Borzalmas álmokból ébredek. Szaporán veszem a levegőt és a plafonra meredek. Nem ez az első alkalom, amikor így riadok fel. Egyik kezem szemeim elé helyezem, amiket lecsukok. Igyekszem mély levegőt venni, hiszen most meg kell nyugodnom. Még szerencse, hogy egyedül vagyok a szobában. Számomra felér egy kínnal, hogy ő is itt van. Nem azért, mert utálnám, mert erre sosem lennék képes. Az egész az átkozott vámpír énemnek köszönhető, aki szomjazik a vérére. De nem nyúlok hozzá! Nem szabad!
Lassan ülök fel és az ágyára pillantok, ami szépen meg van igazítva. Jellemző rá, hogy rendet is tisztaságot tart. Pár alkalommal már le is szidott ilyen dolgok miatt. Az órára pillantok és tudom, hogy mennem kell, hiszen a vámpírok ilyenkor teszik meg sétájukat és nekünk őriznünk kell őket. Már a gondolatától is rosszul vagyok. Megmosakszom, majd magamra veszem ruháimat és elhagyom a szobát. Ahogy kiérek a levegőre, megnyugszom kissé. Ismét eszembe jut az a borzalmas álom. Kagura a kezeim között, mindenhol vér, a szemeim pedig izzanak, mint egy igazi vámpírnak. Ha úgy vesszük, az vagyok én is.
A szökőkútnál veszem észre. Szemeim egy ideig őt nézik, majd behunyom és minden zavaró gondolatot elűzök bolond fejemből.
-Csak nem kidőltél már most, Kara? – valamiért közelebb érzem őt magamhoz, ha így viselkedem vele, bár lehet, hogy ez csak az én ostoba gondolataim egyike.
-Bátyuuus.
-Ne szólíts így!
-És miért is ne…? – a mosolygásával még nincs baj, de ahogy megdönti fejét, hogy nyaka tisztán látszódjon, már borzalmas számomra. Mintha szándékosan csinálná… Mielőtt elveszteném a fejem, inkább a hátamat mutatom számára. – Zero…
Amiben most biztos vagyok, hogy távol szeretnék maradni tőle. Ha a közelemben marad, nem tudom türtőztetni magam és olyat teszek, amit nem akarok… ártani neki… A távolból figyelem, ahogy Kuran Kaname megjátszóan kéjeleg. Van benne valami, ami gyanússá teszi. Tekintetünk egy pillanat erejéig összefonódik, aztán folytatja útját, mintha mi sem történt volna.
Ez a nap is úgy zajlik, mint az összes többi. A lányok zavaróak és idegesítőek, ha a vámpírok végigsétálnak, mintha csak díszelegni jönnének a nappalisok számára. Az E szintű vámpírok elleni küzdelmemről nem is teszek említést. Mindegy is, hogy mit gondolok, hiszen mindent magamban tartok.
A tablettáimat tartalmazó dobozt előveszem a szekrényemből. Ez szükséges ahhoz, hogy ne kelljen emberek vérét innom, amihez nem lenne hangulatom. Bár úgy érzem, hogy ezek a szemek, kezdenek egyre kevésbé hatni az éhségemnek. Lépések hangjára leszek figyelmes, így gyorsan elteszem, anélkül, hogy egy darabot is kivennék. Francba… Amint belép, szemeim a nyakára tévednek, én pedig a falhoz szorítom és az illat, amit magából áraszt, betölti egész testemet. Nevem hallatára sem vagyok képes visszafordulni. Szemfogaim nyakába fúródnak és megérzem a méznél is édesebb nedűt számban. Mámorító, ugyanakkor keserű is. Magamhoz szorítom, bár nem pont azért, hogy fogságban tartsam. Igazi okát nem tudom, még én sem. Bűnt követek el ezzel, tökéletesen tisztában vagyok, ami tettemet illeti. A következményeire is fel vagyok készülve, és legyen bármennyire is szörnyű, ezért a pillanatért nem bánom, ha meg is ölnek!
Fogaimat kihúzom bőréből és eltávolodom, miközben megtörlöm szám. Könnyes szemekkel néz rám. Talán utál, csalódott, nem tudom.
-Zero… - csak ennyit mond és kiviharzik a szobából. Hahh… mégis mit vártam… Csak nem borul önként a nyakamba!?
-Ugye tudod, hogy ezt nem úszod meg könnyedén? – az iskola igazgatója hiányzott most a legkevésbé. – Izzanak a szemeid. Zero… - leguggol, és egy zsebkendővel letörli a vért szám széléről. – Tudtam, hogy nem sokáig fogod hasznát venni azoknak.
-Mégis hagytad, hogy a közelemben maradjon! – sóhajt egyet és feláll.
-Talán az imént történteket is sejthettem volna. – ez már nem az én gondom. Akadt egy másik. – Mindenesetre, tartsuk ezt titokban, már amennyire lehetséges!
-Rajtam ne múljon!
Egy percet sem tudtam aludni, így talán rosszabb a kedvem, mint máskor. A lányok felé is a legrosszabb arcomat mutatom, így hurrognak is, de a jól bevált arcom lecsendesíti őket. Amint megjelennek a vámpírok, Kuran Kaname fagyos tekintete rögtön engem talál meg. Várható volt, hogy tud róla. Ha tehetné, meg is ölne, de nem teszi meg. Nem is tudom, hogy örüljek-e ennek. Jobb, ha inkább teszem a dolgom és nem figyelek rá. Amint erre gondolok, valaki kissé megüti a hátam.
-Épp szökni próbálsz a kötelesség elől? – szemeim egy pillanatra kikerekednek. Miért nem haragszik, vagy utál? A tegnapi nap… - Hahó! Zero! Figyelsz?
-Hagyjál már! – megpöckölöm homlokát és, ha nem is sokkal, de jobb lett a kedvem. – Ami tegnap történt… nos…
-Hm? – kérdőn pillant rám. Jobb is, ha nem hallotta. Elengedek egy gúnyos mosolyt.
Lassan sétálok az akadémia területén, majd elmegyek a számomra jól ismert szökőkúthoz. Éppen hogy leülök a peremre, meghallok egy jól ismert, kicsit gúnyos hangot.
- Csak nem kidőltél már most, Kara? -hallom, hogy felkuncog, mire szúrósan nézek rá. Szoktam piszkálni én is őt, mondjuk...ugyan ennyire de..nem számít.
- Bátyuuus...-vigyorogva nyújtóm el az u- hangot abban az egy szóban.Rengeteg idő kellett, míg elfogadta tőlem ezt a szót.
- Ne szólíts így!
Egyesek azt mondanák, hogy mérges, pedig nem. Én ismerem, hogy csak szórakozni akart velem. Hát jó, én leütőm a magas labdát, amit fogadott bátyám küldött.
- És miért is ne...?
Lágyan mosolygok rá, megbillentve a fejemet egy kicsit, mire ő a nyakamat kezdi el nézni, aztán egy zaklatott sóhajjal hátat fordít nekem. Nem értem, hogy mi a baja. Semmi sincs a nyakamon és nem is történt vele semmi. Egyszerűen nem értem, de talán nem is baj.
- Zero...
Sóhajtva állok fel az ülőhelyemről, majd indulok tovább járőrözni. Természetesen ár diáklány, mint mindig átakart szökni az Esti tagozatosokhoz. Az ilyeneknek elég az a fajta bizonyos bátyómtól eltanult fagyos, rideg fegyelmező pillantás, ami minit mindig, most is segít...a lányoknál. A fiúk elkezdenek kiabálni velem, hogy elakarom venni az ő Rukájukat vagy Rimájukat. Nem tagadom, tényleg szép lányok, de nem érzek többet náluk barátságnál.Persze, hiába mondanám el ezt a két-három tucatnyi féltékeny srácnak, velük csak egy dolgot tehet az ember. Méghozzá az a futás. Épphogy elfutnék, nem más akadályoz meg ebben, mint az egoistán és beképzelten mosolygó Kuran Kaname, aki magához ölel egy kézzel, közben negédes mosollyal néz hátra a srácokra.
- Sajnálattal közlőm, hogy nem igazán tetszik ez a nagy felfordulás. -szavait direkt a fiúknak célozza, közben mintha a védelmezés, és az enyhe nem tetszés csillogna szemeiben. Aztán hirtelen közelebb hajol hozzám, majd a fülembe súg, nem törődve azzal, hogy elakarom lökni magamtól. Na igen, a hangsúly az akarom, csak nem tudom. Nem vagyok elég erős és nagy hozzá, hogy ezt megtegyem.
- Lenne kedved holnap este találkozni velem a Holdszállónál? - na meg ná, hogy nem. Nincs kedvem ennyire a vámpírjaival lenni főleg nem vele, egy légtérben. Inkább megyek el Yagarit leszoktatni a dohányzásról, mint most ebbe belemenni vele. Ehh...túl sók időt töltők Zeroval.
- Én...nem mondok nemet, de igent sem.
Neeem, nem akarok bunkó lenni, de ez nem jelent semmit. Maximum egy jó ismerősöm, nem barátom. Látom, hogy nem lepődik meg válaszomon, csak tovább vonul a többiekkel az óráik helyszínére.
Az egész napom azzal telik, hogy az óráimon vagyok, a tagozatokat kísérgetem vagyis leginkább az Esti tagozatot, közben fenyítem a Nappalisokat. Többször nem kerül szó ma köztem és Kaname között, ahogy a többiekkel sem szólunk most egymáshoz. Nevelő apám kérésére este 8-9 óra felé menjek át hozzá, a saját házába, ahol felnevelt minket. Nekem is van szobám, sőt, szobatársam is, méghozzá Kiryu Zero személyében. Drága igazgatónk szerint, ugyanis nagyon aranyos meg poénos dolog, ha még szobatársak is vagyunk. A kérésére áthoztam egy kis vacsorát, amit csinált neki.
Lassan lépkedek a szoba felé, lenyomom a kilincset, de épphogy lépek párat a szekrény felé, már a falnak passzírozva találom magamat, az étellel teli edény meg a padlón kőt ki, de nem folyik ki, szerencsésen.
Ijedten kalapáló szívvel nézem a támadómat, halk sóhajjal tudatosítom magamban, hogy ő "csak" a bátyám.
- Zero...-csendesen, értetlenül suttogom neki, de persze tudom, hogy így is hallja.
- Mennem kell - rombolom szét a meghitt csendet.
- Maradj még egy kicsit...
Biccentek, és engedem, hogy mellém lépve kezemet megfogva húzzon a kanapéja felé, amely ha mesélni tudna miket műveltünk rajta... hajaj...
Már zuttyanok is le rá, ahogy rálök, és zihálva kapok ajkai után.
- Csak pár perc... - morgom, és fenekébe markolva húzom magamhoz, ágyékát az enyémhez préselve. Halkan felnyögve hunyom be szemeimet, megremegek, ezüst tincseim arcomba hullnak, de kicirógatja őket onnan.
- Megteszem ami tőlem telik - súgja mosolyogva, és türelmesen kigombolja ingemet. Remegő ujjakkal esek neki én is az övének. Felszisszenek amikor forró bőrünk végre összesimul, ujjai végigsiklanak az oldalamon... kínzóan lassan, nyelve számban éhes sirályként köröz... bódító...
Kínzóan lassan csusszan le rólunk a maradék ruha is, és lábaimat dereka köré fonva sóhajtok fel a vágytól...
- Kaname...
Ezt a pillanatot kivárva hatol belém hirtelen, és bár fájdalmas, mert felkészületlenül ért, de akkor is csodálatos. Néhányat mozdul csak, és vörösen villannak szemei. Hajamba markolva rántja félre fejemet, fogai bőrömbe vájnak...
- Kah...nahmeh... - sikoltom a gyönyörtől görcsbe rándulva. Az orgazmus úgy vágtat végig rajtam, mint őszi reggelen a mező fűszálait borzoló szellő.
Remegve kapaszkodom vállaiba, és hallgatom ahogy mély nyögéssel követ engem...
- Zero...
***
Az éjszaka ismerős illatát mélyen magamba szívom, úgy készülök fel lelkileg a rám váró feladatra. Még magamon érzem Kaname illatát, és ez valahogy erőt ad elviselni a megpróbáltatásokat.
Toga-sensei komoran üdvözöl az udvaron.
- Volt valami érdekes múlt éjjel, amíg nem voltam? - kérdezem, ahogy elindulunk egymás mellett az őrjáratra. Csendben hallgatom beszámolóját. Hát nem valami fényes a helyzet.
Tovább tompítja a hívatlan vendégek megjelenése is. Extra erős vámpírok, többségük vadász volt valaha. Ez gáz. Toga-sensei szemei homályosak a fájdalomtól, ahogy halomra öljük egykori bajtársait.
- Egyikükkel néhány napja beszéltem... ilyen hamar hogyan alakulhatott át E-szintűvé?
- Nem tudom, de erről Kurannak is tudnia kell - morgom hajnalban, majd megszédülve kapaszkodom az ajtófélfába.
- Zero. Mióta nem pihentél?
Belegondolok, és rájövök. Igazából az elmúlt hetekben csak néhány órányi alvást engedélyezhettem magamnak napközben, még akkor is ha Kurannal éppen khm... Mert hát ugye kinek van kedve aludni, ha éppen mást is csinálhat?!
- Na jó, alszom egyet - határozok, és szobámba trappolva ájulok az ágyba.
***
- Te meg mit keresel itt? - állja el az utamat Aido-dedo, ahogy elindulnék felfelé a lépcsőn.
Felsóhajtok.
- Jó kérdés. Had tegyem fel neked én is.
Komoran húzza össze szemeit. Szinte hallom ahogy kattognak agytekercsei, hogy megértse mit mondtam neki. Amíg gondolkozik, elsétálok mellette, egyenesen felfelé a lépcsőn. Kuran dolgozószobájának ajtajában ér utol.
Magyaráz valamit, hogy takarodjak meg hasonlók. Régebben lazán lecsaptam volna, de most nem volt egyéb számomra, mint egy döngicsélő legyecske. Nekem ennélmár komolyabb problémáim vannak, mint hogy ezzel a kis nyálgombóccal vesződjem.
Arcába csapom az ajtót, és az asztal mögött ülő Kuran felé fordulok.
- Tudok róla - kezdi bevezetés nélkül.
- Hogy a tökbe tud egy-két nap alatt E-szintű VT zombivá válni valaki? - morgom dühösen.
- Nem tudom, de hamarosan kiderül. Ugyanis vendégünk érkezik ma éjjel.
