Sóhajtok egyet. A fiúk nem mozdulnak. Megfordulok és meglátom, hogy Felix sír. Ennyire félne ezektől a fiúktól? Szegénykém. Szemeim elkerekednek, mire lesüti a szemét. Muszáj tennem valamit. Ki tudja, mióta mehet már ez. Ráadásul többen egy ellen. Ez undorító!
- Befelé! Mindenki, most! - utasítom őket, mire elkezdenek beszállingózni. A hangom megtette a hatását. - Felix, te pedig ülj be az autóba!
Halom, ahogy elindul. Én pedig a klub felé veszem az irányt. Ezek a mocskok ezt nem viszik el szárazon, annyi szent. Azonnal megkerestetem a főnököt, aki nemsokára már jön is, arcán széles mosollyal. Talán azt hiszi, igénybe óhajtok venni még valakit, holott pontosan tudja, hogy ma Felixet viszem magammal. Nem rá vagyok mérges, így próbálok úriemberként viselkedni. A kinti hostokat is látom, ami felingerel. Takuya is köztük van. Megismerem a frizurájáról.
- Miben segíthetek Hiroyama-sama? - kérdi a főnök.
- Panaszt szeretnék tenni - jelentem ki, mire arcáról lefagy a mosoly.
- Talán problémája van az egyik hostunkkal?
- Igen. Azzal az öttel - mutatok a fiúk felé. - Nem tűröm el, hogy zaklassák Felixet!
- Felixet? - kérdi, de odainti őket. - Pontosan miről is van szó?
- Amikor ma a klub elé értem, ezek öten éppen Felixet molesztálták. Öten egy ellen! Ez undorító, gusztustalan és gyáva dolog! - mondom dühösen.
- Ez igaz? - fordul a férfi a fiúk felé. - Toshiya, ez igaz?
- Ő sokkal több pénzt kap, mint mi! - fakad ki Toshiya - Ez nem igazság!
- Az nem igazság, hogy az ilyen kis mocskok csak bandában mernek rátámadni valakire! Inkább dolgoznál, ahogy ő, ahelyett hogy aljas trükkökhöz folyamodsz! - förmedek rá, mire csendben marad és lesunyja a fejét. Ahogy a többiek is. A főnökhöz fordulok. - Szeretném, ha ezeket többé nem foglalkoztatná. Ha mégis, megvonom a támogatást a klubjától. Remélem értve vagyok! Még egy ilyen eset, és bezárhatja a boltot! Viszontlátásra!
Hátra sem nézek, csak kisétálok. Ha kell, kivásárolom innen Felixet, de nem hagyom, hogy ilyen patkányok miatt szívjon. Nem rossz kölyök és egészen kedves. Beülök a kocsiba. Felix még mindig meg van ijedve. Szegénykém. Kikapom hajamból a hajgumit, beletúrok, majd összegumizom. Felix a kocsi oldalához préseli magát és kibámul az utcára. Szegényke. Most biztos szégyelli magát. Pedig nem kéne, mert nem az ő hibája.
- Nem fognak bántani többet! - mondom nyugodtan, mire rám néz.
- Deh... - ismét elfordul. Mint egy ijedt madárka. - De nem tud majd mindig megvédeni. - hangja halk. Fél és bizonytalan.
- De nem fognak bántani - mondom, majd kezemet a fejére téve magam felé fordítom és megcsókolom.
- De miért nem? - tekintete csupa kiváncsiság.
- Mert ma velem leszel egész este. Aztán pedig hazaviszlek. - mosolygok rá, ő meg fülig pirul. Olyan édes. Szívesen megzabálnám.
Elpirul mint egy szép piros pipacs, én pedig nevetve túrok a hajába, mire még jobban pirul és a kocsi oldalához húzódik. Erre már testőreim is jót vihognak elöl, persze ők is látták a jelenetet. Felix durcizik. Megkorran a hasa, mire szégyenlősen a kis fejecskéjét is lehajtja, mire mi hárman majdnem megfulladunk a röhögéstől.
- De előtte eszünk valami finomat - fogom meg mosolyogva a kezét és áthúzom magamhoz.
Elindulunk, ő pedig úgy gubbaszt mellettem, mint egy megszeppent kismadár, akit éppen most kapott el a macska. Igazán édes látvány, ahogy magam mellé pakolom, ő meg csak bújik.
~*~
Az egyik kedvenc éttermemnél állunk meg, a Kék Pávánál. Igazán elegáns hely, és természetesen, számomra mindig van szabad asztaluk. Mielőtt kiszállnék, gondosan begombolom Felix ingét. Ahogy belépünk, elénk siet egy férfi. Felix megáll, mint a cövek és csak bámul. Hát igen, nem mindennap lát az ember fia ilyen helyet. Én már megszoktam, de őt nem hiszem, hogy sűrűn viszik ilyesfajta helyre. Igaz, elég elegáns hely, fehér márvány járólap, hófehér falak, néhol barackszínnel áttörve, halványsárga terítők, elegáns evőeszközök, gyönyörű porcelán tányérok és a többi. Végül megfogom a kezét és gyengéden beljebb húzom. Testőreim is velünk tartanak, de ők természetesen másik asztalnál foglalnak helyet, egy olyan helyen, ahonnan minden jól belátható. Alig ülünk le, a pincér már hozza is az étlapot.
- Jó estét, Hiroyama-sama! - hajol meg és átnyújtja az étlapot - Régen járt nálunk.
- Elfoglalt voltam, Toshiya - válaszolom.
- Értem. Parancsolnak italt? - kérdi.
- Én egy XIII. Lajost kérnék - mondom. - Felix, te mit iszol?
- Azonnal hozom, uraim - hajol meg Toshiya és távozik.
- Puccos hely - jegyzi meg Felix.
- Az egyik kedvenc helyem - mosolyodom el. - Tetszik?
- Szép - néz körbe. - De én nem igazán illek ide. És a kaják felét nem is ismerem.
- Mehetünk máshová is - vonok vállat.
- Ne! - rázza a fejét. - Miattam nem kell.
Felnevetek, de csak halkan. Toshiya hamar visszatér és lerakja az italainkat. Segítek Felixnek ételt választani, majd rendelünk.
A vacsora kellemesen telik. Igazán jól érzem magam, Felix remek társaság. Végig beszélgetünk, mindenféle csippcsupp dologról, de engem nem zavar. Jó hallani a hangján, hogy már nem fél. Talán tényleg meg van végre nyugodva. Felixnek hála égnek jó az étvágya. A steak után még bevág három csokitortát és egy csokis parfét is. Én csak lesek, mikor elégedetten hátradől és megpaskolja a pocakját.
- Jóllaktál? - kérdem.
- Igen - bólint elégedetten. - Nagyon finom volt. Köszönöm!
- Menjünk! Szeretnék valamit mutatni - állok fel és nagy nehezen ő is feláll. - Kocsival megyünk.
Pénzt teszek az asztalra. Szép összeg, hiszen jól éreztük magunkat, a kaja is fennséges volt és a kiszolgálás mint mindig, első osztályú.
~*~
Sokáig kocsikázunk még, mire megérkezünk oda, ahová akartam. A csillagvizsgálóhoz. Felix kiváncsian bámul rám, de én csak somolygok és kézen fogva viszem be. A fiúk azalatt kinn őrködnek. Nincs szükségem bébicsőszre. Benn sötétség és csend honol. Az előadóban aztán leültetem egy puha székre és én is mellé telepszem. Sötét van és látom, már épp szólna, amikor intek neki és felfelé néz. Szemecskéi elkerekednek, ahogy a csillagok egymás után tűnnek elő a semmiből. Látom én, hogy tetszik neki.
- Gyönyörűek! - suttog áhitattal.
- És csak neked - mondom halkan, hogy ne törjem meg a varázst.
- Csak miattam? Csak az enyémek? - kérdi csodálkozva. Olyan aranyos.
- Ma este, csak neked világítanak - húzom magamhoz közel és átölelem a vállát. - Nem akartam túl nagyszabású dolgot, csak valami egyszerűt.
- Köszönöm! - suttog halkan.
Megrázom a fejem. Nem kell megköszönnöd, kicsim. Nem tettem semmit, ami különleges lenne. De nagyon örülök, hogy egy kis örömet tudtam neki szerezni. Főleg, miután ilyen csúnyán bántak vele. Soha többé nem hagyom, hogy bántsák ezt a szépséget. Soha többé! Kényelmesen odabújik hozzám és csak nézi a csillagokat. Mint egy kisgyerek.
Bólintok, majd kézen fogva visszahúzom a boxba. Takuya bosszús és irígy képet vág Felixre, de egy szót sem szól. Tudja, hogy a vendég előtt nem illik szídni a másik hostot, mert az rossz fényt vet a klubra és a vendég elpártol innen. Szemben ülök vele és Felixet az ölembe pakolom. Sunyi mosollyal ül az ölemben, még hozzám is simul. Valamit tennem kell, mielőtt ezek egymásnak rontanak.
- Takuya! Rendelj kérlek valami jó pezsgőt! - szólok oda a fiúnak komolyan.
- Persze! Örömmel. - bólint, majd szúrós pillantást vetve Felixre, már el is húz pincért keresni.
Végre kettesben. Ujjaim felfelé vándorolnak Felix hátán, majd beletúrok a hajába és a nyakát kezdem birizgálni. Érzem, ahogy megfeszül a teste. Ezek szerint szereti, ha ott cirógatják. És pont ez a cél. Szépen lépre mentél, drága hostom. Nem vagy te olyan okos, mint amilyennek hiszed magad. A kis segged ma már az enyém lesz. Azt hiszem, megérzi, mit akarok, mert rám néz.
- Akihito-san?! - a tekintete komoly.
Ám én csak ujjamat a szájára teszem, hogy ne beszéljen. Hallom a dübörgő vérét, a szívverését. Nem bírja sokáig. Sosem bírják sokáig.
Feláll, majd egyik lábát átveti az enyémek fölött, hogy szemben üljön velem és végigsimít a karjaimon. Apró kis kezecskéi vannak, nagyon puhák és bársonyosak. Majd vadul esik ajkaimnak, mégis gyengéden kényezteti őket, csókol. Én közben lejjebb kalandozom testén, majd végigsimítok hátsóján és megmarkolom. Megrándul és fülig pirosodik. Tehát ez a gyengéje. Elszakad tőlem és a szemeimbe néz. Önelégülten vigyorodom el. Megvagy. Már nem menekülsz, kicsikém.
Még jobban elvörösödik, és már szólna, de ekkor Takuya köhécsel mögötte. Felix durcásan lemászik rólam, és mellettem foglal helyet. Fene. Majdnem megvolt a kisöreg. Ha ez a gyerek nem jött volna vissza még pár percig, talán tovább is juthattunk volna.
Takuya dühös, ezt látom. Italt tölt nekem és kezembe adja a poharat. Én magamhoz ölelem Felixet. Takuya ideje lejárt, így kifizetem és elküldöm. Kettesben maradunk Felixszel, akit láthatóan feszélyez a közelségem. Pedig eszem ágában nincs bántani. Már a markomban van, most már nem szabadul tőlem és ezzel ő is tisztában van. Elég okos fiú. Rámosolygok és birizgálni kezdem a nyakát, mire érzem, hogy megborzong, de ez afféle jóleső borzongás.
