Szeretem a reggeli futást a bátyámmal, valahogy mindig felfrissít, és legalább meggyőződöm arról, hogy rendben van. A kiskori incidens óta próbálom őt védelmezni, hiába vagyok én a fiatalabb, hiába törtem össze én is, ő sokkal rosszabb helyzetben van. Bármit megtennék, ha jobbá varázsolhatnám az életét, de tudom, hogy ezt csak az idő gyógyíthatja majd meg.
A bátyám azt hiszi, hogy egy vállalatnál dolgozom, ez így is volt pár évvel ezelőttig, de a szüleink halála ráébresztett valamire. Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyat csináljunk, amit nem szeretünk, így legjobb barátommal karöltve megnyitottam a báromat. Elég felkapott lett a melegbárok között, így nem okoz gondot a megélhetés. A nappal egy részét átalszom, hogy utána éjszakába nyúlóan bulizhassak vagy dolgozhassak a kedvenc klubomban.
Szeretek cuki passzívokra vadászni, a külsőmnek köszönhetően az elcsábításukkal sem kell sokat vesződnöm, néhány szó, és már az enyémek is. Rengetegen próbáltak már ágyba vinni, sokan szerették volna, ha behódolok nekik, de mind megtanulták, hogy velem nem érdemes kikezdeni, mert esélyük sincs fölém kerekedni. És ez így is fog maradni, örökre.
A mai este elég gyér a felhozatal, egyetlen jó pasit sem látok, ezzel ellentétben rengetegen vannak, így kénytelen vagyok beállni a pult mögé. Az éjszaka lassan telik, mosolyogva szolgálom ki a vendégeket, de belül rettentően unatkozom.
És ez mindaddig így is van, míg meg nem pillantom az éppen belépő személyt. A férfi hosszú, ébenfekete haját csillogóvá varázsolják a vörös tincsei, ahogy a klub fényei megvilágítják. Lehengerlő kisugárzása van, de sajnos csak úgy árad belőle a dominancia. Mindig is felismertem azokat, akiket esélyem sem lenne magam alá gyűrni, így bármilyen csábító is a férfi, le kell mondanom róla. Nem adom át magam senkinek.
Morgolódva jön a pult felé, majd felpattan az egyik üres székre.
- Csapos, kérek valami extra erőset! – mondja elgyötörten. Le akarsz részegedni? Hát, rajtam ne múljon.
- Csak nem szerelmi bánat? – kérdezem vigyorogva.
- Isten őrizzen engem a szerelmi bánattól! Egyáltalán nem amiatt, csak a hülye haverjaim megint jól átbasztak… - mondja felpaprikázva, majd felpillant rám, és jól láthatóan végigmér.
Csak nem tetszem? Nézz csak nyugodtan, megkapni úgysem fogsz sohasem.
- Ilyen az élet… - mondom sóhajtva. Egész biztos, hogy még sosem volt a klubomban, rögtön feltűnt volna egy ilyen férfi. – Ahogy látom, te új vagy itt, ugye? – kérdezősködök, hogy elüssem az időt. Aranyos passzívok nélkül unalmas az élet.
- Igen, új vagyok. Gondoltam, a barátaimmal kipróbáljuk, na meg egy elvesztett fogadás miatt vagyok itt, de ezek szerint megint én leszek a magányos farkas, míg ezek valahol betépve és bepiálva fetrengenek.
- Akkor nem túl jó barátaid, igaz? – Ha az enyémek tennének ilyet, biztos, hogy többet nem keresném a társaságukat.
- Egyáltalán nem. Csak megtűröm a fejüket, mert néha vesznek nekem egy-két kör italt, de lényegesen semmi más emberi kapcsolatom nincs velük. S mondd, te mióta dolgozol itt?
- Amióta megnyílt ez a hely – válaszolom monoton hangon. A vendégek nem tudják, hogy az enyém a klub, és ez jól is van így. Csak egy pultosként tekintenek rám, ezért sokszor elárulják, mit gondolnak valójában a helyről, így tudok rajta javítani.
- Oh, értem. S mondd, szabad vagy még? – kacsint felém, mire ijedten pillantok rá. Tudom, hogy nem kell tartanom a többségtől, mivel jeleskedem a harcművészetekben, de sokszor még így is megrémülök, ha egy nálam dominánsabb alak akar kikezdeni velem. Az emlékek nem múlnak el egykönnyen.
- Nem tartozik rád – vágom hozzám, majd elé teszem az italt, hogy ne velem foglalkozzon.
- Bocsáss meg, nem akartalak semmilyen kellemetlen helyzetbe hozni, de ha már egy meleg bárban dolgozol mint csapos, ilyen fiatalon és jóképűen… gondoltam megkérdezem, mielőtt belevágnánk, de ezek szerint már foglalt vagy. Milyen kár! – mondja szomorkásan, belekortyolva az italába. - Azt a rohadt… te aztán nem sajnáltad belőle az tömény cuccokat! Nem tudom, mit raktál bele, de kurvára kell még egy belőle! – mondja kissé fintorogva, miután lehúzta az egészet. Nem semmi a pali, vagy ilyen jól bírja a piát, vagy csak nagyon le akar részegedni. Bármelyik is legyen, a klubnak annál jobb, minél többet fogyasztanak.
- Merész vagy, látom! – ingatom meg a fejem, de azért elkészítek neki még egyet. – Ugye tudod, hogy ez az ital nagyon erős? – kérdezem csevegve. A full részegeket nem szeretem, nehéz velük bánni, és ettől biztos, hogy az lesz.
- Naná hogy, ezért kell még több! Legalább nem fognak hívogatni engem rinyálva, hogy vigyem haza őket! Legalább én is a padlóig ihatom magam! – Szóval még mindig pipás a haverjaira, habár ilyen csekélységért nem kellene lerészegedni, de hát ő tudja.
- Az miért jó neked? – érdeklődöm, hogy szóval tartsam, míg elkészül az ital.
- Oh, legalább együtt lehetek egy igazán lehengerlő pincérrel…. – mosolyog rám, mire akaratlanul is elpirulok. Hihetetlen ez a pasi… nem szokásom így viselkedni, jobb lesz minél hamarabb továbbállni.
- Tudod, nem szekálásképp, de nagyon jól áll neked a vörös – mondja, miközben egy húzásra megissza az italát. Kezd részegedni és hülyeségeket beszélni, úgyhogy egy sóhajjal arrébb vonulok, hogy a többieket is kiszolgáljam.
Csak pár perc telik el, amikor is Adam idelép hozzám.
- Az a démon teljesen rád van kattanva – mutat az előbbi férfi felé.
- Ja, észrevettem – mérgelődöm.
- Azt akarja, hogy te szolgáld ki. Szerintem jobb lesz minél előbb lerendezni, mielőtt még balhézni kezdene.
- Igen – sóhajtok fel megadóan. – Te figyelj a többiekre, én elintézem őt.
Visszaérve újabb italt rendel, de ezúttal direkt kevesebb alkoholt teszek bele, már így is eléggé elázott, az előző kettő jó nagy lökettel rendelkezett. A mosolya levakarhatatlan az arcáról, idióta.
- Tudod, Alex – mondja, miközben a szívószállal kavargatja az italát. – Nem is tudod, milyen régóta vártam arra, hogy egy kicsit beszélgethessek – folytatja, de a nevem hallatán elakad a lélegzetem.
- Honnan tudod a nevem? – kérdezem meghökkenve.
- A barátod mondta el, de ez nem lényeg – vonja meg a vállát, majd tovább fixírozza az arcomat. Hülye, Adam, ezért még kinyírom… – S mondd, Alex, hány éves vagy?
- Huszonhét – mondom fintorogva. – Te?
- Harminc – válaszolja. Ó, nem gondoltam volna, hogy idősebb nálam, rajta sem látszik meg az idő múlása. – Ugye téged nem zavar a korkülönbség? – vigyorog rám, egyértelműen utalva arra, hogy mit szeretne. Álmodozni szabad…
- Részeg vagy, inkább menj haza és pihend ki magad – mondom ellenségesen, figyelmen kívül hagyva a kérdését.
- Rendben! Akkor hazamegyek a kocsimmal! – mondja vállat vonva, majd próbál leszállni a bárszékről, de alig marad meg a két lábán. Semmi felelősségérzet nincs benne?
- Azt már nem! – mondom mérgesen, az kellene még, hogy a klubom miatt szenvedjen balesetet. – Add ide a kulcsot! – parancsolok rá, nem hagyhatom vezetni ilyen állapotban.
- De akkor mivel megyek haza? – néz rám szomorúan, de azért átnyújtja a kulcsokat. Hú, azt hittem, nehezebb dolgom lesz vele. Hogy hogyan jut haza, az már nem az én gondom, a fő, hogy ne okozzon balesetet.
- Busszal, bánom én! – mondom, miközben elsüllyesztem a kulcsot a bárpult egyik fiókjában.
- De elköltöttem az összes pénzem! Nem mehetek busszal – ellenkezik.
- Akkor menj gyalog, bánom én!
- De messze lakom! Mi lenne, ha te hazavinnél engem a kocsimmal? – csap rá a pultra, mintha olyan remek dolog lenne, amit kitalált.
