|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Morticia | 2014. 08. 07. 09:03:08 | #30934 |
Karakter: Viktor Caine Cainewood
Megjegyzés: Vége
Sajnálom, de így nem fog menni.
VÉGE
Szerkesztve Morticia által @ 2014. 08. 07. 11:29:41
|
| Izumo-san | 2014. 08. 05. 16:35:41 | #30908 |
Karakter: Lily Cruse
Fejemre húzom a csuklyámat, és úgy indulok neki, a következő utamnak. Az áldozatom egy alávaló féreg, gyilkos, nőgyalázó. Megérdemli a halált, úgyhogy még csak bűntudatot sem fogok érezni, mikor éles kardom pengéje kioltja élete lángját. Nem fog tudni több borzalmat elkövetni, ez az ami mosolyt késztet a számra. Igen, mert végül is jót teszek a világgal.
Mint a macska úgy settenkedem, a lehető leghalkabban, nehogy véletlenül is valami balul süljön el. Már van bőven van gyakorlatom , kissé magabiztosan állok már hozzák, ezekhez a felbérlésekhez. Kezemmel már fogom kardom markolatát, amikor mellettem egy nyíl fúródik a tetőbe. A fenébe, észrevettek! A tőlem telhető leggyorsabban indulok meg, csúszok le a mohával befedett tetőn. Szégyen a futás, de hasznos alapon rohanok be a rengetegbe. Mellettem nyilak fúródnak a fákba, ami nem kicsit tölt el félelemmel. Voltam már életveszélyben, igen… de minden egyes alkalommal gyűlölöm ezt az érzést, ami markolja a szívemet.
Az egyik nyíl elsuhan a karom mellett, és elsérti azt, vérző sebet hagyva. Ó, a fenébe! Élesen veszek be egy kanyart, majd elbújva egy rönk belsejében reménykedem, hogy nem találnak meg. Összeszorítom a fogaimat, kosz ment a sebbe, ami rohadtul csíp. Kikell tisztítanom, különben nagyon el fog fertőződni. Egyik kezem a sebre tapasztva indulok el futólépésben, az erdő mélye felé, hátha találok valami kis menedéket.
Sokáig rohanok, míg megpillantok egy kastélyt. Nem is tudtam, hogy erre áll egy. Biztos a kastély úra nem szereti a sok vemdéget, mert erről a helyről még senki nem beszélt nekem a környéken, mintha senki nem is tudna róla, ami elég furcsa nekem. Lehet valami szenilis vén ember él benne, aki nem akarja, hogy bárki is meglátogassa? Hmm.. mindenesetre lehet ott tudnak segíteni a sebemen, és talán kapható szállást is éjszakára.
Macska léptekkel indulok meg a kastély felé, még mindig félek, hátha még a nyomomban vannak a katonák. Mellettem megrezdül egy bokor, mire már ösztönösen nyúlok kezemmel a kardom markolatához. Hatalmas kő esi le a szívemről, mikor egy fiatal nemes lép elő, de egyben meg is lepődöm. Nem kellene kint csomborognia az éjszaka közepén, mit keres ez itt?
- Jó estét uram – köszörülöm meg a torkom.
- Maga mit keres itt? – kérdezi meglepetten
- Segítségre lenne szükségem.. – mosolyodom el kényszeredetten.
|
| oosakinana | 2013. 03. 27. 15:30:59 | #25458 |
Karakter: Scott (Wolf)
Megjegyzés: (Ikertestvéremnek)
Szép nap a mai ráadásul este még dolgoztam is, de még nem vagyok fáradt, így úgy döntöttem, hogy inkább az erdőbe megyek, ahol kiengedhetem az hülyék okozta fáradalmat és idegességet. Az erőbe beérve változok is át és kezdem élvezni a száguldás adta örömöket. A szőrömbe kap a levegőt és úgy cirógatja a bőrömet. Imádom és élvezem. Ám az ösztön közbe szól. ~ Itt van! Keresd meg! Nincs messze tőled! ~ Mondogatja még tovább, én meg csak szaladok. Egyszer csak megint megszólal, ~ ÁLLJ! ~ Hirtelen torpanok meg, majd elkezdek szaglászni.
Érzek valamit, de még nem tudom, hogy pontosan mit. Elkezdek szaglászni, majd észreveszek egy kis kosárkát, ezért átváltozok, és úgy kezdem el keresgélni az illetőt, hátha így esetleg előbújik, vagy ha fel kéne mászni a fára, akkor így sokkal könnyebben fog sikerülni az már biztos. Elkezdem körbe járni a fát, majd egyszer csak a fa törzséből egy lány szalad ki és csak szalad az egyik irányba, amire nem kicsit meglepődök.
- Állj! – kiáltom utána, de nem áll meg, hanem gyorsan fut és próbál elmenekülni előlem, pedig nem érte miért. Nem bántanám, főleg, hogy az Ösztön azt súgja, hogy őt kell megvédenem és nem engedhetem el.
Sietek, hogy minél hamarabb utolérjem, bár farkas alakomban gyorsabb lennék, de akkor igen meg is riasztanám, ha így is megriasztottam ennyire. Amikor utolérem meg fogom a karját és megállítom, bár érzem a pulzusát, hogy nagyon fél és menne még tovább is.
- Ki vagy te? – kérdezem meg tőle, mert tudni akarom. Ám amikor felém fordul és a botja is maga előtt van, akkor tudatosul bennem, hogy retteg tőlem, pedig soha nem bántanám.
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled.
- Kérlek, ne félj tőlem. Nem bántalak. – próbálom nyugtatni, de ahogy észreveszem nincs túl nagy sikerem, mert még mindig retteg tőle és rám nézni sem mer.
- Engedj el kérlek. – mondja még mindig teljesen riadva és elfordítva a fejét.
- Ha elengedlek, elfutsz ismét. – állapítom meg, mert ismerem most milyen. Mint egy riadt őzike. – Kérlek, áruld el neved, és nézz a szemembe. – kérem meg, mert szeretném tudni és látni is.
- Nem szeretném. – jelenti ki, de csak magamhoz húzom és a derekánál ölelem meg és nem akarom elengedni, bár a kezét már nem fogom.
- Ennyire megrémisztettelek? Legalább a szemembe néz… - csak nem akarja felém fordítani a szemét, ezért elvéve egyik kezemet derekáról az álla alá csúsztatom, és magam felé fordítom a fejét, hogy láthassam szemének édes világát. Ám ahogy meglátom, kicsit le is döbbenek. Nincs pupillája. Akkor ő vak. Hogy tudott így futni akkor?
- Kérlek… ne bánts. – szólal meg, amikor már felém néz.
- Te… te vak vagy. – mondom meglepődve és et az döbbenetemet kihasználva szakad ki karjaim közül és szalad megint az egyik irányba. Utána iramodok, de hamar elveszítem a nyomát. Átváltozok farkassá és úgy próbálom meg, de valami meg zavarja a szaglásomat, így inkább feladom és eldöntöm, hogy majd holnap visszatérek és addig, amíg megint meg nem találom.
~o~
Egy hét telt el azóta, hogy találkoztam vele. Óvatosan járkáltam az erőbe és próbáltam rá találni az illatára, hogy hátha eltudok jutni hozzá, de semmi. Mindig elmegyek a nagyfához és várok órákat, hogy megjelenjen, de semmit. Más felé is járkálok, ahol végre reménykedek, hogy meg találom az illatát, de semmi. Egyre jobban kezdem fel adni annak a reményét, hogy megtalálom, miközben az ösztönöm is hajtana, hogy merre menjek, de egyszerűen nem érzem arra az illatát, és ezért nem megyek.
Ma viszont megint elmegyek a fához és végre megérzem újra azt az illatot. Elkezdem keresni és szaglászok, majd meglátom az egyik bokornál és most nem szalad el, aminek örülök. Vissza változok emberré és azt hiszem itt van egy olyan lehetőség, amit nem szalaszthatok el, mert ki tudja, hogy mikor lesz megint ilyen szerencsém.
- Hát megvagy. – jegyzem meg, amire megriadva ugrik egyet és próbál kicsit beazonosítani, hogy merre vagyok.
- Mit akarsz tőlem? – jön a kérdés és megfogja a botját.
- Csak beszélgetni. – mondom őszintén. – Nem akarlak bántani. – jegyzem meg és őt figyelem.
- Nem érek rá. – mondja és felkapná a kosarát, ha látna, de most még egyelőre csak tapogat. Odamegyek, felveszem a kosarat, majd a kezébe adom, ezzel megsimítva és megfogva a kezét.
- Kérlek, ne szaladj el ígérem, hogy nem foglak bántani. – jegyzem meg, és ekkor jelenik meg egy kis görény, aki elkezd körbe szaglászni. – Te meg ki vagy? – kérdezem tőle vigyorogva és őt figyelem, de amikor körbe szaglászik, egyből a gazdájához megy.
- Őt Feretnek hívják. – mondja a nevét. – És ő hozzám tartozik. – mondja még mindig zárkózottan. – Mennem kell. – mondja és már szelelne is el, de a kezét még mindig fogom.
