szorult – aljas vagy alondra, most aztán megsebezted a szívemet. Csatlakozom a többiek nevetéséhez, ezzel a totálisan képtelen állításra. Tudom jól, hogy csak a tömeget akarja heccelni vele, és úgy tűnik nagy sikere van. Egyre többször, egyre hangosabban hallom a nevemet. Riasztó, mennyire rajonganak már most értem, pedig semmit sem láttak még igazán. Vajon az utóbbi hónapokban hányszor kerestek rá a nevemre, és próbáltak minél többet megtudni rólam? Pechükre semmi érdemlegeset nem osztottam meg magamról sehol. De úgy tűnik, elég sokan imádják a rejtélyeket. – Szerintem adjunk neki lehetőséget, hogy meghazudtolhasson egy bemutatkozással – igazán nem volt szükség rá, hogy ilyen hosszasan szopd fel a közönséget Siri, de azért hálás vagyok. Legközelebb inkább rajtam csillogtasd ezt a tudományodat. Széles vigyorral pillantok a közönségre, majd a bandatagokra. Nekem nem kell kétszer mondani. Ha igazi műsort akarnak látni, olyat adok nekik, amit még sosem hallottak. Megmutatom, milyen egy igazán tehetséges dobos.

Az ütőimet megpörgetve, majd a levegőbe dobra húzom az időt. Részben a műsor kedvéért, részben azért, hogy gyorsan összerakhassam fejemben, mit is akarok csinálni. Egy saját szerzeményt ások elő, ami asztalom fiókjában pihen, már hosszú ideje. Nem nagyon mutogatom ezeket senkinek, pedig ehhez még szöveg is van. Majd talán egyszer. Ha akad valaki, aki megérdemli, és akivel hajlandó is lennék megosztani. Bármennyire is szeretném, nem biztos, hogy létezik ilyen. Elkapom a dobverőket, és belekezdek a ritmusba. Apró vigyorral, teljes beleéléssel adom át magam a dalnak. A közepe táján megengedek magamnak egy oldalpillantást, és elégedetten látom, hogy a három cirkuszi majom is engem bámul. Nyugi srácok, remélem nem tervezitek idedobni a nedves alsógatyátokat ez után.

Látom Sirin, hogy le van nyűgözve. Most nem tudja elrejteni. Marhára leszarom mindenki más véleményét, de az övé… az övé melegséggel tölti el a mellkasomat. Egy pillanatnyi ideig még arra is érzem a készetetést, hogy megmutassam neki az eltitkolt számaimat. Hogy még többször láthassam ezt a kifejezést az arcán. Bár lehet, hogy mással is oda tudnám varázsolni. Sok tulajdonságom van, ami lenyűgözheti.

Amint vége a dobszólónak, kitör a taps. Nem csak a közönség kiabál, hanem a banda többi tagja is. Jólvan srácok, majd meghívhattok egy körre. Sajnos nem maradnak elég ideig. Legalábbis az nem, aki a leglényegesebb. Kis rózsaszín flamingóként üget át a színpad másik oldalára, hogy folytassa onnan, ahol abbahagyta. A közönség már izgalomban van, nem szabad engednünk, hogy leüljön a hangulat. Tudom, hogy ez az ésszerű döntés, mégis hiányolom magam mellől. Eddig jól megy ez „csak a koncertre figyelek” dolog. Végre valami, amiben nem vagyok annyira tehetséges.

- Azt hiszem, ezután nincs is szükség több szóra! – vettem alondra. Itt az idő, hogy újra rád figyeljenek. Kápráztasd el őket a hangoddal és az energiáddal.

Az új albumunk számait hallani a közönségtől egyszerűen leírhatatlan érzés. Felpezsdül tőle a vérem, érzem, hogy egyre többet és többet és akarok kihozni magamból. Értük, a bandáért, és mindenkiért, aki hosszú ideje dolgozik azon, hogy ez az egész megvalósulhasson. Rohadtul be kell bizonyítanunk, hogy a mai világban még szükség van jó rockbandákra, hogy nem csak szerelmes popszámokkal lehet stadionokat megtölteni. Mi is képesek vagyunk rá. Együtt tényleg elérjük a csillagokat is.

Míg Siri elhelyezkedik a színpad szélén, gyorsan megtörlöm arcomat a magam mellé készített törülközők egyikével. A dobolás néha fárasztóbb, mint az edzés, de utána még sokkal jobban érzed magad. Felfrissülsz és tele vagy energiával. Receptre kéne felírni mindenkinek. Kár, hogy a ritmusérzéket nem osztogatják az utcán.

- A következő szám egy meglepetés, amit nem tervezünk többször színpadra vinni, szóval készítsétek a kamerákat – kortyolok néhányat a palackos vízből, mielőtt újra visszahelyezkednék a tökéletes dobolós pozícióba. Siri mindenkit rohadtul meglepett ezzel a számmal. Mikor bedobta, hogy játszhatnánk az első soundchecken, azt hittük hülyéskedik. Aztán eljátszotta nekünk, és mindent megértettünk. Ez a szám megint egy olyan darab, ami akarva vagy akaratlanul, de többet mond róla, mint bármi, amit korábban közönség előtt előadott. Eltekintve a parkos koncerttől, de az egy teljesen külön kategóriába eső dolog volt. – Ez volt az egyik első dal, amit valaha írtam, szóval tekintsetek el az egyszerűségétől, oké? – durva, hogy már a legelejétől kezdve ilyen dalokat volt képes írni. Csatlakozunk hozzá, hogy segítsük átadni a gondolatait. Extrán figyelek rá, hogy ne csesszem el, pedig amúgy sem szoktam soha. De közben egyre csak azon töprengek, hogy mi ihlethette ezt a számot. Kinek szólhat? Milyen események válthatták ki? Vajon ettél lettél ilyen elcseszett, alondra? Bár nem csak dalokban mondanád el mindezt. Könnyebb lenne kibogozni. Szerencse, hogy nem vagyok odáig a könnyű dolgokért.

Mikor vége a számnak, Siri felpattan helyéről, és leveti magát a színpadról. Nem törik meg mosolyom, nem akarom, hogy a kamerák véletlen elkapják ahogy értetlenül, szemöldök ráncolva figyelem őt. Évekig az a kép köszönne vissza mindenhonnan, hála a testvéreimnek és a barátaimnak. Viszont nagyon nem tetszik ez a rögtönzés. Semmi ilyesmi nem volt megbeszélve. Jó, oké, nem szednék szét a rajongóink, de azért valamennyire megnyugszom, mikor ott terem egy biztonsági őr. Helyes. Az viszont rohadtul nem helyes, hogy Siri az egyik csaj nyaka köré tekeri a sálját. Ilyen távolból szerencsére nem látom a részleteket. Nem is tudom kinek szerencse ez. Nekem, vagy annak az olcsó kis ribancnak. Akarom mondani rajongónak. Az egész csak show, ne feledd Axel. Remélem nem csinál rendszert ebből, mert tényleg dobverő hajigálásba kezdek. Vagy nemes egyszerűséggel felpattanok, és a rajongók ellen fordulok. Letépem azt a sálat a nyakából, a vállamra kapom Sirit, és elhúzok vele a francba. Abból születnének az igazán jó cikkek.

- Neked jobban áll – mosolyogj. Kurvára ne csinálj mást, csak mosolyogj. Nincs az az isten, hogy bárkinek jobban álljon bármi, mint Sirinek. Tudom, hogy meg kell tartani az elérhető rocksztár szerepet, de rohadtul nem tetszik. Legközelebb kötök rá valami pórázt. Az egyik felét a dobszerkóhoz rögzítem, és csak a színpad széléig fog elérni. Így elzárhatnám őt a rajongóktól, hogy csak az enyém legyen. Maximum akkor érhetnének hozzá, amikor… nem. kurvára semmikor sem mehetnének még csak a közelébe sem. Bár megtehetném.

Rohadtul szét fogja cseszni az idegeim az afterparty.

oOoOo

18:45

Niño, van számodra egy feladatom a koncert előtt

Intézd el nekem, és bármilyen hülyeséget kérhetsz cserébe

*link*

- Mennyire vagy bevállalós, Axel? – apró félmosollyal pillantok fel telefonomból a mögöttem álló Tessa csinos pofijába. A tükörben látom az izgatott csillogást a tekintetében, mint egy kislány a cukorka boltban. Azt sem tudja, hogy hová nyúljon először.

- A rózsaszín tincseket kihagynám. Elég egy vattacukor fej a csapatba – felnevetve üti meg vállamat. Ha a hozzá hasonló fodrászok nem lennének túl professzionálisak az ilyesmihez, azt hinném, hogy flörtölni próbál. Valószínűbb, hogy ő mindenkivel kedves és közvetlen. Ilyen munka esetében ez szinte alapelvárás.

- Neeem, semmiképp sem festeném be őket, baromi jól áll a fehér. De mit szólnál egy kicsit extrémebb frizurához? – előkapja telefonját, és kis keresgélés után felém fordítja. – A többiek hajába is akarok fonatokat, de a tiéd az egyetlen, amihez ez rohadt jól illik, és te tudod is viselni – elgondolkodva tanulmányozom a bonyolult fonatot, amivel hátra rögzítették a modell tincseit. Olyan, mint egy csatába készülő viking. Magamnak sosem szórakoznék ilyesmivel, se idő, se türelmem, se kézügyességem nem lenne hozzá. Viszont meg kell hagyni, hogy nem néz ki rosszul. Végül is mit veszthetek vele? Ha már ez a bemutatkozó koncertem, nem jön rosszul, ha a rajongók egy szexi, elérhetetlen viking félisten képét vésik az emlékeikbe.

- Legyen. A szakértelmedre bízom magam – hátra dőlök, és lehunyom szemeim, felkészülve a kényelmetlen hajhúzás és végtelen mennyiségű hajlakk uralta jövőre. És van, aki azt mondta a koncert legnehezebb része órákon át a színpadon lenni. Na ő biztos nem próbálta még milyen órákon át sminkelnek, öltöztetnek és a hajaddal babrálnak, mintha egy kibaszott Barbie baba lennél. Vagyis jelen esetben Ken. Sosem gondoltam volna, hogy egy nagy koncert ennyire sok szarakodást igényel. Nem is értem az egészet, én ezek nélkül is elég jól néznék ki. De a bandáért áldozatokat kell hozni.

oOoOo

- Nem találtak pólót a méretedben, Axel? – Noah hülye vigyora, és még hülyébb röhögése fogad, mikor kilépek öltözőmből. Ő már a pihenőben rója a köröket egy tépett farmerben, és fekete bakancsban, ami tökéletesen passzol szorosan testére tapadó fekete pólójához. Az ő öltözéke sem bíz sok mindent a képzeletre. De hát nem is azért edzünk annyit, hogy utána szemeteszsákokban lépjünk a színpadra. Hogy Nora-t idézzem, kár ruha alá rejteni ezeket az izmokat. Nem tudok haragudni rá a döntéséért. Amúgy is szeretem a lenge ruhákat, ezekben kevésbé fogok leizzadni és meghalni a koncert alatt. Kellemeset a hasznossal.

- Ne légy féltékeny Noah. Jövőre talán te is elég jól fogsz kinézni ahhoz, hogy több ezer ember előtt mutogassák a pucér tested – egy félmosollyal sétálok mellé. A falnál álló kis asztalon ott pihen a tequila, amit kértem Bentől. Ezen kívül nincs semmi hülyeség, amihez ragaszkodnék a koncertek előtt, de egy feles a minőségi mexikói italból már hagyomány. ha akarnak velem isznak, ha nem, akkor magamban. Engem sosem zavart az ilyesmi.

- Meg vagy te húzatva? Melletted tuti nem dobnám le a pólót. Bármennyit edzek, aszott meztelencsiga leszek hozzád képest – felhorkantva fintorog, és megigazítja haját, amiben valóban ott van néhány fonat. Úgy tűnik Tessa projektje legalább ötven százalékban sikeres volt.

- Te mindenki mellett aszott meztelencsiga leszel, Noah – Wy lép elő az egyik ajtó mögül. Fonatok pipa, kivillantott izmos has sztornó. Pedig amúgy egyiküknek sincs oka szégyenkezni. Úgy tűnik Nora tényleg csak nekem szánta ezt a különlegességet. Micsoda bók. – A primadonna még készülődik? – mindhárman Siri ajtaja felé pillantunk, ahol semmi mozgás. Az egész backstage sürög, a staffosok ide-oda rohangásznak, de az este sztárja még nincs itt. Vagyis az egyik sztárja.

- Úgy tűnik. De nélküle is elindíthatjuk a bulit – az üveget felkapom az asztalról, és meglóbálom bandatársaim előtt. – Csatlakoztok a hagyományos lazító felesemhez? – mindketten elvigyorodnak, így már tudom, hogy nyert ügyem van. Legalább rájuk számíthatok.

- Ugye van citrom és só? – fintorogva rázom meg fejem a taszító kérdésre. Wy egyetlen szerencséje, hogy ezt a kérdést nem a családom előtt tette fel. Ők már régen kiátkozták volna őt a világból.

- Nem veszek rész ilyen szencségtelen dolgokban – csak akkor lennék hajlandó rá, ha a citrom Siri szájában van, a sót pedig a testéről kéne lenyalnom. Minden más esetben tiltott a jelenléte tequilázás közben. – Ha lenne időnk, lassan kortyolgatnánk, de most a feles is megteszi. A turné alatt megtanítalak majd titeket rá, hogyan kell igazából inni – megtöltöm a poharakat, de mielőtt még a kezükbe nyomhatnám, megérkezik az utolsó tagunk is. Tudtam én, hogy az alkohol illata kicsábítja.

- Sirii! Végre, azt hittük, hogy beragadtál az öltöződbe – Noah energikus kiáltására én is megfordulok. Hogy aztán teljesen megszűnjen a külvilág.

A picsába.

Próbáltam magam felkészíteni extrém fellépő ruhákra, de a fantáziám nem volt elég ehhez. Főleg mert bárhogy igyekszem, a fejemben vagy a selyemköntösében, vagy egy vékony takaróban látom őt. De a valóság szinte még ezt is felülmúlja. Szűk nadrágja úgy tapad rá, mint egy második bőr. A futástól izmos lábai karcsúak, csípője tökéletesen keskeny. A tenyerem alá teremtették. Át akarom fogni, és magamhoz akarom rántani. Érezni akarom, ahogy ágyéka combomnak simul, ahogy farka lassan megkeményedik a szűk nadrágban. Bele akarok markolni a fenekébe, amit isten könyörületéből most nem látok. Elég lesz, hogy egész koncert alatt azt kell figyelnem. Tuti, hogy nincs rajta alsónadrág sem. Ha valahogy sikerülne becsúsztatnom ujjaim a bőrgatya pere alá, akkor…

Ne gondolj erre. Kurvára ne gondolj erre.

Ismét megpróbálkozom a felfelé csúsztatom pillantásom stratégiával, de ismét egy hatalmas baklövés. A bőr top túl sokat enged látni lapos hasából. Ujjaim szinte égnek, hogy hozzáérhessenek, hogy végigsimíthassanak a márványfehérségű bőrön. Már biztos, hogy le akarok nyalni róla valamit. Sót, citromlevet, tejszínhabot, francot se érdekli, hogy mit, csak ajkaim a bőre közelébe kerülhessenek. Kurvára nem akarom így kiengedni őt a színpadra. Az egyetlen baj, hogy ez nem rajtam múlik.

Wy és Noah röhögése szakítanak ki a fülledt ábrándok közül. Épp időben ahhoz, hogy ne kelljen gigantikus sátorral kilépnem életem első arénakoncertjére. Fogalmam sincs min nevetnek, de beszállok, hogy leplezzem összekuszált, mérhetetlenül sok féltékenységgel és birtoklási vággyal teli bambulásom. Mindenkinek jobb, ha nem tudnak róla. Főleg Sirinek. Jó fiúnak kell lennem. Kurvára jó fiúnak.

- Axel azt mondta, hogy toljunk egy csapat tequilát fellépés előtt, beszállsz? – Noah máris Siri kezébe nyomja az egyik poharat. Észre sem vettem, hogy automatikusan töltöttem neki is. Azt hiszem ez már reflex-szerű cselekvés. Mint ahogy terítéket is mindig tettem ki neki, pedig alig néhány alkalommal volt hajlandó velünk enni. Nem tudom elűzni őt a fejemből, folyton érzem a jelenlétét.

Nem meglepő módon megrázza fejét, és leteszi a poharat. Sejtettem, hogy szembe megy az elveivel. Pedig egy feles még nem olyan erős, nem kottyan meg senkinek. Inkább ad egy kis erőt és lendületet. Ha kipróbálná, simán lehet, hogy ő is rászokna.

- Semmi bajod nem lesz egy felestől, Siri – előásom a lehető legkedvesebb hangom, ami egyre könnyebben megy, mikor vele beszélek. Kezd a feje tetejére állni a világ. És akkor borul fel végleg minden, mikor végre rám emeli búzavirág szemeit. A hatra font frufrunak hála többet látni egész arcából, de én beleveszek tekintetébe. Nem tudom, hogy melyikünk tartja fogja a másikat. Néhány pillanat az egész, de arra pont elég, hogy Noah visszacsempéssze Siri karcsú ujjai közé a poharat. Kénytelen vagyok elfordulni tőle, hogy koccinthassak a srácokkal. A tequila jólesően marja végig torkom, kellemes melegséggel árasztva el testem. Kiválóan illik az izgatott bizsergéshez, amit már órák óta érzek. Nem hívnám lámpaláznak, egyszerűen csak élvezem a helyzetet, amihez hasonlóban még nem voltam.

Wy és Noah pillanatok alatt szívódnak fel, magunkra hagyva minket a kavargó hangyabolyban. Siri úgy tartja azt a poharat, mintha Noah egy használt alsógatyája lenne. Nem tudja, hogy miből marad ki. Ez a pia tényleg fenséges, még ha a másik két majom értékelés nélkül el is húzott, miután legurította. Tipikus amerikaiak.

- Tényleg nem iszod meg?

- Én nem vagyok akkora hústorony, hogy ne érezzek meg egy felest – felnevetve csóválom meg fejemet. Való igaz, hogy az ő alkoholtoleranciája bőven a miénk alatt van, de ettől még tényleg nem lenne baja. Nem hiszem, hogy megérezné, de egyszer mindenképp tesztelni akarom a tequila-tűrését. Igen, létező fogalom. A tesóimmal alkottuk meg, és bár senki sem gondolta volna, Connornak a legnagyobb. Legalább ebben ő nyert.

Nem akarom, hogy kárba vesszen a minőségi pia, így elhalászom ujjai közül a poharat, és én magam tüntetem el. Elégedetten pislogok egy lassút, és mire újra felnyitom szemeim, már ismét gyönyörködhetek Siri tekintetében. Tudnám élvezni, ha gyakrabban látnám. Még akkor is, ha ennyire csúnyán néz. Ne ráncold a homlokod, mert úgy marad.

- Ha egyet is félreütsz, megöllek – hát persze alondra. Úgy ismersz, mint aki bármikor tudna hibát ejteni? Mosolyogva pillantok le rá, magamhoz láncolva tekintetét. Tudja, hogy túl jó vagyok ahhoz, hogy egy kis pia megállítson. Még akkor is tudnám tartani a ritmust, ha éppen ránk szakadna a stadion, vagy egy UFO szállna le a küzdőtérre. Az egyetlen, ami képes lenne TALÁN kizökkenteni, az egy köntösét széttáró Siri lenne.

- Ezt te sem gondoltad komolyan – mindketten tudjuk, hogy csak szeret puffogni. Semmi értelme ezen túráznia, még bőven azon határ felett vagyok, ami után megérzem az alkoholt. Meg amúgy is, Finn bármennyit hibázhatott, maradhatott a kis házikedvencetek, én meg egy félreütés után a heréim nélkül távoznék? Hol van itt az igazság?

- Ha komolyan gondolnám, nem lennél itt – végre elmosolyodik. Végre eltűnt az érzelemmentes tüskepáncél, még ha csak részben is, de engedi, hogy közelebb férkőzzek hozzá. Az a baj, hogy ez a külsője mellé már túl sok. Túl csábító. Túl aranyos. Túl szexi. Többet akarok belőle.

Közelebb hajolok hozzá, éppen csak annyira, hogy megcsapja orromat a hajlak és parfüm alatti lágy illat, ami a sajátja. Amit a lakókocsiban is éreztem. Ennél tovább nem mehetek, mert nem tudnám megfékezni magam. Nem tudnék olyan jó fiú lenni, mint ígértem. Így is a határokat feszegetem.

- Amúgy kurva jól nézel ki – lehalkítom hangom, hogy csak ő hallja. Arca megrezzen, tekintete még csillogóbbá válik. Talán tetszik, amit hallasz? Csak engedned kéne, és rengeteg dolgot tudnék a füledbe súgni, ami tovább növelné az egodat. Nem mintha szükséged lenne rá. – Kicsit idegesít, hogy több ezer rajongóval kell osztoznom a látványon – igen, tényleg zavar. Próbálom egy lágy mosoly mögé rejteni az irritáló féltékenységet, de ettől még ott van. Könnyebb lenne, ha már biztosan az enyém lenne. Ha már beismerte volna magának, hogy meg kell próbálnunk, mindkettőnk érdekében. Szívesebben engedném a színpadra azzal a tudattal, hogy utána csak én dughatom meg őt az öltöző zuhanya alatt. Hogy este a lakóbuszban csak engem fog látni elalvás előtt, és az összes szőke ribanc képét elfelejttethetem vele csókokkal és érintésekkel. Ehelyett nézhetem ahogy másoknak osztogatja a sáljait, és kurva szexisen flörtöl több ezer emberrel egyszerre. És még csak hozzá sem érhetek anélkül, hogy beleharapna a kezembe. Rohadt jó.

- Ha zavarba hozol kezdés előtt öt perccel, esküszöm Mateoként foglak bemutatni a közönségnek – és újra itt van a kedvenc védekező stratégiája. A támadás. Nem is tudom miben reménykedtem, de az biztos, hogy nem ebben. Kurvára nem ebben. Sóhajtva csóválom meg fejem, és feszülten próbálok beletúrni tincseimbe. De még ez sem jön össze. Remek. Talán kéne még egy feles, hogy kicsit ellazuljak. Úgy viselkedem, mint egy hormonoktól hajtott focicsapat kapitány, aki mással látta a nőjét. Nem tetszik.

- Anya imába foglalná a nevedet – felegyenesedve váltom le lágy mosolyomat egy sokkal savanyúbb változatra. Elértem azt a pontot, amit, ha tovább nyomok, csak ellenállásba ütközöm. Vissza kell vonulnom, ha nem akarom magam felnyársalni a tüskéken. Megint csak rontanék a helyzeten. Édes, hogy azt hiszi a középső nevemmel húzhatja az agyam. Meglepően szeretem a Mateot, de leginkább azt, hogy csak kevesen, az igazán közel állók hívnak így. Ettől különleges. És nem olyan ultra gáz, mint a Guillermo. Bocsi Harrison.

A staffosok finoman terelgetnek minket a színpad felé. Hát persze, a koncert. Komolyan, egy pillanatra kiment a fejemből az egész. Teljesen megzápul az agyam ettől a vattacukor fejű sráctól. Viszont most, hogy újra bevillant a kiáltozó tömeg képe, érzem a feléledő bizsergést. Már csak pár perc, és a világ végre megtudja, hogy milyen bulira vagyunk képesek. Hogy rohadtul megérdemeltük a palatinákat, és addig nem fogunk megállni, míg fel nem érünk a listák élére.

Gyengéd rántás a mellényemen. Mi a franc? Döbbenten fordulok hátra, hogy egy feszült, zavart kis sünit pillantsak meg. Elkapja tőlem kezét, és úgy pillant körbe, mint egy veszélyt leső kis rágcsáló. Ez új. Ha nem lenne rajta egy vastag sminkréteg, talán még a pirulását is láthatnám. Bárcsak.

- Már megmondtam – a mindig határozott, arrogáns és nagyszájú srác most bizonytalanul elakad, és ismét körbe pillant. Ne aggódj alondra, csak én figyelek igazán rád. – hogy a tiéd vagyok – szinte csak tátogja a szavakat, mégis üvöltve visszhangoznak fejemben. Mintha csak megérezte volna, hogy mire van szükségem. Tökéletesen tudta, mit kell mondania ahhoz, hogy minden figyelmem a dobolásra összpontosíthassam. A dobolásra, és a formás hátsójára. Végre elismerte, hogy hozzám tartozik. Nem monda ki, de ez már egy kapcsolat. Kurvára furcsa, de kapcsolat. Az enyém, és akkor is csak az enyém lesz, ha ezrek sikongatják a nevét. Mert rájuk nem néz így. Tőlük nem jön zavarba. Előttük nem dobja le a tüskéit.

Elvigyorodom, de mielőtt válaszolhatnék, Noah zúzza szét a nagy pillanatunkat. Egyszer megütöm a srácot.

