Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Karácsonyi novellapályázat
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5.

Andro2017. 11. 10. 12:21:31#35280
Karakter: Sawada Hiroki
Megjegyzés: (az én drága hostomnak)


A szomszéd asztalhoz vezet, így láthatom, amint Akira és az a Shiro nevű host egymással évődnek. Kyra-chan mellettem foglal helyet, majd a fülemhez hajol. A lélegzetétől kellemes borzongás fut át rajtam, pedig ma este nem akarok élvezni semmit. Kizárólag azért vagyok itt, mert Akira iderángatott.

 

 

- Hozhatok valamit inni, Sawada-sama? - kérdi lágy hangon, miközben egy itallap csúszik a látóterembe.

 

 

Felveszem és megnézem, hiszen szeretném tudni, hogy egy ilyen felkapott helyen mégis miféle itókák vannak. Ahogy látom, igen bő választékuk van a legjobb italokból az alkoholmentestől az alkoholosig. Végül egy Don Perignon mellett döntök, szeretem ezt a márkát, és itt a kedvencem is belőle.

 

 

- Igen, Kyra-chan egy Don Peringnon moet et chandon-t hozz ide! - mosolyogva teljesíti a kérésem, és egy jól behűtött palackkal tér vissza. Igazság szerint ugraszthatnám a pincéreket is, hiszen van belőlük, vagy az egyik alacsony rangú hostot, de látni akarom, milyen ez a fiú. Ahogy látom, egészen jó, sőt, nagyon jó, különben Akira nem őt foglaltatta volna le nekem. Mikor visszatér, még a fülembe suttog. - Az úr a “ház” vendége, ma este ön ingyen fogyaszt.

 Halkan felnevetek, igyekszem elengedni magam, de nehezen megy. Egyre Ryu-chan jár az eszemben, ez az egész annyira ismerős. Ő is mindig pont ezt a márkát vette elő, ha fáradtan értem haza. Utána az ölembe hajtotta a fejét és türelmesen megvárta, míg beszámolok a napomról. Még magam is érzem, hogy a nevetésem kényszeredettre sikerült.

 - Kedves a tulajtól, de ha megkérhetlek, akkor ne magázz, hanem tegezz! - mondom egyszerűen. Ryu-channak másfél évbe telt, mire tegezni mert. - Nem vagyok olyan öreg. De ha már a kornál tartunk, elmondod, hogy hány éves vagy?

 - Miért kérdezi, uram? Ön sem mondta meg még, hogy mi célból jött ide - közli, miközben kibontja a pezsgőt és tölt. Meglep a felismerő képessége és az őszintesége.

 - Ezt hon… - kezdeném, de a szavamba vág, félredöntve a fejét. Ezt még Ryu-chan sem merte megcsinálni velem, ő is mindig megvárta, míg befejezem a mondatot, bármilyen sürgető is volt valamit közölnie velem. Kyra viselkedése most meglep.

 - Tudja, nem olyan férfinak tűnik, mint aki ilyen helyekre jár szórakozni, vagy itt szórja el a pénzét.

Erre már szívből felnevetek. Ennek a srácnak tényleg éles szeme van, nem csoda, hogy remek host. Az egész megjelenése, viselkedése, minden mozdulata arról árulkodik, hogy nem kezdő a szakmájában. Bár én úgy érzem, hogy a viselkedése nem teljesen ilyen, mintha megjátszaná magát, ami nem csoda. Egy hostnak, ugyanúgy, mint egy petnek, értenie kell a színjátékhoz, hogy eladható legyen.

 - Való igaz, nem szoktam ilyen helyekre járni – vallom be őszintén. - Igazság szerint, ha Akira – intek a Shiro-channal ülő barátom felé – nem rángatott volna el ma este olyan okkal, hogy ”nem akar egyedül jönni”, itt sem lennék.

 - Talán a felesége rossz szemmel nézi a dolgot? - érdeklődik kíváncsian, de a szavaiban őszinteséget érzek.

- Nőtlen vagyok – mondom. - De ahogy te is mondtad, Kyra-chan, nem tűnök olyannak, aki ilyen helyekre jár. És ez így is van. Ha hiszed, ha nem, életemben ez az első alkalom, hogy egy ilyen helyen üldögélek, mint a Fekete Lótusz. És mielőtt megkérdeznéd, szingli vagyok.

 - Honnan tudta, hogy ezt akarom kérdezni? - kérdi döbbenten, mire elnevetem magam.

- Az arcodra van írva – válaszolom egyszerűen. - Rengeteg emberrel találkozom nap, mint nap, így megtanultam olvasni az arcvonásaikból.

Bólint egyet, miközben én végre beleiszom a pezsgőbe. Pont olyan finom, ahogy szeretem, jól lehűtve. Csak egyvalami hiányzik, mégpedig Ryu-chan feje az ölemből. Mindig úgy ittam az esti pezsgőmet, hogy a feje az ölemben pihent, én pedig egyik kezemben a poharat fogtam, a másikkal a haját simogattam, ő pedig hozzám bújt, mint egy kismacska, csendben várva, hogy elmeséljem, mi történt aznap. Kyrára nézek, de ő semmiben sem hasonlít az én Ryu-chanomhoz. Magasabb nála, európai és a szemei olyan furák.

- Vedd ki a kontaktlencsét! - mondom egyszerűen, mire meglepetten pislog rám. - Szeretek az emberek szemébe nézni, de a színes lencse miatt nem látom az igazi tekinteted.

- Honnan jött rá? - kérdi döbbenten, majd elővesz a zsebéből egy kis tartót, és valóban kiveszi a sötétkék színű lencséket.

- Nem vagyok vak – mosolygok rá, majd mikor újra rám néz, én is meglepődöm. Az egyik szeme lila, a másik pedig világoskék. Egyszerűen gyönyörűek a szemei. - És ha jól vettem észre, te sem szereted őket elrejteni. Majd beszélek a managerrel, ha problémázik miatta, van elég befolyásom, hogy befogjam a száját, ha túlságosan izgága.

Mintha hálás lenne érte, bár nem értem, miért. Szeretem a különleges színű embereket, az ő szemei pedig, főleg a lila, tényleg nem hétköznapi. Ryu-channak zöld szemei voltak japán létére, ami arra engedett engem következtetni, hogy némi nyugati vér is csörgedezett benne. Megrázom a fejem, túl sokat gondolok ma Ryu-chanra, pedig nem szabadna. A mellettem ülő hostra kéne koncentrálnom, de nem tehetek róla, ha akaratlanul is összehasonlítom az én kis drágámmal, aki sajnos már nem lehet velem. Őt soha többé nem láthatom viszont.

- Valami baj van? - kérdi hirtelen Kyra, kirángatva a gondolataim közül. Megrázom a fejem, majd leteszem a poharat az asztalra.

- Nem, semmi baj, csak elgondolkodtam – vallom be végül. - Ne haragudj, de… szóval… volt valaki az életemben, még évekkel ezelőtt, aki szintén ilyen különleges volt, mint te. Nem akarlak összehasonlítani vele, hiszen teljesen különbözöl tőle, Kyra-chan, éppen csak… most, hogy veled vagyok, néhány dolog nagyon emlékeztet rá.

- Értem, semmi baj – biccent mosolyogva, de úgy érzem, ezúttal az ő mosolya sem teljesen igazi. Talán megbántottam. - Például mi?

- A pezsgő – mutatok az üvegre. - Ő is mindig pont ezt a fajtát töltötte nekem, ha fáradtan értem haza. De ne is törődj vele, kérhettem volna mást is, de mikor megpillantottam az itallapon, automatikusan ezt rendeltem. Ne haragudj, nem akartalak megbántani, Kyra-chan, talán jobb, ha hazamegyek. Én… nem vagyok egy ilyen helyre való.

- Szerintem nem kéne ilyen hamar eldöntenie a dolgot – hallom a hangját, közvetlenül a fülem mellől. A hang buja és vággyal teli. - Tudja, könnyen segíthetek rajta, hogyan oldjam fel a gátlásait, ha ön is ezt szeretné.

 - Hogyan? - kérdem döbbenten, majd arra leszek figyelmes, hogy az arca alig pár centire van az enyémtől. Látom magam a szemében, mintha tükörbe néznék.

Tapogató ujjakat érzek a mellkasomon, majd a karomon, végül két kar húz magához, és lágy ajkak tapadnak az enyémekre. Egy pillanatra ledermedek, amikor rájövök, hogy Kyra-chan megcsókolt. 



Szerkesztve Andro által @ 2017. 11. 10. 12:25:37


Aiko Akane2017. 10. 07. 23:35:35#35257
Karakter: Damien Taylor



Lassan lépek ki az álmok mezejéből úgymond, méghozzá a konyhámból kiszűrődő hangokra. Azonban nem aggódom, csak a nővérem lehet az, aki reggeli rutinja szerint - akaratom ellenére - éppen konyha tündért játszik.

Ásítok, majd egy nagy nyújtózás után elindulok a “fehérneműs” szekrényem felé, hogy kivegyek a fiókból egy fekete alsónadrágot és egy mélykék atlétát.

Szokásom szerint első - bár inkább második - utam a fürdőszobámba vezet, hogy elvégezhessem a dolgaimat. Belépek a hálóból nyíló, fehér ajtón, mely abba a helyiségbe vezet, ami a célpontom.

Már - már luxusnak is mondható a fürdő, ami mélyvörös színű, arany mintákkal és díszítéssel a tölgyfa bútorokon. Mégsem ez adja a magas színvonalnak is nevezett dolgot, hanem a helyiség felszereltsége. A fabútorok például egyenesen Olaszországból vannak, ahogy a csempe is, ami szinten vörös, arany mintával, akárcsak a négy személyes sarok kád. Az egyetlen, ami más színű itt, az a zuhanyzó, ami ugyanis fekete. És bár tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha szórnám a pénzt, mégsem vagyok olyan, de egyébként is. Nem költhetném arra az általam megdolgozott pénzem, amire csak akarom? Mert szerintem de, nagyon is.

Felsóhajtok és egyből leveszem a tegnapi alsóneműm, ami éjszaka pizsamaként rajtam maradt, majd beteszem a mosógépbe. Előre is öntök a gépbe öblítőt, majd egy kis mosóport is. Az itthoni ruháimat így mosom, a csak munkára használtakat pedig tisztítóba viszem, nálam ez így szokás.

A kádhoz lépek, most van időm “pancsolni”, ezért nyugodtan tudok habfürdőt venni. Bármennyire is hangzik ez lányosan, az ilyen fürdők jót tesznek mindenkinek. Puhább lesz tőle a bőr, idegnyugtató és ráadásképp tovább lehet érezni magunkon az illatokat. Bár lehet, hogy ez inkább csak az én véleményem.

Gondolatmenetem közben egy kis tenger illatú fürdősót és egy kis jázmin virágszirmot szórók bele a vízbe, valamint öntök bele mandulaolajat és narancs - fahéj kombinációs fürdőolajat. Egyszerre leszek férfias és érzéki.. legalább is... szerintem. Márpedig ez a szakmámban kell, növeli a renomémat… , hogy úgy mondjam.

