Pureto: 

Nagy nap ez a mai. Igaz nem nekem, de valaki másnak egészen biztosan. Tou-san – vagy olykor inkább csak Gome-sama, hogy azt higgyék mennyire belsõséges a viszonyunt nem rokonokként – számára ígéretes a mai nap, elmondása szerint. Mint mindig, a legtöbb dologról hallok és tudok, de senki soha nem meri megkérdezni tõlem. Aki megpróbálta, az általában a folyóban végezte vagy valamelyik szeméttelepen találtak rá. Ez is lényegtelen számomra. Kérdezhetnék joggal, hogy számomra akkor mi a lényeges, és mi érdekel, de a válasz elég snassz, ha csak annyit mondok: Semmi. Éppen ezért egészíteném ki ezt azzal, hogy engem csupán az érdekel, hogy hasznos legyek, mert amíg hasznos vagyok, amíg egyetlen lény is értékesnek tart, addig tudom, hogy van értelme léteznem. Ha azt nézzük, hogy „apám” egyik legmegbízhatóbb embere vagyok, akkor máris rengeteg értelme van az életemnek.
Engem arra használ, hogy egyszerre figyeltessen meg másokat, s mégis bizalmat építsen ügyfeleiben a lehetõ legtriviálisabb módon. Mégis ki tálalna a saját „fián” úgy mutatva be, mintha a legféltettebb kincse lenne – miközben egy legyintést is alig érnék meg neki, ha valaki megölne? Bonyolult a dolog, de a lényeg a lényegben, hogy nála ez eddig teljességgel bevált, s most is ezt kívánja alkalmazni. Mint mindig, hiába ébredéskor is zuhanyoztam, ennek is szigorú menetrendje van az életemben. Mielõtt tálalnának rám, újabb zuhanyt, ami ráadásként vegán, hogy semmilyen vegyszeres íz ne maradjon rajtam – ha a vendégnek valami „furcsa ötlete” lenne – egyedül a hajamat kímélem meg, mert arra nem lenne külön idõ beállítani, ezt követi egy arctisztítás, s míg a tükörbe nézek felfedezhetem arcomon újra a nagy semmit.  Nem mondhatom még azt, hogy évek óta csinálom, mert az a kettõ semmi ahhoz képest, mint ameddig szokták ezt mûvelni. Szembe nézek magammal, s a belsõ mantra sem marad el, hogy újra tûrnöm kell az idegen érintéseket, hogy semmi nem lehet rám hatással, bárhogy is nézzen ki az illetõ, s ha már „apám” mint ismerõs sem tud hatással lenni a testemre, akkor egy idegennek ez miért is menne? Nem vágyom annyira mások érintésére, nem sóvárgom a vágyak iránt, mint a korombéliek. Miért is tenném, ha szenvedés a végeredménye? Nem lepõdöm meg másokon, hisz nem úgy nõttek fel, mint én, s irigylem a szabadszellemû embereket, akik mindig azt tehetik, amit szívük diktál.

Na de, erre most nincs idõ, készülnöm kell.

A tiszta, fehér törülközõvel mindent, de tényleg mindent átdörgölök alaposan – amennyire alaposan meg is mostam magam – s ki sem kell lépnem a steril fürdõbõl anélkül hogy az „asztalomra” kerülnék, nyilván elõször csak egy hatalmas fa lap amire felfekszem, s kivételes, hogy egy csepp összehajtott törülközõt kapok a fejem alá. Áttolnak a konyhára, hogy a frissen készített csicsás sushikkal teljesen beterítsenek, s közben Yama-sannal beszélgetek – már ha ezt lehet annak nevezni – amíg rajtam terít meg.
- Nos, mit mondhatsz? Mennyire nagy a dolog? – õ van nálunk mesterséfként a legrégebb óta, mert megtanulta, hogy mikor kell tartania a száját, és mennyire lehet kíváncsi. Annyian jártak már pórul, akikrõl tudom, hogy semmi kémkedési szándékuk nem volt, csak érdeklõdtek, mégis túl sokat kérdezgettek. Yama hamar beletanult fiatal létére abba, hogy hova került, és hogy semmi konkrétat nem kérdezhet, csak annyit, hogy mi az amit õ tudhat. Egyszerûnek hangzik így gondolat szinten is, de aki benne van tudja, milyen nehéz olykor megállni azt, hogy érdeklõdj valaki iránt igazán, ha kedves vagy, ha szociális vagy csak barátságos.
- Még nem tudom, csak hogy üzlet, de mivel én kellek hozzá – erre csak mosolyog és pakol tovább. Az õ érintései elejétõl fogva nem voltak számomra kellemetlenek, mint néhány vendégnél, de semmit nem is érzek igazából. Talán mert szimpatikus számomra, de nem akarok ebbe többet látni. Ez után már nem beszélünk sokat, így csak a plafon felé terelem a tekintetem, és elkezdem számolgatni a mennyezet egy lapján lévõ pöttyöket, Azt már tudom, hogy mennyi van, csak unalomûzés szinten – ha senki nem szól addig hozzám – ellenõrzöm, még mindig annyi pötty van-e mint eddig. Alig negyed óra a felpakolás most, sietni kell a frissesség miatt, így épp csak rám kerül az utolsó kaviár-félgömb, s pincérünk elkezd kitolni. Nem kell szólnom, pontosan tudja hova megyünk. Õ annyira fél már tõlem – nem tudom miért – hogy még rám sem szokott nézni míg felszolgál „engem”, csak elvégzi a feladatát, s már hallom is „apám” hangját.