- Axel, Siri, gyertek már! Kezdünk! – a hangjában lévő lelkesedés rám is átragad. A backstage nyüzsgését lassan elnyomja a tömeg szűntelen sikítása és kántálása. Várnak ránk. Akarnak minket. Tegyünk eleget a kívánságuknak.

oOoOo

- Megcsináltuk! Kurvára megcsináltuk! – Noah rekedtes üvöltéssel boxol a levegőbe, amint beérünk a pihenőbe. Mindannyian izzadtak és kurvára kimerültek vagyunk, de ugyanazt az elégedett vigyort látom mindhárom majom arcán. Tényleg megcsináltuk. Lenyomtuk az első koncertet, méghozzá nem is akárhogyan. Még mindig zúg a fülem a hangos AWAKE kántálástól.

- Rohadt jók voltunk! És a közönség is – Wy arcának vörössége, még a vastag alapozóréteg alatt is látszik. Enyhén kapkodja a levegőt, ahogy mindannyian, de ez nem meglepő. Siri és Noah pörögtek mintha atomenergia hajtaná őket, de Wy-t se kellett félteni.

- Csak azért mondod, mert hozzád vágtak egy melltartót – felvonom szemöldököm, míg Siri és Noah röhögésben törnek ki. Szegény Wy arca inkább olyan, mint aki azt fontolgatja, milyen fájdalmas módszerrel végezzen ki. Nem értem miért van úgy oda, szép darab volt.

- Elhozhattad volna Lydiának, lehet pont a mérete – Noah tovább üti a vasat, aminek újabb felszabadult nevetés a jutalma. Mindannyian olyanok vagyunk, mint akik nevetőgázt szívtak. Még Siri sem tudja abbahagyni a vigyorgást, ami nála roppant szokatlan. Ez a távozó feszültség hatása. Mindannyian megkönnyebbültünk. Az első koncert a legnehezebb, de vettük az akadályt, innentől sokkal könnyebb lesz élvezni.

- Gigantikus fasz vagy – tekintete Noahra villan, de mosolyát ő sem tudja elrejteni.

- Tudom. De a csajoknál nem szokott működni ez a szöveg – Noah megrántja a vállát, miközben nevetve a tequiláért, és tiszta poharakért nyúlok.

- Egy ünneplő kör? – meglepetésemre három bólintást kapok, de nem teszem szóvá, nehogy meggondolja magát. Örülök, hogy kicsit feloldódsz, alondra. Jól áll, ha nem áll ki egy jégbe fagyott karó a seggedből. Vajon, ha eléggé leitatnám, engedne néhány érintést? Valószínűleg. De az nem lenne az igazi. Túl egyszerű lenne. Én pedig pont azt imádom benne, hogy kicsit sem egyszerű. Kitöltöm az italt, és a kezükbe nyomom a poharakat.

- Arra, hogy legalább ilyen jól sikerüljön a többi állomás is – Wy középre nyújtja poharát.

- Axelre, hogy csatlakozott, és kirángatott minket a szarból – Noah is kinyújtja kezét.

- Sirire, aki megírta ezeket a rohadt jó számokat – alondra tekintetét kutatva csatlakozom én is. Végre megkapom a jókedvű pillantást és a széles, önelégült vigyort. Imádtam őt a színpadon. Az energiáját, amivel folyamatosan hergelte a közönséget, az apró interakciókat, amikkel megnyerte őket magának, a hangját, a mozdulatait, mindent. Na meg a feszes bőrnaciba dugott hátsója látványát. De leginkább azt, mikor hátrajött hozzám. Legalább egyszer láthattam közelről a csillogó tekintetet és az arcán szétterülő boldogságot. Kurvára azt akarom, hogy máshol is ilyennek láthassam őt. De egyelőre csak a színpadon van otthon, ott van hozzá elég bátorsága. Egyelőre.

- És a bandára, akik életre keltették a dalokat – utolsóként koccan pohara a miénken, majd mindenki lehúzza saját italát. Ha ez lehetséges, még jobban esik, mint a koncert előtt. Lepillantok a Siri arcán megjelenő fintorra. Pedig szokd csak az ízét, alondra. Mellettem muszáj lesz megszeretned, anélkül nehezen boldogulnál egy családi ünnepen.

- Ez olyan megható volt, Siri – Noah színpadiasan kap szívéhez, amire csak egy fintorgó szemforgatás a válasz.

- Esküszöm, hogy emigrálok, ha valamelyik behemót bömbölni kezd – az ő hangja is megviselt, kezdem érteni, hogy miért pihenteti annyi, a koncertek között. Nagy meló lehet végig énekelni több mint két órát. Egyre jobban csodállak, alondra. De ennyit az érzelgős, megható pillanatról. Hű maradtál a nevedhez, Mr. Buligyilkos. Pedig önmagához képest tényleg kedves dolgot mondott. Egy pillanatra megvillantotta a srácot, aki a zongora mellett volt. Kár, hogy ennyire fukarul bánik vele.

Mielőtt bárki válaszolhatna, megérkeznek a különleges vendégeink. A VIP jegyeseknek mág várniuk kell a sorukra, de vannak, akiket nem tudunk, és nem is akarunk távol tartani ettől a helytől. Lydia, Emily és Connor sietnek felénk a staffosok tengerén keresztül. Mindhárman csapzottak, de a mosolyuk levakarhatatlan. Hasonlóan festenek, mint mi. Csak én jobb pasi vagyok Connornál.

Míg a lányok a többieket rajongják körbe, Connor magához ránt egy ölelésre. Legalább nem ugrik a nyakamba, mint egy tinilány. Akkor kénytelen lennék elvenni a belépőjét, és nemkívánatos személyként plakátolni ki az arcát a következő helyszíneken.

- Annyira jók voltatok, Axe! – hátra lépve igazítja meg szemüvegét, ami mögött rajongva csillog a kölyöktacskó tekintet. Az ő hanga is rekedt, valószínűleg végig üvöltötte a koncertet. Gondolom a legnagyobb fájdalma az, hogy nem ő kapta el Siri kabátját, amit a közönségbe dobott. Pedig, ha a közelében landol, még lehet meg is verekedett volna érte. Kár, rohadt mókásan festett volna egy Noah-féle monoklival.

- Köszi, hogy itt voltál, Connor – ha nem a kedvenc bandájához csatlakoztam volna, akkor is itt lenne. Az első fellépésem óta ő a legnagyobb támogatóm. A többiek először múló hóbortként kezelték, de idővel ők is rájöttek, hogy mennyire komolyan gondolom. Azóta már ők is jártak a koncertjeimen, de akkor is Niño marad az, akinek igazán hálával tartozom. De ezt sosem kötném az orrára, túl sokáig szívatna vele.

- Bármikor – mosolyogva bólint, majd körbe pillantva halkítja le hangját. Fájdalmasan ismerős ez a mozdulat. Ki ne találja, hogy valami bizarr kollektív tudaton osztozik Sirivel, mint az első számú rajongója. Lehet, hogy alondra telepatikusan kommunikál a szektája tagjaival? Igazából még ezt is el tudnám képzelni. Lehet a rágógumi tincsek vékony rovar csápokat rejtenek. Pfhuj. Kicsit sem szexi a gondolat. – Az egyik staffossal bevitettem az öltöződbe a csomagot. Neki lesz, ugye? – mindent tudó vigyorral hajol közelebb hozzám. Na erről beszéltem korábban. Minket nem zavar, ha egymás aurájában élünk. Kelletlenül bólintok. Bármennyire is kotnyeles, megérdemli a választ a szívességéért.

- De egyelőre egy szót se a többieknek – amíg Siri nem teszi hivatalossá, nem akarom, hogy ezen csámcsogjon a többi gyökér. Nem vágyom a remek tanácsaikra azügyben, hogyan hódítsam őt meg ez alatt a két hónap alatt. Menni fog egyedül is, mert rohadt jó vagyok. Ebben is.

- Rám számíthatsz. Szurkolok, Axe – kurvára szükség is van rá. Még nagyon sok helyen elszaródhat ez az egész. De isten bizony, hogy nem fogom hagyni. Nem engedem, hogy megint elzárkózzon előlem, mert félek, hogy többet nem találnám meg azt a nyomorult kulcsot, amit a zárat nyitja. Bár ez sem érdekelne. Ha kell, rárúgom az ajtót. Nem menekülhet. Előlem nem.

oOoOo

Lezuhanyozva, egy egyszerű fekete pólót és farmert húzva próbálok a legészrevétlenebbül átjutni a staffosokon. Áldom Nora nevét, amiért az afterre egy ennyire egyszerű és kényelmes szettet választott. Szeretem az elismerő pillantásokat, de nincs kedvem egész este arra ügyelni, hogy ne essek hasra a meztelen felsőtestem után nyáladzó lányok hagyta pocsolyákban. Túl közel lennének, szegények lehet sokkot kapnának a látványtól. Így is elég nehéz lesz majd megbirkózniuk vele. A hajamhoz nem nyúltam, és sminkből is csak egy lazábbat küldtek vissza rám a lányok. Pont annyit, hogy a rajongókkal közös fotókon ne látszódjon a kimerültség. Igazán profik, de mi csak azokkal dolgozunk. Ben jól válogatta össze a csapatot.

Siri ajtaja előtt egy pillanatra megtorpanok, és próbálok fülelni. Úgy érzem magam, mint valami creepy besurranó kukkoló. De időnként vállalni kell a kockázatot. Nem hallom bentről se Nora, se Tessa, se valamelyik sminket leányzó hangját, akiknek még nem sikerült megtanulnom a nevét. Úgy tűnik Siri egyedül van, így beinvitálom magam. Nincs ebben semmi furcsa, hisz a bandatársa vagyok. Miért ne mehetnék be az öltözőjébe? Mert gondolom ez olyan, mint a szobája. Kiherél, ha benne talál. De legalább hozzám érne.

Lenyomom a kilincset, és a lehető legkisebb rést nyitva osonok be. Az öltöző pont ugyanolyan, mint az enyém, annyi kivétellel, hogy itt a világ legidegesítőbb és legszexibb énekese ül a tükör előtt. Ő is átöltözött, a bőrnacit egy fekete farmerre cserélte, a toppot pedig passz, hogy mire, de remélem, hogy valami többet takaró dolgot rejt a melegítője. Egyedül a rózsaszín acélbetétest és a frizurát tartotta meg. Mindkettő kurva jól áll neki. Az ajtó hangjára felnyílnak szemei, és a tükörben látom, ahogy a jégkék pillantás megtelik döbbenettel. Most nem leplezed túl jól az érzelmeid, alondra. Szeretném azt hinni, hogy miattam. Nem csak szeretném, tudom, hogy miattam.

- Mit keresel itt? – aggódva pillant mögém, mintha azt várná, hogy azonnal ránk rontanak, felfedve a titkunkat. Biztos nagyon sok mindenre rájönnének abból, hogy a szobájában állok. A történelemben sosem fordult még elő, hogy a dobos meglátogatja az énekest. Ne légy röhejes alondra, az ittlétem nem hozza el az apokalipszist.

- Lopok egy kis időt magunknak – közeledő lépteimre a lehető legröhejesebben reagál. Felpattan székéről, és hátrál egy lépést. Többet nem tud, mert feneke a sminkasztal szélének ütközik. Egy gyengéd mosoly kúszik ajkaimra, de nem állok meg. Meg kell tanulnia, hogy feleslegesen menekül. – Ne félj, jó fiú leszek – félrebillentett fejjel állok meg tőle alig egy lépésre. Pont olyan távolságban, hogy elérhessem kinyújtott karjaimmal. De még ellenállok. Még gyúrok a díjra.

- Kötve hiszem – szemei összeszűkülnek, de látom megrándulni ajkait. Most vagy sírni, vagy mosolyogni tervez. Inkább az utóbbra voksolnék. Karjait összefonja mellkasa előtt, mintha ezzel is védeni próbálná magát. Tényleg ennyire ijesztő lennék? Ejnye, Piroska, pedig még nem is láttad az igazi lompos farkast.

- Köszönöm, amit a koncert előtt mondtál – ezzel már lógtam neki egy ideje. Tényleg meglepik szavaim. Úgy tesz, mintha soha semmit sem köszönnék meg. Oké, eddig ő nem nagyon tett olyasmit, amiért hálás tudtam volna lenni. A vérfagyasztó pillantások, gyűlölködő szavak és megvető mosoly utánzatok nem toplistásak.

- Csak közöltem a nyilvánvalót, mert túl ostoba voltál magadtól rájönni – lesütött tekintettel morogja az orra alatt. Hiába játszod meg magad, erizo. Látom lehullani azokat a tüskéket. Szép lassan. Egyik a másik után.

- Olyan különlegesen bókolsz, erizo – végre előbukkan az a mosoly, amire eddig vadásztam. Jól van, haladunk. Lassan elérünk ahhoz a ponthoz, amitől nem tudom visszafogni magam. Főleg, ha ennyire rohadt aranyos közben.

- Leszokhatnál ezekről a béna spanyol becenevekről – végre ismét rám emeli jégkék tekintetét. Rossz döntés. Nagyon-nagyon rossz döntés. Ujjaim megszorulnak a kezemben tartott dobozon. Nem lehetne, hogy egyszerűen csak magamhoz rántom, és megcsókolom azokat a rohadt aranyosan mosolygó halvány ajkakat? Még a tökönrúgást se bánnám, amit kapnék érte. Bár ne aggódnék, hogy visszazár miatta. Türelem Axel, ásd elő a kibaszott önuralmad utolsó morzsáit.

- Pedig az igazán jókat még nem is hallottad. Azokat későbbre tartogatom – mondjuk egy sötét éjszakára, mikor lihegve suttoghatom őket a füledbe, miközben a forró testedhez simulok. Még tanítanék is neked néhány szót, amit sikolthatsz, miközben az orgazmusig hajszollak. Rohadtul szexi lenne. Remek. Jól megy ez a „ne gondolj a szexre Sirivel” terv. Eddig nagyon sikeres vagyok benne.

- De jó nekem – megforgatja szemeit, de mosolya elmélyül. Ha belelátnál a fejembe, nem mosolyognál ilyen nyugodtan, alondra. Akkor menekülőre fognád. Miután elküldtél a jó büdös francba.

Mielőtt veszélyesebb vizekre eveznének gondolataim, inkább közelebb lépek hozzá, hogy letehessem mellé a dobozt. Alig pár centi választja el testünket. Érzem illatát orromba kúszni, a testéből áradó meleget csupasz karjaimon. Mozdulatlanná dermed, biztos vagyok benne, hogy ha nem szűrődne be kintről semmilyen zaj, akkor még száguldó szívverését is hallanám. Mosolyra késztet, hogy ilyen hatással tudok lenni rá. Még hogy egy érzelemmentes gép. A gépek nem vágynak rád ennyire. Kinyitom a dobozt, és a benne pihenő rózsaszín sálat Siri nyaka köré tekerem. Nem tökéletesen, de majd ő megigazgatja magának. A művelet közben hozzáérek puha tincseihez, de nyelvembe harapva mozdítom tovább kezem. Még nem.

Hátrébb lépek egy kicsit, hogy megszemlélhessem művem. Kibaszott jól áll neki. Tudtam, hogy jól választok. Mocskosul drága volt, de ő a legjobbat érdemli. Puha, meleg és tökéletesen illik hozzá. Talán nem pont a rocker stílushoz illő darab, de valamiért Sirihez passzol. Sokkal jobb, mint a korábbi kék. Leginkább azért, mert ez tőlem van.

- Rohadt jól nézel ki – és rohadtul nem tudok neked ellenállni. Már nem sokáig fogom bírni. Főleg, ha ilyen aranyos, ártatlan döbbenettel emeli fel kezét, hogy megérinthesse a sál puha anyagát. Szemei szikráznak, és esküdni mernék, hogy az alapozó alatt látok egy halvány pírt. – És ezt most próbáld nem elajándékozni üres fejű ribancoknak – igen, még mindig itt tartok. Gáz? Ja. Érdekel, hogy az? Kicsit sem.

- Szóval te is olyan srác vagy, aki megjelöli, ami az övé? – mosolya visszatér, és én végleg elveszek. Egyik kezemmel végigsimítok arcán, éppen csak megérintve a puha bőrt. Még így is érzem, mennyire forró. Gyengéden siklanak ujjaim a selymes tincsek közé. De nem markolnak beléjük, és nem rántják hátra fejét, hogy hozzáférhessek a halványrózsaszín ajkakhoz. Mi ez, ha nem önuralom?

- Probléma, ha igen? – nem tudom mikor hajoltam hozzá ennyire közel. Nem tudom mikor vesztem bele a tomboló jégviharba. Nem szabad. Tudom, hogy nem lehet, mégsem vagyok képes ellenállni az illatának, az érintésének, bárminek, ami az övé. Kurvára kívánom őt.

- Amíg nem viszed túlzásba, tudom kezelni – szavai túl közelről szólnak. Halkak, mégis fülemben üvöltenek, túlkiabálva a ritmusos dübörgést. Érzem, hogy megreszket teste, de nem húzódik el. Nem fogja megakadályozni, hogy megtegyem. Mert ő is akarja. Hiába hazudik magának. Ugyanúgy vágyik rá, mint én.

Mielőtt megtehetném, hangos kopogás zúzza porrá a csendes bobrékunkat.

- Joder!* - halkan szitkozódva lépek hátra, hogy ne legyen gyanús, bárki is nyitna ránk. Majdnem megvolt. Hálásnak kéne lennem, hogy megállítottak, mielőtt ostobán megszegem Siri kérését, de nem érzem, hogy köszönőkosarat akarok neki küldeni, bárki is legyen az. Inkább csak dühös és frusztrált vagyok. Kicsúszott az ujjaim közül. Az eszem tudja, hogy így van jól. Tuti rosszul sült volna el, ha lesmárolom amikor még nem áll rá készen. Az eszem tudja, de a farkam egészen mást gondol.

Úgy helyezkedek, hogy kitakarjam a zavartan pislogó, kissé ziháló, elnyílt ajkú és mindenek felett kibaszott szexi Sirit. Ha meglátnák, azonnal lebuknánk. És amúgy sem láthatja őt így senki. Ez csak nekem jár, és esküszöm egy dobverővel vájom ki annak a szemét, aki egyetlen másodpercre is megpillantja. Vagy addig itatom, míg az alkohol teljesen ki nem törli az emlékeit.

- Axel? – Nora döbbent hangjára egy pillanatra lehunyom szemem. Elszámolok háromig, magamra varázsolok egy mosolyt, és megfordulok, továbbra is takarva pacsirtámat.

- Kezdődik az after? – nem hagyok neki időt a kérdezősködésre. Nem tartozik rá, hogy miért vagyok itt. Némán bólint, mire megindulok felé. Csak remélni tudom, hogy elég időt nyertem Sirinek ahhoz, hogy összekaparja magát, és visszavegye tüskepáncélját. Előre utálom ezt az aftert. Bájosan vigyorogni és társalogni a rajongókkal, miközben csalódott és félig merev vagyok.

Ki ne vágyna ilyen éjszakára?

oOoOo

Az első koncerthétvége szinte egy pislantás alatt ér véget. Egy kurvára fárasztó pislantás alatt. Mire a harmadik afterparti végére értünk, szabályosan bezuhantunk az ágyba. Szó szerint. Connortól is csak futtában volt erőm elköszönni, mielőtt visszaindul New Yorkba.

Még Noah elemei is lemerültek, pedig nem hittem volna, hogy ez egyáltalán lehetséges. De minden pillanata megérte. Mindegyik koncert tökéletes és teltházas volt. Bárhová mentünk, a tömeg rajongása kísért. Ők adtak erőt, hogy egy rövid, kómaszerű alvás után vágjunk bele a következő napba. Esküszöm, hogy az utolsó koncert előtt elaludtam, míg Tessa a hajamon dolgozott. A profizmusát mutatja, hogy nem tette szóvá. Az hiányozna még, hogy a többiek ezzel húzzák az agyamat.

Ami még a koncertnél is jobb volt, hogy Sirin láttam a tőlem kapott sálat. Igen, pont olyan vagyok, mit egy kutya, aki elégedetten figyeli a körbe vizelt villanyoszlopot, de leszarom. Amíg őt boldoggá teszi az ajándékom, addig felőlem bilétát is aggathat a nyakamba, és vakargathatja a fülem. Vagy simogathatja a hasam, azzal tudnék mit kezdeni. Talán rá tudnám venni arra is, hogy…

A picsába.

A lopott öltözői pillanaton kívül nem igen volt erőnk és lehetőségünk kettesben maradni. Még érintésekből is csak annyi jutott, mikor a tömeg mellé sodort, és éppen csak végigsimíthattam karján. Rohadtul nem volt elég. Amikor csak ránézek, többet akarok. Esküszöm, felér egy kínzással, hogy csak bámulhatom, de meg nem érinthetem. Nincs elég hideg zuhany a világon, amivel kibírhatom a turné végéig. Szarban vagyok.

Fáradtan húzom el a függönyt, és rángatok magamra egy melegítőt. Pólóval nem szórakozom, nincs hozzá hangulatom. A busz már úton van, hallom a motor halk duruzsolását. Telefonomra pillantva pedig azt is látom, hogy más majdnem dél van. A szokás ébresztett, pedig most nem is lesz megállónk. A következő helyszínig van néhány nap pihenőnk. Mindegy, ha már felébredtem, úgysem tudom magam visszaaltatni egy ideig. Jobb, ha a másik dologhoz nyúlok, ami képes feltölteni ilyenkor.

Noah és Siri ágya még takarásban van, valószínűleg mindketten próbálják kiheverni az elmúlt napokat. Megfordul fejemben, hogy kilopom erizo-t az ágyból, hogy tölthessünk egy kis időt kettesben, de nem vágyom a fáradt, méltatlankodó zsörtölődésére. Inkább pihenje ki magát, lesz még más alkalmunk. Legalábbis nagyon remélem. Ha kell, lefoglalom magunknak a lányok lakókocsiját, magasról téve rá, hogy a többiek megtudják, mi van kettőnk között. Most is csak miatta titkolózom. Wy ágya üres, ő Lydiánál töltötte az éjszakát. Gondolom kihasználja, hogy végre nyugodtan alhat valakivel a karjaiban. Mázlista disznó.

Elvonszolom magam a pihenőszobáig, és a kanapéra vetődve kapcsolom be a tévét. Most jöhet az egyik bűnös szenvedélyem. A Netflixet megnyitva keresem ki a Glow up legújabb évadának első részét. Tudtam, hogy tartogatnom kell addig a pillanatig, mikor igazán nagy szükségem lesz rá. Semmi sem kapcsol ki jobban, mint az agyatlan versenyzős sorozatok. Lehet főzés, divat, smink, mindet imádom. Imádom, és kiválóan titkolom. Nem túl férfias hobbi, és bár leszarom mások véleményét, nem verem nagy dobra.

Alig tíz perce megy a műsor, mikor nyílik a harmonika ajtó. Gyorsan leállítom a részt, és a toporgó, kócos, gyűrött arcú Sirire pillantok. Hogy tud ez a srác még ilyenkor is rohadt szexi lenni? Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ez a külső még szexibb, mint amit a színpadon varázsolnak neki. Tényleg hosszú lesz ez a két hónap.

Fogalmam sincs, hogy azért jött, mert tudja, hogy itt talál, vagy azért, mert remélte, hogy így elkerülhet. Talán ő sem tudja eldönteni. Csak áll az ajtóban, és bámul. Még csak beszélni sem igazán tudtunk a majdnem hibám óta, de úgy tűnt, nem neheztel. Nem zárt vissza jobban, mint ahogy amúgy is tette volna. talán még nem szúrtam el teljesen mindent.

- Még van hely a kanapén, ha gondolod – mosolyogva paskolom meg magam mellett a bútort. Ha vállalja, még a sötét titkomba is beavatom. Ha nagyon kiakad tőle, akkor van nálam AirPods, majd hallgat zenét. Senki sem mondhatja, hogy nem készültem fel minden lehetőségre.

* Bassza meg

Elvigyorodik. Pár órával ezelőtt talán felháborodtam volna, hogy mulattatja, hogy ilyen hatással van rám, de valami megváltozott. Most képes vagyok örülni még ennek az arrogáns, önimádó mosolynak is, amivel máskor a világból is ki tudna kergetni. Nem gondoltam, hogy eljön a nap, hogy tárt karokkal fogadom. Azért még mindig idegesítő, hogy még a felfuvalkodottság is ilyen kibaszott jól áll neki. Lehetne legalább ilyenkor egy leheletnyivel kevésbé szexi. Akkor nem kéne azon gondolkodnom, hogy vajon ha az ajkaim közé venném a piercingjét, hideg vagy meleg lenne a fém. A saját síromat ásom ezekkel a nem helyénvaló kérdésekkel.

