- Az a te mázlid, hogy a te kis házi szex-tigrised rettenetesen fáradt, és kimerült! – mondja nekem és a hangján hallom, hogy tényleg fáradt, de azért rám kacsint. – De ez nem mindig lesz így! És akkor aztán nincs kegyelem! – játékosan végig karmol a hátamon, majd a fülemhez hajol és megint bele morog, amire feláll a szőr is a hátamon olyan jól esik. – Aaaarrggghhhhh!!!
- Alig várom, hogy megküzdhessek ezzel a félelmetes, de gyönyörű, egzotikus vadállattal! – suttogom a fülébe, amire érzem, hogy őt is kirázza a hideg. – De csak úgy kihívás, ha ereje teljében van!
- Szeretlek, Touya! – mondja és komolyan a szemembe néz.
- Tudom, cicám! – mosolyogok, és puszit adok a homlokára – Tudom. Amit az elmúlt napokban láttam, és amire képes voltál csak azért, hogy esélyt kaphass, noha kicsit sem voltál biztos a sikerben… Tudom, hidd el. Ezért vagyok most veled – megsimogatom a fejét – De fátylat rá. Csak egy rossz álom, jó?
Látom rajta, hogy nem nagyon tud mit mondani, de nem is kell szavak nélkül is értem erre a kérdésre a válaszát. Helyette megölel szorosan.
- Gyere, heverjünk el a kanapén – ölembe kapom, és már viszem is befele a nappaliba, mire nevetve kapaszkodik a nyakamba.
- Istenem, Touya! Ha így folytatod, és állandóan engem cipelsz, még a végén nekem való izmaid lesznek!... Upsz! Most elszóltam magam! – néz aggódva a szemembe.
- Nocsak-nocsak! Szóval nyápic vagyok? – kérdezem játékosan, de nem sértődök meg a kijelentéstől. Leteszem a kanapéra, és mellé telepedek – na, akkor hogy is van ez?
Felemeli a kezeit, majd rám néz:
- Jól van, látom, hogy nem menekülhetek! – mondja, de látszik rajta, hogy kicsit fél.
- Tudod, őszinteség! – emelem fel a mutatóujjamat és próbálok komoly lenni, de a szemem nem tud az lenni. Nem sokkal később nem olyan bátran, de bele kezd.
- Hát… Igazándiból nekem mindig is a brutálisan kigyúrt, testépítő pasik tetszettek… minél nagyobbak az izmaik, annál jobb!
- A fiúk Muscle Beach-en? – kérdezem, és lassan kezdek megvilágosodni. – Á! Szóval? Ők nem csak edző társak voltak? – annyit látok, hogy kicsit elpirulva süti le a szemét.
- Egyik másikukkal jártam… Vagy legalábbis testi-lelki jó barátok voltunk…
- Aha! – bólintok nevetve – Testi-lelki jó barátok! Hát, így is lehet fogalmazni! És akkor? Elismerem, hogy azoknak a fiúknak akkora karjuk volt, mint a combom… Akkor? Hogy jövök én a képbe? – kérdezem tőle hiszen egy kicsit nem értem a dolgokat, de szorosan hozzám bújik és a mellkasomat simogatja, mire szorosabban ölelem magamhoz és a hátát simogatom.
- Mert te másképp vagy erős. Lehet, hogy nekik kétszer akkora a bicepszük, mint a tiéd, de mégis… valahogy… Nekik a testüket szerettem. Viszont beléd szerelmes vagyok! A mosolyodba… A határozott, férfias jellemedbe… A testedbe. Beléd. Úgy, ahogy vagy! – erre nem tudom mit mondani, ezért inkább nem válaszolok, majd megsimogatom a fejét.
- Tudod, hogy mire gondoltam? – kérdezem tőlem, bár hülye kérdés, mivel nem lát a fejembe.
- Nem, de remélem, mindjárt megtudom…
- Eljössz velem holnap lakást nézni?
- Lakást?
- Igen! – bólintok – Nem lakhatok örökké egy szállodában! És most, hogy Ochiyo-t hazapateroltam…
- Hazapateroltad? – nagy szemekkel néz rám.
- Ja, nem mondtam? – meglepődve nézek rá, hogy nem mondtam. – Másnap felrakattam egy repülőre, és hazaküldtem.
- De… Miért?
- Mert ő kavarta ezt a feszültséget közöttünk, és szándékosan, csak azért, hogy nekem ártson. Ha ő ezt nem teszi, akkor aznap este nem látlak, és lehet, hogy másnap magadtól is elmondtad volna. Ha jól emlékszem azt is mondtad, még a bárnál, hogy el is határoztad már magad.
- Igen… - sóhajt egyet.
- Szóval, vissza a lakáshoz. Most, hogy Ochiyo-t is hazazavartam, biztosan itt maradok egy jó ideig, és nem lakhatok évekig egy szállodában. Szóval? Segítesz keresni nekem egy lakást? – a mellkasomat simogatja.
- Persze, szívesen.
A napunk hátra levő részen csendesen és nyugodtan telt el. Elmeséltem neki Ochiyo-ról mindent, hogy miket csinált és mik történtek vele, meg hogy mit akar elérni és miért szekál engem állandóan.
Este viszonylag korán fürdünk le, még külön-külön. Nem akartam egyedül fürdeni, hanem inkább Syd-del, de hát ha nem akar hergelni, amit ki is bírtam volna, de tiszteletben tartom a döntéseit. Mikor végeztem a tusolással és kijövök, annyit látok, hogy kicsit a szekrénybe van és csak a hátsó részét látom, amit alaposan meg is figyelem.
- Mit keresel ennyire, kincsem? – hátra néz és látom rajta, hogy ő is elkalandozik kicsit a testemen, ami jól esik, hogy megfigyel.
- Hát… - mondja – Én meztelenül szoktam aludni…
- Tetszik! – mondom mosolyogva és egy kaján vigyor jelenik meg az arcomon, de csak megrázza a fejét.
- De nem akarlak feleslegesen hergelni!
- Szívem, hagyd a francba! Értelmes pasas vagyok, nem egy állat, aki ha meglát egy alkalmas nőstényt, akkor ráveti magát! Izgalmas lesz tudni, hogy a takaró alatt meztelen vagy, de nem lesz kínos!
Pár perccel később már a mindketten frissen, illatosan fekszünk az ágyban. Kicsim szorosan simul hozzám és a fejét a mellkasomra teszi én meg magamhoz ölelem, és a hátát cirógatom, közben ő is átkarol engem a mellkasomnál.
- Mesélj nekem egy kicsit – mondom csendesen. – Mondjuk, kezdd például a plasztikai műtéteddel… Miért? A méretéből, és a formájából ítélve eredetileg is elég nagy, és gyönyörű melleid lehettek!
Érzem, hogy kicsit megdermed. Lehet, nem szeret beszélni róla, de szeretném tudni, hogy miért is tette.
- Igen, gyönyörűek voltak, amilyen szép csak egy tizenhat éves lányé lehet!
Teljesen le vagyok döbbenve és úgy nézek rá.
- Micsoda?!?! Tizenhat évesen feküdtél kés alá?!?!
Felnéz rám, majd megvonja a vállát.
- Mondtam, hogy egy elkényeztetett, rossz lány vagyok. Én tíz évesen kezdtem menstruálni, tizenkét évesen már kezdett női formám lenni, tizennégy évesen, pedig már olyan testem volt, hogy felnőtt férfiak pályáztak rám… és sikerrel.
Kerek szemekkel figyelek és hallgatom végig, amit mondani akar. Nem szólok közbe és hagyom, hogy folytassa.
- Hát, ha már itt tartunk, akkor szerintem elmesélem az egészet… Épp csak betöltöttem a tizenkettőt, amikor először… khm… leszoptam egy fiút – felvonom a szemöldökömet és csak hallgatom tovább, de látom, hogy most kicsim elpirult kicsit. – Nem sokkal, talán pár héttel később, a szüzességemet is elvesztettem, és onnantól kezdve egyetlen adandó alkalmat sem hagytam ki. Egyszerűen élveztem, hogy megvesznek értem a fiúk és a férfiak, és élveztem a szexet velük. Élveztem, hogy azt tehetek velük, amit csak akarok, csak hogy megdughassanak, vagy hogy leszopjam őket. Elképzelni nem tudod, hogy mi mindenre voltak képesek, csak hogy megérinthessék a testemet! – nem mondok semmit, csak meglepődve hallgatom, közben simogatom, ahogy csak tudom. – Ne kérdezd, hogy hány szeretőm volt, egyrészt nem tudnám megmondani, másrészt szerintem nem akarod tudni…
- Hát – megszólalok. – abból ítélve, amit elmondtál, biztosan több száz, de lehet, hogy ezernél is több – mondom nyugodtan és tárgyilagosan. Minek ítéljem el emiatt ez csak a múltja nem a múltja alapján ítéltem meg az embereket. Lenézek rá és meglátom meglepett arckifejezését, halványan mosolyogva pillantok rá – Elfelejted, hogy mérnök vagyok! Jóban vagyok a számokkal, és jól meg kell tudnom becsülni a mennyiségeket!
Felkönyököl mellettem, és mélyen a szemembe néz:
- Hihetetlen pasi vagy! – mondja halkan, majd folytatja. – Ha ezt valaki másnak mesélem így el, biztosan az lett volna a reakciója, hogy na, te riherongy kurva!
Halványan elmosolyodok.
- Kértél érte pénzt? – tudom, hogy kicsit bunkó a kérdésem, de ha nem kért, akkor egyáltalán nem kurva. Látom, hogy meglepte a kérdés, majd válaszol amint feleszmélt.
- Nem… Persze, hogy nem! – homlokára adok egy csókot.
- Akkor nem vagy kurva – jelentem ki egyszerűen – Az meg, hogy a pasik hagyták kihasználni magukat, az ő bajuk, és az ő szegénységi bizonyítványuk. Te csak egyszerűen élvezted az életet, kiélvezted minden egyes percét, mindent, amit csak hozott számodra!
Megcsókol, lassan, de szenvedélyesen, ajkaimat finoman harapdálva, szívogatva, majd nyelvével lágyan bebocsátást kérve. Szinte akaratlanul is átölelem, és hosszan csókolózunk. Nagyon jól esnek csókjai és örök életre eltudnám viselni azt hogy így csókolózunk mint ahogy senki más.
- Hm! Ez nagyon finom! – mondom, mint egy jóllakott kandúr – Folytasd a szilikonos sztorit!
- Ja, igen… Szóval tizenöt évesen már szép, 32C-s melleim voltak. De én nagyobbat akartam, a formájuk nagyon tetszett, de kimondottan nagy melleket akartam. Aztán addig hisztiztem, míg tizenhatodik születésnapomra meg nem kaptam. Anyámat nem nagyon kellett szekálnom, mert divattal foglalkozik, és az ő mellei is műtöttek, neki az a nézete, hogy az a nő nem is igazi nő, akinek nincsenek feltöltve a mellei. Apám meg inkább beadta a derekát, semmint, hogy a hisztimet hallgassa. Angliában műtöttek, mert itthon tizennyolc alatt nem nyúlnak hozzád. És aztán így… Most 34DDD-s a melltartó méretem, de nem szoktam hordani. Ez az előnye a szilikon mellnek! – nevet halkan. Ez az a nevetés, amit mindig is hallani akartam az elmúlt napokban. – Nem bántam meg, sőt, imádom a melleimet, de biztos, hogy ha nekem lányom lesz, nem fogom engedni, hogy húsz éves kora előtt megműttesse magát.
- Hát, én is imádom őket! – mondom mosolyogva és a melleire nézek, amit olyan jól kiad a takaró, majd tovább kérdezem. – És a pornó? Hogy kerültél bele? Miért?
- Már mondtam… - vonja meg a vállát, és visszafekszik, fejét a mellkasomra hajtja. A haját kezdem el simogatni és piszkálni. – Mert miért ne?
És belekezd az egész sztoriba. Hogy találkozott a fiúkkal, miként bíztatták, hogy biztos sikeres lenne, mert iszonyú dögös csaj, aminek osztom a véleményét, bár akkor még nem ismertem. A papírok hamisítása, és az első meghallgatás, ahol maszturbálnia kellett a rendező előtt, aztán az első próbafelvétel, és az első éles forgatása. Mesél a forgatásokról, hogy azért ott sem fenékig tejfel az élet, és bizony kőkemény munka, és hogy mekkora mázlista, hogy minden egyes percét élvezte. Aztán a sikerei, a pornó Oszkárok, az egyre menőbb szerződései, és végül hogy mikor, és miért hagyta abba. És persze elmesél nekem, hogy miért szeretek táncolni, és vetkőzni a Skinben, és mi a jó a lapdance-ben. Azt hiszem, egyszer én is fogok kérni olyan lapdance-t.
Csendben fekszünk egymást ölelve. Kezemmel simogatom kicsim testét. Fejét hátát, fenekét, majd vissza és ezt párszor végig járja kezem, majd halkan megszólalok:
- Köszi, hogy elmesélted.
Mondom neki, majd lassan a fáradtságtól elalszunk egymás karjaiban.
Másnap reggel egymás karjaiban ébredünk fel. Syd gyönyörű alakjára nézek, amíg nyújtózkodik, majd az arcát vizsgálom.
- Jó reggelt. – mondom neki, majd megcsókolom, és az oldalát simogatom. Viszonozza a csókot és a tarkóm köré fonja karjait.
- Neked is jó reggelt. – köszön fülig érő mosollyal, amit jól esik látnom.
- Gyönyörű vagy, amikor mosolyogsz. – mondom neki őszintén, amire az arcomat simogatja az egyik kezével, míg a másikkal a hátamat. Nagyon jól esik az érintése, mintha egész életemben csak rá vártam volna, hogy érintsen és simogasson. Nagyon jól érzem magam Syd-del és boldog vagyok nagyon ennél boldogabb nem is lehetnék… azt hiszem.
- Köszönöm, de ezért neked sincs okod a panaszra. – mondja mosolyogva, majd egy fergeteges csók csatába kezdünk. Szinte faljuk egymás ajkait és élvezzük, hogy együtt lehetünk. Nagyon imádom, és nem akarom elengedni és elhagyni. Már szinte felette fekszek annyira belemerültünk a csókolózásba és vágyam is lassan kezd növekedni, mert már agyilag kicsit tovább haladtam, de ahogy érzem nem csak én. Syd keze is elkalandozott testemen. A hátamon, fenekembe is belemarkolt, amire elmosolyodtam amennyire tudta, majd farkamat ágyékához helyeztem és úgy támaszkodtam felette, amire egy kis sóhajt is kicsaltam belőle. Érzem, ahogy kicsit megemeli csípőjét, hogy közelebb legyen hozzám, majd egyszer csak csengettek a lakásba. Eleinte tudomást sem akarunk venni róla, de a végén, addig csenget, hogy Syd megszakítja és rám néz.
- Ne haragudj, de nem tudom ki az.
- Nincs semmi gond. – leszállok róla és a hátamra fekszek. Kicsim feláll, felvesz egy köntöst, majd kimegy. Nem sokkal később csörög a telefonom. Felülök és felveszem.
-Igen, tessék ? - szólok bele. Hugh, az ügyfél kapcsolattartója, akinek a Sydney áruházat tervezem.
-Jó reggelt, Touya! Elnézést a korai zavarásért, de az áruház alapjáról lenne szó!
-Ah, igen, Sydney... - bólintok, csak magamnak, és elmosolyodok. Jó munka, nagyon nagy kihívás.
-Hogy állsz a tervvel?
-Folyamatban. De nagyon kényes kérdés... Ez művészet! - mondom neki, és valóban így is van. Az építészet, az művészet.
-Az idő sürget bennünket!
-Igen, de nem csaphatok bele a közepébe! - mondom kicsit ingerülten - Ez egy nagyon finom téma, és hát nem rohanhatok vele! Muszáj rászentelni az időt, különben kárba vész, amit eddig belefeccöltem! Ez egy különös harc, amit lassan, taktikusan, türelemmel kell végigjátszani. Olyan, mint a vadászat, ha hirtelen mozdulsz, elugrik a vad, és cseszheted! - tényleg ilyen. Az ihlet nem jön parancsszóra, az arányokat látnod kell, a funkció és az esztétika különös elegyet kell, hogy alkosson, ha erőből csinálod, akkor elvész vagy egyik, vagy másik, és akkor csak egy tucat-épületet kapsz végeredményként.
-Azért kellene látnunk valamilyen határidőt...
-Szerintem jövő hét vége felé meglesz a kicsike... Igen, péntekre, legkésőbb szombatra már biztosan túl leszek rajta.
-Remélem, hogy olyan jó munkát fogsz végezni, mint amilyen a híred!
-Hidd el, hogy gyönyörű! - mondom neki, és Syd, a múzsám lebeg a szemeim előtt. Őrá gondolok, amikor tervezem ezt az épületet, és az ő földöntúli szépségét próbálom meg visszaadni majd a róla elnevezett épületben - Képzeld el a leggyönyörűbb nőt, amit csak álmodni tudsz!!! Hát pontosan olyan tökéletes!!!
-Hm, jól hangzik! De majd megnyugszom, ha már látom, és nem csak hallok róla!
-Hamarosan! Mondom, hogy szerintem legkésőbb csütörtökre, péntekre megadja magát nekem - az ilyen nagy kihívásokat mindig úgy élem meg, mint egy vadászatot, de ezt szerintem megbocsátják nekem, hisz egy építész egy kicsit művész is - Ha ez meglesz, ez lesz életem legnagyobb trófeája!
- Ezt nem hiszem el rólad! Olyan, vagy mint a többi pasi. Neked sem én, kellek, csak egy trófea vagyok én is neked. – mondja Syd kiakadva.
- Később vissza hívom. – mondom a telefonba, majd lerakom.
- Mi van, ha már én is hallom úgy már akarsz kibeszélni a hátam mögött meg az életünket, hogy milyen vagyok? – mondja hisztizve. – Takarodj a lakásomból. Nem akarlak soha többet látni. Azt hittem benned megbízhatod, és nem versz át, de tévednem kellett. – mondja, majd felkapja a ruháimat és a kezembe nyomja.
- Kicsim hallgass meg kérlek félre érted a helyzetet… - nem engedi, hogy befejezzem, és a szavaimba vág.
- Ne nevezz kicsidnek, mert nem vagyok az és hagyj békén. Nem érdekelsz, ha ilyenek megbeszélsz idegenekkel. – mondja, majd felállok és elé állok.
- Syd nincs igazad. Nem rólad beszéltem. – mondom, mire kapok egy elég brutális pofont.
- Akkor még szemetebb vagy, mint gondoltam. Miért akartál velem összejönni? Hogy utána kiderüljön vagy még egy kapcsolatod? Takarodj a szemem elől. – mondja kiabálva, és idegesen, majd elkezd kilökdösni a házból.
- Syd kérlek hallgass végig. – mondom neki, de semmi haszna nincs.
- Soha többet nem akarlak látni. – mondja, és elég erőteljesen bevágja az orrom előtt az ajtót. Felöltözök, majd még az ajtó előtt állok.
- Syd kérlek, beszéljük meg. Nincs rajtad kívül senkim, csak téged szeretlek, esküszöm. Mit csináljak, hogy el hidd nekem? – mondom, de semmi választ nem kapok. Még próbálkozok tovább hátha hat valamit, de semmi. Nagy nehezen elmegyek onnan és hotelbe megyek, de egyáltalán nincs jó kedvem. Végig Syd-en jár az agyam, hogy milyen jól meg voltunk most meg semmi. Félre értés az egész. Nem hiszem el, hogy nem hisz nekem. Felmegyek a szobámba és elvágódok a kanapén, majd eszembe jut, hogy csinálnom kéne a rajzot, ezért felkelek, és az asztalomhoz ülök le és elkezdem tovább rajzolgatni és méregetni a dolgokat, de nem igazán tudok oda figyelni, mert végig Syd-en jár a fejem, és hogy vele akarok lenni.
3 óra elteltével csörög a telefonom és egy ismeretlen számon keresnek. Felveszem.
- Igen tessék? – szólok bele, de nincs jó kedvem.
- Mi a faszt képzelsz magadról, te Japó? Hogy mered megbántani Syd-et? – hallom a dühös hangot és valahonnan levágom, hogy Will az.
- Na, ide figyelj, amíg nem tudod az egész történetet, addig ne szólj bele. – mondom neki és kezdek ideges lenni, hogy bele szól.
- Engem nem érdekelnek, a kifogásaid egyedül az érdekel, hogy Syd tönkre teszi magát miattad. Először megkínzod, hogy szenvedjen, utána meg belerúgsz, és azért tegye tönkre magát! Nem vagy magadnál? Ha ennyire tönkre akarod tenni, akkor inkább húzz haza és hagyd békén! – mondja nekem dühösen.
- Ide figyelj. Nem tettem Syd-del semmit. Csak egy egyszerű félre értés volt az egész. Nem több. Csak egy áruházat neveztem el róla és a felől érdeklődtek. – mondom neki.
- Nem érdekelnek a hülye kifogásaid. Húzz vissza Japánba, mindenki boldogabb lesz. Syd legalább is tuti. Senki nem kíváncsi a pofádra. Syd is azt kívánja, hogy bár visszamennél, és soha többet nem jönnél vissza. – szavai szinte pengeként száguldanak a szívembe.
Azt akarja, hogy haza menjek. Ezt nem hiszem el. Tényleg haza akar küldeni és tényleg nem akar többet látni.
- Mond meg neki, hogy lehet teljesül a kívánsága. – válaszolom.
- Remélem is legalább nyugodt életéhez visszatérhet. – mondja mérgesen, majd rám csapja a telefont. Nagyot nézek, majd magam se tudom, hogy mit csináljak. Kikapcsolom a telefonomat, hogy még véletlenül se tudjanak elérni senki.
Az ablakhoz sétálok, és csak kifele nézek és a tájat figyelem. Nem tudok Syd nélkül nyugodni, látnom kell, őt ölelnem kell, és a karjaimba kell tartanom.
Olyan érzésem van, mintha drogoznék. És ő lenne a drogom. Saját készítésű drog, aki elveszi az eszemet, ha a közelébe vagyok. Bármit megtennék érte, hogy megbocsásson és hogy újra vele legyek. Csak kifele nézek, és nem csinálok semmit. Képtelen vagyok, mintha elfogyott volna az életerőm, azzal, hogy nem akar soha többet látni. Felhívok egy ékszerészt a vonalat telefonról és rendelek egy gyönyörű nyakláncot, szívecskés medállal, ami bele lesz gravírozva, hogy szeretlek. Azt mondták, hogy holnap délutánra készen lesz.
Egész nap nem csináltam semmi, csak mászkáltam a szobámba. Estefelé lefekszek, de nem tudok aludni képtelen, vagyok akár mit is tenni Syd nélkül. Csak szenvedek és forgolódok az ágyban.
Reggel fáradt szemekkel felkelek. Leülök az asztalomhoz és tervezem az áruházat, majd este felöltözök és a szerződéshez híven elmegyek a Skin-be. Bemegyek, majd le is ülök az első sorba. Nézem a csajokat, de egyik sem érdekel, kivéve egy, akiért eljöttem.
Éjfélkor felkonferálják Syd-et. elkezdem nézni és végig őt nézem, párszor összetalálkozik tekintetünk és vagy én nem látom dühösnek, vagy ennyire jó színész vagy tényleg nem dühös már rám. Sorban dobálja a ruháit és nagyon szexin táncol, de a tangájától nem válik, meg aminek nagyon örülök, hogy rajta marad. Annyira beszélni akarok vele, hogy olyan hosszúnak tűnik nekem a szám, amire táncol, legszívesebben felszaladnék a színpadra és egyből elmondanám neki, hogy mi a helyzet, hogy meghallgasson. Már a lábamat rázom, annyira ideges vagyok és beszélni akarok Syd-del.
Percek múlva, amik nekem óráknak tűntek. Felállok, és az ajtóhoz megyek ahova még beengedtek. Türelmetlenül várok, és már kezdek nagyon izgatott lenni. Meg kell, hogy halhasson. Nem érhet így vége mindennek. Vele akarok lenni. Azt akarom, hogy velem legyen, és ne legyen több félre értés az életünkbe. Nem sokára kijön az öltözékébe, mire elé állok.
- Syd kérlek beszélnem, kell veled. Kérlek hallgass meg. – mondom neki, szinte könyörögve. Keresztbe rakja a kezét és rám néz.
- Mit akarsz Touya? – néz rám és körül belül azt a ridegséget hallom a hangjában meg látom a szemébe, ami nálam is volt.
- Akkor nem rólad beszéltem. Tervezek egy áruházat, ami a te nevedet kapta, mert kinyitottam a számat, mert akkor csak rád gondoltam. Elfogadták és erről faggattak engem. Az épületről beszéltem, amiket hallottál. Soha nem beszélném ki a magán életedet a magán életünket. – mondom komolyan, mire látom, egy kicsit elfordítja a fejét, mire folytatom. – Syd szeretlek és megveszek nélküled. Veled akarok lenni. Téged akarlak. – mondom őszintén. – kérlek, szépen ne haragudj rám. Tudom, hogy szólnom kellett volna róla neked, de akkor annyira elfoglaltál, hogy veled legyek és szeresselek, hogy a munkát elfelejtettem és ezért nem szóltam. – mondom komolyan és befejezem. Most már minden rajta múlik. Remélem, megbocsájt, ha nem akkor tényleg eleget teszek kérésének és hazamegyek Japánba… örökre vele akarok maradni… az életemet bíznám rá… könyörgöm, bocsáss meg…
Fogalmam sincs róla, hogy mikor, és hogyan kerültem vissza az öltözőmbe, csak arra eszmélek, hogy Grant, és a tulaj, Larry jönnek be.
-Figyelj Syd, nem tudom, hogy mi zajlik itt – kezdi Larry – és igazándiból nem is akarom tudni.
-Ne haragudj, Larry – szipogom – Mindjárt rendbehozom magam...
-Menj haza, Syd – vág közbe Grant.
Én csak beletörődőn kérdezem:
-Akkor most ki vagyok rúgva?
-Nem – rázza meg a fejét – Nem vagyok hülye. Tisztában vagyok vele, hogy ez a hely nélküled nem itt tartana. De most menj haza. Majd a héten beszélünk, és eldöntjük, hogy mikor állsz munkába. Ezt a napot meg majd ledolgozod.
-Kösz, Larry – bólintok hálásan.
-Ne köszönd, ez színtiszta üzlet.
Csak bólintok, és összevakarom magam. Taxit hívok, a kocsimat a parkolóban hagyom, nem vagyok biztos benne, hogy egyben haza érkeznék, ha én vezetnék. Majd holnap visszajövök érte.
* * *
Az éjszakám borzalmasan telik. Tulajdonképpen egy másodpercet sem alszok, csak álmatlanul forgolódok. Képtelen vagyok kizavarni a fejemből Touya döbbent tekintetét, amikor felismert a színpadon, és persze mindjárt társítom hozzá a nem túl hízelgő dolgokat, amiket most rólam gondolhat. Amikor reggel, a tükörbe nézek a fürdőben, majdnem megijedek magamtól. Szemeim karikásak, kialvatlanok, és bár csak 22 éves vagyok, mégis gyűröttnek tűnök. Egy szóval összefoglalva úgy nézek ki, mint egy lefosott kilométerkő.
Nekilátok a reggeli rituálénak, elkészítem a kávét, de végül nem iszom meg, aztán a reggelimet is félre tolom, egy falatot sem vagyok képes lenyelni. Gondolataim egyre csak Touya körül járnak. Mit érezhet most? Mit gondolhat rólam? Mit gondolhat kettőnkről? És amit válasznak hiszek, nem vidít fel.
Délelőtt elmegyek a kocsimért, utána csak céltalanul ténfergek a lakásban, de nem találok magamnak elfoglaltságot. Nem tudom elterelni a gondolataimat Touya-ról, és folyton azon jár az agyam, hogy most mit érezhet, mi járhat a fejében. Estefelé úgy döntök, hogy elmegyek edzeni, mert az majd eltereli a gondolataimat. Erős sminkkel próbálom takarni, hogy nem vagyok csúcs formában, de így is többeknek feltűnik, hogy valami gáz van. De olyan fejet vágok, hogy végül nem mernek kérdezni. Most jobb is, mert most emberevő hangulatban vagyok.
-Te Syd! – áll meg előttem Will, amikor épp a mellgépen próbálom kinyírni magam – Mit vétett neked ez a gép, hogy szét akarod hajtani?
-Ne kérdezz Will! – nyögöm neki két ismétlés között – Most ne... Majd talán később...
Csak felteszi a kezét, és otthagy. Tudja már, hogy ez nem az a pillanat. Először kihajtom magamból a feszkót, utána úgyis az ő vállán fogom kisírni magam. Megszállottan rongálom magam, és a gépeket, aztán egy órával később, egyszer csak se kép, se hang, minden elsötétül…
Arra eszmélek, hogy Will – egyébként rendkívül morcos – arcába bámulok.
-Nem mennél kicsi messzebb? – nyögöm neki erőtlenül. Kicsit feljebb küzdöm magam a kanapén. Az irodámban heverészek, valószínűleg Will hozott ide be, miután összecsuklottam.
-Mikor ettél utoljára, Syd?
-Reggel – hazudom neki szemrebbenés nélkül.
-És ha most megmérem a vércukor szintedet, el fogom hinni amit mondtál?
Utálom, amikor ilyen. Megadóan felsóhajtok:
-Tegnap késő délután… és aludni is elfelejtettem…
-Normális vagy, szívem? – mordul fel – Idejössz, kaja nélkül, kialvatlanul, és lenyomsz egy über-brutál gyurmát?!?!
Nem válaszolok semmit, csak se szó, se beszéd, elbőgöm magam. Will kicsit meglepődik, majd atyáskodón megsimogatja a fejem:
-Mi a baj, Syd? Nem lenne jobb, ha elmondanád?
-Ezt most… nagyon… elkúrtam, Will – zokogom neki.
-Most megint mit?
Hosszú ideig nem tudok megszólalni, de amikor mégis, a sírást akkor sem tudom abbahagyni:
-A féltestvére a Skin-be hozta a születésnapjára – nézek Will-re könnyeimen keresztül. Will egy percre megmerevedik, és lassan kérdezi:
-És nem tudta, hogy te ott táncolsz?
Összetörten vonom meg a vállam:
-Nem mertem elmondani neki...
Will csak fúj egyet, és hátradől a székében:
-Hát, Syd... Ezt most tényleg elkúrtad! Én azt hittem, hogy elmondtad neki, hogy pornóztál, és táncolsz!
-Hogy mondtam volna el! – zokogom neki – Az ő köreiben? Ő a felső tízezer tagja, az egy tök más világ, mintha a Marsról jött volna!!!
-Akkor is, Syd! Ezt tudnia kellett volna, el kellett volna mondanod!
-Tudom... De nem mertem... – egy hosszú percig csak arcomat a kezeimbe temetve sírok, majd könnyeimen keresztül próbálok Will-re nézni – Most mit csináljak?
Will csak tanácstalanul ingatja a fejét:
-Nem tudom, Syd. Tényleg nem tudom...
Egy pillanat alatt rohan át a fejemen egy gondolat:
-És... – szipogom – És ha felbontom a szerződésemet?
Will megint lemerevedik:
-Abba akarod hagyni a táncot?
Gondolkodás nélkül válaszolok:
-Ha ezzel esélyem lehet, akármilyen kicsi is, hogy visszaszerezzem Touya-t, igen. Abba hagyom.
Egy hosszú percig csak nézünk egymásra, én Will-re várok, ő meg nem tudom, hogy min gondolkodik. Viszont a gondolat egyre erősebb bennem, egyre határozottabb. Végül Will megszólal:
-Hát... – tárja szét a karjait – Ha úgy érzed, hogy nem túl nagy ár, akkor tedd azt. Ezzel bizonyíthatod feléje, hogy ő milyen fontos számodra, és talán így megbocsát. Talán! – emeli fel az ujját figyelmeztetőleg – Én megbocsátanék, de mint mondtad, ő más világból jött, ráadásul teljesen más kultúrából is, amiről semmit nem tudok. Így fogalmam sincs róla, hogy ez elég lesz-e?
* * *
Az elhatározást tett követi. Haza rongyolok, fürdés, frizura, erős smink, hogy takarjam lelakottságomat. Magamhoz mérten mérsékelten dögös szerkót veszek magamra, egy kis nyári ruhácskát, amiben csak két percnyi bámulás után okozok merevedést a pasiknak. Lábaimra természetesen bokatörően magas tűsarkú kerül.
Ötkor parkolok le a Skin Gentlemen’s Lounge előtt. A személyzetin megyek be, és Larry irodájáig meg sem állok. Mély levegő az ajtó előtt, bekopogok, majd benyitok:
-Hello, Larry! – köszönök neki.
-Szia, Syd! – néz rám, kissé meglepettnek tűnik – Jobban vagy?
-Valamivel – bólintok.
-Nem sokat aludtál... De foglalj helyet!
-Köszi – ülök le – Nem, nem sokat. Agyaltam.
-Na, és mire jutottál? – kérdezi, kicsit feszülten.
Mély levegő, szem lehúny, majd ránézek, és belekezdek:
-Biztosan rájöttél, hogy a magánéletem ütközött össze a munkával – csak bólint, de nem szólal meg, ígyhát folytatom – Úgy néz ki, hogy a kettő együtt nem fog menni. Ezért az egyiket le kell zárnom. Nincs mit tenni, nincs más megoldás.
-Értem – bólint sóhajtva – És melyik lenne az, amit le akarsz zárni?
-A munka – mondom neki határozottan.
-Syd! – Larry hangja ismét határozott – Téged szerződés köt ide. Most nem bonthatod fel...
-De, felbonthatom, Larry. Bármikor, amikor csak akarom.