- Kizárt dolog! – válaszolok szinte nevetve a képtelen ötletére. Alig ismerem, ő egyáltalán hogy lenne képes rábízni magát egy teljesen ismeretlen emberre. Mintha nem félne attól, hogy átverik, kirabolják vagy még rosszabb.
- Na, figyelj, kifizetem akkor majd holnap még az órabért is, meg még a furikázást is, csak légy szíves… vigyél haza! Rendben? – könyörög, de ezzel egyáltalán nem hat meg, csak még inkább felbosszant.
- Figyelj, ha nem tűnt volna fel, teltház van, és elég kevesen vagyunk, így ha akarnék, sem tudnék elmenni veled. De csak, hogy felfogd, nem akarok tőled semmit, nem vagyok a sofőröd, hogy bárhová is furikázzalak, úgyhogy oldd meg szépen egyedül a problémádat. Holnap meg majd visszakapod a kulcsaidat. – Ezzel lezártnak tekintem a beszélgetésünket, de ő nem tágít.
- Milyen kis tüzes természeted van – vigyorogja sejtelmesen, amitől felmegy bennem a pumpa. – Tudnánk mit kezdeni egymással az ágyban, az biztos. Ha a vágytól nyögnél alattam, vajon akkor is ilyen édesen kipirult lenne az arcod, mint most a dühtől? – kérdezi áthajolva a pulton, de én arrébb lököm.
- Állítsd le magad, mielőtt még hívom a biztonságiakat – fenyegetem meg, de ő csak vigyorogva csóválja a fejét.
- Miért ellenkezel ilyen vehemensen? Hidd el, remek szerető vagyok – kacsint rám buja mosollyal az ajkain.
- Tűnj innen, mielőtt még behúzok egyet – sziszegem felé, de nem vesz komolyan. Csak hahotázik egyet, majd megadóan sóhajt.
- Hát jó, akkor odakint megvárlak – int felém, majd távozik.
- Azt lesheted, hogy utánad menjek – kiabálom, de csak legyint egyet, majd kilép az ajtón. Hát, úgy tűnik sikerült végre lerázni őt.
- Minden oké? – kérdezi Adam, mire csak bólintok.
- Kiállhatatlan volt ez az alak, pedig csak pár órát töltött itt – morgolódom.
Pultos társam erre felnevet. – Szerintem bejött neked – vigyorogja.
- Hülye vagy – kap egy tockost a fejére. – Na, de munkára, nem azért fizetek, hogy sületlenségeket beszélj!
- Igenis, főnök! – vágja vigyázba magát, majd el is megy a dolgára. Csak megcsóválom a fejem, és az ajtóra pillantok. Remélem, rendben hazaér… Tényleg, még a nevét sem tudom, de kit érdekel.
A meló eléggé lefoglal, tényleg rengetegen vannak. El kell gondolkodnom azon, hogy felveszek még egy embert, egyre nehezebben bírjuk ennyien a kiszolgálást. Reggel ötkor szerencsére véget ér a buli, mindenki szedelőzködik és megy a dolgára a takarítás után. Szokás szerint én zárok, szerencse, hogy a szemközti oldalon lakom, így nem kell messzire mennem.
Elég hűvös a levegő, ezért összébb húzom magamon a kardigánomat, és sétálnék is át a lakásomhoz, ám ekkor az egyik bentebb eső részben egy alakot pillantok meg.
- Az istenit! – kiáltok fel, mikor felismerem, hogy kifekszik a sarokba húzódva. Odarohanok a bárban megismert férfihez, és rázogatni kezdem, de ijesztően hidegnek hat a bőre. – Hé, ébresztő! – keltegetném, de csak nyammog valamit, és horkol tovább. – Fenébe! Fenébe, fenébe! – szitkozódom. Nem hagyhatom itt a nyílt utcán, remélem, nem fagyott még át teljesen.
Nagy nehezen felállítom magam mellé, és áttámogatom a lakásomhoz. Ezt akartam a legkevésbé, de csak elérte, hogy egy házban kössünk ki… Még jó, hogy van lift, különben nekem kellene felhurcolnom a harmadikra. Ahogy bejutok az ajtón, lefektetem a kanapémra, majd forró vizet engedek a kádba.
Visszamegyek hozzá, de ugyanúgy fekszik, mint ahogyan hagytam. Ez eléggé aggasztó, mi lesz, ha miattam valami baja lett? Betámogatom a fürdőbe, majd szépen levetkőztetem. Próbálom nem megbámulni, de nem tudom levenni róla a szemeimet, a teste gyönyörű, az izmai szépen kidolgozottak, ha csak egy kis hajlandóságot is mutatna arra, hogy uke legyen, valóban sok örömöt okozhatnánk egymásnak az ágyban.
Beültetem a jó meleg vízbe, hagyom egy kicsit, hogy átmelegedjen a teste, majd óvatosan kiemelem és felszenvedem rá az egyik alsómat és az ingemet. Először a kanapéra akartam fektetni, de végül mégis az ágyamra teszem le, majd én alszok a kanapén, ez a bolond meg legyen a puha ágyban, hátha nem kap tüdőgyulladást. Ahogy lefektetem a lepedőre, szeretném betakarni, de ekkor megragadja az egyik karomat, majd beránt maga mellé.
Megdermedek, nem szeretem, amikor nem én uralom a helyzetet, de végül is nem történik semmi. Szuszog tovább annyi különbséggel, hogy közben engem ölel. Kellemetlenül érzem magam, próbálnék elhúzódni, de nem ereszt. Csodás… Végül feladom a hadakozást, nehezen, de sikerül betakarnom magunkat a paplannal, közben pedig rajtam is erőt vesz a fáradtság, már majdnem huszonnégy órája fent vagyok. A partnereim többségét lerázom, amint vége a szexnek, ez a helyzet furcsa, kellemetlen, az egyetlen hosszabb kapcsolatom során sem volt olyan, hogy én feküdjek valakinek a karjaiban. Talán életemben először egy férfi mellkasán hajtom álomra a fejemet.
Karakter: Samael /Sam, Fekete Tűz/ Megjegyzés: KEZDÉS - Chii-nek
Hot Klub… még jó hogy lesz Samael…
Persze. Már 20 perce részegen fetrengtek valahol és basszátok egymást! Minden a legnagyobb rendben Samael, te le vagy szarva hogy várod őket, nem? Mindig nekem kell itt lennem előbb és megvárnom azt, hogy idetoljátok a részeg seggeteket rimánkodva, hogy vigyelek haza titeket. Meg a nagy ….
Leülök a pulthoz, egy üres székre. Utálom a haverjaimat, hogy mindig ilyenkor tudnak engemet is lóra tenni. Miért nem mondanék egyszerűen azt , hogy nem érnek rá? vagy hogy bocs már túl részeg vagyok hogy odáig elmenjek? Nem emellett nekem kell szívnom az ő sarukat.
- Csapos kérek valami extra erőset! – mondom elgyötörten.
- Csak nem szerelmi bánat? – kérdezi tőlem a csapos.
- Isten őrizzen engemet a szerelni bánattól! Egyáltalán nem a miatt csak a hülye haverjaim megint jól átbasztak… - mondom neki és felnézek rá.
Szép fehér fürtjei rakoncátlanul omlottak a vállára, és ebben a pincérruha felszerelésben… igazán kívánatos.
- Ilyen az élet… - mondja sóhajtva majd rám emeli tekintetét. – Ahogy látom te új vagy itt, ugye?
- Igen, új vagyok. Gondoltam a barátaimmal kipróbáljuk, na meg egy elvesztett fogadás miatt vagyok itt, de ezek szerint megint én leszek a magányos farkas, míg ezek valahol betépve és bepiálva valahol fetrengenek.
- Akkor nem is jó barátaid igaz?
- Egyáltalán nem. Csak megtűröm a fejüket mert néha vesznek nekem egy-két kör italt de lényegesen semmi más emberi kapcsolatom nincs velük. S mond te mióta dolgozol itt?
- Amióta megnyílt ez a hely.
- Oh, értem. S mond szabad vagy még? – kacsintok feléje, ám az ő arcábrázata inkább félelem mintsem hogy vágy látszódna.
- Nem tartozik rád. – vágja hozzám, védekezésképp és elém rakja az italt.
- Bocsáss meg, nem akartalak semmilyen kellemetlen helyzetbe hozni, de ha már egy meleg bárban dolgozol mint csapos, és ilyen fiatalon és jóképűen… gondoltam megkérdezem mielőtt belevágnánk, de ezek szerint már foglalt vagy. Milyen kár! – mondom szomorkásan és belekortyolok az italba. - Azt a rohadt… te aztán nem sajnáltad belőle az tömény cuccokat! – mondom pislogva.
Igazán keményet állított össze nekem a kis édesszájú… már csak azért is kíváncsi vagyok hogy ténylegesen van e valakije.
- Nem tudom mit raktál bele, de kurvára kell még egy belőle! – mondom kicsit fintorogva, mivel lehúztam az egész üvegnyivel.
- Merész vagy, látom! – mondja fejét ingatva. – Ugye tudod hogy ez az ital nagyon erős?