Ellazultan ülök bele immáron ruhátlanul a habok közé, elvileg ma szabadnapom van, így tényleg van időm ma pihenni. Fáradtan, elégedett sóhajjal hajtom hátra a fejemet a kád szélére, majd egy kicsit visszaalszom, úgy látszik nem igazán aludtam ki magamat az éjszaka. Tegnap dolgoztam, ma hajnalban “estem” haza, tehát a mai napot csak itthon töltőm, maximum futni lépek ki a lakás ajtaján.

Arra a telefonom csörgésére ébredek fel, amit még előző este hagytam itt, nem volt rá szükségem. A képernyőn a “Főnök” szó villog, így csak kinyúlok az említett tárgyért, majd fogadom a hívást. Persze tudom, hogy nem Arashi fogja felvenni, hanem a klub managere és egyben a titkárnak kinevezett Harada Toshiyuki, valódi nevén Natsume Nao.

-  Kyra- chan? - általában sosem szokott így hívni, csak akkor, ha nincs egyedül a telefon közelében, tehát mások is vannak vele. Hát ez szuper… akkor hivatalos ügyben keres. De annak viszont örülök, hogy megőrzi a kilétem titkát. Nem szeretném, ha a kuncsaftjaim bármelyike is idejönne, azt nem bírnám elviselni, főleg a nővérem miatt nem. Mert hiába tudja, hogy mit dolgozom, akkor is szégyen lenne ez számomra, ráadásképp senkinek semmi köze a magánéletemhez… legalábbis, egyenlőre nincs. - Te vagy az?

Lehet túl késő lenne már kinyomni, mi? Francba. Az egész mai tervem dugába dőlt, már látom előre. Megrázom a víztől nedves hajamat, majd végül beleszólok a telefonba.

- Ohayo neked is, Harada-san. Segíthetek valamiben, vagy a főnök a szokásos “gyere be a szabadnapodon velem teázgatni, mert miért is lenne más dolgod” című beszélgetést akarja velem? Mert ha igen, akkor mindenféle harag és ellenszenv nélkül közlöm, hogy nem megyek el. - csak hogy szórakozzak, azért csinálok úgy, mintha mindig így beszélnénk egymással, nem azért, mert nem akarom kínos helyzetbe hozni a kihangosított telefonon keresztül. Hallom, hogy megköszörüli a torkát, majd hivatalos hangnemben megszólal.

- Kibéreltek téged, három órára, pontban kilenckor jön az ügyfeled. Szeretnénk, ha már a klubban lennél addigra, kifogástalan megjelenéssel. - szóval ezért hívott fel. - A vendéged nevét majd a főnök elmondja, a lényeg, hogy ne legyen rajtad kihívó ruha. Ez parancs, Kyra-chan. Értetted? Számítunk rád.

Hát persze, a klub hírneve a tét, ezért még ha akarnék, se tennék mást, minthogy beleegyezzek. De vajon mit ért az új kuncsaftnál kihívó ruhának? Gondolom a köldökig dekoltált felsőket, de ki tudja? Bármi szóba jöhet.

- Hai. A legjobbat fogo… - mielőtt végigmondanám, már le is teszi a telefont. Micsoda egy bunkó. Valahol nem hibáztatom, de akkor is.. illik legalább elköszönni. Úgy látszik ő is hiányzott az illemtanóráról.

Elrakom a mobilom a mellettem lévő asztalra, majd kihúzom a kádból a dugót. Átmegyek a zuhanyzóba, ahol a biztonság kedvéért egy szagtalan tusfürdővel is megfürdőm, egyedül a hajamat mosom meg a szokásos samponnal, aztán balzsamozom be, majd újra azt is lemosom. Kilépek a zuhanyzóból, aztán csípőm köré tekerek egy törülközőt. Egy másikkal a hajamat kezdem gyengéden szárítani, aztán a szobámba megyek.

Egy új, direkt munkára való alsónadrágot veszek fel, egy alkalmi farmert, persze ügyelve rá, hogy a testemhez tapadjon, majd egy éjkék inget egy hozzá való öltönnyel. Hiába, még a biztos, hogy piszkosul gazdag ügyfélnek se tudom kirittyenteni magamat annyira, bár most ez is megteszi. Mit is mondanak erre? Áh, igen. Hanyag, laza elegancia. Célnak tökéletes. Végtére is… amíg nem “toppot” veszek fel, addig nincs harag senkinél sem.

Kimegyek a konyhába, ahol a nővérem által készített reggeli vár az asztalon, egy szál virággal a vázában. Tűzliliom, a kedvenc virágom. Lehet, hogy másoknak ez is fura lenne, de nem nekem.  A legtöbb srácnak nincs kedvenc virága, nem vesz habfürdőt és nem költ ennyit a ruháira, míg én ezeket teszem. Ebből is látszik, hogy más vagyok, de ez nem túlzottan érdekel. Sosem érdekelt, ha beszóltak nekem, sőt. Büszkén, bemutatva nekik, éltem az életemet tovább. Végtére is, ha valakinek nem tetszik az életben valami, akkor nem kötelező elviselnie azt. Nem így van? De, cseszettül, de igen.

Leülök a székre, a macskám erre az ölembe ugrik, majd a kezemhez törleszkedik. Most vagy simogatást kér vagy extra reggelit. Mindenesetre elkezdem cirógatni, mire lágy hangon dorombolni kezd nekem. Felkuncogok, szeretem hallani ezt az elégedett, kedveskedő hangot. Egyszerűen nem lehet nem szeretni az állatokat, számomra főként a macskákat. Hozzám bújik, de a tányéromat is nézi. Ez jellemző Saya-ra. Szereti a hasát.

Mosolyogva látok neki a nap legfontosabb étkezésének, közben egyszer - egyszer a macskának is adok egy kis sonka darabkát. A nővérem igazán kitett magáért, bár mikor nem? Az asztal roskadásig van különféle húsokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel és még a többit nem is említem. Kávé helyett narancslét iszok, majd amint végeztem a tányéromat és poharamat elmosom, míg a maradék ételt meg visszateszem a hűtőbe. Amint ezekkel végzem körülnézek, majd felveszem az egyik munkához használt fekete cipőmet, elteszem a tárcám és kilépek az ajtón.

 

 

Bezárom az ajtót, végül elindulok gyalog a clubba. Igen gyalog, én így szeretek közlekedni, ráadásul most nem akarom az előre beállított hajamat összekócolni a motoron való utazással. Úgy sincs annyira messze a munkahelyem, gyalog maximum 2 kilométer, de talán még annyi sem. Lazán  lesétálóm, aztán úgy is ülni fogok egy ideig, tehát nem lesz ezzel baj.


 

 

~§~


Amint beértem a Fekete Lótuszba köszöntem a kidobóknak, majd a személyzeti bejáróhoz indultam. Ide csak a hostok léphetnek be, az már viszont más tészta, hogy általában nem csak a munkatársaim távoznak itt.. legalább is.. khm… nem egyedül.
Bent sokan vannak, vendégek és személyzet egyaránt, szinte alig lehet látni szabad asztalt vagy külön kanapét. Akik meglátnak köszönnek, de néhányan csak bólintanak, és megint mások meg is hajlanak előttem, bár közel sem annyira mélyen, mint vendégeik előtt. Udvarias, hűvös, ámde valahol negédes mosollyal arcomon viszonozom a figyelmességüket, pedig ez valójában nem az. Minden klubban kijár a No. 1-nek valami előny, esetleg valami fölény néha másokkal szemben, azonban én másokkal ellentétben nem örülök ennek. Nem lennék elsőszámú host, ha nem néznék ki úgy, ahogy. A viselkedésemmel nem igazán tűnnék ki, és mivel melegként is inkább seme típus vagyok, nem igazán érdemelném ki ezt a helyet, bár igaz, ez is csak az én véleményem, mások ezt máshogyan gondolják általában.

Észre se veszem, és már a főnököm irodájának ajtaján kopogok. Ez a szoba az egy emeletes épület legvégén van, de viszont nincs mellette semmilyen helyiség, ráadásul távol van a vendégektől. Arashi mióta “visszavonult” a host élettől, nem igazán kedveli, hogy a kuncsaftok betévednek hozzá, maximum azt viseli el, ha nagyon fontos ügyben keresik. Meghallok egy férfias hangot, ami engedélyt ad, hogy belépjek az irodába, így meg is teszem azt.

Egyszerű helyiség az üzleti tárgyalásokra, viszont van benne a főnőkőmre jellemző eleganciából, és persze a kényelmet sem vetette meg a berendezéskor. A padló fehér márvány, benne ezüst és fekete erezetekkel. Remekül illik a kellemes, feketés színű falakhoz és a díszes, fehér szegélyekhez, amik a szoba plafon alatti részein futnak végig. A fekete, bolyhos szőnyeg és a többi szintén fekete bútor csak dob az iroda hangulatán. A szép, fából készült asztalon és székein kívül csak egy nagyobb heverő, egy üveg dohányzó asztal és egy fotel a berendezés része. Az íróasztal mögül persze nem hiányozhat a vörös hajú, és kék szemű Harada Arashi. Mint itt mindenki mással, többek között vele is úgy ismerkedtem meg, hogy egy középiskolába jártunk. Most viszont nem csak, hogy ő a főnök, de övé az egész hely is. Vagyis elég szép pozícióra küzdötte fel magát. Az említett személy végignéz rajtam, majd az asztala előtt lévő egyik szék felé biccent. Jelzi, hogy üljek le.

- Kösz, de nem. Szerintem én állók... - figyelmeztetően mered rám az asztalon összekulcsolt kezei felett - vagy inkább mégis leülők.

Finoman húzom ki a széket, majd foglalok helyet rajta. Nem szeretem, ha így néz rám. Ezekkel a kék szemekkel mintha a vesémbe tudna látni. Mintha a legsötétebb titkaimat is tudná… például az anyám kilétét. Belehalnék a szégyenbe, ha kiderülne, hogy az anyám egy igazi, hamisíthatatlan prosti volt.  Na és ez még hagyján, azonban tudtam.. egyszerűen nem lehetett nem tudni, hogy ő szerette is a szexet. Nagyon is. Engem a szakmám miatt is érdekel, hogy mit gondolnak rólam, de egy ilyen kaliberű dolog tönkretehetné a karrieremet és az életemet. Ezt pedig nem kockáztathatom, nem.

Lesütőm, a szemeimet, nem bírom állni tekintetét. Rá sem kell néznem, hogy rájöjjek, igencsak mulattatja az előbbi mozdulatom őt. A rohadék… vagyis a szerethető rohadék. Nem, neeem szidjuk a főnököt, még gondolatban sem. A végén még valahogy meghallja.