- Kérlek ne tűnj el. – kérem meg. – Sejtem, hogy a növények fontosak, amikért kijöttél. Segítek keresni neked még. – ajánlom fel, amire felém fordítja a fejét.
- Miért segítenél nekem? – kérdezi meg, én meg csak ekkor merem elengedni a kezét.
- Mert legalább amíg a szemed lehet, addig veled lehetek, és hátha nem fogsz rettegni tőlem ezek után. – mondom őszintén.
- Miért hagynám, hogy segíts nekem? A fák elmondják nekem, hogy mit merre találok. Meg itt van Feret. Miért lenne rád szükségem? – még mindig dacos, de már kezdem kicsit érezni, hogy nem fél tőlem.
- Nem tudom. – mondom őszintén. – De azt tudom, hogy segíteni akarok neked és esetleg meg is ismernél és nem félnél tőlem ennyire. – mondom neki reménykedve, amire nagyot sóhajt.
- Rendben. – egyezik bele a dolgokba én meg már megyek is oda hozzá.
- Mit kell keresni? – kezdek el egyből érdeklődni, ha már egyszer segítek, akkor tudjak miben segíteni neki, meg tudjam, hogy mit is keressek.
- Csipkebogyó kell, de ha esetleg találsz valahol még kamillát ha találsz, mert abból is kezdek kifogyni. – kezdi el magyarázni én meg hallgatom és próbálok emlékezni, hogy láttam-e valahol miközben őt kerestem, vagy amikor az erdőt jártam.
- Rendben. – átváltozok, majd elkezdek szimatolni, amire mintha kicsit megijedne.
- Ki van még itt? – kérdezi meg félve.
- Csak én vagyok az. – szólalok meg, de mintha nem nyugtatnám meg vele.
- De még itt valami. Hiszen szimatol. – mondja aggódva, amire odamegyek hozzá és bátorítóan megnyalintom a kezét.
- Én vagyok, csak a farkas alakomban. – mondom neki, amikor elkapja a kezét. – Így jobban érzem így az illatokat és el tudom különíteni. – magyarázom, majd mellé állok. – Kérlek, fogd meg a szőrömet és akkor elvezetlek oda, ahol szerintem a kamillák vannak. – magyarázom, mire beletűr a tőrömbe.
El is indulunk, majd már egy ideje sétálunk, amikor megszólal.
- Mi a neved? – teszi fel a kérdést én meg csak elmosolyodok és úgy szimatolok tovább.
- Scott-nak hívnak. Neked mi a neved? – kérdezek vissza, hiszen már egy hete is ezt akartam tudni.
- Yrisz. – mutatkozik be. Egyszer csak azt veszem észre, hogy a kis görény, aki eddig nála volt, most az én hátamra telepedik le és el is fészkeli magát. – Feret merre mész hol vagy? – kérdezi kicsit aggódva.
- A hátamon pihen. – mondom neki, hogy megnyugodjon, és ne aggódjon a kis állatkája miatt. – Mesélnél magadtól egy keveset, ha megkérlek? – vetem fel a beszélgetés témáját. Mindent meg akarok tudni róla és ismerni akarom, ahogy csak lehet.
|
| Leiran | 2013. 03. 25. 08:32:27 | #25444 |
Karakter: Yrisz Mikomi
Megjegyzés: Ikertesómnak (kezdés)
A nap első sugaraira ébredek kényelmes ágyamban. Lassan felülve simítom meg Feret fejét, aki most is mellettem aludt. Lassan kitakarózva lépek bele papucsomba, ami az ágy mellett várakozott egész éjjel. Kicsit még kómásan megyek ki a fürdőbe és végzem el a reggeli kis szokásaim. Mosakodás, fésülködés és ma valamiért csinosabbra csinálom meg hajamat. Ametiszt ékszereimet hajamba tűzve fejezem be a készülődést. Ma ki akarok menni az erdőbe gyógynövényeket szedni, hogy főzetet készíthessek az egyik betegecske gyereknek. Nem akarom, hogy komolyabban megbetegedjen, hisz most érkezett meg a jó idő mifelénk. A fák most ébredeznek, ahogy az összes növény. A madarak már vígan dalolnak és énekük igazán kellemes fülemnek.
Kimenve szobámból már felöltözve ülök le családommal reggelizni és az idő közben felébredt Feretet is megetetem. Mikor mindennel végeztem el is indulok ki az erdőbe. Nagyon szeretek ott sétálgatni, bár mostanában egy idegen járja az erdőt, és sokan mondták már nekem, hogy ne menjek, de nem tudnak vissza tartani. Most is kimegyek.
A séta alatt Feret vígan ugrándozik előttem és irányítja lépteim, még ha nem is akarja igazán. Már messze járunk a falunktól, de én még most se hallom vagy érzek fenyegetést, így tovább élvezem a tavasz első napjának melengető auráját. Megsimítom a fákat, akik hálásan köszönnek vissza. Már erősen dél lehet, mikor megpihenek az egyik fa gyökerei közé ülve. Gyógynövényeket eddig nem találtam, se bogyókat, de nem adom fel a kutatást utánuk.
- Tegnap is erre járt egy furcsa fekete farkas. –Kezd bele meséjébe a fa. –Izzó sárga szeme van és igazán félelmetes és rendkívül tapintatlan… meg se kérdezte hogy elvégezheti-e a dolgát és csak úgy lepisilt. –A mese átcsapott duzzogásba, amire én mosolyogva csóválom meg fejem.
- Ugyan Muranga… ne duzzogj. Biztos nem ide valósi, és nem ismeri a ti nyelvetek azért nem kérdezte meg. –Mondom neki nyugtatóul és közben elkezdem enni szendvicsemet, hogy megebédeljek a pihenés közben. –Nem hallottam még fekete farkasról, akinek sárgán izzik a szeme… bár én mint tudod amúgy se látnám küllemét, de sokat meséltek nekem a színekről és csak elképzelni tudom, milyen is lehetnek. De… nem láttál erre Áspis levelet, útifüvet, kamillát, és csipkebogyót? Rendkívül nagy szükségem lenne rá most. A készleteim kifogytak. –Mondom érdeklődőn a fának, hisz ő többet lát odafentről, mint én valaha is fogok.
- Útifű még nem bújt ki, se a kamilla. Még nekik kell egy kis napmelege, hogy előbújjanak, de talán áspist és csipkebogyót találsz itt nem messze kelet felé. –Mondja az útbaigazítást, aminek igazán örülök, ám ekkor messziről ziháló futás hangját vélem felfedezni. Fülem megmozgatva próbálom kiszűrni ki lehet az, ám léptei nem ismerősek és felém közelednek. Ennivalómat bekapva állok fel és érintem meg Muranga törzsét.
- Kérlek, bújtass el. –Mondom neki kicsit félve az idegen hangtól és ő már mondja is ki az.
- Megint itt van az a pimasz fekete farkas. –Sziszegi a szellőbe és készségesen beenged törzsének nagyobb odvába, amit az idő vájt belé. –Gyere búj el! Ha meg lát szét téphet. –Mondta aggodalmasan én pedig el is bújok előle.
A hangokat egyre közelebbről hallom és igyekszem nem hangosan lélegezni. Hamarosan már Muranga mellett van a farkas és ott szaglászik. Hallom minden egyes szimatolásának hangját, én pedig csak reménykedek, hogy nem fog engem keresni.
- Ez nem is farkas! –Kiáltja el magát Muranga, de az idegen erre nem szól semmit. Igen már biztos vagyok, hogy ő nem ért a természet nyelvén, de kiáltására csak teljesen elképedek. ~Nem farkas akkor hát mégis mi?~ Kérdem magamtól gondolatban, ám ekkor az avarban emberi lépteket hallok, ahogy megkerülve a fát egyre közelebb jön rejtekemhez. Alig bírok magamnak parancsolni, hogy ne szaladjak ki, s végül félelmem győz. Kirontok rejtekhelyemről és szaladni kezdek a falu felé.
- Állj! –Kiált utánam egy idegen hang, de én nem állok meg. Biztos a városból jött ide, és nem lenne szabad látnia. Túl messzire mentem a figyelmeztetések ellenére. Mi lesz most velem. Az idegen nyomomba ered, de én nem tudok gyorsan sokáig futni. Hamar elfáradok és egy fának dőlve, zihálva veszem a levegőm. Feret tarisznyámba bújva remeg. Még ő is fél. Mikor hallom mennyire közel ért hozzám újra neki iramodnék, de ekkor megragadja a kezem, én pedig nem tudok tovább menekülni. Mi lesz most velem.
- Ki vagy te? –Jön a kérdés, amin meglepődök, hisz ilyet egy prédától sose kérdeznek, ám továbbra se tudok megnyugodni. Távolabb állva tőle fordulok meg felé. Szabad kezem védekezőn tartom magamhoz botommal együtt.
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled. –Mondom megriadt kissé remegő hangon.