- Nem vagyok kurva, ne felejtse el! - jegyzi meg halkan, bár a hangja arra enged következtetni, benne lenne egy kis játékban.
- Nem kurvának akarlak. Ha meg akartalak volna fektetni, már az első alkalommal megtettem volna - válaszolok könnyedén. - Nincs kedved sétálni egyet? Fülledt itt a levegő.
Bólint és feláll. Én is felállok és kézen fogom. Semmi kedvem elveszíteni ezt a vörös kiscicát, ha már egyszer megfogtam. Kényelmesen sétálunk ki a klubból. A főnök lát minket együtt, tehát tudja, hogy elviszem. Ki tudja, talán útközben a kicsike meggondolja magát. Sose lehet tudni ezeknél a hostoknál.
~*~
Furcsa, hogy nem érzem, hogy feszélyezett lenne. Talán megnyugtatta, amit mondtam, vagy pedig ő ilyen. Kettesben sétálunk az utcán. Mögöttünk jó tíz méterre a testőreim, de nem jönnek közelebb, mert jól tudják, mi lenne abból. Ők nem mernek velem szembeszállni. Kellemes idő van odakinn, a szél enyhén fúj, mégsem érzem, hogy fáznék. Ő azonban megremeg.
- Fázol? - kérdem ránézve és észrevéve, hogy ingje kigombolva van. Begombolom neki, ne miattam faggyon halálra. Végül a zakómat is vállára terítem.
- Nem kellett volna - pirul el kissé.
- Ha velem vagy, öltözz fel rendesen. Ha megnyersz magadnak, állandó vendég lehetek, ami nagyban elősegíti az előmeneteled - magyarázom, mire fülelni kezd. - Beszélgessünk.
- Miről? - kérdi.
- Mit csinálsz? Mármint, gondolom nem vagy teljes állású host.
- Egyetemista vagyok. Gépészmérnöknek tanulok - válaszol, mire kissé meglepődöm.k
Ez az édes kisfiú gépészmérnök akar lenni? Nem semmi. Nem éppen könnyű munka, főleg nem egy ilyen törékeny és gyönyörű fiúcskának, mint ő. Hiszen olyan alacsony és vékony, hogy az első tavaszi szellő elfújjal.
- Magáé a fél város mi? - kérdi nevetve. - Akkor boldog és gazdag lehet.
- Olyasmi - bólintok. - A mai világ kemény, nekem pedig hamar kellett felnőnöm.
Érdeklődve figyel, de mivel nem mondok többet, ejti a témát. Általános dolgokról beszélgetünk. Kiderül, hogy nagyon is értelmes, de ugyanakkor igen makacs. Talán ezért nem tűrik meg sokan maguk mellett. Viszont lehet vele beszélgetni, mert ki tudja fejezni magát. Utálom az olyan hostokat, akik csak az "igen uram" szőösszetételt ismerik. Ő hála égnek nem ilyen. Mulatságos, vicces és nagyon is szórakoztató személy akkor is, ha éppen az élő fába is beleköt. Lassan ideje visszamennünk, pedig szívesen lennék még vele. Meg is ígérem neki, hogy a jövő héten is eljövök és akkor majd elviszem valahová, ha jó kisfiú lesz. Kissé bedurcizik, mert lekisfiúzom, de amikor megcsókolom, inkább elpirul.
- A jövő héten, jó? - mondom neki, mikor bekísérem a klubba és a kezébe nyomok egy jókora összeget, egy másik köteg bankjegyet pedig a nadrágja zsebébe csúsztatok. - Borravaló.
~*~
Egy héttel később éppen kiszállok a klub előtt, amikor észreveszem Felixet. Pár idősebb fiú állja körbe és mintha fenyegetnék. Kiszállok.
- Add ide, ha nem akarod, hogy szóljuk a főnöknek, haver! - nyomja az egyik Felixet a falnak. - Hülye kis amcsi fos! Ide a dohánnyal!
- Ja, az a fószer úgyis ad neked lét nem? - vihog egy másik. - Töm pénzzel, te meg itt rinyálsz hogy nincs semmid. A múltkor is akkora összeget kaptál tőle, amiért mi egy hónapig dolgozunk.
- De nincs nálam - Felix hangja reszket. - Tényleg nincs!
- Ja persze! Na köhögd ki szépen, mielőtt szétverjük a pofidat - ragadja meg Felix haját az, aki a falhoz nyomta.
- Hagyjátok abba! - szólalok meg csendesen, mire a fiúk felém fordulnak. - Bár tőlem üthetitek, ha szeretnétek, hogy szóljak a főnökötöknek, miket műveltek.
A fickó elengedi Felixet, aki nyúl módjára sprintel hozzám és bújik meg a hátam mögött. Ki gondolta volna, hogy a nagyszájú fiúcska ilyen félénk? Reszket, mint a nyárfalevél. Sóhajtok egyet. A fiúk nem mozdulnak, szerintem tisztában vannak vele, hogy tényleg szólok. Bár így is fogok, mert nem szeretem, ha másokat ok nélkül bántanak.
Simogatom, miközben nyelvemmel utat török a szájába, felfedezve szájának belsejét. Milyen finom. Ahogy észreveszem, ő is élvezi. Szívesen mennék tovább, de utálom, ha valaki nem ura önmagának és nem tudja, mi történik vele. Most jó ez így. Egy kis tapizás, egy kis smárolás. Hirtelen érzem, ahogy lecuppan rólam és mérgesen néz rám. Én is dühös vagyok, éppen kezdtem belejönni, erre eltaszít. Azt hiszem, ezt ő is látja.
- Ne haragudj de nem vagyok kurva! - tegez le, mint egy utolsó kis tacskót. Dühbe gurulok.
- Köteles vagy a vendégnek engedelmeskedni! - húzom fel a szemöldököm. - Nem?
- Hát ez nálam nem így működik - lök rajtam egyet, de nem tud szabadulni. Túl erősen fogom. - NEM vagyok kurva! Vannak itt mások is akivel kielégítheted magad! Nekem ez itt a munkahelyem, italt töltök, táncolok, éneklek, beszélgetek! Ennyi! - hadarja mérgesen, fel sem néz, és próbál szabdulni, de rácsapok a combjára és magamhoz húzom, mire mellkasomnak csapódik. Kis ennivaló lenne, ha nem lenne ilyen bunkó és tiszteletlen.- Engedj!! - kiabálja.
- Nem akarlak megdugni! - mondom határozottan. - De utálom, ha egy host ilyen. Attól hogy megcsókollak és kicsit megsimizlek, ne legyenek vad gondolataid!
Ellököm, mire meglepődik. Felállok és némi pénzt az asztalra dobva kivonulok. Odakinn megmondom a főnöknek, hogy őt soha többé nem akarom látni. Többé ne küldje hozzám.
- De hát mi a baj, Hiroyama-sama?! - néz rám ijedten a főnök. - Felix rosszat tett?
- Tiszteletlen volt velem - közlöm. - Ha lehet, többé nem kérném a szolgálatait. Most távozom!
Még látom, ahogy Hamasaki-san a kezét tördeli. Hát igen, egy vendég panaszkodása rosszat tesz az üzletnek. Azt hiszem, egy időre elment a kedvem a hostoktól. Mérges vagyok, ideges és rettentesen csalódott. Az eddigi hostok nem voltak ilyenek. Akikkel eddig dolgom volt mind tisztelettudó, udvarias és mulatságos volt. De Felix más. Talán nem kéne idejönnöm egy ideig. De ez a vöröshajú démon igazán vonzó. Tiszteletlen, de vonzó. Az az igazság, talán csak felkaptam a vizet. Telefonálok a klubba, és szólok Hamasakinak, ne mondja még meg Felixnek, amit az előbb mondtam. Hadd forrjon egy kicsit. Vannak még terveim vele. A főnök természetesen eleget tesz az óhajaimnak, elvégre a klubja egyik igen megbecsült tagja vagyok. Viszont azt ajánlom a főnöknek, beszéljen Felix fejével, mert nem szeretem a tiszteletlen hostokat. Érti, mire gondolok. Elégedetten nyomom ki a telefont. Azt hiszem, a kicsi Felix hamarosan megtanulja, milyen is Hiroyama Akihito, ha el akar érni valamit.
***
Egy hónapig nem megyek újra a klubba. De aztán egy vasárnap este úgy döntök, mégiscsak illő lenne elmennem. Kicsípem magam, elegáns szürke nadrágot, szürke zakót és őszibarackszínű inget húzok. Hajamat megfésülöm, és ezúttal lazán hagyom, hadd lógjon a hátamon. Enyhe kölnit teszek fel magamra, mahagónipálcát a kézbe és már indulok is.
Pontosan este kilenckor lépek be a klubba. Hamasaki-san már rohan is hozzám. Ezúttal nem kérek VIP-szobát, szeretnék a vendégek között lenni, így hamarosan kapok is egy boxot, közel a tánctérhez. Kiválasztok egy hostot, ha jól hallottam, nagyon jó és engedelmes fiú. A neve Takuya és alig 20 éves. Hamar összemelegszünk és éppen egy vicces történetet mesél, amikor meglátom Felixet a tömegben. Épp táncol. Nagyon aranyos, kecses és légies. És ezúttal azonnal megállapítom, nincs beállva. Gyönyörű fekete ing és nadrág van benne. Igazán vadítóan néz ki. Elnézést kérek Takuyától és megkérem, várjon meg, igyon a számlámra és hamarosan visszajövök.
A tánctérre megyek, egyenesen Felix felé. Nem akarom magam rátukmálni, de ha elfogadja a közeledésem, talán őt is felkérem. Éppen háttal van nekem, amikor odaérek hozzá és átölelem a derekát.
- Vadítóan nézel ki ma este - suttogom a fülébe.
- Köszönöm - mondja és megfordul. Szemei elkerekednek. - Maga?!
- Én. Talán zavarok? - kérdem mosolyogva.
- Azt hittem, nem akar látni - a hangja furán cseng. - Azt hittem...
- Sok dolgom volt. És ha nem akarnálak látni, miért jöttem volna ide? - nézek rá komolyan.
- Más hostok is vannak itt rajtam kívül - hajol a fülemhez. - Láttam Takuyával.
- De ő közel sem olyan édes, mint te - búgom halkan. - Mi lenne, ha ketten szórakoztatnátok? Megfizetem a társaságodat.
- Azok után is, amit a múltkor műveltem? - a tekintete kissé bűnbánó. Ezek szerint megmosták a fejét.
Bólintok és a kezem nyújtom. Ő elfogadja. Kicsim, az én hálómból nem lehet elszökni. Elmosolyodom, miközben az asztal felé vezetem őkelmét.
Végre végeztem mára. Kényelmesen elnyújtózom az íróasztalom mögött. Az utolsó tárgyalópartnerem is elment, hála a jó égnek. Megütögetem a vállam, kemény volt a mai nap. Már este hét is elmúlt, talán ideje lenne végre lazítanom egy kicsit a sok üzleti ügy után. Szörnyű, ha még szombaton sem hagyják békén az embert. Kilépek a dolgozószobámból, majd utasítom egyik emberemet, hogy egy óra múlva álljon elő a kocsi és készítsék ki az egyik lazább, de elegáns öltönyömet. Szórakozni akarok menni, és már tudom is, hová.