Gyanakodva húzom össze szemöldököm.
Csócsálom ujjamat mint a répát, hogy visszafogjam vinnyogásomat. Bakker... ahh...
- Mi az... Zero... - kuncogja lágyan, kezemet elhúzva a számtól. - Mit szeretnél?
Hát, ha már itt tartunk, egy új agyat. A régi ugyanis úgy fest, zárlatos lett. Végzetesen... Megnyalja ujjamat is, és a légző-működésért felelős neuronjaim is kisülnek... ahh mami...
Megérzem vad vágyát, és a vérszomj kesernyés illatát...
- Kana...mehh... - nyekegem zéró öntudattal.
- Jól van... tudom... - súgja, és már érzem is, ahogy belém hatol lassan, kíméletesen, mégis erőteljesen... és azt susogja, hogy Zero! Jaj, menten végem! Hát nem megtorpant?!
Halk nyögéssel mozdulok meg én, ha már ő nem teszi meg, és mélyen magamba húzom őt, szinte beszippantom, hogy elmerüljön bennem, és eggyé váljunk...
Mély hangján borzongatóan felnyög, és én megbillenve a szakadék szélén markolom meg a kezét, és mire felnyikkannék, a medence széléhez préselve találom magam, mélyen belémlöki magát, megadva az utolsó döfést nekem, és...
...szállok...
Hangtalan sikolyra nyílnak ajkaim, és behunyt szemekkel fogadom magamba a legcsodálatosabb érzést a világon... áthatol rajtam, szétszaggat darabokra, és nem marad belőlem semmi, csak egy remegő hústömeg.
Szívem a fülemben dobog, bőröm szinte lángol... felfokozódva érzékelek mindent. A víz simogatását bőrömön, a fürdőolaj illatát, Kaname kezeit testemen, péniszét magamban... hosszú ujjait hajamban, ahogy belemarkol hajamba és félrehúzza fejemet. Készségesen tartom neki a nyakam, amit azelőtt soha de soha nem tettem volna meg senkinek.
Fogai elmerülnek bennem, és újra szétszakadok, megsemmisülök a kéj őrjítő centrifugájában...
Kaname...
***
A medence szélére támasztva fejemet, légvételeimet próbálom rendszerezni. Saját zihálásom, az övével vegyülve verődik vissza a csempézett falról. Huhh... Ez valami eszméletlen volt... jaj.
Gyakorlatilag megerőszakoltattam magam, ha finoman akarom kifejezni azt, hogy rámásztam. Én. Rámásztam. Kuranra.
Basszus.
Mielőtt megnyílna alattam a föld és bugyogva elsüllyednék, inkább huss.
A hálószobában röptében magamra kapok egy köntöst, és légvételeimet, zakatoló szívemet, nőies sikolyomat visszafojtva próbálok megnyugodni. Ez az... csak lassan, higgadtan lélegezz.
Zen.
Nyílik a fürdőszoba ajtaja, és kilép rajta pőre valójában életem megkeserítője. Halál lazán belibben, egy szál törülközőben, de az sem a limbit fedi ám... neeem. Hát a haját törölgeti vele! Mi mást? A limbi az szabadon himbizhet... ÁÁÁÁ! Kaname... bah.
Na jó, koncentrálj rá nyaktól felfelé, habár az is észbontóan fest, de korántsem annyira zavarba ejtő, mintha a golyóinak beszélnél. Megy ez...
- Mit akarsz tenni...? - firtatom, terelve a témát az iménti eseményekről, és egyszersmind a legégetőbb problémát felhozva. - Csak nem gondolod hogy elnyaralgatok itt, miközben az iskolát megtámadhatják?
Mellém telepszik az ágyra, hosszú izmos lábait keresztbetéve kényelmesen. Pucérsága egyáltalán nem zavarja, sőt, úgy hordja mint más az Armani öltönyt. Tudja magáról milyen dögös. Tudja, ahogy azt is mennyire zavarba hoz vele. Állítom, hogy élvezi.
- Nem fogják.
Még hogy nem fogják megtámadni? Miből veszi ezt a sületlenséget? Hisz minden éjjel kisebb hadsereg rohanja le az épületet! Idő kérdése, és küldenek majd annyi és olyan vámpírt, amelyeknek Toga vagy én csak kis pitypangok vagyunk, amit csak elfújnak és szevasz. A diákok meg nasivá válnak.
- Mitől vagy ebben olyan rohadtul biztos? - kérdezem visszafojtott dühvel.
- Mitől vagy olyan rohadtul ideges?
Felnevetek.
- Ez nagyon nem áll jól neked...
- Micsoda?
-A szleng...
- Oh pardon - mosolyodik el, szemfogai szexisen megcsillannak. Ritka pillanat ez, hiszen általában úgy mosolyog, hogy nem látszanak. Ahh észbontóan fest! De most ne gondolj erre Zero, különben is még sajog a hátsód.
- Szóval.. elárulod az igazi okát..?
- Minek? - dobja félre a törülközőt, sötét tincsei nedvesen ölelik körbe szép arcát. Unottan felsóhajtok. Szóval ma harapófogós játékot játszunk. Szavanként kell kihuzigálnom belőle mindent.
- Annak hogy itt vagyunk...
- Csak....akartam egy kis időt eltölteni...távol az iskolától.. veled... - válaszolja, és arcom szinte felsistereg. Hirtelen nagyon érdekessé válik az egyik szék, piros fejemet gondosan elfordítva tőle kezdem tanulmányozni. Zavartan köhécselve próbálom összeszedni a gondolataimat. Kettesben velem? Miért pont itt, egy olyan házban amit nem szeret. Hogy miért akar velem intimkedni, azt most inkább elnapolom, mert... mert csak.
- Talán valami baj van vele? - kérdezi kedvesen.
- Pedig utálod ezt a helyet - pillantok rá óvatosan.
- Ennyire látszik?
- Aha.
- Nos.. nem engedhetem meg magamnak hogy utáljak valamit.. ilyen időkben.
Újabb rejtélyes megjegyzés, a szokásos kiismerhetetlen mosollyal. Bah. Jellemző.
***
A nap hátralévő részében nem sokat beszélgetünk, de nem is tartok rá igényt. Épp elég jól elvitázgatok saját magammal. Zero kontra Zero. Ki mondta, hogy az ember nem jó beszélgetőpartnere sajátmagának?! Jah, hogy a pszichológusok szerint ez a skizofrénia? Kit érdekel?!
Zero, te nem vagy épeszű. Hagyján, hogy közel engedted magadhoz Kurant, de már olyan dolgokról is elmélkedsz, mint az együtt maradás, féltés, aggodalom... ragaszkodás... Jaj.
Jó lenne kitalálni, hogy mégis mi a franc bajom van, és mi a rossebért pirulok el, ha csak rám néz.
Nem sokat filozofálhatok és showtime-olhatok magamban, ugyanis vendégeket kapunk. Kaname az ablakon keresztül figyeli őket, én meg őt, majd mellé kullogva megnézem, kik is azok. Bár van egy sejtésem. Naná hogy a VT-sek.
- Hiénák - mordulok fel ellenszenvtől túlcsordulva. - Akarod hogy megöljem őket?
Halvány mosollyal simogatja meg arcomat, sötétbordó szemei gyengéden néznek le rám. Fülig vörösödöm. Jaj már megint pesztonkát akarok játszani, és védelmezni őt, pedig... nah szóval... nah.
Elszakítom róla szemeimet, és inkább az ellenségre koncentrálok.
- Nem kell, köszönöm - válaszolja halkan.
- De mit akarsz tenni velük?
- Meghallgatom őket. Hagy mondják csak el mit akarnak.
- Te meg vagy huzatva - horkanok fel. - Ezek nem kisásóval meg lapáttal jöttek. Azzal a mordállyal egy medvét le lehetne teríteni.
Csak mosolyog. Jól van na, tudom hogy kicsinálhatatlan vagy, de azért nem teljesen... és nem szeretem, ha veszélyben vannak a számomra fontos emberek. Öhh... na jó, ezt a mondatot még később megbeszélem magammal.
- De engem nem.
Lemasírozunk a lépcsőn, és már kezemben is csillog az én kis szépségem, mind a 12 tölténnyel a tárjában.
- Kuran Kaname... - kezdi egyikük, egy vonatfütty alkat. - Parancsot kaptunk miszerint megszegted a Tanács békére vonatkozó szabályzatát... ezért...
- A békét ők szegték meg... - szól közbe higgadtan. Egy másik vonatfütty közelebb lép, és kibiztosítva szegezem rá a pisztolyomat. Csövének fénye szépségesen megcsillan, és ha most nem kellene keménykedni, eskü megsimizném. Imádom a csajt.
- Még egy lépés... - morgom mint az agresszív kismalac - ...és golyót kapsz a fejedbe.
- Hogy mersz így beszélni velem.. te mocskos kis... - kezdené, és ujjam viszketni kezd a ravaszon. Haverja, egy kisebb fütty lecsillapítja. Kuran felém fordul, és alig észrevehetően nemet int fejével. Bosszús sóhajjal eresztem le a fegyvert, de nem teszem el. Nem bizony kis mocskok. Agresszív-Zero-kismalac rajtatok tartja a szemeit, és a csövét! Mármint a pisztolyét.
Kaname folytatja a társalgást.
- Szóval..azért jöttétek hogy ezt elmondjátok.. nagyon kedves de..
- Azért jöttünk hogy figyelmeztessünk.. tisztavérű.. a törvényeink rád is vonatkoznak.
- A törvényeket az én fajtám alkotja... - jegyzi meg halkan, és már ismerem annyira, hogy tudjam: na most kurva pipa. - Hagytam a tanácsnak hogy helyettem gyakorolja a hatalmat, de ha úgy tartja kedvem.. még meggondolhatom magam.
Rájuk vicsorog. Na most már baromira pipa. Ereje felkavarodik, és majdnem felszisszenek én is, ahogy fájdalmasan végigmarja a bőrömet. A vonatfüttyök és haverjaik rendesen be is tojnak tőle. Hehe.
- Ehhez nincs jogod... - mondja egyikük, és Kuran hip-hop előtte terem mint a mesében, majd megcincálja, mint farkas piroskát, még új tetkót is kap tőle.
- Tessék... válaszom a tanácsnak - súgja neki, és királyi pózban bevonul, én meg megyek utána. Ha kint maradok, nem lesz hírvivője a VT-nek.
Odabent kitör belőlem a feszkó. Nyíltan jelezte a Tanács felé az ellenséges érzelmeket! Hát elmentek neki otthonról??? Most aztán kitör a balhé!
- Te teljesen meghibbantál? Azt akarod hogy meg akarjanak ölni?
A rá jellemző finom eleganciával ül le kényelmesen egy csicsás székre.
- Már nem akarnak. A Tanácsnak nincs joga ítélkezni egy tisztavérű felett, csak éppen az új üdvöskéjük úgy gondolja hogy egy tisztavérűvel az oldalukon a másik már nem probléma.
- Rido-ra gondolsz?
- Igen rá. Csak éppen nem tudják hogy Rido nem egy engedelmes kiskutya aki megvédi nekik a házat ha adnak neki kaját. Ő inkább marja meg a gazdáját is.. ha úgy van kedve.. és az jobb szórakozásnak tűnik neki.
Uhh. Valahogy nem szívesen találkoznék azzal a vámpírral...
- Azt hiszed én nem aggódom az iskola miatt? De van ennél nagyobb problémánk is.
- Jah. Ha a Tanács emberei kinyírnak, az iskola védőszent nélkül marad. Végülis..elég nagy probléma.
Elvigyorodik.
- Csak nem azt akarod ezzel mondani hogy hiányoznék neked?
Már megint zavarba hozott... ehh... Pisztolyom láncát birizgálva kerülöm tekintetét. Most ezt mér kellett?!
- Semmi baj, egyébként sem tudnak olyan könnyedén megölni, de ha bármi történne...te úgyis megvéded Yuukit és többieket.. tudom.
Összeszorul a torkom, amiért ilyen könnyedén kijelenti ezt. Nem akarom, hogy bármi történjen vele... mert... az nagyon fájna azt hiszem. Még ha csak... ágybetétként használ, akkor is.
- Kaname... - suttogom, arcát fürkészve. Meglepetten pillant fel rám a székből. Tudnom kell... mit jelent neki ami közöttünk van illetve nincs. De ez annyira égőőő, és a pillanat sem megfelelő.
- Mondd csak... Ha nem teszed.. akkor is tudni fogom... - kuncog halkan. Na jah, nem sok titka lehet az embernek ha a másik beleolvasgat folyton az agyába.
Elpirulva fordítom el arcomat. Ez olyan gáz... én Zero, zéró érzelmi élettel épp szívügyekről akarok beszélgetni. Ez olyan, mintha egy cukrász értekezne a gőzmozdonyról.
- Csak azért vagy velem mert szórakoztatlak.. vagy mert további terveid vannak? - mormolom cipőmmel a szőnyeg rojtjait piszkálva.
- Nocsak... hisz azt hittem tudod - válaszolja, és feláll. Jaj ne gyere ide, mert ha a közelemben vagy, nem tudok gondolkozni! Államat megfogja hosszú ujjaival, és maga felé fordítja pipacspiros fejemet. - Azért mentettem meg az életed mert szükségem volt rád. Yuuki miatt...
Na ez fájt, holott ez az igazság.
- Tudtam - sóhajtom, és igyekszem kifejezéstelen arccal szemlélni ingjének gombjait... De erőteljesen markolja meg vállaimat. Összekaparom magam, és a szemeibe nézek.
- De......ez már rég nem igaz. Ostoba vagy ha azt hiszed hogy csak azért.. hiszen te is tudod...csak nem vallod be magadnak... Zero..
- Mit? - Most mi van?
- Hogy ami köztünk van rég nem csupán a vér köteléke.. annál sokkal több. Csak nézz tükörbe.. már nem egy gyilkosként nézel rám.. és nem is úgy..ahogy a többi vámpírra.
Finom cirógatását érzem arcomon, és behunyom szemeimet. Igaza van. Mégis...
Több a vér kötelékénél...? Folytatja tovább:
- Nincs a szemedben sem megvetés.. sem félelem.. nem istenítesz és nem hódolsz be.. de nem is gyűlölsz.. ezt te sem tagadhatod le. Évszázadok óta.. te vagy az első.. aki bár ismeri a kilétemet, mégsem futamodik meg, vagy megy le engedelmes szolgába.. és nem fél attól sem.. amit tehet vele.. a vágyam. Persze lehet hogy félsz..de akkor egész jól titkolod.