- Kérlek, ne félj tőlem. Nem bántalak. –Még hogy ne féljek tőle. Azt se árulja el kicsoda, vagy micsoda ő. Bár hangja kellemes mélységben férfiasan cseng. Igen ő biztos, hogy hím nemű, de mit akarhat tőlem.
- Engedj el kérlek. –Kérem meg, de nem nézek egyenesen rá, amit furcsállhat.
- Ha elengedlek, elfutsz ismét. – kijelentése helytálló. Egyből futni kezdenék, bár nem sok eséllyel szabadulnék. –Kérlek, áruld el neved, és nézz a szemembe. –Hangja szelíd és nem olyan erőszakos, de akkor mégis… miért félek tőle.
- Nem szeretném. –Mondom kitérő válaszom, de ekkor kezemnél fogva húz magához, amire nem tudom, mit tehetnék. Nagyot nyelve igyekszem nem felsikítani.
- Ennyire megrémisztettelek? Legalább a szemembe néz… - Ezek szerint még nem vette észre, hogy nem látok. Kezeim mellkasán pihennek, ahogy magához húzva tart derekamnál fogva. Elfordítva igyekszem tőle elhúzódni, de nem igazán sikerül. Érzem erős izomzatát, hogy legalább egy fejjel magasabb tőlem. Erősen tart és nem enged. Egyik kezét levéve derekamról állam alá teszi és maga felé fordítva emeli fel fejem. Lila szemeim melyekből hiányoznak a pupillák, üvegesen tekintenek rá, de így is látszódnak benne az érzéseim, hogy félek.
- Kérlek… ne bánts. –Mondom reszketeg hangon.
- Te… te vak vagy. –Mondja ki a nyílván valót és becsukom szemeim. Hangjában hallom a döbbenetet és ezt a döbbentséget kihasználva szabadulok ki karjaiból és iramodok meg újra. Hallom, hogy kisvártatva fut utánam, de nem állok meg akkor, se ha bele szakadok. A fák jönnek segítségemre és hol egyik, hol másik emeli fel gyökerét, hogy megakadályozhassák üldözésem. Egyik fánál egy őz siet segítségemre és elfedve illatom tudok meglógni üldözőm elől.
~o~
Egy hét telt el azóta, hogy találkoztam az idegennel. Azóta nem mertem kimenni az erdőbe sétálni, de már nagyon hiányzik Muranga történetei, ám mégis… félek kimenni. Senkinek nem mondtam el mi történt, csak látták rajtam, hogy valami biztos volt, amiért egy hete ki se tettem a lábam az erdőbe. Viszont ma le kell küzdenem félelmem, mert az elf kislány nagyon beteg és készítenem kell neki gyógy főzetet, mert képességemmel már nem sikerült meggyógyítanom.
Óvatosan megyek ki az erdőbe, bár ezt senkinek nem mutatom. Muranga felé veszem az irányt újfent, mert tudom, hogy ő mindig tudja, mit merre találok, és szívesen segít is nekem. Hamar oda érek hozzá és mikor megpillant jó kedéllyel és megkönnyebbülve fogad, bár amit mond, engem nem igazán nyugtat meg. A héten többszöris erre járt az idegen.
- Nem akarok ezzel foglalkozni… a kislány nagyon beteg. –Mondom, miközben elmegyek mellette, ezek után nem akarok vele beszélgetni. A csipkebokorhoz lépve kezdem el szedegetni azokat kosaramba. Botomat a földbe szúrtam, hogy mellettem legyen. Feretet pedig szabadjára engedtem had vadásszon. Én elleszek itt egy darabig. Belefeledkezve a bogyószedésbe észre se vettem, ahogy az idegen újra itt ólálkodik. Akkor eszmélek fel közelségére, mikor már megszólít.
- Hát megvagy. -Hangjára összerezzenve fagyok le. Nem tudom mit tehetnék most.
Szerkesztve Leiran által @ 2013. 03. 25. 17:19:21
|
| Hentai Chibi | 2012. 07. 18. 19:32:38 | #22260 |
 Karakter: Yami Josei (Naitohime;halál)
Megjegyzés: Lucifernek ~ Akahana-nak
- Hamarosan kiderül, mára azonban el kell búcsúznom. Még van egy betartatlan ígéretem... - a partnerére néz. Remek. Tűnjön el a francba! Én meg úgyis megtudom ki is ő valójában. Belial még mindig kussol mellettem és ez irritál. Ekkora egy szerencsétlen faszt, te jó ég ...
Könnyed csókot lehel az arcomra és távoznak is. Remek! Ismét Belial marad a társaságom, így figyelmemet neki szentelem.
- Muszáj meg tudnom ki ő... - mondom ki hangosabban gondolatomat és partneremre nézek. Ez a szemét tud valamit, de nem mondja el az fix! Látom a tekintetében. Egész idő alatt furán viselkedett.
Pár nő jön felénk, amit nem tudok mire vélni, de kérdéseik felidegesítenek.
- Nem is tudtam ... Naitohime is Lucifer nagyúr szeretői közé tartozik? - erre hirtelen azt se tudom mit mondjak. De mikor mások is erre próbálnak választ kapni mérgesen csapok az asztalra.
- Hogy kinek a szeretője?
- Lucifer nagyúr, a pokol új ura. Az ő jelképét viseli Naitohime-sama. - mondja az egyik lány. Még hogy annak a szeretője! De akkor ... Aki itt volt, a bunkó ismeretlen ... Ő lenne Lucifer? Belial ezért még megdöglesz! Igyekszek kibújni a kérdések alól, de ők csak tovább zaklatnak.
- Aki nem akar nagyon nagyon csúnya véget érni - izzik fel tekintetem. - az most elkussol és agyja ezt a témát. - szedem le a vörös rózsát és rá is taposok. - Nem vagyok annak féregnek a szeretője, sem követője, senkije sem! - ezzel távozok dühösen, Belial meg alig bírja tartani a lépést.
- Ne húzd fel magad Naitohime, nem áll jól neked....
- Kussolj te szemét! Te tudtad! - morranok rá, mire összerezzen.
- És most mégis mi lesz? - erre gonosz mosoly fut végig arcomon. Na vajon mire te szemét? Elégtételt veszek.
- Szerinted? - ezzel már el is tűnök.
Felkeresem őt, de két csaj áll az ajtóban és nem engednek be. Ideges vagyok, de most nincs kedvem törni zúzni és szívem szerint a ribancot a falon átépítve világosítanám fel arról nem vagyok az ő kis drágájuk szukája!
De inkább köddé válok és jobb program után keresek. Egy kis fiúcska személyében meg is lelem, akin levezethetem durva szexuális játékokban a feszültségemet.
Azt viszont ígérhetem reggelre nem leszek sokkal nyugodtabb, mikor ismét felkeresem.
Reggel magamra öltöm egyszerű, de igencsak kihívó viseletemet, persze a tőrök mint kiegészítők jelen vannak. Azt hiszem csúnyán meg fogja kapni a magáét. Próbálnak megállítani ám semmi eredmény.
Nem jó ötlet ... Majd megmutatom nekik mi a nem jó ötlet! Így mikor még valaki elém áll, azt szándékom nyomatékosítása gyanánt a falba építem bele, mire inkább hagynak had menjek. végül cseppet sem vissza fogva magam rúgom ki az ajtót, ami szép csattanással adja meg magát és nyílik ki.
Még bent se vagyok a szobában, de már mondom a magamét.
- Te öntelt barom, ezt mégis… - ebben a pillanatban fordul velem szembe és nem jutok szóhoz már. Hiába akartam nagy lendülettel folytatni, nem megy. Csak bámulom őt, szinte a levegő is bennakadt és elfelejtek lélegezni. Tény, hogy kurva jó teste van a pasinak, még akkor is ha jelenleg a pokolra kívánom őt... - …mégis hogy képzelted? - fejezte be, de nem úgy, ahogy éppen szándékoztam. Dühömből jókorát vesztettem és csak egy nagy légvétel után sikerült befejeznem, de legalább sikerült. Aztán az ágyon megpillantom a ruhátlan ribancokat és ha eddig nem, hát most már tuti elég sokkos állapotban vagyok.
Elég bele gondolni mi történhetett itt az éjszaka. Az a két ribanc is ott van, akik éjszaka nem engedtek be és ágyasnak néztek. Kinyírom őket! Egyszer biztos, de most nem vagyok olyan állapotban.
Kerülöm Lucifer tekintetét és a lányokét is. Így viszont nem nagyon van hova nézni zavaromban. Hát ilyen se volt még, hogy Naito így járjon. Kívánatos a teste, egy éjszakát én is eltöltenék vele és a lányok láttán fantáziám szabadon szárnyal csak. Ezt pedig igyekszek orvosolni és nem olyasmikre gondolni.
- Lennétek kedvesek távozni? Ha lehet, a fegyverekkel együtt... - erre ismét nagyot nyelek. Pont jókor Naito, időzíteni mindig is tudtál ... Igyekszek pókerarcot vágni, de sajnos ez a jelenlegi helyzetben nem nagyon sikerül ...