Megfürdöm, hajat mosok, majd felöltözöm. Makulátlanul fehér ing, szürke nadrág és szürke zakó. Enyhe smink, kevés kölni, fekete cipő a lábra, mahagóni sétapálca a kézbe, és már megyek is. Természetesen két testőröm velem tart, hogy semmi bajom se eshessen. Mintha nem tudnám magam megvédeni. A kocsi előállt. Egyik testőröm beül mellém hátra, a másik előre a sofőr mellé. Sofőrömnek a Dark Water nevű hostklub címét adom meg. Csak párszor jártam ott, így illő megint elnéznem oda.
***
Pontosan fél kilenckor áll meg a kocsi a klub előtt. Testőreim kiszállnak, majd mikor látják, hogy semmi vész nem fenyeget, félreállnak, hogy kiszállhassak. Impozáns klub tárul a szemem elé. A bejárat felett ott függ az első öt legnépszerűbb host képe és neve, a bejárat előtt pár fiúcska álldogál, és próbálják becsalogatni az embereket. Ez Shinjuku negyed Kabukicho része, azaz a Vöröslámpás negyed, ahol egymást érik a host -és hostessz klubok, bordélyok, nyilvánosházak, love-hotelek, melegbárok. Elégedetten nézek körül, majd belépek, testőreimet kinn hagyva. Már sokan vannak, egész tömeg van. Ahogy megállapítom, van egy tánctér, egy bárpult, asztalok és boxok és hátul egy VIP-részleg. Alacsony, kövérkés ember siet felém. A klub tulaja lehet.
- Isten hozta, Hiroyama-sama! - hajol meg mélyen, mire én csak biccentek. - Kérem, hadd mutassam meg az asztalát! Aztán természetesen választhat. Kövessen, kérem!
Követem az emeletre. Több VIP-helyiség van fenn, gondolom az igen módosak számára. Végül egy hátrébb levőbe vezet és leültet. Egész szép kis helyiség. Egy hatalmas asztal, puha bőrkanapé, két bőrfotel, karaoke-felszerelés. A falak lágy barackszínűek. Igazán hangulatos. Helyet foglalok a kanapén. Hamasaki-san gyorsan visszatér és egy hatalmas könyvet tesz elém az asztalra. Kinyitom. Rengeteg fiú képe és neve szerepel benne, az itt dolgozó hostok természetesen. A legtöbbje átlagosnak tűnik, de megakad a szemem egy képen. Pimasz képű fiú vigyorog rám. Haja vörös és félhosszú, tépett fazonú és össze-vissza áll, kék szemei okosan, csibészesen csillognak. Első pillantásra elvarázsol. A neve Felix. Külföldies név, de a kép alapján a fiú sem japán. Talán amerikai.
- Őt kérem - mutatok a képre.
- Igenis, Hiroyama-sama, azonnal kéretem - hajol meg, majd gyorsan telefonál. - Pár perc és ideér.
Valóban. Hamarosan léptek zaja hallatszik és meg is érkezik az alig pár perce képen látott személy. Élőben még bájosabb, bár látszik, hogy részeg. De annyira még nem, hogy ne tudna megállni a lábain. Utálom a részeg hostokat, de neki megbocsátom. A főnök is észreveszi végre.
- Áh..ő itt Felix! - mutat rá a főnök, mire a fiú kezet nyújt, én pedig elfogadom. - Az úr pedig Hiroyama Akihito! - a fiú füléhez hajolva súg valamit, majd ismét hozzám fordul. - Jó szórakozást kívánok! - azzal magunkra hagy.
- Örvendek! - mosolyog felém a fiú.
- Úgyszint! - mondom komolyan.
- És miben lehetek a szogálatára? - néz rám kíváncsian.
- Egyenlőre csak beszélgetni. Ülj le és rendelj nekem italt! Mondjuk egy jó kis francia pezsgőt - mondom, amikor a pincér már ott van. Biztos a főnök szólt neki.
Nézem, ahogy Felix rendel. Tényleg nem annyira részeg még. Bár a hostok általában nem ihatnak. Hamarosan kihozzák az italt, Felix pedig tölt nekem.
- Nem szeretem a részeg hostokat - jelentem ki, utalva arra, hogy ő ne igyon, különben hogy fog engem szórakoztatni.
- Nem vagyok részeg - válaszol méltatlankodva, mire felhúzom a szemöldököm. - Csak pár metaxás kóla volt, semmi több.
- Nem baj - rázom a fejem. - Most beszélgessünk.
- Miről? - kérdi ártatlanul.
Elnevetem magam. Igazán mulatságos kölyök, és elég pofátlan is ahhoz, hogy visszaszóljon nekem. Felfújja magát.
- Nem illik kinevetni a kisebbet! - dünnyög.
- Mókás, ahogy felfújod magad. Tudod, még senki sem engedte ezt meg magának a jelenlétemben. Azt hiszem, kezdelek megkedvelni, Felix. Honnan jössz?
- Onnan túlról - mutat lefelé.
- Honnan túlról? - kérdem.
- A tánctérről - mosolyodik el. - De amúgy Tokióban születtem. Amúgy a családom amerikai.
- Gondoltam. Szeretsz karaokézni? - kérdem a berendezésre mutatva.
- Szeretek. És ön? - néz rám kiváncsi szemekkel.
Felállok és bekapcsolom a gépet. Majd odaadom Felixnek a könyvet, hogy válasszon számot, amit meg is tesz. Karaokézunk és be kell látnom, szép hangja van. Kemény kis kölyök, ma biztosan nem fektetem le. De majd megpuhítom a drágát. Igazán szép kisfiú, jól áll neki a fekete és a szegecses öv. Az arca nagyon szép, csak most nézem meg jobban. A bőre világos, jóval világosabb, mint egy japánnak. Hiába, nyugati ember. Teljesen elengedi magát, amivel engem is kikapcsol. Végül egymás mellett ülünk és lihegünk a kimerültségtől. A karaoke fárasztó dolog. Megborzolom a fejét. Talán én is kezdek részeg lenni. Meg ő is. Megittunk három üveg méregdrága pezsgőt. Igen, ő is ivott és részeg. Totál részeg, így észre sem veszi, amikor átölelem, és lágyan megcsókolom. Hallom, ahogy belenevet a csókba. Milyen puha ajkai vannak. Puhák és selymesek. Mint a virágszirmok. Túl laza vagyok, de egyszer-egyszer elmegy. Most őt akarom. Nem, most nem megdugni. Csak ölelni és csókolni. Olyan aranyos, mint egy plüssmaci. És ő sem tiltakozik olyan erélyesen a csók ellen.
- Hallgatlak - dőlök hátra a kanapén kényelmesen. Szinte látom, ahogy a kávébarna szemei csillognak... Hajtincseimmel játszadozom, amiért sokan megőrülnek.
- Gyere el holnap a Clubba és elárulom - kuncog halkan.
- Miből gondolod, hogy ráérek holnap? - búgom lágyan.
- Tudom hogy ott leszel.
Meglepetten nézek a búgó telefonra. Letette.
Micsoda magabiztos alak!
Duzzogva hajítom az apró készüléket az asztalra. Mégis mit képzel magáról? Grrr...
Meglepődöm saját magamon, aztán elnevetem magam. Micsoda pasas!
Valami azt súgja: nem engedi hogy unatkozzam majd. Ha pedig mégis, akkor móresre tanítom.
Álmodozva simítom végig puha ajkaimat, gonosz kis félmosollyal.
***
Elégedetten pillantok végig magamon a tükörben. Dús, göndör fürtjeim tökéletesen kunkorodnak arcom köré, szemeim szinte ragyognak az izgatottságtól. Igen... izgatott vagyok.
Rég nem szórakoztatott ennyire senki sem, és ma este folytatódik.
Beülve a kocsimba, kényelmesen hátradőlve figyelem az elsuhanó utcákat. A sofőröm pontosan ismeri már az utat. Vicces.
Amikor belépek az ismerős épületbe, az előtér szinte teljesen üres már. Csak a bárpultnál álló személyzet, és az ismerős kanapén üldögélő ismeretlen ismerős...
Aki épp magasról tojik az antrém-ra, és elmélyülten olvas. Elé libbenek, és halvány mosollyal figyelem. Valami gyönyörű ez a pasi. Méltó hozzám. Sötét hajtincsei selymesen csillognak, szemei mint a frissen főzött kávé, úgy csillognak. Jóképű arcának minden vonását akár egy művész is festhette volna. Nálam természetesen nem szebb, de ez sosem zavart senkinél. Ami még nagyon tetszik benne a csodás testén kívül pedig... az intelligenciája. Nem buta, nem bizony. És én szeretem, ha nem üresfejű babák vesznek körül, hanem olyan emberek, akik érdekesek és tartalmas gondolataik vannak, amelyeket ki is tudnak fejteni.
Halkan köhintek egyet, és végre felpillantanak rám a szép szemek. Szia édes...
- Szóval megérkeztél - mosolyog rám, és feláll. Remélem mindene. - Remélem jól telik az estéd.
- Hát nem mondanám - húzom el ajkaimat. Mivel még semmi sem történt... pedig én utálok unatkozni.
- Nos, akkor pedig azt hiszem remekül fogod érezni magad.
Micsoda önbizalom.
- Majd te gondoskodsz róla? - puffogtatom el a szokásos sablont, amit ezerszer hallottam már.
- Nos, mondhatjuk így is.
Ne izgass... még a végén elalszom.
***
Bevezet egy elegáns terembe. Oh, amint látom, egy nagyszabású, elegáns fogadás. Ez lenne az a nagy móka?! Jáááj... hiszen már vagy ezer ilyenen jártam. Nem tud nekem újat mutatni. Mekkora csalódás lenne...
- Úgy tudom szeretsz játszani - búgja a mély hang mellettem, és kezembe csusszan egy karcsú pezsgős pohár.
Kíváncsian hallgatom.
- Van egy ajánlatom számodra.
- Remélem izgalmasabb mint ez a party - ásítok diszkréten. Már most unatkozom... Ha nem javul a helyzet, fél óra múlva fejfájásra hivatkozva angolosan távozni fogok.
Mmm... finom ez a pezsgő.
- Nos, az attól függ. - mondja. Rápillantok, és leteszem a poharat egy asztalra. - Akarsz fogadni?
- Miben?
- Legyen a tét mondjuk...
Na ez egyre izgalmasabban hangzik...
- ..aki győz az egy teljes napig megteszi amit a másik kér.
Oh... ez... tetszik!
- És min áll a fogadás?
- Látod ezt a termet? Tele van japán legbefolyásosabb férfijaival és nőivel. Az győz aki többet csábít el belőlük.. mondjuk.. - ránéz az órájára. - .. éjfélig..
Ez a nagy terv?! Ennyire szeretnél veszíteni? Hehe...
- Ennél mi sem könnyebb... - mosolyodom el.
- Azért ne becsülj alá! - viszonozza gonosz kis vigyorral. Ahh még gödröcskéi is vannak az arcán! Milyen szexi...
Nem foglak, ne aggódj. Tanulok a saját hibáimból, és egyszer már alábecsültelek. Többször nem fordul elő.