Hallom, hogy drága, vörös hajú barátom megköszörüli a torkát, majd komolyabb hangnemre vált. Amikor felnézek rá látom, hogy még az arcáról is eltűnik az ilyenkor szokássá vált kaján vigyora, tehát összesítve reakcióját megkapom az eredményt. Elérkeztünk a szakmai beszélgetéshez.

- A kilenc órára érkező kuncsaftod neve Sawada Hiroki-san. Nagyra becsült, fontos ember, nem szeretném, ha bármi rosszul sülne el, különösen a te részedről, Damien. Azt meg gondolom mondani sem kell, hogy minden tőled telhetőt megteszel érte, és a kívánságait lesni fogod.

Kényelmesen helyezkedem el a székben, kezemet a tarkóimra helyezve. Higgadtan, de egy kicsit szórakozottan nézek a kék szemekbe. Minek így viselkedni? Azért mégsem egy világhírű szupersztár vagy mi látogat ide.

- Vagyis úgy bánjak vele, mint a többivel, sima ügy. - szinte már-már könnyen is vehetném, erre azonban főnököm figyelmeztet, miszerint meg se próbáljam.

- Ne merd úgy kezelni! Ha ő elhíreszteli vagy akár csak mesél is másoknak, hogy milyenek vagyunk, vagyis, hogy te milyen vagy, esetleg, ha rossz kiszolgálást kap, akkor be is zárhatunk már ma. Azt pedig a legtöbb alkalmazott nem teheti meg. Ahogy például Shiro vagy Kaede sem állnak úgy anyagilag, hogy bármikor abbahagyhatnák ezt mostanában, főleg, hogy nem is szeretnék. Más helyen pedig szinte mindenkinek az alapokról kéne kezdenie, nem beszélve a… -míg ő sorolta az egyre baljóslatúbb “látomásait” a közeljövővel kapcsolatban, én csak a feketére festett körmeimet nézegetem. Arashinak az az egyik legnagyobb problémája, hogy szeret a jövőbe tekinteni, ami még magában nem lenne baj, de ő ráadásul pesszimista is. Biztos vagyok benne, hogy már a Fekete Lótusz bezárása utáni éhhalált tervezi fejben, mindezt az én elkövetendő hibám és vagy ballépésem után. Szinte biztos vagyok benne, hogy úgy folytatja, bár inkább végzi a mondatát, hogy… Hát igen, nem csalódtam. - … és akkor mind megfogunk halni. Tehát ezért nem teheted meg azt, amit.

Felsóhajtok, majd nagyokat bólogatva felállok. Erre a beszélgetésre ment el kereken másfél óra, ha nem több. Betolom a széket, nehogy kiselőadást tartson arról is, hogy milyen trehány vagyok (ez természetesen nem igaz). Azonban mielőtt egy lépést is tehetnék kifelé, a kezembe nyom valamit. Rá se kell néznem, már tudom, hogy mi az. Kontaklencsetartó, benne két sötétkék, néha sötétzöld színű lencsékkel. Ezeket szoktam hordani, mert az eredeti, felemás színű szemeimmel hamar kiszúrnának az utcán. S mivel a kellemetlen helyzetek elkerülendők jobb álcázni magamat, akár így is. Mégis undorodva forgatom kezemben a tárgyat, aztán lenézek rá. Tudja, hogy ezt nem szeretem, irritálja a szemeimet.

- Ez… - ellenkezésre készülnék, de ő belém folytja a szavakat. Sziklaszilárd elhatározással néz rám székéből. Még mindig komoly, még csak féloldalasan sem mosolyog.

- Emlékszel? Szerződés a kilétetek megőrzése érdekében, amiatt kell ez. Nálad a félig lila, félig kék szemeid elég árulkodók. A sötétkék lencsék ügyesen elfedik az eredeti színt, most azt kapsz, a jövő hónapban másikat. És igen, egy hónapos, folyadékod gondolom még van hozzá, tehát működni fog a dolog.

Értetlenkedve nézek rá, amint elkezd a papírjai között matatni, figyelemre se méltatva engem. Persze, ez nem is lenne baj, de úgy, hogy még sok dolgom van, és ahhoz mérten közel van a kilenc óra, pláne, az eligazítás hiánya miatt, az nem túlzottan jó. Rám néz amint a nevén szólítom, majd az órájára, aztán homlok ráncolva szólal meg megint.

- Mi az? Te még mindig itt vagy? Menned kéne. - morcosan bólintok, majd elindulok a többi, éjszakás host öltözője felé. Igen, vannak olyan fiúk, akik reggeli- délutáni időben vannak beosztva, és vannak olyanok is, akik esti- hajnali időtájt dolgoznak. Én általában az utóbbi kategóriás vagyok.

Belépve a kicsi szobába egyből a mosdó felé visz az utam, ahol a csapnál alaposan megmosom a kezemet, majd óvatosan beteszem a kontaktlencsét az igazi íriszeim elé, majd a tükörbe nézek. Szép, sötétkék színű “szemeim” lettek, jól illik a sötétbarna hajamhoz. Miután mindent megigazítok magamon kimegyek a többiekhez, akik az öltöző részen vannak. Leülök közéjük, majd elkezdünk beszélgetni.

Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de arra figyelünk fel, hogy kopognak. Engem kérnek, kilenc óra. Felállok, majd a többiekkel együtt kilépek a helyiségből, majd átmegyünk a közepesen szűk folyosón, egészen a vendégekig. Mindenki a maga ügyfeléhez megy oda, szerencsére én a Shiro nevű kollégám miatt hamar megtalálom az ügyfelem. Egy szóval lehet csak leírni a páros mellett álló férfit, mégpedig azzal, hogy gyönyörű.

A szeme szólít meg először, különleges. Sajnos ezt nem csak az ő szürkészöld szemei miatt mondom. Sawada-san -akárcsak Arashi- is olyan íriszekkel büszkélkedhet, ami az ember lelkébe lát. De… valamiért az ő szemei inkább kellemes bizsergést váltanak ki belőlem, nem jéghideg borzongást. Az arca angyali, a haja és a testalkata pedig aztakurvadetökéletes. Mintha csak ide festették volna elém, vagy hirtelen egy modellt teremtettek volna ide, de csak azért, hogy őt csodáljam. Báár.. ahogy látom, nem én vagyok az egyetlen, aki őt bámulja. Viszont mély elégtételem van, amint észreveszem, hogy ő meg engem néz szájtátva és nem másokat.

Udvariasan mosolyogva sétálok oda hozzá, ügyelve a nálam megszokott kecsességemre, majd meghajolok előtte, aztán felegyenesedek.

- Üdvözlöm! Ön bizonyára Sawada Hiroki-sama! - újra meghajolok, de csak azért, hogy egy dögös félmosollyal újra vízszintesbe küldjem magamat utána. – Ma este én leszek az ön társasága. Kérem, szólítson Kyrának!

Lágyan vezetem az asztalunkhoz, ami közvetlenül a másik pár mellett van. Megvárom, míg leül aztán finoman közelebb hajolok hozzá.

- Hozhatok valamit inni, Sawada-sama? - kedvesen mosolyogva próbálom előadni jobbik, szelídebbik formámat neki, nehogy a végén hűhó legyen ebből. Az ital miatt elé is rakok egy itallapot, hogy nyugodtan tudjon ár szerint választani.

- Igen, Kyra-chan egy Don Peringnon moet et chandon-t hozz ide. - elmosolyodva teljesítem a kérését, majd egy előre behűtött palackért megyek, elhozom azt két kristálypohárral. Leteszem a tálcát az asztalra, majd az előbb fülembe súgott információt. - Az úr a “ház” vendége, ma este ön ingyen fogyaszt.

Hallom lágy, dallamos kuncogását, jó kedve van, de… ez nem az az igazi jókedv nála, hanem inkább az a fajta ami csak ideig, óráig van meg az emberben.

- Kedves a tulajtól, de ha megkérhetlek, akkor ne magázz, hanem tegezz. - még mindig hallom, hogy halk, gyönyörű kuncogásának hangját, de csak megvonom magamban a vállam - Nem vagyok olyan öreg. De ha már a kornál tartunk, elmondod, hogy hány éves vagy?

Cseles félvigyorral nézek rá, miközben hibátlan kézmozdulattal bontom ki a pezsgőt, majd öntök belőle a két pohárba.

- Miért kérdezi, uram? Ön sem mondta meg még, hogy mi célból jött ide. - na, erre már igazi érdeklődés villan csodaszép szemeiben. Sikerült megdöbbentenem.

- Ezt hon… - tudom, hogy nem szabad a vendég szavába vágni, de én mégis megteszem, miközben félredöntöm a fejemet.

- Tudja, nem olyan férfinak tűnik, mint aki ilyen helyekre jár szórakozni, vagy itt szórja el a pénzét.

Na, erre már őszintén nevetett, igaz nem sokáig, és nem felhőtlenül, de még ez is jó.


Andro2017. 02. 24. 12:49:52#35038
Karakter: Sawada Hiroki
Megjegyzés: (hostomnak) - kezdés


Nem igaz, hogy Akira nem bír nyugton hagyni, és nem érti meg, hogy nem akarok sehová menni aznap este. Sok a dolgom, itt van a mai értekezlet, a találkozó azzal az amerikai céggel, amely szeretné megvásárolni az egyik tévécsatornánk pár sorozatának sugárzási jogát. És azon kívül elő kell készítenem a jövő heti tárgyalást egy hongkongi céggel, amely szeretne nálunk indítani egy kínai nyelvű rádióműsort. De nem, Akirának pont akkor kell betoppannia, amikor úgyis hegyekben áll a munka, engem meg maga alá temet.

     - Hiroki, nem bújhatsz ki mindig egy kis szórakozás alól – közli a legjobb barátom, miközben kényelembe helyezi magát az egyik fotelben és megigazítja orrán a szemüvegét. – Hány éve is, mióta Ryu-chan nincs veled? Négy?

      - Öt – javítom ki, miközben az egyik szerződést olvasom. – És most ne zavarj, dolgozom.

     - Igen, öt éve ezt csinálod, és ebbe fogsz belebetegedni – bólint Akira, miközben rágyújt egy cigarettára. Nem szólok rá, bár nem nagyon díjazom, ha az irodámban dohányoznak. Hála égnek már kellemesen meleg van így májusban és nyitva az ablak. – Ideje lenne néha kimozdulnod, különben olyan leszel, mint azok az ürgék, akik folyton magukban motyognak. Az istenit, ember, hiszen még harminc sem vagy, de úgy viselkedsz, mint valami bugris vénember!

     -  Ezt meg sem hallottam – morgom halkan, de fel sem emelem a fejem. – És amúgy sincs időm ilyesmire.