- Naitohime, esetleg nem szóltak neked, hogy nem éppen megfelelő a pillanat a látogatásra? - oh dehogynem. De törődtem is én azzal. Túlzottan felhúzott ez a rohadék, ahhoz, hogy türelmesebb legyek!
- Esetleg hajlandó lennél elárulni, miért jöttél? - messzebb van tőlem, de még mindig nem nézek fel rá. Na erre mit mondjak?
Jöttem, hogy szétverjem a képed öntelt barom? Mert végül is emiatt jöttem, de most már más terveim vannak csodás testével. Új terveimet inkább nem adnám elő, viszont igyekszem össze kaparni magam valamit ki tudjak majd nyögni kérdésére.
Meghallom közeledő lépteit és ég a vér is megfagy ereimben. Ne ... Csak ide ne jöjjön. Szépen kezdek hátrálni, hogy tartsam tőle a távolságot. De egy idő után elfogy az út és hátam a falnak ütközik. Innen már nincs tovább ...
- Mi olyan félelmetes, hogy nem mersz rám nézni? - hangjában gúny cseng. Te rohadék, ezt még megbánod!! Na most vagy felnézek rá ... Mivel már itt van teljesen előttem és nem a talajt akarom nézni ...
- Semmi sem! - felelem fejemet felemelve. Persze szívem hevesebb dobogását nehéz vissza fogni. Túl közel van hozzám. - Szánalmas vagy! Egy utolsó nyomorult féreg! - folytatom oltogatását és el akarnám tolni magamtól, de nem jön össze. Ahogy megérzem kezem alatt kidolgozott testét, már semmi erő sincs bennem. Mi van velem???
- Oh, és mégis miért? - kérdezi higgadtan. Azt hiszem Naito: Lucifer 1:2 ... Ez viszont bajos, hogy jelenleg én állok vesztésre.
- Mert ... Azért mert miattad lettem letámadna a bál után, egy rohadék vagy! - de jelenleg nem tudok új érvet felvetni.
- Már a bemutatkozáskor kurvának tituláltad az egyik testőrömet ... Kellemes érzés, nem? - és mindehhez az a rohadt szemét mosoly. Csak hogy én nem vagyok a ribanca mint azok! Még hogy testőr... Jó vicc!
- Hát kurvára nem! - reagálom le. Én nem vagyok az, nekem közöm nincs hozzá. A fekete rózsa a kedvencem, ez nem jelenti azt bármi közöm lenne hozzá. - Én nem vagyok a szajhád, ahogy azt hitték. - emelem meg kissé a hangom, de nem nézek a szemébe.
- Más sem mégis annak hiszed...
- Miért nem az? A látszat magáért beszélt!
- Az, hogy több nővel vagyok, az nem ugyanaz. Senki sem fizet érte, nem kötelezem rá. Az érzelmi távolságot sem tartom. A szajha az én szememben az, aki más ágyába csak öncélúan fekszik be... - néz rám. Ez célzás akart lenni te rohadék?
- Te szemét! - csattan csodás arcocskáján egy csúnya pofon. Nagyon fel fog húzni ez a tetű!
- Az igazság néha fáj. - jelenti ki higgadtan. Mintha a pofon meg sem történt volna. - Hogy kinek mit jelent eldöntheti.
- Neked az fog fájni, ha elborul az agyam! - nézek gyilkos tekintettel szemeibe. Hú de nagyon felhúz most engem valaki, akit pillanatokon belül átépítek a falon!
- Még nem történt meg? - és túl nyugodt. Olyannyira, hogy már nagyon idegesít.
- Oh ugyan, ez még messze van attól! - morranok rá. - Nagyon csúnyán járhatsz te még!
- Ez egyedül akkor jönne össze, ha ennyi idő után kisétálnál innen. - erre hirtelen levegőt is elfelejtek venni. Hát ez .. Kicsit jobban visszaindította a fantáziámat, mint kellett volna. - Az tényleg rontana a hírnevemen. - fűzi hozzá. Na neki most már tényleg annyi lesz.
- Szemét rohadék! - támadok rá rögtön, mert azt hiszem eddig bírtam ezt megállni. Ő az ágyán landol nagy szerencséjére, mert járhatott volna rosszabbul is. Én meg alkalmat sem adok rá felkeljen, máris felette térdelek. - Te még nem tudod milyen, ha felidegesíted a halált! - morranok rá. Mire ő csak elmosolyodik. Mi a fasz? Ezt most mire véljem?
- Már megtettem párszor. Hosszú és mocskos játék lett a vége. - fordít a helyzeten és alulra kerülök. Minden gondolkodás nélkül csókolom meg szenvedélyesen. A francba is akarom ezt a pasit! Még akkor is ha idegesít, még akkor is ha egy vagyok a sok közül, de ennek a játéknak folytatódnia kell. És talán így egy sokkal izgalmasabb fog kezdődni.
|
| Hentai Chibi | 2012. 04. 19. 06:44:39 | #20532 |
Karakter: Yami Josei (Naitohime;halál)
Megjegyzés: Lucifer-nek
- Öröm újra látni Önt, Naitohime kisasszony! - ahogy kisebb társaságunkhoz ér tisztelettudóan üdvözöl egy meghajlással. Valóban tisztelettudó férfi. Érdekel mi az amit Belial nem mond el és miért ilyen most, hogy az idegen itt van.
Bár nem is igazán foglalkozik vele, csak Alice-szal és velem. Nem túlzottan érdekli Belial is a társaság része.
- Miss Alice, igaz? A nővére, Anabelle már figyelmeztetett, hogy nem hasonlítanak, de meg kell mondanom, szépségben így sem marad el tőle... - bókján szívem szerint jót mosolyognék. Mert szépnek szép a kis dög, de elviselhetetlen. Persze a kis Alice máris elpirul. Nevetséges.
Az viszont annál inkább feltűnik, hogy a kis kísérő nőcske elmosolyodik. Jogos, én is ezt tenném, ha nem a szeretőm lenne ennek oka. Viszont Anabelle, ő csodálatos nő, de unalmas.
- Elnézést kell kérnem hölgyeim, de volt egy ígéretem a háziasszony felé, így pár percre el kell hagynom Önöket! - meghajol és távozik. Remek, nem tudtam meg azt ki ő, de itt hagyta a kis nőcskéjét. Ráadásul ez a liba is itt marad, de legalább Belial se indul semerre. Talán kap tőlem majd egy táncot, Talán.
Távollétében persze ki más jöhetne szóba mint Ő maga. De a lány, ahogy megtudom Hitomi nem sokat árul el róla, csak amit mát én is tudok.
- Ugyan Belial. - mosolyodok el. - Te se árulsz el róla semmit, a kisasszony se. Olyan titokzatosak vagytok.
- Ugyan Naitohime. - karol át. Oh, de biztos vagy benne, hogy ezért később nem fogsz megfizetni. Pedig de! - Miért ezzel foglalkozol? Csodás ez a bál. Táncolnod kellene.
- Azt te csak hiszed. - nézek rá feketén felizzó tekintettel, mire jobbnak látja nem folytatni ezt a társalgást.
Alice persze cseppet sem boldog ettől, ő akarna a közelembe lenni csak ezt nem engedem.
Aztán a titokzatos úriember is visszatér. Remek.
- Hitomi, van kedved táncolni? -és már távoznak is keringőzni. Látom Belial-on táncolna velem egyet, akárcsak Alice, de nem is törődök velük. Érdekelnek is most ők engem ...
Az idegent figyelem végig. Egészen addig, amíg vissza nem térnek hozzánk.
- Naitohime kisasszony, megtisztelne a következő tánccal? - felém nyújtja kezét, de én nem akarok táncolni. viszont látom rajta, nemet most nem mondhatok.
Inkább elfogadom a felkérést, de cseppet sem tetszik ez nekem. Sohase szerettem az ilyen puccos eseményeket, nem még a táncokat. Tudok de nem szeretek. Az első bálom egész jó volt, akkor, mint Belial partnere voltam és alig 16 éves. A többi kész katasztrófa volt. Még ebből is lehet az.
Amikor felcsendül a zene, a napot is átkozom, hogy elfogadtam a meghívást, de még azét is, hogy megszülettem, valamikor ...
Tangó ... Ez a halálom. Alapvetően gyűlölöm, nem még, hogy Ő a partnerem. Ha tudom, hogy ez lesz nem számít mennyire nagy tiszteletlenség de inkább nemet mondok. Ez túl sok közelséget igényel, amit ilyenkor gyűlölök. Táncolni kezdünk.
- Valahogy gondolhattam volna, hogy a tánctól nem menekülhetek ma este, de az meglep, hogy itt látom. - veszem elő kissé illedelmesebb hangomat.
Azért mutassak én is valamit. Nem vagyok én az a minden szabályt tapossunk el típus, hanem tudok én igazi kis úri hölgy is lenni.
- Annak viszont örülök, hogy a nyafka hercegnőtől megmentett. - mosolyodok el. Hát igen, Alice-t nem tudtam volna tovább elviselni.