-De az pénzbe kerül neked. Sok pénzbe. Egy évi alapgázsid.
-Igen, tudom. Szeretném, ha megírnád a papírokat. Még ma átutalok neked ötszázhúsz-ezer dollárt.
Larry csak megcsóválja a fejét:
-Hát, Syd, remélem, hogy tudod, hogy mit csinálsz!
Csak csendben hátradölök a székben. Igen Larry, pontosan tudom, hogy mit csinálok. Megpróbálom visszaszerezni a pasit, akit szeretek!
* * *
Ahogy hazaérek, átutalom Larry-nek a fél milliót. Van egy kis dugi számlám, amire a vész-vésztartalékot gyűjtögettem, ezt most lenullázom, talán pár ezer dollár marad rajta. Arra az esetre tettem félre ezt a pénzt, ha esetleg bebukik az üzlet, és mindenem elúszik. De mindenképpen saját forrásból akarom kifizetni azt a fél milliót, nem abból, amit Touya-tól kaptam. Azt úgyis vissza kell adnom neki, ha nem tudom visszaszerezni őt. Akkor meg mindegy, hogy van-e ez a fél millióm, vagy nincs. A testem mindig kéznél van, komoly pénzeket kereshetek vele, még vagy tíz éven keresztül. Legfeljebb visszamegyek pornózni, vagy leszerződök egy escort-céghez. Hihetetlen pénzeket fizetnének pasik azért, hogy velem kefélhessenek. Akkor már mindegy, ha Touya nincs velem, akkor már semmi sem számít…
Este azon kapom magam, hogy egész nap nem ettem, egy falatot sem. De nem is kívánom. A vacsorát csak azért készítem el, mert tudom, hogy muszáj ennem. Aztán végül meg sem kóstolom, csak ottmarad a konyhában. Az éjszakám sem jobb. Szinte semmit sem alszok, pedig ez már a második éjszaka, alvás nélkül. Fáradt vagyok, kimerült, de az agyam csak jár. Afelől nincs kétségem, hogy jól döntöttem-e, csak az nem hagy nyugodni, hogy vajon mit tehetnék még, ha ez nem elég? Hogy bizonyíthatnám be Touya-nak, hogy szeretem, és semmi sincs, ami fontosabb lenne nekem, mint ő?
Reggel halálosan fáradtan kelek, alig tudok kimászni az ágyból. A fürdőben elsírom magam, mikor szembetalálkozok a tükörképemmel. Szemeim véreresek, kialvatlanok és beesettek, alattuk nem is táskák, hanem hajókofferek, bőröm sápadtnak tűnik, dacára bronzos színemnek, és legalább tíz évvel idősebbnek látszom a valódi koromnál.
Megint eljátszom azt, amit előző nap, elkészítem a kávémat, meg a reggelimet, és ebben a sorrendben tolom el magam elől őket. Egyszerűen nem vagyok képes enni, úgy érzem, ha leerőltetném, biztosan kihánynám. Lerogyok a kanapéra, és megpróbálok szundítani egyet, de nem megy. Agyam egyre csak Touya körül jár. A mosolyát látom magam előtt, csillogó, gyönyörű szemeit, fényes fekete haját, karcsú, izmos testét. Istenem, hogy hiányzik, hogy nem ölel át erős karjaival! Csendben sírdogálok a kanapén, egy párnát gyurmolászok, ölelem magamhoz, mintha Touya lenne, de persze ettől csak szarabbul érzem magam.
Lehet, hogy elbóbiskoltam egy kicsit, mert mikor az órára nézek, már délután egy óra elmúlt. El kell mennem Touya-hoz! – fut át az agyamon a gondolat, és már pattanok is fel. Pontosabban pattannék, mert kimerült testem már nem olyan fürge, mint lenni szokott. Két nap, evés, és alvás nélkül, megvisel még egy olyan fitt szervezetet is, mint az enyém.
Nagyjából egy óra alatt összeszedem magam. Hasonlóan visszafogottan öltözök, mint tegnap, sminkem, ha lehet, még erősebb. Muszáj vagyok, amennyire lehet, elrejteni, hogy mennyire le vagyok amortizálva, bár nem bízok benne, hogy Touya nem fogja észrevenni.
Három óra előtt valamivel érek a Kyoto Grand Hotel-hez. Belépek a főbejáraton, és ahogy körülnézek, Touya-t látom meg az üvegen keresztül az átriumban. Nem is megyek tovább a recepcióhoz, egyből felé veszem az irányt. Ám mielőtt kiléphetnék az ajtón, utamat állja egy alkalmazott:
-Hölgyem, megmutatná, kérem, a szobájának a kulcskártyáját?
Nem is értem, hogy mit akar. Annyira lefoglalja az agyamat az elkövetkezendő pár perc, hogy képtelen vagyok megérteni, hogy mit is akar, csak egyszerűen be akarok jutni:
-Nekem nincs. Én csak be akarok menni.
-Hölgyem, az átriumot csak a szálloda vendégei látogathatják.
-Engem az nem érdekel – és már nézek is át a válla felett – Touya!
-De, hölgyem, ha Ön nem a szálloda vendége, akkor nem mehet be.
-Dehogynem – vágom rá, és már lépnék is el mellette -Touya!
Látom hogy észrevesz, és ennek megörülök, már nem is foglalkozok a portással, és mennék el mellette. De megfogja a karomat, és visszahúz:
-Hölgyem nem mehet be, ön nem a Hotel vendége!
Visszanézek a férfira, mint egy különösen undorító féregre:
-Ne merjen hozzám nyúlni! – sziszegem neki – Hozzám csak egyetlen személy érhet és az nem maga lesz!
Kérlelőn nézek szerelmemre:
-Kérlek, Touya!
A portás is kedvenc japómra néz, és várja a reakciót, csak úgy, mint én.
-Engedje el a hölgyet – mondja halál nyugodtan. A portás ellép mellőlem, én pedig belépek az átriumba. Touya elém jön, de nem néz rám.
-Szia – köszönök neki csendesen.
-Szia. Mit szeretnél?
Hangja hideg, de legalább nem elutasító.
Mély sóhaj, aztán megszólalok:
-Csak… - de nem tudom folytatni. Elcsuklik a hangom, és érzem, hogy sírni fogok. Gyerünk, Syd! Szedd össze magad! Kemény, határozott nő vagy, aki hibázott, de most megpróbálja kiköszörülni a csorbát! Egy talpraesett, belevaló csaj vagy, ne bőgicsélj, hanem mondd el, amit akarsz! – gondolom, és megint mély levegőt veszek, aztán újra kezdem:
-Csak szeretném elmondani neked, hogy nagyon sajnálom, hogy nem bíztam benned – megint érzem a szorítást a torkomban, úgyhogy ismét mély sóhaj, aztán felemelem a tekintetem, és egyenesen a szemeibe nézek – És szeretném jóvátenni… ha még van rá esélyem...
Csak reménykedni tudok benne, hogy nem küld el a sündörgős picsába, azok után, hogy tök meztelenül látott vonaglani egy bárban, száz, nyálcsorgató pasas előtt.
-Figyelj Syd. Tudom, hogy nagyon sajnálod, de nem bíztál meg bennem…
Közbevágok, és csendesen, de határozottan mondom neki:
-Tudom, hogy megbántottalak, de elmentem a Skin-be és felbontottam a szerződésemet.
Mintha meglepetést vélnék felfedezni a tekintetében, és érdeklődőn néz rám:
-Minek bontottad fel? Tudtommal szereted csinálni a táncolást.
Uramisten, adj erőt, hogy el ne bőgjem magam! – gondolom, és végül kibököm:
-Hogy ne veszítselek el!
Nagyot nyelek, ahogy kimondom, és sikerül megállnom sírás nélkül. Touya komolyan néz rám, majd beszélni kezd:
-15 éves koromban volt egy kapcsolatom, apám üzlet felének a feleségével. Nagyon jól tudtam, hogy nem lehet semmi komoly közöttünk, de még is naiv voltam és 2 évig voltunk együtt. Miután szakított velem, és befejeztem a gimit, L.A.-be jöttem, hogy minél távolabb legyek tőle. De most, mikor veled találkoztam, úgy éreztem minden más lesz, hogy benned megbízhatok, mert te nem fogsz bántani, de amikor megláttalak táncolni a színpadon, mintha egy tört szúrtak volna a szívembe – őszintének tűnik, amit, és ahogy mondja, és ha szemernyi kétségem is lenne afelől, amit mond, azt azonnal eloszlatná a fájdalom, amit érzek a hangjában – nem tudtam végig nézni. Amikor már semmi nem volt rajtad nem néztem. Nem így akartam megtudni, hogy milyen a tested. Tiszteletben tartottalak.
Iszonyúan érzem magam. Bűntudatot, és szégyent érzek, és bármennyire is akarom, képtelen vagyok megakadályozni a könnyeimet. Érzem, ahogy végigcsordulnak arcomon, látásom elhomályosul.
-Sajnálom ami veled történt, nem tudtam róla, de ez engem nem oldoz fel semmi alól. – mondom neki olyan őszintén, amennyire csak tőlem telik. Közbe szólna, de felemelem a kezem, mire csendben marad.
-Had mondjam, végig kérlek – hangom megint elcsuklik, torkom összeszűkül, a szorítás szinte fáj. Mély levegőt veszek, és megpróbálom sírás nélkül folytatni – Nagyon féltem, hogy ha elmondom, akkor el fogsz hagyni.
-De ha meg sem próbálod elmon…
-Hadd fejezzem be, kérlek – vágok közbe megint, majd folytatom – Nem szégyelltem sosem, hogy pornóztam vagy, hogy sztriptíz táncos vagyok, de úgy éreztem, hogy ez hozzád méltatlan, és biztosan el fogsz fordulni tőlem, ha elmondom.
Arcán mintha csodálkozást, és kis hitetlenséget vélnék felfedezni. Kis szünet után folytatom:
-Szeretek táncolni. Jól érzem magam a színpadon. Élvezem, hogy hergelhetem a férfiakat, miközben tudom, hogy csak álmodhatnak rólam – mély levegőt veszek megint, és mélyen a szemébe nézek. Látásom ismét elhomályosodik, könnyek csorognak az arcomon, ahogy folytatom – De bármikor felhagyok vele, ha ez az ára annak, hogy veled lehessek… hogy visszakaphassalak… Mert… Szeretlek.
Alig bírom ki, nehogy zokogásban törjek ki. Erősnek kell mutatnom magam, mert tudnia kell, hogy nem könyörgöm neki, hanem egyszerűen próbálom bebizonyítani neki, hogy méltó vagyok arra, hogy ismét megbízzon bennem.
Szemmel láthatóan össze van zavarodva, kicsit tanácstalannak tűnik, végül csak megszólal:
-Nem azt mondom, hogy én, nem szeretlek, mert igenis szeretlek, nagyon is, a történtek ellenére – kis szünetet tart, majd folytatja – Az bánt inkább, hogy nem bíztál meg bennem és nem szóltál. Lehet, hogy faragatlan, hülye, bunkó parasztnak látszok…
-Ez nem így van, ne mondj ilyeneket magadról… - szólok közbe, de nem tudom folytatni, mert ujjait az ajkamra teszi.
-Tudom, hogy annak látszom, aki nem képes másik dolgait felfogni és mérlegelni, de egyben érző ember is vagyok. Képes vagyok mérlegelni. Ha az nap nem Ochiyo-tól tudom meg a dolgokat, hanem tőled, akkor nem lett volna semmi gond belőle.
Ujjait leveszi az ajkaimról.
- Tudom, hogy a bizalmadat visszaszerezni nem egy perc kérdése… - kezdem, de úgy érzem, hogy nem fogom tudni befejezni bőgés nélkül. Hangom elcsuklik, nyelek egyet, végül mégis csak folytatom – Csak arra kérlek, hogy adj nekem esélyt, hogy megmutathassam neked, hogy nincs több titkom. Mindent tudsz rólam nincs más titok az életemben. Én nem kérek mást, csak egy esélyt. Egy utolsó esélyt.
Látom, hogy megint tanácstalan, és kissé talán zavart is. Hosszú ideig nem is szólal meg végül csak kinyögi:
-Ezen még gondolkoznom kell. Kérlek, menj haza és pihenj, mert, ahogy látom nem aludtál valami sokat és enni sem ettél. Ha megígéred nekem, hogy eszel és pihensz rendesen, akkor én megígérem neked, hogy 2 napon belül meg foglak keresni és elmondom mire jutottam – hozzám hajol, és egy puszit kapok az ajkaimra. Majdnem elbőgöm magam, de végül mégsem, bár úgy szorít a torkom, hogy már fáj, és nem győzök nyeldekelni. Végigsimít az arcomon – Csak kérlek, ne tedd tönkre magad!
Megpróbálok mosolyogni, de tekintetéből úgy látom, nem sikerült valami jól.
-Hogy te még most is csak értem aggódsz – és én is végigsimítok az arcán – Ezért szeretlek Touya! Ezért áldoznék fel mindent, azért, hogy kapjak lehetőséget, hogy veled lehessek, mert senki nem volt még ilyen velem, mint te vagy.
Este erővel megpróbálok enni valamit, mert igaza van Will-nek is, Touya-nak is, nem leszek előrébb, ha kicsinálom magam. Egy könnyű salátával próbálkozom, amibe azért sajt, és pármai sonka formájában némi kalóriát is próbálok csempészni. Nagy nehezen leküzdöm, és még vissza sem beszél, igaz, leküldök utána egy féldeci vodkát, az segít. Később még egyet megiszok, bízva benne, hogy természetes altatóként fog hatni.
Hogy most az elfogyasztott egy deci vodka áldásos hatásaként, vagy, mert tudat alatt kicsit megnyugodott a lelkem, hogy megpróbáltam valamit tenni, vagy esetleg a végkimerülés határán lévő szervezetem önvédelmi reakciója-e, azt nem tudom, de éjszaka, végre alszok. Nem zavartalanul, és nem sokat, de valamennyit végre alszok.
A nappalom viszont nem annyira jó. Lassan telik, és unalmasan, gyomrom egy görcsben, hogy vajon mikor jön Touya, és mit fog mondani. Próbálok enni, próbálom betartani az étrendemet – napjában ötször eszek, legalábbis ha éppen nincsen szerelmi bánatom – de leginkább csak turkálom a kaját, töredékét sem eszem meg egész nap annak a mennyiségnek, amit egy evésre kellene. Aztán tíz órakor csörög az emlékeztető a telefonomban, és belém hasít a felismerés, hogy tizenegykor találkozóm van a Greystone illetékeseivel a szerződés aláírás miatt. Lóhalálában készülök, és épp időben esek be a találkozóra. Persze egyből eszembe jut, hogy a pénz Touya-tól származik, és ez nagyon nem segít, majdnem elsírom magam az üzleti partnerek előtt. Ők csak fura fejekkel bámulnak egymásra, de vérprofi üzletemberek lévén egy szót nem fűznek hozzá a dologhoz.
Délután házimunkával próbálom lekötni magam, mindent kimosok, kivasalok, körbenyalom az egész lakást, egész nap dolgozok, csak hogy ne kelljen Touya-ra gondolnom, ami persze reménytelen vállalkozás. Tulajdonképpen semmi másra nem tudok gondolni, gondolataim csak körülötte járnak.
Annyit azért elérek a munkával, hogy hulla fáradtan rogyok be az ágyba, késő este, két dózis vodka után, és ismét alszok valamennyit. Nem pihentetően, sokszor felébredek, és idegesen forgolódok, de azért valamennyit megint sikerül aludnom.
Reggel az összes létező női praktikát bevetem, amiről tudok, hogy nagyjából formába hozzam magam. Mivel Touya tegnap nem jött – hacsak akkor nem, amikor a Greystone-nál voltam – így csak ma jöhet, ha betartja a két napot. Nem akarom, hogy ennyire lerongyolódva lásson, igazából nem is tudom, hogy miért, hisz’ nincsenek titkaim előtte. Talán csak a női hiúság és büszkeség miatt.
Kávéval már nem is próbálkozok, de egy joghurtot lenyomok. Kicsit émelyeg a gyomrom, de túlélem. Tanácstalanul téblábolok a lakásban, amikor megszólal a telefon, a portaszolgálat csengőhangjával. A szívem is megáll egy pillanatra. Touya! – gondolom riadtan – Milyen korán jött! Biztos hamar túl akar lenni rajta… Ezek szerint nem sok jó vár rám!
-Igen? – veszem fel a kagylót.
-Ms. Harington. Ms. Leonel keresi önt. Azt mondta, hogy nagyon fontos dologban…
-Ms. Leonel? – kérdem meglepetten. Mit akar ilyenkor a könyvelőm? Csak nem a szerződéssel van valami gond?
-Igen. Felengedjem?
-Természetesen, legyen olyan kedves – mondom gyorsan.
-Rendben, akkor küldöm.
Kisvártatva kopogás az ajtón. Első pillanat a meglepetésé, amit rögtön az öröm vesz át, amint megpillantom Touya-t a küszöbön. Aztán pedig a rettegés következik, mint egy halálraítélt, akit éppen felszíjaznak az asztalra és belészúrják az infúziót, amikor tudatosul benne, hogy most megtörténik, amit sosem hitt, hogy egyszer be fog következni.
De megacélozom lelkem, és olyan határozottnak és erősnek próbálom mutatni magam, amennyire csak telik meggyötört lelkemtől:
-Szia, Touya! – köszönök neki, de a félelmet, a rettegést nem sikerül ellepleznem a hangomban.
-Szia Syd! – majd hozzám lép, és egy lágy csókot lehel az ajkaimra. Meglepődök, és összezavarodok. Most akkor mégsem lesz kivégzés? – gondolom értetlenül, de nem érek rá tovább agyalni, mert folytatja – Beszélni szeretnék veled.
Hangja komoly, és határozott, mint egy vérbeli üzletemberé. Mégis csak kivégzés lesz! – sóhajtok magamban összetörten, de viszonylag határozottan válaszolok neki:
-Persze gyere csak be – tárom szélesre az ajtót előtte. Ellép mellettem, érzem férfias, izgató parfümjének diszkrét illatát – Mivel kínálhatlak meg?
Becsukom az ajtót, és amikor megfordulok, ott áll, közvetlenül előttem.
-Egy hellyel a szívedben.
Eltart pár másodpercig, mire felfogom a szavakat, de nem értem, hogy mit mond. Zavartan és döbbenten állok előtte, tágra nyílt szemekkel, értetlenül bámulok rá, mert végül felfogom a szavai jelentését. De nem hiszem el, nem hiszek a fülemnek, az érzékeimnek. Biztosan csak a kimerültség, a végsőkig kizsákmányolt agyam, testem perverz játéka, amit hallani vélek.
Touya leteszi a kezében tartott papírt – ez eddig fel sem tűnt, hogy van nála valami papiros – a komódra, és megölel, kezei a hátamat simogatják. Szorosan ölel magához, egy pillanatra még a lélegzetem is eláll, egyrészt ölelésének erejétől, másrészt a megdöbbenéstől.
-Veled szeretnék lenni Syd. Minden álmom az, hogy veled legyek.
Sosem hittem hogy ezeket a szavakat még egyszer az életben hallani fogom Touya szájából. Átölelem, szorosan, szinte görcsösen kapaszkodva belé, nehogy egy gonosz erő elszakíthassa tőlem ismét. Próbálom tartani magam, de az elmúlt napok minden félelme, fájdalma, és feszültsége egy szempillantás alatt töri át lelkem erősnek hitt gátjait, és megkönnyebbült zokogásban török ki.
Touya még erősebben ölel, mintha a testébe akarna olvasztani, kezeivel hol a hátamat, hol fejemet simogatja.
-Köszönöm – suttogom a fülébe, majd úgy bújok hozzá, mint egy riadt kiscica, fejemet nyakának hajlatába fúrva, miközben képtelen vagyok abbahagyni a sírást – El sem tudod képzelni, hogy mit jelent ez nekem Touya…
Puszit kapok a fejemre:
-Hidd el tudom, mert nekem is ugyan annyit jelent.
Karjaiba vesz, és beljebb sétál velem, leül egy fotelba. Én zokogva kapaszkodok a nyakába, és bújok hozzá, hogy minél közelebb érezzem magamhoz. Úgy hiányzott nekem, erős testének megnyugtató közelsége, izmos karjainak biztonságot adó ölelése.
–Csak kérlek, többet ne titkolózz előttem. Mondj, el nyugodtan bármit nem fogok meg haragudni és elhagyni sem foglak érte.
Olyan szorosan bújok hozzá, mintha belé akarnék mászni, úgy érzem, hogy nem lehet eléggé közel hozzám.
-Ígérem, hogy nem csalódsz bennem többet. Kérlek, bocsáss meg nekem! Nem akartalak megbántani, csak egyszerűen nem tudtam mitévő legyek… – mondom neki két hüppögés között – Ha a szokásos srác lennél nem lett volna gond – szipogom – De te más vagy. Te egy más világból érkeztél és azok, akikkel eddig találkoztam, a lábad ujjáig nem érnek fel… Hogy mondhattam volna el neked, hogy bocs’, de kábé százhúsz pornófilmben szerepeltem és hetente két este vetkőzök egy bárban? Egyszerűen nem tudtam, mit tegyek…
A zokogás még erősebben tör rám, patakzó könnyeimen keresztül próbálok nézni rá:
-Meg tudsz nekem bocsátani?
-Szerelmem már régen megbocsátottam neked!
Óvatosan letörli könnyeimet, ami persze reménytelen vállalkozás. Majd ajkait érzem az ajkaimon, ahogy lágyan megcsókol. Ha eddig voltak kétségeim afelől, hogy megbocsátott, és szeret, akkor most minden kétségem elszáll, mert ebben a csókban annyi érzelem, annyi szeretet, törődés van, amit nem lehet megjátszani. Kezei lágyan kalandoznak testemen, hol a hátamon, hol combjaimon érzem érintését. Pár pillanat után az én kezeim sem restek, és felfedezőútra indulnak izgalmas, erős testén, hamarosan az inge alá csúsztatom őket. Talán, ha most kényeztetném – gondolom fáradtan – ő is érezné, hogy mennyire szeretem, és mennyire boldog vagyok, hogy mégis vele maradhatok…
De kezeivel lágyan megragadja ez enyémeket, és elhúzza magától:
-Szerelmem, ahogy a múltkor is mondtam, akkor szeretnék veled először együtt lenni, amikor józan fejjel tudunk mind a ketten gondolkodni. Nem akarom, hogy azt érezd, nem vágyok rád, mert majd’ megveszek érted, hogy végre veled legyek, de nem így, nem akarlak kihasználni. Azt akarom, hogy a legjobbat kapd mindenből, amit neked nyújthatok.
Meglepődök a szavain, de egyben hálás is vagyok neki, meg egy kicsit szégyenkezek is. Hálásan megölelem:
-Meg sem érdemellek – suttogom a fülébe, majd, egy kis levegőhöz engedem, és a szemébe nézek – Bocsáss meg nekem, csak rossz beidegződés… Korábban, ha vaj volt a fülem mögött, csak leápoltam az aktuális pasimat és minden el volt simítva. De te egészen más vagy. Nem is értem, hogy állhattam szóba olyan kis görcsökkel! Ne haragudj rám, hogy rossz reflexek előjönnek belőlem néha…
-Nincsen semmi gond. Érthető, amit tettél, te csak azt használtad fel, ami adott volt. Itt én vagyok a hibás, hogy miért nem hamarabb jöttem és találtam rád. – közben kezeit hol itt, hol ott érzem a testemen, megnyugtatóan simogat – Mit szólnál, ha ma itt aludnák veled, hogy megnyugodj teljesen?
Eleinte nem is hiszek a fülemnek:
-Tényleg itt maradnál velem? Olyan jó lenne… – s megint hozzá bújok.
-Igen itt maradok veled, hogy megnyugodj véglegesen, meg akkor holnap elkezdünk rendbe hozni téged, mert egy kicsit bűntudatom van, hogy leamortizáltalak.
-Ez nem a te hibád ne hibáztasd magad – kapom fel a fejem – Ezt én követtem el, miattam történt az egész. Ne hibáztasd magad, és ne legyen bűntudatod sem.
-Van számodra egy meglepetésem.
Most megint megdöbbenve, tágra nyílt szemekkel bámulok rá:
-Nekem? Meglepetés? – dadogom. Meg sem próbálom döbbenetemet leplezni – De… én nem érdemlek olyat!
Feláll velem a fotelból, áttesz a kanapéra:
-De érdemelsz olyat és még többet is – visszaballag a bejárati ajtóhoz, a komódhoz, felveszi a papírt, és visszatérve a kezembe adja – Tessék ez a tiéd.
Értetlenül, csodálkozva bámulok a papírra:
-De mi ez? – kérdezem végül.
-Ez a legújabb szerződésed a Skin-be. Már csak alá kell írnod és pénteken mehetsz táncolni.
Széles mosollyal adja a kezembe a dokumentumot. Én teljesen letaglózva nézem a papírt, próbálom elolvasni, de képtelen vagyok koncentrálni. Aztán Touya-ra emelem a tekintetem, majd vissza, a papírra, majd megint Touya-ra, és ezt még eljátszom párszor. A szívem majd kiugrik a helyéről örömömben, de ugyanakkor félek is, és nem is értem:
-De… Miért? – kérdem végül értetlenül.
Mellém ül, és megsimogatja arcomat, lágyan, szeretettel:
-Mert szeretlek, és azt szeretném, hogy ha teljesen boldog lennél és tudom, hogy a tánc azzá tesz. Ezért elfogadom és segíteni foglak benne, meg legalább minden pénteken és szombaton kikapcsolódok egy kicsit és benned gyönyörködhetek meg büszke lehetek rád. Azt szeretném, ha visszamennél és újra mosolyogni és nevetni láthatnálak, úgy mint régen – mondja, majd figyelmeztetően felemeli a mutatóujját – De természetesen két feltétellel! – kis szünet után folytatja – Az egyik feltétel, amibe bele is egyeztek, és benne van a szerződésben, hogy a bugyit nem veheted le, a másik, hogy nekem minden fellépésed alkalmával biztosítanak egy első soros helyet a színpad mellé! – mosolyog, majd közel hajol hozzám, forró leheletét a nyakamon érzem, szinte beleborzongok, olyan jó érzés.
-A bugyit, majd én itthon leveszem rólad – dorombolja a fülembe.
Ledobom a papírt magam mellé, és egyszerűen rávetem magam, hanyatt döntöm, megölelem, és olyan erősen szorítom, amennyire csak fáradt, elgyötört testemtől telik, de így is felszisszen! De nem törődök semmivel, ajkaimat az övére tapasztom, nyelvemmel keményen, határozottan nyomulok a szájába, és hívom csatára az övét. Kezei a testemen kalandoznak, és érzem, ha most akarnám megerőszakolni, talán nem ellenkezne.
Aztán elfogy a levegőnk, zihálva nézünk egymás szemeibe.
-Imádlak – suttogom, szinte a szájába – Nem tudom mit tettem, amiért a sors veled jutalmaz és miért vagy ilyen jó és megértő hozzám, azok után, hogy úgy beléd rúgtam, de ígérem, hogy megpróbálok méltó lenni a bizalmadra.
Elmosolyodok, és megsimogatja az arcom:
-Imádlak Syd!
A füléhez hajolok, olyan közel, hogy leheletemre szinte megremeg:
-A bugyimat pedig ott, és akkor rángatod le rólam, amikor és ahol csak akarod! – búgom a fülébe suttogva, a legerotikusabb, legizgatóbb hangomon, majd kicsit eltávolodok tőle, és kihívóan kacsintok rá.
-Szavadon foglak, babám! – mosolyog. Keze a fenekemre siklik, és izgatóan belemarkol, én pedig úgy simítom a popsimat a tenyerébe, ahogy azt kell. Egy puszit kapok az ajkaimra, ami egyszerre érezteti velem, hogy bár kíván, és legszívesebben most azonnal maga alá gyűrne, de türelmes, és gáláns.
Aztán eszembe jut valami. Hirtelen felpattanok – csupán Touya jelenléte miatt visszatért némi erő a testembe – és izgatottan nézek rá:
-Várj meg ne mozdulj!
Beszaladok a szobámba, előkeresem a kis ajándékot, amit a születésnapján akartam odaadni neki.
-Tessék, ez a tiéd – adom át neki – Csak még nem volt alkalmam átadni neked. Most bepótolom…
Elveszi, kibontja. Meglepődik, amikor meglátja a kis földgömböt:
-De még is miért kapom? – kérdezi, közben forgatja, és alaposan megnézegeti a kis ólomkristály glóbuszt. Mikor felfedezi arcképemet, ahogy California felől néz a gömbbe, elmosolyodok, feláll, és megölel – Köszönöm szépen.
-Boldog születésnapot! – suttogom neki. Többre nem futja, mert lefoglalja a szám, egy szenvedélyes, érzéki csókkal.
-Ennél szebb ajándékot még nem kaptam... – mondja kedvesen, aztán, mintha észbe kapna – Ja, de kaptam… Téged!
-Eredetileg el akartalak vinni Vegas-ba, de arról már lecsúsztunk, tegnapra béreltem repülőt, meg a szállodai lakosztályt is... – mesélem neki, mire egy kicsit elszontyolodik, mintha szégyellné magát. De miért is? – értetlenkedek magamban, aztán folytatom – De majd bepótoljuk.
-Ne haragudj. Gondolom, mennyit vesződtél a szervezéssel én meg mindent eltoltam – bűnbánóan néz rám, és a derekamat kezdi simogatni.
-Én toltam el! – mondom határozottan – Neked semmi bűnöd nem volt benne. Itt mindent csak én szúrtam el, és nekem kell megennem, amit főztem.
-Akkor mit szólnál, ha vasárnap bepótolnánk, és szerdán jönnénk csak vissza? – kérdezi, és közelebb húz magához.
De jó! – lelkendezek magamban – Megyek vakációzni a pasimmal!
-Rendben. Tetszik az ötlet! – mosolygok rá. Leteszem az ajándékát, ölbe kap, és elsétál velem a konyhába, majd leltet a pultra:
-Most pedig elkezdünk téged rendbe hozni!
Kis meglepetéssel tapasztalom, hogy most valóban, halál komolyan főzni készül. Tudva, hogy neki soha életében nem volt szüksége rá, hogy főzzön, kissé kételkedem konyhaművészetének magas fokát illetően.
-Touya, biztos vagy benne? – nem igazán sikerül elrejteni a kétkedést, és aggodalmat a hangomban. Hozzám lép, megcsókol, megsimogatja a hátam:
-Ne aggódj, nem fogom felgyújtani a lakásodat! – mondja viccelődve, majd kigombolja kicsit az ingét, felhajtja az ujját, és neki lát a főzésnek. Istenem, milyen szexi így! – sóhajtok magamban, ahogy meglátom domborodó mellizmait, és erős, izmos alkarjait.
Három negyed óra múlva elkészül a kajával, közben persze beszélgetünk, ő is, én is sztorizgatok korábbi életemből.
-Gyere, készen van az ebéded! –mosolyog rám, és nemes egyszerűséggel megterít, mindösszesen két tányért véve elő. Leugrok a pultról, és megszemlélem a művét. Nem tudom eldönteni, hogy jól néz-e ki, vagy inkább nem. Igyekszem elrejteni ijedt grimaszomat:
-Mi ez Touya?
Hátulról megölel, és a belecsókolok a nyakamba:
-Sukiyaki. A kedvenc japán ételem. Nem olyan rossz, mint amilyennek kinéz. Megkóstolod a kedvemért?
Megfordulok, és egy csókkal jutalmazom fáradozásait:
-Megkóstolom, mivel akarsz megmérgezni! – mire elnevetjük magunkat. Kiszedi az ételt, megvárom, míg megkóstolja.
-Nem pontosan olyan, mint ahogy anyum szokta csinálni, de azért meglehet enni.
Belekóstolok én is. Hát… mit mondjak. Ettem már jobbat, és akkor elég finoman fogalmaztam. Ráadásul a nyers tojás az alján nem könnyíti meg a helyzetet. De nem akarom megbántani vele, hogy nem ízlik népének étele, úgyhogy megküzdök vele.
Egyszer csak Touya kezét érzem az enyémen:
-Ha nem ízlik, nem kell meg enned!
Tiltakozva megrázom a fejem:
-Nagyon finom! – de valószínűleg nem voltam elég meggyőző, mert elveszi előlem a tányért. Meglepve kérdezem – Miért veszed el?
-Azért, mert te nem ehhez vagy hozzá szokva és látom rajtad, hogy nem ízlik – mondja kedvesen mosolyogva. Megcsókol és visszamegy a konyhába. Én addig kimegyek a fürdőbe, és iszok egy korty vizet. Megkönnyebbülök, hogy nem kell tovább küzdenem a nyers tojásba forgatott pirított marhahússal. Mély levegőt veszek, és visszasétálok az étkezőbe. Hallom, hogy a konyhában már javában serénykedik, és alig tíz perc elteltével már érkezik is vissza, s letesz elém egy tányér angolos, fűszeres marhacsíkot.
-Remélem ez jobban fog már ízleni!
Leül mellém, és folytatja japán kajcsit, de le nem veszi rólam a szemét. Óvatosan kóstolom meg az újabb ételt, nem nagyon bízom főzőtudományában az előbbi fiaskó után. Rosszul teszem! Szeretem ezt az ételt – ennyi a neve, hogy angol fűszeres marhacsíkok – mert nagyon hamar kész van – bár nekem sosem sikerült alig több, mint negyed óra alatt összedobnom!!! – és nagyon finom. De ilyen jól nekem még sosem sikerült!!!
-Úristen mit tettél bele? – kérdezem meglepődve, és élvezettel ízlelem az ételt.
-Ennyire rossz? – kérdezi aggódva.