Mellettem elsétáló pincér tálcájáról egy kecses mozdulattal elcsenek egy pezsgőt, és az első kisebb társasághoz csapódom.
Az idő telik, hódításaim szaporodnak. Férfiak és nők... nekem nem számít. Szépségemre mindkét nem nagyon fogékony, a férfiak hangsúlyosabban, de nem izgat. Bárkit megkaphatok. Bárkit.
Közben figyelem ám Seitot is. Vérprofi. Főleg a nőket részesíti előnyben, de akad néhány férfi is.
Találkozik a tekintetünk, és én gonosz kis mosollyal hunyorítok rá. Jól szórakozom...
- Hozok egy kis pezsgőt - súgom aktuális áldozatom fülébe lágyan, gondosan odafigyelve arra, hogy leheletem cirógassa a fülét. Kezem alkarját fogja, érzem ahogy megremeg.
- Na hánynál tartasz? - kérdezi Seito az asztalnál.
- Negyvennyolcnál - veszem fel a poharakat. Már mellettem is áll a kis játékszerem. Ezt nem bírom... amikor pincsiként követnek és ragadnak rám. Sebaj, úgyis mindjárt lerázom.
- Akkor húzz bele - vigyorog rám Seito, és mellettem ellépve súgja: - Ötven.
Dühösen perdülök meg. Hogy mi?!
Nevetve hagy faképnél, egy hölgytársasághoz lépve. Grrr...!
- Gyere - karolok hódolómba.
Pár perc múlva már új prédával játszadozom, majd újabbal és újabbal.
***
Éjfél előtt pár perccel megkeresem Seitot. Egy asztalnál ül, és egyik utánfutómmal lépek mellé.
- Ez az utolsó - mosolyog rám ez a szívdöglesztő mocsok. Homlokomra simítom ujjaimat.
- Oh... bocsáss meg Tanaka-san, de a fejem nagyon megfájdult. Később még beszélünk, rendben? Pardon...
- Bocsánat hölgyeim - áll fel ő is az asztaltól.
Az üres fogadóterembe lépünk, és én mosolyogva teszem karba kezeimet. Nagyon jó a kedvem...
- Azt hiszem igazad volt - kuncogok halkan. - Rég nem éreztem magam ilyen jól.
- Ennek örülök. Akkor hát halljuk a végső számot.
- Előbb te - rázom meg fejemet.
- Rendben. Nekem ezzel az utolsóval együtt kilencvenhét.
Elmosolyodom, csodálattal pillantva rá.
- Valóban nagyon jó vagy.
- Nos hát?
- Veled együtt pontosan száz.
- És engem is elcsábítottál? - húzza fel szemöldökét kétkedve. Ugyan-ugyan... Nem törnéd magad ennyire, ha nem lennél oda értem.
- Ez a kihívás nem azt jelenti? - kuncogok lágyan. - De egyébként meg... kilencvenkilenccel is én győztem.
Diadalmas mosolyom letörölhetetlen arcomról.
- Nos akkor hát... mit kívánsz mit tegyek?
Rózsaszín nyelvecskémet kidugva nyalom meg a számat, és közelebb lépek hozzá.
- Most megtudod, milyen játékokat szeretek én... - cirógatom meg az arcát ujjaimmal. Elmosolyodik, és szemtelen kezecském ügyködését megakadályozandó megfogja a csuklómat. Megvillannak a szemeim, és félrehajtom a fejem, felkínálva neki nyakamat.
- Puszit kérek - mutatom hova. Először meglepődik, de szót fogad. Felsóhajtok, ahogy puha ajkai érzékeny bőrömhöz érnek, és mélyen magamba szívom hajának illatát. Mmm...
Míg beszél egyik alkalmazottjával, én a kocsimhoz sétálok. A sofőr kinyitja nekem az ajtót, és behuppanok a hátsó ülésre. Bizsereg az egész testem, olyan izgatott vagyok. Pedig még semmi sem történt. De majd fog.
Pár perccel később már be is száll mellém a kávészemű szépségem.
- La maison - szólok előre a sofőrnek, és már indulunk is. Seito oldalához simulok, vállára hajtom fejecskémet, és felsóhajtva hunyom be szemeimet. Átkarolja derekamat, de eltolom a kezét.
- Csak nyugalom... - lehelem lágyan, és ellazulok. - Ahh... kimerítő volt ez a party...
- Ühüm - jön a kifejezéstelen válasz.
- Te persze hozzászoktál már.
- Miért, te nem?
Megvonom a vállam.
- Utálom a partykat. Gyermekkorom óta állandóan el kellett viselnem, és nem csak ezt. A mi köreinkben a rendszeres társas összejöveteleknek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak, mon ami. Azonban ezt felesleges neked elmagyaráznom, hisz te is láthatod minden alkalommal.
- Semmi sem kényszerít rá, hogy eljárj ezekre. Felnőtt ember vagy.
Behunyom a szemem, amikor felelevenednek bennem az emlékek. Igen... Auguste... bizonyára nagyon csalódott lenne, ha megtenném. Talán el is veszíteném őt. Abba belehalnék.
- Sajnos ez nem egészen így van - válaszolom végül halkan, és nyakába fúrva arcomat élvezem testének melegségét. Mindig nagyon fázom... - Melegíts fel... Nagyon hideg van itt.
***
Megérkezünk a kastélyomhoz, és ő engedelmesen követ engem, kíváncsian nézelődve.
A festmények látszólag felkeltették érdeklődését. Mintha nem is izgatná, hogy a rabszolgám lesz egy teljes napon át.
Mosolyogva támaszkodom mellette a falnak.
- Nem vagy éhes?
- Köszönöm, nem.
Megfogom a kezét, és mosolyogva húzom magam után.
- Gyere, fürödjünk meg!
Bevezetem a török stílusú, mozaikos díszítésű nagyon elegáns fürdőmbe. Csodálkozva pillant körül.
- Tetszik? - mosolygok rá boldogan. - Imádom ezt a helyiséget. A kedvencem az egész házban.
Valami hihetetlenül élvezem, hogy nem egyedül vagyok, hanem egy szórakoztató társ is van velem. Ledobálom a ruháimat, cseppet sem feszélyezve magam. Szép testem van, nincs szégyellnivalóm.
A süllyesztett, nagy kádba lépek, és kényelmesen leülve pillantok rá, kérdően felhúzott szemöldökkel.
- Nos?
Elvigyorodik, és pár másodperc múlva már elakadó lélegzettel mérhetem végig gyönyörű testét. Ajkamba harapok, mert ez aztán tényleg letaglóz.
- Mondanám, hogy csukd be a szád és tedd helyére a szemecskéidet, de én nem ilyen vagyok - nevet fel érzékien. Duzzogva fordítom el fejemet, és már érzem is a víz hullámzását ahogy beül mellém.
Felé nyújtok egy finom illatú üvegcsét.
- Fürdess meg! - utasítom gonosz kis mosollyal. Tudom, hogy bosszantó vagyok a parancsolgatásaimmal, de nem látom rajta, hogy különösebben zavarná. Helyes... Szeretem, ha a kiskutyáim szót fogadnak nekem.
Hátat fordítok neki, és élvezem ahogy karjaimat, hátamat és mellkasomat cirógatja körkörösen a fürdőolajjal.
- Tudod Seito... - csevegek ellazulva. - Ez a fogadás nagyon jó ötlet volt. Először arra gondoltam, hogy alaposan kihasználom a lehetőséget, és addig élvezkedem rajtad, amíg le nem ájulok szép testedről.
Megtorpannak kezei a mozdulat közben. Nem mond semmit, de biztos vagyok benne, hogy mindjárt kilyukad az oldala a kíváncsiságtól.
- Gyűlölöm, ha nem kaphatom meg amit akarok... - sóhajtom, és hátravetem fejemet, megtámasztva izmos mellkasán. Behunyt szemekkel élvezem, ahogy ujjai hasamra kalandoznak. Merevedése keményen feszül testemhez.
- Valahogy erre magamtól is rájöttem - dörmögi. - Halljam, mit agyaltál ki a szép kis fejecskéddel?
Dühösen pillantok fel rá. Valahogy vérforraló, hogy ennyire kiismert, pedig alig néhányszor találkoztunk már.
De hát ezért is olyan szórakoztató... - lágyulnak meg arcvonásaim, és elmosolyodom, ahogy ő is. Látom te is élvezed.
- Amikor lehetőséget kaptál rá, nem éltél vele, ezért úgy döntöttem, nem kapsz újat. Egy darabig...
- Konkrétabban?
- Konkrétabban? - nevetek fel csilingelően, és szembefordulok vele, hozzásimulok és nyaka köré fonom karjaimat.
- Nem érhetsz hozzám, csak én hozzád. Ez a szabály... Menni fog?
Elvigyorodik.
- Igen.
Mosolyogva simítom végig puha ajkaimmal a száját.
- Természetesen én bármikor é bárhogyan hozzád érek majd... mert önző kis dög vagyok...
Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 08. 26. 21:13:45
Eltelik a fél nap anélkül hogy bármit is hallanék róla. Közben ügyeket intézek, a Club nappali teendőit intézem. Ital és virágrendelések, a takarjtókat igazítom útba, és kis szabadidőmben a hostjaimra is jut egy kis időm, hogy meghallgassam őket.
Egytől-egyig páratlan szépségű férfiak. Ez az én keresztem... nem vonzódom a nőkhöz, ennek ellenére rendkívül jól kijövök velük, dehogy enni vonzó férfival dolgozzak együtt.
Bár most mintha nem is annyira érdekelnének. Nem, mert folyton ő jár a fejemben. A kis arrogáns. Nem is értem miért keltette fel annyira a figyelmem, talán azért, mert többet látom amögött a jókis álcája mögött mint amennyit megmutat.
Jól tudom hiszem énis ilyen vagyok. Bármennyit is adok magamból, igazából kiismerni senki sem tud.
És ahogy folytatja azokat a szemtelen csábításokat... lefogadom valahány férfi volt is az ágyában, igazából egyiknek sem adott soha magából többet, a teste érintésénél.
Ők megelégedtek ennyivel.. én nem.
Ha egyszer valami felkelti az érdeklődésem, akkor azt meg akarom ismerni, nem csak az utolsó négyzetcentijéig, hanem a lelke legrejtettebb zugáig.
***
Végül délután mégis csörög a telefonom.
Hagyom hosszan kicsöngeni, végül nyugodtan szólok bele.
Udvariasan a hogyléte felől érdeklődök, közben alig bírom letörölni a vigyort az arcomról.
Miután túlestünk az udvariassági formulákon, rögtön a lényegre tér.
- Szeretném megköszönni amit értem tettél. Tartozom neked eggyel... Nem felejtem el.
Hát ezt jólesik hallanom, mégis az illem úgy kívánja hogy utasítsam el.
- Igazán nem kell megköszönnöd, és nem tartozol semmivel. Szívesen segítettem, bárkivel megtettem volna ha ilyen bajba kerül. - felelem nyugodtan.
- Valóban? - kérdezi.
A fene enné meg, úgy tudom hogy most vigyorog a vonal túlsó végén.
- Ebben az esetben nem is tartalak fel tovább... további szép napot, mon ami..
Wáhh teszek az udvariasságra.