Akira halkan elkáromkodja magát, de tudom, hogy nehezen tudom lerázni. Ryu halála óta állandóan el akar cipelni mindenhová, ahol ismerkedhetek. Tudom, hogy jót akar, hálás is vagyok neki, de nem akarom. Képtelen vagyok túljutni a halálán, pedig mindenki azt mondja, felejtsem el, hiszen ”csak” egy pet volt. De számomra több volt egyszerű házikedvencnél, egy kurvánál, szerettem, őrülten szerelmes voltam belé és ő is belém. A halála hatalmas csapás volt, akkora, hogy azóta sem tudtam kiheverni. Azóta képtelen vagyok bárkibe beleszeretni, bárkivel kapcsolatot kiépíteni. Talán tudatosan nem is akarok, ezért húzom ki magam minden esemény, minden szórakozási lehetőség alól, ahol nem kötelező megjelennem.

Apám és a társadalom persze elvárná, hogy végre megnősüljek, csináljak pár gyereket, de nem vagyok kész rá. Még férfiakkal sem bírok megismerkedni, egy nő pedig szóba sem jöhet, pedig jelentkező lenne bőven. Apám is kiszemelt nekem egyet, egy hatalmas hotelláncolat főigazgatójának a lányát, mert szerinte igen gyümölcsöző kapcsolat lehetne a házasságunkból. Csak kár, hogy a csaj eleve taszít, semmi más, mint egy üresfejű, szép kis arc nagy mellekkel, drága, márkás ruhákba bújtatva. Még beszélgetni sem lehet vele. Akkor meg minek? Testileg nem vonz, intellektuálisan pedig nem kihívás. Hamar megunnánk egymást, bár a legutóbbi partin erősen rám akaszkodott a kis liba, és egyértelműen a tudtomra adta, hogy hozzám jönne. Elküldtem a fenébe, amiből persze hatalmas balhé lett, de nem érdekelt. Most sem érdekel.

    -  Nézd – hallom újra Akira hangját, amit próbálok kiverni a fejemből, de nem megy -, nem azt mondom, hogy kötelezd el magad, de néha nem árt kirúgni a hámból. Ryu-chan sem akarná, hogy örökké magányos légy.

    -  Sosem fogjuk megtudni, hogy Ryu mit akarna – sóhajtom. – Te pedig, barátom, nagyon nem értesz a szóból. Tudod, hogy nagyok makacs vagy? – kérdem, abbahagyva az olvasást, és felemelem a fejem. Egyenesen barátom szemébe nézek. – Miért olyan fontos neked, hogy veled menjek?

     -  Talán mert nem akarok egyedül menni? – vigyorog rám. – Gyere már, a Fekete Lótusz az egyik legmenőbb host klub az utóbbi időben. Fogadok, találunk neked is a fogadra való fiúkát. Van ott mindenféle, ahogy Seijitől hallottam.

    -  Seijitől?! – döbbenek le. – Úgy érted… Kurokawa Seijitől a marketing-osztályon? Ne mondd, hogy ő is ilyen helyekre jár. Felesége van, két gyereke és…

      - És két végén égeti a gyertyát, vagy ha úgy tetszik, mindkét csapatban játszik – kuncog Akira. – A felesége meg mit sem sejt. Szegény asszony.

    -  És te tisztában vagy vele, mi vár rád odahaza, ha ez kitudódik? – dőlök hátra a székemen, végérvényesen felhagyva azon igyekezetemmel, hogy dolgozzam is ma. Vagy amíg ez a lókötő itt van. – Ha Hisato megtudja, iszonyatosan balhézni fog. Néha elgondolkodom, ki a gazda kettőtök közül.

Akira bosszúsan sóhajt egyet. Igen, jól tudja, hogy mi fog történni. Hisato Akira petje és nem a szelíd kiscica féléből. Már egy éve vette egy aukción, és a fiúcska enyhén szólva is birtokló és féltékeny típus. De Akira nem akar megválni tőle, pedig általában senki sem tart meg egy petet pár hónapnál tovább. Hisato pedig a maga tizenhat évével már rengeteg gazdát kiszolgált és többségében pont a ”bájos” természete miatt szabadultak meg tőle. A barátom azonban valamilyen okból ragaszkodik hozzá, pedig a kis pet igencsak harcias tud lenni, ha nem az van, amit ő szeretne. Azt hiszem, Akira kissé mazochista, de ezt sosem vágnám az arcába, annál jobban tisztelem.

     -  Ne is mondd! – dünnyögi Akira. – De muszáj megértenie, hogy nem körülötte forog a világ.

    -  Az ő világa viszont körülötted forog – jegyzem meg. – Hiszen pet, ezt sose feledd el. Azt hiszem, nem viseli túl jól, hogy te élheted világodat, míg neki rajtad kívül senkije sem lehet.

      - Nézzék a szakértőt! – vigyorog Akira. – Nos, akkor, eljössz? Tudod, hogy nem megyek el addig, míg nem egyezel bele.

Igen, ezzel tisztában vagyok, és ha még ma át akarom nézni a szerződést és oda akarok érni az értekezletre, akkor muszáj igent mondanom. Végül is, mi baj lehet egyetlen estéből? A legrosszabb esetben pocsékul fogom érezni magam, és nem veszítek semmit.

    -   Rendben – egyezem bele, de nagyjából úgy, mintha a fogamat húznák. – Akkor most már elhúzol, ugye? Ugyanis töménytelen a munkám, és egy óra múlva értekezletem van az amerikaiakkal.

     -  El, persze, hogy el – áll fel, majd elnyomja a csikket a hamutartóban. – Fél kilencre itt vagyok érted. Igen, mielőtt megkérdeznéd, együtt megyünk, egy kocsival és ne is próbálj meglógni, barátom!

Még mielőtt reagálhatnék, az ajtó felé veszi az irányt, int – miközben úgy vigyorog, mint a macska, aki nem is egy, de két kanárit nyelt –, majd el is tűnik. Én pedig azon gondolkodom, mibe is keveredtem ezúttal. Remélem, odafenn Ryu sem haragszik, amiért egy host klubba megyek. Talán Akirának igaza van, ő is azt akarná, hogy legyek boldog. Csak éppen még Akirának sem merem bevallani, hogy félek. Félek, hogy megint megszeretek valakit, aztán az illető meghal. Nem akarok még valakit elveszíteni, aki fontos nekem.

~*~

Pontban kilenckor állunk meg a Fekete Lótusz nevű klub előtt. Meg kell mondjam, igen ízléses így kívülről. Felül a klub neve, mellette egy fekete színű lótuszvirág. Alatta, még a homlokzaton a tíz legjobb host képe és neve. Mint megtudom, Akira már lefoglalta nekem a klub legjobbját, a No.1 hostot, akinek a képe is megkülönböztetett helyet foglal el a legjobbak között. Csak egy futó pillantást vetek rá, mert Akira már terel is befelé. Annyit még észreveszek, hogy a klub bejáratától nem messze fiatal, tizenéves fiúk hívogatják befelé a vendégeket. A többségük nem lehet idősebb, mint Ryu, amikor meghalt. Megrázom a fejem, most szórakozni jöttem, nem azért, hogy a múlton merengjek.

A klub belül is igen szép, elegáns, sötétbarna falak, fehér asztalok, rajtuk mélyvörös terítő és ugyanilyen színű fotelek és kanapék. A padló fekete-fehér sakkmintás, ami jól illik a hangulathoz. Az asztalok többsége foglalt, hostok és vendégek üldögélnek, beszélgetnek, nevetnek, kacérkodnak és isznak.

    -  Üdvözlöm önöket a Fekete Lótuszban! – siet felénk egy elegáns öltönyt és nyakkendőt viselő, fekete hajú férfi. A haja vállig ér, de szépen vágott. Mélyen meghajol. – Kérem, fáradjanak beljebb! Csak tessék! – int, mi pedig követjük. – Az asztaluk már várja önöket! Akira-sama a szokásos hostot kéri, gondolom – néz a barátomra.

      - Igen, Shiro-chan megfelel, mint mindig – mosolyog a barátom. – És ugye nem feledkezett meg róla, hogy Sawada Hiroki-sama igen fontos ember.

     - Ó, igen, Sawada-sama! – hajol meg felém a férfi. – A nevem Harada Toshiyuki, a klub managere. Ha bármiben a szolgálatára lehetek, kérem, ne habozzon szólni! Mindent megteszünk azért, hogy a vendégeink a lehető legjobban érezzék magukat nálunk.

      - Köszönöm! – biccentek, mialatt elfoglaljuk a helyünket.

      - Azonnal küldöm Shiro-chant és természetesen az ön hostját is, Sawada-sama! – hajol meg újra Toshiyuki, majd távozik.

Akira nem szól semmit, gyorsan italt rendel, miközben én a klubot tanulmányozom. Megpillantok egy ajtót az egyik falnál, az vezet bizonyára a privát szobákhoz. A Fekete Lótusz akár egy bordély neve is lehetne, de nem teszem szóvá. Tudom, hogy egyes host klubokban mik folynak, és azon nemcsak a társalgást értem. Valószínűleg itt is szabad a szex. Hirtelen egy szőkére festett, fiatal, talán húsz éves fiú siet az asztalunk felé. Hófehér inget, fekete cipőt és világoskék öltönyt visel, ami nagyon szépen kiemeli világos bőrű arcát és sötét szemeit. Arcán hatalmas mosoly, és ahogy Akirára nézek, látom, hogy elmosolyodik.

     - Akira-samaaaa! – áll meg a fiú az asztalunknál, majd le is ül. – Annyira hiányzott! Hol volt eddig?

     -  Shiro-chan, ne haragudj! – tettet rosszkedvet Akira, de én is tudom, hogy ez csak színjáték. – Sok volt a munkám. Ó, és elhoztam egy barátomat is, ő itt Sawada Hiroki.

     -  Üdv! – biccentek egyet, mire a Shironak nevezett fiú rám vigyorog.

     -  Üdvözlöm, Hiroki-sama! – hajol meg. – Akira-sama barátai az én barátaim is. Ne aggódjon, az ön partnere is pillanatokon belül megérkezik.

      - Az én… – kezdem, de ekkor mozgást pillantok meg a szemem sarkából.

A lélegzetem is eláll, amikor megpillantom a felénk közeledő fiút. Vagy férfit, mert igazság szerint, fogalmam sincs, hány éves lehet. Első látásra látszik rajta, hogy nem japán, túlságosan európainak néz ki. Magas, legalább két méter, az arca pedig akár egy angyalé. Szemei sötétek, ajkai kívánatosak, haja hosszú és az egyik oldalára van fésülve. Jobb fülében megpillantok egy kereszt alakú fülbevalót, ahogy megáll előttünk. Az alkata izmos, még az elegáns, sötét öltöny alatt is. Elbűvölten nézem ezt a szemkápráztató jelenséget, aki fogja magát, és hirtelen meghajol.

     -  Üdvözlöm! Ön bizonyára Sawada Hiroki-sama! – hajol meg a férfi. Ahogy oldalra nézek, látom, hogy Akira és a másik host már leléptek. Ez szép, mondhatom! – Ma este én leszek az ön társasága. Kérem, szólítson Kyrának! 


darkrukia2013. 09. 26. 19:40:42#27464
Karakter: Akatsuki Shiro
Megjegyzés: (Okitonak)


 Nem finomkodik, rögtön mozogni kezd.