- Szívesen átadnám a hétvégét, de az a legforgalmasabb napunk. Egy szerda teljes napot viszont biztosítani tudok, s ha statiszta kellene, van pár színész ismerõsöm, aki szívesen vállalná. – a negédes hangot már kívülrõl fújom. Ebbõl tudom már, hogy mikor – akármirõl is van szó – szóba került ez az üzlet, többen kapálództak nála, hogy bekerülhessenek, s ebbõl csoda, ha egy „színész”, már ha tényleg színészekrõl van szó.
- Köszönöm a felajánlást, de megvan a megszokott stábunk, amitõl nem térnék el. Ellenben az lenne a kérdésem, néhány „tányérkája” vállalhatna szerepet, ha lehetséges.  – a férfi hangja egész kellemes, és valahogy kiérzem benne, hogy õ is tud úgy beszélni, ahogy apám. Üzletrõl van szó, így óvatosan fogalmaz addig, ameddig kell és amiben kell. Erre viszont rögtön rácáfol a következõ megnyilvánulásaival – Tudja a pornófilmipar is elég szigorú, de szeretnék ebben rendhagyó és újító lenni. – közben érzem, hogy leveszeget rólam több falatot is, s meglepõ számomra, hogy annyira nem hatja meg a tálalási mód, hogy még arra sem méltat, hogy végignézzen rajtam, legalábbis én így éreztem. – Sokszor elég mû, és nem túl valósághû, amit rendeznek, szeretném, ha sokkal filmszerûbb lenne, és nem a tipikus pornófim.

- Ahhoz képest elég ritka helyet választott helyszínéül.

- Épp ellenkezõleg, ez az egyik legjobb hely és ötlet arra, ahol nem kell túl hosszú történetet kialakítani ahhoz, hogy megtörténjen a lényeg, mégis érdekes legyen.

- Az ötletével csak egyetlen probléma van, természetesen csak akkor, ha mindenképp a mi „segédfelszolgálóink” közül szeretne választani. – a helyesbítés a tányér helyett igazán élesre sikerül apám hangjában. Nem melgepõ, hogy szeret finomabban fogalmazni – Õk legfeljebb tényleg csak háttérstatisztának lesznek megfelelõek. Nem csak azért, mert szabályellenes a vendégekkel komolyabb „kapcsolatba” lépniük, hanem mert érzéketlenek is erre. Nem hiszem, hogy megfelelnének.

- Valóban? – a démoni kíváncsiság pedig a férfi hangjából süt, s innentõl míg beszélnel megérzem azt, amit eddig „hiányoltam”. Minden étel elvételénél próbál olyan rejtett mód tapogatni és ingerelni, ahogy ezzel szoktak próbálkozni, bár meglepõen az õ keze egész kellemes, de nem különb másénál, csupán nem érdes, kemény vagy szúrós, ami máskor számomra akkor is érezhetõ ami másnál nem.

- Próbálkozhat merészebben, akkor sem fog menni  - csak laposan pillantok oldalra és látom apám elégedett mosolyát, s arra számítanék ez elég meggyõzõ lesz a férfinek, és rögtön szabadkozni kezd, de meglepetésemre feláll az ülõhelyérõl.