- Várj! - szólalok meg mielőtt bontaná a vonalat.
- Igen? - kérdezi halkan.
- Azt hiszem eszembe jutott valami. - mosolygok bele a szoba csendjébe.
- Hallgatlak. - feleli szenvtelenül, mégis szinte előttem van ahogy a haját babrálja olyan provokatívan, amitől kedvem lenne a falnak lökni és.....
- Gyere el holnap a Clubba és elárulom. - felelem kuncogva.
- Miből gondolod hogy ráérek holnap? - kérdez vissza.
- Tudom hogy ott leszel. - felelem lazán és bontom a vonalat.
Jajj úgy tudom hogy nagyon dühös most. Haha! De itt lesz, mert igaza van, tartozik nekem ennyivel.
Már alig várom a holnap estét.
***
Másnap már nyitás előtt bemegyek a Clubba és míg a hostjaimat figyelem ahogy öltöznek, rajta jár a fejem.
Nagyon jó kis tervem van hogyan tanítsam meg neki a leckét. Haha..de még milyen.
***
Lassan szállingózni kezdenek a vendégek, én pedig az egyik méregdrága kanapén ülve figyelem őket.
Ő nincsen köztük. Nos végülis.. a késés elegáns dolog.
Unottan nézelődve figyelem a tömeget, majd mikor elunom a dolgot, előveszem az éppen aktuális könyvemet és olvasni kezdek.
A VIP teremben épp egy fogadást tartunk, itt van szinte mindenki, aki fontos ember japánban, de valahogy a hátam borzósik hogy csatlakozzak hozzájuk. Hiába ez a munkám, nem szeretem a hízelgést.
Lapozok egyet a könyvben és belemerülök a hátborzongató történelmi történetbe.
***
Nem sokkal később azt veszem észre hogy valaki a torkát köszöri fölöttem. Felpillantok a könyvből, és ekkor meglátom őt. Karba tett kézzel ácsorog fölöttem, halvány krémszínű selyemingjében.
Vajon mióta figyelt itt csendben.
Összecsukom a könyvet és fellállok a kanapéról.
- Szóval megérkeztél. - pillantok rá mosolyogva. - Remélem jól telik az estéd. - teszem hozzá.
- Hát nem mondanám. - feleli a száját elhúzva mosolyogva. Arany hajtincsein megcsillan a halvány fény.
- Nos, akkor pedig azt hiszem remekül fogod érezni magad. - pillantok rá a szemem sarkából, és a kezem nyújtom neki.
- Majd te gondoskodsz róla? - kérdezi furcsa oldalpillantással, de látom azt a gúnyos mosolyt a szája sarkában.
- Nos, mondhatjuk ígyis. - felelem sokat mondóan.
Azt hiszem furfangos játszópajtásra akadtál most az egyszer. Haha.. de élvezni fogom minden percét.
***
Bevezetem őt a VIP terembe.
Körülnéz, rögtön felfogja mi folyik itt, szemei máris a termet pásztázzák.
- Úgy tudom szeretsz játszani. - vezetem az egyik asztalhoz. Elveszek egy poharat és a kezébe adom.
Megszemléli a méregdrága pezsgőt majd elveszi. Figyelmesen várja mit fogok mondani, közbe nem szólna.. á dehogy.
- Van egy ajánlatom a számodra.
- Remélem izgalmasabb mint ez a party. - tetet ásítást.
- Nos, az attól függ.
Szemei rámcsillannak, leteszi a kirürült a poharat és megnyalja a száját.
- Akarsz fogadni?
- Miben?
- Legyen a tét mondjuk...
Figyelem ahogy engem figyel, arca élénk érdeklődést mutat.
- ..aki győz az egy teljes napig megteszi amit a másik kér.
Felcsillannak a szemei, elégdetten mosolyogva pillant rám.
- És min áll a fogadás? - kérdezi.
- Látod ezt a termet? - mutatok körbe. - Tele van japán legbefolyásosabb férfijaival és nőivel. Az győz aki többet csábít el belőlük.. mondjuk.. - ránézek az órámra. - .. éjfélig..
Gonosz mosolyra húzza az ajkait.
- Ennél mi sem könnyebb...
- Azért ne becsülj alá! - mosolygok rá énis gonoszan.
Figyelem ahogy ellejt egy újabb pohár pezsgővel az egyik asztal irányába, ahol már álldogál három öltönyös fickó. Egy csábos mosoly, és már hívják is beszélgetni.
Hátrapillant rám a vála fölött, én pedig a fejemet csóválom nevetve.
Elsétál mellettem egy vörös ruhába öltözött nő, a kezemet nyújtom neki és felkérem táncolni.
***
Ez megy egész este.
Miközben éppen az aktuális prédámat szédítem, szemeim őt keresik. Hihetetlen micsoda egy kis szégyentelen dög.
Persze lopva őis engem figyel, és amikor meglátja hogy nézem gonosz mossolyal vigyorodik el.
Nem sokkal később összetalálkozunk az egyik italos asztalnál.
- Na hánynál tartasz? - kérdezem jókedvűen.
- Negyvennyolcnál. - feleli lazán felmarkolva két pohár pezsgőt. Nemsokára meg is jelenik mellette egy férfi, rövid.. vörös hajú.. bájgúnár.
Elvigyorodom.
- Akkor húzz bele. - sétálok el mellette, de azért még a fülébe súgom: - Ötven.
Megpördül. Ha szemmel verni lehetne szerintem már kék-zöld lennék. Elkacagom magam, és csatlakozom a három lányból és fiúból álló társasághoz, lopva végigsimítva az egyik nő karján.
Erre ő meg átkarolja a férfit és elvezeti a másik irányba.
Azt hiszem hogy élvezem ezt a játékot. Hogy cukkolhatom. És őis megteheti ezt velem. Nagyon jól szórakozom.
A party ugyan unalmas, és a társalgás is rémesen..de ez a kis fogadás az egészet feldobja.
***
Éjfél előtt 5 perccel aztán megjelenik az asztalomnál. Mellette már egy másik fickó siet kiskutyaként.
- Ez az utolsó. - felelem neki mosolyogva, mire ő rosszullétre hivatkozva elküldi a pasast.
- Bocsánat hölgyeim. - állok fel a három nő mellől és mellé lépve indulok meg ki a teremből.
***
A hatalmas díszes óra éppen elüti az éjfélt, amikor megállunk a fogadóteremben ami most üres és csak pár letakart lámpa világít.
- Azt hiszem igazad volt. - szólal meg halkan kuncogva. - Rég nem éreztem magam ilyen jól.
- Ennek örülök. Akkor hát halljuk a végső számot.
Elmosolyodik, megcsóválja a fejét.
- Előbb te.
- Rendben. Nekem ezzel az utolsóval együtt kilencvenhét.
Mosolyra húzza a száját.
- Valóban nagyon jó vagy. - jegyzi meg halkan.
- Nos hát?
- Veled együtt pontosan száz.
- És engem is elcsábítottál? - kérdezem szemöldökfelvonva.
- Ez a kihívás nem azt jelenti? - kérdezi halkan kuncogva. - De egyébként meg.. kilencvenkilenccel is én győztem.
- Miből jutottál erre a következtetésre? - kérdezi elmosolyodva. Nocsak... - Az én játékaim...csupán másfélék.
Elmosolyodom magamban. Másféle játékok? Felkeltetted a kíváncsiságomat...
Szemeit végigfuttatja rajtam, és hosszan gyönyörködik arcomban. Mosolyogva kortyolok gyöngyöző pezsgőmbe. Megszoktam már az ilyen pillantásokat, valamilyen szinten szeretem is.
Sajnos elhívják, valami üzleti ügy miatt. Elnézést kér, és én biccentek. Menj csak... Hosszú még az este, majd később játszom még veled.
***
Folytatom a társalgást, iszogatok és csevegek... lerázom a nekem nem tetszőket, és játszadozom a nekem tetszőkkel...
Megszédülök, és émelyegni kezdek, minden elhomályosul körülöttem...
Az utolsó amit látok, az a poharamban lötyögő kékes árnyalatú pezsgő. Mi a szösz...
............
***
Puhaság alattam... ez egy ágy... nhh... hol vagyok...? Ahh ez az én ágyam... és aki fölém hajol... az... a hogyishíják... Seito...
- Te... mit keresel itt? - nyögöm, és igyekszem fókuszálni az arcára. Ezek szerint hazahozott. Nem emlékszem mikor és hogyan szedtem őt fel...
- Jó kérdés... magam sem tudom - mosolyog le rám. - De ha már itt vagyok... gondoltam kihúzlak a csávából.
Csávából? Miről beszél? Ahh nem emlékszem semmire...
Forog a világ is...
- Elég kemény koktélt kaptál - dörmögi komolyan. - Jobban tennéd ha aludnál rá egyet.
Aha, mér emlékszem. Ez mindent megmagyaráz. Az én hősöm... Felkuncogok magamban, és elmosolyodom.
- Nem akarok aludni... - búgom negédesen, és kinyújtózva az ágyon, finoman megharapom mutatóujjamat. Fellobban tekintetében a vágy. Ó jessz.
Megcirógatja arcomat, vágytól égő testemnek csak ennyi kell, és már emészt is vad láng... Hogy ez a drogtól van amit a poharamba csempésztek, vagy az ő hatása... Ki tudja.
- Látom nem vagy egy kertelős fajta.
- Ehl.. égek... - suttogom levegőért kapkodva.
- A drog miatt van. Majd én segítek lehűteni téged - mosolyodik el. - Bár lehet hogy csak rontok a helyzeten.
Belemosolygok a vad és éhes, szenvedélyes csókba amit ad nekem. Mmm... milyen jól csókol... szinte felizzik a testem. Végigsimítom széles mellkasát, és az ing alatt is érzem kemény izmait... ahww...
Levegőért kapkodva szakítja el tőlem a száját, és én vágytól izzó szemekkel nézek rá fel. Gyere...
Csábítóan pillantok fel rá, úgy érzem elolvadok a forróságtól...
Rám nehezedik, és testének súlya alatt szinte elpárolgok a kéjtől. Imádom magamon érezni a hatalom és az erő nyomását... elveszni alatta... megszűnni, szétszakadni...
Forró nyelve meztelen csigaként köröz mellbimbómon, és én hajába markolva nyögök fel kéjesen... ó igen... csináld még...
Köldökömnél jár már, és én kezd megszűnni a ködös öntudatlanság, hogy átvegye a helyét a nyers és tiszta vágy. Oh... hamar eljutottunk az ágyig ahogy elnézem.
Meglepő fejlemény. Azt hittem, ez a fickó az a típus, aki szereti a magamfajtáknak bebizonyítani, milyen sokat is ér, és csakis ő és senki más nem irányíthat egy kapcsolatban. Szánalom, amikor egy pasi annyira bizonyítani akarja férfiasságát, hogy elszalaszt egy vad éjszakát egy olyan szépséggel mint amilyen én vagyok. Mindezt csak azért, mert többre vágyik egy kéjes éjszakánál vagy testnél. Márpedig én nem akarok mást, és tőlem sem akarhat senki sem többet.
Miért van az, hogy engem mindenki birtokolni akar és kisajátítani?!
Gonosz mosollyal emelkedik fel rólam. Van önuralma, nem mondom. És természetesen jól saccoltam.
