|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Rauko | 2011. 05. 28. 11:56:45 | #13898 |
Karakter: Clover Willow
Megjegyzés: ~ Timcsimnek
- Meddig leszel itt? – kérdezi, amivel nem is kicsit lep meg, így még jobban elpirulok.
- Hatig… Miért?
- Csak kíváncsi voltam. Hamarabb itt vagy mint én, és később is mész. Nem lehet egyszerű. – Ohh... csak ennyi. Miért is gondoltam, hogy el akar hívni valahova? Vagy elém szeretne jönni.
- De szeretem csinálni. – Próbálom mosoly mögé rejteni pici csalódottságomat, hátha sikerülne.
- Ez a legjobb benne . Köszönöm a szép szálakat – köszön el, majd megy is. Nem tudom... jó lenne még látni őt.
Este megbeszéljük Alex-el, hogy holnap után megyünk anyuékhoz, fel is hívom a főnököt, és neki is jó, kapok három napot. Ennek örülök, jó lesz kicsit elszakadni a nagyváros zajától, és ezzel a tudattal a másnap is gyorsan elszalad.
Már épp zárásra készülök, amikor...
- Helló – köszön rám, és tudom, hogy ő az, de ezt a ládát még bentebb kell tolnom... de aztán felegyenesedek.
- Szia. Ma nem dolgoztál? – kérdezem, és próbálom kikötni a kötényt, de....
- Oh.. De, minden nap itt vagyok, csak tegnap ellenőrzés volt – mondja, amire figyelek is én, de ez a kötény valahogy nem akarja az igazságot.
- Értem...
- Segítsek? – kérdezi hirtelen.
- Ugyan, megoldom, ne fáradj – mondom kedvesen, de már indul is felém.
- Nem nagy fáradtság. - Mögém lép, és valami furcsa bizsergést érzek. Kellemes, férfias az illata, és a közelsége olyan... olyan... - Kész is.
- Köszönöm. - Megint elpirultam...
- Virágot szeretnél? Még épp időben jöttél, most zárok. – Ki tudja, lehet, hogy otthonra kellene neki pár szál. El is vesz egy szál szép rózsát, ki is fizeti, de ahogy zárok, még mindig mögöttem áll.
- Oh, szerettél még volna valamit? – kérdezem, de felém nyújtja a virágot, és közli, hogy az enyém. Zavartan kérdezek vissza, hogy mivel érdemeltem ezt ki, nyakig pirulva.
- A tiéd – mosolyog rám–, és meg szeretném kérdezni, hogy holnap lenne-e kedved velem ebédelni – kérdezi, mire zavartan pislogok. Hogy... hogy én? Engem még sosem hívott senki... férfi... – Oh, és… Jax-nek hívnak – mutatkozik be.
- Én Clover vagyok - viszonzom a gesztust. - Hát... miért is ne? - mosolygok rá. - Csak este indulunk anyuékhoz, egy ebéd még pont belefér.
- Kivel mész? - kérdezi.
- Az öcsémmel - mondom, és még egyszer megnézem, hogy rendesen zártam-e mindent.
- Van öcséd? Az nagyon jó. És... hova szeretnél menni? Van nem messze egy olasz étterem. - Rá nézek. Az a lakással szemben van, tökéletes lenne!
- Nekem jó lenne. Mondjuk negyed egy?
- Tökéletes - mosolyog rám, de mielőtt én is reagálhatnék erre a kellemes, szép mosolyra, valaki hátulról a nyakamba ugrik.
- Clov, hát nem kerültünk el - csicsergi a fülembe kicsi öcsikém, és megfordulva adok neki puszit, ekkor látom meg Scotott.
- Sziasztok. Mellesleg, ő itt Jax. Jax, ők itt a testvérem, Alex, és a kedvese, Scott. - Igaz, hogy bemutattam őket, de lehet, hogy fari lett volna szólnom Jaxnek, hogy az öcsém meleg, akkor elkerültem volna, hogy olyan zavartan mosolyogjon. De Alex, mint mindig, most is menti a helyzetet, és kedvesen elé lépve fog vele kezet.
Kis beszélgetés után aztán bennem felmerül egy kérdés, hiszen sosem jönnek elém.
- Egyébként megyünk valahova? - kérdezem, mire Scott mosolyogva pillant rám.
- Szétszórt vagy mostanában, Clov. Azt mondtuk, hogy elmegyünk neked venni pár ruhát, mert nem sok nyárid van, ami még divatos - int meg nevetve, mire én megint elpirulok. Muszáj nekem mindig Jax előtt ennyire szétesni? - menjünk is, mert már hat óra múlt, sosem érünk haza, és még főzni is akarok. - Jaxre nézek, de nem mondom ki a randit, tudom, hogy ő is arra gondol, így csak mosolyogva biccentek. Ez után elköszönünk, és mindenki megy a maga útján.
Nem kérdeznek rá a rózsára, ez mázli, de látom Alex szemében azt a mindent tudó fényt. Idegesítő, de nem szólok, hiszen a mai bevásárlásomat ők állják. Nem akartam ezt, de Scott ragaszkodott hozzá, mert ha nem öltözök szépen, sosem pasizok be.
- Mellesleg a randitokra milyet gondoltál? - teszi fel a legmeghökkentőbb kérdést kedves testvérem, amikor már vettünk pár szebb darabot.
- Honnan...? - kezdenék bele, de leint.
- Rózsa, kettesben beszélgetés, mosoly és pirulás. Kit akarsz átverni? - nevet fel, én pedig még jobban zavarba jövök. Nem szeretem, ha ennyire elpirulok, de ha Jax kerül szóba...
Végül tízre érünk haza, de Scott persze még nekiáll főzni. Furcsa pár ők ketten. Alex a passzív, ezt tudom, mindig eldicsekszik vele, hogy Scott mennyire jó szerető, mégis mindig utóbbi főz, mosogat és házitündérkedik. Ahhoz képest, hogy az ő kapcsolatukban Alex a nő, Scott végzi a munkáját.
Sok mindent vettek ám nekem. Kaptam kiegészítőket, egy új, nagyon kellemes és finom illatú parfümöt, három hosszú, és két rövid ruhát, meg egyet, ami kifejezetten a holnapi randira lesz. Mondjuk furcsa randinak nevezni, lehet, hogy csak udvariasságból hívott el. Vagy nem is tudom... De tény, hogy amikor felpróbálom a törtfehér, spagettipántos darabot, ami a térdemig ér, és az alsó részén virágminta van, be kell vallanom, még magamnak is tetszem benne. Tetszik, illik a stílusomhoz és könnyed anyag, így nem lehet baj, hogy holnapra több, mint harminc fokot mond.