- Ezt bóknak veszem – hát persze. Gyűlölöm bevallani, de olyannyira magával ragadott a pillanat hangulata, hogy félig-meddig még én magam is annak szántam. Túlságosan őszintévé válok a közelségétől. Veszélyes. Baromi veszélyes. Minden védelmemet felemészti, hogy távol tartsam magamat tőle, a gondolataim leplezésére nem marad elég erőm. Pedig már annyiszor megfogadtam, hogy ha belehalok sem növelem tovább az egóját. Erre mit művelek? Pontosan azt. Mindegy. Talán egy kicsit ezek a játékszabályok is megváltoztak. Ha tényleg az enyém lesz, akkor kivételesen lesz oka büszkének lenni magára. Ha pedig tényleg eléri, hogy az övé legyek én is, akkor nagyobb életművész, mint bármelyikünk gondolta volna korábban.

- Nem lepődöm meg – egy szemforgatással szakadok el a jégkék szemek fogságából egy pillanatra, hogy újra tudjak levegőt venni. Az lenne logikus, ha most, hogy tudja a titkomat, már kevésbé hozna zavarba egy elmélyülő szemkontaktus, de megmagyarázhatatlan módon pont az ellenkezője történik. Már nincsenek pajzsaim, és rettegek, hogy ha sokáig olvas a pillantásomban, meglátja a perverz ábrándokat, amiket én magam tiltottam meg magunknak.

Kellemes ez a vihar utáni békesség, de egy pesszimista előérzet azt sugallja, hogy ez a turné még sok-sok orkánt tartogat a számunkra. Az megnyugtatja a büszkeségemet, hogy ő is akar engem, de még nem fogadnék magunkra túlságosan nagy összegekkel. Előbb-utóbb úgyis kiábrándul belőlem. Ha nem a várakozástól, akkor majd utána, mikor felfedezi a korlátaimat. Rá fog jönni, hogy mennyivel egyszerűbb valaki mással. Valakivel, aki normálisan lett összehuzalozva, nem olyan elcseszett módon, mint én. Csak abban reménykedek, hogy addigra az én oldalamról is kialszik ez a különös fellángolás. Talán segít, ha sok időt töltök vele. Hátha én is képes leszek ráunni.

- Egyelőre úgy tűnik, szeretsz veszélyesen élni – hirtelen nem tudom hova tenni a szavait, ezért néhány másodpercnyi pislogás után megadón követem a tekintetét az ölembe, ahol még mindig a két kezem között szorongatom az övét. Egy pillanatra lebénulok, majd úgy engedem el, mintha égetne a bőre. Talán így is van, mert az érintése forró, bizsergő érzést hagy maga mögött az ujjaim hegyén. Tényleg kezdek bekattanni. Azt hittem, hogy rég elengedtem. És ha ez nem lenne elég, a bőrünk rikítóan elütő árnyalatának a képe ismét belém hasít. Megint látni akarom, nagyobb felületeken, több ideig. Vajon őt is kísértik hasonló gondolatok, vagy csak én vagyok ennyire elbaszott?

- Önelégült barom – a tudatomba tolakodó, bevillanó képektől feldúlva, irritáltan dünnyögöm a szokásos sértést, hátha vissza tudom zökkenteni a ránk ereszkedett túlságosan intim hangulatot egy olyan állapotba, amit jobban tudok kezelni. Abba, ahol csak gúnyolódunk és ellenségeskedünk egymással. Ahol nincsenek titkos mosolyok, lopott érintések és felemésztő pillantások. De Axel nem engedi. A nevem a mosolygó ajkain egy gyengéd, érzelmekkel teli sóhaj. Nem igazság. Nem igazság, hogy így kell reagálnom rá. Ez az egy szó végigsimítja az egész testemet, hiába vagyok több rétegbe bugyolálva. Ha azt mondanám neki, hogy ne mondja ki többször így a nevemet, mert ez is érintésnek számít, biztosan kinevetne.

Felnézek a hozzá nem illően lágy, kedves mosolyra. Nem. Csak hittem, hogy nem illik hozzá. Minél tovább nézem, annál jobban látom, hogy mennyire természetesen viseli. Ez tényleg ugyanaz az ember, aki hetekig csak jeges, gyűlölködő pillantásokkal méltatott? Aki az első találkozásunkkor határozott távolságtartással dobott ki az öléből? Jó érzés tudni, hogy most már nem tenné meg. Hogy sikerült közelebb kerülnöm hozzá.

- Örülök, hogy tisztáztuk a dolgokat – eltűr egy tincset a homlokomból, és csodákkal határos módon sikerül úgy kiviteleznie a mozdulatot, hogy szinte hozzá sem érnek az ujjai a bőrömhöz. Én kértem időt, de már most kezdem megbánni. Tudni akarom, mit csinálna, ha megadnám magamat neki. Hogy hol érintene meg először, hogy leteperne vagy az ölébe húzna, hogy milyen érzés lenne az ajka puhasága az enyémen, hogy átragadna e az illata rám annyira, hogy órákkal később is érezzem magamon. Visszaszívhatnám, amit az előbb mondtam. Tudom, hogy nem bánná, de erősnek kell lennem. Most az esti koncertre kell gondolnom, nem pedig a kreol bőre jóleső melegére az enyémen.

- Én is – visszafogott mosollyal válaszolok neki. Az, hogy örülök, egészen enyhe kifejezés. Ez a beszélgetés lehetőséget adott rá, hogy eléggé visszakapjam önmagamat, hogy képes legyek emelt fővel színpadra állni. Gyűlölöm, hogy ennyire függök tőle, de úgy tűnik, hogy egyelőre nem tudok mit kezdeni vele. Most már csak aludni kéne egyet.

- Már nem lehet hátra sok az útból, de azt nem ártana alvással töltenünk – persze, nyugodtan lopd el a gondolataimat a fejemből. Ha olyan típusú pár leszünk, akik befejezik egymás mondatait, tuti, hogy gyomorrontást kapok. Igazából már a „pár” fogalmától émelyegni kezdtem. Ez a beszélgetés még nem jelenti azt, hogy kapcsolatban vagyunk, ugye? Előbb vágom le a nyelvemet, mint hogy feltegyem neki ezt az ultragáz kérdést. – Még a végén kiszeret belőled az a rengeteg rajongó – pfff. Na persze.

- Nincs rá esély, hogy ez megtörténjen – leginkább azért, mert magamat ismerve még fáradtan is kurva jó leszek. Most már tudok koncentrálni, ha aludni nem is sikerül, helyre tudom rázni magamat fejben. Most már nem birtokolja minden gondolatomat Axel, és a félelem, hogy mi vár rám a koncert utáni bulin. Valószínűleg azt is csak a bandatagok vették volna észre, ha nem száz, csak nyolcvan százalékos teljesítményt nyújtottam volna, de nem így lesz. – De Wy idegeinek jót tenne, ha visszamennénk – ha már neki hála sikerült valamennyire gatyába ráznunk a labilis, kusza kapcsolatunkat, lógunk neki annyival, hogy nem bujkálunk itt órákig, hanem elmondjuk neki, hogy most már leállhat a körömrágással. Gitárosként még szüksége lehet ép körmökre. Na meg Lydia is kinyírna, ha hajhullásig stresszelnénk szegényt.

A perifériámból látom Axel bólintását, és azt, hogy felpattan mellőlem. A pillantásom önálló életre kel, és elkalandozik a rövid, fekete, tapadós alsója és a hosszú, izmosan vastag combjai irányába. Hát ő kurvára nem az a típus, aki ellustulja a lábnapot. Mielőtt még több veszélyesen elismerő gondolat fogalmazódhatna meg bennem, váratlanul felém fordul. Ijedten kapom el a pillantásomat. Magam sem tudom, hogy azért, hogy ne vegye észre, hogy őt bámultam, vagy azért, mert félek megvizsgálni a nadrágja elülső domborulatait. Csupán a vérlázító, kíváncsi ábránd, hogy milyen méretekkel rendelkezhet odalent, rémisztő forróságot ébreszt bennem. Egyrészről a túlságosan kigyúrt pasikra sokszor mondják, hogy kompenzálnak, másrészről amekkora egója van, nehéz kicsi farokkal elképzelni őt. Remek. Most látni akarom meztelenül. A picsába. Nem hiszem el, hogy tényleg ezen gondolkozom. Eddig soha nem érdekeltek mások méretei, ameddig teljesíteni tudták vele a dolgukat. De vele minden más. Látni akarom, ahogy fölém mászik, és érezni a hasamon a merevedése súlyát. Meg akarom fogni. Még soha nem akartam senkiét megfogni. A picsába. A picsába.

A szemem sarkából látom, hogy úriember módjára felém nyújtja a kezét, de most épp nem állok rá készen, hogy ledobjam a takarót, ezért elutasítom. Amúgy sem vagyok egy haszontalan bájribanc, akit tutujgatni kell. Tanulja csak meg, hogy ha ilyen irányban próbálkozik, falakba fog ütközni. Szerencsére úgy látszik, hogy még mindig nem vagyok az a túl könnyen felizgulós fajta, az előző gondolataim épp csak egy leheletnyi életet csaltak az ágyékomba, de szükségem van egy kis időhúzásra, hogy lenyugtassam magamat. Nem segít az emlék, mikor Axel felülírta ezt a jellemzőmet is, és képes volt felizgatni néhány kósza érintéssel a rögtönzött dobleckénk közben. Még mindig emlékszem, ahogy az ujjai lassan, a bőrömet alig érintve futottak végig az alkaromon. Még mindig libabőrös leszek tőle. Azóta sem tudom, hogy szándékosan tette e.

Ne gondolj rá. Ne gondolj arra a napra. Ne gondolj rá, hogy milyen érzés volt utána az emlékét felidézve elélvezni a fürdőben.

Elég. Ez így nem vezet sehova.

Dühösen, jobb ötlet híján ledobom magamról a takarót, mintha a szoba hideg, száraz levegője segíthetne lehűteni nem csak a testemet, de a lázongó gondolataimat is. Szerencsére a köntösöm felgyűrődött az ölembe az elbaszott, kuporgó pozíciómtól, ezért tökéletesen elrejti a veszélyesebb területeket. Felkapom a pillantásomat a fölém magasodó alakra mikor halk, mély morgást hallok felőle. Engem néz. Nem, a néz nem jó kifejezés arra, amit csinál. A felfal a tekintetével sokkal találóbb. A szívverésem újra torkomba költözik, a bőröm szinte lángol ott, ahol a mohó pillantása megérint. Ennyit a lehűlésről. Egy józanabb részem bánni kezdi a kihívóan felcsúszott, szétnyílt köntöst. Egy másik, őrült részem pedig abban reménykedik, hogy már most meghazudtolja önmagát, és megteszi azt, amire a tekintete alapján vágyik.

Hátat fordít nekem. Menekül.

A fenébe. Nem kéne csalódottnak lennem. Örülnöm kéne. Ellentétes érzelmek szédítő kavalkádjában kászálódok állóhelyzetbe, és eligazítom magamon a gyűrött ruhadarabot. A fenébe. Ha most rám vetette volna magát, bármit megengedtem volna neki. Miért érzem úgy, hogy ezt az állapotot bármikor könnyedén eléri majd? Tényleg csak az ő kitartásán fog múlni, hogy meddig bírjuk szex nélkül? Ennek nem így kéne lennie. Ellen kéne tudnom állni neki. Többet nem engedhetem ilyen veszélyesen közel magamhoz. Amíg nem állok készen megadni magamat neki, addig nem.

Nem tervezek búcsúpillantást venni róla, mielőtt kisétálok az ajtón, de a komoly, csendes hangja megállít, és magára kényszeríti a figyelmemet.

- Várni fogok rád – látom a döntése véglegességét a hátborzongatóan világoskék szemeiben. Tényleg az övé leszek, ezt már eldöntötte. Ha nem most, akkor szeptemberben. Pont annyi beleszólásom lesz a dologba, mint a rendelésembe az első majdnem randinkon a mexikói étteremben. Most is ugyanaz az eltökéltség hajtja, amivel minden mást is csinál. Amivel az általam ismert dobosok legjobbikává vált. Amit látok a tekintetében minden végkimerülésig tartó próbánkon. A gyomrom jóleső bukfencet hány a gondolattól, hogy én is a szenvedélye tárgya lettem, de ugyanakkor meg is rémiszt. – Ne zárkózz be megint – nem válaszolok neki. Nem biztos, hogy lesz más választásom, mint bezárkózni. Kezdem úgy érezni, hogy vele csak feketére vagy fehérre vagyok képes, szürkére nem. Ha nem zárkózok el, akkor idővel a karjaiba fogom vetni magamat. De ezt még nem kötöm az orrára. Majd úgyis rájön.

Elfordulok tőle, és mélyen a gondolataimba merülve sétálok végig a rövid, szűk folyosón a hálórészlegig. Wy ugyanabban a pózban olvas, ahogy rátaláltam, mikor kimásztam az ágyamból, de gyanúsan hamar meghallja az érkezésünket.

- Nos? – túl kimerült vagyok még egy lelkizéshez, szóval Wynak várnia kell. Mondjuk egy örökkévalóságot.

- Megleszünk – felmászom az ágyamra, és elhúzom a függönyt anélkül, hogy vetnék egy utolsó pillantást Axelre. Épp eleget láttam az elmúlt órában, és így is túl nagy hatással volt rám. Most már tényleg az alvásra kell koncentrálnom. Az alvásra és a koncertre.

És a szenvedélytől égő pillantásra, amivel rám nézett. Jobban átmelegít, mint a nehéz paplan, amit magamra húztam.

Nekem nem szoktak parancsolgatni az emberek. Az életem minden területén az én kezemben van a kontroll, ezt mindenki tudja, aki ismer. Axel mégis immunis a szabályaimra. De miért ilyen jó érzés, hogy az?

***

Itt vagyunk.

Tényleg itt vagyunk.

A hatalmas aréna hangulatát mélyen magamba szívva szobrozok a lépcsőzetesen mélyülő, elnyújtott színpad közepén, csak fél füllel hallgatom magam mögött a többiek lenyűgözött ámuldozását. Kibaszott menő ez a hely. A mostani kihalt állapota szinte kísértetiessé teszi a gondolatot, hogy alig néhány óra múlva dugig lesznek a lelátók és zenétől fog dübörögni az egész hely. Az én zenémtől. Nem. A mi zenénktől. Haloványan elmosolyodom a gondolattól. Erre vártam egész életemben. Lopva pillantok hátra a vállam fölött az izgatott ökrökre, akik mostanra család helyett a családommá váltak. Egyszer talán eljön a nap, hogy én is velük hülyéskedek majd. Egyszer talán eljön az a nap is, hogy az egyikük még ennél is többé válik. De ez nem az a nap.

Ma új fejezetet kezdünk a történelmünkben.

Ahhoz képest, hogy mekkora a hely, meglepően alacsony az egyedi elrendezésű és formájú, lépcsőzetesen süllyedő színpad, főleg a legtávolabbra nyúló, legalacsonyabb szintjein. Gondolom azért, mert a méreteihez képest viszonylag kicsi a küzdőtér, és hamar elkezdődnek a lelátók emelkedői. Figyelnem kell majd rá, hogy ne töltsek túl sok időt a legalsó két szinten, mert a küzdőtér hátsó tömegei onnan kevésbé fognak látni. Tippre nem azért jöttek, hogy a kivetítőn nézzenek. Pedig tetszik a gondolat, hogy az első sorokhoz milyen közel kerülhetek. Úgy fest, kénytelen leszek még többet pattogni, mint máskor. Minél tovább nézem a végtelen sorokat, annál apróbbnak érzem magamat a stadion méretei mellett. Képesek leszünk betölteni egy ekkora teret?
Naná.

Ha van banda, amelyik képes hurrikánként magával sodorni ezt a kócerájt, azok mi vagyunk. Tudtam én, hogy ütős, pörgős számokkal kell teletűzdelni az albumainkat. Milyen szerencse, hogy nincsenek érzelmeim, amikről lassú, nyálas zenéket írhatnék. Illetve nem voltak. Eddig.

A nevemet hallom, és a hang irányába kapom a pillantásomat, az agyam visszapörgeti a fél füllel hallott, épp hogy csak felfogott kérdést.

Csak egy kihívó pillantással és egy sálba rejtett félmosollyal válaszolok a költői kérdésre. Még szép, hogy fel fogjuk. Pontosan ezért jöttünk. Hogy megmutassuk a rajongóinknak, hogy megérdemeljük azt a három platinát. Hogy megmutassuk magunknak, hogy meg tudunk tölteni egy ekkora helyet is élettel. Hogy megmutassuk a világnak, kik vagyunk.

- Hölgyeim, ideje elkezdeni a munkát. Fülmonitorokat be, aztán nyomás a hangszerekhez, mikrofonokhoz. Axel kezd – engedek magamnak egy utolsó, elidőző pillantást Axel lelkes mosolyán, mielőtt eltűnik a magas pódiumon lévő hatalmas dobszerkó mögött. Irtó nagy pazarlás egy ekkora hangszer mögé dugni a banda leghelyesebb tagját. Ki kéne cserélni Noahval, és akkor ő is mellettem állhatna a színpadon, a tömeg közvetlen imádatában. Mélyre temetem a röhejes féltékenységet, amit váratlanul ébreszt bennem ez a kép. Jobban átgondolva, jó ez így, ahogy van. Maradjon csak ott, a cintányérok rejtekében. Amúgy sem lehet a tömegé, már foglalt. Azt hiszem. Hogy jutottam már megint oda, hogy ő jár a fejemben?

Fél füllel a hangpróbát hallgatva járom be újra és újra a színpadot, hogy a lábaim megszokják a lépcsőzetes talaj érzését, és a lehetséges útvonalakat. Némely bandával ellentétben én sosem kérek lecsupaszított színpadot, a hangszórók nagy fekete dobozai a színpad szélén sorakozva néznek farkasszemet a még nem létező közönséggel. Szeretek fél lábbal fellépni, vagy a vadabb pillanataimban akár fel is mászni rájuk. A tavalyi turné egyik állomásán be is horpasztottam egyet, fizethettünk kártérítést a koncertteremnek, de akkora bulit csaptunk, hogy bőven megérte. Járulékos veszteség. Ha már nem vagyok egy égimeszelő, mint a másik három, kreativitással kell bepótolnom. Lefogadom, hogy Ben most már előre szólt minden helyszínnek erről a heppemről, mert ezek a hangszórók mintha vasbetonból lennének, meg sem reccsennek a súlyom alatt. Biztató, talán most nem szakad össze alattam a díszlet.

Épp az egyik elülső hangszórót vizsgálom, mikor a kurva jól szóló dobszólót kurva jól szóló gitárszóló váltja fel. Mint mindig, most sem kell túl sokat hangolni Weston beállításain, az egész csapat egy kibaszottul profin beolajozott gépezetként működik. Finn kigyomlálásával, és Axel érkezésével végre minden kirakós darab a helyére került. Lehet, hogy életemben először elégedetten sétálhatok le a színpadról egy koncert végén?

Alig várom. Alig várom, hogy elkezdődjön. Nem férek a bőrömbe.

***

Elkezdődött.

Nem tudom, hogy a szívem izgatott, heves dübörgése vagy a mögöttem zengő ütemes, lelkesítő dobszó járja át minden porcikámat. A felénk tóduló kisebb tömeg már elég, hogy koncert üzemmódba kapcsoljon mindenki a színpadon. Néha még egy-egy staffos felrohan megigazítani valamit, de most már nagyrészt miénk a terep. Széles vigyorral, integetve fogadjuk a legelhivatottabb rajongóinkat. Hála a lankás színpadnak, és annak, hogy a reflektorokat még nem kapcsolták ránk, egyelőre nem csak egy sötét, hullámzó árnyék- és vakurengeteg néz velem szembe, hanem rajongást tükröző, lelkes pillantások. Mint mindig, most is felpezsdít. Mintha a szeretetük kitöltene bennem egy űrt, amiről máskor észre sem veszem, hogy létezik.

- Köszönjük, hogy eljöttetek, és velünk együtt melegítetek az esti bulira – várok néhány lélegzetvételnyi szünetet, amíg ráérősen, vigyorogva végignézek a csupán néhány sort alkotó embertömegen. Egy pillanatra megakad a pillantásom egy kirívóan magas, sötét hajú, félrecsúszott szemüveges srácon a sor szélén. Connor. Fogalmam sincs, honnan halászta elő a tudatalattim ezt az információt, lefogadtam volna, hogy nem jegyeztem meg a nevét. Úgy látszik, hogy ha valaminek vagy valakinek bármi köze van Axelhez, az agyam szivacsként reagál rá. Szinte azonnal meglátom mellette a bandánk két pompomlányát is, Lydiát és a barátnőjét, akinek valószínűleg szeptemberig sem tudom majd megjegyezni a nevét. Ennyi időt engedek magamnak a közönség felcsigázására. Ideje belecsapni a lecsóba. – Készen álltok egy kis ízelítőre? – a sikolyok mennyisége és hangereje alapján lehunyt szemmel nem találnám ki, hogy még csak egy szűk körű hangpróbán vagyunk. Előre imádom a mai közönségünket. Hátra pillantok a vállam fölött, Axel megrezzenő vigyora és egy apró bólintás a válasz a néma kérésre. Most már tényleg kezdődik. Többszáz imádattól ragyogó szempárt érzek az arcomra tapadni, de az egyetlen, aminek ténylegesen elér az érintése, az a hátam közepébe fúródik. Mintha egy nem létező ütem tartana minket tökéletes szinkronban, az első ütés pillanatában toppant egyet a fekete conversem a fényesre csiszolt színpadon. Egy emberként sikít fel a tömeg az egyik tavalyi slágerünk lendületes kezdőritmusa hallatán. Végre őszintén imádni tudom a dalaimat a bandánk előadásában. Tökéletes.

A második szám közepén hallom, hogy a többiek már elkezdték a bolondozást, amivel megőrjítik a közönséget. Úgy látszik, hogy a számaim tökéletes verziójának a színpadra varázslásával várnom kell estig. Axel vagy négy kezet növesztett, vagy a kimaradó basszus sáv felelőse váratlan dob karrierbe kezdett. Finnél mondjuk valószínűleg még ő is jobb.

Addig bírom a szám zavartalan előadását, amíg Noah bele nem rikkant a mikrofonjába. Szemforgatva, bájos vigyorral megyek bele a játékba, és kihívóan intek Noahnak, hogy ha ennyire tündökölni akar a háttérénekes szerepében, felőlem aztán énekelhet. Az önjelölt udvari bohóc azonnal veszi a lapot, egy ideig ketten folytatjuk a szöveget, majd én elhallgatok, és a bőpulcsim kenguruzsebébe tuszkolom a feleslegessé vált mikrofont. Noah már-már idegesítően jól tolja, de azért még nem féltem a pozíciómat, mert nincs meg az az extra a hangszínében, mint nekem. Nem is beszélve arról, hogy mivel nincs hozzászokva, hogy tartósan kísérje magát éneklés közben, néha a hangja lesz hamiskás, néha pedig az akkordok csúsznak el a koncentráció megoszlásától.

Most, hogy leadtam a feladatomat, néhány fürge lépéssel termek Wy mellett a pódium tetején, hogy megszabadítsam a basszusgitárjától. Hála a szorosra húzott vállpántnak, ez sokkal nehezebb feladat, mint amilyennek elsőre tűnt, de alig pár másodperc múlva már pótlom a kimaradt basszus hangsávot. Kibaszottul nem hibátlanul. Egy katasztrófa az egész, de a közönség visító ujjongása alapján egy felettébb szórakoztató katasztrófa. Azt hiszem, néha ilyen is kell.

Mikor véget ér a szám, fejcsóválva röhögjük ki magunkat. Alig várom, hogy ez a borzadály szembejöjjön youtubeon. Hurrá. Óvatosan nyomom vissza a becses gitárját Wy kezébe. Majd az öltözőben leharaphatja a fejemet, hogy hozzá mertem érni. Egy pillanatra összeakad a mosolygó pillantásunk Axellel, és beugrik, hogy mi lenne a tökéletes folytatása ennek a pillanatnak. Előveszem a mikrofont, és gonoszkás, játékos mosollyal szólítom meg a még mindig sikoltozó tömeget.

- Szegény Axel annyira megijedt tőletek, hogy segítségre szorult – hallom magam mellől a fiúk felröhögését, és a közönség sikolyaiba is elszórt nevetés és jó pár szerelmes Axel visítás vegyül. Kikérem magamnak, ez az első koncertje, kicsit korai még ennyire imádni. Az este végén már elfogadom. Nem örülök neki, de megértem és elfogadom. – Szerintem adjunk neki lehetőséget, hogy meghazudtolhasson egy bemutatkozással – a közönség elcsendesedve, kíváncsian teljesíti a burkolt kérést, most már minden tekintet a híres új srácra szegeződik. Nem adom át a mikrofont, mindenki tudja, hogy nem olyan fajta bemutatkozásra kell számítani. Egy zenész legjobb bemutatkozása a játéka. Axelt sem kell félteni, ha előadásmódról van szó, látványosan pörgeti meg, majd dobja fel a dobverőit, hogy húzza egy kicsit a rá várakozó tömegek agyát. Hibátlan precizitással kapja el a pörögve lezuhanó ütőket, és a mozdulat folytatásaként már bele is kezd egy kibaszott zseniális, ismeretlen dobszólóba. Azt hittem, egy nehéz, ismert klasszikust fog választani, erre előáll egy fülbemászó saját szerzeménnyel. Ez annyira kibaszottul Axel, hogy arra nincsenek szavak. Senki más nem merné bekockáztatni. Gyűlölöm, hogy dalt akarok írni hozzá.

