|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2011. 02. 12. 16:23:38 | #11300 |
 Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- Az ebéd viszont tálalva van – suttogja ajkaimra, majd megcsókol.
- Desszert is van? – ördögi vigyor jelenik meg az arcomon, amin csak elmosolyodik.
- Hát desszerttel nem készültem – vallja be, de én ő rá gondoltam. Nyakához hajolva csókolok bele.
- Nem baj, majd megédesítjük a továbbiakat. – kacsintok rá. Felállok, majd kimegyek a konyhába.
Leülünk, az asztalhoz kincsem szed nekem jó sokat, amire kerek szemekkel nézek. Megkóstolom és iszonyatosan ízlik. Folyamatosan, csak zabálom a kaját és élvezem, hogy ennyire jól tud főzni. Mikor kincsem megeszi, hátra dől, és a hasát simogatja, majd én is bekapom az utolsó falatot és jól lakottan dőlök hátra.
- Ez isteni volt, azt hiszem a desszert még várhat – mondom teli szájjal, mert most képtelen lenni folyamatosan sokat mozogni.
- Örülök, hogy ízlett. – kincsem összepakol a konyhába én meg bemegyek a nappaliba és eldőlök a kanapén. Szétpukkadok nyomban.
Kincsem mikor végez, a lábamhoz ül, de megfogom a kezét és magamhoz húzva fektetem be, majd magunkra húzok egy pokrócot. Tv nézés közben kincsem többször megmozgatja fenekét, amire elkezdek felizgulni és a következménye, meg egy csodálatos szeretkezés szerelmemmel, a kanapén. Végül élvezetünk után, kincsem mellém fekszik és szorosan egymáshoz bújva alszunk el nyugodtan.
~*~
Délután folyamán csengetésre leszek figyelmes. Kiszállok kincsem mögül és magamra kapok egy kis ruhát, majd ajtót nyitva a húgommal találom szembe magam és nagyon rossz állapotba van. Kisírt szemek és meggyötört tekintet.
Írok szerelmemnek egy üzenetet, majd felveszem a cuccomat és elindulunk hugival sétálni, miközben elmeséli, mi történt és miért van ennyire kiakadva.
Leülünk a padra és ránézek.
- Mi történt? – kérdezem aggódva.
- Karlos… elhagyott. – mondja halkan és megint kitör belőle a zokogás.
- Sajnálom hugi. – ölelem magamhoz.
- De az bánt a legjobban, hogy akkor hagyott el, amikor megtudta, hogy terhes vagyok tőle. – mondja, amire lesokkolok.
- Hugi… - kezdenék bele, de közbe vág.
- Jac. Nem kell a szent beszéd anyáéktól már megkaptam. – mondja, amit nagyon helyesnek tartok. – De már nem tudom vissza forgatni az idő kerekét. – mondja könnyes szemekkel.
- Rendben, akkor segítek neked. Beszélek azzal a hülyével. – mondom, mire rám kapja a szemét.
- Meg ne merd tenni megértettél? Ő döntött így nem akarom, hogy így köze legyen a gyerekemhez. – mondja egyből sietősen, amit végül is megértek.
- Rendben, de engedd meg, hogy segítsünk neked Loren-nel. – kérlelem meg, amire bólint. Szorosan magamhoz ölelem, és a hátát simogatom, közben gondolkozok, mert sok mindent meg kell oldanom, amihez sok idő fog kelleni.
Még vagy egy félórát beszélgetünk és megnyugtatom, amennyire csak tudom. Végül elbúcsúzunk, mert anyuék már aggódnak miatta és szeretnék otthon tudni, hogy vigyázzanak rá és a gyerekre is.
Ahogy haza fele sétálok, rám köszönnek emberkék, de a végén kiderül, hogy a csapatom az, csak nem ismertem fel őket. Nagyon jókat beszélgetünk, elkezdünk hülyülni is. Bevisznek egy házba nem is figyelem hova, majd próbálnának itatni, de inkább csak a rostosnál maradok. Jókat beszélgetünk és hülyülünk, de közben kincsemre gondolok, hogy vajon mit csinálhat most.
Tényleg kincsemről jut eszembe. Beszélek a srácokkal és elmondom nekik mi a helyzet. Nem táncolhatok többet meg egyéb dolgok. Nagyon sajnálják, de amikor meghallják a tervemet, hogy mit szeretnék, benne vannak és annyit mondanak, hogy viszem szerelmemet az egyik raktár épületbe, ahol mindent meg tudunk csinálni. Bólintok, majd kezet fogok velük, végül elköszönök, mert már nagyon hiányzik kincsem meg amúgy is már este van.
Bemegyek a házba, ahol kincsem tv-t néz, de elég dühösnek látszik.
- Szia, kincsem. – mondom mosolyogva, majd odamegyek és megcsókolnám, de kitér előle.
- Nem látom a tv-t tőled. – vágja oda a bunkó stílusába. Itt akkor nagyon nagy baj van ezt már tudom. – Menj vissza az állítólagos húgodhoz, aki a szomszéd házba lakik és vedeltet. – mondja, aham szóval itt van a gond. Leülök mellé és a megpróbálom megfogni a kezét, de kirántja.
- Meghallgatnál, kérlek? – kérdezem tőle.
- Felejtsd el. Menjél, vedelj nyugodtan, nem érdekel. – válaszolja, majd levágja a távirányítót, majd bemegyek a szobába, ahol veszi a bőröndjét és már kezd pakolni is bele. Odamegyek, ledöntöm, az ágyra lefogom és komolyan nézek a szemébe.
- Nyugodjál már le. – mondom komolyan. – Tényleg a húgommal voltam, az elején. – mondom komolyan.
- Ja persze én meg hülye vagyok.
- Utána találkoztam össze a régi táncos barátaimmal. Velük láttál a szomszédba. – mondom komolyan.
- Igen? És akkor már egyből vedelni kell? Meg miért nem tudtál szólni? Neked amúgy is pihenned kell. – mondja tovább és folytatná is, de megcsókolom, amire beleharap a számba. – Meg ne merj többet csókolni. – vágja komolyan nekem, mire a számat fogom, ami eléggé vérzik.
- Rendben te akartad. – mondom komolyan, majd felveszem a vállamra, mire elkezd csapkodni és elkezd kiabálni. Átviszem a másik házba, majd szólok a haveroknak.
- Előrébb kell hoznunk a meghallgatást. – mondom komolyan, majd leteszem kincsemet a kanapéra.
- Rendben. – néznek ránk furcsán. – Minden rendben van? – kérdezik, mire a számat törlöm meg.
- Igen csak csináljátok. – mondom nekik. Berakják a zenét, mire kincsem értetlenül néz.
- Mi folyik itt? – kérdezi értetlenül.
- A meghallgatásod Loren. – szólal meg Matt. – Jacob megkért minket, hogy nézzük, meg hogy táncolsz, mert szerinte nagyon jól és felvehetnénk téged a helyére, hogy táncolj velünk, mert nekünk csak olyan koreográfiánk van, ami 8 emberre van és mivel Jac kilépett, ezért ember hiányban szenvedünk. – magyarázza. – ezért jöttünk vissza, hogy ember keressünk, de Jac mondta milyen jó vagy és szeretnénk megnézni, bár ezt a születésnapodra tervezte. – mondanak el mindent, mire kincsem rám néz.
- Jacob. – hallom meg nevemet kincsem szájából, mire ránézek.
- Csak összefutottam velük, mert előtte a húgomat kellett vigasztalnom, mert terhes lett. – mondom nekik, mire az egyik srác Frank felfigyel a dologra, neki mindig is tetszett Jess és akart tőle valamit, csak a vándorlások miatt nem szólt neki és rá nézek. – Igen lehet, jól jönne neki a segítséged. – mondom Frank-nek a fel nem tett kérdésére, aki már szinte azonnal szalad is húgomhoz.
- Jaocb én úgy sajnálom. – mondja Loren lehorgasztott fejjel, majd odajön hozzám.
- Semmi baj, csak légy ügyes és adj bele mindent, addig hazamegyek, rendet teszek a lakásba. – mondom, majd csókot adok ajkaira, végül Matt-re nézek. – Aztán, tényleg nézd meg mit tud, mert tényleg nagyon jó. – mondom még neki, majd végül tényleg haza megyek és rendet teszek a lakásban.
|
| oosakinana | 2011. 01. 27. 16:30:30 | #10829 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- Jac. – suttogja nevemet, mire megfordulok és most kicsit dühös vagyok, de mielőtt szólnék, beleiszok az üdítőmbe.
- Mi van? Ha arról akarsz mesélni, hogy milyen volt a randid, akkor nem érdekel – kiöntöm a csapba a maradékot, mert már egyáltalán nem ízlik. Elmegyek mellette egyenesen a szobába.
Mikor Loren bejön a francia bugyis hálóruhájában a szememmel minden egyes lépését végig követem és nem veszem le róla a szemet. Tv-t kezdtem el nézni, de most már inkább valahogy kicsimmel akarnék foglalkozni és nem tv-vel. Befekszik mellém, mikor végez a pakolással, majd háttal fordul nekem és elkezdi nézni a tv-t ő is. Oda somfordálok hozzá és kezemet fenekére teszem. Mélyet sóhajt kicsikém, mire odabújok hozzá, majd a takaró alá viszem kezemet, hogy hasát simogassam, közben vállára és a nyakára adok puszikat.
- Kicsim. – suttogom a fülébe, mire megfordul és szorosan megölel, amit viszonzok.
- Ne haragudj, kérlek. – a fejét a nyakamba fúrja, közben halom a hangján, hogy nagyon szomorú és sír egy kicsit.
- Csak egyet mondj meg, történt köztetek valami? – kérdezem, mert nem bírnám el, ha más is hozzá nyúlna. Eltávolodik tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe nézzen, de én letörlöm a könnyeit.
- Nem, nem történt semmi, csak beszélgettünk, meg amúgy is Tom-nak van felsége és gyereke, ilyen férfiakkal nem kezdek, ki, hiszen itt vagy nekem. – megsimítja az arcomat, de válasza nagyon megnyugtat.
- Helyes, ezt akartam hallani. – suttogom, majd fejemet az övének döntöm, mire az orrunk is összeér és elkezdek vele piszézni. Meg csókol, amit viszonzok és átmegy gyengédbe, majd szenvedélyesbe.
- Ne haragudj rám, csak feszült voltam –suttogja, majd magammal húzva a mellkasomra fekszik.
- Nem haragszom, de ne veszekedjünk többet, ha lehet, remélem elmondtad neki, hogy én nem a testvéred vagyok. – sűrűn pislogva néz rám, majd szipogva bólint.
- Igen, megmondtam neki, és azon a véleményen van, hogy ha szeretjük egymást, akkor ne veszekedjünk, hanem oldjuk meg közösen. – elkezdi a mellkasomat simogatni, ami nagyon jól esik, miközben és a hátát simogatom.
- Rendben, akkor ezentúl próbáljunk meg elmondani mindent egymásnak. – tovább simogatom a hátát és a fenekét.
- Bokád, hogy van? Csak mert láttam, hogy sántikálsz – mondja, mire felülünk, majd leveszem a takarót és teljesen be van durranva, meg megint fel van dagadva.