Este még összepakolom a holmikat, az enyémet és az Alexét is, meg megrendelem telefonon a vonatjegyet. Bár neki van jogosítványa, jobban szeretünk vonatozni, békésebb, pláne már este és mégis szépek a kivilágított városok. Mentünk már autóval is, de akkor Alex nem tudott nézelődni és kijelentette, hogy csak vonat.
***
A másnap hamar eljön. Hat előtt nem sokkal kelek, csinálok Alexnek és Scottnak reggelit, meg magunknak egy.egy szendvicset elvinni. Anyu kért még pár receptet, azokat összeírom, így amikor hétkor felkel a kis gerlepár, akkor már mindennel kész vagyok, csak a randira kell készülni. Ha ez randi... mondjuk, azt hiszem, szeretném, ha az lenne. Jax helyes, szép, fiatal fiú és kedvesnek látszik. Igazi, modern lovag, aki rózsát ad egy virágárusnak. Jó lenne, ha egy ilyen férfi lenne mellettem.
Kilenckor kezdek készülni. Zuhanyozás, hajmosás, pedikűr és manikűr, majd a ruha felpróbálása, papucsot keresni hozzá, és máris ott van az idő, hogy negyed egy múlt három perccel, mire lejutok. Kicsit furcsán érzem magam, de azt hiszem, a ruhám jól áll, a parfüm kellemes, az enyhe smink is kellett, plusz a hajamat is kiengedtem, így jobban megy a ruhához.
Ahogy kilépek a házból, látom, hogy ott áll az étterem előtt, így átintegetek neki, és ahogy tudok, át is sietek az úton. Jaj, de zavarban vagyok. Vajon tetszem neki? Randi ez egyáltalán?
- Szia - köszön rám kedvesen, amit viszonzok is. Ő is milyen jól néz ki. ERövidujjú póló van rajta és farmer. Biztosan átöltözött az irodában...
- Uhm... ne haragudj, hogy nem szóltam az öcsémmel kapcsolatban, remélem, nem érezted kellemetlenül magad. - Őszintén remélem, hogy nem, és nem lesz semmi baj. Nagyon szeretném, ha most összejöhetne valami, hiszen azt hiszem, kislány korom óta olyan férfiről álmodtam, mint amilyen ő.
****
Alex (fekete hajú) és Scott:(szőke hajú)
A ruha:
|
| timcsiikee | 2011. 05. 25. 19:23:17 | #13842 |
 Karakter: Jaxson Swint
Megjegyzés: ~ Rauciccemnek
Jax:
Reggel hét, a telefon csörög, mint állat. Ki lehet az ilyenkor?
Kissé kómásan veszem magamhoz a telefont, és kinyomom, de újra csörögni kezd. Ki a fene az?
Basszus, a fő-főnők. Azonnal kipattan az álom a szememből, mintha kicsapták volna, mint macskát a hóra, s felülve az ágyon.
- Igen, tessék? – morgom álmoskásan még, majd köhécselve párat rendezem hangomat.
- Jax, kelj fel gyorsan, sürgős.
- Mi történt? – elég izgatottnak tűnik.
- Ma reggel kaptam meg a jelentést, hogy ma mennek ellenőrizni az irodába, remélem minden rendben van. – Ú a fenébe. De nem mondhatok semmi bizonytalant neki, a végén még teljesen felhúzza magát.
- Persze, nem kell aggódni, köszönöm, hogy szóltál.
Bahh… még ez is. Na, mindegy, ilyen körülbelül évente kétszer van, ki fogom bírni.
Zuhany, ing, öltönyszerű öltözék. vagy lehet, hogy ez már túl sok lenne? Hm… Majd amint beérek leveszem az öltönyt, úgyis meleg lesz. Csak kicsit rendet kell raknom, és barátságosabbá tenni a berendezést, az nem vesz igénybe egy óránál többet.
Hamar beérek, talán a reggeli hívás az oka, hogy hamarabb is indultam el.
Ahogy elsétálok az iroda utcája mellett lévő sétányon, eszembe jut a tegnap. Azt hiszem pár szál virág hangulatosabbá tenné az irodát.
- Helló – remélem most is Ő van bent. Persze ahogy egy lépést beljebb érek, azonnal felismerem a hajzuhatagot, majd a felragyogó arcot. Milyen csinos.
- Szép napot – most hogy látom a mosolyát, valamiért tényleg színesebb lett tőle a napom. - Mit adhatok? – körbenézek, majd az élénk piros színű tulipánok megragadják tekintetem.
- Hát… Ezek érdekelnének. Idén nagyon szépek – ehh… eléggé romlottak a csajozós szövegeim, azt hiszem újítani kéne. Most olyan hülyén érzem magam.
- Igen, ez igaz, az ideiek nagyon kellemesek – vagy talán… nem is vagyok olyan hülye, mint gondoltam? Bár szerintem ez az ő kedvességének is a hatása. - Hány szálat kérsz? – csak megbabonázva figyelem, de rájövök, hogy gondolkodni is kéne.
- Öhm... négyet, de nem kérek rá semmit, úgyis vázában lesz – lágy mosollyal válaszolok, és máris kiszedi nekem a legszebbeket.
- Értem. Itt dolgozol valahol? Mármint ha ebédszünetben volt időd kiugrani...
- Itt dolgozom, a diákirodában.
- Az tényleg nincs messze – az én legnagyobb örömömre. - tessék, remélem, tetszeni fognak – mosolyogva oldalra biccenti fejét, csak ekkor látom, hogy olyan ruhákat visel, ami alig látszik ki a kötényből… majdnem olyan, mintha…
- Biztosan, köszönöm – elveszem tőle, ujjait „véletlenül” megsimítom, s ettől egy újabb mosoly kúszik arcomra. Főleg, ahogy meglátom rózsaszín foltos arcát. - Meddig leszel itt? – meglepett szemekkel pislog fel rám, s arcán a foltok színei elmélyülnek.
- Hatig… Miért? – még szélesebbé válik mosolyom.