- Akkor ha megengedi – egy pillanat erejéig látom csak a pasast. Nagyon helyes és egész fiatal még, hihetetlen milyen jó kiállású és annyira taktikus mint apám, aki mögött már nagyon sok év van, de nincs idõm ilyennel foglalkozni, a palfonra terelõdik ismét a tekintetem. Csak a meglepettségtõl rezzenek meg egy picit, amikor végignyal férfiasságomon, lelökve róla minden falatot, majd csak kézzel próbálkozik tovább, de nem történik semmi se a durvább, se a finomabb simogatásra. Nem viccelek, ha azt mondom vagy öt perc telik el így és tényleg mindent belead kerülve a túl durva módszereket mire leül vissza a helyére, de csalódottságot mégsem érzek ki a hangjából. – Nem rossz, tényleg nem blöffölt a kis dolgozói védelmében, de statisztának mindenképp szeretném elfogadni õket, sokkal hitelesebb.

- Természetesen ez az ajánlatom még áll.

- Nagyszerû, szóval egy szerda hétköznapról lenne szó?

- Igen, hisz a világításban ez nem látszik meg idebent. Mint látja, ablakok nincsenek, a mellékhelyiségeken sem, csak szellõzõrendszerünk van az étterem részen. Valamint, amint lefixáltuk az idõpontot, ezt a VIP szobát kapják meg a tényleges forgatási résznek, az „elõtérben” pedig kisebb létszámú vendégsereg lenne csupán az alkalmazottaimból, néhány ismerõsbõl, és az ön stábja természetesen egy félnapi fogyasztásnak megfelelõen.

- Tökéletes. Akkor már csak pár kérdésem lenne. – apám erre csak feltartja a kezét, hogy nem szól közbe, megvárja a végét a mondatnak, csak jelzi, hogy feleslegesen ne kezdjen bele a kérdéssorozatba.

- Ezen felül mindent a fiammal beszéljen meg. Szívesen betanítja a karakterhûség érdekében akár a színészeit is, ha kell, és szabad kezet kap általam a rendezésnél.

- Oh, szóval õ lenne az, aki maga helyett „felügyel” majd minket? Biztos, hogy egy ilyen csip-csup ügyet szeretne rá bízni?

- Nem kell aggódni, ez a specialitása. Ichi – szólít, és ekkor tudom, hogy picit feltápászkodhatom, jelezvén, hogy hallok mindent. Két könyököm felhúzom, egyik térdem is megemelkedik ellensúlyként, és mivel a nagyja ételt már leették rólam, csak szaftok és krémek maradtak, semmi nem pereg le rólam míg megemelem a fejem annyira, hogy szembenézhessek laposan mindkettejükkel.
- Hai – búgom csak komolyan és teljes nyugalommal, mintha nem akart volna a férfi húsz perccel ezelõtt leszopni… majdnem, s hogy egyenesen a szemébe nézek, van valami újabb magával ragadó benne. Nem csak az a meglepettség, hogy nem hitte volna, én vagyok az akirõl korábban említést tehetett, hanem a szeme színe egyszerûen ritkaságszámba megy.

- Ero-sensei, õ a „fiam” Ichibe, de a törzsvendégeink csak best-Pureto néven szokták emlegetni. Minden kérdésére tudni fogja a választ, amire csak megadhatja, és a legjobb „tányérom” ebben a vendéglõmben. Amíg letisztázzuk az idõpontot, és hogy mire van még szüksége, addig õ elkészül. – csak megnyomja a gombot, hogy bejöjjenek értem, addig visszafekszem, mert úgy kényelmesebb, na meg amúgy sem pózolnék a fõtérben míg visszatolnak a konyhába, majd a fürdõig. Teljesen letörölgetnek, hogy csak enyhe ragadósságot érezzek, újabb zuhany következik, s végre felöltözhetek.

Egy fehér zakó a mai választásom egy sötétszürke csíkos inggel, aminek a gallérja fehér. A zakózsebbe most csak egy szegfût választok, de természetesen vöröset kértem most is, mint a napok 80%-ában. Hajamat elég az ujjaimmal átfésülni, még egy kis parfümözés, fekete cipõmbe bújok és a nyakkendõm helyét megigazítva lépek ki a privát öltözõmbõl. Mivel eddigre már biztosan megbeszéltek minden fontosat, a felsõ folyosóra kísérte fel, ahol egy elsötétített ablakon keresztül könnyen nézhetik a teljes elõteret, a vendégeket, mindent látni innen, de lentrõl csak falat lát mindenki. A férfit egyedül találom, amint épp elgondolkodva és állat simogatva nézi az embereket, így csendben, lassan lépkedek felé.

- Elnézést, hogy megvárattam.