- Azt hiszem, vissza kell mennem vele az orvoshoz – elfintorodok, majd kicsikém feláll és kimegy a konyhába.
Egy törölközőbe csavarja, majd a bokámra rakva kezdi el borogatni. Nagyot sóhajtva hátra dőlök, majd Loren-t magammal húzva kezdem el simogatni a lábát. Ahogy lábamat figyeli, a combját kezdem simogatni, majd a hátát. Teljesen elolvad a jég, ezért kicsikém kiviszi, és nem tudom, mit keres a konyhában. Hoz valami nagyon hideget, mert, amikor ráteszi, a lábamra iszonyatosan elkezdek fázni, és boci szemekkel nézek rá, amire betekeri egy törölközővel. Na így már jobb. Megnézi művét, majd befekszik mellém. Magamhoz ölelem, és az arcára adok egy puszit, majd a hátát simogatom, addig, amíg el nem alszik.
~*~
Másnap reggel, mikor felébredek, az a látvány fogad, hogy kicsikém a fehérneműit veszi fel. Felállok, majd mögé állva ölelem meg. Belebújik ölelésembe és elkezdem puszilgatni is.
- Hova, hova? – duruzsolom a fülébe, amire elmosolyodik.
- Tudod, ma a suliba kell mennem 2 óra táncot, tanítok, utána jövök haza. – suttogja, majd kezemet kezdi el simogatni és lenéz a földre. – Egész jól lett a bokád, ma pihenj kandúrom és főzök neked ma valami finomat – megfordul és megcsókol, amit viszonzok.
- Rendben, úgyis üres a hűtő, úgyhogy be kell vásárolni. – belemarkolok a fenekébe, de amikor az órára néz, egyből felöltözik.
- Rendben, mindent megveszek, de nekem most mennem kell. – megcsókol, majd felállva kimegy és hallom a kulcsok csörgését. Gondolom, már éppen megy. Leveszem a ruháimat, majd elindulok a fürdőbe. Amint kimegyek, kicsim még itt van. Oda jön hozzám farkamra ad egy csókot, amin elmosolyodok, majd távozik is én meg a fürdőbe tűnök el fürdeni.
Megfürdők és elbicegek az orvoshoz, mert még kicsit fáj a lábam. Megnézi, de sajnos nem szolgál jó hírekkel. Azt mondja, hogy a táncolásról mondjak le, mert megnyúltak a szalagjaim és így nem fogok tudni táncolni. Igaza van. Megköszönöm a munkáját, majd távozok az épületből.
Gondolkozva megyek haza fele, hogy mit mondjak kicsimnek, mitől nem tudok táncolni. Nem akarom, hogy úgy érezze ő tett tönkre, mert ez nem így van. Ő tette boldoggá az életemet, amiatt, hogy velem van és szeret.
Nem sokkal később elhaladok egy ékszerbolt mellett, és meglátok egy nagyon aranyos karkötőt. Megveszem és be is csomagoltatom. Elteszem a zsebembe, majd elindulok haza, de ahogy lépnék, be kicsim ugrik a nyakamba.
- Szia, édesem. – köszön kicsim, mire megfordulok és magamhoz ölelem.
- Szia, kincsem. – mondom mosolyogva, majd megcsókolom, és nem engedem el. – Hogy telt a napod? – érdeklődök, mire felveszem a karjaimba és beviszem a házba.
- Jól. Csak az a gond, hogy ma mondta meg a főnököm, hogy nem tud tovább alkalmazni. Azt mondta 2 hónap múlva mennem kell. – mondja és elszomorodik.
- Sajnálom. – mondom, majd becsukom az ajtót és leülök vele a kanapéra.
- Mit szólnál hozzá, ha alapítanánk közösen egy csapatot? – kérdezem mosolyogva.
- Az orvos azt mondta, hogy táncolhatsz? – kérdezi széles mosollyal, amire viszont nem tudok én is mosollyal válaszolni.
- Sajnos nem. – válaszolom, mire kicsim is elkomorodik.
- Miattam van igaz? – kicsit eltávolodik tőlem, de odakúszok hozzá és a lábát kezdem simogatni.
- Egyáltalán nem miattad. – mondom őszintén. – veled csak jobb az életem és végre megint élhetek, mint eddig, ahogy akartam. Csak veled és senki mással. – öntöm ki neki a szívemet, mire kerek szemekkel néz rám.
- Jacob. – mondja halkan, majd megölel. – Szeretlek. – suttogja, és a szemembe néz.
- Én is szeretlek. – válaszolom mosolyogva, majd megcsókolom, és a hátára döntöm, de ekkor valami megnyomja a mellkasomat. Az ékszer teljesen megfeledkeztem róla. Kicsit felülök, majd előveszem, és oda nyújtom kicsimnek.
- Tessék ezt neked vettem, haza fele jövet. – mondom kedvesen, mire elveszi. Felül ő is, majd elkezdi kibontani. Kinyitja, és mikor meglátja, az ékszert elmosolyodik, majd rám néz.
- Köszönöm szépen nagyon tetszik. – mondja mosolyogva. Kiveszem a dobozgól és felrakom.
- Egyelőre ez fogja jelképezni szerelmemet. – mondom kedvesen, mire kerek szemekkel néz rám.
- Egyelőre? – kérdez vissza és egy csókot nyomok ajkaira.
- Ahogy mondod. Ugye nem gondoltad, hogy csak szimplán a barátnőm fogsz maradni. – válaszolom neki, mire könnyek gyűlnek a szemébe. Nyakamba borul és eldönt a kanapén, mire magamhoz ölelem, és ajkaira tapadva csókolom édesen és mámorosan. Annyira imádom az én gyöngyömet. Soha nem tudnám el hagyni, csak szeretni és igen el akarom venni feleségül, majd ha ő is készen fog állni rá. Azt akarom, hogy minden féle képpen hozzám kötődjön és csak az enyém legyen.
|
| oosakinana | 2011. 01. 15. 16:21:37 | #10520 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
Megszakítja a csókot és a szemembe néz, majd egy utolsó csók és befejezzük végre a pakolást, hogy minél hamarabb nálam legyen kicsikém, mert már alig várom, hogy végre közös életünk legyen.
- Hogy lehet egy nőnek ennyi holmija, nekem egy bőröndnyi volt mindig is. – mondom meglepetésemnek hangot adva, de azért segítek neki pakolni, mert csak nem cuccolhat teljesen egyedül.
- Úgy, hogy én minden ruhámat szeretem, meg egy nőnek adnia kell magára, neked, nem kell, mert akkor sokan rád tapadnának – csipkelődik, mire kap egy szép kis marást a fenekébe.
- Nekem elég, ha te tapadsz rám lépesmézem – suttogom, mire csak elkezd édesen nevetni.
- Ragozzuk még, hogy ki mennyire tud cukibb beceneveket?
- Inkább, ne mert a végén készek leszünk – megcsókolom, majd elengedem. Felveszem a táskáját, végül kicsim bezárja az ajtót és elindulunk hozzám.
Ahogy haladunk kicsim a butikokat nézegeti, gondolom valami állás szerűség miatt, de nincs rá szükség, van bőven pénzem, hogy el tudjunk élni belőle, ha arra van szükség. Megérkezésünkkor kicsim egyből a hálóba veti magát és elkezdi a cuccait kipakolni, míg az enyémet összehajtani. Nem tehetek, róla pasiból vagyok, így nem tudok annyira rendet tartani, mint egy nő. Beteszi a cuccait az enyémek mellé.
- Így ni, ez is kész, most a fürdő jön – kapok egy csókot, majd bemegy s fürdőbe rendet rakni.
- El leszek kényeztetve, úgy érzem – markolok a fenekébe.
- Lehet, hogy csak tényleg úgy fogod éretni, pedig nem – kinyújtja formás kis nyelvét, amit inkább látnék máshol, de csak egy puszit adok rá most.
Amíg kicsim pakolászik, én megyek főzni valamit, mert szükségünk lehet rá. Mikor végez, odajön, hozzám megölel és a hátamra ad egy puszit, majd amikor én is végzek leülünk az asztalhoz és elkezdünk enni.
- Finom lett – jegyzi meg szerelmem, amire elmosolyodok.
- Örülök, van még.
- Most, hogy nem táncolsz, mit fogsz dolgozni? Vagy hogy? – kérdezi kicsim, mire rá nézek. Magam se tudom, mit akarok csinálni ezek után vagy hogyan tovább.
- Bevallom, még nem tudom, de azt tudom, hogy betartom az orvos utasítását, hogy a nővérkém ápolhasson – incselkedek kicsimmel.
- Majd a nővérke vigyáz rád –elmosolyodik, majd feláll és bemegy a hálóba én meg összeszedem a cuccokat és elkezdek mosogatni. Amikor készen leszek, bemegyek a hálóba és látom, hogy fekszik. Elmosolyogva fekszek be mögé és ölelem magamhoz kicsikémet.
~*~
A hónapok csak úgy telnek nekünk meg nincs állásunk, de nem baj élvezem, hogy minden időmet szinte Loren-nel tölthetem. Ma felhívott pár haver, hogy össze akar hozni egy bandát, amibe szeretné, ha részt vennék. Belegyezek és elmegyek a találkára. Mindent jól megbeszéltünk és holnap lesz az első próbánk.
Boldogan megyek haza kicsimhez, aki éppen táncol. Leülök az ágyra, majd elfekszik mellém a hátára csukott szemmel elmosolyodok. Kezeimet a hasára rakom, amire szinte majdnem felsikít ijedtében.
- Na csak én vagyok – adok csókot ajkaira.
- Szia, képzeld az itteni általános iskolában fogok oktatni kicsiknek táncokat –meséli lelkesen. Annyira aranyos kicsikém, majd felzabálom mindjárt.
- Na ennek örülök, de én meg szerveztem egy csapatot és versenyekre fogunk menni. – mondom kicsimnek, bár végül is nem én szerveztem, csak megkértek, de hát akkor is.
- Jó neked – suttogja, majd feláll és kimegy. Úgy látszik, nem nagyon örül a dolognak, pedig meg akartam kérni, hogy jöjjön és táncoljon velünk, de most már nem tudom, mit mondana rá. Felállok, és kimegyek, hozzá megölelem, és a vállára adok egy csókot.
- Mi a baj? – kérdezem tőle, mire nem mond semmit. – Kicsim mi a baj? Mi rosszat tettem, hogy már hozzám se szólsz? – kérdezem tőle, mire felém fordul.
- Miért hiszed, azt, hogy mindig te állsz a középpontba? Szállj le magas lóról. – mondja, majd kibontakozik az ölelésemből. Bemegy a fürdőbe és magára zárja az ajtót.
Az istenit még is mi a szart csinálok rosszul, hogy állandóan megbántom? Nem tudom, mit csináljak még, hogy megfeleljek neki úgy, ahogy vagyok. Nagyot sóhajtok végül leülök a nappaliba és elkezdek tv-t nézni.
Mikor kicsim kijön, hozzám se szól, csak bemegy a szobába és gondolom, lefekszik aludni. Nem tudok kiigazodni rajta pedig, ismerem. Mindjárt kitépem a hajamat esküszöm. Pedig olyan jól indult mindent.