- Csak kíváncsi voltam – kacsintok rá. – hamarabb itt vagy mint én, és később is mész. Nem lehet egyszerű. – talán, mintha hangyányit megnyugodna a mondatom hallatán.
- De szeretem csinálni – boldog mosolya szívet melengető. A végén még nekem is nagyobb kedvem lesz az ellenőr fogadására.
- Ez a legjobb benne – teszem hozzá. – Köszönöm a szép szálakat – intek neki, majd visszaindulok az irodám felé végre.
~*~
Szerencsére minden rendben zajlott, gyorsan összepakoltam, még meg is dicsérték a virágokat, aminek kifejezettek örülök. Mondjuk a „férfi létedre” szövegre nem figyelek oda, és így még jobban esik. Azonnal lekapom a nyakkendőt, kigombolom ingem felső két gombját, majd pár telefonálás után végre indulhatok haza.
Nem sok a munkaidő, de sokat kell beszélni. Mindennek megvan a maga jó és rossz oldala nemde?
Miközben hazafelé tartok, közelebb sétálok el a virágos bódé mellett azt remélve hogy láthatom, s szerencsémre még integetésemet is észreveszi, ráadásul lágyan viszonozza, egy kis mosoly kíséretében.
Meg kell ismernem jobban is.
~*~
Másnap nem sok telefonálni valóm van. Csak pár helyre keresnek most embert, alig öt embert tudok felhívni. Inkább az előző havi összesítés és ellenőrzés foglal le, a beosztások és jelenléti ívek beszedése, óraszámok összeírása. Ilyenkor mindig gyorsan elszalad az egész nap, és úgy érzem nem csináltam sok mindent, nem haladtam sokat, mert nem megy könnyen egy ember kiszámítása, főleg ha több helyen is volt egy hónapban dolgozni. Reggel még arra sem volt időm, hogy idefele jövet benézzek a virágüzletbe. Igaz… nem nagyon tudtam volna indokot mondani. Vagy… mégis?
Az utolsó félóra kissé lassan telik, talán azért, mert folyton az órát nézem. Már nem sok dolgom van, új ember számolásába nem kezdek bele, mert nem lenne rá időm. Még van két napom befejezni, így ráérek.
Fekete, mintás póló, sötét farmer, beletúrok hajamba és az ablak tükrében megfigyelem arcomat. Oké… Bezárok mindent, szekrényt majd az ajtót is, egy egyszerű övtáskába teszem cuccaimat, ami nem áll sok mindenből. Bérlet, pénztárca, telefon.
Még csak pár perc telt el öt óta, így beszélgetek kicsit az új portásunkkal. Tőlem nem sokkal idősebb, így találunk közös témát.
hat előtt alig tíz perccel indulok végre kifelé. Remélem Ő van bent most is, reggel nem volt időm megnézni.
Míg kilépek az ajtón, és a szomszéd utca felé sétálok fejemben forgatom az eseményeket, hogy mit tegyek, ha mégsem ő lenne ott. Talán… csak elsétálok mellette, benézve az üzletbe, vagy mintha nézelődnék. Néha olyan lököttnek érzem magam, hogy ilyeneken gondolkodom.
Ahogy közeledek látom, hogy a virágokat tartó ládákat beljebb húzza, ha jól látom most kezd el zárni, és… mázli. Sikerült megint elcsípnem. Lehet, hogy csak Ő dolgozik itt? Nem bánnám.
- Heló – köszönök halkan, eligazít egy utolsó ládát. Szemérmetlenül figyelem ahogy alőre hajolva pakol, majd felegyenesedik. Mikor meglát, valahogy olyan érzésem van, hogy szebb mosolyt kapok, mit más.
- Szia – leporolja kezét, és egy pillanat alatt mér végig – ma nem dolgoztál? – kérdi kedvesen, és háta mögött kezd el matatni.
- Oh – értem már miért mustrált meg gyorsan. – De, minden nap itt vagyok, csak tegnap ellenőrzés volt – ahogy lesüti szemeit kisebb mosollyal, úgy néz ki mint egy kisangyal.
- Értem – kissé zavarttá válik, és még mindig a háta mögött matat, majd rosszallóan pillant hátra, felém kicsit oldalra fordulva. Oh, egy csomó.
- Segítsek? – hirtelen kapja rám tekintetét?
- Ugyan, megoldom, ne fáradj – közelebb lépek.
- Nem nagy fáradtság – háta mögé lépve azonnal megfogom a csomót, igyekszem úgy bogozni, hogy alig érjek hozzá. Nem akarom, hogy azt higgye tapizni akarom. Igaz így közelebbről is végigmérhetem, alakját, láthatom a csinos, mégis kényelmes ruhadarabot. Sőt amikor édes virágillata orromba kúszik, gyorsabb fokozatra kapcsol szívem. – Kész is.
- Köszönöm – vállán átsöpri haját és úgy akasztja le nyakából a kötényt, megtörölgetve kezét fordul vissza felém, néha oldalra pillantva.
- Virágot szeretnél? – kérdezi kedvesen – még épp időben jöttél, most zárok. – nos… nem is rossz ötlet.
- Hm… - végignézek az összesűrített műanyag vázákon és ládákon. Meglátok egy szép, sárgás alapú, rózsaszín szegélyű rózsát. Tökéletes. Kihúzok egy szép szálat a többi közül. – Ezt kérném, csak így magában.
- Rendben, két dollár. – Övtáskámat előrehúzom derekamon, majd kikotrom belőle a kellő összeget, és megvárom, míg elteszi, majd bezárja az üzletet. – Oh, szerettél még volna valamit? – kissé zavartan áll meg előttem, de csak elmosolyodom, majd felé nyújtom a virágot.
- Tessék – teljes értetlenséget látok arcán, majd enyhe pírt, de végül csak elveszi tőlem a szál virágot.
- De… miért? – milyen pirulós, egyre jobban megfog valamivel.