-Nem, isteni finom! Akár hányszor próbáltam megcsinálni, soha nem sikerült ilyen finoman – látom, hogy megkönnyebbülten folytatja kis japán elemózsiáját.
-Egy kis fűszer keveréket, majd megtanítalak rá – válaszol, és jóízűen eszegetünk. Nem beszélünk, most valahogy nem érezzük szükségét. Élvezzük egymás közelségét, a csendes mosolyokat, a lágy érintéseket.
Evés után Touya összeszedi az edényeket, és hallom, hogy mosogatni kezd a konyhában. Kicsit morcogni kezdek, és utána megyek:
-Hagyd azt a hülye mosogatást, majd meglesz csinálva, inkább foglalkozz velem egy kicsit! – simulok hozzá.
-Értettem cicám – mosolyog rám, majd megcsókol, lágyan, érzékien. Érzem, hogy mennyire szeret, hogy teljesen belém habarodott, és ez jó érzéssel tölt el, mert hasonlóképpen érzek én is. Egész testemmel, szorosan simulok hozzá, átkarolom, és élvezem testének közelségét, csókjának édes ízét. Kezei kalandútra indulnak testemen, végig a hátamon, majd a fenekemre csúsznak, izgató, ahogy élvezettel megmarkolja, erővel közelebb húzza magához. Csípőmmel az övének feszülök, ágyékomon érzem éledező, világklasszis férfiasságának egyre terjedelmesebb méretét.
Lihegve szakadunk el egymástól, tekintete szinte párás a vágytól, de látom benne az elhatározást:
-Előbb téged rendbe hozunk, majd utána foglakozhatunk velem jó?
Életemben ez az első olyan alkalom, amikor örülök, hogy nem kell ágyba bújnom valakivel. Imádom Touya-t, és szinte fáj, annyira kívánom a testét, de rettenetesen fáradtnak, és erőtlennek érzem magam, és így minden lenne, csak nem élvezetes az együttlétünk. Végtelenül hálás vagyok neki, amiért ilyen megértő, és gáláns velem.
Halvány mosolyt csalok az arcomra:
-Az a te mázlid, hogy a te kis házi szex-tigrised rettenetesen fáradt, és kimerült! – mondom neki fáradtan, de kihívóan kacsintva – De ez nem mindig lesz így! És akkor aztán nincs kegyelem! – és játékosan, finoman végigkarmolok a hátán és megint a fülébe morgok, mint egy csúcsragadozó – Aaaarrggghhhhh!!!
-Alig várom, hogy megküzdhessek ezzel a félelmetes, de gyönyörű, egzotikus vadállattal! – suttogja a fülembe, amitől szinte libabőrös leszek – De csak úgy kihívás, ha ereje teljében van!
-Szeretlek, Touya! – mondom neki komolyan, mélyen a szemébe nézve. Akarom, hogy tudja, hogy érezze.
-Tudom, cicám! – mosolyog, és puszit ad a homlokomra – Tudom. Amit az elmúlt napokban láttam, és amire képes voltál csak azért, hogy esélyt kaphass, noha kicsit sem voltál biztos a sikerben… Tudom, hidd el. Ezért vagyok most veled – megsimogatja a fejem – De fátylat rá. Csak egy rossz álom, jó?
Erre nem tudok mit mondani. Ritka, amikor elakad a szavam, úgyhogy csak megölelem, szorosan.
-Gyere, heverjünk el a kanapén – és már ölbe is kap. Nevetve kapaszkodok a nyakába:
-Istenem, Touya! Ha így folytatod, és állandóan engem cipelsz, még a végén nekem való izmaid lesznek!... Upsz! Most elszóltam magam! – nézek nevető szemeibe riadtan.
-Nocsak-nocsak! Szóval nyápic vagyok? – kérdezi de nem érzek a hangjában sértődöttséget. Letesz a kanapéra, és mellém telepedik – Na, akkor hogy is van ez?
Megadóan felemelem a kezeimet:
-Jól van, látom, hogy nem menekülhetek! – mondom neki, de nem vagyok túlzottan nyugodt.
-Tudod, őszinteség! – emeli fel a mutatóujját komolyan, de szemeiben játékos fényeket vélek csillanni. Kicsit azért félve kezdek bele:
-Hát… Igazándiból nekem mindig is a brutálisan kigyúrt, testépítő pasik tetszettek… minél nagyobbak az izmaik, annál jobb!
-A fiúk Muscle Beach-en? – kérdezi, majd mintha felismerés csillanna a tekintetében – Á! Szóval? Ők nem csak edző társak voltak?
Elpirulva sütöm le a szememet:
-Egyik másikukkal jártam… Vagy legalábbis testi-lelki jóbarátok voltunk…
-Aha! – bólint nevetve – Testi-lelki jóbarátok! Hát, így is lehet fogalmazni! És akkor? Elismerem, hogy azoknak a fiúknak akkora karjuk volt, mint a combom… Akkor? Hogy jövök én a képbe?
Szorosan hozzá bújok, és élvezettel simogatom a mellkasát:
-Mert te másképp vagy erős. Lehet, hogy nekik kétszer akkora a bicepszük, mint a tiéd, de mégis… valahogy… Nekik a testüket szerettem. Viszont beléd szerelmes vagyok! A mosolyodba… A határozott, férfias jellemedbe… A testedbe. Beléd. Úgy, ahogy vagy!
Nem válaszol, csak megsimogatja a fejemet.
-Tudod, hogy mire gondoltam? – érzem, hogy témát váltottunk.
-Nem, de remélem, mindjárt megtudom…
-Eljössz velem holnap lakást nézni?
-Lakást?
-Igen! – bólint – Nem lakhatok örökké egy szállodában! És most, hogy Ochiyo-t hazapateroltam…
-Hazapateroltad? – nyitom tágra a szemeim.
-Ja, nem mondtam? – néz rám kicsit meglepetten – Másnap felrakattam egy repülőre, és hazaküldtem.
-De… Miért?
-Mert ő kavarta ezt a feszültséget közöttünk, és szándékosan, csak azért, hogy nekem ártson. Ha ő ezt nem teszi, akkor aznap este nem látlak, és lehet, hogy másnap magadtól is elmondtad volna. Ha jól emlékszem azt is mondtad, még a bárnál, hogy el is határoztad már magad.
-Igen… - sóhajtom fáradtan.
-Szóval, vissza a lakáshoz. Most, hogy Ochiyo-t is hazazavartam, biztosan itt maradok egy jó ideig, és nem lakhatok évekig egy szállodában. Szóval? Segítesz keresni nekem egy lakást?
Legszívesebben azt mondanám, hogy ne keressen lakást, költözzön ide, hozzám. De tudtam, hogy ez még korai, és nem akartam ezzel eltámadni, így csak megsimogatom a mellkasát:
-Persze, szívesen.
Napunk csendesen telik, sokat beszélgetünk az elmúlt napokról, Ochiyo-ról, és hogy miért csinálta? Megtudom, hogy szeretett féltestvére egy álnok kígyó. Elképesztően féltékeny Touya-ra, hogy ő irányítja a céget, és Ochiyo-nak csak egy jelentéktelen szerep jut ebben. Mindenre képes, hogy megszerezze a hatalmat a cég felett, legdurvább húzásával még arra is képes lett volna, hogy megdugassa magát Touya-val, a saját féltestvérével. Nekem nem sok jogom van bírálni senkit a nemi életét illetően, de ez még nekem is meredek gondolat. Ochiyo egy besavanyodott, keserű csaj, aki nem tudta feldolgozni, hogy a vőlegénye az oltár előtt hagyta ott egy másik nőért, és ma már csak a hatalomban, és a vagyonban lelne örömet, ám abban sem lehet sok része, tekintve, hogy Touya-é az irányítás a cégben. Ezért aztán bármire képes, hogy megkeserítse bátyja életét, és nem riad vissza attól sem, hogy szétzúzza Touya boldogságát, mindegy, hogy kin kell ezért keresztül gázolnia, kinek az életét teszi még tönkre. És nyilvánvalóan, egy ex-pornószínésznő, sztriptíz-táncos – a szemében effektív egy kurva – nem az a személy, akin egyetlen pillanatig is elgondolkodott volna.
Este viszonylag korán fürdünk le, még külön-külön. Nem akarom feleslegesen hergelni Touya-t, lesz még időm, hogy a testét mosogassam. Mikor kijön a fürdőből, én derékig a szekrényben kotrok.
-Mit keresel ennyire, kincsem? – kérdezi. Hátrapillantok, és egy pillanatra elkalandoznak a gondolataim, ahogy megpillantom félmeztelen testét.
-Hát… - bököm ki végül – Én meztelenül szoktam aludni…
-Tetszik! – szúrja közbe kajánul vigyorogva, mire csak megrázom a fejem:
-De nem akarlak feleslegesen hergelni!
-Szívem, hagyd a francba! Értelmes pasas vagyok, nem egy állat, aki ha meglát egy alkalmas nőstényt, akkor ráveti magát! Izgalmas lesz tudni, hogy a takaró alatt meztelen vagy, de nem lesz kínos!
Pár perccel később már a mindketten frissen, illatosan fekszünk az ágyban. Én szorosan simulok Touya-hoz, fejemet a mellkasára hajtom, karommal átölelem.
-Mesélj nekem egy kicsit – mondja, csendesen aztán – Mondjuk kezdd például a plasztikai műtéteddel… Miért? A méretéből, és a formájából ítélve eredetileg is elég nagy, és gyönyörű melleid lehettek!
Meglep a kérdéssel, de nemrég ígértem meg neki, hogy ezen túl nincsenek titkok az életemben, és őszinte leszek vele:
-Igen, gyönyörűek voltak, amilyen szép csak egy tizenhat éves lányé lehet!
Döbbenten néz rám:
-Micsoda?!?! Tizenhat évesen feküdtél kés alá?!?!
Kicsit félve nézek fel rá, és beletörődően megvonom a vállam:
-Mondtam, hogy egy elkényeztetett, rossz lány vagyok. Én tíz évesen kezdtem menstruálni, tizenkét évesen már kezdett női formám lenni, tizennégy évesen, pedig már olyan testem volt, hogy felnőtt férfiak pályáztak rám… És sikerrel.
Ismét kerek szemekkel nézz rám, és látom a szemében a döbbenetet, de nem szól semmit. Felsóhajtok, és folytatom:
-Hát, ha már itt tartunk, akkor szerintem elmesélem az egészet… Épp csak betöltöttem a tizenkettőt, amikor először… khm… leszoptam egy fiút – még soha életemben nem pirultam el, amikor ezt elmondtam valakinek, de most éreztem, hogy lángra kap a fejem. Touya csak felvonja az egyik szemöldökét, kifürkészhetetlen pillantással néz rám, de nem szólal meg, így hát folytatom – Nem sokkal, talán pár héttel később, a szüzességemet is elvesztettem, és onnantól kezdve egyetlen adandó alkalmat sem hagytam ki. Egyszerűen élveztem, hogy megvesznek értem a fiúk és a férfiak, és élveztem a szexet velük. Élveztem, hogy azt tehetek velük, amit csak akarok, csak hogy megdughassanak, vagy hogy leszopjam őket. Elképzelni nem tudod, hogy mi mindenre voltak képesek, csak hogy megérinthessék a testemet! – Touya szótlanul simogatja a fejemet, hátamat, néha érdekes pillantásokkal néz rám, de nem szól – Ne kérdezd, hogy hány szeretőm volt, egyrészt nem tudnám megmondani, másrészt szerintem nem akarod tudni…
-Hát – szólal meg végül – abból ítélve, amit elmondtál, biztosan több száz, de lehet, hogy ezernél is több – hangja nyugodt, tárgyilagos. Nem elítélő, megvető, vagy báregyéb, csupán tárgyilagos, mintha azt közölte volna, hogy Sukiyaki-hoz tíz deka Shiitake-gomba, és egy tő Enoki-gomba kell. Majd, meglepett arckifejezésemet látva, halványan mosolyogva pillant le rám – Elfelejted, hogy mérnök vagyok! Jóban vagyok a számokkal, és jól meg kell tudnom becsülni a mennyiségeket!
Felkönyökölök mellette, és mélyen a szemébe nézek:
-Hihetetlen pasi vagy! – mondom neki halkan – Ha ezt valaki másnak mesélem így el, biztosan az lett volna a reakciója, hogy na, te riherongy kurva!
Touya halványan mosolyog:
-Kértél érte pénzt?
Meglep a kérdés, és kicsit talán meg is bántana, ha nem én lettem volna az, aki épp ő belé rúgott egy megbocsáthatatlanul nagyot pár napja. Tétován válaszolok:
-Nem… Persze, hogy nem!
Homlokon csókol:
-Akkor nem vagy kurva – jelenti ki egyszerűen – Az meg, hogy a pasik hagyták kihasználni magukat, az ő bajuk, és az ő szegénységi bizonyítványuk. Te csak egyszerűen élvezted az életet, kiélvezted minden egyes percét, mindent, amit csak hozott számodra!
Megcsókolom, lassan, de szenvedélyesen, ajkait finoman harapdálva, szívogatva, majd nyelvemmel lágyan bebocsátást kérve. Szinte akaratlanul is átölel, és hosszan csókolózunk. Igyekszem nem jobban felizgatni, mint amennyire feltétlenül muszáj, de akarom, hogy érezze, mennyire szeretem, és mennyire becsülöm, hogy olyan, amilyen.
-Hm! Ez nagyon finom! – morogja, mint egy jóllakott kandúr – Folytasd a szilikonos sztorit!
-Ja, igen… Szóval tizenöt évesen már szép, 32C-s melleim voltak. De én nagyobbat akartam, a formájuk nagyon tetszett, de kimondottan nagy melleket akartam. Aztán addig hisztiztem, míg tizenhatodik születésnapomra meg nem kaptam. Anyámat nem nagyon kellett szekálnom, mert divattal foglalkozik, és az ő mellei is műtöttek, neki az a nézete, hogy az a nő nem is igazi nő, akinek nincsenek feltöltve a mellei. Apám meg inkább beadta a derekát, semmint, hogy a hisztimet hallgassa. Angliában műtöttek, mert itthon tizennyolc alatt nem nyúlnak hozzád. És aztán így… Most 34DDD-s a melltartó méretem, de nem szoktam hordani. Ez az előnye a szilikon mellnek! – nevetek halkan – Nem bántam meg, sőt, imádom a melleimet, de biztos, hogy ha nekem lányom lesz, nem fogom engedni, hogy húsz éves kora előtt megműttesse magát.
-Hát, én is imádom őket! – mosolyog a selyem lepedő alatt gömbölyödő cickóimat bámulva, aztán tovább kérdez – És a pornó? Hogy kerültél bele? Miért?
-Már mondtam… - vonom meg a vállam, és visszafekszem, fejemet a mellkasára hajtom. Élvezem, hogy a hajammal játszik, fejemet simogatja – Mert miért ne?
És belekezdek az egész sztoriba. Hogy találkoztam a fiúkkal, miként bíztattak, hogy biztos sikeres lennék, mert iszonyú dögös csaj vagyok, és a többi. A papírok hamisítása, és az első meghallgatás, ahol maszturbálnom kellett a rendező előtt, aztán az első próbafelvétel, és az első éles forgatásom. Mesélek a forgatásokról, hogy azért ott sem fenékig tejfel az élet, és bizony kőkemény munka, és hogy mekkora mázlista vagyok, hogy én minden egyes percét élveztem. Aztán a sikereim, a pornó Oszkárok, az egyre menőbb szerződéseim, és végül hogy mikor, és miért hagytam abba. És persze elmesélem neki, hogy miért szeretek táncolni, és vetkőzni a Skinben, és mi a jó a lapdance-ben.
Aztán csak csendben fekszük egymás mellett, Touya lassan simogatja a hajam, hátam, popsim, élvezem szeretetteljes érintését. Egyszer csak halkan megszólal:
-Köszi, hogy elmesélted.
Csak ennyi. Semmi több. És lassan elalszunk egymás karjaiban.
-De miért? – kérdezem, de eszem ágába nincs abba hagyni olyan jó érzés a nyakát csókolgatni és ízlelgetni. Soha többet nem akarom abba hagyni, bárcsak örökre így maradhatnánk.
-Mert ha nem hagyod abba, itt, mindenki szeme láttára foglak megerőszakolni a saját kocsid motorháztetején! – hmmmmmm… nagyon is jól hangzik. Nem lenne ellenemre egy cseppet sem.
-Jól hangzik! – suttogom a fülébe és a hátát simogatom, de még nem engedem el.
-Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt! – súgja a fülembe édes hangján, ami csak még jobban felperzseli érzékeimet, majd mint egy nagy macska belemorog a fülembe. – Aaaarrggghhhhh!!!
-Jól van, na! – morgom halkan, majd nagy nehezen abba hagyom, majd ránézek. – Akkor jobb, ha én most megyek, mielőtt közszeméremsértést követünk el! – mondom viccelődve, de megfogja a kezemet és elkezd befele húzni.
-Inkább gyere. Magyarázattal tartozok, hogy miért nem hívtalak, és mi történt az elmúlt pár napban.
-De… - jól lenne végig hallgatni, de fent van az a csávó, aki ez előbb is volt. Felpillantok a lakására.
-Touya! – szól rám félig komolyan, de a száján meg a szemén látom, hogy csak viccelődik. – Már mondtam, hogy Will a kollégám, és az első számú bizalmasom! Nem a pasim, sem a szeretőm!
Felemelem a kezemet, hogy mentsem magam, de hát mit gondolhat az ember akkor is…
- Jól van, jól van! Bocsánat… Csak… Tudod…
- Igen, tudom! – bólint, majd tovább húz maga után a házba – De ne parázz! Nincs senkim, úgyhogy szabad a pálya! – Ezt akartam hallani, de már nem szabad, ha azt nézzük, mert már az enyém vagy.
Elmegyünk a porta-szolgálat mellett, majd hirtelen megáll, és visszalép.
-Jonas!
-Igen, Ms. Harrington?
-Hogy lehet az, hogy ez az úr – rám mutat – ma simán bejött úgy a házba, hogy nekem nem szólt senki, hogy látogatóm érkezett?
Jonas elvörösödik, és megköszörüli a torkát, végül nem mond semmit.
-Ez az én hibám – elvigyorodok Syd mellett – Semmi gond, Jonas, elsimítom az ügyet – mondom maga biztosan, majd elhúzom onnan szerelmemet.
-Szóval, hallgatlak! – mondja keményen, de a szeme mást sugall, de nem baj így is úgy is elmondanám, neki az igaza, legyen szó bármiről.
-Féltem, hogy ha hagyom, hogy felszól neked, akkor valamilyen ürügyet ki tudsz találni, és végül nem találkozunk… Mindenképpen beszélni akartam veled. Úgyhogy csúsztattam neki néhány nagyobb címletű bankót, amire egyszerűen nem mondhatott nemet! – vallom be az igazat és őt figyelem.
-Hogy neked micsoda mocskos eszközeid vannak! – rám mosolyog, amitől tudom, hogy végleg elszállt a haragja még a megjátszott haragja is.
-Hát, a gazdagság nyújtotta előnyök! – vonom meg a vállamat nevetve – Párszáz dollár egy ilyen ügyre még említésre sem méltó!
-És a múltkori eset? Amikor reggel osonkodtál be?
-Ugyanez! – vigyorgok – Csak akkor meg, meg akartalak lepni!
-Hát, sikerült, ha jól emlékszem! – neveti el magát. Imádom a nevetését hallani, szinte olyan, mintha tündérek csilingelnének. Ezt sosem fogom megunni. Mindig nevetni akarom hallani.
Az előbbi férfi a nappaliban várakozik, egy magazint lapozgat.
-Will! Hadd mutassam be neked Touya-t – mondja kincsem és maga elé tol, hogy megismerjem első számú bizalmasát. A férfi leteszi az újságot és mikor rám néz, nagyra nyílik a szeme, mintha felismert volna, majd elkezdek én is gondolkozni és eszembe ötlik, hogy láttam, már ezt a fickót, ráadásul Syd oldalán azon az estélyen, ami után meg mentettem.
-Hello! – nyújtom a kezemet felé, majd bemutatkozok. – Touya Naganori vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek!
-Hello! Will vagyok… - áll fel kicsit tétován – És én is örülök... – majd Syd-hez fordul – Te, ő az, akire gondolok?
Elnevetem magamat.
-Igen, a pasas, az estélyről! Én is felismertelek, Syd kísérője voltál, aznap este.
-Na, most hogy így mindenki felismert, és megismert mindenkit, akkor foglaljatok helyet! – mondja Syd gyönyörű bársonyos hangján.
-Szerintem – szól közbe Will – én most megyek!
Syd-re nézek, csak visszanézek Will-re. Nem akartam én meg zavarni semmit sem.
-Maradj, nyugodtan! Beszélgessünk... – ajánlom fel hátha ezzel Syd-nek is jót teszek, hogy nem üldözöm el a legjobb barátját.
-Jó fej vagy – mondja nevetve – De nem. Tényleg megyek. Úgy érzem, hogy most van mit megbeszélnetek. Mi meg... – kacsint rám– úgy érzem, hogy még sok alkalmunk lesz beszélgetni! – végül is igaza van. Syd-del nem csak egy kis ideig akarok együtt maradni, hanem nagyon sokáig.
Amíg vadmacskám kikíséri barátját, addig én leülök a kanapéra és onnan figyelem és méregetem Syd-et.
-Köszi, mindent! – megölelik egymást. Legtöbb esetben ez zavarna, de mivel megbízok Syd-ben teljes mértékben így most emiatt nem fogok kiakadni és hoppárézni. Egyelőre még egy senki vagyok az életébe, aki nem szólhat vele a lépéseibe és nem is akarok. Csak azt akarom, hogy minél boldogabb legyen mellettem.
-Ugyan, Syd! Nagyon szívesen! – mosolyog Syd-re, majd behúzza maga után az ajtót.
Kicsim visszajön hozzám. Leül mellém, majd szorosan hozzám simul, mire átkarolom és megölelve kezdem el simogatni a karját. Felnéz rám és mintha megbánást vagy szégyenkezést vélnék felfedezni benne.
-Nagyon haragszol rám? – teszi fel a kérdést, amire csak halkan elnevetem magamat.
-Dehogyis! Csak... Egyszerűen elképzelni sem tudtam, hogy mi van. Éreztem, hogy elsiettem a dolgot a strandon, de azért nem gondoltam, hogy ennyire megsértődtél volna. Ezért aztán egyszerűen nem értettem a helyzetet... – mondom az igazságot. A kezemet a kezébe fogja, majd miután belecsókolt, ami olyan lágyan sikerült, hogy szinte beleborzongok, az arcára teszi. Elkezdem finoman simogatni selymes arcát.
-Bocsáss meg, kérlek! – kér bocsánatot, de teljesen felesleges, mert nem haragszok rá egyáltalán.
-Ugyan, Syd! – mosolygok rá – Nincs semmi baj. Kicsit túlreagáltam, mert nem értettem a helyzetet. És féltem, hogy végleg elveszítelek... De most itt vagyunk, és tisztáztuk a dolgot, és most minden rendben van! De... Elmeséled, hogy mi volt? – kérdezem tőle kicsit óvatosan.
-Persze! Szóval... – belekezd a történetbe – vasárnap reggel Will szólt, hogy baj van, mert a Greystone Construction el akarja adni a legnagyobb fitness-centrumom épületét. Ezt akkor, amikor építették, nem tudtam megfinanszírozni, ezért olyan konstrukciót választottunk, hogy a Greystone felépítette, én pedig, tőlük lízingelem, majd tíz év múlva megvásárolom tőlük, nyilván az addig befizetett összeggel csökkentett vételáron. Igen ám, de a Greystone most megszorult pénzzel, azonnal el akarja adni az épületet. Sajnos engem meg sem kérdeztek, mondván, hogy tavaly nem tudtam megvenni, akkor most sem fogom tudni, és tárgyalni kezdtek a Klemberg Property Investment-tel. Na, nekem meg már csak az kellene, hogy azok vegyék meg az épületet, hamar csődbe is mennék, azt hiszem! Úgyhogy az elmúlt három napban ezt próbáltuk elsimítani. A könyvelőmmel, bankokkal, befektetőkkel tárgyaltam, és végül megszületett a megoldás. Egy probléma volt, hogy kiegészítő fedezet kellett, és mivel az én lakásomat már terheli jelzálog, így Will örökségét, a szüleinek a házát terheljük be. Cserébe tulajdon részt kap a cégben. Holnap és holnapután előkészítik a dokumentumokat, és hétfőn aláírom a megegyezést a bankkal, kedden a Greystone-nal.
Figyelmesen végig hallgatom Syd mondandóját, majd elkezdek gondolkodni. Kortyolok egy kicsit a pezsgőből, majd kicsim szemébe nézek. Eléggé komoly tudok lenni, ha üzletről van szó.
-Nagyon indiszkrét vagyok, ha megkérdezem, hogy mennyi pénzről van szó? – látom, hogy meglepi a kérdésem, de nem baj, segíteni akarok, rajta ha törik, ha szakad.
-Hát, nagyon sokról, még úgy is, hogy messze a tényleges építési költség alatt értékesítik – sóhajt nagyot – Tizenegymillió-hétszázezer dollár. – bólintok, mérlegek, majd válaszolok.
-Az tényleg nagyon sok pénz – mondom komolyan és a szemébe nézek – Nagyon fontos nekem, hogy tudd, és megértsd, ahogy amit most mondani fogok, azt nem azért teszem, mert le akarlak nyűgözni, vagy...
Elmosolyodik, és látom, hogy mondani akarna valamit, de szeretném, ha most végig hallgatna, ezért az ujjamat ajkaira teszem.
-Csitt! – rá mosolygok – Hagyd, hogy végig mondjam! – kérem meg, mire bólint és én folytatom.
-Köszi... Szóval nem azért, hogy lenyűgözzelek, vagy felvágjak, vagy hogy egyszerűen megvásároljalak. Hanem azért, mert nekem lehetőségem van rá, hogy segítsek. És én szívesen segítek bárkinek, de legfőképp annak a lánynak, akibe szerelmes vagyok. – mondom őszintén. Látom rajta, hogy meglepték a szavaim, de az érzéseimet, akkor sem tudom már véka alá rejteni és nem is akarom. Tényleg szerelmes vagyok belé. Menthetetlenül. Nem akarom elengedni.
Pár másodperces szünet után folytatom:
-Nézd! Én tudok neked adni ennyi pénzt, akár már holnap.
-De... – próbál ellenkezni, de még nem hagyom neki és közbe vágok.
-Jó, jó, értem én, de hallgass meg, kérlek! – intem le – Csak a magánszámláimon ennek több mint tizszerese áll rendelkezésemre, és akkor még a cégemről nem is beszéltem! Én nagyon szívesen odaadnám neked ezt a pénzt akár ajándékba is, de nem csak ezt, hanem többet, is, hogy ki tudd fizetni az összes banki kölcsönöd, de tudom, hogy úgy sosem fogadnád el!
-De...
-Hadd fejezzem már be! – emelem fel a hangomat kicsit figyelmeztetően – Szóval, tudom, hogy sosem fogadnád el. De ha írunk egy kölcsönszerződést? És szépen törlesztgeted, ahogy tudod? Mondjuk húsz évre?
Kérdőn nézek rá és a válaszát várom. Meg van lepődve, de kinek segítsek, ha nem neki? Ha őt ez boldoggá teszi, hogy a fitnesz klubjában lehet, akkor segíteni fogok neki, de ha így nem fogadja el, akkor majd titokban fogom elintézni a dolgot, de minden féleképpen megveszem neki.
-De... – látszik rajta, hogy vonakodik kicsit a dolgoktól – Miért?
Mikor meghallom, a kérdést kicsit elnevetem magam rajta.
-Miért ne? Van ennyi pénzem? Igen. Fog ez a pénz hiányozni nekem? Nem. Neked segítene? Igen. Van okom rá, hogy segítsek neked? Igen. Akkor meg? Miért ne tegyem meg? – mondom őszintén a dolgokat.
-Igen? – kérdezi incselkedve – Van rá okod, hogy segíts nekem? És miféle okod van rá? – átölelem és mélyen a szemébe nézek.
-Az, te bolond lány, hogy imádlak!!! – válaszolom és megcsókolom. Érzékien, de még is olyan lágyan, ahogy csak tudom. Amikor kifulladva elszakadunk egymástól, megsimítja az arcomat.
-És nem félsz? Nem félsz, hogy közénk áll ez a pénz?
-Nem. Miért állna közénk? A pénz, az csak pénz. Lehet, hogy bizonyos helyzetben közénk állhatna, de mivel nekem ez nem teher, így biztosan nem fog. Nincs miért felhánytorgatnom neked, hisz’ nem te kérted, hanem én ajánlottam fel. – válaszolom kérdésére határozottan.
-És... Mi lesz, ha szakítunk? – Mik ezek a kérdések? Már is ezen gondolkozik, de miért? Mi oka van rá ezen agyalni?
-Én ezen nem gondolkodok. Szeretlek, Syd. Elképzelni nem tudom, hogy elhagyjalak! – lesüti a szemét, amit teljesen nem értek, hogy miért.
-És... Mi lesz... Ha én, hagylak el? – komolyan nézek rá és próbálom kideríteni a gondolataid, de nem vagyok rá képes.
-Mitól félsz, Syd? – kérdezem tőle.
-Téged féltelek – mondja csendesen.
-Magadtól?!?! – mosolyodok el és kezdek feloldani. – Nem kell! Te egy nagyon kedves, belevaló csaj vagy, nincs miért féltened! – ránézek és látom rajta, hogy vívódik, de vajon miért? Nem lenne szabad. Nem hiszem, hogy lenne akár mi is amivel eltudna riasztani magától.
-Kedves vagy – elmosolyodik, majd megölel szorosan, amit viszonzok, és a hátát simogatom.
-Tudod, Touya, még nem volt ilyen pasim, mint te. Ez nekem nagyon új. Én sosem aggódtam a srácért, akivel voltam, nem törődtem vele, nem érdekelt. Nekem az számított, hogy jó legyen a teste, hatalmas a farka, és megkapjam tőle azt az ágyban, amit elvártam. De te? Te más vagy. Neked adni akarok. És attól rettegek, hogy nem tudok neked annyit adni, mint amennyit megérdemelnél! – megleptek Syd szavai, de örülök, hogy ezt elmondta nekem. Nem akarok csalódást okozni neki soha. Örökre vele akarok maradni és azt akarom, hogy ő is velem legyen.
-Syd! – mosolygok rá, miközben a haját simogatom – Ne agyalj! Csak megfájdul a fejed!
Ismét megcsókolom lágyabban és mélyebben. Kezeit becsúsztatja az ingem alá és elkezdi testemet simogatni. Olyan jól esik az érintése és valami varázslatba ejtően felpezsdítő, de mielőtt még tovább mennénk le kell nyugodnia. Leállítom, eltávolodok, majd mosolyogva nézek rá.
-Syd, ezt most abba kell hagynunk!
-De... Én...
A fejemet ingatom. Iszonyatosan vágyok rá már nagyon rég óta, de nem szabad még nem.
-Nem, Syd. Az elmúlt napok nagyon kemények lehettek, és az utóbbi félóra-óra meg csak még inkább rátett. Nagyon össze lehetsz zavarodva, bűntudatod van, és persze hálás is vagy. Elmondani nem tudom neked, hogy mennyire kívánlak, és hogy hányszor álmodoztam már róla, hogy szeretkezünk. De nem akarom. Így nem. Majd ha lenyugodtak a kedélyek, és tiszta fejjel, felszabadultan megerőszakolsz, a motorháztetőn! – kuncogom el a végét.
-Jól van – adja meg magát. Azt hiszem, belátja, hogy igazam van. – Iszonyú gáláns úriember vagy, ugye tudod? – simogatja meg az arcomat, amibe kicsit belesimulok, ahogy csak tudok.
-Mesélj nekem egy kicsi! – haját simogatom és őt figyelem. – Mondjuk, mesélj Will-ről! Hogy ismerkedtetek meg? – szomorúan lehunyja a szemét. Remélem nem kérdeztem rosszat. Nem akartam semmilyen sebet felszakítani, ami a szívén található inkább gyógyítani akarom, mint felszakítani.
Elfészkeli magát karjaimba, amire szorosan ölelem magamhoz és simogatom, ahol csak érem. Pár perces csend után elkezdi lassan a meséjét.
-Hát… Will-el eléggé régen ismerjük már egymást. Ő abban a fitness teremben dolgozott, edzőként, amelyikbe én akkoriban mentem át edzeni, egy másikból. Tizennyolc voltam akkor… – látom, hogy félve mondja el a dolgokat és úgy is néz a szemembe. – Én beteg ember vagyok.
Mikor megtudom, hogy beteg megijedek és elkezdek aggódni érte. Nem akarom, elveszíteni és nem akarok rosszat sem neki, de inkább nem szólok semmit.
-Ne ijedj meg, nem halálos – mosolyog rám fáradtan. – Már nem fogok belehalni… Anorexia nervosa. A legveszélyesebb, és a legtöbb halálos áldozatot szedő pszichés betegség. Engem is elért, és bekebelezett, de nekem szerencsém volt, és nem haltam bele – közelébe sem jutottam – mert nekem ott volt Will. Amikor elkezdtem a fitness teremben edzeni, Will-nek feltűnt, hogy milyen brutális kardió-edzéseket nyomok, és csak azt – súlyzókhoz nem nyúltam – és, hogy milyen gyorsan veszítek a súlyomból. Időben felismerte, hogy ez mit jelent, és egy pszichiáter barátjával sikerült – még mielőtt komoly bajba kerültem volna – mondjuk úgy, elterelni a megszállottságomat egy másik irányba. Ebből kigyógyulni nem lehet, csak kordában tartani, és elterelni. Ma sem látom magam olyannak, mint mondjuk te, ma is próbálom a testemet folyamatosan alakítani, tökéletesíteni, az én eltorzult agyam szerint. Csak ma már ez nem arra irányul, hogy minél gebébb legyek, hanem hogy minél izmosabb legyek, és minél kevesebb zsír legyen rajtam. És persze képes vagyok kordában tartani a kényszereimet, a barátaim… és most már talán a te segítségeddel – hozzám bújik szorosan és szorosan átölel, amit viszonzok.