- Ezt hogy érted..? - nézek rá. Na jó, ennek semmi értelme.
Elmosolyodik.
- Kissé nehéz ma a felfogásod.. nem .. Zero-kun? Vagy csak azt akarod hogy én mondjam ki?
De könyörgöm! HÁT MIT?!
Hozzám simul, leheletét érzem nyakamon, és arcát az enyémhez érinti lágyan. Finom illatától és közelségétől elgyengülök teljesen.
- Az hogy kötődsz hozzám.. már nem csak a vérem miatt van. Hanem mert szeretlek.. és ez sokkal erősebb mágia a vérnél.
Paff.
Na most aztán végképp kiverte nálam a biztosítékot.
Teljesen összezavarodom, és fogalmam sincs mit mondjak vagy tegyek... Gőzöm sincs. Csak azt tudom, hogy a lábaimban szinte sikoltoznak az izmok, és fejemben egy szó dübörög: menekülj!
Tágra nyílt szemekkel bámulom az arcát. Meghülyült? Nem, épelméjűnek látszik. Akkor én golyóztam be. Áh, én eddig is dilis voltam... akkor viszont Kaname fejében nem stimmel valami.
Kitépem magam az öleléséből, és remegő térdekkel hátrálok el tőle.
- Na mi az..? Nem ilyen félősnek ismertelek meg.. - kuncog halkan.
- Azt sem tudod mit beszélsz... - nyögöm.
- Dehogynem. És ezt te is tudod. Zero... gyere ide..
Dermedten bámulom felém nyújtott kezét, és egy tétova lépés után megtorpanok. Gondolataim őrült tempóban kezdenek száguldozni. Sok lány vallott már nekem szerelmet az akadémián, de sosem törődtem velük, mert nem izgatott a dolog. Erre jött ő, akit utáltam, és legszívesebben felkoncoltam volna. És most ha ránézek... nem akarom bántani. Nem. Nem is tudnám... hiszen....hiszen...
- Mielőtt visszamegyünk az iskolába.. még szeretném ha.. - kezdi, de rávetem magam, mint éhes cica a husira, és diszkréten remegő csövű fegyveremet szívére nyomom.
- Pofa be és csókolj! - morranok rá. Halkan, érzékien felnevetve csavarja ki kezemből könnyedén az én kis drágámat.
- Nos.. ha már ilyen édesen kérted...
Forró, szenvedélyes csók... Aztán már cincálja is le rólam a ruháimat. Testem úgy lángol, mint a katlan, és mohón bújok hozzá, simogatom szép testét és élvezem ahogy vágyának ereje átömlik rajtam. Nyakába hajolok, készségesen nyújtja nekem. Finoman nyalintom meg puha, fehér bőrét, és óvatosan mélyesztem belé a fogaimat. Immár lelkiismeret furdalás és akadékoskodás nélkül fogadom el a vérét. Ez is új. Épp csak kis sebet ejtek, de hajamba markol és erősen a sebére nyomja a számat, fogaim mélyen a húsába nyomódnak. Érzem ahogy beleremeg, és elégedetten felsóhajt. Nagy kortyokban nyelem a vérét, de csak keveset, majd eltépem tőle a számat. Csodálatos íze, aromája és ereje végigbizsergeti az egész testemet, és miközben öleljük egymást, merevedésünk összesimul...
- Te perverz mazochista - nyögöm, mire végre levegőhöz jutok. Csak nevet rajtam, és szemeiben vággyal, és rémítően forró érzelmekkel nézi az arcomat, ujjai nyakamat cirógatják... Teljesen elkábulva csókolom meg, és hagyom hogy a kanapéra döntsön finoman. Véres kezeivel simogat, szinte bekeni bőrömet vérével, és én beleborzongok a gyönyörűségbe, úgy kapaszkodom belé és simulok hozzá kéjesen.
- És még én vagyok a perverz... - vigyorog, de frappáns beszólásomra már nem kíváncsi. Nem. Másra kíváncsi. És egyet értek vele... minek ide a beszéd, amikor sikoltozni és üvölteni is lehet a kéjtől?!
***
Az iskolába vissza már másik útvonalon megyünk, én ragaszkodom hozzá. A kapuban már a legkedvencebb kiskedvencem vár minket. Aido-dedo. Úgy szeretlek, majd megeszlek. Kölcsönös agyarvillogtatás után rájövök: jé, ez beszélni is tud! És értelmes szavak jönnek ki a száján! Nahát.
Kurannak dolga van, úgyhogy elköszönök tőle, mondván, ránézek az én kis lüke hugimra.
- Mondd meg neki, hogy majd meglátogatom - mosolyog rám még kedvesen Kuran, és én olvadozva biccentek, és figyelem távolodó alakját.
Yuukit a szobájában találom, édesdeden alszik. Halkan csukom be az ajtót, és elmosolyodom ahogy felhorkant álmában. Kis édes. Ma valahogy minden édes és aranyos. Mi ez az ölelgessük a fákat hangulat?! Ez nem én vagyok.
Megkeményítem magam, keménykedve lezuhanyzom, keményen felöltözöm, és megyek is keményen az estisek kolijába.
***
- Talán Rido... segítségünkre lesz.. hogy a Tanácsot megleckéztessük - kapom el az utolsó mondatát Kurannak, amikor belépek a dolgozószobájába.
- Igen? De hogyan? Az egy állat. - firtatom lazán belibbenve, miután ő int nekem. Komcsira ez a terve? Hülye terv, ezt most megmondom.
- Ha a Tanács valami olyat tesz ami felbosszantja Rido-t még a végén ellenük fordul. - válaszolja - Rido nagyon egyszerűen manipulálható.. imádja az élvezeteket, de mindenezek mellett nagyon büszke. Ha valami sérti a büszkeségét.. képes ölni is miatta.
Ezek szerint ez a gyengepontja. A büszkesége. Így manipulálhatjuk. Jó terv. Gonosz kis félmosoly jelenik meg ajkaimon, ahogy eszembe jut egy kis szenyaság.
- Úgy érted.. ha azt hallja hogy úgy beszélnek róla mint a Tanács kutyulijáról...
Ichijou felkapja a fejét.
- Kiryu.. nem is rossz ötlet.
- Igen. Ez lesz a feladatod Takuma. Terjeszd el a tanács szolgái között. Úgy biztosan Rido fülébe a dolog.
- Értem.
Mi van? Yuuki egy szem szíve választottját kitenné ennek?!
- A tanácshoz akarod küldeni? - nézek rosszallóan Kuranra.
- A nagyapám tagja a Tanácsnak. - nyugtat meg Ichijou.- Akkor látogatom meg amikor akarom.
- De ez akkor is veszélyes. Mindenki tudja hogy Kaname khm... szimpatizánsa vagy - fogalmazom meg diplomatikusan.
- Zero.. mindketten tudjuk hogy ez veszélyes.
- De...
- Csak nem aggódsz miatta? - csodálkozik Kuran.
- Csak.. Yuuki..
- Igen, Yuuki nagyon nem örülne. Vigyázz magadra Ichijou-san. - biccent végül.
Kettesben maradunk, és ő már mosolyog is. Észre vettem, hogy a többi vámpír előtt soha nem teszi ezt, sőt. Szerintem eddig csak én és talán Yuuki láttuk őt mosolyogni.
- Mióta aggódsz ennyire a vámpírjaimért? Hm? Csak nem megkedvelted őket..? - búgja lágyan. - Legközelebb Aidoval fogsz sakkot játszani..?
- Aido...? Dehogy..? - húzom el a számat megvetően. - És egyébként se tudok sakkozni.
- Akkor majd én megtanítalak.
Kérdőn pillantok rá. Ez a mosoly... ez gyanús.
- Most? - pislogok gyanakodva. Szélesedő mosolya fordítottan arányos a bizalmam csökkenésével. Tétova pillantást vetek az egyre bizalomgerjesztőbb ajtó irányába, mire annak a zárja jól halhatóan kattan. Bezárta.
- Most... - búgja lágyan.
Felsóhajtok, és szófogadóan leülök az íróasztala előtti székbe.
- Hát jó... de nem érek rá sokáig, mert járőröznöm kell Toga-senseijel.
Mögém lép, és ajkamba harapok izgalmamban, ahogy megérzem finom illatát. Nyakamba göndörödő hajtincseimmel játszadoznak ujjai, miközben halkan beszélni kezd hozzám.
- A játék szabályai egyszerűek, a figurák szerepei adottak. Ami igazán bonyolulttá teszi, az a logikánk. Melyik figurát mikor és hogyan játsszuk ki, hány lépésre előre vagyunk képesek tervezni, és a megfelelő időben játsszuk ki a figurákat... Ugyanakkor az ellenfél logikáját mennyire ismerjük, mire számíthatunk tőle, és fel kell készülnünk a meglepetésekre is. A cél a győzelem, és hogy minél több figuránk maradjon a végén.
- Eddig nem úgy hangzik, mintha egy játék lenne... - morgom, és behunyt szemeimet felnyitva meredek a sakktáblára. Elkábított teljesen, pedig csak a hajamat cirógatja és birizgálja...
- Mert igazából nem is az... Nagyon régi játék, eredetileg a hadvezérek szórakozása volt, így készültek a harci stratégiák kiötlésére. Sok híres történelmi személyiség és diktátor kedvenc időtöltése volt.
Ellép mellőlem, és hosszú ujjai közé vesz egy figurát.
- Ez a kulcsfigura - teszi le elém. - A király.
Mire észbe kapok, elém pakolja az összeset, alaposan kifejtve a nevüket, képességeiket és szerepüket.
Gyanakodva figyelem, ahogy elrendezi a sakkfigurákat, és a kezdési szabályokat kezdi magyarázni. Mindent megjegyzek, és elraktározom magamban. Nem bonyesz, gyanítom a játék az már ennél sokkal nehezebb lesz, ahogy ő is mondta.
Egyik figurát, mostmár a nevét is tudom: a futót felveszi, és ujjai finoman játszadoznak vele. Tekintete elmerül az enyémben.
Szóval én vagyok a futó, konstatálom magamban. Komolyan néz a szemembe.
- A legfontosabb figurák egyike. A legalkalmasabb az ellenfél királyának legyőzésére.
Szemöldökömet ráncolva gondolom végig, a kis célzásainak értelmét.
- Egy egyszerű figura... hogyan lenne képes erre? - kérdezem halkan. Tisztán tudom miről beszélünk, látszólag a sakkról, azonban most avat be végre kőkeményen a terveibe. Figyelem ahogy ül velem szemben, arca komoly, tekintete fogva tartja az enyémet.
- A többi segítségével. Ha az egyszerű futót kisegítjük, és a többi figurát a megfelelő időben a megfelelő helyre irányítjuk, egymagában képes lenne legyőzni a királyt. És ha sikerül...
Ujjával ellöki a fekete királyt, és halk koppanással dől el, majd sorra a többi figura is.
Megszorítom kezeimmel a szék karfáját, ahogy végiggondolom az imént hallottakat.
- Nem becsülöd túl azt a futót?
- Nem szokásom, Zero. Túl régóta sakkozom, így mondhatni tévedhetetlen és kíméletlen a logikám.
- Ha a királyt sikerül is a futónak legyőznie... a többivel mi lesz? A királynak is vannak futói, lovai és parasztjai.
- Ettől olyan izgalmas a játék - mosolyodik el halványan. - Sokszor kijátszhatod egymás ellen az ellenfél figuráit, ha olyan lépésekre kényszeríted, amivel magának árt.
- A királyt is?
- Főleg őt. Ha jól taktikázol, besétál a csapdádba, és könnyedén legyőzheted, minimális veszteséggel.
Megfogom mindkét futót, és egymás mellé teszem az asztalra.
- Minimális veszteséggel? - suttogom.
- Mindig vannak áldozatok, Zero. Minden játszma veszteséggel is jár, nemcsak nyereséggel. A győzelem érdekében áldozatokat kell hoznunk.
Hát ez nem hangzik valami fényesen...
Ha csak belegondolok, miről is beszélünk... nyilvánvaló, mi a lényeg. Nehéz beletörődni, hogy elveszíthetek valaki számomra fontosat...
- És a saját királyom? Rá ki vigyáz, ha minden fontos figura az ellenfél királyát támadja? - suttogom összeszorult torokkal.
- A királynőre - teszi mutatóujját a kérdéses figurára, és nagyon halkan hozzáteszi még: - Mert őérte teszünk mindent...
- Igen... -suttogom.
Tudom, hogy Yuukit kell megvédenünk, ez a végcél, de ha Kurannak baja esik, én... én...
- Zero... - hallom, és füstszürke szemeimet elszakítva az asztallapról, felpillantok rá. Az asztal felett átnyúlva érinti meg gyengéden az arcomat. Nem kell mondania semmit, beszél helyette a pillantása, kis mosolya és érintése. Tudom. Meg akar nyugtatni, hogy minden rendben lesz, és egyéb maszlagok, de...
Nem akarlak elveszíteni.
- Én sem téged... - suttogja halkan, kimondatlan szavaimra válaszul.
Felsóhajtok.
- Beletenyereltünk a kakiba... - suttogom megadóan behunyt szemekkel, és belesimítom arcomat kezébe.
- Könyékig - hallom, és tudom hogy mosolyog.
***
- Mennem kell - rombolom szét a meghitt csendet.
- Maradj még egy kicsit...
Biccentek, és engedem, hogy mellém lépve kezemet megfogva húzzon a kanapéja felé, amely ha mesélni tudna miket műveltünk rajta... hajaj...
Már zuttyanok is le rá, ahogy rálök, és zihálva kapok ajkai után.
- Csak pár perc... - morgom, és fenekébe markolva húzom magamhoz, ágyékát az enyémhez préselve. Halkan felnyögve hunyom be szemeimet, megremegek, ezüst tincseim arcomba hullnak, de kicirógatja őket onnan.
Csak fekszem, de nem tudok aludni. Olyan sokat aludtam már.. évszázadokat.. hogy mostanában csak akkor alszom, amikor már olyan kimerült vagyok hogy nem tudok mást tenni.
Inkább csak síri csöndben hallgatom a lélegzetvételeit magam mellett. Aztán a halk léptekkel amikkel elhagyja a szobát. Felkönyökölök, és lassan nyitom fel a szemeimet. Még éppen látom ahogy csukódik utána a fürdőszoba ajtaja.
Hm.. Zero-kun..és engem meg itthagysz?