Az örökös szlogenem most is érvénybe lép. Aki mer, az nyer. Nem csak a közönséget ragadja magával Axel rögtönzött, előre nem tervezett szólója, most mi is eggyé válunk az ámuldozó tömeggel, és mikor eldörren az utolsó hang, velük együtt tapsolunk és üvöltünk mi is. Könnyed futólépéssel termek Axel mellől a színpad elülső részére, hogy a mikrofonba ujjongva vegyem fel újra a frontember pozíciót.

- Azt hiszem, ezután nincs is szükség több szóra! – mintha a gondolataimban olvasna, Axel berobbantja a harmadik számot, ami a mai napon az első az új albumról. A közönség hangosan visítja az album címadó számának a címét. A hangos REMAKE kántálás, és a tökéletesen előadott, a mellkasomban is ott lüktető dobszó újra és újra tudatosítja bennem, hogy tényleg megérkeztünk. Készen állunk. Ez az a csapat.

Letolunk két lendületes számot az új albumról, hogy elérkezzünk az egyik meglepetéshez. Általában a soundcheckre szoktunk készülni 1-2 híres szám feldolgozásával, többek között azért, mert nem igazán vannak lassú, pihentető számaink, de itt még nem szeretnénk se magunkat, se a közönséget túlságosan lefárasztani. Viszont most bedobtam a közösbe egy dalt, amit még gimiben írtam. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer színpadon fogom elénekelni, de az elmúlt hetekben sok olyan dolog történt velem, amit előtte elképzelni sem tudtam. Talán ez késztetett arra, hogy ezt is felvetessem a soundcheck dalok listájára. Egyszer talán az összes fiókban szunnyadó dalom színpadra kerülhet. Talán.

Lassan, nosztalgikus mosollyal emelem az ajkaimhoz a mikrofont, miközben ráérős léptekkel a színpad legelejére, az előre nyúló kis sarokba sétálok. Leülök törökülésbe, az alacsony színpad miatt kis híján le tudnék pacsizni a velem szemben álló emberekkel.

- A következő szám egy meglepetés, amit nem tervezünk többször színpadra vinni, szóval készítsétek a kamerákat – hagyok egy kis időt, hogy elüljenek a lelkes ujjongások, mielőtt folytatom. – Ez volt az egyik első dal, amit valaha írtam, szóval tekintsetek el az egyszerűségétől, oké? – bennem van a kisördög, hogy a kedves szüleimnek címezzem a valóban nekik szóló dalt, de akármilyen jó marketing fogás is lenne, semmi kedvem hónapig minden interjúban a családi hátteremről kérdéseket kapni. Túlságosan kényelmes a mostani tabutéma állapot.

You’ve created a monster

Amíg Noah háttérénekesként elsuttogja az utolsó, ismétlődő sorokat, én egy egyszerű mozdulattal ugrok le a színpadról. Az egyik biztonsági őr, aki azért felelős, hogy a rajongók ne másszanak át a kordonokon, megfeszülve lép mellém, mint valami elcseszett személyi testőr. Gondolom arra nem készítették fel, hogy néha a frontemberek is rosszalkodnak. Vigyorogva veszem le a sálamat, és odalépek az első sorban ámuldozó, aranyosnak tűnő szöszi lánykához, hogy a nyakába húzzam. A szeme kékje meg sem közelíti azé a szempárét, amit most is a tarkómon érzek. Pont véget ér a szám lecsengése, mire befejezem a mozdulatot. Bájos mosollyal szólok bele a mikrofonomba, mikor elhalnak a távolabbi nézők izgatott sikolyai. A közelünkben mindenki lélegzet visszafojtva bámul rám, mintha a rocktörténelem során még egy frontember sem mászott volna le a közönségéhez. Én mondjuk még soha nem tettem.

- Neked jobban áll – kacsintok egyet, majd a biztiőr felé fordulok, aki készségesen tart bakot, hogy segítsen visszaszökkenni a helyemre. Persze ez nem igaz, nekem sokkal jobban állt, de ez már csak részlet kérdése. Ezekhez a rózsaszín tincsekhez már amúgy sem éreztem illőnek azt a sálat, és ideje volt villantani valamit, ami arra utal, hogy vonzódom a csajokhoz is. Teljesen logikus döntés volt. Miért érzek mégis bűntudatot? Felvillan a tekintetem a pódium tetejéről rám szegeződő hidegkék szemek mindig figyelő pillantására. Ebből a távolságból semmit nem tudok kiolvasni belőle. Mindketten tudjuk, hogy ez is csak a show és a marketing része, legszívesebben mégis a homlokomra tetoválnám, hogy senki nem érdekel, csak ő.

Nincs sok időm ezen agyalni, mert berobban a következő dalunk basszus kezdése, és magával sodor.

***

- Mit szólsz? – Tessa, a hairstylistunk ezer wattosan csillogó szemei pislognak rám. Kizökkentenek a szokásos koncert előtti csendespihenőből, amit a sminkelés és a frizura belövés közben szoktam tartani magamban. Tessával általában nem szoktak hosszú találkozásaink lenni, mert a sötétbarna hajammal nem kezdtünk semmi extrát a fellépésekre. Most kitalált valamit, ami elmondása szerint „irtó menő” lesz a rózsaszín tincsekhez. Tényleg az. Az elülső, hosszúra hagyott tincseim épp elég hosszúak, hogy parkettaszerűen, lazán oldalra lehessen fonni a frufrumat, felszabadítva az egész arcomat.

- Tetszik – nem mintha lehetne olyan frizurát csinálni rám, ami nem áll jól. De az tényleg tetszik, hogy végre nem kell majd minden harmadik mozdulat után elsöpörnöm az előre hulló tincseket az arcomból. Eddig miért is nem csináltunk ilyeneket?

- És nagyon jól áll! Bűn volt ekkora frufru mögé rejteni az arcodat – ha nem lenne totál bezsongva, talán kevésbé venné személyeskedőre a figurát. Mikor rádöbben, hogy ezt hangosan kimondta, belepirul, és zavartan nyom egy fél flakon hajlakkot a laza fonatra, hogy a tizedik átpattogott szám után is úgy állhasson, mint most. Unottan hunyom vissza a szemeimet, és érintetlenül folytatom a koncert előtti pihenési szeánszomat. Vajon Axel is kap valami extra frizurát? Annak is meglenne a varázsa, ha ki lenne bontva, és egész koncerten az arca körül táncolna, miközben átadja magát a dobolás vad hevének.

Már megint felesleges dolgokon gondolkozom.

***

Miután elkészülünk az utolsó simításokkal is, végignézek magamon a tükörben. Elmondhatjuk, hogy kihoztuk a maximumot a rózsaszín hajamból. Számítottam rá, hogy Nora bedob valami rózsaszínt minden koncert szettembe, de arra nem álltam készen, hogy egy rózsaszín acélbetétes bakancs lesz az. Nem fogok hazudni, imádom. Tökéletes pink keretbe foglalja a fekete, szűk bőrnacit és a hozzá illő ujjatlan, haskilógatós, fekete bőr garbó topot. A fülemben fekete keresztek lógnak. Szerencsére a bőrdzsekim is maradhatott fekete, kicsit féltem, hogy meglep egy rózsaszín kabáttal, bár ezt úgyis tervezetten a közönség közé dobom az első néhány szám után.

Színpad-készen sétálok a backstage pihenőjébe, ahol már nagy sürgésforgás fogad. Én vagyok az utolsó, a többiek már egy kupacba gyűlve hangolódnak. Ide már behallatszik a tömött stadion türelmetlen nyüzsgése, pedig még papíron is van tíz percünk kezdésig. Kibaszottul jó időt futottunk minden téren. Kihasználom, hogy a bandatagok még nem vettek észre, és lopok néhány pillantást Axelről még tisztes távolból. Valószínűleg okosabb döntés, mint közelről megbámulni, főleg, hogy Nora az ő fellépőruháját sem vitte túlzásba. Csak egy ujjatlan, kigombolt farmermellényt terített a tökéletesen kidolgozott felsőtestére, ami majdnem olyan keveset takar, mintha nem is létezne. Eddig azt hittem, hogy csak haskilógatás fétise van a lánynak, de most már a mellkasra is gyanakszom. A mellény olyan erősen koptatott szürke, ami szinte már fehérnek hat, és rémisztően jól harmonizál a félig hátrafont, árnyaltfehér tincsekkel. Utálom, hogy ilyen kibaszott jól néz ki. Ahogy végignézek a srácokon, látom, hogy ma mindenki kapott legalább egy fonatot a hajába, csak hogy erősítsük az összetartozást. Nem rossz.

Noah vesz észre először.

- Sirii! Végre, azt hittük, hogy beragadtál az öltöződbe – könnyű annak beszélni, akinek nem kellett magára ráncigálnia egy testhezálló, vállalhatatlanul szűk bőrgatyát, csak hogy utána Nora közölje, hogy alsógatya nélkül kellett volna felvenni. Néha tényleg csajnak érzem magamat a szemében. De tényleg jobban áll alsó nélkül.

Csak egy szótlan szemforgatással válaszolok Noahnak, nem állok neki magyarázkodni, pláne nem a hiányzó alsógatyámról. Ők mindig átlagos, fekete vagy szürke farmereket kapnak, tippre fogalmuk sem lenne, hogy miről hadoválok. Én vagyok az egyetlen közülünk, akiben elég primadonna életérzés van ahhoz, hogy tudjon viselni egy ilyet.

Wy is felém vigyorog, Axel pillantását úgy kerülöm, mintha egy szemkontaktussal terjedő leprát hordozna.

- Látom Nora megint tetőtől talpig bőrbe bújtatott – Wy szavaira egy öntelt művigyorral vonom meg a vállamat.

- Hibáztatod érte? – most rajtuk a sor, hogy szemforgatva megrázzák a fejüket, és Noah már tovább is lép a következő napirendi pontra.

- Axel azt mondta, hogy toljunk egy csapat tequilát fellépés előtt, beszállsz? – meg sem várja a válaszomat, már a kezemben is van egy teletöltött felespohár. Lenézek az üvegre a mellettünk lévő asztalon, ami nem a szokásos kommersz, elterjedt tequilák egyike. Ha tippelnem kéne inkább egy eredeti mexikói különlegesség lehet. A koncert után talán belekóstolok, de most ez az utolsó, amire szükségem van. Ez megmagyarázná a citrom és a só hiányát is. Na szép, az első koncertje, és máris rossz tradíciókat alapoz meg.

Még mindig nem szólalok meg, csak egy fejrázással teszem vissza a pohárkát az asztalra.

- Semmi bajod nem lesz egy felestől, Siri – Axel váratlanul gyengéd hangja végigborzolja a gerincem vonalát, és képtelen vagyok tovább kerülni őt a tekintetemmel. A pillantásom elmélyed a mosolygó, halványkék szemek örvénylő óceánjában. Lefagyok, mintha egy örökkévalóságig tartana az elillanó pillanat. Fogalmam sincs, mikor és hogyan került vissza a feles a kezembe, a srácok, mintha mi sem történt volna, koccintanak egymással és az én mozdulatlan poharammal, és tüntetik el a saját italukat. Wy eloldalaz, hogy még a koncert előtti utolsó percekben mulattassa kicsit Lydiát, Noah pedig felháborodottan pampogva rohan előre, miközben valamit fennhangon kezd magyarázni a gitárjai sorrendjéről az egyik halálra sápadt staffosnak.

Olyan hirtelen maradunk kettesben, hogy nincs időm felkészíteni rá magamat. Már amennyire kettesben lehet lenni egy koncert előtt nyüzsgő backstage hangyabolyában.

- Tényleg nem iszod meg? – most nem nézek rá, de még mindig hallom a hangjában a koncert előtti izgatottság mosolyát.

- Én nem vagyok akkora hústorony, hogy ne érezzek meg egy felest – félig unottan, félig sértetten dünnyögöm a választ. A halk nevetése jobban felpezsdíti a véremet, mint bármilyen feles tehette volna. Az ujjai az ujjaimhoz érnek, mikor finoman kiveszi a kezemből, és lehúzza azt is. A pillantásom akaratlanul követi a poharam útját, ezzel Axel arcán kikötve, az ujjaimat összedörzsölve élvezem ki a futó érintése emlékét. Összeszűkülő szemekkel figyelem, ahogy lerakja a kiürített poharat. – Ha egyet is félreütsz, megöllek – ezt az arrogáns, bűnbe csábító mosolyt be kéne tiltani. Túl jól áll neki, főleg ebben a vadító szerkóban és sminkben. Nem. Mindenhogy túl jól állna neki, lehetne akár melegítőszettben, ébredés után is. Az, hogy ha lenéznék, megszámolhatnám a kockákat a hasfalán, csak hab a tortán. Nem is merek lenézni, mert akkor tuti, hogy elveszek.

- Ezt te sem gondoltad komolyan – most nagyon eleven él bennem az emlék, hogy milyen volt, mikor még le akartam vakarni a képéről ezt az öntelt vigyort, de maga az érzés már hiányzik belőlem. Most még ez is tetszik. A megkérdőjelezhetetlen tehetsége iránti magabiztossága, a határozottsága, és leginkább az, hogy az ő esetében ezek nem csak üres szavak. Tettek, bizonyítékok és munka van mögöttük. Remélem, sosem árulod el ezt a bizalmamat, Axel Mateo Campbell.

Nem bírom tovább, mint mindig, most is megtöri az érzelemmentes ellenállásomat. Rosszul leplezett mosollyal fűzöm össze a kezeimet a mellkasom előtt.

- Ha komolyan gondolnám, nem lennél itt – talán a nagy nehezen előcsalt mosolyom, talán a szavaim bátorítják fel, egy kicsit közelebb hajol, az eddigi egoista vigyora most zavarba ejtően flörtölőssé szelídül. Az elsötétülő pillantásában van valami, ami elől legszívesebben elmenekülnék, de képtelen vagyok megmozdulni. Most ugyanolyan elmélyülten meredünk egymásra, mint a lakókocsi megtorpanó pillanatában, mikor megparancsolta, hogy ne zárkózzak be többé. Hogy is tudnék, ha megállás nélkül rám töri az ajtót, mielőtt lenne időm elfordítani a kulcsot a zárban?

- Amúgy kurva jól nézel ki – a régi Siri megingathatatlanul, rideg önteltséggel lereagálta volna a hirtelen témaváltást egy „tudom”-mal. Baromira nem akarok elindulni ezen a szálon öt perccel a kezdés előtt. Semmi jóhoz nem vezethet, főleg ebben a szűk bőrnadrágban. De megint nem én irányítok, hanem ő. Már érzem is az ismerőssé váló, meleg pírt az arcomon. Még szerencse, hogy alapozó van rajtam. – Kicsit idegesít, hogy több ezer rajongóval kell osztoznom a látványon – a szavai rémisztően egybevágnak a gondolatokkal, amik a soundchecken gyötörtek. Csak neki nincs olyan szerencséje, mint nekem. Ő nem dughat be engem egy gigantikus dobszerkó mögé. Mármint megtehetné, de az úgy egy elég pocsék koncert lenne. Szeretném eloszlatni a kételyeit, de mint mindig, most is túl ösztönös a védelmi mechanizmusom működése.

- Ha zavarba hozol kezdés előtt öt perccel, esküszöm Mateoként foglak bemutatni a közönségnek – lemondó fejcsóválással, látványosan elégedetlenül egyenesedik fel, és egy teljesen felesleges mozdulattal simítaná hátra a fehér tincseit, amik most kibaszott szexi, vikinget idéző módon vannak hátrafonva. A tehetetlenséget elűző pótcselekvés eszembe juttatja a randinkat a mexikói étteremben. Akkor és ott visszakaptam tőle a tüskéimet, én mégis megtagadom tőle a megnyugvást.

- Anya imába foglalná a nevedet – keserű vigyorral tereli tovább a szót, és mikor elkezdenek minket terelgetni a színpad felé, mint aki lezártnak tekinti ezt a beszélgetést, elindul. De én még nem végeztem. Mondanom kell valamit. Tudom, hogy nem várja el, de én elvárom magamtól. Fogalmam sincs, mi ez az érzés, mások talán úgy neveznék, hogy empátia. Azt hittem, nem vagyok rá képes. Úgy tűnik, hogy mégis, csak senki nem volt elég fontos, hogy kihozza belőlem. Eddig.

Mielőtt nagy lendülettel előre csörtethetne, finoman belemarkolok a mellénye hátuljába, hogy megállítsam. Döbbenten fordul vissza felém, én pedig magamhoz kapom a kezemet. Nem akarok felesleges feltűnést kelteni. Körbeszalad a tekintetem a körülöttünk hullámzó nyüzsgésen. Mindenki a maga dolgával törődik, úgy látszik egyelőre sikerült a tömegbe olvadnia a kirívó párosunknak.

- Már megmondtam – elakad a hangom, majd ismét paranoiásan körbepillantva, sokkal halkabban folytatom, mint ahogy belekezdtem – hogy a tiéd vagyok.

- Axel, Siri, gyertek már! Kezdünk! – Noah vigyorogva csapódik be a halk, titkos pillanatunkba, és szó szerint magával sodor minket. Most még csak hibáztatni sem tudom érte. Tényleg lejárt az időnk. A reflektorok vakító ereje és a tömeg sikolyainak a csontig hatoló remegése térítenek igazán magamhoz. Elvigyorodva, átszellemülve engedek el minden mást, és a színpadra hazaérkezve élvezem ki a fények és a rajongó pillantások izzasztó melegét az arcomon.

Nem válaszol. Hát persze, hogy nem válaszol. A helyében lehet, hogy én is ezt tenném. Nem. Én először elküldeném magam a faszba, és azután nyomnám meg a tiltás gombot. Nem is értem, hogy miben reménykedtem annyira. Teljesen érthetőek a reakció. Érthetőek, de rohadt idegesítőek.

Irritált sóhajjal dobom le telefonomat a párna mellé, és a rám boruló sötétségbe rugdosom le nadrágomat. Mexikói vér ide vagy oda, szeretem a meleget, de nem alváshoz. Én az a típus vagyok, aki télen is képes magára nyitni az ablakot egy kiadós alvás érdekében. Kitapogatom a légkondi szabályzóját, és lentebb veszem hatvanhat Farenheitre. Kiveszem hajamból a gumit, és próbálok a legkényelmesebben elhelyezkedni. Bár most semmi esélyt nem látok a pihenésre. A gondolataim szédítő sebességgel száguldoznak fejemben, fájdalmas erővel csapódva koponyámnak újra és újra. Képtelen vagyok másra gondolni, mint a tejfehér bőrt simogató rágógumiszínű tincsekre, és arra a bizarrul gyönyörű harmóniára, amit a jégkék szemekkel teremtenek. Legszínesebben felállnék, elrántanám azt a rohadt függönyt, és követelném, hogy beszéljük meg ezt az egészet. De nem fogom megtenni. Nem, mert úgyis csak éles tüskék állnának tenyerembe. Vagy éles fogak vájnának ujjaimba. Ő ezt a két védekezési formát ismeri. Bezár, vagy támad. Nem enged közel. Nem hagyja, hogy megmagyarázzam. Pedig rohadt jó a beszélőkém, nem lenne oka panaszra.

Oldalamra fordulva hunyom be szemeim, de nem sokat javul a helyzet. Nagyon úgy néz ki, hogy az első koncertet kénytelen leszek nulla alvással átvészelni. Remélem Ben betárazott energiaitalból, mert az az egyetlen esélyem. Máskor nem nyúlok ahhoz az édes löttyhöz, de a szükség törvényt bont. A koncert után pedig már csak reménykednem kell, hogy elég kimerült leszek az ágyba ájuláshoz.

Néhány perc múlva feladom a küzdelmet, és inkább felkapcsolom a kis olvasólámpát, hogy feltúrhassam táskámat. Lábjegyzet magamnak: legközelebb egy külön kis zsebbe dobd be az AirPods-ot, ha nem akarsz agyvérzést kapni a megtalálása alatt. Általában csak alváshoz és edzéshez használom, ha minőségi módon szeretnék zenét hallgatni, akkor fejhallgató párti vagyok. De ez kényelmesebb az álmatlan forgolódáshoz. Na végre. Ismét sötétségbe borítom a kis hálófülkét, bedugom fülem, és elindítok egy pörgős legjátszási listát. Vagyis csak indítanám, mert nem visz rá a lélek. Valahogy nincs gyomrom a zúzós figyelemeltereléshez, inkább tovább kínzom magam. Megnyitom új albumunkat, és alondra hangját hallgatva hunyom le szemeimet. Már nem először. Valamiért rohadtul megnyugtató az énekét hallgatni, még akkor is, ha a legtöbb számnak nem ez az eredeti célja. Ez nem is a számokról szól, hanem róla. Erről kicseszett, elérhetetlen sündisznóról. Tuti be fogok kattanni ezen a turnén.

A zeneküldéssel hivatalosan is kifogytam a tervekből. Nincs több használható ötletem, amivel meg tudnám győzni Shazamot. Úgy tűnik a fejébe vette, hogy annyira vagyok kívánatos társaság, mint egy oszladozó vízi hulla. Meg megtapostam a szívét. Belegázoltam az érzelmeibe, amiknek a létezéséről sem tudtam. Mennyivel könnyebb lenne, ha egy kicseszett gondolatolvasó lehetnék. Vagy legalább annyira szociálisan érzékeny, mint Wyatt. Azt hittem értek az emberekhez, de kezdem elveszteni a hitem. És ez is Siri hibája. Bár tudnám utálni érte. Ettől csak még jobban akarom őt. Baromi furán vagyok bekötve.

Nem tudom mikor lendített át alondra hangja egy felületes, kicsit sem pihentető alvás szerű állapotba, de mikor fénybe borul a hálóhelyem, nem tűnik hosszabbnak öt percnél. Már ezt is sajnálják szegény szenvedő dobostól?

- Me cago en la leche…* - halkan szitkozódva fordulok meg, hogy Wy idegesítően kipihent arcában gyönyörködhessek. Rohadt jó. Nem lehetne, hogy legközelebb valaki csinosabb ébresszen? Mondjuk Siri a selyemköntösében, ami alatt nincs semmi. Őt nem akarnám tökön vágni, mint most Wyatt-et. Biztos átgondolta ezt az egészet? Úgy tűnt az utóbbi napokban, hogy vevő vagyok random keltegetésre? Ajánlom, hogy nyomós oka legyen, vagy esküszöm basszusgitáros nélkül futunk neki a turnénak. Kiveszem az egyik fülest, és a lehető leggyilkosabb pillantásomat küldöm Wy felé. Az a szomorú, hogy még csak meg sem kell erőltetnem magam. – Mit akarsz?

- Gyere velem – ő sem tűnik igazán jókedvűnek. Ami furcsa, Wy mindig a nyugalom szigete. Eddig egyszer láttam igazán kiakadni, mikor valami apró hülyeségen összekaptam Lydiával, és három napig nem beszéltek. Azt hittem, azt a vizsgaidőszakot nem fogja átvészelni, annyira nem tudott másra koncentrálni, csak hogy elcseszte. Akkor a világra haragudott, most viszont úgy tűnik, én állok a középpontban. Remek. Kibaszottul remek. Mivel sikerült magamra uszítanom még egy bandatagot? Megettem a kedvenc diétás joghurtját a hűtőből? Talán véletlen az ő alsóját húztam fel reggel? Írhatnának egy listát arról, hogy mit ne tegyek a béke érdekében. Bár túl hosszú lenne, nem tudnánk felrakni a hűtőre.

- Minek? – összehúzom szemeim, de próbálok halk maradni. Noah függönye még mindig el van húzva, és gondolom Sirié úgyszint. Elég, ha egy ember lesz mosogatórongy a koncerten, nem akarom őket is felverni. Bár Noah szerintem gyorstöltőre van kötve, és napi két óra alvással is tökéletesen elvan.

- Majd megtudod, csak emeld már fel végre a segged! – türelmetlenül pillant maga mögé, mintha számítana valaki érkezésére. Betörő van a buszban? Mondanám, hogy lehet felszökött valami őrült rajongó, de az még korai lenne. Az egyetlen kattant AWAKE mániás az induláskor az öcsém volt, de ő tuti nincs itt. Különben már rég Siri használt zokniját próbálná ellopni, hogy bekereteztethesse.