- A tiéd – felelem mosolyogva – és meg szeretném kérdezni, hogy holnap lenne-e kedved velem ebédelni – ajkai résnyire nyílnak, arca pirosassá válik zavarában, s ekkor ugrik be, hogy az egyik leglényegesebb dolgot felejtettem el. – Oh, és… Jax-nek hívnak – zavart mosollyal túrok tarkómnál hajamba.
|
| Rauko | 2011. 05. 20. 09:56:53 | #13704 |
Karakter: Clover Willow
Megjegyzés: ~ Timcsimnek
Rauchan első hentai reagja egy hölgyikével!♥
Ez a mai érdekes napnak ígérkezik! Mármint minden napom kellemes, hiszen az emberek kedvesek errefelé és a virágok látványa, illata mindig örömmel tölti elé a szívem. De anyák napján jó látni az emberek szeretetét. Szinte tapintani lehet a levegőben, mikor bejönnek, és kérnek egy szép csokrot és tudom: az édesanyjuknak lesz.
Alex és én sajnos nem tudtunk a hétvégére hazamenni, pont azért, mert reggel hattól este hétig ott kell lennem az üzletben, Alex pedig nem akart egyedül menni, de a váltótársam keddtől átveszi a bódét három napra, így haza utazhatunk, és felköszönthetjük anyut. Nagyon várom már... van valami isteni süteményreceptje, azt ide akarja adni, hogy süssük meg!
- Szia! – szakít ki gondolataimból egy kellemes, mély férfihang, amikor épp a rózsákon cseréltem a vizet. Felpillantok rá, mosolygok, hiszen minden ember alapvetően kedves.
- Szia, miben segíthetek? – kérdezem még mindig mosolyogva. Milyen szép arcú fiú... biztosan sok lány jár a nyomában állandóan, hiszen ritka manapság az olyan férfi, aki tényleg szép, és nem túl férfias, vagy túl nőies.
- Öhm… egy margaréta csokrot szeretnék, körülbelül öt szálból és sok zölddel – jelenti be, nem kicsit lepve meg ezzel. Nem számítottam rá, hogy otthon van az ilyesmiben, hiszen férfi.
Miközben a csokrot készítem, meg is kérdezem, de csak annyit mond, hogy ismeri azt, akinek viszi. Talán p nem az édesanyjának adja? Tapasztalataim szerint a fiúk nem ismerik az édesanyjuk kedvenc virágait. Alex sem például. Nekem is mindig napraforgót hoz, mert szerinte az illik hozzám. Próbál beszélgetni, a forgalom, minden ilyesmi, de amikor megkérdezem, hogy milyen papírt szeretne, meglep. Kiderül, hogy tényleg a mamájának lesz. Milyen kincs lehet egy ilyen fiú! Ha az anyja kedvenc virágát is ismeri, minden bizonnyal nagyon szereti és nagyon figyel rá.
- Remélem ez megfelel – mondom, de ahogy a csokorért nyúl, az ujjai az enyémekhez érnek. Mintha villámcsapás cikázna a testemben, majd a tekintetemet sem tudom elszakítani róla. Csak állok, és olyan kellemetlenül érzem magam! Mint aki... teljesen leblokkolt! Nagy nehezen kinyefegem, hogy mennyivel tartozik, és már megy is.
Még percekkel később is a bódé előtt állok, és nézek a fiú után. Nem nézek rajta különösen semmit, csak az összkép tetszik. Valami hihetetlenül fura volt az előbb. Miért éreztem úgy magam...?
- Nahát, egy pasi, akiben egyezik az ízlésünk - ölel meg hátulról az én kicsi öcsém. Hogy honnan tudom? Ez a parfüm az övé és a hangját hatmillió közül is felismerem. Kisbabának is olyan különlegesen karakteres volt a hangja.
- Butaságokat beszélsz, Alex, nekem nem tetszik ez a fiú - jelentem ki, és megfordulok. Kapom a már megszokott puszit az arcomra, és a kezembe nyom egy zacskó aprósütit.
- Nem hoztál ebédet - mondja. - Kicsit szétszórt vagy mostanában, Clov... jól vagy? - kérdezi aggódva, és felül az egyik pultra.
- Persze, semmi baj, csak elfelejtettem - vallom be az őszintét.
- Akkor oké - sóhajt fel, és kivesz egy szál rózsát és szagolgatni kezdi. - Szóval, milyen volt a srác? - kérdezi rám vigyorogva.
- Megint miről beszélsz? - kérdezem elpirulva, és inkább összerendezem a margarétákat.
- Arról, ahogy bambultál utána - nevet fel, majd leugrik a pultról. - Scott feljön este, rendben?
- Hatkor zárok, csináljatok nekem vacsorát - adom ki az utasítást komoly hangon, de mosolyogva, ő pedig tiszteleg, kapok egy búcsúpuszit, és elrohan.
Scott Alex eddigi legrégebbi barátja, már három hónapja együtt vannak. Nagyon érdekesen főz a fiú, szeretem, ha ő csinálja a vacsorát. A baconbe tekert májat valahogy fergetegesen tudja elkészíteni. Ugyanúgy csinálom, mint ő, mégsem sikerül pont olyanra... Pont, mint anyuval!
A nap gyorsan elszalad. Furcsa, hogy mennyire sokan jönnek pont anyák napján virágot venni. Eddig szokás volt a cserepes virág, de manapság a vágott a kelendőbb. Tetszik mondjuk ez is, hiszen így a vágott virágokat sem kell kidobnom.
Este, miután zárok összeszedek egy csokor rózsát magunknak, kiveszem a napi béremet a kasszából, és indulok is haza.
Mosolyogva lépek be, amikor érzem a sütőből kiszűrődő baconös máj illatát. Az asztalra teszem a rózsát, Alex teszi vázába, amíg én átöltözöm, majd közösen vacsorázunk. Bambulok rájuk, nézem őket, és eszembe jut, hogy milyen kellemes lenne, ha nem csak az öcsém barátja várna itthon... hanem az enyém is. De valamiért nem vagyok szerencsés a szerelemben... hiába a nevem, ez valahogy nem jön össze az életemben!
Másnap különösen meleg van, így csak egy rövidnadrágot veszek fel. Szoknyát nem szeretek munkába, kényelmetlen azért egész nap. De egy rövid farmernadrág igazén kellemes viselet ilyen hőségben. A hajam összefogom, felveszem a kötényemet, így a felsőm már ki sem látszik.
Ma már sokkal kevesebben vannak. Nem is nagyon téved be senki, az első vevőt is csak a friss tulipánok vonzották be, amit kitettem a bódé elé. Jobb nekik a napon.
Aztán délben, amikor az emberek többségének szünete van, épp a virágokat rendezgetem össze odakint, amikor megint meghallom azt a tegnapi, kellemesen mély hangot.