- Naná hogy, ezért kell még több! Legalább nem fognak hívogatni engemet rinyálva hogy vigyem haza őket! Legalább én is a padlóig ihatom magam!
- Az miért jó neked?
- Oh, legalább együtt lehetek egy igazán lehengerlő pincérrel…. – mosolygok rá kajlán és újra felhörpintem az egész üvegnyi italt amit elém rakott.
Szegény meg csak vörösödik akár egy pipacs.
- Tudod nem szekálásképp de nagyon jól áll neked a vörös.
Ekkor sóhajtva arrébb vonul hogy kiszolgálja a többi vendéget. Engem meg itt hagy!
- Pincér! – kiáltom el magam amire odajön egy másik személy. – Nem, én a fehér hajút szeretném.
- Mármint Alexre gondol? – húzza föl a szemöldökét, és rámutat az illetőre.
- Jobban el sem találhattad volna. Na idehívnád légyszi! – könyörgök neki. – Szeretném jobban megismerni!
- Kizárt dolog hogy összejöjj vele.
- Tudod szerintem hadd döntsük el mi hogy összejövünk vagy nem rendben?- mosolygok rá ártatlanul.
A kis kotnyeles! Persze szerelmi tanácsadást ne kérjek tőled, hogy hogyan kell felszedni embereket? De legalább szólt neki, és ahogy látom már vissza is jön hozzám a drágalátos pincérem. Kérek tőle még egy italt igaz az már egy kicsivel kevesebb alkoholtartalommal rendelkezik. Mikor odajön hozzám, egy levakarhatatlan bájmosoly jelenik meg arcomon.
- Tudod Alex, - mondom miközben kavargatom szívószállal – ne mis tudom milyen régóta vártam arra hogy egy kicsit beszélgethessek.
- Honnan tudod a nevem? – kérdezi meghökkenve.
- A barátod mondta el, de ez nem lényeg. – vonom meg a vállam majd, újra ráfokuszálok a szemeire. Ah istenem milyen szépek! – S mond Alex, hány éves vagy?
Fintorogva de azért csak elmondja nekem.
- 27. Te?
Ohh milyen édes!
- 30. Ugye téged nem zavar a korkülönbség?
- Részeg vagy, inkább menj haza és pihend ki magad. – mondja ellenségesen.
- Rendben! Akkor hazamegyek a kocsimmal! – mondom vállat vonva és kezdek leszállni a bárpultról. Igen igen… azt hiszem kicsit sokat ittam, és elkezdett forogni a világ, nem baj… hazatalálok én így is.
- Azt már nem! – mondja mérgesen. – Add ide a kulcsot! – parancsol rám, mintha az anyám lenne.
- De akkor mivel megyek haza? – mondom szomorúan, de azért átnyújtom neki a kulcsokat.
- Busszal, bánom én!
- De elköltöttem az összes pénzem! Nem mehetek busszal.
- Akkor menj gyalog bánom én!
- De messze lakom! – ekkor hirtelen eszembe jutott egy jó ötlet és a bárpultra csapok. - Mi lenne, ha te hazavinnél engemet a kocsimmal?
- Kizárt dolog! – prüszköli nekem miközben majdhogynem halálra röhögte magát az ötletemen.
- Na figyelj kifizetem akkor majd holnap még az órabért is, meg még a furikázást is, csak légy szíves… vigyél haza! Rendben?
Tétován visszaölel, de mit is vártam ennyi év után? Csoda, hogy megismer még, de olyan jó őt újra közel érezni magamhoz. Végül megköszörüli a torkát, és elhajol tőlem. Kár, még szerettem volna magamhoz közel tartani, de úgy tűnik, ő is megváltozott. Hiába, sok év telt el, és belőle kész férfi let.
- Igen. Rég láttalak. Remélem minden rendben van veled – mondja halkan, majd felnéz rám. Megsimítom a haját, az arca élét, majd két ujjam közé csippentem az állát. Gyönyörű, és most csak még gyönyörűbb. Az a hosszú haja… Mindig hosszú volt, emlékszem.
- Igen. Most már minden rendben – suttogom, ahogy ujjamat az ajkához érintem, majd elengedem. A mellettem levő székre mutatok. - Foglalj helyet, kérlek! Remélem nem sietős a dolgod.
- Nem – mosolyog rám, ahogy helyet foglal. Még van benne valami elegancia abból, amit tanítottam neki. - Elvégre szórakozni jöttem.
- Igen. Egy kis pihenés mindenkinek kijár. Jól megnőtt a hajad – váltok témát, ujjaim közé véve egy tincset. Felix elpirul, de mindig is könnyen zavarba jött.
- Igen. Mióta anyáék elhoztak Japánból, alig vágattam csak a végéből mindig egy picit. Bár már kezdem megunni.
- Soha ne vágasd le! – mondom komolyan, a szemébe nézve. Látom, hogy megretten. Elvetettem a sulykot, nem let volna szabad ajtóstul rontanom a házba. Visszaveszek a hangnememből. - Akarom mondani, kár lenne érte. Te így vagy gyönyörű.
- Te pedig még mindig szeretsz bókolni – nyúl egy pohár után, ám mielőtt beleinna az italba, rám néz, mintha engedélyt kérne. Sosem fog megváltozni.
- Csak nyugodtan – mondom halkan, mire lehúzza az italt, majd még egyet. Jól bírja, nem mondom, pedig ez nem a leggyengébb pia a bárban. – És még nekem fog megártani az ital? – kérdem hangosan felnevetve.
Felix velem nevet és látom, kezd feloldódni. De amikor megkérdem, hogy vajon feljönne-e velem a lakosztályomba, nem hallja. Hát rám néz.
- Tessék? Bocsánat, nem figyeltem. Hangos a zene. – Erre a füléhez hajolok, úgy beszélek.
- Mi lenne ha elmennénk a lakosztályomra, ahol most megszálltam? Ott nyugodtabban tudnánk beszélgetni.
Nem akarok tolakodó lenni, egyenlőre tényleg csak beszélgetni szeretnék vele a régi időkről, meg hogy mi van mostanában vele, hol volt eddig, miért nem írt, miért nem jelentkezett. Először döbbenten, talán kissé ijedten néz rám, majd bizonytalanul bólint. Félne tőlem? Vajon mit mondhattak neki a szülei, amiért ilyen távolságtartó velem szemben? Bizonyára mindenfélét összehordtak rólam, pedig soha egy újjal sem bántottam őt. Sosem tudtam volna, hiszen szerettem. De ő még csak egy gyerek volt, ám most már huszonnégy eves, érett férfi, akinek többé senki sem parancsolhat.
-Rendben – biccent végül Felix. – Mutasd az utat, Ran.
-Erre! – állok fel, és kimegyünk a bárból. – Kocsival gyorsabb, és mellesleg, biztonságosabb is ilyenkor. Párizs sem olyan békés ám, mint sokan hiszik. Sok a zsebmetsző.
Felix nem válaszol, csak némán beül mellém, de látom, meglepődik. Igen, új a kocsi, hiszen mégsem használhatom azt, amit hét éve. Az a modell már kiment a divatból.
~*~
Hamar megérkezünk a szállodához, majd felmegyünk a hatalmas lakosztályba. Természetesen a legnagyobbat vetettem ki Satoval, akit elküldök, amint beérünk. Látom, hogy némi ellenérzés van benne, de nem ellenkezik, magunkra hagy minket. Nézem, hogy Felix körbenéz, mintha nem találná a helyét. Hát igen, aki sokáig kiszakad a luxusból, az újra mindenre rácsodálkozik.
-Italt? – kérdem. – Vagy már eleget ittál.
-Egy pohár konyakot elfogadnék – biccent, mire töltök mindkettőnknek a XIII. Lajosból. Nem az olcsó konyak, sőt, meglehetősen drága már egy pohárkával is meginni belőle. – Látom, még mindig ezt iszod.
-Csakis a legjobbat – mosolyodom el, ahogy átnyújtom neki a poharat. – Sokat változtál – jegyzem meg -, de még mindig az én kis Felixem vagy, aki alig tizenöt volt, amikor találkoztunk. Emlékszel? – kérdem, mialatt helyet foglalok az egyik kényelmes plüssfotelben és felhívom a szobaszervízt, hogy vacsorát rendeljek.
-Persze, hogy emlékszem – bólint. – Majdnem elütöttél aznap, és hidd el, nem az volt életem legjobb napja.
Halkan felkuncogok. Igen, majdnem elütöttem, mert túl gyorsan vezettem. És hogy beszélt velem az a kölyök, istenem, milyen minősíthetetlen hangnemben. Bárki mást azonnal agyonlőttem volna, de ő valahogy azonnal megtetszett nekem. A stílusa, azok a lehetetlen ruhák, amik rajta voltak, a modora. De hamar kikupálódott mellettem, és megtanulta értékelni a klasszikus dolgokat. Cserébe én elnéztem a vad dolgait. De soha nem engedtem az üzlet, vagy a yakuzalét közelébe. A bátyám közelébe meg plane nem.
-Hogy van Ren-sama? – kérdi hirtelen. Bátyám nevének említésére összehúzom a szemem. – Elnézést! Mindig elfelejtem, hogy nem szereted, ha róla beszélek.