- Nagyon szívesen. Alice-ról nincsenek túl jó véleménnyel a legtöbben. - erre persze bólintok. A saját szülei se bírják elviselni. - Egyébként megkérdezhetem, miként ismerkedett meg vele? - gondoltam, hogy ezt meg fogja kérdezni, de megadom neki a választ. Kíváncsi vagyok a reakciójára.
- Alice az ágyasom. - felelem higgadta a reakcióját figyelve. Kíváncsi vagyok mit fog erre lépni. - Egy bálon ismertem meg és szinte azonnal rám akaszkodott. A szülei meg nem bánták. - fejtem ki kicsit bővebben.
- Ezek szerint nem egy könnyűvérű hölgy van a családban ... - az apró mosolyából szinte rögtön rájövök, esetleg elég jól ismerheti már a családot. Hiszen Anabelle és az anyja se különbek. Ribanc mind egytől egyik, bár nekem személy szerint csak az idősebb testvérhez volt szerencsém.
- De nekem sikerült megtalálni a kevésbé nyafogós változatot. - na igen Anabelle. Ezek szerint most az ő ágyasa. Az enyémből egyenesen az övbe át. Kedvem lenne jól beolvasni neki, de csak finoman teszem majd meg.
- Anno nekem is, de könnyen ráuntam, ahogy most Alice-ra is. - viszonzom hasonlóan a mosolyt. Hát igen, mindkét testvért az ágyamban tudhattam már.
- Kire gondol? - fut végig arcán egy ártatlan mosoly. Hát nem jött volna rá? Vagy csak várja, hogy kimondjam?
- Vajon kire? - csillogtatom meg kissé gonosz mosolyomat. Azt hiszem ez a tánc kicsit túl hosszú. Igazán véget érhetne már. - Anabelle-re.
- Igen, a bájos Anabelle, aki szintén nem veti meg a vegyes társaságot. - hát igen, a testvérek. Nem számít férfi vagy nő, csak jó legyen.
- Hát nem, de egy idő után nagyon unalmas tud lenni. - hajolok kicsit közelebb hozzá. - A szülei nem bánnák, ha megszabadulnék a lányuktól Alice-tól ... - kezdtem el utalni arra eladom a lányt.
- Az biztos. Őt mindig kihagyják a mókából.
- De ha most megbocsájt. - zárnám le a táncot. Már épp ideje volt, hogy vége legyen.
- Csak tessék. Nem kell félni, Alice-t nem csapom le senki kezéről ... - nem is félek ettől. Túlzottan is ragaszkodik hozzám a lány, nem könnyű őt elszeretni, szinte lehetetlen.
- Nem is félek tőle, elég, hogy a volt ágyasomra igényt tartott. - fut végig egy gonosz mosoly arcomon.
Csatlakozok Belial-ékhoz. Kérdőn néznek rám, valami reakciót várva.
Hát ha ennyire akarják meg is kapják. Nem mutatom, hogy jó lett volna a tánc, inkább mást.
- Istenem ez a férfi ... - reagálok Alice felé fordulva, aki látom erre a hangnememre kezd megnyugodni. -Unalmas társaság. - kezdem magam legyezővel legyezni, nem is figyelve Belial már aktívan jelez, valaki van mögöttem. Kit érdekel? De Belial szinte le van sápadva.
- Elnézést, Hime, de egy apró dolgot elfelejtettem említeni. - az enyhén gúnnyal kevert hang felé fordulok. Oh, nocsak, hát ismét itt? Arcomról továbbra se lehet leolvasni semmit. Még mindig legyezem magam. Kit érdekel ha hallotta mit mondok? Így járt.
- Igen? - erre apró mosoly jelenik meg arcán és közelebb hajol hozzám.
- Anabelle magában tényleg unalmas lett volna, de fogadni mernék, hogy még nem próbálta az anyjával párban ... - suttogja fülembe mire levegőt is elfelejtek venni. Kezem is majdnem megáll legyezés közben, még jó hogy nem.
Ő meg mintha mi sem történne csak egy elégedett mosollyal újabb táncra kéri fel kísérőjét.
- Azta .... - nézek felé döbbenten. De még egy pillanatra utána lépek. - Nyilván azt hiszi, bárkit megkaphat, de nem. Csak a könnyű vérű ringyókat. - mosolyodok el. Ennyi, ez az én véleményem.
- Ebben az esetben az ízlésünk egyezik ... - súgja vissza. Azt hiszem most egyenlítet. Szépen visszavágott az tény. Ki ez a pasi?
Már nem szólok semmit, csak visszatérek Belial-ékhoz. Jelen pillanatban azon ritka pillanatok egyike van, hogy legyőzöttnek érzem magam. És ezért még vissza fogok vágni az fix.
- Öntelt bunkó. - legyezem továbbra is magamat a fekete legyezővel. Alice meg csak elmosolyodik és hevesen bólogat. Belial meg jó szokásához híven egy szót sem szól.
- Ugyan Naitohime .... - simul hozzám a kis drágaság, mire látom Belial levegőt venni is elfelejt. Mi az? Két csaj együtt hm? - Esélye se lenne ellened. - akarna megcsókolni, de nem hagyom neki.
Nem, a kis drága már elhasznált játékszer, nem kell nekem többet. Ráadásul ez a pasas is idegesít, de ugyanakkor vonzza a figyelmemet.
- Táncolunk? - kissé döbbenten pislogok Belial-ra, de összecsukom legyezőmet és elfogadom a felkérést. Hát legyen, nem bánom. Legalább neki is lesz egy jó napja. Az a nő és az öntelt barom enyelegnek, de nem is törődök velük. Mi is elvagyunk Belial-al.
Mindig is jó páros voltunk.
Emlékszem még régen, azon a bálon, sokan a pokol úrnőjének akartak. Úgy vélték Belial mellett a helyem, de az apja nem így gondolta ...
A tánc végeztével meghajolunk egymás felé, majd visszaindulunk, ahogy ők is. Alice persze féltékeny és ez látszik is rajta. Mikor visszaérünk rá is kérdezek. Félő ebből hiszti lesz.
- Baj van kedvesem? – kérdezem, mire rögtön elkezdi mondandóját, ami nála hiszti. Hogy miért nem táncolok vele, távolságtartó vagyok, nem foglalkozok vele, hanyagoltam és most is ...
- Na ide figyelj szépségem. - lépek hozzá közelebb és fogom meg még viszonylag finoman karját. - Tudd kivel és hogyan beszélsz. Ugye megértettél? - mikor megérzi a tört oldalánál nagyot nyel és bólint. - Okos kislány. - nem is mer ellenkezni.
- Vagy inkább kutya ... - erre a gúnyos beszólásra gonosz mosoly fut végig ajkamon. Még te is lehetsz a kutyám, ne aggódj.
Alice ilyenkor fél tőlem és anyjánál keresne menedéket, aki csak lerázza. A kutyát se érdekli mi lesz vele.
Kicsit később mellém lép egy férfi és a fülébe suttogok valamit, mire átnyújtja a számomra oly fontos dolgot és Alice után indul.
Ennyit a lányról. Azt hiszem ezentúl megtanulja majd értékelni mindazt ami volt neki. Könyörögni fog, hozzam haza.
- Mint egy fekete özvegy ... akit megunsz, meghal. - nem is gúny, inkább kissé elismerő. Oh valóban, de nem mindenki hal meg.
- Hát én ilyen vagyok. De ő nem hal meg csak elkerül egy démonhoz aki nálam is rosszabb. - kuncogok. - De talán a kis ágyasod. - nézek a lányra. - Kedvemre való lehetne.
- Pedig azt hittem, együttérzel azokkal, akik rabszolgaként szenvednek... ezek szerint Christelle rossz helyre került... Mindegy, Hitomi nem eladó, azzal van, akit választ. - zárja le a beszélgetést. Gondoltam, hogy nem adja. És mi az, hogy Christelle rossz helyre került? Szerintem ha valahol biztonságban van az az én birodalmam! Ott senki se bánthatja!
- Ugyan. Nem vagyok én gonosz, de a szülei kérték ilyen helyre kerüljön. Ott tanul majd némi tiszteletet és elhozom vissza. Azt pedig meg se fogja tudni én adtam el. - mosolygok. - Christelle remek helyen van. Neki nem fog baja esni. Emlékeztet a gyermeki énemre. - mosolyodok el. - Hát akkor kénytelen leszek beérni mással. De te is megfelelsz nekem. - suttogom. Ő elmosolyodik és az már nem is érdekel, hogy Belial közben mindjárt megfullad. Te jó ég, hogy túldramatizálja a dolgokat. Pedig tudtommal már rég nem a nők jönnek be neki. De hát ki tudja.
- Én sem vagyok eladó. Ha akarsz valamit, érd el. - válaszán kicsit elkuncogom magam és előszedem legyezőmet. Remek, kihívás elfogadva. Én mindig mindent elérek, amit csak akarok. Őt is elfogom.