~*~
Másnap reggel, mikor felébredek kicsim már nincs mellettem. Gondolom a suliba ment tanítani, de legalább felkelthetett volna vagy valami, hogy szóljon. Nagyot sóhajtok végül kimegyek a konyhába és elkezdek valami kaját csinálni magamnak, mert a próbák nem sokára kezdődnek, bár először ki kell próbálni, hogy a bokám bírja-e szuflával vagy sem.
Összeszedem a cuccomat és már megyek is. A srácok nagyon örülnek. Pacsizunk minden egyéb. Egy kis beszélgetés végül elkezdünk próbálni. Ami azt illeti, a lábam nem bírja. Túl sokszor fordul ki és esek el miatta. Ezt így nem tudom tovább csinálni, majd bokaszorítóval, de máshogy képtelenség. Bocsánatot kérek a srácoktól, majd elindulok haza, de előtte a parkba megyek, hogy gondolkozzak, ezek után mit akarok csinálni. Ahogy megállok a parkba, meglátom kicsikémet is.
- Loren. – szólok neki, mire megfordul, de nem a várt örömet látom az arcán.
- Szia Jacob. – köszön, majd visszafordul és tovább folytatja, amit elkezdett. Odamegyek a padhoz.
- Leülhetek?
- Bocsi most nem alkalmas, majd otthon beszélünk. – mondja, amire felhúzom a szemöldökömet és éppen válaszolnék neki, mire egy férfi kezd el közelíteni.
- Jaj ne haragudj Loren, csak hosszú volt a sor. – mondja, mire csak felhúzom a szemöldökömet. Mikor észrevesz engem is a tag csak érdeklődve mér végig. – Maga kicsoda? – teszi fel a kérdést. – Loren testvére lenne? – puff egy tőr a szívbe.
Nem is nézek sehova sem. Inkább hagyom őket. Úgy látom tényleg zavarok. Megfordulok és hazamegyek. Nem hallom, hogy Loren utánam kiabálva vagy valami. Remek. Csak tudnám, hogy akkor miért mondta, hogy szeretne velem összejönni megint. Tudom először én csesztem a dolgokat, mert az álmaim többet jelentettek, mint ő. Rossz döntést hoztam, ami azóta már nagyon megbántam, és ha lehetne, újra kezdenék mindent.
Hazaérek és beállok a tusoló alá. Sokáig folyatom a vizet magamra, közben csak Loren-nen meg azon a férfin jár az agyam. Kiszállok és egy száll törölközőbe megyek ki a konyhába, mikor megjelenik Loren az ajtóba és mintha bűnbánó arca lenne.
- Vége van a randidnak? – kérdezem tőle normális hangnembe, mire felemeli a fejét és rám néz gyilkos szemekkel.
- Mit képzelsz magadról, he? – kérdezi, majd odajön és kapok egy pofont.
- Most meg mi bajod van? Tegnap óta hülyén viselkedsz velem, ma meg egy másik férfival látlak a parkban, aki azt kérdezi, hogy az öcséd vagyok-e. Még is mi a francra gondolhattam volna? – emelem fel most már én is a hangom.
- Hogy miért vagyok kiakadva? Tényleg tudni akarod?
- Igen. Tudni akarom.
- Hát akkor tudd meg. Nem csak neked vannak álmaid. Nagyon jól tudod, hogy én is szeretnék a nagyokkal szerepelni együtt, de te ezzel nem foglalkozol, csak a saját álmaiddal. Mond csak megfordult a fejedbe egyáltalán, hogy felkérj, hogy táncoljak veletek? – mondja kiakadva teljesen.
- Igen megfordult a fejembe, de amikor lehetőségem lett volna rá, már mondtad, hogy az általános suli elvállaltad a munkát és utána szóba sem álltál velem. Még is mikor kérdezhettem volna meg?
- Esetleg szólhattál volna, hogy te szerencsétlen ne vállalj munkát, mert én adok neked a csapatomba. – mondja kiabálva.
- Igen adnék még most is helyet a csapatomba, ha lenne. – mondom, mire kerek szemekkel néz rám. – Nincs csapatom. Kiléptem, mert a bokám nem bírja, de lényegtelen nem kell vele foglalkozni. – mondom, majd megyek a konyhába, hogy igyak egyet.
|
| oosakinana | 2011. 01. 02. 00:17:31 | #10212 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- Tudod, ma a telefonban a főnököm leordította a fejem, veled kapcsolatban, hogy mit képzelek magamról, hogy tönkreteszem a karriered és sajnos a menedzsered is lehordott a sárga földig – suttogja lehajtott fejjel, miközben leül a fotelbe és felhúzza a lábait.
- Mit mondott neked? – közelebb megyek hozzá, de csak szorosabban öleli meg a lábát.
- Semmit, hagyjuk – elerednek a könnyei és mikor megszólalnék, hugi kopog, majd bejön.
- Jac, jaj szia Loren. – szólal meg hugi, majd meglátja Lorent. Odaszalad hozzá és szorosan megöleli.
- Szia. – viszonozza az ölelést én meg csak őket figyelem.
- Azt nem mondtad, hogy vendéged van – suttogja nekem, majd elengedi hugit és könnyeit törölgetve indulna el, de nem fogom hagyni.
- Loren, várj –megölelem hátulról, közben hugi kisunnyog a szobából, mert rájött, hogy kicsit most zavar. – Kérlek, könyörgöm, mondd el – suttogom, majd magam felé fordítva nézek szemébe, amikben könnyeket látok.
- A menedzsered úgy cseszett ki velem, hogy tegnap reggeltől idáig dolgoznom kellett és ezt a plusz pénzt pedig elveszi tőlem a menedzsered kárpótlásul, mivel tönkre tettem az életed vagyis a karriered – suttogja, szegénykém. Szorosan magamhoz ölelem, és nem fogom elengedni.
- Azt nem tehetik meg veled miattam, most azonnal, beszélek vele. –felveszem a telefonom és tárcsáznám, de szerelmem kiveszi a kezemből.
- Könyörgöm, ne mert akkor végez velem – könyörög nekem és látom, hogy nincs jól, de akkor is beszélni fogok velük csak idő kérdése.
- De ezt nem hagyhatom szó nélkül, történt még valami? – kérdezem meg, de csak fejrázást kapok válaszul. – Nyugodj meg, gyere, feküdj le aludni, hiszen mindjárt összeesel – az ágyhoz viszem. Leveszem róla a felsőjét és a nadrágját, majd befektetem a helyemre. Mellé fekve ölelem szorosan magamhoz és kezdem el simogatni, amire egyből elalszik.
Amíg kicsim alszik, jó párszor csörög a telefonja, de csak kinyomom és szitkozódok, majd egy idő után kikapcsolom. Hugi is benéz, hogy megnézze minden rendben van-e, amire megnyugtatom, hogy igen. Mikor elmegy, felállok és kikísérem. Vissza fele a szobába látom, hogy szerelmem készülődik elmenni.
- Hova- hova – kérdezem, majd odamegyek hozzá, megölelem és megcsókolom.
- Munkába, mert ha nem megyek be, kirúgnak. – suttogja, majd kiszabadul a karjaim közül és már szalad is.
Nem fogom, ennyiben hagyni odamegyek és megbeszélem a dolgokat a főnökkel. Fogok egy taxit és megyek is a bárba, ahol kicsim dolgozik.
Mikor megérkezek, bemegyek, de nem látom semerre sem. Kicsim kollégája, azt mondja, hogy a raktárban van. Bemegyek és elég érdekes látvány mutat. Kicsimet éppen a menedzserem taperolja.
- Loren, kincs. – odabicegek, majd leszedem a taplót és elkezdem ütni-verni. - Mit képzelsz magadról te mocsadék, hagyd békén a barátnőmet – mondom neki, csak elkezd röhögni.
- Jacob, ne nevetess már, miért másznék rá a kis barátnődre? – kérdezi és olyan nagyképű, hogy mindjárt elhányom magam. – Loren mászott rám és a szekrénynek kellett nyomon, hogy leállítsam – mondja elég hitelesen, de nem ilyennek ismerem szerelmem.
- Loren, mi a te mentséged? – kérdezem dühösen, de nem rá vagyok mérges, hanem a helyzetre.
- Én…én nem másztam rá, ő mászott rám –suttogja és a könnyei is elindulnak.
- Ez csak színjáték, hogy megbocsássál neki – mondja a csávó, de valamiért nem hiszek neki. A szívem azt súgja, hogy szerelmemnek van igaza.
- Ez nem igaz, a főnökömmel, megegyeztél, hogy éjjel nappal dolgozzam, és a béremből levonod a veszteségedet mely ért Jac által, és… - elcsuklik a hangja, mire rá nézek, mert nem fejezi be a mondatát.
- És? – kérdezem tőle kicsit erélyesebben, mire csak összerezzen.
- És azt mondta, vagy úgyis törleszthetném az adósságát, hogy lefekszem vele – suttogja kicsim, majd összerogyik, és a féregre nézek.
- Így volt te barom? – nyomom a szekrénynek, majd a képébe is adok egyet. – Így volt bazd meg? – kiabálok vele.
- Így, ezt a kis fruskát én is meg akarom szerezni, tőled, hiszen jó kis buksza, de látom irigy vagy – mondja megvetően, amire az agyamat csak jobban felhúzza.
- Takarodj innen – dobom az ajtónak.
Látom, hogy kicsim nagyon fél, amikor ránézek. Odasétálok, majd leguggolok hozzá, ahogy csak tudok, majd magamhoz ölelem, miközben ő is szorosan ölel magához. Nem fogom engedni, hogy több ilyen történjen.
- Loren, miért nem mondtad el? – kérdezem nyugodtan, mire csak remegni kezd.
- Mert igaza volt, hiszen tönkretettem a karriered és hibásnak éreztem magam, ezért dolgozom annyit. – suttogja könnyes szemekkel.
- Kicsim, nem tetted tönkre, ne hibáztasd magad kérlek, én léptem ki, ezt jól vésd az eszedbe, te kis buta. – megcsókolom, és most már egyből viszonozza, ahogy kell.
Felveszem az ölembe és hazaindulunk, mikor a főnökével össze nem találkozunk.
- Loren húzd vissza a segged dolgozni, ha nem akarsz éhen maradni – mondja és a hangneme sem tetszik meg a mondata sem. Kicsim csak hozzám bújik, mire szorosan ölelem magamhoz.
- Felejtse el Lorent, mától, nem dolgozik itt, maga seggfej. – leköpöm a csávót, majd elmegyek onnan.
Hazafele úton kicsim elalszik. Nem akarom felkelteni, ezért óvatosan és lassan megyek. Mikor megérkezek, elkezdem kinyitni az ajtót, de nagyobb csörgéssel jár, mint gondoltam volna és kicsim felébredt. Jobban hozzám bújik én meg csak puszit adok a fejére.
Beviszem a hálóba, majd lefektetem az ágyra. Mellé fekszek, mire érzem, hogy teljesen hozzám bújik. Szegénykém biztosan nagyon fél.
Csak ölelem magamhoz, de nem mondok semmit. Hagyom, had aludjon, hiszen ki van szegénykém purcanva. Mikor elalszik. Óvatosan kiszállok mellőle, majd kimegyek a konyhába és készítek neki fekete teát, aminek nyugtató hatása van, meg egy kis ételt, hogy egyen is, mert tudom, hogy ilyenkor hajlamos a koplalásra. Főleg, hogy a legutóbb ő maga is bevallotta.