Egy hosszú pillanatig csönd zuhan közénk, majd halkan megszólalok.
-Fogalmam sincs róla, hogy mivel tudnék neked ebben segíteni, de meg fogom találni!
-Dehogynem tudod! Pontosan tudod, és már csinálod is! – nevet rám – Már az kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát, ahogy rám nézel!!!
-Mert gyönyörű vagy! Ilyen tökéletes testű nőt még fotón sem láttam, soha, nemhogy a karjaimban tartottam volna!
-Hazudós vagy! – pöcköli meg az orrom játékosan – De neked még ez is jól áll!
-Neked sosem hazudnék! – válaszolom neki.
* * *
Másnap reggel, amint felkelek egyből Syd-et kezdem el hívni. Nem aludtam valami jól az éjszaka, mert őt akartam állandóan ölelni. Csörög, majd pár perc múlva fel is veszi.
-Szia, kedves! – hallom meg vidám hangját, ami engem is felvidít. – Hogy aludtál?
-Köszi, de nem annyira jól… - mondom kicsit tettetett szomorúsággal.
-Ó! Mi történt? – Aggodalmat vélek felfedezni a hangjában. Imádom ezt a nőt.
-Nem voltál velem!
-Imádlak! De eljön annak is az ideje, de most valahogy el kell lapátolni a szart körülöttem!
-Igen, pont ezért hívtalak! Át tudnád küldeni a könyvelésedet? Belenéznék egy kicsit, és összeállítatnék egy szerződést az ügyvédeimmel.
-Oké! Megreggelizek, és átküldöm.
-Egyél csak, az nagyon fontos! – mondom neki és egy aggódok érte, hogy valami baja lesz.
-Nyugi! – kuncog – Eszek rendesen, és nem is fogom meghánytatni magam!
-Jól van, na, csak aggódok!
-Tudom, de nem kell! – próbál megnyugtatni – Ezen a részén már rég túl vagyok, bár az igaz, hogy egy anorexiásnál sosem lehet tudni…
Abban maradunk, hogy reggeli után átküldi a könyvelést, és majd szólok, ha kész a szerződés.
Este találkozunk, hogy aláírjuk a papírokat. Ahogy átolvassa Syd a papírokat látom rajta, hogy meglepődik, és nagyon gondolkozik, hogy mi is történik, meg hogy felfogja, amit olvas. Mikor látom, hogy remeg a keze, ahogy a vonalhoz rakja a tollát.
-Touya – mondja nekem bizonytalanul – Nem tudom… Szerintem ez…
-Syd! – megfogom a kezét – Már mondtam, hogy ezt ajándékba is odaadnám neked! Csak azért nem próbálkozok vele, mert tudom, hogy sosem tudnálak meggyőzni róla. Nyugodtan írd alá, nincs ebben semmi rossz! – próbálom megnyugtatni, hogy ne legyen semmi kételye.
-De neked nincs benne semmi jó! – ellenkezik.
-De igen – mondom komolyan – Segítek vele neked! Ez nekem több, mint elég!
Elmosolyodik, de elkezdi a fejét ingatni.
-Hát, nem tudom, hogy japán embert avattak-e már szenté, de tuti, hogy elintézem neked!!!
-Inkább ne! – emelem fel a kezeimet tettetett riadalommal – Ha jól tudom, ahhoz előbb meg kellene halnom, én meg még élni szeretnék! Veled!
Csak nevet, és végül aláírja a nevét:
Kincsem miután aláírta átadja nekem a papírokat.
-Nagyon szépen köszönöm – mondja komolyan.
-Igazán nincs mit! – mosolyogok – Én köszönöm, hogy segíthetek!
-Mi a terved a jövő hétre? – kérdezi kedvesen. – Kedden még dolgom van, mert a Greystone-nal akkor írjuk alá a papírokat, de utána szabaddá tudom tenni magam egy kis időre.
-Hát, ha jól sejtem, szombaton, vagy vasárnap Ochiyo megköszönt, és szerintem hétfőn azt fogom kiheverni, de utána nekem is jó!
-Megköszönt? – kérdezi érdeklődve.
-Hétfőn van a születésnapom…
-De… ma már csütörtök van! – morcoskodik – Mikor akartad ezt velem közölni? Most így hogy agyaljak ki valami ajándékot?!?!?!
-Inkább ne! – nevetem el magam – Nekem annál nagyobb ajándék nem kell, minthogy veled tölthetem a születésnapomat!
-De az mégsem úgy van! – durcizik tovább – Na, majd kitalálok valami meglepit!
* * *
Pénteken átutaltam a pénzt kicsimnek, majd a szobámba fekszek és álmodozok, hogy milyen jövőnk lesz együtt. Elképzelem, ahogy a gyerekeink, majd rohangálnak a saját házunkba és mindent. Az esküvőt, a nászutat és mindent. Még az is meg fordult a fejembe, hogy a cég vezetését odaadom Ochiyo-nak és én végleg ideköltözök L.A.-be, Syd-hez, hogy minden tökéletes legyen. Pár perc múlva kopognak. Felállok és kinyitom az ajtót. Ochiyo-val találom szembe magamat.
-Szia. Csak szólni szeretnék, hogy Szombaton estére tervezem neked a születésnapi ajándékodat. – mondja vigyorogva.
-Hova akarsz vinni Ochiyo? Mit tervezel? – kérdezem, mert eléggé gyanús nekem, hogy ilyen jó kedve van és ennyire meg akar lepni a születésnapomon. Eddig soha sem tette.
-Majd meglátod, de tetszeni fog garantálom. – mondja vigyorogva, majd távozik. Visszamegyek és elkezdek gondolkozni, hogy vajon hova akar vinni ez a nőszemély engem…
A szombatom egésznap Syd-en jár az eszem és a jövőnket tervezgetem, hogy milyen szép lesz. Egyszer csak leülök az asztalomhoz és elkezdek rajzolgatni. Elkezdem megtervezni, hogy milyennek képzelem el a házunkat. El is telik vele az egész napom, de még így sincs befejezve. 8 órakor kopog húgom.
-Gyere be. - szólok ki, mivel éppen a nyakkendőben kötöm meg. Bejön, és a tükörből látom, hogy rám vigyorog.
-Hadj a nyakkendőt Touya. Nem kell, oda ahova megyünk. – mondja maga biztosan.
-Elárulod végre, hogy hova akarsz vinni? – kérdezem tőle komolyan, majd leveszem a nyakkendőt és félre teszem.
-Aki kíváncsi hamar megöregszik Touya. Inkább menjünk, mert elkésünk és elfoglalják a helyünket. – mondja még mindig vigyorogva
-Nem tetszel nekem Ochiyo. Te valamit tervezel. – fordulok felé, mire csak meg fogja a kezemet és elkezd kifele vinni. Lementünk, de én még egy kicsit húztam az időt nem akartam, hogy rossz legyen a vége ennek a dolognak, amit Ochiyo csinál. Abban reménykedtem, hogy meggondolja magát és akkor végre visszamehetek a szobámba tervezgetni meg rajzolgatni.
-Touya gyere, már ne tökölj annyit! – szól rám Ochiyo, mire nagyot sóhajtok, majd beszállok a kocsiba és elkezd vinni minket egy helyre. 30 perces kocsikázás után megérkeztünk. Annyira sikerült eltökölnöm az időt, hogy 11 óra lett, mire megérkeztünk. Megnéztem a feliratot és a Skin Gentlemen’s Luonge feliratot ovlastam.
-Milyen hely ez? – nézek húgomra kérdőn.
-Tetszeni fog meglátod, de gyere, már befele ne kéresd magad. – megfogja a kezemet és befele megyünk, leülünk az első sorba. Egy táncos lány jön elő és minden ruhájától meg szabadul. Nem igazán tetszik. Nem mondom, hogy nem mozdítja meg ágyékomat, mert azért csak pasiból vagyok, de engem ezek a csajok már nem tudnak lenyűgözni. Ha Syd előtt láttam volna őket, akkor még lehet, hogy csorgatnám a nyálamat utánuk, de már nem. Tiszteletben tartom, és nem fogok semmit sem csinálni. Sűrűn nézek az órámra és várom, hogy mikor megyünk vissza a Hotelbe. Odahajolok Ochiyo-hoz.
-Mikor megyünk, haza ez engem egyáltalán nem érdekel és szeretnék vissza menni a hotelbe? – kérdezem.
-Nyugi nem sokára. – mondja, de állnék fel, mikor meghallom a bemondót.
-És most, uraim, a rég várt nagy visszatérés! Három hét kényszerpihenő után, ismét a Skin színpadán a gyönyörű, a páratlan, az utolérhetetlen Lola Lexington! – a férfiak mind őrületes ovációba kezd, és Ochiyo is megfogja a kezemet.
-Ülj vissza most jön a nagy szám. – mondja nekem, mire leülök, és csak várok.
Mikor kilép a lány és felfedezem benne Syd-et teljesen megdöbbenek és csak figyelem mit csinál. Észreveszem, hogy kiszúrt, de csak fapofával ülök a helyemen és azt várom, hogy mikor lesz már vége. Más helyzetben lehet, érdekelne is a műsor meg örülnék neki, ha elmondta volna. Ennyire nem bízott volna meg benne, hogy nem mondta el valójában mit csinál? Miért kellett hazudni? Megint úgy jártam. Túlságosan megbíztam valakiben és túlságosan hamar beleszerettem, mielőtt végképp megismertem volna. Nem vagyok csalódott, csak átverve érzem magamat, ami sokkal rosszabb attól, hogy elhagynak. Megbíztam benne mindent megadtam volna azért, hogy boldog legyen még ezt is elfogadtam volna, ha elmondja, akkor ezt titkolta nem rég, amikor beszélgettünk. Jobban szólva, amikor összejöttünk. Ezt akarta elmondani, csak nem merte. És ahogy látom, még élvezi is, hogy másoknak mutogatja magát.
Tovább figyelem, majd mikor már csak a tanga maradt rajta nagyot nézek, majd látom, hogy készül levenni. Elfordítom a fejemet és nem vagyok hajlandó végig nézni, ahogy meztelenül táncolt. Ha látni is akarom, akkor nem így. Nem figyelem, hogy mit csinál. Rosszul érzem magam, hogy így itt kell látnom és így kell meg tudnom a dolgokat. Ochiyo, csak önelégülten mosolyog. Mikor vége lett a táncnak. Felálltam, és úgy ahogy voltam viharzottam ki az épületből. Mire Ochiyo keze állít meg.
- Touya hova mész? Gyere már vissza és nézzük tovább. – mondja nekem mosolyogva, mire csak komolyan nézek rá.
- Takarodj a szemem elől Ochiyo. Egy aljas dög vagy. – mondom, mire megérkezik a taxi és szállnék be, de meghallom Syd hangját.
- Touya! – felé fordulok és látom, hogy szalad. – Touya! Várj kérlek! Hadd... hadd magyarázzam meg! – elkezd zokogni, mire oda ér hozzám. Sajnálom, de ezek a könnyek most nem fognak meghatni.
-Mit, Syd? – nézek rá az álarcom mögül, de legbelül össze vagyok omolva és nem tudom, hogy fogok talpra állni. – Hogy elfelejtetted közölni, hogy esténként meztelenül táncolsz férfiaknak?
-Kérlek Touya! – zokog tovább – Emlékszel? Tegnapelőtt este, amikor beszélgettünk? El akartam modnani, de féltem! Rettegtem, hogy nem fogod elfogadni... Aztán...
-És talán okkal – mondom közbe, de nem feltétlenül nem fogadtam volna el. Látom ennyire bízott meg bennem.
-Aztán ma este elhatároztam, hogy mindenképpen elmondok neked mindent... – néz az arcomba, ami az llarc miatt merev és mozdulatlan. Semmi érzelmet nem mutat. – Tudnod kell a múltamat!
-Hallgatlak – mondom neki és keresztbe rakom a kezemet. Ochiyo mellettem és önelégült vigyorral az arcán figyeli az eseményeket. Remélem boldog, hogy ott sebzett meg ahol igazán soha sem gyógyult be a sebem.
Nagyot nyel, és még mindig zokog.
-Elkényeztetett, gazdag lány voltam, hisz’ tudod, apám szenátor. Jódolgomban nem tudtam, hogy mit csináljak, olyan srácokkal haverkodtam, akik mindenben benne voltak. Ők hamisítottak nekem papírokat, és ajánlottak be egy pornó rendezőnek – belül teljesen ledöbbenek, és nem merek hinni a fülemnek, de kívül rezzenéstelen maradok, és csak hallgatom. Nem tudok, és nem akarok rosszat gondolni róla ezek ellenére sem, mert nagyon belé szerettem. – Alig voltam tizenhét, amikor az első filmemet forgattam. Nem pénz miatt, vagy bármi egyéb miatt, csak mert miért ne? Megtetszett, és három évig maradtam – szipogok – Filmeztem, és vetkőztem, mint minden pornószínésznő. De a filmezéstől már visszavonultam, már harmadik éve nem forgatok, és nem is foglalkozok a pornó-világgal, de a rúdtánc maradt. Mert szeretem csinálni. Ide szerződtem le, csak itt lépek fel... Kérlek, bocsáss meg nekem!!!
Csak lassan csóválom a fejemet. Nem tudom, hogy mit mondjak. Átverve érzem magam.
-Nem tudom, Syd... Már nem bízom benned... – amint meghallja, szavaimat fájdalmas zokogásba kezd bele, amit rossz hallgatnom. Főleg, hogy ennyire szeretem, legszívesebben megölelném és magamhoz szorítanám, de ez most nekem is sok és fáj.
-Esküszöm, Touya, hogy nincs más! Nincs több titkom, nincs mit elmondanom, amit nem tudsz! Az életemre esküszöm, hogy ez minden!!! – mondja szinte kiabálva. Nem mondok semmit csak figyelem. Mikor összeroskad, segítenék neki, de inkább egy helyben maradok. Nem tudom, mit csináljak, de egy biztos, hogy gondolkodnom kell.
-Kérlek! Touya! – zokog tovább, ami nekem még jobban fáj. – Még soha, senkibe nem voltam szerelmes! Kérlek!... Adj nekem még egy, utolsó esélyt!!!... Kérlek!!!
Hosszú másodpercekig csak az utca zaja hallatszik, majd megszólalok. Hangom hideg, de azért egy minimális csuklás lehet hallani rajta, de tartom magam férfihoz mérten.
-Szia Syd.
Mondom utolsó szavaimat, majd beszállok a taxiba és elindulok vissza a Hotelbe. Nagyon hosszú 30 perces út volt visszafele. Kifizetem, majd felmegyek a szobámba. Becsapom az ajtót, de annyira, hogy az ablakok, majd i esnek a helyükről. Neki támaszkodok az ajtónak és lerogyok a földre, majd elkezd kicsit folyni a könnyem, majd a hajamba markolok, és éppen nem tépem meg magamat.
-Mit rontottam el? Miért járok mindig így? Mi a baj velem? – teszem fel a kérdéseket magamban és tovább rágom magam. Próbálok úgy tenni mintha semmi nem történt volna, de nem tudok. Felállok és elkezdek egy kicsi törni, zúzni.
Másnap reggel arra kelek fel, hogy iszonyatosan fáj a fejem és elaludtam minden tagomat. Felállok, keresek egy fájdalom csillapítót. Beveszem, majd elmegyek letusolni hátha, segít valamit. Élvezem a hideg vizet, amitől teljesen libabőrös lesz egész testem. Eszembe jut a tegnap történtek és eléggé felmegy az agy vizem és beleverek egyet a csempébe, ami egy kicsit nekem jobban fáj, de nincs semmi más bajom. Kimászok, majd felhívok egy szolgálatot, hogy vigyék ki a húgomat a reptérre és ne engedjék vissza, különben elintézem, hogy bezárják az intézményt. Mikor ezzel is megvagyok, csörög a telefonom. Felveszem, és a munkatársak hívnak, hogy menjek le, mert egy fontos dologról akarnak velem beszélni. Felöltözök rendesen, de még így is másnapos fejem van nem kicsit. Mindegy nem érdekel. Biztos nekik is volt már rossznapjuk így nincs mit a szememre hányniuk.
Lemegyek és egy másik épületnek, egy áruház láncnak kell megcsinálnom a tervrajzát, aminek örülök, mivel addig sem gondolok Syd-re, meg a történtekre.
-Már csak az áruház nevét kéne kitalálni. – mondja a manus.
-Legyen Sydney Áruház. – vetem fel az ötletet, de nem is tudom minek szólaltam meg valójában, de látom, hogy elkezdenek gondolkozni az ötletemen.
-Jó név nekem tetszik. – bólogat mindenki, mire én csak a fejemet fogom. Minek nyitom ki a számat. Nem vagyok teljesen normális.
Mikor meghozták a döntést, visszamentem a szobámba és elkezdte tervezni az épületet, annak alapján, amilyen instrukciókat adtak. Gondolkozok, hogy kezdjek neki és miként nézzen ki az alakja, de mindig elterelődik a figyelmem Syd felé. Elkezdem rajzolni, de nem vagyok megelégedve és állandóan összegyűröm a papírokat és másikba kezdek.
Egész nap ezzel szerencsétlenkedek, de nem éppen jutok, sehova állandóan ugyanoda lyukadok ki: Syd! Addig tevékenykedek, amíg el nem alszok az asztal mellett.
Syd-del álmodok az éjszaka. Azt látom, hogy egy nagyon szép házban lakunk a Sydney áruház mellett és minden tökéletes. Nincsenek veszekedések csak a nyugalom, békesség és szeretet. Nem sokkal később nyílik az ajtó és belép rajta két kamasz fiú és egy kislány. A kicsi lány teljesen úgy néz ki, mint szerelmem, míg a fiúk inkább rám hasonlítanak és talán ikrek. Nagyon boldogok vagyunk és élvezzük az életet. Nekem van egy saját cégem, amit itt L.A.-ben indítottam és Syd is velem dolgozik, mint a titkárnőm. Nagyon sikeresek vagyunk együtt és ezzel, hogy mindig együtt vagyunk, jobban tudok segíteni neki a betegségében, mert jobban el tudom terelni a gondolatait, ezért már nem félünk annyira, hogy baja lesz szegénykémnek…
Hétfőn reggel a napsütése kelt fel, mert az ablakkal szemben van az asztalom és a szemembe süt a nap. Felébredek, majd körbenézek és szomorúan veszem észre, hogy csak álmodtam mindent és semmi sem a valóság abból, amit álmodtam. Egész délelőtt szerkesztek. Nem eszek semmit valahogy nem vagyunk éhes, de már hozzá vagyok szokva. Hanem belelendülök egy munkába, akkor sosem szoktam enni, hogy ne menjen el az ihlet. Délután már érzem, hogy nem tudok koncentrálni, ezért lemegyek az udvarra, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejemet, de csak Syd jár a fejembe, az ő arcát látom magam előtt, ahogy zokog előttem. Belefájdul a szívem, ha arra gondolok, hogy mennyire zokogott és tényleg mennyire sajnálta a dolgokat, ami látszott rajta. Egyszer csak veszekedést meg a nevemet hallom a hátam mögött, majd megfordulok és meglátom Syd-et, aki éppen a Portással veszekszik.
-Touya! – mondja a nevemet, mire csak figyelem és nem tudom, mit csinálhatnák.
-Hölgyem nem mehet be ön nem a Hotel vendége. – mondja és megfogja a karját, de Syd ráförmed kicsit.
-Ne merjen hozzám nyúlni. Hozzám csak egyetlen személy érhet és az nem maga lesz. – mondja kicsit komolyan, majd rám néz. – kérlek Touya! – néz rám, mire a portás is rám néz.
-Engedje el a hölgyet. – mondom halál nyugodtan, majd odamegyek Syd-hez, de nem nézek rá.
-Szia. – köszön nekem csendesen.
-Szia. Mit szeretnél? – kérdezem kicsit hidegen, de csak az óvatosságom miatt. Nem akarok megint sérülni.
-Csak… - egy kis szüntet, tart majd folytatja. – Csak szeretném elmondani neked, hogy nagyon sajnálom, hogy nem bíztam benned. – mély levegőt vesz, rám néz és folytatja. – És szeretném jóvátenni… ha még van rá esélyem – mondja és reményt vélek felfedezni a hangjában. Összeszorul a szívem, mert legszívesebben most azonnal megcsókolnám, csak az a seb a szívemen az nem engedi.
-Figyelj Syd. Tudom, hogy nagyon sajnálod, de nem bíztál meg bennem… - nem engedi, hogy végig mondjam, s közbe vág.
-Tudom, hogy megbántottalak, de elmentem a Skin-be és felbontottam a szerződésemet. – mondja, mire ránézek érdeklődve.
-Minek bontottad fel? Tudtommal szereted csinálni a táncolást.
-Hogy ne veszítselek el! – a szemébe nézek, és látom, hogy nagyon tartania kell magát, hogy ne sírja el magát. Istenem mi lesz még itt. Tartozok neki egy magyarázattal.
-15 éves koromben volt egy kapcsolatom, apám üzlet felének a feleségével. Nagyon jól tudtam, hogy nem lehet semmi komoly közöttünk, de még is naiv voltam és 2 évig voltunk együtt. Miután szakított velem és befejeztem az gimit, L.A.-be jöttem, hogy minél távolabb legyek tőle… de most mikor veled találkoztam, úgy éreztem minden más lesz, hogy benned megbízhatok, mert te nem fogsz bántani, de amikor megláttalak táncolni a színpadon, mintha egy tört szúrtak volna a szívembe. – mondom őszintén, de a fájdalom érződik a hangomon. – nem tudtam végig nézni. Amikor már semmi nem volt rajtad nem néztem. Nem így akartam megtudni, hogy milyen a tested. Tiszteletben tartottalak. – mondom, majd mikor ránézek őszinte bűntudatot látok a szemébe és pár könnycsepp utat is tör magának és végig folyik az arcán. Látom rajta, hogy milyen rossz állapotba van és azt is látom rajta, hogy fáradt, kimerült és enni sem sokat evett.
-Sajnálom ami veled történt, nem tudtam róla, de ez engem nem oldoz fel semmi alól. – mondja őszintén. Közbe szólnék, de felemeli a kezét, mire csendben maradok.
-Had mondjam, végig kérlek. – mondja kicsit elcsukló hangon, majd mély levegőt vesz és folytatja. – Nagyon féltem, hogy ha elmondom, akkor el fogsz hagyni.
-De ha meg sem próbálod elmon…
-Had fejezzem be, kérlek. – mondja, mire megadom magam és hallgatom tovább.
-Nem szégyelltem sosem, hogy pornóztam vagy, hogy sztriptíz táncos vagyok, de úgy éreztem, hogy ez hozzád méltatlan, és biztosan el fogsz fordulni tőlem, ha elmondom. – honnan vesz ilyen butaságokat???? Még hogy hozzám méltatlan. Emberből van, mindannyian csinálunk olyan dolgokat, amiket egyes emberek előtt lehet hogy szégyellünk, de ha felvállaljuk, akkor sokkal jobb dolog sül el a dologból, mintha utólag tudja meg az ember, ahogy a mi példánk is mutatja.
Kis szünet után folytatja:
-Szeretek táncolni. Jól érzem magam a színpadon. Élvezem, hogy hergelhetem a férfiakat, miközben tudom, hogy csak álmodhatnak rólam. – mély levegőt vesz és mélyen a szemembe néz, de látom, hogy az övéből pár könnycsepp utat tör magának, ami elszorítja a szívemet. – De bármikor felhagyok vele, ha ez az ára annak, hogy veled lehessek… hogy visszakaphassalak… Mert… Szeretlek. – mondja és őszinteséget látok a szemébe.
Nem tudom, hogy mit csináljak vagy, hogy mit mondhatnék erre az egészre, mivel magam se tudom, hogy már mit akarok, össze vagyok zavarodva. Végül, ami az eszembe jut, kinyögöm.
-Nem azt mondom, hogy én, nem szeretlek, mert igen is szeretlek nagyon is a történtek ellenére. – kis szünetet tartok, majd folytatom. – az bánt inkább, hogy nem bíztál meg bennem és nem szóltál. Lehet, hogy faragatlan, hülye, bunkó parasztnak látszok…
-Ez nem így van, ne mondj ilyeneket magadról… - ujjaimat ajkaira teszem.
-Tudom, hogy annak látszom, aki nem képes másik dolgait felfogni és mérlegelni, de egyben érző ember is vagyok. Képes vagyok mérlegelni. Ha az nap nem Ochiyo-tól tudom meg a dolgokat, hanem tőled, akkor nem lett volna semmi gond belőle. – mondom őszintén, majd elveszem az ujjam ajkaitól.
- Tudom, hogy a bizalmadat visszaszerezni nem egy perc kérdése… csak arra kérlek, hogy adj nekem esélyt, hogy megmutathassam neked, hogy nincs több titkom. Mindent tudsz rólam nincs más titok az életemben. Én nem kérek mást, csak egy esélyt. Egy utolsó esélyt. – mondja kicsit hadarva a dolgokat és hallom, hogy néha elcsuklik a hangja. Megint nem tudom, hogy mit mondhatnék, szeretném rendbe hozni a dolgokat, és ahogy látom, ez csak rajtam múlik, de ahhoz, hogy teljesen boldog legyen, még el kell intéznem valamit. Mélyet sóhajtok, majd ránézek:
-Ezen még gondolkoznom kell. Kérlek, menj haza és pihenj, mert, ahogy látom nem aludtál valami sokat és enni sem ettél. Ha megígéred nekem, hogy eszel és pihensz rendesen, akkor én megígérem neked, hogy 2 napon belül meg foglak keresni és elmondom mire jutottam. – mondom őszintén. Odamegyek hozzá és puszit adok ajkaira, majd csak az arcát simogatom. – csak kérlek, ne tedd tönkre magad – kérem szinte könyörögve, amire egy vicsorhoz hasonló mosolyt kapok.
-Hogy te még most is csak értem aggódsz. – ő is megsimítja az arcom, amire kicsit belesimulok, mert jól esik az érintése. – Ezért szeretlek Touya! Ezért áldoznák fel mindent, azért, hogy kapjak lehetőséget, hogy veled lehessek, mert senki nem volt még ilyen velem, mint te vagy. – mondja, majd megfordul és elsétál.
Ahogy utána nézek és látom, hogy elmegy, a szívem szorul össze, mert vele akarok lenni. Nem akarom, hogy elmenjen, és itt hagyjon megint egyedül magányosan. Ölelni akarom és csókolni puha ajkait. Simogató kezeit érezni akarom a tarkómon, vagy ott ahova teszi. Bármit képes vagyok megtenni azért, hogy mosolyogni meg megint nevetni lássam.
Ez a napom mondhatni, hogy a továbbiakban jól alakult. Az agyam megint Syd körül forgott, de nem is akartam, hogy más fele forogjon.
* * *
Másnap reggel, ahogy felkeltem és letusoltam első utam volt, hogy elmenjek a Skin-be és újra írassam Syd-nek a szerződését. Bemegyek és a főnök irodájába ülök le és várom, mikor megérkezik kezet fogunk és egyből a tárgyra térek.
-Azt akarom, hogy Sydney Harringtont vegye vissza, hogy újra táncolhasson. – mondom komolyan, mire a főnöknek is komoly lesz az arca.
-Ugyan miért venném vissza, hiszen ő hagyott itt minket. – mondja komolyan.
-Azért mert csak miattam mondott fel, hogy ne haragudjak rá.
-Nem tudom ki maga, de nem érdekelnek az alkalmazottaim magán élete. Ha itt egyszer valaki felmond, akkor az már nem jöhet vissza. – mondja keményen.
-Syd-nek a tánc a mindene! Nem tudja, mit veszít. El fogja veszíteni a legtöbb ügyfelét. Mit gondol miért jöttek ide minden pénteken és szombaton? Azért, hogy lássák Sydney-t. Ő a maga fő nyereménye, ha nem lesz Syd csődbe fog menni, ezt már előre garantálom. – mondom komolyan, amivel úgy látom meggyőztem és rám néz.
-Rendben visszafogadom. Meg is írom a szerződését és beszélek vele.
-Én szeretném vele közölni. Alá fogom íratni vele a szerződést és pénteken már jön is táncolni, de lenne két feltételem. – mondom komolyan.
-Még is mi lenne az?
-Hogy a bugyijától nem válhat meg, és hogy amikor fellépése van, akkor mindig legyen biztosítva egy hely az első sorban. – mondom határozottan és komolyan. Látom, hogy elkezd gondolkozni, majd nagy nehezen rábólint.
Kinyomtatja, majd el is viszem a szerződést. Visszamegyek a Hotelbe és neki állok a tervrajznak, mert nyúznak érte, de nem tehetek róla fontosabb dolgaim is vannak most jelen pillanat, mint az, hogy a hülye tervrajzon dolgozzak és alakítgassam.
Álmosan fekszek le az ágyba, de Syd-del álmodok megint a visszatérő álmomat.
* * *
Reggel mikor felkelek jobb kedvvel kelek fel, mert ma fogok elmenni Syd-hez s ma fogok vele beszélni onnantól kezdve nem fogom elengedni egy pillanatra sem. Felöltözök, majd megfogom a szerződést és elmegyek a lakásához. Leállok a kocsival, majd bemegyek a portához.
-Mr. Naganori. Szóljak Harrington kisasszonynak? – érdeklődik, mire odamegyek. És egy kis pénz csúsztatok oda neki.
-Igen, de ne az én nevemet mondja neki, hanem Ms. Leonel nevet mondja, és hogy nagyon fontos dologban akar vele beszélni. – mondom komolyan, mire felveszi a telefont.
-Ms. Harington. Ms. Leonel keresi önt. Azt mondta, hogy nagyon fontos dologban… igen… Felengedjem?... Rendben, akkor küldöm. –leteszi a telefont, majd rám néz. – mehet, várja önt a kisasszony. – mondja, mire nem is kellett több felmegyek, majd bekopogok és várok, hogy ajtót nyisson. Mikor kinyitja, az ajtót látom rajta, hogy örül, hogy lát, de egyben fél is, pedig nincs oka, bár ezt majd nem sokára meg fogja tudni.
-Szia Touya. – próbálja erősnek mutatni magát, de látszik rajta, hogy fél. Fél az elutasítástól.
-Szia Syd – köszönök neki, majd odamegyek hozzá és lágy csókot lehelek ajkaira, majd a szemébe nézek. – beszélni szeretnék veled. – mondom komolyan. Az arcán meglepődést és zavartságot vélek egyszerre felfedezni.
-Persze gyere csak be. – beljebb enged, mire bemegyek, majd felé fordulok és őt figyelem. – Mivel kínálhatlak meg? – kérdezi, mire elmosolyodok, majd közelebb megyek hozzá, mikor becsukja az ajtót.
-Egy hellyel a szívedben. – mondom őszintén, mire csak kerek szemekkel néz rám és úgy mintha nem hinne a saját fülének. Megölelem, és a hátát kezdem simogatni. Leteszem a papírt, hogy ne gyűrjem össze és úgy ölelem magamhoz szorosan és egy percre sem akarom elengedni.
-Veled szeretnék lenni Syd. Minden álmom az, hogy veled legyek. – mondom neki őszintén és tovább ölelem.
Igen megkönnyebbülhetett, meg minden feszültség kijön belőle, szorosan megölel, szinte görcsösen kapaszkodik belém és elkezd zokogni. Szorosan ölelem, és legszívesebben magamba olvasztanám, annyira ölelem, de azért vigyázok, hogy ne törjem össze.
-Köszönöm. – suttogja a fülembe, majd a fejét a nyakamba fúrja, és úgy bújik hozzám ő is. – El sem tudod képzelni, hogy mit jelent ez nekem Touya… - mondja halkan, mire puszit adok a fejére és a hátát simogatom.
-Hidd el tudom, mert nekem is ugyan annyit jelent. – felveszem a karjaimba, majd leülök a fotelbe és úgy ölelem magamhoz, és simogatom, hogy minél hamarabb meg tudjon nyugodni. – csak kérlek, többet ne titkolózz előttem. Mondj, el nyugodtan bármit nem fogok meg haragudni és elhagyni sem foglak érte. – mondom őszintén és tovább simogatom és ő is egyre szorosabban bújik hozzám, mintha ő is belém akarna mászni, de nem baj örülök, hogy végre a karjaimba tarthatom.
-Ígérem, hogy nem csalódsz bennem többet. Kérlek, bocsáss meg nekem! Nem akartalak megbántani, csak egyszerűen nem tudtam mitévő legyek… - mondja két szipogás között, majd folytatja. – Ha a szokásos srác lennél nem lett volna gond. – szipog és folytatja. – De te más vagy. (Nem) Te egy más világból érkeztél és azok, akikkel eddig találkoztam, a lábad ujjáig nem érnek fel… hogy mondhattam volna el neked, hogy bocs, de kábé százhúsz pornófilmben szerepeltem és hetente két este vetkőzök egy bárban? Egyszerűen nem tudtam mit tegyek… - mondja őszintén, majd mélyen a szemembe néz. – meg tudsz nekem bocsátani?