- Ahhh, fincsi szűk vagy, ez tetszik – vigyorog, s elveszi kezem a szám elől. – Hallani akarom a hangod, ahogyan sikongatsz alattam, nyugi, nem fognak szólni, én egy különleges vendég vagyok, nekem szabad, sőt, kötelező nyögnöd – be se fejezi jóformán mondatát, már tapad is rá a számra, s mélyebbre lökve magát, elér bennem valamit, amitől, ha akarnék se tudnék csendben maradni.

- Ahh, Okito... – nyögöm kéjesen nevét. Végighúzom körmeim hátán, mire felmorran.

- Kis vadmacska, ez tetszik – nyög fel ő is. Még egy kis ideig így mozog, aztán kihúzódik hirtelen belőlem, s felül. – Lovagolj meg, szépségem – simít végig merevedésén.

- Örömmel – vigyorgok.

 Fölé mászom, majd ráülök méretes farkára. Vállába kapaszkodva mozgok rajta. Ez annyira jó érzés. Kitőlt és feszít, mégis megőrít. Egy idő után ő akarja diktálni a tempót, s megmarkolja fenekem, úgy vezet vadabb ritmusra.

 Nem tudom hány menetet nyomunk le, azt sem, hogy hányszor válltottunk testhelyzetünkön, de igen kielégítő a végeredmény, s nem csak az én számomra. Ahogy látom neki is bejött a dolog.

- Isteni voltál – húzza ki magát belőlem. Nekem máris hiányérzetem lett. Letörli magát, s öltözni kezd.

- Látlak még? – kérdem pihegve, mire csak elvigyorodva jön közelebb, hogy csókot lophasson tőlem.

- Abban biztos lehetsz – leheli ajkaimra, én  meg megborzongok akaratlanul is. – A nyomok miatt meg ne aggódj, nem fogsz kapni érte – mér végig. Hát, az tuti, hogy úgy nézek ki, mintha katonatáborban lettem volna, de nem bánom. Imádom, hogy megjelölt szinte mindenhol. – Viszlát, Shiro! – int, majd távozik.

***

 Lassan három nap is eltelik, de még nem jelentkezet. Mondjuk, nem reméltem nagyot, hisz mindenkinek csak arra kellek, hogy dugjon egy jót. De tudom, hogy vissza fog jönni, ismerem az ilyet. A nagy faroknak csak egy szűk segg kell.

 Hivatnak a különleges részleghez. Na, mondtam én, hogy vissza fog jönni. Tuti ő az. És nem is tévedek.

- Hello! Tényleg eljöttél – mosolygok rá.

- Megmondtam, hogy jövök. Egyből a lényegre térek. Kellesz nekem, azt akarom, hogy csak az enyém legyél – jelenti ki. Döbbenten nézek rá. – Van egy ajánlatom a számodra. Legyél a szeretőm. Jó életed lenne, megkapsz mindent, amit csak akarsz, szabadon járhatsz, de csak velem lehetsz, és, ha azt mondom, akarlak, akkor te rögtön a segged kínálod – vigyorog perverzen. – Pluszba, még a húgodon is segítek. Fizetek mindent és a legjobb orvosokat kapja meg. Mindenki jól jár. Mit mondasz, Shiro? – kérdi komolyan.

 Áhm, szóval nem kell mást csinálnom, hogy ugrok, mikor füttyent. Hmm...

- Azt, hogyha a főnök benne van, akkor nincs akadálya. - Édesen vigyorogva lépek hozzá, hogy megigazítsam nyakkendőjét. – Elfogadom az ajánlatod – msolygok rá.

 Ő bólint, majd a főnökhöz megy. Én addig meg gyorsan rendbe szedem kicsit magam. Sokat nem kell várnom, visszajön a szobába, s ledob az ágyra valamit. Egy farmer és egy póló? Heh?

- Öltözz át, mehetünk is.

- Ebbe? – emelem fel szemmagasságba a ruhákat.

- Igen – mormog, s inkább teszem, amit mondd.

 Gyorsan levetkőzöm, s huncut mosollyal figyelem, ahogy szemmel szinte megerőszakol. Imádom az ilyen perzselő tekinteteket.

 Húzom az időt, a farmer alá direkt nem húzok alsót. Lassan húzom fel a lábaim, majd kicsit illegetem magam előtte, míg fel nem morranva közelebb nem lép, hogy erőteljesen magáhozhúzva megmarkolja fenekem.

- Csak nem tetszikh... – mondom, a vége viszont nyögésbe fullad.

- Siess – csap rá fenekemre, mire kéjesen nyögök neki, s felkuncogva kapom magamra azt a pólót. Húúú, úgy nézek ki, mint egy normális ember. Ez új!

 Kisétálunk az épületből, én persze, mindvégig előtte billegtetem magam, direkt úgy lépve, hogy felcsússzon kicsit az a póló, amit idedobott. Meg is lesz az eredménye, kis játszadozásaimnak.

 Alig ülünk be a kocsiba, máris lerángassa rólam azt az átkozott gatyát. Nem is bánom. Hevesen tapad ajkaimra, ugyanolyan hévvel viszonzom fullasztó csókját.

- Lassabbahn... – nyögöm, mikor már robbanás közelében állok.

- Ráérünk a lassabbra is – harap bele nyakamba, s nyögve döntöm fejem oldalra, hogy jobban hozzámférjen.

- Jóh... – sikoltom el a végét, ahogy ráereszkedem tagjára, de neki így nem nagyon tetszett, szó szerint belémlökte magát.

 A tempó mellett, amit diktálunk, nem sokáig fogom bírni, de mikor már nem tudom, hányadjára megyek el, úgy, hogy közben bennem mozog, szinte hálát adok mindennek, hogy abbahagyva eme kellemes tevékenységet, pihegve dönti homlokát vállamnak, míg én nyakához bújva zihálok kissé. Meg mikor belemarkol fenekembe, akkorát nyögök, hogy tuti meghallották még a kocsin kívül is. Nem zavartatom magam, ahogy ő sem. Nyugodtan pihegjük ki magunk egész addig, míg el nem érünk... valahova. Tényleg, hol vagyunk? Nem is figyeltem az utat.

- Öltözz – morran fel, mire kelletlenül kapok magamra pár cuccot.

- Ha bulizni akartál, maradhattunk volna a bárban is – figyelem a feliratot az egyik városszéli klub előtt.

- Csak beugrunk egy italra – dobja a szavakat a válla felett, ahogy már el is indult befele.

 Apultnál állva nézelődöm. Nem szokásom már klubbokba járni, így jól megfigyelek mindent. Azonban, ismerős ember közeleg felénk.

- Okito-sama – biccent felénk az öltönyös. Nekem nagyon ismerős. De inkább nem szólok. Mit kérdeznék? „Hé, Zakónadrág, jártál már az ágyamban?” Na, ettől tuti kiakadna.

- Késtél – köpi Okito. Pislogok. De, hisz most értünk ide, akkor nem mi késtünk? Nekem ez magas. Viszont, Zakónadrág meg se rezzen.

- Itt vannak az akták – nyújt át egy kék mappát. – Meg akarod venni a puccot, vagy csődbe juttatni? – érdeklődik.

- Mi közöd hozzá? – morran fel.

- Elnézést – biccent, aztán pillantása felém esik. Kerekedik a szeme, kerekedik. Na, én mondtam, hogy ismerős.

 Okito felvont szemöldökkel néz rá, majd rám. Csak vállat vonok. Tudja, hogy honnan szedett össze és, hogy milyen emberek járnak oda. Zakónadrág olyan ügyfél, aki nem nagyon szereti hangoztatni, hogy betért a sarki lebujba megdugni egy-kér szép fiúcskát.

- Ne nézz így – húzom a szájam, mikor már vagy fél perce bámul, mint vak az újságot.


Felicity2013. 04. 02. 15:59:41#25519
Karakter: Okito Honami
Megjegyzés: Darkrukia ~ Hostomnak


Odalép a pulthoz, hogy zenét nyomjon be. Kíváncsi vagyok, vajon mit fog betenni, nagyon remélem nem a megszokott riszálós, nyögdécselős zenét, mert attól felfordul a gyomrom, de nem így lesz. Szerzett még egy jó pontot, nem csak szexi, de még van ízlése is, ha az ágyban is remekelni fog, akkor tényleg találtam egy nekem való cicuskát. Mozogni kezd igazán erotikusan, majd lassan vetkőzni kezd. Nagyon jól csinálja és ruha nélkül még szexisebb és szebb, tényleg az esetem. A puszta látványa, ahogyan mozog, a gyönyörű teste elég ahhoz, hogy már ennyitől keményedni kezdjek, pedig ez ritkán fordul elő, hogy már ennyitől forr a vérem.  Tetszik, ahogyan simogatja magát és nyögdécsel hozzá, de már jobban élvezném, ha alattam nyögve, vagyis sikítozna, a fájdalomtól és az élvezettől. Sosem voltam híres a türelemről, ha a sexről volt szó, főleg nem, ha egy ilyen csábító kis dögről van szó. Már azon vagyok, hogy odahúzom magamhoz, amikor az ölembe ül, mintha olvasna a gondolataimba a kicsike. Hozzám simul, majd egy csókot is kapok a fülem mögé, mire halkan felsóhajtok.

     - Úgy érzem sikerrel jártam – markol bele a farkamba. Halkan felnyögök, tetszik, hogy hamar a lényegre tapintott úgy szó szerint.

Végigsimítok a gerincén egészen le a seggéig, majd jól belemarkolok. A nyakát is felajánlja nekem a kis édes, na nem mintha erre szükségem lenne, mert amúgy is azt teszem, amit akarok. Végignyalok párszor a nyakán, majd szívogatni és harapdálni kezdem egyre jobban szép kis foltokat hagyva rajta, amit egy ideig engedve, de utána el akar húzódni, de nem hagyom, mert itt én vagyok a főnök, és megtehetem. Tudom jól, hogy élvezi, de azt is, hogy miért húzódik el, mert a tulaj nem szereti, ha nyom marad a kicsikéken, én se engedem meg mindenkinek, de nekem itt meg van engedve. Formás kis fenekébe markolok ismét, majd a nadrágon keresztül izgatni kezdem a bejáratát. A hajába túrok a fejét magamhoz nyomva és nem is kell semmit mondanom rögtön kényeztetni kezdi a mellkasom és a nyakam, tényleg profi a kicsike nem hiába az első számú host. Megharapdál, amit kifejezetten élvezek, hiszen én a vadságot szeretem, bár nem hagyj rajtam nyomokat és most nem is mondok neki semmit, de majd legközelebb megmondom, hogy nyugodtan engedje csak el magát, mert biztos, hogy lesz legközelebbi alkalom és ha továbbra is ennyire megfelel az ízlésemnek, akkor nem csak egy ráadást kérek, hanem sokkal többet. Nyakam után a mellbimbóm veszi kezelésbe és a farkamat is kényeztetni kezd a kezével, mire jólesően felmorranok, már igen csak kemény vagyok, ő az első, aki ennyire gyorsan fel tudott izgatni.