***
Teljesen hangtalanul lépek be a fürdőba, nemsokkal később, mosolyogva nyugtázva hogy éppen a ládban áztatja magát.
Észre sem veszi hogy mellé mászom.. élvezkedve sóhajt és jegyzi meg: - Ez finom...
- Szerintem is.. - hajolok fölé és súgom a szájába, amitől kissé meglepetten nyitja ki a szemeit és néz rám. Össze is rezzen ahogy hozzáérek.
- Imádod a frászt hozni rám mi?
- Mondjuk hogy igen. - felelem jól szórakozva, és elfolytok egy mosolyt.
Kicsit arréb megyek, magára hagyva őt kavargó gondolataival. A víz kellemesen meleg, és énis nagyon élvezem... mmm...
Viszont..csukott szemeimen keresztül is magamon érzem a tekintetét.
- Mi a baj, Zero-kun? - kérdezem mosolyogva, miközben vizet fröcskölök magamra. Ahh ez nagyon jó..
Úgy bámul mint kiéhezett farkas a báránysültet.. én pedig vigyorogni is elfelejtek ahogy az arcát bámulom.
- Semmi. - feleli letagadva a nyilvánvalót, de hát mindig ezt teszi, nem akadok fenn rajta.
Aztán hirtelen hátatfordít nekem, vöröslő arccal. Hehe.. csak nem azt akarod hogy..
- ...mossam meg a hátad..? - kérdezem halkan, szinte lehellve a szavakat a forró párában ami beborítja a helységet.
Nem várom meg amíg igent mond, mert mi mást mondhatna. Remeg már attól hogy hozzáérek, testén újabb és újabb borzongás cikázik végig ahogy ujjaim az izmain siklanak.. fel és alá. Nocsak.. nem is tudtam hogy a hátad is érzékeny pontod. Peidg nem használok semmilyen vámpírtrükköt..ez most.. csak a saját testem.
Nem kínzom sokáig, nemsokára kajánul vigyorogva kérdezem meg tőle: - Megmosnád te is az enyémet?
- Aha... - feleli rekedten.
Hátatfodítok neki, várom az érzést hogy hozzáérjen végre forró bőrömhöz, és felsóhajtok mikor megérzem. Először a vállamat simítja végig.. majd áttér a hátamra. Vámpírfüleim azonnal meghallják elfolytott zihálását.. és a szíve is olyan gyorsan ver, hogy majd kiugrik a helyéről.
Aztán összerezzenek ahogy ajkai a nyakamhoz érnek, és teste az enyémhez simul..hátulról. Belesóhajt a bőrömbe, és pedig sokkal inkább a meglepetéstől nyögök fel..
Szándékosan hagyom hogy azt tegyen amit akar, mégcsak meg sem mozdulok.
Még sosem volt hogy ő kezdeményezett bármit is, és ez most kellemes meglepetés nekem. Lehet hogy elfogadta végre a köztünk lévő köteléket? Azt, amit eddig minden létező erejével próbált semmibe venni..?
Érzem ahogy fejét a vállamra hajtja, mély levegőket véve próbálja lenyugtatni magát. Oh Zero-kun..semmi baj ha izgatott vagy..
- Khm... - nyögi halkan. - ...akkor én most...
El akarsz menni? Most? Na neehhm..
Megragadom a csuklóját és visszarántom magam mellé a vízbe.
- Ne menekülj. Maradj csak szépen, és fejezd be amit elkezdtél Zero-kun. - súgom mély hangon, és magamhoz húzom.
- Mit? Jah... már elég tiszta a hátad, úgyhogy...
Felnevetek magamban. Hát..ez.. édes..
Felemelkedik, de visszarántom amitől prüszkölve vágódik a vízbe, majd bukkan elő csurom vizesen.
- Érints meg...- súgom a szájába, és megcsókolom. Ujjai a hajamba bújnak, finoman simít végig az arcomon. Behunyt szemmel élvezem. Annyit vártam erre... ahh olyan sokat...
Végigsimítja a mellkasomat.. majd keze lejebb siklik..a hasamra. Ah te jó ég!
És ezt követi a szája.. majdnem felnyögök a csodás érzéstől..ahogy szemfogai megkarcolják a bőröm.. olyan.. izgató.. és.. ahh..
Aztán persze a lényegnél újra elbátortalanodik. Olyan édes.. Haha..
- ...hnnn... Zero... csináld... - nyögöm a fülébe és magamhoz rántom egy csókra. Látszólag nem nagyon érti a dolgot, azaz.. ahhh istenem.. vagy mégis.
Hirtelen markolja meg, én pedig felnyögök az érzésre. Hát erre most.. nnhh..nehm számítottam.
Nhh... Zero.
Nyögve hunyom be a szemeimet... oh istenem..
Felmorranva rántom közelebb, mohón vetem magam az ajkaira.
Kezem lejebb siklik a testén.. megragadom a férfiasságát.. és teljes hosszában végigsimítom.
- Nnnyhhh... - igen Zero.. egyetértek.
Érzem ahogy hozzámsimul.. testünk egymáshoz tapad..amit a víz csak még jobban fokoz. Ahmm.. pedig nem akartam elveszíteni a fejem.
Menekülne máris.. pedig még alig értem hozzá. Miért.. miért nem fogja fel.. hogy az a hatalmas vágy amit érez..a sajátja.. és nem az enyém. Nem én tehetek róla..
Próbál elhúzódni, mégis megremeg ahogy hátulról hozzásimulok.
- Kaname... - sóhajtja kocsonyaként remegve. Puhán csókolom meg a nyakát, ő pedig felnyög ahogy megszívom a bőrét.
Vére illatát érzem.. ahogy ráharap az ujjaira.. megfogom a kezét és elhúzom a szájától.
- Mi az.. Zero.. mit szeretnél..? - kérdezem kuncogva.
Lenyalom a vért a kezéről.. ajkaim nyomán bezárul a sebe. Szemeim vörösen villannak a vér ízére.. ez csak még jobban felizgat.. és ezt érzi ő is.. naná hogy érzi.. egy szalmaszálat nem lehetne kettőnk közé dugni...azt hiszem.
- Kana..mehh..
Imádom mikor a nevem mondja.. ilyen kéjjel a hangjában.. teljesen az eszét vette a vágy.
- Jól van.. - súgom a fülébe. - .. tudom..
Ez a hang.. már szinte tudathasadásos állapotban hallom ahogy ujjai a kád szélét karistolják és magánkívül nyög felé ahogy beléhatolok.
- Zero..
Beleborzong ahogy a nevét mondom, pedig még nem is csináltam semmit..csak beszélek hozzá.. halkan.. és érzékien..
Azok után hogy majdnem megöltem.. most azt hiszem..ahhh..
Nem várja meg amíg kissé lenyugtatom magam, ő az aki megmozdul, én pedig belenyögök a nyakába. Vizes hajam a vállára hullik, és kivillannak a fogaim ahogy felsóhajtok a gyönyörtől.
Zero.. ahh Zero.. oh édes Istenem..
Megfogom a derekát és úgy késztetem lassabb mozgásra, mert ha így folytatja én..
Hangja elfolytott nyöszörgés és nyögés csupán..mégis.. élvezem.. mint még soha semmit.
Hangom elcsuklik ahogy megszorítja a kezemet.. érzem rajta hogy már csak egy vékony szál választja el attól hogy a mélybe zuhanjon.. a gyönyör legmélyebb szakadékába.. és magával rántson engem is.
Nekinyomom a kád szélének.. fogaim végigkarcolják a vállát.. kiserkenő vére vörösre színezi hófehér bőrét.. én pedig beleharapok a fülébe és elszabadulva merülök el benne tövig, amitől ő nyögve kap levegő után.. én pedig behunyt szemmel élvezem ahogy testében szétárad a kéj és szinte elemi erővel vonz magához.
Zero..
Átölelem a mellkasát.. nem engedve hogy elhúzódjon.. de nem is akar. Ezüst haja csapzottan tapad az arcába.. testén a vízcseppek ezüstös csillogással szánkáznak lefelé.. ahogy felkavarom a vizet.. erőm körbefon mindkettőnket.
Most egy darabig nincs szükségem senki vérére.. annyit ittam nemrég.. de úgysem állom meg.. tudom. Finom oldalra fordítom a fejét.. hogy magammal együtt őt is a csúcsra juttassam újra.. a nyakába harapok és ő megvonaglik a kéjtől.. újra..és újra...
***
Vörös arcát még véletlenül se fordítaná felém.. neem..dehogy. Úgy menekül kifelé hogy azon nevetnem kell. Felmarkolok egy törölközőt és hajamra vetem.. úgy sétálok utána.
Kissé meghökkenten sandít rám, majd elhúzza a száját.
Mintha még nem láttál volna.. - vigyorodom el magamban.
- Mit akarsz tenni..? - kérdezi. - Csak nem gondolod hogy elnyaralgatok itt, miközben az iskolát megtámadhatják.
- Nem fogják. - felelem és leülök mellé az ágyra, kicsit sem zavartatva magam azon, hogy teljesen meztelen vagyok.. és kissé még khm.. vizes.
- Mitől vagy ebben olya rohadtul biztos? - kérdezi halkan.
- Mitől vagy olyan rohadtul ideges? - kérdezem az ő stílusában, felé fordulva, némán fürkészve az arcát.
Megpróbál komoly arcot vágni, majd kitör belőle a nevetés.
- Ez nagyon nem áll jól neked.
- Micsoda? - kérdezem mosolyogva.
- A szleng...
- Oh pardon. - vigyorodom el. Fogaim kivillannak a sötétben.
- Csak....akartam egy kis időt eltölteni..távol az iskolától.. veled..
Nah erre nem tud mit mondani, csak elfordul és megköszöröli a torkát.
- Talán van valami baj van vele? - kérdezem.
- Pedig utálod ezt a helyet. - fordul felém.
- Ennyire látszik? - kérdezem sóhajtva.
Bólint.
- Nos.. nem engedhetem meg magamnak hogy utáljak valamit.. ilyen időkben. - felelem halkan, amiből persze nem sokat ért, de nem is kérdez rá.
***
Együtt ebédelünk, a vámpírszolga annyi ételt pakol ki elénk ami egy egész falut jóllakatna azt hiszem. Magamban gondolkova figyelem ahogy eszik.. minden kajából csak apró falatokat választva ki.. találomra.. szórakozottan.
Hát ez érdekes.
Bizonyára most átértékeli azt a bizonyos dolgot amit eddig le akart tagadni. De ezek után.. kénytelen beismerni hogy igenis létezik.. valami ami hozzám köti.. és ez nem csak a vérem iránti vágya. Nem, ez annál sokkal több.
***
Csendben figyeli ahogy az ablakon bámulok kifelé. Nem szól egy szót sem..mégis érzem hogy engem néz.
Odakint a tanács küldöttei, tudják hogy itt vagyok, valahonnan, éppen a kapuban álló vámpírszolgának jelentik be jöttüket.
Hozzám sétál, arcom mellett kibámul rájuk.
- Hiénák.. - morogja halkan. - Akarod hogy megöljem őket?
Elmosolyodom, finoman megsimogatom az arcát. Vajon most tudatában van annak hogy engem akart megvédeni.. és ki is mondta..?
Elpirul és megint kifelé bámul.
Aha.. azt hiszem mostmár igen.
- Nem kell. Köszönöm. - teszem hozzá az utolsó szót szinte halkan.
- De mit akarsz tenni velük?
- Meghallgatom őket. Hagy mondják csak el mit akarnak.
- Te meg vagy huzatva. Ezek nem kisásóval meg lapáttal jöttek. Azzal a mordállyal egy medvét le lehetne teríteni.
Rámosolygok.. ebből ért.
- De engem nem. - felelem halkan, és elindulok a lépcső felé. Követ.. naná hogy.. jön utánam. A lánccsörgésből ítélve most húzta elő a Bloody Rose-t.
Megállok a lépcső tetején, és intek a vámpírszolgának, aki éppen vissza akarja őket tartani, hogy ne zavarjanak. Parancsomra azonnal a háttérbe húzódik és visszamegy a házba.
- Kuran Kaname.. parancsot kaptunk miszerint megszegted a Tanács békére vonatkozó szabályzatát... ezért..
- A békét ők szegték meg.. - felelem halkan, nyugodtan.
Egyikük közelebb lép, hallom hogy mellettem kattan valami.
- Még egy lépés.. és golyót kapsz a fejedbe. - morogja Zero halkan.
- Hogy mersz így beszélni velem.. te mocskos kis.. - hörgi a vámpír, de társa a vállára teszi a kezét.
Felé fordulok, alig láthatóan nemet intek, mire ő kicsit lejebb engedi a pisztolyt, de azért nem teszi el.
- Szóval..azért jöttétek hogy ezt elmondjátok.. nagyon kedves de..
- Azért jöttünk hogy figyelmeztessünk.. tisztavérű.. a törvényeink rád is vonatkoznak.
- A törvényeket az én fajtám alkotja.. - felelm nagyon halkan. - Hagytam a tanácsnak hogy helyettem gyakorolja a hatalmat, de ha úgy tartja kedvem.. még meggondolhatom magam. - vicsorogok rájuk, erőm felkavarja a leveleket a földön, hősiesen állnak ellen a szélnek, én pedig gonoszan mosolygok magamban. Féljetek csak..
- Ehhez nincs jogod.. - szól vissza az egyikük halkan.
A másodperc tört része alatt termek mellette és kapom el a nyakát. A másik kettő felém mozdulna, de egy golyó vágóűdik közéjük így visszaugranak.
- Ahhoz van jogom amit csak akarok. - sziszegem neki dühösen. Széttépem a mellkasán a ruhát, és körmöm hegyével megkarcolom a bőrét. Felordít a fájdalomtól, ahogy belém vágom a körmeimet.
- Tessék.. válaszom a Tanácsnak. - súgom a fülébe halkan, mégegyszer megszemlélve a bőrébe karmolt üzenetet, azzal hátatfordítok nekik és besétálok a házba. Zero követ.
***
- Te teljesen meghibbantál? Azt akarod hogy meg akarjanak ölni?
- Már meg akarnak. - felelem levetve magam egy párnázott bársonyszékbe. - A Tanácsnak nincs joga ítélkezni egy tisztavérű felett, csak éppen az új üdvöskéjük úgy gondolja hogy egy tisztavérűvel az oldalukon a másik már nem probléma.
- Rido-ra gondolsz?