Benézek néha rá és akkor látom, hogy úgy alszik, mint akit fejbe vertek szegénykém. Nem fogom hagyni, hogy kikészítsék vagy bármit csinálnak vele, amit nem akar, vagy én nem akarom.
A kajával együtt meg az innivalóval együtt bemegyek, leteszem az éjjeliszekrényre, majd visszafekszek mellé és elkezdem kicsit ébresztgetni.
- Kicsikém. – suttogom a fülébe. – ébresztő. Egyél, egy kicsit kérlek, utána aluszunk együtt. – mondom neki.
- Nem vagyok éhes. – nyöszörgi.
- Kérlek szépen. Már napok óta nem eszel. Tudod, hogy régebben is mennyit aggódtam miattad ezért. – mondom neki és most is aggódok. Nagyot sóhajt és tudja, hogy igazam van, és csak aggódnék miatta. Elé teszem a kaját. Próbáltam a legkönnyebb ételt elkészíteni neki, és ami egyáltalán nem hizlal, csak egészséges kaját adok.
Lassan elkezdi falatozgatni, bár ha nem is eszik sokat, de legalább látom, hogy eszik és már ez egy maga nagyon meg tud nyugtatni. Mikor befejezi, feláll és a fürdő felé tart, de látom, hogy elég ingatag szegénykém. Gondolom a fáradtság miatt meg minden miatt. Utána megyek és magamhoz ölelem.
- Gyere, segítek. – mondom neki, majd elkezdem levenni róla a felsőjét, de megfogja a kezemet.
- Kérlek ne. Nem lenne erőm szeretkezni. – mondja tényleg nagyon fáradtan, amire csak puszit adok az arcára.
- Nem is kényszerítenélek most rá, csak segítek, hogy ne essen bajod, mert azt sem szeretném. – mondom neki, amire már nem tiltakozik tovább végre. Leveszem a ruháit, majd én is leveszem, végül beállunk a tus alá. Kicsikém nekem dől, de majdnem, úgy ahogy van el is alszik. Nem mondok semmit, csak megfürdetem, végül egy törölközőbe tekerve viszem be a hálóba. Lefektetem, megtörlöm laposan, végül az egyik alvós cuccát adom rá, amit nálam mindig hordani szokott, végül a törölközőt vissza viszem. Megtörölközök, és kicsikém után megyek. Befekszek mellé az ágyba és magamhoz ölelve élvezem az együttes pihenést. Főleg, hogy holnap reggel egyikünknek sem kell mennie, dolgozni. Ennél nagyobb örömhír nem is lehetne a világon.
~*~
Másnap reggel édes cirógatásra ébredek. Kinyitom a szemem és édesen gyönyörű mosolygós szemeivel találom szembe magam. Lehúzom magamhoz egy édes csókra, amit tegnap annyira hiányoltam, de nem akartam, hogy félre értse, mit akarok.
- El tudnám viselni, hogy minden reggel itt leszel velem és csak a te simogatásaidra ébredek. – mondom neki, amire csak elkezd nevetni. Jó végre, hogy megint nevet.
- Telhetetlen vagy. – jegyzi meg nevetve.
- Én már csak ilyen vagyok, de csak akkor, ha rólad van szó szerelmem. – mondom kedvesen és teljesen szerelmesen. Úgy érzem magam, mintha visszamentünk volna a gimibe és megint az a fiatal és felelőtlen gyerek lennék, de ez nem így van, mert sokkal gondolkodósabb lettem és több mindenre figyelek, mint akkor valaha is tettem.
- Mit fogunk most csinálni? – kérdezi kicsim aggódva, amire csak magamhoz ölelem, és fejecskéjét mellkasomra teszem.
- Még nem tudom, de az az egy biztos, hogy téged ideköltöztetlek magamhoz és a továbbiakat, majd együtt közösen kitaláljuk, mert nem akarok nélküled lenni. – mondom, mire érzem, hogy elmosolyodik és szorosan megölel a mellkasomnál majd egy jutalom puszit is kapok.
- Szeretlek. – suttogja, mire felemelem a fejét és megcsókolom.
- Én is téged szerelmem. – mondom kedvesen, majd tovább ölelem és cirógatom.
A mai nap hátra levő részében még a kórházba is el kell mennünk, hogy megnézze a doki a lábamat. Szerencsére a gipsz is lekerül. Szólt, hogy érzékeny lesz egy ideig és addig jobbnak látja, ha nem táncolok. Megköszönöm a segítségét és meg fogom fogadni a tanácsát, mivel kicsim meg megígérte, hogy vigyázni fog rám. Saját ápolónőm lesz. Ez tök jó.
Végre megint normálisan tudok járni, aminek csak örülök és látom, hogy szerelmem is. Elmegyünk a cuccaiért és segítek neki összepakolni, majd egyszer csak odamegyek hozzá és magamhoz ölelve nézem magunkat egy álló tükörben.
- Összetartozunk. – mondom mosolyogva és magunkat figyelem. Kicsim a kezét a kezemre teszi.
- Így van. Összetartozunk, és senki nem választhat el minket. – mondja halkan és kezünket figyelve, amit összekulcsolok.
- Megbeszéltük. – mondom mosolyogva, majd magam felé fordítom. Lehajolok hozzá, majd megcsókolom lágyan, de szenvedélyesen, miközben édes haj zuhatagába túrok bele, míg másik kezemmel magamhoz ölelem és mélyítem a csókot, ahogy csak tudom. Élvezem a pillanatokat és nem akarom, hogy véget érjen boldog akarok vele lenni, amennyire csak lehet, és amennyire csak kitelik tőlem őt is boldoggá akarom tenni.
|
| oosakinana | 2010. 12. 24. 20:18:13 | #9959 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- Kérsz valamit enni, vagy inni? – próbálok udvarias házi gazda lenni és a konyha felé bicegek.
- Nem… nem kérek semmit, viszont elmehetek zuhanyozni? – ezt kérdeznie sem kéne. Menjen, nyugodtan én meg majd véletlenül rányitok, mert nem tudok róla.
- Persze nyugodtan – mondom agymenetem után. Mosolyogva megfordul és el is tűnik a fürdőben. Na, jó nem leszek most szemét. Bemegyek a hálóba és elfekszek az ágyon óvatosan. Bekapcsolom a tv-t és kapcsolgatni kezdem, mert semmi izgalmasat nem találok.
Mikor kijön, egy szál törölközőben a fürdőből kicsit megbámulom, hiszen régen láttam már így, meg amúgy is gyönyörű még mindig.
- Sexi vagy – emelgetem meg szemöldökömet, amire elmosolyodik.
- Semmit sem változtál. – csóválja meg a fejét. – Kérhetek, valami pizsamát? – kérdezi, és a nadrágját hajtogatja.
- Aha, abban a szekrényben találsz alsógatyát és pólót – mutatok a szekrényre, majd felállok, és lassacskán odabicegek hozzá és végig nézem törölközését, végül, amikor leveszi, magáról magamhoz ölelem és kezeimet egyből melleire rakom, amire kicsit felnyög.
Ajkaimmal nyakára tapadok, majd néha nyelvemmel is kényeztetem, miközben kezeit érzem meg, ahogy a hajamba túr bele. Ahogy tovább masszírozom, formás melleit egyik kezem lejjebb siklik és a nadrág aljához, de már így is érintem ágyékát, amire érzem, hogy megremeg és mélyet sóhajt. Nem sokkal később kezem már a fedetlen ágyékánál van és elkezdem simogatni, amire teljesen elkezd remegni. Kezemmel szorosan ölelem magamhoz, hogy ne essen el, ha már nem bírna tovább állni. Nem sokkal később már ujjaimmal hatolok belé, mire majdnem felsikít. Oldalra fordítja a fejét és megcsókol, ami vad és nagyon szenvedélyesen. Miközben szerelemben mozgatom, ujjaimat úgy kezdem el mozgatni fenekénél farkamat, hiszen eléggé fel vagyok már spannolva így is, ezért a csókba is belenyögök. Egyszer csak azt veszem észre, hogy kicsim a nadrágomnál matat. Kioldja, ami hangtalanul siklik le rólam, majd benyúl bokszerembe és rámarkol vágyamra, amire ár belenyögök a csókba. Annyira vágytam már szerelmem érintésére. Amikor elkezdi mozgatni kezét farkamon, felnyögök egyre sűrűbben, és ha így folytatja, akkor el fogok élvezni. Viszont egyszer abba hagyja. Megfordul, és egymás szemébe nézünk, ahonnan a vágyat lehet kiolvasni.
- Kicsim, nem akarom, az új kapcsolatunkat egyből sex-el kezdeni. – suttogja, de érzem, hogy az ellenkezőjét akarja, mint amit mond.
- Ez csak egy mellékvágány a kapcsolatunkban, de ez is része lesz, tudod. – mondom neki, majd az ágyhoz sántikálok, és a nadrágommal szenvedek, mert nem felakadt.
- Várj, segítek – jön segíteni és leveszi a nadrágomat, majd mikor a bokszeremnél jár, látom, hogy kicsit nagyot nyel, amin elmosolyodok, hiszen mindig is szerette a nagyságát.
- Mit szeretnél? – kérdezem, miközben az arcát simogatom.
- Téged. – elmosolyodok, majd odahajol hozzám. Ajkaimra ad egy csókot, majd nyakamra végül farkamra és nyelvével kezdi el simogatni, amire esküszöm, most fogok egyből elélvezni, ha nem hagyja abba.
- Kicsim, nem bírom, így sokáig. –mondom neki, amire csak elmosolyodik, végül abba hagyja, kivesz egy óvszert, majd felhelyezi, és lovagló pózban helyezkedik el rajtam.
Megcsókol, amire felülök hozzá. Magába vezeti ékességemet, amire felnyögök, majd fenekébe markolva segítek neki a mozgásban. Mindent bevet, hogy minél jobb legyen, de remélem ő is annyira élvezi, amennyire én élvezem minden egyes cselekedetét. Amikor végig nézem, kezének útját egyre többet akarok belőle. Kezeimet csípőjére teszem és elkezdem gyorsabban mozgatni magamon. Nem sokkal később mindketten szinte egyszerre nyögünk fel és érjük el a csúcsot, amit már annyira vártunk mind a ketten. Izzadtan dől rám szerelmem, mire a kezemet a hátamra teszem és elkezdem simogatni.
- Szeretlek Loren – suttogom akadozva.
- Én is szeretlek Jacob – suttogja, majd leszáll rólam és szinte majdnem mindent elintéz helyettem. Kicsikém örülök, hogy itt vagy velem. Elmélkedek magamba.
Megtörlöm magamat, majd végül felállok és én is elmegyek tusolni, hogy felfrissüljek kicsit és ne legyen izzadtság szagom se. Megtörölközök, majd nehezen magamra varázsolok egy bokszert, majd befekszek kicsim mögé. Magamhoz ölelem, mire hozzám bújik teljesen, majd mindketten az álmok mezejére lépünk.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek, szerelmem ott fekszik mellettem még mindig. Elkezdem simogatni és puszikkal halmozom el, miközben nem akarom elengedni egy pillanatra sem. Lassan kezd ébredezni, majd megfordul, és kiscica módjára kezd el nyújtózkodni, aminek köszönhetően melleiről lerúgja a takarót, amikre csókot adok, majd ajkaira is.