-Szerelmem már régen megbocsájtottam neked. – mondom őszintén, majd letörlöm könnyeit és lágyan, érzelem dúsan megcsókolom, közben szorosan ölelem magamhoz. A lábát és a hátát simogatom, de nem áll szándékomban tovább menni ma legalább is nem. Tovább csókolózunk, míg nem érzem, hogy a keze vándorútra indul és becsusszan az ingem alá. Élvezem a simogatását és jól is nagyon, de nem akarok tovább menni, majd ha tiszta a feje, addig tartom magam. Jobban szólva megpróbálom. Megfogom a kezét, majd a szemébe nézek.
-Szerelmem, ahogy a múltkor is mondta, akkor szeretnék veled először együtt lenni, amikor józan fejjel tudunk mind a ketten gondolkodni. Nem akarom, hogy érezd, nem vágyok rád, mert majd’ megveszek érted, hogy végre veled legyek, de nem így, nem akarlak kihasználni. Azt akarom, hogy a legjobbat kapd mindenből, amit neked nyújthatok. – a szemébe nézek és látom, hogy kicsit örül neki és meg van lepődve, hogy leállítom, de hát hozzá szokhatott volna már, hogy nem fektetem le egyből, csak akkor, ha mind a ketten akarjuk és nem csak azért, mert úgy érezzük, hogy a másiknak ez jár. Szorosan megölel, és lassan alig kapok levegőt.
-Meg sem érdemellek. – suttogja a fülembe, majd, egy kis levegőhöz enged, és a szemembe néz. – Bocsáss meg nekem, csak rossz beidegződés… korábban, ha vaj volt a fülem mögött, csak leápoltam az aktuális pasimat és minden el volt simítva. De te egészen más vagy. Nem is értem, hogy állhattam szóba olyan kis görcsökkel! Ne haragudj rám, hogy rossz reflexek előjönnek belőlem néha…
-Nincsen semmi gond. Érthető, amit tettél, te csak azt használtad fel, ami adott volt. Itt én vagyok a hibás, hogy miért nem hamarabb jöttem és találtam rád. – mondom és elkezdem simogatni minden fele ahol csak érem. – Mit szólnál, ha ma itt aludnák veled, hogy megnyugodj teljesen? – kérdezem tőle és reménykedek, hogy igent mond, de eleinte csak kerek szemekkel néz rám:
-Tényleg itt maradnál velem? Olyan jó lenne… - mondja, és még mindig bújik hozzám.
-igen itt maradok veled, hogy megnyugodj véglegesen, meg akkor holnap elkezdünk rendbe hozni téged, mert egy kicsit bűntudatom van, hogy leamortizáltalak. – mondom őszintén, mire hirtelen felkapja a fejét.
-Ez nem a te hibád ne hibáztasd magad. Ezt én követtem el miattam történt az egész. Ne hibáztasd magad és ne legyen bűntudatos sem. – mondja, és megint szorosan bújik hozzám.
-Van számodra egy meglepetésem. – mondom neki, mire értetlenül néz rám.
-Nekem? Meglepetés? – mondja és látom rajta, hogy teljesen meg van lepődve és ha akarná se tudná leplezni. – De… én nem érdemlek olyat. – mondja, mire felállok vele és leteszem a kanapéra, majd megcsókolom.
-De érdemelsz olyat és még többet is. – mondom neki, majd megkeresem a papírt és odaviszem neki. – tessék ez a tiéd. – mutatom neki.
-De mi ez? – érdeklődik. Olyan aranyos ilyenkor, mikor nem ért semmit.
-Ez a legújabb szerződésed a Skin-be. Már csak alá kell írnod és pénteken mehetsz táncolni. – mondom mosolyogva, mire elveszi nehezen a papírokat és hol rám néz hol a papírt és ezt párszor még eljátssza.
-De… Miért? – néz rám, de a szemébe látom, hogy nagyon örül neki. Leülök mellé és az arcát simogatom.
-Mert szeretlek, és azt szeretném, hogy ha teljesen boldog lennél és tudom, hogy a tánc azzá tesz. Ezért elfogadom és segíteni foglak benne, meg legalább minden pénteken és szombaton kikapcsolódok egy kicsit és benned gyönyörködhetek meg büszke lehetek rád. Azt szeretném, ha visszamennél és újra mosolyogni és nevetni láthatnálak, úgy mint régen. – mondom őszintén, de folytatom is. – de természetesen két feltétellel. – mondom komolyan, majd kibököm a két feltételt. – az egyik feltétel, amibe bele is egyeztek és benne van a szerződésbe, hogy a bugyit nem veheted le, a másik, hogy nekem minden fellépésed alkalmával biztosítanak egy első soros helyet a színpad mellé. – mondom mosolyogva, majd közelebb hajolok hozzá és a fülébe súgom:
-A bugyit, majd én itthon leveszem rólad. – dorombolom a fülébe, majd visszaülők a helyemre és onnan figyelem tovább.
Pár pillanattal később, azt veszem észre, hogy hanyatt vagyok döntve a kanapén és olyan erősen ölel, hogy az már egy kicsit fáj és fel is szisszenek, de tovább kényeztet csókjaival. Megcsókol, de olyan vadul és szenvedélyesen, szinte utat tör nyelvével számba és csatra hívja nyelvemet, amit viszonzok, és a hátát simogatom, közben szorosan ölelem, és nem akarom elengedni, majd mikor már nincs több levegőnk, akkor kicsit zihálva nézünk, egymás szemébe nem mozdulunk, és én tovább simogatom.
-Imádlak. – suttogja, szinte a számba – nem tudom mit tettem, amiért a sors veled jutalmaz és miért vagy ilyen jó és megértő hozzám, azok után, hogy úgy beléd rúgtam, de ígérem, hogy megpróbálok méltó lenni a bizalmadra. – mondja, mire elmosolyodok, és az arcát simogatom.
-Imádlak Syd. – mondom neki, mire elmosolyodik, és a fülemhez hajol.
-A bugyimat ott és akkor rángatod le rólam, amikor és ahol csak akarod! – suttogja szenvedélyesen a fülembe, majd a szemembe néz és rám kacsint.
-Szavadon foglak babám. – mondom mosolyogva, majd finoman belemarkolok a fenekébe és puszit adok ajkaira.
Egyszer csak hirtelen felpattan, majd rám néz:
-Várj meg ne mozdulj! – mondja, majd beszalad a szobájába. Felülök a kanapén és őt figyelem, hogy mit szeretne és mi az, amiért ennyire elrohant. Nem sokkal később, már megint előttem van és egy dobozt tart a kezében és felém nyújtja.
-Tessék ez a tiéd. Csak még nem volt alkalmam átadni neked. Most bepótolom… - elveszem és megnézem. Egy gömb volt benne, majd kicsimre nézek.
-De még is miért kapom? – érdeklődök, majd elkezdem nézni. Mikor meglátom benne az egyik országnál Syd-et elmosolyodok, majd felállok és megölelem. – Köszönöm szépen.
-Boldog születésnapot. – suttogja, mire már értem az egészet és megcsókolom szenvedélyesen.
-Ennél szebb ajándékot még nem kaptam... – mondom kedvesen, majd ránézek. – ja de kaptam… Téged!
-Eredetileg el akartalak vinni Vegas-ba, de arról már lecsúsztunk, tegnapra béreltem repülőt, meg a szállodai lakosztályt is... – meséli, mire egy kicsit elszégyellem magam, hogy mennyit szervezkedett és én meg ilyen hülye voltam, hogy nem szóltam neki hamarabb a dolgokról. – De majd bepótoljuk. – mondja kedvesen, majd ránézek.
-Ne haragudj. Gondolom mennyit vesződtél a szervezéssel én meg mindent eltoltam. – bűnbánóan nézek a szemébe és a derekát kezdem el simogatni.
-Én toltam el! – mondja komolyan. – neked semmi bűnöd nem volt benne. Itt mindent csak én szúrtam el, és nekem kell megennem, amit főztem.
-Akkor mit szólnál, ha vasárnap bepótolnánk és szerdán jönnénk csak vissza? – érdeklődök és tovább ölelem.
-Rendben. Tetszik az ötlet! – elmosolyodik, majd leteszem az ajándékomat és inkább most a valódi kiscicámmal foglalkozok. Felveszem az ölembe, majd beviszem a konyhába és felültetem a pultra.
-Most pedig elkezdünk téged rendbe hozni. – mondom kedvesen, majd neki állok egy kis ételt főzni. Nem vagyok nagy híve a konyhának, de ha kell, azért tudok főzni. Igaz, hogy csak japán ételeket, de nagyon finoman és egyáltalán nem hizlalóak és most cicámnak arra van szüksége, de amint látom, nem nagyon bízik a főző tudományomban.
-Touya biztos vagy benne? – néz rám és mintha egy kicsi aggódást vélnék felfedezni a hangjában és a szemébe is. Odamegyek hozzá és megcsókolom, majd végig simítok a lábán.
-Ne aggódj, nem fogom felgyújtani a lakásodat. – mondom viccelődve, majd kigombolom, kicsit az ingemet felhajtom az ujját és neki látok a főzésnek. Közben nagyon sokat beszélgetünk, és még többet megtudunk egymás múltjáról.
Három negyed óra múlva elkészülök a Szukijakival, majd leteszem az asztalra.
-Gyere készen van az ebéded. – mondom neki mosolyogva és viszek két tányért is. Odajön és megnézi, de egy kisebb grimaszt látok az arcán, mintha nem bízna bennem.
-Mi ez Touya? – kérdezi aggódva, amire elmosolyodok, és hátulról megölelem, és a belecsókolok a nyakába, majd a kajára nézek.
-Szukijaki. A kedvenc japán ételem. Nem olyan rossz, mint amilyennek kinéz. Megkóstolod a kedvemért? – nézek a szemébe, mire egy csókot kapok ajkaimra.
-Megkóstolom, mivel akarsz megmérgezni. – mondja viccelődve, amire mind a ketten elkezdünk nevetni, majd leülök egymás mellé és szedek neki is meg magamnak is, majd megkóstolom.
-Nem pontosan olyan, mint ahogy anyum szokta csinálni, de azért meglehet enni. – oldalra nézek, és látom, hogy kicsimnek nem igazán a szája íze, de miattam küszködik vele. Megfogom a kezét, mire rám néz – ha nem ízlik, nem kell meg enned. – mondom neki, mire megrázza a fejét.
-Nagyon finom. – mondja röviden, de látom, hogy a szeme már az arca mást mond, mint a szája. Elveszem előle a tányért, amire csak nagyot néz. – Miért veszed el? – kérdezi meglepődve.
-Azért, mert te nem ehhez vagy hozzá szokva és látom rajtad, hogy nem ízlik. – mondom kedvesen mosolyogva, majd megcsókolom és visszamegyek a konyhába és elkezdek keresni egy szakácskönyvet, majd ahol kinyitom, elkezdem elkészíteni. Egy angolos kaja, ami remélem már jobban fog neki ízleni. Nem kellett sok idő 10 perc alatt elkészültem, majd odavittem neki.
-Remélem ez jobban fog már ízleni. – mondom kedvesen, majd leülök és eszem az én kis japán ételemet, de azért szemmel tartom, hogy lássam ízlik-e neki. Megkóstolja, majd rám néz.
-Úr isten mit tettél bele? – néz rám meglepődve, amitől megijedek, hogy ilyen szörnyű lenne.
-Ennyire rossz? – kezdek el aggódni.
-Nem isteni finom. Akár hányszor próbáltam megcsinálni, soha nem sikerült ilyen finoman. – mondja nekem, majd elkezdi tovább enni. Én meg csak megkönnyebbülök.
-Egy kis fűszer keveréket, majd megtanítalak rá. – mondom kedvesen, majd mikor befejeztük az evést. Összeszedem a cuccot és kiviszem a konyhába, mire Syd utánam jön és megfogja a kezemet.
-Hagyd azt a hülye mosogatást, majd meglesz, csinálva inkább foglalkozz velem egy kicsit. – néz rám cica szemekkel, amire teljesen elé állok, és a szemébe nézek mosolyogva.
-Értettem cicám. – mosolyogva, majd megcsókolom olyan lágyan, ahogy csak tudom, és minden érzelmemet beleadom, mert azt akarom, hogy érezze, mennyire szeretem és mennyire magába bolondított, majd közelebb lép hozzám és úgy csókolózunk egymásba gabalyodva teljesen.
Teljesen begerjedek a csókjára. Teljesen hozzám simul és meg szorosan ölelem magamhoz. Nem tudok, meddig fogok uralkodni magamon, de ha így folytatja tovább, akkor nem sokáig. Vágyam is elkezd éledezni. A fenekét simogatom és finoman belemarkolok, amivel közelebb is húzom magamhoz. Egyszerűen őrjítő ez a nőszemély. Megszakítom a csókot és lihegve vágytól fűtött szemekkel nézek az övébe.
-Előbb téged rendbe hozunk, majd utána foglakozhatunk velem jó? – nézek kedvesen és mosolyogva a szemébe. Imádom Syd-et de nagyon a szemeivel úgy tud csábítani engem, meg vonz magához, mint egy mágnes. Ha most lehetne jó pár kívánságom, az lenne az első, hogy ő velem maradjon örökre…
Lehúnyom a szemem, csendben élvezem Touya érintését. Kezei lassan, finoman, köröznek testemen, most épp a melleimen érzem őket, ahogy eloszlatják a hűvös krémet. Aztán lejjebb siklanak, végig sorolnak bordáimon, majd a hasam következik. Egy pillanatra megállnak, és én megdermedek, ahogy forró légáramot érzek a köldököm táján, majd egy nedves, puha érintést, épp a köldökömön... Nyelve érintette bőrömet, ahogy a köldökömbe csókol, megborzongok a kéjes érzéstől. Máskor már nagyon le akarnám támadni a pasit, de most valahogy nagyon élvezem ezt a visszafogott kis játékot, ahogy kedvesen, és finoman ingerel.
Tovább folytatja feladatát, kezei lustán szánkáznak a vékony krém rétegen, a hasamon, egyre lejjebb, egyre közelebb szexi tangám apró háromszögéhez. Aztán érzem, hogy ujjai be-becsusszannak a vékony textil alá, de éppen hogy csak, egy-egy pillanatra, épp csak annyira, hogy fenntartsa kellemes, bizsergető izgalmamat. Aztán folytatja combjaimon, és ismét hosszabb időt szentel belső combjaimnak. Istenem, de jó! – gondolom, kéjesen felsóhajtok – Egész álló délután tudnám élvezni, ahogy kezei fel s alá kóborolnak a testemen!
Aztán egyszer csak véget ér a varázs, kellemes, mély hangját hallom:
-Még valahol be kell kenjelek?
Résnyire nyitom szemeimet, mosolyogva nézek rá. Lazán térdel felettem, fejét kicsit oldalra billentve, kedvesen mosolyog rám. Istenem, de jó pasi! – gondolomm, és azonnal meg is lepődök saját gondolataimon – Jó pasi?!?! De hát nyápic!!! De... Végül is jóképű... Mit jóképű!!! Egyszerűen gyönyörű férfi!!! Nagyon férfias, de gyönyörű!!! Eszeveszettül jó pasi! Mert úgy bánik velem, ahogy egy nővel kell!!! Pillantásom lejjebb siklik, az úszójára, és konstatálom, hogy hasonló véleménnyel lehet rólam, szemmel láthatóan nagyon élvezte az elmúlt perceket. Farka jókorára duzzadva kígyózik felfelé és oldalra, most már inkább egy fél kilós kolbászra hajaz. És ha jól sejtem, még közel sem kemény, szóval még bőven van benne potenciál! Összefut a nyál a számban, önkéntelenül is megnyalom ajkaimat, ahogy átfut az agyamon, mi mindent tudnék művelni ezzel a gyönyörűséges, hatalmas fasszal! Szinte bele remegek a gondolatba, ahogy elképzelem, amint kipeckeli a szám, ahogy egyre nő, duzzad benne! Hé, Syd! – hűtöm le magam – Tudod! Nem rohanunk! Élvezzük még egy kicsit a játékot! Olyan édes ez a kín, ahogy finoman kerülgetjük egymást!
-Azt hiszem előbb le kéne magad hűteni – mondom neki incselkedve. Elvigyorodik:
-Így látod? Rendben, hát, akkor legyen!
Azzal hirtelen felkap! Nevetve kapaszkodok belé, ahogy rohan velem a tengerbe. Milyen erős! – fut át a gondolat az agyamon – Pedig azért ezt nem nézném ki belőle, hogy ilyen könnyedén felkap, és szalad velem… – Aztán felsikkantok, ahogy hideg tengervíz fröccsen rám. Hullámok csapódnak a testünknek, és csak úgy fröcsög a víz, ahogy kicsit ugyan lelassulva, de még mindig fut velem.
-Nagyon gonosz vagy Touya! – mondom neki nevetve, amikor felbukkanok a habokból, miután nemes egyszerűséggel belejt a vízbe – Téged kell lehűteni, nem engem!
Rengeteg vizet zúdítok rá, ahogy lefröcskölöm, hamarosan ő is csurom víz. Játszani kezdünk, kergetőzünk a vízben, mint a gyerekek, versenyt úszunk, birkózunk. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen komoly üzletember ilyen vidám, és felszabadult, mondhatni, gyerekes is tud lenni!
-Kimegyek, a partra jövök mindjárt, megszomjaztam – mondja, majd elindul kifelé. Megvárom, míg inni kezd, majd gonoszkodó vigyorra húzódik a szám. A következő pillanatban fuldokolva csapkodok a vízben, és elfúlón kiáltok:
-Touya… segíts, kérlek!
Imádni való kis japóm felém kapja a fejét, aztán az üdítős flakont eldobva teljes erőből rohan a vízbe. Amikor már derékig gázol, hatalmas ugrással fejest ugrik, és szerintem a százméteres rekordot megdöntve úszik oda hozzám:
-Mi történt?
Rémült tekintetét látva alig tudom magamba fojtani a nevetést:
-Be vagy csapva! – mosolyogok rá, és lefröcskölöm.
Először mintha csalódottan nézne rám, aztán elneveti magát, és megint játszani kezdünk a vízben. Játékosan birkózunk, hol én gyűröm a vízbe – persze, ilyenkor hagyja magát, hiába vagyok szín tiszta izom, ő sokkal erősebb, mint én! – hol ő engem. Aztán mikor már teljesen kifulladunk, megint ölbe kap, és elindul velem kifelé. Ó, ó, micsoda gáláns úriember! – gondolom vidáman – Szó szerint a tenyerén hordoz!!!
Lefektet a törölközőre, testem kellemesen borzong, ahogy lágy szellő simogatja nedves bőrömet. Touya mellém heveredik, egyik könyökére feltámaszkodva, mosolyogva bámul rám. Aztán egyszer csak közel hajol, és érzem ajkai érintését a számon. Nyelve finoman, érdeklődőn meg-meg érinti ajkaimat, mintha bebocsátást kérne. Aztán önkéntelenül is szétnyitom számat, beinvitálom, és nyelvemmel lágy, finom táncba hívom.
-Ne, haragudj, nem akartalak letámadni és megijeszteni sem! – mondja, amikor elszakadunk egymástól. Hangjából ijedtséget, és szégyenkezést vélek hallani. Felül, térdeire könyököl, idegesen hajába túr, mereven néz maga elé, a homokba.
Mellé húzódok, megsimogatom a hátát:
-Ugyan már Touya. Nincs semmi baj. Nem történt semmi, csak az érzelmeid uraltak – mondom nyugtatóan. Nem mondom, hogy engem nem kavart fel a csók, de úgy érzem, hogy muszáj valahogy megnyugtatnom. Megfogom kezeit, lehúzom a combjaira. Kezeimet arcára simítom, és magam felé fordítom:
-Menjünk haza rendben?
Most nem tudok jobbat. Engem is összezavart, ami történt, nekem is helyre kell tennem a dolgokat. De ezt nem tudom úgy megtenni, hogy itt van körülöttem, hogy bűntudatos pillantásaival találkozik a tekintetem. Jobb, ha most hazamegyünk, mindenki a helyére teszi magában a dolgokat, és holnap, amikor újra találkozunk, majd pontosan tudni fogjuk, hogy ki és mit akar a másiktól.
-Rendben – mondja halkan.
Összeszedelőzködünk. Touya-n még mindig látom, hogy marcangolja magát.
-Minden rendben van? Olyan furcsa arcot vágsz...
Egy pillanattal később már a megszokott, kedves, Touya-arc néz rám, még egy halvány mosolyt is az ajkaira tud csalni.
-Persze minden rendben van. Nincs, semmi gond mehetünk.
De engem nem tud becsapni. A szemein pontosan látom, hogy retteg. Csak sejtem, hogy mitől.
A szálloda előtt megállva Touya csak halkan, bűnbánóan, ennyit mond:
-Tényleg sajnálom, ami a parton történt. Nem akartalak megijeszteni.
-Touya mondtam már, hogy nincs semmi gond! – simogatom meg a kezét.
-Rendben. Aludj jól. Szia.
* * *
-Syd! – hallom Will hangját a hátam mögül – Beszélnünk kellene.
-Tíz... perc! – lihegem neki – Befejezem,... és találkoz-... zunk a... büfében!
Gyilkos kardió edzésem a vége felé közeledik. Több, mint háromnegyed órája taposom a lépcsőző-gépet, hol közepes, hol nehezebb, hol über-brutál fokozatban, combjaimban, fenekemben fájdalmasan sajognak izmaim az embertelen megerőltetéstől, bőröm nedvesen csillog a patakokban csorgó izzadtságtól. Nem tehetek róla, nekem ez a betegségem. Az anorexiás próbál mindig soványabb, és soványabb lenni, én próbálom mindig kijjebb, és kijjebb tolni testem teljesítő- és tűrőképességét. Imádom napról-napra, hétről-hétre próbára tenni magam, hogy ma vajon bírom-e öt perccel tovább, vagy képes vagyok-e egyel nehezebb fokozaton is végigcsinálni, vagy öt kilóval nagyobb súllyal végezni a gyakorlatot. Másrészt ez az egyetlen módja, hogy az év háromszázhatvanöt napjában fenntartsam azt a csúcsformát, amit a legtöbb fitness-versenyző csupán egy nagyon rövid versenyszezonra ér el, és hogy olyan kemény, és tökéletesen gömbölyű fenekem legyen, amilyenről a többi nő legfeljebb csak álmodik.
-Őrült vagy, Syd! – mondja Will mély meggyőződéssel – Még nőt nem láttam így izzadni, rajtad kívül. Egyszer ki fogod nyírni magad!
-Nem... vagyok... őrült... – lihegem neki – Csak... beteg... De én... legalább nem... tagadom! Amúgy meg... ami nem öl... meg..., az megerő-... sít!!!
-Az biztos! Nem állnék le veled egy lépcsőfutó versenyre, az biztos! Akkor a büfében!
Alighogy Will elmegy, látom, hogy mobilomon hívásom van. Nem látom, és nem is nézem meg, hogy ki az, de ha fontos, majd később visszahív. Egy-két perccel később megint, de most kinyomom, ne akarjon most zaklatni. Majd később, ha fontos, úgyis hívni fog, akárkinek is hiányzok ennyire. Azért átfut a fejemen a gondolat, hogy Touya az, de ha ő volt, akkor majd később úgyis hívni fog, vagy majd felhívom, miután beszéltem Will-el.
Alig negyed órával később csatakosan, jóleső fáradtsággal a tagjaimban lépkedek a büfé felé. A pultnál behajítom az üres ásványvizes palackot a kukába, és intek Haley-nek:
-Hozol nekem egy nagy palackos ásványvizet? Meg egy Cézár-salátát is légy szives!
-Mindjárt, viszem! – mosolyog rám. Haley fiatal diák, most kezdi majd az egyetemet, és nagyon boldog, hogy nálam dolgozhat, így hatékony, lelkes munkaerő.
-Mondd, Will! – huppanok le elsőszámú bizalmasom mellé.
Nagyon komoly arccal néz rám:
-Gondban vagyunk, Syd!
Kicsit összeráncolom a homlokom, egyik szemöldökömet feljebb emelem:
-Már... milyen értelemben?
-A Greystone Construction el akarja adni az épületet!
Erre még jobban ráncolom a homlokomat:
-Úgy érted, hogy ezt?
-Igen. És mivel te a nyitáskor nem tudtad megvenni, így bennünket meg sem kérdeztek. Már folytatnak tárgyalást a Klemberg Property Investment-tel.
Basszus, ez tényleg nagy gáz! – gondolom magamban ilyedten – A Klemberg-gel soha az életben nem fogok megegyezni! Azok cápák!!!
* * *
Persze a telefonálót azonnal el is felejtettem. Egész nap a könyvelőmmel, és az ügyvédemmel tárgyaltam, hogy medoldást keressünk. Késő este, mikor hazaértem, egy hatalmas csokor, méregdrága virág várt a portán. Touya küldte, egy kis kártyával:
„Nagyon sajnálom!
Szeretnék veled találkozni, ha még egyáltalán szóba állsz velem.
Touya”
Szegény srác! – sóhajtok. Azért bűntudatom van amiatt, mert így hagyom, kételyek közt gyötrődni – Majd holnap felhívom, összefutunk valahol, és akkor majd megnyugtatom.
Persze másnap sem tudtam vele találkozni, és felhívni is elfelejtettem, de így volt ez kedden, és szerdán is. Bankokkal tárgyaltam, befektetőkkel, valamint megkerestem a Greystone-t, és lecsesztem őket, hogy vajon mikor szerették volna közölni velem, hogy eladják a házat a fejem fölül? Végül megegyeztem velük, hogy a hét végéig vételi ajánlatot tehetek. Mikor eszembe jutott Touya, nem volt időm rá, mikor időm lett volna, nem jutott eszembe.
Mikor esténként hazaértem, mindig virágok, csokik, plüssök vártak a portán, és persze mindig marcangolt a bűntudat, hogy Touya-t sosem hívtam vissza, de egyszerűen nem volt erőm még ezzel is foglalkozni. Ha van értelme annak, ami alakulni kezd kettőnk között, akkor meg fog engem érteni, ha túl vagyok ezen a szarságon. Ha meg nem?... Akkor... nincs is értelme beszélni semmiről...
Szerda estére végre összeállt a történet. Épp nappalimban ülünk Will-el, és ünnepelünk, hogy úgy tűnik, sikerült megoldani a megoldhatatlannak tűnő helyzetet, amikor kopognak.
-Ki lehet az? – kérdezi Will meglepődve.
-Az hagyján, de hogy jött be a portán?!?! – teszem hozzá és kikiáltok – Mindjárt megyek! – aztán visszafordulok Will-hez – Újabban eltrehányodtak a portások. Már többször előfordult, hogy be tudott úgy jönni valaki, hogy a portaszolgálat nem állította meg.
Ahogy ezt kimondom, eszembe jut, hogy Touya szokott úgy bejönni, hogy nem tudok róla! Felpattanok, és megyek az ajtóhoz, de hiszem is, meg nem is, hogy ő lesz az.
-Szia Syd – köszön, mikor kinyitom az ajtót.
-Szia – meglepetésemet még úgy sem tudom leplezni, hogy végül is sejtettem, hogy ő is lehet – Mit keresel itt?
Hát, ez nem hangzott valami kedvesen! – gondolom magamban lemondóan.
-Veled szeretnék beszélni. Zavarok? – kérdezi, és nem is veszi le rólam a szemét. Aztán mozgást hallok a hátam mögül, majd Will hangját:
-Syd ki zaklat téged ilyenkor?
Örömöm, hogy láthatom Touya-t, szinte azonnal szertefoszlik, amint meglátom az arcán átszaladó fájdalmas fintort. Úristen! – villan át az agyamon – Most azt hiszi, hogy Will és én?!?! De mielőtt meg tudnék szólalni, rendezi arcvonásait, és már folytatja is:
-Azt hiszem még is csak zavarok. Csak azért jöttem volna, hogy bocsánatot kérjek a parton történt dolgok miatt, és hogy ha lenne rá esély, akkor találkozhatnánk, mert nagyon megkedveltelek és megváltoztattál, de látom jól el vagy, így jobb, ha megyek.
Majd sarkon fordul, és már indulna is. Gyorsan keze után kapok, nem akarom, hogy így elmenjen, hogy meg sem beszéltük, hogy nem is tisztáztuk, hogy mi a helyzet:
-Várj, Touya!
Visszafordul, és abban a pillanatban tudom, hogy van lehetőségem. Egy pillanatra széthullik a gondosan felépített Touya-álarc, és csak azt a kedves srácot látom, akivel a tengerben játszottunk. De megint ő a gyorsabb:
-Semmi baj Syd. Nem foglak többet zavarni téged meg a barátodat. Legyetek boldogok. Én meg visszamegyek Japánba. Jobb lesz nekem ott.
De… Vissza akarsz menni?!?! – döbbenek meg, még a keze is kicsúszik az enyémből – De… Azt mondtad, hogy itt maradsz… Hogy velem leszel… - mérhetetlen szomorúság tör rám, hogy már az elején elveszítem azt, aki még nem is volt az enyém. Szinte lemerevedek, és mozdulni sem tudok.
Touya visszafordul, lehajtott fejjel elindul lefelé a lépcsőkön. Én csak nézek utána, és nem tudok mozdulni sem. Most mit tegyek? Hogy magyarázzam el neki, hogy téved? Hisz’ meg sem hallgat!!! Érzem, ahogy könnyek csorognak az arcomon, észre sem vettem, hogy sírok.
-Syd? – hallom Will hangját a hátam mogul – Jól vagy?
Csak ingatom a fejem, de megszólalni nem tudok, végül nagy nehezen kinyögök pár szót:
-Nem nem vagyok…
-Mi a baj? Segíthetek?
-Jaj, Will! Elcsesztem! – borulok a nyakába, és zokogni kezdek. Érzem, hogy megmerevedik, és nem tud mit kezdeni a helyzettel, ezért csak lakonikusan annyit kérdez:
-De mit?
-Azt hiszi, hogy a pasim vagy! És most elvesztettem!!!
-Hogy mi ketten?!?! – kérdezi döbbenten – De hát mondd meg neki, hogy nem így van!!!
-De hogyan?!?!
-Jaj, Syd, nehogy már nekem kelljen elmondani, hogyan szerezd vissza a pasidat!!! A világ egyik legdögösebb nője vagy, aki férfiak millióit hódította meg csupán egyetlen pillantásával! Na jó – teszi hozzá kuncogva – lehet, hogy nem a pillantásoddal… - imádom ezt a hapsit, mindig tud viccelni! – Fuss utána, és egészen egyszerűen csókold meg!!! Ebből pontosan tudni fogja, hogy mi a helyzet!!!
-Hm?!?!
-Ugyan!!! Menj már, mert meglép a pasid!!! – lódít a lépcső felé, és én önkéntelenül is rohanok lefelé. Hármasával-négyesével veszem a lépcsőfokokat, és rekord idő alatt érek le, már félúttól kiabálok:
-Touya állj meg! Várj meg kérlek!
Az utolsó pillanatban kapom el, már a kocsijánál áll, amikor megfordul:
-Syd tényleg nincs semmi baj. Elfogadom, hogy van…
Nem hagyom neki befejezni, egyszerűen szájon csókolom, szenvedélyesen, követelőzően. Nyelvemmel határozottan nyomulok a szájába, és kezdek izgalmas birkózásba vele, kezeimet a nyaka köré fonom, majd beletúrok félhosszú, sűrű fekete hajába. Testemmel szorosan hozzá simulok, ágyékommal érzem kissé mintha éledező, nem mindennapi férfiasságát. Nem akarom elveszíteni ezt a pasit, amíg biztosan meg nem tudjuk, hogy bennünket nem egymásnak találtak ki!
Mikor kifogyunk a levegőből, lihegve szakadunk el egymástól, mosolyogva nézek értetlen, meglepett arcába.
-Will nem a pasim – mondom neki válaszul a szemeiből látható kimondatlan kérdésre – Ő a munkatársam és jó barát, de semmi több nincs közöttünk.
Touya egy pillanatig csak döbbenten áll, majd ő támad le engem, egy olyan szenvedélyes, izgalmas, szerelmes csókkal, amiben még sosem volt részem. Szinte beleszédülök az érzésbe, ami a hatalmába kerít, mintha repülnék. Aztán valóban repülök, ahogy Touya felemel, karjaimat szorosabbra fonom nyaka körül, ahogy megpörget örömében, nevetni támad kedvem. Sosem éreztem még magam ilyen eufórikusan.
-Ez életem legszebb napja, amit valaha átéltem – mondja, mélyen a szemembe nézve, miután megint talajt érzek a lábam alatt – Nagyon sokat jelentesz nekem Syd.
Nem hagyja, hogy bármit is válaszoljak rá, nyakamhoz hajol, érzem forró leheletét a bőrömön, majd puha, nedves nyelvét, ajkait érzem a nyakamon, ahogy apró, lágy csókokkal borítja el. Kezeim önkéntelenül is a tarkójára siklanak, és lágyan simogatni kezdem. Érzem, hogy nő izgalmam, és tudom, ha ezt nem hagyjuk abba most, azonnal, akkor itt, a kocsija motorháztetején fogom hanyatt vágni!
-De miért? – kérdi, még mindig a nyakamba borulva.
-Mert ha nem hagyod abba, itt, mindenki szeme láttára foglak megerőszakolni a saját kocsid motorháztetején!
-Jól hangzik!
-Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt! – kuncogom neki, majd halkan, mélyen, vészjóslóan morgok egyet, mint egy nagymacska – Aaaarrggghhhhh!!!
-Jól van, na! – morogja halkan, de azért csak abbahagyja, és rendezi sorait – Akkor jobb, ha én most megyek, mielőtt közszeméremsértést követünk el!
Kézen fogom és elkezdem húzni, befelé:
-Inkább gyere. Magyarázattal tartozok, hogy miért nem hívtalak, és mi történt az elmúlt pár napban.
-De… - pillant fel bizonytalanul a házra, nagyjából oda, ahol a lakásom van.