-Él a rohadékja – szűröm a fogaim közül a választ. – Hogy a hollók vájnák ki a szemét!
-Ne haragudj! – néz rám ijedten. – Nem akartalak felzaklatni.
-Semmi baj – rázom a fejem. – Most legalább kissé távol vagyok tőle. Legalábbis az elkövetkezendő hetekben biztosan. Egy ideig még maradok, aztán haza kell mennem. Az üzlet nem áll meg. És veled mi újság? Merre tekeregtél eddig?
Mesél nekem. Sok mindent mesél Amerikáról, aztán Kínáról, végül Párizsról, ahol most él. Jó hely, szép város, bár nem szeretem a franciákat. Túlságosan lazák és erkölcstelenek, züllött népség. Mesél arról, hogy a szülei mikkel tömték a fejét, milyen hazugságokkal rólam és nem engedték, hogy felvegye velem a kapcsolatot.
-Emlékszem, milyen vad és tiszteletlen voltál a kapcsolatunk kezdetén – mondom halkan, mikor elhallgat. – A szád mocskosabb volt, mint némely utcagyereké. És mindig próbáltál engem kioktatni.
-Akkor miért voltál velem? – kérdi kíváncsian. – Elviselhetetlen voltam.
-Pont ezért – mondom. – Érdekes voltál, vad és valami új. Kihívást jelentettél nekem. Pont azt kedveltem benned, hogy nem hízelegsz, mint a többiek. Kimondtad, amit gondoltál, és ragaszkodtál a véleményedhez akkor is, ha nem volt igazad. Pont ezt szerettem meg benned, Felix – suttogom halk nosztalgiával a hangomban. – Ugyanakkor… ragaszkodó voltál, mint egy kiskutya. Emlékszem, képes voltál hajnalig virrasztani, ha nem jöttem haza időben, még akkor is, ha másnap iskolába kellett menned.
-Mert szerettelek – mondja halkan. – Szerettelek, Ran. Azt hiszem, még mindig vannak irántad bizonyos érzéseim, de a tinédzser, akit akkor elvittek, már felnőtt. Már másmilyen vagyok.
-Igen, tudom – bólintok komolyan. Halk kopogás, és egy pincer betolja a kis asztalkán levő vacsorát. – Bátorkodtam rendelni mindkettőnknek. Ha jól emlékszem, a libamáj és a vörös kaviár a kedvenced.
-Pontosan – válaszolja Felix. – Jók az emlékeid. Bár évek óta nem kóstoltam ilyesmit.
Elnéző mosollyal nézem, ahogy a pincér távozása után Felix enni kezd. Olyan más most, mint volt. Olyan felnőtt, és olyan… talán magányos. Nem tudnám megmondani, mi változott meg igazán benne, de valami nagyon. Ez pedig nyugtalanít, de ennek egyelőre nem adok hangot. Még nem.
Haldoklom, és alig egy évem van hátra. Az orvosok legalábbis ennyit jósoltak nekem. Fene gondolta volna, hogy egy nap megárt a dohányzás, meg az alkohol. Inkább a pia öl meg, és a májrákon már nem lehet segíteni. Végső stádium, és jó esetben is egy, másfél évet jósolnak nekem. Nem mintha ez bárkit is érdekelne. A bátyámat, Rent biztosan nem, hiszen ő alig várja, hogy meghaljak, és ő lehessen az új Oyabun. Rágondolni sem merek, mi történik majd akkor a klánnal, ha ő lesz a vezető. De nem gondolhatok rá, Sato azt mondta, inkább pihenjek. Ezért is hozott engem ide, Európába, pontosabban szólva Franciaország fővárosába, Párizsba. Szeretem Párizst, főleg ilyenkor tavasszal, amikor éled a természet. Sokat sétálgatok a Szajna partján, bámulom a város nyüzsgését, vagy beülök a kedvenc kávézómba az Eiffel-torony szomszédságában. De mégis hiányzik valaki. Sokat gondolok rá, arra a fiúra, akit még Amerikában ismertem meg. Felix… Vajon mi lehet vele? Vajon emlékszik még rám? Azóta sem tudom, mi történt vele, mióta a szülei elhurcolták a közelemből, mert féltek, hogy bántani fogom. Pedig sosem bántottam volna. Azóta hét év telt el, és most olyan huszonnégy éves lehet. Csak négy évvel fiatalabb nálam. Azt hiszem, ő volt az egyetlen, akit valaha igazán szerettem. A többiek? Csak egyéjszakás kalandok voltak, ágymelegítők, néhány nem hivatalos ágyas, prostituált, vagy utcán felszedett fiúcska, aki némi pénzért hajlandó volt eltűrni, hogy megdugjam. Nem értem, miért gondolok erre, de talán a halál szele eszembe juttatja, milyen múlandó az élet.
–Oyabun! – hallom meg Sato hangját az ajtón keresztül, majd óvatosan bekopog. – Oyabun?
–Bújj be! – mondom kelletlenül, fel sem kelve a karosszékből, amely hotelszobám erkélyén áll. Szeretek itt üldögélni.
Hallom, hogy nyílik az ajtó, majd csukódik és Sato a hátam mögé sétál. Tudom, hogy mélyen meghajol.
–Mit akarsz? - morranok fel. Semmi kedvem semmihez, de fogadok Sato megint kitalált valamit. Mindig próbálkozik.
–Elnézését kérem, Oyabun, de szerintem jól tenné, ha kimozdulna – hallom halk, udvarias hangját. Nem kérlel, nem könyörög, csak szelíden figyelmeztet. – Nem ülhet itt halála napjáig, éljen egy kicsit, amíg megteheti. Önnek is jót fog tenni, ha nem gondolkodik folyton azon, amin nem tud változtatni.
–Talán igazad van – bólintok. Tudom, hogy igaza van, de nehezemre esik megmozdulni. – Melyik klubot javaslod?
–Esetleg a Paradise-t – válaszolja udvariasan. – Úgy hallottam, nagyon jó a felhozatal, ha érti, mire célzok.
Biccentek, ő pedig azonnal intézkedik. Sato az egyetlen, akit tényleg érdekel, mi van velem. Hiszen az életét köszönheti nekem, és most azzal hálálja meg, hogy igyekszik tartani bennem a lelket. Gyermekkorom óta velem van, jó tíz évvel idősebb nálam, de sosem éreztette velem, hogy alábecsülne. Másokkal ellentétben, ő tényleg igaz és hű emberem. A jobbkezem, ha lehet így mondani, akire bármit rábízhatok. És igaza van, muszáj addig élveznem az életet, amíg lehet. Ki tudja, talán holnap belefulladok a fürdőkádba, vagy a nyakam szegem a lépcsőn lefelé. Hallom, hogy Sato telefonál, és én is kényszerítem magam, hogy vége felálljak a székből.
~*~
Mire megérkezünk a Paradise-hoz, már sokan vannak. Főleg fiatalok, akik egyből elállnak az útból, mikor meglátnak engem és a kíséretemet. Saton kívül csak négy ember kísér, négy testőröm, hogy semmi bajom ne eshessen. A tulaj személyesen köszönt hatalmas hajbókolások közepette, majd kér minket, fáradjunk beljebb. Egy külön asztalt is kapunk, ahonnan jól rálátni a tánctérre. Pezsgőt rendelünk – már teljesen mindegy, hogy iszom-e vagy sem - és mellé némi harapnivalót. Embereimet elküldöm, csak Sato marad velem, miközben a táncteret stírölöm. Tényleg jó a felhozatal, a párizsi fiatalok legcsinosabbjai gyűltek össze ma estére. Bámulom őket, hogy vajon melyik felelne meg nekem éjszakára, amikor hirtelen a szemeim elkerekednek.
Egy igen ismerős alakot pillantok meg a tömegben, ahogy rázza magát. De nem! Az nem lehet! Ő nem lehet itt!
–Mi a baj, Oyabun? – kérdi tőlem Sato, majd ő is arrafelé néz. – Ez…
–Én is azt nézem – suttogom döbbenten. – Felix? De mit kereshet itt? Nem értem.
Felállnék, de Sato megfogja a karom, majd közli, ő mindjárt utána néz, hogy valóban az a fiú-e Felix. Azt hiszem, csak nem akarja, hogy csalódjam. Hiszen olyan régen volt már, talán nem is így néz ki, de annyira hasonlít. Ahogy Sato magához inti egyik emberem, én továbbra is a Felixnek hitt fiút nézem. Csinos arc, telt ajkak, igéző, világosszürke szemek, hosszú, homokszínű-szürkés színű haj. Termete középmagas, alkata nyúlánk, karcsú, de mit fogni rajta. Divatos ruhákat visel, és kecsesen vonaglik a táncparketten a dübörgő zene ütemére. A szívem hevesen dobog. Látom, hogy Satoék odalépnek hozzá, majd levezetik valahová hátra. Nem látom őt, hiába kutatom a tekintetemmel. Inkább legurítok egy pohár pezsgőt, hogy leplezzem az idegességem. Tudom, hogy nem kéne innom, de nem érdekel. Ha meghalok, akkor meghalok, nekem úgysincs sok hátra.