- Igen rá. Csak éppen nem tudják hogy Rido nem egy engedelmes kiskutya aki megvédi nekik a házat ha adnak neki kaját. Ő inkább marja meg a gazdáját is.. ha úgy van kedve.. és az jobb szórakozásnak tűnik neki. - felelem sóhajtva.
Közelebb jön, én pedig felnézek rá.
- Azt hiszed én nem aggódom az iskola miatt? - kérdezem fejem a tenyerembe hajtva. - De van ennél nagyobb problémánk is.
- Jah. Ha a Tanács emberei kinyírnak, az iskola védőszent nélkül marad. Végülis..elég nagy probléma. - feleli.
Kishíján felnevetek, de inkább csak felmosolygok rá.
- Csak nem azt akarod ezzel mondani hogy hiányoznék neked? - kérdezem kaján vigyorral.
Lesüti a szemét.. és pisztolyt rögzítő láncot piszkálja.
- Semmi baj, egyébként sem tudnak olyan könnyedén megölni, de ha bármi történne..te úgyis megvéded Yuukit és többieket.. tudom. - sóhajtok halkan.
- Kaname.. - hallom ahogy a nevemet mondja.
Kissé csodálkozva nézek fel rá, lévén ez az első hogy a nevemen szólít, úgy hogy nem én erőszakoltam ki.
De végülis nem folytatja.. lenyeli amit mondani akart.
- Mondd csak.. - nézek rá kíváncsian. - Ha nem teszed.. akkoris tudni fogom.. - teszem hozzá kuncogva, lévén mostmár felkeltette a kíváncsiságomat.
Elfordítja a fejét hogy ne lássam hogy elpirult.
- Csak azért vagy velem mert szórakoztatlak.. vagy mert további terveid vannak? - kérdezi halkan.
Nah ez most meglepett..szóval ezen járt a feje evés közben.
- Nocsak.. hisz azt hittem tudod. - felállok és hozzá sétálok, a kezét megfogva fordítom magam felé.
- Azért mentettem meg az életed mert szükségem volt rád. Yuuki miatt...
- Tudtam. - feleli komoran. Megragadom a vállát és megszorítom hogy rám figyeljen.
- De......ez már rég nem igaz. Ostoba vagy ha azt hiszed hogy csak azért.. hiszen te is tudod..csak nem vallod be magadnak... Zero..
- Mit?
Jajj de értetlen vagy...
- Hogy ami köztünk van rég nem csupán a vér köteléke.. annál sokkal több. Csak nézz tükörbe.. már nem egy gyilkosként nézel rám.. és nem is úgy..ahogy a többi vámpírra. - lassan végigsimítok az arcán..behunyt szemein. - Nincs a szemedben sem megvetés.. sem félelem.. nem istenítesz és nem hódolsz be.. de nem is gyűlölsz.. ezt te sem tagadhatod le. Évszázadok óta.. te vagy az első.. aki bár ismeri a kilétemet, mégsem futamodik meg, vagy megy le engedelmes szolgába.. és nem fél attól sem.. amit tehet vele.. a vágyam. Persze lehet hogy félsz..de akkor egész jól titkolod.
- Ezt hogy érted..?
- Kissé nehéz ma a felfogásod.. nem .. Zero-kun? - mosolygok rá. - Vagy csak azt akarod hogy én mondjam ki?
Hozzásimítom az arcom, hajam összesimul az övével.
- Az hogy kötődsz hozzám.. már nem csak a vérem miatt van. Hanem mert szeretlek.. és ez sokkal erősebb mágia vérnél.
Hirtelen nyitja ki a szemeit. Kissé meghökkenve figyel, bár szerintem tudta hogy valami hasonlót fogok mondani. Vagy talán mégsem?
Kiszabadítja magát a kezeim közül és elhátrál.
- Na mi az..? Nem ilyen félősnek ismertelek meg.. - kuncogok halkan.
- Azt sem tudod mit beszélsz.. - nyögi halkan.
- Dehogynem. És ezt te is tudod. - felelem halkan. - Zero... gyere ide.. - nyújtom felé a kezem.
Elindul felém, de aztán visszakozik.
- Mielőtt visszamegyünk az iskolába.. még szeretném ha.. - belémfolytja a szót azzal hogy a mellkasomnak vágódik. Pisztolya a mellkasomnak nyomódik, de érzem hogy remeg azt tartó keze.
- Pofa be és csókolj! - morogja, mire halkan nevetni kezdek és könnyedén kicsavarom a kezéből a pisztolyt.
- Nos.. ha már ilyen édesen kérted.. - kuncogom halkan, és végignyalom a száját.. mielőtt elmélyíteném a csókot.. lágyan és puhán. Szemfogaim a nyelvét karcolják..
Ahmm.. igeehhn...
***
Sosem gondoltam volna hogy ez lesz belőle. Holott tudom hogy veszélyben vagyunk és most azonnal el kellene indulnunk.. nem érdekel mert amíg hozzáér valamelyik testrészem.. olyan őrült vágy hatalmasodik el rajtam hogy alig bírok parancsolni magamnak.
Vadállatként szaggatom le róla a ruhát, halkan felnyögve ahogy a nyakamra veti magát, de mégis..ahogy megharap.. olyan finoman.. mintha vigyázni akarna hogy ne okozzon fájdalmat.
Megragadom a tarkóját és erősen a sebre nyomom hogy fogai még mélyebbre hatoljanak a bőrömbe. A fájdalom végigmarja a bőrömet.. megborzongok tőle..
- Te perverz mazochista.. - nyögi vértől csöpögő szájjal, de csak kinevetem.
Arcán elmaszatolódott a vérem.. olyan gyönyörűen áll neki. Végigsimítom a tetoválást a nyakán.. mire.. szinte hipnotizálva hajol fel hozzám.. hogy megcsókoljam.
Zero...
Fehér ingem és a kezeim és véresek..amivel végigsimítok a haján. Eldöntöm a kanapén és mosolyogva mászom fölé. Kezei átölelik a nyakamat, én pedig nyögve kapok levegőért ahogy szinte felágaskodik hozzám hogy hozzám simulhasson.
- És még én vagyok a perverz.. - vigyorogok jókedvűen, és beléfolytom a szót, mikor vissza akar szólni valamit.
Ne most... majd.. máshkohr... ahh..
***
Elgondolkozva figyelem ahogy a környéket pásztázza mielőtt útnak indulnánk.
- Okosabb lenne nem ugyaazon az úton menni. - jegyzi meg egy vadász szakértelmével és komolyságával, amitől újfent mosolyoghatnékom van. Ilyenkor olyan mintha Togát hallanám.. csak a dörmögő mély hang és a fél szem nem stimmel.
- Ahogy akarod. - hagyom rá és követem.
***
Aido már a kapuban áll mikor megérkezünk, kedvesen egymásra vicsorognak Zero-val, majd mikor túl vannak az üdvözlésen, felém fordul és kijelenti hogy már nagyon vártak.
Nos.. kösz.. ez kedves.
- Főleg Ichijou-san. Beszélni szeretne veled Kaname-sama.
Zero felé fordulok, aki elhúzza a száját.
- Úgyis meg akartam nézni Yuukit.
Elmosolyodom.
- Mondd neki hogy majd meglátogatom. - mosolygok rá és követem Aidot.
Ichijou nem szolgál jó hírekkel, lévén a nagyapja még mindig szervezkedik valamit, és a kémkedése alkalmával sem sikerült rájönnie mit tervez.
- Biztosan a Tanáccsal áll kapcsolatban. Bár az új vezért ő sem szívleli. És tart Rido-tól is.
- Talán Rido.. segítségünkre lesz.. hogy a Tanácsot megleckéztessük. - dörmögöm magamban.
- Igen? De hogyan? Az egy állat. - hallok egy hangot, és felemelve a fejemet látom hogy Zero áll az ajtóban. Intek neki hogy jöjjön be.
- Ha a Tanács valami olyat tesz ami felbosszantja Rido-t még a végén ellenük fordul. - felelem elgondolkozva. - Rido nagyon egyszerűen manipulálható.. imádja az élvezeteket, de mindenezek mellett nagyon büszke. Ha valami sérti a büszkeségét.. képes ölni is miatta.
- Úgyérted.. ha azt hallja hogy úgy beszélnek róla mint a Tanács kutyulijáról.. - Zero vigyorog.
- Kiryu.. nem is rossz ötlet. - fordul felém Ichijou.
- Igen. Ez lesz a feladatod Takuma. Terjeszd el a tanács szolgái között. Úgy biztosan Rido fülébe a dolog.
- Értem.
- A tanácshoz akarod küldeni? - csodálkozik Zero.
- A nagyapám tagja a Tanácsnak. - fordul felé mosolyogva. - Akkor látogatom meg amikor akarom.
- De ez akkoris veszélyes. Mindenki tudja hogy Kaname khm. Szimpatizánsa vagy.
Mibe hogy nem követőjét akart mondani eredetileg...de nem is ezt..
- Zero.. mindketten tudjuk hogy ez veszélyes.
- De...
- Csak nem aggódsz miatta? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Csak.. Yuuki..
- Igen, Yuuki nagyon nem örülne. Vigyázz magadra Ichijou-san. - bólintok és intek neki hogy elmehet.
Mosolyogva figyelem ahogy Zero felém fordul miután becsukódik az ajtó.
- Mióta aggódsz ennyire a vámpírjaimért? Hmm? Csak nem megkedvelted őket..? Lgeközelebb Aidoval fogsz sakkot játszani..? - kérdezem mosolyogva.
- Aido,...? Dehogy..? - fintorodik el. - És egyébként se tudok sakkozni.
- Akkor majd én megtanítalak. - mosolyodom el gonoszan.
A sakktáblára pillant és a mellette lévő papírokra.
Na igen...azt hiszem kezdi sejteni hogy ez nem a szokásos sakk játszma lesz.
Minden maradék erőmet latba vetve megcsikordulok végre.
- Halkabban ordíts, mert még szükségem van a fülemre...
Próbálom nehéz szemhéjaimat megemelinteni, és jé... sikerül is. Már csak a sok lila és kék pöttyöt kellene elsöpörni a szemem elől, amelyek szédítő táncot járnak körülöttem.
Megszeppent csendjét hallva elhaló kis mosolyt kanyarítok szám sarkába. Hát nem ismersz még mindig eléggé?! Kyriuu Keljfeljancsi Zerot?
Mikor tanulod meg, hogy sérthetetlen félisten vagyok?
Gyenge karjaimra támaszkodva próbálok feltápászkodni.
- Na megyek szipkákat hentelni... - nyikorgom változatlanul erőteljességet nélkülöző baritonhiányos hangomon, ami valahogy most Yuukiéra hasonlít. Ki tudja miért... ehh. Mi a francért vonzanak vissza azok a puha párnák, mintha mágnesből lennének, én meg vasszög lennék?! Gyanítom annyi vér sincs bennem, amiből egy tisztességes rajzszöget össze lehetne hozni.
Visszaesek.
Pics’.
De látásom végre kezd tisztulni. Felpillantok a mellettem térdelő csupasz félistenre, és elakad a lélegzetem.
- Jézusom... - vérkönnyes az arca, olyan amilyen csak egy tisztavérűé lehet. Azt hihette hogy megölt engem? Jaj. Kinyújtom felé reszkető kacsómat, és ő egy halk sóhajjal vetődik rám, hajamba fúrva arcát.
Nah ne picsogj. Zero-bácsi él és virul.
Megsimogatom a hátát megnyugtatóan.
- Ne hozd így a frászt rám még egyszer - mormogja. Megkönnyebbülten nevetek, majd meglepetten nyögök fel. Egy rántás, és már rajta fekszem. Mi a szösz?
- Igyál... - utasít komoran.
Mi van? Haggyá’ má’, örülök hogy élek!
- Érzem hogy akarod. Különben meg nem fogsz tudni szipkákat hentelni. És egy nagy-nagy kolonc leszel az igazgató nyakán. És...
Grr... de utálom amikor ilyen vagy. Éhes etiópként vetődöm nyakára, és beleremegek a gyönyörűségbe, amikor finom vére számba csurran. Nagy kortyokkal, mohón szívom magamba, érzem bőrének forróságát alattam, ujjainak cirógatását fejbőrömön, finom illatát orromban.
Kábán a telítettség érzéstől ernyedek el rajta, fogadom csókját, cirógatásait.
Olyan meghitt így kettesben... tényleg nagyon jó így.
***
Egy átmelózott nappal után megint egy asztalnál ülünk a szippancsokkal. Nem értem az igazgató mi a szöszért ragaszkodik ezekhez a közös étkezésekhez.
Mindegy, mi Yukival elvagyunk mint muslincák a rohadt dinnyében. Kergetőzünk, veszekszünk és szívatjuk egymást, mint általában.
A különbség csak az, hogy végig magamon érzem Kaname tekintetének súlyát. Mindenki tudja már, hogy mi van köztünk, de senki nem mer szólni. Helyes. Nem szeretem a sok betört orrú embert magam körül.
Néha összeakad tekintetünk, és szívem szerint elpirulva szaladnék világgá azoktól a pillantásoktól amiket felém küld. Gyanítom, ha kettesben lennénk, az a pástétom ami a tányérjában virít, az én hasamról lenne elfogyasztva. Legalábbis nagyon úgy fest.
Belekortyol a borba, és egy cseppet lenyalint az ajkáról. Ahh mami... ezt tuti direkt csinálta!
Megeszem az utolsó falatot is, és végre hátradőlök elégedetten. Yuki fülemhez hajolva, azt mondja: böff. Ehh...
- Kicsi koca... - búgom gyengéden. - ...volt ma etetés amint hallom...
Kaname diszkréten fulladozni kezd a borában. Szemem sarkából őt figyelve hallgatom Yuki nyafogását, és azon tanakodom, mikor és hol tanulhatnám meg a vámpír-újraélesztés fortélyait két másodperc alatt...
Kaname feláll, és egy elegáns intéssel befejezettnek tekinti a vacsorát. Szipkái és a többiek is elcsattognak. Yukitól kapok két kis nyálas puszit, majd pirulva siet el szőke hajú, zöld szemű választottja mellett. Naná hogy összeér a kezük! Naná!
Gyilkos pillantást kap a szippancs. Naná, hogy kibelezlek ha hozzá mersz érni. Naná!
Elém sétál, lezserül zsebre tett kezekkel, sztáros kisugárzásával a nagy fehér agyar. Ne nézz ilyen szexisen!