- Helló - szólít meg, én pedig felegyenesedve nézek rá. Ma is milyen csinos, jól áll neki az öltöny! De miért mért így végig? Zavarba fogok jönni.
- Szép napot - mosolygok rá. - Mit adhatok? - kérdezem, és hátra dobom a hajam. Így összefogva is képes lehetetlen irányokba állni, hihetetlen...
- Hát... - kezdi, és mintha tanácstalan lenne. - Ezek érdekelnének - mutat a tulipánokra. - Idén nagyon szépek - jegyzi meg mosolyogva.
- Igen, ez igaz, az ideiek nagyon kellemesek - felelek. - Hány szálat kérsz?
- Öhm... négyet, de nem kérek rá semmit, úgyis vázában lesz - mosolyodik el most ő.
- Értem. Itt dolgozol valahol? - kérdezem. - Mármint ha ebédszünetben volt időd kiugrani...
- Itt dolgozom, a diákirodában. - Nahát! Az itt van a közelben!
- Az tényleg nincs messze - gondolkodom el, de már kész is a négy szál, papírba csomagolt tuli, így a kezébe adom. - tessék, remélem, tetszeni fognak - billentem kicsit oldalra a fejem. Ő megint végigmér, amit megint nem értek.
- Biztosan, köszönöm - kacsint rám, és ahogy elveszi, mintha direkt érne hozzám. Megint mélyen elpirulok. Milyen fura fiú! De minden nap helyesebb lesz. Lehetséges ez?
Szerkesztve Rauko által @ 2011. 05. 20. 10:09:28
|
| timcsiikee | 2011. 05. 13. 23:29:46 | #13609 |
Karakter: Jaxson Swint
Megjegyzés: ~ Raucicnek
Jaxson:
Bzzz bzzz bzzz…
Mi a rák?
Bzzz bzzz bzzz…
Kinyomom a telefont, de három perccel később újra rezeg az átkozott. A fenébe az eszemmel. Bahh… Hunyorogva, kómásan próbálok fókuszálni az előttem világító készülékre, de csak hosszú pillanatokkal később sikerül a művelet.
Anya!!! Virág!!!
Ó, hát persze, emlékszem már miért ébresztettem magam ilyen korán. Tudtam előre, hogy utálni fogom magam érte, de tudom, hogy majd megéri. Nehéz lett volna a tegnapi napomba egy vásárlást is belesűríteni, ráadásul az ajándék épségét sem tudtam volna biztosítani, ezért gondoltam megnyúzom magam kicsit ezen a csodás vasárnap reggelen.
Közeledő nyár érzése, jó idő, sokkal több az utcán császkáló emberek száma nem beszélve a helyekről. Jobb kedvvel mozdul ki az ember, ha jobb az idő, akár éjszaka is, bár ahogy észrevettem nem sok a különbség. Mindig sokan vannak, ez a lényeg.
Hahh…
Kikászálódom az ágyból, a fürdőben arcomat megmosva ébresztem magam fel, szerencsére most nincs szükségem a lötyimre. Fekete farmer, öv, csuka, egy lezser fekete ing. Ha már anyucik napja van örüljön, hogy a fiacskája kiöltözik. Persze a felső két gombot lógva hagyom, azért megfojtani nem akarom magam ilyen jó időben. Hehe… Telefon tárca a zsebbe, már nem is kell.
Reggel hat, elég korán van de máshogy nem tudtam volna elintézni, hogy ne vegyen észre. Így most úgy fog kinézni, mintha még haza sem jöttem volna a buliból. Tudom, hogy hétkor már kávéznak, ezért kellett sietnem.
Betrappolok kényelmesen a városba, körbenézek mit veszek majd, de semmi különöset nem találtam. Talán elég lesz virág mellé egy kis csoki, és kész. Igen, azt hiszem csak ez lesz. Még mielőtt elindultam nem felejtettem el a zenét sem, így a város szinte néma, porrecsegős hangja kicsit sem jut el hozzám, inkább a basszusokat és taktusokat hallgatom akkor is, ha vissza kell fogni a testemet.
Csak el-elmosolyodom néhány számon, amit nagyon szeretek.
Az egyik kirakatban a cuccok nézése közben véletlenül meglátom a fejemet és borzadva túrok hajamba. Jobban is kifésülhettem volna ezt a loboncot, de persze a tükör luxus ráadásul messze van. Hehe…
Nem baj, így is megteszi. Nem nagy cucc…
Lassan kinyit az egyik kedvenc kisüzletem a város szélén ahol saját tulajdonban van mindene az eladónak.
- Helló Ted – lépek be vigyorogva, mire csak egy derűs mosollyal fogad.
- Nocsak, rég nem láttalak Jax. Mi újság felétek?
- Május eleje van, anyunak vennék valami kis nasit – tarkómat megvakarva, nehezen elnyomva egy ásítást lépek közelebb, tekintetemet végül ide-oda terelem, valami desszertet keresve.
- Azt hiszem valami bonbonra gondolsz ugye?
- Talált, süllyedt – mutatok felé kezemből pisztolyt formálva, s számmal úgy csettintek ahogy ujjam mozdul, m mintha csak elsütném. Hehe… - Valami karamellásra gondoltam, olyanod van?
- Persze – felmutat az egyik polcra – van olyan ami maga is csak karamella, abból van tej és vajkaramellás, van töltelékes, trüffeles. Azt hiszem körülbelül ennyi.
- Hmm… azt hiszem a karamell krémes jó lesz – le is veszem, kifizetem, váltok még vele pár szót, majd tovább sétálok, lassan nyolc. Jól elbattyogtam az időt.
Megcsörren a telefonom, persze már azonnal tudom ki az, így vigyorogva veszem fel.
- Tessék, selyemfiú szolgálat, miben segíthetek? – hallom ahogy jóízűen de halkan felnevet.
- Nem is mondtad, hogy új szolgáltatást vállaltál. Mi történt kevés a fizu? – Hehe…
- Merre vagy? – kérdezek vissza, hallom a háttérzajt, remélem már nincs soká mire ideér.
- Még autópályán, így a város felé kisebb dugó alakult ki, valami kamion miatt, de lassan elérem a határt egy óra és ott vagyok, sétálj a Bolton tér felé.
- Oké, meglesz. Akkor majd… – már épp köszönnék el, hogy tegyem le, mikor még megállít.