Éppen a második poharat akarom magamba dönteni, amikor valaki megfogja a kezem. Felnézek, és szemeim elkerekednek a döbbenettől. Felix?! Valóban ő lenne, vagy a fiú csak hasonlít rá? Nem tudom, és alig bírok megszólalni.
–Felix? - kérdem bizonytalanul, miközben ő elengedi a kezem, és halványan rám mosolyog.
–Nem kéne ennyit innod, Ran – szólal meg lágy hangon. Azt a becenevet használja velem szemben, amit csak neki engedtem meg annak idején. – Nem tesz jót neked.
–Felix… - suttogom halkan, ahogy felállok és megölelem. – Tényleg te vagy az.
Közelebb húz magához, és az ajkaimra suttog. - Nem volt szép, amit tegnap este műveltél velem, te kis dög… - Keze a tarkómra szorul, nem tudok eltávolodni, de annyira… Kívánom. Bassza meg!
- Nem tudom… - Magamban ezt úgy folytatom, hogy ’…miért nem engedek neked’, de ezt neki nem kell tudnia! - Kinek hiszed már magad! – Ez a faszi le akar égetni az egész stúdió előtt?! Na, ezt nem hagyom! A baj az, hogy nem bírom eltolni magamtól…
- Hogy kinek? Hmmm… Annak szivi, aki majd szépen rendbe rakja azt a kis kényes seggedet…– Ha a dumája nem lenne így is eléggé izgató, tesz róla, hogy még jobban megkívánjam. Közelebb hajol, és megnyalja az alsó ajkamat. Aztán hozzám nyomja szerszámát. Ohh, istenem, ez hihetetlen! Akarom ezt a pasit! Hogy csókoljon, simogasson, kényeztessen, és hogy tövig belém nyomja a farkát! Biztosan iszonyatosan jó az ágyban! Ahh, már merev is vagyok… Bassza meg, bassza meg, bassza meg!
- Na, mi van már itt? – Felix hangja ránt vissza a valóságba, ekkor esik le, hogy ezt nem szabad! Nem adom be a derekam ennek a pasinak! - Cleo gyere, el kell készülnöd, hogy Diabloval is haladjunk.
- Mennék, ha elengedne… - Igyekszem rohadtul határozottnak tűnni, de a hangom így is azt mutatja, hogy felizgultam, és most szívesebben csinálnék mást, fotózás helyett.
- Diablo. – Még a neve is… Elenged, én meg már tényleg tisztában vagyok vele, hogy elérzékenyültem, így idegesen megyek Felixhez, hogy legyünk túl ezen az egészen végre!
- Nem tudtam, hogy ismeritek egymást… - szólal meg mellettem Felix, mire dühösen pillantok rá! Hogy képzeli ez a szerencsétlen is, hogy én ilyenekkel ismerkedem?! Chh…
- Mi? Azt se tudom ki ez! – Hátrapillantok, de ahogy rám néz, el is fordulok. Szemét állat. Lesheted, hogy megkapsz, nyuszika!
A smink jól sikerül. Fekete és pink. Tetszik ez a két szín, és a képek stílusához is tökéletesen illik. Csak egy fekete boxer van rajtam, meg egy szék a kellék, így volt megbeszélve. Nem is lenne baj, az ilyen meló meg se kottyan, de bent van Diablo is. Én, idióta állat, meg nem tudom levenni róla a szemem. Annyira jól néz ki, és annyira felizgat. Az a hálós boxer… Vétek az emberiség ellen, hogy egy ilyen jó testhez ennyire kívánatos farok tartozzon! Felix meg is unja, hogy kezelhetetlen vagyok, és utasítja Diablot, hogy vagy menjen ki, vagy pattanjon be mellém. Oké, egy képen vele?! Ez nem tetszik nekem… nagyon nem!
Felix meg ráadásul olyan pózba parancsol, hogy tökéletesen érzem, ahogy seggemhez nyomódik az az isteni farka. Hát, komolyan, mindjárt meglovagolom! Ahogy megérzem, mennyire kíván, már nem izgulok, nem vagyok ideges, hanem iszonyatosan kívánom én is őt. Ahogy elképzelem, ahogy rajta ülök, és lassan magamba vezetem a farkát, megremegek. Annyira sikerül magam beleélni a képekbe, hogy Felix szól, hogy ez még mindig csak fotózás. De aztán valami idióta oknál fogva azt kéri Diablotól, hogy csókoljon meg engem. Na, nekem nem is kell több. Lovagló ülésbe vágom magam, szemben vele, Felix így oldalról kap le minket. Kezeimet nyaka köré fonom, és szinte felfalom. Annyira jól csókol, hogy az valami fergeteges! Kicsit megemelem magam, és mozogni kezdek, ágyékunkat összedörzsölve. Belenyög a csókba, ahogy én is.
- Hé, kész vagyunk, befejezhetitek. - Felix kicsit sem érti, hogy mi van, de Diablo csak rápillant, és már kint is van. Milyen… ahm, izgató!
Tovább csókolgatom, körözök csípőmmel, mire ő megfogja a derekam, és elkezdi lentebb csúsztatni kezeit. Benyúl a boxerembe, és belemarkol a seggembe. Én meg, mint akit megcsíptek, felpattanok, és ránézek. Pánikba estem, ideges vagyok! Nem engedem neki, hogy megdugjon, nincs az az isten!
- Ne hidd, hogy ez bármit is jelent, te idióta - dühöngöm, mint valami csaj. Szánalmas vagyok, de így el tudok tűnni.
- Várj már, a fenébe is! - kiabál utánam, de majd hülye leszek megállni neki. Berohanok az öltözőbe és magamra zárom az ajtót. Hallom, hogy dörömböl, de én csak lecsúszok az ajtó mentén és leülök a földre. Arcomat a tenyerembe temetem és adok magamnak pár percet, hogy helyre tegyek mindent.
Akarom ezt a faszit. De nem vagyok hajlandó odaadni neki magam. Akkor most mit csináljak?!
- Húzz már el a picsába! - kiabálom ki neki.
- Beengedsz, vagy törjem be az ajtót? - szól vissza Diablo.
- Adok fél percet, utána hívom a biztonságiakat, szóval tűnj innen! - Hallom, hogy beleüt egyet a falba, valamit káromkodik és elmegy. Felállok a padlóról, felkapom a ruháimat, és lelépek. Hazamegyek, aludni akarok, elegem van a mai napból.
Persze, hogy nem tudok aludni. Már sötét van, mikor rádöbbenek, hogy ez reménytelen. A konyhába megyek, de nincs itthon kaja. Ekkor jön egy ötlet: elmegyek valahova enni. Igaz, hogy sötét van, és elég rossz környéken lakom, de nem érdekel, legalább kicsit kiszellőzik a fejem.
Az egyik gyorskajálda felé megyek, mikor egy sötét sikátorból kilép hat faszi. Egyiknek sem látom az arcát, idióta maszk van rajtuk.
- Mit akartok tőlem? - kérdezem.
- Pénzt, ékszert, egy kellemes éjszakát, amid van - szólal meg az egyik. Nem ismerős a hangja.
- Nincs jó napom, hagyjatok. - Kettő, a hátam mögött elindul felém. Rájuk pillantok, de mielőtt reagálhatnék, lefognak. A többi elöl indul el, szembe velem. Elég erősen tartanak, ezért lendületet veszek és fejbe rúgom az egyiket, mire az feláll a földről, kést ránt, és felhasítja a pólómat.
- Engedjetek már el! - kiabálom, hátha valaki meghallja. Egyedül nem bírok velük, ez már biztos. De az emberek ahelyett, hogy segítenének, kibámulnak a kocsiból, egyiknek se jut eszébe legalább egy rendőrt hívni.
Lassan minden reményemet elvesztem, ekkor azonban meglátok kirajzolódni egy ismerős alakot az utcai félhomályban. Ohh, csak Diablo legyen, istenem!
Karakter: Cleo Dewayne Megjegyzés: (Ary-channak és Diablonak)
Szokás szerint elmegyek valahova szombat este, szokás szerint egyedül, és mint mindig, most is nagyon jól nézek ki! A hajam szokásos, extrém fazonba fésülve, egy fekete, testhez simuló póló, egy szintén simulós, fehér gatyó, ami pont ott mutatja a legjobbat, ahol kell. Tök jó seggem van benne! De komolyan, ha lehetne, még magamat is megdugnám, olyan jól tudok kinézni. Nyami! Ma tuti felszedek valakit. Seme-napom van, így csak kicsi, törékeny és iszonyat szexi ukék jöhetnek szóba.
Egy új helyre megyek. Minden héten igyekszem más bárba menni, ezúttal egy host klub van soron. Nem tudom, találok-e olyan hostot, aki eljönne velem, de igyekszem majd nyitva tartani a szemem. Mindig van egy, aki jól néz ki, jó segge van, és engedi magát megdugni. Minden csak nimfománia kérdése…
Itt is vagyok, be is megyek, és csalódottan tapasztalom, hogy a hostok felhozatala a szegényesnél is rosszabb. Csúnyák, és mind seme. Faszom! De ha már itt vagyok, foglaljak helyet, és rendeljek valamit, hátha lesz valami édes vendég, aki megtetszik.