-Touya! – mondom neki félig korholón, félig vicceskedve – Már mondtam, hogy Will a kollégám, és az első számú bizalmasom! Nem a pasim, sem a szeretőm!
Megadóan felemeli a kezét:
-Jól van, jól van! Bocsánat… Csak… Tudod…
-Igen, tudom! – bólintok, közben húzom magam után a házba – De ne parázz! Nincs senkim, úgyhogy szabad a pálya!
Elmegyünk a porta-szolgálat mellett, majd hirtelen megállok, és visszalépek:
-Jonas!
-Igen, Ms. Harrington?
-Hogy lehet az, hogy ez az úr – bökök Touya-ra – ma simán bejött úgy a házba, hogy nekem nem szólt senki, hogy látogatóm érkezett?
Jonas elvörösödik, és megköszörüli a torkát, végül nem mond semmit.
-Ez az én hibám – vigyorog mellettem Touya kényszeredetten – Semmi gond, Jonas, elsimítom az ügyet – mondja, és elhúz a pulttól.
-Szóval, hallgatlak! – mondom neki keményen, de csak a hangom az. Valójában képtelen vagyok haragudni rá, de igyekszem leplezni, habár tudom, hogy a szemeim úgyis elárulnak.
-Féltem, hogy ha hagyom, hogy felszól neked, akkor valamilyen ürügyet ki tudsz találni, és végül nem találkozunk… Mindenképpen beszélni akartam veled. Úgyhogy csúsztattam neki néhány nagyobb címletű bankót, amire egyszerűen nem mondhatott nemet!
-Hogy neked micsoda mocskos eszközeid vannak! – mosolygok rá.
-Hát, a gazdagság nyújtotta előnyök! – vonja meg a vállát nevetve – Párszáz dollár egy ilyen ügyre még említésre sem méltó!
-És a múltkori eset? Amikor reggel osonkodtál be?
-Ugyanez! – vigyorog – Csak akkor meg, meg akartalak lepni!
-Hát, sikerült, ha jól emlékszem! – nevetek fel.
Will a nappaliban várakozik, az egyik fitness-magazint lapozgatja.
-Will! Hadd mutassam be neked Touya-t – mondom neki, és tolom magam elé kedvenc japómat.
Will leteszi a magazint, felnéz, és hatalmasra nyílt szemekkel lefagy. Aha! – vigyorgok – Ezek szerint felismerte!
-Hello! Will vagyok… - áll fel jóbarátom is tétován – És én is örülök... – majd hozzám fordul – Te, ő az, akire gondolok?
Touya felnevet:
-Igen, a pasas, az estélyről! Én is felismertelek, Syd kísérője voltál, aznap este.
-Na, most hogy így mindenki felismert, és megismert mindenkit, akkor foglaljatok helyet!
-Szerintem – szól közbe Will – én most megyek!
Touya rám néz, majd Willre:
-Maradj, nyugodtan! Beszélgessünk...
-Jó fej vagy – nevet kedvenc japómra – De nem. Tényleg megyek. Úgy érzem, hogy most van mit megbeszélnetek. Mi meg... – kacsint Touya-ra – úgy érzem, hogy még sok alkalmunk lesz beszélgetni!
Kikísérem Will-t, az ajtóban megölelem:
-Köszi, mindent!
-Ugyan, Syd! Nagyon szívesen! – mosolyog rám, majd behúzza maga mögött az ajtót.
Visszaballagok a nappaliba, a kanapén várakozó, újdonsült pasimhoz. Letelepedek mellé, szorosan hozzásimulva. Aztán kicsit szégyenkezve nézek fel rá:
-Nagyon haragszol rám?
Csendesen felnevet:
-Dehogyis! Csak... Egyszerűen elképzelni sem tudtam, hogy mi van. Éreztem, hogy elsiettem a dolgot a strandon, de azért nem gondoltam, hogy ennyire megsértődtél volna. Ezért aztán egyszerűen nem értettem a helyzetet...
Kezembe fogom a kezét, belecsókolok a tenyerébe, és arcomra simítom:
-Bocsáss meg, kérlek!
-Ugyan, Syd! – mosolyog kedvesen – Nincs semmi baj. Kicsit túlreagáltam, mert nem értettem a helyzetet. És féltem, hogy végleg elveszítelek... De most itt vagyunk, és tisztáztuk a dolgot, és most minden rendben van! De... elmeséled, hogy mi volt?
-Persze! – mosolygok rá. Olyan jó, hogy ilyen megértő! – Szóval... – kezdek bele a történetbe aztán – vasárnap reggel Will szólt, hogy baj van, mert a Greystone Construction el akarja adni a legnagyobb fitness-centrumom épületét. Ezt akkor, amikor építették, nem tudtam megfinanszírozni, ezért olyan konstrukciót választottunk, hogy a Greystone felépítette, én pedig, tőlük lízingelem, majd tíz év múlva megvásárolom tőlük, nyilván az addig befizetett összeggel csökkentett vételáron. Igen ám, de a Greystone most megszorult pénzzel, azonnal el akarja adni az épületet. Sajnos engem meg sem kérdeztek, mondván, hogy tavaly nem tudtam megvenni, akkor most sem fogom tudni, és tárgyalni kezdtek a Klemberg Property Investment-tel. Na, nekem meg már csak az kellene, hogy azok vegyék meg az épületet, hamar csődbe is mennék, azt hiszem! Úgyhogy az elmúlt három napban ezt próbáltuk elsimítani. A könyvelőmmel, bankokkal, befektetőkkel tárgyaltam, és végül megszületett a megoldás. Egy probléma volt, hogy kiegészítő fedezet kellett, és mivel az én lakásomat már terheli jelzálog, így Will örökségét, a szüleinek a házát terheljük be. Cserébe tulajdon részt kap a cégben. Holnap és holnapután előkészítik a dokumentumokat, és hétfőn aláírom a megegyezést a bankkal, kedden a Greystone-nal.
Touya csendben, figyelmesen hallgatja beszámolómat. Látszik, hogy nagyon figyel, és gondolkodik. Majd kortyol egyet a pezsgőjéből, és komolyan a szemembe néz:
-Nagyon indiszkrét vagyok, ha megkérdezem, hogy mennyi pénzről van szó?
Kicsit meglep a kérdés, de végül is alig negyed órája döntöttük el, hogy egy pár vagyunk, akkor viszont miért is ne tudhatná?
-Hát, nagyon sokról, még úgy is, hogy messze a tényleges építési költség alatt értékesítik – sóhajtok nagyot – Tizenegymillió-hétszázezer dollár.
Touya csak komolyan bólint:
-Az tényleg nagyon sok pénz – majd komolyan a szemebe néz – Nagyon fontos nekem, hogy tudd, és megértsd, ahogy amit most mondani fogok, azt nem azért teszem, mert le akarlak nyűgözni, vagy...
Elmosolyodok, és szólásra nyitom a szám, de mutatóujját óvatosan az ajkaimra teszi:
-Csitt! – mosolyog rám kedvesen – Hagyd, hogy végig mondjam!
Megadóan bólintok. Iszonyúan nehezemre esik magamban tartani, ha egyszer mondani akarok valamit, de ennek a pasinak még ezt is megteszem!
-Köszi... Szóval nem azért, hogy lenyűgözzelek, vagy felvágjak, vagy hogy egyszerűen megvásároljalak. Hanem azért, mert nekem lehetőségem van rá, hogy segítsek. És én szívesen segítek bárkinek, de legfőképp annak a lánynak, akibe szerelmes vagyok.
Szerintem pár másodpercre még a szívem is megáll! Szerelmes?!?! Belém?!?! – Kicsit megijedek a szótól. Belém nem szoktak szerelmesek lenni, engem meg akarnak dugni, megkívánnak, rám izgulnak, vagy csak jó velem lenni, jó velem villogni a haverok előtt, és hasonlók! De nem szoktak szerelmesek lenni! De Touya folytatja:
-Nézd! Én tudok neked adni ennyi pénzt, akár már holnap.
Hogy micsoda?!?! – döbbenek meg – Hogy adna nekem tizenkét milliót?!?! De hát az rengeteg pénz! Miért?
-De...
-Jó, jó, értem én, de hallgass meg, kérlek! – int le – Csak a magánszámláimon ennek több, mint tizszerese áll rendelkezésemre, és akkor még a cégemről nem is beszéltem! Én nagyon szívesen odaadnám neked ezt a pénzt akár ajándékba is, de nem csak ezt, hanem többet, is, hogy ki tudd fizetni az összes banki kölcsönöd, de tudom, hogy úgy sosem fogadnád el!
-De...
-Hadd fejezzem már be! – emeli fel a hangját, de nem bántóan, csak inkább figyelmeztetően – Szóval, tudom, hogy sosem fogadnád el. De ha írunk egy kölcsönszerződést? És szépen törlesztgeted, ahogy tudod? Mondjuk húsz évre?
Nem tudom, hogy mit mondjak. Egyik oldalról legszívesebben a nyakába ugranék, és addig csókolnám, amíg még él, hogy létezik ilyen önzetlen, szeretetre méltó ember is a világon, aki arra fordítja mérhetetlen vagyonát, hogy mások boldoguljanak. Másrészt meg is rettenek, hisz’ ez a szerződés örökre – vagy legalábbis 20 évre – egymáshoz kötne bennünket. Mi lesz, ha nem megy? Ha fél év múlva szakítunk, mert kiderül, hogy mégsem jó együtt? Vagy ha ez a pénz közénk áll?
-De... – kezdem tétován, aztán végül kibököm – Miért?
Touya kedvesen felnevet:
-Miért ne? Van ennyi pénzem? Igen. Fog ez a pénz hiányozni nekem? Nem. Neked segítene? Igen. Van okom rá, hogy segítsek neked? Igen. Akkor meg? Miért ne tegyem meg?
Olyan könnyedén mondja! El tudja hitetni velem, hogy ez csak ilyen egyszerű dolog! Kicsit felengedek, optimizmusa rám is átragad.
-Igen? – kérdezem incselkedve – Van rá okod, hogy segíts nekem? És miféle okod van rá?
Touya átölel, és mélyen a szemembe nézve válaszol:
-Az, te bolond lány, hogy imádlak!!! – és szájon csókol. Hosszan, lágyan, érzelmesen csókolózunk, míg kifogyunk a levegőből. Amikor kifulladva elszakadunk egymástól, megsimítom az arcát:
-És nem félsz? Nem félsz, hogy közénk áll ez a pénz?
-Nem. Miért állna közénk? A pénz, az csak pénz. Lehet, hogy bizonyos helyzetben közénk állhatna, de mivel nekem ez nem teher, így biztosan nem fog. Nincs miért felhánytorgatnom neked, hisz’ nem te kérted, hanem én ajánlottam fel.
-És... Mi lesz, ha szakítunk?
Elfelhősödik a tekintete:
-Én ezen nem gondolkodok. Szeretlek, Syd. Elképzelni nem tudom, hogy elhagyjalak!
Szomorúan lesütöm a szemem:
-És... Mi lesz... ha én hagylak el?
Touya komolyan néz rám:
-Mitól félsz, Syd?
-Téged féltelek – mondom neki csendesen.
-Magadtól?!?! – mosolyodik el – Nem kell! Te egy nagyon kedves, belevaló csaj vagy, nincs miért féltened!
Mert még nem ismersz! – gondolom savanyúan – Nem tudod, hogy én nem az a szende, szűzies csaj vagyok, akinek gondolsz! El kellene mondanom neki! – zakatol az agyamban – Muszáj! Most van itt az alkalom, most kellene megtudnia, most talán elfogadná!
De végül nem vagyok elég erős. Nem bízok benne, hogy nem hagy el.
-Kedves vagy – mosolyodok el kényszeredetten, és csak remélni tudom, hogy nem veszi észre vívódásomat. Átölelem, szorosan hozzá simulok.
-Tudod, Touya, még nem volt ilyen pasim, mint te. Ez nekem nagyon új. Én sosem aggódtam a srácért, akivel voltam, nem törődtem vele, nem érdekelt. Nekem az számított, hogy jó legyen a teste, hatalmas a farka, és megkapjam tőle azt az ágyban, amit elvártam. De te? Te más vagy. Neked adni akarok. És attól rettegek, hogy nem tudok neked annyit adni, mint amennyit megérdemelnél!
-Syd! – mosolyog Touya, miközben a hajamat simogatja – Ne agyalj! Csak megfájdul a fejed!
Ismét megcsókol, ha lehet még lágyabban, még mélyebben. Kezeim önkéntelenül is útra indulnak, becsusszannak inge alá, bejárják ruganyos, izmos testét. Aztán Touya egyszer csak eltávolodik, és mosolyogva néz rám:
-Syd, ezt most abba kell hagynunk!
-De... Én...
Csak fejét ingatja. Látom szemeiben a vágyat, de a kemény elhatározást is:
-Nem, Syd. Az elmúlt napok nagyon kemények lehettek, és az utóbbi félóra-óra meg csak még inkább rátett. Nagyon össze lehetsz zavarodva, bűntudatod van, és persze hálás is vagy. Elmondani nem tudom neked, hogy mennyire kívánlak, és hogy hányszor álmodoztam már róla, hogy szeretkezünk. De nem akarom. Így nem. Majd ha lenyugodtak a kedélyek, és tiszta fejjel, felszabadultan megerőszakolsz, a motorháztetőn! – kuncogja el a végét.
Imádom ezt a palit! – gondolom. Bármelyik pasas, akit eddig ismertem, most szó nélkül megdugott volna. Szemernyi kételye nem lett volna afelől, hogy ez most neki jár. De ő nem! Touya nem! – Istenem, hol voltál eddig?!?!
-Jól van – mondom neki megadóan – Iszonyú gáláns úriember vagy, ugye tudod? – simogatom meg az arcát. Kívánom a pasit, nagyon, alig bírok magammal, de tetszik, hogy ennyire figyelmes.
-Mesélj nekem egy kicsi! – simogatja meg a hajam – Mondjuk mesélj Will-ről! Hogy ismerkedtetek meg?
Uhh! – hunyom le a szemem szomorúan-fájdalmasan – Ez most annyira nem kellett nekem… De, végül is előbb-utóbb úgyis rá fog jönni! Akkor jobb legalább ezen túl lenni, ha már a másik ügyet elhallgattam előle!
Elfészkelem magam, hozzábújok, mint egy kiscica, csak éppen nem dorombolok. Korábban is voltak pillanataim, amikor bújós voltam, de nagyon ritkán. Touya mellett viszont valahogy ez sokkal… melegebb, sokkal megnyugtatóbb érzés. Hiába voltak azok a pasik sokkal nagyobbak, mint ő, valahogy nem nyújtottak ilyen biztonságérzetet. És erre az érzésre most szükségem van, mert a történet nem annyira egyszerű. Ezzel most egy kicsit kiadom magam, most megtud rólam valamit, amit nem szoktam reklámozni. És persze ez azért kis félelemmel tölt el.
-Hát… – kezdem lassan – Will-el eléggé régen ismerjük már egymást. Ő abban a fitness teremben dolgozott, edzőként, amelyikbe én akkoriban mentem át edzeni, egy másikból. Tizennyolc voltam akkor… – félve felnézek Touya szemébe – Én beteg ember vagyok.
Látom, hogy összeráncolja homlokát, szemeiben zavarodottság, enyhe félelem csillan, de végül nem szól egy szót sem.
-Ne ijedj meg, nem halálos – mosolygok rá fáradtan – Már nem fogok belehalni… Anorexia nervosa. A legveszélyesebb, és a legtöbb halálos áldozatot szedő pszichés betegség. Engem is elért, és bekebelezett, de nekem szerencsém volt, és nem haltam bele – közelébe sem jutottam – mert nekem ott volt Will. Amikor elkezdtem a fitness teremben edzeni, Will-nek feltűnt, hogy milyen brutális kardió-edzéseket nyomok, és csak azt – súlyzókhoz nem nyúltam – és, hogy milyen gyorsan veszítek a súlyomból. Időben felismerte, hogy ez mit jelent, és egy pszichiáter barátjával sikerült – még mielőtt komoly bajba kerültem volna – mondjuk úgy, elterelni a megszállottságomat egy másik irányba. Ebből kigyógyulni nem lehet, csak kordában tartani, és elterelni. Ma sem látom magam olyannak, mint mondjuk te, ma is próbálom a testemet folyamatosan alakítani, tökéletesíteni, az én eltorzult agyam szerint. Csak ma már ez nem arra irányul, hogy minél gebébb legyek, hanem hogy minél izmosabb legyek, és minél kevesebb zsír legyen rajtam. És persze képes vagyok kordában tartani a kényszereimet, a barátaim… és most már talán a te segítségeddel – bújok hozzá szorosan és ölelem át.
Egy hosszú pillanatig csönd zuhan közénk, majd Touya szólal meg, halkan:
-Fogalmam sincs róla, hogy mivel tudnék neked ebben segíteni, de meg fogom találni!
-Dehogynem tudod! Pontosan tudod, és már csinálod is! – nevetek rá – Már az kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát, ahogy rám nézel!!!
-Mert gyönyörű vagy! Ilyen tökéletes testű nőt még fotón sem láttam, soha, nemhogy a karjaimban tartottam volna!
-Hazudós vagy! – pöckölöm meg az orrát játékosan – De neked még ez is jól áll!
Másnap reggel, a megszokott, reggeli rituáléim közben csörög a telefonom. Touya! – vidulok fel, ahogy meghallom a csengőhangot, amit az ő számához rendeltem hozzá.
-Szia, kedves! – csicsergem a telefonba – Hogy aludtál?
-Köszi, de nem annyira jól…
-Ó! Mi történt? – kérdezem kicsit aggódva.
-Nem voltál velem!
Elmosolyodok. Hogy ez a pasi mindig talál alkalmat a bókolásra!
-Imádlak! De eljön annak is az ideje, de most valahogy el kell lapátolni a szart körülöttem!
-Igen, pont ezért hívtalak! Át tudnád küldeni a könyvelésedet? Belenéznék egy kicsit, és összeállítatnék egy szerződést az ügyvédeimmel.
-Oké! Megreggelizek, és átküldöm.
-Egyél csak, az nagyon fontos! – csak én érzem úgy, vagy valóban aggodalmat hallok a hangjában?
-Nyugi! – kuncogok – Eszek rendesen, és nem is fogom meghánytatni magam!
-Jól van, na, csak aggódok!
-Tudom, de nem kell! – nyugtatom meg – Ezen a részén már rég túl vagyok, bár az igaz, hogy egy anorexiásnál sosem lehet tudni…
Abban maradunk, hogy reggeli után átküldöm neki a könyvelést, és majd szól, ha kész a szerződés.
Este találkozunk, hogy aláírjuk a papírokat. Ahogy átolvasom a szerződést, teljesen nyilvánvalóvá válik számomra, hogy Touya-nak ebben semmi jó nincs. Gyakorlatilag teljesen ingyen, kamatmentesen ad nekem, összesen huszonötmillió dollárt, hogy ki tudjam fizetni az összes hitelt, és még maradjon majd hárommillió készpénzem is. És mindezt huszonöt év alatt kellene visszafizetnem neki, háromszáz egyenlő részletben, ami durván havi nyolcvanöt-ezer dollárt jelent, szemben a jelenlegi – a legújabb hitelt is beleszámítva – majdnem százharminc-ezer dolláros havi részlettel. Végül megremeg a kezem, mielőtt letenném a tollhegyet a papírra, és mégsem írom alá.
-Touya – mondom neki bizonytalanul – Nem tudom… Szerintem ez…
-Syd! – fogja meg a kezem – Már mondtam, hogy ezt ajándékba is odaadnám neked! Csak azért nem próbálkozok vele, mert tudom, hogy sosem tudnálak meggyőzni róla. Nyugodtan írd alá, nincs ebben semmi rossz!
-De neked nincs benne semmi jó!
-De igen – mondja komolyan – Segítek vele neked! Ez nekem több, mint elég!
Elmosolyodok, és hitetlenül ingatom a fejem:
-Hát, nem tudom, hogy japán embert avattak-e már szenté, de tuti, hogy elintézem neked!!!
-Inkább ne! – emeli fel a kezeit tettetett riadalommal – Ha jól tudom, ahhoz előbb meg kellene halnom, én meg még élni szeretnék! Veled!
Csak nevetek, és végül aláfirkantom a nevem:
Aztán átadom az aláírt dokumentumokat Touya-nak:
-Nagyon szépen köszönöm – mondom neki komolyan.
-Igazán nincs mit! – mosolyog – Én köszönöm, hogy segíthetek!
-Mi a terved a jövő hétre? – kérdezem tőle, témát váltva – Kedden még dolgom van, mert a Greystone-nal akkor írjuk alá a papírokat, de utána szabaddá tudom tenni magam egy kis időre.
-Hát, ha jól sejtem, szombaton, vagy vasárnap Ochiyo megköszönt, és szerintem hétfőn azt fogom kiheverni, de utána nekem is jó!
-Megköszönt? – kérdezem érdeklődve.
-Hétfőn van a születésnapom…
-De… ma már csütörtök van! – morcoskodok – Mikor akartad ezt velem közölni? Most így hogy agyaljak ki valami ajándékot?!?!?!
-Inkább ne! – nevet Touya – Nekem annál nagyobb ajándék nem kell, minthogy veled tölthetem a születésnapomat!
-De az mégsem úgy van! – pöförgök tovább – Na, majd kitalálok valami meglepit!
* * *
Pénteken Touya átutalta a pénzt, én meg elkezdtem szervezkedni a születésnapjára. Végül azt találtam ki, hogy bérlek egy kis jet-et, és átruccanunk Las Vegas-ba mulatni egy kicsit. Lefoglaltam Las Vegas egyik luxus szállodájának, a Ceasare’s Palace-nak a legfényűzőbb lakosztályát, a Forum Tower Emperor’s Suite-ot, így hamar a fenekére vertem 50 ezer dollárnak, a repülővel együtt, de nem számít, mert ez a pasas mindent megér, és ez össze sem mérhető azzal a gesztussal, amit ő tett felém. És persze vettem neki egy kis apróságot is, amit a kezébe adhatok, hétfőn este, remélem, hogy örülni fog neki. Egy kicsi, talán 5-6 centis, kristály-üveg földgömb, ilyen kis íróasztali dísz. A felületére vannak gravírozva a földrészek, viszont ha California felől néz az üveggömbre, akkor az én arcképem látszik benne középen, három dimenzióban, ezzel a lézeres technikával. Önmagában nem lett volna drága, valami 120 dolláros vacak, de így, ezzel a háromdimenziós lézergravírozással, és ráadásul egész hétvégén csinálják, hogy vasárnap estére elkészüljenek, így már azért nem kis pénzbe kerül, de megéri, mert teljesen egyedi, és mindig eszébe fogok jutni, amikor rápillant.
A szombatom a reggeli edzés után gyakorlással telik. Este fogok először fellépni a klubban, a támadás óta, úgyhogy egy kicsi át kell venni a számot. Egész nap gyakorlok, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de elégedetten konstatálom, hogy tökéletesen megy minden, nem lesz gond. Közben többször eszembe jut, hogy Touya még nem tudja sem ezt, sem a múltamat, és estig meggyőzöm magam, hogy holnap mindenképpen elmondom neki. Muszáj, Syd! Muszáj elmondanod neki, mert egyszerűen nem hazudhatsz folyamatosan!
Új elhatározásomtól vidáman készülődni kezdek, összeszedem a holmimat, fellépő ruha, smink, miegyéb, és este fél-tizenegy után valamivel érkezek a Skin Gentlemen’s Lounge-ba. Szeretek időben érkezni, noha éjfél után lépek csak színpadra. A bejárat előtt jókora plakát hirdeti, hogy három hét kihagyás után ismét színpadra állok. Kaján vigyorra húzódik a szám. Élvezem, hogy ingerelhetem a férfiakat, miközben ők csak a látványt élvezhetik. A Skin-ben tilos megérinteni a táncosokat vagy a hosstess-eket. Persze, ha valakinek lapdance-t csinálok, akkor én megfoghatom a kezét, és a testemre húzhatom, de ő nem érinthet meg. Néha persze előfordul, hogy elragadja őket a hév, ilyenkor vagy finoman leterelem a kezét, vagy hagyom, attól függ, hogy tetszik-e a pasas – persze nem mint férfi, hanem mint ember. De elég könnyű kezelni a vendégeket, mert itt nincsenek részegen höbörgő pasasok, ugyanis a Skin nem szolgál fel szeszes italokat. Ám ez nem akadályozza meg abban, hogy mégis L.A. legelitebb felnőtt klubja legyen, és mindezt az elsőosztályú kiszolgálással érte el. A Skin-ben csak a leggyönyörűbb, intelligens, képzett lányok dolgozhatnak, nagyon szigorú szabályok szerint, így biztosítva a férfiaknak a legkiválóbb kiszolgálást, és azt az illúziót, hogy itt minden vendég VIP. És mindezt viszonylag elérhető áron, a belépő mindössze tizenöt dollár, és ebben benne van egy welcome-drink is, de igaz, a további fogyasztás már nem olcsó mulattság.
-Szevasz, Syd! – köszönt Zach, a biztonsági őr ahogy belépek a személyzeti bejárón – Rég láttalak! Hogy vagy?
-Kösz, haver, egészen jól! – mosolygok rá udvariasan.
-Kiheverted az ügyet? Meggyógyulgattál?
-Ne aggódj, nem fogsz észrevenni semmit, amikor suttyomban meglesel az öltözőben! – kacsintok rá gonoszkodva.
-Engem nem zavarna, össze-vissza verve is te vagy a legjobb nő a világon! – vág vissza azonnal nevetve.
Otthagyom, ellibbenek az öltözőm felé. A Skin-ben csak nekem van magán öltözőm, a többi lány egy tágas, közös öltözőben készül. Itt én vagyok a helyi üdvöske, én vagyok a húzó név, ha nem érkezik egy vendégfellépő. Én is utazhatnék, és vállalhatnék vendég fellépéseket más bárokban, de én inkább ezt választottam. Igazándiból nem a pénzért csinálom, bár nem panaszkodok, az egyik legjobban fizetett sztriptíz- és rúdtáncos vagyok Los Angeles-ben. Egy-egy ilyen fellépésemért ötezer dollárt teszek zsebre, tisztán – amiért két alkalommal kell színpadra állnom egy este, és a vendégekkel eltölteni három órát – és ezerért vállalok privát lapdance-t – ezt ezerötszázért adja a klub a vendégnek. Előfordult már olyan este, amikor tíz-ezret vittem haza. Persze a többi lány ennek töredékét keresi, de hát én mégis csak híres pornószínésznő voltam!
Hamar elröppen az a másfél óra, míg eljön a pillanat, hogy színpadra lépjek. Kényelmesen felkészülök, frizurámat kicsit szélfútta-borzasra igazítom, amitől úgy nézek ki, mintha most keltem volna ki az ágyból egy világrengető kefélés után. Sminkem most elég erős, kihívó, kihangsúlyozza macskás szemeimet, és duzzadt, csókos ajkaimat. Lábaimra fémes-bordó színű, lábszárközépig érő platform csizma kerül, aminek a talpa vagy hat-hét centi magas, ám bokatörő ívben lendül a jócskán több, mint húsz centi magas tűsarkakra, tovább nyújtva egyébként is lenyűgözően hosszú lábaimat, és több, mint 195 centire toldva magasságomat. Hasonló színű, pirinyó tangát húzok, cérna-vékony pántjait magasra kanyarítom csípőimen, föléje apró, rakott miniszoknya kerül, ami felett a tanga kacéran kikandikál. Elöl éppen csak olyan hosszú, hogy combtőig ér, hátul viszont, kerek popsim ívén nem képes takarni, csupán büszkeségeimnek valamivel több, mint felét. A melltartó szintén fémes-bordó színű, apró háromszög fazon, föléje egy fehér blúz kerül, nem sokkal mellem alatt megkötve, és egy nyakkendőt kötök még hozzá. Az életveszélyesen dögös, léha iskoláslány külső garantált, kőkemény merevedés a pasiknak.
Éjfélkor bekopog Grant, a stage manager:
-Készülj, Syd! Tizenöt perc múlva te jössz!
-Ok! Köszi!
Következnek a végső simítások. Cseppek a szemekbe, amitől még csillogóbbak, és egy kicsit hangulatba hozom magam, kis idő múlva mellbimbóim hetykén merednek, szinte átszúrják a melltartót, és a blúzt, arcom kipirul. Egy pillantás a tükörbe: iszonyú dögös iskolás lány, olyan tüzes, hogy lángra lobbannak körülötte a bútorok, amerre jár, és alig várja, hogy valaki végre bevágja neki. Kész infarktus a férfiaknak!
Öt perccel a jelenésem előtt elindulok a színpad mögé. Mire odaérek, Leigh, az egyik újonc – alig egy hónapja kezdett nálunk – műsora közepén jár. Egész jó sikere van, jó hangulatot csinál az én fellépésemhez. Aztán véget ér a műsora, és Grant belekezd mondókájába:
-És most, uraim, a rég várt nagy visszatérés! Három hét kényszerpihenő után, ismét a Skin színpadán a gyönyörű, a páratlan, az utolérhetetlen Lola Lexington!
Mérhetetlen ováció fogad
Elindul a zene, Gabriel & Dresden-től az A Perfect Lie egy hosszított remixe, én felperdülök a színpadra, és azzal a lendülettel körbelendülöm a rudat. Az első pár másodpercben mindig végigpásztázom a közönséget, először a színpad körül közvetlenül sorakozó foteleket, és kikeresem magamnak azt a pár tagot, „akiknek” táncolok. Most is így teszek, és majdnem megáll a szívem, amikor felfedezem Touya-t, a színpad íve mellett, középen, féltestvére, Ochiyo társaságában. Úristen! – fagy meg bennem minden, és hagy ki néhány dobbanást a szívem – Hogy kerülsz ide, kedvesem?!?! Mit kerestek ti itt?
Vérprofi vagyok, így nem vétem el sem a ritmust, sem a mozdulatokat, noha egy csomóba ugrik össze a gyomrom, és majdnem kidobom a taccsot a színpadon az idegességtől. Nincs mit tenni, Syd! – acélozom meg a lelkemet – Már lebuktál. Csináld végig, és reménykedj, hogy nem fog elhagyni! Kínszenvedés, és szinte óráknak tűnő kínszenvedés az a szűk tíz perc, amit a színpadon töltök, ami máskor oly sok örömet okoz nekem, és oly hamar elröppen.
A közönség viszont ma is éppúgy élvezi a műsoromat, mint korábban, ami a legerotikusabb, legbujább, legfülledtebb a programjaim között. Tulajdonképpen virtuálisan megdugom magam a rúddal, miközben elképesztő, sportteljesítménynek sem utolsó mutatványokat hajtok végre rajta, s egyenként, lassan megválok ruhadarabjaimtól. Ezeket persze, egy-egy vendégnek dobom, először a nyakkendőt, majd a kis blúzt, aztán a szoknyácskát. Elég sokáig nem válok meg többi ruhámtól, falatnyi bikinimben ingerlem tovább a már szinte őrjöngő közönséget. A Skin-be nem az alja nép jár, mégis képes vagyok kivetkőztetni őket magukból. Végül hatalmas ováció közepette levetem a melltartómat is, és topless folytatom a táncot.
Műsorom alatt néha összetalálkozik tekintetünk Touya-val. Rezzenetlenül ül a foteljában, hanyagul, unottan, mintha nem érdekelné a műsor, mint aki megcsömörlött már a meztelen nők látványától. De tudom, hogy agyában egymást kergetik a gondolatok, csak sajnos azt nem, hogy mifélék. Igyekszem nem gondolni rá, hogy vajon mi járhat benne, mert amire én gondolok, attól csak rosszul leszek. Nem keresem a kontaktust vele, bár nem is kerülöm, próbálom úgy kezelni, mint bármely más vendéget, ami persze szinte lehetetlen, tekintve, hogy halálosan szerelmes vagyok ebbe a japóba.
Közönségem azonban szemmel láthatóan nem veszi észre vivódásomat, és kínomat, most már bíztatnak, hogy végre vegyem már le apró tangámat is. Még egy kicsit húzom az idegeiket, tovább ingerlem őket, ha lehet, végül hátat fordítva nekik, zárt, egyenes lábbal mélyen behajolva, letolom az apróka ruhadarabot, amitől szinte felrobban a vendégtér. Tangámat egy jól irányzott dobással küldöm az egyik vendég felé, aki szinte elélvez, amikor megkaparintja. Meztelenül folytatom táncomat, de már nem sokáig, talán egy percig sem, mikor műsorom végére érek, és hatalmas ováció közepette sötétül el a színpad, és szaladok le a lépcsőn, oldalt. Mire leérek, már patakzanak a könnyeim, ahogy kitör belőlem a visszafojtott feszültség. Teljesen kiborulok, mire visszaérek az öltözőmbe, és nem tudom, hogy mitévő legyek. Végül pár perc múlva megnyugszom egy kicsit, gyorsan felkapom a kisestélyimet, amiben hosstess-kednem kellene, gyorsan rendbehozom magam, és Touya keresésére indulok. Nincs más, beszélnem kell vele, és megkérni, hogy adjon még egy, utolsó esélyt.
Mire visszaérek a vendégtérbe, már nem látom a helyén. Úgy érzem, hogy menten elájulok. Az nem lehet! Nem mehet el úgy, hogy nem beszéltem vele!!!
-Hol van a japán a front nyolcról? – kapok el egy lányt.
-Most ment ki!
Rohanok kifelé, nagy nehezen kiverekedem magam a befelé igyekvőkön és szememmel Touya-t keresem az utcán. Épp egy taxi ajtaját nyitja.
-Touya! – kiáltok neki, és szaladok felé – Touya! Várj kérlek! Hadd... hadd magyarázzam meg! – és már megint zokogok, mire a végére, és hozzá érek.