Végül teljesen lekerül rólam az ing, majd elővéve a farkamhoz nyomja az arcát és finoman ráharap, amit élvezzek is, de a picike visszatér a hasamra, de már unom az e fajta játékot így határozott mozdulattal nyomom le a fejecskéjét a farkamhoz, hogy végre azt kényeztesse, amit meg is kapok. Fogával húzza le a sliccemet, ami igen csak erotikus látvány nyújt. Nem tököl tovább, elővéve a farkamat végignyal rajta és látom a tekintetén, hogy tetszik neki, az, hogy fog neki, amikor jó mélyen benne leszek. Ügyes használja a nyelvét és a száját az édeske, profi módon szop, amit igen csak élvezek, aminek hangot is adok, na meg egyre keményebb és keményebb leszek. Egyik kezemmel a haját markolászom, a másikkal pedig ügyes mozdulatokkal megszabadítom a nadrágjától. Eltávolodom tőle, gondolom, azért, hogy megcsodáljam, de rögtön visszahúzom, mert már a farkam igen csak meg akarja ízlelni a formás kis seggét.

Leszedem róla a maradék ruhát, na meg magamról is, majd magam alá teperve, szétfeszítve a lábait beléhatolok, mire mindketten felnyögünk, vagyis inkább ő fájdalmasan felsikít, de az élvezet, ott van a hangjába. Nem finomkodok, rögtön mozogni kezdek.

- Ahhh fincsi szűk és szűk vagy ez tetszik. – vigyorodom el és elveszem a kezét a szájáról. – Hallani akarom a hangod, ahogyan sikongatsz alattam, nyugi nem fognak szólni, én egy különleges vendég vagyok, nekem szabad, sőt kötelező nyögnöd. – vigyorgok rá, majd vadul az ajkaira tapadok és még mélyebbre megyek benne, eltalálva a gyönyörpontját, ha akarna se tudna csendes lenni, még így se, hogy csókolom.

- Ahh Okito.. – nyögi kéjesen a nevem és végigkarmol a hátamon, mire felmorranok.

- Kis vadmacska ez tetszik. – nyögöm egy darabig így mozgok benne, majd hirtelen kihúzódom belőle és felülök.

- Lovagolj meg szépségem. – simítok végig a farkamon.

- Örömmel. – vigyorgok, majd felém mászik és ráül a farkamra. Vállamba kapaszkodva mozogni kell egy kicsit hagyom is és csak csodálom sexi testét és gyönyörű tekintetét, ami csak úgy csillog a vágytól, de ez nem tart sokáig és fenekébe markolva rásegítek a mozgására, vadabb mozgást diktálva….

Így meg ez órákon keresztül, nem állunk meg egy menetnél többször jutatjuk el egymást a csúcsra, különböző pózokban. Utolsó menet után a kicsike már igen csak ki van, de én maga vagyok a frissesség. A sex a legjobb ébresztő ez nem kétség

- Isteni voltál. – húzódik ki belőle az utolsó sex után. Letörlöm magam, majd öltözködni kezdek.

- Látlak még? – kérdezi lihegve, mire csak elvigyorodom és odamenve megcsókolom. – Abban biztos lehetsz. – lehelem az ajkaid közé. – A nyomok miatt meg ne aggódj, nem fogsz kapni érte. – mérem végig, hehe nem kíméltelek a drágát és elég sok helyen megjelöltem.

- Viszlát Shiro. – intek, majd távozom. Felkeresem Daniellt, akinek igen csak szép összeget fizetek, majd azt is közlöm vele, hogy a nyomokért, ne őt hibáztassa. Ellenkezni se mer, egy, mert, annyi pénzt kapott tőlem, amit más nem ad meg, kettő tudja jól, hogy milyen vagyok és azt is tudja, hogy nem jó nekem ellentmondani. Beszélünk még pár szót, majd elégedetten távozok.

Haza megyek, majd lefürdök, majd miután elkészülök, egy pohár bort kezdek el inni, és végig ő jár a fejembe. Nincs mese, senki nem tudott így még kielégíteni, mint ő és érzem, hogy ez még csak egy kis ízelítő és vele el tudnék játszani, ahogyan én szeretek. Kell nekem ez a fiú. Fel is hívom a személyes magánnyomozóm, aki eddig mindig nagyon jó munkát végzett. Leadom neki az infókat, majd csak élvezem a finom borokat és lelki szemeim előtt már látom, miféle játékokat fogok vele játszani. Egy kis kínzás, egy kis vér, játékok, hmmm már alig várom.

***

3 map múlva, már az összegyűjtött információkat olvasom róla, mindent, amit tudni kell. 21 éves, a szülők nincsenek a képbe, és van egy húga, aki beteg. Ördögien elvigyorodom, már tudom is mivel fogom magamhoz csalogatni, bár lehet, csak annyit kell neki mondanom, hogy akarlak és jön, ki tudja. Elintézzek még pár dolgot, majd felkeresem. Rögtön hozzá megyek, Daniellel utána beszélek. Nem fogja könnyen adni a drágát ez biztos, hiszen ő hozza a legtöbb pénzt a házhoz, de nagyvonalú leszek és kárpótolni fogom, a másik meg, ha Shiro jönni akar, nem tud mit tenni ellene.

Múltkori szobába megyek és pár perc múlva meg is jelenik.

- Hello. Tényleg eljöttél. – mosolyodik el. Csak nem hiányoztam picur? Ezen hamarosan változtatunk.

- Megmondtam, hogy jövök. Egyből a lényegre térek. Kellesz nekem, azt akarom, hogy csak az enyém legyél. – jelentem ki, mire igen csak döbbenten nézz.

- Van egy ajánlatom számodra. Legyél a szeretőm. Jó életed lenne, megkapsz mindent, amit csak akarsz, szabadon járhatsz, de csak velem lehetsz, és ha azt mondom, akarlak, akkor te rögtön a segged kínálod. – vigyorodom el kajánul. – Pluszba még a húgodon is segítek. Fizetek mindent és a legjobb orvosokat kapja meg. Mindenki jól jár. Mit mondasz Shiro? – kérdezem tőle komolyan, látszik, hogy nem viccelek.



darkrukia2012. 04. 02. 10:51:59#20195
Karakter: Akatsuki Shiro
Megjegyzés: (pasikámnak)


-         Meghívhatlak egy körre, szépségem? – szakít félbe egy részeg, miközben a bárpultosunkal flörtölök. Naa... Pedig olyan szép szemei vannak, emlékeztetnek a felkelő nap.

-         Persze – fordulok végül a vendég felé hízelegve. Ő legurítja a whiskeyt a torkán, én meg régi szokásomhoz híven, nyomtatom sörrel. Vagyis egy sörösüveget használok köpőscsészének, míg ő úgy látja iszom, remek trükk.

-         Ez az, bébi – túr bele a hajamba. Mrr... még tetszene is, ha nem lenne részeg.

-         Akatsuki! Vonszold a formás segged, valaki csak rád vár – szól a főnök. No, meló van, hapsikáim.

 Az egyik luxusszobába megyünk. Hmm... ez tényleg nagy fogás lehet, ha ilyen fogadtatást kap. A díványon úl, bariton, marcona alak, éjfekete tincsei lustán lógnak tengerkék szemébe. Egy jó pasi, ilyet sem látni errefele.

-         Jó estét. A nevem Akatsuki Shiro – mutatkozok be illedelmesen.

-         Neked is. Okito Honami – áll fel illedelmesen.

-         Akkor érezzétek jól magatokat.

 A főnök el.

- Az meg lesz – vigyorodik el és végigmér. Hmm... tetszik a látvány mi? – Mit szólnál, ha máris félrevonulnánk? – simítja ujjait arcomra. Nem tököl, ez tetszik. Ha minden jól megy, egy fantasztikus estét tehetek zsebre a pénzzel eggyütt.

- Remek ötlet – mosolygok rá csábosan.

 Az legjobb szobába indul, én meg követem.

-         Mit iszik? – kérdem egy csábos pillantás kíséretében, mikor a bárpultnál vagyok.

-         Igyunk pezsgőt most és tegezzél. – Na ilyet se értem. A nagygazdagok jobb szertik, ha nem személyeskednek velük.

-         Imádom a pezsgőt Okito – suttogom a nevét érzékien. Tudom én mitől döglik a légy. Jelen pillanatban ez a férfi.

 Töltök is mindkettőnknek italt.

-         Akkor igyunk a ránk váró éjszakára – adom a kezébe a poharat, miközben lopva végigsimítok rajta.

-         Aztán meg ne bánd – mondja sejtelmesen. Nem hiszem, pasikám.Koccintunk.

-         Nem fogom abban biztos lehetsz – kacsintok rá.

-         Így legyen bár az már csak a te bajod lesz. Most pedig mutasd meg mit tudsz. Izgass fel.

 Kényelembe helyezi magát és úgy méreget. Felhívás keringőre? Challenge accepted!

 Odalépek a pulthoz és kapcsolok valami hangulat zenét. Lassan kezdem mozgatni magam, végigsimitva az ingem alól kivillanó kulcscsontomon, majd nyakamon és hátrahajtott fejjel az egész testemen. Csípőmet körbe mozdítom és vállam felett vetek csábító pillantsást felé. Alulról kezdem kigombolni az ingem, miközben a szabad bőrfelületeken simitok végig. Pocim hirtelen húzom be, mert nem számoltam azzal, hogy hideg a kezem. Sóhajtva csúsztatom le ingemet vállaimról, hátatfordítva neki. Gömbölyded vállam fölött nézek rá. Mikor az anyagot eldobom, tenyerem máris combomon simít végig, végigkarcolva a bőrt. Felnyögve szinte doromblok, mikor egész testemen simitok végig. Elé lépve telepszem ölébe lovaglóülésben. Csípőmet előre lököm és ajkaimmal érzéki csókot lehelek a füle mögötti érzékeny területre. Hopp, egy sóhaj.

-         Úgy érzem sikerrel jártam – markolok bele elégedetten sátorozó nadrágjába. Felmorranunk mindketten, ő gondolom az érzéstől, én meg a mérettől. Ma jó éjszakám lesz, tuti.

 Végigsimit gerincemen, mire bepucsítok és fölajánlom neki nyakam, amit el is fogad és meg is harapdál. Húzódnék el, ahogy nagyobbakat harap, a főnök nem szereti, ha meg vagyok jelölve, de nem enged. Magabizotsan tart ölében, míg én gátlástalanul nyögdécselek neki. Csípőmet előre lökdösöm, hogy érzékeit izgassam, ami látszólag tetszik neki. Fenekembe markol, mire elégedetten dorombolok neki. Nadrágon keresztül simogatja bejáratom, mire csak nyögdécselni tudok.