- Vegyél virágot! – vág közbe, és csak elmosolyodom.
- Épp arrafelé tartottam. Na szia! – katt…
Annyit bandukoltam már, hogy gyalog elértem majdnem a melóhelyemig, alig két utcányira lehet innen.
Hm? Nem is tudtam, hogy itt is van egy virágárus, bár dereng valami, de… ritkán sétálok erre.
Már nyitva van, mázli. Már messziről látom a szép csokrokat, kosarakat és egyéb bokrétákat. Én csak valami egyszerűt, nagyot de szépet szeretnék. Ahogy látom a bent lévő lányka is igen sürög forog, sőt takarít is levágott leveleket.
Igaz, május elseje.
- Szia! – köszönök be, mire felkapja fejét, és ragyogó mosollyal, kezét törölgetve lép elő a kis bódéból.
- Szia, miben segíthetek? – milyen szép az arca. Fejemet halványan megrázva terelem vissza tekintetemet.
- Öhm… egy margaréta csokrot szeretnék, körülbelül öt szálból és sok zölddel – kérem kedvesen, s arcán egyszerre látok meglepettséget és zavart. Édes pír, csillogó tekintet, és az a mosoly.
- Rendben, pár perc és kész. Csak nem értesz a virágokhoz? – perdül egyet és már szedi is a hozzávalókat, hogy elkészítse a „megrendelésem”.
- Nem igazán… nem mondanám – mosolyodom el zsebre vágva kezeimet. Lesüti szemét és úgy tevékenykedik, így szemtelenül csodálhatom az angyali arcot. Hihetetlen, hogy nem láttam még. Fiatal, korombeli lehet talán, biztos van barátja is, vagy más. Jókor jár az eszem korán reggel, látszik hogy nem ittam kávét sem. – Csak tudom mi az illető kedvence – teszem még hozzá egy rövid hatásszünet után. Nem lépek be, olyan mintha ez az ő kis szentélye lenne és nem akarom megsérteni azzal, hogy betrappolok a patámmal. Inkább csak nézegetem a kosarakat és csokrokat.
- Áh értem – kissé elhalkult, remélem nem hoztam zavarba.
- Sokan jöttek már ma? – érdeklődöm halkan . Máskor ez lehet, hogy hülyén hangzana, reggel egy ilyen kérdést feltenni, de most szerintem helyénvaló.
- Igen, voltak már egy jó páran. – nem néz felém, csak lelkesen csomagol, s közben végig mosolyog és csak mosolyog. Nagyon szeretheti azt amit csinál, még bele is pirult. – Milyen színű legyen a papír?
- Jó kérdés… Mit ajánlasz?
- Mi a barátnőd kedvenc színe? – kérdez vissza megint kicsit halkabban, mire visszafogottan, mindinkább zavartan nevetek fel.
- Ó, nem nincs barátnőm. Ez anyámnak lesz. – csak a mondat végén veszem észre, hogy erősen gesztikulálok is. Vajon miért gondolta, hogy… ah, mindegy. Megint egy széles mosollyal néz fel most rám. Különös kisugárzása van, magával ragad. – Akkor… legyen mondjuk bordó, az talán illik a fehérhez.
- Mit szólsz a rózsaszínhez? Az tavasziasabb – felemelem kezeimet, vállaimmal egy vonalba, mintha megadnám magam.
- A mesterre bízok mindent – csilingelően kuncog fel, mosolyom kiszélesedik hallaktán, s látom ahogy pár csavarás, még egy masni is jutott a zöld közé, egy szép szalag, és kész is.
- Remélem ez megfelel – felém lépve adja kezembe, egy pillanatra összeér az ujjunk, s rabul ejtem közl lévő tekintetét egy halvány mosollyal.
- Tökéletes – mondom halkan, s ijedten kapja el tőlem a kezét, arca pirosabbá válik mint eddig volt, így visszasiet menedékébe, a kis bódéba. – Mennyivel tartozom? – szólok utána, úgy elbújt, hogy nem is látom.
- Öhm… izé… tíz dollár lesz – számolja össze gyorsan, előkotrom a tárcámat, és félig belépve, behajolva az asztalra teszem az összeget. Hová lett? Megijesztettem? Pedig nem is csináltam semmit.
- Rendben – szólok be – Köszönöm, szia! – csak egy kicsit lépek kijjebb egy nagyobb virág takarásában, hallom ahogy visszaköszön és lassan előjön, mikor felém néz majdnem ugrik egyet ijedtében. Széles mosolyom levakarhatatlan. – Nagyon szép lett – jegyzem még meg, majd integetve köszönök el, meghúzott léptekkel sietve a tér felé, Bro mindjárt itt lesz.
|
| Andro | 2010. 08. 23. 11:17:01 | #7151 |
Karakter: Suzuhara Yuri
Megjegyzés: (Wyettnek) VÉGE
Játék vége!
Bocsi, de valahogy kissé unalmas volt.
|
| Andro | 2010. 08. 18. 11:22:13 | #6973 |
Karakter: Suzuhara Yuri
Megjegyzés: (Wyettnek)
Kora reggel van, amikor már a virágboltban serénykedem. Két éve vagyok Amerikában és azóta már elég jól megtanultam a nyelvet. Örülök, hogy egy ilyen szép helyen élhetek, és egy virágboltban dolgozhatok. Ma csak én vagyok itt, Agatha, a főnöknőm épp elutazott pár napra, így rám bízta a boltot. Átnézem a friss rózsákat, amit éppen most érkeztek és kirakom őket a bejárat elé, hadd lássa mindenki, miféle újdonságunk van. Ez egy kisvárosi rész, itt mindenki ismeri egymást, és már nekem is odaköszönnek. Az emberek itt pont olyan udvariasak, mint odahaza Japánban. Ez nagyon tetszik.
A délelőttöm lassan és unalmasan telik, csak néhány vevőt kell kiszolgálnom. Már éppen úgy döntök, főzök egy teát, amikor hatalmas csattanást hallok. Mintha valaki elesett volna a kövön. Aztán víz loccsanását és csörömpölést is hallok. Ezek az én rózsáim! Kirohanok és látom, hogy egy fiatal fiú épp lefog egy fickót. A pasasban felismerem azt, aki már párszor engem is kirabolt, meg a boltot is. Persze, gyenge nő vagyok, tőlem könnyű lopni, főleg ha egyedül dolgozom a boltban. Most azonban elegem van belőle, és míg a fiú tartja, odamegyek és behúzok neki egyet. Ezt a sok pénzért, meg a virágaimért, te szemét!