-Mit, Syd? – néz rám mereven, hidegen – Hogy elfelejtetted közölni, hogy esténként meztelenül táncolsz férfiaknak?
-Kérlek Touya! – zokogom neki – Emlékszel? Tegnapelőtt este, amikor beszélgettünk? El akartam modnani, de féltem! Rettegtem, hogy nem fogod elfogadni... Aztán...
-És talán okkal – szúrja közbe. Ez olyan, mintha egy kést vágna a testembe, épphogy fel nem sikoltok. De muszáj folytatnom:
-Aztán ma este elhatároztam, hogy mindenképpen elmondok neked mindent... – nézek rezzenéstelen acába, könnyeimen keresztül – Tudnod kell a múltamat!
-Hallgatlak – csak így, egyszerűen. Jéghidegen, és mereven. Elutasítóan.
Mélyet sóhajtok, közben könnyeim egy kicsit sem apadnak:
-Elkényeztetett, gazdag lány voltam, hisz’ tudod, apám szenátor. Jódolgomban nem tudtam, hogy mit csináljak, olyan srácokkal haverkodtam, akik mindenben benne voltak. Ők hamisítottak nekem papírokat, és ajánlottak be egy pornó rendezőnek – Touya arcán a legkisebb meglepetést sem vélem felfedezni. Ha azt mondtam volna neki, hogy fogadásból megdugattam magam a középiskolai focicsapattal, meg a kabala lóval, szerintem azon sem lepődött volna meg. Elképzelni nem tudom, mi mindent gondolhat most rólam, de talán jobb is – Alig voltam tizenhét, amikor az első filmemet forgattam. Nem pénz miatt, vagy bármi egyéb miatt, csak mert miért ne? Megtetszett, és három évig maradtam – szipogok – Filmeztem, és vetkőztem, mint minden pornószínésznő. De a filmezéstől már visszavonultam, már harmadik éve nem forgatok, és nem is foglalkozok a pornó-világgal, de a rúdtánc maradt. Mert szeretem csinálni. Ide szerződtem le, csak itt lépek fel... Kérlek, bocsáss meg nekem!!!
Csak lassan csóválja a fejét:
-Nem tudom, Syd... Már nem bízom benned...
Fájdalmas zokogásban török ki:
-Esküszöm, Touya, hogy nincs más! Nincs több titkom, nincs mit elmondanom, amit nem tudsz! Az életemre esküszöm, hogy ez minden!!! – szinte sikoltom neki az utolsó szavakat. Még soha életemben nem rettegtem ennyire semmitől. Szinte halálfélelemmel tölt el a gondolat, hogy elveszíthetem Touya-t. Lábaimból kiszáll minden erő, és térdre rogyok, egyszerűen képtelen vagyok talpon maradni, és tisztán gondolkodni:
-Kérlek! Touya! – zokogom neki, magamba roskadva, szinte nem is látok a könnyektől – Még soha, senkibe nem voltam szerelmes! Kérlek!... Adj nekem még egy, utolsó esélyt!!!... Kérlek!!!
Hosszú másodpercekig csak az utca zaja hallatszik, majd megszólal. Hangja, hideg, mint a szibériai szél:
- Touya! – látom megdöbbenését, amikor ajtót nyit. – Jó... Jó reggelt! Mi szél hozott erre?
- Syd! – de az én döbbenetségem is meg van a bőre láttán. – A... A bőröd!
- Ja! – neveti el magát csilingelő hangját, ami jól esik füleimnek. – Ma fotózásom lesz, és ilyenkor ilyen extrém barna színem van a barnító krémtől, de csak pár napig ilyen! De gyere be!
- Köszi! – beljebb lépek, de még le vagyok fagyva a látványtól. – Ha sietsz, nem akarlak zavarni, csak a ruháidat hoztam el.
- Ugyan, Touya! Te sosem zavarsz! – rám mosolyog és elveszi a ruháit, de egy kicsit meg is lepődök szavain. – Ülj csak le! Egy pár percem azért van rád! Kávét?
- Köszönöm, elfogadom – leülök az egyik fotelbe – Fotózás? Most megleptél! Azt hittem, hogy ilyen állapotban nem vállalhatsz munkát, nincs az a grafikus, aki kiretusálja a sérüléseidet!
- Hát, nem is! De az történt, hogy a fotózás kedden lett volna. Természetesen felhívtam az ügynökömet, hogy ilyen állapotban nem vállalhatom a munkát, mire a kreatívoknak megint szikrát vetett az agyuk, és kitalálták, hogy ha vállalom, akkor ma megcsináljuk a fotózást, amíg frissek a sebeim, és egy utcai-harcos koncepcióba helyezik az egészet. Úgyhogy, így alakult, hogy ma fotózok, annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagyok fotó-kész állapotban.
Megvárjuk, amíg a kávédaráló ledarálja a kávét, mert valahogy nem szeretem kiabálva beszélgetni.
- Aha, értem – fűzöm hozzá, de azért aggódok miatta egy kicsit. – De biztos, hogy végig tudod csinálni a napot? Én azt hallottam, hogy egy-egy ilyen fotózás nagyon megerőltető tud lenni, és biztos, hogy még fájnak a sebeid!
- Elviselhető – vonja meg a vállát, de én akkor is aggódok érte. Elmosolyodik. – Ne aggódj, túl fogom élni! Tudom, hogy mit vállaltam, évek óta ebben élek.
Elgondolkozok, és nem akarom, hogy ilyen állapotba egyedül legyen, hiszen bármikor baj lehet és nem akarom, hogy baja legyen, meg amúgy is érdekel egy ilyen fotózás.
- Elkísérhetlek? Még sosem láttam ilyen fotózást... – kérdezem, de látom megleptem kérdésemmel, de nem baj, akkor is szeretném elkísérni.
- Hát... elég hosszú egy ilyen nap, ha szerencsém van, akkor hat-nyolc óra alatt végzünk. És nagyon monoton is, szerintem hamar megunnád magad!
- Milyen buta vagyok, biztos csak zavarnálak, ha ott lennék... – visszakozok. Istenem mit is gondoltam, ki vagyok én? Az lehet, hogy aggódok miatta nagyon, de az még nem azt jelenti egyből, hogy neki is ugyan azok az érzései irántam, mint nekem iránta.
- Dehogy, engem nem zavarnál! – válaszolja, de most egy kicsit össze zavart, akkor most mit szeretne? – Én el leszek foglalva a munkámmal, nem fogok tudni rád figyelni, de ha kíváncsi vagy, akkor nyugodtan gyere el, engem biztosan nem fogsz zavarni!
- Biztos? Mert nem akarom, hogy kellemetlen helyzetbe kerülj, viszont őszintén szólva egyszer szeretnék egy ilyet végig nézni, még ha unalmas, és hosszú is... Mindig érdekelt, hogy készülnek azok a gyönyörű képek! – és ami legfontosabb legalább vigyázhatok rád. Nem érdekel, hogy hosszú és unalmas, meg legalább veled lehet, ami a legfontosabb számomra jelen pillanat.
- Hát, csak csalódni fogsz, amikor megtudod, hogy milyen trükkök ezreit használjuk, hogy olyan tökéletesek legyünk a fotókon! – kacsint rám nevetve – Mi, modellek, egyből el fogjuk veszíteni a varázsunkat a szemedben, és már csak úgy fogsz ránk gondolni, mint a trükk mesterekre, akik csupán illúziók... –az teljeséggel kizárt, hogy benned csalódjak. Soha nem fogok!
- Ez teljesen ki van zárva! – mosolyogok félig komolyan – Ne feledd, hogy én nem egy agyonretusált fotón láttalak meg először, hanem a sikátorban, ahol biztosan nem a legjobb formádat hoztad, és nekem mégis a legragyogóbb, meseszép, tökéletes lánynak tűntél! – mondom őszintén, amire látom, hogy elpirult kicsit. Olyan édes mikor zavarban van, de amőgy is olyan vonzó, hogy nem tudom levenni rólam a szememet.
- Hé, uram! Kikérem magamnak! Én mindig retusálás nélkül megyek még címlapra is! – mondja játékos daccal, ami még jobban rá tesz gyönyörűségére. Legszívesebben megcsókolnám, de nem akarok tolakodó lenni. Nem akarom megijeszteni és nem is fogom várni fogok addig, amíg ő azt nem mondja hogy minden rendben van… Már az csak a kérdés, hogy lesz-e ilyen, hogy egyáltalán egy csókot kapjak tőle, ahogy már korábban is elmélkedtem ez nem Japán itt nem hullik minden az ölembe egyből.
- Ó, elnézést, hölgyem! – nevetek én is játékosan – Bocsánatáért esedezem, hogy megkérdőjeleztem tökéletességét!
Elkészíti a kávét, majd tejszínhabbal mellette elém rakja.
- Uram, a kávéja előállt, bocsánatkérés, pedig elfogadva!
- Köszönöm! – elmosolyodok és végig őt figyelem.
- Vigyázz, mert ez nagyon erős kávé, igazi olasz eszpresszó, nem tudom, hogy mihez vagy szokva. Szerintem hígítsd tejszínnel! De most, ha megengeded, még összeszedem a dolgaimat!
- Persze, nyugodtan! Elleszünk itt, én meg a kávém! –rámosolygok, majd mikor eltűnt a hálóba követtem szemeimmel, majd elkezdte kortyolgatni a kávét, ami tényleg iszonyat erős volt, de leküzdöttem.
Nem sokkal később kijön és én már végeztem a kávéval felállok.
- Két kocsival megyünk, ugye? – kérdi, de nekem nem ez a szándékom.
- Ha nem baj, szívesen veled tartanék!
- És ha elunod magad? – érdeklődik emglepődve.
- Akkor majd hívok egy taxit! – de ez lehetetlen lesz végig ott fogok veled maradni és vigyázni fogok rád.
- Hm... Rendben, nekem jó! – vonja meg a vállát.
Beteszi a cuccát a csomagtartóba beszállok és érdeklődve tekintek körbe.
- Hát, az embernek nem egy ilyen kocsi jut eszébe, ha arról elmélkedik, vajon milyen autót hajtasz! – állapítom meg, mikor megkapcsolom a biztonsági övet és meg is lepődök, hogy ötpontos biztonsági öve van.
- Ezt most akkor bóknak veszem – elneveti magát, de most rajtam van valami nevetséges, vagy, hogy van ez a dolog? – Igaziból egy sportkocsit akartam, de valami olyat, ami különleges, és persze azért még meg tudom fizetni – a motor karakteres, agresszív, versenyautós morgása megtölti az utasteret, ahogy beindítja.
- Hát, a Dodge Viper elég feltűnő gép, ez igaz!
Egész úton nagyon jót beszélgetünk, aminek én csak nagyon örülök végre feloldódott mellettem, aminek még jobban örülök és én is régi önmagam tudok lenni mellette. De az egyik lámpánál megáll mellettünk egy piros gyönyörű Ferrari 599-es. Nagyon szépség a kocsi, de Syd szépsége mellett eltörpül a kocsi. A dárga kocsiba és feka gyerek ül. Nem igazán csípem őket főleg, hogy bebeszólogat Syd-nek legszívesebben szétverném a tagot, de most csak nem szállhatok ki a kocsiból.
- Hűha! Szia, gyönyörűm! Már érdemes volt ilyen korán felkelnem, hogy egy ilyen dögös csajjal hozott össze a sors!
Ahogy észreveszem Syd-nek sem tetszik, mert felém fordul, el kezd morogni.
- Na, remek! Megint megtalált valami helyi önjelölt tenyészmén! – picit elmosolyodik, de azért meg is lepődök, hogy így vélekedik a férfiakról, mint a tenyészménekről, de hát kinek hogy.
A fekete csak tovább erősködik.
- Biztosan jól választottál, szépségem? Hozzád egy tüzes olasz kocsi illene, nem egy ilyen lomhácska amerikai dög!
- Meg egy magadfajta feka csődör, mi? – kérdez vissza fanyalogva.
- Hát, most mondjam, hogy a vágott szemű sem biztos, hogy jó választás? Egy húszcentis nigger farokkal szerintem nincs pariban! – mondja önelégülten.
- Kicsi csikó! Húsz centi alatt szóba sem állok egy kannal, úgyhogy ezzel most nem nyűgöztél le! – meglepődök teljesen szavain. Szóval ilyen is tud lenni? Nem baj tetszik. Halványan elmosolyodok. Látom, hogy szétnéz, vajon mit akar. Odahajol hozzá és tovább folytatja. – De csak hogy lásd, adok esélyt, ha ezzel a lomhácska amerikai döggel később fordulok el a következő lámpánál, mint te, akkor leápolom a húszcentis kis farkadat!
Meglepődök szavain és kicsit meg is ijedek, hiszen nem régen szedtem le hasonló barmokat róla és aggódok miatta, de végül is itt vagyok ha gond lenne.
- Ezt jól meggondoltad?!?! Az egy Ferrari!!!
Igaz, hogy hiába vagyok itt vele, de akkor is aggódok miatta.
- Hát, szivi, akkor már készülhetsz is egy fincsi kis csoki-nyalókára!
Látom, hogy hajthatatlan. Na jó rendben, akkor eszembe jut egyik mondata és mosolyogva nézek felé.
- Húsz centi alatt szóba sem állsz senkivel?!?! Nem vagy egy kicsit nagyigényű?
Elmosolyodik, majd rám néz kaján vigyorral az arcán.
- Most inkább kapaszkodj!
Amint a lámpa zöldre vált máris szinte száguldunk. Nem semmi ez a kicsi kocsi, hiszen. Nem nézné ki belőle az ember. Pár másod perc múlva mikor a sebesség mérőre nézek, már 200-zal száguldunk. Úr isten most van egy kisebb halálfélelmem, de annyi kell.
Ahogy lefordultunk a fekete gyerek nem követett minket elmosolyodok, majd már továbbra 50-nel mentünk. Kifújom az eddig bent tartott levegőt.
- Uramisten! – mondom eleinte megdöbbenve. – Repülőkön nem érezni ilyen gyorsulást!!! Mi ez a szörnyeteg, amiben ülünk?!?!
Halkan kuncog:
- Hát, csak úgy néz ki, mint egy felöltöztetett Dodge Viper. De ez egy Hennessey SRT10 Viper Venom 1000 Twin Turbo. A leggyorsabb közúti autó a világon, az egyetlen, amelyik meg tudta verni a Bugatti Veyron-t!
- És honnan szereztél egy ilyen versenyautót, gondolom, nem dobálják mindenki után!
- Nem, nem dobálják – rám néz vidáman – Egy barátom dolgozik a Hennessey-nél, és ő ajánlotta, hogy készítenek nekem egy ilyen autót – merthogy ezt csak rendelésre készítik. És így lett nekem egy ilyen autóm. Amúgy hivatalosan csak huszonnégy darab készült belőle, az enyém a huszonötödik. Ne kérdezd, hogy mennyivel megy, mert nem próbáltam még ki! Állítólag több mint négyszáz kilométer per óra a vége, de én soha nem mentem vele kétszáz-kétszázhúsznál gyorsabban, még nem mertem!
- Az igen! Négyszáz felett?!?! Te jó isten! Milyen motor van ebben?!?!... Jah, bocs’, ilyet ne kérdezzek egy lánytól, igaz?
- Egy nyolcezer-hatszáz köbcentis, iker turbófeltöltős V10-es, ezerszáz lóerő és ezernégyszázkilencven newton-méter nyomaték.
- Húha! Te így tudod? Érdekelnek a kocsik? – csupa meg lepetés nekem ez a nő, és ahogy kezdem megismerni egyre jobban kezd megtetszeni és mint egy kis gyerek úgy érzem magam mellette, mert a szívem hevesen dobog.
- Nem vagyok egy autó szakértő – nevet – de azért az alap dolgokkal nagyjából tisztában vagyok! Tudom, hogy mi az a lóerő, meg hengerűrtartalom, meg turbó, meg effélék, azt is tudom, hogy mi játszódik le a motorban. Ismerem a kocsimat, ennyi.
- Ritka, főleg egy magadfajta lánytól – mondom elismerően.
- Magamfajta? Miért, milyen fajta vagyok? – kérdi.
- Hát... – na ebből, hogy magyarázom ki magam nem akartam rosszat mondani róla nem is tudnék. – Egy modell, mint te, nem biztos, hogy a műszaki tájékozottságáról híres. Vagy akármiféle tájékozottságáról...
-Na, szépen vagyunk! – megdorgál, amire picit elszégyellem magam – Most akkor üresfejű-buta- szőkéztél?
- Nem, dehogy is, nem ezt akartam mondani! Csak... – úr isten mi lesz még ebből. Nem akarok balhét.
- Jól van, na! – mikor meghallom nevetését megkönnyebbülök – Tudom, hogy mire gondolsz, csak olyan jó egy kicsit zavarba hozni téged!
- Milyen kis gonosz vagy! – nevetek megkönnyebbülten.
Rám kacsint, majd megáll a következő lámpánál.
- És még nem is ismersz!
- Hát nem, az biztos! – mondom kedvesen és mosolyogva – Gyanúsak voltak az öt pontos biztonsági övek, meg az extrém sportos külső, de azt hittem, hogy inkább csak látványelemekről van szó...
Elneveti magát:
- Olyannak gondolsz, mint aki a látványos, de üres dolgokra hajt?
- Hát... – vonom meg a vállamat, nem tudhatok mindent. – Mindenesetre nem egy ilyen kocsit képzeltem el veled kapcsolatban. Bár, nagyon illik hozzád!
- Igen? Miért? – kérdezi incselkedve.
- Mert te is olyan vagy, mint ez a kocsi! – mosolyogok rá elbűvölő mosolyommal – Erős, iszonyú dinamikus és gyönyörű!
- Ó, ó! Még elpirulok! – nem baj úgy is olyan gyönyörű vagy ha elpirulsz.
- Az most úgysem látszana, olyan barna vagy! – mondom viccelve.
Nagyon jó hangulatba és nevetve érkezünk meg a súdióhoz, valamivel 9 óra előtt. A stáb már készülődik. Amikor belépünk, mindenki lelkesen üdvözöl bennünket, Syd meg bemutat engem a többieknek.
- Sziasztok! Ő itt Touya Naganori, egy jó barátom. –bár nagyon remélem, hogy nem maradok jó barát, mert nagyon vonzasz magadhoz, hogy azt elmondani nem lehet.
- Hi... – köszöntenek a többiek, de inkább Syd-del és a kollekcióval vannak elfoglalva.
- No, hát mostantól nem lesz időm veled foglalkozni, helyezd kényelembe magad! Ha eluntad, nyugodtan hívj egy taxit! – mondja kedvesen, de eszem ágába nincs itt hagyni egyedül.
Elkezdem figyelni, hogy miket csinálnak és szegény Syd-et elkezdem sajnálni, de meglepődök, hogy nem nyafog, bár nem is nézném ki belőle. Nagyon jól bírja, de amikor megsebesítik és leszedik, a sebeit látom az arcán, hogy fáj, de nem szólhatok bele sajnos. Végig nézem és aggódok érte, de közben fel is korbácsolja érzékeimet, ahogy látom harcolni és amilyen fürdőruhába van az valami isteni. Hogy ne vegyék észre úgy helyem farkamat, hogy ne legyen túl feltűnő és ne zavarjon a mozgásba vagy most per pillanat éppen az ülésben.
Csak ebédszünetben tudunk váltani pár szót. Nagyon aggódok értem, és ennek hangot is adok, de megpróbál megnyugtatni, hogy nincs semmi baja. Addig próbálunk beszélgetni amíg, lehet, majd negyed óra múlva már megy is vissza, de én csak még jobban aggódok érte. Nem akarom, hogy baja legyen.
A fotózás nagyon elhúzódik, majdnem nyolc óra van, mire úgy döntenek, hogy végre vége. Mikor Syd visszajön hozzám a szokásos tréningruhába csak aggódva figyelem, majd megszólalok.
- Látom, nagyon elfáradtál! Mit segítsek?
- Köszönöm, semmit! – utasítja vissza kedvesen segítségemet, de ettől csak még jobban aggódok érte. – Csak összeszórom a holmimat, aztán már mehetünk is!
- Akkor, legalább, hadd vezessek én! – ránézek komolyan, majd kicsit poénkodva hozzá teszem – Már persze, ha rám mered bízni a vadállat kocsidat!
Elneveti magát, ami jó hallani, hiszen mióta itt vagyunk nem hallottam csilingelő nevetését, amit annyira szeretek.
- Miért ne merném rád bízni? – egyezik bele, aminek nagyon örülök. – Nem bánom, ezt elfogadom. Vezess te, hazáig.
- Syd? – lép oda hozzánk az egyik vezető, de nem tudom pontosan ki az. – Csak szeretném megköszönni a mai munkádat!
- Ugyan, Greg, nincs mit!
- Öröm veled dolgozni! Nem véletlenül ajánlottak téged erre a melóra, azon túl, hogy nyilván a rendkívüli szépséged, első osztályú tested eleve predesztinál ilyen típusú munkákra. Elképzelni nem tudom, mikorra végeztünk volna egy átlagosan hisztériás modellel?!?! Szóval, köszi szépen!
- Szóra sem érdemes! – látom Syd-en, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát, de sajnos, most tenni sem tudtam semmit.
-Dehogynem, és ezt te is tudod! – vigyorog Greg, majd int, és elsétál.
Kimegyünk, hozom a cuccát, majd mikor megkapom a kulcsot rá nézek.
- Na, nagyfiú, akkor tiéd a kicsike! – mosolyog, rám beteszem hátra a táskáját, majd beszállunk mind a ketten.
Az elindulás nem ment olyan zökkenő mentesen, mint gondoltam. Kicsit eltájoltam magam és megugrott a kicsi kocsi alattunk és már nem is voltunk a parkolóba.
-Hohohó! – fűzöm hozzá– Harapós a szentem!
Syd csak elmosolyodik mellettem. Tényleg elfáradt le sem tudná tagadni. Hamar ráérzek a kocsi szisztémájára, majd úgy vezetek tovább.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire kemény meló a tiéd! – töröm meg a csendet.
- Ühüm... – az ablakon nézelődik, majd felém fordul – Nem mindig ilyen, ez most húzósabb volt a szokásosnál.
- Igen? Miért? – érdeklődöm, hiszen tényleg érdekel a munkájának minden egyes része.
- Hát, ha fitness fotózás van, akkor az olyan két-három óra. Igaz, abban a két-három órában tulajdonképpen folyamatosan nyomsz egy laza edzést. Ha glamour, vagy bikini, vagy hasonló a fotózás, az általában hosszabb, de ott nincs igazán megerőltető munka. Csak hosszú. Ez nagyon hosszú is volt, és az állandó mozgás miatt megerőltető is.
- De hihetetlenül bírtad! Én tuti biztos kidőltem volna félúton! – ránézek komolyan, majd kaján vigyorral az arcomon még hozzá fűzöm. – Belegondolni sem merek, hogy mit művelhetsz a pasikkal, akik a hálószobádban kötnek ki, szerintem halálra hajtod őket!
Kihívóan rám kacsint.
- Ezt most a fantáziádra bízom!
Hasonlóan könnyed stílusban csevegünk hazáig.
- Köszi szépen, hogy velem voltál ma – mondja mikor megállunk a ház előtt és leállítom a motort. – Jó érzés volt, hogy valaki ott van velem, és figyel rám. Megszoktam, hogy mindent egyedül csinálok, és mindenhova egyedül megyek, de most először éreztem, hogy nem vagyok egyedül…
- Nincs mit! – mondom szerényen, de öröm volt nekem ott lenni és vigyázni, óvni őt. Az életem árán is megvédeném, legyen szó bármiről.
- Te is tudod, hogy nem így van… A jövő héten nagyon elfoglalt vagy? – kérdi amire felkapom a fejemet és meglepődök kicsit.
- Őszintén szólva kedden elutazok – ráncolom a homlokom. – Teszek egy tíz napos körutat az Államokban, ügyfelekkel találkozok, akikkel lehet, hogy a jövőben közös üzletet indítunk. De utána a hétvégém szabad… Miért? – érdekel, hogy mit tervez, bár az csak jó lehet, ha ő is ott van.
- Akkor a két hét múlva… Arra gondoltam, hogy elhívnálak egy délutánra, kimennénk Venice Beach-re, sétálnánk, élveznénk a jó időt, röplabdáznánk, ennénk vattacukrot! – mosolyog rám – És most én hívlak meg! És nincs vita!
- Jól hangzik! Bár, ez a te-hívsz-meg sztori nagyon szokatlan nekem – mondom őszintén, mivel jobban szeretem én meg hívni őt, de végül is mi baj lehet? Mosolyogva nézek rá. –de ha ragaszkodsz hozzá, akkor elfogadom ezt a feltételt is!
- Természetesen ragaszkodom hozzá! Akkor két hét múlva! – egy csókot ad az arcomra, majd elvállunk egymástól.
* * *
Meglepően hamar elröppen az a két hét. Kedden felhívott Syd és elköszönt tőlem, ami nagyon jól esett és még a számát is megtudtam, amit egyből elmentettem.
Egész utam alatt, csak Syd-re gondoltam. A számát figyeltem és akár mikor felakartam hívni, mindig bejött valaki szólni, hogy menjek, amire szitkozódtam nem kicsit. Be kellett vallanom. Nagyon hiányzott Syd társasága a nevetése. Bársonyos hangja és csábító illata. Mikor megérkeztünk. Meghagytam a portásnak, hogy senki ne merjen zaklatni. Bemegyek a szobába, majd előveszem a telefont és elkezdem hívni. Csörög, majd vidám hangját hallom meg először ami annyira hiányzott és nagyon boldog vagyok, hogy hallhatom.
- Szia! – köszön vidáman, ami nagyon tetszik és élvezem a hangját. – Megérkeztél?
- Szia, Syd! Igen, már L.A.-ben vagyok. – válaszolom kedvesen, de látni is akarom, nem csak a hangját akarom hallani. Kezdek el kicsit hisztizni magamban.
- Hogy sikerült az utad?
- Köszi, egészen jól. Volt egy-két egészen ígéretes találkozóm, úgyhogy meglehet, sokáig itt maradok, az Államokban. Eredetileg egy évre terveztem, de könnyen előfordulhat, hogy létre kell hoznom egy branchet itt is, és így lehet, hogy a következő két-három évben itt fogok élni, és Japánba utazom majd, ha szükséges. – mesélem neki boldogan és az ablak előtt állok ott nézek kifele.
- Jaj, de jó! – mikor meghallom mennyire örül elmosolyodok és örülök neki, hogy szeretné, hogy maradjak. – Én azt hittem, hogy nemsokára itt hagysz engem! – az utolsó mondatára kicsit meglepődök.
- Aggódtál, hogy esetleg már nem sokat találkozhatunk?
- Hát... – kezd bele. Az idegeim pattanásig feszülnek, hogy mit fog mondnai. – Eddig jól éreztem magam a társaságodban, és reméltem, hogy többször is találkozhatunk még... – halkan elkezdek kuncogni. Nem akarlak itt hagyni soha többet nem fogsz megszabadulni azt ígérem neked.
- Hát, úgy néz ki, hogy még egy darabig nem fogsz megszabadulni tőlem! – mondom kedvesen
- Miből gondolod, hogy bármikor is meg akarnék szabadulni tőled? – meglepődök a kérdésén, de nagyon jól esik, mint ha egy kis remény csillanna meg, hogy összefogunk jönni, aminek én örülnék a legjobban és akkor örökre itt maradnék vele.
- Csak reménykedni tudok benne, hogy nem így van!
- Azt lehet, a remény hal meg utoljára! – mondja kedvesen és vidáman. – És? Áll még a szombati randink? – meglepődök szavain és kell pár perc mire feldolgozom a hallottakat.
- Áll, bár nem tudtam, hogy randizunk! – mondom őszintén, mire zavartan elneveti magát.
- Őszintén szólva én sem, de hát felnőtt emberek vagyunk! Látható volt, hogy ebből még randi is lehet...
Az egész délelőttöt végig aludtam, mint bunda. Mikor feleltem és láttam mennyi az idő kicsit elkezdtem kapkodni. Nem akartam, hogy Syd rám várjon felvettem a fürdőnacimat, majd nem sokára meg is jött. Lementem és már mentünk is a partra.
Valamivel több, mint egy órával később már Venice Beachen sétálunk együtt. Rengeteg ember jött ki, a majdnem rekord meleg, 28 fokos május elsejei szombaton.
- Hm… - töröm meg hirtelen a csendet. – Nem is emlékszem rá, hogy mikor voltam utoljára strandon… Talán még mikor ide jártam egyetemre. Öt éve…
- Hát, akkor épp itt volt az ideje – mosolyog rám – Nem szoktál kikapcsolódni?
- Őszintén szólva, nem nagyon – vallom be őszintén – Nem sok időm van rá… Vagy talán csak okom nem volt rá, hogy időt szakítsak ilyesmire – mondom mosolyogva, ami teljesen igaz.
Rám mosolyog és tovább sétálunk. Kicsit odébb feltűnik egy szabadtéri edzőterem, meg tornapálya, más sportpályákkal. Muscle Beach, a testépítők és fitness-őrültek gyülekezőhelye.
- Áh, a híres Muscle Beach! – mutatok előre – Itt edzett annak idején Arnold Schwarzenegger is, nem? – mire csak elneveti magát.
- Hát, csak itt is! Természetesen nem itt volt a törzshelye, hanem a Gold’s Gym-ben. De ide minden valamire való testépítő kijön néha edzeni. Még én is kijövök néha…
-Itt, mindenki szeme láttára?
- Hát, én már csak ilyen exhibicionista vagyok – mondja vigyorogva. Egyre jobban érzem, hogy kell nekem és meg kell szerezni magamnak.
Ahogy sétálunk pár edzős emberke köszön babámnak, amin nem lepődök meg.
- Ennyien ismernek itt téged?
- Néhányukkal volt már közös fotózásom, a többieket itt ismertem meg – kajánul elmosolyodok, de inkább nem szólalok, meg nem rontom el ezt a jó alkalmat.
Egy kicsit odébb, lesétálunk a homokos tengerpartra. Leteríti a törölközőt, majd leveszi a szüháti mikor meglátom a fürdő ruhában elámulok. Múltkor a fotózáson nem festett ilyen gyönyörűen, de most, mintha egy angyalt vagy egy istent néznék, nagyon gyönyörű teste van hosszú lábak, meg minden ami kell. Ahogy figyeltem egy idő után éreztem, hogy lassan kezd forrni a vérem, ezért inkább elkezdte én is vetkőzni, hogy kicsit tereljem a gondolataimat. Mikor megvoltam mindennel Syd-re néztem és észrevettem, hogy engem stíröl. Jobban szólva ha jobban észrevettem akkor a farkamat, hát nem járok egy átlagos szerszámmal nem tehetek róla. Szerintem mikor észhez tért elkezdett matatni a táskájába.
- Mit keresel ilyen nagyon? – kérdezem egy kicsit kaján vigyorral az ajkaimon.
- Ööö… Csak a napozó krémet! – mondja gyorsan – Hiába vagyok barna, azért vigyázni kell, hogy ne égjek meg… - mikor megtalálta rám náz és a kezembe nyomja a flakont.
- Lennél olyan kedves, és bekennél vele? – lemerevedek a kérdésre, hiszen ha már a látványtól kicsit begerjedek, akkor mi lesz ha végig simítom a teste minden egyes porcikáját. Istenem mi lesz velem.
-Persze. Feküdj hasra! – mondom végül kedvesen, hiszen akár mennyire kívántam tudtam tartani magamat és végig akarom simogatni.
Hasra fekszik, mire mellé térdelek és csak az előttem tárulkozó gyönyörű látványt figyelem, amivel soha nem fogok tudni betelni. Túl gyönyörű és félek hozzá érni. Félek, ha hozzá érek, akkor elfog tünni.
- Kösd ki a melltartómat nyugodtan, amíg a hátamat kened – mondja, mire halkan nagyot nyelek, majd elkezdem kikobozni, majd réteszek egy kis testápolót, majd elkezdem finoman és óvatosan a selymes bőrébe masszírozni a krémet.
- Szépen begyógyultak a sebeid!
-Igen, már alig látszanak, csak amelyik kicsit erősebben hegesedett…
Simogatom a hátát és a oldalát is kicsit melleit is intem amennyire tudom. Jól esik simogatni és kényeztetni a testét. Legszívesebben a fotózás után is így simogattam volna, hogy felfrissüljön, de hát akkor nem lehetett, de most minden bepótolok. Gyönyörű teste van és bármit megtennék érte, hogy bármikor simogathassam és kényeztethessem. Vagy csak simán oda figyeljek rá és egy jól eső masszázst adjak neki. Mikor a karját kenem meglepődök micsoda izmai vannak.
- Milyen kemények, feszesek az izmaid – mondom, de a csodálatot nem tudom eltüntetni a hangomból. – Gondolom, rengeteg idődbe telik, hogy ilyen tökéletes legyen a tested!
Halkan kuncog:
- Átlagosan napi két-két és fél óra. De hogy tökéletes lenne? Csak szeretném!
-Én hibátlannak látom – közben kezeim a fenekére siklanak, körbejárják minden egyes kis négyzetcentiméterét, tenyeremnek élével még közéjük is besimogatja a krémet. Nem sokkal később már a combjain folytatom, és felmegyek teljesen a combtőig. Néha megérintem és megdörzsölöm fürdőduhán keresztül szemérem ajkait. Mély levegőket veszek, hiszen már vágyam eléggé elkezdett éledezni és érdekel lesz álló dákóval mászkálnom. Látom rajta, hogy valami hasonlóan jár az agya, mert picit mélyebben vette ő is a levegőt és még a szemét is becsukta, de nem baj. Nem szabad elsietni semmit.