- Valóban? - lépek hozzá közelebb Belial-al nem is törődve, aki a második sokkján van immáron túl. Ezt már nem hiszem el, mit képes itt szenvedni!
- Igen. - jelenti ki egy kisebb mosoly kíséretében. Ajaj szívem, te nem menekülsz előlem. Fejemben gonosz kis tervek futnak végig. De jó is lesz ez a játék.
- Hát legyen. El fogom érni ha akarom. - Belial már mögém lép és átfog.
Féltékeny lenne? Kedvem lenne itt és most jól beégetni, de csak finoman teszem és társaságunk elött csupán.
- Ugyan mit akarsz te tőlem? - kuncogok. - Hiszen látom rajtad, remegsz ha csak rá nézel. - utalok a férfire, akiről még mindig nem sikerült megtudom ki is. De ezt már sikerült leszűrnöm.- Miért nem árulod el ki ő? Vagy mutatkozik be ő maga?
- Mert úgy vége lenne a játéknak. - válaszol ő. Játék? Az lehet, de talán még izgalmasabb lehetne, ha tudnám ki is ő. Belial pedig meg se mer szólalni. Gyáva féreg!!! Férfiak szégyene!!
- És ha mégsem? Lehet egy sokkal nagyobb játék venné kezdetét. - vetem fel a dolgot. Kezdetét veheti a mi kis játékunk!
|
| Hentai Chibi | 2012. 04. 09. 15:39:16 | #20340 |
Karakter: Yami Josei (Naitohime;halál)
Megjegyzés: Lucifer-nek
- Jelenleg én vagyok ennek a helynek az irányítója. - hát erre legszívesebben elnevetném magam. Ennek a helynek a jelenlegi irányítója? Hát persze, én meg a pokol császárnője! Kizárt, hogy Belial lecserélte volna a vén kecskét. Csak figyelem őt és a mellette levő ágyast.
- Most pedig légy oly szíves és tedd le a fegyvert. Ebben az esetben ugyanis hajlandó vagyok eltekinteni a fenyegetéseidtől és vendégként kezelni téged... - hát erre már tényleg nevetnem kell. Vendég vagyok, de magasról teszek rá, hogy neki nem tetszik a fenyegetésem. Ez van! Nekem nem parancsol senki, én rangban felette állok!
A fegyvert meg akkor teszem le, ha én akarom! Én maga vagyok a Halál, nincs az a személy aki engem csak úgy ugráltathatna. Mindig megyek a saját fejem után és nem hallgatok senkire. Gyermekként is ilyen voltam, se isten, se a pokol Ura, senki sem parancsolhat nekem.
- A belépőd elismerem, látványos volt, de talán illene ezzel együtt azt is elárulnod, ki vagy... - erre most már tényleg elmosolyodok és csak elé lépek, pengémmel megsimítva, mire a kis ágyas nem éppen szépen néz rám.
- Te meg mit nézel ágyas? - vetem oda neki. Zavar a jelenléte és ezt egy cseppet sem leplezem. - Nincs máshol dolgod? - mérem végig. Eléggé szemrevaló kis nőcske. Hiába na, azért őket is megnézem. Vannak akik kifejezetten jól el tudnak szórakoztatni az ágyban.
Tekintetemet ismét az idegen férfire emelem, aki magát ennek a helynek az irányítójának nevezi. Hát mit ne mondjak szívesen elfogadnám ágyasnak vagy játékszernek ezt a férfit.
Csak ismét elmosolyodok és elteszem fegyvereimet. Hát legyen, bemutatkozok neki.
- A nevem Yami Josei, de sokaknak, mint Naitohime maradtam meg és így neveznek. - mutatom a nemes hölgyet.
- Az etikett úgy diktálja, hogy a szülőd nevét is mondd. - jegyzi meg mire nemes egyszerűséggel csak kinevetem.
- A szüleim? - kérdezem. - Oh édesem akkor te még nyilván nem vagy azzal tisztában ki is vagyok én. - kuncogom és szinte ajkaira suttogom ezt. - Nekem senkim sincs. Se apám, se anyám ... Vagyok, de senki se tudja mióta és azt sem mely családból származok. - szinte majdnem megcsókolom. - Ha a Naitohime alapján nem jöttél volna még rá, én vagyok maga a Halál! - kuncogom, majd eltűnők. Ha már egyszer Belial-t nem sikerült megtalálnom, helyette leltem egy új áldozatot.
De ha nagyon jó lesz talán a szeretőmmé teszem és egy lehet kedvenc ágyasaim közül.
A nap folyamán begyűjtök pár lelket, de furdalja az oldalamat a kíváncsiság. Ki lehet ő? Be sem mutatkozott nekem. Végül elküldöm egy szolgálómat hozzá egy üzenettel.
" Kedves idegen!
Szívesen látnám Önt kastélyomban és talán megtudhatom a nevét. Hallottam néhány érdekes hírt a pokolról, így erről biztosabb információkat is megtudhatnék!
Amennyiben találkozna velem a hölgy szívesen eligazítja Önt a Halál Birodalmába.
Naitohime. "
A levél kissé hivatalos, de szerény személyem szerint nem épp szokványos. Senkinek sem szoktam üzenni, ő most kivétel.
Csak elnyúlok hatalmas ágyamon, túl nagy és egyedül érzem magam itt ... Na nem mintha a Halálnak bárkire is szüksége lenne maga mellett, csak ilyenkor mindig vágyok valakire aki elűzi unalmamat.
- Naito-sama. - lép be egy kis fiatal leányzó, kopogás után. Felé fordulok és alaposan végig mérem. Hm ... Még nem láttam itt, biztos az újakkal jött, akiket a pokolból küldtek. Szemrevaló kis fruska. Formás kerek idomon, helyes pofi, kívánatos ajkak ... Még ágyasnak is jó lenne.
- Mit akarsz? - kérdezem még továbbra is fekve, de szememet le nem véve róla. Ő egy kicsit megrezzen, de közelebb lép. Mondd, már te kis szerencsétlen mit akarsz!
- Bocsánat, hogy zavarom ... De Alice kisasszony üzenetet küldött önnek. - meghajolva adja át a levelet, mely már messziről is bűzlik a ribanc parfümjétől.
Te jó ég, ez a nő! Tényleg kezd az idegeimre menni a kisasszony.
Már menni készülne a drága, de én nem elégszek meg ennyivel. Be se mutatkozik a kis dög, pedig tudom, hogy még nem láttam itt.
- Hogy hívnak új lány? Hisz úgy látszik nem tanították meg neked, hogy bemutatkozz ha új vagy valahol. - morranok rá, csak, hogy most már biztos féljen tőlem. Ha fél tőlem jó, de ha ezek után megszeret a legjobb. Tiszteljen, kövesse vakon minden parancsomat. Ha azt mondom őt akarom egy szenvedélyes játékra hagyja magát és ne ellenkezzen. Nehéz ilyeneket találni ide, akik mindezt megteszik.
- Bocsánat. - vörösödik el és ismét meghajol. - A nevem Christelle. Szobalánynak küldtek ide, de ha Naito-sama mást parancsol tőlem ...
- Mi voltál ezelőtt? - kérdezem, mire még inkább összerezzen. Kis fiatalnak tűnik még és mégis ezer éves szenvedést vélek a szemében felfedezni. Mi történhetett vele mielőtt ide jött?
- Ágyas ... Egy kegyetlen és szadista démoné ... De én nem akartam. - szinte rögtön sírva fakad. Inkább rögtön előtte termek és óvatosan felemelem lehajtott fejecskéjét.
- Bántott igaz? Mindig. - mondom és halvány mosoly fut végig arcomon. Csak bólint, de látom zavarban is van. Őszinte velem és ezt díjazom.
- De a nagyúr elengedett ...
- A nagyúr? Úgy érted Belial? - kérdezem leülve és őt magamhoz vonva az ölembe. De ő csak megrázza fejét. - Nem? Hát ki?
- A férfi ... A pokolból. - mondja. Akivel ma találkoztam volna, az új irányító. Magamba nyugtázom a dolgot és elengedem a lányt, távozhat.
- Egyenlőre csak szolgálólány vagy. - mondom és ő kilép az ajtón.
Visszadőlök az ágyra és úgy kezdem el a levelet olvasni. Szinte szerelmet vall, a hiányomról ír, az irántam való vad szenvedélyéről. A végére már rosszul vagyok a nyálas szövegétől.
Soha se kezdj el egy rangos démoncsalád harmadik gyermekével játszadozni, pláne ne akkor, ha elkényeztetett, kiállhatatlan és szíved szerint már megszabadulnál tőle rögtön. Ott rontottam el, hogy érdekesnek ígérkezett, erre a nyakamon maradt ...
A levélhez van csatolva egy szép kis báli meghívó.
A családja rendezi és látni kíván az eseményen. Remek! Komolyan el fogom adni ribancnak! A családja még díjazná is. Ráadásul a lehető legrosszabbkor szól. Két nap és itt a bál??? A programjaimat ideje lenne akkor ismét átszervezni.