- Jó reggel kiscicám. – mondom mosolyogva és a hasát simogatom.
- Neked is. Azt hittem, hogy álmodtam, ami az éjjel történt. – jegyzi meg, amire elmosolyodok.
- Nagyon is valóság volt minden egyes része és pontja. – suttogom neki, miközben tovább simogatom a hasát és nem akarom elengedni.
- Örülök, hogy találkoztunk. – mondja, és az arcomat simogatja, majd kezeire adok csókot.
- Én is örülök. Főleg annak, hogy megint az enyém vagy. – ölelem magamhoz, hogy mellei meztelen mellkasomnak nyomódjanak, majd megcsókolom lágyan és szenvedélyesen. Legszívesebben az egész napot az ágyban tölteném vele, ha lehetne, de sajnos a pihenésünkből Loren telefonjának a csörgése zavar meg.
Nyúlna a telefonért, de megállítom és magamhoz ölelem.
- Hagyd, kérlek. – kérlelem, és a szemébe nézek.
- De lehet, hogy fontos. – válaszolja, majd kiszabadul a karjaim közül, majd a telefonjához megy és felveszi. Elkezd telefonálni, addig én felállok és kimegyek a konyhába összedobni valami reggelit, közben gondolkozok, hogy mit kéne csinálni vagy hova kéne menni, amihez nincs túl nagy szükség a lábamra.
Mikor kicsim kijön, teljesen felöltözve lépdel, és ahogy látom, nagyon siet.
- Ki volt az? – érdeklődök és látom, elgondolkozik.
- a főnököm. Mondta, hogy sürgősen be kell mennem a bárba a tegnapiak miatt meg amúgy is ma nekem dolgoznom kell. – mondja, amire elszomorodok, így nem kell törnöm semmin sem a fejemet sajnos.
- Akkor ma már nem is látlak? – megyek oda hozzá, mire megsimítja az arcomat.
- Attól tartok, hogy nem, de majd holnap reggel átjövök hozzád rendben? – mondja, amire nincs túl sok választásom.
- Rendben, de nagyon fogsz hiányozni és rossz lesz nélküled. – mondom neki gyerekesen, majd magamhoz ölelem, és nem akarom elengedni egy percre sem.
- Te is hiányozni fogsz nekem, de most már tényleg mennem kell. – mondj és kiszabadul a karjaim közül, de megállítom.
- Még egy csókra sincs időd? – kérdezem, bár most már kicsit furcsa. Mit titkolhat előlem? Visszajön és ajkaimra kapok egy csókféleséget bár inkább volt csak egy szimpla puszi, végül elköszön, és szinte már itt sincs.
A nap hátra levő része nagyon szarul telik addig a pillanatig, amíg hugi be nem csenget hozzám. Boldogok vagyunk, hogy újra látjuk egymást. Mikor elújságolom neki, hogy Loren-nel megint együtt vagyunk, nagyon megörül és mondta, hogy szeretne vele találkozni, amire felajánlom neki, hogy aludjon nálam, mert reggel eljön hozzám legalább is azt mondta.
~*~
Másnap reggel szinte semmi nem kelek fel. Egyszer csak azt veszem észre, hogy valaki óvatosan befekszik mellém és elkezd simogatni. Az illatát megérezvén tudtam, hogy ez csak Loren lehet. Megölelem, és nem engedem el.
- Jó reggelt. – köszön, és a hátamat simogatja.
- Bár minden reggel ilyen lenne, hogy velem lennél, csak itt is maradhatnál. – suttogom, majd felnézem a szemébe és csókot adok ajkaira, amit annyira nem viszonoz így nem értem, hogy mi van. Felülök, és a szemébe nézek. – Kicsim mi a baj? Tegnap óta olyan furán viselkedsz. Elszaladsz tőlem, most meg már lassan meg sem akarsz csókolni. Mit csináltam rosszul vagy mit vétettem? – kérdezem tőle, hiszen szeretném tudni, hogy mi van.
|
| oosakinana | 2010. 12. 22. 22:51:33 | #9905 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- Szóval, hazakísérhetlek, vagy hazabicegsz? – érdeklődik, mikor a csókot nagy nehezen abba hagyjuk és levegőhöz is jutunk.
- Benne vagyok – válaszolok mosolyogva, amit tudom, hogy nagyon szeret.
- Akkor mutasd az utad bajnok – csipkelődik velem. Ez az én Lorenem, aki boldog és poénkodik ha kell hanem.
Csendben bicegek, miközben mellettem Loren ugyan olyan csendben segít nekem. Nem tudom, hogy mit kéne csinálnom vagy tennem, hogy megint egypár lehessünk, mert én szeretnék vele megint összejönni, hiszen miatta maradtam itt. Bemegyünk a kórházba, hogy meg tudják vizsgálni a lábamat, hiszen elég sokat sétáltam most vele és egyre jobban fáj. Bevezetnek minket egy kórterembe, ahol leülök és Loren-t figyelem.
- Kérlek, ne haragudj, rám, csak a tegnapom rossz volt – suttogja lehajtott fejjel.
- Nem haragszom, gyere ide – nyújtom ki a kezemet, mire a nyakamnál fogva ölel meg. Magamhoz ölelem, és a hátát simogatom. Mikor meg akarnák szólalni az orvos, jön be.
- Jó napot.
- Jó napot – köszönünk.
- Nos, miben segíthetek? – kérdezi és Loren hátrál. Tudom, hogy nem szeret itt lenni és fél is.
- Leesetem a színpadról a bokámra és nem birok ráállni – válaszolom a dokinak.
- Értem, akkor kérem, vegye le a cipőjét, várjon, segítek. – óvatosan levesszük rólam a cipőt, de így is iszonyatosan fáj. – Hát ezt meg kéne röntgeneznünk, hogy nincs e eltörve, úgyhogy kérem, vegye fel a kórházi köpenyt, Önért küldök egy nővért és máris megy a röntgenre – mondja, majd ki is megy előkészíteni a dolgokat.
- Remek –felállva kezdek el vetkőzni, mire Loren a rongyért megy, amit fel kell vennem.
- Tessék – segít feladni, amiért hálás vagyok, majd leveszem a nadrágot, de elég nehézkesen megy, mivel a bokám nem úgy hajlik, ahogy kéne. Nem sokkal később egy nővér is bejön, hogy elvigyen a vizsgálatokra.
- Jó napot, nos uram, akkor csüccs – leülök és elvisznek, de Loren nem jöhet velem.
Elég sokáig oda vagyunk. Szegénykém. Gondolom, kezd egyre rosszabbul lenni. Régebben sem tűrte a kórházakat, pláne most. Mikor nagy nehezen visszavisznek, meglátom, hogy falfehér.
- Baj történt? – érdeklődik, és felállna, de megszédül. Az ápolónő odamegy, lefekteti kicsimet.
- Nyugodjon meg, nincsen semmi baja, hozatok még egy ágyat – mikor a nővér elmegy, odagurulok hozzá.
- Csak vért vettek tőlem és a lábam vizsgálták, de csak ficam, így remélhetőleg kapok rá, valami gipsz szerűséget, így örülhetsz, mert nem lépek fel veled – mondom mosolyogva, de csak mélyen sóhajt.
- Nem akartam a karriered tönkre tenni – suttogja, amit nagyon jól tudok.
- Butus kislány – mondom neki, majd a nővérke hoz egy ágyat, ahova segít felfeküdni.
- Mikor kapod meg a gipszedet? – érdeklődik és felül, bár még mindig falfehér az arca.
- Elvileg nemsokára – mondom és szerencsémre bejön az orvos.
Neki kezd a lábamnak és majd egy órába telt, mire begipszelte. Közben Loren mellém ül, és a hátát simogatom, hogy hátha segít neki ez megnyugodni. Az orvos végeztével kimegy magunkra hagyva minket.
- Most mi lesz velünk? – teszi fel a kérdést, ami engem is foglalkoztat.
- Ha te benne, vagy és érzel még valamit irántam, akkor megszeretném próbálni veled újból. – mondom őszintén és komolyan.
- Valamit még érzek irántad, hiszen amióta elváltunk, nem volt senki az életemben, akivel megértettem volna magam – meséli, aminek félig örülök, de félig nem.
- Akkor mi akadálya van, hogy ismét egy pár legyünk? – kérdezem tőle, mert érdekelne az indok, amiért néha ennyire ellenzi.
- Félek, hogy újból elhagysz. – mondja őszintén, mire mindent megértek. Egymás szemébe nézünk, majd felülök hozzá és lágyan ajkaihoz hajolva csókolom meg, amit viszonoz. Mindent beleadok, amit csak tudok. Kezei a nyakam köré fonódnak és úgy csókoljuk egymást. Egy kicsit a hátára döntöm, de a lábam miatt úgy sem tudnék tovább menni.
Levegőhiány miatt szakítom meg a csókot és mélyen a szemébe nézek, miközben az arcát simogatom.
- Én szeretnék veled lenni megint egypár ként. Nem foglak soha többet elhagyni, mert nem vagyok boldog nélküled. – mondom őszintén. – szükségem van rád, ahhoz hogy boldog legyek, ezért is szálltam ki a bandából, mert megtaláltalak és nem akarlak többet elengedni. – mondom őszintén, amit gondolok, és amit érzek.
- És ha még is el fogsz menni? – érdeklődik, mire az ujjaimat az ajkaira teszem.
- Soha nem fogok, mert szeretlek a lehető legjobban. – mondom komolyan, mire látom, hogy elkezd gondolkozni, majd egy kis idő után megszólal.
- Rendben, de ha még egyszer elhagysz gyűlölni foglak. – mondja komolyan és figyelmeztetően, mire csak megfogom kezét és puszikat adok rá.
- Ne aggódj szerelmem. Nem foglak elhagyni. – mondom, majd megcsókolom és befekszik normálisan mellém. Magamhoz ölelem és végre megint egypár ként ölelhetem magamhoz.
- Annyira hiányoztál. – suttogja és szorosan búj hozzám.
- Te is nekem angyalom. – suttogom a fülébe, miközben a hátát simogatom és a fenekébe is kicsit belemarkolok.
- Kérlek, menjünk innen. Tudod, hogy irtózom ezektől a helyektől.
- Igen tudom. – felállok és leveszem a ruhát így most jelen pillanat csak egy száll, semmiben állok kicsim előtt. Hát igen nem vagyok szégyellős, viszont az alsódolgokat nem igazán tudom felvenni, csak a felsőimet. Szerelmem felé fordulok, akin látom, hogy teljesen vörös. Gondolom kicsit elszokott a látványomtól. – Segítesz felvenni? Nem nagyon tudom felvenni egyedül. – mondom neki, mire csak bólint egyet. Leülök és felsegítni, bár jobban szeretném, ha lefele venné inkább, de most sajnos nem lehet akár mennyire kívánkozok utána, hiszen csak kórházban vagyunk, meg nem akarom egyből letámadni.
~*~
Nem sokkal később már az ajtómban állunk és egymást figyeljük.