- Van egy meghívásom a számodra - dob elém egy levelet. - Az igazgató és Toga úgy gondolták, hogy túlságosan veszélyes, de én úgy gondolom tudnod kell róla.
Lepillantok a borítékon lévő pecsétre.
- A vadbarmok sz...
- Az - szakít félbe blazírtan. Felkapom és elolvasom. Vadászokra szóló vadászati engedély és parancs. Mi a....?!
- Hülyék ezek? - hörrenek fel. - Vámpírvadász öl vámpírvadászt?
- Nos, nem azok. Azok a vadászok mára már E-szintűek. A Tanács így akarja megtörni a Vadász Szövetséget mert azok nem tették azt amit akartak.
Oh a francba.
- A balfékek. De nekem már nem parancsolnak - vetem vissza a levelet hanyagul az asztalra.
- Viszont ezek a vadászok most minden bizonnyal ide tartanak - dobja be az aduászt. Bakker.
- Ez baj - foglalom össze a lényeget.
- Igen az.
A vadászokból lett vámpírok veszélyesebbek és erősebbek a sima szipkáknál.
- Tudod hol vannak? - nézek rá kérdően. Csak mosolyog. Naná hogy tudja.
- Mi az amit te nem tudsz Kuran... - sóhajtok. Legalább ennyivel könnyebb dolgunk van.
- Hidd el pedig van olyan - mondja lágy mosollyal, szemei vidáman csillannak. Ritkán látom így. Mielőtt ágybetétjévé tett, soha. Na de most nem érek rá nyálat csorgatni.
- Az igazgató és Toga-sensei viszont nem fog örülni ha megtudják hogy mégis vállaltam a dolgot. Még ha nem is azért, mert a szövetség kért - komorulok el.
- Úgy tudják hogy velem vagy a lakosztályomban.
Mi van? És ezt csak így lazán az arcomba vágod? Hát marha jó. Felhördülök.
- Úgy? Szóval az egész iskola azt hiszi hogy én éppen nyalom a te...
- Igen azt.
Ne vigyorogj.
- A talpadra gondoltam - villantom rá komoran szürke szemeimet. Asszem elpirultam.
- Nem mondtam hogy másra értettem volna. De ha te így gondolod Zero-kun.... - búgja. Na jó, most aztán már lángol is a képem, ahogy eszembe jut, mi mindent is nyalogathatnék rajta. Hát lenne bőven csemegézni való.
Kuran-nasi.
Zero te perverz.
- Mikor indulunk? - firtatom hogy eltereljem a témát, na meg másért is. Már int is az ajtó felé. Hékás! Most ettem!
- Úgy érted most? Hát ezért van rajtad ez a maskara... - konstatálom végigpillantva rajta.
- Maskara? - néz le szerelésére. Nem egyenruha, csak egyszerű fekete ing és nadrág, de milyen! Kizárólag korhatáros gondolatok keringenek fejemben ha csak ránézek. Mondjuk rajta bármi lehet, akkor is ez történik. Egy abroszban is szexis lenne.
- Csak mert nem selyem van rajtad. Totál látszik rajtad hogy nem ez a megszokott cuccod. Egy hülyének is feltűnne. Extra gyanús vagy így.
Na meg az jobban áll neked, szívesebben bámullak abban.
- Ha te mondod. - sóhajtja. - De akkor meg kell várnod amíg átöltözöm.
- Siess! - morgok rá.
- Segíthetsz...
Ehh ez a vigyor.
- Nem, mert el akarok indulni még ma - morgom.
- Oh, hát.. te mondtad..
Kuncogva vonul el, és én eltépem szemeimet széles vállairól. Áh Zero... neked betett a vacsora. Mit főztek bele? Ajzószert?
Holnap lepuffantom a szakácsot.
***
Kihalt városrész. Sehol semmi élet nyoma. Lepusztult épületek, romok, kosz és gaznövényzet borítja be a használaton kívüli járdákat, kocsi roncsokat és falakat. Sötét és komor hangulat.
A hold hideg, ezüstös fénye csak még tovább súlyosbít a helyzeten.
Ez minden, csak nem romantikus séta kettesben.
Érzem a szippancsok jelenlétét. Sokan vannak. Bazisokan.
Találok egy kölyökmacskát. Csoda hogy él, tiszta harapásnyom és vér. Felveszem és megcirógatom. Yuki ha ezt látná, elsírná magát...
Kaname mellém lép, és kezét fölé téve gyógyítja meg. Meg sem lepődöm már, hiszen kezdetek óta történt eddig mindig valami, ami bizonyította, hogy mennyire más mint amilyennek régen hittem. Vannak érzelmei, nem hidegvérű, kegyetlen, és...
Na jó, el ne olvadj már.
Uhh érzem a szippancsokat mozgolódni, és erejük ledöbbent. Nem sima szippancsok. De mennyire hogy nem.
- Ezt a pusztítást nézve nem lehetnek messze - nyögöm.
- És nem lehetnek kevesen - válaszolja. Ő is érzi. Ha túlerőben lesznek és győznek, Kanaméból egy hajszál sem marad.
- Nem kellett volna idejönnöd. Te vagy a fincsi desszert a vacsijuhoz - mondom nehezen titkolt aggodalommal.
- Az utolsó vacsorájukhoz.
- Oké, akkor keressük meg őket! - és daráljuk be az összeset mint Yuki a répát!
- Nem kell - oltja le hevességemet. - Majd ők jönnek ide hozzánk.
Figyelem ahogy kezébe harap, és vérének illata azonnal betölti a levegőt. Nekem is nehezemre esik hogy ne vessem rá magam, hát akkor az E-szintűekre milyen hatással lehet?!
Kibiztosítom a pisztolyom.
A szippancsok úgy sietnek felénk, mint hangyaboly a kenyérre. Bocs fiúk, ő az én hamim.
Mindjárt lőtávolon belülre érnek.
- 3...2...1... - motyogom, és lőni kezdek. Uhh... kurva sokan vannak. És bakker lőnek is ránk, vadászfegyverekkel! Ha eltalálnak minket, szívás!
Nem éppen kedves szavakkal becézgetve a népet lövöldözöm le őket, mint vurslin a konzervdobozokat.
Hirtelen ledermedek.
Ez... ez a fickó... Yagari egyik barátja... sokszor találkoztam már vele...
Nekem ront, és vállamat megkarmolja, nagy fogaival képembe vicsorog. Kaname szedi le rólam, de én puffantom le.
Ürítsd ki a fejed Zero. Ezek nem emberek. Lélegezz és lőj.
Ne gondolj arra, hogy te is ilyen lehettél volna... ne gondolj arra, hogy akár Yagari is lehetett volna... ne gondolj arra, hogy ki az a rohadék tisztavérű, aki ezt művelte velük...
Ne gondolkozz.
Lélegezz és lőj.
***
Befejezzük a hentelést.
Elindulnék hazafelé, de ő más irányba fordul.
- Merre mész? Az déli irányban van, nem tudom feltűnt-e... - firtatom bűbájos modoromban.
- Kövess - parancsolja.
Ó hogy azaz ugráltatós nénikéd essen össze agyvérzésben!
Magamban morogva követem.
Egy kissé romos kastélyhoz érkezünk. Belépünk az ajtón, és egy idős szolga fogad bennünket. Mélyen hajlong, és Kaname-samázik egy sort. Beszélgetni kezdenek, én pedig körülpillantok.
Giccses stukkók, oszlopok, márvány meg bársony meg csicsa... Illik Kuranhoz.
Elmegy a szolga.
- Jó puccos hely - közlöm lakberendezési tanulmányaim összegzését szakértő bólintással.
Csak mosolyog.
Egy lakosztályba sétálunk. Hasonlít Kaname kollégiumi lakosztályához, csak éppen háromszor akkora, és ez az ágyra is igaz.
Lehajítja egy kanapéra hosszú, fekete kabátját és felém fordulva int nekem.
Lábhoz kutyus? Má’ megint kezded?
Felhúzom az orromat, de tekintetében a néma kérést látva megenyhülök. Na jó... de csak most az egyszer.
Hagyom hogy kigombolja ingemet, és lecirógassa rólam. Vállaimon lévő seb fölé hajol, és már érzem is nyelvének forróságát, és gyógyerejének bizsergetését.
- Itt akarsz maradni? - pihegem.
- Nem. De maradunk.
- Furcsa logikád van - lépek el tőle mielőtt rávetem magam és leülök az ágyra. - És az nem baj hogy rájönnek hogy eljöttünk?
- Nem tudják meg.
- De...
- De nem - válaszolja kimért nyugalommal, és ujjairól nyalogatni kezdi véremet. Oh istenem... mi a rossebért csinálja ilyen érzékien? Eltépem róla a szemeimet, és az ablakon áttetsző holdat bámulom inkább. Abban legalább nincs semmi szexi.
- Zero... - dorombolja. Nem a hold. Kaname.
Ne nézz oda, ne nézz oda. Hát nem odanéztél? Most magadra vess.
A bordó szemek szinte magukba szippantanak, gyűrött lepedőt és fülledt éjszakát ígérve. Ajaj...
Felgyorsul a szívverésem, és a levegőm is rohamosan fogyatkozni kezd.
- Most valami perverzségen jár a fejed... - konstatálom. Na jó, keresek egy másik üres lakosztályt. Felpattannék, azonban visszanyom.
- Igen? És kitalálod mi az? - dorombolja mosolyogva.
- Inkább nem akarom tudni... - nyögöm.
- Kár. Pedig szerintem tetszene.
Efelől semmi kétségem...
Beletörődve a megmásíthatatlanba, engedem hogy lecincálja rólam a ruháimat, majd meztelen testünk sóváran csapódjon egymásnak.
Mindenhol magamon érzem kezeinek cirógatását, ajkainak nedves forróságát. Isteni érzés...
Kéjesen felnyögve fogadom magamba hímvesszőjét, és ahogy mélyen elmerül bennem, megkapaszkodom a vállaiban.
- Zero-kun... nyisd ki a szemed... - súgja. Beleremegek még ebbe is. - Gyerünk... látni akarom hogy mennyire élvezed... - kuncogja. Megborzongok.
Élvezed mi? Te szenyó...
Felpillantok rá ahogy mozogni kezd bennem, és abban a pillanatban szétárad bennem a gyönyör... Egyszerre ordítunk fel, és lebegünk a semmi közepén, belehalva kicsit ebbe a szépséges érzésbe is.
Álomba ájulok.
***
Felnyitom szemeimet a rémálomból felriadva, és zihálva tekintek körbe. Sötétség. Fényes nappal lehet, de a függönyök behúzva, és csak néhány gyertya világít. Kaname mellettem fekszik, behunyt szemekkel. Hogy alszik-e vagy sem, nem tudom. Utóbbi valószínűbb.
Hagyom pihenni, és kicsusszanok az ágyból. Meztelenül indulok a fürdőszobába. Hajnalban úgy estünk egymásnak ahogy voltunk, még csak nem is fürödtem. Izzadt vagyok és véres. Ő bezzeg ilyenkor is úgy néz ki, mint akit frissen sterilizált gyufás skatulyából rántottak elő.
Beállok a zuhany alá, és végigmaratom testem a lávaforró vízzel. Ahh... igen. Finom szappan, sok hab.
Nem hagy nyugodni valami. Sötétedéskor fogunk csak vissza indulni az akadémiára. Egy egész nap kettesben. Még sosem töltöttünk együtt néhány óránál többet. Gyanítom a fenekem rendesen megsínyli majd a mai napot.
Hm. Megvan. Már tudom mi zavar.
Az zavar, hogy ez egyáltalán nem zavar.
Szahara-szerű érzelmi életemmel most inkább nem foglalkozom. A köztünk lévő „semmit” kezdem jobban viselni, ez van.
Kilépek a zuhany alól, és a csicsás, giccses, cicomás, csiricsáré fürdőszoba közepén lévő nem aprócska süllyesztett kádra nézek. A szolga tölthette fel, még vörös rózsaszirmokat is rakott bele, és azok most hívogatóan széplenek a víz felszínén. Beledugom lábujjam. Még meleg, és finom balzsamos illat kúszik orromba.
Na jó, csak egy picit.
Sóhajtva merülök el a vízben, és a medence szélén megtámasztva fejemet, behunyt szemekkel élvezem a lazítást.
- Ez finom...
- Szerintem is - súgja Kaname a számba. Meglepetten pislogok fel rá. Nem éreztem amikor bejött. Ügyes. Össze is rezzenek.
- Imádod a frászt hozni rám mi? - morgom. Mosolygó szájára pillantok és nyelek egyet.
- Mondjuk hogy igen - válaszolja talányosan, és mellém evickélve ül le ő is, fejét kényelmesen hátradöntve. Visszafektetem én is az enyémet, de nem bírom elszakítani róla tekintetem. Behunyt szemekkel pihen, szép arcán halvány mosollyal, én meg majd megveszek hogy hozzá érhessek.
Ki érti ezt?!
Bosszúsan fújok egyet.
- Mi a baj, Zero-kun? - kérdezi, egy kis vizet fröcskölve izmos mellkasára. Ajkamba harapva figyelem ahogy a vízcseppek végigcsurognak, fennakadva mellbimbóján, majd lecseppennek.
- Semmi - vágom rá gyorsan, és már lángol is a képem. Bakker, hát kukkolóvá avanzsáltam! Nem baj, akkor is lepillantok. Jaj... Zero de hülye vagy...
Hirtelen hátat fordítok neki, ne lássa mekkora hatással van rám. Kezdem magam nagyon hülyén érezni.
- Mossam meg ahátad? - Lágy hangja kedves és simogató. Nem várja meg a választ, ujjai már bőrömön cikáznak. Ajkamba harapva hunyom be szemeimet. A franc essen beléd Kuran, hogy ilyen hatással vagy rám...
Simogatása nyomán apró kis szikrák cikáznak végig gerincemtől az ágyékomig, növelve amúgy sem aprócska problémámat.
Néhány perc múlva, és miután a testemben létező összes vér megoszlik arcom és ágyékom között, megszólal.
- Megmosnád te is az enyémet?
- Aha... - krákogom, és ahogy hátat fordít nekem, meg merek végre fordulni. Kínos problémám igencsak kínzóvá kezd válni, amikor végigsimítom széles vállait. Fehér bőre meleg és selymes. Most jön a háta. Jaj nekem!
Elakadó lélegzettel simítom végig.
Szeretném megint csinálni vele azt a bizonyos semmit. Nagyon is... de...
Én még soha nem kezdeményeztem. Mindig ő esett nekem, simogatott és mindenféle perverzséget művelt, én pedig semmit. Csak élveztem.