Van egy sanda gyanúm, hogy nem fog lekopni, így dühös szusszanással túrok hajamba, miközben felkelek a puha ágyról. Fene se gondolta volna, hogy ez a szar ilyen kényelmes lehet. Leállítom a zenét, az AirPodsokat csak behajítom az ágynemű közé. Tekintetem akaratlanul is Siri üres ágya felé villan. Hova a francba tűnhetett? Lehet megéhezett, ezért odaült egy ablak mellé, hogy fényhez jusson? Mielőtt még igazán felüthetné fejét bennem a teljesen értelmetlen aggodalom, Wy ismét megzavar. Esküszöm ez a hobbija.

- Nadrágot nem húzol? – szemöldökét felvonva pillant végig rajtam, de én csak megvonom vállaim. Két hétig egy lakókocsiban fogunk élni. Örüljenek, ha nem látnak egy szál faszban sétálni a folyosókon. Négy fiútesóm van, a szégyenlősség fogalmát már régen nem ismerem.

- Te akartál annyira sietni – látom rajta, hogy még mondana valamit, de végül csak megrázza fejét, és int, hogy kövessem. Felhúz ezzel a szótlansággal és bizonytalansággal. Miért lett volna olyan nehéz kinyögnie, hogy mit akar csinálni? Tudja, hogy bármi hülyeségre vevő vagyok, csak ki kellett volna várnia, míg eleget alszom. Bár jelenlegi állapotomban erre heteket is várhatott volna.

Mire a busz hátsó részébe érünk, már ismét érzem az egész testemen fájdalmasan pattogó, feszült szikrákat. Hamarosan le kell csapniuk valakire, vagy felrobbanok. És jobb híján, ez a valaki tuti Wy lesz. Ha azért hozott ide, hogy romantikus kettesben filmezzünk, akkor nagyon pipa leszek. Se romantikázni, se kettesben lenni, se filmezni nincs ingerenciám jelenleg. Legalábbis vele nincs. Amint eszembe jutnak a csábítóan kék lagúnához hasonló szemek, megháromszorozódik a szikrák mennyisége. Ez így rohadtul nem lesz jó.

- Elmondanád végre, hogy mi a fasz bajod van? – a fáradtság, a stressz és az idegesség nem jó kombináció. Hacsak nem egy bármikor robbanni kész mexikói atombombát tervezel gyártani. Akkor ennél jobb úton nem is indulhattál volna el. Nincs kedvem Wy hülyeségeihez. Nincs kedvem semmihez, csak vissza akarok menni pihenni, és közben hallgatni alondra hangját. Kezdem azt érezni, hogy ez az egyetlen megoldás a folyamatos feszültségemre.

Int, hogy lépjek be az elhúzott harmonikaajtón a közös kis nappali szerű szobába. Legalábbis úgy rémlik, Ben azt mondta, azt is találunk itt az alapvető szükségleteken kívül. Mivel továbbra sem tűnik úgy, hogy választ kapok kérdésemre, jobb ötlet híján félig meddig az ajtóban állva lépek mellé. Ajánlom, hogy nyomós indoka legyen, vagy hamar Noah gitártokjába csomagolva találja magát egy országúti pihenő mosdójában.

Fejével a szoba felé int, én pedig akaratlanul is követem a mozdulatot. Ó, bassza meg. A vattacukor tincsek úgy ütnek el a lakóbusz kellemes barna és krém árnyalataitól, mint egy teve a lóversenytől. De nem ez a legmegrázóbb. Nem emiatt dermedek le egy pillanatra. Hanem a takaróba csomagolt, összekuporodott törékeny test látványától. Nem néz rám gyűlölködve, sem keresztül rajtam hűvös pillantással. Egyszerűen csak maga elé bámul szótlanul. A korábban félrelökött aggodalom alattomosan markol bele gyomromba. Mi a fene történt vele? Ha órákkal a koncert előtt összeomlott, akkor nagy szarban vagyunk. Ben ki fog térni a hitéből, valószínűleg a buszunk elé fekszik kínjában. De őszintén, ezt most leszarom. Sokkal jobban érdekel, hogy alondra miért gubbaszt itt törött szárnyú, elveszett kismadárként. Korábban gyengének és sebezhetőnek akartam látni őt, de ha az ilyen, akkor nem tetszik. Hiányzik, hogy rám förmedjen, és elküldjön a picsába.

A kezdeti lefagyás után lépek felé néhányat. Csak lassan és óvatosan, mintha egy sérült vadállatot közelítenék meg. Mintha azt várnám, hogy melyik pillanatban vadul meg félelmében, és ront nekem. Talán tényleg ezt is várom. Jobban illene hozzá. Nem lenne annyira ijesztő, mint ez a szótlan takaró csomag.

- Ne gyertek ki addig, amíg le nem rendeztétek, akármi is ez a szar köztetek. Túl sok melónk van ebben a turnéban, hogy elkúrjátok – szóval egy kurva csapda volt az egész. Dühös tekintetem Wy-ra villan, de éppen csak egy pillanatig láthatom zaklatott pillantását, mielőtt elhúzná az ajtót. Remek. Könnyedén csapdába csalt, mert felfedtem neki az egyetlen gyenge pontom. Az egyetlen olyan dolgot, amivel bárhová oda lehet csalogatni. Pedig sosem szerettem a vattacukrot.

Bármennyire is érzem a késztetést, hogy utána menjek és jól lecsesszem amiért öntörvényű kerítőnőt játszik, Siri jobban vonz. És az tény, hogy ennek a baromarcúnak igaza van. Nem tudnék koncentrálni, ha minden koncerten Siri hátsóját kéne bámulnom, az afterpartykon pedig azt, ahogy mindenki vele flörtölget. És ha igazak a következtetések, amiket a parkban készült videók alapján vontam le, ő is így érezhet. Rohadtul fáj elismerni, de Connornak igaza volt. Abban is, hogy egy fasz voltam, és abban is, hogy Siri érzett irántam valamit. Már csupán az a kérdés, hogy ebből maradt-e bármi, vagy mindent elpusztítottam mikor az önimádatomtól elvakulva tomboltam. Hamarosan kiderül.

Magunkra maradunk a ránk telepedő feszült várakozással teli csöndben. Nem értem miért habozok, hiszen néhány perce mindent megadtam volna, hogy megbeszélhessük azt az egészet. Most viszont összeszorul tőle a torkom. Az én torkom semmitől sem szokott összeszorulni. Nem jellemző, hogy tartok a dolgok következményétől, de most pontosan ez történik. Ha kimondja, hogy nem akar látni, akkor valóságos lesz. Akkor tényleg itt kell hagynom a bandát. És őt. Eddig azt hittem könnyedén képes leszek rá, de ahogy itt gubbaszt előttem… nem hagyhatom magára ezt a kifakult, sebezhető Siri utánzatot. Pedig muszáj lesz, hisz miattam fest ennyire pocsékul. Nem tetszik ahová ez az egész tart. Gyűlölöm ezt a helyzetet.

-  Que te den por culo…** – ha már itt vagyok, nincs más hátra, mint előre. Fáradtan vonszolom magam a kanapéhoz, leülve Siri mellé, de épp olyan távolságba, hogy ne érezhesse kényelmetlenül magát. A rohadt érintés undora miatt. Ami elől én mindig mentességet élveztem, most mégis úgy kell ügyelnem rá, mintha az életem múlna rajta. Lehet nem is járok olyan messze a valóságtól.

Egyikünk sem szólal meg. Ennyire már ismerem őt, és magamat is. Túl önfejű faszok vagyunk ahhoz, hogy elismerjük az érzéseink, vagy ha hibáztunk. Mert ebben a sztoriban mindketten feketeseggűek vagyunk. Neki el kellett volna mondania, hogy mit érez a néma szenvedés helyett, nekem meg túl kellett volna látnom az egom által teremtett vaskos ködön. Lehet, hogy ha elém áll az elején kiröhögöm, de ha a zongorakoncertje után tette volna… ha a vacsora után tette volna… Vajon mikor kezdett el igazán érezni valamit? Egyszer megkérdezem. Ha hajlandó lesz még szóba állni velem ezután a kibaszott kínos beszélgetés után.

Lehunyom szemeim, és próbálom összeszedni a gondolataimat. Ebben a helyzetben azt hiszem én voltam nagyobb farok, így nekem kéne bocsánatot kérnem, ami nem szokásom. Csak akkor szoktam megtenni, ha olyasvalakiről van szó, aki kiérdemelte. Siri ezek közé az emberek közé tartozik? Azt hiszem már igen. Rohadtul beült a kör kellős közepére.

A bocsánatkérés mégsem jön, hiába próbálkozom. Mert talán nincs is miért a bocsánatot kérnem. Nem tudhattam. Nem tartoztam neki semmivel, és valójában nem is sok mindent tettem. Csak egy kis smárolás volt, semmi több. Hűséges típus vagyok, csak akkor megyek a farkam után, ha nincs senki állandó. És akkor nem is volt. Ezt neki is meg kell értenie.

- Nem feküdtem le azzal a sráccal a vizsgazáró bulin – ha a bocsánatkérést nem is, az igazságot megérdemli. Az egész világ azt hiszi, megfektettem azt a fiút. Olvastam a cikkeket a rádiós interjúm után, tudom jól, hogy a szexi hódító szerep terjedt el rólam. Hízelgő, és valamennyire találó is, de nem illik arra az estére. Aznap inkább kétségbeesett alkoholista voltam. Wy-al jutottam legközelebb az ágyig, mikor seggrészegen felkísért, és belökött a párnák közé. Siri azonban ezt nem láthatta, mert már elmenekült. Elfutott a fájdalmas képek elől, hogy a zenébe fojtsa érzelmeit. A francba. Tudom, hogy azt hiszi, az egész estét végigdugtam, pedig nem tudtam másra gondolni, csak az ő jeges szemeire. Azok kísértettek és vártak minden kiürült pohár alján. Ezért ittam annyit. Hogy újra és újra láthassam. Tudnia kell az igazságot, hátha attól megenyhül. Hátha leereszt néhány tüskét.

- És ez miért kéne, hogy engem érdekeljen? – itt is van a támadás. Tudtam, hogy ezt fogja tenni. Nem néz rám, de most nem tud elrejtőzni és menekülni. Szóval marad a kétségbeesett támadás. Miért váltál ilyen elcseszetté, alondra? Felnevetek kínomban. Ha ennyire harcol, nem tudom, hogyan juthatnék közelebb. Feszülten túrok hajamba, hátra seperve néhány bosszantó tincset. A hajgumim az ágyban maradt, de legalább lefoglalhatom valamivel a kezeimet. Félek enélkül a rózsaszín tincsek közé csúsznának ujjaim. Az egész megjelenése szinte üvölt az érintésért. Ezt a srácot arra teremtették, hogy végigsimítsanak puha bőrén, hogy csókokkal kövessék le nyaka kecses vonalát. Mi a fene gyűlöltethetett meg vele minden gyengédséget? Pazarlás volt ezt a szépéget távol tartani mindentől és üvegdobozba zárni. Ki akarom venni onnan, és meg akarom mutatni neki, hogy mitől fosztotta meg magát eddig. Bárcsak meg tudnám tenni úgy, hogy közben elkerülöm a méregfogakat.

- Nem könnyíted meg a dolgomat, erizo – kimerítő ez az egész. És nem csak nekem. Végre hajlandó volt rám nézni, így igazán szemügyre vehetem őt. Ami először szembetűnik, hogy sokkal sápadtabb az arca. A szemei alatti mély, sötét árkok és a tekintetében csillogó reménytelen kimerültség tovább tüzeli fájdalmasan égető bűntudatom. Rohadt jó. Meg akarom érinteni őt, kitalálni valamit, hogy eltűntessem ezt az elárvult kismacska kifejezést az arcáról. Most is a koncertre kéne rápihennie, mégis Wy-al beszélgetett. Mert nincsen rendben fejben. Legalábbis gondolom, hogy nem muffin recepteket osztottak meg egymással. Könnyebb lenne, ha ő is változást akarna. De nem. Ő belesüppedt az önsajnáltató énekes álcájába. Alig várom a kiválásom utáni depressziós albumot. Majd azt hallgatom, mikor kenyérpirítóval ugrok a fürdőkádba.

- Miért? – hangját alig hallom meg a busz motorjának halk duruzsolásától. Szinte fizikai fájdalmat okoz így látni őt. Hiányzik a szenvedélye, az ereje, a gyilkos pillantásai. Azok jobban illenek egy törtető frontemberhez. Jobban illenek ahhoz a sráchoz, akit megkedveltem. Vajon mire kíváncsi? Miért bizonygatom neki, hogy nem feküdtem le mással? Miért nézek ki úgy, mint egy kaja darab, ami Noah szájából repült ki? – Miért nem feküdtél le vele? – szóval erre a miértre vagy kíváncsi, alondra. Azt hittem ez nyilvánvaló. Miért hagyna ott bárki, egy készséges, rohadt dögös srácot a buliban? Egy még dögösebbért. Ez olyan igazság, amit neki is ismernie kell. Tekintetünk összefonódik egymással. Most nincs benne gyűlölködés, nincs benne megvetés, csak kimondatlan kérdések és válaszok. Mindketten az igazságot próbáljuk felkutatni a másikban. Remélem ügyes kis nyomozó vagy, erizo. Remélem megérted mindazt, amit szavak nélkül próbálok elmondani neked. Zenész vagy. Művész. Értened kell az érzelmekhez, még ha ezt makacsul tagadod is. Ha nem értenél hozzájuk, a zenédnek sem lenne hatása az emberekre. Ez ennyire egyszerű. Sokkal több van benned, mint amit hiszel magadról. A kurva nagy egod mellett is vannak még hiányosságaid.

- Mert rájöttem, hogy valaki mást akarok – nem kerülik el figyelmem az apró változások. A résnyire nyíló halványrózsaszín ajkak, a halványkék szemekben megcsillanó rémület. Fél. Attól, hogy őt akarom, vagy attól, hogy valaki mást? A takaró még mindig elrejti őt, de így is látom gyorsuló légvételét. Nehogy pánikrohamot kapj itt nekem alondra. Inkább légy az a bátor, tüzes srác, akiért ezrek rajonganak. – Kérdezd meg – halkan utasítom. Neki kell megtennie. Neki kell eldöntenie, hogy hallani akarja-e a választ. Korábban számonkért, hogy nem hagyom őt dönteni, hát tessék. Itt a nagy alkalmad, ne szúrd el. Ajkai megrándulnak, mintha mondani akarna valamit, de végül győz a rettegés. Tekintete egészen sötét árnyalatot vesz fel, a zavar és a rémület végre ad egy kis színt arcának. Annyira elesett és sebezhető ebben a pillanatban, hogy a szívem összeszorul tőle. Nem igazán éreztem még hasonlót korábban. Soha nem vágytam még ennyire, hogy felvidíthassak valakit. Látni akarom a mosolyát. Az igazit, amit olyan ritkán mutat meg. De most még az arcát is elrejti előlem. Megrázza fejét, mintha teljesíthetetlen feladatot adtam volna neki. Pedig csak egy kérdés lett volna. Egyetlen rövid szó. Hová lett a bátorságod, alondra?

Nem tudok tovább ellenállni, muszáj tennem valamit. Muszáj megóvnom ezt a sebezhető Sirit a világtól. Muszáj visszaadnom valahogy neki a páncélját, hogy újra biztonságban érezhesse magát. Közelebb csúszok hozzá a kanapén. Most még apróbbnak tűnik teste. Mert annak akar tűnni. Azt akarja, hogy ne is lássam őt. Pedig jelenleg képtelen vagyok bárki mást látni.

- Siri – ha neki nincs bátorsága megkérdezni, akkor nekem kell választ adnom a kimondatlan kérdésre. Ha attól fél, hogy más nevét mondom, boldog lesz. Ha attól, hogy az övét, akkor sajnos ma rossz napja lesz. De nem hagyom tovább vergődni magunkat. Engedek a csábításnak, és ujjammal gyengéden megérintem a tarkóját simogató tincseket. Képtelenül puhák, akár csak bőre. Szám kiszárad, és komolyan elkezdem bánni, hogy nem húztam nadrágot. Abban könnyebb lenne elrejteni a nyilvánvalót. Most nem gondolhatok ilyesmire. Előbb a lelkét kell rendbe raknom, ha már kiderült, hogy van neki olyan. Utána kitérhetünk más fontos témákra is.

Megrezzen érintésem alatt, és olyan sebességgel kapja fel fejét, mint egy rémült nyúl, akit kiugrasztasz az üregből. Feltérdel, egyik kezével még mindig szorosan tartja a takarót, de a másikkal betapasztja számat. Szemei hatalmasra nyílnak, mintha ő sem akarná elhinni, hogy ezt tette. Végülis, ez is egy önként vállalt érintés, még ha a rémülete váltotta is ki. Nem kell így rettegned alondra. Tudom, hogy te is akarod. A zene nem hazudik. A játékod mindent elmondott rólad. Nem attól félsz, hogy mást nevét mondom. Nem állsz még készen hallani a sajátodat. Ajkaim mosolyra húzódnak a felismeréstől. Hogy lehet valaki ennyire rohadtul aranyos?

- Megkérdezem. A turné után megkérdezem – nem szívesen húzom olyan sokáig, de képtelen vagyok neki nemet mondani. Túl sok a rémület a tekintetében, és a kétségbeesés a szavaiban. Bármennyire is az ellenkezőjében hisz, nem vagyok kegyetlen. Ha időre van szüksége, elfogadom. Már rálépett az elfogadás útjára, egyszerűen meg kell várnom, míg végig ér rajta. Bár megtenni is olyan egyszerű lenne, mint gondolni rá. Most még megy a fellengzős, ékesszóló duma, de térjünk rá vissza egy hónap múlva. Nem tudom ellen tudok-e állni neki, ha folyton össze vagyunk zárva, és mindent átitat az illata. Az illat, ami most kezéből kúszik alattomos módon az orromba. Ez a bőre sajátja. Ha itt ennyire erős, vajon milyen lehet máshol? Ahhh, ne gondolj erre Axel. Túl szűk az alsód, ne kockáztass. Neki most a türelmedre van szüksége. Sosem jeleskedtem benne, de érte megpróbálom. Ha ezzel elérhetem, hogy előbújjon a tüskepáncél mögül, csomót kötök a farkamra. Tudok én jó fiú is lenni. Egy ideig. Érte talán az átlagosnál tovább.

Gyengéden kulcsolom át vékony csuklóját. Olyan törékenynek tűnik, mint egy madár apró csontjai. Nem élhetsz örökké zacskós levesem és chipsen, alondra. Idővel el fogsz tűnni. Óvatosan húzom el kezét számról, a lehető legkevesebb erőt adva érintésemre. Félek, hogy összeroppantom őt. Mikor dacosan csillogó szemekkel, dühös fintorral mered rám, sokkal erősebbnek tűnik. Kezdem úgy érezni, hogy ezt az érzékenyebb, esetlenebb oldalát is kedvelem. Ha nem a szomorúság okozza, akkor egészen aranyos. Mintha teljesen ismeretlen terepen mozogna. Pedig, ha Wy és Noah igazat mondott, nem egy rajongó fordult meg az ágyában. Nem teljesen értelek alondra, de van időnk kibogozni ezeket a szálakat.

- Rendben – tekintete, ami eddig elmélyülten tanulmányozta piercingem, most zavarral telve rebben arcomra. Mosolyom elégedetten mélyül el. Örülök, hogy ennyire tetszik a látvány, erizo. Innentől akkor és annyit gyönyörködsz benne, amennyit nem szégyellsz. Úgy tűnik nem számított rá, hogy ilyen könnyen belemegyek a megállapodásba. Pedig nem vagyok hülye, tudom, hogy nem sok értelme lenne ellenkezni. Ez a reális döntés. A banda, és a saját érdekünkben is. Ha a turné romokba dől amiatt, mert Siri belezuhan a rá szakadó érzelmekbe, akkor az idővel rajtam csapódna. Engem kezdene hibáztatni, amihez rohadtul nincs kedvem. Akkor inkább várok. Már nekem ígérte magát, és ez egyelőre elég. Kaptam egy lehetőséget rá, hogy megszerezzem őt, és én nem szoktam elszalasztani a lehetőségeimet. Ebben sosem hibázom. Ha végre ad esélyt, rekordidő alatt fogom őt meghódítani. Legalábbis mindent megteszek majd, hogy így legyen. A döbbent tekintet egy idő után csalódottá válik. Nehogy elkezdje azt hinni, hogy nem akarom őt. Legszívesebben most azonnal rátapadnék halvány ajkaira, és magam alá teperném a kanapén. Addig csókolnám, míg már a saját dalszövegeire sem emlékezne. A francba. Tiltott gondolatok. – Nekem is fontos a turné sikere, ha ezen múlik, tudok várni szeptemberig – ismét elnyílnak ajkai, mintha direkt húzni akarná az agyam. Az alap Siriből kinéznék ekkora aljasságot, de ebből az esendő kismadárból nem. Ő nincs tisztában azzal, hogy mennyire szexi és csábító csupán a puszta létezése. Pedig normál helyzetben pont olyan önimádó fasz, mint én. Sokkal jobban tetszenek ezek a természetes reakciók. Nem kell ennyire megdöbbenni alondra. Nem mindig vagyok seggfej. Most már kiérdemelted, hogy ezt az Axelt is megismerd.

Képtelen vagyok ellenállni a hófehér bőrnek. Szinte világít az én sötétebb árnyalatom mellett, fullasztó bűnökre csábítva. Ajkaimat csuklójára simítom, gyengéd csókot hintve a puha bőrre. Érzem szívének fékevesztett ritmusát, az erek vad lüktetését. Ejnye, alondra. Ez csak egy ártatlan puszi, mi lesz veled később? Alig várom, hogy lássalak darabokra hullani magam alatt. Mintha csak meghallaná ide nem illő gondolataim, elrántja kezét. Ez most nem olyan menekülés, mint a korábbi. Most másképp akart távol kerülni az érintésemtől. Ez tetszik. Végre nem próbálja azt tettetni, hogy gyűlöli a legkisebb kontaktust is. Nem néz levegőnek, így láthatom, milyen hatással vagyok rá valójában. Erről jut eszembe egy fontos dolog, amit le kell tisztáznunk.

- De ne menekülj előlem, és ha én nem, akkor más sem érhet hozzád – nem fogom tűrni, hogy újra elzárkózzon, míg én türelmesen várok rá. Nem csak Harrison örökölt apa üzleti érzékéből. A jófiúságomnak ára van, amit vagy elfogad, vagy már most lefújhatjuk az egészet. Amint azt látom, hogy próbál nem tudomást venni rólam, újra iderángatom, és olyasmiket fogok vele művelni, amik nem épp hősszerelmeshez méltók. Természetesen az engedélyével, amit utólag úgyis megadna. Ha pedig két hónapig nem lehet még közöttünk semmi, akkor az a minimum, hogy elvárom a kizárólagosságot. Ha azt kell néznem, hogy a szükségesnél többet és jobban flörtöl valamelyik VIP partin, akkor vér fog folyni. Ha valaki mellett elkötelezem magam, akkor ő csak az enyém. Nem osztozkodom. Aki kitalálta a poligámiát, egy gyenge fasz volt, aki nem volt képes megtartani azt, ami az övé, csak így akarta leplezni. Ha Siri meg akarja próbálni velem, akkor ezt is el kell fogadnia. Egy féltékenykedő pöcs vagyok, ez van. Nem fogok a nyakában lihegni, de ha valaki más próbálja ezt tenni, akkor bezúzom a képét. Ez nem alku tárgya. Sóhajtva ül vissza, ismét szorosra csomagolva magát a pléddel.

- Amúgy sem érhet más hozzám – ez komoly? Ennyire ne nézzen lámának. Mindannyian tudunk a pénzeszsákról, ne próbáljon beetetni, hogy kamu volt az egész sztori. Greg létezik. Rákerestem, tudom. Muszáj volt lecsekkolnom, hogy megnyugodjak. Bár csak még idegesebb lettem a gondolattól, hogy egy ilyen bájgúnár farka van ott, ahol az enyémnek kéne lennie. Az egyetlen öröm a találatban az volt, hogy megállapíthattam, labdába sem rúghat mellettem. Kb mint egy kis póni a versenyló mellett. Addig megteszi, míg nem akarsz igazán komoly dolgokkal foglalkozni. – most már – valószínűleg kiolvassa tekintetemből a ki nem mondott gondolatokat, ezért teszi hozzá ezt a két szót. Jól van. Próbálom elrejteni elégedett mosolyom, bár nem járok sok sikerrel. Furcsa örömmel tölt el a gondolat, hogy kicsavartan ugyan, de elismerte, hogy csak az enyém. Remélem tartja majd magát ehhez az ígéretéhez, nincs kedvem spanyol szappanoperába illő jelenetet rendezni.

- És kerülni sem fogsz? – erről a roppant fontos részről szándékosan elfeledkezett. Nem tudsz átverni alondra, látom rajtad, mennyire feszélyez a téma, de ez is a csomag része. Addig rendben, hogy semmi komoly próbálkozás két hónapig, de hogy folyton egy kifejezéstelen érzelemmentes szempárt kelljen bámulnom… na azt nem. Előbb húzom a párnámra Noah használt zokniját huzatként. Szükségem van a közelségére, hogy ép ésszel kibírjam. Szükségem van a kis játékainkra, arra, hogy egymás idegeire menjünk.