- Szép ütés - szólal meg a srác, majd látom, hogy a mellette levő lány telefonál. Biztos a barátnője, vagy a menyasszonya. Szép lány.
Én közben a rendőröket hívom, akik hamarosan meg is érkeznek. Már régóta keresték a fickót, mert nemcsak engem rabolt ki, de ez a környék volt a kedvenc helye. Már figyeltették. Miután megbilincselik, kikérdeznek engem is, a fiút is, meg a másik lányt. A rendőrök végül távoznak a tolvajunkkal, és a lány is felszívódik. Lehet, hogy megijedt. Csak a srác álldogál ott, tüskékkel a kezében. Szegény virágaim meg teljesen tönkrementek és sajnos a rablóval már nem fizettethetem meg őket. Békés vagyok, de aki a virágaimhoz nyúl, annak Isten kegyelmezzen, mert én nem fogok. Jobban megnézem a srácot. Igazán csinos, jóképű. Szőke hosszú haj, kék szemek, bájos arc, kisportolt test. Tiszta amerikai álompasi. Szeretem a szőkéket és Japánban ritkán láttam szőke fiút, max aki festette a haját. De ő természetes szőke és nem látszik annyira izomagyúnak, mint a filmek szépfiúi. Pont az esetem.
- Gyere, leápollak - mondom neki kedvesen, és bevezetem a boltba. - Ülj ide le, kérlek! - szólok neki, majd elmegyek kötszerért és csipeszért. Ronda nagy tövisek vannak benne. Hát igen, itt szúrós rózsákat árulunk. Hamarosan visszatérek és leülök mellé, majd megfogom az egyik kezét. Azért kissé haragszom rá, nem kellett volna pont a virágokra ugrania. - Neked is pont a rózsáimba kellett beleesned - közlöm vele nyugodtan, majd elkezdem kiszedegetni a tüskéket. Felszisszen, ahogy huzigálok. Hát igen, ez tud fájni.
- Hát inkább a rózsa, mint a beton - közli egy halvány mosoly kíséretében, nekem pedig muszáj visszamosolyognom. Milyen igaza van. A rózsák puhábbak. Már amelyik részük.
- Örülök, hogy végre valaki elkapta ezt a rohadt tolvajt, mert nemrég engem is kirabolt - mondom, bár nem árulom el, hogy engem sem egyszer rabolt ki.
- Hát igazán nincs mit - mosolyodik el, majd látom, hogy a tetoválásomat bámulja. - Tetszik a tetoválásod - szólal meg, én azonban csak mosolygok.
- Köszönöm – válaszolom, de nem mondok semmi mást. Nem ismerem és amúgy sincs semmi köze a múltamhoz, sem az érzéseimhez.
- Mióta dolgozol itt? - érdeklődik, terelve a témát. Okos fiú, látta hogy nem beszélgetek sokat a tetoválásról, így mást kérdez.
- Már két éve itt dolgozom – válaszolom, majd mikor újabb tüskét veszek ki, a fiú megszorítja a kezem. Ennyire fájna neki? - Ne haragudj, ha fáj, de nagyon mélyen vannak - magyarázom. Ez igaz is, elég mélyen vannak, de ha orvoshoz vinném, ott is ezt csinálnák vele. Vagy körberöhögnék szegényt.
- Nem haragszom egyáltalán, csoda, hogy valaki leápol. Egyébként, megtudhatom a becses neved? - kérdi tapintatosan.
- Suzuhara Yuri, de hívj csak Yurinak - mutatkozom be, majd eszembe jut, hogy az ő nevét még nem is tudom. - Benned kit tisztelhetek?
- Wyett Metthewnak hívnak - mutatkozik be. Szép neve van. Wyett. Tetszik.
- A barátnőd jól itt hagyott az előbb – jegyzem meg nem éppen jókedvűen. Nem szép tőle, hogy így lelépett, igazán megvárhatta volna, akármennyire is megrémült. Nem szeretem az ilyen lányokat.
- Aprilre gondolsz? Ő nem a barátnőm, hanem az unokahúgom, akinek két hét múlva lesz az esküvője és épp virágoshoz indultunk - magyarázza két szisszenés között.
- Hát épp egy virágboltban landoltál – nevetek fel, mert tényleg elég vicces hogy itt kötöttek ki, bár nem akárhogyan.
- Hát igen, pont egy virágboltban. Majd segítek felszedni a virágokat – ajánlja fel, miután végeztem vele és bekötöttem a sebeit. Nem is olyan vészesek. Egészen közel hajol hozzám, amivel kissé zavarba is hoz, de igyekszem nem mutatni. Az amerikai fiúk olyan közvetlenek, ezt még nem szoktam meg itt.
- Nem kell, megteszem én – hárítom el. Nem várhatom el, hogy még segítsen is, habár részben az ő hibája ez a kupi odakinn. Elviszem a kötszereket, majd visszatérek a takarítószerekkel. Mire Agatha visszajön, jobb ha nem tud erről az egészről semmit.
- De szeretnék, ha már leápoltál - áll fel és már megy is kifelé. Látom, hogy a vödröket állítgatja fel, már amelyik épen maradt, és a még élő rózsákat szedi össze. Aranyos fiú.
Én is kimegyek, viszem a kis füzetemet, hiszen ez veszteség. Gyorsan összeszedem a virágokat, bevezetem a füzetbe miből mennyi ment tönkre, mennyi ami még megmaradt és eladható. Jó nagy a kár, a rózsa, főleg ez a fajta, nem éppen olcsó virág. Legfeljebb emelem a többi virág árát, amíg be nem hozom a lemaradást. Pár napnál nem tarthat tovább és a vevők is meg fogják érteni. Remélem. Wyett is odajön, odaadja a virágokat, feltörli a vizet, és segít nekem elrendezni a megmentett rózsákat. Ezeket ma reggel hozták, és nem örülök neki, hogy ilyen végük lett.
A rendrakás után Wyett egy szál vörös rózsát vesz, amit felém nyújt.