- Azt hiszem mostmár elég... rendben vagy... - nevet fel, és zakóját a kezébe véve kisétál.
Zihálva ülök fel, bosszúsan a hajamba túrva.
- Remélem egész éjjel fájdalmas merevedésed lesz... - morgom az orrom alatt, és dühösen a párnámba boxolva vetem hanyatt magam. Ahh basszus, ez nem volt jó ötlet. Szám elé kapom a kezem, úgy fogom vissza a hányingert.
***
Pokoli fejfájással ébredek.
Inasom már hozza is a szokásos aspirint, a pohár vizet, és még valamit. A kis névjegykártyát látva elmosolyodom, karcsú ujjaim közé véve nézem meg alaposabban.
***
Délután szakítok egy kis időt arra, hogy telefonáljak.
Leteszem a hegedűmet, és a kék szalonba sétálok. Ingem csipkés kézelőjét megigazítva libbenek le a kanapéra, és mobiltelefonomat felveszem az asztalról. Emlékezetből pötyögöm be a számot, elvégre pokolian jó a memóriám.
Hosszan hagyja kicsöngeni a telefont. Mennyire... áh ne ítélkezz Gilbert. Lehet, hogy valóban elfoglalt, nem akar megváratni téged. Nem, ő nem ennyire kicsinyes.
- Igen? - dörmög bele a telefonba, és elmosolyodom.
- Bonjour... - köszönök halkan. - Gilbert vagyok.
- Szia. Hogy érzed magad?
- Egy enyhe fejfájástól eltekintve... jól. És te?
- Én remekül. Minek köszönhetem a hívásodat? - Jaj de kis hűvösek és távolságtartóak vagyunk... ejnye.
- Szeretném megköszönni amit értem tettél. Tartozom neked eggyel... Nem felejtem el.
- Igazán nem kell megköszönnöd, és nem tartozol semmivel. Szívesen segítettem, bárkivel megtettem volna ha ilyen bajba kerül.
- Valóban? - mosolyodom el. Az udvarias formulák valószínűleg automatikusan buktak ki belőle, de szerintem nem gondolhatta át. Ejnye. Ezzel elszalasztottál egy esélyt. Többet nem kapsz. Halkan felnevetek.
- Ebben az esetben nem is tartalak fel tovább... további szép napot, mon ami (barátom)...
- Várj.
Mosolyogva hunyom be a szememet.
- Igen?
Nem folytatja, hatásszünetet tart. Okos a fickó... nagyon okos. Azt hiszem alábecsültem.
"Nem volt szándékos. Ha az lett volna, más is történt volna..."
Micsoda arrogancia, és nemkevés bátorság kell hozzá hogy ilyet mondjon egy magamfajtának. Biztos azt hiszi hogy a rangjánál fogva megteheti.
Némám szemlélem a kezemben a névjegykártyát. Hát rangban aztán elég magasan áll, biztosan piszokgazdag kis elkényeztett kölyök. Persze nem mellékesen gyönyörű, ami az én figyelmemet se kerülte el.
Ráadásul imádom a kis megzabolázhatatlan fiúcskákat. Mint a vadlovak, amiket te magad törsz be, hogy aztán a kezed alatt kezesbárányok legyenek. Igen.. ő egy igazi kihívás.
***
Party. Az elengánsabbik fajta, amire főleg halálraunni magam járok. Egy barátomat kísérem el, egy gazdag hölgyet, akinek az egyik fia nálam dolgozik hostként, hogy megtanulja a nőkkel való bánásmódot... áhh.. hosszú történet.
Szóval unalom hegyek..udvarias társalgás.. egész addig míg meg nem érkezik.. ő.
Minden szem rá szegeződik, ő pedig ezt nagyon is jól tudja.
Gyönyörű dallamot csal elő a hegedűjéből, majd miután fogadta a gratulációkat hozzám is eljut és halkan köszön.
Nocsak.. milyen visszafogott valaki.
Érdeklődően az üzletről kérdez.. de tudom hogy nem érdekli valójában. Viszont ahogy a szemembe néz..kihívó és mégis..titokzatos. Persze rólam lepereg az ilyen tekintet.. de attól még nagyon izgató.
Aztán hirtelen félbeszakít minket egy másik fiú, aki úgy lép mellé..mintha a tulajdona lenne. Nahát..nahát.. szeretők netán? Igen biztosan..ez a tekintet ahogy ránéz.
- Had mutassam be neked Fujiki Mizamot, ő itt...
- Seito Hayaki.. - segítem ki mosolyogva.
A másik fiú végigmér.. látszólag felismeri bennem a vetélytársat, igen..látom rajta. De ez a szerelmes nézés. Áhhh..
- Na és honnan ismeritek egymást? - kérdezi kicsit csodálkozva.
Ő persze rögtön lerázza és elküldi borért. A fiú meg ugrik neki, mint valami kiskutya. Nemcsoda.. könnyedén az ujja köré tudja csavarni az embereket. Tudja magáról hogy gyönyörű és ki is használja. Hát persze.
Elvigyorodom ahogy ránézek. Belekortyolok a pezsgőmbe.
- Látom szeretsz játszani. - jegyzem meg halkan.
- Te pedig nem. - feleli vállat vonva.
Hehehehe..ez azért erős túlzás. Csak én másfajta játékokat szeretek játszani.
- Miből jutottál erre a következtetésre? - kérdezem mosolyogva ő pedig visszamosolyog. - Az én játékaim..csupán másfélék.
Titokzatosan mosolyog az orra alatt. Szeretnéd tudni mi? Azt meghiszem.
A tömeg hömpölyög körülöttünk, de én csak őt látom..az arcát lágyan kereztező szőke tincseket, míg valaki meg nem érinti a vállam.
Jajj már.. ne most.
Üzleti ügyben hívnak el, ezért elnézését kérem és magára hagyom. Tudom hogy nem fog unatkozni nélkülem sem ugyan..de attól még.. szívesebben vettem volna ha én leszek a társasága.
Unalmas beszélgetések..pont mint ezelőtt. Rettenetesen unom a dolgot. Mégha ez megnöveli a jövő havi bevételeim egy nullával is.. legszívesebben most felszívódnék.
Persze mire van rá esélyem hogy megtegyem ő már nincs itt. Azaz csak nem találom. Aztán az egyik pincér mutat az egyik terem felé, ahol éppen egy férfival heverészik egy kanapén. Látszólag észre sem vesz mikor a tömegből kiválva hozzájuk lépdelek.. annyira el van foglalva azzal hogy hamuszjn arccal nyögjön.. miközben az öregember a nyakát harapdálja.
De miért nem ellenkezik? Csak nem szereti játszani az áldozatot.
Aztán látom az elszíneződött poharat. Biztosan tett vele valamit. Begyógyszerezte vagy drogot kevert az italába. Amilyen gyönyörű még egy ilyen öregember is megkívánhatja.
Kicsavaram a fickó kezét és annál fogva rántom le róla. Nagyot nyekken a földön, egy időre sokan idefordulnak, de bizonyára azt hiszik az öreg sokat ivott, mert napirendre térnek a dolog felett.
Rámordulok hogy takarodjon, megroppannak az ujjaim ahogy ökölbe szorítom a kezem. Elhátrál pecsétes ingjében.
Ejj Gilbert.. tudom hogy szeretsz játszani..de.. ez a játék.. nem éppen a legjobb.
Nem igazán tudja hol van és miért.. míg kitisztul a feje jobb lesz ha nem lesz kiéhezett férfiak társaságában..azaz csak egyében.
***
Mivel még nálam van a tőle kapott névjegykártya hazaviszem. A komornyikja meg sem lepődik mikor meglát. Ezek szerint gyakran hoz fel magához férfiakat? Öhh hát.. ez igen.
Megkérdezi meddig maradok? Hát ez jó..ezek szerint igen.
- Egy ideig. - felelem. - Merre van az úrfi szobája? - kérdezem ő pedig a lépcsők felé int. Szóval ott fenn. Oké.
Felviszem őt. Már a szobába benyitva fényűzés tárul a szemem elé..de az ízléses fajta.. nem a csiricsáró giccsparádé.
A hatalmas faragott fa ágyra fektetem, és meglazítom ingjének nyakát.. mikor megmarkolja az ingemet és felhajol hozzám.
- Te.. mit keresel itt?
- Jó kérdés.. magam sem tudom. - felelem mosolyogva. - De ha már itt vagyok.. gondoltam kihúzlak a csávából.
A fejét fogja.. bizonyára szédül.
- Elég kemény koktélt kaptál. - felelem szakértően. - Jobban tennél ha aludnál rá egyet.
- Nem akarok aludni.. - villannak rám a szemei. Oh te jó ég..
Na igen.. és most ráadásul saját magamat húztam a csőbe.. mert.. hálószoba.. ágy.. és egy gyönyörű fiú.. én pedig férfi vagyok..le se tagadhatnám.
Uhh..
Hát mostmár tényleg akkora hogy le se tagadhatom.
Megsimogatom az arcát.
- Látom nem vagy egy kertelős fajta.
- Ehl.. égek... - leheli halkan, zihálva.
- A drog miatt van. - felelem nagyokosan, persze tudom hogy nem a magyarázatomat várta.
- Majd én segítek lehűteni téged. - mosolydom el gonoszan. - Bár lehet hogy csak rontok a helyzeten.
Kezem a tarkója alá csúsztatom..felemelem a fejét magamhoz és úgy csókolom meg, vadul és zabolátlanul..amennyire kívánom.. és kívántam már a kezdetektől fogva.
Megfordul a fejemben hogy ellenkezni fog, de helyette csak a mellkasomat simítja végig.. és feljebb csúszik az ágyon.
Ha ez most felhívás keringőre akkor én.
Rámpislog.. ködös tekintetében vágy.. és.. valami más...
Na jó..ez bizony az. És ki vagyok én hogy nemet mondjak.
Egy szemét disznó.. hiszen azt se tudja mit csinál. De.. nem érdekel.
***
Minden mozdulalata olyan hihetetlenül érzéki, hogy attól el kell alélni. Ahogy félig lehunyt szemei alól szemlél..fényes pillái alól..miközben a teste verejtékben fürdik.
Fogaim nyakának halovány bőrébe mélyednek, ő pedig úgy markolja meg a hátamon az inget hogy belereccsen az anyag. Micsoda szenvedély..
Leszorítom az ágyra..térdemet a lába közé nyomva, nyelvem végigsiklik meztelen mellkasán.. ő pedig a hajamba túr.. cibálja tincseimet.. hangja olyan mint valami ötcsillagos filmben.. nem annál sokkal jobb. Teljesen az őrületbe kerget vele.
És ahogy felnyög amikor végigsimítom a nadrágon keresztül. Édeskés mosoly terül szét az arcomon a gondolatra. Csodásan mutat ezen a krémszínű ágyneműn a kis teste. Nem annyira törékeny..inkább izmosan karcsú.. és ahogy megfeszül a kéjtől..
Szinte remeg minden apró izom a testén ahogy végignyalom.
Szemei mostmár élénken csillognak, nyoma sincsen bennük a gyógyszer által keltett bódulatnak. Nocsak.. már el is múlt?
Lassan engedem el.. kéjesen végignyalva a számat, kisimítom a hajam az arcomból.