- Attól függ, mennyire hozol zavarba – remek. Az a baj, hogy jelenleg egy ártalmatlannak szánt érintéstől is ki akar ugrani a szíve a helyéről. Talán, ha szemellenzőben és hátra kötött kezekkel élem le a következő két hónapot, sikerrel járunk. Muszáj leszek megpróbálni. Kelletlenül bólintok, bár még nincsenek valós tervek az elhatározásom mögött.

- Jófiú leszek – egy darabig biztosan. Majd megpróbálok egy aszott öreg nyanyát a helyére képzelni, az talán lelohasztja a vágyaimat, amit a puszta jelenléte kelt bennem. Szemem sarkából látom, hogy ő sem hisz nekem. A gúnyos mosoly és a hozzá illő szemforgatás megdobbantja szívem. Mellkasomat jóleső melegség árasztja el. Jó újra látni, hogy van benne élet. Szeretem a mosolyát.

- Na szép, már a nulladik percben a szemembe hazudsz – ez kikérem magamnak. Kevés nálam őszintébb ember él a földön, idővel majd megtanulod, alondra.

- Nem igaz – mosolyogva lököm meg vállát a sajátommal. Bingo. Végre rám emeli a csillogó kék szemeket, amikben végre ott az a tűz, ami igazán tökéletessé teszi. Egyszerre jeges és heves. Pont, mint a személyisége. – Nem néztem közben a szemedbe – a másik felét nem tagadom. Bár nem volt teljes hazugság, inkább egy gyenge próbálkozás még gyengébb ígérete. Három napot adok magamnak. De csak azért, mert addig az első koncert blokkal leszünk elfoglalva, és nem lesz időm benne gyönyörködni. Legalábbis nem az arcában. Elvarázsolva figyelem, ahogy ajkai őszinte mosolyra húzódnak. Úgy függök rajta, mint egy kisiskolás az első szerelme fotóján. Kibaszott gyönyörű. És kibaszottul vágyom rá, hogy többet kapjak belőle.

- Akkor te sem fogsz mással…? – arcára visszaköltözik az idegesítő bizonytalanság. Hogy jutott egyáltalán eszébe ez a hatalmas baromság? Ekkora faroknak gondol? Sosem kérnék tőle olyat, amit én magam nem tartok be. nem akarok, és nem is lennék képes egyetlen rajongót sem megdönteni csak azért, mert Siri várakoztat. Nem vagyok állat, tudom szabályozni a vágyaimat. És a zuhany elég tágas, ha egy kis szükségszerű magányra vágynék. Bár belegondolni, hogy ugyanott csináljam, ahol talán Noah is… visszavonom, inkább a két hónapos cölibátus.

- Természetesen nem – értetlenül fürkészem arcát, de úgy tűnik ez egy komoly kérdés volt. És ami még rosszabb, a válaszom nem igazán üldözte el a viharfelhőket tekintetéből. Ha ennyi bizalma sincs felém, szarban vagyunk. Elég hamar elgáncsoljuk a saját kapcsolatunk, ha azt hiszi, hogy fűvel fával megcsalnám. Úgy csinál, mintha minden nap legalább két random csajt vagy srácot hoztam volna fel, mióta együtt lakunk. Holott az a szomorú valóság, hogy hónapokkal ezelőtt volt utoljára olyan kalandom, ahol a partner nem az egyik kezem volt.

- Komolyan? – most direkt fel akar idegesíteni? Összeráncolom szemöldököm, kissé idegesebbé válik tekintetem. Ennyit a híres türelmemről. Nem tudom, hogy szavai, vagy a tekintetében csillogó hitetlenség bosszant-e jobban. Milyen kapcsolataid voltak korábbal alondra? Ki volt az a farok, aki mást is akart, amikor te az övé voltál? Ha sosem történt ilyen, akkor meg miért járnak ekkora ostobaságok a fejedben? Ki fogom verni a buta gondolatokat a rózsaszín fejecskédből.

Tenyeremet arcára simítom. Bőre hűvös, de egyre forróbbá válik érintésem alatt. Ügyes fiú. Még hogy utálja az érintéseket. A teste eléggé az ellenkezőjét állítja. Nem kellene túl sok mindent tennem ahhoz, hogy a karjaimba olvadjon. Ki hitte volna, hogy ennyire egyszerű lesz. Nem. Siri sosem egyszerű.

Készségesen emeli fel arcát, míg már nem látok mást, csak a halványkék szemeket. Kitöltik egész látóterem. Lélegzete kínzón simogatja ajkaimat. Bárcsak megtehetném. Egyetlen kis mozdulat lenne, elég hozzá, hogy megtörje az ellenállását. De én nem egy megtört kismadárra vágyom.

- Ne akard, hogy megmutassam, mennyire komolyan gondolom – halkan suttogom el a szavakat, majd mindkettőnk érdekében elengedem arcát, és elhajolok tőle. Fülem zúg, farkam fájdalmasan feszül alsómnak, orrom tele van az ő finom citrus illatával. Hihetetlen, mennyire hamar meg tudja törni a nyugalmamat. Általában egész jól meg tudom állni, hogy felizguljak egy csinos pofi közelében. De ő felülírja ezt a szabályt. Mert ő több, mint egy csinos pofi, akit meg akarok dugni.

Nem javít a helyzeten a rohadt aranyos, ártatlan mozdulat, ahogy döbbenten pislogva érinti meg arcát azon a ponton, ahol bőrünk összeforrt. Lassan tudatosulnak benne szavaim, és végre látom eltűnni az aggodalmat tágra nyílt szemeiből. Látom végre hiszel nekem, alondra. Széles mosolyra húzódnak ajkai, amiknél szebbet esküszöm, hogy még sosem láttam. Már kezdek hálás lenni, hogy ezt nem mutogatja gyakran. Nem tetszik a gondolat, hogy mindenkinek jusson belőle. A többség érje csak be a megjátszott nyájas művigyorgással.

Nem hittem benne, hogy tudja még fokozni a cukiságfaktort, de ekkor homlokát karomnak támasztva rejti el előlem érzelmekkel teli mosolyát. A jégszobor felolvadt. A süni ledobta a tüskéit. Bassza meg. Ha ennyire kibaszott aranyos lesz, nem fogok tudni ellenállni. Ellágyuló mosollyal pillantok le a puha, rózsaszín tincsek kavalkádjára. Észrevétlenül lélegzek egy mélyet a belőlük áradó frissítő illatból. Mintha ezzel az önként adott érintéssel minden a helyére billent volna, ami az elmúlt időszakban kifordult a sarkából. A bennem terjengő melegség központja az a pont, ahol homloka hozzám simul. Lehunyom szemeim, és néhány rövid pillanatig kiélvezem a boldogságot. Mert ez a forró nyugalom biztosan az. Kibaszott nagy boldogság.

- Ennek örülök – én is örülök, hogy végre elmondtuk egymásnak a sötét titkainkat, alondra. Fogalmam sincs, hogyan fog végződni mindez, de egyelőre nem is érdekel. Egyelőre ki akarok élvezni minden olyan pillanatot, mikor nem próbál elüldözni a tüskéivel. Mert ha innen kilépünk, biztosan vissza fognak térni. Ha nem is az összes, de ott lesznek, hogy megvédjék őt a világtól. Megértem. De remélem, ha újra kettesben leszünk, ismét képes lesz levetni őket. Mellettem nincs rájuk szüksége. Ezt kell megértenie és elfogadnia.

- Akkor mostantól hozzád érhetek? – ujjaimat tarkójára simítva próbálom visszaszerezni tekintetét. Bármennyire is jól esik az érintése, most a tengerszemeket idéző pillantására van szükségem. Látni akarom bennük a szavak mögött rejlő igazságot. Mondjuk azt az őszinte vívódást, ami most tükröződik bennük. De végül győz a józan ész. A francba. Túl sokra becsülik.

Meleg ujjai kezemre kulcsolódnak, és elhúzzák tarkójától. Úgy érzem, magam, mint akit kiraboltak. Órákig képes lennék őt nézni és simogatni. De Mr. Buligyilkos visszatért.

- Megőrültél? A te érintésed a legveszélyesebb az összes közül – vigyorom kiszélesedik a zavart, szemrehányó szavak hallatán. Nem kell ennyire tartani tőle, alondra. Még nem igazán panaszkodtak az érintésem miatt. A többség leginkább rajongásig imádta. Ha hagynád, megmutatnám neked, mi az egyetlen, ami kicsit is veszélyes lehetne.

- Ezt bóknak veszem – elégedettséggel tölt el, hogy csak én vagyok rá ilyen hatással. Hogy még az a nyálas fejű pénzeszsák sem tartozott ebbe a kategóriába.

- Nem lepődöm meg – szemforgatva csóválja meg fejét, de ajkán továbbra is ott bujkál egy apró mosoly. Túlságosan kezd kiismerni. Bármi, amivel kizökkenthetem őt az érzelemmentes, rideg bábállapotból, sikerként könyvelhető el. Ha közben még rohadt szexin el is nyílnak ajkai, és arcán megjelenik egy kis pír, akkor gyakorlatilag megnyertem a Grammy-t. Alig várom, hogy lássam, mit hoz ki belőle egy tisztességes érintés. De addig még be kell érnem a heti egy alkalmas gyengéd simogatással. Tippre kb ennyit fog engedélyezni nekem. Buligyilkos.

- Egyelőre úgy tűnik, szeretsz veszélyesen élni – értetlenül pislog rám, és bár élvezem a zavarodottságát, adok neki egy kis segítséget. Állammal lefelé bökök, ő pedig követi tekintetével a mozdulatot. A felismerés dühös riadalmat kelt arcán, úgy engedi el kezem, mintha egy forró tepsit ragadott volna meg. Látod, alondra? Észre sem vetted, hogy még mindig hozzám érsz, mert ilyen rövid idő alatt természetessé vált. Kíváncsi leszek, mennyi időbe telik, míg te is elfogadod, és megadod magad a vonzerőmnek. Olyan ez, mint a pókfonál. Minél jobban próbálsz szabadulni, annál jobban beleragadsz. Kár, hogy ki nem állhatom a pókokat.

- Önelégült barom – úgy dörzsölgeti ujjait, mielőtt elrejtené a takaró alatt, mintha valami undorító érzést próbálna letörölni róluk. Pedig esküszöm zuhanyoztam indulás előtt. Legszívesebben felnevetnék, de azzal összetörném ezt a törékeny állapotot. Biztosan megsértődne, és újra összegömbölyödne. Nincs kedvem tüskéket húzkodni az orromból. Inkább megemberelem magam.

- Siri – lágyan ejtem ki nevét, mosolyomat is megszelídítve. Meg is van a kemény munka eredménye. Felkapja fejét, tekintete úgy csillog, mint egy napsütötte tengerszem. Kibaszott gyönyörű. Miért jegyzem ezt meg újra és újra? Mintha valami feledékeny nyugdíjas lennék. Rossz hatással van rám ez a srác. – Örülök, hogy tisztáztuk a dolgokat – félrebillentett fejjel mosolygok le rá, eltűrve egy kósza tincset homlokából. Minden önuralmamra szükség van, hogy ne túrjak bele a vattacukor szálakba, és képes legyek elhúzni tőle kezemet. Rohadtul megérdemlek valami díjat ezért a teljesítményért.

- Én is – megint ez az apró mosoly. Ez fog a sírba vinni. Talán jobb is lesz, ha a többiek előtt megint Jack Frost-ot játszik. Úgy könnyebb lesz kibírnom mellette. De ki kell találnom, hogyan teremtsek nyugodt pillanatokat, ahol megint kettesben lehetünk. Mert rohadtul szükségem lesz rá ebben a két hónapban. Legalább ennyire.

Most, hogy nem kell ostoba, sötét jövőképeken pörögnie agyamnak, fejem tompa lüktetéssel jelzi, hogy az elmúlt napok nem voltak túl pihentetőek. Szívesen húznám Washingtonig ezt a nyugalmas pillanatot kettesben, de a koncert az első. A francba, hogy Sirinek ebben igaza volt. És a francba, hogy ő legalább olyan szarul néz ki, mint én. Nem. Ő bármennyire is nyúzott, sápadt, és karikás szemű, sosem fog igazán szarul kinézni. Szerintem teljesen képtelen rá.

- Már nem lehet hátra sok az útból, de azt nem ártana alvással töltenünk – körbepillantok a szobában, de sehol sem látok egyetlen órát sem. Ki tervez olyan helységet, ahol nincs semmi, ami mutatná az időt. – Még a végén kiszeret belőled az a rengeteg rajongó – jó, ez kamu. Bármennyire is lehet meggyörtört a képe, a Siri fanatikusok azt is imádnák. Na meg egy jó sminket, és szinte észrevehetetlen a kimerültség. Nézd meg a világsztárokat négy hónap feszített tempójú turné után. A legtöbb ember a legfrissebb állapotában sem néz ki olyan jól.

- Nincs rá esély, hogy ez megtörténjen – a szavait átitató szilárd meggyőződés ismét kiszélesíti vigyoromat. Ez már az az önbizalomtól teli, enyhén önimádó Siri, aki könnyedén az idegeimre megy. Örülök, hogy visszatért. A tüskéi nélkül még ez az oldala is elviselhető, sőt, egészen szórakoztató. – De Wy idegeinek jót tenne, ha visszamennénk – bólintva állok fel a kanapéról, kinyújtóztatva elgémberedett tagjaim. Igaza van. Vissza kell mennünk hozzá, mielőtt lefújná az egész turnét, eltérítené a buszt, és belevezetné egy szakadékba. És ha a katasztrófa megakadályozása mellett még tudunk egy órát aludni is, akkor tele lesz örömmel ez a nap.

Még éppen látom, ahogy rajtakapottan szakítja el tekintetét rólam. Vigyorogva túrok hajamba, hátraseperve néhány tincset. Értékelem a figyelmét, bár nincs oka zavarba jönni. Szerencséjére sikerült megoldanom a hatalmas problémát, amivel percekkel ezelőtt küzdöttem. Bár, ha azt látta volna, legalább bizonyosságot szerez, hogy tényleg akarom őt, nem csak szórakozom. Majd legközelebb alondra. Biztos vagyok benne, hogy ilyen téren is bőven túlszárnyalom azt a bájgúnárt, aki eddig próbált téged kielégíteni.

Felé nyújtom a kezem, de csak egy megvető pislogást kapok érte. Tudom, nem vagy törékeny virágszál, de azért időnként elfogadhatnál egy kis kedvességet. Ez is olyan dolog, amibe még senki sem hallt bele. Nehéz eset vagy, Shazam. Te pont ezért csábítasz ennyire magadhoz. Végre ledobja magáról azt a nyavajás takarót.

A francba.

Élesen szívom be a levegőt, és elmormogok egy spanyol szitkozódást. Felhúzott lábain egészen combja közepéig felcsúszott a kék selyemköntös, szabadon hagyva karcsú, izmos lábait. Nagyon remélem, hogy legalább alsónadrág van rajta. Kell lennie. Rohadtul kell lennie. Hogy lehet valaki ennyire erotikus csak attól, hogy egy kanapén gubbaszt? Körül akarom fogni bokáit, hogy visszahúzhassam a kanapéra. Magam alá. Végig csókolni az egészet, lábujja hegyétől a belsőcombja érzékeny, puha húsáig. Érzeni akarom a remegését, hallani akarom halk sóhajait, és…

A picsába.

Kényszerítem magam, hogy fentebb pillantsak, de ez sem segít sokkal többet. A köntös szétnyílt mellkasán, a sápadt bőr tökéletesgégétől kiszárad a szám. Az egyetlen szerencsém, hogy az apró kis mellbimbókat még éppen takarja a kék szövet. Ha nem tenné, valószínűleg rekordidő alatt szegtem volna meg a szabályokat.

Kivételesen én fogom menekülőre. Az ajtóhoz lépek, így hátat fordíthatok neki, míg elrendezi öltözékét. De késő. Beleégett az emlékeimbe a hosszú combok, a fakó bőr, és a szexisen kócos rágógumi tincsek keretezte gyönyörű arc látványa. Ha nem lenne ennyire rohadt jó énekes, kötelezném rá, hogy minimum modellkedjen. Az összes kibaszott magazint megvenném, amiben csak feltűnik. Kényelmetlen lesz így elaludni. Még szerencse, hogy a pólóm valamennyit takar a dolgokból.

Elhúzom a tolóajtót, majd oldalra lépek, hogy előre engedjem selyemköntösbe bújtatott karcsú sünimet. Szerencsére már nem látok belőle többet, mint egy átlagos napon, mikor köntösben mászkál otthon. Megmenekültünk. Mindketten. Kivételesen nem tesz megjegyzést, hogy nem kell udvariaskodnom vele, ő nem egy csinos csaj. Az igazat megvallva ez nem is erről szól. Ha előre engedem, akkor bámulhatom, amíg vissza nem érünk a hálófülkékhez. Ennyire egyszerű a képlet.

- Várni fogok rád – mikor mellém ér, felemeli rám jégkék tekintetét. – Ne zárkózz be megint – nem szól, nem bólint, csak bámul azokkal a lehetetlenül kék szemekkel. Most nincs is szükség szavakra. Nem várom, hogy olyan ígéretet tegyen, amit nem biztos, hogy be tud tartani. De én itt leszek, hogy újra és újra előcsaljam. A mai nap után nem fogok neki esélyt adni a teljes visszavonulásra, míg legalább egy randira el nem jött velem. Míg legalább egyszer meg nem kóstolhattam a halvány ajkakat. Utána már úgy sem tud ellenállni.

Végül ő szakítja meg a szemkontaktust, és lép ki a folyosóra. Követem őt, vissza egészen a hálófülkékig. Noah függönye még mindig el van húzva, Wy a saját ágyán ül egy kinyitott könyvvel. Talán olvasta, de inkább tűnik úgy, hogy csak idegesen dobol rajta. Ennyire aggódott a kapcsolatunkért? Milyen édes, majdnem elérzékenyültem. De tuti, hogy igazól a turnéért aggódott. Meg a bandáért. Meg Siriért. Jó haverok vagyunk, de én eléggé a lista végén kullogok ezekhez képest.

- Nos? – ránk emeli barna tekintetét, ami olyan meleg, mint egy émelyítően aranyos kiskutyáé. Szerencséje, hogy Lydia bukik a gyengédebb, szent srácokra, különben max abban bízhatna, hogy örökbe fogadják egy menhelyről.

- Megleszünk – Siri hangja újra az érzelmektől mentes, távolságtartó dallam, amit találkozásunk óta használ. Vagyis ami elvileg az eredeti hangja. Ja, persze. Halvány mosollyal figyelem, ahogy felmászik helyére, és elhúzza a súlyos függönyt. Visszatértek a tüskék. Reménytelen eset. De remélem, megóvják őt mindentől, ami annyira megrémiszti a világban. Én is ledőlök saját ágyamra, de arcomat Wy felé fordítom. Szerencsétlen srác egy kicsit több választ érdemelne. Látom tekintetén, és felhúzott szemöldökén, hogy nem is fogja beérni ennyivel. Hosszú távon biztosan nem. De ez nem a megfelelő hely és idő arra, hogy ezt kitárgyaljuk. Majd, ha túlleszünk ezen a három hajtással teli napon. Ha túléljük ezt a három napot.

- Minden rendben Wy, nem kell aggódnod. Ideiglenesen megoldottuk – néhány pillanatig még fürkészi arcomat, végül lassan bólint. Nem is tudom, mennyire kéne őt beavatni a részletekbe. Vagy úgyis kiszed majd mindent Siriből? Kíváncsi lennék, ők mennyire szokták érzelgősre venni a hatalmas öribaris eszmecseréiket. Shazamból kiindulva, szinte semennyire. – És Wy… - felém fordul, miközben elhasal a matracon a könyvével. - … köszi – ha ő nem zár minket össze, ki tudja meddig ültünk volna a dolgon. Siri az örökkévalóságig, én addig, míg már elviselhetetlenné válik a fakóság látványa. Tehát nagyjából három napig. Mindenesetre hálával tartozunk neki, majd kap tőlem valami luxus hosszúhétvégét, ahová magával viheti Lydiát is.

- Ne cseszd el, Axel – fintorogva forgatom meg szemeimet. Miért hiszi azt mindenki, hogy el fogom cseszni? Összetöri a szívem a bizalmatlanságuk. Majd felhívom a pszichiáterem és elpanaszolom neki.

- Nem szokásom – bár Sirivel egyszer már elcsesztem. Wy-on is látom, a kétkedést. Jól van, emlékeztess az egyetlen alkalomra, mikor hibáztam. Meddig fogom még ezt hallgatni? Ha túl sokáig, be kell szereznem egy zajszűrős fülest. Azt hittem Noah miatt lesz rá szükségem, de változnak az idők. – Még egyszer nem fogom – kelletlenül javítom ki magam, majd én is elrántom a függönyt, sötétbe borítva kis fülkémet. Most nincs szükség altatódalra. Szemeim azonnal lecsukódnak, és a sötétben már nem látok mást, csak azt a rohadt aranyos mosolyt.

oOoOo

Rohadt nagy ez a hely.

- Rohadt nagy ez a hely – Noah mondja ki ugyanazokat a gondolatokat, amik az én fejemben is járnak. Basszus, ha egyre jár az agyunk, az már régen rossz. Vajon ő lesz intelligensebb, vagy én kezdek majd el betépett duracell nyúl módjára pörögni? De az tény, hogy igazunk van. A Capital One Arena bőven meghalad bármilyen helyszínt, ahol az AWAKE valaha játszott. Én pedig még a közelében sem jártam soha hasonlónak. A színpadon állva borzasztó aprónak érzem magam, és a tudat, hogy pár óra múlva ez a hely zsúfolásig megtelik emberekkel… ha nem ismerném magam, azt mondanám, hogy van bennem egy kis lámpaláz. De ez tuti kamu, nem jöhetek zavarba ennyitől, hisz erre vártam egész életemben.

A lelátók most még üresek, a küzdőtéren csak a staffosok fekete pólós alakjai rohangásznak, mint szorgos kis hangyák. A cuccunk hamarabb ideért, a dobszerkó összeszerelve, a koncerten használt gitárok állványra készítve várják, hogy elkezdjük a soundcheck-et. Egyelőre azonban még mindenki a látványt próbálja feldolgozni. Még Sirin is látom az izgalmat, pedig az arca felét eltakarja egy vastag, kék sál. Röhejes, hogy mennyire óvja a hangszálait. Bár tény, hogy a reflektorok, és több ezer ember izzadt teste nélkül elég hideg van a színpadon. Egyikünk sem vette félvállról, kényelmes, meleg melegítőszetteket húztunk, bár nem lepne meg, ha Sirin lenne még egy pulcsi a látható alatt. Biztos, ami biztos.

- Fix, hogy teltház lett? Ben nem kamuzott? – Wy kétkedve forog körbe. Mikor elhangzott a „minden jegy elkelt” varázsmondat, egyikünknek sem állt össze fejben, hogy ez mennyire rohadt sok embert jelent. Láttam tavalyi felvételeket a koncertjeikről, azok nagyságrendekkel kisebb helyeken voltak. Hihetetlen, mennyire megugrott egyetlen év alatt a népszerűségük. És most, hogy átvettem Finn helyét, ez meg sem fog állni a csúcsig.

- Tuti, rákerestem – Noah bólintva erősíti meg menedzserünk szavait. Nem lep meg, hogy ellenőrizte. Négyünk közül ő lóg legtöbbet X-en és Instagramon. Úgy csekkolja a rólunk szóló híreket, mintha ez éltetné. Lehet tényleg ez a kulcsa a rengeteg energiájának?

- Hát, rohadt nagy bulit kell csapnunk, hogy ne okozzunk csalódást – vigyorogva forgatom meg ujjaim között a dobverőt, amit már magamhoz vettem a doboknál lévő székről. Van ott néhány tartalék is, természetesen mindegyik pontosan az a fajta, amit amúgy is használok. Ebben nem engedtem. Már azokat a darabokat is odakészítették, amiket korábban dedikáltam, és majd a koncert végén bedobálhatom a közönségbe.

- Ezzel szerintem nem lesz gond – Wy arcán is megjelenik egy vigyor. Na végre. Már csak jégcsap herceget kéne feltüzelnünk kicsit. Gondolom a fejében már a nevét kántáló tömegekről megy egy diavetítés. Lehetne tőle lelkesebb is. Bár ki tudja, lehet nála ez már lelkesedésnek számít. – Fel fogjuk robbantani az arénát, ugye Siri? – Wy pont arra gondol, amire én is. Ránk siklik jégkék tekintete, és szinte esküdni mernék, hogy egy sálba rejtett mosoly ráncait látom az arcán. Mondtam, lelkes.