 Másik kezével hajamba túr, fejemet kormányozza magához. Elég hajlékony vagyok, hogy még így is elérjem mellkasát és nyakát, miket szépen megharapdálok és nyalogatok. Persze nem hagyok rajta nyomot, azt nekem nem szabad. Mellbimbóját veszem fogaim közé, míg másik kezemmel ismét farkán járok. Érzem, hogy megremeg a teste. Ah, még a semék is képesek élvezni az ilyet.

 Megszabadítom ingjétől, majd lejjebb csússzanok. Arcom egy percig férfiasságának dörgölöm majd megharapom gyengén, mire felmorran. Hasfalára térek vissza, ahol körülnyalom és fogaimmal karcolgatom az izmogat, aztán már érzem, ahogy fejemen lévő keze határozottan nyom le farkához. Fogammal húzom le a cipzárt gatyájáról és előveszem merevedését. Szép nagy, nyámi. Elégedetten nyalok végig hozzán, aztán szopom le profin, míg az orgazmus határához ér. Na ott kell abbhagyni.

 Közben ő sem tétlen, hátamon futtatja körmeit, amitől  jólesően sóhajtok néha, majd megszabadít nadrágomtól is. Eltávolodom tőle, hisz tudom, hogy ilyenkor szeretik, ha megmutatom magam. De visszahúz, mire meglepetten nyekkenek.

 Sajnos én nem vagyok seme, ezért hamarabb is nedvesedem. Mit sajnos, jobb szeretem, ha én vagyok az uke. Sőt, imádom ezt.

 Leteper és már bennem is van. Ah, hogy a szentségit! Fel voltam rá készülve, de ő nagy. Fájdalmasan markolok bele az alattam lévő anyagba, testem ívbe feszül. Nem törődve vele kezd mozogni, mire sikoltok egyet. Aztán befogom a szám, mert még a végén azért fogok kapni, mert hangos vagyok.



Szerkesztve darkrukia által @ 2012. 04. 02. 10:52:44


Felicity2012. 03. 31. 19:34:43#20162
Karakter: Okito Honami
Megjegyzés: Dögös ukémnak


Miután elvégzem a napi teendőim, vagyis voltam lent a klubjaimban és mindent leellenőriztem na meg megkötettem pár üzletet egy kis szórakozáshoz támad kedvem. A saját host klubbomba már miden uke meg volt újdonságra vágyok na meg ők nem az igaziak bár a vendégeimnek tökéletesek és sok pénzt hoznak a konyhára. Az egyik üzlettársam már többször hívott, hogy nézzem meg a klubját, így most le is nézzek.

 

Elegánsan öltözök fel, mint mindig. Nem csak az öltözékem az egész kisugárzásom tekintélyt parancsol. Beülök a sportkocsimba majd elmegyek  a helyre. Igen hamar odaérek mivel a kicsike igen csak gyors, na meg nem a lassú vezetésről vagyok híres, sőt kifejezetten utálom azokat akik csak döcögnek az úton. Gyorsan vezetek, de jól és még egyszer se volt balesetem. Odaérve leparkolok, majd bemegyek. Nem rossz a hely, de az enyémtől igen csak messze jár. Kiszúrva az üzlettársam oda is megyek.

 

- Hello Daniell. – köszönök neki.

 

- Okito hát végre eljöttél. Üdvözöllek. – áll fel és kezet nyújt.

 

- Tudod, ha valamit megígérek azt be is tartom csak hát elfoglalt ember vagyok. – fogok vele kezet.

 

- Igen te még nálam is elfoglaltabb vagy. Mond, hogy tetszik hely? – érdeklődik. Helyet foglalunk és már előttem is van egy jó minőségű whisky. Ezt már szeretem.

 

- Nem rossz, de van még mit alakítani rajta, de elsőre le a kalappal. – ismerem el, hiszen ha valami jó azt el is mondom.

 

- Micsoda elismerés ezt tőled. – vigyorodik el. – Nos nem húzom tovább az időt ide is hívom a legjobb hostom. Tetszeni fog ez biztos és sokat bír a kicsike, de azért vigyázz rá. – na igen tudja milyen vagyok.

 

- Ne aggódj semmi komoly baja nem lesz. – vigyorodom el. Bólint elmegy én pedig az egyik díványon foglalok helyet és pár perc múlva visszatér egy igazi szépséggel. Külsőre már is tetszik, remélem tényleg olyan jó, ahogyan Daniell mondta.

 

- Jó estét. A nevem Akatsuki Shiro. – mutatkozik be. Egészen érzékien beszél.

 

- Neked is. Okito Honami. – mutatkozok be és fel is állok. Nem vagyok egy kedves ember, de az illemet ismerem és be is tartom.

 

- Akkor érezzétek jól magatokat. – lép le Daniell.

 

- Az meg lesz. – vigyorodom el. Végigmérem a kicsikét. Hmm nagyon fincsi. – Mit szólnál, ha máris félrevonulnánk? – simítok az arcára. Megkérdezem, bár nem mondhat nemet na meg nem is érdekelne.

 

- Remek ötlet. – mosolyog rám csábosan. El is indulunk az egyik szobába természetesen a legjobba. - Mit iszik? – pillant rám bent mivel van ott is bár.

 

- Igyunk pezsgőt most és tegezzél. – engedem meg neki. Nem szoktam mindenkinek, de neki akarom.


- Imádom a pezsgőt Okito. – basszus milyen erotikusan ejti ki a nevem.

 

Ügyes mozdulatokkal kinyitja, majd tölt magunknak.

 

- Akkor igyunk a ránk váró éjszakára. – adja át a poharat és végigsimít a kezemen.

 

- Aztán meg ne bánd. – mondom sejtelmesen. Koccintok vele majd iszok egy kortyot.

 

- Nem fogom abban biztos lehetsz. – kacsint rám. Merész és kacér ez egyre jobb.

 

- Így legyen bár az már csak a te bajod lesz. Most pedig mutasd meg mit tudsz. Izgass fel. – helyezem magam kényelembe. Nagyon kíváncsi vagyok mit is tud. Igen csak dugnék már egy jót végre és úgy érzem vele teljesülni fog.


Rauko2011. 08. 20. 15:42:51#16114
Karakter: Masako Shigeru
Megjegyzés: - vége -


Bocsi, de vége. Nehezen írtam meg a reagot anno, kétlem, hogy még egyszer sikerülne.


Rauko2011. 06. 22. 10:08:08#14439
Karakter: Masako Shigeru
Megjegyzés: ~ Risunak


Megint új hely. Hm... azt hiszem, itt meg kellene maradnom végre, elég minőséginek látszik, a többi host sem rossz, és a tulaj is viszonylag jó fej.
Mondjuk első este tök alap, hogy nem fogok mindenféle jött-ment faszkalapokkal szórakozni, hanem megfigyelem őket, aztán holnap belevetem magam. Mondta pár régebbi kuncsaft, hogy át fognak ide jönni, ha itt leszek. Vannak páran, akik elkérték a mail címemet, hogy értesítsem őket, ha másik helyre megyek, hogy tudjanak követni, úgyhogy tegnap este írtam egy kör e-mailt, hogy itt vagyok, itt lehet keresni, de nem ma, majd csak holnap.

Mielőtt zár a klub, odajön a főnök.
- Shigeru-kun - szólít meg, mire rá pillantok.
- Miben segíthetek? - mosolygok rá kedvesen.
- Itt a holnapi beosztásod - adja a kezembe. - Nagyon elfoglalt leszel... biztosan fogod bírni? - néz rám, én meg a papírra. Hát, tényleg rendesen be vagyok táblázva.
- Ugyan, ezek a vendégek régebbiek, évek óta hozzám járnak - rántom meg a vállam. - Van, amelyiket csak én kényeztetem, van, amelyik csak engem, olyan is van, akivel csak beszélgetnem kell majd. Ne aggódjon, nem lesz gond - kacsintok rá.
- Nos, ahogy gondolod, Shigeru-kun. Akkor most menj haza lassan és pihend ki magad - mondja, mire bólintok, és ő is lelép.

Elkészülök és kilépek az ajtón. Még a taximat várom, mikor mellém áll valaki.
- Mi a baj, Bajnok-sama, nem állt fel senkinek a farka? - kérdezi kicsit sem kedvesen. Odapillantok. Ki ez?
- Bajod van? - kérdezem tőle.
- Ugyan, dehogy - szólal meg.
- Akkor szállj le rólam és csesztess mást, nem vagyok réd hangolva - mondom hasonló hangnemben, ahogy ő nekem.
- Várj már - szól utánam, de nem érdekel. Lassan itt a taxim is. Beszállok és már megyek is. Még látom a kocsiból, hogy ott áll. Mondjuk felesleges lenne tagadni, hogy helyes gyerek. Bár nem tudom, ki ez... talán itt dolgozik? Vagy valami vendég?  Mindegy, holnap úgyis kiderül. Mindenképp rosszul kezdte, ha ismerkedni akar. Utálom az egoista, bunkó pasikat. Elég jut belőlük, akit le kell koptatni. Ha beszélgetni vagy ismerkedni akart, mindenképp elrontotta a dolgot.
Megrántom a vállam. Miért érdekel ez engem egyáltalán? Ez is csak egy újabb pasi, aki meg akarja dugatni magát velem. Nem szerzem meg neki ezt az örömet. Legalábbis a külsejével nem lenne baj, de amíg ilyen fellengzős kis bunkó, addig nem érdekel.

***

Otthon nem csinálok már semmit, csak pihenek és relaxálok. Nem kell, hogy holnap fáradt legyek, hiszen számítanak rám. Még egyszer végigfutom a beosztásomat. Nyitásra kell odamennem, aztán az első vendég után lesz fél óra szünetem... utána csak tíz, tizenöt percek. Hm... mindegy. Majd azt is kiderítem, ki volt az a tegnapi kölyök. Ha ott dolgozik, akkor lesz még időm elmondani neki, hogy nálam így semmit nem ér el.

Be is megyek, és már ott van a vendégem. Fiatal, multimilliomos pasi, egy multi igazgatója.
- Üdv Futaka-sama - mosolygok rá. Szép, kék szemei megcsillannak, ahogy rm néz. Félig francia a drága, imádok vele lenni, és nem is mindig kér szexet.
- Öröm téged újra látni, Shigeru-kun - lép elém, és már hajol is. Nem vagyok csókellenes, hiszen ez is a dolog része, így a tarkójára vezetem a kezem, és miközben lágyan masszírozom, meg is csókolom.
- Ma csak beszélgetni szeretnék - suttogja, miután elváltam tőle. - Mehetünk szobára azért? - mosolyog.
- Azért vannak, hogy ott kettesben legyünk - kacsintok rá, és a derekát ölelve vezetem hátra. A pulthoz pillantok, és kiszúrok egy kis pultost. - Hozz a leghátsó szobába egy üveg szakét és két poharat, kérlek - mosolygok rá, és már megyünk is a leghátsó szobába.