Dilimben mélyen elsüppedve csókolom meg nyakának puha bőrét, kezeim pedig már mellkasán simítanak végig. Hátához simulok, és remegve sóhajtok fel. Úristen... tényleg nem vagyok normális...
Ahh totál zöldség vagyok...
Kaname sóhaja csak tovább növeli dilimet, de nem tesz semmit, teljesen mozdulatlanná merevedik.
Szédelegve támasztom homlokomat vállára, és mély levegőket veszek. Csak nyugalom Zero. Biztos bénán csinálod. Elbizonytalanodva húzom vissza kezeimet, és lépek hátrébb tőle.
- Khm... - krákogom céklapirosan. - ...akkor én most...
Huss.
Csuklómnál fogva ránt vissza a vízbe.
- Ne menekülj. Maradj csak szépen, és fejezd be amit elkezdtél Zero-kun - mondja elmélyült hangon.
- Mit? - pislogok rá, majd leesik. Bizonyára a hátmosás. - Jah... már elég tiszta a hátad, úgyhogy...
Nevetve ránt vissza.
Csobb.
Prüszkölve emelkedek ki a vízből, de lélegezni sincs időm, úgy ránt magához és csókol meg.
- Érints meg... - zihálja a számba.
Kábultan fúrom ujjaimat selymes hajába, simítom végig arcát. Most először érek hozzá így. Furcsa... de nagyon jó érzés látni, ahogy behunyt szemekkel élvezi, és hallom elakadó lélegzetét, miközben egyik kezem mellkasáról hasára siklik. Megcsókolom, és sóhaját érzem. Hátamat és fenekemet simogatja, de csak alig érezhetően. Nyakát csókolgatom, és ahogy mellkasára siklik a nyelvem, szemfogaimmal finoman megkarcolom bőrét, ő pedig kábán susogja a nevemet. Jó érzés... és nagyon finom íze van.
Kezeim combjain csúsznak végig, de elbátortalanodom a lényegnél és megtorpanok.
- ...hnnn... Zero... csináld... - zihálja. Hajamba túr, és egy csókra ránt magához tincseimet megragadva.
Csináljam, csináljam... jó, de mit?!
Megragadom, mint egy csokor répát, és ő felnyögve veti hátra a fejét. Na jó, akkor kezdjünk is vele valamit. Masszírozni kezdem.
Levegőért kapkodva figyelem ahogy remegve élvezi.
Mohón kap ajkaim után, és heves csókjától felszisszenek. Hékás... a számra még szükségem van!
Magához ránt, és én is megérzem kemény problémámon hosszú ujjait.
- Nnnyhhh... - közlöm vele. Ahogy bőrünk szinte egymásra tapad, elengedem hímvesszőjét, és szorosabban simulok hozzá. Egyszerre sóhajtunk bele a csókba amikor összeér ágyékunk.
Remegek...
Lihegve és egész testemben lángolva tépem ki magam öleléséből, és megkapaszkodom a medence szegélyében, neki háttal. Lángol a képem, mert már annyira kívánom, hogy belehalok...
- Kaname... - zihálom magamból kikelve, kocsonyaként reszketve. Ez nem is én vagyok... nem. Ez valaki más. Ajkai nyakamra tapadnak, teste hátamhoz simul, merevedését érzem fenekemhez érni, és kéjesen felnyögve készülök fel a behatolásra, de nem történik semmi.
Kínomban ujjamba harapok, úgy fojtom vissza a nyüszítést...
- Furcsa logikád van. - feleli, és leereszkedi az ágy szélére.
Na mi van.. gyengék a lábaid.
- És az nem baj hogy így rájönnek hogy eljöttünk?
- Nem tudják meg.
- De..
- De nem. - felelem lenyalogatva az ujjaimról a vérét.
Nyel egyet és elfordítja a fejét.
- Zero... - súgom halk doromboló hangon, mire akaratlanul is felém fordítja a fejét, és késő.. már nem tud félrenézni.
Szemeim fogva tartják a tekintetét, egyszerű vámpír mágia, mégis azért működik rajta.. mert tudom hogy kíván.
Oh igen..de még mennyire..
- Most valami perverzségen jár a fejed.. - jegyzi meg rám nézve, és fel is kelne, de rátenyerelek a mellkasára és nem engedem.
- Igen? És kitalálod mi az?
- Inkább nem akarom tudni...
- Kár. Pedig szerintem tetszene. - vigyorgok rá.
***
- Zero-kun..nyisd ki a szemed... - súgom a fülébe halkan.
Imádom ezt látni, ahogy alattam fekszik, kipirult arccal és teste minden egyes rándulásán érzem azt a vágyat amit én keltek benne.
- Gyerünk.. látni akarom hogy mennyire élvezed... - kuncogok a fülébe, amitől megborzong.
És ahogy felnyílnak azok a szürke.. ködös szemek.. szinte beleveszek a tekintetébe.
A tömény kéj mézként csorog végig a testén, érzem az aurájából.
Csípője az enyémnek feszül.. figyelem ahogy a seb utolsó hegei sisteregve tűnnek el a válláról.
Ahhh igen..
A csillár fénylő kristályjain visszaverődik a gyertyák fénye amik aztán egymás után alszanak ki, ahogy gyönyörordításunk felveri a szoba csöndjét, és erőm feltámadva kisebb szélvihart kavar a helységben.
***
Figyelem ahogy alszik.
Nyugodtan, egy olyan vámpír mellett aki egy pillanat alatt a halálba küldhetné...
Egy olyan valaki mellett aki majdnem megölte.
Nekem nem jön álom a szememre.
Mégis mit tudok én adni neki?
Azomkívül persze hogy saját önző céljaimra használom fel. Belekényszerítem az érzéseimet, de vajon kérdeztem-e valaha hogy ő mit akar?
Nemrég még élt.. noha alig 100-200 lakossal büszkélkedhetett.
Most mindenhol üres házak, használati tárgyakat hord a szél, újságpapírt, szemetet.. éhező macskakölyköt.
Mit?
Lehajol és felveszi az alig ökölnyi véres szőrgombócot.
Még őt sem kímélték a vámpírok, kis teste csupa véres harapásnyom.
E-szintűek. Még az állatokat és a gyerekeket is megölik csak friss vérhez jussanak.
A fékezhetetlen vérszomj a legocsmányabb dolog a világon.
Kezemet a kölyök fölé tartva gyógyítom meg, mire leugrik Zero kezéből és nyávogva elszalad.
- Ezt a pusztítást nézve nem lehetnek messze. - nyögi döbbenten.
- És nem lehetnek kevesen.
- Nem kellett volna idejönnöd. Te vagy a fincsi desszert a vacsijukhoz.
- Az utolsó vacsorájukhoz. - teszem hozzá bólintva.
Rámnéz, kissé elgondolkodva.
- Oké, akkor keressük meg őket!
- Nem kell. - intem le, mikor már éppen indulna az egyik irányba. Rámnéz. - Majd ők jönnek ide hozzánk.
Megharapom a kezemet és a vért széthintem a levegőben.
Apró cseppek esnek a földre.. a levegőt betölti véremnek illatta.
Halk kattanás.
Zero felhúzta a kakast a Bloody Rose-on.
Áh már látom is őket.
10-15-en lehetnek.
Eszehagyott vámpírok, vadászfegyverekkel. Nem a legjobb párosítás.
Figyelem ahogy visszaszámol magában. Hagyja hogy jöjjenek közelebb.
Céloz. És lő.
Ketten rögtön a földre hullanak, a mellettük lévő hármat az én erőm nyiffantja ki, öklömnyi lyukat robbant a szívük helyére.
A többi viszont jön közelebb.
Felrémlik bennem egy emlék, egy vérszínű eszét vesztett vérszomjas tekinteté, egy szörnyetegé, akit én alkottam, és akit nekem is kellett a sírba küldenem.
Neh.. nem gondolhatsz most erre..
Közelednek.
A földből szikladarabok szakadnak ki és találják el őket.
Viszont fegyverük is van.
Ezüstlövedékek, nyilak süvítenek felénk.
Egyenként égetem porrá őket a tekintetemmel ahogy közelebb érnének hozzánk.
- A rohadt...kurva...anyátokat... - tolja meg Zero minden egyes lövését.
Aztán egyszer csak leblokkol.
Látom rajta hogy felismerte az egyiküket.
Talán valaha társa volt. Vadász. Ismerte.
Az E-szintű nekiugrik, karmai végigszántják a vállát.
Leszedem róla, és a földbe paszírozom.
Épp csak megszorongatom már repednek is a bordái.. szemei kidüllednek.. wrrr... hozzá ne merj érni..
Zero lihegve figyeli ténykedésemet, végül kezem mellet repít golyót a szívébe.
Látszik rajta hogy eléggé megviselte a dolog.
Hogy ő is lehetett volna ilyen.. vagy a tudat hogy felhasználták a pasast..
Lassan elfogynak a vámpírok.
Nem indulunk haza.
Szóvá is teszi, csak ráparancsolok hogy kövessen.
***
A régi Kuran kúria. A családom háza..azaz azé a családé..aki a gyerekeként nevelt.. a leszármazottaimé.
A vámpírszolga megismer rögtön, ott sürög körülöttünk mikor belépünk az előszobába.
Elküldöm hogy ne zavarjon.
Zero a hatalmas lépcsőt csodálja, aminek minden fokán valami szöveg van a márványba karcolva.
- Jó puccos hely. - jegyzi meg a vállát fogva.
Jah tényleg..
***
Eltekintek attól hogy a régi szobámba vezessem.
Gyűlöltem ezt a helyet, hiszen abban a gyermeki testben éveket raboskodtam itt, mert túlságosan féltették friss gyenge testemet hogy elhagyhassam a házat.
Egy luxusbörtön volt, amiből szabadulni akartam.
Kiküldöm a szolgát és a kabátomat ledobva fordulok felé.
Intek neki hogy lépjen hozzám.
Kissé kekeckedik, de mivel nem próbálom meg akarattal magamhoz kényszeríteni a szép, kérlelő nézés végül megteszi hatását.
Most mondjam hogy a mentális tréning teszi.
Rájöttem hogy a pórázon rángatással csak magamra haragítom, de ahhoz meg túl büszke vagyok hogy kérjem.
Lesimítom a válláról az inget.
A karmolás a vállán csupa vörös és fel van dagadva.
Egyenként nyalom végig a vonalakat, vérének sós aromája megtölti az orromat.
Deh.. igen.. hogy is felejthettem el.. oh istenem..
Rám sem nézve próbál meg felkelni.
- Na megyek szipkákat hentelni... - nyögi, de a manőver nem sikerül.
Felnéz rám.. mintha segítséget kérne..aztán ledermed...
- Jézusom.. - nyögi.
Felém nyúl, hagyom hogy magához öleljen, megkönnyebültem temetem arcomat ezüst tincsei közé.
Érzem ahogy keze a hátamon simít végig.. mintha nyugtatni akarna.
- Ne hozd így a frászt rám mégegyszer. - nyögöm halkan.
Belenevet a nyakamba.
Fogai a bőrömet érintik.
Eszembe jut.. te jó ég.. én mennyit ittam belőle.. ő pedig...
Magamra rántom.. hagyom hogy rámessen.
Döbbenten nyög fel.
- Igyál.. - parancsolok rá.
Köpni nyelni nem tud.
- Érzem hogy akarod. Különben meg nem fogsz tudni szipkákat hentelni. - teszem hozzá csevegve. - És egy nagy-nagy kolonc leszel az igazgató nyakán. És..
Ez hatott.
Felnyögök ahogy a nyakamba harap, óvatosan simítom végig a tarkóját.. beleborzongok ahogy érzem nyakamon azt a finom erotikus szívást.. ahh igen..
Teste minden korttyal egyre töltődik erővel, érzem a belőlem átáramló erőt.
Ez az..vedd csak el.. gyerünk.
Pár perccel később.. élvezettel nyalogatom le ajkairól véremnek utolsó cseppjeit, majd a nyakára hajolva zárom le sebet. Az enyém már begyógyult, hála tiszta véremnek és az erőmnek.
Csak fekszik rajtam, hallom légvételeinek hangját..
Élvezem.. az érintését, a nyugalmat ami belőle árad.
Most tudatosul csak bennem igazán.. hogy mennyi mindent veszítenék el ha megölném.
Féket kell tennem erre az erőre. Muszáj.. különben megtörténik az..ami miatt végleg meggyűlölném magam.
Ígyis tettem már ezt évekig, de mégegyszer nem fekszem önként a koporsómba.. főleg nem egy gyilkosság miatt.
***
Figyelem ahogy a nappalisok próbálnak átmászni a két kollégiumot elválasztó kőfalon.
Épp csak másodpercekre pillantom meg ezüst hajkoronáját, ahogy elszáguld hogy feltartóztassan egy-egy újabb lányt.
Vámpírjaim most egyébként is rossz kedvükben vannak, más se kellenne minthogy full szervízzel a kaja is házhoz jöjjön. Akkor aztán az isten (és még a jólelkű Cross igazgató) sem mossa le rólunk hogy vérengző szörnyetegek vagyunk.
Sóhajtva nézek a félig összetört sakktáblámra.
Aido még mindig síri csöndben szobrozik az asztalom előtt, meg sem mer nyikkanni amíg nem szólok.
- Remélem alapos okod volt rá.. - nézek rá villámló szemekkel.
- Az hogy dühít az alapos ok? - kérdezi ártatlanul pislogva.
Rávicsorgok. Szemfogaim kivillannak ő pedig hátrahőköl, erőm szele feldönti a lábáról.
- Ne játssz a türelmemmel Hanabusa! - morgom neki, visszavéve hidegvérem álcáját.
Csak akkor hívom így, ha nagyon dühös vagyok rá.
- Akarod vagy sem, Zero az én társaságomat élvezi.
- Jah.. mégha csak azt élvezné.. -morogja az orra alatt, elfeledkezve arról hogy tisztavérű lévén még a szívverését is tisztán hallom.
Elhajol mielőtt hozzávágnám a sakktáblát. A figurák hangos koppanással vágódnak szanaszéjjel.
- K...Kaname-sama.. -hátrál el előlem. Vörös szemeim szinte világítanak a félhomályos szobában.
- Ne húzd ki a gyufát. - mordulok rá. - Ahelyett hogy Zero-val hadakozol azokkal kellene, akik valóban az ellenségeink. Zero a szövetségesed. Vagy felfogod, vagy a fejedbe veri valaki nagyon szívesen.