Hogy ne kínozzam tovább magunkat, meg tovább is haladjak kezeimmel lejjebb masszírozom bele a lábába a krémet, majd a vádlijával fejezem be. Pár perc alatt végig járom kezeimel egész testét és a véremet teljesen felkorbácsolta. Nem sokkal később vissza kötöm melltartópántját, majd a hátára fordul nagyon nyújtózik, amire végig nézek rajta finoman és ezzel is csak kínzom magam, mert tudom, hogy még nem lehet enyém. Annyira kikészít. Annyira vágyom rá, hogy ezt elmondani nem lehet mennyire.
-Elöl is bekensz? – ezt szerintem megkérdezni sem kéne. Még szép, hogy bekenlek.
Mosolyogva nyúlok a flakonért. Kezeim megint felfedező útra indulnak. Minden egyes porcikáját alaposan bekenek még a melleit is, amire néha becsukom a szemem, hiszen már nem kicsit látszódik vágyam, kívánom, de nagyon. - Nem baj Touyauralkodj magadon. - Mondom magamnak és tovább simogatom, majd mikor a hasánál tartok mielőtt bekenném egy puszit adok a köldökére, majd mosolyogva nézek rá és elkezdem simogatni a naptejet rajta, majd alhasánál is, addig ameddig a ruha enged, bár kicsit alá csúsztatom ujjaimat, de utána egyből kihúzom. - Touya uralkodj magadon. Nem támadhatod le!!!! – csitítom magam, majd tovább masszírozom a combjaiba és megint rátéved a kezem belső combjaira, amire látom, hogy behunyja a szemét és élvezi. Mély levegőket vesz. Tovább simogatom a testét, majd mikor befejezem, ránézek.
- Még valahol be kell, kenjelek? – érdeklődöm kedvesen, bár már nem hiszen, hogy bárhol be tudnám kenni, hiszen félő lenne, hogy letámadnám. Mosolyogva néz végig rajtam és gondolom látja eléggé készen lévő szerszámomat, aminek következtében alig észrevehetően, de megnyalja a száját. Olyan édes ilyenkor. Látom rajta, hogy vágyik ő is a szex-re, de ő sem akarja elrohanni a dolgokat. Kezdek egyre jobban abban a hitben élni, hogy lehet, hogy még is csak lesz közöttünk valami, aminek nagyon örülnék és nagyon boldog ember lennék. Elmondhatatlanul.
- Azt hiszem előbb le kéne magad hűteni – mondja incselkedve, amire elmosolyodok.
- Így látod? Rendben hát akkor legyen. – elvigyorodok, majd felkapom az ölembe és vele együtt szaladok be a vízbe, ami egy kicsit hűvösebb volt a kelleténél, de nem baj. Egy kicsit felsikít ahogy a vízbe ér a teste, de kellemesen hangzik a sikítása is. Elmosolyodok, majd elengedem.
- Nagyon gonosz vagy Touya. Téged kell lehűteni nem engem. – mondja nevetve, majd lefröcsköl. Elkezdünk játszani a vízbe és elég sokszor már olyan helyzetben voltunk, hogy legszívesebben megcsókoltam volna, de ezzel ő is így volt szerinte, hiszen olyankor kicsit sűrűbben vette a levegőt. Nagyon jól éreztem magamat a társaságában és ez a kikapcsolódás is nagyon jól esett. Nagyon sokat játszunk a vízben és nevetgélünk, mintha második gyermek koromat élem. Imádok Syd-del lenni, de nagyon. Olyan hatással van rám, mint eddig soha senki. Visszahozza a régi énemet, amit olyan sokáig rejtegettem.
- Kimegyek, a partra jövök mindjárt megszomjaztam. – mondom kedvesen, majd megyek kifele. Megkeresem az üdítőmet, majd elkezdem inni, mire hangokat hallok a víz felől, mintha Syd hangja lenne.
- Touya… segíts, kérlek. – mondja, mire odakapom a fejem és látom, hogy babám fulladozik a vízbe. Na ne már. Eldobom a flakonomat, majd egyből bele a vízbe és gyorsan odaúszok hozzá, majd megfogom.
- Mi történt? –kérdezem és aggódok miatta, hogy mi lehet vele mitől fulladt majdnem vízbe, mire csak mosolyogva néz rám.
- Be vagy csapva. – mondja mosolyogva és lefröcsköl a vízzel. Szóval így állunk? Eleinte egy kicsit rosszul esett, hogy így becsapott, de hát ez a nap azért van, hogy jól érezzük magunkat így hát nem érdekelt. Tovább játszottunk meg a kezembe veszem a kezembe és kiviszem. Lefektetem és a teste mellett támasztom meg magam és a szemét figyelem, ami teljesen megbabonáz. Ennyi volt kész nem bírok tovább magammal. Odahajolok és lágyan megcsókolom. Eleinte egy kis tétovázást érzek, de a végén viszonozza a csókot. Tovább ízlelgetem az ajkait, mikor észbe kapok, úr isten mit művelek, hiszen nem régen megtámadták. Elszakadok finom és csodálatos ajkaitól, majd leülök mellé.
- Na, haragudj nem akartalak letámadni és megijeszteni sem. – mondom, majd a térdemre könyökölök, és a hajamba markolok. Hogy lehetek ekkora marha!! Miért nem tudok várni? Ezek után nem hiszem, hogy valaha is látni szeretne. Gondolkozok magamban csalódottan, hogy mekkora marha vagyok. Egyszer csak megérzem a kezét a hátamon.
- Ugyan már Touya. Nincs semmi baj. Nem történt semmi, csak az érzelmeid uraltak. – mondja kedvesen, majd megfogja, a kezemet lerakja, majd a fejemet maga felé fordítja. Egymás szemét figyeljük és nem tudom mit csinálhatnék nem akartam lerohanni, sem megijeszteni, főleg meg nem eltaszítani magamtól.
- Menjünk haza rendben? – mondja, mire kicsit elszomorodok, de most nincs jogom tiltakozni.
- Rendben. – mondom halkan, majd felveszem a cuccaimat, majd őt figyelem, ahogy felöltözik és összeszedi a cuccait. Olyan marha vagyok. Miért kellett mindent elrontanom, és ha ezek után nem akar többet látni. Azt én nem akarom. Ezt nem hiszem el. Hogy lehettem ekkora orbitális marha? Most mi lesz ha azt mondja, hogy soha többet nem akar látni még is mit fogsz csinálni? Eléggé kétségbe esett arcot vághattam, mert Syd érdeklődve néz rám.
- Minden rendben van? Olyan furcsa arcot vágsz. – néz rám, amire szinte nem tudok mit válaszolni kétségbe vagyok kicsit esve, de hagyjuk ezt a kis nyálas arc kifejezést rendezem vonásaimat, majd ránézek és halványan elmosolyodok.
- Persze minden rendben van. Nincs, semmi gond mehetünk. – mondom kedvesen, majd felállok és elindulok a kocsi felé, de nem jó örömömben, hiszen nem akarom, hogy vége legyen a napnak.
Hazavitt Syd, mert az ő kocsijával mentünk a partra, majd mikor megáll, ránézek.
- Tényleg sajnálom, ami a parton történt. Nem akartalak megijeszteni. – mondom neki bűnbánóan.
- Touya mondtam már, hogy nincs semmi gond. – kedvesen és megsimítja a kezemet.
- Rendben. Aludj jól. Szia. – kiszállok a kocsiból és felmegyek a szobámba. Nem akarok senkit sem hallgatni. Lefekszek az ágyra és a csókra gondolok, amit adtam neki és egy kicsit viszonzott.
- Hogy te Touya mekkora marha vagy! – mondom magamnak, majd lassan elalszok.
* * *
Másnap reggel felébredek és elkezdek nyújtózkodni. Syd-del szeretnék beszélni, előveszem a telefont és elkezdem hívni, de nem veszi fel. Mi a fene folyik itt? Miért nem tudok vele beszélni? Ennyire elrontotta volna mindent tegnap este? Hívom még egyszer, de most kinyomja a telefonját. Ezt nem hiszem, el a guta megüt, de rendben, ha nem akar velem beszélni, akkor nem fogom erőltetni. Azért, hogy lássa, tényleg mennyire sajnálom küldetek neki egy csokor virágot a legdrágább és legszebb virágokból és egy nagyon sajnálom kártyát, amire még rá van írva, hogy szeretném látni.
Egyszer csak kopogást hallok a szobám ajtajánál elkezdek reménykedni, hogy talán Syd lesz az kinyitom, de egyből csalódnom kell, mert Ochiyo az.
- Mit akarsz? – kérdezem tőle ridegen.
- Mi az már meg sem látogathatom a kedvenc bátyámat? – néz rám mosolyogva.
- Ochiyo hagyjuk ezt a dumát rendben? Mind a ketten tudjuk, hogy ki nem állhatjuk egymást és neked meg csak a cég kell, amit apánk úgy sem fog neked adni. – mondom komolyan. – kivéve, ha én azt nem mondom neki, hogy adja neked. – válaszolom, mire közelebb jön hozzám és végig húzza a kezét mellkasomon.
- Ugyan már Touya. Honnan veszed, hogy hátsó szándékaim vannak? – kérdezi mosolyogva.
- Onnan, hogy már ismerlek, mint a tenyeremet. Úgy hogy addig menj el, amíg szépen mondom neked. – be akarom csukni az ajtót, de a lábát oda teszi. – Ochiyo ne akard felhúzni az agyamat. – mondom komolyan, majd arrébb teszem az ajtómtól és rácsapom az ajtót és nem érdekel, mit akar továbbiakban.
* * *
Eltelt 3 nap és azóta az eset óta, hogy megcsókoltam Syd-et, de nem akart válaszolni semmire. A telefonjaimat nem vette fel vagy állandóan kinyomott, ami bántott. Minden nap vagy virágot, vagy csokit, vagy plüsst küldtem neki, de azokra sem reagált. Kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is látni fogom, még őt vagy egyáltalán beszélhetek vele, ami nagyon bántott. Az elmúlt napokban be kellett vallanom magamnak, hogy igen megszerettem Syd-et. nem tudtam elfelejteni, csak ő jár a fejembe és az őszintét megvallva nem is akarom elfelejteni. Olyan gyönyörű és szeretetre méltó nő, akinek minden porcikáját imádni kell. De nem csak a testét imádom hanem a lányát is, aki valójában ő. A természetét, mindenét.
Felveszem a cuccaimat, majd lemegyek a kocsihoz. Kiállok, majd elhajtok Syd-hez. Mikor megérkezek, csak a lakását figyelem. Ez lesz az utolsó, ha most eltaszít magától, akkor haza fogok menni és nem maradok továbbra itt L.A-ben. Nem bírnám a tudatot, hogy itt van, és nem lehetek vele. Megint úgy járok vajon, mint akkor jártam? Remélem nem. Syd nem olyan és már én is megváltoztam azóta. Erősebb lettem az állarcomnak köszönhetően.
Mély levegőt veszek, majd elindulok felfele a lépcsőn. A szívem majd kiugrik a helyéről. Felértek, majd várok és bekopogok.
- Mindjárt megyek. – hallom a hangot, ami már jó jel, hogy itthon van, legalább tudok vele beszélni. Körülbelül olyan izgatott vagyok, meg úgy érzem magam, mint aki most készül átvenni élete első díját. Mikor kinyitja, az ajtót hátra felé néz valakire és nevet. – na jövök mindjárt. – mondja kedvesen, majd rám néz és meglepődve figyel.
- Szia Syd. – köszönök neki, mire még egy kicsit meg van lepődve.
- Szia. Mit keresel itt? – érdeklődik, ami egy kicsit fájt a kérdés. Még is mit keresnék? Téged.
- Veled szeretnék beszélni. Zavarok? – érdeklődök és végig őt figyelem, amíg meg nem jelenik egy férfi a háttérben.
- Syd ki zaklat téged ilyenkor? – hallom a hangot, majd a férfira nézek és összetört bennem minden. Kár volt hiú reményeket táplálnom. Megint úgy jártam. Megint megnyíltam és összetörték a szívemet. Felveszem az álarcomat és komor tekintettel nézek mindenkire, de látom Syd arcán, hogy valamilyen szinten örül, hogy láthat, de most egy kicsit csalódott vagyok. Ha van barátja miért nem mondta el már az elején és akkor nem kerestem volna egyáltalán.
- Azt hiszem még is csak zavarok. Csak azért jöttem volna, hogy bocsánatot kérjek a parton történt dolgok miatt, és hogy ha lenne rá esély, akkor találkozhatnánk, mert nagyon megkedveltelek és megváltoztattál, de látom jól el vagy így jobb, ha megyek. – fordulok el és már indulnék mikor Syd megfogja a kezemet.
- Várj Touya. – szól, mire visszafordulok, hozzá egy pillanatra megtörik állarcom, hiszen befúrta magát alá, ami nagyon ritka.
- Semmi baj Syd. Nem foglak többet zavarni téged meg a barátodat. Legyetek boldogok. Én meg visszamegyek Japánba. Jobb lesz nekem ott. – a végét halkan, mondom és el is fordítom a fejemet, mire megdöbbenésében elengedi a kezemet. Ezt igennek veszem. Elindulok lefele. Ezek után nem tudom, hogy képes leszek-e akár kiben megbízni. Megbántottak és összetörtek megint. Hallom még a férfi szavait, de nem tudom kivenni a szavait. Már pár lépés és a kocsimnál vagyok, mikor Syd kiabálását hallom meg és a lépcsőn szalad lefele.
- Touya állj meg! Várj meg kérlek! – nem tudom miért, de megfordulok, majd Syd-et figyelem, aki megáll előttem.
- Syd tényleg nincs semmi baj. Elfogadom, hogy van… - nem engedi, hogy végig mondjam, mert egy szenvedélyes csókkal befogja a számat, amit nem tudok mire vélni eleinte. Mikor észbe kapok, viszonzom édes csókját és magamhoz ölelem, ő meg nyakam köré fonja karjait és a hajamba is beletúr. Óráknak tűnő percekig kóstolgatjuk egymás ajkait és nem akarom, hogy véget érjen ez a pillanat, olyan tökéletes minden és vágyok rá. Kívánom teljes mértékben a csókjait, az ölelését, hogy velem legyen, és bármikor megcsókolhassam, és azt akarom, hogy az enyém akarom. Nem akarom, hogy más érintse ezt a gyönyörű és tökéletes testet. A hátát simogatom és élvezzük egymás társaságát és nem különösebben érdekelnek minket a körülöttünk járkáló emberek. Addig csókoljuk egymást, amíg el nem fogy a levegőnk, majd Syd szemébe nézek és kicsit nem értem a dolgokat. Akkor most mi van, hogy van ez az egész? Kérdőn nézek rá, amit szerintem meg is ért.
- Will nem a pasim. Ő a munkatársam és jó barát, de semmi több nincs közöttünk. – mikor meghallom, szavait megkönnyebbülök és a szívem hevesen kezd el dobogni, majd most én csókolom meg lágyan és minden érzelmemet beleadok, amit csak iránta érzek és viszonozza egyből. Ez életem legszebb napja. Jobbat el sem tudnék, képzel. Felemelem magamhoz ölelve és megforgatom, amire kicsit belekacag a csókba és szorosabban öleli a nyakamat, hogy biztosra ne ejtsem el. Leteszem, majd a szemébe nézek.
- Ez életem legszebb napja, amit valaha átéltem. Nagyon sokat jelentesz nekem Syd. – mondom őszintén és a szemét figyelem, majd a reakcióját várom, majd a nyakához hajolok. Apró és lágy csókokat hintek rá, de egy percre sem vagyok hajlandó elengedni a kezeim közül. És érzem, hogy a tarkómat kezdi el simogatni, ami annyira jól esik, hogy azt elmondani nem lehet…
Touya szája kaján vigyorra húzódik. Ezt nem hiszem el! – gondolom csalódottan, és kicsit ijedten – Nem lehetsz ilyen szemétláda! Te más vagy, mint a többi, mocskos kan, aki szemrebbenés nélkül használná ki a helyzetet!
-Őszinte leszek… - kezdi lassan, mosolyogva, és feláll, átmegy a másik szobába. Istenem, add, hogy csak humoros hangulatában legyen, és ne oda akarjon kilyukadni, hogy keféljünk! – fohászkodok magamban. A szobából, kezében egy jókora, ámde méretéhez képest szemmel láthatóan meglehetősen könnyű dobozzal tér vissza.
-…ha megtisztelsz, és velem vacsorázol, mondjuk ma este – mondja továbbra is mosolyogva, bár a kajánság mostanra eltűnt ajkairól – és azt is szeretném, ha ebben a ruhában kísérnél el, és elfogadnád tőlem – és átnyújtja a dobozt.
Már kész volt a válaszom arra az esetre, ha szexet akarna fizetségül, és sok más helyzetre is fel voltam készülve. De hogy még ajándékot is adjon? Erre egyáltalán nem számítottam. A doboz önmagában egy elég szép darab volt, szemmel láthatóan nem egy gagyi terméket rejt magában.
-Biztos, hogy velem szeretnél vacsorázni? – kérdem, majd tekintetem lassan Touya-ra emelem a dobozról. Az ő köreiben nem szokás magamfajta lányokkal mutatkozni, ezt pontosan tudom apám példájából. Most hiába vagyok viszonylag „jókislány”, ha vagy száz pornó filmben szerepeltem, és persze ma is, minden hétvégén vetkőzök egy exkluzív éjszakai bárban.
Egész közel lép hozzám:
-Teljesen biztos vagyok benne. Ha szeretnél, a szobában át tudsz öltözni, addig megvárlak itt – mondja kedvesen és megsimítja a kéz fejem. Érintése kicsit váratlanul ér, ám meglepetésemre kellemes érzéseket ébreszt bennem. Valahogy érzem, tudom, hogy megbízhatok benne, és nem tesz semmi olyat, amit én nem akarnék.
Halvány mosolyra húzódnak ajkaim:
-Rendben – s a dobozzal átvonulok a másik szobába. Ez egy dolgozószoba, nem Touya hálója. Ebben azért titkon reménykedtem. Valahogy furán éreztem volna magam a hálószobájában.
Leteszem a dobozt az asztalra, kinyitom, s eláll a lélegzetem is, amikor kiveszem belőle a ruhát. Egy gyönyörű, lila, selyem/szatén estélyi ruha, amely egyszerűségében elegáns, és szexi. Levetkőzök, és felöltöm a ruhát. Majdnem tökéletesen passzol rám. Derékban egy kicsit bő, de annyira nem, hogy veszítsen gyönyörű eséséből, és így szinte észre sem lehet venni, míg mellben talán egy kicsit szűk, még úgy is, hogy nem vettem alá melltartót – nincs rá szükségem, csak akkor viselek, amikor sportolok, vagy ha a ruha valamiért megkívánja – de így persze sokkal látványosabban gömbölyödnek benne egyébként is feltűnő melleim.
Szerencsére a lakosztály fényűző berendezése miatt szinte mindenhol vannak kisebb-nagyobb tükrök, így a dolgozóba is jutott. Egészen elámulok, hogy milyen szép ez ruha, és ugyan ennél szerényebb szoktam lenni, de kénytelen vagyok megállapítani, hogy nagyon jól áll, és nagyon jól is érzem magam ebben a ruhában. Szeretem az ilyen elegáns darabokat is, bár ritkán viselek ilyesmit. Szerencsére passzol hozzá a könnyű kis tavaszi cipőm is, amit a kosztümömhöz viseltem, és az ékszereim is megfelelőek. Ellenőrzöm magam ismét a tükörben, és a sminkemet hozzá igazítom a ruhához. Amikor mindent rendben találok, úgy döntök, eljött az idő, hogy lenyűgözzem Touya-t. Nem tudom miért, de nagyon szép akartam lenni, hogy lássa, megérte a rengeteg pénz ezért a gyönyörű ruháért, és nem fölöslegesen dobta ki az ablakon. És persze titkon azért egy kicsit azt is akartam, hogy sóvárogjon is utánam, hogy tetszek neki, hogy egy kicsit elvarázsoljam.
Visszatipegek a nappaliba, Touya az ablaknál áll, gondolataiba merülve nézelődik kifelé. A süppedős szőnyegben nem hallotta meg lépteimet, így halkan, félszegen szólítom meg:
-Touya...
Megfordul, és elkerekedett szemekkel, néz rám, egy pillanatra még a száját is eltátja egy kicsit. Aztán becsukja, nyel egyet, és végül megszólal:
-Hűha! – aztán lassan közelebb lép hozzám – Igazán gyönyörűen nézel ki!
Ez a legegyszerűbb bók, amit csak hallhat az ember lánya, de olyan szívből jövőnek, és őszintének tűnt, hogy éreztem, elpirulok.
-Köszönöm! – mondom, és felnézek rá, egyenesen Touya szemeibe. Mégy így is, hogy tűsarkúm tizenkét-tizenhárom centivel toldja meg magasságom, ő egy pár centivel magasabb, mint én – De honnan tudtad a méretemet?
-Visszaemlékeztem, mikor tegnap felálltál és a magasságod alapján meg tudtam állapítani, mivel egy építői cégnek vagyok az igazgatója, ezért nagyjából a magasságodból meg tudtam ítélni, hogy mekkora ruha kell neked – mosolyog, majd karját nyújtja, hogy belékaroljak – gyere, menjünk, mert elkésünk a vacsoráról.
Kicsit félszegen, de végül belé karolok. Ez olyan fura nekem! Ritkán találkozok ilyen úriemberekkel, mint Touya, egyrészt más típusú pasikra bukok, másrészt más típusú pasik nyomulnak rám. És a közelében valahogy minden megváltozik, amit egyszerűen képtelen vagyok megmagyarázni! Általában egy elég bevállalós, belevaló, nagyszájú csaj vagyok, Touya mégis csupán a közelségével képes egy szende, szelíd kislánnyá változtatni.
Ahogy belépünk a szálloda egyik, történetesen mediterrán stílusú éttermébe – a Kyoto Grand Hotelnek, mint ahogy a legtöbb, hasonló szállodának több étterme is van – egy pincér azonnal hozzánk lép:
-Mr. Naganori?
-Igen, egy kétszemélyes asztalt foglaltam.
-Rendben, jöjjenek utánam.
A pincér egy kellemes, kicsit félreeső sarokban lévő asztalhoz vezet bennünket. Ahogy az asztalok között lépdelünk, feltűnik, hogy bár nagyon diszkréten, de azért több férfi is megcsodál, sőt, még nők irigykedő pillantásait is észreveszem. Amikor odaérünk az asztalhoz, Touya intésére távozik a pincér. Kihúzza a széket, alám igazítja, mint ahogy egy igazi úriember, majd ő is helyet foglal. Továbbra is, sóvár, csodáló vagy éppen irigykedő pillantások kereszttüzében ülünk, és ettől visszatér önbizalmam, bátorságom, egyre inkább elememben érzem magam. Élvezem, ha csodáló, vagy irigy pillantások pásztáznak, nem tagadom, hogy jókora adag exhibicionizmus szorult belém.
Touya egy pillanatig csak mosolyogva néz rám, ugyanazzal a csodáló-gyönyörködő tekintettel, mint otthon, aztán megszólal:
-Mit szeretnél enni? Meg egy kis pezsgőt az ismerkedésünk alkalmából?
-Egy kis könnyűt szeretnék kérni, meg rendben egy pici pezsgőt ihatok – válaszolom neki. Nem szerencsés fotózás előtt alkoholt inni, de egy korty pezsgő nem fogja tönkretenni a koncepciót, hisz’ utcai harcosként nem glamour fotókat fognak készíteni rólam.
Touya int a pincérnek, hogy jöjjön, majd ismét rám néz:
-Hozzon nekünk egyet a legjobb pezsgőjükből, meg a hölgynek egy…
-Egy kis görög salátát kérek – mondom, miközben tekintetünk egymáséba fonódik. Touya szinte belefeledkezik a pillantásomba, s felrezzen, mikor a pincér megköszörüli a torkát. Halkan kuncogok magamban, mire ő megkönnyebbülten elmosolyodik. Jé! Csak nem aggódik, hogy jól sikerüljön az este?!?! – gondolom magamban vidáman. Az első pillanat, amikor kezdem felszabadultan érezni magam Touya társaságában.
-Elnézést – fordul a pincérhez – Azt mondja, hogy én meg egy kis makarónit kérek.
A picér távozik, Touya tekintete visszatér rám:
-Látom jó kedved. Ennek nagyon örülök – mondja őszintének tűnő hanglejtéssel.
-Köszönöm szépen – mondom neki. Értetlenül néz rám.
-Most mit köszönsz meg?
-Ezt a mai napot, meg hogy tegnap megmentettél – néz rám. Szerintem, nem lehet elégszer megköszönni, hogy olyan lovagias volt velem tegnap, és ráadásul még ő hív meg vacsorázni.
-Ugyan már ez a mai nap örömet okoz nekem is.
Könnyed csevelybe bonyolódunk, míg az ételre várunk, s kiderül, hogy Touya igen szellemes társalkodó. Jól érzem magam, kimondottan szórakoztató társaság.
-Akkor a megismerkedésünkre – emeli poharát, mikor megérkezik az étel, és a pezsgő.
-A megismerkedésünkre – koccintom finoman poharam az övéhez. Jóféle pezsgő, az biztos, nagyon finom. Nem vagyok nagy szakértő az alkoholok terén, én csak egy valamit tudok megmondani egy italról, hogy nekem ízlik-e, vagy nem? És ez bizony ízlik, nagyon finom!
Eszegetni kezdünk, és egyre inkább megerősödik bennem a gondolat, hogy meg kellene kérdeznem tőle, ami már az első pillanattól izgatta a fantáziámat. Hogy tudniillik, miért is avatkozott közbe? Miért mentett meg? Miért nem hagyta, hogy megerőszakoljanak, esetleg megöljenek? De csak nem erősödik meg annyira, hogy végül meg is kérdezzem, talán a választól félek?
-Látom rajtad, hogy szeretnél valamit kérdezni vagy mondani. Mi lenne az?
Váratlanul ér a kérdése. Felnézek Touya fürkésző szemeibe, majd hirtelen elkapom a tekintetemet, zavaromban a szalvétával kezdek játszani. Tudod, Syd, egy kemény, belemenős csaj vagy! Hát viselkedj is úgy!!! – noszogatom magam, majd végül kibököm:
-Miért mentettél meg, és utána miért segítettél nekem?
Kicsit zavarban vagyok, nem biztos, hogy jó ötlet volt megkérdezni. Nem biztos, hogy tudni akarom Touya motivációit, nem akarok benne csalódni.
Átnyúl az asztalon, és megsimogatja a kezemet:
-Mert nem szeretem, ha egy ilyen gyönyörű, ritka és értékes nőt, nem hagyhattam, hogy bántsanak, és olyat tegyenek vele, amit ő nem szeretne.
Jól esik az érintése, és megnyugtató a válasza. Lassan kezdek megint oldódni, ahogy ismét elindul a beszélgetés közöttünk. Kérdezget rólam, az életemről, mivel foglalkozok, mit csinálok a szabadidőmben, és ehhez hasonlók. Elmesélem neki a testnevelési egyetemet, meg a bodybuilding/fitness edzői végzettségemet, és a fitness termet, aztán, hogy nyitottam meg a másodikat, majd a harmadikat. De elhallgatom a pornós múltamat, és azt, hogy ma is rúdtáncos vagyok egy exkluzív klubban. Nem tudom, hogy miért nem beszélek neki ezekről, pedig sosem szégyelltem, és most sem szégyellem. Csak valahogy, valamiért jobbnak láttam, hogy nem említem ezeket. Végül is a filmjeimet nem forgalmazzák Japánban – bár a net mindent, mindenhova eljuttat, és mindeki számára elérhetővé tesz – és valószínűleg sosem jár majd a Skins Gentlemen’s Lounge-ban. Szüleimet csak érintőlegesen említem meg neki, hisz’ egyébként sem vagyok jóban velük. Én is sok mindent megtudok róla, például, hogy a csinos ázsiai csibe, akivel a bálon jelent meg, az üzlettársa, és a féltestvére, akivel nem éppen puszipajtások. Elég kuszára sikeredett a családi háttere is, de hát kinek nem az?
-Már ennyi az idő? – lepődök meg, mikor kíváncsiságból az órámra pillantok. Fél tíz is elmúlt már – Ne haragudj, de mennem kell, reggel korán kell kelnem, és addig ki kell aludnom magamat.
-Ugyan már, nincsen semmi probléma! – mondja kedvesen, s feláll, hozzám lép, és a kezét nyújtja.
Ahogy kifelé megyünk, a pincérnek egy mozdulattal jelzi, hogy írja a szobához, és kisétálunk az étteremből. Mire kiérek, kocsimat már előhozzák, a fiú nyújtja a kulcsot. Touya megkerüli a kocsit, mire odaérek, már kinyitja az ajtót. Mielőtt beszállnék, megfordulok, és mosolyogva nézek rá:
-Köszönöm ezt a csodálatos vacsorát!
Touya csak elmosolyodik, majd hozzám hajol, és egy csókot kapok, a homlokomra. Kedves, nem tolakodó gesztus. Más körülmények között talán zokon vettem volna, hogy nem szájon csókol, de tekintettel megismerkedésünkre, és arra, hogy róla van szó, és nem másról, ez most pontosan jó így.
-Én köszönöm, hogy megtiszteltél a társaságoddal – mondja, és végig simít az arcomon – aludj jól Syd és kérlek, ha valamire szükséged lenne vagy segíteni kéne, akkor szólj nyugodtan.
Átveszem a felém nyújtott névjegykártyát, elteszem a táskámba.
-Renben. Köszönöm. Szia. – mondom neki, majd beülök a kocsiba, és indulok.
Órámra nézek, már háromnegyed tíz van. Előhalászom mobilomat, és tárcsázom országos barátnőmet, Alicia-t.
-Ráérnél egy kicsit segíteni nekem? Kicsit összecsúsztak a dolgok ma, és holnap reggel fotózásom van, le kellene kenned barnítóval. Hosszú történet, majd elmesélem!
-Oksa! Megyek!
-Várj egy kicsit, még nem vagyok otthon! Át tudnál jönni, mondjuk... negyed tizenegyre?
-Aha! Ott leszek!
Remek, akkor ez megoldva. Felkanyarodok a Hollywood Freeway-re, és egy kicsit eleresztem a kocsit. Kevesebb, mint negyed óra alatt otthon vagyok. Épp elraktam a ruhát a gardróbba, mikor megcsörren a telefon, a jellegzetes hanggal, ami a recepció hívását jelzi.
-Igen? – szólok bele a kagylóba.
-Ms. Harrington – hallom a recepciós biztonsági őr hangját – Ms. Alicia Davenport keresi önt. Kívánja fogadni?
-Igen, természetesen, kérem, engedje be!
Amíg Alicia felér, előkészítem a barnítót – Pro Tan Sunny Day, egy speciális készítmény, kimondottan testépítő- és fitness versenyzőknek, modelleknek. Sokkal erősebben barnít, mint az átlagos, kozmetikai barnítók – bár a Guerlain's Terracotta Self-Tanning Spray egészen jó – mert itt a reflektorok fényében egyszerűen nem lehet túl barna az ember. Sötét, mélybarna színt kell elérni, különben elvésznek a részletek, nem érvényesül a test kidolgozottsága, nem látszanak az izmok körvonalai és kárba vész a rengeteg munka, amit a sportoló elvégzett, hogy a lehető legkidolgozottabbá cizellálja izomzatát. Nekem alapvetően feltűnően barna a bőröm, hisz’ minden héten több alkalommal napozok, vagy szoláriumozok, és teszem ezt már szinte kislány korom óta. Így bőröm egyenletes bronzbarna színű, és mindenhol. De még ezzel a barnasággal is szinte fehérnek tűnnék az erős reflektorfényben, a stúdióban.
-Szia – nyitok ajtót Alicia-nak, amint meghallom kopogását – Gyere! Már előkészítettem a dolgokat!
-Jézusszűzanyámsegítsmeg!!! – kapja az arcához a kezeit, amikor meglát – Mi a jó isten történt veled?!?!
-Gyere, aztán elmesélem, csak addig a kezed is járjon!
Bemegyünk a legnagyobb fürdőbe, leveszem apró tangámat is, és munkához látunk. Amíg Alicia a krémet masszírozza a bőrömbe, elmesélem neki a múlt éjszakát, a támadást, és hogy Touya miként mentett meg. Aztán elmesélem a Lycos hirtelen ötletét is, és hogy most miért kell kicsit kapkodni. Meg a ma estét is.
-Hát, ez a pasi szerintem beléd habarodott – mondja Alicia, miközben a fenekemen dolgozik a keze.
-De nem igazán az esetem – mondom elgondolkodva – Ismersz! Én imádom, ha egy pasinak olyan a teste, mint egy anatómiai atlasz, és egy márványszobor keresztezése, és olyan széles a válla, hogy el kell fordulnia, ha be akar jönni az ajtón. Meg aztán...
-Meg aztán a japóknak legendásan kicsi a farkuk, igaz? – nevet Alicia.
-Hát, mondjuk szerintem Touya-é nem egy átlagos japó-műszer! – mondom neki vigyorogva. Kellemes bizsergés járja át a testem, ahogy visszaidézem azt a nem mindennapi domborulatot a nadrágján, amikor a sebeimet ellátta. És ahogy láttam, akkor még messze nem is volt teljesen kemény!
-De egy kapcsolat nem csak az izmokról, és a farkakról szól!
-Persze, hogy nem – vágom rá magabiztosan – arról is, hogy mennyire tudja használni azokat az izmokat, meg a farkát!
-Hülye!
-Jól van, na, tudom, hogy hova akarsz kilyukadni! – adom meg magam. Igen, ezt kénytelen vagyok beismerni, Touya úgy bánik velem, ahogy még egyetlen pasi sem eddig. Igazi nőnek érzem magam mellette, egy ragyogó ékkőnek.