- Egy kis engesztelésképp neked szeretném adni, persze ha elfogadod tőlem. Valamint meghívhatlak holnap egy ebédre? - kérdi kedvesen és a szemembe néz. Nem tudok neki ellenállni, ráadásul holnap nincs iskola. Hála égnek.
Ránézek és végül igent, mondok, amitől olyan boldog lesz, mint egy kiskutya. Hihetetlen, milyen könnyű a fiúknak örömet okozni. Odaadja a rózsát, majd arcomra egy apró puszit hint, amitől enyhén elpirulok. Még sosem volt senki ilyen velem.
- Akkor holnap délbe jövök érted - mondja, majd ismét megköszöni, hogy leápoltam és végül elsiet.
Én elég sokáig állok ott, piros arccal, kezemben a rózsával. Megpuszilt. Ez olyan, mintha szerelmes lenne belém. De az lehetetlen! Csak most ismertem meg, nem lehetünk még szerelmesek egymásba. Az kizárt. Mindenesetre, jó időbe telik, mire felocsúdok és nekilátok annak, hogy újra megnyissam a boltot. Kiváncsi vagyok, vajon valóban eljön-e értem holnap délben. Csinosnak kell lennem és holnap amúgyis csak délig vagyunk nyitva, vasárnap lévén. Nem is tudom miért, valahogy izgatott vagyok és a szívem hevesebben ver, ha rá gondolok. Megbabonázott ez a srác.
~*~
Másnap már dél előtt bezárom a boltot, mert nem akarok senkit, aki kérdezősködne. Hála égnek amúgyis csak két vevőm volt egész délelőtt, így nyugodt szívvel zárok be. Egy gyönyörű hosszú fehér szoknyát és világoskék blúzt vettem fel fehér cipővel. Tetoválásomat igyekeztem elrejteni, de nem igazán sikerült. Hajamat összefontam és most a hátamon lelógva pihen. Hajamba egy liliom alakú csatt került, nem túl nagy, nem is túl kicsi. Fehér kézitáskámat a kezemben szorongatva a bejárat előtt várok Wyettre. Vajon eljön? Épp delet üt a szemközti toronyóra, mikor elegáns fekete sportkocsi áll meg az üzlet előtt. Kinyílik az ajtó és Wyett száll ki belőle. Igazán elegáns, fehér inget és vajszínű öltönyt visel. Elégedetten nézek végig rajta.
- Szia! - köszön, amit udvariasan viszonzok. - Sokat vártál? Csinos vagy - bókol, mire elpirulok. - Mehetünk, Yuri?
- Igen - bólintok, mire megfogja a kezem és a kocsihoz kísér.
Kinyitja az ajtót, majd megvárja míg beszállok, csak azután csukja be. Egészen meglep, hogy az amerikai fiúk tudnak ilyen udvariasak is lenni. Mikor beül egyből beköti magát, gázt ad, és már megyünk is. Útközben nem sokat beszélgetünk. Igazából semennyit, elmerülök a tájban. Ő sem szólal meg. Igazán kedves és gyengéd fiúnak tűnik, de persze nem bízhatom meg benne csak úgy. Meg kell ismernem, hogy tudjam, miféle.
Jó fél óra kocsikázás után állunk meg egy elegáns étterem előtt. Nem nagyon szoktam étterembe járni, főleg nem egy ilyen gyönyörű és elegáns helyre, így eléggé meglep a dolog, de nem mutatom. Nem igazán mutatom ki az érzéseimet. Sosem tettem. Wyett kiszáll, majd az én felemre érve nekem is kinyitja az ajtót és a kezét nyújtva kisegít. Mint valami gáláns lovag. Igazi úriember, meg kell hagynom. Tudja, mi kell egy lánynak. Kézen fogva vezet be az étterembe és a szám is tátva marad. Egyszerűen meseszép. A falak fehérek, néhol ezüsttel áttörtek, az egyik falnál egy hatalmas akvárium van halakkal. A padlón krémszínű padlószőnyeg. Az asztalok fából készültek, rajtuk halvánsárga terítő és porcelántányérok. Egy pincér siet felénk és megmutatja a helyünket, amely pont az akvárium mellett van. Halak úszkálnak mellettem. Na és minden asztalon egy kis csokor virág, és ahogy látom, a bejárat két oldalán, valamint a terem sarkaiban is egy-egy hatalmas váza virág - rózsa, liliom, gerbera, jázmi - illatozik. Tetszik ez a hely. Elegáns, de nem túlzsúfolt.
A pincér hamarosan visszatér az itallappal. Wyett egy üveg pezsgőt rendel, kedves tőle, szeretem pezsgőt. A pincér átadja az étlapot is, majd távozik.
- Nagyon szép hely - jegyzem meg. - Gyakran jársz ide?
- Néhanapján - válaszolja. - Örülök, hogy nem lőttem mellé - nevet halkan.
- Szerencséd - mosolygok.
A pincér hamarosan vissza is tér, hozza az italt. Közben felveszi a rendelésünket. Én mézes csirkét kérek rizzsel, Wyett pedig borjúsültet burgonyakrokettel. A pincér elégedetten távozik és jó húsz perccel később már ott is van az étel az asztalunkon. Élvezettel vágok bele, a hús olyan puha, mint a vaj és finom omlós. Nagyon jól van elkészítve.
- Amúgy mit csinálsz? Mármint amikor nem dolgozol - kérdi Wyett.
- Egyetemre járok. Esküvő-és Rendezvényszervést tanulok a George Washingtonon - válaszolom. - Másodéves vagyok.
- Én is oda járok - nevet fel, mire elkerekednek a szemeim. - Csak Sportszakra. Én negyedikbe járok. Még egy év és végzek.
- Fura, hogy még nem futottunk össze - jegyzem meg. - De elég nagy az egyetem.
- Hát, most már össze fogunk, garantálom - néz mélyen a szemembe, mire újfent elpirulok és leszegem a fejem. Fenébe, hogy tud rám hatni.
Tovább eszünk, beszélgetünk és én remekül érzem magam. Rég voltam ilyen remek társaságban. Elmesélem neki, hogy két éve jöttem Japánból, és itt tanulok diákvízummal, mellette dolgozom. Róla is megtudok pár dolgot. Remek beszélgetőpartner, és jó a humora. Szívesen vagyok vele és van egy olyan érzésem, hogy szeretném jobban megismerni. Talán végre én is találtam valakit magam mellé. Ki tudja?
|
|