- Hölgyeim, ideje elkezdeni a munkát. Fülmonitorokat be, aztán nyomás a hangszerekhez, mikrofonokhoz. Axel kezd – a hangfalakból megszólal Weston parancsoló hangja. Kissé türelmetlen, kissé idegesítő, de rohadtul érti a dolgát hangmérnökként, így senki sem rója fel neki. Ha ő nincs, akkor a koncertünket is vághatnánk a kukába. Csak a legjobbakkal dolgozunk, és ő ezen a téren a legjobbak legjobbja. Alakja távolabb, a saját kis monitorokkal és keverőpultokkal teli világában sejlik fel, ahol az embereivel készítenek elő, és követnek figyelemmel mindent. Tökéletesen megbízunk a munkájukban. Senki sem tologatja úgy a potmétereket, mint ők.

Megérkeznek a staffosok, akik mindannyiunkra felaplikálják a fülmonitorokat, mi pedig már megyünk is a helyünkre. Az elején még nincs bent közönség, csak azután kezdik beengedni őket, hogy a legfontosabb alapbeállításokkal megvagyunk. Aztán jöhet a szórakoztatás, és az újabb tesztek.

- Mindenki felkészült? – négy kéz hüvelykujja emelkedik a magasba egyszerre. – Jól van, akkor kérem a nagydobot Axel – egy pillanatra lehunyom szemeim, majd teljesítem a kérést. Végre. El sem hiszem, hogy itt vagyunk.

Szinte beleborzongok, mikor előtörnek az első hangok. Felér egy orgazmussal. Nem. Ez csak az előjáték. Az igazi szex akkor jön, mikor Weston sorra kéri az újabb dobokat és cineket. Ezeket a sávokat kell először beállítani, ez után jönnek csak a többiek. Aztán további finomítások, hogy egymáshoz képest is jól szóljanak. Időnként én is beleszólok a kikészített mikrofonba, mikor nem tetszik valami, vagy csak szimplán bekattan, hogy próbáljuk ki máshogy. Westonnal jó együtt dolgozni, nyitott mindenre, és próbálja elérni, hogy a koncert pont ugyanolyan élvezetes legyen a számunkra is, mint a rajongóknak.

- Oké, nézzük, hogy szól egyben. Kezdheted az első dalt – a válasz az, hogy kurva jól. Egy kis finomhangolás kell csak, de nincs okom panaszra. A zenénket hallani egy ilyen helyen… mindjárt elvonulok egy hideg zuhanyra. – Rendben, elég! Szép munka, Noah fogd az első gitárod, és ne kímélj minket! – elégedetten pörgetem meg dobverőim, és fordulok Noah felé, aki máris lelkesen teljesíti Weston kérését. Ez a srác tényleg egy energiabomba. Nem lep meg, hogy Siri után ő a legnépszerűbb tag a bandában. Egyelőre.

Tekintetem átsiklik arra az alakra, aki igazán érdekel. A dobszerkó külön emelvényen van, így tökéletesen rálátok mindenkire. De ha nem lenne így, akkor sem kerülné el a figyelmemet az a rikító hajkorona. Imádom, hogy megcsinálta. Nem áll neki olyan jól, mint az eredeti hajszíne, de valószínűleg csibesárga hajjal is pont ilyen jól mutatna. A koncert legnehezebb része az lesz, hogy ne őt bámuljam végig. Remélem a sylistok nem adnak rá túl szűk gatyát, mert akkor bajban leszek. Rohadt nagy bajban.

oOoOo

Bőröm bizsereg, szívem a torkomban dobog, vigyorom egyre jobban kiszélesedik, ahogy a színpad felé rohanó alakokat figyelem. A lábdobbal adok egy kis ütemet rohanó lépteiknek. Elkészültünk a munka egyik felével, most jöhet az éles teszt. Az első rajongók már neki is csapódnak a színpadot körülvevő kordonnak. Sikongatnak, videóznak, és esküszöm, hogy van, aki még sírva is fakad örömében. Siri, Noah és Wy pedig csak adják alájuk a lovat a széles mosollyal és az integetéssel. Látszik mennyire élvezik, szinte fürdenek a rajongásban és figyelemben, amit kapnak. De ki tenne mást a helyükben? Zenészek vagyunk, azért melózunk, hogy elismerjenek és imádjanak minket.

- Köszönjük, hogy eljöttetek, és velünk együtt melegítetek az esti bulira – Siri hangjától egy pillanatra le kell hunynom a szemem. Hihetetlen milyen hatással van rám még mindig, pedig órák óta hallgatom. Vajon immunissá válok valaha? Erősen kételem. Leállok a dobbal, hogy minden figyelmet megkaphasson. Bár nincs rá szüksége, így is rajta csügg az összes csillogó szempár. Imádom, hogy ennyire csillog a színpadon. Ezt a srácot ide teremtették. Mintha a világ is azt akarná, hogy előadjon. Ha mi nem lennénk mellette, akkor is képes lenne beragyogni az egész teret. De ezt azért jobb nem elmondani neki, mert a végén még megpróbál megszabadulni tőlünk. Kinézem belőle, hogy megtenné. – Készen álltok egy kis ízelítőre? – hangos sikítás és ünneplés. Ennél több megerősítés nem is kell. A jégkék szemek hátra villannak rám, én pedig bólintva igazítom meg fülmonitorom, és adom az ütemet az első soundcheckre választott dalból. Néhány extrát is hoztunk nekik, amit a koncerten nem fognak hallani. Jár nekik egy kis bónusz, ha már ennyi pénzt elvertek a jegyekre. Senki sem vádolhat minket azzal, hogy nem teszünk meg mindent a rajongókért.

Pillanatok alatt emelkedik meg a feszültség a stadionban. Ez a pár száz ember elég hozzá, hogy megjöjjön a koncerthangulat. Siri rohadt jó. Nem csak az éneklésben, hanem a közönséggel való kommunikációban is. Mintha nem is ugyanaz a srác lenne, aki tekintetével megpróbál kivégezni, ha hangosan veszed mellette a levegőt. Már értem miért imádják annyian. És egy kicsit féltékeny vagyok mindenkire, aki a nevét sikoltozva partizik az első sorokban. Vajon hányat tudnék közülük elintézni néhány jól irányzott dobverővel? Valószínűleg nem eleget.

A második szám alatt Wy jelenik meg dobszerkóm mellett. Vigyorogva bólintok, és a földön lévő dobverők felé intek fejemmel. Felkap kettőt, és mellém állva száll be a ritmusba. Nem is olyan rossz, de hogy is lehetne? Én tanítottam. Valamivel ki kellett kapcsolnunk a véget nem érő tanulás alatt. Előkészítettünk pár ehhez hasonló részt a rajongóknak. Hagy lássanak valami igazán szokatlant is. Noah vigyorogva kurjant bele mikrofonjába, Siri pedig úgy pördül meg, mintha valami természeti katasztrófa sújtott volna le a színpadra. Ugyan alondra, nem kell ennyire komolyan venni a dolgokat. Ez egy soundcheck, a buliról és az ökörködésről is szól. Hallgasd a sikolyokat. A közönségnek tetszik. Imádnak minket. 

Próbáld meg élvezni, hagy lássam a mosolyodat.

*A picsába…

**Basszameg…

A hajnal fényei áttörnek a teljes falat átívelő elektromos redőny apró résein. Szándékosan nem húztam le teljesen, hogy a nappal együtt kelhessek, most mégis irritáltan fordulok az oldalamra, hogy meneküljek a reggel vészes közeledése elől. Nem így kéne indulnia a turnénak, ami megalapozza a jövőnket. Nem ilyen megmagyarázhatatlan hiányérzettel a mellkasom mélyén. Sikerült ugyan aludnom egy keveset, de sem kipihentetőnek, sem elégségesnek nem mondanám. Majd az úton bepótolom. Remélem, ha odaérünk, magával ragad a koncerthangulat. Kurvára remélem. Ebben az elcseszett melankóliában maximum depresszív számokat tudnék hihetően előadni, nem a mi pörgős, energetikus slágereinket. Elnyomom a pánik első hullámát. Még soha nem veszítettem el a fókuszt, nem most fogom elkezdeni.

Nagy nehezen kimászom az ágyból, az első dolgom egy alapos fogmosás lesz. Magam sem tudom, hogy miért, de tegnap éjszaka az egész doboz tésztát megettem, amit Axel hozott, persze megismételni a fürdés utáni fogmosást már nem maradt erőm. Még mindig érzem a számban az ízt, amiről ő jut eszembe. Nem tudom megfejteni, hogy mi járhat a fejében. Mikor aktívan fasz voltam vele, ő is fasz volt, mikor behódoltam a kíváncsiságnak, és engedtem, hogy kicsit irányítsanak az érzéseim, ő is mintha tükrözte volna az érdeklődésemet. Bárcsak ilyen egyszerű maradt volna minden, és azt is lemásolná, hogy távolról kerülöm őt. Akkor működhetett volna ez a terv. Így nem fog. A probléma csak az, hogy nincs B tervem. Mióta ignorálom, mintha csak növeltem volna az érdeklődését. Ha egy szobában vagyunk, hiába nem nézek rá, mindig érzem magamon a pillantását. Aztán ott volt a konditermes kiakadása, most pedig a váratlan figyelmessége a vacsorával. Lehet, hogy ő is az a fajta pasi, akinek a büszkesége nem bírja a visszautasítást, és a hirtelen távolságtartásom csak olaj volt a tűzre. Rá kéne másznom, és máris kevésbé lennék izgalmas. Kár, hogy sosem kínoznám magamat csak azért, hogy ápolgassam a szívtipró egóján ejtett sebeket.

Unottan sikálom a fogaimat, miközben a gondolataim észrevétlenül elidőznek a „rá kéne másznom” képek bevésődött maradványai között. Még mindig rémisztő hatással van rám. A testem felforrósodik egy nem túl távoli emlékképtől, amiben újra érzem a derekamra fonódó kezek lenyűgöző erejét, és a combjai feszülését a fenekem alatt. Ha újraélhetném azt a pillanatot, sokkal közelebb csúsznék hozzá. Hogy tudok ennyire máshogy reagálni rá, mint az összes többi emberre? Fizikai fájdalmat okoz a tudat, hogy soha nem fogom érezni a meztelen teste forró súlyát az enyémen. Már majdnem megadom magamat a testemet kerülgető vágyakozásnak, mikor egy alattomos gondolat elrabolja tőlem a melegét.

Bezzeg az a seggrázó ribanc érezhette.

Bár, ki tudja. Az is lehet, hogy csak egy falnak döntött, slicc lehúzós numerát kapott a lépcsőfordulóban. A kicsinyes feltételezés csak egy apró részét enyhíti a gondolat okozta keserű féltékenységnek, ami szinte ledönt a lábaimról. Pedig jobb, ha hozzászokok, mert egész nyáron ezt fogom nézni a backstage partikon. Már most a hányinger kerülget tőle. A picsába.

Dühösen köpöm ki a fogkrémet, ami már szinte marja a számat. Sikerült percekig belebambulni ebbe a kurva fogmosásba. Nem vagyok önmagam, és nincs sok időm megtalálni azt a Sirit, akit több ezren várnak ma este a színpadra. A pánik második hulláma erősebb, mint az első volt. Megszorulnak az ujjaim a mosdókagylón. Alig ismerem fel magamat a tükörképemben, és nem a rózsaszín loknik miatt. Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt mondanám, hogy mindjárt elbőgöm magam.

Szitkozódva dobálom össze a legszemélyesebb cuccaimat egy utolsó sporttáskába, majd felveszek egy kényelmes, fekete adidas melegítőszettet, a vékony anyagú, kék nyári körsálammal. Kéne szereznem egy rózsaszín sálat az új színvilágomhoz. Ha már így alakult, ki kell hozni a legtöbbet az új stílusból. Már hallom, hogy kint is nagyban megy a mozgolódás, valószínűleg ha sokáig toporgok még a szobámban, kapok egy dühös, szervező üzemmódba kapcsolt Noaht is a nyakamba. Még ez hiányzik a reggelemből. Utoljára végigsimítom Bessie kopott billentyűit, majd óvatosan rájuk hajtom a pohárfoltos fedelet. Indulás.

***

Utálom a készülődést és a pakolást. A logisztikázást, hogy mit hova rakjunk el, hogy mi fér el a lakókocsiban, és minek kell a csomagtartóban utaznia, Ben fullasztóan stresszes kisugárzását, és a felesleges veszekedéseket. Most épp Noah támadt rám, hogy hogy képzelem, hogy a gitáromat rárakom az övére. Ő már amúgy is lebaszta a földre a gitártokot, miért legyen az enyém is koszos? Nem az én hibám, ha olyan gagyi szar hobbigitárt vesz magának, aminek ennyitől baja lesz. Amúgy is, az én gitárom fontosabb, azon zenék születnek, az övét csak a képzeletbeli tábortűz körül szokta pengetni az unalmas estéinken.

A röhejessé váló vitánkat Axel érkezése szakítja félbe. Nincs egyedül. Nem kell sok ész, hogy összerakjam, hogy a mellette álló fiatal srác a tesója. Az arcuk hasonlít, a bőrszínük tűpontosan ugyanaz az árnyalat, és nem utolsósorban ő is colos. Bár úgy tűnik, hogy öcsikének már nem jutott az otthoni izomnövelő fehérjeporból, Axel minden bizonnyal betolta az ő adagját is. Mindent megmagyaráz.

- Fiúk, ő az öcsém, Connor – felénk int, de nem köszön, mintha elvitte volna a cica a nyelvét. Máris szimpatikusabb, mint a bátyja. Úgy látszik a kijáró önbizalom csomagját is lenyúlta valaki. Valaki, akinek kibaszottul túlcsordult emiatt. Találkoztam már elég elvakult, fanatikus rajongóval, hogy felismerjem, ha látok egyet. Érdekes, őszintén azt hittem, hogy a családjuk minden tagja csak önmagáért képes így rajongani. Úgy látszik, mégsem igaz, hogy a vér kötelez.

- Axe, titeket mivel etetnek otthon? – komoran engedem, hogy Noah a szokásához híven a magáévá tegye a pillanatot. Nem zavar, legalább elsüllyedhetek a fáradtságom örvénylő bugyraiban. Számolom vissza a perceket, hogy mikor dőlhetek végre vissza az ágyba. Nagyon lassan vánszorog az idő.

- A nyers marhaszív és a friss chili teszi – fúj.

- Szivatsz – na ne már, azért a hülyeségnek is van egy határa. Láthatóan kivételesen egyet értünk Axellel, mert szórakozottan forgatja meg a szemeit. Gyűlölöm, hogy ő nem egy idegroncs. Én a fél éjszakát átvergődtem miatta, ő pedig vidáman diskurál a többiekkel. Neki tényleg ez az egész csak egy játék. Meghódítani az ellenállót. Bejutni a tüskék mögé. Neki nem lesznek álmatlan éjszakái, csak mert kicsit lassabban megy a dolog, mint először tervezte. Talán még örül is, hogy nem rontom el gyorsan a játékát. Nem szabad megint félreértenem a tegnapi kedvességét, csak magammal szúrnék ki.

- Hát peresze Noah.

- Örülök a találkozásnak, Connor!

- Niño, ilyenkor kell megfogni és köszönni.

Már csak fél füllel hallgatom és fél szemmel nézem őket, feltámadó izgatottsággal figyelem, ahogy az utolsó csomagok is eltűnnek a buszok csomagtartóiban. Mindjárt. Most már mindjárt vége.

A hangos mentegetőzés visszaránt a körülöttem zajló társalgásba, egy kényszeres műmosoly mögé rejtem az irritáltságomat, mielőtt túl látványosan kiülhetne az arcomra. Még soha nem volt ilyen nehéz jó pofát vágni egy pattogó rajongóhoz, általában sokkal természetesebben jön. Tetszeni szokott, hogy imádnak. Sok dolgom van estig. Kurva sok dolgom.

- Bocsánat! Nagyon örülök, hogy végre élőben láthatlak titeket! Mármint voltam már több koncerteteken is, de értitek. Ennyire közelről még sosem… én még nem… – Vadul cikázik a pillantása köztem és Noah között, de látom rajta, hogy az izgatottság nagy része nekem szól. Ironikus. Ha a bátyja csak fele ilyen odaadó lenne, talán máshogy alakult volna a pocsék kapcsolatunk. Akármivel is akarta befejezni az iménti mondatot, elnyeli egy kapkodó légvétel. Remélem nem kap asztmás rohamot, mert rohadtul nincs időnk mentőt várni vele. És nekem személy szerint kedvem és energiám sem. – Hatalmas rajongótok vagyok a kezdetek óta. El sem hiszem, hogy végre beszélhetünk – csak sikerült végigmondani. Mondjuk ezt a bénán eldadogott monológot aligha nevezném beszélésnek. Egy jobb pillanatomban valószínűleg kifejezetten jólesnének a szavai, de a gyomrom most képtelen befogadni őket. Azért teljesen lesújtani sem szeretném szegény srácot, hisz nem az ő hibája, hogy egy gigantikus farok öccseként született, szóval felszínes mosollyal odavetem az első dolgot, ami eszembe jut.

- Jó tudni, hogy valakinek legalább van ízlése a családotokból – nem nézek Axelre, valószínűleg úgysem érti a célzás lényegét. Ekkora egóval kétlem, hogy túlságosan magára fogja venni a dolgot. Nem is baj, nem célom kommunikálni vele, se közvetett, se közvetlen módon.

Ben hangja hozza el a várva várt pillanatot.

- Mindenki vonszolja be a seggét a járművébe, indulunk! – nekem nem kell kétszer mondania. Udvariasan intek búcsút a nem velünk utazóknak, majd villám-Noah mögött másodikként mászom meg a lakókocsinkba vezető néhány lépcsőfokot. A konyhával összekötött közösségi helyiség úgy néz ki, mint egy katasztrófa sújtotta övezet, de most nincs türelmem foglalkozni vele. Kibányászom a kupac közepéről a sporttáskát, amibe az alvós cuccaimat pakoltam ma reggel. Közben megérkeztek a többiek is, és látom, hogy Noah már körbe is hugyozta az egyik fenti ágyat. Mivel semmi kedvem véletlenül Axellel szembe kerülni, és minden reggel az ő látványára ébredni, gyorsan feldobom a táskámat a másik emeleti ágyra, Noahval szemben.

- Én is fent alszok. Nem vágyom rá, hogy valamelyik godzilla alatt leszakadjon az ágy, és halálra lapítson – ezzel a végszóval el is nyúlok a friss illatú ágyneműn, felhúzom a fülesemet, és magamra rántom a nehéz sötétítőfüggönyt. A kabinban hirtelen lesz vaksötét. A telefonom fényében keresem meg a plafonon lévő gombok között az olvasólámpát. Minden van itt, egyéni légkondi, szellőző, állítható fényerejű lámpa, hangszóró, és még ébresztőt is lehet programozni. Ha nem lennék ilyen fáradt, talán még le is nyűgözne. Tavaly fapados busszal utaztunk ehhez a modern csillagjáróhoz képest, a végén még klausztrofóbiám sem lesz a turné végére. Végülis, ha már a csillagok közé tervezünk menni, kijár a csillagjáró. Bár, ha nem tudok eleget aludni ahhoz, hogy ne essek össze a koncert felénél, akkor maximum egy kórházba vezet majd ez az út. Muszáj kicsit rápörgetnem magamat az estére, ezért gyorsan összeállítok egy lejátszólistát a ma esti koncert dalaiból, majd a kezdőszám dallamát dúdolva, törökülésben ülve rendezem el a cuccaimat az ágy mellett lévő kis polcokon. Ledermednek a mozdulataim, mikor karcsú dobverők akadnak az ujjaim közé. Nem is emlékszem, hogy ezeket mikor raktam el. Arra pedig végképp nem, hogy miért. Nem tudom, mióta alszom úgy, hogy a párnám alatt vannak, de úgy látszik, a tudatalattimba már befészkelte magát a megszokás. Megadón csúsztatom őket a jogszerű helyükre az új ágyamban is, a torkomat összeszorítja egy bűntudat szerű érzés, mintha egy tiltott szenvedélynek hódolnék ezzel. Talán kicsit így is van, de megnyugtat a közelségük.

Nem szeretek ruhában aludni, és mivel nem csak egy fél órás felületes szunyókálásban reménykedek, mindent leveszek az alsómon kívül. Lekapcsolom a villanyt, bebújok a takaró alá, és lehunyt szemekkel hallgatom a saját hangomat. A harmadik szám végén döntök úgy, hogy kikapcsolom, és inkább minden figyelmemet az alvásnak szentelem. Csak véletlenül, az idő megnézésekor veszek észre egy üzenetet tíz perccel ezelőttről. Axeltől. A jóleső fáradtság, ami már majdnem behúzott az álmok birodalmára, könnyedén csusszan ki az ujjaim közül, és állhatatlan izgatottságot hagy maga mögött.

09:47

A következő parkos koncertedre kérnék számot:

https://www.youtube.com/watch?v=HzR2QOCRszg

Összevont szemöldökkel olvasom el újra és újra a sort, lassan esik le, hogy mire célozhat. Túl lassan. Még nem nyitom meg a linket, helyette megnyitom a safarit, és random bepötyögök néhány kulcsszót, amivel megerősíthetem a gyanúmat. Cikkek, tweetek, postok és youtube felvételek tucatjai özönlenek elém a spontán éjszakai koncertemről. Elfintorodva zárom be az oldalt anélkül, hogy egyet is megnyitnék közülük. Ennyit a magányos éjszakai zenélésekről a szabadban. Bár erre vágytam. Hogy ismerjenek. Ha ennek az az ára, hogy akkor is megismernek, mikor épp nem szeretném, szívesen kifizetem. Még marketingnek is egész jó, hadd lássák a rajongók, hogy milyen sokoldalú vagyok. Igaz, eddig még nem írtam nekik szerelmes vagy érzelmes dalokat, azért énekelni ugyanolyan csodálatosan tudom őket, mint bárki más. Illetve egy kicsit talán jobban.

Ezekszerint Axel is látta. Fogalmam sincs, mit kéne éreznem ezzel kapcsolatban. Vajon összekötötte a dátumot a bulinkkal? Vajon sejti, hogy miatta volt? Kétlem. Valószínűleg akkor sem venné észre mások érzéseit, ha kiszúrnák a szép kék szemeit. Bár megértem, nehéz lehet átlátni az önelégültsége sűrű szmogfelhőjén. Ez most kivételesen megkönnyebbüléssel tölt el.

Visszamegyek a beszélgetésre, és úgy bámulom az ártalmatlan youtube linket, mintha trójai vírust rejtegethetne. Mi jó születhet abból, ha én ezt most megnézem? Semmi. Egyáltalán miért küld nekem zenéket? Megmondtam neki, hogy hagyjon békén. Illetve céloztam rá.

Bezárom a messengert, és ledobom a párnám mellé a telefonomat. Oldalra fekszem a rám zuhanó sötétségben, de nem tudom lehunyni a szemeimet. Olyan kibaszott közel voltam hozzá, hogy végre aludjak, de nyilván ezt is el kellett basznia. Kurvára a sikerünk ellen dolgozik ezzel az elcseszett hadjáratával. Az egyik kezem a párnám alá csúszik a fejem alatt, az ujjaim ösztönösen a tőle kapott dobverők köré kulcsolódnak. Egy reflex, amit eddig észre sem vettem. Mióta csinálom ezt alvás közben? Most jövök rá, hogy túl régóta.

Hosszú percek telnek el, mire elfogadom a vereséget. A mellkasomban éledező ingerültséggel fordulok a hátamra, visszaveszem a fejhallgatót, és megnyitom azt a kurva linket, ami nem hagy nyugodni. Még el sem indult a zene, már újra eldobom a telefont, mintha égetné a kezeimet. Nem kell meghallgatnom, elég volt elolvasni a címét. Ismerem ezt a számot. Nem csak ismerem, itt és most el tudnám játszani, ha valaki erre kérne. De miért. Miért küldte ezt nekem? Ez egy kibaszott rossz vicc. Tényleg ez a bosszúja? Álnok, félreérthető figyelemmel üldöz, hogy aztán előttem másszon valaki másnak a torkába?

A picsába.

Hirtelen túl kicsivé válik a sötét, szűk hálókabin. Menekülnöm kell. Elrántom a függönyt, és a kék hálóköntösömet magamra terítve mászok le, de az összekötésével már nem bajlódok. Úgyis mindenki alszik. Egyedül Wy függönye van nyitva, ő hasra fekve olvas egy könyvet. Érzem magamon a tekintetét, mikor előreviharzok a konyha irányába. Még mindig zaklatottan, az egyik ujjammal a hűtő fogantyúján kopogva tépem fel az ajtót, és leemelek egyet a „Siri” feliratú dobozok közül. Dühösen állok neki a benne lévő lencsefőzeléknek, és a külön rekeszben mellérakott falafelgolyóknak. Tökéletes választás Ben részéről, jó kis fehérjebomba az esti koncertre. Aludni kurvára nem fogok, szóval minimum háromszor annyit kell ennem, mint általában, ha túl akarom élni ezt a kibaszottul elcseszett napot. Kösz, Axel. Faszkalap. Hogy lehet valaki ekkora mérhetetlenül nagy, meggondolatlan pöcs? Ki a fasznak képzeli magát? Egyáltalán nem érdekli a banda sorsa, hogy ilyen szarokat küldözget? A pánik harmadik hullámához düh vegyül, és erősebb, mint az előző kettő együttvéve. Kis híján maga alá teper. Az elkerülhetetlen tény villámként hasít belém: nem fogom összeszedni magamat estére. El fogom baszni az egészet.