- Nem jössz be? Nem akarom, hogy ilyen későn egyedül sétálj. – mondom neki és megfogom a kezét.
- Mit szeretnél csinálni? – érdeklődik.
- Csak veled lenni és veled aludni, meg tényleg féltelek a sötétben. – mondom neki. – A lábam miatt amúgy sem menne más az alváson kívül. – mondom mosolyogva, mire beadja a derekát. Bejön és körbe néz.
- Szép lakásod van. – jegyzi meg.
- Köszönöm szépen. – odamegyek hozzá és hátulról megölelve simogatom a hasát, miközben a fejemet a vállára rakom és puszikat is adok rá.
- ÉS mi lesz most? – kérdezi, és kifele néz.
- Boldogok leszünk együtt vagy boldogok leszünk egymással. Választhatsz. – mondom mosolyogva.
- Remélem tényleg igazad lesz, de kérlek a csajokat kerüld el. – néz rám, amire elmosolyodok és a füléhez hajolok.
- Mióta szétváltunk kerülöm a csajokat. Te vagy az életemben az első és az egyetlen nő, aki megérdemli, hogy szeressem teljes szívemből. – mondom őszintén, majd szembe bicegem magam és az arcát simogatva csókolom meg szenvedélyesen és kicsit mohón is, hiszen nem sűrűn csókoltattam az elmúlt időszakban s most szeretnék mindent bepótolni.
|
| oosakinana | 2010. 12. 18. 23:10:50 | #9834 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- Úgy hallom, éhes is vagy – mondom neki miután a hasa is megszólalt.
- Igen, mert ma még csak reggeliztem – magyarázza, majd zsebre dugott kézzel kezdünk el sétálni egymás mellett.
- Fogyókúrázol, hogy még nem ettél? – mély sóhajt kapok, válaszol.
- Csak néha – vonja meg a vállát. – De miért akartál velem találkozni, hiszen tudod, hogy mi volt régen…- nem fejezi be, mert pontosan tudom, mire gondol. Még mindig tudom követni az agymenetelét, amin nem lepődök meg, hiszen nagyon jól összepasszolunk.
- Tudom, hogy mi volt köztünk és sajnálom, hogy szétmentünk, de a múltat nem tudjuk megváltoztatni –válaszolom őszintén, amire csak bólint. – Meg most, hogy összefutottunk a bárban, így gondoltam beszélgethetünk.
- Igaz, úgyis régen találkoztunk, ki tudja, mi történt veled, azóta, biztos, van egy szép barátnőd, akire büszke vagy és hasonlók – kezd bele és érzem a hangjában, hogy mintha kicsit féltékeny lenne.
- Hát, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak, mert nincsen senkim, de szerintem rád, ragadnak a pasik, mint a legyek a mézre – elnevetem magam a szitun, de látom, hogy Loren is mosolyog.
- Te is tévedsz, ugyanis, senkim sincs, mintha kerülne mindenki, amióta elváltunk – mondj a végét halkabban.
- Ugyan már – magamhoz ölelem, ami nagyon jól esik és gondolom neki is, mert elmosolyodik, ami sokkal jobban áll neki, mint a szomorúság.
- Pedig igazat mondok, na és szoktál eljárni, bulizni, vagy van kiszemelted?- kérdezget tovább. Nem sokkal később megérkezünk az étterembe, ahova beülünk, és egymással szemben figyeljük egymást.
- A fellépések miatt, nincs időm bulizni, de tudod, hogy nekem az volt mindig a buli, ha táncolhattam – mesélem neki, miközben egy kis gyümölcslevest kérek.
- Az igaz, de én mindig is maximalista voltam, és néha ha van egy szabad napom, elmegyek és kitombolom magam –válaszolja mosolyogva és ő is rendel egy kis levest, majd főételt is választunk, amiket kihoznak és neki is látunk enni.
- Hát, igen, mindig féltékeny voltam, rád, mikor elmentél a barátnőiddel bulizni. – mondom neki, amire felhúzza a szemöldökét.
- Ezt csak, így lazán benyögöd, ennyi év után, hogy féltékeny voltál? – kérdezi és mintha kicsit ideges is lenne.
- Ne haragudj, csak gondoltam elmondom, ha már nem tudtuk ezt megbeszélni anno. –beleiszik az italába, majd leteszi és rám néz.
- Csak tudod az a baj, ezzel az egész múlt felhozatalával, hogy nemrég aludt ki bennem az a tűz, ami még hozzád kötött, mondjuk, ha érdekeltelek volna, megkerestél volna –vágja be gúnyosan és eléggé fájdalmat okoz, hogy már nem érez irántam semmit, de végül is várható volt, hiszen elég régen találkoztunk.
- Igazad van, csak, én sem voltam az országban és mindig más városban voltam, és elhiheted, hogy időm sem volt… - mondanám tovább is, de nem hagyja és közbevág.
- Jól van, elhiszem, csak ne mentegetőzz itt nekem –néz rám komolyan.
- Nem mentegetőzöm, elhiheted, csak választ adok a kérdésedre –mondom neki és beleiszok az italomba
- Elhiheted, hogy nekem is furcsa újból látni téged, hiszen ilyenkor jövök, rá, hogy mennyire értékes vagy a számomra… – mondanám őszintén a dolgokat, de megint félbe szakít.
- Kérlek, ne gyere most azzal nekem, hogy még fontos vagyok neked és, hogy féltesz, meg hasonló –mondja komolyan és elég dühösnek látom, ami nem tetszik.
- Pedig ez az igazság, hogy aggódtam érted – válaszolom, mire csak a fejét kezdi el fogni.
- Most komolyan erről fogunk beszélni, hogy mi lett volna ha, együtt maradunk, meg hasonló? 6 év után képes vagy ezzel előjönni? Tudod, min mentem keresztül nélküled? –mondja és bekönnyez, amit nem értek, hiszen az előbb mondta, hogy nem érez irántam már semmit.
- Hidd el, tudom, nekem is épp úgy olyan rossz, mint neked – megfognám a kezét, de kihúzza, majd mellkasa előtt összefonja, és az ablakon néz kifele, miközben könnyeit törli lefele. – Sajnálom, ha megbántottalak, nem az volt a célom, jobb, lesz, ha megyek – felállok, mire csak szomorúan néz rám. – örülök, hogy láttalak – felveszem a kabátomat, majd leteszem a pénzt, hogy kifizetem a kajánkat, majd távozok az étteremből. Felhívom a haverjaimat, hogy kiszállok a bandából, aminek nagyon nem örülnek, de hát nincs mit tenni, ezért rendeznek nekem egy búcsú összejövetelt egy raktárba, aminek kicsit örülök, de nincs semmi kedvem hozzá.
Ahogy elkezdjük a bulit, kicsit felvidulok, de belül még mindig szomorú vagyok, hogy nincs itt Loren és nem ünnepel velünk. Egyszer viszont meg látom, mikor az egyik csaj más néven Cat, az unokatestvérem a nyakamba nem kerül és úgy viselkedik velem, mintha be akarna cserkészni, pedig nagyon jól tudja ő is mi a helyzet.
Mikor látom Loren-t elmenni utána megyek és szólongatom, d nem áll meg és csak tovább megy, viszont utolérem megfogom a kezét és a lendülettől vissza rántom, mire mellkasomnak ütközik, de nem erősen és örülök, hogy megint karjaim között van és ilyen erősen.
- Miért nem álltál, meg, kikiabáltam a tüdőmet utánad – mondom neki megrovóan, mire csak lehajtja a fejét.
- Sajnálom, csak bocsánatot akartam kérni – suttogja, de látom, hogy nem mer szemembe nézni.
- Mindketten hülyén viselkedtünk, ma maradjunk ennyiben – látom, hogy éppen szólna, mikor megjelenik Cat és nyakamba csimpaszkodik.
- Ki ez a csaj Jack? – nyögi, amire csak a szememet forgatom.
- Közöd hozzá, te liba? – szólal meg Loren, amiből nem lesz jó vége.
- Ki vagy te, hogy így beszélsz velem, mi te kurva? – na, ennek már tuti nem lesz semmi jó vége.
- Hééé, lányok, fejezzétek be – állítanám le őket, de ekkor Cat megpofozza Loren-t és eléggé ideges vagyok Cat-re most.
- Jobban, jársz, ha most azonnal eltűnsz Jack életéből… - csak tovább folytatják, amiből nekem is kezd elegem lenni.
- Miért, és ha nem, akkor mit csinálsz? – lép közelebb Loren, mintha itt se lennék.
- Versenyezzünk Jack ért, táncpárbajban eldöntjük, de ha félsz, akkor, szevasz.
- Nem félek, egy repedtsarkú pláza cicától, aki csak a mellét rázza, benne vagyok, de úgy lenyomlak, hogy sírva fogsz elrohanni innen… - mikor Cat elmegy, dühös vagyok mindkettőjükre és kezd elegem lenni, hogy mindig ez van.
- Ez most mire volt jó? – kérdezem tőle.
- Talán mert, nem hagyom, hogy így bánjanak velem – kirántja kezemből kezeit és bemegy táncolni. Elegem is van. Nem fogom végig nézni. Fogom, magam felveszem a felsőmet és hazamegyek, mert egyszerűen nem szeretem az ilyen fajta problémákat pláne akkor, amikor értem folyik a vita és nem szeretem akkor, sem ha az én búcsú bulim lenne és a haverok meg adják aluk a lovat, de tudom mi lesz az eredménye, mert az ujjoncokat nem szeretik, és nem ismerik Loren-t úgy ahogy én.
Végül még sem haza megyek, hanem csak a partra ott próbálok, megnyugodni amennyire tőlem telik egyszer viszont csörög a telefonom és a bár tulajdonosa hív, hogy lenne-e kedvem ott táncolni a bájában ahol tegnap este felléptünk, mert Loren-nek kéne egy társ. Elfogadom és megkérem, hogy ne mondja el Loren-nek, mert én akarok vele beszélni, ami miatt köszönetet mond, mert tudja, hogy Balhét csinálna Loren, de ennél jobb lehetőség nem fog adódni az életben, hogy megint esetleg együtt legyünk.
~*~
Este mikor elkészülök, megyek a bárba, ahol Loren már a színpadnál vár a szervezővel.
- Nem igaz a főnök ennyire nem bízik benne, hogy valakit hoznia kell mellém és ez ne legyen elég, még megbízhatatlan is, mert nem jelenik meg időben. Így én hogy lépjek fel, ha csak vele léphetek fel? – kezd teljesen kiakadni, amire csak nagyot sóhajtok.
- Egyáltalán nem késik, csak el kellett készülne. – szólalok meg, mire gyűlölködő szemekkel néz rám.
- Ugye nem mondod, hogy veled kell fellépnem? – mondja gúnyosan. – Jobb, ha mész vissza a kis csajodhoz, akit annyira védelmezel és annyira szeretsz. – mondja, majd visszafordul és elindul fel a színpadra, mire követem. – Nem meg mondtam, hogy tűnj innen? – kérdezi halkan.