Vadászok ezerrel, de sehol senki. Ahh, pedig tényleg jól nézek ki. Direkt nem intek a pultosnak, hanem odasétálok, hátha valaki rám akad, de nem. Ide se jövök többet, az tuti! De ha itt vagyok, szórakozom kicsit. Leül az egyik host, de mondom neki, hogy ma nem vagyok hangulatban, inkább a pulthoz megyek és kikérem a… hányadikat is? Mindegy, fini koktél, ütős, már eléggé felszabadultabb vagyok. Szemem a tánctérre vetődik, így megiszom a pohár italomat, lecsapom a pultra, és már pörgök is!
Csípőtekergetésben jó vagyok, ez vitathatatlan tény! Nagyon tudok, ezt tudom magamról, így nem csoda, hogy percenként kell valakit lerángatnom magamról, vagy eltűnni a táncolók között. Szeretem, ha tetszem az embereknek, de az én seggem nem kiadó. Azt ki kell érdemelni, édeseim! És itt eddig nem volt olyan pasi, aki kiérdemelte volna. Nem hogy a popsimat, a farkamat sem… Szánalmas banda, de jól érzem magam egyedül!
Aztán megint egy. Hátulról átkarol, és olyan iramban kezdi el markolászni a farkamat, közben meg popsikámhoz dörgölni kemény merevedését, hogy észbe kapni sincs időm. Sötét tánctér, ez a faszi meg nem tököl sokat. Kihasználja, hogy mindenki részeg, vagy be van szívva, és jelenleg rohadtul nem érdekel senkit senki, csak aki épp könyékig a gatyájában turkál. Így pár pillanat múlva farkamat megcsapja a ’kinti levegő’, ez a barom komolyan… Ki akarja verni nekem? Legyen, játszunk akkor szépen!
Megfordulok, és eláll a lélegzetem. Ez a pasi… Ahh, de jó teste van, istenkém… És ahogy rásimítok merevedésére, vadul tombol bennem az uke, hogy magában akarja érezni azt a hatalmas szerszámot, de ma seme-nap van, így csak egy kis tapi, és annyi volt. Én is kiszabadítom az ő büszkeségét, és a nyakába borulva, lihegve, szuszogva, nyögve verem ki neki. Annyira jól csinálja már ezt is, hogy belebolondulok! Csak remegek a kezei között, ő másik kezével pedig a derekamat ölelve tart meg. Nem bírom, meg kell csókolnom. Felnézek, alig látok belőle valamit, de ami látszik, az nagyon pöpec! Vadul marok ajkaira, kicsit meg is lepem. Na, erre nem készültél, szépfiú? Heh, Cleo szereti, ha csókolózhat, miközben elélvez! Most is ez történik. Kicsit hátrálok, de nem szakítom meg a csókot, csak nem akarom leélvezni magunkat. Ő velem egyszerre élvez el, így mindketten belenyögünk a csókba. Visszacsomagoljuk egymást, és már rángat is lefelé a tánctérről, a mosdó felé. Na, nem! Engem nem kefélsz meg, édes! Intek, hogy várjon, iszom valamit. Eltűnök a tömegben, és húzok is haza, mielőtt önként sétálok be az oroszlán barlangjába. Ugyanis erős a késztetés. De nem. Nem alázkodom meg!
Taxit fogok, és megyek is haza. Otthon zuhany, kis tévé, valami saláta vacsira. Orgazmus után mindig megéhezek, ez van. Aztán befekszem az ágyba, és eszembe jut a teste. Kezem akaratlanul csúszik boxerembe, és kezdem is masszírozni és simogatni magam. Közben rá gondolok. Az a test, az a farok, azok a szemek, és ahogy csókolt… Oh, istenem, ez a pasi maga a tökély! Csak elképzelem, ahogy vadul megkefél, és már el is élvezek. De nincs több zuhany, fáradt vagyok. Majd reggel!
Reggel kipihenten kelek. Gyors zuhany, öltözés, és irány a stúdió, ma fotózásom van. Félakt, és lesz rajtam alsó. Király. Most a saját kocsimmal megyek, reggelit majd ott veszek. Egy szendvics bőven elég lesz, illetve remélem.
Odaérve a portás vadul kalimpálva köszön, és megjegyzi, hogy ma is milyen dögös vagyok. Hát, igen. Én mindig dögös vagyok. Ez van. Ez a vén fasz is szívesen dugna meg, de negyven felettieknek nem engedem. Még ukénak sem. Az már olyan kor, mikor ragaszkodni akarnak, nekem meg nem kell egy pióca, aki éveken belül csak kék bogyóval lesz képes felállni.
Az emeletre sietek, ahol, a folyosón beszélgetve meg is látom menedzseremet. Intek neki, de mielőtt odaérhetnék, valaki megragadja a csípőmet és magához ránt. Belecsókol a nyakamba, én meg hátranyúlok, hogy ki is ez. És ahogy megérzem tenyerem alatt a tökéletesen kidolgozott izmokat és a félmerev férfiasságot, felnyögök. Ez ő! De mit keres ő itt?! Valami segéd lenne? Bár, ezzel a testtel akár modell is lehet!
- Igen… igen… nagyon szeretném… csináljuk… végig… - hangja akadozó a lihegéstől, kérlelése végigborzongat, már csak a gondolattól is, de…
- Azt nem lehet kicsim – mondok ellent, mikor már lábacskáit is a csípőmre fonta - Még sosem csináltad, és piszkosul fájna. De egy kicsit továbbmehetünk... Szeretnéd?
- Ih... ihgen... – lihegi fülembe.
Hátamat karmolja végig érzékien, puha ajkai nyakamra simulnak, s jólesően sóhajtok fel. Szörnyen kívánom, már alig bírom visszafogni magam.
Oldalra fordulok, hogy kényelmesen érhessük el egymást, bizsereg testem félénk csókjai nyomán. Felhördülök kéjesen, amikor megszívja egy érzékeny pontomat, fenekébe markolok.
- Jól csinálom…? – kérdezi, mintha incselkedne, de arcán a félék pirulás ezt mind eltakarja.
- Folytasd! – kérem mosolyogva. Hátamra dönt, és felém mászik, minden porcikája remeg, jól látom. Lovagló ülésben ül csípőmre, hátradobja haját, s a látványtól halkan morogni kezdek.
- Vin… fogalmad sincs milyen szexi vagy...
- Azt azért nem mondanám… - motyogja halkan egy félénk mosollyal, majd lassan lesiklatja tekintetét ágyékomra. Kíváncsi szemekkel akasztja kis ujjait az alsónadrág szélébe, majd lehúzza pár centit – Hű milyen nagy! – kerekednek el szemei. Öröm mindig ezt hallani.
Elégedetten vigyorodom el, kezeimet végigsiklatom testemen, majd követem ujjacskái példáját.
- Szeretnéd megérinteni? – kérdezem halkan duruzsolva, piros arccal bólint rá, és együtt vesszük le rólam az utolsó ruhadarabot.
Visszaül combjaimra, nem bírja rólam elszakítani szemét, élvezem égető pillantásait.
Tarkójára csúsznak ujjaim, s óvatosan húzom le magamhoz egy csókra. Kezecskéjét megfogva irányítom testemen, hogy rá tudjon markolni, s mikor ez megtörténik, ajkaiba nyögök az élvezettől. Lassan masszírozni kezdi, mikor elengedem akkor is folytatja, szabad kezemmel fenekébe markolok, majd ujjaim nyálamtól nedves vágatába csusszannak.
Egy ideig körkörösen dörzsölgetem, majd óvatosan siklatom be egyik ujjamat.
- Hahh – szakad el tőlem nyögve – Craig… Craig… - remegni kezd vadul teste, csípője is megmoccan, ösztönösen mozgatja, hogy ujjaim még mélyebbre hatoljanak benne, tejesen megvadít a látványa, és az érzés.
- Ez az… - duruzsolom felnyögve – Csodálatos, kéjes tested van… Vin… - sóhajtom akadozva, már alig bírok magammal.
- Craig… - nyöszörgi tovább.
- Érzed? Már két ujjam van benned... szinte magadba szippantod... – súgom rekedtesen fülébe.
Résnyire nyitott ajkai közül egy vékony nyálcsík folyik le, élvezettel lenyalva róla csókolom meg, bizsereg a szám, ahogy folyamatosan belenyög a csókba.
- Craig… Craig… Kérlek… kérlek… - nyöszörgi egyre hangosabban, maradék eszemet is kezdem lassan elveszteni.
- Vin… Mit szeretnél?
- Kérlek… tedd be… kérlek… - hogy ezt hányszor hallottam… de… Ez most más.
Azonnal magam alá gyűröm, ösztönösen moccanva, kihúzom belőle ujjaim, és megtámaszkodom mellette az ágyon.
- Nem lehet, még nem állsz készen rá… fájni fog... majd egy vagy két hét múlva, ha... – meg sem várja míg befejezem, hirtelen hasra fordul és síkos fenekét vágyamhoz dörgöli.