Valószínűleg borzalmas látványt nyújthatok a néma őrjöngésemmel, mert mikor végre átlátok a harag vörös ködfelhőjén, egy őszintén megrökönyödött Wy ül velem szemben a kis ebédlőboxban. Ismételten a picsába.

- Nem gondoltam, hogy ez lehetséges, de pocsékul nézel ki – nem vagyok Noah, hogy teli szájjal elküldjem az anyjába, ezért csak elegánsan felemelem a középső ujjamat válaszul. Kurvára nem értem, miért, de ez folytatásra sarkallja. – Kitalálom. Axel? – árulkodón rándulnak meg a máskor érinthetetlen vonásaim. Kifordít önmagamból. Már nem is emlékszem, milyen volt nem érezni, csak annyit tudok, hogy jobb volt, mint ez a rémálom, amiben az elmúlt napokat leéltem.

Lenyelem a falatot, és egy halk, megadó sóhajjal könnyítek a túlfeszült idegeimen. Ezen a ponton azt hiszem, hogy felesleges tagadni. Hangtalanul bólintok. Mikor nem jön további lelki fröccs, halkan, szinte csak suttogva öntöm szavakba az igazságot. Jelenleg röhejes küldetésnek tűnik védeni a hangszálaimat, sokkal nagyobb akadályok állnak az utamban, mint egy kis rekedtség.

- Azt hittem túl vagyok rajta, de nem engedi – elnyűtten masszírozom meg az arcomat. Nem a felelősséget akarom hárítani, de úgy érzem, hogy ha nem adom ki magamból a gondolataimat, agyonnyomnak. Én megpróbáltam. Tényleg. Annyira könnyű lett volna, ha engedi, hogy távol tartsam magamat tőle. Ha nem keresne mindig engem a tekintete, ha nem állítana meg, mikor összetalálkozunk, ha nem jönne utánam a szobámba. Ha nem lenne rémisztően figyelmes velem. Ha nem küldene el egyet aközül a nagyon kevés szám közül, amik hihetően, nyál és túlmisztifikálás nélkül írják le a szerelem érzését. Nem értem. Nem gondolhatta komolyan. Az lehetetlen. Megint csak félreértem. Biztos csak egy rossz vicc akart lenni.

- Nem gondoltál rá, hogy megbeszéld vele? – lenyelem a kétségbeesett horkanásomat. Kevés szánalmasabb dolgot tudok elképzelni, mint a leleplezett érzelmeimet bevallva könyörögni neki, hogy ne húzza tovább az agyamat a játékaival. Túl kiszolgáltatottá tenne. Akkor inkább kivágom a szívemet egy életlen konyhakéssel. Jesszus ez olyan nyálas volt, mintha egy Z kategóriás dalszövegből szedtem volna. Elhányom magam. – És ha oka van, hogy nem engedi? – tudom, hogy oka van. Az, hogy kínozzon.

- Ha a bosszún kívül más oka lenne, nem dugna meg random táncos srácokat – Wy apró mosollyal, félig felhúzott szemöldökkel néz rám. Most olyan feje van, mint valami kibaszott bábmesternek, aki hátulról irányítja a szálakat. Tud valamit, látom a tekintetében.

- A vizsgazáró bulira gondolsz? – a mellkasom előtt összefont karokkal bólintok. – Arra a vizsgazáró bulira, amin faképnél hagyta a srácot, miután smároltak, aztán piszokrészegre itta magát velem? – hogy mi?

Mindig büszke voltam a színészi képességeimre, de most őszinte döbbenettel, tágra nyílt szemekkel meredek Wyra. Annyira lefagyok, hogy mikor feláll, és int, hogy kövessem, szó nélkül megteszem. Túl sok kérdésem van, hogy csak úgy hagyjam elmenni. Átsétálunk a hálórészlegen, majd a szűk folyosón, ahonnan a wc és a zuhanyzó nyílik, egészen a busz leghátuljában elhelyezkedő, kisebb szabadidőszobáig. Meghökkentően extravagáns, egy kicsi, ívelt bőrkanapé van a sarokban, négy bőrfotel a falak mellett elszórva, egy keskeny bárpult, fölötte pedig egy hatalmas, mozgatható állványú tv a falon.

Az alapbútorokon kívül nem sok figyelmet fordítok a díszletekre, sokkal jobban érdekel a téma, amivel idecsalt a hirtelen túlságosan szűkszavúvá váló barátom. A klíma egy leheletnyivel erősebbre van kapcsolva, mint ami az én ízlésemnek megfelel, ezért magam köré terítek egyet a kanapé szélére hajtogatott pokrócok közül, mielőtt leülnék rá.

- Wy, komolyan mondtad? Tényleg nem…?

- Maradj itt – a félbeszakított kérdésemet válasz nélkül hagyva tűnik el az ajtóban. Hé. Mi a fasz. Most komolyan faképnél hagyott a mondatom közepén? Rossz előérzetem van. Pontosan tudom, hogy hova tart ez az egész. A fenébe Wy. Kurvára nem azért mondom el a titkaimat, hogy túlméretezett kerítőnőt játssz. Viszont ha most lelépek, akkor a folyosón fognak szembejönni, ami még százszor kínosabb szitu lenne. A picsába.

- Elmondanád végre, hogy mi a fasz bajod van? – Axel türelmetlen hangja szűrődik be kintről, és ezután már végleg nem lep meg, mikor Wy egy fáradt fejű Axellel jelenik meg az ajtóban, de az, hogy még így is milyen intenzíven reagálok rá, igen. Az elmúlt napokban elvből elutasítottam a létezését, ezért képes voltam víz alá tuszkolni az érzéseimet, de most, hogy tudom, hogy beszélnem kell vele, többszörös erővel törnek fel és támadnak rám. Az sem segít, hogy az egyetlen érv, ami miatt joggal gyűlöltem és ignoráltam, meginogni látszik. Most már nem kapaszkodhatok semmibe. Teljes zavar uralkodik bennem, és ez megrémiszt. Ha süni lennék, szerintem pontosan ilyen érzés lenne szorosan összegömbölyödni. A térdeimet a mellkasomhoz ölelő kezeim megfeszülnek a szürke pokróc alatt, és mintha tényleg tűk szurkálnák a bőrömet. Kibaszottul kényelmetlen.

A tekintetem elkalandozik, magától simítja végig a szobába belépő Axel testét. Az igazak álmából rángathatta ki Wyatt, mert csak egy alsónadrág van rajta, azzal a pólóval, amiben reggel is volt. Ki van bontva a haja. Még soha nem láttam így, és ettől az ágyból kiráncigált, gyűrött arcú megjelenéstől mintha még intimebbé válna a ránk váró beszélgetés. Ebből a szögből csak a profilját látom, pedig nagyon kíváncsi vagyok, milyen, mikor keretbe fogják az arcát a kibontott, vakítóan fehér tincsek. Elfordulok, mert combjai látványa eszembe juttatja, milyen érzés volt az a néhány másodperc, amit az ölében töltöttem hetekkel ezelőtt. A turnétól kéne ilyen izgatottnak lennem, nem pedig egy minden lében kanál szoknyapecér kikényszerített jelenlététől. A fenébe is.

A perifériámból látom a pillanatot, mikor Axel végre elfordul Wy-tól, és észreveszi a rikító tincseimet a szoba hátulsó szegletében. Egy másodpercre ledermed, utána pedig még a testtartása is megváltozik. Tétován tesz felém néhány lépést, és Wy kihasználja, hogy végre teljes testtel a szobában tartózkodik.

- Ne gyertek ki addig, amíg le nem rendeztétek, akármi is ez a szar köztetek. Túl sok melónk van ebben a turnéban, hogy elkúrjátok – a hangja hozzá nem illően ingerült, és ha izomból ránk lehetne baszni a harmonika szerűen záródó tolóajtót, minden bizonnyal megtenné. Még soha nem voltam büntetésben, de ilyen érzés lehet. Magunkra maradunk a néma döbbenetünkkel.

Igaza van. A picsába, ha másik két tag játszaná azt, amit mi, kikelnék magamból, és jó eséllyel a turné után így vagy úgy, de kibasznám őket. Még szerencse, hogy velem ellentétben Wyattbe szorult egy kis empátia. Kibaszottul nem professzionális ez az egész. Hogy a faszba fogunk kikecmeregni belőle? Nem azt mondom, hogy nem tudnék a letolni egy koncertet, de nem lenne száz százalékos. És a banda a maximumot érdemli.

Axel halkan dünnyög valami spanyol szót, a hanglejtése alapján mérget vennék rá, hogy egy káromkodás volt. Kivételesen egyet értünk. Ő is leül a kanapéra, és ezzel már a perifériámból sem látom, de még nem tudok felé fordulni, makacsul bámulom a halványkék égbolton úszó bárányfelhőket. Hosszúra nyúlik a csend, minden pillanata egyre fullasztóbb. Egyikünk sem enged. Eszem ágában sincs felfedni a sebezhetőségemet, nem fogok alulmaradni valakivel szemben, akinek ez az egész csak egy felszínes játszadozás.

A legnagyobb meglepetésemre végül ő szólal meg először.

- Nem feküdtem le azzal a sráccal a vizsgazáró bulin – annyira váratlanul ér a semmiből érkező vallomás, hogy akaratlanul felé fordulok. Ha Wy nem rántotta volna le a leplet erről az információról öt perce, akkor most valószínűleg köpni-nyelni nem tudnék. Lehet, hogy jobb lenne, mert így a zavarodottság okozta első reflexre hallgatok, ami pedig a védekezés. És mint mindig, most is támadással védekezek.

- És ez miért kéne, hogy engem érdekeljen? – a picsába. Nem. Nem ez az a kérdés, amit fel akartam tenni, de már késő. Már nyert az örökös távolságtartó gúny. Már nyert a sokéves elérhetetlenség. Most már akkor sem tudom leereszteni az önvédelmemet, mikor szeretném. Ő tett felém egy lépést, én mégis el fogom szalasztani ezt a pillanatot. Ezt is, mint annyi mást, amit megragadhattam volna. Elmondhattam volna neki, hogy mit jelentett számomra a vacsora, amire elrángatott, de nem tettem. Elmondhattam volna neki, hogy örülök, hogy figyel rám. Elmondhatnám neki, hogy furcsán hálás vagyok érte, hogy nem vitt ágyba valaki mást, pedig semmivel nem tartozik nekem. Miért nem megy?

Axel keserűn felnevetve söpri hátra a fehér tincseit. Még mindig nem tudtam megnézni őket rendesen kiengedve. Az ujjaim bizseregnek, hogy hozzá hasonlóan én is beletúrhassak. Biztosan az agyamra ment az álmatlanság.

- Nem könnyíted meg a dolgomat, erizo – nem tudom, hogy a rekedtes hangjában vagy a fáradtan rám vetülő pillantásában találok valamit, ami megérint. Most először látom az apró tökéletlenségeket a máskor mindig tökéletes arcán. A sötét árnyakat a szeme alatt, a kialvatlanság alig észrevehető ráncait és a kimerültséget a tekintete legmélyén. Nem csak én aludtam rosszul. Ő is. Újrapörögnek az elmúlt napjaink a fejemben. Minden apró kis kedveskedő gesztus, amit értem tett, és a felháborodása, mikor elszigeteltem magamat tőle. Az, ahogy mindig éreztem magamon a figyelmét. Ahogy próbálkozott. Azt hittem, hogy ő kínoz engem, pedig lehet, hogy mindvégig egymást kínoztuk. Azt hittem, csak a macsós büszkeségét bántja az elutasítás, de lehet, hogy mindvégig több volt ennél.

Egy olyan érzés éled fel a mellkasomban, amiről végképp nem gondoltam volna, hogy lehetséges: aggodalom. Tudni akarom, hogy mi járt a fejében, ami ébren tartotta. Hogy tényleg volt e helyem a gondolatai között. Hogy mit tehetnék, hogy újra az a kisimult, öntelt Axel legyen, aki lazán felfordította a világomat.

- Miért? – Csak egy suttogásra futja, és mikor néhány másodpercig nem válaszol, megismételem hangosabban, pontosítva a kérdést. – Miért nem feküdtél le vele? – Ha igazán önmaga lenne, most visszadobná a labdát egy önelégült, kihívó mosollyal, és valami olyasmit válaszolna, hogy az előbb azt mondtam, hogy nem érdekel. De tudom, hogy most nem fogja. Átmenetileg megváltoztak a kimondatlan játékszabályaink. Voltak már hosszú szemkontaktusaink, de eddig ellenséges, hangtalan, jeges háborúkat vívtunk velük. Ez most teljesen más. Annyira, hogy megrémít. Próbálom megszakítani, de nem megy. El sem hiszem, hogy eddig azt hittem, hogy hasonlóak a szemeink. Az enyémekkel biztosan nem lehet így nézni. A lassan érkező válasza megtöri a hipnotikus csendet.

- Mert rájöttem, hogy valaki mást akarok – a szavaitól melegebbé válik a vékony pokróc, és nehezebbé a levegő. A kérdés, ami szinte könyörög, hogy feltegyék, ott csücsül a nyelvem hegyén, csak a félelem vékony cérnaszála tartja vissza. Rettegek, hogy az irány, ahova halad ez a beszélgetés csak távolabb visz attól, hogy estére színpadképes legyek. Jelenleg még az ő tekintetét sem tudom elviselni magamon, nem hogy több ezer rajongóét. Ami igazán megrémiszt pedig az, hogy nem tudom eldönteni, melyikre vágyom jobban, Axelre vagy a turné elsöprő sikerére. Ki ez az idegen, aki a testembe költözött, és eldobná, amiért évek óta harcolok? Tudom, hogy látja a benső vívódásomat. – Kérdezd meg. – A mély utasítás mintha önmagában egy tiltott érintés lenne. Olyan egyszerű lenne megadni magamat, és megkérdezni, hogy kit. Tudom a választ. Ez már nem lehet félreértés. Hallani akarom. A pánik negyedik hulláma forrón, váratlanul, a semmiből érkezik. El kell bújnom a pillantása elől, mielőtt magába szippant és a rossz utat választom. A fejemet a térdemre hajtva temetem el az arcomat a pokrócba, és megrázom a fejem. Nem megy. Túl sok, túl heves és túl ijesztő. A szívem a torkomban dübörög, a testem lázban ég, a gondolataim pedig kibogozhatatlanok. Évek erőltetett érzelemmentessége után olyan ez a pillanat, mintha valaki egy egész üveg vodkát betolna élete első buliján. Azt hiszem, hogy jó érzés, de ha nem állítom meg, akkor minden bizonnyal a detoxban kötök ki a nap végére.

Megmozdul a kanapé matraca, a közelségétől minden szőrszálam égnek áll.

- Siri – még túl sem jutottam a hangjában bujkáló gyengédségen, mikor az ujjai megcirógatják a tarkómon lévő rövidebb tincseket. Összerezzenve, meleg borzongással kapom fel a fejemet, és azonnal látom a pillantásán, hogy nem fogja megvárni a kérdésemet a válaszával. Ösztönösen cselekszem, feltérdelek, felé fordulok, és az egyik kezemet a szájára tapasztva zárom el a szavak útját. Néhány másodpercig, amíg sikerül összeszednem a gondolataimat, hangtalanul meredünk egymásra. Sokkal egyszerűbb lenne megtalálni a szavakat, ha nem érezném az elmosolyodó ajkai puhaságát és a piercingjei vadítóan karcoló érintését a tenyerem érzékeny bőrén.

- Megkérdezem. A turné után megkérdezem – valószínűleg meghallja a könyörgést a hangom mélyén, mert szelídebbé, türelmesebbé válik a pillantása. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a mindig gúnyos, egoista seggfej ennyi érzelem kimutatására képes ilyen rövid időn belül. Nem mintha én az érzelmek szakértőjének mondhatnám magamat.

Az ujjai a csuklómra fonódnak, a pillantásom akaratlanul is elidőzik a bőrünk ismerős kontrasztján, ami már annyiszor kísértett álmaimban. Finoman elhúzza az ott felejtett kezemet a szájáról, hogy válaszolhasson.

Egy kósza gondolat, hogy vajon lehetünk e valaha olyan viszonyban, hogy jogom legyen újra megérinteni ezeket a piercingeket, gyökeret ver az elmémben. Hogy jogom legyen büntetlenül, gátlástalanul megvizsgálni az összes tetoválást a bőrén.

- Rendben – megrökönyödve, zavarodottan pislogok rá. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire könnyen fog menni. Mélyre temetem magamban a csalódottság indokolatlan fuvallatát. Ezt akartam. Nem szabadna csalódottnak lennem. Valószínűleg kiülhettek a gondolatok az arcomra is, mert folytatja. – Nekem is fontos a turné sikere, ha ezen múlik, tudok várni szeptemberig – elnyíló ajkakkal, tágra nyílt szemekkel figyelem, ahogy az ajkait a csuklómhoz érinti. A hangtalan puszi mintha sokkal intimebb, mélyebb helyeken is hozzám érne. Elrántom a kezemet, mintha megégetett volna. Néhány helyen talán meg is égetett. Az elsötétülő tekintete azt sugallja, hogy még most jön a „de” része a mondatnak. – De ne menekülj előlem, és ha én nem, akkor más sem érhet hozzád.

Most, hogy lelepleztem a legsötétebb titkomat, hirtelen azon kapom magamat, hogy az ördöggel alkudozom. Gondolhattam volna, hogy a váratlan türelmének ára van. Halk sóhajjal ülök vissza a fenekemre a feltérdelt pozíciómból, és eligazgatom magamon a pokrócot. Olyan közel ülünk egymáshoz, hogy a vállunk majdnem összeér.

- Amúgy sem érhet más hozzám – a félig kérdő, félig vádló pillantása elárulja, hogy mire, illetve kire gondol épp, ezért kelletlenül hozzáfűzök két kiegészítő szavacskát – most már – ha tudná, hogy Greggel pontosan milyen is volt a szexuális életünk, nem lenne féltékeny, de valamiért nem akarom, hogy tudja.

- És kerülni sem fogsz? – hát persze, hogy észrevette, hogy nagy ívben kikerültem a feltétel felét. Nem mintha lenne lehetőségem igazán elkerülni ebben az egyfolyosós csillagjáróban. Persze értem, hogy hogy érti. Mostanra eléggé lecsillapodott a szívverésem, és lenyugodtak a gondolataim, hogy tisztán lássam a helyzetünket. Nem ismerem túlságosan Axelt, de amennyit ismerek belőle, az nem azt sejteti, hogy képes lesz távol tartani magát valamitől, amit akar. Nem teszek olyan ígéreteket, amit nem biztos, hogy tartani tudok. Legalábbis neki nem. Túl fontossá vált hozzá.

- Attól függ, mennyire hozol zavarba – túlságosan is hosszú a lista, amivel jelenleg ki tudna zökkenteni a céltudatos énekes szerepből, amit az elkövetkezendő hónapokban játszanom kell. Ami régen az egyetlen ismert valóságomat képezte. Egy kicsit még a rajongóké kell, hogy legyek, csak utána tudok az övé lenni. A fenébe. Soha nem gondoltam, hogy egyszer azelőtt várni fogom a turnénk végét, hogy elkezdődött volna.

Csak a szemem sarkából látom, hogy bólint.

- Jófiú leszek – a hangjában felsejlő vigyor jókedvvel fűszerezi az eddigi hangulat intimitását. Apró, gúnyos mosollyal forgatom meg a szemeimet. Nem tudom, ez a beszélgetés hogyan tudta percek alatt elüldözni a napok óta rám telepedett ingerültséget és kétségbeesést.

- Na szép, már a nulladik percben a szemembe hazudsz.

- Nem igaz – kicsit közelebb dől hozzám, a vállunk puha érintkezése újra felcsalja rá a tekintetemet. Rabul ejt. A jókedvű, pimasz mosolyától el tudnék olvadni. – Nem néztem közben a szemedbe – megfertőz a mosolya, és ahogy oldalra fordulva lenéz rám, végre megcsodálhatom az egzotikus, vállig érő tincseket, amik most szűk keretbe fogják az arcát. Így kibontva az ízlésemnek kicsit túlságosan vad külsőt kölcsönöz neki. Olyan közel van, hogy csak egy apró mozdulat lenne kinyúlni a takaró alól, és letesztelni, hogy olyan selymesek e, amilyennek tűnnek. Ökölbe szorítom a kezeimet, mert nem akarom átlépni a saját magam által szabott határvonalat. Kicsit elkomolyodok, és talán az arca rémisztő közelsége mondatja ki velem a kérdést, amit azt hittem, hogy képes leszek lenyelni.

- Akkor te sem fogsz mással…? – bizonytalanul harapom el a mondat végét, mert számomra már ismeretlen vizekre eveztünk. Fogalmam sincs, hogy mit van jogom elvárni tőle és mit nincs. Eddig soha nem vártam el semmit senkitől, maximum annyit, hogy készségesen kopjanak le, ha meguntam őket. Kérhetem tőle azt, hogy szeptemberig rá se nézzen másra?

- Természetesen nem – a pillantása és a hangja olyan megrökönyödést tükröz, mintha a világ legostobább kérdését tettem volna fel. Mintha egyértelmű lenne, hogy önkéntes cölibátusba vonul hónapokig a kedvemért. Kurvára nem az. Főleg, hogy mindig olyan vérmérsékletűnek képzeltem, mint Noaht, aki még a legyet is megdugná röptében, csak hogy akciózhasson.

- Komolyan? – őszinte hitetlenséggel engedem, hogy a kétkedő kérdés kicsusszanjon az ajkaimon. Láthatóan nem örül a látványos bizalmatlanságomnak, összefutnak a sötét szemöldökök. Ez az irritált pillantást már túlságosan is jól ismerem a múltunkból.

A tenyere az arcomra csúszik, az érintése alatt szinte felgyullad a bőröm. Dermedten engedem, hogy feljebb terelgesse az arcomat, egyre közelebb és közelebb a sajátjához. Rettegek, hogy meg fog csókolni, és képtelen leszek megállítani. Rettegek, hogy mit hagy maga mögött bennem. Eddig minden testi kapcsolatomban én állítottam fel a szabályokat, de Axelt soha nem érdekelték a buta szeszélyeim. Ő mindig könnyedén átlépett a korlátok felett.

- Ne akard, hogy megmutassam, mennyire komolyan gondolom – mielőtt még lenne időm igazán zavarba jönni, és darabokra hullani a közelségétől, távolabb hajol tőlem, és elenged. Csak az érintése parázsló emlékét hagyja ott maga mögött. Tétován húzom ki az egyik kezemet a takaró alól, hogy megérintsem, tényleg olyan forró e a bőröm, amilyennek érzem.

Az ígéret igazi jelentése nagyon lassan tudatosul bennem. Nem kell majd azt néznem minden backstage partin, ahogy valaki mással enyeleg. Sőt. Talán soha többé nem kell azt néznem. Nem kell gyomorgörccsel készülnöm minden bulira. Axel az enyém. A hatalmas megkönnyebbülésem mosolyát képtelen vagyok levakarni az arcomról, még soha nem éreztem ilyen ellenállhatatlan kényszert a felhőtlen, bugyuta vigyorgásra. Muszáj elrejtenem az érzéseimet túl őszintén világgá üvöltő mosolyt, a homlokomat Axel vállára simítva suttogok a bőrébe, félig azt remélve, hogy a halk szavak nem érik el őt.

- Ennek örülök – mélyen, még mindig mosolyogva szívom magamba a bőre egyedi, jellegzetes illatának és a póló kellemes öblítőillatának a csodálatos keverékét. Hogy lehet az, hogy ennyi ideje bele vagyok habarodva, és még soha nem éreztem az illatát? Mert menekültem előle. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány igazi érintés van mögöttünk. Túl kevés. Megrémiszt, hogy mennyire vágyom rá, hogy több legyen.

- Akkor mostantól hozzád érhetek? – az ujjai gyengéden csúsznak a tarkómra, hogy felcsalogassanak a búvóhelyemről. Minden porcikám üvölt, hogy rávágjam, hogy igen. Hogy az ölébe másszak, és emlékeztessem magamat, milyen érzés elhelyezkedni a combjain, és gátlástalanul kikényszerítsem az érintéseket, amikről a találkozásunk óta ábrándozok, ahányszor orgazmusra vágyom.

A picsába.

Az ajkamra harapva veszem most én a kezeim közé az övét, és elhúzom magamtól.

- Megőrültél? A te érintésed a legveszélyesebb az összes közül.