Nem foglalkozok vele, csak ahogy elkezd táncolni követem és vele együtt táncolok, miközben kicsit gyönyörködök is benne, de nem enged előre, amin nem lepődök meg. Mikor megpróbálok előre menni, hogy mellette táncoljak, mert megfigyeltem a koreográfiáját pont odajön, ahova mennék ezzel lelökve a színpadról és elég szépen ráesek a bokámra, mire meg iszonyatosan fáj.
Mindenki meg van ijedve és nem tudják mi van, ahogy felnézek látom Loren is aggódik, hogy mit csinált, de legyen elfogadom, most már amit akart. Felállok, de nem tudok ráállni a lábamra.
- Csak hogy tudd. Ott hagytam a bandát, hogy veled maradhassak és az a csaj meg az unokatestvérem volt Cat és az a buli a búcsú bulim volt, amivel véglegesen cserbenhagytam a csapatomat, de látom feleslegesen. – válaszolom, majd elbicegek onnan és eléggé fáj minden egyes lépés, de nagy nehezen még is csak elmegyek onnan, vár lassan. Az utcán bicegek, amikor meghalom a nevemet.
- Jacob. – mondja és tovább bicegek, de elém áll. – Ne haragudj, kérlek. Had segítsek hazamenni. – mondja, de most kicsit nagyon meg vagyok sebezve.
- Hagyjad, nem kell. Hazatalálok, meg mostantól egyedül viheted megint a számaidat, felhívom a főnököt és visszamondom a melót, hogy ne okozzak még nagyon kárt senkinek sem. – válaszolom, majd megpróbálom kikerülni és tovább bicegek eléggé szerettem volna kibékülni vele és esetleg onnan folytatni ahol abba hagytuk, de látom, ezt már leshetem, mert eléggé meggyűlölt ez alatt a pár év alatt és nem elég, hogy pár év alatt, de az elmúlt napokban is szépen látszik, hogy mennyire gyűlöl, és nem érez irántam semmit.
Teljesen tanácstalan vagyok, most meg ráadásul a lábam is veszettül fáj ráállni sem tudok és semmit nem tudok csinálni, egy ideig a táncnak is nemet mondhatok, mert különben ordítok ha megpróbálok ráállni.
Egyszer csak karokat érzek a csuklómon, amik megállásra kényszerítenek. Megállok és mikor megfordulok Loren bocsánat kérő arckifejezésével találom szembe magam, aminek soha nem tudtam ellenállni, de nem tudom, hogy mit csinálhatnék, hiszen nagyon gyűlöl és ezt be is bizonyította.
- Sajnálom, ami a lábaddal történt nem így akartam, hogy történjenek a dolgok. – mondja, mire csak nagyot sóhajtok.
- Tudod, milyen vagyok. Nem haragszok rád, de ha egyszer megmutatod, hogy mennyire gyűlölsz, akkor nem tudok mit csinálni és… - Nem hagyja, hogy befejezzem, majd a kezeit a nyakam köré fonja és ajkaimra tapad. Eleinte meglepődök, és nem tudom, hogy álmodok-e vagy ébren vagyok, de amikor feleszmélek, visszacsókolom, és szorosan magamhoz ölelem. A szívem majd kiugrik a helyéről és iszonyatosan boldog vagyok, hogy újra édes csókjait élvezhetem, amiket régen. Erre vágytam évek óta, hogy megint így legyünk. Soha nem tudtam elfelejteni és valahogy nem is akarok. Annyit akarok, hogy megint egy pár legyünk és élvezhessük együtt az élet örömeit és boldoggá tegyem, de jelen pillanat csak csókolom ahogy csak tudom és minden érzelmemet beleadom, hogy érezze mit is érzek valójában még mindig iránta és hogy tudja mennyire szeretem a történtek ellenére is, amik az elmúlt napban voltak.
|
| oosakinana | 2010. 12. 09. 17:02:39 | #9708 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
Reggel mikor felkelek elég nyúzott vagyok. Tegnap egésznap próbáltunk, mert ma fellépésünk lesz egy bárban. Kitaláltunk egy nagy csomó új mozdulatot és már fejlesztgetjük egyre jobban a speciális forgást, csak nem olyan egyszerű, de már közel állunk a teljes megoldáshoz, aminek mindenki csak nagyon örül.
Kikelek és elmegyek megfürdeni, mert hát ma is kezdődik egy hajszolós nap, kicsit bűntudatom is van, hogy nem hagyom pihenni a bandámat, de nem tudok ellene mit tenni, mert nagyon meg kell ilyenkor hajtani őket. Utána úgy is kapni fognak szabad napot, hogy kipihenhessék magukat és vagy a családjukkal vagy a szeretteikkel legyenek.
Letusolok és elvégzem a napi teendőt. Mindennel végzek és el kell mennem még a helyre, ahol táncolni fogunk, mert fel kell mérnem a terepet.
Mikor megérkezek, bemegyek, és a főnökkel találkozok, beljebb sétálok és megnézem a színpadot. Kicsit kicsi, de meg lehet oldani mindent, de ahogy elnézem elég magas, ami csak a javunkra lesz.
Ahogy beszélgetünk, a főnökkel mintha tekintetet éreznék a hátamon, de annyira lefoglal a főnökkel való csevej, hogy nem tudok, megfordulok, pedig érdekelne, hogy ki néz engem. Mindent megbeszélünk és azt mondta fent tart nekünk egy öltözőt, ahol át tudunk öltözni és utána a vendégei leszünk és annyit fogyasztunk, amennyit akarunk meg szórakozhatunk is.
Rábólintok, majd mikor megfordulok, a pultnál egy lányt veszek észre, aki egy másik alkalmazottal beszélget. Hosszú fekete haja van és tökéletes teste. Emlékeztet Loren-re de sajnos, ahogy ismerem magam nincs olyan szerencsém, hogy valaha is láthassam. Félre húzom a számat, majd távozok a bárból.
~*~
Egész délután próbáltunk a srácokkal és minden tökéletes ment megpróbáltam olyan kicsi alakítani a helyünket, amit ott láttam és a magasságot is. Szerencsére belefér minden mutatványunk, mert nem egy dobásugrás és pörgés lesz benne. Mindent bevetünk, hogy a közönség jól érezze magát és ne csalódjon bennem meg a csapatomban, amit csak nagy áldozatok árán tudtam összehozni és megtartani is.
Ahogy belépünk a bárba egy aranyos pincér csajszi a szobába vezet minket, ahol át tudunk öltözni. Mikor mindennel megvagyunk a színpadhoz állunk és csak nézzük a műsort, ami nagyon érdekes. Úgy tudom, hogy utánunk egy nő fog táncolni, amire nagyon kíváncsi leszek.
Felmegyünk a színpadra és nagy ováció fogad minket, aminek csak örülök, és ezért tényleg ki kell tennünk magunkat.
A zene beindul, és mi neki kezdünk táncolni.
10 perc után mikor végzünk, eléggé liheg mindenki és a közönség majd megörül értünk, aminek nagyon tudok örülni. Ezek szerint nem okoztunk csalódást senkinek sem. Nagyon örülök és lemegyünk, majd pacsizunk mindenkivel, majd felkonferálják az utánunk lévő lánykát.
- Most pedig következzen a hely sztár vendége, akit minden este láthatnak táncolni. – mondja, majd lemegy a közönség sorai közé lépek és csak egy feketeséget látok, ahogy elkezd készülődni.
Elkezd táncolni és már élvezem. A zene tökéletes választás, és ahogy látom, az a hosszú fekete hajú csaj táncol, akit délelőtt is láttam. Keresztbe rakom a kezemet mellkasom előtt, majd az előadást figyelem.
Mikor megfordul, az állam a padlót kezdi el verdesni, hisz ez Loren életem első szerelme. Kicsit közelebb megyek, és úgy nézem, ahogy táncol. Semmit nem változott a mozgása ugyan úgy táncol. Alig várom, hogy vége legyen a műsorának, majd akkor tuti letámadom, hogy beszéljük. Nem is tudom hány éve nem hallottam felőle. Kíváncsi vagyok, mi van vele, és hogy vajon van-e pasija.
A színfalak mögé megyek, mikor végez. Valakivel elkezd beszélgetni, de nekem háttal van. Gyönyörűen néz ki még mindig és semmit nem változott, csak a haja lett hosszabb. Ugyan olyan elkápráztató, mint volt.
- Loren. – szólok neki, mire megfordul és kerekre nyilnak a szemei vagy elmosolyodik.
- Maga meg mit keres itt? – érdeklődik mosolyogva, majd odajön hozzám. Adok két puszit az arcára.
- Csak felléptem és megláttalak. Nem hagyhattalak itt szó nélkül. – mondom neki mosolyogva. – Jó újra látni. Ugyan olyan, vagy mint voltál. – jegyzem meg, mire csak csípőre teszi a kezét.
- Hé. Csak hátrébb az agarakkal, ingen is sokat változtam.
- Jó rendben bevallom a hajad megnőtt. – kezdek el vele viccelődni, majd megölelem, amit viszonoz. Annyira jó megölelni ennyi év után és megint a karjaim között tartani.
- És mesélj, mi van veled? Merre tűntél gimi után? – érdeklődik és szemembe néz.
- Bandát alapítottam és azóta járjuk a világot minden fele, és mellette elvégeztem egy menedzsment szakot a fősulin. – mondom röviden tömören. – És veled? – kérdezgetem én is.
- Idejöttem dolgozni, ahol jól megfizetnek, és még táncolhatok is kedvem szerint minden este. – mosolyogva néz szemembe.
Nagyon sokat beszélgetünk és élvezzük, hogy újra láthatjuk egymást. Elkezdünk minden féléről beszélgetni. Leülünk a pult közelébe, de sajnos neki dolgoznia kell. Egy ideig még tudunk beszélgetni, de utána sajnos mennem kell, mert holnap reggel edzés lesz, de elkérem a számát, hogy utol tudjam érni, meg este lehet, elnézek, hiszen most pár nap pihi lesz nekünk.
Elköszönök, és már megyek is haza fülig érő mosollyal az arcomon. Hazaérve lefekszek az ágyra és egyből elmentem a számát Loren-nek, majd betakarom magam és lassan elalszok.
~*~
Másnap reggel kicsit kómásan ébredek fel, de egyből felpattanok, ahogy eszembe jut, hogy ma találkozok Loren-nal. Esküszöm, úgy viselkedek, mint egy tinédzser, aki most készül élete szerelmével találkozni és randizni. Összekapom magam és nem megyek próbára úgy döntök küldök mindenkinek egy sms-t, hogy pihenjen nem lesz próba, mir csak kapom vissza az imádlak főnök üziket.
Felveszem a telefonom és Loren-t kezdem el hívni.
- Igen itt Loren beszél. – szól bele édes hangján.
- Szia, itt meg Jacob. – mondom mosolyogva. – Azért hívlak, hogy nem lenne kedved összefutni? Meghívlak ebédelni. – mondom neki.
- Rendben. Mit szólnál, ha a parkban találkoznánk?
- Benne vagyok, akkor ott találkozunk, addig is szia. – elköszön ő is tőlem és letesszük a telefont.
Ahogy várom, a szívem teljesen zakatol, és nem tudom megállítani, mintha megint a Gimit élném át újra, amikor összejöttünk. Fel alá járkálok, és csak várom, hogy megjelenjen.
- Jake. – hallom meg édesen csilingelő hangját. Felé fordulok, és mikor odajön megölelem.