Rámosolygok, kissé gonoszan, majd felhajolok hozzá és puhán szájon csókolom.
- Azt hiszem mostmár elég.. rendben vagy.. - kacagok és felállok az ágyról, azzal kisétálok.
Simán megkaphattam volna.. de az nem lenne ugyanolyan. Neeem, az korántsem.
A komornyik csodálkozva néz rám, kérdezi hogy máris elmegyek?
- Igen, el. Ezt adja át az úrfinak. - nyújtok át neki egy névjegykártyát, amin a privát telefonszámom van, egy cím. Az én címem.
Biztosan meglepődtél most.. igaz..? De tudnod kell hogy engem nem tudsz az ujjad köré csavarni akármilyen szép és kívánatos is vagy.
Waahrr....pedig majd belehaltam hogy benne legyek.. de nem.
Nem. Várni fogok.. és én fogom betörni....olyannak amilyennek én akarom.
Belépünk Mimivel a Host klubba. Elfojtom megvető fintoromat ahogy körülpillantok. Micsoda egy lebuj... de azért meg kell hagyni, ízlésesen rendezték be.
Még szép, különben be sem tenném ide a lábam, szoros barátság ide vagy oda. Így is már két hete nyaggat engem Mimi, hogy kísérjem el, mert nem mer jönni egy barátnője sem vele. Hát meg tudom érteni őket. A mi rétegünk nem ereszkedik alá ilyen helyekre, de mivel én nem tudom elviselni a szabályokat és korlátokat, nem olyan nagy probléma számomra a leereszkedés.
- Juj Gilbert... - motyogja idegesen. - Egy pillanatra se hagyj magamra.
- Mert akkor jön egy vad bika, elrabol és csinál neked sok kis prolit? - mosolygok le rá. Kuncogva szorítja meg a karomat, és a hajába tűzött kis strasszkövek lágyan csillannak meg mozdulatára. Nagyon szép lány, nem is értem minek neki egy ilyen hely. Hiszen körüldongják a férfiak, csak egy csettintésébe kerül.
Bosszúsan sóhajtva viselem el, hogy már megint mindenki engem bámul. Sajnos a szépségem ezzel jár. Már megszoktam, de azért zavar.
- Sajnálom, csak eddig kísérheted - toppan elém egy férfi. Hogy merészel letegezni? És különben is... mi az hogy...? - Ez a klub kizárólag hölgyek kiszolgálásával foglalkozik, ez a szabály.
- Gilbert... - szorítja meg a karomat Mimi. - Ne menj el...
- Jól van, megvárlak. Majd iszom addig valamit a bárban. Ne húzd sokáig.
Figyelem ahogy besétál az ajtón, és félénken pislog vissza rám. Elfojtok egy gúnyos mosolyt. Jaj Mimi... te és a vad ötleteid... ezért is vagyunk barátok.
A bárpultot és a berendezést végignézem. Nem rossz, nem rossz. Antikolt hatású bútorok, süppedős szőnyeg, vázák és fali díszek. Nem is annyira prolis, mint első látásra hittem. Az engem bámulók közül az egyik int nekem. Egy nagyon magas, egész jól kinéző férfi. Odasétálok hozzá, és beszédbe elegyedek vele, hisz úgyis unatkozom.
Oda sem figyelek igazán, csak amolyan félvállról társalgok. Bosszantó a magabiztos önteltsége. Az ilyenekkel körülbelül évente ha egyszer állok szóba. Mindenesetre dicséretes, hogy virágnyelven de elmagyaráz nekem pár dolgot.
Nem izgat, képzeletben vállat vonok és leülök mellé.
Rendelek egy pohár fehérbort. Az alkalmazott mély tisztelettel beszél a... hogy is hívják? Jah Seito. Szóval vele. Mindjárt sejtettem, hogy valami vezető vagy, azok szoktak ennyire magabiztosak lenni. Hm. Már vagy tíz perce olvassa ugyanazt az oldalt. Belemosolygok a poharamba, és megfordul a fejemben, hogy játszadozom kicsit vele... de elvetem. Most nincs kedvem. Inkább tovább folytatom a semmitmondó társalgást vele.
- Mindenképpen megvárod a barátnődet? - szegezi hirtelen nekem a kérdést, és becsukja a könyvét. Ó ezt olvastam. Cuki kis történelmi regény, nem túl hiteles háttértudással készítették, de azért élvezhető. Pláne, hogy egy kis krimivel is fűszerezte az író. Na és persze ki a gyilkos benne? Na ki?! Hát a komornyik. Annyira sablonos...
- Erre kért, igen - sóhajtom unottan.
- Ebben az esetben gyere! - nyújtja felém a kezét. Bizalmatlanul pillantok rá, majd elfogadom végül a kezét és engedem neki hogy magával húzzon ahhoz az ajtóhoz ahol megállítottak. Besétálunk. Hű...
Egy elegáns étteremre emlékeztet, még kanapék is vannak, remélem nem arra a célra.
Egy asztalhoz vezet, ahol Mimi is ül, és egy fiatal japán férfival beszélget. Barátnőcském arca felragyog a boldogságtól amikor leülök mellé és finom puszit hintek kis kezére.
- Látod, nem rángatott be senki a barlangjába... - mormolom neki rejtett vigyorral, és ő kuncogva legyinti meg a karomat. Seito leül mellém, és végig magamon érzem a tekintetét. Úgy teszek mintha nem venném észre, hiszen amúgy is hozzászoktam már az ilyenfajta nyomuláshoz.
Selymes fürtjeimet kisimítom homlokomból, és elcsevegek a többiekkel. Egy óvatlan pillanatban véletlenül a karom hozzáér. Rápillantok hajnalkék szemeimmel, remélem nem érti félre. Eszem ágában sincs most egy újabb rajongót begyűjteni. Kifejezéstelen arccal viszonozza tekintetem. Helyes. Beszélgetek tovább.
Sötétség.
- Gilbert! - sikkantja Mimi, és felpattan. Retteg a sötéttől, ismerem.
- Nyugodj meg Mimi - kapom el a karját, mielőtt beleszalad a vakvilágba és baja esik, de a lendülettől el is veszítem az egyensúlyomat. Ó a jó életbe... hát nem beleestem valakinek az ölébe? Hökkenten pislogok, egyik kezemmel még mindig Mimi csuklóját szorítva.
Egy kéz simogatja meg a hajamat, és felháborodásomtól megszólalni sem tudok. A méretei alapján csak egyvalaki lehet az... a francba.
- Ha nem akarod hogy így lássanak... akkor mássz arrébb... mert 4 másodperc múlva visszakapcsol a lámpa - súgja a fülembe, és még kuncog is.
Észbe kapva kászálódom ki az öléből, és mire feloldódik a villany, feldolgozom az engem ért pofátlanság egy részét.
Végre felkapcsolódik a lámpa, és Mimi könnyes arcát látva elfelejtkezem az iménti incidensről. Magamhoz húzva ölelem meg. Jaj Mimi...
Seito egy fehér zsebkendőt nyújt nekem és megtörlöm a könnyes kis arcát.
- Jól van, semmi baj, itt vagyok... - nyugtatgatom. Soha az életben nem lesz képes feldolgozni azt ami gyermekkorában történt. Előkapom a mobilomat, és finom ujjaimmal tárcsázok.
- André, kérem álljon a kocsival a bejárati ajtó felé. Korán távozunk ma este - mondom franciául.
- Oui, monsieur!
Az asztaltársasághoz fordulok, és a magam elegáns, finom modorában elköszönök mindenkitől.
- Bocsássanak meg, majd legközelebb folytatjuk a társalgást... - hazudom szemrebbenés nélkül, udvarias semmitmondó mosollyal. Azt hiszem többé ide nem jövünk, de nem számít.
- Kikísérlek titeket - áll fel Seito. Mondhatnám hogy nem szükséges, de mivel ő tulajdonképpen a házigazda, ezért udvariatlanság lenne elutasítani. Csak biccentek, és a belém csimpaszkodó Mimivel együtt kisétálunk. A limuzin, családi címeremmel az oldalán már a bejáratnál áll, sofőröm az ajtót tartja nyitva amíg besegítem Mimit a kocsiba. Becsukom az ajtót és az engem figyelő kék szempárba nézek.
- Bocsánat a kellemetlenségért, de néha előfordul - mondja bódítóan mély hangján, szemeivel végigmérve engem. Elmosolyodom.
- Semmi probléma, normális esetben nem is lett volna gond belőle, de Mimi... nehezen viseli a sötétet egy gyermekkori trauma miatt. Szóval most hazaviszem és pátyolgatom kicsit. Ja igen... - kapok észbe. - Elnézésedet kérem az odabent történtek miatt, nem volt szándékos.
Csak mosolyog. Nem hiszel nekem?
- Ha az lett volna, más is történt volna... - vetem még hátra miközben beszállok a kocsiba. Megnyomom az automata ablaknyitó gombot, és halvány mosollyal viszonzom pillantását, szemeimben ördögi kis huncut szikrák csillognak.
- Látlak még? - kérdezi. Karcsú ujjaimat kinyújtom, egy kis dombornyomott, elegáns névjegykártyával, amelyen a címerem, nevem és rangom, valamint telefonszámom van.
Elveszi és összeér a kezünk. Ez a válaszom. Szavakra itt már nincs szükség.
- Jó éjt... - búcsúzom tőle.
- Jó éjt Gilbert.
- Ja igen... - mondom még lágyan. - A komornyik lesz a gyilkos.
Gonosz vagyok... juj de gonosz. Halkan felnevetve rázza meg a fejét. Mmm... jól áll neki.
Intek a sofőrnek, és felhúzódik az üvegablak. Ahogy távolodunk a kocsival, gonosz kis mosoly húzódik a számra. Szereted a veszélyes fiúkat? Ejnye.
Ha besétálsz a csapdámba, véged.
Jó móka lesz.
*
Behunyt szemekkel élvezem ki a hegedűm hangjainak utolsó taktusát, majd felsóhajtok. Nem is lett rossz.
Elegáns meghajlással köszönöm meg a tapsot, és a hangversenytermen végigpillantva elmosolyodom. Hegedűmesterem keze alatt hatalmasat fejlődtem az elmúlt évben.
A koncert utáni fogadáson már elégedetten fogadom a társadalom krémjének gratulációját, és Mimivel, valamint új játékszeremmel, Fujikivel egy szexis japán fiúval beszélgetek. Ekkor megpillantok valakit, és nem hiszek a szememnek.
Az a fickó az a Host klubból, és nem is akárki a partnere, egy nagyon gazdag és magas rangú özvegyasszony. Csak nem hostkodik? Ki tudja... azt is el tudom képzelni, hogy csak barátok, vagy éppen szeretők is lehetnek, hiszen a hölgy középkorú ugyan, de még mindig nagyon szép.
Két pezsgőspohárral a kezemben lépek mögé, és halkan ráköszönök.
- Szia... - mosolygok fel rá, és ahogy felém fordul, szemeiben azonnal megcsillan a felismerés. Ugyan, hisz számíthattál rám, hiszen az előadásomon is ott lehettél ezek szerint.
- Szervusz Gilbert - válaszolja mély hangján, és biccentve fogadja el tőlem a felé nyújtott poharat. - Rég találkoztunk.