- Craig! Kérlek… kérlek… - szinte már cincogja, továbbra is kérlelőbb.
Bassza meg… Ahh…
- A francba… - csúszik ki ajkaimon, ujjaim alatt majdnem reccsen a lepedő anyaga – Milyen akaratos vagy… - szinte már állatias hangon duruzsolom.
- Craig… - nyögi érzékien, amitől vadul remegek meg… Nem bírom tovább. Végignyalok finom testén, közben kutakodó kezemmel az éjjeli szekrény felé nyúlok, félszemmel figyelem, hogy jó felé kapok-e.
- Hát jó – adom meg magam, és felegyenesedem – de csak egy kicsit… és csak lassan – szabom ki a feltételeket, szinte csak magamnak mormolva. Ujjamra nyomok egy nagy adagot, őt is és magamat is teljesen bekenem, ezzel megkönnyítve a terepet.
- Emeld meg a csípődet – kérem rekedten, de már meg is emelem, ráhajolok, hátához simulok, mire Ő oldalra fordítja fejét, ajkaival kutakodva keresve engem, s oda hajolva adom meg neki a csókot. Óvatosan csúszom belé fokozatosan, érzékeim kiéleződve figyelik minden egyes mozzanatát, hogy időben meg tudjak állni.
- Craig… Craig… - nyögdécseli megállás nélkül, tartom közben csípőjét.
- Mindjárt… - nyögöm erőtlenül – bírd ki még egy kicsit… - egy nyögéssel merülök el végül benne teljesen, egész testét óvatosan a matracba préselem.
- Craig...
- Most... most már teljesen benned vagyok... – ujjaimmal óvatosan cirógatom félre haját. - Nagyon fáj?
- Nem... Csodálatos érzés... még... még egy kicsit... még...
Kérésének eleget téve lassan kihúzódom belőle, majd újra vissza, megérzem, hogy hol is van érzékeny pontja, s azt célzom meg, pár lökéssel később megint összerándul, felsikoltva élvez el. Istenem milyen érzékeny…
Amikor elernyed teste, ugyan olyan lassan húzódom ki belőle, mint ahogy becsúsztam, majd lihegve mellé feküdve ölelem magamhoz.
Fejemet megtámasztva sóhajtok egy hatalmasat a dolgozathalmok felett. Hogy ezek a kölykök egyre hülyébbek, az tuti…
- Hazajöttem! – csapódik az ajtó az ismerős hang után, fáradtan elmosolyodva veszem le szemüvegem, és felállok. Tudom, hogy jobban szereti, ha nincs rajtam.
Mikor kilépek a dolgozószobából, épp a cipőjét veti le, lassan felé sétálok, felém futva ugrik nyakamba, és pedig azonnal elkapom, megtartom rám csimpaszkodó alakját, és mohón csókoljuk meg egymást.
- Hiányoztál – dörmögöm halkan, homlokomat az övének döntve.
- Te is – hint puszit orromra – Nagyi azt mondta, legközelebb te is eljöhetnél a hétvégére.
- Sajnálom, témazárókat kell javítanom, te is tudod. De hétfőn bejöhetnél velem tanítani mit szólsz? – simítom meg hátát.
- Hmm… még meggondolom – mosolyodik el – De most menjünk fel – csillannak fel szép szürke szemei, és megnyalja alsóajkát, mosolyogva dorombolni kezdek.
- Imádom, hogy ilyen kis kéjenc vagy – markolok fenekébe, majd forrón csókolom meg.
- Nem tehetek róla, hiányom van – kuncogja el magát, és szorosabban ölel meg.
- Majd kigyógyítalak belőle… Úgy lefárasztalak, holnap délig aludni fogsz – válaszolom vigyorogva, majd combjainál fogva megemelem, hogy picit felém magasodjon, haja arcomba hullik, végigcirógatja bőrömet, s így indulok meg vele a hálószoba felé.
- Csak feszült vagy… engedd el magad. - Feltérdel és az ölébe húz. Engedelmesen csimpaszkodok rá, behunyt szemekkel, remegve élvezem ahogy simogat nagy és erős kezeivel.
- Olyan finom vagy, akár egy sütemény – dörmögi a nyakamba, bőrömet puhán kóstolgatva. Pucér popsimon is végigsimít, és érzem alsónadrágján keresztül merevedését az enyémhez dörgölőzni. Uhh... Felnyögök és lábaim megfeszülnek, sarkam a puha ágyba nyomódik.
Lassan visszacsusszant, és amikor elterülök az ágyon és felpillantok rá, halkan felnyögök pillantásától. Szinte éget a tekintete, ahogy végigpillant rajtam, majd ujjait lassan végighúzza mellkasomtól egészen a combomig, én pedig elrejtem a pofimat amikor lehajol hasamhoz és megérzem forrón csiklandozó leheletét ágyékomon, de elhúzza a kezemet. Izgatottan pislogok le rá, amikor meglátom nyelvét és meg is érzem... istenem! Mikor kerültek ide a csillagok...? Hhhnnn...
Szája olyan forró mint a katlan, még az én lángoló testemnél is sokkal-sokkal forróbb...
Ujjai fenekembe markolna, a levegőbe emeli csípőmet...
- Craig! - nyikkanok, amikor megérzem ujját a popsim vágatába csusszanni, pláne amikor nyelvét is... Még soha nem éreztem ilyet... még soha... hnn.. ez... ah...
- Craig! - sikoltom ismét, amikor lecsap rám az orgazmus, olyan erővel és hirtelen, ahogyan még soha...
Craig...
Felpillantok rá ködös tekintettel, ahogy fölém hajol.
- Szeretnéd folytatni? – dörmögi lágyan, puha csókot adva nekem. Érzem a saját sós ízemet, amitől belenyögök a csókba.
- Igen... igen... nagyon szeretném... csináljuk... végig... - nyöszörgöm nyakába kapaszkodva, és lehúzom magamhoz, lábaimat derekára fonom, csípőmmel hozzá dörgölőzve. Halkan felmordulva harap finoman a vállamba.
- Azt nem lehet kicsim - dörmögi rekedtesen. - Még sosem csináltad, és piszkosul fájna. De egy kicsit továbbmehetünk... Szeretnéd?
- Ih... ihgen...
Nyakát kezdem puszilgatni, körmeim hátába mélyednek amitől megborzong és felsóhajt. Nyugodtan hagyja hogy folytassam, oldalára fordul és magához von egy forró csókra. Ajkaim nyakára csúsznak, nyalogatni és csókolgatni kezdem. Még férfival nem csináltam, de a csajok akikkel eddig dolgom volt, nagyon szerették ezt. Ahogy látom, neki sincs ellenére, és amikor mellbimbóját megszívom, felszisszenve ejti fejét a párnára, keze erősebben markol fenekembe.
- Jól csinálom...? - zihálom kipirulva. Mosolyogva biccent, hangja rekedt és mély.
- Folytasd.
A hátára fordítom és remegő végtagokkal mászom fölé, hajamba túrok és hátradobom a vállam felett. Craig felnyögve markol a combomba, és én zihálva pillantok le rá.
- Vin... fogalmad sincs milyen szexi vagy...
Félénken elmosolyodom, mellkasára támaszkodom kezeimmel. Tudom milyen hatással vagyok másokra, és hogy őrá is... csodálatos érzés.
- Azt azért nem mondanám... - motyogom, egy rövid pillantást vetve a duzzadó alsónadrágjára. Ujjamat beleakasztom a szélébe és óvatosan lejjebb húzom, azonnal kitüremkedik pénisze és elkerekednek a szemeim. - Hű milyen nagy!
Pasis vigyorral simít végig napbarnított, izmos mellkasán és hasán, majd ujjai becsúsznak a gatyájába.
- Szeretnéd megérinteni?
Lángvörös képpel bólintok, és kissé felemelkedem hogy könnyebben le tudjuk együttes erővel rángatni róla a feleslegessé vált ruhadarabot. Teljes valójában igazán bódító látvány. Még sosem láttam ilyet...
Nyakamra csusszan a keze, lehúz magához egy csókra, nyelve a számba tör amíg kezemet megfogja és odavezeti magára. Megfogom és belenyög a számba mély hangján. Vadul remegni kezdek, péniszemen végigáramlik az elektromosság és már érzem is ahogy összeér az övével.
Amíg én tétován masszírozni kezdem neki, ő fenekemet masszírozza mindkét kezével, majd ujja nedves vágatomba csusszan és körkörösen kezdi cirógatni. Nyögve szakítom el a számat tőle, amikor egyik belém csusszan.
- Craig... Craig... - suttogom, csípőm magától mozdul, lassú körkörös mozdulatokkal, hogy minél mélyebbre csusszanjon belém. Csodálatos érzés... s
- Érzed? Már két ujjam van benned... szinte magadba szippantod...
Nyálam végigcsordul államon, de ő lenyalja és mohón csókol meg, hogy szájába vagyok kénytelen nyöszörögni, miközben kezem péniszét masszírozza. Lángol az egész testem, nem bírom tovább... még többet akarok!
Hasra fordulok, és popsimmal merevedéséhez dörgölőzöm, hajam sötét függönye mögül pillantva fel rá.