Nem, nem én.. ne örülj.
Meghajol, és távozik.
Argghhh... idiótákkal vagyok körülvéve.
***
A vacsoránál mindenki csöndes.
Csak a két vén csont, egy ex és egy jelenlegi vámpírvadász akar felszúrni a tekintetével.
Elgondolkodva piszkálgatom a süteményt az apró villával.
Mellettem Ruka holmi fogyókúrára hivatkozva tolja félre az impozáns különlegességet.
Zero-t figyelem.
Élénknek tűnik.
Legalábbis majdhogynem körbekergeti Yukit az asztal körül, mikor a lány lenyúlja a sütijéről a meggyet.
Elmosolyodom az orrom alatt.
A vacsora végén, a vámpírok egyként állnak fel az asztaltól. Én maradok, lévén megbeszélnivalóm van, méghozzá kedvenc vámpírvadász vámpírommal.. hehehe..
Komótosan fejezi be a vacsorát, még a szalvétát is belehajtogatja a tányérba, mikor jön Yuki és a fülébe büfög.. én meg félrenyelem a bort.
Köhögve próbálom leküzdeni a rossz helyre nyelt italt, miközben Zero is hozzáfűzi a magáét, amitől köhögőroham helyett a röhögőroham vesz újfent erőt rajtam.
- Kicsi koca... volt ma etetés amint hallom...
- Jajj Zero.. - húzza Yuki.
Jajj Zeroo.. nem bírom én ezt.
Yagari fél szemének kereszttüzében állok fel az asztaltól. Intek vámpírjaimnak, akik elindulnak az óráikra.
Yuki cuppanós puszit nyom Zero mindkét arcfelére és felfelé tereli a nappalisokat a hálókörleteikbe.
Megállok előtte.
- Van egy meghívásom a számodra. - jelentem ki, mindenféle kertelés nélkül, és odadobom elé a levelet, az asztalra. - Az igazgató és Toga úgy gondolták hogy túlságosan veszélyes, de én úgy gondolom tudnod kell róla.
- A vadbarmok..sz..
- Az. -bólintok.
Kibontja és egyetlen hosszú pillantással futja át.
- Hülyék ezek? Vámpírvadász öl vámpírvadászt?
- Nos, nem azok. Azok a vadászok mára már E-szintűek. A Tanács így akarja megtörni a Vadász Szövetséget mert azok nem tették azt amit akartak.
- A balfékek. De nekem már nem parancsolnak.
- Viszont ezek a vadászok most minden bizonnyal ide tartanak.
- Ez baj.
- Igen az.
- Tudod hol vannak?
Mosolyogva nézek rá.
- Mi az amit te nem tudsz Kuran... -sóhajt.
- Hidd el pedig van olyan. - felelem jókedvűen.
- Az igazgató és Toga-sensei viszont nem fog örülni ha megtudják hogy mégis vállaltam a dolgot. Mégha nem is azért, mert a szövetség kért.
- Úgy tudják hogy velem vagy a lakosztályomban. - felelem lazán.
- Úgy? Szóval az egész iskola azt hiszi hogy én éppen nyalom a te...
- Igen azt.
- A talpadra gondoltam. - teszi hozzá gyorsan.
- Nem mondtam hogy másra értettem volna. De ha te így gondolod Zero-kun....- vigyorgok rá, amitől megint pipacspiros lesz.
- Mikor indulunk? - kérdezi.
Az ajtó irányába mutatok.
- Úgy érted most? Hát ezért van rajtad ez a maskara.
- Maskara?
Végignézek az egyszerű fekete ingen és nadrágon amit felvettem. Akármelyik mezei ember is lehetnék, eltekintve vámpírerőm kisugárzásától.
- Csak mert nem selyem van rajtad.
- Totál látszik rajtad hogy nem ez a megszokott cuccod. Egy hülyének is feltűnne. Extra gyanús vagy így.
- Ha te mondod. - sóhajtok. - De akkor meg kell várnod amíg átöltözöm.
- Siess!
- Segíthetsz. - vigyorgok rá.
- Nem mert el akarok indulni még ma. - morogja az orra alatt.
- Oh, hát.. te mondtad..
Kuncogva hagyom ott.
***
Elindulunk.
Jobbára az én érzékeim vezetnek minket, olyan helyeken megyünk, ahova alapból sosem tenném be a lábam, ellenben azt látom az arcán hogy ő már megfordulhatott ehhez hasonló helyeken, mert nem tűnik meglepettnek.
Ahogyan engem néz, azokkal a levendulaszínű szemekkel, amikből aztán úgy lehet olvasni..akárha könyvet tartanék a kezemben.
- Mire? -kérdezi az évezred legártatlanabb arcával, mintha komolyan nem tudná miről beszélek. Hát ez igazán..vicces..hahaha...
Kuncogva markolok a hajába és csókolom meg, olyan hévvel ami engem is meglep.
Érzem ahogy erőm beborítja a testem.. és nemcsak engem őt is magával ragadja a hév.. ez az erő.. amit nem engedhetek véglegesen szabadon.. mert akkor...
Lehunyom a szemem, majd kinyitom..figyelem ahogy engem néz.. levegő után kapkodva..kipirult arccal.
Na tessék..ennyit arról hogy lenyugodjak..te sem akarod igaz?
De még mennyire hogy nem.. látom én..
- Gyere! - súgom neki, ő pedig úgy követ, mintha nem lenne más a világon, csak én.. őneki pedig engedelmeskednie kell. Pedig nem is kényszerítem.. nem én..
Mosolyogva rántom magam után, és már csapódik is utánunk az ajtó, hangja egy kicsit sem rezzent össze..messze vagyok én már attól hogy bármiről is tudomást vegyek amikor ő a közelembe jött.
Zero...
Sóvárogva csókolom meg, ajkaim a száját falják.. érzem az ízét.. és kívánom..mint még soha..
- Mi ez...? Miért csinálod...? - kérdezi megérezve az erőmet.
Vágy és vérszomj.. igyekszem elnyomni az egyiket a másik javára.. csak az a baj hogy a kettő olyan közel áll egymáshoz hogy unos untalan visszatér hacsak végignézek meg-meg remegő testén.
Nem áll ellent.. óh a fenébe is..
Ha még ellenkezne talán az elég lenne hogy kicsit kitisztuljon a fejem..de így..
Felmorranva harapok az ajkaiba.. vérének íze annyira intenzíven árasztja el az érzékeimet hogy szinte beleőrülök.
Magamhoz szorítom.. olyan erős öleléssel.. hogy nem is tudna elhúzódni mégha akarna is.
Felnyögök ahogy megérzem ölelő karjait.
Istenem.. miért vagy ilyen készséges.. miért...? Ahhh...
Kéjes nyögésembe még a falak is beleremegnek.. ő pedig beleborzong minden ízében.
Lelököm az ágyra és rávetem magam, körmeim felkarcolják mellkasának halovány bőrét.. vérvörös cseppek táncolnak az arcom előtt.
Fenébe..fenébe..
Elmosolyodom, és halkan felmorranok ahogy meghallom elhaló sóhaját mikor nyelvem hozzáér a sebhez.
Vörösen villannak a szemeim. Az övét is teljesen elborította már a vörös köd. Ez nem az ő vérszomja.. hanem az enyém.. de tudom hogy ugyanúgy megbűvöli a többi vámpírt, mint a mágiám..amit ellenük használok.
A hatalmam alá került.. én pedig saját hatalmam alá.. ahonnan menekülni próbálok..de nem tudok...
Hirtelen megérzem kezeit a karjaimon, belém markol, én pedig hogy neki hogy a hátamra fordítson.
Ujjaim a hajába szaladnak.. lerántom magamhoz.. nyelvem még a levegőben találkozik az övével.. végignyalja a számat.. szemfogaimat bizsergeti ajkainak érintése.
Felmorranva harapok a szájába.. ahogy lenéz rám.. csepeg a vér hófehér bőrömre.
Jézusom..
Ahh kit érdekel..
Elégedett mosollyal nyalom még a számat, látom ahogy behunyja a szemeit.
Mire gondolsz Zero-kun..arra amire én..? Arra hogy mit fogok veled tenni...? Hmmm?
Érzem merevedését az enyémhez simulni.. kőkemény benne az elhatározás.. és most az egyszer.. nem fog egy kicsit sem ellenállni..
Ugye? - nézek rá, de benne van a tekintetében a válasz.
Elvigyorodom.
Wrhhhgrrrhhh... ha azok a vadászok megölték volna..azt hiszem... nem.. nem tudom mit tettem volna de bele sem akarok gondolni.
Lassan alig kapok levegőt.
Heves vágyam szinte teljesen elborítja testem minden sejtjét.. és a vérszomj olyan elemi erővel tör rám hogy bennem reked a levegő.
Lihegve szakítom el tőle az ajkaimat. Én kerülök felülre.
Nem..azt nem lehet.
Belevicsorgok az éjszakába..nem látja senki..még ő sem...
Aztán fejemet lehajtva veszem kezelésbe.. apró harapásokkal a testét.. ő pedig erőtlenül nyögdécsel alattam.
Ahh istenem.,.. micsoda látvány..
Szinte beleremegek a vágyba.. amit belőle érzek..és ami belőlem is árad.. illata beteríti a szoba levegőjét.
Kivillannak a szemfogaim.
Nem, nem.. állj le...ezt nem..
Zihálva hunyom be a szemeim.
- Miért...ahh... Kuran... - nem hagyom neki befejezni, nem akarom hogy észrevegye rajtam a bizonytalanságot... nem tudhatja..
Belenyögök hasának bőrébe..ahogy megérzem ujjait a hátamon barangolni.
Lábát megmarkolva húzom szét őket.
Wrrr micsoda látvány...
Miért? Mit miért?
- Hnn? - morgom combjának bőrébe.. amibe minden ízében beleremeg.
Ez az.. ne is foglalkozz vele..
Fejét hátravetve nyög fel..ahogy ajkaim elérik a férfiasságát, ujjai megmarkolják a lepedőt.
Saját erőm bizsergeti a bőrömet.. hiába próűbálom visszatartani.. úgy árasztja el a szobát.. mint a füst..
Szele meglibbenti a függönyöket.. összekoccannak a poharak az asztalon.
Nézem őt..ahogy küzd a gyönyörrel amit érintésem okoz neki, és csak a szakadék szélén hagyom abba, mikor már pillanatok választják el attól hogy belezuhanjon.
A fenekébe markolok, úhy húzom magamra.. ő pedig hangosan felnyög, hangja megbizsergeti a fülemet, egyszerűen beleremegek minden ízemben..de akkor sem.. nem.. nem lehet..
A nevét sóhajtom és hallom ahogy az ő az enyémet.
Annyira szeretem ezt a szájából hallani.
A kéjes nyögéseket is.. de ahogy a nevem mondja..az egyszerűen..whrr..
Önként csókol meg, ő kezdeményez, amitől felmorrannok és még erősebben húzom közelebb magamhoz.
Ahh igen..
Kezeim a combjait markolják, megállítom.. mert még nem akarom hogy vége legyen.. neeehm.. még nem..
Egyetlen gyors mozdulattal fordítom a hátára.
Érzem hogy elszabadulni készül bennem az az őrjöngő vadállat ami csak belülről fenegette karmait rajtam, de ahogy még mélyebbre hatolok béle.. teljesen beleőrülök..
Morogva temetem az arcom a nyakába, miközben hangosan nyögéseit és sóhajait hallgatom.
A kéj után a vérszomj újból elborít, én pedig hiába akarom száműzni. Látom rajta hogy érzi ő is. Fenébe..
Érzem ahogy erőm beborítja a szobát és a berendezést pusztítja lassan. Repedeznek a fa berendezések.. a falról hámlik a kárpit..
Wrr a fenébe.
Elhátrál előlem..az ágy végébe.. arcám félelem..
Ne félj tőlem.. Zeroohh...
Négykézláb mászom felé, számat nyaldosva figyelem ahogyengem néz.
Nekiszorítom az ágy végének.. és hihetetlenül mély hangon súgom a fülébe:
- Ne menekülj..
Széthúzva a lábait újra belé hatolok, ő pedig felnyögve hajtva fejét az ágy támlájának.. micsoda..látvány..arrhgg..
Érzem alattam vonagló testében.. hogy mennyire élvezi...
Kiszáradt szájjal nyalom végig a nyakát, szemfogaim túlvilági fájdalom hasogatja...de nem bántom..
- Fogd be... és igyál belőlem végre.. - mordul rám.
Csodálkozva nézek le rá.. szemeim vörösen világítanak.
Ezt akarod?
A nyakához hajolok hörögve amikor megérzem.. azt a félelmet és a gondolatait..
„Kérdezd meg, hány szeretője halt meg a karjaiban csupán azért, mert nem tudta fékezni vérszomját!”
Visszahőkölök.
- Nem tehetem... - kezemmel eltakarom a számat. - Féltelek...
- Tudom, de bízom benned. -feleli.
Bizalom. Bízol egy ilyen szörnyetegben mint én.
- Zero.. - nyögöm tehetetlenül. Ne, nem akarhatod.
Belemarkol a hajamba, lenyomja a fejem a nyakához.
- Kérlek, Kaname... kérlek...
Nyakának látványa teljesen megbűvül.. úgy érzem magam mint aki cérnán húznak és már bele is mélyesztem szemfogaimat puha bőrébe.. átharapva a tetoválását.
Belenyögök a csodálatos érzésbe ahogy vére megtölti a számat és az ajkaimat simogatja.
Hallom kéjes sóhaját ahogy harapásomtól újra és újra eljut a csúcsra, benne mozgó péniszem pedig csak rátesz még egy lapáttal.
Ahh igeeen...
Érzem ahogy megmarkolja a vállamat, nyakát megfeszíti hogy jobban tudjak belőle inni.. oh édes istenem...
Érzem ahogy teste megrándul alattam ahogy minden eddiginél nagyobb gyönyört él át.. ami engem is elragad és elszakítva ajkaimat a nyakától nyögök fel hangosan...
Zerooo...
***
Lenézek rá.. eszméletlen teste kiterülve alattam az ágyban..
Neh.. kérlek mondd hogy nem...
Nyakán még mindig ott a seb.. apró cseppekben látszik a seben a vér..
- Zero... neeeeem...! - kiáltom tehetetlenül.
Nem lehet hogy megöltem..
Őt is elveszítem hát..
Csak azért.. mert képtelen vagyok visszafogni azt az átkozott vérszomjat..