- Ne aggódj, apád csak egy fél perce lépett le, és biztosan addig sem voltam egyedül – igazán jó a meglátása, és annyira közvetlen velem, tényleg egy csepp mellékzöngét nem érzek még az aurájában sem, hogy finoman szólva felsült korábban a próbálkozásával, õ is, mintha mi sem történt volna. Így csak nekem is könnyebb, és nem kell kerülnöm a beszélgetésben semmit, és könnyebb lesz.

- A nevem Horigome Ichibe, örvendek – nyújtok kezet direkt alázatosabb kéztartással, hogy ha akar határozottan fogadja el az ismerkedést, de mintha csak megérezné a megjátszottságomat, egyenesbe fordítja kezeinket a viszonzásnál, s a szemében is csak mosolyt látok, nem csak ajkain.

- Tadayoshi Chikan, de hívj csak Ero-senseinek, ez a legismertebb nevem – biccentek, de nem hagyom tovább formálni neki a kézfogást és egész hamar elhúzom finoman a kezem, egy hamis „örvendek” mosolyt erõltetve arcomra.

- Hai – ahogy kívánja, itt is szabályszerûen alázatos a hangom, bár kicsit határozottabbnak kéne lennem a mostani szerepemben, de olyan ritka, amikor ténylegesen a fiaként kell viselkednem „apámnak” kicsit elszoktam tõle.

- Engedd el magad, nincsenek elvárásaim, hogy beszélsz velem, vagy hogyan fejezed ki magad. Ha olyan dolgot teszek, vagy kérdezek ami nem jó, csak szólj, nem kell velem szemben finoman fogalmaznod – olyan rutinos könnyedséggel mondja ezt nekem, mintha megannyiszor el kellett volna már ezt mondania, és még fárasztónak is tartja, számomra ez elég meglepõ, de persze „kicsi vagyok én még” az ilyen dolgokhoz.

- Rendben, Ero-sensei, de nem kell aggódnia, nem terveztem visszafogni magam. Ez az alap természetem – nincs különösebb rejtett személyiségem, még ha õ nem is erre gondolt természetesen, de asztalon kívül tõlem ne várjon „színészi vénát”. – Szóval: mi lenne a kérdése esetleg a szabályokról?

- Minden, kedves Ichi, mi több, túl sok minden, amirõl szerintem napokig is el tudnánk beszélgetni – vigyora kellemes látvány de annyira borzongatóan sejtetõ is, hogy ha nem lennék immunis a legtöbb ilyenre, szerintem most a hangja és e-miatt libabõrössé válnék.

- Az nem lesz egyszerû, akkor kezdeném a lényegtelen lényeggel, amire ugyan nem lesz szüksége, de jobb, ha tudja a karakterhûség érdekében, hogy min szeretne formálni majd. Minden segédfelszolgálónknak van orvosi vizsgálata arról, hogy nincs semmilyen betegsége. Minden adatuk megvan, a saját orvosunknál. Legfõképp szûz fiúkat alkalmazunk, de a picit idõsebbeknél az a szabály, hogy két nappal a munka elõtt semmi szex, orál vagy petting. Minden napot fürdéssel kell kezdeni, és minden tálalás elõtt közvetlenül is kell, vegán és vegyszermentes tisztálkodószerekkel, ugyan így tálalás után is. Vendégekkel nem lépünk szexuális kapcsolatba, és ha kicsit is élvezi a vendég molesztálását, vagy reagál rá sajnos büntetéssel jár. Azt hiszem erre késõbb visszatérek. – ha már pornófilmrõl van szó, biztosan ezen is elgondolkodik majd – az étrend már tényleg annyira lényegtelen dolog, hogy bele sem kezdek, viszont az alkatunk fontos. Mindenképp szálkás izomzatú fiú kell, mert az izmosabbakra nem mindig könnyû tálalni, de legyen strapabíró, mert a testtartás nem egyszerû. Azt hiszem ennyi, amire magamtól tudnék válaszolni, ha kérdése van szívesen meghallgatom, de jobb lesz, ha helyet foglalunk így szeretném áthívni a lakosztályomba, természetesen, csak ha ráér.

Mire mondandóm végére jutok egészen sikerül visszaölteni magamra a magabiztos, jó kiállást, azt a határozott kisugárzást amivel kezdeni is kellett volna a teljes hûvösség helyett, de jobb késõbb, mint soha.
Egyik kezemmel illedelmesen a folyosó felé intek és invitálom arrafelé, ahol a szint bal szárnya teljesen az enyém, egy nagy hallal, csepp bárpulttal pont az üzleti dolgok miatt, ami igaz ritkán kell, de a mostani helyzetre pontosan alkalmas. Legalább tényleg kiránt most engem is a szürke pucérkodós hétköznapokból ez a dolog.