- A francba... - suttogja és fogait összeszorítva markol mellettem az ágyba. - Milyen akaratos vagy...
- Craig... - nyújtom el vágyakozva. Végignyal a hátamon, egészen fenekemig, majd valamit hallok oldalról. Odafordítom tekintetem, és látom hogy az éjjeliszekrény fiókjából elővesz valamit. Valami flakont.
- Hát jó, de csak egy kicsit... és csak lassan - dörmögi, kinyom egy kevés síkosítót az ujjaira és alaposan bekeni vele popsimat és péniszét. A lepedőbe kapaszkodom a kíntól, mert már annyira vágyom rá... magamban akarom érezni...
- Emeld fel a csípődet - utasít halkan, de mire szót fogadnék ő már megragad két kezével és pozícióba állít. Nyöszörögve vetem hátra fejemet, ajkaimmal a száját kutatom miközben érzem péniszét nekifeszülni fenekemnek. Nagyon lassan, centiről centire csusszan belém. Feszít és fájdalmas, mégis annyira csodálatos érzés...
- Craig... Craig...
- Mindjárt... bírd ki még egy kicsit... - zihálja, és hangos nyögéssel megmozdul, amitől a nyomás felerősödik. Kitölt egész teljesen... és rám nehezedve nyom le finoman az ágyra, úgy folytatja tovább.
- Craig...
- Most... most már teljesen benned vagyok... - súgja félrecirógatva arcomból a hajamat. - Nagyon fáj?
- Nem... - pihegem. - Csodálatos érzés... még... még egy kicsit... még...
Lassan kihúzódik belőlem, majd vissza mélyen, és én felsikoltva rándulok össze, hosszan és kéjesen. Lebegek a semmiben, nem érzek mást csak az engem kitöltő hímtag keménységét, és az orgazmus zsizsegését végtagjaimban. Szállok...
Amikor visszatérek a valóságba, még érzem ahogy lassan és végtelenül óvatosan kihúzódik belőlem. Mellém heveredik és magához ölel... Kiscicaként bújok karjaiba, olyan ólmos fáradtság nehezedik rám, hogy alig látok, csak az éltető levegőt harapom.
- És... és te? - pihegem látva merevedését.
- Egyenlőre legyen ennyi elég kis kéjencem - mosolyog rám kedvesen, és finoman megcsókol. Forró szerelem árad szét mellkasomban és visszacsókolva mosolyog rá én is.
- Szeretlek. Craig... - suttogom óvatosan a fülébe, kis kezeimmel nyakát ölelem át.
Puha kis ujjait arcomon érzem meg, mosolyom arcomra olvad, ahogyan félénk puszit hint rá, egyszerűen ennivaló… akár egy sütike.
- Bízom benned… - szívem boldogan üt egyet a szóra – csak össze vagyok zavarodva… Nem kell ezt tenned…
- De én szeretném – válaszolom azonnal - Ne félj kincsem, csak félútig megyünk el... és közben is bármikor leállíthatsz ha úgy érzed, hogy ez már sok. Rendben?
Arca felveszi a tulipiros ragyogó árnyalatát.
- Jó – bólint rá, s nyakába hajolva mosolyodom el, egy jólesőt kóstolok illatából, s egy újabb puszit nyomok oda.
- Elképesztően édes vagy ilyenkor. Gyere, van egy kényelmesebb hely is.
Lemászom róla, és felállok, segítek neki is, majd magamhoz vonva csókolom meg, lassú léptekkel elérjük hamarosan a hálószobámat is. Válláról óvatosan buktatom le a könnyű anyagú inget, ami nesztelenül hullik le a szőnyegre, és szakadatlanul tovább csókolva vezethetem be az ajtón.
Szorosan magamhoz ölelve fektetem le fokozatosan az ágyra, vállamba kapaszkodik, és csak lassan enged el.
- Cr… Craig… - élvezet a nevem hallani ajkai közül, ilyen érzéki hangszinten, s hogy több ilyet is kicsaljak belőle, nyelvemmel legérzékenyebb pontjait célzom meg – Craig…
Vékonynak tűnő nadrágja alatt már domborodva feszül kis farka, jól látom, s ahogy hasáról letérek rá, megfeszülve nyög fel, pedig még hozzá sem értem igazán. Ennyire érzékeny lenne? Vagy csak én váltom ki belőle?
Combjai felé térdelek, ingemet kényelmes lassúsággal kezdem sorban kigombolni, majd lecsúsztatom magamról. Szemei felcsillannak, s mint akit hipnotizáltak óvatosan kezd nyúlni hasam felé. Jólesően sóhajtok fel, ahogy végigsimít rajtam, mintha a visszafojtott sóvár vágy elégedettséggel töltene el… mintha mindig is erre vágytam volna.
- Vegyük ezt le – mondom rekedtes, mély hangon, majd kioldom nadrágja zárját, s lehúzom róla a feleslegessé vált anyagot, és az ágy mellé dobom.
Ahogy a sajátomat is készülök levenni, tenyereibe rejti vörös pofiját, eltakarja szemeit.
Halkan felnevetek édes reakciójára, felé hajolok, és elhúzom onnan ujjacskáit az útból.
Ráfonódom ajkaira egy puha csókban, majd elhajolok tőle.
- Félsz még? – susogom szájára.
- Egy… kicsit…
- Csak feszült vagy… engedd el magad – arcára hintek puszit, vállamra teszem kis kezeit, majd felegyenesedem vele együtt, kis terpeszbe simogatva lábait ültetem az ölembe.
Átölelem, ő pedig nyakam köré fonja karjait. Forró testünk összesimul, fülledté válik már csak ettől a levegő körülöttünk. Hátát simítom fel és le, másik kezem haját babrálja, lassan tarkójához érek, és újra beletúrhatok illatos hajába. Oldalra döntöm fejét, puszikkal vezetem utamat arcán egészen nyakáig, ahol nyelvemmel kis köröket rajzolhatok az érzékeny bőrbe.
- Olyan finom vagy, akár egy sütemény – dörmögöm bele, majd egy ponton óvatosan megszívom, hogy ne hagyjak rajta nyomot. Kulcscsontjára térek, majd mellkasára, s mellbimbója köré nyalogatom a köröket.
Fel felsóhajt, néha egy nyögés is belefullad, hajamba markol, majd elernyedve engedi el, s mindezt egy újabb érzékeny pontnál. Ágyékunk összedörgölődik, forrón lüktetnek egymás felé, sürgetve testünket a vágy fokozása felé.
Hátán szétterítve tenyeremet kezdem visszafektetni az ára, lassan megdöntve, ahogy lefelé haladok testén. Ahogy a párnák közé ér, hátrább csúszok, és kényelmesen érem el hasát, oldalát megharapdálom érzékien, majd elérem végre kincsét.
Felpillantok rá, mikor felette van arcom, újra eltakarta szép arcát. Karja után nyúlva húzom el onnan, látni akarom.
Félve pillant le, majd ahogy nyelvemmel végigívelek kis hosszán, összeszorított szemekkel nyomja erősebben fejét a párnába, elharapva egy nyögést.
Halk kuncogással figyelem rezzenéseit, majd ezt újra és újra megismétlem, végül kezembe veszem, s kényelmes lassúsággal kezdem el szopni.
Ahogy láttam akkor… egyszer… a tetőn. Úgy tűnt nem első alkalom számára ez, de valami azt súgja, hogy ez teljesen más. A mozzanatai, reakciói mind arról árulkodnak, hogy ez más. Örömmel tölt el a gondolat.
Felteszem egyik combját a vállamra, majd feneke alá csúsztatom egyik kezemet, finomat markolászva a puha testrészt. Hüvelykujjammal bejáratát keresem, s kényeztetése közben azt kezdem el simogatni. Halk nyikkanások keresztezik sóhajait és nyögéseit, amikor egyre esősebben dörzsölöm a testrészt.
Kieresztem számból, majd végignyalogatva haladok még lejjebb, síkos kis farkát kezemmel kényeztetem tovább, megemelem csípőjét, és ánuszrózsáját nyelvemmel kezdem izgatni.
- Craig – sikkant fel, teste mellett a lepedőbe markolnak ujjai, de csak lehunyom szemem, és így folytatom tovább. Ez az egyik leg érzékenyebb pontja, s nem csoda, hogy így reagál, talán még senki sem érintette így.
Néha bedugom nyelvem, ekkor egy újabb hangosabb nyikkanást zsebelhetek be, kezem egyre gyorsabban mozog, hallgatom kapkodó légvételeit, végtagjai remegni kezdenek, nevemet hallom még a falról is visszaverődni olykor, s ha bár képtelen végig kimondani, tudom, hogy mindjárt elélvez, érzem, és érzékelem.
Hangosan sikolt fel, ahogy eléri a gyönyör, kezemben lüktetni kezd, érzem forró magját lefolyni, lassan visszateszem az ágyra lábait is. Felemelkedem, és ajkaimat megnyalva gyönyörködöm pihegő látványában.
Felé mászom, lenyalogatom ujjaimról fehér anyagát mosolyogva, majd arcát cirógatva terelem magamra tekintetét, közel hajolok hozzá.