Beérünk, és annak ellenére, amit mondott, azonnal az ajtó melletti falhoz nyom és csókolni kezd. Futaka-sama mindig vad és erőszakos, de épp ezért aranyos. És mindig busás ajándékokat kapok tőle.
Miközben csókolózunk, hallom, ahogy nyílik az ajtó, így nem tolom el, de a szemem résniyre nyitom és odapillantok. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a tegnapi kölyök, de... mintha emlékeztetne rá. Mindegy.
- Shigeru-kunnak hoztam - tol el végül, és a zsebébe nyúlva elővesz egy aranyláncot.
- Hm... azt hittem, csak beszélgetni fogunk - simítom ujjaimat a hajába.
- Nos, utána esetleg - vigyorog, és elhúz az ágyig.

***

Kikísérem az ajtóig, majd elköszönök tőle, és a pulthoz lépek, hogy odaadjam a pultosnak a pénzt. Aztán meglátom a fiút...
- Nem tudtam, hogy itt dolgozol - mondom neki, és leteszem a borítékot, de azért kiveszem belőle a pluszt, amit eltehetek. Így volt a megállapodás.
- Anataro Hasih - mutatkozik be.
- Masako Shigeru - mosolygok rá. - Adj valami alkoholmenteset kérlek... mondjuk egy kis ásványvizet - kérem kedvesen. - És ne haragudj, hogy bunkó voltam tegnap, csak kicsit meglepett az, ahogy leszólítottál - mondom neki, és elveszem a pohár ásványvizet, amit elém tett. Huh, fél óra szünet, kis pihi. A következő vendég tuti csak beszélgetni akar, hiszen beteg, impotens, de szerezi a társaságomat. Vele azt hiszem, szobára sem kell majd mennem.


Andro2010. 09. 28. 11:02:24#8209
Karakter: Hiroyama Akihito
Megjegyzés: (Vöröskémnek) Utolsó bejegyzés


Ahogy Katou kiviszi Felixet már vissza is jön és rálő Livio egyik emberére, aki éppen engem vett célba. A fickó holtan rogy össze, ám a következő pillanatban Katout kilövik mellőlem. Szíven döf hűséges emberem halála, de most nem sirathatom meg. Fontosabb dolgom van. Livio diadalmasan néz rám, hiszen neki több embere volt, mint nekem. Épp az egyik emberét lövöm ki a fedezékemből ahová behúzódtam, mikor éles kiáltást hallok. Felix az.

-       Akihitooo! –  hallom a hangot, és mikor hátranézek, Livio eltalálja a jobb vállamat, mire elesek, a fegyverem pedig kihullik a kezemből. 

Valaki belelő Livioba, én pedig sérült kézzel veszem fel a fegyverem és próbálok célra tartani, de nem megy. Livio azonban pontosan rám céloz.

-         Most megdöglesz… - Livio hangja fájdalommal teli, én pedig tudom, meg fogok halni.

Már felkészülök a halálra, amikor lövés dörren és Livio megtántorodik. A szívéből csorog a vér, mire elkerekedett szemekkel bámul a sebre. Én is. Aztán néhány pillanattal később fennakadt szemekkel hullik holtan a padlóra, mint egy rongybaba. Hátrafordulok, és meglepetten látom, hogy Felix kezében füstölgő pisztoly van, azt tartja még mindig görcsösen, remegve. Szemeim tágra nyílnak. Felix… lelőtte azt az embert! Megmentett engem. 

-          Felix… kicsim… - kúszom hozzá, mialatt ő még mindig Livio testét nézi. – Add ide, azt a fegyvert! – nyújtom felé bal kezem, mire ő lassan odaadja nekem a pisztolyt. Majd hirtelen zokogva borul rám, simul a testemhez, de jobb vállam nagyon fáj, így felszisszenek. Azért megölelem. 

-          Valaki! Egy mentőt! Gyorsan! – kiáltja el magát a kis vöröském, mire nemsokára halljuk is a mentőt. – Meg ne halj nekem! Érted?! – fogja két kis remegő keze közé az arcomat. – Szeretlek! Szeretlek, úgyhogy ne merj itt hagyni engem egyedül! – csókol meg remegő ajkakkal. – Szeret…lek… - suttogja, én pedig elgyengülten fekszem a földön a karjaiban.

~*~

Kórházba visznek, ahol megállapítják, hogy a jobb vállam eltört, hetekbe fog telni, mire rendbejön. De hazamehetek hála égnek, hiszen komolyabb bajom nincs azon az egy sérülésen és a kimerültségen kívül. Felixet azonban néhány napig benn tartják, hiszen súlyos sérülései vannak. Livio nagyon is elbánt vele, én pedig nem hagyom most már magára az én kis vörösömet. Felix nyugtatókat és altatót kap, amitől végigalszik egy egész éjszakát és egy nappalt, így csak két nappal később ébred fel.

Pont benn vagyok nála, amikor nyitogatni kezdi szemecskéit. Álmosan pislog, majd körbenéz és kis híján fel is ugrik, amikor nem talál, de visszanyomom.

-          Pihenned kell – mondom halkan, mialatt ép bal kezemmel visszanyomom az ágyba. – Még nem vagy jól.

-          Akihito-sama! – néz rám boldogan. – Hát… élsz?

-          Arra számítottál, hogy meghalok? – kérdem mosolyogva, majd egy puszit nyomok a pofijára. – Hogy vagy, kicsim?

-          Szarul – vallja be. – Fáj a fejem. De most hogy te itt vagy, már biztosan jobb lesz. Ugye… nem mész el? – kérdi bizonytalanul. – Mi történt?

-          Altatókat kaptál. Túlságosan fel voltál zaklatva. És igen, maradok – ülök át az ágyára és ölelem át. – Soha többé nem hagylak magadra. Ígérem.

Nem szól semmit, csak bújik hozzám, mint egy kiscica. Meg akarom őt védeni, de nem tudom, hogy ha rákérdeznék, vajon mi lenne, ha befogadnám őt a Hiroyama-klánba, mit is válaszolna. Talán az már túl sok lenne neki. De ha meggyógyult, akkor szóba fogom hozni.

Hála égnek két nappal később hazavihetem Felixet. Nem hozzá megyünk, hanem hozzám, aminek láthatóan ő is nagyon örül. Mikor bemegyünk a szobámba, és leteszem az ágyra, azonnal hozzám bújik. Még biztosan fél szegénykém, hiszen nem hétköznapi, amin keresztülment. Gyengéden megsimogatom a hátát, mire cicamód dorombolni kezd. Elnevetem magam, ő pedig csillogó tekintettel hallgatja. Ideje hogy elmondjam neki az ötletemet.

-         Felix! – szólalok meg, mire azonnal rám figyel, talán megérzi, hogy komoly dologról van szó. – Kérdezni szeretnék valamit.

-         Mit? – kérdi érdeklődve.

-         Eddig nem tudtalak rendesen megvédeni – kezdek bele. – De ezután szeretném, ha másképp lenne. Ha te is beleegyezel, szeretném, ha te is hivatalos tagja lennél a Hiroyama-klánnak. Szeretnélek megvédeni, szeretném, ha mindig mellettem lennél és nem kéne szenvedned, nélkülöznöd, nem bántanának többé. Itt igazi családra találnál. Persze megértem, ha…

-         Akarom! – vág közbe. – Mindennél jobban szeretnék hozzád tartozni, és ha ez azzal jár, hogy be kell lépjek a maffiába, vállalom! Bízom benned, Akihito! – csókol meg, én pedig tudom, hogy igazat mond.

Olyan boldog vagyok, még Katou halála ellenére is, aki pompás temetést kap, feleségéről és fiáról pedig gondoskodom. A szertartást azonban csak két hét múlva lehet megtartani, ugyanis rengeteg dologról kell gondoskodni. Többek között az ételről, a ruháról, a díszítésekről, a vendégekről. Felix persze a klubot is otthagyja, hiszen nem lenne számára biztonságos, ha dolgozna. De én gondoskodni fogok róla.

A következő két hét az előkészületekkel telik. Felix egy pompás, fekete selyemkimonót kap, amelyen a vállain és a hátán ott van a családom címere. Ezen kívül rátetováltatom a jobb vállára családom címerét, a barackvirágot. Felix remekül tűri a fájdalmat, bár végig ott vagyok vele.

~*~

Két héttel később a szertartás előtt Felix ideges és izgatott, holott nincs erre oka. A szertartást én vezetem, Felixet pedig egy Hikaru nevű férfi vezeti elém, aki Katou tisztségét tölti be nálam. Katout persze nem tudja pótolni, de nem is várom ezt tőle. A beiktatási ceremónia rövid, mindössze egy esküből áll, amelyben Felix felesküszik a klánnak. Ezt hibátlanul elmondja, majd beírom nevét tagjaink közé, és meg kell innia egy pohárka sakét. A családtagok gratulálnak neki, mire arca a haja színével megegyező színt vesz fel. A díszvacsorán természetesen mellettem ül, de nem igen eszeget.

-          Nincs étvágyad? – kérdem kiváncsian és aggódva.

-         Fáradt vagyok – vallja be. – Inkább lefeküdnék – mindezt olyan tekintettel mondja, ami jelzi, szeretné,  ha vele mennék.

Így hamar elköszönünk és visszavonulunk a szobámba. Nemsokára egymás karjaiban fekszünk az ágyban, természetesen anyaszült meztelenül. Még halványan látszanak a sebek, melyeket Livio kegyetlenkedései okoztak, de Felix már nem törődik velük, ahogyan én sem. Csak őt nézem.

-          Emlékszel, hogy ismerkedtünk meg? – kérdem hirtelen, mire bólint. – Be kell vallanom valamit. Nem akkor bűvöltél el, amikor beléptél. Már akkor beléd szerettem, amikor a fényképedet láttam.

-         Tényleg?! – néz rám döbbent, de csillogó szemekkel. – Sose bántad meg?

-         Egy pillanatra sem – simítok végig a hátán. – Nálad jobb társat keresve se találhattam volna, én kis Vöröském – hangom lágy, mire elmosolyodik. – Szeretlek, Felix. Örökké szeretni foglak.

-         Én is téged – suttogja.

 

Lágyan megcsókolom, és érzem, ahogy egyre közelebb húzódik hozzám. Apró kezei a hajamba túrnak, míg én a hátát, vállait, nyakát simogatom, majd belemarkolok formás, apró hátsójába. Belenyög a csókba, mire elmosolyodok. Igen, ő az én igaz szerelmem, akitől sosem fogok elválni. Érdekes, hogy sosem hittem, hogy valaha is találni fogok valakit, aki elrabolja a szívem, mégis, ez a nagyhangú, makacs, vöröshajú kölyök képes volt engem megszelidíteni. Hamarosan elválunk, majd ő nemsokára elalszik karjaimban, én pedig még sokáig nézem békés, nyugodt, gyönyörű arcát, mielőtt én is álomba merülnék.

VÉGE


Szerkesztve Andro által @ 2010. 09. 28. 15:24:30


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5.

© Copyright 2009-2017. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).