Biccentek. Talán egy hónapja? Ki tudja, nem emlékszem már.
Felszínes beszélgetésbe merülünk. A klubjáról kérdezem, az üzletről, ilyesmik, szándékosan kerülve a témát hogy mégis mit keres itt, ő pedig megdicséri játékomat és Mimi felől kérdez.
Mellém lép Fujiki, és birtoklóan teszi kezét a vállamra. Kedves mosollyal söpröm le. Ejnye de elszemtelenedtél.
- Had mutassam be neked Fujiki Mizamot, ő itt... - elakadok, mert csak a keresztnevét ismerem. Kisegít, és végre megtudom a teljes nevét.
- Na és honnan ismeritek egymást? - kérdezi Fujiki furcsállón.
- Hoznál nekem egy pohár fehérbort? - mosolygok rá kedvesen, és ő szerelmesen csillogó szemekkel bólint. Megcirógatom mutatóujjammal az arcát. Jó kutya. Most eredj, hagyd a gazdit szórakozni egy kicsit.
Kettesben maradunk, és mindentudó vigyorát látva én is elmosolyodom.
- Látom szeretsz játszani - dörmögi a poharába kortyolva. Nem válaszolok, hiszen nem kérdés volt, hanem kijelentés.
- Te pedig nem - vonom meg finoman a vállam, és hajamba túrok ujjaimmal egy elegáns mozdulattal.
- Miből jutottál erre a következtetésre?
Csak mosolygok.
Ne nézz hülyének Seito, mert nem vagyok az. De mennyire hogy nem...
Újabb nap kezdődik, én pedig a kanapén fekve térek magamhoz. A tenger odakint most mogorva és hangos, dühösen csapkodja a partot.. a sirályok is elbújtak... a felhők eltakarják a napot.
Hát, üdvözlégy új reggel.
Ásítva lépek a zuhany alá, azaz a fürdőszobába, ami egyetlen nagy hatalmas zuhanyzó. A plafonból több hatalmas zuhanyrózsa is ontja rám a kellemesen meleg vizet.. én pedig először a melegtől is megborzongok.
Mikor nem sokkal később egy törölközővel a derekamon átsétálok a nappalin.. már villog is a telefon.. üzenetet jelző kis ledje. Végighallgatom az üzenetrögzítőt.. a beszállító hívott hogy kicsit később érkezik a virág utánpótlás a klubba. Hát.. csak kibírják ma a nők virág nélkül. Majd adunk nekik csokit.
A hajamat szárazra törölve bújok bele az ingembe, a nappali üvegfalán keresztül figyelve a tengert. Egy sirály próbál halászni a tengerből..de a felkorbácsolt víz újra és újra a partraveti. De ő újra próbálkozik.. és újra.. és újra..
Elmosolyodom. Mintha csak magamat látnám. Ez tetszik.
***
Laza mozdulattal csukom be magam mögött a kocsi ajtaját. Inenn látom a klub ajtajánál a tömeget.. pedig csak fél óra múlva nyitunk.
A hátsó bejáraton át lépek be, elkerülve a rohamot.
Máris elém siet Sono a második számú hostom. Hosszú szőke haja csak úgy lobog utána.
- Főnök.. - hadarja. - Nincs több rózsa..
- Tudom. - intem le. - Ma édességgel fogtok kedveskedni a vendégeknek. Van pár marcipánrózsa a raktárban, és különleges svájci csokoládék.
- Oh.. rendben..
Már tova is száguld tájékoztatni a többieket.
Megigazítom a nyakkendőmet.
Általában vajmi kevés az én feladatom, csak a nagyon kényes ügyfeleket küldik hozzám, a többivel a fiúk is elboldogulnak maguk.
***
Figyelem ahogy befelé özönlenek a nők, lányok. Akiknél van VIP kártya, azok folytatjákútjukat beljebb.
A biztonsági őrök egyesével engedik be őket. Van akit a barátai, barátnői is is elkísértek.
Egy elegáns bőrkanapén terpeszkedve figyelem őket.
Egy idősebb nő, egy vörös hajú démon karján. Egy fiatal lány.. egy szőke fiúval... egy másik nő..
Várjunk csak... fiúval..?
Leteszem a kezemben fogott régi, bőrkötéses könyvet és kíváncsian pillantok végig rajtuk. A lány új lehet.. még nem láttam itt. Talán gardedámnak hozta.. mert fél..?
Ki tudja.. vannak akik nagyon félősen viselkednek először. De a V.I.P. terembe a hostokon kívül más férfiak nem léphetnek be.
Meg is állítja őt Ran, aki az ajtónál ácsorog.
- Sajnálom, csak eddig kísérheted. - mondja, s bár nem hallom le tudom olvasni az ajkára a sablonszöveget. A fiú kissé sértődött, megnyugtatja a barátnőjét.. (mibe hogy csak barátok, különben a csaj nem jönne ide) és elválnak.
Nocsak ez kedz érdekes lenni.
A kis sértett. Fel alá sétál, nekem pedig van időm végigmérni őt.
Göndör szőke tincsei úgy ölelik körbe arisztokratikus arcát mint a búzakalászok a kék búzavirágokat. Micsoda idill.. mint azok a képen.. a nap.. ahogy szeretkezik a búzamezővel.. hopp már megint elkalandoztam. Lejjebb vándorol a tekintetem, megtekintem karcsú alakját..alabástrom fehér bőrén egyetlen hiba sincsen.
Látja hogy nézem, rámvillanja semmitmondó mosolyát és felém fordul.
Intek neki hogy jöjjön közelebb.
Leveszem a lábam a dohányzóasztalról mikor mellém én. Karbafonja kezét vékony selyemingjén.. arcán egy arisztokrata sértett félmosolya.
- Úgy látom nem a vendégszeretetükről híresek itt. -szólal meg halkan, kissé flegmán.
- Úgy látom még nem voltál ilyen helyen. - felelem mosolyogva elengedve a fülem mellett a hangsúlyát.
Felfújja az arcát. Most dühös? De édes...
- Miből gondolja?
- Mert ez egy nőknek fenntartott hely. De nagyon kedves hogy elkísérted a barátnődet. - felelem továbbra is mosolyogva. - Viszont felesleges megsértődnöd olyan dolgon ami természetes csak te nem ismered a szabályt. Inkább várd meg őt itt. - hellyel kínálom magam mellet.
Észre sem veszi hogyan álltam útját további megjegyzéseinek. Kedves határozottsággal, és fel sem fogta hogy valójában kissé meg is feddtem tudatlan gőgje miatt.
Hűvösen leereszkedik a kanapé másik végére és a könyvet kezdi el figyelni a kezemben.
Egy darabig igyekszem úgy tenni mintha ott sem lenne. Olvasok tovább. Ez jó taktika.. mert ő szólal meg először.
- Még sosem voltam ilyen helyen. - tekintete körbejár az elegáns berendezésen. Felpillantok a könyvből. - Azt hallottam az ilyen helyek kéjtanyák.
- Hát.. ahogy vesszük.. - felelem halkan, arcomon kétértelmű mosoly. - Egyeseknek már egy másik érintése is okoz akkora kéjt.. ami másnak kimerül egyszerű beszélgetésben. Ez szubjektív dolog.
Látom hogy elgondolkozik rajta. Kék szemei a távolba révednek.
Megjelenik mellettünk Ran, és megkérdezi mit innék. Tájékoztat hogy odabent minden rendben megy. Fogy a pezsgő és a csoki.
- Martinit.. jéggel.. - felelem. - És te.. öhm..
- Gilbert. - világosít fel, és Ran felé fordul. - Édes fehérbort kérek.
Micsoda kifinomult ízlésről árulkodik. Nos, nemhiába első látásra sütött róla az arisztokrácia.
Furcsa mosollyal figyeli ahogy Ran le Seita-samáz, majd mikor elmegy hozzáteszi.
- Azért csodálkozom... mint tulajdonos ki is dobathattál volna. - pótcselekvésként egy tincs hajával játszik. Elmosolyodom rajta.
Tekintsünk el attól hogy kapásból letegezett.
- Miért tenném? - kérdezem mosolyogva. Elveszem a poharat a felém nyújtott tálcáról. Figyelem az ajkához emeli a poharat, belekortyol.. ízlelgeti. Remek évjárat nem lehet kifogása.. egy ilyen egy vagyonba kerül. Nincs is neki.
Két korty után leteszi az asztalra a poharat.
- Mindenképpen megvárod a barátnődet? - kérdezem becsukva a könyvet.
- Erre kért, igen. - feleli.
- Ebben az esetben gyere! - a kezem nyújtom neki, nem felsegíteni akarom, csak vezetni ami kissé meglepi.. de elfogadja a gesztust és a tenyerembe csúsztatja puha kezét.
Ran kinyitja előttünk a privát terem ajtaját.
Odabent hatalmas a zsivaj.. női kacagásés poharak csengése. Csodálkozva néz körül.
Ahhoz az asztalhoz vezetem ahogy a barátnője ül, egy barna hajú lánnyal Toru-val, az egyik hostommal. A fekete hajú, japán fiú jó választás mert bár kifinomult és uvarias.. nagyon vicces.. újaknak mindig őt ajánljuk.
Lelülünk melléjük. Társalgásba merülünk. Én persze őt figyelem és ő persze nem veszi észre. Úgy beszélget el a másik lánnyal mintha ő is egy host lenne. Aztán meg Toru-val.
Karja hozzám súrlódik ahogy felveszi a poharát az asztaltól. Szeme sarkából rámpillant, én pedig hűvösen vissza rá.
Mi az? Csak nem direkt csinálod? Bosszant hogy nem vetem rád magam? Nos.. mondjuk megfordult a fejemben..de több eszem van nekem annál.
***
Később történik egy kis baleset is.
Az áram elmegy a terem pedig sötétségbe borul. A nők idegesen sipítoznak.. de a hostjaim nyugtatgatják őket ahogy kell.
Nyugodtan ülök a helyemen..hiszen tudom hogy a vészgenerátor hamarosan működésbe lép. A vihar mi? Hát akkor azért volt olyan haragos a tenger ma reggel.
Hirtelen azonban egy kezet érzek az ölemben. Puffanás.. mostmár nem csak kezet.
Lábdobogás. Beletúrok az utamba kerülő hajba. Ó igen.. sejtettem hogy te vagy az.
Nem szólal meg.. mégcsak meg sem moccan. Kivár.
Végigsimogatom a haját, élvezve a sötétség nyújtotta előnyt. Meg se nyikkan, csak a keze moccan meg az ölemben ahogy ökölbe szorítja majd elernyeszti az ujjait és végigmarkolja a nadrágomat.
- Ha nem akarod hogy így lássanak.. akkor mássz arrébb.. mert 4 másodperc múlva visszakapcsol a lámpa. - súgom a fülébe kuncogva.
Összerezzen.. érzem ahogy lesiklik rólam.. az ölemből ahova esett.. hogy véletlenül szándékosan azt nem tudom.
A villany újra működésbe lép.. a zene is megszólal.
Én pedig halvány mosollyal figyelem az arcát, amiről igyekszik eltüntetni a zavarát. Hogy maga helyzet hozta zavarba vagy hogy én nem jöttem zavarba azt nem tudom.