- Szia. – adok két puszit is neki. – Nos, akkor mehetünk ebédelni? – kérdezem tőle és remélem jó dolog fog kisülni a dolgokból.
Szerkesztve oosakinana által @ 2010. 12. 09. 17:03:13
|
| Blacky | 2010. 07. 11. 18:58:24 | #6000 |
Karakter: Katie Brown (Kat)
Megjegyzés: ~ Vivimnek
Kat:
Mindig a hülye takarítás. Egyszerűen nem tudom elhinni... rajtam kívül még három ember gyakorol itt a garázsban – egy közülük a házunkban is lakik! -, és mégis nekem kell rendet rakni. Hát ez gáz.
- Kat! Itt vagy? – töri meg a csendet unokatestvérem, Bill mély hangja, majd kisvártatva lépteit is meghallom közeledni.
- Itt hát... éppen házi-rabszolgai kötelességeim teljesítem... – morgom vissza az ajtónak, aminek éppen háttal állva sepregetek. Néhány pillanat múlva ki is tárul a nyílászáró, és én fáradtan sóhajtok egyet. – Mit akarsz? – morgom dacosan. Mert, hogy nem segíteni jött, az ziher.
- Először is megdicsérni a kilátást – röhög fel mögöttem mély orgánumán. Anyád!
Egy másodperccel később fordulok meg, és éppen kupán vágnám a seprű nyelével, de ő ügyesen elhárítja a veszélyt kezével. Hogy az a...!
Na jó... megszokhattam volna már, hogy ellene nincs esélyem. És azt is, hogy hülye. De Bill-t így kell szeretni.
- És másodszor? – mosolyodom el megenyhülten, majd visszaállítom a partvist a helyére.
- Előbb ülj le.
Megrázom a fejem.
- Nem. Most mondod – vigyorgok rá. Az én házam, én uralkodom!
Megadón sóhajt fel, majd meglenget az orrom előtt egy levelet, amit ki is kapok a kezéből. Mi ez?
- Meghívást kaptunk egy közeli bárba egy másik, nagyobb és a városban híresebb banda elő zenekaraként.
Ajkaim résnyire nyílnak döbbenetemben, és úgy érzem, menten hátraesek. Nem... nem igaz.... Ez most komoly? Végre elhagyjuk a garázs-fázist?!
Nem bírom visszafogni magam, a torkomat túlságosan feszíti az öröm gombóca. Sikítva vetem magam Bill nyakába, aki nevetve ölel át.
***
Este fél nyolckor már mind a négyen a Sikoly elnevezésű bárban vagyunk. Nem rossz hely; talán a tizennyolcadik szülinapom itt tartom majd. Elvégre.. akkor már be is engednek. Állítom, hogyha nem a bandával lennék, már kirúgtak volna a picsába. Hülye kiskorúság! Ez az egy év már nem lenne mindegy?!
Végignézek a tömegen. Hm... egész sokan vannak. Kíváncsi lennék, mégis milyen együttesnek leszünk mi az elő zenekara.
- Baszd meg, mennyi jó csaj! – szólal meg áhítattal Tom, a dobosunk. Eh... bár részben igaza van, nagyon sok a plázacica. Ez már nem kezdődik jól.
- Ha valami nyálgép fiúbandára kell előmelegíteni a tömeget, én elhúztam – jelentem ki rögtön hátrafordulva, a pultnak támaszkodva; lila körmeimmel idegesen dobolva rajta.
Basszus, még sosem énekeltem ennyi ember előtt. Ez mégis másabb egy karaoke-bárnál. Hú, de bedobnék most egy Bailey’s-t feszültségoldónak.
- Hé! – ránt vissza egy kellemesen mély hang az elmélkedésből. Mintha csak egy takaró ölelt volna körbe.
Visszafordulok, és egy csapat pasival találom szemben magunkat. – Ti vagytok a Hurricane együttes? – kérdezi ugyanaz a tenger morajlásához hasonló orgánum, melynek tulajdonosára rögtön odakapom halványkék szemeimet. Meghökkenve mérem végig a nálam tutira idősebb, magas srácot. Fekete tincsei lazán omlanak helyes arcába, krómacélszínű szemei hidegen villannak ránk.
Ja, és ideje lenne kinyögni valamit.
- Igen, mi – biccentek, mire a hideg szemek rám simulnak, és tetőtől-talpig végigsimogatnak a pillantásukkal. Zavartan nézek hátrébb a többi srácra, akik közül egynél gitár van, a másiknál pedig dobverő. Pazar, megvan a zenekarunk.
Visszapillantok az előbbi srácra, akinek gúnyos vigyor terül szét ajkain. Mi van, haver?
- Elég kemény név, ahhoz képest, hogy egy ilyen kis cica is helyet kapott benne. – Alig mondja ki, a tagok összeröhögnek mögötte, én pedig nyomban kivörösödöm a méregtől. Köztudottan ez tud a legjobban felbaszni. Ha cukkolnak azért, mert csaj vagyok.
Tuti, hogy ezt a megjegyzést is a rohadt magas sarkúm miatt tette! Pedig fekete, és szegecsek is vannak rajta... bár ezeknek mindegy. Feh.
- Meg a jó édes anyukád, tűagyú! – morgom felé ingerülten, majd fenyegetően tennék felé egy lépést – jelezve ezzel, hogy igenis be merem verni a helyes kis pofiját -, de Bill keze erősen megszorítja a csuklómat. Felháborodottan nézek hátra rá, és fekete szemei egyértelműen ezt az üzenetet közvetítik: fogjam be.
- A körmeidet meresztgeted, cicus? – vigyorodik el, mire ismét összeröhögnek mögötte. Mi van, te görény? Te vagy a frontember, vagy ők a kutyáid?
- Szerintem igencsak fúj rád az édes, Eric! – kurjant fel hátul egy gitárt cipelő srác. Te is bekaphatod, te féreg!
- El lehet kussolni, különben... – morran fel hátul Mike, a szólógitáros, de Bill őt is elhallgattatja. A nagy hős.
- Én a helyedben befognám a szám, és összetenném a kezem, amiért felrázzuk nektek a tömeget! – támadok ismét.
- Tudod, cica... a jobbak ezt is megtehetik. – Újabb ütés beszólás az Eric nevezetűtől, és újabb fulladozások a háttérből. Megtehetik, mi? Hát velünk nem!
- Szerintem túl nagy az arcod. Nem hallottál még minket zenélni, és hidd el, meg fogod még bánni ezt a becsmérlést! – tépem ki magamat Bill szorításából, és teszek a srác felé egy lépést. A sors átka, a jóképű srácok mindig beképzeltek.
- Kat! – Nyugi, uncsitesó.
- Fogadjunk, hogy a mi bandánk kenterbe ver titeket! – jelentem ki végül, mire Mike és Tom bíztatni kezd, Eric arcáról viszont lefagy a gúnyos vigyor, helyét komolyság veszi át. Jé, ilyen is tudsz lenni?
- Fogadjunk, hogy nagy felsülés lesz a vége. – Rideg arcáról eltűnnek az érzelmek. Közelebb lép, és kezét felém nyújtja.
Határozottan csúsztatom nagy tenyerébe az én törékeny kezemet, miközben még egyszer végigpillantok rajta. Sztreccs nadrág, fekete, kissé kigombolt ing és bakancs... egy rockerpalánta. Még nagyobb kihívás, és ez még jobban tetszik!
Bill mellém jön, és Eric mellé is odaáll az egyik talpnyalója.
- Ha a mi bandánk nyer, az egyikünkkel randiznod kell, bébi. – Adja meg az ultimátumot a kis görcs.
Elvigyorodom, ellenfelem arcán pedig szinte átsuhan a káromkodás. Igen, a kis haverod ezt most elszúrta.
- Rendben – egyezek bele. Elvégre, ez nekem nem nagy áldozat. Ellenben, ha mi nyerünk...
- Viszont, ha mi nyerünk, a következő fellépésetek a miénk! – meghökkenek. Bill, olvasol a fejemben!
Eric hosszan belenéz rokonom szemeibe, majd kisvártatva a mellette álló hülyére. Ha a pillantással ölni lehetne, a kis surmó már nem élne.
- Rendben... – mondja végül, majd int egy másik srácnak, aki „elvágja” a kézfogást.
- Akkor, talán kezdhetnétek is – mondja a csapos, mire csak bólintunk, de mielőtt még elindulnánk a színpad felé, még odaszólok, csak Ericnek: - Akár már most is lemondhatnád a fellépést. – Rákacsintok, majd követem a többieket.
~*~
Felmegyünk a színpadra, én pedig izgatottan igazítom meg sötétlila toppomat. Basszus, már most melegem van, pedig még el sem kezdtünk zenélni. Mi lesz velem ebben a feszes bőrnadrágban? Meg fogok halni.
Na de elég a nyavalygásból.
Lassan lépkedek a mikrofonállványhoz, majd hátravillantom tekintetem. A többiek is készen vannak. Rajta...
- Üdvözlet emberek! – köszöntöm a közönséget mosolyogva, mire lassan elalszanak a lámpák is, és bulis félhomály lesz úrrá a pubban. – Ma végre vége az unalmatoknak, ugyanis megérkezett a Hurricane! – Bemutatom magunkat, majd hátrakacsintok Bill-re. Egyből érti, és tudja, hogy melyik számot kell játszani.
(Zene)
Rögtön felzendül mögöttem a két gitár, és a dob is egyaránt. A tömeg is mozgolódni kezd, átadja magát a ritmusnak... nagyon helyes.
Énekelni kezdek, ahogy mindig, lehunyom kék szemeimet, és próbálom azt képzelni, hogy most is csak a garázsban vagyunk. És ez bejön.
Teljesen elengedem magam, már a sikolyokat és az üdvrivalgást is csak a képzeletemnek tudom be, így kisvártatva már a zene ütemére táncolni is kezdek, a mikrofont pedig leveszem az állványról, hiszen így sokkal jobban tudok mozogni. Együtt tombolok a közönséggel, már nem csak a garázst képzelem el... és ez így sokkal jobb.
Jön egy lassabb rész a zenében, így mozgásomat is lelassítom, és a zene ütemére kezdek ringatózni, néha végigsimítom csípőmet is. Néhány részeg srác füttyáradatot küld felém, de nem foglalkozom velük, csakis a zene tölt ki most engem.
A dal vége felé jön egy gitárszóló, utána pedig még eléneklem párszor a refrént. Imádom ezt a számot, egyszerűen nem tudom megunni. Minden érzésem benne van...
Az utolsó ütemnél hátravetem fejem, egy izzadtságcsepp legördül arcomról, és valami más is...
Könny.
Bassza meg, ez az első fellépésem, nehogy már bőgjek!
Gyorsan letörlöm őket arcomról, majd hevesen dobogó szívvel, mosolyogva nézek végig a tapsoló vendégeken.
Megcsináltuk... az első fellépésünk...
Nem sírok. Nem vagyok egy túlérzékeny picsa.
- Köszönjük! – búcsúzom el a tömegtől, majd lesétálok a pódiumról. Na, ezt pipálja le a bandád, ha tudja, Eric!
Szerkesztve Blacky által @ 2010. 07. 11. 19:00:09
|
|