Megjelenek, de a titokzatos démonnak ismét üzenetet küldök. Nem tudom tud e a bálról, de szívesen látnám ott.
Csodás fekete ruhát öltök magamra és még Belial-al is sikerült a kapcsolatot felvenni. De hiába kérdezem, a pokolban történtekről nem hajlandó nekem beszélni. Bár igaz nem vagyunk már annyira jóban sem, de azért azt, hogy a kísérőm legyen elvállalta.
A bálon mindenki felismer és meghajlással üdvözöl. Arcomat álarc takarja, de a fekete rózsával díszített ruhából mindenki tudja, a Halál van itt.
Mellettem Belial, szintén álarcban, hiszen ez egy ilyen bál. Elvegyülünk a tömegben és élvezzük ezt a mesés eseményt. Kíváncsi vagyok vajon Ő eljött e.
Az biztos, hogy a ki Alice drága jelen van, mert hamarosan megérzem ölelését.
- Hiányoztál Naitohime. - suttogja fülembe. - Olyan rég nem látogattál már meg.
- Dolgom volt. - felelem ridegen. - Túlságosan elfoglalt voltam.
- Igen tuuudom. - nyávogja, amivel már végképp az idegeimet húzza. Idegesít ez a picsa! - De akkor is ...
- Tudod mit? Lejössz hozzám és ott vagyok. Mondjuk holnap. - azt hiszem, kicsit előrébb hozom a tervet. A családját már idegesíti, ahogy engem is. Megszabadulni tőle meg nem lesz nehéz.
- Jaj de jó!!! - lelkesedik, de tovább nem vagyok vele hajlandó foglalkozni, hisz meglelem az idegent. Tudni akarom ki ő, mi ő ... Mindent!
|
| Hentai Chibi | 2012. 04. 03. 21:28:54 | #20227 |
Karakter: Yami Josei (Naitohime;halál)
Megjegyzés: Lucifernek
Hatalmas kastélyom távol van az emberektől, védve egy olyan helyen ahol csak az találhat rám, akinek én engedem. Imádom ezt a csendes és nyugodt helyet, bár most valahogy egy kissé inkább idegesít.
Csak fekszek a hatalmas ágyamban, egyedül... és a plafont bámulom. Az én kedvemért most csillagok vannak fent, abban gyönyörködhetek.
Előbbi szeretőmet nemrég zavartam ki az ágyból, már nem volt szükségem tovább a társaságára.
Elszórakoztatott, amíg hozzá volt kedvem, de már nem érdekelt tovább, ráuntam.
Gondolataim újabb játékok körül kavarognak. Valamit kellene ma csinálni, meg kellene látogatni talán egy régi ismerőst.
De Alice is állandóan hisztizik, mikor keresem fel, vágyik a társaságomra. Úri hölgyek... pff ... Képesek teljesen kiakasztani a hisztijeikkel, nyávogásukkal. Képes felkelteni az érdeklődésemet, de egyre inkább unom már őt is.
Felülök az ágyban és úgy döntök fel is kellene öltözni, így egy zuhany után szokásos kissé páncélozott viseletemet öltöm magamra, melyen ott díszeleg a sárkány motívum. Erről azonosítanak be a démonok is, ez már az én jelem.
Épp, hogy csak kész leszek, máris kopog az ajtómon az egyik cseléd. Beengedem és közlöm vele a teendőit.
- Húzd át az ágyat, tegyél rendet, de vigyázz arra, hogy mindent tökéletes legyen. A lehúzott ágyneműt csak dobd el. - ezzel ki is megyek.
Még csak emlék se maradjon az előbb történtekről azzal a pasassal. Hamarosan úgyis a pokolra küldöm.
A tróntermemben fogadom a kis boszorkányomat. Eddig nem okozott csalódást, remélem, nem most fogja elkezdeni. Sok mindent előre megjósolt már nekem, de most hallottam pár érdekes dolgot.
Beszélnek ezt azt lent a pokolban. Kíváncsi vagyok mi az, ami talán igaz is lehet belőle.
- Úrnőm. - hajol meg előttem. Tisztelettudó, mint mindig és ma is elég kihívó. Csak végig mérem, majd némi hallgatás után megszólalok.
- Beszélnek ezt az lent. Sokan nem örülnek Belial uralmának... Mondd te mit láttál? - mosolyodok el.
- Semmi jót úrnőm, de nem ezzel kapcsolatban. - foglal helyet. Kezdi felkelteni az érdeklődésemet. Akkor mégis mivel kapcsolatban? Mit látott?
- Kezded felkelteni az érdeklődésemet boszorkány. Mit láttál?
- Úrnőm... bocsásd, kérlek, meg amit most mondok, de hidd el igaz. A játékszenvedélyed nem fog jóra vezetni, egyszer bajba sodor! - engem? Hisz én mindig nyerek, hogy sodorhatna bajba? Kizárt dolog!
- Ez ostobaság!
- Hazudtam én valaha? A jóslataim mind beteljesültek, az a férfi is ....
- Hallgass! Az a férfi a múlté! - emelem meg hangomat és rögtön előtte is termek és csini kis pofiját szorosan kezeim közé fogva emelem fel fejét. - Azt mondod lesz valaki, akivel nem játszhatok majd kedvemre? Akinek én leszek játékszer?
- I-igen úrnőm... - feleli félve, mire ellököm magamtól. A falig csúszik, a padlón mire megáll. Szerencséje, hogy még vissza fogtam magam.
- Az a lény még nem született meg! Nincs olyan lény, se ember, se démon, se senki, aki engem irányíthatna! SENKI!!!! - majd mély levegőt veszek és visszaülök trónszékemre. - Takarodj a szemem elől. Ha rajtam múlik, akkor ilyen személy nem fog megszületni!
- Csak nehogy a hatalmadba kerüljön Úrnőm. Hisz megesett már, hogy a Halál szerelembe esett... - de még mielőtt bármit reagálhatnák el is iszkol. rohadt nagy mázlija van a ribancnak, mert szemem már feketére váltott.
Ennyi hülyeséget, hogy képes egy látszatra ilyen csodás és bölcs teremtés összehordani?
Még hogy ÉN a nagy Halál játékszerré válok? Még szerelembe is eshetek? Viccnek nem is lenne rossz, de valóság ez sosem lesz!
A hálómba vissza menve csodálatos rend fogad. Ezt már szeretem. Átsétálok a gyűjteményemhez és tele kapcsolom magam fegyverekkel.
Sok tőr, két kard az oldalamon, rejtett pengék és mindehhez a lehető legszexisebb harci viseletem. Ha Belial-t látogatom, meg jól kell kinéznem. Különben hogy máshogy játszadoznék másokkal? Hajamat lófarokba fogom, hogy ne érjen le a földre.
Még emlékszem az első találkozásunkra Belial-al.
Én, mint kiskölyök, aki hatalomra vágyik ő meg... Akkor számomra a legcsodálatosabb boldogíthatni való személy. Aztán mikor megkaptam a hatalmat, melyre vágytam kiélhettem játék őrültemet, még ő rajta is.
De azt sosem hittem volna, hogy az a személy, aki nem tartott különcnek másságom miatt pont belé fog szeretni és én így kiszúrok vele. De így járt.
Mindenesetre rég nem láttam és vágyom a társaságára. Meg kíváncsi vagyok igazak e a pletykák.
Csak elég gondolnom és máris ott vagyok a pokolban. De velem szemben a trónon nem Belial van, hanem valaki más.
Valaki, akit még sosem láttam itt ezelőtt. Ki lehet? Csak döbbenten figyelem és mérem végig kezemet fegyvereim közelében tartva támadásra készen.
Csodás arc, fekete haj... Azok a szemek pedig... Szívem nagyot dobban, de kardot rántok.
- Ki vagy te és mit keresel ott? Ajánlom, hogy válaszolj, vagy az életeddel fizetsz! - látszik rajtam, hogy amit mondok, azt komolyan gondolom. Két kardomat magam előtt tartom, tekintetemet pedig le sem veszem róla.
|
| Calael | 2012. 02. 18. 14:26:30 | #19289 |
Karakter: Salvatrice Conti
Megjegyzés: [Hayisamának]
Vége, nem fog menni.
Fénylő csillagokat látok, ami egyre nagyobb területet vesz el a látásomból. Itt-ott látom, hogy még nem maradtam teljesen egyedül, névtelen angyalom valahogy talpra keveredik. A kezem lüktet, az agyam blokkol, így félelem nélkül hallgatom végig a rövid párbeszédet, amit rólam folytatnak. Vagy a köztük lévő jogviszonyról. De akár a világvégéről is beszélhetnének, szerintem az se venném figyelembe.
- Nem ölhetlek meg, pedig szívem szerint már rég végeztem volna veled. Ha tényleg Isten szolgája vagy nem avatkozol közbe, abba a munkába, amit igazából neked kellett volna megtenned.
Az első mondatig tényleg, azt hiszem, rólam van szó, aztán mintha a hegedűs angyalról, a végén meg megint rólam. Zagyvaság az egész, ezen nincs mit megérteni, különben is sokkal jobban izgat, hogy hiába próbálom lefogni a sebet a kezemen, tovább ömlik a vér belőle, és festi át más színűre fehér ruhámat.
- Qouen do neuho hinase mo hina ko holan... - női a hang, de valamiért olyan furcsán, és ismeretlenül zendül. Ráadásul egy szavát se értem, de ez talán annyira nem is fontos, hiszen kezd jó idő lenni, melegem van, és a fájdalom se olyan erős már, mint volt. A csillagok is gyönyörűen kápráznak, még több teret meghódítanak a látóteremből, és a szavak is egybefolynak, amik a templomban elhangzanak.
- Mit zagyválsz itt össze?
- ... rose mi du uno jul une ano iku SAN.
- Ezt... ezt hol tanultad? Ilyet...
Valami megváltozik a légkörben, ezt még én is megérzem. Az eddigi hangulat, miszerint le akarnak mészárolni eltűnik, és valami pokoli rettegés jelenik meg, csodával határos módon ennek a bázispontja nem én vagyok. Düh cikázik bennem, és rájövök, hogy a "látogató" érzései ragadtak rám, és a félelem is, ami mellé párosul... Összeforr a halálfélelem jegyében.
- Én győztem.
A félelem még jobban felerősödik, alig bírom leszabályozni, hogy hatására el ne sírjam magam, olyannyira erős, de végül egy tizedmásodperc alatt szertefoszlik, mintha itt se lett volna. A csillagok közti rések kicsit szétnyílnak, többet látok, mint eddig, de tudom, hogy nincs rendben még semmi.
- Most már megnyugodhatsz, vége van.
Pár foltot látok, kékek, és szemformájúak, majd érintés ép vállamon. A másik még mindig lüktet, és vérzik, ezek mellett pedig alig tudok arra koncentrálni, amire kell. A legfontosabb, hogy ellássanak, mihamarabb, mert ha nem, bajok lesznek.
- Kórház - suttogom, és most jövök rá, hogy a fájdalomtól lihegek, és izzadok - pedig olyan jó meleget érzek a bőröm alatt.
Fehér szobában ébredek, amelyet tiszta fény önt el. Már megint volt egy képszakadásom, de hogy mitől, az csak akkor világosodik meg előttem, mikor megpróbálok felülni.
- Ne csináld, még felszakadnak a varrásaid!
Teljesen ideges hang, és már tuszkolnak is vissza az ágyba. De nekem ez így kényelmetlen, teljesen elfeküdtem a hátam, és ha nem ülök fel, biztosan meg fogok őrülni. Újra mozogni kezdek, de megint jön a nyomás a bordáimon, és feladom, legalábbis egy időre.
Tisztul a kép, már alakokat is észreveszek, mikor megpillantom fekete hajú barátnőm.
- Milada... te hogy kerülsz ide?
- Úgy, hogy felhívtak a kórházból. Az utolsó tárcsázott szám volt az enyém, ezért ide érkezett a hívás.
Idegesség, szemrehányás, és aggodalom fonódik össze egy gyönyörűszép lánccá, ami egyből engem is elkap, és lekötöz. Annyira telenyomhattak fájdalomcsillapítóval, hogy még arra se vagyok képes, hogy kizárjam a lelki állapotát magamból. Kicsit idegesítő, de ez legalább a saját érzésem.
- Segíts felülni, nem bírok tovább feküdni.
- Jól van, de ne mocorogj.
Kimászik a látóteremből, és érzem, ahogy a vállam alatt megfog, és fentebb húz, de úgy, hogy véletlenül se feszüljön meg a bőr a vágásnál.
- Összevarrtak mindent, de sok idő lesz, amíg az izmok újra egymásra találnak és összeforrnak. A bőrrel sokkal könnyebb a helyzet. Két napig még bent tartanak, a vérveszteséged miatt. Sokat kell innod estig, különben infúziót nyomnak beléd.
A tű gondolatától kiráz a hideg. A karomra nézek, és egy fekete foltot pillantok meg a kötés tetejénél. A tetoválásom... Egy hatalmas heg fogja keresztül szelni, és úgy is fog maradni. Majdnem elsírom magam, mikor ez teljesen tudatosul bennem. Jobb kezemmel nyúlok a kötés felé, hogy lentebb csúsztassam, de Mila rácsap a kezemre.
- Ne törődj vele, fontosabb, hogy tudd használni a kezed.
- Na persze, tényleg sokkal fontosabb. Így meg ocsmány lesz, na hurrá.
Felsóhajtok, és lemondok arról, hogy megpróbáljam kideríteni, mi is a pontos helyzet.
- Az orvosok azt mondták, hogy nagyon tiszta és egyenletes volt a vágás, és ilyet még nem láttak, pedig sokféle sebet varrtak már össze. Kíváncsiak, te mibe futottál bele.
- Fogalmam sincs - felelem néhány másodpercnyi gondolkodás után, rémült tekintetet varázsolva az arcomra. Pedig nagyon is jól tudom, ki és mi tette, de ha ezt elmondanám, első körben bezárnának az elmeosztályra. Na jó, elsőre talán nem, mert a sokkra fognák, de ha folyamatosan ezt mondogatnám, megtennék. Bár előtte hazaszállítanának Triestbe, és ott.
Fokozatosan visszatér a térlátásom, így más látom, hogy egy hat ágyas szobában fekszek, amiben még ketten fekszenek rajtam kívül. A fiatal srácon nem látszódik semmi, de ő is be van takarva teljesen, szóval valószínűleg ezért nem látni külső sérülés nyomát. A másik egy ötvenes évei közepén járó nő, a feje teteje teljesen körbetekerve. Mindketten alszanak - biztos nem találtak jobb szórakozást az alváson kívül. De van még valaki a teremben: a kék szárnyú és ruhás angyal, aki ott volt velem tegnap este...
Szerkesztve Calael által @ 2012. 04. 01. 15:42:55
|
| Calael | 2011. 12. 17. 18:07:25 | #18114 |
Karakter: Salvatrice Conti
Megjegyzés: [Hayisamának]
Rövid csend ereszkedik a beszélgetésre, én pedig csak magam elé bámulok. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, pedig ez igazán nem rám vall. Picit össze kellene szednem magam, próbáljuk meg letapogatni... Csak lehunyom a szemem és figyelek arra, mit súg az ösztönöm. Milyen hangokat suttog a huzat? Hogy érdektelen a halálommal szemben, de van benne valami bizonytalanság. Vajon mi lehet az?
Kicsit közelebb kellene kerülni a lelkéhez, de egyszerűen nem megy. Valami meggátol benne.
Kinyitom a szemem, és két narancssárga szempár figyel közvetlen közelről. Pupilláim egyből eltágulnak, és még annyi részletet figyelnek meg, hogy a szemek körül fekete tincsek adják a kontúrt. A háttérben mintha valaki kiáltana, majd tompán puffanna, én pedig szinte beleolvadok a padba, ahogy jéghideg, de túlságosan is valóságos ujjak fonódnak a nyakamra, és tolnak hátrafele.
- Miért élsz még? Azt mondta, nem kell meghalnod, mert nem akartál öngyilkos lenni? Az minket rohadtul nem érdekel! - sziszegi a hang olyan fenyegetően, hogy feláll a szőr a karomon. Ennél azonban sokkal jobban tartok attól, hogy az ujjai egyre jobban beleményednek a nyakamba.
- Fhá-áj... - száll ki belőlem az egyetlen reakció, de oxigénhiányos állapotomban nem bírok se kapálózni, se lerúgni magamról.
"Engedj el!" - tátogom, de nem hatja meg, és a másik kezével a gyomromba üt bele egyet, majd fokozatosan egyre fentebb kezd el ütögetni. Pár ilyen a szívemre, és biztos, itt éleszt újra a másvilágba.
Egy pillanatra betódul a levegőmbe a benti furcsa, poros levegő, majd egy rúgást érzek a mellkasomon. Újdonsült állapotomban annyit látok, hogy a két angyal egymásnak esve hadonászik, majd a naranycsszemű a földre teperi a másikat. A hegedűje a földnek csapódik, és megtörik a húrok alatt, de valahogyan mégsem törik szét teljesen. A nyakamból vércseppek gördülnek fehér ruhámra, zavarodottan törlöm le őket, majd kettejükhöz botorkálok, és belerúgok a fekete hajúba. Az oldalához kap és dühödten néz rám, egy ócska kis légy zümmög mellette, és nem bírja, látom rajta. Egyet csap a szárnyával, és már két lábon van, majd a szárnyából egy tollat tép ki. Megnyúlik, az apró pihék rajta furcsán élesnek tűnnek és felém hasít velük. A vállam kapja el, az izomzatnál, és ahogy hátralépek, majd védekezően emelném fel, meg sem mozdul. Most először érzem a rettegés ízét a számban, és nem tudom, mit is tehetnék, hogy ebből a helyzetből mi kerüljünk ki jól.
Szerkesztve Calael által @ 2011. 12. 17. 18:07:52
|
|
